Igen változatosra sikeredett az év utolsó blogajánlója, merem remélni, hogy tetszeni fognak a posztok, melyek között akad otthonszülés Angliában, egy kis gasztronómia és egy orángutánkaland Kalimantánon.

Kezdjük sorrendben H.Zs. történetével, amely valamikor akkor kezdődött, amikor némi töprengés után férje szülővárosába, Liverpoolba költöztek Magyarországról, mert a második kislány születése után szerettek volna még egy gyereket, és úgy gondolták, jobb lesz, ha ó már Nagy-Britanniában születik meg – otthon.

„A babánk, épp úgy mint a nővérkéi, azonnal megfogant, és én egy barátnőm javaslatára nem a háziorvost kerestem meg, hanem a One to One Midwivest, egy fantasztikus, tb. által finanszírozott független bábacsapatot. Akkor még nem is sejtettem, micsoda szerencsém van, hogy pont Észak-nyugat Angliába költöztünk, ahol jelenleg ez a szolgáltatás elérhető!

A honlapjukon jelentkeztem, és pár nap múlva kaptam egy SMS-t a számomra kijelölt bábától, aki nemcsak szuper jó fej volt, hanem mint később kiderült, a legtapasztaltabb a csapatban.

A One to One Midwives azt a szolgáltatást adja, ami, azt hiszem, minden otthonszülőnek az álma: minden vizsgálat az otthonomban történik, beleértve a vérvételt és a szülés körüli CTG-t, csak az általuk javasolt két ultrahangra kellett elmennem egy rendelőbe. És bármilyen vizsgáltra lehet egyszerűen nemet mondani. Ez, ami nekik a normális, nekem még azóta is a mennyei luxusnak tűnik… Mindezt ingyen, hiszen az angol tb., az NHS fizeti.

Komolyan a sírás kerülget, hogy Magyarország, ahol több mint tíz évig fizettem az adót és a tb-járulékot, háromszor kifizetteti velem a szülést (tb., magánorvos, bába), és kilenc hónapig vegzál, míg Angliában, ahol egy petákot sem tettem a közösbe, ingyen kapom mindezt, ezerszer jobban, háborítatlanul. (...)

Cheryl, a bábám, az első látogatásra hozott nekem egy nagy mappát, ebbe egyrészt feljegyezte, hogy mikor mi történik, másrészt tele volt szüléssel, várandósággal és szoptatással kapcsolatos információval. És persze beszélgettünk, hogy megismerjük egymást és a két ország rendszerét. (...)

Csodálkozva hallgattam, hogy végre lesz egy normális várandósságom, amikor nem kell órákat táboroznom két kisgyerekkel a nőgyógyász rendelőjében, hogy általam utált és felesleges vizsgálatokat végezzen a szokás kedvéért, paráztassanak ilyen-olyan betegségekkel és komplikációkkal, és ezért még fizessek is, aztán reggel hétre menjek szintén álmos kisgyerekkel a kórház alagsorába vérvételre a szintén álmos és fölöttébb mogorva nővérekhez.

Nem kell magyaráznom, hogy miért nem kérek értelmetlen vizsgálatokat, és miért nem akarok még a védőnőhöz is eljárni, hogy ráállítson egy mérlegre, és pocsékoljuk egymás idejét. (...)

A házi vizitekben talán a legjobb az volt, hogy a két kislányunk aktívan részt vett: természetesen Cheryl nekik is megmérte a vérnyomásukat és dopplerrel meghallgatta a pocakjukat. A hatéves kislányom most már többet tud a várandósságról és a szülésről, mint egy átlagos első szülő anyuka. (...)

Itt északon nagyon kedvesek és közvetlenek az emberek, és minden járókelő kérdezte, hogy mikor szülök, és amikor feleltem, hogy nem tudom, már kellett volna, akkor kedvesen azt mondták, hogy „majd jön, amikor itt az ideje”.

Megmondom, nekem már nagyon furcsa volt ez a nyugalom, otthon egy hét túlhordás után már nagyon kellett ügyeskednem, kikerülni az orvost, védőnőt, hogy békén hagyjanak, CTG-re járni stb. Itt meg tényleg csak babavárás volt. (...)

Összefoglalva

- Egy normális várandósság és szülés alatt nem találkozunk orvossal.
- Az otthonszülés a tb. által támogatott és javasolt.
- A terhességet az anya állapítja meg, a bába vagy a háziorvos meg elhiszi neki, mert itt bíznak az emberben, és felnőttként kezelik.
- Bármelyik vizsgálatot el lehet utasítani.
- Nincs hüvelyi vizsgálat egyáltalán, nincs AFP, nincs Streptococcus-szűrés.
- A várandósság alatt és a baba egyéves születésnapjáig az anya jogosult ingyenes gyógyszerekre, fogászati ellátásra és utazás-költségtérítésre, az erre jogosító kártyát automatikusan küldik. (A gyerekeknek minden gyógyszer ingyenes.)
- Az újszülöttet egy bába vizsgálja meg, és ha minden rendben van, a hathetes státuszvizsgálaton látja a körzeti orvos.
- A babát 30 napon belül kell elnevezni.
- A babáról szóló leveleket (orvosi értesítő, védőnői levél) úgy címzik, hogy a szülő neve Baba pl. „Kovács Baba”, amíg nem kerül be a neve a rendszerbe.
- Otthon született baba anyakönyvezése egyszerű.
- Noha a szoptatás itt nem gyakori, a szaksegítség és a korszerű támogatás megvan.
- A védőnőknél van ingyenes babamasszázs, mondókázós foglalkozás, játszószoba.
- A védőnői szolgáltatást egyszerűen le lehet mondani, ha valaki nem kívánja, és szabad orvosválasztás van, és az ember a választott orvosi rendelő védőnőihez tartozik.”

Természetesen a teljes történet jóval hosszabb és részletesebb, aki kíváncsi rá, az ide kattintva olvashatja el.

Az angol gyomor titkai

Maradjunk még egy kicsit a briteknél, de egy teljesen más téma, méghozzá a gasztronómia következik. Miként a London Budapest metro blog írja (és én mélységesen egyetértek vele), sztereotípia, hogy az angol kaja pocsék, de ha átprogramozzunk az agyunkat, akkor egész jókat lehet enni.

„Szóval mit egyen az idetévedt éhes ember? Vegyen sajtot, azok a maguk parasztias módján a legfinomabbak a világon, ezt kapja az ember, ha esős az idő, sarjad a zöld gyep, a tehén önjáró-legelő, a tejet meg Mclain gazda hagyta megposhadni, mert a csapszék alá itta magát. Inkább kemény, reszelős sajtok, nem az a büdi, elcsurranó, túlérett franciás.

Az English Cheese Board kb. 700 különböző sajtot tart számon, de ez is olyan, mint nálunk a pálinka: van hivatalos, meg a házi kísérletek megannyi változata. Hogy ez utóbbiakat ne lehessen becsapós névvel futtatni a piacon, egyes sajtfajtákat általában földrajzi eredetükre és különleges előállításukra utalva védelem alá helyeztek, nehogy aztán ocó-pici csedárok (Che Dhar, argentin tehenész most sírhat) lepjék el a boltokat. (...)

Épp, mint egy joviális vidéki ír, a híres vajuk is kenyérre kenhető. Aki kóstolta a hagyományos ír vajat, az nem rámázik egy ideig. A Tesco value (=budget, gazdaságos) vajak 1 font alatt vannak, vehetünk sózottat vagy normálisat. Be ne dőljünk a spread feliratnak, ez a vaj és növényi olaj keveréke, ízre meg nem mondanánk, hogy fúj-margarin-kőolajszármazék: van például egy márka, ez neki a neve: I can't believe it's not Butter! (Nem hiszem el, hogy ez nem vaj). Nem fordul ki az ember szájából.

A joghurtok? Szeretik őket, van sokféle, de inkább a kanalazós édesség kategóriába tendálnak. Sztár a Greek-style yogurt, asszem már Pesten is lehet kapni görög joghurt néven, jó helyezése a magas fehérje- és alacsony zsírtartalmának köszönhető, sűrűbb, mint a hagyományos típus. (...)

Mi van még? Aki már próbált angol weblapról receptet sütni, a mértékegység átváltogatása után még a számunkra ismeretlen vagy csak kicsiben eltérő alapanyagokkal is meg kell küzdjön.

Mert mi a túró az a cottage cheese? Nem túró, nem is tejfölben úszó túrószemcsék, mégis úgy néz ki. De már lehet otthon is kapni, nem kell bemutatni. Túró nincs, vagyis van, orosz meg lengyel boltokban, összeköthetjük ebédlemozgó sétánkat a kelet-európai nyersanyagok vadászatával.

Tejföl sincs, vagyis van, de az nem tejföl, hanem autentikus angol szóval élve: crème fraîche. (...) A kefirt angol körben csak egy pici, new age réteg ismeri, illetve van néhány nagyáruházban, az eredeti lengyel felirattal.

Megelőzendő, hogy honfitársaim a habverővel harakirizzenek, miután fél órán át verték és verték a helyi kávétejszínt hiába habbá, íme, egy kis tejszín-kisokos frissen bevándoroltaknak: legalacsonyabban a zsírtartalom ranglétrán a half cream áll, 12%, utána jön a single cream, még mindig nem lesz belőle habfelhő, mert csak 18-20%-os. A mi habtejszínünk itt whipping cream, 30% fölött kicsivel és ezzel kvalifikálta magát a cukrászversenyben, majd jön a double cream (48%) és a clotted cream (55-64%!), ezek itt ketten csakis 18 év felett fogyaszthatók, olyan kényeztető hatásuk van. (...)

S végül mindennek az alapja: a tej. Milk. Esténként szép látvány, hogy öltönyös irodakukacok caplatnak haza a közértből a kihagyhatatlan műanyag flakonos tejjel. Itt ugyanis nem papírdobozban van (vagyis van olyan is, de nem az az elterjedtebb), hanem füles plasztik kancsóban.

Hörpölhetünk skimmed (<0.3% zsírtartalom), semi-skimmed (1,5-1,8%), vagy whole/full fat milk (3,5%) verziót, illetve van egy távoli rokon, aki kéjesen mosolygós tejbajuszt csal arcunkra: a Channel Island Milk, 5,5%-os zsírocskával. Vagy imádjuk vagy fosunk tőle. A flakon kupakjának színe árulkodik, mennyire gyalázták meg a teljes értékű tejet (piros-zöld-kék, növekvő sorrendben. Aki pirosat vesz, ihatna csapvizet is kalciumtablettával...).”

Mindez persze csak egy sorozat kezdete, terv szerint végigkísérünk majd minden részt (vagy itt, vagy a Határátkelő oldalon), de aki ennél is részletesebben kíváncsi a tejtermékek világára, az feltétlenül olvassa el a teljes eredeti bejegyzést!

Karácsony orángutánokkal

Kalimantán egy hat magyarországnyi részt lefedő indonéz rész Borneón, ami legalább annyira egzotikus, mint izgalmas felfedezni valókat kínál, még karácsonykor is, miként ez a Zol-Indonézia blog legutóbbi posztjából kiderül.

„Minden Kalimantán Borneó, de nem minden Borneó Kalimantán! Borneót Földünk tüdejének is becézgetik, Amazónia mellett itt találhatunk még érintetlen őserdőket. (...)

És hogy miért töltöttem itt a karácsonyt? Mert eme meghitt ünnepet illik a legközelebbi rokonok társaságában tölteni. Az én kis családom tizensokezer kilométerre van tőlem, meg kellett hát keressem legközelebbi rokonaim Indonéziában. Az orángutánok génállománya pedig 96%-ban megegyezik az emberével: ezt elég szoros rokonságnak ítéltem meg. A kritikusabb olvasók persze felhördülhetnek, hogy az orángutánok nem is emberek! Az indonézek szerint viszont (kis túlzással) igenis azok. (...)

Aki be akar jutni a Tanjung Puting-ba, annak előbb „klotok”-ot (kicsi, motoros lakóhajót) kell bérelni a faluban, kapitányostul, matrózostul, majd keríteni egy guide-ot, aki elkíséri (az indonézeknek nagy mániája ez a guide-téma, és mivel a parkba csak a vízen át visz az út, így nélkülük belógni nem is nagyon lehet) és igény szerint felfogadhatunk egy helybéli nénit is, aki az (adott esetben több napos) hajóút alatt süt-főz ránk. Erősen ajánlott!

Sajnos a Mellbimbó Fok behajózása nem a legolcsóbb indonéz bulik egyike, nekünk erős lokális rápuhítással is bő húszezer forintunkba fájt fejenként a háromnapos hajókázás.

Jóllehet, az árban benne volt Herman, a szuperjóarc guide, Humor Herold, a hajóskapitány (akiről kiderült, hogy az általunk is alaposan megismert Surabaya-Kumai kompjáraton érlelte a fekete humorát, miután vegül – kb 25 évesen és nagyon helyesen – úgy döntött, hogy a hullámsír elől a nemzeti park csendes vizeire nyugdíjazza magát) és Ibu, a Falubéli Szakácsnő is. Így vágtunk neki három álló napig orángutánokat meg hasonló dögöket üldözni az őserdőbe.

Tanjung Puting 400 ezer hektáros területének nagy része – néhány hardcore kutatót leszámítva – földi halandók elől elzárt terület, a parkot a mezei turisták jórészt a Sekonyer folyót és annak különböző leágazásait behajózva "fedezik fel". Hogy ki mit lát, az főleg az évszak, az aktuális csapadékmennyiség, na meg a szerencse függvénye: nekünk például mázlink volt, a park területére érve 5 percen belül kiszúrtuk egymást egy vöröses szőrű orángutánnal, aki ráérősen nyammogott a part mentén valami levélen.

Kicsivel lejjebb ereszkedve pedig személyes kedvenceim, a proboscis majmok üdvözöltek. A „proboscis monkey”-t ősapáink találóan „nagyorrú majom”-ként fordították magyarra. A mókás állatok valóban méretes szaglószervekkel rendelkeznek, hogy ezek az ormányok engem mire emlékeztettek leginkább, azt inkább le se írom. (...)

A folyami őserdők egyik fő sztárja a krokodil, tőlük a Sekonyer környéke is hemzseg, ezért a parkbéli fürdőzés nemigen ajánlott. Száraz évszakban a krokodilok rendre a parton heverésznek, monszun idején azonban vízszint megemelkedik, és sokkal ritkábban látni őket.

Nekünk volt szerencsénk kiszúrni egyet „akció közben”, és mondhatni, elég félelmetes: a vízben lévő krokodilt igen nehéz megkülönböztetni egy úszó fadarabtól, a bestia természetes álcáját csak a furán élettelennek tetsző, smaragdszerű szemek árulják el valamennyire. A krokodilok nagyon fürgén mozognak a vízben, bele sem merek gondolni, mi lenne a vége, ha versenyt kéne úsznom eggyel.

Hogy mitől „garantált” a találkozás az orángutánokkal? A hajós túrák időről időre meghatározott helyeken kikötnek, ahol tanúi lehetünk az emberszabásúak menetrend szerinti etetésének.

Konkrétan három hely van a folyó mentén (Tanjung Harapan, Camp Lakey és Pondok Tangui), ahonnan hosszabb-rövidebb erdei sétával eljuthatunk a kijelölt etetőhelyekig, ahol minden nap egy meghatározott időpontban az éppen arra liánhintázó majmok belakmározhatnak.

Az orángutánok etetésére azért van szükség, mert sok olyan egyed él itt, akiket bár visszaengedtek már a vadonba, még nem állnak teljesen készen az önfenntartó őserdei életre, és gondjuk támadhat a táplálákszerzéssel (sokan közül az egész korábbi életüket apró ketrecekben fogva tartva töltötték el).”

No, erre a posztra aztán tényleg igaz, hogy csak egy töredékét tudtam itt megidézni, szóval akit egy jó adag karácsonyi falás után érdekelnek az egzotikus kalandok (még ha csak a fotelből is), az ne habozzon kattintani, elolvasni a teljes történetet és megnézni a képeket!

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.