Noha az iskolakezdéssel kapcsolatos sorozat már véget ért, Digger írása azért fér bőven ide, mert szerintem az iskola és az oktatás örvén egészen másról, gondolkodásmódról, világlátásról, kultúrás különbözőségéről is szól. Ráadásul azt gondolom, hogy sok igazság van abban, amit minderről az alábbi posztban leírt.
„Először tisztázzunk néhány alapfogalmat. Mi a tudás? Van az a mondás hogy a tudás hatalom. Nem igaz. A tudás egyik mellékága, az információ a hatalom. Nem ugyanaz. Nagytudású emberek általában nincsenek hatalmi pozícióban. Talán úgy fogalmaznám meg, hogy a tudás a memóriában tárolt ismeretek összessége.
Az embert az teszi emberré hogy az ismereteit át tudja örökíteni az utókorra. A barlangrajzoktól napjainkig elképzelhetetlen méretű tudásanyag halmozódott fel.
A legnagyobb tudású ember is csak töredékét birtokolhatja ennek az ismeretnek. Mindenkinek más nagyságrendű és más-más területeket lefedő a tudásanyaga.
Ezért van az, hogy a legtöbb ember elégedetlen az oktatással, mert azt várja el hogy a SAJÁT tudásanyagát töltse át a gyereke fejébe.
Az oktatás olyan, mint a politika, mindenki tudja mit kéne csinálni és elégedetlen azzal, ahogy csinálják. Az emberek többsége azt követeli a gyerekétől, hogy teljesítse azt, amihez ő hülye volt. A tehetségesebb, sikeresebb, kisebbik hányad meg azt várja el, hogy ugyanolyan pályát fusson be, mint ő.
Csakhogy mi a garancia arra, hogy ugyanolyan tehetséget örökölt? Nézzünk egy kicsit a dolgok mögé! Az oktatásnak számtalan irányzata és formája van. Különböző irányzat például a Waldorf vagy egyéb speciális oktatási módszer. Vagy az örök harc a lexikális tudást adó és az úgynevezett „életre nevelő” oktatási irányzat között. A különböző oktatási formák pedig azt jelentik, hogy állami, vagy magán(fizetős) keretek között nem tanítják meg a gyereket semmire.
Természetesen a fizetős iskolákkal szinte minden szülő elégedett. Miért? Mert a SAJÁT választása és senki sem ismeri be, ha rosszul döntött. A fizetős magániskolák imázst építenek maguk köré. Presztízs oda bekerülni és presztízs onnan kikerülni. Belőlük lesznek a jövő vezetői (igen, a seggfej főnökök is).
Persze az két különböző dolog hogy a kétfajta iskola közül melyik ad nagyobb tudást és melyikből kikerültek állják meg jobban a helyüket az életben.
A magyar modell
A magyar oktatás állítólag világhírű. Vagy volt. Vagy valami ilyesmi. Ez a világhír körülbelül olyan, mint a magyar konyha világhírneve. Otthon világhírű. Mindettől függetlenül valamit tudhat a magyar oktatás, ha ilyen értelmiségi-politikai elitet tudott kitermelni.
Merthogy ez az elit valóban átlag feletti, nagy tudású, intelligens krémje a magyar társadalomnak, az bizonyított. Amit megcsináltak és csinálnak, az hatalmas tudást feltételez. Ugyanis az oroszlán szájából kivenni az utolsó falatot is úgy, hogy az oroszlán elégedetten dorombol, az az igazi tudás. Az oxfordi egyetemen legfeljebb azt tanítják meg, hogyan dobjál annyi koncot az oroszlánnak, hogy elégedett legyen.
Mit tanultam, mit láttam és milyen tapasztalatokat szűrtem le a magyar oktatásban én? Egy vidéki poros kisváros iskolájában végeztem a nyolc általánost. Magukat a falu elitjének képzelő tanárok között, akik a falu többi elitjének a gyerekeit mindig megkülönböztetett figyelemmel, jóval tudásuk fölött osztályozták. A többi gyerek csak töltelékanyag volt.
A tanácselnök gyereke, az orvos gyereke, a szülői munkaközösség tagjának gyereke rossz jegyet nem kaphatott.
Mi változott? Semmi.
Ugyanott a polgármester gyereke, a nagymenő vállalkozó gyereke, az mind jó tanuló. Merthogy esélyegyenlőség van.
Régen egy dolog mindenképp jobb volt, létezett ESZKÖZ a fegyelmezésre. Ez ma már nincs. Ma már a szülő veri a tanárt. A tanárok kezében semmi, hangsúlyozom SEMMI eszköz nincs a fegyelmezésre. Mindez rányomja a bélyegét az egész oktatásra és látszik a kikerülő emberanyag minőségén.
Sokszor azért nem buktatják meg a mindenki réme gyereket, hogy minél előbb tűnjön el az iskolából. Ja és ezt oktatásnak nevezik. Persze most a liberális oktatás hívei felhördülnek, hogy micsoda egy idejétmúlt őskövület vagyok. Nem baj, vállalom.
Iskola után elkerültem egy szakmunkásképzőbe. A gyakorlati oktatók TSZ traktorosokból gyorstalpalóval oktatóvá tett emberek voltak, az egész tanári gárda az ország legkülönbözőbb részéről lett verbuválva.
Életem legszebb három évét töltöttem ott és minden tanárra a legnagyobb tisztelettel EMBERKÉNT emlékezek vissza. Olyan színvonalú oktatást kaptam, hogy a mai napig használom az ott megszerzett tudást. Két iskola, két oktatási módszer negyven kilométeren belül. Ég és föld.
Mi a probléma ma? Nem a kötelező hitoktatás, nem az erkölcstan óra, nem az eszközök hiánya. Nem. Az oktatás mérhetetlen átpolitizáltsága, az önkormányzatok által állandó bizonytalanságban tartott megzsarolt és alulfizetett tanárok napi megélhetési gondjainak lecsapódása az oktatáson. Ez a probléma. Ilyen körülmények között hogyan várhatjuk el a magas színvonalú oktatást?
Milyen az angol iskola?
Egy nagyon sötét korszak bentlakásos, testi fenyítéssel, csicskáztatással megspékelt korszakából hosszú utat tettek meg a ló innenső oldaláig. Mert átestek rajta, természetesen.
Itt valóban ingyenes az oktatás, nem csak névleg az, mint Magyarországon. Itt nem kell három gyerek iskoláztatását megtámogatni havi fizetéssel. Anyagi és tárgyi eszközök minden mennyiségben rendelkezésre állnak. A tanárok itt is keveslik fizetésüket és ezért nem ritkák a sztrájkok. Ezért viszont senkit semmiféle hátrány nem ér.
Mi a leglényegesebb különbség? A legfontosabb a toleranciára nevelés, valamint a tanárok elképesztő kreativitása a szemléltetés érdekében. Ezen a képen egy iskola elsőosztályos gyerekeinek az udvara látható. Egy ketrec is van a képen, csirkékkel. A gyerekek nevelik, gondozzák őket.
Minden munkahelyen próbálnak parkolókat kialakítani. Miért pont az óvodások maradjanak ki ebből? Óvodás munkába járók járműveinek parkolója - ez látható a poszt nyitóképén...
Itt pedig egy sűrű erdő látható ugyanabból az iskolából. Nem nagy, kb. húsz méterszer harminc méter lehet. Viszont olyan sűrű, hogy állandó félhomály van benne, a szemnek szokni kell a sötétet.
Tele készségfejlesztő játékokkal, az alja fenyőkéreggel vastagon megterítve. Hatalmas, vastag fák, amiken állandó vendégek a mókusok. Ez a gyerekek játszóudvara szünetben.
Sok iskolában van konyhakert is. Paradicsommal, eperrel, amit a gyerekek ültetnek, öntöznek, kapálnak. Az aszfaltos udvarokon különböző játékos tanulóábrák vannak felfestve. Például a szélrózsa, amiből az égtájakat tanulhatják, vagy egy kígyó rajza, amire egytől tizenkettőig rá vannak rajzolva a számok.
Persze ezek csak kiragadott példák, lehet rajta egyenként csámcsogni, hogy biztos ezért tartom jónak az iskolát, mert szélrózsa van festve az aszfaltra. Ez is egy apró mozaikkocka, amitől egységes egész lesz az angol oktatás. Ezek szinte alig kerülnek pénzbe és minden iskola tele van hasonló ötletes szemléltetőkkel. Lehet fanyalogni, de ezek itt VANNAK. Máshol meg NINCSENEK.
Mit vár el a szülő az iskolától?
A lehető legtöbb tudást beletölteni a gyerekbe egy boldog gyerekkor megélése mellett. Sok tudást, lexikális tudást átadni a boldog gyerekkor biztosítása mellett lehetetlen vállalkozás. A szülő-tanár konfliktusok forrása ez szokott lenni. Nincs olyan, hogy játszva tanulni. Vagy-vagy.
Nem mindegy, hogy valaki tanítás után tízkilós táskával hazaballag és ott még négy órát tanul, vagy ha vége az iskolának, akkor a játszótérre megy, meg a focipályára. Ezek a sokat szidott, rendkívül rosszul oktatott angol gyerekek valahogy elboldogulnak a világban.
Egyet tudni kell. Mindenkinek volt kedvenc tanára, akitől a legkönnyebben tanulta meg a tananyagot. Viszont egy ország tanári kara nem a Juci nénikből és a Dezső bácsikból áll. Egy tanári kar ÁTLAGA messze van a legjobb oktatóktól.
Én a brit iskolától nem várok többet, mint amit nyújt. Legfőképp azért, mert ha többet várnék, akkor sem nyújtana többet. Szidjam azért, mert nem tanítja meg a fiamnak a Szuezi-csatorna építésének évszámát? Ha ez az ismeret kimarad az életéből, akkor is boldogabb gyerekkora van, mint amiről én valaha is álmodni mertem.
Egyik gyerekem sem közelíti meg azt a lexikális tudást, amit én tudok. Nem az iskolában szedtem össze. Semmivel sem vagyok különb vagy sikeresebb tőlük. Az ötven év alatt összeszedett tudásom billiószorosa fél percen belül elérhető egy mobiltelefonban.
Az angol oktatást divat szidni
Leginkább azok szidják, akik nem ismerik. Ennél jobban talán csak az amerikait szidják. Azért azt vegyük figyelembe, hogy egy londoni iskolában olyan nyelvi és kultúrabeli sokszínűség van, hogy azt Magyarországon elképzelni sem tudják.
Még valamit. A nevelést ne lőcsöljük rá az iskolára. Nevelni otthon kell, tanulni az iskolában. Az, hogy a gyerekem hogyan beszél egy idősebb emberrel, azt nekem kell belenevelnem, nem az iskolának.
Amikor oktatásról beszélünk, és ítéletet mondunk, vegyük figyelembe, hogy egy soktényezős dologgal állunk szemben. A gyerekek képességbeli (nyelvi, kulturális) különbségeivel, az oktatás lefektetett alapelveivel, az anyagi, tárgyi eszközök meglétével vagy hiányával, a tanárok elégedettségérzetével, a tanárok felkészültségével, egyéni képességeivel, hogy át tudja-e adni a tudást, a fegyelmezés eszköztárának hiányával, és még számtalan tényezővel.
Miből gondoljuk, hogy mi tudjuk a helyes utat?”
A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.
Az utolsó 100 komment: