Ma egy kicsit az egészségügy területén kalandozunk (úgy látszik, ilyen napokat élünk…), de akit untat a téma, az sem marad ajánlott poszt nélkül, ugyanis Hollandia és Ausztria után átugrunk kicsit Spanyolországba is, méghozzá autót venni.
Az elmúlt napokban több poszt is szólt az egészségügyről, de Hollandiáról eddig kevesebb szó esett, úgyhogy a Holland waffel blognak hála (és igen, ismét egy új szereplő itt, a Határátkelőn!), kicsit betekinthetünk abba, hogyan is működik a rendszer.
„Kezdjük a biztosítással: természetesen az egészségbiztosítás abszolút magán kézben van, így a biztosítás kötése kicsit hasonlít ahhoz, amikor autó vagy lakásbiztosítást kötsz.
Aki Hollandiában van regisztrálva, annak 3 hónapon belül meg kell kötnie az egészségbiztosítást, függetlenül attól, hogy van-e munkája vagy sem; a biztosítás abszolút független a jövedelemtől (nem úgy, mint pl. Svájcban, ahol szintén magánbiztosítók vannak, de ott a biztosítás összege függ a jövedelemtől). Szóval ki kell választani a biztosító társaságot, azon belül pedig azt a csomagot, amit igénybe szeretnénk venni. (...)
Én, mint gyakorló hipochonder egy nagy biztosítót választottam: a VGZ-t, aminek sok szerződött partnere van. Az alapcsomagok közül pedig a középső árkategóriát. Ez 100%-os fedezetet nyújt a szerződött partnerek esetében és 80%-osat a nem szerződött partnerek esetében, viszont nem vándorolhatok az egész országban, hanem, csak a körzethez tartozó egészségügyi intézményekbe mehetek. (...) Ezzel a csomaggal 375 euró önrészt kellett vállalni, ami a legkisebb lehetőség. (...)
A következő lépés a háziorvos, akinek sokkal nagyobb jelentősége van, mint Magyarországon. Magyarországon is elvileg a háziorvos az első lépés bárhova, de igazából ez csak papíron és egy-két szakrendelés esetében van így – a legtöbb szakrendelésre pl. szemészet, nőgyógyász, bőrgyógyász simán lehet direktbe menni. Na, Hollandiában a háziorvos élet és halál ura, semmilyen szakorvoshoz nem jut el az ember a beutalója nélkül; akkor sem, ha ez csupán egy kontrollvizsgálat. (...)
Én a szemészeti kontroll és egy korábbi műtét kontrollja miatt jelentkeztem be a háziorvoshoz; itt ugye hiába hajtottak volna el paracetamollal. :) Szóval kaptam is időpontot, a doki is teljesen oké volt, és gyorsan megkaptam a beutalókat.
Természetesen mindenhol időpontra működik minden, úgyhogy szépen telefonáltam a 2 beutaló birtokában a kórházba (itt az sztk egyben van a kórházzal), ahol létrehoztak a rendszerben, és megkaptam az időpontokat 1 illetve 2 héttel későbbre, mivel az eseteim nem sürgősek csak simán kontrollok.
Ma mentem az egyik helyre, ahonnan egy MRI beutalót kellett szereznem. Amikor bementem a kórházba, hirtelen elbizonytalanodtam, hogy jó helyen járok-e. Konkrétan azt hittem, hogy egy szálloda halljában vagyok: kulturált recepció, egy csomó fotel kis asztalkák körül, jobbra egy óriási kávézó, étterem, nyoma sincs az otthon megszokott fehér-zöld „kórházi színvilágnak”.
Amúgy minden flottul ment, két apró különbséget szeretnék kiemelni: Magyarországon MRI-re 3-4 hónap a várakozási idő, ha tb-sen csináltatod, ha fizetősen, akkor is 1-2 hét. Az időpontos nő sajnálkozva nézett rám, hogy hát elnézést kér, de a legkorábbi időpont 1 hét múlva van. Ó, mondom, tökéletes lesz.
A másik, hogy amíg Magyarországon csak az orrod alá dugják, hogy írd alá és vállald a felelősséget a kontrasztanyag miatt, itt először elutaltak vérvételre, hogy az esetleges kockázatokat kiszűrjék.
Nem mellesleg sehol nem kellett egy pillanatig sem várni, úgyhogy megvannak az előnyei annak, hogy az emberek nem hobbiból járnak az orvoshoz, hanem tényleg csak azokat utalják be, akiknek szükségük van rá. (...)”
A teljes posztot ide kattintva olvashatjátok el, szerintem megéri!
Páciens eladó
És akkor irány Svájc, ahol egy berni háziorvos (aki egyben egy nagy sürgősségi rendelőintézet vezetője), Daniel Flach tabut döntött egy orvoskonferencián Bernben. Hogy mi is ez, arról a Svájc és más blog számolt be.
„Arról beszélt ugyanis, hogy tudomása van olyan esetekről, amikor a háziorvos ahhoz a szakorvoshoz, vagy abba a kórházba utalja be a beteget, amelyik a legtöbbet kínálja érte - neki, a háziorvosnak, zsebbe.
Négy konkrét esetet említett, természetesen nevek említése nélkül, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a jelenségre.
Az első esetben egy privát klinika fizet a háziorvosnak betegenként 500 frankot, ha az hozzájuk utalja a pácienst (természetesen megfelelő biztosítással kell rendelkeznie az illetőnek).
A második esetben egy nyilvános kórház kínálja fel CT (komputertomográfiás) vizsgálat lehetőségét, hogy a drága berendezés jobb kihasználtsággal működjön. (...)
A 3. eset sokkal meredekebb. Egy bizonyos háziorvosi hálózat (Ärztenetzwerk) csak akkor utal pácienseket egy adott ortopédiára, ha azok fizetnek a páciensekért. Enélkül nincs páciens.
Egy bizonyos magánkórház a kanton tulajdonában lévő közkórház számára megvásárol egy MRI (mágnesrezonanciás-tomográf) készüléket. Ezért cserébe a közkórház a magánkórházba utalja a betegeit. Kizárólag oda. (...)
A szakmában már korábban is rebesgették, hogy létezik ez az úgynevezett „kick-back”, vagy magyarosan kenőpénz, hogy olajozottabban menjen az üzlet, de ilyen konkrétan soha senki nem beszélt róla. (...)
Az okokat kutatva kettőt is ismertettek. Az egyik az lehet, hogy a háziorvosok kevesebbet keresnek, mint a szakorvosok, specialisták és így némelyek kísértésbe eshetnek egy csábító pénzügyi ajánlat hallatán.(…)
A másik okot a Svájcban egyre nagyobb számban dolgozó német háziorvosok számlájára írnák (…), Németországban ugyanis elfogadott az ilyesfajta gyakorlat és elképzelhető, hogy ezt a gyakorlatot itt is folytatják.”
Természetesen ez sem a teljes írás, azt ide kattintva találhatjátok meg!
Autót venni Spanyolhonban
Végül egy teljesen más téma, ám mégis érdekes, hiszen egy autóvásárlást (legalábbis az én esetemben) mindig komoly fejtörés, utánajárás és vacillálás előz meg. Úgyhogy át tudtam érezni Roxi írását a Spanish Special blogon…
"Megmondom őszintén, magamtól eszembe sem jutott volna új autót venni, aztán minden racionális körülményt és spanyol sajátosságot mérlegelve, úgy döntöttem, mert megérdemlem, veszek egy új autót. (...)
A jelenlegi lakhelyem 1,7 km-re van a Lidltől, 2,5-re a Mercadonától - mondanom sem kell, egyedül, kocsi nélkül intézni egy bevásárlást (egy olyan igazit) elég körülményes volt.
A munkába járást megoldottam - reggel kevesebb, mint fél óra alatt be lehet gyalogolni a munkahelyemre, de a tél beköszöntével a hazavezető út nagyon veszélyes lett, ahol jöttem volna nincs világítás, autók járnak - igen esélyes volt, hogy pár nap alatt elütnek. A másik út pedig egy 5 kilométeres kerülő, ennek egy része is főút járda nélkül. (...)
Elkezdtem hát autókat nézni. Először kizárólag olcsó, használt autók érdekeltek, míg rá nem jöttem, hogy ha nem egy lestrapált, agyonhajtott autót akarok venni valami hely bohóctól, aki, ki tudja mire használta, változtatnom kell a keresésen. Arról nem is beszélve, hogy itt Spanyolországban az autó javítása horror összeg! (...)
Itt két eshetőség van:
Vagy magánszemélytől veszed, és kockáztatod, hogy nem tudod, mit veszel. A spanyoloknál pl. a manuális váltó egyszerűen dísznek van, ha nem muszáj, nem használják. Pocsékul vezetnek, rapszodikusan, és mint minden egyébbel, ez sem érdekli őket túlzottan, ahogy esik, úgy puffan, ráadásul sérülésmentes autó gyakorlatilag nem létezik: mivel nem tudnak parkolni folyamatosan lehúzzák a kocsijuk elejét-hátulját-oldalát.
A másik lehetőség, hogy kereskedőtől veszed, aminél a lehetőségek, amiket fent írtam ugyanúgy fennállnak, de legalább van 1 év garanciád mindenre. Szóval elkezdtem a kereskedők ajánlatát böngészni.
Na, itt volt az, hogy elkezdett bennem motoszkálni, mi van, ha mégis új autót veszek. Ugyanis a kereskedőnél az autók méregdrágák. Egy 2 éves autó gyakorlatilag többe kerül, mint egy új, ki tudja miért?
Elkezdtem nézni az új autók árát is, és minél többször hasonlítottam össze a használtakkal, annál jobban megerősödött az elhatározás, hogy újat veszek. Miért? Mert ugyanazon az áron 5-7 év garanciát kapok, én ülök az autóban először, előttem senki nem nyüstölte, és mert megérdemlem. (...)
Fontos tudni, hogy Spanyolországban van egy ún. Plan Pive, ami egy 2000 EURós állami támogatás azoknak, akik 12 évnél idősebb autójukat újra cserélik. Ezt a Kiánál nem tudták kihasználni, ellenben a Fordnál, bár nincs öreg autóm, volt egy „dummy” autójuk, amivel 1500 EUR kedvezményt ajánlottak.
Mindenestre mindkét helyen elindítottam a kérelmet az új autóra (nyilván részletre), ehhez kellett:
- NIE
- Munkaszerződés, és az utolsó 3 nomina (fizetési lap)
- Bankszámlaszám
- Utolsó éves adóbevallás
- Lakcímbejelentő lap
- rezsiszámla vagy a bankszámlakivonat, amiről levonták
Mindezeket e-mailben elég volt elküldenem, gyakorlatilag ahogy megérdeklődtem a szalonokban, mondták, hogy mindent tudunk távolról is intézni, majd a szerződéskötésre kell bemennem. Három nap elteltével visszaszóltak a Fordtól, hogy mehetek aláírni a szerződést. Ennyi volt! (...)
A törlesztőrészleteket havonta automatikusan vonják, mint Spanyolországban mindent, minden adminisztratív ügyet elintéztek Nekem, egyedül a biztosításról kellett gondoskodnom. Ezt pedig megkötöttem online - semmit, de semmit nem kellett se papírozni, se a fizetéssel bajlódni, hiszen azonnal rendeztem online a fizetést is. Egy évre amúgy 179 EUR-t fizetek biztosításnak.
Mindent egybe vetve, 2-szer kellett kimozdulnom autóügyben: amikor aláírtam a hivatalos papírokat, és amikor átvettem a kocsit. Hihetetlen!”
A teljes posztot ide kattintva olvashatjátok el.
A moderálási alapelveket itt találod.
Az utolsó 100 komment: