oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. október 15. 06:47,  Teremtettünk egy ideális világot magunknak 270 komment

2014. október 15. 06:47 Határátkelő

Teremtettünk egy ideális világot magunknak

Remélem, emlékeztek még Móni két héttel ezelőtti posztjára, amelyben leírta, milyen volt a hatvanas évek végén Angliába emigrálni, és milyen volt az élet ott a következő évtizedekben. Akkor sokan kértétek, írja meg, miért döntöttek úgy angol férjével, hogy visszaköltöznek Magyarországra, és milyen tapasztalatokat szereztek. Nos, ma ez a poszt következik, nekem nagyon tetszett, remélem, ti sem fogtok csalódni!

parasztház.jpg(A kép illusztráció)

„Megkérdeztem férjemet, hogy ő hogyan emlékszik rá, mikor és miért kezdtünk arra gondolni, hogy hazajövünk nyugdíjasnak és miért. Ő úgy kb. 2000-re tette ezt, én szerintem egy kicsit később volt.

Az okokat már azt hiszem megtárgyaltuk többször itt a blogon, de ha esetleg van még akárki, aki abból kimaradt, a főbb okok itt vannak:

1. Az angol nyugdíj, még akkor is, ha olyan viszonylag kicsi, mint a miénk, sokkal többet ér Magyarországon.

2. Férjemnek kezdett elege lenni az angliai életből, mivel az ő gyerekkori Brightonja addigra már teljesen eltűnt és így nem igazán érezte jól magát ott bőrében. Míg Magyarországot mindig is szerette, és 2006-ra már nagyon ragaszkodott ahhoz az otthonhoz, amit abban a kis nógrádi faluban mi ketten nyaranta létrehoztunk.

3. Nekem nem volt semmi különösebb okom arra, hogy hazajöjjek, rokonom már alig, régi barátaimról nem nagyon tudtam, de mivel nagyon tudok alkalmazkodni és mindenben a jót látni, pozitívan álltam hozzá ahhoz, hogy megint itthon legyünk.

A düledező parasztházat eredetileg nyaralónak vettük 1998-ban. Nővérem akkor költözött oda Pestről, mert már nem akart nagyvárosban élni és jó levegőre, csöndre és egy megfizethető otthonra vágyott nagy kerttel.

Amikor meglátogattam megmutatta nekem az új kis házát. Én egyből beleszerettem a környékbe és mivel az ingatlanárak nevetségesek voltak az angol árakhoz képest, férjem uram s magam elkezdtünk ott körülnézni.

A tervezgetés

Csak egy-két év múlva, amikor kiderült, hogy férjem is boldogan lakna Magyarországon, kezdődött a határ(újra)átlépés tervezése. Először arra gondoltunk, hogy eladjuk az angliai házat, de végül is kiadtuk.

Ennek több oka volt. Egyrészt ez egy olyan biztosíték volt, hogy ha mégse megy a dolog, legyen hova visszatérni, és persze a lakbér se jött rosszul. A terv mindig az volt, hogy ez csak egy darabig megy, azután úgyis eladjuk, mert pénzt a bankban nem nagyon kell menedzselni, míg egy lakókkal teli ház nagy felelősség, pláne 2000 km távolságból.

Egy ügynökség kezelte a bér 8%-áért, de ettől még volt vele sok gond az évek folyamán. Végül is idén adtuk el, mivel kezdett nagyon lepusztult lenni és inkább, mint hogy egy nagyobb összeget ráköltsünk, eladtuk. Férjemnek, már 70 fölött az is volt a motivációja, hogy egyre egyszerűbb legyen az életünk, kevesebb felelősség, papírmunka, hivatalos dokumentáció legyen.

Szóval, még 2006-ban, azaz, hogy 2004-től kezdve mi ketten, meg egy pesti haver segítségével, aki háromszor kijött hozzánk Brightonba egy kicsit besegíteni, mi magunk hoztuk rendbe a brightoni házat. Új padlószőnyeg került minden szobába és a lépcsőházba, új ablakokat vettünk, amit profik szereltek be, a ház ki lett festve és mázolva, a radiátorok befedve, és persze az egész ki lett ürítve.

Mi legyen a rengeteg cuccal?

Azt a tanácsot kaptuk, hogy bútorozatlanul könnyebb kiadni és sokkal kevesebb a jogi és egyéb hajcihő. Egy barátnőm, aki szintén angol férjjel másfél évvel előttünk jött haza nyugdíjba megadta az ő magyar teherautósának a telefonszámát és gyorsan megegyeztünk az árban és az időpontban.

Hihetetlenül rengeteg cuccunk maradt még azután is, hogy 1-2 dolgot sikerült eladni, míg a többi cuccot vagy kidobtuk vagy elajándékoztuk. Mindez után mégis maradt vagy 65 banános doboznyi berendezési tárgy, meg ruhanemű, egy-két bútor, millió könyv, lemez stb., stb.

A dobozokat hónapok alatt szedtük össze hipermarketekben. El nem hinnétek, hogy milyen vagyonba kerülnek a hivatalos költözködő dobozok Angliában, a banános doboz ugyanolyan jó volt és nem került egy vasba sem!

A renoválás úgy ment, hogy ahogy egy szoba kész lett, oda beraktunk annyi már bepakolt dobozt amennyi befért és bezártuk. Így mentünk szobáról, szobára. Közben persze mindketten még dolgoztunk is, én az angol tájfutó szövetségnél, férjem tájfutó térképeket csinált. Persze ő már nyugdíjas volt, a térképes projekt önkéntes munka volt.

Végül elérkezett az indulás napja

Sajnos, annak ellenére, hogy elég sokan megnézték a házat, eddig még senki nem jelentkezett, hogy kivegye. Aztán egy májusi hétvégén megérkezett a magyar teherautó és egy brightoni magyar haver segítségével bepakoltuk.

Férjem ment másnap repülővel, hogy ott legyen, amikor a teherautó megérkezik, én egy pár nappal később, mert meg kellett várnom a fejet, aki csak akkor tudta lerakni a szőnyegeket, miután már üres volt a ház.

A földön aludtam egy hálózsákban azokban az utolsó napokban, és mivel már telefon sem volt, így csak mobilon tudtam kommunikálni, de mivel a laptopom velem volt, sikerült egy szomszéd WiFi-jére fölmenni és vagy Skype-on vagy VOIP telefonon tudtam kapcsolatban maradni férjemmel.

A teherautónak voltak problémái Doverben, mert túlsúlyos volt, így a Skype megint áldásos volt a problémák kiküszöbölésére. Sírtam, amikor elvitték az öreg Volvót a roncstelepre, de az már olyan állapotban volt szegény, hogy nem lehetett eladni.

Azután én is utána repültem részben szomorúan, de úgy egyébként nagy örömmel is. Egy új fejezet kezdődött, bár mi nagyon pontosan előkészítettünk mindent, úgy, hogy izgalom, az ismeretlenbe való menés stressze az messze állt mindkettőnktől.

Ja, és egy nappal azután, hogy én is eljöttem az ügynökség azonnal kiadta a házat. Ezek szerint az angoloknak sincs fantáziájuk és az előzők nem tudták elképzelni, hogy milyen lenne üresen. Így viszont rögtön elkelt.

Az előkészítés a legfontosabb

Mint minden határátlépésnek, egy hazatérés sikerének is az a titka, hogy jól kell előkészíteni mindent. Mi már 8 éve nyaranta otthon voltunk és a renoválás alatt megtanultuk új (régi) hazánk mindkettőnknek idegen szokásait. Soha sem fogom elfelejteni milyen zöldfülűek voltunk kezdetben, minden kőműves becsapott bennünket, de aztán belejöttünk.

A falunkban nagyon népszerűek lettünk amiatt, hogy sok munka volt nálunk. Dolgoztattunk mi helybeliekkel, szomszéd faluból valókkal és távolabbiakkal is. Mindenki tudta, hogy rendesen fizetünk, de ha valaki lazsál vagy lop, akkor azonnal vége. Ennyi hosszú év alatt csak egyetlen ilyen ember volt, pedig dolgozott nálunk mindenféle. Ha megadod nekik a tiszteletet, ők is így kezelnek téged.

Visszatérve még férjem motivációjára: ő azt is mondja, hogy ő a magyarországi építkezést élvezetes, izgalmas és nagyon kreatív projektként kezelte. Minden télen Angliában güriztünk és minden garast elraktunk, amit lehetett, aztán abból építkeztünk nyáron.

Kölcsönt soha nem vettünk fel, mert már Angliában is régen kölcsön nélkül éltünk, így nem akartuk újrakezdeni az ilyesmit vén fejjel. Mi voltunk a tervezők és a kivitelezők is. Persze nem saját kézzel, de úgy értve, hogy mi projektmenedzseltük az egészet, mi voltunk az anyagbeszerzők is és felügyeltük is mindent. Rohadt mázlink volt, hogy akkor még viszonylag olcsó volt a munkaerő és az anyag is.

A fészeképítés szépségei

Van abban valami csodálatos, hogy te kreálod magadnak a fészket. Ahogy én most érzelmileg viszonyulok az itthoni házamhoz, olyat soha nem éreztem kint Brightonban az ottani házzal kapcsolatban, pedig azért ott is volt DIY. Itt viszont tulajdonképpen nulláról indultunk, mert a renoválás majdnem újjáépítés lett, annyira romosak voltak az épületek.

Hagyományos, szép tornácos palóc kontyos épületet húztunk fel, meghagyva minden eredeti részt, ami még használható volt. Ez valahogy hagyomány megőrzésnek is jó volt, annyira, hogy évekig a mi házunkhoz hozott a polgármester mindenkit, hogy megmutassa, hogyan lehet szépen renoválni egy öreg parasztházat.

A kert hatalmas, 3000 négyzetméter, van benne csűr és pince is és bár a nehéz munkát mind profik csinálták, de azért mi is dolgoztunk rajta. Én például sokat csempéztem, festettem, mázoltam. Férjem készítette az ebédlőasztalt megmaradt faanyagból, amiből feleslegesen sokat rendelt az egyik ács.

Mindenben benne van a saját munkánk, az eszünk és szívünk, nemcsak a pénzünk. Közel áll a szívünkhöz itt minden, és ha van időtök, minden négyzetcentiméteréről tudok sok-sok sztorit mesélni. Ezért szeretünk annyira itt lenni, legalább is ez az egyik fő ok mindkettőnknek.

Kezdeti nehézségek

Kérdeztétek, hogy hogyan ment az élet kezdetben, voltak-e problémák. Hát 2006 után még két évig építkeztünk, de volt határidő. Kanadában élő fiúnk úgy döntött, hogy itt akarja megtartani a lagziját, aminek mi nagyon örültünk. Persze addigra mindennek készen kellett lennie. Ez ment is, mint a karikacsapás és bár voltak olyanok, akiknek a munkaminősége hagyott kívánni valót maga után, előbb-utóbb minden elkészült kb. olyan színvonalon, amivel meg voltunk elégedve.

Hasonszőrűek nem nagyon vannak a falunkban. Egy tőlünk nem messze eső parasztházat két holland házaspár vett meg és velük nagyon jóba vagyunk. De ők csak nyári laknak használják a házukat és kb. 5-6-szor jönnek évente, néha együtt néha külön. Más külföldi mifelénk nincs.

A falu maga nagyon pici, és így mindenki ismer mindenkit. Mi vagyunk AZ ANGOLOK!! Minket mindenki ismer, ha nem személyesen, akkor hallásból vagy látásból.

Férjem nagyon szeret nagy hal lenni egy kis tóban, nem mint Angliában, ahol kis hal volt a nagy tengerben. Ő nagyon barátságos és bár nem igazán tud magyarul, mindenkivel nagyon jól kijön és őt is szeretik. És nem csak azok, akiknek munkát adott, mindenki.

Nem találkoztunk előítélettel

Azért mert nincs semmiféle előítélete és az ő alapbeállítása az az, hogy mindenki jót akar, és csak akkor változtatja meg a véleményét, ha oka van rá. Irigységgel, rosszindulattal eddig nem találkoztunk. Lehet, hogy van, de azt nem mutatják.

Amíg volt kocsma, ott sörözött mindenkivel. Sokat sakkozott az ivókomáival, mivel a kocsma olyan faluháza is volt sokáig. Ott esett meg az a vicces sztori, amikor a szomszéd faluból átjött iszákos cigánylegények belekötöttek és az ivócimborái kergették el őket, hogy megvédjék.

Sajnos a kocsma már régen nincs meg, de jelenleg van egy fejlesztés, ami talán jövőre megnyílik és ott lesz étterem és kocsma is. Minket befogadtak és soha semmiféle előítélettel nem találkoztunk. Talán az egyetlen negatív aspektus az az, hogy bár mi nem vagyunk milliomosok, a falu lakóihoz képest azok vagyunk és emiatt sokszor olcsó vagy ingyen banknak néznek bennünket.

Férjem mindig hajlandó valami kis munkát kitalálni, hogy ne alamizsna, hanem bér legyen a pénz, amit kapnak. Szerintem ez egészséges, mert senki nem tisztel egy balekot, még a mi falunkban sem.

A közbiztonság is jó, bár amióta ismerjük a környéket volt egy pár betörés / rablás és sajnos egy gyilkosság is. Ennek ellenére mi nem félünk, annak semmi értelme és az életminőségünk kárára mehet. Riasztóink vannak és mindenki tudja, hogy vannak.

Vigyázunk arra, amink van, de nem csinálunk lélekbevágó problémát belőle. A csönd, a csodás erdők és hegyek, a kert, a rózsáim, a sok gyümölcs és a pálinka, amit egy szomszédos falu főzdéjében varázsol mennyei nedűvé a pálinkafőző férjem cefréjéből, ezek a falusi életünk fénypontjai.

Egyébként van szélessávú internetünk is, úgy, hogy teljesen kapcsolatban vagyunk a családdal a világ bármely részén. Egyik fiunk Kanadában, a másik Angliában él és ott vannak az angyali kis unokák is. Skype-on tartjuk a kapcsolatot, így elszigeteltség, ami lehetne probléma, de nem az, sem zavar bennünket.

A falu életébe, amennyire tudunk, bekapcsolódunk. Ateista létemre nagyon jóba vagyok az evangélikus lelkésszel. Pár éve még segítettem is neki a nyári táborban, tájfutottam a gyerekekkel és nagyon élveztem.

Az egyik barátja festő és nagyon szép vízfestményeket készített a faluról. Kettőt meg is vettem tőle, ezzel a parókiát segítve, mivel a hasznát nekik ajándékozta. Templomba nem járok, de attól még lehet az ember jóban a hívőkkel. A polgármesterrel is jóban vagyok és elődjével is jóba voltam / vagyok.

Sajnos a falu egyre szegényebb és egyre kihaltabb. Amióta én ismerem, több mint százzal lett kevesebb az itt lakók száma. Már csak egy bolt van és az is alig van nyitva. Viszont van egy autószerelő, ami hasznos. Mi mindig vele vetettjük le meg rakatjuk vissza a téli gumikat.

Nagyon jó mozgó boltok is vannak és jóformán mindent meg lehet venni a sok mozgó bolt egyikében. Hentes, kenyeres, zöldséges, PB gázos, Mr Frostie és egy másik fagyis nyáron. Mi kéthetente jól bevásárolunk valamelyik hipermarketben, és ami elfogy idő előtt, azt a mozgóboltok egyikéből vagy a kertből pótoljuk.

A kert

Apropos kert. Mivel elég nagy, a zöme pázsit. De nehogy azt higgyétek, hogy egy vagyont költöttünk a fűmagra. Az egyik paraszt bácsi haverom mondta, hogy nem kell ültetni semmit, csak kezdjük el az ott lévő gazos füvet vágni és egy szezon alatt pázsit lesz belőle. És igaza volt.

Persze van benne gyom is, de ha rövidre van vágva, nagyon jól néz ki. Több különböző helyen ültettünk 60 rózsatövet. 400Ft - 500Ft körül voltak a Tescóban és csodásak. Aztán van 8 diófám, egy jó pár szilvafám, almafám meg egy körtefám. Ezeket megörököltük, volt több is, de kihalóban vannak, mert öregek. Azóta viszont ültettünk 20 új gyümölcsfát: almát, cseresznyét, meggyet, őszibarackot, körtét, kajszibarackot, szilvát. Van veteményesünk is, idén borsó, paradicsom, paprika és kelbimbó volt / van benne.

A legnagyobb büszkeségem viszont a fűszerkertem. Menta, citromfű, metélőhagyma, metélőpetrezselyem, zsálya, 3 féle oregánó, kakukkfű, petrezselyem, kapor, koriander, tárkony és rozmaring nő benne egész nyáron.

Sokat elteszünk a termésből, a fűszereket vagy fagyasztom vagy szárítom, a gyümölcsből (már amit férjem nem rak bele a cefrébe) vagy lekvár vagy kompót lesz.

Idén nem voltunk itt, amikor a borsó termett, de a haver, aki locsol, meg a füvet nyírja távollétünkben leszedte, a felesége befagyasztotta és még mindig esszük. Van egy jó pár tő málna és eper is, de azokon még eddig nem volt sok termés, talán jövőre. Az angol rebarbara, viszont nagyon jól érzi magát, nem zavarta a 2000 kilométeres utazás a teherautóban egyik tövet sem és szünet nélkül szedjük kb. 6 hónapon keresztül.

A kultúra

2004 óta van egy falatnyi kis garzonlakásunk is Pesten, amit bagatell áron vettünk, mivel az a régi udvari házmesterlakás volt, olyan szörnyű állapotban, hogy inkább eladták, csak ne kelljen költeni rá. Azt is felpucoltuk és arra, amire használjuk, arra tökéletes.

Sokat járok színházba, operába, hangversenyekre, és így nem kell feltétlenül hazamenni az éjjel közepén. Persze, ha valami okból kell, az se baj, mert az autópályán 75 perc. Más úton másfél óra. Sajnos a pár éve szépen felújított falunk környékbeli utakat idén fölásták a csatornázás miatt, de még így is maximum 1 és háromnegyed óra az út. A mai napig vannak, akik naponta ingáznak Pestre dolgozni a faluból és kibírják.

Életminőségünkhöz hozzátartoznak a hobbijaink, amik idejövetelünk óta megszaporodtak. Az enyémek között van a tájfutás, futás, barátokkal bulizás / kirándulás, kertészkedés, geoládázás, túrázás, színház, opera, koncert, olvasás.

Férjem már majdnem függőséget okozó hobbija a családfakutatás (amit ma már az interneten is lehet űzni), barkácsolás, kertészkedés, a pálinkája, barátok. Mindent meg tud javítani és élvezi a bütykölést. Majdnem az a helyzet, hogy ha véletlenül nincs valami bütykölni valója, akkor mogorva és ingerült. Pedig úgy egyébként egy angyali jó ember, mindenki azt mondja!

Régebben elég sokat utaztunk is, de most valahogy az elmúlt pár évben lelassultunk és kezdünk kevesebbet elmozdulni otthonról.

Ami nem stimmel

Talán itt kellett volna jönnie annak a résznek, amit az utolsó posztomban feszegettem. Azt, hogy miért nem érzem ma már annyira felhőtlennek ezt az itthoni, idilli életet, mint 2006-ban. Persze nem kell túlzásba vinni, jelenleg még nem befolyásolja az életérzésünket túlságosan, és reméljük, hogy később sem fogja.

Az egyik komentelő valami olyat írt, hogy 2006-ban amióta itt vagyunk, a liberális demokrácia még hőskorát élte és aztán, mondjuk 2010 után egyszerre Kim Dzsongun lett hatalmon. Hát igen, bár ez egy elég durva hasonlat volt, de van benne igazság.

Érdekes, én az általános bűnözéstől soha nem féltem, pedig éltem már több helyen úgy, hogy lett volna félnivaló, itthon is meg másutt is. Ugyanakkor, a hatalom erőszaka mindig befolyásolja a közérzetemet, még akkor is, ha valószínűleg fölöslegesen stresszelek.

Mint ahogy múltkor kommenteltétek, az, hogy a TV-ben olyan szövegek mennek, amiért Angliában azonnal elvinne a rendőr és itt senkinek még csak meg se rebben a szempillája, az rám rosszul hat. Mi egy nekünk ideális világot teremtettünk magunknak és nagyon fájna elveszíteni. Nem csak az anyagiak miatt, hanem a beleölt szívem miatt.

Azok a kötődések, amik éltetnek bennünket, akár emberekhez, akár helyekhez, akár hobbikhoz fűződnek, már nem lesznek újrateremthetőek Angliában, ha netán valaha vissza kellene térnünk. Vagy ha igen, akkor sem ugyanúgy és ugyanolyan mértékben. Mert már öregek vagyunk, mert már nincs rá energiánk, és mert már ez egy más világ itt is, ott is.

De hát legyünk optimisták! Én mindig az voltam, és bár nem tudok struccpolitikát folytatni, nekem nem élet az olyan élet, amikor nem tudom, hogy mi megy a világban és lakóhelyemen és emiatt mindig lesznek rám stressz hatások, mégis próbálok pozitív maradni.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország Anglia Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr256793485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NIKI LAURA 2014.10.15. 07:35:58

En harom het utan gondolkozom,visszakoltozok Lajosmizsere.:)
Egesz heten csak esett.Ez nincs igy jol.

Sok magyar,lengyel csinalja.
Kijon egy jomunkasember brigad - Jaszkarajenorol-egy lepukkant Ivecoval,festenek,burkolnak..gipszkartonos,asztalos,villanyszerelo....fejenkent egy napi tizesert ( ft) plusz alvas matrcon,kis Asdas kaja.

Toredekebe van,mint az itteni (gany) mester.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.10.15. 07:43:45

Gratulálok a poszthoz ezt nem érheti kifogás, önálló teljes egész írás. Remek írás.
Szeretnék ilyen aktív nyugdíjas lenni de én ha felkelek reggel és nem fáj semmim akkor meghaltam.
A kertészetröl egy kicsit elbeszélgethetnénk.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.10.15. 07:46:31

@NIKI LAURA(Lajosmizse,Alsolajos Tanya):
25 fontért naponta szakmunkát végeznek?
Jobbat mint a helyiek?
Naaaaaaa

NIKI LAURA 2014.10.15. 07:50:16

@diggerdriver: mi nem fogjuk ezt megerni,Te a markolodban,En a csapos emelo alatt Szunok meg,pont a nyugdij elott...

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2014.10.15. 07:55:47

Én is pont azon morfondírozok hogy a poszt író férjének a korában mi már nem a határátkelésen gondolkoznánk, hanem a temetésünkön. ;) Irigylésre méltó az energiájuk.

Egyébként szép kerek poszt, remélem nem romlik annyit ott a helyzet hogy újból váltaniuk keljen.

NIKI LAURA 2014.10.15. 07:57:17

@diggerdriver: na nem egy "kulcsrakesz" vallalkozas annyi,Isten ments,hogy m2,vagy elvegzett munka utan szamoljon!!

KIZAROLAG ORABER!...tudod hogy csinalja a festo,burkolo: ennyi-annyi m2, ennyibe kerul! ....na nem,ennyi oraber,es ott vgyok mellette!...segedmunkas 600ft/h,mester 1000!.. Ha jo,jo...ha nem,viszlat.
En ugy csinaltam,meghirdettem a jofogason: ennyiert keresek komuvest,akacfa kapalot,segedmunkast,stb
Csostul jelentkeztek.

NIKI LAURA 2014.10.15. 08:11:07

Off
Egy korabbi posztba az egyik olvtars nagyon,nagyon jol leirta,mi tortent magyarorszagon a nemetek/hollandok altal megvett,majd eladott tanyakkal.
Ha valaki emlekszik ra,segitsen,hol keressem?!

Annnyira jo volt a jellemzes,hogy be szeretnem copyzni egy nemet oldalra.

rekafoto 2014.10.15. 08:13:37

Szívmelengető írás. Bárhol a világon, nem csak Mo.-n, az a boldog élet titka, ha tudsz magad köré egy olyan burkot húzni, ahol nem bánt senki. Ehhez kell pénz, némi szerencse és megfelelő beállítottság is.

nosuti 2014.10.15. 08:32:39

off, bocs

Tegnap balhé volt a szerb - albán meccsen. Albán miniszterelnök tesoja letartóztatta
Ej ej

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.10.15. 08:37:49

@ChristineK: +1
:)
Jó írás.
Sok-sok nyugalmas évet kívánok!

rezsöatya 2014.10.15. 08:38:40

@diggerdriver: hat... ha a sok kommenteles, posztiras helyett sportolnal, eselyes lenne! :-P

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2014.10.15. 08:38:46

@nosuti: Férj bent volt Tiranában, majd mesél. :) Ropogtak a fegyverek :)))

rezsöatya 2014.10.15. 08:40:50

@VPBA: vegulis a legjobb hely Albania...!
:D

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2014.10.15. 08:51:50

@rezsöatya: Nem én mondtam! :) Viccet félretéve: maradjunk inkább a poszttal Mo-on, estére talán többet tudunk, akkor majd esetleg off-olunk.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.10.15. 08:53:28

@rezsöatya:
Ugye tudod mi volt erről a véleménye Sir Winstonnak?
Ahhoz tartom magam.
Inkább két füstölt csülök között pusztuljak el mint két biciGlikerék között.
:)))))))))))))))

bpetya75 2014.10.15. 09:10:06

@rekafoto:

Így igaz. Jó kis poszt volt, több pontban a saját körülményeinkre ismertem rá. "kell pénz, némi szerencse és megfelelő beállítottság is. " Meg hit. Szerintem ;-)

kék madár 2014.10.15. 09:26:35

a poszt iroja nagyon pozitivan eli meg azt a hanyatlast ami a szeme lattara zajlik. Szivesen hazakoltoznek, de nincs realitasa, annyira megvaltozott minden es annyira fajdalmas lenne latni a szakadekot a mindennapi tulelesert kuzdok es az en relative gondtalan eletmodom kozott. Semmivel nem vagyok ertekesebb ember mint az "otthon rekedtek", legfeljebb szerencsesek.

Bluely 2014.10.15. 09:32:09

Nagyon jó poszt volt.

Taxomükke (UK) 2014.10.15. 09:40:45

@NIKI LAURA(Lajosmizse,Alsolajos Tanya): A napi tízezer egy jó szakinak otthon is megvan szerintem.
Vagy ha kicsit kevesebb, akkor sincs matracon alvás, 2*2000 km autózás, Asdából evés.
Szerintem.

Taxomükke (UK) 2014.10.15. 09:44:27

Apropó, mi van Cascabellel, azóta már Magyarországon van, nem? Találkozott vele valaki itt Angliában? Úgy tervezte, pár napot itt tölt.

Ugyandehogy (törölt) 2014.10.15. 09:54:54

no ez a leglényegtelenebb pont a posztban, csak megütötte a szememet: azért ha a az évi 20 és 30 közötti gyilkosságból egy a faluban történik, akkor azért én nem emelném ki, milyen biztonságos. igazából nincs is köztük összefüggés, csak hülyén hangzik.
a mi falunkban az elmúlt 5 évben 1 db besurranó lopás volt, más semmi, még rendzavarás sem. csak összehasonlításképpen.

Ugyandehogy (törölt) 2014.10.15. 09:58:24

amúgy érdekes volt a másik oldalt olvasni, errefelé többször találkozom ideköltözött külföldiekkel

az interneten hol lehet családfakutatni?

bpetya75 2014.10.15. 10:08:13

@kék madár:

Kinek milyen van. A leghatékonyabb az élő Istenhit. De egy ateistának is van hite. A lényeg, hogy erős legyen és jóra vigyen.

macamuca [IHUN] 2014.10.15. 10:13:27

@NIKI LAURA(Lajosmizse,Alsolajos Tanya):
"... fejenkent egy napi tizesert ( ft) ..."

Napi 10.000 ft.-ot Mo.-on is megkeres egy szaki. Ezért nemigen éri meg (szerintem) matracon aludni-stb.
És akkor még nem is mondtam sokat: ezelőtt 12 évvel sógorék építkeztek, akkor fizettek a kőművesnek napi 10.000 ft.-ot (ez napi 10-12 óra munkát jelentett, gázszerelő szintén hasonló összegért dolgozott, a segédmunkás kitelt a családból-haveri körből, villanyt férjem csinálta ingyen a tesójának, vizet sógor maga csinálta, festő nagybácsi glettelt+festett, másik tesó burkolt).
:)

macamuca [IHUN] 2014.10.15. 10:22:22

@NIKI LAURA(Lajosmizse,Alsolajos Tanya):
"... fejenkent egy napi tizesert ( ft) ..."

Napi 10.000 ft.-ot Mo.-on is megkeres egy szaki. Ezért nemigen éri meg (szerintem) matracon aludni-stb.
És akkor még nem is mondtam sokat: ezelőtt 12 évvel sógorék építkeztek, akkor fizettek a kőművesnek napi 10.000 ft.-ot (ez napi 10-12 óra munkát jelentett, gázszerelő szintén hasonló összegért dolgozott, a segédmunkás kitelt a családból-haveri körből, villanyt férjem csinálta ingyen a tesójának, vizet sógor maga csinálta, festő nagybácsi glettelt+festett, másik tesó burkolt).
:)

vivike22 2014.10.15. 10:48:05

O, de nagyon jo `poszt, jo ilyet is olvasni mar! A videki elet minket is megfogott mar regen, aztan hogy mi valosul meg belole idosebb korunkra, meglatjuk.

Eppen a hetvegen beszelgettuk a ferjemmel, hogy miert nincs kortes sutemeny es barackos sutemeny az emlekeink kozott, nagymami sutijeibol. Aztan megallapitottuk, hogy a korte is ment palinkanak, es a barack is a regi idokben :) Jo, persze ebben van kis csusztatas, de ahogy a poszt iro is irta (amit a ferjem nem tesz a cefrebe) nalunk is volt nagymamaeknal "vita" hogy mi megy a cefrebe :)

SekLa 2014.10.15. 10:48:05

Isten hozott benneteket itthon! :-)
Köszönöm a posztot, márcsak azért is, mert néhány nappal ezelőtt ki akart moderáltatni egy kommentelő mivel szerinte mesevilágban élek, mert boldog vagyok itt.
"Ha megadod nekik a tiszteletet, ők is így kezelnek téged." -én is ebben hiszek. És ez, szerintem nem csak Magyarországon működik, DE a lényeg, hogy itt is! (tudom, hogy vannak kivételek, mielőtt bárki kényszert érezne, hogy erről felvilágosítson :-))
Maradjatok pozitívak és legyetek nagyon boldogok! Magatokban és magatoknak higyjetek, ahogyan eddig is tettétek :-)

kék madár 2014.10.15. 10:57:15

@SekLa: "mivel szerinte mesevilágban élek"
nem, nem ezt allitottam, hanem, hogy hazug fideszprogandat nyomsz a legketszinubb modon

Határátkelő 2014.10.15. 10:58:27

@SekLa: @kék madár: Szerintem ezt már a múltkor tisztáztuk. A továbbiakban ezt a személyeskedést mellőzzük, ha kérhetném. Köszönöm.

adg 2014.10.15. 10:58:45

@diggerdriver: ugye, hogy ugye? Nem szivatjuk magunkat egy eleten keresztul egy csomo hulyeseggel csak azert, hogy ket evvel kevesebbet legyunk halottak. :)

adg 2014.10.15. 11:06:08

@vivike22: "nalunk is volt nagymamaeknal "vita" hogy mi megy a cefrebe :)"

Anyosomeknal ilyenek ol nincs vita. A legszebb, legertettebb es legegeszsegesebb gyumolcsokbol palinka lesz, a maradek mehet a csaladnak.

--------
Most erik a mango, szerintem nagyon jo palinka lehetne belole, ha meg tudnam csinalni. Vagy akarki meg tudna fozni errefele.

bpetya75 2014.10.15. 11:14:16

@adg [Au, Darwin]:

Egy kisebb, 30-40 literes pálinkafőzőt 100 körül meg tudsz rendelni. Plusz némi fuvarköltség :-P

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.10.15. 11:23:17

@NIKI LAURA(Lajosmizse,Alsolajos Tanya): nem baj az sem, ha közben futotta aktív pihenésre. Egy szocotthonban alzheimeresen szerintem rosszabb.

Muscari 2014.10.15. 11:26:38

Kedves Móni, én is ilyen öregkort szeretnék magamnak, nagyon tetszik, ahogy berendezkedtetek. Az a jó, hogy jó egészségben vagytok, ha te még tudsz futni, hát le a kalappal.

Tudom, hogy nem könnyű elvonatkoztatni a mindennapi közéleti dolgoktól, de szerintem meg kéne próbálnotok, mert ezt a jól megállapodott életet nem kéne feladni. Én nagyon szurkolok nektek.

Muscari 2014.10.15. 11:29:29

@svájci sapka (ch): merre jártál mostanában? Nem nagyon láttalak erre.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.10.15. 11:29:57

@Der echte Weihnachtsmann: @adg [Au, Darwin]:
Látom vannak itt azért akik értik az élet lényegét.
:)))))))))))))))

bpetya75 2014.10.15. 11:31:31

@Muscari:

Szerintem pedig egyáltalán nem nehéz elvonatkoztatni. Az mondjuk jelenthet némi különbséget, hogy nem nyugdíjasok vagyunk, hanem három gyerekkel pörgünk ;-)

Muscari 2014.10.15. 11:33:04

@Taxomükke: sajnos csak egy-két napot volt itt, azt ígérte, ha jön vissza, akkor tudunk találkozni. Asszem három hetet tölt otthon, remélem jelentkezik majd.

Muscari 2014.10.15. 11:36:45

@bpetya75: hát a gyerekek lefoglalnak egy kicsit, az biztos :-) Hárommal én sem unatkoznék.

Láttam a vasárnapi eredményeket, add át B-nek a gratulációmat, légyszi. Valamit biztosan jól csinál.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.15. 11:39:03

Na és a szörnyű diktatúra meg az, hogy mindenkit üldöznek az erőszakszervek???

Muscari 2014.10.15. 11:40:34

@Babette.: na akkor majd ha a nyugdij aktuális lesz, megkereslek. Eddig a legbiztonságoabb városkának Zircet találtam, az ráadásul gyönyörű helyen fekszik. Van a ti környéketek is olyan szép?

Hari Seldon 2 2014.10.15. 11:42:56

A posztban az tetszett a legjobban, amikor a nyugdíjasok azt írták, hogy fát ültettek!

Muscari 2014.10.15. 11:44:03

@Hari Seldon 2: ez aztán az optimizmus, igaz-e?

Ugyandehogy (törölt) 2014.10.15. 11:47:21

@Muscari: természetesen szebb (bár albánia legszebb, mint tudjuk).

szóval másként szép.
fb-on tudnék mutatni neked szépeket, az emberem mostanában sokat fotózik:)

2014.10.15. 11:51:23

@Muscari: @Taxomükke:
Itt vagyok Magyarorszagon, vasarnap repulok vissza Londonba, ahol 1 hetig leszek. Olvasom minden nap a HA-t, de csak EDGE connection van a kornyeken, igy nem tudok valaszolni.
Londonban 1 napig voltam, mert nem tudtam hotelt szerezni. Masnap repultunk is haza az unokahugommal. Londonban az Elephant and Castle kornyeken leszek. Majd jelentkezem.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.10.15. 11:55:34

@Babette.: létezik vajon ennél rosszindulatóbb adóhatóság és adójogszabályi környezet, mint ami itthon van? Mert péklapáttal van ingerem szétverni pár fejes arcát, amikor ilyen cikkeket olvasok, mint ez. Már a rendszerváltás óta ilyen, mellesleg, szóval nem pártpolitikai probléma.

macamuca [IHUN] 2014.10.15. 11:57:33

@SekLa:
Nos, ők hazatértek pár évvel ezelőtt (a kinti nyugdíjukra alapozva a továbbiakban az életüket itthon = ez anyagilag valóban jó döntés, az érzelmiek pluszként szintén jelen vannak = szerintem is jó döntés a hazaköltözésük)..
Én meg kifelé veszem az irányt.
Lányom is követni akar (1-2 éven belül).
Nos, szigorúan anyagi szempontból kapott az ország 2 külföldi nyugdíjast: nem az itthoni nyugdíjrendszert "terhelik", viszont itthon költik el zömmel a kintről kapott összeget, emberi számítás szerint még kb 10-15 évig.
És "veszít" (ha veszteségnek számít...) most 1 befizetőt, aki szintén emberi számítás szerint még bő 20 évig befizetne (mármint ha van-lenne miből, ugye, mert munkahely, az nem nagyon van...), csak utána lenne jogosult kifizetést=nyugdíjat igényelni.
Meg veszít majd még 1 befizetőt (lányom), aki szintén emberi számítás szerint kb 45 évig (mostani szabályozást alapul véve minden esetben!) fizetne be a nyugdíjkasszába, eü.-i kasszába, adót, költene-fogyasztana, stb (mármint szintén HA lesz-lenne miből, hiszen ugye mindehhez jövedelem=munkahely is kellene, az meg nekem is elég nagy gond, ez pályakezdőnek még nagyobb probléma az elhelyezkedés, és mivel lányról van szó, azt is kalkuláljuk, hogy ha egyszer majd gyereket akar szülni, akkor 1: milyen háttérrel dönt úgy, hogy legyen-ne legyen-hány gyerek legyen 2: kisgyerekes anyaként majdan a munkavállalási esélyei picit rosszabbak lesznek, mint nemsokára, pályakezdőként).

Tehát: kik költöznek haza? Miért? Kik költöznek el? Miért? Mi lesz ennek az eredménye 5-10-20 éves távlatban, ha ez a tendencia marad (minden területen, nem csak nyugdíj-kérdésben: eü. helyzete, oktatásé, adóbevételek, szakemberek száma, szolgáltatások elérhetősége-minősége, stbstb)? Van-e reális (!!) esély arra, hogy ez a helyzet megváltozzzon?

Én tényleg örülök, ha valaki Mo.-on is elégedett a helyzetével, ezzel együtt a reális képhez hozzátartoznak azok is, akik nem elégedettek. És úgy tűnik, ők vannak többen, számuk egyre nő (nem csak azoké, akik külföldön próbálnak boldogulni, hiszen nem mindenki indul külföldre, ha elégedetlen, mivel nem mindenki tudja megtenni, nem csak anyagi okok miatt).

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2014.10.15. 12:00:38

@Babette.: Lányok, gyertek, és nézzétek meg! Vendégeim vagytok egy pohár jófajta bio borra :) És majd megbeszéljük az élet, meg az országok szépségeit :)

qkuc 2014.10.15. 12:03:23

@Babette.: Mormon barátaink oldalán, :). Magyarországról is dolgoztak fel adatokat (no nem mind, :D).

familysearch.org/

qkuc 2014.10.15. 12:11:44

@Muscari: Tudom ajánlani Kecskemétet is, :). Nem egy agyonpörgős város, ezárt is szeretek hazamenni hétvégére.

qkuc 2014.10.15. 12:20:43

@adg [Au, Darwin]: Hm, azt a mangó pálinkát megkóstolnám, :D.
Koktélokba is lehet hentelni egy kis mangót.

Herr Géza 2014.10.15. 12:24:12

@NIKI LAURA(Lajosmizse,Alsolajos Tanya): Írtam én ilyesmiröl nem túl régen, de most nagy hirtelen nem találom.... Nem emlékszem sajna, hogy mi volt akkor pont a téma.....

bpetya75 2014.10.15. 12:32:44

@diggerdriver:

Megleptél. Azt hittem, a pálinkafőzőre reagáltál :-P

@Muscari:

Mondjuk úgy, hogy van amit rosszul csinál, de az jobbára a pr, illetve hogy túl sokat vállal magára, nehezen oszt le feladatokat. Ezért is szerettem volna képviselő lenni, hogy ebben segítsem kicsit. Egyébként nagyon jó fejlesztések valósultak meg a faluban, meg folyamatban és tervezőasztalon van még néhány projekt. Remélem tartja a szavát és 5 év múlva nem indul újra. Addigra már tesz le eleget az asztalra.

@macamuca [IHUN]:

A kérdés az, hogy az elégedetlenek mit tesznek? Én azt látom, hogy aki kicsiben akar tenni valamit, az meg tudja valósítani az elképzeléseinek egy részét. Egyik volt osztálytársam Kecskeméten próbálta függetlenként lenyomni a fideszes jelöltet. Aktív volt a fészen, így figyeltem a munkásságát. Nem járt sikerrel. Két napig tartott, míg feldolgozta, tegnap már posztolt egy felhívást, hogy szemetet szedni vagy óvodai játékokat javítani állna össze inkább a csapat. Ennyi. Tenni kell a dolgunkat, meg annál egy kicsivel többet.

2014.10.15. 12:35:31

Hat igen,szeretnek en igy elni majd ennyi idosen megelegedve az eddigi eletemmel ,de nekem szerintem csak alom marad,gratulalok .olyan jo volt olvasni .hogy honnan van ennyi energia emberekben hogy soha nem faradnak el erre meg ra kell jonnom.de azert egy kicsit igszolas nekem is hogy megeri elore tervezni az eletet...sok sikert a falusi elethez.

2014.10.15. 12:41:50

@stef55: nem tudom hogy mennyi az igazsag tartalma.

Thargoid 2014.10.15. 12:43:58

@Babette.: Nem sajnálom a vendéglősőket, de ez egyszerűen undorító és visszataszító, legsötétebb primitív balkán (bocs, elnézést az ott élőktől...), így 10 év UK után...
Az adóhatóság dolga, nem az, hogy addig tartsa nyomás alatt a cégeket, amíg valaki biztosan nem hibázik, hanem az, hogy mindenki fizesse az adót, és ha kell ebben segítsen.
MO-n már soha nem lesz semmilyen vállalkozásom, az biztos!

Thargoid 2014.10.15. 12:47:35

@Cascabel: hát az nem éppen a legjobb környék... viszont, ha jót akarsz enni, menjetek be az ottani kis bevásárlóközpontba, az emeleten van a Mamuska, nagyon jó lengyel kifőzde, pont mint a "békebeli" magyarok voltak.
mamuska.net/

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.15. 12:48:49

@Babette.:

S ez neked újdonság?

Mindig ezt csinálta a NAV és az APEH előtte.

Mondok szívesen első kézből jövő, hiteles történeteket. Mindegyiket olyantól tudom, akivel megtörtént (a

vállalkozás tulajától), azaz nem olyan, hogy a haverom unokatestvérének az ismerőse mesélte és a történet

négyötöde fantázia.

1.
2001 ősze. Falusi autószervíz szombaton 13 óra előtt 10 perccel. A szervíz 13-kor zárna.
Kétségbeesett házaspár jön be, hogy valami baj van a kocsival. Tulaj kimegy, benéz a motrorháztető alá, lát egy

darab kilazult kábelt, azt visszadugja. Kész.
Az emberek hálálkodnak, kérdezik mennyivel tartoznak. Tulaj mondja: ingyen volt, siet ő is haza, tekintsék ajándéknak a 20 mp-es munkát. Házaspár nem tágít, fizetni akarnak. Tulaj: na jó, adjanak ezer forintot.
Elbúcsúznak, majd jönnek vissza 1 perc múlva APEH-igazolvánnyal: nem történt számlakiadás, 100 ezer Ft bírság.

2.
2003 nyara. Budapesti kávézó az V. kerületben.
Néger srác magyar lánnyal jön be, csókolóznak. Angolul beszélnek. Kérnek két italt, fizetnek azonnal, kapnak számlát. Majd hirtelen a csaj kér még egy ásványvizet, mondja, hogy magával vinné, mert siet. Pincér hozza, átveszi a pénzt, de blokkot nem hoz.
1 perc múlva vissza a két pár, néger srác megszólal akcentusmentes magyar nyelven és mutatja az APEH-igazolványát. 50 ezer Ft bírság.

3.
2006 tele. Falusi kis papírbolt. Záráskor, hóviharban jön egy símaszkos idős hölgy, hogy sürgősen kell neki egy ragasztószalag. Mennyi lesz, kérdezi, s már nyújtja is az 50 Ft-ot. Tulaj nem kapcsolja be a már kikapcsolt pénztárgépet, nem ad kézi bizonylatot sem.
APEH-ellenőr volt, 50 ezer Ft bírság.

A magyar hatóság hozzáállása mindigis az volt, hogy nem segíteni kell az embereket vagy leleplezni valós visszaéléseket, hanem trükkökkel kiprovokálni a könnyű bírságolás lehetőségét.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.10.15. 12:48:49

@kék madár:

Aha, persze.De Németországban nem zavar a szegények helyzete. Magyarországon meg egyből mindenki fejében bekapcsol a társadalmi szolidaritás és nem bírja elviselni a poharazó koldusok látványát. Szerintem ez álszent szöveg. Egyszerűen azért vagy Nyugaton mert finomabb a több pénz.

www.portfolio.hu/gazdasag/munkaugy/megtudtuk_kik_hagyjak_el_magyarorszagot.205024.html

Na, most már az is kiderült hogy a társadalom krémje tántorog ki. Több százalékosan köztük a dipeszes, mint az otthon élőknél! Még jó hogy a legtöbb kávézót takarít, dobozol, meg mosogat külföldön.

SekLa 2014.10.15. 12:49:13

@macamuca [IHUN]:
Kedves macamuca! Ha úgy érzitek, hogy menni kell én, ha csak gondolatban is, támogatlak! Egy előző hozzászólásomban írtam, hogy a boldogság egyik alapfeltétele az elégedettség és talán sokaknak, akik elhagyták az országot, megadatik ez az érzés majd külföldön. (Amúgy ez a meglátásom a mai posztból is nagyon jól kiolvasható)
A kérdésekről, amiket felvetettél nagyon szívesen beszélgetnék, mert engem is foglalkoztatnak és nem csak helyi, hanem globális problémának érzem, hiszen ami itt hiányozni fog azzal, hogy ti elmentek, az máshol meg komoly problémákat vet fel. Nem a magyar bevándorlókra gondolok elsősorban, mert innen, szerintem nagyon nagy százalékban szorgalmas, okos emberek mennek külföldre és úgy látom remekül megállják a helyüket. De itt is feszeget bevándorlókkal kapcsolatos kérdéseket néhány hozzászóló, aki maga is bevándorló és azt látom, hogy nagypolitikai szinten kell majd szembenéznünk ezzel Magyarországon is (a hiányotok miatt) és nyugaton is. Mert ahogy te is írtad:"a reális képhez hozzátartoznak azok is, akik nem elégedettek."
De a saját meglátásomról -az általad felvetett kérdésekre- itt nem szívesen írnék. Úgy tapasztaltam, hogy ez bánt másokat és nagyon nem ez a szándékom!

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2014.10.15. 12:51:58

@Thargoid: Egyetértek. A Balkán már nem itt van :(

2014.10.15. 12:52:56

@adg [Au, Darwin]:
Van egy egyszeru modszer palinkafozesre, sved modszer, szagtalan, stb.:) Majd megkeresem a leirasat. Egy 4-5 gallonos muanyag vodor kell hozza es egy 12 voltos akvarium melegito. Napi 1 liter palinkat "foz" le.
Mexikoi haverjaim meseltek, hogy egy nemet kezdett kisipari modszerekkel mango palinkat fozni a falujukban par eve. Mara komoly uzemme fejlodott ki. Nem gyozi a nemetorszagi megrendeleseket kielegiteni.

Thargoid 2014.10.15. 12:53:42

@macamuca [IHUN]: lehet, hogy MO-n a legjobb jövedelmek az esetlegesen hazatérő nyugdíjasoknaknál lesznek.
Lehetne erre komoly szolgáltatószektort építeni, és fizetőképes (legalábbis az átlag magyarnál jóval több szabad jövedelemmel rendelkező) kereslet is lenne rá néhány éven belül.
Persze ahhoz nem egy "illiberális demokrácia"-t kell építeni, mert ez volt az a pont nemrég, ahol egyelőre kihúztuk MO-t a nyugdíjastérképünkről. Aki megszokat a szabadságot, annak ez nagyon, nagyon visszataszító, akármilyen jól is élnénk az angol nyugdíjból MO-n. De ha erre van igény...

Thargoid 2014.10.15. 12:54:56

@VPBA: Megyünk ha tudunk, kislány imádná a csacsit :)

macamuca [IHUN] 2014.10.15. 13:00:26

@bpetya75:
mit tesznek?
Várnak, reménykednek, hátha... (no és közben morognak, ki halkabban, ki hangosabban).
Olymindegy, hogy az elégedetlenség konkrétan mire vonatkozik.

Aztán sokan cselekedni is próbálnak, függetlenül attól, hogy milyen eredménnyel-eredménytelenséggel zárul a cselekvés, illetve adott témában milyen lehetőségek vannak.
Más a helyzet (=lehetőség), ha egyéni problémáról van szó (pld munkahely: van-nincs-tud-e váltani, stb), és más, ha közösségi/társadalmi jellegű problémáról (pld az általad is említett képviselővé válás-választatás szándéka=jelöltetés).

Nem lehet egybemosni a kettőt, vagy egymástól függővé tenni, akkor sem, ha kölcsönösen hatnak egymásra (pldy: egyéni probléma, ha nincs munkám, vagy eü.-i ellátásra szorulok, ugyanakkor ezek léte-nem léte, ill. milyensége-minősége társadalmi probléma: egyénként nem tudom, pontosabban nem tudja mindenki (!!) befolyásolni. Konkrétan: joggal morgok, ha nincs munkahely, vagy hosszas várakozás van szakellátásra (szakemberhiány az eü.-ben), ugyanakkor -szerintem- nem lehet a szememre hányni, hogy miért nem tűröm a fájdalmat, ne nyafogjak, várjam ki a soromat, mint más, vagy menjek és tanuljam ki az orvosi-ápolói szakmát, netán jelöltessem magam helyi/országos szinten képviselőnek és próbáljak így segíteni magamon+másokon.
A civil szféra összefogása helyi szinten sokat segít-segíthet, és tapasztalatom szerint elég jól működik is (egyre több helyen, egyre több formában=az említett szemétszedés, óvodai, iskolai helyszíneken segítségnyújtás, vagy ha konkrétan a komáromiak tavalyi nagy "dobására" gondolok a hóviharnál, majd az árvíznél (mindkettőnél aktívan jelen voltunk családilag, sokakkal együtt): ez mind szép és jó, de ettől még nem fog enyhülni-megoldódni sok-sok alapvető (!!) probléma.
Fontosak, szükségesek, de az alapproblémákat nem oldják meg.
Nyersebben: az önkéntes munka szép és hasznos, de nem biztosít megélhetést az egyénnek, és nem biztosít bevételt az államnak.
És minden segítőkészségemmel együtt (hidd el, van bennem jócskán, tevőlegesen is, nem csak szájkaratézok :) ) nekem a családom megélhetése az első. És ha ez nem biztosított, meg esélyt sem látok arra, hogy rövid időn belül biztosítva legyen (nem, nem tudom elfogadni, hogy majd pár év múlva = ugyanis addig is lakni+enni kell valamiből, ráadásul bő 20 éve hallgatom ezt a szöveget, és nem hogy nem javult, de romlott a helyzet = miért higgyem el most, hogy "demostmárténylegmingyá'jobblesz!"?), nos, akkor lépek.
Ha itthon nem megy, megpróbálom máshol. És remélem, hogy ott majd sikerül az, ami itthon nem. Garancia nincs, de ha meg sem próbálom, akkor csak az lesz (lehetőség, körülmény), ami itt van, ami nem tetszik, ami miatt morgok.

(konkrétan a helyi képviselőséget én is megpróbáltam pár éve: kismillió+kettő jelöltből utolsó előtti lettem: egyrészt rengetegen indultak, hiszen az is egy munkaviszony=tuti havi jövedelem...., emiatt ugye aprózódtak a szavazatok, másrészt meglepő módon ugyanazok maradtak, akik előtte voltak: gyakorlatilag hosszú évek óta jóformán változatlan az ottani képviselőtestület... Többször nem próbáltam, később elköltöztünk. És most megint: tartva a nyugati irányt....)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.10.15. 13:03:19

@Thargoid: az ország kb egyetlen reménye, hogy 20-30 év múlva sok emigránsunk visszatér ide nyugdíjaskodni.

Thargoid 2014.10.15. 13:06:05

@Zka: Igen mi is azt terveztük... egészen az utolsó viki féle bölcsességig.
Spanyolország vagy Kalifornia is kiváló lesz.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.10.15. 13:06:53

@Zka:

Az ország egyetlen reménye ha a fiatalok elkezdenek családot alapítani és megfordul a folyamat, a társadalom elöregedése. Nem pedig a londoni melósok 440 fontos nyugdíjára várni.

2014.10.15. 13:09:14

@Thargoid:
Az biztos, hogy nem egy "urinegyed":) Ledobbentem elegge, pedig csak par orat setalgattam ott. A lakasviszonyokrol inkabb nem is irok semmit. Az a London nem nyerte meg a tetszesemet. Raadasul embertelen hideg is volt, okt. 7-en, amikor setalgattam. Mondom ezt en, aki mar ket hovihart is megeltem iden szeptemberben.
Hogy en lengyel kifozdebe!? Inkabb ehenhalok:) Ket nep van a vilagon, amelyiket ki nem allhatok. Az egyik a lengyel, a masik az east-indiai. Sajnalom, ez van.

Thargoid 2014.10.15. 13:14:22

@Cascabel: hát pedig a rántott húsuk világbajnok :)

bpetya75 2014.10.15. 13:14:48

@macamuca [IHUN]:

Nem voltam elég pontos. Írtad, hogy ilyen-olyan okokból nem tud elmenni az összes elégedetlen. Azokra vonatkozott a kérdésem, akik maradnak. Ti megpróbáltátok, nem vagytok elégedettek az eredménnyel, ezért leléptek. Tiszta sor, ti ezt teszitek elégedetlenségetekben. Meg még jópáran. A maradók mit tesznek? Mert a morgás semmit nem használ, inkább árt.

@diggerdriver:

Írtam, no! Azt hittem, a pálinkafőzős megjegyzésemre reagáltál, nem pedig a hittel kapcsolatosra.

adg 2014.10.15. 13:15:33

@Cascabel: napi egy liter? Annyit meg sem birok inni. :)
Valamiert ugy gondolom, hogy a mexikoinak igaza van. A mango allagaban hasonlit a kajszira , eleg sok cukor is van benne. Az Isten is palinkanak teremtette, csak benezte a termoteruletet. Itt nem biztos, hogy nagy uzlet lenne fozni, errefele csak sort isznak az emberek, otthon jobban menne. Na majd ha megunom a tervezest, akkor atnyergelek mangopalinka exportornek. HA kemenymag majd kap 10% kedvezmenyt.

Mondjuk egyelore elvagyok a munkammal. Tegnap ezt lattam, qmikor kint voltam epitkezesen.
kepfeltoltes.hu/141015/109615645image_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Es ez csak egyre jobb lesz, ez meg csak a hatodik emelet, jon meg ra tiz, ha ossze nem dol az egesz.
Ha igen, akkor hamarabb jon a palesz biznic.

macamuca [IHUN] 2014.10.15. 13:16:17

@SekLa:
Nem csak gondolatban foglalkozom a kiutazással (ezt az előző 2 évben már ""letudtam"), hanem konkrét időpont+cél van == eldöntött dolog.
A bevándorlókkal (=külföldön dolgozó, nem ottani állampolgárok, bármerről is érkezzenek) kapcsolatban mindenütt vannak ellenérzések egyénektől: hogy ki milyen gyakorisággal találkozik ezze, illetve ilyen emberekkel, az változó, ahogyan az is, hogy konkrétan miben nyilvánul meg 1-1 ellenérzés.
Ugyanakkor társadalmi szinten szükség van rájuk, és ezzel is tisztában van mindenütt sok-sok ember.
Magam részéről úgy vagyok ezzel, hogy 1: nem hívtak=nekem kell alkalmazkodni az ottani szokásokhoz. Akkor is, ha némelyik nem tetszik. 2: Ha tényleg dolgozni akarok-dolgozok, akkor pont ugyanannyit érek, mint az ottani születésű ember=nem lesz okom félni (sem egyéntől, sem hivataltól). Ha valaki csupán a más származásom miatt fog netán utálni, azzal vagy tudok valamit kezdeni (módosítani a véleményét), vagy nem. Ha nem, akkor elkerülöm. Nem kell engem mindenkinek szeretni :) 3: az ellenérzéseket a politika mindenütt (!!) használja-felhasználja a saját céljaira = szítja, ha hasznot=szavazatot+támogatást remél ettől == választások előtt mindig mindenhol felerősödnek ezek a hangok. Kérdés, hogy 2 választás között lehet-e nyugodtan élni? Mert Mo.-on olyan mértékben jelen van a mindennapokban a politika az élet mindenterületén, hogy az agyrém. Gond, ha másfélék a nézeteim, mint főnöknek, a gyerek tanárjának, a postásnak, a szerelőnek, stbstb, mert egyre több ember fejében van az, hogy a vele egyező nézeten lévő ember jó, a másként vélekedő meg fúj-rossz, és ezt ki is mutatja, érezteti. Ez abszurd.
A közgondolkodás (=általánosnak mondható magatartásmód és gondolkodásmód) teljesen átpolitizált. És bár engem érdekel a politika, de ebben a mértékben már fojtogat. Torkig vagyok vele.
Ilyen értelemben bizony az anyagiakon kívül fontos szempont az is, hogy milyen a politikai helyzet (konkrét párttól függetlenül, mert mindre egyformán jellemző ez).

Thargoid 2014.10.15. 13:16:42

@házelőtthinta: pedig amit Zka írt, az a valóság.
De ahhoz olyan körülmények is kellennek, biztos vagyok benne, hogy nem csak minket riaszt el Mo teljes elszigetelődése az európai értékektől...

kardio1 2014.10.15. 13:16:42

@Hari Seldon 2: Az nekem is megragadta a figyelmemet.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2014.10.15. 13:19:12

@Thargoid: Ok. Csacsikat :) Van egy pár belőlük :)

Thargoid 2014.10.15. 13:20:40

@Cascabel: az a fekete bevándorlók és jamaikaiak környéke, plusz néhány kósza k-európai is előfordul, de csak fényes nappal :)
Rosszabb csak Brixton és Peckham.
Utóbbi időben megpróbálják a környéket szalonképesebbé tenni, az egész központot újjáépítik hipermodern felhőkarcolókkal, és iszonyat drága penthouse-okkal... de hogy ki akar odaköltözni, úgy hogy ismeri a környéket az maradjon az építők titka :)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.10.15. 13:24:57

@házelőtthinta: nem fognak családot alapítani. Itthon nincs mire. Ráadásul semmi haszna nem is volna (akkor sem, ha itthon maradna a szaporulat), kivéve hogy a nyugdíjhelyzet kevésbé volna elkeserítő hosszútávon. A magyar gazdaság magától semmi értelmesre nem képes, ez a fő probléma, minden más ennek a tünete.

Thargoid 2014.10.15. 13:30:38

@Cascabel: szvsz az a London, ami a régire emlékeztet (a túristahelyeket leszámítva) az leginkább SW külső zónái.
Richmond, Kingston, stb. Nem nagy terület, de azért Budapestnél így is nagyobb ha valaki a városi és a vidéki élet keverékére vágyik, többnyire angolok vagy szalonképes, jól kereső fehér bevándorlók, cégvezetők és parlamenti képviselők társaságában ;)

bpetya75 2014.10.15. 13:34:16

@macamuca [IHUN]:

Ezt a teljes átpolitizáltságot vitatom. Nem ezt tapasztalom. Bár valami lehet a levegőben, mert nagylányunk minap fojtott hangon újságolta anyósomnak, hogy "Képzeld! Apa és Anya nem ugyanarra a pártra szavaztak!" Valahonnan tudta, hogy ebből baj is lehetne, de nálunk nincs belőle feszültség. A munkahelyemen dettó. Sokkal hamarabb szóba kerül a Muhi csata, mint a politika. Persze az önkormányzati választások kapcsán a faluban volt némi haddelhad, de azt épp a saját állításaik szerint liberális néhány fős "ellenzék" csinálta a fideszes polgármesterrel szemben. De ennek hiába van politikai színezete, nem arról szól, hanem személyi ellentétekről.

Írtad a komáromiak helytállását. Egyrészt gratulálok érte, rajtatok is múlott, hogy akkor nem halt meg senki az utakon. (az árvízi helyzetet nem ismerem) Ha a képviselőséget ott próbáltad meg (bár úgy tűnik a soraidból, hogy nem), akkor ott nyilván sokkal nagyobb szerep jut pártoknak, oldalaknak, mint egy 1200 lelkes településen.

Szóval valami olyasmire akarok kilyukadni, hogy a szűkebb pátrián belül meg lehet úszni a túlpolitizáltságot tapasztalataim szerint.

macamuca [IHUN] 2014.10.15. 13:34:18

@Thargoid:
"Lehetne erre komoly szolgáltatószektort építeni, és fizetőképes (legalábbis az átlag magyarnál jóval több szabad jövedelemmel rendelkező) kereslet is lenne rá néhány éven belül."
Egyetértek.

@házelőtthinta:
Háááát, lányomra gondolva nemigen hiszem, hogy munkanélküli pályakezdőként nagyon nagy kedve lesz gyereket vállalni huszas évei elején (mint a gyerekvállalásra legideálisabb kor).
Az sem túl valószínű, hogy az itthon elérhető betanított gyári munka havi 75 ezres nettójából túl sokat tudna félretenni erre a célra. Mármint ha felvennék efféle munkára: sok a jelentkező, minden korosztályból....
Szakmájában elhelyezkedni nem túl esélyes. Itt. Kint igen. Jól beszél angolul, és nem csak ért a szakmájához, hanem szereti is= nem a mekiben fog kezdeni.
Hát kb marad a külföld. És kétlem, hogy ha egyszer kint elindul (munka, megélhetés, boldogulás, emberileg és szakmailag egyaránt), akkor visszatérne az országba azért, hogy kishazájának szülhessen 1-2-pár gyereket :DD

@bpetya75:
"A maradók mit tesznek? Mert a morgás semmit nem használ, inkább árt."
A maradók között is sok olyan van, aki próbált tenni, nem csak morgott, de X mennyiségű (ki mennyi után) kudarc után feladták.
Elvileg élethosszig lehet, netán kell is megpróbálni ledönteni a falat=fejjel menni neki, node ezt kevesen teszik. Kevesen áldozzák fel az egész életüket egy hiábavaló küzdelemre.
Nem tud változtatni, bármit tesz is == feladja, nem próbálkozik tovább. Csak morog....
És marad minden úgy, ahogy volt-van.
Szörnyű?
Az.
De a lényeges dolgokon nem tud az egyén változtatni, akkor sem, ha lelkesen-szívesen vesz részt önkéntes munkákban. (ez tényleg nem froclizás akar lenni, de nyersen fogalmazva ez a helyzet).
Aki meg nem tud, nem képes, nem alkalmas arra, hogy munkahelyet teremtsen, közszerepet vállaljon (akarjon vállalni), stb, annak is hadd legyen joga a morgásra: sokkal több ember van 1-1 országban, aki ""csak"" szeretne normálisan élni, irányítottként, és nem óhajt az irányításban, szervezésben, stb részt venni. Szóval, a morgás ""joga"" őket is megilleti: ők adják ugyanis azt a pénzt, amit az irányítók kezelnek.
Hogy a jelenlegi szitunak Mo.-on nem lesz jó vége, az biztos. Hogy mikor lesz pukkanás, miért, hogyan, stb, azt nem tudom, magam részéről eljutottam odáig, hogy nem akarom megvárni, meg lehetőségem sincs megvárni-kivárni. Mert akármikor lesz is, addig enni, lakni, stb kell. És ez fontosabb probléma, nekem, most (és sokaknak...), mint az, hogy mi lesz Mo.-on 5-10-20 év múlva X szempontból/területen....
:)

SekLa 2014.10.15. 13:41:42

@macamuca [IHUN]:
De jót tudnánk beszélgetni :-D Talán majd egyszer! :-)
Sok sikert neked, nektek!

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.10.15. 13:41:56

@macamuca [IHUN]:

Erre térjünk vissza akkor mikor ténylegesen elhelyezkedett a szakmájában Nyugaton. Előtte csak mézesbeszéd ez hogy majd külföldön egyből minden befut meg jó lesz. Főleg hogy még nem is dolgozott benne. Ábrándozás ez inkább még, nem a realitás kőkemény talaja.

Félretenni gyerekre? Ilyen alapon Nyugaton se szüljön senki,mert melós bérekből csak társbérletben élve lehet félretenni pénzt....vagy akkor csak a gazdagok szüljenek?

Jó, igazából mindig ugyanaz a mese. Nyugaton reményteljes jövő vár, Magyarországon meg semmi. Hagyjuk. Pár Nyugaton töltött év után máshogy gondolná ezt a többség. Addig csak édesen hangzik a sok nyugati bér meg a sok nyugati mese. Én meg mentem melózni. Igen, egy mekibe. Mert bevándorló vagyok és csak ez jutott. Viszlát.

Thargoid 2014.10.15. 13:42:22

@Cascabel:
www.youtube.com/watch?v=nJGVWf-OhkA

A BNP (helyi rasszista-fasiszta párt) propagandavideója Peckhamról, de azért tanulságos :)

macamuca [IHUN] 2014.10.15. 13:59:36

@bpetya75:
" De ennek hiába van politikai színezete, nem arról szól, hanem személyi ellentétekről."
Pont erről beszélek.
Hogy személyes ellentéteket öltöztetnek egyre többen politikai köntösbe.
Hogy nem szakmai szempontok dominálnak 1-1 döntésnél, hanem egyéni érdekek, ellentétek, szimpátiák. Pártoktól függetlenül = mindegyikre jellemző.
Hogy nagylányod is érzi, hogy eltérő pártszimpátia esetleg gond lehet. Honnan jön ez a gondolat, ez az érzés?? Normális, hogy ez jelen van??

Nem, nem itt indultam, hanem kisfalumban. Ott, ahonnan a munkanélküliség elől költöztünk el. Ott volt sokak számra elképzelés az, hogy "képviselő leszek-lehetek==lesz-lehet egy munkahelyem=fizum". Pártszimpátiától függetlenül.

Szűkebb pátria: ha családot és baráti kört értesz alatta, akkor megúszható, amennyiben a többiek is szívesen mellőzik e témát, ill. képesek tolerálni a többiek esetleges másféle véleményét. Ugye, ez attól füg, milyen a rokonság összetétele, felfogása (őket nem választhatjuk meg...). A barátainkat megválogathatjuk, itt szinte teljes mértékben rajtunk múlik, mennyire lesz átpolitizált az ismeretség-kapcsolat.
Munkahely: nos, itt már alig van befolyásunk a dolgokra. A kollégákat nem mi választjuk meg, nem dönthetünk arról, mennyire legyen téma az aktuálpolitika. Ha netán nem érdekel, ki szeretnénk maradni belőle, stb, akkor is gyakran előfordul, hogy belekényszerítik az embert: foglaljon állást valaki mellett, e témában is. Mert a főnöknek, hangadó kollégának, stb fontos téma a politika, bevitte a munkahelyre is = átpolitizálttá tette a munkahelyet. És ha ilyen beállítottságú az illető, akkor sanszos, hogy a következő munkahelyi döntését is befolyásolni fogja az a számára fontos szempont, hogy kinek milyen a pártpreferenciája van = nem szakmai alapon fog dönteni, hanem egyéni érdekek, szempontok alapján.
Vagy elfogadjuk, vagy felmondunk. Más választásunk nemigen van.
Bekerülve egy új munkahelyre még nem tudjuk, hogy milyen az ottani helyzet e szempontból, és ha az derül ki, hogy jelen van a politika a mindennapokban, akkor az bizony ezt eredményezi = nem tudjuk előre e szempont alapján szelektálni a munkahelyválasztásunkat. Hogy nálatok ez nincs jelen a munkahelyeden, az nem azt jelenti, hogy máshol is az a jellemző, ami nálatok van. Mert sajnos nem ez a jellemző... épp ezért írtam azt, hogy egyre átpolitizáltabbak a mindennapok.

Thargoid 2014.10.15. 14:01:17

@tanato: Igen, 2013 eleje. Majdnem 2 év eltelt azóta...

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.10.15. 14:04:26

@Thargoid: húú nem gyenge :) Na ilyen helyre nem mennék.

qkuc 2014.10.15. 14:06:41

@bpetya75: No, szegény volt osztálytársad, azért örülök, hogy túltette magát a választáson, :).

Ugyandehogy (törölt) 2014.10.15. 14:10:39

@VPBA: én megvárom, amíg vendégszobát is kínálsz a csóró magyaroknak:DD

Ugyandehogy (törölt) 2014.10.15. 14:12:21

@maxval a bircaman: hol mondtam, hogy újdonság?
uncsi, hogy mindig ugyanazt másolod be. újat nem tudsz?

Ugyandehogy (törölt) 2014.10.15. 14:13:03

@Cascabel: vagy rendelni kell webshopból pálinkafőzőt.

Thargoid 2014.10.15. 14:13:23

@Zka: Na, nem messze innen ejtőzik Cascabel, nem csoda, hogy nem jön be neki nagyon :)

Csodabogár 2014.10.15. 14:16:00

@ChristineK: Azért annyira nem idős a posztoló és a férje. Mi 80 illetve 85 évesek vagyunk. Ha valami úgy változna itthon, hogy félteném a személyes szabadságomat, gondolkozás nélkül meglépnék innen. Mi Pesten vagyunk sok külföldi év után és egyelőre még jól érezzük magunkat. Fejem többnyire a homokban van, ha nem lenne, túl gyakran menne fel a vérnyomásom.

macamuca [IHUN] 2014.10.15. 14:16:08

@házelőtthinta:
Nyugaton van remény. Ez még nem tutiság, sok múlik az egyénen, hogy mit hoz ki 1-1 helyzetből, lehetőségből, és igen, benne van a pakliban az is, hogy nem sikerül.
De van lehetőség. Van remény.
Mo.-on meg nincs remény. Nincs lehetőség.

Ez az alapvető különbség.

Ezért van az, hogy te mentél Ausztriába a mekibe, és nem a Hans jött Mo.-ra, szintén a mekibe (vagy akárhová: kétkezi melókra értve elsősorban).
Ezért van az, hogy százezrével mennek magyarok Londóniába, és nem az angolok özönlötték el Mo.-ot. Pedig ők is jöhetnének ugyanúgy, ahogyan a magyarok mennek hozzájuk, vagy bárhová, bármelyik eu-s országba.

Konkrétan lányom: fodrász lesz (nemsokára végez).
Hogy milyenek a kilátásai itthon (szakmában elhelyezkedés, várható jövedelem, az mire elég, másféle munkák=betanított munkák, azok fizetései, az mire elég), azt tudom. 1 szóval: sz@r.
Hogy kint milyen lehetőségei vannak a szakmában, azt sodalis tudja pontosan megmondani. Hogy milyen lehetőségei vannak más munkákra (jó nyelvtudással, sokkal jobb, mint az enyém :D), arról meg az is eléggé árulkodik, amiket itt, ezen a blogon, vagy máshol lehet olvasni.

Itt egy min. bér:
szakképzettként: nettó 78.000 ft.
szakképzetlenként: nettó 67.000 ft.
Ez mire elég? Lakhatás+szűken kaja. Semmi másra. Se szórakozás, se ruha, se mozi, semmi. Ebből gyereket vállalni..... miből vesz pelenkát, gyerekruhát, gyógyszert, fizet ovidíjat, menzát, tankönyvet, stb?? Ja, hát a családi pótlékból, mi? Az még plusz havi 11.200 ft. Hát hogyne... Miért is nem szülnek a fiatal nők?? Ezért.

És most számolj egy kinti min. bért. Hogy az mire elég. Mennyi marad (!!) hó végén. Amit akár el is lehet költeni, mondjuk pelenkára-egyebekre. Ha kevés is marad, akkor maradt valamennyi, amire lehet tervezni, Akár egy gyereket is. Van, aki hobbira költi, van, aki elszórakozza, van, aki utazgat, más bélyeget gyűjt, és van, aki gyerekre költi. A sajátja, az tesz vele, amit akar.
De azért költheti tetszése szerint akármire, mert van, amit el költhet, még ha kevés is.
Na, a nincs-ből nem lehet költeni semmire sem.
Gyerekre sem.

Bármilyen hihetetlen, ennyire egyszerű.

qkuc 2014.10.15. 14:16:48

@Zka: Akkor Mo. lesz a magyarok Floridája, :D.

Thargoid 2014.10.15. 14:18:19

@Zka: nézd meg a másik videót is...
Én kétszer jártam tíz év alatt, mert az egyik központi postai depó sajnos ott van elkeveredett csomagokhoz amiket nem kézbesítenek újra, és bizony ilyen élőben is.
Azt hiszem ezt hívják kalandtúrizmusnak :p

qkuc 2014.10.15. 14:19:03

@Cascabel: És akkor még engem szekálnak az angol időjárás fóbiámmal ...., :).

blackhairlady 2014.10.15. 14:27:23

Nagyon jo poszt volt, orom volt olvasni. Remelem meg nagyon nagyon sokaig elvezitek a kis falutokat, hazatokat.
A lagzi hogy sikerult? Meg voltak elegedve a magayrorszagi vendeglatassal a fiatalok es a rokonok?

Mi epitkeztunk es bovitkeztunk is, meselhetnek a szakemberekrol. Az elso hetekben kiderult, hogy csak en lehetek ott a megrendeleseknel, es csak a lanykori nevemmel mutatkotam be. Volt aki 4x arat kert, gondolta a hulye amerikai ki tudja fizetni. hat tevedett.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.10.15. 14:29:10

@Thargoid: a multikulti nem baj, de az igénytelenség meg a zsúfoltság igen.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.10.15. 14:32:39

@Thargoid: engem egy Brazil nagyváros kevésbé központi részeire emlékeztetett az a videó, de komolyan.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.10.15. 14:33:25

@bpetya75:
Én ateista vagyok.
Irigylem azokat akiknek van hitük.
A hit egy nagyon jó dolog.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2014.10.15. 14:33:40

@Babette.: Akkor már csomagolhatsz is. Az itteniek vendégszeretete határtalan. Etetnek-itatnak, "jól lakatnak" :) Mi meg már úgyis elalbánosodtunk :)

bpetya75 2014.10.15. 14:34:03

@qkuc:

Nem egy elanyátlanodó típus, sok mindenen túltette már magát ;-)

Mondjuk ezt a választási kombányt csinálhatta volna kicsit finomabban is. Szerintem túlságosan nekiment a fidesznyiknek. Szinte biztos, hogy igaza volt, és a fickónak lövése nem volt, nincs és nem is lesz Petőfiváros problémáiról, de "a kevesebb több" lett volna szerintem.

@macamuca [IHUN]:

Hálás vagyok érte a Jóistennek, hogy nem kell ilyeneket megtapasztalnom a melóhelyen, meg jobbára otthon sem. A fészbukot meg korlátozom, ha nagyon zavar a fröcsögés.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.10.15. 14:34:36

@macamuca [IHUN]: szerintem fodrászként még akár jól is lehet keresni, csak nyitni kell egy saját üzletet, vagy csatlakozni egy forgalmashoz. Nem mindenki minimálbéres itthon, főleg nem az, akinek van használható szakmája. A lehetőségek szűkösek, de azért nem nullák. A végeredményben azért egyetértünk: nincs elég perspektíva és pénz ahhoz, hogy az emberek vidáman vállaljanak gyerekeket.

bpetya75 2014.10.15. 14:35:15

@diggerdriver:

Tapasztalom Digger. Még új nekünk a dolog, alig 3 éve tértünk meg. Vannak rácsodálkozásaink.

blackhairlady 2014.10.15. 14:35:45

@qkuc: Kecskemetetn 2x jartam egy forumos ismerosom meghivasara, imadtam:) Szinhazba is elvittek, mert tudtak, hogy a gyengem, gyonyoruseges volt:)

blackhairlady 2014.10.15. 14:37:16

@qkuc: Ja, es voltunk a repulonapokon is amikor a sogorom emglatogatott bennunket. Az is jo volt:)

Thargoid 2014.10.15. 14:39:54

@Zka: hát ott se multi, se kulti nincs... az egyik legdurvább gettó Londonban. A vicc az, hogy rengeteg pénzt költenek rá, hogy ilyen kiváló állapotban legyen...!

Thargoid 2014.10.15. 14:44:59

@macamuca [IHUN]: Semmi esetre sem akarom hinta malmára hajtani a vizet, de Londonban egy kisgyerek elég komoly jövedelmet igényel az óvodai díjak miatt 3 éves korig (3 éves kortól az állam fizet heti 15 órát tetszőleges általad választott helyen); ha ez a terv, mindenképpen vidéket javaslom, ha csak nem lesz nagyon jól fizető állásotok.

macamuca [IHUN] 2014.10.15. 14:48:20

@bpetya75:
Bemenve a munkahelyemre (mármint amíg volt

macamuca [IHUN] 2014.10.15. 14:54:28

@Zka:
Alkalmazottként a 78ezres min.bér van. Plusz borravaló, ami egyre kevesebb, nomeg bizonytalan.
Önálló üzlet: az itteni vállalkozói lét szépségeit hagyjuk..
Kezdőként pláne nem opció.
A feketemunka jövedelmező, de ez megint nem hosszútávú megoldás...
Legálisan=fehéren nemigen lehet jól keresni (sztárszalonok kivételével).

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.10.15. 14:54:32

@Thargoid:
Most végez még te meg már gyereket csinálnál neki?
Haggyadmár békèn kibontalozni elöbb.
:))))))))))))))))))))

Thargoid 2014.10.15. 14:56:36

@diggerdriver: kösz, elég a sajátunk :)

macamuca [IHUN] 2014.10.15. 15:00:02

@Thargoid:
Soká lesz még az, amikor nagymamává tesz

Ugyandehogy (törölt) 2014.10.15. 15:00:33

@qkuc: nézem. hogyan is kell ezt használni?

Quercus a favágó 2014.10.15. 15:05:28

@bpetya75:

Remélem,most nem szavaztatok "szét"a feleségeddel. Már ha voltatok szavazni.

bpetya75 2014.10.15. 15:12:49

@QUERCUS:

Az önkormányzati választás egy ekkora településen, mint a mienk, nem a pártállásról, hanem a teljesítményről szól. Már abban a jó esetben, ha van teljesítmény. Nálunk volt, így egyértelmű volt, hogy kire voksolunk. Ez az egyetlen vonal, ahol a fidesz szavazatot kapott tőlem. A képviselők esetében nem volt teljesen egyértelmű a helyzet, így én csak 5-re szavaztam 6 helyet. Asszony engem kérdezett, hogy szerintem kire érdemes, így gondolom ebben sem tértünk el nagyon egymástól...

@macamuca [IHUN]:

Ehhez képest én a Mennyországban melózom.

Quercus a favágó 2014.10.15. 15:17:34

@bpetya75:

Egy időben én is csináltam azt,hogy kevesebb képviselőre szavaztam,mint amennyire lehetett. Aztán fölhívták a figyelmem, hiába izmozok, mert majd a szavazatok összeszámolásánál "kiegészítik". Most megoldottam a kérdést, kihagytam a választást.
Igaz a dolgok jelenlegi állása mellett minden továbbit kihagyok.

Ugyandehogy (törölt) 2014.10.15. 16:10:45

@QUERCUS: @bpetya75: a sárvári ERTI vezetőt keres, költözzetek ide:)

2014.10.15. 16:13:05

@Csodabogár: @ChristineK: Csodabogarhoz csatlakozva, en is azt akartam irni hogy 70 meg egyaltalan nem idos. Pl. anyosom a korai 80-as eveiben van es meg mindig evente tobbszor utazik, a telet altalaban Del-Europaban tolti a hasonlo koru elettarsaval, akit par evvel ezelott ismert meg. Ugy vettem eszre hogy ez Angliaban nem szokatlan eletforma ebben a korosztalyban.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2014.10.15. 16:27:12

@Mirjam2: Igen ez valóban így van én is azt látom hogy az itteni idősek nagyon aktívak még 80+ életkorban is.
Ezzel szemben viszont pl. a szüleim a 65-öt sem élték meg. Szóval én inkább nem számolok hosszú és aktív öregkorra.

2014.10.15. 16:31:08

@Thargoid: @macamuca [IHUN]: En sem akarom Hinta malmara hajtani a vizet, mar csak azert sem mert szokas szerint egetrengeto hulyesegeket ir. De van fodrasz baratnom Londonban illetve szoktam a fodraszommal errol beszelgetni, es teny hogy ott is nehezen lehet megelni ebbol - biztosan jobban mint minimalberbol Mo.on, de nem tul jol (nyilvan van egy par szerencses kivetel). Gyakorlat mindenkeppen kell, anelkul biztos hogy nem veszik fel a lanyodat, maximum fizetetlen gyakornoknak ('trainee'). En a helyeben szereznek egy par honap tenyleges gyakorlatot, aztan behazudnek tobb ev Mo.i gyakorlatot a CV-mre es azzal keresnek allast UK-ben (magyar referenciat nem ellenoriznek - tapasztalat).

qkuc 2014.10.15. 16:39:25

@Babette.: familysearch.org/search

A felmenők nevét beviszed, és szerencsés esetben a keresett személy szüleinek neve, adatai is fel lesz tüntetve, meg hogy hol anyakönyvezték őket.

A magyarországi nyilvántartásból nem tudom mennyit vittek el. A szüleim nincsenek benne, a nagypapám viszont igen, meg a nagybácsi is.

Sok sikert, :).

qkuc 2014.10.15. 16:41:58

@blackhair-lady: Csípem a szülővárosom, most már tudom értékelni, hogy csendes, leglaábbis Pesthez képest, :))). Hétvégén jól ki tudom magam pihenni.

Ugyandehogy (törölt) 2014.10.15. 16:56:30

@qkuc: közben megvan, bénáztam egy kört. de még eddig senkit sem találtam meg előre.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.15. 16:56:37

@Babette.:

Most először írom le ezt. De most fontosabb dolgok vannak, kénytelen voltam ma reggel nyílt levelet intézni a római ellenpápához. Lásd a bircahang.blog.hu/2014/10/15/nyilt_level_438 linken.

SekLa 2014.10.15. 16:56:37

@bpetya75:
Én sokszor azt gondolom, hogy csak a hit segíthet nekünk megbékélni egymással. Mert a szeretetről szól. És én nem látok más kiutat, mint szeretni a másikat úgy, ahogy van. ( Valahol belül mély meggyőződésem, hogy minden, amit mással teszek, azt magammal teszem...ezért én inkább próbálok jót tenni....persze, ha a másik is akarja :-))

Mielőtt megbántanék bárkit: nem kell hinni ahhoz, hogy valaki szeressen! A szeretet megelőzi a hitet, szerintem.

vivike22 2014.10.15. 16:56:37

@adg [Au, Darwin]: Ha egyszer magyarorszag fele jutunk, es tudunk venni jo palinkafozot, es csinalunk mango palinkat, meginvitalunk teged is. Mi narancs es mandarin palinkat szeretnenk majd egyszer fozni. Mangora nem gondoltam, de mivel amugy imadom a mangot, a palinkaja sem lehet rossz.

Quercus a favágó 2014.10.15. 17:13:13

@Babette.:

Nagyon a szívemhez nőttek a matyók. Nem szívesen hagynám itt őket.

emiGrant 2014.10.15. 17:20:06

@diggerdriver: Szia digger meg a többieknek is! Bocsi, de ma nem voltam gépközelben, sőt tegnap este sem, amikor jött az e-mail, hogy ma lesz fönt a posztom. Diggernek erre a korai kommentjére csak annyit tudok írni, hogy azért, mert én aktív vagyok, azért nehogy azt higyjétek, hogy nekem nem fáj semmim! Reumás is vagyok és van egy pár egyéb bajom is, de igyekszem túltenni magam rajtuk. A tevékenység a lelkemnek kell, bár a korral egyre lassulunk és bár még mindig aktívak vagyunk, már messze nem annyira, mint mondjuk 10 vagy akár 5 évvel ezelőtt is.

Quercus a favágó 2014.10.15. 17:22:47

@QUERCUS:

Bár a palócoknak a nyomába sem léphetnek.

emiGrant 2014.10.15. 17:36:53

@Babette.: Férjem kb. 20 honlapot használ rendszeresen és kb. ugyanannyit speciális projektekre. Már itthon is van egy családkutató szervezet, akik azt hiszem 10 Euro körüli árért 365 belépést biztosítanak és eredeti anyakönyveket lehet kutatni. A világ többi részén viszont rengeteg levéltárnak és egyéb szervezetnek vannak nyilvános honlapjai amik kutathatóak. Van ami ingyenes, van ami fizetős, de megfizethető és egy kettő meg méreg drága (ezeket a skótos hajlamú férjem nem kultiválja!!) Ha esetleg tényleg érdekel és megadsz egy e-mail címet elküldöm a zömét. :-)

Herr Géza 2014.10.15. 17:40:41

@házelőtthinta: A régi téma: csak "y" százalékos volt a növekedés. Aha. De mihez képest ?
Vagy ez:
" hogy "a németek rosszul takarékoskodnak", készpénzben vagy bankbetétben tartják a megtakarításaikat, és nemigen vásárolnak ingatlant vagy részvényt, és a biztosítási konstrukciók sem igazán kedveltek."
Szimplán baromság. Aki egy picit is ismeri Németországot, az ilyet nem ír le. Nem tudom ki a szerzö, de vagy szándékosan beszél félre, vagy tudatzavaros.....
Vicc ebböl azt levonni, hogy a német gazdaság a szakadék felé dübörög. De ha így van, jól csinálja.

emiGrant 2014.10.15. 17:41:07

@adg [Au, Darwin]: Nem tudom, hogy Ausztráliában milyenek az erre vonatkozó törvények, de ha az angolokról vették a mintát akkor meglehetősen veszélyes az otthoni pálinka főzés. A finánc el is vihet, de a hatalmas bünti az tuti!!

emiGrant 2014.10.15. 17:45:40

@Muscari: Hát persze, csak azért mert zavar ami úgy általában itthon van, attól még nem fogunk megszökni. Erről kizárólag csak akkor lehet majd szó, ha nagyon muszáj, ha már annyira elromlott a helyzet, hogy nem érezzük magunkat biztonságban. Faji, nemzetiségi vagy politikai megkülönböztetés vagy üldöztetés esetén. Reméljük (kop, kop, kop!!) ilyen nem lesz!

bpetya75 2014.10.15. 17:46:43

@Babette.:

1. Jó nekem itt.
2. Nem vagyok vezető típus.
3. Jó nekem itt.

;-)

@SekLa:

Egyetértek.

Sütemény1975 2014.10.15. 17:47:39

OFF:
A mai nap jo hire, hogy visszaadjak a 2 honapja lefoglalt szerelvenyemet az angolok! Ezt muszaj volt megosztanom, meg most is repkedek! :)

TilosazA (UK) 2014.10.15. 17:48:18

@emiGrant: Engem érdekel! Légyszi küldd el a családfás dolgokat, mindjárt írok emailt. Köszi! :)

emiGrant 2014.10.15. 18:06:44

@blackhair-lady:

A lagzi csodásan sikerült. Összesen 45-en voltunk, magyarok, angolok meg kanadaiak együtt. A kaját egy háromgenerációs falubeli család főzte (mama, nagymama főzött a lány meg felszolgált) én voltam az anyagbeszerző, volt cigány zenekar, falubeli anyakönyvvezető és sok pia is. A virágokat két fiatal nő hozta, ezzel lett minden és mindenki kidíszítve. Sok magyar barátunk mondta, hogy ilyen hangulatos, kedves és mérsékletes lagzin már régen voltak.

Nálunk a hülye angolok először még fizették a pesti árakat, de hamar rájöttek, hogy ez rablás. Ezek után minden jól ment, bár volt egy nagy veszekedés férjem és a kőműves között, ami állítólag kabaréba fulladt, mivel egyáltalán nem beszélték egymás nyelvét és mégis megértették egymást. Én akkor épp nem voltam itthon, de örültem, hogy kirúgta, nem bírtam a fejet túlságosan.

emiGrant 2014.10.15. 18:14:43

@diggerdriver: Én is ateista vagyok, de attól hitem azért van. Nem csak vallásban lehet hinni, meg Istenben. Sok minden másban is, amit most itt nem fogok részletezni, csak azt akartam említeni, hogy a "hit" szónak nemcsak vallásos viszonylatai vannak.

emiGrant 2014.10.15. 18:16:16

@Sütemény1975: milyen szerelvényről van itt szó? Bocsi, de biztos lemaradtam erről amikor utoljára írtál róla. :-)

kardio1 2014.10.15. 18:19:12

@emiGrant: Engem is érdekelne a fenti honlapok elérhetôsége!
A mail cimem freemailes a kukac elôtt az itteni nevemmel.

bpetya75 2014.10.15. 18:25:45

@emiGrant:

Süti kamionozik ;-)

Egyetértek, hinni tényleg sok dologban lehet, bár van, amiben nem érdemes. Meg aztán az ateista is csak úgy van valahogy, hogy Istenben nem hisz, helyette hisz az ufókban vagy a lottó ötösben, vagy az orvostudományban, a természetfelettiben, Karl Marxban, vagy legrosszabb esetben saját magában. Szerintem nincs nyomorultabb dolog annál, ha valaki tényleg hit nélkül él. Ilyen megközelítésben, lehet mégsem értek teljesen egyet @SekLa: -val. Nem előzik, inkább kiegészítik, erősítik egymást a hit és a szeretet.

emiGrant 2014.10.15. 18:35:39

@TilosazA (UK): Ha csak magyarországi családfakutatásról van szó, akkor a következőket használta már eddig férjem:

www.macse.hu/society/en/kezdolap.php - ez a magyar családfakutató egyesület

bfl.archivportal.hu/index.php?lang=hu - Budapest Fővárosi Levéltár

www.oroklet.hu - Boross Lajos: zsidó temetők sírjainak listája

www.jewishgen.org - zsidó adatok

www.pesterlloyd.net - német és magyar újság, 1890-1920

familysearch.org/ - ezek a Mormonok, több rész van:
1. római katolikus adatok
2. református adatok
3. állami anyakönyvek 1895 óta
4. temetők adatai: Find a Grave!

www.rakovszky.net/E1_LSG_ObitsIndex/GYJ-NevIndex.shtml - ezek magyar gyászjelentések

33621 2014.10.15. 18:40:54

@macamuca [IHUN]: Földim! A férjed urad nem megy veled külföldre? Mert a hozzászólásodban csak magadat és a lányodat említetted.

33621 2014.10.15. 18:53:31

@maxval a bircaman: Fehérnemű boltban voltam ott az ismerősnél és zárás után egy perce a pénztárgép már kikapcsolva, de a nőnek azonnal kell egy szilikon melltartó pánt ami ugye filléres tétel. Jól van vigye csak ajándék, nem én kifizetem, ad talán egy százast. Utána meg igazolvány elővéve és jön a büntetés!

Sütemény1975 2014.10.15. 19:11:37

@emiGrant: jah, igen, kamion :) Gyujtoaru koze par kedves ember cigit csempeszett. Ez nem tetszett az angol border controllnak :)

macamuca [IHUN] 2014.10.15. 19:15:28

@33621:
Uram sose volt :)))
Férjem egyelőre nem jön, ő most fogott hozzá a másoddiplomájához (februári jelentkezés volt, akkor még bőven nem számoltunk arra, hogy aug.-ban gyárbezárás lesz=nekem új munkahely kell majd: a Microsoft-átvétel kapcsán csupa heppiség volt, termékfejlesztés, meg minden efféle szépség.... hát álmunkban se gondoltuk volna, hogy 6 hónap múlva meg bazár bezár....).
Ez neki 2 év = addig sehova.
Most az lesz nálunk is, mint sokaknál: egyik fél (ez zömmel apu=a férj) külföldön, onnan jár haza, másik fél (ez jellemzően anyu=feleség) meg Mo.-on, a gyerekkel-gyerekekkel.
Mivel nálunk nem kisgyerekről van szó (nemsokára 20 éves lesz), így lányom kapcsán más a helyzet, mint ha pár éves lenne.
Plusz ő is tervez ezt-azt, tőlünk függetlenül.
Most én, tutira, később talán/valószínűleg lányom (ez még csak terv, majd meglátjuk, hogy lesz-mint lesz-mikor lesz), férjem leghamarabb kb 2 év múlva.
Ahogyan februárban sem sejtettük, hogy mekkorát változik fél év múlva az életünk, úgy most sem tudom megmondani, mi lesz 1-2 év múlva. Tervezünk, aztán majd lesz valahogy. És újratervezünk :)))

macamuca [IHUN] 2014.10.15. 19:16:23

@Mirjam2:
Igen, a tényleges gyakorlat fontos, ezért is az a terv, hogy előbb akárhogyan is (=akármennyiért is), de mindenképpen szakmán belül próbál majd elhelyezkedni, és utána próbálkozik kint valamerre.
Szóba került az is, hogy munka mellett leérettségizik (ez 2 év), ezalatt szakmájában dolgozik, majd leteszi a mestervizsgát (ehhez feltétel az érettségi és a min. 2 év gyakorlat).
Hogy a mestervizsga pontosan mire jó kint (=mennyire ismerik el, vagy mennyire jelent valamit), azt nem tudjuk, ugyanakkor azt igen, hogy az itteni érettségit elfogadják kint = ha netán később valamikor tanulni akar valamit, amihez kell az érettségi, ennyivel beljebb lesz :)
És mindez (érettségi+mestervizsga, munka mellett) lányom terve, amit részemről támogatok.
Nem lesz neki újdonság a munka+tanulás együtt, hiszen bár fordított felállásban, de most is ezt csinálja: 2-ig suli, utána du., meg hétvégenként munka (diákmunka), többféle helyszínen ráadásul (mikor hova kell menni, ez változó).
Hát, majd kiforrja magát ez is, mint a must :))))

2014.10.15. 19:31:16

@macamuca [IHUN]: Gondolom tajekozodik a lanyod a lehetosegekrol, en annyit tudok hozzatenni hogy UK-ben a mestervizsga senkit nem fog erdekelni, ott par honapos tanfolyam utan lehet fodraszkent dolgozni. Erettsegi tenyleg maximum akkor lenne hasznos ha tovabb akarna tanulni, de anelkul is elvegezhet egy csomo hasznos kepzest, legalabbis Angliaban. Nemetorszagban mas a helyzet, ott tenyleg szeretik a papirokat. De ott sem hiszem hogy meg lehetne gazdagodni fodraszkent, en rengeteg azsiai illetve torok not lattam a szalonokban akik - Londonhoz kepest - nagyon olcson dolgoztak. Az biztos hogy meg igy is jobban meg lehet elni es jobbak a munkakorulmenyek mint Mo.on.

qkuc 2014.10.15. 19:37:06

@kardio1: Dottore, továbbküldenéd majd nekem is? :)

qkuc 2014.10.15. 19:40:24

@bpetya75: Létezik ilyen ember? Titkon valamiben mindenki hisz, és ha saját magában, az sem rossz, ;).

kék madár 2014.10.15. 19:41:39

@házelőtthinta: " Németországban nem zavar a szegények helyzete"
De zavar. Sot a szegenyek helyzete Szomaliaban is zavar, meg Mexikoban is. De kozel sem annyira mint Magyarorszagon. Eleg kezenfekvo nem? Nemetorszagra nem tudok VISSZAkoltozni. Nem ott nottem fel. Nem ut sziven ugy mint a sajat rokonaim, szomszedaim, csoporttarsaim nyomora. Es Nemetorszagert nem tettem semmit, de Magyarorszagon kezzel labbal harcoltam a korrupcio es a ostoba rendszer ellen es hihetetlen, hogy hova zuhant az orszag a merhetetlen kapzsisag es onzes es politikusbunozes eredmenyekeppen.

Quercus a favágó 2014.10.15. 19:45:45

@bpetya75:

Én úgy vagyok ezzel,mint Albert Camus.

"Szívesebben élem úgy le az életem, hogy van Isten, és amikor meghalok, akkor derül ki, hogy nincs, minthogy úgy éljek, hogy nincs, és amikor meghalok, akkor derüljön ki, hogy van."

tanato 2014.10.15. 19:52:46

@emiGrant: Köszi a linkeket,én eddig 1780-ig visszamenőleg kutattam sikeresen a felmenőimet,utána már elakadtam.Na de majd most a linkeiddel.

Quercus a favágó 2014.10.15. 20:04:39

@qkuc:

Szerinted van a földön olyan ember, aki még nem csalódott valamiben/valakiben? Szerintem nincs. Márpedig csalódni csak az tud aki valamiben/valakiben hitt.

NIKI LAURA 2014.10.15. 20:10:38

@macamuca [IHUN]: nem,nem,felreertes van!En a lakas felujjito szemszogebol mondtam.
A lenyeg: tobb magyar vesz hazat,lakast( persze hitelre )
Fizeti a kijovetelt,es 10e fizet a melosoknak naponta.
Azok orulnek,hogy tobb het melo van,nagyon sok szaki van munka nelkul,foleg kis helyeken,szivesen bevallalnak egy utazast.

Itt egy general lakas felujjitas tobb ezer font,persze m2 ,konforttol fuggoen.
Toredek arbol meg lehet igy csinalni.

Muscari 2014.10.15. 20:40:12

@Babette.: ja, megkérdeztem a kollégámat a telefonról, ő nem tapasztalt semmi problémát. Azt se tudta, hogy mi az a Cyan, én mutattam meg neki, hogy hol kell megnézni.

Nem tudom, nálad mi lehet a baj.

Muscari 2014.10.15. 20:42:40

@Cascabel: mindenképp jelentkezz, majd egyeztetünk.

Ugyandehogy (törölt) 2014.10.15. 20:47:34

@Muscari: teljesen érthetetlen számomra a dolog, az emberemnek ugyanilyen készüléke van, ugyanakkor vettük, most frissített neki is, nézem, hát neki blackra (és nem cyanra), nincs is semmi problémája vele.

montroyal ( CAN qc) 2014.10.15. 20:53:59

off
4 nap New York lenyugozo elmondhatatlan .. eloszor voltam pedig 500km tolunk , talan mert en is azt gondoltam , jo van mar egy nagy varos ... de ezt latni kell ..

i got my (törölt) 2014.10.15. 21:13:42

@bpetya75: mindenkinek hinnie kell valamiben, én azt hiszem, iszom még egy sört! :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.10.15. 21:16:34

Albán-szerb meccs.
Nem tudom de lefogadnám hogy a pirosak az albánok.

www.keptelenseg.hu/sport/cirkusz-a-palyan-93287

i got my (törölt) 2014.10.15. 21:22:17

@QUERCUS: valamelyik filozóf erre meg aszonta, hogy azokat, akik efféle számításból hisznek, isten helyében a pokolra küldené. :)

'Pascal alapvetö megfontolása a következö: tudjuk, hogy Isten létezik vagy nem létezik. De az elméleti ész mibennünk nem képes eldönteni, hogy e két alternatíva közül melyik igaz. Tartózkodnunk az ítélethozataltól szintén nem lehet; a kettö közül valamelyik mellett el kell köteleznünk magunkat. Így arra kényszerülünk, hogy vagy az egyik vagy a másik alternatívára tegyünk, azaz fogadjunk. Mivel pragmatikusan választandó cselekedetröl van szó, a felé a döntés felé kell tendálnunk, melynél érdekeink túlsúlyban vannak. Amit elnyerhetünk, az az igazság megismerése és az üdvösség; amit kockáztatunk, az a tévedés és a nyomorúság. Amit a fogadásnál befektetünk, az eszünk és akaratunk. Bármelyik lehetöséget választjuk is, eszünkön egyik esetben sem fogunk eröszakot tenni. Egészen másként áll a helyzet az üdvösséget illetöen: ha Isten létére teszünk, akkor - ha létezik - örök üdvösség lesz a nyereségünk, s ha nem létezik, nem vesztünk semmit. Ha ezzel szemben Isten nem-létére teszünk, akkor - ha létezik - minden kilátásunkat az örök üdvösségre eljátszottuk, nem-léte esetén viszont semmit sem nyertünk. Ezért a gyakorlati ész minden megfontolása amellett szól, hogy Isten létére tegyünk, noha az elméleti ész egyetlen érvet sem tud felhozni akár az egyik, akár a másik alternatíva mellett.

Pascal hozzáfüzi: talán nem áll, hogy semmit sem vesztünk, ha Isten létére teszünk: elveszíthetnénk e világi boldogságunkat, melyet elnyerhetnénk, ha minden vallásos kötöttségtöl mentek vagyunk. Ha tehát Isten létére teszünk, elvesztünk egy boldog életet, ha nem létezik; ha azonban létezik, akkor ‚végtelenül sok‘ boldog életet nyerünk. Ha viszont Isten nem-létére teszünk, akkor - akár létezik, akár nem - csak egy földi életet nyerünk; de ha létezik, akkor eljátszottuk lehetöségünket az örök üdvösségre.'

***

William James kifejezetten ezt mondja Pascalról: "Ha Isten helyében lennénk, valószínüleg mindazokat, aki Pascal tanácsát megfogadják, különös elöszeretettel zárnánk ki az örök üdvösségböl".

i got my (törölt) 2014.10.15. 21:54:10

egy friss ipsos felmérésből kiderül, hogy hol a legjobb gyereket nevelni, karriert csinálni és nyugdíjasnak lenni - 13 ország polgárai szerint:
www.ing-diba.de/imperia/md/content/pw/content/presse/pressemeldungen/2014/lieblingslaender_2014_109_30.png

(cikk: www.ing-diba.de/ueber-uns/presse/pressemitteilungen/details/index_pm_11225.html)

Taxomükke (UK) 2014.10.15. 21:55:39

@diggerdriver: Nem, az albánok játszottak fehérben.

i got my (törölt) 2014.10.15. 21:56:20

@macamuca [IHUN]:
a jogban is szerepel az "uratlan jószág" fogalma. :)
(ne vedd személyeskedésnek.)

i got my (törölt) 2014.10.15. 21:57:25

@Taxomükke: diggernek az számít, hogy balhé legyen, a foci lényegtelen. tudod: b közép. :)

Taxomükke (UK) 2014.10.15. 21:58:54

@diggerdriver: Várom is, mikor kommentálják a történteket Jani haverjáék.

i got my (törölt) 2014.10.15. 22:04:05

@Zka: szerintem az annyi lesz az országnak, mint halottnak a csók. nem fogja megváltani párezer "gazdag" nyugdíjas. majdnem teljesen mindegy, hogy hazajönnek-e a vásárlóerejükkel vagy sem. képzett munkaerő híján gazdaság addigra már nem nagyon lesz. azaz nem a kereslet lesz a gond, hanem a munkaerőkínálat.

macamuca [IHUN] 2014.10.15. 22:09:22

@i got my:
(nem vettem annak :)) )
Magam ura vagyok == nem vagyok uratlan jószág, uralom magamat (bár néha elvesztem az önuralmamat :D ) :))))))))

kardio1 2014.10.15. 22:09:52

@qkuc: Itt a kommentek között vannak a linkek EmiGrant hozzàszolàsànàl, nekem sincs több.

i got my (törölt) 2014.10.15. 22:11:16

@Mirjam2:
"Pista bácsi 68 éves, és még hetenként..."
Csáth Géza naplójából (1913)

kardio1 2014.10.15. 22:13:51

@Taxomükke: Ugyis a szerbek lesznek a hibàsak. Vagy koszovoi az albàn miniszterelnök testvére... Màs ötletem nincs :))

i got my (törölt) 2014.10.15. 22:22:28

@macamuca [IHUN]:
"Én tényleg örülök, ha valaki Mo.-on is elégedett a helyzetével, ezzel együtt a reális képhez hozzátartoznak azok is, akik nem elégedettek. És úgy tűnik, ők vannak többen, számuk egyre nő"

aki számít, elégedett. a legutóbbi szavazást egy csomó helyen akkor is megnyerte volna az ország vezető politikai ereje, ha az összes többi összefogott volna. gyurcsány-jobbik koalíció, jól hangzik, nem? :)
(aki nem szavazott, annak a véleménye természetesen nem számít.)
szóval, szerintem jó irányba halad az ország: pontosan arra, amerre a benne lakók szeretnék.

i got my (törölt) 2014.10.15. 22:35:59

@házelőtthinta:
"Jó, igazából mindig ugyanaz a mese. Nyugaton reményteljes jövő vár, Magyarországon meg semmi. Hagyjuk. Pár Nyugaton töltött év után máshogy gondolná ezt a többség. "

igen, aki követi a hozzászólásokat, látja, hogy a nyugaton élők többsége alig várja, hogy visszatérhessen az ígéret völgyébe.
még szerencse, hogy te itt vagy nekünk, és gondoskodsz a kiegyensúlyozott tájékoztatásról, feltárva, hogy mit is gondolunk ahelyett, amit állandóan hangoztat.

i got my (törölt) 2014.10.15. 22:36:57

@i got my: ...amit állandóan hangoztatUNK.

macamuca [IHUN] 2014.10.15. 22:52:10

@i got my:
Nem szavaztam.
Életemben először. Tavasszal még elmentem, és ikszeltem.
Most már nem.
Én másként választottam.
Új országot ikszeltem be. Magamnak.
Részemről ennyi.

Az uccsó majd kapcsolja le a villanyt.

tucano 2014.10.15. 22:53:56

Megint szép poszt, remélem hasonlóan tudok majd megöregedni. Nem feltétlenül otthon, de a nyugalmat azt nagyon komálom :D

tucano 2014.10.15. 22:56:44

@montroyal ( CAN qc): hmm, pont tegnap gondolkodtam ezen, hogy mekkora hiba nem elmenni oda és körülnézni, nagyon fontos tapasztalat lehet, meg biztosan érdekes is.

i got my (törölt) 2014.10.15. 23:02:38

köszönjük, nagyon inspiratív történet. csak gratulálni lehet a szerzőnek és férjének. kívánom, hogy a következő években se legyen rosszabb a helyzet.

i got my (törölt) 2014.10.15. 23:04:47

@macamuca [IHUN]:
"Új országot ikszeltem be. Magamnak."

szerintem jó döntést hoztál. sajnálom, hogy ezt kell mondanom.

azatya 2014.10.16. 00:19:03

En sem otthon tolom, pedig szeretem Magyarorszagot. De a diktaturat azt nem. Itt nem akarom reszletezni :)
Mindenesetre mi is eljuttunk es nem bantuk meg. Nem a penz miatt!

i got my (törölt) 2014.10.16. 00:33:24

@macamuca [IHUN]: a jószág ellen nem is tiltakozol??? :)

vicces szó ez a jószág. a javak egyes száma a jószág, de a jószág többes száma a jószágok is. nem?

a néprajzi lexikon szerint:
jószág, vagyon (lat. bona): jogi nyelvünkön a gazdasági javak összessége, melyek egy természetes személyt megilletnek. Ebben az értelemben beszélnek régi jogforrásaink fekvő jószágról (ingatlan), ősi jószágról, jószágos emberről (birtokos nemesről). Ebben az értelemben maradt a köznyelvben a polgári korban is a „jószágkormányzó” egy nagybirtok gazdasági vezetője jelentéssel. A jószág szó a „jóság”-gal azonos eredetű, éppúgy, mint a latin „bonum”. A népnyelv a Kisalföldön elsősorban a gabonatermést érti rajta, a Nagyalföldön és a Dunántúl túlnyomó részén azonban az egy gazdasághoz tartozó állatállományt, pontosabban a lábasjószágot. Elsősorban a lovat és szarvasmarhát, a 18. sz.-tól kezdve a sertést, még később a juhot is. Nemcsak az Árpád-korban, hanem a török háborúk alatt és a 18. sz.-ban is ez a jószág az alapja a gazdálkodásnak, mint igaerő, vonóerő, élelem, gyorsan értékesíthető árucikk, mely a maga lábán megy el a piacra. A török háború korában még a nagybirtokos vagyonának, a 19. sz. közepéig a jobbágyénak is elsősorban a jószág mennyisége a mértéke. Csak a gabonakereslet növekedésével és a piaci lehetőségek szélesedésével került uralkodó helyzetbe a jószággal szemben a földművelés. A jószág mennyiségének a jobbágyháztartásokban 1848-ig, tehát a feudális jogrend fennmaradásáig, azért is döntő jelentősége volt, mert a jószág felett vitathatatlan volt a jobbágy tulajdonjoga, szabad rendelkezése. A jószág mint jelentős érték piacra vihető, könnyen, messzibb vidéken is értékesíthető, és a jószágnak ridegen tartásával az erdőkbe, semlyékekbe való kiterelésével legkönnyebb volt az adózás alól való kivonása.))
***

az persze igaz, hogy ebből a felsorolásból olybá tűnik, hogy a feleség is csupán egy a jószágok közül, mégha közülük első helyt is említtetik:
books.google.at/books?id=HAhUAAAAcAAJ&hl=de&hl=de&pg=PA179&img=1&zoom=3&sig=ACfU3U0wHqlXDADOB83RJlEaTXtRhdOmUQ&ci=92%2C630%2C807%2C256&edge=0

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.10.16. 01:15:28

@i got my: Csak ugy eszembe jutott a pokolrol:
www.alphadictionary.com/fun/hell.html
:-)
@macamuca [IHUN]: Länyod nem gondolt még hajos munkära? Oda is angol kell, és ha külföldben gondolkodik, akkor 1ilyen tuti jol mutat az önéletrajzäban. ;-)
www.allcruisejobs.com/

Világpolgár2012 2014.10.16. 01:43:26

@Thargoid: @Zka:
Jó kis propaganda ez. Csak, hogy árnyaljuk a képet, a videó valószínűleg egy szombati napon készült, amikor is a londoni afrikai és kisebb részben karibi közösség fele Peckham-ben vásárol (a másik fele East Street-en Elephantnál :)) és Tottenham-ben). Ha hétköznap reggel 7 és 9 között készült volna, akkor teljesen más képet mutat Rye Lane a sok vonathoz siető fehér arccal. Egyébként ez is arrafelé készült, pontosabban kb. 15 percre (gyalog):

www.youtube.com/watch?v=iAycMEnFJpA

Ha valakit érdekel kicsit részletesebben, akkor érdemes végigsétálni a streetview-n Camberwell Grove-on és az abból nyiló Grove Park-on is, itt laktam 11 évig és nem sok hely van, ahol szívesebben laktam volna Londonban. Az más kérdés (egy kicsit összetettebb, mint Rye Lane), hogy most nagyon jól érzem magamat a berkekben és nem kívánom vissza a londoni létet.

pappito · http://pappito.com 2014.10.16. 03:09:55

@emiGrant: az ausztrálok szabadon erjeszthetnek otthon, de az 5 liter feletti lepárlókra külön engedély kell. a kisebbekkel meg nem foglalkoznak amíg nem adsz el a párlatból.

(szerencsére nálunk saját célra mindenki azt főzpárol/erjeszt amit akar)

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.10.16. 04:31:56

@macamuca [IHUN]:

Mire elég a kinti minimálbér? Én mondjam meg mire elég? Ti úgyis jobban tudjátok Magyarországról hogy mire elég.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.10.16. 04:32:23

img8.hvg.hu/image.aspx?id=3d1500fa-3e93-4330-988d-e45eb49684b1&view=7fcefbf8-ac48-4ee6-aef5-32203afa118c

Ausztriából többen vándorolnak ki mint Magyarországról. Ennyit arról hogy mindenki elhagyja Magyaroszágot.A csodás nyugati Ausztriát többen hagyják el mint az országunkat.

tralalala 2014.10.16. 04:32:39

"Az egyik komentelő valami olyat írt, hogy 2006-ban amióta itt vagyunk, a liberális demokrácia még hőskorát élte és aztán, mondjuk 2010 után egyszerre Kim Dzsongun lett hatalmon. Hát igen, bár ez egy elég durva hasonlat volt, de van benne igazság."
Az az, rettentő itt a diktatúra.
És az igaz, hogy amikor a férjed még gyerek volt (tehát még olyan szép otthonos volt neki minden), akkor Angliában a homokosságot börtönnel büntették és a melegeket kényszerkasztrálták? :)
en.wikipedia.org/wiki/LGBT_rights_in_the_United_Kingdom

adg 2014.10.16. 05:18:41

@emiGrant: hat ez meg jocskan odebb van. Nyilvan utananeznek a helyi szokasoknak eloszor, bar mernek ra fogadni, higy az ausztralok nemikepp lazabbak a kerdesben. Meg mi nem is vagyunk eu tag egyelore, igy rakas idiota kollektiv szabaly sem koti ausztraliat.

@vivike22: ez jol hangzik, hany ezer kilometerre is laktok? :))
Narancsot mar ittam, az sem volt rossz. Azt azert otthon is elo lehet allitani. A mangoval mas a helyzet, nagyon draga otthon, es a fasorban sincs izre, vagy zamatra az ittenihez kepest sajnos.

adg 2014.10.16. 05:22:34

@emiGrant: kozben pappito meg is valaszolta...

Ugyandehogy (törölt) 2014.10.16. 07:08:57

@i got my: nem, nem hasznaljuk a joszag kifejezest.

Ugyandehogy (törölt) 2014.10.16. 07:11:42

@tralalala: es azt tudod, h itthon miota nem buncselekmeny a homoszexualis kapcsolat?

Quercus a favágó 2014.10.16. 07:34:42

@i got my:

"(aki nem szavazott, annak a véleménye természetesen nem számít.)"

Hát persze. Természetesen.

Regelek 2014.10.16. 08:01:55

Fú, azért ebbe belekeverni a politikát. :D Valakinek nagyon az agyára ment hogy nem a libsik uralkodnak. :D

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.10.16. 08:04:03

@házelőtthinta: te tényleg troll vagy öcsém. A kivándorláshoz kell nyelvtudás és némi pénz mi. Pont ez szokott hiányozni a legnagyobb anyagi problémákkal küzdő embereknél.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.10.16. 08:19:02

@i got my: én 100ezres nagyságrendre tippelek. A nyugatnak majdnem ugyanilyen problémája lesz a nyugdíjakkal pár évtizeden belül, mint nekünk.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2014.10.16. 08:41:52

@Taxomükke: Bocsánat, most. Nem nagyon volt időnk figyelni a kommenteket.
A lényeg: a meccset "odafönt játsszák a nagyok", mi kisemberek csak asszisztálunk. Ez az egész affér jó volt az USA-nak, jó volt Albániának, jó volt a szerbeknek, egyedül az EU-nak nem jó. Hogy ki van mögötte? Hát...lehet találgatni.

Mérnork 2014.10.16. 08:56:47

"Az egyik komentelő valami olyat írt, hogy 2006-ban amióta itt vagyunk, a liberális demokrácia még hőskorát élte és aztán, mondjuk 2010 után egyszerre Kim Dzsongun lett hatalmon. Hát igen, bár ez egy elég durva hasonlat volt, de van benne igazság."
Kurvára örültem annak a "liberális demokráciának", ahol mivel bejelentetten dolgoztam alkalmazottként, és nem minimálbér+zsebbe trükközve, így a nettóm éppen egy picivel volt több, mint a bruttóm fele. Most a bruttóm 90%-át megkapom kézhez. Ez ami fontos a többi csak hiszti. Versenyszférában dolgozom, se rokona, se ismerőse nem vagyok senkinek.... Tudom, ettől függetlenül mocskos fideszes vagyok.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.10.16. 08:56:59

@Zka:

Nem értem az összefüggést. Itt naponta kongatják a vészharangot hogy a kivándorló tömegeknek köszönhetően hamarosan összeomlik az ország. Erre kiderül hogy a gazdag Ausztriából többen vándorolnak el. Akkor Ausztria is hamarosan összeomlik?

Egyébként meg igen. Pont azok mennek el általában akik amúgy meg tudnak élni csak még több pénzre vágynak.Az ironikus az hogy pont ezek az emberek beszélnek a leghangosabban arról hogy nyomor van meg éhség. Holott életükben nem nélkülöztek még.

vivike22 2014.10.16. 08:57:17

@adg [Au, Darwin]: Sapnyolorszagban lakom, itt jo a mango, legalabbis a piacon amit szoktam venni. Narancs mandarin meg nyakig! De azert igy sem olyan keves az a km :)

finom szaftos oldalas 2014.10.16. 09:43:44

Emlékezetedbe idézném Jókai alakját, Mindenváró Ádám urat kedves posztoló... (már ami pl. a politikát illeti)

mek.oszk.hu/00800/00829/html/jokai27.htm

Eléggé hasonlóak vagyunk és eléggé hasonló életre is törekszünk, bár mi magyar háttérrel kapargatjuk a gesztenyét és évtizedekkel fiatalabbak vagyunk.

nu pagagyí 2014.10.16. 10:17:26

@Mérnork: Most már elmondhatod, hogy nem te tartod el az államot, ezért tényleg semmi közöd ahhoz, amit csinálnak veled. Egyre közeledünk a Kádár-rendszer nulla adójához, ami még jobban kifejezhetné a mezei polgárok felelősségi és jogi helyzetét saját államukban: senki nem felel semmiért, de joga sincs semmire.

Muscari 2014.10.16. 10:46:43

@bpetya75: most olvastam csak, amit írtál. Meg is válsztottak végül?

Taxomükke (UK) 2014.10.16. 10:52:47

@VPBA: Már miért is volt jó bárkinek? A szerbeknek meg az albánoknak???? Komolyan nem értem, mitől lesz az jó, hogy most (valószínűleg) szénné büntetik őket.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2014.10.16. 11:00:45

@Taxomükke: Ahogy írtam, ezt a meccset (is) magasabb szinteken játsszák. Az USA megmutatta, hogy Albánia mögött áll. Szerbia megtarthatja a politikai identitását. Az EU meg a kettő között lavíroz. Próbáld kicsit felülről szemlélni a dolgokat. Ez nem a fociról szólt.

Muscari 2014.10.16. 11:01:17

@Cascabel: van ott, ugyanabban az épületben egy echte angol kifozde is. Véletlenül jártam arra a múlt héten, kicsit ugyan lepukkant, de de nagyon jó az english breakfast, amit készítenek.

Ha akarsz enni isteni palacsintát, elviszlek Hampsteadbe. Franciák csinálják már harminc éve ugyanott egy utcai bódéban, kilométeres sor szokott állni előttük.

Muscari 2014.10.16. 11:09:50

@Thargoid: hú, Richmond az nagyon jo. Az tetszik benne, hogy olyan, mint egy kisváros, főutcával meg mindennel ami kell.

Hát Stanmore - ban jártál már? Az sem egy szegénynegyed. Nekem azonban Hampstead és a Primrose Hill a kedvencem, sokszor sétálunk ott csak azért, hogy a házakat nézegessük. Nem tudok velük betelni. Már gyűjtöm a fotókat a HA-nak róluk.

macamuca [IHUN] 2014.10.16. 11:13:27

@i got my:
Nem, nem tiltakozom.
A szóhasználat az általad leírtak alapján = valakinek a jogos tulajdona, értéke-értéktárgya. És igen, szerintem is így van=így értik, ilyen értelemben használják, akkor is ha nem fejti ki a szót használó ember, hogy az ő kis jószága (=felesége) az tulajdona, értékes, vigyázni kell rá, de majd ő, a tulajdonos eldönti, hogy mi is a kötelessége a zasszonynak.
Elvégre ő az ura (=parancsolója: joga ÉS kötelessége felügyelni a feleséget, dönteni róla+vele kapcsolatban, kizárólag saját belátása, szempontjai alapján).
Amikor azt mondom-írom, hogy nincs uram, sose volt, akkor ezzel azt is mondom-írom, hogy senkinek nem vagyok a jószága: nem más ural engem, nem más dönt helyettem, hanem magam ura vagyok, magam döntök magamról :)
:)))

bpetya75 2014.10.16. 11:25:38

@Muscari:

Nem indultam, csak szerettem volna. A munkám miatt összeférhetetlenség esete forgott fönn.

Muscari 2014.10.16. 11:29:37

@macamuca [IHUN]: Merre fele veszed az iranyt, Mucus? Es mikor? Ha gondolod, ird meg priviben, tenyleg erdekel.

Thargoid 2014.10.16. 11:34:43

@Világpolgár2012: Persze, ezért csinálta a BNP és nem a BBC :)
A színvonalon ez nem sokat változtat...

Muscari 2014.10.16. 11:35:40

@bpetya75: hat az kar :-(
Jol vagytok amugy? Mostanaban ritkan jossz erre.

macamuca [IHUN] 2014.10.16. 11:48:00

@Naschkatze (Mostindien / CH):
Szóba került, de oda még inkább kell a gyakorlat (elvárások, ugye...). A távlati lehetőségek között felmerült, node hogy lesz-e esetleg valamikor belőle valami, vagy csak egy tipp, nos, az majd később derül ki :)

macamuca [IHUN] 2014.10.16. 11:48:35

@házelőtthinta:
Itt a blogon már többször szó volt arról (nagy vonalakban is, meg konkrétan is), hogy kb mekkora fizuk vannak különböző országokban, illetve mekkora költségek (elsősorban a muszájos dolgokkal kapcsolatban: lakhatás, étel, közlekedés, ruha, telefonálás, ilyesmik).
Ezekből nem nehéz egy durva kalkulációt készíteni: X országban Z összegű nettó min.bér kb mire elég.
De ez csak durva becslés, az egyén igényei és vágyai erősen módosítják ezt = a saját igényeit meg mindenki maga tudja. Mi az, amire mindenképpen költ: pld dohányos mindenütt hatalmas összegeket költ cigire, míg egy ne dohányzó ember ugyanott élve+ugyanannyit keresve ezt az összeget másra költi = mások az igényei, és ez meghatározza, hogy mire is elég adott összeg.
De a bagón kívül rengeteg dolgot lehetne említeni. Én sokat költök könyvre, más mozijegyre, megint más divatra (ruha, cipő, táska, bizsu, frászfene). Van, aki utazásra gyűjt-költ, van, aki fotózik és erre költ, stbstb.
Van, aki lemond valamiről azért, hogy másvalamire jusson pénze. Van, aki nem mond le semmiről, nem költ konkrétan semmire, nem is gyűjt, a megkapott pénzét (összegtől függetlenül!) minden hónapban elkölti, mikor mire. Sokak szerint az ilyen ember elszórja a pénzét, merthát miért nem izére-bizére költi, meg miért nem gyűjt, stb: nos, mindenki maga jogosult eldönteni, hogy mire is költi azt a pénzt, amit ő maga keresett meg, könnyen, avagy nehezen. Senkinek semmi köze hozzá, ki mire költ, meg mennyit, hogy mit csinál a pénzével, mégis, sokan minősítik más pénzköltési szokásait...
Azt tehát nem lehet megmondani, hol, mekkora összeg mire is elég.
Az egyiknek erre elég, másnak meg másra. Van, aki okosabban költ, van, aki lazábban kezeli a pénzügyeit.

A nagy kérdés az, hogy van-e mit elkölteni? Mármint az alapvető dolgok (lakhatás+étel) kifizetése után marad-e valamennyi, amit akármire is elkölthet? Választhat-e, hogy bérletet vesz, vagy mondjuk egy új könyvet vesz, vagy nincs pénze, nem maradt semmi, és se bérlet (a munkába járáshoz), se könyv, se semmi.
Persze, az is kérdés, hogy kinek mi az elfogadható az alapvető dolgoknál. Ki milyen lakást, lakókörülményeket hajlandó elfogadni ÉS kifizetni annak költségeit (=okvetlenül ragaszkodik a saját lakáshoz /akár bérelve is/, nem hajlandó közösködni mással-másokkal, senkivel sem, vagy megfelel neki egy társbérlet, vagy beéri egy tömegszállással. Milyen ételeket tart elfogadhatónak, mi az, amit hajlandó megenni, és ez mibe kerül.
Tehát már az alapvető dolgok költségei is eléggé eltérőek, a konkrét személy igényei nagyban módosíthatják ezek összköltségét. Vagyis már itt is előfordul, hogy ugyanakkora összegből ugyanott élve 2 teljesen különböző életmódot folytat valaki...

Aki Mo.-on él, az tudja, hogy itt kb mennyit tud keresni, tudja, hogy kb mi mennyibe kerül, mit tud megfizetni a saját igényei alapján. Külföldre kerülve az igényei alapvetően nem változnak (akkor sem, ha átmeneti jelleggel lemond 1-1 elvárásáról!), és a kinti várható bérekről ÉS árakról tájékozódva el tudja dönteni, hogy megéri-e változtatni=költözni.
Az itt (HÁ-n) megjelent posztok zömmel arról tanúskodnak, hogy igen eltérő emberek nagyon különböző helyeken, nagyon más tudással, más igényekkel, más jövedelmekkel, nagyon különböző helyzetekből indulva és helyzetekbe érkezve összességében azt mondják: megéri váltani. Nem csak helyileg magasnak számító fizuk esetében, hanem minimálbéreknél is. És ez a szomorú igazából: hogy a legalacsonyabb fizu is többre elég, mint Mo.-on. Ezért indulnak el tömegek. Nem sokan, hanem tömegesen. Mert a külföldre költözés hatalmas nehézségeit is hajlandóak bevállalni azért, hogy minimálbérért dolgozhassanak. Mert itthon már az is egyre nagyobb kincs: az, hogy egyáltalán felvesznek valahova, alig-bérért. És örülnek, hogy simán telik lakhatásra+ételre. Mert sokan ezeknek itthon híján vannak.... így nagy öröm, ha van fedél+étel...
Hogy ez elkeserítő?
Az.
De attól még igaz.
Így aztán mindenki maga dönti el, hogy mire is elég 1-1 fizu/összeg.
Ha neked megfelel kb nettó 80.000 ft, ha elegendő arra, amire neked (és nem nekem, vagy másnak, hanem csakis neked!) szükséged van, akkor nyugodtan gyere haza, ne senyvedj külföldön. Vagy legyél optimista, és próbálj meg fejben beosztani havi nettó 100.000 ft.-ot. Ha elegendő összeg ez, a te igényeidhez, akkor próbáld meg itthon a megélhetést.
Ha nem elég, akkor marad a külföldi próbálkozás, az ottani bérek, lehetőségek. Nem azért, mert szuper, hanem azért, mert kevésbé rossz, mint az itthoni.
A jó, meg a rossz között sok-sok átmenet van. És sokszor 2 rossz közül kell-lehet választani, nem opció a jó, maximum lehetőség: talán, hátha, egyszer, majd akár jó is lehet... addig meg marad a kevésbé rossz.

adg 2014.10.16. 11:50:57

@vivike22: hat igen, az eleg messze van. Ha jol tudom nalatok terem mango, biztos nem rossz. Nagy szerencsenk van, mert van a kertunkben egy kis fa, nem tul nagy sajnos, de nagyon finomat terem. De egy reszet mindig leeszik az allatok, nekunk csak egy 8-10 kg maradt. A tobbi a piacrol jon.

macamuca [IHUN] 2014.10.16. 12:02:25

@házelőtthinta:
"A csodás nyugati Ausztriát többen hagyják el mint az országunkat."
Ja.
Csak az Ausztriából elmenők helyett érkeznek is Ausztriába, pld Mo.-ról (meg másfelől). Célország is.
Mo.-ra meg nemigen akarnak tömegesen bevándorolni sehonnan.
Így aztán nem ott csökken a leginkább a lakosság száma, ahonnan többen mennek el.
Érthetetlen..... vagy érthető?

Thargoid 2014.10.16. 12:14:58

@Muscari: R-ban lenne a házunk, ha majd egyszer a chain véget ér, és be tudunk költözni...

Mérnork 2014.10.16. 12:21:53

@nu pagagyí:
Mer mit csinál velem az állam? Nagyjából ugyanazt, mint egész életemben csinált, csak kevésbé rabol le. Amúgy nekem túl sok bajom nem volt a másik oldallal se, azon kívül, hogy fejőstehénnek néztek.
Kíváncsi lennék veled milyen szörnyűségeket csinál az állam, mióta a patásorbán vezeti, és ilyen sejtelmes megjegyzéseket teszel vele kapcsolatban.
Klubrádiós voltál? Trafikos és nem nyertél a nemzeti dohánybolt pályázaton? Földbirtokos és most más kapta meg az eddig általad művelt födet? Mer akkor megértem, hogy nem örülsz.

élhetetlen 2014.10.16. 12:41:06

@maxval a bircaman: Igazad van, nincs itt semmi erőszak. A nemzeti dohányboltok elvannak, akinek nem jutott, csak elvesztette a trafikját az is jól elvan, semmi dolga, és végül is nem volt itt erőszak. Az sem gond, hogy miután kiosztották a trafikjogokat, mondom, utána 2,5 %-ról 10%-ra emelték a haszonkulcsot. Az sem gond, hogy a sarki kisboltnak is sokkal nehezebb a cigiárusítás nélkül, az sem gond, hogy a sarki újságos boltban már a második bérlő dobja fel a talpát két éven belül, mert csak az újságból nem tud megélni. Az sem gond, hogy a játékgépeket nem csak betiltották, hanem előtte több százezret költettek emberekkel arra, hogy szerverekre kössék magukat, és utána tiltották be azokat is. Ez csak két példa volt. Nincs itt semmi probléma, hiszen ezeket az embereket nem lőtték a Dunába.

Herr Géza 2014.10.16. 12:52:57

@házelőtthinta: Ácsi barátom. Eleve az sokat mond, hogy Ausztriában gyakorlatilag stagnál az elvándorlók aránya (6,0 vs. 6,1%), míg Magyarországon nött. Plusz: a statisztika mindig jó (valakinek....), de pl. kíváncsi lennék, hogy az elvándorlók közül mennyi az aktív dolgozó korú (söt 25-40 év közötti) korosztály aránya. Ugyanis gyanítom, hogy az osztrák 6% javát azok a nyugdíjasok teszik ki, akik a nem túl combos osztrák nyugdíjjal az olcsóbb megélhetést nyújtó (és jellemzöen délebbi) országokba húznak el (mint ahogy a németeknél is jelentös számú ez a réteg). Csakhogy a gazdaság/társadalom szempontjábból sokkal fájóbb azok elvándorlása, akik aktívan tudnának az ország szekerén lendíteni....Tudod, a statisztikával ügyesen bánva mindent és egyúttal mindennek az ellenkezöjét is lehet bizonyítani... :))))

Ugyandehogy (törölt) 2014.10.16. 13:12:32

@élhetetlen: minek erőszak, ha gyárthatnak jogszabályokat ...

élhetetlen 2014.10.16. 13:30:12

@Mérnork: Úgy tűnik, inkább ork vagy, mint mérn. „Most a bruttóm 90%-át megkapom kézhez”. Legálisan, mondod te. Az szja kulcs 16 %, és van eü hozzájárulás, meg valami nyugdíj nem tudom mi, és ezt te kihozod 10 %-ból. Vagy nagyon ügyes vagy, vagy… „Ez ami fontos a többi csak hiszti.” Azt, hogy ami a zsebedben maradt, azt meg kell fizetni tranzakciós adóban pl, annak is aki kevesebbet visz haza 5-10 ezerrel, (csak azért írom, mert lehet, hogy ezt sem látod át, a tr.adót nem a banknak fizetjük, sőt, a 150 eft ingyenes adóját, amit be sem szednek a bankok, azt is ki kell fizetniük az államnak), a kamatadót, a kamat utáni eü. járulékot, stb. azért kellett bevezetni, hogy tömjék azt a lyukat, amit ütöttek, és ez csak hiszti.

élhetetlen 2014.10.16. 13:30:17

@Babette.: Ezt akartam írni, csak egy kicsit hosszabbra sikerült.

tsabus UAE 2014.10.16. 13:50:31

@Mérnork: Gratulálok neked, hogy ilyen jól jártál az új kurzus alatt.
Arra, hogy a bruttódból csak 10%-ot adózol, nem mondom, hogy hazudsz, csak azt, hogy irigyellek.
Egy valami zavar ebben az egészben: Ha te ilyen jól jártál, akkor már nem is érdekel, hogy más embereket tönkretesznek, hogy nagyon sokan sokkal rosszabbul jártak és hogy egyszer talán rád is sor kerülhet ? Nincsenek rokonaid, barátaid, akikkel kitolt a rendszer ?
Ezt a hozzáállást nem csak rövidlátónak és empátiahiányosnak, hanem egyszerűen undorítónak tartom. Te és a hozzád hasonlók is okai annak, hogy nem akarok hazaköltözni.

élhetetlen 2014.10.16. 13:52:38

@Mérnork: Látod, ez a szörnyű, hogy téged egy cseppet sem zavar, hogy emberek életét teszik tönkre egy tollvonással. Mérnök vagyok, de engem zavar a tönkretett trafikos, főleg úgy, hogy az újraosztás után a haszonkulcsot felemelték 2,5 %-ról 10%-ra a nyerőknek, a sarki kisbolt vergődése, mert kiesett egy napi szinten fogyó áru, zavar, hogy két éven belül adott boltban a második újgágos dobja be a törülközőt, mert csak az újságból nem tud megélni. És ez csak egy apróság. Nézd meg a rokkantnyugdíjasokat, a korkedvezményeseket, stb. Mi lesz, ha veled történik valami, és ugyanígy szarnak rád? Vagy akkor te mást érdemelsz majd?

Mérnork 2014.10.16. 14:55:33

@tsabus [UK]:
"Arra, hogy a bruttódból csak 10%-ot adózol, nem mondom, hogy hazudsz, csak azt, hogy irigyellek."
3 gyerek a megfejtés. És megértem, hogy akivel konkrétan kibasztak, az nem szereti ezt a kormányt.
Modjuk veled, aki angliában él, gondolom nem sok mindent tehettek.
Ti nem akarjátok azt elfogadni, hogy bizony van akinek meg az előző banda nem tetszett...

Mérnork 2014.10.16. 15:21:19

@tsabus [UK]:
"Nincsenek rokonaid, barátaid, akikkel kitolt a rendszer ?"
Apukám, anyósom nyugdíjas, nekik ugyanúgy emelkedik a nyugdíj, mint eddig, erre most már ügyel a finesz, emlékeznek a 2002-es buktára, mikor a nyugdíjasoknak meg nem adott 16k miatt rúgták ki őket ;-)
Tesóm vállalkozó, gyakorlatilag egy nagy cégnek bedolgozva, na ő utálja orbánt zsigerből. Attól még jól él, szoktam segíteni neki a könyvelésében, lazán keres 2× annyit, mint én. Felesége kozmetikus, amennyire a forgalmából meg tudom ítélni, őt sem fenyegeti a tönkremenetel.
Nem érzem, hogy az ő életükre különösebb befolyást gyakorolt volna, hogy ki ül odafent.

Quercus a favágó 2014.10.16. 15:47:52

@élhetetlen:

Én több mint 15 éve zártam be a falusi kisboltomat,és már akkor sem tartottam mer semmi haszon nem volt rajta. A kisboltok és a kocsmák jelentős része azóta sem tartott, mert annyi hasznot sem hozott, amiből gyalog haza tudtak menni.
10% az olyan sok? Milyen forgalmat kell csinálni ilyen árréssel egy átlagos faluba, hogy üzlet leegyen a trafik. Ja és hány millát kell belefeccölni az árú készletbe?

Quercus a favágó 2014.10.16. 15:50:01

@Mérnork:

"Ti nem akarjátok azt elfogadni, hogy bizony van akinek meg az előző banda nem tetszett... "
De, elfogadják, csak nem szeretik. Aztán szép lassan kirekesztik.

bpetya75 2014.10.16. 15:50:45

@Muscari:

Köszi, egyre jobban. Feleségemnek bejött a munkahely-váltás, gyerekek bírják az ovit, sulit. Valóban megritkultam. Sok a meló, meg egy kicsit érdektelenné váltam a téma iránt. ;-)

Ugyandehogy (törölt) 2014.10.16. 16:56:21

@Mérnork: te meg azt nem fogod fel, hogy vannak olyanok, akiknek egyik sem tetszik, és hogy az, hogy az egyik ellen beszél, nem jelenti azt, hogy a másikat szeretné.

élhetetlen 2014.10.16. 17:31:47

@QUERCUS: Félig értelek, félig nem. A 10 % nem sok, csak akkor, ha azután kapják, miután megnyerték az árusítási jogot. Az is lehet, hogy ezt előre tudva mások is pályáztak volna. Biztos, hogy ugyanígy nem nyertek volna. Lehet, hogy így sem tudnak megélni a kisforgalmú helyek. Ezt már orvosolták, a nagy forgalmú helyek zárjanak be, kivétel x, y. Meséld már el, hogy mit nyert az ország, (nem Lázár és társai) a nemzeti dohányboltokkal. Nem tudják a tinik, hogy lehet cigit kapni? Blabla. De hogy most nem él meg az újságárus, aki eddig cigit is árult, az biztos. Én csak arról a kisboltról, arról a sarki újságárusról beszélek, akik addig működtek.

M. Péter 2014.10.16. 20:23:32

@QUERCUS: Nem az a lényeg, hogy a 10% sok-e, vagy sem, hanem ahogy csinálták. Amikor kiírták a pályázatot, akkor még az volt, hogy csak dohány és dohányzási kellék árusítható, utána engedélyezték egy csomó mást is az újságoktól a szeszes italokig, és felemelték a haszonkulcsot. Ha rosszindulatú lennék, azt mondanám, hogy azért csinálták, hogy az eredeti feltételekkel minél kevesebben pályázzanak, csak az elvtársak, akiknek volt bennfentes információja, hogy majd változnak a feltételek. Nem vérzik értük a szívem, hogy mégsem lett olyan aranybánya, mit gondolták.

Ugyandehogy (törölt) 2014.10.16. 20:50:05

@i got my:
nem
hasznaljuk
a
joszag
terminust

meg ha neked a wiki azt mo dja, akkor sem.

i got my (törölt) 2014.10.16. 21:11:44

@Zka: kizártnak tartom, hogy olyan nagyságrendben áramoljanak vissza a jövő nyugdíjasai. rossz érzés lehet egy végletekig elszegényedett országban az élet császárának lenni. képzeld el, milyen szegények lesznek a mai nyugdíjak reálértékének harmadából élők (azaz a mai 30-as, 40-es generáció nyugdíjas korában).
te szeretnél olyan emberek között relatíve jól élni, akik nélkülöznek? mit gondolsz, ki fogja megvédeni a tulajdonod?
ez egy vesztes szituáció. én biztosan nem szívesen (és főként rossz lelkiismerettel) élnék normális szinten, miközben a körülöttem lévők nélkülöznek, fáznak, éheznek.

i got my (törölt) 2014.10.16. 21:22:37

@Babette.: a jogban járatosak használják, lenkovics barnabás neve bizonyára ismerős:
ptk2013.hu/polgari-jogi-kodifikacio/lenkovics-barnabas-a-tulajdonszerzes-modok-eredeti-illetve-szarmazekos-jellege-pjk-20033-14-29-o/483
a "jószág" a "dolog" szinonímája, kissé régies, de ma is használt kifejezés.

ha bővebben meg szeretnél ismerkedni a fogalommal, ajánlom pl. a PTE ÁJK jegyzetét, az interneten is elérhető:

8.2.3
A gazdátlan javak elsajátítása
Ha a dolognak nincs tulajdonosa, azon birtokbavétellel bárki tulajdonjogot szerezhet.(Ptk.127.§.) A
gazdátlan dolog tulajdonát tehát elsajátítás útján lehet megszerezni. Az elsajátítás egyoldalú jogügylet,
amely a dolognak tulajdonszerzési akarattal való tényleges hatalombavételét jelenti.
Gazdátlan (uratlan) az a "jószág", amely még soha senki tulajdonában nem állott, vagy már állt ugyan,
de azt a tulajdonosa a tulajdonjog megszüntetésének sz
ándékával elhagyta. ...
A gazdátlan "jószág" elsajátítása eredeti szerzésmód, mert a gazdátlan dolog az elsajátítás
pillanatában nem áll tulajdonosi
hatalom alatt, így az elsajátító személy a dolgon új, önálló tulajdonjogot létesít a birtokbavétellel.

Ugyandehogy (törölt) 2014.10.16. 23:03:38

@i got my: az idezojellel ne is foglalkozz.
de tudod mit, te jobban tudod.
tolem aztan...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.10.18. 04:31:28

"Ha megadod nekik a tiszteletet, ők is így kezelnek téged." Azért ezzela csomaggal elég nagy naivitás akár nekiindulni az életnek ,akár élni. Értem, mit akarsz kifejezni, de még akad, aki szószerint veszi..

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.10.18. 05:33:43

"Az egyik barátja festő és nagyon szép vízfestményeket készített a faluról. Kettőt meg is vettem tőle, ezzel a parókiát segítve, mivel a hasznát nekik ajándékozta."
Igen, ez egy tipikus nemmagyar attitűd. Az egyszeri magyar azt kérdi, ha valaki ismerős ismerőse a fejlesztő, előállító, hogy számára nem lehetne-e olcsóbban. Az amerikai, angol fejében meg sem fordul, ő a barátja vagy akár a barátja barátja támogatásán van. Tapasztaltam egy ilyen kontrasztot a valóságban. Mondom hoppá; nagy volt. Azon lehet vitatkozni, hogy a nagyobb anyagi szabadság és biztonság engedi-e szabadon szárnyalni ezt az attitűdöt, nyilván van szerepe benne. Ez egy olyan, amiért érdemes más vivédeket tapasztalni. Politikai, hatalmi elnyomásnak vélt érzület téged nagyon képes, megérinteni, de hát az anyagiak megvannak számotorokra? Tudtok a kis mikrokörnyezetetkben élni stresszmentesen, háborítatlanul? Mi még a kérdés? Sosem értettem, hogy a politika(?) hogy lehet ilyen elementális hatással au emberekre. Apu igazságtalan ságának analógiája? Szerencsés vagy ügyesokosszerencsés ember az, aki el tud vonulni saját világába. Úgy látom, neked, nektek ez megvan, innentől kezdve meg hagyd már a külvilágot. Nekem egyes hobbik kicsit kényszerű potcselekvésnek, alibihobbinak tűntek, ahogy akinek ki van töltve az élete és érzelmi élete is egyben, azt nem érinti meg a hatalom, nem is úgy hívja, nem is hívja sehogy, nem rezdül rá.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása