Európa-szerte lezárult az európai parlamenti voksolás, Magyarországon még soha ilyen kevesen nem mentek el választani, holott Brüsszelben rengeteg olyan döntés születik, amely hatással van a tagországokban élők mindennapjaira. Úgyhogy van min elmélkedni, a mai is egy ilyen elmélkedős poszt lesz, méghozzá Sámán tollából.
„Egy 1971-es nemzetközi kultúra összehasonlító kutatásban Varga Károly, a hazai szervezetfejlesztés egyik atyja kimutatta, hogy a magyar döntéshozatali kultúrának erőteljesen vannak nemzeti karakterhez kötődő vonásai.
Nálunk a szakértőket és az érintetteket nagyon sok döntés előkészítési folyamat mellőzi. Ez az oka annak, hogy általában egy döntés „társadalmi vitája” csak akkor kezdődhet el, ha már a végrehajtás kellős közepén vagyunk.
Ma egészen madártávlatból arra a kérdésre keresem a választ, hogy a magyar kultúra-politika-közélet elhagyta-e az Európai Uniót és csatlakozott-e egy másik modellhez. Amit a politikai marketing kedvéért nevezzünk el egy orbáni fogalommal. Tagjai lettünk-e a Félázsiai Uniónak?
Kétféle szemszögből próbálom megmutatni, hogy mi ez. Egyrészt madártávlatból egy diagram segítségével felrajzolom a jóléti társadalom és a „ragadozó társadalom” közötti különbséget. A poszt végén megmutatom ezt kulturális beállítódásként, egy magyar és egy angol étterem működésének tükrében. Mégiscsak szakács vagyok és nem szociológus!
Nyugaton is romlik a munkások helyzete
A kétpólusú világ falainak leomlása után kialakult egy újfajta világkereskedelmi szabadság, ami a centrum országokat egy olyan stratégiára késztette, ami jelentős mértékben hozzájárult a munkaerő árának relatív leértékeléséhez.
Itt Londonban az utóbbi 2-3 évben heves vita folyik arról, hogy a londoni megélhetési költségek és az 1000 font körüli bér, amit a kétkezi munkáért a piac megfizet, az a megélhetési minimum / létminimum és a minimálbér történetet vészesen közel hozta egymáshoz. A londoni szegénységi adatok egészen ijesztő képet mutatnak a leszakadókról!
Gondolkodtak egy Londonnak szóló minimálbér bevezetéséről, de ezt a javaslatot elvetették. Országosan meg fogják emelni a minimálbért hamarosan.
Az első 10 évben szép teljesítményt nyújtottunk felzárkózás terén
Amikor Magyarország esetében leomlott a vasfüggöny, akkor az Egyesült Királyságban és Magyarországon kapott átlagbér között 19-szeres volt a különbség. Ma csak 4-5-szörös ez a távolság.
Néhány perspektíva azt mutatja, hogy az életszínvonalunk valóban emelkedett, ha a csúcstechnológiához való hozzáférés lenne a legfőbb mérőpont, akkor tényleg ekkorát fejlődtünk, de ha mondjuk az élelmiszerhez való hozzáférés vagy a lakhatáshoz való hozzáférést nézzük, akkor a magyar társadalom nem a felzárkózás, hanem szétesés képét mutatja.
Ma nem tartunk ott, ahol 1990-ben. Az életszínvonalunk sokkal rosszabb, inkább a kilátástalanság fokozódása a magyar jelen és jövő!
A hivatalos magyar statisztika (KSH) és a kormánysajtó propagandája, a reálbér, és a foglalkoztatás emelkedésétől harsog, de a valóságban a keretalkotó tevékenységünk megsemmisítő csapást mért mindkettőre. A magyar munkaerő fele annyiba kerül, mint 10 évvel ezelőtt, és a feleannyi fizetéssel az utcán megjelenő embertömeg fele annyi fizetőképes keresletként jelenik meg a boltokban.
Nem ez az egyetlen piackorlátozó és kirekesztő mechanizmus, bár kétségtelen, hogy ez a legsúlyosabb. Az is komoly pusztítás, ha az állam munkahelyteremtő integrációs tevékenység helyett folyton azzal foglalkozik, hogy kiket hogyan golyózzon ki. Melyik tulajdonosi kört milyen trükkökkel tegye földönfutóvá.
Ragadozó pályán a magyar modernizáció
Amikor a „Munkahelyteremtés.hu Programot” csináltuk, akkor átnéztük a nonprofit szektor ezen a területen létrehozott szolgáltatásait. Később is figyelemmel kísértem, hogy mi történik a mentorprogramokkal, a teleházakkal, a szociális szövetkezetekkel, a tranzit foglalkoztatási modellel vagy egyáltalán az alapítványi iskolákkal, az ágazati összefogásokkal, a termelési értékesítési szövetkezetekkel, az EQUAL, a LEADER programokkal.
Az ebben a körben elért integrációs sikereink (nevezzük inkább szőnyegbombázásnak) jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy elmeneküljek az országból.
Innen alakult ki az érzékenységem, hogy szemmel tartsam, hogy a munkahelyteremtés címszó alatt, mi magyarok mely területeket akarunk napalmmal felégetni.
Sajtófigyelés módszerrel halászgattam a magyar sajtó egy bizonyos szegmensében olyan esetpéldákat keresve, ahol a magyarok oázisra lelnek a sivatagukban, és menten mérgezősót szórnak a kútba és felégetik a fákat.
Amikor a trafiktulajdonosok kigolyózásáról szóló törvényt, vagy a temetkezési vállalkozások rostálását, vagy a szerencsejáték-, pénztárgép piacot kezébe vette a félállami karvalytőke, akkor már egy ismerős jelenséget láttam. Ami a nem kormányzati szervezetekkel történt kicsiben, az a modell a gazdasági szervezetekre is kiterjedt!
A célkitűzéseink, RAGADOZÓ természetűek. Csák Máté kora újjászületett, a kiskirályok országdúlása pestisként pusztítja a magyarok életterét. Amikor közjóról gondolkodunk, amikor törvényt alkotunk, akkor valójában, csak egy kisstílű, önző, az orrukig sem látó hadurak, kicsinyes - és normális esetben köztörvényes - céljait követjük.
Egy amerikai szociológuscsoport a magas minimálbérre és magas foglalkoztatottságra építő nyugati jóléti társadalom modell hanyatlásáról felvázolt egy olyan koordináta rendszert, amelyben világossá válik, hogy miért került válságba az amerikai, vagy az angol munkás réteg, vagy mi vezetett a dél európai jóléti társadalmak összeomlásához.
Ebben a posztban nem az amerikai vagy a UK vagy a dél európai országok válságáról akarok írni, bennünket sokkal jobban érdekel a hazánkban lezajlott modellváltás. Ennek a most induló társadalmi vitájához szeretnék hozzájárulni azzal, hogy megmutassam mely országok követték a kirekesztő és versenykorlátozó modellt és hová jutottak vele!
Asszem egy hónapja összefutottam egy örményországi élménybeszámolóval, ahol a turistaként oda látogató hazánk fia arra lett figyelmes, hogy a szálloda, ahol lakik, tök üres. Rajta kívül csak a helyi párttitkár házibulija veszi igénybe, ezt a piaci szolgáltatást.
A cikkében kirajzolódik a piacokat politikai alapon felfaló társadalomkép, azzal a kirekesztés-teljesítménnyel, hogy a 15 millió örményből 3 millió lakik már csak otthon.
Azt írja, hogy már nem mernek népszámlálást csinálni, mert a helyzet annyira égő. Ahelyett, hogy a határon túli örmények hazatértek volna az anyaországba, a bennszülöttek cunamiszerű elmenekülése, sivataggá változtatta azt az életteret!
Ahogy a szomszédos Romániában is, az örményeknél is jelentős mértékben az fűti a belső fogyasztást, hogy a jóléti társadalmakban elhelyezkedett elvándorlók eltartják a rokonaikat. A helyi bér, vagy a szociális ellátás nem kínál ilyen perspektívát. Ezeknek a társadalmaknak nincsen olyan célja, hogy bér elérje azt a szintet, amiből a munkás munkaképes állapotba elő tudja állítani önmagát.
Az orosz kollegáim majd’ mindegyike olyan orosz, aki valamelyik balti államban „lóg a levegőben”. Észtországban és Lettországban nemigen kaptak állampolgárságot (ez pl. a nyugdíjrendszerből való kirekesztettséget is jelent), Litvániában egy fokkal jobb a helyzet.
Azért nem találkozok ukrán vagy orosz bevándorlókkal, mert ezeknél az országoknál, nem szűnt meg a vasfüggöny. Nem ereszti őket az állam, és itt is komoly vízumkorlátozás akadályozza, hogy a milliós méretű szegénység megjelenjen az itteni menekült áradatban. Az angol közgondolkodást ez az egész történet komolyan gondolkodóba ejti! Ennek hangot is adtak.
Itt a blogok világában olvastam egy hasonló beszámolót Moldováról. Azt írta valaki, hogy ha a szomszéd ország repülőteréről elmész oda, akkor a miniszterelnök taxivállalata visz a miniszterelnök szállodájába, és a miniszterelnök pékségének a briósát fogják az orrod elé nyomni!
A hvg bemutatott egy fotósorozatot, ahol közeli rokonaink, a pastu törzsek fiai napi 1500 Ft-ért szenet lapátolnak Afganisztán fővárosában.
Ezeken az esetpéldákon látszik, hogy a jóléti társadalom modell nem elterjedt jövőkép a világban. Bizonyos népek nem szeretik a magas minimálbérre és magas foglalkoztatottságra épülő piacgazdaságot.
Annál jobban szeretik, a piacokat feudumként uralmuk alá hajtó nyílt erőszakot!
A jóléti társadalom ötletének története
1905-ben Ausztráliában Higgins bíró hozott egy ítéletet a birkanyírók napidíjáról, ahol ezzel beemelte az angolszász precedensjogba azt az elvet, hogy a bér nem lehet kevesebb egy 2 gyerekes család eltartására való összegnél.
A XX. század első felének Amerikájában és Európájában, hatalmas iszapbirkózás folyt az ügyben, hogy kell-e rendszerszerűen ellene menni a vállalkozásokban élő, negatív áralku dinamikájának. Két világháborút beleértve.
Amerikában a Ford cég névadó tulajdonosa állt elő azzal az „őrültséggel” egy nagytőkéseknek tartott konferencián, hogy igenis engedjenek a munkás szakszervezetek követeléseinek, és adjanak magasabb és magasabb bért a munkásoknak.
Ő a lelki szemei előtt egy olyan automobilt lát, amit nem csak a gyártulajdonosok vezethetnek, hanem egyszer majd talán az egyszerű munkások is automobilt fognak tudni venni! Ez a XX. század elején kb. az utópia kategóriájába tartozott.
Európában a II. világháború után Churchill volt a cölöpverője annak, hogy a magas minimálbérre és magas foglalkoztatásra épülő jóléti társadalmi modell A VALÓSÁGOS ALTERNATÍVÁJA A FAJGYŰLÖLETRE ALAPOZÓ USZÍTÁSNAK.
Ha egy társadalom kirekeszt a piacról, és a társdalom többségét mélyszegénységben tartja, akkor az a melegágya a demagógiának! A nyugati közbeszéd azt is demagógiának tekinti, ha a tulajdonosok kiiktatására épül egy állampiac monstrum!
Az 50-es - 60-as években, így kő kemény munkával kialakították a nyugati jóléti társadalom kereteit a közös piac országai.
Moldova, Örményország, Románia, Bulgária, Ukrajna, Oroszország és nyilván van még kb. ugyan ennyi olyan ország, ahol a jogtiprás vált az új tulajdonosi réteg által foglyul ejtett állam „közerkölcsévé”.
Ezek az országok igazolják Churchill tételét! Ezek tényleg azzal etetik egymást, hogy ha mi ezt nem így csináljuk, akkor a kannibál népek sorban állnak a határon, hogy megegyenek bennünket.
Mindegyik országban mainstream mitikus fantáziák vannak erről. Az örményeknél a legutóbbi azeri fegyveres konfliktus, nálunk ugye a zsidó világösszeesküvés keretalkotó sikeressége.
Mi, magyarok, meglehet évtizedekig vagy évszázadokig nem fogunk szembe nézni azzal, hogy a földmutyi vagy a trafikmutyi és X Z másik piac összeomlasztásánál tuti nem a zsidók voltak ott, mert pont a kormány keretalkotó teljesítményét tisztelhetjük ebben a kirekesztő és versenykorlátozó, PREDÁTOR módosítási javaslatban! Bocs, csak gúnyolódok! Ezt már végre is hajtottuk, ahogy a földeknek (értsd EU-támogatásoknak) is megvannak már az új tulajdonosai.
Egy kicsit furcsa, hogy mindez abban a korban történik, amikor réges régen feltalálták már a TV-t, a vonatot, az asztalt meg a fogkefét.
Hol kell, hol lehet megvédeni ezt a modellt?
Itt Angliában most készül a kormány egy komolyabb minimálbér-emelésre. Ha válság van, akkor ezt mindig bevetik.
A legutóbbi munkahelyemen műszakonként fizettek bennünket, kb 9 órányi minimálbér volt a bér egy műszakra. Mivel olykor a meló túlnyúlt ezen az időkereten, így sokan kenyértörésre vittük a dolgot. A 13 szakácsból 9-en felmondtunk, és most megy a lövészárok harc. Ott tartunk, hogy meglehet, perre megyünk a céggel.
Egyelőre a jog alatti közvetítés - tárgyalás szinten tart a dolog. A cégünk nemcsak a kifizetetlen túlórák fronton próbálta bedarálni az alvásidőnket, a szabadság kiadása területén is dúlt a háborúság, és a szüneteket sem szerették kiadni!
Januárban a kormány, a kelet európai bevándorlók elleni hangulatkeltésből, azzal a javaslattal jött ki, hogy 20.000 fontra bünteti azokat a cégeket, akik minimálbér alatt mernek foglalkoztatni valakit, ja és alkalmazottanként értendő a 20.000 font. Mivel a mi cégünk rengeteg „kifizetetlen túlóra” szituációban átlépte ezt a Rubicont, így most cidrizzenek, amíg az eljárás lefolyik.
Ezzel szemben Magyarországon megszűnt az arról való közgondolkodás, hogy kell-e nekünk magas minimálbér! Megszűnt az Országos Érdekegyeztető Tanács. Megszűntek a helyi béralkuk és a munkavállalói jogok.
Mint angol alattvaló fel tudom emelni a hangomat, ha polgárként kell megszólalnom! Mint magyar polgár miért kéri a keretalkotó cirkusz, hogy görnyedjek „kutyád vagyok, effendi!” pozitúrába?
A magyar kultúrától is idegen a jóléti társadalom modell
Az első étteremben ahol dolgozni kezdtem West Sussexben egy kis faluban, egyszer meglátogattak az unokatestvéreim és segítettek az év egyik legforgalmasabb időszakán, az anyák napján.
Az egyikük pincér, és a tányérok összeszedésénél feltűnt, hogy simán behoz 8-12 tányért egy fordulóval, míg a mi pincéreink max. a 3 tányér kihívással próbálkoznak, de sokan ezzel sem.
Annyira katartikus volt a látvány az itteni pincéreknek, hogy utána a főnök elkezdte tréningezni őket arra, hogy mi is ennek a technikája. Az uncsitesóm mondta, hogy amit ez a 17 fős pincér stáb csinál, azt egy ugyanekkora forgalmú étteremnél ők négyen elvégzik! Amit mi, 7 szakácsként lefőzünk itt, azt 1 szakács és egy kisegítő végzi az ő konyhájukban.
A két modell között persze az a különbség, hogy itt van két műszakra való stáb, ott ők lehúznak két műszakot szabadnap és szabadság nélkül áprilistól októberig.
A fizetésük fele annyi, mint itt, pedig a forgalom és az ételek ára ugyanakkora. A főnök felvetette, hogy felvesz egy ötödik embert, de ők megvétózták. Akkor ötfelé oszlana a borravaló.
A két étterem költségvetés-tervezés szándékait ha egymás mellé tesszük, kénytelen vagyok azzal vádolni az angolokat, hogy kisvállalkozás szintig van munkaerőpiaci integrációs késztetésük! Nekünk meg az alapokig ható durva kirekesztő mechanizmusaink vannak!
Ha egy csodadoktor rávenné a politikai elitet arra, hogy fordítson hátat ennek az őrültségnek, vajon követné a szervezeti kultúrák világa? És a személyiség?
A magyar jóléti társadalom modell nem egyszerűen az ország vezetőinek a terrorista országdúló tevékenysége következtében pusztul. Nem csak miattuk kerültünk a kádári életszínvonal alá. Az egyszerű ember, az egyszerű munkaszervezet sincsen olyan üzemmódban, hogy foglalkoztatás bővítésről vagy bérnövelésről szót lehetne ejteni! Kulturálisan fordítottunk hátat ennek a történetnek!
Magyarok! Ha az új honfoglalás keretében visszaértetek a sztyeppére, ne felejtsetek el integetni felfelé! Nézni fogom a Google Earth-ön!”
A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.
Utolsó kommentek