Aki angliai munkavállalásra adja a fejét, annak akár kézenfekvő is lehet megpróbálni az építőiparban elhelyezkedni. Szerintem nem csak őket érdekli majd Digger mai posztja, ami ugyan az angliai építőipart mutatja be, szerintem sokkal többről (hozzáállásról, gondolkodásmódról) is szól. Szóval bátran ajánlom mindenkinek (a képekért pedig külön köszönet a szerzőnek)!

"Nagyon érdekesnek találtam Digger írását Miért ilyenek az angol házak? címmel. Ha nem jelent problémát, kérlek Titeket, kérjétek már fel egy következő cikk írására, amiben bemutatná az angliai építőipart, a külföldi (magyar) szakemberek lehetőségeit, akár a pályakezdőkét, ill. saját tapasztalatait (pl. angolszász mértékegység probléma, kommunikáció, munkahelyi kultúra, stb.). Biztos vagyok benne, hogy rajtam kívül sok más építőmérnök / technikus kollégámat is érdekelné."

Előrebocsátanám, hogy tudom, mindenkinek tele van már a hócipője az építőipari posztjaimmal, de mint a bevezetőből kitűnt ezt felkérésre írtam. Mikor 47 évesen, harminc év gépkezelői gyakorlattal kijöttem ide akkor úgy botladoztam az itteni viszonyok útvesztőiben, mint egy nyeretlen kétéves. Az első kötelező tennivalók (Ni szám, bankszámlanyitás, angol telefonszám) után munkát kellett találni.

Három hónapba telt, mire az első munkanapom elkezdődött. Sokan keresnek meg emailban, hogy segítsek nekik elindulni. A rekord eddig az volt, hogy a pártfogoltam első munkanapja az érkezése után három héttel megtörtént.

Az itteni építőiparban a munka feltételei egy viszonylag hosszú folyamatot feltételeznek. Megpróbálom leírni, hogy is van ez. Egy biztos. Semmi sem úgy van, mint otthon. A lőtéri kutyát sem érdekelte a 30 év gyakorlatom.

A sosem hallott kártya

Az első csapás az volt, mikor kiderült, hogy itt ügynökségek közvetítik ki az építőipari szakembereket. Mikor jelentkeztem az ügynökségeknél, első kérdésük az volt, hogy van e CPCS-kártyám. Azt sem tudtam, mi az.

Interneten történt kutakodás után kiderült hogy az az angol gépkezelői jogosítvány. Merthogy a magyar jogosítvány csak íves felhasználásra elegendő. Nagy ívben el kell hajítani. Jó, akkor keressünk valakit, aki intéz nekem CPCS vizsgát. Tanfolyam nem kell végül is az egész életem egy tanfolyam.

Találtam egy lengyel vállalkozót, aki vállalta, hogy elintézi a vizsgát, az elméleti részre a tolmácsot, a szállításomat Birminghamba, és minden egyebet. Itt jött a következő pofon, merthogy csak akkor mehetek gépkezelői vizsgára, ha előtte megvan a CSCS vizsgám. Na, az mi a bánat? Az egy általános munkavédelmi vizsga, ami nélkül egy takarítónő sem léphet be semmilyen építési munkaterületre.

Jó, hát akkor nincs más hátra, mint előre, azt is el kell végezni. Ja, hogy az nincs magyar nyelven (azóta már igen) de urdu vagy zulu nyelven bátran levizsgázhatok. Köszi.

Mondja a lengyel, hogy következő hét szombatra bejelent vizsgára Finchley-be, szerdára megérkezik a könyv, negyven kérdés lesz a vizsgán. Azt nagy bölcsen elfelejtette hozzátenni, hogy 319 kérdésből tesznek fel negyvenet.

Szerdán megérkezett a könyv és szombatig volt három napom megtanulni.

Angolul.

Nem kívánom senkinek azt a három napot.

Sikerült a vizsga. Hibátlanul.

Következő hét szombaton volt a gépkezelői vizsga elmélet és gyakorlat egyben.
Tolmáccsal az egész egy sétagalopp volt. Ott helyben mindjárt adtak egy számot, ami a majdani kártyám száma lesz, és amivel már jogosult vagyok munkát vállalni. Hurrá.

Folytassuk inkább SMS-ben

Mivel elég korlátozott az angol nyelvtudásom, ami konkrétan T1-es (tökhülye) kategória, így megpróbáltam SMS-ben jelentkezni az ügynökségeknél. Elküldtem néhány SMS-t és vártam.

Nem sokáig. Már hívtak is telefonon. Semmit sem értettem. Mondtam, hogy nem értem telefonban az angol kiejtést, folytassuk SMS-ben. Volt olyan ügynök, aki nem, de a többség hajlandó volt. Mikor írtam, hogy van CPCS számom, a következő kérdésük az volt, hogy van-e UTR számom.

Na, itt egy kicsit anyáztam, hogy már megint mi a franc kell nekik. Kiderült, az UTR szám az angol vállalkozói szám.

Mivel ügynökségek közvetítenek ki az adóval, TB-vel kapcsolatos adminisztrációt nem ők intézik, hanem a munkavállaló. Egy ember akár 20-50 ügynökségnél is dolgozhat egy évben, nehéz lenne az adminisztrációt összehangolni. Ilyen egyszerű.

Szerencsére ezt el lehet intézni interneten is, így hamar vállalkozó lettem. Halkan és csendben jelzem, hogy itt egy vállalkozó terhei kimerülnek megközelítőleg 26% SZJA és TB befizetéséből. Ebből a költségek levonásával 10%-ot vissza lehet kapni.

Innen kezdve egyenes az út előre. Gondoltam én naivan. Következő kérdés: van-e full PPE-m?

Mi vaaan? Van-e teljes védőfelszerelésem, úgymint kobak, láthatósági mellény, és acélbetétes bakancs? Jaaa, az van. Már megijedtem, hogy megint vizsgázni kell.

Ügynök megadta a címet, megyek oda reggel, hát egy nagy TESCO-építkezés Woolwich-ban. Ez volt az első munkahelyem.

A beléptetés

Újabb érdekesség: minden építkezésen át kell esni egy úgynevezett „induction room-on”, vagyis egy beléptetésen. Ez egy munkavédelmi oktatás, ami az adott munkaterületre vonatkozik.

Első munkanapomon esett meg az idáig leghosszabb beléptetés, ami 5 órán keresztül tartott. Természetesen semmit nem értettem, de aláírtam egy vagonnyi papírt. Itt elmondják, mikor van a szünet, hol az ebédlő, a WC, a gyülekezési hely veszély esetén, és minden fontos információt. Ötórás oktatás volt és tartott a munkám három napig. Mindegy, fizették.

Engem itt meg akarnak merényelni

Napközben küldött egy SMS-t az ügynök hogy az email címemre elküldte a Timesheet-et. Mondom, az mi? Az a jelenléti ív, amit minden pénteken, vagy amikor vége a munkának a művezetővel alá kell íratnom, és beszkennelve elküldeni az ügynökségnek, mert ez alapján fizetnek. Jó, rendben, majd este kinyomtatom.

Cseng a telefon, valami company szót értettem, de azt hittem, másik ügynökség keres és mondtam, hogy már találtam munkát, sorry, és letettem. Megint jön egy SMS az ügynöktől, hogy akik az előbb hívtak, az az ő Payment Company-juk volt, vagyis a bérelszámoló cég, aki az én kifizetésemet intézi és mindjárt felhívnak megint, adjam meg az adataimat és a bankszámla számomat.

Valóban visszahívtak és viszonylag gördülékenyen ment az adatrögzítés. Jön megint egy SMS az ügynöktől, hogy van-e CIS-regisztrációm? Hínnye. A nemzetközi helyzet fokozódik. Engem itt meg akarnak merényelni.

Mi az a CIS regisztráció?

Az építőiparban fizetni kell adóelőleget. Ez 30 százalék, de ha van CIS-regisztrációm, akkor csak 20. Ha nem regisztrálok, akkor azt a 10 százalékot visszakapom adóbevalláskor.

Este a sógornőm felhívott egy számot, ott azonosítottam magam, hogy valóban én vagyok, és elintézte a regisztrációt. Három nap múlva vége lett a melónak és a Timesheet-et elküldtem az ügynökségnek.

Következő pénteken rajta volt a pénz a számlámon. Rákövetkező hétre pedig jött egy Payment dokumentum, ami egy bérlap. Ezeket meg kell őrizni, mert ezzel igazolom minden jövedelmem és befizetésem az adóbevalláson.

Ez után jött még két kétnapos meló és egy féléves. Igaz, hogy az Slough-ban. Reggel 3,45-kor indultam és este 8-ra értem haza. Kemény volt, de minden indulás nehéz.

Szóval ezen az egész folyamaton saját erőből nyelvtudás nélkül kellett végigbotladoznom. Ezért tartott három hónapig.

Talán emiatt a tortúra miatt van az, hogy a magyarok messziről elkerülik az angol, úgynevezett nagy építőipart. Sokkal hamarabb elhelyezkednek egy himihumi cégnél valami belső épület-felújításon, aztán vagy fizetnek nekik vagy nem. Viszont oda semmi papír vagy vizsga nem kell.

Milyen az angol nagy építőipar?

Jelenleg valami hihetetlen sebességgel szárnyal felfelé. Elképesztő szakemberhiány van. Van olyan ügynökség, amelyik 50 fontot ad, ha viszek nekik gépkezelőt és további 200-at, ha három hónapig nekik dolgozik.

Naponta legalább tíz munkaajánlatom van. Az az órabér, amiért most dolgozok egy évvel ezelőtt még nagyon jónak számított, de most az alsó határ. Viszont az a cég, amelyik most már több mint egy éve visz munkáról munkára biztosabb jövedelem ezzel az órabérrel, mint többért váltani és kockáztatni, hogy esetleg néhány napos vagy hetes munka lesz csak belőle.

A képen egy építkezés első napja láthatók. Háttérben a Wembley-stadion.

Milyen az építőipar szerkezete?

Általában van egy fővállalkozó, aki csak az irodákat, a szociális feltételeket, és a műszaki felügyeletet biztosítja. Embereik, eszközeik, gépeik nincsenek. A munka logisztikáját, a munkafolyamatok maradéktalan ellenőrzését végzik.

Néhány nagynevű fővállalkozó: a Willmott Dixon, a McLaren, a Balfour Beatty, Bellway. Nagy építőipari cégek: Galdris, Brennan, Skanska, Brehiny, Braun.

A munkaterületen jelen vannak a fővállalkozó emberei, mérnökei és általában egy lótifuti emberük, aki mindent csinál. Az alvállalkozók részéről az építésvezető, a művezető és néhány mérnök valamint a fizikai állomány.

Itt van a legnagyobb különbség a magyar és angol építőipar között. Magyarországon egy nagy építkezésen, ahol dolgozik 50 ember és 10 gép, azt a területet felosztják mondjuk 5 művezető között és a művezetők csak a saját feladatukért felelnek a saját munkaterületükön és minden mérnöki munkát is ők végeznek.

Itt, Angliában az egész hatalmas munkaterület irányításáért, a munkák összehangolásáért, a gépek mozgatásáért egyetlen művezető felel. Ő az, aki a legtöbbet dolgozik, aki mindig mindenhol ott van.

Viszont nem mér. Minden mérnöki munkát 2-3 mérnök végez, ők felelősek minden kitűzésért minden irányért minden magasságért minden mérnöki dologért.

Brigádok nincsenek. Kiemelt emberek vannak, úgymint csőfektetők, szegélykőrakók, akikhez be van osztva egy, maximum két ember. A gépekhez, bármekkorák legyenek, bármilyen munkát végezzenek, két embernél több nincs beosztva.

Az a két ember szintezi az árkot, fekteti a csövet, készíti a csőágyazatot, tölteti vissza az árkot, döngöli meg rétegesen, mozgatja a korlátokat, építi az aknákat.

Mire számíthat, aki ezt az utat választja?

A felsőfokú végzettségűekről nem tudok nyilatkozni, nem tudom, nekik milyen követelményeket támasztanak, ahhoz, hogy például építésvezetők legyenek. Ha valaki az alapoktól kezdi és groundworkernek megy, arra mindaz vonatkozik, amit fentebb leírtam, kivéve a CPCS-vizsgát.

Tudni kell, hogy a groundworkerek között is szakosodás van. Vannak a sima segédmunkás lapátos emberek és vannak a csőfektetők vagy a járdalap és szegélykő-rakók. Ezek szorgalom, tapasztalat, és tehetség által elérhető munkakörök, semmi nem kell hozzájuk.

Az említett pártfogoltam, aki három hét után már talált is munkát, egy csőfektetőknek meghirdetett ügynöki munkára jelentkezett, 12 fontos órabérre. Ez nagyon jó pénz. Egy napig tartott a munkája, mert nem volt meg a tapasztalata hozzá.

Ez egy ilyen műfaj. Először tapasztalni kell, fel kell mérni a terepet, megismerni az itteni szisztémát.

Nem baj, akár be is jöhetett volna neki. Ebben a szakmában csak előre nézünk majd a következő jobb lesz. Én még két év itteni gyakorlat után is futottam bele egy héten három egynapos munkába. Aztán utána jött a mostani, ami már több mint egy éve tart.

A kezdőknek el kell érni egy szakmai szintet, az én apám úgy fogalmazott annak idején, hogy egy szakembernek be kell érni. Még egy lapátos embernek is, bár megjegyzem, hogy az építőiparban a lapáttal való munka nem teszi ki a munkaidő 5%-át. Na, az összes többi az, amit meg kell tapasztalni.

A nagy építőiparban szó szerint veszik, hogy a legfőbb érték az ember, és lehet, hogy lapáttal nem sokat dolgozik egy munkás, de kerítéstologatással, árokdúcolással és minden munkavédelemmel kapcsolatos dologgal annál többet.

A munkaidő hosszú

Általában tíz óra, ebből két félórás szünet van, amiből az egyik fizetett. Ez a hármas tagolás a legjobb, amit kitalálhattak ilyen hosszú munkaidő felosztására. Viszont ha a munkaidő lejárt, akkor az le van járva. Nincs túlóra.

Ha a beton nem lett bedolgozva, akkor ott köt meg, ahol van. Kezdés általában 8 órakor van, mert a gépeket a lakosság zajterhelése miatt 8 előtt tilos beindítani. Szombatonként néha van lehetőség dolgozni, de mivel mi vállalkozók vagyunk, túlóra nem jár. Azt szokták csinálni, hogy mivel a szombati műszak maximum kettőig tart, beírják a teljes napunkat ötig vagy fél hatig.

A szociális ellátás példaértékű. Itt nem lehet spórolni és alávállalni a megspórolt pénzzel a versenytársaknak. Itt nem az utcán egy kerítésdeszka az öltöző fogasa. És nem az árokpart az ebédlő. Tiszta WC-k, bennük a mosdó fölött bőrápolók, még naptej is van erős faktorú.

Az ebédlők teljes felszerelésűek, ingyen kávéval és teával, két mikrohullámú sütővel, a melegítéshez két hűtőszekrénnyel. Az öltözőkben Uvex szemüvegtisztító spray hozzávaló törlőkendővel.

A munkaterületre ujjlenyomatos azonosítás után forgóajtón lehet belépni, és mindjárt, ahogy átment az ember ezen, szembetalálkozik egy hatalmas tükörrel, hogy még időben ellenőrizhesse, minden védőfelszerelés rajta van-e.

Huszonöt kilónál többet senki sem emelhet, még a cement is huszonöt kilós zsákokban van. Kesztyű és védőszemüveg viselése kötelező. Zajos eszköz használatakor fülvédő is.

Merre van az előre?

Egy groundworkernek számos előrelépési lehetősége van. Különböző kisebb tanfolyamok elvégzése jelentősen emeli az értékét a munkaerőpiacon. Elsősegély-tanfolyam, signaller-tanfolyam, Traffic Marshall-tanfolyam, dumper driver-tanfolyam, Banksman-tanfolyam, PTS-vizsga stb....

Utóbbi olyan munkákra jogosít fel, amit vasút mellett végeznek. Ezekkel a vizsgákkal 3-4 fonttal is feljebb tornázhatja az órabérét. Néhány év alatt apránként megtanulhatja a gépkezelést is. Egy biztos. Megszakadni senkinek sem kell, de folyamatosan csinálni kell valamit.

Néhány gyakorlati tapasztalat

A mértékegységek metrikusak, minden csőátmérőt milliméterben adnak meg. Csőfektetés, aknaépítés más előírások szerint történik, mint otthon. Valami érthetetlen okból az aknagyűrűk köré betonköpenyt tesznek. Itt látszik, hogy milyen minőségben.

Csőfektetésben elsőfokú követelmény a rendkívüli kreativitás gányolásban. Professzori szinten művelik.

A munka annyira szervezett, hogy minden munkafolyamatot csak egy lépéssel gondolnak előre. Ha a harmadik lépésnél el kell bontanom, amit elsőnek építettem, akkor el kell bontani.

Ha ások egy árkot és a dömper elvitte a földet, akkor amíg visszajön, mellérakom, majd a végén, mikor az árok már ki van ásva, összeszedem és felrakom a dömperre. Látszólag időpocsékolás, de az árok mégis így van a legrövidebb idő alatt kiásva.

A munkások nemzetiségbeli összetétele igen nagy szórást mutat. A menedzsment nagyobbrészt ír, kisebb részt angol. A melósok 60 százaléka román, 30 százaléka egyéb kelet-európai, úgymint moldáv, litván, lengyel, albán, ukrán.

A fennmaradó 10 százalék nagyobb része indiai, elsősorban pujabi szikh, a többi az fekete, leggyakrabban Nigériából, Ghánából vagy Szomáliából. A populáció nyomokban magyarokat is tartalmazhat, kb. olyan arányban, mint a konzerv gulyás mogyorót. Mindezek ellenére vagy épp ezért a hangulat nagyon jó.

Tudom, hogy a magyar embert arra tanította a politika, hogy a román az egy szőröstalpú bocskoros. Itt megtanultam, hogy ez nem igaz. Senki nem segített nekem annyit, mint a románok.

Végigjárni az utat

Aki úgy dönt, hogy az angol nagy építőiparban akar dolgozni, annak végig kell járnia a fent vázolt utat, de eleve nem minimálbérrel kezd dolgozni, valamint komoly szociális ellátást és biztos fizetést kap. Előfordulhat, hogy London távolabb eső részein is kell dolgozni és sokat kell utazni. Az építőipar ilyen, ritkán megy onnan nyugdíjba az ember, ahol az első munkáját kapta.

Ha nehezen is indult, de én végigjártam az utat. Hihetetlen sokat tanultam. Mind új technológiákat, mind pedig szakmailag az angol kollégáktól. Dolgoztam 20 géptípus negyven különböző súlyú modelljével. Nyitott szemmel járok, mindent megfigyelek és igyekszem elraktározni. Ennek az életnek, ennek a munkának minden perce örömmel tölt el.

Megtanultam, milyen érzés, amikor az embert megbecsülik. Megtanultam, mi a pozitív inspiráció. Láttam építésvezetőt WC-t takarítani, láttam fővállalkozót szemetet szedni. Egy munkaterületen a különböző beosztású emberek partnernek tekintik egymást, nem érezni alá és fölérendeltségi viszonyokat.

Így nem haltam meg egyszer

Levezetésként elmondok egy frissen megesett történetet, aminek én voltam a „szenvedő” alanya. Tudni kell, hogy jelenleg Angliában gigantikus pénzeket tolnak az oktatásba, én már egy éven belül a negyedik iskolában dolgozom. Természetesen a munkaterület kétméteres kerítésrácsokkal el van választva az üzemelő iskolától, de mégiscsak egymás mellett vagyunk.

Egyik szünetben, én jó szokásomhoz híven fülem-farkam kinyújtóztatva bevertem a szunyát a gép fülkéjében. Mindig mindenhol egy percen belül tudok aludni. Mellettem két méterre egy iskolaudvar volt, még emlékszem, hogy integettem néhány kisgyereknek, aztán alvás. Arra riadok, hogy dől ki mellettem a kerítés, és három melós döntve-borítva mindent rohan felém, a háttérben meg két tanárnő sipítozik.

Nagy nyugodtan felnézek, mondom „what is the problem?”. A három melós mindjárt nyomott egy satuféket és sűrű sorryzás után visszafelé indultak. Kiderült, hogy a tanárok, látván igen ellazult testhelyzetemet, azt hitték, meghaltam. Azonnal telefonáltak a fővállalkozónak, a művezetőnek, meg rám küldték a három melóst, akik gerendákat rakodtak és nem tartva szünetet, pont a közelben voltak.

Annyi eszük nem volt az ostobáknak, hogy odajöjjenek a két méterre lévő kerítéshez és próbáljanak szólongatni, hogy élek-halok-e. A legjobb az volt, hogy a művezető felvette a telefont, és miután értesült a tényállásról, halál nyugodtan azt mondta, hogy „a driver minden szabadidejében a fülkében alszik, hagyjátok aludni”.

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.