oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2015. január 16. 06:38,  Mennyi pénzt utaltak haza a határátkelők? 216 komment

2015. január 16. 06:38 Határátkelő

Mennyi pénzt utaltak haza a határátkelők?

Röviden: sokat. Kicsit bővebben, az Eurostat adataival alátámasztva majd magában a posztban, elöljáróban csak annyit, hogy a magyar gazdaságot 343 millió euróval (ez közel 110 milliárd forint) dobták meg a határátkelők.

euro_atutalas.jpg

Az év elején adta közre az Eurostat szokásos kimutatását arról, mennyit is utalnak nemzetközileg az európai uniós lakosok. Értelemszerűen ezen utalások döntő többségét a határátkelők küldik haza, általában a családnak.

Kezdjük egy átfogóbb képpel: az Európai Unión belüli statisztika természetesen negatív eredményt mutat, azaz több pénzt küldenek ki az EU országaiból, mint amennyi ide beérkezik (érthető, hiszen sok olyan bevándorló van, aki unión kívüli országból érkezik, így oda is utal).

A trend azonban javuló, hiszen míg 2011-ben 20,5 milliárd, 2012-ben 19,8, addig 2013-ban már „csak 18 milliárd euróval több pénz ment ki, mint amennyi bejött. (A listán sajnos azok az országok nem szerepelnek, ahol az átutalásokat bizalmas adatként kezelik.)

1_58.jpgAmi nekünk ennél jóval érdekesebb, azok az Európai Unión belüli pénzmozgások. Talán némileg meglepő, de Portugália áll a lista élén, azaz ők profitálnak a legtöbbet, 3,6 milliárd eurót, ami elég komoly összegnek tűnik.

Nem csak tűnik, az is, hiszen a második helyezett lengyelek pontosan 1 milliárd euróval vannak elmaradva, az ő esetükben „csak” 2,6 milliárd az egyenleg. A lengyelek után Románia (1,7 milliárd euró) következik, és ezt követően már becsúszunk az egymilliárd eurós küszöb alá Litvániával (849 millió), Bulgária (845 millió), és Horvátországgal (702 millió euró).

Magyarország a hetedik helyen található a maga 343 millió eurós plusz bevételével, pozitív még a szaldó a letteknél (229 millió), az észteknél (86 millió) és számomra meglepő módon a svédeknél (64 millió euró).

Legalább ennyire meglepő, hogy a szlovénok és a csehek is mínuszban vannak (16 és 19 millió euróval), a lista végén viszont nincs sok meglepetés, hiszen ott az Egyesült Királyság (-3,9 milliárd euró), Olaszország (-4,7 milliárd) és Franciaország (-8,4 milliárd euró) szerepel.

2_43.jpg

Érdemes kicsit közelebbről is megnézni a listát, akad érdekesség bőven. Például az, hogy a befolyó összegek tekintetében Portugália áll az élen 5 milliárd euróval, utána következik Lengyelország 2,8 milliárddal, a harmadik pedig az Egyesült Királyság 2,3 milliárd euróval. Az első ötbe még befért Románia (2,1 milliárd) és Olaszország (2 milliárd euró). Magyarországra 410 millió euró érkezett 2013-ban.

Ami a kimenő összegeket illeti, ott a franciák állnak a legrosszabbul, hiszen 8,9 milliárd eurót utalnak el az országból. Olaszországban is nagy a mozgás, hiszen a befolyó 2 milliárd mellett kimegy 6,7 milliárd, míg a harmadik ezen a listán is az Egyesült Királyság 6,3 milliárddal. Magyarországról szinte elhanyagolható összeget utalnak el, a 38 millió eurónál csak a bolgároktól (3 millió), a szlovénoktól (6 millió) és az észtektől (15 millió euró) küldenek kevesebbet.

3_42.jpg

A következtetéseket majd ti levonjátok, én csak annyit tennék mindehhez hozzá, hogy ha semmi mást nem veszek figyelembe, csak a 27 százalékos áfát és abból indulok ki, hogy a Magyarországra küldött pénznek a jelentős részét elköltik, akkor máris látható, mekkora bevétele van ebből a magyar gazdaságnak - nem is beszélve arról, hogy a belső fogyasztást is mennyivel megdobja ez a 109 milliárd forint.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: pénzátutalás Magyarország Eurostat

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr747076227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ugyandehogy (törölt) 2015.01.16. 06:43:35

Es?

Kuldjetek mar be par normalis posztot HA-nak legyszi...

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.01.16. 06:52:35

Gondolom, nem a tegnapi árfolyamon van számolva.
:D

DieNanny CH 2015.01.16. 06:56:27

Valaki egyszer kifejtette egy kommentben, hogy ha ebay-en rendelek valamit, az kiutalásnak számít, viszont ha az eladó Mo-ra adózik, az beutalásnak. (Semmi szakszót nem tudok, nem pontosan így volt a komment, csak pár szóra emlékszem belőle!)
Lényeg a lényeg: szerintem nem lehet tudni, hogy maguk a határátkelők hány százalékot utalnak ebből az összegből.

tsabus UAE 2015.01.16. 06:59:11

Csak egy kérdés: Ha online vásárolok Magyarországról és az áru ellenértékét átutalással fizetem, akkor az is megjelenik a fenti kimutatásban ? (Tegyük fel, hogy magánszemélytől vásárolok.)

tsabus UAE 2015.01.16. 07:27:54

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Most látom, hogy pont megelőztél. Asszem, egyre gondolunk...

Határátkelő 2015.01.16. 07:36:32

@Babette .: Nem a posztok hiányával van gond (bár természetesen küldjetek még, várom és örülök neki), egyszerűen érdekesnek gondoltam. Engem érdekelnek az ilyen statisztikák, és úgy gondolom, kell ilyen is a blogra, nem csak a személyes sztorik.

Határátkelő 2015.01.16. 07:38:10

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: @tsabus [UK]: Azért szerintem az országok sorrendjét, ami igazán érdekes ebben, érdemben aligha módosítja a vásárlás.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2015.01.16. 07:42:46

@Babette .: szerintem is szépek a táblázatok, de az is érthető, ha valakinek ez száraz. A témakör nem csak a világmegváltós-herceges-csöppenős vonalból áll. Tudom, lesarkítom, de mondd, hogy nem vágysz rá.:)
Van, akit egy ilyen poszt inspirál tapasztalatai, okosságai beírására, gazdagodunk majd, igenis hasznos.

NIKI LAURA 2015.01.16. 07:49:29

Off

Tegnap kb 12 db Soproni szamot hivtam,nincs alberlet...ha van,egy szoba 100 e ft,v panzio 3500ft/ nap..veri mar az osztrak arakat.

Az ok: egesz orszag epkezlab lakossaga a nyugati hatarra koltozik,a kozeli osztrak munka miatt.
Napi 80-90 uj ember jon a nyugati hatarra.

Mas: soproniak szerint NINCS, v megfizethetetlen a szakmunka,mert mindenki odaat dolgozik.
Es ez csak a kezdet.A SF kozel 400 ft volt,az € 330... Mi lesz ittt...

Es

tsabus UAE 2015.01.16. 07:51:51

@Határátkelő: Honnan tudjuk ? Lehet, hogy az ilyen tranzakciók adják a gerincét az egésznek.
Tegyük fel azonban, hogy mind a határátkelők hazautalása. Az lenne érdekes, ha tudnánk például, ebből mennyi a hiteltörlesztés és mennyi a rokonoknak utalt segítség aránya.
Csak arra akarok kilyukadni, hogy annyira homályos ezeknek az összegeknek az összetétele, hogy az már szinte érdektelenné teszi a számokat.
Ja, most eszembe jutott még egy érdekesség: Ha az előző évben országot váltottam és Magyarországról elvittem a megtakarításaim zömét A országba, aztán utána B-be, akkor ez már milyen kavarása a statisztikának ? :-)

NIKI LAURA 2015.01.16. 07:57:02

Hogy On is legyen:

Ki az a h...lye,aki utal....par kiveteltol.
Egy WU- ba dolgozo ismeros szerint a leggyakoribb utalasok:

- Svajcban " dolgozo" prostik utalnak naponta magyar " baratoknak", tehat kintrol haza.

- Usa-ba,Canadaba dolgozo kicsi fiunak utal penzt a szulo,nagymama...igen,nem ide utal,hanem innen segitik a gyermeket!

- Roman melos utal haza,jellemzoen a szegeny csakadnak.

Europai utalas tobbnyire koltseg, ha nem kennyerre kell hazahozzak zsebbe latogatas alkalmaval.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2015.01.16. 07:58:55

@NIKI LAURA: "Napi 80-90 uj ember jon a nyugati hatarra." Nem lesz az egy kicsit sok?
@tsabus [UK]: plusz egy. Engem is frusztrál, hogy nem látni bele, így csak nagyjából lehet tudni miről okoskodunk.

NIKI LAURA 2015.01.16. 08:06:41

@Kellemes Zérókomponista: Tobb,egymastol fuggetlen Panziot hivtam fel,Sopron es kornyeke...es ez csak GYS megye,nem VAS,stb
Mind- egymastol fuggetlenul- mondta,hogy napi 5-10 ember jon kozep/ kelet Mo- rol szallasert.

Az ingatlanok: Lanyomnak szegeden 1,5 szobas lakast,panelt vettem kb 5 millio,sopronban 10-13mill!!

Olyan lakoparki,ket szobas keco,ami kecskemeten 13-15mill,sopronba 18-20m!

Din Serpahis 2015.01.16. 08:22:58

@NIKI LAURA: Mosonmagyarovart tudnam ajanlani, kicsit normalisabb a helyzet mint Sopronban, 100-150 kozott mar lehet egesz jokat talalni.

Viszont szerintem nem eri meg - ennyibol (vagy egy kicsit tobbol) mar Ausztriaban is egesz jo albit ki lehet fogni.

Jellemzo, hogy amikor bekoltoztem Becsbe, a becsi lakas ara fillerre megegyezet a mosonmagyarovari ar + utikoltseggel, aztan raadasul ev vegen az egeszet le is tudtam irni az adobol a doppelte haushalt miatt.

Din Serpahis 2015.01.16. 08:22:58

@Kellemes Zérókomponista: Nem... Amikor felkoltoztem Movarra az ugy tortent, hogy kb 10 perccel azutan, hogy az ingatlan.net-re felkerult az albi hirdetes, felhivtam a csajt, lefixaltam egy megtekintest, majd bevagtam magam a kocsiba, es azzal a lendulettel eldongettem Pecsrol Movarra megnezni.

Mikor odaertem (kb 3 ora) mondta a csaj, hogy ha nem kell a lakas, mar van 10 masik erdeklodo.

Golf2 2015.01.16. 08:22:58

@NIKI LAURA: át kell váltani a forintot. De mire? Dollár,font,euró?

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.01.16. 08:22:58

@tsabus [UK]:

Igen, megjelenik. Minden, nem-kereskedelmi utalás beleszámít.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.01.16. 08:22:58

@tsabus [UK]:

Mivel a magyar egyenleg növekedett amióta intenzívebb a kitántorgás, így szinte biztos, hogy a kettő között kapcsolat van.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.01.16. 08:23:03

@NIKI LAURA:

S a leggyakoribb: a kitántorgott magyar utal haza hitelt törleszteni.

rezsöatya 2015.01.16. 08:28:53

@NIKI LAURA: zsebben???
Ellenseged-é vagy sajat penzednek?

Most (atlag) 409-et adnak a penzvaltok a £-ert,

kep.cdn.index.hu/1/0/753/7531/75312/7531275_30024573c801a53be7a87a18178339f5_wm.jpg

mig, ha barmilyen magyar szamlara (mondjuk a lanyodera) utalod a transferwise.com-on ketesztul akkor (ma pl.) 421-et kapsz erte Forintban. Az utalas koltsege mindossze 1£!
Altalaban aznap ott van a szamlan!

2015.01.16. 08:29:21

@NIKI LAURA:

Megerositem. Jo szakmunkast talalni lehetetlen, senki nem er ra, mindenki kint dolgozik.

Alberlet ugyben max akkor van eselyed, ha ahogy meghirdetik, azonnal messz, es nalad van legalabb 3-6 havi kaucio es az elso havi lakber. Es nem valogatsz. Elado haz/lakas viszont van boven, igaz az sem olcso...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2015.01.16. 08:31:06

@Din Serpahis: @NIKI LAURA: nem semmi. Hány %-ban lehetnek vendéglátóipari munkaerők az odaérkezők? Én itt egy nagy számra gondolok.
@maxval bircaman szerkesztő: azoknak az arányáról beszélj, akik előbb hitelkérelmeztek, aztán gondolkodtak, presszionálódtak eltávozni és akik eleve kimentek, most meg hitel nélkül élnek. Engem ez érdekelne.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.01.16. 08:32:49

Azt azért ne felejtsük el hogy a népességarányokhoz képest magas hazautalási összegek jó része devizahitel törlesztés.
Hungarikum?

szakasz2 2015.01.16. 08:33:46

@maxval bircaman szerkesztő:
Valoban, eleg sok esetben a hazautalasok hiteltorlesztesre mehetnek. Igy se AFA, se "gazdasagi novekedes" vonzatuk nincs.

Arrol nem is beszelve, hogy pl. a sajat peldamrol tudom, hogy a hazautalasok mellett sokkal tobbszor Mo-n svajci bankkartyaval vettem fel keszpenzt vagy sokszor azzal is fizettem, ami nyilvan nincs benne (ebben) a statisztikaban. Ezek pedig inkabb hozzajarulnak a fogyasztasnovekedeshez.

Szoval csak ovatosan a statisztikakkal es foleg a kovetkeztetesekkel...

2015.01.16. 08:35:39

@NIKI LAURA: @Din Serpahis:

Pont ugyanezt akartam javasolni. Lassan nem erdemes Sopronba koltozni, csak ha tudsz venni valamit. Az alberlet arak nincsenek messze a Wiener Neustadt es Eisenstadt kornyeki alberletektol. De talan meg az olcsobb becsiektol sem... Mas persze, ha mar van egy tehermentes ingatlanos, akkor megeri Sopronbol jarni. En azt latom, hogy leginkabb olyanok veszenk ki alberletet mostanaban Sopronban, aki nem tud rendesen nemetul, nem biztos a munkaja, 4-5en laknak egyutt a munkasbrigaddal. Akinek jo allasa van, es igenyes lakast szeretne, az mar nagyjabol ugyanannyiert megkapja Ausztriaban is.

pasztasuta 2015.01.16. 08:37:53

@Babette .: Barátkozzunk. :) Én csak rontanám itt a szép számokat mert a statisztika azt mondja hogy sürgősen utalnom kéne kifelé, leginkább Magyaro felé, de sajnos erre még nem volt példa.
Viszont péntek van, szépen süt a nap, 15fok várható, ja és elkezdődött a totó az új közt.elnök személyét illetően. :D

qkuc 2015.01.16. 08:39:29

@pasztasuta: Abból a napsütésből adhatnál kölcsön, ;).

szakasz2 2015.01.16. 08:40:21

@szakasz2: Ja igen meg egy gondolat a "fogyasztasnovekedeshez", csak a sajat es csaladom szemszogebol.
3 evvel ezelottig eves szinten jo par millio forintos volt a magyarorszagi fogyasztasunk. Mostansag mindenfele hazautalassal, keszpenzfelvettel es hasonloval talan eleri az 1 milliot. Akkor most pontosan minek is kell orulni az AFA-bevetelek meg "fogyasztasnovekedes" kapcsan...?

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.01.16. 08:43:46

ha már pénz, van itt valaki, aki Szlovákiában nyitott magán bankszámlát?
(csak onnan jutott eszembe, hogy egy ismerősöm most mesélte, mennyire besokallt a CÉGES számlánál a számlavezetési díjon, átutalási díjakon otthon, +++ mindenért díj, úgyhogy átvitték az egész magyar cég ügyleteit Szlovákiába, ahol 4O euró a havidíj cakkpakk mindenre átutalásokkal stb együtt. reménykednék, hogy a sima lakossági számláknál is jók lehetnek a feltételek. azt hallottam már, hogy az osztrákoknál nem túl kedvező, ha nem érkezik a számlára állandó munkabér, szóval esetleg szlovákügyben valaki valamit?)
egyébként a statisztikában én se leszek majd benne a pénzemmel, amit hazavittem tavaly, az zsebben, idén meg úgy tűnik, elintézzük ismerőssel, mert ő meg éppen onnan ide utalna egy nagyobb összeget mostanság. win-win.
van egy olyan érzésem, hogy aki rendszeresen hazajár, az se mindig vacakol átutalási lenyúlásokkal.

tsabus UAE 2015.01.16. 08:43:57

@maxval bircaman szerkesztő: Az e-kereskedelem is látványosan bővült, tehát ezzel is lehet kapcsolatban akár. Ezért mondtam, hogy nagyon homályos a számok háttere.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.01.16. 08:54:43

@tsabus [UK]:

" Ha az előző évben országot váltottam és Magyarországról elvittem a megtakarításaim zömét A országba, aztán utána B-be, akkor ez már milyen kavarása a statisztikának ?"

Akkor ez Mo-on mínusz, A országban plusz és mínusz, B országban meg plusz.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.01.16. 09:00:49

@maxval bircaman szerkesztő: muszáj ezt a kitántorgós szöveget minden alkalommal?
tudom, hogy honnan van eredetileg, és mit jelent, de valami olyan lenézés árad belőled mindig, amikor így mondod.....

DieNanny CH 2015.01.16. 09:03:08

@szakasz2:

Talán annyiban "gazdasági növekedés" (vagyis gazdasági nem-csökkenés), hogy nem az otthonmaradott kerül anyagi csődbe, ha fizeti a hitelt, ezáltal nem szorul segélyre, támogatásra.

rezsöatya 2015.01.16. 09:03:45

@Dragonlady (now in Thailand): ne azt nezd, mit mond, azt nezd, ki mondja!

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.01.16. 09:24:16

@tsabus [UK]:

Gondolod, hogy az átlag magyar sokkal többet vásárol a neten külföldről, mint az átlag osztrák. Kétlem...

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.01.16. 09:24:16

@szakasz2:

Persze, ezek esetleges mérőszámok. De mivel a mérési módszer az egész világon azonos, így alkalmas az egyes országok közti különbségek figyelésére.

Observer99 2015.01.16. 09:24:16

@rezsöatya:
Rosszul értelmezed a pénzváltó tábláját!
265,10 Ft-ot ad 1 CHF-ért, ha eladod neki.
319,90 Ft-ot kér tőled, ha venni akarsz 1 CHF-et!

Úgyhogy a bumm csak a pénzváltóknak kedvez! :-)

Din Serpahis 2015.01.16. 09:24:16

@Kellemes Zérókomponista: Ugy tippelnek, eleg magas lehet a vendeglatosok aranya. Becsben kb nincs olyan etterem, ahol ne magyar lenne a pincer.

A legdurvabb az volt, amikor elmentunk ausztral etterembe, jott a pincer nagyon fasza ausztral akcentussal, kerdeztuk miota van europaban, hat kiderult, az is magyar...

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.01.16. 09:24:16

@Kellemes Zérókomponista:

Nyilván legkevesebbet az utal haza, aki:
- Mo-on tulajdon nélkül volt, így jelzáloghitele se volt,
- nem támogat anyagilag egyetlen otthoni családtagot sem,
- nem tervez se visszaköltözni, se venni valamit Mo-on,
- csak turistáskodni, rokonlátogatni jár haza.

Minden egyéb esetben van hazautalás, pl.:
- hitelt törleszt,
- hitelmentes ingatlanja van Mo-n, arra fizet adót, alapdíjakat, közös költséget, anyámtyúkját,
- befektet Mo-on, ingatlant vesz, arra utalt pénzt,
- családtagot anyagilag támogat.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.01.16. 09:24:16

@Dragonlady (now in Thailand):

Miért néznék le bárkit is annak mobilitása miatt?

A kifejezés az egyik legnagyobb XX. századi magyar költő találmánya, azaz büszkének kéne lenni rá, nem szégyellni.

József Attila: Hazám www.youtube.com/watch?v=_M1BLOVC2bw

DieNanny CH 2015.01.16. 09:30:53

@maxval bircaman szerkesztő:

Manapság a "tántorog" szó a részegséggel egyben értendő. Talán 80 éve még enyhébb volt a jelentése.

rezsöatya 2015.01.16. 09:35:22

@Observer99: biztos?

A valto 409-et ad a £-ert, ha eladom (424-et, ha venni akarok). Niki a zsebben hazahozatalrol beszelt, tehat otthon eladja a £-ot.

Gondold at, mielott...! :-P

2015.01.16. 09:45:10

@NIKI LAURA: 'Europai utalas tobbnyire koltseg, ha nem kennyerre kell hazahozzak zsebbe latogatas alkalmaval.'

Harom europai orszag kozott utaltam penzt az elmult egy evben, minden alkalommal teljesen ingyenes volt, nem tudom ki es miert visz penzt zsebben EU-n belul? Persze nem lepne meg ha Mo.ra itt is specialis szabalyok vonatkoznanak... De ez semmikeppen nem altalanos helyzet hogy koltseggel jar az europai utalas.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.01.16. 09:48:12

@maxval bircaman szerkesztő: pont azt mondtam, hogy tudom, honnan van a szó.
és igen, ez a bajom, hogy ennek a szónak ma olyan a jelentése, hogy részeg, agyatlan, azt se tudja mit csinál zombik jutnak róla az ember eszébe.
csak mondom.

2015.01.16. 09:48:44

@Dragonlady (now in Thailand): +1, nagyon idegesito. Vegso megoldas a szures gomb... De akkor meg lemaradsz a viccesebb kommentekrol (mint pl. leggings) :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.01.16. 09:52:16

@Mirjam2: nem akarok/szeretek szűrni, amikor kipróbáltam, volt hogy egyszerűen értelmezhetetlen lett a beszélgetés (jó, persze, ez Hinta túltengős korszakában, amikor a kommentek háromnegyede körülötte forgott)

2015.01.16. 09:52:39

@maxval bircaman szerkesztő: Mindenki aki Mo.on jart iskolaba tudja honnan van a kifejezes. Ettol fuggetlenul idegesito, mert en pl. egy olyan ember vagyok aki Mo.on szuletett es most masik orszagban el, erre azt mondani hogy 'kitantorogtam' Mo.rol, hat enyhen szolva nem pontos leirasa a helyzetnek. A 'kolto' egy masik korszakban elt. Ettol fuggetlenul azt mondasz amit akarsz, szolasszabadsag van, csak szoltunk hogy minket meg idegesit, ennyi.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.01.16. 09:53:23

@szakasz2:

Mert a legtöbb ember gazdagabb országba megy, ahol magasabb a jövedelem. S ez kompenzálja az elmenés miatti belső fogyasztáscsökkenést.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.01.16. 09:53:23

@Dragonlady (now in Thailand):

Igen, ez gyakori eset. Hasonló a szlovák céges autóhoz.

Egy időben a sportfogadó játékosok is rendszeresen jártak Szlovákiába fogadni, mert kedvezőbbek voltak a feltételek, mint Mo-on.

2015.01.16. 09:57:07

@Dragonlady (now in Thailand): En ugy vettem eszre hogy konnyebb valakit szurni aki mindig ugyanazt irja, mert ugyis tudod mit mondott, meg ha reagalnak is ra masok, kepben vagy. Viszont Bircat szurni trukkos mert nem lehet tudni hogy leggings, vagy vallas, vagy hanyatlo nyugat, vagy valamilyen teljesen uj tema van mar megint. Mindegy, ez az internet, biztosan vannak sokan akiket en idegesitek, meg kell probalnunk bekesen egyuttelni a virtualis terben :)

rumitom 2015.01.16. 10:00:33

@szakasz2: bar van magyar kartyam, olcsobb a kulfoldirol penzt felvennem, igy azt szoktam otthon is hasznalni.
Egy evben jo ha 300K hufot elkoltok magyarorszagon elsosorban a vendeglatasban. Ezt meg ha fel is szorzom a hazalatogato magyarok becsult szamaval sem tunik olyan rengetegnek

2015.01.16. 10:05:00

@tsabus [UK]: En az egesz 'hazautalasos' temaval kapcsolatban nagyon szkeptikus vagyok, bar nem ertek penzugyi dolgokhoz tehat lehet hogy ez csak a tudatlansagombol fakad, de eddig nem lattam meggyozo magyarazatot arra hogy hogyan lehet objektiven merni, ki mennyi penzt utal 'haza'.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.01.16. 10:05:40

@Mirjam2: nézzél be facebookra lécci :-)

DieNanny CH 2015.01.16. 10:05:50

@Mirjam2:

Igen, Mo-on pénzbe kerül a pénzfelvétel...

rumitom 2015.01.16. 10:12:31

@Mirjam2: pedig ez igazan objektiv ellentetben a legtobb kozvelemenykutatason alapulo statisztikaval az orszagba erkezo devizarol pontos adatai vannak a nemzeti banknak

labirintus1 2015.01.16. 10:13:04

@Mirjam2: Hát nekem nem ez a tapasztalatom. Ha nem az eurózónán belül utalok, akkor elég húzós.

Utaltam eurót Magyarországra, a belga banknak is volt költsége + a magyar bank nem túl barátságos árfolyamon váltotta.

Pár hete utaltam Angliába és végül nem is a bankon keresztül, hanem egy Transferwise nevű cégen keresztül. A bank 7 eurót kért volna 25 GBP átutalásáért, ők meg 1-et. De azért ezt nem merném nagyobb összegek átutalására használni.

tsabus UAE 2015.01.16. 10:31:46

@labirintus1: Én használtam. Durván jobb volt, mint a banki utalás.
OK, ezt most vagy elhiszed bemondásra, vagy nem. Anno küldtem egy összeget bankon át és utána TW-on keresztül. Összehasonlítottam a kettő költségét. Sajnos, most újra végig kellene zongoráznom az utalások részleteit, további részletekért, de arra lusta vagyok...

pasztasuta 2015.01.16. 10:32:27

@qkuc: Na, keresed teljesitese kicsit tul jol sikerult azt hiszem: mire beertem a dombok koze a munkahelyemre total beborult.

Meg szerencse, hogy ez a telen/nyaron/esoben/hoban/reggel/este napszemuveget hordok orszaga, igy igazabol mindegy is, hogy sut vagy nem. :D

tsabus UAE 2015.01.16. 10:33:26

OFF
A mai nap tanulsága: A kenyérsütőbe, az összetevők beszórása ELŐTT érdemes betenni a keverőlapátot... :-D
ON

Herr Géza 2015.01.16. 10:35:19

@labirintus1: "De azért ezt nem merném nagyobb összegek átutalására használni."
Valahogy így vagyok ezzel én is. A Transferwise végülis egy cég, eljátszthatná akár azt is, hogy jól beeteti a népet, aztán amikor már napi szinten 10-100 milliók mozognak nála, akkor mondjuk lenyúl pl. két-három napi befizetést (kb. addigra pörögne fel a dráma) és hasta la vista.... Azt akkor merre reklamálna a jónép ??? Mondjuk ok., túl sok pilótajátékos bulit láttam életem során.... :))))))

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.16. 10:39:21

Sanyikáim!!!!
Azt hittem már mindenkinek a könyökén jön ki a Transferwise!!!!!!!!!!!!!!!!

Nézzetek már rá erre az oldalra, nincs banki utalás, Western Union..stb más faszság, lehúzás, konvertálgatás......Meg mindenféle pénzváltós bukta......Csak nézzétek meg a mai aktuális váltásukat.....

Herr Géza 2015.01.16. 10:40:28

@tsabus [UK]: Mondjuk párezer eurónál meg már oly mindegy, hogy a díj 5-10 vagy 20 €.
Mellesleg én is ingyen utalok haza, a devizaárfolyamok meg nem szoktak olyan rosszak lenni, mint a valutás....
Egyébként mostanában olvastam valahol, hogy otthon van Pesten (valahol a belvárosban 1 db.) olyan ATM, amiböl euróban lehet kp.-t kivenni. Használta már valaki ?

Bonjour 2015.01.16. 10:41:29

Szerintem ez annyiban èrdekes, hogy innen nézve Mo. profitál a kivándorlásból rövid távon, a szétvert és soha talpra nem álló gazdasága miatt, meg így megbecsültebb a szakmunka otthon, stb.

Hosszabb távon szerintem meg azért nem kell kétségbe esni, mert majd csak elindulnak Bp. felé is. Lehet, hogy eleinte csak startupok, később más is lehet. Észnél kell lenni és figyelni, mármint a politikában.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.16. 10:42:07

@labirintus1: @Herr Géza: Nah, kb 1,5 éve ezen lököm haza az összes pénzemet, takaros kis részösszegekben.....eddig semmi gáz nem volt, Nézzétek meg a céginfókat, Angliában pl. az angol királynőnek engedélyezni a működésüket......Nem egy fisli-fosli komolytalan bagázs.....Világszerte használják, jelenleg verhetetlen.....30 millió kliens ..

Herr Géza 2015.01.16. 10:42:35

@NIKI LAURA: Azért megnézném azt az osztrák panziót, ahol napi 3500 HUF-ért (10-11 €) kapsz szállást..... :))))

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.16. 10:43:28

@NagyságosSodalisO [eng]:
.....angol királynőnek KELLETT engedélyezni ..

rezsöatya 2015.01.16. 10:44:06

@labirintus1: "a magyar bank nem túl barátságos árfolyamon váltotta"
:-)

A Transferwise-t nyugodtan hasznald nagyobb utalasoknal is. En mar csak ezt hasznalom...

Ugyandehogy (törölt) 2015.01.16. 10:46:16

@tsabus [UK]: meg az adóamnesztiában részesülő offshore-ok milliói is, persze.

Herr Géza 2015.01.16. 10:49:38

@Herr Géza: @tsabus [UK]: Bocs, ez nem neked ment volna, csak mellényúltam.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.01.16. 10:49:56

@Herr Géza: és az egy az egyben kiadja az eurót?
azért kérdezek ilyen látszólag baromságot, mert egyszer 1999 magasságában akartam venni usa dolláros traveller's check-et. bementem valahol a Vörösmarty téren egy műintézménybe, hogy itt van x dollár, kérek csekket, erre aszongya, nemúgyvanaz, csak forinttal lehet ezt kifizetn, mert Mo-n csak a hivatalos fizetőeszköz. úgyhogy fogta volna az x dolláromat, átváltja forintra, majd a forintot vissza dollárra, és voilá, ott van tíz százalékkal kevesebb csekk, mint amennyivel bementem. azt tudm, hoyg elküldtem valahova, arra már nem emlékszem, végül hogy oldottam meg a pénzproblémát....
szóval az euróautomata nem csinál ilyet? :-D

2015.01.16. 10:51:23

@Dragonlady (now in Thailand): Szia, probaltam de megint lassu a net (itt most kezdodott a hetvege es mindenki hasznalja), sajnos nem megy, megprobalom delutan.

Ugyandehogy (törölt) 2015.01.16. 10:51:31

@Határátkelő: (bocs, a tegnapi után ez ma már túl sok volt. ettől függetlenül vicceltem)
:)

Ugyandehogy (törölt) 2015.01.16. 10:53:41

@Kellemes Zérókomponista: biztos vagyok benne, hogy némelyeknek ez hasznos.
sőt, továbbmegyek, szeretném, ha az illető idejönne, és részletesen kifejtené, hogy ez neki mennyiben hasznos.

(mire vágyom én?;)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.16. 10:53:58

@rezsöatya: Nah..kineveztem magam "Patásnak", önhatalmúlag...
csaxólok:-)))

2015.01.16. 10:54:54

@maxval bircaman szerkesztő: Ez az az dolog, amit valahogy nehezemre esik elhinni. Aki elmegy, az nem itthon fizet adót, nem itthon fogyaszt, nem itthon nevel gyereket (?). Ezeket a dolgokat nem lehet kompenzálni hazautalással.

Herr Géza 2015.01.16. 10:55:20

@NagyságosSodalisO [eng]: Na ja, láttam én már karón varjút.....
Persze bevallom engem nem izgatott fel annyira a dolog, hogy komolyabban utánanézzek (merthogy egyébként is ingyen utalok). Csak amikor a kezdet-kezdetén olvastam, hogy gyakorlatilag az az üzleti modell, hogy "becserélgetik" az A-ból B-be ill. a B-böl A-ba menö utalásokat, akkor úgy eldöntöttem, hogy "na, ez is egy amolyan hókusz-pókusz"...
Ok, tévedtem.... :)))) Hajrá, Transferwise !!!

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.01.16. 10:55:23

@Mirjam2: ok. van ott neked meglepi, csak azért :-)

Herr Géza 2015.01.16. 10:58:09

@Dragonlady (now in Thailand): Épp ezért kérdeztem én is, hogy van-e valakinek tapasztalata is az ATM-mel, mert csak olvastam róla, hogy van egy ilyen lehetöség....

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.01.16. 10:58:49

@Philosoraptor: olyan durván veszteséges nettó az állam, hogy az ember azt gondolná, minden egyes ember, aki lelép, csak tiszta nyereség lehet :-)

tsabus UAE 2015.01.16. 11:02:58

@Bonjour: Azért lenne érdekes látni a részleteket is, mert láthatnánk, mire számíthat Magyarország a jövőben.
Pl., ha a hazautalások túlnyomó többségét a hiteltartozások törlesztése teszi ki, akkor záros határidőn belül minimálisra fog csökkenni a hazautalás. Vagyis közép-, illetve hosszútávon is biztos bukta ez az országnak. Ha az otthon maradottak segítése a cél, és rövidtávon csökken az összeg, akkor valószínűleg a kinti kereső után ment a család.
Tehát, hogy valami épkézláb következtetést le lehessen ebből vonni, kellenének a részletek. Így csak szócséplés az egész...

Herr Géza 2015.01.16. 11:04:09

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Az még csak hagyján, de ez milyen lehúzás már:

kepfeltoltes.hu/view/150116/OTPf_szsag_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

OTP kártyával OTP automatánál lekérdezed az egyenleget, ennek díja 51 HUF. Besz@rás.....

Bonjour 2015.01.16. 11:05:30

@Babette .: kellett a tegnapi, gőzlevezetésnek, jól csinálta a HA, ma már senki nem fog itt charlizni, visszatér a kerékvágásba a HA tematika.

Herr Géza 2015.01.16. 11:07:34

@tsabus [UK]: ":::ha a hazautalások túlnyomó többségét a hiteltartozások törlesztése teszi ki, akkor záros határidőn belül minimálisra fog csökkenni a hazautalás."

Miért is ??? Lenullázzák a hiteleket ??? Erröl még nem hallottam ...
Attól, hogy forintosítják, még továbbra is kell fizetni... :))) Vagy inkább :(((((

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.16. 11:07:39

@Herr Géza: A Magyarországon működő bankok maffiamódban működnek, természetesen központi jóváhagyással...már régóta...

Újra a legjobb opció a befőttesüveg! :-DD

Ugyandehogy (törölt) 2015.01.16. 11:08:07

@pasztasuta:
tényleg, az öreggel mi van? tényleg be kellett vonulnia?

Ugyandehogy (törölt) 2015.01.16. 11:09:20

@Dragonlady (now in Thailand): én gondoltam már ilyesmire, mert teli a pöttyös napozóm, hogy a semmiért vonnak ezreket. és az összes bank.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.16. 11:09:27

@Herr Géza: sztem arra gondolt, hogy egyszer elfogy a hitel....amire legalább megvan az esély, ha külföldről megkeresett pénzről beszélünk...mert az már effektív megkeresett , rendszeres jövedelmet jelent, amire adott esetben nem volt esély....nincs fizi, no munkahely, a hitel marad vagy nő, mert a hátralékos büntető kamat dolgozik szépen...

Ugyandehogy (törölt) 2015.01.16. 11:15:51

@Dragonlady (now in Thailand): most megint lengetik az államcsődöt...

bár azt még senki nem mondta meg, hogy akkor csak az állami hiteleket nem kell visszafizetni, vagy a devizahiteleket sem?:D

Herr Géza 2015.01.16. 11:26:26

@NagyságosSodalisO [eng]: Hát éppen nem tudlak igazolni....
Nekem itt N.o.-ban most 319,845-ös árfolyamon váltana a TW eurót forintra, míg az aktuális deviza(!)vételi árfolyam a KH-nál 320,400. Ok, abból lejön a tranzakciós lópikula is, de a differencia még akkor is minimális lesz.....ill, állj: tranzakciós díjat a TW utalás fogadásáért is fizetni kell.... Lehet, hogy pont beletenyereltem a lecsóba és megcsíptem az egyetlen pillanatot, amikor nem igaz a nagy "spórolás", de ilyen is van.... :))))
Na igen, kell hozzá, hogy én itt nem fizetek az utalásért semmit és még történetesen a nejemnek pont ott van is számlája. Meg egyébként is elméleti a dolog, mert a banki utalás holnapi árfolyamon könyvelödne otthon, az meg ki tudja mennyi lesz éppen.... :)))

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.16. 11:28:46

@Herr Géza: most néztem meg, ebben a pillanatban 1 angol fontot a TW 418 ft-ban lök át

Herr Géza 2015.01.16. 11:29:44

@NagyságosSodalisO [eng]: Na ja, az egyszer az leginkább 10-15-20 év múlva lesz, ki gondolkodik annyira elöre.... :D Az világos, hogy otthon esetleg egyáltalán nem is tudná fizetni, de ennek a ténynek a fenti statisztikához semmi köze...

pasztasuta 2015.01.16. 11:30:12

@Babette .: Bevonulnia? Hova? Re Giorgio inkabb kivonult, mar 2 eve szepen hazament volna unokazni, de akkor nem hagytak. Januar vegen kezdodik majd megint a bohockodas az uj megvalasztasaval.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.16. 11:30:34

@NagyságosSodalisO [eng]: a KDB bank pénzváltója adna 411 ft-ot most ebben a pillanatban

tsabus UAE 2015.01.16. 11:36:20

@Herr Géza: Nem értem a kérdésed. Hol írtam olyat, hogy nem kell fizetni a hiteleket ?
Azt írtam, hogy a hitelek lejárnak, illetve egyre nagyobb számban fogják végtörleszteni. Tehát, egy idő után, ezen a címen nem fognak hazautalgatni. Én az igazi, mérhető lecsengésre valahol 10-15 év múlva számítanék.

2015.01.16. 11:36:30

@rumitom: Az itteni kommentekbol vilagosan kiderul hogy egyreszt nagyon sokan nem bankon keresztul utalnak penzt, masreszt nem banki tranzakciokat is beleszamolnak (pl. internetes vasarlas mas orszagbol).

Herr Géza 2015.01.16. 11:40:18

@NagyságosSodalisO [eng]: A fontnál igazad lenne, de nézd meg majd ehhez képest a holnapi devizás fontvételi árfolyamokat otthon, az még akár magasabb is lehet......

Mellesleg az NHB 418,900-at ad a fontért per pillanat.... Már amennyire ennek hinni lehet:

napiarfolyam.hu/%C3%A1rfolyam/devizaarfolyam/

Persze ez csak utólag derül ki úgyis, mert mint jeleztem a TW nélküli devizás utalás holnapi árfolyamon lesz átkonvertálva.

Herr Géza 2015.01.16. 11:42:55

@tsabus [UK]: Azt csak sugallta a mondat... (nekem). Igen, 10-15 év múlva már kevésbé lesz számottevö az ilyen célra hazautalt pénz. Na de hol van az még....???

Herr Géza 2015.01.16. 11:45:54

@NagyságosSodalisO [eng]: Imho, aki tegnapelött utalt a TW-vel, az speciel biztos rosszabbul járt......(ld. ugye a tegnapi árfolyamhintát...)
Ó, vazze, leírtam, hogy hinta!!! Bocs, helyesbítek: árfolyamlibikókát.
:DDDDDDDDD

Ugyandehogy (törölt) 2015.01.16. 11:49:27

@pasztasuta: Berlusconi. a börtönbe. avgy valami ilyesmit hallottam. bár mostanában eléggé hallgatnak róla.

labirintus1 2015.01.16. 11:53:43

@NagyságosSodalisO [eng]: Biztos én voltam tájékozatlan meg óvatos, de első csak annyi derült ki, hogy Észtországban vannak bejegyezve. Néhány 100 euróig tényleg bátran fogom használni, mert gyors volt és olcsó.

qkuc 2015.01.16. 12:10:29

@pasztasuta: Bizony jól sikerült, mert itt most már tombol a nap, pedig reggel már vártam mikor reccsen egyet az ég, :D. Visszaküldjem? ;)

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2015.01.16. 12:15:14

A svédek vagy a japánok komolyan vették az 50-es 60-as években, hogy a "nagy" amerikai piacon kell jelen lenniük és ez biztosítja a jóléti társadalom bérszinvonal kiépítését. /A belső fogyasztásra alapozó fejlesztés még a magyaroknak sem ment rosszul anno a 70-es években!!/ Abba a bérbe még belefért a lakhatás vagy a lakásbérlés például, ma már ezek luxuscikkek!

A svédeknél pl. láttam olyat, hogy egy kisvállakozói szektort, nevezetesen a zenészeket egy olyan "adománnyal" támogatja az állami munkahelyteremtési gépezet, hogy a sales munkájukat elvégzik nekik adományként. Direct sales call centerek baszogatják az amerikai piacot hogy nem akarnak egy kis viking talp alá valót, Boniem retro vagy zongorista bászevát szombat estére egyenesen ebbül a svéd kis falucskábul.

Emögött van olyan államközi egyezmény, hogy a piaci forgalmat monitorozza a két állam, és amennyi ámérikás zenét és filmet fogyasztanak az svédek koncerten, rádióban és TV-ben, azt kötelező kigyensúlyozni svéd szolgáltatók amerikai piaci jelenlétével.

Ez a két ország emiatt a közösségi és állami erőfeszítés miatt az angolszász piacoknál magasabb munkabérért dolgozik ha külföldre eszi a fene. Jelzem ezek a kultúrák nem tekintik hazárulónak a külföldön dolgozókat és a külföldön dolgozók se az "ott rohadjatok meg ahol vagytok!" attitűddel klampíroznak New Yorkban.

A magyarok ehhez képest beálltak a "vegyél meg fillérekért és légyszi légyszi alázzál le" antijóléti társadalom modellbe.

Emelett a politiusaink a tárgyalásokon nem ilyen "piacvédő svédségeket képviselnek" hanem a "légyszi légyszi raboljál ki" vagy a "gyere ide nálunk ingyen van a munkaerő" reklámokkal ajánlgatják a Magyarország nevezetű lélekvesztőt.

Ha hozzánk jön egy expat megkapja a mi bérünk hatszorosát, ha mi megyünk külföldre a munkaerőpiac alján helyezkedik el sok sok gazdasági kivándorló és az is a kedvenc szórakozásunk közé tartozik manapság, hogy odahaza a "mit tehetünk ma a bérszinvonal megfelezéséért" mozgalom elég virgonc, /a tegnapi nap piros betűs ünnep lesz ebben a néppusztító nem is annyira titkos társaságban/, vagy a mórahalmi rabszolgatartó modell is felsejlik ám ott a "jövő elkezdődött" határmezsgyéjén.

"Kóka János volt SZDSZ-elnök, a Gyurcsány-kormány gazdasági minisztere is tagja volt annak a Szaúd-Arábiába utazó üzleti delegációnak, amely Orbán Viktorral érkezett a hét elején a közel-keleti országba, Kóka diplomata útlevelét a Külügyminiszter intézte el, és mindeközben Kóka cégének, a mobilfizetéssel foglalkozó Cellumnak bulgáriai leánycégében Gyurcsány Ferenc is érdekelt.

Schiffer rákérdezett levelében arra, hogy Orbán Viktor tudott-e arról, hogy Kóka János a delegáció tagja lesz valamint arról, hogy korábban a Külügyminisztérium intézett számára diplomata-útlevelet? Aztán azt is felemlegette, hogy Kóka már tavaly is elutazhatott Orbánnal Japánba a diplomata útlevelével.

Az LMP társelnöke amiatt is bírálta Orbánt, hogy a miniszterelnök "azt reklámozta a szaúdi befektetők előtt, hogy Magyarországon milyen olcsón lehet dolgoztatni az embereket, és hogy a munka törvénykönyve mennyire rugalmas, vagyis mennyire kiszolgáltatottak a munkavállalók".

Shebelle 2015.01.16. 12:20:34

@Dragonlady (now in Thailand): Magánszámlánál mindenképpen kell lennie valamilyen mozgásnak, ahhoz hogy éljen a számla. Nem muszáj nagy összegnek lennie. Itt a legtöbb maszek, nem céges számlát nyit, hanem egyszerüen csak magánszámlát,mert olcsobb.( Enyém pl. 6euro, de ebben benne van már az is hogy korlátlan menyisegben ingyenesen használhatom a kártyámat, és a pénzmozgások is ingyenesek, az internet banking is és a sms-ek is.) Havi kimutatás meg e-mailre jön. Vannak bankok pl. az otp is, nem igazán néz utánna ilyesmiknek, a páromnak is ott van külföldiként, külföldi cimre. Nagyon kevés cégnek van kimondottan céges számlája, főleg a közép illetve a nagycégeknek.

pasztasuta 2015.01.16. 12:31:27

@Babette .: Ahhh, en meg aszittem Napolitanora gondolsz, mert ugye en koztarsasagi elnokot irtam. Silvio vegul kapott 1 ev affidamento ai servizi sociali-t, nem tudom mi a magyar megfelolje, vmi tarsadalmilag hasznos kozmunka lehet vagy ilyesmi, o valami oregek otthonaba ment szavazatokat gyujteni. Ezt amugy a Mediasetes tevekenysegeirt kapta.
www.corriere.it/politica/14_aprile_15/sentenza-mediaset-berlusconi-affidato-servizi-sociali-un-anno-bd13aebe-c481-11e3-9713-8cc973aa686e.shtml

Amugy most azon rohogok, hogy valaki irt egy olyan cikket a wikin ami csak az o ellene inditott buntetoeljarasokat gyujti egy csokorba. :D
it.wikipedia.org/wiki/Procedimenti_giudiziari_a_carico_di_Silvio_Berlusconi

pasztasuta 2015.01.16. 12:35:59

@qkuc: Legy oly szives intezkedjel. :D

2015.01.16. 12:58:02

@Dragonlady (now in Thailand): Az embereknek biztosan nem nyereség, mert majd még több adót kell fizetni x éven belül.

Ugyandehogy (törölt) 2015.01.16. 13:11:45

@pasztasuta: közmunkát kapott meg tán háziőrizetet, de az előbbit nem komálta, azt olvastam, és hogy ezért mégis be kell mennie. de lehet, h kamu volt v rosszul emlékszem.

pasztasuta 2015.01.16. 13:24:25

@Babette .: Igen a kozmunkat kapta az oregek otthonaban. Asszem jo magaviseletert kevesebb mint 1 evre redukaltak, de hogy otthagyta volna arra nem emlekszem. Mindegy, o legalabb mar nem lehet koztarsasagi elnok.

DieNanny CH 2015.01.16. 13:27:45

@Babette .:

Szerintem is. Inkább legyen minimális rajta a kamat - fogalmam sincs, mennyi egy folyószámlán a kamat - viszont legyen bármiféle használat ingyenes.

**mimi** 2015.01.16. 13:35:39

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:
manapság inkább az a jellemző, hogy kamat nuku ( minimális) és a járulékos költségeket meg jól megtolják...

Mr Long 2015.01.16. 14:03:20

@Saman: "Ha hozzánk jön egy expat megkapja a mi bérünk hatszorosát, ha mi megyünk külföldre a munkaerőpiac alján helyezkedik el sok sok gazdasági kivándorló"
Jah, csak ide expat vezetoi beosztasba, vagy hasonloba jon, nem csirkecsontot torni a kfcben. Jah, hogy az angolon kivul magyarul is beszelo kfc-s annyit kap, mint a csak angolul beszelo kollegaja? Ahogy "feljebb" is hasonloan megegyezik a fizu a magyarulis beszelo es csak angolul beszelo munkaero kozt.

pasztasuta 2015.01.16. 14:19:27

@Mr Long (UK): +1
A multi ahol dolgoztam Pesten egy csomo expatot alkalmazott; ugyanannyit kaptak mint az azonos munkakorben dolgozo magyarok.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 14:32:27

Nahát 25 ezer ojró van a képen? Már ha százas csomagok azok és 50-esekből állnak.
Ez pont elég lenne így hó végéig, nem akarja valaki elutalni?
Nem emailban, hanem banxámlára.Van otthoni is, hogy ontopic legyek... :D

Mr Long 2015.01.16. 14:34:15

@geegee: Mi ho vege elott kapjuka lovet, szoval most pont jol jonne meg erre a par napra :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 14:36:23

@NIKI LAURA: Aaaaaz igen. Nem semmi.
És ha van szakember, az meg gondolom osztrák árakon dolgozik...
Hiába, na, kereslet-kínálat.
Próbáld meg Tirpákiában keresni, az nem jó?
Bár mondjuk én se tenném, okádok tőlük.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 14:40:47

@Mr Long (UK): Egyszer volt a kezemben 6 millió forint egyben, kápében.Még a régi barna ötezres volt akkor a legnagyobb pénz.OLyan 96-97 körül lehetett.
Abból volt egy lefóliázott tégla, ötmilliós kiszerelés, meg még kisebb kupacokban 1 miska.Sajnos nem az én pénzem volt, hanem munkahelyi.Gondoltam, nem lépek még meg vele, ahhoz azért nem volt túl sok.Megvárom, amíg 60 millát bíznak rám.Azzal már elgondolkodnék... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 14:45:39

@NIKI LAURA: Mit kell ilyenkor csinálni? Kihasználni a piaci igényt és albérletnek való szállásokat építeni!Ha más nem, konténerekből, vagy hasonlóan gyorsan épülő módszerekkel.Zuhanyzókat mellé, tojtoj klozeteket.Kisebb élelmiszerboltot, trafikot, piabeszerző helyet.Buszjáratot át a határon, célvárosokkal, reggel-este.
Csak neked, az ötlet mondjuk 15 százalék.
Figyelni fogok, nem tudod elmismásolni...
:-)))))))))))))))))))))))))))))

Mr Long 2015.01.16. 14:46:08

@geegee: Egzszer a kilencvenes evek elejen szamoltam le 3millat. Na akkor meg volt merete annak a penzkupacnak. Par evvel ezelott szinten volt nalam 3 milla egy boritekban, elfert a kabatom belso zsebeben siman. Mondjuk azert paraztam, mert egy furcsa csavot mentem kifizetni a betongyarba :S

DieNanny CH 2015.01.16. 14:47:03

@**mimi**:

Ó, értem... :-( Én meg azt hittem, nagy kamatokkal csalogatnak, a háttérben meg minden pénzbe kerül...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 14:48:08

@NIKI LAURA: Jajjmár, 100-150 ezer forint belekerül vagy ezer forintba...A faxom fogja zsebben hazavinni, hogy elszedjék a reptéren, vagy ellopják.Ugyan már, ha ennyire nem tellik az már szarevés...

DieNanny CH 2015.01.16. 14:48:23

@geegee:

Pont egy perce feledkeztem bele a képbe... Hogy milyen jók jönne nekem az az egy borítéknyi összeg... :-DDD

DieNanny CH 2015.01.16. 14:52:47

@geegee:

Nemrég, karácsony környékén beszélgettem szüleimmel az anyagi helyzetünkről, a pénzről, stb, és eszembe jutott, mikor '92-ben eladtuk a Lada kombinkat, volt az ára 120ezer Ft. Megkértem apukámat, hadd vegyem kézbe. Emlékszem, nagyon meg voltam illetődve ilyen sok pénztől... Ez volt a legtöbb pénz annak idején, amit kp-ben láttam.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 15:08:03

@Mr Long (UK): Na ja, az meg a másik.Lassan lesz százezer forintos bankjegy is.A jónép majd kap belőle egyet fizetésnapkor, oszt jónapot.Csak arra lesz jó, hogy senki se bírja felváltani...
Nem tudom, miért nem osztják le a forintot is pár nullával, ahogy a románok, lengyelek, stb. megcsinálták.Lenne mondjuk egy euró 0,3 forint. Kuszaszemű Eltolcsyék is verhetnék a mellüket, hogy milyen jól teljesítenek... :-o

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 15:10:09

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Elhiszem.Nekünk is volt ilyesmi, csak még a 80-as években, Wartburg árával.Nem tudom már, mennyi lehetett de max a harmada. :D

Mr Long 2015.01.16. 15:15:19

@geegee: Plusz mekkora kozbeszerzest lehetne kiirni az osszes automata atprogramozasara! A kozgep, vagy egy joravalao gazszerelo siman megcsinalhatna :)

Ezen a leosztason en is gondolkoztam, remelem valami okos pezugyes elmondja nekunk, hogy mi lenne a baj a penz ujranyomtatasa es az osszes gep atallitasan kivul.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 15:20:45

Ehhez mit szóltok:

totalcar.hu/magazin/kozelet/2011/09/27/a_traffipax_ritkan_teved_de_akkor_nagyon/

totalcar.hu/magazin/kozelet/2015/01/16/mar_megint_hibazott_a_traffipax/

Szemét rohadt köcsök magyar rendőrség, lassan jobban rühellem őket, mint a politikusokat.Tisztelet a kivételnek...
Komolyan mondom, már félek hazajárni, akár saját kocsival, akár otthon kölcsönkapottal, bérelttel.Rohadék útonálló banda.
Régóta tervezem a dzsémszbondos rendszámforgató berendezést, de esküszöm megcsinálom, valahogy védekezni kell...
Az első cikk a durvább, egy szerencsétlen, 70 lóerős, rozsdarágta foshalmaz kisteherautót "fogtak meg" 200-zal valahol...Agyhalottak.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 15:22:36

@Mr Long (UK): Szerintem a pénzt ki lehetne vezetni néhány év párhuzamos használattal.Annyi évenként meg asszem úgyis szokták cserélni, elhasználódás miatt...De engem is érdekelne.

Mr Long 2015.01.16. 15:25:53

@geegee: Jah, ket nullat lecsapni, megegyezo grafika, csokkentett szamokkal es meg talan egyszeru is lenne. Bar egy csomo ember belegabalyodna.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.01.16. 16:19:57

@Muscari: Szlovákia, csak bunkó nyelven

én azért rettegek az eurótól, meg minden hasonlótól, bár szerencsére nagyon ritkán jön szembe ilyen pénznem, mert nagyon nehezen tudom kezelni, hogy kétféle pénz egyben (euró meg a centek is). röhejes és felesleges. nekem a thai rendszer viszonylag értelmes, hogy van egy baht mint legkisebb értelmes és használható pénz, és minden más összeggel is könnyen lehet számolni. és nem szaroznak olyannal, hogy valami 19 fitying 99 századfityingbe kerül. (a váltópénzt még néha odaadják, amikor a hülye mérleg kiszámol egy kiló huszonnyolc deka almára valami baromságot, de egyébként nem használják, csak a teszkó féle szupermarketek, részemről megy azonnal egy befőttesüvegbe és évvégén charitybe az összes összegyűjtött aprópénz). nem vagyok buta vagy diszkalkuliás, csak egyszerűen sokkal könnyebb, értelmesebb és ésszerűbb emberi mértékű és nem túlbonyolított számokkal boldogulni a mindennapokban. a gyerekek is nagyon könnyen megtanulják 5-6 évesen. :-/
(1 baht perpill 8 forint)

2015.01.16. 16:21:17

@Muscari: Mordor, Agyarország, Abszurdisztán neveken is fut. :D

2015.01.16. 16:25:16

@geegee: Csak a szokásos. Lehúzás mindenhol.

Velemenyem szerint.... 2015.01.16. 16:25:42

Szerintem a franciáknál benne van az is hogy az adótörvények miatt a vagyonosak közül is sokan utalták ki a pénzüket, lásd Depardieu. Bár lehet hogy ez nem 2014-es adatokon jelentkezne...

SzZoole 2015.01.16. 16:28:25

@Muscari: A Békés es Szabolcs Megyeiket hívják ugy,de ha valaki mégegyszer tirpakozni fog,akkor szarhazi leszek en is,nem nyíregyházi:)))
Csak vicceltem

Muscari 2015.01.16. 16:29:36

Off
Ha valakinek szamit, ala lehet irni a peticiot, hogy engedjek szabadon ezt a szegeny sracot: www.amnesty.org.uk/actions/saudi-arabia-free-raif-badawi-flogged-blogger?from=issues

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.16. 16:55:58

Off

Nekem már megvonásos tüneteim vannak valami olvasmányos klasszikus sztorira...
Pls..holnapra valami sárgagumicsizmás", vagy iskolás, vagy egészségügyis, túrórudis, akárbármis...:-)

Faji, gazdasági, vallási,politikai eszmecsére van annyi netes oldal....

Értem én, hogy ezeknek is megvan a jelentősége ránk vonatkoztatva is...

Szóval...az ok, hogy benzin, de mi hajtja ??

tanato 2015.01.16. 17:16:08

@Muscari: @Zoole[uk]: hu.wikipedia.org/wiki/Tirp%C3%A1kok

Eredetileg szlovák népcsoport volt akik Nyíregy. környékére költöztek,de ma már mindenkire mondják aki arrafelé lakik,bár már nyelvüket nagyrészt elvesztették.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.16. 17:24:31

@Muscari: Tirpákok? :-D
..." Faragatlan, bunkó, hülye (ember).

Eredetileg a magyarországi szlovákokon belüli csoport a tirpákok, az Alföld és Nyíregyháza környékéről...."
/ Népszótár meghatározása szerint /

Muscari 2015.01.16. 17:35:29

@Dragonlady (now in Thailand): ertelek, de nem kell felned az apropenztol, nem olyan nehez azt megtanulni. Magyarorszagon meg ez amugy sem lesz akkora problema szerintem, mar 1es 2 forintos sincsen.

Muscari 2015.01.16. 17:37:13

@NagyságosSodalisO [eng]: a mostani jelenteset tudom, csak Tirpakiakent nem talalkoztam meg vele. Akkor az ugy nem is allja meg a helyet, ha az egesz orszagra hasznaljuk.

**mimi** 2015.01.16. 17:40:48

@Muscari:
csak a hülye kerekítés...de hogy annak is mi értelme van még ..nem tudom...ha valami 1658 ft, akkor miért nem adják 1660-ért. úgyis annyiból adnak vissza...

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.16. 17:44:06

@Muscari: Nem hát...ez csak egy bizonyos területre vonatkozik...
-országméretű"területre vonatkozóan, túlzó meghatározásként: Lásd,: annyi a hülye arrafelé, hogy akár már egy önálló kis ország is lehetne 'országon belül....:-)

Sanz 2015.01.16. 17:45:12

@**mimi**: Ha kártyával fizetsz, akkor nem kerekítenek... szóval ez az értelme.

Amúgy én ezt a hazautalós dolgot nem teljesen értem; ha én éventem 250-300 ezer Ft-ot elköltök a hazaútjaim során, azt hova számolják el?

Taxomükke (UK) 2015.01.16. 17:45:34

@rezsöatya: Ne azt nézd, mit mond, hanem hogy mit csinál!

rezsöatya 2015.01.16. 17:57:11

@NagyságosSodalisO [eng]:
"Pls..holnapra valami sárgagumicsizmás", vagy iskolás, vagy egészségügyis, túrórudis, akárbármis...:-)

Na, akkor ma este irok neked (csak neked, csak most, csak priviben!)
A gumicsizmam zold, az iskolam kutya, a papirom egeszsegugyi, turorudi helyett szalonnas-palinkas... jo lesz-e?

Hari Seldon 2 2015.01.16. 17:58:20

OFF

index.hu/mindekozben/poszt/2015/01/16/rohamosztagos_pancel_vedett_meg_egy_ausztralt_a_kigyotamadastol/

adg , ha itt vagy: beszerezted-e már a rohamoszagos ruhát?
Sose lehet tudni... :-)

ON

rezsöatya 2015.01.16. 18:02:12

@NagyságosSodalisO [eng]:
Ti(e)r párkok? Állatkertek svábul...

Ugyandehogy (törölt) 2015.01.16. 18:16:04

@Mr Long (UK): jaj. ne is mondd.
hálistennek az újrarendszámozásról lemondtak...

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.01.16. 18:22:22

@Babette .: rákerestem, mert én azt httem, a szlovákok neve a tirpák, de úgy tűnik, csak egy bizonyos magyarországi szlovák csoportra mondják inkább. szóval nemtom :-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.01.16. 18:23:35

@Muscari: meg fogom szokni, ez legyen a legkisebb bajom, de szerintem feleslegesen bosszantó.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.16. 18:26:35

@Babette .: @Dragonlady (now in Thailand): Nektek is...:-)

Tirpákok? :-D
..." Faragatlan, bunkó, hülye (ember).

Eredetileg a magyarországi szlovákokon belüli csoport a tirpákok, az Alföld és Nyíregyháza környékéről...."
/ Népszótár meghatározása szerint /

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 19:07:13

@Muscari: Én a szlovékokat hívom tirpákoknak, bár nem igazán helyes ez néprajzilag.Nem a szlovákiai magyarok, hanem a szlovákiai szlovákok, akik pl. a 80-as években megköpködték a kocsinkat, stb, pedig csak nyaralni szerettünk volna náluk, meg egy "valagh" pénzt elkölteni.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 19:13:04

Így van, ahogy írták mások is, ez nem feltétlen bunkózás, télleg van/volt egy ilyen nevű népcsoport, asszem olyan félig magyar félig felvidéki területi elhelyezkedéssel.Aki többet akar tudni, gugli a barátja.

Én spec télleg bunkó felhanggal értettem, ezt most bevallom, de nem véletlenül.Ők is halál bunkók voltak velünk szemben, ahányszor arra jártunk...Kocsimegköpködés, étteremben kinemszolgálás, megjegyzések tétele.És nem, nem volt Nagy-Magyarország címke a kocsin, még mielőtt...És semmi egyébbel se szolgáltunk rá.Szóval én azóta bizony nagyon nem szimpatizálok velük, ha csak tehetem elkerülöm az egész országukat is.Pedig ugyebár gyönyörű magyar telek az is.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.16. 19:16:01

@geegee: áhhhhh, azonnal tessék elmondani , hogy csinálta d a Déli panoráma című képedet......el vagyok ájulva....ez kész
gyönyörű, káprázatos...milyen géped van, mit, hogy, mindent tudni akarok....légyszilégyszi

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 19:16:30

@Zoole[uk]: Én nem így tudom, de lehet, hogy tévedek.Megbántani nem akartalak.Meg mondom, nem csak negatív jelentése van ennek a szónak.
Pl. a "köcsög" is eredetileg egy agyagedény, meg a "paraszt" is elsősorban a földművelő... :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 19:20:17

@NagyságosSodalisO [eng]: Jaa, a 3as6árh1 tetején?A hidak este? Hááát, az elég béna lett, hiába raktam állványra a gépet, elkezdett fújni a szél, hogy rohadna meg... :D
Semmi különös amúgy, egy belépő ezeréves tükrös gép, meg egy olcsó teleobi.Bárki csinál ilyet... :D

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.16. 19:21:41

@geegee: nézem a fényképeidet...imádom őket
pl a trollok, kell egy olyan nekem az tuti..és a Déli panoráma című képed Pesten...szebb mint bármelyik képeslap
szóval hogy csináltad, milyen géped van stb

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.16. 19:22:47

@geegee: mi az hogy belépő ezeréves tükrös ..név szerint ? én analfaBéla vagyok

Herr Géza 2015.01.16. 19:22:58

@**mimi**: Hű de figyelsz... Igaz. Kihagytam, hogy ma péntek van... :))))))

DieNanny CH 2015.01.16. 19:46:46

@Mr Long (UK):

Úgy tudom, valahogy így vezették ki a régi francia frankot. Ott is csak nullacsökkentés volt, és párhuzamos használat (már amennyire emlékszem.)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 19:48:17

@NagyságosSodalisO [eng]: Óóó, köszönöm, de hát olyat bárki csinál egy szifonnal is... :D
Tükörreflexes gép, de télleg régi és belépő technika, Nikon D3100.
Ezek a sima kis kompaktoknál eggyel "komolyabb" gépek, állítható rajtuk minden manuálisan is.Illetve sokkal "fényerősebbek" , több lehetőség van velük sötétben, szobában is értelmes képet készíteni.Ha jobban érdekel a téma, ajánlom Réka blogját, ő már szerintem mindent leírt, jobban én se tudom, mégegyszer meg fölösleges.De ha érdekel valami azért válaszolok szívesen, főleg ha tudok... :-)

NIKI LAURA 2015.01.16. 19:50:09

@rezsöatya: fater,hogy mukodik ez?
Ird le legyszives.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 19:53:01

Hej Há, meg a törzskommentelők.Volt már a szilveszteri összesítés?Én valahogy nem találom, de lehetek béna is.Lehet még/érdemes még oda képanyagot küldeni?Némi szöveget is kanyarítanék...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.01.16. 19:53:21

@geegee:
Van szlovák történelemkönyved? Nincs?
Elküldöm SMS-ben.
:))))))))))))))))))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 19:55:19

télleg, ez a Transzferbölcs cég ez megbízható?Mintha azt olvastam volna, hogy ez ilyen közösségi sociálmédiás pénzátutalás.Mint az Uber, meg a légbnb, meg a hasonlovak...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 19:57:32

@diggerdriver: Az az... :-))))))))))

Meg a "mondj egy szlovák királyt" is ugyanez a hossz...

Egyébként szlovák király létezik, egy földrajzi terület, úgy hívják ők, hogy slovensy raj.Érted, ky-raj. Szóval megvan az, csak sose uralkodott...
:-)))))

33621 2015.01.16. 19:59:43

@Zoole[uk]: Ezt a tirpákozást csak rátok ismertem eddig, a békésiekre nem! :-)

blackhairlady 2015.01.16. 20:02:48

@Muscari: En annyira nem hasznalok kp-t, hogy az aprot, a centeket csak msot tanultam meg miota a gimnazium konyvtaraban dolgozom neha, es havonta csinalunk konyvvasart. Szerencsere a penztargepben sorba vannak rakva a legkisebbtol a legnagyobbikig, nem tevdhetek sokat:)))

blackhairlady 2015.01.16. 20:04:59

@**mimi**: Pszichologia. amiert a 9-re vegzodoek is. Mas a hatasa az emberekre ha 499ft vagy ha 501.

SzZoole 2015.01.16. 20:19:17

Nyirgyhazikent köszönöm szépen mindenkinek a dicsérő megjegyzést :((((((((((

SzZoole 2015.01.16. 20:20:17

@diggerdriver: igen dolgozok,mindig dolgozok

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.01.16. 20:29:45

OFF, bar ez is penzzel kapcsolatos:) meg tudja vki mondani, hogy ha Mo-n online vasarolsz, es USD-ben van az ar megadva (kulfoldi oldalon akarsz fizetni a magyar bank altal kiallitott kartyaval), akkor a kartyadrol a bankod kozeparfolyammal szamolva v. eladasi arfolyamon kalkulalja az osszeget? koszi elore is a valasokat.

Ugyandehogy (törölt) 2015.01.16. 20:37:55

@diggerdriver: a kép szerzőjének elmagyaráznám, hogy az autÓmatának nincs köze az autóhoz, ezért nem is hosszú ó.

Ugyandehogy (törölt) 2015.01.16. 20:38:59

@Zsuzsi65: ez a kártykibocsátó bankod Hirdetményében/Kondíciós listájában van leírva.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.01.16. 20:41:50

@Babette .:
Mióta megismerkedtünk 11éve azóta ezzel baszogat a feleségem.
Erővel kell magam visszafogni annál a hosszú Ó-nál.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.16. 20:46:36

@geegee: én ezzel küldöm haza a pénzemet régóta, még nem volt gond sosem.
Ja és köszi, nézem a Réka oldalát is...meg a tiedet is ...fantasztikus fényképeid vannak..:-)

rezsöatya 2015.01.16. 21:04:29

@NIKI LAURA: megirtam a blog.hu-n keresztul.

pasztasuta 2015.01.16. 21:18:39

@geegee: olyan lelkesen beszélt a nagyságos asszony, hogy én is bekukkantottam a gyűjteményedbe. És jól elmosolyodtam, mert a 3 éves énem hihetetlenül hasonlít a kislányodra, és még a név is egyezik..Én ebből nem akarok messzemenő következtetéseket levonni...de...én a helyedben vigyáznék mert kb 7 éves kora körül nagy valószínűséggel el fogja törni a bal kezét....A suliban légy résen mert ha az olaszt választja második nyelvnek, akkor vége a dalnak, írd elő, hogy német punktum....Amikor meg majd egyetemre jelentkezik, állj a sarkadra, mert különben képes és beiratkozik valami büfészakra..Én szóltam....

:)))

Bonjour 2015.01.16. 22:44:36

@Zoole[uk]: nem neked szólt ez a tirpák dolog, ne vedd magadra.
Remélem nem gondoltad komolyan az oldal hanyagolását. Önmagában tömör vicceket mondasz, nekem tetszik, a tieidet mindig elolvasom. Én ritkán írok ide és reagálok bármire, de sokszor belefutok. Azokra válaszolnak, akik valakikra reagálnak, vagy újszerűt dob be, vagy kèrdez, de mindenki "olvasódik". Nehogy ilyenek miatt rossz kegyen a kedved.

Amúgy az a te hátad az avataron? Nekem van tattoo-s ismerősöm, de sosem értettem, hogy lehet ezt kibírni. Én egy tű láttán is rosszul leszek.

Bonjour 2015.01.16. 22:48:43

@diggerdriver: ezt most olvasom. Micsoda dolog ez már :).
Ja, a haggyad az nem jó. HagyJad, úgy lesz a jó.

A higgyed, azzal kevered, de az a hisz-jed, az olvad össze. Ah előzőnél a hagy az alapszó, nincs összeolvadás, csak úgy hallod.

Ha már autó :))). Sorry, meg ne bántódj.

Bonjour 2015.01.16. 22:51:07

@diggerdriver: ez mekkora!

És de görény :))))).

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 22:57:53

@NagyságosSodalisO [eng]: Ó, jaj dehogy köszönöm, de csak néha van szerencsém... :-)

@pasztasuta: Haha, köszönöm az intelmeket, igyekszem majd a helyes irányba terelgeni a fejlődését.Német vagy angol jó lenne, hátha akár mind a kettő.Persze nem akarok kis zsenit nevelni belőle, majd kialakul.Már annak is örülni fogok, ha a drogtól, cigitől, piától sikerül megvédeni...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 22:58:53

@NagyságosSodalisO [eng]: Köszi, megnézem majd ezt a transzferbölcset, hátha ki is próbáljuk.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 23:00:41

Há, ment az anyag a postaládádba.

pasztasuta 2015.01.16. 23:31:12

@geegee: a második nyelvet úgy értettem, hogy az angol az első. Tudom ajánlani a zongorát, meg a művészitornát amíg még kicsi. Aztán már úgyis csak menni fog a lógás, meg a tesi óráról a felmentés lobogtatása, a többit meg már nem is mondom, mert egész éjjel forgolódni fogsz.. :D
Amúgy elég magas a cukisági faktora. :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.01.17. 00:12:28

@Babette .: Ok, koszi szepen. Akkor ezek szerint ez bank-fuggo.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.17. 00:14:33

@pasztasuta: Jajó...Nálunk mondjuk a magyar a nulladik, a svéd az első.Aztán meg majd a többi, remélhetőleg...Mi a táncot próbáltuk épp most év vége felé, imádja a kis beste.Úgyhogy folytatni kell.De végülis tökmindegy, csak mozogjon és szeresse csinálni.Ha még tehetsége is van/lesz hozzá, az külön öröm.
Köszönjük, a kis csirkefogó nevében! :D

SzZoole 2015.01.17. 00:17:19

@Bonjour: Dehogy vettem magamra,miota vilag a vilag a szabolcsiakat mindig tirpakoztak.Egyebkent alt.isk. tortenelem oran lehetett tanulni,hogy kik a tirpakok,ki es mikor telepitettek be az orszagba oket es hova.
Mostanaban azert vagyok kevesebbet,mert sokat dolgozok,hogy sok adot tudjak fizetni es ezzel is tamogasam az otthon unatkozo embereket:)
Igen az az en hatam,de mar azota bovult,mar majdnem az egesz hatam le van varva,csak a derekem jobb also reszen ven egy kis hely ami ures meg,de mar nem sokaig:)
Hogy faj e?igen,de ki lehet birni.

Herr Géza 2015.01.17. 01:27:38

@Zsuzsi65: Nyugodt lehetsz: a számodra legkedvezötlenebbel fog szàmolni, tehát deviza eladási. ( Ja, és nem MNB, harem a sajàt árfolyama számít)
De ezt egyébként sem a bankod végzi, hanem hitelkártyánál a kártyacég, szintén a saját sk. árfolyamán)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.