oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. június 04. 06:44,  Visszaköltözve Magyarországra 811 komment

2014. június 04. 06:44 Határátkelő

Visszaköltözve Magyarországra

Akik az elejétől követik a blogot, minden bizonnyal emlékeznek még Lobelt Ledfoldra, aki az első időszakban több nagyon jó és szórakoztató posztot is küldött (aki nem emlékszik, az itt, valamint itt és még itt is felfrissítheti emlékezetét - érdemes el- vagy újraolvasni!). Nos, mint kiderült, kínai feleségével visszaköltöztek Magyarországra, a mai írása arról szól, hogyan élték meg ezt az időszakot.

Ferihegy arrivals.jpg

„Immáron másfél éve, hogy hazatértem életem addigi legnagyobb kalandjából, mely egy aránylag egzotikus, több éven át tartó céges kiküldetés formájában valósult meg a világ legnagyobb népességű országában töltve az idő jó részét.

Nem szeretek „üres kézzel” nagy utakra indulni, így ha már hazatértem, hoztam magammal „valamit” egy csinos és okos kínai lány személyében, aki azóta a feleségemmé avanzsált. És mivel az eltelt idő elég hosszú ahhoz, hogy valamiféle konzekvenciákat le tudjak vonni arra gondoltam, hogy ezeket megosztom másokkal is egy rövid poszt keretében.

Bár igyekeztem a csajom szempontjából megvilágítani a dolgokat, de mivel a posztot mégiscsak én írom, természetesen irányomban erősen torzít minden élmény és levont következtetés.

Ez volt Kínában

A korrekt értelmezhetőség jegyében úgy érdemes, hogy bár csak általánosságok használatával, de bemutassam magamat és a feleségemet.

A kínai kalandom egyfajta multicéges karrierépítés jelleggel jött létre, bár mivel mindig is vágytam egy kis kitekintésre, azért nagyon jelentős súllyal esett latba a személyes kalandvágy is.

Odakint zömmel céges körökben mozogtam, és ha szabad így fogalmazni a kínai társadalomnak is inkább az „elit” felé hajló részével ismerkedtem meg; angolul többnyire beszélő, öltönyös és értelmiségi emberekkel haverkodtam (azaz kevésbé ismerem a rizsföldeken dolgozók meg az építőipari munkások mindennapjait).

Talán nem meglepő, de a feleségem sem mesebeli kolduslányból lett a választottam (én sem vagyok mondjuk az a királyfi típus), felsőfokú végzettsége van, afféle bölcsész családból származik (szülők illetve nagynéni és nagybácsi szinten főleg tanárok, ügyvédek és főszakácsok alkotják a család kemény magját), és mint ilyen a kínai társadalom felső 20% százalékához tartozik.

Ezen amúgy nem lényeges körülményeknek az ismertetésére csak azért van szükség, mert ezek determinálják, hogy az általunk megélt tapasztalatok nyílván nem tekinthetőek egyetemes és teljes valóságnak.

Váratlan hazatérés

A hazatérés nem volt tervezett, még szerettünk volna néhány évet maradni, de valahol egy olümposzi „magasztosságú” üvegtoronyban hoztak néhány döntést, melyek folyományaként engem sokakkal egyetemben hazarendeltek.

Mivel akkor éppen az én munkám volt a biztosabb és alakuló családunk számára egzisztenciálisan kielégítőbb, végül követtük nyakkendős istenünk parancsát és költöztünk cirka nyolcezer kilométert.

Mivel az akkor újdonsült munkaköröm jellegéből adódóan nagyjából mindegy volt, hogy Európán belül hová ülök, illetve mivel ez természetesen a cégemnek is jóval olcsóbb lett végül, Magyarországra esett a választás, így hazatértem, méghozzá Budapestre.

Nem volt könnyű lépés, ugyanis számos aggály vetődött fel bennem, rengeteg olyan apró tényező miatt aggódtam, melyek azzal fenyegettek, hogy nagyon csúnyán meg fogják keseríteni az életünket.

Mit vártam?

Noha akkoriban itt a Határátkelő blogon rendszeresen vitába szálltam azokkal, akik hol finoman és érvekkel, hol alpári primitívséggel és prófétai kinyilatkoztatásokkal ekézték Magyarországot, de a sok negatív kommentet, posztot illetve politikailag nem mindig elfogulatlan hírportálokat olvasva volt egy elég durva képem arról, hogy mi fog itt minket várni.

Fel voltam készülve rá, hogy brutális, az ügyfeleket szándékosan akadályozó, direkt félrevezető és borzasztóan bonyolult bürokráciával fogok találkozni (emlékeztető: egy kínai állampolgárt kellett „becsempésznem” az országba).

Végtelen nyomort vártam, tízéves forma utcagyerekekből verbuvált bandákat, akik a brazil testvéreket megszégyenítő kegyetlenséggel és céltudatossággal fognak kirabolni heti rendszerességgel. Nekem ez különben nem annyira furcsa, Borsod közepén nőttem fel és hát tényszerűen voltak ilyen élményekkel tarkított időszakok az életemben, általános iskolás korom környékén.

Arra számítottam, hogy focidrukker egyesületnek álcázott náci bandák fogják rendszeresen inzultálni a páromat (hisz hát aligha tudná elrejteni szemének formáját) és esetleg Molotov-koktélokat is kell majd oltani a nappalimban, melyek az ablakon át érkeznek éjek évadján.

Féltem, hogy esélyünk sem lesz egy teljesen tönkrement gazdaságban munkát találni egy külföldinek - sőt, tartottam tőle, hogy engem is ki fognak rúgni, bár ez utóbbi aggodalom oka inkább az új munkakörrel kapcsolatos bizonytalanság volt.

Féltettem őt, hogy hogyan fog egy olyan országban bármilyen ügyet is elintézni vagy éppen csak napi rutint végezni, ahol szinte senki sem beszél egy szót sem angolul. Azt is megtudtam, hogy a piréz effektus okán a magyar egy végtelenül elutasító nép és egy látható rasszjegyeket viselő külföldi élete az bizonyosan csak pokol lehet.

Egyszóval akadtak paráztató prekoncepciók. Hiába csak három évet töltöttem el itthonról távol, de az elég volt, hogy elkezdjek kissé félve tekinteni a hazámra. Ha valaki elolvassa a Határátkelő korai posztjait 2012 végéig, akkor a fentebb vázolt kép még elég szolidnak mondható, bizony nagyon durva dolgokra is fel voltam készülve.

Láttam már rosszabbat

Nos, kétségkívül akadtak nehézségek az országgal kapcsolatban. Ha valaki a Távol-Keleten belül Japánon, Dél-Koreán, Szingapúron kívül járt már valahol akkor nagyon nem akad fent néhány hajléktalanon meg kolduson, akár kéreget akár kukázik az éppen.

Akad itthon nyomor látványosan, de hogy finoman fogalmazzak láttam már rosszabbat is. Világviszonylatban az utak jók, az általam látogatott országok halmazán (melyek jó része nyugat-európai) pedig olyan közepesek.

Az adminisztrációs ügyintézés nem volt egyszerű, tényleg lehetett volna gyorsabb és könnyebb, bár ha az ember birtokában van egy internetezésre alkalmas kütyünek és hajlandó olvasni illetve rendeltetésszerűen használni a Google nevű szájtot, akkor meglepő dolgok nem történnek. Egyáltalán nem. Mint befogadó élettárs az első egyéves tartózkodási engedélyt még kintről (!) intéztem, és 6 hét kellett hozzá.

A házasság engedélyeztetése kicsit bonyolultabb és valamivel drágább volt, leginkább mivel „diplomáciailag felülhitelesített dokumentumok hiteles fordításaira” volt szükség, és ez utóbbi lépés, megötszörözte a költségeket, de mint jó barátom mondotta volt: Az egzotikus feleségért meg kell küzdeni!

Ezek után a letelepedési engedély már csak egy laza jutalomjáték volt családlátogatással a hivatal részéről, no meg keresztkérdéses, de amúgy jó hangulatú interjúkkal.

Kedvesen, kenőpénz nélkül

Ami döbbenetes volt, hogy minden folyamatban minden ember, akivel beszélni kellett, vagy akikkel valamivel kapcsolatban dűlőre kellett jutni, kifejezetten kedves és segítőkész volt.

Még brutálisabb volt annak utólagos felismerése, hogy egyetlen fillér kenőpénzt sem osztottunk ki mindvégig, csak a jogszabályokba vésett (bár néha borsos) illetékeket és eljárási díjakat.

Volt olyan, hogy egy fél bankfiók vagy fél hivatal tanácskozott együttesen, hogy hogyan kellene segíteni a lánynak, amikor egyedül ment ügyet intézni (na én ilyet sosem mertem Kínában), és általában pozitív végeredménnyel.

17 hónap alatt fasisztoid inzultussal még nem szembesültünk, úgy, hogy a leány napi átlagosan 1,5-2 órát tölt tömegközlekedési eszközökön. Nincsen illúzióm azzal kapcsolatban, hogy ilyen előbb vagy utóbb alighanem előfordul majd, bár talán sokat segít, hogy mosolygós kedvesem egészen tűrhető konyhanyelvet kapart össze egy éves folyamatos nyelvtanulása alatt.

Annál több barátságos boltossal találkozott, van olyan zöldséges haverja, aki már akkor diszkontot adott neki, mikor még egy szót sem tudtak kommunikálni. Bizonyára könnyű dolga van egy pici és vigyori vágott szemű kiscsajnak, én zöldségesnél még soha nem fizettem semmiért kevesebbet alkalmi jelleggel sem, nemhogy rutinszerűen.

Mikor megkaptuk a letelepedési engedélyt (és az már munkavállalásra is jogosító papír), akkor végül három ajánlat közül kellett választania, hogy hol akar dolgozni (hamarabb jöttek az ajánlatok, mint a papír); az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ezek nem magyar KKV-k voltak, hanem kínai vagy tajvani cégek melyekből meglepően sok akad errefelé (az említett KKV méretben is, nem csak az ismert multik).

Autentikus kínai

Bár soha nem gondoltam volna, de a gagyi kínai büfék mellett tucatszám vannak teljesen autentikus és kiváló konyhájú kínai éttermek szerte a városban, bár hozzá kell tenni, hogy ott kajálni az azonos árban van, mint autentikus magyar kaját enni Pekingben. Nem napi program, de megszerezhetőek az ízek.

Több olyan bolt is van, ahol eredeti kínai import kajákat meg hozzávalókat lehet kapni teljes normális áron, így otthon bármikor kerül az asztalra egy magyar tűzhelyen, magyar zöldségből és húsból, orosz gázzal, kínai fűszerekkel készített echte chinesisch ebéd vagy vacsora. Mivel a csaj szépen lassan beépült a helyi kínai közösség azon rétegébe, melyben jól érzi magát, barátokra is szert tett (az én barátaim mellett, osztozunk a jóban).

Sajnos vannak olyan programok, melyek némi tervezést igényelnek. Mivel majdnem minden mozifilm szinkronizálva fut (szerintem is vannak klasszikus szinkronok, amelyek jók, csak nem tudom hogyan fogunk így ország szinten valaha is megtanulni amerikaiul) ezért kevés filmre tudunk elmenni vagy csak az a néhány mozi választható, ahol eleve nem szinkronos filmeket nyomnak (budai MOM).

Nagyon kevés az angol kulturális program (színház, vagy egy jó stand up előadás), bár meg lehet ezeket is találni, ha az ember rászánja az időt. Megjegyzem, hogy számomra azért fantasztikus hely Budapest a kínai megapoliszok után, mert ott szinte nem ismert a metal és hard rock zsáner, ezek hiányától szenvedtem éveken át, most végre megkapom, ami jár nekem.

Nincs nagy gond

Bár nyilvánvalóan nem olyan számára, mintha otthon lenne, de összességében el tudom mondani, hogy nem volt és nincs nagy gond az országgal. Nekem jó volt hazajönni, és úgy remélem, a kedvesem is talál elég szép és jó dolgot, melyek nyomán teljes életet tud élni.

Hogy meddig maradunk azt még nem tudom, most már összeházasodva neki sem jelent problémát bármikor velem tartani vagy nekem ővele, de egyelőre jól érezzük magunkat.

A privátszféra tekintetében sok érdekes és tanulságos konfliktusforrásokat véltem felfedezni, bár ezeknek a kulturális jellegű különbségekből adódó problémáknak a bemutatása alighanem egy külön posztot is megérne.

Érdekességképpen azért említek egyet, mely engem első sorban ámulatba, majd heveny röhögőgörcsbe ejt, valahányszor csak eszembe jut. Bár házas barátaim meséi alapján léteznek sokkal komolyabb nézetkülönbségek is a meny-anyós koordináta rendszerben, ez azért mégiscsak speciális.

Édesanyám megrögzötten és a jelek szerint nagyon „maradi” módon mindig is egy fiókban tartotta az evőeszközöket, mivel így ugye a frissen mosott, de már megszáradt villákra és kanalakra nem telepszik por.

A feleségem ezzel szemben ezen célra külön kiképzett szabadtéri (konyha légtér) tartókban tárolja ezeket, mert a fiókban valamiféle penészképződéses folyamatok indulhatnak el.

Ezen, afféle „jól van, nem tudod te ezt, de hidd el így a jó” jelleggel volt egy kis rejtett, női típusú konfliktus, szegény anyukám lassan értette meg, hogy van olyan konyha a világon, ahol nem az ő szabályai érvényesülnek.

Én férfi vagyok, nekem rohadtul mindegy, felőlem egy napsütötte pincében is tárolhatjuk a kanalakat, sőt, én a három másodperces szabályban is szentül hiszek. Azért vicces volt látni, hogy miből lesz a cserebogár...”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország Kína

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr866264283

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rinna 2014.06.04. 06:52:39

Nagyon nagy arc vagy, respect :) Éljen a 3 másodperces szabály. Ha betartjuk, nagy baj nem lehet...

rezsöatya 2014.06.04. 07:05:05

A posztolo a HÁ-bol meritve informacioit(?), brazil gyermekcsordakat vart Budapesten, ehelyett kevesebb a hajlektalan, mint Kinaban. Megkapja a hard rockot, ezert maris elheto Magyarorszag, ahol az emberek nem fognak megtanulni "amerikaiul". A mama lakasaban laknak, de a kanalakat nem fiokban tartjak.
Bocs, nekem ennyi jott le... :-P

tableno 2014.06.04. 07:06:29

Lobelt Ledfold a kilály, ezúttal Magyalolszágon! Éljenek az egzotikus feleségek, és éljen Budapest, ahol még lehet nolmális kozmopolitaként élni!

Most visszavonulok önkéntes száműzetésembe, de Lobelt lemek ílásának méltatását nem hagyhattam ki.

rezsöatya 2014.06.04. 07:10:14

@tableno: szoval most te sztrajkolsz! :-)

tanato 2014.06.04. 07:10:36

Jó cikk ,örülök hogy megírtad.Várom a többi 2011-es postíróktól is,hogyan alakul az életük a jelenben.

Sesamelmo (Q) 2014.06.04. 07:11:01

Nagyon jó a poszt, tetszett!

tanato 2014.06.04. 07:13:30

Ja elfelejtettem megkérdeni,mikorra tervezitek a gyermeket vagy gyermekeket.Nemrégen találkoztam egy kínai éttermessel,büszkén mutogatta magyar felesége és közös csecsemőjük fényképét és rövid videóját a telefonján.Nagyon cukipofa volt a kis kínai magyar gyerkőc.

Sütemény1975 2014.06.04. 07:13:45

Jo poszt volt, sok boldogsagot nektek!
Ez a magyar szinkronmizeria engem is idegesit. Lassan mar nem tudok moziba jarni otthon...

pappito · http://pappito.com 2014.06.04. 07:19:28

ez jópofa volt, sok sikert, köszi, hogy visszajöttél és megírtad ezt is

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.04. 07:29:25

Jo poszt volt, koszonjuk es sok sikerr / boldogsagot a kovetkezo 17 vagy tobb honapra!

Lex D'Arquebus · http://ugrassvajcba.blog.hu/ 2014.06.04. 08:01:50

3 másodperc? Basszus, én 5 másodpercről tudtam, fejleszteni kell a reflexeimet.

bpetya75 2014.06.04. 08:04:06

Remek! Nagyon örülök, hogy írtál Lob! Ráadásul még meg is erősítetted azt, amit én érzékelek az országgal kapcsolatban. Remélem reloadolod magad a nap folyamán ;-)

Egyébként ha már metál. Az Ego Fall nem Kínában nyomja?

Imre apó 2014.06.04. 08:04:37

Jó reggelt:))))))))))))))

Még elég fáradt vagyok a tegnapi eseményem miatt, majd később megprószálok válaszolni a posztra, még meg kell értenem:))))))))))))))

Quercus a favágó 2014.06.04. 08:05:43

Tetszett a poszt. Szeretek olvasni olyan írásokat, ami nem arról szól, hogy itthon minden szar, a magyar meg hülye birka.
Nem tartom valószínűnek, hogy a kislányt több inzultus érné Budapesten, mint Londonban, azért mert kínai.

A tegnapi témához kapcsolódóan jelezném, Magyarországon 1998 óta van olyan kormányrendelet, amely albérlet támogatást nyújt azok számára akik a lakóhelyüktől távol vállalnak munkát. Tehát az nem gátolja a mobilitást, ha valaki saját lakással rendelkezik.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.04. 08:10:46

@diggerdriver:
Hogy a ferfiembernek ennyi ido eleg a szexre, elojatekkal egyutt...

Pernilla 2014.06.04. 08:12:06

Jó poszt volt!
De szerintem ez a rasszizmustól való félelem elég alaptalan volt. Az ilyen esetekben a célcsoport legritkább esetekben a távol-keletiek. Szerintem.

Imre apó 2014.06.04. 08:18:18

@Kövérmadár [swe]: Nóri mit szólna hozzá??? :D:D:D:D

Quercus a favágó 2014.06.04. 08:19:02

UFF!!!

Ennike, ha itt vagy. A Kúria kedden a Kásler kontra OTP ügyben kilőtte az úgynevezett "deviza alapú" hiteleknél az árfolyamrést. Vagyis az eladási, és a vételi árfolyam alkalmazását. Ha pár héten belül a Luxemburgi Bíróság elmeszeli az egyoldalú szerződésmódosítást, érdemes lesz lépned neked is.

UFF-UFF!!!

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.04. 08:20:11

Na igen, a rossz propagandát onnan lehet megismerni, hogy maga ellen fordul. Ez az cikk első feléről jutott eszembe,

A magyar politika sajátossága, hogy mindig mindent eltúloz. S bár ez szinte minden oldalra igaz, legerősebben a ballib oldalra érvényes.

Úgy kezdődött ez, hogy annak idején az SZDSZ képtelen volt feldolgozni az 1990-es vereségét, így elkezdett hazug propagandával rombolni, mint egy hisztis kisgyerek, akinek nem vettek süteményt a szülei.

Aztán ebből lett egyfajta szokás ballibeknél. A ballib jelenségről itt bircahang.blog.hu/2014/05/31/ballibnek_lenni írtam részletesebben, de most nem akarok erre külön kitérni, csak a mai cikk szempontjából akarom értelmezni.

A lényeg: a ballib ostobának hisz mindenkit, így azt hiszi, a ellenfél elleni racionális, megfontolt kritika nem fog hatást elérni, így azt eltúlozza, mert az biztosan hatásos lesz, gondolja.

Ez persze sosem jött be, de nem baj, a ballib semmit sem tanul és semmit sem felejt, így a mai napi nyomja ezt.

Közben nem veszi észre, mindezzel az ellenfelét erősíti!

Így lett az egyes alkotmányos jogokat TÉNYLEG korlátozó Orbánból a világ legsötétebb diktátora, aki Észak-Koreával és Kubával vetekszik.

Így lett az EU ellen kriikát megfogalmazó Orbánból - e kritikák egy része ráadásul JOGOS - az EU-ból kilépni akaró gonosz cigány kishitler.

Így lett a 15 éve lassan süllyedő magyar gazdaságból a világ legszegényebb országa.

Így lett a 15 éve csökkenő életszínvonalból x millió koldus országa, ahol több gyerek éhezik, mint a Szahel-övezetben.

Így lett a ténylegesen meglévő idegenellenességből, antiszemitizmusból - amit persze éppen a ballibekl segítettek megnőni - valamiféle náci terrorállam, élén a nyilas Orbánnal.

S mondhatnám még tovább.

Akkor most elolvasom a cikk második felét is.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.06.04. 08:21:35

@Imre apó:
''Siess Madár nem látom a TV-t''
:))))))))))))))

Quercus a favágó 2014.06.04. 08:24:10

@diggerdriver:

39/1998. korm. rendelet

"Lakhatási támogatás17

4. §18 (1) Lakhatási támogatás nyújtható annak az álláskeresőnek

a) akit legalább három hónapja álláskeresőként tartanak nyilván,

b)19 aki olyan legalább hat hónap időtartamra szóló és legalább heti 20 óra munkaidejű munkaviszonyt létesít, amely esetében az állandó lakóhelye és a munkavégzés helye legalább 100 km-re van egymástól, vagy a munkavégzés helye és az állandó lakóhelye közötti, naponta, tömegközlekedési eszközzel történő oda- és visszautazás ideje az 5 órát meghaladja,

c)20 aki nem rendelkezik lakóingatlannal a munkavégzés helyén, valamint olyan településen, amelynek a munkavégzés helyétől való távolsága nem éri el a 100 km-t, vagy amelytől a munkavégzési helyéig, tömegközlekedési eszközzel történő oda- és visszautazás ideje nem éri el az 5 órát,

d)21 akinek az utolsó munkahelye nem annál a foglalkoztatónál volt, amellyel munkaviszonyt létesít,

e) lakhatását a munkavégzés helyén, vagy a c) pontban meghatározott feltételeknek megfelelő településen bérleti jogviszony létesítésével kívánja megoldani, és

f) aki nem részesül a kérelem időpontjában más jogcímen lakhatási vagy közüzemi támogatásban.

(2) Az (1) bekezdés szerinti támogatás pályakezdő álláskeresőnek is nyújtható, azonban pályakezdő álláskereső esetében az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott időtartamot, valamint az (1) bekezdés d) pontjában meghatározott feltételt nem kell vizsgálni.

(2a)22 A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény 1. § (4) bekezdésében meghatározott személyek tekintetében az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott időtartamot nem kell vizsgálni.

(3) A támogatás csoportos létszámleépítéssel érintett munkavállaló esetében az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feltétel hiányában is nyújtható. E bekezdés alkalmazásában csoportos létszámleépítéssel érintett munkavállalónak azt a munkavállalót kell tekinteni, akivel a munkaadó a csoportos létszámleépítés keretében a felmondást írásban közölte.

(4) A támogatás további feltétele, hogy a támogatásban részesülő

a)23 a lakhatási támogatás segítségével létrejövő munkaviszonya rendszeres jövedelmet biztosít,

b) érvényes munkaszerződéssel vagy kinevezéssel igazolja a foglalkoztatás létrejöttét, amely tartalmazza a munkavégzés helyét is,

c) bérleti szerződéssel igazolja a munkavégzés helyén, vagy az (1) bekezdés c) pontban meghatározott feltételeknek megfelelő településen lévő lakóingatlanra bérlőként legalább a támogatás időtartamának felére létesített bérleti jogviszonya fennállását, és

d) az a) pontban meghatározott jogviszonyból származó havi bruttó jövedelme, nem haladja meg a kötelező legkisebb munkabér 300 százalékát.

(5) Az (1) bekezdés c) pontja alkalmazásában lakóingatlan a saját tulajdonában vagy a vele együtt élő házastárssal közös tulajdonban lévő olyan lakás céljára szolgáló ingatlan, amely beköltözésre alkalmas.

(6)24 A támogatás iránti kérelmet

a) a foglalkoztatás megkezdését megelőzően, vagy

b) ha a foglalkoztatás alapjául szolgáló jogviszony létesítésére a kérelem benyújtását megelőzően sor került, akkor legkésőbb a jogviszony létesítését követő 30 napon belül

kell benyújtani.

(7) A lakhatási támogatás folyósítását meg kell szüntetni, ha a támogatásban részesülő személy

a)25 munkaviszonya az adott munkaadónál a támogatás időtartama alatt megszűnik, és a megszűnést követő 30 napon belül nem létesít az (1) bekezdés b)–d) pontjában, a (4) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott feltételeknek megfelelő új munkaviszonyt,

b) bérleti jogviszonya megszűnik, és a támogatás időtartama alatt nem létesít újabb bérleti jogviszonyt,

c) havi bruttó jövedelme meghaladja a (4) bekezdés d) pontjában meghatározott mértéket,

d) öregségi nyugdíjra, rehabilitációs ellátásra, vagy rokkantsági ellátásra válik jogosulttá,

e) a 4. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott feltételeknek megfelelő lakóingatlant szerez.

(8)26 A 4. § és 5. § alkalmazásában

a)27 munkaviszony: a magyar jog hatálya alá tartozó munkaviszony, kormányzati szolgálati jogviszony, közszolgálati jogviszony, közalkalmazotti jogviszony, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény szerinti hivatásos szolgálati jogviszony, a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény szerinti szolgálati viszony, valamint a pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló 2004. évi CXXIII. törvény szerinti ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszony,

b) munkavállaló: az, aki az a) pontban meghatározott munkaviszonyban, jogviszonyban áll,

c) munkaszerződés: a munka törvénykönyve szerinti munkaszerződés, valamint a kinevezés és az ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló szerződés.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.04. 08:25:25

"A házasság engedélyeztetése"

Szerintem itt keversz valamit. A házasságot nem kell engedélyeztetni, csak anyakönyveztetni. S a magyar hatóság elismer minden külföldön kötött házasságot, kivéve azokat, melyek a magyar jogrendbe ütköznek, tehát pl. nem ismeri el a Szíriában kötött többnejű házasságot vagy a Spanyolországan kötött egynemű "házasságot" vagy az Indiában kiskorúval kötött házasságot, de ezen túl mindent. Azaz ha egy egyedülálló felnőtt férfi és egyedülálló felnőtt nő házasságot köt bárhol, a világon, azt a magyar hatóság anyakönyvezi.

Quercus a favágó 2014.06.04. 08:25:56

@QUERCUS(a favágó):

Folytatás:

"5. §28 (1)29 A támogatás folyósításának időtartama legfeljebb tizennyolc hónap.

(2)30 A támogatás mértéke ugyanazon lakóingatlanra vonatkozóan – a (3) és (4) bekezdésben foglalt kivétellel – a támogatás folyósítási időtartamának

a) első harmadában 100 ezer Ft-ot,

b) második harmadában a 60 ezer Ft-ot,

c) harmadik harmadában a 40 ezer Ft-ot

nem haladhatja meg.

(3)31 A támogatás mértéke ugyanazon lakóingatlanra vonatkozóan a támogatás folyósítási időtartamának

a) első harmadában a 150 ezer Ft-ot,

b) második harmadában a 90 ezer Ft-ot,

c) harmadik harmadában a 60 ezer Ft-ot

nem haladhatja meg, ha az ingatlant igénybe vevő közeli hozzátartozók közül legalább ketten megfelelnek a támogatás feltételeinek.

(4)32 A támogatás mértéke ugyanazon lakóingatlanra vonatkozóan a támogatás folyósítási időtartamának

a) első harmadában a 200 ezer Ft-ot,

b) második harmadában a 120 ezer Ft-ot,

c) harmadik harmadában a 80 ezer Ft-ot

nem haladhatja meg, ha az ingatlant 3 vagy több olyan személy veszi igénybe, aki a támogatás feltételeinek megfelel.

(4a)33 A támogatásnak a (2)–(4) bekezdésben meghatározott összege egy naptári hónapra irányadó.

(5) A (3) bekezdés alkalmazásában közeli hozzátartozó a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 4. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott személy azzal az eltéréssel, hogy a fogyatékos gyermek tekintetében a fogyatékosság fennállásának időpontjára vonatkozó rendelkezést nem kell alkalmazni.

(6) A (3) és (4) bekezdésben meghatározott esetben a támogatás a támogatás feltételeinek megfelelő személyek között egyenlő arányban oszlik meg.

(7) A támogatás a bérleti díjjal és közüzemi díjakkal kapcsolatos kiadásokra használható fel.

(8) A (7) bekezdés alkalmazása szempontjából közüzemi díjként a bérleményhez kapcsolódó víz- és csatornadíj, a villamos energia, a távfűtés, a gáz, a hulladékszállítás díja, valamint a közös költség vehető figyelembe.

(9) A támogatás időtartama alatt a munkavállaló részére egymást követően több ingatlanra kötött bérleti szerződés esetében is megállapítható a támogatás, azonban a költségek emelkedése a támogatás összegét nem befolyásolja.

(10) A támogatás folyósítási időtartamának kimerítését követően újabb támogatás a támogatás lejártát követő 36 hónap elteltével állapítható meg.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.04. 08:26:18

"Ami döbbenetes volt, hogy minden folyamatban minden ember, akivel beszélni kellett, vagy akikkel valamivel kapcsolatban dűlőre kellett jutni, kifejezetten kedves és segítőkész volt."

Erre azt kell mondanom, nagy szerencséd volt...

bpetya75 2014.06.04. 08:27:21

@QUERCUS(a favágó):

Abban bíztam, hogy jogegységi határozat is születik, de azt csak őszre ígérik. Így egyelőre precedensjog híján tudják húzni az időt a bankok. Másrészt ez nem jelent igazán megoldást, csak némi apró a hitel egészéhez képest. Plusz még az is bekever, ha az MNB vételi árfolyamát kell minden szerződésnél alapul venni. Ha anno alacsonyabb volt az ő árfolyamuk, mint esetünkben az Erste-é, akkor nőne a CHF-ben nyilvántartott tartozásunk, ergo lehet, rosszabbul jövünk ki a buliból...

Quercus a favágó 2014.06.04. 08:28:18

@maxval a gondolkodó birca:

Na ezekről a dolgokról fogok majd a blogomban értekezni. Ha majd lesz időm.

bpetya75 2014.06.04. 08:32:38

@maxval a gondolkodó birca:

Szerintem meg inkább hozzáállás kérdése, nem szerencséé. Ha ők kedvesek és együttműködőek voltak, akkor nagyjából azt kapták vissza. Ennyi.

Rebarbaraa 2014.06.04. 08:33:49

@diggerdriver: Allitolag ha leejtesz valamit a foldre amit egyebkent a szadba tettel volna azt ha 3 mp belul felveszed akkor meg nem masztak ra a bacilusok:) Ezt elkepzelve..leesik...bacilus bemerevedik....szamol 1-3...ugrik:D

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.04. 08:33:53

Ami a szinkront illeti, ez valóban nagy probléma.

Én csakis gyerek-rajzfilmeket szinkronizálnék

De ennek sajnos nagy a hagyománya Mo-n, még legendák is vanak a "világhírű" magyar szinkronról, mely "jobb az eredetinél".

Quercus a favágó 2014.06.04. 08:35:22

@bpetya75:

Csak átfutottam a sajtóhíreket, de megjegyzem, az MNB-nek nincs vételi árfolyama. A jegybank nem folytathat pénzváltó tevékenységet. A jogegységi határozattal várnak a EU Bíróság ítéletére az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban. És még ott van a konverziós díj felszámolása ráadásul devizában. Ha a hitelek mögött nincs tényleges deviza, akkor mit váltottak át a bankok.?

Na irány a gyapotföldek.

LyukasBogrács 2014.06.04. 08:35:33

Ledfold太太 您觉得匈牙利怎么样 ?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.04. 08:36:00

Tegyük hozzá: a magyarországi idegenellenesség elsősorban belföldiek, cigányok ellen irányul. S a külföldiek elleni érzés meg leginkább a négereket érinti, sokkal kevésbé a sárgabőrűeket.

A kínai kaját meg még a jobbikos keménymag is szereti.

bpetya75 2014.06.04. 08:36:59

@Rebarbaraa:

Én sem ismertem ezt a szabályt, így rákerestem. Talált6am is egy cikket, ami arról szólt, hogy brit tudósok vizsgálták a kérdést és arra jutottak, hogy van alapja a dolognak. Asszem 3-30 másodperces időtávot vizsgáltak.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.06.04. 08:37:12

@QUERCUS(a favágó):
Aha.
Arra voltam kíváncsi hogy a támogatás mértéke meghaladja vagy nem a feketén vagy hivatalosan kiadott bérlemény különbözetét.

bpetya75 2014.06.04. 08:39:59

@QUERCUS(a favágó):

Megnézem a dolgot, öléggé érintettek vagyunk. Jó munkát!

Én ma maradok irodában, mert az erdei manók lenyúlták a szemüvegemet és még nem készült el az új. Látüveg nélkül meg meg vagyok lőve. Nem mehetek oda mindegyik fához, hogy "Hát Te ki vagy?"...

Imre apó 2014.06.04. 08:41:05

@bpetya75: Na persze a brit rendőrök szuperjárgánya ami 3 mp alatt 100-on van, egy McLaren Spider 12C:)))))))))))))))))))))))
nekem az ára kellene inkább:))))))))

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.04. 08:41:13

S igen, amióta Mo. EU-tag lett, NEHEZEBB a házastársat Mo-ra behozni!

Korábban sem volt könnyű állandó tartózkodási engedélyt szerezni a házastársnak, mert kellett például befogadó nyilatkozat, amihez viszont saját lakás és biztos jövedelem kellett, magyarul akinek nem volt saját lakása és/vagy állandó állása, az nem házasodhatott külföldive, ami önmagában is abszurdum, de legalább azonnal be lehetett adni a kérelmét. Most plusz nehezítés, hogy a házastársnak előbb 1 évet Mo-n kell élnie ideiglenes stárusszal, azaz dupla lett az ügyintézés.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.06.04. 08:43:31

@Rebarbaraa:
Na de én kimondottan szeretem a bacilusokat.
Némelyiknek 24 combja is van.
:)))))))))))))))

Ugyandehogy (törölt) 2014.06.04. 08:55:58

@QUERCUS(a favágó): kedves, en nem vagyok ebben olyan melyen benne, ez minden devizaalapura vonatkozhat? a szabdfelhasznalasura is, ha van mogotte jelzalog? vagy mirol fog szolni a jogegysegi?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.04. 08:56:51

@diggerdriver:
Ha utojatek az, hogy eldurrantok egy jointot, akkor nekem is :)

@Imre apó:
Hogyhogy mit szol?
Neki is van 3 masodperce a muveletre! :)

@maxval a gondolkodó birca:
Igy igaz!
Ez a "szinkron jobb az eredetinel" dolog olyan, mint a "maszturbalas jobb a szexnel".

@bpetya75:
En is kedves voltam, mikor bankszamlat akartam megszuntetni (lakcimkartya nelkul), megsem sikerult.
Mondjuk elmondtak a kiskaput, ami pozitivum.

Imre apó 2014.06.04. 08:57:43

@Babette.: Ez jó kérdés, már gondolkoztam én is ezen.

Imre apó 2014.06.04. 08:58:48

@Kövérmadár [swe]: Remek és frappáns, így ismerlek :D:D :))))))))

bpetya75 2014.06.04. 09:00:21

@Babette.:

Na, erre én is piszkosul kíváncsi vagyok. Az autóhiteleket már pedzegették, de szabadfelhasználásúakról nem volt szó, max a jelzálogosok esetében. Pedig ebből a szempontból nincs különbség közöttük. Szerintem.

@Kövérmadár [swe]:

Nincs 100%-osan hatékony módszer, de ha kedves vagy, nagyobb eséllyel boldogulsz, mint a "Bazd meg a fűnyíródat!" stílben.

Rebarbaraa 2014.06.04. 09:02:03

A post osszessegeben tetszett. Sok boldogsagot kivanok nekik.
Volt amin felhuztam a szemoldokom, mert valaha en is eltem ilyen elefantcsont toronyban mint a post iroja. Egy idoben en is tullihegettnek es tulspilazottnak tartottam amirol o is ir, aztan szepen lepottyantam az elefancsont tornyombol es meglathattam a szegenyseget, a mocskot. A hivatali burokraciat, mar mar packazast. A blaha aluljaroban elo halektalanokat akik napkozben nem csak kis es nagydolgukat vegeztek ott de meg sexualis eletuket is ot eltek mindenki szeme lattara. A hajlektalant aki nap nap utan megkiabalta az embereket, gyakran hugyozva rohant utanuk.Meglattam milyen ket diplomaval nem kapni allas, amikor nemcsak mozira nem jut de alapveto dolgokra se nagyon es az addig szepen, a penzemmel pumpalt rendszer egyszercsak cserbenhagy. Akkor jottem ra, hogy a szep kenyelmes eletembol egyszercsak a VALOSAGBA csoppentem. Es ezt rajtam kivul meg nagyon nagyon sokan megeltek.
Szoval nem kell elszallni a soook kedves ugyintezotol, meg, hogy nem zaklattak a feleseget a tomegkozlekedesen. Majd fogjak. A bkv jegyellenor az aluljaroban, amikor a sorfal mellett elmegy es kitepik a kezebol a berletet mert biztos e h az o neve van rajta (kibetuzni nem tudjak, ha meg a ferje nevet viseli akkor meg tuti csalas mert kinainak hogy lehet magyar neve) vagy eppen kanos a bkv-s es megkiabalja.
Bar nem kivanok nekik ilyet, de valahonnan messzirol nezik a valodi eletet. Szerencsejuk van.

andaluzkutya 2014.06.04. 09:07:54

@bpetya75: Mondjuk ez nem nehéz, mivel a "Bazd meg a fűnyíródat!" stílussal szerintem lehetetlen bármit is elérni...

Quercus a favágó 2014.06.04. 09:10:03

@Babette.: @bpetya75:

Szerintem meg kell várni az írásos ítéletet. A Kásler ügy jelzálog alapú lakáshitel, ha jól emlékszem.

www.lb.hu/hu/sajto/tajekoztato-gfvvii301602014-szamu-ugyben-hozott-elvi-hatarozatrol

A már meghozott Jogegységi döntés nem tesz különbséget.

www.lb.hu/hu/joghat/62013-szamu-pje-hatarozat

Na most már tényleg húzok, mint a túzok.

Imre apó 2014.06.04. 09:13:42

@andaluzkutya: Bedöglött a fűnyírónk. Kimentem az ócskapiacra, mert újra nem tellett.
Mikor rátaláltam arra amit szerettem volna megvenni, az eladó majdnem egy új árát akarta elkérni, mire én "Bazd meg a fűnyíródat!" s indultam tovább.
Utánnam kiabált, "mennyit adsz érte"? Lassan hátrafordúltam és nyugodt hangon mondtam ötezer. A tied vidd.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.04. 09:14:10

@Kövérmadár [swe]:

A gond az, hogy a magyar lakosság fele ezt komolyan hiszi. Szinte minden ismertebb filmnél elhangzik ez.

Rebarbaraa 2014.06.04. 09:19:55

@maxval a gondolkodó birca: A "vilaghiru" magyar szinkront addig favorzaltam amig el nem kezdtem csak angolul, neha felirattal, filmeket nezni. Na ott el is oszlott a legenda. Foleg mikor a magyar szinesz probalt enekelni angolul...fu akkor borsodzott a hatam...a felreforditasokrol mar nem is beszelve.

"S a külföldiek elleni érzés meg leginkább a négereket érinti, sokkal kevésbé a sárgabőrűeket."
Na igen, ezert nem tervezem egyelore, hogy a parommal egyutt latogatok haza. Nem hiszem, hogy Mo.-n mindennapos dolognak szamit ha egy feher no egy fekete ferfival setal kezen fogva. Es most valoban feketere gondolok, nem enyhen napsutotte barnara. Az elso csunya nezesre vagy rossz szora gyilkolnek.

@QUERCUS(a favágó): Na ja, az MNB-nek kozeparfolyama van. Egyebkent en is elgondolkodtam anno azon, hogy ha forintban kapja valaki a devizahitelt, es forintban is kell visszafizetni akkor csak a bank papirjai szerint van deviza tranzakcio. Amikor a svajci frankos mizeria beindult, egy ismerosom ferje kinn dolgozott eppen svajcban, bement a bankba es mondta, hogy O frankban akarja fizetni a torlesztest, nem engedtek neki (nana h nem, akkor elestek volna az arfolyamkulonbseg adta plus penztol. Holott a szerzodesben sehol nem volt kitetel, hogy csakis forintban fizetheto.

@bpetya75: Felsejlett elottem ahogy a bacilus 30mp-ig remegve varja a cuccra ugrast:))

@diggerdriver: Joreggelt:) Meg nem reggeliztem am:)

@Kövérmadár [swe]: "
"Hogyhogy mit szol?
Neki is van 3 masodperce a muveletre! :)" Es sikertelenseg eseten: Igy jartal, miert nem igyekeztel jobban?:)

@Imre apó: Igen, kedvesnek kell lenni...es csak a vegen mondani, hogy bazd meg a funyirodat! :)

Rebarbaraa 2014.06.04. 09:20:49

@Imre apó: Nem erkezett meg ilyen jellegu keres hozzam. De nem hiszem, hogy en erdekes lennek. Vannak itt nalam sokkal erdekesebb emberek.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.04. 09:26:07

@Rebarbaraa:

Sajnos ez egy nagyon rossz magyar hagyomány.

Régebben legalább hibátlan fordítások voltak, most már ez sem igaz. Röhejes hibák sorozata megy.

Plusz a buta magyar hagyomány, hogy nem szabad meghagyni a film eredeti címét, azon változtatni kell.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.04. 09:29:46

@Rebarbaraa:

Fehér nő négerrel - ez még egyes, fajilag kevert országokban is gond. Pl. Kubában. A férfit megdicsérik, hogy ügyes volt és kifogta a fehér csajt, a fehér nőt viszont mélyen lenézik, hogy képes volt egy négerrel összeállni és nem gondolt a gyerekeire.

De egy indiai Mo-n rosszabb helyzetbe kerülhet, mint egy néger, mert cigánynak nézik. S egy cigány mindenképpen lejjebb van, mint egy néger.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.06.04. 09:30:15

@QUERCUS(a favágó): par feltetel viszont van: egyik pl. ne lakj meg ott. Tehat ha mar egyszer megprobaltad, akkor problemas lehet.

Es azert nem annyira sok az a tamogatas .

Mr Long 2014.06.04. 09:40:20

Kezdem magam kellemetlenul erezni, mert szerintem a magyar szinkronhangok jobbak. Vagyis az esetek tobsegeben szerintem jobbak. De igy jartam, majd beallok a sorba en is...

Lobelt Ledfold Reloaded 2014.06.04. 09:46:57

Sziasztok :)
Köszi a kedves "viszontfogadtatást" :)

@tanato:
Persze, tervezünk kölköket, hamarosan, élemedett koromra való tekintettel a végső mennyiség még kialakulandó. Kiváncsi vagyok első sorban arra milyen lesz az orruk, nekem sasorrom van a feleségemnek meg kicsi pisze mongoloid, részemről ez lesz éltetem legfontosabb genetikai kísérlete :)))

@rezsöatya:
Anyám nem él velünk (még csaz kéne), de amikor beállítot az új otthonunkba bepöccent az anyós mode és úgy szkennelte végig a kecót mint egy helyszínelő, és bizony talált is neki nem tetsző dolgokat melyeket finoman szóvá tett. Szerintem vicces volt... Tény, hogy nem informatív a poszt, érzéseket közvetít. És mivel volt idő amkor napi szinten olvastam a blogot hatással volt rám a többiek szemlélete, kábé ennyi.

@bpetya75:
Leload accomplished :) Létezik rock és metal de alig, és sajnos nem járnak a menő bandák túrnézni... Van Hard Rock Caffee de az meg kissé művi. Szóval itthon azért ezerrel jobb :)

@maxval a gondolkodó birca:
www.kormanyhivatal.hu/hu/ugytipusok/kormanyhivatalban-intezheto-ugyek/anyakonyvi-ugyek/kulfoldi-allampolgarok-nyakonyvi-ugyei
"Az anyakönyvvezető a házasságkötést megelőző eljárásról készített jegyzőkönyvet és az okiratokat felterjeszti a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervéhez, annak elbírálására, hogy a külföldi okiratok megfelelőek-e. Az ügyek egyediségére való tekintettel a jelzett iratokon, adatokon túlmenő további irat becsatolására hívható fel a kérelmező a tényállás tisztázása céljából."

"Erre azt kell mondanom, nagy szerencséd volt..."
Vagy a kopasz fejem, bőrdzsekim és 100 kilóm vizuálisan megpuhítja az ügyintézőt, majd amikor aránylag kultúráltan, napszaknak, nemnek és kornak megfelelő köszöntéssel bejelentkezem annyira megkönnyebülnek, hogy máris nyert ügyem van :)

És igen, két menetben intéztük, volt előszőr egy egy éves tartózkodási (közben házasodtunk) és most kapott 5 éves letelepedésit.

@Rebarbaraa:
Aránylag újkeletű az "Elefántcsonttornyom", mínuszból építettem fel így teljesen nem vagyok eltávolodva a valóságtól, bár kétség kivűl nem szembesülök napi megélhetási problémákkal az elmúlt néhány évben. Asszem talán írtam is, hogy a nézőpontom nem fedi le a teljes valóságot. Mivel a barátaim és hasonló módon élnek mint én a dolgok gázos felével inkább csak a kiterjedt család nem közposztálybeli tagjainal találkozom, de ez már egy másik történet.

Kiég3tt 2014.06.04. 09:47:56

Hello,
H mire szamitott a szerzo, a hataratkelos es egyeb forrasok alapjan eros tulzas. Max Panamaban vagy egyeb hasonlo helyeken tudom elkepzelni.
Egy csini asszonykat mindenhol szivesen fogadnak, azon en nem lepodom meg, vett volna felesegul egy tompeorru ausztral oslakost, aki ott is kerek, ahol senki mas... a zoldseges messzirol vagna hozza a krumplit, a bankban meg bottal sem piszkaltak volna... - orszagtol fuggetlenul.
Nem erzem ugy, h sikerult volna pl. digger kerdez-felelek posztjaban leirtakra racafolni.
Remelem, egeszsegugyi problema sem lesz, mert sztem ezzel az egesz orszag egyet ert, h az egeszsegugy az utolsokat rugja, csak sajnos epp a betegekbe... (Bar ott is lehet talalkozni lelkiismeretes, jokedelyu dolgozokkal)
Ez persze csak az en Velemenyem, egyebkent olvasmanyos volt es jol megirt...

Rebarbaraa 2014.06.04. 09:51:44

@maxval a gondolkodó birca: Ne is mond:) Olyan filmcimeket adnak h rohogogorcs kerulget.:)

A faji megkulonboztetes okan IS orulok, hogy Angliaban elek nem Mo.-n. A tobbirol mar nem is beszelve. Mert inkabb nem beszelek rola. Nem azok koze tartozom akik szepen valtak el a hazajuktol, de meg azok koze sem akik egyaltalan szerettek valaha.
Egy ido utan meg mindenki leszokik a feltetel nelkuli szeretetrol.*ezt inkabb kifejtem picit mert meg megkoveznek"
Alap esetben egy fiatal azt mondja a szerelmenek, hogy elete vegeig,minden mindegy, akarmi tortenik csak ot fogja szeretni. Aztan telnek mulnak az evtizedek, jon csalodas stb, esetleg masik partner, es mar nem minden mindegy, nincs elete vegeig, csak mig viszonzas is van, kolcsonos cooperacio es hajlam a cooperaciora.
Na igy lettem en is a hazammal mar eleg fiatalon.Kesobb pedig meg ertetlenebbul alltam a sok baromsag lattan. Farasztott, idegesitett, legyintettem, kesobb mar leneztem a hazamat. Szanalom, hazugsag, korrupcio es a minoseg teljes hianya.

Ugyandehogy (törölt) 2014.06.04. 09:54:59

@maxval a gondolkodó birca:

A házasság és érvényessége

37. § (1) A házasság érvényességének anyagi jogi feltételeit a házasulandóknak a házasságkötés idején fennálló közös személyes joga szerint kell elbírálni. Ha a házasulók személyes joga a házasságkötés idején különböző, a házasság csak akkor érvényes, ha ennek anyagi jogi feltételei mindkét házasuló személyes joga szerint megvannak.
(2) A házasságkötés érvényességének alaki kellékeire a házasságkötés helyén és idején hatályos jog irányadó.
(3)22
(4) A házasságkötésre és érvényességére vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell a házasság létezése vagy nemlétezése megállapításának kérdésében is.
38. § (1)23 Ha nem magyar állampolgár kíván Magyarországon házasságot kötni, igazolnia kell, hogy a házasságkötésnek személyes joga szerint nincs akadálya. Az igazolás alól a fővárosi és megyei kormányhivatal indokolt esetben felmentést adhat.
(1a)24 Nem kell az (1) bekezdésben foglaltakat igazolni, és az igazolás alól felmentést kérni, ha a házasuló személyes joga szerint az igazolás kiállításának nincs helye. A központi anyakönyvi szerv a külpolitikáért felelős miniszter vagy az adott ország külképviseleti hatóságának értesítése alapján honlapján közzéteszi azon államok körét, amelyek joga szerint az igazolás kiállításának nincs helye.
(2) A házasságot Magyarországon nem lehet megkötni, ha a házasságkötésnek a magyar jog szerint elháríthatatlan akadálya van
-------------------
te azt mondtad: "ha egy egyedülálló felnőtt férfi és egyedülálló felnőtt nő házasságot köt bárhol, a világon, azt a magyar hatóság anyakönyvezi."

ha például egy 17 éves magyar állampolgár külföldön köt házasságot, mert ott felnőttnek/nagykorúnak számít, akkor azt itthon nem fogják elfogadni.
csak akkor, ha itthon beszerzi a gyámhatóság igazolását hozzá.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.04. 09:57:25

@Lobelt Ledfold Reloaded:

Tehát te Mo-n házasodtál és nem külföldön kötött házasságot anyakönyveztettél. Ez eleve más ügy.

Ugyandehogy (törölt) 2014.06.04. 09:59:30

@Rebarbaraa:
"Holott a szerzodesben sehol nem volt kitetel, hogy csakis forintban fizetheto."

nem, mert az a jogszabályokban van benne, hogy a hivatalos fizetőeszköz a forint.
(most a "kivételeket" hagyjuk)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.04. 09:59:46

@Babette.:

Ugyanezt írtam. Anyakönyvezik, ha nem ütközik a magyar jogba. Le is írtam 3 példát, amit Mo-n nem fognak anyakönyvezni, pedig a házasságkötés helyén érvényes lehet:
- többnejű házasság,
- egynemű "házasság",
- házasság kiskorúval.

bpetya75 2014.06.04. 10:00:07

@andaluzkutya:

Én úgy látom, hogy nem kevesen vannak, akik erőből próbálják megoldani a dolgaikat. Ez a "Szóljon a főnökének!" meg az "Én XY valakije vagyok, velem így nem lehet!" típusúak. És valamennyire működik is nekik. Igaz, maguknak, meg a velük szemben ülőnek is kisebb galibát okoznának, ha nem így próbálkoznának...

Meg azt sem lehet elhallgatni, hogy időnként elszakad a cérna, és ilyenkor persze legtöbbször nem arra zúdul az elégedetlenség, aki tehet róla.

Mr Long 2014.06.04. 10:04:09

@bpetya75: Nekem minden sz@rt sec perc alatt elinteztek. Fennakadas csak akkor volt, ha valami "hulyeseg" volt rogzitve a jogszabalyban, de hat azzal a fonok sem tud mit tenni, hiaba ismeri az ember. Na jo, a nagyon nagy fokokok kivetelek, de akkor meg ugysem megy az ember okmagyirodaba, stb helyre.

Ugyandehogy (törölt) 2014.06.04. 10:04:49

@maxval a gondolkodó birca: te általánosságban írtad. nem magyar állampolgárokra. és akkor még arról nem is beszéltünk, hogy mi van akkor, ha nem magyar állampolgárok (nyilván, mert nem ismerjük a másik állampolgár személyes jogát)

szóval a kijelentésed minimum pontatlan.

Rebarbaraa 2014.06.04. 10:05:50

@Lobelt Ledfold Reloaded: Ne erts felre, bar szerintem nem tetted. Nagyon orulok Nektek es kivanom a legjobbakat. (mindig abban remenykedem, hogy egyszer tobben lesznek a szerencsesek mint a szerencsetlenebbek) De ha megfogadod a tanacsomat, tegyel magadeva egy szemleletmodot: nezz mindenre ugy, mintha uj lenne, fura kinezetu. Mertd fel h oke kivul szep, de a kerdes mindig az legyen: belul is szep, aztan meg: a szaga is olyan jo mint amilyen szep kivulrol? Vond fel a szemoldokod amolyan WTF modszerrel es igerem belatsz a dolgok moge.
Ra fogsz jonni ezzel a modszerrel, hogy realisabban latsz dolgokat, az igazi mivoltukban.
A kedves ugyintezok akik segitettek, nem azok akik nap mint nap tobb szaz ugyintezovel foglalkoznak az okmanyirodakban (ujabban kormanyablak) es egy rosszul kezdett nap miatt elbaltazzak masok napjat is. A boltosok majdhogynem keresztre feszitenek amikor egy 1 hete vasarolt markas cipot vissza akarsz vinni mert szetszakadt. A szolgaltato tobbet szamlaz a rezsidbe de te csak fizesd be majd levonjak, es persze bottal utheted a penz nyomat. Vannak effele finomsagok. Es hujjujuj nem is beszelek a majdani gyereketek oktatasanak minosegerol. Mert idegen nyelvet..azt max toled fog tanulni nem az iskolaban.

bpetya75 2014.06.04. 10:11:21

@Lobelt Ledfold Reloaded:

"Vagy a kopasz fejem, bőrdzsekim és 100 kilóm vizuálisan megpuhítja az ügyintézőt, majd amikor aránylag kultúráltan, napszaknak, nemnek és kornak megfelelő köszöntéssel bejelentkezem annyira megkönnyebülnek, hogy máris nyert ügyem van :)"

Hmmm. Lehet, hogy nálam is ez játszik? Bár bőrdzsekim nincs ;-)

@Rebarbaraa:

Nem remegnek addig. 5 másodperc után elszabadul a pokol :-P

@maxval a gondolkodó birca:

Én itt több fekete férfi, fehér nő "gyümölcsét" láttam, szerintem többségükben szépek és egzotikusak.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.06.04. 10:13:22

Örülök, hogy a postolónak kellemes csalódás volt. De itthon soha nem is a kínaiak ellen irányult a rasszizmus, valamint a rasszista/antiszemita hangok is még leginkább csak írott formában jelennek meg. Még.
Multikulti környezetben élve meg persze, hogy nem üti arcon az embert a tipikus magyar tirpákság, ha nem hajol le érte az internetes fórumokig vagy a sarki kocsmáig. De attól ez még a valóság része.

bpetya75 2014.06.04. 10:17:06

@Mr Long (UK):

Persze, mert Lobhoz, meg hozzám hasonlóan tőled is megijednek elsőre, és jól megkönnyebbülnek, mikor kiderül, hogy nem esszük meg őket, ettől aztán különösen készségessé válnak. Máshogy nem lehet, hiszen az ügyintézők bunkók, slusszpássz!

bpetya75 2014.06.04. 10:18:42

@maxval a gondolkodó birca:

Lehet. Az mondjuk igaz, hogy én szeretem a keverékeket. Az első szerepjátékos karakterem is egy félork volt ;-)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.04. 10:20:54

@bpetya75:

Én nem tekintem nőnek a néger nőket, ez van. Nem vagyok rasszista, de nekem a sötét bőr kizáró ok, egyszerűen nem nézek a sötét nőre, mint nőre. A sárga fajjal viszont nincs ilyen problémám.

bpetya75 2014.06.04. 10:21:20

@Rebarbaraa:

"Farasztott, idegesitett, legyintettem, kesobb mar leneztem a hazamat. Szanalom, hazugsag, korrupcio es a minoseg teljes hianya. "

Túl vagy rajta, tedd le. Ezzel csak ártasz magadnak.

bpetya75 2014.06.04. 10:22:34

@maxval a gondolkodó birca:

Nem leptél meg, beleillik a profilodba :-P

Mr Long 2014.06.04. 10:24:17

@bpetya75: Ja es a legnagyobb "csalodas" az apehnel volt. Felhivtam oket, elmondtam a problemam, amire nem nem tudott valaszolni a faszi. Ellenben felajanlotta, hogy visszahiv. Fel ora mulva hivott, hogy mit kellene csinalni (igazabol bekuldeni a papirokat es ok elkeszitik a bevallasom, mert erre nincs letoltheto dokumentum hozza.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.04. 10:24:20

@bpetya75:

Miért illene bele?

Ez olyan, mintja bevallanám, hogy nem szeretem a rizst, amire azt írnád, hogy "beleilik a profilodba"?

Rebarbaraa 2014.06.04. 10:24:46

@Babette.:"nem, mert az a jogszabályokban van benne, hogy a hivatalos fizetőeszköz a forint.
(most a "kivételeket" hagyjuk) "

Nem nem ez az oka. Mar rajottem. A kulonbseg a deviza hitel es a deviza alapu hitel. A devizahitel folyositasa devizaban tortenik es devizaban is kell visszafizetni, a deviza alapu meg forintban folyositjak es forintban is kell visszafizetni.

Matula néne 2014.06.04. 10:25:21

@maxval a gondolkodó birca: "A házasság engedélyeztetése"

Szerintem itt keversz valamit. A házasságot nem kell engedélyeztetni, csak anyakönyveztetni. S a magyar hatóság elismer minden külföldön kötött házasságot, kivéve azokat, melyek a magyar jogrendbe ütköznek, tehát pl. nem ismeri el a Szíriában kötött többnejű házasságot vagy a Spanyolországan kötött egynemű "házasságot" vagy az Indiában kiskorúval kötött házasságot, de ezen túl mindent. Azaz ha egy egyedülálló felnőtt férfi és egyedülálló felnőtt nő házasságot köt bárhol, a világon, azt a magyar hatóság anyakönyvezi. "

Szerintem ők itt Magyarországon házasodtak össze, és így engedélyeztetni kell... igazolást kellett nekik hozni Kínából hogy a lány még nem házas, így a házasságkötésüknek akadálya nincs, az iratot OFFI-n keresztül fordíttatni. Az ügyet elkezdik intézni a helyi anyakönyvvezetőnél, de az minden iratot a "bevándorlási hivatalhoz" (hadd ne írjam a pontos nevét) továbbít, hosszú az ügyintézési idő, ésatöbbi-ésatöbbi. Az én értelmezésemben..... :)

@Rebarbaraa: teljesen egyetértek veled.... nagyon szép színes rózsaszín üvegű szemüvegen keresztül látják ők a magyar valóságot, nem azért mintha buták lennének vagy rosszul látnának, hanem mert egy elég speciális helyzetben vannak. Korábban is volt már róla szó, hogy persze hogy van olyan réteg itthon, akiknek élhető Magyarország, pláne a főváros. Én is kívánom nekik, hogy soha ne törjön szét ez a szemüveg..... de a valóság sajnos teljesen más.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.04. 10:27:08

@KukorIca:

Igen. ez közben kiderült.

Én azt hittem Kínában házasodtak.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 10:28:42

Nagyon tetszett a poszt, még a belinkelt másik hármat is elolvastam :). Azért kicsit furcsa az az előítélet, amellyel a szerző MO-val kapcsolatban rendelkezett, mintha nem három, de harminc éve ment volna külföldre dolgozni...Csak belegondolok, hogy vajon azok, akik még soha nem jártak itt, hogy vélekedhetnek az országról...

Sokszor leírtam már a véleményemet a szolgáltatások meg az udvariasság témakörében, most is tartom, hogy amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.

Érdekelne, hogy a posztoló felesége milyen munkát talált itt, vagy milyet keres, ha keres?

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 10:31:55

A szinkronról meg annyit, hogy - szerintem - divatos sznob nyavalygás azon siránkozni, hogy szar a magyar szinkron és normális ember inkább letorrentezi eredetiben...
Ezzel mutatva, hogy a népesség többségétől eltérően ő bezzeg kifinomult módon tudja értékelni az angol nyelv finomságait és a film élvezetéből mit sem von le, hogy gyakorlatilag fordítania kell elejétől a végéig.

Imre apó 2014.06.04. 10:32:40

@Rebarbaraa: Ne bcsöld le magad. Itt mindenki egyforma "ember", senkiről nem tudunk semmit csak azt, hogy írogat. Nem kell kérvény se, írsz 1 posztot aztán elnyomod a HÁ-nak, majd ő átolvassa és kész, szerintem nyomj egyet:)

Rebarbaraa 2014.06.04. 10:33:09

@bpetya75: Letettem 1,5 eve. Most meg kicsit elojott mert haza kell mennem lezarni veglegesen par ugyet. Es elokesziteni a gyerekek kihozatalat. Mar elore raz a hideg, hogy 1 het alatt minden sikerul e. Tobb idonk sajna nincs. Mo.-miatt nem fogom ket vagy tobb hetre parkolopalyara tenni a vallakozasomat es az ugyfeleimet.
Az ugyintezokkel akikkel kapcsolatba leptem az itteni szokasokat alkalmaztam, turelem, kedvesseg es az egyuttmukodes feltetelezese. A valasz: mindent megteszunk de nem igerjuk, hogy megoldhato, lehet, hogy meg nehanyszor haza kell utaznia.
Jo edes anyatokat azt!

bpetya75 2014.06.04. 10:33:41

@Babette.:

Jólvanna! Csak kicsit nagyzoltam. 96-97 kiló körül vagyok, de voltam már 102 is ;-)

@Mr Long (UK):

Akkor csakis nagyon szerencsés lehetsz, mert ez így nem illeszkedik az elméletbe.

@maxval a gondolkodó birca:

A rizs evés nem ugyanaz a kategória, hogy egy nőt a bőrszíne miatt nőnek nézel-e vagy sem. Abból a szempontból illik bele tökéletesen a profilodba, hogy ebben is sarkoskodsz. Nem elég azt írnod, hogy neked nem jönnek be a néger nők, hanem úgy fogalmazod meg, hogy nem nézed őket nőnek, amire jobban lehet ugrani. Szóval provokálsz. Hm?

Matula néne 2014.06.04. 10:37:11

@maxval a gondolkodó birca: igen, látom, hogy lemaradtam. :)
Mit kell tennem, hogy folyamatosan lássam az újabb és újabb kommenteket? Valószínű én vagyok a béna, de mindig kilépek és vissza, akkor látom csak hogy időközben lett 50 új komment. Nincs valami egyszerűbb módszer, amivel frissíthetek??

Imre apó 2014.06.04. 10:38:06

@zöldeketbeszélek: Ezt akarom egyeztetni a poszt tobbi részével

"Odakint zömmel céges körökben mozogtam, és ha szabad így fogalmazni a kínai társadalomnak is inkább az „elit” felé hajló részével ismerkedtem meg;" ???????
segíccsééé:)))

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.04. 10:38:17

@bpetya75:

"A rizs evés nem ugyanaz a kategória, hogy egy nőt a bőrszíne miatt nőnek nézel-e vagy sem."

Tök ugyanaz a kettő, ízlés kérdése. Nem vonzanak szexuálisan a négerek, ennyi az egész.

Pernilla 2014.06.04. 10:39:43

"gyakorlatilag fordítania kell elejétől a végéig."
Szerintem aki olyan szinten van egy nyelveböl, hogy eredeti nyelven nez egy filmet, az nem "fordit" magaban.
En ugy vagyok vele, hogy a legtöbb filmet, sorozatot eredeti nyelven nezek, de van amikor jo magyarul nezni, pl. amikor csak a hatterben megy a film. Es vannak jol sikerült szinkronok, meg szamomra kedves szinkronhangok is.
Ez altalaban ugy van, hogy amelyik verziot elöbb ismertem meg (szinkron/eredeti), az tetszik jobban :-)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.04. 10:41:12

@Rebarbaraa:
Sosem vagyok sikertelen!
Ha nem eleg a 3mp, el tudom huzni 3,5-ig is ha kell!

@Mr Long (UK):
Amikor belekopsz a tenyeredbe.

@maxval a gondolkodó birca:
Mindig van a lakossagnak egy "tobb mint a fele" resz, ami ostoba. Itt is, ott is, mindenhol.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 10:44:00

@Pernilla: Én elhiszem, hogy aki közel anyanyelvi szinten bír egy idegen nyelvet, már nem szenved 'fordít' filmnézés közben. Na de szerinted kis hazánkban hányan vannak így ezzel? És a többiek, akik jól-rosszul-sehogy sem beszélnek angolul érezzék magukat holmi félkész, elcseszett, elmaradott tirpáknak (bocs a nyírségiektől), mert nem eredeti nyelven nézik a filmet? Vagy nem folyatják ki a szemüket a feliratokon? Mert kb. ilyen szinten folyik a szinkron sárbataposása az önjelölt filmesztéták tollán.

Imre apó 2014.06.04. 10:44:38

@zöldeketbeszélek: Előítélet?? eredete. nincs idő a tájékozódásra? nem is akar? csak furcsállom, nem gondolok semmire:))

Pernilla 2014.06.04. 10:45:41

@zöldeketbeszélek: Letezik felirat is :-)
De szerintem hülyeseg. Mindenki elvezze ugy a filmet, ahogy neki tetszik.

Rebarbaraa 2014.06.04. 10:46:14

@zöldeketbeszélek: Ezzel nem ertek egyet:)) Nem kell elejetol a vegeig forditani. Azzal idegkimerultseg lesz csak. Amikor kijottem meg az en agyam is igy mukodott. Mondtak valamit, agyban lefordit, valasz agyban magyarul, angolra atfordit es valaszol Roppant faraszto volt. Aztan a kovetkezot tettem. Barmit gondoltam azt angolul gondoltam. Ugy ertsd, hogy amikor raneztem valamire akkor a targy angol megfelelojet gondoltam, nem a magyart=angolt. Rohamos sebesseggel fejlodott a kommunikaciom. Ma mar (ez vicces) angolul beszelek almomban, parom meselte nevetve.
Az agy csodalatos "gepezet".
A magyar szinkronokhoz annyit, hogy amikor egy mondat angolul ugy hangzik, hogy I did a magyar szinkron meg azt mondja mar reg keszen vagyok. Vagy give me please a magyar meg "hozd ide nekem..." Es sok sok egyeb hasonlo, akkor inkabb kifinomult leszek es sznob. Amugy meg szeretek sznob lenni.

Imre apó 2014.06.04. 10:47:40

@Pernilla: Sokan vannak ám, kik az idegen nyelvet nem értik.

Jobb tudni és érteni, hogy mit beszélnek a filmekben.

Csakmondom:))))

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 10:48:08

@maxval a gondolkodó birca:

"nekem a sötét bőr kizáró ok, egyszerűen nem nézek a sötét nőre, mint nőre."

"Tök ugyanaz a kettő, ízlés kérdése. Nem vonzanak szexuálisan a négerek, ennyi az egész."

Bocs Max, de nagyon nem ugyanaz nőnek nézni valakit, mint vonzódni hozzá szexuálisan. Vagy nálad csak azok az xx kromoszómával bíró emberek számítanak nőnek, akik szexuálisan vonzanak?

Pernilla 2014.06.04. 10:49:21

@Imre apó: Nem is irtam, hogy ertse mindenki, söt irtam is, hogy vannak nekem tetszö szinkronok.
Itt most csak a "fordit magaban" reszt akartam cafolni. Ez pedig azokrol szolt, akik beszelik a nyelvet.

bpetya75 2014.06.04. 10:50:04

@maxval a gondolkodó birca:

Mivel az érdemi részre nem reagáltál, gondolom igazam van. Szándékosan provokatívan fogalmazol, hátha rád ugrik valaki. Te kis vitafüggő!

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.04. 10:50:34

@zöldeketbeszélek:

Nem tagadom egy nőnemű ember női mivoltát, Viszont NEKEM nem nő, azaz nem vonz szexuálisan, Mint ahogy anyámat sem tekintem nőnek nem tudok rá nőként nézni.

Rebarbaraa 2014.06.04. 10:51:14

@Imre apó: Majd atgondolom:)
@KukorIca: De van lehetoseg. A bongeszod cimsoraban, van firefoxtol elteronel mas helyen a cimsor korul van egy kis felkor nyillal, azt megnyomva frisstiti az oldalt. A masik a ha megnyitva hagyod az oldalt majd a CTRL+F5 bill kombinaciot hasznalod. Akkor is frissit.:)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 10:51:54

@maxval a gondolkodó birca: Tudtam, hogy csak szócsavarás :). De Petyának igaza van, neked a vita a só a reggeli pirítósodon :).

Imre apó 2014.06.04. 10:52:39

@Pernilla: Gondolom, akik anyanyelvi szinten beszélik, azok már nem fodítanak.

Így jogos.

tanato 2014.06.04. 10:54:02

@Lobelt Ledfold Reloaded: Akiről én beszéltem,az a csecsemő nagyon ferdeszemű volt Inkább az apja arcvonásait örökölte,nem a szőke magyar anyukáét.persze hogy pl. 20 év múlva hogyan fog kinézni azt még nem lehet előre látni.

bpetya75 2014.06.04. 10:54:30

@Rebarbaraa:

"A valasz: mindent megteszunk de nem igerjuk, hogy megoldhato, lehet, hogy meg nehanyszor haza kell utaznia."

Nem mentél ki olyan régen, hogy ne sejthesd, miért mondják ezt. Nem vállalhatják a felelősséget egy olyan kijelentésért, aminek a teljesítésére szinte biztos, hogy nincsenek hatással. Mert mi van akkor, ha az ügyfél arra hivatkozik, hogy Kovácsné Szabó Nelli ezt meg azt ígérte neki telefonon? Senkinek nem hiányzik a szőnyegszélén állás.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 10:55:19

@Pernilla: A felirat még rosszabb...néha nézek feliratos filmet és az én kifejezetten csökött angoltudásommal is feltűnnek a hibák. Na meg a rövidítések, hiszen a háromszor körbecsavarodó, sebesen pattogó körmondatokat lehetetlen időarányosan úgy visszaadni írásban, hogy ne sérülne a mondanivaló.

Én is azt mondom, mindenki nézzen úgy filmet, ahogy jól esik, de ne kelljen már minden fórumon azt olvasni, hogy aki nem eredetiben nézi, az egy tudatlan véglény :).

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.06.04. 10:56:18

@zöldeketbeszélek: egyetértek. Bár tényleg szarok lettek a szinkronok. Sorozatok vagy ismeretterjesztő műsorok nézésekor gyakran röhögök fel hangosan, amikor felismerek egy primitív és durva félrefordítást.

Imre apó 2014.06.04. 10:56:39

@zöldeketbeszélek: Inkább nem, még azt gondolná, hogy kételkedem:)

Szerintem majd szól a nap folyamán, remélem :))

@Rebarbaraa: Ne gondold át, írj.:) ja, csak az F5 kell más nem.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 10:56:57

@Pernilla: Szoktam nézni Gordon Ramsay műsorait, pld. az ő magyar szinkronhangja jobb, mint az eredeti, ha lehet ilyet mondani :).

Rebarbaraa 2014.06.04. 10:57:15

@zöldeketbeszélek: "És a többiek, akik jól-rosszul-sehogy sem beszélnek angolul érezzék magukat holmi félkész, elcseszett, elmaradott tirpáknak (bocs a nyírségiektől), mert nem eredeti nyelven nézik a filmet? "

Nem, nem kell semminek se erezniuk magukat. Csak ne mondjak, hogy jobb a magyar szinkron mint az eredeti. Mert osszehasonlitasi alapjuk egy szal se.

"@Rebarbaraa: Azt látom. "
Az egesz postbol csak ezt az egyet lattad;) Mert direkt akartam, hogy lasd. Mert tudtam, a megjegyzesedbol, hogy az neked csak sznobsag:) LOL

tanato 2014.06.04. 10:57:23

@KukorIca: Persze élhető Magyarország,főleg meg a Főváros,de kell hozzá egy megfelelő jövedelmi szint is.Persze nyilván ez más országokban, más földrészeken is igaz.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 10:58:09

@Imre apó: Én nem bíznék abban, hogy az 500 komment között észreveszi az egyébként nekem címzett, de valójában neki szóló kommentedet :). Most itt van, vagy itt volt nemrég, ragadd meg az alkalmat!

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.06.04. 10:59:36

@maxval a gondolkodó birca: azt nem hiszem el, hogy van élő ember aki tényleg rendesen tudja figyelni a filmet ÉS a feliratot is egyszerre. Semmiféleképpen nem nézek meg semmit felirattal, ha csak egy mód van rá. Akkor már egy gyenge szinkron is jobb.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 11:00:07

@Rebarbaraa: Túrót, amióta megjelentél, olvaslak, nem arra az egy mondatra gondoltam, de egyébként feladtad vele a labdát...szerintem ne beszélgessünk, nagyon más személyiségek vagyunk, nem akarok veled összevitatkozni. Én egyelőre jól érzem magam itt.

Rebarbaraa 2014.06.04. 11:00:46

@bpetya75: Ket honapja allok veluk kapcsolatban, lekertem milyen dokumentumok kellenek, mit kuldjek meg elozetesen. Mikor hova, kihez, mvel kell mennem, es meg mindig ez a valasz. Ruhellem ezt. Tegnap beszeltem mindegyikkel utoljara. Finoman de erthetoen megjegyeztem, hogy most jelezzek barmi is kell meg mert NEM fogok tobbszor miattuk hazautazni. Het vegeig emailben megadjak hvatalosan a teljes listakat, blabla bla.

Pernilla 2014.06.04. 11:00:55

@Imre apó: Szo sincs arrol, hogy csak annal, aki anyanyelvi szinten beszel. Nem tudom, mas hogy van vele, de en közepes nyelvtudassal sem forditgattam magamban. Egyszerüen angolul/nemetül elveztem a filmet.
Most ugy vagyok vele, hogy egy atlagos temaju müsorral kapcsolatban teljesen mindegy, hogy magyarul vagy nemetül nezem, ugyanannyira ertem (vagy vegyük ugy, hogy ha a magyar a 100%, akkor a nemet 95%). Pedig messze vagyok az anyanyelvi tudastol...

@zöldeketbeszélek: Ez kb. ugyanaz, mint amikor meg akarjak neked mondani, hogy neked igenis szar Magyarorszagon. Nem kell felvenni az ilyet.

Imre apó 2014.06.04. 11:01:51

@maxval a gondolkodó birca: Vitatéma.

A képernyő nagysága sokat ront. Mostanában szoktam nézni a Trónok blablablát, na ott seccprerc alatt lekapják a feliratot, nem jártam gyorsolvasóira, elég nehéz néha követni, mert ha azon vagyok, hogy elolvassam akkor a képkockát nem regisztrálom, ami hozzá tartozik.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.04. 11:01:57

@zöldeketbeszélek:

Akkor megszólalok szakemberként. Nos, a fordítás MINDIG pontatlan, mert két nyelv kifejezési eszközei sosem teljesen azonosak. Csak egyszerű hétköznapi tőmondatok esetében lehet 100 %-os a fordítás, sokszor még itt sem.

Fordításelméleti kérdés milyen szinten fordítunk.
Lehet hangszint. Lehet szószint. Lehet kifejezészint. Lehet mondatszint. Lehet szituációszint.
Mindig a lehető legalacsonyabb szint a jó. A feleslegesen magasabb szint ROSSZ fordítás, míg a hibásan túl alacsony szint meg értelmetlenség.
Ezt kell betájolni és helyesen alkalmazni.

Szinkronnál a külön baj a szótagszám. Ennek nagyjából egyeznie kell, mertt különben eltérés van a mondott szöveg és a színész szájmozgása között. Már csak ezért is kénytelen időnként direkt pontatlan lenni a szinkronfordító.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 11:02:45

@Zka: Én nem szoktam semmi ilyesmit észrevenni, egyrészt mert nem értek annyira angolul és szerintem ilyen vén fejjel már nem is fogok, másrészt meg az alámondás amúgy is eléggé megnehezíti, hogy a két hangra egyszerre figyeljen az ember. Ugye a magyar alámondás mögött hallod az angol eredetit is. Nekem ez már önmagában is zavaró kombináció.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.04. 11:03:36

@Zka:

Én tudom.

Szinte mindent felirattal nézek, amikor nem tudom eléggé a nyelvet, hogy ne legyen megeröltető csak hallgatva nézni.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 11:04:34

@Pernilla: Ja, meg az ellenkezője, amire Madár szokott ugrani :)).

Rebarbaraa 2014.06.04. 11:06:16

@zöldeketbeszélek: En sem szeretnek veled osszevitatkozni:) De beszelgetni szeretnek, a mas szemelyisegek, mas velemenye csak meg jobban szelesiti a latokoromet. Megenged megismerni mas, a velemenyemtol es szemleletemtol teljesen eltero dolgokat.
A valaszod alapjan, abbol az egy szobol meg tenyleg az volt leszurheto. Soha nem valaszolok ketertelmuen, hacsak nem akarom, hogy valoban ketertelmu legyen a valaszom.
En is olvaslak Teged, es a rolad kialakult kepem az, hogy erdemes is olvasni, es beszelgetni is veled.
De a keresedet tiszteletben tartom es "ignorallak" :) (ha valoban ezt szeretned)

London2009 2014.06.04. 11:08:39

Nagyon tetszett a poszt! Annak is orulok, hogy jol erzik magukat Budapesten. Bar azert valljuk be, ez nem nehez. Budapest eszmeletlenul jo varos! Reszemrol en barmikor hazakoltoznek. De miutan az en esetemben/mi esetunkben ez tobb munkat jelentene kevesebb penzert…igy nincsen semmilyen realitasa a penzugyi ongyilkossagnak…

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.04. 11:10:16

@maxval a gondolkodó birca: "Nem vagyok rasszista, de nekem a sötét bőr kizáró ok, egyszerűen nem nézek a sötét nőre, mint nőre"

hűbazmeg. akkor mostantól homotéma nem lesz, csak az, hogy a barna ember nem ember? vagy csak nőnek, megdugnivaló szexuális tárgynak nem felel meg, az emberi mivoltát egye fene nem vitatod el tőle?
najó, ma se kell kávé.

bpetya75 2014.06.04. 11:10:21

@Zka:

Általában én is így vagyok ezzel, de volt már úgy, hogy a film végén nagyon örültem neki, hogy annak ellenére megnéztük, hogy feliratos volt. Az élet szép olaszul nagyon jó volt.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 11:10:29

@Rebarbaraa: Hidd el, annyira különböznek az elveink és a tapasztalataink és az is, hogy ezen a blogon kiket tartunk mértékadó személyiségeknek, hogy ereszd el a hajam lenne a vitánkból...
Ettől függetlenül nem szűrlek, senkit sem szűrök, csak nem megyek bele az utcájába az illetőnek, ha nem muszáj.

Ugyandehogy (törölt) 2014.06.04. 11:10:31

@zöldeketbeszélek: én is azt szoktam mondani, hogy milyen már, amikor még én is észreveszem a hülyeségeket:D

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.04. 11:10:49

@zöldeketbeszélek:

Egy tipikus hiba, szinte minden amerikai film magyar verziójában megesik.

A filmben valakit "soda" itallal kinálnak. Na most, ez magyarul lehet szódavíz és bármilyen alkoholmentes szénsavas üdítőital is. De a legtöbb felirat "szóda" alakban írja. Pedig súlyos hiba. A soda = szóda tipikus alulfordítási hiba.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.04. 11:11:59

@Chang Yai:

Ha nem szereted a kelkáposztafőzeléket, akkor az neked nem ebéd, nem?

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.04. 11:12:00

@maxval a gondolkodó birca: ha kínában házasodtak volna, akkor meg a magyar hhivataltól kell igazolás, hogy a magyar fél nem házas, nincsen akadálya a házasságkötésnek.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 11:12:25

@Chang Yai: Nyugi :)

"maxval a gondolkodó birca · maxval.co.nr 2014.06.04. 10:50:34

@zöldeketbeszélek:

Nem tagadom egy nőnemű ember női mivoltát, Viszont NEKEM nem nő, azaz nem vonz szexuálisan, Mint ahogy anyámat sem tekintem nőnek nem tudok rá nőként nézni. "

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.06.04. 11:13:05

@maxval a gondolkodó birca: oh bár csak az lenne a probléma, hogy a szájmozgás nem stimmel. Pont leszarnánk :)
Itt lehet csemegézni a primitív félrefordításokból, ahol nyilvánvaló, hogy a fordító nem értette, mit fordít. Ez a baj.
leiterjakab.blog.hu/

Ugyandehogy (törölt) 2014.06.04. 11:13:47

@zöldeketbeszélek:
"kiket tartunk mértékadó személyiségeknek"

hogy micsoda??

Imre apó 2014.06.04. 11:15:47

@zöldeketbeszélek: A második részt magadnak írtad? ajjaj:))))))))))))))))))

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 11:16:23

@Babette.: Most írjam, hogy adott esetben melyik szekértáborba tartozunk? :))

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.04. 11:16:31

@maxval a gondolkodó birca: ha te személy szerint nem dugnál meg valakit, akkor az illető már nem is nő?
értem.
najó, elmentem valami értelmes dolgot csinálni. (csak ebéd közben néztem be félszemmel / félkézzel)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 11:17:23

@Imre apó: Ez most nem jött be, tegyél még egy rózsaszín gumimacit a kávédba és készülj a következő körre :))!

Imre apó 2014.06.04. 11:19:24

@zöldeketbeszélek: Afrancba :D:D:D:))))))))))))))))))

Figyelsz:)))))...........ö...az a felkiabálójel mit keres a vigyor mögött?

bpetya75 2014.06.04. 11:19:46

@Chang Yai:

Számára nem az. Viszont jó provokációs lehetőség. Real axe! ,-)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.06.04. 11:20:03

Nagyon jó írás.
:)
Szívesen olvasnék (nem a magánéletben turkálva) az említett egymáshoz való szocializálódás folyamatáról is.

Imre apó 2014.06.04. 11:20:44

@bpetya75: ne élezd hamar a baltádat, várj még:))))))))))))))

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 11:21:02

@Zka: Ez nagyon jó! Lehet, hogy a gugli fordító mégsem olyan tré:)?

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 11:22:40

@Imre apó: A 'készülj' felszólító módban van, adja magát a felkiáltójel ;). Ne aggódj, én semmire sem készülök - ez a kettős tagadás? - sőt, lassan le kellene szakadnom a blogról, mert kapok.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.06.04. 11:22:55

@zöldeketbeszélek: "És a többiek, akik jól-rosszul-sehogy sem beszélnek angolul érezzék magukat holmi félkész, elcseszett, elmaradott tirpáknak (bocs a nyírségiektől), mert nem eredeti nyelven nézik a filmet?"

Ha ez az ára hogy a fiatalok végre megtanuljanak angolul normálisan, akkor igen.
Ha rajtam múlna minden film és sorozat feliratos lenne a magyar tévékben. Valószínűleg 10-15 évvel később már a legjobbak lehetnénk angol nyelvből a keleti régióban. Nyilván nem lesz ilyen, azért ezt a lakosság nagy részének nem venné be a gyomra.
Persze ez szemlélet kérdése, tudom hogy vannak otthon, akik szerint nem kell mindenkinek beszélnie a világnyelvet.

Rebarbaraa 2014.06.04. 11:23:09

@zöldeketbeszélek: " Hidd el, annyira különböznek az elveink és a tapasztalataink és az is, hogy ezen a blogon kiket tartunk mértékadó személyiségeknek, hogy ereszd el a hajam lenne a vitánkból..."

Honnan tudod, hogy milyen elveim vannak? A tapasztalataink persze, hogy lehetnek homlokegyenest kulonbozoek. Es azt honnan tudod, hogy en kit tartok a blogon mertekado szemelyisegnek?
Elvem: Tisztesseggel, becsulettel elni. Odaadoan a csaladom fele, tisztelettel az embertarsaim irant. Tiszteletben tartani az eltero velemenyeket es keresni a kompromisszumot. Meglatni a jot, nem elnezni a rosszat. Torekedni a maximalizmusra es lehetoleg a legjobbat kihozni magambol.
Ettol te nagyon eltero vagy?
Mi alapjan gondolod, hogy en kit tartok mertekadonak? Tobbszor ertek vele egyet mint nem? Vagy mert el tudok vele beszelgetni barmirol?
Nos azt hiszem mi tenyleg nagyon kulonbozhetunk...mert en sosem irtam volna neked ilyen valaszt. Az ignoralast azert tettem idezojelbe mert nem valos, fizikai ignoralasrol avagy szuresrol beszeltem hanem figyelmen kivul hagyasrol.
Lehet, hogy tenyleg nem kellene beszelgetnunk:)

tanato 2014.06.04. 11:27:32

@svájci sapka (ch): Na ez egy érdekes téma,tényleg HÁ is feldobhatná:Különböző,vallású,kultúrájú,bőrszínű,távoli helyekről érkezett párok egymáshoz való szocializálódása téma.Én előéletemnél fogva rengeteg ilyen párt ismerek.Szerintem nem rosszabb,sőt kissé jobb ezen párok egymáshoz való viszonya 30 éves távlatban mint a magyaroké./én ugye 30 éve végeztem,ezért írtam a harmincat./

tanato 2014.06.04. 11:28:25

@bpetya75: hajaj, Birca nagyon szeret provokálni.Minden témában.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 11:28:59

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Ha a fiatalokról van szó, aláírom. Én is azt szeretném, hogy a lányom középiskolás korára legalább két világnyelvet ismerjen (mondjuk angol és olasz/spanyol), de az én korosztályom és a nálam idősebbek - akik egyébként többségben vagyunk ebben az országban - már nem fogják tudni átugrani ezt a lécet, legnagyobb sajnálatomra. Nekem is nagyon fontos lenne, hogy tudjak angolul, de én iskolásként 6 évig oroszul tanultam, majd olaszul, angol nyelvet csak magánúton tanulhattam volna, amire nem volt keret. És akkoriban ugye ingyenes netes anyagok sem voltak még.

Persze mi is kihalunk majd egyszer és akkor jöttök ti, meg a gyerekeink generációja remélhetőleg két idegen nyelv magas szintű tudásával felvértezve :). Addig meg inkább jó szinkront kérek és nem a lenézést.

Rebarbaraa 2014.06.04. 11:29:12

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Nagyon jo nyelvtanulas szempontjabol, teljesen egyetertek

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.06.04. 11:30:54

@tanato: Na, igen. Mi magyar-magyar pár vagyunk, de így is voltak súrlódások a két család között. :)
Ezért is érdekelne, ha egészen más (távoli) kultúrák gyerekei akadnak össze, akkor hogy is van ez?
Ráadásul nálunk is benne van a pakliban (lassan a kölykök is párt választanak).

Rebarbaraa 2014.06.04. 11:30:55

@tanato: Valoban erdekes tema. En benne is elek:)

Matula néne 2014.06.04. 11:32:54

@maxval a gondolkodó birca: @Rebarbaraa: Köszi szépen!! De jó! A mai nap elérte célját..... mindig idegesített hogy 200x kell kilépnem és vissza! Béna-béna.... ez vagyok én! :::))))))

Mr Long 2014.06.04. 11:33:23

@maxval a gondolkodó birca: Szerinted ez erv annak, aki ellene van a szinkronizalasnak? :)
Plusz vannak szineszek, akiknek szerintem nem olyan az eredeti hangja, mint a karaktere, ellenben a magyar az passzol hozza jobban. Pl az NCIS sorozzatot kedvelem, de angolul a hatamon felall a szor a hangoktol.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 11:35:33

@Rebarbaraa: Annyit tudok rólad, amennyit itt a blogon megmutattál magadból, annyit tudsz rólam te is, amit én megmutattam magamból.

Lehetünk, sőt vagyunk is ennél bonyolultabb személyiségek, de ez nem jöhet át minden kommentből.

Igen, nekem számít, kinek az elveit támogatja valaki, ha egy általános témáról van szó. Számít, mennyire 'nyomulós' vagy visszafogott valaki. És még sok minden.

SzZoole 2014.06.04. 11:37:57

@Imre apó: igazad van a tirpakok nagyszamban Bekes megye es kornyeken fordulnak elo.

strangeworld 2014.06.04. 11:37:59

@maxval a gondolkodó birca: Kotablara, mit kotablara.. ercbe kellene vesni ezeket a szavakat. A blogbejegyzessel egyetemben.
Minden szavaddal egyetertek.

Imre apó 2014.06.04. 11:38:04

@zöldeketbeszélek: én is leszakadok, de hosszútávon, nem az itteniek miatt, csak kezdődik a munka. Azért benézek, ha tehetem.

Mr Long 2014.06.04. 11:38:06

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Digitalis tv adassal mindenki azzal nezi, amivel akarja. Nekem nem mindig kikapcsolodas angolul filmet nezni, de hule vagyok es kinzom magam...

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.04. 11:39:44

@Mr Long (UK):

Ez kb. olyan, mint azt mondanád: szeretem a gesztenyepürét, ha gesztenye helyett sülttök van benne, mert a sülttök jobban illik a gesztenyepüre jellegéhez.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 11:44:05

@Imre apó: Na meg időnként jó lenne látni egy kis 'így írtok ti - Imre apó módra1 kommentet is :).

Rebarbaraa 2014.06.04. 11:45:47

@zöldeketbeszélek: Igen igazad van, annyit ismerunk a masikbol amit megmutat itt.
A nyomulos/visszafogott resz..hat nem tudom. Vannak esetek amikor erdemes kiallni az igazadert es nem az okos enged, szamar szenved elvet kepviselni. Van olyan aki mindig inkabb visszavonul a vitatol, mert akkor kevesebb kellemetlenseget kell elviselnie. (mas kerdes, hogy a velemenyenek meg nem vedese hagy e benne sikertelensegi erzest) Es van olyan is aki megtalalja az arany kozeputat. Mer konfrontalodni is.
Az elvek tamogatasa...nagyon alaposan atgondolom es elemzem az adott helyzetet mielott kiallnek valaki mellett. Jobb taktika mint "pofara" menni. Mert egy esetleges vitanal a wannabe-k melle allni, nos szamomra a bunosok kozt cinkos aki nema kategoriaba esik. Az meg ellenkezik az elveimmel.

SzZoole 2014.06.04. 11:46:02

@zöldeketbeszélek: nem tudom,milyen a szinkron hangja,de nekem az eredeti is bejon,foleg,hogy ertem,hogy mit mond:)))Azt gondolom,hogy ha szo szerint forditanak otthon a musorait igen csak fen akadna az otthoni nezokozonseg szeme.

Ugyandehogy (törölt) 2014.06.04. 11:47:01

@zöldeketbeszélek: én sehova.
nem érdekel, milyen szöveg lenne populista, vagy éppen jófejség,
én én vagyok, és nem tartozom semmilyen oldalra, mondjuk nem is látok oldalakat.

Hari Seldon 2 2014.06.04. 11:47:33

Sok boldogságot a családhoz.
Viszont. Te, ha jól érzékelem, nem igazán akartál máshol élni.
A céged küldött ki, és számolhattál vele, hogy egy idő után visszamész. Sőt, leginkább azzal számoltál.

Mr Long 2014.06.04. 11:47:36

@maxval a gondolkodó birca: Igy igaz :) De lehet a castingos volt bena, mikor szineszt valasztott. Bar mint tudjuk ámerikában nem tevednek, csak a magyarok lehetnek benak :(

Imre apó 2014.06.04. 11:48:31

@zöldeketbeszélek: :-).

Nem megy, sajna. előttem áll egy több mint 6 hónapos projekt, aludni fogok hazajárni. :-(

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 11:48:32

@Rebarbaraa: Rólam aztán igazán nem lehet azt mondani, hogy kitérek a vita elől, ha van rá esély, hogy érvelés folyik és nem a monomániák csócsálása. Nem is erre gondoltam a nyomulós/visszafogott szópárral, hanem az alap karakterre.

Pernilla 2014.06.04. 11:48:52

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
Szerintem a mai magyar fiatalok többsege alig nez tevet, mindent az interneten neznek, mivel a legujabb amerikai sorozatokat divat nezni, amiket jo ha egy evvel kesöbb szinkronizalnak. Ezert eleve ra vannak kenyszerüve arra, hogy eredeti nyelven nezzek.
De lehet, hogy most csak a mikrokörnyezetemben szerzett tapasztalataimat vetitem ki a többsegre, ugyhogy meg lehet cafolni.
Az otthon ülö nagymamak meg hadd nezzek szinkronosan az Isaurat :-)
Viszont az engem is zavart, hogy a mozikban alig van lehetöseg feliratosan nezni a filmet, szerintem adhatnak több helyen eredetiben.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.04. 11:49:48

OFF

Egy szenzációs kép a bolgár sajtóból:

Megérkeztek az első angol alkoholturisták a Fekete-tenger partjára: www.faktor.bg/uploads/images/alkoholen-turizam1.jpg

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 11:50:03

@Imre apó: Oké, ez esetben kapsz 6 hónap haladékot ;). Holnaptól indul a visszaszámlálás :).
Ja és gratulálok, örülök, hogy találtál egy jó melót! Mert ugye, jó?

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 11:50:59

@maxval a gondolkodó birca: Ne viccelj már, ez nem egy Walking dead felvétel képe :)?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.04. 11:52:07

@Pernilla:

Többszáz önkéntes készít feliratokat a legújabb filmekhez. Sokszor 2-3 nap késéssel már kész a magyar fordítás.

Persze így is jobb, mint a szinkron, mert legalább az eredeti hangot hallják a nézők.

Matula néne 2014.06.04. 11:52:18

@zöldeketbeszélek: közel sem beszélek anyanyelvi szinten angolul, nagyon kevés alaptudással mentem ki pár évre külföldre, ahol munka közben ragadt rám a nyelv, azóta eredetiben szeretem nézni a filmeket, és soha nem fordítok, nem is tudok. Sőt, ha lehet egyetlen negatívumot elmondani az anyanyelvi környezetben elsajátított idegen nyelvtudásra, az az, hogy nem is tudunk fordítani (én legalábbis nem)... tökéletesen értem hogy miről van szó, de ha valakinek el kell mondanom akadozok, mert ha angolul hallom, angolul is gondolom. De nem is ezt akartam mondani, hanem hogy van több erdélyi magyar barátom, kivétel nélkül szuper angolértésük van, és ők mesélték, hogy Romániában nem szinkronizálják a filmeket, hanem eredetiben mennek, felirattal, és ezért - ugyan beszélni nem, ha nem tanulták külön - szuperül megértik az angol nyelvet. Úgyhogy ez szerintem mérföldkő lehetne a magyar emberek nyelv(nem)tudásában, ha végre elkezdenék eredetiben nézni a filmeket. :))

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.04. 11:53:38

@zöldeketbeszélek:

Nem, ilyen az átlag turista tényleg. Mármint estefelé mindenképpen. Itt is megjelent a vonatkozó cikkem: hataratkelo.blog.hu/2013/07/08/a_szoros_mellkasu_siralyok

Imre apó 2014.06.04. 11:54:59

@zöldeketbeszélek: Sokat gondolkoztam azon, hogy a nikkneveket milyen elgondolásból választják a zemberek. Nehéz megállapítani :))))))))))))))))))))))))))))))

PL nálad se tudom, mert máshogy írsz, mint amit a nikked mutat/jelent/mittudomén:))))))))

Pernilla 2014.06.04. 11:55:34

@maxval a gondolkodó birca: Persze, tudok rola, az eredeti nyelv alatt a feliratost is ertettem. Hiszen a TV-ben is igy menne, amit Don Kartasch tamogat

Matula néne 2014.06.04. 11:56:10

@Rebarbaraa: csak kapkodom a fejem, köszi!!! Ki is nyomtattam! Ilyenkor döbbenek meg, mennyire alapszinten értek a sz.géphez. :))

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 11:56:21

@Babette.: Pedig oldalak vannak, csak nem mindig rajzolódik ki a határvonal. Nem is az a lényeg, hogy jófej vagy populista egy hozzászólás vagy sem. Arra gondolok, hogy időnként egy kommentfolyamban igazi világnézeti különbségek látszanak. Vannak dolgok, amelyekkel lehetetlenség azonosulni valakinek, más meg üdvözli, mint remek meglátást. Ez még önmagában nem probléma, csakhogy időnként az az érvelés vége, hogy aki nem ért egyet, az azért nem ért egyet, mert pont olyan, mint az érvelés célzottja...
Na ezt ennél világosabban nem akarom körülírni, remélem így is érthető.

Rebarbaraa 2014.06.04. 11:58:11

@KukorIca: "tökéletesen értem hogy miről van szó, de ha valakinek el kell mondanom akadozok, mert ha angolul hallom, angolul is gondolom."

Detto

Mr Long 2014.06.04. 11:58:31

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: A multkori geotag-es fotozasra visszaterve. A Garmin GPSMAP srozataban van olyan keszulek, ami fotozni is tud. Namost a gps mellett tartalmaz 3D elektromos iranytut is. Az mekkor a, hogy csinalsz egy kepet es latod azt is, hog ymerre fotoztal. Zsirkiraly!

Imre apó 2014.06.04. 11:59:00

@zöldeketbeszélek: Köszi, ez a munka nagy kihívás és hosszútávra szeretném. A nyugdíjamig van még 8 év. :))))

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 12:00:08

@Imre apó: Ez esetemben nem egy nagy rejtély :). 2010-ben indult a blogom, egészen szöszi módon a Julia és Juliette (vagy hogy) filmen felbátorodva. Gondoltam van mondanivalóm, van egy szakmám amit nagyon szeretek és akkor még úgy hittem, jutok is vele valamire. Kertész vagyok, innen a zöld és szeretem a szójátékokat, innen a zöldségeket beszélek helyett a zöldeketbeszélek. Bár egyesek szerint blogcímnek nagyon rossz, mert nem találnak meg vele...hát, talán megváltoztatom.

Rebarbaraa 2014.06.04. 12:02:06

@KukorIca: Valamikor mindenki volt alapszintu. De azt mondom a szamitogep olyan mint a mosogep, csak tobb mindent tudsz vele csinalni. Amugy ha barmi kell irj egy pm-et, segitek szivesen. Oktatassal is foglalkoztam, volt 80 eves neni aki az elso ket ora utan mar lazan szetkapta az asztali gepet es osszerakta, kozben meg elmagyarazta mi micsoda:) Kesobb mar sajat maga telepitett windowst:)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 12:02:44

@maxval a gondolkodó birca: Erre emlékszem. Tegnap meg a Világ legszigorúbb szülői című műsort néztem a Spektrumon (szinkronizálva természetesen :)), és mindig elszörnyedek, hogy miért fordulnak ki magukból egészen normális családból származó helyes, okos brit tizenéves gyerekek...

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.04. 12:05:07

@zöldeketbeszélek:

Olcsó az ital, kár lenne nem inni sokat, ez az alapgondolat.

:-)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 12:06:09

@KukorIca: Feltéve ugye, hogy jó feliratokat gyártanak...egyébként biztosan segítene. Én a nyelvvizsgámra készülve folyamatosan a Masterchef Italia epizódjait néztem, igaz, felirat nélkül eredeti nyelven. A feliratot az helyettesítette, hogy ha valamit nem értettem és többször előfordult a szövegben, akkor kiszótáraztam.

Imre apó 2014.06.04. 12:06:43

@zöldeketbeszélek: Na azt, hogy kertész vagy nem találtam volna ki, de azt, hogy a szójátékot szereted és érted is, arra rájöttem.:)))))))))))

Jó ez, ne változtasd meg,.......... kicsit kekeckedő, meg azt sugallja, hogy nem is ért a dolgokhoz de attól jó, mert pár sor után már más a vélemény.

Én meg Imre vagyok és volt régen 1 roszz szokásom, mikor a férfinépet apóztam, a nőket pedig anyócáztam:))) leszoktam.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 12:06:53

@maxval a gondolkodó birca: És mit számít az a pár szürke agysejt, úgysem lehet mindenki Poirot :).

QXI 2014.06.04. 12:08:35

jó poszt bár a magyarországi viszonyokkal kapcsolatban egy kicsit túlzásokba esett a író. Szerintem Magyarországon az ügyintézésben van különbség hogy tiszta magyar pár jönn-e haza vagy valaki egy külföldi aranyos feleséget hoz magával. amikor a lengyel feleségemmel mi is Bp-n szerveztük az esküvőnket akkor az összes ügyintéző nagyon segítőkész volt és teljesen el voltak olvadva a kedves kis lengyel lánytól. De több példát is tudnék mondani!

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 12:08:40

@Imre apó: Jaj, én anyukámat hívom anyócának :). Pedig esküszöm, nem olyan öreg :).

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.06.04. 12:10:15

@KukorIca: "...ők mesélték, hogy Romániában nem szinkronizálják a filmeket, hanem eredetiben mennek, felirattal, és ezért - ugyan beszélni nem, ha nem tanulták külön - szuperül megértik az angol nyelvet."

Akárcsak az összes skandináv országban. ;)

@Mr Long (UK): Te most direkt forgatod a hátamban a kést, mi? :)

Imre apó 2014.06.04. 12:11:32

@zöldeketbeszélek: Nem is az öregség miatt, inkább a kedveskedés, mert ezen nem lehet megsértődni, de volt már rá példa:))

Imre apó 2014.06.04. 12:13:03

@zöldeketbeszélek: Már egyre jobban hiszek abban, hogy

"Aki a virágot, zöldséget, gazt szereti, rossz ember nem lehet" :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 12:13:42

@Zoole[uk]: Az biztos, bár a legszaftosabb beszólásait úgyis kisípolják :).
Egyébként a magyar hangja kicsit karakteresebb, mint a saját, jobban illik az extrovertált személyiségéhez.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 12:16:20

@Imre apó: Vagyunk egy páran a blogon hasonló területről :)! Én három kertészről és két erdészről tudok, lehet, van több is.

Az anyóca szerintem is inkább aranyos, na azért anyókázni már nem mernék :).

Mr Long 2014.06.04. 12:24:28

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: En nem vagyok ilyen :)
Valojaban nem tudom ezt rogziti e a fenykephez, bar nem lenne extra melo.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.06.04. 12:25:44

@London2009:
Neked azon múlik a boldogságod hogy mennyi pénzt keresel? Tehát ha x helyen kétszer annyit te akkor ott boldogabb vagy?Meg gondolom Budapesten se 80 ezres melót kapnál, úgyhogy én nem értem ezt a pénzügyi öngyilkosság dolgot. Ilyen alapon mindenki költözzön a leggazdagabb országokba, mert a szegényebb országokban pénzügyi öngyilkosság élni. Szerintem ez teljesen helytelen logika. Én pl simán hazafarolnék most is, ha kapnék egy biztos melót otthon amiből meg tudok élni. Nem nagyon érdekelne hogy hó végére 5 ezer forint marad a 200 euró helyett.

poggY 2014.06.04. 12:26:20

@QUERCUS(a favágó): nem tudod ilyen van annak is aki egyetemre jar maguarorszagon? Vagy csak allaskeresoknek?

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 12:27:03

@KukorIca: "De nem is ezt akartam mondani, hanem hogy van több erdélyi magyar barátom, kivétel nélkül szuper angolértésük van,"

Beugrott egy régi emlék, volt osztálytársam - Székelyudvarhelyről - mesélte, hogy náluk- mármint Romániában, nem csak az adott városban - a kötelező általános iskolai nyelvoktatásban angolul és franciául tanultak, míg itt mi oroszul...szóval anélkül, hogy lebecsülném a feliratos eredeti nyelvű filmek pozitív szerepét a nyelvtanulásban, azért tegyük hozzá, hogy már az alapok is mások voltak.

Rebarbaraa 2014.06.04. 12:28:01

@zöldeketbeszélek: Nem csak angol gyerekek. Barmelyik. A gyerekek alapvetoen akkor kepesek ilyesmire, ha celtalanok, unatkoznak es nincsenek megtanitva az alap logikus gondolkodasra, valamint nem tudjak egyertelmuen meg alapszinten sem a rosszat a jotol megkulonboztetni.
Velemenyem szerint az a gyerek akinek vannak celja meg ha csak macroszinten is, van tennivalojuk (hobbi, diakmunka, akarmi) es akiket megtanitottak logikusan gondolkodni es merlegelni, es nem csak az alap jo/rossz kulonbseget ismerik azok joval kisebb szamban fordulnak ki magukbol.

London2009 2014.06.04. 12:29:07

@maxval a gondolkodó birca: Egy filmnel viszont a magyar szinkron zsenialitasa tenyleg igaz. A Ford Farlaine kalandjai angolul meg csak nem vicces. Magyarul viszont Nagy Fero szinkronnal egyszeruen IMADOM! :DD

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.06.04. 12:33:00

@Mr Long (UK): Azért írtam mert szerintem mondtam már, hogy 2007 környékén ugrott be ez az ötlet. Mármint hogy a butuska kis turisták (akik inkább fotóznak az élmény megélése helyett) a GPS koordinátáknak és a digitális iránytűnek köszönhetően otthon visszanyomozhassák utólag, hogy mit fényképeztek le.

Sajnos időközben másnak is eszébe jutott és megcsinálták. :P

Segáz, majd kitalálok mást! :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 12:33:28

@Rebarbaraa: Ebben igazad van. De itt olyan középosztálybeli brit - nem csak angol, hanem pld. pakisztáni - gyerekekről van szó, akik iskolába járnak. Nem az utcán kallódnak alkoholista szülők terrorjában élve. A dolguk a tanulás lenne. Az, hogy céltalanok, persze mindig kiderül. Az, hogy nem tisztelik a szüleiket, akik a világon minden esélyt megadnak nekik az emberhez méltó élethez, szintén kiderül. Ok az persze mindig van rá.

Hari Seldon 2 2014.06.04. 12:33:29

@házelőtthinta:
5000 Forintból nem vehetsz 120 Euro-s nadrágot!

Rebarbaraa 2014.06.04. 12:34:53

@házelőtthinta:"Én pl simán hazafarolnék most is, ha kapnék egy biztos melót otthon amiből meg tudok élni."

Nalatod?!:) A bizonytalanba te se mesz. Nem vallalod a penzugy ongyilkossagot.

Lobelt Ledfold Reloaded 2014.06.04. 12:35:48

Céges gépemen véresen szenved az explorer a blog motorral, nem valami nagy élmény így kommentelni, mégsem minden fenékig tejfel... :)

@bpetya75:

"Lehet. Az mondjuk igaz, hogy én szeretem a keverékeket. Az első szerepjátékos karakterem is egy félork volt ;-)"

Nem hiszed el, de az enyém is... és akkor még nem is tudtam kijaza a Skandar Graun :-)

@Rebarbaraa:

Elhiszem, hogy egy mezei hivatali ügyintéző nincs agyonfizetve és elég sok furcsa népséggel találkozik ami kihat a konfliktuskezelési képességeire vagy éppen heveny kedvességi szintjére. Nem mindenhol fogadtak széles vigyorral, de mégis nagyon jók a tapasztalatok. Intéztem bevándorlást, házassági papírokat, minden létező okmányt különféle okmányirodákban (sima adatlekéréstől külföldi jogsi honosításáig, az összes létező hivatalos okmányt ki kellett kérnünk ami létezik), földhivatalban jártam, bankokban (ezek persze nem állami intézmények), villogtak le zsaruk (biztos a napszemüvegem miatt) és még koccanásos balesetem is volt (én okoztam ráadásul), mindezt egy éven belül. Sokkal de sokkal rosszabbra számítottam, minden téren gyakorlatilag kellemes volt a csalódást.

A nyelveket én is itthon tanultam meg, a leendő gyerekeim meg szegények sajnos esélytelenek lesznek már az esti mesénél is ha nem jön össze legalább 2 a háromból (feleségem kínai, én magyar, a családon belül angolul beszélünk bár makogjuk egymás anyanyelvét is).

Tudom, hogy nem egészen kiforrott sok dolog, próbálkozhat a szolgáltató (bár manapság minden számla két oldalas részletezővel érkezik, az órák a lakásban, a per KW vagy m3 díjak publikusak, szorozni meg 8 évesen tanultam meg), de ilyenkor a tudatos fogyasztó/ügyfél módit szoktam elővenni (eddig nem volt vitám senkivel). Persze jobb lenne, ha meg lehetne 100% bízni mindenkiben, de aki amúgy is szeretei kontroll alatt tartani a dolgait az szívesen excelezik, a másik embertípust meg nem ismerem, mert egyszerűen nem olyan vagyok.

@zöldeketbeszélek:

Nekem is furcsák az akkori félelmeim, pláne most ennyi idő elteltével. Pedig tényleg aggódtam, lehet kevesebb indexet meg origot kellett volna olvasnom amíg kinnt voltam, de érdekeltek a hazai események...

A szinkron elleni nyavajgás lényege nem a sznobizmus, én szeretek magyarul nézni filmeket, bár ritkán nézek egyedül és így a magyar is ritka. Azon országokban, ahol nálunk jóval nagyobb arányban beszélnek idegen nyelveket (legyen ez most a világnyelv angol) általában (nem mindig, de többnyire) NEM szinkronizálnak. Ez szociológiai és ezen keresztül gazdasági kérdés. Az ország, és ezen belül az emberek érdeke is az, hogy értsenek angolul (pölö az internet hirtelen 5000%-kal nagyobbra nő, és szerintem még kicsit mondtam). Ez nem kényelmes, de iszonyú hasznos. Gyakorlás nélkül pedig nem lehet nyelvet tanulni. Rengeteg gyakorlás nélkül. Iszonyú sok gyakorlás nélkül. Filmet nézni (vagy regényt olvasni egy szótárral a másik oldalon, esetleg kedvenc számokat privátban karaokézni) meg mégiscsak jobb mint nyelvkönyvet nyalni.

@Imre apó:

"Odakint zömmel céges körökben mozogtam, és ha szabad így fogalmazni a kínai társadalomnak is inkább az „elit” felé hajló részével ismerkedtem meg;" ???????

"segíccsééé:)))"

Csak pozicionáltam magam, hogy elkerüljem az amúgy tényleg felmerült "Te csak a valóság kis szeletét látod" kommenteket. Persze ez tényleg így van, és gyanítom mindenkire vonatkozik.

London2009 2014.06.04. 12:37:03

@házelőtthinta: Szia Hinta! Orulok, hogy vegre hozzam is szoltal es ezuton udvozollek. A helyzet az, hogy ha te igy latod az eletet, en ezt elfogadom. Kezdjuk ott, hogy en nehezen tudnek valasztani Budapest es London kozott miutan mindkettot egyforman szeretem. Tehat nalam emiatt problema sincs igazan, hiszen miutan mindkettot imadom, igy nyilvan abban fogok elni ahol jobban megfizetnek ugyanazert a munkaert. 23 evesen nekem sem szamitott, hogy a honap vegere 500 forintom maradt vagy 5000. De hidd el, a csaladalapitas elott ez nagyon is fontos. Lehet, hogy te eleted vegeig boldogan eleldegelsz a konyhaban a nulla szocialis eleteddel, de masok vagyunk. Reszemrol en mindigg a tobbre es jobbra torekszem. Folyamatosan kell celokat es kihivasokat tuznom ki magam ele, mert engem ez hajt. Ez lehet egy 1000 darabos kirako, egy tough mudder vagy egy sajat otthon elerese.

Imre apó 2014.06.04. 12:38:24

@házelőtthinta: Szeva Hinta!:)))

Ne HUPPUGJ:))))))))))))) megint nekedesnek:):)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.04. 12:39:42

@zöldeketbeszélek: azért van, aki tudja értékelni az angol nyelv finomságait, és nem sznobságból nézi eredetiben :-)
de magyar filmet se néznék angol szinkronnal.
sőt. kínait is inkább úgy, hogy angol felirattal, de eredeti hangokkal.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 12:42:20

@Lobelt Ledfold Reloaded: Köszi a választ :). A szinkron-sznobizmus nem neked szólt, sajnos sokszor belefutok és kicsit ki vagyok hegyezve a témára.
Egy kommentben kérdeztem, hogy feleséged is dolgozik itt, vagy keres munkát? És ha igen, milyen területen tudna elhelyezkedni ezen a beszűkült munkaerőpiacon?

Ugyandehogy (törölt) 2014.06.04. 12:42:35

@London2009: lehet, hogy egyedül vagyok azzal a véleménnyel, hogy borzalmas...

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.06.04. 12:43:04

@házelőtthinta: neked valami igazolási kényszered van: feltétlenül be kell bizonyítanod, hogy nem baj, hogy csóró vagy és nem tehetsz róla :) Kicsit uncsi.

Rebarbaraa 2014.06.04. 12:44:46

@zöldeketbeszélek: Megnezem majd a filmet amit irtal.Nagyon szeretem a pszihologiai, viselkedes kutatasi filmeket, szakirasokat. Szulokent meg azt tudom, mondani, hogy 50% ban a szulo a hibas, a masik 50% a gyerek (a rosszra valo hajlamokat nagyon nehez, vagy lehetetlen kinevelni beloluk) De ez az arany pl egy 1 eves gyerek eseteben 0-100% a szulo javara, ahogy novekszik ugy harul ra is egyre nagyobb felelosseg. Nagyon osszetett dolog gyereket nevelni. A tisztelet hianya a szulo fele...haaat. Felmerul a kerdes, hogy hogy tiszteljem azt aki nem tanitott meg, hogyan kell tiszteletet megadni.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.06.04. 12:45:00

@Zka: és mielőtt belekötnél. Nem baj, ha valaki csóró. Az se baj, ha maga tehet róla. Gondok akkor vannak, ha ezt nem akarja elismerni, nem elégszik meg a helyzettel, de tenni se hajlandó ellene, csak bűnbakot keres és/vagy megpróbálja bebeszélni magának, hogy akinek más az értékrendje az beteges. Ezt teszed te Hinta.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 12:46:07

@Chang Yai: Jaj, elfelejtettem kiírni, hogy természetesen tisztelet a kivételnek :). Különben nehogy azt hidd, hogy nem irigylem ám egészen mélysárgára vált színnel a magas szintű angolnyelv tudást :)!
Már piszkálnak, hogy kezdjek el végre komolyan angolul tanulni, hogy végre megszabadultam a nyelvvizsgázástól és csak pénz kérdése, hogy így is tegyek. (A netes tanulás nagyon nem az én világom, kell a hús-vér emberek azonnali visszajelzése, egy valódi tanár.)

Imre apó 2014.06.04. 12:47:15

@Lobelt Ledfold Reloaded: Kösz, hogy megmondtad, ez jó.

Más képet kaptam, sok sikert idehaza:-)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 12:47:50

@Babette.: Afene :). Reméltem, kibogozod a homályos körmondataim lényegét anélkül, hogy valakivel konfrontálódnom kelljen, de annyira tényleg nem érdekes :).

Rebarbaraa 2014.06.04. 12:49:19

@Lobelt Ledfold Reloaded: Lehet, hogy nem a geppel van gond hanem a bongeszovel. Dogj fel egy masikat.

London2009 2014.06.04. 12:50:32

@Babette.: en imadom! eszem faxom megall! szolt Ford! :D

SzZoole 2014.06.04. 12:51:14

@zöldeketbeszélek: kivancsisagbol meg neztem a neten a magyarhangjat,hat nem tudom nekem furcsa volt,lehet azert mert az eredetit tobbet hallom.Itt tobb musora is fut,vana rendes fozos musora,hell's kitchen,etterem latogatos,hotel latogatos es borton latogatos musora is,ezeket tobbnyire keson,este 11-kor adjak,semmit nem sipolnak ki,minden eredetiben megy.
A legkemenyebb a Behind Bar cimu borton latogatos musora volt.Itt Londonban Brixton varosreszben van egy borton ott probalta fozni tanitani a rabokat,hogy a borton on ellatos legyen,na az volt egy kemeny musora.

Rebarbaraa 2014.06.04. 12:53:20

@zöldeketbeszélek: Jaj most nezem :) En ezt anno lattam:)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.04. 12:53:22

@zöldeketbeszélek:
Tudod miert nincs igazad szerintem?
Ha sosem huzzuk meg a hatart, sosem valtoztatunk egy alapvetoen hatraltato szokason azert, mert sokan vannak, akik mar oregek / maskeplnt nottek fel, akkor soha nem lesz fejlodes.

Most azt mondod, hogy neked meg kell a szinkron, majd a gyerekeidnek jo lesz angolul. Aztan mire kihal a generaciod felnottek a gyerekeid es mar ok sem akarnak valtoztatni. Aztan az o gyerekeik sem.

Ez a szinkronos dolog pont egy olyan dolog, amikor nekunk kell bevallalni a pofont, hogy a fiatalabbak mar jobb eselyekkel induljanak.

Ha itt odamegyek egy 80 eves nenihez es angolul szolok hozza, folyekonyan fog valaszolni. Ezt veszed el a gyerekeidtol ezzel a gondolkodassal.
Pontosabban a mindenkori idiota es dilettans magyar donteshozok... 90-ben kellett volna meglepni es mara a lakossag nagy resze elorebb lenne a yes-no-hamburger szintnel.

Megertelek teged is, nem is itellek el. Csak ez pl. egy olyan dolog, amiben Mo le van maradva, talcan nyujtjak a megoldast es nem kell, mert a nep makacs.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 12:53:33

@Rebarbaraa: Nincs mit. Ahogy látom, mégis beszélgetünk :).

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.04. 12:53:54

@bpetya75: tudom, én vagyok a hülye, hogy ugrok a provokálásra. csak ez a bőrszín téma személyesen érint, és olykor még a kicsit poénosnak, kicsit piszkálódósnak szánt dolgoktól is besokall az ember, simán azért, mert túl sok van belőlük. (túl sok = az is túl sok, ha csak háromnaponta mond valaki valami "poénosat".)

ha már felmerült a magunkban magyarra fordítgatás témája fentebb - én még olyan nyelveet se fordítok, amit alapszinten pöntyörgök, a kevés tudás is közvetlenül fogalomhoz linkel az agyamban, egy fontos kivétellel, a nyomorult számok, ha valaki hozzámvág thaiul vagy indonézül egy telefonszámot vagy árat, na azt fordítanom kell.
de ettől még el tudom képzelni, hogy másnak ez másképpen működik. és szeretném, ha más is el tudná képzelni, hogy másoknak másképp működik, mint neki.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 12:55:03

@Zoole[uk]: Ezek itthon is mentek, a börtönös tényleg kemény. De szerintem a Hell's kitchen félig sem olyan brutális, amennyire annak próbálják beállítani.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 12:58:31

@Kövérmadár [swe]: De miért venném el a lehetőséget? Most is, ha a média lejátszón nézek egy filmet, gombnyomással választhatok, szinkronosan, feliratosan vagy eredeti nyelven nézem meg a filmet. Nagyon jó sorozatok vannak, amelyeket nem is lehet magyar nyelven nézni, felirat sincs hozzájuk, mégis rengeteg fiatalt érdekelnek, elég csak a filmes blogokat, fórumokat olvasni.

SzZoole 2014.06.04. 12:59:19

@házelőtthinta: en tudnek neked jol fizeto biztos melot.A Te adotsagodal,ha igaz,hogy 204 cm es 130 kg vagy,akkor a szervezett bunozesben mindig keresnek ilyen embereket,penzbehajtasra szembenezesre es golyofogonak.

Imre apó 2014.06.04. 12:59:27

Házelőtthintának szeretettel!

A házunk előtti hintán sokan lökték magukat a kék ég felé, szárnyaltak visongtak.
Az ablakomból figyeltem, de nem próbáltam soha hintázni. Engedték volna....de mindig ott motoszkált valami hang a fejemben, "és mi lesz, ha kiesel?, vagy ha a nagyok nem engednek kiszállni, vagy..vagy..vagy?.

Inkább nem próbálkoztam, de pedig olyan jó lenne, vagy mégse???

Vedd a bátorságot és változtass, vagy a hintázás örömét, néha keserűségét, nem fogod megtapasztalni. Az élet is egy b@zinagy hinta:))))

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 13:00:15

@Chang Yai: Amikor még nyelvórákra jártam, minden alkalommal tapasztaltam, hogy akik egyébként folyékonyan elbeszélgettek az adott szinten egy témáról, azonnal elakadtak, ha képbe jöttek a számok. Érdekes!

Imre apó 2014.06.04. 13:02:39

@Zoole[uk]: Adod a lovat alá mi? :))))))))))))))))))))

Rebarbaraa 2014.06.04. 13:02:58

@Zoole[uk]: En tudod kit birok nagyon? Michael McIntyre

www.youtube.com/watch?v=PD2mphhpPPw
www.youtube.com/watch?v=PD2mphhpPPw

De ami abszolut kiveri a biztositekot es imadtam de mar nincs: CITIZEN KHAN :)
www.youtube.com/watch?v=aoIgtEQ7kqY (szexualis felvilagositas a lanyanak, hasaltam a nevetestol)
www.youtube.com/watch?v=x3ZcxTHMI_4
www.youtube.com/watch?v=TnfDtng4kAM

SzZoole 2014.06.04. 13:03:41

@zöldeketbeszélek: nem azt mondom,hogy brutalis a hell' kitchen,de itt nem futyultek ki semmit,siman ment a piss off,ez enyhe kifejezes,fuck off,fuck you,son of a bitch,motherfuckher ect.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 13:06:34

@Zoole[uk]: :))) Hát ez nekem nem hiányozna, bár belátom, sokat veszítenék az eredeti hangulatból :).

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.04. 13:08:07

@zöldeketbeszélek: ja és én sem személyeskedésnek gondoltam a témát.
az öcsém véletlen magyarul töltötte le nekem a Bones 8. évadját, nekem ennyi közöm volt mostanság a magyar szinkronhoz. hát. kénytelen voltam 4 nap alatt tetű lassú neten leszedni angolul is, mert szerintem affektálnak magyarul. mintha a Retekklub híradója beszélne, azzal az alig visszafogott vibráló szenzációhajhász tónussal, hogy feldaraboltákkiebeleztéklefejeztékmegnyúzták!! azok a arakterek meg tudósok, és nem így beszélnek eredetiben. de már eleve az, hogy mások a hangok, az kizökkentett, mert hát csak végignéztem vagy 100 epizódot az eredetiekkel. na, így tudom ezzel a konkrét példával megmagyarázni, nekem mi volt a bajom akkor és ott.

ezt a minap rakta ki valaki a falamra, nagyon tetszett (a többi játék is az oldalon)
www.gameswithwords.org/WhichEnglish/
nem kis bosszúságomra kihozta harmadik tippnek, hogy az anyanyelvem magyar (elsőre angolt tippelt szerencsére), és azóta se tudom, mit buktam be, amitől rájött a tetű algoritmus erre.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 13:11:16

@Kövérmadár [swe]: Na meg éppen azt írtam, hogy szeretném a gyerekemnek megadni a lehetőséget, hogy jól megtanuljon középiskolás korára egy-két idegen nyelvet.
Most már nem korlátoz az államilag szabályozott nyelvoktatás sem.
A lányomnak az interneten tanulni is természetes lesz, nem úgy,mint nekem.
Nyilván ösztönözni fogom, hogy egy-két vagy több szemesztert tanuljon majd külföldön, bár közben borzasztóan fogom félteni...(amit majd hősiesen titkolok előtte :))
A film csak egy dolog a sok eszköz között, nem az egyetlen és nem a legfontosabb.

La Pantera 2014.06.04. 13:12:16

@zöldeketbeszélek: Olvastam valahol, hogy a számolás általában csak azon a nyelven megy, amelyiken az ember tanulta.
A szinkron témához: szinte minden filmet igyekszem az eredeti nyelven nézni, akkor is, ha lövésem sincs a nyelvről.Pl. szeretem a dán filmeket, múltkor néztem egy filmet és szerintem 10 mondatból kb. kettőt feliratoztak, de nekem így is jobb, mint magyar szinkronnal. Egyszerűen az eredeti hanghordozást nem lehet utánozni, nemhogy túlszárnyalni.
Érdekes viszont, hogy csalódást érzek, ha mondjuk angolul beszélnek egy eredetileg máshol játszódó filmben (pl. Anna Karenina vagy Bovaryné), ilyen esetben inkább a magyar szinkronra szavazok.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.04. 13:15:45

@zöldeketbeszélek: nekem személy szerint az lehet, hogy nem vagyok egy nagy matekzseni. enyhén szólva. kivéve hogy mostanság bármikor átszámolok 1000 thai bahtot nepáli rúpiára vagy 100 maláj ringgitet burmai kyatre. de szigorúan csak magyarul :-(
de van olyan angol ismerősöm, aki a saját telefonszámát csak thaiul tudja lediktálni, így memorizálta. én meg angolul se tudom kapásból a sajátomat, azt le kell fordítani, vagy leírni legalábbis :-(

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 13:16:43

@La Pantera: Nekem meg az a vicces, amikor a mesebeli lények mindegyike tud angolul :). Pld. a hupikék törpikék filmben, ahol a feliratok a bűvös vízeséshez angolul vannak és Hókuszpók egy angol nyelvű névjegykártyáról simán rátalál a new york-i forgatagban a célszemélyre :).

macamuca [IHUN] 2014.06.04. 13:19:00

Jó poszt, jó volt ismét "hallani" Lobelt-lől :)))
Hogy ki mit tapasztal-tapasztalhat, az Mo.-on is attól függ, hogy hol, milyen körülmények között él, kikkel találkozik-találkozhat:
Tehát az, hogy nem találkoztak olyasmivel, amiről olvasott/hallott, az még nem jelenti azt, hogy valótlan-valótlanságig eltúlzott dolgokról van szó.
Abba is bele kell(ene) gondolni, hogy mo.-i emberek mekkora része él Lobelthez hasonlóan.
Bőven megérdemli, hogy így élhessen, hisz megdolgozott érte (és számomra nagyon szimpatikus a szemléletmódja, a felfogása), de attől még az is igaz, hogy a nagy többség nem így él, nem ilyen tapasztalotak szerez, és nem ilyen/hasonló a felfogása.

@QUERCUS(a favágó):
A hivatkozott kormányrendelet 1998-as, az idézett rész pedig a 2012. okt. 01.-től érvényes módosítás (=kiegészítés).
Vagyis nem 1998-tól lehetséges lakhatási támogatást nyújtani, hanem 2012-től: a 4. paragrafus címe: Lakhatási támogatás, mellette a szám: 15, alul pedig "15 Megállapította: 272/2012. (IX. 28.) Korm. rendelet 2. §. Hatályos: 2012. X. 1-től."

Az utazással kapcsolatos költségeket a munkáltató támogathatja, a lakhatással kapcsolatosakat pedig a munkaügyi hivatal (=kormány költsége).

Herr Géza 2014.06.04. 13:22:25

@Babette.: Ugyanakkor mégis elvárható, hogy egy magyar bankkal megkötött, hivatalos magyar pénzben folyósított, de egy svájci frankos alapú hitelszerzödés igenis rendelkezzen arról, hogy megengedi-e a kölcsönszerzödés alapját képezö devizanemben történö teljesítést, nem ??? Én is emlékszem arra, hogy amikor a devizahiteles autónkra háromhavonta jött az árfolyamkülönbözeti számla külön, az permanensen egyre nagyobb összegröl szólt, holott az adott idöszakban azért voltak fázisok, amikor a CHF árfolyam lefelé változott. Én is bepróbálkoztam vele, hogy ok, akkor fizetem svájci frankban a törlesztést, mire kb. olyan értetlenül néztek rám, mint ha (stílszerüen) sztotyinkával akartam voltam törleszteni..., igaz elöször roppant "rugalmasan" rávágták, hogy miért is ne lehetne: csak elöbb a frankomat a másik ablaknál valutavételi árfolyamon átváltják forintra és utána már no problem... :)))

Mr Long 2014.06.04. 13:23:17

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Emlekszem ra. ;)
Most megyek megnezem a legujabb furotorony tervet, amit a masik reszlegunk csinalt. :PPPPPP

La Pantera 2014.06.04. 13:23:32

@Chang Yai: Ez jó teszt, nekem finn, német, román a tipp, mint anyanyelv.

Pernilla 2014.06.04. 13:24:04

@Chang Yai: Na a szamokkal nekem is meggyülik a bajom, mindig magyarul szamolok, es mivel mernök vagyok, ezzel keveredek neha problemakba. Föleg, hogy a nemetek "forditva" mondjak a szamokat, sok felreerteshez vezet, mert ezt a többi külföldi kollega is keveri :)
A telefonszamomat viszont en is csak nemetül tudom elmondani, mindig belezavarodok, amikor magyarul kell :)

Rebarbaraa 2014.06.04. 13:24:48

@zöldeketbeszélek: En mondtam:) Te meg egyre csak ellenkeztel:)Meg jo, hogy nyomulos vagyok:))
Szamok es angol megfelelojuk memorizalasa. Kepzeld magad ele a szamot es mond ki angolul. Par napig minden szamot angolul gondolj. Menni fog:)
Megfigyeltem magamon anno az elso honapokban, hogy szemelyes beszelgetesnel szajrol olvastam es jobban megertem (gondolom az akcentus miatt volt nehezebb hallas utan)
Aztan telefonos beszelgetesnel nem rostelltem visszakerdezni, hogy sorry? (senki nem akadt fenn rajta, sot meg elnezest is kert mintha o beszelt volna erthetetlenul) es szepen elismetelte lassabban. Javaslok neked egy weboldalt, bar tudom nem nagyon szereted az online tanulast. *valaszthatsz szimpi tanart, ugyanazok a leckek mindegyiknel) Szoval istenien elmagyarazza, hogyan ertelmezz hallas utan. Hogyan irj hallas utan, igeidok meg ami csak kell.Fejleszt, segit az akcentus kifejleszteseben. Imadom a mai napig. Nezd meg.
Fooldal:
www.engvid.com/english-lessons/
Telefonos:
www.engvid.com/telephone-english/
www.engvid.com/telephone-english-how-to-take-or-give-a-message/
www.engvid.com/speaking-english-how-to-answer-the-phone/

Ezt a csajt kifejezetten kedvelem, a megertest tanitja:
www.engvid.com/understand-native-speakers-questions/
Kifejezetten elvezni fogod:)

SzZoole 2014.06.04. 13:25:43

@Chang Yai: ez a masik,csak en nem mertem felhozni a Bones-t mert attol felek,hogy kinevetnenek engem,hogy ferfi letemre Bones rajongo vagyok:)))
Csak azert rendeltem meg az emeltebb tv csatornat,hogy a Bones legujjabb evadjat tudjuk nezni eredetiben.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.04. 13:26:54

@zöldeketbeszélek:
Viszont kenyszerito hatasu.
Ha TVt akar nezni, ragadni fog ra, ha akarja, ha nem.

Barmi mas alol ki lehet bujni.

Szerintem raferne 1-2 ilyen kenyszer az orszagra (es masik orszagokra is, termeszetesen).

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.04. 13:29:27

@Zoole[uk]:
Ez a golyofogas erdekelne!
Jelige "De meleg azert nem vagyok!"

La Pantera 2014.06.04. 13:30:03

@zöldeketbeszélek: Ja, hát a mesék "külföldiül" egy külön fejezet. Nagyon nehéz olyan mesét találni, ahol nem idióta fejhangon vinnyognak a szereplők. Plusz hadarnak, rosszul hangsúlyoznak, stb. A fiam nagy Verdák-rajongó, az minden nyelven borzalmas, a történetről ne is beszéljünk. Magyarul és németül próbáltam:( Ráadásul MINDIG történik valami akció benne, így egy lassú lefolyású Futrinka utcát vagy Frakkot hamar elun (írhatnék régebbi német rajzfilmet is) . Mondjuk nálunk minimálisra van állítva a filmnézés, de így se könnyű.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 13:36:03

@Kövérmadár [swe]: Engem a kényszerítés gondolatára is kiráz a hideg, szerintem volt benne részünk éppen elég. Lehet, hogy tévedek, de azt látom a mostani srácoknál, hogy az angolra nem kell őket kényszeríteni.
Gondolj bele, hogy minden, ami egy fiatalt érdekelhet manapság, az USA-ból vagy Angliából jön. Filmek, zene, tánc, számítógépes játékok, öltözködés, stílus.

Ösztönözni kell, nem kényszeríteni.

Már elfelejetted, hogy téged mennyire zavart, amikor ráderőltettek számodra érdektelen dolgokat?
Biztos nem, mert a verselemzés még mindig fájó pont neked :).

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 13:37:53

@Rebarbaraa: Olaszul tanultam és szerencsére nekem a számokkal nem volt gondom, vagy közel sem annyi, mint másoknak. De a tanárnőm is mondta, hogy ez a probléma nagyon elterjedt.
Elmentem a linkeket, meg fogom nézni, hátha éppen ez lesz az, ami beszippant :).

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.04. 13:39:14

@Zoole[uk]: öcsém is pont ezt mondta a Bonesról legyintve, hogy ez egy női sorozat, én meg nem értem, 1, mi az hogy női meg férfi sorozat - ok mondjuk Desperate Housewives inkább női.... de..., 2, és miért inkább női az a sok hulla?

én amikor még alig pöntyörögtem angolul, akkor is rengeteget néztem a tévét. akkor lettek Mo-n először külföldi kábelcsatornák. nagyon sokáig kb semmit nem értettem belőlük, de ez nem zavart. soha nem szótáraztam olvasás vagy tévé közben sem. aztán egyre jobb lett.
de ez simán tolerance of ambiguity, mint személyiségjegy, hogy ezt mennyire tolerálja az ember, vagy mennyire kap rövidzárlatot az agya rövid úton és makacsolja meg magát attól, hogy adott esetben nem érti teljesen, miről van szó.
IELTS nyelvvizsga előtt a mindenféle ausztrál, fekete angol stb akcentusok csiszolása miatt volt, hogy gyakorlatilag naponta 8-10 órát hallgattam a tévét, de csak háttérzajnak, valamiért nekem ez is segített.

2014.06.04. 13:39:27

@Lobelt Ledfold Reloaded:

"(feleségem kínai, én magyar, a családon belül angolul beszélünk bár makogjuk egymás anyanyelvét is)."

Épp kérdezni akartam, hogy mennyire tudsz kínaiul? Hogyhogy csak ennyire? Eleve nem próbáltad megtanulni, vagy feladtad félúton?

Egyébként szerinted mennyi gyakorlati haszna van az ember életében, ha beszél mandarinul (és nem Kínában él)?

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 13:40:20

@Rebarbaraa: Tudtam én, hogy nyomulós vagy, be is bizonyítottad :).

Nezazzegfele tanácsára duolingózom, angol-olasz kombinációban, csak egy kicsit hanyagoltam más, fontos dolgok miatt.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 13:44:13

@La Pantera: A lányomat inkább fárasztják a pörgősebb rajzfilmek, most inkább vízipók-csodapókozik. Ezek a régi rajzfilmek nagyon jók, csak sajnos technikailag nem elég színvonalasak a mostani tévékhez. Vagy hogy mondjam, nem értek hozzá, csak azt látom, hogy tompák, csúnyák a színek, elmosódott a hang.

Ugyandehogy (törölt) 2014.06.04. 13:44:20

@Chang Yai:

1. Singaporean
2. Welsh (UK)
3. New Zealand

:DDD

Mr Long 2014.06.04. 13:47:59

Erdekes teszt...
Our top three guesses for your English dialect:
1. US Black Vernacular / Ebonics
2. Scottish (UK)
3. English (England)

Our top three guesses for your native (first) language:
1. Turkish
2. Russian
3. Spanish

SzZoole 2014.06.04. 13:48:08

@Chang Yai: ezt en sem ertem,hogy lehet ferfi meg noi sorozat,de ugye nem ciki,hogy en is megnezem:)))

Rebarbaraa 2014.06.04. 13:48:20

@zöldeketbeszélek: Olasz?:) Hm en is tanultam egy ideig:) Legjobban egy vicc ragadt meg: Il marito sta seduto in una poltrona legge romanzo giallo. Vieni la moglie ...blablabla. Reg volt:) De az itteni olaszokkal is elmakogok ha kell, legnagyobb oromukre:)

bpetya75 2014.06.04. 13:49:53

@Lobelt Ledfold Reloaded:

Te mit játszottál vele? Én egy telnetes játékon nyomtam egy félork mágussal az egyetem alatt. Egyik ottani ismerősből később tesztjátékos lett, Ő mesélte, hogy a vége felé megfigyelték a karaktert, mert azt hitték, hogy csalok. A készítők maguk sem tudták, hogy mennyire erőközpontú a játék, és meglepődtek, hogy az erősítés miatt legerősebb lény+2-es erővel mekkorákat sebzek. Na, miután ez kiderült, hirtelen indítottak néhány óriás mágust :-D

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.04. 13:49:55

@Babette.: magyarul fogalmuk sincs :-)
és anyanyelvnek?

Rebarbaraa 2014.06.04. 13:50:17

@zöldeketbeszélek: Az nem rossz de van abban video is? Mert ebbed minden lecke videoban van.

tanato 2014.06.04. 13:52:14

@La Pantera: Így van,élt régebben egy kofa Budaörsön,úgy hívták hogy zvancig néni,mert amikor vissza adott,mindig svábul számolt.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.04. 13:52:44

@Zoole[uk]: ezt majd mások kicikizik alkalomadtán :-)
én most épp a House-t fejeztem be és a Breaking Bad a következő. a tesóm szerint ezek is női izék.hát érti a fene :-)

Ugyandehogy (törölt) 2014.06.04. 13:52:46

@Chang Yai: de volt egy kérdőjel az accentnél, ott leírta, mi alapján hozta ki, valami olyasmi volt, hogy a welsziek nem azt mondják, hogy i send my mother a letter, hanem to my mother, meg az i did my homeworknél valami with my homework, már nem emlékszem pontosan a mondatra.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 13:53:42

@Rebarbaraa: Nem, de 'beszél'. Egyelőre még elég, majd meglátom, mire megyek vele.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 13:55:30

@Chang Yai: És a Person of interest? Az csak nem női sorozat ?

Mr Long 2014.06.04. 13:56:44

@zöldeketbeszélek: "A film csak egy dolog a sok eszköz között, nem az egyetlen és nem a legfontosabb."
Pontosan. Kivancsi lennek hanyan olvasnak mondjuk emelett a celnyelven...

tsabus UAE 2014.06.04. 13:58:30

@London2009: Igeeeen ! Pont ezt a filmet akartam felhozni egyik példaként, hogy a jó szinkronnal még az eredetiben nézhetetlen filmet is fel lehet javítani ! :-)
Egyébként meg ez nem fekete-fehér. Van ahol javít a szinkron és van ahol ront. Csak legyen lehetőség mindkettőt kipróbálni.
Nem tudom, ki hogy van vele, de két nappal a mozi után, már fogalmam sincs, hogy szinkronnal, felirattal, vagy eredetiben láttam a filmet...
Azzal is csak egyet tudok érteni, hogy a fordítások minősége drasztikusan lezuhant. Egyes tematikus csatornákon (pl. History) nem is érdemes magyarra váltani, mert totál kretének a fordítók. Már nem is a nyelvi árnyalatokat, hanem a mértékegységeket keverik...

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 14:00:10

@Mr Long (UK): Bizony, mondjuk színvonalasabb lapokat, hogy ne csak a konyhanyelv ragadjon.

Mr Long 2014.06.04. 14:01:58

@zöldeketbeszélek: Na jah, sorozatokbol tanulva vagy a gyilkossagi szavakat, vagy orvosiakat, esetleg szlenget tanul az ember :)

Rebarbaraa 2014.06.04. 14:02:20

@Chang Yai: Nem nagyon tudom ferfi vagy noi sorozatnak melyik nevezheto..csemegezzetek:

SALEM Monday
Penny Dreadful Monday
THE 100 Thursday
DOMINION 19 june Thursday
Believe
The After ?
Defiance 19 june thursday
Magicians ? pilot soon
Falling Skies 22 june Sunday
Under the dome 30 june Monday
extant 9 june Monday
Last ship juni 22 Sunday
outlander aug 9 Saturday
In the flash English zombie apocalips series
Rayd Donovan
Star-Crossed finished
Vikings finished
The after pilot
Originals low,
The vampire diaries low, boring..

Mr Long 2014.06.04. 14:02:31

@zöldeketbeszélek: Bar en akkor mondjuk irodalomra gonsoltam. Szepre, vagy szorakoztatora (nekem ez egy kategoria).

Rebarbaraa 2014.06.04. 14:03:40

@Mr Long (UK): En, mindent. Foleg, hogy barmilyen kony beszerezheto angol torrent oldalakon angol nyelven. Es imadok olvasni

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.04. 14:04:51

@zöldeketbeszélek: nem ismerem. de úgyis rosszul tippelnék :-)

@Mr Long (UK): én csak angolul olvasok. most legutóbb újévkor volt magyar könyv a kezemben, sokév után, és nagyon szürreális élmény volt. mivel csak blogokat olvasok magyarul, a könyvből olyan szavak néztek rám, amiket vagy 10 éve nem láttam, és ok azért nem felejtettem el magyarul, egyáltalán nem, de nagyon érdekes volt, mintha valami drog lepte volna el az agyam, olyan messziről jött minden. és hozzá teljesen más asszociációk, emlékek, élmények. mintha nem is én lettem volna, vagy valami ilyesmi.
bárcsak el tudnám magyarázni.
ja, angolos karrierem elején úgy csináltam, hogy angolul és magyarul olvastam párhuzamosan ugyanazt (a suliban angolul kellett ugye, pl Legyek ura vagy hasonló ifjúsági klasszikusok / kötelezők), nekem ez így bejött. nagyon az a tippem, hogy ez kb mindenkinek hasznos lenne, még ha fárasztó is, vagy unalmas, vagy bosszantó bizonyos személyiségtípusoknak.

bpetya75 2014.06.04. 14:10:10

@Chang Yai:

A dialektus majdnem stimmel Mr Longgal.

Our top three guesses for your English dialect:
1. US Black Vernacular / Ebonics
2. South African
3. English (England)

Our top three guesses for your native (first) language:
1. Hungarian
2. Russian
3. Polish

Meglep, hogy anyanyelvként az orosz is felmerült.

Quercus a favágó 2014.06.04. 14:10:40

@macamuca [IHUN]:

A megjelenéskor (1998 03. 04.) hatályos szöveg.

"4. §
(1) Támogatás nyújtható annak a munkaadónak, aki
a) a munkaügyi központ által nyilvántartott munkanélküli
foglalkoztatását vállalja, és
Ib) az a) pontban meghatározott munkavállalók által
igénybe vett lakásbérlet, albérlet, fizeto´´vendég-szolgálat
díjának megfizetéséhez havonta hozzájárul, illeto´´leg ezeknek
a munkavállalóknak az elhelyezését munkás- (orvos-,
n´´ ovér- stb.) szállás útján oldja meg, és
c) a 2. § b) pontjában meghatározott feltételnek megfelel.
(2) Támogatásként a munkaadónak az (1) bekezdés
b) pontjában meghatározott kiadásai téríthet´´ ok meg, legfeljebb egyévi időtartamra. A támogatás mértéke munkavállalónként nem haladhatja meg a munkanélküli járadék
— a kérelem benyújtásának ido´´pontjában hatályos — alsó
határát"

2006-ban hatályon kívül helyezték, majd 2012-ben iktatták be a jelenleg hatályos részt.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 14:11:06

@Mr Long (UK): Én már ilyet javasolni sem merek, tekintve milyen kevesen olvasnak...

Matula néne 2014.06.04. 14:12:49

@Rebarbaraa: köszi nagyon kedves vagy!!!!!:))))

@zöldeketbeszélek: "Feltéve ugye, hogy jó feliratokat gyártanak.."
Hááát sokszor írnak hülyeséget, de a film egészét véve akkor is nagyon sokat lehet tanulni. Amikor feliratosan nézünk filmet otthon, egyszer-egyszer szoktam is mondani a férjemnek, hogy totálisan mást mondtak mint ami írva van, de nem vészes szerintem. Én inkább amin ki szoktam akadni, mikor van valami kifejezés, ami csak az adott nyelven értelmezhető, és azt szó szerint lefordítják. Konkrét példa (a kedvencem): It's a piece of cake! fordítás: süti a helyzet....... hát lehet hogy túl öreg vagyok és ezt használják esetleg a mai tizen-huszonévesek, de én ezen akkorát nevettem....... süti a helyzet!!!!!! Az milyen?????? Amerikában ezt akkor mondják, amikor valami szuper, pipec, tökéletes, jól el van találva stb.Magyarul a süti a helyzet pedig tudtommal nem jelent az égvilágon semmit. ::))

@Chang Yai: "de magyar filmet se néznék angol szinkronnal."
Jelentem láttam angolul a Vuk-ot!!!! Majdnem sírva fakadtam, az összes poén odavan!!! .... pld. nekem az egyik kedvencem, amikor a kis Vuk el akarja kapni a macskát (Nyaút)...... és ahogy a macska mondja a szövegét... tudjátok, "....kis vörös...."..... ez angolul minden hangsúlyozás nélkül egy sima mezei mondat.... és az egész mese teljesen átlagos, mondhatni unalmas..... eredetiben pedig nekem örök kedvenc!!!!

bpetya75 2014.06.04. 14:13:53

@zöldeketbeszélek:

Mi a sztori ebben a szigorú szülős műsorban?

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 14:16:25

@KukorIca: :). Jobb lett volna helyette- gasztrovonalon maradva -, hogy 'ez zsír'.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 14:22:11

@bpetya75: Magukból kifordult brit tiniket dobnak át a világ túlsó felébe - USA, Dél-Afrika, India, Ausztrália - 10 napra, nevelőszülőkhöz. Ezek a srácok általában sem Istent, sem embert nem tisztelnek, isznak, drogoznak, cigiznek, lógnak a suliból, kontrol nélkül szexelnek, a netre töltenek fel magukról cinkes képeket, stb. Közben általában úgy beszélnek a szüleikkel, hogy kussoljál, fogd be a szád lotyó és hasonlók. A nevelőcsalád általában konzervatív, szigorú szülőkből és szabálytisztelő csemetékből áll, akiknél a brit tinik megtanulják hol lakik a magyarok istene...
A periódus közepe táján kapnak levelet a szüleiktől, ekkorra általában már puhulnak annyit, hogy jól elérzékenyüljenek rajta. A többség 'javított kiadásban' repül haza.
Volt egy összefoglaló epizód is, megmutatták, hogy egy év elteltével hol tartanak a tinik, 2-3 gyerek kivételelével nem tértek le a helyes útról.
Tehát valamit nagyon jól csinálhatnak a nevelőszülők, sajnos egy rövid epizódba sűrítve 10 napot nekem nem meggyőző, hogy mi lehet az még a munkán meg a szigoron kívül.

Quercus a favágó 2014.06.04. 14:24:44

@bpetya75:

Nem, megint megadta magát ez a szarcsomó Husqvarna. Viszem a szerelőhöz.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.06.04. 14:26:00

@Chang Yai:
Our top three guesses for your English dialect:
1. Singaporean
2. South African
3. New Zealand
Our top three guesses for your native (first) language:
1. German
2. Finnish
3. English

:)
Hunglish kimaradt szerencsére

Rebarbaraa 2014.06.04. 14:26:27

@KukorIca: Es nem is ertik a vicceket, marmint a magyart:) Amikor egy nagyon kis adag keksz utan a paromnak azt mondtam, hogy ez annyit ert mint halottnak az aspirin akkor nezett ram es nem ertette, de pl egy erosebb kohohesnel megjegyeztem, hogy na o se vegyen uj cipot, azt se....el kellett magyaraznom. Azota ha magyar viccet mondok, erdeklodnve varja a magyarazatot. Es nem csak o, minden angol ilyen, de sok mas nationality is. Foleg az asszociacios viccekkel van ez igy. Hat kinek mi a vicc persze.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.04. 14:31:59

@zöldeketbeszélek:
Praktikus ember vagyok. Egy nyelvtudas, meg ha az orosz vagy szuaheli is, hasznos.
Egy vers ismerete / elemzese kb. semmilyen koordinatarendszerben sem kepez versenyelonyt.

Dehat en ugye "muveszetellenes" vagyok, ha valamit tanulnom kell, akkor inkabb tanulok egy 500 ember altal hasznalt nyelvet, mint valaki nyoszorgeset a semmirol.
(Na ezert mit kapok :) )

McZozo 2014.06.04. 14:33:06

Jo latni hogy van akinek a hazatelepules is bejon meg, bar megjegyzem a poszt elejen leirja hogy kinaban is a felso 20% koreiben mozgott munkajabol kifolyolag, igy gondolom magyarorszagon se lehet ez nagyon mashogy. Ha van egy olyan munkahelyed ahol jol fizetnek es nem vagy kiteve a pillanatnyi politikai viharoknak, akkor el tudom ismerni hogy akar elvezni is lehet magyarorszagot, az mar egy masik tortenet azert hosszutavon meg igy is vannak ketelyeim. Peldaul en se a rizstermelok koze tartoztam eg magyarorszagon de ezzel egyutt is azt lattam hogy pl a fizetesem stagnal es a realerteke meg evrol evre drasztikusan csokken igy sorra kenyszerulok feladni dolgokat. Ebbol nem lattam a kiutat otthon. De ettol meg sok sikert es boldogsagot a poszternek :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.04. 14:34:23

@bpetya75:
A sved kollegak szerint orosz akcentusom van svedul is es angolul is.

Lobelt Ledfold Reloaded 2014.06.04. 14:35:49

@zöldeketbeszélek:

"Egy kommentben kérdeztem, hogy feleséged is dolgozik itt, vagy keres munkát? És ha igen, milyen területen tudna elhelyezkedni ezen a beszűkült munkaerőpiacon?"

Talált munkát, egyből hármat (egyet vállalt el), de mindhárom ahhoz kötődött, hogy beszél/ír angolul és kínaiul (egyik helyen a spanyolja is előny), aránylag művelt és ismeri az üzleti életet illetve már fizikai valójában itt van és nem kell bevándoroltatni. Biznissz terület a vége, turisztikai szolgáltatás (bejövő VIP távol-keleti csoportoknak programszervezés).

@Rebarbaraa:

"Lehet, hogy nem a geppel van gond hanem a bongeszovel. Dogj fel egy masikat."

Azt mondták a szemüveges ájtís csávók, hogy azt tilos... de köszi :)

@Th's child:

"Épp kérdezni akartam, hogy mennyire tudsz kínaiul? Hogyhogy csak ennyire? Eleve nem próbáltad megtanulni, vagy feladtad félúton?

Egyébként szerinted mennyi gyakorlati haszna van az ember életében, ha beszél mandarinul (és nem Kínában él)?"

Mivel napi 10 órát melóztam (angolul) így 3 éven át heti 2 nyelvórára volt időm és erőm, ez alatt szedtem fel a tudásomat. Ennyi idő alatt élvő nyelvterületen bármelyik ojropid nyelvet megtanultam volna közel perfektre, Kínában egy erős túlélő szintig jutottam (és a mai napig nem megy jól a kiejtés, írással nem próbákoztam csak az ún. pinyin latin betűs átírással). Ez nem sok, de magamnak jó hír, hogy akikkel együtt nyomtam többnyire eddig sem jutottak el, akik jól beszéltek azok vagyok 8-10 éve ott éltek vagy meló helyett mind nyomtak 1 év csak nyelvtanulást.

@bpetya75:

"Te mit játszottál vele? Én egy telnetes játékon nyomtam egy félork mágussal az egyetem alatt."

Nekem a MUD-ok kimaradtak, én old school, klasszikus asztali szerepjátékot játszottam, első karakterem egy nagyon gonosz sivatagi kígyóistenhívő pap volt :-)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.06.04. 14:36:17

@Kövérmadár [swe]: a verselemzésnek annyi haszna van, hogy amíg azon dolgozol, jobban értesz meg szimbolikus dolgokat - de valóban nem nehéz ennél hasznosabb tevékenységeket felsorolni.

Quercus a favágó 2014.06.04. 14:39:57

@Rebarbaraa:

Nem hitel, hanem kölcsön. Nem mindegy. Olyan, hogy deviza alapú kölcsön nincs. Ezt a két dolgot a Kúria sem akarja megérteni. Bár lehet, hogy ez változni fog. A kúria a bankszövetség álláspontját tette magáévá, és kirovó, valamint lerovó pénznemről beszél. Ezen nem kell csodálkozni. A pénzügyekkel kapcsolatban a bankok jogászai oktatják a bírákat. Ebből kifolyólag a banki "duma" köszön vissza az ítéletek jelentős részében is.

Ginix 2014.06.04. 14:42:14

@KukorIca: ugyanez a macskafogóval, megnézettem a skót lovagommal angolul (cat city néven fent van a youtube-on), aki kedvesen végigülte, de nem hiszem, h kicsit is értené, mitől pörögtem a fejemen, h megmutathatom neki ( a 4 patkány kifejezetten unalmas ebben a verzióban). és persze ezek után rábukkantam az eredeti magyar verzióra angol felirattal, ahol a felirat kifejezetten jónak tűnt (csak bele-beleszúrva néztem bele), de minek nézné meg másodjára. talán pár év múlva megint bepróbálkozom vele.

Rebarbaraa 2014.06.04. 14:43:46

@Kövérmadár [swe]: "Dehat en ugye "muveszetellenes" vagyok, ha valamit tanulnom kell, akkor inkabb tanulok egy 500 ember altal hasznalt nyelvet, mint valaki nyoszorgeset a semmirol.
(Na ezert mit kapok :) ) "

Ujj de igazad van! A magyar koltok 60%-tol hanyingert kapok. A magyar himnusz megirasaert Kolcsey-t meg kellett volna nyuzni. Csak erositette a magyarokban a "mi mind aldozatok vagyunk" kepet. Vorosmarty ugyszinten, a szozatert kulonosen
"Hazádnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
mely ápol s eltakar.
A nagy világon e kivűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell."
Ady egy verbajos kurvapecer, es hadd ne soroljam.
Talan valamirevalo Arany Janos, Gardonyi Geza. Na jo ez tulzas, mert van tobb is...

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.06.04. 14:45:01

@zöldeketbeszélek: ezeknek az infotainment műsoroknak előttem nem sok hitelességük van. Biztos vannak hitelesek, de a legtöbbjéről üvölt, hogy ordas nagy megrendezett kamu, a többiről meg nehéz eldönteni, mi a helyzet és mennyi a valóság, mennyi a forgatókönyv - mert gondolom általában mindkettő benne van.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.06.04. 14:46:08

@Rebarbaraa: nekem Ady volt a kedvencem. Pont azért mert nem volt egy besavanyodott pöcs :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 14:46:19

@Kövérmadár [swe]: Hogy ezért mit kapsz??? :)

Barbár vagy, a könyvlapot csak a büdös svéd füstölt hering csomagolására használd, kár beléd a kultúra :)))!

Na, szerintem így a legrosszabbon már túl is vagy ;).

bpetya75 2014.06.04. 14:46:26

@zöldeketbeszélek:

El tudom képzelni, hogy szimplán annyi, hogy nem csak joga van a kölyöknek, hanem kötelességei is, meg egyáltalán van valami elvárás vele szemben, az változtat ennyit rajta, pláne a teljesen idegen környezettel együtt.

@QUERCUS(a favágó):

Szar ügy :-(

Kolléga, akivel az erdei melót csináljuk, beszerzett a Husi mellé egy noname kínait is, biztosító fűrésznek. Hatékony megoldásnak tűnik.

@Kövérmadár [swe]:

Pedig, ha jól sejtem Te aztán szikra oroszt nem tanultál a suliban. Mondjuk én se sokat ;-)

@Lobelt Ledfold Reloaded:

Arra sajnos nem volt társaságom. Mikor meg lett volna, már nem mertem belemerülni, nehogy függővé váljak.

Rebarbaraa 2014.06.04. 14:49:54

@QUERCUS(a favágó): "Nem hitel, hanem kölcsön. Nem mindegy. Olyan, hogy deviza alapú kölcsön nincs."

Oooo ebbe most belezavarodtam. Most akkor kolcson vagy nem kolcson es devizaalapu hitel vagy sem?

De amugy ertem mit akarsz magyarazni. Igazad van. Megnevezeseben mas de koznyelvesitve amit kolcsonbe kaptal az kolcson oszt annyi:) Persze a szerzodeseknel ezt precizen meg kell nevezni.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 14:50:42

@Rebarbaraa: Teeeeeee évelő zöldségféle, most nagyon-nagyon vissza kell fognom magam...

Hatalmas hiba 21. századi szemmel olvasni és értelmezni egy 19. századi verset vagy regényt. Az adott korba helyezve egész másként látod a mondanivalóját. És miért kellene mindent magadra venni? Szűrd át magadon, de ne felejtsd, nem neked írta.

Egyébként a hazaszeretetről szerintem senki sem írt olyan szépen, mint Radnóti Miklós. Pedig neki aztán minden oka megvolt rá, hogy Mo-ra úgy en bloc haragudjon...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.04. 14:52:18

@Zka:
Ez az en bajom. Nem ertem a szimbolumokat, kiveve ha az ket kardot abrazol :)

@Rebarbaraa:
A Himnusz es Szozat tekinteteben teljesen egyetertek. Mivel a mogottes tartalmat ugysem ertem, a szo szerinti szovegtol pedig forog a gyomrom. Kulonosen az idezett resztol... demagogia^3 :)

Hari Seldon 2 2014.06.04. 14:57:36

Kicsit OFF, de azért jó ha tudja Letford barátunk, hogy mire számítson. Ezen még a Magyar Nemzet is kiakadt:
mno.hu/belfold/egy-szimbolikus-osszegrol-1230092

Azért linkeltem be ezt a cikket, hogy látható legyen, hogy nem valami "ballib" ármány.

Persze, majd kicsit változtatnak, és az már jó lesz. Aztán majd örülnek hogy "csak ilyen lett" a változás után.

Ezek után ON, ha úgy tetszik.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.04. 14:57:38

@bpetya75:
Ott nem, de onszorgalombol egy evig tanultam.

@zöldeketbeszélek:
Nekem a XXI. Szazadban kellett tanulnom, ertelmeznem es dicsoitenem eme XIX. Szazadi muvet ugy, hogy:
a) problemam van a masok helyzetebe valo beleelessel;
b) kb XXV. Szazadi a gondolkodasmodom a nemzetekkel kapcsolatban.

Biztosan van akinek ez fekszik, de en csak meggyuloltem a szepirodalmat / verseket es hasonlo dolgokat. Tanitottak volna fizikat vagy matekot helyette, mindenki jobban jart volna.

bpetya75 2014.06.04. 14:59:10

@zöldeketbeszélek:

Megelőztél, nem írom le újra.

Azt mondjuk tudnám támogatni, hogy keressük már meg az eredeti Erkel-féle kottákat, hátha jobb lenne úgy ez a Himnusz.

Radnótitól meg volna még mit tanulni sokunknak: www.youtube.com/watch?v=rBqka5E9k7U

bpetya75 2014.06.04. 15:02:50

@Kövérmadár [swe]:

Akkor magadnak köszönheted :-P

Az oktatás egyik legnagyobb hibája szerintem, hogy szegregáltan tanít. Pedig az irodalom, a művészet, történelem szorosan egymásra épül. Ugyanígy a földrajz, a biológia és a kémia, illetve a matek és a fizika. Persze sokkal bonyolultabb lenne ezeket összefüggéseiben oktatni, ellenben hatékonyabb. Node nem kiművelt fők sokaságára van szükség...

Matula néne 2014.06.04. 15:04:12

zöldeketbeszélek: látod hogy nem tudok fordítani??? ez nekem soha nem jutott volna eszembe.... pedig tényleg ez tökéletes rá! Mondhatni: zsíííír!!! ::)))

@Chang Yai: szuper a teszt, köszi!

Our top three guesses for your English dialect:
1. Singaporean
2. US Black Vernacular / Ebonics
3. Welsh (UK)
Our top three guesses for your native (first) language:
1. Hungarian
2. Polish
3. Russian
Ezek tudnak valamit ::.)))))

@Kövérmadár [swe]: ::::))) bocs, ezen nevetnem kell, mert a férjemnek olyan, de olyan orosz akcentusa van, hogy az valami hihetetlen, a kedvencem ha az asztalt mondja angolul (tééböll).... mintha amikor egy orosz anyanyelvű azt mondja: Szeergejj..... :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 15:04:34

@Kövérmadár [swe]: Ismerem már 'régóta' a hozzáállásodat a témához, szóval igyekszem nem kiakadni rajta. Nem is akarlak meggyőzni semmiről, hacsak nem arról, hogy ha azt írod, hogy a Himnusz vagy Szózat hallatán a gyomrod forog, magyarán hányni van kedved, azzal valószínűleg elég sok 21. századi blogtársad lelkébe taposol...

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 15:06:26

@bpetya75: Én úgy tudom, eredetileg kifejezetten lelkesítő céllal szerzett hozzá zenét és csak idővel 'lelassult' a ritmus. Na most tudom, nem voltam valami szakszerű, de a lényeg ez.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 15:07:59

@KukorIca: Én sem tudok, de más szleng nem jutott az eszembe. Mert ha már süti, ugye van az a mondás, hogy 'az élet nem habos torta'. De az pont az ellenkezőjét jelentené, mint amit az angol mondat. Így hát marad az 'ez zsír'. .)

Mr Long 2014.06.04. 15:08:50

Kulonben muveszet stb, a legtobb konyv es film es zene is egyfajta muveszet.

Rebarbaraa 2014.06.04. 15:11:19

@zöldeketbeszélek: Uristen nehogy megallj a fotoszintezisben mert belehalok! :)

Szinjeles voltam magyarbol. Mindig. Olyan szinten tudom a verseket, de barmilyen irodalmat analizalni, hogy az mar akar szakmai is lehet(ne) sokaig egyetemi tanar akartam lenni es ezzel foglalkozni, aztan ram talalt a nagy szerelem, az informatika.Ertem, erzem amirol olvasok. Ezert vagyok joval kritikusabb is. A tanaraim mindig terelgetni akartak az iras vilagaba, de azt hiszem akkora botranykonyveket irnek, hogy beleszakadna par idegvegzodes:) Es barmirol. Nokrol, ferfiakrol, kapcsolatokrol, sexrol, politikarol, de meg akar a novenyekrol is. De nincs kedvem hozza. Mashoz van kedvem. De abban igazad van, hogy meg kell szurni es atengedni. Csak ez nehez olyankor amikor akar par nappal ezelott is egy egy politikus ezeket a verseket allitja kovetendonek es peldaertekunek a vegletekig szebombazott hazamban.Emlekszem amikor eloszor eletmben felfogtam a himnusz szoveget...katartikus volt. Katartikusan menekulhetnekem tamadt 10 eves se voltam meg. Na erre varjal gombot.

bpetya75 2014.06.04. 15:11:31

@zöldeketbeszélek:

A wiki szerint trianon után lassították le jelentősen. Ezért gondolom, hogy jó lenne meghallgatni az eredeti tempóban, valószínűleg más a hatása úgy. Persze az tény, hogy ez tényleg egy himnusz, nem pedig induló, mint sok ország himnusza.

La Pantera 2014.06.04. 15:11:59

@bpetya75: Igen és sajnos nem ugyanabban a korszakban tartanak a gyerekek történelemből és irodalomból. Sok könyvnek az a felépítése, hogy vesszük a hazai dolgokat (150 év), utána nézzünk a nemzetközi helyzetre ( kb. 200 évvel korábban) majd megint a magyar cuccok. Így pl. a gyereknek fogalma sincs róla, hogy ki kinek volt a kortársa, mert a könyvben 160 oldal különbséggel tárgyalták őket. Pedig szerintem érdekes annak összevetése, hogy hol tartott mondjuk Mária Terézia idején Magyarország, Franciaország, Anglia, stb.

Matula néne 2014.06.04. 15:12:21

A verseket én sem szeretem, kövezzetek meg. A mai napig kísért - és most már valóságosan is, mivel ugye van M3 retro csatorna - a Vers mindenkinek. Ezt ugye az esti film előtt adták le mindig, amikor már ott ült a család és várta hogy végre valami jót mutassanak a tv-ben (egy csatorna volt)..... amikor elkezdték az adott költeményt, az én drága szüleim mindig azt mondták: .."Ne szenvedj!!! Te csak mondjad, majd mi szenvedünk...!!!" És hát ugye az alma nem eshet messze a fájától.... ez van!

Matula néne 2014.06.04. 15:15:18

@Rebarbaraa: Azért mentségemre legyen mondva, olvasni imádok! Falom a regényeket, de mondjuk ott se a "szenvedős-szenvelgős ómagyarmáriasiralom" kategóriákat.

bpetya75 2014.06.04. 15:15:27

@Rebarbaraa:

Kétlem, hogy 10 évesen felfogtad volna a Himnusz szövegét. Maximum a hangulatát, amit meg a lelassított tempójú zenéje talán kicsit jobban is meghatároz, mint a szövege.

Hari Seldon 2 2014.06.04. 15:16:12

@Kövérmadár [swe]:
Mire? Ki? Én? Tőlem egy vasat sem kap a maffia.

Hari Seldon 2 2014.06.04. 15:18:50

@bpetya75:
Egyébként úgy emléxem, hogy az eredeti Himnusz zenéje sokkal pattogósabb volt, csak Trianon után belassították, hogy így tiltakozzanak a békeszerződés ellen. (Nem mintha az antantot baromian zavarta volna, hogy a magyarok most aztán belassultak!)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 15:23:49

@Rebarbaraa: Te fotoszintetizálsz, én csak beszélek :).

Na de komolyan, tényleg az határozza meg, mit gondolsz egy versről, vagy az határozza meg a vers értékét, hogy melyik megélhetési bohóc hozza fel követendő példának?

Rebarbaraa, ezek az emberek már rég a föld alatt pihennek, már a nevüket is elfelejtik, de a Himnusz és a Szózat még akkor is az ország jelképei lesznek, sokak számára a hazaszeretet jelképei.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 15:24:25

Na megyek a kiskorúért, bocs, később még benézek...

morsels (törölt) 2014.06.04. 15:26:41

@KukorIca:
A piece of cake azt jelenti, hogy konnyu, egyszeru.
Legalabbis en igy tudom.

Rebarbaraa 2014.06.04. 15:29:40

@bpetya75: Megmondom neked egesz pontosan mi volt ami nem tetszett.
"Megbûnhõdte már e nép
A múltat s jövendõt!"

Arra gondoltam, hogy nem lehet igaz, hogy majd ha valaki bunt kovet el a jovoben, azt egy isten altal kinyujtott kar semmisse tudja tenni.De nem csak istene, senkie se. Akkor meg ezt nem igy fogalmaztam meg hanem egesz pontosan igy: ekkora hulyeseget:) Elore megbocsatjak ha rosszalkodunk?Akkor akarki azt csinal amit akar mer meg van bocsajtva?
Na kb igy. Szamomra mar akkor sem volt erkolcsileg megfelelo. Mondjuk engem maskent neveltek.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 15:36:16

@Rebarbaraa: "Olyan szinten tudom a verseket, de barmilyen irodalmat analizalni, hogy az mar akar szakmai is lehet(ne)"

Ha ez igaz, akkor gondold át ismét az inkriminált mondatot. Rájössz, nem azt jelenti.

Kiég3tt 2014.06.04. 15:38:52

@Rebarbaraa: En azt ugy ertelmezem, h joval tobbet szivtunk, mint amit az elkovetett vetkekert erdemeltunk volna. Csak sztem cinikusan van talava...
De sosem volt az irodalom az eros oldalam

Kiég3tt 2014.06.04. 15:43:54

@morsels: en is igy tudom, ahogy te. Rakerestem:
noun: piece of cake
informal
something easily achieved.
"I never said that training him would be a piece of cake"
synonyms: easy task, easy job, child's play, nothing, five-finger exercise, gift, walkover, sinecure

bpetya75 2014.06.04. 15:45:24

@Rebarbaraa:

Ez így más, hogy nem tetszett. Nem azért nem tetszett, mert megértetted, hanem azért, mert nem tetszett, és kész. Zöldi és Kiég3tt máshogy érti, én is inkább utóbbi értelmezését fogadom el.

A himnusz műfajilag Istenhez írt könyörgés. Ha nem vagy kibékülve Istennel, vagy leszarod, vagy tagadod, akkor bárki, bárhogy írja meg, nem fog tetszeni.

bpetya75 2014.06.04. 15:47:43

@Robiekin:

Ez esszenciális volt, gratulálok! :-D

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.04. 15:49:29

Én is azok közé tartozok, akik a Szózaton 10évesen is kiborultak, hogy ezt nem, viszont azért néhány évvel később nem olyan nehéz beemelni, hogy abban a korban kicsit más volt az ország meg a nyelv helyzete.
Kicsit arra emlékeztet, hogy pár évtizede vagy akár manapság ahol szabad magyarnak lenni, magyarul beszélni, vagy akár mondjuk kereszténynek lenni, ott annak kicsikét más értéke lesz, devalválódik, mint ahol ezért meg kell küzdeni, a többség ellenében, mert nehéz, akár adott esetben üldözött is.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.04. 16:08:33

@zöldeketbeszélek:
Ha igy van, akkor a hiba a blogtarsak keszulekeben van.

Meg is magyarazom:
Nem szeretem a halat. Rosszul vagyok a szagatol. Van egy ket olyan fajta, amivel nem tudok megmaradni egy szobaban.
Digger szereti a halat. Most akkor ezzel belegazoltam a lelkebe?
Vagy felnott ember annyira, hogy ha valamit nem szeretek, amit o, attol meg nem dol ossze egyikunk vilaga sem?

Mondok mast is.
Van egy nyulam, igaz? Szeretem, ragaszkodom hozza, a csalad tagja.
Mikor szoba kerult itt, paran rogton nyulpaprikasozni kezdtek + megbeszeltek a nyulnyuzas technikajat.
Most akkor beletiportak a lelkembe? Haragudnom kellene?

Rebarbaraa 2014.06.04. 16:23:22

@zöldeketbeszélek: @Kövérmadár [swe]: @bpetya75: Ha zoldi tanacsat kovetve atgondolom az inkriminalt mondatot akkor meg rosszabb lesz.:)
Megbunhodte mar a multat, s jovendot.
Mindig annyi terhet kapunk amennyit el tudunk birni, es mindig annyi buntetest amennyit megerdemlunk.
Az, hogy mi tobbnek erezzunk a buntetest mint amekkorat szerintunk kapni kellene az megint eleve egy alszentseg. Es eleve "olyat kerni" hogy tobbe ne legyen mert mar megszenvedtuk elore...na hat az meg meg hatalmasabb ostobasag. felmerul a kerdes (es ezt most nagyon modern modon fogom megfogalmazni es ennek megfelelo szavakat is hasznalok) Mi a faszt kepzelsz te magadrol?? Mi a faszt kepzelsz te kis kicsinyes, puhany, hogy mert szenvedtel ezert felmentetni akarod magad es most aztan meg a joisten is nyujtsa feled a karjat??Ha en lennek az isten, jol hatson billentenelek meg parszor, hogy megertsd, mindennek meg van az ara, es azt meg is fogod fizetni.
No, ennyi. Bocsi Zoldi de ez a velemenyem. Merhetetlenul nagykepu es alszent a hatterben, mikozben konyorog, de valojaban szemtelen mert olyasmit ker amit MEG nem erdemelt ki!

poggY 2014.06.04. 16:25:35

@Kövérmadár [swe]:
Azert tegyunk kulonbseget egy orszag, egy haza szeretete, emleke es egy budos hal kozott.
Mert ha nalad nincs akkor az megintcsak teged minosit, nem a blogtarsaidet.

Rebarbaraa 2014.06.04. 16:26:04

@bpetya75: Ja Istenhez valo viszonyom. Jol elvagyunk az oreg allomasmesterrel. En is teszem a dolgom, O is teszi a dolgat. Csak olyamit kerek tole amihez a magamet is hozzaadom. Es Amielott kijottem megfogadtam neki par dolgot, amit be is tartok. Ezert mindig elem lendit uj es uj, fantasztikusabbnal fantasztikusabb dolgokat. Neha akadalyokat, de csak, hogy atugorjam oket.

poggY 2014.06.04. 16:26:39

@Rebarbaraa: Hat ettol en rakot kaptam az hot ziher.

Chamroe 2014.06.04. 16:30:37

@Chang Yai: Nekem ez jött ki:
Our top three guesses for your English dialect:
1. New Zealand
2. English (England)
3. Scottish (UK)

Our top three guesses for your native (first) language:
1. Turkish
2. Arabic
3. Spanish

:DDD

Herr Géza 2014.06.04. 16:32:32

@zöldeketbeszélek: Kukkolj bele a prividbe, küldtem valamit.... :DDD

poggY 2014.06.04. 16:36:10

@Chamroe:
Beszelt nyelvek
1. USa blacks ebonics
2. South africa
3. Welsh

Anyanyelv
1. Portugal
2. Orosz
3. Torok
Hat majdnem :D

Rebarbaraa 2014.06.04. 16:39:42

@poggY: Kulonbseg nincs, csak a targyban. A haza szeretete? A hazamat mint termeszeti tajegyseget szeretem. Nehany koltot, irot, muveszt aki valoban erteket adott. dekadencia es tulzas nelkul. Tiszta erteket. Semmi mast. Nem tudom szeretni a tortenelmunket mert vagy a nyakunkra ultettunk valakiket, vagy amikor eltakarodtak akkor a sajatjaink ultek a nyakunkba. Akkor is fu alatt adtak el az orszagot mint utana annyiszor maskor. Nem erzem, hogy azert mert anno azt tanitottak a torkikonyvben, hogy ez vagy az ezt meg azt adta azert nekem mindjart tisztelnem kell, mert a hatterben mindig ott van valami ami a tortenelemkonyvekbol kimarad. Valoban szulettek fantasztikus ertekek hazankban, de meg fantasztikusabb ertekeket es embereket pusztitottak el. Akar kepletesen is.En pedig nem maradok es kuzdok egy olyan hazaert aki nem erdemli meg a tiszteletemet amiert meg en kuzdottem, hogy tisztelhessem. Lofutty!

Rebarbaraa 2014.06.04. 16:43:47

@poggY: Ne tedd:) Ez csak egy velemeny. lehet szamodra szetsegtores de az en koromban mar megengedett ennyi tapasztalattal. Ha az atlageletkort nezzuk akkor mondhatjuk azt, hogy megettem a kenyerem majdnem felet. (nem, nem 100 ev az atlageletkor)

2014.06.04. 16:44:24

@Chang Yai:
Our top three guesses for your English dialect:
1. English (England)
2. US Black Vernacular / Ebonics
3. South African
Our top three guesses for your native (first) language:
1. Russian
2.Turkish
3. Polish
Kellett nekem belemenni hulye nyelvi jatekba!:)
Most kossem fel magam?:) (a fekete es a lengyel miatt?)
Az utobbi hetekben neztem vegig egy 120 reszes angol TV sorozatot (Spooks=MI5) szinte eszre sem vettem benne a british acent-et. (lehet, hogy szinkronizalva volt kanadai angolra?) :)))
Amikor hazamegyek, a magyar TV-t csak 5 perig tudom nezni, elfog az undor az affektalos beszed miatt:(
Erdekes volt a Szerelempatak c. film nezese: magyar nyelvu es magyar feliratos volt:)
Itt Kanadaban is hasznalnak angol nyelvu musoroknal angol feliratot: newfoundlandi, amerikai deli vagy fekete, ujzelandi, neha ausztral beszed eseteben:)
Egy esetre emlekszem, amikor a magyar szinkron jobb volt az eredetinel: Flintstones Family:) Lattam angolul is, ezert merem ezt leirni. De a Harsanyi szovegek majd minden rajzfilmnel jok - ha nem jobbak - voltak:)
Angolul a szamok: nehez volt megszokni, hogy egyszerusitik a nagy szamok kimondasat: pl. 2324=23-24 vagy 379=3-79:)
Tegnap bementem itt egy latin uzletbe, tamarindo es hibuszkusz szorpot vasarolni, a penztarnal spanyolul mondtak az arat, hallas utan cent pontossagal annyit fizettem. Probaltak volna beszelgetni, mondtam, nem tudok spanyolul:) De azert megdicsertek szerenysegemet:)

Robiekin · http://megfizethetetlenegeszseg.blogspot.hu/ 2014.06.04. 16:44:48

@bpetya75: Sokat gyakoroltam, végül a sok belefektetett energia meghozta gyümölcsét :)

bpetya75 2014.06.04. 16:45:17

@Rebarbaraa:

Megleptél. Az első Himnusszal kapcsolatos hozzászólásaid alapján azt hittem, ateista vagy. Kiderül, mégsem.
Azt kell mondjam, nagy fogcsikorgatva, hogy van igazad. Bár még Jézus is kért olyat az úrtól, amiről tudta, hogy úgyis úgy lesz, ahogy lennie kell.
A 16:26-ra: Addig jó, amíg így tudod felfogni. Ahogy körbenézek a környezetemben, azt látom, hogy baj esetén a legnagyobb hiba számonkérni a Kaporszakállún a dolgot és beleragadni a "Hogy tehetted ezt velem!"-be.

bpetya75 2014.06.04. 16:49:23

@Cascabel:

Dialektusra nekem is ugyanez jött ki, csak 2-3-1 sorrendben. Ananyelv is majdnem stimmel, csak a török helyett első helyen a magyar áll.

Ahogy elnézem, bukik a finnugor elmélet, mégis több közünk van a törökökhöz, sokaknál játszik az anyanyelvnél.

@Robiekin:

Ez azért jó érzés lehet. Mindig nagyra becsültem azokat, akik frappánsan fejezik ki magukat. Sajnos én inkább a rizsázásban vagyok jó. Bár van, amikor abban sem...

Rebarbaraa 2014.06.04. 16:52:44

@bpetya75: Jezust ne keverjuk bele. Jezusnak joga volt kerni, joga lett volna barmit kerni, tekintve azt az aldozatot amit tett ertunk. Amugy kert is, meg egy lehetoseget nekunk:)
De (es nem csak a magyarnak, akarmelyik nepnek) ilyen pofatlanul nyervogva konyorogni....lecsapta a villanyorat nalam.
Mindig merem vallalni a vetkeimet, behuzott nyakkal "varom" is a buntetest, es csak remenykedek, hogy nem fog nagyon fajni. De sosem nyervogok! Mondhatnam, hogy ferfiasan turom ha mar embacarintottam:) A fajdalomkuszobot ne keverjuk ide (szules, foghuzas, ujjelvagas) akkor picsogok:)

2014.06.04. 16:56:52

@Rebarbaraa:
Megertem a hazaval, a hazaszeretettel kapcsolatos erzeseidet. Meg frissek az otthon kapott valos vagy velt serelmek, rugasok. Elmulik 10-15 ev, es el fogod felejteni, letisztulnak a dolgok es csak a szepre, a jora fogsz visszaemlekezni:) De nem csak te, hanem kedves Kovermadar olvasotarsunk is:)

morsels (törölt) 2014.06.04. 17:05:06

@Cascabel:
Romhanyi volt az, nem Harsanyi.
A rimhanyo Romhanyi :-)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.04. 17:07:55

@poggY:
Nem tudok különbséget tenni.

Azt hittem, hogy az érzések univerzálisak és egyenértékűek. De ezek szerint létezik felsőbbrendű érzés. Végülis, hallottunk már felsőbbrendű fajról is, abban sem volt biztosan semmi kivetnivaló.

Vállalom, hogy rossz ember vagyok, mert nem ismerek el sem istent, sem embert, sem nemzetet fölöttem állónak.

@Hari Seldon 2:
Dehát és ha megzsarolnak? És ha küldik a TEKnőst? Vagy ha "Zámbó Jimmy összes"-t hallgattatnak veled?

@Rebarbaraa:
Azt hiszem, amennyiben teljesen elvonatkoztatunk a Himnusztól, úgy általában a himnuszoktól, akkor soha, semmilyen körülmények között nincs létjogosultsága a nyavajgásnak (nevezhetjük fohásznak vagy kesergésnek is).

Bármikor, bármilyen körülmények között törekedni kell(ene) arra, hogy a kiutat keressük, előre nézzünk és felfelé törjünk (nem másokon való átgázolásra gondolok, inkább egy belső folyamatra).

Soha, semmilyen körülmények között nem tartom hasznosnak azt, ha azt ismételgetjük, hogy mi és miért rossz, miért bűnhődtünk vagy mi rosszat tettünk, amiért ezt érdemeltük.

Szerencsés ember vagyok, amiért életem során egyetlen olyan esemény vagy időszak volt, amikor valódi problémákkal szembesültem és ami valódi megmérettetés volt a számomra. A családom, kollégáim és ismerőseim mind elképedtek, hogy mennyi erőm volt. Pedig nem volt semennyi sem. Különösen akkor nem. De előre tudtam nézni és nem azon siránkozni, hogy mi történt, hogyan történt, nem másokat hibáztatva és bűnbakot keresve. Most pedig ebből hozom ki a maximumot, akaraterővel és nem kifogásokat keresve. Meglátjuk mire lesz elég, de szerintem bármire, amire csak akarom.

Számomra csak egyetlen út létezik, az, ami előrefelé visz és nem hátra.

És igen, ettől még lehet szeretni egy hazát, egy országot, egy nemzetet. Nincs azzal semmi baj. A baj azzal van, amikor ezt máson számonkérjük. A legnagyobb baj pedig akkor van, amikor már gyerekkoruktól arra szocializáljuk az embereket, hogy valami ezeréves átok ül egy nemzeten, aminek az egyén is része. Ez depresszív hatású. Arra pedig nincs szükség, tehát nyugodtan foroghat a gyomrom tőle... ugyan úgy, ahogy egy depresszív filmtől, bármilyen depresszív zenétől stb.

2014.06.04. 17:09:08

@Rebarbaraa:
" "S a külföldiek elleni érzés meg leginkább a négereket érinti, sokkal kevésbé a sárgabőrűeket."
Na igen, ezert nem tervezem egyelore, hogy a parommal egyutt latogatok haza. Nem hiszem, hogy Mo.-n mindennapos dolognak szamit ha egy feher no egy fekete ferfival setal kezen fogva. Es most valoban feketere gondolok, nem enyhen napsutotte barnara. Az elso csunya nezesre vagy rossz szora gyilkolnek. "
A keresztlanyom 2 eve ment ki Londonba, tavaly a csalad legnagyobb megrokonyodesere ferjhez ment egy ebenfekete nigeriai srachoz. A srac szulei befogadtak (szoke a keresztlany). A mi csaladunk is, pedig a lany huga, a szulei is eleg rasszistak:) Tavaly augusztusban hazamentek latogatoba (veletlenul en is otthon voltam akkor), a sracnak nagyon tetszett minden - kiveve a palinkazasok - alig varja, hogy ujra mehessenek vissza:) Semmi atrocitas, megkulonboztetes nem erte.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.04. 17:09:59

@Cascabel:
A 23-45-ös bontást nemismerem, de magyarul is mondjuk, hogy 5-25, 3-42, 9-73. Legalábbis az én ismeretségi körömben használták így.

Szép és jó és haza: meglátjuk... remélem majd elmondhatom 15 év múlva, hogy igen vagy sem :)

Rebarbaraa 2014.06.04. 17:10:19

@Cascabel: En sosem felejtek:) Szoktak azt mondani, hogyha elmulik egy szepnek indulo kapcsolat es begyogyulnak a sebek akkor mar csak a szepre, jora emlekszik az ember. Na nalam ez nem igy van. Mindenre emlekszem.Es nem is akarom elfelejteni. Pl, ha ne adj Isten itt Angliaban ugyanolyanna valnanak a korulmenyek mint otthon, nem varnek 38 evet az ujabb hataratkelessel. Hamarabb dobbantanek mint hogy leirod fityfiritty. Az emlekezes jo. Hamarabb reagalsz barmire mint elotte.
Es hidd el van annyi rossz amitol a jorol azt kepzeled nem is volt soha. Persze voltak jo dolgok is, de az mind magamnak koszonhetem. A rosszakat is, mert hagytam megtortenni.
Az emlekezes tehetsege aldas, mert emlekeztet, hogy mit nem szabad elfelejteni.A boritsunk ra fatylat meg egyeb dolgok csak onvedelmi eszkozok, hogy megbekulj. De felejteni.....azt nem szabad:)

2014.06.04. 17:10:30

@morsels
Tenyleg Romhanyi!! :) Thx:) (oregszem, felejtek)

macamuca [IHUN] 2014.06.04. 17:16:59

@QUERCUS(a favágó):
"(1) Támogatás nyújtható annak a munkaadónak, aki ....."

Vagyis a munkáltató kaphatta, HA ő akart adni/adott a munkavállalónak ezirányú támogatást ÉS HA ezután igényelt ehhez állami támogatást (az előírt feltételeknek megfelelően). Aztán vagy kapott, vagy nem... mármint a gyakorlati alkalmazást tekintve.

A 2012-es módosítás alapján közvetlenül a munkavállaló kapja, szintén igénylés után, és szintén feltételeknek megfelelés alapján, viszont ha kéri és megfelel, akkor megkapja (szintén a gyakorlati alkalmazást alapul véve = nincs elutasítás azért, mert az erre szánt keret mondjuk kimerült. Igaz, sokan nem tudják igénybe venni /és ezzel sokaknál maga az állás is "ugrik", lakhatás megoldatlansága miatt/, mert a kaució összege+első bérfizetésig a megélhetés összege hiányzik induláskor /ugye, pont azért költözne messzire valaki egy munka miatt, mert nincs munkája=nincs jövedelme, így a nincs-ből nem tud még egy minimális kezdőtőkét is összerakni=emiatt sokszor nem tud költözni-váltani/.
Ezzel együtt aki igényli és megfelel a feltételeknek, az megkapja, és ami a lényeg: maga a munkavállaló, nem pedig a munkáltató. Nincs olyan, hogy a munkáltatónak macerás a dolog, nem akar vele plusz ügyintézést/adminisztrációt a nyakába venni = nem ad támogatást, és nem igényli ehhez az állami támogatást, így ez a variáns nem ad(ott) valós segítséget a mobilitás növeléséhez. Ezért is módosították....

08.05.-kor azt írtad/úgy fogalmaztál, hogy
"Magyarországon 1998 óta van olyan kormányrendelet, amely albérlet támogatást nyújt azok számára akik a lakóhelyüktől távol vállalnak munkát."

Ezt szerettem volna pontosítani: ez a rendelet a munkáltatónak adott támogatást, ill. lehetőséget arra, hogy lakhatási támogatást adjon. HA akart.
Ezért aztán ezzel igen kevesen éltek, kevesen részesültek benne.
A 2012-es módosítás az, ami ténylegesen segítséget nyújt a lakóhelyüktől távol munkát vállalók lakhatási költségeinek enyhítésében = tehát 2012-től van olyan kormányrendelet, amely albérlettámogatást nyújt azoknak (a munkavállalóknak), akik a lakóhelyüktől távol vállalnak munkát.

(Mi 2007-ben költöztünk, bő 300 km.-re. Utánaérdeklődtünk a munkáltatónál, válasz: túl sok adminisztrációval jár, nem foglalkoznak vele. Pedig a Nokia akkor még igencsak a csúcson volt, országosan toborzott, és ha egy akkora cégnek sok volt az ezzel járó adminisztráció, akkor tippelem, hogy a kis/kisebb cégek körében sem volt elterjedt ennek a támogatási formának az alkalmazása.)

2014.06.04. 17:19:09

@Rebarbaraa:
Huuu de kemeny vagy!!! :) Remelem, fogsz engedni belole. Ha felejteni nem is, de megbocsatani meg fogsz. Plane majd ha megerted az osszefuggeseket, a mierteket:) Egy orszagra, nepere fogni a pillanatnyi sikertelenseget, raverni a balhet konnyu kifogas:)
Nem akarok vitat kezdemenyezni errol, nem ismerem a helyzetedet, az okaidat, pont ezert:)

Rebarbaraa 2014.06.04. 17:19:10

@Kövérmadár [swe]: Hasonloan gondolkodunk:)

@Cascabel: Jaj de jo:) Tenyleg? De oerulok a keresztlanyodnak:) Sok boldogsagot nekik:)
En anyum is elfogadta es a szukebb rokonsag is a paromat, skypeon sokat beszelgetunk. Ismerettsegi, barati korombol pedig nagyon sokkal megszakadt amiatt a kapcsolat mert O fekete. Kaptam hideget-meleget.De ez nem szamit mondjuk. En csak a paromat akarom vedeni egyelore. Igaz, hogy kivulrol nem latszik milyen okos a szentem es milyen kedves joravalo ember, de megjeneseben (197cm, en 162) szep boru helyes arcu ferfi (itteni csaj ismeroseim omlanak tole), hat megerne egy megmutogatast otthon mim van:)) Ez persze csak vicc, nem vagyok en olyan. Csakhat buszke Ora:))

Rebarbaraa 2014.06.04. 17:21:52

@Cascabel: 40 eves vagyok:) Mar megbocsatottam, felejteni nem fogok. Sosem fogtam senkire ami engem ert, nem a mas hibaja, de a cserbenhagyas igen. Ha visszaolvasol irtam is, vallalom a felelosseget mindenert, joert rosszert egyarant. De a cserbenhagyast...azt megbocsatani lehet, elfelejteni nem:)

Ugyandehogy (törölt) 2014.06.04. 17:22:49

@QUERCUS(a favágó): (csak halkan fűzöm hozzá, hogy a Kúria tanácsában szerepel az egyik tanaram is, és ő érzékeny a pontos kifejezésekre, erre is)

Ugyandehogy (törölt) 2014.06.04. 17:25:34

@Rebarbaraa: a kölcsön az, amit a kezedbe adnak egyben
a hitel meg amit manapság hitelkeretnek neveznek, nem adják a kezedbe, hanem akkor és annyit kérsz belőle, amikor és amennyit akarsz. tehát a devizahitel egy kölcsön.

**mimi** 2014.06.04. 17:27:33

@macamuca [IHUN]:
én a múltkor néztem ennek utána, és azt szűrtem le, hogy adható, de nem feltétlenül adják meg (még akkor is ha egyébként adottak az előírt feltételek)....nem jól értelmeztem?

2014.06.04. 17:39:15

@McZozo:
" de ezzel egyutt is azt lattam hogy pl a fizetesem stagnal es a realerteke meg evrol evre drasztikusan csokken igy sorra kenyszerulok feladni dolgokat. "
Gondolod, hogy Nyugaton ez nem igy van? Csak azoknak nem stagnal a fizetese, akik szervezett munkasok, dolgozok (kulonosen a kozferaban) Nekik a szakszervezet kiharcolja a par evenkenti, inflaciohoz igazodo fizetesemeleseket. Ezert is van a szakszervezet kozellensegnek kikialtva:)

Rebarbaraa 2014.06.04. 17:39:32

@Babette.: Jo akkor deviza alapu kolcson. Valaki ezt irta nekem:

@QUERCUS(a favágó): "Nem hitel, hanem kölcsön. Nem mindegy. Olyan, hogy deviza alapú kölcsön nincs."

De ezek szerint van deviza alapu kolcson, mert aki pl hazfelujitasra vett fel devizaban, svajci frankban, es a szamlajara utaltak egyben, kezpenzkent, nem hitelkeretkent. Hiszen a hitelkeretet ha nem hasznalod fel akkor nem kell kamatot fizetned, rendelkezesre all es csak a felhasznalt osszegre fizetsz kamatot. A devza alapu atutalasnal, jelen esetben ennel, meg akkor is fizetned kellene ha azonnal visszakuldod a penzt. Nagyjabol kepben vagyok a penzugy termekekkel is. De lassan mar kezd zavarossa valni, es azt hiszem nem csak nekem.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 17:39:41

@Kövérmadár [swe]: Nincs hiba egyikünk készülékében sem, csak nem ugyanúgy működünk. Ezt lenne jó megérteni.

Imre apó 2014.06.04. 17:40:30

Ti írtátok csak kicsit másképp raktam össze:)))

Jobb lett volna helyette- gasztrovonalon maradva -, hogy 'ez zsír'.
Bevert az eső kolléga?
Nem, megint megadta magát ez a szarcsomó Husqvarna.
A sved kollegak szerint orosz akcentusom van svedul is es angolul is.
De a Husqvarna nem is svéd?!
Es nem is értik a vicceket, mar mint a magyart
Dehat en ugye "muveszetellenes" vagyok,
"Lehet, hogy nem a geppel van gond hanem a bongeszovel. Dogj fel egy masikat." ha van még helyed:)))))))))

Azt mondták a szemüveges ájtís csávók, hogy azt tilos... de köszi :) ne halgass rájuk.

Egyébként szerinted mennyi gyakorlati haszna van az ember életében, ha beszél mandarinul (és nem Kínában él)?"
Mivan?
a verselemzésnek annyi haszna van, hogy amíg azon dolgozol, jobban értesz meg szimbolikus dolgokat - de valóban nem nehéz ennél hasznosabb tevékenységeket felsorolni.
Ezt a két dolgot a Kúria sem akarja megérteni. Bár lehet, hogy ez változni fog.
Ujj de igazad van!

A magyar koltok 60%-tol hanyingert kapok. He? Tetudod:)))))
(Na ezert mit kapok :) ) "
egy besavanyodott pöcs :) na nem Rebarbara, mert ő 1 lány)))))))))))))))
Barbár vagy, a könyvlapot csak a büdös svéd füstölt hering csomagolására használd, kár beléd a kultúra :)))! ……….ez se Rebarcinak szólt:)))
Szar ügy :-(
De amugy ertem mit akarsz magyarazni. Igazad van.
@Rebarbaraa: Teeeeeee évelő zöldségféle, most nagyon-nagyon vissza kell fognom magam...

Itt meg is állok, nem szeretném, ha bajba kerülnék, de lehet már abban is vagyok :D:D:D

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 17:47:22

@Rebarbaraa: "Megbunhodte mar a multat, s jovendot.
Mindig annyi terhet kapunk amennyit el tudunk birni, es mindig annyi buntetest amennyit megerdemlunk.
Az, hogy mi tobbnek erezzunk a buntetest mint amekkorat szerintunk kapni kellene az megint eleve egy alszentseg. Es eleve "olyat kerni" hogy tobbe ne legyen mert mar megszenvedtuk elore...na hat az meg meg hatalmasabb ostobasag. felmerul a kerdes (es ezt most nagyon modern modon fogom megfogalmazni es ennek megfelelo szavakat is hasznalok) Mi a faszt kepzelsz te magadrol?? Mi a faszt kepzelsz te kis kicsinyes, puhany, hogy mert szenvedtel ezert felmentetni akarod magad es most aztan meg a joisten is nyujtsa feled a karjat??Ha en lennek az isten, jol hatson billentenelek meg parszor, hogy megertsd, mindennek meg van az ara, es azt meg is fogod fizetni.
No, ennyi. Bocsi Zoldi de ez a velemenyem. Merhetetlenul nagykepu es alszent a hatterben, mikozben konyorog, de valojaban szemtelen mert olyasmit ker amit MEG nem erdemelt ki! "

Szerintem ezt szimplán túlmagyarázod. Először is, nézhetjük úgy, hogy azt mondja ezzel a vers, mi már annyit szenvedtünk, hogy az száz embernek is elég, kérlek, ne bánts minket többet.

Vagy lehet bibliai értelmezése is a dolognak, azaz, megbüntetem az apák bűneit a fiakban hetedíziglen?

Álszent? Megint elfelejted a történelmi környezetet. Olyat kér, amit nem érdemelt meg? Miért, csak olyat szabad, amit megérdemlünk? Hányszor fordul elő, hogy az embert érdemein felül jutalmazzák, vagy a megérdemeltnél jobban büntetik?

Puhány? Gyermek! Az Úr előtt gyermekek vagyunk mindannyian, ha vallásos szemszögből nézem...a gyermek pedig védtelen, néha ostoba, néha csak hiányzik a tapasztalata, hogy a megfelelő következtetést vonja le a hibáiból, vagy az erényeiből. Gyermekként igenis az óvó-védő atyai kézbe szeretnénk mindannyian kapaszkodni...
Még egyszer: 19. század.

Imre apó 2014.06.04. 17:48:49

Pont ma:

"Nemzeti Összetartozás Napja"

Imre apó 2014.06.04. 17:50:34

@zöldeketbeszélek: Hehe gondoltam :))) de viszont fizikálisan nem érzem:D:D:D

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 18:02:26

@Rebarbaraa: "Jezust ne keverjuk bele. Jezusnak joga volt kerni, joga lett volna barmit kerni, tekintve azt az aldozatot amit tett ertunk. Amugy kert is, meg egy lehetoseget nekunk:)
De (es nem csak a magyarnak, akarmelyik nepnek) ilyen pofatlanul nyervogva konyorogni....lecsapta a villanyorat nalam.
Mindig merem vallalni a vetkeimet, behuzott nyakkal "varom" is a buntetest, es csak remenykedek, hogy nem fog nagyon fajni. De sosem nyervogok! Mondhatnam, hogy ferfiasan turom ha mar embacarintottam:) A fajdalomkuszobot ne keverjuk ide (szules, foghuzas, ujjelvagas) akkor picsogok:) "

Miért is ne keverhetnénk bele Jézust? Egyeseknek Isten fia, aki a saját életével váltotta meg a miénket, másoknak csak egy nagy valószínűséggel élt történelmi személyiség, akit vallási tanai miatt kivégeztek. Máris két eltérő szemszögből lehet azt értelmezni, hogy Jézusnak joga volt-e kérni és megérdemelte-e, amit kapott.

Te, aki saját bevallása szerint az irodalomban (is) kitűnően teljesített és szeret is olvasni, pofátlan nyervogásnak hallod/érzed a Himnusz sorait? Van egy olyan gyanúm, hogy még túlságosan tele vagy a saját életeddel és nem tudod magadtól elvonatkoztatni a verset, amely egy ima, könyörgés, mint az előző kommentben írtam.

Beszéljünk erről mondjuk 5-6 év múlva, kíváncsi lennék, ekkora önutálatot (magyarutálatot), keserűséget vált-e ki benned egy majd 200 éves vers, ami elnyomásban íródott, alig 27 évvel a szabadságharc előtt.

tucano 2014.06.04. 18:02:41

Na, örülök, hogy minden rendben poszterékkel, régen is tök jó volt vele vitatkozni az írásai alatt, azokat is komáltam.
@Cascabel: hálaégnek nem nyíltan rasszista a magyar társadalom, inkább az a klasszikus gyáva típusú és persze csak egy nevetségesen alacsony tört százaléka az embereknek. Sztem átlagosan évente történik olyan egy otthon élő fekával, amire nem jó szájízzel emlékezik vissza vagy megrettenti.

Rebarbaraa 2014.06.04. 18:02:51

@zöldeketbeszélek: "Álszent? Megint elfelejted a történelmi környezetet. Olyat kér, amit nem érdemelt meg? Miért, csak olyat szabad, amit megérdemlünk? Hányszor fordul elő, hogy az embert érdemein felül jutalmazzák, vagy a megérdemeltnél jobban büntetik?
"
"Vagy lehet bibliai értelmezése is a dolognak, azaz, megbüntetem az apák bűneit a fiakban hetedíziglen?"

Turtek bolcsen akiket erint. Nagyon durva buntetesekben volt reszuk.

Hanyszor fordul elo, hogy az embert erdemien felul jutalmazzak? Nos ez csak az emberek kozott szokas. Szerintem.)
Kerni lehet akarmit amugy de tudni kellene mar hol a hatar. Es a hatar nem a csillagos eg meg hogy mennyire vastag a bor a kepes feleken. Sajnos a magyarnak nagyon vastag:)
Eszrevetted milyen jokat dumalunk? Es azt, hogy milyen korrektul "lekiabaltad" a fejem de megis mas hangnemu volt mar mint joval elotte?
Amugy a himnusz onmagaban egy nagyon szepen megkomponalt mu (mar ha siratasra akarnek menni) de sajnos ahogy valaki irta fentebb, egy atok a magyarsagnak.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 18:03:10

@Imre apó: A párbeszédes forma jobban tetszett, de ez is jó lett :))!

2014.06.04. 18:05:18

Habár örülök, hogy a posztoló másképp látja a magyar valóságot mint itt a többség, de ez idővel el fog múlni...

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.04. 18:07:30

@Kövérmadár [swe]: hal vagy nem hal - de hát ha egyszer nem úgy adod elő, hogy nem is ember, aki halat eszik, hogy lehet ilyen undorító szokás, stb, halálkomolyan.
nyúlpaprikás - az meg direkt szmájlikkal meg úgy volt előadva, hogy poén. külön kategória.
egyébként most a halról eszembe jutott, hogy az indonéz szigeteken ugye csak az van, ebédre és vacsorára is. mindenféle fajta, és sokféle kivitelben, és friss, és elsőrangú minőség. de két hét alatt úgy besokalltam, hogy ha átszaladt volna a terepen egy nyúl, alighanem levágtázom és s.k. elintézem, hogy vacsora legyen. imádom a halat. de hónapokig rá se tudtam nézni utána.
(nem tudom, te mit ettél volna, két hétig zöldséget, azt ki lehet bírni? :-) )
és hogy a poszthoz is kapcsolódjak, vannak a kínai-magyar konyhában olyan remekek, mint a csirkeláb (körmöstül), hogy az elvadultabb "kedvenceket" ne is említsem?
én amikor először kaptam csirkelábat (a kínai főnökömtől, második nap vacsorameghívás), bizisten azt hittem, ez valami poén, valami interkulturális hecc. odaadtam a cuccot a kutyának. aki annyira vega volt, hogy nem is tudta mit kezdjen vele. a főnök meg bevágta a durcát. sokmindent megkóstoltam már, de a csirkekörmöt most se szopogatnám, ha nagyon nem muszáj.

Rebarbaraa 2014.06.04. 18:10:01

@zöldeketbeszélek: "e, aki saját bevallása szerint az irodalomban (is) kitűnően teljesített és szeret is olvasni, pofátlan nyervogásnak hallod/érzed a Himnusz sorait? Van egy olyan gyanúm, hogy még túlságosan tele vagy a saját életeddel és nem tudod magadtól elvonatkoztatni a verset, amely egy ima, könyörgés, mint az előző kommentben írtam.

Beszéljünk erről mondjuk 5-6 év múlva, kíváncsi lennék, ekkora önutálatot (magyarutálatot), keserűséget vált-e ki benned egy majd 200 éves vers, ami elnyomásban íródott, alig 27 évvel a szabadságharc előtt. "

Errol mint irtam, nem most kezdtem el igy velekedni, hanem evtizedekkel elobb:) Szoval fel labbal ne vard az 5-6 evet.:)
Nem vagyok onutalo, es magyarutalo sem. A magyar mentalitast utalom. Az nagy kulonbseg. Es valljuk be h 10 magyarbol 8 ugyanolyan mentalitasu, de legyen csak 7, es 1000 bol minimum 700. Es ezek teszik, tettek tonkre azt amit en annyira szeretek. (a mentalitasnal olyan szemelyisegjegyekre gondolok amit mindenki elismert, hogy jellemzi a magyarokat) Es akkor ezt meg beerositeni egy ilyen himusszal:)))) Mintha az ongyilkos hajlamunak cd-t csinalnak ongyilkossagra felkeszito trening neven:))

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.04. 18:10:40

eddig még senkinek se lett kínai vagy japán vagy maláj vagy valami hasonló egzotikus anyanyelve? nagyon kíváncsi lennék az adatbázisra, úgy tűnik, hogy nem sufnituning szinten van ez a kis kutatás, mint egy csomó ilyen online izé, hanem van mögötte valami.

M. Péter 2014.06.04. 18:11:37

@QUERCUS(a favágó): " Lakhatási támogatás nyújtható"

Ez csak egy lehetőség, nem kötelezően nyújtandó.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.04. 18:18:10

@Cascabel: azt hittem, ezért az affektálós szövegemért fogok kapni a pofámra.
eszembe jutott még, hogy mikor 2006-ban voltam otthon, képtelen voltam magyarul nézni Mythbusterst, vagy a Nat Geon akármit, pont az affektálás miatt. ki voltam akadva.
eredetileg magyar filmekkel nincs ilyen problémám, az utca embere se affektál a fülemnek. magyarul csak azokkal a régiekkel van bajom, a háború előtti filmekkel, na az én fülemnek az is elviselhetetlenül affektál. de a 60-as, 70-es évek beli angol filmhíradó, dokumentumfilm is, ahogy direkt hullámoztatja a hangját, grrrrr.
tudom, nem vagyok normális :-) én külön élvezem, hogy mindenki karattyol kkörülöttem perpill nepáliul, vagy newariul, mert kathmanduban azt beszélik inkább, sokszor azt is fogom, hogy mondjuk rólam beszélnek, de nem értem, nem kell értenem, kközöm sincs hozzá. akivel beszélni szeretnék, vagy ő velem, úgyis nagyon jól tudnak angolul.

Quercus a favágó 2014.06.04. 18:21:14

@M. Péter:

A támogatás soha nem kötelező. Azt igényelni kell, meg kell felelni a jogszabályi követelményeknek. Ha a kérelmet elutasítják, van lehetőség a jogorvoslatra.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.04. 18:25:39

@Rebarbaraa:
Probalgatom a Music appet :)
Valoszinu nagyon botfulem lehet, mert a sima es a 7.1 kozott nem hallok lenyegi kulonbseget.
Viszont a Bass preset es a Concert hall effect egyutt valami elkepeszto!!!
"Fun - Some nights" az aldozat. :)

Imre apó 2014.06.04. 18:27:21

@zöldeketbeszélek: Most ez lett akkor az utolsó, majd megnézem mennyi időm marad.

Kösz:))

2014.06.04. 18:28:12

@Rebarbaraa:
"Jaj de jo:) Tenyleg? De oerulok a keresztlanyodnak:) Sok boldogsagot nekik:) "
Tenyleg:)
Par foto:
www.dropbox.com/sh/hojvf80bb1cjb0j/AADbqynzKpLrD4aEEpkApUoga
(csak azert, mert volt egy kedves olvtarsunk (Hagyma) aki mindig fenykepet kert - es tett fel - bizonyiteknak) :))))
PS: a keresztlanyom is olyan nyughatatlan, mint en, utazas az elete - volt mar itt is a hugaval, elvittem oket Mexikoba. Talan annyi a kulonbseg, hogy okosabb, jobban beszel angolul, mint en, komolyabb, megfontoltabb es ismeri a felelosseg fogalmat, amit en nem:) Hiv mindig, latogassam meg Londonban, eddig csak a Heathrow - n talalkoztunk (es otthon)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.04. 18:31:13

@Philosoraptor:
Drukkolok, hogy ne muljon el... ugyanakkor ez sajnos nem segit azon, aki nem igy erez.

M. Péter 2014.06.04. 18:34:52

@QUERCUS(a favágó): Persze, hogy igényelni kell, de ez a rendelet csak azt írja elő, hogy mikor adható, nem azt, hogy e feltételek teljesülése esetém kötelező adni. Ezzel szemben pl. a munkanélküli segélyről ezt írja a törvény:
" Álláskeresési járadék illeti meg azt, aki
a) álláskereső,
b) az álláskeresővé válását megelőző három éven belül legalább 360 nap - a 27. § (1) bekezdésében meghatározott - jogosultsági idővel rendelkezik,
c)
d) munkát akar vállalni, de önálló álláskeresése nem vezetett eredményre, és számára az állami foglalkoztatási szerv sem tud megfelelő munkahelyet felajánlani."

Nem az van, hogy nyújtható neki, hanem, hogy megilleti.

2014.06.04. 18:35:00

@Kövérmadár [swe]: Jól látod. :) Pl. rajtam sem. :D

Quercus a favágó 2014.06.04. 18:39:37

@Babette.:

A bíróságok is a kölcsön kifejezést használják,azzal nincs gond. A gond azzal van, hogy egy egyszerű jogszabályi meghatározást nem akarnak érteni. A régi Ptk 523-as szakaszt. Ehelyett jönnek a kirovó-lerovó pénznemmel, ami ebben az esetben nem alkalmazható szerintem.

macamuca [IHUN] 2014.06.04. 18:40:37

@Mr Long (UK):
Lehúzod a cipzárt.
:)))

@maxval a gondolkodó birca:
Eddig megismert averzióid után nem meglepő, hogy X rasszal szemben is elutasító érzéseid vannak.
Ezért nem meglepő: éppúgy, ahogyan más embereknek is vannak elutasító érzései valamivel-valamikkel kapcsolatban, és ha ezeket ismerjük, akkor egy újabb kiderülésénél vagy meglepődünk, vagy nem. Hisz az idegenkedés, elutasítás érzése szinten mindenkinél jelen van, hogy aztán mi a tárgya, milyen a hevessége és hány "valamire" terjed ki, az változó.
Nálad nem volt meglepő, hogy rassz-alapon is van benned egy elutasító érzés.
Amúgy sárga faj nem létezik, csak emberi faj. Különböző rasszokkal és rassz-jegyekkel/jellegzetességekkel.

@KukorIca:
Nyomj egy F5-öt = frissülni fog az oldal azonnal, láthatod a friss kommenteket.

@házelőtthinta:
" Nem nagyon érdekelne hogy hó végére 5 ezer forint marad a 200 euró helyett."
Betanított munkát itthon is találnál (akár a Mekiben is), igaz, az egész havi béred lenne 200-250 euró, nem pedig a hó végére megmaradó összeg... (200-250 euró = 60.000-75.000 ft. sacc/kb, a betanított munkák nagyjából ennyi nettót fizetnek. 3 műszak bevállalásával 80-90 ezerre is felmehet, némi túlórával akár 100 ezer is összejöhet. Ezesetben akár az is előfordulhat, hogy marad 5000 forintod hónap végére....)

@Rebarbaraa:
@zöldeketbeszélek:
Szép hosszan megbeszélgettétek, hogy eztán inkább nem fogtok beszélgetni :)))
Neizéjjetekmá' :)))

Muscari 2014.06.04. 18:40:46

Nagyon jo volt ismet olvasni Lobeltet, sok boldogsagot kivanok. nekik. Tovabba azt, hogy a sok pozitiv tapasztalat tovabb szaporodjon es ne nagyon erje oket negativ (hiu abrand)

A Nemetorszagban elokrol kerdeznem, hogy hallotttak-e mar ezt a kifejezest: die Tschuschen

Kivancsi vagyok a velemenyetekre. Innen szedtem:hvg.hu/velemeny/20140528_TGM_NyugatEuropa_uj_niggerei

Sokszor nem ertek egyetet TGM-mel, szerintem most is tuloz, mar ami az en angliai tapasztalataimat illeti.

Muscari 2014.06.04. 18:42:36

@Muscari: folytatas: a tapasztalataim nem ezt igazoljak, vagy csak reszben.

Kesobbb meg jovok, most foznom kell valamit.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.04. 18:49:49

@macamuca [IHUN]:
Legnagyobb kiralysag 3 muszakban, heti 7 napot dolgozni 100e nettoert.
Egy csomot sporolhat azon, hogy nincs ereje / ideje mast csinalni az alvas - eves - munka szentharomsagon kivul.

Ez az Hinta, itt az ido, moss vagy vasalj!
Lesz meg boldog eleted, jo munkad es kenyered! ;)

Quercus a favágó 2014.06.04. 18:51:59

@M. Péter:

Lakosságival? Tedd már föl az MNB lakossági deviza eladási.vételi árfolyamát. EL kellene olvasni először, és utána föltenni.

M. Péter 2014.06.04. 18:52:06

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Nem a feliratozástól tanulnak meg az emberek idegen nyelveket, hanem a jó iskolától. Nyelvtanuláshoz meg az idegennyelvű felirat a jobb.

Quercus a favágó 2014.06.04. 18:53:31

@M. Péter:

Ez járadék, és nem támogatás. De itt is meg kell felelni a jogszabályi feltételeknek, hogy megkapd.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.04. 18:54:49

a nagy sikerre való tekintettel még egy angol játék
freerice.com
jópár éves már, de még mindig ugyanolyan jól lehet belőle szavakat tanulni, vagy kikapcsolódni.
(és vajon ki hányas szintig tud felmenni?)

2014.06.04. 18:55:47

@Kövérmadár [swe]:
"Valoszinu nagyon botfulem lehet, mert a sima es a 7.1 kozott nem hallok lenyegi kulonbseget. "
A stereo (2.0) es a 7.1 kozott inkabb terbeli kulonbseg van. De mekkora!!! Minosegbeli kulonbseg a CD (16/44.1) es egyes BluRay (24/192) hang kozott van. De mekkora!!! (pl. hallani a lepke szarnyanak a suhogasat) :)))
Tobb szaz 5.1 es 7.1 zenem van (DTS, AC3, MLP). Evekig gyujtottem, hogy majd egyszer emberektol tavoli kertemben, ami a Csendes - oceanra nez, a teraszon kavezas es szivarozas kozben fogom hallgatni:) (almodik a nyomor) :))) Vagy megsem?

SilentDreams 2014.06.04. 19:00:16

Teszt:

Our top three guesses for your English dialect:
1. US Black Vernacular / Ebonics
2. Singaporean
3. New Zealand

Our top three guesses for your native (first) language:
1. Hungarian
2. German
3. Turkish

Az English dialect szerintem nem igazán stimmel (bár az újzélandit megtiszteltésnek veszem :))), viszont az anyanyelv telibe talált, s németül tanultam, s tudok is a legjobban az idegen nyelvek közül, söt Németországban is élek most. Hmm, hmm, gyanús :))

M. Péter 2014.06.04. 19:03:42

@QUERCUS(a favágó): Szóval sem állítottam, hogy a lakossággal közvetlenül foglalkozna az MNB, de mivel ad és vesz devizát, ezért az MNB devizavételi árfolyama értelmezhető fogalom.

nyuszigonosz 2014.06.04. 19:03:56

Hallani így még nem hallottam, hát utánanéztem.
Nem Németországban, hanem Ausztriában használatos inkább, ott is leghamarabb Oberösterreich - Salzburg környékén.
Ez egy csúf és leértékelö kifejezés a szlávokra, dél európaiakra, de bárki más külföldire is.
Eredete a szerb-horvát Čuješ - fordítás: hallod szóból jön, amit az osztrák fonetikusan Tschujesch - nek ír, hall , mond.
Más teória szerint viszont a Čuš - fordítás: fogd be a szád szintén szerb-horvát ( de más szláv nyelvekben is ) használatos szóból ered.

M. Péter 2014.06.04. 19:09:10

@Chang Yai:
Dialektus: angliai, skóciai, walesi angol
Anyanyelv: angol, norvég, román

nyuszigonosz 2014.06.04. 19:09:22

@Muscari: @nyuszigonosz(D):
Ez neked ment, csak kifelejtettelek. :-)

2014.06.04. 19:10:18

@Cascabel:
: a teraszon kavezas es szivarozas kozben fogom hallgatni:) "
Estleg egy fel meteres gandzsaval (remelem, egyszer csak raszokok) a szamban jobb lenne a hatas Peter Tosh - Legalize It muzsikajat hallgatva valahol Oaxacaban (Mexico) egy kokuszpalma arnyekaban:)
(ami kesik, nem mulik) :)))

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 19:10:43

@Rebarbaraa: Na szerintem nem fogjuk meggyőzni egymást, de nem baj :).

Hari Seldon 2 2014.06.04. 19:10:50

@Kövérmadár [swe]:
Ezek közül a Zámbó Jimmy összes tűnik valóban veszélyes fenyegetésnek...

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 19:12:10

@macamuca [IHUN]: Szerintem is halál vicces :). De nem vagyok annyira megcsontosodva, hogy ne lehessen meggyőzni, vagy szelíd erőszakkal egy kis csevejbe bevonni :)))!

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.04. 19:13:27

@Cascabel:
Most mar biztosan szomszedok leszunk!
Tekerunk egy akkora "dzsojat" a telekhataron, hogy mindketten a sajat tornacunkrol szivjuk. 8)

Rebarbaraa 2014.06.04. 19:16:44

@macamuca [IHUN]: Ne aggodj, azota mar azt is megbeszeltuk, hogy megiscsak fogunk (en nyomultam, zold beadta a derekat) es jol el is beszelgetunk.

@Cascabel: Ajnye, nagyon csinosak igy egyutt:)

@Kövérmadár [swe]: Egeszsegedre:) Tenyleg botfuled van:) (amugy nem, minden embernek kulonbozo a hallasa, az evek soran romlik is nemileg es bizonyos hangokat mar nem vagy maskepp hallunk.
@Muscari: Kemeny post...Volt benne ami megnevettetett. Pl a brittek minositese a kelet europai nagy seggekrol:) Eletemben nem lattam annyi kover segget mint itt, es angol volt:))

Mindenhol vannak ilyenek. Multkor mar kitargyaltuk, hogy nem a gazdasagra hasznos kulfoldiekkel van bajuk. Hanem a haszontalannal. Kar, hogy bekerultunk a sorba a romanok melle...eddig akarhova mentem, a magyarokrol jot hallottam az angol fejesektol.

Hari Seldon 2 2014.06.04. 19:17:29

@zöldeketbeszélek:
"Mindig annyi terhet kapunk amennyit el tudunk birni, es mindig annyi buntetest amennyit megerdemlunk.
Az, hogy mi tobbnek erezzunk a buntetest mint amekkorat szerintunk kapni kellene az megint eleve egy alszentseg."

Micsoda? Te szerinted megérdemled a büntetést?!?
Miért?
A büntetést az érdemli meg, aki bűncselekményt követett el. MÁS Senki nem érdemel büntetést.

Taxomükke (UK) 2014.06.04. 19:18:53

@Chang Yai: Nekem a tesztet kitöltve az jött ki, hogy az angol dialektusom 1. angol, 2. skót, 3. ausztrál, az anyanyelvem pedig 1. angol, 2. finn, 3. magyar.
Büszke vagyok magamra! :)))

Muscari 2014.06.04. 19:24:50

@nyuszigonosz(D): koszi. Arra lettem volna kivancsi, hogy vajon magyarokra is hasznaljak-e.
Megkerdezzem Hintat inkabb? ;-)

@Rebarbaraa: hat az teny, hogy nagy seggbol van itt boven. Egyebkent meg Tony Blair "megvedett" bennunket mert azt mondta, hogy az angol fiataloknak jobban kellene igyekezni, akkor ok is talalnanak munkat...

M. Péter 2014.06.04. 19:26:03

@bpetya75: Több dél-amerikai ország himnusza úgy hangzik, miny egy gyengébb Verdi-opera nyitánya.

nyuszigonosz 2014.06.04. 19:29:03

@Muscari: Szóval eredetileg - már 1860-1880 körül, mikor az Osztrák - Magyar Monarchiába délszláv munkaerök mentek, volt használatos a szlávokra, de mint fentebb is írtam: közben már általánosan a külfödiekre, elképzelhetö, hogy magyarokra is.
Te hol hallottad?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.04. 19:30:27

@SilentDreams:

Nekem az jött ki, hogy szingapúri angolt beszélek és az anyanyelvem spanyol.

2014.06.04. 19:30:43

@Kövérmadár [swe]:
:Siman osszejohet!"
Ossze kell, hogy jojjon! Csak rajtam mulik, hogy kibirom e a melot novemberig:) Ha sikerul, igerem, hogy meghivlak: ganja, kaja, szallas, zene, internet, jo ido biztositva!! :))

2014.06.04. 19:32:13

@M. Péter:
Raadasul parnak a zenejet magyar zeneszerzo szerezte.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.04. 19:32:45

@macamuca [IHUN]:

Nincsenek elutasító érzelmeim emberekkel szemben, szóval tévedsz.

Muscari 2014.06.04. 19:33:32

@Rebarbaraa: egyik kolleganomnek karibi (bar mar itt szuletett) srac a parja, a lany cseh. Eloszor o is felt, de a csaladja befogadta, sot azt mondja, ha mennek egyutt az utcan Ostravaban meg irigykedo pillantasokat is kap. A sracnak raadasul tok hosszu raszta haja van, szoval eleg feltuno.

Szoval szerintem ne felj, ha jo fejek a csaladtagjaid, nem lesz baj.
Ismerek sajnos egy lanyt azonban, akit a svajci neveloszulei szabalyosan kitagadtak, mikor egy fekete sracnak gyereket szult. Nem is kivancsiak az unokara, pedig a lany sem teljesen feher, Indoneziabol fogadtak orokbe.

2014.06.04. 19:34:23

@nyuszigonosz(D):
Hasonlo lehet a jelentese, mint a "hunky" szonak Amerikaban:)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 19:37:03

@Hari Seldon 2: Ezt ne nekem címezd, Rebarbaraa kommentjére reagáltam, illetve idéztem az én kommentemben.

Muscari 2014.06.04. 19:37:39

@nyuszigonosz(D): hvg.hu/velemeny/20140528_TGM_NyugatEuropa_uj_niggerei

TGM irta:
Németül külön szó is van már régen az effajta alacsonyrendű kelet-európai Untermenschekre: die Tschuschen – ez állítólag a szerbhorvát čuješ („idehallgass”) szóból származik –, ez az összefoglaló kifejezés a kelet-európai niggerekre. Nyilván lesz rájuk – ránk! – csakhamar angol, francia, olasz, holland szó is. Mint a paki, amit a fajgyűlölők Angliában a pakisztániak ellenségeire, a hindukra is alkalmaznak. A kelet-európaiak egymás közötti ellentétei se számítanak: a magyarok is románok Londonban.

Azt szerettem volna tudni, hogy ez mennyire hasznalatos manapsag, hogy csak felfujta-e a szerzo az egeszet es tuldramatizalja.

Muscari 2014.06.04. 19:40:44

@Cascabel: azt hiszem igen. az sem volt valami pozitiv kicsengesu.

Ha valaki meg nem latta volna (te Cas tuti, hogy igen), itt a Hunky Blues c. magyar film linkje, ami a szaz evvel ezelotti kivandorlokrol szol. Valaki mar belinkelte eggyszer regen, en is ugyg talaltam ra, de mindig jonnek uj emberek.

www.youtube.com/watch?v=9B5IsDwOFls

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.04. 19:40:50

@macamuca [IHUN]:

A tudomány több fajról tud. Nem Biológiai értelemben, hanem rassz értelemben. Van többféle kategória, szerintem a 3 vagy 4 rassz a legjobb felosztás, de van tíznél többet is felsoroló rendszer.

Az alap: fehér, néger, sárga.

nyuszigonosz 2014.06.04. 19:42:56

@Muscari: Nemcsak felfújta, hanem rossz helyre is tette.
mert ugye, ha azt mondod/írod:( nem te, hanem a butaság szerzöje) "németül már külön szó is van az Untermenschekre" mindenki Németországot gondol.

Amúgy itt még soha senkitöl sehol nem hallottam, hogy a németek magukat Übermenschnek, másokat meg Untermenschnek mondanának.
Ezt is csakis más országok bulvár firkodói használják.

Papagály (törölt) 2014.06.04. 19:43:55

@Chang Yai:
"www.gameswithwords.org/WhichEnglish/
nem kis bosszúságomra kihozta harmadik tippnek, hogy az anyanyelvem magyar (elsőre angolt tippelt szerencsére), és azóta se tudom, mit buktam be, amitől rájött a tetű algoritmus erre. "

mert biztos nem olvastad el rendesen, amit írtak. ;)
lényegében a tipikus "hibákra" van kihegyezve a program, azaz azt figyeli, hogy helyesnek találod-e a standard englishben "hibás", de az adott nyelvjárásban előforduló, s ezért nyilván általuk "helyesnek" tartott kifejezéseket.

a hungariant meg gondolom a "hibák" előfordulásának mintázata alapján hozza ki.
(tehát ne aggódj! ha nem hozod az elvárt nyelvjárás-hibákat, akkor gyanús vagy, hogy nem vagy angol anyanyelvű. :) )
a hiba itt széles értelemben definiált, azaz: amit egy anyanyelvű nem úgy értékel, mint te. (ld a lenti konkrét példákat!)
***

Here are some ways the algorithm has learned to distinguish different English dialects:
1. Canadians, Irish, and Scottish accept I'm finished my homework instead of with my homework.
2. Americans, Canadians, and South Africans accept I sent my mother a letter instead of to my mother.
3. Some Australians and New Zealanders will say, 'She's raining outside' instead of 'It's raining outside.'

Here are some of the ways the algorithm has learned to guess native language:
1. If you are a good match for one of the standard English dialects (American, Canadian, etc.), you are probably a native English-speaker.
2. Non-native English speakers rarely use Irishisms, Scottishisms, or other regionally-specific language.
The algorithm is only just starting to be able to guess native languages other than English. As it learns more, we'll know more about what the distinguishing features of different language backgrounds are.

M. Péter 2014.06.04. 19:44:58

@Cascabel: Igen, az uruguayit és a paraguayit.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.04. 19:46:34

@andika421:

Ebben tévedsz.

Ha egy emberben egy bizonyos embertípus az ellenkező nemből nem kelt semmilyen szexuális érzelmet, az nem jelenti, hogy ez az ember rasszista. Kifejezetten a négerek pártját szoktam fogni a fehér rasszizmussal szemben, ettől teljesen független, hogy nem izgatnak fel a néger nők.

**mimi** 2014.06.04. 19:47:42

@Muscari:
én még nem láttam...megnézem...köszi:)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.04. 19:49:53

@Muscari:

Száz éve volt ilyen szó, a hunky, a Hungarian szóból, korabeli jelentése: csóró kelet-Európai fizikai munkás.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.04. 19:51:15

@Papagály: de elolvastam :-/ és egyébként azóta se tudom, hogy mi az, ami tipikus magyar benézés lehetett. (átnéztem mégegyszer az egészet.)
de legalább az angolt mondta elsőnek (2. norvég 3. magyar). ez jólesett.
neked mi jött ki??

Papagály (törölt) 2014.06.04. 19:58:34

@Chang Yai:
Our top three guesses for your English dialect:
1. English (England)
2. US Black Vernacular / Ebonics
3. New Zealand
Our top three guesses for your native (first) language:
1. Hungarian
2. Polish
3. Italian

2014.06.04. 19:59:16

@Lobelt Ledfold Reloaded: Szuper poszt, Lobelt, nagyon koszonjuk! You made my day!

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 20:01:50

@Cascabel: A mi bölcsinkbe jár egy 'tejcsoki' kislány :). Fehér apuka, nagyon szép, magas, sudár fekete anyuka. Másik csoportba tartoznak, úgyhogy sosem beszéltem velük, de mind a kislány, mind az anyuka mosolygósak, nyugodtak, lazák. Nem tűnnek sem megfélemlítettnek, sem gondterheltnek.

Egyébként az én csoportomban van arab kisfiú és thai kislány is :). Senki soha rossz szót nem mond a szülőknek, sőt, mindenki kedves velük, ők is csak anyák-apák, mint mi. A thai kislány meg olyan aranyos, mint egy értékes keleti kis porcelánbaba.

Furos 2014.06.04. 20:03:59

@Cascabel: ezt azert cafolnam. Magancegnel dolgozva 2 eve 4% emeles , tavaly semmi de radumaltam oket a mesterkepzesem finanszirozasara, aztan iden 8% emeles.

2014.06.04. 20:08:42

@Papagály:
Nekem is valami hasonlo jott ki:) (kiveve a hungarian)
Szabad kerdeznem, merre elsz? Erdekes egy karakter vagy, a hozzaszolasaid alapjan:)

Shanarey 2014.06.04. 20:17:34

A poszt tolónak sok sikert és boldogságot.

Én tudom ki is az a Skandar Graun.
:-)

A fóbiásról, jót vagy semmit
Ezért inkább semmit.
:-)

@Chang Yai:

Na itt az enyém.
:-)

Our top three guesses for your English dialect:

1. Singaporean
2. US Black Vernacular / Ebonics
3. South African
Our top three guesses for your native (first) language:

1. Spanish
2. Arabic
3. Turkish

Papagály (törölt) 2014.06.04. 20:17:50

@Cascabel:
ausztria.
de a nyelvtanom úgy látszik, hunglish marad.
jó ez így, különben tökéletes lennék. ;)))
(á, dehogy savanyú! :)) )

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.06.04. 20:18:47

@Cascabel: Én egy termelő multinál dolgozom. Nincs nálunk szakszervezet és nem közszféra.
Kollégák beszámolói alapján évi 4% emelés a sztenderd (infláció miatt), de ha a teljesítményed tényleg indokolja, akkor akár 8-9%-ot is rátesznek.
Nem azt mondom, hogy ez az ipari átlag, de nálunk ez van.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.04. 20:18:59

Kitöltöttem a tesztet, íme:

Our top three guesses for your English dialect:
1. Scottish (UK)
2. English (England)
3. North Irish (UK)

(Lehet, hogy tényleg a British English osztályba tettek annak idején?)

Our top three guesses for your native (first) language:
1. Turkish
2. Finnish
3. English

(Ez így Európa 3 teljesen ellentétes csücske, még a portugál hiányzi, az lenne talán a 4.)

Imre apó 2014.06.04. 20:19:50

A himnusz vallásos jellegű, Istent vagy isteni hatalmakat dicsőítő, hozzájuk segítségért fohászkodó, imaszerű ének.

Magyarország:
www.youtube.com/watch?v=wgQUpXe_jQg
A Himnusz („Hymnus, a' Magyar nép zivataros századaiból”) Kölcsey Ferenc verse, mely egyben Magyarország nemzeti himnusza. A Himnusz a költő legnagyobb hatású verse, 1823-ban írta szatmárcsekei magányában.

A leg depressziósabb a Magyar himnusz :(:(:(

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 20:20:53

@Kövérmadár [swe]: Ez milyen érdekes! Gondolj bele, hogy mi magyarok genetikailag a törökökhöz állunk közel, a nyelvünk a finnugor nyelvcsaládból származik, nagyon sok török beütéssel :).

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.06.04. 20:21:06

Na szóval...

kepkezelo.com/images/t3pivdvjex81sle99c8t.jpg

Jó poszt volt jól megírva.
Számtalanszor kitárgyalt dolog a végkövetkeztetés miszerint ha van pénzed Magyarország remek hely.
Ilyen egyszerű.

Néhányan megint elvetették a sulykot.
Max tett egy teljesen ártatlan kijelentést hogy ő nem tud nőként tekinteni a néger nőkre.
Kiváló alkalom volt megint a feszültség szítására.
Úgy látszik Max még mindig első számú közellenség.
Miről is van szó?
Felvilágosítanám a tisztelt érintetteket hogy a magyar nyelvben nincs szalonképes szó az ivarérett számunkra szexuálisan vonzó nőkre.
Ugyanazt a szót vagyunk kénytelenek használni a basznivaló nőkre mint a nagyanyánkra vagy bármilyen szexuálisan kívüleső nőre.
A gádzsi a luvnya a jó bőr a lyuk a punci a jó picsa talán mégsem helyénvaló.
Talán hasonló okokból nem véletlenül van Nőnap és Anyák Napja. KÜLÖN.
Anyámra nem nőként tekintek. Nőként tekintsen rá apám.
Tehát ha én azt mondom hogy nem tudok nőként tekinteni az aboriginer nőkre akkor az azt jelenti hogy szexuálisan nem vonzóak.
Nem a női mivoltukat kérdőjelezem meg hanem jeleztem a hozzáállásomat feléjük.
Hogy ezt miért nem lehet megérteni MAGYAR embereknek azt nem értem.
Valószínű megint Max volt a célpont.
Szánalmasak vagytok.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.06.04. 20:21:58

@Papagály: És az publikus, hogy mivel foglalkozol?

Csak azért kérdem mert elég sok Harcosok Klubja- és Mátrix-áthallásos, "ne szállj be a mókuskerékbe", "törj ki a megszokott sablonok közül" kommented van (amikkel amúgy maximálisan egyet értek).

Papagály (törölt) 2014.06.04. 20:22:15

@Cascabel:
tegnap küldtem neked egy linket. nyári tábor, BC. nem mész? permaculture, pit house. a vancouver island-i oldalon olvastam róla.

"Unis’tot’en Camp is an indigenous re-occupation of Wet'suwet'en land in northern BC, Canada. The camp's log cabin, traditional pit house, and forest permaculture garden sit squarely in the path of the pipeline route to the North Coast port of Kitimat. The campers are blocking the way for two proposed gas pipelines and the Enbridge Northern Gateway tarsands pipeline. "
forestaction.wikidot.com/

2014.06.04. 20:23:00

@Furos:
Vannak kivetelek, egy szoval sem mondtam, hogy nincsenek. Az mostani szakmamban olyan oraberek is vannak, mint 20 eve. A cegtol fugg, hogy mennyit ad: 20 -37$/ora. Akkor emelnek 5-15% - ot, amikor az ember bejelenti, hogy kilep:) A szervezett munkasok 37.50-nel kezdenek, csak nem itt, hanem Torontoban. 20 eve a penz vasarloerteke tobb, mint a duplaja volt. Az akkori fizetes duplajat keves helyen adjak meg.
Amikor a kutatsban dolgoztam, 2006-ban, a fonokom napi 50 $-al emelte meg a fizetesemet, mert haza akartam menni, "harcolni a forradalomban" :) Azt mondta, hulye vagyok:) (igaza volt maskulonben) Maradtam:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.06.04. 20:23:28

@Imre apó:
Egyszer hallgasd meg a Magyar himnuszt és utána az usákokét.
A pesszimizmus és az optimizmus.
A letargia és az életöröm.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.04. 20:24:04

@Shanarey(England):
Mi az a "2. US Black Vernacular / Ebonics"?

@Cascabel:
Ha ezen múlik, akkor drukkolok és ha tényleg ott leszel és tényleg szeretnél egy kövér látogatót, akkor ott leszek!

Azért amikor a kanadai magyar és a svéd magyar Mexikóban szívja el a békepipát, az súlyos dolog, nem? :)

@Rebarbaraa:
Egész nap gépek zajától szerzem a dózisomat, ma ráadásul az egyik gép nagyon nagy munkában volt. Lehet, hogy hétvégén jobban venném az akadályt, meglátjuk.
Pár hete volt hallásteszt, azt hiszem a magasabb hangokkal voltak gondjaim, de egyrészt búgott a légkondi, ami nagyon zavart, másrészt akkor is épp a gép mellől hívtak be és szerintem ilyenkor tompább vagyok.

De az is lehet, hogy csak szimplán süket, mint az ágyú... néha itt is kétszer kell elolvasnom egy-egy kommentet, nem vitás, hogy nem hallok olyan jól...

2014.06.04. 20:24:35

@Cascabel: "Egy orszagra, nepere fogni a pillanatnyi sikertelenseget, raverni a balhet konnyu kifogas:)"

Ennek mondjuk elég sok itteni tag vagy külföldön sikereket elérő magyar tudna ellent mondani.

Sosem értettem, hogyha olyan jó Mo.-n, akkor miért nem itt vagy? Vagy jó hely Mo., csak nekem ne kelljen ott élnem?

2014.06.04. 20:27:42

@Papagály:
Oreg vagyok en mar bohocnak:) Kulonben is, mas terveim vannak:) Ettol fuggetlenul, holnap indulok BC-be, furdeni. Lehet, hogy Vancouverig is eljutok:) Esetleg a Szigetre is (ott el az ex-em, nem lattam mar tobb, mint 10 eve) :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.04. 20:30:34

@zöldeketbeszélek:
"Gondolj bele, hogy mi magyarok genetikailag a törökökhöz állunk közel,"

Méghogy te nem sértegetsz?! :)

Egyébként tényleg érdekes.

@diggerdriver:
Ha nem ismernélek, azt hinném, arra gondolsz, hogy az amerikai a letargikus és a magyar az életörömös :)

2014.06.04. 20:33:31

@diggerdriver: És ha nincsen pénzed, akkor már nem is jó? Pedig hinta mindig leírja, hogy úgy is jó.

2014.06.04. 20:35:47

@Kövérmadár [swe]:
" Azért amikor a kanadai magyar és a svéd magyar Mexikóban szívja el a békepipát, az súlyos dolog, nem? :) "
Miert lenne sulyos?:))) Ebben a globalizalt vilagban minden elofordulhat:)
@Philosoraptor:
Sohasem mondtam ill. irtam, hogy olyan jo minden Magyarorszagon. De hiszek abban is, hogy Magyarorszagra fogni minden sikertelenseget, pofont, az nem teljesen fair! Kifogasnak elmegy:) Onigazolasnak is:)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.04. 20:36:00

@Kövérmadár [swe]: Akkor sértegetnélek, ha azt mondanám, a szomáliakhoz állunk közel :))!

FutureFry 2014.06.04. 20:36:22

@Chang Yai: Ez nagyon jó. Nekem elsőre angolt hozott ki, mádosikra viszont Hollandot meg Norvégot (?!). A legjobb a dialektus: Elsőre "American (Standard)"-et írt, másodikra viszont "US Black Vernacular / Ebonics"-ot :)))))

FutureFry 2014.06.04. 20:36:22

@Chang Yai: Itt a teljes lista:
Our top three guesses for your English dialect:
1. American (Standard)
2. US Black Vernacular / Ebonics
3. Canadian

Our top three guesses for your native (first) language:
1. English
2. Dutch
3. Norwegian

Papagály (törölt) 2014.06.04. 20:36:25

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
java fejlesztés - mindenkinek kell valami fedőtevékenység... :)

Shanarey 2014.06.04. 20:40:28

@Kövérmadár [swe]:

Jó kérdés, de lehet hogy egy USA-ban élőt kellene erről megkérdezni.
Véleményem szerint az Afroamerikai feketéket sorolja ebbe a két csoportba, de nem arra a kategóriára gondolok akiknek bármi köze lenne az ottani középosztályhoz.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.06.04. 20:44:15

@Kövérmadár [swe]:

„A bűnösök azok, akik el akarják hitetni veled, hogy a nagyvilágon e kívül nincsen. Ez az örök magyar hazugságok legsúlyosabbika. Ne érezd magad otthon a nagyvilágban, magyar! Ezt követelik tőled, születésed óta. Ezt szavalják neked az állami ünnepeken, már az óvodában rákezdik, és folytatják az iskolában, szavalnak, mennydörögnek, sulykolják a fülbe, hogy e kívül nincsen számodra. Húzódj be a Kárpátok eresze alá! Zárd magadra az ajtót, fordulj a fal felé, és álmodj szépeket, magyar! Ezt akarják tőled. És ha nem vagy elég óvatos, bedőlsz nekik. S tényleg úgy mozogsz majd ezen a bolygón egész életedben, mint egy marslakó, a határokon túl mint egy idegen

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.06.04. 20:45:42

@Philosoraptor:
Ha nincs pénzed akkor sehol sem jó.
A különbség a pénzhez jutás LEHETŐSÉGE.

Imre apó 2014.06.04. 20:51:04

@zöldeketbeszélek: Ha akarom akkor igen, ha nem akkor nem. Hogy ismerném már, nem ezt a nótát szeretem halgatni, de nem is ismerek senkit akinek ez lenne a hobbija, nem lobbija:)))))))))))))))))))))))))))))))))

Pernilla 2014.06.04. 20:52:59

@Muscari: @nyuszigonosz(D):
Bécsiként tanúsíthatom, hogy itt használatban van a "tschuschen", de főleg az ex-jugókra és a törökökre használják, minket nem vesznek a kalapba. A törökökre van külön a "Kanaken" kifejezés is, azt hiszem, ez Németországban is bejáratott.
Beszélgettem is erről itteni, hát hogy finoman fogalmazzak, nem túl idegenkedvelő barátokkal, és ők azt mondták, hogy tényleg milyen érdekes, de ránk magyarokra nincs külön gúnynevük. Bár nekem itt úgy tűnik, hogy a magyarokat szeretik, igencsak romantikus nosztalgiával gondolnak a Monarchiára :)

2014.06.04. 20:59:11

@Philosoraptor:
"Vagy jó hely Mo., csak nekem ne kelljen ott élnem? "
Egyert vagyok meg mindig itt, az a penz. Otthon is meg tudnam csinalni felbecsuletes munkaval az itteni jovedelmem 2/3-at. De nem akarok megegyszer hidegben elni, meg egy honapot sem:) Annak meg nem sok ertelmet latom, hogy evszakonkent rohangaljak orszagok, foldreszek kozott:) Itt azert megszoktam mar, 31 ev nem kis ido. De ha otthon vagyok, akkor sem tunok ki az atlagbol, nem vagyok egy flancolos tipus, sot!! Ha csak tehetem, talpas Szimphoniat szivok, fozok, olcso kifozdekben, piacokon eszek, ha epp ugy sikerul. Legutobb egy fustos Suzuki Muratit hajtottam, meg is szoltak erte:) Utolso nap azert kicsereltem egy par eves Volkswagen Lupora, a hugom azota is aldja a nevem, a fogyasztasa miatt: 3.8l/100 km.

Rebarbaraa 2014.06.04. 20:59:30

@Muscari: Enyemnek is vallig ero az a csomozott, dread lock. Raadasul miota egyutt vagyunk megtanultam es mar en csinalom neki honapok ota. Sister lockot akarom megtanulni, iszonyat jol lehet vele keresni. Mig egy dread lock 40-50£, addig a sister 300-500£. Minden babamfacat osszetanulok mar...

@Kövérmadár [swe]: Engem itt allandoan francianak neznek...nemtom miert, de megtudtam, rakerdeztem, azt mondta mert olyan elegancia sugarzik belolem, hogy az csak francia lehet. Kinevettem, mondom neki akkor mostmar tedd hozza h magyar:)
A masik akikkel osszetevesztenek a lengyelek, na azert harapok. Lehet a lanyok agyoncsapnak de halljatok...hogy a lengyelek, szolovakok hogy tudnak a tomegkozlekedesi eszkozokon ordibalni...mintha suketek lennenek vagy feltunesi viszketegsegben szenvednenek.

nyuszigonosz 2014.06.04. 21:00:59

@Pernilla: Igen, a Kanake/ Kanaken az itt is használatos a törökökre.

Gúnynév magyarokra ittt sincs.
Firkász kitaláció ami a linkelt cikkben van.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.04. 21:05:16

@diggerdriver: szerintem meg az, hogy "nem tekintem nőnek" meg hogy "nem tudok nőként tekinteni rá", az nagyonnagyon nem ugyanazt jelenti.

Imre apó 2014.06.04. 21:07:02

@Pernilla: Ezt a törökökre: "Kanak Sprak",ein Kuffnucke Kümmeltürke ,

A magyarokat (Nőket)mint Pusta - paprika muschi szokták emlegetni, mostanában hallottam a Palinka seuffer (pálinka vedelő) de többet még nem ismerek én se.

Pernilla 2014.06.04. 21:08:15

@nyuszigonosz(D): azért azt nem tagadnám sajnos, hogy van itt egy ilyen réteg aki így gondolkodik. De (itt legalábbis) csak a törökök és a jugók a közutálat tárgyai, mi egész biztosan nem.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.06.04. 21:08:45

@Muscari: TGM egy hülye komcsi, mindent osztályharcként értelmez.
Hintától csak abban különbözik, hogy néha meghívják tévébe is okoskodni.

Imre apó 2014.06.04. 21:09:38

@Pernilla: van még 1, ezt sokan ismerik: Gulaschfresser.

Imre apó 2014.06.04. 21:11:02

@Pernilla: én is az vagyok:)) mint ausländer:))))

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.04. 21:11:09

@diggerdriver:

Megszoktam. Aki fel meri venni a kardot a homoklobbi ellen, az minden oldalról támadásra számíthat. Mert ez az egyetlen oka az ellenem irányuló hecckampánynak. Egyetlen más álláspontom sem váltott ki ilyen masszív és koordinált hadjáratot.

Pernilla 2014.06.04. 21:12:18

@Imre apó: lehet hogy csak én vagyok túl elnéző, de én ezeket aranyosnak tartom. Az mindenképp jó, hogy a gulasch meg a paprika a legnegatívabb "jelző", amit ránk tudnak aggatni :D

Imre apó 2014.06.04. 21:12:35

@Pernilla: mondjuk azt is lehetett hallani, hogy Scheiss kanakke, nem igen vicces, de ezek a friccek nem is tudnak kárémkodni, mit várjunk?:))))))))))))))))))))))))))))))

Pernilla 2014.06.04. 21:14:35

@Imre apó: most pont arról beszélek, hogy a többi néppel ellentétben ránk csak ilyen kedves neveket használnak.A scheiss tschuschen valóban nem tartozik ide :)

Imre apó 2014.06.04. 21:15:14

@Cascabel: Akkor készülj fel rá, ha találkoztok:))))))))

Légy kedves, mint itt:)))))))))))))))

Ha rossz volt a válás, akkor ne találkozz vele:)))))))))))))

Imre apó 2014.06.04. 21:16:21

@Pernilla: Genau, hast recht:)))))))))

2014.06.04. 21:18:12

@Rebarbaraa:
" hogy a lengyelek, szolovakok hogy tudnak a tomegkozlekedesi eszkozokon ordibalni...mintha suketek lennenek vagy feltunesi viszketegsegben szenvednenek. "
Nem csak az UK-ban, hanem mindenhol a vilagon ilyenek a lengyelek. Es nem csak a tomegkozlekedesi eszkozokon, hanem munkahelyeken, iskolakban. Amikor telefonalnak, akkor is orditanak. Cigiztem a Heathrown (kinn) jott egy no, elkezdett telefonalni lengyelul mellettem, 5 perig turtem, inkabb en mentem odebb, minthogy megtakarjam. Pedig not megutni nem szokasom. Nagyon nem szeressem ezert a lengyeleket:( Meg masert sem: mind varsoi, mind mernok, mind milliomos akar lenni, minden aron:) 3 szot ismernek: manyi, vodka, kurva. A lengyel noknek ket jo tulajdonsaguk van: szepek es nem kell nekik konyorogni:) Meggyonjak utana:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.06.04. 21:19:57

@Chang Yai:
Minden értelmes ember tudja hogy értette Max.
Rosszul fogalmazott valóban de nem ütni kell hanem visszakérdezni hogy nőnek nem tekinted vagy nőként nem tudod nézni őket.
Most még tedd hozzá hogy négernőfóbiája is van.
Utána elmondta hogy hogy értette de jobb a szavakon lovagolni, pláne ha Maxról van szó.

2014.06.04. 21:21:30

@maxval a gondolkodó birca: 'Nem vonzanak szexuálisan a négerek, ennyi az egész.'

Lehet hogy te sem oket, Max...

Imre apó 2014.06.04. 21:21:47

Mint OFF: Lázár és az Origo közti balhé és a D.Telenyom probléma miatt, már a friccek is kóstolgatják a dolgot. Hát nem szép egy dolog.

Csakhogymondjam, vigyázzatok a mi kis HÁ társunkra, ugye értik Önök itt? :D:D:D:D:D:D:D

Shanarey 2014.06.04. 21:23:00

@Rebarbaraa:

A lengyelezésnek, sajnos racionális oka van, amúgy én sem rajongok azért hogy velük kevernek össze.

@maxval a gondolkodó birca:

Koordinált?
Na ezt a marhaságot honnan szedted?

Hmmm, én azért emlékszem egy-két dologra ami miatt közellenséggé avanzsáltál.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.06.04. 21:24:29

@Papagály: Értem, köszi. :)
Akkor hogy az olajos fricskádat visszapöcköljem, szóval 9-től 5-ig a Mátrix 2.0-án dolgozol, utána meg ellene. Te kis trójai faló. :D

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.04. 21:24:41

@Mirjam2:

Szerinted létezhet olyan nő a világon, akit én nem vonzok szexuálisan???

FutureFry 2014.06.04. 21:25:23

@Chang Yai: Bekrepált az oldal? Lehet, a sok magyar tesztelő betett neki. Egyébként úgy tűnik, hogy a "US Black Vernacular / Ebonics" korellál a magyar angollal :). Legközelebb már azt is beszámitja, és így többünknek meg tudja majd tippelni az anyanyelvét...

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.06.04. 21:25:33

@diggerdriver:
Egyet nem értek. Miért akarjátok megmagyarázni nap mint nap (akárcsak én egy egészen más dolgot) hogy nektek meg van? Mert 12 fontot kerestek óránként a mekis meg 6 fontot? Ugyanolyan nincstelen melósok vagyunk mindannyian. Akinek dolgoznia kell hogy élhessen annak nincs pénze. Az a megélhetésért dolgozik. Annak van pénze aki hobbiból dolgozik, mert igazából nem szorulna rá.

2014.06.04. 21:25:48

@Pernilla:
" mi egész biztosan nem "
Még nem:) Idovel biztos. A jugok es a torokok is idovel - a 60-as evektol - erdemeltek ki ezt:) Remelem, lesz meg ujra szitokszo a "magyar" Europaban:))

2014.06.04. 21:27:19

@Cascabel:
Inkabb rettegjenek tolunk, mint hogy hulyenek, palimadarnak nezzenek minket!!:)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.04. 21:29:41

@Shanarey(England):

Nem vagyok fasiszta, de az egyik kedvenc himnuszom a Franco-kori Cara Al Sol, azaz Arccal a Nap felé, bár itt Nap alatt Isten értendő.

Erről jut eszembe, én lettem az Index címlapján a mai trianoni cikk.

Rebarbaraa 2014.06.04. 21:30:05

@andika421: Szeretnem megvedeni Maxot, ha akarja ha nem. Teljesen felreertitek. A "nem nokent tekintek ra" szerintem azt jelenti, hogy emberkent, de nem lehetseges partnerkent. Rosszul fejezte ki magat. Egy ferfi akkor tekint nokent egy nore (es majd a fiuk kijavitanak ha nem igy van) ha annak valamely noi tulajdonsaga vonzo szamukra. Tok mindegy, hogy szep vagy csunya, de tulajdonsagaban megragado szamara. "az anyjara sem tekint nokent" (ezt nem biztos, hogy o irta, de valaki) kifejezes meg inkabb ugyancsak nem jol van megfogalmazva, mert nokent tekint ra, hiszen a noknek oly kedvesen kijaro minden tiszteletet megad neki, vagy akar huganak, fonokenek, stb, aki nonemu. Embernek tekinti oket elsosorban. Nem is tudom, hogy magyarazzam meg...de remelem ertheto. En sem sertodnek meg ha egy ferfi (vegre egyszer az eletben) nem NOKENT tekintene ram csak emberkent, baratkent. A kutya meg a maja, hat ennel jobban nem tudom kifejezni magam....

Shanarey 2014.06.04. 21:30:15

@Cascabel:

Na igen a Lengyelek és a szó náluk kurwa, de a jelentése ugyanaz mint a Magyar verzió a mezei v betűvel.

Érdekes viszont az hogy az idősebb korosztály az normálisabb sokkal. Skóciában találkoztam pár 50-60 feletti Lengyel emberrel, és ha nem is beszéltek angolul, de nem ordibáltak nem használták állandóan azt a bizonyos k betűs szót, és még rendesen is dolgoztak. A fiatalabbak 70 %-a okleveles léhűtő

nyuszigonosz 2014.06.04. 21:32:08

@Pernilla: Itt is van ilyen réteg. De külön a magyarokra nem akasztottak még bántó jelzöt.

Mondjuk a lengyelek, azokat nem szeretik itt, már több mint egy évtizede van az a vicc, hogy : " Üdüljön Lengyelországban. A kocsija már amúgy is ott van."
De nem csak ezért, mert a legtöbb - föleg kocsi -lopás a lelkükön szárad, hanem mert olyan hangosak, törtetök.

Muscari 2014.06.04. 21:33:50

@nyuszigonosz(D): koszi szepen a valaszt, akkor megnyugodtam. A szerzo egyebkent nem ujsagiro hanem nagyon erosen baloldali filozofus. Szamomra mar szelsobal, amit kepvisel.

Imre apó 2014.06.04. 21:33:56

@házelőtthinta: Írtam neked már régebben pár sort, hogy tetszett?

Gondolom nem, mert nem is válaszoltál, pedig érdekelt volna a véleményed,
na mindegy.

Rebarbaraa 2014.06.04. 21:34:23

@Cascabel: "A lengyel noknek ket jo tulajdonsaguk van: szepek es nem kell nekik konyorogni:) Meggyonjak utana:) "

Igen errol nagyon sok ferfiismerosom nyilatkozatott tett. Sot nem is egy szo szerint azt mondta, hogy felesegnek egyik se kellene neki, magyar lanyt viszont elvenne. Van par aki el is vett magyar lanyt:)

@Shanarey(England): Meg multkor irtam is errol, hogy az egyik uzletben elkezdett az elado/kasszas nekem lengyelul hablatyolni en meg vissza sorryztam, mondja h lengyelnek nezett, en meg lenezoen kozoltem, hogy magyar vagyok, es szepen ramosolyogta a mellette allo szep magas neger sracra aki kiguvadt szemekkel nezett:)
Gonosz tudok lenni:))

Shanarey 2014.06.04. 21:35:12

@Rebarbaraa:

Bocs, de a nő, az nő, és ha valakit annak tekintünk, annak nem kötelező velejárója a "szemmel vetkőztetés" stb.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.06.04. 21:35:57

@maxval a gondolkodó birca:
IDÁIG nem voltál fasiszta.
Mostmár az vagy. ITT.
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.06.04. 21:37:13

@házelőtthinta: nekem ez zavaros. Nagyon kevés ember van, akinek soha nem kell dolgoznia, mert pl annyi pénzt örökölt. Csak ők a szabadok? Vagy mondjuk én, akinek van annyi passzív jövedelme, amiből szerényen megél a család - akkor én szabad vagyok? Ez a jövedelem nincs örökre garantálva, de mondjuk pár évre előretekintve szinte biztos. Hova tartozok ezzel?

Papagály (törölt) 2014.06.04. 21:37:18

@Chang Yai:
én már az M.I.T.-ből sejtettem, hogy nem sufni. :)
@FutureFry:
akartam javasolni, hogy mostantól csak ebonicsban beszéljünk itt is. az eredmények alapján azt beszéljük a legtöbben, jóval többen, mint a magyart. vagy ez az ebonics azt jelentené, hogy "no grammar"?

"the distinctive grammar and vocabulary of African-American speech, which, it is argued, derive at least in part from various Niger-Congo African languages and are a relic of slavery. ...

... whose speakers need assistance in becoming fluent in standard American English."
:)
www.ebonics-translator.com/about.php

nyuszigonosz 2014.06.04. 21:37:21

@Muscari: Nos, nem tudtam, hogy az ki, mármint a szerzö.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.06.04. 21:38:06

@Shanarey(England):
Ok. Mondjál egy szalonképes magyar szót a számodra dugnivaló nőkről.
De csak róluk.

Muscari 2014.06.04. 21:39:40

@Pernilla: koszi neked is. Vegre valami jo hir :-)

nyuszigonosz 2014.06.04. 21:39:52

@Papagály: Elkéstél, már itt a linkelt oldal. :-)

Határátkelő 2014.06.04. 21:41:49

@maxval a gondolkodó birca: Nem tudom, mindazok után, amit kértem és elmondtam, miért kell megint és ismételten előjönnöd ezzel. Nem tudok mást tenni, mint leveszlek a listáról.

Nagyon sajnálom, mert egy csomó mindenben jókat szoktál írni, de ha egyszerűen nem érted meg, hogy ez embereket sért, akkor nem tudok mit tenni.

Természetesen ezek után is kommentelhetsz, nem vagy kitiltva (és én szeretném is, ha hozzászólnál), de nem tehetek mást, mint hogy előzetes moderálást alkalmazok.

Sajnálom.

FutureFry 2014.06.04. 21:43:37

@Shanarey(England): Ebonics: Nézd meg az Airplane! c. film idevágó jelenetét (bár ott Jive-nak hívják, ami talán annak az "urbánus" változata):
www.youtube.com/watch?v=fXSLcYQHqFQ

Érdekes lenne tudni, hogy mi alapján korellál ez a magyarral...

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.04. 21:45:18

@diggerdriver: szerintem Max mint nyelvész lézerpontossággal tudja, mit beszél, esetleg freudi elszólás. ha meg nem, és tényleg rosszul fejezte ki magát, akkor kelkáposztafőzelék helyett annak kellett volna jönnie, hogy jajnembocsnemúgygondoltam.
de hát egy magára valamit is adó FÉRFI mikor csinálna ilyet (cinikus szmájli).

bocs, 20 perc mire az ember áterőltet egy kommentet a rendszeren, tekintve hogy amúgy is 01:28, inkább az alvásra koncentrálok.

Rebarbaraa 2014.06.04. 21:47:00

@Shanarey(England): Jajma csaje...kicsit gondolkozz maskeppen, a feminista nezeteket tedd most felre es nezd a ferfi-no oldalat a dolognak. A ferfi mindenkire eloszor emberkent nez. Aztan a masik nemnel megvizsgalja, hogy milyen, a nokre jellemzo, altala kedvelt szemelyisegjegyekkel bir. Szep, dundi, okos, kedves, szellemes, odaado, majd pedig h vonzo e szamara stb. Sajnalom de az evolucio az evolucio. En sem tekintettem a fonokomre, barataimra,apamra ferfikent a szo szoros ertelmeben. Mert hozzajuk mas erzelmi szalak kotnek. Elsosorban ember, aztan ferfi.
Ha viszont a pasi senkim, de vonzo, okos, kedves, jo a segge, szelles a valla es de megnyalnam a szaja(m) szelet...khm... akkor elsosorban ferfi szamomra, aztan ember. Persze csak amig raszolgal:) Utana meg hulye allat, meg kocsog:) (ez most vicc de remelem erti mindenki) Megvaltozik a statusza attol, hogy szamomra mit kepvisel: anya, apa, ferfi,, no.pasim. Ennyi. Ne ragozzatok mar na:)

Shanarey 2014.06.04. 21:48:20

@diggerdriver:

Ez a kategória, ahogy te leírtad, nálam nem létezik.
Persze nem vagyunk egyformák.
:-)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.06.04. 21:49:19

"@maxval a gondolkodó birca: Nem tudom, mindazok után, amit kértem és elmondtam, miért kell megint és ismételten előjönnöd ezzel. Nem tudok mást tenni, mint leveszlek a listáról."

Hát, közvetve ugyan, de végülis most maxval bebizonyította, hogy van Isten. :DDDD (Bocs, de ezt nem hagyhattam ki)

Imre apó 2014.06.04. 21:50:29

Felnőtt "okosnak mondott" emberek jáccóháza, határok nélkül??

A jelenlevők kivételek, ........................valaki hiányzik?

Ez kivételesen nem volt vicc.

Shanarey 2014.06.04. 21:50:58

@Rebarbaraa:

Én meg a femminizmus, nahát.
Hogy ezen némely ismerősöm mennyit röhögne.
:-)

Shanarey 2014.06.04. 21:52:29

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:

Nos akkor talán szólhatna neki, hogy lenne némi megbeszélni valóm az illetővel.
:-)

Imre apó 2014.06.04. 21:53:29

@Rebarbaraa:

Te ma nagyon kész vagy, füveztél egész nap??:))))))))))))))))))))))))

Papagály (törölt) 2014.06.04. 21:53:40

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
ó, nem, én következetes vagyok, munkaidőben is tiltakozom: minden alkalommal szembe köpöm a mosdóban a tükröt.

2014.06.04. 21:54:25

@Chang Yai: Kitoltottem a 'Game with words' tesztet, az jott ki hogy skot (!), vagy angol, vagy szingapuri; illetve lengyel, vagy magyar, vagy nemet. Erdekes teszt.

Rebarbaraa 2014.06.04. 21:57:00

@maxval a gondolkodó birca: Max, szeretnem ha valamit megertenel. Homoklobbi nincs. Tedd meg a kedvemert, hogy a profilomban megkeresed azt/azokat a post(okat) amit a feminizmusrol es az azt karosan befolyasolo dolgokrol irtam. Ugy velem, hogy amit te homoklobbinak hivsz az kb inkabb arra hasonlit, hogy a homoszekszualisokat ellehetetlenitsek, beferkoznek kozejuk olyanok akiknek teljesen mas a celjuk, nem a massag elfogadtatasa. Olyan megnyilvanulasokkal, vagy a hatterbol buzditott megnyilvanulasokkal teszik ellenszenvesse a melegeket amivel art nekik. Es nem biztos, hogy ezt mindenki fel is ismeri.

FutureFry 2014.06.04. 21:59:02

@Chang Yai: Abszolut jogos. Erre is kéne egy online nyelvi teszt :)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.04. 21:59:59

@Határátkelő:

Sajnálom, de ez esetben végleges bojkott alá helyezlek. Nem tehetek mást, azt hiszem ez nyilvánvaló.

Imre apó 2014.06.04. 22:00:31

@Rebarbaraa: Tedd le azt a gyatra füvet, igyál 1 rebarba vizet aztán jobb lesz:)))))))))))))))))))

Rebarbaraa 2014.06.04. 22:04:00

@Imre apó: En 99%-ban ilyen vagyok, ugyanakkor egyben halk, nyugodt no is. Kos szulotte, ikrek ketarzu aszcendensevel:) Azt hiszem ezzel mindent elmondtam:)
Es egy masik elvem @zöldeketbeszélek majd orul neki: Minek a drog ha igy is eppen eleg gyagya vagyok? Amugy ellenzem a drogokat:) Kicsi vagyok es pattogok, ennyi:)

@Shanarey(England): Siman:) Ahogy reagaltal a no ertelmezesere es kikerted magadnak...enyhen feminista szoveg.
Amugy meg nem tudom miert kell ugy kiakadni azon, hogy ha a ferfiak a nekik tetszo nore vetkoztetve neznek? Mi nok is ugyanezt csinaljuk, de van aki be meri vallani van aki nem. Csak minket nem a farkunk iranyit hanem az eszunk, az erzelmeink, a pulyacskaink igenyei. :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.06.04. 22:04:38

@maxval a gondolkodó birca:
Max tudod hogy melletted állok de most HA-nak igaza van. Nem kellett volna felhoznod a melegek önsegélyező csoportjának nevét.
Sajnálnám ha nem lennél itt és nem szólnál hozzá.

Imre apó 2014.06.04. 22:04:51

"A bojkott valaminek a többek által összehangolt módon történő visszautasítása, általában a helytelenítés kifejezésére, vagy bizonyos feltételek kierőszakolására.

Tipikusan valakivel, rendszerint bolttal, céggel vagy szervezettel szemben való nyomás gyakorolását célozza."

Ha valaki nem ismerné.

Imre apó 2014.06.04. 22:06:23

@Rebarbaraa: :D:D:D valmi hasonlóra számítottam:)))))))))))))

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.04. 22:07:03

@Rebarbaraa:

Erre még válaszolok. Éppen kitiltásom is bizonyítja, hogy nincs igazad. Lám, a HÁ sem mer ujjat húzni a homoklobbival.

Ez volt utolsó hozzászólásom a blogban. Tudomásul veszem, hogy a blog elkötelezett a homoklobbi irányában, így nekem nincs helyem itt.

morsels (törölt) 2014.06.04. 22:08:32

Teszt:
Our top three guesses for your English dialect:
1. English (England)
2. Welsh (UK)
3. New Zealand

Our top three guesses for your native (first) language:
1. English
2. Hungarian
3. Polish

Papagály (törölt) 2014.06.04. 22:08:35

@nyuszigonosz(D):
igen, köszi, pont a te linked alapján kattintottam rá. :)
aztán kicsit elbizonytalanodtam, hogy mekkora megtiszteltetésnek vegyem az ebonics-os dialektemet.

2014.06.04. 22:09:14

@Rebarbaraa:
" Max, szeretnem ha valamit megertenel. Homoklobbi nincs."
De van!:) A HVG is emliti:
hvg.hu/kultura/20140604_A_buzilobbi_most_nincs_napirenden
:)))))))))

Shanarey 2014.06.04. 22:10:00

@Rebarbaraa:

Nem akadtam ki, nem kértem ki, csak vitattam az állításodat.
:-))))

Elune be with you.
:-)

Imre apó 2014.06.04. 22:11:26

@maxval a gondolkodó birca: Én ezzel itt nem hőzöngnék, mert ez már inkább a fenyegetést formázza.

Jobban érzed magad, hogy ezt itt így kijelentetted?

Lehetne a HÁ- nak 1 emilt is küldened!!! ott kitárgyalni.

Rebarbaraa 2014.06.04. 22:11:47

@diggerdriver: Nem fejtegetnem, hogy miert vagyok ebben biztos, de olvasd el te is azokat a postokat amiket javasoltam Maxnak. Nem lobbizgatnak azok annyira. ha nehany nagyobb hangadonak a pofajara csapnek egyszer ketszer, kussba lenne es szepen menne minden a maga utjan. A homoszexualisokat elfogadnak/befogadnak, a nyiltan homofobokrol kiderulne h homoszexualisok es mindenki boldogan elne amig meg nem halna.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.06.04. 22:12:31

@maxval a gondolkodó birca: /arctenyér :)
Ez ilyen összeesküvéselmélet logika. Ha nincs bizonyíték, az is bizonyíték, mert lám, összejátszanak! :) Egyszerűen csak elmaradottak az elveid ebben, az európai többségnek meg nem.
További jó trollkodást máshol.

Papagály (törölt) 2014.06.04. 22:13:52

"Sajnálom, de ez esetben végleges bojkott alá helyezlek. Nem tehetek mást, azt hiszem ez nyilvánvaló. "

ennek már fele se tréfa!
ilyen súlyos fenyegetés alatt biztos megtörik a bloggazda. azt hiszem, ez nyilvánvaló.

Határátkelő 2014.06.04. 22:15:17

@maxval a gondolkodó birca: Szerintem meg azt bizonyítja, hogy vannak bizonyos határok, amiket nem lépünk át, mert az európai kultúra és egymás megbecsülése, tiszteletben tartása ezt diktálja. Nekem mindenképpen, és mivel ennek a blognak én vagyok a gazdája, eltökélt célom, hogy ez itt is így legyen. Hogy te ezt miként interpretálod, az már a te dolgod.

Tényleg sajnálom, hogy így alakult, de nem hagytál nekem mozgásteret.

Üdv.

Rebarbaraa 2014.06.04. 22:17:45

@maxval a gondolkodó birca: Ezzel meg marhara "meghatottal" barkit is...A bojkottodnak egyedul te leszel elvezoje/elszenvedoje. Sokaknak fogsz hianyozni, de akiknek igen azok tudni fogjak, hogyan vegyek fel veled a kapcsolatot. Ne viselkedj gyerekesen. Ha valakinek az "asztalahoz" ulsz akkor illik a hazigazda szabalyai szerint, kessel villaval enni, es nem rugdosni a kutyat meg nem fogdosni a nojet. Menjel mossal hajat, tegyel fel egy arpakolast, vegyel illatos furcsit, egy pohar pezsi vagy jo bor es tessek megerteni, hogy bar iszonyat jo fej vagy, sokan kedvelnek, de ettol meg nem szarhatsz az asztalra.

Ugyandehogy (törölt) 2014.06.04. 22:19:14

ekes peldaja, bogyan lehet elbaszni a renomet, es eljutni egy olyan szintre, amikor mar barmit mond, minxenki tobbet ert bele

egyebkent a lelkes allatvedok figyelmet felhivom a vegleges bjkott kifejezesre. ld vegleges....

2014.06.04. 22:25:16

@Zka:
" TGM egy hülye komcsi, mindent osztályharcként értelmez."
Ezek szerint van okos komcsi is? Mi nalad a "komcsi" definicioja? Miert gyulolod oket annyira vagy csak egyszeruen szitokszo nalad? Talan csak nem megkinoztak teged is az Andrassy ut 60-ban? Ha igen, akkor megertelek:) Sok ember mindent valami alapjan ertelmez, nem? Valaki osztalyharckent, valaki penzmennyiseg szerint, valaki mellboseg szerint, stb:)

Papagály (törölt) 2014.06.04. 22:25:29

@Babette.:
"egyebkent a lelkes allatvedok figyelmet felhivom a vegleges bjkott kifejezesre. ld vegleges.... "

további hermeneutikai tanulmányozásra ajánlott a 72 órás sztrájk kifejezésből a 72 mint mennyiségjelző. ;)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.06.04. 22:26:08

@Cascabel: nálam mindenki komcsi aki Marxista vagy antikapitalista, bár sok eltérést a kettő között nem látok. És igen, utálom őket.

bpetya75 2014.06.04. 22:26:43

@diggerdriver:

Nem digger, ezt most az elejétől követtem. Max szándékosan provokatívan fogalmazott. Pont Ő ne tudná ezt szalonképesen megfogalmazni, ha akarja?

A maga módján lényegében be is ismerte nekem, hogy provokatőr.

2014.06.04. 22:27:59

@Chang Yai: Ez durva, a ferjem is kitoltotte a tesztet, az elso reszre az jott ki hogy angol, vagy walesi, vagy skot (ami stimmel, mivel angol, a gyerekkora egy reszet wales-ben toltotte es a neveloapja skot), illetve a masodik resz: angol, vagy magyar!!!, vagy nemet. Ez eleg gaz, ugy latszik tul sok idot tolt szegeny egy bizonyos magyar bevandorlo tarsasagaban :).

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.04. 22:29:58

@andika421:
Na ezt az okfejtést figyeld:

Maxval csak annak a szemében férfi, aki szexuálisan vonzónak találja, igaz? Namost, én nem tartom őt szexuálisan vonzónak, következésképp nem férfi a szememben.
Ez eddig tiszta sor, kétség sem férhet hozzá.

Ha viszont vonzónak találnám, akkor a maxvali analógia alapján nő lenne, hiszen én heteroszexuális vagyok és az ellentétes nemű emberekhez vonzódom.

Összefoglalva, ha nem vonzódom hozzá, akkor nem férfi. Ha nem férfi, akkor csak nő lehet (nem tudom értelmezni az "other" kategóriát, valaki vagy ez, vagy az, köztes állapot nincsen). De ha nő lenne, akkor vonzódnék hozzá.
Akkor maxval nem lehet már, mint "other", aki sem nem férfi, sem nem nő.

Szerinted? :)

@Rebarbaraa:
+1, de lehet +2 is.

@diggerdriver:
Szerintem igaza van :)
A melegek ugyanolyan emberek, mint mi. Ugyanaz a fizetés, ugyanaz az orvosi ellátás, ugyanaz az oktatás jár nekik, mint nekünk. Egyedül a szexuális orientációjuk más, mint a miénk.

Ugyanezt gondolom a nőkről is. Ugyanazért a munkáért, ugyanaz a fizetés jár nekik is (stb).

Azzal, hogy valaki meleg, nem árt senkinek sem. A melegek nem bűnözők.
Amennyiben elfogadjuk azt, hogy betegek (szerintem nem azok, de ez már filozófiai kérdés) és ezért akarjuk őket hátrányosan megkülönböztetni, akkor miért nem különböztetjük meg a cukorbetegeket, túlsúlyosakat vagy közösítjük ki csak úgy a náthásokat?
Ha mindenképpen betegnek tekintjük őket, legyünk hálásak és köszönjük meg nekik azt, hogy a betegségük ezerszer jobb, mint a nátha. Ugyanis NEM fertőző.

Igaza pedig azért van évelő olvtársunknak, mert a magamutogató, "balhézó", feltűnősködő melegeket a melegek is utálják. Ahogyan én is. De ugyanígy utálom a feltűnősködő heteroszexuálisokat is.

Már párszor elmeséltem, hogy egy meleg barátom (aki egyébként orvos) azt mondta a melegfelvonulásra, hogy "Azok hülye buzik!"

Nem véletlenül alkotnak egy zárt közösséget, nem véletlenül visszahúzódóak (mert a nagyrészük biztosan az és nem kocsikon ugráló majmok).

Ezért van igaza Rebarbaaaaaaarának. Szerintem.

@Chang Yai:
Én be szoktam ismerni, ha tévedtem. Nem is vagyok magára valamit is adó, igazi férfi :)

bpetya75 2014.06.04. 22:30:00

@Babette.:

"egyebkent a lelkes allatvedok figyelmet felhivom a vegleges bjkott kifejezesre. ld vegleges..."

Ezt kifejtenéd? Nem értem.

Quercus a favágó 2014.06.04. 22:30:04

@Határátkelő:

" Zka · data-warehouse.developer.&.micro-ISV.36.hu 2014.06.04. 22:26:08
@Cascabel: nálam mindenki komcsi aki Marxista vagy antikapitalista, bár sok eltérést a kettő között nem látok. És igen, utálom őket."

Ez mennyivel szalonképesebb, mint a homoklobbi?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.06.04. 22:30:09

@maxval a gondolkodó birca:
Haggyadmár Max, szó sincs erről.
A kommentelőknek nem tetszik és a HA-nak az ő igényeiket is figyelembe kell venni nem csak a tiédet. Nagyon helyesen.
Erről szól a moderálás.
Bizonyos helyzetekben az embernek magát is moderálnia kell.
Neked is kellett volna.
Tudomásul kellett volna venni neked is hogy ez nem az a hely ahol a homokosok érdekérvényesítő szervezete elleni harcodnak nyilvánosságot kell adni.
Minden más kérdésben szívesen látnak.

morsels (törölt) 2014.06.04. 22:34:16

@Kövérmadár [swe]:
Azert az, hogy valaki ugy kapasbol, az osszes fekete not nem tekinti nonek, az egyertelmuen azt jelenti, hogy a fekete rasszal van problemaja.
Mert azert vannak olyanok, akik bizony jol neznek ki. Ha azok sem nok szamara, akkor az csak egy dolgot jelenthet.

Es persze hogy pontosan tudta, hogy hogyan fogalmazza meg ugy, hogy az ne legyen rasszista, csak provokalo.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.04. 22:35:57

@bpetya75:
Igen, az a ":-)" smiley reggel minden elárult, nekem is feltűnt, a kijelentése pedig rendesen kiverte a biztosítékot... de vele már nem fogok leállni vitatkozni, mert értelmetlen.
Diggerrel még talán van értelme. :)

@Papagály:
:D

@morsels:
Érdekes, hogy ennyi év után nem kanadai lett a dialect. Vagy nem? Én azt várnám, ha ott élnék...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.04. 22:38:17

@morsels:
Jól van na, tudod milyen sekélyes vagyok, nem? :)

Még Magyarországon vagy vagy már újra Kanadában? Milyen volt?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.06.04. 22:40:55

@Kövérmadár [swe]:
Miben nem értünk egyet?
Mivanmivanmivan????
:))))))))))))))))

morsels (törölt) 2014.06.04. 22:40:58

@Kövérmadár [swe]:
Ahogy olvastam az ertekeles kozben, jellemzo dialektikusok New Foundlanden, meg nem tudom meg hogy hol van. Talan Ontario meg nincs belove. Raadasul az itteni angol (marmint a grammar, punctuation, verb tenses, spelling) inkabb a british angolra hasonlit, mintsem az amerikaira. Bar a szohasznalat az ertelemszeruen inkabb amerikai.

Meg irtak is, hogy meg nagyon az elejen vannak.

bpetya75 2014.06.04. 22:41:47

@diggerdriver:

Ez ment le ma a témában köztünk:

maxval a gondolkodó birca • maxval.co.nr 2014.06.04. 10:20:54
@bpetya75:

Én nem tekintem nőnek a néger nőket, ez van. Nem vagyok rasszista, de nekem a sötét bőr kizáró ok, egyszerűen nem nézek a sötét nőre, mint nőre. A sárga fajjal viszont nincs ilyen problémám.

bpetya75 2014.06.04. 10:22:34
@maxval a gondolkodó birca:

Nem leptél meg, beleillik a profilodba :-P

maxval a gondolkodó birca • maxval.co.nr 2014.06.04. 10:24:20
@bpetya75:

Miért illene bele?

Ez olyan, mintja bevallanám, hogy nem szeretem a rizst, amire azt írnád, hogy "beleilik a profilodba"?

bpetya75 2014.06.04. 10:33:41
@maxval a gondolkodó birca:

A rizs evés nem ugyanaz a kategória, hogy egy nőt a bőrszíne miatt nőnek nézel-e vagy sem. Abból a szempontból illik bele tökéletesen a profilodba, hogy ebben is sarkoskodsz. Nem elég azt írnod, hogy neked nem jönnek be a néger nők, hanem úgy fogalmazod meg, hogy nem nézed őket nőnek, amire jobban lehet ugrani. Szóval provokálsz. Hm?

maxval a gondolkodó birca • maxval.co.nr 2014.06.04. 10:38:17
@bpetya75:

"A rizs evés nem ugyanaz a kategória, hogy egy nőt a bőrszíne miatt nőnek nézel-e vagy sem."

Tök ugyanaz a kettő, ízlés kérdése. Nem vonzanak szexuálisan a négerek, ennyi az egész.

bpetya75 2014.06.04. 10:50:04
@maxval a gondolkodó birca:

Mivel az érdemi részre nem reagáltál, gondolom igazam van. Szándékosan provokatívan fogalmazol, hátha rád ugrik valaki. Te kis vitafüggő!

maxval a gondolkodó birca • maxval.co.nr 2014.06.04. 10:51:05
@bpetya75:

:-)

Szerinted a végén a szmájli mire utalhat még az én értelezésem helyett?

morsels (törölt) 2014.06.04. 22:42:36

@Kövérmadár [swe]:
Ohh, mar lassan 2 hete itthon :-)
Jo volt, jol ereztem magam, csak volt 4 nap, amikor egyfolytaban esett az eso es hideg volt. Meg jo hogy vittem magammal bordzsekit :-).

bpetya75 2014.06.04. 22:43:48

@Kövérmadár [swe]:

Akkor már legalább ketten hasonlóan értelmezzük ;-)

Határátkelő 2014.06.04. 22:46:15

@diggerdriver: Itt megint muszáj vagyok közbeszólni, mert úgy látom, még mindig nem ment át a lényeg. NEM azzal van a baj, ha valakinek véleménye van a világ dolgairól, hanem azzal, AHOGYAN azt elmondja. Napok óta próbálom magyarázni, és nem értem, miért nem lehet felfogni.

Azt gondolom, eddig is elég nyitottan viszonyultam mindenkinek a mániájához, de ahogyan te megértetted, amikor megkértelek, hogy ha lehet, olyan avatart használj, ami nem sérti mások érzékenységét, vagy ízlését, úgy Max is megérthette volna, hogy bizonyos stíluselemek, kifejezések sértőek.

Ha csak a mai napot veszem (és bocsánat, hogy ilyen részletes vagyok, de a jövőre nézvést is fontos), ha Max azt írja, hogy őt szexuálisan nem érdeklik a fekete nők, mert nem tartja őket izgatónak, az egy vélemény, amivel semmi gond nincs szerintem (mert másokat meg a szőkék, vagy hogy ne csak a nőkről beszéljünk: a hosszú hajú / kopasz / rövid hajú férfiak nem izgatnak fel). AHOGYAN ezt a véleményt leírta, az minimum félreérthető, de inkább bántó volt.

Én ezt kérem mindenkitől: minden véleményt el lehet mondani, de figyelni kellene arra, hogy ezzel ne sértsük mások érzékenységét.

Nagyon röviden: a magam részéről ezt nevezem európai vitakultúrának, és az egyik célom az, hogy itt, a blogon ez legyen a norma.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.06.04. 22:46:55

@bpetya75:
Például arra hogy szeret vitatkozni.
Én is.
És?

morsels (törölt) 2014.06.04. 22:47:25

@Kövérmadár [swe]:
Ja, meg a Lisztferihegyen volt az, amikor jottunk visszafele, hogy atmegyunk a biztonsagi reszen, be a kapukhoz, erre ott all egy 'egyenruhas' fazon, akkor ugy szolit meg, mintha muszaj lenne valaszolnom ra. Nyul a belepokartyamert, hogy hova megyek.

Aztan mikor kiderult, hogy Amszterdam csak transit allomas, akkor nem foglalkozott tovabb velem. Akkor neztem csak, hogy egy cegnek egy standja, mar nem emlekszem, hogy bank, biztosito, vagy telefonos, de valami ilyesmi volt.
Eszembe is jutott amit multkor irt itt valaki :-)

De most mar nagyon ramenosek, meg felrevezeto az egesz felallas.

FutureFry 2014.06.04. 22:47:36

@Mirjam2: Ez nagyon jó. A magyar hatás. Én próbálok az angolba bevinni magyar kifejezéseket... Pl. ha nem találok valamit pedig az orrom előtt van akkor: "It's nearly poking my eyes out". Még magyarázat sem kell. A környezetem néhol már használja :).

Határátkelő 2014.06.04. 22:49:17

És még valami: aki ilyen posztot tud írni index.hu/index2/#bloghu/bircahang/2014/06/04/a_trianon-hiszteria az, nem létezik, hogy a fentieket nem érti meg.

bpetya75 2014.06.04. 22:49:37

@diggerdriver:

Még egy apróság. Én kedvelem Maxot, nagy tudású, értékes embernek tartom, akinek van néhány fejlövése, amivel a figyelmen kívül hagyáson túl nem lehet mit kezdeni. Szerintem HÁ is hasonlóan van vele, ezért nem korlátozta eddig. De addig rázta a sárc a pofonfát, amíg a nyakába szakadt. Sajnálom...

morsels (törölt) 2014.06.04. 22:51:28

@bpetya75:
Az meg hagyjan, hanem utana ezt ugy vette, hogy a homoklobbi ervenyesult itt is :-)
Ez mar nem sima feljoves petya...

Imre apó 2014.06.04. 22:52:03

A mai nap amúgy teccet, igaz a vége kicsit bedugult, mint a demizson, mikor nagyanyám azt mondta az öregfaternek, hogy itt most vége, eleget húztál már belőle.

Ennek rendje s módja szerint

Jóccakát:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

2014.06.04. 22:53:52

@Határátkelő: @bpetya75: Szerintem - lehet hogy tudatos, de valoszinuleg inkabb tudat alatti okoknal fogva - ondestruktiv modon addig provokalt itt minket Max, amig nem volt mas valasztasa HA-nak, mint - nagyon helyesen - megvalni tole. Kar hogy igy alakult, egyreszt hianyozni fognak a hozzaszolasai, masreszt most 'o nyert' azzal hogy orokre tetszeleghet az aldozat szerepeben. Lose-lose szituacio...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.06.04. 22:54:16

@Határátkelő:
Nézd, teljesen igazat adok.
Igazad van abban is, és ezt én sem tagadtam hogy félreérthető volt.
Azt viszont visszautasítom hogy szándékosan provokált.
Max a mai nap mindössze abban hibázott hogy megemlítette a melegek érdekeit előtérbe helyező csoport nevét.
Azt nem kellett volna.
AZ provokatív volt és ezt neki is tudnia kellett.

33621 2014.06.04. 22:57:09

Az előbb akartam belinkelni Birca Trianonos cikkét de a HA megelőzött!

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.04. 22:57:20

@morsels:
Azt nem olvastam :)

A végén, mikor kérdezgették, hogy honnan vagyok, milyen nyelveket beszélek, stb, akkor gyanús lett, hogy később ezek metszetéből fog általánosítani.

Ettől még jópofa volt a teszt és nekem végülis azt adta, ami reális (British English, hiszen ezt tanultam egész életemben).

Azért még így is melegebb volt, mint Kanadában, nem? :)

A reptéri bankosok engem is mindig megtalálnak. A múltkor nagyon belelkesedtek, amikor kérdezgetni kezdtek, hogy van-e munkahelyem, eléri-e a fizetésem a nememlékszem mennyit, stb.
Aztán a végén kérdeztem, hogy gond-e, hogy Svédországban dolgozom. Undorral küldtek utamra, hogy akkor nem aktuális (gondolom csak raboltam az idejüket).

Hogy tetszett a reptér?
Mikor utoljára voltunk, akkor láttam először az új T2-t és bámulatos volt, szerintem. Igazi, nagy-repülőtér hangulattal. Igaz, hogy előtte még F1-ről mentünk Svédországba, az pedig elég picike volt.

@Határátkelő:
Ez így korrekt, még akkor is, ha nekem sem sikerül mindig :D

@diggerdriver:
Oda se nekije! :)

morsels (törölt) 2014.06.04. 22:59:13

@Kövérmadár [swe]:
Meg fogsz lepodni, nem volt melegebb. Pecsett 8-10 fok volt, Ottawaban meg 26 :-)

morsels (törölt) 2014.06.04. 23:01:26

@Kövérmadár [swe]:
Ja, a repter. Hat furcsa volt :-)
Reggel fel otre ott kellett lennunk, de nem volt senki, akinel be lehetett volna csekkelni :-)
Szep nagy tomeg gyult ossze, mire kezdtek fogadni az utasokat. De azon kivul nem rossz. Mar amennyit lattam belole.

2014.06.04. 23:02:48

@FutureFry: Gratulalok, csak igy tovabb! Nekem a 'legmagyarosabb' kifejezesem az hogy 'Can you feel this smell?' :).

FutureFry 2014.06.04. 23:09:27

@Határátkelő: Ha már egyesek lekerültek a moderálatlan hozzászólás-listáról, én jelentkeznék rá, ha lehetne... Most talán van hely :)

bpetya75 2014.06.04. 23:16:08

@morsels:

Nevezhetjük rögeszmének is. Kényszeresen szóba kellett hoznia. És ez a kényszer egyre jobban elhatalmasodott rajta, hiszen az utolsó 1-2 hétben minden nap előjött vele. Intelligens emberek intelligens csapdákat tudnak állítani maguknak. A másik lehetőség, hogy besokallt a blogolással, és ürügyet keresett, hogy kiszálljon innen. Ezt kevésbé tartom valószínűnek, de nem lehetetlen.

@Mirjam2:

Egyetértek, tényleg lose-lose szitu. Bár szerintem itt a blogon többen örülnek a távozásának, mint ahányan bánják. Én kicsit mérges vagyok rá miatta...

Papagály (törölt) 2014.06.04. 23:19:08

meglepődtem, hogy németországban a homoszexuális cselekmény még 20 (!) éve is büntetendő volt jogilag. csak 94-ben törölték el teljesen a vonatkozó passzust. az 50-es és 60-as években tízezerszám kerültek emiatt az emberek börtönbe. a rendőrség hajtóvadászatokat, razziákat rendezett, hogy felkutassa őket.
www.spiegel.de/einestages/schwulenparagraf-175-zeitzeuge-klaus-born-musste-ins-gefaengnis-a-971970.html

érdekesség (apó! :) ), hogy az ndk megengedőbb volt:
www.spiegel.de/einestages/schwulenparagraf-175-homosexuelle-in-der-ddr-a-972887.html

****************************************************

ha jól értem, maxval véleménye a magyar kultúrpolitika legmagasabb szintjén képviselt álláspont (egy bizonyos kerényi exponálta magát néhány napja a maxval kedvenc témájában):
Bei einer Podiumsdiskussion des Christlichen Theaterfestivals in Budapest hatte Kerényi letzte Woche gesagt, man müsse den "Kampf mit der Lobby der Schwuchteln aufnehmen".

nevezett kultúrpotentát keresztény fesztivált szeretne .
In Ungarn gebe es "ein Wollschwein-, ein Judenfestival und alle möglichen Frühlingsfestivals", doch Ungarn und Europa müssten sich endlich mit "christlichen Festivals vor schädlichen Einflüssen verteidigen".

www.spiegel.de/politik/ausland/homosexualitaet-in-ungarn-kulturbeauftragter-hetzt-gegen-schwule-a-972570.html

morsels (törölt) 2014.06.04. 23:20:31

@Babette.:
Hat... joval kozelebb, mint most :-)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.06.04. 23:21:22

@Chang Yai: elsore:

1. Singaporean
2. Scottish (UK)
3. Welsh (UK)

Our top three guesses for your native (first) language:?

1. Arabic
2. Spanish
3. Polish -

Masodjara kitoltve:

1. English (England)
2. Scottish (UK)
3. New Zealand
Our top three guesses for your native (first) language:?

1. Polish
2. Hungarian
3. Turkis

morsels (törölt) 2014.06.04. 23:26:07

@bpetya75:
Nezd, nekem vegulis mindegy, az en erzekenysegemet nem sertette Max, nem is kivantam, hogy kitegyek.
Ami egyedul zavart az az, hogy o is, meg digger is irhatta a 'vedobeszedet', en viszont nem valaszolhattam ra.

De ahhoz is hozza lehet szokni. Vagy leszokni a blog latogatasarol :-).

Azt nem vitatom en sem, hogy sokszor irt erdekes es jo dolgokat. De ha a 'rogeszmeirol' volt szo, akkor mar rutinosan hasznalta azokat az eszkozoket, amiket az evek soran kialakitott. Ezert nem is vitatkoztam vele adott temaban, mert felismerhetok voltak a semak; es ha veletlenul elfogadta, hogy res van a logikai rendszereben, akkor egy ido utan 'betomte'.

Azt hiszem ennek az egyik eredmenye az, hogy most mar mindenhol a 'homoklobbi ternyereset' latja. Ez viszont egyre inkabb ahhoz vezet, hogy agresszivabb lesz a 'harcot' illetoen.

Rebarbaraa 2014.06.04. 23:27:56

@Kövérmadár [swe]: Repteri bankos sztori:)) Amikor jottem angliaba es tudtam, hogy sose visszafele max csaladlatogatasra, nos megtalalt egy edesdenen mosoygo MLM-bol atkepzett Citi bankos csoka. Mar a kezdo mondatbol tudtam mit akar. Olyan edes mosolyt kuldtem fele mint akit eppen most "raktak redbe" es mondtam neki elcsuklo hanggal: Hat tudod...en most koltozom Angliaba...es...tudod...nincs az a penz amiert en meg egszer a Citi bankba nyissak szamlat...mert tudod most szuntettem meg:) Egyeb nyugod?
Sajnaltam szegenyt, de en olyan euforkus hangulatban voltam mint aki total befuvezett (pedig csak elmondasokbol tudom milyen) Majd fraszt fogja egy ilyen hulyeseggel elbacni a napomat.

morsels (törölt) 2014.06.04. 23:29:52

@morsels:
Mint a fogyottmadar :-)
Jofej a srac, de ha Magyarorszagrol (nemzeti hovatartozasrol, identitasrol), vagy gyerekvallalasrol van szo, akkor lapozok.

Ha egyetertenek vele akkor azert, mert 500. alkalommal mar nem akarnek helyeselni, ha meg nem, akkor meg tudom, hogy falrahanyt borso :-).

Mar elore tudom, hogy na, a madar erre most jol megmondja... es meg is mondja :-)

bpetya75 2014.06.04. 23:33:19

@morsels:

Nem kell használni a kifejezést, akkor nincs baj. Nem azért nem szólt rám HÁ, amikor erről beszélgettünk, mert csókos vagyok nála, hanem mert kerültem a kifejezést, csak utaltam rá.

A végével kapcsolatban azt hiszem igazad van. Valószínűleg ez az euroviziós dalfeszt tett be neki nagyon. Az mondjuk nekem is megfeküdte a gyomromat, hogy a tolerancia diadaláról habogtak egy olyan rendezvény kapcsán, ahol két énekest a nemzetiségi hovatartozása miatt többször is kifütyültek.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.06.04. 23:33:30

@Kövérmadár [swe]: Hat, a Skycourt minden, csak nem nagy terminal feeling.... Gatwick is, meg Stansted is joval nagyobb repter , itteni viszonyban a magyar kb Lutonnal osszevetheto meretu.
Nekem egyebkent ferihegy 2 nem gyere be, az 1-es terminalt pedig anno imadtam.

bpetya75 2014.06.04. 23:39:59

@morsels:

Madár nem rögeszmés. Nem akarja megváltoztatni mások gondolkodását az adott témában, csak képviseli a saját véleményét. Nem mondom, kezdetben nekem is megfeküdte a gyomromat, nem is szóltam hozzá egy jó darabig, de lassan összeállt a kép, és megbékéltem vele.

FutureFry 2014.06.04. 23:42:33

@tildy[UK]: Kétszer nem ér! Az első (ismeretlenül, "ösztönösen" kitöltött) teszt a mérvadó!

Papagály (törölt) 2014.06.04. 23:55:13

@bpetya75:
"Madár nem rögeszmés. Nem akarja megváltoztatni mások gondolkodását az adott témában, csak képviseli a saját véleményét."

az még nem rögeszmés, aki meg akarja változtatni a többiek gondolkodását, véleményét (meg akarja őket győzni). ezért vitázunk (talán), vagy nem? :)

rögeszme az a vélemény, amely a miénktől eltér. :))

maxvallal nem az a baj, hogy rögeszmés. az a baj vele, hogy nem törődik bele, hogy a másikat nem győzte meg, hanem ennek ellenére tovább hajtogatja, sulykolja, mantrázza a saját véleményét. ez egy idő után bizony offenzívvá, idegesítővé válik.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.06.04. 23:55:21

@FutureFry: miert ne erne, ott van a kerdesek kozt is, hogy kitoltotte-e mar a tesztet. :) Amugy a skot-walesinek kicsit orultem:D

Papagály (törölt) 2014.06.05. 00:00:34

@bpetya75:
továbbmegyek. szerintem maxval evangéliumi hévvel próbált "megtéríteni", megnyerni bennünket az általa képviselt ügy számára. s a jézusi parancsot ("elmenvén tegyetek tanítványokká minden népeket") valóban komolyan vevőkhöz hasonlóan rögeszméssé, egy-ügyűvé vált.

FutureFry 2014.06.05. 00:00:48

@tildy[UK]: OK az is ér (valamit :)). De azt továbbra is tartom, hogy szerintem az első (ismeretlenül, "ösztönösen" kitöltött) teszt a mérvadó(bb)!

morsels (törölt) 2014.06.05. 00:03:12

@bpetya75:
Ja, nem is azt mondtam, hogy rogeszmes. Marmint a madar.
Csak neki is vannak temai, amire muszaj valaszolnia :-)

Meg azert o is tud olyanokat irni, ami azert ertheto modon felpaprikaz masokat (peldaul a zoldeket beszelot).

Persze az o eseteben is mas ez, mint Max eseteben. Max direkt keresi a konfliktus lehetoseget, o dobja be a kulcsszavakat, mert hat egy modernkori templomos lovagnak hiszi magat; vagy nem tudom :-)

morsels (törölt) 2014.06.05. 00:06:58

@bpetya75:
A showbusiness mindig arrol szolt, hogy valami ujat, meghokkentot, mast adjanak, mutassanak. Az Eurovisio is showbusiness, aztan ennyi.

Mondjuk en nem ertek hozza, de szerintem a magyar eloado jobb volt, bar az a zene sem tetszett :-)
(a tobbieket nem is lattam, ezt a kettot csak azert neztem, mert az egyik ugye nyert, a masik meg magyar :-))
Ja, meg szoktam magyar radiot hallgatni az interneten, igy Kallay-Saunders szamat hallottam mar korabban. De nekem nem tetszik az sem :-)

morsels (törölt) 2014.06.05. 00:09:22

@Papagály:
Ja, kompulziv :-)
A hetkoznapi szohasznalatban a rogeszme kifejezesbe belefer.

Papagály (törölt) 2014.06.05. 00:15:50

@morsels:
"Max... egy modernkori templomos lovagnak hiszi magat; vagy nem tudom :-) "

többnek, mint lovagnak. prófétának.
amolyan modernkori jónásnak, aki itt vélte megtalálni a maga ninivéjét, hogy prófétáljon nekünk szodomáról és gomorráról. (gonorrheáról? ;) )

de maxval sajnos nem "rühellé a prófétaságot". neki mintha ez lenne a virtuális élete...

bpetya75 2014.06.05. 00:19:31

@Papagály: @morsels:

Igen, ez a Don Quijote motívum jön le nekem is. Csak azt nem értem, hogy miért nem veszi észre, hogy ezzel a stílussal ellenkező hatást ér el. Bár ha kicsit konspiratívabban gondolkozom a kérdésről, akkor lehet, hogy pont ez az ellenkező hatás a cél. ;-)

Nekem bejön a Running. Az első szám a sráctól, ami tetszik. Eddig egy nyálas ripacsnak tűnt, de ezt a dalt kedvelem. El is képzeltem, milyen lenne egy testvérdal, ami az apa oldaláról szóló metál lenne.

Zöldi idealista és érzékeny, ezért tudja még mindig felhúzni magát Madáron.

morsels (törölt) 2014.06.05. 00:20:10

@Papagály:
A baj csak az (es ezt tok komolyan gondolom), hogy ha egy arra fogekony Max-et olvassa, az bizony nekiall megfelemliteni az osztalytarsat. Persze Max mossa a kezeit, mert o nem csinalt semmit.; pedig amit csinal mar-mar az uszitas hatarat surolja, nem egyszeru velemeny nyilvanitas.
Azt elhiszem, hogy o ezt nem veszi igy, de ettol meg az.

Szerintem.

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2014.06.05. 00:20:21

@Rebarbaraa: szia, az én férjem is fekete, nem "enyhén napsütötte " :-), és mi éltünk Magyarországon együtt, nem volt különösebb gond. Egyetlen egyszer hallottam megjegyzést, egy igazi talponálló előtt mentünk el, és a szakik megjegyeztek, hogy miért áll össze egy ilyen szép fehér nő egy ronda feketével... Nem csináltam belőle nagy ügyet, mert szerintem én nem vagyok szép, a férjem viszont nagyon is jól néz ki, illetve arra gondoltam, hogy milyen érdekes, az ő feketesége kellett az én szepsegemhez... :-S. Pl falunkban előtte nem volt soha fekete ember, de őt mindenki szereti, elfogadtak. Sokszor kérdezték hogy focista - e, meg fenykepezkedni akartak vele, még Bécsben is!!! Szóval altalanossagban pozitív a mérleg.

bpetya75 2014.06.05. 00:21:05

Már megint itt ragadtam. Húzok aludni. Jó éjt!

morsels (törölt) 2014.06.05. 00:24:57

@bpetya75:
Mert elkotelezett. Meggyozodeses. Tenyleg ugy gondolja, hogy fel kell emelnie a szavat. Kuzdenie kell, ez fontos neki.

Nezd, Eszak-Amerikaban atrendezodik az ember zenei izlese, talan par ev magyarorszagi tartozkodas utan ez modosulna, de nekem nem tetszik.
Mondjuk a nyertes zene szerintem szar volt, egy ejszakai mulatoban talan elmegy, ahol pont ilyesmire kivancsiak, de kulonben... valoszinuleg sokat szamitott az, hogy egy szubkultura kepviseloje eloszor jelent meg ilyen nyilvanossag elott :-)

Evain 2014.06.05. 00:25:34

No egy komment erejeig megszakitom nyaralasomat. :D

Hat direkte vegigolvastam a kommenteket, es senkitol nem lattam, hogy ara panaszkodna, hogy egy magat kulturaltnak vallo, es jol iro ember a feleseget tobbszor lecsajozza.

Tudom, tudom, hipermaradi vagyok, de nekem ez a tiszteletlenseg kategoriajaba tartozik. Asszem lesulne a bor a kepemrol, ha a ferjemre faszikent hivatkoznek.

Ha mar nyelvteszt:
dialektus:
1. US Black Vernacular / Ebonics
2. Singaporean
3. South African
tippelt anyanyelv:
1. German
2. English
3. Dutch

Hat ugy latszik az elmult hat ev hollandhonban nyomot hagyott, bar az kimondottan vicces, hogy utalom a nemet nyelvet. :D

Evain 2014.06.05. 00:26:48

@Evain: ara = arra
inkabb menek is aludni.

morsels (törölt) 2014.06.05. 00:28:56

@Evain:
Ki volt az?
Azt a teremburajat.
:-)

GERI87 2014.06.05. 00:37:52

Látom megint előjött a szinkron/eredeti téma miszerint "hülyeség a szinkron".

-Én az utóbbi idők suttogós, sutyorgós utószinkronos amerikai eredetitől a falra mászok, a szinkronban ezt lehagyják, normális beszédhangerő és hanglejtés van, ráadásul a magyar szinkronszínész hangját is megszokja az ember és társítja valakihez.
Sokszor "jobb mint az eredet":)

-Felirat: a filmet nézni, nem olvasni akarom.

-a filmek többsége már kurva ratyi, ezért és mert a hang elviselhetetlen (hangerő, utószinkron) moziba sem járok...nem akarok halláskárosult lenni meg agyfaszt kapni!

Papagály (törölt) 2014.06.05. 00:39:13

@morsels:
"A baj csak az (es ezt tok komolyan gondolom), hogy ha egy arra fogekony Max-et olvassa, az bizony nekiall megfelemliteni az osztalytarsat.
Persze Max mossa a kezeit, mert o nem csinalt semmit.; pedig amit csinal mar-mar az uszitas hatarat surolja, nem egyszeru velemeny nyilvanitas.
Azt elhiszem, hogy o ezt nem veszi igy, de ettol meg az."

ezzel nem értek egyet.
nem píszí az álláspontja, de szerintem nem volt uszító. mindig a "gyógyítást" hangsúlyozta, ugyan a részletekre nem tért ki, de nem hiszem, hogy ezt erőszakkal képzelte megvalósítani (kényszer-gyógykezelés formájában).
hozzáteszem, a véleménye egy vélemény, azt én még tolerálhatónak tartom (attól, hogy nem egyezik a sajátommal). gondolj csak bele, amit korábban írtam: 20 éve még a német törvények szerint is bűncselekmény volt a homoszexuális gyakorlat. a hatvanas években meg tömegével vadászták és börtönözték be őket az nszk-ban. ez szörnyű, de ne tegyünk úgy, mintha a jelenleg elterjedt társadalmi megítéléstől civilizációsan sokszáz év választaná el.

a másik, hogy az a csoport, akit veszélyeztetve érzel az uszítástól, szerintem nem a határátkelőt olvassa, meg nem nagyon érdekli maxval véleménye. nem emiatt fogják az iskolások egymást cikizni.
manapság azt mondják, inkább sikk, divat biszexnek hazudni magunkat (a fiatalok körében). ez lehet, hogy nevetséges (vagy a konzervatívak szerint: az erkölcsi romlás jele), de még mindig jobbnak tartom, mint a saját nemük iránt érdeklődők megverését, kiközösítését.

Papagály (törölt) 2014.06.05. 01:02:31

@bpetya75:
"Igen, ez a Don Quijote motívum jön le nekem is. Csak azt nem értem, hogy miért nem veszi észre, hogy ezzel a stílussal ellenkező hatást ér el. Bár ha kicsit konspiratívabban gondolkozom a kérdésről, akkor lehet, hogy pont ez az ellenkező hatás a cél. ;-)"

sokszor volt poén szintjén megemlítve, hogy akit ennyire irritál és üldözné, és állandóan ez a központi témája, annak magának vannak elintézetlen dolgai e téren. ez szerintem nem vicc.

a macsó kultúra, amiben szocializáltak bennünket (főleg a fiúkat), egyszerűen retteg a homoszexualitástól. szerintem társadalmilag patologikus a viszony ehhez a szituációhoz. iszonyú erős KULTURÁLIS tabu. (szó sincs róla, hogy genetikus lenne.)

őszintén szólva nekem volt némi fals hang maxval állandó ágálásában. egy csomó téren kifejezetten liberális értékeket hangoztatott. tudom, képtelenség, de mintha azt várta volna az intellektuális dörömbölésétől, hogy majd kivágjuk a logikailag cáfolhatatlan érvet a homoszexualitás MELLETT, s végre megbékülhet magával. mindegy, ez bizonyára csak az én fantazmagóriám; zárójel bezárva.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.06.05. 01:32:44

Lobelt Ledfold? LOL! :D :-)))))))))

Dobjátok le dulván a földle! :-)))))))))))))

És múltkorjában asszem volt itt egy Fikusz Kukisz nevű poszt-toló is....Ez már így sok nekem. :-)))))))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.06.05. 01:44:03

És abból mi igaz, hogy ha meghal egy kínai az országban (magyarban) akkor az útlevelével bejön egy másik? :-))
Illetve az esetleges holttesttel is mi lesz vajon, ugyanis kínai sírokat nem igazán látni magyar temetőkben.Legalább is nekem nem sikerült még 40 év alatt... :D

(Elnézést, nem a poszt-tolóval akarok vicceskedni, csak eszembe jutott a témával kapcsolatban)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.06.05. 02:00:17

@GERI87: Viszont mostanabana magyar szikron egy kaki. Nem adja vissza az erzest. Egyszeruen olyan, mont regen a nemet porno, magyar hangalamondassal. Semmi beleles,, semmi. En elhiszem, hogy a szinkronszineszek nincsenek megfizetve, de ha mar dolgoznak, normalis munkat adjanak ki a kezukbol.

Erdeme smegnezni, mennyire gaz lett a magyar szinkron pl. a Benedict Cumberbatch fele Sherlocknal. Nonszensz.

Mondjuka nyelvtudas hianya ennek a szamlajara is irhato, hogy kell a magyarnaka szinkronos. Nehogymar olvasni kelljen neki....

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.06.05. 02:14:26

@tildy[UK]: Uhhh Tildy! Most voltam otthon villämlätogatäson. Azt hittem, hogy velem van a baj, de ezek szerint nem. :-) Annyira, de annyira sz@r müsorok voltak a TV-ben (vasaltam, what else :-) tvzés közben) Akärmerre kapcsoltam boträny Volt. Aztän végre räakadtam Poirot-ra, majd Colombo-ra és Kojak-re. :-) És a hangok a "régiek" voltak!!!:-))))

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.06.05. 02:23:00

Lobelt Ledford megint kiräly volt! :-) És végre valaki, aki szintén ismeri a 3mäsodperces szabälyt! :-)))
A kommenteket nem olvastam, kivéve Tildyt, majd talän holnap ha jobban leszek...

FutureFry 2014.06.05. 02:23:52

@Mirjam2: Ha! Páromnak (aki amerikai - de nem fekete) pontosan ugyan az lett az eredménye ami nekem (lásd feljebb a @FutureFry: kommentemben) - egy kívétellel: Neki Norvég helyett Portugált írt 3-ik tippnek a "native (first) language" alatt...

Most már csak arra lennék kíváncsi, hogy az én hatásom miatt került be az "Ebonics" az Ő eredményébe, vagy fordítva :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.06.05. 02:26:36

@Zka: Pedig itt vagyok erre én.Majdnem tök süket vagyok.Nem tehetek mást, megtanultam gyorsan olvasni, így tudok figyelni mindkettőre.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.06.05. 03:01:51

@zöldeketbeszélek: Ez az a sorozat, amikor egy faszi állandóan üvölt mindenkivel a konyhában?Ha nekem ilyen főnököm lenne, esküszöm, pofánverném, és abban a pillanatban ki is lépnék.Nem láttam még egy epizódot se elejétől végéig, csak ilyen reklámokban, de hihetetlen idegesítő...

pappito · http://pappito.com 2014.06.05. 03:14:28

@Robiekin: "Tehát van aki hazatér..."
persze h van, nem ő az első, nem is az utolsó, sose mondta senki, hogy nincs iyen.
De azért érdemes észrevenni, hogy hősünk egy kész pina-meleg málé szituba költözött vissza (nem kell állást keresnie) és az aggodalmai is leginkább az import-feleség lehetőségei körül mozogtak.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.06.05. 03:21:46

@Kövérmadár [swe]: Hahaa, ezt nagyon okésan megmondtad... :D
Én is kiszabottul rühelltem ezt a verselemzéses baromságot.
Egyszer jól kiszúrtam a tanerővel, szokásos verselemzési feladatnál összeszedtem az összes ilyen "jól hangzó lózungot" amit a korábbi ilyen témáknál hallottam, és beleírtam az elemzésbe.Nagy meglepetésre a szokásos egyes, kettes helyett valami egész jó jegyet kaptam rá, pedig képtelen lettem volna visszamondani másodjára is a szöveget... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.06.05. 03:43:48

@Imre apó: Akkor te vagy Klappol?Miért váltottál nikket?

mommmmo 2014.06.05. 04:02:01

@pappito: es emellett meg jo, ha Kina utan jo helynek tunik Magyarorszag, kozhangulatat tekintve is.
Nem ismerem ugyan Kinat szemelyesen, de amit olvastam/hallottam rola (eleg sokat) hat abszolut embertelen. Ha mar onnan hazajove is sz@r lenne otthon, akkor az mar nagy gaz lenne.
A kozhangulatra altalaban azok panaszkodnak amugy is, akik valamelyik (tarsadalmilag is) fejlettebb regiobol tekintenek vissza.
Ettol persze jo a cikk. Es azzal egyetertek, az itt gyakran megjeleno panaszkodas a magyarok szemetsegerol, a hivatalok packazasarol, es foleg a kozbiztonsag allapotarol nagyreszt bs.

mommmmo 2014.06.05. 04:06:10

Igazabol ezekrol a kovetkezo az itthoni tapasztalatom: az emberek nagy resze nem szemet, viszont pszichesen eleg sokan taccson vannak..
A hivatalokban kedvesek, am a szabalyozas kaotikus, es sz@r
A kozbiztonsag szerintem Qrva jo foleg vilagviszonylatban.

pappito · http://pappito.com 2014.06.05. 04:31:31

@mommmmo: nem ismerem kínát, nem tudom megítélni ott mi van és ahhoz képest Mo milyen. ha hősünk ott is magas állású irodista volt, akkor nem hiszem, hogy a helyzete sokban eltért volna a világ töbi nyakkendős felső/középvezetőjétől, nyilván nem egy marék rizsért csattogtatta a töltőtollat és nem valami lepusztult faluban lakott. Sőt, sok szempontból kína egyes részein a magyar átlagnál sokkal magasabb nívón él a nép.

Sőt, azt sem zárom ki, hogy azalatt a pár év alatt amit én nem töltöttem Mo-n sokat fejlődött minden és ny-európai szintű és minőségű lett a közhivatalokban az ügyintézés és ügyfélkezelés, de az elköltözésemet megelőző 33 évben leginkább savanyú pofájú ügyintézőkkel és hatalmaskodó állami alkalmazottakkal találkoztam, meg persz néhány kivétellel. (nem ennél az ablaknál kell sorba állni, hol van erről a pecsét uram?, így nem lehet, időpontot kellett volna kérni, adja ide a papírokat és menjen a postára a sárga csekkel, pénteken csak kettőig vagyunk uram, majd kipostázzuk, majd visszahívjuk, nem baj, hogy nem értesítettük, ez így már elkésett, álljon vissza a sorba, stb. )
Postától az önkormányzatig, földhivataltól az adóhivatalig.

Ha ezek már kivesztek, akkor jó.

a közbiztonság meg mindehol környékfüggő, nem csak mo-n. nem ugyanaz az Endrődi Sándor utcában és Mátraverebélyen.

pappito · http://pappito.com 2014.06.05. 05:50:17

@bpetya75: " Én kedvelem Maxot, nagy tudású, értékes embernek tartom, akinek van néhány fejlövése, amivel a figyelmen kívül hagyáson túl nem lehet mit kezdeni."

nyilván mindenki azt kedvel akit akar. de aki olyanokat ír, hogy "sárga faj" az nyugodtan elsettenkedhet a bánatos picsába az ostoba, avítt fajelméletével. Akármilyen tájékozott földrajzi kérdésekben. A homoklobbi meg az ő kutyacsontja, rágja amig össze nem szarja magát, aztán megsértődik, ha trászólnak, hogy büdös van.

pardon, grácia, ha kicsúsztam volna az európai normákból.

na elolvasom a maradék kommenteket

Morgo1229 2014.06.05. 05:55:09

@Evain: nekem sem tetszett persze igy nagyon gaz. Csajszi, leany meg egyebek.Direkt vartam hatha szol valaki. Aztan elkonyveltem h biztos en vagyok regimodi.

Morgo1229 2014.06.05. 06:01:49

@Rebarbaraa: amit itt ma megint osszehordtal Ma.o-rol...... Szerintem kuldd az Unesco-t hogy minimum mentsek ki a gyerekeidet. De nem josolok sok jot, ha a gyerekeid elott is tovabb folytatod ezt az ocsarlast. Visszafele fog elsulni.

pappito · http://pappito.com 2014.06.05. 06:05:43

@Evain: "es senkitol nem lattam, hogy ara panaszkodna, hogy egy magat kulturaltnak vallo, es jol iro ember a feleseget tobbszor lecsajozza."

hagyma iz bekk? :)) úgy hívja ahogy akarja, ő csaja :)

2014.06.05. 06:12:10

@Cascabel: Egyszerűbb kifogásnak megélni, hogy sokan élhetetlen helynek tartják Mo.-t. Mo.-n viszonylag korlátozottak a lehetőségeid, és a nevetséges fizetések rátesznek még egy lapáttal.

pappito · http://pappito.com 2014.06.05. 06:19:40

@Philosoraptor: nem lehet h szimplán csak az a különbség, hogy aki mostanában indul el az nem azt látja, mint amit az lát, aki harminc éve nem ott él? Vlamiért ő is lelépett anno, de az már rég volt és csak a szépre emlékezik, a frissebbeknek még elég élénken él a fejében, hogy mik a valós, mindennapi bajok.

persze ez csak kávéházi okoskodás, nem vagyok se szociológ se pszihológ

2014.06.05. 06:23:44

@maxval a gondolkodó birca: Nem kell mártírkodni, csendben dobbantasz, és kész. Legalább most majd mehetsz máshova kinyilatkoztatni a "nézeteidet".

2014.06.05. 06:35:29

@pappito: Az idő minden emléket megszépít s minden sebet begyógyít, szóval elképzelhető, hogyha visszajönne pár évig Mo.-ra, megváltozna a véleménye.

GERI87 2014.06.05. 06:46:07

@morsels:

"A baj csak az (es ezt tok komolyan gondolom), hogy ha egy arra fogekony Max-et olvassa, az bizony nekiall megfelemliteni az osztalytarsat."

Egy nagy fenét!
Többet láttok az egészbe mint amiről valójában szó van!

Aki vallásos, eleve egyetért vele, maximum ritka az ilyen vélemény, ő meg "házhoz hozza" azt ami a kereszténység szerint alap álláspont és ez sokaknak fura.
Aki meg nem, de homofób, az meg korántsem olyan visszafogottan adja elő a témát mint ő.

Sértésről szó sincs valójában.
A probléma: hogy állandóan ez a téma.

@Papagály:

"sokszor volt poén szintjén megemlítve, hogy akit ennyire irritál és üldözné, és állandóan ez a központi témája, annak magának vannak elintézetlen dolgai e téren. ez szerintem nem vicc."

Nála ez a vallásból ered, meg hogy olyan típus akit ha megragad egy téma, akkor nagyon rááll.

GERI87 2014.06.05. 06:46:07

@tildy[UK]:

Hozzá kell tennem hogy mai filmet alig nézek, a legkisebb problémám velük hogy milyen a szinkron:)
Ami mostani és nézem az néhány (animációs) sorozat, ami meg szerintem többnyire jó.
Ami szar, az meg eleve szar többnyire:)

"Nehogymar olvasni kelljen neki...."

Hát ne is.
Régen az idegen szöveget is felolvasta egy narrátorhang
Miért lenne ez baj? igényes is lehet ez.

"Nem adja vissza az erzest. "

ha a hangulatról, beleélésről van szó, akkor igazad van, ere figyelni kell..

De ha az utalásokra, viccekre, popkultúrális elemekre, szlengre gondolunk, akkor van hogy jobb a magyarul közegben érthető, behelyettesíthető megoldás, csere, mert a kultúrális különbségek miatt amúgy sem "jönne át".

Határátkelő 2014.06.05. 06:52:21

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY!!

A mai poszt kicsit később (egészen pontosan magyar idő szerint 10 órakor) jelenik meg, aminek speciális oka van. Szóval nem kell aggódni, ma is lesz poszt, mint lassan 3 éve minden nap, csak kicsit később.

Gondoltam, szólok, mielőtt bloghalált vizionáltok. :))))

Imre apó 2014.06.05. 06:53:30

@geegee: igen, mert eltünt a fiók.

Imre apó 2014.06.05. 06:54:57

@Határátkelő:"bloghalál":D:D:D teccik

OKSA:)))))))))))))

adg 2014.06.05. 06:58:16

@Határátkelő: Se poszt, se max, mive leszunk igy...

pappito · http://pappito.com 2014.06.05. 06:58:23

@GERI87: "De ha az utalásokra, viccekre, popkultúrális elemekre, szlengre gondolunk, akkor van hogy jobb a magyarul közegben érthető, behelyettesíthető megoldás, csere, mert a kultúrális különbségek miatt amúgy sem "jönne át"."

ezért érdemes megismerni más kultúránkat, nem magyarra torzítva nézni valami műfordítást. ez bezárkózás, nem más.

Imre apó 2014.06.05. 07:01:45

...és milyen igaz!

- Anyaaaaa! Mi jelent az, hogy házasság?
- Hát, kislányom, az egy kulturált kifejezés arra, amikor örökbe fogadsz egy felnőtt férfit, akiről az anyja már nem akar gondoskodni.

Hogy a reggel jobban induljon:)

Muscari 2014.06.05. 07:02:11

@Határátkelő: +1 Es koszonjuk. Remelem, igy majd visszater a blog a normalis kerekvagasba.

Imre apó 2014.06.05. 07:02:48

@adg [Au, Darwin]: Majd lesz valami, ilyen emberek közt mindig történik valami:):):)

tanato 2014.06.05. 07:14:32

@Philosoraptor: Tényleg gyengék a fizetések,itt pl. szállodai szoba árakkal hasonlítják össze az adott ország átlagfizetéseit.

www.origo.hu/utazas/magyarorszag/20140604-dragak-e-a-magyar-hotelszobak.html?utm_source=freemail-kilepo&utm_medium=friss&utm_campaign=freemail

pappito · http://pappito.com 2014.06.05. 07:15:18

na jó, nincs poszt ötkor, akkor hazamegyek :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.06.05. 07:15:37

Specialis okból később jelenik meg a mai poszt.
Sütemény kilencre ér át a Csalagúton és disszidál kamionostul.
Tízre megírja a posztot.
:))))))))))))))))

tanato 2014.06.05. 07:23:50

@Határátkelő: Szegény Birca,most látom csak hogy /félig/ önként távozott akárcsak Hagyma anno.De magának csinálta az biztos.Már én is untam az állandó homokozást,az nem ide való,ez nem szexblog.Pedig nagy tudású világlátott ember.Igaz hogy a Nyugat közeli halálával és ennek hatására Putyin dicsőséges felemelkedésével nem értettem egyet vele,de ez még nem lett volna baj.

GERI87 2014.06.05. 07:36:18

@pappito:

Jó. majd elmegyek 10 évre lakni az összes sorozat városába és film államába lakni...hogy aztán az idegesítő suttogás és sutyorgás miatt ugyanúgy magyar szinkronnal nézzek mindent:)

Imre apó 2014.06.05. 07:39:44

@tanato: Az a baj ezzel a sztorival, hogy már annyiszor, de annyiszor megtörtént.
Nagyon unalmas, ezt az egész birca ügyet felejteni kellene már, még meg se kell említeni.
Baj ez mindenkinek, Persze a válaszoló emberkéknek is rá kellene ébrednie, hogy mi az elég. :)

tanato 2014.06.05. 07:43:56

@adg [Au, Darwin]: Max.nem lesz poszt,na és akkor mi van,?

Határátkelő 2014.06.05. 07:47:25

@tanato: Poszt lesz, max nem. Max meg akkor, ha akar.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.05. 07:58:01

@geegee: Igen, az. De az tuti, hogy a forgatás 10 százalékában sem folyik ott valódi terror. Aki meg belemegy, pontosan tudja, hogy is zajlik ez. Játék az egész. Mondjuk azon leakadtam párszor, hogy profi szakácsok (mert ugye kevés kivételtől eltekintve mindegyik szakács) hogy a túróba tudják a krumplipürét vagy a párolt spárgát elrontani???

Sütemény1975 2014.06.05. 07:59:40

@Határátkelő: epp akartam irni, hogy otthon mar lassan 8 ora, es meg sehol semmi. felborult a napirendem :))

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.05. 08:01:59

@geegee: Csak egy tipp: hamvasztás, urna hazaküldése.

Sütemény1975 2014.06.05. 08:02:51

@diggerdriver: disszidalok en minden honapban haromszor is! :) igaz csak par napra. csalagut mar megvolt tegnap elott, azota keringek mint az a bizonyos golyafos :)

Imre apó 2014.06.05. 08:03:24

@zöldeketbeszélek: Kávé? :))))))))))))

Korán keltem, mint minden nap, gyönyörű nap, jön a meleg, gyerkőc az isiben, anyóca dolgozni, nyugi van a házban. most lehet a harmadik koffimat nyugodtan innom és arra gondolok, hogy ma még mennyi dolgom van, ..de nem stresszelünk:):):)

Sütemény1975 2014.06.05. 08:08:52

@Imre apó: harmadik? Vernyomas mit szol hozza? :)

tanato 2014.06.05. 08:09:05

@Határátkelő: Oké muszáj volt végre rendet teremtened.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.06.05. 08:09:09

@QUERCUS(a favágó): nem tudom, de nem szoktam a témából többszáz hozzászólásos flamewart generálni hetente 3-4 alkalommal olyan felültéssel, hogy "tényleg szép az idő, de ma inkább beszéljünk a komcsikról", így talán ez nem nagyobb becsípődés, mint bárki más rendszeresen felhozott témája :)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.06.05. 08:10:51

@geegee: én is gyorsan olvasok, de néha ez nem elég arra, hogy legalább 75%ban a cselekményt nézzem, mert mondjuk pörgő párbeszéd van - ha ez még pörgő vágásokkal is párosul, gyakorlatilag a fél filmről lemaradok. Ezért nem szeretem.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.05. 08:11:05

@Imre apó: Én félkómásan nyűglődök itt...ebédet akartam főzni hajnalban, de a gyerek pattogtatott fél éjjel, erre elaludtam, rohamtempóban megfőztem a kávét, ami nem is esett jól, erre most látom, hogy nincs új poszt...Grrrr.

Na megyek, lefőzöm a másodikat, hátha a vérnyomásom talál egy létrát a pincében és feljön a félemeletre :).

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.06.05. 08:12:57

@zöldeketbeszélek:
Részemről a megtiszteltetés.
Szivesen máskor is.
:)))))))))))))))

Imre apó 2014.06.05. 08:13:44

@Sütemény1975: Tegnap voltam orvosin délután, és ugye én egy kávéőrült vagyok ezt tudni kell rólam, a vérnyomásom nagyon rendben volt valami 128/87.

Valakik vigyáznak rám ott a magasban, de még nem szeretnék korán találkozni velük:))))))

mommmmo 2014.06.05. 08:13:46

@pappito: az elet nem csak penz, es a tarsadalom minosege szerintem hatassal van mindenkire, a piramis legtetejen is.
Egy nemreg olvasott Economist cikk pl Kinarol: a szocialista magantulajdon hianya pl azt jelenti, hogy a parasztokat ellenszolgaltatas nelkul ki lehet tenni a foldjukrol, foldonfutova, ezert olyan alacsonyak a telekarak, ahova aztan boszen epitkeznek, gyakran, csak hogy uresen alljanak az epuletek, mar jo nagy az ingatlanlufi... Szerintem az effele dolgok kozvetetten hatassal vannak mindenkire, lasd nekem a kozel keleten is konstans emelyito hanyingerem volt a vendegmunkasok helyzete miatt, hiaba kerestem tobbet, mint Nyugat Europaban.

mommmmo 2014.06.05. 08:18:21

Amugy barmit is olvastam Kinarol, a "Szep asszonyok egy gazdag hazban" (kozepkori ismeretlen kinai szerzotol) Pearls Buckon at, a posztmodern szerzokig, mindig leesett az allam attol, ahogy ott az emberek viselkednek egymassal.
Nem vagyok rasszista, az osszes irodalomban, es biztos a valo eletben is vannak fantasztikus jellemek, de az altalanosan elfogadott moral, hat, khmmmm.....legalabbis az irodalom alapjan.

Imre apó 2014.06.05. 08:21:33

@zöldeketbeszélek: A nagyanyám volt ilyen, hogy hajnalban már sürgött forgott a kajafőzéssel. Soha nem ivott kávét.

Nekem Ő volt a világ legjobb Nagymamája, de szerintem a gyerekeknek ma is a Nagyik a legjobb barátaik.

Kivételek mindig vannak :))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.06.05. 08:24:40

@Imre apó:
Persze mert a nagymama kockázat nélkül elronthatja a gyereket.
A szülö meg gyözze rendbehozni.

Sütemény1975 2014.06.05. 08:29:30

@Imre apó: szerencses ember :) nekem a cukrom maszik egy kicsit most felfele, figyelnem kell ra. persze fogyni, se artana....

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.05. 08:29:53

@mommmmo: Olvastad Lin Yu Tang-tól az Egy múló pillanat című regényt? Az is nagyon jó és korban közelebb van a jelenhez. (A Szép asszonyokat én is olvastam, nagyon tetszett)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.05. 08:33:42

@Imre apó: Én éppen a nagyszüleim miatt szoktam rá a kávéra, már tizenévesen :). Először csak egy mokkáskanálnyit kunyeráltam ki tőlük, gimnazistaként már egy csészével. Egyébként nagyon alacsony a vérnyomásom és orvosi javaslatra is iszom a kávét :). Ugye, milyen jó okot találtam az élvezetre :))?

Tele Peti 2014.06.05. 08:37:34

Nagyon fontos poszt, nagyon fontos konklúziókkal:

1. Magam is keleten (nem ennyire, de kelelten) tölve mindennapjaim, ha hazamegyek örömmel szembesülök vele, hogy milyen gördülékeny az ügyintézés, milyen segítőkészek az ügyintézők. Arról nem is beszélve, hogy megértik, értelmezik a problémámat, és próbálnak segíteni. Na ezt próbáld keleten- good luck...
2. Az emberek nagyrésze hajlamos a jó dolgokat alapvetőnek venni, a rosszakon meg állandóan nyávogni. Ez a magyar emberekre különösen igaz, súlyosbítva két dologgal: Az egyik, hogy nem változtatunk csak rinyálunk a másik meg a bezzegausztria komplexus.

Erről annyit, hogy Ausztria a világ egyik legjobb módú állama. Szomorú, hogy Magyarország a 46-ik csak, nade még mindíg a felső husz százalékban vagyunk.

Amúgy a fenti karaktert mindennél jobban mutatja, amikor egyik hazatértemkor a taxis egész úton panaszkodott, hogy milyen szar az új taxisirányító rendszer, majd a panaszáradatát azzal fejezte be, hogy bezzeg Németországban mennyivel más, majd kidobta az üres cigisdobozt az ablakon...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.06.05. 08:40:09

@zöldeketbeszélek:
Jó neked.
Én undorral iszom.
Egy deci forró vizben feloldok három púpozott evökanál Nescafet arra ráöntök egy deci tejet hogy javítson az ízén és ezt iszom meg két részletben napközben.
Undormány.

Sütemény1975 2014.06.05. 08:41:28

@maxval a gondolkodó birca: a cukrasz nem bator, hanem lokott. ha bejon vki az uzletembe, kiszolgalom, mert az bevetel. Az, hogy maganemberkent nem ert vele egyet, az az o dolga. Ilyen alapon mondhatta volna azt is, hogy nem szolgal ki egy fellabu embert, mert neki azok nem szimpatikusak. Ezzel mar te sem ertenel egyet, nem ?

Imre apó 2014.06.05. 08:42:41

@diggerdriver: Nem így van, legalább is nem egy olyan családban ahol a gyerek a szüleitől is azt a szeretetet kapja, mint a nagyszüleitől. De biztos van olyan is, amit Te írsz, sőt.

@Sütemény1975:
Óvatosan azzal a cukorral, és akkor tessék kicsit fogyni is. Minden a fejben dől el, ezt ismerjük.

@zöldeketbeszélek: Mondom, hogy a kávénak gyógyító hatásai vannak.:)))) Én már a nyolcadikban anyámmal kávéztam, valahol ott kezdődhetett.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.06.05. 08:43:21

@maxval a gondolkodó birca: érdekes, vannak keresztények akiknek lelkiismereti probléma lenne, ha úgy gondolkodnának mint te. Valamelyikőtök nincs képben :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.05. 08:43:30

@diggerdriver: Már ne is haragudj, de te nem kávézol...ezt én is undorral innám.
Írországban ittam utoljára rendszeresen neszkávét, mert nem volt időm rendeset főzni. Brrrrr

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.06.05. 08:47:29

@Sütemény1975:
Igen.
Ilyen adagban már lórugás.
De csak az original Nescafe.

Herr Géza 2014.06.05. 08:48:17

@maxval a gondolkodó birca: Van erre egy jó régi magyar humor: na nehogymá' a farok csóválja a kutyát.....

Imre apó 2014.06.05. 08:50:35

Na pattanok ügyet intézni, mire az új poszt itt lesz, remélem én is.

"Az élet nem főpróba. Ez már maga az előadás.
John Fuhrman"

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.05. 08:51:23

@diggerdriver: Én tisztességes kávét iszom, kotyogóson lefőzve. Ha van egy kis kávétermoszod, szerezzetek be egy kis kotyogóst (azért azt, mert az főzi a legforróbb kávét és erőset is), főzz két adag kávét, melegíts hozzá egy fél deci tejet vagy tejszínt (akkor édesebb és selymesebb, de nem mindenkinek jön be), cukor, ha kell és bele a termoszba.
Néha az őrölt kávé tetejére a főzőbe szórok egy fél mokkáskanálnyi őrölt fahéjat, enyhe fahéjas aromát ad a kávénak.

Herr Géza 2014.06.05. 08:51:33

Különben meg jó reggelt mindenkinek. Meglepi, nem látok új blogot, már azt hittem, hogy ilyen szintre ért a tisztogatás az elektronikus médiában... :DDD

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.05. 08:56:59

@Herr Géza: Áh, nem tartunk még ott :). De milyen függő lett a közösség, ha nem kapunk minden reggel friss posztot, oda a napunk :)!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.06.05. 08:59:46

@zöldeketbeszélek:
Na akkor...
Kávéfőzöben csak a kotyogós vagy a Szarvasi rendszerü az elfogadható.
A kávé cukorral vagy egyéb szárított medveepével nem elfogadható.
Én csak a hatásáért vagyok kénytelen inni.
Nekem a kávé a frissen pörkölt frissen darált frissen fözött minden nélküli kávé a kávé.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.05. 08:59:46

@Sütemény1975: De fordítva sem ördögtől való, ha engem nem szolgálnak ki egy üzletben, mert nem tetszik a fényre sötétedő szemüvegem színárnyalata, hát megyek egy másikba. Annyi profi cukrász van, mint égen a csillag. De mennyivel jobb műbalhét kavarni és a médiában szerepelni, nem igaz..?

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.05. 09:00:26

@diggerdriver: Bakker, akkor meg pláne hogy ihatod meg azt az olvasztott aszfaltot???

Lobelt Ledfold Reloaded 2014.06.05. 09:09:25

@Evain:
Nem vagyok kultúrált, csak néha egy ideig el tudom hitetni, hogy mégis :-) Hosszú és tudatos megfontolás után a "csajom" a használható kifejezések között maradt míg a "nejem", a "párom" és az "asszony" kikerült, pedig ezek részben kevésbé "tiszteletlenek". Asszem ez ízlésbéli kérdés, az enyém rossz...

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.05. 09:11:57

@Lobelt Ledfold Reloaded: nőm, feleségem, oldalbordám, jobbik felelem, életem párja :)?

Ennike (DK) 2014.06.05. 09:12:11

@QUERCUS(a favágó): Koszonom az infot, olvastam en is tegnapelott valamit, de ez csak az o esetuk, kivancsian varom, mindenkire ervenyes donteseket.

17 orat dolgoztam tegnap nappalos es ejszakai muszakban, akut szeptikus beteggel az ejjel, most alig varom nyugovora terjek.
Tovabbi szep napot es jo kommentelest.

Ma itt az alkotmany napja van, sok helyutt szabadnap, mashol felnapos munka, nekunk teljes goz...

pappito · http://pappito.com 2014.06.05. 09:19:00

@diggerdriver: "Nekem a kávé a frissen pörkölt frissen darált frissen fözött minden nélküli kávé a kávé."

same here. de azért a tejesek is jók, de az már maszatolás, úgy nem érzed a kávé igazi izét

Ugyandehogy (törölt) 2014.06.05. 09:21:23

nincs új poszt?
bejött a bojkott?

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.05. 09:22:55

@Babette.: Ne aggódj :)!

"Határátkelő 2014.06.05. 06:52:21
SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY!!

A mai poszt kicsit később (egészen pontosan magyar idő szerint 10 órakor) jelenik meg, aminek speciális oka van. Szóval nem kell aggódni, ma is lesz poszt, mint lassan 3 éve minden nap, csak kicsit később.

Gondoltam, szólok, mielőtt bloghalált vizionáltok. :))))"

Határátkelő 2014.06.05. 09:27:09

@Babette.: Látom, kellett az a SZOLG.KÖZL., éreztem, hogy dráma lesz, ha nem szólok előre... :))))))

Ugyandehogy (törölt) 2014.06.05. 09:29:44

@Határátkelő: :)

6:40-kor már lesem az új posztot a klotyón, ne idegelj!

@zöldeketbeszélek: ja közben meglett

Ugyandehogy (törölt) 2014.06.05. 09:33:19

@Határátkelő: ne nevessél, szeretek itt lenni.
most majd egy kicsit még jobban fogok szeretni.
és ez jó nekem.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.05. 09:43:15

@zöldeketbeszélek:
En is nescafet iszom, van abbol is kivalo minosegu. Nyakonverem a kristalyokat forrovizzel, bele a rej es a mez es kesz is.

A kotyogosrol mindig nagyanyam jut eszembe, ahogy a tuzhelyen fozte. :)

@Babette.:
Bejott, de mi ugy irjuk, hogy "boy cock" :)

@diggerdriver:
Frissen porkolt marhaporkolt! Az am aztan a valami!

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.05. 09:52:58

@Kövérmadár [swe]: Persze, hogy van, de ahogy Digger elkészíti, az merénylet a saját ízlelőbimbói és a gyomra ellen. Meg mindenki más ellen is, aki elolvassa és elképzeli, majd rosszat álmodik :).

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.06.05. 09:55:59

@Sütemény1975: "nekem a cukrom maszik egy kicsit most felfele, figyelnem kell ra. persze fogyni, se artana...."

Tudom, hogy nincs sok időd edzeni, de semmi sem lehetetlen! :)

Ha más meséli nem hiszem el, de a saját szememmel láttam. Vagy 4 évvel ezelőtt történt, kényelmes autópálya-tempóban előzöm meg a magyar kamiont az M3-ason. Ahogy elhaladok mellette megszokásból átnézek. Mit csinál a sofőr? Vezetés közben fél kézzel bicepszezik egy kézi súlyzóval és közben bámul rám. :DDD

Úgy röhögtem azt hittem kiesek a kocsiból. :)

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.06.05. 10:00:33

@Philosoraptor:
Magyarországon szinte annyi a lehetőséged mint Nyugaton, mivel globálisan nézve egy nyugati ország. Minden megvan ami Nyugaton is. Meg tudod valósítani magad, biztonságos ország, ellátnak a kórházakban. Magyarország egy csomó mindent ad az embereinek, ezeket azonban hajlamosak elfelejteni és természetesnek veszik. A fizetéseken pedig csak az agonizál ennyire aki még sohasem élt nyugati országban. Sajnos a külföldön élők elfelejtik elmesélni legtöbbször a negatív dolgokat is, és csak a forintra átváltott fizetésüket harsogják hazafelé. Pedig ez nem segít a 20-30 órában csomagoló emberen, a 500-800 eurós bérével, amiből ki tud bérelni egy kis szobát és örül hogy meg tud élni. Persze az ő életük senkit sem érdekel ha Nyugatról van szó. Legyintenek rá, hogy te annyit is érsz akkor. Ha pedig Magyarországról van szó egyből mindenki erről a rétegről beszél, hogy nekik milyen élhetetlen az egész.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.06.05. 10:02:26

@diggerdriver: "Kávéfőzöben csak a kotyogós vagy a Szarvasi rendszerü az elfogadható."

Hát azért egy Nespresso géppel a konyhában én ezen most nagyot nevettem. :)
Kóstolj néha rendes kávét is hogy megtudd mi a különbség! ;)
Jelzem, a Nespresso is messze van egy tényleg jó olasz kávéházi ristrettotól, de lényegesen közelebb áll hozzá, mint a mokka készítők (AKA "kotyogós").

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.06.05. 10:02:54

@zöldeketbeszélek:
Mert hat.
Semmi másért.
A keserű gyógyszert is lenyeled.

Határátkelő 2014.06.05. 10:03:21

És már kint is van a friss poszt, amiben lehet, hogy az Angliában élők közre is működtek. Jó olvasást!

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.06.05. 10:04:28

@házelőtthinta: ebben igazad van addig a részig, hogy bérek. Nyugaton is vannak vesztesek. Itthon viszont sok olyan vesztes van, akik csak a környezetük miatt nem tudnak normálisan megélni, mert egyszerűen nem fizetik meg azt a munkát itthon, amit kint igen. Vagy egyszerűen az állaszocialista mutyigépezet nem hagyja őket érvényesülni. A kulimunkás a világ minden részén vesztes, ettől még nem lesz illúzió és hazugság a jobb nyugati életszínvonal.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.06.05. 10:04:59

@pappito:
Így van.
Az aroma 5percenként felezödik.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.05. 10:15:12

@diggerdriver: Akkor vegyél koffeintablettát :)))!

A kávé élvezet, nem keserű gyógyszer, amin túl kell esni!

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.06.05. 10:22:23

@diggerdriver: Hát akkor talán egyszer kóstold meg (Nespresso boltokban ingyen szoktak adni kóstolót) mert rosszul tudod. ;)
Vagy olvass utána olyan helyeken ahol többfajta technikát hasonlítanak össze baristak. ;)
Otthon mindig kotyogós volt, 23 évig nem szoktam rá a kávéra, nem is igazán kedveltem (évente egyet ha ittam). Aztán Norvégiában összezártak egy Nespressoval és azóta kávéfüggő vagyok. Tudom mi a különbség köztük. :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.05. 10:28:37

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Én is szívesen főznék olasz presszógépen kávét...finom, olasz kávét. Sajnos a kotyogósba kár a minőségi olasz kávé, úgysem lesz olyan a végeredmény.

Különben mindig csodálkoztam az olaszokon, hogy úgy hajítják a gallérjuk mögé a jó kis eszpresszójukat, mint a sarki kocsmában Józsi bácsi a felest.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.06.05. 10:36:10

@zöldeketbeszélek: Persze, én is azt innám a legszívesebben.
Csakhát viszonylag kevesen engedhetnek meg maguknak több százezres kávégépet meg, hogy feláldozzanak vagy fél négyzetmétert a konyhapultból. :)

nyuszigonosz 2014.06.05. 10:36:18

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: A Nespresso gépböl finom kávé jön, tudom, mert pár munkahelyemen ilyen van.
Nekem nem az van, hanem egy DeLonghi Caffe Venezia, ami frissen örli minden csészéhez a kávészemeket és minden állítható rajta.

nyuszigonosz 2014.06.05. 10:49:39

@zöldeketbeszélek: Tényleg finom a kávé ebböl, éppen mert beállítható a kávészemek örlése, mennyisége egy egy csészéhez, (két kávét is csinál egyszerre) a víz mennyisége is és lehet vele tejet is gözzel habosra készíteni.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.05. 11:13:46

@nyuszigonosz(D): A csészéket előmelegíted hozzá, vagy van beépített csészemelegítője? (Na micsoda problémák, ugye :))?)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.06.05. 11:14:54

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Aki bevállalja a gépet, nem hiszem, hogy annyira kiakad fél négyzetméteren a konyhapultjából :))! Valószínűleg marad ott még éppen elég szabad hely :).

nyuszigonosz 2014.06.05. 11:24:52

@zöldeketbeszélek: Nos, nem szoktam gyakran, de megtehetö.
A gép tetejének az egyik fele kimondottan erre van.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.06.05. 11:25:22

@zöldeketbeszélek:
Már próbáltam szart se ér.
Eddig ez a módszer a nyerö.
Nem mondom egy szóval se hogy ez kávéivás söt... de ez vált be.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.06.05. 12:48:35

A médiából az derül ki, hogy Magyarországon jobban teljesít, miközben a világ legszegényebb országa és Angliában kolbászból van a kerítés, miközben mosogatnak a magyar diplomások...

Érdekes, hogy mostanában egyre több magyar férfi választ magának ázsiai feleséget, pár évtizedes késéssel ide is megérkezett ez a nyugat-európai divat.

macamuca [IHUN] 2014.06.05. 12:52:08

HÁ: van tipped arra, hogy a mai posztnál miért nem tudok kommentelni (nem jelenik meg a kommentablak sem, és a bejelentkezés-gomb sem)??? Kb kismilló-2-ször frissítettem....
Telóról soha nem kommenteltem, csak olvastam, mégis rendszeres, hogy megjelenik a kommentablak+nicknév. No, nem az enyém, hanem másé. Pár napja digger voltam a telóm szerint, ma Pernilla....
?????????

Matula néne 2014.06.05. 13:13:34

@Chang Yai: "freerice.com" de jók ezek a tesztek, hol találsz ilyesmit?? Olyan kifejezések is beugrottak, amiket már rég elfelejtettem (mivel sajnos 10 éve nem használom napi szinten az angolt)..... 10-es szintig jutottam.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.05. 14:53:33

@KukorIca: jófej ismerősök vannak a facebookon és oda hajigálnak mindenféle hasznosat. a freerice már jópár éves cucc, örülök, hogy még mindig megy. nagyon jó gyakorlásnak, hogy amit eltéveszt az ember, azt visszanyomja többször is a képébe
.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.05. 16:08:06

@Határátkelő: mi az, hogy európai vitakultúra? most akkor mit szóljon ehhez az ázsiai különítmény? ;-)
@Kövérmadár [swe]: nepáli immigration form-on volt ilyen opció, hogy male / female / other. szerintem korábban még nem láttam ilyet sehol.
@FutureFry: ilyeneket én is szoktam direkt, amikor éppen úgy jön. (de mér nem jut eszembe egy példa se? ja mondjuk "majd ha piros hó esik".)
@bpetya75: homoklobbi ellen itt kapálózni kb olyan, mintha valaki elrettenthetetlenül felvenné a kesztyűt a malária ellen a Kárpát-medencében. esküszöm nem is értem. hacsak az egész nem egy játék.
na most miért nem linkel több nevet?

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.05. 16:17:55

@Papagály: és szerintem ez mellesleg roppant kontraproduktív is tud lenni. nem lennék meglepve, ha a HÁ közössége toleránsabb lenne most a témában, mint egy éve :-D
@bpetya75: á most látom, te is ezt mondod :-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.05. 16:33:12

@tildy[UK]: hűűűű Sherlock, utóbbi vek legjobb sorozata, kár, hogy tényleg csak pár rész, és nagyon be kell osztani.
tizenévesen elolvastam az összes eredetit. van benne valami nagyon addiktív.

macamuca [IHUN] 2014.06.05. 16:52:38

Szerettem volna kommentelni a mai (=csütörtöki) poszthoz is kommentelni.
A blogmotor (???) nem engedte.
Ez is van olyan jó, mint a le/kitiltás....
:(

FutureFry 2014.06.05. 17:10:25

@tildy[UK]: @Chang Yai: Ezek szerint ez is egy "hölgysorozat". A környezetemben is, meg ezek szerint itt is. Biztos a Cumberbatch miatt :)

2014.06.05. 18:14:45

@tanato: És nincsen vásárlóereje sem...

mommmmo 2014.06.05. 20:15:50

@zöldeketbeszélek: koszi, majd elolvasom, szeretem az ilyen jellegu konyveket. Nekem a leginkabb kortars a Testverek volt, Yu Huantol, nz is nagyon jo, az ember a felet vegig sirja, a masik felet vegig rohogi, ja es ugyanakkor elamul megint azon, hogy hogy tudtak ezek meg a sztalinizmus szemetsegeit is megfejelni egy jo par extraperverz agyament csavarral a sajat "kulturalis forradalmuk" alatt. Az alapmu meg ugye a 3 hattyu szinten arrol az idoszakrol.

Papagály (törölt) 2014.06.05. 20:18:12

@GERI87:
"Aki vallásos, eleve egyetért vele, maximum ritka az ilyen vélemény, ő meg "házhoz hozza" azt ami a kereszténység szerint alap álláspont és ez sokaknak fura."

ezt a keresztények nevében kérem ki. bár nem vagyok keresztény, nem hiszem, hogy minden keresztény homofób. de még azt se, hogy a többségük az lenne.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.06.05. 21:56:52

@FutureFry: rettento ronda -szerintem - Cumberbatch, de maga a sorozat jo.

FutureFry 2014.06.05. 22:10:39

@tildy[UK]: Jó, talán nem a Cumberbatch miatt. De akkor miért a nők körébén népszreű(bb) a sorozat? Persze lehet, hogy a mintavételem nagysága nem elégséges... Mindegy, inkább csak költői a kérdés.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.06.05. 23:29:21

@FutureFry: Rossz a mintaveteled, ket pasi is van itthon, mindketto imadja, a hangulata miatt. :)

bpetya75 2014.06.06. 00:29:38

@Papagály:

A látens homoszexualitás gondolata bennem is felmerült vele kapcsolatban. Bár a bevallott aspergere bonyolultabbá teszi a kérdést. Persze ki tudja, hogy valóban as-es e.

@Chang Yai:

Bezony ;-)

@zöldeketbeszélek:

Ahogy az a mai posztnál ki is derült. Nem ám besértődsz és lelépsz!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.06.06. 01:52:40

@Imre apó: Loller, és milyen igaz! :-)))))))))))))))))))
Nálunk is ez van, a nejem egy egyedülálló kétgyerekes anya, az egyik gyerek majdnem 4, a másik meg 40 múlt... :D :D

És még egy aforizma (magyar benzinkutas muszklija...):
A fiú és a férfi közti különbséget a játékaik árában kell keresni.
:D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.06.06. 01:57:43

@zöldeketbeszélek: Oké, gondolom télleg játék, hisz minden filmforgatás az.Csak valahogy gáz az egész nekem, ez az előadásmód.

Kínaiak temetkezése: na de mind?Nem igaz, hogy egy se temetkezik sírba, fejfával...na mindegy, ők tudják...ha meg télleg bejön egy új mindig, hát akkor ezt ügyesen csinálják... :-))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.06.06. 01:59:46

@Zka: Oké, értem én, ha tudok válogatni akkor én is azt teszem... :-) Amíg nem volt kényszer, én is a szinkront választottam.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.06.06. 02:03:50

@Imre apó: Az élet egy kegyetlen sz@r játék, de a grafikája nagyon ott van... :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.06.06. 02:07:49

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Mi biciklitúrán snóbliztunk menet közben.Meg bujj-bujj-zöldágat játszottunk.Mindezt olyan 30-40 kilós csomagokkal nehezítve... :D

A hülyeség nagy úr tud lenni...meg az unalmas országutak is...
:-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.06.06. 02:10:51

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Ja, és ha nem jobbról előztél, akkor ez gondolom angol kocsival hazalátogatáskor történhetett, vagy pedig röntgenszemed van és átlátsz az autód tetején...? :D
Esetleg még a kanyarodó pillantás játszhat... :-))

adg 2014.06.06. 03:15:30

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: "@diggerdriver: "Kávéfőzöben csak a kotyogós vagy a Szarvasi rendszerü az elfogadható."

Hát azért egy Nespresso géppel a konyhában én ezen most nagyot nevettem. :)
Kóstolj néha rendes kávét is hogy megtudd mi a különbség! ;)"
Szerintem a kulonbseg generacios. Anyosomeknak is csak a szarvasi a kave, anyamek is ragaszkodnak a kotyogoshoz, mert az milyen jo.
Szerintem ez mindketto olyan minosegu kavet ad, mintha siman labosban megfozned. Teljesen mindegy, milyen kave van benne, semmi nem szamit, pont azt a sotet let kapod eredmenyul.
En eleg kavefuggo vagyok, de ha nincs mas, ilyeneket nem iszok akkor sem. Minimum valami nagynyomasu gep kell a kavehoz, onnan indul a kavekeszites. Es mar 30.000 forintert is lehet az egyszerubbjet venni, ami mar sokkal jobb kavet csinal, mint barmelyik kotyogos.

GERI87 2014.06.06. 04:34:55

@Papagály:

Akkor te azt hiszem protestáns vagy, vagy pedig tájékozatlan hívő, aki nem követi pontosan a tanokat:)
Mivel a katolikus álláspont eléggé ismert, az ortodoxról meg Birca mondott eleget..

Ugyandehogy (törölt) 2014.06.06. 06:11:32

@tildy[UK]: nem szep, ellenben szexi. es jo szinesz, ld az utolso angol uriemer c mini sorozatot

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.06.06. 07:53:19

@geegee: Elírtam, igazad van. Nem "előzöm", hanem "előzünk".
Nem én vezettem, anyósülésen voltam. :)

@adg [Au, Darwin]: Igen, egyetértünk. A kotyogósban nem tud elég nagy nyomás kialaukulni. Szép vastag cremahoz kell vagy 10 bar legalább. :)
Szerencsére anyám elég nyitott ilyesmikre. Vagy 25 éven át itta reggelente a kotyogóst. Aztán vettem neki egy kapszulás Illy gépet. Azóta csak akkor kerül elő a kotyogós ha figyelmetlen volt és kifogyott a kapszulákból. :)

DieNanny CH 2014.06.06. 08:22:46

@bpetya75:

"Én itt több fekete férfi, fehér nő "gyümölcsét" láttam, szerintem többségükben szépek és egzotikusak.
"

Egyetértek! Az én 3 neveltem is pontosan ilyen, és gyönyörűek!

DieNanny CH 2014.06.06. 11:10:25

@Cascabel:

Nagyon jó képek, gratulálok a családodhoz!

2014.06.06. 23:41:48

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: A "Túl a csúcson" című filmet nem ismered? :)

2014.06.06. 23:56:10

@házelőtthinta: Mo.-n mindent áthat a korrupció, ha tehát sikeres vállalkozó akarsz lenni, nagyon sok adót kell elcsalni, ügyeskedni, helyezkedni az aktuális kormánynál, hogy ne basztasson a nav. stb.... A szükséges tőkét nem tudom miből varázsolod elő... Reménykedhetsz, hogy kifizetik a munkádat (körbetartozások). Tehát akkor a vállalkozói létet letudtuk,

Alkalmazottként éhbért keresel, kivételt képeznek ez alól a keresett szakmával rendelkezők, plusz akik "korrekt" multinál vannak (tehát nem tesco és társai). Ők képezik a társadalom szűkebb részét, a szarul keresők a nagyobbikat.

Az a durva, hogy hiába van szakmunkás végzettséged, azzal sem vagy előrébb. A végzettség nélküliek mindenhol a farok rossz végén vannak, ez teljesen egyértelmű. Attól még, hogy a csirkebontó üzemben dolgozó 900 eurót keres, attól én még nem leszek boldogabb ember.

Ha ezekből indulunk ki, akkor nem látom azt a fene nagy önmegvalósítást, amiről te beszélsz. Mert az önmegvalósításhoz pénz kell, ami a legtöbb embernek nincsen, és lehetősége a kitörésre konvergál a nullához. Ez is visszavezethető a pénztelenségre. Az iskolát felnőtt korban nem adják oda senkinek ingyen, és 300-400 ezer forintos képzésekre kiknek van pénze? Amik mellesleg sok esetben semmit sem érnek, hiszen nincsen mellette tapasztalat.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása