oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. március 04. 06:46,  A külföldi élet és beilleszkedés 439 komment

2015. március 04. 06:46 Határátkelő

A külföldi élet és beilleszkedés

A napokban vált elérhetővé az interneten a Menjek/Maradjak londoni epizódja, ennek kapcsán született az alábbi írás. Szerzője Molnár-Logemann Zsófia klinikai- és egészségpszichológus, stressz tanácsadó, a hollandia Amersfoortban található magyar lelki egészségközpont alapítója. Aki még nem látta volna, annak javaslom, ha tudja, nézze meg a filmet (a posztban megtaláljátok).

menjekmaradjak_london_kep_feb28.jpg

„A Menjek/Maradjak dokumentumfilm-sorozat stábja hat Londonban élő magyar fiatal életének pillanatképeiből, gondolataiból, érzéseiből építkezve alkotta meg a sok szempontból rendkívül érdekes és hiteles londoni epizódot.

A film teljes egészét átszövi, több szálon, különböző rétegekben a külföldi lét gazdasági, társadalmi aspektusa, valamint ami számomra szakemberként is különösen érdekes: a külföldön való lét és beilleszkedés pszichologiája.

Munkám során egyre többen teszik fel nekem azt a kérdést, hogy milyen tulajdonságok, képességek tesznek valakit sikeressé a külföldi élete során? Miért van az, hogy van, akinek pár hónap alatt sikerül elindulni álmai megvalósítása felé, van, aki meg évek alatt sem találja meg a számításait külföldön?

Már pszichológiai gyakorlatom alatt (egyetemistákkal foglalkoztam Utrechtben) is nagyon érdekelt, miért van az, hogy a külföldi egyetemi hallgatók között akkora a szórás a tekintetben, hogy vannak, akik évekig csúcsteljesítményt nyújtanak külföldi tanulmányaik során és „cum laude”-val szerzik meg a diplomájukat, és vannak, akik végigszenvedve néhány hetet, hónapot, pánikkal küszködve ülnek a hazafelé tartó repülőn.

Megszerveztem egy „support-group”-ot (segítő-beszélgetős csoport), ahol európai, dél-amerikai és kínai diákok is részt vettek a találkozásokon. A csoportnak nagy sikere volt, mert igény volt rá, hogy a kultúrsokk átélői útmutatást, támaszt, lelki segítséget, megértést kapjanak, illetve betekintést abba, hogy milyen folyamatok, tudatos változások szükségesek a sikeres beilleszkedéshez.

Akár 5 év is lehet a beilleszkedés

Nem csoda hogy a beilleszkedés szakirodalma egyre bővül, mert igény van arra, hogy akiket érint a téma támpontokat és hasznos útmutatást kapjanak. Fontos az elméleti háttér, hasznos megnevezni azokat a konkrét tulajdonságokat, viselkedésjegyeket, amelyek a sikeres beilleszkedés alappillérei.

„Ahhoz, hogy otthon érezd magad es beilleszkedj egy új kultúrába, sokszor akár 2-5 évnek is el kell telnie. A sikeres beilleszkedés legnagyobb részben a személyiségtől, karaktertől függ” - írja Karen van der Zee, a Groningeni Rijksuniversiteit tanára, szervezetpszichológus (a Kulturális Diverzió és Integráció tanszéken).

Mit is jelent ez a gyakorlatban és jó hír-e ez annak, aki külföldön van vagy külföldre készül? Igen, mindenképpen jó hír, mert ez azt jelenti, a külső lehetőségeken és feltételeken túlmutatva a személy a maga sikerének kovácsa!

Első olvasatra azt gondolnánk, a személyiségünket, karakterünket nehezen tudjuk megváltoztatni, ha egyáltalán lehetséges ez. Itt azonban arról van szó, hogy vannak, akár felnőttkorban is, megtanulható / újratanulható képességek, viselkedési minták, amelyek döntő szerepet játszanak a sikeres beilleszkedésben, abban, hogy valaki külföldön is megtalálja a számításait.

Felerősödő személyiségjegyek

Ami itt lényeges, hogy sokszor különböző tulajdonságok, személyiségjegyek és készségek fontossága felerősödik azáltal, hogy olyan, akár kiélezett helyzetbe is kerül valaki, ami a külföldi, idegen környezettel kapcsolatos.

A teljesség igénye nélkül említenék meg néhányat:

- Az első aspektus az a képesség, amit kulturális empátiának hív a szakirodalom; mennyire tudja a személy átérezni, beleélni magát a másik kultúra szokásaiba, mennyire tudja ezeket elfogadni, anélkül, hogy rögtön egy negatív kategóriába sorolja.

- Nyitottnak lenni az új helyzetekre, kapcsolatokat kialakítani és ebben aktívan részt venni, kezdeményezni – ez a következő szempont, amely meghatározó.

- Az érzelmi stabilitás ebben az esetben különösen sokrétegű, jelenti azt is például, hogy tudatos döntés eredménye a költözés, magabiztosság és elszántság áll mögötte. „Aki érzelmileg stabil, az a stresszes élethelyzeteket is hatékonyan kezeli, ami a beilleszkedés elengedhetetlen feltétele. A változás ilyenkor ugyanis folyamatos, ami kihívást jelent”- írja Karen van der Zee. Ha tisztán kirajzolódnak a célok, az növeli az egyensúly érzését, a stabilitást.

- A rugalmasság az élet szinte minden területén fontos szerepet játszik, akár a mindennapi problémamegoldásban, akár abban, hogy valaki megtalálja az új lehetőségeket és továbblépjen, ha valami nem működik.

- A pozitív hozzáállásnak is kiemelkedő szerepe van, ki hogyan éli meg a kihívást; mi a kihívás: fejlődési lehetőség vagy egy probléma? Egy ismert hasonlattal élve: a pohár félig tele van, vagy félig üres? Észreveszed-e a jó dolgokat az életedben, tudatában vagy-e a képességeidnek, tudsz-e örülni annak, amit már elértél.

- Olyasmivel foglalkozni, ami valakit érdekel és szeret, ez nemcsak külföldön fontos, de szerepe az emigráció során még inkább felerősödik.

- Az, hogy mennyire bízik valaki önmagában és mennyire hagyja befolyásolni magát például mások, a szűkebb-tágabb környezete által, fontos tényezők. Azok, akik elfogadják önmagukat, lehetőséget és időt adnak maguknak, hogy a saját tempójuk szerint alkalmazkodjanak, alakítsák ki új életüket, fontos lépéseket tesznek meg a sikeres beilleszkedés felé.

Tudatában lenni az erőforrásainknak, képességeinknek és nyitottnak lenni a fejlődésre is kulcsfontosságú. Azok, akik időnként tudatosan megállnak, értékelnek, számot vetnek, jobban kezükben tartják az irányítást az életük felett.

Ha te minden tőled telhetőt megtettél, akkor pozitív a kicsengés. Kipróbáltad magad, fejlődtél. Akár új kapcsolatok kialakításáról van szó, akár problémával kerülsz szembe, vedd ki a részed abból, hogy teszel a változásért. Ahány ember, annyi személyes életút, élethelyzet, sors, társadalmi es anyagi háttér, motiváció, döntések sora.

Lehet-e, érdemes-e párhuzamot vonni a Menjek/Maradjak: London szereplői által elmondottak alapján, vannak-e törvényszerűségek, támpontok, és ha igen, mik lehetnek ezek, és lehet-e ezeknek további általánosan fontos üzenete?

Kiknek és mit üzen a dokumentumfilm?

Véleményem szerint a dokumentumfilmnek több nagyon is releváns, különböző csoportot, társadalmi réteget célzó üzenete van. Van, ami inkább általános üzenet, és van, ami kifejezetten egy szűkebb réteget szólít meg.

A dokumentumfilm mindenekelőtt párbeszédre ösztönöz. Megközelítése szerint a különböző csoportokat, akár a mobilitásban résztvevőket, akár a helyben maradókat egyenrangú félként tekinti.

Azáltal, hogy a migrációt vagy részleges migrációt (nem végleges) folyamatot univerzális, természetes folyamatként kezeli, a médiában többször hangoztatott negatív sztereotípiát oszlatja el Magyarországgal kapcsolatban.

Egy ilyen negatív sztereotípia például, hogy aki Magyarországról külföldön vállal munkát vagy tanulni megy, annak egy oka lehet: elmenekül és ez az ország tragédiája. A filmben bemutatásra kerülnek más okok is, ami miatt valaki külföldön próbál szerencsét. Luca például „nem amiatt mentem el, mert rossz volt” és pozitív érzésekkel gondol Magyarországra.

Az univerzális folyamatra példa, hogy a holland lakosság több mint egyharmada foglalkozik a migráció gondolatával, az országban több szervezet és migrációval foglalkozó pszichológus segíti az elköltözők és családjuk minél zökkenőmentesebb beilleszkedését. Valamint a visszatérésüket, mert az emigrálók fele visszatér.

Menni vagy maradni?

Egy másik társadalmi kérdés, amit a film szintén bravúrosan, előítélet nélkül bemutat: a „menni vagy maradni” kérdése. Otthon sokat tapasztalt hozzáállás, hogy aki elég erős / eltökélt / van esze, minél előbb elhagyja az országot, aki meg nem mer elmenni, az magának köszönheti és viselje a következményeket.

Ezzel szemben a filmben a menés és maradás egyformán legális alternatívaként merülnek fel, mert a legfontosabb kérdés az, ki, melyik úton találja meg a az egyéni sikert, boldogságot, mitől, hol érzi magát biztonságban.

A film vége főcímébe foglalt visszatekintésben láthatjuk, vannak életpályák, amik aztán újra Magyarországon folytatódnak. Így a menni/maradni mellett a visszatérni is egy elfogadott lehetőségként merül fel, amit nem szükséges, hogy a sikertelenség érzése kövessen. Márk pozitívan éli meg a visszaköltözést, hiszen nemcsak a hivatásában lehet sikeres, de a tágabb családja közelében élhet.

A londoni epizód, azáltal, hogy egyedi módon, a szereplők hétköznapjaiba, kapcsolataiba, barátságaiba, munkahelyi vagy tanulmányi világába kalauzol el minket, közel hiteles képet ad a Londonban élő hat szereplő mindennapjairól és a fent említett pszichológiai folyamatokról. Nem marad meg a valóság felszínén, hanem mély érzelmi és kognitív vonalvezetést ad a szereplők bemutatásának.

Az interjúkban gondolatok, érzések, álmok, elvárások és további sok érdekes aspektus hangzik el. A következőkben kiemelek néhány konkrétumot, melyik szereplő hogyan is birkózik meg a kihívásokkal.

Márk

Márk életének pillanatképei, beszámolója által értesülünk arról, mennyire tudatosan éli életét és a menni-maradni kérdése számára nem egy végleges döntés. Fontos volt számára, hogy teljesen legálisan praktizáljon, szakmailag elfogadják ezért döntött az elköltözés mellett.

Számára magyarként Londonban élni azt is jelenti, hogy a megjelenő egyetemi tankönyvével tesz a hazájáért, amellett hogy beilleszkedett az angol kultúrába és tetteivel bizonyítja, hogy aktívan tesz a boldogulásáért.

Csaba

Csaba talpraesettsége, motiváltsága, elkötelezettsége és hite amellett, hogy a kemény munka meghozza gyümölcsét, példaértékű lehet. Bár nehéz összeegyeztetnie fő- és mellékállását, a családjára is időt és energiát fordít.

Ahogy említette, olyan társra lelt, aki lelkileg-érzelmileg támogatja, motiválja, átsegíti a nehéz időszakokon. Hosszútávra tervez, megtalálta azt a munkát, amiben örömét leli, és amiben úgy érzi, kiteljesedhet, ez viszi őt előre.

A beszélgetés Csabával rámutat arra, hogy mi az a sikeres problémamegoldó stratégia, hozzáállás amivel egyről a kettőre lehet jutni, még a legnehezebb helyzetekben is a pozitívumra lehet helyezni a hangsúlyt.

Tobi

Tobi tudatossága átszövi az életét, figyelembe veszi a lehetőségeit és kitart a célja mellett, azt tanulja, ami érdekli, amitől úgy érzi, a jövőben kiteljesedhet. Az anyagi kihívásokkal szemben aktívan keresi a megoldást, ezeket pedig nem könyveli el rögtön negatívumként (a biciklizés mint alternatív közlekedési mód számára hobbi is).

Luca

Luca karaktere több szempontból is igazolja a sikeres beilleszkedést, gondolok itt például arra, hogyan használta a 1,5 éves au-paires időszakát arra, hogy mintegy inkubációs időként kikristályosodjon benne, mit is szeretne, hogyan képzeli el az életét.

Ezt az időszakot ugródeszkaként élte meg, erőt gyűjtve ahhoz, hogy külföldön is merje folytatni azt, ami igazán érdekli, és amiben megtalálja önmagát, a zenélést.

Mer lépni, állásokat megpályázni, nem szorong előre a kihívások miatt, konstruktívan megoldja azokat, amikor éppen aktuálisak lesznek. Az hajtja, élteti, hogy a jövő mennyi újat és pozitívumot tartogat számára. Ezt látja és éli meg, tudatosan meg-megállva, számot vetve. „Nem mindegy, hogy miért maradsz és miért mész...”, „Van beleszólási jogod az életedbe”, vallja.

Niki

Niki életében fontos szerepet játszik, hogy megfeleljen, leginkább a családja szemében. Igazán nem szereti Londont, ezért is kacsingat már az utazás felé, az életének több területét a változás szövi át, keresi önmagát, a boldogsághoz vezető utat.

Attila

Attila ideális munkaként éli meg azt, hogy a két kedvenc városa között ingázik, tudatosan választotta ezt az elfoglaltságot és a kihívások ellenére a jó dolgokra figyel, az emberekre, akikkel jó néhány órát együtt utazik. Élvezi a változatosságot a vezetés monotóniája ellenére. Aktívan tett azért, hogy jobban fizető munkája legyen.

Egy zárszó: a nyugalom

Amit talán ez a mondat fejez ki legjobban a filmből: „Otthonról megyek haza”. Megtalálni a békét, nyugalmat, önmagunkat valahol. Két országban? Én úgy érzem, ezt magunkban kell megtalálnunk, és vinni magunkkal bárhova is megyünk.”

A moderálási alapelveket itt találod.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Anglia Nagy-Britannia Menjek/Maradjak

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr987238641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rezsöatya 2015.03.04. 07:01:25

Na, egy ujabb poszt, amelyben megmondjak a tutit. Kulonosen
"szeretem" a pszichologusnoket...! :-P

"Miért van az, hogy van, akinek pár hónap alatt sikerül elindulni álmai megvalósítása felé, van, aki meg évek alatt sem találja meg a számításait külföldön?"

"miért van az, (...) hogy vannak, akik évekig csúcsteljesítményt nyújtanak külföldi tanulmányaik során és „cum laude”-val szerzik meg a diplomájukat, és vannak, akik végigszenvedve néhány hetet, hónapot, pánikkal küszködve ülnek a hazafelé tartó repülőn."

Mé' bammeg, mert nem vagyunk egyformak! 7 es fel milliard kulonbozo ember el a Foldon, azéé! :-)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.03.04. 07:03:35

Nem szeretem a pszicho-izés írásokat, de ez nem volt rossz.
:)
Egyet kell látni: sokan vagyunk, sokfélék. Nincs kaptafa. Mindenkinek mást jelent elégedettnek, boldognak lenni, tök mindegy melyik országban.

Mr Long 2015.03.04. 07:06:23

@rezsöatya: Papa! Pszicsologus vagy? Nem? Akko' me' okoskodsz bele a pszicsologus okossagaba???

2015.03.04. 07:08:33

Érdekes és elgondolkodtató írás. Nekem tetszett.

Mr Long 2015.03.04. 07:11:36

"Az anyagi kihívásokkal szemben aktívan keresi a megoldást, ezeket pedig nem könyveli el rögtön negatívumként (a biciklizés mint alternatív közlekedési mód számára hobbi is)."
Tehat a csavo azert bringazik, hogy ne kelljen jegyet vennie? Akkor miert van egybol egy magyarazkodas zarojelben? Ezzel semmi baj nincs, Pesten is tobb ismerosom ezzel sporolt, igaz nyaron autoval mennek melozni, mert abban van legkondi :)

rezsöatya 2015.03.04. 07:12:00

@Mr Long (UK): csak elmondtam a velemenyem. Okoskodni csak a sajat szakmamban szoktam, ahhoz legalabb ertek! :-)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.04. 07:19:31

Cihológusasszony feltalálta a melegvizet.
Tegye fel a kezét akinek újat mondott.
A film egyébként jó.

Mr Long 2015.03.04. 07:20:33

@rezsöatya: Picsologus 101:
Ha valami baj van veled, annak oka:
- fiu vagy -> lattad kiskorodban anyadat meztelenul.
- lany vagy -> lattad kiskorodban apadat meztelenul.

rezsöatya 2015.03.04. 07:24:09

@Mr Long (UK): na pl. ennek is sokfele oka lehet. En pl. imadok tekerni, nemreg vettem egy second bike-ot, csak munkaba jarni (hetvegere meg ott van a komoly gep, sportolni). Nem sporolasbol, mert az ut felet vonaton teszem meg (van egy szakasz, ahol kerulgetnem kene az autokat, + unalmas a taj), arra berletem van. Ezt hogy elemezné ki a pszicho-néne?

rezsöatya 2015.03.04. 07:25:39

@Mr Long (UK): nem 101, inkabb 404 error! :-)

2015.03.04. 07:44:20

Bocs, hogy beleszólok, de ennél primitívebb kezdést rég láttam. Általában reggel olvasom csak a kommenteket, mondván, hogy a trollok későn kelnek, most viszont a T. törzsközönség trollkodja éppen szét a kommenteket. Nem tetszik, ok. Nekem is sok poszt nem tetszik, olyankor általában nem is kommentelek. De minek kell személyeskedni, a pszichológust minősítgetni illetve gúnyolni meglehetősen tapló módon??

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.03.04. 07:50:42

@rezsöatya: Na, látod, így rögtön Te mondtad meg a tutit. :))))) Ahányan vagyunk annyi félék, különböző élethelyzettel, motivációval, problémával, így mindannyian a saját utunkat keressük, ki így, ki úgy. Vannak, akiknél ez keresztezi egymást, ebből már lehet felállítani teóriát....

Golf2 2015.03.04. 07:53:44

A filmben a táncoslány a legszimpatikusabb,őszinte.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.04. 07:53:46

@Ödenburger [Hu/At]:
Mert ez nem az Apácaneveldei Szűzleányok blogja, és itt bizony szóvá tesszük ami nem tetszik.
Az élet nem habostorta...

fhdgy 2015.03.04. 07:53:48

Kövezzetek meg : de felkaptam a lábamat, nehogy elüsse a hantagolyó! Igaz, abszolút reál beállítottságú vagyok ( matematikus és programozó ), így sok mindent egyszerűen nem érthetek. Pl. miért kell ragozni a semmit!!!

Golf2 2015.03.04. 08:01:19

Otthonról megyek haza... Na ugye hogy van haza,bár itt többen vitatták.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.04. 08:01:20

Így van. Sokféle ok van. Politikai demagógia ezeket egy nevező alá hozni.

Határátkelő 2015.03.04. 08:03:11

@Ödenburger [Hu/At]: +1

Nekem az lenne a javaslatom, hogy miután most már többen leírták, hogy miért tartják értelmetlennek magát a pszichológiát (mert ha jól értem, végül is erről van szó), talán lehetne a posztról (vagy a filmről, vagy a filmben látottakról) is beszélni.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.03.04. 08:16:43

@diggerdriver: Az élet is, bár olykor nem könnyű. :)

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.04. 08:18:36

@Mr Long (UK):

Ez még vicc szinten sem igaz.

Nem azért mondom mert jártam egy évet pszichológia szakra.

Inkább a pszichológus alapvicc.

A kórház személyzete látogatást tesz a diliházban. A kórház igazgatója bemutatja a diliház igazgatójának a kollégáit:
- Ezek a belgyógyászok.
- Örvendek.
- Ezek a kardiológusok.
- Örvendek.
- Ezek a nőgyógyászok.
- Örvendek.
- Ezek az onkológusok.
- Örvendek.
- Ezek meg a pszichológus kollégák.
- Ó, őket ismerem. Már jobban érzik magukat?

fhdgy 2015.03.04. 08:18:44

@Határátkelő: Én nem hiszem, hogy a pszichológia értelmetlen ( ezzel nem azt mondom, hogy Te annak tartod, csak egy apropó miatt Te utaltál rá, hogy sokan annak tartják ), de miért tartjuk a határátkelőket "lelki betegnek", hogy pszichológusok velük fogllkozzanak? Sajnos, sok mentális beteg van, inkább velük kellene foglalkozniuk, nem az erős élni, boldogulni akarást mutató határátkelőkkel. A határátkeléssel szerintem inkább szociológusoknak kellene foglalkozni ( a politikusok úgy sem fognak, ha mégis, nem lesz benne köszönet).

rezsöatya 2015.03.04. 08:19:40

@Ödenburger [Hu/At]: most erre jatszom. Taplo es primitiv akarok lenni...! :-)

Határátkelő 2015.03.04. 08:22:02

@fhdgy: Szerintem senki nem tartja a határátkelőket lelki betegnek (érdekes, nekem ez például soha nem jutott eszembe), egyszerűen arról van szó, hogy amikor emberek a korábbitól teljesen eltérő élethelyzetbe kerülnek (legyen az országváltás, akár országon belüli költözés, gyerekszületés, haláleset, új munkahely, betegség és még sorolhatnám a pozitív és negatív változásokat), azzal érdemes foglalkozni.

A jelenségnek (mármint amikor emberek új országba költöznek) hatalmas szakirodalma van, a blogon is volt már interjú olyan külföldi szakemberrel, aki ezzel foglalkozik. Soha senki (mármint komolyan vehető ember) nem állította, hogy a határátkelők betegek lennének.

Aye aye 2015.03.04. 08:31:45

Miért éljük másképp az életünket???
Hát mer nem vagyunk egyformák...

bpetya75 2015.03.04. 08:32:32

@fhdgy:

A pszichológus nem lelki betegekkel foglalkozik, azt a pszichiáter teszi.

Aye aye 2015.03.04. 08:33:09

@Mr Long (UK): Eddig azt hittem a bringán is van légkondi télen-nyáron :D

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.03.04. 08:36:24

@fhdgy: Azért mert a hölgy részben ebből él. De ő legalább Hollandiában, és nagyjából korrekt, ha jól látom. De nincs ezzel semmi baj, mert én egyébként "imádom" a férfi nőgyógyászokat, és a jegyesoktató katolikus papokat. :)))

fhdgy 2015.03.04. 08:36:37

@Határátkelő: Rendben, az "erős élni, boldogulni akarást mutató határátkelők"-kel én is, remélem, kifejezésre juttattam, hogy nem mentális vagy egyéb betegeknek tartom őket, így szerintem, nem ellentétes a véleményünk. Én sem tartom magamat lelki betegnek, majd hét év Németország után sem. Ha egyészségesnek tartjuk őket, márpedig igen, akkor ne agykurkász oldalról közelítsünk feléjük, a következő lépés már az lenne, ha a pszichiáterek is rájuk repülnének. Ahhoz, hogy a témának hatalmas szakirodalma van: félek, hogy sokan csak a "magyarázás"-ból akarnak boldogulni. Mi lenne, ha nem a "magyarázók" hadserege lenne hatalmas, hanem azoké, akik effektív, hasznos segítséget is tudnának adni, ha nem is ingyen. Nem magyarázni, csinálni alapon!

Határátkelő 2015.03.04. 08:40:12

@fhdgy: Nem teljesen értem, mi bajod van a pszichológusokkal, egyszerűen lelki jelenségeket vizsgálnak. Szerintem effektív segítségből is akadt már a blogon is, nem is kevés. Ha szerinted felesleges a lelki dolgokkal foglalkozni, ám legyen, akkor egy nagyvonalú gesztussal lépj túl a mai poszton és kész. :) (Nem bántásként írom, tényleg.)

Szerintem igenis fontos ezekkel a dolgokkal foglalkozni, nem mindenki erős, és még aki erős, annak is jól jöhet néha egy kis segítség.

soad1221 2015.03.04. 08:57:16

@Határátkelő: nem vitatkozni szeretnék ezzel de, tényleg picit túl van lihegve a kérdés... mind az "országváltás, akár országon belüli költözés, gyerekszületés, haláleset, új munkahely, betegség és még sorolhatnám a pozitív és negatív változásokat " az élet velejárói
:)
és annyira az élet velejárói, hogy talán ennyire foglalkozni nem kellene a "lelki oldalával".
Egyetértek, hogy ez sokkal inkább szociológiai kérdés. Azzal nem, hogy politikusok ne foglalkozzanak, ők aztán jó lenne, ha ezzel is foglalkoznának...

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2015.03.04. 08:58:31

Akkor én vállalom elsőként és bemondom, szerintem a Menjek/Maradjak londoni része kimondottan szar.
1. Nagyon hosszú, tájakban elmerengős vágóképekkel dolgozik. Könyörgöm, egy dokumentumfilmes témáról ne akarjunk már művészfilmet csinálni. Tarr Béla sem vágja az "esti híradó 5 percben"-t...
2. Sablonos, klisés, unalmas karakterek. Egyedül a sztriptíztáncos csaj egyedi, különleges karakter. A többi a legkevésbé sem. Pont ilyen pincér, egyetemista, sofőr tucatszakmákban dolgozik a legtöbb kinti magyar. Lefogadom, hogy mindenkinek van legalább 1 ilyen ismerőse Londonban. Ezért kár dokumentumfilmet csinálni, akkor inkább beszélgetek vele. A sztriptíztáncos viszont nagyon érdekes figura. Én szívem szerint mind az 50 percnyi műsoridőt neki adtam volna.
3. Egyszerűen túl nagy felhajtást csináltak a műsornak. Vetítés itt meg ott, aztán 3/4 évvel később kegyeskednek felrakni a netre.... Hát ezek után én sokkal-sokkal többet vártam tőle.

Szerintem ebben a témakörben a VS által készített "Mit ér meg sorozat" fényévekkel jobb. A "Mit ér meg London"-t régen láttam, nem igazán emlékszem rá, de a "Mit ér meg Dubaj" 4 részét pár hónapja néztem és nagyon-nagyon tetszett. Eddig számomra az az etalon ebben a témakörben.

rezsöatya 2015.03.04. 09:07:50

@Aye aye: pedig de! Most az 1 fokban melegit, hogy tekerek, nyaron meg ugye a menetszel... :D

adg 2015.03.04. 09:11:29

@rezsöatya: "Mé' bammeg, mert nem vagyunk egyformak! "
En igen.

Brian utan szabadon... :)

pasztasuta 2015.03.04. 09:18:06

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Keblemre don Kartasch, szívemből szóltál! Filmmel kapcsolatos pozitívum: azóta jobban értékelem Olaszországot és az itteni életem..

adg 2015.03.04. 09:21:31

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: szerintem is egy szar. 15 percig birtam.
Es a dubajos valoban sokkal erdekesebb volt.

Mme.Brioche 2015.03.04. 09:22:58

Nekem tetszett a film. Hiába élek én is külföldön, nem nagyon látok bele más határátkelők életébe, vidéken nincs sok magyar. Nekem nagyon érdekes volt.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.04. 09:23:43

@Aye aye: Van is, csak az a baj, hogy nagyon magas az élőmunka-igénye... :-)))))))

Mme.Brioche 2015.03.04. 09:25:14

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: köszi a tippet, nem tudtam, hogy vannak még hasonló filmek, rögtön meg is keresem ezt a mit ér meg sorozatot is :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.04. 09:26:44

Na, hát ez a poszt alaposan kivesézte a témát...A filmet még nem láttam, de megnézem.Vagy legalább is elkezdem...

adg 2015.03.04. 09:28:35

@Mr Long (UK): ez meg benne volt az elso 15 percben, amit sajnos megneztem. A csavo azert teker, mert olyan draga a vonat, hogy nem engedheti meg maganak. Inkabb vett egy bringat, ezzel tud rengeteget sporolni.
Londonban draga az elet, nem engedhetsz meg semmit magadnak, ezt mar a rozsdas gyozelem gyufaarus hintaja ota tudjuk.

A tobbi rizsa, megmagyarazas.

Hari Seldon 2 2015.03.04. 09:28:45

@fhdgy:
"de miért tartjuk a határátkelőket "lelki betegnek""

Szerintem félreértetted. Senki nem tartja lelki betegnek őket.
Csak fel kell készülni tudatosan a pszichikai hatásokra.

Ennyi és nem több. - Viszont szerintem a "határátkelésnek" a legfontosabb része.

Fejben előre felkészülni a változásra. (csak ez után jön minden más: anyagi rákészüléstől kezdve minden. Csak akkor lesz jó a beilleszkedés, ha előre fel leszel készülve erre a hatásra)

Shebelle 2015.03.04. 09:29:46

Nekem is a táncos lány volt a legszimpatikusabb(ez nem igazán találó kifejezés), a legőszintébb a videóban, az ő személyisége volt az ami kitűnt a többi közül, és szerintem ennek nem volt sok köze a szakmájához. Viszont érdekes volt a többi szereplő élete, meglátásai. AZ egyetemista, biciglis fiú és a kínai medicinával foglalkozó srác is tetszett. A zenész lány is érdekes figura volt, bár időnként nem igazán tudtam miről beszél,letargius kissé. Szóval a táncos lány volt az, akiben benne volt az élet! A film alapján.

Ui.: Mi a baj a férfi nőgyógyászokkal??? Ezerszer inkább ők tapizzanak, mint egy nő, ha már arról van szó!!! :D

Bebbi 2015.03.04. 09:30:19

Nem tudom, nekem nem igazan tetszett a film, kifejezetten unalmasnak talaltam. Vegig az volt bennem, hogy ok, ez most a bevezetes, mikor jon az erdemi resz. De nem jott...

Illetve ami nekem nagyon fura volt, hogy szinte csak magyarokat mutattak, mint a magyarok ismerosei. Ez lenne a beilleszkedes? En ezt maskeppen kepzelem el es maskeppen is van velunk.

Hari Seldon 2 2015.03.04. 09:33:50

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:

Volt más országbeli / városbeli része is?

Igaz, mi soha nem foglalkoztunk ilyen lelki problémát feszegető dokumentum filmekkel, mert. mi egyszerűen MINDENKÉPP ki akartunk jönni, és rákészültünk. - előre, évekkel, majdnem mindennel...

Hari Seldon 2 2015.03.04. 09:37:02

@pasztasuta:
Nyilván, azt szerintem senki nem vitatja, hogy Angliába inkább azért mennek annyian, mert a legtöbben angolul tudnak.

Ha tudna németül / franciául / olaszul ÉS lenne az adott országban munkája, nyilván többen mennének más helyekre.

Shebelle 2015.03.04. 09:38:01

Visszatérve a videohoz kifelejtettem valamit: Azért az elgondolkodtató volt látni,még ha csak pár perc erejéig is,mivel nem ő voltak a főszereplő, annak a férinak az arca, kisugárzása az öröme a büszkesége, hogy talált munkát( targoncás munkát, krumplilevesnél :) ) , szerintem ő is mesélhetett volna!!!!

fhdgy 2015.03.04. 09:39:48

@bpetya75: Igaz, de hol a határ? Először pszichológus, aztán az isten se ment meg a pszichiátertől.

Suhanó táj 2015.03.04. 09:39:48

Most csak a cikket olvastam el, majd a videora is sort keritek.
Nekem kimondottan tetszett a post, mondjuk engem erdekel is ez a tema.
Akarki akarmit mond, szerintem sokkal nagyobb szerepe is lehetne a lelki felkeszulesnek hataratkelesnel. A nyelvismeret es kezdotoke melle ezt is odatennem egyvonalba. A beilleszkedési kepesseget is fejleszteni kellene.
Persze nem vagyunk egyformak, valaki onmagaban megoldja, valakinek jobban kell a tamasz.
Lenyeg, hogy kell az onismeret, mint az élet összes teruleten.

fhdgy 2015.03.04. 09:39:48

@Határátkelő: Valójában nem a pszichológusokkal bajom, hanem bizonyos tendenciákkal, amik köréjük "épülnek". Pl. korábban írtad, hogy "legyen az országváltás, akár országon belüli költözés, gyerekszületés, haláleset, új munkahely, betegség és még sorolhatnám a pozitív és negatív változásokat" ( ebből a halálesetet most a mondandóm szempontjából kiveszem és mondjuk a betegséget is) Ha ezekhez pszichológusi segítség kell, akkor nagy baj van. Lehet, hogy csak az a baj, hogy valakik bemagyarázták nekünk, hogy ezekkel pszichológus nélkül nem boldogulunk?

fhdgy 2015.03.04. 09:39:48

@soad1221: Mi lenne, van, ha a határátkelés problémájával a politikusok foglalkoznának vagy foglalkoznak. Szerintem nem sok jó! Ők nem megoldani akarják a problémákat, hanem megszüntetni! Pl. Mo.-n egyre több politikus van, aki az EU-ból való kilépés "előkészítésén" ügyködik, mesterkedik. Angliában vannak, akik ki akarják csukni a külföldieket. Ezzel megoldanák a problémát? Igen, mert elvágnák a probléma gyökerét. Az ilyen "megoldást" tudnánk favorizálni? Nem hiszem!

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.04. 09:39:48

@fhdgy:

A szociológia tömeges jelenségeket vizsgál, nem egyedi dolgokat. Tulajdonképpen kicsit leegyszerűsítve azt lehetne mondani: a szociológia több ember pszichológusa egyszerre.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.03.04. 09:40:44

@Shebelle: A férfii nőgyógyászokkal a világon semmi baj, mármint a férfi résszel. :))) (Ez csak vicc persze, sokszor jobbak, mint a nők.) Csak azt akartam érzékeltetni, hogy a lélekbúvár hölgy legalább külföldön él, tehát maga is átélte a határátkelést, és legalább tudja, miről beszél. A férfi nőgyógyász meg ugye csak könyvből tanulta a mesterséget, ahogyan a katolikus pap sem élheti át, milyen a házasság, mégis oktatja....

qkuc 2015.03.04. 09:40:44

@rezsöatya: Hé, atyám ne lopja Ön a szövegem, :D.

Hari Seldon 2 2015.03.04. 09:44:24

A poszt fontos szempontot feszeget, hogy agyban dől el minden. Mennyire vagy lelkes, hogy máshol élhetsz. felkészültél-e rá? ha igen szuper lesz.

Magam példája: élvezettel tanulom a francia történelmet (illetve azokat a részeket amiket nem tudtam eddig), annál is inkább mert a mostani helyzetemben azt mondhatom, hogy a legtöbbször nyertünk... he-he. - Könnyű vele azonosulni.
Az ország nem egy két homokozónyi, é tele van érdekes szép hellyel. Ezzel is könnyű azonosulni. A lelkesedés az ország iránt nagyon sokat segít. - Szerintem

Na, azt nem láttam a filmben. - Úgy sokkal nehezebb!

bpetya75 2015.03.04. 09:47:26

@fhdgy:

Nem értek egyet. Ha időben elmegy az ember pszichológushoz, aki érti is a szakmáját, nem csak divatpszichó, akkor megelőzhető a pszichiáter, és a gyógyszeres kezelés. Van rá példa a családban. Mármint sajnos arra, amikor a pszichológus kimaradt...

pasztasuta 2015.03.04. 09:49:06

@Hari Seldon 2: én sem úgy születtem, hogy tudok olaszul, és munkám sem azért lett mert "szerencsém" volt (hanem mert kerestem) :)
Egyébként úgy értettem, hogy itt mifelénk Olaszországban mindenki panaszkodik (én is), hogy szarok a fizetések, nem lehet megélni, bizonytalanság van, szóval tök nagy várakozásokkal leültem megnézni a filmet, hogy majd most megtudom, miért voltak okosabbak azok akik Londonba határátkeltek, de nekem az jött le, hogy annyira azért nem jó ott, az egész film annyira melankólikus és búskomor.

bpetya75 2015.03.04. 09:50:21

@bpetya75:

Már persze akkor, ha van miért elmenni, nem csak azért, mert trendi, vagy tudom is én.

Bebbi 2015.03.04. 09:52:42

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: csak most kezdtem el olvasni a kommenteket es nem vagy egyedul a velemenyeddel. :-) nekem sem tetszett! :-)

Hari Seldon 2 2015.03.04. 09:58:05

@pasztasuta:
OK. Rosszul fogalmaztam, azt akatam mondani, hogy Magyarországon és gyakorlatilag majdnem mindenhol az angolt nyomatják (jogosan) első helyen. Ezért nagyságrenddel több angolul beszélő van, mint más nyelveken. Így mindenkinek az a kézenfekvő.

OFF
Egy részben ez is pörgeti az Angol gazdaságot. A sok új bevándorlónak digger épít új lakásokat. Lakásból mindig hiány lesz - viszi fel az árakat - felmennek az árak - statiszikailag ki lehet mutatni növekedést - és így tovább...
ON

soad1221 2015.03.04. 10:04:15

@fhdgy: az hogy a politikusoknak kellene foglalkozni vele, azért nem ezt takarja..
Ez egy megoldás lenne, kétség kívül rossz megoldás. és van még 1000 másik lehetséges megoldás is. Egyrészt persze kellenek ehhez kompetens személyek, aki az EU-ból való kilépést, mint hasznos lépést favorizálja, nem tűnik túl kompetensnek. Annak szerintem komoly realitása nincs, hogy az EU-ból kilépés komolyabb támogatást nyerne, még az ezt hangoztatók többsége sem lépné meg, lásd pl. Görögországot, a nagy radikalizmus ott is szavakban van jelen, a pénz ott is nagy úr..
Szóval, ha esetleg foglalkoznának vele a politikusok, abból még lehetne jó következmény is..

Muscari 2015.03.04. 10:04:57

@Golf2: azért, mert ő nem szeret kint éln? Aki meg szeret, az nem őszinte? Menj már...
Én max nyugdíjas koromban megyek haza, vagy akkor sem, érted???

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.04. 10:05:32

@bpetya75:

Valójában ez mindig társadalmi kérdés. Amit a többség lelki betegségnek tekint, az az. Objektív mérce nemigen van.

Ez olyan, mint a szex megítélése. Hely- és korfüggő, hogy mely verziói számítank jónak, rossznak, semlegesnek. A pedofília tisztelt, pozitívan értékelt szokás volt az ókori Görögországban, míg a mai liberális nyugatnak szinte sátáni gonoszságnak számít, amit üldözni kell.

Vagy mondjuk őrült-e aki horgászik? Praktikusan végiggondolva semmi értelme kimenni egy vízpartra, ott órákig ülni, mikor lehetne boltban venni friss halat. Szóval abszolút társadalomfüggő, hogy a horgász lelki beteg-e vagy csak egy elismert hobbi gyakorlója.

fhdgy 2015.03.04. 10:05:32

@Hari Seldon 2: Ha én valakinek azt javaslom, hogy szedjen gyógyszert, vagy forduljon pszichológushoz vagy pszichiáterhez ( nem kivánt rész áthozandó ), akkor egészségesnek tartom? Én pont azt akartam kifejezni, hogy a határátkelőkkel nem a pszichológusoknak kellene foglalkozni (mert nem gondolom őket betegnek). Ha igen, akkor szerintem már eleve baj van. Távol áll tőlem a bántó szándék, de egy labilis személyiségnek nem való a határátkelés, egy szilárd személyiségnek meg nem kell pszichológus. Vagy túl egyszerűnek látom a világot?

Golf2 2015.03.04. 10:05:32

@Don Kartasch [Warwickshire, Én szívem szerint mind az 50 percnyi műsoridőt neki adtam volna.UK]: Én is.

Zsofi Logemann 2015.03.04. 10:05:38

@fhdgy: Szeretnek valaszolni arra a kommentedre, hogy ragozom a semmit es a kulfoldon elo magyarok lelki betegek. Ami szerinted semmi az egy fontos szociologiai-pszichologiai folyamat, ami tobb tiz-szazezer akar millio embert erint: a migracio folyamata, ami sajnos negativ psziches kovetkezmenyekkel JARHAT. Ha mar baj van, azt erdemes minel elobb kezelni, megoldani (lasd depresszio, szorongas stb.) Mint pszichologus nemcsak problemakkal foglalkozom, hanem nagyon fontos szerepet tulajdonitok a MEGELOZESNEK. A cikkben igyekeztem azokat a szempontokat is beleszoni, amik a szakirodalom es sajat tapasztalataim alapjan fontosan lehetnek abban, hogy a kikoltozes es beilleszkedes altali stressz es felelem ne hatalmasodjon el es a kihivasok ellenere sikeruljon talpon maradni. Sajnos sokan szorulnak segitsegre mert a kulfoldi let olyan lelki megprobaltatasokkal jar, amire nem mindig lehet felkeszulni.

Yorath 2015.03.04. 10:05:56

Neki jelentette nekem az igazi véleményt. Luca okoskodása visszataszító! Amikor azt merte mondani, hogy kint elmondhatja a véleményét, akkor éreztem azt, ő hontalan. Niki kijelentése, hogy mi elvégre magyarok, vagyunk. Pedig ő csak egy rúdtáncosnő! Szegény Luca!

Flamy (fat cat wannabe) 2015.03.04. 10:09:23

Nem voltam elajulva a filmtol. Ahogy @Don Kartasch [Warwickshire, UK] is megjegyezte a karakterek nagyreszt tul sablonosak. En szemelyesen kulonosen fajonak ereztem hogy nem vettek a fardtsagot hogy akar egy irodai dolgozot is bemutassanak. Igy nagyon az a kep jott at hogy Londonba magyar csak ketkezi munkasnak megy (mondjuk a kinai kuruzslo hatareset ebbol a szempontbol).

Mondjuk ahogy az egyik baratom megjegyezte "a film celkozonsege nem a potencialis irodai munkasok". Hat ennek megfeleloen le is van egyszerusitve.

qkuc 2015.03.04. 10:10:47

@Ödenburger [Hu/At]: A nap kommentje díj a tiéd, :). Bárcsak megfogadnák sokan a tartalmát ...

2015.03.04. 10:11:01

@rezsöatya: +1, en is igy latom, de lehet hogy csak mi nem ertjuk :)

Bebbi 2015.03.04. 10:12:38

@Zsofi Logemann: mar sokadszorra emlited a beilleszkedes szot. Ez mit jelent a Te olvasatodban? Szerinted egy angol azt mondana a film szereploire, hogy ok beilleszkedtek?

Zsofi Logemann 2015.03.04. 10:13:24

@maxval bircaman szerkesztő: @fhdgy: Azert kell foglalkozni azokkal a kulfoldon elo magyarokkal, akiknek lelki problemaja van, mert igenyuk van ra. Arra, hogy a sajat anyanyelvukon elmondjak azt, amit nem sikerul egyedul vagy baratok/csalad segitsegevel megoldani. Miert ne lehetne egy teoriat alkotni arrol, hogy a praktikus dolgok mellett mi az amire lelkileg is valaki keszuljon fel, mielott kikoltozik? Vannak temak amik mindenkinel fontos szerepet jatszanak, barmennyire is kulonbozoek vagyunk.

rezsöatya 2015.03.04. 10:13:31

@Mirjam2: Persze hogy nem ertjuk!
Nem tudsz egy jo pszichologust? :-)))

2015.03.04. 10:14:28

Maga a film nem volt rosszul összerakva. Néhány szereplőt lecseréltem volna kicsit érdekesebb arcokra, illetve olyanokra, akik más módon kerültek ki, vagy más területen dolgoznak.

Azzal egyet kell értenem, hogy kár ebből nagy pszichológiai ügyet kavarni. Vannak akik tényleg úgy mennek "ész nélkül" külföldre, hogy nem gondolják át, és azt hiszik az egyetlen változás az lesz, hogy mosolygós emberek között fognak sok pénzt keresni. Hát nem, de ezt nyilván már tudja az itt lévők többsége. A kiköltözést meg kell tervezni és fel kell rá készülni minden értelemben.

Szoktam mondani Magyarországon maradt ismerősöknek, hogy sok mindenkinek nem való a külföldi élet, mert nem tudnak elszakadni a magyar dolgoktól, emberektől, esetleg nem tudnak beilleszkedni az új környezetbe stb.

qkuc 2015.03.04. 10:17:18

A videóhoz, szerintem a New Yorkos jobb képet ad egy kivándorló "lelkivilágáról". Bár sajnálom, hogy csak 2 főszereplő volt benne.

puhacica 2015.03.04. 10:17:45

hat, nem vagyok felborulva ettol a filmtol. klisek, sablonok, barkirol szolhatna, rolam is. szamomra az erdekes film valami olyat mutat be, ami kulonleges, egyedi, nem mindennapi, olyan "elerhetetlen". es a kepi vilag se tetszett igazan. London ennel sokkal szinesebb. :)

2015.03.04. 10:17:58

@maxval bircaman szerkesztő: A pszichologia meg a szociologia ket teljesen kulonbozo dolog, gondolom ezt neked nem kell magyarazni. A szociologian / tarsadalomtudomanyon belul termeszetesen vannak olyan modszerek / iranyzatok amik az egyeneket vagy mikro szinten a kozossegeket vizsgaljak, pl. resztvevo megfigyeles, melyinterju stb. Mindez azonban jelentosen kulonbozik a pszichologiatol, a celok, a modszerek stb. teljesen masok.

rezsöatya 2015.03.04. 10:20:25

@Zsofi Logemann: "Miert ne lehetne egy teoriat alkotni arrol, hogy a praktikus dolgok mellett mi az amire lelkileg is valaki keszuljon fel, mielott kikoltozik?"

Lehetni lehet... de ennek a teorianak a birtokaban majd minden ugy megy, mint a karikacsapas? Akkor tovabbmegyek: nem csak minden ember mas, hanem minden helyzet is. Es akkor ezt az elmeleti matematikaban mar a faktorialissal szamoljak...

2015.03.04. 10:20:42

@rezsöatya: Nem, de en szivesen meghallgatlak, akarsz rola beszelni?! :)

Muscari 2015.03.04. 10:22:15

Sajnos a film eléggé unalmasra sikerült, a legtöbb karakter nagyon lappos. Lehet, hogy az "átlagot" akarták bemutatni, hát túl jól sikerült. A két csaj érdekes, más-más okból, a pasikra már nem is emlékszem, pedig két napja láttam...

2015.03.04. 10:23:47

@Zsofi Logemann:

Kedves Zsófi! Az jó dolog, ha a megelőzésen gondolkozol, ez valóban fontos. Ahogy fentebb írtam, nem mindenkinek való a külföldi élet. De szerintem értelmes ember fel tudja mérni, át tudja gondolni, hogy mivel jár ez az egész. Mára már mindenkinek van legalább egy, de inkább több ismerőse, aki külföldön él és dolgozik, tudna tőlük tájékozódni, hogy milyen az élet.

Ami nekem nem tetszik az egészben az az, hogy ha valaki "ész nélkül" elindul, aztán utólag sopánkodik, hogy nem azt kapta, amit várt, utána lelki beteg lesz, pszichológus kell neki stb.

Szerintem erre jó példa, hogy a külföldi misszióról hazatérő amerikai katonák majdnem mindegyike poszttraumás stresszben "szenved", szorong, nem áll fel neki, mindenféle nyavalyái vannak stb. Pedig az amerikai hadsereg pont arról híres, hogy minden körülményt biztosít a katonáinak, hogy szinte ugyanolyan körülmények között élhessenek a háborús övezetben, mint otthon. Mintha elvárnák ezektől az emberektől, hogy szenvedjenek és panaszkodjanak, mert az olyan emberi, olyan természetes. Ha már valaki nem panaszkodik, akkor őt nézik deviánsnak.

Pedig egyszerűen csak mások vagyunk, van, akinek nem való az, amiben a másik jól érzi magát.

rezsöatya 2015.03.04. 10:24:00

@Mirjam2: á, nem most. Epp be kell illeszkednem...! :-P

Zsofi Logemann 2015.03.04. 10:25:28

@maxval bircaman szerkesztő: szocialpszichologia!

A pszichologia, mint tudomany es a gyakorlatban is tobbfele celt tuzott ki (tobbek kozott)
-a lelki jelensegek vizsgalata, magyarazata (pl. mik a gondolatok, felelmek, erzesek, alvas, tudatos allapot, testi-lelki folyamatok kapcsolata) olyan mint a biologia nem(csak) a testi folyamatokat magyarazza, hanem a lelki folyamatokat (+ hogyan mukodik az agy)
-megelozes, nemcsak a problemat kell kezelni, hanem ok-okozati osszefuggest keresni es tudatosan lepeseket tenni afele, hogy a problema ne alakuljon ki
-gyogyitas, nemcsak akkor ha nagy a baj! miert ne lehetne egy szakember segitseget kerni es egy par oras tanacsadas alkalmaval elegendo tudast es segitseget kapni ahhoz hogy ujra egyedul boldogulj?

qkuc 2015.03.04. 10:27:11

@Golf2: Nem a hazát vitatták. haza van, csak nem mindenkinek egy komplett országot jelent. Nekem egy helyrajzi számot egy városban, ahol a családom él, az a 100 nm a haza, bárhonnan is jöjjek vissza éppen.

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2015.03.04. 10:28:45

Én örülök annak, ha sokszor egy egy személyes vallomás az elindulás fájdalmáról, a mögöttünk lévő élet kudarcairól megjelenik itt. Vagy az is, hogy féltünk attól, hogy kiszakadunk a családi / baráti emberi közegből és tényleg. Itt egyedül kell talpon maradni és 0 szintről újra építeni az életünket.

Én eddig kb 30 embernek segítettem elindulni és 6-nál menet közben kiderült, hogy nekik ez nem megy.

Szerintem foglalkozni kell még több aspektusból a lelki drámákkal.

Miért vagyunk toppon alkoholisták túltermelésében? Öngyilkossági statisztikákban?
Egyszer találkoztam a 60 év latti férfiak máj cirrozis halálozási ok statisztikájával. Az az adat megint egy UFO kategóriát mutat a magyarokról. Olyan durván ráverünk a többi homo sapiensre, hogy elképesztő.

reszvetelidemokracia.blog.hu/2011/05/02/a_kilatastalansag_ara

Leselkednek-e általában a bevándorló életmóddal kapcsolatban hasonló rizikók ránk?

Nekem az tetszett ennek a filmes csapatnak az életvilág ábrázolásában, hogy láttunk családot vagy magyar közösségi kezdeményezést, ami azt mutatja, hogy igen is meg lehet találni a rendes emberi környezetet. Az is érték, hogy ha itt csinál céget az ember, akkor kiderül, hogy itt van piac. A magányossággal meg lehet valamit kezdeni. Közelebb kell lépni szerethető emberekhez.

2015.03.04. 10:31:28

@Zsofi Logemann: 'Miert ne lehetne egy teoriat alkotni arrol, hogy a praktikus dolgok mellett mi az amire lelkileg is valaki keszuljon fel, mielott kikoltozik? Vannak temak amik mindenkinel fontos szerepet jatszanak, barmennyire is kulonbozoek vagyunk.'

Mindenre lehet 'teoriat alkotni', csak szerintem erre az esetre felesleges, mivel 'kicsit' mas lesz a helyzete pl. egy Mo.rol Nemetorszagba koltozo tizeves gyereknek mint egy Mo.rol Kinaba koltozo negyvenes csaladanyanak, stb. Azt ertem hogy embereknek szukseguk van arra hogy megbeszeljenek dolgokat egy szakemberrel (anyanyelven vagy mas nyelven), en magam is egy kepzett tanacsadohoz (counsellor / life coach, nem tudom ennek mi a pontos megfeleloje magyarul) fordultam par evvel ezelott aki sokat segitett nekem egy bizonyos helyzetben, nagyon draga volt de nekem megerte. Nem hiszem hogy hatekonyabb lett volna a segitsege attol ha megprobalt volna belegyomoszolni egy kategoriaba es egy arra kifejlesztett elmeletet alkalmazni rajtam. En ugy ereztem hogy szamara en csak en voltam, egy egyedi ember egy egyedi problemaval, es erre probaltunk kozosen megoldast keresni.

bpetya75 2015.03.04. 10:31:43

@rezsöatya:

Annyira azért nem kell elájulni a saját sokféleségünktől. Vannak sémák, amiket egy szakember fel tud ismerni, és hasznos megoldási javaslatokkal állhat elő. Nyilván nem minden esetben.

Zsofi Logemann 2015.03.04. 10:35:42

@snygg panda: Igen, ez nagyon fontos, hogy "ne esz" nelkul es realos celokkal es elvarasokkal, foleg magunkkal szemben, onismeret es egy adag onkritika, mi az amit elbirunk mi az amihez meg fejlodni kell. Az nem derult ki a cikkbol, hogy en 19 es 21 eves korom kozott Bostonban eltem, au-paurkent egy 2 eves es egy ujszulott gyermekre vigyaztam heti 45-50 orat. Felkeszulesem?0. Visszagondolva....de jo lett volna egy jo konyv praktikus tanacsokkal, mielott nekiindulok. Akinek nincs ra szuksege az ne olvassa az ilyen cikkeket, ugy mint mas irodalommal.

A PTSS egy kulon cikk lehetne, ugy tudom, hogy itt azert is nehez a felkeszitese a katonaknak, mert elore nagyon nehez megjosolni, ki hogyan reagal egy olyan parancsra ami vegrehajatasa utan civil aldozatok, gyerekek, nok is vannak. Egyaltalan, kioltani szant szandekkal egy ismeretlen ember eletet egy olyan dolog amit nagyon nehez foldolgozni.

Mr Long 2015.03.04. 10:36:27

@adg [Au, Darwin]: Erted, ha sporolni akar akkor csinalja ezzel nincs semmi baj, csak kicsit megmagyarazas szagu volt.
London tenyleg draga, nekem sem erne meg odakoltozni, max valami zsiros contractor allasban. Akkor azert keresnek annyival tobbet, hogy az extra lakasberlet es a helyi bkv berlet aranyaiban nem lenne extra kiadas. Kulonben unneples van, meg vettem eletem elso angilai busz berletet majdnem ket ev utan. :D

2015.03.04. 10:37:49

@rezsöatya: Valószínűleg te napokig sem tudnál életben maradni ilyen megnyilvánulással.

Golf2 2015.03.04. 10:37:50

@Muscari: Miről beszélsz ember? Én az emberről beszéltem,nem arról hogy hol szeret élni.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.04. 10:37:50

@VPBA:

"A férfi nőgyógyász meg ugye csak könyvből tanulta a mesterséget, ahogyan a katolikus pap sem élheti át, milyen a házasság, mégis oktatja...."

Alapvetően ez nem érv.

Érvelési hiba az, hogy "csináld jobban, s ha nem vagy képes rá, akkor kussolj". Nem így van. Pl. lehet valaki fociszakértő, úgy hogy személyesen képtelen egy amatőr ötödosztályú játékos szintjét is elérni. S igenis egy ilyen ember jogosan kritizálhat egy elsőosztályú játékost. Vagy az énekelni nem tudó ember is képes lehet annak megállapítására, hogy valaki szarul énekel.

Ja, s a katolikus papok 2-3 %-a nős.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.04. 10:37:50

@Zsofi Logemann:

Egyetértek. A gyökértől való elszakadás jellemzően lelki problémát okoz.

fhdgy 2015.03.04. 10:37:50

@Zsofi Logemann: Elfogadom, hogy konkrét, hozzád forduló embereknek segítesz, a hasznukra vagy. A posztban viszont csak sablonos megfogalmazásokkal találkoztam. Lehet, hogy a szakmabelieid ezt tökéletesen értik és értekelik, de nekem, mint laikusnak olyan általános megfogalmazások voltak, amik mindenki számára evidenciának kellene lenniük. Kettő példa az életemből, hogy mire gondolok: komoly szívproblémáim voltak, a kardiológus hosszú fejtegetésbe kezdett arról, hogy életmód váltás. Végig hallgattam és a végén udvariasan ( de lehet, hogy neki szemtelen volt a kérdés ) azt mondtam, hogy jó, jó főorvos úr, ezt mind értem, de akkor legyen szíves megmondani, hogy mi is a konkrét teendőm. A válasz az volt, hogy ő ezt nem tudja és ezt nem is neki kell tudnia, hanem nekem, mert az a bizonyos kard nem az ő feje fellett, hanem az enyém felett lebeg. A másik, diétás nővér: "órákig" sorolta, hogy mi mindent nem szabad ennem. Ekkor is "szemtelen" voltam. Azt mondtam neki, hogy látom, olyan hatalmas a lista, hogy én azt megjegyezni nem tudom, kértem, hogy mondja el azt a kevéske dolgot, amit ehetek, hisz, ami maradt, az már pillanatok alatt megtanulható. Nem mondta el. Kértem azt is, hogy adjon egy heti menüt, reggelire, ebédre, vacsorára, akkor én azt betartom. No, ilyet sem kaptam.

Nagyon örülnék és értékelném is, ha egy.kétkonkrét példán bemutatnád, hogy a hozzád fordulók néhány problémájára konkrétan milyen tanácsot adtál.

Golf2 2015.03.04. 10:37:50

"Mélyinterjú"! Mélyen zsebbe nyúlós.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.04. 10:37:50

@Mirjam2:

Így igaz.

Eleve a pszichológia elsősorban megoldó tudomány, míg a szociológia meg leíró tudomány.

2015.03.04. 10:38:45

@Flamy: Ha pedig csak mérnök, orvos, és irodai munkás lenne a filmben, akkor meg azért menne a rinya, mert a film elferdíti a valóságot. Hol vannak a kétkezi munkások?!

Jaj, Istenem. :)

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.03.04. 10:38:57

A kérdés itt szerintem az, mennyire tud valaki őszinte lenni egy pszichológushoz (egy idegenhez) belső, lelki, gyakorlatilag magánjellegű dolgokkal kapcsolatban, ha sokszor még önmagához sem az. Ha önmagunkhoz tudunk őszinték lenni, akkor már nincs szükségünk pszichológusra. Szerintem ez a legnehezebb.

Zsofi Logemann 2015.03.04. 10:43:56

@Mirjam2: Kedves Mirjam! Teljesen egyetertek veled abban, hogy minden kliens egy egyedi, szemelyreszabott tanacsadast/terapiat erdemel. Jo hallani, hogy pozitiv tapasztalatod van ezzel kapcsolatban.

A praxisomban azt tapasztalom, hogy a hirtelen lecsokkent onbizalomhiany vagy szorongas pl. olyan temak amik szinte mindenkinel figyelmet igenyelnek. Ez nem azt jelenti, hogy ha ez nincs jelen akkor ezt is rahuznam az illetore.

A ketto ugy erzem nem zarja ki egymast.

Golf2 2015.03.04. 10:44:45

@puhacica: London ennel sokkal szinesebb Szó szerint!

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.03.04. 10:47:03

@maxval bircaman szerkesztő: Nem figyeltél, írtam, hogy csak vicc volt. Másrészt pedig igen, lehet anélkül is véleményt formálni, hogy valamihez nem értesz vagy még nem próbáltad. Mindannyian ezt tesszük a legtöbb dologgal kapcsolatban az életben. De azért a minket érintő legfontosabb dolgokban, pl. lelki bajok, házasság nehogy már olyan próbáljon tanácsot adni, akinek köze sincs a dolgokhoz, mert ez számomra nem hiteles és nem veszem komolyan, és lehet, hogy többet árt, mint használ. Ahogyan nagyon szép, hogy a katolikus papok 2-3%-a nős, de a maradék 97%-hoz ez elhanyagolható. Tudod, aki nem evett még banánt, az ne mondja rá, hogy sz@ar!

Mr Long 2015.03.04. 10:47:16

Szerintem ez a beilleszkedes dolog tul van spirazva. Aki akar betud joesellyel vagy szerencsevel, aki nem akar az meg nem. Ahogy az is jol erzi magat masik orszagban, vagy sem. Szerintem vegletesen gondolkodnak a koltozesrol. Ha nem megy el kell fogadni es visszamenni, vagy mast keresni. Azt meg elfelejteni, hogy mindenkinek jo, ha kikoltozik. Velemenyem szerint sokan a hazai kozosseg nyomasatol tartanak, magyarul, ha mar kint vagy akkor jo, minek akarsz ebbe a "mocsarba" visszajonni.
Na en is kimokuskodtam magam mara, ide a diplomam!

2015.03.04. 10:48:52

@Zsofi Logemann:

Biztos régebben más volt a helyzet, de amióta ennyi magyar él már külföldön, és a neten gyakorlatilag minden fellelhető, és a kapcsolatot is fel tudjuk venni másokkal, így szerintem sokkal könnyebb már a rákészülés.

Nekünk pontosan 2 év telt el a költözési terv és a tényleges kiköltözés megvalósulása között. Ebben a két éves felkészülési időszakban éltük tovább a magyarországi életünket, de emellett spóroltunk, nyelvet tanultunk, kiutaztunk a leendő célországba körülnézni, próbáltunk kontaktokat szerezni. A legfontosabb, hogy átbeszéltünk a párommal minden lehetséges alternatívát, beleértve a legrosszabb lelki állapotokat is, és amikor eljött egy depressziós időszak itt kint, akkor tudtuk azt mondani egymásnak, hogy "emlékszel, megbeszéltük, hogy lesznek nehéz pillanatok". És ezzel rendben is volt, onnantól már csak kifelé másztunk a gödörből.

Az itteni környezetünkben élő magyaroknál néha tapasztalom ezt a fajta felkészületlenséget, amit legtöbbször úgy próbálnak kompenzálni, hogy bezárkóznak a szűk magyar társaságukba, nem érintkeznek idegenekkel, ami már automatikusan oda vezet, hogy a nyelvet és a kultúrát nem tanulják, tehát nem fognak soha beilleszkedni.

Nem akarok nagyon kitérni az amerikai katonákra, de emlékszem, mikor nagyszüleim mesélték anno a háborús borzalmakat, én meg csak nagyokat csodálkoztam. Aztán mindig úgy zárták a dolgokat, hogy "háború volt, akkor ezt kellett csinálni vagy túlélni stb". Valószínűleg a nyugati kultúrákban már elszoktak az igazi háborútól. Sosem felejtem el, mikor volt párom svájci nagymamája mesélte, hogy "bizony milyen kemény volt a német agresszió idején, nagypapáék fent voltak két évig a hegyekben, hogy védjék a svájci határt, és képzeld, még csokoládéjuk sem volt!" :D

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.04. 11:02:34

@Saman:

A magyar átlagember fantasztikusan jól él.

Az elkeseredettség oka egy részről nemzeti sajátosság: mindig a dolgok rossz oldalát nézni.

Más részről a rendszerváltozás kori és utáni politika súlyosbította ezt. Be lett beszélve a magyar embernek, hogy már csak pár évet kell várni és nyugati szint lesz az országban. Ezt sajnos mindenki el is hitte. Innen máig az a téves érzet a magyarokban, hogy a nyugati szintet normálisnak tekinti, s ahhoz képest mindent ami lejjebb van meg iszonyú nyomornak. Így a jól élő átlagmagyar nyomorban élő szenvedő emberi lénynek képzeli magát.

Az irreális helyzetértékelés pedig lelki betegséget okoz, ami meg elvezet a fizikai betegségekhez is.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.04. 11:02:34

@VPBA:

Ha igazad lenne, akkor az összes fociedzőnek volt elsőosztályú játékosnak kellene lennie. Pedig csak egy kis részük az. Sőt a legjobb edzők között sokkal több az olyan, aki sosem volt világszintű focista.

Alapvetően más dolog valamit jól csinálni és szakérteni. Pl. egy olyan ember, aki szinte ösztönösen jó valamiben, az nem biztos, hogy képes a tudást át is adni.

Nyelvi példa: minden anyanyelvi beszélő kiválóan beszéli anyanyelvét. De a legtöbben rossz nyelvtanárok, mert képtelenek elmagyarázni akár alapvető dolgokat is.

Golf2 2015.03.04. 11:02:34

a német agresszió idején, nagypapáék fent voltak két évig a hegyekben, hogy védjék a svájci határt... Ha a németek akarták volna pár nap alatt Svájcból csak S maradt volna.

Hari Seldon 2 2015.03.04. 11:06:16

@fhdgy:
"Távol áll tőlem a bántó szándék, de egy labilis személyiségnek nem való a határátkelés, egy szilárd személyiségnek meg nem kell pszichológus."
Nyilván erős pszihikai alkat kell hozzá, bárhogy nevezzük.

Ettől függetlenül lehetnek olyanok, akik nem tudják, hogy mennyire erős ez a személyiség amíg ki nem próbálták ÉLESBEN.
Itt a lényeg: sok ember nem tudja mit bír el ÉLESBEN, csak amikor kijön döbben rá a világra.
Szerintem ebből a szempontból egyszerűnek látod, a világot, mert neked (nekem, meg itt sokaknak) egyszerű.

Hari Seldon 2 2015.03.04. 11:07:14

@Golf2:
Tedd hozzá: A műsora közben... :-)

Zsofi Logemann 2015.03.04. 11:07:39

@fhdgy: Koszonom az erdeklodesed, egy olyan peldat mutatnek be, amiben tobb lenyeges elem is benne van a cikkbol
-pozitiv es aktiv hozzaallas, nyitottsag a masik kulturara

Kliensem: 27 eves holgy, egy kis faluban lakik, maganyos, szorong, keves az onbizalma, nem talalja a helyet.
Vegignezzuk, hogyan telik egy napja, mik a stresszforrasok az eleteben. (Nem beszel hollandul, keveset ert).

Reggel elviszi a kisfiat iskolaba, minimalis idot tolt a tobbi anyukaval, mert azt vette eszre, hogy ahelyett, hogy angolul szolnanak hozza, mindenki hollandul probalkozik. Mi jatszodik le benne?
-minek bantanak, tudjak, ugy se ertem, meg ha lassan is mondjak
-soha nem tanulom meg a nyelvet
-utalom az orszagot, mindig esik az emberek meg baratsagtalanok

Pozitiv es aktiv hozzaallas/tanacs:

Hozzafuznem, o mondta ki azt, miben tudna valtoztatni, en csak ravezettem.
-tenyleg azert beszel holandul hozzad, mert ezzel bantani akar? (mint kiderult ezzel segiteni szerettek volna neki abban, hogy minel hamarabb megtanulja a nyelvet)
-megtalalta 2 anyukaval a kozos hangot, ugy, hogy meghivta magukhoz kavezni iskola utan, angolul-hollandul beszelgettek
-beiratkozott egy proba orara a kozeli nyelviskolaba (novelte az onbizalmat)
-tudatosan figyelni kezdett arra, mik a lehetosegei, nemcsak a problemakra koncentralt (rovid es hosszu tavu celokat alitott fel, ezaltal mar csokkent a szorongasa, pl. nyelvet tanulni es utana megprobal egy kozmetikusi kepzest, amig ez nem sikerul aktivan reszt vesz az iskola onkentes munkaiban, kertrendezes stb.) Ahelyett, hogy rogton itelkezik hasznos otletnek tartotta atgondolni, miert is mondanak, tesznek valamit az emberek, elfogadobb magatartast vett fel. (pl. Hollandiaban mindig idopontot kell kerned, a spontan latogatast nem nagyon ertekelik!)
Konkret, szemelyreszabott es elerheto celok felallitasa itt fontos.

Ez egy kivonat, diohejban, a teljesseg igenye nelkul. Keress meg nyugodtan e-mailben.

2015.03.04. 11:14:36

@maxval bircaman szerkesztő:

Részben igazad van a magyar tévedésérzettel kapcsolatban, de én azt hallom és tapasztalom értelmesebb körökben, hogy sokan inkább arra panaszkodnak, hogy sok dolog nem pénz kérdése. Ilyen apró változtatásokkal már jobb lenne az élet és az emberek közérzete.

Pl. nem hiszem, hogy pénz kérdése az, hogy amíg a svédeknél alapelvárás a jó hangulat és légkör fenntartása a munkahelyen, addig Magyarországon, ha mosolyogva és jókedvűen mentem be dolgozni már azzal fogadtak, hogy "mit vigyorogsz, mi bajod van, már megint csak szórakozol, ahelyett, hogy dolgoznál" és hasonlók. Ellenben az alapelvárás az volt, hogy egymás alá kellett licitálni, hogy kinek mennyire szar, ki mennyit túlórázott, kinek mennyire sok és szar a feladata stb. Hát ezzel a mentalitással nehéz mit kezdeni.

soad1221 2015.03.04. 11:20:16

@maxval bircaman szerkesztő: azért a fantasztikusan jól él egy picit vicces.. :)
Kérlek ne Afrikához hasonlítsuk magunkat, hanem az EU-hoz. Mivel annak a közösségnek vagyunk tagjai. Az EU átlaghoz képest meg nem és olyan fantasztikusan jól a magyar átlag... Egyébként ebből a szempontból, ha Ukrajnából indulunk Mo-n keresztül Ausztriában
A negatív látásmód igaz. És a nagyon sok kivándorló között aki nem pénz miatt megy, ezt jelöli meg egyik legfőbb indokaként..
Számos olyan ember van, aki nem elsősorban a pénz miatt, hanem az itthoni közhangulat miatt kezdett el a külföldi letelepedésben gondolkodni.
A "jól él"-t feltételezem kizárólag a fizetést takarja, de Te is tudod, hogy ez annál sokkal összetettebb..

rezsöatya 2015.03.04. 11:22:56

@Hari Seldon 2: "sok új bevándorlónak digger épít új lakásokat"

Na, mindjart jon, hogy nem csak mosogatunk, de gödörben is lakunk...

:D

rezsöatya 2015.03.04. 11:24:13

@bpetya75: en csak egyféle vagyok! :-P

fhdgy 2015.03.04. 11:25:31

@Zsofi Logemann: Nagyon őszintén mondom, hogy megdöbbentettél. Ez a legkisebb mértékben sem ellened irányul.

Akkor most könyörgöm, segíts! Magyarázd meg nekem, hogy mi van a fejekben, ha az általad leírtak annak a valakinek segítséget jelentettek. Amit tanácsoltál neki, az annyira alap, hogy aki nagyon kicsit is van külföldön, szinte ösztönösen éreznie kellene. Őszintén mondom, hogy az igazi kérdést, hogy mi van a fejekben, nem merem leírni, mert széttépnének, meg különben is túl jól nevelt vagyok hozzá. Köszönöm a privátra a meghívást, erős késztetést érzek rá, hogy éljek vele!

Sanz 2015.03.04. 11:28:52

@Flamy: "En szemelyesen kulonosen fajonak ereztem hogy nem vettek a fardtsagot hogy akar egy irodai dolgozot is bemutassanak."

Ugyanezt mondtam a londoni premiervetítésen is az alkotóknak, ők meg csak hümmögtek. Szerintem is kicsit hamis képet fest a film azzal, hogy a high professional-ök kimaradtak belőle.

Amúgy a táncos csaj elérhetőségeit nem tudja valaki? Lenne egy projektem a számára... :-)

És még a pszichológushoz: teljesen jó, hogy vannak ilyen csoportok, tényleg elég erős tud lenni a kulturális sokk, szóval hasznos lehet szakemberhez fordulni (bár biztosan kevesen teszik), ha valakit megvisel a külföldi lét.

Mr Long 2015.03.04. 11:37:09

@Zsofi Logemann: Tokre nem ellened iranyul, de ehhez a listahoz minek "szakertoi segitseg"?
Ha nem adoptalhato egy az egyben valaki munkaja, vagy nincs meg a szukseges nyelvtudas, akkor ez a normalis folyamat.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.03.04. 11:37:11

@maxval bircaman szerkesztő: Még mindig nem értesz. Ami példákat Te írsz, ott: a fociedző látott már labdát, és valószínűleg tud is focizni, talán egy középszerű játékos is, semmi baj azzal, ha focit oktat. A legtöbb anyanyelvi beszélő meg nem akar nyelvet tanítani. Egy férfi nőgyógyász is lehet jó szakember, annak ellenére, hogy soha nem fog menstruálni vagy gyereket szülni. Én csak arra akartam kilyukadni, hogy számomra fontos dolgokban, pl. ha lelki bajom van, szívesebben mennék olyasvalakihez , akit hitelesnek találok, mert esetleg személyes tapasztalattal rendelkezik az adott dologban. A papi példa sarkos, azt akartam érzékeltetni, hogy hogyan adhat olyan ember bármilyen tanácsot házassággal vagy párkapcsolati dolgokkal kapcsolatban, aki maga soha nem lehet házas, és lehet, hogy még nőt sem látott közelről. Éppen ezért soha nem mennék olyan pszichológushoz határátkelésből származó lelki problémákkal, aki soha nem élt külföldön, és kb. ennyire vettem komolyan a jegyesoktatást is. Ennyi lett volna a lényeg a poszttal kapcsolatban.

bpetya75 2015.03.04. 11:42:45

@rezsöatya:

Nálam pedig hangulat függő. A dühöngő vadembertől a picsogó széplélekig palettulok :-P

Golf2 2015.03.04. 11:48:12

@Hari Seldon 2: Inkább vetkőzzön mint tekergőzzön.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.04. 11:48:12

@snygg panda:

Mindez a környezet kérdése.

A kötelező panaszkodás nem okoz nagyobb bajt, mint a kötelező jókedv.

soad1221 2015.03.04. 11:53:10

@Zsofi Logemann: "tudatosan figyelni kezdett arra, mik a lehetosegei"
na azt hiszem ez a mondat az ami összefoglalja, hogy mi az ami miatt sokan nem fogjuk érteni ezeket a problémákat... tulajdonképpen itt lehet megérteni, hogy mennyire másképpen éljük az életünket, néhányunk számára ezért szófecsérlés minden további beszéd...

Én nem is emlékszem arra, hogy nem tudatosan kerestem a lehetőségeket. Volt ilyen biztos, még pici gyerek lehettem... :)
Vhol úgy érzem, hogy a példádhoz hasonló ember olyan mértékben csak magával van elfoglalva, hogy egy adott helyen élő emberek, ha anyanyelvükön próbálnak beszélni vele, már bántásnak tekinti. Semennyire nem figyel a környezetére.... Szerintem tök alap, hogy ha kimegyek pl Hollandiába, akkor rövid időn belül elkezdem a holland nyelvet tanulni.

Mr Long 2015.03.04. 12:00:35

@maxval bircaman szerkesztő: Multkor rohadtul fajt a labam, alig birtam menni es nem mosolyogtam miatta. (Bar szinte mindig fapofat vagok melo kozben) Es a produktivitasom nem volt rosszabb, padtarsamnak sem volt rosszabb kedve, amiert buvalbaszott kepem volt...
A mindig mosolyogni kell a melohelyen meg egy bullshit.

2015.03.04. 12:02:15

@Sanz:

Ugyanezt hiányoltam én is. Elhiszem, hogy az egyszerű nép gyermekeit és az ő sikerüket bemutatni népszerűbb dolog, mivel ők vannak talán többségben, de pont azért lett volna jó bemutatni egy szélesebb réteget, mert pont, hogy mindenféle ember megtalálható a kivándoroltak között. :-\

2015.03.04. 12:07:33

@Mr Long (UK): Ez ugyanolyan, mint amikor a "hazai közönség" (kik is azok, és mit számít a véleményük az életedben) azt mondja, hogy ne menj ki, mert úgyis ott is ugyanolyan szar lesz, mint itt. :)))) Az már régen rossz, ha az ember nem saját magának akar megfelelni, hanem másoknak. Ennek a legékesebb példája, amikor mások akarják megmondani neked, hogy mit csinálj, és mit ne, te pedig hallgatsz rájuk.

Minden viszonyítás kérdése. Ha te mérnökként mentél el, több mint valószínű, hogy nemcsak hogy munkát találsz könnyen Budapesten, de valószínűleg meg is fognak fizetni. Én bolti eladó vagyok, 20 év múlva is alamizsna fizetések lesznek a kereskedelemben, nekem "nem érné" meg visszajönni, ha jelenleg kint lennék.

2015.03.04. 12:08:45

@maxval bircaman szerkesztő:

Környezet kérdése!!! Na ez az! És a környezeten ki tudna változtatni, ha nem mi, emberek???

Párhuzamot tudnék vonni azzal, amikor a "rendszerre", "az államra" vagy a "politikusokra" panaszkodnak. És ezeket ki választja meg? Ki dönti el, hogy ki kerüljön kormányra, és az miként irányítja az országot? Mi, emberek, az állampolgárok többsége.

2015.03.04. 12:12:59

@maxval bircaman szerkesztő: A harmadik világbelihez képest tényleg jól él a magyar. Kár, hogy Mo. nem Afrikában van, hanem Kelet-Európában, és nekünk a jobban menő szomszédokhoz kellene viszonyítani magunkat, mert potenciál ebben az országban is van. Ha Ausztria szintet nem is ér el Mo. sohasem, attól még lehetne követni a példájukat, és átvenni a működő dolgokat tőlük v. a fejlettebb északi v. nyugati országoktól. Persze ehhez akarat is kellene a politikusok részéről is.

Mr Long 2015.03.04. 12:21:02

@Philosoraptor: Szerintem bolti eladokent itt sem orom az elet, igaz iphonerol hivod fel a cimboradat es panaszkodsz neki az eletrol. Ja igen, a helyiek is panaszkodnak, ha valami nem jo.

soad1221 2015.03.04. 12:21:57

@Philosoraptor: ez a megfizetni dolog azért nem ilyen egyértelmű... Lehet, hogy nálad pl jobban megfizetik a mérnököt, de a mérnök is látja, hogy máshol sokkal jobban megfizetik. Az nem vigasz, hogy az itthon kereskedelemben dolgozót még rosszabbul fizetik meg, mint őt... tehát neki se éri meg annyira:)

Zsofi Logemann 2015.03.04. 12:25:50

@VPBA: Nem tudom, hogy jol ertem-e, en 10 eve elek Hollandiaban es szemelyesen is ateltem/atelem a kulfoldon eles es a beilleszkedes kihivasait. Mint diak, majd pszichologus, feleseg, csaladanya, meny...megannyi szerep.

Szakmailag nemcsak a migracio es beilleszkedes temajaban segitek, mivel harom nyelven kezelek sok a holland kliensem is.

qkuc 2015.03.04. 12:31:17

Nem kívánok a csatába beleszólni, csak ennyit jegyeznék meg: Nem vagyunk egyformák, valaki élete végéig képes minden döntést úgy meghozni, hogy ne okozzon lelki görcsöt, könnyen túlteszi magát dilemmákon. Valakinek meg kell segítség, azok lehetnek barátok, vagy egy pszichológus akár.

El tudom képzelni azt a helyzetet, amikor mentális "támogatás" kell egy külföldre ment embernek, miért is ne? Azért nem mindenkinek megy olyan könnyen innen elszakadni, még ha akkor azt is gondolta, hogy de, :D.

Mr Long 2015.03.04. 12:32:21

@soad1221: Ez sokkal osszetettebb azert annal. ha valakinek az a vagya, hogy mindenfele orszagba eljusson, akkor nyilvan jobban megeri egy kulfoldi orszagban, hisz az ezer euros nyaralast, vagy £20k-s verdat konnyebb egy angliai/nemet fizubol kigazdalkodni, mint magyarbol. Ellenben, ha "szerenyebb" dolgokkal is beeri az ember, akkor Mo-n is vannak jolfizeto allasok es siman ellehet ott.

P.Elliot 2015.03.04. 12:32:26

@snygg panda: Rossz peldat hoztal fel az amerikai katonakkal kapcsolatban hogy mindent biztositanak nekik ahol harcolnak de megis tele stresszel jonnek haza,
Ok katonak, harcolnak, naponta azzal kelnek fel vagy le sem fekudtek meg, mert lehet hogy a mai nap lesz az utolso napjuk mert mindjart mennek xy falut atkutatni ahol feszveres, mindenre elszant, bombakkal rendelkezo ellenseg van, plane ha azok olyan veszelyesek hogy mar magat a fel falut is kiirtottak. Es menni kell, es minden belokott, rugott kapu mogott fegyverek varjak vagy a lelott halottak latvanya es tovabb meg tovabb amig le nem lovik jomagat is vagy ossze nem eg, vagy sikeresen atjutott a neki szant poszton de remeg a laba, a gyomra es tele van felelemmel amit a budos eletben senki pszihologus nem tud megoldani tobbet, legfeljebb valami szereto csalad tud nemi feloldozast adni leszereles utan.
Itt a neten olvastam egy no irta a hivatasos katona ferjerol aki nem tul regen szerelt le vegleg es tulelt mindent, / Meg Magyarorszagon is volt katona egy darabig valami tamaszponton vagy min, ott ismerkedett meg a felesegevel , o volt az egyetlen nagyon szeretett szuvenir a katonasagbol/, szoval azt mondta hogy a ferje sosem alszik vele ejszaka a csaladi agyban hanem kinnt a kanapen azzal hogy o igy szokta meg, mert vannak remalmai, errol csak annyit mondott hogy sosem meselne roluk, szoval hagyja csak ott kinnt. Eppen elgondolkodtam hogy mitol fel a ferj? Hogy ha hirtelenul felriad egy remalombol akkor azt hiszi hogy meg ottvan a harcmezon es osztonosen megragadja a felesege nyakat es megfojtja? Mit elhetett at vajon, de a szereto feleseg elfogadja ezt, megerti, nagyon szepen elnek a gyerekeikkel.
Mit gondolsz miert van az hogy sok leszerelt katona nem talalja meg az eletet a bekeben es ongyilkos lesz? Tul sok van a batyuban a hatukon, van aki keptelen feldolgozni. Es ez alatt nem a gyilkolast ertem hanem csak magat a rettegest, meg olyannak is aki akit ismertem, szakacs volt, soha ki nem kuldtek harcolni de olyan furcsa alak lett.

Herr Géza 2015.03.04. 12:33:25

@puhacica: "...es a kepi vilag se tetszett igazan." Nocsak, bújik kifelé a szakmai "kisördög" ???? :))))))))

qkuc 2015.03.04. 12:33:47

OFF

Humor szekció következik.
A programozók (IT kockák) mindennapjai: thecodinglove.com/
server.dzone.com/articles/reality-developers-life-gifs

Szóljon aki egy-két helyen magára ismert, :D.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.04. 12:34:50

@Golf2:
Erre azért nagy összegben ne fogadjál.

qkuc 2015.03.04. 12:36:04

@snygg panda: Oh, bővült a család? :D Akkor most kiderült, hogy igazából kínai vagy? :D

P.Elliot 2015.03.04. 12:38:28

@Mr Long (UK): De igen! Mindig mosolyogni kell a munkahelyen mert a te rosszkedvedet nincs jogod atvinni masokra mert abbol "jarvany" lesz. Akarmi bant ha valaki rammosolyog akkor attol egy kicsit jobban erzem magamat. Ez orszagos viszonylatban is latszik otthon.

Zsofi Logemann 2015.03.04. 12:41:20

@Mr Long (UK): Koszonom, hogy leirtad a vemelenyed. Termeszetesen nem kotelezo a szakertoi segitseg, pont az a celom, hogy megelozessel, helyes felkeszulessel megelozzuk az esetleges problemakat. Az, hogy szakirodalma van annak, es nem is keves, hogy milyen folyamatok segitik a beilleszkedest azt erdemes felhasznalni.

Mr Long 2015.03.04. 12:43:24

@P.Elliot: Nem kell atvenni. Ez nem egy szar influeza, amit atveszel, ha akarsz, ha nem.

Herr Géza 2015.03.04. 12:44:23

@Zsofi Logemann: Bocsi elöre is, nem akarlak bántani. Viszont e kommented hatására megvilágosodtam és ezentúl kiteszem a cégtáblámra, hogy gépészmérnök ÉS pszichológus....
Amikor a feleségem kijött és hasonló problémákkal küszködött, akkor kb. szóról-szóra ugyanezeket a tanácsokat adtam neki.
Akkor most én is pszichológus vagyok ??? :D

Herr Géza 2015.03.04. 12:46:07

@fhdgy: Khm, khm... Ld. az elözö kommentemet.

Mr Long 2015.03.04. 12:47:08

@Herr Géza: Mechanical and soul engineer :D

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.04. 12:47:24

@soad1221:

Az EU, amikor Mo. belépett, kizárólag Mo-nál gazdagabb országokból állt. Azaz Mo. eleve szegényként csatlakozott egy gazdag szövetséghez. Így abszurd arra hivatkozni, hogy az EU-ban Mo. a szegények között van. Miért ne lenne ott, ha eleve ott volt?

Ha belépsz egy klubba, ahol mindenki gazdagabb nálad, mi értelme panaszkodni, hogy te a szegény tagok között vagy?

Az egyetlen dolog amit érdemes vizsgálni: Mo. helyzete mennyivel lett jobb/rosszabb azóta, ARÁNYOSAN nézve. De az olyan jajjgatásoknak, hogy pl. Luxemburgban a minimálbér a duplája a magyar átlagbérnek, teljesen értelmetlen dolog.

Bambano 2015.03.04. 12:47:24

a cum laude az nem csúcsteljesítmény, hanem közepes.
az a megfogalmazás, hogy 6 londoni, kicsit sántít, mert egy már hazajött.

a "doktor", aki bizonyítottan csaló, azon raplizik, hogy nem fogadják el a diplomáját itthon? persze, hiszen kamu diploma.

nekem a film azt mondta, hogy nem érdemes londonba menni.

Golf2 2015.03.04. 12:47:24

@Philosoraptor:A jó dolgokat már átvették a politikusok.Maguknak.Pl.5 bevallott fűrdőszoba szíjgyártónak meg még 5 elásva.

Herr Géza 2015.03.04. 12:49:36

@Philosoraptor: "Ha te mérnökként mentél el, több mint valószínű, hogy nemcsak hogy munkát találsz könnyen Budapesten, de valószínűleg meg is fognak fizetni. "
Aha, csak a mondat vége sántít, ill. a "valószínüt" "esetleg"-re cserélném.

P.Elliot 2015.03.04. 12:50:14

@Mr Long (UK): De, mint az influenza. Ragados! Ha neked rosszkedved van akkor az en arcomtrol is lefagy a mosoly, aminek orultem az maris halvanyodik meg feladatot is kaptam hogy vajon miert bamul ilyen mogorvan ez a ficko, mi lehet a baja.
Az otthon szokasos panaszkodast mar ugy is meg lehetne allitani hogy nem panaszkodunk. Elmondjuk ha valami banatunk van de nem ragodunk rajta, legfokeppen nem visszuk at masra a rosszkedvunket. A rokonom akit felhivok heti szinten otthon es tamogatok, olyan sirankozassal kezdi a beszelgetest es ha hagyom folytatni kepes orakon at, tehat egy ido ota amikor belekezd, leallitom, meg is szoktam mondani hogy hagyjuk csak hogy kisusson a nap, beszeljunk masrol, mas elegedettebb dolgokrol, mire leteszem a telefont a rokon nevetgel, nagyot sohajt aztan azt mondja hogy olyan jo volt veled beszelgetni, egeszen felfrissultem..

Herr Géza 2015.03.04. 12:54:10

@Mr Long (UK): Köszi, már készül az új multikulti névjegykártyám...:)))))

qkuc 2015.03.04. 12:54:15

@Mr Long (UK): Mechanical soul engineer, :D.

2015.03.04. 12:55:35

@P.Elliot:

Van igazság abban, amit mondasz. Azért nagy különbség van abban, hogy pl. nagyapámékat úgy vitték ki az orosz frontra, hogy megjött a SAS-behívó, aztán két nap múlva már katonaruhában volt, 8 hét után meg a lövészárokban, de azt sem tudták igazán, hogy miért vannak ott.

A mai amerikai hadsereg - ha jól tudom - önkéntes. Így aki felszerel, az vállalja, hogy ilyen szituációba kerül. Ezt magának kell felmérnie és eldöntenie. Társadalmi és kulturális probléma, hogy ott jön rá, hogy jaaa, ez nem olyan, mint a Call of Duty!

Ugyanígy mindenkinek magának kell eldöntenie, felmérnie, alaposan átgondolnia, hogy milyen jár egy külföldre költözés, egy ilyen radikális változás az életében. Én is sokat gondolkoztam rajta anno, mert sok mindent szerettem Magyarországon, de arra jutottam, hogy a negatív dolgot többségben voltak, így eljövök. Ami meg hiányzik, azt időnként egy-egy látogatással tudom pótolni. De sokan nem tudnak így elszakadni a rokonaiktól, barátaiktól, megszokott környezetüktől. Van olyan barátom Mo-n, aki simán meg tudná tenni, hogy elköltözzön külföldre, de nem teszi, mert annyira ragaszkodik a mostani életéhez, még akkor is, ha az időnként elég nehéz.

A bölcsesség tehát: mindenki maga mérje fel és döntse el, hogy mire képes és mit vállal. :)

Shebelle 2015.03.04. 12:56:51

@VPBA: Részben van csak igazad szerintem. Mert ilyen alapon, akkor az sem jó onkológus aki nem volt még beteg, vagy a sebész vagy más szakorvos. Én hiába vagyok nő, de könyvek és tanulás nélkül nem tudnék orvosolni női problémákat, ha már a női orvost hoztad fel példának.....

Ami a katolikus papot illeti abban igazad adok.

**mimi** 2015.03.04. 12:57:09

@qkuc:
+1000

jól szóltál...

Mr Long 2015.03.04. 12:57:11

@P.Elliot: Na most mosolygok ezen...

Shebelle 2015.03.04. 12:58:52

Esetleg ha itt lenne, vagy valaki felismerte a videoban levő a targoncás munkát találo férfit, örülnék neki ha elmondaná mi lett vele, érdekelne.....

2015.03.04. 12:59:08

@qkuc:

Így van, az őseimet a selyemúton hozták be a Kárpát-medencébe, de mivel a panda ott nem őshonos, hogy hamar klímaváltozásra volt szükségünk. ;)

P.Elliot 2015.03.04. 13:00:08

@Mr Long (UK): Meg az is jobb ha ketertelmuen mosolyogsz mint itt is most teszed mint a mogorva arc !

Mr Long 2015.03.04. 13:03:02

@P.Elliot: A mogorva es a fapofa ket kulonbozo dolog. Az majd mosolyog aki boldog, aki meg nem az nem. Utalom a kaposztafozeleket es nem eszem meg, hiaba rakjak elem. Kb a mosolygas is ilyen. Ha akar az ember csinalja, ha nem, akkor nem.

qkuc 2015.03.04. 13:03:05

@snygg panda: Oké, ez pandasztikus volt, :D.

puhacica 2015.03.04. 13:08:25

@Herr Géza: attol tartok, en mar sose fogok laikuskent filmet nezni. :)

Zsofi Logemann 2015.03.04. 13:10:13

@Herr Géza: Kedves Geza! Nehany peldaval kitertem a konkret lehetosegekre, nem azt jelenti, hogy a holgy egy beszelgetes utan mosolyogva ment haza. Depresszioval es onertekelesi zavarral kuzdott, ami itt erosodott fel nala. A kezeles termeszetesen nemcsak a fent megemlitett pontokbol allt.

Viszont, nagyon jo olvasni, hogy a felesegedet tamogatni tudtad es igy onerobol fordult pozitiv iranyba a sorsa.

Hogy te ettol pszichologusnak nevezheted-e magad? Ezt rad hagyom :)

P.Elliot 2015.03.04. 13:11:00

@snygg panda:
Ne gondold hogy az amerikai katona tudja igazan hogy mi lesz a dolga! Ezek kis kivetellel fiatal onkentes katonak akik megszedultek a filmektol amik mutatjak hogy foldon-vizen at, robbanas kozben mint Forrest Gump es hosok lesznek. Az aki katona tipus es jo katona lesz belole mert erre szuletett abbol keves van, azok pontosan tudjak mi var rajuk, teljesitik a feladatukat es nem rettengek, ezekbol jonnek aztan le a kesobbi vezetok, tabornokok, vagyis tudatos katonak.
De a tobbi! Ha vissza lehetne vonni a belepesi nyilatkozatot, a 99%-a mar szedne is a cuccat az elso kikepzes utan.
Van egy magyar ismerosom aki alairt 4 evet es ugy jott ki szabadsagra egy hetveget hogy katona szokeveny lesz, o nem megy vissza holott csak kikepzes volt es nem tudta hogy hogy kell felmaszni egy kotelen, a tobbi alap tudasban is messze el volt maradva. Alig tudtuk lebeszelni hogy ne tegye mert korozni fogjak es leultetik!
Szoval nem tudatos katonak ezek, feneket!
Hozzaszolasod masik reszevel teljesen egyetertek, igy van, mindenki dontse el hogy mit tud vallalni. De sokan nem gondoljak at a bejovo problemakat hogy mivel jar a kulfoldre koltozes.

P.Elliot 2015.03.04. 13:13:36

@Mr Long (UK): Hat akkor ne csinald ha te erre buszke vagy hogy nem szereted a kaposzta fozeleket, de ne vedd el az etvagyat annak aki igen!
Sosem lenne kepem atvinni a rosszkedvemet masra hogy az is had reszesuljon belole ha mar nekem az van!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.04. 13:14:10

divany.hu/raktar/2015/03/02/hotel/

Wháóó, ez igen, karajul néz ki.

(Remélem, hogy nem az van, hogy egyetlenen egy szoba van így kirittyentve, amit csak felárért adnak ki...)

Herr Géza 2015.03.04. 13:16:40

@Zsofi Logemann: Köszi a választ, és azt külön, hogy érted a viccet. :D
Természetesen nem vontam kétségbe a szakmád létjogosultságát, csak tudod a magamfajta kockafejü, ateista, realista, stb. müszaki ember a lelki nyavalyákra is könnyen ráfogja, hogy "úri huncutság". Pedig nem kéne mindig....
Továbbra is sok sikert Neked!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.04. 13:16:58

@P.Elliot:
Így van.
A munkahelyen a munkatársamnak semmi köze az aktuális lelkiállapotomhoz.
Hátrányt meg pláne nem szenvedhet tőle.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.04. 13:17:09

@33621: Ennél a totálkáros családnál csak azon csodálkozok, hogy hogyan tudták Rozinak nevezni a kislányt...Szörnyen "öregasszonyos" név ez egy tizenévesnek...

2015.03.04. 13:17:43

@soad1221: @fhdgy:

Az az érdekes azokban, amiket a HÁ felsorolt ("legyen az országváltás, akár országon belüli költözés, gyerekszületés, haláleset, új munkahely, betegség és még sorolhatnám a pozitív és negatív változásokat"), hogy mindegyik egy mejósolható százalékos arányban szedi az áldozatait.

Mindannyiunkkal történnek rossz dolgok, és akkor egy kicsit szomorúak vagyunk, de az élet megy tovább. Van azonban egy mérhető kisebbség, akit az adott dolog megroppant. Pl. börtönbe kerülni senki sem szeret, de van egy kisebbség, aki ilyenkor meg is öli magát. A sorkatonaságnál dettó. A válás meg a szakítás is szar, de van, aki sosem teszi túl magát rajta. Vagy a szülei halálán, vagy a gyerekéén, mittudomén. Mindannyiunknak megvan a tombolán a sorsjegye, hogy mi az ami, minket padlóra küldene. Nem tudhatjuk előre.

A határátkelés például engem nem érintett nagyon negatívan, de láttam olyat, aki totál összetört tőle. Na most akkor mi van? Az ő érzései nem komolyan vehetők, ha egyszer engem nem rázott meg?

Amit ebben szerintem fontos észrevenni, hogy például Mo-on valami 40%-a (vagy ilyesmi) az embereknek aktívan boldogtalan. Ennek a 40%-nak egytől egyig picológusnál volna a helye: értse meg, mi a baja, kezdjen vele valamit, lépjen tovább.

Én nem járok pszichológushoz, de egy boldogabb és szebb világban, amikor lényegesen több időm meg pénzem volna, ki sem lehetne robbantani onnan.

Értem én, hogy a férfias hozzáállás az, hogy A) nincsenek is érzelmeim, és B) ha mégis vannak, tökéletesen tudom kezelni őket, de szerintem a picológia a legnagyobb népjóléti találmány a budipapír, a fogorvos meg a dobozos sör után.

P.Elliot 2015.03.04. 13:18:19

@VPBA: En sosem jarnek mashoz mint ferfi nogyogyaszhoz. Egy no ha panaszkodok neki akkor mivel maga is tudja hogy mit erez egy no a testeben, csak legyint kisebb dolgokra, amig egy ferfi mivel nem tudja sajat tapasztalatbol hogy mi lehet, eppen ezert jobban utananez. Azt nem mondom hogy a noi nogyogyasz rosszabb de a ferfi alaposabb, ezt mar masoktol is hallottam.

Herr Géza 2015.03.04. 13:19:49

Egy kis OFF (annyira azért nem is, mert van benne határátkelö-vonatkozás), bár a hölgynek pszichológusra, a NAV-nak meg jó csomó pszichiáterre lehetne szüksége:

civilhetes.net/belfold/lecsapott-a-nav-a-350-forintos-csalora-masfelmilliot-kovetel-vegrehajtoval-fenyeget

ON

puhacica 2015.03.04. 13:19:58

@Mr Long (UK): en is ilyen fapofaval dolgozo tipus vagyok. szerencsere evekig dolgoztam sajat irodaban, igy nem kellett figyelnem az arcomra. volt, hogy sirtam, volt, hogy nevettem, attol fuggoen, hogy epp mit vagtam. van is egy ilyen kerdezz-felelek vicceskedes, hogy -mit vagsz? -fapofat.

P.Elliot 2015.03.04. 13:21:05

@diggerdriver: Na vegre hogy valaki egyetert velem, mar azt hittem hogy velem van baj. Maris mosoly ul az arcomon. Koszi! En meg csak most kezdem a reggelt az idoeltolodas miatt....

Herr Géza 2015.03.04. 13:21:43

@Th's child:
"...a legnagyobb népjóléti találmány a budipapír, a fogorvos meg a dobozos sör után."

Ez nagyon ütös lista !! :))))))))))) Miért pont ezek ???

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.03.04. 13:22:05

@Zsofi Logemann: Igen, pontosan arról beszélek, hogyha már lehet választani, márpedig mindig lehet, akkor inkább választanék egy olyan szakembert, bármilyen területen, akinek vannak személyes tapasztalatai is, nem pedig az íróasztal mögül ad tanácsot. Gondoltam, hogy nem csak ezzel a területtel foglalkozol. A katolikus egyházat is csak azért hoztam fel példának, mert fényévekkel van elmaradva, a mai embernek már másfajta problémái vannak, mint néhány száz évvel ezelőtt, és a pap is egy kicsit/nagyon pszichológus.

2015.03.04. 13:23:13

@Herr Géza:

Nem tudom.:D
Ezek jutottak elsőre eszembe.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.03.04. 13:23:41

@Shebelle: Lentebb már kifejtettem részletesebben, hogy pontosan mire gondoltam. :)

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.03.04. 13:25:07

@P.Elliot: Ezért írtam, hogy egy férfi sokszor jobb, mint egy nő. :)

GrandMasterB 2015.03.04. 13:26:07

@qkuc: nagyon jó. Nekem főleg az első kettő ismerős érzés.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.04. 13:26:07

@Philosoraptor:

Kelet-Európán belül Mo. jól áll.

A környező országok közül Mo-nál jelentősen jobban csak Ausztria és Szlovénia van. Szlovákiával és Horvátországgal kb. azonos a szint. Szerbia és Románia Mo. kétharmadán van. Ukrajna meg a negyedén.

Amiről írsz, arra politikai akarat mindig volt. Erről szólt a rendszerváltozás. Teljes konszenzus volt abban, hogy a nyugatot másolni kell, ebben sosem volt vita sem bal, sem jobb, sem liberók, sem konzervek, sem komcsik, sem antikomcsik között. Ellentétben egyes kelet-európai országokkal, Mo-n nem volt vita a rendszerváltozás idején az irányt illetően: az ország egyszégesen a nyugat mellett állt ki, egyetlen ezt megkérdőjelező párt sem tudott komoly szerepet játszani.

A konszenzus azután szűnt meg, hogy kiderült: ez a módszer NEM működik. S ez azután derült ki, hogy mindenféle kormány próbálta, de senkinek se jött össze. 20 év telt el a nyugat másolásával, ez alatt egy csomó kormány volt, mindenféle irányzattal. Mára a magyar kezd ráébredni: nem a magyar kormányokkal van a baj, hanem magával az alapötlettel. Egyre kevésbé hat az a demagóg szöveg, miszerint a mindenkori kormány "rosszul" csinálja, de majd jön a másik párt, s minden szuper lesz.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.04. 13:26:07

@Bambano:

A cum laude a magyar 4-es osztályzatnak felel meg, azaz NEM közepes.

fhdgy 2015.03.04. 13:26:07

@P.Elliot: Apám végig harcolta a keleti frontot, de állítása szerint nem voltak rémálmai. Kérdeztem tőle, hogy lehet? A válasza egyszerűen csak annyi volt, hogy "háború volt". Volt hadifogoly is, 1949 tavaszáig. Kérdeztem tőle, hogy milyen volt? "Jó", mondta. Hogy lehetett jó, ha 38 kilóra fogytál és a háromezer hadifogolyból csak kb. 100 maradt életben? "Akkor voltunk fiatalok".

Most akkor egy kegyetlen teóriával állok elő: apám 1944 október közepéig a fronton szolgált, akkor esett hadifogságba. 1949 tavaszán engedték el Sztalingrádból. "Volt ideje" feldolgozni az eseményeket.

Egy amerikai katona reggel még gyilkol egy kicsit, utána repülőre ültetik, este már habzsolja az élet USÁ-ban, és nem fogja tudni feldolgozni a hatalmas kontrasztot.

Nem hiszitek el?

Egy példa rá: Volt egy nagyon kedves ismerősöm, aki szintén a keleti fronton harcolt. Nem lehetett gyáva nyúl, mert haza rendelték a Dontól és a várban személyesen Horthy léptette elő zászlósból hadnaggyá. Ő mesélte, hogy mennyire megviselte, amikor a front összes borzalma után egy-két nappal a várban folyt a pezső és az emberek boldogan táncoltak. Amikor ezeket mesélte ( többszőr is ), felhős lett a szeme, és azt mondta mindig, hogy nem tudom elképzelni, hogy mekkora dühöt érzett. És után vissza a frontra és körülötte újra "vidáman", ha nem is táncolva és pezsgőzve haltak meg az emberek. Neki hatalmas trauma volt!

catnip cupcake 2015.03.04. 13:26:07

@qkuc: nagyon jó:D

Ugyan nem vagyok (még) programozó (bár annak tanulok), de pont tegnap volt ilyen kivágom-a-billentyűzetet-az-ablakon pillanatom a munkahelyen (ó, az a csodás DotNetNuke).

Kéne egy IT-s témájú poszt a HA-re, pl.
- képzésbeli különbségek (BME vs. MIT vs. Open University :D)
- networking lehetőségek, különös tekintettel a területen dolgozó vagy dolgozni készülő nőkre, mint alulreprezentált csoportra
- álláskeresés

adg 2015.03.04. 13:27:53

@diggerdriver: @P.Elliot: fiuk, lanyok! Van egy kis felreertes. Long nem azt mondta, hogy undok rosszkedvu pocskent ul a kollegai kozott.
Nem mosolyog. Ennyi. Van, akinek ugy all a kepe, az enyem is olyan. Beszelgetes kozben a beszed jellegenek megfeleloen vagy igen, vagy nem.
De nem vagyok elado, ugyfelszolgalatos, ulok a papirjaim felett, vagy a monitor elott, miert kene vigyorognom? Nem is latja senki.
Nekem sem lesz jobb kedvem attol, hogy a szomszed srac 3 meterre epp milyen pofat vag, hattal nekem.

Tul van ez a mosolytema misztifikalva.

P.Elliot 2015.03.04. 13:28:33

@fhdgy: Majd erre kesobb valaszolok de itt nekem reggel van, meg kell kezdeni a napot plusz a 2 macska is dongeti az ajtot a reggeliert!

Mr Long 2015.03.04. 13:41:39

@adg [Au, Darwin]: Nem erted? Nyugaton mindig mosolyognak (ezen en is, mert nem) ezert nekunk is azt kell tenni. A nyugat sikere a mosolyban van...
Szwerintem veled az alapveto problema a magyarasagod (golf ehhez ugysem ert)! Te Mo-n nottel fel, igy neked a szad az eszak-de iranyu gravitaciohoz szokott hozza. Namarmost te elmentel a fold masik felere es ott a gravitacio fdel-eszak iranyba mutat, vagyis az arcizmaid pont radolgoznak a gravutaciora es igy nem birsz mosolyogni. De vigyaz es gyrj ra, mert konnyen az allasodba kerulhet. Igaz megall a haz, de nem mosolyogva tervezed, igy nem eleg vidam az epulet, hisz az is atveszik. ;)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.04. 13:43:08

@geegee: megkérdezzem? Az apuka haverom, hatalmas figura. Lehet, hogy így. A mi kislányunk neve se hétköznapi módon lett kiválasztva :)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.04. 13:45:14

@puhacica: nálunk csomó jó arc van az irodában, az egyik gyerek megy Himaláját mászni jövő hónapban, ebből hatalmas téma kerekedett, hogy pl hova fog szarni és hogy mennyi fagyott szar van ott a hegyeken. Ez csak a tegnapi, minden nap van pár ilyen elmés diskurzus. Naná, hogy szeretek bejárni.

Golf2 2015.03.04. 13:46:07

@diggerdriver: A franciákat is megették reggelire pedig az azért nagyobb falat.Szerintem csak a pénzeszsákok miatt kímélték meg a lila teheneket.

Golf2 2015.03.04. 13:46:07

@maxval bircaman szerkesztő: 20 év telt el a nyugat másolásával
És most megint az oroszokat fogjuk 40 évig? Az jobb lesz?

2015.03.04. 13:50:55

Szoval, a poszt arrol szol, hogy a szihologus megmagyarazza, hogy a kivandorlas sem "survival of the fittest", hanem "survival of the most adaptable." Mivel ez senkinek sem mondott ujat, a kommentelok szerint az egesz szihologia hulyeseg es egyetlen szihologusra sincsen szukseg. Gratulalok :D

qkuc 2015.03.04. 13:54:40

@GrandMasterB: Nekem ez ismerős by üzlet, :D.

When your boss tells you that "tests are for those who don't know how to code". (ide a gif nagyon kellene, :D)

Minek kell ennyit tesztelni? Ők nem érnek rá, meg egyébként is, ojjjan jó specifikácijót attak le, :D /warning: szándékos elgépelések/.

Jajaja, csak éppen 30 informatikus nem értette, hogy mit akartok ..., :D.

adg 2015.03.04. 13:55:30

@Mr Long (UK): igy valahogy. :)

Az az erdekes, hogy tok mix az irodank. Most epp ket magyar, ket gorog, harom ozi meg egy mar itt szuletett azsiai (talan szingapuri eredetu, szoval akarmi is lehet) tag van. Es basszus csak ez az utobbi vigyorog magaban, vagy jon megy mosolyogva.
Es ennek ellenere egy tok jo kedvu iroda vagyunk, csomo rohoges, stb. De csak ugy nem mosolygunk, nehogy megfertozzuk a masikat. Ez nem jelenti azt, hogy a sajat problemaimmal traktalom oket. Nem is ertem ez utobbit??

Mindegy, nem is biztos, hogy ezt nekem kell erteni.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.04. 13:58:04

@qkuc: A csiga transformers az odab@sz...
:-)))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.04. 14:01:36

@adg [Au, Darwin]:
Nem hiszem.
Nekem alapból a gépben ülve van a képemen egy enyhe vigyor.
Olyan nincs hogy bárki aki elmegy a gép közelében vagy munkatárs főnök szemkontaktusba kerül velem ne mosolyogjak.
Amúgy az angolokat nem tudom megelőzni sem mosolyban sem köszönésben.
Gerrynek a morning John how are you kimondása kb egy tized másodperc.

qkuc 2015.03.04. 14:02:36

@catnip cupcake: Üdv a világomban, :D. Bár sajnos ritkán kell kód szinten eszmét cserélnem mostanság és inkább adatbázisokhoz értettem meg javahoz, de amikor jönnek az arcok, hogy jajjmá' az az új patch annyira nem is kell a szerverekre, úgyse lesz exploit rá (!), akkor azért elgondolkodom, hogy a laptoppal csűröm fejbe az illetőt hátulról, :D.

Az ötlet jó egyébként, :).
Amit csípőből reflektálnék:
- képzésbeli különbségek (BME vs. MIT vs. Open University :D)
IT biztonsági területen gyerekcípőben járunk, szerintem nincs "jó" egyetemi képzés, pedig kéne, hajajj de mennyire kéne. Erősen önképző körös egy pálya. (Ezt csinálom én is, :D).
- networking lehetőségek, különös tekintettel a területen dolgozó vagy dolgozni készülő nőkre, mint alulreprezentált csoportra
Ez nagyon hiányzik és még mindig csodabogaraknak tartanak minket, nőket. Bár, ahogy a külföldi csoportokat követem, ez külföldön is így van. Kevés hazai networkről tudok, ami IT-s lányoknak szól. (Inkább ilyen 1-2 napos workshopok ezek.)

qkuc 2015.03.04. 14:06:35

@geegee: Kemény, mint a mackósajt, :D.

Mr Long 2015.03.04. 14:07:14

@diggerdriver: Hmmm... Itt nem mosolyognak a kollegaim allandoan es panaszkodnak, ha valami nemjo. Pl ido, forgalom, vonat, utazni kell melo miatt, szara project, elromlott a kavefozo, keves a fizu, lenne jobbanfizeto allas, de messze van es sokat kellenen naponta ingazni, hulyek a managerek, faj a labuk, stb.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.04. 14:08:52

@Golf2:
Ja. A jugókba meg beletört a bicskájuk pedig a jugó hegyek nincsenek olyan kemények mint a svájciak.
A hazai pálya jó terepviszonyokkal kombinálva felér a legképzettebb legjobban felszerelt hadsereggel.
Vietnam? Afganisztán?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.04. 14:11:35

@Zka: Ááá, ne, annyira végül is nem tartozik rám.Ők tudják...Tottakáros/Belsőséges ismerettség? :-)

qkuc 2015.03.04. 14:16:44

@Zka: Szerintem valamit tesznek a céges vízbe/levegőbe ..., :D. Ma éppen hörcsöggömböt "álmodtunk" az egyik kollégának, :D.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.04. 14:17:27

@Zka: Ja, aham.
Prokinak még mindig olyan hogyismondjam, gyapjas a frizurája...?
:-)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.04. 14:18:47

@Mr Long (UK):
Meggyőződésem hogy a jó hangulathoz, legyen az bárhol a mosoly is hozzátartozik.
Persze. Lehet mosoly nélkül is de ha mosolyoghatok akkor miért ne tegyem?
Van a száj körül l néhány izom, amelyik rendhagyó módon bőrön ered és bőrön tapad, na azokat kell megfelelő irányba összerántani.
:))))))))))

adg 2015.03.04. 14:20:34

@diggerdriver: ezt mondom, hogy masnak meg nincs alapbol a kepen mosoly, de ez nem gond. Senkinek nem teszem tonkre a napjat ezzel, ezt nyugodtan elhiheted. :) vigyazok erre.
Nem terjelem a gondjaimmal, es amikor beszelunk, akkor mar vag mosoly.

Ami szerintem a mosolynal fontosabb a jo kozerzethez, az a problemakhoz valo hozzaallas.
Pl egy lebaszas elcseszett munkaert:
Hu (termeszetesen nem mindenhol): "ez szar, elbasztad, latod milyen hulye vagy, ujra!"
AU: "nem rossz, azt a reszt meg nezd mar at megegyszer, en lehet, hogy maskepp csinalnam." Es mikor atnezi, rajon, hogy elcseszte es hulye.

A kedvencem a "how are you, john, good? Good, ye ye" es ezt o mondja az egeszet, nem a john valasza. Megkerdi, valaszol ra, es elkezdi, hogy mit akar. Es hat persze a non plusz ultra a "hájgán(májt)" ennel rovidebbre nehez zanzasitani. :)

Mr Long 2015.03.04. 14:21:20

@diggerdriver: antiszocialis vaguok es a munkaban maganyos farkas tipus. Semmi sem irrital joban, mint csapatban dolgozni. Ugyfogy a faxom mosolyog rajuk :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.04. 14:25:38

@Mr Long (UK):
Mert nem vagyunk egyformák.
Nincs ezzel semmi baj.
Mosolyogtál már ma?
:)))))))))

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.04. 14:25:42

@soad1221: olyannyira tul van lihegve, amennyi senkit nem erdekel, ha ugy koltozok 400-500 km-t, hogy nincs kozben hatar.
de ha atkoltoznek grazba, ami csak 130, egybol pszichologus kene?

Mr Long 2015.03.04. 14:27:35

@diggerdriver: Feljebb irtam, hogy mosolyogtam az egyik bejegyzesen.

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.04. 14:28:00

@Shebelle: es kulonben is, az orvos ferfi es kesz.

Mr Long 2015.03.04. 14:29:25

@~~Babette~~: Igen. Egyszer mar kifejtettek nekem itt, ha debrecenbol gyorbe koltozik az ember az nem olyan, mintha becsbe.

2015.03.04. 14:30:41

@Mr Long (UK): Bolti eladóként sehol sem felhő és kacagás az élet, de abban azért kiegyezhetünk hogy jobb Ausztriában keresni mondjuk 1100 eurót, mint itthon 90 ezret. Még úgy is, hogy Ausztriában az albérlet ötször annyiba kerülhet.

2015.03.04. 14:32:56

@soad1221: Vannak, akiknek megérheti anyagilag hazajönni, és vannak olyanok is, akiknek nem.

Mr Long 2015.03.04. 14:33:36

@Philosoraptor: All az alku :)
En mindig ahhoz viszonyitom, hogy a fizum hanyszorosaba kerul egy hasonlo lakas. Ebben pedig mondjuk nekem nincs kulonbseg Mon ill UKban.

2015.03.04. 14:36:40

@Herr Géza: Miért sántítana? A jó szakembereket lehet, hogy már egyetemről felveszik normális munkahelyre. Lehet, hogy egy mérnök sosem fog annyit keresni Mo.-n, mint külföldön, de magyar viszonylatban viszont nagyon jól tudnak keresni. Nettó 200 v. 250 magyar viszonylatban nagyon jó fizetés.

2015.03.04. 14:38:58

@Mr Long (UK): Nem is lesz. Mert mondjuk Mo.-n keresel nettó 200 ezret, de ha 10 milliós lakásra v. házra vágysz, akkor elég sokáig fogod nyögni a hitelt. Ugyanez Angliában, amikor hiába keresel több ezer fontot, ha viszont a lakás v. ház pár százezer fontba kerül. Arányaiban nézve ott sem könnyebb ez a része az életnek.

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.04. 14:39:54

@Zsofi Logemann: hat ezek nem eppen hataratkelessel kapcsolatos problemak, hanem alapveto szemelyisegbeliek,

négyzet 2015.03.04. 14:39:57

Találkoztam a filmmel máshol pár napja, és megpróbáltam megnézni, de elég hamar meguntam. Hosszú és vontatott, és hát nem is túl érdekes. A vs.hu-s filmek sokkal érdekesebbek voltak (ahogy fentebb Don Kartasch is írta), és nézhető hosszúságú epizódokra volt szabdalva. Az sokkal jobban tetszett.

http://vs.hu/magazin/osszes/mit-er-meg-london-magyarok-a-tranzitvarosban-1-resz-0328#!s1

A Menjek/maradjak sorozatból a New Yorkban élő magyarokkal foglalkozó volt még nagyon érdekes.
film.indavideo.hu/video/f_menjek_maradjak
és volt az indexnek még egy olyan filmje, ahol Silicon valleyban befutott magyar startupokat mutattak be, meg San Franciscót, na az is jó volt.

2015.03.04. 14:41:23

@soad1221: Ezzel egyet tudok erteni, szerintem se csak pszichologiai kerdes a beilleszkedes, es foleg nem csak a kivandorlo oldalarol erdekes, hanem a fogado kulturaerol is.

Peldaul egeszen biztos, hogy mas dolgokat fogok tapasztalni, ha Skandinaviaba koltozom, ahhoz kepest, hogyha Oroszorszagba koltoznek (a hidegen kivul :D), raadasul, hogy ezeken a helyeken belul peldaul pezsgo nagyvarosokba vagy az istenhatamoge, esatobbi esatobbi, es ez nem csak az en szemelyisegem miatt van igy, hanem az orszagok, foldrajzi es kulturalis kulonbsegei miatt is, nem mindenrol en tehetek, az ilyesmikre az en lelkem, vagy en, csak reagalni tudok :D A londonos filmet nem lattam, de London peldaul eleg nagy es nemzetkozi hely es ilyen szempontbol eleg sajatos es kulonbozo lehet, hogy hogyan lehet beilleszkedni es atallni a londoni eletre. En sem tudom, miert olyan erdekes ez a tema, hogy ennyit kelljen rajta agyalogni. :D

2015.03.04. 14:42:39

@maxval bircaman szerkesztő: Tehát minden jól van így, ahogy van. Jó tudni.

kardio1 2015.03.04. 14:43:31

@VPBA: Nem értek egyet veled a jegyesoktatàssal kapcsolatban. A jegyesoktatàs arra összpontosit, hogy a hit szempontjàbol igyekezz làtni a tàrsadat és a vele valo kapcsolatodat, a papok hivatàsa àltalàban is az Isten felé vezetés, miért ne illeszkedne ebbe bele a jegyesoktatàs. Ha elfogadod a férfi nôgyogyàszt, akkor nem értem, miért nehéz a papok àltali jegyesoktatàst elfogadnod. Ami meg a hàzassàgban élôk segitését illeti, van jopàr mozgalom, ami kifejezetten a hàzaspàrokra "van szabva", nem a pap mondja meg a véleményét egyoldalùan, hanem màs hàzaspàrokkal együtt épül fel a közöség, ahol a pap vagy jelen van, vagy nem is része egyàltalàn.

négyzet 2015.03.04. 14:43:35

@Zsofi Logemann: hát elég fura, hogy az bántotta a hölgyet, hogy hollandul szóltak hozzá. Pedig ez a hollandok részéről pont a bizalom és biztatás jele. Engem az bántott, amikor tanultam az ország nyelvét, és hiába, hogy sokszor kértem, mégis angolul akartak velem beszélgetni. Na abban éreztem azt, hogy "értékelhetetlennek érzik a nyelvtudásom".

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.04. 14:45:25

@Bambano: a cum laude azt jelenti, hogy dicserettel megfelelt.

2015.03.04. 14:46:37

@Golf2: A németeknek maximum az angolok és az oroszok voltak a nagy falat. Előbbieket segítette, hogy szigeten laknak, utóbbiakat meg a hatalmas terület, Tél tábornok, és persze a brutális hadigazdaság, meg a kifogyhatatlan ágyútöltelék utánpótlás.

Mr Long 2015.03.04. 14:48:34

@Philosoraptor: Ha Pesten (ugye a fovarosban) keresel 200e nettot, ami azert nem egy hihetetlen mernoki fizu mondjuk 10 ev alatt osszejon 24milla ami azert mar egy jobb lakas Pesten is.
Itt Ukban mernokkent keresel mondjuk 2000-et nettoban (ez kb aranyos a 200e hufhoz) abbol 10 ev alatt osszejon 240k amiert mondjuk londonban szar sem kapsz, itt manchesterben meg nem er fel egy pesti 24millas lakas ertekevel, minosegevel az ezert kapott lakas.

kardio1 2015.03.04. 14:53:27

@VPBA: Még valami: olyan pszichologushoz se fordulnàl, aki nagyon jo szakember a hàzassàgi tanàcsadàs témàjàban, de nem hàzas? Vagy mi van pl. Csernussal, aki hàzassàgi tanàcsokat (is) osztogat, miközben a sajàt kapcsolatat zàtonyra fut(ott)? :)

2015.03.04. 14:55:21

@Mr Long (UK): Kérdés, hogy a 200 ezerből mennyit költesz el albérletre, rezsire, és kajára. Plusz szórakozás. Mennyit tudsz belőle félretenni egyáltalán. Egyedül élsz-e? Azért mondtam, hogy arányaiban nézve ott sem könnyebb ingatlant venni, hiába keresel sokkal többet.

négyzet 2015.03.04. 14:57:05

Szerintem vannak emberek, akiknek nem való a külföldi élet. Akiknek az rosszul esik, hogy ott mindig külföldiek lesznek csak. Az tud boldog lenni külföldön, akit ez nem zavar, nem akar mindenáron nagyobb angol lenni az angolnál, elfogadja, hogy mindig lesz akcentusa, amit mindig érezni fognak a helyiek, nem fog érteni bizonyos kulturális utalásokat stb. Szerintem. Bár korábban a HÁ-n is volt erről szó. Akinek ez a külföldi identitás nem jön be, az várhat 5 évet persze, hátha mégis beilleszkedik, és elmúlik ez az érzés, de ez egyáltalán nem biztos, hogy így is lesz, sőt inkább lehet, hogy erősödni fog az oda nem tartozás megélése. Sok ismerősöm jött haza emiatt. Itthon persze sokkolódtak az állapotoktól, amiktől elszoktak, de mégis alap frusztráció volt nekik külföldinek lenni tartósan.

montroyal ( CAN qc) 2015.03.04. 14:58:27

Niki.... az életének több területét a változás szövi át, keresi önmagát, a boldogsághoz vezető utat.

DE szepen fogalmaztal HA..

O az az elo pelda hogy semmi baja a beilleszkedessel azonnal 6 helyre felveszik mindenki kedves hozza .. es nyelvtudas se fontos ...nagyon jellemzo a kovetkeztetese a stiptizoznel cs ak a drogdealer keres jobban es annal pedig csak a stiptizozdrodealer keres megjobban ...
milyen valtozasrol beszelsz az eleteben ? megy délebre vetkozni ( mast nem, pedig tudja hogy MASOK azzal keresnek jobban )

szerintem megtalalja magat jo estben amire nem nagy esely egy gazdag pasi oldalan( kivanom neki ) de inkabb stricik drogdealerek baratnojekent es o hozza a penzt a kapcsolatba ...
es megtalalja onmagat 40-50 evesen a szemetben es barmit barkinek elad a betevo drogert piaert ..

Mr Long 2015.03.04. 15:01:43

@Philosoraptor: Persze tudom, meg ez egy elege lebutitott szampelda. De Nyugaton is csak akkor konnyebb, ha igazan jol keresel. Alacsonyabb fizun viszont jobb annyiban, hogy "megajandekozhatod" magad olyan dolgokkal, amikre Mon nem lenne lehetoseged.

Pl van nekunk is kelet europaban (nem Mon) irodank, ahonnan ide dolgoznak be a sracok. Nem keresnek annyit, mint mi a kozpontban, de sokkal a helyi piac folott vannak. Lehet nekik nem erne meg onnan eljonni, hisz jol elnek ott is. Persze nem feltetlen a Bahamakon nyaralnak (mi sem :), de szerintem siman keresnek annyit, hogy ne akarjanak idekoltozni. Ezt mondjuk kerdeztem is toluk, mert keresunk ide embert nem akarnak-e palyazni. Egyik sem akart jonni, mert nem adna nekik pluszt.

Mr Long 2015.03.04. 15:03:32

@diggerdriver: Tudni tudok, de nem csinalom allandoan meloban. Melon kivul viszont sokszor. Inkabb a facepalm keztartast hasznalom allandoan, mert ennyi idiotat egyrakason meg a majomhazban sem lat az ember...

blackhairlady 2015.03.04. 15:03:53

@fhdgy: A pszichologus nem csak a mentalisan beteg emberekkel foglalkozik. Nagyon sok ceg is alkalmaz pszichologusokat, hogy a stresszt, a munkahelyi konfliktusokat segitse kezelni.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.04. 15:05:43

@Zka: Ááá, nem ismerem személyesen, csak a Tottakáros cikkekből, Belsőséges posztokból.

blackhairlady 2015.03.04. 15:09:54

@Hari Seldon 2: A nagyszulok reakciojara is ra tudtatok keszulni?;)

blackhairlady 2015.03.04. 15:12:33

@fhdgy: Pont azert van annyi frusztralt ember, mert nem emr beszelni a dolgairol, mert jaj, pszichiaterhez csak a bolondok jarnak. Aztan egyszer csak ott az osszeomlas, az infarktus. mennyivel egyszerubb lett volna kibeszelni a probleakat par alkalommmal, de az ugye a gyengeseg jele lenne.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.04. 15:26:54

A Mergának kellett volna kapnia a COTYI díjat...

index.hu/mindekozben/poszt/2015/03/02/instant_karma_ahogy_a_szelvedot_kovel_betorni_akaro_kocsitolvaj_sajat_magat_uti_ki/

Ilyen rugalmas ablakokat minden kocsiba!
Az összes köcsög autótolvaj kezét pedig a húsdarálóba!
:-(

2015.03.04. 15:57:02

@négyzet: Ebben is van valami. :)

2015.03.04. 15:58:51

@maxval bircaman szerkesztő: Igen, pontosan erre gondoltam en is.

2015.03.04. 15:59:35

@Mr Long (UK): Mindenki a maga szintjén "nyomorog". Amúgy biztos igazad van, de sok embernek csak ez a kitörési lehetősége maradt, mert nem tud megélni a munkájából Magyarországon. Van az a pénz Mo.-n is, amire már azt lehet mondani, hogy "megéri" itthon maradni.

Tapsi75 2015.03.04. 16:05:27

Egyrészt Magyarország nem áll jol, max Albaniahoz képest...
Másrészt pont az a baj, hogy a különféle kormányok egyes intézkedéseket atvesznek, amelyek az o mindenkori érdekeit szolgálják, es ennek semmi köze Magyarország mindenkori erdekeihez, más intézkedéseket, rendszereket nem. Emiatt mar eleve torzult rendszereket toldozunk, melyek persze nem működnek. A mai napig nem sikerült a nyugdíjrendszert, a társadalombiztosítást, egészségügyet, es az óriási adóterhelést átalakítani, modernizálni. A mai napig nem tudjuk eldönteni, mik a fontos kérdések, csak kisstílű szélhámosokbol álló csoportok szervezkednek Viktor korul, mindenki a saját csoportjának pecsenyejet sütve. Es hogy ez határátkelős is legyen, nekem pont az állandó kuzdesbol, a mondvacsinált valakihez tartozásából lett elegem, hogy csak simán munkából nem jutsz sehova.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.04. 16:05:27

@Zka:

A másolás jól sikerült, csak nem hozhatja meg a várt eredményeket.

sélli_ 2015.03.04. 16:05:27

Nekem nem is a poszttal hanem a kisfilmmel kapcsolatban lenne kommentem (nem tudom hol van olyan forum ahol ezzel kapcsolatban lehet kommentalni) bar abbol a szempontbol megis relevans, hogy a cikk iroja azzal kezdi, hogy sokretu a film. Nos ez a film rettenetesen EGYSIKU!!!
A kurva, oppardon, tancos lany, a szakacs, a kicsit muveszlelek, de meg messze a legertelmebb zenesz, meg a 18 eves diak... aha, es hol van az ERTELMISEG??? Hol van aki ezerszer job korulmenyek kozott el mint otthon ugyanazert az irodai munkaert. Kozep vezeto vagy akar normal, atlag beosztottkent.

Azok hol vannak akik tobb eve itt elnek? 2-4-6-8 eve? Nem is ertem mit keres a riportban egy par honapja Londonban levo ember.

Hol vannak azok, akik VIDEKEN elnek, esetleg 5 merfoldre Londontol? Mert Anglia nem = Londonnal - csak szolok.

Ez egy nagyon silany, abszlute nem realisztikus, elferditett kisfilm. Negativ propaganda. Hagyjuk mar.

Golf2 2015.03.04. 16:05:27

@diggerdriver: A jugókba meg beletört a bicskájuk
Ledózerolták volna a Tigrisekkel,ha lett volna idejük,és nem 10 fele harcolnak.

catnip cupcake 2015.03.04. 16:05:27

@qkuc: találtam pár meetupot Londonban, ami nőknek szól (Women Who Code, Ladies Who Code, Geek Girl Meetup) de mivel nem Londonban élek (egy óra vonattal), elég macerás eljutni, főleg, hogy ezek leginkább hétköznap este vannak. Azért voltam egypár meetupon, nagyon pozitív élmény volt és lelkesítő látni/hallani más nőket, akik IT területen dolgoznak. Ha minden jól megy és lesz időm, besegítek egy környékbeli (Reading) hasonló meetup szervezésébe... csak időből sajna elég kevés van:) munka mellett csinálom az egyetemet (Open Uni), úgyhogy elég sűrű a programom.

Te Londonban vagy? Ha igen, tarthatnánk egy mini-meetupot... tildyvel együtt már vagyunk hárman:)

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.04. 16:05:27

@geegee:

Láttam már tegnap. Rossz a cikk.

Pl. a "bullshit" nem egyezik sehogy se a "lófasz" kifejezéssel.

Nem sorolom a többi hibát.

Din Serpahis 2015.03.04. 16:06:35

@Herr Géza: Hat te, egyik kollegam most hazakoltozott Svajcbol. Szoftverfejleszto. Azutan hogy kirakta a CV-jet a Monsterre, egy heten belul valami 60 interjufelkerese volt, azt mondta, hogy ha nagyon surgette volna az ido egy heten belul munkaba tudott volna allni. Es nem valami szar fizukkal talaltak meg, hanem ilyen brutto 1 millios tortenetekkel...Szoval azert nem kell nagyon szenvedni a hazakoltozesnel sem.

Din Serpahis 2015.03.04. 16:06:35

@maxval bircaman szerkesztő: Ezzel az a problema, hogy ez nem igaz. A magyar kormanyok nem a nyugatot probaltak masolni, hanem a nyugat patyomkin diszletei kozott fenntartani a szocialista gazdalkodast.. Egy pillanatig sem mukodott itt az a liberalis piacgazdasag, ami a nyugati orszagokat, elsosorban az usa-t naggya tette.

A magyar modell persze befuccsolt, es a sok szerencsetlen ebbol persze nem azt a kovetkeztetest vonta le, hogy a hibrid modell keleti komponense a rossz, hanem hogy a nyugati.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.04. 16:06:35

@~~Babette~~:

Annál több pedig a summa cum laude. Legfelül pedig a brumma cum laude van, de azt csak medve nemzetiségűek kaphatják.

fhdgy 2015.03.04. 16:06:35

@blackhair-lady: Ha felvennének még egy dolgozót, akkor csökkenne a stressz és nem lenne munkája a pszichológusnak. Magyarul: az okokat kellene megszüntetni, nem az okozatot kezelni.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.04. 16:06:35

@négyzet:

Eleve különbséget kell tenni a külföldiként való beilleszkedés és a honosulás között.

Az előbbi elérhető, ha az embert nem idegesítik túlságosan a helyi szokások. Az utóbbi meg szinte képtelenség.

puhacica 2015.03.04. 16:06:41

@Zka: :D jajjj, a szar az nalunk is a fo temak egyike volt mindig. a fapofa termeszetesen a monitornak szolt, mit mosolyogjak ra egyedul egy irodaban. de ha szunetet tartottunk, ebedeltunk, akkor mindig ment a marhulas, sokszor a sirva rohogesig. az elso tv-s munkahelyemen volt olyan csapat, hogy a mai napig hianyoznak es sokakkal tartjuk is a kapcsolatot. pedig mar 5 eve, hogy szetvaltak az utjaink.

@adg [Au, Darwin]: tokeletesen egyet kell hogy ertsek.

qkuc 2015.03.04. 16:12:37

@catnip cupcake: Nohohoho, én egyelőre Budapesten úzöm az ipart, :). Most gyúrok rá, hogy egy kontinenst ugorjak, :D.

A twitteren van egy egész jó team Girls in Tech, azt követgetem.

qkuc 2015.03.04. 16:13:30

@catnip cupcake: És milyen az Open University? Mesélhetnél róla, :).

2015.03.04. 16:17:51

@maxval bircaman szerkesztő: Persze, hogy nem írtál. Utaltál rá. :)

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.04. 16:22:54

@Din Serpahis:

Ez egy népszerű liberális téveszme.

Amikor a liberalizmus nem működik, akkor azt mondják "ó, az nem volt igazi liberalizmus!".

Ezt a módszert a liberálisok a marxistáktól vették át. Ott ősi szokás a kommunizmus összes hibáját azzal elintézni, hogy "dehát, az nem volt igazi kommunizmus!".

Ez teljesen félrevezető.

Itt az idő felismerni: a fejlett nyugat speciális helyzet miatt lett gazdag, s nem a "liberalizmus" miatt. Jó helyen voltak, jó időben, ennyi az egész.

Ezt ismételni próbálni abszurdum. Ez kb. olyan, mintha úgy próbálnán elérni lottón a dzsekpotot, hogy megkeressük hol lett feladva az előző heti nyertes szelvény, s mi ugyanott adnánk fel.

2015.03.04. 16:41:20

@maxval bircaman szerkesztő: "Kelet-Európán belül Mo. jól áll."

Ezt írtad. Mire gondoltál, amikor azt írtad, hogy Mo. jól áll? Amikor egyre lejjebb csúszik az ember is, meg az ország is.

2015.03.04. 16:44:22

@Zsofi Logemann: Persze, nyilvan vannak ilyen altalanos dolgok hogy bizonyos helyzetekben szorong az ember, pl. vizsga elott, uj orszagban, stb. Ez viszont annyira altalanos es evidens hogy nem igazan ertem miert kene ra 'teoriat' epiteni. Ami a kulfoldi beilleszkedessel kapcsolatos altalanositasokat illeti, en ezekkel nem ertek egyet, legalabbis nem ebben a formaban ahogy a mai posztban fel lett vazolva.

A 'beilleszkedes' nem egy teljesitmeny amit a megfelelo strategia alkalmazasaval el lehet erni. Egy egyen es egy orszag kozotti kapcsolat inkabb olyan mint ket ember kozotti kapcsolat, mind a ket felen mulik, nincs ra altalanos recept. A sajat tapasztalatomra alapozva tudom mondani hogy ugyanaz az ember aki konnyeden beilleszkedik egy orszagban lehet hogy egyaltalan nem fog tudni beilleszkedni mashol, pedig ugyanaz az egyeniseg, ugyanazokat a strategiakat alkalmazza stb. Nem hiszem hogy van egy 'hasznalati utasitas' ami mindenkinek minden helyzetben mukodik. Pl. a 'kulturalis empatia' is egy olyan dolog hogy lehet hogy az ember konnyen elfogad egy bizonyos kulturat - es a kultura is ot - mig ugyanez az ember egy masfajta kulturkorben lehet hogy nem tud beilleszkedni.

Szerintem felrevezeto es potencialisan karos ha elhiszi valaki hogy az egesz csak hozzaallas kerdese es ha 'pozitivan, nyitottan' stb. all hozza akkor minden oke lesz es jol fogja magat erezni az uj orszagban, ha meg megsem akkor az az o hibaja mert nem volt eleg nyitott stb. Vannak emberek es helyek amik osszeillenek, es vannak amik nem. Egy ponton tul nem lehet ezt eroltetni. Nem ugy mukodik ez szerintem hogy barmilyen ember, barmilyen elethelyzetben, barmilyen orszagba be tud illeszkedni, es persze egyaltalan nem is mindenkinek celja hogy beilleszkedjen az orszagba ahol el. Akit zavar hogy nem tud beilleszkedni az termeszetesen kerhet segitseget, de nem tudom elkepzelni hogy egy receptszeru valami (legyel kulturalisan empatikus stb. stb.) segitene valakinek.

teotwawki 2015.03.04. 16:49:51

Szerintem túlzás Anglia vagy Hollandia kapcsán kultúrsokkról beszélni.
Nincs olyan nagy kulturális különbség Magyarország és Nyugat-Európa között. Hacsak nem a budai Hegyvidékről migrál az illető Párizs valamely dzsihádista külvárosába.
Irán vagy pl. Japán esetében már indokolt lenne kultúrsokkot emlegetni, de ilyen országokba meg nem megy a Magyar.

2015.03.04. 16:50:21

@Mirjam2: Meg az jutott eszembe errol, hogy sok kivandorlo - tudom hogy nem mindenki, sot nem ez a jellemzo, de azert vagyunk igy egy jo paran - keptelen volt a sajat 'szulohazajaba' beilleszkedni. Ram ez abszolut igaz, mar gyerekkent is ugy ereztem hogy egyszeruen nem vagyok kompatibilis az orszaggal. Viszont a vilag tobb mas reszen gyorsan beilleszkedtem es megtalaltam a helyemet, tehat nem velem volt a problema, nem is Magyarorszaggal, hanem egyszeruen en meg Mo. nem illettunk ossze. Nem tudom elkepzelni hogy barmilyen tanacsadas hatasara jobban be tudtam volna illeszkedni Mo.on, szamomra a megoldas a koltozes volt, es attol tartok hogy sokak szamara akik mas orszagokban nem tudnak beilleszkedni szinten ez lehet az egyetlen valodi megoldas.

négyzet 2015.03.04. 16:54:04

@Mirjam2:
+1
mert szerintem sem megy ez mindenkinél, mindenhol, hiába az idő- és energiaráfordítás.

Hari Seldon 2 2015.03.04. 17:13:03

@blackhair-lady:
Tényleg az volt a legkeményebb. Mostanra náluk beállt a 180 fokos fordulat.

Suvahe · http://suvahe.blog.hu/ 2015.03.04. 17:18:01

@négyzet: Négyzet Te nagyon szerencsés vagy. Amikor én tanultam az ország nyelvét, az első lecke után azt hitték folyékonyan virgonckodom. Persze amíg nem beszéltem a nyelvüket, akkor sem használtak angolt, de Istennek hála jó vagyok pantomimban. Aztán miután tényleg folyékonyan kezdtem beszélni, azzal jöttek, hogy "oké, mégis tudunk ám kicsit angolul". Magyar iskolákban is ilyen módszerrel kellene nyelvet tanítani...

Mr Long 2015.03.04. 17:20:07

@négyzet: Nekem az lenne a furcsa, hogy olyan orszagba koltozok, amink nem tudom a nyelvet. Eszembe se jutna franciaban munkat keresni, mivel nem beszelek franciul.

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.04. 17:34:11

@Mr Long (UK): pedig az alfoldon konkretan ufok elnek ny-mao-hoz kepest.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.04. 17:46:36

@Philosoraptor:

Tényt adtam meg. Mo. jól áll Kelet-Európán belül. Ami nem mond ellent annak, hogy 2000 óta lassan megy lefelé relatívan.

blackhairlady 2015.03.04. 17:48:29

@fhdgy: Amikor a koszovoi haboru volt, az ott harcolo amerikai katonak Taszarra jottek "kipihenni" magukat. Innen vittek oket Budapestre, Balatonra, kulonbozo programokra. Az egyikuktol valami hasonlot hallotta, marmint hogy nem tudott igazan felhotlenul kikapcsolodni, mivel allandoan az atelt borzalmak jartak az eszebe.

nosuti 2015.03.04. 17:49:44

@sélli_: " Hol vannak azok, akik VIDEKEN elnek, esetleg 5 merfoldre Londontol? Mert Anglia nem = Londonnal - csak szolok."

A címe Menjek/Maradjak - London
Nem Anglia

montroyal ( CAN qc) 2015.03.04. 17:52:19

Akár 5 év is lehet a beilleszkedés

én azt mondom az ujaknak 5 ev kell ahhoz hogy eljuss arra szintre ami mar otthon megvolt ... nem a gazdasagi menekultekre gondolok..

Quercus a favágó 2015.03.04. 18:08:25

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:

Azért alul lehet ezt múlni. Pl. azzal, ami pár napja az euronews-on volt.

Zsofi Logemann 2015.03.04. 18:12:43

@Mirjam2: Koszonom, hogy megosztottad a gondolataidat. Nem is kell egyetertened a cikkben emlitett gondolatokkal, teoria alkotassal vagy a kulonbozo altalanos aspektusokkal.
Amit meg megemlitenek, hogy kiterjedt tudomanyos kutatasok bizonyitjak, hogy sok kulfoldon elo eletet akar preventiv modon akar gyogyitas celjabol segiti az a tudas ami a vizsgalatok soran felhalmozodik. Ezt a tudast hasznalom mar evek ota, mert igeny van ra es sok-sok embernek tudok ezaltal segiteni.
Sehol nem allitottam, hogy lenne egy hasznalati utasitas ami mindenkinel mindenhol mukodne.

Zsofi Logemann 2015.03.04. 18:15:22

@blackhair-lady: Koszonom a posztodat!!! Egy nagy like!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.04. 18:16:54

@qkuc: @~~Babette~~: Besz@rás...
:-))))))))))))))))))))))))))))))))

montroyal ( CAN qc) 2015.03.04. 18:16:59

off de lehet nevetni ha nem is minden pontos

matadornetwork.com/notebook/17-funniest-hungarian-expressions-use/
ugyanez franciaba is van .. spanyolba nem ertem ..
nagyon sok erdekesdolgot fel lehet fedezni az oldalon orszagokrol expatokrol

Zsofi Logemann 2015.03.04. 18:18:12

@fhdgy:
Sajnos sokszor nem lehet felvenni egy plusz dolgozot, ilyenkor azt kell megoldani, hogy a munkavallalok hogyan tudnak stresszes helyzetekben is a leheto legjobbat kihozni a munkajukbol ugy, hogy a testi-lelki egeszseguk nem karosul. Lasd. stressz management.

Taxomükke (UK) 2015.03.04. 18:22:24

OFF
A minap beintegetett az ablakon (itthonról dolgoztam) egy szórólapos(nak kinéző) hölgy. Ajtót nyitottam neki, kiderült, hogy a UKIP újságját és szórólapját teríti, mindjárt mindtam is neki, hogy bevándorlóként nem biztos, hogy pont nekem írták azt az újságot.
" - Dehát mi szeretjük a bevándorlókat, ha rendesek! - "
Hú, ennek megörültem.
:)
Mindjárt el is kezdtünk beszélgetni, egy kicsit még az ajtóban, aztán behívtam egy csésze teára (szálas!!!).
Megtudtam tőle, hogy valójában a UKIP baloldali értékeket képvisel, és hogy szívesen látnak engem is helyi aktivistaként (OMG), de a legszebb az volt, amikor comingoutolt egyet, és felállva elkezdte énekelni (angolul, natürlich) az Internacionálét!
Asszem, ilyenkor mondját azt nálam fiatalabb jófejek, hogy "flessem volt".
ON

catnip cupcake 2015.03.04. 18:22:34

@qkuc: Eddig csupa jó tapasztalatom van az Open Universityről. Teljesen távoktatással működik, a tananyag nyomtatott könyv és/vagy elektronikus anyag (weboldal + PDF/e-book formában is), néha DVD mellékletekkel. Vannak személyes és online tutorialok, az utóbbiak értelemszerűen gyakrabban. A diákok kb. 20 fős csoportokra vannak osztva a régiónak megfelelően és van egy tanár, akitől lehet segítséget kérni. Ez a tanár javítja a beadott teszteket, dolgozatokat (kivéve a modul végi vizsgát vagy záródolgozatot, az központilag megy).

Annak ellenére, hogy távoktatás, jól működik a kommunikáció tanár és diákok között, a weboldal is egész jó, vannak fórumok, amelyeket a tanárok is figyelemmel tartanak. Emellett Facebook-csoportokat is használunk.

Az egész arról szól, hogy magadnak kell beosztani az idődet, figyelni a határidőket, de ugyanakkor rugalmas abban, hogy mit és mikor tanulsz. A másik jó dolog, hogy nincs felvételi, bárki beiratkozhat és nem kötelező diplomát szerezni, fel lehet iratkozni csak egy-két modulra is (modul = tantárgy).

Tandíj: régebben kifejezetten olcsó volt a hagyományos egyetemi képzéshez képest, de kb. két éve kénytelen voltak árat emelni, ami megháromszorozta a tandíjakat Angliában (ha jól tudom, a Wales-i és skót diákok továbbra is a régi, alacsonyabb tandíjakat fizetik, az egyéb országokat nem tudom). Pl. egy 30 kredites modul a régi áron kb. £500, az új áron £1500:( szerencsére azok, akik 2012 ősze előtt kezdtek az OU-n tanulni, azok még a régi áron tanulhatnak de 2017 végéig be kell fejezniük az összes modult, ami az adott diplomához kell. Ezért iratkoztam én be viharos gyorsasággal 2012 februárjában:)

IT & Computing BSc-re hajtok, már túl vagyok a felén. A modulok 30 vagy 60 kreditesek, 3 szinten (level 1, 2, 3) az alapképzésben (BSc). A modulok között vannak kötelezően előírtak és vannak választhatók. Elég nagy a rugalmasság abban, hogy mikor veszed fel őket és meddig húzod a diplomaszerzést, egy modult általában évekig beszámítanak. Bár ez tantárgyaktól is függ, pl. az IT-s modulok hamarabb elavulnak, mint pl. az angol irodalom.

A tananyag: nyilván nem egy MIT vagy Harvard, de összességében jól összerakott. Persze a probléma itt is az, mint valószínűleg más egyetemeken is, hogy nem tudnak lépést tartani az aktuális technológiákkal.
Pl. volt egy "Web Technologies" modul, amit csináltam tavaly: nem tanítottak HTML5-öt és CSS3-at, mert az nem volt akkor még szabvány. Helyette tanultunk XHTML-t:) JavaScriptet épp csak érintettük, de semmi komoly, a Codecademy JS tutorialja kb. akadémiai székfoglaló szintű volt ehhez képest.

Ami még jó, a plagizálást és bármiféle csalást nagyon szigorúan veszik; sem a hivatalos fórumokon, sem a FB-csoportokban nem szabad feladatmegoldást posztolni vagy együtt dolgozni (kivéve persze ha csapatmunkát kérnek).

A modul végi számonkérés lehet záródolgozat vagy vizsga. A vizsga írásbeli és személyesen zajlik, 3 óra van kézzel körmölni pszeduo-kódban/Javaban/Pythonban az IDE és a stackoverflow nyújtotta segítség nélkül:) A vizsgahelyszín változó, legutóbb egy környékbeli lóversenypálya épületében volt, egyszerre több száz diáknak, különböző tantárgyakból.

Röviden ennyi:)

2015.03.04. 18:23:00

@maxval bircaman szerkesztő: "Ami nem mond ellent annak, hogy 2000 óta lassan megy lefelé relatívan."

Mintha nem lehetett volna tenni ellene, úgy mondod. :)

Quercus a favágó 2015.03.04. 18:33:50

@maxval bircaman szerkesztő:

A baj azzal volt, hogy a lehetséges megoldások közül, a neoliberalizmust választották, és kitartottak mellette még akkor is,mikor már egyértelmű volt a csőd. Sőt a liberósok még most is ezt akarják erőszakolni.
Magyarország egyik legnagyobb problémája, hogy a gengszterváltás óta nincs igazi klasszikus értelemben vett szociáldemokrata gyökerekkel rendelkező baloldali párt a palettán. Azok, akik annak nevezik magukat(MSZP, DK, stb.), kivétel nélkül mind liberálisok.

2015.03.04. 18:36:01

@catnip cupcake: Gondolom mar tudod, de megerositenem, hogy az Open University nagyon is elismert, jo nevu egyetem Angliaban. Vilagszerte egyre nepszerubb es elfogadottabb lesz a tavoktatas, en is ilyen programon tanulok jelenleg egy brit egyetemen keresztul es nagyon szinvonalasnak talalom, amiatt sem aggodom hogy a vegzettseg ne lenne elismert. Egyre tobben latjak be hogy az egyetem draga mulatsag, kevesen engedhetik meg maguknak hogy a tandij fizetesen felul meg a munkabol is kiessenek a tanulas ideje alatt, elvegre meg kell elni valamibol. Nem csodalkoznek ha nehany even belul az egyetemi szakok jelentos resze tavoktatasban mukodne vilagszerte, foleg nyugati orszagokban.

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.04. 18:38:52

@Taxomükke: mondd, hogy csak az eneklesen lepodtel meg, nem a dalon:-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.04. 18:39:01

@Philosoraptor:
Ez így van, de a Jugoszláv front jónéhány hadosztályukat lekötötte.

A nick már létezik válassz másikat 2015.03.04. 18:39:37

"végre" kiderült, mennyit keresnek az osztrákok, svédek, svájciak. a magasabb árak hatását kiszűrve ez a helyzet:
www.portfolio.hu/img/upload/res/orig/fizetesek_tabla-20150303.png

következtetés: egyelőre még várjunk a kivándorlással ukrajnába. (romániába már nyugodtan mehetünk, utolérték a magyar életszínvonalat. sőt, mivel romániának sokkal jobbak a jövőre vonatkozó kilátásai, biztos vagyok benne, hog pár éven belül jobban fognak élni, mint a magyarok. mert megérdemlik.)

Din Serpahis 2015.03.04. 18:39:37

@maxval bircaman szerkesztő: Na ha ez igaz lenne, akkor pl a finnek vagy az írek soha nem tudtak volna felzárkózni. Vagy pl mostanában az észtek...brutálisan növekednek, már a portugálokat is lehagyták, simán fel fognak zárkózni egy két évtizeden belül.

Egyszerűen az van, hogy a konstans nyugdíjemelés, ingyen utazgatás, gázártámogatás meg isten haragja helyett, alacsony adók, egyszerű adminisztráció és kiszámítható gazdaságpolitika kell. Meg is van az eredménye.

Din Serpahis 2015.03.04. 18:39:37

@QUERCUS: Nevetséges, magyarországon csak szociáldemokrata pártok vannak, vagy inkább nevezhetnénk őket igazi kommancsoknak - tekintve, hogy eddig egy olyan párt sem volt a parlamentben, ami ne a bérből és fizetésből élők illetve a vállalkozók megkopasztását tűzte volna zászlajára, hogy aztán a pénzt boldogan szétoszthassa a nyugdíjasok meg a segélyesek között.

Ezt neoliberalizmusnak nevezni... erős tájékozatlanságra utal.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.04. 18:42:25

@Golf2:
Tigrisekkel???
Ezt azért ne terjeszd....

2015.03.04. 18:46:02

@Zsofi Logemann: Ertem - nem akartalak megbantani vagy lekicsinyelni a munkadat, biztosan sokaknak segitesz. Kozben olvastam az egyik kommentedben hogy te Mo.rol Hollandiaba koltoztel es az ottani beilleszkedessel van szemelyes tapasztalatod. Ez nyilvan ertekes tapasztalat, csak annyit jegyeznek meg hogy ha most masik orszagba koltoznetek, majdnem biztos hogy maskepp elned meg az egesz helyzetet mint amikor Hollandiaba koltoztel mert mas elethelyzetben vagy, mas eletkorban, az orszag is mas lenne stb. Csak ennyit probaltam mondani, hogy nincs ilyen hogy altalanos tanacsok kivandorlasra, mert annyira mas mindenkinek az elethelyzete, tapasztalata. Ezt az is mutatja hogy a 'szulohazajukba' is kulonbozo mertekben illeszkednek be az emberek; vannak akik jol es vannak akik egyaltalan nem, annak ellenere hogy esetleg egesz eletukben ott eltek.

szöüke koula 2015.03.04. 18:53:32

@catnip cupcake: szerinted megéri papírt szerezni ITben? most még nem programozóként dolgozol?

lehet, hogy szerencsés vagyok, de lényegében nulla fejlesztői tapasztalattal (a célnyelven két hónap önképzés :) ) vettek fel programozónak.
amit azóta a munkám során tanultam, az szerintem sokkal többet ér (tudásban is, meg a piacon is), mintha ugyanennyit (vagy akár kétszer ennyit) iskolába jártam volna.

fhdgy 2015.03.04. 18:53:32

@Zsofi Logemann: Nos, erről problémáról napokat tudnék beszélni! Programozó vagyok, nem éppen egy nyugis dolog, ha idegbeteg cégnek dolgozik az ember. Stressz management ide vagy oda, már volt egy szívműtetem 1998-ban, kb. 80-90 %-ban a körülményekből kifolyólag! Pont ma is szívtam, mint a torkos borz, mert 15:45-kor szóltak, hogy holnap reggelre meg kell legyen egy kimutatás, de ahhoz még ma nekem is kell egyet csinálnom a semmiből, mert az kell, hogy elkészülhessen a cél kimutatás is!

Ehhez még azt is hozzáteszem, hogy kb. három hónapos bolondokházán vagyok túl, aminek az eredményeként mostanság olyan 170/110-es vérnyomással, hozzá kb. 98-as pulzussal ébredtem. Arra volt ígéretem, hogy ketten csinálunk egy kettő hónapos munkát, de a kollégámnak találtak egy még sűrgősebbet és én egyedül csináltam az egészet. Kell ez nekem egy szívműtéttel a hátam mögött??? Szerinted ilyen esetben tud segíteni egy pszichológus, amikor kimerültséggel küzd az ember???

Szerintem tudna! Ha elküldené a főnökséget, hova is? Ugye tudod, hogy hova gondolom?

Te tudnál-e olyan karakán pszichológus lenni, hogy nem engem akárnál stressz mamagementnek alávetni, hanem a főnököket raknád rendbe, de nagyon keményen és még vulgárisabban. Azt viszont tudnod kell, hogy pártunk, kormányunk és führerünk is közvetve, de elégé közelről kellene, hogy "kiképzésben" részesüljön!

Quercus a favágó 2015.03.04. 19:01:18

@Din Serpahis:

Neked fogalmad nincs arról, mi a szociáldemokrácia.
A szociáldemokraták nem a bérből és fizetésből élőktől, a kisvállalkozóktól vonnak el jövedelmet, hanem a magas keresetűektől. Nem a munkajövedelmet adóztatják, hanem a tőkejövedelmet. Nem vezetnek be egykulcsos adót. Nem lehetetlenítik el a szakszervezeteket, mint Horn és utódai, hanem erős szakszervezeteket építenek, mert ezek az ő szövetségeseik. Nem bontják le a szociális hálót,hanem erősítik. És még sorolhatnám. Az elmúlt 20 évben Európában gyakorlatilag megszűntek a baloldali, szociáldemokrata pártok. Szinte kivétel nélkül bementek liberálisba. Ez alól, csak a skandináv országok a kivétel. Nem véletlenül ők azok, akik a legkevésbé érezték meg a válságot. Az "északi modell" mára egyértelműen bebizonyította, ez az egyetlen járható út. Szemben a neoliberális ámokfutással, ami meg egyértelműen csőd.

A Syriza az a párt, amelyik talán példát mutathat arra, mi az igazi baloldaliság.

2015.03.04. 19:05:51

@diggerdriver: Tito és a partizánjai? :)

2015.03.04. 19:07:56

@Din Serpahis: Az észtek azért eléggé meglettek tolva az EU által, hogy úgy mondjam. Ettől függetlenül lehetne tőlük tanulni, ez tény. :)

catnip cupcake 2015.03.04. 19:08:33

@Mirjam2: igen, tudom hogy pozitivan ertekelik, mert sokan munka es csalad mellett csinaljak, ez mutatja az elkotelezettseget. Az elejen volt egy kis rossz erzesem a tavoktatas miatt, mert a regebben rossz hiru Gabor Denes foiskola jutott eszembe rola:)

tsabus UAE 2015.03.04. 19:28:44

Bírnám, ha lenne egy jó poszt... :-(

2015.03.04. 19:41:19

Most néztem meg a New York-i részt, tényleg sokkal jobban sikerült.

Zsofi Logemann 2015.03.04. 19:59:25

Koszonom mindenkinek, aki vette a faradtsagot es elolvasta a cikket. Koszonom, a pozitiv es kritikus, epito jellegu hozzaszolasokat. Orultem a lehetosegnek, hogy egy ilyen oriasi forumra irhatok a Menni/Maradni dokumentumfilmsorozal londoni epizodja kapcsan.

qkuc 2015.03.04. 20:05:11

@catnip cupcake: Köszi, ez egész szimpatikusan hangzik, :).

Mondjuk egyelőre csak a nemzetközi certekért gyúrok, mert agyérgörcsöt kapok a 3. diploma gondolatától is. Max egy MSc, de az tuti külföldön.

qkuc 2015.03.04. 20:07:49

@snygg panda: Ugye? Csak kár a kevés szereplőért ...

2015.03.04. 20:12:11

@qkuc:
Jaja. Majd nyilatkozok én is, azt' megmondom a magamét, ha idejönnek forgatni Svédországba! :)

qkuc 2015.03.04. 20:14:07

@szöüke koula: Neked irtó nagy mákod volt.

Miért ne érné meg? Felénk régen véget ért az az idő, amikor papír nélkül vettek fel embereket, és akkor még "csak" IT system analyst voltam egy banknál.

Lehet nem lenne fontos, de a papír fetisizmus terjed és az IT nem kizárólag programozói állások halmaza, a megszerzett tuással és fecnivel kb. bármilyen irányba elindulhat.

qkuc 2015.03.04. 20:15:30

@catnip cupcake: Jut eszembe IT security nem érdekel? :)

Shanarey 2015.03.04. 20:17:11

Jaj.

Ez a film, nálam sem nyerő sorry.
Értem én hogy London, de ahogy Budapest sem jeleníti meg az egész országot, így London sem teheti ezt. Ráadásul Londonban főleg csak esőben és este vették fel a képanyagot. Itt mostanában minden nap hétágra süt a nap, és ez, szerintem Londonban sem UFO kategória. A filmben egy igazán vidám emberke volt, az aki targoncás melót kapott. Az összes többi csak ritkán mert elmosolyodni. Ez a film az a bizonyos Ungarische letargia tipus.
A film címe, menjek vagy maradjak-ból, a maradjak téma el lett felejtve.
:-)
A vettem bicajt mert drága a vonat, mondatra csak annyit netán közelebb kellene lakni az egyetemhez, és nem pedig London belvárosához. Ja igen én autót vettem, mert drága a vonat
Nem mintha üzemszerűen vonatoztam volna valaha.
:-)

A pszicho....akármi témába nem megyek bele, mert saját tapasztalatom ez ügyben nincs, amit a haverom mesél azon csak sírni lehetne. A srácnak ő szerinte az a baja hogy mindig mogorva. Nos a srác így született, ha nem mosolyog akkor úgy néz rád mint gyújtogató a vizes szénára. De nem azért mert haragszik, hanem azért mert ilyen az arca alapból.

Na az egyik fő ideológus megint megmondta a tutit.
Magyarország jól áll, ja de mihez képest.
Erre a választ nem Európán belül kell keresni
Na és a döntéshozók, nem másolták a kapitalizmust, hanem átértelmezték, a saját zsebük szerint.

montroyal ( CAN qc) 2015.03.04. 20:19:04

nekem nem volt tiszta ; Csaba ugye ,csak hazkezeli ,kiadja, javitja stb a hazakat nem megveszi ... a talalkozon valami olyanra utalt hogy megvenni Londonba , nem ugy megy .... a vegen meg 2 haza lett de ez csak kezeli ugye?

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.04. 20:36:19

OFF még semmit se olvastam, se cikket, se kommenteket, de most még éppen az eszemben van, citibankban azt mondták, március végén-áprilisban lesz bejelentés az új tulajdonosról, aki átveszi a lakossági számlákat, de még akkoris vagy várhatólag másfél-két év lesz a dolog átfutása. szóval ez se holnapután fog megtörténni.

qkuc 2015.03.04. 20:46:10

@Dragonlady (Bp, Hun): Amire mindent átmigrálnak az új bank rendszereibe, az nem két perc, :).

blackhairlady 2015.03.04. 20:46:55

@Zsofi Logemann: Szivesen:)
En tudom, hogy milyen sokat segithet egy jo terapeuta, pszichologus, pszichiater. Azt is megertem, hogy sokan szkeptikusak, mert lelkileg, mentalisan erosebbek mint masok. el sem tudjak kepzelni, hogy miert kell egy masik szemelyt bevonni a problemak feldolgozasaba.
Remelem meg nagyon sok embernek tudsz segiteni a munkaddal:)

Herr Géza 2015.03.04. 20:47:13

@Din Serpahis: Az azért IT, ami per pillanat csak jobban brummog otthon, mint a gépgyártás.... No meg ha ideírom, hogy bruttó egy misiért én nem mennék haza ? Kapnék a pofámra rendesen, pedig így van... Mert a fizumatek csak egy dolog, van még ott pár peremfeltétel (amit jó esetben egy újabb misivel lehetne csak kompenzálni :D), és akkor még csak a melótémáról beszéltem...

2015.03.04. 20:48:08

@catnip cupcake: Errol a foiskolarol meg nem hallottam, de mindjart utananezek...

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.04. 20:48:31

@maxval bircaman szerkesztő: ugyanmár. Az adórendszerünk és intézményrendszerünk még mindig a kommunizmusban felállított súlyosan piacellenes formában leledzik. Egyedül a jog mutatja valamennyire sikeresen a demokráciához és piacgazdasághoz szükséges változásokat.
Az többség fejében pedig pont ekkora zavar van, sokaknál meg sem történt a rendszerváltás, még mindig az állam felelős mindenért és még mindig onnan várnak mindent, a piac meg gonosz dolog. Csak abban bízhatunk, hogy pár évtizeden belül ez a réteg kihal és ezután megindulhat valami tisztulás.

Shanarey 2015.03.04. 20:49:52

@montroyal ( CAN qc):

Az ilyen "házkiadók" bérlik a házakat, és kiadják, és ha kicsit unatkozol akkor rengeteg "gonosz" magyar házkiadó létezik itt Angliában.
:-)

Hja és egy kis majdnem off.

vs.hu/kozelet/osszes/ahol-konyorognek-a-gazdasagi-bevandorlonak-hogy-maradjon-0304

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.04. 20:54:06

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: nekem érdekes karakterek meg történetek voltak, mert nem londoni / angliai vagyok :-)
neked meg érdekes lenne egy thaiföldi angoltanáros cserébe.

2015.03.04. 20:56:19

@snygg panda: Na en is erre varok, hogy vegre idejojjenek aztan jol megmondom nekik a tutit hogy miert vandorolnak ki a magyarok Szaudi Arabiaba! :) 'Csak'.

takarék-láng 2015.03.04. 21:09:34

" Eleinte overdraftot is simán adtak a számlákkal, bevándorlóék meg lenyúltak amennyi pénzt tudtak és leléptek. "

- miert, kinek okoztak vele kart? Ne legyunk mar tiszta hulyek!

szöüke koula 2015.03.04. 21:09:34

@qkuc: pedig szerintem hozzánk most is felvennének programozáshoz jó affinitással rendelkező, papírtalan embert (teszt volt, de csak amolyan tudsz-e-algoritmusokban-gondolkozni típusú).

sőt, annak idején két helyre is felvettek; bennem az él, hogy az IT még mindig egy olyan kis "sziget", ahol elég, ha jó vagy valamiből (és ezt be is tudod bizonyítani), a papírmánia elkerülte ezt a szektort (persze főleg az óriási túlkereslet miatt).

***
ez volt már? ilyen különlegesek a mogyorok:
matadornetwork.com/notebook/17-funniest-hungarian-expressions-use/

szöüke koula 2015.03.04. 21:09:34

@Herr Géza: egy remek dallal illusztrálja az aranyember a peremfeltételeid:
www.youtube.com/watch?v=2d-hbX-CfyM#t=40

megmondta már évekkel ezelőtt:
"nem lehet az oroszokkal olyan megállapodást kötni, vagy olyan szerződést aláírni, amelyet tíz évre titkosítanak"

következetes: nem is köt ilyet. hanem harminc évre titkosítottat. mér, azt nem mondta, hogy olyat ne lehetne...

***
hiteles politikusok egy következmények nélküli országban. bohózatunk újabb fejezetét hallják:
index.hu/mindekozben/poszt/2015/03/03/orban_szerint_megpuccsoltak_a_magyar_nepet_akik_titkositjak_a_paksi_bizniszt/

Shanarey 2015.03.04. 21:10:25

@diggerdriver:

Te még hiszel ebben a mesében?
:-)

Azt értem hogy az oroszlánok miért mentek fel a hajóra, mert ott ment előttük a rengeteg kaja, de a többi miért?
:-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.04. 21:25:18

@Zsofi Logemann: mondjuk ebben az a vicces, hogy én 10 év után most visszaköltözve Magyarországra (nem igazán teljesen önszántamból) biztos hogy többet stresszeltem és idegeskedtem eddig, mint a kiköltözéskor.
szóval nekem meg azért kéne pszichológus, mert mindenki szerint teljesen sima ügynek kéne lennie, hogy én most itt vagyok, midnenki elvárja, hogy tudjam, mi merre mennyi, minden félszót értsek, meg hogy egyáltalán, otthon érezzem magam, a mínusz két foktól a kajákig (najó, ezzel legalább semmi problémám). szóval van ez a nyomás / elvárás, hogy de hát te magyar vagy, miért nem érted / miért nem tudod / mi bajod egyáltalán. pedig mégis van ugyanannyi kulturális hepehupa (sokknak azért nem mondom), mint amikor a másik irányba mentem.
nem tudom, érthető-e, az agyam nem működik túl jól mostanság.

2015.03.04. 21:33:20

@Mirjam2: +1, csak bologatni tudok :) Az utana kovetkezovel is egyetertek, en se voltam otthon Magyarorszagon, es en sem hiszem, hogy lett volna mas megoldas, soha nem ott kepzeltem el a mileszekhanagyleszek dolgot :D Tenyleg van ilyen is.

Sot, a tavoktatos dologhoz is hozza tudok szolni, enis csinaltam igy egy egyetemet, egyvalamit nem ad sajnos: olyan tradicionalis mester-tanitvany kapcsolatot, amin keresztul jonnek a meghivasok a nevjegykartyaosztogatos esemenyekre, nincs kipakolas, diplomamunka-kiallitas, ajanlgatas, informalis networking lehetosegek. :( Erre pedig meg mindig nagyon nagy szukseg van.

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.04. 21:40:44

@diggerdriver: ezen mit kell nezni? A buzi oroszlanokat?

Herr Géza 2015.03.04. 21:41:17

@Philosoraptor: "... de magyar viszonylatban viszont nagyon jól tudnak keresni."
Most pont ugyanúgy érvelsz, mint Birca: M.o.-on minden fasza, mert sokkal faszább, mint másik ca. 32 országban...
Mellesleg havi 200-250 nettó mérnökként jó fizu? Kezdőként OK, de nem az 10-20 év tapasztalattal a háta mögött, és/vagy felelős pozícióban. Mert azt azért tudni kell, hogy pl. egy Audi, Mercedes k+f vonalon futó mérnöke olyan cefetekre szedett részfeladatokat végez sokszor éveken át (ld. utasoldali ablaktörlőkar-fejlesztői pozíció :D) , hogy az életét megunja közben, igaz "viszonylag jól" megfizetve.

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.04. 21:42:27

@Shanarey(England) ISTP: a nagy kerdes az, hogy a kurva szunyogok miert mentek fel???!

montroyal ( CAN qc) 2015.03.04. 21:44:05

@Shanarey(England) ISTP: olvastam mindenkinek van valami hozzatenni ... de igazabol az egesz site erdekes ...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.04. 21:44:53

@~~Babette~~:
Végre valaki észrevette...
:)))))))))))))))))))))))))))))))))

Shanarey 2015.03.04. 21:47:31

@~~Babette~~:

Azért, mert ott volt előttük a sok sok véredény.
:-)

montroyal ( CAN qc) 2015.03.04. 21:47:43

@Shanarey(England) ISTP: ilyen gonosz hazkiado voltam en is Bécsben, de mivel nem igazan volt legal szemely a lakasokban ( tolvajok, csovesek, nepperek , tancoslanyok ) nincs nagy lelkiismeret furdalasom..;-)

Herr Géza 2015.03.04. 21:52:38

@takarék-láng: Ha arra gondolsz, hogy minden bank g.ci és aki őket megszopatja az tökös gyerek, sőt abban az irdatlan sok pénzben elfér az a párezer mínusz, akkor
1. ne csodálkozz, ha a bank a g.ci külfölditől már-már teljesíthetetlen dolgokat kér,
2. rossz helyen vagy abban a társadalomban, ahol a bizalom és az élni és élni hagyni még jelent valamit.

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.04. 22:00:58

@diggerdriver: bocs, furodni voltam,nem tudtam elobb jonni:-)

montroyal ( CAN qc) 2015.03.04. 22:27:28

@Shanarey(England) ISTP: nem sertodok meg semmin fo az egeszseg ... egyebkent nem tettszene a mai magamnak ,az akkori énem amikor a 46cm karommal es valogatott karates multommal mentem a fuzetemmel kollektalni a napi szallasdijat ...persze a lanyokkal finom voltam, akarhogy kiegyenlithettek a szamlat ..:-)

montroyal ( CAN qc) 2015.03.04. 22:37:16

@33621: nalunk is a nagy hideg miatt van, aki nem zarja a kocsijat nehogy befagyon a zar , meg egyebkent is ... igaz a taviranyitoval ma mar konnyebb .. es meg 10-20 evvel ezelott Mo-on megkerdeztek ; és nem viszik el ?... nem -mondtam es azert mert megismerik hogy az nem az ovek ..

kardio1 2015.03.04. 22:40:02

Nekem nem igazàn tetszett a londoni magyarokrol szolo film. Nehéz ùgy beilleszkedésrôl beszélni, ha magyar környezetet keres valaki rendszeresen: magyar bolt, "làngos vagy kürtôs kalàcs" dilemma, magyar tàrsasàg, magyar zenekar, magyar kézisek stb.
Mindig meglep, hogy Angliàban ki lehet adni az àltalunk bérelt hàzakat. Itt Franciaorszàgban ennek tilalma szerintem a bérleti szerzôdésben is benne van. Furcsa volt az a magyar vàllalkozo, aki az angliai tiszta viszonyokat dicsérte, mondvàn, itt nem készerül simliskedésre. De azért a kezdet kezdetén csak àtverte az angol àllamot, mert ùgymond a dolgozoinak vett ki hàzat, persze ezt csak az angol àllamnak adta igy el...
A tàncosnô élete egy zsàkutca. Furcsa volt még, hogy a többség hazatért.

rumitom 2015.03.04. 22:42:02

@Din Serpahis: ez erdekes mert utanam alszerenyseg nelkul kapkodnak nemet es angol nyelvteruleten, annyira hogy ket project kozott circa ket hetig aktiv a monsterem. magyarorszagrol viszont meg soha senki nem keresett. Nem mintha Mora akarnek menni. Igaz n programozo vagyok es olyan projektek amikben reszt veszek nem is nagyon vannak magyarorszagon.

szöüke koula 2015.03.04. 22:50:38

@Herr Géza: nem követed az idők szavát. manapság a helyes jelző: simicska.
simicska bank, simicska ügyfél.
(orbán egy simicska! - kiáltotta világgá a közismert tényt Simicska.)

catnip cupcake 2015.03.04. 22:50:38

@szöüke koula: először is, jó a nicked:)
Szerintem nem feltétlen kell diploma, de ad egy plusz elméleti hátteret, valamint nagy vonalakban érint többféle területet.
Gyakorlatiasság szempontjából a mostanában felkapott 6-8 hetes developer bootcampek többet adnak, mert sokkal inkább naprakész technológiákat tanítanak (git, mindenféle .js, Ruby on Rails stb.) és teljesen gyakorlat- és munkahely orientáltak.

Engem érdekelt a téma, mázlimra a munkahelyem is támogatta eddig a sulit, ezért úgy gondoltam, belevágok. A dev bootcampekre amúgy sincs felesleges £8000-om:)

Még nem dolgozom programozóként, web tartalommenedzsment és némi webdizájn a munkám (HTML-t, CSS-t magamtól szedtem fel az évek során), a webfejlesztés érdekel (front-end és majd talán back-end).

Nagyon szerencsés vagy, hogy minimális tapasztalattal sikerült fejlesztőként elhelyezkedned.

catnip cupcake 2015.03.04. 22:50:38

@Mirjam2: A városi legenda szerint a Gábor Dénes arról volt hírhedt régebben, hogy nem volt valami jó színvonala a távoktatós képzésnek és voltak állítólag álláshirdetések, amiben kikötötték hogy a GDF-en végzettek ne jelentkezzenek.

catnip cupcake 2015.03.04. 22:50:38

@qkuc: a nemzetközi certificate-k tök jók, sokkal praktikusabb és specializáltabb, mint egy diploma. Hamarabb megvan és ha a munkahely fizeti, akkor nem is olyan borzasztó az ára:)

catnip cupcake 2015.03.04. 22:50:38

@qkuc: nem igazán, inkább webfejlesztés. Jelenleg is webes dolgokkal foglalkozom (de csak tartalom és minimális dizájn néhanapján).

SzZoole 2015.03.04. 22:51:24

@montroyal ( CAN qc): Nem csalodtam benned:)))
Castingokon is reszt vettel?
Az volt am az igazi moka:))))A lanyoknak igazi rudon kellet bizonyitaniuk,hogy eleg alkalmasak lesznek e kurvaneninek:)))
Hej a regi szep idok......

SzZoole 2015.03.04. 22:53:49

@33621: A nejem rendszeresen nyitva hagyja az autojat,van ugy hogy taskaja,tarcaj ottfejtve az ulesen,senki nem nyult meg hozza.

qkuc 2015.03.04. 23:07:26

@catnip cupcake: :D Azért a certért 6 hónapnyi tanulmányi szerződést és fel nem mondást kértek, de megérte, :). Az első munkahelyem, ami támogatja valamennyire a céljaim. A másikra nem vagyok hajlandó pénzt kiadatni, olvasni egyedül is tudok, full "elmélet" az egész.

montroyal ( CAN qc) 2015.03.04. 23:13:27

@Zoole[uk]: csak a lakas volt az én businessem .. volt eleg mas gondom mint hogy a lanyokkal foglalkozzak ... persze a szamlat termeszetben is ki lehetett egyenliteni ... na na ugy ertem hoztak egy zsak krumplit v répat ...

SzZoole 2015.03.04. 23:18:16

@montroyal ( CAN qc): Ertem en ertem,hid el,hogy tudom mirol beszelsz,de azert megrepaztak rendesen nem?:)))
Amugy is a mi fajtank fel szavakbol is ertik egymast

2015.03.04. 23:23:10

@Herr Géza: A kamut átlag nettó 150 ezres fizetéshez képest, igen, nagyon jól keresnek pályakezdőként is a magyar éhbérhez viszonyítva. Tapasztaltként meg valószínűleg még jobban. Csak kurva nehéz, nem sokan vállalják be, többek között ezért is vannak jobban fizetve. IT és pénzügy ugyanez.

montroyal ( CAN qc) 2015.03.04. 23:35:35

@Zoole[uk]: ja ja de rég volt ... fiatalsag bolondsag ..

Muscari 2015.03.04. 23:44:16

@Zsofi Logemann: mi meg köszönjük, hogy megírtad és remélem, hogy hallunk majd még rólad :-)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.05. 00:11:58

@szöüke koula: ez így van, fejlesztőnek simán felvesznek bárhova némi tapasztalattal és/vagy demonstrált szaktudással. Még multikhoz is, nekem elhiheted :)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.05. 00:13:24

@~~Babette~~: buzi oroszlánok, ÉS VALÓBAN :DDDDDDDDDDDDDDDDD

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.05. 00:18:13

@Philosoraptor: mit értesz az alatt, hogy kamu átlag? Remélem azt, hogy nincs benne sok zsebbe rakott pénz és valójában több :)

morsels (törölt) 2015.03.05. 00:20:39

Hat, en most tudtam megnezni a filmet, amirol a posztban szo volt.

Nekem tetszett, szerintem semmivel sem volt rosszabb mint a New Yorki, meg erdekesnek is talaltam.
Tenyleg nem ertem a kulonbozo velemenyeket, miszerint mindenki sablonos, meg hogy a rudtancos no a legerdekesebb...

Dehat mar ennek is vege, nem is erdekes, hogy en mit gondolok, holnap majd kezdodik valami massal :-)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.05. 00:24:56

Na én holnap nézem majd meg, ha időm lesz. Azt viszont én se értem, hogyha valaki kint akar maradni akkor miért nem próbál beilleszkedni, miért kell megpróbálnia magyarnak maradni.

Herr Géza 2015.03.05. 00:36:09

@Philosoraptor: Továbbra sem tetszel engem érteni...:)))) Nekem azzal a viszonyítással van bajom, hogy "nagyon jól keresnek......az éhbérhez viszonyítva " Aki az éhbérnél többet keres (ami azért egy műszaki diplomával ne legyen már egy "was-ist-das"), az már "jól" keres? És a "nagyon jól"-ból mennyi a "nagyon"?

P.Elliot 2015.03.05. 01:20:43

Most jutottam hozza hogy megnezzem a New Yorki filmet. Kezdjuk a ferfivel. Nagyon szimpatikus pasasnak latszik, vegig sajnaltam, na o az akit nem huz vissza a haza es ertheto mert nagy szegenysegbol jott es itt legalabb megel ugy hogy valami penze is marad. De azt nem ertem hogy mit keres meg mindig New Yorkban ahol tenyleg apropenzert dolgozik, meg a 400-at sem eri el, egy ferfinek itt New Jerseyben ha epitkezesen dolgozik mondjuk, olyan nincs hogy a 100 dollara nem lenne meg, illegalisan naponta. Ha olvassa ezeket a sorokat akkor osszehoznam valakivel aki szinten illegalis, illetve a hazassaga ota mar legalis, szinten arrafele lakik es marha jol keres, maganak dolgozik, lehet hogy maga melle tudna venni, / lakasfelujitasokat csinal/, es meg szombaton is dolgozik neha. Hogy lehet 400 dollar alatt dolgozni? Mindenkeppen menjen el New Yorkbol, de ne Floridaba ahol munka nincs!
Elneztem hogy mit dolgozik, fuszereket tolt be dobozokba tolcserrel. Had uzenjek valamit ezzel kapcsolatban, azt a tolcsert nagyon jol mossa el minden fuszer utan mielott uj fuszer toltesbe fog mert nehany hete a magyar pirospaprikakat leszedettek az uzletekben a polcokrol mert a minosegvizsgalo peanut szarmazekot talalt benne ami nagyon ugy nez ki hogy a csomagolaskor kerult bele, es most talan ket hete megint hasonlo gyanuval mas fuszert szedettek le a polcokrol, ha abbol vizsgalat lesz akkor a munkaadojanak nagy kellemetlensege lesz belole es o maga is elveszitheti a munkajat. A Peanut allergia nagyon veszelyes, van hogy halalos. Nem mondom hogy az o toltese volt de vigyazzon erre a dologra.
Visszaterve a ferfire, elore lepni komolyabban ott New Yorkban nem fog tudni, muszaj lesz masfele koltoznie ha normalis munkat akar es jovot. Jokepu pasasnak nezem, elobb utobb akad egy neki tetszo baratno, aztan ketten konnyebb lesz.
Az a lany meg, a masik interju alany eleg szomorkas volt, nem hiszem hogy az egeszet itt szedte fel kinnt, kicsit mintha az alaptermeszete is olyan lenne. De nagyon bezarkozo, visszahuzodonak nez ki, eleve visszautasitja a varost, a benne levo embereket, ilyen jo angollal es csinos arcocskaval rengeteg ismerosnek es baratjanak kene mar lennie, elmaszkalni veluk mindenfele, partikra, ismeretsegeket es osszekotteseket keresgelve, olyan partikra ahol lehet ilyeneket talalni, mellesleg kielvezni a varost mert csak annak unalmas aki nem nez utana hogy hogy lehet belemerulni.
Abban igaza van hogy fontos a jo helyen valo lakas, mar attol maskeppen neznek ra mindenhol, tobbnek hiszik mint ami.
Van amikor ez fontos a karriert nezve.
Egy regi ismerosom / amerikai/ masra hasznalta a meregdraga Manhattani kis lakaskajat, azt mondta hogy mire kifizette a havi titkarnoi fizetesbol arra futotta csak hogy salatakon eljen, majdnem koplalt mert szep ruhak is kellettek ehhez a cimhez, viszont egy vallalati partin lekapcsolta maganak a Vice Presidentet, 20 ev korkulonbseg de ez a vidam szep kis no nem banta, o arra ment hogy jo anyagi alapokra helyezze az eletet es sikerult, a ferfi elvette, mar vagy 12 eves hazasok, gyerek is van.....O mondta nekem egyszer hogy karriert csak ugy lehet epiteni annak akinek nincs jo allasa, iskolaja hogy jo helyen lakik, illetve olyanon ahol a jobb emberek laknak, jobb munksakat lehet talalni, jobb lehetosegeket, es neki meg gazdag ferjet is. Nevetve mondta hogy neki egy gazdag ferj kellett, bar tovabbra is dolgozott egy masik helyen mert azt mondta hogy o nem kivan haziasszony lenni, halalra una magat otthon....

montroyal ( CAN qc) 2015.03.05. 02:43:59

@P.Elliot: mert ugye az igazi nagy szerelem vak ... de azert jo elore latni mit kaphatok.. de a no is ad ... csak az vele szuletett...

tudom , mé mar a ferfiak is.. JLOnak is fiatalabb a pasija ..

montroyal ( CAN qc) 2015.03.05. 04:04:06

@P.Elliot: el va fogadva ... csak zsortolodok mindig ...:-)

P.Elliot 2015.03.05. 04:15:37

@montroyal ( CAN qc): En meg mindjart rabukok a kepernyore olyan almos vagyok, most fejeztem be nehany levelet...Hideg van arrafele? Itt azt mondtak hogy nagy ho esik. Eddig meg csak az esot hallom. Tavasz kene mert eleg ebbol a nyavajas hobol...

P.Elliot 2015.03.05. 04:17:23

@Shanarey(England) ISTP: Mit csinaltak? Nem tudom a linket kinyitni!

montroyal ( CAN qc) 2015.03.05. 04:56:30

@P.Elliot: hetente 2-3x esik a ho folyamatosan hideg van .. a munkanak nagyon jo de mar lehetne majus (tavasz)... mintha kezdene elmulani a folyamatos -20fok ...

www.facebook.com/587416224609538/photos/a.662861057065054.1073741829.587416224609538/1003465333004623/?type=1&theater

ez nem megteveszto mert aprilisban lesznek meg hoviharok de az hamar elmulik
www.meteomedia.com/tendance-meteo-14-jours/canada/quebec/montreal

2015.03.05. 08:11:45

@Zka: A multik nem fognak zsebbe adni pénzt, ebben biztos vagyok. Ez a maszek vállalkozások privilégiuma. A kamu nettó 150 ezret úgy értettem, hogyha veszek 1 db nettó 1 milliós fizetésű embert, meg 9 darab nettó 100 ezres fizetésű embert, abból az jön ki, hogy mindenki milyen jól keres. :)

2015.03.05. 08:16:08

@Herr Géza: Szerinted mennyit kellene keresniük a mérnököknek Mo.-n? Figyelembe véve a magyar adóztatási rendszert. Lehet, hogy nektek nem "sok" a nettó 300 ezer, de a legtöbb ember álmodhat a havi nettó 150 ezerről is. Nagyon sok olyan terület van Mo.-n, ahol nem keresed meg azt a pénzt, hogy megtudj belőle élni. Azért mondtam, hogy az éhbérhez viszonyítva nagyon jól lehet keresni vele. Az, hogy itt nem fizetnek ki a mérnöknek pár ezer eurót havonta, nem a cégek hibája...

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.03.05. 08:29:13

@kardio1: Nem hát. Csernus is max. abban adhatna tanácsot, hogy: Hogy csináld, ha válni akarsz? Én meg direkt jól az ellenkezőjét csinálnám, és így megmenteném a házasságomat. Vagy nem ennyire egyszerű? :)))
Viccet félretéve, nem írom le még egyszer, de így kezdtem: ha választhatnék...

2015.03.05. 08:44:31

@Herr Géza:

A magyar lehetőségekbe max. 20% bérszínvonal emelés van benne, változatlan GDP mellett. Miután azonban a szürkegazdaság figyelembe vételével már elértük ezt a szintet, így nem lesz lényeges javulás. Némi korrekcióra akkor lesz lehetőség, ha a "kifehérítés" megtörtént. Azt lehet mondani, bruttó 500 eurós minimálbért elbírna a magyar gazdaság(ez kb. 320 nettó). Többre azonban hosszú évekig nem lesz lehetőség a jelenlegi keretek között.

Na irány a gyapotföldek.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.05. 09:22:47

@Taxomükke: Asztaqrva...Na, legközelebb majd megválogatod jobban, hogy kiket engedsz be...Nem? :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.05. 09:29:28

@A nick már létezik válassz másikat: Várjál, itt az van, hogy mennyit találnak, nem az, hogy mennyit keresnek.Én állítom, hogy egy magyarországi átlag "kulimunkás" sokszorta többet keres...Értsd, sokkal többet dolgozik, mint egy kinti.
:D , de inkább :-((

soad1221 2015.03.05. 09:35:34

@maxval bircaman szerkesztő: óóó, azt senki nem várta, hogy egyből ugyanaz az életszínvonal lesz itthon. Illetve de, sokan várták, koppantak is, de én nem erről beszéltem.
Jól írtad, a kérdés, hogy jobb lett-e arányosan vagy sem. Milyen lehetőségeink voltak, mivel éltünk és mivel nem, illetve a velünk együtt, nagyon hasonló, vagy akár szarabb helyzetben lévők hová jutottak. Mennyire tudtunk felzárkózni, vagy esetleg jobban leszakadtunk.. satöbbi-satöbbi..:)
Én csak a "fantasztikusan jól él"-re reagáltam, hogy persze, ez viszonyítás kérdése... 25 évvel ezelőtthöz képest az átlag magyar nem él sokkal jobban, és nem él fantasztikusan jól a térségben lévő országokhoz képest sem, hogy a nyugattal össze se hasonlítsam.. De lényegesen jobban élünk pl az átlag ukrán emberhez képest, ez tény...

@Th's child: félreértesz, nem vagyok egy macsó, akinek nincs érzelme, vagy ha mégis tökéletesen kezeli. :) És a legkevésbé sem törtetek a férfiasság példaképének... :) Nekem szerencsém van, kevés dolog küld padlóra, amikor meg vmi igen, van mellettem aki segítsen. Tudom, van akinek nincs szerencséje, meg vannak akiket több minden tud padlóra küldeni, és nem gondolom, hogy emiatt ott kellene hagyni.
De ez nem a határátkelés kérdése, max az váltotta ki, de nem abban van a probléma. A problémával kell foglalkozni, nem azzal az eseménnyel, ami a felszínre hozta.

@~~Babette~~: köszi, pont erre gondoltam. ez nem a határátkeléssel függ össze, hanem a személyiséggel.. persze azzal kell foglalkozni, ha gond van, de nem kell a költözésre fogni...

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.05. 09:58:15

@Philosoraptor: de ez nem kamu, csak az átlag az már csak ilyen: a bérkörülmények felmérésre szinte teljesen alkalmatlan, mivel azok még egy ilyen viszonylag egyenlő országban is, mint Mo meglehetősen egyenlőtlenül oszlanak el.

qkuc 2015.03.05. 10:03:56

@rumitom: Én most csak az IT biztonsági területről tudok nyilatkozni, de itthon nincs lassan "szakember". Nem keresek aktívan itthon állást, de hetente 2-3 megkeresés jön különböző helyekről és hazai viszonylatban egészen jó fizetési ajánlatokkal.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.05. 10:04:45

@soad1221: ez az Ukrajna dolog érdekes, pont tegnap láttam valami statisztikát, hogy ott 30K huf az _átlag_bér. WTF? Ezekszerint ott 15-20 rongyot keres a legtöbb ember, mint a szarabb Afrikai országokban? Valahogy nem tudom elhinni.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.05. 10:05:41

@qkuc: hol vagy fent? Én csak linkedinen, de nem kapok ennyit, inkább csak heti 1et. Igaz, néha kölföldit is.

qkuc 2015.03.05. 10:12:05

@P.Elliot: A lány nekem is egy megfoghatatlan entitás volt a történetben.

qkuc 2015.03.05. 10:21:09

@Zka: Linkedin, innen kevés jön. 1 éve beadtam egy rakat álláskeresős/fejvadász céghez beadtam a papírjaim -> randstad, hays, exact solutions, de aztán akkor még nem történt semmi, nem is foglalkoztam vele, végre belerázódtam a munkába. Az elmúlt 2-3 hónapban indult be a biznisz úgy igazán.

Én külföldit nem kapok, szerintem béna vagyok a linkedinnel, vacak a profil, nem tudom, :D.

Azt hallottam az egyik cégnél, hogy idén több SSC/SOC is megkezdi/bővíti áldásos tevékenységét itthon és elég sok embert fognak keresni nagyjából minden IT területen.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.05. 10:21:55

@33621: Valszeg azért az is közrejátszhatott, hogy autógumiból azért eléggé munkás dolog komolyabb mennyiséget elcuccolni feltűnés nélkül, illetve eladni sem feltétlen egyszerű... :D
De nyilván becsületesebbek is lehetnek, mint egy magyar rétinéger-faluban...

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.05. 10:25:44

@Philosoraptor: szerintem ma azert keveset matekozzal;)

qkuc 2015.03.05. 10:32:27

@Zka: Ó, meg az alfa et omega, a profession. Onnan is sokat abajgatnak.

Kolléga most ajánlgatja a xinget és a monster külföldi oldalait (nekem annyira nem jött be a monster ...).

2015.03.05. 11:00:56

@Zka: Pont ezért nincsen értelme komolyan venni.

Apfelzimt [DE] 2015.03.05. 11:07:44

@adg [Au, Darwin]: Lehetséges egyáltalán olyan hogy valaki kimegy Ausztráliába csak úgy fél évre (milyen vízummal???) aztán 7 évig ott marad stripperként (vízum??) Hogy lehetséges ez hogy ezt megengedték a szigorú ausztrál hatóságok? Bocs, ha már felmerült a kérdés, csak ez annyira szemetszúrt nekem.

adg 2015.03.05. 11:45:47

@Wassernudel: A balerinara gondolsz?
Lehetseges. Gyanitom, hogy tanulni jott. Valami iskolaba jart nappal, ejjel tancolt. Ameddig tart az iskola, fizeti a tandijat, es be is jar, addig megvan a tanulovizuma.

Lehet, hogy az elso fel ev meg turistakent volt. Bar mintha cask 3 honapot lehetett volna akkoriban egy huzamban maradni. De az meg egyszeru, egy ut balira, aztan lehet is kezdeni a kovetkezo 3 honapot.

Szoval valoszinu, tanulovizumon volt. Mondta is, hogy nyelvet tanult. Gondolom nyelviskolaba jart.

Apfelzimt [DE] 2015.03.05. 12:00:22

igen, rá.
turista vízum csak 3 hónapra volt (még most is, tavaly voltam). Az igaz, hogy tanuló vízum lehetett. Arra nem is gondoltam, 7 év hosszúsága miatt, de végülis miért ne

Nyelviskola is tanulóvízumnak számít? hmm, nem is rossz :)
köszi!

P.Elliot 2015.03.05. 12:52:55

@qkuc: Hat nem? Ha jo allast akart kikaparni meg osszekotteteseket akkor neki mar regen ott kellett volna mozogni a tarsasagi elet surujeben hogy ugy mondjam. Jo hattere volt, egyetemista, erdekes szakon, jo angol tudassal, varosiasan szepen oltozkodve, hat mi a banatot csinalt ez ott? Eleve az egyetemi tarsak kozott is mozogni kellett volna, eljarni veluk, komoly es marhasagos dolgokra, elni! Nem nosztalgiazni! Es kozben nyitott szemmel jarni. Kozelfurakodni mindenkihez aki valamit tehet erte, ha ujsagiro lesz ha jol ertettem akkor meg plane most kell megtanulni hogy hol vannak az erdekes riportok lehetosegei. Az alanyok hozza! Az erdekes tema! Mar most gyujtogethetett volna anyagot, kuldozgethetett volna akar ingyen ujsagoknak....
Mozogni, az istenert!
Egy amerikai ismerosom egyszer karacsonyi partira invitalt a hazahoz, nem volt kedvem elmenni mert senkit nem ismertem a baratai kozott es ezt meg is mondtam neki, erre kioktatott hogy a partik arra valok hogy minel tobb embert ismerjunk meg, es ha azok kozul valaki meghiv ujabb partira akkor jo ha elfogadom mert ott ismet ujabb embereket ismerek meg es soha nem tudhatom hogy mikor kire lesz szuksegem vagy csak a tanacsaira valamikor, valamiert. Es hogy apoljam is az uj kapcsolatokat, ugyanezert.
O mar csak tudta, kibulizott egy jo futball edzoi poziciot munka utan mert ez volt a hobbija az evek alatt sosem sikerult neki azelott, valaki megertette a szenvedelyt es besegitette.
A partijara megsem mentem el mert kozbejott a ferjem betegsege, de maskor elmentem, / egy borszakerto, hobbi borkeszito alakok kozott talaltam magamat, eletemben nem nevettem annyit mint akkor/, de a tanacsat a pasasnak megfogadtam/, mozogni kell az emberek kozott es az emberek hozzak az embereket az eletunkbe.

P.Elliot 2015.03.05. 12:56:04

@Shanarey(England) ISTP: Koszi!
Nyavajasok! Egetik a magyarokat a viselkedesukkel...

P.Elliot 2015.03.05. 12:57:42

@montroyal ( CAN qc): Hat ennyi azert nincs itt de hideg van es esik a ho, pokolba a tellel! Majd ott elovad!

qkuc 2015.03.05. 13:01:06

@P.Elliot: Én a helyében pörögnék a fejemen, hogy összejött minden, amit álmodtam. Nagyon lennék a helyében :). Nekem olyan "tudathasadtnak" tűnik. Maradna, de nem akar beilleszkedni, menne, de itthon meg nem lennének ugyanolya lehetőségek. Pedig innen már csak felfelé vezetne az út, ha élvezni is tudná az életét.

Nem tudom, persze, biztos lesznek vacak napok és esetleg eltörik nálam is a mécses, de én arra készülök, hogy munka után élvezzem az ottlétet. Még az íjam is elcipelem, mert a pályán is lehet csacsogni/ismerkedni, :D.

P.Elliot 2015.03.05. 13:17:50

@qkuc: Pontosan! Hat ez is egy tipusa a Hataratkeloknek!
Bizonytalan, nem pontosan tudja mit akar, energiatlan, megtorpano. Megjosolom, otthon sem lesz egy alom neki! Nem erre a palyara valo!

qkuc 2015.03.05. 13:26:33

@P.Elliot: Hm, remélem azért lesz esze és marad. Azért reálisan látja a karrier lehetőségeket itt és ott.

adg 2015.03.05. 13:28:29

@Wassernudel: Ja, az akkreditalt nyelviskola jo a vizumhoz.

Egyebkent vannak hosszabb turistavizumok, mert rajottek, hogy ez egy nagy orszag, ha valaki nagyon be akarja turistaskodni, nem eleg harom honap. Ez a 600-as vizum, viszont nem ingyenes, kicsit kell erte fizetni, nem sokat.

P.Elliot 2015.03.05. 13:43:33

@qkuc: En is remelem hogy marad!

qkuc 2015.03.05. 14:05:25

@P.Elliot: Na én is belehúzok az álláskeresésbe asszem, eskü nem fogok ennyit picsogni, mint a "kislány", :D.

montroyal ( CAN qc) 2015.03.05. 14:49:13

@~~Babette~~: Segitek: gyujteni.
.. lekestel 28 évet ... talan meg se voltal akkor meg ...

ne valaszolj mert kiszamitjak a korod ..:-)

FutureFry 2015.03.05. 16:55:54

@qkuc: A "kontinens ugrás" az USA-ra vonatkozik? Ha igen, múltkor írtam (talán pont neked válaszként) egy pár dolgot ami változik (bár nem alapvetően) a releváns vízumok tekintetében. A másik amit ajánlani tudok az az amerikai egyetem (pl. MSc, amit te is írtál) az jó ugódeszka (kapcsolatilag és vízumügyileg is).

Herr Géza 2015.03.05. 19:34:42

@Philosoraptor: Ilyen kérdés nincs, hogy mennyit "kell" keresnie egy mérnöknek. Azt a piac úgyis beárazza. Most még a 40+ generáció viszonylag nagyszámú, de a helyzet romlása már érzékelhető. A mostani pályakezdők ugye (kis túlzással...) minimum egy nyelvet már beszélnek, fiatalon, családi kötődés, gyerek nélkül egyre nagyobb arányban fognak elhúzni az EU élhetőbb felébe. Egészen addig, míg már itthon hiány lesz. Az pedig automatikusan újra fogja értelmezni az itteni bérszínvonalat...., egészen addig, míg beáll egy egyensúly. Na az lesz az a "mennyit kell keresnie" bérszint.

2015.03.05. 20:22:12

@Herr Géza: Ebben csak annyi a pozitívum -ahogyan te is írtad- hogy többet kell majd fizetniük a cégeknek, ha jó mérnököt (stb.) akarnak. De ugye azért felmerül a kérdés, hogy kik fognak itthon maradni, ha van nyelvtudás és jó szakma az ember mögött.

szöüke koula 2015.03.05. 20:37:33

@Zka: igen, abból a táblázatból, amit 2015.03.04. 18:39:37-kor küldtem, az látszik, hogy svájc/norvégia és magyarország között ugyanakkora a különbség (bő háromszoros, reálértéken), mint magyarország és ukrajna között. valóban meglepő.

qkuc 2015.03.05. 20:43:25

@FutureFry: Igen, USA, :). Faggathatlak? :) Emlékszem, hogy beszéltük, de érdekelnének a tippek, trükkök, lehetőségek, :).

Az MSc-n gondolkodom, nem tudom ilyen hétvégi műszakos megoldás van-e.

FutureFry 2015.03.05. 21:11:37

 @qkuc: MSc/MA/etc. képzésre tudtommal továbbra is csak akkor adnak vízumot (F-1), ha “full-time” tanulsz. És a vízum alatt (limitáltan, max. 20 óra/hét?) a campuson dolgozhatsz. Legalább is az első évben. Az első év után talán máshol is (de ugyan csak limitáltan). Viszont ha végeztél, a “Practical Training” ideje alatt korlátlanul válalalhatsz munkát (ha jól tudom a STEM diákoknak most hosszabítják meg ezt az időszakot 2+ évre). Utána meg (ha a cég is úgy akarja) átállhatsz a “H-1B” vízumra (ami már “dual-intent” azaz abból zöldkártya is lehet, bár elég sok idő és papírmunka a munkavállalónak és munkaadónak is. A zöldkártyából meg később állampolgárság lehet - az viszont már csak a zöldkártyás ideje/papírmunkája).

Ami az egyetemi programot illeti: Az out-of-state tandíj altalában igen magas, de persze vannak ösztöndíjak. A legjobb viszont SZVSZ egy RA vagy TA (Research Assistant/Teaching Assistant) pozíció megszerzése (amit a tanszék ad). Ilyenkor általában nem csak tandíjmentes lesz a delikvens, de elég pénzt kap, hogy (ha szűkösen is) de megéljen.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.06. 07:57:34

@Herr Géza: az ITben ez szerintem már meg is történt, én legalábbis úgy érzem, ez megmutatkozik a fizetésünkben is.

qkuc 2015.03.06. 08:31:20

@Zka: Jut eszembe, tegnap meghallgattad Birgit asszony beszédét?

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.06. 13:53:24

@qkuc: meg bizony! Az eleje elég jó is volt, aztán jöttek páran az egyéni problémáikkal az már nem kötött le. Amúgy nem tudom mennyire kell aggódni, ezek a piaci körülmények szerintem eddig is így voltak.
Próbálom kitalálni egyébként, hogy ki vagy, de nem megy :D

qkuc 2015.03.06. 15:27:42

@Zka: Ha lesz valami össznépi csapatépítő, céges találkozó, akármi, akkor majd megbeszélünk egy titkos jelet, hogy felismerjük egymást, :D.

Nem én vagyok a Bőthe Csaba, az biztos, :). Kár, hogy elmegy.

Igazából az elejéről lemaradtam, a végén meg olyan kérdések voltak, hogy akkor kinek nem marad munkája, amitől kissé megszeppentem, :D.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.06. 15:33:23

@qkuc: azt se tudom melyik ágazatban vagy, ha nem BOQ PSS akkor sose fogunk összefutni team buildingen.

qkuc 2015.03.06. 18:03:51

@Zka: CSS MPHS, de fogalmam sincs az új rendszerben hová kerülünk, :).

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.06. 19:44:35

@qkuc: hát akkor mi max a year end eventen tudnánk találkozni, de ott van vagy 1500 ember, de én nem, mert olyankor családozok meg öreg vagyok már az ilyen zenés bulikhoz :)

Kvikveg 2015.03.08. 23:19:58

@catnip cupcake:
"Kéne egy IT-s témájú poszt a HA-re, pl.
- képzésbeli különbségek (BME vs. MIT vs. Open University :D)
- networking lehetőségek, különös tekintettel a területen dolgozó vagy dolgozni készülő nőkre, mint alulreprezentált csoportra
- álláskeresés "
+1 engem is erdekelne!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása