oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. február 26. 06:49,  Hogyan kerüljük el a büntetést? 309 komment

2015. február 26. 06:49 Határátkelő

Hogyan kerüljük el a büntetést?

Különleges poszt lesz a mai, hiszen két, jól elkülönülő részből áll, ami közös bennük, hogy a maga módján mindkettő a tegnapi írásra reagál. Először Janicsár rövid, ámde felettébb hasznos, képekkel illusztrált leírását olvashatjátok arról, hogyan tájékozódhattok külföldről is arról, van-e tb-tartozásotok, majd Gabriella története következik, aki egy lejárt útlevél cseréjének kálváriáját írta meg.

ado.jpg

Kezdjük Janicsárral, aki egyfajta gyorstalpalóként összeszedte és meg is mutatja, hogyan ellenőrizhetitek, tartoztok-e a társadalombiztosításnak Magyarországon – mert meglepetések érhetik az embert… őt is érték.

„Egy telefon a konzulátusra, vagy 10 perc Google után okosabb lett volna az író, és sok szenvedést megspórolt volna magának, még az esküvő előtt.

Nem vagyok egy nagy író, de az alábbiakat szerintem érdemes lenne kitenni a blogra. Jó tudni, hogy az ügyfélkapuval mindenki láthatja a TB-tartozását. Sokan csak remélik, hogy nem számolja a rendszer, de számolja, nyilván tartja. Csak értesítőt nem küldenek ki, csak bizonyos összeget túllépő tartozás felett.

Szóval terjeszd, hogy egy nyamvadt ügyfélkaput mindenki csináltasson magának, aki nem adta le a személyijét (nem a lakcímkártyát, a személyit!), mert annak kell tb-t fizetnie!

Ha nem, akkor be kell jelentenie, hogy külföldön él, de ezt is el lehet telefonon intézni, ha van ügyfélkapuja. Lehet kérni netes kódot, amivel teljes értékű ügyintézést lehet csinálni a tb-vel kapcsolatban, a NAV-nál csakúgy, mint a bankoknál. Ez ugyanaz a felület, amit az ügyintéző lát.

Csatolom a képeket, mert a rendszer nem egyszerű, de mindenki láthatja az aktuális TB-egyenlegét.

Gondoltam megosztom, hogy 2012-ből (!) kaptam pár ezer forint késedelmi pótlékot (most számlázták ki), szóval félévente / évente érdemes ránézni a magyarországi NAV-számlánkra. Csak a meglepetések elkerülése végett...

Csuklóztatás magyar módra

A poszt második részében tehát egy kálvária története következik, a főszereplő egy lejárt útlevél, a helyszín pedig London és Dunaújváros. A szerző, Gabriella a Határátkelő Facebook-oldalán osztotta meg a történetét, itt minimális formai szerkesztéssel közlöm az elgondolkodtató sztorit.

„2013 szeptemberében megházasodtam, a férjem angol. Gyorsan fel is hívtam a londoni nagykövetséget, hogy mi is a teendő. Kiderült, hogy a házasság anyakönyvezése és utána új útlevél készítése.

A házasság anyakönyvezése miatt fel kellett mennem Londonba, de szerencsére nem lakunk messze. Azt mondták, pár hét és postán megküldik a magyar papírt. Vártam, vártam, vártam, de semmi nem jött.

Eljutottunk december elejéig, amikor is felhívtam a nagykövetséget. Ők sajnos nem tudtak felvilágosítást adni, de mondták, hívjam fel a Bevándorlási hivatalt Pesten.

Elfelejtették a papírjaimat

Szerencsére sikerült felhívnom őket. Mint kiderült, ők már szeptemberben elküldték a papírokat a dunaújvárosi okmányirodába ellenőrzés céljából. De ők nem válaszoltak semmit.

Az ügyintéző rendes volt, mondta, hogy felhívja a dunaújvárosiakat és megkérdezi, mi a helyzet. Mint kiderült, ők teljesen elfelejtették az én papírjaimat.

Hát mit mondjak: szép. Nem mintha annyi dolguk lenne.

A Bevándorlási hivatal azt mondta, hogy amint visszakapják a papírokat, felhívnak és megmondják, mikor küldik ki nekem. Két nappal később csörgött a telefon, majd 5 nappal később a postás hozta is nekem Angliába a magyar házassági papírt.

Ezek szerint ha én nem telefonálok rájuk, akkor még ma is rajta ülnének a papírjaimon.

Következő hercehurca: útlevél

Mivel az útlevelem 2014 decemberében lejárt, kellett egy új. Beszéltem a nagykövetséggel, ott azt mondták, ha megyek haza, el tudom intézni otthon is, mivel olcsóbb. Nem kell semmi, csak a lejárt útlevél és a házassági papír.

Szuper. Mivel áprilisban utaztam haza, úgy voltam vele, hogy majd akkor megcsináltatom.

Már megint a dunaújvárosi okmányiroda

Az okmányirodában kiderült, nem fogadják el a lejárt útlevelet, hozzáteszem, a londoni nagykövetség elfogadja, ha 12 hónapon belül van.

Van-e személyi igazolványom? Persze van, de azon is a leánykori nevem van. Hát az sem jó. Azt ki kellett volna cseréltetnem az esküvő után 7 napon belül, egyébként több százezer forintra megbüntetnek.

Az ügyintéző elvette a személyim és az útlevelem is, és nem akarta visszaadni. Nagy nehezen rábeszéltem, adja már vissza, mivel másnap repülők vissza Londonba. Erre az arcomba röhögött és azt mondta: hogy akarok repülni, amikor semmim sem érvényes? Minden a leánykori nevemen van??

Hiába mondtam neki, hogy én azzal mentem már Krétára, Londonba és Pestre is, sehol nem állítottak meg. Azt mondta az lehetetlen. Végül nagy nehezen visszakaptam minden iratom, és eljöttem.

Tehát irány London és az új útlevél. Ott egy kedves srác volt az ügyintéző. Odaadtam neki a lejárt útlevelem, valamint a házassági papírt és megcsinálta nekem az újat. Semmi probléma, semmi bunkóskodás.

Megkérdeztem tőle, hogy otthon miért nem csináltak meg szerinte? Csak annyit mondott: nem meglepő, sok ilyet hallott már.”

A moderálási alapelveket itt találod.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: ügyintézés Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr217219709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.26. 07:33:10

Nem értem. Arra számítottál, hogy ott helyben kapsz új útlevelet azonnal?

adg 2015.02.26. 07:34:21

Itt a mai mese a sok diiszidalo kutyarol, akik ugyis a mosogato mellett kotnek ki, de meg ott sem alljak meg a helyuket.

Mindenki gondolkozzon rajta erost, mielott atslisszol a hataron, es kiirja magat a nemzettestbol.

ritkanlathatotortenelem.blog.hu/2015/02/26/regi_magyar_diafilmek_8_ezt_nektek_disszidensek

Majd elolvasom a posztot munka utan, de ezzel nam tudtam addig varni, hatha meg megmentek egy-ket szerencsetlen probalkozot. :)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.02.26. 07:48:19

Naaaa, azárt az marha vicces, hogy én félévente ellenőrizgessem az adatoka!!!
Ha egyszer kijelentkeztem, hogyan keletkezne tartozás?
Milyen jogalapon?

HardPötty 2015.02.26. 07:52:42

Emlékszem amikor meg lett az NI akkor azt meg kellett adni egy nyomtatványon mintegy igazolva hogy külföldön élek és elküldeni a tb-nek. Elméletileg onnantól nem vagyok biztosított otthon, de azért meg kéne nézni ezt a kaput.

Chamroe 2015.02.26. 08:01:14

@adg [Au, Darwin]: Bakker... Nem kellett volna megnéznem. Most indulok aludni egy durva éjszakás után. Tuti rémálmaim lesznek :-D

adg 2015.02.26. 08:18:28

@Zka: ugy latszik, ez a mosogatos mania eleg regrol gyokerezik. :)

Golf2 2015.02.26. 08:32:09

viccelődnek az okostojások.A poszt jó.

2015.02.26. 08:32:09

@HardPötty:
Pont igy csinaltam en is, kaptam utana valami hatarozatot is errol. De most befostam, hogy csak le kene csekkolni ezen a kapun keresztul.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.26. 08:32:09

@adg [Au, Darwin]:

A XIX. sz. végi kitántorgók zöme is mosogató lett, onnan van ez.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.02.26. 08:35:14

Nem hiszem, hogy ugyfelkapu belepesrol kellett volna csatolni a keet, sokkal inkabb, hogy utana melyik menupont.

En 4-5 havonta ranezek az ugyfelkapura, leginkabb a taj nyilvantartasra.
Szoval kedves posztolo, megkoszonnem, ha megmondanad, melyik menupont, es hol lehet megnezni az aktuális TB-egyenleget, mert ami itt le lett irva az amolyan nesze semmi fogd meg jol.

A taj nyilvantartasban nincs amugy.

Quercus a favágó 2015.02.26. 08:44:10

Mint ahogy tegnap is leírtam, akinek van egészségügyi szolgáltatási járulék hátraléka, de tudja igazolni, hogy tartósan külföldön él, és az ottani jogszabályok szerint biztosított, annak kérelemre a NAV törli a tartozását.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.02.26. 08:47:36

@QUERCUS: igen?

amikor mondtam hogy en igazolom kulfoldrol, azt mondta a telefonban a kedves ugyintezo, hogy akkor is ki kell fizetni

utana az angol hatosagokkal probaltam valamit intezkedni, azok meg azt mondtak, hogy a magyar hatosagnak kene hozzajuk (vagyis az angol hatosaghoz fordulni az igazolasert)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.02.26. 08:49:39

Eddig az ebev portalt es a Társadalombiztosítási egyéni számla megtekintő-t neztem meg. Elobbin semmi, utobbin meg levont nyugdíjjárulékot lehet megnezni.

Szoval melyik menupont is pontosan ?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.02.26. 08:53:49

@tildy[UK]: Most latom folyoszamlakivonat lenne elvileg:
Ott tobb lekerdezest is csinaltam mar, korabban i s, rendszeresen az a valasz jon vissza:
Feldolgozás sikertelen

TilosazA (UK) 2015.02.26. 08:56:22

Én utánaolvastam elég sokat , és csak akkor kell fizetned otthon TB-t (amennyiben EU-n belülre vándoroltál ki), ha:
1. rendelkezel magyarországi bejelentett lakcímmel
ÉS
2. nincs sem külföldön, sem otthon bejelentett munkád (tehát nem fizetsz járulékokat semmilyen munkajövedelem után). Mindez függetlenül attól, hogy esetleg adott országban akkor is teljes körű eü ellátást kapsz, ha nem dolgozol, tehát alanyi jogon.
Itt a gond az, hogy ahhoz hogy MO-n fizesd a TB-t továbbra is, ki kell tölteni egy MZ/X háromszáz-huszonnyolcezer-kétszáz-kilencven-kettes nyomtatványt, aláírni, iktatni, elásni, megtalálni, tértivevénnyel postázni, és teliholdkor hármat fordulni a tengelyed körül. Majd mindezek után ők értesítenek, hogy mégis hova fizess és mennyit.
Nekem az agyam ledobta az ékszíjat valahol az ásás környékén, szóval rá kéne szánnom magam újra a procedúrára...

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.26. 08:59:57

@adg [Au, Darwin]:

70-es évekbeli szovjet vicc.

A szovjet kutya átszökik Finnországba.

A finn kutyák kérdezgetik:
- Miért jöttél? Nem volt elég étel?
- Á, dehogy, az étellel semmi gond nem volt. Sehol a világon nincs akkora ételpazarlás, mint a Szovjetúnióban. Bőven jut a legszerétlenebb kóbor kutyának is belőle.
- Hát akkor?
- Ugatni támadt kicsit kedvem.

Quercus a favágó 2015.02.26. 09:08:12

@DavidT:

Az Art. 20 §

"(7c)128 Az állami adóhatóság kérelemre, visszamenőleges hatállyal törli a külföldön élő magánszemély Tbj. 39. § (2) bekezdés szerinti járulékfizetési kötelezettségét, ha a magánszemély hitelt érdemlően igazolja (különösen a tartózkodást, illetve az egészségbiztosítási jogviszonyt igazoló okirattal), hogy

a) huzamos ideje, életvitelszerűen Magyarország területén kívül tartózkodik, és

b) tartózkodási helyén annak jogszabályai szerinti egészségbiztosítási rendszer hatálya alatt áll."

2014. 11. 27-től hatályos.

Tbj. 39. §

"(2)274 Az a belföldi személy, aki nem biztosított és egészségügyi szolgáltatásra a 16. § (1) bekezdésének a)-p) és s)-w) pontja, valamint a 13. § szerint sem jogosult, köteles a 19. § (4) bekezdésében meghatározott egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetni."

Belföldi személy az, aki Magyarországon bejelentet lakóhellyel rendelkezik.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.26. 09:10:13

@DavidT:

A legtuttibb megoldás: megvárni, míg elévül.

Soha eszembe nem jutott egyetlen országban sem utánajárni ilyen ügyeknek. Minek tenném? Ha nem szól az állam, akkor nem kell neki a befizetésem. ez az alapelvem.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.02.26. 09:13:19

@maxval bircaman szerkesztő: mert mondjuk korrekten akarsz eljarni? Szeretned tudni rendben vannak-e a dolgaid?

rezsöatya 2015.02.26. 09:17:21

@svájci sapka (ch): jogalap?
Barmilyen alapon!

Pl. visszamenoleges hatalyu rendelkezesek es torvenyek, vagy amint az elmult ket posztban is elokerult, hogy maguk az ugyintezok sem tudnak kiigazodni. Ilyenkor Icuka just for case kikuld egy buntetest, miert ne? Aztan a birkak befizetik, ahelyett, hogy utanajarnanak... ja, mert hogy az maceras? Aztan a hivatalok raszoknak, hogy nekik mindig igazuk van...
Velem megtortent esetetek:
Az egyik szolgaltato masodszor is kikuldte a mar befizetett szamlat, mikor bementem reklamalni, bugyuta Icuka elkotyogta, hogy csak elszallt a rendszeruk, igy inkabb megegyszer kikuldtek mindenkinek, mert aki befizette, ugyis reklamal...
Masik (Elmu) meg fel evvel a hazam eladasa utan (nullas igazolas birtokaban) kuldte a vegrehajtot, hogy a "belso rendszeruk" tartozast mutat. Ket eves per lett belole, melyet (ugyved nelkul) megnyertem.
Aztan az Apeh (akkor meg az volt). Kitoltesi utmutato szerint 100-ig kerekitsunk. 29 volt a vege, ezt lefele kell. Kovetkezo evben kijott, hogy tartozom nekik 29 Ft-tal. Leszartam. Meg az azt koveto eveken is. Aztan amikorra tobb ezres "kesedelmi potlek" keletkezett, akkor mar bementem, hogy es ezt igy hogy? Akkor toroltek, de nem azert, mert nem volt jogos a kovetelesuk, a hatarozatra azt irtak, hogy elevult.
Vagy meg egy apehos: 8 ezer tobbletben voltam, de megis kikuldtek, hogy tartozasom van.
Soroljam? Van meg...! :-)
Gondold el, gyorstalpalon vegzett ugyintezok ulnek bent, barmi nem megszokott merul fel (nalam csak az volt!) leall az agyuk.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.02.26. 09:18:41

@QUERCUS: koszi!

akkor ez nem is olyan regota hatalyos ha jol latom ... az en ugyem mar 2011 kornyeken kezdodott

@maxval bircaman szerkesztő: +1

egyetertek, csak minden evben kapok felszolito levelet

igazabol ki kellene jelentkezni otthonrol, csak amikor eloszor eljottem, nem is tudtam rola, hogy ki kell jelentkezni

azota meg ugye jovok megyek a vilagban (remelhetoleg meg sokaig), es nem tudom mi a helyzet akkor ha nincs valahol allando lakcimem (lehet hogy semmi, es semmi aggodnivalo ezzel kapcsolatban, nem tudom)

Shebelle 2015.02.26. 09:25:57

Szlovákiában ez úgy van h. lekell adni az egészségüyi biztositonak a munkaszerződéset fénymásolatát, ha nincs munkád és regisztrált munkanélküli vagy akkor a munknélküli hivatal fizeti helyetted, amennyiben egyiksem akkor neked kell, kb.30-50euro havonta (több biztositási rendszer) ha külföldre mész lekell adni szintén a szerződésed, de nem kell lefordittatnod ha valamelyik EU-s országba mész, elég ráirni kézzel h. becsületszavadat adott hogy ez a dokumentum munkaszerződés és aláirni,ennyi. Amennyiben nem vagy regisztrált de munkanélküli vagy szintén neked kell fizetni, ha kimesz külföldre ilyen esetben is ketyeg az óra, napi szinten vezetik, mindaddig mig le nem adtsz vl.papirt hogy itt és itt dolgozol, ellehet küldeni postán ill. faxon is, nem kell külön hazajönni, s ezzel le is van zárva az itteni hercehurca, persze te érdekedben jo ha elküldöd a szociális biztositoba is ill. a munkaügyi hivatalba is a szerződésed fénymásolatát. Személyit nálunk csak hatósági személy veheti el, ha valamelyik hivatalnok ezt megmerné tenni, akkor nagyon megüthetné a bokáját.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.26. 09:27:12

@tildy[UK]:

Nekem rendben vannak a dolgaim, mert nem foglalkozom hülyeségekkel. Ha életemet felesleges jogszabályoknak való megfelelésre tenném fel, biztosan kiderülne, hogy szinte semmim sincs rendben. De miért tenném ezt?

Ha nagy baj van, úgyis értesülök róla. Ha meg nem nagy a baj, minek fecsérelni időt rá?

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.26. 09:27:15

@DavidT:

Eleve ez nem országfüggő. Bárhol a világon baj van, ha az átlagember belemerül hülyeségek teljesítésébe. Élni kell szabadon, vidáman lélegezni, s nem foglalkozni ilyesmivel. Ha nagy baj van, úgyis szólnak.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.02.26. 09:29:01

@rezsöatya: Ok, világos. Én ezeket a "pont leszarom" kategóriába sorolom.
Ha egyszer megtettem, amit felelős álompolgártól megkövetel a haza (kijelentkezés, stb.) , akkor elmehetnek ... (oda).
Egyszer próbálkozott valamelyik szolgáltató, mondtam álljon be a sorba...
:D
Aztán 5 év után elévül(t).
Nem idegesítem magam mások hülyesége miatt.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.02.26. 09:32:00

@maxval bircaman szerkesztő: mert van aki gerinces, es szereti ha rendben vannak a dolgai. Ha kicsi, ha nagy,

Quercus a favágó 2015.02.26. 09:33:17

@rezsöatya:

Magyarországon a gengszterváltás óta nem jogalkotás, hanem jogbarmolás folyik. Ez a gyakorlat az elmúlt 5 évben még inkább fölerősödött. Már ott tartunk, hogy a legtöbb jogszabályt 1-2 hónapon belül módosítani kell. A másik dolog, hogy a jogszabályok úgy vannak megfogalmazva, hogy azokat bármelyik hatóság úgy értelmezze, ahogyan az neki tetszik. Vagyis akkor, ott, és azért büntessen meg amiért akar. Tisztában vannak vele, hogy az emberek többsége megretten a határozatokban szereplő sok "paragrafustól", és inkább fizet. Persze annak sem egyszerű a dolga, aki fellebbez. A rendszer úgy van kialakítva, hogy az esélyed minimális.
A z ügyintézők jelentős része valóban képzetlen. De ezen nincs mit csodálkozni. A köz. ig. perekben eljáró bírák is azok.

Ja és még mindig nagyon sokan úgy gondolják, hogy a szolgáltatók hatóságok. Nem azok.Nagyon nem.

rezsöatya 2015.02.26. 09:33:24

@svájci sapka (ch): ne is! (En is kijelentkeztem mindehonnan)

adg 2015.02.26. 09:34:44

@rezsöatya: ilyen nekem is volt, egyszer valami kozmuves tarsasaggal alltam harcban. Egy jo fel evig levelezgettunk, majd keptam egy levelet, hogy MELTANYOSSAGBOL elengedtek a tartozasomat. Az anyatok feneket! :)

Masik a vizmu volt. Kozos kepviselo voltam egy kis tarsashazban. Mindig befizettem a csekkeket idore, de egyszer csak jott egy level egy kozel egymillios vizszamlaval, hogy hat tartozas van.
Nyilvan nem fizettem be, elmentem megkerdezni. Kiderult, hogy egy evig a szomszed haz orajat olvastak a mienk helyett, de most eszrevettek, es ennyi a tartozas, azonnal rendezzem, mert ez mar regi.
Hogy a masik haznak is szoltak-e a tulfizetesrol, azt nem tudom, de sejtem. :)
Vegul felajanlottam nekik, hogy egy ev alatt hajlando vagyok kifizetni, ha kell nekik.
Erre kuldtek egy levelet, hogy irjam ala a reszletfizetest, es hogy A KESEDELMI KAMATROL MAJD A TELJES OSSZEG BEFIZETESE UTAN DONTENEK.
Na ezt a reszt kihuztam, a papir aljara odairtam, hogy toroljek belole es alairom.
Azota sem kuldtek vissza. Viszont befizettem egy ev alatt, ahogy igertem nekik. :)

Kaland az elet...

DánBrünhilda 2015.02.26. 09:38:19

nálam a múltkor derült ki, hogy kijelentkeztem, személyi, lakcímkártya ugye vissza, nyilvántartásba vételt nem kértem, erről határozatot adtak az önkormányzatnál, részemről pipa. Nem olyan rég a konzul felvilágosított, hogy ő bizony látja a régi címem a rendszerben aktuálisként, státuszom szerint inaktív vagyok ugyan, de vigyázzak, mert a NAV pl megtalálhat, hogy nem fizetek adót, meg ugye TB-t és társait. Mondom, de ez miért az én felelősségem, mikor én kijelentkeztem, papírom van róla, az, hogy az ügyintéző nem találta a megfelelő gombot a rendszeren, miért az én gondom? A válasz egyszerű volt: csak, ez van, nem tudnak mit tenni,, engem terhel a felelősség stb. Logikus

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.26. 09:38:46

hát persze, aki 10-20-30 éve ment el, és az akkori szabályok szerint járt el, de megtartotta a magyar útlevélét, az nézelődjön vissza félévente, túrja fel a fél netet, hogy milyen szabályt változtattak meg visszamenőleg, és stikában milyen adókat vetettek ki a létezésére?
azért ez sem kicsit abszurd.
ez a tb fizetéses cirkusz pl két év volt, mire bekerült a határátkelő köztudatba.
ja, ügyfélkapu, persze, gyere haza csak ezért mondjuk Ausztráliából.
szóval gratulálok :-(

Quercus a favágó 2015.02.26. 09:43:59

@tildy[UK]:

Aki Magyarországon azt szeretné, hogy rendben menjenek a dolgai, annak napi szintű jogszabályismerettel kell rendelkeznie.

Én az elmúlt 30 évben csak akkor fizettem ki bármilyen tartozást, ha pisztolycső volt a halántékomnál. Több millió forintot spóroltam így meg.

Ha ügyintézni akarsz, előtte tanulmányozd az odavágó jogszabályokat. Ha "Icuka" nem érti, el kell neki magyarázni. Ép a napokban magyaráztam el az okmányirodás kislánynak, a vállalkozói igazolvánnyal kapcsolatban, mit jelent a foglalkoztatási jogviszony.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.26. 09:44:17

@DánBrünhilda: na ez meg a másik, az ember még ha mindent rendesen meg is csinál, akkor is utolérheti a szarvihar.
de majd valamelyik okos kommentelő megmondja, hogy még erről is te tehetsz.... hogy nem jeletkeztél ki elég alaposan és körültekintően :-)

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.26. 09:48:33

@tildy[UK]:

Ez nem gerincesség, hanem éppen gerinc hiánya. Miért lenne gerincesség alkalmazkodni folyton egy külső, mesterséges mércéhez? A gerinces ember tudja mi a helyes, s nincs szüksége erre.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.26. 09:48:33

@QUERCUS:

A szolgáltatóval a megoldás a határozott, mérsékelt agresszívitás, de sose szabad trágárnak lenni, mert ezzel az
az ügyintézőt sérted meg, aki vétlen, ha viszont a céget szidod, sok esetben az ügyintéző a lelke mélyén egyetért veled, azaz segíteni igyekszik.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.02.26. 09:49:04

Egyébként nem értem mi a para tárgya.
A követelés 5 év után elévül.
A szolgáltatók, a követelők jönnek-mennek, megszűnnek.

Én régebben akkor szoktam felhívni őket, ha röhögni akarok.
:D

DánBrünhilda 2015.02.26. 09:54:17

@Dragonlady (Bp, Hun): nem tudom, mit kellett volna még tennem, de már nem is izgat, ez is csak plusz egy a végleges letelepedés oldalán. Elévül, nem évül el, van elég dolog az új ország jog-és szabályrendszerében, amin át kell magunkat napi szinten küzdeni, ne kelljen már még a már elhagyott ország újításaival, ügyintézéseivel is naprakésznek maradni (továbbra is tartom az álláspontom, miszerint nem csak az állampolgároknak kellene, hogy kötelességei legyenek. A központi, egységes szabálykönyv kiadása az ügyintézőknek pedig lehet időszerű lenne, főleg, amennyien külföldre mentek, és még mennek is a jövőben)

DánBrünhilda 2015.02.26. 09:57:38

@maxval bircaman szerkesztő: érdekes meglátás, ezek szerint mindenkinek a saját értékrendje szerint kellene élnie, tojni a szabályokra és társadalmi normákra? Csak mert én elég sok embert ismerek magam körül, aki pl úgy gondolja, hogy gerinces, okos, szép és még sorolhatnám. De ezek nem feltétlenül teljes mértékben igazak. És ebből kiindulva ők sem igazodnak mondjuk a mesterséges külső mércéhez, hanem aszerint élnének, hogy ők tudják, mi a helyes. Éljen az anarchia

Quercus a favágó 2015.02.26. 10:02:45

@svájci sapka (ch):

A régi Ptk. szerint elég volt a szolgáltatónak, vagy a végrehajtónak egy fizetési felszólítást küldeni, és az elévülés megszakadt,újra indult. Tehát gyakorlatilag életed végéig követelhették a tartozást,a kamataival együtt. Az új Ptk szerint ez már kevés. Ez alól kivétel az adó- és tb tartozás. De az öt év ott is kb 6,5 év.

MagyarJoe 2015.02.26. 10:03:20

a magyar ugyintezesrol azt tudom mondani, hogy 20 ev alatt harom orszagvaltason tul es 4 gyerekkel soha semmilyen panaszom nem volt, senki nem szivatott, sehol nem tettek keresztbe, stb ...... Lehet, hogy hozzaallas kerdese?

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.02.26. 10:04:28

@QUERCUS: Pont erre írtam, hogy végrehajtók jönnek, meg mennek, iratokkal együtt.
:)

Quercus a favágó 2015.02.26. 10:08:21

Nem vagyok jogász, de szerintem az eü. szolgáltatási járulék visszamenőleges behajtása sértette mind az eu-, mind a magyar jogszabályi előírásokat. Azzal ugyan is, hogy ezt valaki befizette, visszamenőlegesen biztosítottá vált. De ha ugyan ezen időszak alatt egy másik eu-s országban is biztosított volt, akkor több országban rendelkezett biztosítási jogviszonnyal. Ami jogszabálysértő. Tehát a NAV-nak csak mulasztási bírságot lett volna joga kiszabni.

Sanz 2015.02.26. 10:21:18

@tildy[UK]: Ugyfelkapu - eBev szolgaltatasok.
Atvisz egy masik oldalra az Ugyfelkapu, es ott lesz a felso menusorban egy csomo lehetoseg.
Ott kell a "lekerdezesek" menubol valogatni (folyoszamla-egyenleg, stb.). En is pár havonta ranezek, hogy van-e tartozasom, jelenleg 325 Ft osszesen.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.02.26. 10:26:55

@Sanz: folyoszamla egyenleg: három lekerdezesbol 3 nál Feldolgozás sikertelen.

Régebben is néztem már ezt a menupontot, mindig ez volt a válasz.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.26. 10:34:00

@QUERCUS:

Tegyük hozzá: néha van a bürökráciának pozitív oldala is. Sokszor a hivatal olyan sok okmányt termel, hogy maga is belezavarodik. Néha a saját terhére.

Velem egyszer megesett Mo-on a következő eset. Ingatlant vettünk. Jön a papír az illetékről. Túl sok, beadtam egy

kérelmet részletfizetésre. Kaptam választ, hogy oké, mellékelve 12 csekk, hogy fizessem be havonta részletekben.

Fizettem 3 hónapig, majd pénzügyi gondok lettek, tovább nem fizettem. Nem szólt senki. Ezen nem is csodálkoztam, mert ismertem a módszert: ha valaki nem fizeti ki az illetéket, ráterhelik jelzálogként az ingatlanra. Tudomásul vettem: ráterhelik, majd valamikor elintézem.

Eltelt pár év. Az ingatlant meghirdettük eladásra. A vevő ügyvédjének mondtam: lesz rajta valami kis jelzálog, azt majd levonjuk a vételárból, úgy számoltam, ez a vételár 3-4 %-a lesz kamatokkal együtt. Ügyvéd szól 2 nap múlva: nem érti miről beszélek, az ingatlan tehermentes, nincs mit levonni, jelenjek meg holnapután átvenni a pénzemet és aláírni, a vevő siet! Szóval a Földhivatal elfelejtette ráterhelni a tartozást az ingatlanra!!! Szóval eladtam, megkaptam a teljes vételárat, s mindenki ment boldogan útjára.

A kommunizmusban volt egyébként tuti módszer felesleges olmányokat bemutatni a hatóságnak. Ettől sok esetben a hatóság kijött a normál ügymenetből, elkezdett a felesleges papírokkal foglalkozni, s közben akaratlanul megadta az engedélyt arra, amire kellett. Volt egy matematikus ismerősöm, ő ezt a beugratós feladatok gyakorlati alkalmazásának nevezte. Módszer pl. a matematikában, fizikában, stb., hogy olyan feladványt adunk a tesztelendő egyénnek, melyben felesleges adat van. A hozzáértő egyén ezt észreveszi, s figyelmen kívül hagyja. A dillettáns meg elkezd vele "dolgozni" és nem tud eredményt produkálni.

Egy példa: egy 1250 kg összsúlyú gépkocsi elindul Budapestről Bécs felé 105 km/h sebességgel, ugyanekkor elindul egy 825 kg súlyú gépkocsi is ugyanarra 95 km/h sebességgel, másfél óra után milyen távolságra lesz egymástól a két kocsi? A hozzáértő kiszámolja fél perc alatt: 15 km lesz köztük a távolság. A dilletáns meg megpróbálja a súlyt elosztani, megszorozni, kivonni, hozzáadni a sebeséghez, aztán gyököt von, hatványoz, és belezavarodik az egészbe.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.26. 10:34:03

@DánBrünhilda:

Nem anarchia. Az anarchia nem megoldás, mert az a gyakorlatban az erőszak törvénye.

A közösség alapja mindig a legitím erőszak és a kényszer. Azaz elvesznek az egyén jogaiból, de ezzel biztonságot is adnak neki. Így a nagy többség önként aláveti magát, a deviánsok pedig könnyen legyőzhetők., rákényszeríthetők a kooperációra.

Ez MINDEN emberi társadalom alapja, kedvez az őskori gyűjtögető törzsektől. S ugyanez maradt mind a mai napig:
csak a legitím erőszak módja és kötelező jog tartalma, annak meghozatali módja változott. Az őskori gyűjtögető törzsben a törzsfőnök mondta meg mi a jog, s aki nem fogadta el, azt alapesetben elkergették, súlyosabb esetben egy bunkósbottal agyonverték a helyszínen. Manapság meg választásokat rendeznek, s ott a bíróság, börtön, stb.

Ellenben az a modern, elfajult állam sajátossága, hogy ezrével gyárt értelmetlen szabályokat (melyek sokszor egymásnak is ellentmondanak), ezek változnak évenként. A következmény: már maga az állam sem veszi komolyan saját törvénygyártását.

Ami pedig az egyént illeti, mindig a középút a helyes. Szolzsenyicin mondta a 70-es években, amikor még az USA-ban élt száműzetésben "évekig a Szovjetúnióban éltem, ahol semmilyen objektív jogi mérce nem volt, az ember az önkény áldozata lehetett bármikor, ez egy borzasztó rendszer", majd hozzátette, a nyugatra utalva "de egy olyan, ahol az egyetlen mérce jogi, semmivel sem kevésbé borzasztó".

Sanz 2015.02.26. 10:34:04

@tildy[UK]: Érdekes. Nekem max. 60 perc után kidobja az eredményt... Hm... supportot próbáld meg felhívni. :-)

SzZoole 2015.02.26. 10:35:27

Aprilisban megiscsak haza megyunk utlevelet csinaltatni.A repjegy £1079 oda-vissza plusz a repteri transzfer £45 oda-vissza.
Ezert kocsival megyunk,oda-vissza 4 tank uzemanyag az 4x£80+ compjegy oda-vissza £110+osztrak matrica kb.€10+magyar matrica szinten kb.€10+oda-vissza pisi-kaka,kola kave csokolade,igy kb.£500-550-bol megvan.
Rogton szebben hangzik,mint az £1100-repjegy,igaz,hogy le kell vezetni kozel 4000 km-t oda-vissza plusz 20 ora vezetes oda 20 ora vissza.

2015.02.26. 10:37:16

@DavidT: A legtobb orszagban nincs ilyen hogy 'allando lakcim' szoval ne parazz. Barmikor, barhol kijelentkezhetsz, pl. akar Delhiben is megtehetned a magyar nagykovetsegen, bemondasz nekik egy cimet, bemutatod a papirokat hogy 3 honapnal tovabb ott dolgozol es kesz. Bar gondolom most mar nincs idod ezt elintezni. Elveszik a szemelyit, ezt nem kapod vissza, adnak egy uj lakcimkartyat amin az lesz hogy 'kulfoldi cim'. Ennek az elkeszitese viszont honapokat vehet igenybe (Londonban kb. 3-4 honap volt) es vagy atveheted a kovetsegen, vagy postazzak azon az orszagon belul ahol allitolag laksz. Pl. tudjak egy indiai ismerodonek postazni, azt mondod hogy naluk laksz. Aztan az ismeros postazza neked ha mar nem vagy Indiaban addigra.

2015.02.26. 10:40:38

@MagyarJoe:
Ide ilyet nem szabad irni, hogy nem volt semmi problemad a magyar ugyintezessel:) Nyilvanvaloan FIDESZ vagy esetleg komcsi:) Itt csak panaszkodni es kopkodni szabad.

TilosazA (UK) 2015.02.26. 10:43:50

@Zoole[uk]: Ugye nem csak az útlevél miatt mentek haza? Azt lehet intézni a konzulátuson is... Drágább mint otthon, de annál olcsóbb, mint hazavezetni. Szerintem.

qkuc 2015.02.26. 10:44:04

@adg [Au, Darwin]: Ezezezezez, ez ütött mint a pálinka másnap éhgyomorra. Nem tudom fogom ezt az "élményt" feldolgozni ...., :D.

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2015.02.26. 10:50:37

@tildy[UK]: kattintgasd vegig a kepeket, az segiteni fog. Vagy nem eleg egyertelmu? Az utolso 5 kepen van a lenyeg. De ha felhivod a NAV-ot, telefonon ott is segitenek es elmondjak hova kattints :)

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2015.02.26. 10:50:37

@QUERCUS: igen, EU-ban igy van... de egyszerubb elemenni a problemanak, mint sokkolodni es remenykedni, hogy minden rendben lesz :)

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2015.02.26. 10:50:37

@tildy[UK]: Az utolso kepen alul van az egyenleg. Adozoi tartozas, vagy adozoi tobblet. Ezt kell nezni. Ez a lenyeg :)

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2015.02.26. 10:51:48

@maxval bircaman szerkesztő: majd kapsz egy kedves levelet. Fogfajast is vannak akik addig huzzak amig lehet, vannak akik meg egybol megnezik, hogy mi a gond. Az eredmenyt mindenki sejtheti...

SzZoole 2015.02.26. 10:51:55

@TilosazA (UK): Nem,nem csak amiatt.Augusztusban voltunk utoljara otthon,igy kihasznaljuk a hosszu school holidayt 3.-an indulunk 11.-en jovunk vissza,pont husvetra igy az idos szuleim nagyon orulnek,hogy vegre van egy unnep amikor ujra egyutt lesz a csalad.
Otthon meg tudom csinaltatni percek alatt,sorba allas nelkul,a tesom meg ki kuldi postan,ugyanis majusban lejar mind a negyunk utlevele.
Itt a kovetsegen honapokba is bele telhet mire meg csinaljak
Igy kellemest a hasznosal:)

szakasz2 2015.02.26. 10:51:55

Csak a tényszerűség kedvéért jegyezném meg, ha már úgyis ilyen a poszt, hogy az egészségügyi járulék szempontjából nem az a fontos, hogy a magyar lakcímedről kijelentkezz! A lényeg, hogy az OEP-hez be kell küldeni egy nyomtatványt (elektronikusan is lehet az ABEV-en keresztül), amiben jelzed, hogy másik EU-tagországban (vagy Svájcban, Norvégiában) lettél biztosított. Elvileg ezt 15 napon belül meg kell tenned, különben komoly büntit kaphatsz! Erről már az elmúlt 2-3 évben többször is volt a blogon szó. További infók:
www.oep.hu/felso_menu/lakossagnak/ellatas_magyarorszagon/jogosultsag_az_ellatasra/bejelentesi_kotelezetteg/kulfoldon_munkat_vallalok_bejelentese

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2015.02.26. 10:53:05

@MagyarJoe: ha valaki hajlando felvenni a telefont, es vegigtelefonalni a megfelelo hatosagokat altalaban mindig van megoldas. persze kell, hogy valami jo voip pal beszelgessen az ember, hogy ne szivja az ember a fogat, amikor 30 percig varni kell, vagy 40 percen keresztul magyaraznak valamit...

adg 2015.02.26. 10:53:08

@qkuc: Es most szolj hozza, bakker. Voltak ilyen diafilmek! Hogy ezt megvette valaki magatol, vagy ajandekba adtak, tombolan sorsoltak, esetleg az oviban vetitettek, vagy buntetesbol kellett nezni, azt nem tudom.

Ha van idod, erdemes szetnezni azon a blogon, van egy halom diafilmje ebbol a korbol. Jobbnal jobbak.

Par napja volt a Jelcin boltba meg cimu iras, az is nagyon jo. Csak ajanlani tudom, bocsi HA. :) Talan nem konkurencia...

TilosazA (UK) 2015.02.26. 10:54:10

@Zoole[uk]: Ok, nem akartam belekotty. :)

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.02.26. 10:54:14

@Mirjam2: koszi!

hat ha mar nem is Indiaban rendezem ezt el, de majd a kovetkezo allomason (ha lesz) :)

ha meg nem lesz, akkor le kell rendeznem (vagyis toroltetnem) a tobb szazezres NAVos kovetelest (mert kifizetni nem is tudom es nem is akarom)

bxf 2015.02.26. 10:54:28

Persze gyerekek, regisztraljatok csak be, aztan hadd menjen fel az a piros zaszlo...

Nem egyszerubb megnezetni egy ismerossel, hogy "zold"-e a TAJ szam meg?

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2015.02.26. 10:55:28

@szakasz2: ezt meg tudom erositeni. Kulonben nem fogja tudni a biztosito, hogy milyen jogon fizeted a penzt nekik.

amugy magyarorszagon is van sok ember, aki maganak fizeti a TB-t

Kulfoldon elo magyarok kb ugyanaz a kategoria (csak ha EU akkor nem kell fizetni, de jelezni kell, mert hat honnan is tudna egyik hatosag, hogy mit mondtal a masiknak (mondjuk lakcimkartyadon ott van hogy Kulfold)

SzZoole 2015.02.26. 10:55:41

@Cascabel: Nekem sem voltak soha gondjaim az otthoni ugyintezesel es most sincs.Meg megvannak az otthoni kapcsolataim,igy a kiskapuk nyitva allnak meg mindig,politikai partallastol fuggetlenul.
Te biztos tudod,mire gondolok:)))

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2015.02.26. 10:56:50

@hataratkelo: eleg egyertelmu a kepes segitseg? akinek sikerult megnezni a TB (ado) egyenleget az irjon mar nekem :)

Amugy ez nem csak a TB egyenleget mutatja, hanem az osszes adotartozast/tobbletet.

SzZoole 2015.02.26. 10:58:03

@TilosazA (UK): Nem kotyogtal bele,beszelgetunk,erdeklodunk ez a normalis ezen a blogon:)

qkuc 2015.02.26. 11:00:24

@adg [Au, Darwin]: Eléggé gusztustalan "propaganda" sajnos. Időm van, bár tanulnom kéne, de már érzem, hogy ez nem az a nap. Mindjárt körbenézek az oldalon, :D.

TilosazA (UK) 2015.02.26. 11:03:27

Hm. Hát én megcsináltam ezt a lekérdezést, és az utolsó oldal nekem másképp néz ki.
De megtaláltam a folyószámla kivonatot, és nincs benne semmi az ég világon...Pedig kéne legyen. Sirály.

TilosazA (UK) 2015.02.26. 11:05:40

@TilosazA (UK): Mondjuk sehol nincs semmilyen adat, kicsit gyanús hogy nem működik. Akármit kérdezek le, nincs ilyen dokumentum...

bxf 2015.02.26. 11:07:07

@Zoole[uk]: Nem tudsz utlevelet intezni Angliabol? Ha az USA-bol lehet, akkor Angliabol sem lenne ordongosseg.

2015.02.26. 11:07:32

@DánBrünhilda: @maxval bircaman szerkesztő:
Az anarchia teljesen mas. Peldaul Kant szerint torvenyesseg es szabadsag eroszak nelkul. Jászi Oszkár szerint az anarchia "Az a társadalomelmélet, amely az igazságosságra (azaz egyenlőségre és reciprocitásra) törekszik az emberi viszonylatokban (bízva abban, hogy ez egyben a szabadság elérésének útja is), célját az állam teljes kiküszöbölésével véli elérhetőnek." Az anarchizmus egyik legismertebb szemelyisege Lev Tolsztoj volt, o a kereszteny-anarchizmust kepviselte. Nala bekesebb ember keves volt. A kulonfele anarchista iranyzatok egyben megegyeznek: az allam, a kormanyzat a szabadsagra vagyo ember legnagyobb ellensege:))))
Amirol onok beszelnek, az a barbarizmus (eroszak torvenyesseg es szabadsag nelkul)

rezsöatya 2015.02.26. 11:10:01

@QUERCUS: pont igy gondolom en is. Az osszes paragrafus fent van a neten, hatalyossaggal egyutt, elozo verziok, stb. Csak nicht besahren! (don't fos!).

@Zoole[uk]: 20 ora? Regen nekem is volt ilyen lassu autom...
:D

SzZoole 2015.02.26. 11:12:38

@bxf: Dehogy nem lehet,a londoni kovetsegen tudunk,de mar igy is esedekes volt a haza latogatos ,igy kellemest a hasznosal.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.02.26. 11:12:45

@hunjanicsar: Nekem azt nem mutatja, mivel az összes lekerdezesem a folyoszanlaval kapcsolatban lekerdezes sikertelen. Amúgy elsőre nem vettem észre, hogy galéria nyílik, de mint írtam, én utána se vagyok előrébb. Magyarországra telefonalni navnak nem fogok, mert Meg bemutatkozni se tudnak, hogy tudjam jó számot hívtam e.

Irok inkább ugyfelkapun nekik.

rezsöatya 2015.02.26. 11:12:58

@Zoole[uk]: a londoni kovetsegen egy honap volt az utlevelem megujitasa.
Es kedvesek voltak az ugyintezok.

(Pelenkazo az nem volt... meg WC sem!)
:-)

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.26. 11:13:30

@hunjanicsar:

Igyekszem nem elkövetni súlyos bűncselekményt, mely miatt köröznének... :-)

A többi meg érdektelen. Ki küldene nekem levelet és hová? Én jogilag eleve 2 ember vagyok, nem viccelek.

2015.02.26. 11:13:34

@szakasz2:
Igy van! Mi is ezt csinaltuk es minden rendben volt a tb-vel. Pedig kiszaladtunk a 15 napbol.

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.26. 11:20:26

janicsárnál értékelem, hogy segíteni akar, de ilyen félinformációkkal nem sokra megy, aki még sosem látott ilyet

tehát:
1. ügyfélkapu hozzáférés készítése
személyes megjelenés az okmányirodában, ott kap felhasználónevet és passwordot
2. belépés az ügyfélkapura
www.magyarorszag.hu címen
a Belépés gomb pirosan ott világít jobbra fenn, ahol általában a honlapokon szokott
az okmányirodában kapott jelszót meg kell változtatni, és be kell állítani, meddig legyen érvényes
az érvényesség lejárta előtt ismét meg kell változtatni
ha lejárt, ismét az okmányirodában személyesen lehet kérni másikat, tehát lejárat előtt kell megújítani!!!!!
3. ügyfélkapu kezelése
adóbevallás az eBev szolgáltatással (xanax bevétele javasolt) a bal oldali menüből választható
ugyanitt lekérdezhető az adófolyószámla (különös logikával kell a gombokat nyomkodni, de rá lehet jönni) (néha azt érzem, kiválasztották az az egyetlen csapatot a folyamatra/kódolásra, akik tök másként gondolkodnak, mint egyébként az emberek)
minden további ügy az elektronikusan intézhető ügyek menüpont alatt (szintén baloldali kis menü)
pl TB lekérdezése a TAJ-nyilvántartással összefüggő szolgáltatások c menüpont alatt

kapott leveleket javaslom _mindig _ áthelyezni a tartóstárba (amikor ezt megkérdezi a rendszer), onnan nem veszik el

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.26. 11:23:43

ami még nagyon fontos: az illetékesek tájékoztatása szerint 2008 környékén, amikor bevezették az a bizonyos eü járulékot, be kellett jelentkezni az adóhivatalhoz ehhez.
ebből következően ha valaki nem jelentkezett be, nem könyvelhetik neki a járulékot megfizetésre az adófolyószámlára.

figyelem: a gyakorlatot még senki nem tudja, azóta sem:)

2015.02.26. 11:24:08

@maxval bircaman szerkesztő:
" Ugatni támadt kicsit kedvem. "
Erdekes, a mai vilagban ha egy kutyanak ugatni vagyo kedve van, a Ferto-totol keletre "disszidal":) Nyugaton annyira degeneraltak lettek a kutyak, hogy ugatni is elfelejtettek:) Szerintem egy kutya azert kutya, hogy ugasson, nem?:)))

SzZoole 2015.02.26. 11:25:04

@rezsöatya: Haztol-hazig.
Indulunk itthonrol du.1-kor Doverbe,Doverbol a komp indul du.-4-kor Dunkirk-be,a komp ut 2 ora+idoeltolodas,igy pm.7-kor erkezunk Dunkirk-be.Onnan Bruszelig meg sem allok.A bruszeli pihenonel pisi-kaka kola kave csokolade es tovabb Wurzburgig,ott tankolas,pisi-kaka,majd utanna Passau ott osztrak matricat kell vennem.Azutan Nickeldorf ahol magyar matricat veszek+teletankolom az autot,hogy Mo.-on mar ne keljen megalni.
Igy kb.11-12 orakor mar otthon is vagyunk.

SzZoole 2015.02.26. 11:27:08

@rezsöatya: Es hogy birtad ki a kovetsegen pelenka es wc nelkul 1 honapig,eszben tartottad?:)))

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2015.02.26. 11:29:11

@határátkelő: ha valakinek nem megy a lekerdezes (nem trivialis, valoban) az irja meg a skype loginjat privatban es segitek szivesen.

DánBrünhilda 2015.02.26. 11:30:11

@hunjanicsar: ideiglenes ügyfélkapu regisztrációval is hozzáférhetőek ezek az adatok?

Mme.Brioche 2015.02.26. 11:31:02

@~~Babette~~: ja hogy ehhez az ügyfélkapuhoz előbb el kell menni Magyarországra?

Tisztára mint a bankunk. Utalhatok online pénzt akárkinek, ha előbb bementem személyesen a bankba és az akárkit feltettem az utalhatók listájára.

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.26. 11:31:24

@tildy[UK]:
mit értesz aktuális tb egyenlegen?

meg lehet nézni az adófolyószámlát, ezen látszik az előírt adótartozás, eü járulék tartozás (ami havonta kb 6800, amit emlegetni szoktunk, idéntől új összege van, nem mennyi lett)
ugyintezes.magyarorszag.hu/szolgaltatasok/ebev.html
itt kell kattintani a Használom a szolgáltatást-ra

és meg lehet nézni a TB-s dolgokat itt:
ugyintezes.magyarorszag.hu/szolgaltatasok/taj.html
ezen belül van betegéletút lekérdezés, taj érvényesség lekérdezés, stb

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2015.02.26. 11:31:47

@~~Babette~~: ezert is ajanlottam fel, hogy skype on segitek szivesen aki megker :) Nekem is par oraba beletelt, mire kitapasztaltam.

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.26. 11:32:41

@tildy[UK]: @brioche: persze. ezt magyarázom tegnap óta.

hozzáteszem, és te érteni fogod, az oldal az ablak becsukása után nem zárja le a sessiont és nem léptet ki. szégyen.

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2015.02.26. 11:33:46

@DánBrünhilda: Az ideiglenes regisztrációval a szolgáltatások egy szűkebb köre vehető igénybe. Az adatlap kitöltése és beküldése után 30 nap áll rendelkezésre a regisztráció véglegesítésére, amely az okmányirodákban személyes megjelenéssel végezhető el. Ideiglenes regisztrációval már kezdeményezhető ügyintézés.

Szoval gyanitom, hogy nem... de ki kell probalni. Ird meg privat a skype od es segitek megnezni :)

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.26. 11:35:15

@DavidT: eun belül mindenképpen így van, igen.

puhacica 2015.02.26. 11:38:28

@~~Babette~~: ugyfelkaput nem is tudok online letrehozni? ez mar megint milyen fabol vaskarika baromsag?! :(

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.02.26. 11:56:35

@~~Babette~~: Amit itt fentebb irtak . A
Tajjal kapcsolatban ket problemam van, ezzel kapcsolatban irtak is nekik:

Az ugyfelkapu azt irta meg egy honapja, hogy a taj szam letezik a rendszerben, es ervenyes. Errol van papirom is, ha gondolod , beszkennelhetem.

Miutan iden januarban rakerdeztem, mivel a magyar haziorvosnal azonnal kidobta hogy ervenztelen, hogy ezt igy hogy, ugy nez ki, most mar megvaltozttak, mert ma mar ezt irja: A megadott TAJ szám 2015.02.13-tól érvénytelen.
Illetve ezt kaptam emg mult honap vegen, miutan reklamaltam : kepfeltoltes.hu/150226/001_www.kepfeltoltes.hu_.png

Amugy az egeszsegugyi jarulektartozast ertem, azt nem tudom megnezni, mivel ezt kapom:

kepfeltoltes.hu/150226/Screen_Shot_2015-02-26_at_10.42.20_www.kepfeltoltes.hu_.png

( amugy az adotartozast se tudom megnezni)

Es nem az elso , hogy ezt irja ki nekem, mar regebben is neztem.
Mindegy, majd errol is irok nekik, hatha eszbe kapnak, mint az oepnel.

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.26. 11:56:39

@TilosazA (UK): "nincs sem külföldön, sem otthon bejelentett munkád (tehát nem fizetsz járulékokat semmilyen munkajövedelem után)."

ilyenkor azt a bizonyos 6890 forintos eü szolgáltatási járulékot fizetni

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.02.26. 12:01:36

@~~Babette~~: En rendszeresen hasznalom az ugyfelkaput, de ha ott is rossz az info, akkor azt kenhetem a hajamra ( lasd, hogy annak ellenere irta az ugyfelkapu , hogy ervenyes a taj szamom, hogy nem volt az) .

Az adófolyószámlánál a lekerdezes a fenti , smemmitmondo kepet adja. Erre varrj gombot babette ( tudod nem mindig a user a hulye).

A fenti esetben szanom banom, tenyleg en nem lattam meg, hogy galeria nyilik ( de ha tlaan mpar szoban is le lehetett volna irni , hogy eBev/ Szolgaltatasok/Folyoszamla es potlekadatok / folyoszamla kivonat. Tenyleg nem vegttem eszre , hogy galeria nyilik, szanom banom, de tenyleg en hibaztam.

Viszont hogy ott semmit nem tudok csinalni, az meg mas teszta.

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.26. 12:02:46

@tildy[UK]: most megnéztem én, a szolgáltatás működik, úgyhogy valami személyes probléma lesz. látom, mindhárom verziót lepróbáltad. nem értem, miért nem működik.
de jó helyen jársz, az biztos.
csesszed le őket, csak abból értenek

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.26. 12:04:49

@tildy[UK]: ja, az adótartozás ugyanebben a listában lesz. ha majd le tudod kérdezni.

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.26. 12:06:43

@tildy[UK]: az a helyzet, hogy elgtöbbször max eljárása beválik.
mostanában kezdtek utánajárni a dolgoknak, kezd lenni kapacitás ellenőrzésekre, stb
én pl kaptam fizetési felszólítást az adóhivataltól, ami sosem volt szokás. nem fizettél, végrehajtottak, nem szólítgattak sehova.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.02.26. 12:10:40

@Cascabel: "az allam, a kormanyzat a szabadsagra vagyo ember legnagyobb ellensege:))))"

Ezzel én is kiegyezek, de libertárius irányból.

qkuc 2015.02.26. 12:15:34

Lehet valaki már írta, de hol lehet az ügyfélkapun megnézni, hogy milyen eü beavatkozásokhoz használták a taj számom? Lehet én is meg fogok lepődni, hogy egyszerre szültem és volt prosztata műtétem ..., :D.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.02.26. 12:15:49

@hunjanicsar: Itt linkeltem az elobb, mit kapok ott.

Hivogatni nem fogoma navot, mert a szolnokiak ennyit tudnak :Igen , tessek?! Se Szolnoki APeh vagy Nav, vagy barmi, xy vagyok, nem. Igen, tessek, bakker :)

En csak szolok, nem szabad 100%-ban az ugyfelkapunak sem hinni. HA azt irja ervenyes a tajod meg nem jelenti azt, hogy ervenyes is. Es ez igaz a tobbi dologra is.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.02.26. 12:18:20

@qkuc: Tajjal kapcsolatos nyilvantartasoknal van(ugyfelkapu.oep.hu/oepu/keret.jsp),
a betegeletutnal. De ha nem ervenyes a tajod, akkor nem tudod lekerdezni.

2015.02.26. 12:35:05

Aki meg a kulfoldon szuletett gyereket akarja otthon anyakonyveztetni, annak az anyakonyv vezetonel kell:
- utlevel vagy szemelyi
- hazassagi anyakonyvi (Mo-n bejegyzett hazassag!)
- gyerek szuletesi anyakonyvije apostillevel vagy konzulatusi hitelesites
- OFFI altali forditas az anyakonyvirol

ezt csak akkor lehet eljatszani, ha a gyereknek van mar mas allampolgarsaga. Ha a szulok nem hazasok, akkor a szokasos csavar is van meg.

a hivatalos websiteon nincs rajta se az hogy mennyibe kerul, se az, hogy mennyi ido mulva kuldik ki (vagy ott helyben odaadjak a magyar anyakonyvit?)
ugyfelszolgalat csak szerdan 8.30-tol 11.30-ig

@maxval bircaman szerkesztő: irtad regebben, hogy az OFFI nem kotelezo. Nem igaz, csak offit fogadnak el.
www.bmbah.hu

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.26. 12:35:12

OFF
most jöttem haza okmányirodából, teljesen korrekt volt az egész, bejelentkezés nélküli nap, 20 perc alatt bekerültem, ott aztán elszöszögtek jódarabig lassított felvételben, de tényleg nagyon-nagyon kedves volt mindenki. van új lakcímkártyám, a személyire meg azt mondta az ügyintéző, hogy háááát nem kellett volna hagyni lejárni, de csináljunk úgy, mintha minden rendben lenne. 1500 Ft, nemtom azért-e, mert ennyi mindig az új, vagy mert nem találom a régit. nagyon furcsa magyarul beszélni, meg hogy mindenki mást is értek körülöttem, de hát meg fogom szokni. viszont milyen kis falusias kisváros Budapest, ez már tavaly is ilyen élmény volt, alig van forgalom, olyan kihaltak az utcák, csend van nagyon, alig lézeng pár ember. nem baj perpill, csak furcsa minden, ez is. (ott vagyok, ahol majdnem mindig is laktam gyerekkoromtól, ismerős utcák stb.)

2015.02.26. 12:36:34

@charlieharper: akarom mondani ugyfelfogadas csak szerdan 8.30tol 12.00ig.

SzZoole 2015.02.26. 12:41:46

@Dragonlady (Bp, Hun): Ezt mar en is tapasztaltam a hazautjaim soran,hogy BP.nagyon kihalt lett az utobbi idoben.
Az M1-M3 osszekoto M0-as kb.60 km hosszu,Pesten keresztul csak 26 km es kevesebb ido is,igy mindig Pesten keresztul jovok megyek.

2015.02.26. 12:41:49

A tegnapi poszthoz, a tema nagyjabol ugyanaz...
Amikor elvesztettem a magyar irataimat, egy kb 10 eve lejart utlevelet es szuletesi anyakonyvit mutattam be. Ezek alapjan a holgy a konzulatuson 30 masodperc alatt megtalalt a belugyminiszterium, vagy minek hivjak, rendszereben. Es nem kellett allampolgarsagi vizsgalatot lefolytatni. Kikuldtek az uj utlevelet es ennyi.

SzZoole 2015.02.26. 12:43:14

@charlieharper: Tan csak nem az a tervetek,hogy a gyerkocoknek magyar papirokat is fogtok csinaltatni?

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.26. 12:44:35

@~~Babette~~: na ennek az ügyfélkapunak majd nekifutok, amikor vissza kell menni a személyit átvenni. (kiküldenék, de az ajánlott leveleket a postás még mindig rutinszerűen becsezi a postaládába, szakadó esőben is.)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.02.26. 12:46:41

@charlieharper: Gondolom a szulok utlevele kell.

"- gyerek szuletesi anyakonyvije apostillevel vagy konzulatusi hitelesites
- OFFI altali forditas az anyakonyvirol"

Pfff ... Ez most komoly? Nem eleg nekik, ha hazavisszuk az itteni anyakonyvi kivonatot, es ott fordittatjuk, kell meg ide is menni a kovetsegre?
Lol, hat azt hiszem fel ev mulva indul a kanossza-jaras.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.26. 12:50:21

@charlieharper:

Jogsértés ez. Nem így kellene lennie.

Sajnos a legtöbb magyar hivatal csak OFFI-t fogad el, ami Mo. legdrágábban és legrosszabbul fordító intézménye. Ha erőszakoskodsz, elfogadnak mást is egyébként.

SzZoole 2015.02.26. 12:51:17

@charlieharper: Neked konnyu.
Ha az elmult napok esemenyeit olvastad,akkor mar Te is tudod,hogy a hatterbol mindent a zsidok iranyitanak es az Ok kezukben osszpontosul minden,a konzulatus is.
Ez Csak vicc volt.

SzZoole 2015.02.26. 12:53:22

@tildy[UK]: Te is akarsz magyar papirokat a kis vikingnek/amazonak?:)))

rezsöatya 2015.02.26. 12:54:29

@Zoole[uk]: keszultem. 5 pelus volt rajtam. Tudod a korral jar... :-P

@brioche: erted, nem? Azert online, mert szemelyesen kell bemenni! :-)

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.26. 12:55:01

@tildy[UK]:

nav.gov.hu/nav/nav_kapcsolat
NAV Általános Tájékoztató Rendszere
van kintről hívható szám
lehet technikai segítséget kérni (ma reggel beszéltem velük. nem programozó ül a vonal végén, de hátha juttok dűlőre)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.26. 12:55:23

@charlieharper:
na ezt próbáld meg akkor úgy, hogy közben a gyereknek nincs más állampolgársága.
ez az, amire azt tudták nekem összvissz mondani, hogy menjek haza szülni. nagyon praktikus.
ha odarakna mózeskosárban egy csecsemőt nekik valaki, mint kész tények, vajon mit csinálnának?
na mindegy, végülis megoldottam a problémát egyelőre....

SzZoole 2015.02.26. 12:56:07

@rezsöatya: Es biciklit hova csuktad le?:)))

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.26. 12:56:29

@Zoole[uk]: úgy érted Dunkerque?
miért van két neve?

DánBrünhilda 2015.02.26. 12:56:45

@hunjanicsar: köszi, rájöttem közben, hogy nem, ahogy írod, személyesen el kell menni egy mo-i okmányirodába, és véglegesíteni a regisztrációt, amihez egy érvényes személyazonosító okmány is kell, hogy azonosítsák szerény személyemet :D Úgyhogy a tegnapiakból kiindulva, nálam ez nem releváns. Azért köszi, kíváncsi lettem volna, hogy néz ki az én egyenlegem :)

2015.02.26. 12:57:33

@Zoole[uk]: igen, persze. Ha nem akarjak, majd 18 evesen lemondanak rola. De midrt tennek? Elfer az a fiokban.

@tildy[UK]: apostillet online megrendeled, birth cert-ot elkuldod. £54/gyerek, az elobb neztem a wwe.apostille.org.uk-n
Nezz ra a Bevandorlasi es Allampolgarsagi Hivatal site-ra. Hatha rosszul ertem.

@maxval bircaman szerkesztő: most alljak oda ordibalni az anyakonyv vezetovel, hogy a nem Offit fogadja el, mikot a hivatalos websiteon rajta van, hogy Offis kell?
Anno a hazassagi anyakonyvink forditasa angolrol magyarra 1 oldal 54ezer forint volt. Offi.

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.26. 12:58:12

@puhacica: nem. ez a legeslegszemélyesebb szolgálatatás.

SzZoole 2015.02.26. 12:58:24

@~~Babette~~: Igen a franciak ugy irjak,de inglisul Dunkirk:)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.26. 12:59:34

@tildy[UK]: asszem azért kell bevinni a követségre, hogy ott lepecsételik, hogy igen ez tényleg egy itteni igazi anyakönyvi, nem te fotosoppoltál egyet, ami úgy néz ki.
meg majd készülj fel, hogy az OFFItól is dobtok egy hátast.

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.26. 12:59:57

@qkuc: fönn leírtam, hol, ez az infó a Betegéletút cím alatt lesz.

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.26. 13:00:37

@tildy[UK]: egy szóval se mondtam, hogy te vagy a hulye, honnan veszed?:D

SzZoole 2015.02.26. 13:00:43

@charlieharper: Ok,de az ikreknek mennyi papirjuk lesz?
Del Afrikai,UK,USA,HUN?

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.26. 13:01:42

@charlieharper:

Persze, értem, de ez akkor is önkény. Ha ügyvéddel mész be, el fognak fogadni más fordítást is, hidd el.

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.26. 13:01:54

@Zoole[uk]: ezek mindent másként csinálnak, hallode.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.26. 13:03:28

@charlieharper:

"igen, persze. Ha nem akarjak, majd 18 evesen lemondanak rola. De midrt tennek? Elfer az a fiokban."

Dicséretes hozzáállás. Az állampolgárság sosem jön rosszul. Érdemes gyűjteni.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.02.26. 13:03:35

@~~Babette~~: :) van user error , de az máshol volt:)

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.26. 13:03:54

@Dragonlady (Bp, Hun): kihalt????? ez melyik budapest???:DDD
amikor a találkozón voltam, lépni alig lehetett, persze így volt mindig:D

SzZoole 2015.02.26. 13:04:41

@~~Babette~~: Szerintem minden nyelvben maskepp irjak.pl.magyarul fogalmam sincs hogy hivjak,mert Meg elotte nem is hallotam errol a kikoto varosrol.

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.26. 13:07:21

@tildy[UK]:
egyébként mindig a user a hülye, mint tudjuk, de a magyar e-kozigazgatás kivétel:DDD

rezsöatya 2015.02.26. 13:08:38

@Zoole[uk]: oh, azt mar zsebben hordom!

[url=http://postimage.org/][img]http://s17.postimg.org/nbl6ou5fz/2015_02_26_12_05_51.png[/img][/url]
[url=http://postimage.org/]adult image[/url]

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.26. 13:09:44

@Zoole[uk]:
hát volt valami dönkerki csata valamikor a világháború idején, de ennyit tudok mindössze:)

2015.02.26. 13:14:29

@Zoole[uk]: igen, ezek. A del-afrikait az apos intezi valami ismeros/rokonon keresztul, mert arra a szenvedesre nincs turelmem

@maxval bircaman szerkesztő: ha valamelyikben kotelezo idot vesztegeto sorkatonai szolgalat lesz vagy adozas miatt hatrany, akkor azt leadjak.

SzZoole 2015.02.26. 13:16:32

@~~Babette~~: Igen volt 1940 majus,allampolgarsagi kerdes,ezert tudom en is:)

SzZoole 2015.02.26. 13:18:46

@charlieharper: Ezek szerint a gyermekeidnek 4 allampolgarsaguk es 4 utleveluk lesz,vagy esetleg 5 az izraelivel egyutt?

2015.02.26. 13:30:33

@Zoole[uk]: most 4, de a del-afrikai honapok mire megjon.
A jovot illetoen semmi nincs kizarva.

SzZoole 2015.02.26. 13:31:13

@rezsöatya: Ja,ilyet mar lattam,nem gyozom oket kerulgetni Londonban.

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2015.02.26. 13:31:45

@tildy[UK]: az a jo hogy barmelyik NAV ot hivhatod. Megkerdezik, hogy odavalosi vagy, te meg mondod h igen. Ezzel a telefon le van rendezve.

Ugyfelkapunak helyesnek kellene lenni, mert egy adatbazis van, es szerintem az ugyintezok is ugyanezt a feluletet latjak, de hat kinek a pap kinek a papne...

Irtam, hogy segitek megnezni az egyenleged, ha kell segitseg irj.

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2015.02.26. 13:33:41

@DánBrünhilda: legkozelebb erdemes nyitni, mert ugyfelkapuval lehet igenyelni azonosito kodot, amivel mindent lehet intezni. Olyan mintha ott ulnel az ugyintezo elott (telefonon).

Ez a funkcio amugy akkor is jo ha valaki Mo-n el mert nem csak a TB-t mutatja, hanem az SZJA tartozast is.

Ha kell valakinek segitseg irjon, tobbszor nem ajanlgatom.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.02.26. 13:42:35

@hunjanicsar: nem hiszem, hogy tudsz segíteni, ha folyamatosan azt írja a lekerdezesre, hogy a lekerdezes érvénytelen, mint ahogy a képen is látszik. De azért köszönöm, hogy probalsz segíteni.

DánBrünhilda 2015.02.26. 13:45:47

@charlieharper: mi ezt az OFFi dolgot megúsztuk, az itteni nagykövetség ingyen lefordította az ügyintézés során az összes eredeti iratot. Meg is lepődtem, hogy nem számoltak fel érte semmilyen extra eljárási díjat

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2015.02.26. 13:48:12

@tildy[UK]: technikai problema valoszinuleg, nekem is sokadjara lett jo (nekem anno a datummal volt valami baj).

DánBrünhilda 2015.02.26. 13:51:22

OFF: van esetleg valakinek tapasztalata, hogy két éves pénzügyi képzést (nem Mo-ról) elfogadnak-e UK-ben a munkaerő-piacon, illetve van-e ott is pl top-up bachelor képzés? (értem ez alatt, hogy beszámítják az elvégzett két évet, és plusz 1,5 éves képzés végül egy BA diplomához vezet?)

adg 2015.02.26. 13:53:47

@charlieharper: "Amikor elvesztettem a magyar irataimat, egy kb 10 eve lejart utlevelet es szuletesi anyakonyvit mutattam be."

Szerintem ebben benne van az is, hogy voltak ervenyes magyar irataid, csak elvesztek. De ervenyesek voltak csak nem voltak a birtokodban. Ezert amikor megnezte az ugyintezo a gepen, akkor latta, hogy minden oke.

Ez szerintem mas, mintha lejart volna.

2015.02.26. 13:58:27

@Dragonlady (Bp, Hun): +1

En nem tudom van-e ugyfelkapum, lehet, hogy annakidejen az apam csinaltatott mindenkinek a csaladban amikor ezt bevezettek es en meg gyerek voltam, de en meg egyszer se hasznaltam.

Tovabbra is maradok a lapitok, mint szar a fuben modszernel, ha pedig megtalalnak, igazolom, hogy itt fizetem mar 5 eve, mar annyiszor megszivtam, hogy elore utanamentem a dolgoknak es csak felhivtam magamra a figyelmet es meg en voltam a hibas, en nem fogok sipolni, szerintem nem kell maceralni a dolgokat. Lehet, hogy en vagyok a hulye, de en igy csinalom, ha megszivom, nem fogok mast hibaztatni viszont, es majd irok rola kozszolgalati posztot, hogy mas ne jarjon igy. :D

Az a vicces amugy, hogy Europai Unios egeszsegugyi kiskartyaval peldaul mar voltam otthon orvosnal, maganrendelesen. :D Azt mondtak, kell a TAJ, hogy ha kell gyogyszert felirni, de azt mondtam, irjak anyamera. Mondtak, hogy rendben. Vegul nem irtak fel semmit, de meg lehetett volna igy oldani. Azt nem tudom, mennyire volt ertelme bevezetni egy igy mukodo TAJ nyilvantartast, es miert az allampolgarnak kell utanamenni meg azert is, hogy van-e tartozasa, jovicc... :D Ha nekem itt lenne, mar reg kuldtek volna levelet, kb azonnal, es ha a magyarok kuldtek volna, akkor mar reg kijelentkeztem volna es nem lenne most ennyi komment :D Azt se ertem amugy, hogy miert a NAV-nal kell lekerdezni a TB tartozast, nem az OEP szedi? Vagy az mar nincsen is?

morsels (törölt) 2015.02.26. 14:07:08

@charlieharper:
Jo neked.
En is ezt csinaltam, bevittem a lejart utlevelemet meg a szuletesi anyakonyvi kivonatot (2000-ben) es mondtak, hogy ez igy nem megy, kell az allampolgarsagi vizsgalat.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.02.26. 14:10:04

@hunjanicsar: évek óta, ugyanúgy sikertelen?
Rendben. Értem.

Amúgy ott volt az orvosnál az aznap kinyomtatott ugyfelkapus lekerdezesemmel: a taj szám létezik a rendszerben és érvényes, miközben láttam az orvosnál, hogy érvénytelen. Mindegy az oep javította, 2015 jan 21 van a levélen, ugyfelkap még kellett pár hét, február közepétől érvénytelen ott.

FutureFry 2015.02.26. 14:13:00

@tildy[UK]: SZVSZ Robert Heinlein "The moon is a harsh mistress" szereplőjének a hozzáállása a nyerö (bocs, nem firdítom):
"I am free, no matter what rules surround me. If I find them tolerable, I tolerate them; if I find them too obnoxious, I break them. I am free because I know that I alone am morally responsible for everything I do."

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.26. 14:13:27

@tildy[UK]: de hát annyira aranyos, ahogy nagyon akar segíteni:)

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2015.02.26. 14:14:18

@tildy[UK]: en tovabbra is gyanitom, hogy valamit roszul csinalsz... de igy nehez segiteni... fura is hogy a tied nem ugy nez ki mint az enyem...

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.26. 14:16:09

@mojyo: az állam pénzét már a nav kezeli. az oep maradt ügyintéző.

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.26. 14:25:44

@hunjanicsar: az enyém se úgy néz ki, ahogy a tiéd, egy csomó helyen eltérés van az oldalakon.

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2015.02.26. 14:27:45

@~~Babette~~: egy eve csinaltam a kepernyomentest, de ket gombot kiveve kb ugyanugy mukodik (pdf helyett rar file t tolt le amiben a pdf van)

rezsöatya 2015.02.26. 14:31:44

@Zoole[uk]: talan, ha nem a bicikliuton kozlekednel...

:D

rezsöatya 2015.02.26. 14:34:17

@DánBrünhilda: Na ja. A danoknal mukodik az Europai Unio, mint olyan...

rumitom 2015.02.26. 14:42:26

@charlieharper: engedi mind a negy allam halmozni? Tobb orszag nem fogad el tobbes allampolgarsagot ill amelyik igen is gyakran csak kettoset de birca biztos tudja orszagra lebontva

2015.02.26. 14:45:13

@morsels: lehet, hogy akkor meg nem volt Ottawa real-timeban osszekotve Bp-vel. Mivel mindegyik dokumentumnak unique id-ja van, elvileg nem nagy dolog az azonositas.

@adg [Au, Darwin]: akkor azt mondta a holgy, hogy barmely lejart dokumentum alapjan megtalal a miniszterium rendszereben. Persze, lehet, hogy igazad van.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.26. 14:45:39

@charlieharper:

A régi világban ez még egyszerűbben ment...

Mindkét gyerekem külföldön született. Az egyik még a diktatúrában, a másik már a demokráciában, a nagyobbik 26, a kisebbik 18 éves jelenleg.

Jó idő volt az, akkor még az aposztilről senki sem hallott... :-)

A nagyobbiknál kellett:
- magyar házassági anyakönyvi kivonat (eleve Bp-en házasodtunk, szóval nem kellett fordítani),
- eredeti anyaköny hiteles fordítással (én fordítottam le, a magyar konzul meg lepecsételte),
- az én igazolványom csak bemutatásra,
- okmánybélyeg,
- nyilatkozat a gyerek szüleitől a magyar konzul előtt, hogy beleegyeznek, hogy a gyerek magyar állampolgár legyen (ugyanis akkor még nem lehetett senki egyszerre magyar és bolgár),
- kérelem kitöltve.

Mindezt elvíve személyesen Budapestre, az V. ker. tanács épületébe. Várakozás: 3 hét. Én nem tudtam maradni, így apám ment be a kész papírért, s ő aztán elküldte nekem futárral.

Kisebbik gyereknél tök ugyanaz, de már nem kellett a beleegyező nyilatkozat a magyar állampolgársághoz (már nem volt hatályban a bolgár-magyar kettős állampolgárságot tiltó egyezmény).

A bolgár-magyar kettős állampolgárságot tiltó egyezmény hatályát vesztette 1991-ben. Akkor kérelmeztem a bolgár állampolgárságot a nagyobbik gyereknek és magamnak is. Bár ez egy vitás kérdés, két bolgár jogszabály volt egyszerre, s az egyik szerint eleve állampolgárok voltunk, de én inkább biztosra mentem és beadtam a honosítási kérelmet is. Ha most elindulnék a bolgár elnökválasztáson a lapok hetekig arról cikkeznének, hogy jogosult vagyok-e indulni a választásokon, ugyanis csak született állampolgár lehet elnök BG-ban, s nálam nem tudható, az vagyok-e vagy sem, az egyik jogszabály szerint igen, a másik szerint meg nem... :-)

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.26. 14:45:39

@Zoole[uk]:

Én úgy emlékszem, Charlie tavaly írta egyszer, hogy nem sikerült izraeli állampolgárságot szereznie, mert annyi papírt kértek tőle, hogy végül hagyta az egészet a fenében. De lehet, hogy keverem valaki mással.

2015.02.26. 14:46:28

@rumitom: nem feltetlen kell mindent a hatosagok orrara kotni.

Giddy Lamb 2015.02.26. 14:46:42

@Zoole[uk]: "Szerintem minden nyelvben maskepp irjak.pl.magyarul fogalmam sincs hogy hivjak,mert Meg elotte nem is hallotam errol a kikoto varosrol."

A dunkerque-i csatáról még nem hallottál?

hu.wikipedia.org/wiki/Dunkerque-i_csata

Egyszer hazafelé menet érdemes letérni az autópályáról és megállni a dunkerquei tengerparton, ha apály van 500 méterre be tudsz sétálni a tengerbe, ha szereted a razor clam-et ott tudsz magadnak gyűjteni, ha nem akarsz, akkor is van mindenhol mussels&frites. Ha szerencséd van láthatod, hogy óriási lóval halásznak a tengerben, mikor megtelik a háló a ló kihúzza a homokra, tele van a háló sole-lal, plaice-szel, meg shrimps-szel:)))

2015.02.26. 14:50:49

@maxval bircaman szerkesztő: az en voltam, de meg 17 evesen, amikor az akkori osztalyfonokom tett rola, hogy ne tudjak Mo-n tovabbtanulni.
A Szochnutban mindenkeppen tengerbiologiara akartak kuldeni egyetemre, amikor en matematikat kertem. Hat, igy lett az egyetembol Boston, nehany csavarral kozbeiktatva.

2015.02.26. 14:54:53

@maxval bircaman szerkesztő: hat most bujom a bevandorlasi hivatal website-at. Miert nem lehet rendesen leirni, hogy az egyszeru ember is megertse, hogy mit kell vinni?
Be kell kuldenem valakit, hogy megkerdezze.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.26. 14:56:50

@Zoole[uk]: Ez hogy a brébe lehet?Te nem valami S600 Pullman hálókocsinak megfelelő repülőosztállyal számoltál?
:-))))))
Nekünk mindig kevesebb a repülő mint az autózás és Stoki is hasonló távolság mint London.Nincs felétek fapados, vagy valami elv miatt nem ülsz fel rá?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.02.26. 14:58:20

@hunjanicsar: kuldtem privatban egy linket egy swf filera hivatkozva. Nezd meg. Szerintem mindent jol csinaltam mindent.

adg 2015.02.26. 15:05:29

@morsels: egesz biztos vagyok benne, hogy ez a kilonbseg koztetek, hogy neked nem volt ervenyes papirod egyaltalan. Csarlinak meg volt, csak elveszett. Igy o ervenyes papirokkal szerepelt a rendszerben, te meg lejart papirokkal.

qkuc 2015.02.26. 15:05:31

@~~Babette~~: @tildy[UK]: Köszkösz, :). Amint elcsosszanttam egy új jelszóért, utána megnézem. A TAJ kártyám érvényes, sajnos törzslátogatója vagyok a háziorvosomnak Kecskeméten, :D.

Csak érdekel miket is számolgattak el, mert az egyik kolléganőm lepődött meg 2 éve, hogy a nyilvántartás szerint már négyszer műtötték, holott sosem volt kórházban, pláne nem vágták bele a szikét, :D.

Taxomükke (UK) 2015.02.26. 15:05:48

@geegee: Zoli jobban szereti a Mercit, mint a repülőt. :)))
És ez nem vicc!
:))))))))))))))

SzZoole 2015.02.26. 15:16:46

@geegee: @Taxomükke:
Nézzetek meg,ha nekem nem hiszitek el
Wizz Air
Luton-Debrecen 2014.04.04.
Debrecen -Luton 2014.04.11.
4 felnőtt jegy mennyibe kerül

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.26. 15:22:06

@charlieharper:

A hatóság olyan, mint a szép nő.

A szép nőt nem szabad túl sokat dicsérni, mert elkezdi fent hordani az orrát, s talál más férfit.

Ugyanígy a hatóságot sem szabad adattal elhalmozni, mert beleüti az orrát, aztán talál valamit.

Giddy Lamb 2015.02.26. 15:22:32

@maxval bircaman szerkesztő: " Miért lenne gerincesség alkalmazkodni folyton egy külső, mesterséges mércéhez? A gerinces ember tudja mi a helyes, s nincs szüksége erre."

Hol is hallottam már ezt? Ja, egy tőrre vésve láttam...:
Meine Ehre heißt Treue

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.26. 15:22:32

@charlieharper:

:-)

Ez olyan, mint a vietnámi haverom Kubában.

Ő azt kérte a vietnámi ösztondíj bizottságnál, hogy küldjék Moszkvába atomfizikát tanulni. Ők meg Havannába küldték művészettörténet szakra.

Taxomükke (UK) 2015.02.26. 15:26:06

@Zoole[uk]: Zoli, tudjuk, de amit a Merciről írtam, az is igaz, nem?
:))))))))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.26. 15:31:06

@Zoole[uk]: Nem vitatkozok, csak érdekesen q soknak találom a repülőjegyet.De tudom, lehet azt nagyon drágán is foglalni...És épp néztem, London még közelebb is van Pesthez, mint Stoki, a komp is rövidebb így valszeg én is inkább kocsival mennék Londonból.Főleg ugye egy olyannal, mint a tiétek...Az otthoni kényelemmel nem is számolva.
Nekünk repjegy ki szokott jönni kb 2000-3000 koronából , ez 2-300 euró.Igaz, mi célzottan foglalunk, rugalmas időponttal, előre jó pár hónappal.Szintén wiccerrel.Viszont nekünk kocsival inkább két nap egy irányban, nem tudok és nem is akarok már 2000 km-t lehúzni alvás nélkül...Nagyon sok.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.26. 15:33:21

@Taxomükke: Hehh, igaza van, én is jobban szeretném! :D
Az a rohadt heringesdoboz egy kínszenvedés, a sok köcsögösködésről nem is beszélve.

2015.02.26. 15:36:25

@charlieharper: Ha az utlevel amit elvesztettel meg ervenyes volt, akkor termeszetesen nem kell vizsgalat. Ez azokra vonatkozik akiknek minden okmanyuk lejart, az elvesztes mas kategoria.

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2015.02.26. 15:39:35

@tildy[UK]: igen, sajnost ez valami randa hiba a rendszerben :( valoban mindent jol csinaltal, legalabbis ugyanugy ahogy en. erre nem tudok en se mit mondani, segiteni sajnos :(

esetleg egy email a NAVnak ugyfelkapunk keresztul egy kepernyo mentessel, es megerdeklodni, hogy miert sikertelen a lekeres.

SzZoole 2015.02.26. 15:44:11

@geegee: valószínű a húsvét miatt olyan drága
En valamikor végig nyomok egy péntek-szombat-vasárnap combot 6-7 óra alvasal,összesen
Pedig ha jol tudom egyforma vének vagyunk:)))

2015.02.26. 15:44:19

@DánBrünhilda: Bejelentetted a TB-nel es a Nav-nal hogy nem vagy Mo.on? Ezeket kulon kell intezni kozvetlenul a hivatalnal, a lakcimrol valo kijelentkezestol fuggetlenul. Mikor en kijelentkeztem, nagybetukkel rajta volt minden papiron, es kulon ala is kellett irnom hogy tudomasul veszem, az en felelossegem hogy ertesitsem a tarsadalombiztositast es az adohatosagot arrol hogy elhagytam az orszagot. A lakcimrol valo kijelentkezes onmagaban nem old meg semmit.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.26. 15:52:03

@rumitom:

Ez általában úgy van, hogy ha egy adott állam engedi, akkor bármennyit enged. Olyan nincs, hogy 2-t enged, de 3-

at nem.

Ritka az olyan, hogy engedik, de nem korlátlanul. Vannak esetek, olyan államok, melyek tiltják a többes állampolgárságot, de egyes országokkal engedik. Pl. a németek engedik minden más EU-tagállammal, de EU-n kívüliekkel csak bizonyos körülmények fennállása esetében.

Alapvetően a hozzáállás 4 féle:
- 1. nem engedi, s bünteti: azaz ha tudomást szerez róla, baj van, sok esetben elveszik az állampolgárságot,
- 2. nem engedi, de nem történik semmilyen szankció, ha valaki megsérti,
- 3. korlátozottan engedi, csak bizonyos esetekben, vagy csak bizonyos országokkal,
- 4. nem vesz tudomást róla, azaz korlátlanul engedi.

Még az EU sem egységes ebben, mind a 4 előfordul az EU-tagállamoknál.

Persze vannak alesetek minden csoportban. BG pl. a 4. csoport, de parlamenti képviselő nem lehet többes állampolgár, azaz le kell mondani minden más állampolgárságról. Plusz az államfőnek született állampolgárnak kell lennie.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.26. 15:52:03

@Giddy Lamb:

Ez pont az ellenkezőjére példa. Ott éppenhogy egy szervezethez való hűség volt az alap.

SzZoole 2015.02.26. 15:52:10

@geegee: @Taxomükke:
Mondjuk,csak £6-7 százból megusznam simán repcsivel mennénk
Reggel 6-kor ki indulnának Lutonra(15 perc)8:10-kor indul a repülő,2 óra 20 perc a repülesi idő,11 utan érkeznénk Debrecenbe.onnan 50 perc a szuleimig kocsival
Délben mar a gőzölgő forró húslevest szurcsolnem:)))

Taxomükke (UK) 2015.02.26. 15:56:03

@Zoole[uk]: Én pont most nézegetek bérelhető furgonokat, ki akarunk hozni június elején pár dolgot, de egy csomó cég nem engedi Magyarországra vinni a bérautókat.
Ráadásul a komp is elég drága (190 font körül van retúr)...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.26. 15:57:36

@Zoole[uk]: Óhhbakker, ja, hogy húsvét...Azt nem is néztem.Akkor minden világos, mocskos gerinctelen férgek ezek a repülőscégek...

6-7 óra alvás 3 nap alatt.Nekem az már nem menne.Hiába vagyunk egykorúak.Megfizetve sem vagyok, ezért pláne nem csinálnék ilyet.
De tőletek csak olyan 1500 körül lehet közúton, ha jól saccolom, az még talán beleférne.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.26. 16:02:19

@Zoole[uk]: Hát jah.Otthon van kocsitok?Nekünk csak kölcsönkocsi lehet, após vagy ideadja, vagy jön-megy velünk.Kicsit szűk a Fóbia, ráadásul a rövid, kicsi változat de arra az 1 7re még elég.Ha már tudunk menni 2 v 3 7re, akkor egyértelműen saját kocsi! :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.26. 16:03:56

@Taxomükke: Utánfutó?Hazamész, megveszed, kihúzod amit kell és kint eladod...? :D

Taxomükke (UK) 2015.02.26. 16:07:52

@geegee: Utánfutó??? Furgont írtam. A saját cuccaink egy részét akarom kihozni.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.26. 16:12:30

@Taxomükke: Te írtad, hogy nagyon drága.Erre írtam egy olcsóbb megoldást...Utánfutón is lehet saját cuccot hozni...:-))

De nem szólok én bele...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.26. 16:15:04

Meg ez a kis halacska is kegyetlen lehetett...az ilyen mögött tudna vizisielni egy fél falu... :-)))

index.hu/mindekozben/poszt/2015/02/25/hal_horgaszat_vilagrekord/

És a féleszűje visszaengedi, ahelyett hogy fürödne 3 napig a halászlében.Ááááá... :D

Taxomükke (UK) 2015.02.26. 16:19:06

@geegee: Nem értettem, hogy kerül ide az utánfutó. Bocs.
Nincs vonóhorgom, úgyhogy ez nem opció. Amúgy valami pótdíjat a vontatmányra is fizettetnek, meg nem is szívesen húznék végig egy utánfutót egész Nyugat-Európán.
Két éve egy Ford Transittal hoztunk ki egy csomó mindent, most a bérelt raktárat akarjuk fölszámolni, a cucc egy része jön ki, a nagyobbik része megy egy rokonhoz.

Világpolgár2012 2015.02.26. 16:23:56

@Taxomükke:
Lehet, hogy ez egy kicsit radikálisan hangzik, de mi már próbáltuk tavaly szeptemberben, szóval akár működhet nektek is. Saját kocsival Dunkerque-be, akkor olcsóbb a komp, leparkolni a kocsit, parkolás nagyon olcsó volt, és ott bérelni autót vagy furgont. Mi a Europcart használtuk, de a furgonjaik elég drágák. Régebben simán ki lehetett vinni a kocsit a UK-ből, én nagyon meglepődtem tavaly, hogy már vagy nem vagy nagyon drágán.

Taxomükke (UK) 2015.02.26. 16:26:56

@Világpolgár2012: Hmmm... érdekesen hangzik.
Most sorra hívogatom a cégeket, 1-2 mondta, hogy nem gond, ha Magyarországra akarok menni a furgonjukkal, de már legalább a hetedik mondja, hogy oda nem mehet a jármű...
Amúgy meg OK, hogy a kontinensen bérelek valamit, de amikor tele a járgány a cuccunkkal, akkor mégiscsak át kell jutni vele visszafelé a Csatornán...

TilosazA (UK) 2015.02.26. 16:27:16

Hé, annyian nyomkodjátok egyszerre az ügyfélkapu oldalát, hogy most már nem is működik. :D

Világpolgár2012 2015.02.26. 16:28:54

@Taxomükke:
Ja, bocs, a komp az csak nem lesz olcsóbb, mert a furgonnal is meg kell járni a UK-t egyszer, szóval az extra :(

Világpolgár2012 2015.02.26. 16:29:30

@Taxomükke:
Igen, közben rájöttem :) Plusz egy átkelés.

DánBrünhilda 2015.02.26. 16:34:22

@Mirjam2: ez idáig tiszta, de akkor igazából van egy nyilvántartása a Magyar Államnak (amibe nem kértem a felvételemet), és van egy külön az OEP-nek és NAV-nak? (ez mondjuk csak lehet nekem homály, hogy miért kell oda is elzarándokolni). A posztban Janicsár azt írja, hogyha van személyid, elvileg TB-t kell fizetned (hacsak ugye nem jelzed, hogy ezt EU-n belül máshol teszed). De ha nincs személyi? Vagy ilyenkor jön az a rész, hogy evidens, hogy korábban már szóltam, hogy nem kívánok tovább maradni, elköltöztem, leléptem stb.? (kicsit megkavartam magam)

2015.02.26. 16:44:08

@DánBrünhilda: Ez kb. ugy van hogy van a Magyar Allam ami egy absztrakt dolog, es vannak kulonbozo allami hivatalok. A lakcimnyilvantartas egy, ebbol 'jelentkeztel ki'. Az adohivatal, tarsadalombiztositas stb. mind kulon hivatalok kulon nyilvantartassal. A TB-emberkek nem tudjak hogy neked 'nincs szemelyid', egyebkent is teljesen mindegy nekik, oket az erdekli hogy milyen jogcimen fizeted vagy nem fizeted nekik a havi 6 vagy 8 vagy ki tudja hanyezer forintot, ezt kulon kell tisztaznod veluk. Ha pl. azert nem kell fizetned mert EU-n belul biztositva vagy masik allamban, akkor ezt be kozolnod kell veluk megfelelo papirokkal alatamasztva, ha biztosra akarsz menni. En a magam reszerol tudom hogy nem fogok visszakoltozni Mo.ra es nincs mar ott semmim (se bankszamla, se ingatlan) igy en semmit nem csinaltam a kijelentkezesen kivul, de akinek van meg ott valamilyen erdekeltsege, annak lehet hogy erdemes szabalyosan elintezni ezt a TB-dolgot.

Herr Géza 2015.02.26. 16:50:18

@Taxomükke: A komp az beb@szik sajna. Egyébként olcsóbb lenne M.o.-on bérelni + egy repjegy oda-vissza fapadossal. Németországból többször csináltam így. Ha itt bérelek kisteherautót, az (akár ugyanannál a cégnél) sokkal drágább, mint ha otthon teszem ugyanezt. A Europcarnál pl. egész jó hétvégi tarifák szoktak lenni korlátlan km-rel...Legutóbb viszont egy "mezítlábas" cégnél béreltem még annak is a feléért, simán müködött a dolog, pedig amikor beültem a Ford Transitba Pesten és megláttam a km-órát 250e km-rel, na akkor nagyon elgondolkoztam, hogy jó ötlet volt-e.:)))) De ment az autó, mint az óramü.

Herr Géza 2015.02.26. 16:52:25

@Herr Géza: Ja, az egyutas bérlet meg -ha egyáltalán van olyan opció külfölddel kombinálva- annyiba kerül, hogy abból már majdnem az autót is meg tudnád venni :)))))).

Herr Géza 2015.02.26. 16:57:53

@Mirjam2: Ebben az a vicc, hogy ha nem jelented le a NAV-nak az új lakcímedet, akkor a végtelenségig küldik a szarjaikat a régi címedre, az sem zavarja öket, hogy már ötödször megy vissza "címzett ismeretlen/nem kereste" jelzéssel. Ugyanakkor, ha morcosok lesznek, akkor végigtúrják a komplett ingatlannyilvántartást, hogy van-e valami a neveden, de a lakcímnyilvántartóba akkor sem néznek bele, hogy nem költöztél-e el véletlenül....

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.26. 17:08:49

@hunjanicsar: mikor? Most? Rart? Nem ertem, nekem es korulottem mindenkinek pdf. Masok a menupontok is, meg a lekerdezesi kepernyon is vannak mas dolgok.

jazz13 2015.02.26. 17:10:13

Velem az történt ,h a Budapesti NAV -nál nem sikerült az ami Dunaújvárosi irodában ige. Mintha nem egy szabályt ismernének. Pesten kidobtak,fenyegetőztek ....és Dújvárosban 5 perc alatt kaptam iratokat. Ezzel azt akarom mondani ha vmi nem sikerül próbáld meg egy sarokkal odébb.

2015.02.26. 17:21:05

@Herr Géza: Na ezen is latszik hogy mennyi ertelme van a lakcimnyilvantartasnak. UK-ben nincs ilyen egyaltalan es meg mindig nem dolt ossze az orszag.

2015.02.26. 17:45:53

@jazz13: +1, ez jo tipp, biztos hogy erdemes tobb helyen probalkozni ugyanazzal a dologgal ha meg lehet oldani.

Herr Géza 2015.02.26. 17:59:38

@jazz13: Nocsak, még vki Dunújvárosból ???

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.26. 18:08:41

@Taxomükke: Jaa, hogy olyan sok, az persze más...

**mimi** 2015.02.26. 18:35:55

@Herr Géza:
kicsi a világ...ugye? :)

Shanarey 2015.02.26. 19:18:07

Ügyfélkapu, vicces hely, sok türelem kell hozzá, na meg nyugtató, ha végül megkapjuk a kért információt.
Az ügyfélkapu szerint én egy dögrováson lévő ember vagyok, akinek olyan beavatkozásai voltak, amelyekre biztosan emlékeznék, ha lettek volna, de sebaj. Egy bizonyos intézmény bizonyos orvosai jól jártak ezzel.

Unatkozó londoniaknak program.

index.hu/mindekozben/poszt/2015/02/26/ha_bajnerert_szazak_mentek_angliaba_akkor_a_londoni_magyar_kezisangyalok_is_megerdemlik_a_szurkolast/

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.26. 19:25:03

@Shanarey(England) ISTP: na ezt én is már több ismerőstől és családtagtól hallottam, hogy nagyokat néztek, amikor megnézték a betegéletútjukat (vagy hogy mondják ezt) :-/

2015.02.26. 19:27:48

@Shanarey(England) ISTP: Na de akkor valaki fizeti a TAJ-t es megsem vagy piros a rendszernek, az orvosok jol jartak okosba, teged meg nem uldoz a NAV, mi a gond? :D

Quercus a favágó 2015.02.26. 19:41:16

@charlieharper:

Az anyakönyvezéshez bármelyik anyakönyvvezetőnél benyújthatod a papírokat, nem kell a Bevándorlási Hivatalnál sorban állni. Az ügyintézés a törvény szerint 2 hónap, ha jól értelmezem az illetéktörvényt, akkor az eljárás ingyenes. Hiteles fordítást csak az OFFI végezhet.

macamuca [IHUN] 2015.02.26. 19:45:17

@~~Babette~~:
2008. jan.1.-tol.
Ez is vastagon benne volt abban, hogy 2007 oszen az orszag masik végébe koltoztunk-->1 fizubol ezt mar végképp nem tudtuk volna fizetni...
Azt nem tudom-nem hallottam rola, hogy be kellett volna jelentkezni az adóhatósághoz (akkor meg APEH), de azt tudom, hogy az Alaptörvény óta mar nem járulék az eg.biztositas, hanem adó. Igy nem-fizetés esetén adótartozást halmoz fel az egyén, melyet értelemszerűen az adóhatóság ker szamon/hajt be.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.02.26. 19:45:46

@Taxomükke:
Zolikának egészen sajátságos viszonya van a Mercedeshez.
Egyszer Charli autó vagy márkarasszistának nevezte.
Na ennél semmi sem áll távolabb tőle.
Ő is legalább olyan rasszista mint én csak más téren.
Az ő viszonya a Mercedeshez egy nagyon jó értelemben vett márka lokálpatriotizmus.
Ilyen fogalom tudom hogy nincs de mégis talán így lehet legjobban jellemezni.
Magyarra lefordítva.
Neki mindene a Mercedes, de soha nem mondana rosszat más márkáról.
Azért mondom hogy távol van a márkarasszizmustól.
Ő úgy rajong a Mercedesért hogy nem nézi le a többi márkát.
Ez nagyon ritka hozzáállás. Még én is távol vagyok tőle.
Soha nem hallottam hogy más márkára rosszat mondott volna.
Egy alpári szeKSZista disznó az ürge de ezt a hozzáállást irigylem tőle.
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Giddy Lamb 2015.02.26. 19:53:29

@maxval bircaman szerkesztő: "Ez pont az ellenkezőjére példa. Ott éppenhogy egy szervezethez való hűség volt az alap."

Látszólag ezt jelenti, de ha valaki nem birka, akkor látja az igazi jelentését, miszerint ha egy "felsőbb cél" érdekében túllépsz a társadalom erkölcsi normáin, akkor a cél szentesíti az eszközt és nem vonatkoznak rád többé a társadalom törvényei.

blackhairlady 2015.02.26. 19:56:10

@Dragonlady (Bp, Hun): Azert izgalmas lehet ennyi ido utan nem csak mint turista otthon ugyeket intezni:) Orulok, hogy jo tapasztalatod volt, latod, azert otthon sem harap mindenki:)

2015.02.26. 19:58:41

@QUERCUS: ugye, hogy csak az Offi? Hiaba irja Maxval, hogy jogserto.
Szerinted kell konzuli ellenjegyzes vagy apostille a szultesei anyakonyvihez?

Igen, utana en is lattam a 2 honapot. De talaltam az oldalon valami Egyszerusitett eljarast is, csak nem volt sok info rola. Vajon igenybe vehetem es gyorsabb?

blackhairlady 2015.02.26. 20:03:33

@charlieharper: Most mar az a konnyebbseg megvan, hogy akinek magyarrol kell angolra, annak csak eleg egy ujfajtat kernie, mivel az mar 3 nyelvu, es csak 2000 ft. De persze tudom, hogy nalatok pont forditva van, csak eszembe jutott.

blackhairlady 2015.02.26. 20:05:26

@maxval bircaman szerkesztő: Van erre valamilyen linked, hogy el kell fogadniuk mast is?

33621 2015.02.26. 20:05:38

Egy újabb sikertörténet nyugaton! Csak sajnos nem Magyar a főszereplő!

www.haon.hu/ez-a-15-eves-lany-133-milliot-keres-evente/2772603

Mr Long 2015.02.26. 20:10:21

@QUERCUS: @charlieharper: Hiteles forditast a forditoirodak nem csinalnak, csak zaradekoljak, miszerint a forditas megegyezik az eredetivel. Hangsujozzak is, hogy ez nem hitelesites. Az mas dolog, hogy elfogadjak igy is kulfoldon kb mindenhol. Bar szerintem itt csak az a lenyeg, hogy pecsetes a papir. :)

Mr Long 2015.02.26. 20:12:33

@blackhair-lady: Kinyilatkoztatta, igy nem kellene megkerdojelezni! :DDDD

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.02.26. 20:12:54

Jaaa és itt van Zolika papucsa:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

kepkezelo.com/images/es8hzgeov9azyfsaom.jpg

macamuca [IHUN] 2015.02.26. 20:14:17

@mojyo:
Az OEP szedi, de mar nem járulék (=jar a befizetesert az eü.-i ellátás ÉS a befolyt összeg csakis az eü.-re volt koltheto), hanem adó (=szabadon felhasználható /koltheto összeg, nevére az allam számára, nem jar semmi a befizetesert). Es mint adó, az adóhatóság tartja nyilván az elmaradt befizetéseket (OEP jelzése alapján), es a behajtását is ok rendelik el.

Az Alaptörvény érvénybe lépése óta.

Quercus a favágó 2015.02.26. 20:19:02

@charlieharper:

2010. évi I.
törvényaz anyakönyvi eljárásról

14. §" (3)26 A (3a) és (3b) bekezdésben meghatározott kivétellel a külföldön kiállított okirat – ha nemzetközi szerződésből, illetve viszonossági gyakorlatból más nem következik – a magyar törvény szerinti bizonyító erővel csak akkor rendelkezik, ha azt a hivatásos konzuli tisztviselő diplomáciai felülhitelesítéssel látta el. A nem magyar nyelven kiállított okirat – ha az ügyfajtára vonatkozó jogszabály másként nem rendelkezik – csak hiteles magyar fordítással ellátva fogadható el."

(3a)27 Ha az okirat kiállításának helye szerinti államban nem működik magyar külképviselet, vagy a magyar külképviselet diplomáciai felülhitelesítési tevékenységet nem végez, a külföldi okirat diplomáciai felülhitelesítés nélkül is elfogadható.

(3b)28 A külföldi állam Magyarországon működő külképviselete által kiállított anyakönyvi okirat diplomáciai felülhitelesítés nélkül is elfogadható."

24/1986. (VI. 26.) MT rendelet
a szakfordításról és tolmácsolásról

"5. § Hiteles fordítást, fordítás hitelesítését, valamint idegennyelvű hiteles másolatot - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - csak az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda készíthet."

Az egyszerűsített eljárás szerintem a honosításra vonatkozik.

2015.02.26. 20:20:29

@macamuca [IHUN]: Es amugy aki az "Alaptorveny" eletbe lepese elott lepett le kulfoldre, az meguszos? :D

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.26. 20:40:42

@blackhair-lady:
izgalmas? :-/
na azért mondjuk akkor már nagy gáz lenne, ha egy személyi meg egy lakcímkártya nagy bonyodalmakba ütközne.
egyelőre egyébként nem könnyű magyarul beszélni. kb 10 éve nem magázódtam senkivel :-) olyan szaltókat dob az agyam, miközben megpróbálok egy-egy értelmes magázódó mondatot összerakni, hogy beleszédülök :-)

macamuca [IHUN] 2015.02.26. 20:42:57

@mojyo:
Neeeeem. Egyenlőség van=mindenkire egyformán vonatkozik.
Vagy bejelenti az OEP-nek, hogy -tol X orszagban fizeti az eg.biztosítást. (EGT-tagállamok, konkret felsorolás az OEP honlapján), ekkor a bejelentés (pontosabban a bejelentés beérkezése szamit!) időpontjától megszűnik Mo-on a tb-fizetési kötelezettség (ha a bejelentés előtti időszakban is kellett volna fizetni, akkor lehet kervenyezni (=nem automatikus!) a tartozás törlését).
Vagy fizeti a TB-t (ugyanakkor ha másik országban is fizeti, az a magyar szabályozás szerint tilos, szankciojat nem ismerem :D).
Vagy nem fizet, nem jelent be, es reménykedik, hogy nem csípik nyakon es nem próbálnak meg behajtani rajta jókora összegeket...

(a visszamenőleges hataly ismeros? Hungarikum....).

Quercus a favágó 2015.02.26. 21:05:40

@charlieharper:

Ha jól látom, az USA-val aláírtuk az egyezményt(Apostille) így szerintem nem kell konzuli felülhitelesítés.

njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=1543.243105

2015.02.26. 21:05:56

@blackhair-lady: a Quercus bemasolta, hogy csak az OFFI @QUERCUS:
En ezt ugy ertelmeztem, hogy vagy diplomaciai felulhitesites vagy apistille kell. Nem kell mind a 2, ugye?

bmbah.hu/index.php?option=com_k2&view=item&layout=item&id=35&Itemid=391&lang=hu

A HAZAI ANYAKÖNYVI KÉRELEMHEZ CSATOLANDÓ KÜLFÖLDI OKIRATOKKAL SZEMBENI ALAKI KÖVETELMÉNYEK

 

1. Diplomáciai felülhitelesítés

Nemzetközi szerződés eltérő rendelkezése hiányában – az alábbi kivételekkel – a külföldön kiállított okirat csak akkor fogadható el, ha azt a kiállítás helye szerinti államban működő magyar külképviselet diplomáciai felülhitelesítéssel látta el.

 

Kivételek a diplomáciai felülhitelesítés alól

 

Apostille: azon külföldi okirat esetén, amelyet olyan állam hatósága állított ki, amely részese a külföldön felhasználásra kerülő közokiratok diplomáciai vagy konzuli hitelesítésének (felülhitelesítésének) mellőzéséről Hágában, az 1961. október 5. napján kelt egyezménynek, az okiratot diplomáciai felülhitelesítés helyett az adott állam arra illetékes hatósága által kiállított ún. Apostille-jal kell ellátni. (1973 évi 11. tvr.) A hágai egyezményben részes államok listája az alábbi oldalon található meg:

blackhairlady 2015.02.26. 21:07:11

@Zoole[uk]: Nekem sajna 1 szemelyre annyi a repjegy mint nektek 4-re. Kellett nekem ilyen messze koltoznom:)

2015.02.26. 21:07:12

@QUERCUS: pont most irtam. Es szerintem a Tildynek sem kell, mert a UK is az Apostille egyezmeny/szerzodes tagja.

2015.02.26. 21:09:44

@adg [Au, Darwin]: Jajdeszar... A kedvencem, hogy visszabújt a sorompó alatt. :D

2015.02.26. 21:10:23

@maxval bircaman szerkesztő: IS? Mármint akik ma kimennek, azoknak a többsége is mosogató lesz?

Quercus a favágó 2015.02.26. 21:11:37

@charlieharper:

Szerintem Tildy itthon akar szülni.
Egyébként azt javaslom, kérdezz rá a konzulátuson, végezhetnek-é ők hiteles fordítást. Egy KüM-IM rendeletben azt olvastam, hogy igen.

2015.02.26. 21:12:17

@macamuca [IHUN]: Aha, ertem.

"Vagy nem fizet, nem jelent be, es reménykedik, hogy nem csípik nyakon es nem próbálnak meg behajtani rajta jókora összegeket..."
En ebbe a kategoriaba tartozom egyebkent, es nem azert, mert lusta es igenytelen vagyok, hanem, mert nem tudtam rola, hogy ki kellett volna jelentkezni, utolag pedig nem szeretnem felhivni magamra a figyelmet.

Hat igen amugy, a retroaktiv torvenykezes fogalmaval tisztaban vagyok, bar az ilyen hagyomanyos hungarikumokat, mint pl Puskas, meg a Rubik-kocka jobban szeretem :D

2015.02.26. 21:12:40

@Cascabel: Meg becsukni szemet, fület.

Quercus a favágó 2015.02.26. 21:15:46

@QUERCUS:

Persze lehet, hogy keverem a dolgot Tildynél az esküvővel.

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.26. 21:22:25

@macamuca [IHUN]:
hja.
de mindent az nav szed be, függetlenül a nevétől.

blackhairlady 2015.02.26. 21:23:49

@Mr Long (UK): Sejtem en azt, de ha estleg Charli hallgatna ra, es keritene egy ugyvedet aki oda akar csapni az iroasztalra, az mire hivatkozzo? Hogy Max azt mondta, hogy lehet reklamalni, mert csak?

Mr Long 2015.02.26. 21:48:15

@blackhair-lady: Bocsi, de ez hulye kerdes! :) Csak annyit kell mondani, hogy "Max szerint!" Ez utan senki sem kerdojelezi meg :)

Quercus a favágó 2015.02.26. 22:05:37

@charlieharper:

A Konzuli védelemről szóló törvény 14. szakasza szerint a az arra felhatalmazott konzuli tisztviselő okiratról hiteles fordítást készíthet.

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2015.02.26. 22:18:23

@diggerdriver: szia, bocs hogy tőled kérdem, de nem látom puhacicat itt ma, tudsz bármi elérhetőseget hozzá? Köszi!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.02.26. 22:19:50

@QUERCUS: En, szulni, Magyarorszagon? Eszednel vagy ember?! :D:D:D

Ott , ahol engem korhazban eddig csak felrekezelrek, es megalaztak?
SOHA!
Nem fogok en ott szulni, tobb okbol sem amugy:
1. a gyereknek nem lehet az a neve, ami lesz ( az apja nevenek brit valtozata nem anyakonyvezheto)
2. itt alapbol brit lesz. Ott nem.
3. korhazi tapasztalatok.
Az, hogy maganellatasra visszajarok, oke, de nem, nem szulnek ott.

Eskuvo mas teszta, apum es a testvere vagy nem, vagy csak nagyon nehezen tudna kijonni hozzank, egeszsegugyi okokbol.

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2015.02.26. 22:35:22

@diggerdriver: kösz!! Sikerült is kapcsolatba lépnem vele. :-D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.02.26. 22:39:24

@petrasp:
Ok. Írt nekem hogy felvettétek a kapcsolatot.
A jó Úttörő ott segít ahol tud.
Nálam nagyobb úttörő a világon nincs.
Kilométerekben mérhető:))))))))))))))))))))))))))))))))))

SzZoole 2015.02.26. 23:43:10

@diggerdriver: Tudod mi a velemenye,Van a Mercedes es tobbi auto:)))

SzZoole 2015.02.26. 23:45:11

@diggerdriver: Szoval Te vitted el a papucsom vasarnap?:)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.27. 00:03:22

@33621: Kár, hogy nem írják, hogy pontosan mi ebben az üzlet és az újdonság...5 dollárokból nem lesz félmillió csak úgy...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.27. 00:04:18

@diggerdriver: Loller, szerencsétlen beste... :-)))))

pappito · http://pappito.com 2015.02.27. 00:53:33

@Shanarey(England) ISTP: "Az ügyfélkapu szerint én egy dögrováson lévő ember vagyok, akinek olyan beavatkozásai voltak, amelyekre biztosan emlékeznék, ha lettek volna, de sebaj. Egy bizonyos intézmény bizonyos orvosai jól jártak ezzel."

hát alapvetően felháborító ez az egész csencselés meg más nevén könyvelt beavatkozás, de az igazság az, hogy nem az orvosok járnak jól azzal, hogy az orvosok összevissza irkálják a beavatkozásokat, hanem a kórház így tud ellátni olyanokat akiket esetleg nem tudna, mert arra a betegségcsoportra már nincs financérozás vagy valami hülye pontok nem úgy jöttek össze. szóval tök hülye egy rendszer, de korábban így tudták a víz felett tartani a kórházak egy részét.

természetesen, hosszú távon ez kivétel nélkül mindenkinek rossz

Naschkatze (Mostindien / CH) 2015.02.27. 01:43:42

@~~Babette~~: "(néha azt érzem, kiválasztották az az egyetlen csapatot a folyamatra/kódolásra, akik tök másként gondolkodnak, mint egyébként az emberek)" :-))) Ezt hivjäk sogor-koma-jobarätnak, nem? :-)
Pénzmosäsi törvény miatt van 1programunk, ahol miutän leellenöriztünk pär dolgot ki kell pipälnunk, hogy leellenöriztük, minden OK. Ez egy külön ablakban van, aminek van egy olyan része, hogy mentés és bezäräs, és közvetlenül mellette, hogy mentés. És elöbb a mentést kell megnyomni, majd a mentés és bezäräst. Mert ha a mentést és bezäräst nyomod meg, akkor nem ment semmit. Logikus, ugye? :-)))
@Zoole[uk]: Sok szerencsét az uthoz! Itt nälunk népvändorläs van husvétkor és pünkösdkor... A repjegyärak az egekben, csalädosok ezért autoval nyomulnak. Az utobbi pär évben husvétkor mär szerda este elkezdödik a dugo...
@geegee: Most néztem, Zoole szerint megadott adatokkal, Luton-Debrecen 1fö 304€ (+ugye hitelkärtya költség) Luton-Bp 152€ a legolcsobb. (Én multhéten voltam otthon, és "véletlenül" béreltem autot... 15€/nap)

piszkosfred 2015.02.27. 01:57:30

Hmm... Nekem 0 EU tartozast ir, pedig 3 eve UK-ban elek es nem jelentettem be. Ilyenkor mi van?

Valamint van 50Ft adotartozasom eszerint, ezt hol tudom befizetni? :))

piszkosfred 2015.02.27. 02:02:51

Ok, azt hiszem megvan a "hiba". Van egy magyar Kft-m, es a portal szerint ott biztositott vagyok. Ami azert fura, mert bejelentve oda nem vagyok, mint munkavallalo... (nem is fizetek tb-t)

SzZoole 2015.02.27. 04:45:26

@Naschkatze (Mostindien / CH): köszi ,szükségem lesz ra,attól felek en is a nagy forgalomtól,igaz hogy nagyrészt éjszaka fogom lenyomni.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.27. 06:28:07

@blackhair-lady:

Ismerős adott be orosz konzul által hitelesített fordítást. Visszadobták. Aztán ment vissza ügyvéddel, aki tájékoztatta ahatóságot: Mo. nemzetközi szerződésben kütelezte magát idegen állami hatósági fordítások elfogadására.

Magát az esetet talán már le is írtam itt egyszer. Más szempontból is humoros eset.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.27. 06:28:07

@mojyo:

A törvénykezés MINDIG retroaktív, más nem is lehetne. Hiszen csak a múlt felett lehet ítélni.

2015.02.27. 07:49:35

@maxval bircaman szerkesztő: Varjal, de a torvenyHOZAS, az normalis esetben nem retroaktiv, vagy igen? Ilyen alapon barmi megtortenhetne, pl. bevezetnek Mo.on egy torvenyt hogy a hazassagon kivuli szex buncselekmeny, visszamenoleg alkalmazzak husz evre es mindenkit bortonbe zarnak akinek hazassagon kivul gyereke szuletett az elmult husz evben :(

Quercus a favágó 2015.02.27. 07:50:02

@tildy[UK]:

Ha Angliában szülsz, akkor itthon az anyakönyvezésnél azt a nevet kell beírni a kicsinek, ami az angol anyakönyvben szerepel.

ropile 2015.02.27. 08:04:29

egy kérdés jutott eszembe, ha én "külföldön élő magyar" vagyok. ez a NER beli státuszom és nincs személyim.
Tudok bárkitől egy nagyságrendel kisebb papírt kapni, mint az útlevél?
A jogosítványt szintén nem akarják elfogadni nagyon a útlevél meg nagy :)

2015.02.27. 08:23:04

@ropile: Vagy szemelyi kell vagy utlevel, es mindkettohoz kell a lakcimkartya a 'hivatalos' azonositashoz. Mas alternativa nincs. Marmint banki ugyintezesnel, szerzodeskotesnel, ha megallit a rendor stb.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.27. 08:30:59

@Mirjam2:

Ő törvénykezésről beszélt, nem torvényhozásról.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.02.27. 08:43:11

@QUERCUS: igy van. Pont ezert szeretnek itt szulni. Fiu eseten meg van olyan, ami az otthoni neveknel megvan, de lanyneveknel mindket nev vagy "fiktiv" vagy angol.

@Zoole[uk]: husvet utan jottunk volna vissza kocsival , ugye husvet elotti heten lesz az eskuvo. Igy atrakjuka visszajovetelt husvet elotti hetre, valami 40 fontokert vannak vissza repjegyek .

Most marcius 13-17 kozt is megyek, az egesz fejenkent oda-vissza kijott vagy 70 fontbol.

tamásjuve 2015.02.27. 08:49:12

A cikk első részéhez szeretnék annyit hozzáfűzni, hogy amennyiben az ember elhagyja az országot és egy másik eu-s tagállamban lesz biztosított, úgy e biztosítás létrejöttét be kell jelenteni a magyar biztosítónál.
A bejelentés után nem kell fizetnie egy centet se, akár van lakcíme itthon, akár nincs.

Munkám miatt nagyon sok olyan külföldön dolgozó magyarral beszélek, akik nem tették meg ezt a bejelentést és komoly tartozást halmoztak fel, miközben elkerülhették volna ezt.

Ez a kötelezettségük, ugyanis EU-n belül az eu állampolgár nem rendelkezhet két biztosítással.
Ez nem magyar jogszabály, mielőtt mindenki elkezdené szidni, hanem EU-s Et határozat.

A bejelentő lap az OEP honlapján megtalálható és a lakóhely szerint illetékes kormányhivatalhoz kell megküldeni.

Remélem a hozzászólásom hasznára lesz pár honpolgárnak akik külföldön dolgozna, vagy fognak dolgozni.

2015.02.27. 09:07:33

@maxval bircaman szerkesztő: Meglepődtem volna, ha nem ezt mondod. :)

2015.02.27. 11:32:39

@maxval bircaman szerkesztő: Igazad van, pontatlanul fogalmazott. Szerintem arra gondolt hogy a TB-fizetesi illetve bejelentesi kotelezettseget 'visszadatumoztak', tehat pl. vannak olyan emberek mint en akik mar tizen-valahany eve nem eltek Mo.on mikor kitalaltak hogy ezentul mindenkinek TB-t kell fizetni aki nem 'jelentkezik ki' a rendszerbol, es ezt visszamenoleg is alkalmazzak tehat elvileg kovetelhetnek tolem penzt 5 evre visszamenoleg. Egyebkent ez engem csak annyiban erintett hogy a biztonsag kedveert vegul 'kijelentkeztem'. Abban termeszetesen igazad van hogy a torvenykezes retroaktiv, legalabbis jo esetben nem itelnek el olyan bunokert amiket a jovoben kovettel volna el :)

2015.02.27. 12:03:37

@tamásjuve: Hat az elegge magyar sajatossag hogy akkor is fizetni kene valamit ha nem vagy az orszagban es termeszetesen nem hasznalod az egeszsegugyi ellatast - arrol nem is beszelve hogy nem is latnanak el meg ha akarnad se mert nem vagy biztositva, fizetni viszont 5 evre visszamenoleg kell ha 'megtalalnak', kivancsi vagyok milyen mas orszagban van meg ez az EU-n belul vagy barhol mashol. En csak UK-rol es Nemetorszagrol tudok, egyik helyen sincs ilyen hogy fizetni kell az allamnak ha nem elsz ott, ez nem is ertem milyen alapon legalis de mindegy, biztosan talaltak ra a magyar hatosagok valamilyen jogi alapot. Egyebkent ahogy fent is irtam, sokan akkor hagytuk el Mo.ot mikor meg nem volt ez a fizetesi kotelezettseg de egyszer csak bevezettek es amint itt a blogon is lathato, egy csomoan nem tudnak rola a mai napig. Szerintem nem igazan fair az allampolgarokat hibaztatni.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.27. 12:32:19

@Mirjam2:
pont ez az, hogy ha nem élsz itt, akkor nem kell fizetni - csak a "nem élsz itt " az azt jelenti, hogy ki kellett volna jelentkezni. aki kijelentkezett, mint ahogy te is végül, annak nem maradt fizetési kötelezettsége. ezt végülis akár majdnem korrektnek is lehetne mondani, ha nem stikában csinálták volna, úgy, hogy soktízezren évek után tudtuk meg.
@tamásjuve:
EU-ba költözöttek utólag is tudják töröltetni a tartozásukat, ha tudják igazolni, hogy kint voltak biztosítottak. itt is van több kommentelő, aki ezt már sikeresen megoldotta utólag. nem tűnik reménytelennek a helyzet.

2015.02.27. 13:10:32

@Dragonlady (Bp, Hun): Oke de mindannyian tudjuk, a hatosagok is tudjak, hogy az hogy nem jelentkeztel ki az nem jelenti azt hogy az orszagban elsz. Az a kulonbseg Mo. meg sok mas orszag kozott, hogy mas orszagokban a hivatalok alkalmaznak 'common sense'-et es nem az a celjuk hogy gyakorlatilag mindenfele uruggyel penzt szerezzenek toled mint egy maffia. Pl. az en esetemben: a sajat nyilvantartasukbol vilagosan latszik (vagy kene hogy latsszon) hogy soha nem fizettem Mo.on adot es majdnem husz eve nem vettem igenybe egeszsegugyi szolgaltatast. 100% nyilvanvalo hogy nem elek Mo.on. Szuletesem ota ugyanarra a lakcimre voltam bejelentve, siman lehet hogy mar a haz sem all ott ahova bejelentettek. Nem tudom elkepzelni hogy normalis orszagban ezek utan penzt kovetelnenek tolem mert van egy hivatalos lakcimem. Arrol nem beszelve hogy ha kijelentkezel, elveszik a szemelyi igazolvanyodat, pedig tovabbra is magyar allampolgar vagy de nincs jogod szemelyihez azert mert nincs magyar lakcimed, ez megis mennyire fair? Ertheto hogy sokan nem akarnak kijelentkezni.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.27. 13:22:48

@Mirjam2:
értelek simán, ne hidd, hogy nem.
egyébként ha én oda jutnék, hogy kijelentkezek, mert muszáj, akkor simán azt mondanám, hogy elveszettem a személyimet és a lakcjmkártyámat. van egy olyan érzésem, hogy pl a bankban ezt nem látják a rendszerben, hoyg elvesztett igazolványokról van szó.
és tudom egyébként, hgy sok minden máshoz is kell a lakcímkártya, és hogy ezért nagyon nem akarnak sokan kijelentkezni. valahogyan meg kellene hogy oldják ezt az egészet, de hát a gondolkodás abszolút nem az erőssége a rendszernek.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.27. 14:08:25

csak hogy mára is legyen egészségügyes horrorcikk:
hvg.hu/itthon/20150227_ez_nem_a_veszhelyzet_surgossegi_osztaly
éljen a tb fizetés!

FutureFry 2015.02.27. 14:33:35

@Dragonlady (Bp, Hun): "EU-ba költözöttek utólag is tudják töröltetni a tartozásukat, ha tudják igazolni, hogy kint voltak biztosítottak."

Sőt, a nem EU-ba költözöttek is. Legalább is nekem nem volt gond, amikor jópár (7-8?) éve megtalált egy magyar hivatal egy régi magyar cím alapján. Miután meg lett velük beszélve, hogy már régóta nem élek Magyarországon mondták, hogy minden OK (talán volt egy papír ami ki lett töltve, amiben le lett írva hogy már a múlt évezredben is külföldön voltam biztosított bár - ez az USA vonatkozásában - nem tudom igazán hogyan lehetett értelmezhető, hiszen akkoriban még nem volt kötelező biztosítás)

blackhairlady 2015.02.27. 15:21:14

@maxval bircaman szerkesztő: Na de hol van ez leirva? Nem hinnem, hogy szak ugy elfogadtak becsszora az ugyvedtol ezt a valaszt, es meg elnezest is kertek.

blackhairlady 2015.02.27. 15:24:01

@Mirjam2: Na de a "hatosag" honna tudja, hogy te csak nyaralsz vagy tenyleg elkoltoztel otthonrol? Szerintem csak akkor ha ezt bejelented.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.27. 16:24:51

@blackhair-lady:

Nem voltam jelen személyesen. Azt mondta "x. számú egyezmény", s erre a hivatal hasra esett.

Szerintem keress rá aneten az egyezményre, most nem érek rá, heti jelentést készítek a munkahelyemen éppen.

2015.02.27. 21:12:12

@blackhair-lady: Biztos hogy be lehetne allitani valamit hogy pl. ne kuldjenek felszolitasokat olyanoknak akik x eve nem fizettek adot, nem vettek igenybe egeszsegugyi szolgaltatast. Ez ugyanugy mukodhetne mint a (normalis) bankoknal, ha x ideje nincs a szamladon penzmozgas, automatikusan zaroljak a szamladat. Ha megis hasznalni szeretned, megprobalhatod aktivalni vagy uj szamlat nyitsz. Hasonloan Mo.on is eltavolithatna az emberek adataid az egeszsegugyi szolgaltato automatikusan ha 'inaktivak', aztan ha megis hasznalni akarjak az egeszsegugyet, ujra bejelentkezhetnenek. Ezt ma, a szamitogepek koraban nagyon egyszeruen meg lehetne oldani, de persze mennyivel egyszerubb felmillios csekkeket kuldozgetni abban a remenyben hogy hatha befizeti valaki aki husz eve nem 'jelentkezett ki' felelotlen modon.

2015.02.27. 21:18:24

@Dragonlady (Bp, Hun): Nem egeszen ertem mire gondolsz. A banknak hiaba mondod hogy elvesztetted a szemelyidet, ok addig nem tudnak bizonyos tranzakciokat elvegezni amig az ervenyes szemelyit es / vagy utlevelet be nem mutatod. Mindketto csak lakcimkartyaval egyutt ervenyes. Lakcimkartyat akkor is kapsz ha kijelentkezel, az lesz rajta hogy 'kulfoldi cim'. A szemelyi az amit elvesznek, elvileg utlevelet kell hasznalni helyette a tovabbiakban.

M. Péter 2015.02.27. 23:02:26

@Mirjam2: "soha nem fizettem Mo.on adot es majdnem husz eve nem vettem igenybe egeszsegugyi szolgaltatast. 100% nyilvanvalo hogy nem elek Mo.on. "
A másik lehetőség az, hogy feketén dolgozol, az orvost is zsebből fizeted, ha kell.

M. Péter 2015.02.27. 23:17:38

@Dragonlady (Bp, Hun): Ezért jó, ha van az embernek bissau-guineai útlevele is, azzal sokkal egyszerűbb a banki ügyintézés.

blackhairlady 2015.02.27. 23:37:18

@Mirjam2: Szerintem enm varhato el egy hivataltol, hogy minden allampolgarrol kitalalja miert nem fizet. Ezer es egy oka lehet. aztan emg ha enm kuldenek felszolitast, csak szepen megy a vegrehajto, vagy zaroljak a szamlat, akkor meg azert panaszkodnak az emberek, hogy meg felszolitast sem kuldtrk.
Van egy szabaly, amit be kell tartani, ennyi. en is egyebkent megszivtam, nem fizettem, aztan a kesedelmi dijat behajtottak rajtam. De ok azt nem tudhattak, amig be nem jelentettem, hogy miert nem fizettem.

2015.02.28. 07:48:15

@blackhair-lady: Mindenki maskepp all hozza, en ugy vagyok vele hogy a hivatal van az allampolgarokert es nem forditva, olyan szabalyokat kene hozniuk amik realisztikusak es betarthatoak, es foleg olyanokat amik nem vonatkoznak az emberre visszamenoleg (lasd amikor en elhagytam Mo.ot, nem volt se bejelentesi kotelezettseg, se kotelezo TB-fizetes). Nem erzem magam sem erkolcsileg, sem anyagilag felelosnek ertelmetlen szabalyok be nem tartasaert amiknek valojaban az a lenyege hogy penzt zsaroljanak ki az emberekbol.

2015.02.28. 08:01:21

@M. Péter: Persze, minden lehet, az is lehet hogy egy barlangban elek bogyokon husz eve a budai hegyekben. Engem az zavar a magyar ugyintezesben hogy idonkent nem kepesek 'common sense'-et hasznalni (bar van amikor igen, nekem is volt mar ilyen tapasztalatom). Mas helyen - meg Nemetorszagban is ezt vettem eszre, pedig allitolag ok aztan nagyon szabalytiszteloek - az van hogy ha megmagyarazod hogy igen, van egy szabaly stb. de ezzel szemben a valosag az hogy veled ez es ez tortent es ezert nez ki ugy hogy nem tartottad be a szabalyokat, akkor megertik, probaljak a te szempontodbol latni a helyzetet, nem akar veled direkt ki*ni a hivatal.

gabors 2015.03.02. 23:51:28

@Mirjam2: "amikor en elhagytam Mo.ot, nem volt se bejelentesi kotelezettseg,"

Nem tudom az mikor volt, de bejelenteni (ha allandoan kulfodon tartozkodott valaki) mindig is kellett 1990 ota tutti .... az igaz hogy nem volt kovetkezmenye (semmi) ha nem tetted meg ..

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.03.04. 13:17:59

Viccesek a navnal:

Tisztelt Nav!

Az ugyfelkapun nem tudom lekerdezni a folyoszamla egyenlegem, ugyanis folyamatosan kulonbozo szamitogepeken es bongeszokon is lekerdezes sikertelen uzenetet kapok
Itt probalom:
eBev/ Szolgaltatasok/Folyoszamla es potlekadatok / folyoszamla kivonat

kepfeltoltes.hu/150226/Screen_Shot_2015-02-26_at_10.42.20_www.kepfeltoltes.hu_.png
Udvozlettel: Toth Ildiko

Tisztelt Ügyfelünk!

Hivatalunkhoz intézett megkeresésére az alábbi választ adjuk:
Az ügyfélkapun keresztül történo adófolyószámla lekérdezés elérési útja:
Ügyintézés/eBev-szolgáltatások/Használom a szolgáltatást/Szolgáltatások/Folyószámla és pótlékadatok/Folyószámla kivonat/Új lekérdezés.

Az ügyfélkapun az adófolyószámla egyenleget csak abban az esetben jeleníti meg a rendszer, ha az adatot tartalmaz.

Kérem tájékoztatásom elfogadását.

adg 2015.03.05. 04:15:04

@tildy[UK]: Es elfogadtad a tajekoztatast, ha mar olyan szepen kerte? :)

En a mediahatosagot kerdeztem meg vagy masfel honapja, hogy miert nem lathatoak kulfoldrol a beagyazott videok egy csomo magyar honlapon, beleertve a teljes index.hu-t is. A videok helyen a mediahatosag oldala van beagyazva.
Egy honap alatt meg is jot a valasz, hogy az akarmilyen rendelet ertelmeben a tiltott szerencsejatekot folytato oldalakat blokkoljak, irtam volna konkret peldat, jobban ki tudtak volna vizsgalni.
Az index.hu nem volt eleg konkret. :)

Kozben megszunt a jelenseg, ugyhogy nem irtam vissza.

pipster 2015.03.10. 10:09:29

Hat en nem jelentettem semmit, meg nem is fogok, ugy otthagytam oket mint szent pal a bonyekokat. Mit kepzelnek mar magukrol lehuzos banda. A tartozassal meg keressenek majd meg a nagyvilagban, a budos eletben engem tobbet nem latnak.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása