oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. szeptember 19. 06:42,  Négy év alatt négy ország 505 komment

2014. szeptember 19. 06:42 Határátkelő

Négy év alatt négy ország

A mai egy olyan poszt, melynek szerzőjét, Nikit egy életvidám lánynak képzelem, aki valahogy mindig feltalálja magát, legyen akár Kanadában, akár Cipruson vagy bárhol máshol. Nem véletlenül fogalmazok így, hiszen a mai poszt egy kétrészes történet első fele, melyben a fent említett két országba követhetjük őt.

1_42.jpg

„Szeretném kicsit pozitív oldalról megközelíteni közel 4 éves ámokfutásomat. Minden lépéshez bátorság kell, az optimista a poharat félig tele látja, a pesszimista félig üresnek. Én azt látom, hogy van benne valami. Megkóstolom, ha nem ízlik, fűszerezem.

Kerestem a helyem

2011-ben elvált nőként, leszerelt katonaként kerestem a helyem a világban. Csak azt nem tudtam, hogy hol és hogyan tovább. Megannyi megválaszolatlan kérdés. Valami mást akartam, valami újat kipróbálni. Szabadnak lenni.

Ezért nagyon örültem, amikor egyik barátnőm felvetette, menjek ki Kanadába, mert a húga is most vált el, így nem lesz egyedül se ő, se én. Egy más világ, és ki tudja, hátha megtalálom, amit keresek.

Eleinte nem tartottam jó ötletnek, végül mégis döntöttem, összeszedtem a lakásomból minden személyes dolgot, és egy kocsival elvittem a szüleimhez. Gyorsan útlevelet csináltattam, vettem egy jegyet és irány Kanada. Furcsa érzés volt egyedül elindulni, de ahogy a repülő felszállt, úgy éreztem, lezárul a múltam.

Rácsodálkozások

Kanadába belépni valami borzalom, közel 2,5 órát tartott a procedúra. Ki vagyok, kihez jöttem, meddig leszek, akarok-e itt dolgozni. Nem tudom, mit szóltak volna, ha közlöm, hogy ebben a periódusban a válaszom mindenre az, hogy nem tudom.

Mivel szinte semmit nem beszéltem angolul, a beszélgetés a Google Fordító segítségével történt. Ez nem vicc. Halálos komolysággal tolták elém a monitort, és kezembe adták a billentyűt.

Majd jöttek a rendőrök, a kutyák, és bekísértek egy terembe a bőröndjeimmel. Ahol mindent szó szerint mindent szétszedtek. Majd újabb terem az összepakolt bőröndökkel, és várni. Kis idő múlva megérkezett értem a barátnőm húga. És akkor jött a széles mosoly és közölték Welcome to Canada. Hahahaha viccesek.

3_27.jpg

Nehéz volt az átállás, főleg a kommunikáció hiánya, hisz nem beszéltem semmit angolul, de gyermeki csodálkozással figyeltem, hogy itt nincs kerítés, hogy itt a mókusok szaladgálnak az emberek között, az autópályák méretéről nem is beszélve.

Közben egy 4 éves kisfiú játszótársa lettem. A mesék világában tanultam az angolt, első szavam az „almalé” - apple juice, a második pedig a „tűzoltó” – fireman lett. Mivel télen voltam ott, és a tél azért keményebb, mint Európában, a gyerekeknek benti játszóházakat hoztak létre. Ennek viszont különböző fajtái vannak. A mi kedvencünk a Chucky Cheese volt. Kisebb játszótér, és játékterem keveréke. Szerintem nagyon szuper

Az arányokról

Élveztem, hogy nem sürget az idő, hogy picit pihenhetek. A barátnőm húga nagyon kedves volt velem. Elvitt a Niagarához, minden szabad hétvégén bulikba jártunk, vagy pankrátor meccsekre. Személyesen találkozhattam Ben Johnsonnal is. Rabjává váltam a Tim Hortons termékeinek.

2_28.jpg

Ami leginkább megfogott Kanadában, azok az arányok. Itt minden sokkal nagyobb. A házak, az utak, a kocsik, a boltok is. Már maga a bolt is más. Amit rögtön észrevettem az, hogy a legtöbb helyen polcokon lehet kapni megannyi gyógyszert. Nincs alkohol. Nincs dohányáru. Arra kifejezetten külön shopok vannak.

Érdekes volt, ahogy a boltban a pénztárnál különböző nemzetiségű emberek álltak, és beszélgettek egymással. Kanadában elég nehéz kint maradni, mert sok lett a bevándorló, és megszigorították a szabályokat. Természetesen találkoztam egy-két férfival is, de valahogy nem érdekelt akkor semmi komoly kapcsolat.

Kanadát akkoriban egy burokból figyeltem, így akkor még semmit sem tudtam a munkakeresésről, az életszínvonalról. Azt láttam csak, hogy itt sok a 80-90 éves ember. Ami annak köszönhető, hogy itt a jó politika és jó bankrendszernek köszönhetően nem érződik úgy a gazdasági világválság.

Sokszor kérdezték a szüleim, az élet drága-e itt kint. A válaszom NEM. Mert ha egy átlag magyar fizetést nézek, ahhoz képest drága. De ez itt Kanada, az átlagfizetéshez képest az árak olyanok, mint Magyarországon.

Eljött a hazautazás napja, és a repülőn azon gondolkoztam, Kanadában mennyire nem jellemző a rasszizmus, mennyire igaz rá, hogy a bevándorlók országa - mert ez tényleg így van. Itt az emberek többsége jókedvű, kedves és segítőkész.

Magyarországra érve jött az üres valóság. Mindenki negatív, és rosszkedvű volt, én pedig állandóan arra gondoltam, hogy bármennyire imádom a családom, a tájat, az ételeket, már nem bírok és nem is akarok „otthon” élni.

Irány Ciprus!

Hosszas egyeztetések után Ciprusra esett a választásom. Előző évben már jártam ott (egy hetet nyaralni) és nagyon megtetszett. Baráti segítséggel a török oldalon munkát ajánlottak nekem, egy hotel éttermében felszolgálást. Még a kiutazásom előtt megismerkedtem egy görög férfival, aki ellátott információkkal, és szerencsére össze tudott szedni, és a fővárosba szállítani, amikor megérkeztem.

Májusi nap volt, gyönyörű szép idő. A török férfi nem tudott eljönni értem, így egy napot a görög oldalon maradtam. Másnap este eljött a török-görög határhoz, majd elvitt egy tengerparti villába.

Gyanús akkor lett a dolog, amikor a szobákat üresen találtam, az épület pedig meglehetősen elhagyatottnak tűnt. Minden erőmet összeszedve elkértem a telefonját, hisz az enyém érdekes módon ott már nem működött, azt hazudtam a szüleimet hívom, hogy ne aggódjanak. Gyorsan hívtam a görög férfit, és kértem mentsen ki. Szerencsémre így is lett.

Mivel nem volt sok időm és fogytán volt a pénzem is, döntenem kellett, hogy hazafelé veszem az irányt, vagy szerencsét próbálok ezen a csodálatos szigeten. (Megjegyzem, alig 300 euróval mentem ki, mert úgy gondoltam egyből kezdek az étteremben és lakás, étel biztosítva lesz.)

5_10.jpg

A maradás mellett döntöttem

A főváros Nicosia nagyon szép, jó meleg, és a gyaloglások során vettem csak észre, hogy minden beton. Fű nincs, csak kevés helyen, amit állandóan locsolnak. Régi lerobbant épületek, az óvárosban néhol elhagyatott utcák, a háború óta. Az újvárosban szebbnél szebb házak. Minden utcasarkon Kiosk (éjjel-nappali).

Három hétig napi 5-6 óra gyaloglás után sikerült munkát találnom egy kis kávéházban. A szobakérdés is megoldódott, egy iraki sráccal ketten béreltünk egy lakást (később, ha lesz rá igény, az arabokról is szívesen írok). Egy véletlen folytán barátnőm is lett, aki szintén magyar. Az ott töltött 8 hónap alatt lett egy pár magyar és iraki barátom, akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot.

Szóval Ciprus. Az ügyintézés egyszerű, valószínűleg az Európai Unió miatt. Be kell regisztrálni, amikor is adnak egy rózsaszín lapot, majd kiérkezik postán a sárga papír, amivel már hivatalosan is lehet munkát vállalni.

Minden hétvégét a tengerparton, vagy kirándulással töltöttünk, hisz nincsenek nagy távolságok és kocsival jól bejárható a sziget. Számomra érdekes volt a Zorbas nevű pékség, ott körülbelül annyi van belőle, mint Kanadában a Tim Hortonsból.

A ciprusiak temperamentuma

Abból van nekik bőven, késnek a munkából ugyanúgy, mint a személyes találkozókról. Az autóban ülve megőrülnek, dudálnak és nem restek kikiabálni sem a kocsikból. Mindent letudnak a „Daxi” kifejezéssel.

Imádtam ott lenni. Csodálatos az idő. A helyiek nagyon kedvesek. És szerencsémre belecseppentem egy bazi nagy görög lagziba is. És az tényleg valami ámulatos.

4_14.jpg

Egy hétvégi kirándulás alkalmával megálltunk a barátnőm ismerőseinél, azonnal elővették az ouzót, a bárányt, és pillanatok alatt terülj, terülj asztalkám lett. Én meg csak ültem, tátottam a szám, és hálás voltam a sorsnak, hogy ezt is átélhettem.

Miután az anyukámat is sikerült kivinnem, és megmutatni neki a sziget gyöngyszemeit (Aya Napa, Konnos Beach, Limassol, Paphos) állásváltás mellett döntöttem. Egy hónapot adtam magamnak. Közben egy régi ismerős megkeresett interneten és megkérdezte lenne-e kedvem Szlovákiában, Selmecbányán az éttermét menedzselni.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Kanada Ciprus

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr326710151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

33621 2014.09.19. 06:59:08

Izgalmas és változatos lehet ez a négy év amiről ide ír a szerző.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.09.19. 07:02:21

Köszi az írást.
Jól gondolom, hogy ez inkább útkeresés, mint határátkelés?
Sok koncepciót nem olvastam ki belőle.
:)
Talán a következő részben lesz az is.
Ettől eltekintve sok sikert kívánok!

Ugyandehogy (törölt) 2014.09.19. 07:04:16

ez joo, csa tul hirtelen lett vege

rezsöatya 2014.09.19. 07:23:36

@Babette.: (figyelem! Elmésség következik!)

A jónak mindig hirtelen van vége!

2014.09.19. 07:38:48

@rezsöatya: Te hány évesen is vágtál neki a nagyvilágnak? Csak mert úgy rémlik nekem, hogy te idősebb forma vagy. :)

Morgo1229 2014.09.19. 07:46:25

Arrol a par orarol a torok oldalon szivesen olvasnek meg. Mit elt at? Jajjj.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2014.09.19. 07:46:38

Tim Hortons....brühühühű, ez nem ér! Árulnak még timbits-t? Látom a méretek a poszt íróját is megfogták. :)
A határnál jó hogy nem kekecelt az emigrációs tisztekkel, sajna semmiféle humorérzékük nincsen.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.09.19. 07:46:41

Brékin nyúz: Skócia nem válik le. Még szerencse, hiszen semmi racionális oka nem volna, csak érzelmi.

rezsöatya 2014.09.19. 08:00:08

@Philosoraptor: hat, "formara" pont nem, de papiron oskovulet... :D
59 leszek par honap mulva, 56 evesen jottem ki.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.19. 08:08:28

@rezsöatya:
Ja. 18 múltál.
Negyven éve, de kicsire nem adunk.
:))))))))))))))

HardPötty 2014.09.19. 08:17:57

A félig üres vagy félig teli a pohár kérdés nálam mindig azzal zárul hogy a pohár kétszer nagyobb a kelleténél.

FutureFry 2014.09.19. 08:25:12

A Tim Hortons-t most vette/veszi meg a Burger King, hogy jó kis adómegtakarítást tudjon elérni az ún. "inversion" manőverrel. Persze azért biztos más is belejátszott a dologba. Aggódhatnak a Kanadaiak, hogy a szeretett étteremláncukat esetleg "elrontja" az amerikai fast-food...

firg_firg 2014.09.19. 08:37:09

Tanitani kene ahogy kimegy Kanadaba, es racsodalkozik DE nem fikazik egybol mindent ami mas mint otthon.

Amugy meg az utobbi idok legjobb posztja. Vegigrohogtem.

Tim Hortons :D Pankrator meccsek :DD
Szemelyesen talalkozni Ben Johnosnnal :DD
Kanadai ferfi, :DD
Termeszetesn :DDD
Itt sok a 80-90 eves :DDDDD
gorog ferfi - torok ferfi - gorog ferfi :DDDD
Nem restek kiabalni :DDDDDD

Jo volt, varom a folytatast, de en Kanadaban maradtam volna.

NIKI LAURA 2014.09.19. 08:40:29

Jajj,jajj...ismet felkoszon az E- amerikai vam- es hatarorizet szerveinek BECSAPASA,ATVAGASA ..ALA MAGYAR MODRA!
( tul keppen turista vagyok,de dolgozni es letelepedni szeretnek,de maradnek is, majd lesz valahogy...)

Tim Ho.a legkulabb hely,lasszoval fogjak a melosokat,minden " menekult" ott kezd,de meg ok sem maradnak sokaig.
Presszo kv ismeretlen,valami tejes iztelen vizes kv a sikk,ezt isszak a melosok egesz nap egy nagy papirpoharban.(CASCABEL tudna meselni,O szereti:)

Cyprus a legjobb hely,foleg a hatszeles ENSZ katonaknak.
Nincsennek reg harcok,a magyar katonak operett hadsereg,egesz nap buliznak,furdenek,es dollarba kapjak a fizetest.
Nem veletlen, kozarolag nagy hatszellel lehet kijutni " szolgalatra",ami egy nagy nyaralas.

Egyedulallo nonek veszelyes,torok oldal megjobban.

tanato 2014.09.19. 08:53:54

@svájci sapka (ch): Nem határátkelés,hanem világcsavargás,de vannak ilyenek sokan akiknek ez az életük.Micsoda szerencse hogy ez már hazánkfiainak/lányainak/ is lehetőségévé vált nem úgy mint az én fiatalkoromban a Kádár-rendszerben.Amúgy jó a cikk ,rövid tömör de élvezetes.Várom a folytatást Selmecbányáról,nagyon tündéri egy kisváros.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.09.19. 08:57:41

@tanato: Ez így van. Nem rosszallóan írtam, akkor sem ha nekem ez nagyon furcsa. :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 09:03:36

@rezsöatya:
@diggerdriver: Ahogy mondani szokták Rezsőatya már elég régen közelebb van a 30-hoz, mint a 20-hoz... D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 09:07:07

A poszthoz: Érdekes volt olvasni, én várom a folytatást.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.19. 09:13:37

@Jani haverja:
Hát még ha látnád milyen fiatalos.
A második gyerekkorát éli
Néha már merevedése is van:)))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.19. 09:17:54

A poszt nagyon jó.
Sugárzik belöle ax optimizmus a spontanelitás az ahogy esik úgy puffan életérzés.
Egyedül van sodródik a világban és jól érzi magát mindenhol.

Golf2 2014.09.19. 09:22:05

Érdekes a kisebbségünket ezrével engedték be az országba a kanadaiak,többségük végleg ott maradhat.Az átlagmagyart meg zavarják kifelé ha letelepedni szeretne.Szinte esélytelen becsületesen.

Bluely 2014.09.19. 09:22:05

Nekem Cipruson a török rész jobban tetszett, mint a görög.

Sanz 2014.09.19. 09:40:50

Irigylem a posztolót, hogy nem a nyugdíja meg a világpolitikai helyzet miatt aggódik... mondjuk nekem mondták már, hogy 30 alatt nekem se kéne ezeken pörögni... mégis pörgök.
Bár azért hozzátenném, hogy a világcsavargásnak is megvannak a kockázatai, szóval azért csak óvatosan.

Golf2 2014.09.19. 10:00:49

Kanada pedig jobbnak tünik az egyre zsúfoltabb Európánál.

Golf2 2014.09.19. 10:00:49

@Bluely: Vajon mi tetszett a senki földjén,amit 40 éve lerohantak
a törökök,és több mint 30 évig lezárt, és kihalt volt?

Golf2 2014.09.19. 10:00:49

@Jani haverja: Érdeklődnék hogy Albániában még mindig diktatúra van e,és hogy menekülnek e még százával kishajókon az olasz partok felé mint régebben,vagy már kiutazhatnak az országukból szabadon?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.09.19. 10:01:53

@Golf2: nálunk is durvább volt a kanadai ellenőrzés, mint usaba befelé. Mit csinálunk, hol leszünk, stb.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.09.19. 10:02:25

We were expecting you, már vártunk rád... Torontóban több helyen is kinn volt. Kanada imádnivaló, legalábbis amit láttunk belőle. Jövünk még.

2014.09.19. 10:05:07

@diggerdriver: +1, mindig pont mikor kezdem elveszteni a remenyt, megjelenik egy erdekes poszt a HA-n. Varom a folytatast a mai posztolotol.

tanato 2014.09.19. 10:07:32

@Sanz: Igen ez érdekes megvilágítás mennyi ny.-járulékot tudott összeszedni,hány évet számítanak be a világcsavargásból?

SzZoole 2014.09.19. 10:12:25

Eddig jo volt,varom a folytatast:)

2011 augusztusaban az uzlet tulajdonosa,ahol a nejem dolgozik,elkuldte a nejem Torontoba 16 nap szakmai utra.A tulajnak Londonban 3,Torontoba 1 uzlete van.Az ottani manager-nel volt a szalasa.A nejemnek megvolt adva a manager neve,cime telefonszama.A repteren a officerek szetszedtek szegeny nejemet,akit mar a siras kerulgetett.Hiaba mutatta a vissza fele szolo repjegyet es hiaba bizonygatta,hogy O nem akar itt dolgozni,nem akar itt maradni,hiszen neki a UK-ban van munkaja,ide csak uzlet erdekbol jott es semmi szandeka itt maradni.Folyekonyan beszel angolul es meg csak nem is barna boru.Vegul ugy engedtek utjara,hogy felhivtak a managert akinel a szalasa volt es a manager igazolta,hogy nejem valoban csak ezzel a szandekal jott az orszagba.Ennyit szamit a magyar utlevel,Na nem baj,mar nem kell olyan sokat varni a Brit utlevelre.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 10:14:29

@Golf2: Albániában jelenleg demokrácia van, és azt nem tiporják sárba, mint pl. Magyarországon.
Nem menekül innen senki, főleg nem kishajókon.
Az albánok sima útlevéllel beléphetnek vízum nélkül az EU bármelyik országába, úgyhogy nem sok értelme lenne beszökni az EU-ba.
A kivándorlási arány megfordult, jelenleg több albán költözik haza nyugatról, mint amennyi elhagyja az országot.

Remélem segítettem.

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2014.09.19. 10:22:06

a posztolo pont minden, ami en nem. :) Erre en keptelen lennek. Egyreszt mert gondolom nem penz nelkul csavargott Kanadaban, de ha mar osszegyujtok arra penzt, hogy hataratkeljek, nem csavargom el. Masreszt, mert kimenni latatlanban a torok ferfihez, minden eloitelet nelkul is tobb mint rizikos.
Engem a legtobb dologtol amit csinalt a hideg raz, de valamilyen szinten csodalom is, hogy tud csak igy letezni bele a nagyvilagba. Nehany gondolatmenetet nem egeszen ertek, pl hogy hogyan lehet valami gyonyoru, ami teljesen beton es romos, lerobban epuletekkel, elhagyatott utcakkal, de lehet hogy csak ma nem vagyok szarkazmusra hangolva..? :) Kivancsi vagyok a tovabbi sorsara, es tovabbi hasonlo mennyisegu szerencset kivanok neki.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.09.19. 10:23:01

@svájci sapka (ch): mi a határátkelés koncepciója és definíciója? :-)

Evain 2014.09.19. 10:27:14

@tanato: nem erre szokták modnani manapság, hogy mire ők nyugdíjkorba érnek, már nem létezik a nyugdíj intézménye? :)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.09.19. 10:29:47

@Sanz: +1
@Nitnitnit: +1
@Dragonlady (now in Indonesia): nekem nem jön be az "ahova szél fúj dolog". Az én olvasatomban egy klasszikus határátkeléshez kell, hogy legyen valami cél. Ez így nekem csavargás.
Nincs ezzel baj, ha neki jó.

tanato 2014.09.19. 10:31:32

@Evain: Maga az intézmény létezni fog,csak az akkori nyugdíjak összege már jelképes lesz a maihoz meg a megélhetéshez képest.Vissza a jövőbe alapon a jövőben is csak azon nyugdíjasok fognak tudni létezni akiket a gyermekei segíteni fognak akár a múltban.

Evain 2014.09.19. 10:32:31

@svájci sapka (ch): engem arra a párosra emlékeztet, akik végül a svédeknél telepedtek le, és oda született a gyerek. Néha kicsit irigylem ezt a fajta spontaneitást. :)

tanato 2014.09.19. 10:34:24

@Dragonlady (now in Indonesia): @svájci sapka (ch): Dragon is a világcsavargók típusába tartozik,/bár Ázsián belül/.de nincs ezzel semmi gond nagyon sokan így éreznek és cselekednek a világban.Az ilyen típusúak adták régen pl. a nagy földrajzi felfedezőket.Kell ilyen nyughatatlan típus is meg céltudatos típus is,így kerek a világ.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.09.19. 10:36:08

@Evain: Biztos van ennek a létnek is sajátos bája, de én nem így szocializálódtam. :)
@tanato: Ez így van, nincs ezzel baj. :)

tanato 2014.09.19. 10:37:31

@Evain: hvg.hu/gazdasag/20140919_Harmadannyi_nyugdij_70_eves_korhatar__jo#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso&utm_content=default_hirkereso
Na itt egy idevágó cikk,a szakember szerint pl.Mo.-on a nyugdíj vásárlóértéke 1/3-a lesz a mainak,ha nem lesznek olyan gyermekei akik segíteni tudják,felfordul.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 10:39:41

@Golf2: Egyébként mennek az albánok mist is kishajókon Olaszországba, de most már ilyenekkel, és legálisan:
kepkezelo.com/images/63hs3gxytzv7w9n5lek.jpg
kepkezelo.com/images/q64jc4r9qn5h5mov9b2b.jpg
kepkezelo.com/images/1kjmmycqkd97e8hibhll.jpg
kepkezelo.com/images/w5o5l9wpl6gvjtsrxofy.jpg

Az utolsó képen éppen Olaszországból jön meg egy kishajó.

A képek 2011 májusában az Orikum-i yachtkikötőben készültek.

tsabus UAE 2014.09.19. 10:42:37

Nagyon tetszett az írás, és baromira irigy vagyok, mert az én időmben nem volt erre lehetőség. Ma meg, hogy van, már túl sok a kötöttség az életemben. Végig se gondolom inkább, hogy mi lett volna, ha az én generációm is ilyen szabadon csavaroghatott volna a világban, ilyen fiatalon...

tanato 2014.09.19. 10:45:52

@tsabus [PL >> UK]: Az lett volna a normális,kicsit világlátottabbak lennénk és nem volnánk ilyen begyöpösödettek,több családi, nemzetközi kapcsolatainak volnának
Szóval mindenképpen jobban jártunk volna.

tanato 2014.09.19. 10:46:51

@svájci sapka (ch): És ez a cikk még nem is számol a kivándorlás okozta aktív korúak veszteségével mint írja.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.09.19. 10:49:52

@tanato: Igen. És visszakanyarodva a korábban említettekre, bizony egyre korábban kell elkezdeni takarékoskodni (nem csak otthon). Ez viszont felveti azt a problémát, hogy meddig "csavaroghatunk?"
:(

Evain 2014.09.19. 10:58:21

@tanato: igen, az nekem is feltűnt, hogy többször említi, hogy ezek a számok NEM veszik figyelembe a kivándorlást. Durva nagyon. Elnézem néha a férjem szüleit, vagy a saját anyámat, és belegondolok, hogy 70 éves koromban is dolgoznom kéne, pedig ők még nincsenek is annyira rossz állapotban... Hát nem is tudom...

Más: egy interjúhoz mi a fenének berakni az alanyról a több pózban készült képeket? :) Hozzáadott értéke sok nincs. :)

tanato 2014.09.19. 11:00:21

@svájci sapka (ch): Ameddig a pénztárcánk ér,persze egy fiatal még általában nem gondol az idős korára majd lesz valahogy alapon.

Sanz 2014.09.19. 11:01:29

@tanato: A HVG-s cikk nagyon jó, tényleg rámutat arra, mekkora piramisjáték is a nyugdíj. És pont emiatt kell vele jóval hamarabb foglalkozni. Vagy persze azt is lehet mondani, hogy "én 70 éves koromig szórakozok, aztán meghalok inkább", bár ilyen döntést valószínűleg kevesen hoznak tudatosan.

Egy volt angol kollégám az egész "takarékoskodjunk, tegyünk félre mindent" dolgot hihetetlenül jól csinálja: van egy Excel táblája, amibe 5-10 évre előre számolta a várható fizetését, megtakarításait, kisebb- és nagyobb kiadásokat, stb., és mondta, hogy "ha így folytatom, ahogy most, akkor 54 éves koromra lesz annyi pénzem, hogy a befektetésem jövedelméből és a várható állami+magánnyugdíjból megéljek".

Mondtam neki, hogy nagyon jól csinálja, mert senkit nem ismerek, aki ennyire tudatosan tervezne előre.

TilosazA (UK) 2014.09.19. 11:01:34

@Evain: Az a helyzet, hogy sokan dolgoznának ennyi évesen, de ki fogja őket alkalmazni? Már 50 év felett sem vesznek fel dolgozni sehova, mert 5 sokkal fiatalabb van helyetted, tök mindegy, hogy neked esetleg van 25 év tapasztalatod.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.09.19. 11:03:09

@Evain: Én tovább gondoltam: az én szüleim nincsenek jó állapotban, de sokkal jobban voltak, mint most én.
:)
Szerintem, én 70 -re menni nem tudok, nem melózni.
:D

kardio1 2014.09.19. 11:06:02

@Jani haverja: Szerintem csak ironizàlt Golf2, nem vetted észre? :)
Megnéztem a Marina di Orikum weboldalàt. Ezt a marinàt inkàbb csak olaszok hasznàljàk, vagy a helyi gazdag réteg dominàl? Epült 2011 ota màs marina is? Erre nem talàltam vàlaszt a weben.

tanato 2014.09.19. 11:06:18

@Evain: Nem lesz egyszerű 70 éves korban dolgozni és sokan nem is tudnak majd.Hogy velük mi lesz az rejtély.Másik: tényleg hogy mondod most vettem észre én is a több pózt.Fölösleges.

TilosazA (UK) 2014.09.19. 11:10:13

@Sanz: Nade (hogy egy klasszikust idézzek), a volt kollégád mikor izélt egy spontánt a konyhaasztalon csak úgy? ;)

kardio1 2014.09.19. 11:10:24

A poszthoz kapcsolodva, nekem ez nem annyira hatàràtkelésnek, hanem fiatalkori vilàgcsavargàsnak tûnik. Annak nem rossz, de ez egy egészen màs kategoria szerintem. Egyébként meg svàjci sapkànak üzenem, hogy nem meglepô, hogy aki svàjcban jol érzi magàt, ezt a fajta vilàgcsavargàst, tervezetlenséget idegennek érzi :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 11:16:58

@kardio1: Főleg a helyi gazdagok, de van olasz is, meg más külföldi is, aki ott tárolja a hajóját, mert olcsóbb.
2011-ben még nem volt sok albán, azóta nagyon sokan lettek, főleg 2012 karácsonya óta, akkor oldotta fel az albán kormány a részleges hajózási tilalmat, amit ugyan elég könnyű volt kikerülni (legálisan), de mégis érvényben volt.
A kikötőkről információt itt találsz:
www.sail-albania.com/157364009

Még eléggé gyerekcipőben van a dolog, de rohamosan fejlődik, pl. amit konkrétan tudok, hogy Sarandában jövőre teljesen új yachtkikötő lesz, bár ezt az infót úgy kezelem, hogy vagy elkészül jövő tavaszra, vagy nem :)

Evain 2014.09.19. 11:17:08

@TilosazA (UK): igen, jó kérdés, még akkor is, ha nyugaton azért az 50-es jelentkezőt nem vágják ki egyből az ajtón. :)
Nálam sem az akarással lesz majd a gond, hanem ahogy Svájcisapka is mondja, én biztos nem leszek olyan állapotban, mint a mi szüleink, folyamatosan fejlődő orvostudomány ide vagy oda...

Nekem annyira furcsa volt, mikor 98-ban mentem ki angliába, és az összes hozzánk látogató amerikai nagyfőnök titkárnője (nem túlzok) kétszer annyi idős volt, mint én akkor. :)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.09.19. 11:23:07

@kardio1: Szerintem egyénfüggő. Én szeretek terv szerint élni, de nem jelenti azt, hogy robot vagyok. Van egy irány, és azon belül lehet "spontánkodni". Nem véletlenül költözöm 6 x, hat éve alatt. :)

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2014.09.19. 11:31:05

@Golf2: Igen. Itt még kőkemény diktatúra van. Vasárnap is azért jön a Pápa ide első európai útjaként, hogy közbenjárjon szegény albánok demokratikus érdekeiért. DDD

qkuc 2014.09.19. 11:34:54

Tetszett a poszt, bár én nem vágnék így bele az elmenetelbe, :). Ennek ellenére le a kalappal a szerző előtt, főleg, hogy megúszta a török kalandot, :).

Hosszú ideje lavírozok a menni-nem menni kérdéskörön és Kanada lenne az egyik ország, ahova szívesen mennék, :). Annyi "csak" a gond, hogy lassan nehezebb bejutni oda, mint Fort Knox-ba, (vagy H1b szponzort találni az Egyesült Államokban) :D. Minden esetre amint megvan a két vizsgám és certem, teszek egy próbát az ottani cégekkel meg az új Express Entry intézménnyel, hátha, :).

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.09.19. 11:48:02

@qkuc: mondjuk nem vagyok híres az empatikus képességemről, de nem értem az embereket, mi a nagy szám az Usaban. Mobilnet, normál net rosszabb mint otthon, elektromos hálózatuk, dugaljak katasztrofálisak, ha nem a fenekedet akarod hizlalni a kocsiban, akkor a tömegközlekedés sok esetben lepukkant, nincs egy kis vagy nagyobb közért a városban, csak autós távolságban, és sorolhatnám. Turistáskodni oké, de pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy itt éljek. Kanada sokkal élhetőbbnek tűnik.

Na jó, a benzin meg a ruházat olcsó, meg segítőkészek többnyire az emberek, de ennyi. ( eddigi tapasztalat NY, Washington D.C. , Boston, Buffalo után)

Remélem senkit nem sértettem meg.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.09.19. 11:50:09

@tildy[UK]: tudom, sok embernek meg a UK nem gyere be. Nem vagyunk egyformák.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.09.19. 11:51:09

@svájci sapka (ch): értem egyébként, hogy a csavargással volt a probléma, illetve a kérdés, csak nekem valahogy a határátkelés egy gyűjtőfogalomnak jött le eddig, amiben minden benne van a végleges áttelepedéstől az ideiglenes munkavállalásig, az expat léttől országról országra a kalandor csavargásig, mert hát át kell menni azokon a határokon, így vagy úgy :-)
hirtelen összeszámoltam, idén 12-szer mentem át országhatáron határon eddig :-) ok, most nyaralok, de ha ez nem határátkelés, akkor bocs, lelépek valami nyugdíjasklubba :-))))

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 11:53:17

@Dragonlady (now in Indonesia): Nehogy lelépj!!! :)
Viszont 1-2 képet igazán feltehetnél valahova arról, hogy most "mit látsz az ablakodból" :)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.09.19. 11:56:49

@Dragonlady (now in Indonesia): Értelek. Nem a "határátkelés" szót kellett volna használnom, de azért nem akartam letelepedést írni, mert az expat sem telepedik le (végleg), de van kitűzött cél, nem csavarog.
:)
Igazad van, ha a klasszikus értelemben vett határátkelést nézzük, én sem tudom összeszámolni, hogy idén hány határon keltem át.
Sorry.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.09.19. 11:59:32

@Jani haverja: nem volt annyi eszem tegnap, hogy fényképezzek. ok, nem az ablakból, mert onnan a fa látszott, de a függőágyból balra a tenger, jobbra egy bazinagy, nagyon szép formájú vulkán.
ma valami falat látok, de remélhetőleg ideiglenesen. :-)
van majdnem megírva burmai és thai posztom is, és tudom, mit írnék Indonéziáról első nekifutásra (amennyire első nekifutás az, hogy voltam eddig már itt több mint 6 hónapot az évek folyamán), de mindig felmerül valami, amitől beparázok és nem akarom mégse beküldeni.

kardio1 2014.09.19. 12:03:07

@Jani haverja: A hajozàsi tilalmat (ha jol értem, törvény tiltotta), hogy lehetett legàlisan (=törvényesen) kikerülni? Volt egy màsik törvény, ami lehetôvé tette?

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.09.19. 12:03:55

@Dragonlady (now in Indonesia): "de mindig felmerül valami, amitől beparázok és nem akarom mégse beküldeni."
Nagy hiba. Szerintem sokan olvasnánk nem Ojrópai írásokat.
Tessék csak szépen beküldeni.
:)))

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.09.19. 12:05:43

@svájci sapka (ch): nehogy már bocsánatot kérj :-)
szerintem a határátkelés életforma - akár munkáról, letelepedésről, vagy csak állandó utazgatásról van szó - ahogy feljebb mondják néhányan kicsit idősebbek, milyen jót tett volna annak a generációnak is, ha mehettek volna. eleve csak az, hogy látni valamit, ami egészen más, vagy csak egy kicsit más, egyszerűen más országok, más emberek. akinek ez kimarad, akár egy horvát tengerpart szinten is, az valamiből nagyon kimarad szerintem.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 12:05:55

@Dragonlady (now in Indonesia): Én is azért írtam idézőjelbe, hogy "mit látsz az ablakodból", mert inkább a környékre lennék kíváncsi.

A posztodat (posztjaidat) meg szerintem nem csak én várom! :)
És ne félj, nem fognak szerintem szétszedni! :)

Muscari 2014.09.19. 12:07:14

@NIKI LAURA: Ciprust meg tudom erositeni. Ismerős NATO kötelékében volt kint két évet, jo sok pénzért és alig csinált valamit. Nagyon élvezte :-)

kardio1 2014.09.19. 12:07:48

@svájci sapka (ch): Ezt inkàbb csak azért irtam, mert az én fejemben a hatàràtkelés szo egy elôre eltervezett, többé-kevésbé egyirànyùnak szànt cselekvést jelöl. Pl. a hosszabb-rövidebb ideig valamely orszàgba tett utazàst nem, és azt sem, amikor ùgy megy valaki egy orszàgba, hogy "vagy csak turistàskodni jöttem ide, vagy dolgozni, majd késôbb eldöntöm".

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 12:09:25

@kardio1: A hajózási tilalomról szóló törvény úgy szólt, hogy albán állampolgár, aki nem kettős állampolgár, és nincsen tartózkodási engedélye külföldön, az nem birtokolhatott hajót, és nem közlekedhetett vele kapitányként. De mivel itt minden harmadik albán (a csecsemőket is beleértve:)) rendelkezik vagy kettős állampolgársággal, vagy valamilyen külföldi tartózkodási engedéllyel, ezért gyakorlatilag bárki birtokolhatott hajót, maximum a testvérére, vagy egyéb rokonára-barátjára íratta papír szerint, és egyedül nem közlekedhetett vele.

Szóval eléggé látszattörvény volt.

Sütemény1975 2014.09.19. 12:12:22

Otthon mindenki negativ es rosszkedvu :)
Probalnal meg mas orszag eseteben altalanositani, mindjart kapnal a torzsgardatol :)

kardio1 2014.09.19. 12:14:00

@Jani haverja: Es ennek a törvénynek mi volt az értelme? Vagy ez is olyan régrôl ittmaradt relikvia volt, mint az amerikai tagàllamok egyes törvényei, amik 150 éve érvényben vannak, noha a vilàg màr megvàltozott?

Csodabogár 2014.09.19. 12:21:34

@Sanz: Aztán beüt valami krach és nézheti a szép terveit. Apám és nagyapám is hasonlóan gondolkoztak a 40-es évek elején. Utána elvesztettek mindent még a nyugdíjukat is. Gazdasági válság és háború már az angoloknál is volt és nem mindenki jött ki belőle szerencsésen. Szvsz jobban tenné ha élné az életét, aztán majd csak lesz valahogy.:-)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.09.19. 12:21:45

@Sütemény1975: Ha azt mondod, hogy Svájcban büdös a tehénszar, én nem fogom megcáfolni. :)
Általános, de igaz.
:D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 12:36:25

@kardio1: A törvénynek csak a 90-es évek második felében, meg a 2000-es évek első felében volt értelme. 1992 előtt (akkor volt az itteni rendszerváltás) szinte senki sem mehetett sehova, nem csak vízi úton, szárazföldön sem. 1992 után mindenki mehetett mindenhova, ezért tényleg rengetegen kishajókkal, vagyis inkább evezős csónakokkal próbálkoztak meg eljutni Görögországba, meg Olaszországba (általában munkát vállalni). Aztán az EU kötött egy szerződést Albániával, aminek az volt az értelme, hogy Albánia bevezeti a hajózási tilalmat, az EU meg évente sok pénzt fizet ezért. Ez addig célszerű is volt, amíg az EU fel nem oldotta a vízumkötelezettséget Albániával (illetve az albán állampolgárokkal) szemben. Ezért aztán meg is szüntették a hajózási tilalmat.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.09.19. 12:54:29

"Valami mást akartam, valami újat kipróbálni. Szabadnak lenni."

:)) A szabadság egy csalfa tündérlány, aki jól elbújt az erdő mélyében.

"Magyarországra érve jött az üres valóság. Mindenki negatív, és rosszkedvű volt"

Ez nem igaz.

@tildy[UK]:

Az hogy amerikai filmeken nőttek fel. Az a nagy szám az USÁban. És azt hiszik mindenki úgy él mint a tinisorozatokban meg a dallasban. Hiába van 2014, hiába nyílt ki a világ teljesen az internettel, az utca magyar embere még mindig azt hiszi hogy az USA egyet jelent a gazdagsággal és bőséggel. Közben meg a szomszédos nyugati országokban is jobb az életszínvonal mint a lejtőn lefelé szánkázó USÁban. Persze félni nem kell, Ny-európa is csúszik lefelé. Egyre több a szegény. És már nem csak a peremrégiókban hanem a centrumországokban is.

"A rászorulókat segítő szervezetek országos szövetségének csütörtökön Berlinben ismertetett jelentése szerint a hivatalos szegénységi küszöb alatti jövedelemből élők aránya 14 százalékról 15,2 százalékra emelkedett a 2006-tól 2012-ig"

Brutális adat! És ez elvileg Európa motorja.

@TilosazA (UK):

Nálunk vannak 50 év felettiek konyhán. Felvesznek.

qkuc 2014.09.19. 12:54:29

@tildy[UK]: Engem nem sértettél meg, én az UK-t nem csípem teljesen személyes, szubjektív indokok miatt, :D (a no 1 az a rendkívül pocsék időjárás, ami 2 hete itthon is tapasztalható, ;) ).

Engem úgymond a "kalandvágy" hajt (bár kissé komolyabb célokkal, mint a posztolót; mondom én így nem vágnék neki a világnak, de nem vagyunk egyformák). Szerencsés embernek tartom magam, jó munkahelyem van, jó szakmám és számomra megfelelő fizetés. Tehát nem a kényszer hajt, hanem a kíváncsiság.

Kanada az az ország, ami az első számú cél, mert ... És itt is számomra fontos, de erősen szubjektív indokokat tudnék felsorolni, amiért lehet mások megmosolyognának, :). Elsősorban azért, mert egy gyönyörű országnak tartom, számomra tőlem nem távolálló kultúrával és szívesen felfedezném, :).

Voltam párszor az Államokban, és nekem tetszett, igaz "csak" turistaként és főleg vendégként tapasztaltam meg a mindennapokat, valamint kis szeletét láttam az országnak. De miért ne próbálnám meg? :) A segítőkészséget alátámasztom, amikor nagy szükség volt rá, nagyon meglepődtünk, hogy a helyiek ténylegesen segítettek, nemcsak ígérték. Igazán nem számítottunk rá.

Zalina 2014.09.19. 12:54:41

@NIKI LAURA:
Csak némi kiegészítés:
Nem dollárban hanem euroban amit magyar forintban állapítanak meg, majd azt váltják át, így az árfolyamváltozás befolyással van a fizetésre is.
Hátszél az nem kell a kijutáshoz, inkább lasszóval kell összefogdosni őket, mert annyira nem éri meg kimenni, ugyanis nem keresnek jobban mint itthon, legalábbis a tisztek.
És bár jó hely Ciprus, de sajna nem bulizásról szól a kintlét, munka is van bőven.

A poszt tetszett, várom a folytatást!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 13:01:01

@házelőtthinta: Jelen pillanatban az USA-ban jóval nagyobb a gazdasági növekedés, mint az EU-ban (mondjuk ez mostanában nem túl nagy szám). Úgyhogy ennyire szánkázik az USA a lejtőn lefelé.

DieNanny CH 2014.09.19. 13:03:50

Nagyon tetszett a poszt!

Látom, soknak elkerülte a figyelmét, hogy a poszterina leszerelt katona. Ott meg mi van? Rend, fegyelem, tervezés, kötöttségek. (Ha nem, majd kijavít.)
Így megértem a céltalanság élvezését.
És várom a következő posztját.

2014.09.19. 13:07:43

@NIKI LAURA:
"Presszo kv ismeretlen,valami tejes iztelen vizes kv a sikk,ezt isszak a melosok egesz nap egy nagy papirpoharban.(CASCABEL tudna meselni,O szereti:) "
A melosok azert isszak, mert addig sem kell dolgozni:) Nem szeretem, csak megszoktam. A "wannabe" sznobok kavezoiba (pl. Starbucks) osztalyalapon nem megyek be, hanyingerem van a sok "majom" lattan:)
A presszokave kezd teret hoditani Kanadaban, veszik orrba-szajba az automata, zacskos gepeket (Tossimo, Illy* stb.)
www.futureshop.ca/Search/SearchResults.aspx?path=ca77b9b4beca91fe414314b86bb581f8en20&query=espresso+machine
Maradi ember leven azt vallom, presso kavet csak Kotyogobol vagy Gombabol es csak frissen daralt kubai, esetleg kolumbiai kavebol:)
*Az Illy kavefozogep a temesvari szuletesu Illy Ferenc talalmanya.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.09.19. 13:08:05

@DieNanny [SZ,CH]: bingó. rögtön az jutott eszembe, hogy az izraeli fiatalok általában miután lehúzták a kötelező katonaságot (lányok is!!), nekivágnak a világnak pár hónapra, általában nagy csapatokban, és alaposan kirúgnak a hámból :-)

2014.09.19. 13:17:56

@Golf2:
"Érdekes a kisebbségünket ezrével engedték be az országba a kanadaiak,többségük végleg ott maradhat.Az átlagmagyart meg zavarják kifelé ha letelepedni szeretne.Szinte esélytelen becsületesen. "
Tevedes. Az a tobbseg, aki ottmaradhatott, soha sem volt cigany, csak annak vallotta magat. Ha az atlagmagyar le szeretne telepedni Kanadaban, akkor otthonrol intezi a dolgot. Nagy eselye van ra, hogy sikerul is neki. Nagy a szakemberhiany. De sokan nem tudjak kivarni a 6-12 honapot es "okosban" akarjak megoldani, Kanadabol. No, ezeket zavarjak haza, jogosan.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.09.19. 13:21:57

@Jani haverja:

Remek, akkor az átlagos kínai is jobban él mint az európai mivel ott meg 6-7 % al növekszik a gazdaság évente.

Herr Géza 2014.09.19. 13:22:50

@Zoole[uk]: Sir, ez te voltál ? :)))))))

www.origo.hu/techbazis/20140919-uj-iphone-t-akar-azonnal-megszenvedhet-erte.html

Vazze, még a keresztnév is stimmel, csak a legény háta tünik keskenyebbnek.....

2014.09.19. 13:26:48

@kardio1: 'Ezt inkàbb csak azért irtam, mert az én fejemben a hatàràtkelés szo egy elôre eltervezett, többé-kevésbé egyirànyùnak szànt cselekvést jelöl. Pl. a hosszabb-rövidebb ideig valamely orszàgba tett utazàst nem, és azt sem, amikor ùgy megy valaki egy orszàgba, hogy "vagy csak turistàskodni jöttem ide, vagy dolgozni, majd késôbb eldöntöm".'

Ez csak a te sajat definiciod. Mindenkinek az egyeni helyzete mas. Pl. nekem 18 eves koromban nem volt tervem, vagyis de: Nemetorszagba akartam menni mert nemetul beszeltem de teljesen veletlenul Londonban kotottem ki. Ez ugy tortent hogy bejelentkeztem egy au pair ugynokseghez, nemet csaladot kerestem de ajanlottak egy angolt ahova azonnal lehetett menni, nekem meg surgos volt, igy azt terveztem hogy par honapot kihuzok Londonban es kozben keresek lehetoseget Nemetorszagban. Aztan mikor meglattam Londont, eldontottem hogy ott maradok, es ugy is lett, kisebb kiterokkel, bar kozben meg a Kozel-Keleten kotottunk ki, es innen valahova Azsiaba tervezunk majd tovabbmenni par ev utan, majd kialakul hogy hova. De kozben par evre lehet hogy visszamegyunk Angliaba, stb. Most akkor en meg a ferjem nem vagyunk hataratkelok?

tsabus UAE 2014.09.19. 13:31:47

@házelőtthinta: "a hivatalos szegénységi küszöb alatti jövedelemből élők aránya 14 százalékról 15,2 százalékra emelkedett a 2006-tól 2012-ig"
index.hu/chart/2014/08/18/3_3_millio_szegeny_orszaga_vagyunk/
A fenti linken elérhető adatok szerint, 25,3-ról csökkent 24,8%-ra az EU-n belül, a szegények aránya.
Ugyanez Magyarország esetében: emelkedés 31,4-ről 32,4%-ra.
Ha 2006 és 2013 között nézzük Magyarországot, akkor az jön ki, hogy tovább emelkedett, 33,5%-ra. Ugyanebben az időszakban, Lengyelországban, 39,5-ről 25,8%-ra csökkent az arány.
A többi táblázat is érdekes...

2014.09.19. 13:33:50

@DieNanny [SZ,CH]: +1. Es nem is kell leszerelt katonanak lenni ehhez; Nyugaton, ahol anyagilag sokan megengedhetik maguknak, egyre elterjedtebb a 'gap year' kozepkoruak es idosebbek koreben.

2014.09.19. 13:34:57

@Herr Géza:
Hithu vallasos Apple-buzi vagyok (iPhone, iPad, Macbook, AppleTv, raadasul mostanaban meg az iOS App fejlesztessel is probalkozom, szoval tenyleg :D ), de sosem ertettem ezeket az azonnal legyen es enyem az elso embereket... Ott tolongani tobbszaz emberrel egyutt, adott esetben napokig, valamiert amit megrendelhetek a neten is es hazhozszalitjak?? Csak azert, hogy 2-3 hettel hamarabb kapjam meg?? Nem normalisak...

SzZoole 2014.09.19. 13:35:30

@Herr Géza: Nem en voltam,bar mar itt van a kezembe az enyem is:)))
En upgrade-be hoztam ki,nem volt 20 perc az egesz,epp most ismerkedek a kicsikevel:)))

2014.09.19. 13:38:26

@házelőtthinta: '"Magyarországra érve jött az üres valóság. Mindenki negatív, és rosszkedvű volt"

Ez nem igaz.'

Nem hat. Mo.on mindenki pozitiv es mosolygos, pont annyira, mint amennyire te is peldaul.

2014.09.19. 13:39:35

@Zoole[uk]:

"En upgrade-be hoztam ki"
Ez mit jelent?

SzZoole 2014.09.19. 13:39:36

@norvég kém [Hu/At]: az Apple TV Meg ki sem jott....
Az iwatch nem tud igazan erdekelni a tevet mar varom hogy ki jojjon.

qkuc 2014.09.19. 13:40:04

@Cascabel: Nos, én vagyok az, aki itthonról fog próbálkozni, bár időnként elbizonytalanodom valóban akkora hiány van-e szakemberekből. Legalábbis az én munkaköröm benne van a CIC által kiadott, új 50-es listában, de azt veszem észre kínálat is van rendesen, :D.

Herr Géza 2014.09.19. 13:40:48

@norvég kém [Hu/At]: Ha elolvastad, a srác azért állt sorba, mert eladta a kütyüt 600e Ft-ért + egy iPadért. Na az a hülye, aki ennyit megad érte, hogy neki már pénteken legyen......

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 13:41:02

@házelőtthinta: Ez nem így van, ne forgasd ki a szavaimat. Én azt írtam, hogy az USA egyáltalán nem csúszik a lejtőn lefelé, merthogy gazdasági növekedés van, tetejében magasabb, mint az EU-ban.

2014.09.19. 13:41:13

@tildy[UK]:
" Kanada sokkal élhetőbbnek tűnik."
Elhetobb is. De ha pl. telen vagy a nyar kellos kozepen jossz Torontoba, mas a helyzet:) Az "indian summer" a legkellemesebb es legszebb idoszak nem csak Ontarioban hanem egesz Kanadaban. Sajnos rovid ideig tart. A tel is szep, de nem a varosokban, hanem a termeszetben es a sielos helyeken:) Vancouverben telen legtobbszor esik az eso hetekig ho helyett. Szoval minden helynek meg van a pro es contraja.

Herr Géza 2014.09.19. 13:42:16

@Zoole[uk]: Majd számolj be. Az enyém október közepén jön meg, tegnap igazolta vissza a szolgáltatóm....

rezsöatya 2014.09.19. 13:42:33

@TilosazA (UK): ezt egy kicsit cafolnam... 56 evesen jottem ki es sehol nem volt gond a korom (kemenysepronek nem jelentkeztem meg... :-) )

SzZoole 2014.09.19. 13:42:34

@norvég kém [Hu/At]: 2010 aprilis ota vagyok az ugyfeluk 4 elofizetesem van,mindig idoben be van fizetve a szamla(direct debit)igy kiemelt ugyfeluk vagyok es 2 evente cserelgetem a telefonokat.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.09.19. 13:42:55

@Mirjam2: :-)
hány országban jártatok eddig összesen? a férjed volt Dél-Amerikában esetleg? mert arra emlékszem, hogy DK-Ázsiát bejárta ő is :-)
a gyerekek kérték egyszer, hogy számoljam össze, azóta tudom, hogy 26. tudom, nem is sok, de szerintem speciel minden indonéz sziget kb mint egy külön ország, saját kultúrával stb (ugyanúgy, ahogy az indiai államok is), úgyhogy ez a szám teljesen hiteltelen ;-)
én egyébként azt hittem, hogy Portugáliában fogok kikötni. de azokban a pre-EU-s időkben valahogy sehogyan nem találtam lehetőséget, aztán közbejött Ázsia.

többieknek kérdés: van valakinek olyan országa, hogy "nagyszerelem, de nem tudnék ott ("vele együtt") élni soha?"
mert nekem ezek az igazán érdekesek :-)

nekem Burma pl simán olyan volt, hogy eszméletlen jó utazni, érdekes, szép, az emberek fantasztikusak, de ha még két évet Yangonban kéne maradnom, szerintem megpusztulnék. nem arra való, hiába érdekes és szeretem, nem passzolunk egymáshoz.
(ennek van értelme? remélem.)

Herr Géza 2014.09.19. 13:44:52

@norvég kém [Hu/At]: Gondolom ua., mint nálam: a hüségidöm lejár, hosszabbítok és/vagy csomagot váltok és íy nekem 99.-€-ért adják mellé a 64 gigás hatost....

2014.09.19. 13:45:44

@Zoole[uk]:

store.apple.com/uk/buy-appletv/appletv

En tobb, mint 1 eve vettem. Imadom. 1 klikk, es a barmelyik Apple eszkozrol (Macbook, iPhone, Ipad) barmilyen film, zene, de akar az egesz desktop megy a tv-re es a hifire. :) Es termeszetesen mindez wifin keresztul. :)

SzZoole 2014.09.19. 13:46:46

@Herr Géza: igy elsore azt kell mondanom,hogy szebb mint az 5-os,veknyabb de nagyobb talan konnyebb is,gyorsabb stb.
Kesobb tobbet tudok mondani.

2014.09.19. 13:48:35

@Csodabogár: 'Aztán beüt valami krach és nézheti a szép terveit. Apám és nagyapám is hasonlóan gondolkoztak a 40-es évek elején. Utána elvesztettek mindent még a nyugdíjukat is. Gazdasági válság és háború már az angoloknál is volt és nem mindenki jött ki belőle szerencsésen. Szvsz jobban tenné ha élné az életét, aztán majd csak lesz valahogy.:-)'

Szerintem meg siman lehet kozeputat talalni, pl. altalaban tervez az ember, de neha vannak olyan idoszakok az eleteben amikor utazgat vagy uj dolgokkkal, uj karrierrel kiserletezik.

Herr Géza 2014.09.19. 13:49:25

@Herr Géza: Pontosítok, gyakorlatilag nem kerül semmibe, mert a betegecske 4-esemet egy extra garancia keretében megcsináltattam és eladom 90-ért egy direkt ezzel foglalkozó portálon...

2014.09.19. 13:51:22

@Zoole[uk]: @Herr Géza:

Ja, igy ertem. En egyszer vettem igy meg a 3GS-emet anno a magyar T-Mobile-nal, utolag kiszamoltam mennyit buktam a dolgon. Azota csak kartyafuggetlen telefont veszek. De tavaly itt az osztrakoknal is ram akartak 3 eves szerzodessel 0 euroert tukmalni egy iPhone-t, 55 euros havidijjal. Mondtam, hogy a lonak a nemesebbik szervet. Ha kiszamolom, mennyivel tobbet kell fizetnem egy olyan elofizetesert, amire semmi szuksegem, itt is tobbre jott volna ki a vegen, mint a kartyafuggetlen, plusz igy barmikor valthatok mashova, ha szeretnek, nem vagyok 3 evig lekotve.

SzZoole 2014.09.19. 13:51:36

@norvég kém [Hu/At]: ja ezt ismerem,csak nem tudtam mire jo.En Igazabol a tv-re varok.
Van egy masik hasonlo kutyum egy sonos playbar,az is tud ilyesmiket,Vagy nem?

2014.09.19. 13:52:42

@FutureFry:
"Aggódhatnak a Kanadaiak, hogy a szeretett étteremláncukat esetleg "elrontja" az amerikai fast-food... "
Nem fogja elrontani, hiszen a Tim Horton eddig is fast food kavezo volt. Nincs kulonbseg fast food kozott, mindegyik xar:)

kardio1 2014.09.19. 13:52:58

@Mirjam2: Ez valoban az én definiciom :)
Te igy visszatekintve hatàràtkelô vagy. Ha ùgy jöttél el Magyaro.-rol au-pairkedni, hogy elhagyod Mo.-ot hosszabb idôre vagy végleg, akkor meg màr akkor is az voltàl. Persze megintcsak az én értelmezésem szerint. De a Te utad nem olyannak tûnik, mint a poszterinàé. Megintcsak: szerintem :)

SzZoole 2014.09.19. 13:56:10

@norvég kém [Hu/At]: az enyem csak 2 evig szol az elofizetes £38/ho es minden korlatlan.ha ossze adod majdnem ott vagyok.
38x24=£912 nem sokkal tobb mintha halozat fuggetlenul vennem.

kardio1 2014.09.19. 13:56:21

@Mirjam2: Szerintem valahol a kettô között van. Se nem minden negativ, se nem minden pozitiv. De ezek annyira szubjektiv dolgok (màr, hogy ki hogyan érzi magàt)! Eppugy, mint ahogy az is szubjektiv, hogy definiàlja a hatàràtkelés fogalmàt magàban :)

2014.09.19. 13:56:24

@Zoole[uk]:

Passz, azt nem ismerem. De ez baromi jo. Teljes AirPlay tamogatasa van, HDMI-n keresztul ratolod a TV-ra, a hangot is at tudja tolni, onnan meg mehet a hifire. :) Plusz kezeli a Apple Match-et, szoval az osszes zenem ott van a TV-en, anelkul, hogy akarmit is bekapcsolnek.

skye8 2014.09.19. 13:57:35

Kanadarol csak jot tudok mondani en is kedves poszter :) Tim hortons nem a kedvencem, de ettol meg nagyon boldogan elek itt :)

SzZoole 2014.09.19. 14:00:46

@norvég kém [Hu/At]: pontosan,arrol nem beszelve,hogy 9 hangszoros es concert termi minosegben jatsza a filmeket zeneket es mindent amit a tv-n nezek+ a playstation jatekokat,egy elmeny.Az 5.1-es rendszer kutyafasza ehez kepest.A sub ladat mar nam latom ertelmet,hogy megvegyem hozza.

2014.09.19. 14:01:26

@Zoole[uk]:

Ja, itt azert ennyire nem jo a helyzet. Nekem most 30 euroert van olyan elofizetesem, amiben az alabbiak vannak:
- 1000 perc beszelgetes Ausztrian belul
- 200 perc beszelgetes Ausztriabol az egesz EU-ba
- 200 perc roaming beszelgetes az EU-n belul
- 1000 SMS Ausztriabol az egesz EU-ba
- 1 GB mobilnet

Ez lett volna 55 euroert ugy, hogy a fentieken felul korlatlan beszelgetes, mobilnet es sms Ausztrian belul. Na, ez az amire nekem semmi szuksegem nincs. Planer nem havi 25 euroert. :) Azt meg ki lehet szamolni, hogy mennyi 36*25 euro (900 euro), na ez kicsit sok egy iPhone-ert, amit megvettem 629-ert kartyafuggetlenul... :)

2014.09.19. 14:02:45

@Dragonlady (now in Indonesia): Nem szamoltam az orszagokat, Del-Amerika nem volt, a ferjemnek nem szimpatikus (? - ez nekem fura de ezt mondja), en mindig szerettem volna menni kulonosen mivel a legjobb baratnom brazil, de nagyon draga a repulojegy es az is visszatart hogy nem tudok spanyolul / portugalul, anelkul meg allitolag szinte nem lehet boldogulni.

Erdekes ez a 'se vele se nelkule' dolog amit irsz; ez lehet hogy szemelyiseg kerdese, nekem soha nem volt ilyen, sem emberi kapcsolatokban, sem orszagokkal. Vagy kedvelek valakit es akkor vele akarok lenni, vagy nem. Orszagokkal is pont ugyanigy vagyok.

2014.09.19. 14:04:01

@tildy[UK]: @Zoole[uk]:
Erdekes, 2010-ben jottek ki hozzam az unokahugaim, 2008-ban pedig a baratnom, siman, szo nelkul beengedtek oket magyar utlevellel. A titok: az utlevellel egyutt keres nelkul odaadtak az angol nyelven irt meghivolevelet is:)
Remeljuk, jovore a szovetsegi valasztasok utan konnyebb lesz a Kanadaba torteno bevandorlas es latogatas is:)

2014.09.19. 14:04:27

@norvég kém [Hu/At]:

A magyar elofizetesemet meg lemondtam, mert semmi szuksegem nincs ra, az osztrak telefon es a Viber/Skype boven eleg. Sok helyen Sopronban is van osztrak halozatom.

2014.09.19. 14:07:21

@kardio1: Persze, teljesen mas a helyzetem mint a posztiroe. Mindenkinek a sztorija mas szerintem.

SzZoole 2014.09.19. 14:07:44

@Cascabel: a nejemnek nem volt meghivo levele szimplan egy uzleti/szakmai tovabbkepzesre ment.De csak Torontoba ilyen a helyzet,Calgary-ban siman megy minden.

SzZoole 2014.09.19. 14:09:30

@norvég kém [Hu/At]: what's up-ot nem probaltad?Az is jo,en csak azt hasznalom meg FaceTime-ot.

SzZoole 2014.09.19. 14:10:48

@norvég kém [Hu/At]: akkor itt jobb a helyzet,Ja es azt is vedd figyelembe,hogy kiemelt ugyfel vagyok:)

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.09.19. 14:12:08

@Jani haverja:

Akkor miért emelkedik a szegények száma az USÁban ha nem csúszik lefelé?

TilosazA (UK) 2014.09.19. 14:12:32

@rezsöatya: Jó, hát külföldiában könnyű, ott kolbászból van a fenékig tejfel. ;)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 14:14:44

@házelőtthinta: A gazdasági növekedés és a szegények száma az két adat. Semmi köze nincs az egyiknek a másikhoz.

Egyébként - sokszor leírtam már - nagyon sok magyar szegény nagyon szívesen cserélne egy USA-beli szegénnyel.

2014.09.19. 14:15:15

@rezsöatya:
A kor itt sem szamit, legfeljebb az 50-en felulinek tobb az eselye, hogy felveszik, mint egy 20-as eveiben jarot. Van egy horvat munkatarsam, 69 eves, gyakran beugrik dolgozni. Kell is neki, szeret Las Vegasba jarni:)
Tegnap futoversenyt rendeztunk a csarnokban, ahol dolgozunk:) 61 eves fejjel ravertem par 20-30 eves munkatarsamra:) Rovid tavon:( Utana el kellett szivnom egy cigit, nem birta a tudom a nagy igenybevetelt:(

2014.09.19. 14:16:14

@Zoole[uk]:

En sima mezei senki vagyok a mobilceg szempontjabol. :)
Viszont a 200 perc es 1000 SMS az egesz EU-ba es a 200 perc roaming azert nem rossz. En ezert valasztottam ezt a csomagot. 400 percnel tobbet a magyar elofizetesemen sem beszeltem. Szoval ez ilyen kis 2-in-1 megoldas, Mo-on is eleg, meg itt is, es nem kell 2 telefont cipelni allandoan.

Hari Seldon 2 2014.09.19. 14:19:00

Elég jól lett megírva, de nekem most nem tetszett ez a céltalan ide oda lézengés.
Majd meglátjuk a következő részben, hogy kerek lesz-e a történet.

2014.09.19. 14:21:13

@Zoole[uk]:
Volt a nejednek hivatalos papirja arrol, hogy miert jott? Bemondasra mar itt sem hisznek el semmit. A baratnom Vancouverbe jott, nem Calgaryba. Pont tegnap jott egy ismerosom batyja Calgaryba Magyarorszagrol - meghivo nelkul - masfel oran at faggattak a bevandorlasi tisztviselok:(

2014.09.19. 14:22:15

@Cascabel:

Arrol hallottal mar, hogy az USA-ban es Kanadaban sokszor jobban viselik a roman utlevet, mint a magyart? Tobben mondtak mar, hogy allitolag a roman utlevellel kevesebbet szivoznak arrafele mostanaban, mint a magyarral...

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.09.19. 14:24:46

@TilosazA (UK): mit nem adnék errefele egyébként kolbászért meg tejért :-( (a kolbász gondolom megoldható házilag, ha az ember tudja, hogy csinálja. de állítólag ezeknek a marháknak nincs tejük. tej csak porból. joghurtot meg India óta nem láttam. tejfölt ne is említsen senki, mert zokogok.)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.19. 14:25:31

@qkuc:
Aha. Szóval az UK szar mert rossz idö van Kanada viszont jo mert szép tájak vannak.
Mit lehet erre mondani?
Ne gyere az UK-ba.
:))))))))))))))))

SzZoole 2014.09.19. 14:26:34

@Cascabel: azt nem tudom,hogy milye volt,de gondolom igen.
akkor mar eleg rendesen gyuruzott a"refjudzsi"az ujjmadzsaroknak koszonhetoen.Gondolom,ha az officerek mar magyar utlevelet latnak eleg rendesen fo a fejuk.
De ne erts felre,en emiatt egyatalan nem Canadat hibaztatom,Ok csak teszik a dolgukat,es teljesen meg is ertem oket.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.09.19. 14:30:13

@Jani haverja:

Én pl nem szeretnék cserélni egy szegény amerikaival. Ha egyre több a szegény az annyit jelent hogy csúszik lefelé az ország. Nincs ezen mit szépíteni. A sok gdp adat se szépít rajta. Tudom hogy általában mindenki el van szállva az usától a sok berögződés miatt de az usa igazság szerint nem is klasszikus nyugati ország. A klasszikus nyugati országok a jelenben azok a szociális piacgazdaságok.

kardio1 2014.09.19. 14:30:24

@Jani haverja: Ez igaz, valoban két különbözô adat. Ez inkàbb csak a tàrsadalmi gazdag-szegény ollo szétnyilàsàt mutatnà.
Az viszont tényleg mutatja, hogy nehezen fenntarthato a rendszer, hogy Amerika kinai hiteleken log. (persze ez meg roka fogta csuka esete, egyiknek sem érdeke, hogy boruljon a bili)

"Egyébként - sokszor leírtam már - nagyon sok magyar szegény nagyon szívesen cserélne egy USA-beli szegénnyel." Ez igy tùl àltalànos szerintem: van olyan magyar szegény aki egy adott amerikai szegénnyel cserélne és van ennek a forditottja is. Mindkét helyen élnek eszméletlenül szegények, akik a tàrsadalom peremén vannak és vannak mindkét orszàgban ùgymond tisztes szegénységben élôk is. Az arànyok persze eltérôek a két orszàgban, nem is azonos az életszinvonal.

kardio1 2014.09.19. 14:31:17

@diggerdriver: Lehet, hogy ô az esôt nem szereti, a havat meg igen? :)

Herr Géza 2014.09.19. 14:32:33

@norvég kém [Hu/At]: Az enyém két éves elöfizetés, havi 39,99 €, amiböl az elsö évben 10 € "törzsutas"-kedvezmény mindig lejön, cserébe All-All-Flat-de-luxe. Minden német mobil és vezetékes szám ingyen, csillió SMS bárhova ingyen, 50 Megás LTE, 4 GB adatforgalom és külföldön is ingyennet, igaz, az csak havi 100 MB (mailre pl. elég...). Plusz 100 GB cloud-tárhely. Ha lejáratkor hosszabbítok, akkor egy smartphone (most pl. az S5 vagy az iPhone 5s alapkivitelben) ingyen vihetö. A vadiúj gépeknél meg van némi fizetnivaló, de hát a 64 GB-s iPhone 6 most függetlenül 799.- lenne, azért a 99.- nem túl sok.... Ja, és a providerem két nagy hálózattal müxik együtt, tehát még ennyi választás is van (évente egyszer válthatok másikra), ami pl.most, hogy költözünk kelleni is fog, mert az új helyen a voda igen tré vételt produkál.

SzZoole 2014.09.19. 14:34:46

@Herr Géza: a halozai toltoje ua.A headset-tol nem vagyok elragadtatva,Tovabbra is a Bose-preferalom.

Mr Long 2014.09.19. 14:37:28

@qkuc: "a no 1 az a rendkívül pocsék időjárás, ami 2 hete itthon is tapasztalható, ;) "
Minket is mindenki ezzel baszogat, hogy birjuk. Momndjuk most, hogy harom hete folyam\atosan napsutes van, meg 21 fok, egyszer szemetelt az eso fel napig, hat nem is tudom. Meg nem talalkoztam azzal a szar idojarassal itt :)

SzZoole 2014.09.19. 14:38:59

@házelőtthinta: hinta,mar tobben leirtak,hogy az amerikai szegeny ember nem=a magyar szegeny emberel,sot peldat is mondtak neked.Ha en emlekszem ra,akinek agy mutetje volt es neha offos az agyam,akkor neked is kell emlekezni.
Nem vagy Te olyan susu,mint ahogy beallitod itt magad.

2014.09.19. 14:40:11

@Zoole[uk]:

A meret mennyire gaz? En elegge nem orulok, hogy nem hagytak meg a 4"-os meretet legalabb a kisebb telefonnal. Es amelle csinaljak palacsintasutot annak, akinek az kell... Nekem pl. a 4"-os 5s tokeletes, nem kell nagyobb. Igazabol ez az egyetlen bajom, ezt nem ertem, hogy miert kellett. A 3.5" valoban tul kicsi volt. De a 4.7" nekem mar soknak tunik.

SzZoole 2014.09.19. 14:41:16

@diggerdriver: @Mr Long (UK): en nem akartam reagalni arra a kommentre,de koszi,hogy megtetetel,tegnap pl.25 fok volt:)

qkuc 2014.09.19. 14:41:51

@házelőtthinta: Megtennéd, hogy nem mindig a saját körülményeidből indulsz ki és általánosítasz? :)

Az a szerencsétlen nyugat már 70+ éve haldoklik és még mindig nem sikerült neki, :).

qkuc 2014.09.19. 14:41:51

@diggerdriver: Mondtam, hogy szubjektív értékrendszerem van, ami számomra fontos, mások meg megköveznek érte,:).

Nem szeretném kiteregetni, hogy mik azok, nem akarok sem felvágni, sem nagyképűsködni, nem szeretem. Személyes kihívás és szakmai motiváció. Ez már jobban hangzik? :D

33621 2014.09.19. 14:42:48

@norvég kém [Hu/At]: Ez az előfizetés most akkor olyan 9400Ft kb átszámolva magyar valutába. Amit most itt a Vodafone kínál 10000Ft ért RED fantázia néven az vajon tudja ezeket a tételeket biztosítani ennyiért. És még hol van a fizetésbeli különbség.

Mr Long 2014.09.19. 14:43:40

@Zoole[uk]: Ma is megrohadtok, hacsak nem kap el a vihar.
Lehet mondtam multkor, de nekem legjobban a vihar hianyzik Morol. Az az igazi mennydorgos, felhoszakadasos, villamos, orkanos. :( Na megvolt a honvagy levezestese, csinalok egy kavet :D

SzZoole 2014.09.19. 14:47:54

@norvég kém [Hu/At]: Nem nagy,nekem tokeletes,a nagyobatt is meg mutattak,de az mar tul sok volt,mondtam,hogy koszi iPad minim mar van,Szerintem nem lesz annyira nep szeru.
most mennem kell,majd kesobb jovok.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.19. 14:50:22

@Hari Seldon 2:
Csodálkoztam volna ha neked tetszik.
:)))))))))))))
A bestokizott élethez ez nem passzol.

kardio1 2014.09.19. 14:52:02

@Zoole[uk]: Nem süsü, csak idealista ifjonc. A Süsü, az egy sàrkàny, nem tudtad? :) Es csak négy foga van (még, mert abbol is az egyik rossz), ùgyhogy szegény, mert nem telik fogorvosra neki :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.19. 14:54:43

@Mr Long (UK):
Ne reklámozd bazmeg még idejönnek....
Csitt.
Elég ha mi tudjuk amit tudunk.
:))))))))))))))

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 14:55:46

@házelőtthinta: Pont a szociális piacgazdaság intézménye csúszik lefelé, és szűnik meg szép lassan. Ez az EU egyetlen esélye. Ha nem így lesz, akkor nagyon nagy szegénység lesz az EU országaiban.

Herr Géza 2014.09.19. 14:56:50

@Zoole[uk]: Még szép, hogy a töltö ugyanaz, az hiányzott volna, hogy megint váltsanak.... Pont idegbaj volt, hogy a család összes össze-vissza telefonja elment egy mini USB-s töltövel, csak az Apple volt más, azon belül meg a 4-es iPhone és az iPad Air megint más... Most legalább a régi Apple-s töltö kikerül az "úticókmókból"...
A fejhallgatóval én is így vagyok, de nekem olyan ritkán kell, hogy azért nem ruházok be egy Bose-ba pl... Mindent a kocsiban hallgatok Bluetooth-on, vagy otthon az AV-n keresztül, ha kell, akkor annak a drótnélküli fejhallgatójával.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 14:57:14

@kardio1: Pontosan. Én is ugyanígy gondoltam, csak nem fejtettem ki részletesen, éppen ezért voltam kénytelen általánosítani.

Herr Géza 2014.09.19. 14:58:51

@norvég kém [Hu/At]: A 4,7 nem is sok, ha S3-ról váltasz rá, azt már megszoktam. Az Apple már az asszonyé volt...

qkuc 2014.09.19. 15:01:05

@Mr Long (UK): Akkor hozzánk jött az az idő, mert itt monszun van 3 hete és hideg, :D. Gondolkodom is azon, hogy veszek egy kenut. De nem ez az indoka, személyes motivációja van Kanadának, egyfajta kihívás. Azonban nem tárnám fel itt magam a nagyközönségnek, mert mondom, számomra fontosak, számotokra nem biztos, :). Ennek hosszú és unalmas története van, :D.

Én szerencsés vagyok, hogy nem a pénz miatt készülök elballagni és annyira a politika sem érint úgy, ahogy egy-két posztban olvastam régebben (csak a családi vállalkozás kapcsán gurul el a gyógyszerem, mostanában egyre többször ...)

qkuc 2014.09.19. 15:01:05

@Mr Long (UK): Küldjünk felhőket sok esővel, villámokkal? :D Végre ma már láttam azt a Napnak nevezett valamit, úgy egy hét konstans eső után. :D

No, megyek, folytatom a hagyományt és visszasüllyedek passzív olvasóba és információgyűjtőbe, :).

qkuc 2014.09.19. 15:01:05

@diggerdriver: Enyje no, mindenkinek rajongania kellene a Királyságért? Nem kéne szétkapni, mert nekem nem az a kitűzött cél ..., :).

Múltkor volt ugye a ki posztolhat/kommentlhet csörte, hát nem hoztátok meg a kedvem egyikhez sem, :D.

2014.09.19. 15:04:18

@Jani haverja: legnagyobb uzlet marinat nyitni a Med-en. UKben a hajo tarolas jo aron, egy 20 ft-os vitorlasnak havi £200. Es sok marina csak akkor engedi ott tarolni, ha van a hajora plussz 1 millioig biztositas, ha kart okozna a hajo a tobbi hajoban/marinaban.

Az olaszok nagy csoportban viszik a gorog marinakba tarolni a vitiket, mert sokkal olcsobb. Gondolom Albania meg annal is olcsobb es kozelebb van.
Persze a marina csak egy dolog, melle ki kell epiteni egy marha jol felszerelt hajos boltot, hajoszerelest kell tudni adni es a helyi falu/varosban jo programok/pubok kellenek. Kulonben az igazi penzes reteg nem viszi oda a hajot.

Meg persze, ha Albania nem kezdi el rendesen osszekotni fapados es normal es egyeb jaratokkal Londont, Parizst, Zurichet, stb, akkor az igazan penzes reteg nem fog menni. Marad a csoro, jobb esetben also kozep olasz. Persze, ha ez nekik jo, akkor hajra

blackhairlady 2014.09.19. 15:09:35

A Chucky Cheese jo hely, ott tartottuk a legkisebbem szulinapjat miutan kikoltoztunk.
Egyebkent mintha az USArol irtal volna, (illetve az en varosomrol, mert mast nem nagyon ismerek meg itt), a meretek, ahelyek, az uzletek.
Varom amasodik reszt is, mi sul ki belole:) Kedvelem a bator embereket, csaladdal, gyerekekkel mar nem annyira lehet igy kalandozni, ezert marad csak a kalandorozo magyarok elmenyeinek olvasasa:)
Jo vot na, nekem teccet:)

blackhairlady 2014.09.19. 15:10:32

@Morgo1229: En is szivesen olvasnek rola, nem lehetett egy kellemes elmeny.

Hari Seldon 2 2014.09.19. 15:11:16

@diggerdriver:
Tudom, te szuper laza vagy hozzám képest.
De nem hiszem, hogy odáig mennél a lazaságban, hogy egyik nap gondolsz egyet, Kanadában van az egyik barátod, hónod alá kapod a markológépet, aztán irány Toronto (biztos ott is jókat lehet ásni).
Aztán elunod, és pár hónap múlva már a Földközi tenger partján ásod a gödröt.

blackhairlady 2014.09.19. 15:13:19

@firg_firg: Szerintem nem olyan egyszeru Kanadabn maradni azert jott haza.

kardio1 2014.09.19. 15:13:57

@Jani haverja: Nocsak, nocsak, mik vannak ! Egyetértünk? :))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.19. 15:14:52

@qkuc:
Mindenképp.
Az idöjàràsra való hivatkozásnál mindenképp.

Mr Long 2014.09.19. 15:15:00

@Hari Seldon 2: pedig mekkora lenne, amikor a feladott poggyaszba bele akarja szamoltatni a markolot :D

Mr Long 2014.09.19. 15:17:03

@qkuc: Tenyleg orulnek neki! Havi ketto igazan jol esne. Lehetoleg egy ejjel, mert akkor jol alszok, egy meg nappal, mert szeretnem nezni az irodabol.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.19. 15:23:33

@blackhair-lady:
Inkább a csodájára jár.
:)))))))))))))))))))

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 15:26:20

@Mr Long (UK): Olyan itt egész évben van, éppen olyan eséllyel január közepén mondjuk, mint augusztusban :) Fene tudja, én viszont nem túlzottan szeretem a vihart, bár szép fényképeket lehet csinálni (ahogy volt az utolsó posztomban), de akkor sem :)

blackhairlady 2014.09.19. 15:27:36

@Zoole[uk]: Szegeny, nem irigylem az elmenyert.
Velunk rendesek voltak a bevandorlasiban, meg mosolyogtak is, csak az ujjlenyomatot vettek le szazadszorra is (bar ez olyan tintas valtozat volt0, es minden jot kivantak a jovobeni ittartozkodashoz. A csomagot utana vettuk fel, ugyhogy azt nem igen tudtak volna atnezni. Az viszont igaz, hogy nekunk minden pairunk elore megvolt, nem itt kint inteztuk hanem mar otthon mgayrorszagrol.

blackhairlady 2014.09.19. 15:28:11

@diggerdriver: :DDD Olyankor neked mutogatja, azert tudod?:))))

blackhairlady 2014.09.19. 15:35:49

@tanato: Bizony, nagyon sok szakmaban egy 70 eves mar nem tud teljesiteni, meg ha szerete is dolgozni.
A fiatalok tobbsege meg tenyleg nem foglalkozik a nyugdijas idokkel, orulnek ha feketen tobbet kapnak, nem igazan tudatosult bennuk, hogy a levonas a nyugdijuk (optimista esetben pr=ersze).
Es persze tisztelet a kivetelnek.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 15:41:01

@charlieharper: Tudom, hogy nagy üzlet jelenleg aránylag olcsó helyen yachtkikötőt csinálni, meg az albánok is tudják, ezért épülnek szépen sorban itt is. A Horvát Idengenforgalmi Hivatal szabályosan be van tojva Albániától, részben kikötő ügyben is.

Orikum pl. ott van Vlora mellett, nagyon jó helyen. Vlora meg egy hatalmas tengerparti üdülőhely, mindenki igényét kielégíti, kivéve aki csendre vágyik :) Épülnek is most a repülőterek fapadosoknak Vlorában is Sarandában is. (Durres-ba nem kell, mert a tiranai reptér Tirana és Durres között van nagyjából.)

Egyébként reptér nélkül is könnyen megközelíthető az olaszoknak Vlora pl, mert napi több kompjárat van Olaszországba, meg vissza. Durres is ugyanez.
Sarandából meg van komp Korfura, oda meg most is kismillió fapados megy mindenhova, legalábbis szezonban. Saranda-Korfu távolság meg szárnyashajóval 40 perc, de ebbe már a be-kiszállás is benne van.Szóval van ide közlekedés, csak egyelőre pont Magyarországról nem sok, meg pl. az UK-ból nem sok, bár pl. Korfura baromi könnyen és olcsón el lehet jutni az UK-ból.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 15:43:31

@kardio1: Én a saját nézeteimet írom le mindig. Ez a halmaz néha találkozik a Tiéddel (is) :)

nyuszigonosz 2014.09.19. 15:47:13

@Jani haverja: Na: szóval Németországba nagyon sok albán jön Albániából menedéket kérni. Végtelenül sok.
És ma végre azt döntötték a német politikusok, hogy bizonyos országokból jövöknek már nem kellene menedékjogot adni, mert biztonságos országból jönnek, A "terítéken" ma: 4 Jugoszláv utódállam volt és Albánia.
A volt Jugoszláv utódállamokból már nem lesz menedékjog kérelem elfogadás.
DE: Albániából meg igen. Sajnos, mert jönnek és jönnek. :-(

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 16:06:34

@nyuszigonosz(D): Nem Koszovó volt az? Merthogy onnan tényleg nagyon sok a menedékkérő most is. Aztán lehet, hogy albánok is mennek, nem tudom, én csak azt tudom, hogy megfordult Albániában a ki/be vándorlás iránya, azaz többen jönnek haza, mint ahányan mennek. Persze természetesen az is igaz lehet, hogy Németországban ez nem így van, mert összességében többen mennek, mint amennyien hazajönnek, mégis csak Németország az egyik legfejlettebb ország az EU-ban. Olaszországból, meg Görögországból már fél Albánia hazajött, valószínűleg az dobja meg a statisztikát. Itt az egyik szomszédom egy Görögországból hazajött komplett család (apa-anya 3 gyerek), a másik szomszédban meg van egy 30 év körüli srác, Olaszországból jött haza.

De azt egyébként nem nagyon értem, hogy - ha ez tényleg igaz, és nem Koszovóról van szó - akkor miért adnak albánnak menedékjogot Németországban. Mondjuk Réka írta egyszer, hogy Svédországban előadják a vérbosszús mesét, a svédek meg csontra beveszik. Lehet, hogy a németek is? Ha nem olvastad volna azt a párbeszédünket Rékával, röviden annyi, hogy itt tényleg van vérbosszú intézménye egyes helyeken. Csak azt nem teszi hozzá senki, hogy mindez a lakosság kb. 1%-át érinti, és kizárólag a katolikusokat (azok egy kis részét, de eleve a katolikusok aránya itt kb. 10 %). De az egyszeri albán, aki Svédországba akar menni, mert jól akar keresni, az simán előadja, hogy őt fenyegeti a vérbosszú, a svéd hivatalnok meg nem tud utána járni, hogy nem.

Azért írtam, hogy lehet, hogy összekeverted Koszovóval, vagy a német sajtó keverte össze Albániát Koszovóval, mert elég nehezen tudom elképzelni azt, hogy egy albán simán teljesen vízummentesen legálisan beutazik Németországba, és ott meg menedékjogot kér (hacsak nem a vérbosszúra hivatkozik, mint Svédországban Réka példájánál). Mert egyébként mi a túróra kérne menedékjogot? Itt nem bántja az égvilágon senki, itt még olyan sincsen, hogy lehetne hivatkozni olyanra, mint anno a magyar cigányoknak Kanadában, mert egyetlen atrocitás nem ér senkit sem származás, vagy vallás miatt. Épp ezért látogat ide holnap a Pápa, elsőként az összes európai ország közül, mert ezzel demonstrálja, hogy lám, milyen jól megférnek ebben az országban a különböző vallások.

Szóval nem tudom.

blackhairlady 2014.09.19. 16:11:23

@norvég kém [Hu/At]: Nekunk is wifis tv-n van, bar nem Almas. "Imadom" amikor a lanyom ott jutyubozik es reng a haz:(
Viszont a kepernyoje valami fenomenalis, olyan mintha minde 3D-ben lenne.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 16:17:38

@nyuszigonosz(D): Kiegészítés: Jelenleg egy albán (albániai albán, és nem koszovói!!!) 180 naponta 90 napot tartózkodhat mindenféle vízum nélkül az az EU-ban, tehát Németországban is, simán az útlevelével. Ezért nem nagyon értem ezt a menedékjogos dolgot, ha tényleg nem Koszovót keverte össze a német sajtó Albániával.

Hozzáteszem Németországban nagyon kevés albán él, a túlnyomó többség ott koszovói.

blackhairlady 2014.09.19. 16:26:57

@Mr Long (UK): 3 napja ez megy nalunk. Mennydorgos, villamlos, zuhogos. Tegnap ugy megijedtem vezetes kozben az autopalyan, hogy majdnem elengedtem a kormanyt. Szerintem a szomszed autoba csapott bele a villam, olyan kozelinek latszott, mindjart utana a mennydorges.
Ma meg a szomszedom Corvettje bemondta az unalmast, mar nem tudott a kocsifelhajtora felallni, mert a motor beazott, az uton fel meteres viz van. Hianyzott az eso, de nem ennyire:(

nyuszigonosz 2014.09.19. 16:31:01

@Jani haverja: Nem keverem Albániát Koszovóval. Egyátalán nem. A sajtó sem és a politikusok sem.

Koszovó az Koszovó a volt Jugoszlávia mai ( egyik) utódállama. Albánia meg Albánia. Nincs mit keverni ezen.

Csak ebben az évben, szóval 2014 januárjától augusztus elejéig 5 257 menedékjogkérelem van Albániából. Különbözö politikai okokból.

blackhairlady 2014.09.19. 16:31:39

@qkuc: Ugye nem felenk kuldtel meg tobb esot? Kb ez is az a monszun fajta:( Meg csak 3 napja tart, de mar nagyon unom:(
Nem is koltozok UK-be:))))))))))

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.09.19. 16:32:48

@nyuszigonosz(D):

Nem úgy volt hogy települnek vissza Albániába mert virágzik az ország? Jani szerintem nem az átlagos albán melóst testesíti meg ott. Zsíros vállalkozónak Budapesten is király az élet. Az egyszerű melósnak kevésbé.

qkuc 2014.09.19. 16:32:49

@Mr Long (UK): Rajtam nem múlik, majd arrafelé fújom a frontokat, :D. Megint puruttya időt jósolnak jövő héttől, ideje lesz begyújtani, :/.

kardio1 2014.09.19. 16:40:18

@Jani haverja: Ezzel mindenki igy van ezen a blogon: a sajàt nézeteit irja le. Miért irnà màsét? :)
Màsfelôl azon nem csodàlkozom, hogy Görögorszàgbol meg Olaszorszàgbol (fôleg, ha a déli felébôl) hazamennek az albànok. Ott màr a helyieknek sem igen van munka.

kardio1 2014.09.19. 16:44:13

@nyuszigonosz(D): Szerintem meg Te és a német média keveritek Albàniàt Koszovoval. Ez utobbiban élnek a csùnya, simlis, szegény vagy üldözött albàn anyanyelvûek, az elôzôben pedig a jok, becsületesek, szabadok és tehetôsek. : D

nyuszigonosz 2014.09.19. 16:44:15

@házelőtthinta: Hát innen az megy vissza, akinek nem fogadják el a menedékjog kérelmét. Franciaországban is nagyon sok Albániából odaérkezett albán állampolgár kért éveken át menedékjogot és kapták is, míg Franciaországnak egyszercsak elege volt és kinyilvánították Albániát is, mint Koszovót, Montenegrót, Macedóniát és Bosznia-Hercegovinát biztonságosnak, hogy már ott ne kérhessenek menedékjogot.
Ma Németország döntött végre: Koszovó, Montenegró, Macedónia és Bosznia-Hercegovina biztonságosnak lett nyilvánítva, ellenben Albániával.

Én elhiszem, hogy Albánia szép, meg van tenger, meg kellemes klíma, meg hegyek, meg azt is, hogy vannak akik szeretnek ott élni.
De ez is hozzátartozik a valósághoz.

kardio1 2014.09.19. 16:47:15

@nyuszigonosz(D): Ez vicc volt, tettem is a végére smiley-t!

Mr Long 2014.09.19. 16:48:49

@qkuc: itt nyitott (igaz csak resnyire) ablaknal alszunk, mert a nyari takaro alatt is izzadok. :DDDDDD

TilosazA (UK) 2014.09.19. 16:51:37

@Mr Long (UK): És találkoztál mostanában pókkal a lakásban? Felénk akkorák másznak be, mint a tenyerem. Cukik.
Nem is nagyon merek ajtót, ablakot nyitni...

nyuszigonosz 2014.09.19. 16:53:18

@kardio1: Tudom, láttam. :-) Csak hamarabb elküdtem a választ, mint akartam. :-)

Mr Long 2014.09.19. 16:53:52

@TilosazA (UK): Pont delutan szensegeltem kollegamnak, hogy tavaly nem volt semmi, de iden szept elseje ota majdnem minen nap latok egyet. A kisebbek nem zavarnak, elvannak a sarokba, de azert vannak combosak is rendesen!

Golf2 2014.09.19. 16:54:36

@VPBA: A Pápa diktatúrákba is el szokott látogatni.Nem állítottam hanem kérdeztem hogy van e még,mivel elég rossz hírű ország volt évtizedekig.Törvényen kivüli,lásd lopott kocsik végállomása,kábítószer kereskedők otthona.Most hirtelen megjavultak az emberek ott?

qkuc 2014.09.19. 16:54:48

@blackhair-lady: :))))) Mr Long felé küldtem, bár pontosan nem tudom merre kell az Egyesült Királyságon belül,:D.

Tehát azt hiszem nem fenyeget a veszély, bár bevallom rendszeres poszt/kommentolvasás ellenére nem tároltam le a memóriámban pontosan ki merre él a világban, :).

2014.09.19. 16:57:10

@házelőtthinta:

Kezded kicsit latvanyosan tultolni ezt a melos dolgot. Es a NYT es hasonlo hivatkazosaiddal, meg neha-neha megvillantott tudasoddal ez kezd kicsit hiteltelen lenni, szerintem. Gondoltam csaxolok...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 16:58:24

@nyuszigonosz(D): Az szép. És meg is adják politikai okokból???
Mikor Albánia a Nyugat-Balkán legstabilabb demokráciájú állama???
(Mármint Szerbia, Koszovó, Montenegro, Makedonia, és Albánia közül.)

És ezt nem én mondom (én csak felületesen ismerem a többi országot), hanem az EU, meg többek között Németország!!!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 16:59:45

@házelőtthinta: Leírtam már: Jelenleg többen települnek vissza Albániába, mint ahányan elmennek innen. Ez tény. Pont.

2014.09.19. 17:00:34

@nyuszigonosz(D):

Szerintem meg kevered. :D Miert menekulne barki egy olyan magasan fejlett demokraciabol, ahol a hegyek kozt egesz falvak elnek a drogbol, es a hatosag meg a kozelukbe sem mer menni. Es mindez Europaban, de nem Afrikaban vagy Del-Amerikaban...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 17:09:38

@Golf2: Feleségem helyett válaszolok most.

Tudod az úgy van, hogy minden háború, vagy polgárháború kitermeli a bűnözőket, aztán szépen elhalkul a dolog. Én még emlékszem a szerb bűnözőkre Magyarországon anno, egyik jeles képviselőjük pl. Magda Marinko volt. Most miért nem ad hírt a magyar média a szerb bűnözőkről minden nap? Azért, mert nagyon kevesen vannak. Pedig voltak rengetegen. Ja, hogy az a szerb-horvát, meg a szerb-bosnyák háború után volt közvetlenül? Igen.

Albánia elég zűrösen váltott rendszert 1992-ben, és tetejében 1997-ben még egy polgárháború-féle is kirobbant. Akkoriban ugyanez történt itt is sok emberrel. Koszovó jóval később függetlenedett, azt se simán ugye, éppen ezért jelenleg jóval több koszovói bűnöző van Európában, mint albán. Majd ők is megnormálisodnak.

Ez a "megnormálisodás" úgy szokott bekövetkezni, hogy egy részüket lecsukják, egy részük meghal, egy részük meg jó útra tér.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 17:18:58

@norvég kém [Hu/At]:
1./ Nem élnek komplett falvak a drogból, csak egyetlen kommuna (Lazarat).
2./ Az a drog, amit ott termelnek, Hollandiában és Svájcban teljesen LEGÁLIS mindez NYUGAT-EURÓPÁBAN! Hogy is van ez???

Majd ha Ausztriában, meg Németországban is legális lesz a marihónalja, akkor a lazarati tisztességes őstermelővé válik, vagy pedig elkezd krumplit termeszteni, mert esetleg az jobban megéri.

Mr Long 2014.09.19. 17:23:11

@Jani haverja: Az igaz, hogy albaniaban olyan a kozbiztonsag, mint Kolumbiaban? :DDDDDDDDDDDDDDD

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 17:24:33

@norvég kém [Hu/At]: Még egy kiegészítés: Németországban is, meg Ausztriában is lakosságszámra vetítve jóval több a drogos, mint Albániában, többszöröse mindkét országban. Hogy is van ez???

2014.09.19. 17:24:56

@Jani haverja:

Eddig nem igen akartam belefolyni ebbe a temaba, es a jovoben sem fogok, de kezdesz igen nevetseges lenni ezzel az Albania-maniaddal. Elhiszem, hogy nem rossz hely, de azert annak megvan a maga diszkret baja, amikor Albaniabol szidod a magyar demokraciat es gazdasagot, arrol nem is beszelve, amikor a nyugat-europai orszagokra szol be neha egy-egy csiposet. En eleinte meg egyet is ertettem veled dolgokban, a posztod is tetszett anno, de mondtanaban a szamomra mar kezd komedianak tunni, amit nyomsz. Bocs.

2014.09.19. 17:27:17

@Jani haverja:

Az a legnagyobb gond a te "tenyeiddel" es "statisztikaiddal", hogy ritkan teszel mogejuk hiteles forrasokat...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 17:28:33

@Mr Long (UK): Itt jobb a közbiztonság, mint Magyarországon. Sehol Magyarországon nem merném nyitva hagyni a kocsimat kulccsal benne, és főleg nem Budapesten. Itt Tiranában meg rendszeresen megteszem (nem mindenhol).
Az előző ház, ahol laktunk, másfél évig nem volt bezárva. Akkor sem, amikor átmentünk Makedoniába kirándulni.

UK, vagy azon belül London közbiztonságáról nem tudok személyes tapasztalatot, azt tudom, hogy vannak zűrös részek.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 17:29:11

@norvég kém [Hu/At]: Te beszélsz??? Hol vannak a hiteles forrásaid NEKED???

2014.09.19. 17:30:27

@Jani haverja:

Na, de tenyleg befejeztem, oszinten kivanom, hogy elj boldogan Albaniaban, ha csak fele igaz annak, mit irsz, akkor sem feletlenul rossz hely, ha valaki szereti a Balkant. Es ezt abszolut nem pejorativ ertelemben mondtam, meg mialott felreertened. En azert inkabb maradok a hanyatlo nyugat hive...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 17:30:31

@norvég kém [Hu/At]: Én csak válaszolok, és tényeket szoktam írni. Te viszont azt írtad, hogy komplett falvak élnek drogból, ami nagyon messze van a valóságtól.

Hari Seldon 2 2014.09.19. 17:36:03

@norvég kém [Hu/At]:

Szerintem Jani haverja előbb utóbb kiérdemli az "Albán Tisztikeresztet Babérkoszorúval ékesítve" legfelsőbb albán állami kitüntetést. - Annyit tesz itt nálunk a blogon Albánia népszerűsítésért.
:-)
Egyébként bírom a haverunkat, főleg azért mert nagyon lelkes.
(és sok dologban nagyon hasonlít a világnézetünk, de ez ebből a szempontból mellékes)

2014.09.19. 17:36:32

@Jani haverja:

"Németországban is, meg Ausztriában is lakosságszámra vetítve jóval több a drogos, mint Albániában, többszöröse mindkét országban."

"tényeket szoktam írni"

ennek a tenynek a forrasara azert kivancsi lennek...

2014.09.19. 17:42:02

@Hari Seldon 2:

Nekem sincs vele kulonosebb bajom, csak neha mar kezd nagyon faraszto lenni, kicsit olyan, mint a Hinta a melos szovegevel. Valaki ir az almarol egy posztot, akkor 2 dolgot a kommentekbol biztosan megtudhatunk: hogy Albaniaban teremnek a legszebb almak es az alban gazdasag szerves resze az almatermesztes, valamint hogy az almaszedo melosnak is szar sorsa van, es abbol sem lehet megelni nyugaton, hogy almat szedsz. Es ez kezd kicsit faraszto lenni, de lehet, hogy csak en vagyok faradt mostanaban...

Hari Seldon 2 2014.09.19. 17:42:26

@norvég kém [Hu/At]:
Nézd, drogosok tényleg inkább ott vannak ahol van rá "fizetőképes" kereslet.
Azt pedig Jani haverja is elismeri, hogy fizetőképes kereslet inkább van nyugaton. - Természetesen azonnal hozzá kell tenni: Egyenlőre.

Golf2 2014.09.19. 17:45:49

@Jani haverja: Nyílt titok hogy már nagyon régóta az albán vagy koszovói albán és a török maffia ellenőrzi a kábszer piacot Németben is.

2014.09.19. 17:46:06

@Hari Seldon 2:

Ezt elviekben meg el is tudnam fogadni, abbol lett kicsit elegem, hogy ma kb. az otodik dologra jelenti ki, hogy "mert ez teny", de hogy ezt a tenyt mire alapozza, azt valahogy minden esetben jotekonyan elfelejti kozolni... De tenyleg lehet, hogy csak en vagyok ma igen nyugos, mert ma is estig dolgozom es a hetvegen is mindket nap dolgoznom kell...

nyuszigonosz 2014.09.19. 17:53:24

@Jani haverja: Igen, megkapják. És mar nagyon sokan megkapták az utóbbi évek alatt. Ez van.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 17:56:31

@norvég kém [Hu/At]: Ez egyáltalán nem így van. A saját albániás posztjaim kivételével SOHA nem hoztam fel Albániát magamtól. Mindig vagy kérdésre válaszoltam, vagy pedig valaki beszólására, feltételezésére, stb.

kardio1 2014.09.19. 17:56:40

@norvég kém [Hu/At]: +1
En eleinte kellemesen csalodtam Albàniàban, amikor Jani haverja posztjàt (-jait) olvastam, de ez az egyoldalù kép teljesen elrontja az albàn orszàgimàzs javitàsàra tett lépéseit. Minden orszàgrol lehet ùgy irni, hogy csak a pozitiv dolgokat emelem ki, amikor meg valaki negativ példàt hoz fel, azt felvilàgositom, hogy az nem ùgy van, ott nincs drogtermesztés (csak egy helyen), hogy ott nem loptak sosem autot (csak a nyugati biztositàsi csalàsban segitettek tudatlanul), hogy aki nyugat-europàban rossz hirét keltheti az albànsàgnak az mind koszovoi stb.
Szerintem is jo uton jàr Albània, ha végre fejlôdhet az Enver féle sötét diktatùra végeztével, de azért nem kellene bemesélni, hogy màr eljött a Kànaàn.

Jani haverja, ha azt szeretnéd, hogy mindannyian pozitivan viszonyuljunk ahhoz, amit Albània az utobbi idôben mutat, ezekt a dolgokat azért te is belàthadnàd.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 17:59:37

@Hari Seldon 2: Viszont itt - ha akarnál - fillérekért lehetne szerezni sok kiló marihónalját, meg hasist, tehát a reálkeresetekhez képest is jóval olcsóbban, mint Németországban, mégsem drogoznak sokan.

A tengerparton szezonban általában csak ott terjed "érdekes illat", ahol külföldi turisták vannak.

kardio1 2014.09.19. 18:01:36

@Jani haverja: Valoszinûleg a droghasznàlat elterjedtségéhez köze van, hogy milyen a vàsàrloerô. A drog elég dràga mindenütt, igy szegényebb orszàgokban kevesebben engedhetik meg maguknak. Szerintem...

2014.09.19. 18:01:43

@Jani haverja:

Koszonom, at fogom majd bongeszni oket, egyebkent is erdekel a tema.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 18:02:22

@Golf2: Ez igaz. És mindaddig igaz lesz, amíg nem legalizálják a marihónalját Németországban is. Az albán megtermeli Lazaratban, a koszovói átviszi a határokon, a török meg kiporciózza. Ez így van már nagyon régóta nagyjából. Még az Enver Hoxha idejében is ez volt.

kardio1 2014.09.19. 18:03:30

@Jani haverja: Megelôztél :) Mennyi is a drogok kiloja/grammja Albàniàban? Akaszd ki kövérmadarat, hogy ô milyen dràgàn jut hozzà :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 18:06:18

@kardio1: Én nem írtam csak és kizárólag jó dolgokat Albániáról. Lásd pl. az előző hozzászólásomat. Viszont a hamis állításokat megcáfolom, pl. azt, hogy komplett falvak élnek drogból. Meg azt is pl., hogy olyan a közbiztonság, mint Kolumbiában. Vagy éppen azt, hogy ez az ország az autótolvajok hazája. És még folytathatnám. Merthogy ezek nem igazak.

2014.09.19. 18:07:07

@kardio1:

Meg kozte van ahhoz, hogy mennyire merheto fel realisan az adott orszagban a helyzet. Ez pedig nagyban fugg pl. a kormany es a statisztika viszonyatol (pl. hogy mennyire hamisitjak a statisztikakat), az adott orszag szocialis halozatanak a fejlettsegetol, a kulonbozo preventiv tevekenyseget folytato civil szerzetek mennyire vannak jelen, es egyaltalan, mennyire kriminalizalt a tema. Mert ahol a drogfogyasztas kriminalizalva van, ott pl. nyilvanvaloan sokkal kevesebb hivatalosan a drogfogyaszto, mint ott, ahol nincs szigoru buntetes. Ezert nincsenek pl. hasznalhato statisztikak a magyar droghelyzetrol sem, mert a magyar kormany is statisztikailag akarja felszamolni a problamet, nem erdekli, hogy tenylegesen mekkora, a lenyeg, hogy ne latszodjon.

kardio1 2014.09.19. 18:09:49

@Jani haverja: Ezt talàltam az àltalad linkelt oldalon Magyarorszàgnàl:
"Nigerian- and Albanian-led criminal groups play a central role in the import, smuggling and distribution of cocaine in Hungary
"Tudo, azt mondod, ezek koszovoiak. De akkor miért szerepel az, hogy albànok? Ilyenkor nem azt szoktàk megkérdezni, milyen nyelven beszélnek, hanem, hogy honna jöttek. Vagy a koszovoiak magukat albànnak tartjàk és csak az albànok nem tekintik ôket annak?

Hari Seldon 2 2014.09.19. 18:10:10

@norvég kém [Hu/At]: @kardio1: @Jani haverja:

Látom nektek sem igen jött be a poszt, hogy megint eltérültünk.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.19. 18:10:13

@Hari Seldon 2:
Egyetértek.
Engem sem zavar söt szivesen olvasom.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 18:14:00

@kardio1: Őszintén szólva soha nem néztem utána, mert engem speciel nem érdekel. :) Még drogos ismerőseim sincsenek, akiktől meg tudnám kérdezni. :) Sőt! Nappal legalábbis nem lehet szemmel láthatóan bedrogozott embert látni, egyszer pár éve Sarandában láttam egyet, de az is angol turista volt. Azért tudom, mert éppen igazoltatták a rendőrök a parti sétányon, mert az illető eléggé kivolt, és brit útlevéllel igazolta magát, pont ott mentünk el mellette, meg angolul próbált értekezni a rendőrökkel.
Internetes írásokat olvastam, hogy tengerparton fillérekért (legalább tizedáron, vagy olcsóbban) jutottak hozzá idelátogató külföldiek. A két holland gyerek, aki meg valami szamárösvényen a hegyek között kikerülte a rendőrkordont, az meg ingyen kapott Lazaratban :)

2014.09.19. 18:15:06

@Hari Seldon 2:

Nekem bejott, de nem igen tudok mit hozzafuzni, a szerzohoz lettek volna kerdeseim, ha megjelent volna, de nem tette. A poszthoz meg csak a szokasosat tudnam irni, hogy tetszett, tok jo, sok sikert a tovabbiakban es varom folytatast... Ezeket meg leirtak elottem egy csomoan, szoval nem ereztem szukseget ujra leirni.

(Basszus, lehet, hogy ma tenyleg extra-antiszoc vagyok??? :O)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.19. 18:16:34

@Hari Seldon 2:
Jó poszt.
Jó poszthoz kevés a kommentár.
Jaa meg nincs gumicsont.
Nem írta hogy pálinkázott a játszótéren.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 18:21:06

@kardio1: A koszovóiak magukat albánnak tartják, és azok is. Viszont nem sqiptar-ok, hanem kosovar-ok. De mivel egész Európa az albán nevet akasztotta rájuk (egyébként tévesen), ezért ha egy koszovóit megkérdezel, hogy ki, akkor azt fogja neked mondani, hogy albán, és az is. Ha albánul kérdezed tőle, akkor azt fogja mondani, hogy kosovar. Ha egy más nyelven mondaná, hogy koszovói, akkor az nem fedné (más nyelven) a valóságot, mert az csak a származási országról szól, és nem a nemzetiségéről, mert más nyelven az, hogy "koszovói" az azt jelenti, hogy Koszovóból jött. Albán nyelven viszont a "kosovar" szót nem használják például a koszovóban élő szerbre, mert az nem kosovar, hanem serbian, akkor is, ha Koszovóban született, és most is ott él.

Kicsit bonyolult, de így tudtam elmagyarázni.

kardio1 2014.09.19. 18:34:54

@Jani haverja: Megnéztem az àltalad linkelt oldalon. Albàniàban a 4%-s marijuana 4-8€/5 gr, a 20%-os kokain 50-70€/gr, a 2%-os heroin 21-25€/gr volt 2010-ben. Frissebb adat nincs. Magyarorszàgon vagy Nyugat-Europaban az àr nem volt leirva. Albàniàban 2010-ben 711 drog miatti eljàràs indult, ebbôl 21 érintett külföldieket. 2011-ben 1000 feletti eljàràs indult, itt a külföldiek arànya nem szerepelt. Magyarorszàgon 5000 körüli esetszàm volt 2011-ben, Németorszàgban 230000. A franciàknàl csak éngyszer annyi kannabisültetvényt szàmoltak fel 2011-ben, mint a huszadakkora Albàniàban.
Erdekes adattàrat linkeltél be, na.
Nem tudom, hogy ezek az àrak egy àtlag albànnak magasak-e, vagy azok voltak-e 2010-ben.

blackhairlady 2014.09.19. 18:35:32

@qkuc: Houston:) Es meg mindig szakad:( Bar hideg az nincs, 80F meg nem rossz.

kardio1 2014.09.19. 18:38:14

@Jani haverja: Ha hivatalos szerv kérdezi tôled, ki vagy, akkor nem a nemzetiségi hovatartozàsod érdekli, hanem az àllam, ahol élsz.
Nekem ez a megkülönböztetés elég fura. Mintha mesterséges lenne.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 18:38:59

@kardio1: Még egy kiegészítés, csak hogy még bonyolultabb legyen a dolog. Makedoniában és Görögországban is élnek albánok (olyanok, akiknek a családjuk évszázadok óta ott él).
Makedoniaban 3 féle albán él: kosovar, shqiptar, és olyan makedon, akinek az anyanyelve albán :)
Görögország északi részén meg a çamerian-ok (ejtsd: csámerian) élnek, akik se nem kosovar-ok, se nem shqiptar-ok, de még nem is albán anyanyelvű makedonok :) De ott is van ott született shqiptar is (mármint olyan, akinek a családja évszázadok óta ott él), csak kevés. :)

Szóval ez nagyon nem egyszerű...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 18:40:51

@kardio1: Nem mesterséges megkülönböztetés. Különböző illír és trák törzsek leszármazottai. Tetejében a történelem is nagyjából elválasztotta őket nagyon sokszor és sokáig.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 18:46:45

@kardio1: Drogárakhoz sajnos, vagy szerencsére baromira nem értek.

Az ültetvények felszámolása (mármint a mennyiség) viszont egyáltalán nem lepett meg, örök harc ez, nem sok eredménnyel. Itt nagyon jó az éghajlat ehhez, Lazarat meg ideális, egyedi fekvésű hely, olyan, hogy a török 500 év alatt sem nagyon tudta elfoglalni.

M. Péter 2014.09.19. 18:52:46

@blackhair-lady: Eközben meg az Egyesült Királyságban az elmúlt 60 év legszárazabb szeptembere van, Angliában eddig 4mm csapadék esett, Walesben és Észak-Írorszában pedig csak 1mm.

kardio1 2014.09.19. 19:00:21

@Jani haverja: Ez olyan, mint amit pl. a szlovàkok vezettek be Trianon utàn: Mad'arsko a mai Magyarorszàg, Uhorsko a Trianon elôtti.
Nyelvileg mindenki albàn azok között, akiket emlitettél. Nyelvjàràs szeint meg a törésvonal tudtommal nem az albniai és a koszovoi albànok közt van, hanem Albàniàn belül.
Az alapjàn, amit elmagyaràztàl, ez olyan, mintha mondjuk a két német àllam nem 50 évig, hanem mondjuk 300 évig létezett volna egymàs mellett és most lennének kelet-német, meg nyugat-német öntudatù emberek.

kardio1 2014.09.19. 19:01:53

@Jani haverja: Franciaorszàgban azért nincsenek nyiltan üzemelô drogültetvények, amit a rendôrök se mernek bàntani, még Korzikàn se.

montroyal ( CAN qc) 2014.09.19. 19:02:51

@NIKI LAURA: meg nem olvastam csak annyi van espresso KV duplat is kerhetsz... talan nem all meg benne a kanal de van kis poharba ...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 19:20:43

@kardio1: Csakhogy ezt nem egy idegen nép, hanem maguk az albánok határozzák meg így.

Az albániai albánok, vagyis a shqiptar-ok, között IS van nyelvi és kulturális törésvonal. Vannak a tosk-ok és a gheg-ek. De ők mindketten shqiptar-ok. Annyi igaz, hogy a koszovói albán nyelv közelebb áll a gheg-hez (az északiakhoz), mint a tosk-hoz, de a gheg és a tosk közelebb van egymáshoz, mint a gheg és a koszovói.

Azért két német ha nehezen is, de megérti egymást. Két albán egyáltalán nem biztos. A barátom a családjával Himarában (Dél-Albánia) nyaralt pár éve. Összeismerkedtek egy Németországban élő és dolgozó koszovói családdal, akik szintén ott nyaraltak. A gyerekek hasonló korúak voltak, és nyelvi probléma sem volt, mert a haveromék svábok, és az egész család tud németül. Kitalálták, hogy közösen kibérelnek két vízibiciklit. A koszovói ember mondta, hogy majd ezt ő megoldja, majd ő kialkudja, hogy mivel egyszerre két vízibiciklit fognak kölcsönözni legyen egy kicsit olcsóbb az ár, elvégre ő itt majdnem otthon van. 10 perc múlva visszament a haveromékhoz, hogy "a hülye szoknyás nem tud albánul". A "szoknyás" itt a görögök csúfneve, de a vízibiciklis attól függetlenül, hogy görög származású volt (Himarában szinte mindenki az) anyanyelvként beszélt albánul, sőt görögül kevesebbet tudott (ez később derült ki) :) Csak ő tosk-ul beszélt, a koszovói meg kosovar-ul :) Aztán találtak egy németül is beszélő dél-albánt, és letisztázták a dolgot :)

Drogültetvények: Mit csinálna Franciaország mondjuk egy olyan hellyel, amelyik annyira el van zárva, mint Lazarat? Persze, a technika adja a megoldást: oda kell küldeni két vadászbombázót, és két perc alatt porig bombázni az egészet. Igen. A nőket és gyerekeket is???

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.19. 19:21:31

Kanadában igy sz.patják a magyarokat?Sima turistákat is?Bár a poszt-toló is az volt, nem? Más nációkat is?ennyi idejük van? Megannyi kérdés...
Azért ez elég durva...

És hol a többi ország a négyből?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.19. 19:23:38

@Zoole[uk]: Hehh, na még egy lapáttal ráteszel a posztra... Miért ekkora agyagedények ezek?Rosszabbak már, mint az usákiai officerek?

kardio1 2014.09.19. 19:26:02

@Jani haverja: Mit csinàlnànak a franciàk? Vsz a csendôrök nem hagynàk magukat lekenyerezni, mint albàn kollégàik. Ehhez nem kell bombàzokat oda küldeni. Ha mindenki tudja, hogy Lazaratban mi van, és a rendôrök mégsem lépnek, akkor az azt jelenti, hogy le vannak fizetve. Persze ez nem a mindenki àltal érzékelhetô korrupcio, mert Tiranàbol nem lehet odàig ellàtni :)

kardio1 2014.09.19. 19:27:38

@geegee: ez az agyagedény kifejezés nagyon kultùràlt, tetszik!

blackhairlady 2014.09.19. 19:30:38

@M. Péter: Hiaba, mar az idojaras sem a regi. Bezzeg a mi idonkben...:)
Egyebkent tenyleg elgondolkodtatoak ezek az idojarasi anomaliak.

kardio1 2014.09.19. 19:37:26

@blackhair-lady: Hàt ha màr nàlatok is esik, és hideg van szeptemberben, akkor tényleg valami nincs rendben. itt még jo az idô, meleg van :)

Muscari 2014.09.19. 19:39:12

@Dragonlady (now in Indonesia): kuldd be, lecci lecci lecci! Nagyon szeretnek olvasni ezekrol az orszagokrol, a bolodon sem vagy tul bobeszedu :-)

blackhairlady 2014.09.19. 19:41:43

@kardio1: Meleg van, 26-28 C (80F), csak ez a monszun szeru, napokig tarto esozes furcsa, szokatlan.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 19:42:23

@kardio1: Azt a falut éppen úgy nem lehet bevenni kézifegyverekkel meg hagyományos eszközökkel, mint egy csomó afgán falut sem. Vagy kiírtasz mindenkit, vagy nem veszed be.
Én voltam arra sokszor, mert Gjirokastrából akár a görög határ felé, akár Saranda felé mész, a főút egy része közös, és onnan van a lazarati leágazás. Le van zárva a mai napig is a rendőrség által. Ez egy zsákfalu, több út nincsen oda, ill. van egy földút is, de az is le van zárva.
Keress rá a gugli térképén, tényleg érdekes. Nem is az úton viszik ki onnan a drogot, hanem hátizsákkal majdnemhogy sziklamászó módszerrel, meg a "lopott szamár" módszerrel. Azt most kicsit hosszú lenne leírni, de ha akarod, akkor leírom. Kint meg valahol várakozik a (z általában) koszovói. Nem lehet mindenhova rendőrt állítani. Nagyon sokan lebuknak, de így is hatalmas mennyiség kerül ki onnan. Persze biztosan van olyan is, hogy megvesztegetnek rendőröket, ugye azt szokták mondani, hogy "ahol lószar van, ott veréb is van".

qkuc 2014.09.19. 19:53:32

@blackhair-lady: Floridában zuhogott minden áldott nap 4-től 5-ig, és este 8-9 körül, :D. De tényleg, menetrend szerint jött a vihar ömlő esővel. Előtte sem volt hideg, na de utána ..., :D. Nehezemre esett elhinni, hogy időnként vannak olyan fagyok, amik kárt tehetnek a narancs ültetvényekben.

Ú, jártál már a Johnson űrközpontban? :)

Mj.: nem meteorológus vagyok, sem esőszakértő, :D.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.19. 19:57:08

@kardio1: "Vagy ez is olyan régrôl ittmaradt relikvia volt, mint az amerikai tagàllamok egyes törvényei, amik 150 éve érvényben vannak, noha a vilàg màr megvàltozott?"

Na ezeken szoktam én is keményen röhögni és hülyeamerikai-zni, mikor olvasom, hogy pl Kentuckyban vasárnap délelőtt nem lehet kockás ingben kerítést festeni, kivéve ha a szomszéd is jelen van...Meg a hasonlovak...Ezeknek mi értelmük van?Van/volt olyan ember, aki ezeket komolyan vette? :-)))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.19. 20:01:51

@Jani haverja: "ezért tényleg rengetegen kishajókkal, vagyis inkább evezős csónakokkal próbálkoztak meg eljutni Görögországba, "
Ne haragudj, de épp nemrég néztem a Guglimapszon, hogy ott a Dél-Albán riviéra meg Korfu között jó ha van 150 méter, azt még a Waszlavik-féle madárúszásban is megteszem bármikor...
:-)))))))))))))
A hosszában átmenő hajókon is szerintem be kell húzni az utasoknak a vállukat, olyan keskeny a szoros... :DDD

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.19. 20:15:02

@norvég kém [Hu/At]: +218
Na végre már, hogy ilyet is ír valaki... :-))

Ráadásul ha még várok egy pár hónapot, fél évet, megvehetem 2/3-ad vagy fele áron...

SzZoole 2014.09.19. 20:20:37

@kardio1: mar hogyne ismernem Susut,gyerekkorom kedvenc meseje volt:)))
Doki es Te tudtad,hogy Joshi Bharat volt Susu farka?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 20:24:00

@geegee: Az 4 km és 800 m elvileg, legalábbis én úgy hallottam (nem mértem le:)). Viszont ott nem lehetett átjutni, mert mindig volt ott minimum két görög őrhajó (parti őrség). Azok meg először figyelmeztettek, utána meg esetleg lőttek is...

Ludas* 2014.09.19. 20:39:37

@Jani haverja:
:-)
Egy régebbi ügy jutott az eszembe, Albánok Nagy Barátja!
Emlékszel még a Fenyő gyilkosságra?
Egy szerencsétlen albánt vegzáltak, évekig itt volt előzetesben, de ha jól tudom nem tudtak semmit rábizonyítani.
Kíváncsi lennék, hogy mi lett vele. Kapott e jókora kárpótlást, az elfecsérelt évekért!
Tudom, hogy nem a tárgyhoz tartozik, bocsi érte!

SzZoole 2014.09.19. 20:39:58

@geegee: Nem akartam ra tenni meg egy lapatal,egyebkent megertem a canadai financokat,a "rezboruek"ott is keltik kis hazank hirnevet:(

montroyal ( CAN qc) 2014.09.19. 20:40:50

@geegee: hala a roma aradatnak akik ugye magyarok , tehat a magyarok akik szivattak a canadai budgetet ... ezert vannak nagyon szigoru uj torvenyek 2012 tol ... egyebkent itt is szuroproba szeruen csinaljak nem mindenkivel csak aki gyanus , hogy nemigazan turistanak jott...
es erre nem vonatkozik a romai jog, azt mondjak illegalisnak jottel es neked kell bizonyitani hogy nem ..

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 20:51:32

@Ludas*: Bocsánatot ne kérj, mert maga Albánia sem a tárgyhoz tartozik, ha a poszt témáját nézzük... :)

Egyébként fogalmam sincsen, hogy mi lett az illetővel. Nem hallottam róla sem még Magyarországon, sem itt. Mondjuk olyan nagyon nem is érdeklődtem ezügyben.

Sütemény1975 2014.09.19. 20:52:04

@M. Péter: ma magara talalt az angol idojaras, legalabbis ipswich kornyeken. olyan zuhi szakadt rank az uton, 2 masodperc alatt, hogy alig gyoztem elozni a lelassulo szemelyautosokat :)

SzZoole 2014.09.19. 20:55:31

@Ludas*: a Fenyo gyilkossghoz Jozef Rohac neve kotheto aki Slovak volt es koszovoi es horvat kapcsolatai voltak.
Egyebkent az Aranykez utcai mely garazs kijaratanak a baloldalan levo kavezo felrobbantasa is az O nevehez kotheto ahol Boros Tomi volt az aldozat.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 21:08:03

@diggerdriver: Na, akkor ez is koszovói volt. Ismeretlen is volt a vezetékneve először a címben, nagyon sok albán családnevet ismerek, de Nijazi névről még nem hallottam itt. Aztán írják is, hogy jugoszláv állampolgár (volt akkor), azaz koszovói.

i got my (törölt) 2014.09.19. 21:31:51

"I'm actually a little bit Czechoslovakian - that's kinda' Russia"

Meet The Homeless Man Who Survives By Going Home With Women And Looking Good
elitedaily.com/news/world/cardboard-star-meet-millennial-homeless-man-survives-picking-women-every-night-week-video/754950/

2014.09.19. 21:34:44

@rezsöatya: Nagyon durva, nem lehetsz egy hétköznapi figura.

Amúgy csak azért kérdeztem, mert hogy van ugye nálunk egy idős favágó itt a blogon, aki azt mondja, hogy ő már idős ahhoz, hogy váltson. Pedig itt vagy te az élő ellenpélda.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.19. 21:38:06

@Mr Long (UK): Haha, ezen már én is agyaltam. :-))
Marhára szeretnék szép villámfotót csinálni, itt meg évente vagy egyszer egy pár, azok is lehet, hogy csak a fotósok... :D
Odahaza meg permanens 2 hónap...Na persze az a rohadék özönvíz nem hiányzik, ami párosul mellé, pont kb egy hete is ugye, úszik gondolom minden azóta is.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.19. 21:43:36

@charlieharper: Már múltkor is akartam kérdezni, mi az a viti?

i got my (törölt) 2014.09.19. 22:02:37

@Philosoraptor: ahogy öregszenek az emberek egyre nagyobbá válik köztük a különbség, egyre látványosabb a választott világnézetük és hozzáállásuk eredménye.

i got my (törölt) 2014.09.19. 22:02:38

@norvég kém [Hu/At]:
ezt már többen írták, alig hiszek a szememnek. tényleg túl okosnak találjátok? hiszen még azt se képes megérteni, mi az a relatív szegénység (hogy csak egy mai példát említsek). de máskor is írt olyan bődületes butaságokat, amik elég nyilvánvalóvá tették, hogy nem egy thinktank.

@Cascabel: : na, ha ezt olvassak a kanadaiak, akkor ezzel örökre kiírtad magad a szemükben a kultúremberek közül. ;)

2014.09.19. 22:22:23

@geegee: Nem tudom mi van Kanadaban, de mikor en eloszor Angliaba mentem az EU csatlakozas elott, engem meg jobban 'szetszedtek' mint a posztolot. Tobbek kozott tudorontgent is csinaltak rolam Heathrow-n. Az amerikaiak is kivalasztottak 'special security screening'-re sok evvel ezelott, de az semmi volt az angolokhoz kepest. Gondolom (bal)szerencse kerdese is. Engem majdnem mindig kivalasztanak ilyen biztonsagi ellenorzesekre, pl. par eve mikor elkezdtek Heathrow-n hasznalni a full body scanner-eket, rajtam rogton kiprobaltak, pedig akkor mar brit utlevelem volt szoval allampolgarsagra se lehet fogni. Vannak ilyen gyanus elemek mint en :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.19. 22:28:29

@Jani haverja: Ezexerint hagyják termeszteni a hónaljat, csak a kihozatalt akadályozzák?Ha valaki be akar menni, betépni, majd ismét józanul kijönni, azt lehet?Mint valami szanatóriumba? :-)))
Érdekes dolgok ezek...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.19. 22:32:09

@Jani haverja: Okés.De azt is néztem, hogy a kompok nem keresztbe, hanem hosszában használják a szorost, ez miért van?Nagyon sziklás a part kikötni?Nem volna egyszerűbb kiépíteni, mint 15x annyit utaztatni az átkelőket?De szerintem még a hídnak is több értelme volna, még ha az elején díjat is szednének érte, nem?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.19. 22:33:27

@Zoole[uk]: Na jó, de azért az emberek nagy részén elsőre is látszik, hogy rézbőrű-e vagy sem...Ezért nem értem ezt a szívatást...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.19. 22:39:53

@montroyal ( CAN qc): Na, neked is mondom, amit Zoleenak, hogy azért egy hófehér bőrű magas, vékony csajról (csak mint példa) hogy a rákba nézik ki, hogy rézbőrű?Meg mi az hogy ők azt állítják, hogy pl én illegálisba jöttem, és bizonyítsam én az ellenkezőjét?Hogy lehet valaminek az ellenkezőjét bizonyítani?Meg mi számít elégséges bizonyítéknak?Meg először ők állítottak valamit, tehát náluk a bizonyítási kényszer...Azért ez nem kicsit pofátlanság.
Én is szerettem volna Kanadába eljutni egyszer látogatóba, vannak kint rokonok, de ha ekkora gyökerek, akkor nem is nagyon próbálkoznék...Az nem hiányzik, hogy elbaxok egy vagon pénzt repülőjegyre és még a reptéren visszafordítanak...Ki fizeti ki a kárt?

Mindenkitől: Apropó, hová lehet fordulni ilyen határátkelési atrocitások miatt jogsegélyért?Nem pont Kanada ellen, csak úgy általánosan...

SzZoole 2014.09.19. 22:40:39

@geegee: azert,mert nem csak a rezboruek jatszotak ezel,hanem rengeteg feherboru magyar is igy szerzett menekult statuszt,kint,erted?A szin magyarok is ciganynak vallotak magukat.Ezert nem szeretik a magyar utlevelet a canadai financok.Kerdezt meg montroyalt,O tobbet tudna errol meselni.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.19. 22:41:59

@Zoole[uk]: Csak így per Tomi?Azigen, micsoda körökben mozoghatsz... :-O :-))

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 22:47:28

@geegee: Nem tudsz oda bemenni. Illetve be tudsz valami úttalan hegyi ösvényeken (ilyenből van sok, de marha veszélyes a rendőrség miatt is, meg azért is, mert leeshetsz a szakadékba). A rendőrség lezárva tartja a bekötőutat már legalább 10-15 éve. Turisták nem mehetnek be, egyéb albán nem mehet be. Lazaratiak csak alapos átvizsgálás után jöhetnek ki, és mehetnek be. Ja, az egyéb albán közül bemehet még, meg kijöhet még szintén alapos átvizsgálás után a szomszéd falu pékje, stb.

SzZoole 2014.09.19. 22:48:29

@geegee: Nem mozgok en sehol,itt ulok a seggemen itthon:)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.19. 22:49:06

@Mirjam2: Pfff, asztaqrva...Ez egy ingyenes szolgáltatás, vagy így aggódtak az egészségi állapotodért? :-))) Tüdőröntgen, bexarás...mit gondoltak, valaki a lebenybe felszívva csempészi át a hernyót? Döbbenet.
Na akkor szerintem én meg se próbálkozok ilyen tengeren túli utakkal, egyébként is egy akkora lúzer vagyok, a legképtelenebb baromságok szoktak velem megtörténni...

De jut eszembe, volt az origón is egy ilyen utazgató figura, akit Oslo-ban (város, nem állapot! :D ) szivatták szana meg széjjel, mert frankón drogdílernek nézték, odaúton is, meg vissza is a reptéren...Be is linkelem mindjárt, ha megtalálom...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.19. 22:49:56

@Zoole[uk]: Igeeeeeenn?? Na ezt nem tudtam, bocsika vagyok akkor...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.19. 22:53:21

@Jani haverja: de ez mire jó?Nem tetszik, hogy dzsindzsáznak?Akkor járják végig az egész területet, és számolják fel/szüntessék meg az egészet, vágják hűvösre az illetékeseket.Nem?Ha újra ez van, akkor újra.A negyedik razzia után már senki nem fogja elkezdeni az ipart...
Vagy rosszul gondolom?Vagy ebben valakinek érdeke van, hogy így létezik a rendszer?Mert az mindent megmagyarázna...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 22:54:45

@geegee: A kompok azért mennek "hosszában" mert Korfu városa jóval délebbre van, mint Saranda városa. És úgy van a kikötő, meg a reptér is Korfun a jelenlegi kikötőhöz van közel. Egyébként Korfu szigetén ott van védett kikötőhely, ahol Korfu városa is van, a szárazföldön meg a sarandai öböl a védett hely, ahol Saranda van. Ez már a kora ókor óta így van.

Hidat meg nem lehet csinálni (illetve mindent lehet, csak ezt nem érné meg), mert nagyon nagy a szorosban a hajóforgalom, ugyanis pl. bármely olasz kikötőből Igoumenitsa-ba (ez egy nagy szárazföldi kikötője Görögországnak) arra mennek el a nagyobbnál nagyobb teherhajók, és személykompok. Úgyhogy vagy iszonyat magas hidat kellene építeni, vagy nyithatót, de akkor az többet lenne nyitva, mint zárva. A költségek viszont a várható kis forgalom miatt nem érnék meg.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.19. 22:56:08

@Zoole[uk]: Most igen, de munkaidőben miféle "üzletembereket" fuvarozgathatsz... :-)))
Az egyik karjuk mindig az öltöny résén be van bújtatva alá, nem? :-))
Vagy az csak azért van, mert a walkman play gombját kell nyomni?
:-))))))))))

SzZoole 2014.09.19. 22:56:19

@geegee: Tenyleg nem erted,hogy miert all ott a yard?A sapot be kell szedni valakinek

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.19. 23:03:43

@Jani haverja: Aham, köszi.Na így már tisztul a kép... :D
Mondjuk itt a svédeknél, pont ahol 4 évig laktunk, vannak felnyitható hidak, még az autópályát is megakaszják néha, mert a nagy tónak ez az egyik tengeri kijárata.Szerencsére nem sokszor szopódtam bele a dugóba, talán ha kétszer.Azért sűrűbben szokták nyitogatni, de az itteni népek bambák, nem nagyon tiltakoznak... :D

Ami még röhejes számomra, (szintén itt mifelénk) hogy kis sz@r dióhéj-méretű csónakok, és akkora az árboca, hogy nyitni kell neki az autópálya-hidat.Pedig nem 2 méterre van a víz fölött.Nem viccelek, mondjuk 5 méteres a hajó és vagy 30 méter a pózna rajta...Mi a rákért nem lehet egy zsanérral lehajthatóvá tenni?Vagy teleszkóposra csinálni?Engem, ha én lennék a hajós, még jobban idegesítene... Van itt valaki hajós?Majd jól kiröhög az ötleteimért... :-)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.19. 23:05:15

@Zoole[uk]: Erre gyanaxom én is, hogy nagyon klassz ez így valaki(k)nek.Lásd utolsó mondatom...

A kockák mit jelentenek?

i got my (törölt) 2014.09.19. 23:07:04

@svájci sapka (ch):
'bizony egyre korábban kell elkezdeni takarékoskodni (nem csak otthon). Ez viszont felveti azt a problémát, hogy meddig "csavaroghatunk?" '

hozzáállás dolga ez, nem objektív körülményeké, meg bruttó nyugdíjszámla-egyenlegé.
nem mindenkinek egyformán fontos a biztonság. nagyon sokan vannak, akik azt mondják, inkább élek 5-10-20 évvel rövidebb (vagy akár feleannyi) ideig, mint az ma "divat" (nem valami félreértett dolog ez az "öröklétre" törekvés?), de az olyan legyen, amilyen életet (szerintem) érdemes élni. és akkor dohányzom, meg utazom, életem alkonyán meg, mint a tücsök, bedobom a törölközőt. lehet, hogy a szomszéd alatt 20 évvel tovább cseréli majd valaki az ágytálat, de én nem biztos, hogy irigylem tőle ezt az utolsó 20 évet...

i got my (törölt) 2014.09.19. 23:07:04

@Dragonlady (now in Indonesia):
"ok, nem az ablakból, mert onnan a fa látszott, de a függőágyból balra a tenger, jobbra egy bazinagy, nagyon szép formájú vulkán."

és van arrafelé is nagy gyümölcsfaszú? úgy hallottam indonézia veszélyes hely ebből a szempontból. take care. :)

i got my (törölt) 2014.09.19. 23:07:08

@tanato:
"a nyugdíj vásárlóértéke 1/3-a lesz a mainak,ha nem lesznek olyan gyermekei akik segíteni tudják,felfordul. "

szerintem ezzel nincs semmi gond. jobban örülnék, ha már ma se kényszerítene az állam, hogy fizessem a mai nyugdíjasok nyugdíját. főleg azzal a tudattal, hogy az enyémet senki se fogja fizetni. (miért is tenné?) ez a "keresztfinanszírozás" nekem nem tetszik, főleg mert egy extrém pazarló rendszer.
(nem tudom, hányan tudják, hogy hol van még az oecd-ben olyan "aranyélete" a nyugdíjasoknak, rokkantnyugdíjasoknak, mint magyarországon. a top néhány százalékban van az ország az inaktívak arányát tekintve. ezért gebed meg mindenki, aki dolgozik, de alig keres vele. nem baj, lesz ez még sokkal rosszabb is. most még 2/3 tart el 1/3-ot, 40 év múlva majd megfordul az arány, akkor kezdődik majd az igazi tánc...

ha átlátható lenne, hogy kit is tartunk el, akkor egy valódi szolidaritáson alapulhatna a rendszer. most az állam agresszíven elveszi, ami a burjánzásához kell neki.

aki meg nem vállal gyereket, az meg nyilván számot vet vele, hogy addig él, amíg tud dolgozni. utána amúgy is: minek? akkor már nem ér semmit az élet, amikor az ember ahhoz is gyenge, hogy mások számára hasznos legyen, munkát végezzen.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 23:11:41

@geegee: Minden évben van legalább egy razzia. Akkor elpusztítanak egy csomó ültetvényt, de soha nem tudják teljesen felszámolni, csak a falu külső részeiig jutnak. Ennek soha nem lesz vége (legalábbis addig nem, amíg Európában nem legalizálják a marihónalját). Egyébként a lazaratiaknak van egy csomó páncélökle, aknavetője, mindenféle rakétája, és egyebek, úgyhogy nem olyan egyszerű oda még tankkal sem bejutni, mert simán kilőhetik!

Csak hogy értsed:
Ez pl a 2012-es akció:
www.youtube.com/watch?v=qenPuloYAsU
Ez meg a 2014-es:
www.youtube.com/watch?v=7ev90PVxsck

Nézd meg a másodikon, hogy milyen fegyvereket foglaltak le! De nem kell félni maradt még Lazaratban bőven (fegyver is, meg fű is), csak az előszobáig jutottak idén (is) a rendőrök.

Most hirtelen ezeket találtam meg :) Mondom, minden évben van ilyen akció, néha több is.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.19. 23:15:59

@Mirjam2:
Hátmert jó a tüdőd.
Én is megröggeneztem volna:))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 23:16:19

@geegee: Én sportkatamaránoztam sokáig a Balatonon. Nem versenyszerűen, csak hobbiból. Komoly hajónak egy darabban a legjobb, ha van az árboca, mert iszonyat erőhatásnak van kitéve, és a toldásnál könnyen eltörhet. Egyébként a komolyabb hajóknak (nem kell ahhoz nagy hajónak lenni, kishajó, de sporthajó is ugyanaz) speciális ötvözetből van az árbocuk ugyanezen okok miatt.

Taxomükke (UK) 2014.09.19. 23:23:00

@Jani haverja: Most lehet, hogy hülyeséget mondok, de ha igazán fel akarnák számolni, akkor egyszerűen - mint régen - blokád alá lehetne venni a területet, oszt se ki, se be. Illetve kifele jöhet bárki, de befelé sem ember, sem áru. Hány hétig bírnák ki?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.19. 23:23:26

@geegee:
Zolika nem mozog olyan körökben. Neki házhoz mennek.
Tőlem is elvárja minden találkozáskor hogy csókoljam meg a gyűrűt a kezén.
Ez meg itt a kedvenc szobra.

kepkezelo.com/images/ru7xl95iuvoodgzzykn5.jpg

:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.19. 23:33:26

@Taxomükke: És mit csinálsz a gyerekekkel (mondjuk a csecsemőkkel) meg a terhes nőkkel, stb? A legegyszerűbb odaküldeni két db F16-ost, aztán porig bombázni. De akkor mindenki meghalna ott.

A lazaratiak állítása szerint 20-30 évre elegendő fegyverük van, és nem csak géppisztolyok, hanem komoly fegyverek!

Amikor 1991-92-ben itt volt a rendszerváltás, az elég zűrösre sikerült, a lazaratiak kirámolták akkor az összes környékbeli laktanyát, és hazavitték a fegyvereket. Aztán 1997-ben félig-meddig polgárháború volt itt, akkor megint megcsinálták ugyanezt. Ott annyi fegyver van, hogy egy kisebb ország honvédelmének is bőven elég lenne. És használják is, ha úgy gondolják, hogy kell.

Most legutóbb asszem júniusban 600 géppisztolyos rendőr, két tank, meg egy csomó páncélozott jármű ment oda, be is mutatták a TV-ben, hogy most aztán hú de felszámoltak mindent. Én meg nagyon csodálkoznék, ha két éven belül nem látnék ott egy hasonló akciót, mint most.

Muscari 2014.09.19. 23:33:59

@TilosazA (UK): a lanyom olvasta a neyen, hogy az idén a meleg nyár miatt nagyon nagyra nőttek a pókok egész Angliaban. Most állnak majd neki szaporodni, úgyhogy vigyázzon mindenki.
Az utcánkban viszont a járdán fekszik egy halott mókus már két napja, nem tudom meddig kell majd szegényt néznünk :-(

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.19. 23:39:35

@Muscari:
A harmadik nap a kritikus akkor szoktak feltámadni...
:))))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.19. 23:40:50

@geegee:
Ne kérdezd.
A piros lézerpöttyöt keresd mindig a ruhádon...

blackhairlady 2014.09.19. 23:44:04

@geegee: Ez mar szinte minden orszagban kotelezo, illetve meg itthon mielott kimesz. A TBC-t akarjak ezzel kiszurni, ami igencsak terjed mostansag ismet.

M. Péter 2014.09.19. 23:51:41

@blackhair-lady: A románokat kellene szűrni, ott kb. 10-szer annyi a tbc-sek aránya, mint Magyarországon.

Muscari 2014.09.19. 23:53:40

@Jani haverja: ez itt Londonban igy néz ki, hogy mindenki azt mondja, hogy honnan jött. Tehat ismereek olyat, hogy "I am from Koszovó", es ismerek néhány embert, akik azt mondták, hogy "I am from Albania"
Nekem it így nem összekeverheto a kettő.

TilosazA (UK) 2014.09.19. 23:55:18

@Muscari: Először azt hittem, hogy a mókus és a pókok kapcsolatban vannak valahogy, kezdem megijedni, az már tényleg bazi nagy pók amelyik kinyír egy mókust. :D
Amúgy szerintem be kell jelenteni a councilnak, vagy ilyesmi, és vagy a szemétszállítók, vagy valami állatvédők elszállítják.

Muscari 2014.09.19. 23:59:06

@Jani haverja: azt tudtad, hogy Szicíliában van egy falu, ahol csak albán származású emberek élnek? Majd megkeresem mi a neve, a lényeg, hogy még a torokok elől menekültek oda, keresztények es maig megoriztek nyelvüket és identitásukat.

Muscari 2014.09.20. 00:00:35

@TilosazA (UK): nem nincsenek kapcsolatban, ez nem Ausztalia :-))) :

Muscari 2014.09.20. 00:09:14

@kardio1: pedig Korzika nem egyszerű eset, ott meg robbantani is szoktak.

Igazan írhatna valaki egy posztot Korzikarol, jo sok képpel megtuzdelve. Egy baratnom volt ott baby sitter 3 hónapig, de nem hiszem, hogy rá tudnám venni a posztirasra. Pedig volt ott minden a féltékeny anyukatol a kanos apukaig...

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.09.20. 00:11:35

@tildy[UK]: Keblemre! :-)))
És kihangsulyozzäk, hogy high speed internet. B+! Az, hogy a HA-t nem tudtam betölteni, az 1dolog...de hogy 1qrva mélt ist "oräkig" tartott elküldeni... Meg 4G szolgältatäs, amit orrba-szäjba reklämoztak 2011-ben, amikor térerö sincs... :-(
@tanato: Erre "talältäk föl" a sväjciak az un 2.pillért (magännyugdij) még a 70-es években. Ez elöször önkéntes volt, aztän räjöttek, hogy az ällami nyugdijbol fölkopna az emberek älla és kötelezövé tették mindazoknak, akik dolgoznak. A 2ezres években meg räjöttek, hogy ez sem lesz elég :-), és bevezették a 3. pillért. Ez még nem kötelezö, csak néhäny esetben, pl amikor ingatlant väsärolsz. De mär nyomulnak erösen (adojoväiräs :-) ), mert räjöttek, hogy az elsö 2 sem lesz elég... Még ugy probäljäk indokolni, hogy ha hamarabb akarsz nyugdijba menni, vagy ha ugyan azon az életszinvonalon akarsz élni, mint aktiv keresö korodban...szoval itt sem fenékig tejföl az élet. ;-)
@Dragonlady (now in Indonesia):
Mitöl paräzol? A törzsközönség ismert (a meg nem szolalok is), a parasztabbja meg igyis-ugyis beszol. Akkor meg nem mind1? :-)
@DieNanny [SZ,CH]: Én is azt hittem, hogy erre a vonalra fog räugrani mindenki. :-)
@Mirjam2:
20-as 30-as korosztälyra is jellemzö. Ezek ältaläban a kiégés /befäsultsäg elöl menekülnek. Összegyüjtenek annyi pénzt amennyi az utazäshoz elég, fölmondjäk a melot és a lakäst (vagy pedig arra az idöszakra albérlöt keresnek). Butorokat vagy eladjäk, vagy raktärat bérelnek és usgyi. 6ilyen ismerösöm van (orvos, äpolonö, könyvelö, specko gyerekekkel foglalkozo ovonö, Nestlé-nél vezetö beosztäsban dolgozo), és 1 van, aki novembertöl készül ki, bär ö Uj-Zélandra megy angolt tanulni, utäna Nepälba önkénteskedni és csak utäna megy koborolni. Ö pl azt reméli, hogy megtalälja önmagät, az élet értelmét...
@Zoole[uk]: HAHA! Egyik jobarätunk egy olyan cégnél dolgozik, ahol ilyen cuccokkal kereskednek. Férjem meg szimplän bele van buzulva. :-))) Van valami ujfajta szett...11db-bol äll...közöltem vele, hogy az 5db+subwoofer is éppen elég az otthonunkban. Majd ha 100m2-es lesz a nappalink, na akkor elgondolkodom rola...
@norvég kém [Hu/At]:
Arra a dual sim-es is megoldäs. ;-)
@Hari Seldon 2: Persze, mert nem tervez elöre, mi? :-)))
@diggerdriver: Tudtam, hogy reagälni fogsz rä! :-))))
@Mr Long (UK): Definiälnod kéne kicsit jobban...mert mi van, ha az a havi 2nappali az éppen egy munkaszüneti napra jut... ;-)
@nyuszigonosz(D): Nyuszi! Ma nagyon nem érted a D-t! ;-)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 00:16:12

@Muscari: Na de az albán az szerintem nem politikai menedékjoggal van ott, vagy ha azzal, akkor azt szerintem nem mostanában kapta, hanem régen.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 00:18:49

@Muscari: Az nem csak egy falu, az egy egész vidék. De amikor azok idelátogatnak, akkor úgy beszélnek, mint az Ómagyar Mária siralom nyelve magyarul :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.20. 00:18:58

@Jani haverja: jaaa, hogy a rendőrség ilyen impotens, hogy nem tud egy faluban rendet tartani?Ezt nem tudtam...:D
Persze van még ilyen máshol is...

Nem lehet, hogy nagyon nem is akarnak mert érdek húzódik a dolog mellett/mögött?
Na mindegy, ha ez van, hát ez van...köszi az infókat. :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.20. 00:20:08

@diggerdriver: Hej, Digger, te is beállnál manuális mammográfusnak?Mert én nagyon... :-)))
Főleg a 18-40 éves, teltebb, jóalakú csajok esetében... :P :D

Muscari 2014.09.20. 00:20:23

@Zoole[uk]: ott egy kispolszkit robbanottak fel, nem a kavezot, bar lehet, hogy a kávézó előtt állt. Nemrég láttam képeket az Indexen asszem, valaki egy emeleti ablakból fotózott a robbantas utan, es csak most hozták a kepeket nyilvánosságra. Eleg durvan nézett ki az utca.

Sokat jartunk arra egy időben, mindig nem egy pillanatra, az egyik épület falán van egy emléktábla egy lány nevével, aki szegeny az egyik áldozat volt. Csak rosszkor volt rossz helyen.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 00:20:57

@Muscari: Nem ott van szétlőve minden közúti jelzőtábla? Asszem pont Korzikáról olvastam, hogy a közúti jelzőtáblákat használják gyakorlásra céltáblának :) Bár ilyesmi itt is előfordul néha, de itt legalább nem gyakori :)

Muscari 2014.09.20. 00:23:12

@Jani haverja: tobbszaz eve élnek ott, meg a torokok elől menekültek. Erdekes lehet a nyelvuk, hisz évszázadokon át másképp fejlődött.
"Omagyar Maria Siralom " :-))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.20. 00:23:35

@Jani haverja: Oké, de azért mutathatnának ebbe az irányba a fejlesztések... :-)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 00:24:49

@geegee: Egyszerűen nem tudnak, ugyanúgy, mint a komplett NATO néhány afgán faluban. Vagy megölsz mindenkit, vagy nem nyersz soha. Ez a dilemma.

Muscari 2014.09.20. 00:24:56

@Jani haverja: nem tudom, majd megkerdem a baratnomet. En meg Horvátországban is láttam szetlott táblát, mondjuk nem a tengerparton.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.20. 00:25:49

@diggerdriver: Bazze, ez nagyon komoly... :-))))))))))))))

Hol van ez, melyik városban? Hatalmas... :D

Muscari 2014.09.20. 00:26:51

@geegee: szerintem vitorlás lesz az :-)

M. Péter 2014.09.20. 00:28:15

@Jani haverja: A közúti jelzőtáblákra való lövöldözés az amerikai redneckeknek is kedvelt szórakozása.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 00:29:56

@geegee: Nem tudom, én még sporthajót egyet sem láttam szétszedhető árboccal. Lehet, hogy van, de nem túl gyakori lehet.

Ja de: Van olyan Laser 1-es, aminek szétszedhető az árboca, de az ilyen kicsike lélekvesztő:
www.lax-sailing.org/images/laser1.jpg

Jó móka ilyennel is vitorlázni, én is vitorláztam ilyennel is sokat, de csak ökörködni jó. Majdnemhogy a szörf, meg a vitorlás között van :)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.09.20. 00:30:38

@geegee: Geegee! Ébredj föl! HA irta az elején, hogy szét van välasztva! :-)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.20. 00:30:47

@Jani haverja: Őrület, komolyan mondom...De azért érdekelne, hogy mondjuk az usákoknál, vagy Izraelben elő-e fordulhatna ilyen, hogy felveszik a kesztyűt a rendőrséggel, katonasággal szemben...

Muscari 2014.09.20. 00:31:51

@geegee: en latom oket, bibibi.
Van harom napszemcsis gengszter-szmajli, a kovetkezoben meg a harom majom

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 00:31:57

@Muscari:
@M. Péter: Akkor nemzetközi divat, úgy látszik :) És még földrésztől is független ezek szerint :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.20. 00:33:07

@Muscari: Vigyázni kell velük, cuki kis állatkák, de olvastam, hogy egy jó pár, erősen veszélyes járványos betegséget is simán terjeszthetnek...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.20. 00:35:21

@blackhair-lady: Végül is lehet benne valami.Mi meg nem repültünk még a Stoki-Bp tengelyen kívül sehova...Ezen is kéne erősen változtatni már...

rezsöatya 2014.09.20. 00:36:17

@Philosoraptor: "nem lehetsz egy hétköznapi figura..."

Csak hetkoznap. Hetvegen hetvegi figura vagyok! :D

Amugy szerintem nem eletkor fuggo. Van aki 30 evesen sem mer valtani...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 00:41:04

@Muscari: Bizony, írtam, hogy egy egész kis vidék :) Meg valahol a csizma közepén is van egy másik csoportjuk az albánoknak.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.20. 00:41:37

@Muscari: Szerintem azt a cikket én is olvastam, egy szemtanú konkrétan beszámolt, hogy hogy élte meg az egészet, mekkora földrengésszerű-sokk volt.Én elhiszem simán, egy elég sűrűn beépített kis sz@r utca az, közel a házak egymáshoz, stb.

Muscari 2014.09.20. 00:43:25

@geegee: most a pokokrol beszelsz vagy a mokusokrol? :-)

Etettem mar mokust kezbol, nagy elmeny. Itt nagyon szelidek, egeszn közel jönnek.
A rókák is cukik, ok azért nem jönnek annyira közel, de kora reggel sokszor látok egy-egy Vukot bandukolni. Szerintem több ezer róka el Londonban.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.20. 00:45:25

@Muscari: Ne már, állítólag a Csárli egy komoly ember, bár én nem tudok róla semmit, csak amit tőletek olvasok itt...Az hogy én ilyeneket Írok, hogy Stoki, az más, én olyan hülye vagyok, mint a segg, konkrétan... :-)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.20. 00:46:50

@Jani haverja: Amiket én mondok, azért azok komolyabbak, bár nem sokkal.Illetve az is igaz, hogy nem értek a hajókhoz... :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.20. 00:48:00

@Naschkatze (Mostindien / CH): Jajj, nincs link a nevemen, így nem tudom, melyik kommentemre reagálsz...Mi van szétválasztva? :-))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.20. 00:49:49

@Naschkatze (Mostindien / CH): Jaaaaa, már látom, hogy a poszt elején.Amikor én olvastam, az még akkor nem volt ott...
:-)))))
Különben láttam volna.
:D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.20. 00:50:45

@Muscari: Aham, oksa, köszi...A majmokat pedig megnéztem volna. :D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 00:51:32

@geegee: Izraelnek pont hasonlóak a problémái a palesztin szélsőségekkel, csak azok nem csak védekeznek, hanem támadnak is.

Fogja a palesztin, bemegy a palesztin területen egy kórház hátsó udvarába, vagy felmegy egy lakóház lapos tetejére, aztán kilő kályhacsőből egy házilag barkácsolt rakétát Izraelre. Tök mindegy, hogy talál-e, mert olcsó volt, másnap is meg tudja csinálni. Izrael meg költhet csilliárd dollárokat a Vaskupola nevű rakétaelhárító rendszerre, ami tetejében csak olyan 80-90%-os védelmet nyújt. Persze kilőhetné a palesztint onnan simán, csak akkor eltalálja a kórházat, vagy a lakóházat is. Amikor Izrael asszem kétszer véletlenül eltalált egy-egy kórházat, akkora nemzetközi botrány lett belőle, hogy ihaj. De akkor is, amikor előre figyelmeztetett, hogy melyik lakóházat akarja kilőni, az ott lakók meg mégsem menekültek ki, persze meg is haltak, nők és gyerekek is. Aztán az meg soha nem fog kiderülni, hogy a nőket és gyerekeket kényszerítették a palesztin szélsőségesek, hogy ott maradjanak, vagy esetleg önként, szolidaritásból maradtak ott.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.20. 00:54:56

@Muscari: A mókusokról... :D

Na ja, elhiszem.Stokiban is van egy olyan Margitsziget-féle, ott is vannak, és egészen bátrak is, mert eteti őket a sok turista.Másutt meg gyávák, 20 méternél közelebb nem maradnak meg.Max csúzlival lehet etetni őket.Már úgy értem, kilőni a kaját feléjük.

Itt meg nyulak vannak mindenfelé, kertvárosiasabb, erdősebb részen meg pláne.Nem tudom el se képzelni, hogy terjedtek el...De itt az új lakásnál őzek is vannak.Akartam is képet küldeni az ablakkilátós rovatba, de mire feleszméltem, vége lett...
Ilyen az én reakcióidőm... :-)))))))))

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 01:02:16

@geegee: Én sem, csak szerettem (szeretnék most is) őrültködni sporthajókkal. Rohadt jó buli. Most Durres-ben végre megláttam egy jobbfajta sportkatamaránt, nem Hobie Cat (az a sportkatamaránok királya), hanem TomCat, de az is megteszi. Meg is beszéltem a tulajjal, hogy fogok menni hozzá kicsit katamaránozni, csak nem volt időm rá. Most vette, még eléggé balfék hozzá még ő is, meg a fia is, mondtam neki, hogy én se vagyok egy nagy spiller, de azért majd átadom a tapasztalataimat :) Kis 18 ft-os, de aranyos.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.20. 01:02:54

@Jani haverja: Na jó, de az ott azért egy külön? ország?rész, vagy valami ilyesmi.Már úgy értve, hogy a palesztinok egy másik nép, az izraelihez képest.És hát igen, ez is egy vetülete a dolognak.
Az a szomorú, hogy ott, abban a régióban mindenki csak "visszaüt".Legalább is ezt hangoztatják...

Albániában az nem játszana, hogy összefogdosni mindenkit és utána jönne a kiürített területre a napalm?Utána meg rendes normális közösségbe, falvakba kényszeríteni a népeket.Aki meg nem akarja, annak meg böri /(C)Zalatnay Sacika művésznő.../.Tudom, extrém durva, de ha nincs más lehetőség...
Ha az usa, meg izrael nem jó példa, akkor szerintem a ruszkik rájuk robbantanák a hegyeket... :-)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 01:04:44

@geegee:
"De itt az új lakásnál őzek is vannak.Akartam is képet küldeni az ablakkilátós rovatba, de mire feleszméltem, vége lett..."

Miért, csak nem lelőtted? D

montroyal ( CAN qc) 2014.09.20. 01:05:06

@geegee: vannak emigracios bortonok ahova a gyanus nem turistanak kinezo egyedeket becsukjak kivizsgalasig ... sajnos neked kell bizonyitani hogy nem illegalisnak jottel ide ( van lakasod munkahelyed csaladod stb mas orszagban ) hogy 2.5 ora mulva beengednek semmi rossz nincs ezzel .. ja es ha egy fiatal lany azt sem tudja hova kihez jott (es magyar )... tudod magyar tancoslanyokkal vannak tele a barok reszben feketen ....
meg amikor 300$ josz 6 honapra az is megkerdojelezheto ...

egyebkent csak szuroproba ..

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.20. 01:07:48

@Jani haverja: Jééé, ezt a Hobie Cat honlapot néztem én is mostanában, vannak ilyen lábbal hajtós, alul kalimpálós kajakjuk, amiben nem kell evezni...Marhára teccik, csak valszeg az ára nem...
Mindjárt rá is sasolok.A vitorlázás is érdekes lehet, bár nem hoz tűzbe.Meg ha valami, akkor az q drága lehet.Megvenni fenntartani a hajót, kikötőben is biztos van temérdek költség.Ááá, nem hiányzik...
De ettől még más szeretheti... :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.20. 01:08:39

@Jani haverja: Vazz, a rovatnak lett vége, mint a botnak... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.20. 01:12:42

@montroyal ( CAN qc): Hmm, köszi a választ.De ha mondjuk ott van a család, mert mennénk közösen nyaralni; és épp két munkahely közt vagyok, a lakásszerződés meg épp nincs nálam (ki viszi magával nyaraláskor? meg mit ért egy kanadai a svéd nyelvű szerződésből?), akkor simán böribe vágnak?Meleg pite azért ez még így is.Nem egyszerűb Usából átmenni? :D Gondolom, régebben lehet, ép fordítva volt, nem?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 01:13:20

@geegee: Nem tudod összefogdosni őket, mert inkább meghalnak. Ez a gond.
Mondom, itt 500 év török uralom volt, nem 150 év, mint Magyarországon, aztán a török sem jutott be oda 500 év alatt sem, legalábbis az adószedőik... :)

Ők úgy gondolják, hogy van nekik egy saját külön országuk. Egyébként saját vízierőművük van, úgyhogy nem függenek sem áram-ügyileg, sem vízügyileg Albániától. A vízierőművüket egyébként még az Enver Hoxha építtette nekik, azt hitte az is, hogy lekenyerezi őket ezzel, de neki sem nagyon sikerült. Ők már a kommunizmusban is termesztették a füvet a vége felé, és már akkor kialakult az a kereskedelmi lánc, hogy ők megtermelik, a koszovói (akkor még albán származású jugoszláv) átviszi a határokon, a török meg kiporciózza Németországban. Képzeld el, már akkor működött ez a lánc, amikor Albánia még Európa legelzártabb országa volt. :) Megoldották. Ezek ilyenek.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 01:16:49

@geegee: Nézd meg a Hobie Cat Formula 21-et (ha még gyártják), az egy 21 lábas versenykatamarán, én olyannal vitorlázgattam a haverommal, neki olyan volt. Egy alsó-közép kategóriás autó ára...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.20. 01:21:44

Na, itt van a norvégiai reptéri szívatás, azok is megérnének egy misét, az anyjuk úristenit.Asszem repülővel nem megyünk hozzájuk, csakis kocsival:

www.origo.hu/utazas/europa/20130125-elmenybeszamolo-a-norvegiai-bergenrol-ahol-drogdilernek-neztek.html

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.20. 01:28:08

@Jani haverja: Beszarás...bár ezt lehet, hogy már mondtam... :D
Ó hát a hajóárakat elhiszem, itt is sokan hajóznak, van tengerpart egy kevés... :-) Meg q sok sziget is, van aki kint lakik, nem is tudna máshogy bejárni.télen, meg ha befagy, akkor felcsiszolják a jeget és kocsival gyí. Mi is voltunk még fent az északi régióban kocsival a tenger jegén.Hát mit ne mondjak, egy metamorfózis azért, amikor látni egy két frissebb rianást, ahol feljött a tengervíz... :D
De aztán láttam, hogy mekkora teherautók azok, amikkel a jeget csiszolják, azok után egy személyautó molyfing a jégnek... :-)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 01:31:22

@geegee: Ezen a videón nézd meg, hogy a Hobie Cat hogyan otthagyja a másik katamaránt (a videó vége felé), pedig az is megy rendesen. És tetejében a Hobie Cat-en négyen vannak (túlsúly), és csak egy trapézol ki, a többi 3 csak ül a szárnyon.
www.youtube.com/watch?v=6Uw8CQOZTsI

Szóval qrva jó móka, de nagyon drága sport. Én sem vitorláztam ilyennel, ha a haveromnak nem lett volna, de a végén ő is eladta :( A felesége mondta neki úgy 6-7 év katamaránozás után, hogy vagy ő, vagy a katamarán, és a haverom az első verziót választotta :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 01:40:04

@geegee: Én autókáztam anno a Balaton jegén többször is, az nálunk téli hülyéskedés volt boldog ifjúkoromban, ha befagyott télen a Balaton.

Nem véletlenül szakadt be ám a két Hummeres sem pár éve. Az egy hagyomány, csak értelmes ember nem Hummerral megy a vékony jégre :) Az egyiket ismertem, a Kalós Palit, azt nem mondom, hogy a barátom volt, mert nem túlzottan kedveltem már akkor sem a nagyképűsége miatt, de tulajdonképpen majdnem egy korosztály voltunk, úgyhogy sokszor találkoztunk a Balcsin.

Aztán már itt laktunk Albániában, és olvasom asszem első télen az Indexen, hogy beszakadt két Hummer a Balatonba. Meg hogy Kalós Pál :) Na mondom, kicsi a Világ, de nagyon :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 01:52:24

@geegee:
@Jani haverja: Egy "volna" kimaradt. Szóval: "Én sem vitorláztam VOLNA ilyennel.."

blackhairlady 2014.09.20. 02:03:41

@M. Péter: Magyarorszagnak is vannak igen fertozott reszei. Egy idoben jol lecsokkent a szamuk, igy megszuntettek a kotelezo szurest, most meg nem tudjak kordaban tartani.

blackhairlady 2014.09.20. 02:06:08

@TilosazA (UK): tobben gyurtek le a kismokust, es addig csikaltak a kis szoros labaikkal, hogy szegenyke belehalt:)))

blackhairlady 2014.09.20. 02:15:58

@geegee: Nekunk is kotelezo volt mielott kijottunk, meg egyeb orvosi vizsgalatok is, kotelezo oltas, mar nem emlekszem milyen. CD_re tettek aleleteket es benne volt a csomagban amit a bevandorlasiaknak kellett adni.

blackhairlady 2014.09.20. 02:19:03

@Muscari: en nyuszikat latok allandoan az utcan a kertek kozt ugralni. Olyan aranyosak:)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.09.20. 02:51:50

@i got my: ettől lehidaltam, kinek jutott eszébe pont ezt berakni egy tankönyvbe??! vagy direkt azért, hogy ébren maradjon legalább azon az oldalon az osztály? :-)

adg 2014.09.20. 04:37:42

@blackhair-lady: en kengurukat szoktam latni. Nagyon szep bundajuk van. De nem ugralnak, szepen fekszenek az ut szelen. Nem sokaig tudnak pihenni, mert 1-2 ora alatt nyomtalanul eltakaritjak oket a sasok.
A multkor Kanga epp a felezovonalon pihente ki az ut faradalmait, de ez sem zavarta a sasokat. Ahogy elmentek az autok, mar ott is voltak. Majdnem elutottem egyet. ;)

Viszont lassan kezdodik az esos evszak, elobujnak a posszumok es a galleros gyikok. Mar varjuk oket. Meg az esot is, aprilis ota nem volt eso, mar ideje volna

montroyal ( CAN qc) 2014.09.20. 05:16:05

@geegee: nem eszik olyan forron ... nem kell felni foleg ha nincs miert ... igen egy sotetboru v egy egyedulallo csaj super sexin feloltozve ... hat ... a nejemnek semmi baja az USAba menni de visszajovet C vagany ,emigracio, magyarazkodas, papirok ... nincs még resident kartyaja, csak egy level, hogy elfogadtak a papirjainkat es hamarosan megkapja , viszont a menekult kerelmet ,amivel eloszor probalkoztunk mar egy eve elutasitottak es deportalas alatt van az aktaja ...,

montroyal ( CAN qc) 2014.09.20. 05:35:12

@Cascabel: csak a nespresso az igazi jo kavegep ...

FutureFry 2014.09.20. 06:18:37

@Cascabel: Azért a Tim Hortons szvsz valamennyire színvonalasabb mint a BK. De jogos, mindkettő fast food. Azért van pár kanadai aki aggódik (lehet guglizni a sok cikket erről). Igaz korábban a Wendy's is volt a TH tulaja, és akkor sem változott.

FutureFry 2014.09.20. 06:32:53

@norvég kém [Hu/At]: Talán azért mert a Románoknak kell vízum Kanadába és az USÁ-ba, tehát aki eljut a belépéshez a határra, azt már "megszűrték"?

FutureFry 2014.09.20. 07:43:46

@tildy[UK]: Dugalj összehasonlítás: www.cnet.com/uk/news/plug-versus-plug/.

Ami a (mobil)netet illeti: Talán sok helyen tényleg vacak európai szemmel, van hogy _semmilyen_ térerő nincs. De ez szerintem teljesen érthető egyes helyeken, az ország méretét és népsűrűségét tekintve. Sőt, szerintem így jó: Lehet választani: Jó internet/mobilnet, de zsúfoltság vagy nem olyan jó (esetleg csak műholdas) kapcsolat, de távol mindentől. Ugyan ez a közlekedésre is vonatkozik (bár igaz, a tömegközlekedés a városok nagy részében sem európai színvonalú).

"Kanada sokkal élhetőbbnek tűnik":
Ugyan az a "katasztofális" dugalj és elektromos hálózat. Autó nélkül a legtöbb helyen ugyan úgy nem boldogulsz. És az internet se jobb. De társadalmilag (pl. egészségügy) tényleg európaibb (szociálisabb - "élhetőbb"?). És ráadasul mégtöbb hely van! (Mondjuk azért Alaszka sem egy tömegnyomor.)

2014.09.20. 07:43:48

@tanato: Én csak azt nem tudom, hogy mi lesz majd a mostani 40-50 éves korosztállyal, akiknek nincsen semmiféle megtakarítása.

FutureFry 2014.09.20. 08:18:13

@norvég kém [Hu/At]: @Herr Géza: Egyik legjobb amerikai előfizetés amit láttam: háromhavonta minimum $10, ebből jön le 5c per perc/SMS és 10c per MB. A befizetett összeg halmozódik (kártyás jellegű?) és az érvényesség lejártát is nyújtja (pl $20 180 napot ad). Akinek a használata minimális (mert pl. mindig van wifi valahol) a $10/90 napot se használja el (és csak halmozódik a plussz). Szóval még a legnagyobb (128GB) iPhone 6+ költsége is kb. 7-8 hónap alat "bejön" a hűségnyilatkoztos előfizetéshez képest ($949 megkötöttség nélkül + $10/90 nap vagy $499 2 éves hűségnyilatkozattal és a (minimális) $60 havi előfizetéssel). A teljes 2 év alatt meg mintegy $900 a megtakarítás. Remélem jól számoltam :)

Lefedettség: Bárhol hsználható az USA-ban (ami teljes Európánal csak alig kisebb terület), az egyik legnagyobb szolgáltató hálózatát használva (ami újabban meglepően jó kevésbé frekventált helyeken is a felvásárlásoknak köszönhetően)

wuaaa 2014.09.20. 08:43:48

@geegee: "...a norvégiai reptéri szívatás..."

Ez bárhol előfordulhat bárkivel, főleg ha átszállásos, vagy harmadik ország állampolgára vagy a járat indulásához képest. Nem szívatják jobban vagy nagyobb százalékban az utasokat itt sem mint máshol. Sőt. Ennek ellenére van fogás bőven és gyakori a lenyelt kapszulás csempész. Jól csinálták azt is, hogy a toalettlátogatás után bevitték még egyszer, mert gyakran a kapszulák már a repülőn kijönnek az emberből, vagy közvetlenül megérkezés után és olyankor már a poggyászba/öltözékbe rejtve próbálják átvinni az anyagot a vámon.

tanato 2014.09.20. 09:03:36

@Philosoraptor: Azt még senki sem tudja,az jár jobban akinek vannak,lesznek olyan gyermekei akik segíteni tudják.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.09.20. 09:04:03

Az egész kommentáradat fele Albániáról szól.

zsurzsenka 2014.09.20. 09:04:11

@FutureFry: Eddig is a Wendy's birtokolta őket. Na bumm, innentől nem velük, hanem a Burger Kinggel lesznek egy kalyibában.

@ChristineK: még van, de még mennyire, hogy van. :)))

tanato 2014.09.20. 09:05:33

@Naschkatze (Mostindien / CH):Itthon is volt 2.pillér,de bedarálták.

posterina 2014.09.20. 09:05:49

@svájci sapka (ch): Szia..Útkeresésnek indult természetesen. Mint írtam a válás után nehéz volt magamhoz térni. :)
@Morgo1229: Hogy mit éltem át. Szerencsére mindent megúsztam, de igen a férfi nyilván eladni akart, ott ez nem ritka..
@ChristineK: Igen van Timbits :)
@firg_firg: köszönöm .. a reggeli kávémnál olvastam a kommenteket.. na én azon nevettem sokat.. kaptam pár nevet, ezért regisztráltam ide POSTERINAként.. :)
@NIKI LAURA: nem gondolom , hogy egy magam fajta nőnek bármi veszélyes lenne.. meg tudom magam védeni szerencsére :)
@tanato: világcsavargó lennék?.. hmmm van aki így gondolja, mi a furcsa az út keresésben?
@Sanz: ismét világcsavargó szó használata.. mosolygok csak.:) Miért kell nekem a nyugdíj miatt aggódni, úgy értem a magyar nyugdíj miatt. Inkább idéznék egy Sas kabaréból.. "mennyit tud maga Európaról, amennyit Európa tud rólam"
@Nitnitnit: Nos , köszönöm a jó kívánságot, és hogy mertem neki vágni.. Gyerekként is elindultam a másik utcába egy hátizsákkal 6 évesen és közöltem elmegyek világgá. Most komolyan , a legegyszerűbb út pont ez, ELŐÍTÉLET NÉLKÜL.:)
@tsabus [PL to UK]: Nem a csavargás volt a cél.. Hanem az, hogy megtaláljam a munkát amit szeretek és szívesen végzek. Hogy igazán szeretve legyek, és ne én legyek az a személy aki mindig csak ad és ad.. és semmit nem kap vissza..Viszont azt mondják aki keres az talál ;)
@Sütemény1975: Ez általánosságban van így ezt jól tudod te is. Csak én nem folytatok strucc politikát. :)
@házelőtthinta: A szabadság létezik, kortól és családi állapottól függetlenül. Van aki igényli van aki nem . :)
@DieNanny [SZ,CH]: Hogy mi van a katonaságnál, szegénység. Van egy életszínvonal amit néhány ember tartani szeretne, mint ahogy én is. Azt a katonai fizetésből lehetetlen. :(
@blackhair-lady: Igy igaz.. Kanadában élni lehet , de nem egyszerű az út
@norvég kém [Hu/At]: Mivel nem egy időzónában élünk, én kérek elnézést hogy nem tudtam azonnal reagálni.. Szóval kíváncsian várom a kérdéseket. ??
@geegee: Köszönöm szépen az érdekes olvasmányokat a posztom alatt.

A kedves hozzászólásokat köszönöm, és minden kérdésre szívesen válaszolok akár most akár a 2. befejező rész után. :)

tanato 2014.09.20. 09:10:34

@i got my: Szóval vissza a jövőbe.A múltban nálunk is meg ma is a világ "nyugdíjmentes övezetében"a 3. világban akinek nincsenek gyermekei időskorára koldussá válik a szó szoros értelmében,.Erről itt sokat beszélt Mommo, régi postírónk és kommentelőnk anno 3 éve.

tanato 2014.09.20. 09:41:02

@posterina: Nyughatatlan típus vagy,persze a csavargónak van egy pejoratív éle is a magyar nyelvben,de én a pozitív kicsengésére gondoltam.Mint írtam ha nem volnának ilyen tipusú emberek,nem lettek volna pl. nagy földrajzi felfedezők sem.Úgy hogy csak gratulálni tudok és várom a következő részt.

tanato 2014.09.20. 09:47:26

@i got my: Na ez nem ilyen egyszerű mint amit a végén írtál.sajnos van egy jelentős idő általában amikor már nem bírsz dolgozni annyit hogy magad fenntartsd,de még élsz vagy 30 évet.erre van a gazdag országokban a nyugdíj kitalálva,a 3. világban /meg nálunk is 100 éve pl./meg a nagycsaládos 3 generációs együttélés.

tanato 2014.09.20. 09:49:16

@posterina: Hát igen ez igaz,egy párkapcsolati súlyos probléma pl. egy válás adhat egy nagy lökést az emberfiának/lányának/ egy hosszabb távollétre az biztos.

i got my (törölt) 2014.09.20. 10:28:00

@tanato: mondj olyan birodalmat, amelyiknél a virágzást nem hanyatlás, sőt a legtöbb esetén teljes eltűnés követte. miért lenne ez európával másként? nem az a természetes, hogy a Tanatoszba távozunk, miután lenyomtuk a számunkra kirótt időt itt? egyénileg csakúgy mint magasabb szerveződési formáinkat tekintve.

(tényleg, nincs abban valami furcsa, hogy egy orvos azzal azonosítja magát, ami ellen - hivatalosan - küzd? :)
persze, nyílt titok, hogy az orvosok a betegségek és a betegek létezésében érdekeltek. ki az a bolond, aki a saját létalapja megszüntetésére törne?)

SzZoole 2014.09.20. 10:47:46

@geegee: azok a jelek az orok igazsag jelei,majom fejek,
ne lass
ne halj
ne szolj
es ne csinalj semmit.

SzZoole 2014.09.20. 10:57:28

@Muscari: igen az autot robbantottak fel ami a mely garazs kijaratanal allt,ha szembe allsz a kijaratal akkor jobb oldal van a garazs informacios pultja ahol fizetni is lehet a parkolasert.Bal oldal pedig egy felkorivu pult a kis kavezoval,a holgy aki ott dolgazott egy Ibranyi(Szabocs Megye)szarmazasu,a nevet had'ne irjam le,na Tomi ott kavezott es szorakoztatta a holgyet,mikor vegzett elindult a parkolo haz kijarata fele es amikor kiert az utra akkor robbant az auto.

Giddy Lamb 2014.09.20. 10:57:48

@tsabus [PL to UK]: "Nagyon tetszett az írás, és baromira irigy vagyok, mert az én időmben nem volt erre lehetőség."

Mikor volt a Te időd?

SzZoole 2014.09.20. 11:05:13

@Naschkatze (Mostindien / CH): na,akkor ugylatom nem csak en bolondulok ezekert a cuccokert,amiert a nejem ugyan olyan merges,mint Te:)))

na4 2014.09.20. 11:30:11

Ez marhaság, Kanadába belépni 5 perc. Bemutatod a retur repjegyedet, a hitelkártyádat, esetleg egy meghívót attól, akit meglátogatsz, elmondod, hogy minek jöttél, és kész. Persze akinek a tudása gyenge, mint a libafing, az szívni fog.

i got my (törölt) 2014.09.20. 12:18:07

@tanato:
van egy jelentős idő általában amikor már nem bírsz dolgozni annyit hogy magad fenntartsd,de még élsz vagy 30 évet.erre van a gazdag országokban a nyugdíj kitalálva,a 3. világban /meg nálunk is 100 éve pl./meg a nagycsaládos 3 generációs együttélés.

1. aki vállalt gyereket és a megfelelő szellemben, etikai elvek szerint nevelte, annak nem lesz gondja a jövőben sem.
2. aki vállalt, de a gyerek - a tanultak és szüleitől látottaknak megfelelően - benyomja öregkorára egy otthonba, az a saját sorsának a kovácsa volt.
3. mint ahogy az is a maga főzte ételt eszi, aki nem vállal gyereket.

a nagyapám lényegében élete végéig dolgozott. persze nem feltétlen munkahelyen, de a környezete számára hasznos tevékenységet végzett, háztáji gazdaságban termelte meg a maga számára szükséges ételt. amikor már erre nem volt képes, onnantól egy lyukas kétfillérest ért az élete: ágynak esett, és már nem volt semmiben öröme.
a nagyanyám nyolcvanon felül is ásott a kertben, tevékeny volt. és egy idős embernek általában alacsonyak az igényei. ruhára nem költ, az új iphone-ra már nem izgul, a sárgarépát megtermeli magának, a malacot felhizlalja. van egy kis rezsije, de lényegében ez minden.

2014.09.20. 12:34:31

@tanato: Ez nem túl biztató azoknak, akiknek nincsen, és nem is lesz.

Muscari 2014.09.20. 13:19:42

@i got my: te beszoltal Tanatonak?

Nem vagy itt régóta így nem tudod, hogy az o neve a Tana tobol "ered", egy volt egyetemi csoporttarsa inspiralta aki Ethiopiaba valo volt.

Mi a fene az a tanatosz?

tsabus UAE 2014.09.20. 13:36:40

@posterina: Aki "csavarog", az általában keres valamit. Van aki a kalandot, van aki egy új életet. Ezért a csavargás nem pejoratív fogalom nálam. Sokszor nagyon jó és egy életre meghatározó dolgok sülnek ki belőle.

posterina 2014.09.20. 13:36:53

@na4: a tudás látom nem párosul tisztelettel. Ez is egy jó kis magyar hiányosság. Szóval volt meghívó , és minden papír amire szükség van. De az emberkék az irodában is pont olyanok mint néhány kommentelő, jó nagy szájjal van megáldva. :)

tsabus UAE 2014.09.20. 13:46:44

@Giddy Lamb: Rendszerváltás előtt. Tudod, a nagymamát a Mariahilferre vivős utak idejében, hogy az összeadott valutakeret nagyobb legyen. Amikor egyes dolgokat csak a valutás boltban lehetett megvenni, banánt telente kaptunk, sorban állás után és a család még úgy is megélt két átlagfizetésből, ha az apuka alkoholista volt. Daliás idők... :-(

2014.09.20. 14:18:13

@i got my: Szerintem ez így nem állja meg a helyét. Mert elképzelhető, hogy van olyan, aki nem tud teherbe esni, örökbe fogadni meg lehet, hogy nem szeretne. Attól, hogy még nincsen gyereked, nem kellene koldusnak lenned öregkorodra. Főleg, ha végig dolgoztál egy életet...

2014.09.20. 14:20:19

@diggerdriver: :) En is gyanakodtam, de biztositottak rola hogy csak nok latjak a kepeket (foleg a full body scanner eseteben).

2014.09.20. 14:24:03

@geegee: 'Ez egy ingyenes szolgáltatás, vagy így aggódtak az egészségi állapotodért? :-))) Tüdőröntgen, bexarás...mit gondoltak, valaki a lebenybe felszívva csempészi át a hernyót?'

Oszinten szolva nem tudom, gondolom azt akartak megelozni hogy aktiv TB-vel lepjen be valaki az orszagba. Annak idejen kb. 3 szot tudtam angolul, igy ha akartak sem tudtak volna nekem elmagyarazni miert csinaljak. Azt hiszem mas vizsgalatok is voltak, egy komplett orvosi szoba volt. De regen tortent, a tobbire nem emlekszem, csak a rontgen maradt meg.

2014.09.20. 14:35:14

@Naschkatze (Mostindien / CH): '20-as 30-as korosztälyra is jellemzö. Ezek ältaläban a kiégés /befäsultsäg elöl menekülnek. Összegyüjtenek annyi pénzt amennyi az utazäshoz elég, fölmondjäk a melot és a lakäst (vagy pedig arra az idöszakra albérlöt keresnek). Butorokat vagy eladjäk, vagy raktärat bérelnek és usgyi. 6ilyen ismerösöm van (orvos, äpolonö, könyvelö, specko gyerekekkel foglalkozo ovonö, Nestlé-nél vezetö beosztäsban dolgozo), és 1 van, aki novembertöl készül ki, bär ö Uj-Zélandra megy angolt tanulni, utäna Nepälba önkénteskedni és csak utäna megy koborolni. Ö pl azt reméli, hogy megtalälja önmagät, az élet értelmét...'

Anno en is pont igy kerekedtem fel egy kesei (vagy korai?) gap year-re; nem tudtam hogy mit fogok talalni, de teljesen veletlenul az utazas soran talalkoztam a mostani ferjemmel egy del-indiai teazoban :).

blackhairlady 2014.09.20. 14:43:28

@adg [Au, Darwin]: tok jo ahogy az ottani allatvilagrol meselsz:)
Nalunk az uton, utszelen mosomedvek es gorenyek pihennek, es keselyuk az eltakarito brigad. Oket sem zavarja az autoforgalom, szepen piknikeznek ahol csak eledelt talalnak:)

Giddy Lamb 2014.09.20. 14:52:32

@tsabus [PL to UK]: sejtettem:)))
Akkoriban tízezerszámra utaztak à magyar fiatalok Ny-Eu-ba à nyâri szünetben Interrail igazolvánnyal meg stoppal, saját kis spórolt zsebpénzből feketén vett 2-300 márkával egy hónapig simán meg lehetett élni, Amsterdamtól Monacóig...
Volt olyan egyetemista haver, aki hetente járt LOT-tal Havannába szivarért, szóval abban az időben aki akarta, bejárhatta à tél világot fillerekből!

tanato 2014.09.20. 14:52:32

@Muscari: A tanatosz az ókori görögben a halál tudománya volt semmi köze a lake Tana-hoz.

tanato 2014.09.20. 14:56:35

@i got my: sajnos azon államokban ahol nincs állami nyugdíj ott a sok gyermek a "nyugdíjjárulék",m,int nálunk is 100 éve.Akiknek nem volt/szociális otthonok nem lévén,mint ahogy pl. fekete _Afrikában most sincsenek/azok tényleg utcai koldusként végezték.De mint írtam erről MOmmo régebben elég sokat írt.,majd előkeresem ilyen jellegű hozzászólásait.

tanato 2014.09.20. 14:58:23

@tsabus [PL to UK]: Nálunk a magyar nyelvben pejoratív éle van,utazóbűnözőkre mondják.

tanato 2014.09.20. 15:02:30

@Mirjam2: A posterinát egy válás indította el.Mint írtam egy szakítás tényleg lökést adhat a távolléthez.Velem is előfordult igaz csak mikroszkópikus arányban a posterinához képest.18 éves koromban egy szakítás után hónapokig nem mentem haza a szülővárosomba,tán azóta sem voltam olyan hosszú ideig távol/Max a két évvel ezelőtti FR.-i tartózkodást kivéve.

tanato 2014.09.20. 15:04:59

@tsabus [PL to UK]: Úgy-úgy a Kádár rendszerben erre nem volt lehetőség,vagy disszidáltál vagy maradtál,csavarogni nem lehetett a naygyvilágban.Az inter rail az más volt az egyetemistáknak nyári szórakozásnak jó volt s de spontánul nekivágni a világnak azt nem lehetett.

tsabus UAE 2014.09.20. 15:07:38

@Giddy Lamb: Sajnos, nekem még annyi fillérem se volt, hogy ezt megtehessem. Főleg, mikor egyből elkezdtem dolgozni, hogy ne verjék rám az ösztöndíjat. Aztán katonaság és már nyakunkon is volt a rendszerváltás. Ha te mondod, hogy több ezren csinálták, akkor elhiszem, habár csak egyvalakit ismertem, aki valóban végigstoppolta Európát. Igaz, ő idősebb volt nálam. A saját korosztályomból senkiről se tudtam (nem is hallottam), hogy Nyugatra járt volna csavarogni...

2014.09.20. 15:10:21

@tanato: Sajnos a gyakorlatban az a helyzet hogy ahol nincs allami nyugdij, ott sokan szo szerint kolduskent vegzik azok kozul is akik sok gyereket neveltek fel. Ezert sokkal jobb az allami nyugdij-rendszer a regi rendszernel, ahol az idos csaladtagok a fiatalokra tamaszkodnak. A masik problema az utobbival hogy a szulok szamara letkerdes hogy ne veszitsek el a kontrollt a gyerekeik felett, ezert jelentosen beleszolnak az eletukbe, kapcsolataikba, iranyitani probaljak oket meg felnott korukban is, sok az erzelmi zsarolas stb. Gyakran elhanyagoljak az olyan gyereket akirol tudjak hogy nem fog tudni gondoskodni roluk (mert pl. fogyatekos vagy lany).

tanato 2014.09.20. 15:11:14

@tsabus [PL to UK]: Nem is kapott akárki útlevelet Nyugatra,csak előzetes szűrés után.Dolgozni meg semmiképpen nem lehetett volna csak feketén.Nem volt egyszerű nyugati útlevelet kapni.Tanulni is csak Moszkvába Varsóba meg kelet_Berlinbe lehetett menni egyetemre.

tsabus UAE 2014.09.20. 15:11:22

@tanato: Aha... Akkor már értem, mi az az Inter Rail. Mert fogalmam se volt róla. Talán, mert nem jártam egyetemre... :-)

tsabus UAE 2014.09.20. 15:17:06

@tanato: Anno, a katonaságnál, sokunkat megpróbált beszervezni az elhárítás. Mondtam, hogy van nyugati rokonom, szóval én erre nem lehetek alkalmas. A választól lehidaltam: "Tudjuk, hogy nem tartják a kapcsolatot. Azért, ha kérne útlevelet nyugati utazáshoz, mondjon le róla !" Végül csak kibújtam a szívélyes invitálás alól, de azért hátborzongató emlék...

2014.09.20. 15:19:01

@tanato: Igen, szerintem a legtobb embernel van valami kivalto oka annak hogy elindul (kiveve persze a klasszikus gap year eseteben, amikor egy fiatal csak vilagot szeretne latni kozvetlenul egyetem elott vagy utan). Sajat tapasztalatom azt igazolja szamomra hogy nagyon pozitiv valtozast hozhat az ember eleteben egy ilyen utazgatos idoszak, altalaban amugy is az a vege hogy ujbol megallapodik az ember valahol, meg ha nem is mindig ott ahol eredetileg tervezte :).

adg 2014.09.20. 15:19:33

@blackhair-lady: Az is szep lehet. A keselyu sokkal meggyozobb megjelenesu madar, mint a mi kis sasaink. Joval nagyobbak is lehetnek. Nem is tudom, errefele van-e keselyu, meg nem lattam.
A sasunk viszont egy sikertortenet, majdnem kihaltak nemreg. De valahogy sikerult megmenteni oket, annyira, hogy tele van veluk minden, karbantartjak a kornyeket. Még itt a varosban is sok van, folyton lehet latni oket a levegoben korozni. Ez pl a kertben, a szariton ucsorgott: kepfeltoltes.hu/140920/sas_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

2014.09.20. 15:22:24

@posterina: :) jo poszt volt, en varom a folytatast!

tsabus UAE 2014.09.20. 15:26:03

@adg [Au, Darwin]: Biztos, hogy ez sas ? Olyan sólyom alkata van...

adg 2014.09.20. 15:34:42

@tsabus [PL to UK]: lehet. Mi sasnak hivjuk, de eleg kicsi, nem sokkal nagyobb, mint a fekete kakadu. Olyan 40-50 centi magas, ahogy ott all. Igy hogy mondod, valoban inkabb solyom lehet, de en nagyon nem vagyok ornitologus :). Kite az angol neve, ebbol nem tudom eldonteni, es korantsem biztos, hogy hivatalosan is ez, mert itt mindennek van valami nepi neve.
En rovarasz vagyok inkabb.

FutureFry 2014.09.20. 16:09:00

@zsurzsenka: Igen, tudom, a Wendy's egy ideig birtokolta a TH-t (bár most éppen már egy ideje nem), mint azt én is írtam fentebb (@FutureFry: )

tanato 2014.09.20. 16:14:30

@tsabus [PL to UK]: Így működött,sajnos,nyugati rokon útlevél felejtve.

tanato 2014.09.20. 16:16:02

@Mirjam2: Persze jobb az állami nyugellátás,csak legyen aki fedezze.

FutureFry 2014.09.20. 16:18:54

@Mirjam2: Kérdés, hogy téged miért küldtek TB vizsgálatra? Ránézésre vagy véletlenszerűen? Én is mentem Angliába még az Uniós csatlakozás előtt (hoszabb távra és rövidebb látogatásra is, repülőn meg kompon is) de sohasem "szűrtek" vagy vizsgálódtak.

Tényleg, tud valaki olyan forrást ahol leírják, hogy kinek/hova/mikor milyen vízum kellett az elmúlt évtizedekben? "Vízumtörténelem" :)

Ugyandehogy (törölt) 2014.09.20. 16:31:10

@FutureFry: hát az egy elég nagy adatbázis lenne, az összes országot tekintve:D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 16:43:48

@Mirjam2: Láttad az "Egészséges erotika" című filmet? Ott is csak tűzvédelmi szempontból kameráztak...
Na jó, ez csak vicc volt :)

Viszont ha nem láttad, akkor nézd meg, mert marha jó! :)

FutureFry 2014.09.20. 16:44:10

@Mirjam2: Ugyebár két fajta "full body" scanner van (volt?). Az egyik (Backscatter X-ray) sokkal "indiszkértebb" (mia jó szó az "intrusive"-ra?) és egészségügyileg is problémásabb. Ezeket már (tudtommal) a legtöbb helyen ki is vonták. Még a neve is borzasztó volt ("Rapiscan" - hogyhogy nem szólt valaki, hogy ez azért egy kicsit ciki? Persze lehet, hogy belső szabotázs volt :))
Egyébként lehet alternatív (manuális) vizsgálatot kérni, ha úgy gondolja az ember, és akkor nem kell átmenni semmilyen scanneren. Igaz, izése válogatja, hogy a tapizós megoldást ki mennyire preferálja. Ja meg akkor sem kell átmenni a scanner-en (meg tapizás sem kell) ha valakit előre lecsekkoltak és veszélytelennek ítélték (és az ilyen "magától" is megtörténhet - azaz nem kell (de lehet) külön kérni az előre lecsekkolást)

FutureFry 2014.09.20. 16:51:22

@Babette.: Nem személyre lebontva gondoltam :). Meg azért manapság már a tárhely nem okozhat gondot egy ilyen adatbázishoz. Inkább, hogy honnan lehet megfelelő adatot beszerezni hozzá (sok kutatás?).

Egyébként - hasonlóan - olyan online forrás is érdekelne ahol a történelmi (nem csak az elmúlt évtized, de az elmúlt évszázad!) valutaárfolyamai lennének fellelhetőek (már amennyire az ilyen lehetséges). De megelégednék egy olyannal ami a II VH utáni adatokat tartalmazza.

Na jó, most kicsit elkalandoztam (bár talán nem teljesen idegen a téma egy határátkelős bloghoz)

adg 2014.09.20. 17:00:38

@FutureFry: Szerintem mar igy is tobb adatbazis van a kelletenel. Sok helyen nem lenne celszeru, ha egy orszag tudna rolad ilyeneket. Elvileg azt sem kellene tudniuk, hogy milyen utleveleid vannak. Pl arab-izraeli vizummizeriakra es az erre megoldast kinalo masodik utlevelre, vagy a tobbes allampolgarsagokra gondolok.

adg 2014.09.20. 17:02:34

@FutureFry: Kicsit keso van, most esik le, hogy talan nem konkret szemelyre szabottan gondoltad a kinek-mikor-hova reszt.. :)

FutureFry 2014.09.20. 17:09:59

@adg [Au, Darwin]: Igen, igen: Országra, nem személyre lebontva.
Valószínű a fogalmazásom nem volt jó - mert úgy tűnik nem csak te értetted félre (igaz így félreértelmezve jobb vitaalap :))

Ugyandehogy (törölt) 2014.09.20. 17:18:30

@FutureFry: nem is a tárhely benne a probléma:)

2014.09.20. 17:26:43

@Mirjam2:
" Az amerikaiak is kivalasztottak 'special security screening'-re sok evvel ezelott, de az semmi volt az angolokhoz kepest."
Nalam ketszer tortent meg, hogy 'special security screening'-et csinaltak az amerikaiak. Mindket alkalommal azert, mert a repteren vettem meg a jegyet, indulas elott 1-2 oraval. Annyibol allt, ki kellett allnom a sorbol es le kellett huznom a cipomet es a zoknimat plusz meg is motoztak, ruhan at:( Mindenki szemelattara:) De azert bocsanatot kertek utana, meg is magyaraztak az okat. Szarazfoldon belepve az USA-ba soha semmi kotozkodes, csodalkoztam is, nem vagyok egy bizalomgerjeszto alak:) Legutobb 2 eve Nogales-nel leptem be Mexikobol, busszal, a csomagjaim kozt talaltak par drug kartelekrol szolo konyvet, az tetszett nekik:) Raadasul Culiacanbol* jottem. Oda epeszu ember be sem teszi a labat. Majdnem tisztelegtek, azt gondoltak, szakmabeli vagyok en is:)
* "The Sinaloa Cartel, a drug-trafficking and organized crime syndicate, is based in Culiacán."

2014.09.20. 17:29:24

@Jani haverja: Nem lattam, es a cime sem igazan kelti fel az erdeklodesemet :). Raadasul tuti hogy ha akarnam sem nezhetnem meg innen, minden film es weboldal le van tiltva aminek 'erotika' szerepel a cimeben :(. Egy ilyen klasszikus magyar filmet sem lattam, kiveve a Tanut, amit valamilyen oknal fogva egyszer az iskolankban vetitettek. Abbol sem emlekszem semmire, kiveve hogy disznovagasrol volt benne szo...

FutureFry 2014.09.20. 17:34:03

@Babette.: Igen, a legnehezebb része hogy sok-sok kutatást igényelne. Ráadásul sok ország már nem is létezik, meg újak is vannak... De az internet nagy és sok olyan amatőr/hobbi-kutató van aki hasonlóan "haszontalan" anyagot gyűjt/rendszerez és tesz mindenki számára hozzáférhetőve, szóval miért ne lehetne ilyen is?

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.09.20. 17:37:16

@posterina: Tök jo, hogy megjelentél! :-) Elöször én sem értettem, hogy miért nem maradtäl katonäéknäl, de igy mär igen.:-(
És én is värom mär a 2. részt!
@tanato:
A 2.pillért pont azért irtam, mert tudom mi történt Mo-on. :-(
A nagycsalädos, 3generäciosra csak annyit tudok mondani, hogy én igy nöttem föl. Na jo, nem egészen, mert a dédszüleimmel éltünk "csak" együtt. Gyerekként nekem qrva jo volt! És ez hiänyzik is. Persze ugye hatalmi harcokat nekem nem kellett vivni a csalädban elfoglalt pozicioért. :-)
És én hajlando vagyok beäldozni magam ha arrol lenne szo, hogy vagy anyäm, vagy anyosom hozzänk költözne, ha arrol lenne szo, mert mär pl nem tudnä elläni magät. Holott sem én, sem a férjem nem tudnänk hosszabb tävon együttélni az anyä(n)kkal. :-) Viszont én ugy vagyok vele, hogyha ö fölnevelt, elviselte a hülyeségeimet, akkor az a minimum, hogy én is. Kivéve, ha specko ellätäsra lenne szüksége, amit én nem tudnék neki nyujtani. Szerintem manapsäg az (is) a legnagyobb baj, hogy az emberek nem tudnak együtt / egymässal élni. Az ilyen nagycsalädos, 3generäcios modellek legtöbbször csak akkor vannak, ha a szükség ugy hozza.
@Zoole[uk]: Nem vagyok mérges. Edzésben vagyok...csak ami elég, az elég! :-))))
Amugy meg addig, amig a legtöbb blue-ray DVD-ken nincs Dolby True HD vagy DTS HD, csak jo esetben 5.1, addig miröl beszélünk? :-)))
Amugy meg probäld megmagyaräzni egy 1xü häziasszonynak, hogy milyen fäjintos is az neki amikor hallhatja, hogy pl egy repülö föllszäll, levegöben van, iränyt vältoztat és landol...mär az ülögarnitura alä beépitett aktiv subwoofer is kiveri a biztositékot... :-))))
@na4: Ez most komoly? Mert akkor én is lemarhasägozhatom azokat, akik azt mondjäk, hogy az USA-ba oräkat kellett värniuk. Mert én Atlantäban is, és Miamiban is kb 5percet älltam....
@Mirjam2: :-)))
Hät én is az egyik volt pasimmal az egyik Mekiben talälkoztam...hintänak ezt mär el sem merem mondani. :-)
@adg [Au, Darwin]: Tökre hasonlit erre: hu.wikipedia.org/wiki/Eger%C3%A9sz%C3%B6lyv
ök meg nälunk vannak, kb minden fän.

FutureFry 2014.09.20. 17:43:46

@Jani haverja: "Az albánok sima útlevéllel beléphetnek vízum nélkül az EU bármelyik országába"

Érdekes, most nézem: Nagy Britannia (EU tag) vízumköteles Albán útlevéllel: en.wikipedia.org/wiki/Visa_requirements_for_Albanian_citizens

Ja és az UK kormány hivatalos honlapja is ezt mondja (www.gov.uk/check-uk-visa) de a wikipedia kicsit szebben "prezentál".

2014.09.20. 17:45:28

@FutureFry: Azt hiszem rolam azt az egesz alakosat csinaltak, amit kesobb ugy tudom valoban kivontak a forgalombol, es valoban lehetett helyette 'igazi' motozast kerni, de en ezt soha nem kernem onkent mivel (surprise, surprise...) csinaltak mar velem ilyet es nagyon szornyu, senkinek nem ajanlom. Akkor mar sokkal inkabb a scanner, de az is eleg gaz volt, egy fulkeben ult valaki teljesen eltakarva tehat en nem lattam ot, o viszont gyakorlatilag meztelenul latott engem. Mindegy, en ezeken nem igazan tudok kiakadni.

SzZoole 2014.09.20. 17:54:43

@Naschkatze (Mostindien / CH): egy egyszeru hazi asszony ???
de hiszen Te vagy a big brother:))))
en egyutt erzek a ferjedel,az nagyon jo tud lenni,hogy ha a labad kozul kiszall egy repulo:)))

2014.09.20. 18:03:26

@FutureFry: Au pair vizummal mentem akkor UK-be, tehat felteteleztek hogy potencialisan evekig ott fogok lakni, es gondolom nem akartak hogy TB-t terjesszek a lakossag kozott? Tenyleg fogalmam sincs. Egyebkent is teljesen kikerdeztek, pl. ki vette nekem a repulojegyet, stb. Fiatal lany voltam es alig tudtam angolul par szot, lehet hogy azt gondoltak, emberkereskedok halojaba kerultem. A vegen felhivtak a fogado csaladot akik a repteren vartak ram a gyerekekkel, es oket is kikerdeztek, ezutan engedtek csak be.

FutureFry 2014.09.20. 18:04:31

@Mirjam2: Én is szinte minden variációt kitapasztaltam sajnos (nem feltétlenül önkéntesen), nincs jó változat. Azaz igen. Magánrepülővel kell menni. Nincs sorbanallás, scannelés, motozás, csomagellenőrzés (legalább is országon belül).

Bár azért a "könnyített" ellenőrzés (az előre lecsekkolt utasoknál) is tűrhető - igaz ott is "fizet" az utas az adataival (dehát azt egyébként is, úgyhogy akkor már miért ne...)

2014.09.20. 18:07:51

@Cascabel: Nekem is ilyen volt plusz mindent, de mindent kipakoltattak a kezipoggyaszombol es egyenkent atneztek. Pl. volt nalam egy konyv, azt teljesen atlapozta a pasi meg lobalta, hogy nincs-e elrejtve valami a lapok koze :).

FutureFry 2014.09.20. 18:11:33

@Mirjam2: Mind mondtam, én is volt, ogy hosszabb távra (éves szint) mentem, de nem szűrtek. Bár fiatal voltam (de nem lány) valószínű azért nem gondolták, hogy emberkereskedők hálójába kerültem :)

2014.09.20. 18:18:06

@FutureFry: :) Ha el akarod kerulni a biztonsagi ellenorzest, tudom ajanlani a szaudi reptereket, foleg noknek, illetve orszagon belul mindenkinek. Domestic flight-okon eddig azt tapasztaltam hogy nincs ellenorzes, ki-be lehet jarkalni, olyan mint egy buszallomas. Meg az utlevelet sem kertek, csak a jegyet beszallaskor. Nemzetkozi jaratoknal at kell kuldened a csomagodat egy scanner-en, de ezen kivul, ha no vagy, vagy nem ellenoriznek (mert nincs noi szemelyzet) vagy bekuldenek egy szobaba ahol altalaban ket vagy tobb szaudi no teazgat es megkerdezik, hogy vagy stb. ha eppen jo kedvuk van, aztan kikuldenek. Viszont ha ferfi vagy, nem engednek rovidnadragban felszallni a repulogepre! (Legalabbis ahol eddig laktunk, nem engedtek.)

2014.09.20. 18:19:04

@Naschkatze (Mostindien / CH):
"Amugy meg addig, amig a legtöbb blue-ray DVD-ken nincs Dolby True HD vagy DTS HD, csak jo esetben 5.1, addig miröl beszélünk? :-))) "
De le lehet tolteni ilyen formatumu zeneket erre "szakosodott" sit-okrol:) Nagyon megeri.
Dolby True HD es DTS HD is lehet 5.1, sot sztereo is (MLP) A felbontas a lenyeg, nem a hangszorok mennyisege vagy a csatornak szama.
Blu-Ray Disc (BD) az nem DVD. Tudom, ez csak szorszalhasogatas, de akkor is:)
(Nagy "audiophile" vagyok, meg a lakokocsimban is 5.1 van) :)))

2014.09.20. 18:24:34

@FutureFry: Teljesen csak talalgatas a reszemrol az emberkereskedos vonal, foleg mivel tenyleg szinte alig beszeltem angolul (ami nyilvan onmagaban gyanus volt a hatarornek). Azt tudom hogy kerdeztek, ki vette a jegyet, tudom-e hogy milyen munkat fogok csinalni, ki talalta nekem a munkat. Utolag a csalad mondta el akikhez mentem hogy felhivtak oket (a meghivolevelen volt a telefonszamuk) es beszeltek veluk a repteren mielott engem kiengedtek. Kulonben nem voltak velem bunkok a hatarorok meg a noverek sem, inkabb ugy tunt hogy kicsit aggodnak, ami nem csoda hiszen semmi penz nem volt nalam es nem beszeltem angolul :)

FutureFry 2014.09.20. 18:24:55

@Mirjam2: Ez jó! Ki tudja mi van a burka (jól írom?) alatt...

2014.09.20. 18:37:53

@FutureFry: Hat itt igazabol nem burkat hordanak hanem abayat + niqabot, de lenyeg az hogy szo szerint semmi nem latszik az illetobol, sokszor meg a szeme sem. Barki lehetne. Pl. egyszer jottem befele, elottem egy nepes csalad, nok nem dolgoztak mert este volt, igy azt csinalta a hataror hogy megkerte a csaladapat, azonositsa a noi csaladtagokat (kb. ugy hogy felolvasta a neveket az utlevelrol, az apa meg ramutatott az illetore hogy o az).

Muscari 2014.09.20. 19:12:11

@tanato: en tudom, csak I got my ugy latszik nem. Sebaj, mi ismerunk, te vagy a HA haziorvosa :-)

tanato 2014.09.20. 19:30:17

@Muscari: Köszi,ö még új itt.

qkuc 2014.09.20. 20:27:33

@blackhair-lady: Nem illik ilyet mondani, de egy iciripicirit irigyellek, :D.

blackhairlady 2014.09.20. 20:43:14

@adg [Au, Darwin]: Na most mar tudom mire utaltal a masik posztban. Nagyon kis csinos joszag, orulok, hogy sikerult megmenteni a kipusztulastol, kar lett volna erte. Milyen szepen orkodik a hazatok felett:)
A mi keselyiunk nem azok a nagy fajtak, kb az a meret mint a te sasod, kicsit osszeb mentek, biztos nincs annyi elemozsia mint a sivatagban:) De ugyanugy kiszagoljak a dogoket, es nem igen zavartatjak magukat az embertol.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.09.20. 20:52:52

@Zoole[uk]: Bocsi! De ha hinta lehet a blog 1xü munkäsa, akkor én lehetek az 1xü häziasszony? Lécci, lécci, lécci!
Én amugy NEM szeretném, hogy repülö szälljon ki a läbaim közül, bär ha belegondolok igy még nem neveztük... :-))))
@Cascabel:
Ne hasogassäl légyszi! Hagyjäl mär a szegény häziasszonynak 1kis kötekedéskapaszkodot! :-)))

blackhairlady 2014.09.20. 20:54:19

@qkuc: Miert ne illene, en is irigylek jo par embert innen a blogrol:)
Az elsok kozt volt a megnezendo listan, mindjart a 2. honapban a kikoltozes utan, oriasi elmeny volt. Tavaly nyaron a fiam latogatott meg, es termeszetesen neki is megmutattuk. Pont ugyanakkora elmeny volt mint eloszor.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 21:49:45

@Mirjam2: Pedig nagyon jó film. Szerintem az egyik legjobb (ha talán nem a legjobb) magyar humoros film. Nagyon jól fel van benne dolgozva, hogy a Kádári szocializmusban hogyan lehetett pénzt keresni :)
Nem, semmi egyéb csúnyaság nincsen benne, van benne egy-két meztelen női mell, de nem egy Jancsó-féle film.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 22:08:58

@FutureFry: Ezt nagyon benézted, már ne haragudj.

Az albánok vízum nélkül utazhatnak ugyanis az EU-ba, UK-ba is.

Az általad idézett wikipedia oldalon is ez van leírva, csak bővebben ki van fejtve (a másik linkedet nem tudtam megnézni, mert valamiért nem nyílik meg).

A titok nyitja a következő (igaz, eddig én sem fejtettem ki, mert nem tartottam fontosnak):
Albániában jelenleg kétfajta érvényes útlevél van forgalomban, a régi, és az új. Csak az új (biometrikus) útlevél jogosít fel egy albánt vízummentes belépésre az EU-ba (az UK-ba is). A régire vízum kell(ene), de ki az a hülye, aki vízumért kuncsorog, ahelyett, hogy bemenne itt Albániában a rendőrségre, és kérne egy új útlevelet???

Ezért van az általad beidézett Wikipedia cikkben külön Albánia, de így:
Visa free (green) and visa on arrival (lime) travel for Albanian citizens with ordinary passports

Tehát új útlevéllel a zöld (vízummentes) kategóriába tartoznak, mint pl. mi magyarok, régi útlevéllel meg megkapják a belépéskor a vízumot (gondolom pénzért), de mint már említettem ki az a marha, aki utazni akar, és nem kér új útlevelet magának.

Ez vonatkozik az egész EU-ban az albánokra jelenleg.

FutureFry 2014.09.20. 22:16:46

@Jani haverja: Aha. Szóval a UK kormány hivatalos lapja ezek szerint rosszul tudja (az előző link nem működött mert belevette a zárójelet):

www.gov.uk/check-uk-visa/y/albania/tourism

What passport do you have? Albania
What are you coming to the UK to do? Tourism, including visiting friends or family
You’ll need a visa to come to the UK
...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 22:43:32

@FutureFry: Jajj, bocs!!!! Én néztem be!
A wikipedia oldalon megláttam a szép nagy zöld (majdnem) komplett EU-t, a fene figyelte, hogy ott van egy piros kis folt bal oldalon :) Na az pont UK, meg Írország :)

Még egyszer bocs!

Akkor ezek szerint csak a Schengeni övezetbe léphetnek be az albánok vízum nélkül, aminek viszont nem tagja a UK. Viszont tagja pl. Svájc, meg Lichtenstein stb., akik viszont nem EU tagok.

Na mindegy, jól meg van keverve :)

blackhairlady 2014.09.20. 23:05:40

@Jani haverja: Tessek visszairatkozni az alban iskolaba, mert ezekszerint vannak meg sotet foltok, te sem tudsz mindent:)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 23:20:39

@blackhair-lady: A fene gondolta volna :) Anno minden albán hírben úgy volt, hogy vízum nélkül utazhatnak az albánok az EU-ba. Nem azt írták, hogy Schengenbe, hanem azt, hogy az EU-ba. Mondjuk nekik is igazuk volt valamennyire, merthogy pl. Románia, meg Bulgária nem schengeni tag (ha jól tudom most sem, de akkor még biztosan nem azok voltak), és oda is ugyanakkor nyílt meg a vízummentesség, mint a schengeni országokba. Csak hát az UK-ba, meg Írországba meg nem ezek szerint :)

Remekül meg van keverve megint Európa, egy csomó ország kivétel különböző dolgokban. Van ugye az EU, van Schengen, és van az Euroövezet. Remek. Csak néhány példa:
- Svájc nem tagja az EU-nak, és az Euroövezetnek, de tagja Schengennek.
- UK tagja az EU-nak, de nem tagja az Euroövezetnek, és nem tagja Schengennek.
- Magyarország tagja az EU-nak, tagja Schengennek, de nem tagja az Euroövezetnek
- Montenegro meg Koszovó nem tagja semminek, de mégis EUR a hivatalos fizetőeszköze mindkettőnek

Marha jó :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 23:23:21

@blackhair-lady:
@Jani haverja:
Ja, és még a NATO-t ki is felejtettem, az még a következő csavar az ügyben :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.20. 23:43:47

@blackhair-lady: Ja, és még azt az aranyos kis történetet is kifelejtettem, hogy ide viszont bárkit beengednek egy schengeni vízummal :)

Tavaly próbáltunk intézni egy thai állampolgárnak vízumot. Kiderült, hogy Thaiföldön nincsen albán nagykövetség, meg konzulátus sem, így Kuala Lumpurba (Malajzia) kellene mennie az illetőnek vízumért. Mivel az baromi messze van, tetejében a két ország nem a legjobb viszonyban van egymással, így az illető Phuketen (ott lakik) csináltatott az ott lévő NÉMET konzulátuson (mert van német konzulátus Phuketen:)) egy NÉMET vízumot. Azzal jött ide úgy, hogy Németországba egy másodpercig nem is tette be a lábát, mert római átszállással jött is, meg ment is. DDD Tetejében Rómában sem nézték a schengeni (német) vízumát, mert csak tranzitutas volt :)
És ez így teljesen törvényes :)

Most kíváncsi lennék a fordítottjára, egy albán vízummal vajon beengednek-e valakit Schengenbe??? DDD

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.21. 04:50:59

@Jani haverja: Hát, Babamarán, az biztos... :D Amúgy a megvételen felül mi drága rajta?Feltételezem, hogy egy új vitorláson nem kell rögtön "motorgenerált" csinálni...Persze a szállítások, kikötői díjak stb biztos ott vannak a szeren.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.21. 04:53:42

@Jani haverja: Hahaha... :D Igen, a Hummerekből kegyetlen mém lett...Én meg kész röhely, de 34 év alatt egyszer sem bírtam lejutni a Balatonra télen.Vagy ha le bírtam volna, akkor nem volt tél (értsd hó, jég) úgy meg nem érdekelt.Szóval először ezzel idekint találkoztam, hogy jégre autóval.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.21. 05:07:36

@wuaaa [nor]: Nemtom, de én erősen felháborítónak tartom, hogy teljesen ártatlan embereket vegzáljanak, mert most épp olyan kedvük van, illetve játsszák a hatóságosdit...Ráadásul oda-vissza, utaztak a csávóra.Szerencsére nekünk sose fog kelleni repülővel menni, ilyen kis távolságra mindig is jobb lesz nekünk az autó, a földi határokon meg szerencsére nincsenek ilyen inzultusok.Legalább is Narvik felé még élő ember se volt, az egyszem országtáblán kívül... :D Ilyen határátlépés kell nekem... :D

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.09.21. 05:23:50

@Mirjam2: azért ez nagyon durva, akárki pasi akámi határon átmehet ezekszerint, ha beöltözik. azt hittem, van női személyzet erre. vagy legalább az azonosításra állandó ujjlenyomatozás, ahhoz még vetkőzni se kell. legalább egy fémdetektoron átküldik az embereket??

wuaaa 2014.09.21. 08:46:06

@geegee: Sajnos a közúti ellenőrzések is egyre szigorodnak, a lengyeleknek köszönhetően, akik átalakított alvázú, megerősített rugózású (hogy ránézésre ne nézzen ki megrakottnak, ne lógjon a feneke) kombikkal meg MPV-kel 2-3 tonnányi szeszt (sör-vodka) hoznak be térőnként. Persze mindig lopnak valami külföldi rendszámot is olyankor ami nem olyan feltűnő mint a lengyel. Olyan sztorik vannak, hogy az ész megáll és mivel Schengen, így bárhol az ország területén akciózhatnak, még ha a határon nem is áll senki, sőt, gyakran hagyják őket bejönni, mert a határátkelőket nagy távolságból (erdőkből, hegyekről) figyeltetik a lengyelek ha buli van és leadják a drótot, hogy mikor oké és mikor nem oké. Volt olyan, hogy az autópályán Oslo felé megállítottak egy 15 autóból álló konvojt, öt embert sikerült csak elcsípni, a többiek erdőn-bokron.... A 15 átalakított autó tele minden földi jóval (pia-cigi). Hát a vámosok elszálították ezt a 15 autót a lerakatukra, ahonnan az első éjszaka a lengyelek 9 autót visszaloptak maguknak. Gyakran buknak le kamionok, de nem ám úgy, hogy ide-oda a szállítandó áru között elrejtve találnak egy-két üveget meg karton cigit, hanem úgy, hogy az egész félpótkocsin nem volt más, csak pia-cigi. Annyi raklap szesz amennyi befér, meg annyi karton cigi, amennyi befér még hozzá. Szóval szárazföldön se olyan már mint rég...

www.nrk.no/ostfold/ni-polske-smuglerbiler-stjalet-1.11009482
www.nrk.no/ostfold/rekordstort-beslag-1.10985075
www.nrk.no/ostfold/stoppet-vogntog-full-av-alkohol-1.11733582

na4 2014.09.21. 12:49:03

@Naschkatze (Mostindien / CH): USA detto. Többször voltam, megnézték az útlevelemet, be scan-nelték a tenyeremet, néhány kérdés, hogy minek jöttem, és már mehettem is. Néhány percnél sosem volt több. Ha látják rajtad, hogy normális vagy, nem pedig valami megélhetési lúzer, akkor semmi gond.

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2014.09.21. 18:37:26

Ha pár napra vagy akár hetekre érkezel Kanadába (mindegy, melyik részébe), első benyomásod az lesz, hogy itt akarsz élni. Hogy ez milyen klassz ország. Nézed az árakat, a béreket, az embereket, a biztonságérzetet, a közlekedést és a környezetet. Minden tetszeni fog, kifogástalannak látsz minden kis rezdülést.
Viszont ha ott laksz és a mindennapokba is belelátsz... nos, akkor kezd változni, nagyon megváltozni a helyzet. Akkor rá kell döbbenned, hogy az emberek, az imigránsok elbaszták az országot, ami egyre mélyebbre süllyed a posványban. Akkor rádöbbensz, hogy a közlekedés olyan érthetetlen káosz, amire nincs magyarázat, hogy a nyugdíj- és egészségügyi rendszer egy diktatórikus szervezéssel végbevitt időzített bomba, hogy az olcsóság valójában egetverően magas ár-érték arány, hogy az ennivalók, a ruházati- és műszaki cikkek minősége elképesztően alacsony - satöbbi, satöbbi, satöbbi.

Mivel rengetegen vannak, akik vágynak ebbe a "mesevilágba" és nincsenek tisztában a valósággal, az elkövetkező hónapokban szépen levezetem majd egy cikksorozat formájában, hol a baj az országgal és miért ne oda vágyj, ha már el akarsz vágyódni Magyaroroszágról. Hidd el, van pár éves tapasztalatom, tudom, miről beszélek.
Addig is hadd ajánljam ezt a blogot a könnyedebb torontói megértés érdekében:
toronto.blog.hu

Köszönöm.

2014.09.21. 20:33:01

@Dragonlady (now in Indonesia): Igen, elvileg meg lehetne probalni beoltozni es ha mazlija van az illetonek, nem veszik eszre, de en nem probalkoznek, mivel ha lebuksz, akkor helyi borton stb. szoval nekem nem erne meg (itt nem igazan erdekelnek senkit az emberi jogaid :)). Nok kevesen dolgoznak, igy van neha noi szemelyzet de nem mindig, pl. ejjel nok nem dolgozhatnak. A noi biztonsagi orok, ha vannak, egy kulon szobaban vannak es teged is oda kuldenek be ellenorzesre, tehat nem kuldenek at a fem-detektoron, csak a pasikat. Legalabbis igy volt azokon a reptereken ahol en eddig megfordultam. Azon en is csodalkozom hogy nem vezettek be pl. ujjlenyomat-azonositast, de szerintem nem tartottak fontosnak, mivel a kozelmultig helyi nok amugy sem utazhattak ferfi csaladtagok nelkul, es most is a ferfi csaladtag hivatalos beleegyezese kell stb. tehat ezen keresztul gondolom ellenorzik valamilyen szinte hogy hova maszkalnak a nok. Bevandorloktol kulonben vesznek ujjlenyomatot, tolem is vettek belepeskor, sot le is fenykepeznek.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.22. 10:03:24

@geegee: Ezen nincsen se motor, se semmi. Csak nagyon speciális anyagokból van (az egész böhöm nagy tákolmány teljes vitorlázattal összesen 270 kg volt), így ha valami tönkremegy (pl. egy csiga), akkor azt aranyárban mérik.
Olyan helyen kell tárolni, ahol van sólya, mert nem lehet vízen tárolni, mert ha feltámad a szél, és hullámok vannak, akkor megemeli a hullám az elejét, a szél meg alákap a trambulinnak, és már borította is fel.
Ha meredek a sólya, akkor 2 ember nem tudja kihúzni kézikocsival, autós utánfutó kell, az autónak meg belépődíj a sólyához, stb.
Mi pl. amikor átvittük Balatonfűzfőre, akkor ott saját sólyát csináltattunk.

posterina 2014.09.22. 15:48:49

@Tom Bobb: Természetesen az emberek nem cikkek , blogok alapján választanak országot. Engem se befolyásol. Szeretek mindent megtapasztalni , legyen az jó vagy rossz. De azert köszönöm a kedves szavaidat.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.22. 18:00:46

@wuaaa [nor]: Hasztaqurva, ez nagyon kemény... Vadnyugat! :D

Gondolom, inkább délen van ez, nem?Mi eddig csak északon jártunk, Narvikban, azt is télen, kutya se volt a határon a táblán kívül... :D Még asszem kalyiba se volt, vámosnak, vagy ilyesminek.

wuaaa 2014.09.22. 18:21:56

@geegee: Szerintem ott ahol lengyelek vannak, ott lehetőség is van olcsón piát és cigit szerezni. Észak vagy dél, tökmindegy. Gondolom nem kell bemutatni őket és ez nem filléres üzlet. Itt rövid idő alatt nagyon sokat lehet keresni. Persze a szállítók balekok, általában alig huszon éves srácok, akiknek igértek egy fix összeget egy fuvarért, még kamionon is, sokszor jogsi nélkül, mert ha ellenőriznek, akkor úgyis lebuktál, bárhol útközben. Szóval ez olyan "mindent vagy semmit" lengyel módra. De amíg a norvég vámosok olyan kapacitással dolgoznak amilyennel, jó esélyük van a csempészeknek, hogy a mission completed legyen.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.22. 18:27:22

@wuaaa [nor]: Hmm, nem semmi.Úgyis melót keresek, hátha beállok én is ilyen futárnak... :D Kamionra nincs jogsim, szóval még lehet, hogy meg is felelnék... :-)))))))))))

wuaaa 2014.09.22. 18:29:27

@geegee: Ja, hogy hepiend is legyen. Az elkobzott autókat megkapják a tűzoltók, hogy azokon gyakorolják hogyan kell őket szétcincálni mondjuk egy frontális ütközés után, amit úgy érnek el, hogy egy daruval felemelik, majd a földnek eresztik őket, például.. :)

www.nrk.no/ostfold/vraker-kostbare-biler-for-a-ove-1.11943129
www.nrk.no/ostfold/brannmenn-skal-ove-pa-smuglerbiler-1.11785998

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.22. 18:49:53

@wuaaa [nor]: Na, ezt viszont agyatlanságnak gondolom.Ilyen jó kocsikat ezért szétb@szni...Ahelyett, hogy mondjuk kiárulnák egy aukción...Tűzoltóknak szétcincálni egy lepukkadt öreg rom is jó lenne, nem egy X5-ös Bömbike, meg faja Ódi.

Nem normálisak, komolyan...látszik, hogy túl jól megy a soruk...
:-((

wuaaa 2014.09.22. 19:12:17

@geegee: Ezt azért csinálják, mert mivel szerkezetileg ezek az autók többnyire át vannak alakítva (hátsó futómű) senki nem fogja őket gyári állapotra visszaalakítani csak azért, hogy egy árverésen nyomott áron el lehessen adni őket. Ergo vagy mennek a zúzdába egyenesen, vagy egy kanyarral mennek a zúzdába, miután a tázoltók végeztek velük.
A drogfutárok autóit meg törvényből zúzni kell, mert a vámhatóság nem tudja garantálni, hogy minden elrejtett cuccot megtalálnak az átvizsgálás során a mindenféle zugokban és nem tehetnek ki egy esetleges későbbi tulajdonost egy olyan kellemetlenségnek, amit átélhet ha szimatot fog egy határőr kutyus miközben épp családjával indul kirándulni az államtól legálisan megvett autójával.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.22. 23:34:09

@wuaaa [nor]: A megmaradt anyag dolgot végül is el lehet fogadni.De akkor is kib@szottul kár ezeket tönkre tenni, sajnálja az ember.Máshol ezekért még éveket dolgoznának...

Ludas* 2014.09.23. 09:21:20

@blackhair-lady:
Végre valamiben bele lehetett kötni!
:-)))

Ludas* 2014.09.23. 09:21:20

@na4:
Igen?
És Te láttál már olyan onnan jöttet, akinek tintás volt a tenyere?
:-(
Ez így normális?

Ludas* 2014.09.23. 09:21:20

@Jani haverja:
Szóval ott sem hallottál róla. Még jó, mert ez negatív kampány lehetne ellenünk.
:-(
Szóval ha jól értem, Te is vitorlázol?
:-)
Mostanában kevesebbet vagyok itt mert szüret!
:-)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása