oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. szeptember 09. 06:48,  Angol építőipar magyar szemmel 315 komment

2014. szeptember 09. 06:48 Határátkelő

Angol építőipar magyar szemmel

Aki angliai munkavállalásra adja a fejét, annak akár kézenfekvő is lehet megpróbálni az építőiparban elhelyezkedni. Szerintem nem csak őket érdekli majd Digger mai posztja, ami ugyan az angliai építőipart mutatja be, szerintem sokkal többről (hozzáállásról, gondolkodásmódról) is szól. Szóval bátran ajánlom mindenkinek (a képekért pedig külön köszönet a szerzőnek)!

Nyitókép.jpg

"Nagyon érdekesnek találtam Digger írását Miért ilyenek az angol házak? címmel. Ha nem jelent problémát, kérlek Titeket, kérjétek már fel egy következő cikk írására, amiben bemutatná az angliai építőipart, a külföldi (magyar) szakemberek lehetőségeit, akár a pályakezdőkét, ill. saját tapasztalatait (pl. angolszász mértékegység probléma, kommunikáció, munkahelyi kultúra, stb.). Biztos vagyok benne, hogy rajtam kívül sok más építőmérnök / technikus kollégámat is érdekelné."

Előrebocsátanám, hogy tudom, mindenkinek tele van már a hócipője az építőipari posztjaimmal, de mint a bevezetőből kitűnt ezt felkérésre írtam. Mikor 47 évesen, harminc év gépkezelői gyakorlattal kijöttem ide akkor úgy botladoztam az itteni viszonyok útvesztőiben, mint egy nyeretlen kétéves. Az első kötelező tennivalók (Ni szám, bankszámlanyitás, angol telefonszám) után munkát kellett találni.

Három hónapba telt, mire az első munkanapom elkezdődött. Sokan keresnek meg emailban, hogy segítsek nekik elindulni. A rekord eddig az volt, hogy a pártfogoltam első munkanapja az érkezése után három héttel megtörtént.

Az itteni építőiparban a munka feltételei egy viszonylag hosszú folyamatot feltételeznek. Megpróbálom leírni, hogy is van ez. Egy biztos. Semmi sem úgy van, mint otthon. A lőtéri kutyát sem érdekelte a 30 év gyakorlatom.

A sosem hallott kártya

Az első csapás az volt, mikor kiderült, hogy itt ügynökségek közvetítik ki az építőipari szakembereket. Mikor jelentkeztem az ügynökségeknél, első kérdésük az volt, hogy van e CPCS-kártyám. Azt sem tudtam, mi az.

Interneten történt kutakodás után kiderült hogy az az angol gépkezelői jogosítvány. Merthogy a magyar jogosítvány csak íves felhasználásra elegendő. Nagy ívben el kell hajítani. Jó, akkor keressünk valakit, aki intéz nekem CPCS vizsgát. Tanfolyam nem kell végül is az egész életem egy tanfolyam.

Találtam egy lengyel vállalkozót, aki vállalta, hogy elintézi a vizsgát, az elméleti részre a tolmácsot, a szállításomat Birminghamba, és minden egyebet. Itt jött a következő pofon, merthogy csak akkor mehetek gépkezelői vizsgára, ha előtte megvan a CSCS vizsgám. Na, az mi a bánat? Az egy általános munkavédelmi vizsga, ami nélkül egy takarítónő sem léphet be semmilyen építési munkaterületre.

Jó, hát akkor nincs más hátra, mint előre, azt is el kell végezni. Ja, hogy az nincs magyar nyelven (azóta már igen) de urdu vagy zulu nyelven bátran levizsgázhatok. Köszi.

Mondja a lengyel, hogy következő hét szombatra bejelent vizsgára Finchley-be, szerdára megérkezik a könyv, negyven kérdés lesz a vizsgán. Azt nagy bölcsen elfelejtette hozzátenni, hogy 319 kérdésből tesznek fel negyvenet.

Szerdán megérkezett a könyv és szombatig volt három napom megtanulni.

Angolul.

Nem kívánom senkinek azt a három napot.

Sikerült a vizsga. Hibátlanul.

Következő hét szombaton volt a gépkezelői vizsga elmélet és gyakorlat egyben.
Tolmáccsal az egész egy sétagalopp volt. Ott helyben mindjárt adtak egy számot, ami a majdani kártyám száma lesz, és amivel már jogosult vagyok munkát vállalni. Hurrá.

Folytassuk inkább SMS-ben

Mivel elég korlátozott az angol nyelvtudásom, ami konkrétan T1-es (tökhülye) kategória, így megpróbáltam SMS-ben jelentkezni az ügynökségeknél. Elküldtem néhány SMS-t és vártam.

Nem sokáig. Már hívtak is telefonon. Semmit sem értettem. Mondtam, hogy nem értem telefonban az angol kiejtést, folytassuk SMS-ben. Volt olyan ügynök, aki nem, de a többség hajlandó volt. Mikor írtam, hogy van CPCS számom, a következő kérdésük az volt, hogy van-e UTR számom.

Na, itt egy kicsit anyáztam, hogy már megint mi a franc kell nekik. Kiderült, az UTR szám az angol vállalkozói szám.

Mivel ügynökségek közvetítenek ki az adóval, TB-vel kapcsolatos adminisztrációt nem ők intézik, hanem a munkavállaló. Egy ember akár 20-50 ügynökségnél is dolgozhat egy évben, nehéz lenne az adminisztrációt összehangolni. Ilyen egyszerű.

Szerencsére ezt el lehet intézni interneten is, így hamar vállalkozó lettem. Halkan és csendben jelzem, hogy itt egy vállalkozó terhei kimerülnek megközelítőleg 26% SZJA és TB befizetéséből. Ebből a költségek levonásával 10%-ot vissza lehet kapni.

Innen kezdve egyenes az út előre. Gondoltam én naivan. Következő kérdés: van-e full PPE-m?

Mi vaaan? Van-e teljes védőfelszerelésem, úgymint kobak, láthatósági mellény, és acélbetétes bakancs? Jaaa, az van. Már megijedtem, hogy megint vizsgázni kell.

Ügynök megadta a címet, megyek oda reggel, hát egy nagy TESCO-építkezés Woolwich-ban. Ez volt az első munkahelyem.

1 (8).jpg

A beléptetés

Újabb érdekesség: minden építkezésen át kell esni egy úgynevezett „induction room-on”, vagyis egy beléptetésen. Ez egy munkavédelmi oktatás, ami az adott munkaterületre vonatkozik.

Első munkanapomon esett meg az idáig leghosszabb beléptetés, ami 5 órán keresztül tartott. Természetesen semmit nem értettem, de aláírtam egy vagonnyi papírt. Itt elmondják, mikor van a szünet, hol az ebédlő, a WC, a gyülekezési hely veszély esetén, és minden fontos információt. Ötórás oktatás volt és tartott a munkám három napig. Mindegy, fizették.

Engem itt meg akarnak merényelni

Napközben küldött egy SMS-t az ügynök hogy az email címemre elküldte a Timesheet-et. Mondom, az mi? Az a jelenléti ív, amit minden pénteken, vagy amikor vége a munkának a művezetővel alá kell íratnom, és beszkennelve elküldeni az ügynökségnek, mert ez alapján fizetnek. Jó, rendben, majd este kinyomtatom.

Cseng a telefon, valami company szót értettem, de azt hittem, másik ügynökség keres és mondtam, hogy már találtam munkát, sorry, és letettem. Megint jön egy SMS az ügynöktől, hogy akik az előbb hívtak, az az ő Payment Company-juk volt, vagyis a bérelszámoló cég, aki az én kifizetésemet intézi és mindjárt felhívnak megint, adjam meg az adataimat és a bankszámla számomat.

Valóban visszahívtak és viszonylag gördülékenyen ment az adatrögzítés. Jön megint egy SMS az ügynöktől, hogy van-e CIS-regisztrációm? Hínnye. A nemzetközi helyzet fokozódik. Engem itt meg akarnak merényelni.

Mi az a CIS regisztráció?

Az építőiparban fizetni kell adóelőleget. Ez 30 százalék, de ha van CIS-regisztrációm, akkor csak 20. Ha nem regisztrálok, akkor azt a 10 százalékot visszakapom adóbevalláskor.

Este a sógornőm felhívott egy számot, ott azonosítottam magam, hogy valóban én vagyok, és elintézte a regisztrációt. Három nap múlva vége lett a melónak és a Timesheet-et elküldtem az ügynökségnek.

Következő pénteken rajta volt a pénz a számlámon. Rákövetkező hétre pedig jött egy Payment dokumentum, ami egy bérlap. Ezeket meg kell őrizni, mert ezzel igazolom minden jövedelmem és befizetésem az adóbevalláson.

Ez után jött még két kétnapos meló és egy féléves. Igaz, hogy az Slough-ban. Reggel 3,45-kor indultam és este 8-ra értem haza. Kemény volt, de minden indulás nehéz.

Szóval ezen az egész folyamaton saját erőből nyelvtudás nélkül kellett végigbotladoznom. Ezért tartott három hónapig.

Talán emiatt a tortúra miatt van az, hogy a magyarok messziről elkerülik az angol, úgynevezett nagy építőipart. Sokkal hamarabb elhelyezkednek egy himihumi cégnél valami belső épület-felújításon, aztán vagy fizetnek nekik vagy nem. Viszont oda semmi papír vagy vizsga nem kell.

2 (5).jpg

Milyen az angol nagy építőipar?

Jelenleg valami hihetetlen sebességgel szárnyal felfelé. Elképesztő szakemberhiány van. Van olyan ügynökség, amelyik 50 fontot ad, ha viszek nekik gépkezelőt és további 200-at, ha három hónapig nekik dolgozik.

Naponta legalább tíz munkaajánlatom van. Az az órabér, amiért most dolgozok egy évvel ezelőtt még nagyon jónak számított, de most az alsó határ. Viszont az a cég, amelyik most már több mint egy éve visz munkáról munkára biztosabb jövedelem ezzel az órabérrel, mint többért váltani és kockáztatni, hogy esetleg néhány napos vagy hetes munka lesz csak belőle.

A képen egy építkezés első napja láthatók. Háttérben a Wembley-stadion.

3 (4).JPG

Milyen az építőipar szerkezete?

Általában van egy fővállalkozó, aki csak az irodákat, a szociális feltételeket, és a műszaki felügyeletet biztosítja. Embereik, eszközeik, gépeik nincsenek. A munka logisztikáját, a munkafolyamatok maradéktalan ellenőrzését végzik.

Néhány nagynevű fővállalkozó: a Willmott Dixon, a McLaren, a Balfour Beatty, Bellway. Nagy építőipari cégek: Galdris, Brennan, Skanska, Brehiny, Braun.

A munkaterületen jelen vannak a fővállalkozó emberei, mérnökei és általában egy lótifuti emberük, aki mindent csinál. Az alvállalkozók részéről az építésvezető, a művezető és néhány mérnök valamint a fizikai állomány.

Itt van a legnagyobb különbség a magyar és angol építőipar között. Magyarországon egy nagy építkezésen, ahol dolgozik 50 ember és 10 gép, azt a területet felosztják mondjuk 5 művezető között és a művezetők csak a saját feladatukért felelnek a saját munkaterületükön és minden mérnöki munkát is ők végeznek.

Itt, Angliában az egész hatalmas munkaterület irányításáért, a munkák összehangolásáért, a gépek mozgatásáért egyetlen művezető felel. Ő az, aki a legtöbbet dolgozik, aki mindig mindenhol ott van.

Viszont nem mér. Minden mérnöki munkát 2-3 mérnök végez, ők felelősek minden kitűzésért minden irányért minden magasságért minden mérnöki dologért.

Brigádok nincsenek. Kiemelt emberek vannak, úgymint csőfektetők, szegélykőrakók, akikhez be van osztva egy, maximum két ember. A gépekhez, bármekkorák legyenek, bármilyen munkát végezzenek, két embernél több nincs beosztva.

Az a két ember szintezi az árkot, fekteti a csövet, készíti a csőágyazatot, tölteti vissza az árkot, döngöli meg rétegesen, mozgatja a korlátokat, építi az aknákat.

4 (5).jpg

Mire számíthat, aki ezt az utat választja?

A felsőfokú végzettségűekről nem tudok nyilatkozni, nem tudom, nekik milyen követelményeket támasztanak, ahhoz, hogy például építésvezetők legyenek. Ha valaki az alapoktól kezdi és groundworkernek megy, arra mindaz vonatkozik, amit fentebb leírtam, kivéve a CPCS-vizsgát.

Tudni kell, hogy a groundworkerek között is szakosodás van. Vannak a sima segédmunkás lapátos emberek és vannak a csőfektetők vagy a járdalap és szegélykő-rakók. Ezek szorgalom, tapasztalat, és tehetség által elérhető munkakörök, semmi nem kell hozzájuk.

Az említett pártfogoltam, aki három hét után már talált is munkát, egy csőfektetőknek meghirdetett ügynöki munkára jelentkezett, 12 fontos órabérre. Ez nagyon jó pénz. Egy napig tartott a munkája, mert nem volt meg a tapasztalata hozzá.

Ez egy ilyen műfaj. Először tapasztalni kell, fel kell mérni a terepet, megismerni az itteni szisztémát.

Nem baj, akár be is jöhetett volna neki. Ebben a szakmában csak előre nézünk majd a következő jobb lesz. Én még két év itteni gyakorlat után is futottam bele egy héten három egynapos munkába. Aztán utána jött a mostani, ami már több mint egy éve tart.

A kezdőknek el kell érni egy szakmai szintet, az én apám úgy fogalmazott annak idején, hogy egy szakembernek be kell érni. Még egy lapátos embernek is, bár megjegyzem, hogy az építőiparban a lapáttal való munka nem teszi ki a munkaidő 5%-át. Na, az összes többi az, amit meg kell tapasztalni.

A nagy építőiparban szó szerint veszik, hogy a legfőbb érték az ember, és lehet, hogy lapáttal nem sokat dolgozik egy munkás, de kerítéstologatással, árokdúcolással és minden munkavédelemmel kapcsolatos dologgal annál többet.

A munkaidő hosszú

Általában tíz óra, ebből két félórás szünet van, amiből az egyik fizetett. Ez a hármas tagolás a legjobb, amit kitalálhattak ilyen hosszú munkaidő felosztására. Viszont ha a munkaidő lejárt, akkor az le van járva. Nincs túlóra.

Ha a beton nem lett bedolgozva, akkor ott köt meg, ahol van. Kezdés általában 8 órakor van, mert a gépeket a lakosság zajterhelése miatt 8 előtt tilos beindítani. Szombatonként néha van lehetőség dolgozni, de mivel mi vállalkozók vagyunk, túlóra nem jár. Azt szokták csinálni, hogy mivel a szombati műszak maximum kettőig tart, beírják a teljes napunkat ötig vagy fél hatig.

A szociális ellátás példaértékű. Itt nem lehet spórolni és alávállalni a megspórolt pénzzel a versenytársaknak. Itt nem az utcán egy kerítésdeszka az öltöző fogasa. És nem az árokpart az ebédlő. Tiszta WC-k, bennük a mosdó fölött bőrápolók, még naptej is van erős faktorú.

5 (4).jpg

Az ebédlők teljes felszerelésűek, ingyen kávéval és teával, két mikrohullámú sütővel, a melegítéshez két hűtőszekrénnyel. Az öltözőkben Uvex szemüvegtisztító spray hozzávaló törlőkendővel.

7 (3).jpg

6 (5).jpg

A munkaterületre ujjlenyomatos azonosítás után forgóajtón lehet belépni, és mindjárt, ahogy átment az ember ezen, szembetalálkozik egy hatalmas tükörrel, hogy még időben ellenőrizhesse, minden védőfelszerelés rajta van-e.

Huszonöt kilónál többet senki sem emelhet, még a cement is huszonöt kilós zsákokban van. Kesztyű és védőszemüveg viselése kötelező. Zajos eszköz használatakor fülvédő is.

Merre van az előre?

Egy groundworkernek számos előrelépési lehetősége van. Különböző kisebb tanfolyamok elvégzése jelentősen emeli az értékét a munkaerőpiacon. Elsősegély-tanfolyam, signaller-tanfolyam, Traffic Marshall-tanfolyam, dumper driver-tanfolyam, Banksman-tanfolyam, PTS-vizsga stb....

Utóbbi olyan munkákra jogosít fel, amit vasút mellett végeznek. Ezekkel a vizsgákkal 3-4 fonttal is feljebb tornázhatja az órabérét. Néhány év alatt apránként megtanulhatja a gépkezelést is. Egy biztos. Megszakadni senkinek sem kell, de folyamatosan csinálni kell valamit.

Néhány gyakorlati tapasztalat

A mértékegységek metrikusak, minden csőátmérőt milliméterben adnak meg. Csőfektetés, aknaépítés más előírások szerint történik, mint otthon. Valami érthetetlen okból az aknagyűrűk köré betonköpenyt tesznek. Itt látszik, hogy milyen minőségben.

8 (3).jpg

Csőfektetésben elsőfokú követelmény a rendkívüli kreativitás gányolásban. Professzori szinten művelik.

9 (2).jpg

10 (3).jpg

A munka annyira szervezett, hogy minden munkafolyamatot csak egy lépéssel gondolnak előre. Ha a harmadik lépésnél el kell bontanom, amit elsőnek építettem, akkor el kell bontani.

Ha ások egy árkot és a dömper elvitte a földet, akkor amíg visszajön, mellérakom, majd a végén, mikor az árok már ki van ásva, összeszedem és felrakom a dömperre. Látszólag időpocsékolás, de az árok mégis így van a legrövidebb idő alatt kiásva.

A munkások nemzetiségbeli összetétele igen nagy szórást mutat. A menedzsment nagyobbrészt ír, kisebb részt angol. A melósok 60 százaléka román, 30 százaléka egyéb kelet-európai, úgymint moldáv, litván, lengyel, albán, ukrán.

A fennmaradó 10 százalék nagyobb része indiai, elsősorban pujabi szikh, a többi az fekete, leggyakrabban Nigériából, Ghánából vagy Szomáliából. A populáció nyomokban magyarokat is tartalmazhat, kb. olyan arányban, mint a konzerv gulyás mogyorót. Mindezek ellenére vagy épp ezért a hangulat nagyon jó.

Tudom, hogy a magyar embert arra tanította a politika, hogy a román az egy szőröstalpú bocskoros. Itt megtanultam, hogy ez nem igaz. Senki nem segített nekem annyit, mint a románok.

Végigjárni az utat

Aki úgy dönt, hogy az angol nagy építőiparban akar dolgozni, annak végig kell járnia a fent vázolt utat, de eleve nem minimálbérrel kezd dolgozni, valamint komoly szociális ellátást és biztos fizetést kap. Előfordulhat, hogy London távolabb eső részein is kell dolgozni és sokat kell utazni. Az építőipar ilyen, ritkán megy onnan nyugdíjba az ember, ahol az első munkáját kapta.

Ha nehezen is indult, de én végigjártam az utat. Hihetetlen sokat tanultam. Mind új technológiákat, mind pedig szakmailag az angol kollégáktól. Dolgoztam 20 géptípus negyven különböző súlyú modelljével. Nyitott szemmel járok, mindent megfigyelek és igyekszem elraktározni. Ennek az életnek, ennek a munkának minden perce örömmel tölt el.

Megtanultam, milyen érzés, amikor az embert megbecsülik. Megtanultam, mi a pozitív inspiráció. Láttam építésvezetőt WC-t takarítani, láttam fővállalkozót szemetet szedni. Egy munkaterületen a különböző beosztású emberek partnernek tekintik egymást, nem érezni alá és fölérendeltségi viszonyokat.

Így nem haltam meg egyszer

Levezetésként elmondok egy frissen megesett történetet, aminek én voltam a „szenvedő” alanya. Tudni kell, hogy jelenleg Angliában gigantikus pénzeket tolnak az oktatásba, én már egy éven belül a negyedik iskolában dolgozom. Természetesen a munkaterület kétméteres kerítésrácsokkal el van választva az üzemelő iskolától, de mégiscsak egymás mellett vagyunk.

Egyik szünetben, én jó szokásomhoz híven fülem-farkam kinyújtóztatva bevertem a szunyát a gép fülkéjében. Mindig mindenhol egy percen belül tudok aludni. Mellettem két méterre egy iskolaudvar volt, még emlékszem, hogy integettem néhány kisgyereknek, aztán alvás. Arra riadok, hogy dől ki mellettem a kerítés, és három melós döntve-borítva mindent rohan felém, a háttérben meg két tanárnő sipítozik.

Nagy nyugodtan felnézek, mondom „what is the problem?”. A három melós mindjárt nyomott egy satuféket és sűrű sorryzás után visszafelé indultak. Kiderült, hogy a tanárok, látván igen ellazult testhelyzetemet, azt hitték, meghaltam. Azonnal telefonáltak a fővállalkozónak, a művezetőnek, meg rám küldték a három melóst, akik gerendákat rakodtak és nem tartva szünetet, pont a közelben voltak.

Annyi eszük nem volt az ostobáknak, hogy odajöjjenek a két méterre lévő kerítéshez és próbáljanak szólongatni, hogy élek-halok-e. A legjobb az volt, hogy a művezető felvette a telefont, és miután értesült a tényállásról, halál nyugodtan azt mondta, hogy „a driver minden szabadidejében a fülkében alszik, hagyjátok aludni”.

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: építőipar Anglia Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr376678177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.09.09. 07:09:36

Nagyon jó írás!!!
:)
Köszi Digger.
Azon meglepődtem, hogy ilyen kevés magyar dolgozik az építőiparban. Nálunk annyi van, mint égen a csillag.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.09. 07:14:19

@svájci sapka (ch):
Egyetlen Magyarországi magyarral találkoztam eddig.
Meg Muscari fia.

Link elek 2014.09.09. 07:48:20

Apro adalek:
Azert porog ennyire a _londoni_ epitoipar, mert az ingatlanarak az egekbe emelkedtek az elmult evekben, ami miatt minden fejlesztheto ingatlant fejlesztenek.

rezsöatya 2014.09.09. 07:53:17

El sem olvasom. Tudom, hogy Digger dicseri az angol epitoipart, nekem munkambol kifolyolag van szerencsem nap mint nap talalkozni azzal a ganyolassal, amit itt vegeznek...

Igy megyek is dolgozni az angol epitoipar egyik szegmensebe... (es elvezem, hogy mindenki (munkaado, megrendelo) istenít, mert minoseget produkalok...! :-P )

HardPötty 2014.09.09. 08:05:46

Ez most jól esett így reggel. Jó kis írás. Ebbe kössön bele aki tud, aki beletud abba meg a beton kössön :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.09. 08:15:40

Na végre! Megjelent!
Digger! Miért nem írónak mentél? :)
Nagyon jó poszt!

2014.09.09. 08:22:25

Ez szuper jó volt. A vége meg no comment. :D

Mr Long 2014.09.09. 08:28:42

@rezsöatya: Igaz, hogy ganyolnak, de legalabb full PPE-ben...

Hol az elozo hozzaszolasom???

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2014.09.09. 08:40:55

Jó volt többször elmosolyodtam rajta bár nekem a sok négy betű rövidítéses papír és a köré szőtt történetek picit hosszúak voltak.

Sesamelmo (Q) 2014.09.09. 08:48:28

Jò reggelt! Èlvezet olvasni. Köszönjük.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.09. 08:49:40

@Philosoraptor: Viszont a végén leírtak legalább ecsetelik azt, hogy az emberek figyelnek egymásra ott, még ha a két tanárnő problémamegoldó képessége (azaz józan esze) nem is volt a helyzet magaslatán, de legalább törődtek egy vadidegen emberrel.

Ez egyébként itt Albániában is így van, ha itt valaki összeesik az utcán, biztosan nem hagyják ott az emberek, és Digger esetéből következtetve valószínűleg az UK-ban sem. És ez egy nagyon jó dolog, ez is ad egy biztonságérzetet az embernek.

Józsi01 2014.09.09. 08:58:20

A végén a csattanó hatalmas: „a driver minden szabadidejében a fülkében alszik, hagyjátok aludni”.

Gratula, jó írás!!!!!!!!!!!!!!!!

Bízom benne, hogy lesz majd folytatás, mikor már újabb oktatások és azonosító számok is szerepelnek majd az írásban. :-DDDD

vivike22 2014.09.09. 08:58:21

Nekem is nagyon tetszett a poszt, latszik, hogy szereted, amit csinalsz, es tok jo, hogy nem adtad fel a CKL, MKV; FBI, CIA vizsgak hallatan :D :D

Egyetertek veled, a romanok nagyon sokat segitenek, a roman romanok, akik meg nagyon kedvesek, es le a kalappal elottuk, azok a bolgarok.

Par eve dolgoztam lent a kikotoben Valenciaban, sok olyan helyet takaritottam, ahol a melosok ebedeltek, pihentek, es ilyen korulmenyek vannak, mint a kepeken, szep, tiszta, rendezett, felszerelt. Igaz, a kave es a tea nincs ingyen, de automatas van, ami 30-50 cent-be kerul.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2014.09.09. 09:04:17

Ez jó volt. :-) És még nincs tele a hócipőnk. :-))
Az én férjem se találkozott egy magyarral sem mikor még építkezéseken dolgozott.
A négybetűs rövidítések felsorolását én még tudnám folytatni, de gondolom ez amúgy is szakmánként változó.

Pernilla 2014.09.09. 09:18:11

Na, azert a 8-as kezdesert irigykedem. Engem minden reggel 6-kor kelt az epitkezes, ha nyitott ablaknal akarok aludni...

Sesamelmo (Q) 2014.09.09. 09:19:03

@Jani haverja: itt meg pont fordítva. Az egyik legelsô dolog volt, amire felhivtak a figyelmem, hogy ha baleset làtok vagy barmi hasonlòt fussak el nagyon gyorsan. Ha odamegyek es segitek, akkor a vegen akàr minden az èn hibàm lehet. Nem divat itt nyulkàlni idegenekhez.
Egy libanoni orvostanhallgato baratnom egy kisebb balesetnel segiteni akart, a serult uvoltott vele, hogy hozza ne èrjen. Csak "rendes" orvos.
Az elsosegelytanfolyamon is azt mondtak, hogy jobb ha nem megyunk oda. Szomoru. :(

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.09. 09:35:49

@Jani haverja:
Amikor a fiamat az iskolában pofonvágta a beton és vérzö arccal ült az anyjával a buszmegállóban percenként álltak meg az autósok hogy felajanlják hogy orvoshoz viszik.

Ugyandehogy (törölt) 2014.09.09. 09:36:27

@Jani haverja:

ilyet is csak a tehetségek tudnak. mondjuk biztosan van rá ideje a mosogatás után.
:D

m.cdn.blog.hu/va/varosban/image/DSC08414.JPG

2014.09.09. 09:57:24

Bakker Digger, meg a vegen kedvet kapok az epitoiparhoz, eldobom a francba a klaviaturat es elmegyek Londonba epitkezesre dolgozni!! :D

De a viccet felreteve, nagyon jo iras! :)

takarék-láng 2014.09.09. 10:10:35

Kedves posztiro, erdekes volt olvasni a botladozast a nyelvtudas hianya miatt. Na de ezen szinte mindenki atesik.

A szocialis ellatas is peldaerteku, meg szep hogy egy ekkora epitkezesen, az ebedlo is azert van igy megcsinalva, vedoszemuveggel, torlokendovel, mert maskepp agyon vagjak a ceget buntetesekkel. De a te erdeked is, hogy viseld a vedofelszerelest, hiszen ha valami baj van, akkor az angol "egeszsegugy" (amely fenyevekre elmarad a magyartol) telibe szarik rad.

UI: A szorostalpu bocskoros nem jut el Angliaig soha.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.09. 10:11:04

@diggerdriver: Ez egy nagyon jó szokás, biztonságérzetet ad nagyon!

Ugyandehogy (törölt) 2014.09.09. 10:16:04

és ha már kép, itt van egy a tegnapi vitához, erkölcstankönyv témában (ha valaki nem találkozott volna már vele az internettten):
scontent-b-vie.xx.fbcdn.net/hphotos-xpf1/v/t1.0-9/10687048_10204649415425145_3344546475087043308_n.jpg?oh=4b5bcc2611ac2c7287f197e9aea4c347&oe=5483229B

wuaaa 2014.09.09. 10:17:45

@Sesamelmo (Q): Hát nem tudom, mennyinek kéne lennie a fizetésemnek hogy egy ilyen helyre menjek élni és azt mondjam hogy megéri.. :(

tableno 2014.09.09. 10:37:47

@Babette.: Ez nem inkább hittankönyv?

adg 2014.09.09. 10:51:21

Fenyezhetitek itt a nyugatot akarhogy, azt persze mindig elfelejtitek megemliteni, hogy az egyszeru kulimunkas ott is csak a megelhetesert dolgozik, pont mint Borsodban.

A szallas is sokkal dragabb, Tiszaalparon 15 ezerert berelhetek egy komplett hazat, nem tul messze a falutol, azert ezt a Kensington Squaren nem engedheti meg maganak az egyszeri melos. Ugyhogy hiaba a fenyes London, ahol az egyik csapbol mez, a masikbol meg tej folyik, mert a majmok meg nem jottek ra a keverocsapra.

-----

Digger, szerintem ez jo volt. Tetszett, hogy nem mentel bele szakmai reszletekbe nagyon, igy altalanosabb, tobbeket erinthet.
De azert irhatnal egyet a hidraulikaszelepek tisztitasarol is. :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.09. 10:53:53

Azért egy dolgot hozzáfüznék.
A nyelvtudás hiányát azért kompenzálni kell.
Profi munka (az angolok is profik)
Megbízhatóság(az angolok legnagyobb hátránya).

Sesamelmo (Q) 2014.09.09. 10:59:56

@wuaaa [nor]: hat akkor ne gyere ide. Norvegia szep hely.

nem halnak meg emberek tömegesen mert nincsenek ellàtva. Jajjveszèkelôkkel sincs tele az ùt szèle. MÀSKÈPP mûködik a rendszer. De megoldjàk. Sokszor èn sem èrtem hogyan.

SzZoole 2014.09.09. 11:08:41

@diggerdriver: Te Jani,egesz jol ossze rakott iras ez,ezt is @Babette.: rakta ossze?:)))(csak vicc volt)
A fulkeben alvashoz:nem ertem,hogy a tanar no hogy nezhete be ennyire.Egy hortyogo szortyogo mozgo hegyomlast es semmi kep nem neznek halott embernek,mert azt tudnotok kell,hogy a Jani egeszalakos fenykepehez legifevetelt kellene alkalmazni:)))))))))))
Egyebkent,a viccet felre teve,valoban jo kis informativ iras volt azoknak,akik ezen az uton akarnak elindulni.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.09. 11:08:57

@Babette.: Ez erkölcstankönyvben volt, vagy hittankönyvben? Mert ha erkölcstankönyvben, akkor nagyon durva!

malenykij polgar · http://mbybk.blog.hu 2014.09.09. 11:12:26

Korrekt írás.
Lehet, hogy nem akarnám látni, hogyan készülnek azok az építmények, amin turistaként ujjal mutogatva röhögünk.

Laikusként csak annyi látszik a Brit szigetek épületeiböl, hogy már igen korán betiltották az "egyenes", "párhuzamos", "derékszög" fogalmak használatát és gyakorlati kivitelezését is. Ebben is megelözték a Kontinenst. ;)

SzZoole 2014.09.09. 11:18:19

@adg [Au, Darwin]:
Ne ebreszd fel az alvo oroszlant:)))

A csapok tekinteteben is tevedsz,ugyanis az egyikbol whiskey,mig a masikbol cider folyik es ezeket nem jo keverni:)))

"De azert irhatnal egyet a hidraulikaszelepek tisztitasarol is. :)"
Ez is jo tema,egy egesz kisregenyt tudna irni rola,de kerdezd inkabb a JAP motorok fel epiteserol es mukodeserol,arrol annyit irna neked,hogy a Haboru es Beke kutyafasza lenne az O irasahoz kepest:)))

SzZoole 2014.09.09. 11:23:34

@Jani haverja: :)))
Hat,hallod a tegnapi eszmefuttatasotokhoz kepest ez a mai egy feludoles:)))

adg 2014.09.09. 11:23:44

@Zoole[uk]: @diggerdriver: :)

Digger Jani!
Majd ha lesz egy szabad ebedszuneted, es nem birsz aludni a sipakolo tanarneniktol, irnal nekem par szoban a JAP motorok felepiteserol es mukodeserol?
Olyan Haboru es Bekafasza terjedelemben eleg lesz.

:))

wuaaa 2014.09.09. 11:24:05

@Sesamelmo (Q): Nem kell megsértődni, nem téged kritizáltalak, hanem az említett mentalitással nem szimpatizálok, ahogy a norvég mentalitás azon részével se szimpatizálok, hogy minden hétvégén be kell ..szni. Ennyi. Örülök, hogy te ott jól érzed magad.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.09.09. 11:26:28

@Jani haverja: UK> 1 honappal ezelott majdnem leszurt egy fekete gyerek vilagos nappal, deli csucsforgalomban....es senki nem segitett....mindenki vak volt meg suket...be vannak szarva mint az allat

2014.09.09. 11:32:22

@sodalisO [eng]:

Huu, ez eleg durvanak hangzik!! :( Ha nem vagyok tul indiszkret, mi tortent?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.09. 11:33:33

@Zoole[uk]:
Teneked ma mindenben igazságod van.
Ittál valami eröset vagy Judit kommentel a nevedben.
Hogy magadtól sziporkáznál így azt feltételezni sem merem.
:)))))))))))))))))

2014.09.09. 11:35:34

Tetszett az írás!

NIKI LAURA 2014.09.09. 11:36:53

Jo iras Digi!
Valami nem tiszta.,.itthoni cegek csinaljak,hogy vallalkozoi igazolvanyt kernek...a legjobb NEKIK mert TE fizeted magad utan a kozterheket,es TE adsz meg nekik szamlat!

Most te nem egy cegnel vagy permanent allasba?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.09. 11:40:06

@sodalisO [eng]:
Lehet hogy nem mindenki CsákNorrisz itt hogy lefegyverezzen egy késsel hadonászó feketét.
Újabb bizonyíték a hanyatló nyugatra.
Bezzeg otthon hasonló esetben tízen ugranak oda feltépve mellükön a ruhát hogy ide szúrjál Gazsi...

SzZoole 2014.09.09. 11:40:41

@diggerdriver: igen ittam egy jo eros kavet:)))
Judit dolgozik,tudod,azt is kell valakinek a csaladban,ha ezt a fene nagy jo letet fent akarjuk tartani vagy szerinted a nagy fekete pobeda vizzel megy?:)))
Ne is feltetelezd,a netrol ollozom ki,mint ahogy Te is,mi londoni mosogatok honnan tudnank magunktol irni ilyeneket???:))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.09. 11:45:02

@NIKI LAURA:
Nem.
Itt a gépkezelök 99%- a ideiglenes àllásban van amíg a munka tart.
Nekem már sikerült annyit elérni hogy egy cég visz munkáról munkára. De én továbbra is szabadúszó vagyok.
Ezért nem megbízhatóak az angolok mert pillanatok alatt váltanak.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.09. 11:45:24

@sodalisO [eng]: Ezt én nem tudom, én életemben nem voltam még UK-ben, itt Albániában viszont biztos, hogy nem történik meg ilyesmi az emberrel. De a Te esetedben is inkább valószínűleg féltek a többiek is az illető feketétől, bár ez a dolog sem egy jó dolog :(

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.09.09. 11:45:49

@diggerdriver: nah....valahogy eddig sosem akartak le vagy megszurni itthon, pedig itt is van selejt,naplopo, hulladek,sotetboru a varosban.....
De, ezt azert irtam ide, mert nagyon sok angol vendeget megkerdeztem.....azt mondtak, igen, ez tipikus, ha kest, fegyvert latnak elszaladnak, senkire nem szamithatsz....szerencses esetben lesz idod rendort hivni...
Verzofeju gyerek, baleset, rohannak, segitenek......
Ket teljesen kulon kategoria....

SzZoole 2014.09.09. 11:46:50

@Jani haverja: a poszt elolvasasa utan meg probaltam a kommenteket is elolvasni,beleszedultem:(
Es meg csak nem is ittam:)))

Mr Long 2014.09.09. 11:51:31

@takarék-láng: Annyira szarik ra, amennyire mindenki masra.
Itt a velem szembeulo nem kicsit barna, echte roman sarcnak majd mondom ,mit keres itt, hisz neki el sem kellett voln ide jutnia.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.09. 11:52:46

@Zoole[uk]: Nehéz nap volt a tegnapi...

Ma meg pár óra múlva ideér egy magyar üzletember, úgyhogy utána nem sok időm lesz tartani a frontot :)

Sanz 2014.09.09. 11:52:52

Ez nagyon jó lett, azt tudtam, hogy az építőipar itt "kicsit" jobban működik, mint Magyarországon, de azt nem gondoltam, hogy ennyivel jobban.
Az órabérekről tudsz egy rövid összefoglalót írni (2014-es árakról)?
Csak mert érdekes lenne tudni, hogy a nem mérnöki helyeket betöltők milyen órabérrel számolhatnak.

SzZoole 2014.09.09. 11:55:17

@Jani haverja: "Ma meg pár óra múlva ideér egy magyar üzletember, úgyhogy utána nem sok időm lesz tartani a frontot"

Miert,tan csak nem Te vagy a HA?:)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.09. 12:01:18

@Sanz:
Groundworker 8-12 fontig ha sima lapátos 8 ha vannak tanfolyamai akkor 10-12.
Ha csöfektetö vagy szegélykö-járdalaprakó szakember akkor még több is lehet.
Gépkezelöknek az utóbbi évben sokat emelkedett az órabér.
Tavaly 12fon egy jó közép volt most a dömperesek keresnek annyit a gépkezelök 13-17ig.
A legjobb ajánlatom 18font volt.
Mérlegelni kell a biztos hosszútávú munka és a rövid de jó fizetés között.

Ugyandehogy (törölt) 2014.09.09. 12:08:23

@tableno: azt mndjak erkolcs. nekem nem volt a kezemben

Ugyandehogy (törölt) 2014.09.09. 12:10:03

@Zoole[uk]: viccen kivul: a multkorit sem osszeraktam, csak nyelvtanilag es kozpontozasilag neztem at.
a dicsoseg diggie-e.

SzZoole 2014.09.09. 12:16:15

@Babette.: persze tudom,de azert neked is volt erdemed benne:)
Es ne szerenykedj:)))

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.09. 12:36:12

@Zoole[uk]: Nem, a HÁ nem én vagyok de az oktatásügyekért felelősök egyike valószínűleg én lettem tegnap ezez a blogon :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.09. 12:37:58

@Babette.: Ha tényleg erkölcstankönyvből való, akkor nagyon-nagyon gáz!

SzZoole 2014.09.09. 12:41:08

@Jani haverja: lehet,de nekem akkor is gyanus vagy:)))

2014.09.09. 12:43:05

@Babette.: Úristen. Van még lejjebb?

SzZoole 2014.09.09. 12:49:54

@Babette.: "a hazasagon kivuli nemi erintkezes bun"
Ha belegondok,hogy 13-19 eves korom kozt mennyit erintkeztem!!!
Basszus milyen buntetest fogok en kapni ezekert....

Ugyandehogy (törölt) 2014.09.09. 13:06:13

@Zoole[uk]: ugyan mar. egyetlen kozonseges szot se kellett kitanacsolnom belole:D

Ugyandehogy (törölt) 2014.09.09. 13:08:01

@Zoole[uk]: nezd, egy jobaratom azt szokta mo dani, a kihagyott pinakat mind az orrodra huzzak halalod utan. legfeljebb nem lesz akkora orrod:D

Muscari 2014.09.09. 13:09:09

Bocsi, de meg nem volt idom elolvasni, mindjart nekiallok, viszont kezdetnek belinkelek egy kis szosszenetet a magyar epitoiparrol. Ossze lehet hasonlitani a nyugatival:

hvg.hu/itthon/20140909_A_fotost_vadolja_a_kormanyhivatal_a_Varke

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.09. 13:10:01

@Philosoraptor: Magyarországon mindig van lejjebb sajnos :(
Az utóbbi években meg főleg, de előtte se volt azért nagyon másképp ez a dolog, csak nem pont ebben a témában.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.09. 13:15:30

@Muscari: Igen, ezt éppen az előbb olvastam a Vastagbőrön.

Onnan meg beidézek ide egy nagyon jó kommentet:

" dimitrij • 2 órája

tehát a kormányhivatal szerint felmentést ad a munkavédelmi szabályzatok megsértése alól az, hogy állítólag a fotós kérte fel őket arra? ez egy általános érvényű elv? vagyon- és életellenes bűncselekmények esetén is alkalmazhatom sikerrel ezt a védekezést? :)"

Nagyon kifejezi ez a komment a szánalmas védekezését a kormányhivatalnak.

adg 2014.09.09. 13:22:51

@Babette.: Oreg kollegam pedig azt szokta mondani, hogy "Bar sajnos minden novel nem lehet lefekudni, de azert torekedni kell ra."

SzZoole 2014.09.09. 13:25:34

@Babette.: az orromra???
Nem baj,kezzel,nyelvel is jo vagyok:))))
(Juj,most vulgaris voltam)

Frőczy Sanyi 2014.09.09. 13:37:04

@Muscari: Miért nem vagyok meglepődve, hogy semmi következménye nem lesz az esetnek? (Az, hogy a fotóst feljelentik rágalmazásért nem ér!)

kardio1 2014.09.09. 13:37:07

@Babette.: Ha ez tényleg erkölcstan könyv részlete, az igencsak meglep. Màrcsak azért is, mert konkrét hivatkozàs van a szövegben az Ujszövetségre.

adg 2014.09.09. 13:37:33

@Jani haverja: "felmentést ad a munkavédelmi szabályzatok megsértése alól az, hogy állítólag a fotós kérte fel őket arra"
Na meg szep. Az volna a baj, ha nem adna felmentest a szabalyok MEGSERTESE alol, hanem kotelezoen elrendelne a szabalyok megserteset. :-DD

kardio1 2014.09.09. 13:39:53

@kardio1: Màr ùgy értem, hogy ez inkàbb egy hittankönyv részletének tûnik a szöveg alapjàn.

2014.09.09. 13:42:17

@Jani haverja: Az oktatás az ország jövője. Láthatjuk, hogy a politikusok milyen országot szeretnének.

2014.09.09. 13:42:47

@kardio1: Mert a fidesz amúgy keresztény is, habira.

2014.09.09. 13:47:40

@Muscari: A hozzászólások jobbak, mint maga a cikk. :DDD

Muscari 2014.09.09. 14:03:10

@diggerdriver: sajnos a fiam mar nem dolgozik az epitoiparban. Vagyis nem sajnos, mert most rendes bejelentett teljes munkaidos allasa van, fizetett szabadsaggal es betegszabadsaggal.

Nagyon sok idom nincsen, mindjart megyek dolgozni, de roviden leirom az o tapasztalatait.
Fel evig csinalta, addig volt labourer, ez alatt ketszer harom het volt a leghosszabb egybefuggo idoszak, amit dolgozott. A legtobb munka par napig tartott, azok sem sokkal tovabb, ahol eredetileg tobb honaprol volt szo. A legjobb az volt, mikor nap vegen jelentettek be, hogy masnap mar nem kell jonni, igy ertelemszeruen a kovetkezo napra nem volt munkaja. Megtortent, hogy meg reggel hazakuldtek tobb mindenkit azzal, hogy az ugynokseg tul sok embert kuldott.
Ketszer akkora gipszkarton tablakat akartak vele cipeltetni egyedul, amit el sem birt (eleg kisnovesu), raadasul ra van irva, hogy ket embernek kell vinni.
Ketszer mondjuk le is serult, egyszer meghuzta a csuklojat a legkalapaccsal, egyszer meg lesantult. Azokat a munkakat, ahol akkor dolgozott, ertelemszeruen bukta.

Legtobbszor ket-harom napot dolgozott egy heten, de volt, hogy egyet sem. A keresete nagy reszet elvitte a berlet, mindig muszaj volt egyes zonasat venni, mert szana-szerte dolgozott a varosban. A kereset egyebknt a minimalbertol kezdodik, a legtobb, amit kapott 8.50 volt orankent. Ez igy nem hangzik rosszul, de ha azt nezzuk, hogy nincs fizetett szabadsaga, meg betegszabi sem, mar nem annyira rozsas a helyzet.

Van egy het, amit nem fizettek ki neki, az ugynokseg meg a payroll ceg azota is egymasra mutogat, nem tudom, mit lehetne vele csinalni.

Diggerrel ellentetben nagyon keves ajanlatot kapott, volt het, hogy egyet sem, pedig szorgalmasan hivogatta az ugynoksegeket, nezte a directgov-ot.

En annyi konkluziot szurtem le, hogy eleg sok ratermettseg kell ehhez a munkahoz. Nem eleg, hogy valaki ugyes, eros es szorgalmas. Mivel vallalkozasba van az ember kenyszeritve, menedzselnie kell magat, el kell adnia magat, folyton nyomulni kell, helyezkedni. Ugy tunik, az en gyerekem erre nem igazan alkalmas.

A masik pedig az, hogy nem mindegy, hogy milyen szakmaban nyomul az ember. Ugy latszik, markolosokra nagy szukseg van, biztosan van meg par ilyen szakma, de segedmunkasokbol Dunat (Temzet) lehet rekeszteni.

Indulasnak jo volt, tapasztalatot is szerzett vele, termeszetesen nem felejtjuk el Digger segitseget sem.

Hala istennek kozben kiderult, hogy az angolja eleg jo mar, igy megpalyazott o is egy kavezoi allast, mindjart az elso helyre fel is vettek.

Ugyandehogy (törölt) 2014.09.09. 14:04:02

@Jani haverja: anyam meg azt szokta momdani, hogy " ha a szomazed geyerek azt momdja, ugorj a kutba, beleugrasz?"

na, ma az osok mondasaibol elek, latom...

kardio1 2014.09.09. 14:04:43

@Philosoraptor: Ez nem magyaràzat erre. a matekkönyvben sem beszélnek az Ujszövetségrôl, csak mert a Fidesz kereszténydemokrata irànyultsàgù pàrt.
Szeretném làtni ennek a könyvnek a cimlapjàt.

adg 2014.09.09. 14:04:44

Na akkor reklam.
Sokaknak talan hasznos lehet, hogy az Oktataskutato es Fejleszto Intezet honlapjarol le lehet tolteni a magyar tankonyvek egy reszet, van koztuk iras, olvasas, matek
es
ERKOLCSTAN
is.
Igy akit erdekel, megnezheti az erkolcstan konyveket, en most beleneztem (pedig engem nem erint, mert en gyarilag annyira nagyon erkolcsos vagyok, hogy nem tud ujat mondani egy konyv), nem lattam benne semmi rendkivulit, elborzasztot, nem frocsog a vallasi fanatizmustol, nincs benne ima viktorhoz es a tobbi feszbukon terjedo marhasag.
Mondjuk nem olvastam el az egeszet, ugyhogy lehet meg benne meglepetes. :) Es lehet, hogy van mas konyv is forgalomban.

Viszont a tobbi konyv hatarozottan erdekes lehet kulfoldre szakadt kisgyerekeseknek.
www.ofi.hu/letoltheto-tankonyvek

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.09. 14:13:58

@Babette.: De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a kormányhivatal, meg a munkavédelem ezek szerint totál belenyugodott, hogy "hát csak a fotós kérte..."
Így lehet szerintük ezt is a "bukottbaloldal"-ra kenni.
Az már fel sem tűnik a primkó agyuknak, hogy akármit kér a fotós (vagy nem is kér) ez a helyszín AKKOR IS MUNKATERÜLET, ahova vonatkoznak bizonyos szabályok. Pl. fogócskázni, meg bújócskázni sem szabad... (Bújócskázni max a főnökkel D)

kardio1 2014.09.09. 14:16:58

@adg [Au, Darwin]: En nem csodàlkozom, hogy amiket emlitettél, nem voltak az erkölcstan könyvben. Ezek a szövegek csaknéphülyitésre valok, akként is kell ôket kezelni. Mert lehet nem szeretni a Fideszt vagy bàrmelyik màsik pàrtot, azért nem elmebetegek vagy hülyék azok a politikusok, csak màst gondolnak a vilàgrol mint te vagy én.

Evain 2014.09.09. 14:20:24

@adg [Au, Darwin]: no, ezt a linket most nagyon szépen megköszönöm, pont mostanában filóztam azon, honnan tudnék szerezni könyvet a gyerkőcnek, amivel a magyar nyelvet célzottan tudom kicsit fejleszteni.

Muscari 2014.09.09. 14:21:04

@norvég kém [Hu/At]: ugy latom, te tudsz valamit, a nickedbol itelve :-)
Aki egy picit is tud a titkosszolgalatok mukodeserol egyebkent latja, hogy a kormany most megint felrugott egy hallgatolagos megallapodast.

Kotelezo olvasmany mara : David J. Doesser Very Important Message c. konyve. Sajnos csak angolul jelent meg, pedig a szerzo magyar, egy volt titkosszolgalati tiszt. Nagyon tanlsagos olvasmany, sajnos (vagy nem sajnos) jo hosszu is.
Regenynek van alcazva, de valojaban megtortent esemenyeket ir le, a szereplok is leteznek mas neven, es bepillantast enged a magyar es mas titkosszolgalatok mukodesebe, a rendszervaltas elokeszitesebe, hogy hogy segitette az ellenzeket Amerika es hasonlok.

Muscari 2014.09.09. 14:25:09

@Babette.: nema, ez tenyleg az erkolcstan konyvben van benne? Melyik szazadban irodott?

adg 2014.09.09. 14:27:39

@kardio1: Hat en is akkor csodalkoznek, ha benne lenne.
Azt elfogadom, hogy nem mindenki ert egyet a benne levokkel maradektalanul, de pl nekem sem tetszett minden ami a matekkonyvben volt, pl gyok ketto irracionalitasa, vagy mi a tokom. Ilyen elofordul.
Viszont a neten naponta jon szembe a "nezzetek mit tettek az erkolcstankonyvbe" jellegu szosszenetek, es szazas nagysagrendben a kommentek utana.
De mostmar mindjart jon a valasztas, es akkor egy kicsit nyugisabb lesz megint. Egy kicsit.

Mondjuk engem nem zavar annyira, itt senki sem foglalkozik a magyar politikaval. Mily' meglepo. :)

De az a link szerintem ettol fuggetlenul eleg hasznos.

adg 2014.09.09. 14:29:13

@Evain: Orulok neki, mi is nemreg talaltuk.

2014.09.09. 14:35:20

Gratula Mr. Digger! Jo volt olvasni az angliai epitoiparrol a te szemeddel. Laccik, nem csak dolgozol, figyelsz is es ami a legrosszabb, gondolkozol is:) En is tudnek irni a kanadai epitoiparrol, a hazepitesektol kezdve a kommerszialisig. Van benne gyakorlatom, tapasztalatom, az egyszintes lakoepuletektol a belvarosi uzlethelysegeken at a 64 emeletesig. Vancouver szigettol Torontoig megfordultam par epitkezesen. Latom a fejlodest is, 30 ev alatt volt alkalmam tapasztalni. Sajnos nem irhatok rola, nem vagyok kompotens, hazudok, csak a rossz oldalarol irnek - egyes kanadaiak szerint:) Pedig azert van pozitivum is, az angliaival osszevetve. Mindegy. Talan egyszer. De csak is proli szemmel:)
Off:
Vasarnap voltam a katolikus templomban szentmisen es nagy meglepetesemre voltak vendegek is, a Korosi Csoma Program kanadai osztondijasai, Calgaryban jottek ossze egy kiertekelesre es egy reszuk a katolikus, mas reszuk a reformatus templomban vett reszt a misen. Bemutatkoztak, tobbseguk tanar kepesitessel rendelkezik, 6 honapig vannak Kanada kulonbozo varosaiban, a helyi magyar kozossegeknel vesznek reszt kozossegepito dolgokban. Kiutazasukat, koltsegeik nagy reszet a magyar allam allja, de helyi magyarok is segitenek nekik ugy a szallasban, utaztatasukban, stb. Ket eve megy ez a program, a vilag szinte minden magyar kozossegehez eljutnak az osztondijasok. Kellemes meglepodtem ezen, de azert felvetodtek bennem "hatso gondolatok" is a miertre, ismerve a mai magyar kormanyt :)
(Szegeny vendegek izelitot kaptak az itteni csodalatos idojarasbol, a vasarnapi +26C nyari melegbol hirtelen hoesesbe atvalto hetfoi telbol. Ma 12 cm ho lesz, tegnap csak 5 cm esett. De hetvegere visszater a nyar, +24C lesz)
On
Most pegig a irany a gyapotfoldek.
Peace! Paz! Мир!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.09. 14:36:34

@adg [Au, Darwin]: Itt csak a tavalyi itteni választások előtt az itteni kampányban foglalkoztak a magyar politikával. Az volt az elrettentő példa. A két nagy párt kölcsönösen egymást vádolta a kampányban azzal, hogy a másik "magyar útra" akarja terelni a gazdaságpolitikát.

Én meg éghettem a Viki, meg a Gyuri helyett, mert az összes TV-csatorna (van itt Tirana környékén asszem 24 földi, meg ki tudja, hogy hány műholdas) ezzel volt tele...

2014.09.09. 14:42:32

@Muscari:
Gyanus, nagyon gyanus:))) Regota keresem azt a konyvet, sajnos ebook formatumban nem lehet megvenni.
Erdekes volt olvasni az epitkezesek arnyoldalairol is.
Most mar tenyleg mentem.
Peace!

Muscari 2014.09.09. 14:50:20

@Cascabel: sajnos csak papir alapon jelent meg. Ha gondolod, es tenyleg jossz jovo honapban, szivesen kolcsonadom.

Muscari 2014.09.09. 14:52:30

@Cascabel: itt van egy cikk a szerzorol, allitolag tudjak, hogy ki az

hvg.hu/vilag/20101214_leleplezes_kemsztori_hirszerzes

Mr Long 2014.09.09. 14:59:54

@adg [Au, Darwin]: Az nem ugy van!
Ha Vikinek koze van hozza, akkor sz@r. Ha megsem, akkor is...

Btw, meeting utanegyek vissza a gepemhez egy ozzie kollega taveleressel baszakodik rajta. Irok neki kollegam geperol, talan szolhatna elotte. Ha kuld egy mailt, vagy felhiv baszakalodhat felolem 10-15 percet, de szoljon. Erre a valasz, no worries. Azt mar baszott mondani, hogy bocsi.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.09. 15:05:07

@Muscari:
Ha kezetekben van az aláirt Timesheet akkor nyert ügyetek van.
Be kell fenyegetni öket hogy mentek a council hoz feljelenteni öket.
Én még nem jártam így.

blackhairlady 2014.09.09. 15:06:09

@diggerdriver: Jo volt, ott voltak a kis humorbombak:)
Majd csinalok en is kepeket az itteni epitkezesekrol, meg csk veletleul sem hasonlit a kepeken lathatokra.
Azert az elso idoszakodat nem irigylem, nyelvtudas nelkul bele a nagya ismeretlenbe. De mint atjuk, igy is sikerulhet. Gratulalok a kitartasodhoz (vagy a feleseged kitartasahoz:D):))))

Evain 2014.09.09. 15:06:25

@Mr Long (UK): wha? ezt így hogy? Erre azért kissé bemorcultam volna...

blackhairlady 2014.09.09. 15:07:55

@Mr Long (UK): Nekem az utobbi 3 napban eltunk egy csomo hozzaszolasom a nagy szajberkodben:(

blackhairlady 2014.09.09. 15:10:26

@ChristineK: Mennyire imadjak az angolok/amerikaiak ezeket a roviditeseket:)

Ez egy sms volt valaki telefonjan:

OMG TMI LOL

Na mit jelent?

Evain 2014.09.09. 15:12:05

@blackhair-lady: höhö, a múltkor én is felemlegettem a férjemnek, hogy a mostani karrier ugrását + a töretlen hobbizását annak köszönheti, hogy mi négyen otthon biztosítottuk hozzá a hátteret. :D

blackhairlady 2014.09.09. 15:12:39

@diggerdriver: Jesszus, mik tortennek a te fiaddal ott a nagy Londonorszagban?

Evain 2014.09.09. 15:14:47

@blackhair-lady: hát a tmire csak tippelni tudok, hogy too much info? :P
nekem a roflmao továbbra is a kedvencem. :)

adg 2014.09.09. 15:15:59

@Babette.: Biztos velem van a baj, de en most elolvastam amit linkeltel, es egyikben sem latom a fenti kepet, vagy annak szoveget. A cikkekben szereplo kepen nem is olyan a konyv szedese. Szerintem a keped valami (regebbi) hittankonyvbol lehet.

A cikkekben szereplo, a konyvbol kiragadott idezetek valoban nem feltetlenul szepek (bar van, ami teljesen vallalhato, csak politika nott a tema kore), de nem artana latni legalabb a fejezetet, hogy velemenyt tudjak mondani.
Az meg mar vegkepp a legalja ujsagiroi huzas, hogy bekarikazza Szent Istvan nevet, hogy lam-lam. Csengo, nyalelvalasztas.

Ezenkivul ez csak egyike a forgalomban levo erkolcstan konyveknek, mindenesetre ami az en linkemen van, az szimpatikusabb.
Persze abbol is lehetne kiragadni reszeket, mert beszel peldaul kereszteny tanitasokrol. Igaz, a kovetkezo mondat zsido, a harmadik muzulman, a negyedik meg akarmi, de mind pozitiv, nincsenek szemeallitva. Es talan hozzatartozik a temahoz.

Na mindegy, nem akarom Digger muverol elterelni a szot nagyon. :)

blackhairlady 2014.09.09. 15:17:07

@Evain: Es ezt el is hiszem!:)
Az en ferjem a ceg vezetojenek mondta, hogy 70%-ban nekem kozonheti a karrierjet amikor a gratulalt az neki az elolepteteshez.:))) A kollegaja meselte amikor hivatalosak voltunk a szulinapjara. Mit mondjak, jol esett, bar eros tulzas, tudom.

adg 2014.09.09. 15:19:45

@Mr Long (UK): @Evain:
"Erre a valasz, no worries. Azt mar baszott mondani, hogy bocsi."
De hiszen azt mondta. :D
Meg nem tudsz ausztralul. :) Siman jo arra is. Ha meg egy májt-ot is utanarakott volna, akkor lett volna tokeletes.

blackhairlady 2014.09.09. 15:20:14

@Babette.: Ez hanyadikosoknak szolo konyvbn van? Ki is adtak es ebbol tanulnak?

Mr Long 2014.09.09. 15:22:45

@adg [Au, Darwin]: Hmmm... lehet, de akkor is, nekem itt ne multikultiskodjon. :) Ha itt b@szakalodik Angol foldon, akkor ugy viselkedjen :DDD

2014.09.09. 15:23:31

@Muscari:

Nem tudok semmit, csak azt gondolom, hogy a mostani civilek elleni rendorsegi razziaval ujabb hatart lepett at a rendszer. Es az a baj, hogy mindig azt hiszem, hogy EZT meg megtettek, de AZT mar nem fogjak, nem merik. Es aztan az AZT-bol mindig EZT lesz, mert meg merik. Es az folyamatosan tologatja ki az ember azt a hatart, ahol mar tenyleg eleri a dolog az ingerkuszobot, es tenyleg csinal valamit. Mivel en nem vagyok sem hos, sem martir alkat, az en esetemben ez a valami a kikoltozes lesz. Csak en is mindig azt mondom, hogy ok, ez meg nem akkora gaz, es ez mar tenyleg a vege, ennel tovabb nem mernek elmenni, masik oldalrol viszont a birkanyaj teljes tamogatasaval a hatuk mogott ugy tunik, barmit meg mernek tenni, barmeddig el mernek menni. :( Ugyhogy a most norveg kem lettem, remelem meg legalabb egy darabig nem kell Eisenstadter legyek, de lassan tenyleg az lesz a kovetkezo lepes... :(

blackhairlady 2014.09.09. 15:23:53

@adg [Au, Darwin]: :)))))))))) Te ma jo labbal keltel fel ugy latom:D

LittleG (uk) 2014.09.09. 15:27:13

@takarék-láng: utóiratra: dehogynem, sajnos...

adg 2014.09.09. 15:28:17

@Mr Long (UK): Tájk it ízi, májt. :)

Muscari 2014.09.09. 15:29:34

@diggerdriver: nem volt papir alapu timesheet, sot valijaban egyetlen egy ugynoksegnel volt csak. Mindenhol elektronikusan tortent a dolog.

Mr Long 2014.09.09. 15:30:18

@adg [Au, Darwin]: Ahhh. szoval a májt teszi jolneveltte a mondot :D
Az viszont meredek,hogy a heten ket kollegam is mondta, hogy nem kell jolneveltnek lenni. Pedig naluk visszafogottabbakkal meg nem talalkoztam.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.09. 15:32:34

@Babette.: De szerencse, hogy a gyerekem nem Magyarországon jár iskolába. Bár be van íratva Magyarországon is magántanulóként, de az ilyeneket legalább nem élből kapja, vagy ha nagyon nem akarjuk az ilyen eszméket átadni neki, akkor max. nem folytatja a magyar iskolát.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.09. 15:36:37

@Muscari:
Akkor a cégtöl kell kérni igazolást.

puhacica 2014.09.09. 15:37:22

@Jani haverja: hősies küzdelem volt, gratulálok a címhez és egyben puhaságügyi miniszterként üdvözöllek is, mint új kollégát. :D

ez volt eddig a legjobb digger poszt.

Evain 2014.09.09. 15:38:56

@adg [Au, Darwin]: látod nekem bármit mondhatott volna, nekem az a véleményem, hogy user távollétében a gépen még IT helpdesknek sem illik turkálni, pláne nem a user beleegyezése nélkül. :s
Azért Mr Long esetében nem feltételezem, hogy éppen kompromittáló adatok keresgélésével foglalkoztak volna, mert akkor simán lefoglalták volna.

Mr Long 2014.09.09. 15:41:10

@Evain: Van egy marha draga szoftver a gepemen, amit fognak tanulni es a tavoli elerest gyakoroltak, probaltak. De akkor is, ez tul laza hozzzaallas. :)

blackhairlady 2014.09.09. 15:41:28

@Cascabel: Nalunk is voltak Korosi Csoma programosok, istentisztelet is volt:) Ugy latszik a program azonos minden orszagban.

Hat hallod, bolond egy idojaras van feletek:(

Muscari 2014.09.09. 15:41:38

@norvég kém [Hu/At]: en is ledobbentem, es nagyon orulok, hogy nem elek mar otthon. Mindig ujabb es ujabb hatarokat lepnek at, nem tudom, hogy az Unio meddig nezi meg el.
Lehet, hogy a Hvg is megszunik nemsokara, fuggetlen tajekoztatas csak az internetes mediaban lesz. Meg egy darabig.

SzZoole 2014.09.09. 15:41:48

@norvég kém [Hu/At]: nekem is meg a velemenyem rola,de inkabb nem irom le,nehogy hazakopkodesnek tunjon:(
Egyebkent a norvegok mar valaszoltak a Lezer Johni- tol eredo akciora.

index.hu/belfold/2014/09/09/norvegia_a_magyar_kormany_a_fuggetlen_szervezetek_felszamolasara_torekszik/

Evain 2014.09.09. 15:42:41

@adg [Au, Darwin]: ja, mondom én mindezt úgy, hogy a skót kollégám szabija alatt migráltam át az adatokat a régi laptopjáról az újra úgy, hogy NEM IT helpdesk vagyok. :P Na jó, nem hivatalosan.

adg 2014.09.09. 15:42:46

@Mr Long (UK): Igen. Mondjad neki nyugodtan, oruljon egy kicsit. :)

Nem gondolom, hogy vettem mar reszt olyan 2 mondatnal hosszabb beszelgetesben, amiben nem lett volna mate vagy no worries. Emailban is siman megszolitas a mate.
Meg vannak a rejtvenyes emailek:
"Mate,
Meeting arvo at archies"

Es neha ennek a tobbszorose hosszban. Szokni kell. :)

@Evain: Igen, ebben igazad van. En is haklis vagyok ra, ha megvaltozik a gepem, vagy eltunik valami az asztalomrol. De hat no worries van, nem en fogom megvaltoztatni oket. :)

blackhairlady 2014.09.09. 15:46:22

@diggerdriver: Ja, hogy ugy. Azt hittem tenyleg valaki pfan vagta. Ha annyi 100 ft-ost kapnek ahanyszor az en 2 lanyom elesett, mar a Forbs magazin gazdaglistajan szerepelnek:))

Sesamelmo (Q) 2014.09.09. 15:49:45

@adg [Au, Darwin]: egyetèrtek veled erkölcstan tankönyv ügyben.

Muscari 2014.09.09. 15:51:45

@diggerdriver: szerintem ez jo otlet, koszi, , remelem megvan meg a telefo nszamuk. Meg aprilisban tortent ugyanis.

Sesamelmo (Q) 2014.09.09. 15:54:07

@adg [Au, Darwin]: itt minden No problem Madam.
De problèma, mondom nekem igenis problèma. Erre is azt mondja No problem madam. Es hullàmzòan ingatja hozzà a fejèt.
Idegesítô!!!!

adg 2014.09.09. 16:09:47

@Mr Long (UK): @blackhair-lady: Akkor meg is van, ugy latom. :)

Az mar tul egyszeru, hogy brekkie utan beszelek a draftie-val a penno-krol. :)

@Sesamelmo (Q):
Itteni valtozata a No drama. Madam nincs, meg irasban is ritka, helyette marad a mate, bro, vagy holgyeknek a love, kislanynak sweetie. A love hallatan mindig besirok magamban. Annyira nem gyakori, inkabb a mate. Az teljesen univerzalis.
Meg az elozo helyemen jott egy uj kollega, akkor engedtek ki az egyetemrol. A kb 75 eves fonokom mondott neki valamit, es teljes termeszetesseggel valaszolta a gyerek, hogy "no worries, mate", es az oregnek szeme sem rebbent. :)

Mr Long 2014.09.09. 16:15:40

@adg [Au, Darwin]: "Az mar tul egyszeru, hogy brekkie utan beszelek a draftie-val a penno-krol. :)"
Olvasgassad csak az erkolcstan konyveket, hatha nem fogsz ilyen iszonyat csunyan beszelni!!! :DDDDDDDDDDD

labirintus1 2014.09.09. 16:15:41

@adg [Au, Darwin]: Szerintem, már nincs egyik vagy másik könyv. Egyetlen tankönyv van minden évfolyamon minden tantárgyból.

2014.09.09. 16:18:54

@Muscari:

Az EU nem fog semmit tenni. Egyreszt van eleg baja, nem hianyzik neki meg egy pluszban. Masreszt - en legalabbis ezt tapasztalom itt osztrakiaban - nyugaton a legtobben ugy vannak vele, hogy ha ez kell a magyaroknak, akkor legyen meg nekik ez, ha ok igy szeretnenek elni, akkor eljenek igy. Lesz egy pont, ahol egyszeruen ki fogjak rakni az orszagot az EU-bol, de az a pont meg nagyon-nagyon messze van. Es hat a magyaroknak ez kell, legalabbis a tobbsegnek, ezzel kar vitatkozni, ez sajnos teny.

@Zoole[uk]:

Azt gondolom a veleny es a hazakopkodes kozt meg van jopar kategoria. De azt gondolom, hogy ha egyszer vegleg eljovok, akkor azutan en sem nyilvanitok velemenyt az otthoni dolgokrol, meghagyom azt az otthon maradottaknak. De ettol meg nem hiszem, hogy aki kikoltozott, annak onnantol tilos az otthoni dolgokkal foglalkozni. Legfeljebb ajanlatos, a sajat lelki bekeje miatt. :)

adg 2014.09.09. 16:20:20

@labirintus1: De van. A cikkek valamelyike szerint 4 kulonbozo konyv van forgalomban.

@Mr Long (UK): Oke, de most megyek aludni, ti meg vissza a mosogatohoz, :)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.09.09. 16:28:37

@blackhair-lady: "Mennyire imadjak az angolok/amerikaiak ezeket a roviditeseket:)"

Szerintem beteges a rovidites-fetisizmusuk. Mert ezek a 3 betus roviditesek meg rendben is vannak. Konnyu megjegyezni oket, kiejteni szoban es egyszeruen kikovetkeztethetoek.

De amikor a jegyzetem szembe jon velem a TRSCSSSV rovidites, ugy hogy nincs rogton mogotte zarojelben a jelentese, akkor megfogalmazodik bennem a gondolat, hogy aki ezt kitalalta, azt bizony en meg a mentoautoban is utnem...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.09. 16:37:14

@Muscari:
Az összes Igazolást kérd el amit dolgozott nekik. Azt összeveted a banki egyenlegekkel és reklamálsz a különbségért.

SzZoole 2014.09.09. 16:40:59

@norvég kém [Hu/At]: nekem nem is az orszaggal van bajom,azzal miert is lenne::)))
Inkabb a vezetesevel:(((

2014.09.09. 17:00:54

@Babette.: Nem, ez szleng, amit előszeretettel szoktam használni. Amúgy azt jelenti, hogy kamu, hazugság. A habisztinek lehet a rövidítése.

2014.09.09. 17:10:08

@Muscari: Az Uniónak semmi köze a tagországok belpolitikájához, legalábbis én innen, így látom. Tehát nem fognak puccsot végrehajtani, se mást. Törvényesen lett megválasztva a Viktor bácsi.

2014.09.09. 17:11:05

@norvég kém [Hu/At]: Ha kilépünk az eu-ból, akkor még rosszabb helyzetben lesz az ország. Minden téren. Gazdaságilag már így is kuka kategória, nélkülük még nehezebb lenne.

2014.09.09. 17:16:05

@Zoole[uk]: Minden kritika meg vélemény hazaköpködés kategória, mert ti onnan ne osszátok az észt, meg ne tudjátok jobban, mi megy itt. Sokan elfelejtik, hogy ti is itt éltetek, valamikor. Ha nem külföldön élő fogalmaz meg kritikát, akkor az is ugyanolyan hülye, mint a többi. Sajnos a magyar vitakultúra kimerül abban, hogy ki tud hangosabban kiabálni...

Valamiért általában megpróbálják elbagatellizálni a problémákat, meg "nem is olyan rossz a helyzet". Ezeket a dolgokat sosem fogom megérteni. Annyiban azért igazuk van, hogy sajnos ettől sem lesz jobb hely az ország. Ahhoz kellene egy tényleges rendszerváltás.

wuaaa 2014.09.09. 17:19:40

@norvég kém [Hu/At]: Az utóbbi időben jóformán hetente jelenik meg cikk valamelyik helyi lapban ezzel kapcsolatban. Legutóbb olyan címmel, hogy "Európa szívrohama" - alatta viktor a képen, de konkrétan az egyik mai napilapban is "Diszkrét vállveregetés az európai vezetőktől a Norvég szankciókért Magyarországgal szemben".
Bezzeg ha ilyesmi a román, szlovák vagy szerb médiában jelenne meg, akkor menne a hörgés, meg a tiltakozás, meg a nagykövet behívása. De így jobb róla inkább hallgatni.

2014.09.09. 17:23:41

Jo poszt, kulonosen az elalvos tortenet tetszik a vegen :)

2014.09.09. 17:27:35

@Muscari: Teljesen igaza van Diggernek, en a helyetekben hivatalos levelet irnek (mindig az szamit ami irasban van, nem telefonon / szoban) es azt is hozzatennem hogy a Small Claims Court-hoz fogom vinni a dolgot ha eddig es eddig a datumig nem rendezik a tartozast. Konkret osszeget kell megadni amivel tartoznak, es konkret datumot, ha addig a datumig nem fizetnek, viszitek a S.C.C.-hoz (persze igazabol nem kell, csak mondjatok ezt a levelben).

blackhairlady 2014.09.09. 17:30:08

@Mr Long (UK): Kosz. Gondoltam egyszerubb ha megkerdezem:)
Telihold van, lusta vagyok:D

blackhairlady 2014.09.09. 17:32:37

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: :)))) Szep rovidites:) Nem lehet, hogy ez egy szo cska kihagytak a maganhabgzokat?:D

2014.09.09. 17:38:48

@sodalisO [eng]: Sajnalom hogy ez a keselos sztori megtortent veled es elhiszem hogy traumatizalva vagy. Ettol fuggetlenul felesleges azokat hibaztatni akik veletlenul eppen a boltban voltak veled egyutt. Kimentel es senki nem serult meg. Ha 'segiteni' probalt volna neked valaki, nagyon konnyen lehet hogy megserult volna valaki, akar te magad is.

Megis hogyan 'segitsen' egy atlagember ha valaki kest rant? Te hogyan segitettel volna? Velem mar megtortent hogy allok reggel 7-kor a buszmegalloban Wood Green-nel, nem messze tolem egy csapat 15 ev koruli fiu szinten a buszra var, egyszer csak azt latom hogy az egyikuk kest rant a masikra. Elmondom neked hogy nem 'segitettem', hanem teljesen lefagyva alltam, megmozdulni se tudtam, megszolalni se. Ez teljesen normalis emberi reakcio szerintem, nem arrol szol hogy valaki kozombos vagy nem segitokesz.

2014.09.09. 17:38:56

@wuaaa [nor]:

Naponta jelenik meg mindenfele a sajtoban sokminden a magyar helyzetrol, csak a sajto egy dolog, az EU-s vezeto politikusok meg egy masik. En szemely szerint nagyot csalodtam az EU-s vezetokben, de nemileg ertheto az allaspontjuk. Miert kellene nekik rendet rakni egy orszagban, ha az adott orszag lakosainak jo az, ami van? Es jelenleg ugy tunik, hogy tobb, mint jo. Ha nem is 2/3 az a buvos tobbseg, de a Jobbik szavazokkal egyutt, akik az alapokban egyetertenek a Fidesszel, csak meg azt is megfejelnek nehany megdurvabb dologgal, lenyegeben mar a 2/3 kornyeken van a szam. Vagyis tetszik vagy sem, de jelenleg ez kell a magyaroknak, ezzel lehet szavazatokat, es ezaltal valasztast nyerni ma Magyarorszagon. Ha az EU istenitesevel lehetne, akkor most azt csinalna a Fidesz. De amig a magyarok a demokracia errodalasara es a kemenykedesre (vegre megmutatjuk a kis csicska nyugatiaknak, milyen is az igazi szabadsagharcos szittya magyar virtus!!) vevok az emberek, addig az lesz. Es ez nagyban a posztkommunista alliberalis rolvajbanda erdeme, akik miutan a demokracia intezmenyet totalisan elhiteltelenitettek, jelenleg ellenzekbol szotlanul asszitalnak annak a teljes megsemmisitesehez, mert jelenleg is egyedul azzal vannak elfoglalva, hogy kinek jut 2 falattal tobb a husostanyerrol...

kardio1 2014.09.09. 17:40:25

@Babette.: A forràsok erôsen elfogultak (ki olvas ma Magyarorszàgon Népszavàt?), de a könyv valoban nem alkalmas erkölcstan ¨tankönyvnek. Ahogy làttam, azért nem ez AZ erkölcstan könyv, vannak màs ilyen tankönyvek is. Egyébként magàt az erkölcstant szerintem nehéz a vallàsoktol teljesen elkülönitve értelmezni, hiszen azokban rejlik a "miért tegyek igy?" kérdésre adott vàlasz (és ez nem specifikus a kereszténységre).

SzZoole 2014.09.09. 17:43:53

@Philosoraptor: rendben,akkor nem kopkodok hazafele,de akkor,hogy fogalmazzam meg a gondolataimat ezzel a norveg ugyel kapcsolatban?
Legyszives adj tanacsot,koszonom.

Muscari 2014.09.09. 18:03:13

@Mirjam2: koszi. Remelem, vissza tudjuk keresni, azt sem tudom pontosan, hogy ez mikor volt. Keszitettem neki egy excel tablat, hogy tudja vezetni, hogy mikor, hol es mennyit dolgozott, de nem vezette :-( Igy annyira emlekszem, hogy aprilisban volt egy het, lehet, hogy tobb is, estleg majusban. Azon a helyen dolgozott korabban, azt gond nelkul kifizettek.

Ha nem megy maskent, megenyegetjuk oket.

Muscari 2014.09.09. 18:04:55

@Mirjam2: az a baj, hogy nem tudjuk a konkret osszeget. Mar gondoltam a jogi utra egyebkent, de kb 300 fontrol van szo, melyik ugyved all velunk szoba?

CJKrisz 2014.09.09. 18:05:28

Jánosom, ennek az írásodnak is minden mondatát élvezettel olvastam! Nagyon jó poszt!

2014.09.09. 18:07:56

@norvég kém [Hu/At]: 'Es az a baj, hogy mindig azt hiszem, hogy EZT meg megtettek, de AZT mar nem fogjak, nem merik. Es aztan az AZT-bol mindig EZT lesz, mert meg merik.'

Nem akarom nacizas iranyaba elvinni a dolgot (tudom hogy O.V. messze nem ugyanaz a kategoria mint Hitler), csak megjegyzem hogy annak idejen a nacik is pont igy csinaltak: nagyon kis lepesekben, fokozatosan vezettek be az extrem intezkedeseiket, igy az emberek tobbsege nem reagalt, mivel mindig ugy gondoltak hogy most mar ez az utolso ilyen dolog, ennel tobb hatart mar nem fognak atlepni... Pl. a zsidok ugy voltak vele hogy 'sarga csillagot kell hordani, ez kellemetlen de nem nagy ugy'; 'nem lehet egyetemre jarni, ez azert mar nem fair de megoldjuk valahogy'; 'elvettek a boltunkat, ez nagyon nem jo de a kereszteny baraton keresztul meg szerencsere iranyithatjuk'; 'gettoba kell koltozni, oke ezt meg kibirjuk' stb. stb., aztan a vegen mar keso volt.

2014.09.09. 18:11:42

@Muscari: Nem kell ugyved! Erre talaltak ki a Small Claims Court-ot. Olvasd el az infot a linken, ingyenes eljaras, nincs szukseg jogaszra. Pont ilyen esetek miatt vezette be az allam ezt az eljarast, mivel enelkul egy csomo hetkoznapi ember nem jutna hozza a penzehez.

Ha nem tudjatok a konkret osszeget, talaljatok ki, a datumokkal egyutt amikor dolgozott. Az a lenyeg hogy hivatalosnak nezzen ki. Ha a ceg vitatja az osszeget, akkor bizonyitsak ok hogy nem annyival tartoznak, illetve mennyivel.

2014.09.09. 18:14:14

@Mirjam2:

Igen, bennem is pont ez fogalmazódott meg, ezért is írtam azt, amit.. :( De azt gondolom ez általában minden totalitárius rendszer kialakulása esetén így van, kivéve ha eleve valami radikális úton kerülnek hatalomra, pl. egy forradalom.

2014.09.09. 18:19:56

A Gazsi viszont ismét jót szólt:

hvg.hu/velemeny/20140909_TGM_okotars

"És most a teljesen defenzív jogvédő, embermentő, karitatív szervezetek kerültek sorra. A közvélemény apátiája, tétlensége és tehetetlensége nem oka, hanem következménye a rendszernek.

A magyar szabadság elveszett."

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.09.09. 18:37:01

Digger, szokas szerint fantasztikusan irsz:)

Taxomükke (UK) 2014.09.09. 18:37:13

@Muscari: Ahogy írták, ha jogos a követelés, és befenyegetitek őket a Small Claims Courttal, szerintem fizetnek. Nem szeret egy cég se ennyi pénz miatt meghurcoltatni...

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.09.09. 18:46:31

@Mirjam2: Figyusz!
Akkor traumatizálva voltam, de már rég túl vagyok rajta. A tapasztalat is megvolt ezen a téren, ráadásul abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy bennszülött angolokkal volt lehetőségem átbeszélni a történetet. Elmondásuk szerint az ilyen atrocitások sajnos mindennaposak, őket ez egyáltalán nem lepte meg semmilyen szinten. Azt is tapasztalat szinten mondták, hogy ilyen szituban bizony nincs segítség, mert mindenki menti az irháját.
Emlékszem , 2 éve vagy talán tavaly májusban, amikor az angol katonát, Londol valamelyik kerületében a nyílt utcán két fekete kivégezte, és az egyik a telefonjával ,véres kezével baltát tartva videózta az eseményeket és hosszú beszédet tartott.....Számomra a megdöbbentő az volt , hogy a hétköznapi emberek, szatyrokkal megrakodva munka után mentek haza, teljesen közönyösen, némelyik kicsit lelassítottak,kicsit nézelődnek. kikerülték a földön fekvő, majdnem lefejezett halott katonát.......nagyon borzalmas volt nézni, még úgy is, hogy akkor még érintve sem voltam Angliával kapcsolatban semmilyen szinten......de szembesülni a közönyösséggel....huuu, az nagyon durva volt...emlékszem a járókelők többsége sötétbőrű volt....és volt egy angol nő, aki odament a videózó feketéhez, és csitította, meg odament a katonához is, hátha tud még segíteni rajta...

index.hu/kulfold/2013/05/23/katona_volt_a_londoni_lefejezes_aldozata/

Mellesleg jegyzem meg, a segítség egy nagyon relatív fogalom...hely, helyzet, szitu, és nagyon ember függő...
Természetesen nem neked vagy nekem, 55 kilóval kell amazon módjára védelmünkbe venni bárkit is.....
De az én esetemben pl. a shopban volt bent vagy 10 ember, ebből 4 férfi legalább egyenként képviselt 120 kg/ fő..és a feka gyerek meg volt 20 kiló vaságyastól.....mielőtt a kést elővette , simán szétkaphatták volna 4-en........de akkor, ott éppen mind a 4 mérlegelni kezdett / gondolom/, vagy még nálam is gyávább volt..és úgy döntött félre néz inkább.....
A félelem, az ijedtség az valóban egy teljesen normális emberi reakció....
Nem is okolok, vagy hibáztatok senkit....akkor annó írtam, rosszkor voltam rossz helyen....ennyi.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.09.09. 18:52:13

@adg [Au, Darwin]: Egyetértek, a második olyan poszt volt Diggertől amit végig tudtam olvasni , mert számomra is érdekes volt . Jó poszt.

2014.09.09. 18:58:35

@sodalisO [eng]: Oke, ertem... Peace :). Tenyleg sajnalom hogy ez elofordult veled, es teny hogy sajnos nem szokatlan az ilyen eset Londonban. Valamilyen szinten azt is erdemes figyelembe venni hogy Angliaban az a tarsadalmi norma hogy ne mutassanak nyilt erzelmi reakciot az emberek, ez is kozrejatszik abban hogy nem kezdenek el nyilvanosan sikoltozni, rohangalni stb. ha sokkolo dolgot latnak. Ez sokszor erzeketlensegnek tunhet egy kivulallo szamara, mig egy britnek az a zavaro ha valaki pl. nyilvanosan negativ erzelmet mutat (beleertve felelem, felhaborodas, szomorusag stb.).

2014.09.09. 19:05:15

@norvég kém [Hu/At]: TGM el meg?? Latom nem sokat valtozott az evek soran - regen nem olvastam tole semmit. Nem tudom eldonteni hogy Mo. nem erdemli meg TGM-et, vagy TGM nem erdemli meg hogy egy ilyen orszagban kellett megszuletnie :).

nyuszigonosz 2014.09.09. 19:14:19

Jó posztot irtál Digger.

2014.09.09. 19:15:48

@Mirjam2:

TGM kolozsvári ;)
Valamikor a 80-as években települt át, ha jól tudom.

2014.09.09. 19:26:40

@norvég kém [Hu/At]: Tenyleg?? Ezt nem tudtam! :)

Simon Hasonmasa (TW) 2014.09.09. 19:28:20

@Muscari:
Ez itt teljesen normalis es altalaban nem is lehuzasrol szol a dolog hanem emberi trehanysagrol es ahogy Digger is irja, megbizhatatlansagrol. A legnagyobb baj, hogy mivel mindenki a sajat feladatat vegzi, (kisebb-nagyobb eredmennyel) ezert senki nem folyik bele a masik munkajaba. Atfedesek nincsenek.
Reklamacio eseten pedig altalaban vagy:

1. Holidayen van
2 Meetingen van
3. Mar tovabbitottak egy masik osztalyra..., ahol kezdodik minden elorol:)))))))

De kitartas, utni kell valahogy a vasat amig fel nem adjatok.

Muscari 2014.09.09. 19:32:35

Gyerekek, koszonom mindenkinek a tanacsokat es a biztatast, meg a heten a tettek mezejere lepunk. Tenyleg nem kene azt a penzt veszni hagyni.

M. Péter 2014.09.09. 19:35:33

@Mirjam2: Külön Small Claims Court nincs az Egyesült Királyságban. Angliában, Walesben és Észak-Írországban County Court van. A bíróságon belül van 3 "track", ezek egyike a small claims track, a bíróság dönti el az összegtől és az ügy bonyolultságától függően, hogy melyik ügy hova kerül. Ha az ember bírósággal fenyegetőzik, akkor jobb, ha a fenyegetés precíz.

2014.09.09. 19:37:22

@Zoole[uk]: Nem tudom, szerintem képtelenség úgy megfogalmazni kritikát valamiről, hogy az másoknál ne váltson ki vérnyomás emelkedést. Eléggé érzékeny téma ez amúgy is, szóval nem csodálom, hogy ilyen indulatokat vált ki egyeseknél. Én mondjuk nem szoktam felkapni a vizet, mert én is pont úgy gondolom, ahogy ti. Pedig itt élek Mo.-n. Csak nem veszem magamra, mert tudom, hogy én nem vagyok olyan, mint akit sokszor itt lefestenek a kivándorlók. De szerintem azoknak sem kéne, akik ideírnak és mégis Mo.-n keresik a boldogulást. Mert az átlag nem olvassa és nem is fogja olvasni ezt a blogot.

Muscari 2014.09.09. 19:37:32

@norvég kém [Hu/At]: sajnos en nem birtam vegigolvasni, kb a felenel elvesztettem a turelmemet. Okos ember az oreg TGM, bar tolem elegge balra all felfogasban, most teljesen egyetertek vele abban, amin atragtam magam.

Muscari 2014.09.09. 19:42:43

@M. Péter: jo, akkor pontosan mivel is fenyegetozzunk? Csak siman birosaggal? A Citizen Advice Bureau nem tud segiteni szerinted?

Most mennem kell, este kesin meg visszajovok. Tudjatok, var a ladagyar :-)

M. Péter 2014.09.09. 19:47:58

@Muscari: Ehhez nem kell ügyvéd, ezenkívül nem is lehet az ügyvédi költségeket behajtani a vesztesen, szóval kicsi a kockázat, legfeljebb a perköltséget lehet elbukni. Interneten (
www.moneyclaim.gov.uk/web/mcol/welcome ) beadva 300 fontig csak 25 font a perköltség.

Taxomükke (UK) 2014.09.09. 19:48:56

@M. Péter: Te mindig jössz, és elmondod precízen, mi hogy van valójában.
Köszi.
De tényleg!

Asur2013 2014.09.09. 20:08:59

Nekem tetszett az írás:)P
Sok sikert és kitartást az írónak.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.09.09. 20:09:00

"Az említett pártfogoltam, aki három hét után már talált is munkát, egy csőfektetőknek meghirdetett ügynöki munkára jelentkezett, 12 fontos órabérre. Ez nagyon jó pénz"

Egy olyan városban ahol egy ócska kis lakás 1000 font, ott nem jó pénz a 12 fontos órabér.

M. Péter 2014.09.09. 20:22:02

@Muscari: Kell egy levelet írni a részletekkel, hogy mikor dolgozott, hány órát, milyen órabérért, és hogy szerinted mennyivel tartozik, és a végére egy ilyen mondat "Unless you pay this amount in full within 14 days of the date of this letter, I shall start proceedings against you in the County Court and you will also have to pay the court fee".

DieNanny CH 2014.09.09. 20:24:10

@sodalisO [eng]:

Ez kb olyan, hogy sokan mondják, itt nyugaton, de főleg Svájcban, ha közelítesz a zebrához, leáll a forgalom... Ahhamm... Ha éppen tolok egy babakocsit, meg fogom a kezét mellette a 3 évesnek.
Mert ha egyszál magam vagyok, akkor 2-3 még simán elhúz előttem.

SzZoole 2014.09.09. 20:27:21

@Philosoraptor: ha megfigyelted en nem igazan szoktam kritikat fogalmazni Mo. kapcsolatban,mert semmi bajom az orszaggal,de az ilyen Lezer Johny meg Matocsy felek amit neha tesznek azert az mar tul megy a joizles hataran.Igaz a netes hirekben informalodok es nem tudom mennyire hitelesek vagy nem.

DieNanny CH 2014.09.09. 20:30:59

@Jani haverja:

Úgy 10 éve a tanyánk közelében kidőlt egy villanyoszlop, és mikor szedték ki, meg fúrtak, meg ásták az újat, én egy csomó képet készítettem. Az egyik munkás megkérdezte, hogy ugye nem újságnak készítem? Mondom, saját magamnak. Azt mondja, akkor jó, ugyanis egyikükön sem volt sisak, mert dögmeleg volt, és levették.
Úgyhogy a puszta közepén is tudta egy ilyen szerelő, mi az előírás...

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.09.09. 20:33:56

@DieNanny [SZ,CH]: Hát azért, bocs, a két dolog között fényévnyi különbség van....szerintem.

SzZoole 2014.09.09. 20:37:49

@házelőtthinta: azert ennek egy kicsit szamolj utanna.A £12 oraber napi kilenc oraval vallakozokent kozel £2000/ honap,tisztan.Tenyleg nem olyan jo.
A mosogatok,takaritok meg a mektonaltszos dolgozok ugyan ennyi oraval a felet sem keresik.
Na erre varj gombot.
De most komolyan,csak ebbe tudtal belekotni?

Taxomükke (UK) 2014.09.09. 20:39:31

@házelőtthinta: Beleolvastam a blogodba.
Szerintem te kommunista vagy.
Ezt nem bántásból írom, csak egy felismerés...
A kommunizmus alapvetően egy csodás eszme, csak sajnos nem összeegyeztethető az emberi önzéssel meg más, nem igazán előnyös tulajdonságokkal.
Szóval szerintem - bár nem kérdeztél - a kevés közül egy nem rossz megoldás az lenne számodra, ha képeznéd magad.
Ja, ezt már más is leírta. Hát... attól még igaz.
Időd és energiád pedig arra van, amire akarod.
Szerintem találd ki magadnak, mivel foglalkoznál szívesen, és indulj el abba az irányba... biztosan tudnál váltani, és jókedvűbb életet élni.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.09.09. 20:57:02

@Zoole[uk]:

Londonban nem jó. Mivel elviszi a lakás a felét. A jó fizetés ott kezdődik hogy adott helyen ki tudsz bérelni egy kis lakást a negyed fizetésedből. Ott KEZDŐDIK.

SilentDreams 2014.09.09. 21:07:53

Nagyon jó írás, jó volt olvasni. Főleg, hogy ennek a témának egyébként a közelébe sem kerülnék. Az "alvós-meghalt" storyn a végén meg jót nevettem, vannak még esetleg ilyenek? :)

2014.09.09. 21:15:21

@Zoole[uk]: Hagyjad mar, a Hinta rongyos ketezer nettoert fel sem kelne reggelente! (De kozben azt se felejtsuk el hogy nem anyagias, nem szamit neki a penz. Ize... Most osszezavarodtam!)

Ahatis [DE] 2014.09.09. 21:15:51

@diggerdriver: Én ma egy repülőgép rakterében vertem be a szunyát egy laza 15 percre, mert nem jöttek meg a csomagok - először kicsit paráztam, hogy ott felejtenek, és Nizzában ébredek fel, de a kollégák ennél jóval akkurátusabbak, nem csukták rám az ajtót szó nélkül. :D

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.09.09. 21:21:53

@blackhair-lady: Barcsak! :) De sajnos nem.

Tubing Retrievable Surface Controlled SubSurface Safety Valve (TRSCSSSV). Ott rohadjon meg, ahol van. :)

2014.09.09. 21:24:53

@Zoole[uk]: Ez nem a lényeges momentum jelenleg. Csak általánosságban mondtam.

DieNanny CH 2014.09.09. 21:34:49

@sodalisO [eng]:

Persze, az van. Igazából arra akartam kilyukadni, hogy a gyerekeket jobban védik.

DieNanny CH 2014.09.09. 21:36:25

@házelőtthinta:

A jó fizetés ott kezdődik, hogy elmész tovább- és átképzésekre, hogy jobb fizetést kapj.

Mr Long 2014.09.09. 21:37:22

@házelőtthinta: Akkor kollegaim jol elnek, mert a szaros 1600bol csak 350 a lakhatasuk.

Simon Hasonmasa (TW) 2014.09.09. 21:41:28

@Muscari:
Aztan, vegso esetben meg itt is lehet segitseget kapni:

www.adviceguide.org.uk/england.htm

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.09.09. 21:57:46

@DieNanny [SZ,CH]:

Vagy átmegyek Svájcba ahol dőzsöl a minimálbéres is?

Giddy Lamb 2014.09.09. 21:57:55

@Mirjam2: "a nacik is pont igy csinaltak: nagyon kis lepesekben, fokozatosan vezettek be az extrem intezkedeseiket"

Igen, Ember Mária írt egy jó könyvet erről:
moly.hu/konyvek/ember-maria-hajtukanyar

Az egyén fájdalomküszöbe is magasabb, ha nem egyedül éli át a fájdalmat, hanem kollektíven. A fokozatosságra meg jó példa a béka a fazékban ami alatt fokozatosan melegíted a vizet...

SzZoole 2014.09.09. 22:23:55

@házelőtthinta: "Ott KEZDŐDIK"
Jol van na,most mit kiabalsz velem,felsz vagy meg akarsz ijeszteni?Akkor kormozd be magad vagy oltoz fel indiannak,akkor talan megijedek.
Egyebkent lehet talalni 1 szoba+nappalis lakast £650-850 kozt vagy videken,20 percre Londontol,meg olcsobban.

SzZoole 2014.09.09. 22:29:11

@Mirjam2: figyelj, Te egy jo par eve itt vagy mar a UK-ban,azert az rongyos 2 ezer netto valjuk be nem olyan rossz penz azert a munkaert,nem?
Ne Te vagy osszezavarodva,hanem hinta probalja mar megint palintaztatni az embereket,csak hat ugye at latunk mar rajta:)

SzZoole 2014.09.09. 22:31:16

@Mr Long (UK): ne mar,a mernok kollegaid csak 1600 keresnek?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.09. 22:31:19

@SilentDreams:
Igen. A blogomon van vagy három poszt ami ilyenekről szól.

SzZoole 2014.09.09. 22:33:23

@Simon Hasonmasa (Roch): ha csak a szamlak lenenek anyik,de tankolasra neha tobb is elmegy.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.09. 22:35:57

Mindenkinek köszönöm az elismerő szavakat.

Simon Hasonmasa (TW) 2014.09.09. 22:42:39

Digger, csatlakozva a tobbseghez, nagyon jo iras volt ez is. Mindig jo olvasni, ahogy irsz! Koszi

Muscari 2014.09.09. 22:49:00

@diggerdriver: jo volt a posztod, elnezest, hogy kicsit beleronditottam.

El kell hogy mondjam, hogy mennyire jo itt ez a csapat. Szerintem nincs az a Facebook csoport vagy akarmilyen szervezodes kulfoldi munkaval kapcsolatban, ahol az emberek ennyit segitenenek egymasnak, mint ezen a blogon.

Ez am a nagy dolog.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.09.09. 22:51:10

@Zoole[uk]:

tankolásra több mint 350 font elmegy? Te naponta 100 kmt vezetsz?

SzZoole 2014.09.09. 22:53:45

@Simon Hasonmasa (Roch): olyan is volt mar.
Te mar akartam kerdezni,hogy melyik Simonak vagy a hasonmasa?Tan csak nem Cowell- nek?:)))

SzZoole 2014.09.09. 22:55:22

@diggerdriver: "Mindenkinek köszönöm az elismerő szavakat.
"
Es a gunyolodot?:)))))))))))

Simon Hasonmasa (TW) 2014.09.09. 22:59:16

@Zoole[uk]:
Gyerekkorom egyik nagy elmenyebol a Fredi a csempesz-rendeszbol meritve. De voltam itt mar Herion neven is, azt jobban szeretem, csak ugy jartam mint Cas...

SzZoole 2014.09.09. 23:00:13

@házelőtthinta: 100km/ nap?Annyit ritkan vezetek.A 300-400 km sokkal gyakrabban elofordul,de ha nincs kedvem dolgozni akkor meg a garazsbol sem alok ki.

SzZoole 2014.09.09. 23:02:50

@Simon Hasonmasa (Roch): ok,de Fredi es Beni- ben ki volt Simon?

2014.09.09. 23:03:51

@Muscari: Ez így van. Azt is fontos megemlíteni, hogy teljesen kulturált, nem úgy, mint a többi magyar fórum. A határátkelőn kívül még egy fórumot olvasok, ott is eléggé komoly moderálás van.

SzZoole 2014.09.09. 23:16:35

@Simon Hasonmasa (Roch): nem lehet meg nyitni,blokolva van,kar:(

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.09. 23:19:33

@Simon Hasonmasa (Roch):
Az a baj hogy fogyóban a téma amiről írhatnék.

Taxomükke (UK) 2014.09.09. 23:24:19

@diggerdriver: Talán a dialektikus materializmusról...?

33621 2014.09.09. 23:27:48

Szegény Hinta itt gondba lenne a saját maga által bevallott súlya miatt. Azért mennyivel korrektebbek nyugaton:

index.hu/mindekozben/poszt/2014/09/09/nem_vettek_fel_a_debreceni_mcdonald_s-ba_mert_kover/

rezsöatya 2014.09.09. 23:34:22

@diggerdriver: talan az angol epitoiparrol kellene... erre meg nem gondoltal? :-P

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.09. 23:38:02

@rezsöatya:
Igazad van, már írtam az építőipar legnagyobb ágáról mostmár csak a belső renováló iparosokról kéne.
Ha tudsz valami gányoló mekkelek asztalosról akkor szóljál szívesen meginterjúvolnám:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.09. 23:39:53

@Taxomükke:
Ja. Vagy arról vagy a quantumfizikáról...
:)))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.09. 23:42:06

@sodalisO [eng]:
Arról már írtam. Különben honnan tudnál róla?
:)))))))))))))))))))

rezsöatya 2014.09.09. 23:42:16

@diggerdriver: hat a belsoepiteszt nevezhetjuk ugy is, ahogy te (belso renovalo iparos), de ezt pl. epp ma fejeztem be...

kepfeltoltes.hu/140909/2014-09-09_22.02.09_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

blackhairlady 2014.09.09. 23:43:52

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: na ez kiirva a teljes hosszaban sem hangzik/latszik jobban:)))))

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.09.09. 23:43:56

@diggerdriver: najójó, de építőipar is volt már bőven!
és húsgombócban is van sokféle pölö:-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.09. 23:55:59

@rezsöatya:
Mi van WC puceváló kisiparos lettél?
:))))))))))))))))))))))))))))))))

rezsöatya 2014.09.09. 23:59:33

@diggerdriver: ujonnan beepitett WC-t meg pucolni sem kell...! :-P

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.09.10. 00:01:01

@diggerdriver: Te, figyimááá, ez egy dohányzóasztal, nem látod ?:-D

Mr Long 2014.09.10. 07:41:23

@Zoole[uk]: Friss diplomaval, tapasztalat nelkul, az egyetemi padbol a mellettem levo szekbe :) es ez netto. Szerintem nem olyan rossz.

Mr Long 2014.09.10. 07:44:20

@rezsöatya: Hu de szepen kipucoltad ezt a szobat! Tskarito mester vagy? Nagyon csillognak a porcelanok! :DDDDDDDD

rezsöatya 2014.09.10. 07:52:45

@Mr Long (UK): Betarsultam egy ceghez, minosegi lakasokat tervezunk es kivitelezunk. Vegre a szakmamban dolgozom es nagyon elvezem!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.10. 08:20:42

@rezsöatya:
Ok. Pedig már kezdtem aggódni mert olyan élhetetlen vagy.
Na gondoltam Rezsöfaterból sem lesz énekes halott.
:))))))))))))))))))))))

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.09.10. 09:07:27

@33621:

Nekem 62 es nadrágom van, és simán hoztak nekem olyat, mikor intéztem most a szerződést 1 hónapja. Egyébként én nem vagyok kövér, csak van rajtam felesleg.

Simon Hasonmasa (TW) 2014.09.10. 09:14:20

@diggerdriver:
Irjal egyet a nokrol, ferfi szemmel. Esetleg az angol nokrol, magyar ferfi szemmel:)))

2014.09.10. 09:14:22

@rezsöatya:
Gratulalok az uj munkadhoz, komolyan! Marmint a minosegi lakastervezeshez es kivitelezeshez. Gondolom, renovalas, nem komplett uj hazak epitese. Csinaltam egy idoben, tetszett. Igaz, csak a falak felujitasaban vettem reszt, de meg akkor is. A haverom volt a "tervezo". Olcson, keves munkaval es gyorsan kellett lelakott lakasokat eladhatova varazsolni. "Latnoki" kepesseg kell hozza, latni kell a vegeredmenyt mielott nubkahoz lat az ember. Ez keveseknek adatik meg. Csodakat lehet muvelni. A kepen elso ranezesre hianyzik valami. A baseboard. Rontja az esztetikat a fal es a padlo kozotti res. Szerintem. Meg silicon caulking is segitene, vegso esetben. Vagy egy femlec, amivel a ceramic tile-t szoktak lezarni. Vagy 1-2 inch magassagban ceramic, korbe a furdoszoban.

2014.09.10. 09:15:29

@Cascabel:
nubkahoz=munkahoz :))

SzZoole 2014.09.10. 09:38:43

@Mr Long (UK): lehet,hogy nem rossz,frissen vegzetnek valoban nem.Azert gondolom az evek multaval az szepen fog ugralni felfele.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.10. 09:52:01

@Simon Hasonmasa (Roch):
Abból mekkora botrány lenne itt...
:)))))))))))))))))))

Muscari 2014.09.10. 10:12:05

@33621: aztarohadteletbe :-(

Ilyet Nyugat-Europabanbiztosan nem mernenek megtenni, azonnal beperelnek oket. Ennek a sracnak is meg kene tenni.

Egyebkent is oke, hogy kover, de honnan tudja, hogy milyeneroben van? Es meg be is vallja. Ha ha a no vegigjatssza az interjut, sose derul ki, hogy miert nem vettek fel.

Muscari 2014.09.10. 10:19:27

@Simon Hasonmasa (Roch): mar megtette, csak nem posztot irt hanem hosszu kommentet. Volt is belole vita rendesen :-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.09.10. 10:19:28

@norvég kém [Hu/At]: az jut az ember eszébe, hogy ha bedobják a békát a forró vízbe, kiugrik (állítólag), de ha lassan melegítik fel, megfő.
én se látom, hova tud süllyedni még a rendszer.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.09.10. 10:28:32

@Mirjam2: basszus nekem is ez jutott eszembe, de úgy gondoltam, jobb a békesség, nem írom le :-(
igen, mostmár sokkal könnyebben érthető, miért tudta Hitler és a birodalma megcsinálni, amit. korábban nem értettem.

rezsöatya 2014.09.10. 10:41:00

@Cascabel: tegnap meg nedves volt a fuga, epp most szilikonozok...
(a szakember szeme...! :-) )
Sajna itt is harcolnom kell, nem mindegyik "szakember" vegzi rendesen a munkajat, rajtuk kel legyen a szemem...

rezsöatya 2014.09.10. 10:44:55

Kell, ket ellel termeszetesen... :-P
(Babeeeette!)

Nelossel · http://www.nelossel.hu/ 2014.09.10. 11:33:39

@diggerdriver Ez jó volt, végigolvastam, érdekes a sztori, még így totál kívülállóként is, a stílus is kellemes. Írjál még sok ilyet! :)
A lakásunk előtt is éppen építkezés folyik, az utat újítják, meg hiperszuper lámpákat állítanak be, néha szoktam nézni a munkát, elég szórakoztató (egy egész kis várost építettek fel a munkásoknak a munkaterület melletti üres telekre). Mostantól "szakértő" szemmel tudom figyelni őket. :p

wuaaa 2014.09.10. 16:51:30

@Ahatis: Ezek szerint már dolgozol. Írhatnál valamit az első benyomásokról. Engem nagyon érdekelne hogy milyenek a hétköznapok ahhoz képest, amire számítottál. Vagy esetleg lesz belőle megint egy poszt? Jó lenne.. :)

2014.09.10. 18:05:01

@Dragonlady (now in Indonesia): Igen, csakis igy lehet elkepzelni. Ha felkelnek a nemetek annak idejen egy reggel es bemondjak a radioban minden atmenet nelkul hogy most minden zsidot, kommunistat, meleget, fogyatekost stb. vagonokba pakolunk es halalra eheztetunk egy taborban Lengyelorszagban, tutira kicsit nagyobb felhaborodas lett volna :)

2014.09.10. 18:14:08

@Zoole[uk]: Persze hogy jo penz a ketezer netto, nagyon is. Egyertelmuen atlagon feluli fizetes. (Persze orvosok, bankarok stb. tobbet keresnek, de az egy masik tortenet. Atlagembernek - mint pl. en - kivalo fizetes havi ketezer font.)

DieNanny CH 2014.09.10. 18:50:40

@házelőtthinta:

Vagy utánaérdeklődsz a munkahelyeden, milyen továbbképzési lehetőségek vannak.

Kaksi Kapitány 2014.09.10. 20:09:52

@diggerdriver: Jo nagy írás volt, tetszett. Egy kicsit több hangsúlyt lehetne még fektetni az építkezések magas munka- és tűzvédelmi követelményeire, PPE, Tool Talks, If you feel it's not safe don't do it stb...

Amúgy te is úgy alszol a gépben hogy a kanalat lenyomva megemeled a géptestet a kényelmesebb fekvési pozíció végett?

Ahatis [DE] 2014.09.10. 21:25:16

@wuaaa [nor]: Ígérem, írok majd, ha véget ért a tanulóidő.

tavolirokon2 2014.09.10. 21:29:56

Ha nekem az egeszbol az a konkluzio, hogy aki ugy megy angliaba dolgozni hogy mar elore tud angolul, annak minden siman fog menni, akkor en nagyon geci vagyok?

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.09.10. 21:41:41

@tavolirokon2: Hát itt azért nagyot tévedsz...
Itt nagyon sokan leírták, hogy középfokú nyelvvizsgával mentek ki, és volt aki meggebedt az első időszakban , mert az élő beszéd, a beszélt nyelv , a különböző kiejtés az angolok között rémálommá is teheti a kezdést.
Kérdés, mekkora rutinod van a beszélt nyelvben és az élő szövegértésben...Milyen szintű nyelvtudásod van, mennyi élő használati tapasztalattal...
Sok szemponttól függ, nagyon összetett.....sokan mentek teljes nyelvhiánnyal, volt aki túlélte, megoldotta, volt aki meg már régen hazakullogott....

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.11. 08:14:23

@Kaksi Kapitány:
Igen úgy és a megemelt gép alatt mèg alszik 3 román.
:))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.11. 08:19:10

@tavolirokono: @sodalisO [eng]:
Igazából a nyelvtudás sokkal nem rövidìtette volna meg a bejàrt utat.
Az rendszer müködésének a nemtudása volt a fö akadály.
Most sem tudok sokkal jobban de màr ismerem a rendszert.

braue 2014.09.11. 08:26:18

Egy idegen harminc éves gyakorlata persze, hogy senkit nem érdekel. De az angol szakmunkásé, aki jó (ott elismert) cégeknél szerzett gyakorlatot, egészen biztosan ott is érdekes.

wuaaa 2014.09.11. 09:28:07

@Ahatis: Az jó lesz, köszi ! :)

Rob67 2014.09.11. 10:18:52

Azert az UTR-t ne hatarozzuk mar meg angol vallalkozoi szamkent...
Unique Tax Reference (number). Mindenkinek van, aki mar legalabb egy adobevallast leadott. Nem a vallalkozok, minden termeszetes szemely.
A masik, hogy a tapasztalat ek nem fogadasa nyilban nem altalanos, ez az epitoiparra vonatkozhat, azt nem ismerem. De mas, peldaul informatikai pont az ellenkezoje igaz. Csak a tapasztalat erdekli oket. Mit csinaltal mit ismersz, miota dolgozol vele, benne?
Es van itt meg valami, amit csak idovel vesz eszre az ember: egy allas interjunal legfokeppen a karakter erdekli oket, az hogy akarnak e azzal az emberrel egyutt dolgozni.Ha nem akkor nincsen mirol beszelni, nem szimpatikus karaktert nem vesznek fel. Ha emberileg megfelelo, nyitott, erdeklodo, problemamaegoldo, akkor szamit csak hogy szakmailag mit tud. Es meg ezen belul is elonyt elvez az esetlegesen kisebb tudas, de jobb emberi tenyezo.
Es ez nem nemzetisegi kerdes. Az akcentus, a honnan jottel, a hibazol e az angol mondatszerkezetben, szinte egyaltalan nem erdekes. Sot, sok teruleten a kulfoldi (lengyel, magyar) akar siman elony is lehet. Nem a tanyer mosogatasra gondoltam.
Az angolok pontosan tudjak, hogy a kelet europai bevandorlok tobbsege ide azert jon hogy kitorjon, hogy elerjen valamit. ezert pedig hajlando tenni, akar tobbet is mint mas. Nem oraszamban, nem megalazkodasban, az itt nem elvart. Kreativitasban, hozzaadott ertekben, gondolkodasmodban.
En lassan 8 eve elek itt. Senior grafikus, web es UX designerkent dolgozom egy piacvezeto cegnel. Ot beosztottam van, mind az ot angol. Sem a tulajdonosokat, sem a beosztottaimat nem erdekli honnan jottem, mikor. Nem csinalnak ebbol kerdest. Mindenki vegzi a maga feladatat.
Ez egy gondolkodasbeli kulonbseg amit idovel meg kell erteni, elfogadni. A magyarok 'honnan jottel-mennyit keresel' szemlelete itt nem mukodik. Es ez jo.
Hamarosan indul egy egy nagyon atfogo, kifejezetten az angliai magyar kolonia eletevel foglalkozo weboldal. Hirekkel, erdekessegekkel, sok-sok informacioval azoknak akik mar itt vannak es azoknak akik meg csak most indulnanak.

Reggie 2014.09.11. 10:36:54

@tavolirokon2: Nem, csak megsporol par sms-t.

Mr Long 2014.09.11. 10:44:33

@tavolirokon2: Ha az angoltudassaval atolvas jopar weboldalt es nem a hogy an trukkozzunk angliaban oldalakra gondolok, akkor konyebb neki lenyegesen.

Alaister Grand 2014.09.11. 13:10:22

Wow! Elképesztően jó írás egy roppant jófej embertől!
őőő... nem akarsz megnősülni?...

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.09.11. 17:57:11

@DieNanny [SZ,CH]:

szerinted egy mekiben milyen lehetőségek vannak? most őszintén? szivassam magam 2 éven át hogy műzsakvezető lehessek 1250 euróért? lol.

DieNanny CH 2014.09.11. 18:20:03

@házelőtthinta:

Fogalmam sincs, milyen lehetőségek vannak továbbképzésre. Ezért ajánlottam, hogy kérdezd meg. És leírom megint: kérdezd meg!
Azt mondod, meglett korú osztrákok is dolgoznak ott. Van családjuk? Ha igen, hogyan tudnak megélni, ha - szerinted - nincsen továbblépési lehetőség?
Ha meg tényleg nincs, és szeretnél többet keresni, akkor menj át egy étterembe - már ha vendéglátásban akarsz maradni -, mert ott tudom, van egy csomó feljebbjutási lehetőség.

wuaaa 2014.09.11. 19:01:59

@DieNanny [SZ,CH]: A mekiben olyan lehetőségek vannak, hogy jelenleg két közép-európai ország vezérigazgatója olyan ember, aki hambisütőként kezdte 19-20 évesen és 13 év alatt ért a csúcsra. Csak gondolom ő nem úgy állt hozzá, hogy mit miért nem lehet, meg mit mennyiért nem érdemes.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.09.11. 19:43:40

@DieNanny [SZ,CH]:

Úgy tudnak megélni hogy meg lehet élni mekizésből is Nyugaton. Úgy. Nem írtam sose hogy én mindenképpen többet akarok keresni, csak annyit szoktam írni hogy szerintem a betanított melósokra egyáltalán nem érvényes a gyakran hangoztatott nyugati jólét....

Taxomükke (UK) 2014.09.11. 20:23:50

@diggerdriver: Ez az a három román, akivel a konyhán meg a vécén is osztoztok, vagy másik három?
;)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.11. 20:35:00

@Rob67:
Az UTR szám azt jelenti hogy önadózó valaki.
Az ügynökök soha nem azt kérdezik hogy vállalkozó vagyok e hanem van e UTR számom.

A gépkezelőknél garancia a tapasztalatra a CPCS kártya megléte.
Ha még ennél is tapasztaltabbat akar egy cég akkor olyan embert kér a ügynökségtől akinek kék CPCS kártyája van. Azt csak két év munka után adják újabb vizsgákkal.
Egy ügynökség nem tudja leellenőrizni hogy mekkora a tapasztalatom. Annyit tehet hogy referenciát kér ami a művezetők telefonszáma. Ennyi.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.11. 20:38:07

@Mr Long (UK):
Persze a nyelvtudás mindenképp előny, de gondoljatok bele idejön valaki nyelvtudással és jó magyar szokás szerint el akar helyezkedni egy építőipari cégnél gépkezelőként.
Aztán kiröhögik. Ez a folyamat amit leírtam nincs leírva sehol.
Végig kell járni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.11. 20:40:13

@Taxomükke:
Nem, azok pakik...
:)))))))))))))))))))))))))))))))))

Quercus a favágó 2014.09.11. 22:25:00

@Alaister Grand:

Sikerült neki megtalálni Magyarországon az egyetlen nőt, aki el tudja viselni. Gyorsan ki is szöktette Angliába. DDD

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.11. 22:50:12

@QUERCUS:
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Mr Long 2014.09.11. 22:59:05

@diggerdriver: te kis uttoro, most szepen leirtad, mar sms szinten sem kell tudni angolul.

adg 2014.09.13. 02:23:00

@wuaaa [nor]: nocsak, erre Hintus valahogy elfelejtett válaszolni. :-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.09.13. 04:51:50

@adg [Au, Darwin]: de hát nem ééééérted, hogy ő nem akar előrelépni, tanulni, többet dolgozni, csak ott állni és toporzékolva követelni a magasabb fizetést?
én egyébként el vagyok képedve, hogy még mindig van itt kétnaponta valami jólelkű kommentelő, aki megpróbál a lelkére beszélni, hogy miért és hogyan és merre kellene / lehetne továbblépni, részemről riszpekt erre, mást nem tudok mondani, nálam már rég elszakadt a cérna. és akkor megint jön a topozék.

adg 2014.09.13. 05:07:05

@Dragonlady (now in Indonesia): de értem én. Most hogy birca bedurcizott, úgy kell ide hinta, mint egy falat kenyér. Stabilan hoz 15% kommentet. :)
Szerintem amúgy szórakoztató a srác , én mindig várom. Bár néha én sem tudom megállni, de tényleg mókás. Főleg a reakciók, amiket kivált. Nem igazán tudom magam ilyen hülyeségeket felhúzni. Ártalmatlan gyerek.
Engem jobban zavar Mizse hőse, a szarbol is gyémántot varázsló eperbáró. De azért ő sem tud felhúzni. :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.09.13. 05:16:17

@adg [Au, Darwin]: eperbaro lenullazta magat,mikor jott az egymas ala ajanlo szerencsetlen bermunkasokkal, es a masik oldalon mwg hogy milyenjol lehet elni mo-nvallalkozokent. (mobilnezetben nem tudok kommentet irni ittcsak nem latom mit irok, gratula mg mindig a bligmotor fejleszto lovagjainak))

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.09.13. 05:18:33

Viszont tegnap lattam epret lehet h finom ismindig szkeptikusvagyok es maradok a mangonal

adg 2014.09.13. 05:28:10

@Dragonlady (now in Indonesia): itt nálunk vacak az eper. Délről hozzak, vagy kulfuldrol, vagy új zelandrol de teljesen víz ízű. Nagyon szép, meg akkora mint egy dinnye, de szar. Viszont legalább drága.
A mango szezon most kezdődik, már nagyon várom. Van nekünk is egy fa, remelem lesz rajta pár kilonyi.

zsolo1980 2014.09.14. 08:34:01

Faja kis cikk. Köszönet érte.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.18. 03:42:41

@diggerdriver: Nem okoz ez gondot, pl lakáshitel esetén?Egyszer olvastam valahol, hogy a munkaerőkölcsönzött embereknek mekkora a sz*pás az, hogy nincs semmi tervezhető, garantált jövedelmük.A bankok nem állnak szóba velük, mert nincs fix szerződésük, akár minden nap máshol dolgozhatnak.Angliában nem okoz ez ilyen gondot?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.18. 03:47:19

@diggerdriver: Eccer írtad, hogy aki frissen akar gépkezelő lenni az próbálja meg a dömperezést.Ezek a dömperek kéziváltósak, vagy automaták?Elég hozzájuk a d? e? jogsi, meg ez a négybetűs alapvizsga?Bár igaz, én nem Angliában vagyok, de gondolkodnék szakmaváltáson...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.18. 08:02:00

@geegee:
Nem tudok róla hogy az probléma lenne.
A munkaerö kölcsönzött emberek az más mint mi szabadúszó vállalkozók.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.18. 08:07:32

@geegee:
Vagy félautomata vagy kuplungos.
Viszont a kormányzása más mert derékcsuklós.
Területen belül csak CPCS kártya kell a közúton angol jogosítvány. Majd megkérdem milyen kategória.
D meg e biztos nem.
Elég valami lóhajtó szerü.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.18. 11:02:56

@diggerdriver: Köszi a választ.Ááá, azért ne ásd bele magad nagyon, csak úgy elméleti szinten érdekel.Lehet, hogy a svédeknél egész más szisztem van.Vagy a fene tudja...

A félautomata az csak láb vagy csak kéz használatát igényli?

viphulb 2014.09.20. 09:03:29

"A felsőfokú végzettségűekről nem tudok nyilatkozni, nem tudom, nekik milyen követelményeket támasztanak, ahhoz, hogy például építésvezetők legyenek. "
Én tudom: semmilyet. Van egy lengyel ismerősöm, aki most jár egy szakirányú egyetemre, de papírja még nincs, és nem is azért jár, mert kötelező lenne később bemutatni a végzettséget. Amúgy pergősebben beszéli az angolt mint az angolok, és sajnáltatja magát, hogy kevés az évi 60-ezres bruttó fizetése, Épp egy jobban fizető építésvezetői állást keres. A tisztelt szerző kihagyta azt a lényeges különbséget, hogy angliában a szakmák java részéhez nem kell semmilyen végzettség, hanem csak rátermettség meg gyakorlat. Vagyis nem kérnek mondjuk egy festőtől vagy burkolótól szakmunkás bizonyítványt, viszont a villanyszerelőtől és a gázszerelőtől igen. Ha valaki vállalkozóit vált ki, akkor sem kérnek semmit.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása