Aligha túlzás azt állítani, hogy az elmúlt hetek-hónapok legnagyobb érdeklődést kiváltó világpolitikai eseménye a skóciai népszavazás volt, melyen az ott élők arról döntöttek, önállósodjon-e az ország. Végül azok győztek, akik nemmel voksoltak, ám a referendum és az azt megelőző időszak rengeteg tanulsággal szolgált. Ezekről számol be egy skóciai ismerősöm, aki egészen érdekes nézőpontot választott a beszámolóhoz – a gyermekeiét.
„Bár már 3 hete, hogy túl vagyunk a skóciai függetlenségi szavazáson, nem csengett le a téma. A szavazási előkészületekről szeretnék egy kicsit részletesebben írni, mégpedig a gyerekek szemszögéből közelítve meg a dolgot.
Két kis lurkóm, - akik egy sima állami suliba járnak – nap mint nap izgatottan jöttek haza a népszavazást megelőző egy hónapban. Igen nagy volt a készülődés, izgalom, a gyerekeim is totál be voltak zsongva.
A demokrácia az első trimeszter témája is; nem csak a tanárokkal, hanem szünetekben, udvaron is diskuráltak a diákok egymás között. A szavazás előtti napon pont elcsíptem nagylányom érvelést az együttmaradás mellett. Ennivaló volt. :)
Hétköznapi demokrácia az iskolában
A suliban is demokrácia van, nem csak tanítják és beszélnek / mesélnek róla. A gyerekek maguk választják ki saját maguknak a „privilege”-eket és „consequences”eket, vagyis a kiváltságokat / jutalmakat (hosszabb játékidő, tanári széken ülés egész nap), illetve a büntiket (fekvőtámasz / rövidebb játékidő). Mindezt közösen vitatják meg, majd elfogadják a többség javaslatát. Mindig, minden témában.
Visszakanyarodva a szavazáshoz, az egész suliban állandó téma volt a referendum. Előadásokat, workshopokat, sőt, saját kis választásokat tartottak a történelem és társadalom órák keretében.
Mindez annyira érdekes lehetett, hogy a gyerekeim a suliból hazaérvén azonnal nekiálltak a neten keresgélni másnapra, a következő órákra, különösen, hogy a házi feladat is heteken át a skót referendum volt.
Emellett órákat töltöttünk a helyi könyvtárban régi cikkek és könyvek után kutatva, mert minél jobban értették a témát és a szavazás miértjét, annál több és megvitatandó dolog és kérdés merült fel bennük.
Jobb, ha együtt maradunk? De akkor mi lesz a skót olajmezők további sorsa? Vagy a különválás lenne a jobb? De akkor mi lesz, ha az angolok mellett az Európai Uniónak sem tetszik majd a dolog, és nem segítenek a skótoknak többet? Tényleg a skót tengereken vannak azok a nukleáris dolgokat tároló katonai tengeralattjárók? Csak jöttek és jöttek a kérdések gyermekeim szájából…
Látogatás a Parlamentben
A suli minden osztálya valamilyen módon körberágta a témát, az enyémek eljutottak a skót Parlamentbe is, mi több, beszélgethettek parlamenti képviselőkkel, akik éppen ülésszünetet tartottak, de barátságosan és boldogan fogadták a gyerkőcök záporozó kérdéseit.
Ami külön érdekes, hogy ez a találkozó nem volt előre megbeszélve a politikusokkal, ám a gyerekek elmondása szerint hihetetlenül közvetlenek és barátságosak, „jófejek” voltak ezek a világszerte ismert emberek.
Érdekes az is, hogy mennyivel kulturáltabban és abszolút higgadtan zajlottak itt már a választás előkészületei is. Ezt szintén szemfüles gyerekeim konstatálták elsőként a családban a hétvégi belvárosi sétáink alatt.
„Itt minden olyan más”
Hetek óta figyeltük a sajtót, néztük esténként együtt a gyerekekkel, éjjelente kettesben a párommal a Függetlenségi referendumot több oldalról megvilágító élő politikai közvetítéseket és műsorokat.
Itt is érvényes volt gyermekeim mindent megvilágító megszólalása: „Anya, itt minden olyan nyugis és más!” És igen, sehol egy sértő, bántó szöveg / megjegyzés... sem az ellenzékre, sem senkire és semmire.
Érveltek, vitatkoztak, de többnyire csak beszélgettek; sőt humorral töltötték fel az előadásokat, ilyenkor a meghívott, felszólaló civil nézőközönséggel együtt hahotáztam. Pedig itt sokkal nagyobb volt a tét... sőt, világtörténelmi esemény volt.
Az utcán kampányolók is együtt teáztak a tereken békességben. Sehol sem rondította egymást ócsároló plakáttömeg a várost, utcákat és tereket, max. a saját lakásuk ablakait díszítették az emberek „Yes” vagy „No Thanks” matricákkal. Korrekt.
Aztán ugye megvolt a népszavazás 86 százalékos részvétellel, amihez azt hiszem, nem kell hozzáfűzni semmit. Ők tényleg megpróbálták, és igenis nagyon sokat tettek az országukért, s ahogy látom, fognak a jövőben is.
Zokogott az ország, ki az örömtől, ki a bánattól.
Maradunk United Kingdom.”
A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.
Az utolsó 100 komment: