Még szeptember vége felé megjártuk a brit közegészségügy poklait Péterrel, (amit itt olvashattok, ha valakinek esetleg kimaradt), erre reagálva írta meg Andy a maga teljesen ellentétes kicsengésű tapasztalatait. A dolog nyilván teljesen szubjektív, és orvosa, intézménye is válogatja, illetve a szerencse is, hogy ki hogy jár. A "pokol" után jöjjön tehát némi pozitív tapasztalat.
„2007-2008-ban dolgoztam kinn, de mivel odakinn saját Ltd-m (vállalkozásom) volt, nem voltam bejelentve az ottani betegbiztosítási rendszerben, itthon fizettem a TB járulékot és magyar TAJ kártyám volt.
Egy esős nyári napon, ami London felé nem nagyon ritka, sikerült ráfékeznem a motorral egy festékcsíkra az úton, ami ilyenkor csúszik, mint a jég, és az eldőlő motor mellett csúszva jobb vállal vettem egy járdasziget szélét. Az eredmény egy négyszeres felkarcsonttörés lett.
Este 6 körül volt, egy kollégám, aki hárommal mögöttem jött éppen a kocsisorban, bevitt a Slough-i kórházba az ügyeletre. Fél tízre már megvolt a röntgen és a kórházi ágyamban feküdtem. Kicsit szegényes volt a felszerelés (összehasonlítva a későbbiekkel legalábbis), mivel "csak" TV (15 hüvelykes LCD monitor egy állítható karon) és telefon (saját direkt hívószámmal) volt minden egyes ágyhoz.
Persze ezért fizetni kellett, alapból csak néhány rádiócsatorna volt ingyen. Itt nem maradtam soká, hazaengedtek, mivel a Slough-i kórház specialistája szabadságon volt. Oxfordba kellett vigyenek műteni, de amíg nem volt meg a műtét időpontja, addig mehettem haza felkötött kézzel.
A röntgen is érdekes volt, annál is inkább, mivel ugyanennek a "másik oldalán" dolgoztam Angliában, az NHS (kb. az OEP angol megfelelője) egyik projektjén. Nincs vegyi film, csak egy olyan kazetta, ami a röntgenképet a filmmel analóg módon rögzíti, csak éppen abból előhívás helyett a számítógép fél perc alatt elektronikusan kiolvassa és kiteszi a képernyőre. Ez utána szó szerint akárhonnan elérhető, pl. szükség esetén a skót háziorvos Aberdeenben le tudja kérdezni, hogy a Slough-i kórházban milyen röntgent csináltak a vállamról három évvel korábban.
Betegszállítás taxival
Két nap múlva telefon, indulás be a kórházba, mert időpont van! A Slough-iak egyszerűen hívtak egy taxit, megmondták a sofőrnek, hogy vigyen el Oxfordba, és ennyi volt. Ez a betegszállítás Angliában - semmi mentőre várunk, órákat furikázunk körbe a fél világon a másik hat beteggel a kocsiban, míg odaérünk stb. Nem cifrázzák. Alig talált oda az ember, de azért csak megérkeztünk. A portás kifizette, és ennyi volt.
Kaptam szépen egy ágyat egy 4 ágyas kórteremben. A legközelebbi ágy is olyan távolságban volt, hogy oda itthon még egyet simán beállítottak volna... Ráadásul motorosan távirányítható, dönthető, emelhető, hajtogatható stb., állítsa be magának mindenki, ahogyan szereti, vagy ahogyan a műtét után legkevésbé kényelmetlen neki.
Az ágyak fölött volt mindenhol egy jókora ventilátor. Amikor utóbb kicsit belázasodtam, rájöttem, mire jó: első körben lázcsillapító helyett az ágyra parancsolják az embert, és bekapcsolják, hogy azzal hűtve
"természetes úton" vigyék le a kisebb hőemelkedést. Azt persze mondanom sem kell, hogy mindezt a nem annyira forró angol éghajlat ellenére teljesen légkondicionált kórházban.
A felszerelés itt már kicsit jobb volt, lehetett Internetet is rendelni. A telefon kézibeszélője egyik oldalon nyomógombos volt a hívásokhoz, a másik oldalán a fedél alatt meg egy négyirányú kurzornyíl volt egér helyett és egy teljes alfanumerikus billentyűzet. 3 napra 7font a TV+Internetért nem éppen olcsó, de jobb híján ezt már megkockáztattam, hogy ne unjam el az életem a kórházban. A TV-hez mindkét kórházban egy steril, vadonatúj fejhallgatót kapott mindenki, hogy ne zavarja a többieket, ha TV-t néz vagy rádiót hallgat.
Minden nap jött reggel egy fekete srác egy olyasforma listával, mint a szállodában az ajtóra akasztható "Ne zavarj!" tábla. Itt háromféle reggeli közül kellett beikszelni a másnapit. Az ebédet szintén háromféle leves + kb. 10-12 fogásból kellett kiválasztani.
Ezek között volt "hagyományos" angol étel, de pl. kecskehúsból főzött vagy kóser, vegetáriánus és vegán is, hogy mindenféle vallás, felekezet és irányzat követője meg tudja találni a neki megfelelőt. Többet is lehetett választani, akkor mindegyikből arányosan kevesebbet kapott a tányérjára az ember. Amikor jött a fekete srác ebédet osztani, szóltam neki, hogy ha a kör végén marad a körtéből, nem kéri el mindenki, akkor dobjon már be visszafelé még egyet.
Közben elvittek CT-re, hogy a műtéthez pontosan tudják, hol vannak a törött csontdarabok a vállamban, nem voltam ott - de a srác nem felejtette el, ott várt két körte az ágyam mellett, mire visszaértem. Mindezt szó szerint értve egyetlen szóra - soha, senkinek egy fillért nem fizettem zsebbe ezért, és még csak fel sem merült, hogy kellene. De még az sem, hogy egyáltalán lehetne...
Ellátás magyar TAJ kártyára
A műtét előtt odajött a műtétet végző orvos. Elmagyarázta, hogy mit fognak csinálni, és persze aláíratta a szükséges papírokat. Jött egy másik kórházi ember is, az megnézte a magyar TAJ kártyámat, és adott róla egy igazolást, hogy az érvényes EU-s biztosításom alapján a teljes kezelés, műtét, ellátás, minden számomra teljesen ingyenes, térítésmentes.
Csütörtökön műtét, utána péntek, jött a hétvége. A főnővér minden egyes beteghez sorban odament elnézést kérni a kényelmetlenségért, hogy a nyári szabadságolások miatt sajnos a szokásos 2 ágy / 1 nővér helyett szombaton és vasárnap csak minden 4 (!!!) ágyra fog egy nővér jutni. Ez az a szintű kórházi ellátás, amire akkor, 2008-ban Angliában a fél ország fújt, hogy évek óta zuhan a színvonal, tessék már valamit csinálni és megállítani a folyamatos romlást!
Másik érdekes dolog. A kórházi kacsa Angliában nem műanyag, hanem papírmasé, mint itthon a tojásdoboz (csak persze kicsit vastagabb). Külön szóltak, hogy nem állja soká a terhelést, eszembe ne jusson az éjszaka közepén használni és reggelig tartogatni.
Azonnal, az éjszaka közepén csengessek a nővérnek, jön és elviszi, hoz másikat. És lőn, pontosan így is történt. A használt kacsákat elvitték egy erre szolgáló helyiségbe, ahol a pisi ment a külön ennek dedikált lefolyóba, a papírmasé kacsa meg a darálógépbe. Meg is kérdeztem: a darálékból megfelelő feldolgozás, fertőtlenítés stb. után ismét kórházi kacsák lesznek.
A szemétnek is háromféle kuka van mindenfelé kitéve. Van a papírnak külön, van egy a vegyes szemétnek, és persze kórház lévén a fertőzésveszélyes biológiai hulladék számára szolgáló. Ez utóbbi is van minden sarkon, mindig, mindenhol együtt van a három egymás mellett. Pl. a fülhőmérőhöz való egyszer használatos füldugót és hasonlókat is ebbe dobják a kórház dolgozói.
Mindegyikre kiírják azt is, hogy mennyibe kerül az adott szemétfajta kezelése, feldolgozása, és kérik, hogy mindig a megfelelőt használjuk. Nem mindegy, hogy a papírfecnit a tonnánként 20 fontos papírszemét közé dobjuk, amiből ráadásul újra papír lesz, vagy az 50 fontos vegyes szeméttel együtt égetik el, esetleg 90 fontért biológiai hulladékot csinálunk belőle egy óvatlan mozdulattal a rossz kukába dobva.
A műtét után egy CD-lemezre írva megkaptam a műtét közben, majd a műtét végén készült röntgenfelvételeket, mellé zárójelentést angol + orvosi latinul leírva, hogy mi is volt a gond és mit csináltak, meg azt a papírt, amivel az OEP-nél igazolni tudom a balesetet, műtétet és a keresőképtelenséget.
A táppénz intézése már a magyar bürokrácia bugyraiba vezetett
Nagyjából ennyi a történet, a kezem utána már itthon fejezte be a gyógyulását, mert már készültünk haza, amikor a baleset történt másfél héttel a tervezett távozás előtt. Az utóélet azért eléggé cifra, és sajnos a jól ismert magyar bürokrácia minden jellemvonása megtalálható benne.
A táppénzt a magyar biztosítás alapján itthon kellett kapjam az OEP-től az előző éves magyar keresetem átlaga alapján megállapítva. Mivel ez pár hónapig elég magas volt, a táppénz is messze magasabb volt, mint a minimálbér után járó. A júliusi hazaérkezés után egy héten belül leadtunk minden papírt az OEP-nek, ez alapján a minimál táppénzt el is kezdték fizetni.
A nem megvetendő mértékű különbözet viszont valahogyan az istennek se akart megérkezni, hiába írogattam nekik leveleket az ügyben. Mivel a közelben dolgoztam, én kis naiv azt gondoltam, átsétálok és leadom nekik a sürgető kérelmet, hogy gyorsítsam az ügyet. Amikor ebédszünetben átmentem, a négy működő ablakhoz sikerült a 32. várakozó céduláját megkapnom a sorszámhúzóból, ezért inkább átmentem a szemközti postára és feladtam nekik ajánlottan...
Már összeforrt a csontom, gyógytornára jártam, három hónap telt el, újra dolgoztam, de a kb. 2,5 havi keresőképtelen időre vonatkozó táppénz-különbözettel még mindig tartozott az OEP. Láthatóan semmi ingerenciájuk nem is volt a kifizetésre a közben elküldött két sürgető-reklamáló levél ellenére. Ugye ez lenne az az összeg, amiből azalatt kellene a fizetésem helyett megéljek, amíg nem tudok dolgozni...
Szerencsére korábban leszerződtem a DAS-szal, akik kezükbe vették az ügyet. Másfél héttel későbbre kapott a DAS ügyvédje időpontot az OEP-ügyintézőnél. Újabb három nap múlva a számlámon volt a pénz, nem utolsó sorban a több hónapos késésnek megfelelő késedelmi kamattal megfejelve.
A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.
Ha pedig arra vagy kíváncsi, hogyan lépünk át egy újabb határt közösen veletek, akkorkattints ide és olvasd el a posztot!
Az utolsó 100 komment: