Ma is járunk egyet a világban, szerzőinket munkába is elkísérhetjük. Vagyis folytatódik „Az én városom” sorozat a Ti jóvoltotokból. Nem is szaporítom tovább a szót, csak annyira, ha gondoljátok, küldjetek hasonló beszámolót a városról, ahol éltek, azokról a részeiről, amit azok látnak, akik ott élnek vagyis nem látványosságok, hanem a hely valódi arcát mutatják vagy a ti kedvenceitek.
Először Orsival megyünk Olaszországba, a csodás Firenzébe, egy nem szokványos sétára, ráadásul praktikus információkat is kapunk a reneszánsz város lakhatási lehetőségeiről is.
„1. Ahol dolgozom; kicsit más, mint az előző multis munkahelyem Pesten... Abban az irodában, amiben én dolgozom vagyunk a legtöbben; mindenki odavan, hogy 4 ember egy szobában túl sok. Majd egyszer mesélek nekik a >100 fős open office-okról... (Nyitókép)
2. Egy mini garzont bérlek a belvárosban, nem azért mert szeretek burzsujkodni (de azért, hah, magasélet!), hanem mert a tájékozódási képességem pont annyira megbízható, mint egy törött GPS, így viszont előbb-utóbb odatalálok a helyekre, amik kb. mind a centrumban helyezkednek el.
Árban alig van különbség, ráadásul ismerve a szuper olasz tömegközlekedést, a külső kerületben lakás autó/robogó nélkül egyenlő az önkéntes száműzetésbe vonulással. A garzon egy tipikus firenzei palazzoban van, hatalmas bejárati ajtóval. Kilátás a világhíres firenzei antennákra, de egyébként tök rendben van, mindennel felszerelt, napos.
Amúgy Firenzében elég nehéz jó lakást találni: egyrészt iszonyat árakon kínálják őket. (Nem, nem magyar HUF-ba átszámítva, hanem az olaszok szerint is el vannak szállva az árak.) Másrészt egyik-másik konkrétan a Reneszánsz idején volt utoljára felújítva, és értem én, hogy menő a rusztikus toszkán konyha kőből, csak kár hogy nincs benne sütő, meg főzőlap, meg olyan high-tech vízcsap amiből keverten folyik a víz, és nem külön hideg meg meleg csapból.
3. Az Arno partján, a Ponte Vecchio közvetlen közelében van ez a hely: az utcáról nem lehet csak úgy beesni, a firenzei kajakos egyesület oszlopos tagjának kell lenni (nem kevés euróért, ráadásul az Arno színe pont elég ok arra, hogy ne vágjak bele valami remekjó vízi sportba...) vagy jobb esetben a munkahelyed szervez oda egy eventet.
4. Egyik nap random mászkáltam a városban és akkor bukkantam erre a helyre, tiszta Instant (Vicolo dell'Oro - Gallery Hotel Art).
5. Olasz KRESZ by Clet, francia street art művész. Nagyon sokféle van szerteszét a városban, főleg Santa Croce és San Niccoló negyedekben lehet rájuk vadászni.
6. Békaemberekkel nem csak Pelikán elvtárs találkozott.
7. Ezen a téren szoktam minden reggel átvágtatni, amikor dolgozni megyek. A sarkában van egy cuki bár, munka után jó időben (nem úgy, mint a képen, ami egy nagy zuhé előtt készült fél perccel) lehet kint lazulni. Ja és 3,5 euróért mérik az Aperol Spritzet, olé (az átlagos 6 helyett)!”
Most pedig jöjjön Sándor hangulatos beszámolója, akinek már több írását is olvashattátok életükről a Riviérán, most egy kicsit körül is nézhetünk ő merre jár.
„Küldök pár fotót az én városomról, Antibes Juan-les-Pins-ről. Nem a belvárosról készült szokásos turistafotók, azokat neten meg lehet találni, inkább, azt mutatja, hogy én merre megyek.
Amikor kifordulok az utcánkból, vagy várok a buszmegállóban (bár inkább sétálok), ezt láthatom. A háttérben Antibes belvárosa.
Ha tömegközlekedéssel megyek dolgozni, akkor amennyiben a napfény engedi a kikötő egy részét és hajókat láthatok a Mont Saint-Jean-ról leereszkedve.
Ez már az irodánk parkolója felé kanyarodva fogad, a távolban a Francia-Alpok havas hegyeivel. Egészen június lehet fehér hegytetőket látni, nagyon szeretem ezt a kilátást. Főleg az iroda teraszáról.
És igen, elfelejtettem reggel elrakni a kulcsomat, a párom meg csak utánam ért haza. De a pincekulcs nálam volt, így felhoztam egy sört és lementem a partra.. Ez is a nap része lehet.
Ez pedig a kilátás a lakókomplexum kertjéből Juan-les-Pin-re és a Cap d'Antibes-ra."
Végül, de nem utolsó sorban jöjjön Bracha képes meséje Eilatról, Izraelből, ahol delfinekkel is lehet strandolni.
„Ahol lakunk Eilat, Izrael legdélebbi városa. Egy üdülőváros a Vörös-tenger partján, ami főleg a turizmusból él. Az ablakunkból már küldtem kèpeket. Most jöjjön Eilat általában. Mi a város legújabb részén lakunk.
Tőlünk egy utcára már csak a hegy van, ami tulajdonképpen egy kősivatag.
A város a hegyről nézve, az első képen szemben Jordánia (Akaba):
A kedvenc helyem a környékünkön egy pálmákkal szegélyezett park, ami a hegytől majdnem a tengerig tart.
Eilat jellemzője, hogy nincsenek közlekedési lámpák. Helyettük körforgalmak vannak és mindegyik közepén valami más. Egy pár kedvenc:
Az utóbbiban gyűjtötték össze a város összes lámpáját.
Aztán néhány kép egy szállodából, a volt munkahelyemről fényképezve.
Meg még mindig a tenger:
A város másik részén az egyiptomi határ (Taba) mellett a tenger. Abból a szállodából ahol a férjem dolgozik.
És szintén arrafelé:
Meg pár teve az út mentén. :)
A delfinstrand. Egy elkerített rész a strandolóké azon kívül élnek a delfinek, akikhez be lehet menni úszni, ha plusz fizet érte az ember. Amúgy meg kijönnek a parthoz etetéskor.
És a város egy másik jellegzetessége ez az autó a tetején Jeruzsálem, a szentély makettjével.
Végül a jelenlegi munkahelyem. Ezen belül is egy ruhabolt. Az épület érdekessége hogy építettek a tetejére egy körhintát. :)
Eilat nagyon jó hely. Szeretünk itt élni. Minden megvan benne, ami kellhet. Tenger, sivatag, szórakozóhelyek lenn a városban, csönd és nyugalom fenn ahol mi lakunk, és nekem legalábbis ideális éghajlat. Kb. 2 hónap 20 fokos tél évente egy két esővel, 45-50 fok nyáron, az év többi részében pedig 30-40 fok.”
Az utolsó 100 komment: