oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. február 15. 06:46,  Sírva vágtam a centiket 409 komment

2015. február 15. 06:46 Határátkelő

Sírva vágtam a centiket

Meglehetősen távoli tájakon kalandozunk ma, hiszen ellátogatunk Új-Zélandra, hogy megismerkedjünk egy felmondás történetével (engem az a mondat ragadott meg a legjobban, hogy „Méltóság magammal szemben, alázat a munkával.”), aztán elmegyünk Alaszkába a nagyon hidegbe (vaxolunk is egy jót!), végül irány egy indiai lagzi.

cim_kavezo.jpg

Egy felmondás történetét meséli el a Hortobágyi Rántott Vombat blog, szerintem tanulságos (és tartok tőle, nem kifejezetten ritka) történet. Az alaphelyzet: szerzőnk egy kávézóban cukrászként dolgozva nekiállt elmosogatni öt tányért, amit nem kellett volna, így aztán a kiállhatatlan Chef üvöltözni kezdett vele. A vége azonban jó végkicsengésű, a Chef is jó fej volt, és vissza is várják... éljen tehát a pozitív hozzáállás!

„Én vagyok a harmadik ember, aki a Chef stílusa miatt mond fel. Elődeim közül volt, aki egy napig bírta, volt, aki két hónapig. Harmadik hónapos időmmel csúcstartó vagyok.

Engem viszont szeretnek. Jó, a manager vélhetően csak a befektetett energiát sajnálná veszni, de az összes többi kollégám, beleértve a helyettest is, szeret. És most megy a kampány, hogy megtartsanak valahogy.

Így történt hát, hogy én felmondtam, ők adtak egy szerződést megszüntető papírt (WHS miatt 3 havonta le kell zárnunk a jogviszonyom), és közben várnak vissza a vakációm után. Értelmezd! Nekem se megy…

Működik viszont a vonzás törvénye. Itt is, most is. Kb. két és fél hónapot agyaltam rajta, hogy fel kéne mondani, de 1. engem nem abból a fából faragtak, aki feladja, 2. a három hónapot meg akartam várni, hogy legyen referenciám és a CV-mben jól mutasson.

Gyakorlatilag sírva vágtam a centiket e péntekig, úgy voltam vele, hogy csak addig éljem túl, míg Jucó barátnőm ideér, és végre ismét utazhatok. Ahhoz viszont pénz kell. Meg nekem kell itt egy normális meló. Ahhoz meg kiwi munkatapasztalat és referencia.

Most mindenem van. Kihúztam a három hónapot, már csak 2 nap van belőle (óóóóóóóóóóóriási ugrabugra!), gyakorlatilag ezzel a tapasztalattal most bármilyen kávézólánchoz bejuthatok szakácsnak/cukrásznak és megszerettek annyira, hogy remek referenciákkal is bírok. (...)

Most úgy fest az ábra, hogy bár felmondtam, valószínűleg mégis lesz munkám, ha visszajövök. Én hoztam meg ezt a döntést, hogy nem kérek a Chef-ből többet és nem fordítva. Méltóság magammal szemben, alázat a munkával. Nem fordítva!”

A teljes történetet természetesen ezúttal is az eredeti blogon olvashatjátok el, ide kattintva.

Pályaszállás

Mai következő történetünk Alaszkában játszódik és egy új blogot mutatkozik be. Az Alaszka Anatómiája szerzője lassan egy éve él már Fairbanksben. Ismerkedjetek meg egy -42 fokban bemutatott síelés történetével!

alaszka_befagyott_to.jpg

"Az új kecóba költözésem után, valami lányos zavaromban nekiindultam az utca túloldalán található erdőségeknek. Ez a terület az egyetemhez tartozik, tele van mindenféle zegzugos utakkal, tóval, bociszarvassal, mókussal, meg a szúnyogok.

Gondoltam én ostoba, mivel eddig csak a nyári szezonban evett oda a fene, ami annyit takart, hogy 10 perc hadonászás és a szükséges mennyiségű vér leadása után (mármint a kis rohadék, mindent beborító, tetves vérszívó dögöknek) ki nem jöttem a sárból, hogy akkor köszönjük ennyi vót az erdőben bóklászás. De, mint sok minden itt a sarkkörön, csak a hidegben mutatja meg az igazi arcát… (...)

Szép lassan lecserélgettem a ruházatomat, pl. épp múlt szombaton futottam bele egy használt túrafelszerelés vásárba, vettem egy sarki expedíciós tollkabátot (az eddigi 800-as tolltöltetű, extrém kabátom kis nyári pantalló mellette…), meg a rendes bakancs, mint a múltkor kifejtettem, s egyebek.

Na, múlt vasárnap, rendrakás után kinézek, ajnye a zanyád, de szépen süt a nap, menjünk már tesztelgetni a -42 fokba! Felkapom a felszerelést, a fényképezőt a kabát alá, szigorúan (múltkor sarki fény leképezése közben 10 perc alatt fagyott nullára az akksi), majd uccu neki hadd szaladjon, átmentem a túloldalra…

Na, itt kellett azt mondanom, hogy ó én állat, ó én idióta, hogy ezt eddig nem! Nem is ropog ez a száraz hó, hanem csikorogva peng a lábad alatt, mindent beborít a csillogás, a kristálytiszta, jéghideg levegő, az erdő tele tökéletesen karbantartott sífutó pályákkal, stb.. (...)

Mint a szélütött tekeregtem összevissza, kiderült, a pálya egy része egy befagyott tavon megy keresztül, közben meg a nap már lefelé tartott (tudom, a súrlófény, meg a nyálas téli képek, duguljak már el), szóval megint egy mesevilággal lettem gazdagabb. Ahogy otthon a tavaszt szoktam várni, most azt számolom, hogy vajon még hány hétig tart ez a csoda?

Miután csöpögősre pislogtam magam, hazaballagtam és „mint dámszarvas, kit seggbe lőtt az ármány” azzal a lendülettel elmentem sífutó felszerelést venni magamnak. (...)

Suhanásilag persze még kis gondok vannak. Amikor vettem a lécet, kérdeztem az idiótát a boltban, hogy hogyan állunk a miként vaxolunkkal? Ó, az nem kell, mert ez gyárilag, meg különben is nem megyek én annyit, majd jövőre egyszer kicsit mögtaknyújuk, oszt jó lesz a’.

A „halk suhanásnál” néztem, hogy mindenki milyen könnyedén csúszik egy lökéssel, émmeg alig. Ekkor derengett, hogy a srác a bicikliosztályról jött át a lécet eladni, valami móka lesz itten...

Ma letámadtam a főnökömet, aki reggel épp sífutásilag jött dolgozni (elég sokan nyomják, teljesen hétköznapi, hogy a léc az irodádban áll), hogy akkor tekintsd a cuccost, kell-e vax? Elfelejtettem, hogy a jóember 3-szoros amerikai szánhúzóbajnok, plassz sífutásban is képben van.

Ekkor jött egy cirka 2 órás szakértés a vaxolás mikéntjéről (fluoridos, nem fluridos, nagyon hideg porhó, nagyon hideg nem annyira porhó, épp csak -3 és -5 fokos hó, szal végtelen variáció), elmesélte, hogy a szánhúzó versenyeken (is) ez már űrtudomány, neki pl. két versenye múlt azon, hogy egy norvég haverjától kapott egy speckó suvickot (az olimpiai csapatuk használja, nem adnak senkinek), mert ezzel tudta 10 mp-el nyerni a versenyt. úgy, hogy mérföldenként 0,2 mp-et jelentett a vax…. Elmondása szerint egy komolyabb sífutó kb 3000 és 4000 dállár között költ vaxoló cuccokra. (...)

Na, a szakértés vége az lett, hogy inkább elvittem a Goldstream Sportsba a lécet, ahol felhomályosítottak, hogy ne is csodálkozzak, hogy nem haladtam, mert a léc jelenleg olyan a hónak, mintha frissen fűrészelt fenyőlécet simogatnék száliránnyal szemben. Két napig tart az alapozás, ez két, „kemencében” ráolvasztott réteget jelent (két, egy-egy éjszakán át tartó hőprogrammal csinálják), ez 2×25 peták lesz.”

Ha további részletek is érdekelnek, és szívesen nézegetnétek szuper havas alaszkai képeket, ne habozzatok kattintani!

Bazi nagy indiai lagzi

Végül de nem utolsósorban irány India, ezen belül is egy hely lagzi, méghozzá a David Around the World blognak hála.

indiai_lagzi.jpg

„Egy indiai életében valószínűleg az esküvő a legfontosabb esemény, ezért meg is adják a módját. Lehet, hogy közben a család egész vagyona rámegy, de az nem számít.

Február 10-én részt vehettem egy indiai esküvőn, amire a meghívásomat furának tartottam, tekintve, hogy nem túlzottan közeli ismerős, aki meghívott, és még nem is az ő esküvője volt, hanem a húgáé/nővéréé. (...)

800-1000 ember volt hivatalos, bár szerintem nem voltunk annyian. Volt mindenféle ruházatú ember: öltönyös, prosztó (bár azok lehet, hogy a munkások voltak), sok indiai ruhában feszítő nő, lány és gyerekek, valamint európai ízlésnek is megfelelően felöltözött fiatalabb nők.

A meghívó szerint már 5-kor kezdődött a program, nekem azt mondták, hogy 7-re menjek, amikor elvileg kezdték a svédasztalos vacsorát szolgálni. Végül háromnegyed 8-ra értem oda, mert egy kis időbe tellett előkeríteni a caretaker-t, hogy segítsen virágot szerezni. Mégsem mehettem oda üres kézzel. (...)

8 körül még semmi esemény nem volt, és akkor azt mondták, hogy még kb. két óra mire kezdődik a „show”. Semmilyen zene sem volt, legalábbis nem tűnt fel.

Ugyan többször is ajánlgatták, hogy egyek, de ezt nem tettem: 1, mert indiai (és bizonyára erősen fűszeres); 2, mert vegetáriánus kaja volt csak. Csak gyümölcsöt ettem, de azt sem sokat. Sajnos alkohol sem volt, úgyhogy én készültem egy kis whiskey-vel magamnak, amit még az ide úton szereztem az Emirates járatomon. Ezt szépen elkortyolgattam a majdnem két óra alatt, amíg várakozni kellett. (...)

Szóval az este 5 órából fél 10 lett, mire megszólaltak a dobok a bejáratnál, és elindult a körmenet a dobosokkal, a táncolókkal, a lámpahordozókkal és a lovon ülő vőlegénnyel. (...) Mire beért a vőlegény, addigra a menyasszony is előkerült, és bár sajnos nem tudom, hogy pontosan hogy is történik maga a holtomiglan-holtodiglan eskütétel, de ha jól láttam, valami virágfüzért akasztottak egymás nyakába. Azt nem tudom, hogy volt-e gyűrű. (…)

Összességében érdekes volt egy ilyet látni, de nekem túl hosszú volt, főleg, hogy nem társasággal mentem. Ma rákérdeztem a menyasszony bátyjánál (aki meghívott engem is), és természetesen ez (is) egy elrendezett házasság. Kollégák a képről megállapították, hogy valószínűleg ez egy alsó-középosztály család rendezvénye volt.”

További részleteket és képeket az eredeti posztban olvashattok és láthattok.

A moderálási alapelveket itt találod.

 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Új-Zéland India Alaszka Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr367175861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.15. 06:57:37

nagyon jó képek vannak az Alaszkás blogban

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.02.15. 07:13:45

Érdekes írások, köszi szépen.
:)
Az első megállapítása nagyon találó, sokan nem ismerik. Sajnos.

DieNanny CH 2015.02.15. 07:14:17

Alaszka nagyon jó! Ha kitalál valaki egy fűthető, szellőztethető, önjáró üvegharangot nekem, akkor megyek Alaszkába a -42 fokba is.

A kávéházas annyira nem fogott meg.
Az indiai viszont ismét nagyon jó!

2015.02.15. 07:27:39

Alaszka biztos szép lehet, de nem embernek való az a -42 fok. Nem vagyok fázós típus, de az már nekem is sok lenne. Szibéria ugyanez. A szépségét leszámítva. :D

DieNanny CH 2015.02.15. 07:56:49

Ja, és Dávid, én a helyedben mindent megkóstoltam volna az esküvőn. Nem egy tányérral, de egy fél falattal, gondolva arra, hogy erős is lehet. (Vagy minden nagyon erős? De akkor mit esznek a gyerekek?)

NIKI LAURA 2015.02.15. 08:16:44

Nem koll mindent elhinni,42 igaz,csak fahrenheit,es nem minusz...az meg 5,5 C....hideg,hideg Alaska,de nincs -42C!

Ki az a butuska,aki New Z megy mosogatni?...Ahol jo a konyha,jo a Chef ott elviselik a hulyesegeit mindenhol,ha megy a bot.
Ahan,visszavarjak a magyar kislanyt,aki kuli melos....a legrosszabb bevandorlas politikaja Ausztralianak es NZ van.Meg Usa es Canada is konnyebb.

Indiaba akkor megyek,ha megint Brit gyarmat lesz.( Megjegyezendo,hogy kivetel nelkul minden gyarmat visszasirja a gyarmatositokat,Mozambik a portugalokat,ex Kongo a belgakat,India a briteket....stb,stb)

adg 2015.02.15. 08:28:02

@NIKI LAURA: olvasas megvolt? Vagy csak a szokasos rosszindulat okoskodo frocsoges?
Nem mosogatni ment, es nem csak -5 fok van alaszkaban.

adg 2015.02.15. 08:30:02

@NIKI LAURA: "kivetel nelkul minden gyarmat visszasirja a gyarmatositoka"
Na. Ize. Biztos?

adg 2015.02.15. 08:36:29

Kicsit utananeztem, Fairbanksben mertek mar -54 fokot is. Gyengebbek kedveert celsiusban, Niki.

Asszem nem az en vilagom... :)

Muscari 2015.02.15. 08:40:45

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: szerintem a gyerekek is azt eszik. Én otthon is ismertem négyéves kislányt, aki megette a baromi erős halászlevet.

Jók a blogok, én az Új-zélandi lány problémát is át tudom érezni. Több ismerősöm is volt ilyen helyzetben, sajnos itt Londonban is előfordul a bunkó főnök.

NIKI LAURA 2015.02.15. 08:42:55

@adg [Au, Darwin]: 40-es evegbe Miskolcon is volt - 35, de nem ez a jellemzo.

adg 2015.02.15. 08:44:12

@Dragonlady (now in Thailand): Igenis, kerek engedelyt pofam befogni! :D
(Boka csattan)

adg 2015.02.15. 08:53:31

@NIKI LAURA: nem azt mondta, hogy ez a jellemzo, es mindig ez van, hanem hogy akkor annyi volt. Erted a kulonbseget, ugye?
Ha elolvasnad neha a cikkeket, nem pedig a cim, vagy egy talalomra kivalasztott szo alapjan irnal valami vagy teljesen nem odavago baromsagot az osztrak/angol fekbetetcsere arakrol, vagy pedig valami szigoruan rosszindulatu bofogest, akkor mindenkinek jobb lenne.
Még neked is. Pl nem alakitanal ki magadrol ilyen nem tul hizelgo kepet. Probald meg.

NIKI LAURA 2015.02.15. 09:01:14

@adg [Au, Darwin]: sztem elnezte a homerot.
-40 C nal kopsz egyet,es koppan.

Golf2 2015.02.15. 09:12:55

rémes hogy még Alaszkában is vannak szúnyogok,jó a poszt!

adg 2015.02.15. 09:28:52

@NIKI LAURA: "...es most Ussetek!"

Ha ragaszkodsz hozza. :)
Amit belinkeltel, az anchorage marciusra becsult idojarasa. Anchorage a tengerparton fekszik, ezert eleg enyhe a klimaja. Hosunk fairbanksban van, sokszaz kilometerrel bejjebb, az allam kozepen. Ez le van irva a cikkben.
A tortenet feb 12-en jelent meg, azt irja, mult vasarnap volt -42 fok.
Megnezned azt a datumot a relevans telepulesen? Itt van, segitek:

www.accuweather.com/en/us/fairbanks-ak/99701/month/346836?monyr=2/01/2015

Nocsak. Hogy-hogynem, pont -42 fokot mutat aznapi leghidegebbnek.
Meg szerencse, hogy lehazugoztad a posztolot...

adg 2015.02.15. 09:31:21

@adg [Au, Darwin]: ize, kicsit bekavartam. Szombaton volt -43, vasarnap -39.
Lenyegen nem valtoztat...

DieNanny CH 2015.02.15. 09:40:59

@Golf2:

Amikor ment a "Miért éppen Alaszka?", akkor utánanéztem ennek az államnak, és mindenhol azt olvastam, hogy ott nyáron rengeteg a szúnyog.

**mimi** 2015.02.15. 09:47:14

Alaszka....bakkancslistás :)

Jó írások...főleg innen a meleg szobából...

NIKI LAURA 2015.02.15. 09:47:47

@adg [Au, Darwin]: segits,hol latod?... Nem talalom.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2015.02.15. 09:59:51

Jó kis válogatás volt, köszönet érte!
Alaszka mesés lehet! Egy hóban hempergés erejéig szívesen bevállalnám. :)
A kávézós sztori kapcsán, attól hogy egy Chef üvölt az emberrel az még nem jelenti azt automatice hogy utál is. Ők egyszerűen ilyenek, szeretnek üvöltözni. Vagy mi. Többek közt volt egy olyan aki több mint három év velem való üvöltözés közölte ő kizárólag velem akar dolgozni, merthogy én vagyok a legjobb. Erőteljes késztetést éreztem rá hogy fejbe veregessem a nyolcliteres merőkanállal...

2015.02.15. 10:04:48

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Gyerekkortol csilis, fuszeres etelt esznek, igy megszokjak. Tipikus indiai gyerek siman megeszik egy nyers csilit az ebedhez.

NIKI LAURA 2015.02.15. 10:12:24

Off
Beneztem Birca blogjara/ba.
Sajnos,ideologiailag (is) teljes kepzetlen vgyok,ezrt mindig mast hiszek,mint ami van...
Most ugy vettem ki,Birca szerint mindent jol csinal a Fidesz,ez az iranyvonal jo..,.es a Fidesz azt hiszi hogy a bal oldal ellenseg,mikozben a valosagban ok a szovetsegesek...

Szoval eddig azt hittem,Birca komoly kritizaloja a jelenlegi kormanynak,mind kul es belpolitikai donteseiben....vagy most mivan?
Kernem ideologiailag kepzett olvaso ertheto magyarazatat,ki- kivel van?!

On

pasztasuta 2015.02.15. 10:12:52

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Itt pár hete jött barátkozni egy szúnyog, azt hittem nem hiszek a fülemnek amikor hallottam zizegni, mert akkor még reggelente 0-2 °C -ok voltak. Éjjel 2ig fogócskáztunk, de végül én nyertem! :D

2015.02.15. 10:17:36

@NIKI LAURA: Nem akarok bunko lenni, de ami a Birca blogjan megjelenik azt szerinted nem ott kene megbeszelni? Csak mert ez egy masik blog... Ha az o blogjat szeretnem olvasni, tudnam hol talalom. Egyelore nem szeretnem, koszi.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.15. 10:24:37

@NIKI LAURA:

Független vagyok, azaz nem lehet engem bekategorizálni párt alapon.

adg 2015.02.15. 10:34:26

@NIKI LAURA: na oke, meg ezt, aztan befejeztem. Nem teljesen ertem mit nem talalsz.
Fent a blog ajanlojaban, a palyaszallas cim alatt irja, hogy a srac egy eve fairbanksban lakik.
Ha a szovegreszlet aljan rakattintasz az iras linkjere, ott megtalalod, hogy mikor irta, majd a szovegben, hogy mult vasarnap latta ezt a homersekletet.
Ennyi. Ezekutan pedig, ha a fairbanksi homerseklet erdekel, akkor azt kell kikeresni, raadasul az akkorit. Ha a jovo havit keresed meg, azt is egy masik varosra, akkor felrevezeted magad.

En abbol indultam ki, hogy igazat mond, hiszen mit nyer vele, ha fullent? Te nem?

--EOS--

DieNanny CH 2015.02.15. 10:46:39

@pasztasuta: Én 2014-ben egyáltalán nem találkoztam szúnyoggal, még otthon sem, pedig 2 km-re vagyunk a Dunától.
Az első szúnyogot októberben hallottam döngicsélni - Svájcban...

Határátkelő 2015.02.15. 10:47:08

@NIKI LAURA: Figyelj, én már kezdem nagyon unni, hogy MINDEN egyes posztnál fikázással indítasz. Ha nem tudsz mást, akkor inkább hagyd a fenébe.

Határátkelő 2015.02.15. 10:50:00

@NIKI LAURA: @maxval bircaman szerkesztő: Ezt ne itt. Engem például nagyon nem érdekel, hogy Birca kivel van, és szerintem ezzel a többség így van itt. Beszéljétek meg ott.

Kösz.

NIKI LAURA 2015.02.15. 11:06:19

@Határátkelő: na most kepzeld el,ha mindenki hozsanazna,,agyondicserne mindenkit...akkor az volna a baj.
Kell ilyen is.
Ha nincs ellenpolus,bezarhatod a boltot,egyre kisebb lesz a latogatottsag,marad a beltenyeszet...

Neha Digger blogja tobb kommentet general,mint a mar klasszikusnak szamito HA,pedig ott aztan nincs cenzura,mindenki azt ir,amit gondol.
Es hat ha fikazok is,nem a Nemzetiszocialista eszmeket,vagy a Kurucinfot eljenzem,mondhatni nem artok senkinek...

DieNanny CH 2015.02.15. 11:45:30

@NIKI LAURA:

Most azt mondd meg, hogy Birca politikai hovatartozása az új-zélandi, alaszkai, vagy indiai poszthoz ellenpólus???

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.15. 11:47:57

@Muscari: az biztos, hogy a thai gyerekek még kisiskolás korukban is külön kját kapnak a felnőttekétől, mert az nagyon csípős. de mondjuk a thai szerintem külön kategória, mint az indiai. legalábbis nekem még nem sikerüt olyan igazán brutálisan csípős indiai kajába belefutnom, nem erősebb, mint egy jól odatett halászlé. persze lehet, hogy látják, hogy fehérember, aztán ikább meg se próbálják, nem tudom :-) de thai csípőstöl konkrétan volt égési sérülés a számban, nem viccelek, két napig minden fájt, és csak jégkockát tudtam szopogatni. egyébként a joghurt, ami van minden indiai étkezéshez úgy tudom, elég jó hűsítő hatású, enyhíti a curryk csípését.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.02.15. 12:02:23

@Határátkelő:
Nézd, tudod nagyon jól hogyha valaki mindig lojális volt veled az én voltam.
A te blogod te írod a játékszabályokat.
Ha viszont a saját magad írt szabályokat is arculköpöd hogy egy kis képzavarral éljek az téged hieltelenít el.
Megvártam míg írsz valamit mert az azt jelenti hogy olvastad a többit.
Az hogy Niki mit ír az egy dolog. Lehet vele vitatkozni mint itt megtették néhányan. Ez teljesen rendben van.
Viszont úgy látom hogy ő lett itt az első számú közellenség a TE hallgatólagos beleegyezéseddel.
Máskülönben a moderálási alapelvek lefektetett szabályai szerint
Nem jelenhetne meg szankció nélkül egy ilyen komment:

" hogyan veszed a bátorságot ahhoz, hogy így belepofázz mások életébe és döntéseibe?
kevés ilyen buta és primitív ember van, mint te. "

Szóval hogy is van ez?
Akit utálunk annak bármilyen buta és primitív ember odaírhatja hogy buta és primitív?

Határátkelő 2015.02.15. 12:13:12

@Dragonlady (now in Thailand): Ezt nem kellene, kérlek, ne minősítsd. Köszönöm.

Szilvana1[Bucks, UK] 2015.02.15. 12:14:04

Nahát, Alaszka! El fogom olvasni a blogot! Épp most megy egy sorozat Alaszkáról, imádom! Pl sosem gondoltam volna hogy nyáron egyes részeken felmegy 30-34°C-ra a hőmérséklet.

Határátkelő 2015.02.15. 12:18:08

@diggerdriver: Kivettem azt a hozzászólást.

Nem arról van szó, hogy "azt ír, amit akar", hanem arról, hogy úgy megy neki (gyakorlatilag most már randomban) posztolóknak, hogy szerintem el sem olvassa azt, amihez hozzászól, csak a beszólás kedvéért trollkodik. Ez pedig nem jó.

Ez az "első számú közellenség" téma pedig egy vicc. Senki sem első számú közellenség, de aki direkt provokálja a többieket, az mire számít?

Határátkelő 2015.02.15. 12:20:48

@NIKI LAURA: Érdekes módon egyrészt nem lett kisebb a látogatottság attól, hogy néhányan már nem kommentelnek itt ezért vagy azért, másrészt pedig inkább legyen kisebb a látogatottság és a komment, mint hogy teljesen céltalan veszekedéseket kelljen tucatnyi hozzászólásokon keresztül olvasni.

Engem nem érdekel, hogy 300 vagy 500 komment van, legyen inkább kevesebb, de az normális színvonalú, értelmes beszélgetés vagy vita. Az nem értelmes vita, ha lehazugozzuk a posztolót csak a vicc kedvéért.

P.Elliot 2015.02.15. 12:23:41

En itt a teve elott erdeklodve nezem az Alaszkai hazeladasokrol szolo kis filmeket, a legtobb az nem a varosban van hanem kinnt a vadonban, vagy a varos szelen de kozel a folyokhoz vagy tavakhoz.
Mindig elkap a nevetes amikor a vevonek mutatjak a kinti budit, foleg ha a vevo az Usabol erkezett, soknak ajtaja sincs, minek is, arra a madar sem jar, csatornazas ugyanis nincs, azt csak a varosokban, falvakban talalod, de mar a falvak kulteruleten sincs.
Ugy elkepzelem hogy kimegyek egy ilyen budiba es jon a medve.
A szunyogot el lehet valahogy viselni, azert az megsem medve!
A hideg nem tulsagosan zavarna mert nincs hideg csak alkalmatlan ruhazat es a haz az meleg, futoanyag az van.
Nagyon szep lehet egy karacsony ott a nagy hoban, kar hogy telen en nem hiszem hogy oda tudnek menni.
Nem biztos meg de lehet hogy most nyaron atnezunk oda utazgatasaink soran ha nem futunk ki az idobol.

P.Elliot 2015.02.15. 12:25:48

@Határátkelő: De jol leirtad!
En is az a tipus vagyok aki veszekedos blogokbol elmenekulok.

2015.02.15. 12:28:57

@NIKI LAURA: inkabb megegyszer vegigolvasom Jess kabatvasarlasi dilemmajat vagy a Sziria/sarga gumicsizma posztot, minthogy a bircahangra kattintsak.
Ha arrol akarsz beszelgetni, azt tedd Dr Andaluzzal, lehetoleg privatban vagy a Bircahangon.

Gizi06 2015.02.15. 12:33:50

@Határátkelő: En is megprobaltam bejelentkezni a masik Hataratkelönel, de sajnos en sem tudtam. Utananeznel? Köszi

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.02.15. 12:35:28

@Határátkelő:
Teljesen igazad van és nem az igazadat vonom kétségbe.
Viszont ez egy nyilvános blog.
Vannak moderálási alapelvek.
Hogy Niki hogyan megy neki valakinek AMÍG a moderálási alapelveket betartja addig őt is védik a moderálási alapelvek.
Igenis le lehet hazugozni a posztolót amíg ezt valamilyen moderálási alapelv nem tiltja.
Nem az okokat vitatom hanem az okozatot.
Niki ma kapitálisat mellélőtt ezzel a hőmérséklet dologgal.
Viszont joga van hozzá.
Többen bebizonyították hogy tévedett.
Viszont ez senkit sem jogosít fel arra hogy primitívnek és butának tartsa.
Lehet ettől még Niki primitív bunkó. Lehetek én is primitív bunkó.
Viszont ennek a véleménynek ezen a blogon való leírása tiltott.
Egy ugyanilyen indulatból leírt kommentem folyományaként születtek meg a moderálási alapelvek.
Ám legyen.
Minden ezzel kapcsolatos kommentem csak a kiegyensúlyozott szankcionálást vagy annak hiányát kifogásolta.

Fajankó 2015.02.15. 12:39:30

@Határátkelő: Engem nem érdekel, hogy 300 vagy 500 komment van, legyen inkább kevesebb, de az normális színvonalú, értelmes beszélgetés vagy vita.

+ 1000

Határátkelő 2015.02.15. 12:44:17

@diggerdriver: Nem vettem ki Niki kommentjét, éppen az általad leírtak miatt. Az őt sértő kommentet kivettem, miután figyelmeztettél (elsiklottam felette, hibáztam - ilyen azért előfordul, mert én sem vagyok gép).

Én a magam részéről túllendülnék ezen a kérdésen, miközben még egyszer köszönöm, hogy szóltál.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.15. 12:49:16

@diggerdriver: mondjuk nem biztos, hogy te nyernél, ha elkezdeném kigyűjteni, hogy te milyen jelzőket mondasz emberekre itt nap mint nap.
azért a "buta", "rosszindulatú", és "primitív" szavakon kiakadni részedről kicsit több mint vicces, már ne haragudj.
ja és mindeközben az illető meg lehülyézhet meg lehazugozhat másokat MINDEN NAP, merő 100% tiszta rosszindulatból és rosszindulattal.
hát :-)))))))))))))

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.15. 12:54:35

@Határátkelő:
hát, akkor is vicces, na. rosszindulatú lealázásokat és beszólásokat leírni mindennap szabad, ezt nagyon megelégelni és szóvátenni nem szabad.
na mindegy, van elég bajom amúgy is.

Határátkelő 2015.02.15. 12:56:54

@Dragonlady (now in Thailand): Ezért figyelmeztettem. (Egyébként szabad szóvá tenni, de azt is lehet normálisan.)

Vessetek a mókusok elé!

P.Elliot 2015.02.15. 14:10:38

Na akkor folytassuk szerintem!
Volt-e valaki indiai eskuvon meg? Meseljetek! En csak filmen lattam, azon szinpompas es szep!

2015.02.15. 14:59:08

@charlieharper: Off: ma beszeltem egy arab csajjal aki hallotta az eredetijet annak az interjunak amit te emlitettel - ahol azt mondja a szaudi pasi hogy ha a nok vezetnenek, megeroszakolnak oket ha lerobban az auto. A csaj szerint az eredeti sokkal rosszabb mint gondoltam / gondoltuk: azt mondta a pasi hogy ha egy nyugati no kocsija lerobban es megeroszakoljak az nem gond a nyugati nonek mert azok a nok ugyis barkivel lefekszenek, viszont a szaudi nonek gond mert ok nem. Segitseg! A pasi egyreszt azt gondolja hogy a vilag termeszetes rendje hogy megeroszakolnak egy not ha lerobban az autoja kihalt helyen; masreszt azt is gondolja hogy a nem-szaudi noket ez nem zavarja mert ok egyebkent is szivesen lefekszenek barkivel aki eppen arra jar! Es ezt meg el is mondja TV-n! Hat itt tenyleg van zavar a fejekben... Ilyenkor orulok hogy nem tudok arabul, es nem is fogok megtanulni, ezt nem akarom erteni, 'ignorance is bliss'.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.02.15. 15:00:43

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: köszi! örülök hogy tetszett!

igen, ahogy Mirjam is mondja, valószínűleg erre kondicionálják a gyerekeket is

pedig a sok fűszer sem egészséges ám! (legalábbis azt mondják)

én már nem eszem indiai kaját ... értem hogy elméletben meg kellene kóstolnom egy ilyen rendezvényen, de NEM ... egyszerűen nem

3 hónapig bírtam, akkor is a kevésbé fűszeressel, ami nekünk európaiaknak (többségünknek) még mindig nagyon fűszeres (legalábbis szokatlan, nem a mi ízlésünkhöz illik)

de utána feladtam ... nem erőltetem ami szarul esik :)

2015.02.15. 15:15:35

@DavidT: Nem tudom ki mondta hogy nem egeszseges a sok fuszer, en ugy tudom hogy kimondottan egeszseges a legtobb indiai fuszer, kulonosen a csili. Persze nem kell eroltetni ha nem vagy hozzaszokva, de nem hiszem hogy egeszsegtelen. Egyebkent az eredeti indiai konyhaban nem hasznaltak sot, az csak keson terjedt el naluk, igy mas fuszereket hasznaltak helyette. A so pedig valoban nagyon egeszsegtelen.

P.Elliot 2015.02.15. 15:17:37

@DavidT: Mi volt ami megis izlett?
Nem sok informaciom van az indiai etelekrol, talan csak par ilyen etelt ettem, szivesen meghallgatnam hogy megis, melyik amelyik az ami magyar izlesunknek is jo!

P.Elliot 2015.02.15. 15:19:00

@Mirjam2: Nekem a cumintol felszalad az egyebkent tokeletes vernyomasom pedig imadom a csilit es az nem jo nelkule!

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.02.15. 15:20:39

@Mirjam2: felvilágosultabb indiaiak mondták

nem külön-külön vonható kétségbe az egészségességük ... hanem hogy minden kaját agyon fűszereznek, az egyenként egészséges fűszerrel ... ez gondolom olyan hogy mindent mértékkel kellene

(egyébként más indiaiaktól meg azt hallottam hogy otthon nem főznek annyira fűszeresen ... bár nekem az még mindig túl fűszeres lenne)

P.Elliot 2015.02.15. 15:22:04

@Mirjam2: Persze nem segitenek a nyugati filmek sem a tevedesek eloszlatasaban mert olyan film szinte nincs ami nem az agyban vegzodne vagy kezdodne, egyaltalan nem ritka hogy a foszereplo no tepi le a ruhat a pasasrol, ezek utan en nem is igen csodalkozom hogy azt hiszik hogy itt a szex letszukseglet es nem eroszak.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.15. 15:26:51

@DavidT: a chili elvileg fertőtlenít :-) és szükség is van rá :-) nyilván akinek nincs hozzászokva a gyomra, az nem bírja a mindenféle fűszert, és ilyen szempontból nem egészséges, hogy felborul ott az egyensúly, ami van, túl sok gyomorsva, gyomorfekély. anyukám semmi fűszert nem használ a són meg a borson meg a pirospaprikán kívül, hát én se nagyon szoktam hozzá eredetileg, de azért mostmár egy csomó jólesik.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.02.15. 15:27:02

@P.Elliot: bevallom, nem mélyedtem bele annyira az indiai konyhában, a legtöbb kaja nevét a mai napig nem tudom :D

de mindig valami szószos csirkét ettem mindig azzal a naan-al (ezutóbbi ilyen kenyérszerűség) ... abból a chicken jhalfrezi-t szerettem

de miután otthon voltam karácsonykor, és számomra "normális" kaját ettem 0-24-ben, rájöttem hogy nem tudom megmondani az indiai kaják ízét

nincs izük, rohadt erős fűszer ... ennyi, nekem ezért nem kell, mert ez nem íz, ez csak rohadtul csíp

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.02.15. 15:30:02

@Dragonlady (now in Thailand): igen, én is azt hallottam hogy a sok fűszer fertőtlenít

de arra én inkább a pálinkát használom :D az mégis jobban az én ízlésem :D

én nem tudok hozzászokni, legalábbis 6 hónap alatt nem sikerült ... január közepe óta kétszer ettem indiai kaját, 5 falatig bírtam mindkétszer, ennyi

felesleges erőltetni magam ... ennek persze meg is fizetem az árát (az olasz kaja elég drága, és nem is annyira jó persze, de ez van)

2015.02.15. 15:31:04

@DavidT: Minden relativ, nekem nem tunik 'agyonfuszerezettnek' az indiai kaja, hanem forditva: masfele etel tunik izetlennek. Nem tudok rola hogy egeszsegtelen lenne a sok fuszer. A ferjem kimondottan health food-manias es neki sincsen semmi kifogasa a sok fuszer ellen, pedig o mindig utananez hogy mi szamit egeszsegesnek a legujabb trendek szerint. Mind a ketten 'nagyon fuszeres' etelet eszunk szinte minden nap hosszu evek ota es teljesen egeszsegesek vagyunk.

P.Elliot 2015.02.15. 15:33:13

@DavidT: A nant ismerem, fokhagymas lepeny a tetejen petrezselyemzold belesutve, azt a lanyom ugy eszi mint foetelt a salataja melle neha, aruljak az uzletekben.
Szoval szoszos csirke? Na majd megnezem. Azt a tandori csirket sem ettem meg mert olyan furcsan tul piros a szine.
A samosat szeretem ha csipos. Szeretek mindent ami szoszos, na majd kiprobalom! Koszi!
A sutemenyeiket nem szeretem mert rettento edesek.

2015.02.15. 15:34:18

@P.Elliot: Azert te gondolom erted a kulonbseget az eroszak es akozott ha valaki szexelni akar valakivel? Miert ne lenne normalis azt mutatni filmben hogy egy no le akar valakivel fekudni, ezzel mi a gond? Ennek mi koze ahhoz hogy azt akarja hogy megeroszakoljak?

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.15. 15:35:10

@DavidT: pálinka teljesen korrekt, mindig amikor említed, az jut eszembe, hogy anyukám is azt szokta itt, amikor valami kaját nem bír :-) egyik évben nem unicumot hozott, hanem valami házi chilipálinkát, otthonit, na én annak a szagától kivoltam . valami ilyet kéne kipróbálnod :-))))
egy sima samosa, aloo gobi is túl fűszeres? tandori csirke? dhal? butter naan joghurttal? :-D
és ha véletlen találsz Delhiben momo-t, azt ne hagyd ki. ahol esetleg tibetiek/nepáliak vannak, ott lesz momo is.

2015.02.15. 15:36:24

@DavidT: @Mirjam2: Viszont alkoholt nem iszunk, en sem es a ferjem sem; az alkohol egyertelmuen, bizonyitottan, minden kutatas szerint egeszsegtelen, ezt gondolom te is tudod.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.15. 15:36:53

@Mirjam2: ezt egyébként meg lehet nekik magyarázni, vagy teljesen reménytelen?

P.Elliot 2015.02.15. 15:38:34

@Mirjam2: En erzem a kulonbseget de az o korlatozott agyuk nem!
Nehogy azt hidd hogy mellettuk vagyok, ki tudnam tekerni minden pasi nyakat meg a micsodajat aki hozzanyul egy nohoz ha az nem akarja!

P.Elliot 2015.02.15. 15:42:32

@Dragonlady (now in Thailand): Kozben megneztem hogy mi a momo az interneten. Na ilyet meg nem ettem de mar lattam buffet-nel. Majd megprobalom.

2015.02.15. 15:45:01

@Dragonlady (now in Thailand): Marmint hogy kinek megmagyarazni? Mint tudjuk, vilagszerte eleg sok ember nem erti a kulonbseget. Egyebkent nekem nincs szemelyes tapasztalatom azzal hogy meg lehet-e embereknek magyarazni, meg nem nagyon probaltam.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.15. 15:47:15

@Mirjam2: szerintem a napi fél pohár vörösborral kapcsolatban még mindig azt mondják, jót tesz.
@P.Elliot: dumplings - van gőzölt, főzött, pirított/sütött változatokban is, bármi töltelék lehet, zöldséges, krumplis, buffalohúsos.... szerintem egyáltalán nem fűszeres, csak annyira, mint egy átlag ravioli

2015.02.15. 15:49:13

@P.Elliot: Bocs de nem ertem. Ne mutassanak nyugati filmekben olyan noket akik szexelni akarnak, mert a vilag mas reszein elo ferfiak ebbol arra a kovetkeztetesre fognak jutni hogy veluk is le akar fekudni minden feher no? Egyebkent tudom hogy nem ezt akartad mondani, csak arra akarok ramutatni hogy nem a filmekkel van a gond, meg azzal sincs gond hogy nok le akarnak fekudni ferfiakkal. Itt massal van a gond szerintem, nevezetesen hogy valaki nem erti a kulonbseget az eroszak es a beleegyezesen alapulo szex kozott, es ezt nem fogja az megoldani ha ugy csinalunk mintha nok nem akarnanak szexelni.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.15. 15:51:09

@P.Elliot: bocs, lassú vagyok

@Mirjam2: mármint egy szaudinak magyarázni, bár gondolom, órán nem kerül elő a téma.... de mondjuk nekem ha ilyet mondana egy diák, valami kapcsán, akkor lehet, hogy nem tudnám szó nélkül hagyni.

P.Elliot 2015.02.15. 15:52:09

@Mirjam2: Jaj, dehogy ugy ertettem hogy ne mutassanak szexet a filmekben, csak arra akartam mondani hogy a korlatolt agyuk ezt szuri le belole.
Meg hat gondolom egymast is hulyitik hogy ezekkel igy kell banni!

M. Péter 2015.02.15. 15:53:51

@Mirjam2: E szerint a "logika" szerint nincs semmi okuk megtiltani, hogy külföldi, vagy legalábbis nem muzulmán nők vezessenek. Arra sem kielégítő magyarázat, hogy miért nem vezethet egy nő akkor, ha vele van a férje, apja vagy egyéb megfelelő férfirokona. Ha lerobban a kocsi, teljesen mindegy, hogy ki vezette.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.02.15. 15:56:42

@Mirjam2: így van, nyilván mindenkinek más az izlése!

nézd, nekem mások mondták, hogy egészségtelen

nekem az is mindegy ha nem egészségtelen ha nem egészséges ... mindenki azt eszik amit akar, én nem eszem ezt

és erről sem kell egymás meggyőznünk, rákutatni meg nem fogok, vagy legalábbis nem most

mindenki máshogy él egészségtelenül aztán ennyi (én sem eszem annyira egészségesen, csak én max nem fűszerrel rongálom a gyomrom, hanem olyannal ami nekem izlik)

bizonyos alkoholok pl bor, mértékkel egészségesek ... mindenben a mérték a lényeg ahogy mondani szokták

@P.Elliot: jártál indiában? amugy Mirjam az india szakértő, őt kérdezd ha részletesebben érdekelnek dolgok

az édességeik számomra undorítóak ... pedig én édesszájú vagyok

@Dragonlady (now in Thailand): a chilli pálinkát lehet kipróbálnám, az unicumot meg nem szeretem

aloo gobi - ezt nem ismerem

a momot szeretem egyébként, de abban is van fűszer ... most már nagyon érzékeny lettem rá (sajnos)

tehát ami kicsit is csipős az nem kell, márpedig mindenbe raknak valamit

@pasztasuta: még nem is láttam ezeket ... de tudod, nem happy meal-t eszem :P

(hanem Chicken Maharaja menüt :D)

2015.02.15. 15:57:20

@Dragonlady (now in Thailand): Pont nemreg olvastam hogy ezt megcafoltak a vorosborral kapcsolatban, az pedig teny hogy az alkohol vilagszerte az egyik legelterjedtebb es legkarosabb drog, igy kisse furanak tartom hogy valaki az indiai gyerekek egeszseget felti a fuszerektol mikozben a palinkaivas viszont oke... Egyebkent nekem mindegy hogy ki mit eszik-iszik, csak kicsit unom mar ezt hogy mindig mindent muszaj kritizalni ami indiai. Azt hiszem inkabb kivonom magam a kommentelesbol a nap hatralevo reszere, ez jot fog tenni nekem mert mar tenyleg tanulnom kene :)

P.Elliot 2015.02.15. 15:57:40

@pasztasuta: Meg az sincs kizarva hogy a McDonald is kicsit ugy fuszerez ott hogy jo legyen a helyi izlesnek!
Emlekszem hogy Parizsban bemenekultem a McDonalhoz egy kaveert mert sehol nem tudtam meginni az agyonporkolt kavet, keseru volt az izlesemnek, es azt hittem hogy foldhozvagom mert az is francia izlesu kave volt!

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2015.02.15. 15:57:58

Az elso poszt kapcsan jut eszembe, hogy ezt az alszat dolgot egyszeruen nem tudom hova tenni a munkaval, hivatassal v barmilyen nem spiritualis dologgal kapcsolatban. Nagy divat lett az alazatot emlegetni pld a tehetsegkutato versenyeken...miert nem tisztelet, vagy odaadas, vagy teljes odafordulas vagy ilyesmi? Gondoljunk bele, h mi is az alazat, alazatos es hasonlok.

P.Elliot 2015.02.15. 16:02:26

@DavidT: Nem, nem jartam Indiaban, de szeretem az idegen eteleket ha jok, engem a fuszer nem rettent el ha az izlik, lam csak, az amerikai csilit sem tudom megenni a cumin miatt aztan aztan csak elcsabulok.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2015.02.15. 16:02:59

Meg meg egy. Tenyleg eleg 3 honap referenciakent? Hiszen az epphogy a probaido.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.02.15. 16:03:28

@P.Elliot: tanúsíthatom hogy a meki nem fűszeres :D

legalábbis a Maharaja és a McChicken menü

P.Elliot 2015.02.15. 16:04:48

@zöldeketbeszélek:
Jol mondod!
Szerintem az odaadas a legjobb szo ra!

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2015.02.15. 16:05:21

@DavidT: nem irigyellek...ugy elni valahol, h a helyi eteleket egyaltala nem birod, eleg kenyelmetlen lehet. Meg mintha az ember egy fontos kulturalis elmenybol is teljesen kimaradna.

adg 2015.02.15. 16:05:25

@M. Péter: de van logika, megpedig kikezdhetetlen. A vezetes ugyanis termeketlenne teszi a noket. Erre bizonyitek is van. Egy rendes muszlim nonek van egy tucat gyereke, mert nem vezet -> es igy nincs termeketlensegi baja sem. Ellenben a nyugati nok vezetnek, es meg is lehet nezni, mennyi gyerekuk van. Napnal vilagosabb, hogy a vezetes meddoseget okoz.
Hogy miert nem vezethetnek a szaudi nok a menopauza utan, arra meg keresem a logikus ervet. :)

A fenti nem vicc, ez egy vallasi vezeto nyilatkoztatta ki a szajaval.

2015.02.15. 16:06:20

@M. Péter: Igen, teljesen igazad van - pont ez a lenyeg hogy semmi logika nincs benne, semmilyen logikus ervvel nem lehet a tiltast alatamasztani.

pasztasuta 2015.02.15. 16:08:10

@DavidT: "Chicken Maharaja menü" lol :D
@P.Elliot: ezt Davidtól kell megkérdezni, az ő törzshelye. :)

2015.02.15. 16:08:40

@adg [Au, Darwin]: Ja tenyleg, igazad van, logikus! Ez is teny, mint ahogy az is hogy ha egy ferfi egy not lat egyedul lerobbant kocsi mellett, akkor muszaj hogy megeroszakolja, ez az elet rendje, mit lehet tenni? Az egyetlen megoldas nem kiengedni a noket a lakasbol (kiveve azokat a noket akik ugyis mindenkivel le akarnak fekudni!) :)))

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.02.15. 16:09:49

@zöldeketbeszélek: jaaa köszi ... túlélhető, teljesen (és ősszel azért volt részem ebben a kulturális élményben :) ) ... mert nem falun vagyok szerencsére ... itt van alternatíva, ha nem is sok

és jó drága, de akinek európai igényei vannak, az európai árat fizessen ugyebár!

2015.02.15. 16:12:25

@P.Elliot: Az indiai McD-ben indiai fuszeres eteleket lehet kapni. Persze a sultkrumpli nem fuszeres, de minden mas az, maskulonben az indiaiak nem vennek meg. India az egyetlen hely ahol viszonylag rendszeresen eszem McD-ben, sok finom fuszeres, vegetarianus opciojuk van. Jelenlegi kedvencem a Mc Aloo Tikki: www.mcdonaldsindia.net/happy-price-menu/mc-aloo-tikki.aspx

2015.02.15. 16:14:10

@DavidT: Ez jo :))). Oke, akkor te a nem fuszeres McD kajakra mozdultal ra, en meg a fuszeresre :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.15. 16:14:11

@DavidT: van valami fűszer, ami tényleg mindenben van, de nem tudom, melyik az, de a szagát most is "érzem", na ha valaki arra érzékeny, akkor tényleg bukta az egész. szerintem valami ilyesmi lehet neked.
aloo gobi a krumplis-karfiolos. de abban is van.
személy szerint nekem olyan ízlelési defektem van, hogy a keserűt NAGYON keserűnek érzem, pl rágógumi, sör, száraz bor, bármi mentolos - a fogkrémtől a mai napig öklendezek, bármelyiktől (jelen körülmények között cseppet se vicces....), annyira rossz. aztán nekem magyarázhatja akárki, hogy a rágógumi nem keserű....
@Mirjam2: én se vagyok egy nagy alkoholista, elhiheted, de szerintem vörösbor ügyben még mindig nincs végleges és megcáfolhatatlan kutatási eredmény, mindkét irányban mondanak mindenfélét.
azért a masszív alkoholista meg a naponta egy korty pálinka között van egy kis különbség.
- juteszembe, itt egyébként a terhes nőket letiltják a csípős dolgokról, azt mondják, túlságosan irritálja a belet és a gyomrot, meg túl átmegy a magzatvízbe a chili. szoptatás ugyanez. lehet, hogy Indiában nem csinálják ezt, és a gyerekek kicsit magasabb fűszeres toleranciával indulnak.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.02.15. 16:14:48

@pasztasuta: :D

törzshelyem ... az egy kicsit erős, de jaa :D (de a két legfontosabb törzshelyem a PizzaHut és a Slice of Italy)

2015.02.15. 16:19:02

@DavidT: Nem vagyok szakerto - az indiai konyha vilaghiru, rengeteg informacio elerheto rola online es offline, mindenki utananezhet. En ertem hogy te nem szereted az indiai kajat, de azt tenyleg nem ertem miert muszaj minden indiai dologrol leirni hogy rossz, hangos, ertelmetlen, koszos, egeszsegtelen, idegesito, stb. stb. Ne haragudj, lehet hogy csak velem van a gond, ertem hogy nem erzed jol magad Indiaban es persze nem lehet mindig mindenrol pozitivat irni, de azt sem ertem hogy miert kell mindig mindenrol negativat. Pl. nekem sem a kedvenc orszagom Szaudi, de ha mar itt vagyok, igyekszem nem utalni mindent. De nem akarlak piszkalni, tenyleg jobb ha most kivonom magam a forgalombol, peace! :)

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.02.15. 16:19:34

@Mirjam2: van fűszeres Meki kaja is? :D akkor eddig szerencsére még véletlenül sem futottam bele

@Dragonlady (now in Thailand): uhh szegény, mondjuk ha a fogkrémtől is rosszul vagy, az gáz

mert ugye fogat mosni valahogy kell ... de fűszeres kaját nem kötelező enni

ha nem lenne olasz kaja itt, én kekszen és chips-en élnék most már, az tuti! :)

lehet hogy nekem is akkor ilyen ízlelési defektem van

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.02.15. 16:25:25

@Mirjam2: azt hogy a sok fűszer egészségtelen, az csak egy infó volt, amit hallottam

szerintem nem adtam hozzá negatív fennhangot, de ha igen, akkor bocs

szóval én sem piszkállak (szerintem kicsit túl magadra veszed az India elleni kritikákat amúgy)

amugy én egy negativ és nagyon kritikus ember vagyok (sajnos), igy ha valami nem tetszik valami rossz tapasztalat alapján, onnan az már elvágta magát nálam, arra soha többet nem tudok semlegesen nézni

amúgy remélem ezt a fejlődésemnek könyveled el, hogy most már nem zavar a sok tehén meg szemét, vagyis megszoktam ... igaz a szagoktól még hányingerem van ... és azt sem szeretem hogy szándékosan megsértik a "személyes szférámat", még akkor is ha nem kéne, de ez van (az átvágást csak azért nem részletezem most itt, mert az az én hibám is részben hogy átvágnak)

peace :) jó tanulást!

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.15. 16:26:10

@DavidT: szerintem van valami fűszer, amit nagyon nem bír a szaglásod / ízlelésed, és arra vagy kibukva.
volt egy kollégánk, aki a koriandertől volt totálisan rosszul. a húgom a köménymagtól borul ki.
most perpill a turmeric-re tippelnék nálad első körben. ami nem csípős, de van egy ngyon jellegzetes mindent átható íze és szaga.
de lehet, hogy rossz a megérzésem :-)

M. Péter 2015.02.15. 16:31:27

@Dragonlady (now in Thailand): A piros szőlőlé is tartalmazza ugyanazokat az antioxidánsokat, mint a vörösbor, de ezt nem szokták annyira reklámozni.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.15. 16:35:09

@M. Péter: értem, de ez nem mond ellent annak, hogy egy kis vörösbor is egészséges, nem?
én életemben 5 liter vörösbornál többet nem ittam meg (ez az egyetlen, amit meg bírok inni, a szénsavas SPY, 6-7%-os), szóval én aztán végképp nem akarok az alkohol mellett érvelni, csak úgy mondom :-)

2015.02.15. 16:38:17

@Dragonlady (now in Thailand): Nem mond ellent, csak az a lenyeg amit @M. Péter: is irt hogy nem az alkohol egeszseges (meg a vorosborban sem), szoval a vorosbor allitolagos pozitiv hatasat nem lehet felhozni amellett ervnek hogy az alkohol egeszseges, mert nem az.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.15. 16:44:56

@Mirjam2:
szerintem én sehol nem mondtam olyat, hogy az alkohol egészséges.
azt mondtam, hogy a vörösbornak vannak jó hatásai is.
és az is tény, hogy a pálinka meg fertőtlenít és lenyugtatja a felkavarodott gyomrot.
vannak előnyei IS, meg jó oldalai IS, mindamellett, hogy az alkohol meg tényleg az ami.
de most tényleg ilyeneken vitázunk?
én se szeretem, ha félig direkt félreértenek. :-(

2015.02.15. 16:46:23

@DavidT: :))) Oke, latom a fejlodest! Szerintem mar most jobban toleralod az indiaiakat mint en annak idejen szegeny artatlan nemeteket... Egyebkent vicces modon ami szinte a legjobban kiakasztott engem Nemetorszagban az a kaja volt - iszonyatosan utaltam az ott elerheto eteleket es teljesen kikeszultem, volt hogy duhrohamot kaptam a szupermarket kozepen, megmondtam a ferjemnek hogy en nem veszek semmit es ehsegsztrajkot tartok amig vissza nem megyunk Angliaba - szoval megertem a helyzetedet. Borzalmasan frusztralo amikor nem vagy nehezen lehet az ember szamara eheto kajahoz hozzajutni. Az biztos hogy India nagy szivas valakinek aki nem szereti a fuszeres etelt (es forditva: Nemetorszag annak szivas aki a fuszereset szereti!). A legtobb McD kaja fuszeres Indiaban, legalabbis minden amit en kiprobaltam az volt a sultkrumplit kiveve. Gondolom a husos opciok nem fuszeresek, ezeket nem probaltam.

Golf2 2015.02.15. 16:47:14

@Határátkelő: tényleg van nak itt durván lehülyéző,beszólogatók érdekes főleg hölgyemények akiknek szabad,és vannak feketebárányok akiknek csak szépet lehet írni. Mókusok asztalhoz!

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.02.15. 16:54:32

@Dragonlady (now in Thailand): hát az is lehet

várj csak, jó hogy említed ezt a turmeric-et vagy mit, mert múlt héten valami indiai ismerőseim mondták hogy ha két deci tejbe ezt kevered akkor az faszán fertőtleníti a torkot ... szóval dohányosoknak (mint nekem) tök jó

legalábbis azt hiszem ez a cucc volt az, de csak arra emlékeztem hogy t betűvel kezdődik (meg bevallom nem értettem az akcentusuk miatt ... meg nem is ismertem ezt a fűszert)

@Mirjam2: köszi :))

jaa, én nem eszem vegetáriánus kaját, általában sem, a Mekiben meg végképp nem ... és bevallom nagyon hiányzik már egy marhahúsos hamburger :D

2015.02.15. 16:55:36

@Dragonlady (now in Thailand): Nem ertettelek direkt felre. Arrol volt szo hogy a fuszerek egeszsegtelenek valaki szerint, erre irtam en kontrasztnak hogy az alkohol teljesen biztosan egeszsegtelen, mert palinkaivasrol is szo volt. A 'jo hatas' relativ, ram pl. nem lenne jo hatassal a palinka mert nem vagyok hozzaszokva es elsore valoszinuleg beteg lennek tole (eletemben nem ittam), objektiven pedig rossz hatassal van az egeszsegre. Azt meg tudtommal senki nem mutatta ki objektiven hogy az indiai fuszerek barmilyen mennyisegben karositanak az egeszseget. Objektiven a palinkanak a fuszerekkel szemben csak hatranyai vannak, mas kerdes hogy valaki aki hozza van szokva a fogyasztasahoz szubjektiven lat benne valami pozitivat.

Engem az idegesit alapvetoen hogy miert kell mindig minden indiai dologrol leirni hogy rossz (egeszsegtelen stb.), mikozben allitolag minden nyugati dolog jo, meg egy olyan nyilvanvaloan negativ dolog is mint az alkohol. Nem hinnem hogy egy atlagos nyugati eskuvo ahol mindenki reszeg jobb hatassal lenne a resztvevok egeszsegere mint egy indiai eskuvon felszolgalt etel. De ezt Daviddal mar fentebb megbeszeltuk.

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.15. 16:55:50

@NIKI LAURA: necseszki, cascabelnel is minusz35 volt minap

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.15. 17:00:07

@DavidT: turmeric az a sárga por. nagyn sárga és megfest mindent.
@Mirjam2: értem.

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.15. 17:02:11

@Dragonlady (now in Thailand): ahh, ha minden beszolasnal irnek HA-nak, asszem, eleg sokat leveleznenk....

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.15. 17:04:34

@~~Babette~~:
idehányni lehet. beszólni nem lehet. ezvan :-)

P.Elliot 2015.02.15. 17:06:10

@Mirjam2: Azt hiszem az lesz mert kedvet csinaltatok hozza hogy a jovo heten elvitetem magamat a ferjemmel egy indiai buffet kajara valahova es ott valogathatok!

2015.02.15. 17:08:49

"Gyakorlatilag sírva vágtam a centiket e péntekig"
Latszik, hogy a holgy nem volt katona. "Centi" csak egy volt es nagy becsben volt tartva. Ugy lett volna helyesebb, hogy sirva vagta a centit vagy sirva szamolta volna a napokat. Szerintem. Bar ha jo belegondolok, a "centiket" is ertelmezheto:) Vagy csak kotozkodos kedvem van???? :)))

A -41Celsius hidegrol: par napja itt is annyi volt. Az mar szabalyszeruen fa'j. Gondolkoztam rajta, most mar kellene kesztyut is vennem:) Amit gyulolok a hidegben az, hogy kaparni kell a szelvedot. Belul is. Fel cm jegreteget. Kivulre neha hasznalom a fagyallo ablakmosot, ami -50C-ig garantalt, de az is megfagy egy ido utan.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.02.15. 17:09:11

@Dragonlady (now in Thailand): köszi, most már megjegyeztem ... majd utánakutatok a torok tisztító hatásának :)

P.Elliot 2015.02.15. 17:23:40

@Mirjam2:
Majdnem minden fuszerrel lehet finom etelt csinalni csak tudni kell keverni, iz szinfoniat alkotni belole, bar van amitol en is kihanyom a belemet. Az a fuszer nem indiai, kinai, a kinai ettermek kornyeken ereztem neha ilyen szagot, fogalmam sincs mifele, mi a neve de gyotro. Attol persze a vele alkotott etel meg lehet nagyon finom!
Regen volt egy indiai baratnom de elkoltoztek, messze, az anyosaeknak volt restaurantjuk, nagyon jo kajakat hozott onnan meg elhivott oda, azok nem voltak tul fuszeresek bar en szeretem a csiposet,, szoval ettem en indiai etelt csak az a baj hogy nem jegyeztem meg a nevuket hogy melyik mi volt, fogom most majd potolni.
Erdekessegkeppen emlitem hogy ez a baratno nalam evett egy vacsoran eloszor hust, a ferje beszelte ra aki nagyon amerikaias indiai volt, kicsi gyerekkent kerult ide a szuleivel es husevok lettek, a feleseget onnan hozta Indiabol, vegas volt es kozvetitett hazassag. Azt mondta a husra miutan nagyon habozva megevett egy darabka sult csirket hogy nem rossz! Utana rednszeresen evett hust, azt nem tudom hogy a ferje kedveert vagy maga is szivesen ette. A gyerekeik mindent megettek.
Otthon nem fozott mert anyosaek mindig atkuldtek a napi fott kajat.
Sokaig sajnaltam hogy elkoltoztek, olyan kis aranyos no volt, kis szelid, csendes, mindennek ugy tudott orulni, emlekszem hogy nalam furdott eloszor uszomedenceben, azt mondta otthon nem szoktak, valami hosszabb ingfelet vett fel mert furdoruhaja nem volt meg nem is hiszem hogy felvette volna akkor. Jobban elvezte a pancsolast a medenceben mint a gyerekei.Es nem viselt indiai nevet, Anitanak hivtak, a kislany Nancy, a kisfiu meg Etal vagy Etol, valami ilyesmi, elfelejtettem...

DieNanny CH 2015.02.15. 17:24:48

@Mirjam2:

"Engem az idegesit alapvetoen hogy miert kell mindig minden indiai dologrol leirni hogy rossz"

Te, várjál, Dávid leírta, neki mi a véleménye. Ha neked más, az is oké. De ha neki más, mint neked, akkor az miért nem oké?
Én örülök mindkettőtök beszámolójának, mert mind a kettő szempont hasznos.
De légyszi, ne vedd állandóan magadra az india-kritikákat. Kérlek...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.02.15. 17:25:41

@Dragonlady (now in Thailand): Nekem mar sikerult. LEgalabbis amit itt lehet kapni thai es indiai kaja, azok kozul az indiai az eorsebb, kb gyongyozott a homlokunk, a fejunk voros lett, es sorolhatnam. Ennyire eroset meg sosem ettem ( Lamb jafrezi volt amugy, indiai konyharol)

A thai az nekem teljesen jo, neha meg kulon is rakok ra csiposet ( banghladesi kollegamnak van egy very hot chilli oil szosza, na azzal szepen megontozom, lattad volna eloszor az arcat, hogy ettol mar az itteniek huh kesz vannak, ezert is irta ra hogy very hot) .

Vettem multkor green curry pastet, isteni abszolut az az iz, amit imadok: www.tesco.com/groceries/product/details/?id=263413777

--------------
Az autos linkre:

"A cikk szerint azokat a külföldi kocsikat, amelyeket évente több mint hat hónapig az Egyesült Királyságban használnak, be kell jelenteni az úgynevezett Vezető és Jármű Engedélyezési Ügynökségnél (Driver and Vehicle Licensing Agency) és brit rendszámot kell igényelni rájuk.

Ráadásul, ha a tulajdonos hosszú távon az országban telepedett le és itt él, akkor az importált autókat két héten belül regisztrálni köteles."

volt olyan, aki nem hat honapja hozta ki, es nem is volt a kocsi 6 honapot az orszagban, viszont a tulaj rajta volt a voter regen, elkaptak, es megbuntettek. Nem csalni akart, egyszeruen ugy tudta, eu-s allampolgarkent itt lehet felevig reg nelkul az auto, sajna nem.

A posztokra : az indiai nagyon nem jott be, semmit nem tudunk meg kb egy indiai lagzirol. Az alaszkai nagyon tetszik, kedvencek koze rakom. Az uj zelandi megint kicsit szetszort nekem.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.02.15. 17:27:13

@Mirjam2: " Nem hinnem hogy egy atlagos nyugati eskuvo ahol mindenki reszeg jobb hatassal lenne a resztvevok egeszsegere mint egy indiai eskuvon felszolgalt etel" Nem hinnem, hogy egy atlagos nyugati eskuvon mindenki reszeg. Azert te is bele tudsz esni az altalanositasokba, ne is tagadd:))

qkuc 2015.02.15. 17:29:42

Nem is tudom melyik esne jobban, a csontig hatoló -40 C fok, vagy az erősen fűszeres kajás india esküvő ... *morfondírozik*

:D

qkuc 2015.02.15. 17:31:05

@DavidT: Te miszter, végül mi lesz a történeted folytatása? Találtál már valami világmegváltó állást? :D

A Gangeszből nehogy igyál, mert a világ összes chilije és pálinkája kevés a fertőtlenítéséhez, :D.

P.Elliot 2015.02.15. 17:31:36

@Mirjam2
A husevesrol meg az jut eszembe hogy egy indiai munkatarsnom egy vegas volt es meselte hogy az unokaja, egy 9 eves fiu az iskolaban evett kis sultcsirke darabkakat/ nugget/ az ebedkor es mint a nagymama mondta, nagyon izlett neki!
Erre o megfenyegette az ujjaval hogy NONO! Soha tobbet!/ De ahogy az eloadta, doltunk a nevetestol, o maga is.
Aztan gondolom idovel csak evett a gyerek mert iskolaban nehez nem enni ha mas is eszik, legfeljebb nem mondja meg otthon.
Azt sem hiszem hogy Anita elmeselhette a szuleinek hogy hus is evett itt!

blackhairlady 2015.02.15. 17:34:27

@**mimi**: Mi odakeszulunk nyugdijas eveinkeben:)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.02.15. 17:36:15

@Mirjam2: "Egyebkent vicces modon ami szinte a legjobban kiakasztott engem Nemetorszagban az a kaja volt - iszonyatosan utaltam az ott elerheto eteleket es teljesen kikeszultem, volt hogy duhrohamot kaptam a szupermarket kozepen, megmondtam a ferjemnek hogy en nem veszek semmit es ehsegsztrajkot tartok amig vissza nem megyunk Angliaba - szoval megertem a helyzetedet. Borzalmasan frusztralo amikor nem vagy nehezen lehet az ember szamara eheto kajahoz hozzajutni."

Na engem meg ez akaszt itt sokszor UK-ben, hogy alig lehet "normalis" elelmiszert kapni normal szupermarketben ( tesco, asda, sainsburys, vagy morssion, bezzeg az india, pakisztani, stb kajakat azt persze toljak) , ami megfelel a finnyas izlesemnek. Az a franya izles meg alapvetoen a nemethez all kozel, semmikeppen nem az angolhoz, igy hiaba egy konkurensnel dolgozok, de inkabb megyeka lidlbe hetvegente bevasarolni, mert ott van fekete erdo sonka, rantott camambert, debreziner( igen, sajna nemetek gyartjak),, fel literes, literes normalis gyumolcsos ivojoghurt , apfelstrudel, es normalis kesz thai green curry ( amit ha nincs idom, ott veszek keszen).

Szoval latod, teljesen mas izlese lehet ket embernek, nekem a nemetorszagi etelek mindig is a "kanaant" jelentettek, akar amikor ott voltam, akar itt , amit a lidl. Mutass egy nemet "polcot" barmelyik nagyaruhazban... Nem lesz konnyu, olasz kaja van , dogivel, spanyol is, indiairol ne is beszeljunk. Nemet, na az nincs, vagy nagyitoval kell keresni.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.02.15. 17:38:46

@Dragonlady (now in Thailand): Na a koriander level bele ne keruljon a kajamba!!! Attol en is kivagyok, akar a fene mosogatoszer/szappan izu kajat enni.

2015.02.15. 17:39:58

@Dragonlady (now in Thailand):
"turmeric az a sárga por. nagyn sárga és megfest mindent."
Curcuma neven is ismert.

qkuc 2015.02.15. 17:40:44

@P.Elliot: Hát valóban, előbb megyek Alaszkába, mint Indiába, :D. A ruhák viszont szépek (de utálom ezt a kasztosdit, hogy a ruhákból levágják mások az anyagi "pozíciókat".).

blackhairlady 2015.02.15. 17:42:29

@P.Elliot: Mi is (illetve a ferjem is) szokta nezni, nagyon erdekes:) Meg a Last frontier-t es az Alaskan bush people-t is. O nagyon vagyik oda:)
En szinte sosem talalom el melyik hazat valasztjak a vevok a 3 kozul:D

P.Elliot 2015.02.15. 17:43:30

@tildy[UK]: Igazad lehet mert nemet arut en sem latok meg a nemzetkozi boltban sem, olyan van hogy nemet izles szerinti virsli vagy szafaledeszeru de itt keszul es nem import!
A ferjem nem szereti a nemet konyhat de a strudelt, vagy minek hivjak, karacsonyi suti azt nagyon. Azt mondja a nemet konyharol hogy meg lehet enni ha nincs mas!
En meg nem is ismerem, de valoszinu hogy akad ami nekem izlene, olyan orszag nincs ahol ne lenne egy-ket hiresen finom etel.

Herr Géza 2015.02.15. 17:44:15

@Dragonlady (now in Thailand): Hát, harcedzett ember is durván tud kinézni 5 l vörösbor után.... :)))

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.02.15. 17:48:40

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: elismerem, én is azért túl negatívan és sarkosan fogalmazok, na

@tildy[UK]: bocsi, annak ellenére hogy ott voltam, én sem tudok többet róla egyébként

@qkuc: az esküvős, mert nem muszáj enni :D

köszi kérdésed ... de ne is idegesíts ... még nem! eddig sem spóroltam az oxigénrúddal, de mostanában egyre több fogy idegességemben :(

tök jó hogy már csak két hetet vagyok itt ... de az nem jó, hogy a franc tudja mi lesz utána

de jövő héten szépen udvariasan, diplomatikusan fel akarom szólitani az igazgatónkat, hogy márpedig nekem legyen szíves valamit Közép Ázsiában találni

szerinted erre mennyi az esély??! :D:D

digger megmondta hogy a Gangesz olyan koszos hogy már steril :D de nem fogom megkóstolni, és biológiai fegyvernek sem fogom hazahozni

blackhairlady 2015.02.15. 17:49:27

@DavidT: Na ezert nem eszem en fuszeres kajat. Semmi mast nem erzek csak a tulzott fuszer csipos izet, en pedig szeretem kierezni a zoldseg, hus, koret normalis izet.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.15. 17:50:48

@P.Elliot:
sauerkraut, az németnek számít? más nem jut eszembe, ami lenne itt. ja de, a ropi is német gyártmány. ja meg a pirospaprika is onnan van. meg vannak német nyelvű csokik (svájci? osztrák?)
a fekete erdő torta német?

mondjuk nekem furcsa ez, hát fűszereket mindenhol lehet venni nem? meg az alapvető élelmiszereket, rizs, húsok, zöldségek, lisztek, tojás stb stb. és akkor olyat főz magának az ember, amilyet akar. még ha nem is lesz tökéletes. én legalábbis tudok itt akár kapros tökfőzeléket fasírttal alkotni, meg otthon is menni fog, ha nem is tökéletesen, egy thai tom yam. (a friss fűszernövények a szűk keresztmetszet, de elég jó porokat lehet kapni.)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.15. 17:53:03

@P.Elliot: kenőmájas! az is német itt :-)

P.Elliot 2015.02.15. 17:53:25

@blackhair-lady: En csak a hazelado musort nezem es szinte minden haz, egytol egyig ronda szerintem, ugy kivul mint belul. Ha en epitetthetnem akkor nagyon szepen ki lenne domboritva az alaszkai jelleg, a magam izlese szerint, nem lenne tyukletraszeru az emeletre es lenne ter es hely, jobban mint ahogy ott latni lehet! Es lenne furdoszoba, es bizony megoldanam a "kozponti" futest holmi cserepkalyhaval vagy kinntrol futheto kemencevel hogy nehogy azon kelljen gondolkodni hogy mikor pattan ki egy szikra a kalyhabol vagy kandallobol es boritja langba a fahazat, legfokeppen ejjel amikor nem is vagyunk ebren. Es igenis felek a medvekrol meg ki tiudja mi ott meg ami veszelyes, valami vedelem kene extraban. De hogy ott ulni a folyo vagy to partjan, latni a nagy hofodte hegyeket, az megerne minden penzt.
Nyugdijba jobban elmennek oda csak pokoli draga, de erdekes lenne legalabb egy evet eltolteni.

P.Elliot 2015.02.15. 17:54:19

@Dragonlady (now in Thailand): Az! De itt keszul es nem import!
Az importrol beszeltem hogy mennyire nincs.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.02.15. 17:55:54

@blackhair-lady: igen ... köszönöm!!! így vagyok vele ... az nem íz, legalábbis nekem, hogy rácseszünk 50 millió fűszert, és abból is túlzottan sokat

akkor majdnem mindegy hogy fűszeres szart vagy fűszeres húst eszem, nem? (már bocsánat a durva példáért ... de máshogy mondva, mindegy hogy mi örlődik a fogad között, ugyanolyan csipős és kész)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.02.15. 17:56:18

@P.Elliot: Iszonyat jo a szalamijuk, ha nem jobb mint a magayr teliszalami!
A Shwarzwalder schinken meg valami eszmeletlen.

brunchatgoodies.files.wordpress.com/2014/03/kg140323025bweb1.jpg

Sajtokrol nem kulonben, cheddar az persze minden boltban van dogrovasig, elerheto aru edami ( 400g 2 fontert) , vagy Maasdammer, na az persze nincs. Neha megkivanom a savanyu kenyeret is, na hol kapni? ( teli van magvakkal, szinten ott).

Ez a masik nagy kedvenc, teli van gyumolccsel, ket font alatt:

2.bp.blogspot.com/-WbOdcaMvksQ/U7h41pHTvmI/AAAAAAAAC4g/fDiJQ5F95cw/s1600/lidl+muesli+berries+and+cherries.jpg

Szerintem nemet alapanyogokbol keszult eteleken siman el tudnek elni. Meg akkor is, ha itt mindenfele nemzet etelei megtalalhatok ( megis a belga gyumolcsos sorre azert meg itt is vadaszni kellett) ...

8 fontert veszem a pisztacia kilojat ott. Es meg lehetne sorolni. Hiaba 20 -30mperc, mire eljutok a boltba, inkabb megyek oda mostanaban, mint a tobbibe.
Majd ha a tobbi bolt is tart nemet - vagy kelet europai izlesnek megfelelo kajakat, na majd akkor.

33621 2015.02.15. 17:56:55

@Dragonlady (now in Thailand): Chili pálinka? Nem, hanem finom alma, barack, szilva, körte pálinka az kell a jó magyar gyomornak.

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.15. 17:57:18

@Mirjam2: a multkor veletlenul megneztem egY nemet szakacs musorat.
nem kellett volna
nagyon nem

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.15. 17:59:54

@P.Elliot: ezek itt import kaják (olyan áruk is van). van egy szupermarketlánc itt, ami majdnem csak import kajákkal van tele, brutális. tizenkét sor koreai MINDEN, a jégkrémig bezárólag, aztán japán, kínai, mindenféle nyugati is, amerikai organikus cseresznyétől kezdve (amivel azzal szoktam viccelni, hogy kiveszek egy szemet és leméretem, kb annyit volna kedvem kifizetni) az ötvenféle olasz tésztáig. ebben a városban nagyon sok a nyugati, turisták is, expatok is, és jó biznisz ez.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.02.15. 17:59:57

Na jo, sauerkraut eppen van a sainsben, azt ott veszem. ( az mperc amugy perc akart lenni)

P.Elliot 2015.02.15. 18:00:50

@Dragonlady (now in Thailand): Persze, fozni akarmit megfoz az ember. Magyar feher fozotok nincs de van mas amibol lehet jo kapros tokfozeleket fozni peldaul. Barmit lehet. David is tudott volna ha idot szan ra fozni maganak barmit.
Emlekszem hogy valaha Olaszorszagban amikor lecsora vagytunk bizony zold szinu paprikabol tudtuk csak fozni, de jo volt. Itt is abbol foztem meg evekig amig talaltam vegre lecso paprikat!

P.Elliot 2015.02.15. 18:04:21

@Dragonlady (now in Thailand):
Itt is van ilyen uzlet ami kulfoldi, eredeti arut tart! Itt is felhaboritoan draga. En is neha ugy erzem hogy nagyon elszaladt a ceruzajuk!

blackhairlady 2015.02.15. 18:09:16

@P.Elliot: A savanyitott kaposzta nemetorszagbol erkezik, nagyon finom. A zacskos is es az uveges is.
Van kulon polc (picike) a Krogerben a virsliknek, debreceninek, ossze sem elhet hasonlitani az ittenivel. Irto finom.

P.Elliot 2015.02.15. 18:10:59

@blackhair-lady: Melyik uzletben veszed, mert itt meg nem lattam ilyet?

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.02.15. 18:11:40

@P.Elliot: jogos jogos, csak nem szeretek meg tudok annyira főzni ... a másik meg hogy itt rendesen piacra kellene járni a rendes bevásárláshoz (hacsaknem lenne szolgám mint a legtöbb rendesen fizetett expatnak)

csak én piacra meg be nem teszem a lábam :D

de ennek az az ára hogy azt eszem amit tudok rendelni

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2015.02.15. 18:12:14

Orosz srác szerint, akivel együtt voltunk továbbképzésen, semmi gond nincs a -40 fokkal. Ő rendszeresen jár fel Moszkvából Szibériába a haverokkal. Azt monja, hogy a -40 napsütésben és szélcsendben nagyon szép idő... az igazán kegyetlen amikor elindulnak vadászni a pusztába és 10km-re a menedékháztól feltámad a szibériai szél. Azt mondja hogy a -35 fok, amikor jó 60-70km/h-ás széllel társul 10km a legközelebbi menedéktől... na az az a pillanat, amikor tényleg megcsap a halál szele és az életedért imádkozol, miközben önkívületi állapotban menetelsz a fagyos pokolban.... Bár ő elmondása alapján imádja ezti, dehát ő született szibériai orosz fenegyerek... :D

Herr Géza 2015.02.15. 18:16:32

@diggerdriver: Csak most olvastam a mai kört. Konstruktőr úr, nem az a gond, ha valaki beleköt a posztba/posztolóba, hanem ha olyan szinten és olyan frekvenciával teszi, mint NL. Olvass vissza pár kört, minden új posztnál kb. így indít, és jól látszik, hogy a felét sem olvassa el. Azaz öncélú a fikázás, csak azt hivatott alátámasztani, hogy a kb. nyolc állampolgársággal rendelkező, világlátott, málnaszállító repülőgép-pilóta (másodállásban autószerelő és rabszolgahajcsár) barátunk vélt tájékozottságától újfent hasraessünk. Nem esünk, sőt engem személy szerint idegesít. Ami nem baj, kibírom. Ellenben az ilyen stílust sokkal károsabbnak tartom a blogra, mint te, mivel pont a lehetséges poszt-tolók egy része fogja meggondolni, hogy bármit is közreadjon, ha ilyen a fogadtatás. Leírom: ilyen bunkó.

2015.02.15. 18:17:36

@blackhair-lady:
Igen, a TV-n nezni a gyonyoru hegyeket, erdoket jo dolog. De a szunyogcsipest, a hideget nem lehet erezni. Embertelenul fajdalmas es kellemetlen mind a ketto. Bar meg lehet szokni:) Lattam peldaul okolnagysagura bedagadt es begyulladt szunyog- es blackfly csipeseket. A szunyogirto meg szetmarta a ruhankat:) A Deep Woods peldaul. Nem egy leanyalom Eszakon elni:(

33621 2015.02.15. 18:27:11

@P.Elliot: Az a lecsó paprika az a TV paprika ugye?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.02.15. 18:28:33

@Herr Géza:
Csakhogy amióta a moderálási alapelvek életbe léptek azóta nem a kommentelők feladata tenni az általad ostorozott jelenség ellen.
A moderálási alapelvekkel ezt a feladatot a bloggazda magára vállalta.
Az hogy kinek mi irritáló az egyénfüggő.
Nekem nincs bajom sem Nikivel sem sámánnal sem Maxal sem Hintával.
Ha neked vagy bárkinek bajod van Nikivel nem teheted meg hogy bunkónak nevezed.
Szintúgy ha nekem bajom van valakivel nem nevezhetem hisztis picsának.
A moderálási alapelvek mindenkire vonatkoznak.
Niki olyan amilyen de a moderálási alapelvek bevezetése után nem a mi feladatunk szankcionálni.

2015.02.15. 18:31:11

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
" miközben önkívületi állapotban menetelsz a fagyos pokolban.... Bár ő elmondása alapján imádja ezti, dehát ő született szibériai orosz fenegyerek... :D "
Kozben a szel fujja a havat, nem latsz se elore, se hatra, ido- es iranyerzek nulla, csak maszik az ember, besullyed a hoba derekig, a kollega szeme megfagy, ... stb. Good ol' days!!!!:) Fiatalon az ember sok mindent kibir:) Meg egy egyszeru parasztgyerek is Heves megyebol:)

33621 2015.02.15. 18:32:49

@Cascabel: Mitől van ott Északon annyira sok és vad szúnyog invázió pld. Magyarországhoz képest? Ráadásul azt gondolná valaki hogy ezek a szúnyogok télen abban a nagy hidegben elpusztulnak!

P.Elliot 2015.02.15. 18:36:25

@33621: Nem tudom mi a teve paprika, nem elek otthon. A lecso paprikanak azt a vastaghusu feher paprikat nevezem.Van egy farmer aki rajott hogy jo uzlet termelni mert a magyar, lengyel, yugo, roman megveszi.
Mint mondta mostanaban mar az amerikai is veszegeti!

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.15. 18:39:24

@P.Elliot: na az a rendes igazi jóízű paprika.... olyan nincs :-(

morsels (törölt) 2015.02.15. 18:39:29

@P.Elliot:
TV (teve) paprika.
Tolteni Valo paprika.

P.Elliot 2015.02.15. 18:39:59

@33621: Valahol olvastam hogy mert az ejhajlat valtozas miatt, / felmelegedes/ az oket irto madarak is csokkentek, elkoltoztek, igy aztran egyre tobb van.

P.Elliot 2015.02.15. 18:42:04

@morsels: Nem tudtam! Fogalmad sincs hogy mennyi otthoni kifejezest nem tudok amik azota szulettek hogy elkoltoztem ide!
Koszi az informaciot!

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.15. 18:43:21

@Herr Géza: köszi, ez most tényleg olyan szépen összeszedett volt, nekem nem megy az ilyesmi mostanság.

P.Elliot 2015.02.15. 18:43:53

@Dragonlady (now in Thailand): Itt sem volt nekem evekig! Na megyek ebedelni, / francia parolt zoldseges birka rizzsel/, kar hogy nem tudok Davidnak kuldeni, valami ektelenul jo/ meg kavezni....

2015.02.15. 18:47:33

@DavidT:
"csak én piacra meg be nem teszem a lábam :D "
Engem nem erdekelnek peldaul a piramisok, de nincs olyan hely, ahova eljutok, hogy a piacra vagy a temetobe ne nezzek be. Ha temetobe nem is mindig, de a piacra okvetlenul.:) Alig varom, hogy ujra a Mercedben csavaroghassak.

www.google.ca/search?q=merced+mercado+mexico+city&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=pdngVOKUGOnlsASzm4HABw&ved=0CDEQsAQ&biw=1094&bih=493

33621 2015.02.15. 18:48:11

@tildy[UK]: Kedves Tildy most éppen rád gondolok miközben eszem a vacsorára készített szendvicsemet , olívás ciabattán borsos füstölt szalámival,maasdam sajttal és ír vajjal megkenve, hozzá paradicsom, enyhén csípős zöldpaprika fekete retek, újhagyma és természetesen vacsora előtt egy korty őszibarack pálinka valamint a végén Argus 5 százalékos sörrel leöblítve!

33621 2015.02.15. 18:51:10

@P.Elliot: Az az a fehér paprka amit te is írsz és azért szokták Magyarországon a piacon TV paprikának kiírni mert hogy tölteni való paprika! De jó is lenne a jövőhéten enni egy kis töltött paprikát.

DieNanny CH 2015.02.15. 18:52:04

@morsels:

Ezt a paprikát Svájcban Cecei-nek hívják, és Marokkóból hozzák...

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.02.15. 18:53:23

@Cascabel: jól néz ki, nem mondom ... és az is számít hogy milyenek is a körülmények a piacon

de ettől függetlenül nem szeretem a piacokat, nem tudom miért ... én már szupermarket generáció vagyok :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.15. 18:55:55

@DavidT: hű, akkor majd csinálok neked dedikálva egy mindenféle piacos posztot a blogomba, ha el nem felejtem :-D

qkuc 2015.02.15. 18:57:19

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Nyahahaha, a következő a makói hagyma lesz Nepálból, :D.

2015.02.15. 19:00:44

@33621:
Mert mocsaras, lapos az egesz. Sok a viz - tavak, folyok. Plusz a nyar meleg es hosszuak a nappalok. Gondolom en.

33621 2015.02.15. 19:03:23

@morsels: Egy kis nézni való neked! Meg természetesen minden érdeklődőnek.
index.hu/index2/#//film.indavideo.hu/video/f_j_eldord

33621 2015.02.15. 19:08:11

@P.Elliot: Mond meg annak az Amerikai farmernek ha találkozol vele, hogy majd ezután kezdjen el termelni abból a hosszú zöld csípős vagy enyhén csípős paprikából is mert azt is szeretik a Kelet Európaiak.

morsels (törölt) 2015.02.15. 19:11:45

@33621:
Tudom, hogy a magyarok ezt nem hiszik el, de a csipos variaciobol jopar fajta van Mexicobol is :-)

montroyal ( CAN qc) 2015.02.15. 19:13:33

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: @Philosoraptor: @**mimi**:

juliusban +20 korul van este viszont lehul de kibirhato ... tavaly voltunk ... turistaskodni nyaron kell Anchorage ,Juneau,Ketchikan , Skagway, Whitier .. tenyleg szep es a kisvarosokban tokeletes megoriztek a epuletek ,utcak az aranylaz korat .. az egesz Alaszka a termeszetrol ,allatvilagrol, vadaszatrol halaszatrol szol..

Fairbanks kicsit messzebb van eszakra oda nem jutottunk el

Herr Géza 2015.02.15. 19:13:47

@diggerdriver: Sorry, magyar nyelv lenni nagyon cseles. Nem NL-t neveztem bunkónak, hanem azt a stílust, amivel itt mindig indítja az első hsz.-ét, olvasd el pls. összefüggésében az utolsó két mondatomat.

**mimi** 2015.02.15. 19:17:08

jól kitoltatok velem...átolvastam a kommenteket, és kénytelen leszek enni valamit...oda a vacsi nélküli este ...:)

**mimi** 2015.02.15. 19:18:32

@blackhair-lady:
azért a nyögdíjas éveket valami kellemes meleg helyen képzelem el...:)
de Alaszkát látni kell::::))

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.15. 19:18:34

(OFF @Herr Géza: én neveztem úgy, plusz két másik jelző, és ki is lettem moderálva.)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.02.15. 19:20:55

@Herr Géza:
Nézd, ha én valakit hisztis picsának nevezek vagy a stílusát nevezem annak az már a végeredményen nem sokat változtat.
Hangsúlyoznám nem az a bajom amit Nikinek mondtak.
Az a bajom hogy ha Niki mondja ezt bárkinek akkor keresztre feszítik.
Itt a probléma.

2015.02.15. 19:26:19

@tildy[UK]: Igazad van, nem mindenki reszeg, de azert atlagban jo sokan! :) Ami egyebkent egy percig sem zavar engem, mindenki azt eszik-iszik amit akar. Angol / nemet etelek temaban az a lenyeg hogy lehetoleg mindenkinek olyan helyen kene laknia ahol szereti az eteleket, ez nekem konkretan UK es Delkelet-Azsia. Ha te pont olyan helyen laksz ahol nem jonnek be neked az etelek annyira az pech. Nemet polc azert nincs UK-ben mert a legtobb ember arrafele nem szereti azt a fajta etelt szerintem, de valoban erdemes kelet-europai boltokban probalkozni.

montroyal ( CAN qc) 2015.02.15. 19:29:14

@P.Elliot: énis nezem aHGTV az alaskai hazvasarlasokat de ,mintha oda tenyleg kalandbol mennenek , halaszgatni vadaszgatni , termeszetszeretni .. nem ugy kezdodik mint mas hausehunter pl hogy odahelyeztek v ott talalt munkat ...
a fiatalok elmennek mas helyre tanulni es vissza se jonnek ...

erdekes volt belegondolni hogy pl Juneau a volt capital tenyleg csak hajoval v repulovel kozelitheto meg . semmilyen ut nincs csak nagy hegyek korulotte ... megszoktak ... mint a honapokon at tarto napi 20 ora sotetseget ... nyaron viszont furi volt hogy meg ejfelkor is vilagos van ..

mi nem talalkoztunk szunyogokkal de pl minden ajandekboltban vannak vicces emlektargyak az alaskai szunyogokkal kapcsolatban

alaskatrekker.com/planning-trip/alaska-mosquitoes/

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.02.15. 19:30:22

@33621: de jo dolga van valakinek :D Errol van szo, irigyellek nemkicist. Bar nekem most van itthon hegyes eros zoldpaprika, Magyarorszagrol hozva :D

@Mirjam2:
Kb 13 eve voltam utoljara lagziban, ott sem volt mindenki reszeg, most a mienkne semlesz, foleg hogy sokan lesznek videkrol es mennek haza kocsival.
A nemet etelek amugy nekem tenyleg bejonnek, sokkal kozelebb allnak a magyar konyhahoz,a mit ugye en meg szeretek.

Remelem koltozeskor is talalok valami k-europai boltot, mert nehezen viselnem, ha nem tudnek normalis tejfolert, vagy zsemlemorzsaert leugrani :)

2015.02.15. 19:35:47

Látom, ma is volt harc. :DDDD

2015.02.15. 19:37:51

@montroyal ( CAN qc): Szétnézni mennék, de ott lakni, biztos, hogy nem. :D Kanada talán még beleférne, bár ott is vannak hidegek, amit nem biztos, hogy eltudnék viselni.

Herr Géza 2015.02.15. 19:39:37

@diggerdriver: Ne ragozzuk nagyon, de azért nem mindegy: én nem érzem magam bunkónak, de időlegesen bizony előfordul, hogy kőbunkó a stílusom.... :)))) Igaz legtöbbször szándékosan, mert vmi/vki kiváltja belőlem.
Na mindegy, ne kezdjük újból, annyit nem ér az egész NL-téma...

Herr Géza 2015.02.15. 19:42:28

@Mirjam2: Vigaszként: Németországban sincs angol polc a külföldi konyhák osztályon. :)))))))))))))

montroyal ( CAN qc) 2015.02.15. 19:43:56

az melosomnak indiai a felesege(canadaban nevelkedett) es mutogatta a kepeket az eskuvorol ... hat rohelyes volt az argentin szarmazasu Canadaban felnott pasit az indiai ruhakba oltozve az ottani szertartason ... viszont ez a csalad is jellemzoen indiabol kikerulve mindenfele uzletbe belevagott es nem elnek rosszul eleg sikeresek ..egy konyvelo irodajuk van es egy komoly galvanizalo uzemuk ...

2015.02.15. 19:51:17

@Dragonlady (now in Thailand): Fuszereket mindenhol lehet venni? Hat nem... Elmondom hogy nez ez ki az en szempontombol. Minden nap indiai fuszereket es friss csilit, gyombert hasznalok fozeshez. UK-ben, Szaudiban, Indiaban stb. a sarki boltban megkapsz minden indiai fuszert; Munchenben egy specialis bolt van az egesz varosban ahol a UK-bol importalt fuszereket ketszeres aron aruljak mert csak naluk lehet kapni, es egy orara volt a lakasunktol metroval. Indiai csili nem volt, a torok boltbol kellett venni egy mas fajtat aminek mas ize volt.

Nemetorszagban semmit nem lehet keszen kapni hanem mindent magadnak kell csinalni 'from scratch', amit en gyulolok. Nem lehet elore csomagolt szendvicseket kapni amit majdnem minden nap enni szoktunk UK-ben; nincsenek elore csomagolt salatak, elore szeletelt zoldsegek, stb. Nincsenek vegan kajak; szojatejet az egesz orszagban nem lehet kapni, mikozben pl. UK-ben, Szaudiban es Indiaban minden elelmiszerboltban van es en naponta inni szoktam. Szojasajtot, szojayoghurtot egy boltban lehetett kapni az egesz varosban, mikozben Londonban mindenhol. Munchenben meg kavezni sem tudtam egy Starbucksban pl. mert nincs szojatejuk (UK-ben mindenhol van szojatej).

UK-ben utkozben, munkaba menet venni tudok magamnak egy csomo dolgot amit szivesen eszem napkozben; Nemetorszagban ez kizart, mivel teljesen masfele pekaruik vannak, csupa olyan dolog amiket en nem szeretek, szamomra ehetetlen Pretzels es a tobbi. A Nemetorszagban kaphato edessegeket is utalom, mikozben nem lehet kapni azokat amiket szeretek (mint pl. muffin). Vegul ami nagyon kiakasztott azok az ettermek voltak; en szeretek etterembe jarni, de itt alig volt olyan ami kicsit is erdekelt volna es pl. az un. indiai ettermekben izetlen, alulfuszerezett, szamomra ehetetlen eteleket szolgaltak fel tul magas aron.

Osszessegeben: gasztronomiai sivatag volt szamomra Nemetorszag, azota is elojon neha remalmaimban a Lidl (ja es azt mennyire utaltam hogy nem kepesek nejlonzacskot adni es a bolygo megmentese erdekeben folyton koszos hasznalt nejlonzacskokat kellett magammal hurcolasznom!) :)))

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.15. 19:51:45

En mindenesetre megebedeltem a tegnap sutott fuszeres csaszart hagymaLekvarral, tortkrumplival meg ecetes szilvaval,, majd csinaltam ket tepsi retest, me egy jo adag stefaniat, most ultem le. Mindezte delutan otkor kezdtem, miutan kitartott feleseg modjara hajnaltol vegigdolgoztam a napot az emberemmel.
csak igy mondom
A read onlyknak is
Most ez igy a vacsorarol jutott eszembe,..

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.15. 19:53:18

@Mirjam2: magyarorszagban akkor ne is gondolkodj...

montroyal ( CAN qc) 2015.02.15. 19:54:31

@Philosoraptor: a szobabol nem veszelyes ... garazsba beszallsz az autoba ,garazsba kiszallsz az sem rossz , ha szereted a teli sportokat ugy is jo ... viszont ha ezek kozul csak a holapatolas jut .. az nem vidam
tegnapi termes .. pedig ezen a télen tobbszor ellapatoltam mar az erkelyrol ...

www.kepfeltoltes.hu/view/150215/IMG_1623_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
www.kepfeltoltes.hu/view/150215/IMG_1624_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

2015.02.15. 19:55:23

@Herr Géza: Dehogy nincs: konkretan Munchenben van a Galeria Kaufhofban, ott szoktam custard-ot meg pl. Christmas pudding-ot venni. Itt Szaudiban is van egy egesz polc brit kajaknak a szupermarketben :)

pasztasuta 2015.02.15. 19:56:47

@Mirjam2: Egyszer írtam egy listát az itt élés pozitív és negatív oldalairól: a kaja dobogós helyet nyert a pozitív okok között. :D

DieNanny CH 2015.02.15. 19:57:08

@montroyal ( CAN qc):

Már nem Juneau a főváros?? Mikor legutóbb dokut néztem Alaszkáról (kb 20 éve), még az volt. Arra emlékszem belőle, hogy tiszta szürke az egész, még a "parlament" is egy szürke betonkocka. Vagy keverem valamivel?

blackhairlady 2015.02.15. 20:03:57

@P.Elliot: A TV paprika a tolteni valo roviditese, amibol (-ben) a toltott paprika keszul (jujj de szeretem). Es szerintem ugyanaz csak talan meretbeli kulonbsegek vannak.
En is kezdetben a zold (sot piros es sarga) kaliforniaibol csinaltam a lecsot, aztan egyszer felfedeztem ezt a normal sarga paprikat, na azota abbol keszul. De nekem a masikfajta is nagyon izlett, a nagylanyom meg kimondottan keri neha, hogy a vastag zold husubol sussem.

33621 2015.02.15. 20:04:04

@Mirjam2: Szója tej meg előre csomagolt szendvics! Szója fa@om! innen már csak a következő lépés a guminő ill. a mű k@ki! :::-)))

DieNanny CH 2015.02.15. 20:05:08

@Mirjam2:

Jé, ezt az oldalát nem ismertem Ném.o-nak. Annyit tudok, mikor 2008-ban egy családommal a Legolandban voltunk, úgy kellett vadászni az eszpresszókávéra, mert minden más volt, ez meg csak 1 boltban. (Mármint Legolandon belül, mert csak ott voltunk 2 napot.)
Mikor a kórusommal voltam, családoknál laktunk, meg félig gyerek voltam, azt ettem, amit elém raktak. Meg hát alig jöttünk ki a szocializmusból, és Heidelberg meg Frankfurt egy csoda volt nekünk.

Herr Géza 2015.02.15. 20:05:15

@Mirjam2: Na most lepetéztem, te az NDK-ban jártál 1987-ben és azt mondták, hogy az Németország????isten bizony csinálok neked holnap néhány random fotót, gyakorlatilag egyenetlen "vádpontod" nem áll meg...
???????????

2015.02.15. 20:06:02

@pasztasuta: Ugye hogy nem mindegy? :) Ilyen szempontbol tenyleg megertem Davidot hogy szenved mert az etel tenyleg elegge meghatarozo tenyezo az eletminoseg szempontjabol.

blackhairlady 2015.02.15. 20:06:16

@33621: Ez a borsos fustolt szlami itt is kaphato, olasz, es valami irdatlanul finom, foleg valami jo fele sajttal...Meg jo, hogy eppen most ebedeltem.

blackhairlady 2015.02.15. 20:08:25

@33621: Olyan is van:) Egyszer vettem, gondoltam megkostolom, ovatosan az eret is kivagtam, raszeltem a vajaskenyeremre, beleharaptam, majd azzal a lendulettel ki is koptem, es 2 napig nem ereztem a szamszelet:DDD

montroyal ( CAN qc) 2015.02.15. 20:08:54

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Anchorage a fovaros azt hiszem a 3. legnagyobb USA varos .. teruletileg! nem lakossagba .. de kulon van az administrativ fovaros Juneau ..talan igy beszelnek a ket varosrol ..

blackhairlady 2015.02.15. 20:09:35

@morsels: A mexikoiak mindent termesztenek szerintem amit mi otthon. En pl. mexikoi pirosparikat veszek, a szine es az ize is vetekszik a legjobb magyareval.

blackhairlady 2015.02.15. 20:12:39

@**mimi**: En is:) No de hat a jo feleseg koveti a ferjet a Marsra is:)))) Szerintem emg ezerszer meggondolja azt az alaszkas dolgot, amugy pedig Key Largon akarunk venni egy kis pici hazat ha ezt es az otthonit eladjuk, oda mindig el lehet menekulni ha tul hideg van vagy tamad a barnamaci:)

2015.02.15. 20:13:24

@Herr Géza: Nyugodtan csinalj fotokat, en nem vadolok senkit semmivel, leirtam hogy en hogyan eltem meg, termeszetesen nem 1987-ben tortent. Megjegyzem hogy nem direkt szivattam magamat, arrol meg nem tehetek hogy utalom az iztelen kajat :)

montroyal ( CAN qc) 2015.02.15. 20:13:34

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: kikerestem szoval most mindketto de mar tobb hivatal van Anchorage-ban

While Juneau is the official state capital of Alaska, there are actually more state employees who reside in the Anchorage area. Approximately 6,800 state employees work in Anchorage compared to about 3,800 in Juneau.

Herr Géza 2015.02.15. 20:14:03

@Mirjam2: Ja, a bajorok mazohisták.... Egyébként persze, lehet kapni itt angol vackokat is, de a szupermarketek "International" során nincs England/GB részleg. (Az orosz viszont megdöbbentően nő...)

blackhairlady 2015.02.15. 20:16:08

@**mimi**: Egyebkent tegnap, februar 14.-en kint napoztam a kis bikinimben az udvaron, es kelloen le is barnultam:) Na ennyire vagyom en Alaszkaba:D

2015.02.15. 20:16:18

@~~Babette~~: Mo., az en 100% szubjektiv szempontjaim szerint, meg mindig jobb ilyen szempontbol, legalabbis Bp. Pl. tobb szojatermeket lehet kapni, jobbak az ettermek, stb.

blackhairlady 2015.02.15. 20:17:39

@tildy[UK]: Ne add fel a magas labdat a tejfollel, mert megint 20 hsz-en keresztul lesz kifejtve, hogy hogy hianyozhat valakinek a TEJFOL!:))

2015.02.15. 20:18:04

@33621:
Igaza van Maxnak a hanyatlo Nyugattal kapcsolatban:)))))
Minden eloregyartott, minden mu, mindenki mas akar lenni, mint ami:)

blackhairlady 2015.02.15. 20:18:25

@Herr Géza: Ha lenne, mi lenne rajta?:DDD

NIKI LAURA 2015.02.15. 20:24:21

@diggerdriver: Hagyd.
Megtetted,amit meglehetett..

2015.02.15. 20:24:28

@Mirjam2:
A szoja a leginkabb GMO noveny a vilagon. Haziallatnak sem adnam, nemhogy embernek:(

Herr Géza 2015.02.15. 20:27:33

@Mirjam2: Az ízlésről nem is vitatkoznék, az nyilvánvalóan szubjektív, de ha nem cipőboltban kerested, akkor nekem ne írj ilyeneket, hogy itt nincsenek vegán cuccok, szójatej, zacskó a Lidl-ben, muffin (vazze, még a falusi pék is csinál), előre csomagolt szendvics, meg kész saláták.....
Engem meg pont az zavar, hogy ez sok szar műa. ilyen-olyanmentes, előre csomagolt, szeletelt, előreemésztett vacaktól lassan már nincs hely a normális kajáknak.
Ha meg itt nem találsz a péknél olyat, amit szeretsz, akkor áruld el, mit keresel ? Szeletelt lisztmentes előrecsomagolt kiflit ?? Na, az tényleg nincs.

blackhairlady 2015.02.15. 20:27:33

@montroyal ( CAN qc): Nincs, de nem is vagynal ra, hogy lassad:D

33621 2015.02.15. 20:28:10

@blackhair-lady: Fotó nincs róla mert csak akkor hisszük el?:-)

pacilecsenye 2015.02.15. 20:28:48

@Herr Géza: én is azt akartam kérdezni, hogy vajon ez a hatvanas vagy az ötvenes években lehetett. a régi szép időket idézte a német kínálat hiányosságait bemutató hozzászólás, amikor még autentikus forrásból - olyan személytől, aki még az ország közelében se járt - tudhattuk meg, mennyibe kerül a csirkemell kilója és a napfényes lakás bérleti díja... :)

csak egyetlen példa, a szójatej. aligha van olyan német áruházlánc, ahol ne lenne választék belőlük. a kauflandban szerintem legalább 5-10-féle van. s akkor még a mandulatejet, rizstejet és a többit nem is említettem.

blackhairlady 2015.02.15. 20:29:25

@Mirjam2: Az almond milk sokkal finomab nekem mint a szoja. Szojat nem szeretnek enni, annyi rosszat hallottam mar rola.

Herr Géza 2015.02.15. 20:30:11

@blackhair-lady: Paradicsomos húsgombóc konzerv, meg karácsonyi puding....
<<ez vicc volt>>
:)))))))))

blackhairlady 2015.02.15. 20:30:39

@33621: Lasd a fenti valaszom. De amire ki akartam lyukadni az az nem a kinezetem, hanem hogy februar kozepen nem biztos, hogy le tudnek barnulni A;aszkaban:))

33621 2015.02.15. 20:33:04

Montroyal megelőzött! Pedig én vágyom rá, hogy lássam azt a gyönyörű fekete hajzuhatagot egy csinos fürdőruhás MILF-en! :-)

2015.02.15. 20:35:43

@Herr Géza:
Par ev, es jon az elorecsomagolt eloreragott kaja is:) Estleg elore felemesztett. Termeszetesen elorecsomagoltan.:)

Fajankó 2015.02.15. 20:36:56

@Mirjam2:

Az nem Németország lehetett, mert én minden nap előre összevágott salátát eszek, naponta más összeállításban más szósszal, muffin meg pláne hogy van. Egyébként a tejföl és a túrórudi kivételével nem tudom mit nem lehet itt kapni, amit otthon igen. Még zölpaprika is kapható, ami persze sárga.

qkuc 2015.02.15. 20:39:50

@~~Babette~~: Ecetes szilva?! Mi a manó ...

2015.02.15. 20:41:11

@NIKI LAURA: Off
Nezed mit ajanl fel Netanyahu az uj aliyazoknak?
On

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.02.15. 20:41:43

@Fajankó: hegyes eros zoldpaprikat meg sehol nem leltem a magyar boltot kiveve. A toroknel sincs.

2015.02.15. 20:42:22

@Cascabel:
A csucs hinduk altal eloragott, elore emesztett, elore csomagolt Gangesz vizben tartositott tofu lesz:)
PS: csak yogazas kozben, fejenallva fogyaszthato, sitar zene mellett:)

2015.02.15. 20:43:13

@Herr Géza: Nem kell felizgatnod magad. Masfele pekaruk vannak Nemetorszagban mint pl. UK-ben, es az en izlesemnek nem felelnek meg a Nemetorszagban kaphatoak, ennyi. Nyilvan van aki forditva van vele. Szojatej: mikor en ott laktam, nem olyan regen, konkretan sehol nem lehetett kapni ami nekem nagy problema mert lehetoleg minden nap szoktam inni. Szendvicsbol es salatabol volt egy kisebb valasztek de messze nem annyi es nem olyan fajta amit en megszoktam vagy amit szivesen ennek. Zacsko van de fizetni kell erte es csunyan neznek rad mert a legtobb ember viszi a sajatjat.

Egyebkent tenyleg vicces, ahanyszor le merem irni hogy nekem valami nem tetszett Nemetorszagban, mindig ilyen kiakadt reakciokat kapok mintha ez valami arulas lenne :). Ez az igazsag, iszonyuan szenvedtem a kaja-helyzettol Nemetorszagban, napi szinten. Ertem hogy van aki szereti az ott elerheto eteleket, azt nem ertem miert kell azon csodalkozni hogy nem mindenki. En egy fuszeres, azsiai eteleket kedvelo vegan ember vagyok es nem talaltam meg az izlesemnek megfelelo eteleket Nemetorszagban. Es a Pretzl-t sem szeretem, meg a sort sem. Ez van.

**mimi** 2015.02.15. 20:43:28

@blackhair-lady:
akkor el tudom képzelni :))))))

2015.02.15. 20:44:26

@Mirjam2: Egyebkent a ferjem is ugyanugy reagalt az etel-helyzetre ahogy en szoval nem vagyok egyedul a velemenyemmel.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.02.15. 20:49:01

@Mirjam2:
"Nemetorszagban semmit nem lehet keszen kapni hanem mindent magadnak kell csinalni 'from scratch', amit en gyulolok. Nem lehet elore csomagolt szendvicseket kapni amit majdnem minden nap enni szoktunk UK-ben; nincsenek elore csomagolt salatak, elore szeletelt zoldsegek, stb."

es ez igy is van jol. Jobb szeretem sajat magam osszeallitania szendvicseim , herotom van a haromszogszenyoktol itt, alig van ami az izlesemnek megfelelo.

Tavalyelott kolnben volt szojatej a starbucksban.

UK-ben normal boltban nem nagyon van normalis zsomle, csaszarzsomle, az, hogy egy jo ropogos kenyerhejat ropogtassak kb ismeretlen fogalom.

Peksuti itt majdnem mind tomve van cukorral, full edes, szamomra ehetetlen - legdurvabb a fankjuk vastagona tetejen cukormazzal - mig a nemeteknel nem ismeretlena sajtos pogacsa, a pretzel, vagy egyeb, kevesge gejl peksutemeny.

"Osszessegeben: gasztronomiai sivatag volt szamomra Nemetorszag, azota is elojon neha remalmaimban a Lidl (ja es azt mennyire utaltam hogy nem kepesek nejlonzacskot adni es a bolygo megmentese erdekeben folyton koszos hasznalt nejlonzacskokat kellett magammal hurcolasznom!) :)))
"

Hat akkor ajanlom Magyarorszagot, ott sem adnak mar nejlont. :) Egyebkent lehet venni a lidlben nejlont, ha kell. Es ezerszer jobb aszalt gyumolcsot rakni vagymagvakat a penztarhoz, mint a szinten gejl csokoladekat.

Btw imadom UK-t, imadom hogy rengeteg etel/kultura elerheto tobbnyire, de ha csak a hasamra gondolnek, gond nelkul inkabb a nemetek mellett tennem le a voksom, minden fele szinten.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.02.15. 20:50:16

@Mirjam2: Azert van ez, mert te pont ilyen haraposan tudsz reagalni, ha valaki kicsit is negativan emlegeti az indiai konyhat. :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.02.15. 20:51:53

@blackhair-lady: :D A tejfol az nekem legalabb annyira fontos, mitn mirjam2-nek a fuszeres etelek :D

Tejfolben amugy K-europai ( litvanok es lettek is) toppon vannak. Az tejfol. A soured creme, creme fraiche csak valami tejfolpotlo:D

pasztasuta 2015.02.15. 20:54:12

@Mirjam2: Én Magyarországon szenvedek, mert bevásárlásnál vadászni kell az egészséges kajákat, kb csak bioboltokban lehet őket kapni (Tesco-t, Auchan-t nem tudom, mert nem jártam sose autóval bevásárolni, csak gyalog a normál méretű szupermarketekbe), itt szerencsére nincs ilyen problémám, mert sokkal nagyobb kultúrája van a tudatos táplálkozásnak.

2015.02.15. 20:54:18

@Fajankó: Nem tudom neked hol van az 'otthon' szoval ezt a reszet nem tudom ertelmezni; en, ha mar meg kell nevezni egy helyet, leginkabb Londonban vagyok otthon. Kivancsi vagyok tenyleg lehet-e ilyen salatakat kapni Nemetorszagban: www.waitrose.com/shop/ProductView-10317-10001-36798-Waitrose+adzuki+&+edamame+bean+salad, en az ilyeneket szeretem. Nem talalkoztam veluk az ottani boltokban de lehet hogy van ahol kaphatoak.

eagles 2015.02.15. 20:58:33

Hát azért az nem semmi, mikor egy nőnek az a legnagyobb kínja, hogy nincs előre csomagolt falnivaló, mert még arra is lusta, hogy szendvicset csináljon.

2015.02.15. 21:00:39

@Cascabel: Szerintem eleg idos vagyok mar ahhoz hogy eldontsem kockaztassam-e a szojatej ivast. Nem akarok szemelyeskedni de jol tudom hogy te pl. dohanyzol? Na az semmivel sem egeszsegesebb mint a szojatej, megsem szolok be neked hogy szerintem hagyd abba.

2015.02.15. 21:07:20

@tildy[UK]: Az a kulonbseg hogy rajtam kivul mindenki elfogadja teljesen termeszetesnek itt a forumon hogy az indiai kaja potencialisan ehetetlen, 'tul fuszeres', egeszsegtelen stb. Viszont mikor elmondom hogy szamomra ehetetlen az iztelen / egysiku nemet kaja akkor mindenki felhaborodik vagy ertetlenkedik. Mindegy, mar megszoktam...

Herr Géza 2015.02.15. 21:11:29

@Mirjam2: Bocsika, nézd meg mit írtam: úgy kezdödött, hogy ízlésröl nem vitatkozom, mert miért is lenne egyforma. Ha azt írod le, hogy utálod a német kajákat, semmi bajom vele. De a többit így ide....od, hogy ez nincs, az nincs meg amaz nincs.... Tényleg hajlamos vagyok azt képzelni, hogy az Aldi-Lidl-Penny-stb. boltokon kívül nem jártál máshol, mert azokban ugye jellegük miatt tényleg viszonylag szük a választék. Mellesleg már ott is van szójatej, meg laktózmentes, meg csomagolt saláta, meg elöre szeletelt, hámozott krumpli (grrrrrr...). A nag

pappito · http://pappito.com 2015.02.15. 21:11:37

@NIKI LAURA: "Ki az a butuska,aki New Z megy mosogatni?"

Pl. akinek working holiday vizuma van, kis butuska

"a legrosszabb bevandorlas politikaja Ausztralianak es NZ van."

Úgyérted, hogy kummantós autószerelőket nem engednek be, hogy itt is csaljanak-lopjanak, kerülgessék a szabályokat mint otthon? Minden ország bevándorláspolitikája az adott ország érdekeit védi. Nyilván van oka, hogy rád az általad említett országoknak nincs szüksége.

2015.02.15. 21:12:42

@eagles: Ja persze viszont egy ferfi igazan elvarhatna egy notol hogy elore csomagoljon neki szendvicset, ugye igy gondoltad? :) Hat nem, koszi, inkabb megveszem. Foleg hogy a kedvencem az avokado szendvics pine nuts-szal, tudod mikor fogom azt magamnak otthon megcsinalni. Ha te nem vagy lusta, akkor csinald nyugodtan magadnak.

2015.02.15. 21:13:41

@Mirjam2:
Gyulolom az egeszseges eteleket, eletmodot:) Nem eszek sem gyumolcsot, sem zoldsegeket! Ez komoly! Kaven, cigarattan es zsiroskenyeren elek:) Peldaul eltiltottak a sotol veseko mutet utan, azota a sot is soval eszem:) Pedig rettenetesen fajdalmas tud lenni egy veseko gorcs:( De kit erdekel:) Minden elmulik egyszer:)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.02.15. 21:16:17

@Mirjam2: szerintem szimplan azt fogadjuk el, hogy tul fuszeres, netan tul csipos. Ami igaz is.

Hidd el szoktam nagyon csiposeket, eroseket lenni, mitobb meg most terhesseg alatt pluszban kivanom is. De ettem eredeti csipos jafrezit, hat hadd ne irjam le, milyen fejem volt tole. Eddig semmi olyan csipost nem ettem meg eletemben.

Csipos. Nagyon. Nem ehetetlen, nem egeszsegtelen, de nagyon durvan csipos.

2015.02.15. 21:18:27

@Herr Géza: Ez a maniajuk, a laktozmentes, de az engem nem erdekel mert en a kazeinre vagyok allergias a tejben igy laktozmenteset se ihatok. Az Edekaban azt hiszem tenyleg volt szojatej de az nem volt a kornyekunkon. Internetes rendeles / hazhozszallitas nincs, ami mar onmagaban teljesen kiakasztott. Ja es ami teljesen kikeszitett az a vasarnapi zarva tartas volt, hetekig a benzinkuton vett kajat ettuk vasarnaponkent mert mindig elfelejtettuk. Egyebkent hiaba vitatkozol velem, ha osszehasonlitod a nemetorszagi kinalatot pl. UK-vel vagy Franciaorszaggal (ott voltunk a nyaron nyaralni) elegge siralmas. A ferjem is ugyanezt gondolja.

2015.02.15. 21:20:54

@tildy[UK]: Neked az indiai tul fuszeres, nekem meg a nemet izetlen, ilyen egyszeru. Relativ hogy mihez kepest 'tul' fuszeres.

Herr Géza 2015.02.15. 21:21:22

@Herr Géza: A nagyobbakban (REWE, Edeka, stb.) meg ezer éve van.
Az meg külön vicc, hogy csúnyán néznek rád a hozott szatyroddal..., ott te vmit nagyon benéztél. Éppen ellenkezöleg, több olyan lánc van, ahol a nejlonszatyi drágább, mint a vászon többszörhasználatos, merthogy pont arra ösztönöznek, hogy ne borítsd be a földet müa. ganéjjal. A dm meg most kezdte el, hogy ha a használt nejlonszatyrot visszaviszed (x darabot), akkor egy hót dizájnos vászon komoly bevásárlótáskát kapsz értük cserébe....
Mellesleg évente max. 10 szatyrot veszünk (na nem azért, mert sajnálom rá a 10 centet :D), mivel mindig kosárral járunk bevásárolni. Pont nagy ívben lesz@rják, hogy veszek-e szatyrot náluk, vagy sem....

eagles 2015.02.15. 21:24:01

@Mirjam2:

Ha nekem egy nő ilyen előrecsomagolt takarmányokat tenne az asztalra, ahelyett, hogy tisztességes ételt készítene, úgy vágnám ki a házból, hogy az elfogó vadászok hoznák vissza. És ez alól te sem lennél kivétel.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.02.15. 21:26:04

@Mirjam2: nem csak en mondom, hanem banghladesi indiai munkatarsaim is. :) Persze neki az termeszetes, de tisztaban vannak a scoville ratajaval az altaluk hasznalt chilliknek, paprikaknak. MArpedig a csipossegre nem a te egyeni preferenciadat, hanem ezt a scoville skalat hasznaljak.

Herr Géza 2015.02.15. 21:33:43

@Mirjam2: UK-ban nem voltam, a francia kínálatot ismerem, a hús- és sajtpultjuk, meg a zöldségosztály kivételével ugyanaz pepitában (és drágábban). Viszont a pékségeik kenyérkínálata szerényebb, mint a németeké. (Nem azt mondtam, hogy rossz...!) Mellesleg sztem a világon nem kreálnak annyi féle kenyeret, mint a németek.
Internetes kajakiszállítás évek óta van, nem örvend nagy sikernek. Én sem rendelnék semmi kaját neten: azt meg kell gusztálni, meg kell forgatni, pont a lényeg vész el belöle (én még imádok piacolni..), én ad hoc szeretem kitalálni mi legyen a menü... Tömegcikket rendelnék, de az meg annyi nem kell: raklap liszt meg raklap ásványvíz elég lassan fogy el....
A vasárnapi nyitvatartás meg: passz, nem tudnám megmondani, hogy tényleg hiányzik-e. Itt sosem volt, erre állt be az élet. Én otthon kihasználtam, tetszett is, hogy van, de barikádra nem mennék érte (elvonatkoztatva az otthoni politikai hátterétöl).

2015.02.15. 21:33:52

@tildy[UK]:
Par eve egy haverom Vancouverben megkinalt valami eros trininadi chili szosszal. Figyelmeztetett, hogy csak egy fogpiszkalo hegyehez erintett cseppet kostoljak. Persze, majd en! Egy kaveskanalnyit vagtam be belole. Embertelen eros, csipos vol! Fel ora utan, mikor hazaertem, elkezdtem izzadni, omlott rolam a viz, a szivem majd kiszakadt, ugy dolgozott. Megijedtem, halalfelelmem volt, hivni akartam a mentoket, de a telefonomig sem tudtam elmaszni, ami ket meterre volt. Szerencsere fel ora alatt rendbejottem. Azota csak fel kaveskanalnyi chili szoszt eszek:)

Herr Géza 2015.02.15. 21:34:19

@Herr Géza: Ja, a feleségemnek is ez a tapasztalata...:))))))))

blackhairlady 2015.02.15. 21:42:29

@33621: Sajnos nincs hajzuhatagom:)

Herr Géza 2015.02.15. 21:44:21

@Mirjam2: "Ja es ami teljesen kikeszitett az a vasarnapi zarva tartas volt, hetekig a benzinkuton vett kajat ettuk vasarnaponkent mert mindig elfelejtettuk"
Na ezt én inkább titokban tartottam volna. Az, hogy nem tudod oké, de legkésöbb akkor, amikor fölkenödök a csukott ajtóra én biza megjegyzem..... :))))))))

blackhairlady 2015.02.15. 21:48:49

@Mirjam2: Indiaban vannak ilyen elore csomagolt kajak?

eagles 2015.02.15. 21:49:16

@Herr Géza:

A benzinkútnál is finom, friss előrecsomagolt szendvicsek vannak. Főleg vasárnap.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.02.15. 21:50:49

@33621:
Szójanővérkének hogy befostam...
Hofi
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))

blackhairlady 2015.02.15. 21:51:53

@Herr Géza: Itt ingyen van mindenhol a nylon szatyor, sot sokszor 1 db dolgot tesznek egy szatyorba, de en inkabb viszem a vaszon taskamat (ami nagyon cuki) a bevasarlashoz, mert egyszeruen ruhellem a 100 kulon szatyrot.

33621 2015.02.15. 21:55:47

@Mirjam2: Kedves Hölgyem nekem például nem kell előre csomagolni szendvicset mert én az nem szeretem. Drága anyám mindig csomagolt valamit reggelire az iskolába menet, de mivel én nem szoktam reggelire a mai napig sokat enni így az a kaja mindig máshol landolt. Nem minden férfinak kell előre készített szendvics!
Megcsinálom én magamnak ha kell, de akkor azt frissen meg is eszem.

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.15. 22:00:39

@Mirjam2:
pontositok
majdnem mindenki

Imadom az indiai kajt
Csak elegendonek tartottam egyszer elmondani az elejen:-)

2015.02.15. 22:00:40

Egeszseges eletmod:
Vasarnap du. 2 van, haverjaim nem regen keltek, csinaljak a reggelit, nagy "health freak"-ek: edzoterem, gyuras, egeszseges kaja, proteinek, steroidok, yogurt, szojatej, kokusztej, stb. Latom, tori fel a tojast, a sargaja a szemetbe. Kerdem, miert? Zsiros. Megall az eszem!:( A dohanyzast gyulolik, de a kendert rendszeresen szivjak, neha mast is:) A sorrol, whiskyrol nem is beszelve:) Nesze neked egeszseges eletmod!!!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.02.15. 22:01:33

@tildy[UK]:
Én bármerre járok mindenhol látok hegyes zöldpaprikát olyat mint otthon de egyik sem erős.
Pontosabban néha minden előzetes figyelmeztetés nélkül belefutsz erősbe.

montroyal ( CAN qc) 2015.02.15. 22:04:42

@Mirjam2:
elore csomagolt szendvics ...? ezert nem nosulok meg, hogy ezt csinaljon nekem a nejem ... fott kajat eszem mindennap ..viszont eleg vasarnap fozni 1-2 felet , az jo nekem egesz hetre ...de akkor sem esem ketsegbe, ha nincs ido fozni, akkor van melyhuto a muhelybe es kiveszek valami kesz kajat vagy telefon .... de ez ritka ...

P.Elliot 2015.02.15. 22:42:10

Most miert kot bele mindenki Mirjamba?
Elorecsomagolt kajat esznek? Ha ok ugy szeretik? Es olyat! Ha egyek ha az esik jol!
Nem ertelek benneteket!...

pappito · http://pappito.com 2015.02.15. 22:54:23

@Herr Géza: " Éppen ellenkezöleg, több olyan lánc van, ahol a nejlonszatyi drágább, mint a vászon többszörhasználatos, merthogy pont arra ösztönöznek, hogy ne borítsd be a földet müa. ganéjjal."

itt sajnos csak részben van ilyen, ahol vásárolunk, ott a polcra pakolt áruk dobozait a földön hagyják és/vagy a pánztárak után felhalmozzák egy helyre, úgyhogy fogsz párat és belepakolod a vásárolt motyót, otthon meg majd elviszi a szelektíves a többi papírral. Szerintem ez civilizált módszer, meg könnyebb is a kocsiba pakolni dobozokban a zsákmányt.

Mivel körben víz van, csomó ilyen felvilágosító izé van, hogy a nejlonzacskók mit művelnek a tengerekben, szóval nem kunszt lemondani róla, ha van értelmes alternatíva.

Sajna a legtöbb helyen továbbra is a zacsi megy, évente sokmillió zacskó megy landfillbe, viszi el a szél, kerül élővizekbe, stb. Azért hogy öt percig legyen benne valami :( nem vagyok egy grinpisz, de ez nagyon nem tetszik.

pappito · http://pappito.com 2015.02.15. 23:00:30

@P.Elliot: hát tildy is megkapta a magáét a tejfölmánia miatt, úgy ltászik mindenkinek jár egy saller (vagy 15perc hírnév :)

mondjuk előrecsomagolt szenya és előrecsomagolt szenya között is lehet fényévnyi különbség, és pláne szendvicsföldön (bárhol ahol tömegesen élnek angolszászok) azért nem az utasellátós hurkásszendvics megy leginkább.

Meg azt sem értem, ha lemegyek a habitual fixbe ebédre egy salátáért, amit ott válogat össze nekem a menyus, az mennyivel jobb, minthogy a menyus ezt már megcsinálta reggel, nekem meg csak fel kell kapnom a készet és go? A cuccok úgyis ott ülnek a hűtőben felszeletelve.

montroyal ( CAN qc) 2015.02.15. 23:04:20

@P.Elliot: +1... azert en nem eszek azt...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.15. 23:12:58

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Ha válaszoltak már akkor bocsi, de hát persze hogy.Mindenhol, ahol q sok hó jég olvad ki tavasszal (Alaszka, Szibéria, Lappföld, stb) ott nyárra egy köbméter levegőben van két köbméter szúnyog...Hogy rohadna meg mind az összes vámpírja.
:-))))))))))

P.Elliot 2015.02.15. 23:14:30

@pappito: Pontosan!

Itt az elelmiszer uzleteknek nagyon komoly keszetel reszlege van amit reggel megfoznek meg osszeallitjak a szendvicseket, megsutik a csirket, osszekeszitik a salatahoz valokat amit a vasarlo maga allit ossze hogy mibol mennyit, fontra fizet. Aki nem akar fozni az innen pakolja egybe amit vacsorazni akar, nagyon joizuek!
En nem vagyok nagy szendvics evo de pont a mult heten onnan vettem magamnak egy felet ebedre/ olasz tipus, salata, paradicsom, szeletelt sajt, szalami volt benne 2 fajta, jol megtomve, fizettem erte 3.99-et tobb mint egy jokora arasznyi volt, francia kenyerben rakva, a felet tudtam csak megenni. Ugy alakult hogy jottem a tornaterembol es nem haza mentem hanem tovabb nehany dolgot elintezni es mivel vasaroltam is, igy oldottam meg az ebedet. Jollaktam a felevel, izletes volt.
Otthon szinte tobbe kerult volna osszeallitani szerintem mert a sajt nem olcso, a szalami sem, a kenyer maga sem ez a fajta.
Eleg sokan vasarolnak ott munkaido utan is, plene meg ebedidoben a kozelben dolgozok!

P.Elliot 2015.02.15. 23:16:04

@geegee: De nem rohad ki! Elnek es virulnak! Sajnos!

P.Elliot 2015.02.15. 23:27:38

@geegee:
Mult nyaron voltam New York allamban az Adirondack hegyvonulatnal es nezegettuk a kis tavakat, horgaszhelyeket hogy milyenek bennt az erdoben. Egy kicsike falunal bementunk a vegyesboltba valamiert es lattam hogy komoly kemping felszerelesuk van, minden targykorban, vagyis turistakra szamoltak.Amultan nezegettem egy kezeslabas szeru micsodat aminek meg fejfedoje is volt, suru szunyoghaloszeru anyagbol, a horgaszashoz ajanlottak, netan hogy abban mozogjal arrafele bennt az erdoben? Halalra nevettuk magunkat rajta bar lehet ha letanyaztunk volna rohantunk volna megvasarolni...
Arrafele is sok szunyog lehetett ezek szerint.
Abban a boltban mas oriasi dolgot is lattunk! Fat arultak osszekotve! Fahasabokat, tabortuzhoz! Korben fak, oriasi erdo. lehullott agak, kicsik, nagyok, rengeteg, meg fejsze se kellett volna!
De arultak a fat a tabortuzhoz! Azt hittem hogy rosszul latok!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.15. 23:29:42

@Dragonlady (now in Thailand): A tandori csirkének van vajon valami köze a Tandori Dezsőhöz? :D

pappito · http://pappito.com 2015.02.15. 23:32:49

@geegee: biztos ugyanolyan az ízük :)

P.Elliot 2015.02.15. 23:34:55

@pappito: Te ettel Tandori Dezsobol? Hehehe....

pappito · http://pappito.com 2015.02.15. 23:54:48

@P.Elliot: nem ettem, csak feltételeztem. Ha valami úgy megy mint egy kacsa, úgy hápog mint egy kacsa és úgy hívják, hogy kacsa - na akkor az tandori dezső :)

P.Elliot 2015.02.15. 23:56:57

@pappito: Mindenesetre marha jol jott ki!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.16. 00:06:35

@qkuc: Manapság a makói hagyma is Kínából jön...Szomorú.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.16. 00:14:30

@montroyal ( CAN qc): Há' hagyd a francba a lapátolást, a tavasz megold mindent.Szó szerint is... :D

Fajankó 2015.02.16. 00:23:17

@Mirjam2:
"Nem tudom neked hol van az 'otthon' "
Negyedszerre elárulom : ))) ,
de lassan kezd vmi derengeni nálam is.....

Fajankó 2015.02.16. 00:23:17

@Cascabel:

" Par eve egy haverom Vancouverben megkinalt valami eros trininadi chili szosszal. " Talán cuccot akartál írni:? :)))))))

program készítő 2015.02.16. 00:23:17

Na,azért a németek serm sermmik,vasárnap eladják a szemetüket a fohlmarkton,konzerveket stb-nekik azért jó a vasárnapi zárvatartás(rokont csak étteremben fogadnak,fürödni vasárnap nem szoktak otthon,nem mehetsz látogatóba mert nem nyít ajtót)

Muscari 2015.02.16. 00:29:32

@tildy[UK]: az egyetemen azt tanultuk, hogy a koriander levének poloskaszaga van, én ehhez tartom magam. Nem eszem rovarokat :-)

Muscari 2015.02.16. 00:36:04

@tildy[UK]: hozzám is közel áll a német ízlés, lehet, hogy keresnem kell egy Lidlt. Rendszeresen veszek frankfurtert is, nagyon finom baromfi virsli, de mást nem nagyon szoktam. A munkahelyemen volt már apple strudel, a múltkor még meg hungarian gulash is. Leszámítva a répát egész finom pörkölt volt :_-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.16. 00:36:06

@pappito: Újrapapír-zacskót nem használják.Itt felénk már szinte csak az van és marha strapabíró.Legutóbb beleraktam vagy 15 kilónyi üveges cuccot, röhögve bírta.Igaz, a papír szélével meg kb borotválkozni lehet...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.16. 00:39:33

@P.Elliot: Valami ipari méretű szúnyogirtó gépezet kellene, talán mint a hátra szerelhető gyümölcsfa-permetező.Csak lehetőleg motoros, mert egy oldalról Svájcinégerré válni az hülyén néz ki.
Na, én csak ilyesmivel mennék a kiolvadt tajgára, tundrára.
De részemről is inkább a -41 fok.A -34-et még bírtam, pár éve...

pappito · http://pappito.com 2015.02.16. 00:42:22

@geegee: nem nagyon papirzacskóznak, de minek is, ha úgyis ott a sok áru doboza, amit csak kidobnának, így meg hazahordja benne a proletariátus a bevásárlását.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.16. 00:43:09

@P.Elliot: Na, az a szúnyogrprúf ruha, az jó lehet, főleg, ha nem bírja a rohadék átdöfni.

Hasábfát itt is lehet kapni, átkötve, igaz, én városról beszélek.Gondolom, inkább kandallóba szánják, de tábortűzhöz is jó.Lehet, nem mindenki szeret fát gyűjteni, hasogatni, stb.Meg estelg lehet az erdei fa vizes is, mittudomain.De alapból én is fejszéznék.

adg 2015.02.16. 00:43:44

@NIKI LAURA: ugye te meg mindig nem vetted eszre, hogy a sajat tudatlansagod es rosszindulatod miatt lehazugoztad a blog szerzojet? Most jossz martirt csinalni magadbol, hogy o te szerencsetlen, meg hazugnao sem lehet nevezni valakit.

Figyelj, az ellenvelemeny ugy nez ki, hogy "szerintem igy vagy ugy, vagy nem ertek egyet"
Az, hogy nem kell elhinni a leirtakat, mert az nem ugy van, az nem ellenvelemeny, plane, ha a sajat hulyesegedet meg fals, rossz helyrol szerzett informaciokkal probalod alatamasztani.

Lehet ezt is, vannak ilyen blogok, ahol rogton a szerzo anyazasa a szokas. De te szivesen irnal egy posztot, ha rogton jonne valami okoska, hogy a szerzo hazudik, hiszen Fairbanksben nincs minusz 40 fok februar elejen, hisz most neztem meg Anchorage marciusi idojaras ELOREJELZESET!!!! es az irjak, hogy 5 fok lesz.

Na mindegy, majd a mai posztnal megint bevetheted magad. Te szegeny, meg nem ertett martir.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.16. 00:46:51

@Muscari: Haha, én is így vagyok vele, hogy van egy q büdös poloskaszerű szagú fűszer, de nem tudtam hogy melyik. (Nem vagyok egy főzős, a zsíroskenyérnél, és a teánál megrekedtem...)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.16. 00:48:44

@pappito: :-))
Télleg? Ennyi erős doboz van?Itt is előfordul, de nem szokták hagyni , ill. arra várni, hogy a jónép elhordja.Persze aki költözik, az minden ilyesmit begyűjt, mi is így voltunk vele...

P.Elliot 2015.02.16. 00:52:22

@Muscari: Koriandert tesznek az elrakott savanyusagba is befozesnel, finom izt ad. Most nem akarok lemaszni a konyhaba hogy megszagoljam hogy milyen szagu/ majd kesobb/, bar nincs osszehasonlitasi alapom, nem tudom hogy milyen szaga van a poloskanak..
Nem minden fuszer furcsa szagu, meg elnyomja a mas fuszer szaga, illetve massa formalja.

P.Elliot 2015.02.16. 00:55:10

@geegee: En meg tiszta rohejnek tartottam hogy erdobe fat cipeljek tuzet rakni! Ja, es ott az a kis rakas 10 dollarert volt kiirva/ itt olcsobb ahol lakok/....gondoltak a turista ugyis megveszi!

pappito · http://pappito.com 2015.02.16. 00:58:23

@geegee: amikor pakolják a sampont meg a mittoménmit a polcra, akkor kivágják a doboz egyik oldalát, feltosszák a polcra, amikor a doboz kiürül, megy a földre, a kedves vásárolók meg felszedik és belepakolnak. A barkácsáruházban egy egész halom kartondoboz van külön a pénztárak mögött, csak kiszedsz amennyi kell és mehetsz. költözéskor egy csomó dobozunk onnan volt nekünk is.

A bolt spórol a reciklingen, a juzer meg nem zacskózik, mindenki nyer...

Muscari 2015.02.16. 00:59:37

@Mirjam2: Jézusom, nálam ez pont fordítva van. nem szeretem a muffint meg a csomagolt szendvicset, meg a száraz mű sütiket, viszont a német csokikat igen, főleg a marcipánosat. A kész kajákat meg én sem szeretem, egy négytagú családot elég nehéz is lenne minden nap azzal etetni, én főzök.

Elárulom neked, hogy én először rosszul voltam a boltokban, mert az áruk 90%-a más, mint otthon. Mára már megszoktam, vannak új kedvenceim is, de sok minden hiányzik.

Az viszont kifejezetten jó, hogy zsidóknak dolgozom, az ő kajáik közelebb állnak a magyar ízléshez. Bár lassan uszonyom nő, annyi halat eszem, életemben nem ettem ilyen gyakran. :-)

Muscari 2015.02.16. 01:01:08

@P.Elliot: a koriander mag az más, a savanyúságba azt teszik. Én mondjuk azt sem szeretem :-)

P.Elliot 2015.02.16. 01:02:25

@Muscari: O, en azt hittem arrol beszelsz. A novenyt magat nem ismerem, sosem lattam.

pappito · http://pappito.com 2015.02.16. 01:06:23

@P.Elliot: lehet h van valami helyi szabály az erdei tűzrakásra

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.02.16. 01:15:14

@P.Elliot: mas a koriander mag, es mas a levele. A maggal semmi bajom, de a levelének szappan ize van. Marmint nekem, meg az emberiség egy részének: ugyanis genetikai oka van, milyennek érzed.

P.Elliot 2015.02.16. 01:17:02

@pappito: Az latod lehetseges, eszembe sem jutott!

P.Elliot 2015.02.16. 01:18:06

@tildy[UK]: Erdekes! Sosem lattam magat a novenyt, nemigen termeszthetik az altalanos fuszernovenyek kozott...

Muscari 2015.02.16. 01:19:20

@~~Babette~~: én el is felejtettem írni, hogy ugyan szeretem az indiai kaját, de csak ritkán eszem, mert rettenetesen felnyomja a gyomorsavamat, főleg a cumin (magyarul római kömény), úgy vettem észre. A chicken korma az, ami a legkevésbé árt, de sokat abból sem tudok enni sajnos.

Muscari 2015.02.16. 01:21:54

@P.Elliot: itt ugyanúgy lehet csokorban kapni, mint a petrezselymet, hasonlít is rá egy kicsit, a férjem egyszer véletlenül azt vett helyette :-) Szerintem büdös.

montroyal ( CAN qc) 2015.02.16. 01:23:10

@geegee: ugy gondolod .. koszike, mert azert lapatoltam el segitettem az ugynok csajnak kitenni a tablat az erkelyre ,hogy elado a condom ... szoval szerinted tavaszra elintezodik ...

2015.02.16. 01:30:54

@Muscari: @P.Elliot:
Koriander = cilantro
A levele hasonlit a petrezselyem levelere, ugy is arusitjak, kis csomokban, csokrokban. Aprora vagva levesekre, sult husokra, tacora szorva egyedi izt ad. Illata is hasonlit a petrezselyem levevelenek az illatara.
A magja a coriander mag, amit savanyusagoknal is hasznalnak.

Muscari 2015.02.16. 01:38:01

@Mirjam2: azért a szendvics témához hozzá tartozik, hogy a Pret A Manger szendvicsei nagyon finomak, de azokat nem nevezném előre csomagolt szendvicseknek.

Azt hiszem az a különbség köztünk, hogy te meg elég fiatal voltál, amikor idejöttél és az ízlésed jobban formálható volt. 30-40 évesen az ember már jobban ragaszkodik ahhoz, amit addig megszokott, még ha ki is próbál új dolgokat.

Muscari 2015.02.16. 01:41:16

@Cascabel: a fenéket hasonlít az íze a petrezselyemre, teljesen más. Próbáltam, kóstolgattam, de köszi nem kérek belőle. Egyébként meg kertészmérnök vagyok, így van róla némi infóm :-)

P.Elliot 2015.02.16. 01:47:20

@Cascabel: Cilantro? Akkor ismerem. A mexicoi kajak keszitesehez aruljak csokorban. En nem talaltam budosnek egyaltalan! Vagy a mexicoi tipus masfajta? Nekem most csak szaritott van itthon. Neha irja a recept hogy ha nincs cilantrod akkor tegyel bele petrezselymet, vagyis megiscsak hasonlo ize van ahhoz.
Lekozelebb megszagolom a zoldsegesnel...

P.Elliot 2015.02.16. 01:48:31

@Muscari: A cumin nekem a vernyomasomat dobja meg!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.02.16. 01:54:13

@Cascabel: nagyon nem olyan az ize. Amikor először ettem, azt hittem nincs elmosva rendesen a tarolodoboz (takeaway) volt. Utána jöttem rá mi okozta a mosogatoszerizt. A petrezselyemnek tök más ize van.

P.Elliot 2015.02.16. 01:56:40

Ahhoz kepest hogy milyen morcosan indultak a hozzaszolasok es meg meg is akadt, egesz szepen felmaszott a 300 fole!
Igaz hogy sok kajarol esett szo de ezek is informaciok ha ugy vesszuk..... Na megyek kicsit tevezni a csaladdal.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.16. 01:57:56

@pappito: Áhám, ez mondjuk télleg jó.Itt is feltosszák :D a polc tetejére, de ha kiürül, valahogy nem szoktak szem előtt lenni.
De télleg sokkal egyszerűbb a vevőkkel elhordatni, mint reciklingolni... :-)

P.Elliot 2015.02.16. 01:59:50

@tildy[UK]: Lehetseges hogy a cilantrobol is van tobbfele izu-szagu? Mert itt az amerikai, illetve mexicoi etelekhez arult, termesztett nem rossz szagu!
Hiszen pl. a bazsalikom, meg masfajta fuszernovenyekbol is tobbfele izu, illatu van!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.16. 02:00:06

@P.Elliot: Csak hát a keze az szabadon van.Na mindegy, valahogy biztos megoldja mindenki, aki oda kerül...

montroyal ( CAN qc) 2015.02.16. 02:02:20

@geegee: értem én ...azert remelem tenyleg minden megoldodik tavaszra ... viszont hoember alkatreszek korlatlan mennyisegben kaphatok ...

2015.02.16. 02:03:49

@Muscari:
Illatot irtam, nem izt:) Nekem bejott az ize is, van sok olyan kaja, amit nem tudok elkepzelni nelkule, pl. a menudo (pacal leves) A cilantrot csak segitseg keppen irtam P. Elliotnak, ugyanis E-Amerikaban ugy ismerik, szinte mindenhol lehet kapni, a petrezselyem csomok mellett:)
@P.Elliot:
Ugy is hivjak, hogy kinai petrezselyem:) Kicsit erosebb, markansabb az ize a petrezselyemnel. Mexikoban nagyon nepszeru, en is ott ismertem es szerettem meg.

2015.02.16. 02:10:24

@tildy[UK]:
Elosszor nekem is kicsit mosogatoszer izu volt, de elmult egy ido utan. Most mar nem erzem azt a mellekizt. Sokszor az uzletben letepek egy darabot belole, es azt szagolgatom. Eszembe jutnak az illatarol kedves emlekek, kajak:)

pappito · http://pappito.com 2015.02.16. 02:17:04

@Cascabel: "A magja a coriander mag, amit savanyusagoknal is hasznalnak."

és pirítva kell a biltonghoz is! :)

blackhairlady 2015.02.16. 02:40:22

@montroyal ( CAN qc): akkor tenyleg komolyan gondoltad a koltozest?azt hittem csak viccelsz, mondtad, hogy milyen kozel van a munkahelyedhez.

blackhairlady 2015.02.16. 02:44:01

@Muscari: szerintem sem hasonlit. A lanyom szokta hasznalni a salataiban , de nekem sem izlik. Guakamoleba is szokott apritani, en inkabb kihagyom.

montroyal ( CAN qc) 2015.02.16. 02:58:07

@blackhair-lady: azt komolyan gondoltam, hogy nem szeretnek meg egy telet itt tolteni ... sokat segitene ha el tudnam adni a lakast ... proba cseresznye ..

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.16. 05:11:37

@DavidT: na még a gyógyszerek jutottam eszembe, gyerekkoromban anyukám nagyon sokat szenvedett velem, hogy lenyeljem, amit muszáj, de minden sziruptól stb öklendeztem, kiszúrtam az ízét másba keverve is, stb. aztán már úgy feladta, hogy el se mentünk a dokihoz antibiotikumért stb, majd úgyis meggyógyulok magamtól. - szegény nemrég tudta meg, hogy amikor kicsit nagyobb lettem, akkor már profi módon tettettem, hogy megeszem, persze rám lehet bízni, aztán a szegény húgom volt megfélemlítve, hogy nyeljen be mindent helyettem :-)

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.02.16. 05:21:05

@Dragonlady (now in Thailand): a szirupot en is utaltam, de belem tomtek, nem volt valasztasom :D

szegeny hugod! de ugyesen megoldottad a magad szempontjabol :D

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.16. 06:57:37

@Herr Géza:
na erre a vasárnapi zárvatartásra én is vagy 4 hónap alatt tudtam csak kondicionálódni :-) (az indonéz kisvárosomban, mert egyébként mindenki akkor tart nyitva, amikor akar, és a bótosok nem akartak vasárnap. ráadásul friss csirke is csak pénteken volt, hűtő akkor meg még nem volt, azóta beszerződött egy.)
mindent meg lehet szokni, kérdés, hogy érdemes-e.
viszont szeretnék egyszer egy kenyérsütő gépet. mondjuk biztos eltartana jópár hétig, mire kikísérletezném, hogy pontosan hogyan kellene csinálni, ami ízlik is.
jó, hogy van szójatej Németországban, örülök neki :-) na nem mintha szeretném a szójatejet, és utoljára NDK-s emlékeim vannak Németországból, de legyen is változatosság. :-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.16. 07:00:59

@P.Elliot: szerintem azért kötöttek bele, mert szerinte Néemtország élhetetlen és ehetetlen a kaja azért, mert 1, nem lehet 100% indiai módra étkezni, nincs pont olyan chili, stb, 2, nincsenek előrecsomagolt szendvicsek és zöldségek.
bocs Mirjam, de ez tényleg vicces volt.....

DieNanny CH 2015.02.16. 07:05:13

@geegee:

Én Dunaparti városban nőttem fel, ott ha egyik héten kimaradt a szúnyogirtás, már nagyon éreztük. És lehet, hogy azon a télen nem is volt hó... :-)
Szóval, ott van sok szúnyog, ahol: nagyon sok hó esett/semmi hó nem esett/sok a tó/sok a dzsungel. Vagyis a Föld szárazföldi területeinek 80%-án...
Még valami ismérv? :-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.16. 07:05:24

@P.Elliot: ó ja tényleg, az nekem is tetszik, amikor kint vannak a zöldségek és szószok, és összeválogathatod magadnak dobozba.
de hát ha nincs, akkor összevágom magamnak, ettől még nem dől össze a világ :-)

2015.02.16. 07:29:54

@Cascabel: Engem sem erdekel az egeszseges eletmod, az viszont vicces hogy te az en egeszsegem miatt aggodsz a GMO szoja miatt! :) Mellesleg organikusat szoktam inni ha lehet valasztani (itt lehet szerencsere es meg csak nem is draga).

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.16. 07:31:34

@pappito: ez nagyon jó ötlet, a dobozolás. engem is idegesítenek a nejlonzacskók, de sok helyen egyszerűen nem tudják értlmezni, hogy nemakarok, hogy akkor ők mégis hova tegyék? mondjuk legalább ilyen napfényre lebomlóak, picike apró darabokra esnek szét, aztán nem tudom, mennyire nagyon picikre végül. mondjuk erre is csk úgy jöttem rá, hogy egy csomó minden be volt zacskózva, cipők stb, és amikor pakoltam, felemeltem a teljesen kontinuitásosnak tűűnő zacskót, mire ötmillió ngyzetmilliméternyi narancssárga darabra esett szét...

2015.02.16. 07:35:30

@Dragonlady (now in Thailand): Szerintem semmivel nem viccesebb mint valaki Indiaban aki arrol panaszkodik hogy nem lehet mindenhol fuszertelen, nyugati, nem vegetarianus kajat kapni. Tobb mint egymilliard embernek tokeletesen megfelel az indiai konyha, raadasul vilagszerte nepszeru, ellentetben pl. a nemet vagy az angol konyhaval. Erdekes modon itt Szaudiban is, meg Franciaorszagban is, meg UK-ben is kapok szamomra normalis kajat, nem arrol van szo hogy 1000% indiaira van szuksegem hanem hogy szamomra alapveto elelmiszerekhez nem jutottam hozza Nemetorszagban, amikhez mashol igen.

2015.02.16. 07:39:02

@Muscari: 'Pret A Manger szendvicsei nagyon finomak, de azokat nem nevezném előre csomagolt szendvicseknek'

Nekem mindegy hogy minek nevezzuk, csak legyen! :)

2015.02.16. 07:41:14

@montroyal ( CAN qc): Az en ferjem nem haztartasi alkalmazottat keresett hanem tarsat. Szendvicset tud maganak csinalni ha akar, bar jobban szereti a Pret A Manger szendvicseit peldaul, ha valasztani lehet...

2015.02.16. 07:43:24

@blackhair-lady: Varosokban igen. Kisebb helyeken pedig street food, samosa, fott kukorica, gyumolcs, ilyesmi amit csak ugy ut kozben fel lehet kapni az ut mellett.

2015.02.16. 07:45:59

@Herr Géza: En inkabb elek olyan helyen ahol nem kell megjegyezni mert akkor vasarolok amikor akarok... Megjegyezni sok mindent lehet de ha nem muszaj en inkabb nem szeretnem.

2015.02.16. 07:49:42

@Dragonlady (now in Thailand): Ez kb. olyan erv hogy attol sem dol ossze a vilag hogy fuszeres, vegetarianus kaja van foleg egy orszagban. A vilag nem dol ossze, nem halsz ehen, csak ha nem ezt szereted akkor zavar. Na igy voltam en Nemetorszaggal (megjegyzem, a ferjem is igy volt vele). Nem dolt ossze a vilag csak napi szinten iszonyatosan frusztralo volt, minden ejjel normalis kajakrol almodtam es alig vartam hogy vegre normalis etelhez jussak. Persze errol beszelni nem oke mert a nemet kaja csak jo lehet, viszont az indiai eteleket nyugodtan lehet kritizalni, oke, I get the message.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.02.16. 09:10:14

@Mirjam2: nagyon nem jó az a fajta erveles , amit csinálsz. Mert izlesen felesleges vitatkozni, de a csipossegnek van fokmeroje, ami viszont abszolút nem szubjektív.

Itt szimplan annyi történt, hogy a fegyvered ellened fordítottuk páran. Hogy lásd meg, az , hogy valakinek nem jön be, még nem az ország negatív színben feltüntetése. Mert ugye Indiara rosszat mondani nem lehet.

De most már kíváncsi vagyok, miért vagy India fogadatlan prokatora?

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.16. 09:26:10

@tildy[UK]: valamelyik Masterchefben mutatták egyszer világ legcsípősebb chilijét, búra alatt, a szakácsok csak maszkban, kesztyűben és védőszemüvegben nyúlhatnak hozzá, csak azt nem értem, hogy akkor azt miben kell megenni utána, gázálarcban? :-) a nevére nem emlékszem. nem főztek vele, csak mutatták, hogy ilyen is van.

2015.02.16. 09:52:15

@tildy[UK]: Sajnalom ha neked nem tetszik az ervelesem, de hogy 'nem jo' az kb. annyira objektiv mint hogy az indiai kaja 'tul fuszeres' :). Legalabb egymilliard ember szerint az utobbi nem tul fuszeres, csak pont annyira amennyire kell, ez pedig teny, kulonben nem ennek es atvaltananak mondjuk mind Pretzelre naan kenyer helyett.

En csak es kizarolag annyit mondtam hogy nekem, egy embernek, szemely szerint nem jott be Nemetorszagban a kaja, es ezt erzekeltek itt jo paran Nemetorszag elleni tamadasnak es / vagy feljogositva ereztek magukat arra hogy az en valasztasaimat kritizaljak. Ez minden egyes alkalommal igy tortenik: ha valakinek Nemetorszagban / Svajcban / Ausztriaban nem tetszett valami akkor az emberrel van a baj mert ezek az orszagok tokeletesek, mig ha valakinek egy 'harmadik vilagbeli' orszagban nem tetszik valami az normalis reakcio es meg sajnalni is kell az illetot mert nem jut nyugati etelhez stb.

P.s.: a te logikadat kovetve en is kivancsi vagyok hogy te miert vagy a nemet konyha 'fogadatlan prokatora' :)

2015.02.16. 09:56:26

@eagles: Ja mert biztosan nagyon szeretnek a hazadban lakni, Tarzan :). Ha barhonnan megprobalnal 'kivagni' barmilyen okbol, sajnos kenytelen lennelek feljelenteni a rendorsegen, ez itt 2015 es nem a dzsungelben lakunk, ebreszto.

2015.02.16. 10:02:45

@Herr Géza: Linkeld mar be lecci hol van Nemetorszagban internetes kajaszallitas. Munchenben nem volt mikor ott laktunk, en mindent megprobaltam. A tobbi reszhez inkabb nem szolok hozza de azert azt megjegyeznem hogy Franciaorszag kicsit hiresebb a gasztronomiajarol mint Nemetorszag es szerintem nem veletlenul.

Egyebkent miert olyan nehez azt elfogadni hogy nekem, egy embernek (na jo meg a ferjem, az legalabb 2 ember a Foldon) nem jott be a Nemetorszagban elerheto kaja? Ez olyan mintha en probalnam Davidnak magyarazni hogy az indiai kaja igenis jo. Ha egyszer o nem szereti, nem szereti, ez van. Miert ne lehetne valaki aki Nemetorszagban nem szereti az eteleket? Tutira nem en vagyok az egyetlen a vilagon.

2015.02.16. 10:10:08

@Mirjam2: Na most megkerdeztem Google baratunkat mert mar kezdtem magam izolalva erezni a bolygon, ot perc alatt kiderult hogy nem, nem en vagyok az egyetlen akinek problemai voltak a nemet konyhaval... Lasd pl. parlourmagazine.com/2011/12/black-in-berlin-german-food-american-food-travel-tips/ ' The level of spice is dumbed down to correct for the German’s inability to handle hot foods. Now I know not all Germans have this issue but spice seems to be German kryptonite.'

Ezennel most unnepelyes ki is szallok a temabol es megyek, megmelegitem az ebedemet (spicy lentils with fried rice :))).

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.02.16. 10:23:10

@Mirjam2: a kapszaicint tudják mérni. Nem szubjektív. Mi több akár rideiglenes vaksagot is okozhat, száj, gyomor és beliiritacion kívül.

Az okot meg már leirtam: nagyon kevés dolgot eszek meg, répát pl egyáltalán nem. A magyar izvilagot szeretem, és a több évtizednyi évszázadnyi együtt toltott idő hatással volt mindkét nemzet konyhájára. Lehet a francia konyha híres, de attól még ami nem az, az is lehet jó és finom. Az érvelésed meg ....

Még mindig nem érted, miért csináltuk amit.
Te voltál itt az első, aki elkezdte fikazni más orszag ételet. A túl csípős, mint már többször írtam, mérhető, nem leszolás kategoria.

Simán elfogadjuk , hogy nem jött be neked, de ettől még nem lesz ehetlen. Az meg, hogy olyan párhuzamot állítasz a szendvicskeszites meg az alárendeltség közt, az meg egyenesen nevetséges.

Van, aki inkabb maga készíti el, és nem azért mert elvárás bárki részéről is, hanem mert tudja mi van benne.

Ettől még eheted a keszeteleid, meg a feldolgozott élelmiszert szeretheted, de ne hidd, hogy egészségesebb, mint amit otthon , friss alapanyagokból el tudsz készíteni.

Muscari 2015.02.16. 10:36:25

@P.Elliot: biztosan, ahogy mondjuk almából van sok fajta, a fűszernövényekből is van, csak nem annyira sok. Petrezselyemből is llehet kapni forosat is, aminek szinte semmi izé nincs, díszíteni viszont kiváló. A bazsalikomot meg dísznövényként is használják, van különböző színű is, azoknak nincs olyan erős aromájuk, bár ugyanúgy ehetőek.

BTW petrezselyem gyökér ott nálatok sincs, ugye?

Muscari 2015.02.16. 10:42:44

@Mirjam2: màr írtam feljebb, hogy a német konyha ízvilága közelebb áll a magyarhoz, mint az angol, vagy az indiai, ezért szereti sok magyar jobban. Ez nem arról szól, hogy mindenki ellened van :-)

Nekem egyébként az angol kaják is bejönnek, kivéve az, amiben sok mazsola van, mert azt csak kis mértékben viselem el.
Tegnap pl. roast beef volt az ebéd, isteni volt, csak sajnos a zsidók nem eszik a yorkshire pudingot, így azt nem adtak hozzá :-(

Haibane 2015.02.16. 10:45:33

"Működik viszont a vonzás törvénye"

eddig olvastam

Muscari 2015.02.16. 10:48:32

@Dragonlady (now in Thailand): a kenyérsütő az nagy királyság, én minden nap használom. Sok recept van fent a neten, azokból ki lehet indulni. Sütit is sütök benne, sőt a pizzatésztát is vele csináltatom meg. Zsemlét is szoktam, meggyúrja, megkeleszti, én csak megformázom és megsütöm.
Mirjamnak is meg kéne egyszer kóstolnia :-)

adg 2015.02.16. 11:01:03

@Haibane: Oh, pont akartam kérdezni, hogy meddig olvastad. :)

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.16. 11:12:41

@P.Elliot: az a koriandermag, és finom. a levele viszont poloskaszagú és ízű

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.16. 11:14:36

@Muscari: jobb helyeken adnak étkezés után ánizst, meg olyan fura cukorkát, annak helyre kéne tennie...

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.16. 11:15:31

@Cascabel:
"Illata is hasonlit a petrezselyem levevelenek az illatara."

hú, ez nem igaz. a petrezselyem jó, a koriander büdi.:)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.16. 12:26:06

OFFFF
@Muscari:
állítólag van valahol, félrerakta családtag, hogy nem jött be neki, hát én inkább kinézem magamból perpill, hogy beszórok egy csomó dolgot valami gépbe, mint hgy elmászok kenyérért, motor nélkül. ráadásul a pizza is, igen, nem tudom kézzel megdagasztani a tésztát, mindig az öcsém segített ki ezügyben. úgy ennék egy jó kis tejfölös-sajtos-almás "pizzát"! (paradicsom most nagyon nem megy.)

gyerekapja fél Indonéziát feltúrta egy kenyérsütőgépért, mióta látott egyet a helyi legmenőbb szállodában. aztán kiderült, hogy a holland tulaj hozta otthonról kézipoggyásznak. hónapok óta hallgatom, hogy kenyérsütőgééééép. szerintem tutira azt fogja kérni, hogy mikor visszamegyek, egyik kezemben Minidragon, másikban kenyérsütőgééééép :-)

@adg [Au, Darwin]:
:-))))))))

pacilecsenye 2015.02.16. 12:35:15

@~~Babette~~: nem is gondoltam, h ilyen sokan ismerik a poloskak izet...

P.Elliot 2015.02.16. 12:43:40

@Muscari: De, arulnak petrezselyem gyokeret. Igaz hogy neha megvadolom hogy mas mint a magyar, ez tul edeskes, de van. Ket fajtat is latok.

Chamroe 2015.02.16. 12:45:20

@Mirjam2: Azért a problémádat a Lidl-el nem nagyon értem:

szorolap.lidl.hu/3d4b0fa5-f5c0-496f-9799-b560ca9658b2/#/2

12 oldalnyi cucc. Kínai, indiai, thai, japán motyók.
Az, hogy ázsiai hetek vannak, annyit tesz, hogy ezeket a cuccokat kib@sszák a polcok közé, meg jobban tolják az akciókat, de attól még az év többi részében is ott figyelnek a mirelit részen, meg a polcokon.
Nini, a 2. oldal tetején még a gyömbér is ott van, pedig jól elbújt a kis huncut :D

"Nincsenek vegan kajak; szojatejet az egesz orszagban nem lehet kapni," - Hát elképzelem, ahogy végigjárod Németország összes boltját, hogy megkérdezhesd: "-Csókolom, szójatej van?"

Egyébként kint élő hasonló étkezési szokásokkal bíró (istenem,ezt de finoman írtam..) rokonom szerint No. vegán (vagy mitököm) szempontból istenkirály hely.

P.Elliot 2015.02.16. 12:46:11

@Dragonlady (now in Thailand): Amikor mi megvettuk a kenyersuto gepet 2 hetig pizzat vacsoraztunk, meg langost!
En nem is annyira a kenyersutes miatt vettem hanem hogy csodalatosan dagaszt, utana megkeleszti a tesztat ugy hogy csak beleszortam a cuccokat!
Imadni fogjatok!

morsels (törölt) 2015.02.16. 12:54:02

@P.Elliot:
Ez valosiznuleg azert lehet, mert amit te veszel, az a parsnip.
Ami hasonlit a petrezselyem gyokerre, de nem ugyanaz.
Viszont jol helyettesitheto vele.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.16. 12:55:12

@pacilecsenye: kitörölhetlen a poloskaíz. friss málnában szokott lenni sokszor :-(

@Chamroe: múlt héten megtaláltam, hogy otthon a teszkóban is van gyömbér (perpill akciós!), én ettől úgy megnyugodtam :-) kb ez az egy egyébként, amihez nagyon ragaszkodok, a citromfű nélkül elleszek. ráaádusl simán eláll pár hétig, ha nem vágja fel az ember.
nem tudom, német Lidl-ben vagy "teszkóban" mi van, valamiért nem gondolnám, hogy Magyarországra többféle dolgok tolnak, mint máshol nyugaton. szóval tetszik ez a szórólap egyébként :-)

@P.Elliot: köszi, remélem. azért a házi kenyér, mindenféle sütemény, tészta, stb kicsit más kategória, mint a bolti, nekem. van valami tartósítószer, aminek kiérzem az ízét, az lehangoló tud lenni.

Herr Géza 2015.02.16. 12:57:52

@Mirjam2: Kiskezétcsókolom, nem tetszik rendesen olvasni. Kétszer minimum leírtam, hogy nem azzal vitatkozom, hogy neked nem jött be a német konyha. Én sem azért vagyok itt. Nem is azt állítottam, hogy a német gasztronómia jobb lenne, mint pl. a francia. isten ments. Csak az nyomta föl az agyvizem, hogy kb. úgy viselkedtél, mint a "netuddki", aki bemegy a belvárosi "de-luxe-csemegébe" majd telekiabálja a világot, hogy az ominózus csirkemell ennyibe meg annyiba kerül Ausztriában. Te meg kategórikusan kijelentetted, hogy ez+az itt nem kapható. Pedig dehogynem.
Azt meg te is egyszerüen meg tudod nézni, hogy hány online kajabolt van errefelé. Google: "lebensmittel online kaufen" az elsö tíz találatból 7 shop volt. Még a Lidl-nek is van.... :))) Persze még mielött: nem állítom, hogy akkor is volt már, amikor (mikor is???) itt voltatok...

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.16. 12:58:42

@morsels: úgy lehet megkülönböztetni, hogy a pasztináknak nincs kúp ott, ahol a gyökér meg a levélszár találkozik:
www.bakker-holland.hu/is-bin/intershop.static/WFS/org-18hu-Site/org/hu_HU/XL/10318.jpg

a petrezselyemnek meg van:
img.addel.hu/termekfotok/1821/nagyarufotok/544445_nagyarufoto.jpg

P.Elliot 2015.02.16. 12:59:12

@morsels: Igen, ez az egyik fajta, a masik kinezetre is kicsi mas, jobban az otthonira formaz es a tetejen meghagyjak a petrezselyem levelet! Ez kevesbe edeskes es a levelnek tomeny illata/ igenis illat nekem hehehe/, van!

Herr Géza 2015.02.16. 13:02:07

@pacilecsenye: A poloskát utálom, de a friss koriandert imádom... Föleg a "tabulé"-ben.... Nyáron az egyik kedvenc kajám. Persze nálunk is megvan az ellenpólus, a nejem... Ha tabulét csinálok kétfelé szedem, az övében csak petrezselyem van, az enyémben meg koriander is. :)))))

P.Elliot 2015.02.16. 13:03:41

@Dragonlady (now in Thailand):
Hat igen, az lesz benne amit te beleraksz, hogy egeszsegesebb lesz, az biztos, de szamolj az elejen vagy 5-6 rosszul sikerult kenyerre hacsak nincs halalbiztos recepted vagy nincs hozza veleszuletett erzeked. Nekem nem volt, mara mar ritkan sutom benne a kenyeret, inkabb megdagasztatom vele, aztan kiveszem a gepbol a tesztat, kis cipocskakra formalom , meg egy orat levegon dagasztom aztan be a sutobe, gyonyoru, gombolyu, joizu kis valamik, sajnos rettento gyorsan fogynak, aki dietazik az jobb ha messze megy toluk!

Herr Géza 2015.02.16. 13:04:40

@Dragonlady (now in Thailand): Német Lidl: most pl. folyamatosan van thai meg kínai sör... Mondjuk amilyen tempóban fogy, a beszerzési föelvtársat nemigen dicsérhették meg érte.... Homokot hozott a sivatagba :)))))))))))

nyuszigonosz 2015.02.16. 13:15:10

@Herr Géza: " amikor (mikor is???) itt voltatok... "

Nekem már egy ideje úgy tünik, hogy ... inkább mindegy is, hogy tünik.

P.Elliot 2015.02.16. 13:16:26

@~~Babette~~: Na, ezek azok amit irtam. Igen, mind a kettot szoktam venni, az elso csak akkor ha a masodikat nem talalom.
Iden kertem lesz!
Igazi zoldseges kertem ami nagy boldogsag lesz ha ragondolok. Kertes hazaban lakok de a kert inkabb egy erdei tisztasfele, szazados tolgyfakkal mogottem es erdosavval, bennt a varos kozepen, illetve ahol akad napfeny ott a talaj koves, fold sehol csak amit magam hozattam, azert nagyon szep persze mert kialakitottam. De paradicsomot pl. csak cserepbe tudtam vetni, minden masert indulas a piacra, uzletbe kozben folyt a nyalam egy igazi kert utan. Szeretek turkalni!
Nemreg rajottem hogy van a varosunkban affele community garden, ami azt jelenti hogy egy nagy szabad folddarabot magas keritessel korbekeritenek, felparcellaznak kis reszekre es aki lakasban lakik vagy nincs modja ra/ mint nekem/ az ingyen kap egy kis reszt ha feliratkozik, vagy fizet 10-20 dollart egy evre amiert kap egy kulcsot amivel kinyitja az ajtot es utana bezarja amig bennt van, ez szabaly, adnak locsolocsovet es vizet.
En a fizetoson leszek mert ez van hozzam kozel, 3 darabot irattam, a csaladom nevere is akik utaljak a kerteszkedest de most parancs jonni, illetve eleg ha megmutatjak magukat az elso ismerkedesi napon.
Alig varom! Hat ott lesz majd petrezselymem meg masfele dolgaim...Majd fogok irni rola posztot osszel hogy hogy mukodott a dolog!

P.Elliot 2015.02.16. 13:18:29

@P.Elliot: Rosszul irtam, nem a levegon dagasztom, a levegon kelesztem! Bocs!

P.Elliot 2015.02.16. 13:19:24

@P.Elliot: @Dragonlady (now in Thailand)A lenti kelesztest a levegon neked irtam.:

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.16. 13:22:09

@Dragonlady (now in Thailand): Netről rendelni kemencét?Úgyis ott gyárják a térségben az összeset, nem lehet túl nagy költség a csomaxállítás...Nem?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.16. 13:24:07

@P.Elliot: Lááángost?Azt hogyan?Nagyon érdekelne, q módon hiányzik... :-)))

morsels (törölt) 2015.02.16. 13:27:11

@~~Babette~~:
Nekem nagyon nem kell megkulonboztetni, mert petrezselyemgyoker nemigen van, vagy meg nem futottam bele :-)

P.Elliot 2015.02.16. 13:35:05

@geegee: Keresel egy langosreceptet, a kenyersutobe langyos vizet ontesz meg tejet, bele a sot az egyik oldalra, a masikra a cukrot/ a so akadalyozza a kelesztest azert, ra a lisztet, egy kis krumplipelyhet ha szereted, lyukat csinalsz a liszt tetejen, oda ontod a por elesztot , en azt szoktam, beinditod a dagaszto programot es kozben figyeled hogy kell-e meg bele viz hogy egy nem tul lagy de nem is kemeny tesztava lepjen elo, ha a recepted ir tejfolt, olajat vagy valami mast akkor tedd bele amikor mar forog a dagasztas akkor konnyebben felveszi. Aztan hagyd amig le nem jar a program, nagyjabol masfel ora, ez alatt dagaszt es keleszt!
Utana kiveszed, meglisztezed es kis darabokat tepve, formalva be a forro olasba, / egyik oldala lefedve. / azert irom mert nem tudom hogy ferfi vagy no vagy-e/. Iszonyu jo langosokat lehet csinalni.
A pizzateszta hasonlo eljaras csak abba viz kell, liszt, so cukor, valamennyi olaj meg eleszto!

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.16. 13:38:21

@P.Elliot: időm biztos lsz kísérletezgetni, hogy kedvem lesz-e, azt nem tudom. az erős kajaszag még mindig nem megy pl.

@geegee: gondolom, ez lesz előbb-utóbb, Jáváról lehet rendelni majdnem bármit, de a szállítás ilyen "remote province" helyekre több mint duplára felnyomja az árat, ami egyébként alapból is meredek, vagy esélyes, hogy valaki lenyúlja útközben :-(

P.Elliot 2015.02.16. 13:40:47

@Dragonlady (now in Thailand): Nem is most, majd a baba utan!
Irigyellek erte egyebkent! En nagyon szerettem anyja lenni egy kicsike gyereknek.

P.Elliot 2015.02.16. 13:41:22

@Dragonlady (now in Thailand): Nem is most, majd a baba utan!
Irigyellek erte egyebkent! En nagyon szerettem anyja lenni egy kicsike gyereknek.

Muscari 2015.02.16. 13:56:10

@P.Elliot: akkor szerintem az pasztinák lesz, az itt is van. Vastagabb, mint a petrezselyem és édeskés az íze.hu.m.wikipedia.org/wiki/Pasztin%C3%A1k

Ez itt is van, de sajnos ez nem petrezselyem, angolul a neve parsnip :-(

Chamroe 2015.02.16. 14:01:04

@Dragonlady (now in Thailand): Gyömbért én már piacon is láttam, meg kis zöldséges üzletekben is. De a Spar, Lidl, Aldi zöldség pultjaiban is tuti van. Ugyanezeknél én láttam már citromfüvet is cserépben, és még sok más zöld fűszert.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.16. 14:03:51

@P.Elliot: :-)

@Chamroe: ez a citromfű (lemongrass) nem az a ctiromfű, de nem akarok ebbe belemenni, mert legalább 15-20 kommentelő sikítófrászt fog kapni, hogy megint citromfű van :-/ de köszi szépen :-)

montroyal ( CAN qc) 2015.02.16. 15:03:58

@Mirjam2: Az en ferjem nem haztartasi alkalmazottat keresett hanem tarsat.

wow wow ertem mas az en helyzetem mert egyaltalan nem eszem szendvicset sem en keszitem ,sem kesz, sem a nejem kesziti .. nekunk csak vasarnap van idonk fozni de a kukta a segéd en vagyok ... a tarsrol , alkalmazotrol csak annyit hogy a nejem 4-5 orat dolgozik én meg duplan (5x $) 10-12 orat.. szoval egyikunk sem alkalmazott a masiknak de az eletunk szinvonalat én tartom fennt nem vagyok elszallva magamtol de en a nejem nelkul is igy elnek forditva biztos nem ...

blackhairlady 2015.02.16. 15:42:41

@Muscari: De van, csak nem minden uzletben. Illetve en mar kertem meg a boltost, hogy hozasson ha tud, es par nap alatt ott volt, telefonalt, hogy mehetek erte.

eagles 2015.02.16. 16:43:58

@montroyal ( CAN qc):

Nem értünk mi ehhez. Igaz mi magyar férfiak vagyunk, nem angolok. Nekünk feleség kell, nem Barbi baba.

blackhairlady 2015.02.17. 02:42:21

@Muscari: altalaban mindig van lefagyasztva a hutoben, ne kelljen vadasznom ra.
Most uborkat fogok termeszteni, mert nem talalok olyan picit amit otthon szoktam csak ugy enni magaban, kicsit besozva. Hoztam otthonrol magot amit a szuleim szoktam vetni, mar a tejfolos poharban elvetettem a magokat, aztan majd kiultetem a viragladaba, felkarozom, bemadzagozom, es arra futtatom fel. Fincsi lesz a szendvicsemre:)

KanáriHajni 2015.02.17. 03:45:36

@Dragonlady (now in Thailand): Olyan thai féle citromfüvet kapsz a csarnok aljában az ázsiás boltban, legalábbis pár éve még árulták.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása