oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. május 29. 06:45,  Roger nyúl a pácban 536 komment

2014. május 29. 06:45 Határátkelő

Roger nyúl a pácban

Roger egy igen nyomasztó dilemmával áll szemben, és nagy horderejű döntést kell hoznia, ezért fordul a blog közösségéhez. A kérdés, hogy menjen vagy maradjon, de nem Magyarországról, hanem az Egyesült Államokból Angliába. Talán elsőre nem tűnik olyan nagyon nehéz kérdésnek, de ha elolvassátok Roger történetét (aki persze magyar), akkor rájöttök, hogy nem is olyan egyszerű. Bátran osszátok meg véleményetek pro és kontra.

USA-UK.jpg

„Egy kissé sürgető dilemmában szeretném kikérni a Határátkelő publikumának véleményét. Egy fontos magánéleti és karrierbeli döntés előtt állok, és napokon belül kellene meghoznom a döntést. Próbálom minél részletesebben körülírni a helyzetet.

Történetem valószínűleg első olvasásra kissé kaotikusnak fog tűnni, de képtelenség lenne leírni az összes érzelmi vonalat, ami a jelen helyzetig vezetett. Fiúból vagyok, ezért nem is nagyon erősségem a drámai részek részletezése. Annyit mondok, hogy ihletet a héten megjelent hasonló párkapcsolati poszt alapján kaptam.

Budapesten kezdődött

Körülbelül öt évvel ezelőtt ismerkedtem meg párommal Pesten, az akkori közös munkahelyünkön jöttünk össze. Nagyjából egy év után alakult úgy, hogy kijöhettem az Egyesült Államokba.

Elsőre úgy tűnt, a kapcsolat nem éli túl a távolságot. Végül, bár korántsem ideális körülmények között, de hosszabb-rövidebb időket közben is együtt tudtunk tölteni, így nem tudtuk sem elfelejteni, sem elengedni egymást.

Ezt végül párom állandó állása bánta, mivel ő próbálja a lehető legtöbb időt itt tölteni, amit a turistavízum megenged. Én a szűkös amerikai szabadságból próbálok minden időt otthon tölteni. Ez persze azzal jár, hogy hónapokat vagyunk külön. A kapcsolatunk mégis megerősödött, és tavaly Budapesten összeházasodtunk.

Az eredeti terv az volt, hogy amíg amerikai állampolgárságra jogosult nem leszek, addig ő utazik a két ország között, és a procedúra végével belevágunk az ő papírjainak intézésébe.

Zöldkártyával már rendelkezem. Az eredeti cél mindig is az volt, hogy az állampolgárság és a letelepedés lehetősége meglegyen. Kb. félévnyire vagyok a jelentkezéstől, erre még rá kell számolni legalább fél évet, mire az eljárás végére érek, a jelenlegi feldolgozási adatok alapján.

Persze ennek az ára az, hogy mindenfajta közös tervünk a jövőről és az ő karrierje is parkoló-pályára vannak állítva. Ezt az egy helyben toporgást az elmúlt évben már igen nehezen viseltük.

Az angol meló

Most jött egy londoni álláslehetőség, ahol legkésőbb július elején kezdenem kellene. Szóban igent mondtam, de itt húzom az időt a felmondásom előtt, mielőtt beleugranék ebbe a döntésbe.

Anglia azért hív, mert itt végre elindulhatna a közös életünk. Nem lenne több repülőtéri elköszönés, egyedül töltött hétvége stb. Emellett a meló is eddigi szakmámba vág, még ha egy kicsit visszalépés is pozíció szempontjából. Mindketten tudnánk dolgozni, a család is közelebb van, több szabadság járna, normálisabb munkaidő.

A probléma az, hogy a jelen amerikai fizetésem felét kapnám és kb. 30%-kal drágább lenne az élet. Ehhez csak annyi magyarázatot tudok hozzáfűzni, hogy az amerikai egészségügy piaci alapú, ezért sokkal több pénz van hasonló pozíciókban, mint az angol NHS-ben.

Szóval elsőre Londonban, azt mondják, igen szűkösen jönnénk ki, és egy- két évvel számolunk, mire felküzdenénk magunkat a jelenlegi életszínvonalra. Amíg végleges döntést nem hozunk, addig párom nem kezdett el munkát keresni, így az elején csak egy fizetésünk lenne.

Valamint ugye az eddig kiböjtölt idő, amit az amerikai állampolgárság megszerzéséért külön töltöttünk, elveszne. Státusz megőrzésére szolgáló, „hosszú eltávozást” engedélyező papírra az amerikai hatóságoktól három-négy hónap lenne beszerezni, erre már nem jut idő.

Így nem tudnék engedéllyel távozni, hogy aztán visszatérhessek, ha éppen úgy adódik, és az állampolgárságra is megmaradjon az esély. Ha esetleg tudjatok, hogy ezt konzulátusról is lehet kezdeményezni, akkor az nekem új infó lenne.

Amerikában könnyebb beilleszkedni?

Egy másodlagos, inkább személyes élmény, hogy úgy érzem, Amerikában talán könnyebb beilleszkedni, mint Angliában. Itt kevésbé tartanak távolságot az emberek, úgy érzem, az amerikaiakkal könnyebb azonosulni.

Angliában volt szerencsém tanulni egy évig, de ott úgy éreztem, hogy az angolok megtartják a három lépés távolságot. Persze, lehet, hogy ez azóta változott. (Bár az európai parlamenti választás eredményéből nem igazán tűnik így.)

Szóval rövidre zárva, úgy érzem, itt a távolság miatt, a ritkább hazautazási lehetőségek miatt az ember jobban integrálódik, mint Angliában. Ott a külföldi munkahely lehetősége vonzó magyar szemszögből, de kevésbé az igazi beilleszkedés.

Félek, ha kihagyom az angol lehetőséget, akkor marad még legalább egy évig a parkolópálya, amire biztos sokan azt mondják: „Óóóó, azt már ki lehet bírni!” Hát 8 hónapot se kívánok senkinek távol egymástól.

Úgy érzem, mire az USA végre összejönne, addigra rendbe jönnénk talán Angliában is. Másik oldalról az zavarna, hogy talán egy nagy lehetőséget hagytunk ki az USA-val.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Anglia Nagy-Britannia Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr396224693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rebarbaraa 2014.05.29. 22:02:13

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Hogy lehetne ilyen statisztika csinalni?:))) Pont az a lenyeg, hogy mindketto fejlesztheto. Es az EQ fontos hogy az IQ val jol boldogulj. Amugy meg EGY linket adtam meg amiben van nehany kutatasi anyag, ha tobbet akarsz megtudni a temarol ..tudod...a google a baratod.
Nem gondoltam volna (bar sejtheto volt), hogy ilyen valasszal allsz elo:))))

2014.05.29. 22:19:25

@Papagály: Es az osztrakok vajon hogyan gondoljak amikor a kereszteket kiaggatjak a panzio szobakban? Ok csak viccbol teszik ki, kozben meg ateistak? :) Vagy ott nem problema, de az USA-ban igen? A vallas is csak akkor OK, ha iszlam, mert az mar "kultura", de az usakoknal "bunkosag". :) Ennyi erovel, el kellene itelnem a vallasos nagyszuleimet, az egesz falut, ahol eltek, es gondolom meg sok sok mas falut Mo-n. De nem teszem.

SzZoole 2014.05.29. 23:03:39

@Rebarbaraa: kivancsisagbol meg csinaltam egy EQ tesztet es ez lett az eredmeny ez gondolom jonak szamit:)
Gratulálok! Sikeresen kitöltötte a kérdőívet.

A lehetséges összpontszám: 54 amelyből Ön 32 pontot ért el .

A kérdőívre adott válaszai alapján Ön valószínűleg az egészséges emberek csoportjához tartozik, azaz érzelmi intelligenciájának szintje megfelel annak, amivel a legtöbb ember rendelkezik.
A különböző helyzetekben képes azonosítani saját érzelmeit, reakciója ennek megfelelő.
Képes arra is, hogy mások érzelmi állapotát érzékelje, megértően és bizalommal viszonyul mások felé, így ritkán kerül félreérthető konfliktushelyzetekbe, feldolgozhatatlan érzelmi ellentétbe.
Pozitívan bánik a stresszhelyzetekkel, a nehézségekkel, ahelyett, hogy feladná, újabb és újabb megoldásokkal próbálkozik.

Mindez lehetőséget teremt arra, hogy mind a tanulásban, mind a munkájában megfelelő eredményeket tudjon elérni.

Csak azt tanácsolhatom, hogy így tovább, tartsa meg a jelenlegi hozzáállást, attitűdöt!

Papagály (törölt) 2014.05.29. 23:04:44

@cougarcat:
nem probléma a vallás, de lehetőleg ne emeljék állami szintre. az államvallás kora - ebben a kultúrkörben - szerencsére lejárt. tőlem nyugodtan kiteheti a panziójába valaki, akár viccből, akár komolyan. engem biztosan feszélyezne, hogy egy barbár szokásra emlékeztetnek naponta többször (keresztrefeszítés).

az iszlám valószínűleg semmivel se különb, mint a kereszténység. erkölcsi fölénye annyiban van, hogy nem az iszlám nevében tették tönkre a fél világot. a történelmi találgatások körébe tartozik, hogy mi lett volna a világból, ha az iszlám vallásúak lettek volna katonailag sikeresebbek (agresszívebbek).

"el kellene itelnem a vallasos nagyszuleimet"
miért kellene? nem ítélem el az amerikaiakat se azért, mert a pénzükre nyomtatják ezt a szöveget. meg a vallásosságukért sem (ami többségében ugyanúgy a múlté és álszent ájtatosság csupán, ahogy európában is az).
ugyanakkor retrográd dolognak tartom, hogy még mindig nem nőtték ki ezt a dolgot és állami szinten is gondozzák. de az ő dolguk, engem különösebben nem zavar.

Rebarbaraa 2014.05.29. 23:11:03

@Zka: A valaszadosok mindenre kiterjedoek, de egy jobb fajta EQ teszt kb 90 kerdesbol all. Kulonbozo szituaciokat kell megvalaszolnod. Az arcmimikas pedig a Raven matrix fele esztek. Ezt szoktak kulturafuggetlen tesztnek is nevezni. Jeleket, arcmimikakat, stb tartalmaznak. Itt talalsz informaciot az IQ es EQ tesztekrol. Illetve azok Flynn effektusarol.

Papagály (törölt) 2014.05.29. 23:15:18

@cougarcat:
nem mindenki tudja, hogy a testápolókba is kerül.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.05.29. 23:16:23

@Papagály: Jaaa, hogy tar sands. Oks, így már leesett.

"persze, a jelenlévők kivételek! (lesznek ;)) )"

Hát, ha nem leszek kivétel bizony akkor is ez lesz. :)

"az olajmérnökök számomra maxval boszorkányai, darth vader katonái, a sötét oldal erkölcsileg amortizált, korrumpált véglényei."

Szerintem ezt m'r megbeszéltük, amikor még sorsolo néven kommenteltél. :) Fel lehet fogni így is. Nagyjából annyira állja meg a helyét, mint a legtöbb ilyen jellegű prekoncepció. Mintha azt mondanád hogy minden ügyvéd egy mocskos, aljas, csaló, hazug, fráter és minden bankár egy cionista, zsidó, faramuci, minden hájjal megkent, gazfickó.

Az olajhomok tényleg nem egy kornyezetkímélő előállítási módja a kőolajnak. De feltételezem, hogy ha tudod mi a tar sands, akkor azzal is tisztában vagy hogy ez egy "nem konvencionális" forrás. A világ termelésének csak aprócska hányadát adja.

De amúgy ha vállalod, hogy holnaptól egyáltalán nem használsz energiát, nem veszel igénybe semmilyen szolgáltatást amihez szükség van szállításra (tehát nem veszel csak helyben termő élelmiszert) és nem veszel műanyag alapú termékeket és minderről meggyőzől még néhány milliárd embert a Földön, akkor a jó hír az, hogy nem lesz ránk szükség. ;)

Tudod ez kicsit olyan, mint a vágóhíd. Csúnya dolog, de a husi az meg jó, nem? A baj az, hogy ahol fát vágnak ott sajnos mindig hullani fog a forgács...

Ezzel nem azt mondom, hogy nekik mindent szabad. Éppen ellenkezőleg. A lehető legkomolyabb felügyelet kell az olajcégek fölé (mondjuk az is egy jó kérdés mit értünk olajcég alatt mert nagyon nem fekete-fehér ez sem) és kőkeményen szankcionálni és bírságolni kell (millió dolláros tételben) ott, ahol bizonyíthatóan gondatlanok voltak. De a legkevésbé sem tartom megoldásnak, hogy holnap bevontatjuk az összes fúrótornyot, szétflexeljük őket, aztán meg jöhet a gyertyafény mellett olvasás meg a tűz fölött főzés.

Rebarbaraa 2014.05.29. 23:16:57

@Papagály: "az iszlám valószínűleg semmivel se különb, mint a kereszténység. erkölcsi fölénye annyiban van, hogy nem az iszlám nevében tették tönkre a fél világot. a történelmi találgatások körébe tartozik, hogy mi lett volna a világból, ha az iszlám vallásúak lettek volna katonailag sikeresebbek (agresszívebbek)."

Majdnem megtettek, ha jol utanaolvasol, csakhat a kereszteny vilag osszefogott ellenuk.
Es nem a keresztenyek hirdetik, hogy aki nem kereszteny az hitetlen, es a hitetleneket el kell pusztitani vagy megtorni.
II. Janos Pal papa volt az aki nylvanosan bocsanatot kert a vilagtol a keresztenyseg neveben elkovetett bunokert. Megtette ezt barmelyik masik vallasi vezeto? Sajnos nem. (vagy csak en nem hallottam rola)

2014.05.29. 23:17:52

Posztoló volt már? Kíváncsi vagyok mit szűrt le a a válaszokból. Igaz nem olvastam csak egy részét, de mintha az jött volna többségben hogy maradjon ott ahol van. Távkapcsolati témában a saját véleményem, ami persze nem egyezik sokakéval, nálunk nem ment. Ezért változtattunk. Most se megy de könnyebb DD

Rebarbaraa 2014.05.29. 23:21:19

@Zoole[uk]: Gratulalok en is:) De ezt most miert is postoltad be?:) Dicseretet, elismerest varsz, hogy milyen joerzesu magas EQ-val rendelkezo ember vagy?:))
Es itt fel is tennem a kerdest: A kerdesekre adott valaszaid oszintek voltak? Mert mint tudjuk a helyes valaszok megtanulhatoak es meg egy amokfuto, sorozatgyilkos is tud produkalni magas emocionalis teszteredmenyt:D
(termeszetesen csak viccelek veled)

2014.05.29. 23:23:08

@Papagály: Zka Mo-n el, ahol ha nem tevedek kotelezo a hittan az iskolaban - az USA-ban nem. De az USA az elvakult kereszteny fundamentalista hely.... Haaaat.... :) Hidd el, hogy az USA politikaban egyre kisebb szerepet jatszik a vallas - ugyanis ennek jelentosege egyre csokken az allampolgarok koreben, es a politikusok mantraja ezt tukrozi.

Ja, csak ironia volt, en tisztelem a nagyszuleimet meg akkor is ha az ertekrendszeruk eltero volt az enyemtol.

2014.05.29. 23:24:51

@Papagály: A laptopodba, vagy PC-d be is. :)

Shanarey 2014.05.29. 23:24:55

@Papagály:

Érdekes, hogy mekkora marhaságokat hordasz össze, és még büszke is vagy rá.

SzZoole 2014.05.29. 23:25:43

@Rebarbaraa: igazsag szerint semmit nem varok,csak Te hoztad fel ezt a temat es gondoltam megcsinalok egyet,ja es most csinaltam eloszor ilyen EQ tesztet nem manipulaltam a tesztet tenyleg ilyen vagyok:)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.05.29. 23:25:47

@Rebarbaraa: "Hogy lehetne ilyen statisztika csinalni?:)))"

Öööö, ugyanúgy ahogy az összes többi felmérést? Például az MBTI személyiségteszteket is, monitorozott kérdőívek alapján.

"Pont az a lenyeg, hogy mindketto fejlesztheto. Es az EQ fontos hogy az IQ val jol boldogulj."

Ennek semmi köze ahhoz, hogy a két mérce hogyan korrelál egymással.

"Amugy meg EGY linket adtam meg amiben van nehany kutatasi anyag"

Jah, Házipatika... ezzel az erővel már a Blikket is beállíthatom kezdőlapnak.

"ha tobbet akarsz megtudni a temarol ..tudod...a google a baratod."

Bár ez úgy szokás, hogy ha állítasz valami szokatlant, akkor azt megpróbálod te magad alátámasztani tudományos (tehát nem házipatikás, no offense) cikkel.
De sebaj, utánanéztem én. Nem meglepő módon azt találtam, amit sejtettem:

1. "Research has found little or no connection between EQ and IQ. You cannot predict EQ based on how smart someone is."

www.melbabenson.com/articles_files/RelationshipsBetweenEQ.pdf

2. "From the evidence on hand the EQ cannot be substituted for the IQ."

psycnet.apa.org/index.cfm?fa=buy.optionToBuy&id=1942-02607-001

3. "My understanding is that self-report measures of emotional intelligence tend to have very weak correlations with traditional measures of cognitive ability, and ability-based measures of emotional intelligence have low to moderate correlations with traditional measures of cognitive ability."

cogsci.stackexchange.com/questions/1647/is-there-a-correlation-between-eq-ei-and-iq

Tehát röviden: nem, egyáltalán nem bizonyítható egyértelműen, hogy az EQ-nak és az IQ-nak bármilyen relációban állnának egy személyiségen belül.
Ahogy beleolvastam egy pár kutatásban, egyedül néhány sérült gyerekkel foglalkozó csoportban és feji traumát elszenvedett veteránoknál tudtak valamilyen korrelációt felállítani az eredmények között, de az sem volt betonbiztos és ők nem kimondottan tartoznak az "átlagos emberek" kategóriába.

"Nem gondoltam volna (bar sejtheto volt), hogy ilyen valasszal allsz elo:))))"

Szerintem azért mert te magad is érezted, hogy ez így gyenge lábakon áll...

Shanarey 2014.05.29. 23:45:55

@Zoole[uk]:

Na megnéztem ezt a tesztet.

Nekem 24 pont lett.
:-))))))

2014.05.29. 23:52:51

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Az olajhomok kitermelesert meg az amerikaiaktok is kapunk, de ez van. Mi ebbol elunk. En azt birom mikor jonnek emberek, hogy milyen szar, hogy nincs tobb szocialis program, stb. DE piszkos az olajkitermeles. Akkor honnan vegyuk a penzt szocialis programokra, a penzfa ultetvenyekrol? :)

Rebarbaraa 2014.05.29. 23:59:54

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Oh te jo isten. Komolyan ezeket postoltad? Ki a fene mondta pl, hogy az EQ helyettesiti az IQ-t? Senki.
Aztan ki beszelt arrol, hogy az EQ alapjan meg lehet josolni, hogy kinek mekkora az IQ-ja? En nem.
A 3. szamu linked es okfejtes kisse bullshit gyanus nekem:)

A hazipatikas linkben tobb neves tudost es kutatasaikat emlitenek.
Van ennel meg tobb is. Linkelgettem masoknak kozben alaplinkeket ahol forrasinformacio is rendelkezesre all.
Szerinted gyenge labakon all az en ervelesem, szerintem meg halmazatilag magasabb ossz intelligenciaval rendelkezik az akinek az EQ es IQ szintje magas. Nem is tudom mar ki mondta, hogy akinek magasabb az IQ-ja, nem biztos, hogy intelligensebb is.
Czeizel Edre is sok kutatasi anyagot kozolt mind IQ mind EQ temaban, sot ezek kapcsolatarol is.
Azert nem linkelgetek neked, csak alaplinkeket, mert en nem gyujtom oket. Elolvasom, az informaciot elraktarozom es kesobb egy beszelgetes soran utalok ra. Ugy latom, hogy nem is igazan a tema boncolgatasa erdekel teged, hanem az, hogy nekem mindenaron ellentmondj. Csak egyszeru alap kerdest teszek fel es gondolkodj el rajta: Ki fog az elet minden teruleten elorebb jutni, az akinek kiegyensulyozott IQ es EQ erteke van vagy az akinek csupan az IQ-ja magasabb. Kepes e egy magas IQ-val rendelkezo ember keves EQ-val ugyanolyan komplexitassal elni a vilagban mint a kiegyensulyozott? Velemenyem szerint nem. Mert hanyossaga van valamiben.
A kerdes tovabbi boncolgatasat meddonek talalom.

Rebarbaraa 2014.05.30. 00:01:31

@Zoole[uk]: Irtam, csak viccelodtem:) Mindenesetre jo tudni, hogy mar hivatalosan is tudod igazolni, hogy magas az erzelmi intelligenciad:) Kezdem fontolgatni, hogy elfogadom a kave meghivasodat:)

nyuszigonosz 2014.05.30. 00:06:02

@Shanarey(England): :-))

Gondoltam.
Akkor is köszönöm.

Rebarbaraa 2014.05.30. 00:15:50

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: A hazipatika.com pedig kifejezetten orvosi-egeszsegugy szakportal. Itt talalhatod a teljes specifikaciojat:
hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%A1ziPatika.com

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.05.30. 00:24:46

@Rebarbaraa: "Aztan ki beszelt arrol, hogy az EQ alapjan meg lehet josolni, hogy kinek mekkora az IQ-ja?
En nem."

Akkor idézném a 20:44-es kommented:

"Akinek magas az EQ-ja annak altalaban az IQ-ja is magasabb az atlagnal, ez forditva nem igaz."

Most már saját magadat is letagadod? Én erre kaptam fel a fejem. Mert előtte soha nem hallottam ilyesmiről. Hogy EQ és IQ közt lenne kimutatható összefüggés.

Te meg állandóan jösz ezzel hogy magas EQ + magas IQ-val lehet legsikeresebbnek lenni. Jah, az ég kék, a fű meg zöld... csakhogy ennek semmi köze nem volt a kérdésemhez.

Tényleg nem érdemes tovább boncolgatni mert vagy nem akarod érteni mit mondok vagy csak simán tényleg nem érted.

Nem arról beszélek, hogy ki, hogy fog teljesíteni az életben. Mondtál egy mondatot délután, hogy a magasabb EQ-val magasabb IQ is jár. Kérdeztem, hogy honnan veszed hogy a kettő között van bármiféle korreláció, ezt azóta sem siekült alátámasztanod. Ellenben már nem is várok semmilyen referenciát mert utánanéztem és úgy van ahogy sejtettem: nincs köztük kimutatható kapcsolat.

Ha meg tudsz cáfolni, akkor hajrá.

@cougarcat: Meg nem gondolom hogy sokat segítene a dolgon ha homokba dugom a fejem. Nekem azért is tetszik nagyon az olaj- és gázipar mert még lehet benne újat felfedezni. Egy picit fejleszteni, javítani.
Nem olyan mint mondjuk a transzformátorok, ahol elértük a 98%-os hatásfokot. Pont. Az készen van, ott sok mindent nem lehet már feltalálni.
Az olajiparban még van potenciál. Pár éve bejött a vízszintes fúrás és azóta megkorra löketett kapott US-ben a fractioning? Meg van őrülve a fél világ a vízszintes fúrásos repesztésért. :)
Lehet csak túlságosan idealista vagyok még, de úgy gondolom hogy még van esélyem picit jobb irányba terelgetni a világot. És ez pont egy olyan terület, ahol bőven van még mit jó irányba terelni. Még nincsen kész teljesen. :)

M. Péter 2014.05.30. 00:40:07

@FutureFry: Munkával szerzett jövedelem kb. 100000 dollárig adómentes azoknak az amerikaiaknak (zöldkártyásokat is beleértve), akik külföldön élnek, de nyugdíj, kamat, osztalék, árfolyamnyereség, egyéb már nem.

Az amerikia kormány nagyon megnehezítette a külföldön élő amerikaiak életét. Az adóelkerülés elleni harc nevében elfogadták a FATCA nevű törvény, amely alapján a külföldi bankoknak jelenteni kell az amerikai adóhivatal felé az amerikaiak náluk vezetett számláit, és sok bank inkább nem nyit számlát amerikaiaknak, hogy elkerülje az ezzel járó macerát.

morsels (törölt) 2014.05.30. 00:43:18

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
Flammable ice?
:-)

Allitolag ez a kovetkezo, csak meg nem tudjak, hogy lehet biztonsagosan banyaszni.

Rebarbaraa 2014.05.30. 00:43:51

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: "@Rebarbaraa: "Aztan ki beszelt arrol, hogy az EQ alapjan meg lehet josolni, hogy kinek mekkora az IQ-ja?
En nem."

Akkor idézném a 20:44-es kommented:

"Akinek magas az EQ-ja annak altalaban az IQ-ja is magasabb az atlagnal, ez forditva nem igaz."

Most már saját magadat is letagadod? Én erre kaptam fel a fejem. Mert előtte soha nem hallottam ilyesmiről. Hogy EQ és IQ közt lenne kimutatható összefüggés."

Hol van az altalam allitottakban, hogy megjosolhato az EQ alapjan az IQ? Es mit tagadok le? Az en allitasom az EQ es IQ kolcsonhatasara terjed ki es nem joslasra. A mondatban nem latom a megjosolhato szot, vagy csak lathatatlan tintaval irtam es te latod? Ne farassz!
Attol pedig meg valami letezhet, hogy te nem hallotal rola. Megintcsak ne farassz kerlek.
Es az, hogy par oraban utananeztel valaminek amit mindenkeppen meg akartal cafolni az nem egyeztetheto ossze es nem mervado az en evek alatt osszeolvasott, a temaban megjelent cikkek tekinteteben. Amiben volt igazolo es elveto cikk egyarant. Kivancsi lennek hany cikket talalnal ha alatamasztani akarnad az altalam vazolt teoriat:)) Hagyjuk a temat. Bocsass meg, hogy ezt mondom de pont te irtad le: sosem hallottal ilyesmirol.
Hogy akarsz vitaba szallni valamirol amirol sosem hallottal? Ujbol felteszem a fenti kerdest: Hany cikket talalnal ha alatamasztani akarnad amirol en irtam? Valamint egy nehany oras guglizas hogy vetheto ossze azzal az ismeretanyaggal ami nekem van a temaban?
A kerdesek koltoiek voltak, nem varok valaszt. Nem gondolom, hogy a velemenyemet hivatalos kutatasi anyagokkal kellene alatamasztanom, amit a temaban olvasva kovetkezteteskent levontam (tobb kutatoval egyetemben). Termeszetesen a velemenyed a sajatod, de igazabol....nagyon keves kerdesben adok masok velemenyere. Ez pont nem az a kerdeskor. Tema off

morsels (törölt) 2014.05.30. 00:45:15

@cougarcat:
Nem igazan a kitermelesert, hanem a vezetek epiteseert.
Es hat persze hogy kornyezetvedelmi aktivistak lobbiznak, azert huzodik a dolog.

morsels (törölt) 2014.05.30. 00:47:59

@cougarcat:
En is akkor szoktam szolni, amikor egyertelmuen eltulzott sztereotipikkal jonnek. Ezek kozul sok mar nevetseges mereteket oltott.
Az is igaz, hogy az USA (marmint aki hosszabb idore megy oda, nem csak turistakent) lehet meghokkento az europai szamara. Aztan van, akinek tetszeni fog es van, akinek nem.

Dehat ez gyakorlatilag minden orszagra elmondhato :-).

FutureFry 2014.05.30. 00:58:51

@M. Péter: Gondolom a bankszámlanyitásra megoldás, ha az ember nem az amerikai útlevelét használja (már ha van neki).

Persze ez meg a kettős/többes állampolgárság kérdéskörét vetíti fel: elvileg le kéne mondani a másik/többi állampolgárságról amikor az amerikait felveszed. Bár ez értelmezés kérdése is, és az USA nem szokta ellenőrizni a dolgot - azaz eltűri. Meg persze ha előbb USA állampolgár valaki (pl. születéstől fogva) akkor nincs ilyen feltétel (hacsak az újonnan felvett állampolgárság országa nem támaszt).

2014.05.30. 01:01:28

@morsels: Igen, hulyet kapok ettol. Mert persze engem is erdekel a kornyezet, de azt fel nem fogom, hogy miert jobb, ha az olaj pl. a vonatkisiklas kozben folyik szet - mert az olaj el fog jutni a csendes-oceani kikotokbe, igy is ugy is. Aaaaaa (morselsi legyintes, LOL)

Nade (nade!!) amikor meg azt probaljuk magyarazni, hogy letezik kultursokk, nem is keves, akkor is leszavaznak. :)

2014.05.30. 01:02:41

@cougarcat: bocs, az "nadehat" akart lenni :)

FutureFry 2014.05.30. 01:18:29

@FutureFry: Nem "vetíti". Nem mozi ez. Csak "veti".

2014.05.30. 01:23:31

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: En ertekelem es elore is megkoszonom hogy a vilag jobba teteleert idot es energiat fektetsz be. Talan mi Nagy Oregek kepesek leszunk meg valamennyire lepest tartani veletek. :)

M. Péter 2014.05.30. 01:27:30

@FutureFry: Alá kell írni, hogy az ember nem USA állampolgár vagy állandó lakos.

morsels (törölt) 2014.05.30. 01:49:28

@cougarcat:
Mondjuk abbol a szempontbol nem baj a lobbizas, hogy tenyleg komolyan meg kell tenniuk mindent, hogy a katasztrofakat csokkentsek. Persze ettol nem lesz olcsobb az uzemanyag :-)

Ja, en is irtam, hogy szerintem is van kultursokk, dehat a fiatal titanok jobban tudjak :-)

adg 2014.05.30. 04:42:17

Na mostmar biztos szabad offolni. :)

Most talaltam, nagyon aranyos hirdetes:
"Earn $5000 - $50,000 Per month protecting people from scams."

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2014.05.30. 05:54:47

@Zka:" Innen nézve nem tudom eldönteni, mi a helyzet: a propaganda szerint a szabadság országa, de nekem valahogy mégis inkább csak a keresztény fundamentalizmus fellegvárának tűnik. "

Lehet, hogy idokozben mar megvalaszoltak neked ezt a kerdest (nem olvastam vegig minden kommentet), de az USA mar nagyon messze van a kereszteny fundamentalizmustol (ha csak az Amish kozosseget nem tekinted annak :) Egyebkent tudtatok, hogy az allamalapito atyak nagy resze sem igazan kereszteny, hanem csak deista volt? infidels.org/library/modern/farrell_till/myth.html
A mai Amerika pedig egyre inkabb szekularizalodik, sok helyen mar a hagyomanyos "pledge of Alligence" -t sem szabad az iskolakban elmondani, mert "sertheti egyesek erzekenyseget, hogy Isten neve elhangzik benne"...

pappito · http://pappito.com 2014.05.30. 06:11:22

@cougarcat: "Mo-n el, ahol ha nem tevedek kotelezo a hittan az iskolaban - az USA-ban nem. De az USA az elvakult kereszteny fundamentalista hely.... Haaaat.... :) "

+1

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2014.05.30. 06:14:05

@TilosazA (En/Mum): Amiket irsz, az az emberek fejebe toltott tipikus klise, (koszonhetoen - gondolom leginkabb a medianak). Hidd el, itt sem hord mindenki fegyvert, nem mindenki eszik hamburgert (ami, by the way, ha jol, es minosegi anyagbol van keszitve, nagyon jo, es semmivel nem egeszsegtelenebb, mint egy csirkeporkolt vagy egy toltott kaposzta :) szinvonalas iskolakat is lehet talalni (akar meg allami iskolak kozott is) a bunozesi rata sem rosszabb, mint mas nyugati tarsadalmakban. Bullying szerintem nem csak itt letezik...Na, csak a kep arnyalasa miatt irtam le ezeket :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2014.05.30. 06:30:27

@radirpok123: "Akkor most kapaszkodjon meg a t. torzskozonyseg Amerika-parti fele: egy otthoni baratom nyert a zoldkartya lotton, es VISSZAUTASITOTTA"

Erdekes, en meg most talalkoztam nemreg 2 csaladdal is itt Kaliforniaban, akik 3 gyerekkel vagytak neki a zoldkartya lottonak, es nagyon bejott nekik :) szerintem ez nagyon egyen-fuggo...

FutureFry 2014.05.30. 07:00:59

@M. Péter: Ah, ok. Akkor már kicsit nehezebb naivitást színlelni. ("Nem tudtam, hogy..."). Ez minden országban így van, vagy változó?

FutureFry 2014.05.30. 07:00:59

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
Nem tudom, hogy minek olvasgatok én ilyesmit egy határátkelős fórumon, de ha már:
Egyetértek a Te "elemzésedel", Rebarbi valahogy nem akarja érteni azt sem amit Ő maga írt...

Sütemény1975 2014.05.30. 07:03:58

@Papagály: nem nottek ki :) mintha te lennel a felnott, aki szomoru sajnalattal nezi le a vallasos "gyerekeket"

Sütemény1975 2014.05.30. 07:14:20

@pappito: ebbol nekem az jott le, hogy van sima erkolcstan es hit- es erkolcstan is. abban 1etertunk, hogy kell lennie valasztasi lehetosegnek.

Mr Long 2014.05.30. 07:32:10

@Rebarbaraa: Azzal lehet statisztikat csinalni az eq-iq osszefuggesre. Pofon egyszeruen, csak mindket tesztet el kell vegeztetni mondjuk 1000 fovel es az ertekeket egymas melle leirni. Utana megnezd hogy viszonyulnak egymashoz.
Miert nem lehet ne erre statisztikat epiteni?

Mr Long 2014.05.30. 07:36:46

@Rebarbaraa: Hat tudosnak nem kell magas eq, mivel nem a viselkedeseert fizetik, hanem a kutatasaert. Egy cegvezetonel fontos mind a ketto, de valjuk be a ketto elege elter egymastol.

2014.05.30. 08:10:59

@pappito: mit csinal az, aki nem kereszteny?

**mimi** 2014.05.30. 08:11:09

@QUERCUS(a favágó):
igen....én is így vagyok vele...

DieNanny CH 2014.05.30. 08:21:06

@Kövérmadár [swe]:

"bár még mindig állítom, hogy úgy kamu az egész nick, ahogy van..."
Nem kamu. Fenn van fb-n. Hacsak nem szerzett valahonnan 262 embert, akit ismerősnek jelölhetett, akkor ő létező személy.

pappito · http://pappito.com 2014.05.30. 08:23:33

@Sütemény1975: eddig volt választási lehetőség, most kényszerhelyzetek vannak. erkölcsöt meg nem az iskolában tanul az ember

pappito · http://pappito.com 2014.05.30. 08:23:33

@Sütemény1975: eddig volt választási lehetőség, most kényszerhelyzetek vannak. erkölcsöt meg nem az iskolában tanul az ember

bpetya75 2014.05.30. 08:26:37

@QUERCUS(a favágó):

Kitartás Öreg Tölgy! Remélem sikerrel jársz.

@pappito:

Az iskolában is tanul erkölcsöt. Kérdés, hogy milyet.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.30. 09:35:49

@DieNanny [SZ,CH]:
Tyuha!
Akkor reszvetem annak a 262 embernek ;)

@charlieharper:
Par ev es deportaljak...

@morsels:
Ki vonna ketsegbe a kultursokk letezeset, amikor emberek nyukungenek a turorudin vagy az elso dolguk a magyar muholdas beszerzese?

Ettol fuggetlenul engem elkerult es mar valoszinu el is fog.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.05.30. 09:37:55

@FutureFry: Áhhhh, inkább hagyom a francba. Pár napja volt egy hasonló köre. Akkor is vagy 7 másik ember szembesítette vele, hogy hülyeségeket beszél és saját magának mondd ellen, de valahogy nem akarta beismerni.
Vannak emberek, akik körmük szakadtáig ragaszkodnak a véleményükhöz és képtelenek beismerni ha tévedtek, nem is tudom miért mentem bele...

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.05.30. 09:48:37

@cougarcat: Ohhh, köszönöm a megelőlegezett bizalmat. :)

@morsels: Megmondom őszintén ez most új nekem. :)

Én a hélium3-ról olvastam nagyon bíztató dolgokat.
Ha Elonék végre megcsinálnák az újra felhasználható indító rakétákat, akkor indulhatna is a Holdon a kitermelés. :) Persze egyelőre azt sem tudjuk biztonságosan felhasználni, dehát apró részleteken nem akadunk fenn. :D

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.05.30. 09:48:59

@cougarcat: nem kötelező a hittan, lehet helyette erkölcstant. És persze mindkettő teljesen baromság.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.05.30. 09:53:08

@morsels: de de de az új Dallasban Bobby cége már bányássza, nem? :D

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.05.30. 09:54:21

@Zsuzsi65: ez jó hír, de még mindig azt látom, hogy nagyon magas ott a vallásosok aránya és sokan panaszkodnak arra, hogy az ateizmust úgy kezelik ott, mint itt azt ha valaki felvállalja, hogy meleg.

M. Péter 2014.05.30. 10:12:48

@FutureFry: Azokban az országokban, amelyekkel van ilyen szerződés.

M. Péter 2014.05.30. 10:15:06

@FutureFry: Ezen kívül a polgárnak magának is be kell jelenteni, ha 10000 dollárnál több pénze van külföldi bank- vagy befektetési számlán.

morsels (törölt) 2014.05.30. 11:06:16

@Zka:
Hat a Dallast nem nezem, szoval nem tudom :-)

Sütemény1975 2014.05.30. 13:03:31

@pappito: valoban, az erkolcsot normal menetben a szuloktol, csaladtol tanulja az ember. de az sem baj, ha a meg az iskolaban is adagoljak egy kicsit. elnezvea mai ifjusagot.

Sütemény1975 2014.05.30. 13:04:52

@Zka: szerintem a foldrajz is az. en azt nem szeretem.

Shanarey 2014.05.30. 14:27:46

@Zoole[uk]:

Ez azt jelenti hogy nem fogsz megijedni a tőlem a legközelebbi HÁ találkozón?
:-)
Már ha egyáltalán lesz. Most már közelebb lakom, így akár én is eljuthatok oda.

FutureFry 2014.05.30. 14:28:13

@M. Péter: igen, mondjuk ez elég egyértelmű (az adó/formanyomtatvány direkte rákérdez)

Αphelion 2014.05.30. 14:28:20

Az a 30% túl optimista becslés, sok dolog kétszer annyiba kerül Angliában, vagy még többe.

FutureFry 2014.05.30. 14:28:30

@Zka: igen - mondják, hogy előbb lesz muszlim elnöke az USA-nak mint ateista. Azért vannak amerikaiak akik próbálkoznak az emberek "felvilágosításával" az ügyben (pl. Bill Maher műsorai, meg a Religulous című dokumentum filmje)

SzZoole 2014.05.30. 15:14:27

@Shanarey(England): en nem felek senkitol,meg a halaltol sem,volt alkalmam talalkozni vele a szemebe rohogtem es visszajottem:)))
Jovo heten megyunk Devonba egy hosszu hetvegere es ott fogunk talalkozni Rozamamiekkal egy tengerparti etteremben:)
Hova koltoztel most?

Shanarey 2014.05.30. 16:12:11

@Zoole[uk]:

A halállal már én is összefutottam párszor, de eddig sérülés nélkül.

Redditch

SzZoole 2014.05.30. 16:22:05

@Shanarey(England): Ooo en nem csak talalkoztam vele hanem el is vitt magaval,gyakorlatilag 2x elesztettek ujra,hogy "csak"szalithato allapotba keruljek es utanna meg 6 nap komaban voltam elet-halal kozt(kulombozo gepek tartottak eletben).
Most mar tenyleg nem vagy olyan messze kb.100 miles,Don is azon a kornyeken lakik,vele hamarabb osszefuthtsz:)

tableno 2014.05.30. 16:59:00

@morsels: kapcsolódik ez is: néhányan kimaxolnák a határátkelést!

vimeo.com/87916326

2014.05.30. 18:15:29

@Zka: De van hittantanitas allami iskolaban, nem? Mert az USA-ban nincs, erre celoztam. :) + Zsuzsi irt errol tobbet....

2014.05.30. 18:19:11

@FutureFry: A fekete elnokre ugyanezt mondtak valamikor. ;) Ahogy a fiatalabb generaciok egyre kevesbe vallasosak, ugy lesz egyre valoszinubb, hogy lesz ateista elnok is.

Shanarey 2014.05.30. 18:25:35

@Zoole[uk]:

A Don az a hely ahol a kanyar van?
:-))

Tudom hogy ő is itt van nem messze de nem tudom hol és nem is zaklatok én senkit emiatt.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.05.30. 18:43:46

@tableno: Én egyedül a planetáriumban dolgozó csendes őrültet engedném. Ő láthatóan tényleg jobban érezné magát odafenn. A többieket nem is értem, szinte mindegyik elmondja hogy ha a gyermeke vagy a párja könyörögne neki, hogy ne menjen, akkor talán meggondolná magát. WTF? De hát akkor ez még el sincs döntve, akkor minek jelentkezett egy ilyen horderejű programba? O.o

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.05.30. 18:44:52

@Shanarey(England): Amúgy Rugby-ban lakozik a mi 2 személyes rókacsaládunk, nyugodtan zargass ha van kedved. :)

Shanarey 2014.05.30. 23:20:30

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:

A hírnév kell nekik.

Mindig voltak elsők, ám régen az indíttatás más volt.

Ma már az a bizonyos "benne leszek a TV-ben" kategória, a népszerű, nem pedig a tett és a kihívás nagysága maga.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2014.05.30. 23:49:28

@Zka: "ez jó hír, de még mindig azt látom, hogy nagyon magas ott a vallásosok aránya és sokan panaszkodnak arra, hogy az ateizmust úgy kezelik ott, mint itt azt ha valaki felvállalja, hogy meleg. "

Szerintem annak, hogy ezt igy latod, 2 oka lehet: az USA-ban a keresztenyseg (ami sokszor abban merul ki, hogy az emberek elmennek templomba - vagyis cultural Christianity) szinte resze (volt) a kozeposztaly eletenek. Egeszen az utobbi evtizedekig kvazi elvart volt, hogy az emberek vasarnap elmenjenek a templomba, es magukat keresztenynek valljak. Ez kozel sem jelenti azt, hogy mindenki hivo, es a kereszteny erkolcsok szerint el(t). Ezert latszik ugy kivulrol, hogy Amerikaban sok a vallasos (kereszteny) ember. Masreszt foleg nekunk, k-europaiaknak, akik az elozo rendszerben szocializalodtak, a vallas mint olyan eleve egy kevesbe elfogadott dolog.
A masik dolog pedig az, hogy a media - mint olyan sokszor maskor - szereti a szenzaciohajhasz hireket, igy termeszetesen ha egy fundamentalista megmozdulas tortenik valahol, perceken belul ott van a hir mindenhol. Kulonosen Europaban, ahol a vallas /keresztenyseg/ szerepe folyamatosan es drasztikusan csokken, barmi, ami vallassal kapcsolatos, felnagyitottan es torzultan jelenik meg a mediaban.
Az ateizmus Amerikaban ugyanugy jelen van, mint mashol. Nem uldozott, sot... olyan is letezik, hogy Ateizmus Egyhaza :) (ami szamomra kicsit vices, de hat ez is Amerika :) firstchurchofatheism.com/

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2014.05.30. 23:59:13

@FutureFry: " igen - mondják, hogy előbb lesz muszlim elnöke az USA-nak mint ateista"

Csak azert, mert azt mondjak, "God bless America", es hasonlok, nem azt jelenti, hogy valoban keresztenyek/vallasosak (a szo igazi ertelmeben, vagyis born-again Christian). Amerikaban a cultural Christianity nagyon elterjedt (lsd. az elozo kommentem).

Shanarey 2014.05.31. 00:36:29

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:

No megnéztem, autóval egy óra az út. Ez tényleg közel van.
Na majd ha jobb lesz az idő, lehet megzargatlak

FutureFry 2014.05.31. 02:00:56

@cougarcat:
Hát igen - meg kell várni hogy az előző nemzedék (a maga "hülyeségeivel") kihaljon, hogy igazi változás álhasson be a felfogásokban. Sajnos a vallásosság tekintetében ez eltart egy darabig - én nem is látom, hogy mikor következne be... Még a sokkal ateistább Európában sem tudok nyíltan ilyen nézeteket valló vezetőröl. Ja és -mielőtt Észak Korea és hasonló kommunista országokkal jönne valaki - ott a kommunizmus a "vallás" (államvallás).

@Zsuzsi65:
Az ateizmus egyáza (azaz az ateizmus mint "vallás") az olyan mintha valaki az absztinenciát (önmegtartóztatást) egy szexuális pozíciónak hívná. Persze loptam ezt a hasonlatot:
www.youtube.com/watch?v=_25w9CE73ak
És sajnos az Amerikaiak egy jó része (30%-a) szóról-szóra _elhiszi_ azt amit a biblia ír (feltámadás, vizen járás, stb.)
Lásd: "In U.S., 3 in 10 Say They Take the Bible Literally": www.gallup.com/poll/148427/say-bible-literally.aspx

M. Péter 2014.05.31. 10:54:21

@Zsuzsi65: A Bible Belt-ben ma is elvárás, hogy az ember vasárnap templomba járjon. A helyi elit a First Baptist Church-be jár, kapcsolatok építése, társadalmi, gazdasági előmenetel céljából oda érdemes járni.

macamuca [IHUN] 2014.05.31. 12:34:44

@Sütemény1975:
"ebbol nekem az jott le, hogy van sima erkolcstan es hit- es erkolcstan is. abban 1etertunk, hogy kell lennie valasztasi lehetosegnek."

Elvileg van választási lehetőség, hogy melyik foglalkozásra/órára járjon a gyerek.
Elvileg 2 különböző óráról van szó.
Gyakorlatilag meg a hittanos "tananyag"-ot tartalmazza kb 90 %-ban az erkölcstan. Bibliai idézetek-történetek, az azokból levonható erkölcsi útmutatások, stb.
Mintha egy vegánnak írnál szakácskönyvet, melyben taglalnád a marha-, sertés-, baromfihúsból, halakból, tenger gyümölcseiből elkészíthető ételeket.... Nagyon finomak, node akinek nem a gusztusa, ráadásul szólt is előre, hogy vega???
Merthogy feltételezem, hogy aki erkölcstanra íratja a gyerekét, az azért teszi, mert (a választékot figyelembe véve) szeretné mellőzni a (keresztény) hittel kapcsolatos ismereteket (=bibliai történetek, azokból levont tanulságokra értve az ismereteket, hisz ezeket tárgyalja a "tankönyv", a keresztény hittel kapcsolatos ismeretek természetesen ettől jóval többet jelentenek).

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.05.31. 17:03:46

@KukorIca: Hát azért én kezet fogok azzal a tornádóval, amelyik egy vazsbeton házat lebont, vagy azzal az áradással, amelyik elviszi a hátán...Ezzel szemben a katasztrófáknál mást se látni, hogy a megáradt folyó egészben viszi el a hátán ezeket a silány házakat...Nem hogy egyszer rendesen felépítenének valamit, és utána max a tetőt meg az ablakokat kell csak pótolni.Itt a svédeknél is ezek a papírházak vannak, csak ezeknek mázlijuk van, nincs se tornádó, se árvíz...

River_Of_No_Return 2014.05.31. 18:30:58

@M. Péter:
4 és fél évig éltünk a Bible Belt-ben, soha nem volt elvárás a templomba járás, egyszer sem próbált senki megtéríteni. Erről is annyi személyes tapasztalatod van, mint az amerikai kisvárosokról Wyomingban és Idahoban?

East Coast Rulz 2014.06.14. 10:53:41

Egy par eve en is hasonlo koltozesen estem at. Legalabbis a az emlitett orszagokat illetoen. NYC bol Londonba. Fizetes ugy kb fele az elet meg joval dragabb, ahogy te is emlitetted. Ketto darab evet toltottem Londonban es az elso adando alkalommal tovabb is alltam mert szamomra egy teljesen elhetetlen hely volt.
Az angolos harom lepes is, meg szinten meg van, csak ugy mint a diak eveid alatt.

Vegig olvasva a posztodat es merlegelve a lehetosgeidet, en biztosan maradnek, legalabb az allampolgarsagmeg szerzeseig, legfokeppen ha mar csak fel ev kell es be adhatod a papirjaidat.
Hasonlo vagy akar jobb allas ajanlatot szerintem fogsz kapni egy ev mulva is... Sok sikert!

GSzM 2016.10.10. 00:11:13

Sajnos csak most jott szembe velem ez a blog bejegyzés. Viszont nagyon erdekelne, hogy mi lett a végső dontes?!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása