Ilyenkor, ünnepek idején talán erősebben tör ránk a honvágy is, hiszen a karácsonynál szorosabb családi ünnep csak kevés akad. Úgyhogy arra gondoltam, ma beszélgethetnénk arról, ki hogyan éli meg az év végét, különösen azok, akik valami miatt nem tudtak (vagy akartak) hazalátogatni.

Mindez arról jutott az eszembe, hogy minap belebotlottam egy cikkbe, amelyen külföldöm élő írek meséltek minderről. Úgyhogy legyen ez a kiindulópontunk, aztán meglátjuk, merre kanyarodik a beszélgetés fonala.

1. „Megtanultam, hogy ne karácsonyként gondoljak rá”

A 30 éves Luke Cutliffe Sydneyben él és dolgozik, mint HR-tanácsadó és az elmúlt öt karácsonyból négyet a családjától távol töltött. A karácsonya Ausztráliában a Bondi Beachen és némi tengeri herkentyű elfogyasztásával telik, szilveszterkor pedig a tűzijátékot nézi.

„Vannak határátkelők, akik szeretik a sydney-i karácsonyt, és vannak, akik utálják. Más. Az ausztrálok számára a nyári vakációt jelenti, a legtöbben a hónap nagy részét szabadságon töltik. Megtanultam, hogy ne karácsonyként gondoljak rá, csak egyszerűen a nyár kezdeteként.

Az otthoni karácsonyi készülődés látványa felébreszti bennem a honvágyat, a bevásárlások képei, a hideg idő, a pubok az ismerősök Facebook-oldalán. Minden ott van egy hétbe sűrítve, ami hiányzik Írországból: a család, a barátok, Dublin és a szünet. Ezt az áldozatot hozod meg a határátkeléssel.

Könnyű úgy érezni, hogy elmulasztod a karácsonyt, amikor az időjárás és a kultúra más, az emberek hajlamosak ezeket a különbségeket okolni. Engem viszont arra emlékeztetnek, hogy felnőttem.”

2. „Semmihez sem fogható érzés otthon karácsonyozni”

Rachel Healy Vancuverben él, és marketingmenedzserként dolgozik. A 31 éves nő immár öt éve lakik a kanadai városban párjával, Simonnal, és karácsonyaikat hol Dublinban és Dundalkban, hol Kanadában töltötték.

„Míg az első pár évben az újdonság erejével hat (és vicces is) látni, ahogyan más kultúrák a karácsonyt ünneplik – általában sokkal józanabb végkifejlettel, mint az írek -, semmihez sem fogható érzés a családod körében tölteni az ünnepeket.

Az egyetlen problémát friss házasként hazatérve az a kellemetlen beszélgetés jelenti számunkra, amit a szüleinkkel kell lefolytatnunk arról, hogy kinél töltjük a karácsonyt. A kérdés azért igazán akkor lesz majd nehezen megválaszolható, ha lesznek gyerekeink is.”

3. „Különleges ajándékot viszünk haza”

A nyitóképen látható, 32 éves Brian Cummins angolt tanít Abu Dzabiban (és mellette az abudhabipaddy.com alapítója) és idén nagy ajándékkal érkezett haza karácsonykor a feleségével, hiszen vitték magukkal a 11 hetes (!) fiukat, Daithít.

„Az elmúlt években sokat vágyakoztam a forralt borra, az éjféli misére, az ajándékbontogatásra, a hideg levegőre, a jó hangulatra, a kártyázásra, egy-két pohár sörre, és a találkozásra a családdal, a barátokkal. Most viszont, hasonlóan oly sok, az ünnepekre hazatérő szerencsés párhoz, megpróbáljuk majd a lehető legjobban elosztani az időt a családlátogatások és a barátokkal való találkozások között.

A legnehezebb pillanat az lesz, amikor elkezdjük összecsomagolni a bőröndöket, hogy egy pár hónapra ismét itt hagyjuk a családot, és a barátokat.”

4. „Gyűlölöm a reptéri búcsúzkodást”

Brian Delaney általános iskolai tanárként dolgozik Londonban, szóval nincs is olyan messze Írországtól – gondolnánk mi, ő azonban másként érzi. Különösen, hogy az év nagy részében a nővére és családja a skóciai Edinburghban, szülei az írországi Kildare-ben élnek, míg ő a brit fővárosban keresi a kenyérre valót.

„Karácsony az egyetlen olyan időszaka az évnek, amikor mind együtt vagyunk. Hazafelé tartva imádom a reptéri hangulatot, gyakran futok bele más, szintén hazatartó határátkelőkbe. Szeretek Dublinban az érkezési oldalon mászkálni, és aztán hatalmas ölelést kapva találkozni az édesanyámmal. Szeretem azt, ahogyan közeledek a szülővárosom, Athy felé, látom a fényeket a téren és a Barrow-híd lámpáit visszatükröződni a folyó vizén.

Aztán elérkezik Újév napja, és vele a félelem, mert tudom, hogy el kell kezdeni csomagolni, és visszamenni Angliába. Utálom a reptérre vezető autózást, és a búcsúölelést, ami mintha örökké tartana. Semmivel sem lett könnyebb, pedig már tíz éve Londonban élek.”

Eddig a négy rövid történet, kíváncsi vagyok ti hogyan éltétek, élitek meg ezeket a napokat - ha sikerült hazalátogatnotok, ha nem.

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.