oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. április 11. 06:44,  Több százezer fiatal nyugatra tart 513 komment

2014. április 11. 06:44 Határátkelő

Több százezer fiatal nyugatra tart

A minap jelent meg a TÁRKI és a KSH közös kutatása, ami mellett természetesen nem mehetünk el szó nélkül, főleg azért, mert elég érdekes adatokat tartalmaz. Gyakorlatilag a fiatalok és az idősebbek (39 éves kor fölött) között is jelentősen megnőtt az elmúlt tíz évben ez az arány.

barátnők_1.jpg

Az ezredforduló óta másfélszeresére nőtt a külföldi munkavállalást vagy végleges letelepedést tervező magyar fiatalok aránya, ez azt jelenti, hogy harmaduk nem kizárólag Magyarországon képzeli el a jövőjét, derül ki a TÁRKI és a KSH Népességtudományi Kutatóintézet kutatásából.

Ezek a fiatalok nem, vagy nem kizárólag Magyarországon tervezik a jövőjüket, és több mint tizedüknél ezt kifejezetten komoly terveket jelent például a külföldi munkavállalást, letelepedést érintően.

A hosszú távú – legalább néhány évig tartó – munkavállalási szándékkal bírók aránya különösen az elmúlt 2-3 évben emelkedett számottevően: a 2010-es 16 százalékot követően 2012-re több mint kétszeresére növekedett.

Ez a folyamat aztán tavaly kicsit megtorpant, de még ekkor is a fiatalok 23 százaléka tervezett legalább pár évig külföldön dolgozni. A kivándorlást tervezők aránya 2005 és 2012 között folyamatosan emelkedő tendenciát mutatott, és csak 2013-ra következett be csökkenés.

1_30.jpg

Idősebbek is elkezdhetik

A 39 évnél idősebbek esetében ez az érték 4 százalék körül volt, 2007 után 7 százalék körülire emelkedett és ott is maradt. Az idősebbek között az első potenciális célország Ausztria, a második Németország, a harmadik Nagy-Britannia.

A fiatalok, ha letelepedést vagy hosszú távú munkavállalást terveznek, akkor az első két helyen Nagy-Britanniát vagy Németországot választják, harmadik az Egyesült Államok. Rövidtávon Ausztria és Németország szerepel a munkavállalási tervekben.

Ha a munkavállalás mellet a tanulási terveket is figyelembe veszik, az tovább növeli a migrációs potenciált. Az adatok alapján 2013-ban a rövid távú migrációt tervezők aránya 27 százalék, a hosszú távú migrációt tervezőké pedig 28 százalék volt a 18-39 évesek körében (szemben a csak munkavállalást tervezők 25, illetve 23 százalékos értékeivel).

2_20.jpg

Több százezer fiatalról van szó

Azonban azt is figyelembe kell venni, hogy a szándékot megfogalmazóknál jóval kevesebben terveznek igazán komolyan. Mindössze a 18-39 évesek tizede rövid távú és hosszú távú migrációt, míg a kivándorlást komolyan tervezők aránya 3 százalék.

Ezek szerint ugyan a migrációt tervezőknek csak a fele-harmada tervezi komolyan az elköltözést, ám a magyarországi népesség közel harmadát kitevő 18-39 éves korosztály több mint egytizede nem csupán „tervezgeti” a migrációt, de úgy véli, hogy egy-két éven belül biztosan vagy nagy valószínűséggel meg is valósítja ez irányú tervét.

3_20.jpg

Szerintem egyébként ez az utóbbi adat bizonyos szempontból még érdekesebb és még inkább elgondolkodtató, hiszen ez a réteg (ami körülbelül 300 ezer embert jelenthet!!) nem csak elviekben beszél a határátlépésről, hanem egészen konkrét, ráadásul rövidtávon megvalósítani tervezett elképzelései vannak.

Nagy kérdés számomra (még mindig), hogy a magyar kormány (és persze a különböző szlogeneket hangoztató pártok), miként terveznék ezeket a fiatalokat visszacsábítani, ha eljön az ideje. Mert ami engem illet, épkézláb ötletet még nem hallottam.

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Osszuk meg egymással kedvenc ételeink receptjét - írjátok meg, mi a kedvencetek ott, ahol éltek, hogyan készítitek el, illetve hogyan készítitek el a kedvenc magyar fogásaitokat – hogyan pótoljátok az alapanyagokat, fűszereket, mit változtattok, ha kell. Ha mindehhez fényképe(ke)t is küldtök, akkor ez az egész nagyon hasznos és (nem utolsósorban) jó móka lesz. Várom tehát a recepteket, fényképeket, kis történettel a hataratkeloKUKAChotmail.com címre.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: felmérés KSH Magyarország Ausztria Németország Nagy-Britannia Egyesült Államok TÁRKI

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr246011433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Papagály (törölt) 2014.04.12. 15:13:23

@Hari Seldon 2:
Ne haragudj, de ez a gondolkodásmód beillene a közgazdaságtani emberkép (homo oeconomicus) paródiájának.
Úgy beszélsz, mintha semminek nem lenne értéke, ami nem monetizálható, illetve mintha minden, ami az ember számára értékes, monetizálható lenne.

Egy analógiával válaszolnék. Ha megjelenne nálad a maffia, és felajánlanának 1 millió euró vételárat a gyerekeidért, odaadnád őket? Választhatsz: megkapod a pénzt és viszik a gyerekeket, vagy nem kapod meg a pénzt, lemészárolnak, majd ezt követően viszik a gyerekeid.
És akkor jössz te, és megkérdezed:
'De: kinek adták volna el? (....) Hogy keveset fizettek?'

Bízom benne, hogy el tudod képzelni, hogy az ember nem akar mindent eladni, amire lenne vevő. Például én nem szeretném a tüdőm, a veséim, sőt még a lépem se eladni...

Papagály (törölt) 2014.04.12. 15:21:20

@Kövérmadár [swe]:
Még mindig félreérted. A táblázat NEM állítja, hogy Svédországban magasabbak az elvonások, mint Magyaro.-n!
Csupán azt mondja, hogy egy átlagos munkaerő esetén egy órai munkáért Svédo.-ban a MUNKÁLTATÓnak 40 eurót kell fizetni - amiből kap az állam, az egészségbiztosító, munkanélküli alap, stb., meg nem utolsósorban a munkavállaló is, persze.
Ugyanezért az egyórai munkáért a magyar MUNKÁLTATÓ 7 eurót csenget (amiből szintén kap az állam, a TB, nyugdíjalap, meg a munkavállaló is).

Az általad feltett kérdések (Hol több az adó? Hol több az összes teher? hol marad több a parasztnak, egységnyi jövedelem esetén? ) nem válaszolhatók meg a táblázat adataiból. Mert a táblázat VERSENYKÉPESSÉG-jellegű összehasonlítás (azaz: nem a munkavállaló, hanem a munkáltató szemszögéből vizsgálódik).

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.12. 15:36:09

@VHB:
Meglepőt mondok neked.
MINDENHOL lopnak a politikusok.
Magyarországon sem az a baj hogy lopnak hanem hogy pofátlanul nyíltan csinálják.
Na de még ez sem lenne a baj ha az ország dolgai jól mennének.
Ha lenne gazdasági fellendülés ha a fizetések kezdenének felzárkózni nyugathoz ha az emberek ELÉGEDETTEK lennének.
Egyetlen egy dolog kellene mindehhez.
Nem, nem a hozzáértés.
A politikusnak nem kell hozzáértőnek lennie.
Egyetlen egy tulajdonságot várnék el tőlük.
Azt hogy TUDJÁK ki a hozzáértő ember a hozzáértést igénylő posztra.
Na ez a politika nagy tudománya.
A megfelelő embert tenni a megfelelő helyre.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.12. 15:38:40

@lexrex:
Az SZDSZ Magyarország szekerének legfőbb kerékkötője volt.
Mindig pontosan megmondták mit NEM lehet és azt nem is szavazták meg.
Hogy mit lehetne azt gondosan titkolták.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.12. 15:44:50

@geegee:
Ez amit felvázoltál nem konkrétum. Ez álom.
Nem megvalósítható nem kivitelezhető fantazmagória.
Az már csak a mellékterméke hogy egyenes út a rövid időn belül bekövetkező államcsődhöz.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.12. 15:46:35

@GERI87:
Én is prolinak vallom magam, és az is vagyok.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.12. 15:54:30

@Torzon Ork:
Hol írtam bárhol olyat hogy nevelni kéne a népet?
Eszemben sincs semmiféle népnevelés, csak a tököm tele van már a népre való mutogatással.
Vegyük már tudomásul hogy egy népet nem lehet felelőssé tenni semmiért.
A birka nép is egy üres lózung.
A politikának is meg a népnek is megvan a törvényes mozgástere.
A népnek annyi jutott hogy négyévente válasszon az elétett választékból.
Ennyi és nem több.
Egyszerűen nem tehet mást.
Nincs ilyen hogy kinevelek...
meg felelősségre vonni...
Nincs már népbíróság. Volt valamikor elég dicstelen tettek fűződnek hozzá.

Papagály (törölt) 2014.04.12. 15:57:21

@Kövérmadár [swe]:
Háttérinfo:
epp.eurostat.ec.europa.eu/cache/ITY_PUBLIC/3-27032014-AP/EN/3-27032014-AP-EN.PDF
és
epp.eurostat.ec.europa.eu/statistics_explained/index.php/Hourly_labour_costs

Az alábbi definícióból az is kitűnik, hogy a munkavállaló által fizetett adókkal és járulékokkal ez a kimutatás egyáltalán nem is törődik (ugyanis az "employment taxes" csak a munkáltatónál felmerülő adókat tartalmazza):
Non-wage costs include the employers’ social contributions plus
employment taxes regarded as labour costs less subsidies
intended to refund part or all of the employer’s cost of direct remuneration

Tehát a svéd 33,3%, illetve a magyar 24,6% azt mutatja, hogy a munkáltatónak milyen plusz terhei vannak még, miután a munkavállalónak kifizette a bruttó járandóságát (aki ebből persze fizet még szja-t, tb-t, stb., amit technikailag jellemzően nem is kap kézbe, mert a munkáltató egyből levonja tőle, és utalja a megfelelő szervnek).

Még egy érdekesség, az árfolyamváltozások hatása. Helyi pénzben számítva a magyar munkaerőköltségek csaknem ugyanolyan mértékben nőttek 2008 és 2013 között, mint a svédek, euróban számolva azonban egész más kép rajzolódik ki:
Most strikingly, the hourly labour costs for the whole economy in Hungary increased by 11.9 % from 2008 to 2013 in forint, but decreased by 5.2 % in euro. In Sweden they increased by 14.2 % in kronor, while increasing by 26.9 % in euro.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.12. 15:58:55

@Torzon Ork:
Állj az élre Ork.
Vezesd a zászlót.
Űzd ki a politikusokat az ország házából.
Este megnézlek a TV-ben.
Ja hogy csak a duma szintjén mozogsz mint mindenki?
Akkor rágd a gittet.

Taxomükke (UK) 2014.04.12. 16:00:07

@macamuca [IHUN]: Taníthat Angliában, ha elég jól tudja a nyelvet. Nagyon könnyű honosítani a diplomát.

Taxomükke (UK) 2014.04.12. 16:02:25

@Mr Long: "a QTS (quailfied teacher status) ami alap hangon £2k es ket ev kinti gyakorlatr szukseges ket suliban."
Ez nem így van. Nulla angliai gyakorlattal megkaptam a QTS-t, csak a magyarországi gyakorlatot kellett igazolni.
A 2000 fontot mire írtad? Merthogy költsége nincs a QTS megszerzésének.

Papagály (törölt) 2014.04.12. 16:14:02

@diggerdriver: Igazad van, nem írtad. Te azt hiszed, hogy "rosszak" a magyar politikusok: nem eléggé értenek a dolgukhoz (a hozzáértő ember kiválasztásához a hozzáértést igénylő posztra).
Én meg azt hiszem, hogy nem a hozzáértésükkel, szellemi kvalitásaikkal, "kiválasztó-képességükkel" van baj, hanem az erkölcsi minőségükkel. (Ami viszont semmivel sem rosszabb, mint a nép erkölcsi minősége.)

A szellemi képességeikhez egy adalék. Hozzáértésüket semmi sem igazolja nagyszerűbben, mint hogy 2014-ben sikerült félmillióval kevesebb szavazat megszerzésével lényegében UGYANOLYAN parlamenti többséget fenntartaniuk, mint 2010-ben.
Négy éve a szavazatok 54%-ot kapták, most 44%-át. A mandátumarányuk viszont lényegében nem változott. Mi ez, ha nem csodás kvalitás?
Egy baj van csak, amint már pár napja itt a blogon is elhangzott: hogy képességeiket nem az ország, hanem a saját érdekeik érvényesítéséért mozgósítják, röviden: saját zsebre dolgoznak. Gondolod, hogy a magyar politikai elitnek nem megy egyre jobban? Dehogynem! Ők tényleg minden ciklussal egyre jobban élnek.

2014.04.12. 16:14:16

@diggerdriver: Arról, hogy szerinted csak a politikusok a hibásak.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.04.12. 16:20:24

@Taxomükke: van egy kérdésem, hátha tudod a választ rákeresés nélkül, nem tervezek Angliába költözni, de sose lehet tudni - QTS-hez csak EU-s gyakorlat jó nekik, vagy bárhol bármi? volt 2 év Magyarország is ugyan, de iszonyú régen, azóta 10 év Tajvan+Thaiföld+Burma :-)
köszi.

2014.04.12. 16:20:40

@eddie1977: Az általad linkelt posztból idézve:

"Látszólag mindenki nyugodt, de ez a nyugalom már-már örjítő. Ezek leszarnak mindent."

Ez Mo.-n is megtapasztalható. :)

Papagály (törölt) 2014.04.12. 16:21:48

@diggerdriver:
Ebből a hozzászólásodból látszik, hogy nem érted, mit mondok.
Akkor sem állnék az élre, ha lennének politikai, vezetői, messiási ambícióim. Miért? Mert nincs minek az élére állni. A magyar nép a politikusaival harmonikus egységet alkot. Similis simili gaudet.

"Élreállásnak" csak akkor lehetne értelme, ha a nép akarata ellenére lenne elnyomva, megfosztva a szabadságától. Az ország helyzete éppen azért minősíthető tragikusnak, mert ami történik, az a választópolgárok beleegyezésével, szabad akaratából történik.

Ha ez lenne a helyzet, nem tűrném szótlanul és nem menekülnék fejvesztve az országból. De nem ez a helyzet, így szomorúan, de tudomásul veszem a nép akaratát, és azt, hogy kilógok a sorukból.

Nem szeretném a népet a saját akarata ellenére megfosztani az általa választott és hozzáillő vezetőitől.

Taxomükke (UK) 2014.04.12. 16:23:58

@Chang Yai: Nem tudom biztosan, de szerintem az igazolható gyakorlat a fontos, nem az, hogy hol volt földrajzilag.
Van az ügynökségnél mindenféle országból jött tanár kollégám.

Hari Seldon 2 2014.04.12. 16:39:22

@Torzon Ork:
Ne haragudj, de az analógiád elég nagy butaság.
Hogy jön ide a családom?
Elsősorban, arról beszéltem, hogy a "kizsákmányolás" elsősorban európai pénzből volt lehetséges.
Nem úgy volt, hogy Amszterdamban a fákon termett a sok pénz, vagy pénz nélkül építettek flottákat, és "kirabolták" a fél világot.
Sőt a már tőkét a flottákhoz is Afrikából lopták!
Először ők fektettek be pénzt (ugyanis ők már korábban is termeltek értéket, mondjuk a 15-ik században) és utána tudták "kirabolni" a szegény harmadik világot.
Hogy a tőkések meg akarják keresni a hasznukat? Igen. Tehetsz ellene valamit? Nem. Lehet lázadni ellene, csak nem érdemes.
És "természetesen azért szegények, mert a gonosz nyugat kirabolta őket".
És még egy dolog, ha nem is akarod eladni egy tesztrészed nem adod el. (vannak olyan dolgok ,amiket nem tesszük pénzzé) Attól még mindennek VAN értéke.
Szerencsére, azért látható, hogy a világ "erőszak szintje" azért sokat csökkent például akár 120 évvel ezelőtti Kongó magángyarmat óta.
És ha most azzal jössz, hogy ilyen meg olyan szörnyűségeket hallasz a hírekben.
Elárulom: régen még "ilyenebbek" voltak, csak a média meg sem említette őket. Vagy még rosszabb: természetesnek vették őket.

Á barátom, neked nagyon jól megfelel az egyválaszos jobbikos világkép. A "gonosz nyugat" vs. "ártatlan kelet". (bocs, ha sértőnek érzed)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.04.12. 16:40:52

@Taxomükke: köszönöm a választ. kellett valami vizsgát tenni, és annyi volt az egész, vagy csak papírmunka?

Fekete Pestis 2014.04.12. 17:14:43

@Réka ‎:

pontosan, más értékrend -> nem tudnak boldogulni -> frusztráció -> a többségi társadalom ellen fordulnak.

A japánok, koreaiak és kínaiak értékrendje még jobb is, mint az öshonos Ny-Eu-ké, ök lekörözik az öslakosságot. Nem is velük van a baj, felkavarják az állóvizet, kis verseny senkinek sem ártott még meg.

Az arabok (muszlimok) nagy része igen sajátságos félfeudális-féltörzsi hagyományokat vall [most olvasom Gustaf Bessems : En dat in Nederland c. könyvét, ami a van Gogh gyilkosság hátterét dolgozza fel], a (fekete)afrikaiakról nem is beszélve, na ök az igazán durvák. Nem azért mert négerek, hanem azért, mert szerintem nem tették azt az értékrendet magukévá ami igazán konstruktívvá és sikeressé tesz [szemben a távol-keletiekkel].

Fekete Pestis 2014.04.12. 17:22:11

@tucano:
"Ne érts félre nem kötözködni akarok, de pl. ahol tanultam, ott a bevándorló osztály fele szomik-nigériaiak-szenegáliak-marokkóiak stréberebbek voltak"

persze ilyen is van, de p.l. Hollandiában nem hinném h. ez lenne túlsúlyban.

Egyszerüen nem tudtam a meglepödéstöl szóhoz jutni, amikor az egyik [bankos! tehát nem deklasszált] kollegám kifejtette, hogy M. Bouyari jogosan ölte meg van Gogh-ot, mert az a z iszlámot gyalázta meg. évek alatt, megfelelö intellektussal sem tette a nyugati értékrendet magáévá [tehát: (a) amit a törvény nem tilt, azt szabad (b) ha valami gond van, azt megbeszéljük - föleg Hollandiában, ahol ennek nagy hagyományai és külön szókészlete van (c) ha törvénysértést észlelünk, akkor a a hatóság felé megtesszük a lépést, a többi az ö dolguk. Stb].

Hitvvitákat (!!) folytatott velünk a kávéautomatánál (!!!) amelyek nem voltak oldott és barátságos hangúak.

Nyilván találkoztam integrálódott muszlimmal, de azokban a körökben ahol én forogtam [kutatás, egyetem, pénzügy] sokkal több külföldröl jött -mármint K-Eu, oroszo, kína, korea- [és helyi] ember volt, mint integrálódott muszlim.

2014.04.12. 17:28:00

@Fekete Pestis: ennek az okat a "home country"-ban valok oktatasban keresd.
Algeriaban a 80-as evekben az iskolai tanarok 70%-ban kulfoldrol importaltak. Europai mertekhez kepest nagyszamu irni-olvasni nem tudoval. Nem volt egyszeruen helyi tanari garda. Egyetem is keves volt. Ez jellemzo volt a teljes Maghreb regiora, akik kozul tudtommal nagyon sok ment aztan Belgium/Hollandiaba.

2014.04.12. 17:32:03

Szlovákia gazdasági mutatói lehetővé tennék,hogy hogy a béreket a duplájára emeljék. Mégsem lépik meg. Miért? Mert ha meglépnék, a multik fölszámolnák az ottani érdekeltségeiket. Ugyan ez a helyzet a többi kelet-európai országgal is, köztük Magyarországgal. Csak addig állomásoznak nálunk a multik, amíg olcsó munkaerőt tudunk nekik kínálni. De aki az aljával akar versenyezni, aki az alacsony hozzáadott értékű termelés piacán akar gazdaságot építeni, az így járt. Tetszettek volna gondolkodni '89-ben.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.04.12. 17:32:39

@lexrex: "A zemberek többsége a jelenlegi politika folytatása mellett szavazott. Kéretik hozzáadni a Fidesz szavazataihoz, a Jobbikét is.
Nem akarunk változást, nem akarunk uniót, nem akarunk multikat, állami kézben akarjuk látni a bankokat, a közüzemi szolgáltatókat, erős vezetőt akarunk, erős államot akarunk. Ennyi. "

Akkor viszont csunyan atdobtak titeket a palankon.
A Fidesz nem fog kilepni az EU-bol es bar neha bohockodik kicsit a multikkal de pontosan tudja hogy a nemet autoipar nelkul borul az egesz kartyavar. Az marpedig multikon alapszik.

Alapvetoen az egyik legegyszerubb politikai trukk hogy a magyar politikai vezetes mindig valamivel szemben hatarozza meg magat. Magyarorszagon kimondottan eros a "blame culture", ezt mindenki tudja. Teljesen evidens hogy a magyar embereknek nem lehet a szemukbe mondani politikuskent: "Emberek, 25 eve veget ert a rendszervaltas es meg mindig fogalmunk sincs hogy az istennyilaba kene vezetni egy ilyan orszagot. Probalkozunk, igyekszunk, de meg mindig csak tanuljuk ezt az egesz szart. Ez egy marha komplex, sokvaltozos rendszer es ki kell probalnunk minden baromsagot hogy megertsuk hogy mukodik a dolog."

Ezt nyilvan nem lehet megmondani az embereknek mert akkor a lakossag szembefordul a politikai hatalommal. Ezert ehelyett kell a "csunya, gonosz, karvalytokes, nyugati nagyhatalmak" meg a "mocskos, undorito, kizsakmanyolo multik".

Elarulom hogy 1-2 elvakult Jobbikos kepviselot leszamitva ezt ok maguk sem hiszik el. :) Ez csak a szindarab resze, hogy a lakossag nagyreszet a sajat oldalukon tudjak.

A magya politikai vezetesnek meg az EU-s direktivak menten sem mennek teljesen zokkenomentesen a dolgok. Pontosan tudjak ok is, hogy ha elvesztenek az EU tamogatasat es vegkepp senki nem adna semmifele iranymutatast az orszag vezeteset illetoen, akkor vegkepp a sotetben tapogatoznanak... nem fognak kilepni az EU-bol. Hulyek lennenek. :)

Papagály (törölt) 2014.04.12. 17:32:51

@Hari Seldon 2:
Nem vitatom, hogy a gyarmatosításhoz a gazdasági hatalom megléte előfeltétel volt. No és? Mi következik ebből?
Az sem zavar, hogy a tőkés hasznot akar. Ami zavar, az az, hogy az egész világra ki van terjesztve a pénz uralma. Szinte nincs egyetlen négyzetcentiméter a bolygón, ahol a pénz nevében (és a hozzá tartozó erőszakkal, fenyegetéssel a háta mögött) ne akarná valaki megmondani, hogy ott mit tehetek.
Ha neked ez tetszik, gratulálok hozzá. Ennek nem fogok akkor se tapsolni, ha keveset tehetek ellene.

"(vannak olyan dolgok ,amiket nem tesszük pénzzé) Attól még mindennek VAN értéke."

Ha úgy érted: pénzben kifejezhető értéke, akkor visszakérdezek: mennyi a gyereked életének az értéke?

Van egy definíció: cinikus az, aki mindennek ismeri az árát, de semminek se tudja az értékét. Nem vagy te cinikus? :)

2014.04.12. 17:38:29

@diggerdriver:

Az SZDSZ ámokfutása több kárt okozott ennek az országnak, mint a megelőző 50 év.

2014.04.12. 17:56:04

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:

Félreérthetően fogalmaztam a "királyi többessel". Tisztában vagyok a orbáni politika lényegével. Egy tökéletesen koreografált, megrendezett színjáték, kitűnő szereplőkkel. És komoly támogatókkal. A közönségnek tetszik. Imádják. A támogatóknak is tetszik. Imádják. Persze majd ha rájönnek, ők is át vannak verve.....

2014.04.12. 18:03:00

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:

Még valami mielőtt folytatom a fűnyírást. '89-ben több lehetőség, modell közül választhatott az ország a gazdasági irányzatok terén. A lehető legrosszabbat választotta. A Friedmann nevével fémjelzett neoliberalizmust. Ez megpecsételte az ország sorsát.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.04.12. 18:07:11

@lexrex: Jah bocs, tenyleg felreertettem a tobbes szam egyes szemelyt. :)

Fekete Pestis 2014.04.12. 18:11:00

@Kövérmadár [swe]:
"Nomeg nem egeszen ertek egyet max vilagvege elmeletevel is, mert bar bekes termeszetu vagyok, de ha a muzulmanok / feketek / azsiaiak / keresztenyek vagy barki mas korlatozni akar, ugy vagom szajba, hogy menten kifeheredik es kikeresztelkedik."

1. a birka azt mondja, hogy NyEu egyre kevésbé lesz befogadó, mert a globalizáció miatti NyEu-i életszínvonalesés az ottani alsó és középosztályt [amely ennek az abszolut vesztese] a globalizáció és ennek a manifesztációi [ú.m, "elit", "bankok" de a bevándorlás és bevándorlók] ellen hangolja.
Sajnos nem tünik illogikusnak. Ezért váltottam ki a holland állampolgárságot [ugyanis akkor csak NL-be lehet deportálni, innen, ahol most vagyok] és ezért követek el mindent [NL-en kívül] hogy a hollandtudásomat és a holland társadalommal kapcsolatos ismereteimet fejlesszem. [Amellett hogy dánul is kell tanulnom, mert ki tudja meddig maradunk itt. NL sajnos elsüllyed, az északi tenger görögországa lett].

2. Hágában van egy Schilderswijk nevü városrász, ahol de facto a sária uralkodik. Aki az utcán ( mondom, Zuid Holland, Hága) fedetlen lábbal-kézzel jelenik meg, azt a helyiek egreciroztatják. csakúgy, mint azt, aki az utcán iszik alkoholt (!). A holland rendör állítólag nem mer bemenni - nem csinál semmit.

Fekete Pestis 2014.04.12. 18:11:00

@charlieharper [home, sweet home]:

Mondjuk az a röhej, hogy az alsö generációs bevándorló inkább beilleszkedik, mint a gyerekeik. [Most olvastam egy fiatal holland gyerek - marokkói- könyvét {"Pisa igérete"} amely pont a második generációsok gondolkodásába enged betekinteni.]

Az is igaz, hogy kisszámú [muszlim] mintával találkoztam. Nade aki (a) olyan szakmában dolgozik, ahol a nemzetközi orientáció az alap (b) az MSc-jét Párizsban szerezte, nos ettöl meglepö, hogy ilyen dolgokat mondott.

Nyiri 2014.04.12. 18:26:10

Arról nincs hír, hogy hányan jönnek vissza behúzott farokkal?
Nekem 3 barátom is (akivel együtt végeztem a főiskolát) visszajött az elmúlt 1 évben (kb. 3-4 évet voltak kint), mert olyan életszínvonalon ahogy kint ott itthon is tud élni simán. Legalább itthon van. Rokonaim közül ketten (nem végeztek sulit) jöttek vissza 1 év után, mert annyira nincs kolbászból a kerítés. (Dolgoztak rendesen).

Feleségem gyerekkori barátait látogattuk meg tavaly Németországban. A feleségemmel együtt költöztek ki még tizenx éve. A feleségem hazajött, mert inkább jelentkezett az egyetemre. A többiek maradtak és találtak német férjet (nem ezért mentek ki, jól megvannak). Kérdeztem Őket a kivándorlásról. Elég jó munkájuk van. Tehát nem mosogatnak vagy takarítanak. Valamelyikük el is végezte kint az egyetemet. Eléggé meglepő véleményük van a kivándorlási lázról. Szerintük a fiataloknak fals világképük van a nyugati életformáról. Álomvilágban élnek, azt hiszik hogy kint minden zsír ha dolgozol. Hát nem. Ott sem lesz egyhamar lakásod. Ha itthon csóró voltál kint is az leszel.

De hogy személyes élmény is legyen. 1 hete jöttem haza Genfből. Dolgoztam kint. Munkatársaimat kérdeztem az életről kint. Drága a kaja, drága a lakás, drága minden. Van aki 2 órát utazik mert olyan távol lakik a munkahelyéről, mert nem tud közelebbit megfizetni. Ők született franciák. Tehát nem bevándorlók. Panaszkodtak, hogy nehéz a gyerekvállalás. Rengeteg pénzbe kerül minden. Jöhetnek itt az 2000 frankos minimálbérrel, ha egy közepes ebédet nem úsztam meg naponta 4-5 ezerből. Albérlet ára (egyik munkatársam 1.5 szobásat bérel 800 ezer forintból) .

Mindegy. Valószínűleg le leszek szólva és jobbos bérenc leszek. Nem érdekel. Nem vagyok egyik oldal barátja se. Csak élem az életem és látom a környezetem és reálisan gondolok a jövőre. Szerintem a fiataloknak jó hangzó duma ez a külföld. Semmit nem tudnak róla. Csak egy mázas cukrot látnak. Aki meg kint van önámítja magát, hogy jó az ha mások mocskát mossa és lenézik mert bevándorló.

2014.04.12. 19:01:19

@Kövérmadár [swe]:

Európa sírját a liberális, szabályozatlan migráció ássa meg. Az USA itt is jobban teljesít.

Hari Seldon 2 2014.04.12. 19:49:54

@Torzon Ork:
Szeretném ha a családomat nem kevernéd bele a dolgokba.

Az egész világra ki van terjesztve a "pénz uralma" kb amióta valaki feltalált egy jobb fajta szakócát mint a többiek, és érte jobb kaját kapott.

Lehet ellene lázadni, de nem érdemes.
Kb. 14 éves korig még jópofa a lelkes "cserkész" mindig igazságot akarunk a világban nézőpont. Nekem volt egy jobbikos kollégám, kedveltem, de sokszor annyira naivan és idealisztikusan képzelte a világot, hogy már siralmas. Ő is szerette élére állítani a dolgokat. Te is ezt teszed a családi példáddal.

na4 2014.04.12. 20:22:33

Nagyon helyes, menni kell. Itthon reménytelen.

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2014.04.12. 20:22:33

Mindig élvezettel olvasom az ilyen riogatásokat, hogy népesség negyede, ötöde, fele akármennyi százaléka tervezi a kivándorlást. Négy éve indultam útnak, azüta rengeteg emberrel beszéltem, otthon, miszerint "jajj de jó lenne kimenni" De valójában hányan indulnak el?
Jajj, de ahhoz pénz kell.
Jajj, de nem akarom itt hagyni az állásomat. Szar, sok a meló, nincs pénz, de ez biztos.
Jajj, de nem akarom itt hagyni a barátaimat/Anyut/Kutyámat.
Jajj, de én nem tudok úgy angolul/németül/tádzsikul
Jajj, de én nem akarok pincérkedni
Jajj, de én biztos nem kapnék munkát.

Szóval lehet riogatni, de valójában nem indulnak el olyan sokan.

high up! 2014.04.12. 20:46:27

@Nyiri:

A nagyanyám használt ilyen szóképeket, hogy "asziszi, hogy kolbászból van a kerítés"

barátom, ez elég nagy marhaság, hogy az internet és a totális globalizáció világában valaki ne tudná, hogy mik a kereset meg költség arányok egy átlagembernek nyugaton. Meg ne tudná, hogy melyik országban mennyi a munkanélküliség meg stb.

Fejlődjetek már fel a 21. századhoz, olvassatok meg gondokodjatok már önállóan a mai világról. Ne csak tátsátok a szátokat mint a 80%-nyi Átlaghülyemagyar, akinek mindig az az igaz, amit a másik mond. Meg felnőttként jobban szereti, ha a vezére elmondja neki a 77 Magyar Népmesét, aheylett, hogy kritikusan gondolkodna mindenről és mindenkiről.

Ja és a visszavándorolt ismerőseid: aki nyugaton versenyképes magyar, az megtudja teremteni magának az élhető és élvezhető világot 1-3 éven belül. Minimum 4-szeresen tudja túlszárnyalni a magyar lehetőségeit ha a társadalom alsó 60%-ába tartozott Mo-on. Ha a 60-90%-ba, akkoris még minimum 2-3-szorosan.
Aki meg erre alkalmatlan volt nyugaton, az meg húz vissza, növelni a versenyéptelen Lúzerek számát Magyaro-on belül.

Papagály (törölt) 2014.04.12. 20:46:27

@Hari Seldon 2:
Elnézést, csak olyan példát akartam hozni, amit biztosan tudsz hová tenni.

De az továbbra is érdekel, hogy tényleg úgy gondolod, hogy mindennek van pénzben kifejezhető értéke? Ez szerintem elég szélsőséges és számomra meglepő álláspont lenne.

Nem vagyok a "Jobbik" nevű párt híve, sőt, még a "Fidesz" nevű csoportosulásnál is károsabbnak tartom őket. Ettől még elképzelhető, hogy vannak olyan nézeteim, amik náluk is megjelennek.

Szerintem a "jobbikozás", egymás címkézése, nem vezet sok jóra, ezt a magyar közbeszéd és a közállapotok elég érzékletesen mutatják.
Épp te esel abba a hibába, amivel a "jobbikosokat" vádolod. Mintha a te világképed lenne leegyszerűsített, fekete-fehér, ahol vannak a jók és a rosszak, s a feladat csupán: megállapítani, ki a jó, hogy tudjuk, ki ellen kell küzdeni.
A véleményeket kell ütköztetni, nem egymást skatulyázni.

Holle anyó 2014.04.12. 21:40:00

Ez nem baj, hanem nagyon jó dolog. Egész Európában otthon vagyunk.
Nálunk is sok külföldi él és dolgozik.
Remélem, a gyerekeim is elmennek, akár Ausztráliáig, és az unokáim már világpolgárok lesznek.

Valaha (még az én fiatalkoromban) azon sírtunk, hogy minden fiatal elment a faluból a városba dolgozni. Pegig az is csak a javuknra vált. Szélesebb lett a látókörünk, kényelmesebbek az életkörülményeink.
Tudom, mert én is eljöttem BAZ megyei kisfalumból a fővárosba.

Hari Seldon 2 2014.04.12. 21:55:43

@Torzon Ork:
Mindenki a saját világképét/meggyőződését tartja jónak. Ez része a normális önértékelésnek. (mindaddig, amíg nem kap egy másik magyarázatot a problémára, és végül ellenőrizve azt fogadja el)
Nem jókról vagy rosszakról beszéltem. Hanem én azt állítottam, hogy az én véleményem a helyes, te pedig azt hogy a tiéd. Ennyi történt.

patkányarcúáginéni 2014.04.12. 23:24:12

Nocsak, hirtelen nagy baj lett, hogy mobil lett a magyar? Azelőtt azon ment a rinya, mennyire nem mozognak...

Csak nem valami alattomos politikai izé ez is?!

Zakk (törölt) 2014.04.13. 01:28:43

Nem tudom a cikk szerzője melyik baloldali párt kasszájából kap fizetést, de az egészen biztos hogy nem éri meg a pénzét..

A fiatalok nem azért mennek el mert a kormány rettenetes, meg hogy rezsim, meg fasizmus..meg úgy általában azok a dolgok amiket balról szokás kiabálni úgy 100-200 egybegyűlt előtt valamilyen budapesti köztéren..

A rendszerváltozás után elindult új nyelvoktatás, az angol, német , francia és még néhány más nyelv széleskörűen terjedő/történő oktatása meghozza végre a gyümölcsét.
Az emberek nem azért tanulnak nyelveket, és általában nem az alacsonyan iskolázott, képzett emberekről beszélünk, hogy egy tatabányai összeszerelő üzemben kamatoztassa a megszerzett nyelvtudást. Hatalmas hiba politikai okokra visszavezetni azt a tényt hogy a fentebb említett ok miatt is nagyobb számban mennek külföldre tanulni és dolgozni a magyar fiatalok. Érdekes megtekinteni a külföldről hazaérkezett szavazatokat is.. Azokról a szavazatokról beszélek amiket a külföldön dolgozó vagy élő , anyaországi magyarok, tehát nem a határon túli magyarok adtak.. :) Valahogy nem azt mutatják a számok amit baloldal skandált szinte mindenhol, beleértve ezt a blogot is.. Hibás az index.hu-n a cím..Hibás és félre vezető..mondhatni rossz ízű csúsztatás.

Határátkelő 2014.04.13. 01:31:42

@Zakk: Hát hogy a Központi Statisztikai Hivatal melyik baloldali párt kasszájából kapja a fizetést, azt elképzelni sem tudom... Miként azt sem, hogy hol olvastad a "politikai okokra" való visszavezetést. De Isten ments, hogy a leírt szöveg megzavarja a jól felépített előítéleted...

eddie1977 2014.04.13. 01:49:48

Én most már csak azt nem értem, hogy miért gondolja bárki azt, hogy aki otthon sikeres volt, az nyugaton még sikeresebb lesz. Ezer oka lehet annak, hogy valaki nem tudja nyugaton megvetni a lábát, de hogy csak egyet említsek: nem szimpatikus neki a közösség, még akkor sem, ha reálértékben a hazai bérének a négyszeresét keresi is meg.

Aztán ez a valaki úgy dönt, hogy inkább hazaköltözik [most nem magunkról beszélek, mert azért mi még mindig itt vagyunk a zöld szigeten], és rögtön jön valaki, aki azt mondja, hogy az ilyen ember a magyarországi ultralúzereket fogja erősíteni. Miért?

De inkább másképp teszem fel a kérdést. Még ha így is van, miért kell sértegetni a másikat?

Erről ugatok már hetek óta. Vannak hozzászólók ezen az oldalon [figyelem: nem mindenki!], akik egész egyszerűen úgy állítják be a hazai kontra nyugati életet, mintha csak ez utóbbi lenne élhető, miközben legalább fél tucat haverom van otthon, akik sokkal boldogabbak a kevéske pénzükkel együtt is, mint azok, akiknek el kellett szakadniuk mindenkitől egy kis plusz pénzért. Mert itt már bizony nincs jelentősége, hogy mennyit keresünk.
A pénz [és a még több pénz] nagyon jó dolog, miközben a legértékesebb emberi kapcsolatok esnek áldozatul.

A kivándorlásnak ezt a részét mindenki elbagatellizálja.

high up! 2014.04.13. 01:49:49

@Zakk:

Ja, 500 ezer nyugatra menekült magyarból szavazott valami pár ezer. Ráadásul azt se tudod, hogy kire (mert ugye titkos), de azért a véleményed megvan.

Az adatok ráadásul cáfolnak téged: 2010 óta a menekülés felgyorsult mint egy versenyautó. Azoknak az aránya, akik szeretnének lelépni (csak nincs meg hozzá a képességük) szintén soha nem látott rekordot dönt évről évre.

FOLYTASSUK!

eddie1977 2014.04.13. 02:03:54

@GERI87: És ha majd egyszer te fogsz ott állni valahol [mondjuk olyan életkorban, amikor már nem fog az agyad], és azt mondják neked, hogy felesleges vagy, az milyen érzés lesz?

2014.04.13. 08:48:24

@Zakk: Azt tudjuk, hogy a KSH A Fidesztől kapja a lóvét. :)))

2014.04.13. 08:51:58

@eddie1977: "Aztán ez a valaki úgy dönt, hogy inkább hazaköltözik [most nem magunkról beszélek, mert azért mi még mindig itt vagyunk a zöld szigeten], és rögtön jön valaki, aki azt mondja, hogy az ilyen ember a magyarországi ultralúzereket fogja erősíteni. Miért?"

Savanyú a szőlő, azért.

"Erről ugatok már hetek óta. Vannak hozzászólók ezen az oldalon [figyelem: nem mindenki!], akik egész egyszerűen úgy állítják be a hazai kontra nyugati életet, mintha csak ez utóbbi lenne élhető, miközben legalább fél tucat haverom van otthon, akik sokkal boldogabbak a kevéske pénzükkel együtt is, mint azok, akiknek el kellett szakadniuk mindenkitől egy kis plusz pénzért. Mert itt már bizony nincs jelentősége, hogy mennyit keresünk.
A pénz [és a még több pénz] nagyon jó dolog, miközben a legértékesebb emberi kapcsolatok esnek áldozatul."

Kis pénz? Ha itthon keresett 300 eurót, kint meg keres 1200 eurót (tudom, sokba kerül az albérlet meg a közlekedés), akkor valószínűleg "jobban" kijön. Ha ketten vannak, akkor meg biztosan pozitív a hónap vége. Egyszer olvastam valahol neten, pont találó ide: friends won't pay your bills. Na kb. ez ráhúzható a családtagokra is, nemcsak a barátokra.

tanato 2014.04.13. 09:43:26

@Philosoraptor: Vigyázz,Eddie már sok éve kint van,ilyenkor már nem az otthoni helyzetéhez méri magát,hanem a kinti többi polgárhoz viszonyít.És az otthoni helyzetére már az idő múlásával egyre inkább nosztalgiával gondol,megszépül a múlt.

midnight coder 2014.04.13. 09:45:31

@eddie1977: Ez személyiségfüggő. Az emberek egy részének fontosak a személyi kapcsolatok, más részének pedig érdektelenek.
Nekem is igazából csak a szűkebb család az érdekes, azon túl leginkább csak kollégák és jó ismerősök vannak, akik jönnek-mennek. És szerintem az átlagpolgárra is leginkább ez a jellemző.

midnight coder 2014.04.13. 09:45:31

@high up!: Ebben van igazság, de belejátszanak az olyan tényezők, hogy honvágy, hiányzó rokonok. A másik része is igaz persze a dolognak: tányért mosogatni kimenni kevésbé éri meg mint egy keresett szakmával, nyelvtudással, mert ugyan a pénz így is, úgy is négyszeres, de a mosogatónál jó eséllyel elviszi a lakhatás és az utazás.

dzsedáj 2014.04.13. 09:45:31

Szerintem senki nem fog elmenni ill. mindenki visszajön, hiszen növekedési pályára álltunk. Most már csak a gyümölcsöket kell learatni, a nehézségeken túl vagyunk.

2014.04.13. 10:36:51

@tanato: Jó, de akkor ez almát a körtéhez viszonyítás tipikus esete. Teljesen más egy középosztálybeli angol vagy német a mi szemszögünkből.

A nosztalgia addig fog tartani, amíg haza nem jön, és meglepődve tapasztalja majd, hogy tulajdonképpen nem változott semmi, és a fizetése se ér "semmit".

2014.04.13. 10:41:38

@midnight coder: "Ez személyiségfüggő. Az emberek egy részének fontosak a személyi kapcsolatok, más részének pedig érdektelenek. "

Sajnos nem fizeti ki senki helyettem vagy más helyett a számlákat és a boltban sem kapok semmit más kosarából. El kell dönteni, hogy mit akar az ember. Itthon nyomorogni, és közel tudnia magához a családját, vagy pedig kint megpróbálnia újra és ha bejön, akkor nem lesz olyan közel a családja. Valószínűnek tartom, hogy normális családokban nem hogy távolodnának egymástól a családtagok, hanem a távolság és ritkább találkozások összekovácsolják őket. Persze biztosan vannak olyan idióták bizonyos családokban, akik lelkiismereti kérdést akarnak csinálni az ember boldogulásából. Na pont őket lehet gyorsan elfelejteni, annyit is érnek ezek az emberek.

2014.04.13. 12:49:28

@Philosoraptor: " normális családokban nem hogy távolodnának egymástól a családtagok, hanem a távolság és ritkább találkozások összekovácsolják őket"
Én bevállalom hogy a mi családunk ezek szerint nem normális.
"vannak olyan idióták bizonyos családokban, akik lelkiismereti kérdést akarnak csinálni az ember boldogulásából. Na pont őket lehet gyorsan elfelejteni, annyit is érnek ezek az emberek"
Ez egy kicsit erős volt. Eddig csak nem normálisak voltunk, aztán idióták és még felejthetők is. Biztos igazad van. Azért fogalmazhattál volna egy kicsit finomabban is.

2014.04.13. 13:25:51

@Turchi: Igen, hiszen a finom fogalmazás kevésbé sérti az igazságérzetét az embernek, nem? Nem kötelező velem egyetérteni. :)

2014.04.13. 14:31:42

@Philosoraptor: Tudom hogy nem kötelező egyetérteni veled, még szerencse :-) de a mások igazságérzetéről sokat nem tudhatsz, legfeljebb a sajátodról. A finomabb fogalmazás inkább azért kellene mert mindenki sorsa egyéni azaz különböző, nem lehet általánosítani. Különben üdv a világ egyik legszarabb helyéről DD

eddie1977 2014.04.13. 15:40:44

@Philosoraptor: Te itt most CSAK a pénzről beszélsz, én pedig valami egészen másról.

Leírom másképp.

Én most a kedvesemmel élek Írországban, akinél nincs fontosabb az életemben.
Ha ő most valamilyen okból hazakényszerülne [és ez lehet bármilyen ok], eszembe sem lenne itt maradni, még havi 5000 euróért sem, de nélküle.
Mit ér a pénz, ha a legfontosabb ember nincs itt, akivel megoszthatnám az életem minden apró történését?
Nekem ez az ember a kedvesem, másnak esetleg az otthon élő édesanyja. Még akkor is, ha nehéz körülmények között él is az anyuka.

Nem tudom, hogy így átmegy-e, amit mondani akartam.

A világ elkurvult, ez jól látszik abból is, ahogyan az emberek ezt a témát kizárólag az anyagi oldaláról közelítik meg.

KIZÁRÓLAG az anyagi oldaláról.

Ha van kedved, kövess Twitteren! Olvashatsz majd néhány érdekes gondolatot tőlem. A célom pont az, hogy egy-egy mondattal mutassam be ezt a mocskosul elrohadt világot.
twitter.com/Eddie_Lion

2014.04.13. 15:42:05

@Turchi: Sajnálom, de ebben nem fog változni a véleményem. Aki engem bármi módon akadályozna vagy próbálna lelkiismeret furdalást kelteni bennem, azzal rövid úton megszakítanám a kapcsolatot. Nem érdekel, hogy ki az illető. Nem tudja jobban, hogy nekem mi a jó, csak azt hiszi.

2014.04.13. 15:47:34

@eddie1977: "Én most a kedvesemmel élek Írországban, akinél nincs fontosabb az életemben.
Ha ő most valamilyen okból hazakényszerülne [és ez lehet bármilyen ok], eszembe sem lenne itt maradni, még havi 5000 euróért sem, de nélküle.
Mit ér a pénz, ha a legfontosabb ember nincs itt, akivel megoszthatnám az életem minden apró történését?
Nekem ez az ember a kedvesem, másnak esetleg az otthon élő édesanyja. Még akkor is, ha nehéz körülmények között él is az anyuka."

És hol írtam én ennek az ellenkezőjét? :S Az anyukát is lehet költöztetni, nem? Vagy lehet támogatni. Igaz, csak pénzzel, a távolság miatt.

"A világ elkurvult, ez jól látszik abból is, ahogyan az emberek ezt a témát kizárólag az anyagi oldaláról közelítik meg.

KIZÁRÓLAG az anyagi oldaláról.

Ha van kedved, kövess Twitteren! Olvashatsz majd néhány érdekes gondolatot tőlem. A célom pont az, hogy egy-egy mondattal mutassam be ezt a mocskosul elrohadt világot."

Akkor hajrá, költözz vissza ide Mo-ra. Mi tart vissza?

eddie1977 2014.04.13. 16:46:21

@Philosoraptor: Te látod magad, hogy milyen vagy?
Én leírom egy szóban: megkeseredett.

Próbálok finoman és szelíd szavakkal beszélgetni veled, az értelmedre és az érzelmedre együttesen hatni, te pedig azonnal támadsz.
Innentől kezdve nem érdemes egymással kommunikálnunk.

Ez az utolsó válaszom neked.

Legyen boldogabb életed, mint amilyen most van! Bárhol a világon.

2014.04.13. 17:09:10

@Philosoraptor: Én ugyan nem is akartam megváltoztatni a véleményed, az a tiéd, egészségedre. Hogy most éppen miről írtál arról lövésem sincs DD de biztos az értelmi képességeimet feszegeti a lelkiismeret furdalás meg ki kit hagyjon vagy ne hagyjon. Hol is?? Na jó, részemről befejeztem, 40 fok és megint nincs áram, aztán a gép is csak fogyasztja. Meg a gyerek is nyaggat. Igazad van mindenben csak hogy ne kelljen megint válaszolni. Kopik a billentyű is.

2014.04.13. 17:41:37

@eddie1977: Jaja, meg irigykedem is rád, mellesleg. Nem? :DDD Nagyon megfogok sértődni, hogy mostantól nem fogsz barátkozni velem. :(

2014.04.13. 17:42:32

@Turchi: "de biztos az értelmi képességeimet feszegeti a lelkiismeret furdalás meg ki kit hagyjon vagy ne hagyjon. Hol is??"

Fogalmam sincsen, hogy miről beszélsz. Úgy látszik, ez a közös nevező nálunk.

2014.04.13. 17:49:33

@Philosoraptor: Na ezt szeretem, közös nevező, békesség. Visszajött az áram is, az élet szép a következő áramszünetig.

tanato 2014.04.13. 19:59:20

@Philosoraptor: Persze mindenképpen jót tenne Eddie-nek néhány év újra itthon.

2014.04.13. 20:05:33

@tanato: Kicsit nekem olyan, mint amikor múltkor hinta nyomta a vállalkozzatok fiatalok Mo,-n bullshit dumát. Ő természetesen nem akar, de mások csinálják, hiszen ő megmondta a tutit. Eddie-nél is hasonló a szitu. A tévedés jogát fenntartom.

eddie1977 2014.04.13. 20:15:06

@tanato: Megszólíthatsz engem is. Nem kell a hátam mögött sustorogni. Azt észrevetted, hogy pont ugyanúgy ugatsz bele ebbe is, mint a gyermekvállalásba? Milyen jogon? Mit tudsz te rólam/rólunk?

Amúgy milyen érdekes, hogy észre sem vettétek, hogy nem magamról beszéltem, de ha már itt tartunk...

Rohadtul nem tudjátok átérezni, hogy mit jelent a család hiánya több ezer kilométer távolságból, egészen addig, amíg csak otthonról fecsegtek róla, és marha okosan osszátok az észt.
Nektek a kivándorlás nevű játékból csak annyi jön le, hogy "de jó neki, ő már elmehetett innen, biztosan jobban él nyugaton [hiszen mindenki ezt hazudja], és jaj de jó, jaj de jó, jaj de jó", miközben arról elfeledkeztek, hogy ennek nagyon súlyos ára van.

De beszélhet nektek az ember.

Kívánom nektek a legrosszabbakat, és akkor talán majd észhez tértek egy kicsit. Bár a magatokfajta még akkor sem.

tanato 2014.04.13. 20:37:21

@eddie1977: Gyere haza,csak ezt tudom mondani.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.04.13. 20:54:54

@eddie1977:
Anyám meghalt.
Apámmal perben állok, anyámat már kicsinálta, most engem akar (nem fog tudni, remélem mielőbb megdöglik).
A nővéremnek felajánlottam, hogy ha meg szeretnének látogatni, akkor fizetek mindent... azóta csak a kifogásokat hallom.

Mégis milyen családnak kellene, hogy hiányozzon? Mégis mi volt a nagy ár, amit fizettem?
Az én családom itt van mellettem (Nóri), nekem ennyi untig elég. Az összes többi emberre soha az életben nem számíthattam. Sem a családomra, sem a rokonaimra, sem a "barátaimra".

Nem vagyunk egyformák, de hidd el, hogy van olyan, amikor az elszakadás és megszabadulás jelenti a világ legjobb dolgát. Amikor külföldön új életet kezdhetsz a 0-ról (ez az egyik legjobb ebben). Építhetsz új kapcsolatokat, szerezhetsz új barátokat...

A magam részéről 0 árat fizettem azért, hogy itt élek és azóta 180 fokos fordulatot vett az életem.

tanato 2014.04.13. 21:01:10

@eddie1977: Gyerekvállalás ügyben tartom a véleményemet,nem volna rosszabb vele/sőt jobb/ ha vállalnátok.Na de isten őrizz hogy erőszakosnak tűnjek,mindenki a saját sorsának kovácsa.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.04.13. 21:07:11

@eddie1977:
"De inkább másképp teszem fel a kérdést. Még ha így is van, miért kell sértegetni a másikat?"

Teljesen igaza van, nem kell sértegetni a másikat!

De akkor miért kell sértegetni a másikat, ha nem kifogástalan a helyesírása?
Miért kell sértegetni a másikat, ha más a hozzáállása és azért ment külföldre, mert ott jobban érzi magát (tipikus esete hazaárulózás)?

Azt értem, hogy mi bánt téged... azt viszont nem, hogy akkor te miért csinálod ugyanezt?

2014.04.13. 21:07:24

@eddie1977: Elképesztő ez a pökhendiség, amit árasztasz magadból.

"Mit tudsz te rólam/rólunk?"

Te sem tudsz rólam semmit, mégis sikerült analizálni, hogy megkeseredett vagyok. Inkább csüggedtnek mondanám magamat, a jövőkép hiánya miatt. Sajnos engem ez lelkileg eléggé megvisel, mások meg továbbra is dagonyáznak a langyos szarban körülöttem.

"Rohadtul nem tudjátok átérezni, hogy mit jelent a család hiánya több ezer kilométer távolságból, egészen addig, amíg csak otthonról fecsegtek róla, és marha okosan osszátok az észt.
Nektek a kivándorlás nevű játékból csak annyi jön le, hogy "de jó neki, ő már elmehetett innen, biztosan jobban él nyugaton [hiszen mindenki ezt hazudja], és jaj de jó, jaj de jó, jaj de jó", miközben arról elfeledkeztek, hogy ennek nagyon súlyos ára van."

Mindennek ára van. A nyugati jobb létnek az, hogy "eltávolodsz" valamilyen szinten a saját családodtól. De ha mindenki ezen aggodalmaskodna, akkor senkinek sem lehetne lehetősége új életet kezdenie máshol. Amúgy sem kötelező több ezer km-t megtenni, vannak azért országok Európán belül, ahonnan pár óra alatt itthon vagy. Szerintem túl nagy feneket kerítesz ennek az egész család mizériának.... Vagy csak nekem túl nagy az ingerküszöböm ebben a témában, és azért nem értelek.

eddie1977 2014.04.13. 21:17:22

@tanato: Van számodra egy posztom.

il_ 2014.04.13. 21:17:22

Tudom, hogy most népszerűtlen leszek, de azért ne tegyünk már teljesen úgy, mintha Magyarországon abszolút esélytelen lenne boldogulni. Bár teljesen igaz, hogy nem könnyű, időnként komolyakat lehet padlózni, sokszor a tudás és a kemény munka nem garancia semmire, ami valóban borzasztó frusztráló, de azért összességében nézve itthon is megéri piacképes ismereteket szerezni (tanulni) és keményen dolgozni. Az ismerősi körömet összegezve teljesen őszintén ki tudom jelenteni, hogy aki nyelveket beszél, normális diplomával (diplomákkal) bír, időnként hajlandó volt munkába állása óta hosszabb etapokban is *opni a jövőjéért, az így 30 körül Pesten már egy nettó 300 körüli fizetést simán elérhetett, amiből azért már el lehet tengődni és később még feljebb vezet. Tudom, hogy sok helyen nehéz a helyzet, illetve hogy sima, kétkezi munkával nehéz bármire is vinni, de azért akad lehetőség is a jobb életre, csak törekedni kell arra, hogy igazán jó legyél abban, amit csinálsz és akkor kinyílik sok kapu. Mondom ezt úgy, hogy jópár munkát kipróbáltam a korábbi éveim során (már sulik alatt is) és soha nem volt gondom sem a munkahelyeimmel, sem a fizetéseimmel. Éltem külföldön is egy viszonylag hosszabb időt, de haza jöttem, mert nem éreztem, hogy megérné kint maradnom. A legfőbb probléma, hogy itthon az emberek egy jelentős része borzasztó attitűddel áll hozzá az életéhez és ezen belül a munkájához is. Örökös kifogáskeresés, céltalan kummantás, negatív hozzáállás és panaszkodás,panaszkodás, panaszkodás a proaktivitás és profeszinalizmus helyett. Mindenki mástól várja a megoldást, úgy érzi más hibájából nem boldogul, alapból nemet mond minden változásra, sosem felelős semmiért és pláne nem személyes sorsáért.. ez nem vezet sehová, sem itthon, sem külföldön, max kint könnyebben el lehet lavírozni ebben a zsákutcában. Elnézést, ha valakit megbántottam volna, tudom, hogy sokan, sok ok miatt kerülnek/kerültek nehéz helyzetbe és bőven vannak olyanok is, akik a legkevésbé sem saját hibájukból, ami szomorú hogy egyáltalán megtörténhetet és harcolni kell, hogy legalább mással ne ismétlődhessen meg. A leírt soraim egyértelmű, hogy nem nekik szóltak. Akik itthon is sikeresek természetesen külföldön várhat még nagyobb lehetőség rájuk nemcsak anyagi értelemben, de sokan leélik itthon is az életüket análkül, hogy kudarcként kellene megélniük.
ui: nem vagyok fideszes és nem gazdagok a szüleim, mielőtt bárkitől megkapnám

eddie1977 2014.04.13. 21:17:22

@Kövérmadár [swe]: Akkor kezdjük.
Anyám meghalt, bár amúgy sem voltam vele túl jóban, úgyhogy ilyen értelemben nem vesztettem sokat.
Faterom egy igazi faszkalap, aki simán megdugta életem első barátnőjét. Életemben nem hallottam még tőle egyetlen dicsérő szót se, de már leszarom. Rohadjon meg ott, ahol van!

Rokonok nincsenek, csak összesen két barátom. Közülük az egyik nagyon hiányzik. Megsínyli a kapcsolatunk a távolságot, és ez nem jó érzés.

Számomra egyértelmű volt, hogy le kell lépnem.
Nem is bántam meg.

Azóta megismertem egy lányt, aki teljesen más családban nőtt fel, mint én. Nagyon szeretik egymást, soha nem voltak egymástól távol, mégis kijött utánam. Mindent felrúgott, ennél többet én nem is várhatnék senkitől.

Eltelet közel három év. A kedvesemben felerősödött a család hiánya, bennem pedig kialakult egy új érzés: megértés.

Már egyáltalán nem gondolom olyan jónak, hogy itt rohadjunk meg, távol mindenkitől, aki fontos a kedvesemnek.

Nem magamról beszélek. Én hozzád hasonlóan semmilyen árat nem fizettem azért, hogy eljöttem Magyarországról. Sőt, a megszerzett tapasztalatok miatt még hálás is vagyok a sorsnak.

De most már nem csak a saját életemért felelek.

És ez csak egy [a tiéddel együtt két] történet a több százezerből.

Vajon mi lehet még a színfalak mögött, amiről senki nem mer beszélni?

Ezzel csak azt akartam mondani, hogy a kivándorlás nem csak a pénzről szól.

2014.04.13. 21:23:59

@il_: Lehet boldogulni, csak sajnos nem lehet mindenki diplomás, több nyelvet beszélő ember, ahogyan ez már sokszor le lett írva, nagyon sok helyen. Vállalkozni maximum akkor érdemes, ha szereted a mutyit/van fideszes érdekeltséged. Mert legálisan vállalkozni pénzügyi öngyilkosság.

eddie1977 2014.04.13. 21:47:41

@Philosoraptor: Igazad van, visszavonom.
Nem kellett volna néhány mondatod után megítélnem a személyiségedet.
Bocsáss meg!
Szép estét!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.04.14. 03:41:25

@diggerdriver: Igen, sajnos, valóban álom.Sosem lesz ilyen, én is tudom.Pedig megérdemelné jó pár rohadék...Hogy államcsődöt okozna?Szerintem meg lehetne csinálni jól is.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.04.14. 03:47:49

@Chang Yai: Hát lehet, hogy keverem a dolgokat...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.04.14. 03:50:02

@Babette_: Nem, nem én lennék a király.Ez csak egy visszatérő gondolatsor.Hogy kinek kéne megszervezni, irányítani?Jó kérdés, valaki olyannak, olyanoknak, akikben az egész ország megbízik és aki, akik nem élnek ezzel vissza.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.04.14. 06:10:56

@eddie1977:
Igaz, ezt senki sem tudhatja.
Koszonom, hogy megosztottad ezt velunk!

2014.04.14. 06:26:51

@diggerdriver: Államcsőd még is így is lehet, igaz hosszabb ciklus után. :(

Péntek Úr 2014.04.14. 06:40:08

Leírom az én esetemet, lehet sokat fogok írni, így bocsi ha kesze-kusza lesz.

20 éves vagyok, elvált szülők gyermeke. Édesapám vállalkozó volt itthon, édesanyám egy helyi tv-nél dolgozott mint szerkesztő/műsorvezető. Az élet úgy adta, hogy édesanyám már kb. 8. éve jár ki Angliába dolgozni. Szerencsére van egy olyan munkája, ami fizet annyit, hogy kéthetente hazajárhat hozzánk. Sokan lehazaárulózták, meg felelőtlennek nevezték, hogy képes volt minket itt hagyni, de ez most mindegy.
Jelenleg édesapám is kiment Angliába, és már dolgozik is.
Mindketten nagyon hamar szereztek munkát, persze nem a "szakmájukban", de dolgoznak. Diploma nélkül, angol nyelvtudással.
Rajtuk kívül a családból még legalább 5-6 embert tudnék mondani akik külföldön élnek.
A lényeg, hogy aki nem mástól várja, hogy megsegítsék, valószínűleg itthon is és külföldön is el tud helyezkedni. Csak esetleg lehetnek olyan esetek amikor a külföld jobb döntés. Példa: Összejön pár misis hiteltartozás, inkább szolgálsz fel Angliában és a havi félretett 3-500 fontból törlesztesz, vagy az itthon félrerakott jó esetben 50 000 forintból? (Azért tegyük hozzá itthon kell a szerencse ehhez)

Külföldön kolbászból van a kerítés?
Ha ezalatt arra számítasz, hogy kimész és a két szép szemedért kapsz havi 3000$/€/Ł fizut és nem kell érte semmit tenned, sőt még az országnak megtiszteltetés, hogy vetted a fáradtságot odarepülni, akkor igen, nincs kolbászból a kerítés.

De ha mondjuk önerőből, céltudatosan, spórolva, tanulva, ismerkedve próbálsz előrébb jutni, valószínűleg könnyebben előrébb jutsz, pedig itt aztán nem valószínű, hogy hatalmas befolyással rendelkező kormánypárti tisztviselők a rokonaid/barátaid.

Én eddig kétszer dolgoztam nyáron Angliában (Londoni Olimpián és egy fesztiválon takarítottam), de itthon is amennyit tudok, dolgozok és tanulok, hogy tudjak fejlődni abban amiben szeretnék, mert mindkettő kell ahhoz, hogy előbb-utóbb azt dolgozhassak amit szívesen is csinálok.

És igen, én sem itt képzelem el Magyarországon a jövőmet, de még csak nem is Angliában. Mindent meg fogok tenni, hogy ott és azt dolgozhassak amit szeretnék, még ha tudom is, hogy ehhez nem kevés pénzt kell összegyűjtenem, sokat kell még nyelvet tanulnom, illetve kiköltözés után is nagyon sokat kell tepernem, hogy ott kellemes élhessek. De szerintem megéri.

Nekem nem az a bajom Magyarországgal elsősorban, hogy nem tudnék megélni, mert szerintem aki meg akar élni, az meg tud itt is. Engem sokkal inkább vonz, az a fajta mentalitás ami tőlünk nyugatabbra van. Ha meg most élek, jó lenne minél több részét bejárni a világnak. És attól, hogy elköltözök ide, vagy oda, én nem leszek hazaáruló. Sokkal nagyobb hazaárulók élnek itt köztünk, és emberek ezrei/milliói éltetik őket.

klappol 2014.04.14. 06:56:19

@Philosoraptor: Az államcsődöt ez év tavaszára jósolták. Közel vagyunk.

klappol 2014.04.14. 06:58:07

@Péntek Úr: Te pedig írtál egy magán posztot, 20 éves létedre jól írsz. Az Anyukád mit dolgozik kint most?

klappol 2014.04.14. 07:02:11

Az Ukrán dolog is itt tombol, nem hiányzott ez se.

Péntek Úr 2014.04.14. 11:12:35

@klappol: Nem volt szándékomban egy külön posztot írni, de hajnalban ez jött össze :D
Egy mozgáskorlátozott férfinek segít. Kb, 25 órás meló, nagyon nehéz.

2014.04.14. 17:12:18

Visszacsabitani? Magyarorszagon nagy munkanelkuliseg van,nem?

2014.04.14. 18:56:51

@klappol: Tényleg? Nem olvasok híreket, de kifejthetnéd, miért.

NC lany 2014.04.25. 09:19:10

Aki egyszer mar kint el nem fog visszajonni itt elni! Latogatoba igen, elni nem. a Magyar kozigazgatas, torvenytiszteles, az allampolgarok tisztelete fenyevekre van elmaradva a nyugati orszagoktol. Ott sem minden tokeletes, de hatarozattan klasszisokkal jobban odafigyelnek, hogy mi praktikus egy allampolgarnak. Itt az emberek szabad napjaikat nem pihenessel, kikapcsolodassal tolti, hanem ha el akar valamit intezni azokat kell felhasznalnia. Micsoda pazarlas folyik itt a munkaido eredmenyes kihasznalasaert! Egy egyszeru ugy elintezese csak szemelyesen lehetseges, es ott minden lehetoseget megragadnak, hogy ra probaljak bizonyitani az egyszeru ugyfelre, hogy biztosan csalni akar, semmit nem jelento elteresek miatt csak tobbszori probalkozas utan lehet valamit elintezni...stb.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása