oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. augusztus 13. 06:41,  Családostól Londonba 447 komment

2014. augusztus 13. 06:41 Határátkelő

Családostól Londonba

Már megint egy angliás poszt, ám ez az angliás poszt egy teljesen más oldalát mutatja meg a határátkelésnek, mint a tegnapi. Zsuzsa történetében egy gyerekes család költözik, ennek minden nehézségével (ráadásul cicákkal és egy kutyával) együtt. A képekért külön köszönet!

cím_kilátás az Emirates AirLine függővasútjából.jpgKilátás az Emirates AirLine függővasútjából

„Annyi posztot olvastam mostanában, amiknek mind London volt a helyszíne, hogy úgy voltam vele, felesleges egy milliomodik történet, aztán mégis az írás mellett döntöttem, magam sem értem miért.

Az előzményekről pár szóban annyit, hogy harmincas pár vagyunk, egy 4,5 éves kislánnyal, három cicával és egy kutyával. A párom informatikus, és eredetileg művelődésszervezést tanultam, de aztán más irányba fordult az érdeklődésem.

Nem éltünk annyira rosszul, de fényesen sem, és zavart, hogy nem jutunk előrébb, hiába minden igyekezet, ráadásul a kislányt sem vették fel az óvodába, helyhiányra hivatkozva. Valahol itt lett nagyon elegünk az egészből.

A sajtos kifli fotója

A mi történetünk 2013 késő ősszel, egy tepsi sajtos kifli fotójával, illetve az alatta kommentekben kialakult beszélgetéssel kezdődött. Párom egy korábbi kollégája, aki akkor már két éve élt Londonban, biztatott minket, hogy vágjunk bele, mi meg komolyan vettük.

Sok tanácsot kaptunk tőle, illetve más londoni ismerősöktől, és rengeteget olvastunk a neten. Hetekig csak gyűjtöttük az infót, számoltunk, terveztünk, gyerekkel már nem mertünk csak úgy fejest ugrani a költözésbe.

Amikor eldöntöttük, hogy megpróbáljuk, akkor egyetlen dolgot kellett nagyon tudatosítani magunkban - hogy az eleje szar lesz.

London Eye este.jpgLondon Eye este

Tényleg mindent megtettünk, hogy sikerrel járjunk, angol formátumú önéletrajz a megfelelő oldalakra feltöltve, béreltünk angol telefonszámot, párom kétszer kiutazott egy-egy hétre (illetve másodszorra már egy hónapra), a lényeg az, hogy kb. két hét alatt lett állása, ez volt december elején.

Először hostelben lakott, én pedig Magyarországon maradtam a gyerekkel. Ekkor kezdődött az ingázás - ő jött karácsonyra, mi mentünk januárban (szállodába), aztán áprilisban, ő jött húsvétra, és így tovább, a köztes időszakokban meg persze Skype.

Mi alapján kerestünk lakást?

Persze mindenkinek mások a szempontjai, elmondom, mi hogyan és mi alapján választottunk.

- Voltak preferált környékek, amik jobban tetszettek, például Crystal Palace, Croydon vagy Wembley-től kifelé. Belváros semmiképp.

- Legyen normális közlekedés a lakóhely és férjem munkahelye között.

- Gyerekbarát környék (park, játszótér, tisztaság) - itt esett ki például Lewisham.

- Vásárlási lehetőségek - itt esett ki Clapham, ami szép, de olyan „puccos”.

- Ha lehet, legyen egy hálószoba. Kizárt az olyan icipici stúdiólakás, ahol az ágy vége már belelóg a hűtőbe, mégiscsak gyerekkel vagyunk.

- Legyen parkettás. Az angoloknak mániája a padlószőnyeg, jellemzően csúnya sötétkék, vagy bézs színben, esetleg valami szemgyilkos mintával. Nem csak a szobákba teszik, hanem közlekedőbe, lépcsőre, de láttam már konyhában, sőt fürdőszobában is, ahol felfuttatták a kád oldalára, és még rátettek egy kádkilépőt is. Még a vonatok is szőnyegesek. Vicces, na.

- Európai fürdőszoba. Az angoloknál hagyományosan külön rendszer a hideg és a meleg víz, ezért a mosdó két oldalán két külön csapból folyik. Nem is értem.

- Legyen benne hűtő és mosógép, de egyéb bútor inkább ne.

- Vihessük legalább a macskákat.

- Ja, és persze ne legyen túl drága. Kezdésnek az egy hónap bérleti díj mellé még egy - másfél hónapnyi kauciót ki kell fizetni, plusz ingatlanközvetítői díjat, ami elég változatosan alakul (függ a helytől, mérettől, beköltözők számától, stb.), de legalább 300 font.

Portobello Road Market.jpgPortobello Road Market

Milyen módszerrel?

Ezt a három ingatlanos oldalt használtam: Zoopla, Rightmove, PrimeLocation. Először a képeket néztem meg, aztán a térképet, végül elolvastam a leírást is. Fontos, hogy végigmenjünk a szöveges részen, mert sokszor belefutottam, hogy a lakásként meghirdetett ingatlan valójában csak szoba volt, megosztott közös helységekkel, vagy kikötés volt, hogy nem lehet háziállat, esetleg gyerek sem.

Kiválogattam azokat, amik szerintem szóba jöhetnek, ezeknek a linkjeit pár szavas jellemzéssel átküldtem Petinek. Ő jobban ismeri a várost, így tovább tudta szűkíteni a kört. A potenciális jelölteket pedig felhívta.

De nem csak mi kerestünk, minket is kerestek. A Gumtree-n feladtunk egy hirdetést, hogy lakást keresünk, ilyen és ilyen paraméterekkel három fős család számára. Jöttek is megkeresések, végül áprilisban sikerült találni egy megfelelő lakást, így már nem kell közösködni a zuhanyon. (A lakáskeresésről részletesen itt olvashattok.)

kilátás az ablakból.jpgKilátás az ablakunkból

Azonban hiába lett lakás, nekem a gyerekkel muszáj volt többször hazamenni, mert otthon három cica és egy kutya vár, és nem tudom őket hosszú távon kire hagyni.

Többször megkaptuk már, hogy miért nem hagyjuk őket a fenébe. Hát mert szeretjük őket, és felelősséget vállaltunk értük, még akkor is, ha most némi plusz fejtörőt okoznak. A gyereket sem hagytuk otthon, pedig nélküle is egyszerűbb lett volna, ugye.

National History Museum.jpgNational History Museum

Két nagyon intenzív hónap

Most két hónapja vagyunk itt egyhuzamban, de ebben a két hónapban annyi minden történt, hogy sokkal többnek érzem. Szereztem NI Numbert, regisztáltunk az NHS-nél, van háziorvosunk, voltunk iskolalátogatáson, a lányunk pedig három hetet járhatott egy helyi óvodába heti 15 órában. Lettek új barátaink, meghívtak házibuliba, és minden hétvégén lejárjuk a lábunkat, mert mindig akad valami program.

Néha megkérdezzük egymástól, hogy mi a fenét keresünk itt, de a kérdés inkább költői. Nagyon is jól tudjuk. Most még nehéz (nem meglepetés), de itt legalább látjuk az esélyét, hogy lesz jobb is.

Jelenleg egy fizetésből élünk hárman, ami a helyi lakásbérlési és tömegközlekedési árak mellett éppen csak elég. De párom már most előrébb lépett, másik állás, magasabb fizetés, az ő tudása itt nagyon keresett árucikk. Ha lesz már hova tenni a törpét, én is el fogok helyezkedni, és onnantól egyenesben leszünk.

Victoria Park.jpgVictoria Park

Fél év tapasztalatával eddig annyit tudok, hogy tetszik London, bár közel sem olyan tökéletes, mint amilyennek néhány "fanatikus" honfitársunk leírta, de élhető, és nekem ennyi elég. Egyelőre maradunk.

Az országváltásról és személyes élményeinkről a Welcome London blogon szoktam írni.”

Felhívás! Örömmel várnék írásokat az iskolakezdésről, ahol éltek hogyan zajlik, mit kell beszerezni és mit ad az iskola, miben nehezebb vagy könnyebb mint Magyarországon, és általában véve is lehet szó az oktatásról, mennyire nehéz vagy könnyű iskolát választani az adott országban – természetesen várom azok írását is (szokás szerint a hataratkelo@hotmail.com címre), akiknek gyermeke most kezdi a sulit külföldön. Előre is köszönöm!

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: London Anglia Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr236597073

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: TiGáz csalás és garázdálkodás 2014.08.14. 16:44:24

  Most fogalmazom a feljelentést a Tigáz-Eni és TIGÁZ-DSO felmenő és lemenő cégei al és felvállakozói ellen. Csalás és garázdaság miatt.* Elboldogulok vele magam is, de aki akar az magának segít, ha valamilyen módon csatlakozik a feljelentésemhez. Ha ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.13. 07:01:11

akár London, akár nem, nekem még nem unalmas így kívülállóként. :-)
nagyon tetszenek a blogon a képek, és látszik még bennük az első idők rácsodálkozása, nekem ez már olyan rég elmúlt, pedig olyan jó lenne ilyen szemmel mászkálni és fényképezni megint "itthon".
a dinós múzeum nem inkább Natural History?
a padlószőnyeges fürdőszoba nekem is WTF kategória....
a 4.5 éves most nemsokára már iskolába megy, ugye? (reception már kötelező emlékeim szerint.) érdekes lesz majd, az biztos, minden ezzel kapcsolatos élmény és kultúrsokk. :-) nagyon szeretnék majd erről is olvasni.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.08.13. 07:03:44

Jó írás, jó képek.
:)
Az állatok miatt majd hallgathatsz.
Én se hagytam otthon, engem is hülyének néztek.
:)
Írj majd még!
Sok sikert nektek!
:)))

Sesamelmo (Q) 2014.08.13. 07:18:06

Hol vannak most az állatok? Otthon? Ők mikor költöznek?

2014.08.13. 07:37:50

Jó volt ez, nekem tetszett. Csak így tovább. :)

2014.08.13. 07:41:30

Jo poszt! :) Tovabbi sok sikert! :)

Erdekelne, hogy az IT melyik szakteruletevel es milyen vegzettseggel/tapasztalattal lehet 2 het alatt munkat talalni Londonban, es milyent? (Ha nem tul tolakodo a kerdes. :) )

firg_firg 2014.08.13. 07:45:01

Lakaskereses:
- ne legyen rossz helyen
- ne legyen puccos helyen
- legyen gyerekbarat helyen
- legyen jo a kozlekedes
- legyen europai furdoszoba
- legyen jo allapotu
- ne legyen szonyeg. Legyen parketta
- legalabb egy halo
- legyen mosogep, huto
- de ne legyen butor
- engedjenekbe gyereket, haziallatot
- stb
- ja es legyen olcso

Szivbol orulok hogy sikerult lakast talalnotok. Sok sikert Londonban!

NIKI LAURA 2014.08.13. 07:51:33

Nem jo hir,par honap mulva haza fogtok jonni.

ígenyek megvannak,ez jo: parkettas nagy lakas kicsi pize,ahol meg a viz is kozosen jon,cica- kutya is elferjen(landlord utalja)kizarolag "fain"helyen,occso botok,kozlekedes,jatszoter,daycare..egy fizu.

Ez a hely tleg "L" kezdodik,de nem London...Lajosmizse!

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.08.13. 07:55:33

Most meg az a baj, hogy van igénye?
Ha azt írta volna, hogy tömegszálláson laknak, akkor az lenne a baj...
Ugyan már...

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.13. 08:01:09

@NIKI LAURA: ööö, nem tűnt fel, hogy megtalálták már a lakást, van állás, gyerek nemsokára iskolába megy (ingyér), eléggé úgy tűnik, sínen vannak?
egyébként öröm téged olvasni, rájövök mindig, hogy akár sokkal rosszabb bőrben is lehetnék, nagyon nehezen viselném el magam, ha olyan lennék, mint te, mindenre egy ilyen rúgjunk bele jól negatív reakció.
enjoy.

Sanyi9 2014.08.13. 08:09:46

@NIKI LAURA: te csak irott szovegben vagy ilyen undorito, vagy igy is beszelsz? (Fain, occso, pize)

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.13. 08:15:05

tenyleg, gyereket minek vittetek, csak a macera van vele:D:D:D:D

NIKI LAURA 2014.08.13. 08:20:58

@Sanyi9: .,a " botot" kihagytad.
Magyar blogon,magyar embor magyaruu ir!..

By the way:joo vgyok englis szlengbe is,es tdok egy ket deutsche szofordulatot is!(Fischers Fritze fischte frische Fische, frische Fische fischte Fischers Fritze)

Mennem kol dogozni,mert fogy a kenyer.Ez a burzsuazia duszkret baja.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2014.08.13. 08:30:53

A lakásbeli igények felsorolásakor én is felhúztam picit a szemöldököm, de végül szerencséje volt a poszt írónak és találtak megfelelő lakást. Az én tapasztalataim szerint ezt akár kisebb fajta csodának is mondhatnám. Szóval láthatólag szerencsések vagytok lakásban is, munkában is. Most már tényleg ne adjátok fel. Kitartás!

Ahatis [DE] 2014.08.13. 08:32:27

Nekem ez a poszt nagyon bejött, köszönöm az írást!

Herr Géza 2014.08.13. 08:55:11

@NIKI LAURA: Ha már büszkélkedsz a némettel: ez nem szófordulat, hanem nyelvtörö (Zungenbrecher)... A többi stimmel. Csaxólok.
Mellesleg ez sem rossz (és mily modern):
"Gibst Du Opi Opium, bringt Opium Opi um." :)))

Herr Géza 2014.08.13. 08:58:49

@firg_firg: Erre még egy lapáttal rá lehet tenni: legyen feng-shui-konform. Na nekem akkor száll el az agyam..... :)))))

Herr Géza 2014.08.13. 09:05:52

@firg_firg: Gondolom volt azért kompromisszum is. 20 évesen én is úgy kerestem lakást, hogy:
1. Ha esik az esö, ne ázzak meg.
2. Ha hideg van, ne fagyjon szét a seggem.
3. Ne a világ végén legyen, értsd (pl. Bp.-en) valami értelmes közlekedési lehetöség közelében, de lehetöleg minnél inkább az élet sürüjében...

Mára ez a lista kb. háromszor ilyen hosszú. Más kérdés, hogy aztán jönnek a kompromisszumok és a végén a lakás "csak" a lista 20 feltételének felel meg. :))))

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.08.13. 09:08:22

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Csak sajat peldat tudok eddig mondani:
elso melonal 3 honap, masodiknal 3 nap, harmadiknal 3 het utan lett munkam.

@ChristineK: en nem. Kutyaval a padloszonyeg iszonyat macera lehet, nalam nem volt kitetel, de meg tudom erteni a posztolot.

1 haloszoba minimum: szinten ertheto, gyerekkel vannak.

Keverocsap + butorozatlan: valahol ez is ertheto , csaladnal.
Szerintem nem voltak magasak az igenyek, esszeruek annal inkabb.

Amugy jo iras, az egyetlen amit talan maskepp irtam volna az az Emirates cable car, ami szerintem inkabb libego , mint fuggovasut, de ennyi.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.08.13. 09:17:35

@NIKI LAURA: Nem szoktam mostanában kommentelni és leginkább már a kommenteket sem olvasom. Többek között a te kommentjeid miatt sem...

Tudod, ha a negyede igaz lenne annak, amit magadról és a kis históriáidról vetítesz itt, akkor az ember joggal gondolhatná hogy te egy világlátott, nyitott, értelmes figura vagy.

Sajnos a kommentjeid alapján viszont tisztán kirajzolódik, hogy ugyanaz a megkeseredett öregember vagy, mint amilyenből bármelyik magyar kistérségi településen tudok mutatni többezret. Akinek már az utca végén honvágya van, elsődleges hírforrása a Lajosmizsei Hírnök és legfőbb problémája hogy most belefőzze-e a tik kaparóját a húslevesbe vagy sem...

De lásd kivel van dolgod, segítek. Tudod ezekkel a fura elektronikai izékkel nagyon jól lehet ám keresni. Komolyan! Elhiszem, hogy ezt nehéz megérteni, de hidd el, Londonban egy keresett IT szakember (ahogy a poszterina is említette, hogy a férje az) sokszorosát (nagyon sokszorosát) keresi egy gumisnak, használt traktor kupecnek, eperföldesúrnak, stb. No offense, just sayin bro. ;)

Nah, én léptem is inkább.

2014.08.13. 09:34:14

@tildy[UK]: Annyian mennek Angliaba mostanaban korulottem, hogy felmerult bennem is, hogy par ev mulva meg akar nekuk is lehet egy opcio, ha a sogorok (ami jelenleg az 1. szamu opcio) nagyon nem jonnenk be hossz tavon. Igazabol az allt a kerdesem mogott, hogy egy Linux/Vmware sysadminnak, 14 ev szakmaval a hata mogott, 10 Mo-on komoly nemzetkozi multiknal (bankban es mobiltelekom szolgaltatonal), es lassan 4+ Becsben ipari szektorban, mi keresnivaloja lehet arrafele realisan? Angol felsofok, nemet es roman gyenge kozepfok.

tableno 2014.08.13. 09:34:41

@Herr Géza: Ezt nem ismertem, nagyon jó! :)

Ami a posztot illeti, ilyen is van, mármint hogy valaki nem muszájból költözik ki, hanem mert kedve van hozzá. Ez az EU-béli szabad mozgás igazi célja amúgy. Ha később esetleg hazamennek, azzal sincs semmi gond. A lakással kapcsoltaban pedig teljesen igazuk van, hogy magasra tették a lécet. Elvégre ott fognak ÉLNI, gyerekkel, esetleg évekig. Hülyék is lennének, ha nem a lehető legjobbat akarnák. Csak így tovább!

2014.08.13. 09:38:16

@tildy[UK]: Az pl., hogy tobb ev ausztriai munkatapasztalat is van, az segit ilyenkor, vagy a britekenek mindegy? Azt tudom, hogy a nemeteknel es Svajcban sokat tud dobni egy komolyabb osztrak referencia.

swGuru 2014.08.13. 09:41:39

@Ödenburger Wiener Schnitzel: gyakorlatilag barmelyikkel el lehet helyezkedni hamar, ha jo az angolod. Nezz korul a reed.co.uk oldalon, persze majd inkabb szeptemberben.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.08.13. 09:43:03

@Ödenburger Wiener Schnitzel: A briteknel mindegy, ami itt pozitivum, ha van itteni referenciad mar.

Herr Géza 2014.08.13. 09:44:04

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Good Morning, Sir !! Azt hittem, hogy csak nyaralsz... Ki bántott? Lemaradtam valamiröl??

Rg 2014.08.13. 09:44:56

En meg otthonrol talaltam allast magamnak. Most akkor penge-e vagyok? :)
(Nem nagykepusegbol, de szerintem, ha az ember realisan meri fel a kepessegeit es a tapasztalatait, akkor nem megy csodaszamba a 2 het alatt lett munka dolog.)

Mi is gyerekkel vagyunk Angliaban, de az en gyerekem sajnos meg 3 ev alatti, igy o nurserybe jar. En ugy tudom, hogy 4 eves kor betoltese utani szeptembertol legkesobb minden gyerek kezdi a primaryt. Ott meg iskola valogatja, hogy mit nyujtanak. Egyenruha ott mar mindenkeppen szukseges, viszont ingyenes. Kajat kiveteles esetekben adnak, ugyhogy kedves posztolo, vegyetek egy jo lunchboxot, aztan hajra!
Egyebkent ha jol emlekszem volt itt a HA-n is egy nagyon jo iskolas poszt 1-2 eve, de legjobb ha magat az iskolat kerdezi az ember. Mi nem Londonban elunk, mert en ki nem allhatom Londont, szoval barmit mondanek, az nem biztos, hogy ott is igaz. :)

Herr Géza 2014.08.13. 09:46:56

@tableno: Igen, ez nekem is tetszett. Ha 10 pakival kezdenek 2 szobában, akkor jönnek a fikázók, ha meg vannak (teljesen normális, hétköznapi) igényeik, akkor meg mit flancoskodnak. Régi igazság, hogy "aki mer, az nyer".. :)))

rezsöatya 2014.08.13. 09:55:50

Tetszik.
Victoria park kedvenc.
Imadtam bringazni a Regent's csatorna partjan...

ARANYOS KISKUTYAS KEPET SZERETNEK LATNI!!! (latatlanban mondom: minden kutya aranyos!)

Sesamelmo (Q) 2014.08.13. 09:56:38

Miért mondjátok, hogy extra igényeik voltak a lakással? Szerintem teljesen racionális es elvárható dolgokat akartak.

tableno 2014.08.13. 09:57:58

@Herr Géza: én amióta kint vagyok, mindig egy fokkal drágább lakást béreltem, mint amilyet "elvileg" megengedhetnék magamnak. Van amin érdemes és lehet is spórolni, de ezen nem. Önmagában már az, hogy jó környéken élsz, hatalmas előny a helyi kapcsolatok építésében. Plusz a szürke hétköznapokban rengeteget javít a közérzeteden, ha szereted a helyet, ahol laksz.

tableno 2014.08.13. 09:59:08

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: kár lenne, ha eltűnnél. Egy normális kommentelővel kevesebb, kinek jó az?

2014.08.13. 09:59:30

@swGuru: @tildy[UK]: Koszi! Azert is kerdeztem, mert egyetlen volt kollegam, aki sysadminkent es nem fejlesztokent menne/ment, annak egy eves 30k-s allast ajanlottak, es az nem hangzik tul biztatoan... Azt tudom, hogy egy jo fejleszto akar ennek a duplaja is siman lehet, de sysadmin berekrol nem sokat hallottam ezen kivul... Egyelore, mivel jelenleg nagyon jo helyem van Becsben, igy ez csak egy tavoli lehetoseg, de a jovo meg barmit hozhat. :)

2014.08.13. 10:09:40

@Sesamelmo (Q): @Herr Géza: Egytertek, mi is nezegetjuk eppen sogoreknal az ingatlanpiacot, es mi is legalabb ennyire flancoskodunk, ha nem jobban. :) Szerintem ha az embernek van ideje, es lehetosege, igenis valassza ki gondosan, hogy hol fog lakni, es nem ezen sporoljon (ha megteheti, persze). Ez egyebkent nekem nagyon tetszett a posztban, foleg, hogy szepen osszefoglaltak az igenyeket es felmertek a lehetosegeiket is, es eltek is a lehetosegekkel.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.08.13. 10:11:15

@Herr Géza: Nyaralok? Az is volt 3 hétig, de azért nem vagyok akkora úr, hogy elmenjek 3 hónap nyaralásra. :D

Nem bántott senki. Egyrészt sokkal kevesebb szabadidőm van, mint tavasszal ahogy az egyetem egyre inkább kezd besűrűsödni.
Másrészt meg rájöttem, hogy sokszor fölöslegesen hergelem magam az emberi butasággal. Többet ér az én lelki békém. Csak már nem tudtam megállni Nikki sok hülyeségét szó nélkül. De igérem nem csinálok rendszert a hisztirohamaimból. :)

adg 2014.08.13. 10:12:40

Teljesen jo volt az iras, es nem raktak magasra a lecet a lakassal sem, hiszen atugrottak. Ha tul magas let volna, meg mindig keresgelnenek.

Csak igy tovabb.

Angol baratainknak javasolnam a padloszonyeget a zuhanyfulkebe, garazsba es meg a homokozoba is.
Itteni tapasztalatom szerint a padloszonyeg a korhadt, peneszes deszkapadlot takarja. Konnyuszerkezetes haznal egyertelmuen kizaro ok, meg sem kell vizsgalni kozelebbrol. :)

Nelossel · http://www.nelossel.hu/ 2014.08.13. 10:19:02

@Dragonlady (now in Thailand):
A képeket - termelődött belőle jó sok az elmúlt évben - igyekeztem úgy válogatni, hogy inkább szépek legyenek, de általánosak, persze mutathatnék fotót Camdenről egy szombati napon, ahogy hömpölyög a csatorna partján a szemét, vagy a Victoria Park melletti csövesekről, de azt hiszem mindenki gyorsan továbblapozna. :)

Valóban Natural History, elnézést az elírásért.

Igen, a kislány most megy majd iskolába, az egyiket a közelben már meg is néztük nemrég, most váruk a Council visszajelzésére. Én is kíváncsi leszek, mert az ovit nem igazán szerette, pedig volt másik magyar kislány is, igaz, hogy azóta elkezdte érdekelni az angol nyelv, és már több mindent tud. :)

Nelossel · http://www.nelossel.hu/ 2014.08.13. 10:19:02

@Rg: Penge vagy, de ez tök jó szerintem, bár többen lennének ilyen előrelátók. Az állásinterjúkat mi is itthonról intéztük még, meg voltak skype interjúk, csak a személyes találkozókra utazott ki. Aztán másodjára már nem is jött haza, mert a keddi interjú után csütörtökön már kezdett is. De én sem dicsekvésből mondom. ;)

Lunchox megvan, mert már az oviba is kellett, rekeszes, így külön lehet bele tenni a szendvicset, és zöldséget, gyümölcsöt. A Sainsbury-ben árulnak most jókat iskolakezdési akcióban.

Az iskola intézése már folyamatban (kicsit nehézkes, úgy tűnik, a conucil oktatási osztályán is nyári szünet van), sok segítséget kaptunk az ovi vezetőjétől, és egy helyi magyar anyukától, akivel a kislányom egy csoportba járt.

Sajnos vidékre még nem jutottunk el, de egyszer szívesen megnézném milyen a vidéki Anglia, a gyereknek biztos jobb az a környezet. :)

Nelossel · http://www.nelossel.hu/ 2014.08.13. 10:19:02

@adg [Au, Darwin]: Köszi :)

Igen, jellemző, hogy minél régebbi egy lakás/ház, annál nagyobb felületet fed szőnyeg.

Ugyanakkor sok új építésűbe is beteszik, különben az angolok nem veszik meg (tapasztalatból mondom). Mert ők így szokták meg. :D

vivike22 2014.08.13. 10:19:06

Sziasztok! Jo a poszt es szerintem sem tulzoak az igenyeik a lakassal kapcsolatban.

Sok sikert nekik es erezzek jol magukat Londonban!

Beiskolazas, az nalunk is szep kor lesz ismet, mar csak 3 het...

Nelossel · http://www.nelossel.hu/ 2014.08.13. 10:19:16

@rezsöatya: minden állat aranyos. Na jó, a csótányt annyira nem csípem. :)

Múltkor az egyik posztban volt cuki labrador ha jól emlékszem, a sajátomról most csak régi képet tudnék mutatni.

Nelossel · http://www.nelossel.hu/ 2014.08.13. 10:25:26

@Sesamelmo (Q): Az állatok otthon maradtak Magyarországon, most a testvérem vigyáz rájuk.

A cicák szeptember elején érkeznek, már kész az útlevelük, csak a veszettség elleni oltás aktívvá válására (legkorábban a beadástól számított 22. napon lehet kiutazni az országból) várunk.

A kutyus sajnos még marad otthon, mert itt nincs kert, ahova tehetnénk.

Hari Seldon 2 2014.08.13. 10:27:34

Nagy napra virradtunk, egy hasonloan szervezesmanias posztolo irasa erkezett ! Remelem Digger ma nem lesz nagyon rossz kedveben.

"A mi történetünk 2013 késő ősszel, egy tepsi sajtos kifli fotójával, illetve az alatta kommentekben kialakult beszélgetéssel kezdődött."

A Hataratkelos kommentek hatasa is benne volt?

"Sok tanácsot kaptunk tőle, illetve más londoni ismerősöktől, és rengeteget olvastunk a neten. Hetekig csak gyűjtöttük az infót, számoltunk, terveztünk, gyerekkel már nem mertünk csak úgy fejest ugrani a költözésbe."

Ezt nagyon halyesen tettetek. Gyerek(ekk)el ketszer olyan ponosan le kell szervezni mindent, mintha csak fenottek mennenek.

"Persze mindenkinek mások a szempontjai, elmondom, mi hogyan és mi alapján választottunk."

Elolvastam a szempontokat, szerintem nagyon jo. A konnektor magassagat megneztetek ? :-)

"Most két hónapja vagyunk itt egyhuzamban, de ebben a két hónapban annyi minden történt, hogy sokkal többnek érzem."

Igen, az elso par honap egy nagy forgoszel. Minden egyszere tortenik. Nagyon lehet elvezni azt, hogy mennyi minden maskeppen van.

"Lettek új barátaink, meghívtak házibuliba, és minden hétvégén lejárjuk a lábunkat, mert mindig akad valami program."

Szerintem ezt most rosszul irtad, majd hinta kijavit...

"Jelenleg egy fizetésből élünk hárman, ami a helyi lakásbérlési és tömegközlekedési árak mellett éppen csak elég. "

London-orszagban tenyleg dragabb lehet az elet.

Nelossel · http://www.nelossel.hu/ 2014.08.13. 10:29:57

@NIKI LAURA: Talán igazad lesz, de legalább megpróbáltuk. :)

Amúgy nem volt annyira nehéz ilyen lakást találni, kb. az ötödik amit személyesen megnéztünk meg is felelt. Ja, és még egy nagy terasz is van hozzá, pedig az rajta sem volt a listán. ;)
Mázli, hogy Londonban elég széles az ingatlanpiac.

Az olcsó alatt meg lehet, hogy nem ugyanazt értjük...

Nelossel · http://www.nelossel.hu/ 2014.08.13. 10:32:11

@Hari Seldon 2: Nem, a konnektorok magasságát nem figyeltük. Így utólag szívom is a fogam miatta. :p

Herr Géza 2014.08.13. 10:48:10

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Azt ne mondd már, hogy 3 hónapja nem jártál erre... Vagy tényleg? Hogy rohan az idö...! Ez van, öregszetek.... :)))))))

tableno 2014.08.13. 10:48:54

Mai OFF: pár napja jöttem haza egyhetes balatoni nyaralásról. Jó volt, de az áraktól lehídaltam. Egy tipikus tóparti fabodega büfében ebéd két személyre (főétel+saláta+egy ital) 7000 forint, majdnem 25 euró. Egy db főtt kukorica 400 forint. Egy kürtőskalács 1000. Ennél a görög vagy spanyol tengerpart jóval ocsóbb.

wuaaa 2014.08.13. 10:49:52

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:

Kérdezgetik az olajosok, hogy mikor jössz már végre... ?? :)

Herr Géza 2014.08.13. 10:58:17

@Nelossel: @Hari Seldon 2: Haha, én is konnektor-mániás vagyok. Imádom, amikor a nappaliban van ugyan 3 konnektor, de egymás mellett és tuti, hogy a (nekem) legidiótább helyen... Gyülölöm a hosszabítókat/elosztókat. Mondjuk amikor otthon építkeztünk, a feleségem a Dunának akart menni, amikor a kb. 100. konnektort szereltem fel egy szolíd ünnepség keretében.... Hát még amikor elárultam hány méter (inkább km) vezetéket "rejtettem" a falba. De sebaj, a nök ezt a gondosságot is egy ötlettel el tudják söpörni: hónapokon keresztül megállt a nappali berendezési koncepciója, vezetékelés, konnektorok, hangszórócsatlakozások, TV-, internet-, telefonvezetékek gondosan kisakkozva, behúzva, aljzatok felszerelve, majd beköszöntött életünkbe a feng-shui az assszonypajtás révén. Eredmény: berendezési koncepció 90 fokkal elforgatva, semmi sem stimmelt immár. Balhé, veszekedés, üvöltözés, majd elballagtam és vettem pár hosszabbítót..... :))))

Herr Géza 2014.08.13. 11:03:50

@tableno: Ehhez Hinta úr vajon mit szól?? Persze gondolom ö ott is 250.-Ft-ért iszik sört (csak azt felejti el közölni mellé, hogy 3 decis dobozból itta a Tesco parkolójában, a magával vitt kempingszékben). :)))))
Tudom, extrém eset, de én a múltkor a helyi TV-ben láttam a bódék árait a mogyoródi F1 futamról. Háromszor számoltam át a nullákat, hogy jól látok-e !!!

Hari Seldon 2 2014.08.13. 11:05:22

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
Pedig idonkent benezhetnel, egyel tobb ertelmes ember mindig jo.

Hari Seldon 2 2014.08.13. 11:09:02

@tableno:
Most a het vegen ebedeltunk Colmarban, az sem volt tobb sokkal, pedig mi oten vagyunk ra.

CJKrisz 2014.08.13. 11:12:13

Jó kis írás volt, tetszett az egész poszt, bár volt egy része, ami számomra egy picit meredek volt. Amikor nem hagyjuk otthon az állatokat, hiszen a GYEREKET SE HAGYTUK. Ez most valami kandi kamera, ugye? Embert állattal egy kalap alá venni, vagy egyáltalán összehasonlítani számomra "picit" nonszensz. Szó se róla, véletlenül sem mondom azt, hogy az állatokat otthon kell hagyni, menhelyre kell adni, vagy ilyesmi, csak mert állatok. A házi kedvenceit az ember szereti, ez természetes. Csupán az összehasonlítás volt az, amire a fejem felett nagy kérdőjellel megjelent a szövegbuborék WFT felirattal.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.13. 11:12:26

egy kis off, de érdekesség :

www.portfolio.hu/vallalatok/miert_kinaban_gyart_az_adidas_miert_nem_nalunk.1.202405.html

akkor épülhet nálunk az adidas gyár...

"Emelkedő bérköltségek: az elmúlt években a kínai bérek meredeken emelkedtek, ha csak ezt az egy szempontot nézzük, akkor több kelet-európai ország bérszínvonala már nincs is sokkal magasabban, mint a kínai nagyvárosokban dolgozó képzett munkásoké. Tavaly a nagyvárosokban tapasztalható átlagos bér az üzemekben foglalkoztatottaknál évente több, mint 51 000 jüan volt, vagyis havonta több, mint bruttó 160 ezer forint. Ezen felül a termelékenység Európában vagy az Egyesült Államokban még mindig jóval magasabb, mint Kínában "

tableno 2014.08.13. 11:12:36

@Herr Géza: A siófoki Tescoban egy heti bevásárlás (kaja, sör, piperecikk, pelenka) átszámolva kb 60 euróba fájt. Nem viccelek.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.13. 11:12:37

@Herr Géza: Mit szólnék hozzá? A Balaton felkapottabb helyei a nyugatiaknak szólnak. Ezért vannak ott olyan árak. Két főre 25 eurós ebéd. Az egy főre 12,5 euró. Itt ennyiért eszel egy gulyást meg iszol egy sört.

Az andersenben pedig egy korsó helyi sör 250 Ft,nézzétek meg az itallapot...a 300 forintos arany ászok se kuriózum, teljesen átlagos budapesti kocsmai ár és egyáltalán nem víz a fele. Ha Magyarországról van szó mindenre rászámoltok, ha Nyugatról, akkor meg éppen fordítva.

Hari Seldon 2 2014.08.13. 11:13:25

@Nelossel:
OK. Akkor ha Digger szol, hogy tul sokat szervetetek, majd mondjad, hogy lazak voltatok, es nem mertetek meg a konnektor magassagat. :-)

firg_firg 2014.08.13. 11:16:28

A posztolo igenyeivel semmi bajom de amit a tobbi kitantorgast tervezonek mondanek:

Aki elkoltozik az fogadja el hogy mashol maskent mennek a dolgok. Felejtse el hogy az a normalis amit idaig megszokott. Legyen nyitott es kompromisszumkesz. Akinek ez nem megy az maradjon otthon. Mindenkinek jobb lesz ugy.

Itt most nem arra gondolok hogy koltozzon be mindeni az elso kulfoldi putriba.

Arra gondolok hogy ha valahol az a szokas hogy mas a csap maskepp nyilnak ablak es szonyeg van mindenhol attol meg lehet ott elni annak ellenere hogy neked eddig nem ez volt a normalis.

Amerika? Baszki ott fabol vannak a hazak? Hogyhogy nem kobol? Es hogy mit mondtal mennyibe kerul havonta?Ennyiert otthon palotat lehet berelni! Es vezetni KELL mert szar a tomegkozlekedes? Ja es hogy foldrenges van meg hurricane warning? Es az orvos se ad antibiotikumot pedig bezzeg a magyar doki milyen jo volt!

Szoval az maradjon inkabb otthon. Nem baj az. A hobbitok is a megyeben erzik jol magukat.

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.13. 11:18:07

@tableno: ezt magyarázom nektek mióta, milyen hihetetlen árak vannak, minden alkalommal, amikor lemegyek a boltba, egyúttal lemegyek hídba is tőle:(
tegnap nyolcezret fizettem a boltban, és csak pár dolgot vette: wc papír, szemeteszsák, ásványvíz, tejföl, szappan, stb

2014.08.13. 11:18:12

@Herr Géza: Sopronban a legtobb normalis helyen siman kapsz 300-350 kozt egy korso Sopronit, kesdobaloban meg 300 alatt is. Meg puccosabb ettermekben is 500 alatt van egy korso. Szerintem tok folofleges ezen rugozni, a sor, az elemiszer, az etterem, a fodrasz, a kozmetikus, a masszazs, a fogorvos, es altalaban a szolgaltatasok az osztra araknak kb. a fele Mo-on, ha de neha kevesebb. Amikor a belga ismerosomnek megmondtam, mennyit hagytam a fogrovosnal egy implantert, akkor lesappadt, o ugyanezert belgiumban a negyszereset fizette. Nem veletlen, hogy szombat-vasarnap mozdulni nem lehet Sopronban az osztrakoktol, nem egyszer volt mar olyan, hogy este 6-kor nem kaptunk hust a Tescoba, mert kifosztottak az osztrakok. Nem tudok ugy fodraszhoz menni, hogy ne osztrakokkal legyen tele, a fogorvosomnak meg nincs csak .at vegu honlapja es email cime, magyarokank csak beajanlasos alapon dolgozik.

A ruha es muszaki cikk meg az osztrakoknal olcsobb. Ennyi.

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.13. 11:19:58

@CJKrisz: ez végtelenül egyszerű. nem tekinted gyerekednek, de amúgy nagyjából egy tekintet alá esik. barátnőm se érti, hogy miért nem hagyom itthon a kutyákat, ha két napra utazunk el.
csak ezt tudtam neki is mondani: mert a gyerekemet se hagynám.

firg_firg 2014.08.13. 11:20:13

@firg_firg: ja es a "jezusom mennyi itt a neger!" kimaradt

Nelossel · http://www.nelossel.hu/ 2014.08.13. 11:20:50

@Ödenburger Wiener Schnitzel: C# .NET architect, meg mindenféle egyéb tudományok, kb. 20 év magyarországi munkatapasztalattal (bank, multi is).

Elsőre sima fejlesztői állás volt, fél év után váltás, Lead developer-re.
Másodikra könnyű volt, mert már volt angol referencia.

De igazából a nagy pénz a contracted pozíciókban van.

tableno 2014.08.13. 11:20:53

@házelőtthinta: "Itt ennyiért eszel egy gulyást meg iszol egy sört." - hát ez az, hogy a balcsin is... Elmondom, mi ezzel a probléma. A Balatont mi magyarok imádjuk, egyrészt mert tényleg szép, otthonos, másrészt meg a gyerekkori nosztalgiafaktor miatt. De ilyen árak mellett egyre inkább csak az otthoni felső középosztály engedheti meg magának, akik meg inkább külföldre mennek. A külföldiek pedig, akik ár-érték arányt néznek mindenféle érzelmi indíték nélkül, sokkal jobb helyeket találnak ugyanannyiért vag csak kicsit drágábban. Tehát felmerül a kérdés, hogy perspektivikusan kiből kíván megélni a balatoni turizmus? Hazalátogató emigránsokból?

tableno 2014.08.13. 11:25:53

@Ödenburger Wiener Schnitzel: az, hogy a szolgáltatások egy nagyságrenddel olcsóbbak, az nyilvánvaló, hiszen a fizetések alacsonyak. Viszont az ember valamivel gyakrabban vásárol fogyasztási cikkeket, mint megy fogorvoshoz, fodrászhoz, stb. Azért ha összevetjük a magyarországi árakat a magyarországi fizetésekkel, nagyon ijesztő aránypár jön ki.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.08.13. 11:26:13

@Herr Géza: Voltam itt persze, de csak ritkán, egyszer-kétszer az elmúlt hónapokban.
Úgy mondanám, hogy május óta csökkentett üzemmódban futok. :)

@wuaaa [nor]: Nem eszik olyan forrón a kását. Most fejezem be a 2 szemesztert még csak. A diplomamunkát már egy ottani cégnél szeretném írni. Addig még van 2 évem, de ismerve a norvég recruitment cégek munkatempóját, olyan 1 év múlva szerintem már elkezdem majd a pályázgatást. :) Tekintve hogy náluk nem ritka, hogy hónapok is eltelnek 2 interjú forduló között, azt hiszem kelleni fog. :D

wuaaa 2014.08.13. 11:27:15

@házelőtthinta:

Ajánlanám figyelmedbe a tegnapelőtti poszt kommentjeit, ott folytathatod a szétoffolást a sörárakkal. Hetente 1x elég lenne.

2014.08.13. 11:27:15

@Nelossel: Az jo, amennyire latom, a C# es a Java a tuti megelhetes mostanaban, mint irtam, nekem az a bajom, hogy nem latom, a sysadmin pozik mennyire es mennyiert mennek odakint, mert amit halottam (30k/ev), az nekem nagyon kevesnek tunt, meg annal is jelentosen kevesebb, mint amit most euroban keresek. Es Albion az eddigi infok alapjan sokkal dragabb hely, mint a sogorek. Na mindegy... Mindenestre nektek megegyszer sok sikert kivanok, es ne adjatok fel, szerintem jo iranyba haladtok! :)

Din Serpahis 2014.08.13. 11:27:32

@Ödenburger Wiener Schnitzel: De megis minek akarnal Angliaba menni, fizuban egyaltalan nem akkora elorelepes Ausztriahoz kepest, hogy tisztessegesen megerje.

Ha tobbet akarsz keresni, akkor Svajc... es igen, itt az osztrak referencia nagyon jol jon.

2014.08.13. 11:31:21

@tableno: Nyilvanvalo, persze. En sem a fizeteshez merten irta, csak mar egy ideje megy ez rugozas, hogy hol mennyi a sor es az elemiszer, es mivel mostmar 4 eve rendszeresen kovetem az osztrak es a magyar arakat is (pl. egy ideje elkezdtem Ausztriaban tankolni, mert az ara olcsobb vagy ugyanannyi, de jobb minosegu a benzin), azt hiszem eleg jo ralatassal rendelkezem a temara. Es ez alapjan egyertelmuen allithatom, hogy sokkal olcsobb Mo-on megelni, mint Ausztriaban. Ezert is esik nehezemre a kikoltozes. De nem a fizetesekhez merten, hanem ha csak az arakat hasonlitod egymashoz.

Hari Seldon 2 2014.08.13. 11:32:13

@házelőtthinta:
Ezt a tendenciat mar evek ota lehet hallani (legalabb 4-5 eve olvastam mar ilyen jelekrol)
Most latod mennyire elenyeszo az az arany, ami a bert jelzi.
A "Kinai csoda" egyre kevesbe lesz igaz. Termeszetesen Kina tovabbra is fontos es dinamikus piac marad, de megszunik a csoda.
(Persze, ettol meg nem fog a maffia altal uralt orszagba jelentos toke menni, de ez mas kerdes.)
Ebbol is lathato, hogy Kinaban csak igen kis resze marad a termek arabol.

Ahogy a novekedes lelassul a nagy neptomegek felelmelkedesenek eselye lecsokken, es ujra politikai viharok johet(nek). Ahogy a tortenelemben gyakorlatilag mindig igy van.

Raadasul Kina egy akkora nagy golem, hogy ha valamire reagalni kell, a nagy tehetetlensegebol adodoan csak lassan teszi meg.

Ha egy jo iranyon van, nagyon tud "hasitani" (ezt lattuk az elmult 20 - 30 evben), de ha valami varatlan helyzet kovetkezik be, gyakoraltilag "nekiront a jeghegynek".
Kina tortelme tele van ilyen ciklusokkal. Idonkent hasit, aztan utkozik, majd megint hasit. stb stb

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.08.13. 11:35:13

@firg_firg: +1000
@CJKrisz: szerintem meg jópofa kiszólás volt, gyaníthatóan egy kis költői/retorikai túlzással benne :)

Ilyen londoni magyar közösségi dolgokról szívesen olvasnék: összejárnak ott a magyarok, és ha igen, mi alapján verődnek össze a társaságok? Szakma, angoltudás, "státusz" vagy esetleg magyarországi földrajzi kolzelség mentén? Néhány HÁ-s bromance-ról már tudunk :)))) de a többiek? Vannak pl. magyar klubok meg mozik meg ilyenek?

Herr Géza 2014.08.13. 11:38:46

@Ödenburger Wiener Schnitzel:@házelőtthinta: Én nem állítottam, hogy a sör drágább M.o.-on, csak a "fizu=hány korsó sör" paritásban jeleztem, hogy nincs igazán különbség. A határmenti ide-oda özönlés meg tiszta sor, ott az abszolút érték számít, naná, hogy az osztrák hozzánk jön húsért meg fodrászhoz, a magyarok meg mennek át ruháért, müszaki cikkért, stb.
Ez a normális.
Engem csak az b@sz fel idegileg minden alkalommal, hogy az örült barátunk a bp.-i késdobáló árait hasonlítja a grazi belvárosi sörözö áraival, ráadásul abszolút értékben átszámolva. Vagy mint most: 12,50-ért kapsz ott egy gulyást meg egy sört....Hát vazze annál még az autópálya melletti Rosenberger-ben is kevesebbet fizetek, pedig annak aztán vannak árai.... Vagy, hogy a Balaton-parti fabodega árai a nyugati turistákra vannak belöve. A nyugati túristák/nyaralók már lassan azt sem tudják melyik országban van a Balaton....
És ez: "...a 300 forintos arany ászok se kuriózum, teljesen átlagos budapesti kocsmai ár és egyáltalán nem víz a fele."
Megint kiforgat: azt írtam tegnap, hogy ahol 300-nál KEVESEBBÉRT kapsz pl. Ászokot, annak szerintem a fele víz, mivel a hordós nagyker ár 220.- Ft/l. A kocsmákon meg max. az Unicum reklámon látok Vöröskeresztet.... :))))
Ö rugózik permanensen ezen a sör-gulyás kombón, de ha pl. leírok egy másik példát (tegnap: tojásár), ahol még abszolút értékben sem drágább (esetemben) a német ár, akkor nagy csönd van...

M. Péter 2014.08.13. 11:39:45

Az iskoláknak utánanéztek-e? A kislány nemsokára iskoláskorba kerül, és pont Londonban sok botrányosan gyenge iskola van.

La Pantera 2014.08.13. 11:40:02

@tableno: Mi is nagyon megdöbbentünk a balatoni árakon. Főleg a kaját találtam nagyon drágának, főleg, ha belegondolok, hogy pl. az ottlakók mennyit keresnek (60/ 70 ezer nettó), ugye a szezon kívül nincs nagyon munkalehetőség. Elég sok német volt, a rendszámokból következtetve inkább volt NDK-sok. Nekünk a szállás ingyen volt, de hallottam, hogy 1 kétágyas szobát 30 ezer forintért /éj (100 euró!) kínáltak egy lepukkant motelben.
Amiben szerintem a Balaton jó lehet, azok ezek az ifjúsági rendezvények, koncertek.(pl. Zamárdi), csak ki kéne találni minden régiónak egy profilt.
Mondjuk nekünk kisgyerekekkel ideális volt a part és a játszóterek felszereltsége is, bár a férjem belengette, hogy jövőre ennyi pénzért a tengerhez is mehetünk.

2014.08.13. 11:40:34

@Din Serpahis: Hat igen, az a kerdes, hogy elorelepes lenne-e Albion fizuban vagy nem? Mert mindenki azt magyarazza, hogy Europa penzugyi kozpontja, csillagaszati fizuk, amik sehol mashol, es ezt valahogy eddig nem igen lattam pl. Becshez kepest beigazolodni, raadasul ugy, hogy azt viszont en is tudom, hogy Svajcban es Nemetorszagban meg az osztrakoknal is jobban fizetnek, mert iszonyatos IT-s hiany van.

Becsben eves 45-50k euro a szakmaban egyaltalan nem szamit csillagaszatinak, es olcsobb a megelhetes, mint Londonban. Szoval en valahol azt varnam, hogy Londonban boven 50-60k GBP feletti fizukkal dobaloznak, de eddig nem igen tul gyakran ilyenrol.

Kriszta D 2014.08.13. 11:45:31

@Babette.: én se értettem soha ezt a nagy állatszerető dolgot. Főleg a kutyát, mert az ugye büdös meg hullik a szőre is. Meg a macskát se komálom nagyon mert az meg felmegy mindenhova és nem higiénikus.

Nekem nyulam volt, na azt szerettem mert nem volt se szaga, se hangja, nem piszkított össze semmit, keveset rongákt és szuper cuki volt,még a nevére is hallgatott. A szívem szakadt meg hogy meg kellett tőle válnom.

Aztán lett egy kutyánk és most már értem. Onnan indultunk hogy a szobába se jöhet be - most már persze velünk alszik a kis nyomorék és nyaralni is visszük. Sőt néha a munkahelyemre is bejön velem, hogy ne legyen otthon egyedül.

Herr Géza 2014.08.13. 11:48:30

@házelőtthinta: Mellesleg rohadtul igaza van@wuaaa [nor]: -nak. Nekem is elegem van már abból, hogy állandóan újra kelljen magyarázni a sör-gulyás-matekot. Vazze, idd a "rohadt drága" osztrák sört és hidd azt, hogy otthon milyen kurva olcsó minden. Ha ettöl boldogabb leszel..... Csak itt nem akarjuk már látni újra és újra ezt a f@szságot!

tableno 2014.08.13. 11:48:43

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Londonban óriási különbségek lehetnek fizetésben (hasonló jellegű munkáért is), attól függően, hogy hol dolgozol. Ha a City valamelyik nagy bankjánál vagy rendszergazda, simán kereshetsz kétszer vagy háromszor annyit, mintha egy noname kis cégnél vagy.

Taxomükke (UK) 2014.08.13. 11:50:27

Szegény poszter majd kap az állatimádatáért egyik-másik kommentelőtől... Digger egyenesen utazik ezekre a dolgokra, de ezeket a hozzászólásokat nem kell majd komolyan venni.
Nekem volt egy csomó csirkém is otthon, apósom meg is sértődött, hogy miért adom el másnak kiköltözés előtt, miért nem neki, ő is kifizette volna azt a névlegesnek mondható öszeget.
Megmondtam neki, hogy azért, mert ő levágta volna őket, az ismerősöm pedig tojatni meg tenyészteni vette a pipiket.
A libánknak is kerestünk egy olyan embert, aki háziállatnak vette, nem ebédrevalónak.
Evidens volt, hogy a kutya és a macskák is jönnek utánunk, amint lehet.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.08.13. 11:51:12

@tableno: azert 1 font egy fott kukoricaert annyira nem gaz, meg a 7000 ft 2 fore!!!! Kb. 16 font. Itt ennyiert eszel szart hagymaval persze 1 fo.!! A Balatonra az megy akinek van penze nyaralni, az arany kb ugyanaz...ketkezi melos itt is ott is csak nagyon szerenyen razhatja a rongyot....

tableno 2014.08.13. 11:51:21

@La Pantera: mi egy jó színvonalú apartmanért kb 130 eurót fizettünk per nap.

Mr Long 2014.08.13. 11:52:20

Londinereket kerdeznem, hogy ez az igenylista milyen arkategoriat fed le a ti orszagotokban? Nem zsebben turkalasnak szanom, csak erdekel, mert epp lakaskereses elott allok. Nem nem koltozunk Londonorszagba (nyeh-nyeh, vajon kettos tagadas-e?), csak a helyi (videki) arakkal akarom osszehasonlitani.

Mr Long 2014.08.13. 11:54:47

@Mr Long (UK): jAh, es szempont a lakaskeresesnel, hogy lehessen allatot tartani. Amint meglesz a kenyelmes auto bovul a csalad egy kiskutyaval. Azert kell a kocsi, mivel a kutyat nem hagyjuk hatra nyaralaskor es csaladlatogataskor igy utazik majd velunk. Vagy a kutyasok hol hagyjak a kedvencet addig? Kutyahotel, vagy barat felugyeli?

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.08.13. 11:54:52

@Taxomükke: nekem a cican kivul volt 2 kis pici kacsank a 2. emeleti erkelyen laktak, fasza hazat csinaltunk nekik, estenkent oda- vissza atusztak a furdokadat......aztan amikor nagyok lettek persze hogy nem ettuk meg oket, kikoltoztek falura

2014.08.13. 11:55:05

@házelőtthinta:

A tegnap 0.70 centert vettem a Stiegl darabjat (210 Ft!!) a Billaban, addig ebbol otthon meg Sopronit sem nagyon vehetek, inkabbm csak Tesco Value Lagert, es mondjuk a Stiegl-nek a Soproni is csk messzirol koszon, pedig szerintem az a legjobb magyar sor. Ugyanakkor ha egy barmilyen becsi krimoba ulsz be sorozni, akkor meg boven 3 euro felett vannak a sorok, amig Sopronban meg a jobbak is 600 Ft (2 euro) alatt, mert az mar szolgaltatas.

Es megegyszer, ennek csak akkor van ertelme, ha nemcsak a sort hasonlitod, hanem mindent, a fizetest es teljes havi kiadasokat is.

@Herr Géza:

Ertelek mester, nincs is vita, csak azt akartam jelezni, hogy pont annyira nem relevansak a balatoni vagy a mogyorodi F1-es arak, mint a becsi Prater beli vagy Grazi setaloutcai (ha van olyan). Es ez tenyleg egy sokkal oszetettebb kerdes, minthogy hol mennyi a sor vagy a gulyas.

Herr Géza 2014.08.13. 11:55:14

@Kriszta D:
"....meg kellett tőle válnom." Khm, legalább ízlett a nyúlpörkölt.... ? (Nem vagyok gonosz, ááá...)
Mármint a macska nem higiénikus ?? WTF? Miért, a nyúl nem szart és brunyált???

Thargoid 2014.08.13. 11:55:43

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Fejlesztőként igen, lehet ennyit keresni meg többet is, de rendszergazdaként nem valószínű, ha csak nem kiemelt banki környezetben, valamilyen járulékos szakma nagyon alapos ismeretével pl cyber security.

Taxomükke (UK) 2014.08.13. 12:00:25

@sodalisO [eng]: Hát 16 fontért már két ember meg tud ebédelni normális helyen, akár a pia is belefér... Nálunk a közelben (Old Windsor) a Toby Carveryben egy "annyit eszel, ami belédfér" ebéd (nagyon finom!) 6,29 font, azaz durván 8 euró vagy 2500 Ft. Ital 2-3 font (csapolt üdítő korlátlanul, ennyi pénzért).

Herr Géza 2014.08.13. 12:01:25

@tableno: Per nap?? Mi az, carrarai márványból volt a kád ?? Ne tégy tönkre, annyiért Európában (és nyilván azon kívül is) bárhol találsz jó appartmant, söt...
(Ill. kérdés, hogy hány före és volt-e valami ellátás???)

Kriszta D 2014.08.13. 12:04:49

@Herr Géza: a nyúl nem csinál olyat, hogy elkaparja a termékét, és aztán ugyanazt a mancsát benyálazva jól végigmossa magát tetőtől-talpig... A kaját se lopja le az asztalról, egyáltalán nem is megy fel a bútorokra, sőt a szőrét se hullatja állandóan...

Amúgy nincs nagy bajom a macskákkal, csak nekem ők kinti állatok és kész.

tableno 2014.08.13. 12:04:58

@Herr Géza: mondom, hogy lehidaltam az áraktól... Amúgy tényleg puccos hely volt, közvetlenül a parton, szép kilátással. De igazad van, ennyiért sokkal jobb helyen is kapsz ilyet.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.08.13. 12:07:32

@Taxomükke: hat en itt korbejartam az osszes ettermet...mind nagyon gaz...itt 6 fontert ettem eddig legolcsobban thai etteremben 20 fott rizs volt meg benne par tenger gyumolcse, + 2 font egy cola....a szabadszedes a Cosmoban itt pazar de 16,70 egy fore

2014.08.13. 12:10:36

@tableno: OK ertem, csak azon kivul, hogy mindenki ezt mondja, hogy a City, es hogy az egy kulon vilag, nem igen hallottam meg konkret sztorikat. Mindenki tudja, hogy vannak magas fizetesek Londonban, meg mindenki latott mar olyan hirdetest es hallott mar olyanrol, hogy ennyi meg annyi tizezer GBP, de ha konkretumokat kersz, az a valasz, hogy a City, es probalkozni kell.

Es nekem az kezd osszeallni, hogy ez inkabb ott is csak egy szuk es igen kivetelezett (ertsd szakmailag kurvajo es magasan kepzett) reteg privilegiuma, es nem az atlag londoni IT-s lehetoseg. Egy atlag sysadmin ott is normalis bert kap, persze, nem mint egy mosogato vagy egy elado, de osszehasonlitva az osztrak/nemet/svajci berekkel nem latom azt, hogy altalaban egy atlagos IT-snak nagyobbak lennenek a lehetosegei. Es hat sajnos en csak egy atlag tapasztalt sysadmin vagyok, nem az MIT-n vegzett hekkerzseni, akiert mar extrapenz jar. :)

Mr Long 2014.08.13. 12:12:15

@Herr Géza: Szallodai szoba ket fore, foidenyben, parti szallodaban, ha van a szallonak wellnese oda belepessel 23.000 Ft-tol indul (ez kb harom csillagot takar). Ez idei ar.

Taxomükke (UK) 2014.08.13. 12:12:15

@sodalisO [eng]: A pubokban minden vasárnap van carvery (tehát nagy egybesült húsokról lenyesett szeletek) plusz rengeteg zöldség, szósz, Yorkshire pudding stb. általában 10 font alatt fejenként. Hétfőtől szombatig 5-6 font egy komplett ebéd sok helyen. Egyszer nézz el ilyen étterembe, nagyon megéri.
Vagy pl. ismered a Harvester láncot?
Our £9.99 meal deal for adults gives you a selected main course, plus unlimited salad, plus unlimited soft drink, plus a Sundae Best dessert.
Na.

2014.08.13. 12:17:01

@Thargoid: Igen, minel tobbet probalom korbejarni a temat, annal inkabb hajlok en is arra, hogy inkabb amolyan varosi legenda az, hogy kint merfodekkel jobbak az IT-s fizetesek es lehetosegek, mint itt a nemetajku reszeken... :(

Sesamelmo (Q) 2014.08.13. 12:20:42

@Mr Long (UK): a hol hagyom a kutyát nagy gond mindig. Utazni/hazamenni muszáj, túl sokáig nem jó a sivatagban :)

Volt kutyahotelben (allatkorhaz szolgaltatasa) (kb 6000ft/nap) ketszer, de nem volt jo. Raszokott az ugatásra és megbetegedett.

Volt, hogy egy barát költözött hozzám: az jobb megoldás volt.

Volt, hogy hazarepült velem. Ez is jó volt, életében először látott havat, hegyet, völgyet... (csak drága megoldás)

Most a kutya megy a szomszédba egy kutyás családhoz, volt már nálunk igy másik kutya, remélem jó lesz.

Nem könnyű, sokat kell szervezni.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.13. 12:24:02

@tableno: Hahh, hát az tök olcsó volt akkor.Nekünk 2008-ban volt ennyi, két emberre, sör és pelenka nélkül...Pedig nem rugódoztunk semmi luxussal. A balatoni kaja meg azért nem mindenhol annyi.Ahová mi járunk, ott van menü, egy tál étel ezer forint salátával, de ital nélkül.És finom, illetve normális hely, igaz, nem puccos.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.13. 12:25:33

@geegee: Ja, és nekünk ez nem Siófokon volt, hanem Köcskefalván, ami idegenforgalmilag össze sem mérhető.Siófokon hogy-hogy ilyen olcsó a Tecsó???

Thargoid 2014.08.13. 12:36:06

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Szerintem cask preferencia kérdése. Én is az elég magas fizetési kategóriában mozgok, de csak azért mert szeretem amit csinálok - lehetne sokkal több is... de valószínűleg azt nem szeretném.
Ha valaki tud németül Ausztria, Németország, Svájc kiváló hely.
Én nem, és lusta vagyok megtanulni... így Anglia :)
De nem hiszem, hogy drasztikus különbség lenne a fizetések között ha a megélhetési költségeket is számítod, legalábbis nem Londonban. Vidéki Anglia már sokkal jobb arányt mutat, ott viszont kicsi az esélye, hogy megkapd ezeket az összegeket - akkor viszont megint ott vagy anyagilag ahol bárhol máshol lennél.

Kriszta D 2014.08.13. 12:36:36

@Sesamelmo (Q): mekkora kutyád van? tudnál a repülésről bővebben írni?

A mienk már repült, de csak kis légitársaságoknál és bemehetett a kabinba. Most KLMmel vinnénk, de be kell csekkolni mint csomagot egy kennelben.

Mr Long 2014.08.13. 12:40:59

@Kriszta D: "kis légitársaságok" Ez mit takar? Fapados?

tableno 2014.08.13. 12:41:52

@Ödenburger Wiener Schnitzel: "Es nekem az kezd osszeallni, hogy ez inkabb ott is csak egy szuk es igen kivetelezett (ertsd szakmailag kurvajo es magasan kepzett) reteg privilegiuma, es nem az atlag londoni IT-s lehetoseg." - ez így van.

Kriszta D 2014.08.13. 12:44:01

@Mr Long (UK): pontosan nem tudom, a páromé a kutya, ő vitte magával mindenfelé még évekkel ezelőtt Latin-Amerikában, ilyen helyi légitársaságokkal...

tableno 2014.08.13. 12:45:19

@geegee: nem vásároltunk olyan sokat, azért volt "csak" ennyi.

Golf2 2014.08.13. 12:51:10

Elnézést hogy nem közvetlen a témához szólok! Látom sok tapasztalt,kinn élő van ezen a fórumon,tőlük kérdezném: Ha valaki 52 évesen ki akar menni közepes német alap angollal 1 nyugodt helyre mert itthon elege van,van pár évre megtakarítása,csak sofőr,akkor egyáltalán maradhat e kinn ha egyelőre a saját pénzéből él,bérelhet e lakást,vehet e orvosi ellátásra kártyát.Szóval amig nincs munkája,élhet e kinn,és meddig.Köszönet!

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.13. 12:51:41

@Din Serpahis:

Talán nem mindenkinek csak a pénz mennyisége a döntő...hagyjuk ezt a svájcozást, a mekibe ott pl csak részmunkaidőbe foglalkoztatnak szinte! a hajadra kenheted az 1200-1300 frankot ott. Ennyit a svájci álomról. Tele van spamelve a munkaerőpiac telizeit melókkal, így nem nehéz 3 % os munkanélküliséget csinálni.

wuaaa 2014.08.13. 12:52:02

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Hát igen, eléggé ráérősen mennek itt a dolgok ( ikke stress :)) ), bár mintha a tendencia javuló lenne. Próbáld meg addig azt is fejben tartani, hogy a nyári szabadságszezonkor itt semmit nem intézel el.
Jelenleg van egy pici visszaesés ezen a környéken a te leendő ágazatodban, picit több lett a kiadó lakás, picit a szállodák is megérezték és a nagy csinnadrattával bejelentett közvetlen houstoni járat iránt se akkora az érdeklődés mint amire számítottak. Nem hinném, hogy ennek hosszútávon lényegesebb jelentősége lenne, csak mondom, úgy btw, hogy tudd... :)
Na kitartást !

Din Serpahis 2014.08.13. 12:52:32

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Ahogy tableno is mondta, Angliaban ez nagyon fugg attol hogy hol dolgozol... van kinn par ismeros, az egyik gyerek Senior dev asszem Royal Bank of Scotlandnal talan, evi olyan 150 korul visz haza.... szoval van ilyen is, de nem altalanos.

Ugyanigy, igazabol Becsben is vannak 100k euros pozik, ismertem is olyat, aki ilyenben dolgozik, de ott ez eppolyan ritka.

Ha viszont magasabb alapszintet szeretnel, akkor ami Europaban szoba johet, az szerintem Svajc meg Norvegia.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.13. 12:52:46

@Taxomükke:

szóval 1 órás minimálbérből annyit ehetsz amennyi belédfér. érdekes, itt a mekiben kapsz egy menüt ennyiért. de Londonban biztos halálra lehet magad falni 6 fontból.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.13. 12:53:05

@Herr Géza:

Tévedés. A 300 forintos budapesti sör nem késdobáló árszínvonal. Azok olcsóbbak. Az andersen se késdobáló és láss csodát 320 forintos arany ászokat iszol ott.A 3,10 es sör pedig egyáltalán nem a tipikus belvárosi kocsma színvonal. Ott inkább 3,40-3,60 egy sör. A 3,10 egy olcsóbb kocsma. Pont az a kategória mint otthon pl az andersen.

Golf2 2014.08.13. 12:53:14

@Herr Géza: Állítólag Magyarország is Európa...

Sesamelmo (Q) 2014.08.13. 12:55:10

@Kriszta D: 22 kilos keverék kutya, utazó kennellel együtt 32kg
Katarban élek, tehát más opció nincsen, csak az, hogy repül. És mivel mindenki ezt csinálja, szinte természetes. Pár napja többen mondták, hogy "csomagszállitó" autóval küldik a kutyát angliába. Ezen en sosem gondoltam, hogy jobb-e sok ora autoval, mint keves a repcsin.

A szabályok, árak légitársaságtól függenek. Ha tehetném KLMmel vagy Lufthansával mennék, ok hiresen allatbaratok, de Qatar Airways az egyetlen opció. Náluk csak solyom mehet az utastérbe, mas nem. 32 kilo lehet max az állat es a doboz. Max 2 nappal elottig jelezhetem, hogy kutyaval repulok. A csomagter egy reszet lerekesztik es futik. Azt hiszem max 3 doboz kutya lehet (testvereket lehet egy dobozban szallitani)

Nyugtatót én (mi) nem adunk, elvileg a QA nem is visz nyugtatozott állatot, de egyensulyerzek stb. miatt tobb ellenervet olvastam , mint mellette szólót. Vizestálba erdemes jeget tenni, mert az nem omlik ki a bepakolas soran, viszont kienged hamar.

Ferihegyen erkezeskor hulyek voltak, kicsikocsin toltak hozzam, de hat leesett rola. Ha ez Dohaban tortenik, meg se lepodok. Viszont mikor visszarelultunk nagyon kedvesek voltak. Apukam a check in pultnal ameddig lehetett vele volt, utantolottek a vizet... A foldi személyzet sokat tud segiteni/megkeseriteni az utat.

tableno 2014.08.13. 12:56:20

@Golf2: EU-n belül teljesen szabadon költözhetsz, ott élsz, ahol kedved tartja, lakást bérelhetsz, stb. A helyi TB-ellátás viszont munkahelyhez kötött, úgy tudom (persze országa válogatja).

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.13. 12:58:40

@Kriszta D: mondjuk szobanyulam volt, a kabelek bantak...

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.13. 13:00:55

@Taxomükke: mindig is viccesnek talaltam azokat, akik nem levagni jelszoval adnak el haszonallatot;)

Kriszta D 2014.08.13. 13:01:18

@Babette.: ja igen, azokat el kell dugni előle... (nem nehéz, csak vigyázni kell hogy ne lógjanak le a földre :D). Az enyém csak a fehér kábelt szerette, szét is csócsálta a macbookom töltőjét meg a wacom tabletem kábeljét, máshoz hozzá se nyúlt...

Herr Géza 2014.08.13. 13:01:45

@Mr Long (UK): Azzal nincs is bajom, de ez appartmant-ár volt... Annyiért pl. Szardínián is simán van színvonalas kégli, hogy Görög-, Spanyol-, Horvátországról már ne is beszéljünk...

Kriszta D 2014.08.13. 13:03:24

@Sesamelmo (Q): köszi a tippet, a jégkocka nagyon jó ötlet! A KLM szabályzatában az van, hogy nem szabad benyugtatózni az állatot. Amúgy emiatt nem is nagyon aggódunk, nagyon nyugis a kutya és hozzá van szokva az utazáshoz.

tableno 2014.08.13. 13:05:22

@Herr Géza: így igaz. Ellátás amúgy nem is volt benne.

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.13. 13:08:11

@Herr Géza: a nyul nem megy fol az asztalra az szarosalom-kaparas utan segget nyalni, es nem falja fol ejjel a karamellastortat.

Sesamelmo (Q) 2014.08.13. 13:08:27

@Kriszta D: szivesen. Jo utat neki!
Ha a KLMnel is kilonkent kell fizetni, akkor a vizet, pokrocot meres utan csempesszetek be es a doboz kerekeit is erdemes levenni meres elott. (elsore elfelejtettem csak bosszankodtam, hogy sokkal tobb, mint kellene)

Herr Géza 2014.08.13. 13:09:40

@Mr Long (UK): Nem mellesleg egy hét négycsillagos szállodáért fizetek három före, reggelivel 670.- eurót. És Szardínia drága helynek számít. A repjegyekkel együtt alig van többe, mint tableno egy hetes appartmantja a Balatonnál. WTF?

Kriszta D 2014.08.13. 13:10:59

@Sesamelmo (Q): KLMnél darabra megy... A kennelnek elvileg nem is lehet kereke, vagy le kell ragasztani, úgyhogy mi valószínűleg kerék nélkülit veszünk. Van valami tipped esetleg hogy hol lehet nem túl drága szabvány kennelt venni? Amit belinkeltek hogy AirFrance szabvány az egyből €180...

Herr Géza 2014.08.13. 13:13:08

@Babette.: Jól van már na! Semmi bajom a nyulakkal, de amíg én nem adok nyelves smacit a macskának, addig rohadtul nem izgat, hogy a nyelvével takarítja a seggét. Mellesleg a nyúl netalántán nedves popsitörlöt használ?? Na ugye.... :)))

wuaaa 2014.08.13. 13:14:20

Azt hiszem most végre megértettem. Hinta úgy próbálja megkönnyíteni az osztrák társadalomba való beilleszkedését, hogy elsajátítja a helyi folklórt.

derstandard.at/2000003455425/oesterreicher-sind-viel-reicher-als-sie-denken-armut-geringer

Golf2 2014.08.13. 13:14:33

@tableno: Köszönöm! Eddig azt olvastam a fórumokon hogy munkahely nélkül nem nagyon adnak ki lakást,garanciákat kérnek hogy tudom e hosszútávon fizetni.Egyáltalán el lehetne előre itthonról biztonsággal intézni 1 lakásbérlést vagy már csak kinntről?Ha nem lehet munka nélkül TB kártyát intézni akkor csak valami drága extra biztosítással lehet orvoshoz menni UK vagy Németországban?

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.13. 13:15:16

@Herr Géza: a macska azzal a labaval tapod az asztalodon, amivel a szaros almot kaparj. igen, a tanyerodon is, ha otthagyod.

2014.08.13. 13:15:16

@Herr Géza: A kerdes az, hogy @tableno: nem volt kelloen korultekinto, amikor lefoglalta, vagy tenyleg ennyibe kerul minden a Balatonon? Mivel nem jarok oda, nem tudom a valaszt, eletemben eloszor es utoljara iden majusban voltam egy tovabbkezes miatt 3 napot Alsoorson, ott sikerult 3800 Ft-ert szobat foglalni egy panzioban, raadasul Balatonra nezo szobaval. Es azt mondta a neni, hogy a foszezonban sem sokkal tobb. Persze ez egy panzio, reggeli, minden nelkul...

Mr Long 2014.08.13. 13:15:17

@Herr Géza: Nem is olyan szep a taj neked :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.13. 13:16:29

@Herr Géza: es mondjuk a nyulszarhoz szi esebben nyulok, mint a macskaszarhoz...

tableno 2014.08.13. 13:20:45

@Ödenburger Wiener Schnitzel: eléggé körbejártuk a foglalás előtt a lehetőségeket. A helyzet az, hogy meglehetősen magas volt az igényszíntünk (na nem szuperluxus, de nyugati színvonal, jó felszereltséggel, kisgyerekekkel kényelmes legyen, közvetlenül a parton), és ez bizony ennyibe van. Ami főszezonban Nyugat-Európában nem egy elszállt ár (inkább jó átlagos), csak hát ugye Magyarországon olcsóbbra számít az ember...

tableno 2014.08.13. 13:24:54

@Golf2: az igaz, hogy igazolt jövedelem nélkül (ami nem feltétlenül kell, hogy helyi állásból legyen) nehezebb lakást bérelni. Így sem lehetetlen, főleg ha nem valamelyit felkapott nagyvárosba mész, csak nem kötnek veled hosszú távú szerződést (és így drágábban jössz ki). A TB eléggé országfüggő, van ahol rögtön jogosult lehetsz rá, de valamilyen formában mindenképp kell fizetned a járulékot (ami természetes is). Magánbiztosítást is köthetsz a legtöbb helyen.

Sesamelmo (Q) 2014.08.13. 13:25:05

@Kriszta D: az IATA (international air transport association) szabványok -amikkel repülhet- ennyibe kerülnek. Esetleg használtan.... Nem erdemes nem IATA dobozzal probalkozni szerintem, mert azt nem engedik fel elvileg.
Ezeknek van kereke, ami lecsatolható. Nem hátrány ha tudod húzni, pláne olyan reptéren, ahol tilos a kutyat setalni hagyni magad mellett vagy egyaltalan, ha csak kint akarod kiengedni, hogy ne az epuletbe pisiljen esetleg.

2014.08.13. 13:27:24

@tableno: Abszolut el tudom kepzelni, mi most Szegedre keszulunk, es egy normalis szalloda (Novotel) 65 euro/ej reggelivel, es ebben nincs benne a parkolas... Es mi is nezelodtunk panziokban, lehet mar 30 euro alatt is talalni, csak hat az igenyszint... :) en kocsmapadon is elejszakazom napokig, legalabb elerheto kozelsegben van a sor, de a nok sajnos nem ilyen igenytelenek... :D Szoval ha nyugati igenyek vannak, akkor nyugati aron kapod, ha jo a vadkelet, akkor megszamiccsak occsoe okosba... :D

adg 2014.08.13. 13:33:34

@sodalisO [eng]: "Itt ennyiert eszel szart hagymaval"
Huu, ti aztan tudtok elni ott Angliaban. Azt hittem, ott csak fish and chipsz van. :)

@Kriszta D: "Amúgy nincs nagy bajom a macskákkal, csak nekem ők kinti állatok és kész."
Csak erdekessegkeppen, nemreg voltunk egy "hullo allatkertben", ahol arrol kaptunk eloadast, hogy mekkora problemat okoznak a macskak, es hogy nem kene oket kiereszteni a lakasbol. Ez otthon persze agyrem lenne, de kifejtette a koma, hogy az ausztral allatvilag teljesen vedtelen a macskakkal szemben. Ezek itt ugye nem oshonosak. A macskak nagyon ugyes ragadozok, es akkor is ragadoznak, amikor nem ehesek, es oriasi pusztitast vegeznek a gyikok, madarak es egyeb kisallatok kozot. Az sem szamit, ha etetik, mert hobbibol is vadaszik. Ezzel szemben egy jol tartott kutya nem irtja ki a kornyezeteben elo allatokat.

@Herr Géza: Ha mar konnektorok. Auban a villanyszerelok szerint a villanykapcsolok egyetlen lehetseges helye az ajto mogott van. Tehat, amikor a sotetben megerkezel haza, akkor kinyitod az ajtot, bemesz a sotetbe, becsukod az ajtot, es kitapogatod a falon a kapcsolot. Mindig ide teszik, a nyitott ajto moge. Uj haznal figyelni kell nagyon rajuk, ott kell lenni, amikor csinalja.. Akarmi van a terven, csak az ajto moge kepesek rakni. Kulso vilagitas az ajto elott? Kapcsolo bent. Majd ha bementel, akkor felkapcsolhatod a kinti villanyt. A folyoso kapcsoloja a tulso vegen, a terasz vilagitas a nappaliban a teraszajtotol legmesszebb levo falon, stb. Nekunk a haz alatt van a mosokonyha, ha sotetben megyek le, akkor ovatosan eltapogatozok a tulso oldalara a haznak, mert ott a kapcsolo. Na mindegy, majd ha en epittetek hazat magamnak, akkor resen leszek. :)

tableno 2014.08.13. 13:34:10

@Ödenburger Wiener Schnitzel: tudom, csak a probléma, mint már Hinta elvtársnak levezettem, hogy a Balaton egyszerűen nem nyújt annyit (egy nem magyar turistának), hogy nyugati árakat lehessen érte kérni. Ez sajnos egy ördögi kör: évről évre kevesebb a turista és rövidebb a szezon (olyan infrastruktúra meg nincs, hogy főszezonon kívül vonzó legyen), tehát egyre emelik az árakat, mire még kevesebben jönnek, stb...

Herr Géza 2014.08.13. 13:41:47

@Babette.: Nálunk ugyan nem. Ugyanis a macskát is be lehet tanítani sokmindenre, csak türelem kell hozzá. Nekem meg van. Nálunk nincs mászkálás az asztalon, de még a kanapén sem (ez a legújabb eredmény...).
Egyébként meg: aki állatot vállal be, az tisztában van azzal, hogy a két szép szeméért sem fog sem a kutya, sem a macska, de a nyúl sem naponta kétszer zuhanyozni meg háromszor fogat mosni. Akinek meg turbó-higiéniás igényei vannak, az ne is tartson állatot sztem. Egy jó kis közösségi WC-ben, vagy az utcán, a boltban, akárhol is ugyanannyi esélyed van bármilyen szart összeszedni, mint pl. egy macska/nyúl/kutya mellett élve. Az meg csak erösíti az immunrendszert. :)))

2014.08.13. 13:42:03

@tableno: Errol engem nem kell meggyoznod, eletemben nem voltam nyaralni a Balatonnal, meg anno Pestrol is inkabb az Alpokba mentem turazni, szoval nekem semmit nem nyujt a Balaton... :) De azt sok helyen olvasom, hogy mennek fel az arak, mikozben a szolgaltatasok szinvonala nem mindig tartja ezt a tempot. Azt nem tudom, miert emelik az arakat, jo kerdes. Na, nem is nyuzom tovabb, mert igazabol ehhez erdemben nem tudok hozzaszolni... (Ehhez kepest milyen sokat sikerult irnom rola... :)

Kriszta D 2014.08.13. 13:42:54

@Mr Long (UK): köszi, elmentettem a linket, este megnézegetjük őket :) Meg az állatboltunkban is megkérdezzük, hogy tudnak-e esetleg a kutya méretében rendelni, hátha...

Kriszta D 2014.08.13. 13:43:54

@Herr Géza: 'Nálunk nincs mászkálás az asztalon, de még a kanapén sem (ez a legújabb eredmény...).' - ezt hogy érted el? és akkor sem mászkál, amikor nem vagytok otthon?

négyzet 2014.08.13. 13:46:19

@Kriszta D: nos a macskákról... ellentétben a kutyákkal például a macskák alapból jó szagúak vagy nincs szaguk, anélkül, hogy valaha macskasampont láttak volna (ilyen tekintetben az embernél is illatosabbak :D)

Hari Seldon 2 2014.08.13. 13:52:22

@Golf2:
Ertelem szeruen elso lepes, hogy "kitalalod magadat", mit szeretnel csinalni, azt figyelembe veve, hogy milyen kepesitesed van.
Peldaul: ha mondjuk ha sofor vagy, utana nezel, hogy milyen cegek alkalmaznak nagy szamban soforoket. (Nem feltetlen szallitmanyozo/kamionos cegekre gondolok) Siman lehetseges, hogy vannak olyan iparvallalatok, ahol telephelyek kozott kell nagy mennyisegu arut szallitani.

Kilistazod, kikeresed a telephelyuket. Kivalszatod ezek kozul mellyek tetszenek. Sorrendbe allitod oket. Felallitasz te is egy prioritas listat. Mennyi szeretnel keresni, meennyi az adott ceg telephelyen a lakber, milyen bevasarlas, ha gyerek van akkor milyen ovoda/iskola van stb, Mindent leirsz ami csak eszedbe jut, le kell irni! Azert kell, mert majd meg fogod latni a helyszinen, hogy igy is lesz rengeteg dolog, amire nem szamitottal. De azok akkor inkabb kisebb dolgok legyenek.

Mostanaban sok poszt jelent meg arrol, hogy a csalad tobbi tagja hogy viseli a kikoltozest. Ezt a kerdest is pontosan tisztazni kell minden erintett felnek.

Szoval, elo kell keszulni minden szempontbol. Az elokeszuletre is allitsal fel utemtervet. Cegek kinezese par het. Oneltrejzok elkuldese. Par het. Varakozas. Legrosszabb, es nagyon hosszunak tunik. Innterju. Termeszetesen Skype-on. (Ingyenesen letoltheto.)

Azt elsok kozott letolteni, majd RAIRNI az oneltrajzra a skype cimedet, hogy a leendo munkaltato ingyen fel tudjon hivni ingyen.
Legyen a geped allandoan bekapcsolva, a skype-al egyutt.

Egyszerubb esetben ugyis egy mail megy, hogy ekkor es ekkor lesz az interju.

Kriszta D 2014.08.13. 13:52:34

@négyzethálós: de büdös a lehelletük. és van egy icipici macskaszaguk, ha az ember nagyon közelről szagolja őket :)

A nyúlnak pl. nincs érezhető testszaga mert zsákmányállat. Ha szaga van, akkor vagy beteg, vagy nem jól van tartva.

De a kutyák tényleg könnyen gyorsan büdösödnek, és nekik aztán van rettenetes szájszaguk is!

Hari Seldon 2 2014.08.13. 13:53:39

@Golf2:
igen, allitolag es egyenlore

Golf2 2014.08.13. 13:58:11

@tableno: Hát igen ez sem világos,hogy a pénzemet magyar bankból kiutalhatom e külföldi bankba és ott elfogadják e késöbb mondjuk épp lakásbérlésnél garanciának...

LyukasBogrács 2014.08.13. 13:58:12

"nekem a gyerekkel muszáj volt többször hazamenni, mert otthon három cica és egy kutya vár, és nem tudom őket hosszú távon kire hagyni."

Skype, telefon, webkamera?

Hari Seldon 2 2014.08.13. 13:59:42

@Golf2:
Ellfogadjak, HA van kulfoldi bankszamlad.

2014.08.13. 14:01:13

@Hari Seldon 2:

Errol a Csininbaba jut eszembe... :)

- Pista bacsi, Helsinki az nyugat-e?
- Helsinki, hat momentan meg-meg nugat, de mar komp jar at Leningradba...

Na valahogy igy kepzelem en a jelenlegi magyarorszagi helyzetet is...

2014.08.13. 14:03:13

@Herr Géza:
" Haha, én is konnektor-mániás vagyok. Imádom, amikor a nappaliban van ugyan 3 konnektor, de egymás mellett és tuti, hogy a (nekem) legidiótább helyen... "
Erre talaltak ki a hazak elektromos vezetekezesenek a szabalyait, amit rendkivul szigoruan be is tartanak es tartatnak: tobbek kozott peldaul a konnektorok padlotol valo magassagat, egymastol valo tavolsagat, mennyiseget helysegenkent es meg millionyi kriteria.
Erdekesseg: haladva a korral, ujabban az USB konnektor (5 volt)
is bekerult a helysegek vezetekezesenek szabalyai koze.

Golf2 2014.08.13. 14:13:52

@Hari Seldon 2: Külföldi bankszámlát lehet egyáltalán kinnti munka és lakóhely nélkül nyitni? Ha csak mint turista besétálok.

skaven 2014.08.13. 14:13:52

@sodalisO [eng]: hat nemtom, mi rendszeresen eszunk pl a Franco Mancaban (www.francomanca.co.uk/), ha csak vizet iszunk (nem vagyunk nagy alkeszek, na, havonta egyszer iszom egy alkoholos gyomber sort kb.), akkor ott siman kijovunk 16 fontbol. de ugy alapvetoen eleg sok hely van a kornyekunkon ahol 22-28 fontbol kijovunk ketten. teny hogy nem szoktunk hat fogast betolni, de egy sima konnyu hetvegi ebed ennyibol megoldhato. es ha belegondolok abba, hogy a balcsinal ez ugyanennyibe kerulne... hat azert az vicces.

tableno 2014.08.13. 14:18:27

@Ödenburger Wiener Schnitzel: "Azt nem tudom, miert emelik az arakat, jo kerdes." - én, mint közgazdász, meg tudom magyarázni. Az egész régió kizárólag a turizmusból él, ami a 80-as években virágzott kelet-nyugat-német találkahelyként. Akkor és az akkori árak mellett volt egy piaci rés, amit a Balaton kiválóan be tudott tölteni. A baj az, hogy ez a piaci rés a rendszerváltással eltűnt, de senki sem kezdett el azon gondolkodni, hogy merre tovább. Itt is bejött az a tipikus magyar provinciális gondolkodás, hogy aszongya "a mi lányaink a legszebbek, a mi borunk a legjobb, a sült hekknek nincsen párja, stb". Így minimális fejlesztésektől eltekintve gyakorlatilag minden maradt úgy, mint azelőtt. Időközben viszont felfejlődött több olyan turisztikai célpont, ami pont a nyugati alsó-középosztályt célozza meg, akik a Balaton klientúrája lehetnének (Törökország, Görögország, Tunézia, stb). És ezek a helyek érezhetően többet és jobbat nyújtanak, gyakran olcsóbban.

A balatoni vendéglátók ezért (na meg azért, mert a helyi önkormányzatok mindent szanaszét adóztatnak, mintha legalábbis a Cote d'Azur-ön lennének) kénytelenek árat emelni, hogy a kevesebb turistából és a rövidebb szezonból is meglegyen a megélhetésük. Amivel egyrészt kiszorítják a piacról a belföldi nyaralók nagy részét, másrészt elriasztják a külföldieket is. Összefoglalva: egyre kevesebb pénzes fóka jut egyre több pénzéhes eszkimóra...

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.08.13. 14:19:19

@wuaaa [nor]: Abszolút! Konkrétan November vége és február eleje, illetve május vége és augusztus vége között az S.O.S. munkákat leszámítva esélytelen hogy bármilyen pályázattal kapcsolatban visszajelezzenek.

Amúgy próbálom követni az ipart. Így van, ahogy mondod. Az Északi-tenger nagy részén már lassan befejeződnek a mezőfejlesztések. Ott már csak az üzemeltető személyzetre van szükség. Ezzel párhuzamosan persze az ipar szépen lassan mozog északra, az új mezők felé. Hogy hol kötünk ki az majd nagyban függeni fog a munkakörtől is. Ha termelés lesz (meglévő, üzemelő kutak pörgetése), akkor valszeg még déli rész, legvalószínűbb a te városod ugyebár. :) Ha fúrás és új mezők fejlesztésébe tesznek, akkor már északabbra (Bergen - Trondheim között), ha meg rezervoármechanika és kutatás, akkor meg még északabb (ennek mostanság Bodø - Narvik - Tromsø vonalon van a központja).
Pont néztem is pár hete a finn.no-t, Bodøben már lassan ott tartanak a bérleti díjak, mint Bergenben... egy natúr, minimál dizájnos, szépen bútorozott, 50nm-es újépítésű lakás 13-14 000 NOK. Őrület, hogy néhány elkényeztetett olajmérnök pár év alatt képes bárhol az árakat felverni az egekbe. :DDD

firg_firg 2014.08.13. 14:19:34

@Ödenburger Wiener Schnitzel: adalek gondolat hogy
Uk ben angolul beszelnek ami az IT nyelve omlenek oda az angolul beszelo indiaiak pakik spanyolok keuropaiak men minden infos aki angolul beszel. Nemetul beszelo infos kevesebb van a nemt nyelvteruet zartabb vedettebb nehezebben is talalnak embert igeny meg van ami nyomja fel a bereket.

Tapasztalatom szerint minden ceg abban erdekelt hogy profitot csinaljon mindenhol koltseg nyomas van es meg a legzsirosabb cegek se fizetnek 2x 3x annyit mint a piaci atlag max masfelszer mert "annyiert mar talalnak mast is" es annyiert mar omlenek az emberek. A nagy cegek mint a google is az atlag felet fizet valamivelnde naluk sem kap minden ember 200k dollart csak mert megtehetik. Sporolnak ok is. Tobb jut anreszvenyeseknek. Market rate plusz picivel tobb az atlagmelosnak.

A legendas fizukhoz sok szerencse specko terulet es nagy szukseg (marmi t rad a cegnel) egyuttallasa kell de kezdetben nyugodtan szamolj az atlagfizuval. Ha az nem vonzo akkor maradj.

Mr Long 2014.08.13. 14:21:55

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Jo lesz az neked a fuggetlen skociaban is :D Kedvedre kostolgathatod a fozeteket, csak be kell menni a varosba.

Taxomükke (UK) 2014.08.13. 14:22:20

@Golf2: Mostanában már nem jellemző, hogy túl könnyen nyitnának bankszámlát. Én pénteken akartam egyet a fiamnak, két éve itt élünk, dolgozunk, a fiúk suliba járnak, vittünk is hivatalos leveleket lakcímigazolásként (itt nem létezik lakcímkártya), és nem fogadták el, mert nem volt rajta a leveleken a fiam születési dátuma... hát B+.
Ez a Lloyds volt, de állítólag központilag szigorítottak idén januártól.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.13. 14:24:30

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: " és legfőbb problémája hogy most belefőzze-e a tik kaparóját a húslevesbe vagy sem..."
ez késszz, köszi :-)
ha tudnád, mekkora ínyencség egyébként.
hideg kiráz, ahogy szopogatják az ujjakat meg a körmöket egyesével. totál broáf.

Mr Long 2014.08.13. 14:27:10

@Dragonlady (now in Thailand): Az a legjobb resze a levesnek. Bar a kormot nem eszem meg, de az az inas cucc az ut!

puhacica 2014.08.13. 14:28:29

úgy örülök ennek a sok angliás posztnak!
a lakással kapcsolatos kritériumok teljesen rendben vannak, mi is ilyesmiben gondolkodunk. a bútorokról pedig: ha konyhaszekrény és tűzhely van, az bőven jó, mert minden mást itthonról vinnénk.

@Nelossel: ha jól gondolom, bútorokat itthonról vittetek. megkérdezhetem, hogy saját szervezésben vagy szállító cég segítségével költöztetek?

@négyzethálós: puhacica is jó illatú. mikor sokáig nem beszélgetünk és csukva van a szája, akkor kicsit büdi a lehelete, de ezt leszámítva sok embernél tisztább, az tuti. :)

@Mr Long (UK): ez engem is kifejezetten érdekelne, de a vidéki árak is, szóval ha lehet ezt "átlagolva" számolni, leírnátok a tapasztalataitokat? illetve amire a legkíváncsibb vagyok: Bournemouth és a déli, tengerparti nagyobb városok árai lakhatás szempontjából.

2014.08.13. 14:28:45

@Golf2: Azt nem mondtam, de hogy kikered, hogy Mo. Europa, errol tenyleg annyi velemenyem, hogy momentan meg-meg az, de mar megvan a direkt telefonvonal Moszkvaba...

2014.08.13. 14:32:17

@tableno: Igen, ez igy logikusan hangzik, koszonom, ezt igy meg soha nem gondoltam vegig.

Szegednel pl. tudom, hogy a szerbek es a romanok nyomjak fel az egekbe az arakat, mert mar ott tartunk, hogy ok jarnak hozzank luxus- es kevesbe luxusingatlanokat venni, berelni, illetve luxusszallodakba nyaralni.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.13. 14:36:56

@Nelossel: szerintem biztos hamar bele fog rázódni az iskolába, ebben a korban még nagyon gyorsan is tanulnak :-)
@firg_firg: az alapötlet érthető, muszáj kompromisszumokat kötni, én is kibékülnék a hülye csappal pl, és megoldanám okosban, de állandóan 100% páratartalmon padlószőnyeg erősen WTF kategóriás, nem egyszerűen más szokás kérdése, illetve, hát, végülis lehet ízlés kérdése, hogy akar-e az ember bepenészedni és allergiás rohamokkal ébredni (ha erre érzékeny) vagy nem. szerintem nem kell minden hülyeségbe belenyugodni, van, amit érdemes kikerülni, pláne ha lehet.

már megint nem küldött a válaszról értesítést a rendszer :-(

négyzet 2014.08.13. 14:38:29

@Kriszta D: a macskák ugyanazért tisztálkodnak, hogy ne legyen szaguk, szóval ha szaga van, akkor beteg vagy nem jól van tartva :)

Hari Seldon 2 2014.08.13. 14:40:26

@Golf2:
Ez altalaban kicsit zuros. Annyit tudok, hogy 2011-ben Ausztriaban lehetett. Hogy most mi a helyzet, arrol Odenburger tobbet tud mondani.

Herr Géza 2014.08.13. 14:41:43

@Cascabel: Ugyan szakember a szó szoros értelmében nem vagyok, így a szabványügy ehhez a részéhez nem tudok hozzászólni, de tudtommal a szabvány csak a minimális dolgokat írja elö. (Jó, persze, a magasság oké pl.). Egyébként meg a saját házamban a biztonságtechnikai szabványok kivételével nagy ívben sz@rok a többire, pontosan ott lesz konnektor, olyan távolra egymástól és annyi, amennyit én akarok. Oszt jó napot... :)))
Nekem pont azzal van bajom, hogy a házépítök a szabvány szerint dolgoznak és ha az ügyfél/megrendelö/építtetö nem ért hozzá, vagy nem érdekli, vagy spórol, akkor utána majd én (pl. mint bérlö), vagy új tulaj a legidiótább helyen találok a 35 m²-es nappaliban mondjuk 3 db konnektort egy helyen + egy "porszívós" konnektort a villanykapcsoló alatt (konkrét eset elözö lakásunkból, made in Germany).
De megértem ezt a falra szerelt WC-vel is M.o.-on. Jött a maestro, nem kérdezett semmit, nekem meg eszembe sem jutott, hogy megnézzem a szabványt, aztán fölrakta a budit olyan alacsonyra, hogy azt hittem be volt rúgva.Mondja, hogy a szabvány... Én meg közöltem vele, hogy nem fogok a saját budimban úgy sz..ni, mint az erdöben (gyakorlatilag guggolva), csak azért, mert vmi átlagemberre számolt valami átlaghülye egy átlagot. (Arról nem is beszélve, hogy a szabvány tól-ig szól, ö meg a minimumra tette, pedig láthatta, hogy majd 190 cm vagyok és a nejem sem törpe.De ez már egy másik fejezet.)

Hari Seldon 2 2014.08.13. 14:42:26

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
Bodø? Legalabb lesz egy valodi beszamolo is onnan...

2014.08.13. 14:43:24

@firg_firg:

Ugye az a kerdes, hogy hol mi szamit legendasnak. Amikor anno otthon szobakerult, hogy mennyi a fizum, sokan padlot fogtak, pedig csak a magyar multiknal teljesen altalanos, pozicionak megfelelo bert kaptam, meg csak nem is kiemelkedoen magasat. De az akkor Mo-on alombernek szamitott (es legtobb embernek szamit ma is az).

Aztan atjottem, itt jelenleg tobbet keresek sima rendszergazdakent, mint otthon kaptam kozepvezetokent, es max. alulrol kozeliti az itteni IT-s atlagot a fizum. A Hintanak ez megis alomfizetes lenne, valszeg. Szoval megint kinek mi az alomber.

Nekem pl. a jelenlegi helyzetemben kb. olyan eves 60-65k GBP korul lenne az a fizetes, ahol mar erosen elgondolkoznek, hogy eldobok mindent, most ratorom a fonokre az ajtot es felmondok, es rohanok ki Londonba. Az a kerdes, hogy az ott inkabb egy IT-s atlagber vagy az mar a kivaltsagosok alombere, ugye? :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.08.13. 14:46:10

@házelőtthinta: helyi sor. Ne a helyi sorrel gyere, ki tudja milyen, hanem egy atlagos, egeytem kozeli pub, atlagos egyebkent mashol is elerheto sor araival. Azt meg mutattam, hogy bizony azokbol 3 deci 250-300, a fel leiteres valtozatok meg az altalad linkelt pubban is 320-520 kozt vannak.

La Pantera 2014.08.13. 14:49:12

@tableno: ez teljesen így van, ahogy egy ismerősöm megfogalmazta, a balatoni vendéglátók még ott tartanak, hogy az NDK-turistának mindent el lehet adni...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.08.13. 14:51:16

@házelőtthinta: £7.9 , ket emberre, www.goosestratford.co.uk/promotions/ :):) Ha ebbol nem eszed halalra magad, az a te bajod.

Vagy tessek, itt egy masik menu is, £5.8 - £6.5-s menuben mar sor is benne szokott lenni www.goosestratford.co.uk/resource/binary//5b3502767eaa56e472fc9eb4e32cb71c/TRA10504TradAMainFoodMenu-Band5.pdf

J.D. Wetherspoon hasonlo arak.

Golf2 2014.08.13. 14:52:50

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Félreértettél,tudom hogy csak helyrajzilag Európa.

TheRminator 2014.08.13. 14:52:50

@tableno: Mi is most jöttünk meg a balatonról. Strandon almádiban 1 kukorica 300 Ft, 1 lángos 350. 1 fagyi 180 Ft. Ketten ebédeltünk halat, és ittunk mellé, ez volt 2500 Ft. Ti csak beestetek valahová, vagy legalább megnéztétek az árakat??? Vagy másik balatonon voltatok?

Golf2 2014.08.13. 15:05:46

@Taxomükke: Akkor ez 1 ördögi kör,hiába van pénzed mert nem teheted számlára munka vagy lakás nélkül,nem kapsz lakást számla(pénzgarancia) nélkül,marad a munka után rohangálás hotelból?

Herr Géza 2014.08.13. 15:11:46

@TheRminator: Nem lehet, hogy ti voltatok inkább egy olyan helyen, ahol a tulaj rendhagyó (és pozitív) módon felfogta hogyan lehet a bizniszt felpörgetni??? Én ugyan utoljára kb. 4 éve voltam a Balcsin (Zamárdi szabadstrand) de hármunkra a két hekk-sült krumpli-koviubi klasszik menü után + 3 üdítö már nem sokat adtak vissza az ötezresböl a parti büfésoron... Arra meg konkrétan emlékszem, hogy a fött kukorica már akkor 4-500 Ft volt, mert ki is akadtam rajta rendesen....

2014.08.13. 15:13:05

@Hari Seldon 2: @Golf2:

Ausztriaban lehet bankszamlat nyitni, legalabbis az alabbi ket bankban biztosan:

www.bawagpsk.com/BAWAGPSK/PK

www.bank-bgld.at/hu

Utobbinak van magyar weblapja es Eisenstadtban magyar tanacsadoi is vannak, kimondottan a magyar ugyfelek szamara.

Ugy tudom, a Bank Austria es Rafi valami biztositekot ker, de lehet, hogy csak a kartyaert. De Erstenel regen lehetett, most legutobb csak 1000 euro feletti befektetesi szamlahoz akartak sima giro szamlat adni. De az Ausztriaban kb. ugy mukodik, hogy amit nem lehet az egyik bankfiokban, azt siman megcsinaljak kerdes nelkul a masikban...

Herr Géza 2014.08.13. 15:15:23

@La Pantera: Hát az NDK-s turistának csak akkor lehetett bármit is balatoni aranyáron eladni, ha ott volt vele a nyugati rokon (vagy hozott magával sutyiban DM-et). Ök kb. ugyanolyan bökezüen válthattak NDK-márkát forintra, mint mi annak idején az 50 USD turistakerettel nyugatra menet....

firg_firg 2014.08.13. 15:16:54

@Ödenburger Wiener Schnitzel: akkor ket otlet

Kutakodj glassdoor payscale es jobserve kornyeken.

Linkedin profile refresh majd levelezgess a UK beli fejvadaszokkal. Sok a kokler de hallhatsz valamit arrol hogy ok hogy latjak. Vagy mondd azt kerek perec hogy neked ennyi kell es pont. Ha valaki talal valamit akkor mehetsz a fonokodhoz. Ha meg nem az is tanulsagos.

Aye aye 2014.08.13. 15:22:50

Csak gyorsan annyit, hogy nagyon díjazom, hogy gondoltak az állatokra is. Igenis felelősséggel tartozunk értük.
Szuper írás, nagyon drukkolok, bár már tényéeg egyenesben vagytok szerintem is. És amint nődögél a lányka, egyre jobbnak fog majd tűnni London!

tableno 2014.08.13. 15:24:45

@TheRminator: Siófokon voltunk. Az elképzelhető, hogy ott minden drágább.

wuaaa 2014.08.13. 15:25:07

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Jaja, ahogy mondod. Lassan a főváros lesz az ország legolcsóbb része ilyen szempontból. Micsoda anomália! :)

Azért jó, hogy még látni itt téged! ;)

Herr Géza 2014.08.13. 15:44:33

@Golf2: Hát már hogyne utalhatnád.
Telefonbankinges párbeszéd minap nagyhírü amerikai bank magyar leányának ügyintézöjével (saját magyar számláról saját német számlára utalok nagyobbacska összeget):
- A közlemény rovatba mit írhatok?
- Köszi nem kell semmi, majd megkérdezem magamtól mi ez a pénz...
- Azt nem lehet, a rubrika nem lehet üres....
- Akkor írjon be, amit akar (ekkor már bájos hangnemben, de provokálom..).
- Jó, akkor beírok egy kötöjelet, jó lesz úgy?
- ???
És vazze beírta. Probléma megoldva.

Az csak hab a tortán, hogy pl. a német számlámról Magyarország bruttó GDP-jét is ingyen utalhatom külföldre is (SEPA), de otthonról ez a szolíd tranzakció 40.000.- (azaz negyvenezer !) forintomba került. (Online is ennyi lett volna, de azt a "security system" az összeg nagysága miatt nem is engedte volna, csak darabokban, akkor meg az összköltség még nagyobb lett volna..)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.13. 15:51:08

@tableno: Jajóó, ok.És hát persze nem aszondom, hogy így jók ezek az árak, ahogy vannak.Főleg a keresetekhez (találatokhoz) képest nem.De sajnos télleg ennyibe kerül.

tableno 2014.08.13. 15:57:24

@geegee: nekem azért is mellbevágó ez az egész, mert tíz év külföldön élés alatt egészen szépen nyomon tudtam követni, hogyan zárkóztak fel az árak a nyugat-európaiakhoz. Az elején még elég sok mindent volt érdemes otthon megvásárolni a nyaralás alatt, később egyre kevesebb dolgot, most már gyakorlatilag semmit. Az a helyzet, hogy egyre nehezebb vetíteni az otthoniak előtt a szuper nyugati fizetésből! :))

Golf2 2014.08.13. 16:09:22

@Herr Géza: Hát igen az NDK márka nem sokat ért külföldön én az NDK-ban dolgoztam 80-82 között és csak a fizu max felét lehetett hazautalni és forintban felvenni itthon.

Golf2 2014.08.13. 16:09:22

@Herr Géza: Itt Pesten a készpénzfelvétel lett brutál drága.2 éve még 4000 ft ért adták volna vissza a saját pénzem most 300000(háromszázezer) ért adják.Erste bank,de a többi is ennyi.

Herr Géza 2014.08.13. 16:48:50

@Golf2: Nocsak, merre dolgoztál ? GYGV ?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.13. 16:50:22

@tableno: Na, hát ez plusz ezer.És az a baj, hogy az időjárás egyszerűen megbízhatatlan.Az nem megy, hogy az ember egész évben gürcöl, végre itt a tíz nap szabi és akkor abból 6 napig ömlik az eső, meg hideg van.Én 30 évig jártam a Balcsira, de ebből az ídőjárásból q-ra elegem lett.És sz@r időben sehova se tudsz menni.Na jó, az utóbbi pár évben Siófokon nyílt egy fedett vízipaprika, izé, paradicsom; az okés, de hát nem lehet mindig oda menni.Ami még a gondot okozza, hogy aug végétől május elejéig nem érdemes menni mert nincs program.A programszervezők meg persze azt mondják, hogy minek a program, ha nem jön senki.Szóval ez is olyan róka fogta csuka.
Kellene egy pár háromezres hegycsúcs a Balaton köré és az nagyjából mindent megoldana. :D Ha Köcskefalván tudtak hegyet építeni, akkor a Balaton partján is lehetne.Pl a 4es metró összes kitermelt földanyagát összehordani...Én csak ötletet adok, oldják meg a hozzáértők... :-)))

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.08.13. 17:07:44

@Ödenburger Wiener Schnitzel: tesomek 2 hete voltak lent a Balcsin, egy hetre olyan hazat bereltek a parthoz kozel, hogy az udvaron meg jakuzzi is volt...lattam a kepeket....nagyon cukker kis keco volt 2 felnott 2 gyerek 1 hetre 50 ezer ft volt.... Szoval nagy a Balcsi kornyeke, szet kell nezni, keresgetni okosan, de azzal tisztaba kell lenni , hogy a luxus igeny vagy a felsobb kategorias ellatas azert mindenutt draga......

Golf2 2014.08.13. 17:17:50

@Herr Géza: Webstuhlbau Karl Marx Stadt :)

Golf2 2014.08.13. 17:17:50

@adg [Au, Darwin]: Készpénzfelvételi díj,nincs felső határ

montroyal ( CAN qc) 2014.08.13. 17:19:13

hogy az eleje szar lesz.

mi egy kicsit tavolabb vagyunk ,ezert azt mondom az elso 5 év lesz szar ..persze ,ha normalis korulmenyeid voltak otthon, lakas kocsi, munkahely, csalad, baratok , es hogy ismertel mindent mert abba nottel fel.. kb ot év mulva fogsz arra a szintre jutni ahol mar voltal otthon .. persze ha ezekbol nagy resze hianyzott mar az elso segelycseknel mulatas lesz plane ha mellette fekete munkat is talalsz .. az mar a kanaan..,

persze en a mai magyar /londoni valosagot csak a netrol ismerem .. az biztos hogy én innen orokolt pesti csaladihazzal es az innen osszeszedett penzel (biztos megelhetes munka nelkul) sem koltoztem vissza..

Herr Géza 2014.08.13. 17:19:19

@sodalisO [eng]: Na azért, ez az ár már egyböl jobban hangzik...

Én is nézegettem már interneten keresztül, tényleg lehet meglepöen szuper és olcsó kégliket is találni. Ami tönkretesz, hogy ugyanilyen áron találni még mindig kismillió olyan pecót, hogy ha ránézel a belsö képekre, rögtön a 70-es évek ugranak be, az akkori megagáz "retró" dizájnnal (fölakásból kilomolt, itt-ott összetúrt, szedett-vedett bútorok, függönyök, stb.). A konyha max. egy kopott kétlapos villanyrezsó, a hütön még a Szaratov márkanév virít, a fürdöszobákról meg jobb nem is beszélni. A kerti sufniban meg ott lakik Zimmer Feri bácsi...:))) Mindezt gyakran alig olcsóbban, mint egy újabb építésü, direkt erre a célra készült "modern" appartman.

Herr Géza 2014.08.13. 17:22:09

@Golf2: Az más. Akkor schöne Grüße aus Magdeburg. 1981-86, TH Otto von Guericke....

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.13. 17:26:20

vannak még a Balaton környékén olcsó vállalati üdülők?
nekünk az volt a nyaralás évtizedeken át, minden nyáron a két hét Balcsi. nagyon szerettem.
az időjárás tényleg kiborító tud lenni.
a monszun se egy fáklyásmenet, de még aqmikor tombol, akkor is legalábba a nap felében süt a nap, nincs az az egész nap, egész éjjel, egész héten szürke nyál.
OFF nagyon úgy tűnik, országot váltok megint nemsokára.
pedig most akár maradhatnék is a fenekemen, és örülhetnék annak, hogy itthon vagyok, és minden nyugis, tudom, hogy mennek a dolgok, mit hol keressek, kinek mit mondjak. a szülők meg a volt kollégák egy része hívnak vissza. de nekem meg viszket a talpam :-)

Herr Géza 2014.08.13. 17:27:37

@Golf2: Azért nem kérdezek rá, hogy mennyi az a kp...... :)))))) Tényleg nincs felsö határ (x %, de max. y forint )??? Durva. Utald ki N.o.-ba, az (nálam) a max. díj volt (40e Ft), itt meg vedd fel kp.és vidd haza, ha otthon kell.Föleg ha euróban van.De ha forint, még akkor is jobb lehet összegtöl függöen, ha oda-vissza kell váltani. Nonszensz....

Herr Géza 2014.08.13. 17:28:41

@Dragonlady (now in Thailand): Kalandra vágysz??? Irány Magyarország.... :)))))))))))

Quercus a favágó 2014.08.13. 17:30:31

@Golf2:

Németországban csak 6 hónapig tartózkodhatsz. Ha nem találsz ennyi idő alatt munkát el kell hagynod az országot. Már persze ha elfogadja a parlament a kormány tervezetét.

tableno 2014.08.13. 17:35:02

@QUERCUS: akkor ezek szerint MÉG elvileg korlátlanul tartózkodhatsz.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.13. 17:35:35

@Herr Géza: azokután, hogy túléltem Indiát, a "kaland" teljesen átértelmeződött. :-)
olykor eléggé megijeszt, hogy ha valamiért muszáj lenne visszamennem Magyarországra, egyszerűen nem látom, hogyan lehetne ott boldogulni (ugye ha nem akarom magam átképezni pókerjátékosnak, vagy a pornóiparba befektetni, mint itt valaki villogott nemrég a haverjai sikereivel).

Hari Seldon 2 2014.08.13. 17:36:10

@montroyal ( CAN qc):
Eleg masok vagyunk. Nekem az elso perctol volt jo.
Persze en eleg kalandvagyo vagyok, es a csaladomon kivul kevesbe vagyok baratsag-fuggo.

Badeni_lakos 2014.08.13. 17:38:22

Jó a cikk! Szépen, összeszedetten megfogalmazott, nekem tetszett!
Látszik hogy az alapos előkészítés, előre tervezés/ gondolkozás meghozta a gyümölcsét! Csak így tovább, sok sikert kívánok!
U.i: a kis csemetének micsoda élmény lehet mindez! :)

@Ödenburger Wiener Schnitzel: "egy ideje elkezdtem Ausztriaban tankolni, mert az ara olcsobb vagy ugyanannyi, de jobb minosegu a benzin"

Ezt már hallottam mástól is. De sosem kérdeztem rá, hogy mégis ez hogyan lehetséges? Hogyha az oktánszám megegyezik, és még a kút is (OMW, Shell, stb.) ugyanaz, akkor mégis, hogyan lehet hogy eltérő teljesítményt ad le 1L Benzin elégetése?
Talán a Minőségbiztosítás lehet különböző országonként? Vagy mi a magyarázata ennek?

Giddy Lamb 2014.08.13. 17:38:22

@Herr Géza: "Az csak hab a tortán, hogy pl. a német számlámról Magyarország bruttó GDP-jét is ingyen utalhatom külföldre is (SEPA)"

Akkor jó bankod lehet, az én bankomnál 150000 EUR a SEPA napi limit, az se ingyen, hanem 0,15 EUR/utalás!

tanato 2014.08.13. 17:39:08

@Dragonlady (now in Thailand): Nincsenek,megszüntek döntő többségében.Olcsó nyaralás akkor van,ha van a rokonságban valakinek balatoni nyaralója.Egyebekben 5-10 ezer között van jó minőségű szállás fejenként és naponként kaja nélkül, a hely frekventáltságától függően.Szerencsére rossz idő esetére van azért már több lehetőség is fedett fürdő,Wellness irányában.Persze ezekre megint rá kell fizetni.

Hari Seldon 2 2014.08.13. 17:39:43

@tableno:
Azt nem tudom, hogy "visszamenoleges" hatalyu lesz-e? Ha igen, akkor mindegy, ha nem, akkor meg most kell kimenni, es ra meg nem vonatkozik.

tableno 2014.08.13. 17:39:57

@Giddy Lamb: és gyakran utalsz napi 150000 EUR-nál nagyobb összeget?

tableno 2014.08.13. 17:42:48

@Hari Seldon 2: szerintem nem, már csak azért sem, mert nagyon nehéz lenne ellenőrizni, ki mióta van kint. Olyan lehet esetleg, hogy ha a törvény határba lépésétől kezdve valakinek 6 nincs munkája (és nem tud pl 1 év azelőtti munkaviszonyt igazolni), akkor elküldik.

Hari Seldon 2 2014.08.13. 17:42:57

@tableno:
:-)
egyik heten 150 000-et , masik heten 210 000-et.
Tudod, ahogy jon...

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.08.13. 17:44:54

@Mr Long (UK): Én amúgy simán kinézem a skótokból, hogy ha megszavazzák a függetlenséget, akkor nem a takarékoskodó norvég mintát követik majd. Nemzeti Olajalap helyett majd létrehozzák a Nemzeti Whiskyalapot. A befolyó olajpénzekből mindenki vissza nem térítendő támogatásra lesz jogosult, hogy lepárlót építsen vagy ujítson fel. :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.13. 17:48:38

@Hari Seldon 2: mindent a maga idejében :-)
@Badeni_lakos: mosóporral kapcsolatban régebben is többször hallottam ezt, hogy a keleti piacra silányabb minőség jár. nemcsak összeesküvéselmélet-oldalakon. engem is érdekelne a dolog....

tanato 2014.08.13. 17:59:32

@Dragonlady (now in Thailand): Nemcsak mosóporral van így,felmerült bizonyos gyógyszereknél is.Sőt még személygépkocsiknál is.

nyuszigonosz 2014.08.13. 18:05:54

@QUERCUS: El fogja fogadni.
Amúgy meg utána is korlátlanul tartózkodhatsz, a 6 hónap azokra van, akik azonnal a szociális hálóba terveznek beülni. Szóval 6 hónap szoci-segélyböl élés után, ha nem tudsz felmutatni munkahelyet, ( és ha a szoci -segély elött nem dolgoztzál sehol még ebben az országban) , na akkor kell Németországot elhagyni. Majd.

blackhairlady 2014.08.13. 18:06:04

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
"elsődleges hírforrása a Lajosmizsei Hírnök és legfőbb problémája hogy most belefőzze-e a tik kaparóját a húslevesbe vagy sem..."

Ezen besirtam:)))))))))))

tanato 2014.08.13. 18:10:56

@Dragonlady (now in Thailand): Igen felvetették már hogy ugyanazon hatóanyagú pl. vérnyomáscsökkentő esetében a kint árult készítmény hatásosabb volt mint az itthoni.Egy prof magyarázta nekünk egy előadáson,hogy az általa kezelt beteg vérnyomása nem állt be rendesen,viszont amikor az illető Angliában tartózkodott hosszabb időn át és ugyanolyan hatóanyagú de kinti gyógyszereket szedett,nem volt problémája.
Mondta hogy valószínűleg ott az oda szánt gyógyszerek hatóanyaga normál szinten volt benne a tablettában,a keletre szántnál meg kissé foghíjas volt.Mint pl. a mosópornál.De mint itt a mai napon felmerült,lehet a benzinnél is áll ez.

tsabus UAE 2014.08.13. 18:10:59

@Dragonlady (now in Thailand): A cég, amelyiknek dolgozom, gyárt mosóport is. Marhára nincs eltérés az összetételben, mindegy milyen piacra megy...

Quercus a favágó 2014.08.13. 18:12:13

@nyuszigonosz(D):

OK. Ezt Te jobban látod. Egyébként teljesen jogos. Ha valaki váltani akar, ne azért tegye, hogy egyik hálóból(szociális), átüljön egy erősebbe. Szerintem uniós szinten kellene rendezni a dolgot.

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.13. 18:12:27

@Herr Géza:
"nincs mászkálás az asztalon, de még a kanapén sem"

ha.ha. tudod, mikor hiszem el. egy macska? ugy szarja le, mit akarsz, hogy orom nezni.

a nyulam szeretett velem furdeni.

Golf2 2014.08.13. 18:13:03

@Herr Géza: Alles klar:) Kicsi a világ:) Akkor te hosszabbitottál,mert 83ban lejárt az államközi,a miénk volt az utolsó különvonat 1980.10.23án
Én marha meg hazajöttem határőrnek Ferihegyre...

Simon Hasonmasa (TW) 2014.08.13. 18:13:03

@Golf2:
Igen van. Eppen sofort keresunk. Kerlek, a reszletekert emailben vedd fel velem a kapcsolatot.
Udv

Golf2 2014.08.13. 18:13:03

@Herr Géza: Sajnos forintban van, most meg 315ért fájna átváltani.Németbe nem tudom kiutalni mert ahhoz kinnti számla kell.

Golf2 2014.08.13. 18:13:03

@QUERCUS: Igen ez aggaszt is ebből még gond lesz.Bezzeg a messziről érkezettek bemenekülhetnek évekre hozzájuk(is)

Quercus a favágó 2014.08.13. 18:15:00

@tanato:

Doki! Már Te is! Ez összeesküvés elmélet!!!!!!!!!!!!

Quercus a favágó 2014.08.13. 18:18:20

@Golf2:

Ezelőtt kb. egy hónappal írtam valamelyik blogon, ha lenne pénzem(életemben nem volt), ejurót vennék. Lassan bejön a szavam. De nyugi. Nem 315 a vége.

Giddy Lamb 2014.08.13. 18:19:27

@tableno: Nem az a lényeg, hanem az, hogy Mo. GDP-je nem 150000 EUR és a SEPA utalás sem ingyenes...
Sok 15 cent sokra megy ám, tudod aki a kicsit nem becsüli, annak Mo. GDP-je se több mint 150000 EUR:)))

tsabus UAE 2014.08.13. 18:19:33

@tanato: Szerintem azonos gyógyszereket kellene összehasonlítani a két országban. Nem egy olyan nagy csoda, hogy azonos hatóanyagú gyógyszerek közül az egyiknek kissé más a hatása, mint a másiknak. Nekem a harmadik vérnyomáscsökkentő jött be és közülük kettő azonos hatóanyagú volt. Teljesen egyéni dolog, hogy kire mi hat jobban - szerintem...

tableno 2014.08.13. 18:20:32

@Golf2: Azért ne irígyeld őket. Nem olyan egyszerű bejutniuk, és a menekültstátust sem annyira könnyű megszerezni. Arról nem beszélve, hogy Magyarországnál sokkal szarabb helyekről jönnek...

tanato 2014.08.13. 18:22:42

@QUERCUS: Ez így van ,csak elmélet de nem én találtam ki.Én csak hallottam.Na meg ma a benzinnel kapcsolatban vetették fel.

tanato 2014.08.13. 18:24:42

@tsabus: Nem is a hatóanyagra érette a prof,hanem arra hogy nem rakják bele azt a mennyiséget tablettánként amit a kintibe.Költségmegtakarítás.

Quercus a favágó 2014.08.13. 18:28:33

@tanato:

Nekem erről mindig a magyar növényolajipar lenyúlása(érzékeny lelkületűeknek, spontán privatizációja) jut eszembe.
Amikor bőrt irritáló adalékanyagot kevertek a magyar mosogatószerbe, hogy kiüssék a piacról.

nyuszigonosz 2014.08.13. 18:30:39

@QUERCUS: Kiegészítésképp írtam az általad írottakhoz.
És igen, úniós szinten kellene rendezni a dolgot.

tsabus UAE 2014.08.13. 18:32:56

@tanato: Az azonos hatóanyagú gyógyszerekben (saját tapasztalat) a hatóanyag mennyisége is más lehet. Szóval, még mindig nem értem a csodálkozást. Ha valakinek a vérnyomását kell beállítani és egy bizonyos ideig nem siikerül, akkor nyilván másik gyógyszert választ a doki és azt is kipróbálja. Aztán ezt folytatja addig, míg sikerül. Én a két, azonos hatóanyagú gyógyszer közül az elsőt egy hónapig szedtem, de csak ingadozott a vérnyomásom. Sőt, egy hónap után (pont egy krakkói kiránduláson), hirtelen leopárd mintás lettem. A következő már egy hét alatt rendbehozott és azóta is jól műxik. Eszembe se jutna kitalálni, hogy az elsőből kilopták a hatóanyagot...

tsabus UAE 2014.08.13. 18:35:36

@tsabus: Ja, és a mostaniból is létezik 5 és 10 mg-os tabletta. Ha valakinek nem elég az ötös, annál kipróbálják a tizest...

tanato 2014.08.13. 18:37:56

@tsabus: Persze lehet más a hatóanyag mennyisége,csak akkor fel kell tüntetni rajta hogy miből mennyi van benne.de mondom én sem gondoltam addig ilyen trükközésre míg nem hallottam ezt egy előadáson.Azután hogy mennyi igaz ezekből a feltételezésekből,hogy kint jobb az elvileg ugyanolyan benzin azt nem tudom.

Sesamelmo (Q) 2014.08.13. 18:39:13

HA fb oldalán milyen visszaszámlálás indult? 3?

Quercus a favágó 2014.08.13. 18:41:55

És ha már euronews:

hu.euronews.com/2014/08/13/ukrajna-miatt-dolhetnek-be-a-gorog-gazdak/

És nem csak a görög gazdákról van szó. Minden uniós ország gazdáiról. És nem csak a gazdákról, nem csak a mezőgazdaságról.
Nagy buli ez az Oroszország elleni szankció. Csak a kérdés az, kinek?

montroyal ( CAN qc) 2014.08.13. 18:48:27

@Hari Seldon 2: igaz nem feltetlen rosz csak ha normalis korulmenyeid voltak lehet hogy 5 ev kell hogy visszajuss oda ahol mar voltal ..nekem sem volt igazan rosz masfel ev utan vettem 3 lakasos kertes hazat, munka mindig volt az exemnek is, de kellett ido hogy azt mondjam itthon vagyok ugy mint otthon ...
persze en 7 ev utan tertem eloszor vissza , net nuku , mas mint a mai idok

Ludmilla a Beta 2014.08.13. 18:52:02

@Sesamelmo (Q): @Mr Long (UK): Várjátok meg, amíg kiköltözök én is. Én majd vigyázok mindenki kutyájára, ha meg én megyek haza, ti vigyáztok az enyémre.
A beszélgetésetekből kiindulva elszabadultak a gondolataim. Kimegyek Angliába, és kifejezetten magyar határátkelőknek nyitok kutyafelvigyázós szolgáltatást/panziót. Mindenféle plusszal, amit csak egy magyar tud értékelni (még nem tudom, hogy ezek mik lesznek, de azt akarom, hogy mindenki hozzám hozza a kutyáját). Úgyis utálom a jelenlegi melómat, így legalább hasznát veszem a kutyaiskolai oktató papíromnak. (Ha másra nem jó, arra igen, hogy lengethessem, hogy nyugodtan rámbízhatjátok, kutyaiskolai oktató vagyok! :) ) Tök jó lenne. Már régóta gondolkodom rajta, hogy mit csinálhatnék, ha kimennék. Végre van életcélom :D

Golf2 2014.08.13. 18:57:51

@QUERCUS: Nagyon romlik a forint,egyenes arányban a kilátásokkal...

Simon Hasonmasa (TW) 2014.08.13. 18:57:51

@sodalisO [eng]:
Ez igy van. Az lehet a baj, hogy sokan nem latjak a kulonbseget. Itt a UK-ban rengeteg lehetoseg van etkezesre. A "take away"ektol a magas kategorias ettermekig. Nekunk ez furcsa. A pubok nem ettermek, bar lehet ott is enni. Az ettermek itt is ott kezdodnek, ahol asztalteritos asztal var, felszolgalassal, etlappal.
Tapasztalatom szerint, keves kelet-europai jar etterembe, de pubokba is. Ennek lehet valami oka....
Nekunk van kedvenc helyunk egy pub. Tudom, hogy tisztaban vagy az itteni arakkal, inkabb masoknak szanom:

cdn.shepherdneame.co.uk/sites/default/files/microsites/643/food/menu-1397031647.pdf

Pub arak. Megrendelem a pultnal, bemondom az asztalszamot, kifizetem es kihozzak. De, nem etterem. ahol figyelnek a minosegre es a kiszolgalasra. Persze azt meg kell fizetni. Itt is belecsuszunk £40-be. Etteremben nem jon ki ennyibol. Ennyit az arakrol.
Regi igazsag, nyugaton megkeresni - otthon elkolteni!

Giddy Lamb 2014.08.13. 18:57:51

@tsabus: "A cég, amelyiknek dolgozom, gyárt mosóport is. Marhára nincs eltérés az összetételben, mindegy milyen piacra megy..."

Hát furcsa egy cég lehet...
Egyes régiók között igen nagy különbség van a víz keménységében, nem beszélve a tisztítandó szennyeződés és a mosógép típusok (hideg, vagy meleg vizes) különbségeiről.
Az OMO nem lehet ugyanaz Frankfurtban, mint Surabayán, mert abból nagy gond lenne...
Az élelmiszereknél ugyanez a probléma a sótartalom és egyéb preferenciák miatt.
Szerinted egy adott termék lehet-e ugyanolyan, ha (azonos receptúrát feltételezve) az alapanyagok az egyik piacra Romániában, a másikra Malajziában, a harmadikra Olaszországban készülnek?

Golf2 2014.08.13. 18:58:09

@tableno: Én csak azt látom,olvasom hogy özönlenek a kisbuszokkal keletről,délről magyaron át nyugat felé,vissza pedig kevesen jönnek,tehát nagy részük kinn tud maradni.Régebben az osztrákok németek akkor adtak munkát magyarnak ha saját állampolgár nem jelentkezett.Most végre állítólag EU-s egyenlő jogúak vagyunk,még sincs semmi előnyünk a máshonnan érkezőkkel szemben.De lehet hogy rosszul tudom,javíts ki!

tableno 2014.08.13. 19:02:18

@Golf2: Rosszul tudod. Az az előnyöd, hogy bármikor beutazhatsz, letelepedhetsz, és legálisan munkát vállalhatsz. Egy EU-n kívüli menekült ezt csak akkor teheti meg, ha hivatalos menekültstátust kapott, ami akár évekig is eltarthat. De a legtöbb elébe be sem jut az országba.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.13. 19:02:28

@tableno: Igen-igen, sajnos ez van.Mi is szinte csak olyasmit hozunk , ami itt nincs, vagy az otthonit nagyon mexerettük.Illetve szolgáltatást veszünk igénybe, mert azt még megéri.

tsabus UAE 2014.08.13. 19:05:12

@tanato: A benzinnél el tudok képzelni különbségeket, hiszen pl. a Shell és az összes nagy márka a MOL-tól veszik, megrendelt specifikáció alapján, az üzemanyagot. Aztán hogy a MOL-nak hogy sikerül a keverék, az már kérdőjeles.

blackhairlady 2014.08.13. 19:11:32

@Ödenburger Wiener Schnitzel:
Nem kerul ennyibe mindenhol, a Balatonon is vannak olcsobb es dragabb kategoriak. Nekunk evtizedek ota van nyaralonk, az egesz Balaton korul megfordulunk minden evben, es bizton allithatom, hogy olcsobban is lehet szallast es kajat is talalni.
Juniusban Tihanyban voltunk, a fo utcajan, egy nadtetos csardaban ettunk harman, volt 2 viz, ket udito es ket sor, ez kerult 7500 Ft-ba. En halaszlet ettem turos csuszaval, a fiam ciganypecsenyet, a lanyom nem tudom mit, elfelejtettem, de o is valami sultet sultkrumplival.
Az igaz, hogy vannak olyan arak is mint amit Tableno irt, es ok sokkal tobbet, sokkal tobb helyen hirdetnek, jobban szem elott vannak. Es az is igaz, hogy aki nem ismeros a Balaton partjan, annak sokkal nehezebb kifogni az olcsobb szallashelyeket.

2014.08.13. 19:12:22

@Badeni_lakos: Magyarorszagon a benzint legjobb tudomasom szerint mindenki a MOL-tol veszi, es sajat szajize szerint adalekolja. Ausztriaban ugyanez van, es meg csak azt sem gondolom, hogy az OMV mast adna el, mint a MOL, szerintem inkabb az adalokokkal trukkoznek. De az teny, es ezt nem csak en mondom, hogy tobbet megy az auto az osztrak benzinnel, mint a magyarral.

tsabus UAE 2014.08.13. 19:13:40

@Giddy Lamb: Nem egyfajta mosóport gyártunk. Aminek azonos a csomagolása, neve, kinézete, annak az összetétele is ugyanolyan. Eddig is arról beszéltem, hogy az azonos termékeket kell összehasonlítani, a szomszédos országokban. Nyilván, vannak régióspecifikus termékek, de azokat mivel hasonlítsuk össze.
Azt meg döntsük már el, hogy tolvaj a gyártó, ha módosítja a termékei összetételét régiónként (mellesleg feltűntetik ezt a csomagoláson), vagy hülyék, amiért ugyanazt kínálják mindenhova ?

blackhairlady 2014.08.13. 19:14:21

@tableno: A kozvetlen part bizony megdobja az arat. Viszont ez ugyanigy van Horvatorszagban is, tapasztalat, es szerintem minden vizparti nyaraloheleyen. Ez meg nem azt jelenti, hogy az egesz Balaton vagy az egesz Horvatorszag olyan draga lenne.

Quercus a favágó 2014.08.13. 19:14:43

@Golf2:

A forintot addig kellett kordába tartani, míg nem rendezték az úgynevezett "deviza alapú" kölcsönöket.
Egyes szakemberek szerint a forint még mindig erős.
A gyenge forint szerintem egy exportorientált országban, mint Magyarország jót tesz a gazdaságnak. Persze csak a gazdaság azon szegmensének, ahol az előállított termékben alacsony az importhányad.
De ez nem az a blog, ahol erről kell beszélgetni.

2014.08.13. 19:14:51

@M. Péter: Koszi! Azert itt van 1-2, ami mar meguti az ingerkuszobomet... :) Hogy magamat ismeteljem, meg barmi is megtortenhet. :)

blackhairlady 2014.08.13. 19:19:25

@tableno: Az en ferjem imadta a Balatont (igaz, o Magyarorszagot is), ezerszer korbejartuk keresztbe hosszabba, vizen, parton. Szerinte van hangulata:)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.13. 19:20:33

@Badeni_lakos: Ez soxor csak placebo hatás.Magyarországról kiutazva, néhány száz km után érezhetően kicsit jobban megy az autó, illetve picit kevesebb a fogyasztás, miután a sok városi sz@r kiég a kipuffogórendszerből.A Totalcaron is van egy ilyen cikk, asszem be is vizsgáltattak külföldi és magyar benzineket, semmi különbség nem volt közte.Szóval ez csak olyan "érződik" dolog a legtöbb esetben.

tableno 2014.08.13. 19:22:21

@QUERCUS: Na igen, ez egy igen bonyolult kérdés. Kezdve onnan, hogy a magyar exportban igen nagy az importhányad (pl autóipar). Meg a Forint drága vagy olcsó - mihez képest? Ami igazán kárt okoz, az a kiszámíthatatlan árfolyammozgások. Ezért volt például jó a csúszó leértékelés, amit az első Orbán-kormány szűntetett meg.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.13. 19:22:54

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Nemzeti Whiskyalap, loller!
:-))))))))) Ez jó volt, köszi.

2014.08.13. 19:24:27

@geegee: Hat, nem tudom... En konkretan tobbszor mertem, mielott attertem az osztrakra, de lehet az is csak megtevesztes volt, a bombibe van beepitett szenzor, ami ezt figyeli es jol atver... :))) Az viszont mindenkeppen elgondolkoztato, hogy a soproni taxisok egy jelentos resze kint tankol...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.13. 19:49:42

@blackhair-lady: Úúúúúúúúúúúúristen, de kéne most egy vödör halászlé, meg utána néhány tenyérnyi etnikumpecsenye... :-))))
Vigyázz, ne írdd ki a szót, mert jönnek az elborult agyúak, hogy tzigányozol...Múltkor rám is támadtak, hogy rasszista vagyok, mikor emlegettem a cigányfúrót... :D Az ember esze megáll, komolyan mondom... :-(

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.08.13. 19:52:01

@Simon Hasonmasa (Roch): abszolut egyetertek.....
Raadasul nekem ide hiaba linkelnek etteremlancokat , en nem Londonban elek, vudek, egy nagyobb varos, kisIndia meg afrika kis kinaval megszorva.......lofasz nincs itt, nemhogy normalis kajalda, ami meg van az egy jo, hat oda azert nem jarok enni 20 fontert minden este , csak vacsizni egy jot a parasztvakitas celjabol.....szamolgatok.....reggeli, busz, ebed, kave, uveg viz, meg este egy Cosmos vacsi, ez napi 40-45 font....es ebben luxus csak a vacsi.......szoval....Na!!!!!!

Sesamelmo (Q) 2014.08.13. 19:53:54

@Ludmilla a Beta: szuper, de én Katarban élek, Mr Long UKben. Választanod kell.

De nem vagyok hajlandó annyit fizetni egy embernek, amennyiért idejönne vigyázni a kutyára, amig elmegyek. (15.000ft/nap) 45 perces kutyaseta porazon 6-8.000. Van , aki fizet, nem is kevesen. De amig vannak barátok (esetleg kutyahotel), addig nem. Aki csinalja, annak gondolom megéri.

Sesamelmo (Q) 2014.08.13. 19:56:06

Senki sem tudja, hogy mire számol vissza HA a favebookon?

Golf2 2014.08.13. 19:56:48

@tableno: Azt hittem egyszerűbb dolguk van,hisz rengeteg bosnyák,albán,kisebbség van kinn,ők kaphatnak még menekültstátust?

Golf2 2014.08.13. 19:56:50

@QUERCUS: Köszi,ez nem sok jót jelent...

Quercus a favágó 2014.08.13. 20:04:25

@Golf2:

Hát attól függ. A gyenge forint kifejezetten jó a külföldön dolgozóknak, főleg ha itthon vannak olyan családtagok, akiknek hazautalnak. Mert ugye ugyan azért az euróért az itthoniak több forintot kapnak.
De szerintem ne ezzel foglalkozz. Ha elszántad magad, hogy elindulsz, előre tekints. Információ hegyek begyűjtése, terv(legalább A és B), nagy levegő, és start. Ezen a blogon minden segítséget meg kapsz ehhez. Csak kérdezz.

Giddy Lamb 2014.08.13. 20:06:51

@tsabus: "Eddig is arról beszéltem, hogy az azonos termékeket kell összehasonlítani, a szomszédos országokban."

Konkrétan az OMO-ról írtam ami egy márkanév sok országban...

"Azt meg döntsük már el, hogy tolvaj a gyártó, ha módosítja a termékei összetételét régiónként (mellesleg feltűntetik ezt a csomagoláson), vagy hülyék, amiért ugyanazt kínálják mindenhova ?"

Nem csak arról írtam, hogy egyazon márkanév "összetétele" más, hanem arról, hogy a termék ugyanazon összetevőinek alapanyagai között különbségek vannak aszerint, hogy melyik földrészen/országban gyártották azokat.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.13. 20:07:23

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Ok, nem mondom , hogy kizárt a jobb fogyasztás, de több mint fura lenne számomra, ha direkt rosszabb benzint gyártanának, forgalmaznának Magyarországon.Szerintem kibukott volna már.Az a baj, hogy nem találom ezt a cikket.De mintha nyilatkozott is volna benne valami hozzáértő figura.
Bömbikéd van?Milyen típus?Én is szeretnék eccer egy bömbikét...
:-) Valami ötös benzinest, kombiban.Még ha régi, az se lenne baj, csak ne legyen széthajtva.Csak hát épp ez az, ami nem szokott állni.

nyuszigonosz 2014.08.13. 20:14:00

@Golf2: Igen, egyelöre még kaphatnak, de itt is változtatások lesznek.
Ugyanis 2012 nyarától több pénztz kapnak a menekültek és bizony pont azóta jóval több is lett a menekült: Albániából és több valamikori Jugoszláv utód államból.
Csak Albániából 1200 ( ezerkétszáz) százalékkal ugrott meg a menekültstátusz kérése a segély összegének emelése után.
Többnyire szintik és romák azok, akik ezekböl az országokból menekültstátuszt kérnek.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.13. 20:15:24

Gyógyszerről vagy mosóporról már hamarabb elképzelem a minőségkülönbséget.Bár azt is inkább úgy, hogy az idők folyamán mindenből veszik ki a hatóanyagot.De ezt tapasztaltam magyarban is, meg idekint is.Pl van ez a Strepsils nevű köhögéscsillapító cucc.Mikor újdonság volt, kettő ilyen cukor bevétele után erősen csökkent a torokfájásom.Mostanság, pár év elteltével meg csak addig van valami kicsi javulás, amíg a számban van.Szerintem simán csepegtetik kifelé belőle a hatóanyagot, mert hogy így lesz kasszasiker a gyárnak... :-(((

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.13. 20:16:20

@Ödenburger Wiener Schnitzel:
Az OMV nem a MOL-tól veszi ha megteheti.
Mi építettünk nekik egy nagy üzemanyag tározót Csepelen.
Ugyanis a legolcsóbb nekik uszállyal leúsztatni a Dunán és szétosztani. Na most, tudjuk hogy a Duna egész évben nem hajózható. Ezért kellett nekik a tározó hogy áthidalják azt az időszakot.
Ha valamilyen oknál fogva kifogy a tározójuk és nem tudják feltölteni akkor veszik a MOL-tól.

Quercus a favágó 2014.08.13. 20:16:32

@Golf2:

Ja, és van ezen a blogon egy Digger nevezetű fickó. Ha Anglia az úti célod, és esetleg építőipar, fordulj hozzá bizalommal. Viszont neki ki ne ejtsd a szádon az "előre megterveztem mindent" dolgot.
Erre allergiás. Meg az anyatejre.DDD

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.13. 20:18:41

@nyuszigonosz(D): Mik azok a szintik?Szintetizátorok? :D
De durva ez az 1200 százalék... :-o

nyuszigonosz 2014.08.13. 20:20:00

@tableno:
www.emderzeitung.de/politik/inland/~/strengere-regeln-fuer-asylbewerber-aus-balkanstaaten-139755/

Amúgy meg nem mind kapják meg, de míg az elbírálási folyamat tart, addig kapják a segélyt, lakhatással mindennel együtt.

nyuszigonosz 2014.08.13. 20:22:19

@geegee: A szintik és a romák ugyanabból az etnikumból vannak.

Szóval nem szintetizátorok. :-))

blackhairlady 2014.08.13. 20:23:19

@geegee: Mi is mar elore elhataroztuk itt kint, hogy ezt fogunk enni, pedig szoktam fozni mindegyiket, de az megsem olyan na,:) A ciganypecsenyet meg ugy hivjak, nem mondhatom maskepp:)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.13. 20:27:21

@geegee:
Igazad van.
A magyar gázolaj kisebb kéntartalmú mint a nyugati.
A motorolajuk és egyéb olajuk kiváló, sok neves gyártó rosszabbat gyárt.
Kivétel a hidraulika olajuk mert az lóhúgy minőségű.
Azt viszont a köznép nem használ.
Sokan beleesnek abba a hibába hogy azt tartják jó olajnak amelyik még egy hét múlva a csere után is világos színű.
Pedig az a jó olaj amelyik hamar befeketedik.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.13. 20:32:55

Na, itt van egy ilyen teszt, lehet, hogy erre emlékeztem:

index.hu/video/2011/08/18/attraktor_uzemanyagteszt/

Ha nem tudja valaki megnézni külföldről: teszteltek pancsolt gázolajat, szerbet, magyar molos prémiumot, osztrák öemvéset és magyar normált.A pancsolt egy kicsivel rosszabb, a többi nagyjából tök hasonló.A magyar normál gázolaj volt a legjobb... :-)))

Egy traktor mögé kötött ipari fékpados műszer értékelte ki az eredményeket.Na, akkor most mit higyjünk? :-)))
Én elhiszem, már csak azért is, mert nem tudom megcáfolni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.13. 20:33:13

@geegee:
Amíg ide nem költöztem én is tagadtam hogy különbség lenne a minőségben. Már nem tagadom.
Otthon vettem vízkőoldót a Tesco-ban.
A víz az igaz volt benne.
Itt is vettem- Tescó-ban.
Olyan sűrű mint az olaj és mar mint állat.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.13. 20:34:09

@nyuszigonosz(D): :-))))))))) Értem, köszönöm.Nem hallottam még ezt a szót így, ebben az értelemben...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.13. 20:34:22

@QUERCUS:
...és hangosan beszéljen mert süket vagyok.
:))))))))))))))))))))))))

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.08.13. 20:34:22

@wuaaa [nor]: ;)

@Hari Seldon 2: "Bodø? Legalabb lesz egy valodi beszamolo is onnan..."

Én abszolút partner lennék ebben, már csak az asszonyt kéne valakinek rábeszélnie. :) Én próbálom a lapokat úgy keverni, hogy ő álljon elő az ötlettel, hogy miért nem költözünk a Lofoten-szigetek környékére... de sajnos sosem voltam jó kártyajátékos. :) Pedig a nappali falán is kinn van egy jó nagy fotónyomat a Lofoten-szigetekről, de eddig semmi. :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.13. 20:35:53

@blackhair-lady: Jó, én igazat adok neked, de magyarázd meg az ostoba polkorrektség-náciknak.A cigányfúrónak is az a neve, oszt mégis...

Giddy Lamb 2014.08.13. 20:38:04

@blackhair-lady: "A ciganypecsenyet meg ugy hivjak, nem mondhatom maskepp:)))"

De igen, mondjuk fokhagymás tarja, vagy esetleg Zigeunerbraten?
Csak akarni kell:)))
A négercsókot se hívod annak, helyette ott van a whippet cookie vagy choco covered marshmallow:) a NEGRO cukor kínálgatásról már nem is beszélve...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.13. 20:39:55

@diggerdriver: Oksa, nem akarok én vitázni, van ez a videós teszt, amit linkeltem, arra tudok én is csak hagyatkozni üzemanyag ügyben.A gyógyszer, a mosópor, a vízkőoldó, a motorolaj ettől még lehet persze jobb külföldön.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.13. 20:42:54

@diggerdriver: Sokan emlegetik azt is, hogy a magyar Tecsó az a minőség legalja, sok esetben (mi nem járunk oda, inkább Auchan, ha otthon vagyunk)Illetve, hogy Angliában viszont simán megfelelő kategória.Elhiszem én, már csak saját tapasztalat híjján is.

montroyal ( CAN qc) 2014.08.13. 20:47:18

@Ludmilla a Beta: gondolod hogy a magyarok osszetartanak es tamogatjak egymast es hozzad mennek ....hozzam azert nem jonnek sokan ,mert nem akarjak hogy rajtuk gazdagodjak meg .. sot buszken meselik nekem, hogy ok olaszhoz , arabhoz jarnak .... az idosebbek (56-osok) meg csak de az ujak (vilagutlevel , roma roham ) szinte senki ..

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.13. 20:47:21

@Giddy Lamb: Jézusom, ne kezdd el, könyörgöm... :-)

Remélem a magyarországi színesbőrűek tudják, hogy a néger szó marhára nem ugyanaz mint a nigger...Az előbbi tudtommal a hivatalos szóhasználat volt a rendszerváltásig, és nem azért, mert Magyarországon mindenki rasszista volt.Egyszerűen így terjedt el.Remélem hogy megértik és felfogják...

Quercus a favágó 2014.08.13. 20:48:04

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:

Nézz valahol a szigeteken egy templomot. Mond az asszonynak, ott akarod feleségül venni.. Hátha megtetszik neki a hely.
Ha meg csodálkozik a templom miatt, mond azt, megtértél.D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.13. 20:50:53

A poszt egyébként jó. Először durván be akartam szólni mikor mindenféle feltételt támasztott a lakással szemben aztán sorbavettem és mindegyik passzol a miénkre.:)))))))))))))))
Bizony mi is egy fizetésből élünk. Jobban mint Magyarországon.

Ami viszont igazán szimpatikussá teszi a posztolót az az állatokhoz való hozzáállása.
Köztudottan nagy állatbarát vagyok és azokért a szőrös kis cicákért különösen bolondulok.
Kutya pedig egyszerűen kell. Anélkül nem élet az élet. Mindegyik aranyos kivétel nélkül még Rezsőfater is.
Egyetlen szerény megjegyzésem lenne.
Felelősséggel tartozunk minden általunk választott állat iránt.
Nagyon szép gondolat, egyetértek.
Szerintem viszont ugyanakkora vagy mégnagyobb felelősséggel tartozunk azok felé az állatok felé akik minket választottak.
Igazából az a megtiszteltetés egy embernek ha egy oktondi állat belé veti bizalmát. Igen, mikor belegondolsz hogy te vagy a kiválasztott te vagy a megtisztelt mert szerencsétlen állatnak az élete rajtad múlik. Ez az igazi ragaszkodás az igazi szeretet.
Ezért aztán mikor kiköltöztem ide különös gondot fordítottam rá hogy minden lapos és magastetű meg rűhatka és bélféreg, bolha és csótány ami rajtam és környezetemben megtalálható volt az hiánytalanul velem költözzön a messzi ismeretlenbe. Hiszen engem választottak.
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.13. 20:54:59

@Giddy Lamb:
Már elosztogattam néhány kiló Negró cukrot itt és még senki nem állította a hátamba a csákányt.
Jót röhögtek rajta feketék fehérek tarkák.
Az Amazonas mellékfolyója a Rio Negró is rasszista?

Quercus a favágó 2014.08.13. 20:55:31

@diggerdriver:

A székletmintádat meg azóta is megveszi egy londoni horgászbolt, mint giliszta csalit. DDD

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.13. 20:57:49

@geegee:
Nem jobb, épp azt mondom hogy nem jobb.
A magas kéntartalmú gázolaj káros az adagolóra. A magyar gázolaj kiváló minőségű.
A MOL olajok zsírok szerintem a világ élvonalába tartoznak.
Tapasztalatból mondom mindegyikből elhasználtam már néhány tonnát.

Quercus a favágó 2014.08.13. 21:00:20

@diggerdriver:

"Az Amazonas mellékfolyója a Rio Negró is rasszista?"

Csak aki belevizel.

tsabus UAE 2014.08.13. 21:01:04

@geegee: Érdekes, sokan gondolják, hogy ha X terméket egy neves gyártó gyárt és ugyanezt a terméket, ő egy áruházláncnak értékesíti, mint a lánc sajátmárkás terméke, akkor a gyártó a rosszabb minőségű lotokat süti el így. Pedig gyakran a sajátmárkás termék jobb minőségű, mint a gyártó eredeti terméke. Attól függ, milyen minőséget rendelnek és azt mennyire szigorúan ellenőrzik a megrendelő oldalán...
Ebben az esetben simán el tudom képzelni, hogy az angol Tesco szigorúbban megköveteli a minőséget, illetve tőle is jobban megkövetelik. Magyarországon ritkán vannak következményei annak, hogy valaki szemetet árul...

Ludmilla a Beta 2014.08.13. 21:01:11

@Sesamelmo (Q): Nehéz döntés! :)

Megértelek egyébként, én most is többnyire barátokra bízom a kutyát, ha valamiért muszáj. És nem csak a pénz miatt. Csak hát hosszabb távra (nálam talán egy hét a határ) már nem kér az ember szívességet. Katarban meg gondolom még kevesebb az olyan barát, akitől ekkora szívességet lehet kérni, ráadásul ha hazajössz, gondolom az több, mint egy hét.
Amúgy milyen Katarban kutyát tartani? Nincs túl sok mérges rovar, meg csúszómászó? Én biztos be lennék tojva minden sétánál, hogy mikor marja meg valami. És hogy állnak ott a kutyákhoz? Milyen a kutyatartás infrastruktúrája? Szabályok? Bár lehet, hogy ez mind egy másik blog témája lenne már...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.13. 21:02:22

@geegee:
Nagyon egyszerű a képlet. Itt a piac diktál.
Ha nem jó a vízkőoldó akkor ott fog megrohadni a polcon.
A tárolás pedig drága.
A három multi közül itt a leggyengébb minőség az ASDA de az is nagyságrendekkel jobb mint az otthoni TESCO.
Otthon a "Tesco gazdaságos" jelző az a rossz minőség szinonimája lett.

blackhairlady 2014.08.13. 21:05:35

@Giddy Lamb: Na igen, de en szeretem neven nevezni a dolgokat:))))))) Es a negercsok az negercsok, es kesz!:)))))))))
A pol.correktsegnek nem itt kene hogy kezdodjeon, annak en is hive vagyok.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.13. 21:08:07

Melyik az az oldal ahol nyomon lehet követni a repülöket a levegőben?

blackhairlady 2014.08.13. 21:09:09

@diggerdriver: "Mindegyik aranyos kivétel nélkül még Rezsőfater is."
Aztan Rezsofatert melyik allatcsoportba sorolod?:)))))

Ludmilla a Beta 2014.08.13. 21:10:52

@montroyal ( CAN qc): Jól emlékszem, hogy autókkal foglalkozol? Ott azért nem olyan fontos, hogy az ember ismerje, és ki is tudja mondani az olyan parancsszavakat, mint gyere ide, marad, ül, micsinálsz te büdös dög! :D (Persze ez hülyeség, mert a kutyák hamar leveszik, hogy mit akarsz, mindegy milyen nyelven mondod.)
Meg az sem fontos, hogy a gazdi pontosan el tudja mondani, hogy Buksika csakis három évig érlelt bölénysonkát hajlandó fogyasztani, és esténként úgy alszik el, hogy a "Csicsijja bubujja" kezdetű nótát éneklik neki, miközben vakargatják a hasikáját.
Egyébként nem vagyok azért annyira naív, csak láttam itt egy piaci űrt tátongani.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.08.13. 21:10:56

@QUERCUS: Sajna az már nem működik. :)
Otthon lesz az esküvőnk jövőre. Lesz templomi része is, de az is a szülővárosunkban lesz. :)

blackhairlady 2014.08.13. 21:11:18

@diggerdriver: Szerintem o is viccbol irta, eleg sok smile volt a kommentjeben:)

M. Péter 2014.08.13. 21:12:55

@Giddy Lamb: Az USA-ban meg még mindig létezik a United Negro College Fund.

Giddy Lamb 2014.08.13. 21:16:29

@diggerdriver: Hát javaslom, próbáld ezt ki az USA-ban is... Kollégákon könnyű, pláne úgy, hogy tudják, hogy egy 20 tonnás erőgép van a segged alatt:))

blackhairlady 2014.08.13. 21:16:45

@Ludmilla a Beta: Nekunk pont ez miatt nincs mar jo ideje haziallatunk (bar a gyerekek nem adtak meg fel:). Nem mindegy kire hagyod az allatot, es en nem szeretnek senkitol sem olyan nagy szivesseget kerni, hogy hetekre vigyazzon az allatomra. Mi van ha pont akkor tortenik vele valami? Nem egyszeru dolgok ezek, eppen ezert en nem is szeretnem bonyolitani az eletunket egy hazi kedvenccel, pedig szeretem a kutyakat.
A macskakakt utalom, de ez szemelyes indittatasu, elnezest a macskasoktol. Sosem bantanam oket (mas allatokat sem), de a kozelembe se jojjenek.

Simon Hasonmasa (TW) 2014.08.13. 21:17:23

@diggerdriver:
Nyilvan vettel mar itt cukrot is. Mi a velemenyed a minosegrol?
Kedves HA,
lehetnek premium? Regi olvaso vagyok. Velemenyem is lenne neha, de igy nehez.
Koszonom

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.13. 21:25:49

@blackhair-lady:
Hááááát most hogy mondod....
Ahogy néz talán Colombo kutyájára hasonlít, meg a füle is beleér a levesbe....
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

montroyal ( CAN qc) 2014.08.13. 21:29:27

@Ludmilla a Beta: hajra akkor latom tenyleg profi vagy .. a kutya fajat..., biztos be fog jonni, nagy az Isten allatkertje ... es meg fizetnek is erte ..
MO-on en is kutyas voltam kiallitasok tenyesztes kikepzes ..

Quercus a favágó 2014.08.13. 21:31:51

@diggerdriver:

"meg a füle is beleér a levesbe..."

Rezsőfaternak???

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.13. 21:38:38

@Simon Hasonmasa (Roch):
Az angolok nem tudnak cukorkát csinálni. Nem véletlen hogy a cukorkapiac fele gumicukor.
Az még ehető.
A többit azt én trónfosztó cukornak hívom mert az ember fogkoronáját elegánsan leemeli csinálva egy szép fogorvosi számlát.
A gumicukron kívül normális ehető cukrot itt még nem ettem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.13. 21:41:20

@QUERCUS:
Persze. Virágvázából issza...
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Na mindjárt csörög a telefonom:))))))))))))))))))))))))))))))

Taxomükke (UK) 2014.08.13. 21:50:49

@házelőtthinta: A meki egy túlárazott szar. Ha a kommenteddel megint meg akartál hazudtolni valakit, jelen esetben engem, akkor vedd a fáradságot, és nézz utána az áraknak online. Mi a fasznak hazudnék?

Giddy Lamb 2014.08.13. 21:51:45

@blackhair-lady: "A pol.correktsegnek nem itt kene hogy kezdodjeon, annak en is hive vagyok."

Hát Neked is igazad van, de én azt tartom, hogy mindenki úgy nyilvánuljon meg a témában (szóban, vagy írásban tök mindegy), mintha egy 120 kilós crackes fekának mondaná face to face, akinek az egyik kezében ott a harapófogó, a másikban a lángvágó!

Biztos megvan a sztori a Ponyvaregényből:)
www.youtube.com/watch?v=KNUW8A_FfgE
"I'm gonna call a couple of hard, pipe-hittin' niggas to go to work on the homes here with a pair of pliers and a blowtorch"

Giddy Lamb 2014.08.13. 21:51:45

@M. Péter: Akkor Digger is jutalmazásként osztogat, a csákányosoknak csak cukorka jár ösztöndíj helyett:))

Simon Hasonmasa (TW) 2014.08.13. 21:53:20

@diggerdriver:
:))))))) Igen ez igy van. Mar akkor is szerettem volna szolni amikor regebben szo volt errol a temarol. Erintett vagyok es mindenkit megkimelnek, hogy ide edesseget uzletszeruen hozzon. Buko.
Mivel szo volt itt ma a motorolaj minosegrol batorkodtalak megkerdezni.
Ha lesz idod majd nezd meg a minoseget a kristalycukornak.
Mas. Itt standard, otthon nem lenne. Mintha fel lenne utve kemenyitovel. nem edesit annyira es messze nem olyan kristalyos. Itt jo. Ez kell, ezt szoktak meg gyerek koruk ota. Otthon eladhatatlan. Edesit, de nem ugy es annyira. Persze igy mar sokkal dragabb.

Taxomükke (UK) 2014.08.13. 21:56:09

@Babette.: "mindig is viccesnek talaltam azokat, akik nem levagni jelszoval adnak el haszonallatot;)"
Hát én egy ilyen vicces faszi vagyok...

Ludmilla a Beta 2014.08.13. 21:58:54

@blackhair-lady: Ezt a problémát én fejben úgy rendeztem le, hogy a kutya egy hétnél rövidebb időre ismerőshöz megy, egy hét és egy hónap között panzióba (ilyen még nem volt), egy hónap felett meg jön velem.
De megértem az álláspontodat. Az is éppen elég macerás, amikor mondjuk kutyástól elutazok, viszont van egy akváriumom három békával. Na őket soha, senki nem akarja vállalni.
Ráadásul interkontinentálisan a kutyát sem biztos, hogy hurcibálnám magammal. (Ugye az Államokban élsz?) Egyszer átvinném, de aztán hazautazásokkor meg kellene oldani.
Ha nincs állatod, dönthetsz úgy, hogy inkább nem is vállalod. Ha már van, ez nem opció.

Ludmilla a Beta 2014.08.13. 22:02:13

@montroyal ( CAN qc): Á, ez csak álmodozás. Francos kontroller vagyok, és attól félek az is maradok, amíg élek. Milyen fajtával foglalkoztál?

PS: Elnézést kérek diggertől, hogy elkutyásítottam itt a beszélgetés egy részét.

Taxomükke (UK) 2014.08.13. 22:03:15

@puhacica: Ha szereted az angolos posztokat, esetleg ez is érdekelhet: elmentemszerencsetprobalniangliaba.blog.hu/

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.13. 22:03:22

@Simon Hasonmasa (Roch):
Az asszony nem panaszkodott a kristálycukorra de szerintem azért mert a lengyel vagy török boltban veszi.
Viszont a porcukrot lecseréltük mert egyszerűen olyan állaga van mint a lisztnek. Felhőben száll a levegőben.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.13. 22:04:47

@Simon Hasonmasa (Roch):
Hogy érdemes e idehozni nem tudom de a Negróra komoly megrendelésem lett volna mert mindenki szerette.

Simon Hasonmasa (TW) 2014.08.13. 22:06:08

@diggerdriver:
A gumicukorbol is a Haribo eheto. Szamunkra de a Haribo nem angol.
Swizzels Matlow az itteni legnagyobb gyarto. Ugyan az az elb@szott edesitos iz mint a szorpjeikben, uditojeikben, edessegeikben.
Viszont ezeket atermekeket nalunk nem lehet eladni.
Az egyik benzinkuton elnezegettem husvetkor egy karton nyuszis Milka tablas csokit.Vettem belole egyet, az volt a masodik ami negy honap alatt elkelt, aztan levettek a polcrol.

Simon Hasonmasa (TW) 2014.08.13. 22:08:27

@diggerdriver:
Az kemenyito. Csinalj, egy limonadet cukorral, szerintem erezni fogod.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.13. 22:09:19

@Simon Hasonmasa (Roch):
Azért az érdekes hogy otthon aranyárban mérik a gumicukrot itt meg fillérekért.
A legjobbat egy Family Home nevű boltban vettem.
40dekás gumicukor 80penny-ért.
Ez még hagyján de a legfinomabb amit eddig ettem.

Simon Hasonmasa (TW) 2014.08.13. 22:11:10

@diggerdriver:
Itt pedig, az angol SOHA NEM MOND NEMET. De felkopna az allad abbol a mennyisegbol amit megvesznek toled.

Simon Hasonmasa (TW) 2014.08.13. 22:18:53

@diggerdriver:
Ha az etolajra kerdeztel, azt nem tudom. Nincs rossz tapasztalatom. Viszont a liszt, es a kenyer ugyan az.
Uzletben ide nem szabad mast/ujat hozni. Azt kell nekik adni amit evszazadok ota szeretnek es akkor is ketes a siker. Nem langost, hanem Fish and Chipst.:)))))))

Ludmilla a Beta 2014.08.13. 22:25:11

@Simon Hasonmasa (Roch): Csemegeuborka! Az angliai családomban az anyuka kis két decis üvegekben vette a csemegeuborkát aranyáron! Imádta, de csak egyenként ette magában, amolyan jutalomfalatként, mert rohadt drága volt. Megkóstoltam, semmi különös, itthon mindennapos csemegeuborka volt.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.13. 22:25:52

Csak azért kérdeztem mert a motorolajat emlegetted.
Azt hittem az érdekel.

Valóban csak a hagyományos kell nekik de az is csak akkor ha belebotlanak mert amúgy egy lépést nem tesznek érte.

Taxomükke (UK) 2014.08.13. 22:27:31

@sodalisO [eng]: "Raadasul nekem ide hiaba linkelnek etteremlancokat , en nem Londonban elek... "
Ugyan már, Readingben is van Harvester pl, meg az országban mindenfelé. Néhány hete arrafelé volt dolgom, egy pubban ebédeltünk Readingben a feleségemmel, finom volt és bőséges, ott sem voltak olyan magasak az árak, mint amit te írsz.

2014.08.13. 22:29:10

Nagyon jo poszt, ugyesek vagytok es remelem irsz majd maskor is! A blogod is olvasmanyos es informativ - egy dolog azert hianyzik: cuki cicas kepek! Na majd ha kivandoroltak a cicak is remelem bepotolod. :)

Erdekelne (es talan mast is), hogy milyen munka lehetosegeket latsz magadnak a diplomaddal Londonban, vagy esetleg milyen felsofoku (vagy mas) atkepzesi lehetoseget? Az biztos hogy egy lakberendezo veszett el benned, a blogodbol itelve. :)

Tovabbi sok sikert!

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Nagy kar lenne ha pont te nem irnal ide, amikor a sztorid sok olvasot inspiralna - gondolom a tobbseg inkabb ezt olvasna mint masok nyilvanos szellemi leepuleset. :)

@firg_firg: Tulajdonkeppen igazad van, de en nem hiszem hogy a mai posztolo a felvazolt kategoriaba esik. A masik az hogy azert eleinte lehet fura sok minden, ez sztem termeszetes. Azt mar nem tartom normalisnak ha valaki ezt evek utan se probalja megerteni a kornyezetet, pedig ilyen is van.

Giddy Lamb 2014.08.13. 22:32:59

@Taxomükke: "mindig is viccesnek talaltam azokat, akik nem levagni jelszoval adnak el haszonallatot;)"

Tényleg, ez eddig eszembe se jutott, hogy az ember az egyetlen állat ezen a bolygón, aminek semmi haszna nincs a környezetére nézve, mondhatnám, hogy kártékony féreg, de a féreg is haszonállat hozzánk képest a bolygó szemszögéből nézve:(.

Giddy Lamb 2014.08.13. 22:32:59

@diggerdriver: "Viszont a porcukrot lecseréltük mert egyszerűen olyan állaga van mint a lisztnek. Felhőben száll a levegőben."

Cseppent rá jódot, ha elkékül van benne liszt:)

Simon Hasonmasa (TW) 2014.08.13. 22:32:59

@Ludmilla a Beta:
Minden supemarketben kaphato csemegeuorka. Picit mas mint amit megszoktunk, de finom. Viszont a kovaszos... az is kaphato a "lengyeel" boltokban, oda voszont az angol be nem megy.

Simon Hasonmasa (TW) 2014.08.13. 22:37:50

@diggerdriver:
Beszeltetek a motorolajrol es ezert jutott eszembe a cukor, liszt... mint minosegi kulonbseg.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.13. 22:40:56

@Giddy Lamb:
Cseppentsen a franc.
Ha liszt van benne akkor mi van?
Így is úgy is másikat veszünk.

2014.08.13. 22:42:12

@Herr Géza: "Ugyanis a macskát is be lehet tanítani sokmindenre, csak türelem kell hozzá. Nekem meg van."

Ez nagyszeru, nem tudtam hogy macska varazsloval allok szemben. :) A kovetkezo problemakban kernem a segitseged: 1. cserepes novenybe valo beugralas 2. virag eves 3. alvo gazdira valo raugralas. :))

puhacica 2014.08.13. 22:42:48

@Taxomükke: koszi, elmentem es megnezem holnap.

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2014.08.13. 22:43:08

@Mr Long (UK): @puhacica: árakkal kapcsolatban: most költözünk Leicesterbol Romfordba, ami Greater London egy része, Essex megye. Itt kozepfolden egy két szobás, tágas nappali-konyhas, új építésű, kitűnő szigetelésű, dupla ablakos, részben parkettás, részben padloszonyeges ( fürdőszoba jarolapos), erkélyes lakás £550. Parkolás külön £43. Lakás a belvárosban, tomegkozlekedesre nem kell költeni. Romfordban, vagyis pár mérföldre Romfordtol egy egy szobás, kis méretű, teljesen padloszonyeges ( kértem hogy a fürdőben cseréljük ki ha lehet valami másra), nagyon szép lakoparkban szinten új építésű lakás parkolással egyben £790, és ez olcsó. Tomegkozlekedni kell majd, vagy napi szinten használni a kocsit, vagy mindkettő. És nem elhanyagolhato különbség a council tax, Romfordban közel £500-al drágább évente.

Giddy Lamb 2014.08.13. 22:45:38

@diggerdriver: "Azért az érdekes hogy otthon aranyárban mérik a gumicukrot itt meg fillérekért."

A gumicukor és a marshmallow alapanyaga a zselatin.
A zselatinlobbi (:)))) nagyon erős a kontinensen, brüsszeli székhellyel, ezért drága a gumicukor:)
Voltam a Brüsszel melletti zselatingyárban, ami talán a legnagyobb, elég kísérteties volt, ahogy a csontokkal megrakott vasúti kocsik hosszú sora várta, hogy rájuk kerüljön a sor, miközben a környékre ráterült a kéményekből gomolygó füst és az a furcsa édeskés szag...
Arrafelé a szülők úgy ijesztgetik a gyerekeiket: "várj csak, ha nem tanulsz a PB Gelatinsnál fogsz dolgozni":)

Simon Hasonmasa (TW) 2014.08.13. 22:46:02

@Taxomükke:
Nem-nem, Vannak pubok es kajaztatnak. Persze lehet ott enni ezt-azt. De a minoseg az nem ettermi minoseg. Szepen van talalva. Ennyi. Viszont azt mer reg tudjuk az angolokrol, hogy talalasban verhetetlenek.
Tobbnyire, megkapjak fagyasztva a beszallitotol a cuccot. Kisebbek megveszik a Bookersbol a legolcsobb minoseget. Kisutik, extrem modon feldiszitik, kesz. OK, meg lehet enni, super. Itt csak kevesen foznek. esznek ami van. A pizza az egyik siker agazat.
Probaljatok asztalteritos, pinceres ettermet.

puhacica 2014.08.13. 22:50:13

@petrasp: koszi az infot! 5-600 korul szeretnenk majd megallni es maximum 50par m2-ben gondolkodunk. ezert is erdekel inkabb a videk.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.13. 22:50:42

@cougarcat:
Kár hogy nem engem kérdeztél....
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))

2014.08.13. 22:53:40

@Mr Long (UK): "Amint meglesz a kenyelmes auto bovul a csalad egy kiskutyaval. Azert kell a kocsi, mivel a kutyat nem hagyjuk hatra nyaralaskor es csaladlatogataskor igy utazik majd velunk. Vagy a kutyasok hol hagyjak a kedvencet addig? Kutyahotel, vagy barat felugyeli?"

Housesitter. Felkutattunk olyan kollegakat, akik allatbaratok es megbizhato emberek es akik hajlandoak voltak idekoltozni amig uton voltunk. Napi 20 dollart fizettem - egyben az illeto eletben tartotta a novenyeket, behozta az ujsagokat, stb. A kutyamnak kellett az emberi tarsasag, nem lehetett hosszu idore egyedul hagyni, kennelbe meg nem akartuk vinni. Sajnos mi szinte mindig repulunk vagy nagyon hosszu autoutakra megyunk, igy magunkkal vinni nem tudtuk. Amikor megoregedett, az utolso evben, mar nem lehetett masra hagyni, akkor mar itt-ott extra ellatast igenyelt amit mi szivesen megcsinaltunk, de idegenre nem akartuk bizni. Ebben az idoszakban nem mentunk sehova, elkepzelhetetlen lenne hogy otthagyjam oreg baratomat utolso honapjaiban, amikor egesz eleteben tamogatott es mellettem allt. Ezzel az utolso, nagyon nehez idoszakkal egyutt is totalisan megeri kutyat hozni a csaladba.

Simon Hasonmasa (TW) 2014.08.13. 22:55:00

@diggerdriver:
Viszont ez nagyon erdekes. Kifejtened miert az a jo motorolaj ami feketedik?

blackhairlady 2014.08.13. 22:57:45

@Ludmilla a Beta: Pontosan errol van szo. Nekem a sajat kenyelmem fontosabb mint az, hogy allatkam legyen, ezert donthetek igy. Ettol en meg szeretem az allatokat, csak magamat sokkal jobban:)))) Viszont mindenki aki ezt a "kenyelmetlenseget" vallalja, azzal sincs semmi bajom ameddig nem nekem kell vigyaznom az itthon hagyott allatkara:)))))))))))
Igen, ott elek, 20-an lesz 4 eve. Elsem hiszem, minth ategnap koltoztem volna:)

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2014.08.13. 23:01:07

@puhacica: nincs mit, az ár a számlákat, és ahogy írtam a council tax-ot nem tartalmazza. Zoopla, Righmove, ezeken az oldalakon rengeteg lakás van, ezek mondjuk általában ügynökségek hirdetései, de kiindulásnak jó. Imádok lakásokat nézegetni, keresni!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.13. 23:12:31

@Simon Hasonmasa (Roch):
Az olaj a koromtól feketedik leginkább.
Vegyünk egy 100ezer kilométert futott autót.
Némi korom visszamegy a dugattyúk mellett.
Az a jó olaj ami ezt a kormot olajcseréig lebegteti vagyis magában tartja. Tehát a korom és az olaj fajsúlyának meg kell egyezni.
Tegyük fel hogy két hétig szép tiszta az olaj, olajcsere után.
Ezalatt a két hétben is visszament a korom. Hol van?
Lerakódott az olajjáratokban meg az olajteknőben olajsár formában.
Új autóknál kevés korom megy vissza ott minden olaj tovább tiszta.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.13. 23:15:58

Na lassan szedelőzködök megyek az asszonyért Stanstedbe.
Előtte megiszok egy vödör kávét.
Holnap meg leszek dögöve.

Simon Hasonmasa (TW) 2014.08.13. 23:21:54

@diggerdriver:
Aha, koszonet.
Akkor itt a fajsuly lehet a lenyeg es a korom okozza az elszinezodest.
Elkoszonok

montroyal ( CAN qc) 2014.08.13. 23:38:02

@Ludmilla a Beta: napolyi mastif 86-88ban azelott schnauzerrel ..

szoval csak mindent bele panzio, apolas kikepzes ..sok lehetoseg van a kutyakkal

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.08.13. 23:58:32

@petrasp: Romfordon mi is gondolkodtunk. Viszont hiaba Essex, hiaba Greater London, akkoris London, ugyanugy, ahogy Croydon is ide tartozik. A postcode mar nem szokasos "londoni" ( azaz E, N, W ,S), de meg Londonhoz tartozik.

Legalabbis a terkepen London hataran belul jelolik. Nekem kicsit Rakoskeresztur - BP kapcsolatnak tunik:)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.08.14. 00:03:36

@Simon Hasonmasa (Roch): Etterem: eddig Jamie Oliver fele Fifteenben jartunk, valami 40 fontot fizettunk kettonkre, isteni kiszolgalast kaptunk.
Igaz az kb evente 2-3-szor esik meg, hogy ilyen helyre beulunk, pubos ebed/vacsora viszont van mikor egy honapban 3-4-5szor is befigyel.( mostanaban legalabbis)

M. Péter 2014.08.14. 00:13:46

@Taxomükke: Van a gyereknek útlevele vagy személyije? A Lloydsot emlékeztetni kellene, hogy a saját honlapjuk szerint egy uniós útlevél vagy személyi önmagában is elég a számlanyitáshoz. Ezt valamikor nagyon reklámozták is a lengyeleknek.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.14. 05:44:14

@tsabus: na ez egy érdekes oldal. látni, hogy hol tűnnek el fél-egy órára teljesen, ahova nem érnek el a radarok, és ha történik valami, soha senki nem fogja tudni. valahogy tanulni kéne a maláj gép tragédiájából, és valamit csinálni, hogy mindig mindenhol mindegyik gép látszódjon.... illetve remélem, hogy valahol valakik mégis látják, csak nekünk nem kötik az orrunkra.....
(anyám nézte múltkorjában az enyémet, hogy épp merre járok, nem én ragadtam rá a képernyőre, szerencsére)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.14. 05:55:38

@Giddy Lamb: miből van az olyan zselatin, ami nem csontból? (azt muzulmánok nem eszik meg, de van halal zselatin is.)

a DK-Ázsiában szokásos kis étterem, az magyarul is étterem? a kifőzde az más? az a fajta, ahol nincs flancolás meg terítő, bemész, megkérdezi valaki, mit akarsz, megfőzi, elédteszi, fizetsz. és ezt mindenki megengedheti magának, sőt, a szegényebbek pont csak ezt engedhetik meg maguknak, mert nem tartanak fent konyhát otthon. de pl a család, akiknél most lakok, sokszor hoz curryt, levest utcai árustól, akik megfőzik nagy kondérban, és kis nejlonzacskóban lehet vinni adagot, a fene se áll neki otthon curryt pancsolni. nagyon könnyen rá lehet szokni, hogy az ember nem főz. ha az itteniek elmennek európába látogatóba, nem értik, mit esznek az emberek. :-)
lehet, hogy mégis írok egy posztot. nem személyeset, hanem egyszerűen csak hogy miket szeretek itt. :-)

pappito · http://pappito.com 2014.08.14. 06:10:05

@Dragonlady (now in Thailand): "na ez egy érdekes oldal. látni, hogy hol tűnnek el fél-egy órára teljesen, ahova nem érnek el a radarok, és ha történik valami, soha senki nem fogja tudni. "

ugye nem gondolod, hogy a repülésnek bármi köze van ahhoz, hogy a flightradar24-en te mit látsz... az ADSB transzponderek adatait önkétes rádiózók/repülésbuzik veszik a saját pénzükön felszerelt bigyókkal, aztán ezt az adatot küldözgetik be a flightradarnak aki rábiggyeszti a guglimapra.

A légiforgalmi irányítás nem ebből a rendszerből dolgozik, és sok repülőnek nincs is ADSB transzpondere, mégis vígan repked annak ellenére, hogy nem látszik a flightradaron.

Nálunk a tasmán tenger felett tűnnek ela gépek, mert az ausztrál meg a kiwi vevők között van fehér folt, de azért tucatszám mennek ottan a repcsik, csak nem látszanak amíg elég közel nem érnek

pappito · http://pappito.com 2014.08.14. 06:12:03

@Dragonlady (now in Thailand): Due to the high frequency used (1090 MHz) the coverage from each receiver is limited to about 250-400 km (150-250 miles) in all directions depending on location. The farther away from the receiver an aircraft is flying, the higher it must fly to be covered by the receiver. The distance limit makes it very hard to get ADS-B coverage over oceans.

About 99% of Europe is covered with ADS-B receivers. There is also good ADS-B coverage in USA, Canada, Caribbean, Brazil, Russia, Middle East, India, Japan, Thailand, Malaysia, Indonesia, Australia and New Zealand. In other parts of the world the ADS-B coverage varies.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.14. 06:18:51

@pappito: ok, értem, köszi, én nem foglalkoztam különösebben a dologgal, egyszer megnéztem. ha rajtam múlna egyébként, nem szabadna, hogy nyilvános legyen, hogy melyik repülő éppen hol van. csak az lenne jó, hogy valaki valahol tudja, hogy ha eltűnik egy, akkor hol keresse, Vietnám partjainál, vagy Ausztráliától nyugatra.... mert ez nekem nagyon ijesztő volt, és még mindig az.

juteszembe - most az ISIS balhé kapcsán, ugye nem repül senki arrafele, pont felettük? meg se merem nézni. karácsonykor arra ment simán a Budapest-Doha, meg mindenki más is, gondosan kikerülve a szaudi légteret. a városok, amiket a térképen láttam, ma a hírekben vannak. vagy az ottaniaknak nincsen rakétarendszerük?

pappito · http://pappito.com 2014.08.14. 06:33:49

@Dragonlady (now in Thailand): nem tudom mijük van, most megnéztem, szaudi légtérben az etihad, gulf air, emirates, egyiptomiak meg ilyen burnuszosok repkednek leginkább, de most éjszaka van arrafelé, nem? Katar meg Bahrain-től északra viszont komoly nyüzsi van, Európa és Ázsia felé is van forgalom szépen.

Persze azt nem tudjuk, hogy szaudi kb. mennyire van lefedve ADSB vevőkkel, gondolom nem véletlen, hogy Irak, Libia, Egyiptom, Sziria nem sokkal járul hozzá a flightradar adatokhoz :)

Egyébként nem értem, hogy miért veszélyes v félelmetes, hogy a kereskedelmi járatok látszanak a képen? Eddig is látszottak, csak nem tudtál róla. Ehhez hasonló van egyébként kereskedelmi hajókkal is : www.marinetraffic.com/

innen tudom, hogy a Quick Kat mindjárt odaér Waiheke szigetre :) (az egy komp)

Sesamelmo (Q) 2014.08.14. 06:50:53

@montroyal ( CAN qc): egyetértek veled, hogy a magyarok kulfoldon altlaban nem tartanak ossze.... ez alol Katar kivétel. Mi itt szépen tamogatjuk es segitjuke gy ast. Osszejarunk... Es ez jo. :)

@blackhair-lady: @Ludmilla a Beta:
Nálunk ez ugy van, hogy 4-5 en vagyunk kutyas baratok, egyutt setalunk a tengerpartra minden este, de ha valaki nem er haza idoben, akkor a masik kiviszi az o kutyajat is. Szerencsere a kutyak szofogadoak. Nem sokan vannak, akik elengedik a kutyat poraz nelkul, amit nem is ertek. Imadnak a kutyak uszni, ehlyett csomoan a fuvon setalnak fel s ala. Na mindegy,
kb 10 napig egymasra is bizzuk oket. 2 hete nálunk volt az egyik, holnaptol az enyem megy a szomszedba 1 hetre. A masik szomszednal most 3 kutya van epp. Nagy segitseg ez, de az adok-kapok mukodik. Egymasra vagyunk utalva, de szeretjuk is a masik kutyajat es maximalisan bizunk egymasban. Volt mar, hogy menni kellett allatorvoshoz.

Csuszomaszo meg nem tudom micsoda nincsen. Szegeny kutya alig lat mas allatot. Van madar, gyikocska es hangya. Neha egy-egy legy, tavasszal par szunyog. Bolha nincs, kullancs allitolag lehet, de ritka. Mikor irtam Katarrol, picit kitertem a kutyara is. Azt olvastad?

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.14. 06:53:18

@pappito: tudtam róla korábban is, csak nem néztem meg kb egy hónappal ezelőttig. - egyszerűen az a bajom, hogy sokaknak ezek célpontot jelenthetnek. ok, persze, ha nagyon akarja valaki, úgyis leszedi, szemét mégse lehet kinyomni, saját radarjaik vannak, stb. szóval végülis nincs igazam objektíven, csak a komfortérzetemnek tenne jót :-)

Sesamelmo (Q) 2014.08.14. 06:54:34

@Dragonlady (now in Thailand): pont tegnap vacsi kozben errol dumaltunk a pilotakkal. Nem repulnek irak felett, se ukrajna felett, Izrael felett QAtar airways amugy sem repulhet. Szaudival csak "vitaztak tavaly, de nem alltak harcban. Szerencsere.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.14. 07:00:00

@Sesamelmo (Q): jó tudni :-)
arra emlékszem, hogy magyar személyzettel repülte a Doha-Budapestet meg vissza a Qatar, kíváncsi is lettem volna, hogy mennyi magyart vettek át, és ők vajon akkor kint laknak, és bármi mást is repülnek, amit csak kell, szívás ezerrel, vagy van valami olyan opció, hogy otthon Mo-n van a pihenőidejük, ott váltanak, általában/sokszor ezt az útvonalat repülik? és vajon hova mindenfele szóródtak még szét a Malév-pilóták és légikísérők, és hogy megy nekik a soruk?

Sesamelmo (Q) 2014.08.14. 07:22:47

@Dragonlady (now in Thailand): a mi házunkban 2 magyar pilota lakik es sok nem magyar. Az ajto szomszedom spanyol pilota a brazil utaskisero felesegevel, aki most nem dolgozik.
Osszevissza repulnek mindnyajan. Mivel a jegy hihetetlenul olcso nekik , ha akarnak hazamehetnek (vagy akarhova) a pihenoidejukben. Az egyik magyar fiu azt hiszem sokat jar haza.
Nevukben nem nyilatkozok, de szerintem nem szivas az életük. Spanyol pasinak biztosan nem, o az Iberiatol jott el. Volt olyan magyar srac, aki elment innen mashova, hat neki nem jott be.
Sok magyar QA dolgozo van, irodaban is, foldi kiszolgalasnal is.
Utaskiserokrol eleterol sok rosszat lehet hallani, de akiket jobban ismerek -nem magyarok- ok nem panaszkodnak, sot....

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.14. 07:31:12

@Sesamelmo (Q): jó, ha nem szívás.
egyszerűen csak azért gondoltam, hogy sokaknak az lehetett, mert kényszerűen egész családot felforgatni, költöztetni akár végül, úgy, hogy nem ezt tervezték, nem akarták, egyik napról a másikra borult az egész világuk.
mindig sajnálom azokat, akik nagyon nem akartak határátkelni, mégse maradt más választásuk, és megszenvedik, száműzetésként élik meg.

lavór 2014.08.14. 07:41:00

"Jelenleg egy fizetésből élünk hárman..."

Ennyi. Már nincs is miről tovább beszélni.

Giddy Lamb 2014.08.14. 07:41:00

@Dragonlady (now in Thailand):
A halal zselatin marhacsontból van.

A Chiang Mai streetfood nekem is bejött, emlékszem hajnalban tántorogtam vissza a szállodába és a Moat keleti falán belül a Shell kút mellett hajnalig állt egy ilyen mozgó kocsis fickó, mindig nála ettem. Voltam ott főzőiskolában is Somponnál akinek angol felesége van (Chiang Mai Cookery School) és megtanultam a curry paszták készítését is, többek között. A suliba a világ minden tájáról járnak szakácsok, én egy afro-amerikai cheffel voltam párban, aki csak ezért jött Thaiföldre, hogy autentikus helyen tanulja meg a thai ételek elkészítését.

2014.08.14. 07:44:55

@geegee: Nem gondolom, hogy komolyabban balhe lenne belol, mivel az alap mindenhol ugyanaz, az adalekoles az, ami cegenkent elter, es ettol fugg a benzin minosege. De mivel azt lehet is tudni, hogy ez cegenkent elter, ezert nem gondolom, hogy akar orszagonkent is ne terhetne el...

316i, semmi extra, de a napi Sopron-Becs korre teljesen idealis utazoauto, pont azt tudja, amit kell. Megbizhato, biztonsagos, mert eleg nagy es massziv az autopalyara, es a kategoriajaban az egyik legolcsobb a fenntartasa, a tapasztalatok alapjan ledurvabb esetben is kb. 10-15%-al kerul tobbe, mint pl. egy Opel Astra fenntartasa.

2014.08.14. 07:46:50

@diggerdriver: Na, ezt nem tudom... de ha epitettetek, akkor biztosan van... :) De attol meg a sajat benzint is ugy adalekolja, ahogy akarja...

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.14. 07:52:41

@Ödenburger Wiener Schnitzel: megint az a sztori jut eszembe, amit említettem többször, amikor egy magyar lány, aki idejött hotelbe gyakorlatra, hozott magával mosogatószert meg mosóport meg sampont, mert hátha itt nem lehet ilyeneket kapni (??!) aztán persze a két hónapja végén rámhagyományozta a mosogatószerét, ami használhatatlan volt, illetve, nem lehetett lazán egyszerűen használni, mert itt a konyhákban csak hideg víz van, mindenki abban mosogat, és ezért a mosogatószerek is arra vannak kitalálva, hogy hideg vízben levigyák a trutyit (és leviszik). (mosógépek nagy része dettó, default a hidegvízben mosás, így a mosóporok is erre vannak kitalálva. ausztrál kolléga mondta, hogy náluk is, felesleges flanc a melegvíz, nem értette, mire jó. lehet venni melegvizes mosógépet, az egyik kollégámnak van is, olykor fogtam az összes fehérneműt, fehér cuccot, elvittem hozzá, és behajítottam a mosógépébe nyolcvan fokra, ő se értette soha, mire jó, nem is tudom, miért van melegvizes mosógépe, sokkal többe kerül.)

Sesamelmo (Q) 2014.08.14. 07:55:35

@Dragonlady (now in Thailand): no jo, családosokat nem ismerek. Akiknek gyermeke is lenne.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.14. 08:04:43

@Sesamelmo (Q): érdekes lenne, mit lett velük.
egy osztálytársam apja volt Malév-pilóta, szerencsére nyugdíjba ment, még mielőtt bedőlt volna az egész. különben mit csinált volna ötvenesen, ha éppen a Wizzhez nem fér be, hát.....
tavaly repültem Myanmar Airways-szel párszor, volt magyar nevű pilóta, volt félig bolgár cabin crew, ezt nem is tudom, hogyan, tán csak betanították épp a helyieket. kevés annál nagyobb szívást tudok elképzelni, hogy valaki nem talál más állást, miután bedőlt a légitársasága, mint hogy ötvenévesen Yangonba költözzön. igaz, átképezhetné magát online pókerjátékosnak vagy pornósztárnak is :-/

Giddy Lamb 2014.08.14. 08:11:45

@Dragonlady (now in Thailand): " hogy valaki nem talál más állást, miután bedőlt a légitársasága, mint hogy ötvenévesen Yangonba költözzön. igaz, átképezhetné magát online pókerjátékosnak vagy pornósztárnak is :-/"

Jackie Brown is talált erre megoldást :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.14. 08:21:01

@Giddy Lamb: meg kellett néznem ki/mi ez a JAckie Brown.
egy tanítványom mondott nekem érdekeset még a pályafutásom elején, nyelviskolában, mikor megtudta, hogy határátkelek hamarosan. ő logisztikai szakértő volt, valami speciális területtel. hogy irigyel, mert ahhoz, hogy tanítson az ember, nem kell semmi különös, nem kell háttércég, nem kell feltétlen a helyi jellegzetességek, törvények stb alapos ismerete, el lehet indulni azzal, hogy két ember beszélget, pár könyv, papír, ceruza. ő meg hiába szakértő, semmit sem ér a cége nélkül, egyedül csak lóg a levegőben. hogy ő hiába tologat konténereket Hongkongba, mégis az enyém a világ. - habár sokszor nem érzem így, azért van ebben valami, nem is kevés, és nehéz elfelejteni. ilyesmi jut eszembe a pilóták helyzetéről is. mit ér ugye egy pilóta repülő nélkül, még az engedélyeit is pikkpakk elveszíti. nagy kiszolgáltatottság, ha úgy alakul. még a hamburgerforgató kollégánk is szabadabb, bizonyos szempontból.
ha ennek van értelme :-)

Sesamelmo (Q) 2014.08.14. 08:26:07

@Dragonlady (now in Thailand): na igen.....
Tegnap is ertem meg egy spanyol holgyet (kutyat setaltattunk), aki boven 40esnek tunt. Csladja nincs, 2 eve koltozott ide, o is inerianal dolgozott. Olyan fura volt, ahogy a boyfriendjerol meselt.

Megkérdezem a magyar fiúkat esetleg irnának-e ide.

röf 2014.08.14. 08:32:26

"Most két hónapja vagyunk itt egyhuzamban, de ebben a két hónapban annyi minden történt, hogy sokkal többnek érzem. Szereztem NI Numbert, regisztáltunk az NHS-nél, van háziorvosunk, voltunk iskolalátogatáson, a lányunk pedig három hetet járhatott egy helyi óvodába heti 15 órában. Lettek új barátaink, meghívtak házibuliba, és minden hétvégén lejárjuk a lábunkat, mert mindig akad valami program...."

Hát ez fantasztikus.... ha még hozzáveszem a látképet az ablakból... maga a gyönyör.
Most komolyan, mindenkit hülyének néznek itthon?
Nem tudok mást mondani, rajta csak rajta, törhetetlen fajta...

Giddy Lamb 2014.08.14. 08:46:28

@Dragonlady (now in Thailand):
"még a hamburgerforgató kollégánk is szabadabb, bizonyos szempontból. ha ennek van értelme :-)"
A szabadság belülről fakad, a külső körülmények keveset számítanak, ha belül minden rendben. Hinta nem szabad, a saját kisebbrendűség komplexusának és gátlásainak a rabja, mint majdnem mindenki, úgyhogy szerintem ennek így nincs értelme.

Giddy Lamb 2014.08.14. 08:46:28

@röf: "Nem tudok mást mondani, rajta csak rajta, törhetetlen fajta..."

Tőled annyi is elég lenne, hogy röf-röf-röf

sEm · http://autizmusmesek.blog.hu 2014.08.14. 08:46:28

Én annyira nem értem néha a posztokat ezen a blogon. Főleg amikor pár hónapja kint élők írnak. Nem ismerik a szokásokat, egy halom dolgot nem értenek miért van így vagy úgy. Tanácsokat nem tudnak adni a kiköltözőknek.

A padlószőnyegről:
Anglia esős hely. Még az újépítésű, minőségi szigeteléssel ellátott lakásokban is ha nincsenek körülötted szomszédok, vagy földszinti a lakás akkor a padló hideg, nyirkos.

Mi egy pár éve épített lakásban lakunk, alul felül szomszédokkal.
Fűteni elég csak novembertől míg a földszinten vagy külön házban lakó barátainknál a fűtési szezon jóval hamarabb kezdődik és gyakran májusban ér véget (nem a hideg, inkább a nyirkosság miatt). Amikor az alattunk lévő lakás nem volt kiadva egy hónapig, rendesen megéreztük a talpunk alatt. A szőnyeg nedves volt, mikor pedig földszintes parkettásban laktunk párás volt reggelre a felülete.

Tehát ha nem laksz valami szuperjól szigetelt házban a parketta szar. Én is jobban szeretem, de ez van, kell a padlószőnyeg.
Jópár évet lehúztunk már a szigeten sokféle lakásban laktunk.

Határátkelő 2014.08.14. 08:50:12

@sEm: Én meg azt nem értem, hogy mit nem értesz. Ezen a blogon mindenféle határátkelő ír: olyan is, aki már jó pár évet lehúzott (mint te) és olyan is, aki nemrég ment ki. Mindenki másképp lát dolgokat, mást érzékel, és ebből aki akarja, levonja maga számára a tanulságokat. Én nagyon szeretem az olyan posztokat, amiket nemrég kiköltözött emberek írnak, mert egy teljesen friss látásmód van bennük. És azokat is nagyon szeretem, amiket olyanok írnak, akik már évek óta kint élnek, mert nekik meg sokkal több a tapasztalatuk és jobban átlátják a dolgokat. Ettől változatos szerintem a blog.

No meg az olyan kommentektől, mint a tied, amikor jön valaki és megmagyarázza, adott dolog miért van. (Ezt most tök komolyan írom.) Szóval kösz szépen, és én továbbra is szeretném megőrizni a változatosságot. :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.14. 09:02:53

@sEm: szia SEm, jó téged itt látni, egyébként.
szerintem egyszerűen csak megosztanak emberek történeteket, meg hogy ők hogy látják. nem kell feltétlen tanácsokat adni. illetve a kommentekben sokszor az is megtörténik.

járólap vagy hogyhívják, nem lenne jobb, mint a parketta? vagy a melegebb linóleum? én itt nálunk mást ritkán látok. persze, itt nincs hideg meg tél, csak az állandó nedvesség. télen szívás, hidegnek hideg, értem. de egy nedves szőnyegnél rosszabbat én el nem tudok képzelni. tutira két nap alatt allergiás rohamaim lennének tőle. emlékeim szeirnt ti is iszonyú sokat szenvedtetek a penésszel.

sEm · http://autizmusmesek.blog.hu 2014.08.14. 09:18:59

Iskolakezdésről meg annyit:
nincs tankönyv és nincs füzetvásárlás.
Kapunk egy átlátszó tasakot a sulitól amiben benne van egy kis füzet egyikbe kell vezetni az elolvasott könyveket, és két nagy amibe majd a házi feladatokat kell írni.

Nincs ellenőrző, nincs tolltartó - minden a suliban van. Az iskolatáska a tasak és az ebéd hordására szolgál. A tasakban hetente egy vagy két alkalommal hazaküldik a házit (attól függően hányadik osztályba jár a gyerek) ami egy a4-es lapnál nem nagyobb. Általában nem kell megcsinálni az egészet, hanem max húsz percet, fél órát kell dolgozniuk vele.

Van még ezen kívül tornacucc - iskolai szabványpólóval, illetve úszócucc.

Nyáron általában jó nagyot nőnek a gyerekek, így iskolaruha meg cipő is kell általában. Ezeket olcsón, jó minőségben bárhol meg lehet vásárolni. A pulovert/zakót/nyakendőt az iskola emblémájával meg a kijelölt boltban vagy az iskolában lehet megvásárolni.

sEm · http://autizmusmesek.blog.hu 2014.08.14. 09:18:59

@Határátkelő: Értem én, értem. Csak nem tudom mit akar ezzel mondani. :D

Az első három év a beszokás időszaka, addig bármi megtörténhet. A legtöbben ekkorra már feladják. A baj az, hogy sok ilyen három év alatti kint élő ír aki még rácsodálkozós kicsit, és még mindig nincs teljesen tisztában mindennel ami a kikötözőknek fontos lenne.

A három év olyan szempontból is vízválasztó, hogy ez után kezd érlelődni az emberekben hazaköltöznek-e családostul a megtakarításokból vagy végleg ott maradnak.

sEm · http://autizmusmesek.blog.hu 2014.08.14. 09:18:59

@Dragonlady (now in Thailand): Szia :) Ja itt bűnözök, miközben ezerrel kéne írnom a disszertációmat.

A járólap elég hideg, nekünk szerencsére linoleum van a konyhában meg a fürdőkben is, amit nehezebb tisztítani, nem is annyira csinos, de nem nyirkos annyira.
A szőnyeg jó opció mert itt nyáron sincs valami nagy meleg - 25 foknál általában már nagyon haldokolnak az emberek. :D

A régebbi, Viktoriánus vagy György korabeli házaknál érdemes megfontolni, hogy ne mindenhova kerüljön szőnyeg és a földszintre iszonyat jó padlószigetelés kell, de a lakásoknál társasházban a padlószönyeg a legjobb megoldás.

Tapsi75 2014.08.14. 09:46:06

Csak meg pár adalék a padlószőnyeg kérdéshez...
Itt szinte kizárólag a fa az építési alapanyag, csak a sokkal régebbi épületekben választja el az elméleteket valamilyen ennél szilárdabb anyag. Ha a fa padlóra járólapot teszel, az en súlyos alatt mar annyit mozog, hogy pár hónap alatt egyszerűen összetörik, nem elég rugalmas. A vizes helyiségeket is gipszkarton es fa segítségével alakítják ki, próbáljátok ki, ha erősebben megnyomod szépen mozog minden. Mi egy nagyon vastag, valóban kő hatású linoleum szeru anyagot raktunk a padlóra, ez egész jol működik!

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.14. 09:52:52

@sEm: ha valaha is Angliába költözök, észben fogom tartani ;-)
kitartást a munkához, mindjárt vége lesz, kész lesz, és akkor nagyon jól fogod érezni magad :-)

Badeni_lakos 2014.08.14. 11:26:01

Érdekes.
Köszi szépen a benzin-infókat.
ha eljön az idő, tankolok én is, itt is ott is. Addig meg jó lesz a RailJet kényelme, meg az IC vonatok nyári fülledt romantikája :)

sEm · http://autizmusmesek.blog.hu 2014.08.14. 11:57:51

@Tapsi75: Hát igen, ez meg az építészeti vonatkozása a dolognak. Köszönöm a kiegészítést.

@Dragonlady (now in Thailand): Köszi a bíztatást. :)

A padlószőnyeggel egyébként semmi gond nincs, ha rendszeresen és megfelelően tisztítja az ember. Jó porszívó kell és évente mondjuk bérelni egy szőnyegtisztítógépet.

@Határátkelő:
A "már egy rövid ideje itt élek és mindenről megmondom a tutit" posztokkal meg az a bajom általában, hogy mindig az jön ki a végére, hogy "hülye Angolok, angol hülyék", nincs keverőcsapjuk, szőnyeg van mindenhol, nem tesznek citromot a teába stb...
Rengeteg ilyen van, aki nem veszi a fáradtságot hogy megismerje az új hazáját, nincs benne meg az igényesség, szűklátókörű és meggyőződése, hogy a magyarok tojták a spanyolviaszt.
Miattuk van az, hogy a régen nagyon segítőkész, régóta kint élő magyar már egy idő után nem is mondja meg honnan származik igazából.

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2014.08.14. 12:09:11

@tildy[UK]: igen, érdekes hogy ez most London vagy nem?? Mi azért választottuk, mert ott fogok dolgozni, szóval sokat nem kell majd utazom.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.08.14. 12:23:46

londoni borough, szerintem pont ugy London, ahogy Croydon , vagy Twickenham.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.14. 12:29:41

@sEm: szerintem a posztoló pont nem volt ilyen megmondóember, ezek csak furcsaságnak, nehézségnek merültek fel nekik :-/
de egyébként értem, mit mondasz, itt is megvan a "hülye nyugati", főleg a vén fasz kategóriás, nagyon irritáló.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.08.14. 12:32:37

@sEm: Van kulonbseg akozott, hogy valaki megmondja a tutit, netan nem jon be par dolog itt neki.

" nincs keverőcsapjuk, szőnyeg van mindenhol, nem tesznek citromot a teába stb.." Ok meg lesnek nagyokat, mikor tejeskaveval iszom a muzlimet, nekik meg ez a fura. En erre az tmondom, semmi gond addig, amig nem akarjuk megnevelnia masikat. En nem kerek szonyeget a konyhaba, meg kulon hideg-melegvizes csapot sem, ennyi.

Csak azt kell eszrevenni, hogy aki "kritizal" nem feltetlen amiat teszi, mert nem akarja megismerni az uj hazajat, sot az sem mindegy hogyan teszi.

A kifele nyilo, 5 meteres bottal kivulrol moshato ablak meg mindig talany, hiaba tudom, mi ra a magyarazat, nem logikus. De pont emiuatt szeretek itt elni, mert ennyire kuloncok.

Tapsi75 2014.08.14. 12:53:02

En is sokszor hallom, hogy ezek ilyen meg olyan hülyék, nem értenek semmihez... Az egyik gond valóban ez, de a másik amit látok, hogy kevesen tudnak érdemben beszélni angolul, amikor szabadon közölsz gondolatokat, megérted a számunkra néha kissé fura humorukat... Es mindezt nem eroltetve, hanem teljesen természetesen. Ilyenkor azonnal nyitottabbak, es sok mindent elmeselnek! Szerintem azt nem értik meg sokan, hogy ide mar 200 éve érkeznek a bevándorlók, szinte minden részéről a világnak..abból indulnak ki, hogy mindenki hülye, es nem beszél normálisan angolul. Amint bizonyitod az ellenkezőjét, mar teljesen más a viszony!

2014.08.14. 13:20:48

Törpe, törpe, törpe.

recommented 2014.08.14. 13:53:50

@tableno: Körül kell nézni.

Siófok annak drága, aki kimondottan lusta turistaként megy oda, és nem érdeklik az árak, nem szeretne körülnézni, csak dögleni a strandon.

Szállás már nagyon olcsón van, legfeljebb kicsit messzebb a városközponttól - de feltételezem, az ott nyaralók nem is a siófoki városközpont miatt mennek oda :).
A napi étkezés étteremben, itallal, borravalóval együtt 1500 forint/fő alatt megoldható (1000 forint alatt van _jó minőségű_ menü, sőt szódát is adnak, ha nem szeretnél cukros löttyöket vagy sört inni. Szabadstrand mindenhol van, azért sem kell fizetni.

Komolyan mondom, én imádom a Balatont, pedig jártam már pár egészen extrém helyen is, de az a kedvencem. És nagyon-nagyon olcsó tud lenni, ha az ember veszi a fáradságot, hogy felderítse a jobb helyeket. Ugyanígy bármennyit el lehet itt költeni, ha nem figyelsz oda, de ez gyakorlatilag minden üdülőhellyel így van.

tableno 2014.08.14. 14:03:17

@recommented: hát ha a lusta turista a te definíciód szerint az, hogy valaki pici gyerekekkel megy oda, akiket nem nagyon lehet naponta többször végighurcolászni a város és a strand között, plusz állandó felügyeletet igényelnek, vagyis nincs nagyon ideje az embernek mellettük végignézni az összes szóba jöhető étterem árlapját, akkor igazad van.

marczy 2014.08.14. 16:28:53

Bocsánat a nyelvtannáciskodásomért, de helyesen "CsaládostUl" és nem "családostól", mert a -stul/-stül képzőnek semmi köze nincs a -tól/-től-höz. Hanem a régi, nem produktív -st képzőhöz (képest, mihelyst stb.) jött hozzá az ismert -ul/-ül, így jött létre a -stul/-stül. (és nem -s + -tól/-től módon).

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2014.08.14. 16:57:30

Na én és a családom kalandvágyból itthon marad :-)

FrankyLon 2014.08.14. 17:19:48

@Mr Long (UK): Sokban fugg a kornyektol, itt Battersea-ben ilyeneket 1200-1300 pcm aron lattam. Ha a lakotelepen van akkor olcsobb, mig, ha kozvetlen a park mellett, netan valamelyik uj epitesu kulipintyoban akar lehet 1400-1500 is.

Taxomükke (UK) 2014.08.14. 18:22:56

@M. Péter: Azt mondták a Lloydsban, ez egy új szigorítás, tavaly év végéig simán az én (lévén ügyfelük) ajánlásommal nyitottak volna neki számlát, így nem.
A vicces az, hogy a HMRC-től a fiam nevére és részére érkezett levelet nem fogadták el lakcímigazolásként...

2014.08.14. 18:52:56

@sEm: Koszi ez egy erdekes magyarazat a padloszonyeg dologrol. Talan a posztolonak csak az tunt fel hogy nemelyik ronda, es ez akasztotta ki. :) Majd ha megismeri jobban Angliat akkor rajon hogy ott is van egy reteg ahol letezik jo izles, mi tobb, hogy az izles is a kultura resze, vagyis ahogy megismeri az angolok kulturajat, jobban elfogadja az izlesuket is.

Amugy a fent leirt frusztraciodat tokeletesen ertem. De itt a HA-n a friss bevandorlo posztok a nepszeruek, nem az informacio, hanem az erzelmi tartalom miatt. Talan azert mert az itt kommentelok nagy resze meg maga is uj es tapasztalatlan. Erdekes lesz 10 ev mulva megnezni hogy ki hol tart, ha meg lesz ez a blog akkor. :)

micsoda? 2014.08.14. 19:09:35

Hát, hát. Egy kicsit lenézően ir a londoni szokásokról a posztíró /padlószőnyeg, hideg-meleg vizes csap/ , remélem a többi idegen dolgot, amiből lesz bőven, magába tartja. Jók a képek.

sEm · http://autizmusmesek.blog.hu 2014.08.14. 20:36:46

@tildy[UK]: Health and Safety plusz eso, plusz helyhiany befele. Ha tanacs altal epittetett hazban laktok akkor leginkabb HS foleg ha nem lehet egy bizonyos szelessegnel nagyobbra nyitni. Nekunk az egyetemi campuson volt ilyen. A mostani nekunk befele nyilik.

@cougarcat: Az bant, hogy sokan meg sem probaljak elfogadni a helyi kulturat, sokan meg a nyelvet sem kepesek rendesen megtanulni annak ellenere, hogy sok eve itt elnek. Es egyre tobben vannak es ezert ok kepviselik a magyarokat.

2014.08.14. 20:46:44

@sEm: a birodalmi kulon csap es a ki nem takarithato szonyegpadlo-fetish a kultura resze lenne? Az elso amit csinaltattunk, amikro megvettuk a hazat, a csap lecserelese volt. Padloszonyeg feltepese, ami alatt rohadt a fapadlo. Majd lejarolapzni es leparkettazni a hazat. Ezzel egybol az erteket is noveltuk. Az ingatlanosok (egyik szomszed is az) szerint a tradicional kontinentalis padloburkolo, vagyis szonyegpadlo nelkuli szobak, novelik az erteket a haznak. A szonyegpadlo azert elterjedt, mert olcso. Igenyesebb hazakban nem az van.
Az uj epitesuekben az alap olcso megoldas a szonyegpadlo, ha rafizetsz extraban, akkor van parketta.

Aki a kulon csapot is szereti es nem akar keverocsapot, az gondolom az egyeb technikai vivmanyokat is megveti, mint ABS, a szervo kormany az autoban vagy a satnav
11 evet eltem a UKben

2014.08.14. 20:51:53

@sEm: Ilyen ideat is sok van, sot ha altalnositani akarnek, akkor azt hiszem, rank magyarokra, sot a legtobb bevandorlora ez a jellemzo. Viszont a masodik generacio meg tokeletesen beilleszkedik... A helyiek ugy neznek erre a dologra, hogy elfogadjak az onszegregaciot, mert tudjak hogy a bevandorlok gyerekei mar mashogy gondolkoznak.... Olyan 20 ev mulva talan a UK is tele lesz magyar szarmazasu tokeletesen beilleszkedett polgarokkal :)

2014.08.14. 21:02:30

@charlieharper: Jo, de pl. lakberendezo temaban van Angliaban egy bizonyos stilus ami nepszeru meg az elit hazakban is, es masoknak ez fura. Pl. kis es nagyviragmintas butorok, fuggonyok, tapetak meg kulonbozo elenk szinek hasznalata. En igy gondolom hogy a kultura resze. Pl. English country style...., stb. Van aki az ilyesmit giccsesnek talalja es izlestelennek, pedig nem hiszem hogy errol lenne szo. Mas.

Amugy meg lattam magazinokban angol luxus hazakat ahol a padloszonyegre tettek draga perzsa szonyegeket - nyilvan ide jart takaritono. :) Ha cserelik ezeket le hajopadlora akkor biztos sokkal jobb azota a szigeteles. Nalunk kb. 10 eve terjedt el az hogy mindenki cserelte a padloszonyeget faburkolatra, most mar sokszor a konyhaban is ez van, szonyegekkel diszitve. Es valoban, az ilyesmi noveli a haz erteket.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.08.14. 21:40:00

@sEm: feltalálták már az ablakreteszt, tehát a health and safety csak kifogás. Esőre szintén megoldás, ha befele buko az ablak.Szerintem csak így szokták meg. Amúgy nálunk is befelé nyílik, tehát csak ismerik. A kifelé nyílót viszont életveszélyes takarítani, ha a szobából próbálod.

Padloszonyeg pl allergiásoknak, asztmasoknak gond lehet, laminalt vagy fapadlora meg ha nagyon akarsz, terithetsz padloszonyeget. Viszont az eloszobaban, a konyhában, a fürdőben semmi keresnivalója.

Amúgy alattunk kukatarolo van,nem fűtött, d padloszonyeges minden, kivéve a konyhát és fürdőt. Idén télen öszzesen kb 3 nap ment a fűtés, tavaly se volt sokkal több.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.08.14. 23:24:24

@Mr Long (UK): Nalam kb 900-1000 fontot. Ennyibol mar egy haloszobas lakast talalni a 3-as zonaban. Oke, lehet mondani, hogy csalok, mivel HA-ban lakom, de pl ez tok rendben van: www.rightmove.co.uk/property-to-rent/property-46805135.html

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2014.08.14. 23:58:12

@cougarcat: "Nalunk kb. 10 eve terjedt el az hogy mindenki cserelte a padloszonyeget faburkolatra, most mar sokszor a konyhaban is ez van, szonyegekkel diszitve. Es valoban, az ilyesmi noveli a haz erteket. "

Olvasgatom a lakberedenzesi kommenteket, jopofa latni, hogy az angolszasz hagyomanyok mennyire atjottek az Ujvilagba is :)) a padloszonyeg nalunk is a regebbi hazak viszonylag olcso megoldasa volt. manapsag a "hardwood floor" a varazs szo, az ujonnan epulo v. felujitott lakasokban szinten mindenhol ez van. Annyira nepszeru lett, hogy, eloalltak a fa-kinezetu csempe (vagy inkabb jarolap?) otletevel. Amikor eloszor lattam ilyen kepen, nem tudtam, hogy keramia laprol van szo, es csodalkoztam is, kinek volt az az orult otlete, hogy faburkolatot tesz a furdoszobaba?? aztan amikor lakberendezo aruhazban valosagban lattam, hogy mirol is van szo, megertettem a "trukkot" amberpolk.blogspot.com/2013/05/wall-and-floor-wood-look-tiles.html

M. Péter 2014.08.15. 00:12:20

@tildy[UK]: A brit expat fórumokon meg biztos arról írnak a Mo.-n élő britek, hogy a hülye magyaroknak befelé nyíló ablakaik vannak, meg hogy az a mániájuk, hogy maguk mossák az ablakokat ahelyett, hogy ablaktsztítót hívnának.

A fürdőszobában a szőnyegpadló ízlés kérdése. Kellemes, ha az ember mezítláb is mehet a fürdőszobába és nem fagy meg a lába. Van speciális fürdőszobába való vízálló, jól tisztítható szőnyegpadló, persze nem 2.99 £/m2, mint az a szőnyegpadló, amelyet a mindent pennyt megspórolni akaró tulajdonos rak a kiadni szánt lakásba,

2014.08.15. 00:19:36

@Zsuzsi65: Az elso hazban itt meg faltol falig "shag carpet" volt, olyan tiritarka okkersarga szinu. :))) Volt meg arany ciradas tukorfal es sarga szinu haztartasi gepek. Akkoriban meg sokan nem ujitottak fel a hazukat, hanem eladtak ugy ahogy volt es masikat vettek. Viszont ma mar inkabb megeri rendben tartani es ugy eladni.

O, hat akkor ez a trukk a furdoszobaban. :) Jol nez ki, "natural look".

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.08.15. 00:24:56

@M. Péter: hat lehet akarmennyire vizallo, de nyirkos helyiseg, nekunk is van benn kadkilepo, de kb hetente-kethetente mosni kell, ahogy a torolkozoket is, eleve eleg nyirkos helyiseg, ablak nincs, szellozo nem sizv eleg erosen , hogy elszivja az osszes parat.

A masik meg, amit mondtam asztmasoknak kifejezetten rossz a padloszonyeg. Szerencsere en nem vagyok az, de ertheto , ha valaki nem akar szonyeget mindenhova.

Nalunk a lakasban raadasul vajkremszinu van, mar az eloszobaban is. Ket-haromhavonta megyunk rajta vegig takaritogeppel( kb 1 ev ittlet utan ruhaztunk be ra) , de jobban orulnek, ha csak felmosni kene, egyszerubb rendbentartani.

sEm · http://autizmusmesek.blog.hu 2014.08.16. 09:39:52

@tildy[UK]: "feltalálták már az ablakreteszt, tehát a health and safety csak kifogás. Esőre szintén megoldás, ha befele buko az ablak.Szerintem csak így szokták meg."

Mikor szoktak meg igy? A masodik VH vegeig tobbnyire mindenhol felfele nyilo ablakaik voltak.

"Amúgy alattunk kukatarolo van,nem fűtött, d padloszonyeges minden, kivéve a konyhát és fürdőt. Idén télen öszzesen kb 3 nap ment a fűtés, tavaly se volt sokkal több."

Pont errol beszeltem - ha jol szigetelt uj epitesu a lakas akkor nincs gond mi is keveset futunk. De ha nem padloszonyegetek lenne, akkor bizony mar lehet, hogy ereznetek a nyirkossagot.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása