oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. január 16. 06:38,  Mennyi pénzt utaltak haza a határátkelők? 216 komment

2015. január 16. 06:38 Határátkelő

Mennyi pénzt utaltak haza a határátkelők?

Röviden: sokat. Kicsit bővebben, az Eurostat adataival alátámasztva majd magában a posztban, elöljáróban csak annyit, hogy a magyar gazdaságot 343 millió euróval (ez közel 110 milliárd forint) dobták meg a határátkelők.

euro_atutalas.jpg

Az év elején adta közre az Eurostat szokásos kimutatását arról, mennyit is utalnak nemzetközileg az európai uniós lakosok. Értelemszerűen ezen utalások döntő többségét a határátkelők küldik haza, általában a családnak.

Kezdjük egy átfogóbb képpel: az Európai Unión belüli statisztika természetesen negatív eredményt mutat, azaz több pénzt küldenek ki az EU országaiból, mint amennyi ide beérkezik (érthető, hiszen sok olyan bevándorló van, aki unión kívüli országból érkezik, így oda is utal).

A trend azonban javuló, hiszen míg 2011-ben 20,5 milliárd, 2012-ben 19,8, addig 2013-ban már „csak 18 milliárd euróval több pénz ment ki, mint amennyi bejött. (A listán sajnos azok az országok nem szerepelnek, ahol az átutalásokat bizalmas adatként kezelik.)

1_58.jpgAmi nekünk ennél jóval érdekesebb, azok az Európai Unión belüli pénzmozgások. Talán némileg meglepő, de Portugália áll a lista élén, azaz ők profitálnak a legtöbbet, 3,6 milliárd eurót, ami elég komoly összegnek tűnik.

Nem csak tűnik, az is, hiszen a második helyezett lengyelek pontosan 1 milliárd euróval vannak elmaradva, az ő esetükben „csak” 2,6 milliárd az egyenleg. A lengyelek után Románia (1,7 milliárd euró) következik, és ezt követően már becsúszunk az egymilliárd eurós küszöb alá Litvániával (849 millió), Bulgária (845 millió), és Horvátországgal (702 millió euró).

Magyarország a hetedik helyen található a maga 343 millió eurós plusz bevételével, pozitív még a szaldó a letteknél (229 millió), az észteknél (86 millió) és számomra meglepő módon a svédeknél (64 millió euró).

Legalább ennyire meglepő, hogy a szlovénok és a csehek is mínuszban vannak (16 és 19 millió euróval), a lista végén viszont nincs sok meglepetés, hiszen ott az Egyesült Királyság (-3,9 milliárd euró), Olaszország (-4,7 milliárd) és Franciaország (-8,4 milliárd euró) szerepel.

2_43.jpg

Érdemes kicsit közelebbről is megnézni a listát, akad érdekesség bőven. Például az, hogy a befolyó összegek tekintetében Portugália áll az élen 5 milliárd euróval, utána következik Lengyelország 2,8 milliárddal, a harmadik pedig az Egyesült Királyság 2,3 milliárd euróval. Az első ötbe még befért Románia (2,1 milliárd) és Olaszország (2 milliárd euró). Magyarországra 410 millió euró érkezett 2013-ban.

Ami a kimenő összegeket illeti, ott a franciák állnak a legrosszabbul, hiszen 8,9 milliárd eurót utalnak el az országból. Olaszországban is nagy a mozgás, hiszen a befolyó 2 milliárd mellett kimegy 6,7 milliárd, míg a harmadik ezen a listán is az Egyesült Királyság 6,3 milliárddal. Magyarországról szinte elhanyagolható összeget utalnak el, a 38 millió eurónál csak a bolgároktól (3 millió), a szlovénoktól (6 millió) és az észtektől (15 millió euró) küldenek kevesebbet.

3_42.jpg

A következtetéseket majd ti levonjátok, én csak annyit tennék mindehhez hozzá, hogy ha semmi mást nem veszek figyelembe, csak a 27 százalékos áfát és abból indulok ki, hogy a Magyarországra küldött pénznek a jelentős részét elköltik, akkor máris látható, mekkora bevétele van ebből a magyar gazdaságnak - nem is beszélve arról, hogy a belső fogyasztást is mennyivel megdobja ez a 109 milliárd forint.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: pénzátutalás Magyarország Eurostat

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr757076227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DieNanny CH 2015.01.16. 13:27:45

@Babette .:

Szerintem is. Inkább legyen minimális rajta a kamat - fogalmam sincs, mennyi egy folyószámlán a kamat - viszont legyen bármiféle használat ingyenes.

**mimi** 2015.01.16. 13:35:39

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:
manapság inkább az a jellemző, hogy kamat nuku ( minimális) és a járulékos költségeket meg jól megtolják...

Mr Long 2015.01.16. 14:03:20

@Saman: "Ha hozzánk jön egy expat megkapja a mi bérünk hatszorosát, ha mi megyünk külföldre a munkaerőpiac alján helyezkedik el sok sok gazdasági kivándorló"
Jah, csak ide expat vezetoi beosztasba, vagy hasonloba jon, nem csirkecsontot torni a kfcben. Jah, hogy az angolon kivul magyarul is beszelo kfc-s annyit kap, mint a csak angolul beszelo kollegaja? Ahogy "feljebb" is hasonloan megegyezik a fizu a magyarulis beszelo es csak angolul beszelo munkaero kozt.

pasztasuta 2015.01.16. 14:19:27

@Mr Long (UK): +1
A multi ahol dolgoztam Pesten egy csomo expatot alkalmazott; ugyanannyit kaptak mint az azonos munkakorben dolgozo magyarok.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 14:32:27

Nahát 25 ezer ojró van a képen? Már ha százas csomagok azok és 50-esekből állnak.
Ez pont elég lenne így hó végéig, nem akarja valaki elutalni?
Nem emailban, hanem banxámlára.Van otthoni is, hogy ontopic legyek... :D

Mr Long 2015.01.16. 14:34:15

@geegee: Mi ho vege elott kapjuka lovet, szoval most pont jol jonne meg erre a par napra :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 14:36:23

@NIKI LAURA: Aaaaaz igen. Nem semmi.
És ha van szakember, az meg gondolom osztrák árakon dolgozik...
Hiába, na, kereslet-kínálat.
Próbáld meg Tirpákiában keresni, az nem jó?
Bár mondjuk én se tenném, okádok tőlük.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 14:40:47

@Mr Long (UK): Egyszer volt a kezemben 6 millió forint egyben, kápében.Még a régi barna ötezres volt akkor a legnagyobb pénz.OLyan 96-97 körül lehetett.
Abból volt egy lefóliázott tégla, ötmilliós kiszerelés, meg még kisebb kupacokban 1 miska.Sajnos nem az én pénzem volt, hanem munkahelyi.Gondoltam, nem lépek még meg vele, ahhoz azért nem volt túl sok.Megvárom, amíg 60 millát bíznak rám.Azzal már elgondolkodnék... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 14:45:39

@NIKI LAURA: Mit kell ilyenkor csinálni? Kihasználni a piaci igényt és albérletnek való szállásokat építeni!Ha más nem, konténerekből, vagy hasonlóan gyorsan épülő módszerekkel.Zuhanyzókat mellé, tojtoj klozeteket.Kisebb élelmiszerboltot, trafikot, piabeszerző helyet.Buszjáratot át a határon, célvárosokkal, reggel-este.
Csak neked, az ötlet mondjuk 15 százalék.
Figyelni fogok, nem tudod elmismásolni...
:-)))))))))))))))))))))))))))))

Mr Long 2015.01.16. 14:46:08

@geegee: Egzszer a kilencvenes evek elejen szamoltam le 3millat. Na akkor meg volt merete annak a penzkupacnak. Par evvel ezelott szinten volt nalam 3 milla egy boritekban, elfert a kabatom belso zsebeben siman. Mondjuk azert paraztam, mert egy furcsa csavot mentem kifizetni a betongyarba :S

DieNanny CH 2015.01.16. 14:47:03

@**mimi**:

Ó, értem... :-( Én meg azt hittem, nagy kamatokkal csalogatnak, a háttérben meg minden pénzbe kerül...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 14:48:08

@NIKI LAURA: Jajjmár, 100-150 ezer forint belekerül vagy ezer forintba...A faxom fogja zsebben hazavinni, hogy elszedjék a reptéren, vagy ellopják.Ugyan már, ha ennyire nem tellik az már szarevés...

DieNanny CH 2015.01.16. 14:48:23

@geegee:

Pont egy perce feledkeztem bele a képbe... Hogy milyen jók jönne nekem az az egy borítéknyi összeg... :-DDD

DieNanny CH 2015.01.16. 14:52:47

@geegee:

Nemrég, karácsony környékén beszélgettem szüleimmel az anyagi helyzetünkről, a pénzről, stb, és eszembe jutott, mikor '92-ben eladtuk a Lada kombinkat, volt az ára 120ezer Ft. Megkértem apukámat, hadd vegyem kézbe. Emlékszem, nagyon meg voltam illetődve ilyen sok pénztől... Ez volt a legtöbb pénz annak idején, amit kp-ben láttam.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 15:08:03

@Mr Long (UK): Na ja, az meg a másik.Lassan lesz százezer forintos bankjegy is.A jónép majd kap belőle egyet fizetésnapkor, oszt jónapot.Csak arra lesz jó, hogy senki se bírja felváltani...
Nem tudom, miért nem osztják le a forintot is pár nullával, ahogy a románok, lengyelek, stb. megcsinálták.Lenne mondjuk egy euró 0,3 forint. Kuszaszemű Eltolcsyék is verhetnék a mellüket, hogy milyen jól teljesítenek... :-o

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 15:10:09

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Elhiszem.Nekünk is volt ilyesmi, csak még a 80-as években, Wartburg árával.Nem tudom már, mennyi lehetett de max a harmada. :D

Mr Long 2015.01.16. 15:15:19

@geegee: Plusz mekkora kozbeszerzest lehetne kiirni az osszes automata atprogramozasara! A kozgep, vagy egy joravalao gazszerelo siman megcsinalhatna :)

Ezen a leosztason en is gondolkoztam, remelem valami okos pezugyes elmondja nekunk, hogy mi lenne a baj a penz ujranyomtatasa es az osszes gep atallitasan kivul.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 15:20:45

Ehhez mit szóltok:

totalcar.hu/magazin/kozelet/2011/09/27/a_traffipax_ritkan_teved_de_akkor_nagyon/

totalcar.hu/magazin/kozelet/2015/01/16/mar_megint_hibazott_a_traffipax/

Szemét rohadt köcsök magyar rendőrség, lassan jobban rühellem őket, mint a politikusokat.Tisztelet a kivételnek...
Komolyan mondom, már félek hazajárni, akár saját kocsival, akár otthon kölcsönkapottal, bérelttel.Rohadék útonálló banda.
Régóta tervezem a dzsémszbondos rendszámforgató berendezést, de esküszöm megcsinálom, valahogy védekezni kell...
Az első cikk a durvább, egy szerencsétlen, 70 lóerős, rozsdarágta foshalmaz kisteherautót "fogtak meg" 200-zal valahol...Agyhalottak.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 15:22:36

@Mr Long (UK): Szerintem a pénzt ki lehetne vezetni néhány év párhuzamos használattal.Annyi évenként meg asszem úgyis szokták cserélni, elhasználódás miatt...De engem is érdekelne.

Mr Long 2015.01.16. 15:25:53

@geegee: Jah, ket nullat lecsapni, megegyezo grafika, csokkentett szamokkal es meg talan egyszeru is lenne. Bar egy csomo ember belegabalyodna.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.01.16. 16:19:57

@Muscari: Szlovákia, csak bunkó nyelven

én azért rettegek az eurótól, meg minden hasonlótól, bár szerencsére nagyon ritkán jön szembe ilyen pénznem, mert nagyon nehezen tudom kezelni, hogy kétféle pénz egyben (euró meg a centek is). röhejes és felesleges. nekem a thai rendszer viszonylag értelmes, hogy van egy baht mint legkisebb értelmes és használható pénz, és minden más összeggel is könnyen lehet számolni. és nem szaroznak olyannal, hogy valami 19 fitying 99 századfityingbe kerül. (a váltópénzt még néha odaadják, amikor a hülye mérleg kiszámol egy kiló huszonnyolc deka almára valami baromságot, de egyébként nem használják, csak a teszkó féle szupermarketek, részemről megy azonnal egy befőttesüvegbe és évvégén charitybe az összes összegyűjtött aprópénz). nem vagyok buta vagy diszkalkuliás, csak egyszerűen sokkal könnyebb, értelmesebb és ésszerűbb emberi mértékű és nem túlbonyolított számokkal boldogulni a mindennapokban. a gyerekek is nagyon könnyen megtanulják 5-6 évesen. :-/
(1 baht perpill 8 forint)

2015.01.16. 16:21:17

@Muscari: Mordor, Agyarország, Abszurdisztán neveken is fut. :D

2015.01.16. 16:25:16

@geegee: Csak a szokásos. Lehúzás mindenhol.

Velemenyem szerint.... 2015.01.16. 16:25:42

Szerintem a franciáknál benne van az is hogy az adótörvények miatt a vagyonosak közül is sokan utalták ki a pénzüket, lásd Depardieu. Bár lehet hogy ez nem 2014-es adatokon jelentkezne...

SzZoole 2015.01.16. 16:28:25

@Muscari: A Békés es Szabolcs Megyeiket hívják ugy,de ha valaki mégegyszer tirpakozni fog,akkor szarhazi leszek en is,nem nyíregyházi:)))
Csak vicceltem

Muscari 2015.01.16. 16:29:36

Off
Ha valakinek szamit, ala lehet irni a peticiot, hogy engedjek szabadon ezt a szegeny sracot: www.amnesty.org.uk/actions/saudi-arabia-free-raif-badawi-flogged-blogger?from=issues

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.16. 16:55:58

Off

Nekem már megvonásos tüneteim vannak valami olvasmányos klasszikus sztorira...
Pls..holnapra valami sárgagumicsizmás", vagy iskolás, vagy egészségügyis, túrórudis, akárbármis...:-)

Faji, gazdasági, vallási,politikai eszmecsére van annyi netes oldal....

Értem én, hogy ezeknek is megvan a jelentősége ránk vonatkoztatva is...

Szóval...az ok, hogy benzin, de mi hajtja ??

tanato 2015.01.16. 17:16:08

@Muscari: @Zoole[uk]: hu.wikipedia.org/wiki/Tirp%C3%A1kok

Eredetileg szlovák népcsoport volt akik Nyíregy. környékére költöztek,de ma már mindenkire mondják aki arrafelé lakik,bár már nyelvüket nagyrészt elvesztették.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.16. 17:24:31

@Muscari: Tirpákok? :-D
..." Faragatlan, bunkó, hülye (ember).

Eredetileg a magyarországi szlovákokon belüli csoport a tirpákok, az Alföld és Nyíregyháza környékéről...."
/ Népszótár meghatározása szerint /

Muscari 2015.01.16. 17:35:29

@Dragonlady (now in Thailand): ertelek, de nem kell felned az apropenztol, nem olyan nehez azt megtanulni. Magyarorszagon meg ez amugy sem lesz akkora problema szerintem, mar 1es 2 forintos sincsen.

Muscari 2015.01.16. 17:37:13

@NagyságosSodalisO [eng]: a mostani jelenteset tudom, csak Tirpakiakent nem talalkoztam meg vele. Akkor az ugy nem is allja meg a helyet, ha az egesz orszagra hasznaljuk.

**mimi** 2015.01.16. 17:40:48

@Muscari:
csak a hülye kerekítés...de hogy annak is mi értelme van még ..nem tudom...ha valami 1658 ft, akkor miért nem adják 1660-ért. úgyis annyiból adnak vissza...

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.16. 17:44:06

@Muscari: Nem hát...ez csak egy bizonyos területre vonatkozik...
-országméretű"területre vonatkozóan, túlzó meghatározásként: Lásd,: annyi a hülye arrafelé, hogy akár már egy önálló kis ország is lehetne 'országon belül....:-)

Sanz 2015.01.16. 17:45:12

@**mimi**: Ha kártyával fizetsz, akkor nem kerekítenek... szóval ez az értelme.

Amúgy én ezt a hazautalós dolgot nem teljesen értem; ha én éventem 250-300 ezer Ft-ot elköltök a hazaútjaim során, azt hova számolják el?

Taxomükke (UK) 2015.01.16. 17:45:34

@rezsöatya: Ne azt nézd, mit mond, hanem hogy mit csinál!

rezsöatya 2015.01.16. 17:57:11

@NagyságosSodalisO [eng]:
"Pls..holnapra valami sárgagumicsizmás", vagy iskolás, vagy egészségügyis, túrórudis, akárbármis...:-)

Na, akkor ma este irok neked (csak neked, csak most, csak priviben!)
A gumicsizmam zold, az iskolam kutya, a papirom egeszsegugyi, turorudi helyett szalonnas-palinkas... jo lesz-e?

Hari Seldon 2 2015.01.16. 17:58:20

OFF

index.hu/mindekozben/poszt/2015/01/16/rohamosztagos_pancel_vedett_meg_egy_ausztralt_a_kigyotamadastol/

adg , ha itt vagy: beszerezted-e már a rohamoszagos ruhát?
Sose lehet tudni... :-)

ON

rezsöatya 2015.01.16. 18:02:12

@NagyságosSodalisO [eng]:
Ti(e)r párkok? Állatkertek svábul...

Ugyandehogy (törölt) 2015.01.16. 18:16:04

@Mr Long (UK): jaj. ne is mondd.
hálistennek az újrarendszámozásról lemondtak...

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.01.16. 18:22:22

@Babette .: rákerestem, mert én azt httem, a szlovákok neve a tirpák, de úgy tűnik, csak egy bizonyos magyarországi szlovák csoportra mondják inkább. szóval nemtom :-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.01.16. 18:23:35

@Muscari: meg fogom szokni, ez legyen a legkisebb bajom, de szerintem feleslegesen bosszantó.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.16. 18:26:35

@Babette .: @Dragonlady (now in Thailand): Nektek is...:-)

Tirpákok? :-D
..." Faragatlan, bunkó, hülye (ember).

Eredetileg a magyarországi szlovákokon belüli csoport a tirpákok, az Alföld és Nyíregyháza környékéről...."
/ Népszótár meghatározása szerint /

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 19:07:13

@Muscari: Én a szlovékokat hívom tirpákoknak, bár nem igazán helyes ez néprajzilag.Nem a szlovákiai magyarok, hanem a szlovákiai szlovákok, akik pl. a 80-as években megköpködték a kocsinkat, stb, pedig csak nyaralni szerettünk volna náluk, meg egy "valagh" pénzt elkölteni.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 19:13:04

Így van, ahogy írták mások is, ez nem feltétlen bunkózás, télleg van/volt egy ilyen nevű népcsoport, asszem olyan félig magyar félig felvidéki területi elhelyezkedéssel.Aki többet akar tudni, gugli a barátja.

Én spec télleg bunkó felhanggal értettem, ezt most bevallom, de nem véletlenül.Ők is halál bunkók voltak velünk szemben, ahányszor arra jártunk...Kocsimegköpködés, étteremben kinemszolgálás, megjegyzések tétele.És nem, nem volt Nagy-Magyarország címke a kocsin, még mielőtt...És semmi egyébbel se szolgáltunk rá.Szóval én azóta bizony nagyon nem szimpatizálok velük, ha csak tehetem elkerülöm az egész országukat is.Pedig ugyebár gyönyörű magyar telek az is.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.16. 19:16:01

@geegee: áhhhhh, azonnal tessék elmondani , hogy csinálta d a Déli panoráma című képedet......el vagyok ájulva....ez kész
gyönyörű, káprázatos...milyen géped van, mit, hogy, mindent tudni akarok....légyszilégyszi

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 19:16:30

@Zoole[uk]: Én nem így tudom, de lehet, hogy tévedek.Megbántani nem akartalak.Meg mondom, nem csak negatív jelentése van ennek a szónak.
Pl. a "köcsög" is eredetileg egy agyagedény, meg a "paraszt" is elsősorban a földművelő... :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 19:20:17

@NagyságosSodalisO [eng]: Jaa, a 3as6árh1 tetején?A hidak este? Hááát, az elég béna lett, hiába raktam állványra a gépet, elkezdett fújni a szél, hogy rohadna meg... :D
Semmi különös amúgy, egy belépő ezeréves tükrös gép, meg egy olcsó teleobi.Bárki csinál ilyet... :D

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.16. 19:21:41

@geegee: nézem a fényképeidet...imádom őket
pl a trollok, kell egy olyan nekem az tuti..és a Déli panoráma című képed Pesten...szebb mint bármelyik képeslap
szóval hogy csináltad, milyen géped van stb

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.16. 19:22:47

@geegee: mi az hogy belépő ezeréves tükrös ..név szerint ? én analfaBéla vagyok

Herr Géza 2015.01.16. 19:22:58

@**mimi**: Hű de figyelsz... Igaz. Kihagytam, hogy ma péntek van... :))))))

DieNanny CH 2015.01.16. 19:46:46

@Mr Long (UK):

Úgy tudom, valahogy így vezették ki a régi francia frankot. Ott is csak nullacsökkentés volt, és párhuzamos használat (már amennyire emlékszem.)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 19:48:17

@NagyságosSodalisO [eng]: Óóó, köszönöm, de hát olyat bárki csinál egy szifonnal is... :D
Tükörreflexes gép, de télleg régi és belépő technika, Nikon D3100.
Ezek a sima kis kompaktoknál eggyel "komolyabb" gépek, állítható rajtuk minden manuálisan is.Illetve sokkal "fényerősebbek" , több lehetőség van velük sötétben, szobában is értelmes képet készíteni.Ha jobban érdekel a téma, ajánlom Réka blogját, ő már szerintem mindent leírt, jobban én se tudom, mégegyszer meg fölösleges.De ha érdekel valami azért válaszolok szívesen, főleg ha tudok... :-)

NIKI LAURA 2015.01.16. 19:50:09

@rezsöatya: fater,hogy mukodik ez?
Ird le legyszives.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 19:53:01

Hej Há, meg a törzskommentelők.Volt már a szilveszteri összesítés?Én valahogy nem találom, de lehetek béna is.Lehet még/érdemes még oda képanyagot küldeni?Némi szöveget is kanyarítanék...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.01.16. 19:53:21

@geegee:
Van szlovák történelemkönyved? Nincs?
Elküldöm SMS-ben.
:))))))))))))))))))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 19:55:19

télleg, ez a Transzferbölcs cég ez megbízható?Mintha azt olvastam volna, hogy ez ilyen közösségi sociálmédiás pénzátutalás.Mint az Uber, meg a légbnb, meg a hasonlovak...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 19:57:32

@diggerdriver: Az az... :-))))))))))

Meg a "mondj egy szlovák királyt" is ugyanez a hossz...

Egyébként szlovák király létezik, egy földrajzi terület, úgy hívják ők, hogy slovensy raj.Érted, ky-raj. Szóval megvan az, csak sose uralkodott...
:-)))))

33621 2015.01.16. 19:59:43

@Zoole[uk]: Ezt a tirpákozást csak rátok ismertem eddig, a békésiekre nem! :-)

blackhairlady 2015.01.16. 20:02:48

@Muscari: En annyira nem hasznalok kp-t, hogy az aprot, a centeket csak msot tanultam meg miota a gimnazium konyvtaraban dolgozom neha, es havonta csinalunk konyvvasart. Szerencsere a penztargepben sorba vannak rakva a legkisebbtol a legnagyobbikig, nem tevdhetek sokat:)))

blackhairlady 2015.01.16. 20:04:59

@**mimi**: Pszichologia. amiert a 9-re vegzodoek is. Mas a hatasa az emberekre ha 499ft vagy ha 501.

SzZoole 2015.01.16. 20:19:17

Nyirgyhazikent köszönöm szépen mindenkinek a dicsérő megjegyzést :((((((((((

SzZoole 2015.01.16. 20:20:17

@diggerdriver: igen dolgozok,mindig dolgozok

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.01.16. 20:29:45

OFF, bar ez is penzzel kapcsolatos:) meg tudja vki mondani, hogy ha Mo-n online vasarolsz, es USD-ben van az ar megadva (kulfoldi oldalon akarsz fizetni a magyar bank altal kiallitott kartyaval), akkor a kartyadrol a bankod kozeparfolyammal szamolva v. eladasi arfolyamon kalkulalja az osszeget? koszi elore is a valasokat.

Ugyandehogy (törölt) 2015.01.16. 20:37:55

@diggerdriver: a kép szerzőjének elmagyaráznám, hogy az autÓmatának nincs köze az autóhoz, ezért nem is hosszú ó.

Ugyandehogy (törölt) 2015.01.16. 20:38:59

@Zsuzsi65: ez a kártykibocsátó bankod Hirdetményében/Kondíciós listájában van leírva.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.01.16. 20:41:50

@Babette .:
Mióta megismerkedtünk 11éve azóta ezzel baszogat a feleségem.
Erővel kell magam visszafogni annál a hosszú Ó-nál.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.16. 20:46:36

@geegee: én ezzel küldöm haza a pénzemet régóta, még nem volt gond sosem.
Ja és köszi, nézem a Réka oldalát is...meg a tiedet is ...fantasztikus fényképeid vannak..:-)

rezsöatya 2015.01.16. 21:04:29

@NIKI LAURA: megirtam a blog.hu-n keresztul.

pasztasuta 2015.01.16. 21:18:39

@geegee: olyan lelkesen beszélt a nagyságos asszony, hogy én is bekukkantottam a gyűjteményedbe. És jól elmosolyodtam, mert a 3 éves énem hihetetlenül hasonlít a kislányodra, és még a név is egyezik..Én ebből nem akarok messzemenő következtetéseket levonni...de...én a helyedben vigyáznék mert kb 7 éves kora körül nagy valószínűséggel el fogja törni a bal kezét....A suliban légy résen mert ha az olaszt választja második nyelvnek, akkor vége a dalnak, írd elő, hogy német punktum....Amikor meg majd egyetemre jelentkezik, állj a sarkadra, mert különben képes és beiratkozik valami büfészakra..Én szóltam....

:)))

Bonjour 2015.01.16. 22:44:36

@Zoole[uk]: nem neked szólt ez a tirpák dolog, ne vedd magadra.
Remélem nem gondoltad komolyan az oldal hanyagolását. Önmagában tömör vicceket mondasz, nekem tetszik, a tieidet mindig elolvasom. Én ritkán írok ide és reagálok bármire, de sokszor belefutok. Azokra válaszolnak, akik valakikra reagálnak, vagy újszerűt dob be, vagy kèrdez, de mindenki "olvasódik". Nehogy ilyenek miatt rossz kegyen a kedved.

Amúgy az a te hátad az avataron? Nekem van tattoo-s ismerősöm, de sosem értettem, hogy lehet ezt kibírni. Én egy tű láttán is rosszul leszek.

Bonjour 2015.01.16. 22:48:43

@diggerdriver: ezt most olvasom. Micsoda dolog ez már :).
Ja, a haggyad az nem jó. HagyJad, úgy lesz a jó.

A higgyed, azzal kevered, de az a hisz-jed, az olvad össze. Ah előzőnél a hagy az alapszó, nincs összeolvadás, csak úgy hallod.

Ha már autó :))). Sorry, meg ne bántódj.

Bonjour 2015.01.16. 22:51:07

@diggerdriver: ez mekkora!

És de görény :))))).

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 22:57:53

@NagyságosSodalisO [eng]: Ó, jaj dehogy köszönöm, de csak néha van szerencsém... :-)

@pasztasuta: Haha, köszönöm az intelmeket, igyekszem majd a helyes irányba terelgeni a fejlődését.Német vagy angol jó lenne, hátha akár mind a kettő.Persze nem akarok kis zsenit nevelni belőle, majd kialakul.Már annak is örülni fogok, ha a drogtól, cigitől, piától sikerül megvédeni...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 22:58:53

@NagyságosSodalisO [eng]: Köszi, megnézem majd ezt a transzferbölcset, hátha ki is próbáljuk.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.16. 23:00:41

Há, ment az anyag a postaládádba.

pasztasuta 2015.01.16. 23:31:12

@geegee: a második nyelvet úgy értettem, hogy az angol az első. Tudom ajánlani a zongorát, meg a művészitornát amíg még kicsi. Aztán már úgyis csak menni fog a lógás, meg a tesi óráról a felmentés lobogtatása, a többit meg már nem is mondom, mert egész éjjel forgolódni fogsz.. :D
Amúgy elég magas a cukisági faktora. :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.01.17. 00:12:28

@Babette .: Ok, koszi szepen. Akkor ezek szerint ez bank-fuggo.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.17. 00:14:33

@pasztasuta: Jajó...Nálunk mondjuk a magyar a nulladik, a svéd az első.Aztán meg majd a többi, remélhetőleg...Mi a táncot próbáltuk épp most év vége felé, imádja a kis beste.Úgyhogy folytatni kell.De végülis tökmindegy, csak mozogjon és szeresse csinálni.Ha még tehetsége is van/lesz hozzá, az külön öröm.
Köszönjük, a kis csirkefogó nevében! :D

SzZoole 2015.01.17. 00:17:19

@Bonjour: Dehogy vettem magamra,miota vilag a vilag a szabolcsiakat mindig tirpakoztak.Egyebkent alt.isk. tortenelem oran lehetett tanulni,hogy kik a tirpakok,ki es mikor telepitettek be az orszagba oket es hova.
Mostanaban azert vagyok kevesebbet,mert sokat dolgozok,hogy sok adot tudjak fizetni es ezzel is tamogasam az otthon unatkozo embereket:)
Igen az az en hatam,de mar azota bovult,mar majdnem az egesz hatam le van varva,csak a derekem jobb also reszen ven egy kis hely ami ures meg,de mar nem sokaig:)
Hogy faj e?igen,de ki lehet birni.

Herr Géza 2015.01.17. 01:27:38

@Zsuzsi65: Nyugodt lehetsz: a számodra legkedvezötlenebbel fog szàmolni, tehát deviza eladási. ( Ja, és nem MNB, harem a sajàt árfolyama számít)
De ezt egyébként sem a bankod végzi, hanem hitelkártyánál a kártyacég, szintén a saját sk. árfolyamán)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása