Manapság egy külföldön tanulni vagy munkatapasztalatot szerezni vágyó fiatalnak a lehetőségeket elnézve nincs különösebben nehéz dolga. Az Európai Unió kifejezetten egyetemistáknak szóló mobilitási programjával a (most már) Erasmus+ -szal például akár három évet is kint tölthet felsőfokú tanulmányai alatt külföldi egyetemeken vagy szakmai gyakorlaton. (Az alapképzésben, mesterképzésen, phd alatt.) 1987 óta 3 millió fiatal vett részt a programban, 33 országban. A Tempus Közalapítvány rendezvényén Nagyházi Annával, az Erasmus Student Network (ESN) oktatási referensével beszélgetett a Határátkelő. Elsősorban saját Erasmusos élményeiről, a kulturális sokkról, és az azt tompító, kiutazás előtti interkulturális tréningekről kérdeztük.
Az Erasmuson belül a legnépszerűbb célországok Németország, Franciaország, Ausztria és az Egyesült Királyság. Ha valaki egy évig van kint, akár fele időben tanulhat, a másik felében pedig bonyolíthatja a szakmai gyakorlatát is, így kihasználva az időt.
A külföldi tapasztalat és az ezzel együtt járó (általában valóban használható) nyelvtudás komoly előnyt jelent a munkaerő-piacon Magyarországon is, és nyilván akkor sem hátrány, ha valaki külföldön akar elindulni. Arra is léteznek számítások, hogy erasmusos babák is komoly létszámban születtek már a program keretében kialakult nemzetközi párkapcsolatokból.
Nagyházi Anna Finnországban (Lappföldön) töltötte az Erasmus-félévet, mert bele szeretett volna pillantani a példaértékű finn oktatási rendszerbe. Manapság pedig ő is próbál segíteni társainak a diákszervezeten keresztül, amely 37 országban, 430 egyetemmel épített ki kapcsolatot. Az ott dolgozó csoportok vesznek részt az ESN munkájában.
Nem voltál felkészülve a kulturális sokkra?
Ehhez hozzájárult, hogy akkor még nem tudtam, hogy létezik egy olyan diákszervezet, aki segíteni tudna a felkészülésben. Gondoltam, hogy leendő Erasmus-hallgatóként saját magamnak kell felderítenem az országot, magamat kell készítgetnem arra, hogy nagyon meg fog változni az életem.
Meg is éreztem az információk hiányából eredő tudáshiányt, így a saját káromon tanultam, és már kinti segítséggel sikerült beilleszkednem és a lehetőségeket kihasználnom.
Mik voltak a konkrét élmények a kulturális sokkal kapcsolatban? Mit szeretnél, hogy a másoknak ne kelljen saját bőrükön megtapasztalniuk?
Inkább nagyon nagy meglepődések voltak, talán furcsán hangzik, de például az, hogy milyen nagyon-nagyon hideg volt, mínusz 32 fokban mentem ki a reptérről, és olyat még nem éreztem, az a fajta fázás és hideg itt nincsen.
Aztán hasonló meglepetés a finnek mentalitása volt, nagyon zárkózott, nagyon nyugodt nemzet, kell nekik idő, amíg feloldódnak és közel kerülnek az emberhez és barátként kezelik. Én egy nagyon közvetlen ember vagyok, ezért ez nekem sokáig jelentett problémát, hogy miért nem beszélget velem, miért nem jön oda, miért nem úgy reagál, de aztán ezt is megszoktam, megtanultam kezelni. Egy picit én is visszább vettem talán a saját közvetlenségemből, hogy a két fejlődési irány valahol találkozzon.
Amit én nagyon szeretnék és próbálok is átadni a most induló hallgatóknak, az az hogy ne korlátozza le őket, hogy magyarként hogyan is jelenjenek meg külföldön. Nem egyszer tapasztaltuk, hogy visszahúzódóak, nem büszkék arra, hogy honnan jöttek. Mi az arany középútra próbáljuk őket terelni, hogy ne is kérkedjenek azzal, hogy ők magyarok, de ne is titkolják.
A másik, hogy az első pillanattól meg kell ragadni minden lehetőséget, nem az van, hogy megérkeztem és egy napot pihenek, hanem menni kell, ismerkedni, utazni, sétálni. Igazából sokan próbálnak időt hagyni maguknak arra, hogy meg tudják szokni a környezetet, be tudjanak illeszkedni, de ez pont a tevékenységek segítségével működik, a szálláson üldögélve nem megy. Érdemes kihasználni, ha már a repülőn találkozik egy erasmusos kollégával, akkor kezdjen el ismerkedni, kezdje el megélni magát az élményt.
Ez az idő nem is olyan hosszú, ha belegondolunk? (Az átlag 5.5 hónap, a lehetséges kint töltött idő 2-12 hónap. - a szerk.) Mit lehet ennyi idő alatt elsajátítani egy kultúrából, nyilván a tanulmányokon felül?
Persze nem hullámvölgyektől mentes ez az időszak, a honvágy is nagyon gyakran előjöhet, erre is próbáljuk a hallgatókat felkészíteni, hogy nem lesz ott anya, apa, és valószínűleg fognak hiányozni. Ez egyébként valahol jó érzés is, hogy az ember felismeri, hogy vannak emberek, akiket hiányol. Tudatosságra próbáljuk őket rádöbbenteni, de erre igazából utólag ébred rá leginkább az ember, hogy milyen sokat kapott, amikor olyan helyzetekkel találkozik már itthon, amit tapasztalatai birtokában már sokkal könnyebben kezel és old meg, mint korábban.
2-3 hónap a minimális tartózkodás, de az 5 hónap is kicsit olyan mintha félbemaradna valami. Mi azt szoktuk ajánlani, hogyha elkezdenek egy tanévet, mondjuk szeptemberben valahol, akkor lehetőleg hosszabbítsanak a második félévre, mert úgy zárul le szépen egy Erasmus év, úgy van meg a kerete.
A hazatérésem után úgy gondoltam, hogy kell, hogy legyen nálunk is erasmusos diákszervezet. Debrecenben (Anna a Debreceni Egyetem hallgatója – a szerk.) már egészen aktívan tevékenykedtek, így hozzájuk csatlakoztam.
Azóta nagyon intenzív munka részese vagyok, és ez nagyon jó érzés, mert minden egyes szemeszter végén és elején újra megélem a saját Erasmus-tapasztalataimat, de mindig egy kicsit több is vagyok, ahogy látom a hazamenő és érkező diákokat.
Ahogy telnek az évek, az ember arra is vágyik, hogy a kulisszák mögé lásson, hogy lássa, hogy hasznos tevékenységet végez, nem feltétlenül látványosan, mégis úgy, ami a szervezet működésének minőségét meghatározza. Most már országos és nemzetközi szinten is tevékenykedem.
Egymást fejlesztjük, ösztönözzük 37 országból, hogy együtt tegyünk valamit közösen, és egy idő után a kulturális különbségek, a sztereotípiák a munkában való együttműködésben eltűnnek.
Annak idején hogyan értesültél a programról és most mit tesztek annak érdekében, hogy a diákok tudjanak róla?
Nálunk Debrecenben egy nagyon erős promóció van, gyakorlatilag már a gólyatábortól kezdve. Úgy vezetjük fel, hogy van az Erasmus-program, amire mindenkinek érdemes elmenni, nagyon-nagyon jó és nagyon szeretjük, és természetesen kapcsolódik hozzá a kísérőszervezete, az ESN. A hallgatók gyakorlatilag az első hivatalos naptól tisztában vannak a program létezésével. A többi egyetemen is hasonló módon próbálják bevonni az új hallgatókat.
A külföldi hallgatók is segítenek a többiek elérésében, mert az a tapasztalatunk, hogy a nekik szervezett rendezvények bevonzzák a magyarokat is. Nemzetközi szinten még professzionálisabb a működés, különböző felmérések, konferenciák vannak. Az Európai Bizottsággal is szoros az együttműködésünk, ami szintén vonzerőt jelent, hiszen minél relevánsabb egy szervezet, annál többen érdeklődnek iránta.
Nagyon jó az ESN nemzetközi promóciós csapata, így a különböző projektjeinknek annyira hatásos egy-egy videója, képanyaga, hogy akár a szülők generációja is felfigyel rá. Magyarországon ez sajnos annyira még nem jellemző.
A felkészítések már rendszerszerűen működnek?
Már második alkalommal szervezünk tréninget a Debreceni Egyetemmel és egyéb irodákkal szoros együttműködésben. A hallgatóknak meghirdeti az egyetem ezt a háromnapos felkészítést, ahol mind a három nap különböző témákban kapnak felvilágosítást, bátorítást és támogatást.
Mi a nemzetközi sokszínűség felé próbáljuk őket orientálni, miközben természetesen a szakmai és a hivatalos dolgokról is kapnak tájékoztatót. Fontos a pszichés felkészültség és az önismeret is.
Sok mindent megtud önmagáról az ember egy ilyen félév alatt?
Amint kilépünk a komfortzónánkból, és ahogy megszűnnek körülöttünk létezni a minket meghatározó emberek, kicsit semmilyennek, könnyen alakíthatónak érzi magát az ember. Ugyanakkor végre az új közösségnek, ahová bekerülök, olyan képet tudok adni magamról, amit maximálisan én alakítok ki. Természetesen a családi, szülői értékek meghatároznak minket, de a konkrét személyek elmaradnak.
Az Erasmus elején van pár nap egyedüllét (én nem azt a módszert követtem, amit most próbálok átadni, hanem hagytam magamnak néhány napot az elmélkedésre), amikor nagyon sok minden feljön. Nagyon hamar észrevesszük, hogy mitől félünk: attól, hogy egyedül maradunk; hogy nem értenek meg; hogy elveszek; hogy nem fogok jól kijönni a lakótársammal; vagy hogy esetleg még kollégiumot sem találok – ezek nagyon konkrét félelmek, és jó, ha az ember ezekkel szembesül, így nem is ér rá valami elvont dologtól szorongani. Ez egy nagyon hasznos folyamat.
Mi lendített át ezen az állapoton?
Az, hogy jártassá válik az ember az idegen közegben. Amikor már tudom, hol van a bolt, az egyetem, a gyakorlóiskola, ahová tanítani járok, amikor összefutok a folyosón ismerős emberekkel – szóval nekem a megszokás és a helyismeret segített nagyon sokat. Valamint az, amikor az ember túl tud lendülni a korábbi, otthoni problémáim, félelmeim és rájön, hogy most más közegben van, ahol ezek nem számítanak. Mások a problémáink, ezek szerint kezdünk élni, és mire hazatérünk, addigra az előző (általában nem annyira súlyos, inkább csak fiatal felnőttkori) problémák jobb esetben megszűntek, és egy másik lendületet, tempót vesz fel az életünk, amivel aztán az itthoni dolgok könnyebbek.
Négy év távlatából visszanézve, mit adott neked ez a program?
Nagyon sok kapcsolatot és igényt arra, hogy az ember ne csak a saját országán belül gondolkodjon, mert az nem elegendő. Sokkal több élményt és benyomást tud szerezni, ha nyitott szemmel jár, és határok nélkül gondolkodik Európában. Ezeknek a kapcsolatoknak a megőrzés és ápolása nagyon-nagyon fontos. A mai napig jönnek újabb ismeretségek és kapcsolatok, de van néhány olyan erasmusos barátság, amit az ember nem szeretne elveszíteni.
A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.
Az utolsó 100 komment: