oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. július 24. 06:47,  Barcelonai keserédes kaland 480 komment

2014. július 24. 06:47 Határátkelő

Barcelonai keserédes kaland

A mai poszt Spanyolországba (pontosabban Katalóniába, hogy meg ne bántsuk a katalánokat…) vezet, egészen pontosan Barcelonába, ahová a szerző, Ákos nagy lelkesedéssel és optimizmussal indult, alaposan megtervezve mindent. Vagy legalábbis ő akkor így érezte…

cím_110.jpg

„Már régóta követem figyelemmel a blogot, ami nagyon tetszik. Jó volt mások tapasztalatait, ha kicsit is, de megélni így a kompjúter előtt. Úgy gondoltam, én is megírom a történetem, hogy másoknak segítsége legyek.

Én is régóta terveztem, hogy nekiindulok. Ehhez sok erőt adtak az itt olvasottak, és a hazai életem alakulása is, mind közéletben, mind magánéletben történtek dolgok, amik arra késztettek, hogy most mennem kell innen.

Sokat gondolkodtam hova is vezethetne utam. Mindig is kedveltem a mediterrán vidékeket, és bár sokat nem voltam ilyen helyeken, valahogy Spanyolország mellett döntöttem, azon belül is Barcelona mellett.

Alapom is volt hozzá, hiszen azon túl, hogy elkábított az ország természeti szépsége elég jól beszéltem a nyelvet is, köszönhetően az itthon szabadidőben végzett nyelvtanfolyamoknak.

Részletes tervet készítettem

Mivel mások tapasztalatával már rendelkeztem köszönhetően ennek a blognak, semmit sem akartam elsietni. Mindent kidolgoztam pontról pontra, azért, hogy sikeresen elinduljak, munkát találjak, és hogy megtaláljam a számításaimat természetesen.

Négy hónapra elegendő, megélhetéshez szükséges félretett pénzzel rendelkeztem, számításaim szerint havi 1000 euró fedezte volna a szükségleteimet. Ami többé-kevésbé így is volt.

Sajnos a megérkezés nem volt eseménymentes, mert az összes csomagom elveszett, és kb. egy hétbe telt, mire visszakaptam őket a repülőtértől. Nyilván a személyes irataim, összes pénzben velem volt, de picit beütött, hogy nem tudom mi van a cuccaimmal.

Így az első napok ruhavásárlással, és a legszükségesebb dolgok újra beszerzésével teltek. Meglepődtem, mert azt hittem, hogy olcsóbbak lesznek a termékek itt, vagy legalább hazai áron, de nem így volt. 20-30%-al minden drágább volt, az alapvető élelmiszerektől kezdve egy egyszerű pólóig.

A munkakeresés

A munkakeresésben képzett szakácsként úgy gondoltam nem lesz nehéz dolgom, hiszen beszélek spanyolul, angolul, magyarul, így nekem ez nem lehet probléma.

Tapasztalatom szerint mindig jobb, ha személyesen járja az ember az éttermeket. De valahogy itt minden más volt. Hiába beszéltem spanyolul, sokszor nem értettem mit mondanak, mindenestre az önéletrajzom sikeresen eljuttattam azokra a helyekre, amik szimpik voltak.

panoráma_5.jpg

Mivel munkaszerződéssel még nem rendelkeztem ezért egy hostelben laktam. Bankszámlát nyitni a NIE szám nélkül nem lehet, és minden egyéb dolgot sem lehet e nélkül az azonosító nélkül.

Ez fontos infó mindenkinek, aki tervezi a kijövetelt ebbe a fantasztikus országba. Sajnos lakást sem tudtam így bérelni, szóval egy picit kiszámíthatatlan volt minden, de nem adtam fel, mert tudtam mit akarok. Elszánt voltam.

Nem voltak segítőkészek

Szóval az első pár hétben próbáltam megszokni az új környezetet, még jobban gyakorolni a nyelvet, és persze munkát találni. Mivel már beszéltem valamennyire spanyolul, úgy gondoltam minden gördülékenyebb lesz, de valahogy elég ellenségeseknek tűntek az emberek nekem. Nem voltak túlságosan segítőkészek.

Sokszor úgy éreztem, hogy ferde szemmel néznek rám, ok nélkül. Lassan áttértem a személyes melókeresésről az ügynökségekre és a netre. Ez is egy formája a munkakeresésnek. Napi 10-20 önéletrajzot küldtem el, de igazából nem kaptam pozitív visszajelzést.

A helyi magyar közösséggel is próbáltam felvenni a kapcsolatot Facebookon, de finoman szóval elég passzívak voltak.

Vannak jó tapasztalataim is

Kéthónapnyi keresgélés után, mikor már a pénzem felét feléltem, volt egy hívásom. Behívtak egy étterembe, ahol részmunkaidős szakácsként tudtam volna dolgozni.

Mivel már nagyon kellett a pénz, természetesen belementem a részmunkaidőbe is, holott teljes állást kerestem. Nagyon lelkes voltam, örültem, hogy nem a céltalan kószálások teszik ki a napjaimat.

Szóval végül is engem választottak, így elkezdhettem dolgozni két hónap után. Sajnos elég szerencsétlen voltam, mert nem kötöttek velem szerződést, így feketéznem kellett. Ez az ért gáz, mert minden bizonytalan.

Sajnos, ha jól látom, itt elég bevett szokás, hogy játszanak a szerződésekkel, nem jelentenek be, vagy alig. A pénzem mindenesetre megkaptam. Naponta fizettek ki.

Sagrada Família.jpg

Úgy tűnt minden szép és jó, amikor is egyik műszakkezdés előtt a főnök azt mondta, hogy a következő naptól nem kellek. Munkaügyisek befenyítették őket, és nem tehette meg, hogy bejelentve dolgoztasson.

Hát így léptem bele az ittlétem harmadik hónapjába. Munka nélkül, egy kis pénzzel, amit megkerestem. Sajnos már kevesebb lelkesedéssel, mint a kezdetek kezdetén.

Megint az utcán

Újra az utcákat róttam, munkát tarhálva az önéletrajzommal. Őszintén nem volt túl jó érzés, de úgy gondoltam, hogy a befektetett energia meghozza majd a gyümölcsét.

Úgy gondoltam szakácsként helyezkedem majd el, de a végén már mindent keresetem. Akár takarítói állást is. Az az igazság, hogy elég sok ember áll sorba munkáért, akiknek rendben vannak a papírjai, rendelkezik NIE számmal, és jobban beszél spanyolul, mint én.

Sok ember érkezik Dél-Amerikából, ők alapból egy jobb pozícióban vannak, hiszen van munkavállaláshoz szükséges engedélyük, és tökéletesen beszélik a nyelvet. Így az alsóbb kategóriás állások zömét, mint takarító, pincér, szakás, stb. ők töltik ki. Irodai melóról nem is álmodtam, de ezek után az infók után, egyenesen lehetetlennek tűnt.

tengerpart_11.jpg

Nem vagyok egy feladós típus, de a harmadik hónap közepére sem találtam melót, így a maradék pénzemből megvettem a visszaútra szóló repjegyet és elkönyveltem ezt azt egészet egy kalandnak, egy nagy nyaralásnak.

Hogy jót is szóljak, hazaérkezésem után el tudtam helyezkedni a szakmámban, ahol jelenleg is dolgozom. Talán Pesten nincs tengerpart, de van stabilitásom, és nem néznek le, és nem néznek rám ferde szemmel.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Barcelona Spanyolország Katalónia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr146523311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pappito · http://pappito.com 2014.07.24. 06:52:22

megpróbálta, nem jött össze, most jól van. király.

köszi, hogy megosztottad velünk!

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.24. 06:59:27

hoppa
vegig azt hittem, jo vege lesz

pappito · http://pappito.com 2014.07.24. 07:04:30

@Babette.: "hazaérkezésem után el tudtam helyezkedni a szakmámban, ahol jelenleg is dolgozom. [..] van stabilitásom, és nem néznek le, és nem néznek rám ferde szemmel."

ha ez nem jó vég, akkor mi?

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.07.24. 07:07:12

Én nem nagyon látom a gondos tervezést.
:(

"Hiába beszéltem spanyolul, sokszor nem értettem mit mondanak, "
Hm...
Talán mégse?

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2014.07.24. 07:11:20

Igen, ilyen is előfordul. Aztán ha az embernek nagyon mehetnéke van akkor később újra megpróbálja, és újra. És akkor lehet hogy végül sikerül. Nálunk így volt. :-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.24. 07:18:06

Maradjon mindenki otthon. A világ megtelt.
:)))))))))))

tableno 2014.07.24. 07:35:33

"Hiába beszéltem spanyolul, sokszor nem értettem mit mondanak" -izé, ezen most meg kéne lepődni? Mármint hogy Katalónia fővárosában nem a standard spanyolt beszélik?

**mimi** 2014.07.24. 07:46:36

"Sajnos, ha jól látom, itt elég bevett szokás, hogy játszanak a szerződésekkel, nem jelentenek be, vagy alig. A pénzem mindenesetre megkaptam. Naponta fizettek ki."

Ez ismerős...a mondta eleje itt is így van, a második fele már nem biztos...

@diggerdriver: :)))))))))))))))))))) Te ma naggyon naggyon hölle:))
erről jut eszembe...hiányzik Klappol...

tableno 2014.07.24. 07:47:06

Amúgy tapasztalatszerzésnek biztos nem volt rossz, az ilyen csak javára válik az embernek hosszú távon. Az pedig nagyon szimpatikus, hogy tárgyilagosan és őszintén elmondta a történetét, úgy is, hogy hazaköltözéssel végződött. Köszönjük!

VHB 2014.07.24. 07:53:46

@svájci sapka (ch): Néha pont a tervek szorítanak korlátok közé. A posztoló számára is nyilvánvaló volt, hogy Barca =/= Spanyolország. De valamiért csak ottani melókban gondolkodott. Egyébként meg tökmindegy, mert Bp-en meg bejött a számítása. És ez lényeg.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.24. 07:55:13

@**mimi**:
A Klappol az most projektmarket ingmanager.
Véresre keresi magàt és irja ide a sárga gumicsizmás posztot.
:)))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.24. 07:58:45

Amúgy meg mit lehetne hozzátenni?
Talán új megvilágításba helyezi a dolgokat ha azt mondom hogy nyugaton sincs kolbászból a kerítés.
:)))))))))))))))))

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.07.24. 07:59:11

@VHB: Nem kritizáltam, csupán a saját maga által leírtakat nem értem.
"Mindent kidolgoztam pontról pontra,"
:)

**mimi** 2014.07.24. 08:07:27

@diggerdriver:
akkor várjuk a posztját...:)

**mimi** 2014.07.24. 08:08:04

@diggerdriver:
de mi az a kolbász????? :)))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.24. 08:20:45

@**mimi**:
Még kalbász és kóbi néven ismert népipari termék ami földrajzi elhelyezkedésétöl függöen vagy s kerítésnen vagy a spajzban található.

Morgo1229 2014.07.24. 08:22:16

@diggerdriver: klappol a posztja ota nem is jart itt ?

firg_firg 2014.07.24. 08:27:09

Remenykedtem a happy endben de sajnos elmaradt. Gondolom 2008 utani a tortenet, spanyoloknal valsag van jo nagy munkanelkuliseggel. Nem ertem miert megy valaki oda.

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.24. 08:36:38

@pappito: szamomra valami mas.
szerintem tudod, mire gondolok.
nyilvan mas lenne, ha mar en is nz lartjain napoztatnam az arcomat

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.24. 08:37:46

@diggerdriver: attol meg meg lehet razn a hogombot, hogy mashova keruljenek a pelyhek;)

nyuszigonosz 2014.07.24. 08:39:45

Nos, nekem tetszik a poszt, mert tárgyilagosan leírja az egészet.
Van ez így, hogy valami elsöre nem igazán sikerül. Ez nem jelenti azt, hogy a késöbbiekben sem sikerül majd. Tapasztalatszerzésnek meg jó, a jövöben valamiképp javára válik.
Az jó, hogy munkája lett most otthon.

Herr Géza 2014.07.24. 08:41:01

@firg_firg: "Nem ertem miert megy valaki oda" Mert pl. tud spanyolul és angolul, valamint vendéglátós szakmája van. És ilyen paraméterekkel bizony még a válság ellenére is jó esélyei lehetnek... Hát nála nem jött össze, mondjuk sztem sem kellett volna Barcelonánál leragadni....

nyuszigonosz 2014.07.24. 08:43:37

@Herr Géza: Szintén úgy gondolom, hogy kisebb tengerparti helyeken is kellett volna keresni.

tableno 2014.07.24. 08:48:40

@Babette.: Hát ilyenkor júliusban szerintem legfeljebb a sípályákon lehet ott arcot süttetni... :)

2014.07.24. 09:01:23

Őszinte! Van az úgy hogy a dolgok nem sikerülnek. Legközelebb majd jobban megy.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.07.24. 09:06:20

Jó volt arról olvasni, hogy hasznosan tudta használni a HÁ-n megjelenő, posztokat, tanácsokat, tapasztalatokat! Halleluja!
Igen, Spanyolországban is nagyon magas a munkanélküli ráta , sajnos....
Nagy a különbség a tanfolyamokon megtanult, és az élő beszédben elsajátított tudás között.......
Én örülök az ilyen írásoknak is, mert nagyon fontos, hogy a most készülődők, indulók erről az oldalról is tájékoztatva legyenek.
Nekem sikertörténet,megpróbálta külföldön,szerzett egy csomó tapasztalatot, hazament és otthon sikerült. Lehet, hogy azért sikerült otthon, mert a kinti 3 hónap kicsit erősített rajta.Eltökéltebbé, erősebbé céltudatosabbá vált.

Well done Ákos!

2014.07.24. 09:07:29

Spanyolorszag egyik nagy kedvencem. Foldrajzilag tokeletes, csipem a nyelvuket, jo epiteszet, francia konyha nyomai a spanyol hozzavalokon, Barcelonaban sem szeretik az olaszokat. Mi lehet ennel jobb?

Amit nem ertek, miert kapnak a del-amerikaiak azonnal jogot egy EU orszagban a munkahoz. Volt gyarmatok? Hat, nalunk egy indiainak vagy egy amerikainak sincs konnyu dolga, NEM jar alanyi jogon NI es a munkaengedely. Es ebben a Del-Amerikaba Braziliat is beleveszik vagy onnan csak Portugaliaba mehetnek dolgozni?
@M.Peti, ha jossz, akkor fejtsd mar ki hogyan mukodik ez

Az NIE-t ugy is meg lehet kerni, hogy nem vagy Spanyolorszagban. Amikor neztunk arra hazat, rengeteg ugynokseg ajanlotta, hogy megcsinaljak. Es a legtobb ugyvedi iroda is foglalkozik vele, ugy, hogy nem kell elmenni Spanyolorszagba. Akkor meg bankszamla nyitassal is foglalkoztak.

2014.07.24. 09:16:24

Erdekes poszt, nekem tetszik, foleg mert egy olyan utat mutat be, amit szerintem sokan megjarnak, csak sokan nem usszak meg ennyire siman. Ugyan statisztika nincs rola, es mivel egy eleg kenyes kerdes, valoszinuleg maguk az alanyok sem fognak soha targyilagosan es oszinten beszelni ezekrol az esetekrol, de azert en kivancsi lennek, hogy a kiindulok hany szazaleka marad is kint mondjuk ugy 3-6 honapnal tovabb? Valoszinuleg errol senki nem igen szeret beszelni, mert kudarckent eli meg, de azert amiket hallok neha magam korul, azokbol az az erzesem, hogy az emberek legalabb 20-30%-a fel even belul hazajon...

Nekem a posztban az a legszimpatikusabb, hogy egy tervezett dolog, kvazi egy vallakozas, es tudja, hol kell kiszalni, nem kapja el a gepszij. Nem esik bele abba az altalanos magyar hibaba, hogy ha valamire van egy keret, es abbol nem megvalosithato, akkor elkezdjuk eszetlenul onteni bele a penzt, aztan jol csodbemegy a vallakozas. Hany ilyent lattam mar... 20 milliobol indult, beleolt 10-et valamibe, ami nyilvanvaloan kudarc volt, de ahelyett, hogy a masik 10-et valami masba fektette volna, azt is beletolta a nyilvanvaloan bukott projektbe, mert feluton nem szallunk ki. Sot akar meg hitelt is vett fel ra, ha a masik 10 sem volt eleg. Aztan meg kesergett, hogy de sz@r nekem, csodbe mentem...

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.07.24. 09:18:47

@Turchi: Egy kérdés hozzád ? Nálad tényleg lehet panaszkodni, csak fenntartod ezt a jogot magadnak ?? :-DDD

Olvaslak és rájöttem, hogy teljesen kikapcsolsz agyilag, annyira életszerű minden bejegyzésed. Szeretek hozzád járni.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.07.24. 09:20:04

@Turchi: * javítok> kimaradt szó, ami miatt értelmetlen a fél mondat.......VAGY csak fenntartod....."stb

tableno 2014.07.24. 09:21:07

@charlieharper: A dél-amerikaiak még a válság előtt, a munkaerőhiány idején jöttek tömegével Spanyolba. Manapság inkább hazafelé tartanak, még azok közül is sokan, akik időközben állampolgársagot szereztek. Sőt, egyre több született spanyol is a volt gyarmatokon keres munkát.

firg_firg 2014.07.24. 09:21:15

@Herr Géza ez igaz , csak nem mindenki elismert sef mint az ismerosod.

Az optimizmus fontos de ha naivitassal es tudatlansaggal keveredik akkor az veszelyes.

2014.07.24. 09:23:22

@tableno: valahol azt alvastam, hogy mostansag ez a folyamat eppen kezd megfordulni, a spanyolok es portugalok kezdenek el Del-Amerikaba nezelodni munka utan. Persze ertelemszeruen a magasabban kepzettek. Errol tudsz valamit?

2014.07.24. 09:24:05

@sodalisO [eng]: Nálam aztán lehet. Ez a dolog lényege! Azért életszerű mert így élünk. Hogy ez jó vagy nem azon még nem gondolkodtam DD

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.07.24. 09:26:46

@Turchi: Én szeretem a fényezetlen valóságot! :-D

Din Serpahis 2014.07.24. 09:26:59

A gondos tervezes es Spanyolorszag valahogy egymast kizaro elemek ebben a tortenetben. Spanyolorszag momentan Europa egyik beteg embere, a munkaeropiac doglodik, a fiatalok kozott 40-50 szazalekos munkanelkuliseg.

Lengyel kollegam mondja, hogy krakkoban mar spanyol kolonia van, annyian mennek oda dolgozni.

Szerintem ha valaki kulfoldon melot keres, az az utolso hely ahol erdemes probalkoznia. (plusz meg gorogok, olaszok, portugalok....)

vivike22 2014.07.24. 09:26:59

Hat sajnalom, hogy igy alakult... Igen passzivak a magyarok ez tuti. De hol vasarolt a posztolo, hogy 20-30%-kal minden dragabb? Mert szerintem nem. Van ami igen, de nem ez a jellemzo.

Elizabeth72 2014.07.24. 09:26:59

Szerintem nem imadkozott elegett.... :))))
Tul sok penzzel indult neki. Egy honap utan at kellett volna jonnie egy piciket Londonba, akkor jott volna az igazi kaland. Bar en nem ismerem egy picijet sem Spanyolorszagot. De ezek utan en egy piciket sem gondolkodnek benne. :))))

vivike22 2014.07.24. 09:26:59

@charlieharper: A del-amerikaiak sok elonyt elveznek, allampolgarsagot akar 2 ev itt-tartozkodas utan is kaphatnak, uniosokonak 10 ev itt tartozkodas kell. Sokszor kihszanlajak a csaladegyesitest, valamint hamisitjak a papirokat is rengetegen.

Bankszamlat sajnos mar csak munkaszerzodessel lehet nyitni, ez valami penzmosas elleni torveny miatt van igy. Vagy, ha pl angolkent ide koltozol, es ide kered a nyugdijad, gondolom, nem bemondasra.
NIE szamot a del amerikaiak korlatozasokkal kapnak, de azt mindenki megkapja itt, aki igenyli, nekik rairjak, hogy 1 evig ervenyes, utana hosszabbitani kell, nekunk nem, nincs ervenyesseg, nincs korlatozas. A NIE -re irjak ra, hogy dolgozhat e vele, vagy sem, regen a romanoknak rairtak, hogy NIE de 2009-ig nem vallalhat munkat.

2014.07.24. 09:32:17

@vivike22: varjal, jol ertem? Leszall a geprol egy del-amerikai es mar mehet is NIE-t kerni es munkat keresni? Nincs semmi herce-hurca, meg szponzor keres? Orulet!!!!

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Argentina nagy valoszinuseggel nemsokara bedol, akkor meg jon visszafele az exodus.

Herr Géza 2014.07.24. 09:38:32

@firg_firg: Így van. Külföldön akart dolgozni (és nem Angliában), tud spanyolul, van egy jó szakmája, hát hova ment volna... Megpróbálta, nem jött be, nyilván tanult is belöle, rádásul hazamenni is úgy tudott, hogy nem a pokol bugyraiba süllyedt. Tulajdonképpen már ez is egyfajta happy end. Rendben is van abszolút a poszt. Föleg, hogy csalódása ürügyén nem kezdte el rendesen fikázni a spanyolokat, mert valljuk be, sokszor ez lesz a végeredmény.
Korrekt poszt, tsizteletet érdemlö srác.

vivike22 2014.07.24. 09:50:10

@charlieharper: A NIE szam feltetele az ervenyes dokumentum a sajat orszagodbol, lakcimbejelento a "zold" NIE-hez, es van olyan tartomany, ahol kernek banki letet bemutatasat, pl Ibizan a romanoknak 6000 euro felnotteknek es 3000 euro gyerekeknek, allitolag mar Valenciaban is kernek az uniosoktol is 10.000 euro letetet. A kivitelezesre amugy a rendorseg sem tudott valaszt adni, amig nincs NIE nincs bankszamla, addig nincs banki letet sem.

Del-amerikaiaknal nem hallottam, hogy lenne banki letet, most megneztem, nincs. Leszall a geprol, ker egy NIE szamot, ami tartozkodasi engedely is, es ker munkavallalasi engedelyt. Hosszabbitas csak ugy lehet hogy ha van munkaja, igazolt jovedelme, de ezt hamisitjak. Nevhazassagokat kotnek, kubai magyar ismerosok halomra gyartottak a del-amerikaiaknak a hamis papirt, sot volt, aki kubai-magyarral hazasodott, magyar papirokat kert, utana kert spanyolt.

2014.07.24. 09:58:21

@Herr Géza: milyen jo szakmaja van? Mert az nem derult ki.
Viszont a utolso mondatot te hogyan ertelmezed?

"Talán Pesten nincs tengerpart, de van stabilitásom, és nem néznek le, és nem néznek rám ferde szemmel.”

tsabus UAE 2014.07.24. 09:58:40

Rendkívül jó és szimpatikus poszt volt. Gratulálok az írójának !
Irigylésre méltó személyiségjegyekkel rendelkezik. Riszpekt ! :-)

2014.07.24. 09:59:06

@vivike22: "nincs NIE nincs bankszamla, addig nincs banki letet sem."

Ez azert eleg furan hangzik. Nem hiszem el, hogy besetalsz egy bankba, mondod nekik, hogy szeretnel naluk lekotni 10.000 eurot, erre az a valasz, hogy sajnaljuk, amig nincs spanyol biztositasi szamod, addig nem...

Ausztriaban haveromnak segitettem szamlat nyitni, bement a bankba, mondta, hogy kellene egy szamla, mert a jovoben ide szeretne majd pakolgatni a megtakaritasait. Mondtak, hogy ha jovedelem nem erkezik ra, 50 eurot be kellene fizetni, hogy a kezdeti koltsegeket fedezze, de ha 1000 eurot fizet be, akkor koltsegmentes a bankszamla kartyaval es megtakaritasi alszamlaval egyutt. Budapesten el, semmi kotodese Ausztriahoz.

Herr Géza 2014.07.24. 10:08:50

@charlieharper: "Képzett szakács" - így szerepel a posztban...
A második felében igazad van, az az utolsó mondat nekem már elsikkadt. Mondjuk úgy: lightos fikázás.... :DD Hogy lenézve érzi magát, azt még betudom a nem túl erös spanyoltudásnak, ill. annak, hogy a katalánok egy igen büszke nép és valószínüleg az "echte" spanyolokat is némi göggel kezelik, de mondjuk a "ferde szemet" én sem értem....

tableno 2014.07.24. 10:11:31

@charlieharper: Argentína igen, de Peru, Kolumbia, Chile, Panama, Costa Rica Továbbra is úgy növekedik, mint a fene, ráadásul hiány van képzett munkaerőből.

tableno 2014.07.24. 10:13:16

@Herr Géza: Biztos sok a kínai bevándorló... ;)

tableno 2014.07.24. 10:14:39

@Ödenburger Wiener Schnitzel: A portugálokat Brazíliába már be sem engedik. Ők mostanában Angolába mennek.

2014.07.24. 10:20:28

@tableno: a tippem, hogy az argentin "D"efault Day-nek lesz hatasa a tersegre, nem is pici. Uruguayt, Braziliat magaval rantja.
Majd az USA lesz a fogonosz. Kivancsi vagyok mi lesz julius 30-an.

tableno 2014.07.24. 10:24:40

@charlieharper: Uruguayt nyilván, Braziliában azért nem vagyok annyira biztos. Túl nagy piac az önmagában is, ráadásul a mostani dél-amerikai fellendülést elsősorban a kínai kereslet fűti, az meg nem úgy tűnik, mintha alábbhagyna.

Kiég3tt 2014.07.24. 10:32:24

Ez egy remekul megirt poszt volt. Rengeteg hasznos dolog van benne, kotelezo olvasmanynak gondolom azok szamara, akik Spanyolba, azon belul is Barcelonaba keszulnek fizikai munkabol boldogulni.
Nem ertem nehany kommentelo velemenyet:
* Ha tudott spanyolul, miert nem ertette a kintieket,
* nem is volt komoly tervezes mogotte...
Bullshit!
Ha vki megtanulja egy nyelv szabalyait, szokincsebol felszed eleget es meg is mer szolalni rajta- erre mar azt mondom, h tudja a nyelvet. Megerteni a masikat? Az mar egy kulon dolog... arra ra kell, h alljon az ember fule, a masik meg fene sem tudja, h milyen akcentusokkal/dialektusokkal szembesult Akos.
Ugyanez a helyzet a nemettel, angollal is.(itt egy jo pelda az angol dialektusokra: www.youtube.com/watch?v=dABo_DCIdpM)
Ami meg a boldogulast illeti kulhonban, nekem van egy empirikus osszefuggesem a sikerre:
Esely a Sikerre = Nyelvismeret*probalkozasra szant ido*(tajekozottsag + indulotoke + megjelenes)*szerencse
Igen, sajnos a szerencse faktoron benne van, ezt nem lehet kikuszobolni teljesen, de azok az embereknek, akik a tobbiben jok, az eselyuk is nagyobb a sikerre.
Akos nem tudom mennyire vette a szezonalitast figyelembe (azt gondolnam, h turista szezonon kivul/vegen kevesbe keresnek szakacsot) es sztem manapsag mar a 3 honap keves, de tisztaban vagyok vele, h mindenki addig nyujtozik, amig a takaroja er.
Sajnos neki a szerencse faktora volt gyenge.

vivike22 2014.07.24. 10:32:54

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Mi most akartunk bankot valtani, nem erdekli oket h mennyi penzt viszel be lekotni. Azon lovagoltak, hogy en miert nem dolgozom, pedig a ferjeme lett volna a szamla, 3 eve dolgozik ugyanannal a cegnel, megkerdeztek, nincs e ujabb munkaszerzodese mert a 2011-es regi. Furcsan mukodnek ezek....Nem mondom, hogy nem lehet megcsinalni, 6 eve meg mi is siman nyitottunk csak utlevellel szamlat, ma mar nem.

Laci K 2014.07.24. 10:32:54

Nem akarok szemét lenni, de talán nem egy olyan országba kéne kimenni, ahol 50%-os a fiatalok közötti munkanélküliség. Annyira azért mégsem tervezett/készült fel, ezek szerint. Az nagyon aranyos meg hasznos, hogy olvasta a blogot, de talán a lényeggel is foglalkozhatott volna a döntéskor.

Din Serpahis 2014.07.24. 10:32:54

En azert ketelkednek benne hogy del amerika akkor nagy kiralysag lenne... legalabbis akkor nem lenne itt (Svajc) annyi delamerikai mint a fene.

Melohelyen is sokan vannak, a szomszed lepcsohazban meg egy egesz perui kolonia el...

Palazeti 2014.07.24. 10:32:54

@tableno: Igen, azt viszont ne felejtsük el, hogy ezekben az országokban Costa Rica-t kivéve ahol a turizmus az egyik fő hajtómotor, a nyersanyag-kitermelés és feldolgozás, valamint az ahhoz közvetlenül kapcsolódó iparágak és az éppen konjunktúrát átélő ingatlanpiac repítik a gazdaságot, a magas hozzáadott értéket temelő ágazatok (IT, gépgyártás, orvostechnologia, megújuló energiák, szolgáltatások) egyelőre még csak tapogatóznak arrafelé...

pappito · http://pappito.com 2014.07.24. 10:35:28

@Babette.: nem én vagyok a mihezképest. a mihezképest az az, hogy valaki volt elég tökös megpróbálni és nem sírja tele a világot mindenféle marhasággal, hogy milyen szar itt meg ott, hanem fogja magát és keres egy működő megoldást. Én ezt tisztelem. Ezt már írtam régebben amikor voltak itt ilyen háromműszakos húscsomagolós posztok, otthon semmi munka, semmi lehetőség, úgyhogy elindulnak és csinálják. Szerintem ez inkább sikersztori, mint nem. Akkor is az lett volna, ha csak egyszer kel át a határon és ugyanígy van állása meg megbecsülik.

**mimi** 2014.07.24. 10:35:46

@Turchi:
ne is gondolkodj...még megárt :))))))))

tableno 2014.07.24. 10:36:46

@zalap: Mondom én: kínai kereslet.

tableno 2014.07.24. 10:39:54

@Din Serpahis: Fogalmazzunk úgy, hogy abból, hogy Spanyolhonból sok latinónak érdemes hazaköltözni, még nem következik, hogy Svájcból is érdemes lenne.

firg_firg 2014.07.24. 10:46:47

Az elso kepen a jobb vagy a bal oldali a balazs? ;)

2014.07.24. 10:47:58

@vivike22: Kicsit gunyosan - termeszetesen nem ratok, hanem a spanyolokra - azt is mondhatnam, hogy igy mar ertem, miert duledezik a spanyol bankrendszer, meg ugy altalaban az egesz orszag. Ha valahol valaki penzt akar berakni egy bankba, es azzal szarakodnak, akkor ott mar nagy bajok vannak, szerintem...

Herr Géza 2014.07.24. 10:48:34

@Kiég3tt: Hát azért a szakács meg a fizikai munka..... Mondjuk úgy, hogy a két halmaznak van közös területe. Ha nem a mekiben vagy egy kifözdében nyomja éppen, akkor azért a szakácskodás elég kreatív tevékenység, én szimplán fizikai munkának nem mevezném...

2014.07.24. 10:48:56

@tableno: Angolaba??? Oda minek? Mi van ott?

firg_firg 2014.07.24. 10:48:56

@Ödenburger Wiener Schnitzel: ugyanezt hallottam spanyol kollegaktol

Hari Seldon 2 2014.07.24. 10:49:35

„Sokat gondolkodtam hova is vezethetne utam. Mindig is kedveltem a mediterrán vidékeket, és bár sokat nem voltam ilyen helyeken, valahogy Spanyolország mellett döntöttem, azon belül is Barcelona mellett.
Alapom is volt hozzá, hiszen azon túl, hogy elkábított az ország természeti szépsége elég jól beszéltem a nyelvet is, köszönhetően az itthon szabadidőben végzett nyelvtanfolyamoknak.”

Anélkül, hogy megbántanám a spanyolokat/katalánokat (vagy a kultúrájukat), de aki munkavállalás céllal spanyolul tanul, az csak egy pisit naív. Alap az angol, és utána lehet választani a német és a francia között (nyilván a magyaroknak sokkal közelebbi a német és egyszerűbb elérni). Szóval már a nyelvválasztásnál is hibázott. Ha munka célból tanul nyelvet, akkor nem az ország szépsége miatt kell egy nyelvet választani.

„Így az első napok ruhavásárlással, és a legszükségesebb dolgok újra beszerzésével teltek. Meglepődtem, mert azt hittem, hogy olcsóbbak lesznek a termékek itt, vagy legalább hazai áron, de nem így volt. 20-30%-al minden drágább volt, az alapvető élelmiszerektől kezdve egy egyszerű pólóig.”

Meglehet lepődni, ha valaki még nem ismeri a várost. Egy turista központban persze, hogy magasabbak az árak. Mi sem veszünk semmit a „belvárosban” (hú, ez nagyon fellengzősen hangzik Forbach esetében) csak a külvárosi Corá-ban, E-Leclerc-ben vagy Carrefour-ban. Itt máris mások az árak. A posztolónak első lépésben annak kellett volna utána járnia, hogy melyik tömegközlekedési eszköz visz ki a külvárosi bevásárló központba (ha nincs kocsija).

„Tapasztalatom szerint mindig jobb, ha személyesen járja az ember az éttermeket. De valahogy itt minden más volt. Hiába beszéltem spanyolul, sokszor nem értettem mit mondanak, mindenesetre az önéletrajzom sikeresen eljuttattam azokra a helyekre, amik szimpik voltak.”

Talán, mert ez egy „katalán”vidék, és nem nagyon szeretnek spanyolul beszélni, vagy ha igen, azt sem kasztíliai nyelvjárásban.

„Úgy gondoltam szakácsként helyezkedem majd el, de a végén már mindent keresetem. Akár takarítói állást is. Az az igazság, hogy elég sok ember áll sorba munkáért, akiknek rendben vannak a papírjai, rendelkezik NIE számmal, és jobban beszél spanyolul, mint én.”

Igen, a dél-amerikaiak eleve helyzeti előnyben vannak. Viszont nem értem, hogyhogy nem volt NIE szám? Ez ha valaki kijön, szerintem bármilyen munka keresés előtt, ezt kell, hogy intézze. Nem rohangálni és kapkodni, hogy most ide meg ide megyek. Első lépés: spanyol TB/adó szám (minden országban másként hívják), helyi telefonszám! Update-elt önéletrajz! Nem tudom, a posztoló BELEÍRTA-E a spanyol telefonszámát, spanyol lakcímét (még ha csak ideiglenes is)esetleg a spanyol TB számát (ha meg lett volna). Ezek nélkül a munkáltató, megnézni. Azt gondolja: ki ez a hottentotta? Miféle számkombináció a telefonszáma? Hol lakik? A földön van ez egyáltalán? Szóval a bizalom első lépése, a totális update-elt önéletrajz, ami úgy nézzen ki, mintha belföldi lenne az illető.

„Ákos nagy lelkesedéssel és optimizmussal indult, alaposan megtervezve mindent.”

Hát ez pont nem nagyon volt jellemző a történetre.
Mindenesetre örülök, ha végül úgy érzi neki most jó.

2014.07.24. 10:53:48

@charlieharper: En sok del-amerikait ismerek Londonban akiknek EU-utleveluk van mivel a nagyszuleik pl. EU-orszagbol telepultek ki es megtartottak az allampolgarsagot. Pl. talalkoztam egy argentin csajjal akinek nemet utlevele volt es ezzel elt / dolgozott Londonban, eleteben nem jart Nemetorszagban es egy szot sem beszelt nemetul (es tipikus 'sotet' del-amerikai kinezete volt, vicces volt az egesz a nemet utlevellel :)))

Herr Géza 2014.07.24. 10:55:00

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Ez azért egy cseppet mellément (?)... Próbáltál már otthon, akár a saját számládra, szig és lakcímkártya nélkül akár 5000.- HUF-ot is befizetni ???? Úgy elhajtanak, hogy öröm nézni... És ugye nem összegfüggö, tehát ne mondja nekem senki, hogy a pénzmosás elleni szabályok vannak a háttérben....
Persze jogos, a magyar bankrendszer, de föleg az ország is düledezik....

2014.07.24. 10:55:47

@tableno: Aha. Mert megneztem a wikipedian, de igy elsore ez az az orszag, ahova en tuti nem mennek. Mondjuk igaz, hogy nalam Eszak-Amerikat leszamitva az Europan kivuli teruletek nagy resze ez a kategoria...

tableno 2014.07.24. 10:57:04

@Ödenburger Wiener Schnitzel: hát nem is a hűdejó életminőségért mennek oda, hanem a kurvasok pénzért, amit keresni lehet...

Kriszta D 2014.07.24. 10:57:31

@charlieharper: erre pont tudom a választ. Azért, mert a spanyolok a dél-amerikaiakat nem bevándorlónak, hanem hazatelepülőnek tartját. Ha valakinek egyenes ági felmenője spanyol állampolgár (volt), akkor az illetőnek is egyből jár az állampolgárság alapból - kivéve, ha a felmenője valamiért megváltoztatta az állampolgárságát és leadta a spanyolt, meg akkor ott megtört a vonal. Pl. ha valaki mondjuk argentínában született, és a szülei is, de van mondjuk egy apai nagyapja aki még spanyol állampolgár volt, akkor simán adnak neki állampolgárságot. És pl. ha valakinek NINCS semmilyen spanyol felmenője de latin-amerikai állampolgár, Spanyolországban gyorsabban kaphat állampolgárságot, mint bármilyen más külföldi (5 év helyett 3).

Ezen nem mai adatok, ha valaki pontosabbat tud, javítson! :)

2014.07.24. 10:58:15

Nekem nagyon tetszett a mai poszt, realisztikus, ugyanakkor nem negativ, jol megirt. Szerintem minden 'sikertortenetre' jut egy csomo ilyen probalkozas ami utan vegul visszater Mo.ra az illeto, bar ezt is fel lehet fogni sikertortenetkent hiszen kaland volt es vegul talalt az illeto munkat Mo.on. Le a kalappal a posztiro elott hogy oszinten irt a tapasztalatairol, es hogy pozitivan fogta fel az egeszet, nem ment el abba az iranyba hogy 'hulye rasszista spanyolok', 'kulfoldon minden szar' stb. stb. Tovabbi sikereket kivanok neki akar Mo.on, akar kulfoldon.

tableno 2014.07.24. 10:58:39

@Mirjam2: én meg ismerek tejfelszőke és kékszemű dominikai csajt...

2014.07.24. 11:02:02

@Herr Géza: Lakcimkartya, szemelyi kell, persze, vagy utlevel, vagy valami egyeb, amivel igazolni tudod magad. De en sehol nem irtam, hogy ez nem kell, es hat ilyen mindenkinek van is, kulonben nem is utazhatna kulfoldre. Azzal van a baj, ha egy spanyol szamla nyitasahoz, amin lekotott penzt szeretnel tartani, miutan igazoltad a szemelyazonossagodot a magyar utleveleddel, elkezdenek azon pampogni, hogy miert nincs spanyol munkahelyed vagy tb-szamod, vagy hasonlok.

Nalunk Mo-on a bankban meg rendszeresen ment korben az email, hogy melyek azok az orszagok allampolgarai, akik eseteben csak a compliance osztaly engedelyevel lehet szamlat nyitni. Ilyen volt Iran vagy Nigeria, ha jol emlekszem. De nem egy masik EU-s orszag. Es ott is csak annyi volt, hogy a compliance osztaly leelellenorizte, hogy az adott szemely nincs-e vmi tiltolistan, ha nem volt, mehetett a szamlanyitas. Ez normalis esetben mindenhol igy mukodik.

2014.07.24. 11:05:46

@tableno: Az en legjobb (brazil) baratnom huga is szoke es kek szemu, pedig eredetileg Olaszorszagbol szarmaznak es olasz utlevellel elnek Londonban, bebebe!!! :) Es a baratnom maga sotet haju es boru, majdnem felvernek nez ki, pedig edestestverek a hugaval es a szulok mindketten olasz szarmazasuak. Del-Amerikaban van valoszinuleg a legnagyobb genetikai keveredes az egesz Foldon.

2014.07.24. 11:06:29

@tableno: Ja, ertheto. Erre szoktam mondani, hogy nalam van olyan, amire nincs az a penz... :D

pappito · http://pappito.com 2014.07.24. 11:07:04

@Hari Seldon 2: "Anélkül, hogy megbántanám a spanyolokat/katalánokat (vagy a kultúrájukat), de aki munkavállalás céllal spanyolul tanul, az csak egy pisit naív. Alap az angol,"

ehm. Abban igazad van, hogy az angol a világnyelv, de azért spanyolul vagy 20 országban beszélnek ötszázmillióan, mint anyanyelv és még jön csomó akinek második nyelve a spanyol. Azért nem zárja be magát aki spanyolul tud. Pláne a némethez képest.

TilosazA (UK) 2014.07.24. 11:07:19

Sokan elfelejtik, hogy a bankok szigorú jogszabályok alapján működnek (amihez esetlegesen hozzáteszik a belső biztonsági szabályaikat, amit a visszaélések elkerülése miatt hoznak, általában korábbi esetekből okulva). Magyarországon egy bank nem teheti meg hogy pl. lakcímkártya nélkül nyit számlát, mert a pénzforgalmi törvény kötelezi őt az azonosításra, és az adatok tárolására. Ha megtenné, egy ellenőrzéskor komoly pénzeket fizetne. Ennyi. Ők sem hülyék hogy a saját helyzetüket indokolatlanul nehezítsék.
Kb. három évvel ezelőtt jöttem el a bankból ahol dolgoztam, de a megbeszéléseink 90%-a arról szólt, hogy mit kell változtatni és fejleszteni a jogszabályok változása miatt. Nem amiatt mert több profitot akarunk, vagy boldogabb ügyfelet, vagy kevesebb melót a munkatársaknak.

tableno 2014.07.24. 11:07:34

@Mirjam2: és ettől nem teljesen függetlenül - a legjobb nők! :)

Hari Seldon 2 2014.07.24. 11:08:55

@charlieharper:
Mindig az USA az a "főgonosz" a lúzereknek... Nem újdonság.

2014.07.24. 11:10:10

@tableno: es a legszorosebbek.... :P legalabbis az egyetlen ismerosom szerint, aki elt kint... :D

2014.07.24. 11:12:55

@tableno: Igen, es a legjobb pasik is!! :))) Az a baj, hogy annyira hozza vannak szokva a jo nokhoz, nagyon teperni kell hogy egyaltalan eszrevegyek az ember lanyat, tapasztalataim szerint... Na most megint aramszunet van es kezd lemerulni a laptopom, ha este lesz aram, megint benezek. Addig is viselkedjetek, nem akarjuk hogy nemkivanatos iranyokba terelodjon a beszelgetes - csak semmi vulgaris megjegyzesek del-amerikai embertarsaink kulsejerol es parvalasztasi szokasairol! :)

tableno 2014.07.24. 11:14:06

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Ez így nem igaz. Ilyen is van, meg olyan is. Akiben például sok az indián vér (a feleségem ilyen), az szinte teljesen szőrtelen.

Herr Géza 2014.07.24. 11:16:15

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Jójó, én csak azt akartam plasztikusan ábrázolni, hogy valamiféle adminisztratív szívatást alkalmaznak, kvázi kekeckednek. Mert mondja már meg valaki, hogy egy létezö számlára (akárkiére is, de föleg a sajátomra) történö BEfizetéshez mi a szarnak kell eleve igazolnom magam (piszlicsáré összegnél is), da ha már virítanom is kell valamilyen okmányt, mi a túrónak kell még a lakcímkártya is...
Mellesleg Németországban se nyithatsz Girokontót a legtöbb banknál helyi lakcím nélkül például...., de olyan is van, aki szimplán azért tagadja meg a számlanyitást, mert nem ide érkezne a jövedelmed.

2014.07.24. 11:16:42

@tableno: Na, ezt nem tudom. De teny, hogy a spanyol nokrol is ez az egyik sztereotipia, szoval lehet, hogy ok vittek be a tersegbe a szoros geneket... :D

Muscari 2014.07.24. 11:17:37

En oszonten elcsodalkoztam, hogy Spanyolorszagba ment. Oke, hogy spanyolul beszel csak, de nem hallott rola, hogy mekkora ott a munkanelkuliseg? Egesz London tele van spanyol fiatalokkal, tenyleg rengetegen vannak itt, ez nem lehet veletlen.
Lehet jobban jart volna, ha a Kanari-szigetekre megy, volt mar itt olyan poszt, ha jol emlekszem.

Mindenesetre tapasztalatszerzesnek biztosan jo volt es ki tudja, talan legkozelebb nagyobb szerencseje lesz.

Addig is sok szerencset otthon!

tableno 2014.07.24. 11:18:59

@Ödenburger Wiener Schnitzel: a spanyolok még hagyján. A portugál nők, na azok pödörni szokták a bajszukat...

Hari Seldon 2 2014.07.24. 11:19:19

@pappito:
Szerintem a munkaerőpiacon, főleg ha az illető Európában akar maradni, a spanyol a fasorban sincs a némethez képest.
De ismétlem megint (!): nem a nyelv lebecsülése miatt mondom, hanem a munkakeresési szempontok miatt.
Dél Amerikába pedig azért csak odamenni, hogy majd kap valahol állást, mert nagyon sok ország van arrafelé, biztos kell szakács is. Szóval arról nem gondolom hogy a valóság talaján beszélhetnénk.

Herr Géza 2014.07.24. 11:19:26

@Herr Géza: Kicsit félreérthetö a vége: számlanyitáshoz általában kell igazolni német lakcímet, de utána soha többet nem foglalkoznak a lakcímeddel a tranzakcióid folyamán (kivéve, ha a megadott címen nem veszed át a banktól jövö postát, mert akkor elöbb-utóbb ismét megkérdezik, hogy akkor hol is laksz...).

pappito · http://pappito.com 2014.07.24. 11:22:01

@Hari Seldon 2: ebben nyilván igazad van, de azt gondolom, hgoy ha spanyolul tudok, akkor inkább barcelonába indulok, mint brémába, ahol cseszhetem a spanyoltudásom

persze csak fotelokoskodok

2014.07.24. 11:32:39

@Herr Géza: Most gyorsan ragugliztam, hatha csak nekunk volt szerencsenk, de nem:

www.bank-bgld.at/hu/bankszamla-hitelkartya/bankszamla/36

Annyira nem, hogy a Bank Burgenlandnak magyar nyelvu honlapja van, es magyar ugyintezoi is vannak a magyar ugyefelek miatt, akik tomegesen hozzak ki a megtakaritasaikat Ausztriaba... En egyebkent nem naluk vagyok, es a haverommal sem hozzajuk mentunk (nem tul jok a kondicioik, decserebe beszelnek magyarul), szoval 3 banknal biztosan nem kell helyi lakcim a szamlanyitashoz. Raadasul nekem meg hitelkeretem es dombornyomott bankkartyam is van, ugy hogy nincs osztrak lakcimem. Igaz a fizetesem hozzajuk erkezik.

Muscari 2014.07.24. 11:35:06

@Mirjam2: ez nagyon erdkes, meg nem hallottam ilyesmirol. Mindenesetre jol csinaltak, az biztos.

Most nyari szuneten vagytok?

Kiég3tt 2014.07.24. 11:40:07

@Herr Géza: Kerestem a legjobb kifejezest ra, de ugy voltam vele, h ugysem ezen volt a mondandom hangsulya.
Annak ellenere, h a szakma arnyalt, szamomra inkabb fizikai munka, mint szellemi tevekenyseg...

Hari Seldon 2 2014.07.24. 11:43:19

@pappito:
OK. Egyikünk sem tudja, hogy mikor kezdett spanyolul tanulni, és mi volt a célja vele, esetleg távlatilag tervezte-e, hogy majd munkára (IS) használja. Ha eleve azzal kezdett tanulni, hogy majd jól kimegy spanyolba, akkor eléggé melléhúzott, ha csak "poénból", akkor az ő dolga.

Szóval most csak filozofálgatunk rajta, hogy a nyelvtanulás része volt-e a "szervezésnek", vagy korábban már ez adott volt.

Neki most viszont ha már van egy jó spanyol alapja, érdemes lenne a francia. Onnan nagyon könnyen feljön, és itt azért jobban találna munkát (igaz is is inkább északon, nem délen). Plusz tarthatná szinten az angolt.

Hari Seldon 2 2014.07.24. 11:45:12

@nyuszigonosz(D):
Miért van az, hogy az ilyen dolgok, mint olaj, arany gyémánt, mint elképesztő klímájú országokban vannak? (OK, kivétel Norvégia, ott jó az időjárás,legalábbis nekem)

Herr Géza 2014.07.24. 11:45:19

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Azt tudtam én is, hogy az osztrákoknál müxik a dolog cím nélkül is. A németek azért kekecebbek e téren. Korábban itt sem volt ilyen kemény az ügy, annak idején a címemet bemondásra elfogadták (a magyart is és a németet is), kb. 2 hét múlva már volt EC kártyám (meg csekkfüzetem-olyan ma már talán nincs is) és újabb két hét múlva a szintén bemondott jövedelmem alapján (amit akkor még kiküldetési pénzként magyar cégtöl kaptam otthon cash-ben) kérés nélkül meg is kínáltak egy 2.000 DM-es hitelkerettel. Na ez most nagyon nem így megy....

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.24. 11:48:48

@Herr Géza: Mondjuk gyanakvóan? Nem csak multikultiból áll a világ...azért egy olyan városban, ahol a helyiek körében is nagy a munkanélküliség és nem divat az önéletrajzokkal házalni, ha megjelenik egy spanyolul jól-rosszul beszélő vadidegen az cv-jét lobogtatva, hogy márpedig ő ott akar munkát kapni, talán adhat némi gyanakvásra okot.

Herr Géza 2014.07.24. 11:51:21

@Kiég3tt: Pusztán attól függ, milyen szinten üzöd... Na meg, hogy hogyan is definiáljuk a fizikai munkát... Hülye egy szókapcsolat, mert én rögtön a fizikai eröt, eröfeszítést igénylö munkákra gondolok, az meg nálam a kubikos, a segédmunkás, a döngölöt/légkalapácsot meg egyéb ilyen gépeket kezelök, meg még sok hasonló. Persze tudom, hogy nem csak ezt takarja.

2014.07.24. 11:51:32

@Hari Seldon 2: szerintem ok meg ezt a kerdest kb. ugy teszik fel, hogy "Miért van az, hogy az ilyen dolgok, mint viz, buza, allatartasra alkalmas legelok, mint elképesztő klímájú országokban vannak?" Nekik ez, nekunk az. Es en nem cserelnek...

Herr Géza 2014.07.24. 11:52:06

@zöldeketbeszélek: Tehát: gyanakvás=ferde szem. Értem. :DDD

vivike22 2014.07.24. 11:52:31

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Hat, en is kivancsi vagyok, mikor dol bele az egesz a sajat dugajaba. Nincs penz, konkretan kong az allamkassza, sok a bedolt hitel, rengeteg a munkanelkuli, a munkaugyi kozpontban ki van adva, hogy NE adjanak ki segelyeket, hajtsak be a bunteteseket (gyorshajtas, hasonlok).

Barcelona ezert is mas, ok es az eszakiak (baszkfold, Galicia) nem allnak annyira rosszul, unjak mar a penzt beletolteni a kozosbe, es "eltartani" pl az andaluzokat.

Most ment el egy spanyol ismeros Braziliaba dolgozni, beszel angolul, spanyolul, portugalul, franciaul, 1 honap apatt talalt munkat, felso vezetokent Sao Paoloban. Itt pedig masfel evig volt munkanelkuli.

vivike22 2014.07.24. 11:52:41

@Kriszta D: Ez meg mindig igy van, csak az evek szama valtozott: vannak del-amerikaiak akinek csak 2 ev, es allampolgarsagot kapnak, vannak, akiknek 3 ev, uniosoknak 10 ev lett.

Pont ahogy leirtad, igy jonnek vissza Buenos Airesbol a Francoizmus idejen kivandoroltak gyerekei-unokai.

vivike22 2014.07.24. 11:52:49

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Kicsit pontositasok vegett: a NIE szam az Numero de identificacion de Extranjeros, korulbelul mint a szemelyi szam Magyarorszagon, csak sokkal fontosabb es utlevellel szemelyivel egyutt ervenyes csak, mert nincs rajta fenykep. Ezzel a NIE szammal regisztralnak a policia nacionalnal, ezzel a szammal tudsz lakcimbejelntkezni, es TB szamot kerni ami a seguridad social szam. A NIE szam es a seguridad social szam sosem valtozik, lakcim cserenel kapsz masik papirt, atirjak a cimedet, de a szam marad.

labirintus1 2014.07.24. 11:53:05

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Ez eléggé ország függő és nagyon függ a pénzmosás elleni törvényektől.

Pl. Belgiumban sem lehet számlát nyitni, ha nincs tartozkodási engedélyed és belga személyi számod. Ha van munkaszerződésed, akkor ideiglenesen megnyitják, de utána mindenképp el kell intézned a tartózkodásit.

Sőt Magyaroszágon sem lehet magyar állampolgárnak bankszámlát nyitni lakcímkártya nélkül.

vivike22 2014.07.24. 11:54:42

@Herr Géza: Ez igy van egyebkent, kekeckednek. Ha kezen fog egy spanyol, es ismeri a fiokvezetot a banknal, akkor minden lehetseges. Egy szal utlevellel is nyitnak szamlat barkinek, a NIE szamot meg majd kesobb bemutatja. Csak ez kevesekkel tortenik meg, nem ez az eletszeru.
Ezzel csak azt akartam mondani, hogy nem a szamlanyito program az, ami nem engedi az ugyintezot tovabblepni, ha nincs 6353 kulonfele szamod es azonositod.

Sesamelmo (Q) 2014.07.24. 11:56:03

Nekem is tetszik a poszt. Őszinte. Sok sikert neki!
Ha jönne az iro, engem is érdekelne, hogy miért Spanyolrszágot választotta. Dohában is rengeteg spanyol van, a házunkban a lakók legalább harmada spanyol.

2014.07.24. 11:56:58

@labirintus1: Belgiumot nem tudom, de Mo-on 2010 elott nem volt gond, az biztos. Azota nem tudom, mi valtozott. De ezek szerint valoban igen orszag fuggo a dolog, es Ausztria ezek szerint ilyen szempontbol egy szerencses hely.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.24. 11:57:38

@tableno: Olvastad Passuth-tól a Megszólal a sírvilág című regényt? Egyből ez jutott eszembe a kommentedről. A magyar főhős a dél-amerikai indián lányt, Graciast veszi feleségül és el is hozza megmutatni neki a születési helyét :).

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.24. 11:58:41

@Herr Géza: Hát itthon ebben az értelemben szoktuk használni, nem? Gyanakvóan, rosszallóan nézel, ha ferde szemmel nézel valakire.

tableno 2014.07.24. 12:03:05

@zöldeketbeszélek: nem ismerem, de érdekesen hangzik. Mondjuk nagy különbség van aközött, hogy valakiben sok az indián vér (mesztic), vagy effektíve indián. Az utóbbiak meglehetősen zárt közösségeket alkotnak Latin-Amerikán belül is.

2014.07.24. 12:03:07

@Herr Géza: @vivike22:

Nekem mindenestre ez fura, es azt gondolom, hogy ha a kulonbozo EU-s orszagok bankrendszeri kulonbozo mondvacsinalt adminisztrativ szabalyok alapjan elzarkoznak a tobbi EU-s orszag polgarainak a penzei elol, az hosszu tavon nagy baj tud lenni. Foleg, hogy eppen az egyseges europai benkrendszer fele probalkoznank kozben elindulni valahogy... Ok, nezzek meg, hogy Oroszorszagbol vagy valamelyik masik diktaturabol ki milyen vagyonokat akar kimenekiteni. De nem mar az EU-n belul szorakozzanak. Jo kerdes egyebkent, hogy ezek a megkotesek mennyire szabalyosak...

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.24. 12:05:03

@Herr Géza: Úgy néz ki, eltűnt a kommentem...akkor megint:

én úgy tudom, hogy a ferde szemmel nézni kifejezést arra használjuk, ha valakire gyanakvóan, rosszallóan nézünk.

nyuszigonosz 2014.07.24. 12:05:03

@Hari Seldon 2: Tippelni tudok csak: talán pont azért is, mert olyan a klíma amilyen, és föleg mert az ott élök nem keresték hamarabb, ( azért van is még) nekik nem volt az olyan fontos, meg hát egész másképp éltek, mint olyan helyeken, ahol az ilyen jóval hamarabb érdekes és fontos, keresnivaló volt.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.24. 12:05:51

@tableno: Ha jól emlékszem, Gracias egész konkrétan valami inka leszármazott volt.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.24. 12:14:15

@tableno: Na gyorsan beleolvastam, tiszta vérű maja a lányzó.

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.24. 12:31:11

@Ödenburger Wiener Schnitzel:
"Hany ilyent lattam mar... 20 milliobol indult, beleolt 10-et valamibe, ami nyilvanvaloan kudarc volt, de ahelyett, hogy a masik 10-et valami masba fektette volna, azt is beletolta a nyilvanvaloan bukott projektbe, mert feluton nem szallunk ki."

olvass játékelméletet:)

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.24. 12:37:12

@pappito: ezzel én nem vitatkozom.
azt mondom, hogy volt egy célja, amit nem ért el.
az más tészta, hogy nem keserű a vége.

2014.07.24. 12:42:25

@Babette.: A Harsanyin felbuzdulva anno egyszer belevetettem magam, de nekem tul bonyolultnak es tul elvontnak tunt... :)

2014.07.24. 12:44:40

@Babette.: arra jutottam, hogy keves vagyok hozza, mint macisajtban a brummogas... :D

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.24. 12:47:49

@Ödenburger Wiener Schnitzel: ha mégis belevetnéd magad kicsit, ajánlom Mérőtől a Mindenki másképp egyforma c. könyvet, egyszerű földi halandók számára is érthető.
:)

Herr Géza 2014.07.24. 12:53:30

@zöldeketbeszélek: Jól van na, igazad van... Csak ez a gyanakvás nekem furcsa, de tudom, hogy emberi alapreakció. Hiszen, ha sorban állunk az étteremnél állásra várva, ahol keresnek egy db angolul is beszélö szakácsot, és a többiek nem tudnak angolul és/vagy nem szakácsok, akkor mi a túróért néznek rám gyanakodva?
Egyébként meg a szakácsokat szerintem Spanyolországban sem a nagy nemzetközi felvadászcégek kajtatják fel a kricsmitulajoknak, hanem gondolom ott is jellemzö, hogy a spanyol is a CV-vel a kezében bejárja a környék éttermeit és kérdez, vagy csak keresi az ajtókban kirakott A4-es, kézzel írt "Szakácsot keresünk" feliratú cetliket......

Muscari 2014.07.24. 12:55:43

@diggerdriver: figyusz, azt mondja a ferjem, hogy hivjal fel es estefele atugrik megnezni a tevedet. En nem tudlak hivni mert elveszett a szamod.

Muscari 2014.07.24. 13:09:18

@Ödenburger Wiener Schnitzel: @Babette.:

Ajanlott szakirodalom Mérő Laszlo Mindenki maskepp egyforma cimu konyve. Kivalo mu a jatekelmeletrol.

Herr Géza 2014.07.24. 13:12:02

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Erre csak annyit mondhatok, hogy itt sincs központi, törvényi szabályozás arra, hogy kell német lakcím, vagy sem. A bankok nem kötelesek mindenkinek akármilyen számlát nyitni (bennszülött németeknek sem), saját hatáskörükben döntik el, hogy megteszik-e vagy sem. Pl. durván negatív "BAR"-listásan, vagy magáncsöd esetén csak ú.n. P-Konto-hoz van állampolgári jogod, az meg durván korlátozott számla. És ahhoz is csak annyiban van alapjogod, hogy az a bank, ahol addig folyószámlád volt, köteles azt P-Konto-vá alakítani. De egy másik banknál már nem kötelesek neked még olyat sem nyitni. Mindez itt, ahol számla nélkül gyakorlatilag "életképtelen" vagy....
Csak érdekességképpen: a P-Konto, az hivatalosan Pfändungskonto, ami annyit jelent, hogy az arra bármilyen jogcímen bejövö pénzböl csak annyihoz férhetsz hozzá, ami az államilag meghatározott, létminimumnak megfelelö, ú.n. "terhelhetetlen" alapösszeg. Ez jelenleg egy egyedülállónak (eltartottak nélkül) 1.045 €/hó. A hónap végén a számlán maradó ezen felüli összeg automatikusan megy azoknak, akiknek tartozol.

Muscari 2014.07.24. 13:19:37

@Babette.: Nem sokkal, de megeloztel :-)

Mero Laszlo nagyon jol erthetoen ir, nagyon nagy koponya egyebkent, matematikus es pszichologus egyben.

2014.07.24. 13:29:49

@Babette.: @Muscari:

Koszi! :) Majd megnezem a konyvtarban! :)

Muscari 2014.07.24. 13:30:55

@Babette.: jo, nem olvastam akkor meg tovabb, csak irtam. Sokszor jarok ugy, hogy mire en valaszolok, elottem mar megteszik egy paran.
De hat istenem, kozben babgulyast fozok, ez lesz a Tildy fele pirospaprika foprobaja :-)

vivike22 2014.07.24. 13:31:00

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Sok mindenre csak keret szabalyozas van, es az unios szabalyozasokon belul van amit az adott orszag donthet el. Sajnos sokszor igazsagtalan a rendszer.
Tavalyi evtol pl itt adoznak a kulfoldrol (union belulrol) kapott nyugdijak, ami ugy tudom, mas orszagokban nincs igy.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.07.24. 13:31:41

Na, ez egy jó poszt volt. Nyers,őszinte,nem akart mozigépészt játszani a srác. Kellenek az ilyen posztok is, mert többségben vannak a "sikerposztok". Kellenek az ilyen keserédes novellák is, hogy a mérleg egyensúlyban legyen valamennyire.

"Talán Pesten nincs tengerpart, de van stabilitásom, és nem néznek le, és nem néznek rám ferde szemmel.”"

Így igaz. Sajnos külhonban átnéznek az emberen.Ezt csak az érzi aki élt már huzamosabb ideig külföldön. Az élet minden apró szeletében érezni a diszkrét kinézést/lenézést/megvetést. Még a pénztáros tekintében is megláthatod mikor megkérdezi hogy kérsz e szatyrot is. A maximum amire számíthat az ember, azok a felszínes ismerettségek,lötyögés az idegen kollégákkal a melóhelyen és mindenki mindenkinek a farkasa. Ez a nyugati világ bevándorlóként.

Sanz 2014.07.24. 13:31:50

Sajnálom a posztolót, hogy nem sikerült ott maradnia. De az anyagi tervezésért nagy riszpektet érdemel, kevesen vannak, akik 4 havi időre elegendő pénzzel vágnak neki (tudatosan), sokkal többektől hallom azt, hogy 15-30 napra van elég pénzük... ami egy őrült nagy kockázat.
Szóval na, legalább ő jól csinálta az anyagi részét.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.07.24. 13:32:22

@Herr Géza:

1045 euró a meghatározott létminimum jelenleg Németországban? Úristen...de a betanított munkás nem is kap ennyit nem?

2014.07.24. 13:32:34

@Herr Géza: Tartozas eseten azt gondolom ez egy teljesen jo es jogos eljaras. Mo-on is lenne ertelme bevezetni.

2014.07.24. 13:34:41

@házelőtthinta: Te tenyleg hazhoz jarsz a pofonert, es elvezed... ez mar valami nagyon komoly perverzio lehet nalad... :D

tableno 2014.07.24. 13:36:40

@házelőtthinta: Már megint kezded? Egy szót mondok: homoklobbi.

Herr Géza 2014.07.24. 13:41:52

@házelőtthinta: Volt már 117-szer. Köszönjük.

Herr Géza 2014.07.24. 13:44:54

@házelőtthinta: Nem egészen, rosszul fogalmaztam: ez a zálogosíthatatlan alapösszeg. Aki ennél kevesebbet keres, annak nem lehet a fizetéséböl már semmit letiltani....

2014.07.24. 13:46:01

@Herr Géza: na, de azert kicsit hianyozna, ha egy nap elmaradna, nem?? :D

Herr Géza 2014.07.24. 13:46:11

@Herr Géza: Pfändungs-Grundfreibetrag - ha így jobban tetszik.:DDD

2014.07.24. 13:47:20

@Herr Géza: kiveve ha betinatott munkas, vagy ha a mekiben dolgozik, mert akkor egy kulon paragrafus alapjan akar meg a szerveit is el lehet adni...

2014.07.24. 13:48:29

@Ödenburger Wiener Schnitzel: vagy elvenni tole a konyhaban alvas jogat es a wc-re korlatozni a mozgasteret...

Herr Géza 2014.07.24. 13:56:21

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Na egy kis perverzségért neked se kell a szomszédba menni... :DDDD

pappito · http://pappito.com 2014.07.24. 13:57:40

@házelőtthinta: "Ez a nyugati világ bevándorlóként."

ahogy nézem neked a mások által megtermelt javakból fenntartott szociális hálón élősködve fikázás a nyugat bevándorlóként. ha ennyire büdös, akkor emeld fel a segged, kotródj a szociális bérlakásból és takarodj vissza borsodba.

tableno 2014.07.24. 13:58:23

@Ödenburger Wiener Schnitzel: mondjuk tény, hogy az ilyen idézetekért megéri ittartani: "Az élet minden apró szeletében érezni a diszkrét kinézést/lenézést/megvetést. Még a pénztáros tekintében is megláthatod mikor megkérdezi hogy kérsz e szatyrot is."

puhacica 2014.07.24. 14:05:03

@házelőtthinta: mondok én neked valamit. írhatnál egy posztot. megfogalmazhatnád benne, hogy él egy betanított munkás nyugaton. milyen nehézségekkel találkozik lakhatás, barátkozás, kapcsolatok, szórakozás, vásárlás, munkavállalás... terén. aztán írhatnál arról is, hogyan éled meg a "kizsákmányolást". akkor aztán még jobban ki lenne egyenlítve a "nyugatonmindenszuperszépszuperjó" serpenyő felé billenő mérleg, másrészt meg nem kellene minden nap komment formájában szajkóznod ugyanazt. így, aki akar, pontos képet kaphat a melós szemszögéből, hiszen bármikor elolvashatja, akit viszont mindez nem érdekel, nem kellene minden nap átrágnia magát rajta.

2014.07.24. 14:07:22

@házelőtthinta: hasznald a kozertben a self checkout-ot, akkor nem kell a penztarsno fejet nezned.
En is azt hasznalom, az egyik penztarosno olyan ronda, hogy nem birok ranezni.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.07.24. 14:19:34

@Sanz:

Nem legalább jól csinálta, hanem megtehette. Nagy különbség. A többség spórolni se tud, mert feléli a kis fizetését...az tud tőkét felhalmozni akinek van valamilyen erős háttere. Pl tud a szüleinél lakni, melózgat, gyűjtöget. Meg persze akinek jó állása van. Csak azt nem értem,hogy ők miért lépnek le.

@Herr Géza:

Ausztriában is van szerintem ennyi a hivatalos szegénységi küszöb.

"Közel egymillió a szegénység által veszélyeztetettek száma Ausztriában, ennyien nem tudnak elhasznált ruháik helyett újat venni, vagy megfelelő hőmérsékletűre fűteni a lakásukat – hívta fel a figyelmet hétfőn egy osztrák segélyszervezet.
A lakosság 12 százaléka él az egyszemélyes háztartás esetében havi 994 euróban meghatározott szegénységi küszöb alatt, felük kifejezetten szegénységben él – mutatott rá a Volkshilfe igazgatója, Josef Weidenholzer egy sajtótájékoztatón."

És ez egy 2011es cikk..azóta drágult szinte minden. Nem is kicsit.A fizetés meg nem emelkedett. Lehet már a fizetésemet is meghaladja a hivatalos szegénységi küszöb.Hát igen! 180 órát kell dolgoznom ahhoz hogy szegény legyek! :D

Barbirka 2014.07.24. 14:19:53

Lehet, hogy itt nekem van a legkevesebb jogom beleugatni a dologba, mivel (még! :)) Magyarországon élek, de hallottam, hogy a katalánok még angolul is szívesebben szólalnak meg, mint spanyolul. Szóval az nem egy életbiztosítás szerintem, ha már valaki tud spanyolul. Pláne ugye azért, mert nem érti meg a többieket, akik alapból katalánul beszélnek. Sok a hasonlóság, de nem ugyanaz. Másik, meg sajnos Dél-Európa tényleg nem a legjobb úti cél. :( Olyan szívesen mennék én is arra a tájra, de a realitásoknál kell maradni. :( Ettől függetlenül én Olaszországba akarok (fogok) menni. De én még kicsi vagyok és idealista, meg kicsit naiv is. :D

Muscari 2014.07.24. 14:21:58

@vivike22: hat ez eleg durva. Nyilvan a sok britet akarjak megfejni, aki oda vonult vissza. Nem eleg nekik, hogy ott koltik el a nyugdijukat?

Hany szazalek lesz az ado a nyugdijak utan, azt tudod?

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.07.24. 14:23:09

@Herr Géza: ez nagyon humánus, tényleg ez lenne az alap.
ha jól értelmeztem Nézzazégfelé blogját, Mo-n mindent söpör a bank, és a pógár meg éhen dögölhet, senkit nem érdekel. vagy nem így van, csak túl felületesen olvasok?

2014.07.24. 14:23:19

@tableno:

Azon gondolkoztam, hogy a penztaros honnan a busbol tudja, hogy o osztrak-e vagy nem? En naponta jarok ki a szomszed boltba, de nagyon nagy osszegben fogadnek, hogy egyik elado sem tudja osztrak vagyok-e vagy nem?

- 'sgott! Kundenkarten haben Sie?
- 'sgott! Ja.
...
- Mit Bankomat, bitte.
...
- Rechnung?
- Ja, bitte.
- Wiederschauen!
- Wiederschauen!

Kb. ennyit beszelgetsz normal esetben a penztarossal... Es ez mar a bovitett verzio... :D

Muscari 2014.07.24. 14:23:56

@Barbirka: szivesen latott vendeg mindenki, nem kell, hogy kulfoldon eljen. Az az egyetlen keres, hogy ne legyunk lehazaarulozva, de szerintem ez reszedrol nem fenyeget :-)

Muscari 2014.07.24. 14:26:24

@charlieharper: jo a self checkout, csak azt utalom, mikor ramkiabal, hogy "Unexpected item in the bagging area, wait for assistance". Valahogy nekem mindig sikerul ez elocsalnom belole :-)))

Muscari 2014.07.24. 14:28:10

@házelőtthinta: pedig allitolag te 130 kilo vagy, eleg nehez lehet atnezni rajtad ;-))))

2014.07.24. 14:28:28

@Muscari: hehe, ez a magyar Tesco-ban ugy hangzik, hogy "Varatlan aru a csomagoloteruleten! Kerem tavolitsa el!" :D

2014.07.24. 14:30:25

@házelőtthinta: @Dragonlady (now in Thailand): Hinta megint write-onlyban nyomja. De ma konkretan vetit.
"Így igaz. Sajnos külhonban átnéznek az emberen.Ezt csak az érzi aki élt már huzamosabb ideig külföldön. Az élet minden apró szeletében érezni a diszkrét kinézést/lenézést/megvetést. "

1992 ota elek kulfoldon. Ez mar huzamosabbnak szamit? Eleg nagy lehet az egoja, ha azt hiszi, hogy a penztaros egyatalan gondol ra.

2014.07.24. 14:32:08

@tableno:

Egyebkent visszaterve Del-Amerikara:

"Ángyán-jelentés: a kevés nagy földesúr Dél-Amerikává teszi az országot"
hvg.hu/gazdasag/20140724_Angyan_DelAmerikaba_fordul_az_orszag

lassan tervezgethetitek a hazakoltozest... :)

Pernilla 2014.07.24. 14:34:34

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Raadasul a penztarosok min. fele tutira bevandorlo. Hiszen ez itt "aljamunka" :D

tableno 2014.07.24. 14:34:39

@Ödenburger Wiener Schnitzel: node a kiejtésed! Az mindent elárul. Különösen, hogy legtöbbször a pénztáros is bevándorló...

tableno 2014.07.24. 14:36:56

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Ángyánt nagyon tisztelem, de nagyon idegesítőnek tartom, amikor magyarok úgy dél-amerikáznak, hogy halvány segédfogalmuk sincs a térségről...

Mr Long 2014.07.24. 14:48:17

@házelőtthinta: Ohhhhh, de megfogadtam, hogy nem irogatok most egy darabig, csak olvasok, de idecsalogatsz...
Mi szamit a te szemedben huzamosabb ideje itt elesnek? Vagy ez egy gumicsont, ami mindig nyujthato? Tudom, ha valaki azt mondja, hogy x ex alat nem ert attrocitas, akkor mindig jon egy okos, aki persze jobban tudja, mert o mar x eve es ket napja ell itt...
Egy okot tudok, ami miatt egy helyi lakos elonyben van a bevandorlokkal szemben (most nem a nemzeti identitasukat szorosan apolo idekoltozo kecskepasztorokkal szemben), az a nyelvtudas. Az a kulcsa mindennek, ha megy, akkor jo pozicioban vagy. Bar lehet a nagyon ultrajobbos lakok akkor sem fognak szeretni, de azok sehol sem szeretnek seki masfajtat, szoval nem ervek.

Hari Seldon 2 2014.07.24. 14:49:42

@házelőtthinta:
"Így igaz. Sajnos külhonban átnéznek az emberen.Ezt csak az érzi aki élt már huzamosabb ideig külföldön. Az élet minden apró szeletében érezni a diszkrét kinézést/lenézést/megvetést."

Ha viszont Magyarországon élsz, magadat nézed le, hogy maffiózók alattvalója vagy. (és nyugodj meg, az sokkal rosszabb) Szóval ki mit érez lenézésnek, az teljesen személyfüggő.

Herr Géza 2014.07.24. 14:52:44

@Dragonlady (now in Thailand): Nem tudom otthon most hogy néz ki a gyakorlatban, de azt igen, hogy a "magáncsöd" fogalmát/eljárását még csak pedzegetik. Itt ha összecsaptak a fejed fölött teljesen a hullámok, akkor bejelented, vagy elrendelik a magáncsödöt, ugranak a pénzzé tehetö vagyontárgyaid (de pl. TV marad, mert állampolgári jog - persze nem a frissen vett 4000 eurós 4K-s TV, egy db PC szintén marad, 8 évesnél idösebb autó szintúgy, stb.) és jön a P-Konto. Ha 3/5 évig ezek után nyugton maradsz, akkor onnantól ismét "tiszta lappal" indulhatsz, maradék adósságod leírva. Kemény, de humánus eljárás.....
U.i.: 3 év, ha az elsö 36 hónapban ki tudod egyenlíteni az adósságod 35%-át és az eljárási költséget (pl. az automatikus elvonással, és ha mégis eladod az autódat, TV-det, bútorodat, akármidet, amit egyébként nem foglalnának le). Egyébként öt év.

Herr Géza 2014.07.24. 14:57:17

@Mr Long (UK): Én meg egyre inkább biztos vagyok bene, hogy ha nem paranoiás, akkor az a lenézés nem a külföldiségének szól, hanem sajnos a személyiségének és viselkedésének. Talán meg kéne tanulnia, hogy a pénztárosnak nem úgy köszönünk, hogy "kapd be a dákóm", hanem jónapottal... :DDD

Mr Long 2014.07.24. 15:00:05

@Herr Géza: Na azert van egy-ketto, akinek koszonnek igy, ha megfogadna... ;)
Ahh, marhara unatkozom, nem akarok dolgozni, kar volt beleolvasnom...

artbrigitta 2014.07.24. 15:04:41

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Sose értettem ezt a szôrös spanyol nôk szájhagyományt.
Ez nemcsak hogy nem igaz de kész rágalom.

puhacica 2014.07.24. 15:09:42

@házelőtthinta: "az tud tőkét felhalmozni akinek van valamilyen erős háttere. Pl tud a szüleinél lakni, melózgat, gyűjtöget" - mi az hogy m e l ó z g a t ??? tőkét felhalmozni az tud, aki dolgozik mint az állat, nem melózgat! :D

"Meg persze akinek jó állása van. Csak azt nem értem,hogy ők miért lépnek le." - mindig te vagy felborulva attól, hogy a pénz nem minden. akkor miért olyan irtózatosan bonyolult megérteni, hogy nem mindenki a pénz miatt megy el?

tényleg, őszintén kérlek, fontold meg, amit fentebb írtam! egy posztnak szerintem még örülnénk is, amiben összefoglalod a történeted, gondolataid, véleményed.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.24. 15:16:19

@házelőtthinta: te hinta! Huzamosabb ideje élek kint. Nemrégiben az anyósjelölt kölcsönadta a féltett nepviseletét, hogy abban menjünk faluünnepre. Apósjelölttől horgászbotot kaptam es mentünk horgászni (igaz, több fát fogtam, mint halat, de ez most mellékes). Kollégákkal rendszeresen összejárunk egymáshoz kávézni, pletyizni, moziba. Hobbimból adódóan is születtek szép barátságok. Mind echte svéd, nem Farzad @puhacica: ;)))
Ezt hogy magyarázod, hinta? Titokban ők is atnéznek rajtam, megvetnek (barátommal az élen), csak én nem veszem észre? Szegényeknek elég ramaty lehet olyasvalakivel élni, akit lenéznek... :)
Vagy nem is igaz? Vagy hogy van ez?

2014.07.24. 15:24:06

@Réka ‎: Hazudsz! Es te amugy is kivetel vagy! Es egyebkent is ezen a forumon mindenki hazug es kivetel. De legalabbis az egyik. Kiveve, ha leneznek a helyiek es utalod azt a helyed, ahol eppen elsz.

tableno 2014.07.24. 15:24:13

@Réka ‎: "Titokban ők is atnéznek rajtam, megvetnek (barátommal az élen), csak én nem veszem észre?" - pontosan. Ezt a lenézést a nyugatiak olyan kifinomult szintre fejlesztették, hogy a lenézett személy akár egész életét is abban a hamis illúzióban élheti le, hogy ő nincs lenézve. Pedig de. Éjjel 2 és 3 óra között, amikor senki sem látja, minden igazi svéd lapos tekintettel méregeti bevándoró ismerőseit. Még egy gúnyos félmosoly is játszik olykor az ajkukon.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.24. 15:25:10

@Dragonlady (now in Thailand): @Herr Géza: itt is van hasonló eljárás, adósságszanálásnak nevezik és csak magánszemély veheti igénybe. Egyéni elbírálás alá esik, de annak engedélyezik, aki beláthatóan sok év alatt sem fogja tudni rendezni az adósságát és a jövedelméhez képest jelentős adósságot halmozott fel. Ilyenkor felállítanak egy ötéves törlesztési tervet, amely mellett létminimumon felül minden pénzt a törlesztésre kell fordítani, az öt év után fennmaradó adósságot pedig törlik.
Ez az eljárás az állami végrehajtónál kezdeményezhető, ők összehangolják a dolgot a hitelezőkkel.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.24. 15:27:54

@tableno: ma éjjelre beállítom a vekkert és meglesem!

2014.07.24. 15:29:43

Hinta, keresd fel Dr Andaluzt.
Reszlet a blogodbol a HA-rol. Te vagy alternativ valosagban elsz vagy kemenyen valamilyen szeren elsz:

"A blog olyan képet vetít a külföldi életről ami egyszerűen nem igaz. Odáig fajult a dolog hogy engem gyakorlatilag nem engednek ki ha a nyugati melós életről merészelek írni. Az otthon élők meg álmodozva olvasgatják a posztokat amik tele vannak sarkításokkal.Igazából én őket sajnálom igazán csak ebben a történetben. Mert tényleg rohadtul könnyű elhinni a szép meséket a mesés Nyugatról. De nem adom fel! Ha máshol nem, itt nyugodtan elolvashatja mindenki cenzúra nélkül hogy milyen is a nyugati melós élete. Itt nem lesz cenzúra! Nem engedhetjük hogy az igazság elvesszen! "

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.24. 15:33:48

@charlieharper: o abban a tevhitben ringatja magat, hogy o az atlagmelos es mindenki, aki nem mernok vagy orvos, az ugyanugy el, ahogy o, kulonben hazudik/vetit.

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.24. 15:35:34

@puhacica: "tőkét felhalmozni az tud, aki dolgozik mint az állat, nem melózgat! "

most kulfoldrol beszelsz, ugye?

Hari Seldon 2 2014.07.24. 15:36:52

@Ödenburger Wiener Schnitzel:
És hogy a helyiek lenéznek, azt is ő dönti el.
Ez az osztrák/német/angol/francia mérgesen/unottan néz rám, ezért BIZTOS hogy lenéz. (nem lehet hogy fáradt, vagy hasonló, ha rám néz, az ilyenkor lenézésnek számít, és kész)

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.24. 15:37:00

@Réka ‎: persze, hogy leneznek.
ha nem tennek, olyan botot adtak volna, amivel halat lehet fogni.

2014.07.24. 15:39:36

@Babette.: felreerted. Botot adtak neki. Csalit, azt mar nem!

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.07.24. 15:42:31

@Herr Géza: @Réka ‎: köszi a részleteket, ez teljesen úgy hangzik, mint amit a múltkorjában Mirjam írt az angliai magáncsőd témájában. szerintem elég korrekt. akkor ez az, amit Mo-n nagyon be kéne vezetni, de nem úgy tűnik, hogy be fogják.

2014.07.24. 15:44:52

@Hari Seldon 2: Mondjuk az igazsaghoz hozzatartozik, hogy egyik - tarattaraaa - osztrak baratom felesege filippino. Na, neki azert vannak rendszersen gondjai, meg olyan is van, hogy beszolnak neki az utcan, vagy a hivatalban. Meg van egy dominikai kollegano, na, o is panaszkodott a multkor. Es a legmegdobbentobb, hogy allitolag a masodik generacios delszlavok pl. sokkal kirekesztobbek, mint az osztrakok. De nekem meg soha nem volt gondom, pedig en a nemetet is csak igen bizonytalanul beszelem, sokszor lesz angol belole a vegere.

Herr Géza 2014.07.24. 15:50:07

@Réka ‎: Igen, az eljárás itt is ugyanez. Annyi talán a különbség, hogy a magáncsödöt alapjában véve a végrehajtó kezdeményezi és nincs is apelláta. Te is kérheted, mintegy megelözve a végrehajtót, de természetesen kökeményen megvizsgálják, hogy tényleg úgy állsz-e, hogy nem tudsz fizetni (mármint a teljes adósságot valamilyen formában), vagy van valami sumák aranyrúdkészlet a szekrényben és csak így akarod az adósságot harmadolni-felezni, stb. Mondjuk az eljárás elég kemény ahhoz, hogy ilyen trükközés ne is jusson nagyon az eszedbe. Meg hát azért a tiszta lappal való újrakezdés sem úgy értendö, hogy ha letelt a helybenjárás, akkor másnap már kapsz bankhitelt ismét, vagy mondjuk hitelkártyát, meg ilyesmiket....

Herr Géza 2014.07.24. 15:52:48

@Ödenburger Wiener Schnitzel:
"Es a legmegdobbentobb, hogy allitolag a masodik generacios delszlavok pl. sokkal kirekesztobbek, mint az osztrakok"
Na nem kell ahhoz a második generációs délszlávokig menni, van épp elég kirekesztö elsö generációs magyar is......

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.07.24. 15:58:07

ha nem hagyjátok abba a kényszeres hintázást, akkor szétoffolom a kommentfolyamot a hasmenésem további részleteivel és folyományaival. én szóltam :-D

van egy unokatesóm, akivel kb 20 éve nem találkoztunk, mielőtt a nagymamám összecsődített minket tavaly karácsonykor. ő Spanyolországban dolgozik, nemrég váltott állást. nagyon sokat küldték Dél-Amerikába több országba is hosszabb projektekre, mesélt, ami belefért az időbe. irigykedtem ezerrel. (tudom, milyen területen dolgozik, de nem akarok túl sok infót.) kár, hogy nem hiszem, hogy rá lehetne venni egy posztra, pedig nekem az olyan történetek a legérdekesebbek, mint az övé, az ilyen igazán kalandosak.

tanato 2014.07.24. 15:59:47

@tableno: Lehet hogy Hinta meg Birca egyazon személy?

puhacica 2014.07.24. 16:00:06

@Réka ‎: csak vicceltem ám! :) viszont azt jó volt látni, hogy Farzad nem mosogat vagy wc-t pucol, hanem öltönyben-nyakkendőben vigyorog rám a képernyőről. de amúgy biztos neki sem sikerült beilleszkedni és ferde szemmel nézik őt a svédek, főleg éjjel 2 és 3 között. :D

@Babette.: nem feltétlenül, de ebben igaza van hintának: kell hozzá egy jó állás is. sajnos.

puhacica 2014.07.24. 16:02:31

@Dragonlady (now in Thailand): "hasmenésem további részleteivel és folyományaival" - egyszer gimiben az egyik osztálytársam gusztustalankodott, mire a töritanárnő azt bírta mondani: "hagyd abba, mert behányok és annak te iszod meg a levét!" :D

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.24. 16:02:50

@Herr Géza: erdekes, mert itt ha nincs ez az eljaras, akkor fizetheted eleted vegeig az adossagot, ha tudod, ha nem... a szanalas egyfajta meltanyossagi alapon megy, persze gondolom hogy legtobbszor beleegyezik a hitelezo is, hogy legalabb 5 evig kapjon valami penzt.
@Babette.: @charlieharper: sirok :D :D (persze banatomban, hogy ennyire leneznek)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.24. 16:04:38

@puhacica: tudom h vicceltel, de azert irtam oda, hogy elejet vegyem a "aha de a barataid is biztosan mind bevandorlok, az echte svedeknek nem kellesz" jellegu agymenesnek tudjukki reszerol :)

Muscari 2014.07.24. 16:04:41

@Dragonlady (now in Thailand): elvileg a fizetesed 33%-at tilthatjak le, meg persze minden tulajdonod arverezesre kerul. Az autot mindenkepp viszik, de mast, pl lakberendezesi targyakat nem szoktak. Bar torvenyadta joguk van ra, de sok macera van vele es vajon mennyiert lehet hasznalt tevet meg butorokat elarverezni? Akinek tartozasa marad a bankkal szemben, annak onnantol gyakorlatilag nem lehet semmije, amig ki nem fizeti.
Az adotartozas ugy tudom meg rosszabb, ott a fizete 50%-at is elvihetik, de majd jon Quercus vagy Babette es kijavit

Hari Seldon 2 2014.07.24. 16:05:39

@Ödenburger Wiener Schnitzel:
Az, hogy a délszlávok kirekesztőbbek, szinte természetes reakció, hiszen ők így "bizonyítják", hogy ők "már nem bevándorlók". (Tudom ez buta hozzáállás)
Plusz, már ők is érzik, hogy az új bevándorló neki "konkurenciája" a munkaerőpiacon. Ráadásul a sok bevándorló tovább nyomja fel az ingatlan árakat, stb... Szóval sok szempontból nem szeretik az "új jövevényeket". Továbbá a helyieket kevésbé érinti az alacsony végzettséget igénylő munkák árának csökkenése.
Szóval szerintem ez IS állhat a második generációs délszlávok viselkedésének hátterében.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.07.24. 16:05:45

@pappito:

Én kérek elnézést hogy az életveszélyes betegség után nem rohanok egyből vissza a kapitalizmusba. De ne aggódj, jövő hónaptól kezdek. :) Engem ne hasonlítgass a drogos osztrák huszonévesekhez,akiknek még a munkaügyibe se kell bemenni, mert nekik járhatnak éveken át a juttatások. Persze ilyenekről megint csak nem illik beszélni.Alattunk is lakott még a másik lakásban egy szuper osztrák csapat, annyi volt a programjuk hogy berúgtak, bedrogoztak, néha kimentek grillezni. Egy hatalmas kutyával laktak egy kis lakásban. Teljesen Trainspotting életkép. Mi meg mentünk nap mint nap építeni az országukat. Közben ugyanezek a fiatalok néznek egy darab lócitromnak.

@puhacica:

Gondolkodtam egy átfogóbb, mélyebb, lélektani poszt írásán. Nem csak arról hogy milyen egy nyugati betanított munkás élete(melóst már nem merek írni), hanem más vetületeket is megragadva.Általában elhallgatott dolgokat. A helyi nők közönyétől kezdve az általános idegenellenességig. Ha írhatok erről egy nagyon őszinte posztot (pozitív-negatív dolgokról egyeránt, szépen körbejárva mindent), akkor szívesen összekalapálok egyet. Szabad???

@Pernilla:

Bécsben lehet általános, de itt még alig alig láttam ránézésre is külföldi pénztárost. Szerintem erre még figyelnek. Ha már csak külföldi húzgálná a cuccaimat a lidlben is a szalagon, komolyan nem érezném magam már Ausztriában.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.07.24. 16:06:11

Sőt, mondok jobbat. Még a mekiben se mindenki bevándorló. Nálunk is vannak osztrák fiatalok és nem diákok. Úgyhogy el lehet gondolkodni azon hogy vajon mennyire tombol a jólét, mikor az echte osztrák srác is ott forgatja hinta mellett a bureszt :) Nagy a munkanélküliség. Hazudnak róla, de aki itt él az látja az igazságot.

vivike22 2014.07.24. 16:06:27

@Muscari: Elviekben a spanyolokra vonatkozna a torveny, akik a 60-70-80 as evekben kulfoldon dolgoztak, de rezidenseket is emlit, tehat nem kizart, hogy beleveszik az itt elo mas nyugsijasokat is.

A spanyol nyugdij evi 22.000 euro felett bevallaskoteles, a kulfoldon szerzett nyugdij pedig 11.200 euro felett bevallas koteles. Az ado osszegere nem talaltam semmit, most kerestem, de itt savos adozas van, gondolom erre is alkalmazzak, a legkisebb 6% ha jol tudom. (azert nem tudom pontosan, mert min minden ado befizetest vissza tudunk igenyelni, konkretan igy nem fizetunk egy vasat sem )

A csunya az egeszben, hogy 5 evre visszamenoleg most felulvizsgalodnak, es buntetnek.
Lakik mellettunk egy idos hazaspar, szerintem 90 ev korul vannak, ok Franciaorszagbol kapnak nyugdijat, es most kaptak a levelet, hogy 5000 eurot kell befizetniuk. Gondolom, ez buntetesekkel, adokkal, visszamenoleg 5 evre. de akkor is durva.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.07.24. 16:06:48

@Mr Long (UK):

Szerintem az él huzamosabb ideje külföldön, aki mondjuk az idegen országban megélte már mindegyik évszakot. Az hogy 2-3 éve, vagy 5, esetleg 25 szerintem már kevésbé releváns.

Egyébként már régóta meg akarom kérdezni, de most akkor megteszem :

Írogat ide olyan aki konkrétan disszidált Magyarországról? A ropogó géppuskatűz alatt?

micsoda? 2014.07.24. 16:07:02

Spanyolországba kimenni a jobb megélhetésért, még nyelvtudás mellett is, irtó nagy naivitás:)

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.07.24. 16:07:33

@puhacica:

Lehet 100ból van átlagosan 1 ember akit nagyon vonz pl Németország valamiért és mindenképpen ott akar élni, de a nagyon nagy többség igenis a pénz miatt megy Nyugatra.Mégis mi másért menne? Magyarország tök ugyanolyan mint a nyugati országok, leszámítva a pénz dolgot. Mi másért mennének el? Ugye nem azt akarod mondani hogy a közhangulat miatt, meg hogy Magyarországon szomorúak az emberek, meg fellöknek a buszon?Te is áradoztál róla hogy a holland tv-s kollégáid 50 ezer forintokat keresnek óránként (ami szerintem kamu,de mindegy), de érdekes hogy pont ezt emelted ki.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.07.24. 16:08:20

@Réka ‎:

Úgy magyarázom hogy minden szülő boldognak akarja látni a gyerekét és elfogadják a párját, akit választott. Ha nekem lenne egy osztrák barátnőm és pl összeköltöznék meg eljegyezném akkor ugyanúgy jó képet vágnának hozzám is. Lássuk be azért az elég speciális helyzet hogy valaki összeházasodik egy helyivel. A barátai is nyilván nem elfordítani fogják a fejüket, hanem megtisztelik a barátjukat azzal hogy jó képet vágnak a barátjuk szerelméhez. Még ha egészen mást is gondolnak amúgy magukban.A munkahelyi ismerősöket szerintem hagyjuk, velem is szóba állnak a mekiben az osztrákok, de azok felszínes lötyögések, közük nincs az őszinte emberi kapcsolatokhoz. Mondom, én egy embert se ismerek (pedig ismerőseim vannak azért,páran) akinek lennnének nem hogy helyi barátai, de haverjai se. A helyi magyarok a többi magyarral spanolnak mert a helyi lakosság nem haverkodik külföldiekkel. Ezt érzem. Nekem magyarázhatja akárki hogy nem így van, én ezt látom, nap mint nap. Igenis így van.

dez01 2014.07.24. 16:08:55

Hát igen. Ott sem fenékig teljfel... Nagyon nagy a munkanélküliség, lassan ők is lejjebb adják....

2014.07.24. 16:09:04

Azért Spanyolhon kemény dió, főleg hogy ott az egyik legmagasabb a munkanélküliség.

Hari Seldon 2 2014.07.24. 16:11:29

@Dragonlady (now in Thailand):
Igazad van. Inkább beszéljünk a te helyzetedről.
Az sokkal elfogadhatóbb téma. :-)

TilosazA (UK) 2014.07.24. 16:11:36

@tableno: Hű, lehet, hogy az angolok is? Csak nehogy éjjel 2 és 3 között keljek fel pisilni, még megijednék, hogy ott szobrozik valaki az ágyam mellett, és megvetően bámul....
Este bekészítem az ágy mellé a palacsintasütőt, mit lehet tudni...

Mr Long 2014.07.24. 16:12:11

@házelőtthinta: Az angolok kozt is vannak lezullott arcok, mint a magyarok kozt is. Negogfy azt hidd, Mon masabb lenne ez a reteg, ha oda mennenek munkaert az emberek, ez nem a nemzettol fugg.
Most ismerkedtem meg hetvegen egy sraccal Pesten. Na neki volt eszaki baratnoje, par evig kitartott a kapcsolatuk, szoval lehet pasinak is szerencseje... BTW az elmondasa alapjan kifejtettek neki a svedek kikkel van bajuk es pont azokkal, akiket Madar is kiemel. A segelyes, nemdolgozo, kunyeralo menekultekkel, bevandorlokkal, nem a rendesen dolgozokkal. Bar biztos ot is belevontak a kifinomult modszereikkel az utalt kategoziaba, csak nem vette eszre... (lehet megsem csavaros elege a MAGYAR AGY)

Mr Long 2014.07.24. 16:13:04

@TilosazA (En/Mum): Mennyi angol van ejszakankent a lakasodban? Nalam (tudtommal) nem szoktak lenni.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.24. 16:13:37

@házelőtthinta: jo de az en kollegaim, barataim meghivnak grillezni, moziba jarunk, megbeszeljuk az elet fontos dolgait is, segitunk egymasnak koltozni stb, ehhez mit szolsz? A "jo kepet vag hozza" es a teljes csaladba valo befogadas ket meroben kulonbozo dolog, nem gondolod? Teljesen elkepzelhetetlen dolognak tartod ezeket? Mind hamis alca?

tableno 2014.07.24. 16:18:22

@Ödenburger Wiener Schnitzel: hááááát peeeeerszeeee, ketteske, a nővérke mindjárt itt lesz a gyógyszerével! :)))

tableno 2014.07.24. 16:21:14

@Mr Long (UK): az angoloknak egyszerűbb dolga van, különösen Londonban. Ők csak felmennek a London Eye tetejére, és onnan néznek le.

Muscari 2014.07.24. 16:21:20

@Dragonlady (now in Thailand): merre vagy Tajfoldon es meddig tervezel maradni? Remelem, hamar regeneralodsz, mindenesetre ne gyel mangot :-)

Mr Long 2014.07.24. 16:21:21

@vivike22: Ott szarabb es atlathatatlanabb az adozas, mint Mon.

Hari Seldon 2 2014.07.24. 16:21:57

@házelőtthinta:
Még mielőtt áttérnénk Dragonlady témájára.
Mi a fenét értesz az alatt, hogy emberi kapcsolat?
Valami idealisztikus álomvilágban élsz?

"Emberi kapcsolat" minden interakció. Minek bonyolítani? Mi vagy te Müller Péter?

tableno 2014.07.24. 16:22:40

@tableno: izé, bocs. Ez Hintának ment...

Mr Long 2014.07.24. 16:23:34

@Hari Seldon 2: Tudod, milyen egy Muller Peter es egy Paulo Coelho kotet osszekeverve? Na kb olyan....

Muscari 2014.07.24. 16:24:00

@vivike22: koszi szepen. Szegeny neni meg bacsi....

Mi is meggondoljuk akkor, hogy oregkorunkra oda vonuljunk vissza.

Mr Long 2014.07.24. 16:25:02

@Dragonlady (now in Thailand): Napi hanyszor es milyen allagu, szinu? Izgibb, mint a megmagyarazas, hogy nem ugy van...
36 perc es kezdodik a szabim!!!! :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Hari Seldon 2 2014.07.24. 16:25:15

@tableno:
Ez jó.
Párizsban viszont nem stimmel az elmélet.
Ott a turisták nézik le a párizsiakat, az Eiffel toronyra csak turisták mennek fel.

TilosazA (UK) 2014.07.24. 16:25:25

@Mr Long (UK): Hááát, attól függ, itthon van-e éppen a férjem, vagy nincs. :D
Na de komolyra fordítva a szót, én sem tudtam róla eddig, hogy lenne, de mivel nap közben én sem érzem a megvetést és ferdén nézést, ezért csak a behatárolt éjszakai időben történhet, mikor nem nézek oda...
Lehet, hogy a kettővel arrébb lévő szomszéd bácsi, aki hangos "how are you"-val szokott köszönni, fülig érő vigyorral, és úgy integet, hogy mindig attól félek elrepül a mandzsetta gombja, titokban olyan alakú woodoo babát szúrkál mint én?! Ezt a kérdést komolyabban körül kéne járnom. Ha ennyien mondják, hogy de igenis le vagyok nézve, akkor lehet benne valami.

2014.07.24. 16:27:16

Oh, ha en szakacs lennek, egeszen biztosan nekem is Barcelona lenne a celom... Nem ott van az El Bulli, meg ezek az absztrakt, expresszionista meg szurrealista etelmuveszeti muhelyek? :D Ha engem erdekelne a fozes, biztosan ilyen helyre akarnek enis elobb-utobb bekerulni legalabb 1 napra :D

Persze el tudom kepzelni, mennyire nehez lehet akarmilyen helyre bekerulni ott pont emiatt, szoval remelem nem tul csalodott a posztolo, es kesobb ismet megprobalja... en sok sikert kivanok neki amugy, es ha majd egyszer csillagos szakacs lesz, ezt a sztorit elmeselheti az ujsagnak a nehez kezdetekrol. :D

tableno 2014.07.24. 16:28:17

@Hari Seldon 2: Dehogynem. Egy igazi párizsi magasabban hordja az orrát, mint az Eiffel-torony.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.07.24. 16:30:36

@Muscari: Bangkok perpill, egy angol haveromnak lesz nagy szülnapi bulija szombaton, nem tudom, hogy csinálta, de összegyűjtötte egy csomó ismerősét, a legmesszebbi Új-Zélandról jön.
aztán hazamegyek egy időre (Chiang Mai). állítólag októbertől márciusig lesz egy állás (az én régi állásom), mert beteg lett a lány, aki most csinálja, és haza kell mennie Angliába kezelésekre. szóval ezt meg kell nézni és megtárgyalni mindenképpen. sajnos már nem a régi a főnök, aki még személyesen ismert engem.
a többit majd kitalálom.
ma egész nap aludtam. nagyon jó volt :-)

tanato 2014.07.24. 16:32:51

@házelőtthinta: Cascabel disszidált,persze nem a zöldhatáron át,az gyakorlatilag lehetetlen volt .Csak a terepet és a határőrök mozgását jól ismerő néhány határmenti lakosnak és a határőr sorkatonáknak sikerült.

Hari Seldon 2 2014.07.24. 16:33:03

@tableno:
Belenéztem egy másik posztba, mert amit linkeltél elég értelmetlen (számomra), hátha a másik az.
itt van:

hamisgulyas.wordpress.com/2014/07/10/a-magyar-internetes-kivandorlokozosseg-cenzurajanak-a-diszkret-baja/comment-page-1/#comment-25
Ez van benne:
" A brancs bárkit elküldhet a picsába, nekem már nem egyszer írtak ilyeneket hogy (“akaszd fel magad”, “húzzál a picsába innen”),azonban az én szinte sosem személyeskedő véleményeim legtöbbször a fiókban maradnak, mert más a véleményem mint nekik."

Srácok, (ha már egy brancs vagyunk) ajánlottunk már valakinek akasztást? Vagy elhúzást a p-ba? Most komolyan kérdezem. Én nem emléxem rá. Valaki emléxik ilyenre?

Hari Seldon 2 2014.07.24. 16:35:37

@tableno:
Ez is igaz. A párizsi francia egy külön nép.
Mondjuk a mi barátaink Bretagne-iek, csak éppen ott laknak...

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.07.24. 16:35:49

@Hari Seldon 2: nyugi, nem fogok beszélni róla, a múltkor nagyon kiakasztottam a társaságot :-)
mindenesetre az érdekes volt, amikor meg kellett állítanom a reptérre menő taxit (még Indiában), és a sofőr közbenjárásával betörtem egy főút menti lakás vécéjébe, csak hogy ne egy bokorba kelljen így az utolsó pillanatban.
eszembe jutott, amikor tolmácsként egy néptáncos fiút kellett bekönyörögni valami portugál kisvárosban a fesztivál melletti egyik ház vécéjébe heveny emergency miatt (nem volt toi-toi....)
nem tudom, én mit szólnék, ha egy idegen kopogna az ajtómon, hogy vészhelyzet van, átrohanna a lakáson, és feltépné a wc ajtaját :-)

Herr Géza 2014.07.24. 16:37:13

@házelőtthinta: És 10.000 Ft óránként, az is kamu?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.24. 16:37:44

@Hari Seldon 2: en emlekszem az esetre. Az illeto kommentelonek, akinel elszakadt a cerna, emlekeim szerint a "brancs" tobb tagja is szolt, hogy ez azert eros volt. De ez - hogy, hogy nem - kimaradt hinta posztjabol :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.07.24. 16:38:53

@Hari Seldon 2: sajnos akasztás ajánlása volt többször is. nem mondok neveket, de volt.
de a többség birkatürelmű és ma is éppen huszonnyolcadszor (28? inkább kétszázhuszonnyolcadszor) magyarázza tök kulturáltan ugyanazt a témát.
nem is tudom, melyik a rosszabb :-/

tanato 2014.07.24. 16:38:59

@tableno: Ez tényleg Hinta-Birca azonosság,ez a link.

Muscari 2014.07.24. 16:40:04

@tableno: mi az az "egyszer arcu proletar"????

puhacica 2014.07.24. 16:40:26

@Réka ‎: tudom, hogy tudod, csak elejét akartam venni, hogy valaki rámsüsse a 'rasszista' bélyeget. :)

@házelőtthinta: " Szabad???" - engedélyt azt nem tőlem kell kérni. viszont ígérd meg, hogy a posztod megjelenése után nem írod már le minden nap az abban összefoglaltakat!

a másik téma: mi Magyarországon élünk. a havi bevételünk több mint 500e HUF. mégis elvágyunk. pontosan azért, mert nem minden a pénz. és mert ez a havi bevétel ma még van, de holnap már nem biztos, hogy lesz. és álmaink vannak, amiket meg szeretnénk valósítani.
szerencsére kocsival járunk, így nem kell minden egyes nap nézegetnem az ökölbe szorult arcokat. igaz, közlekedési kultúra sem nagyon van. mint ahogy másmilyen sincs. híradót viszont már nem nézek, pedig szeretem a műfajt. a szakmámat is híradózással kezdtem.
és még egy: nincsenek holland tv-s kollégáim. egy magyar kolléganőm mesélt róluk, mert ő már dolgozott velük. nincs okom azt gondolni, hogy hazudik. de mindegy is, mert nem Hollandia a célország.

vivike22 2014.07.24. 16:42:11

@Réka ‎: Szerintem nem az. Nekunk is vannak spanyol kozelebbi es tavolabbi barataink, es igen, vannak akik leneznek minket. A rizsszedo frankista valencianok nagy resze konkretan ilyen. Eszakon mar masok az emberek, andaluziaban vegkepp. A szomszedom nem nez le, vigyaznak az autonkra, szolnak, ha utcai paella fozes lesz, es le lesz zarva minden, hogy este ne oda parkoljunk, mert reggel 8-tol elviszik az autokat. A ferjem fonoke ha olyan kedve van direkt valencianoul beszel, hadar es uvolt, hogy veletlenul se ertse meg mit akar mondani. Neki meg be kellene venni az agyaba hogy ha nem dolgozna a cegnel ennyi kulfoldi, akkor neki se lenne meloja konkretan....

Szoval, ilyen is, olyan is, de hogy leneznenek mint kulfoldit komplett mindenki, az durva altalanositas vagy inkabb sarkitas barhol is legyen barmelyikunk.

Muscari 2014.07.24. 16:42:44

@Dragonlady (now in Thailand): akkor majd drukkolok neked. Mikor derul ki, hogy van e eselyed az allasra?

2014.07.24. 16:43:46

@tanato:

Allitolag 89 elott Sopronban sokan eltek abbol, hogy penzert vittek ki embereket a zoldhataron. A varos masik fele meg vadaszott rajuk, mert hataror volt.

tableno 2014.07.24. 16:49:04

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Elképzelem a jelenetet, ahogy az embercsempész együtt borozik vasárnap este a határőr szomszéddal...

Hari Seldon 2 2014.07.24. 16:52:15

@vivike22:
A "frankista" azt jelenti, hogy Franko-ista? Van még ilyen "állatfajta" ott?
Azt hittem "kihaltak", mint Magyarországok a nyilasok 1945-ben, vagy a kommunisták 1990-ben.
Valahogy, az ilyenek ha elmúlik a rendszerük valahogy ők is "felfedezik", hogy mekkora ellenállók voltak.

**mimi** 2014.07.24. 16:53:01

@zöldeketbeszélek:
de nagyon sok Passuth könyvet olvastam fiatal koromban...faltama könyveit :)
A megszólal a sírvilág az egyik legjobb könyve szerintem...

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.07.24. 16:56:29

@Muscari: nem tudom, jövő héten valszeg. még nem vagyok biztos abban, hogy érdekel a dolog, eléggé felfordult minden a régi iskolámban azóta. de néha muszáj dolgozni :-)

Herr Géza 2014.07.24. 16:57:39

@Mr Long (UK): Hajrá szabi, jó nyaralást (ha még olvasod)...!! :DDD

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.24. 16:58:07

@**mimi**: en A harmadik udvarmesterrel vagyok igy... regi almom egyszer a Pradoba eljutni, elotte elolvasom meg egyszer :) de az Esoisten is nagy kedvenc!

Mr Long 2014.07.24. 16:59:49

@Herr Géza: Olvasom hat... Asszony meg nem ert ide, egyut megyunk meg bevasarolni nyaralasra par polot. Igaz nem tellik 120 juros cuccokra, igy megveszem a £4-os galleros primark polot... :( Ideje lenne munkat valtanom, hatha dragabb cuccokra koltenek :DDDDD

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.24. 17:00:09

@puhacica: hat em tudom, ismerek nagyon gazdag embereket, egyik se a munkaval szerezte a vagyonat. annal inkabb ugyeskedessel.

Herr Géza 2014.07.24. 17:01:01

@puhacica: Jártál valaha a "tények" környékén? Csak mert az öcsém és neje is tévéztek sokáig. Szerencskerék, Tények, Napkelte (így hívták?) meg ilyesmi.....

vivike22 2014.07.24. 17:01:19

@Hari Seldon 2: Igen, Franko-ista. Sajnos nem haltak ki, ultrahiperszuper nacionalistak, egyebkent altalaban idosebb korosztalybol kerulnek ki, fiatalokkal nem igazan talalkoztunk, akik nagyon szelsosegesek lennenek (bar nem talalkoztam meg baszk terroristaval sem, hala istennek, igaz, ok pont a spanyolokat utaljak, nem a kulfoldieket).

A lenyeg, hogy csak valencianoul beszel, es meg azokat is lenezi, akiknek mondjuk a szulei-nagyszulei vandoroltak ki Franko idejeben, es most a gyerekek visszajottek ide.

De hasba lehet oket akasztani, en szoktam, megkerdezem, hogy szerintuk hogy esett a spanyol gyarmatositas pl a del-amerikaiaknak? Na most visszavag a bumerang :) Erre mar nem szokott valasz lenni.

Pernilla 2014.07.24. 17:01:26

@házelőtthinta: érdekes. Itt Bécsben tényleg nagyon sok a külföldi pénztáros, felszolgáló étteremben, kocsmában, eladó a ruhaboltban. Mondom, minimum a fele. A Mekiben meg gyakorlatilag nem találkoztam még osztrák kiszolgálóval (bár azért nem járok oda naponta).
De ha osztrák is az eladó, itt a világ legtermészetesebb dolgánal tűnik hogy akcentussal szólalsz meg.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.07.24. 17:01:45

@Herr Géza:

Ha mérnök vagy, biztos nem kamu. :) de az 50000/óra nekem nagyon annak tűnik.

@puhacica:

És? Nyugaton meg megmarad az állás biztosan? Semmi sem biztos...miféle álmod van konkrétan? Tudsz valamit mondani? Luxuslakás Budán? Vagy mi?

montroyal ( CAN qc) 2014.07.24. 17:01:55

@Ödenburger Wiener Schnitzel: kint mondjuk ugy 3-6 honapnal tovabb?
mondjuk egyrol tudok , a mostani nejem .. kint dolgozott Angliaba par honapot es nem maradt ott vett egy repjegyet es irt nekem varjam a repteren .... szepen itt ragadt de nem banom ..

Herr Géza 2014.07.24. 17:02:43

@Mr Long (UK): A primark az ugye menöbb, mint az Aldi ??? :DDDD

Herr Géza 2014.07.24. 17:03:49

@házelőtthinta: Az vagyok, "kulimérnök" ... :)))))

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.24. 17:06:43

@Muscari: fizetesbol letiltas, vegrehajtas eseten van igy, 33%, az 50 csak gyerektartas eseten lehetseges.
ha arvereznek, akkor visznek mindent, amit talalnak.
hivatalban szoktam nezni a hirdetmenyeket, nagyon durva. mar 80ezerert arvereznek egesz hazakat.
lattam olyat is, hogy 8millios hazon volt 20millio banki tartozas, plusz az egyeb szolgaltatoknal szazezrek.
neha elkepzelem ezeket a sorsokat...

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.07.24. 17:07:52

@Mr Long (UK): jó pihenést! merrefele mész? vagy csak kialszod magad?

tanato 2014.07.24. 17:11:56

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Így van főleg NDK-sokat csempésztek ki,igaz akkor már sokat puhult a diktatúra A 80-AS ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN.

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.24. 17:14:43

@puhacica: a bevetel nem minden. nekunk se minimalber jon haza, csak sokat elvisz belole elozo eletunk minuszos csomagja.

Mr Long 2014.07.24. 17:15:03

@házelőtthinta: Az 50k per ora lehet nem kamu, ha sajat cuccal kell dolgozni, a szaki is felszamolja a szerszamai hasznalati dijat neked. Elvileg az autoszerelo is £45ph tarifa kornyeken dolgozik, de ezt csak hallottam.
BTW senior poziciokban a szakmamban contractorkent elerheto rate £300-450 per nap, szoval csak ki kell varni es gyujteni a szakertelmet es fejleszteni a nyelvet, mivel a legfontosabb, hogy lyukat beszelj a hasukba.
Itt sem biztos az allas, de kevesbe rizikos. Itt a cegeket nem akasztja hasba egy kormanymanover. Pesten allami megrendeleseken dolgoztam es volt olyan tervezoceg, ami nem nyert megrendelest, altalaban formai okokbol utasitottak el a palyazatukat... Mondanom sem kell, hogy miert ;)
Itt azert igy nem tortenik elkaszalas, mindenki kap a mezesbodonbol.

Hari Seldon 2 2014.07.24. 17:15:53

@vivike22:
Ez érdekes. Egy valenciai elvileg katalán nép, jól tudom? (persze mostanra már valószínűleg elspanyolosodtak)
Sőt volt ott a köztársaságiaknak egy központja is.
Ennek ellenére ott ennyire erős a régiekben a Franko kultusz?

Mr Long 2014.07.24. 17:18:05

@Herr Géza: Az csak ruhabolt, nincs kaja a gumicukrot leszamitva. :D

@Dragonlady (now in Thailand): Mora, csaladlatogatas, meg egy pajtim lagzija szombaton. Mult hetvegen is pesten voltam, elutaztam a legenybucsura is, jo kis harom nap volt. Leszamitva a parszaz meteres sort a manchesteri repteren a secutity check elott. A sor vege nem csak az utcan volt, hanem mar elkezdte korbevenni az epuletet is, en meg jo magyar modjara belltam a sorba, mert veletlenul lett benne fotozkodas miatt egy 5 meteres lyuk :D

montroyal ( CAN qc) 2014.07.24. 17:18:57

@Ödenburger Wiener Schnitzel: lekotni 10.000 eurot, erre az a valasz, hogy sajnaljuk,

igaz mas en allampolgarkent akartam uzleti szamlat nyitni berakni 10K a valasz ;szaladgalas eeeeeeeooooo inkabbb nem nneeeee ... menjel mashova .. az Bank Royalba az egyik legnagyobb canadai bankba ... nem kertem semmit berakni akartam ...

Hari Seldon 2 2014.07.24. 17:19:23

@Hari Seldon 2:
Azért kérdezem, mert a katalánok nem igazán szerették a nacionalistákat. Barcelona például 39 elejéig ellenállt Franco-nak.

**mimi** 2014.07.24. 17:19:57

@Réka ‎:
az Esőisten is az!!! :))
A harmadik udvarmestert nem olvastam...és az nincs is meg, még a nagymamám gyűjtötte anno a könyveit.

montroyal ( CAN qc) 2014.07.24. 17:27:57

@Kriszta D: en csak megkerdeztem a melosomat Argentinaban szuletett spanyol apatol 2 eves kora ota el canadaban es az spanyol allampolgarsaga is meg(passport is ) van a kovetseg altal mert soha nem volt spanyolba ...

vivike22 2014.07.24. 17:29:47

@Hari Seldon 2: Nem, nem katalan. Katalonia hatara Castellon nevu varos felett huzodik valahol, az Katalonia, plusz Ibiza Mallorca, Menorca. Castellontol lefele indulva Alicante utanig az pedig Valencia, a valencianok foldje. A ket nyelv hasonlo, de megis eltero, en spec a katalant jobban ertem, es beszelem, mint a valencianot. Valahol mar elhangzott, hogy a spanyolok azok csak kulfoldon spanyolok, itt nem el egy sem, mert barkit megkerdezel, o valenciano, katalan, baszk, andaluz, gallego, de meg veletlenul sem spanyol.

Sztem az a baj, hogy szegeny resz ez, foldmuvelesbol eltek-elnek, es nem tudnak elszakadni, mint a katalanok vagy a baszkok.

2014.07.24. 17:30:29

@Herr Géza: Angliaban is van egy hasonlo 'alapszamla' amit szocialisan raszorultaknak nyithat a bank. Ezzel kapcsolatban van egy vicces tortenetem: egyszer elkoltoztunk egy evre a ferjemmel Angliabol, es o a tanacsom ellenere megszuntette a bankszamlajat, allando lakcimre sem volt bejelentve sehova. Mikor visszakoltoztunk, minden bankot vegigjartunk, senki nem volt hajlando neki szamlat nyitni (annak ellenere hogy brit allampolgar) allando lakcim hianyaban.

Valahogy rajottunk hogy az egyetlen szamla amihez nem kell allando lakcim ez a 'szocialisan raszorult' szamla. Probalta meggyozni tobb bankban is az ugyintezot hogy o szocialisan hatranyos helyzetu, azok meg ketsegbeesetten erveltek hogy 'kedves uram, vegtelenul sajnaljuk, On nincsen szocialisan hatranyos helyzetben'. A vege mar kesz komedia volt ilyen parbeszedekkel: (ferj) 'Honnan tudja hogy nem vagyok hatranyos helyzetu??' (ugyintezo - felig udvariasan, felig agressziven) 'Mert latom, uram, higgye el, On nem raszorulo! Miert szeretne szamlat nyitni? Penzt akar ratenni? Na latja, ebbol latszik hogy nem szocialisan raszorult!' :)

montroyal ( CAN qc) 2014.07.24. 17:32:56

@zöldeketbeszélek: hogy a ferde szemmel nézni kifejezést arra használjuk, ha valakire gyanakvóan, rosszallóan nézünk.

huha akkor ez a sok asiatiqe.. mind gyanakvo ... egy biztos , még a szemuk sem all jol .... sot ugy beszelnek hogy mi ne is ertsuk ...

Hari Seldon 2 2014.07.24. 17:33:21

És ha már Barcelona, és Katalónia, itt egy kis adalék a nyelvről (most találtam):

www.nyest.hu/hirek/katalan-a-spanyol-es-a-francia-kozott

Szóval nem nagyon csoda, hogy nem értette meg. Tulajdonképpen, ahogy megnéztem tényleg a franciához áll közelebb, legalábbis az oc nyelvjáráshoz mindenképpen.

Ahogy olvastam a Barca himnuszát katalánul és spanyolul, láttam, hogy a szavak sokkal nagyobb része hasonlít a franciára. (persze, ez egy véletlen szerűen kiválasztott szöveg, nem bizonyít semmit)

2014.07.24. 17:34:39

@Muscari: Szia, igen, most szabadsagon vagyunk egy par hetig. Az 'europai' hatteru del-amerikaiak csaladja tobbnyire nem olyan regen vandorolt ki, igy sokaknak megvan meg az europai allampolgarsag is.

Hari Seldon 2 2014.07.24. 17:43:40

Ez meg egy elég új jelenség Katalóniából:

index.hu/tudomany/tortenelem/2013/02/19/katalonia_elszakad/

Tavalyi cikk,nem tudom mi van azóta ez ügyben.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.24. 17:52:35

Ma van a nyar legmelegebb napja: ezt megunneplendo ezzel szorakozunk:kepkezelo.com/images/vzggcs2e64gsddvcg1qv.jpg

Haloszobat tatarozunk! Remelem a maszk ellenere is leri az arcomrol az elragadtatas. Mostanra azonban genetalsztrajkot hirdettem meg, ugyhogy a mostanig osszegyult lomot elvisszuk a szemettelepre es utana lemegyunk a tora furodni. :)

montroyal ( CAN qc) 2014.07.24. 18:19:46

@charlieharper: hiszi, hogy a penztaros egyatalan gondol ra.

tudod nalunk semmi baj a penztarosokkal kedvesek es igen mosolyognak is ... en persze mindig a legcsinosabbat valasztom ... ha mar pénzt adok neki .. legalabb jol nezzen ki ..

puhacica 2014.07.24. 18:23:51

@Babette.: ebben sajnos sok igazsag van. de kulonbseget kell tenni a "felhalmozok valamennyi toket" es a "kogazdag vagyok" kozott.

@Herr Géza: nem. en videken hiradoztam. miota Pesten vagyunk, kulso gyartonak dolgozunk.

@házelőtthinta: luxuslakas Budan! :D nem. valamelyik nap irtam mar rola. egy kicsi apartmant szeretnenk venni a horvat tengerparton, hogy mire logomellu ven mamak es szottyadttoku ven papak leszunk, legyen hova visszavonulnunk es a fenntartasunkat is biztositsa. addig pedig befekteteskent gondolunk ra. a stabilitasra pedig azert van szukseg, mert mindezt hitelbol szeretnenk megvalositani. es ha ennek az az ara, hogy egy ideig nem a szakmamban dolgozok, akkor legyen ugy. es vegul meg azt is hozzateszem, hogy lehet, a budos eletben nem lesz belole semmi. de almodozni jo. celt ad, ami elore visz.

puhacica 2014.07.24. 18:30:46

@Babette.: hala a joszerencsenek, nekunk ilyen csomagunk nincs. igaz, jelenleg egy felretett fityingunk sincs, de mivel a munkahelyunkon kicsit megnyugtattak bennunket, igy szeptembertol elkezdjuk a nagy sporolas fedonevu hadmuveletet. olyan szopoagon voltunk az elmult ket evben, hogy ihajj. de most feltamadunk! :) (remelem.)

es hogy a poszthoz is hozzaszoljak vegre: nem csodalkozom a posztolo dontesen. Barcelona varazslatos varos. a legjobb, ahol eddig jartam.

vivike22 2014.07.24. 18:31:09

@Hari Seldon 2: Eleg lassan moderaljak a hozzaszolasaimat, de hatha :)

Igen, irasban a franciahoz all kozelebb, ha nagyon durvan beszelnek katalanul, mint pl Ibizan, mar neha azt mondom csehszlovak tuti :D

KIejtesben meg hat....
Megprobalom fonetikusan:

spanyolul a kerem az porfavor, valenciaiul perfavor, katalanul sziszpló.

proteinline 2014.07.24. 18:31:28

Azért nem olyan bölcs dolog olyan országot választani, ahol 25%-os a munkanélküliség. Az élelmiszer-és ruhaárakkal sem tudok egyetérteni. Munkaengedély meg mindenkinek kell pár éve a letelepedéshez meg a személyi számhoz, uniósoknak, dél-amerikaiaknak egyaránt, ha jól tudom. Utána kell nézni a dolgoknak.

vivike22 2014.07.24. 18:31:37

@Hari Seldon 2: En szepen valaszolgattam, neked, csak nem jelenik meg. Azt hiszem, feladom, felesleges ezzel kinlodni.

Ha jol tudom, nepszavazas lesz az elszakadas ugyeben, bar az uj kiraly igyekszik hidat epiteni, es megakadalyozni az elszakadast, mert hat gazdasagilag azert ez nem lenne jo Spanyolorszagnak.

hajtipajti 2014.07.24. 18:31:55

NIE szám nélkül is lehet bankszámlát nyitni a La Caixánál (a többinél elhajtottak), és kábé minden sarkon van egy fiókuk. Én is ott nyitottam. A NIE szám megszerzését én hamar feladtam, de végül nem is volt rá annyira szükségem. Amúgy munkaszerződéssel vagy albérletes szerződéssel azonnal kapsz.

tanato 2014.07.24. 18:39:02

@Hari Seldon 2: Igen ők álltak majdnem legtovább ellen a Francóistáknak meg az olasz-német intervenciósoknak.Ezért azután a Mallorcán állomásozó olasz bombázók sz.-á bombáztak Barcelonát,rengeteg volt a civil áldozat.Rengetegen menekültek át Franciaországba,ahol táborokba zárták őket,a német megszálláskor pedig sokan onnan német koncentrációs táborokban végezték.

Hari Seldon 2 2014.07.24. 19:10:16

@vivike22:
"spanyolul a kerem az porfavor, valenciaiul perfavor, katalanul sziszpló. "
Ez a "sziszpló" annyit tesz mint "s'il vous plaît"?

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.07.24. 19:13:07

@puhacica:

Abban a két fős háztartásban ami 500+ ezret visz haza havonta(Magyarországon) és egy fillér megtakarítása sincs... ott szerintem nem az országban van a hiba. Halkan és minden bántás nélkül jegyezném meg.

Hari Seldon 2 2014.07.24. 19:14:43

@vivike22:
Köszi. Megjelenik, csak időnként lassabban. Ennyi belefér. Én sem vagyok itt állandóan... :-)

Lukas Meier (törölt) 2014.07.24. 19:16:22

@Réka ‎:

"Huzamosabb ideje élek kint. Nemrégiben az anyósjelölt kölcsönadta a féltett nepviseletét, hogy abban menjünk faluünnepre. Apósjelölttől horgászbotot kaptam es mentünk horgászni (igaz, több fát fogtam, mint halat, de ez most mellékes). Kollégákkal rendszeresen összejárunk egymáshoz kávézni, pletyizni, moziba. Hobbimból adódóan is születtek szép barátságok. Mind echte svéd, nem Farzad "

Amúgy Réka nem tudom miért hősködsz, hogy neked sikerült beilleszkedni, te kint nőttél fel kis korodtól kezdve Svédországban, anyanyelvi szinten, akcentus nélkül beszéled a svéd nyelvet, azaz kétnyelvű vagy gyakorlatilag, nem?

Idézek a posztodból a HA-n:
"A hátterem röviden: 1990-ben, tízévesen kerültem Kolozsvárról Svédországba, a családdal Malmőben telepedtünk le. "

Még egyszer: most 34 éves vagy, 0-10 éves korodig Magyarországon, 11-34-éves korig Svédországban éltél, ott nőttél fel, ott voltál tinédzser, az egyetemet is ott végezted SVÉD-német szakom!!!

Így, plusz egy svéd férfival az oldaladon abszolút nem lehet/lehetett gond a beilleszkedés számodra, mármint ami a nyelvet és a kultúrát illeti, volt/ és jelenleg is van kitől megtanulni.

Nagyon csúnya így másokat oltogatni, akik Magyarországról egyedül mentek ki és külföldön akarnak társaságot kialakítani maguknak és nehezségeik vannak, hogy BEZZEG én be tudtam illeszkedni!

Persze, 10 évesen kimenve én is be tudnék bármelyik országba illeszkedni!

Egyszerűen a pofám leszakad, már bocsánat, hogy ilyen emberek léteznek, akik gyerekkorban kimennek a szüleik által, ott nőnek fel, perfektül beszélik a nyelvet, helyi párjuk van és azután magyar blogokon hősködnek azzal szerencsétlen honfitársaiknak, akik felnőttként mennek ki idegennyelvként használva a fogadó ország nyelvét, hogy "bibí én bezzeg beilleszkedtem, nem értem, neked miért nem megy"?

És az, hogy ez senkinek nem tűnik itt fel, csak nekem... borzalom.

nyuszigonosz 2014.07.24. 19:17:25

@Hari Seldon 2: Nem egészen.
Sisplau. Si us plau. - ez katalánul van.

Amúgy a franciával nagyon jól boldogulsz legalábbis a Costa Braván, meg a francia határ közelében mindenhol.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.24. 19:26:26

@Lukas Meier: hinta kifejezetten huzamosabb ideje kint elokon kerte szamon a beilleszkedest... ha van sapka, ha nincs... ;)
Egyebkent tevedsz, nem eltem 11-34 kozott Svedorszagban; amikor tobb evi tavollet utan Stockholmba koltoztem, a nyelv volt az egyetlen eroforrasom, 0 kapcsolati tokevel rendelkeztem, igencsak a nullarol kezdve mindent: munkat (amit meg Magyarorszagon kerestem magamnak), lakast, baratokat mind-mind. A nyelv pedig korantsem egyedi, mas szamara elerhetetlen elony.

vivike22 2014.07.24. 19:32:56

@Hari Seldon 2: Helyesiras szerint sisplau, illetve si us plau mas kornyezetben, tehat teljesen meglehet, hogy a francia alak "leszarmazottja" :)

Határátkelő 2014.07.24. 19:34:44

@Lukas Meier: @Réka ‎: Szerintem kifejezetten tök jó lenne, ha ezt nem itt folytatnátok. Köszi!

puhacica 2014.07.24. 19:35:20

@házelőtthinta: nem bantodom meg. a sajat testverem sem erti meg, mit varjak akkor idegenektol. annyit azert hozzateszek, hogy kb. 2 eve megy ennyire a szeker. ez ido alatt nullarol bebutoroztuk az alberletunket, muszaki cikkeket, fenykepezogepeket, tabletet, uj telefonokat vettunk. meg autot, amit azota lecsereltunk. 3x nyaraltunk-nyaralunk tengernel es wellnesselni is voltunk vagy 4x. mindemellett volt egy csomo varatlan kiadasunk, amik miatt vegkepp nem tudtunk sporolni. most jutottunk el odaig, hogy megvan mindenunk, hitelunk nincs, nem is volt, vagyis eddig a jelenunket alakitottuk olyanna, amilyennek elkepzeltuk. most pedig elkezdunk gondolni a jovonkre. ennyi.

Taxomükke (UK) 2014.07.24. 19:37:32

@Réka ‎: Hát azért az anyanyelvi szint meg az otthon tanulgatással elérhető szint között jó nagy a különbség, de ezt nyilván te is tudod, úgyhogy ezzel ne érvelj légy szíves.
Én itt Angliában (!!!) már négy-öt állást kaphattam volna egy év alatt, ha a svédtudásom felsőfok közelében lenne, nem pedig csak társalgási szintű. Szóval azért az anyanyelvű szintű tudás jelentőségét ne kisebbítsük.

nyuszigonosz 2014.07.24. 19:45:47

@vivike22: Az eredeti okszitániai nyelv (magyarul nem is tudom, így van-e vagy nem) leszármazottja lehet.
Ezt egy elég nagy területen beszélték-használták, a mai Dél-Franciaország, az egész Pierenusok és Spanyolország fenti, Pireneusok alatti részén.

nyuszigonosz 2014.07.24. 19:50:23

@Taxomükke: Igazad van: nem kellene másképp beállítani a dolgokat mint ahogy vannak.
Aki még gyerekkorában költözött más országba és ott járt iskolába, vagy akár késöbb gimnáziumot vagy felsöfokút végzett más országban, az óriási elönyben van nyelvi szinten.

vivike22 2014.07.24. 19:57:00

@nyuszigonosz(D): Koszi, ma is okosabb lettem :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.24. 19:59:10

@nyuszigonosz(D): @Taxomükke: igazatok van, nyilvan elony, nem mondtam, hogy nem az - ugyanakkor nem gondolom, hogy akar a baratom, akar a csaladja maskent viszonyulnanak hozzam, ha nem tokeletesen beszelnem a nyelvet. De ezt nem fogjuk megtudni. :)

Persze tisztaban vagyok a helyzetemmel, es a korabbi kommentemet nem is irtam volna le, ha hinta nem kozolte volna kategorikusan, hogy marpedig olyan nincs is, hogy a bevandorlo sikeresen beilleszkedjen. Ez kihuzta nalam a gyufat, ha ezzel valakit megbantottam, elnezest kerek. Nem hencegesnek szantam, de bevallom, hintat cukkoltam...

De mivel HA megelegelte a temat, igy befejeztem. Privatban folytkov, aki akarja. Szep estet mindenkinek :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.24. 20:04:54

@házelőtthinta:
Ugyan nem szoktam neked válaszolni mert nem lehet veled vitatkozni de most kivételt teszek.
Miért vagyunk itt?
Ezért.

diggerdriver.blog.hu/2013/07/09/kispolgarok

Lukas Meier (törölt) 2014.07.24. 20:09:02

@nyuszigonosz(D): @Taxomükke:
"az óriási elönyben van nyelvi szinten."

Nyelvi, kulturális és minden szinten óriási előnyben van egy bevándorlóval szemben, gyakorlatilag már 2. generációsnak tekinthető, aki gyerekkorban megy ki.

@Határátkelő: ok, csak fel akartam hívni a figyelmet arra, hogy nehogy már egy gyerekkorban kimenő magyar beilleszkedéséhez viszonyítsuk egy másik magyar beilleszkedését, aki 20 éves körüli szinten ment ki és pár éve van az országban.

Semmiképpen nem akarom Rékát minősíteni, csak a beilleszkedésnél órási előnye van mindenkivel szemben a felsorolt okok miatt.

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.24. 20:19:24

@Lukas Meier: figyi, a gugli translate fordit am magyarrol magyarrais.
mindjuk el nem magyarazza, az igaz

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.24. 20:29:25

@Mr Long (UK):
Az autószerelő ahova én hordom. 40font/óra.
Viszont tudok olyan gépről aminek 5000font a napidíja.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.07.24. 20:50:20

@puhacica:

Jó, értem hogy bármennyi pénzt el lehet költeni, de attól még tartom azt hogy ez a ti hibátok. Havi 200 rongyból meg tud élni két ember nyomorgás nélkül Budapesten! 1 év alatt össze lehet kuporgatni 3 millió forintot... Az meg finoman szólva is fura hogy múltkor még előadtad hogy nélkülöztök...mégis mit nélkülözöl?Mindegy..mindenki úgy él ahogy akar...de ilyen fogyasztással Nyugaton se lesz egy filléred se sose hó végén.

Muscari 2014.07.24. 20:51:54

@puhacica: ez a horvat apartman nem csak a ti fejetekben fordult meg am. Konkurenciak leszunk? ;-)
Mi szuvenirarusitasban is gondolkodunk, kiegeszitendo a nyugdijat es az apartmanbol befolyo berleti dijat. Milyen jo is almodozni!

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.24. 20:54:37

@házelőtthinta: "Havi 200 rongyból meg tud élni két ember nyomorgás nélkül Budapesten! "

ez mekkora marhasag.

Muscari 2014.07.24. 21:00:33

@puhacica: szerintem ez igy teljesen realis, mi is eltunk ennyibol valamikor es nem sporoltunk, igaz, mi a gyerekekre is koltottunk azert. Sokat utaztunk, volt ev, hogy ketszer voltunk nyaralni meg telen sielni is.
Na ide szeretnenk ujra eljutni, mert nagyon hianyzik.

Muscari 2014.07.24. 21:04:50

@házelőtthinta: ezt te sem gondolhatod komolyan. Ez maximum a biologiai igenyek kielegitesere lehet eleg, ha tehermentes lakasban laksz, nincs autod es csak dolgozni jarsz, sehova mashova.
Szerinted az elet?

2014.07.24. 21:06:27

@Lukas Meier: Reka arra a marhasagra reagalt amit kedvenc hazi trollunk, H, leirt ezredszerre is, miszerint a 'bevandorlokat' lenezik az oslakosok (feltetelezem hogy o kelet-europai, elso generacios bevandorlokra es feher nyugat-europai oslakosokra gondol). Ez egy nagy hulyeseg, es Reka cafolata eppolyan jo mint barmelyik masik. Nekem mar nincs energiam szazadszor is megkerdezni hogy Hinta szerint pl. az angol ferjem es angol barataim is mind leneznek-e engem titokban? Ilyen alapon az is elofordulhat hogy en nezem le oket titokban, csak nincs jobb dolgom mint veluk tolteni az idom egy jelentos reszet, nem?

Egyebkent felejtsunk el engem; angol kozeposztalybeli anyosom baloldali szomszedja egy azsiai csalad, anyosom rendszeresen osszejar veluk, athivja a gyerekeket az unokaival jatszani (ja az unokak is csak felig angolok). Most akkor mi van, titokban tokre lenezi a szomszedokat, es csak elterelo hadmuveletkent csinal ugy mintha keresne a tarsasagukat? Ja es a jobboldali szomszedok angolok de veluk veletlenul nem jar ossze anyos.

**mimi** 2014.07.24. 21:06:59

@Muscari:
mehetek majd takarítani hozzátok? :))))

puhacica 2014.07.24. 21:07:59

@házelőtthinta: de mi nem akartunk kuporgatni. kuporgattunk gyerekkoromban eleget. normálisan akartunk élni, úgy, hogy mellette a nulláról indultunk, semmink nem volt, most pedig, 2 év elteltével megvan mindenünk. egyébként meg hol adtam elő, hogy nélkülözünk? azt írtam, hogy közölték: befagyasztották a fizetésünket. és mivel nincs megtakarításunk, ezért ez komolyan megbillentett volna bennünket. az meg, hogy mennyi megtakarításunk lesz vagy nem lesz, bízd ránk kérlek! és mivel az én szememben ez a 2 év egy pozitív időszak volt, amikor is elértük minden kitűzött célunkat, ketten, saját erőnkből, a tudásunkból, ügyeskedés és a családjaink anyagi segítsége nélkül, szerinted meg pénzügyi analfabéták vagyunk és sose lesz semmink, hagyjuk is. én próbáltam normálisan hozzádállni, ha neked ez a gesztus annyit ér, hogy csak fikázódni tudsz, legyen. végül is, hogy egy nagy klasszikust idézzek: "Mindegy..mindenki úgy él ahogy akar...".

**mimi** 2014.07.24. 21:08:28

@puhacica: @Muscari:
ez az....
az életet élvezni kell...ki tudja meddig tart :)))))

2014.07.24. 21:12:11

@diggerdriver: Nagyon jo poszt. Szamomra errol szol a penz: a valasztasi lehetosegekrol. Nem arrol hogy mindenki engem fog irigyelni mert meno autom lesz meg markas ruham, vagy barmi ilyesmi. Hanem hogy van valasztasom, nem erzem magam folyton kiszolgaltatottnak. Ennyi, ilyen egyszeru.

puhacica 2014.07.24. 21:20:43

@Muscari: :D de jó ötlet, ugye? én még arra gondoltam, hogy a nyaralóhelyeken sokan árulnak festményt, amit az adott helyről készítettek. na én ugyanebben gondolkodom, csak fotókkal. :) szorítok nektek, hogy sikerüljön!

@Babette.: na ez meg a másik.

2014.07.24. 21:24:35

@Babette.: havi 200-bol nem lesz pierre cardin farmer?

2014.07.24. 21:26:32

@Mirjam2: ne is mond. Majd jol ranezek a szomszedra, ha esetleg ujra vadaszni mennenk majd. Nehogy titokban ne is a facanra fogja a fegyvert, hanem ram

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.07.24. 21:33:49

@Muscari:

Szerinted én hogy élek a csodás Nyugaton? Pont így. Azt mégis életnek nevezik. 120 ezerért mindennel együtt már egész jó lakást lehet bérelni Budapesten nem?? Két ember (szerelmespár) elférnek benne.80 ezerből meg lehet "nyomorogni". Ha főznek és normálisabbakat esznek elég 50-60 ezer forint. A maradék meg mehet minden egyébre. Igen, nem kell autót fenntartani. Megélésről beszéltem, nem konzumkodásról.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.07.24. 21:33:53

@puhacica:

Rendben. Továbbra is tartom hogy a ti hibátok. Nekem semmim sincs, mégsem érzem azt hogy semmim lenne. Engem nem vonzanak a materális javak. Jogsim sincs, kocsim sincs. Az egész életemen egy nagyobb táskában elfér és semmire nem vágyom csak egészségre meg szerelemre.Persze tudom hogy én lúzer vagyok. Meg rossz a felfogásom.:)

firg_firg 2014.07.24. 21:37:44

@Hari Seldon 2: "emeld fel a segged, kotródj a szociális bérlakásból és takarodj vissza borsodba"

Ez ma volt. Ez se volt tul baratsagos. Engem tegnap hazugoztak le kb hatszor. Hintaval lehet egyet nem erteni de a stilusa nem alpari. Az enyem sajna neha az.

firg_firg 2014.07.24. 21:39:44

@Barbirka: ennek az olaszorszag dolognak jarj utana, nem sokkal jobb a gazdasagi helyzet naluk sem

Muscari 2014.07.24. 21:41:25

@**mimi**: az apartmanba? Persze :-)

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2014.07.24. 21:43:07

@házelőtthinta: Neked is ugyanaz a küldetésed mint eddinek. Ő is naponta leplezi le a nyugati jólét propagandistáit.

2014.07.24. 21:43:44

@charlieharper: Igen, aggaszto ez a tudat hogy titokban mennyire gyulolnek bennunket. Egyebkent bennem is egy csomo elfojtott gyulolet van pl. az angolok irant, de mit csinaljak, nem tudok toluk megszabadulni, kenytelen vagyok ugy csinalni mintha baratkoznek veluk... Viszont az a szerencse hogy a magyarok mind imadnak engem, meg en is oket!

Hari Seldon 2 2014.07.24. 21:45:56

@házelőtthinta:
"Az egész életemen egy nagyobb táskában elfér és semmire nem vágyom csak egészségre meg szerelemre."

Szerelemre?

Azt meg hogy? A konyhában?
Vagy kiutalod a szerelmednek a gardróbot? - Végül is a lába biztos belóg a konyhába.

tanato 2014.07.24. 21:46:12

@flash.gordon: Hinta rendszeresen kommentel Eddie blogján.

Muscari 2014.07.24. 21:46:35

@puhacica: igen, nagyon jo otlet. A legtobb horvat nyaralohelyen nagyon bovli a szuvenirkinalat, ugyazokat az ocska kinai vacakokat arulja mindenki. A festmenyek nagy resze is kritikan aluli, bar nekunk mar sikerult egy par gyongyszemet kifogni. Fotokat nem nagyon lattam, szerintem mindenkeppen van benne potencial. Nektek is sok sikert hozza!

tableno 2014.07.24. 21:47:40

@házelőtthinta: "semmire nem vágyom csak egészségre meg szerelemre.Persze tudom hogy én lúzer vagyok. Meg rossz a felfogásom.:)" - leginkább hazug vagy. Itt nyivákolsz nekünk naponta, hogy neked több járna ennél, hogy szép lakás így meg karibi nyaralás úgy. De persze téged nem érdekelnek az anyagiak. És persze az nem jellemhiba, ha minimálbérből Pierre Cardin gatyát veszünk, de az igen, ha havi 500 ezret elköltünk ketten megélhetésre. Olyan szánalmas vagy, hogy az már fáj...

Hari Seldon 2 2014.07.24. 21:48:16

@firg_firg:
Ez valóban nem túl udvarias javaslat hintának, de azért messze nem valami véres indulat.

Hari Seldon 2 2014.07.24. 21:50:17

@tableno:
Hallhattad a matek zsenit: a 120 Euros farmer jó három évig! - Tehát megérte.
Ja, hogy én veszek 20 Euróért évente.
Az három év alatt is csak 60 Euró. Fenébe a részletekkel!

Muscari 2014.07.24. 21:51:29

@házelőtthinta: szerintem Magyarorszagon kell az auto, meg Pesten is. Ha valakinek vallalkozasa van, annak meg elengedhetetlen. Foleg, ha a szulok messzebb laknak, vagy az egyik beteg es rendszeresen orvoshoz kell hordani (sajat csakadi pelda). Ne magyarazd mar meg, hogy az auto luxus.

2014.07.24. 21:52:06

@Hari Seldon 2: a holgy jon majd penzes helyrol. Nem valami kozertes penztarost akar. Majd a holgynel lakik.
@tanato: a cipos Eddie?

tanato 2014.07.24. 21:52:57

@firg_firg: Sokan hazajönnek akiknek nem jön be a nyugati élet.Néhányuk itthon megtalálja a számítását,de nagyobbik rész néhány év itthoni élet után újra elmegy ahonnan visszajött.De mindenképpen jó hogy van lehetőség a szabad mozgásra,hál Istennek.Ezért is jó volna ha a Há nyomon tudná követni pl. a 3 évvel ezelőtti postírók ,kommentelők jelenlegi és jövőbeli életútját hossz metszettben..

2014.07.24. 21:53:37

@Hari Seldon 2: En egy bekes ember vagyok, de H teljesen ki tudott akasztani amig nem szurtem, es most hogy szurom, meg mindig kiakaszt mivel annyian idezik be a suket kommentjeit hogy nem tudom oket elkerulni. Szerintem semmi rossz nem volt abban amit irtal. H egy klasszikus troll, nagyon idegesito.

tanato 2014.07.24. 21:54:44

@charlieharper: Igen az Írországban élő.Régebben sokat kommentelt itt meg postokat is küldött.

puhacica 2014.07.24. 21:56:39

@házelőtthinta: latod, en megsem mondom, hogy ez a te hibad. te igy elsz, neked ez eleg. en meg maskepp elek, de nem vagyok azert hibas, mert nekem ugy jo, ahogy. es percig ne gondold, hogy minket a targyaink tesznek boldogga! engem a kozos eletunk tesz azza. a tobbitol csak kenyelmesebben elunk.

puhacica 2014.07.24. 22:00:21

@házelőtthinta: ja, azt meg elfelejtettem, hogy a kis puhacica 130ezret er. :)))) de most mar nem etetlek tovabb. amilyen hulyek vagyunk, ma megint rolad szolt minden. :D

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2014.07.24. 22:00:22

@tanato: És ez mit jelent? Valamiféle kiváltságot?

Mert én Eddie blogját csak mint a magas lóról lepottyanó, emiatt nagyot nyekkenő, ezen felháborodó és mindig másokat hibáztató ember agóniájának tekintem.

Szórakoztató és habkönnyű olvasmány. :P

2014.07.24. 22:00:37

@házelőtthinta: az auto miert konzumkodas?
Miert nezed le azt, aki kenyelmesen akar elni?

tanato 2014.07.24. 22:03:32

@flash.gordon: Nem jelent ez semmi különlegességet csak azt hogy Eddie és Hinta sok kérdésben azonosan gondolkodnak.

firg_firg 2014.07.24. 22:04:07

@Réka ‎: latom megint szovegertelmezesi gond van. Azt akarjak mondani hogy ilyen hatterrel te nem vagy olyan ertelemben vett hataratkelo vagy bevandorlo mint az aki kb felnottkent ment ki par eve.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2014.07.24. 22:05:53

@tanato: Igen ez nekem is feltűnt. Sőt egy pillanatig azt gondoltam, hogy ez Eddie új identítása. De szerencsére nem.

Bár a blogjába beleolvasván nekem józanabbnak tűnik eddinél.

Tényleg igaz, amit leír? Hogy itt azért hurrogják le mert ő azt mondja nem jó a nyugati lét?

firg_firg 2014.07.24. 22:07:36

@Réka ‎: "Mostanra azonban genetalsztrajkot hirdettem meg"

Mi az a genitálsztrájk? Nincs szex? :))))))

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.24. 22:08:48

@firg_firg: hogyne ertenem. Egyet is ertek veled. Epp csak azt gondolom, hogy az en sztorim is elfer a HA blogon. Nem en voltam az egyetlen, aki racafolt hinta allitasara. Nem allitom be magam etalonnak, nem kell ugy ertelmezni a kommentjeimet. :)

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.24. 22:08:50

@házelőtthinta: 120ert kapsz egy 50 nmes lakast rezsivel.
plusz kell love:
biztositas
telefon
ruhazkodas
varatlan koltsegek
bkv berlet (mar 10 ezer folott van fejenkent)

ne tetteas magad ostobanak, mert nem vagy az

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.24. 22:10:11

@firg_firg: generalsztrajk akart lenni, csak elirtam. Ne adj ötleteket :)

tanato 2014.07.24. 22:10:19

@flash.gordon: Szó nincs róla,csak azért akadunk ki mert mindig ugyanazt mantrázza.Eddie viszont egyáltalán nem ilyen ,olvasd el pl. a 3 évvel ezelőtti bevezető postját.

firg_firg 2014.07.24. 22:12:31

@puhacica: ebbe az a szopas hogy hiaba kerestek ketten 500at, ha gyerek lesz meg egykeresos csalad meg esetleg valami hitel is akkor maris jon a nyomor.

A mostani allapotootokat ugy hivjak hogy dinky, double income no kids. Elvezzetek amig lehet sproljatok aztan go west. Hajra!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.24. 22:12:48

@puhacica:
Élve vagy halva?
:))))))))))))))))))))))))))))

tableno 2014.07.24. 22:15:06

@charlieharper: nem lenézi, irígyli. Mármint azt, akinek sikerül is.

firg_firg 2014.07.24. 22:16:43

@tanato: oké igaz

Csak ez most mar megint hogy kapcsolodik ahoz amit Harinak irtam. Vagy csak ugy spontan leirtad?

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2014.07.24. 22:18:12

@tanato: Igen eddienek először mindenki hülye volt, aki otthon maradt aztán később rájött, hogy kár volt olyan nagy elánnal az írek lábához törleszkedni.

Mellesleg az első bejegyzése folyó év márciusi régebbit nem találtam.

2014.07.24. 22:19:40

@tanato: aki hazamegy, annak is egy tapasztalattal tobb van, esetleg tanult egy kicsit nyelvet, kinyilt a szeme a vilagra. Semmikeppen sem leirando elmeny, meg akkor sem, ha nem jott ossze. A penzbeli veszteseget alairom, de teljes kudarcnak nem szabad elkonyvelni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.24. 22:19:50

@Babette.:
Sőt fej farok körmök levágva a test eladható nyúlként.
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))

puhacica 2014.07.24. 22:20:22

@diggerdriver: igy legyen 5-osom a lotton, hogy te puhacicara lesujtasz mint a bard! :P :D csak elve, eszmei erteke csilliardokban fejezheto ki, ha egyaltalan. :))))

@firg_firg: a gyerekvallalas veszelye nem fenyeget bennunket, de a sporolast megkezdjuk szeptembertol. :)

tableno 2014.07.24. 22:21:31

@flash.gordon: még a postr-en is írt anno.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.24. 22:22:08

@charlieharper:
Jól van Charli ez naszóvalnak is elmegy de tegyél fel valami jó képet egy muffról.
:)))))))))))))))))))))))))))

firg_firg 2014.07.24. 22:22:20

@Babette.: nem kell ide google translate. Van ennek a forumnak beepitett forditoja, ugy hivjak Babette. Fordit, ertelmez es megmagyaraz. A sajat szaja ize szerint. :)))))))))))

vivike22 2014.07.24. 22:24:02

@flash.gordon: Beleolvastam en is Eddie blogjaba, a nagy szivfajdalma, hogy a nyugat nem kiszamithato, minden bizonytalan.
Konyorgom, a vilagon hol kiszamithato barmi is elore? A Kadar rendszer ota elmult az, hogy beultel egy munkahelyre, es onnan mentel nyugdijba, a fizud jelentektelen reszet a vallalati hitel tette ki, amibol fizetted az OTP-s vagy szovetkezeti lakas reszleteit.

Felejtsuk mar el, hogy elore tervezunk 5-10-20 evre, es az tuti ugy lesz, mert sajnos nem.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.07.24. 22:24:50

@tableno:

Igen, az egyszerű melósnak is járna a normális lakás.Nyaralásról sose ábrándoztam itt, ezt te képzelted most hozzá. Anyagiak nem érdekelnek különösebben, de a megélhetés igen. És kifejtettem már párszor hogy bizony Nyugaton se olyan jó ha egyszerű munkás vagy. Vagy mi a kukából túrjuk a farmert meg a cipőt?

@Muscari:

Amikor pár napja fejtegettem az ausztriai betanított melós megélhetését mindenki leszólt hogy miért számoltam autóval hiszen az luxus! Magyarországon meg nem luxus? Kettős mérce.

@Hari Seldon 2:

Igen. Csak az vágyhat szerelemre aki virítja a belvárosi napfényes lakást?

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.24. 22:25:11

@firg_firg: olyan joindulatu vagy, hogy a majaddal ket megyet ki lehetne irtani.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.24. 22:25:28

@puhacica:
Figyu, csak neked csak most és mert a HA-n mi ilyenek vagyunk neked ingyen megnyúzom.
Természetesen kifejezett kérésedre nem élve.
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.24. 22:26:54

@házelőtthinta: nem, de tenyleg a konyhaban akarod megejteni vele az eksont?

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.24. 22:27:59

@diggerdriver: az emberemnek egy ora alatt hat nyul megvan keszre, es te hogy allsz ezzel?

firg_firg 2014.07.24. 22:28:07

@Muscari: "Matolcsy György arról is beszélt, hogy szerinte havi 47 ezer forintból ma nagyon jól meg lehet élni Magyarországon"

Nekem ennyi eleg.

tableno 2014.07.24. 22:30:08

@házelőtthinta: "Anyagiak nem érdekelnek különösebben, de a megélhetés igen." - na most ez a mondat kb úgy hangzott, mintha a azt mondaná egy vendég a mekiben, hogy "krumplit nem kérek hozzá, de burgonyát igen!" :))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.24. 22:30:24

@házelőtthinta:
Kicsit bővebben kifejtenéd mit jelent az hogy "járna a lakás"?

firg_firg 2014.07.24. 22:31:07

@Babette.: fuu bameg, a te szadbol ez nagyon szarul hangzik! :DDDDDDDDD

tableno 2014.07.24. 22:32:37

@firg_firg: na várj csak, te Magyarországon élsz? Havi 47 ezerből? Te, ha megírod egy posztban, hogyan csinálod, szerintem kormányszóvivőt csinálnak belőled!

puhacica 2014.07.24. 22:33:09

@diggerdriver: nemaaaaaaaaaaar!!!!! tatamnak volt egy szeretett szolgalati kutyaja. mikor meghalt, tata megnyuzta. akkora kutya szerintem nincs is, amekkora az a bor volt. na de puhacicat??? nem. :(

viszont ilyen faszantos cipellot vettem ma:

kepfeltoltes.hu/view/140724/2014-07-24_13.07.19_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.24. 22:35:16

@Babette.:
Nézd minden elismerésem az uradnak, a hatot én is teljesítem.
Sörözve. Egyik kezem mutatóujja a seggemben. Fél lábon állva.

Sajnos csak szigorúan nyúlnyúzásra vonatkozik a hat.
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

2014.07.24. 22:37:39

@vivike22: akkor olvass bele a Hinta blogjaba is. Utana viszont gyorsan menjel ki a napsutesre es a tengert nezzed, ahogy a delfinek jatszanak, kulonben depresszioba esel.

@flash.gordon: Eddievel nem az colt, hogy befenyitette a HAt valami perrel? A miertet nem tudom. O a grammar nazi, nem?

Tenyleg, Lukas es Hinta nincs tul messze egymastol, mind2 a tarsasagi eletet hianyolja. Fiuk, miert nem soroztok egyet?

2014.07.24. 22:40:10

Digger, hol az uj avatar mara?

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.07.24. 22:41:11

@Babette.:

Ha komoly lenne a dolog kivennénk egy lakást.Ilyen egyszerű. Én nem fogom palotában várni a szerelmet.Bár tudom a nőknek az imponál a leginkább. Egyébként persze, ha tetszene akkor itt is. Elférünk. Hemperegni elég a hely. Élni nem lenne elég.

@diggerdriver:

Ha a melós (bocs, betanított munkás) ledolgozza a 170-180 óráját akkor azért ki tudjon már bérelni magának egy kis lakást...

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.07.24. 22:41:17

@Babette.:

Nyugat-Európában 250 eurót költöttünk ebben a hónapban megélhetésre testvéremmel(kaja+egyebek). Ebbe benne van a mosogatószer meg minden. És akkor most mélyen gondolkozz el azon hogy miféle nyomor az a 80 ezres ami maradna nekik a 120 ezres albérletben.Hozzátenném hogy nem nyomorgunk.Vásárolok húst (igaz a pulykemell meg csirkemell a teteje), zöldségeket,gyümölcsöket is, édességet is.Kirívó élelmiszert nem, de nem érzem úgy hogy koplalnék.Milyen ruházkodás? Havonta ruhákat kell venni?? Milyen biztosítás?

@charlieharper:

Azért mert csak a biztosítás majdnem 1/10 része(lenne) a béremnek. Azért. Nekem konzumkodás kategória.

@tableno:

Nem irigykedek senkire meg semmire.

egyébként itt az elő példa arra a jelenségre amiről hónapok óta beszélek..., puhacica...olvasgatja a blogot és azt hiszi hogy Nyugaton majd tudnak spórolni mert többet keresnek, közben meg 500 ezreket eltapsolnak havonta OTTHON.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.24. 22:42:14

@charlieharper:
Baszod, megírtad helyettem a naszóvalt így téged illet a megtiszteltetés.

2014.07.24. 22:42:49

@házelőtthinta: erdekes ez az auto-nemauto hiszti.
Par hete meg azt irtad, hogy nem akarsz gyalog jarni, mert a lovak jarnak gyalog.

Ezzel a lakas jar neked, olyan vagy, mint egy essexi chav, aki meg eleteben nem dolgozott, de minden jar neki az allamtol. Az allamot meg az olyan barmok tartjak el, mint en.

firg_firg 2014.07.24. 22:42:52

@Mirjam2: erdekes amit irsz. Az lesz ideges, aki hajlamos ra es idegesitheto.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2014.07.24. 22:43:25

@charlieharper: sem a perről sem erről a naziról nem tudok de lehetséges. Mindenesetre eddie blogját élmény olvasni. Figyeld meg egy év múlva már otthonról fog írni és nem lesz nála nagyobb hazafi.

Hari Seldon 2 2014.07.24. 22:46:23

@Mirjam2:
Nem én írtam azt.

Csak szóba került, és mondtam, hogy nem túl udvarias volt aki írta, de nem volt valami véres indulat.

2014.07.24. 22:47:28

@flash.gordon: majd belenezek, de Irorszagot a Fold bugyranak tartom. Nem csodalkozom, hogy nem szereti.

@diggerdriver: megkrultel? Nem akarok itthon ordibalast.

Hari Seldon 2 2014.07.24. 22:49:00

@vivike22:
"Felejtsuk mar el, hogy elore tervezunk 5-10-20 evre"

Hát izé, leírhatom? Mi tervezünk...

Hari Seldon 2 2014.07.24. 22:50:33

@Babette.:
Nem, majd elvonulnak a gradrób-ba.
Kilátszik a lábuk, és felrúgják a hűtőt...

tanato 2014.07.24. 22:51:13

@firg_firg: Csak lazán kapcsolódik "takarodj haza Borsodba"

firg_firg 2014.07.24. 22:52:35

@tableno: aham, koszonom hogy valaszoltal az ELOZO kerdesemre. Birom hogy benyogsz neha ilyen random dolgokat amirol azt se tudom honnan veszed aztan eltunsz hogy mashol maskor ujra kezd a randomizalast. Egy papagaj sugja mit kommentelj? Zavard el!

A matolcsys dologra se porogj ja, poen volt. De ez alapjan boven ki lehet jonni 200k-bol. Nem kell mindent ilyen veresen komolyan venni.

Szeretettel csak neked

www.youtube.com/watch?v=vn9XJiYYq-8

Hari Seldon 2 2014.07.24. 22:54:53

Jó reggelt… ó, és ha nem találkoznánk, akkor jó napot, jó estét és JÓ ÉJSZAKÁT!
(Truman show)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.24. 22:56:27

@charlieharper:
Mond hogy én mondtam.
:)))))))))))))))))))))))))))

tanato 2014.07.24. 22:58:57

@charlieharper: Így van,a nemzetközi vándorlás mindenképpen pozitív,akár marad akár megy az illető.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.24. 23:03:11

@puhacica: ez nagyon cukor, ballerina vagy magassarkú?

puhacica 2014.07.24. 23:04:48

@diggerdriver: ugye? szerintem is! de nem adom neked, barmennyire is szeretned! :))))))) :D

@házelőtthinta: te velem ne peldalozzal!!! foleg ne baromsagot! ket kezemen nem tudom megszamolni, hany ismerosunk, csaladtagunk el kulfoldon. szerinted toluk nem kapunk infot? nem latjuk, hogy elnek? en nem tobbet keresni akarok elsosorban, hanem kiszamithatosagot. de ha tobb a penz, az sose baj.
es meg valami. ne is almodj rola, hogy talalsz majd a konyhabol valakit! nem azert, mert kicsi, vagy mert te csoro lennel. hanem azert, mert egy igenyes, normalis lany hanyattb@ssza magat, ha meglatja azt a kupit, ami a konyhatokban van, aztan pedig fejvesztve elmenekul. es ez nem penzkerdes. es igen, bunko vagyok.

morsels (törölt) 2014.07.24. 23:13:56

@Mirjam2:
"En egy bekes ember vagyok, de H teljesen ki tudott akasztani amig nem szurtem, es most hogy szurom, meg mindig kiakaszt "

:-))

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2014.07.24. 23:15:20

@tanato: Hát köszönöm neked ezt a bejegyzést fel dobta az estémet. Érdemes összehasonlítani mit írt akkor és most:

- az albérletről
- az árakról
- a fizetésről
- meg az időjárásról

A magyarokról illetve a magyarságról már nem is beszélve. :D Ez már-már az élet költői igazságszolgáltatása, hogy az, aki kettő évvel ezelőtt nagy pofával kijelentette, hogy soha többet nem megy haza és azt is letagadja, hogy magyar az szépen csendben fog nemsokára hazakullogni.

A legszebb az lenne ha valaki a jövőben vhol Budapesten az orra alá dörgölné eme bejegyzését. :D

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.07.24. 23:20:20

@diggerdriver:

Csupán annyi hogy ezt egy betanított melós nem tudja megcsinálni.

@charlieharper: Hol írtam ilyet hogy kocsit akarok? Szerintem nem írtam. Igen, kifejeztem magam így hogy gyalog járok mint az állatok, vagy busszal. Ennyi az egész. Nem írtam hogy nekem kocsi kell vagy jár. Azért nem szeretnék amit leírtam. Drága(lenne) fenntartani.

A lakás pedig a melóért jár. Ledolgoztam 180 órát hadd legyen már egy kis lakásom, oké? Vagy ez irreális vágy? A betanított munkások éljenek csak egymás hegyén hátán?

Amúgy érdekes hogy puhacica leírta a dőzsi életét, de senki nem jegyezte meg hogy pl ilyen élet mellett ne csodálkozzon hogy nem tud megtakarítani. Én egyszer le mertem írni hogy merészeltem venni egy normállis nadrágot és azóta is azt kell hallgatnom hogy miylen hülye vagyok meg túlfogyaztó meg minden, meg hogy ilyen pazarlással(!) ne is csodálkozzak. Pedig évek óta nem vettem ruhaneműt. 7-8 éves pólóim vannak. Ja igen, vettem egy inget is, 15 euróért.

vivike22 2014.07.24. 23:20:34

@Hari Seldon 2: Nem a szo szoros ertelmeben ertettem a tervezest. Nekunk is vannak terveink nyilvan.

Pontosan mi, akik eljottunk, tudjuk azt, hogy egyik naprol a masikra megvaltozhat minden.

De nem szamithatunk arra, es olyan merteku allami vedelemre, mint ami volt regen. Ez a kiszamithato munka, kiszamithato nyugdijas evek, kiszamithato 35 evre felvett hitelek, ez elmult.

De ez csak az en velemenyem.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.07.24. 23:20:53

@puhacica:

Nem tudom ki etetett meg ezzel a nyugati kiszámíthatósággal de jó munkát végzett. :) Jobb a megélhetés. Ennyi. De nektek nem lenne jobb. 500 ezret visztek haza....miről beszélünk?

Azért nem kiszámítható nektek Magyarország mert túlfogyasztotok. Az én bérem is fagyott évek óta, és fagyott is lesz, és? Szerényen kell élni és akkor lesz megtakarítás. Pedig én egy mekiben dolgozom.

2014.07.24. 23:24:57

@házelőtthinta: Ugy tunik, az az alapveto problemad, es ezert ismetelgeted ennyit amivel mar mindenki agyara mesz, hogy keptelen vagy elfogadni, hogy mindennek van ara. Minimalmunkaert minimalber jar, menobb munkaert meg menobb ber.

Ha te nulla onfelaldozassal (pl. tanulassal, elhivatottsaggal, "versenyzessel") akarsz elni, azert annyi jar, amennyit most kapsz. Ha pedig egyedul fenntarthato lakasra, organikus tanyasi szinhusra, markas farmerre es etterembejarasra vagysz, akkor ahhoz tobb arat kell fizetni sajat magadbol, a szabadidodbol, agykapacitasodbol, elkotelezodesbol. Ez van.

Ha te kiesel a kulimelobol, en peldaul be tudok allni a helyedre. Kulonben peldaulspeciel en mar dolgoztam is mekiben, 15 evesen a gimiben nyari szunetben egy honapot, hogy legyen zsebpenzem. Nyilvan nem lennek olyan jo, mint te, de bele tudnek jonni. En viszont agysebesz vagyok egy svajci maganklinikan, es azert keresek milliokat*, mert ha en kiesek, engem csak olyan ember tud potolni, akinek megvan a hasonlo kepzettsege, tapasztalata es hivatastudata. Igy arazza be a munkankat a piac, nyilvan nem tiszta a rendszer termeszetesen, hiszen nagyon sokan nem kapnak eleg fizetest nagyon szakszeru munkaert, illetve sokan visznek haza egy zsak penzt a semmiert :D Ezirant nagyon fontos, hogy meg legyen fogalmazva kritika, de attol meg nagyjabol, altalaban igaz, hogy azt a penzt kapod, amennyit a piac szerint a munkad er. Ez nem azt jelenti, hogy emberileg is ennyit ernenk, hiszen ugy te is, es enis potolhatatlanok es egyforman ertekesek vagyunk, es mindenkinek jar az, hogy emberhez melto korulmenyekhez eljen, meg annak is, aki beteg, es nem is tud semennyit sem dolgozni.

Az emberhez melto korulmeny viszont nem jelenti a belvarosi napos lakast, es az etteremben evest, ezek fogyasztoi ertekek, nem univerzalisak, es nem jarnak mindenkinek. Persze amugy szerintem is kellemetlen, hogy segelybol, meg kulimelos berbol nem lehet ilyesmiket megengedni magunknak, vagy hogy egyaltalan ezek hianya kepes egyaltalan hianyerzetet es szomorusagot okozni, de az a helyzet, hogy javakat akkor lehet elvezni, ha valaki azokat eloallitotta, ugynevezett munkafolyamat altal. Ez nem is kozgazdasagi torveny, hanem fizika b*zmeg. Newton, meg termodinamika, meg ilyenek, hogy a semmibol valamit eloallitani es annak a hasznat elvezni lehetetlen, illetve, ha hiszel Istenben, akkor neki sikerult egyedul, de ha nem o vagy, akkor nincs is ertelme probalkozni :D Erted?

*OK, ez nyilvan koltoi tulzas volt, ennyire nem jott be az elet, a lenyeget akartam vele illusztralji. :D Szoval erted, a kapitalizmust, fogyasztoi tarsadalmat kritizalni alapveto, fontos, es teljesen jogos, de azt nem elfogadni, hogy a dolgoknak ara van, olyan mint a gravitacioval harcolni. Ertelmetlen, es csak felemeszti az energiat, mikozben ezt elfogadva, ezzel egyutt is kivaloan egyutt lehet elni. Kiveve persze ha harcolni akarsz egesz eletedben, sok sikert hozza, eskuszom, hogy en nem szolok bele, csak ugy tunik a blogosokat farasztod vele elegge, ezt akarjak a tobbiek szerintem elmagyarazni. :D

Ezt most nem kioktatasbol irtam, es en tenyleg, semmilyen szinte nem szolok bele, hogy te hogy eljed az eletedet es soha nem voltam veled ellenseges, csak szerettem volna megmagyarazni a valaszt arra, amit annyit ismetelgetsz, hogy a bloggazda is migrent kap tole. :D

Jah igen, PS (ez a masik uriembernek is szol): A lanyok nem a gazdag fiukat keresik, hanem azokat akikre szamithatnak es megbizhatnak bennuk. Aki fiatal az csoro, ez nem baj :D Csak erdekelje, hogy mi lesz vele kesobb, ne legyen onzo es gondoljon a jovore is, lehessen vele tervezni. ;) Ja es lehessen vele ertelmes dolgokrol beszelgetni, ne csak ugyanazt hajtogassa. :D

Nah, remelem erted, hogy mit akartam mondani, nem akartam leereszkedo lenni, kerlek szepen ne vedd bantasnak, lenezesnek, nem kell ra valaszolni, csak olvasd el. En megprobaltam, istenlassalelkemmostmartenyleg. :D

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.24. 23:31:27

@mojyo: te nem a KopaszMercis inkarnációja vagy véletlenül? Teljesen ugyanaz a stílus, némileg kevesebb b@zmeggel :)

vivike22 2014.07.24. 23:41:20

@flash.gordon: Az nem vilagos, hogy most akkor a hanyatlo nyugat, es a mocskos imprlista kapitalizmus, vagy mivanmar? A blogot es ezt a bejegyzest osszeolvasva nagy az ellentmondas.

Nekunk is voltak nagyon nagy melypontjaink itt, a munkalehetosegek, a penz miatt, sosem a honvagy miatt. Es megsem a hanyatlo nyugatot szidtuk, hanem azt mondtuk, akkor megyunk meg egyet nyugatabbra.

2014.07.24. 23:41:42

@Réka ‎: Ooooo.... nem hinnem ugyanis fogalmam sincs, hogy kiaza KopaszMercis.... remelem, ha ezt o most olvassa, nem bantottad meg, hogy hozzam hasonlitottad, nem szeretnek osszetuzesbe keveredni egy igazi kopasz mercissel. :D

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.07.24. 23:47:46

@Muscari: @charlieharper: Bocs, hogy belevau...
Hinta vasärnap prezentälta az egyszerü nyugati melos életét...és ott még a kocsi elengedhetetlen kellék volt az egyszerü nyugati melos életéhez.
Erre reagältam én ugy, hogy véleményem szerint a kocsi Europäban luxus.
Ezekszerint ma mär szerinte is...

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.07.25. 00:04:10

@Babette.: ...konyhaasztal? :-)))
@tableno: :-))))
@házelőtthinta: Hinta B+! Tinit szeretnél fölszedni, vagy mi? Mert azoknak kb tényleg mindegy, hogy hol...
@mojyo: +1 (viszont megsugom, de gondolom, hogy tudtad eddig is: amit irtäl falrahänyt borso, széllel szemben pisilés...stb :-) )

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.07.25. 00:23:46

@Naschkatze (Mostindien / CH):

NEKEM az. Azért prezentáltam a nyugati melós életét kocsival mert a többségnek van. Az egyszerű melósoknak is. Nem írtam hogy szerintem elengedhetetlen. Csak hogy van, itt is a többségnek, meg pl Magyarországon is.

pappito · http://pappito.com 2014.07.25. 00:32:55

@flash.gordon: eddie a csávó aki ötven hétig szop, hogy rojtos a szája széle, hogy két hétig dőzsizzen valahol?

pappito · http://pappito.com 2014.07.25. 00:37:09

@charlieharper: attól függ mi a cél? ha a határátkelés, akkor a Mo-ra visszamenés az kjudarc. ha az előrelépés, akkor a poszt szerzője szerintem sikeres, megpróbált valamit, nem jött be, keresett más megoldást, ami bejött.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2014.07.25. 00:40:44

@pappito: Kitűnően összefoglaltad. Ezen kívül eddie a csávó, aki mindent nagy csinnadrattával és hejehujával csinál. És elvárja mindenkitől, hogy úgy gondolkozzon mint ő mert, aki nem az hülye. Tehát ha ő szégyell magyarnak lenni akkor szégyelljen más is; ha le akarja leplezni a nyugati társadalmak álnokságát és képmutatását megint csak kötelező másoknak és a HÁ közönségének is.

Hogy a két viselkedés közt van némi ellentmondás az őt nem zavarja; viszont blogjának olvasóinak felhőtlen perceket szerez vele.

pappito · http://pappito.com 2014.07.25. 00:43:21

@puhacica: "mert egy igenyes, normalis lany hanyattb@ssza magat, ha meglatja azt a kupit, ami a konyhatokban van"

de hát pont az a baj, hogy nem bassza hanyatt magát a kis alkesznak :)

i got my (törölt) 2014.07.25. 00:46:36

@mojyo:
Na ja, az inkarnációk többnyire nem tudnak róla, hogy ők inkarnációk. :)
Ezt már Borges is megírta a Körkörös romokban.

pappito · http://pappito.com 2014.07.25. 01:11:24

@flash.gordon: én ezt a turbó-önsorsrontást nem viselem jól, (panaszalapú létformák) szóval beleolvasgattam a múltkor, ahogy az iszákoséba is, és hát örülök, hogy ők is leírhatják szabadon mit gondolnak és nem szarnak más fórumokba és blogokba. oh, wait...

M. Péter 2014.07.25. 01:16:44

@tableno: Barcelonában szépen beszélik a spanyolt, szebben, mint pl. Sevillában. Katalónian még mindig megkülönböztetik kiejtésben az ll-t (lágy l) és az y-t (j), Spanyolország nagyobb részén már nem. A katalán más tészta, ez egy külön nyelv, de újlatin nyelvként hasonlít a spanyolra ugyanúgy, mint pl. az olasz. Barcelona egyes részein a katalánnal nehéz boldogulni, mert sok a bevándorló Spanyolország többi tartományából és Dél-Amerikából, akik csak spanyolul tudnak.

M. Péter 2014.07.25. 01:43:18

@charlieharper: A dél-amerikaiknak nincsenek különleges előjogaik azon kívül hogy gyorsabban tudnak spanyol állampolgársághoz jutni, munkavállaláshoz ugyanúgy állásajánlat és munkavállalási engedély kell nekik, mint bárki másnak az EGT–n és Svájcon kívülről. Chilével és Peruval van valamilyen szerződés, de a részleteknek nem néztem utána. Mint írták már mások, sok dél-amerikainak van valamilyen uniós állampolgársága, ismerek Angliában élő olasz állampolgárságú argentínokat, kolumbiaiakat és vanezuelaiakat, és persze van illegális bevándorlás is.

M. Péter 2014.07.25. 02:05:46

@Hari Seldon 2: Két ismerősöm van, aki felsőfokon tud spanyolul, mind a kettő a nyelvtudásának köszönhetően spanyol nyelvterületen üzletkötő. Angolul tudók közül hányan kaptak állást csak a nyelvtudásuk miatt? Mivel Mo.-n nagyon kevesen tudnak spanyolul, a spanyol nyelvtudás igenis nagy előny lehet. Spanyolországban mindig is magas volt a munkanélküliség, most még a szokásosnál is rosszabb a helyzet, de Dél-Amerikában van növekedés, el tudom képzelni, egy spanyolul tudó bányamérnök, geológus vagy vegyészmérnök jó állást tud szerezni.

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.25. 06:28:42

@házelőtthinta: es mit tennel, ha jinne egyno, es hosszutavra akarna teged?

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.25. 06:32:19

@házelőtthinta:
lakasbiztositas 2000
telefon 2*5000
bkv berlet 2"11000
elet es balesetbiztositas 2"7000
osszesen 48000
marad a 80bol 32ezer kajara, szorakozasra, ruhara, gyogyszerre, fogorvosra, egyebre.

2014.07.25. 06:41:22

@morsels: :) Igen ez engem is meglepett, de erdemes kiprobalni: szurod, de hiaba, mivel a tobbi kommentelo szo szerint bemasolja a hulyesegeit a sajat kommentjeibe es aztan orakon keresztul vitatkozik vele. Az egyetlen megoldas az lenne ha mindenki szurne es nem reagalnanak ra.

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.25. 06:41:41

@Naschkatze (Mostindien / CH): "kocsi Europäban luxus. "

europai nagyvarosra gondolsz, ugye?

2014.07.25. 06:42:47

@Hari Seldon 2: Ja igy mar ertem... Szerintem sem udvarias, de meg tudom erteni hogy valakinel elszakadt a cerna :)

2014.07.25. 06:45:02

@firg_firg: 'Az lesz ideges, aki hajlamos ra es idegesitheto.'

Figyelj, te a valo eletben is egy ilyen rosszindulatu, szemelyeskedo f*sz vagy? Csak kerdezem :) - es igen, nyugodtan vedd sertesnek, mivel annak szantam. Vagy azt gondolod hogy csak te sertegethetsz mas kommenteloket, mint pl. Rekat meg engem?

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2014.07.25. 06:47:49

@pappito: Eddie-be legjobb, hogy míg kihirdeti, hogy őt mennyire nem érdekli más véleménye mondókáiban mindig reagál az elhangzottakra. Persze kellőképpen elvéve az élét a dolognak és úgy magyarázva, hogy neki kedvezzen. :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.25. 07:41:53

- Csókolom, ez a Határátkelő blog?
- Nem, kérem, ez a Trolletető blog.
- Ööööö...akkor elnézést, rossz címet kaptam...
- Nem, kedveském, csak nevet változtattunk, ez már jobban illik a profilunkba. De szívesen látjuk, ha esetleg valami kis ártatlan fixációja van...
- ???
- Tudja szorosan együttműködünk a Monománia bloggal és rendszeresen cseréljük a hozzászólóinkat, szóval, ha van valami...amivel szívesen rombolna...
- Nem is tudom. Talán a bu..
- Állj, ne mondja tovább, gendersemleges blog vagyunk. Válasszon mást. Például a fotelmarxizmus érdekli?
- Igen! Köszönöm, végre egy hely, ahol kiélhetem a frusztrációmat! De nem fognak kiutálni?
- Ugyan, kérem! Mindig van pár új hús, akik vetnek egy kis trollcsemegét a törzstrolloknak :). Szeretettel várjuk!

firg_firg 2014.07.25. 08:12:16

@Mirjam2: @Mirjam2: Hozzad nem nagyon szoltam idaig es most se serto szandekkal tettem. Arra kivantam celozni, hogy ha van itt troll, akkor az abbol el, hogy vannak emberek akiket konnyu felhuzni es akik mindenre harapnak. Dont feed the troll. A forumozas mar csak ilyen dolog.

Nem tudom mi sertot talalsz abban amit irtam, de paradox modon ezzel csak egy ujabb peldat hozol fel arra amit mondok. Vagy en vagyok buko ugy hogy eszre se veszem, vagy te latsz bele serto dolgokat.

Azt gondolom hogy ezen a blogon a sertegetes elfogadott, nem kell vedeni se rekat se a tobbieket. Egyedul hinta aki nem serteget, es most nem vedeni akarom. Nezd csak meg milyen stilusban irogatnak itt egymasnak az emberek. En se ugy kezdtem el itt kommentelni hogy kapasbol sertegettem mindenkit, de amit idaig kaptam az arra enged kovetkeztetni hogy nekem se kell visszafognom magam ha sertegetesrol van szo. Itt nem vita meg beszelgetes folyik hanem ketrecharc. Sajnos.

2014.07.25. 08:19:19

@tanato: @flash.gordon:

Eddie korabbi posztjait es kommentjeit itt lehet szemezgetni, csak mint felhivtak ra nekem is a figyelmemet, nem szabad se pro se kontra kommentalni oket, mert allitolag megallapodtak a HA-val... Nem ertem a dolgot, de ha ez van, hat ez van...

hataratkelo.postr.hu/cimke/%C3%8Drorsz%C3%A1g

2014.07.25. 08:26:17

@flash.gordon: Ugy ertettem, hogy itt barmit mondani Eddie-rol pro vagy kontra. De latom, tegnap meg senki nem szolt ratok, szoval a fene se tudja, hogy akkor most szabad-e vagy nem? :)

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2014.07.25. 08:27:58

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Ez komoly? Hát én erről semmit sem hallottam. Mindegy, amit már akartam leírtam max majd rám szólnak ha valóban így van.

2014.07.25. 08:40:12

@flash.gordon: Csak azert erdemes beleolvasgatni, mert nagyon jol szemleltet egy szeles korben letezo jelenseget: kimegyunk, minden kint rozsaszin, kolbaszbol a kerites, otthon maradottak luzerek, az otthon ganedomb, soha tobbet haza. Majd par ev mulva kint minden szar, mindenki kocsog, kint szemet es ganedomb, a kint elok luzere, otthon jo.

Es ezzel nincs is baj (na jo, egy kicsit azert van), ha utana az ember azt mondja, tevedtem, van ilyen, vallalom. Nekem ezert tetszett a mai poszt, mert nagyon szepen szembeaalithato Eddie-vel. Nem forcsogott haza sem, es a spanyolokra sem, amikor hazajott. Csak legtobbszor sajnos nem ez van. :(

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.07.25. 08:43:31

@Mirjam2: álmodik a nyomor :-/
én is próbáltam szűrni, úgy csak még jobban idegesített, hogy még csak azt se értem, a többiek éppen min ugrálnak.
szerintem közben dörzsöli a tenyerét és élvezi a figyelmet, még mindig, amikor kétszázharmincharmadszor magyarázza el valaki a hambisütő és az agysebész közti különbséget.

tanato 2014.07.25. 08:57:00

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Jó ha nem szabad akkor Isten őrizz,akkor én ezt a nevet le nem írom többé.

tanato 2014.07.25. 09:06:24

@firg_firg: Sajnos van amikor elszakad a cérna,mert egyre hízik egy vonal ami lehetetlenné akarja tenni a blogot vagy valamiféle gyerehaza.com vagy kinemerjmenni.com-má akarja változtatni.Hogy ez felsőbb utasításra vagy csak magánszorgalomból ezen lehet vitatkozni.
Én magam minden fiatalnak javaslom hogy ha van nyelvtudása meg legalább egy szakmunkásvégzettsége,menjen,próbáljon ki néhány hónapot vagy évet,hasonlítson és utána döntsön a jövőjéról.Hál Istennek hogy ezt ma meg lehet tenni,sajnos az én fiatalkoromban nem lehetett.
Az meg hogy kint a fizikai dolgozónak ugyanolyan rossz mint itthon,egyszerűen szemenszedett hazugság, mert a hivatalosan bevallott félmillió kint dolgozó döntő többsége fizikai munkás.

tanato 2014.07.25. 09:15:35

@Ödenburger Wiener Schnitzel: ja,múlt hónapban voltunk Burgenlandban,beszéltem néhány mekiben meg büfében dolgozó magyarral/pl.Oberwartban majd mindegyik magyar ingázó volt Szombathely környékiek.Gondolván Hintára,alaposan elbeszélgettem többükkel.Homlokegyenest másról számoltak be mint Hinta.Pl. egyik fiatal srác mondta hogy 5 év szombathelyi Meki után most Felsőőrön sokkal kevesebb munkával sokkal többet visz haza és a napi 35+35 km ingázás sem vágja haza.Ja és kiválóan elvan a helyiekkel pl. a török lányokkal/Török büfében dolgozik/ végig jó hangulatban viccelődtek amíg ott voltam.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.07.25. 09:29:30

@tanato: ó milyen szépen látom, hogy ebbe a török lányba fog belekötni itt valaki...

tanato 2014.07.25. 09:32:25

@Dragonlady (now in Thailand): Na jó nyilván házasság nem lehetséges csak ha a szombathelyi fiú felveszi az igazhitet és áttér.

tanato 2014.07.25. 09:40:16

@Dragonlady (now in Thailand): Néhány éve volt a magyar TV-ben egy ilyen témájú német film.Jó vígjáték volt egy német fiú halálosan beleszeretett egy török lányba és sok nehézség,kaland után/egyszer még a lány fiútestvérei is jól elverték/ áttért az iszlámra és muzulmán szertartás szerint elvette a lányt.Sajnos a címére már nem emlékezem.

puhacica 2014.07.25. 09:51:49

@házelőtthinta: de bzmeg! ahol én dolgozom, ott nem azt jelenti a bérek befagyasztása, hogy ugyanennyi marad még 5 évig, hanem hogy elfogyott a pénz és nem utalnak fizetést. semmit. 0 azaz nulla forintot. és ez igenis bizonytalanság. mert telített a szakma, olyannyira, hogy sógorkomajóbarát nélkül esélyed sincs munkát találni. nekünk meg olyanunk nincs. mint már említettem, a saját tudásunkból, erőnkből értük el azt, amink van. és most, ha nem haragszol, én a részemről egyszer és mindenkorra lezártam ezt a meddő vitát. érveltem, magyaráztam, példákat hoztam, te meg még mindig ugyanott tartasz. annyi mondanivalóm lenne a számodra, de feleslegesen nem fogom tépni a számat. meg se akarod érteni a másikat. és mivel nincs igényed a megértésre, a másképp látásra, mindig is ilyen maradsz. uff!

firg_firg 2014.07.25. 10:20:29

@Ödenburger Wiener Schnitzel: no es hol van tudodki kinek nevet nem lehet leirni mostani blogja? Mostmar kivancsi lennek ra nem csak regi hataratkelos posttjaira

TilosazA (UK) 2014.07.25. 10:27:18

@Mr Long (UK): Mi is most megyünk "nyaralni", Mo-ra. Lehet hogy egy gépen leszünk? A vasárnap estivel megyünk, Ryanair ha jól tévedek.

firg_firg 2014.07.25. 10:28:05

@tanato: nyugi en kivandorlasparti vagyok legalabbis nem vagyok zsigerbol ellezo. Balazsnak mondjuk pont azt javasoltam volta hogy gondolja at megegyszer. Hasznosak az ilyen tortenetek a kudarcbol is skat lehet tanulni. Az ujjonan kivandoloknal meg fontos a realizmus es a nehezsegekre valo felkeszules igy szeretem ha mindket oldal lathato es merlegelheto.

Hari Seldon 2 2014.07.25. 10:37:47

@tanato:
Nekem is nagyon úgy tűnik, hogy a gyerehaza.org-osokat aktiválták.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.07.25. 10:41:01

@firg_firg:

"Azt gondolom hogy ezen a blogon a sertegetes elfogadott, nem kell vedeni se rekat se a tobbieket. Egyedul hinta aki nem serteget, es most nem vedeni akarom. Nezd csak meg milyen stilusban irogatnak itt egymasnak az emberek. En se ugy kezdtem el itt kommentelni hogy kapasbol sertegettem mindenkit, de amit idaig kaptam az arra enged kovetkeztetni hogy nekem se kell visszafognom magam ha sertegetesrol van szo. Itt nem vita meg beszelgetes folyik hanem ketrecharc. Sajnos......"

Nagy részével egyetértek! A lekurvázás, a menj a picsába , takarodj és egyéb barátságos felszólítások sajnos teljesen elfogadottak már. Egyetlen egy alkalommal sem látom HÁ felháborodott figyelmeztetését ezzel kapcsolatban, ami számomra azt jelzi, hogy ez itt bőven belefér és teljesen rendben van. Vannak kommentelők akiknek ez alapból alanyi jogon jár........Viszont Hinta már nagyon nem fér bele...........Pedig csak más a véleménye és ezt mindig parlamentáris módon tudatja, soha egyetlen alkalommal sem válaszolt bántóan, vagy tiszteletlenül vissza senkinek...Még madárnak sem.....az akaszd fel magad" jó tanácsra....ami azért sok embernél kiverte a biztosítékot!!
Én magam sem követem a " ha megdobnak kővel, dobd vissza téglával" módszert! Eddig még sikerült kibírnom!!!!
Neked is ezt javaslom Firg, próbáld meg, nem egy rossz érzés!!!!! :-))))

Hari Seldon 2 2014.07.25. 10:41:20

@tanato:
Ezt én soha nem értem meg. Miért törvényszerű, hogy a keresztény tér át? Miért ne lehetne hogy a muzulmán? Azért mert bigottabbak, miért kéne engedni nekik itt Európába?
Vagy hogy van ez? A fiúnak fontosabb volt a lány, mint a lánynak a fiú? A lánynak fontosabb volt a vallása mint a szerelme? Na, jó hagyjuk a témát.

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.25. 10:42:12

@puhacica: annyit megjegyeznek, hpontatlanul fogalmaztal, a befagyasztas aztjelenti, h nncs emeles. a nem fizetest nem igy mondjuk. nem veletlwn ertette felre hat.

TilosazA (UK) 2014.07.25. 11:00:57

@Hari Seldon 2: Úgy tudom, a muzulmánok nem keresztelkedhetnek ki. Legalábbis egyes országokban halálbüntetés jár érte... ebből gondolom hogy maga a vallás nem engedi meg. Ezért hívják egy igaz hitnek. Mármint ők.

tanato 2014.07.25. 11:20:35

@Hari Seldon 2: Kihangsúlyozták a filmben hogy muzulmán nő nem térhet át, elvileg halálbüntetés jár érte.Így aztán a német fiút győzte le a szerelem.
Mindezeknek ellenére feleségem egyik felmenője úgy 150 éve/Erdélyben élő török kereskedők/ egy lány áttért a keresztény hitre egy szerelem miatt.Csausz Ilona volt a neve eredeti török név.Bár az apja azt mondta ha megteszi megöli magát.Végül aztán elfogadta a lánya döntését.Igaz akkor a törökök Erdélyben csak egy hangyaf-ian voltak,nem olyan masszív tömbben mint most Németországban.

puhacica 2014.07.25. 11:30:36

@Babette.: ez esetben elnézést kérek, de szerintem ha ez lett volna az egyetlen, amibe beleköt, nem így reagáltam volna.

@sodalisO [eng]: Hinta nem fér bele és ezt neked is látnod kell, ha olvastad a tegnapi okoskodását. én például próbáltam észérvekkel, tök normális hangnemben, példákat felhozva elmagyarázni neki, mit, hogyan, miért csinálunk és mik a terveink. de nála beakadt a lemez, hogy mi dőzsölünk, eltapsoljuk a pénzünket, hibásak vagyunk és soha nem lesz megtakarításunk. kérdem én, még ha így is lenne, ki ő, hogy ítélkezzen? de mindegy, tényleg befejezem a témát, mert nem ér annyit, hogy konfliktusba keveredjek másokkal ezen a hülyeségen.

Hari Seldon 2 2014.07.25. 12:57:48

@tanato:
" Kihangsúlyozták a filmben hogy muzulmán nő nem térhet át"
Már ne haragudj, de ilyen alapon lehet azt mondani, hogy a keresztény nem térhet át. Ez csak a "hittel" való kifogás. Valaki bigottabb, van aki nem. Ennyi a lényeg. nagyon durva lenne, ha most valakit megölnének, ha áttér.

Hari Seldon 2 2014.07.25. 12:58:38

@Hari Seldon 2:
OK. csak hangosan gondolkodom rajta.

tanato 2014.07.25. 13:13:19

@Hari Seldon 2: Régen tényleg megölték őket.A filmben pedig éppen a szerelem mondatja al ánnyal hogy térjen át a fiú,mert csak így lehetnek egymáséi szökés bujkálás nélkül.Még így is nehéz volt nekik mert először nem is akarta áttéríteni a muzulmán tanács a fiút.Csak sok kalandon keresztül.Szóval jó film volt,de a valóságból merített.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.25. 13:31:36

@sodalisO [eng]: Az emlegetett úr első megnyilvánulásaitól olvasd vissza a kommenteket. Hónapokkal ezelőtt megmondtam, hogy egy manipulátor. Lehet, hogy kulturáltan csinálja, de mitől is borulna ki, ha egyébként is tervszerűen működik? Rombolni akar és ezt el is éri. Mindig van valaki, aki beszopja a szegény ember legkisebb fia mesét és 'megeteti'.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2014.07.25. 14:39:18

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Igen, és az a vicc, hogy Eddie ma minden postjában azt akarja bebizonyítani, hogy, aki nyugati jólétről beszél az mind hazudik. Pedig a régi bejegyzései az olcsó albiról és kajáról szólnak. Akkor most ő is hazudott?

Egyébként múltkor mondtad, hogy téged lehazaárulóztak. Erre így utólag azt tudom mondani, hogy az ilyen Eddie félék tevékenysége nyomán nem is csodálom, hogy sok külföldre kiment magyarról az a vélemény, ami. Tehát ezek a dolgok nem feltétlenül személyednek sokkal inkább a státuszodnak szóltak.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.25. 17:49:00

@sodalisO [eng]: soha egyetlen alkalommal sem válaszolt bántóan, vagy tiszteletlenül vissza senkinek" - ezzel nem ertek egyet, igaz hogy anyazni nem szokott, de tragarkodas nelkul is tud iszonyu serto, banto lenni a stilusa, nem kell ahhoz karomkodni, hogy valakit verig sertsen vagy provokaljon. Epp eleg az, hogy naponta tobbe-kevesbe burkoltan megkerdojelezi az epp soron levo kiszemelt aldozat minden mozdulatat. Tiszteletet vegkepp nem mutat a tobbiek fele.

Mr Long 2014.07.25. 18:22:51

@TilosazA (En/Mum): Mi mar itt vagyunk. Holnap lagziban leszunk, igy a mai geppel kellett jonni. Tele volt Hamilton szurkolokkal. Jah es mocskos draga, a tegnapira valami 320 volt darabja! A mai csak a fele folott kicsivel a jet2val.

i got my (törölt) 2014.07.25. 18:31:58

@tanato:
"Az meg hogy kint a fizikai dolgozónak ugyanolyan rossz mint itthon,egyszerűen szemenszedett hazugság, mert a hivatalosan bevallott félmillió kint dolgozó döntő többsége fizikai munkás. "

Szerintem azt még Hinta sem állítja, hogy ugyanolyan "rossz" külföldön, mint Magyaro.-n. Mintha ő maga is azt mondta volna, hogy kétszer magasabb anyagi életszínvonal érhető el. Az otthoni 80 helyett 160 ezer Ft-os fizetésnek megfelelő pénz költhető el az itteni 1000 euróból.
Ha beleszámoljuk a 13-14. havi fizetést, szerintem ez inkább háromszoros szorzó. Az átlagember durván 4-5-ször több pénzt kap itt ugyanazon munkáért, de az árak is magasabbak (különösen a lakbér és a szolgáltatások), ennek a végeredménye a 3-as szorzó.

Persze kijönni akkor is érdemes lenne szerintem, ha ugyanolyan anyagi életszínvonal várna itt az emberre. Aztán, ha hiányzik az ország, akkor haza lehet menni 1-2 év tapasztalatszerzés után. Ezzel mindenki csak nyerhet. Az egyén is, az ország is, mindenki.

TilosazA (UK) 2014.07.25. 18:43:03

@Mr Long (UK): Uh! 320! Anyám.... Gondolom boldogok voltatok mikor kiderült... Mi karácsonykor is olcsóbban szoktunk utazni, ez nagyon gáz.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.07.25. 19:17:04

@i got my: Hinta azt mondta, hogy Mo-n 175 ezer ft kiválónak számít, míg Ausztriában minimum 1200 euró (370 huf) kéne az emberi életszínvonalhoz.
nekem nem jön ki a matek.

i got my (törölt) 2014.07.25. 20:33:54

@Dragonlady (now in Thailand):
Épp tegnap publikálta az Economist a friss Burger-Indexet. Eszerint az osztrák hamburger csak 20%-kal drágább, mint a pesti. Ez kb. megfelel az átlagos árszínvonalbeli különbségnek is.
A (nettó) munkabérek elég közismertek: 450 Ft vs 8 Euró.
www.bild.de/geld/wirtschaft/preis/economist-erklaert-preis-unterschiede-wo-ist-der-big-maec-am-teuersten-36972680.bild.html
www.economist.com/content/big-mac-index

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.07.25. 21:45:19

@i got my: ezt a 20%-ot szerintem így konkrétan számszerűsítve eddig még senki nem mondta vagy nem merte mondani a H-val való vitákban és eszmecserékben, jó tudni.
"vicces" ez a burgerindex, és ezt tényleg komolyan gondolják egyesek, ahogy elnézem, hogy ez pl egyes pénzek alulértékeltségét mérheti?
esetleg a fizetéseket is össze lehetne akkor hasonlítani, hogy a kínai / indiai / thai / magyar / román stb mennyire van alulértékelve a nyugat-európaihoz képest, nemcsak azt, hogy a hamburger feleannyiba kerül. mert még kiderül, hogy a csóró keleti igaziból 3x-20x többet fizet az égvilágon mindenért, nemcsak a buriért.... elég röhejes.

i got my (törölt) 2014.07.25. 22:41:14

@Dragonlady (now in Thailand):
Igen, szerintem az élelmiszerekre átlagosan igaz, hogy 20%-kal drágábbak Ausztriában, mint Magyaro.-on. Persze, a szolgáltatásokra és a lakbérre már messze nem. Egy férfifodrász például 20-25 Euróért szolgáltat. Ennyit Magyarországon legfeljebb a nők fizetnek a fodrásznál. :)

A fizetéseket nem lehet összehasonlítani. Épp az a dolog lényege, hogy azonos költséggel járó dolgokat hasonlítsunk össze. Ezáltal az áraik is azonosak kell legyenek, a különbözet pedig a valuta túl vagy alulértékeltségének tulajdonítható. Ha a fizetéseket összehasonlítanád, akkor különböző árú dolgokat hasonlítanál össze: nevezetesen a keleti és a nyugati munkás teljesítményét. (Mellesleg éppen ennek - az eltérő bérköltségek - kiszűrésére készült az oldalon is megtalálható "adjusted index".)

i got my (törölt) 2014.07.26. 00:20:56

Volt szó arról, hogy reális-e saját házra vágyni, illetve, hogy kinek az.

Egy cikk kapcsán botlottam bele az osztrák háztartások vagyonáról szóló statisztikába. Eszerint
- felük bír 76.000 Eurónál kevesebb vagyonnal,
- kétharmaduk van 265.000 Euró alatt (ami ugye még mindig csak egy átlagosnál alig jobb lakás ára)
- tizedüknek van 542.000 Eurója
- huszaduk vagyona meghaladja az 1 millió Eurót is.
www.sozialministerium.at/cms/site/attachments/3/7/2/CH2171/CMS1353079209699/abschnitt_13.pdf

Nagyon érdekes az is, hogy a különböző vagyoni csoportok mekkora jövedelemmel rendelkeznek. Meglepő, hogy milyen - viszonylag - csekély jövedelemben mutatkozó különbség mekkora vagyonbeli eltérést eredményez. A háztartások felső 5%-ának csupán 3-szor magasabb az éves jövedelme (medián), mint az alsó 50%-nak. Míg azonban előbbi csoport nettó vagyona 1,7 millió Euró, az alsó 50% alig rendelkezik vagyonnal (10 ezer Euró).
pol.referata.com/wiki/Verm%C3%B6gensverteilung#Sozio.C3.B6konomische_Merkmale_der_Referenzperson_nach_Haushaltsgruppen

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.07.26. 06:15:10

@i got my: de hátmiért járna azonos költséggel egy indiai meg egy kanadai hamburger?
pont ezt reklamáltam a minap, hogy pontosan tudod, miről beszélek, és szerintem egyet is értesz vele, de csakazértis jössz a másik irányból.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.07.26. 07:21:39

úgyse olvassa már itt senki, de akkor is:
www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/igy_szakad_kette_magyarorszag_ennyire_szegeny_a_kozeposztaly.584324.html

jó sok grafikon is van millió számmal.
ennyit arról, hogy nyugaton is csak ugyanannyit vagy még kevesebbet engedhet meg magának az ember, hiába több a fizetése.

"Ugyanakkor - természetesen - rendkívül nagy különbségek vannak az egyes országok között abban, hogy az ugyabba a jövedelmi ötödbe tartozó háztartások mekkora pénzből gazdálkodhatnak. A jövedelmeket egy speciális pénzegységben, az ún. vásárlóerő-standardban (Purchasing Power Standard, PPS) kifejezve jól látszanak az életszínvonalbeli differenciák. A legalacsonyabb jövedelmi ötödbe tartozó háztartások számára Romániában például kevesebb mint 2000 PPS áll rendelkezésre, de a hasonló helyzetű bolgár és lett háztartások sem keresnek többet 4000 PPS-nél. Ezzel szemben a legalsó jövedelmi kvintilisbe Svájcban a 16 ezer, Luxemburgban a 17,3 ezer, Norvégiában pedig a 18,7 ezer PPS alatti háztartások tartoznak. A legfelső ötöd Romániában 5,9 ezer, Bulgáriában 8,8 ezer, Luxemburgban 39,5 ezer, Svájcban 35,6 ezer, Norvégiában pedig 34,4 ezer PPS feletti jövedelemmel rendelkezik.

Amint az az alábbi grafikonból is kiderül, Magyarország ebben az összehasonlításban sem áll túl fényesen. Csak egy példa: az itteni negyedik kvintilisbe tartozók PPS-ben számolt jövedelme a legalsó osztrák, német vagy brit kvintilis tetejének felel meg - nem véletlen tehát ezen országok népszerűsége a külföldön munkát keresők körében. "

i got my (törölt) 2014.07.26. 10:45:20

@Dragonlady (now in Thailand):
A kanadai és az indiai hamburger ugyanabból áll, ugyanolyanok, egymástól megkülönböztethetetlenek, tehát ugyanannyiba kell kerüljenek. (Egyetlen dologtól eltekintve: az összeállításukhoz szükséges élőmunka ára más. Ezt a kivételt veszi figyelembe az "adjusted index".)

Az egyenlőtlenséget boncolgató cikkhez: igen, Hinta azzal sincs tisztában, hogy amikor szegénységről beszélnek, akkor ezalatt többnyire a relatív szegénységet értik (nem pedig az abszolútot). Az pedig nem jelent mást, mint az adott ország "átlagától" való eltérést. Nyilván minden országban definiálható egy alsó tized, de ezek egymástól meglehetősen különböző színvonalon élnek. Ugyanez vonatkozik az egymillió, szegénységtől fenyegetett osztrákra (akik anyagilag magasabb szinten élnek, mint a magyar középosztály).

Mr Long 2014.07.26. 13:58:44

@TilosazA (En/Mum): Az csutortokon volt. Penteken olcsobb volt a reggeli, 180 darabja. Visszafele a ket jegy nem volt ennyi a feladott taskaval.

kutya vacsorája 2014.07.26. 16:13:32

olyan ez a poszt, mintha a miniszterelnökség gyerehaza-főosztályán írták volna. kb. annyira személyes és élettel teli. (melyik negyedben, melyik étteremben, milyen nemzetiségű tulajnál próbálkozott stb. - nem és nem tudni...)
miért gondolom? nem azért, mert nem hiszem, hogy ne akadna, akinek nem jön be a terve. hogyne akadna.
de ilyen azért kevés: jó szakmával, nyelvismerettel, kitartással. ha nem kamu az írás, akkor barátunk egy pechvogel.
történetesen pont barcelonáról más, ellenkező példákat hallottam/láttam/ismerek: magyar pultos, behívóember, callcenteres stb. bejelentve.
a vendéglátáson túli, szofisztikált irodai stb.melók állítólag valóban nehezen megszerezhetőek, pl.mert elvárják a katalán nyelvismeretet is - ebben mondjuk a magyarral egyforma eséllyel indulnak a latin-amerikai bevándorlók is;)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása