oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. március 26. 06:43,  Azok a különös angolok 637 komment

2014. március 26. 06:43 Határátkelő

Azok a különös angolok

Akár az is lehetne a mai poszt címe, hogy Anglia két arca, hiszen Andrea (akinek előző írását ide kattintva olvashatjátok el) hét, ott töltött év után tulajdonképpen a szigetország és lakosai kettős portréját írta meg. Az egyik oldalon ott a csodálatos vidék, a biztos megélhetés, a másik oldalon a különc angolok a maguk sajátos gasztronómiájával (rántott csoki!, sör és áfonyaszörp együtt!), és még sajátosabb öltözködésével. A mai posztban bemutatott Anglia tehát összetett és (szerintem legalábbis) izgalmas.

cím 140326.jpg

„Augusztus 12. Emlékezetes nap ez, az a bizonyos nagy nap, amikor nagyot változott az életem. Elköltöztem. Nem saját lakásba, nem másik városba, hanem egy idegen országba.

A szigetre, amiről sok magyarnak a jobb élet, pénzgyűjtés, lehetőségek tömkelege jut eszébe. Oda, ahol mindig esik az eső, a másik oldalon vezetnek, királyi család van, és fura szokások.

Hogy miért jöttem?

Ki kell ábrándítsak mindenkit, a szokásos unalmas választ tudom adni a kérdésre: kaland, kíváncsiság, megtanulni az angolt, világot látni, más kultúrát, megismerni… Úgy gondoltam, itt leszek pár évet, összegyűjtök egy kis pénzt, aztán otthon veszek egy autót, esetleg hazatérve pár hónapot láblógatással töltök.

Nem voltak különösebb terveim, amikor ideérkeztem. Találtam munkát három hét alatt, egy jó nevű ügyvédi cégnél. Aztán lett a mostani munkahelyem. Majd teltek-múltak az évek. A tervezett pár évből aztán sok év lett. Valahogy itt ragadtam. Megismertem a várost, az országot, a szokásokat.

A kezdeti lelkesedés, hogy itt minden milyen szuper, a felfedezés varázsa szép lassan elmúlt. Beleolvadtam a környezetbe. Persze „igazi” angol sosem leszek, még ennyi idő után is sokszor furcsán figyelem ezt az emberfajtát, akinek a szociális életet a pub jelenti; akinek a mosogatóban műanyag lavór van, és abban mosogat; akinek „fel kell kapcsolni” a konnektort, miután bedugta a csatlakozót; aki a teát tejjel issza, és akinek a csipszes szendvics ebédre maga a mennyország.

Furcsa, de jó hely ez a sziget

Az időjárás ugyan pocsék, a nyár borzasztó, átlag havi két napsütéses, meleg nap van. Viszont vannak nagyon szép helyek, látnivalók! Sok magyar azt gondolja, hogy Anglia = London. El kell oszlassam ezt a tévhitet, ez nagyon nem így van!

Vannak más, szép, szebb városok, falvak, és a vidék csodálatos! Volt szerencsém bejárni a szigetet az évek alatt, és rájöttem, hogy mi, magyarok mennyire nem ismerjük ezt az országot, mennyire London-centrikusak vagyunk.

Ezeket a sorokat kettős céllal írom, egyrészt azért, hogy mi, magyarok nyissuk ki a szemünket, és ne legyünk túl London-mániásak, másrészt pedig, hogy dicsekedjek egy kicsit, mennyi szép helyen jártam. :)

Cleethorpes, Lincoln, York, Nottingham, Manchester, Bakewell, Leeds, Cardiff, Swansea, Skegness, Birmingham, London, Liverpool, Edinburgh, Dublin (Írország), Newcastle, Newquay, Castleton, Buxton, Matlock, és persze Derbyshire, Nottinghamshire kirándulóhelyei…

Ezek az angolok!

Ha felidézem tinédzserkorom spanyolországi nyaralásait, eszembe jut a hotel vendégeinek egy kirívó csoportja. Rákvörösre égett emberek, focimezt viselő férfiak, hangoskodás, egész nap a bárpult támasztása (használjuk ki az all inclusive korlátlan italfogyasztást, ha már enni az állandó másnaposság miatt nem tudunk), a súlyfelesleg itt-ott kilógó diszkrét bája – mindez nem is lehet más nép jellemzője, mint az angolé!

Emlékszem, vacsoraidő táján a vendégek nagy része rettegve várta eme különös szerzetek megjelenését, és kíváncsian várták, vajon aznap este mit fognak ordítani, illetve ki esik bele a medencébe részegen.

Nekem tizenévesként ezek az emberek roppant üdítő látványt nyújtottak, kifejezetten tetszett, amikor más turisták engem is angolnak néztek, na, nem a fentebb említett jelzők, csupán a fehér bőröm miatt. :)

Minden másképp van

Akkoriban álmomban sem gondoltam, hogy egyszer az angolokat ennél közelebbről is megismerhetem, és ezeken kívül még egyéb furcsaságokat is megtapasztalhatok.

Mert valljuk be, az angolok furcsák! Különcök! Mindent másképp csinálnak, mint a normális emberek a kontinensen! Talán ez abból is adódik, hogy szigeten élnek, és a génjeikben van, hogy mások legyenek. Az út másik oldalán vezetnek. Köszönik szépen, nem kérnek az euróból.

Ám vannak ezeknél sokkal érdekesebb dolgaik is.

Gasztronómiai remekek

Nem szeretik az ázsiaiakat, de a kedvenc éttermük az indiai, illetve a mulatozásból hazafelé kebabot esznek, hogy a másnaposságot elkerüljék.

Hallott már valaki a chips buttyról? Másik nevén a sültkrumpli szendvicsről? Hát én nem! Esetleg a crisps sandwichről? Nem! Ha valaki nem tudja, ez chips szendvics! Én nagyon elcsodálkoztam, amikor ezeket a gasztronómiai remekműveket megláttam! Legvadabb almomban sem gondoltam volna, hogy ilyenek léteznek!

Fishcake? Hm? Nos, ez nagyon nem is hal, nem is sütemény, hanem pici hal sok krumpli között jó vastag olajos panírban.

A vasárnapi ebédet sem hagyhatom ki. Míg otthon egy lakótelepen sétálva rántott hús, vagy pörkölt illata árad minden nyitott ablakból, itt nagy illatélmény nem éri az embert. Ez pedig a natúr sült pulyka- / sertés- / marhahúsnak, párolt íztelen zöldségeknek, krumplipürének köszönhető.

Rántott Mars-csoki? A skótok kedvence! Köszönöm szépen, inkább nem.

Lager black? Ötlet? Sör és áfonyaszörp! Hogy ezt ki találta ki, fogalmam sincs, de eszement ötlet!

Divat angol módra

Ha már az angolok furcsaságairól írok, nem tudom kihagyni a divat iránti abszolút zéró érzéküket. Talán ez is a különcségükből ered, de felvesznek minden egymáshoz nem illő ruhadarabot, és össze nem passzoló színeket kombinálnak, olyan tehetséggel, hogy már megfordult a fejemben, hogy ezt direkt csinálják, ennyire nem lehetnek ízlés nélkül.

Ha már az öltözködésnél tartunk, a kedvencem, amikor télen a legnagyobb hidegben is a lányok miniruhában, 15 centis magassarkúban mennek szórakozni. Az hagyján, hogy bírják a hideget, hiszen az alkohol melegít, de a tükrök itt a „mondd meg nekem, ki a legszebb e vidéken” kérdésre igen nagyot hazudnak!

Vagy valami mágikus tükröt használhatnak itt, amiben Kate Moss mosolyog vissza a túlsúlyos lányokra. Nyilván a sok gyorsétterem megteszi a hatását, de akkor ne vegyenek fel olyan ruhát, ami a legkisebb hurkát sem takarja!

A magassarkú… na, igen, az általában jó esetben kézben végzi az este végére, mivel ilyen sarkakon józanul is kihívás sétálgatni, nemhogy enyhén becsiccsentve.

Erről jut eszembe, hogy annyi részeg lányt és nőt még életemben nem láttam, mint itt. Amíg otthon a negyvenes nők színházba járnak, vagy étterembe, vagy leginkább sehova, addig itt tucatszor láttam ezt a korosztályt szombat este közönségesen viselkedni pár ital után.

Jó pár évet ebben az országban eltöltve, már értem, miért voltak azok a bizonyos sztereotípiák a többi turistában az angolok iránt a spanyolországi szállodákban, ahol volt szerencsém nyaralni. Furcsaságok ide vagy oda, lehet, hogy pont ezek miatt szeretjük mi az angolokat.

A nap és az árnyék

Visszatérve magamhoz, háromszor költöztem, egy kis lakásból egy nagyobb lakásba, majd a mostani házba. Vettem autót is, 10 évre szóló hitel nélkül. Elértem, hogy kényelmes életet élek, megengedhetem magamnak, hogy utazzak, hogy a hétvégéket ne itthon, hanem spa-ban, B&B-ben, campingben stb. töltsem, vásároljak anélkül, hogy azon kellene aggódnom, vajon a hónap végén mit eszem.

Azonban lássuk be, az itteni életnek nemcsak napos oldala van. Sőt! Nagyon árnyékos is tud lenni! Nem szeretem azokat az embereket, akik otthonról kiabálnak, hogy „én megyek külföldre, aztán haza se megyek soha többet abba a sz@rba”!

Igen, amelyik kutya ugat, az nem harap… Jöjjön ki külföldre, lássa meg, hogy itt sem olyan egyszerű. Tapasztalja meg a honvágyat, hogy sokszor mennyire hiányzik a család, a sokéves barátságok, a megszokott környezet! Élje át, hogy milyen újnak, külföldinek lenni, amikor az angolok nevetnek az akcentusán, és nehezen talál nemhogy barátokat, de ismerősöket is!

Ezeket a dolgokat otthonról sajnos nem lehet látni, a sok pozitívum mellett azonban ezeket is megtapasztalhattam itt, es sokszor úgy voltam, elég volt, miért csinálom ezt, otthon van a családom, a sok „régi esőkabát” barátom, akik ugyanúgy várnak, ugyanúgy ott vannak, mint amikor otthagytam őket.

Összességében megérte

Magyarország lehet, hogy szegény, és nehezebbek a körülmények, de amikor a hazafelé úton meglátom a Dunát, és az épületeket, még most is nagyot dobban a szívem, és a szülővárosom akármennyire is kicsi, és unalmas és régen „falu” volt, igenis szép és barátságos, és a himnusz is szépen szól, annak ellenére, hogy az egyik leglehangolóbb.

Igen, voltak, vannak nehéz napjaim, de ilyenkor a jó élményekre gondolok, és így összességében már megérte ez a sok év. Tanultam, tapasztaltam, érettebb, kitartóbb, és talán általánosságban kicsit más ember lettem, mint azelőtt voltam.

Régen el nem tudtam képzelni, hogy órákon át gyalogoljak hegyen-völgyön, hogy sátorban aludjak, most meg alig várom a hétvégét, hogy lehessen kirándulni menni.

Sokkal magabiztosabb lettem azáltal, hogy itt igazán csak magamra számíthatok, ugyanakkor érzékenyebb, néha önbizalom-hiányos is. Mert akármit elérhetsz itt, akárhány évet eltölthetsz, „igazi” angol sosem leszel.

Sosem fogod a teát tejjel inni, a fish and chips nem lesz a kedvenced, a leves akkor is átlátszó és vizes lesz, és nem a konzervből fogod enni, a sörbe nem fogsz áfonyaszörpöt önteni, és a w-t is mindig v-nek fogod ejteni.

Aki nem hiszi, járjon utána!”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Együnk valami finomat! Arra gondoltam, megkérlek titeket, írjátok meg, mi a kedvenc ételetek ott, ahol éltek, hogyan készítitek el, illetve hogyan készítitek el a kedvenc magyar fogásaitokat – hogyan pótoljátok az alapanyagokat, fűszereket, mit változtattok, ha kell. Ha mindehhez fényképe(ke)t is küldtök, akkor ez az egész nagyon hasznos és (nem utolsósorban) jó móka lesz. Várom tehát a recepteket, fényképeket, kis történettel a hataratkeloKUKAChotmail.com címre. Már az első nap után több is érkezett, úgyhogy hajrá!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Anglia Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr325879005

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.03.26. 06:57:19

"Mert valljuk be, az angolok furcsák! Különcök! Mindent másképp csinálnak, mint a normális emberek a kontinensen! Talán ez abból is adódik, hogy szigeten élnek, és a génjeikben van, hogy mások legyenek."

Hm... mihez képest mások? Mihez képest furcsák? Mi a normális?

Ez így egy nagyon-nagyon róka fogta csuka...

adg 2014.03.26. 07:03:38

Mi magyarok nyissuk ki a szemunket, mi magyarok London centrikusak vagyunk, mi szeretjuk az angolokat...

Ezeket at kene irni E1-re, es egesz jo lenne szerintem. Merre laksz? Vagy csak atsiklottam felette?

Mi magyarok nem szeretjuk, amikor mi magyarok altalanositva irunk rolunk magyarokrol. Mi magyarok mindannyian kulonbozoek vagyunk. (kiveve engem) :) - Brian elete utan szabadon...

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.26. 07:06:19

Egyrészt az, hogy a negyvenesek is szórakoznak fiatalok módjára csak azt jelzi, hogy belül szabadok az emberek. Ez az öltözködésre is igaz. Miért ne öltözhetne extravagánsan egy 40, 50 vagy 60 éves nő? BG-ban 25 éve ez volt a legnagyobb baj, simán megszólták az "illetlenül" öltöző nőket, s valamiféle társadalmi szabály volt, hogy 35 felett a nő köteles csúnya lenni, nem sminkelni és szarul öltözni. Szerencsére, mára ez elmúlt, éppen tegnap láttam egy 65 körüli nőt csillogó, fekete leggingsben.

Ugyanezt jelzi a gasztronómiai kreativitás is. Mindig eszembe jut egy magyar nő Kubában, aki kiröhögte a sült bélszínt, s kijelentette, hogy ezt ilyet nem lehet enni, mert a marhahús csak levesbe való.

Az viszont, hogy az ivás a fő szórakozás, az jelzi, a társadalmi keretek elviselhetetlenek az egyének számára. Ez a nyugati liberális demokrácia egyre fokozódó válsága.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.03.26. 07:18:25

@maxval a gondolkodó birca: "Az viszont, hogy az ivás a fő szórakozás, az jelzi, a társadalmi keretek elviselhetetlenek az egyének számára." Ezzel egyetertek, hozzateve a psziches zavarok jarvanyszeru gyaporodasat: testkepzavar, depresszio, szocialis szorongas, autizmus spektrumba tartozo zavarok, kieges. Joleti betegseg mind.

Ugyandehogy (törölt) 2014.03.26. 07:20:16

"Sok magyar azt gondolja, hogy Anglia = London. El kell oszlassam ezt a tévhitet, ez nagyon nem így van!"

nemmondod.....

"ne vegyenek fel olyan ruhát, ami a legkisebb hurkát sem takarja!"

miért is?

"Sokkal magabiztosabb lettem"

na, az egyértelműen látszik.

tableno 2014.03.26. 07:21:15

"Sosem fogod a teát tejjel inni, a fish and chips nem lesz a kedvenced, a leves akkor is átlátszó és vizes lesz, és nem a konzervből fogod enni, a sörbe nem fogsz áfonyaszörpöt önteni" - hát nekem ez inkább pozitívumnak tűnik...

adg 2014.03.26. 07:24:42

@Babette_: Mert mi van meg ott? Mi magyarok ugy gondoljuk, hogy csak London van. :D

2014.03.26. 07:31:47

@maxval a gondolkodó birca: az ivasrol. Max, ez mindig is igy volt a UKben tudtommal. Nem mostani talalmany, a tarsadalom miatt.

A poszterinanak meg ideje lenne beulni egy rendes pubba ebedre, mondjuk a tengerparton es meg fog dobbeni a gasztronomian. A fishcake peldaul nem olajban tocsog es nagyon finom, Londonban is vannak nagyon jo pubok, ahol nem a felmelegitett szendvicset szolgaljak fel. Egyebkent ettem en mar fishcaket Bostontol Taiwanig, nem UK-spec kaja az tudtommal.

Quercus a favágó 2014.03.26. 07:35:02

@maxval a gondolkodó birca:

"éppen tegnap láttam egy 65 körüli nőt csillogó, fekete leggingsben."

Apuuuu! Kezdődiiiiiik!

Na én megyek dolgozni.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.26. 07:40:16

@Réka ‎:

Igen, ez így van. Szakadék alakul ki a jólét és lélek között. Az egyénnek nincsenek napi gondjai, de mégis kiüresedik. Innen jön a kábítószer, az ivás, az extrém sport, a flashmob, s más hasonlók.

adg 2014.03.26. 07:42:01

@maxval a gondolkodó birca: Megvan, a flashmob a kakukktojas. Eltalaltam?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.26. 07:43:32

@adg [Au, Darwin]:

Nem. az is az értelmetlen lázadás jele.

Szerencsére van, aki viccesen kezeli még ezt: colorcam.blog.hu/2014/03/21/emberek_akik_mertek_lazadni

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.26. 07:44:04

A sornek kifejezetten jot tesz barmilyen szorp. Lengyeloszagban ittunk mi is, eletemben eloszor es utoljara tudtam meginni egy pohar sort. ;)

@maxval a gondolkodó birca:
Tudod, furcsa modon most 90%-ban egyetertek.

A maradek 10% viszont megint a nyugati liberalis demokracia lehuzasa. En is nyugaton elek, demokraciaban es fel sem merul, hogy igyak. Plane nem rendszeresen. Es meg a svedek kozott is sok olyat ismerek, akinek szinten nem.

Az, hogy valaki (az egyen) egy szerencsetlen idiota, nem a nyugat vagy a demokracia hibaja. Az az egyen hibaja. Mar ha egyaltalan hiba... en meg utazasra koltok eleg sokat... ez is lehet hiba, mert kokthetnek masra is.

----
Mas:

Juliusban irany NYC!!! 8)
Tud valaki jo szallast NYCban (Manhattan)es Washingtonban? Kulturalt, igenyes, de nyilvan nem csillagaszati aron.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.03.26. 07:44:19

Magyar kocsmát sem láttam még üresen..
:D

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.26. 07:46:14

@Kövérmadár [swe]:

A nyugati liberális demokrácia megbukott.

Sajnos a 2 fő út, amit látok helyette:
- fasizmus,
- marxizmus.

Sajnos a nyugat egyre inkább a fasizmus felé halad.

Valójában egy harmadik megoldás kellene, de nem látom a kibontakozását nyugaton.

Shebelle 2014.03.26. 07:46:34

Szerintem is nagyon általánosít a posztoló, s ezt én sem szeretem. Gasztronómia: Londonban ugyan nem jártam, de más külföldi nagy=kisebb városban igen.Azt tapasztaltam h. mindenhol megvan az a bizonyos szintű "kultúra" amit emleget a cikkíró. Ha valakinek mindenről "az" jut eszébe, akkor csak az fog szembejönni. Ha nem tágítja ki szélesebbre látókörét, akkor csak azzal találkozik, holott létezhet mellette más is. Hisz a mai világban csak az nem találja meg a számára legszimpatikusabb "konyhát" aki nem akarja. És hogy mindenki csak ezt enné..., na ez erős túlzásnak vélem.

Úgy hiszem, most csak a posztoló egy bizonyos szemszögből alkotott véleményt.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2014.03.26. 07:49:18

Milyen meglepő egy másik országban mások az emberek, mások a szokások, más az étel, az időjárás, a divat. Hát ez tényleg hihetetlen!
De most komolyan! Miért kell ezen fennakadni? Miért nem az a természetes hogy egy másik országban igenis más minden mint ahogy az ember a szülőföldjén megszokta?
Tejjel isszák a teát? Éééés? Hát igyák. Te idd citrommal, ha úgy akarod. A kutyát nem fogja érdekelni. Szeretik zsömlébe pakolni a sültkrumplit és úgy eni szendvicsnek. Na bumm. Van aki a magyar kajákra néz úgy hogy közben feláll a szőr a hátán. Nem vagyunk egyformák. Miért gond ez?
Azt már csak halkan mondom hogy Magyarországon is baloldali közlekedés volt ám nagyon sokáig....

Mr Long 2014.03.26. 07:51:17

Szeretem a fishcakeet, meg szerintem nem olyan, mint a posztolo szerint.
Irany a gyapottfold...

VHB 2014.03.26. 07:51:38

@charlieharper: Mennyire igazad van a fishcakel kapcsolatban. Nálunk is rendszeresen előfordul ha akciós a lazac. Asszony továbbfejlesztette az eredeti receptet - lustaság :) - és nem készít külön pogácsákat, hanem tepsibe rakja és kész.

Ami az autót illeti, angliában pont az nem jelent semmit. Megvenni szinte bármit megvehetsz. Fenntartani, na az már másik sztori.

www.autotrader.co.uk/classified/advert/201402051579421/sort/default/usedcars/onesearchad/used%2Cnearlynew%2Cnew/model/x5/postcode/m403as/page/2/make/bmw/radius/1500/quicksearch/true?logcode=p

De vegyél rá négy gumit, legolcsóbb szett is 900GBP körül van.

Van itt valaki, aki Nissan Leaf tulajdonos? Kacérkodom vele egy ideje.

2014.03.26. 07:59:58

@ChristineK: Svedorszagban is balos kozlekedes volt azt hiszem talan 70-es evekig.
Magyarorszagon a 2vh-korul alltak at, nem amikor bejottek a nemetek (nem vagyok benne buztos majd valaki googleozza)?

VHB 2014.03.26. 08:00:59

@Kövérmadár [swe]: Őket ismered?
www.wimdu.com/
Amikor Párizsba mentünk, inkább így oldottuk meg a szállást.

Quercus a favágó 2014.03.26. 08:06:09

@maxval a gondolkodó birca:

"A nyugati liberális demokrácia megbukott."

Melyik? A gazdasági, a politikai, vagy a kulturális? Vagy cuzamen, mind együtt?

Ha a gazdaságira gondolsz, a kérdés az. Milyen módszerrel lehet megtörni a kereskedelmi bankok, és a mögöttük álló árnyékbankok mindenek fölött álló hatalmát. Nagyon úgy néz ki, abban igazad van, ere csak a szélsőjobb képes jelen pillanatban.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.26. 08:07:28

@charlieharper:

Van ahol a jobbról a balra térnek át. Pl. Szamoában pár éve.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.26. 08:09:54

@QUERCUS(a favágó):

A gazdaságban a liberalizmusnál jobbat senki sem talált még ki, viszont a jelenlegi viszonyok között problémák vannak vele, pl. azt amit írsz.

A kulturális liberalizmus viszont csúf bukás, ez nyilvánvaló.

Politikában is ez van, a tömegdemokrácia antidemokratikussá vált.

Mr Long 2014.03.26. 08:11:29

Kulonben mi ez az allando visszatero utalat a tej+tea kombora? Ezt kb minden (diggi kivetel) Anglia (London) posztban kiemelik...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.26. 08:21:14

@Mr Long:
Nem iszok teát.
Egyébként meg mindenki az eszik iszik amit akar.

andaluzkutya 2014.03.26. 08:24:35

@maxval a gondolkodó birca: "A kulturális liberalizmus viszont csúf bukás, ez nyilvánvaló."

Ez mitől nyilvánvaló? Részleteznéd?

tableno 2014.03.26. 08:28:36

@andaluzkutya: mert maxnak nem tetszik. Ez nyilvánvaló. :)

2014.03.26. 08:30:00

Hát ezek a németek, de most komolyan!
Tudjátok, nem nagyon szeretik a törököket, de azért minden utcában 2-3 török döneres van, és nincs olyan vasútállomás az egész országban, ahol legalább egy ne lenne. És tolják befele a kebabot, meg a török pizzát meg böreket. Persze, mert a saját kajáik említésre sem méltóak. Húskenyeres szendvics, meg káposzta káposztával, meg maultaschen, meg eierspätzle és kolbász. Még a leveseket is a szupermarketben veszik, előre elkészítve.
Aztán söröznek. Értitek? S-Ö-R-Ö-Z-N-E-K! De most komolyan. Alig várják az alkalmat, hogy igyanak. Itt ez a farsang, ami tudvalevő, hogy elsősorban a gyerekeknek bul. De nem! A németek, meglett családanyák és családapák beöltöznek furcsa jelmezekbe és ott buliznak az utcákon. Értitek? Az utcákon! Délután már a belvárosok le vannak zárva, mentők meg rendőrség, és ezek hajnaliig ott dorbézolnak a közterületeken. Nem s csodálom, hogy annak idején a balatoni vendéglátók furcsán néztek rájuk.
Ja, meg fesztiváloznak is. Hetekig. Ilyenkor sokan még a munkahelyeikre is drindlben mennek be! Na, most képzeljétek el, hogy bemész egy bankba tárgyalni, komoly dolgokról, ugye, és ott ül veled szemben egy Heidi drindlben! Sőt, az áruházaknak külön osztályaik vannak, ahol ezeket a népviseleti cuccokat lehet kapni, állandó jelleggel. Gondoltátok volna?
Na meg olyanok, hogy még a szünetek sem egyszerre vannak az iskolákban, meg külön munkaszöneti napok tartományonként. Nem ám egyszerre az egész országban! Nem, külön. Értitek ti ezt? Külön! Meg olyan nyelvjárásokban beszélnek, hogy sokszor fordítóprogram kell ahhoz, hogy megértsék egymást. Na? Na, ez milyen már!
Ja, és persze, hát én ugye, sose leszek német, mert ezek ilyenek. De azért elég jól megvagyok itt, mert olyan dolgokat engedhetek meg magamnak egyetlen munkahellyel, amit otthon a büdös életben nem.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.03.26. 08:31:04

"aztán otthon veszek egy autót"

Én ettől falnak megyek, amikor valaki odakint keres pár misit és hazajön, aztán egyből elbassza autóra, mert azzal lehet vagizni.

Ugyandehogy (törölt) 2014.03.26. 08:32:03

@charlieharper:
szerintem lenyűgözően oldották meg.
nem tudom, ez ma sikerülne-e ilyen zökkenőmentesen
www.urbanlegends.hu/2005/09/jobboldali-kozlekedes-magyarorszagon/

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.26. 08:32:57

@Mr Long:
Pedig az is finom! :)
En is inkabb tejjel iszom, nem szeretem citrommal.

Vannak jo dolgok a kulonbozo gasztronomiakban, csak nyitottnak kell lenni.

@maxval a gondolkodó birca:
Nekem vegulis mindegy, csak a fizetesemet megkapjam es elkolthessem arra, amire szeretnem. A tobbi nem erdekel ;)

Ugyandehogy (törölt) 2014.03.26. 08:33:16

@Pink Petsch: jaj, ez a dirndli úgy tetszik nekem:)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.26. 08:34:44

@Zka:
En nem megyek vissza, de keszulok 7m korul autot venni... megtehetem? Igen. Akkor miert ne tegyem meg?

@VHB:
Nem ismerem, de koszonom!!!
Delutan mindenkepp korulnezek rajta.

2014.03.26. 08:35:53

@diggerdriver: a gasztronomiai melypontom Skociaban volt, "deep fried Mars bar" neven. Igen, ez az, amire gondolsz; olajban kisutott Mars csoki.
UKban szerintem minden Eszakabbra mesz, annal rosszabb es olajosabb a kaja. Szerintem.

2014.03.26. 08:39:06

@Babette_: a nagymamam meselte, hogy amikor attertek, repultek az emberek a Koruton. Szerinte nem volt az atteres annyira zokkenomentes

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.03.26. 08:41:29

@Kövérmadár [swe]: az más :)
Kifejezetten arról beszélek, amikor valakinek leesik egy picike pénz és egyből autót vesz belőle és nem azért mert szüksége van rá, hanem mert abból látszik, hogy neki jól megy.

2014.03.26. 08:42:02

@Babette_: Jópofa, nekem is van :)

La Pantera 2014.03.26. 08:43:23

@Pink Petsch: persze egyedi látvány egy-egy ferdeszemű vagy fekete leányzó dirndl-ben...:)

2014.03.26. 08:44:58

@svájci sapka (ch): Megpróbáltam összefoglalni a poszt lényeget ;)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.26. 08:45:12

@andaluzkutya:

Lelketlenség, ateizmus, kilátástalanság. S védtelenné váltak a kultúrliberális államok minden idegen kulturális agresszióval szemben. Ennek fő jele az iszlám bevándorlók és a nyugat-európai társadalmak konfliktusa. Az ateista-liberális közegbe ellenállás nélkül tudott benyomuln az iszlám, ami ma már tömeges panaszokat vált ki a lakosságban.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.26. 08:46:01

@Kövérmadár [swe]:

Egyre inkább jelentkezni fog ez egyéni szinten is.

2014.03.26. 08:46:15

@andaluzkutya: Max helyteleníti, tehát csak bukás lehet. Nyilvánvaló :P

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.26. 08:47:21

@charlieharper:

Na és a mexikói sült pulyka csokoládészósszal?

2014.03.26. 08:47:38

@La Pantera: Igen, egzotikus látvány, de ezt csak halkan merem mondani, mert ez a kulturális liberalizmus kész bukás ;)

pamut 2014.03.26. 08:49:03

Kicsit sok a felkiáltójel, de alapvetően helyes kis írás ez, még ha több témában is mást gondolok.

Ezek a gasztronómiai, öltözködésbeli, stb. cuccok szerintem nem olyan nagy ügyek, kár megragadni a felszínes dolgoknál. Szerintem mindenki olyan ruhákban jár amilyenben kedve van, meg amilyenben jól érzi magát, inkább a rossz magyar mentalitás hogy méricskéljük egymást, meg ítélkezünk (már aki, én nem). Talán épp a felszabadultságuk tükre, hogy ezeket felveszik, mert eszükbe se jut hogy emiatt bárki is leszólná őket (nem ismerik a magyarokat :)

Ami a gasztronómiát illeti... kezdem azt hinni, hogy a kisebbrendűségi érzéssel kitömött magyarokat valami kaján gasztrosznobizmus tölti el az angolokkal szemben, hogy végre valami amiben mi nyilvánvalóan jobbak vagyunk. Régen én is így gondoltam, de aztán felhomályosítottak hogy az angolok azért esznek kevés fűszerrel, mert az ételek eredeti ízét akarják kihozni. Ami a fűszeres magyar ízekhez szokott szájnak nyilván ízetlen. Nekem is az, de ez nem azt jelenti hogy rossz, hanem hogy más. A szörppel kevert sör kifejezetten jól hangzik, ahogy a rántott csoki is, ki fogom próbálni. Az amúgy szimpatikus posztolónak kicsit több nyitottságot kívánok, és főleg ha ilyen régóta él ott, akkor a felszínes dolgokon való túllépést. Have a nice day :)

2014.03.26. 08:49:42

@maxval a gondolkodó birca: arra modt hirtelen nem emlekszem, hogy ettem volna. Nem sotetcsoki a szosz chillivel? Mert, akkor igen.
Sultfagylaltot viszont mar tobbszor is, az finom. Mexikoi etteremekben az USAban.

2014.03.26. 08:50:00

@maxval a gondolkodó birca: Édesem, a szárnyasok mellé nagyon is passzol a csokoládé (minőségi étcsokoládé) és a fahéj is. Tudod, nemcsak a paprikás, pörkölt meg a rántott csirke finom. De tudom, a kulturális liberalizmus ...

2014.03.26. 08:53:19

@maxval a gondolkodó birca: Pedig ez is a kulturális liberalizmus hozadéka ;)

pamut 2014.03.26. 08:55:37

Azért irigykedem nagyon, hogy valaki ilyen szemmel nézi az (angol) életet :)

Nekem itt a nagy magyar nyomorban eszembe se jut az angolok (amúgy szerintem említést sem érő, súlytalan, semmimondó) különcségein rágódni, a biztos megélhetésüket, az az ezáltal biztosítható méltó életet irigylem tőlük, és - bár valaha nagy kultúra-fan voltam - pont letojom a kultúrájukat Shakespearetől a tejes teájukig. Különben pont a netnek hála, ma már az egész világon félig magyar életet lehet élni, magyar nyelvű filmekkel, zenékkel, stb.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.03.26. 08:55:57

@maxval a gondolkodó birca: vicces ez a hozzászólás, ahol először azt állítod, hogy a vallásosság fontos és hasznos, majd a végén kiderül, hogy egy bizonyos vallás, az iszlám veszélyes :)

Elárulom, minden vallás felesleges és veszélyes. De attól még senki nem lett rossz ember (de jó sem), hogy vallásos. Az iszlám bevándorlókkal sem az a baj, hogy milyen hitük van, hanem hogy ahonnan jönnek, az a társadalom legalább 500 évvel van lemaradva mentalitásában Európához képest.

pamut 2014.03.26. 08:58:50

Látom ma is megbukott a Nyugat... :)

Ehhez a sok bukáshoz lassan menetrendet lehetne igazítani, Magyarországon minden reggel 8-kor megbukik a nyugat, aztán újra és újra megbukik pontosan félóránként :) Éjféltől pihenő, aztán reggel 8-kor újra bukik....

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.26. 08:59:06

@Zka:

Hol mondtam, hogy az iszlám veszélyes? Sehol. Azt mondtam, hogy a nyugatiak panaszkodnak az iszlám térhódításra, miközben nem veszik észre, hogy az csak az ateizmus által védtelenné tett közeget foglalte el.

VHB 2014.03.26. 08:59:39

@charlieharper: "...Eszakabbra mesz, annal rosszabb es olajosabb"

minél délebbre mész annál jobb és kevésbé olajos minden. Kirkwallban már annyira rossz volt minden, hogy csak sült olajat esznek. Ohh az a mediterrán Essex! :)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.26. 08:59:52

@Pink Petsch:

Nem éppen, ez egy teljesen autentikus mexikói étel.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.03.26. 08:59:59

Imadom ezeket az altalanositasokat:

"Sosem fogod a teát tejjel inni, a fish and chips nem lesz a kedvenced..."

Az asszony 10-bol 10-szer tejjel issza a teat, nekem pedig a fish & chips az egyik itteni favoritom. A fishcake nem UK only talalmany, es amugy nagyon finom szerintem. Folytassam? Rengeteg ponton bele tudnek meg kotni, de nem akarok.

Szerintem amugy nem kulonosebben kuloncok az angolok. Kb. barmelyik masik orszagba utazva ossze lehet szedni egy ilyen listat, ami magyar szemmel furcsanak tunik...

2014.03.26. 09:01:23

@maxval a gondolkodó birca: Khm, rengeteg változata van szerte a világon, és a mexikóiak sem csak pulykából készítik.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.03.26. 09:04:30

@andaluzkutya: ""A kulturális liberalizmus viszont csúf bukás, ez nyilvánvaló."

Ez mitől nyilvánvaló? Részleteznéd?"

Max nem indokol. Hat nem erted? Neki nem kell. Max kinyilatkoztat. Innentol 2 valasztasod van. Elfogadod ezt vagy egy ateista lelektelen depresszios elnyomott eletet elsz. Oh wait, te Norvegieban elsz... akkor max szemeben mar most is ilyen az eleted...

2014.03.26. 09:04:32

@pamut: Pontosabb algoritmust kapsz, ha figyelembe veszed Max és Hinta aktivitási görbéjét ;).

2014.03.26. 09:04:40

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: en a crabcake-et jobban szeretem
@VHB: szerintem
@pamut: UKban, kulonosen Londonban oriasi a gasztronomiai valasztek. Van rossz is.
Ettem en mar bun rossz gulyast Budapesten, a Raday utcaban.

2014.03.26. 09:07:11

@charlieharper: Mondjuk, Budapesten, különösen a Rádayban nem igazán javallott olyan helyre beülni, ahol "tourist menü" van. ;)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.03.26. 09:09:39

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: indokolta. Azért mert ateisták és mert panaszkodnak az iszlám bevándorlókra. Egyértelmű kudarc! :D

andaluzkutya 2014.03.26. 09:11:14

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: összességében az, hogy pl. egy adott vallás képviselőjét nem égetik meg, vagy nem éri diszkrimináció egyéb módon a liberalizmusnak köszönhető. Ez vonatkozik a katolikusokra is, azokban az országokban vannak kitéve mindenféle rossznak, ahol nincs kulturális liberalizmus.
Való igaz, hogy sok ember nem tud mit kezdeni azzal, ha nem adják a szájába, hogy mit csináljon (bár ez képzavar:) ). De ettől még nagyon sok ember nagyon jól elvan azzal, hogy maga választja ki, milyen életet akar élni. Az, hogy nagyrészt nyugaton vannak szem előtt ezek a problémák meg amiatt van, hogy másutt a problémákra nagyrészt büntetőjogi választ adnak.

pamut 2014.03.26. 09:13:18

@charlieharper: naná, főleg hogy London a világ egyik legmultikultibb városa :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.26. 09:15:46

@Zka:
Ha csak azert vennek autot, mert szuksegem van ra, akkor nem ennyiert vennek.
Viszont fontos, hogy nagy es kenyelmes legyen... hogy jol erezzem benne magam. Nincs annyi penz, amit ne tudnek elkolteni egy vagy tobb autora ;) Ez egy szenvedely nekem.
Viszont sosem lesz hazam, de ha megis, nem nagyobb, mint 2-3 szoba, mert az nem fontos. Csak egu hely, ahol aludhatok.

Kinek mi, nemde? ;)

VHB 2014.03.26. 09:19:32

@charlieharper: Maxnak mindig igaza van. Szerintem.

VHB 2014.03.26. 09:20:41

@Kövérmadár [swe]: Típus, évjárat megvan már?

Evain 2014.03.26. 09:21:15

@Pink Petsch: akartam írni, hogy miért csalódtam ebben az írásban, de jól összefoglaltad a lényeget. :D

A leírás alapján egyébként az az érzésem, hogy csak a munkásosztály köreiben forog a poszterina, holott azért az angol társadalom nem csak ennyiből áll.
Ha meg jót akar enni valaki, tessék Jamie Oliver féle angol kajákat főzni. Vagy Hairy Bikers kajákat.
Nem mondom, hogy a Fat Duck legyen a bakancslistán mindenkinek, de igenis jó az angol konyha.

Mr Long 2014.03.26. 09:21:30

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: " Az asszony 10-bol 10-szer tejjel issza a teat"
Megmondanad neki, hogy rosszul issza? :)

Szilvana1[Bucks, UK] 2014.03.26. 09:22:44

Tejjel iszom a teàt (de az angol párom nem !!!), imàdom a fish &chipset és a konzerves paradicsomlevest!!!

2014.03.26. 09:22:45

@VHB: ma meleg van. Szerintem

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.03.26. 09:25:03

Meg kellett néznem, hogy ez az Andrea tényleg az, aki a múltkori, szimpatikus posztot írta. Ezek szerint igen, csak a szerzőt közben elrabolta egy ufó. Amennyire vártam a posztjának folytatását, annyira csalódott vagyok most. Hét év után azért nem a közhelyek szintjén kellene visszaadni a tapasztalatokat...

Evain 2014.03.26. 09:25:17

Ja, és mivel napokig nem jutottam HA-hoz, szinte könnyekig hatódtam, mikor megláttam ezt a képet, és digger jutott róla eszembe:
acidcow.com/pics/20140325/gifs_02.gif

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.03.26. 09:26:10

@charlieharper: Azert kedvelem inkabb a fishcaket mert abbol vannak ilyen smoked verziok (bar lehet a rakbol is van csak en nem talalkoztam meg vele). En meg betegesen vonzodom mindenhez aminek fustos utoize van. Jut eszembe, rendelek is egy kis liquid smoke-t amazonrol. :)

@Zka: @andaluzkutya: Ofkorsz, mert nyilvan az iszlam bevandorlok csak a kulturalis liberalizmus miatt mennek Nyugatra. Veletlenul sem azert mert esetleg ott hangyanyit magasabb az eletszinvonal mint mondjuk Bulgariaban, neeeeemmm... :DDD

Szinte latom magam elott a szomaliai testverpart a tengerparton ucsorogve:
- A tokomet ebbe az egesz Afrikaba. Itt nem tudunk egyrol a kettore jutni. Menjunk innen.
- Jo, de hova?
- Europaba.
- Es azon belul hova?
- Hat figyu, tuti ne Bulgariaba mert ott hithu konzervativ kereszteny kozossegek vannak. Szerintem inkabb Londonba mert ott tombol a kulturalis liberalizmus.
- Aham... hat fogalmam sincs mi a szarrol beszelsz, de en is Londot akartam javasolni mert ott azert kicsit tobbet fogok keresni futarkent mint Bulgariaban...

2014.03.26. 09:26:55

Jetlag miatt megint koran ebredtem es beleneztem a posztba, hat kar volt... Nincs kedvem vegigolvasni, lattam az elejet meg a veget, ennyi eleg is nekem. Ha posztolo nem szereti Angliat es hulyenek nezi az angolokat, minek el ott? Az utolso bekezdest olvastam:

'Sosem fogod a teát tejjel inni, a fish and chips nem lesz a kedvenced, a leves akkor is átlátszó és vizes lesz, és nem a konzervből fogod enni, a sörbe nem fogsz áfonyaszörpöt önteni, és a w-t is mindig v-nek fogod ejteni.'

Nem kis teljesitmeny ennyi suletlenseget osszehordani egy mondatban. Hogy csak nehany peldat emlitsek: magyar baratnom aki sok eve itt el tejjel issza a teat; nekem a fish and chips az egyik kedvenc etelem, hianyzik ha nem vagyunk Angliaban; eszunk konzerv leveseket; a w-t konnyu megtanulni kiejteni, az egyik legkonnyebben megtanulhato hang, egyszeruen maskepp formalod a szadat mintha v-t ejtenel.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.03.26. 09:27:18

@Mr Long: "Megmondanad neki, hogy rosszul issza? :)"

Olvassa a HA-t. En nem merem mondani, jobb ha a HA-tol tudja meg mint tolem. :D

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.03.26. 09:28:24

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Sokáig én is tejjel ittam a teát és ízlett. Fish and chipset Dél-Angliában ettem, nagyon furcsa volt, mert valami fura olajban sütötték ki, ezért a panírt le kellett szednem róla, de a hal isteni volt anélkül.

2014.03.26. 09:30:24

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: szomaliatol Stockholmig ki van tablazba az ut, nyilakkal. Nem?

2014.03.26. 09:30:51

@charlieharper: Jobb később .. ;). Te, ha véletlenül Németországba keveredsz valaha, nehogy megkóstold azt, amit tt goulashnak neveznek ;)

Latcho Rom 2014.03.26. 09:32:11

@Pink Petsch: +1 :)

Poszterina: krumplis bagette a franciáktól ment a szigetre, csak útközben a lényeg, a merguez kóbászm kiesett belőle.
Nagyszerű hogy sokfelé jártál, még több élményed lehetne ízekben, ha néha egy "jobb" éttermet is kipróbálnál, tudom nem olcsó mulatság.
Jó, hangulatos poszt..köszönet :)

Evain 2014.03.26. 09:32:26

@zöldeketbeszélek: hííínye, há' pont azt a jó kis sörtésztás bundát szedted le, amitől híres a fish&chips? :) Múltkor láttam egy házvásárlós műsort Ausztráliában, ahol a kivándorolt angol házaspár egy kis anglia nevű helyet nyitott, ahol csak ilyet sütöttek, és brutál sikere volt. Angliából hozták hozzá az ipari berendezéseket, annyira ragaszkodtak az autentikus dolgokhoz. :)

Evain 2014.03.26. 09:34:42

Ha már au paires posztot nem írok, most nyitott meg Keukoenhof, megyünk két hét múlva. Érdekel valakit róla írás?

Mr Long 2014.03.26. 09:35:32

@Mirjam2: " Ha posztolo nem szereti Angliat es hulyenek nezi az angolokat, minek el ott?"
Ezt a kerdest sokszor megkerdeztem nar, de meg senki sem valaszolt. Illetve egyszer igen, hogy kussoljak, mert nem elek itt x+1 eve. Igaz akkor arra kerdeztem ra, hogy a penzuk kell csak, de a tobbi zavaro?

2014.03.26. 09:37:17

@Evain: Néha hasznosak a sztereotípiák, de ez most nem az az eset ;)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.03.26. 09:40:09

@Evain: Szeretem a sörtésztát, de milyen olajat használtak vajon, azzal katasztrófa volt - mármint az én napraforgóolajon szocializálódott ízelőbimbóimnak és szaglóhámomnak :).

Latcho Rom 2014.03.26. 09:40:54

@zöldeketbeszélek: panir a lényeg te! jó, serrel kevert kis panir, meg is kivántam, veszek is hazafele cod-ot, abból a legjobb a f&chips.

2014.03.26. 09:41:08

@charlieharper: Szerintem, te azt nem akarod tudni. Már tapasztalatból ;). Elég annyi hozzá, hogy a németeknél az ungarische egyenlő az agyonpaprikázással. Szürreális élmény, amikor egy gulyásnak mondott ételben piros kaliforniai paprika-darabok vannak :D.
Mondjuk, itt egytálétel, nem leves, de ez nem is annyira fontos, mert otthon is van egytálétel változat, de ez nem az :)

Latcho Rom 2014.03.26. 09:42:14

@zöldeketbeszélek: @Evain: nem olvastalak, elnézést a repetáért :))

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.03.26. 09:44:11

@Pink Petsch: Ment egy ausztrál sorozat a tv paprikán: Jó szakács, rossz szakács. Ott a páros férfi tagja magyar gulyást főzött. Úgy kezdte, hogy olívaolajat öntött egy fazékba...

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.03.26. 09:45:22

@shakti_rom: Dupla pofon jobbról balról a kificamodott ízlésemért ;)? Oké, de akkor áruljátok már el, milyen olajjal sütnek az ángliusok!

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.03.26. 09:45:54

@Mirjam2: ja egyébként a w tényleg nagyon könnyű. Ellenben aki a két féle th-t és az r-t is jól ejti azt tapsi tapsi. Még szerencse, hogy dialektusonként vannak eltérések ezekben a natívak között is :))

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.03.26. 09:48:10

@Pink Petsch: hehe pont tegnap kérdezgetett valami gulyás receptről egy szerb származású svéd arc, magyaráztam neki hogy mennyire nem mindegy milyen paprikát használ hozzá :)

Latcho Rom 2014.03.26. 09:50:35

@zöldeketbeszélek: ami az olcsóbb :) nem ott élek, itt sima veggie olajon sütik a f&c-t, gondolom ott is..?

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.03.26. 09:51:13

(en mondjuk nem is ertem , h miert cel angolnak/spanyolnak / francianak / stb lenni vegul. plane ha ugyse lehet. ez miert olyan tores sokaknak?) ( megnem olvastam a kommenteket.)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.26. 09:51:25

@Zka:
Ezert ma kikapsz.
Tegnap en kaptam ki erte ;)

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
Igy vagyunk mi itt eszakon. Nyomorban tengodunk, lelketlen vilagban, oh jajjjajj, mi lesz most?

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.03.26. 09:52:15

@zöldeketbeszélek: "Fish and chipset Dél-Angliában ettem, nagyon furcsa volt, mert valami fura olajban sütötték ki, ezért a panírt le kellett szednem róla, de a hal isteni volt anélkül."

Aham, szoval a lenyeget kivetted a fish and chips-bol. :D
Ez kb. olyan mint hogy nem dugunk egy jot? Dehogynem, de en a kisszekrol neznem inkabb, ha nem baj. :D Hat a bunda ad ertelmet a halnak te! :D

Evain 2014.03.26. 09:53:35

@zöldeketbeszélek: Lehet, hogy csak állott volt az olaj. Nem lenne túl meglepő. :D A balcsin a lángosos se arról híres, hogy naponta cseréli az olajat ugye... ^^

@Pink Petsch: jaj, nálunk szokott a kantinban lenni gulash, hát vazz, abban is van paprika, meg karikára vágott hagyma is. broááááf.

tableno 2014.03.26. 09:54:24

@Chang Yai: jó kérdés. Mint hogy az is, hogy mitől angolabb/franciább/németebb az egyik ember, mint a másik? Ott sem mindenki ugyanazt szereti...

2014.03.26. 09:56:38

@Mr Long: Pontosan. Nem azt mondom hogy csak a pozitivumokrol kell irni meg hogy mindent szeretni kell, de ez a hozzaallas nagyon irritalo hogy 'az angolok' hulyek, minden 'furcsa', az ido rossz, az etelek, a ruhak stb. minden gaz, 'te' ugysem leszel soha ilyen stb. Vegulis sajnalom a posztolot hogy ilyen helyen kell elnie ahol nem erzi jol magat, szerintem ha megoldhato, meg kene probalnia egy mas orszagban, ahol szerinte nem furcsak az emberek. (Erdekes az nem merult fel benne soha hogy 'az angolok' szerint meg o furcsa.)

2014.03.26. 09:57:49

@Pink Petsch: akkor azt aruld el, hogy hol eszel Budapesten jo gulyast. Raday utca kilove

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.26. 09:59:30

@VHB:
Konkretan nincsen ;)

Mercedes, az 100%
Modell eseten C, E vagy S (ez kevesse valoszinu).
Motor tekinteteben benzines es minimum 200 LE. Ez olyan 2,5 - 3 literes lehet. Vegszukseg eseten a 200 CGI (nem kompresszoros).
Automata valto.

Amin el szokott bukni a dolog, hogy bezs borbelsot szeretnek, famintas muszerfallal.

Nagyon sok olyan van, ami fekete bor es fekete muszerfal, de az nem tetszik.

Evjarat: nehez kerdes, mindegy, de a kereklampas utani modellek erdekelnek. Ez kb. most 3-4 eves generacio vagy fiatalabb.

Keret: meglatjuk. Hitel lesz hozza mindenkeppen, onresztol fuggoen 180-200-220e korona (6,3-7,8m ft)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.03.26. 09:59:50

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Na már te is :)? Basszus, a hal már nem is számít? Panírt itthon is ehetek, friss tengeri halat tengerparton sétálva nem igazán :)!

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.03.26. 10:01:32

@Evain: Nem, nem avas volt. De tudom, hogy használnak pálmaolajat, mogyoróolajat, repceolajat is, amit itthon szinte egyáltalán nem.

A tulipánokról sok-sok fotót kérünk :)!

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.03.26. 10:03:25

@charlieharper: Matyas pince?

@zöldeketbeszélek: Jol van nah, ertem en a te szemszoged is. :) Remelem legalabb ecetes krumplit kaptal hozza.

Kaksi Kapitány 2014.03.26. 10:04:27

"Rántott Mars-csoki": Ez amugy csak egy urban legend ami onnan ered hogy JC a Top Gear-bol az egyik adasban azt mondta hogy a skotok mindent megsutnek meg a mars csokit is. A vicc az egeszben hogy aztan volt aki kiprobalta es a snack vanekben keresre biztos vagyok benne hogy csinalnak.

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2014.03.26. 10:04:35

@Mirjam2: igazad van, az angoloknak mi vagyunk furcsák,vagy legalábbis én. Ittam már tejes teát, de maradok a citromos változatnál, kollégám arckifejezéset kellett volna látni, amikor a citromlét beleontottem a teába!! Kérdeztem: megkostolod?? Neeem köszi..... ;-)

Evain 2014.03.26. 10:05:53

@zöldeketbeszélek: Hát most már tudod, mekkora szentségtörést követtél el! :D
Ha legközelebb mész, máshol vegyél, hátha frisebb lesz az olaj. :)

Na, ha más nem kéri, akkor csak neked küldök majd fotókat, oké? :D

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.26. 10:05:58

@Chang Yai:
Szerintem sokan tavoztunk serelmekkel es a valami massa valas onnan ered, hogy semmifele tovabbi sorskozosseget nem akarunk vallalni Magyarorszaggal.

Nem angolok/nemetek/svedek akarunk lenni, hanem nem-magyarok. Ne azonositsanak veluk, ne mondjak, hogy kelet-europaiak vagyunk, kulonosen ha ugy jottunk el, hogy inkabb nyugati ertekeket vallunk.

Nyilvan sosem leszunk masok, mindig magyarok maradunk, mindig ott lesznek a serelmek. De attol meg jo elhatszani a gondolattal, hogy egyszer, sokara kivetkozhetunk onmagunkbol es nem leszunk tobbe azok, akik vagyunk. Nekem mindenkeppen ;)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.03.26. 10:06:54

ja es olyasmik jutnak meg az eszembe, hogy Anglia kb semmiben nem kulonbozik Mo-tol.innen nezve :-) mennyire borulna meg nemelyik hatartkelo Azsiatol? :-D (udv Kuta beachrol /Bali/ )

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.03.26. 10:07:23

@Evain: Oké, bár ha Muscari és Bpetya is erre jár - esetleg Quercus és Digger is - meg fog sokszorozódni az igény :).

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.26. 10:07:27

@Kaksi Kapitány:
Kiprobalnam. Vegulis mitol lenne rossz?
Van, aki a halat is megeszi ;)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.03.26. 10:07:55

@Kaksi Kapitány: Ne viccelj mar, hat minden 2. skot pubban lehet kapni deep fried mars bar-t. Ha igazan autentikus vagy akkor vaniliafagyival es csokiontettel kered. ;)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.26. 10:08:39

@Mirjam2:

"a w-t konnyu megtanulni kiejteni, az egyik legkonnyebben megtanulhato hang"

Pontosan így van. Minden haladó szintű magyar jól ejti, sőt vicces, hogy elkezdenek ott is w-t mondani hibásan, ahol sima v-t kellene. :-)

Pl. a voice szó így magyar verzióban wɔɪs les a helyes vɔɪs helyett.

Egy angol anyanyelvű angoltanár ismerősöm mondta, hogy a csehek és szlovákok is tömegesen ezt csinálják, míg a lengyeleknél sosincs ez a hiba, ők mindig helyesen ejtik a két hangot. Persze, mert a lengyelben van v és w is.

Evain 2014.03.26. 10:10:47

@Kaksi Kapitány: Nem urban legend. A skót konyha a skótok szerint is az egyik legrosszabb ebből a szempontból. Egyik ismertebb stand up komikusuk csinált erről egy geget, szénné röhögtem az agyam rajta. Danny Bhoy a neve. Asszem a Just for laughs Toronto egyik adásában láttam.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.26. 10:11:24

@andaluzkutya:

Kevered a liberalizmust a toleranciával, ez óriási hiba. Az utóbbi 200 évben a dolgok helyet cseréltek.

Manapság éppen a liberalizmusra jellemző a fokozott intolerancia. Lásd pl. a "helytelen" vélemények betiltásának akarása, véleménydiktatúra, stb.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.26. 10:13:24

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:

Ez nem ellenérv. Nyilván a pénz a fő emigrációs szempont, hiszen az emigránsok 95 %-a gazdasági emigráns.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.03.26. 10:13:51

Keukenhofot nekem is! kedvencem a tulipan de nem birja jol a tropusokat.
Madar ertelek, de nem frusztralo egy ilyen remenytelen quest? tudom,sokat beszelgettunk errol regebben. en egyszeruen csak vagyok,es csinalok mindenfelet,ami tetszik. nem kell se magyarsag se angolsag svedseg akarmi, anelkul is van eleg bajom hogy ilyen zsakokat cipeljek :-)

Latcho Rom 2014.03.26. 10:18:43

@maxval a gondolkodó birca: Hány embert rakott vissza a sittre rögtön Szocsi után az überliberális cárod?
Ugye.

Latcho Rom 2014.03.26. 10:20:35

@Evain: Várj hozom a Bhoyt a dudával, hagassal :))

Montreali, nem torontói azt hiszem..

tableno 2014.03.26. 10:21:00

@Kövérmadár [swe]: nekem soha semmilyen lelki problémát nem okozott, hogy magyar vagyok, és eszembe sem jutott, hogy ne akarjak az lenni. Ettől még ott és úgy élek, ahogy kedvem tartja.

VHB 2014.03.26. 10:21:30

Haggis with neeps and tatties - ilyet evett már valakI?

Latcho Rom 2014.03.26. 10:23:52

@tableno: sosem gondolsz a román csapatokra, igaz ? ;)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.26. 10:25:15

@VHB:

Nekem még a csoki kenyérre kenése is erősen idegen dolog. Pedig BG-ban abszolút bevett szokás.

Vagy a mogyoróvaj és a gyümölcszselé kenyéren. Marha vicces, de annak idején - 20 éve - BG-ban az amerikai mormon misszionáriusok legfőbb problémája ez volt! Nem vicc. Komoly beszélgetések voltak erről, hogy nem lehet sehol mogyoróvajat és zselét vennni, s emiatt nincs mit reggelezni! Ma már van mogyoróvaj, de a zselés probléma ma is fennáll.

Az amerikai mormonoknál ez a zselés dolog annyira jellemző, hogy még Amerikán belül is szemet szúr. A mormon többségű területek egyik vicces elnevezése a Jell-O Belt.

De más dolog: a különféle salátakrémek kenyérre kenése. Mo-n pl. a franciasaláta villával fogyasztandó étel, míg BG-ban leginkább kenyérre kenik. Hozzáteszem: ebben a bolgár verzió a jobb.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.03.26. 10:25:30

A gasztrokultúrkülönbségeket egy fene nagy álproblémának látom én. Minden külhoni örökké kajáldákban, éttermekben tömi a belét? Senki nem hadd főzzek ma magamra? Na ne.
@Zka: ó, ugyan. És amikor megveszi a fehér ájfont és hitelspirálba kerül emiatt? Tudom, ez hülyeség, de van konkrét eset erre (is). Csodálatosak az emberek. Személyes kedvencem mégis az, mikor összerak 2-4 milliót (forintban) és hogy ő majd szupertraderként fog megélni aztán. Persze nem.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.03.26. 10:25:56

@Evain: Na látod, már Chang Yai is jelezte az igényt :)!

Hari Seldon 2 2014.03.26. 10:30:36

Nem biztos, hogy rossz a felkapcsolható konnektor. Szerintem, ha a posztolónak gyerekei lesznek majd megtudja az előnyét. Mi minden konnekort dugaszolunk, ha kell, ha nem. Szerencsére a gyerekek eddig nem igazán érdeklődtek iránta. Elvégre lányok. Én bezzeg megpróbáltam megnézni a mélységét egyéves koromban… (na ezt nem is mondom tovább)

Nem tudom miért baj, hogy a teát tejjel isszák. Vannak olyan teák, amit azzal jobb inni. Én is szoktam inni, igaz nem sűrűn iszom teát. Az első (két) alkalommal volt furcsa, utána már teljes természetességgel öntöttem bele.
Szerintem senki sem gondolja, hogy Anglia egyenlő lenne Londonnal. Igaz, sokan oda mennek elsőre, mert az van a legközelebb a kontinenshez, és oda van a legtöbb repülőjárat is. Ettől persze még lehetnek sokan London centrikusak. Aki „mosogatni megy ki” (hogy a klasszikus példát vegyen elő) annak a keresete nem igazán elegendő, hogy minden hétvégén útra kelljen. Örül, hogy évente kétszer elmegy Magyarországra, és kétszer szétnéz Angliába.
A nyaraláskor illetve az utcán a kulturált viselkedésű embereket nem vesszük észre mert természetesnek vesszük. Ha valakik kirúgnak a hámból, az sokkal erősebb hatás.

Az angol gasztronómiáról már maguk az angolok is írtak poénokat. Ezért nem csodálkozom ezen.
A divat meg tényleg nem egy színvonal Párizsból és Milánóból nézve, de szerintem az öltöny, meg kosztüm azért ott is ismert.

„itt tucatszor láttam ezt a korosztályt szombat este közönségesen viselkedni pár ital után”
Helyesebben: itt tucatszor láttam ennek a korosztálynak egy részét szombat este közönségesen viselkedni pár ital után. Megint csak azért, mert a hangos kisebbség többségnek tűnik, amíg a „jók” alszanak.
A posztoló szép karriert csinált. Mindenképpen gratulálok ehhez.
Honvágy? Mondjuk, mi még csak hét hónapja vagyunk itt, de egyáltalán nem éreztem, sőt mindig egy kis idegeskedés van bennem, amikor Magyarországon vagyok. Egyszerűen nyomaszt a légkör. Szóval van ilyen is meg olyan is.

Aki nevet az akcentusán valakinek az nem egy intelligens ember. Itt a „közismerten” idegen ellenes Franciaországban nagyon hálásak, amikor megpróbálok egy kicsit beszélni franciául az angol helyett.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.03.26. 10:30:59

@Mirjam2: és akkor mi van? (ha ti, meg a barátnőd) Ő (a posztoló) meg nem asszimilálódott ízlésileg oda. Ettől már sületlenség? Az emberek nem egyformán idomulnak, ízlelnek, éreznek, szoknak. Mindig tudsz valami meredeket alkotni. Valakinek megy az, hogy saját maga kis világán kívül is tud gondolkodni, s nem csak abból kiindulva?

Latcho Rom 2014.03.26. 10:36:21

@Hari Seldon 2: Sokat változhatott FR mióta ott éltünk :))

VHB 2014.03.26. 10:36:46

@maxval a gondolkodó birca: "csoki kenyérre kenése"
Azt hiszem a Ferrero törte meg a jeget a Nutellával. Legalábbis a bevezetéskor az eredeti német reklámot hozták, ahol szépen kenik a kenyérre.

"különféle salátakrémek kenyérre kenése"
oroszoknál láttam, hogy a salátát egyféle előételként kezelik, és még a leves előtt elfogyasztják, és ahogy említetted láttam olyat, hogy kenték kenyérre ezerrel.

2014.03.26. 10:38:08

@Mirjam2: olvasd el a posztot, kozepen irja, hogy szereti Angliat (nem a UKt, Angliat).
A vegere betakta a kozhely gyujtemenyt
@Hari Seldon 2: engem a franciak mar budos afrikaiztak le

Hari Seldon 2 2014.03.26. 10:39:02

@maxval a gondolkodó birca:
Ez jó flah mob lesz:
www.youtube.com/watch?v=bQLCZOG202k

vagy ez:
www.youtube.com/watch?v=kbJcQYVtZMo

Szerintem meg ezek az európai civilizáció nagy eredményei. Hogy az emberek felszabadultak. (Persze csak azok, akik ezt felismerik.)
Nézd meg az arcokat. nem látsz ilyeneket Budapesten. (vagy csak nagy véletlenül)

Latcho Rom 2014.03.26. 10:41:14

Úgy tünik hogy Dopeman is veletek fog mosogatni londoniak..hamarosan

nol.hu/velemeny/aprilis-6-az-utolso-esely-1452299

SzZoole 2014.03.26. 10:42:57

@VHB: kozel nincs £900 egy garitura gumi en most gumiztam fel az en autom 255/45/18-as Uniroyal rain sport gumikkal es £376-ert vettem a negyet brand new gumit,ha akarod elkuldom a web cimet.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.26. 10:48:04

@VHB:

A saláta mint előétel sok helyen szokás, de a krém kenyérre kenése kevesebb helyen.

Egyébként nagyon jó. Én az orosz hússalátát meg a padlizsánkrémet szoktam. A paradicsomból készült krém is jó,

De eleve ez szokás reggelire, vacsorára,azaz csak ezt eszik.

Ami taszít, hogy egyesek vajat vagy margarint kennek a kenyérre, majd arra rá a paradicsomkrémet. A lekvárt viszont én is így szeretem, mindig kenek a lekvár alá margarint.

SzZoole 2014.03.26. 10:48:14

@Mr Long: en voltam Digge hazaban,mikor hasznaltam a mosdot a kovetkezo volt a furdoszobaban a csap fele irva nagy betukel:
CSAK KULSOLEG HASZNALHATO,!!!:)))))))))))

Hari Seldon 2 2014.03.26. 10:48:15

@maxval a gondolkodó birca:
Az ateizmus helyét nem fogadata el. Egyszerűen bejöttek a jobb élet reményében.
És legalábbis itt Fr nagyon szépen terjed az ateizmus hála a francia államnak. A kórházban a három szíriai orvosból csak kettő tartja a ramadánt. A harmadik nem vallásos. Szóval ott is van lemorzsolódás, csak lassabb.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.26. 10:49:57

@Hari Seldon 2:

A flashmob unatkozó hülyegyerek által kitalált ökörség.

Lényeg: összegyűlönk és valami értelmetlenséget csinálunk sokan, egyszerre, egyféle módon.

Amikor elkezdődött a flesmobok divatja, nekem volt egy igazi polgárpukkasztó flesmob-ötletem: összegyűlünk és 15 percig úgy viselkedünk, mintha normális emberek lennénk. Ezt minden flasmob-hívő sértőnek vélte.

Az ilyesmi egyébként úgy 15-16 éves korig elfogadható, fejlettebb egyedeknél 13-14 éves korig. Akkoriban az ember “lázad” csak úgy. Pl. én is “lázadtam” akkoriban: direkt nem kapaszkodtam a mozgólépcsőn, mert megalázónak tartottam a “kapaszkodjanak!” feliratot – NEKEM AZTÁN NEM PARANCSOL A BKV! :-)

De 15-16 éves kor után az ilyesminek a neve idiotizmus, s kezeltetni kell sürgősen.

2014.03.26. 10:54:27

@Zka: Kaliforniaival brutális, az tuti :D

2014.03.26. 10:55:28

@Evain: A receptben végül is benne van. Csak nem úgy ;)

VHB 2014.03.26. 10:57:12

@Zoole[uk]: Hoppá! Jó kis oldal, köszönöm! Én eddig a mytyres-t illetve a tyreshoppert használtam.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.03.26. 10:59:12

@maxval a gondolkodó birca: "Amikor elkezdődött a flesmobok divatja, nekem volt egy igazi polgárpukkasztó flesmob-ötletem: összegyűlünk és 15 percig úgy viselkedünk, mintha normális emberek lennénk. Ezt minden flasmob-hívő sértőnek vélte."

You must be fun at parties!

Ugyandehogy (törölt) 2014.03.26. 10:59:24

@Pink Petsch: achilisbabba kifejezetten jo egy kocka etcsoki.

2014.03.26. 11:02:11

@charlieharper: Hm, hát ha belváros, akkor van a körúton a Vígszínház mellett a Víg Étterem. Ott például egész jó a gulyás. De Óbudán nagyon sok vendéglő van, ahol fasza a gulyás, pl. a Zöld Kapu, vagy a régi főtéren a Kéhli. De ezek kiesnek a szokásos útvonalakból.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.03.26. 11:05:00

@Babette_: "achilisbabba kifejezetten jo egy kocka etcsoki."

Angol kollegam meselte hogy etcsokival is jo a chili con carne, de o eskuszik ra hogy kaveval a legtutibb. :) Ki fogom mar probalni mert jol hangzik. :)

2014.03.26. 11:06:19

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: A sört se felejtsd k ;). Már a babból.

Matula néne 2014.03.26. 11:08:07

Hihetetlen, hogy már megint itt egy poszt, ami senkinek sem tetszik.... és ismét csak degradálják a poszterinát. Kezdek aggódni, hogy velem van a baj, mert nekem tetszett!!!!
Nekem az jött le az egészből, hogy ez a lány nem Magyarországból kiábrándultan, nem menekülve - talán a kora, vagy az itthoni családi helyzete miatt - hanem kalandvágyból kiment Angliába. SZERET OTT ÉLNI, csak elmeséli, hogy ő milyennek látja az angolokat. DE: honvágya van, és amikor hazalátogat, akkor a "magyar valóság" helyett csak és kizárólag a jó dolgokat látja: szülőváros, család, barátok stb.
A kocsivásárlást csak megemlítette, nem ez a központi álma, egy szót sem ír arról, hogy még összegyűjt x milliót és jön haza, tárgyilagosan elmeséli, hogy mára egzisztenciálisan hogy kialakult az élete, beutazta Angliát, és felhívja a figyelmet, hogy mennyi sok szép hely van még. stb.stb.
Persze, abban igaza van egyeseknek, hogy bármelyik külföldi országban, bármelyik népet nézzük is, találhatunk ugyanennyi furcsaságot.... de akkor most mi van? Nem kellett volna megírni a posztot??
A poszterinának viszont csak egy dologra hívnám fel a figyelmét szeretettel: ne túlságosan élje bele abba magát, hogy itthon mennyire szép és jó, és a régi barátok és társai.
Fel ne add ezért a kinti szuper életedet!
Ahogy írod, 7 éve élsz Angliában, itthon ez alatt a 7 év alatt rengeteget romlott az életminőség.... (sorolhatnám), minden. Amikor hazajössz, tényleg csak a szépet és jót látod. Bármennyi pénzt is gyűjtesz össze, itthon szép lassan fel fogod élni. A régi barátokról: nekem hatalmas baráti köröm volt, igazi sokéves "kipróbált" barátok. Elmentem közel 4 évre külföldre (én is ez a pénzgyűjtős birkatípus voltam, itthon akartam boldogan élni), végig tartottam mindenkivel a kapcsolatot, minden szép és jó volt, aztán mikor hazaköltöztem és újra jöttek a "szürke" hétköznapok, mezei magyar állás... az összegyűjtött pénzt a tervek szerint az álomotthonomra költöttem, hisz tudtam, a fizetésemből egyébként meg fogok élni. (Kocsit nem vettem, mert nem volt rá szükségem :)). Aztán ráadásul a magánéleti boldogság is rám köszöntött, és ennek örömére az én drága barátaim mint, egytől egyig elfordultak tőlem... csak addig voltam jó, amíg mindig ott voltam nekik, amíg volt pénz dögivel, amikor már csak örülniük kellett volna esetleg az én boldogságomnak, akkor kiderült, hogy ez már nem fér bele. Persze nem mondom, lehet hogy csak én választottam nagyon rosszul barátokat... no de ennyit? Úgyhogy azt nem árt szem előtt tartani, hogy ezek a régi barátok az elmúlt 7 évben itthon éltek, egyre rosszabbul, egyre megkeseredettebben esetleg, mikor hazajössz, mosolyognak rád, de egyáltalán nem biztos hogy emögött a mosoly mögött igazi szeretet is van, hanem inkább "jófajta" hamisítatlan magyar irigység. De ne legyen igazam.
A lényeg, haza ne gyere, élj boldogan Angliában, ha ennyire szereted, látogass Magyarországra, amikor csak tudsz, érezd jól magad, és aztán menj haza!!!

Nigro notanda lapillo 2014.03.26. 11:08:30

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:" @andaluzkutya: ""A kulturális liberalizmus viszont csúf bukás, ez nyilvánvaló."

Ez mitől nyilvánvaló? Részleteznéd?"

Max nem indokol. Hat nem erted? Neki nem kell. Max kinyilatkoztat. Innentol 2 valasztasod van. Elfogadod ezt vagy egy ateista lelektelen depresszios elnyomott eletet elsz. Oh wait, te Norvegieban elsz... akkor max szemeben mar most is ilyen az eleted..."
akkor most szeretnék én is kinyilatkoztatni valamit:)
a legging a legfeministàbb és leliberàlisabb ruhadarab. Az a nô aki leggingsben megy ki az utcàra csak liberàl-feminista lehet. :D

madscientist 2014.03.26. 11:08:41

Kicsit furcsa, hogy a posztoló még ennyi ott eltöltött év után is így áll hozzá dolgokhoz, viszont néhol azért érzek némi (ön)iróniát is.
Egyébként meg jól szórakoztam olvasás közben. :)

@Pink Petsch:
Egy időre volt szerencsém(?) közelebbi kapcsolatba kerülni a német konyhával, a maultasche-nál lefagytam, nem is tudtam, hogyan reagáljak, egyszerre borzasztott el és közben nevethetnékem is támadt. Persze a vendéglátóim miatt egyiknek sem engedhettem át magam, utána egy szintén külföldi barátom megkérdezte: No, mi történt? Olyan arcot vágsz, mint akit maultasche-val kínáltak... Pont így történt! :D
Persze ízlések és pofonok, biztos van olyan is akinek az bejön, csak én már alapból a májat se nagyon szeretem.

madscientist 2014.03.26. 11:08:56

Egyébként meg kulináris dolgokban, aki tipikusan az az elzárkózó típus, s csak az a jó, ami a saját nemzeti konyhája és más minden szar, de tovább megyek, csak az és csak úgy a jó, ahogy ő otthon elkészíti...nos, az ilyenek egy sajátos, üvegfalú börtönbe zárják önmagukat, miközben a kulcs a saját zsebében van és hozzá elborzadva nézi a többieket, hogy miről maradt le éppen.
Ez csak az én véleményem.
Jó az, ha az ember kóstolgat, próbálkozik, maximum nem ízlik majd és kész, mint pl nekem a maultasche.

gyengetölcser 2014.03.26. 11:09:03

@Kövérmadár [swe]: Szia Madar! Mi majusban megyunk, es az airbnb-n foglaltunk, mert a hotelek borzaszto dragak, mar amik egy picit jobban neznek ki es Manhattan-ben vannak. Nem nagyon talaltam £150/ejszakanal olcsobbat...

Latcho Rom 2014.03.26. 11:09:07

@maxval a gondolkodó birca: Nincs új a nap alatt fiam, csináltunk flash-t szentendrén zámbo öcsiékkel, net se volt, youtube se...semmise :)
Pár fénykép maradt s az emlékek.
Akkor se volt marhaság, ma sem az, még akkor sem ha pár lökött ruszki csaj izléstelenkedik(lázadó puncik=pussy riots) s éveket kapnak érte egy maradi, diktatorikus ruszki rendszerben.
Ha levennéd a vaskalapod néha, többet látnál a világból.

Ita Misa Est

gyengetölcser 2014.03.26. 11:09:11

@poszt: a chip butty-n en is csodalkoztam eloszor, en nem ennem, de a baratnom neha eszi, a kollegam pedig a crisp szendvicset. Sot, a baratnom bananos piritost is szokott "fozni", ket szelet piritos koze villaval osszenyomott banant tesz...

2014.03.26. 11:09:18

@maxval a gondolkodó birca: Ahham, valamint csakis misszionárius pózban lehet szexelni, szigorúan sötétben. Minden más deviancia ....

M. Péter 2014.03.26. 11:09:55

@VHB: Igen. Én igen. Mértékkel, évente egyszer Burns-napon nem rossz. Rántott Mars-szeletet láttam, de nem kóstoltam.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.03.26. 11:14:05

@Hari Seldon 2: "Nem biztos, hogy rossz a felkapcsolható konnektor. Szerintem, ha a posztolónak gyerekei lesznek majd megtudja az előnyét."

Én nem nézném ki a gyerekemből, hogy ne tudna felkapcsolni egy konnektort, de hát az az én gyerekem :D

2014.03.26. 11:14:44

@madscientist: Rántottával az igazi! ;)

bpetya75 2014.03.26. 11:15:04

@KukorIca:

Ne aggódj! Én sem teszem, pedig a tegnapi meg egyedül nekem nem tetszett ;-)

@maxval a gondolkodó birca:

Flash mob dolgában nem értek egyet veled. Persze, van egy polgárpukkasztó, unatkozó hülyegyerek vonulat is, de nem merül ki ebben. Nekem eddig ez a kedvencem: www.youtube.com/watch?v=PXglXeONApw

@Hari Seldon 2:

www.youtube.com/watch?v=t8vbwshAD40

Biztos szarul érezték magukat közben, csak úgy tettek, mintha :-P

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.26. 11:15:28

@shakti_rom:

Oroszország soknemzetiségű, sokvallású állam. A nemzetiségi, vallási alapú gyűlöletkeltést komolyan veszik. Ezért lett a 2 buta liba is elítélve.

Rendes ember nem sérti más vallását. Aki meg nem rendes ember, annak ott a börtön. Aztán ő is megtanulja ezt. Lám, még a buta libák is megtanulták.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.03.26. 11:16:54

@Pink Petsch: épp most írt vissza a gyerek és vette az adást, szal remélem nem fogja elrontani :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.26. 11:17:45

@Chang Yai:
Eleinte nehez zsak volt.
Miota nem ott elunk, mar sokkal kisebb. :)
Most ha nyaralason megkerdezik, azt mondok, amit akarok. Lehetek sved, magyar, europai. A valasztas szabadsaga adott es ez a legfontosabb.

@tableno:
Biztosan nem egy osztalyba jartunk ;)
Engem folyamatosan alaztak vagy alazni akartak, amiert nem utalom a zsidokat vagy amiert rosszul vagyok a himnusz demagogiajatol. Persze lehet nem kellett volna elmondani senkinek sem a gondolataimat, de akkor minek az egesz?

Emlekezz ra, hogy itt mi hazaarulok vagyunk. Namost okyan nep tagja nem is akarok lenni, amelyik megbelyegez azert, mert mashol akarok boldogulni.

Jo nekem itt, ket szek kozott, nem akarok semmilyen nemzetisegu sem lenni, csak egy ember.

SzZoole 2014.03.26. 11:18:37

@VHB: en ettem es nem fogod elhinni,nekem izlik:)

SilentDreams 2014.03.26. 11:19:20

Nem lenne rossz a poszt, ha a szerzö nem próbálná meg lépten-nyomon általánosítani minden magyarra a saját élményeit, hanem meghagyná azokat sajátjainak, ahogy ö maga érzékelte, ahogy rá hatottak a megtapasztalt dolgok.

Biztosan van másokkal kisebb-nagyobb átfedés, de mivel nincs két egyforma ember, senki sem fog mindent pontosan így érezni, ahogy ö.

En pl. csak 2,5 évet éltem Angliában, mégis többféle ételt hiányolok, az ott beszélt nyelvet is, nem beszélve az ottani barátaimról. A pubok sem egytöl egyig vannak tele részegekkel, s nagyon jó kis kajákat ettem egyes pubokban kirándulások után. Sok angol fiatal nöt ismerek, akik biztosan nem járkálnának télen miniruhában magassarkúval szombat este, akármennyire sokan is ezt csinálják. stb, stb, stb...

VHB 2014.03.26. 11:20:11

@M. Péter: Üdv a bátraknak! :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.03.26. 11:22:05

@Kövérmadár [swe]: Nem egy nép bélyegez meg, hanem egy-két idióta. És ha te ezt komolyan veszed, akkor magad ragasztod a bélyeget a homlokodra. Úgyhogy, csak lazán :).

VHB 2014.03.26. 11:22:54

@VHB: Nálam az lehet a gond, hogy a májon túl nálam véget ér gasztronómia. Se vese, tüdő, szív, pacal stb. nem játszanak. Kóstolni mindegyiket kóstoltam, de nem lettek a kedvenceim.

2014.03.26. 11:24:51

@maxval a gondolkodó birca: Szóval, azt mondod, hogy te életedben először (és utoljára) a feleségeddel szexeltél, de szigorúan csak azután, hogy nőül vetted?

Latcho Rom 2014.03.26. 11:25:11

@tableno: első napon le lettünk sale etrangerez-ve a párizsi prefektúrán az ügyeletes rendörtől amikor menedékjogot kértünk, ékes irodalmi fhanszia nyelven.

Örök emlék..de az asyilt megkaptuk.

2014.03.26. 11:26:28

@Zka: Hááát, bizakodjunk ;)

2014.03.26. 11:29:14

@Kövérmadár [swe]: arra emlekszem, hogy iskolai unnepeken a himnusz eneklese alatt dorozatban vittek ki az ajultakat. Koran reggel unnepseg egy pici tornateremben, ablaknyitas nelkul. Reggeli elott.
Ja, mi meg a divsz indulot is enekeltuk altalanosban.

2014.03.26. 11:34:20

@maxval a gondolkodó birca: Ronda dolog ez tőled...
Van is erről valami példabeszéd a Bibliában, amelyben a bor és a víz meg a prédikáció igen jelentős szerepet játszik :P

Hari Seldon 2 2014.03.26. 11:36:18

@shakti_rom:
Hát nem tudom ti hol éltetek. Mi itt a kisvárosban nagyon jól elvagyunk a helyiekkel.
Én inkább azt tapasztalom, hogy kisebbrendűségi komplexusuk van, ha angolt hallanak, ezért zárkóznak el. Aztán meg ha hallják hogy próbálsz váltani, akkor megkönnyebbülnek. Legalábbis én ezt vettem le.

2014.03.26. 11:38:02

@maxval a gondolkodó birca: Jahooogy .. meggyónjuk, és máris ott a tiszta lap? :P

Hari Seldon 2 2014.03.26. 11:39:06

@charlieharper:
Mondjuk az arabokat nem nagyon szeretik sokan. Ez igaz. A FN is erre építi a politikáját.
De az hogy töröm a franciát (ha egyáltalán beszélek valamit) az nem zavarja őket. Legalábbis itt, erre felé.

Mr Long 2014.03.26. 11:39:36

@zöldeketbeszélek: en veled vagyok! a HAL a lenyeg benne, megbaz ecetes krumpli es a mushy pea

2014.03.26. 11:43:16

@maxval a gondolkodó birca: Kényelmes és gyáva megoldás.

2014.03.26. 11:43:19

@Hari Seldon 2: en meg Algeriaban toltottem a gyerekkorom egyreszet. Ugyhogy, ram az afrikai francia "ragadt". Marseilleben mindenki baratkozni akart velem :)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.26. 11:45:34

@Pink Petsch:

Nem, nem az. Ha megoldásként tekintesz rá, eleve nem is működik.

madscientist 2014.03.26. 11:46:18

@Pink Petsch:

Hát...mindent lehet fokozni :9
(A rántottát se szeretem.)

Hari Seldon 2 2014.03.26. 11:47:04

@bpetya75:
Örülök, hogy azért ott is lehet ilyesmit csinálni, de ez nem volt az igazi flash mob, inkább olyan videoklip-féle dolog.

2014.03.26. 11:49:07

@maxval a gondolkodó birca: De, de az. Minek felelősséget vállalni?. Isten úgyis megbocsát. Bármit el lehet követni, majd az isten adja a tiszta lapot, csak néhány ima. Ja, és az ilyeneknek a legnagyobb a pofájuk, ha ítélkezni kell mások felett. A "Ne ítélj, hogy ne ítéltessél", valahogy mindig kimarad :P

Herr Géza 2014.03.26. 11:50:33

@charlieharper: Söt, ha mész (úszol) tovább északabbra Skóciától is, akkor már a körítés is elmarad és csak fókazsírt esznek bálnazsírral.... :DDD

Hari Seldon 2 2014.03.26. 11:51:27

@charlieharper:
Akkor megvan az, hogy ,miért afrikai-ztak le. (Biztos valami tipikus "FN-os szavazó" volt.)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.26. 11:56:25

@Pink Petsch:

Ha nem őszinte a bűnbánat, akkor nincs bocsánat.

2014.03.26. 11:57:10

@Herr Géza: kepzeld el ezt egy etlapon :)))
Ird be a google-ba, hogy UK obesity map (forditas: koversegi terkep UK). Ahogy Delrol mesz Eszakra ugy szinesedik ez a UK terkep (vagyos annal rosszabb a helyzet). Legrosszabb a helyzet Cumbriaban, legjobb London es a deli part (minel kozelebb Granciao-hoz annal jobb).
Wales a statisztkiai "outlier".

Persze lehet mondani, hogy biztos nem csak a kaja, hanem mas is az ok. A kaja faktort nehez kivenni az egyenletbol.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.26. 11:58:34

@Kellemes Zérókomponista:
De :)
Ket naponta fozunk, jellemzoen ket napra. Mindenfelet. Nem is ertem, aki a kulfoldi eteleken akad ki...

@zöldeketbeszélek:
Jogos :)

@charlieharper:
Rendszeresen nem jelentem meg egyetlen unnepsegen sem. Renitens es antiszocialis voltam mar akkor is ;)

@VHB:
Csatlakozom.
A maj es a szinhus amit megeszem egy allatbol. Sem a gyomra, veseje, zuzaja, hereje nem kell.

peacefroggg 2014.03.26. 12:00:30

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: ha Bambergben jársz feltétlenül kóstold meg az ottani füstölt sört (Rauchbier), zseniálisan jó. Persze lehet, hogy már máshol is lehet kapni...

2014.03.26. 12:02:45

@maxval a gondolkodó birca: És ki dönti el, hogy őszinte-e? Az egyén, aki éppen végzi? Ja, átkozottul objektív mérce :P

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.26. 12:03:46

@maxval a gondolkodó birca:
Lehet keson szolok, de a bunbanat sz@rt sem er. Az meg sosem hozta vissza az elutott gyereket, megvert nyugdijast, megbantott masik embert.

@Pink Petsch:
Szeretek itelni es elvarom, hogy ha rossz fat teszek a tuzre, engem is eliteljenek erte. Ez tartja kordaban az allatokat... ize embereket ;)

Hari Seldon 2 2014.03.26. 12:05:23

@Pink Petsch:
Hát a "képzeletbeli apa" majd eldönti. Ez aztán igazán nem probléma.

2014.03.26. 12:07:09

@Kövérmadár [swe]: Igen, de ez csúnya liberalizmus... ;)

2014.03.26. 12:08:53

@Hari Seldon 2: Ahham, erre mondtam, hogy baszott kényelmes ;)

2014.03.26. 12:10:07

@madscientist: Hát, hogy neked semmi sem jó! :DDDD

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.26. 12:13:21

@Pink Petsch:

Isten belelát a lelkedbe, őt nem tudod becsapni.

2014.03.26. 12:14:05

@VHB:egneztem, ahogy leveszem Walest (mint mobdtam) sotetedik a terkep Angliaban egy ket spoton kivul. London es a South East egyertelmuen jobb, az Eszak Anglia regioval szemben.

Plussz a Public Health England website-a is a North Eastet teszi az obesity hotspot-ta.
Nepho.org.uk/topics/obesity

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.26. 12:15:23

@charlieharper:

Mert északabbra nagyobb a boldogtalanság, s az emberek zabálással kompenzálják sivár sorsukat.

2014.03.26. 12:15:42

@maxval a gondolkodó birca: Ó, dehogynem, egy képzeletbeli figurát lehet a legkönnyebben becsapni ....

Latcho Rom 2014.03.26. 12:16:10

@maxval a gondolkodó birca:

Családilag megyunk a pokolba Gagával :-)

metronews.ca/news/ottawa/983236/ottawa-bluesfest-goes-gaga-with-lineup/

Akarom igazán tudni hogy mit gondolsz errol a kivalo zeneszrol? Noooo :-)

Latcho Rom 2014.03.26. 12:18:01

@Hari Seldon 2: Karelt pied noirnak nézték a jo franciak, némileg jogosan :-)

Latcho Rom 2014.03.26. 12:19:50

@Hari Seldon 2: Párizsban voltunk. Akkor még nemigen tudtak a franciak angolul, igaz mi se beszeltunk angolul sokat, csak franciául.
Regesreg, a nyolcvanas evek elején..

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.03.26. 12:20:29

@peacefroggg: Norvegoknak van ilyen fustos utoizu soruk. Nem sztenderd azt hiszem, de tavaly karacsony elott osloi repteren talaltam mindenfele kezmuves norveg karacsonyi sort (Juleøl) es az egyik ilyen fustos volt. Fuuuu, nagyon begyere a cucc! :)

De ha arrafele jarnek ramegyek erre a Rauchbier-re is! Koszi a tippet! :)

/Konyorgom, valaki kapcsolja ki Maxvalt, teljesen out of control ma a csavo.../

Latcho Rom 2014.03.26. 12:20:46

@Hari Seldon 2: Sokat lazultak a dolgok...bár kisvárosban nem eltem ott..

VHB 2014.03.26. 12:21:40

@charlieharper: "Ahogy Delrol mesz Eszakra ugy szinesedik ez a UK terkep (vagyos annal rosszabb a helyzet). Legrosszabb a helyzet Cumbriaban, legjobb London es a deli part (minel kozelebb Granciao-hoz annal jobb). "

Ebből az utolsó rész állja meg a helyét, hogy London és a déli part.

VHB 2014.03.26. 12:24:27

@maxval a gondolkodó birca: Ezekért a sorokért érdemes idelátogatni! Köszi, Max! :)

2014.03.26. 12:24:34

@VHB: vagyis Delen jo, Eszakon rossz
Az ugye megvan, hogy a london korzeteben eloknek Londontol Eszak mar "Eszak"?

Latcho Rom 2014.03.26. 12:26:05

@VHB: Láttad mit osszazabáltak maxiék karácsonykor? ááááá bulgária cseppet sem sivár :P

VHB 2014.03.26. 12:30:13

@charlieharper: Nyertél, igazad van! Úgy színesedik! :))
Egyik kedves gimis osztálytársam lakott a Vámház krt-on. Az ő Pest definiciója volt az, hogy minden, ami a nagykörúton kívül esik, az már vidék.

Evain 2014.03.26. 12:31:30

@shakti_rom: azt is láttam! Ezek szerint te is el bírod viselni? :)

Evain 2014.03.26. 12:32:15

@zöldeketbeszélek: okéoké, már el is kezdtem írni, már csak a fotók hiányoznak. Jó? :)

négyzet 2014.03.26. 12:33:08

Nem vagyok angol (meglepő, ugye? :)), mindössze egy hetet töltöttem eddig Angliában, és nem ennek hatására, de fekete teát kis tejjel iszom (az összes többit meg a kávét is üresen, ami meg inkább svédes szokás). És nagyon szeretem a Caledónia pubban (Oktogon közelében) a fish and chipset borsópürével.

VHB 2014.03.26. 12:33:30

@shakti_rom: Én mindig a terminátort képzelem el, ha Maxra gondolok. Infrában lát és pörögnek az infók. Pl.: leggings - szép ruhadarab, testképzavar - kövér, északon él - boldogtalan és vélhetőleg kövér, buzulásra hajlamos. kikelet - csont buzi stb.

Latcho Rom 2014.03.26. 12:35:21

@VHB: @négyzethálós: chickpeas, na ezt az angol mániát se értem teljesen :-)

Hari Seldon 2 2014.03.26. 12:36:03

@shakti_rom:
Igazából még most sem beszélnek angolul... :-)
Nagyon nyomatják mindenfelé, hogy most már mindenki tud, vagy tanul.
De szerintem ez inkább csak a nép presszionálása, hogy tanulják az angolt. Igazából nem beszélik most sem.
Példa:
Az előző főbérlőnk akart valamit mondani nekem, hogy a "feleségemnek mondta ezt meg azt"
Amikor a feleséghez ért, sima tükörfordításban mondta, hogy "your woman". Nagyon üdítő volt.

Latcho Rom 2014.03.26. 12:36:14

@Evain: Láttuk eloben is, megérte :-)

2014.03.26. 12:36:57

@VHB: megertem az osztalytasad. Nekem is fura a huszonvalahanyadik keruletet Bpbe sorolni. Egyszer voltam arra. Mintha mar videken lennek!

tableno 2014.03.26. 12:38:10

@Kövérmadár [swe]: velem is előfordult, nem is egyszer, hogy valami turulmániás kétségbevonta a magyarságomat. De én ebből nem azt vontam le, hogy rossz magyarnak lenni, hanem hogy rossz hülyének lenni. Azért van a magyar kultúrában sok minden, amire lehet büszkének lenni!

Latcho Rom 2014.03.26. 12:38:36

@Hari Seldon 2: Márai irta a naploban? Hogy a magyar epp olyan paranoid mint a francia, annyira benne elnek, elunk a nyelvunkben :-)

Latni sertodott franciakat itt is, spanyolban is..Alhambraban hallottam egy idosebb francia not biccselni " pas une mot français" :-)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.26. 12:41:14

@maxval a gondolkodó birca:
Draga baratom, neked egy vegtelenul unalmas es korlatolt eleted van. Pont olyan vagy, mint az apam...

Az mar biztos, hogy a vilag addig halad jo iranyba, mig neked nem tetszik, ami tortenik...

Nem vallasoskent, de oszinten mondom, hogy isten mentsen egy olyan vilagtol, amilyen neked tetszene ;)

@négyzethálós:
Szentsegtores!!! :)

En nemreg szoktam ra a mezes kavera.

@Pink Petsch:
Szanom banom 8)
Latszik, ugye? ;)

Evain 2014.03.26. 12:43:31

@shakti_rom: Húúú, most picit irigy vagyok ám. Én Gabriel Iglesiasról maradtam le, mikor felénk turnézott. Nem volt ki vigyázzon a gyerekekre. :( De még nem adtam fel!

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.26. 12:44:23

@tableno:
Biztosan.
A buszkeseghez nekem az kell, hogy tevolegesen is hozzajaruljak az eredmenyhez. Ilyen hulyen vagyok osszerakva.

Arra vagyok buszke, amit elertem vagy amit a tamogatasommal valaki mas elert.

Mas eredmenyehez nekem semmi kozom.

Mondj peldat, kivancsi vagyok.

tableno 2014.03.26. 12:44:50

@shakti_rom: hát nem tudom, de nekem homlokegyenest ellenkező tapasztalataim vannak a franciákról. Szerintem kifejezetten nyitottak, toleránsak, és egyáltalán nem áll tőlük távol az önkritika.

tableno 2014.03.26. 12:47:31

@Kövérmadár [swe]: Rejtő Jenő. Egyetlen más nyelven sem találkoztam még hozzá hasonlóan fergeteges humorral. És ez a humor annyira magyar, hogy még lefordítani is nehéz.

Latcho Rom 2014.03.26. 12:51:54

@VHB: En is ugy latom, szeretnem latni Maxot mint amit a facebookos kukkolo nikk irt rola tegnap, eroteljesen liberalis o, csak a jobbereket trollkodja a marhasagaival.

Latcho Rom 2014.03.26. 12:54:47

@tableno: Mondom tableno..nem ismerem a mai FR állagát, persze..voltak ott jofej francia barataink is, ahogy itt is vannak. Amit akkor tapasztaltam magamon, s arab kollegakon keresztul..az nem volt mindig pozitiv, s ez is resze annak hogy tovább leptunk onnan..

Latcho Rom 2014.03.26. 12:57:36

@Evain:

Azt hiszem megint veszek berletet ide, nem a jazzfestre..lesznek jo dolgok az idén.

ottawabluesfest.ca/

négyzet 2014.03.26. 12:58:47

@tableno: a vérmagyaroknak ő biztos nem elég tiszta :(
El is vitették munkatáborba, mert valakit zavart a látványa.

tableno 2014.03.26. 12:59:13

@shakti_rom: az biztos, hogy harminc év alatt Franciaország (is) sokat változhatott...

tableno 2014.03.26. 13:01:13

@négyzethálós: tudom. Ezzel együtt nekem ő sokkal magyarabb, mint mondjuk a Radnóti-kötetet égető seggfejek.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.03.26. 13:02:22

@KukorIca: nem hittem el, hogy ilyen létezik, amíg végig nem néztem, mi történt egy régi barátommal. együtt dolgoztunk kint, sok millióval mentek haza, hogy ház, családalapítás, stb, és iszonyú sok embernek egyszerűen nem vette be a gyomra, hogy sikerült nekik. mondjuk ez még nagyon 10 éve volt, amikor nem mentünk külföldre százezerszám, újdonság volt.
:-(

2014.03.26. 13:04:14

Hagyjátok már, na! Én kezdtem el provokálni Maxot ...

Latcho Rom 2014.03.26. 13:05:17

@Pink Petsch: ahogy nem rolad van szo hisztizel mint egy 8 éves! :P

Latcho Rom 2014.03.26. 13:07:30

@shakti_rom:

ezek tutik, a tobbit meg kell vizslatnom..

Cypress Hill
Collective Soul!!
Lady Gaga!!!
The Killers!
Snoop Dogg
Trombone Shorty & Orleans Avenue!!!
John Mayall
Drive By Truckers
Gogol Bordello! :-)
Procol Harum with the NAC Symphony Orchestra!!!
Elvin Bishop
Don Felder (eagles)

2014.03.26. 13:12:35

@shakti_rom: Kabe! :D Különben meg tényleg nem fair, provokáltam, mikor tudom, milyen ...

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.03.26. 13:15:28

@Kövérmadár [swe]: emlékszem, hogy beszélgettünk erről, nekem elég nagy megrázkódtatás volt, amikor először lehazaárulóztak (nem csináltam semmit, csak külföldön dolgoztam, ráadásul visszamentem utána, vissza is akartam menni). de most ez engem nem fog definiálni. minden skatulya, magyarnak lenni vagy helyette angolnak, svédnek, piréznek. ha az ember normálisan viselkedik egy adott helyen, betartja a normákat, és elboldogul a hétköznapokban, akkor szerintem a kutyát se érdekli, hogy minek cimkézi fel magát.
erről megint ez jut eszembe, emlékeim szerint meséltem, volt egy kretén ismerősöm, aki jött látogatóba kb 8-9. hónapomban. amikor egy este pizzát szerváltam magamnak vacsira, előadta, hogy ez most mi, hogy én Thaiföldön lakok, de pizzát eszek, akkor minek vagyok itt (ott), ha nem jó nekem a thai kaja. cirka két nappal később papajasaláta, sült csirke meg ragacsos rizs került ebédre, amit ráadásul én szeretek kézzel enni, evőeszköz nélkül, mert úgy a legpraktikusabb, na akkor hirtelen az lett a baj, hogy mit vágok fel, ha a fejem tetejére állok is, akkor se leszek thai.
akar a halál thai lenni vagy olasz vagy akármi skatulya. ha sült csirkét akarok enni, akkor azt fogok, ha papajasalátát, akkor meg azt, mér kell ehhez ideológia. a legtöbb külföldi egyébként nem tud meg nem akar átállni a thai kajára --> napi háromszor ugyanaz, rizs zöldséggel, tojással, curryvel, hússal, akármi, következő étkezésre a maradék.
egyébként szeretem a thai kaját. az indonéz kaját. a malajziai indiai kaját. török édességeket! kerek csokoládét, töltött csokoládét.... kevés dologgal lehet kiüldözni a világból. najó, a már majdnem kikelt kiscsibét tartalmazó tojás, a sült skorpió, meg egyéb végletek azért ki vannak húzva a listáról. de legalább másnak, aki szereti, több marad :-)
(ok, megvan, nemcsak a kaja az identitás alapja, de ha már pont erről volt szó....)

Latcho Rom 2014.03.26. 13:16:52

@Pink Petsch: tekabbe! :-) Tudod a fenét tudod.

Mr Long 2014.03.26. 13:18:48

@charlieharper: Arra laknak a legnagyobb pestiek...
Volt csoporttarsam az utolso utcaban lakott valahol az ors mogott, a kertjuk mogott mar a mezo volt, de o volt a legpestibb. :D

2014.03.26. 13:20:10

@Chang Yai: a hazaarulo az, aki allamtitkokat arul az ellensegnek. En nem tudok egy allamtitkot sem

tableno 2014.03.26. 13:22:30

@négyzethálós: mondjuk azt sem értem, miért nincs Rejtő a kötelező iskolai olvasmányok között. Vagy az élvezhetőség eleve kizáró ok?

NorthPier 2014.03.26. 13:23:26

Szervusztok!

Most volt egy rendkívüli sajtótájékoztató az Országházból.

Itthon vannak a Pseuso-kincsek!

Kurta-furcsa kis sajtáj volt, megemlítésre került 15 millió eurós költség és hogy egy hete érkeztek haza a tárgyak, de ami fontos: március 29-től három hónapont át ingyen megtekinthetőek, utána átkerülnek a Szépművészeti Múzeumba.
A két fent említett intézmény honlapjain mostantól már láthatóak. (Állítólag, még nem néztem meg.)

madscientist 2014.03.26. 13:34:00

@Pink Petsch:

Pont kifogtad, ami nem a kedvencem. :D Az, hogy nem szeretem egyébként nem jelenti azt, hogy nem vagyok hajlandó megenni.
Másrészt elismerem kajában elég válogatós vagyok. :)

Kaksi Kapitány 2014.03.26. 13:34:11

@VHB: Kosz az infot de ezt azert kiemelnem belole:

"...The dish originated at chip shops in Scotland as a novelty item, but was never mainstream. Since various mass media have reported on the practice since the mid-1990s, in part as a commentary on urban Scotland's notoriously unhealthy diet,[1] the popularity of the dish has spread..."

A tobbieknek pedig: Azert meg ne oljetek mar erte...

Amugy meg nem ertem hogy miert kell savazni a cikk irojat. Neki ez a velemenye es kesz. Amugy sok dologban nekem is, pl. A 120 kilos balettcipoben tipego tunderlanyok tenyleg viccesek :)

Egylabu Esernyomadar 2014.03.26. 13:34:16

@zöldeketbeszélek: repce? Az teljesen más és tényleg mindenből kiérződik annak, aki nem szokta. Ahogy a napraforgó vagy az oliva is vice versa.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.03.26. 13:34:19

@Kövérmadár [swe]: mire kell neked 200 lóerő? de most komolyan. Egyébként meg ha hitelt kell rá felvenni akkor nem teheted meg. Az csak arról árulkodik hogy neked nincs pénzed rá de erőlködve birtokolni akarod.

tableno 2014.03.26. 13:36:30

@zöldeketbeszélek: szó sincs róla. Csak így esetleg lenne olyan kötelező olvasmány is, amit szívesen olvasnának a nebulók, Légy jó mindhalálig helyett...

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.03.26. 13:43:10

@Kaksi Kapitány: "A 120 kilos balettcipoben tipego tunderlanyok tenyleg viccesek :)"

Nah, azokat mondjuk en is betiltanam hatosagilag...

NorthPier 2014.03.26. 13:44:54

@VHB: Legalább ennyire, bár sugdosást nem hallottam.
De furcsa! Ha én lennék kiszabadítva egy ilyen kaland után, képtelen lennék ilyen gyászos képpel üldögélni, mint ezek hárman.
Kb. ilyen hangulata volt az iménti tudósításnak is. Semmi örömködés, inkább fagyos csend, a sajtó részéről nulla érdeklődés, nagy noszogatás után két kérdés, az egyik egy abszolut nem idevágó (lesz-e televíziós vita minelnök és jelöltek közt?), a másik, tárgyra vonatkozó kérdést meg elpasszolták, hogy majd Lázár (ő tárgyalt a kormány részéről), illetve valaki múzeumi szakértő.
És a kincseket is a TEK hozta haza, mint ezeket az elrabolt jóembereket.

2014.03.26. 13:54:27

@Chang Yai: Az ismerősöd .. na, ő, még az? ;)

Mr Long 2014.03.26. 13:57:44

@Zoole[uk]: Marmint a csap nem hasznalhato belsoleg, vagy a viz? Nagyon nem mindegy :DDD

2014.03.26. 14:03:37

Nu, errol csak annyi jut eszembe, hogy csak az ir kaveban van egyutt egy cseszeben a legfontosabb negy tapanyag, a zsir, a cukor, a koffein es az alkohol.

De, a rantott Mars-szeletben legalabb a zsirbol es a cukorbol van eleg tetemes mennyisegben, ugyhogy nagyon is jo, hogy van ilyen :D

skaven 2014.03.26. 14:04:52

@charlieharper: te, nekem mar Golders Green is eszak :D szegeny Digger :)

Kaksi Kapitány 2014.03.26. 14:04:52

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Es mi a helyzet a kozepkoru agressziv flitterruhas helyi kocsmamatronakkal? :)

Julianna Lehr 2014.03.26. 14:04:52

Sok mindent jol lat a blog irója, de szeretnem kijavitani a gasztronomiai megallapitasokat. AZ alapanyagok,mint hus,hal,zoldsegek nagyon jok. Fozni nem tudnak,de igazabol nem is a tudassal van a Baj,hanem,h nincs igeny arra, h fozzenek. Valahol megertem. Nekem is jobban esne elmenni munka utan vagy kozben es csak megrendelni a chipbuttymat cca£5.00-ert. Azert is mukodik a vendeglatas,mert az emberek megtehetik,h elmenjenek es egyenek. Szeretik a jo izu kajakat es nyitottak, a jo minosegert pedig vissza jarnak. Tapasztalatbol tudom.

blackhairlady 2014.03.26. 14:12:24

@Kövérmadár [swe]: "Juliusban irany NYC!!! 8)"
Irigyellek de nagyon! Remelem irsz majd rola a blogodon, sok sok keppel illusztralva!:)

Mr Long 2014.03.26. 14:14:42

@Kaksi Kapitány: Az mondjuk nem UK/London jelenseg. Ha egyszer bekeveredsz egy kocsmaba mo-n, ott is megtalalhatod ezt a reteget. Ne a fiatalok altal felkapott helyeket keresd es megtalalod oket.

Latcho Rom 2014.03.26. 14:18:29

@tableno: naaa, én meg a masodik reszet is kotelezove tennem, a Forr a bort - Jenovel egyutt..:-)

blackhairlady 2014.03.26. 14:20:48

@charlieharper: A sultfagyi az egyik legjobb desszertjuk itt az USAban.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.03.26. 14:20:50

@tableno: Tudod, pont arra gondoltam, hogy ami egyszer kötelező lesz, azt a kamaszok jórésze soha nem fogja elolvasni. Nem Arany mondta azt, amikor a Toldi kötelező lett, hogy ezt magyar ember többé önként el nem olvassa?

eddie1977 2014.03.26. 14:24:22

Elolvastam a poszt alatti első hozzászólást, és el is ment a kedvem a többitől.
A Határátkelő jelenlegi struktúrája nagyon egyszerűen leírható.
Megjelenik egy írás [szóljon bármiről], aztán jön az okos és összetartó közösség, akik azonnal késztetést éreznek arra, hogy valahol, valamilyen módon belekössenek az írásba.

A poszthoz: sajnálom, hogy ez az írás ezen a felületen jelent meg, mert a blogot olvasgató emberek jelentős része nem érdemli meg, hogy valódi emberi érzésekről olvashassanak. Pedig amit a hölgy leírt, azok létező dolgok, még akkor is, ha sokan nem akarnak tudomást venni erről.
A nyugati népek leszarják a bevándorlókat, eszük ágában sincs befogadni őket. Teljesen mindegy, hogy angolokról, írekről vagy németekről beszélünk.
Andrea is ezt írta, csak kicsit kellemesebb stílusban.
Az viszont jó, hogy tanulásként és tapasztalatszerzésként éli meg ezt a jelenséget.

Mr Long 2014.03.26. 14:26:07

@morsels: Azt nem ertem, hogy londnban nem tud a csaj a kavezoban (?) egyrol kettore lepni, miert gondolja, hogy Mo-n tud?

Mr Long 2014.03.26. 14:27:59

@eddie1977: Azzal van bajunk, ha valaki csak arrol ir, hogy mindenki hulye, aki nem magyar/magyarosan viselkedik/magyarosan csinal dolgokat.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.03.26. 14:30:09

@Kaksi Kapitány: Nemtudom, en egy kisvarosban elek, ahogy latom itt inkabb amolyan oreg butordarabok vannak a krimoban. Azok az arcok akik mar akkor is oda jartak inni amikor a pub helyen meg kelta kori kokorok voltak. Tudod ilyen orra alatt motyogo szakallas ex-halaszok akik a fejukkel tartjak az apro pincehelysegben a mestergerendat es mindegyikojuk elmondasa alapjan o repult az legelso Spitfire-el. :D Mindegyik tagban benne van 7-8 Rejto regeny szerkesztes nelkul. :D

tableno 2014.03.26. 14:34:35

@eddie1977: Na látod épp erről beszélek. Nem is olyan rég még alig vártad, hogy megszabadulhass a magyar állampolgárságodról, és azért estél nekem, hogy nem gyűlölöm eléggé Magyarországot...

eddie1977 2014.03.26. 14:37:10

@Mr Long: Szerintem ez a lány nem erről írt. Nem az angolokat kritizálta, amiért azok nem viselkednek magyarosan, róluk csak megemlített egy-két információt, amelyek még csak túlzásnak sem mondhatók. Andrea leírt egy valódi érzést: egy magyar akárhogy kapaszkodik a nyugati szalmaszálba, akkor is magyar marad. Agyban, gondolatokban, érzésekben, mindenben.
Kivétel, ha egészen kicsi korától [tehát a beilleszkedés első fázisától] kezdve az új ország része.

De még ha nincs is igaza, mert éppen most egy bizonyos szemüvegen át látja a dolgokat, akkor sem kéne leugatni. Nyilván megvan az oka, amiért úgy érez, ahogy.

Evain 2014.03.26. 14:37:32

@Mr Long: Nekem spec azért volt csalódás, mert 7 év után valahogy még mindig az az érzésem a beszámolóról, mintha alig egy éve élne ott. Még mindig külső szemlélőnek tűnik. Ettől még magával a poszterrel nincs bajom. :)

@eddie1977: te is a negatívumból általánosítasz. Nem igaz, hogy az írásokat többségében leszólják. Van olyan írás, amit leszól a törzsközönség? Van. Ebből nem az következik, hogy a tk minden írást leszól.

eddie1977 2014.03.26. 14:40:00

@tableno: Na látod, én is éppen erről beszélek.
Az évek múlásával egyre több impulzus ér minket, amelyek a gondolataink és érzéseink újraértékelésére késztetnek minket.
Én nem szégyellem bevallani, hogy régen sok dologban tévedtem.

eddie1977 2014.03.26. 14:42:30

@Evain: Sajnos bőven akadnak itt olyan hozzászólók, akiknek semmi nem elég jó.
Remélem, hogy ebben nincs vita köztünk.
Rájuk gondoltam.
Természetesen "kinek nem inge, ne vegye magára".

2014.03.26. 14:43:52

@eddie1977: Persze, létező dolgok. De tudod, ahogy nem minden magyar iszik naponta pálinkát és esz halálra magát pörkölttel vagy gulyással, ugyanígy, nem minden angol, német vagy más náció sem csak ilyen, vagy olyan.
Azt a bullshitet meg pont magyarként nem kellene mindig felhozni, hogy a nyugat-európaiak mennyire utálják a bevándorlókat. Tudod, engem pont az olyan kurvára befogadó Magyarországon románoztak le rendszeresen. Pedig a magyar ráadásul az anyanyelvem. Szóval, érted ...
A nyugat-európaiak meg, megsúgom, nem utálják a bevándorlókat. Akiket utálnak azok, akik odapofátlankodnak más országokból a szociális hálójuk miatt, és egy napot nem dolgoznak az országban, csak a támogatás kell. De ugyanígy rühellek azokat a másod- vagy immár harmadgenerációs törököket is, akik bár már német állampolgárok, de ugyanúgy sz.rnak bele dolgozni is. És hát, gazuk van, mert szerintem, te sem vagy oda otthon a "segílyen" élő cigányokért.

tableno 2014.03.26. 14:46:28

@eddie1977: viszont most meg ugyanúgy leszólsz, csak most azért mert nem vagyok elég nagy magyar...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.26. 14:46:39

@blackhair-lady:
Mindenkepp! :)

Neked azert kozelebb van ;)

@házelőtthinta:
Mert ez a vagyam, azert... embereknek szoktak kelleni dolgok. Van, aki gyereket akar, van aki hazat. En meg ilyen autot.

Az erolkodest azert atgondolnam :)

Sosem fogod megerteni azt, hogy maskent gondolkozom, mint te. Ez nem baj, csak ne akarj meggyozni arrol, hogy nalad a bolcsek kove.

@tableno:
Nem olvastam. Kotrok otthon valamit es velemenyezem ;)
Esetleg tudsz ajanlani egy muvet, nehogy a kakukktojas-legrosszabbat valasszam veletlenul?

SzZoole 2014.03.26. 14:50:15

@Mr Long: nem csapon vagy vizen van a lenyeg,azzal semmi gond,csak Digge nem szereti a vizet egy kemeny muszak utan masra vagyik,szomjazik,nem vizre,igy mar erted colos baratom:)))

eddie1977 2014.03.26. 14:50:33

@tableno: Miért szólnálak le? Te kötsz belém állandóan, az orrom alá dörgölve, hogy mennyire másképpen gondolkodtam néhány hónapja, ezzel mintegy azt sugallva, hogy nem vagyok következetes.
Én azt hittem, hogy mi itt beszélgetünk, álláspontokat ütköztetünk.

Mr Long 2014.03.26. 14:52:27

@Zoole[uk]: OK, akkor megnyugodtam. Egy belso hasznalatu csapnal nem biztos, hogy mostan volna a kezem :)

Az angolok oltozkodeset annyiban megvedenem, hogy a kosztumeik, oltonyeik, ingjeik, nyakkendoik szerintem allatok. Csak a buzis olasz szabas, skinny divatozik itt is a legtobb boltban.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.03.26. 14:52:51

@eddie1977: Nekem nagyon szimpatikus volt a posztoló első írása és személye és azt vártam, hogy a második poszt valóban folytatás lesz. De nem az lett. Az első poszt úgy végződik, mint egy pörgős sorozat, szinte mondat közepént elvágva, a második pedig úgy kezdődik, hogy közben eltelt 7 év és minden, ami történt vele, elintéződik két mondattal. Aztán jönnek az emóciók, amelyek tényleg fontosak, de azért jobban érdekelt volna, hogy munkavállalóként hogyan illeszkedett be, most hogyan él (nem a kirándulásokra gondolok), tényszerűen.

eddie1977 2014.03.26. 14:53:42

@Pink Petsch: Egy picit helyesbítek. Nem azt írtam, hogy utálják a bevándorlókat, hanem azt, hogy le se szarják őket.

2014.03.26. 14:56:02

@eddie1977: eddie, szerinted Magyarorszagon hogyan fogadjak el a bevandorlokat, mondjuk Izraelbol, Afghanisztanbol es Libiabol?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.26. 14:56:51

@eddie1977:
Te is le akarod/akartad adni az állampolgàrságodat?
Én is le fogom... csak tartsak már ott!

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.26. 14:58:00

@eddie1977:
Az a legjobb, meg lehet bújni fű alatt és senki sem háborgat :)

eddie1977 2014.03.26. 14:58:24

@zöldeketbeszélek: Komolyan mondom, hogy nem akarlak provokálni, tehát félre ne értsd, amit most kérdezek!
Kit érdekel, hogy te miről olvastál volna szívesen?
Arra próbálok rávilágítani, hogy ha ezen a blogon kizárólag olyan írások jelennének meg, amelyeket a nagyérdemű közönség mindig szívesen olvasna, akkor ez is csak egy lenne sok hírportál közül, ahol mindig a közízlésnek megfelelő információk látnak napvilágot.
Nyilván azért írt többet az érzéseiről és kevesebbet a munkahelyéről, mert az érzései vannak előtérben.

2014.03.26. 14:58:31

@Kaksi Kapitány: "Amugy sok dologban nekem is, pl. A 120 kilos balettcipoben tipego tunderlanyok tenyleg viccesek :)"
De (!) sminkelnek. Maxvalnal igy elmegy. Maxval-proof

Jesus.Green 2014.03.26. 15:00:52

Nem tudom most elolvasni a kommenteked, de roviden annyit, hogy a poszterina het ev utan is csak a felszint kaparja es igencsak sztereotipizal.

A teat sokszor ittam tejjel mar otthon is, fish & chips nyamm, a suru levesek teljesen rendben vannak. A sor meg barhogyan johet.

2014.03.26. 15:03:50

@eddie1977: akkor miert lenne elvaras, hogy a britek ne gyulolettel fogadjanak be barkit is, aki nem brit. Komolyan kerdezem, nem kotekedesbol.
A 11 evem UK alatt meg soha nem tapasztaltam gyuloletet, de nem is elem meg a dolgokat valoszinuleg olyan melyen, mint te.

2014.03.26. 15:04:10

@eddie1977: Még csak ez sem igaz, mert rengeteg, az állam által támogatott integrációs program létezik. Ausztriában és Németországban biztosan. De ha nem is akarsz ott letelepedni, hanem mondjuk csak melózni, akkor is igénybe veheted ingyenes a német nyelvkurzusokat, amelyek bár felsőfokúra nem lesznek elegek, de egy jó közepes nyelvtudást el lehet sajátítani.
Már, ha valaki akarja, és már ha valaki nem csak általánosítani szeret, meg mindenhol a "mi-nem-úgy-működik-mint-otthon" dolgokat keresi.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.03.26. 15:04:21

@eddie1977: Azt hiszem, erről már sokszor írtam. Ha posztolsz, cikket, regényt, drámát stb. írsz, azt kevés kivételtől eltekintve azért teszed, hogy valaki el is olvassa. Lehetőleg minél többen olvassák el. Lehetőleg az olvasónak tetsszen is, mert ha nem, a következő posztodat, regényedet, stb. nem fogja elolvasni...
Oké, senkit sem érdekel, hogy én miről szerettem volna olvasni. De az előző posztból indultam ki, annak a végéből. Ég és föld a kettő, mintha nem is egy személy írta volna. Vissza is kérdezhetnék, hogy kit érdekel, tetszenek-e neked a kommentek, ilyen kommenteket akartál-e olvasni, de nem sok értelme van a labdát ide-oda ütni, nem igaz?

Mr Long 2014.03.26. 15:04:44

@Jesus.Green: Es szoktal kekszet martogatni a teaba? Allitolag az is undorito szokas :) Vagy a szendvicset a suru levesba? :DDD

Evain 2014.03.26. 15:05:51

@eddie1977: negatív vélemény mindig lesz. Amit a szakmámban először megtanultam az az volt, hogy olyat nem tudsz írni/szervezni/alkotni/főzni (stbstb), hogy az mindenkinek jó legyen. Erre törekedni csak és kizárólag akkor érdemes, ha kimondottan kudarcélményre vágysz.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.03.26. 15:06:15

@shakti_rom: hát nem tudom, de minden fórumon és a saját blogján is ezt a bigott homofób figurát adja elő, soha ki nem esik a szerepből. Ha csak szerep, akkor betegebb, mintha komolyan gondolja :)

VHB 2014.03.26. 15:09:01

@eddie1977:
"A poszthoz: sajnálom, hogy ez az írás ezen a felületen jelent meg"
Hol kellett volna?

", mert a blogot olvasgató emberek jelentős része nem érdemli meg, hogy valódi emberi érzésekről olvashassanak. "

Tudod mi az a számláló a jobb felső sarokban? Kiterjedt ismeretségi körrel rendelkezhetsz...

Te tényleg nem vagy hintával rokoni kapcsolatban?

2014.03.26. 15:10:45

@shakti_rom: Áh, évek óta ezt hozza, nemcsak itt. Ha eleinte szerep is volt, már a részévé vált. De szerintem ilyen, ha néha direkt trollkodik is.

Mr Long 2014.03.26. 15:11:31

@charlieharper: De te egy elszeparalt uvegvilagban elsz. :) Legalabbis megkapod ervnek.
Velem megtortent a kovetkezo:
- Az angolok melegitoben, meg igenytelen ruhakban vannak mindenhol.
- Dehat az en kollegaim normalisan oltoznek, munkaidon kivul is farmer, chino, stb.
- Azok nem igazi angolok, nem a hetkoznapi emberek...
- WTF???

2014.03.26. 15:12:13

@Mr Long: Hűűűű, de milyen finom! A forró, citromos teába, az édes keksz! :)

Mr Long 2014.03.26. 15:13:38

@Pink Petsch: Hat citromos teaba tunkolni mondjuk undorito. De tea miatt! :)

2014.03.26. 15:15:35

@Mr Long: francia szokas a kaveba/kakaoba, legalabbis a francia iskolaban, ahova jartam, ez volt

Mr Long 2014.03.26. 15:16:44

@charlieharper: Itt az irodaban mi a kekszekkel csinaljuk es a TEJES teaba. (Neha a kaveba is, bar ahoz nem eszunk kekszet)

2014.03.26. 15:19:16

@Mr Long: Eszed tokja! :P Gyerekkorom kedvenc vacsorája volt, 2 bögre tea, 1 csomag keksz ;)

eddie1977 2014.03.26. 15:19:17

@charlieharper: Akkor itt helyesbítek. Egy szóval nem írtam, hogy a nyugati népek gyűlölnék a bevándorlókat. Én azt írtam, hogy le se szarják őket. Ez két teljesen különböző dolog.
S ha már itt tartunk, az elmúlt 50 hónap alatt egyszer sem éreztem az írek viselkedésén a kirekesztésnek még csak a szikráját sem, azt viszont igen, hogy bizonyos körökben baromira nem vagyok kívánatos személy, magyarul: nem árt tudni, hol a helyem.

2014.03.26. 15:20:42

@Mr Long: Hát mert te yuppie vagyol, azért.. ééérted? ;)

Mr Long 2014.03.26. 15:23:31

@Pink Petsch: Ha yuppie lennek nem ernek ra itt irogatni. Nappal dolgoznek, ejjel a kokotol kipurcanva valami kurvaval enyelegnek. Plusz a mostani eves berem lenne a havim :D

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.26. 15:24:30

@charlieharper:
Te is azt a felfogast kepviseled, hogy amig megkapod a fizetesed, ki nem tojik arra, hogy mit gondolnak az emberek? :)

@Chang Yai:
Thaifoldon ettem eloszor tofut. Nem meglepoen valamilyen szoszos zoldseges cucchoz adtak. Eszmeletlen jo volt!

eddie1977 2014.03.26. 15:24:41

@Pink Petsch: Amiről te írsz – hívjuk felzárkóztatásnak –, az a rendszer, és nem a társadalom. Utóbbinak én az utca emberét hívom, nem pedig a különböző hivatalok által lehetővé tett tanulási lehetőségeket. Az integrálódás ettől függetlenül nem egy egyszerű folyamat, még akkor sem, ha nagyon igyekszik valaki.

Gyorsan hozzáteszem, hogy én írországi tapasztalatokról írok, ahol először a nevedet nézik meg, és csak aztán teszik fel a kérdést, hogy ki is vagy valójában.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.26. 15:25:55

@eddie1977:
A fonok felesegenek a bugyija jellemzoen ilyen hely. Nem latjak szivesen a bevandorlot :D

blackhairlady 2014.03.26. 15:25:58

Nekem tetszett az iras. Ahogy olvasom, a tobbsegnek nem, de hat izlesek... A posztban osszefoglalva irta le Andrea a negativ erzeseit, tehat ez nem jelenti azt, hogy mindennap undorral kell fel, es ugyanezeket (az osszeset) erzi minden aldott nap. A 7(?) ev alatt ezek osszegzodtek benne, es most ezekrol a negativ tapasztalatokrol irt. ettol meg szeretheti az orszagot, bizonyos emberek maga korul.
En pl. egyszer kostoltam meg a tejes teat, meg szerencse, hogy a mosogato mellett alltam, mert ugyanazzal a lendulettel koptem is ki.
Es az sem biztos, hogy nem foz otthon, de gondolom parszor eljutott mar pubba, etterembe, es a fentieket tapasztalta, most pedig leirta.
Ha lenne idom, es foleg kedvem, siman ossze tudnek egy jo hosszu posztnyi hozzaszolast gyujteni az itt kommentelok hozzaszolasaibol akik eppen a jelenlegi orszaguk szokasait, eteleit, hagyomanyait kritizaljak. Amivel nincs is semmi baj, aki azt mondja, hogy mindent tokelettesnek talal, az szerintem hazudik. Na de ha ezt mar le is irja, akkor baj, es az az egyen nem tud beilleszkedni? szerintem nem. Semmi baj nincs azzal ha leirjuk ami nem tetszik az adott orszagbol. attol meg a jo dolgok lehetnek tulsulyban.
Az igaz, hogy nem minden poszt van leszolva 100%-ig, viszont vannak olyan posztolok akik szinte minden posztot leszolnak, legalabb 99%-ban.

eddie1977 2014.03.26. 15:26:03

@Evain: Amennyiben ez így van [márpedig így van], akkor ez elvárásként se jelenjen meg.

eddie1977 2014.03.26. 15:27:48

@Kövérmadár [swe]: :)
Amúgy igen, tervbe volt véve az állampolgárság-csere.

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2014.03.26. 15:29:51

@charlieharper: vagy mondjuk fekete Afrikából? Hát nem minden esetben kedvesen. Férjemnek sok története van, mivel kicsit ért magyarul, sokszor tapasztalta hogy megszoljak, gorombasagokat mondanak. Még megismerkedesunk előtt volt hogy valaki behuzott egyet neki az utcán, csak úgy. Általában a magyarok nem túl befogadoak, de kivételkent megemlithetem kis falum lakosait, aki eddig találkozott a férjemmel mindenki nagyon kedves volt vele, ha egyedül mentem haza megallitottak az utcán, hogy mi van vele, és mindig üdvözletuket küldtek. Szóval ellenpélda is akad.

2014.03.26. 15:35:04

@eddie1977: "A Határátkelő jelenlegi struktúrája nagyon egyszerűen leírható.
Megjelenik egy írás [szóljon bármiről], aztán jön az okos és összetartó közösség, akik azonnal késztetést éreznek arra, hogy valahol, valamilyen módon belekössenek az írásba."

Igy van, aztan megjelenik nehany fogadatlan prokator aki elkezdi "megvedeni" a poszt irojat az elegedetlen tomegektol, es a sajat velemenyet a blogot nem kommentelo olvasok velemenyenek kepzelve hirdeti a mainstreammel szemben... ;) Ebbol aztan kialakul egy parttalan hulye vita, eloszor csak ez a frusztralt identitas-gorcsoles van, hogy "mindigmagyarleszel"/"dehatenmarmostsevagyokmagyar", majd ebedido utan jon a keletnyugatozas, a liberalisdemokracia/fogyasztoitarsadalom fundamelista kritikaja/feltetel nelkuli dicsoitese, vegul az, hogy hogyan, miert es mikor fog megtortenni az emberi civilizacio teljes elpusztulasa.

Szerintem tok kiraly blog. :D

2014.03.26. 15:35:21

@eddie1977: Az egyén függő, már hogy hogyan fogadtatod el magad az "utca emberével". Erre nincs általános recept. Ami biztos, hogy amennyiben mindenben azt nézed, mi nem jó, mi más, mi különbözik, mi nem megszokott, akkor kurva nehéz lesz.
Tudod, azért szeretnék olvasni arról is, hogy a magyar állam mennyire támogatja a felzárkóztatást, kezdve azzal például, hogy a hivatalokban ne románozzák le csípőből, például az erdélyi magyarokat. Szóval, amíg otthon a kirekesztés elfogadott, csak vigyorogni tudok a sirámokon, hogy jaj-istenem-magyarként-kirekesztenek-a-csúnya-nyugatiak .... :P

morsels (törölt) 2014.03.26. 15:37:21

@blackhair-lady:
Az gondolom attol fugg, hogy milyen teaba tettel tejet.
Peldaul a tipikus english breakfast teaba kifejezetten jo a tej (szerintem), meg a darjelingbe is, ha jol emlekszem, de peldaul kinai zold teaba sosem tennek peldaul.

Egyebkent igazad van. En is ugy gondolom, hogy amikor kerdezik valakitol, hogy 'na es milyen ott elni', akkor nem azt varjak az emberek, hogy hat tulajdonkeppen ugyanaz, mint Magyarorszagon, csak jobb :-).

Persze konnyu atesni a sztereotipalasba, meg altalanositasba, de hogy aztan ebbol legyen 600 comment, az fura :-)

Latcho Rom 2014.03.26. 15:39:04

@Mr Long: Pasik dobbenetesen jol voltak szabva amikor ott jartam. Utcan, krimokban, mindenutt..

2014.03.26. 15:40:34

@blackhair-lady: oh, nekem eleg hosszu a listam, hogy mit nem szeretek a UKben vagy Algeriaban vagy az USAban
Talaneg az Eddie irs listajanal is hosszabb

@petrasp: sajnalom. Sajnos nem vagyok meglepve. Ezen az sem segit, ha masok utana nagyon kedvesek, akkoris megmarad a keseru iz

2014.03.26. 15:42:03

@mojyo: jajj, ez nagyon jo!!!

2014.03.26. 15:42:05

@blackhair-lady: Az arányokkal van a baj, ha érted, hogy mondom ...

Evain 2014.03.26. 15:43:24

@eddie1977: Nem is az. Az elvárás mindig szubjektív. Neked is vannak elvárásaid teszem azt a fogalmazással és nyelvhelyességgel kapcsolatban. Mégsem vált etalonná, mivel másokat meg nyelvhelyességtől függetlenül érdekel a tartalom. Ugyanígy a tk véleménye sem feltétlenül reprezentatív példája a napi négy-hatezer olvasóénak.

eddie1977 2014.03.26. 15:44:09

@Pink Petsch: Úgy látom, hogy erre a román kérdésre nagyon érzékeny vagy.
Nyugaton ugyan nem mondják ezt a képedbe, hanem vigyorognak rád, de attól még ugyanúgy "kelet-európai kutya" vagy, legfeljebb szebb a tálalás.
Hát nekem pont ebből a képmutatásból van most már nagyon elegem.
De persze vannak olyanok is, akiknek bejön ez a színház.

eddie1977 2014.03.26. 15:46:43

@mojyo: Kissé leegyszerűsítetted, de igen, nagyjából erről van szó. :)

Hari Seldon 2 2014.03.26. 15:47:37

@tableno:
Rejtő, jó. De földrajzi pontossága nem igazán üti meg azt a mércét, amit az ember elvárna egy kötelező olvasmánytól.
Most olvastam az előretolt helyőrséget. Szórakozásnak nagyon jó, de amit a földrajzi vonatkozásokról írt, attól laikusként is felállt a szőr a hátamon. Éppen csak sejtette, hogy hol van a Niger folyó. Szerinte a folyón átkelve "Angol Guineába" érnek. Meg a helyőrséghez képet Timbuktu túl nyugaton van. És ezek még ez csak a hirtelen kiragadott dolgok.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.26. 15:47:45

@shakti_rom:

Egyetlen számát sem hallgattam végig még, szóval nem tudta felkelteni az érdeklődésemet.

De amit tudok róla, abból arra jutottak, hogy ő egy szimpla kereskedelmi vállalkozás és nem művész. Szolgáltat, de szövegeit nem kell komolyan venni.

Mr Long 2014.03.26. 15:48:18

Akkor most menjek holnap este az angol kollegakkal ettrembe, vagy nem. Nem akarok azert ott lenni, hogy a gunyolodasuk celtablaja legyek... :(

2014.03.26. 15:51:55

@eddie1977: Tudod, ez attól lehet, hogy magyar vagyok, persze tudom azt is, hogy te ezt nem érted, mennyivel rosszabb, ha Magyarországon néznek románnak, mint ha Németországban. Nem vagy egyedül vele. Így némi kárörömmel szemlélem, hogy vergődsz, mert képtelen vagy elfogadtatni magad :P
És, persze, hogy nem leszel sem ír, sem angol, sem német, sem spanyol a büdös életben. Ha megpróbálod, csak egy ideggörcs lesz belőled, ami felé egész jó úton haladsz. Mellesleg ...

2014.03.26. 15:54:39

@Mr Long: Háááát, ha mész, figyelj oda, mit rendelsz. A desszert mindenképp rántott Mars- vagy Snickers legyen ;).

SzZoole 2014.03.26. 15:55:36

@Mr Long: szerintem menj,de mackonadragban es mackofelsoben vegyel feher zoknit piros zold csikosat meg tanga papucsot(flip-flop) vagy esetleg makkos cipot,ugy biztos,hogy nem leszel nevetseg targya,ja es ujsagpapirba csomagolt pirosaranyos zsiros kenyeret is vigyel,biztos siker:))))))))))

VHB 2014.03.26. 15:55:43

@Mr Long: Menjél csak bátran, de ne lepődj meg ha a lerágott csontokat a tányérodra rakják, majd mosollyal az arcukon még hátba is veregetnek. Ha visszamosolyogsz, esélyed van a jó "kelet-európai kutya" dicséretre is, már ha "bejön ez a színház".

Mr Long 2014.03.26. 15:58:59

@Pink Petsch: @Zoole[uk]: @VHB: Koszi, biztam a tanacsaitokban :)

Latcho Rom 2014.03.26. 15:59:25

@maxval a gondolkodó birca: Uhumm.

Nemcsak kivalo eloado, de nagyon jo jazz es popzongorista is. Szovegekre nem szoktam odafigyelni csak a zenere - az o eseteben :-)

Hari Seldon 2 2014.03.26. 16:01:22

@eddie1977:

""kelet-európai kutya" vagy, legfeljebb szebb a tálalás."

Akkor már egy magyar klasszikust idézek:
"Ne törődj, hogy mit mondanak, az vagy akinek tartod magad..."

2014.03.26. 16:01:57

@Mr Long: Hé, rántott Bountyt csokiszósszal ne rendelj semmiképp! Tudod, az olyan buzis, a kókusz miatt.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.03.26. 16:04:14

@Mr Long: "Akkor most menjek holnap este az angol kollegakkal ettrembe, vagy nem. Nem akarok azert ott lenni, hogy a gunyolodasuk celtablaja legyek... :("

Nem akarom elrontani a kedved de szerintem csak azert hivtak meg hogy legyen, aki a vegen elmosogat... elvegre egy magyar vagy Angliaban, tenyleg nem tudom mit vartal...

2014.03.26. 16:04:21

@eddie1977: varjal, akkor Maxval a budos bolgar (vagy bulgar allandoan keverem!), Long a budos svab kutya, en a budos zsido?

Hari Seldon 2 2014.03.26. 16:08:08

@charlieharper:
És ki ne felejsd: Pied-Noir is vagy egyben!

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2014.03.26. 16:09:32

@charlieharper: hát igen, pl szórakozóhelyeken sokszor volt ilyen, és az esetek többségében humorral megoldotta, volt hogy a srácok elszegyeltek magukat, vagy olyan is, hogy meghivtak őket a végén egy - két sörre.. De igazad van, a tüskék megmaradnak.

SzZoole 2014.03.26. 16:11:10

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Te irtad meg az igazsagot,csak azt hagytad ki,hogy a buli vegen a husus csontot haza lehet vinni,ha mar nem csak mosogatok vagyun,hanem Kelet europai kutyak is:))))

2014.03.26. 16:12:48

@eddie1977: Ja, bár nekem elég komoly esélyem van, hogy gyorsban német legyek, mivel rokonaim élnek Drezdában, unokatestvérek. Tudod, szászok. Erdélyi szászok, akiknek a nagyapjuk átlógott anno a zöldhatáron, és a családi vérvonalban ott a szász vér is.
Nem, ha nem leszek rákényszerítve, akkor nem fogom feltúrni a családi archívumot, maradok román ;).

Matula néne 2014.03.26. 16:13:59

@bpetya75: "Ne aggódj! Én sem teszem, pedig a tegnapi meg egyedül nekem nem tetszett ;-)"
Nem voltál egyedül, nekem se tetszett, csak megálltam hogy nem szóljak.

@Chang Yai: májusban lesz 10 éve, hogy hazajöttem, és igen, pontosan ez történt velem is. Azért is mondom a poszterinának, hogy vigyázzon, mert most nyaraláskor mindenki nagyon kedves vele, meg gondolom megy az oda-vissza meghívogatás, de a "való világ" valószínű más lenne - ne legyen igazam.

Matula néne 2014.03.26. 16:13:59

@Chang Yai: de azért érdekes arra jó volt neki (a kretén ismerősödnek), hogy kiruccanjon hozzád vendégségbe - már ha jól értem a történeted. Nálad nyaral és közben beszólogat. :(

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.03.26. 16:13:59

@Pink Petsch: Az hogy az olyan parasztok, akiknek a szájából pereg a gabona lerománozzák az erdélyi magyarokat az nem jelenti azt hogy a magyar nép egy kitaszító népség lenne. Ha megnézed a történelmünket láthatod hogy mindig is rengeteg más néppel éltünk együtt, így éltünk szinte folyamatosan mióta Európa közepén élünk. Minden népséget befogadtunk és "belénk" integrálódtak. Nyugatabbra ez azért valamennyire más volt. Európa egyik legbelterjesebb országával (Ausztria) példálózni integráció téren pedig igencsek érdekes. Itt nem arról van szó hogy utálkoznak meg leköpnek meg ilyenek, egyszerűen csak arról hogy nem fogadnak be maguk közé. Függetlenül attól hogy te dolgozol e vagy sem. Hiába dolgozol tisztességesen attól még ugyanúgy kivetett státuszban leszel. Egész egyszerűen azért mert te más vagy, nem illesz oda. Ez ilyen egyszerű. Én személy szerint nem is akarom erőltetni az integrálódást, szeretnék nagyon jól megtanulni németül, mert hasznos a nyelvtudás, de jól tudom hogy attól még nem leszek jobban beilleszkedve. Mert nincs hova beilleszkedni. Nem az én hazám, nem az én közegem, nekem itt nincs helyem. Persze lehet azt is hazudni magunknak hogy egyenesen szeretnek minket azok akiknek a hazájukba befészkültük magunkat, kár hogy nem igaz.

Matula néne 2014.03.26. 16:13:59

@eddie1977: teljesen egyetértek veled!!! ::))))

Nigro notanda lapillo 2014.03.26. 16:13:59

@mojyo: pontosan, olyan jól összefoglaltad a helyzetet, hogy félre nyeltem a tejes teàmat:)

madscientist 2014.03.26. 16:14:18

@Pink Petsch:

A 'lerománozással' kapcsolatban annyi hozzáfűznivalóm lenne, hogy engem, mint Mo.-on született magyart mindig is nagyon zavart, sőt nem is igazán tudom ma sem megérteni, hogy magyar nevű, magyar anyanyelvű, csak éppen önhibájukon kívül a határ másik oldalán élő embereket, miért kell zsigerből le románozni, szlovákozni, szerbezni akármi, mikor nyilvánvalóan rosszul esik nekik és nem is korrekt.
Előfordult már többször is, amikor valakit kijavítottam (szóval nem mindenki olyan ám :) ) ezzel kapcsolatban (pl nem szlovák, hanem felvidéki magyar) azokat az arcokat, amiket kaptam na az priceless.
Elég kis nemzet a magyar, ehhez képest még egymást is képesek egyesek ide-oda rekesztgetni, sajnos.

morsels (törölt) 2014.03.26. 16:14:20

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
Disznek kell. Hogy mutathassak, hogy ok nem kirekesztok az idegenekkel.
:-)

blackhairlady 2014.03.26. 16:14:25

@morsels: Angol teaba. A lanyom London -imado, es o kiprobal mindent amit hall, lat, olvas, es tapasztalt:)))) Egyszer megkostoltam amit maganak keszitett a vacsorajahoz, es nekem nem jott be. Amit meg is mondtam neki, o pedig igen zokon vette, mert oelotte sem lehet semmi rosszat mondani az angolokra, amit ot esznek, csinalnak, mondanak, stb... az minden ok:DDDD

2014.03.26. 16:15:28

@Mr Long: honnan tudod, hogy nem svajci vagy osztrak vagy yiddish nev? Csak azt hiszed, hogy nemet!
@Hari Seldon 2: az nem, csak annak gondoltak.

blackhairlady 2014.03.26. 16:16:17

@charlieharper: De ha ezt kimondjuk, leirjuk, akkor miert mindjart azt mondani, hogy ha nem tetszik akkor valts orszagot. Attol meg erezheted magad jol barhol ha vannak dolgok amik nem tetszenek.

morsels (törölt) 2014.03.26. 16:21:05

@blackhair-lady:
Azert irtam, hogy szerintem nem rossz, bar en tenyleg csak nagyon keves tejet teszek bele. Citromosan peldaul nem is szeretem a teat.
De ettol meg persze elhiszem, hogy masoknak nem izlik igy.

En a kakaot szerettem nagyon, de itt csak 1%-os tejbol van kakao, ami mindig kiabrandit :-).

blackhairlady 2014.03.26. 16:23:35

@Pink Petsch: Ertem, hogy mondod, de remelem te is erted hogy en hogy ertem:)) Valoban nagyon tomeny ez igy egyben, de a poszt, EZ A Poszt erre volt kihegyezve. Nem hiszem, hogy rosszul erezne magat a poszterina Angliaban, mar lett volna ideje valtani ha igy lenne, de most, igy osszegezve ebben a posztban leirta azt is, hogy mi nem tetszik. En is irhatnek az USArol, a varosomrol, gondolom neked sem minden jon be, es vannak dolgok amin azert egy kicsit elcsodalkozol. Most Andi itt, osszesitve leira az o negativ tapasztalatait.

2014.03.26. 16:24:06

@blackhair-lady: rosszul turjuk a kritikat :)

A helyi UK gasztronomiarol a velemenyem, hogy a kozertes kesz (fagyasztott) etelek nem izlenek, a kozertes kenyeret kifejezetten nem szeretem. De eddig a UKben lattam a legszinesebb/sokfelebb kajakat, igen meg az USAt is veri szetintem.
Sok pekseg is van, ami a kenyer problemamat megoldja.

Az en receptem az, hogy ha kesz es finom etelt akarok, akkor telefon az afghanba :)

Mr Long 2014.03.26. 16:24:37

@charlieharper: Hugom es apam kutatta a csaladfat. Az osok nemetbol jottek, nem svajcbol, nem osztrakiabol, nem izraelbol.

2014.03.26. 16:24:47

@házelőtthinta: "Nem az én hazám, nem az én közegem, nekem itt nincs helyem."
Ha így érzel, akkor mit keresel ott? De teljesen komolyan, mivel ez a mentalitás eleve megakadályozza, hogy integrálódj. Ha nem érzed jól magad, akkor költözz Sopronba vagy Óvárra, és ingázz Ausztriába. A pénz meglesz, és nem kell őket elviselned egyébként.

A másik meg, tudod, az a baj, hogy nem az "utca embere" románoz le leginkább, hanem Mucika a Hivatalból (bármelyik hivatalból), és nem az "állampolgársága" rubrika kapcsán.

morsels (törölt) 2014.03.26. 16:25:58

@charlieharper:
Tenyleg, akartam kerdezni.
A nejed nem tanult meg gulyast csinalni? :-)

blackhairlady 2014.03.26. 16:25:59

@Mr Long: Nyugodtan menjel, foleg ha ok fizetnek! A szemedben ugy sem fognak gunyolodni, majd ha mar leleptel:))

TilosazA (UK) 2014.03.26. 16:26:28

@petrasp: Anyósom mondta, mikor látogatóban voltak itt Manchesterben, hogy "Jaaaj, mennyi néger van itt..." Én: "És? Az miért baj? Ugyanolyanok mint a többiek, semmi baj velük". Erre ő: "Jó, jó, látom, sok normális ember is van itt...."
Akkor azért számolnom kellett magamban egy kicsit, hogy ne válaszoljak hirtelen semmit.
Szóval Magyarország még nagyon nincs hozzászokva ahhoz, hogy színes a világ, nem fehér. :/

SzZoole 2014.03.26. 16:28:10

@Pink Petsch: ahoz kepest,hogy "roman"vagy eleg szepen es valasztekosan irsz:)))

2014.03.26. 16:28:49

@madscientist: Tudom, hogy nem mindenki "olyan ám" ;). Persze. Meg nem is az átlag-idióta zavar, hanem a hivatalos hozzáállás. Németországban mindenki német a hivatal szerint, ha a vérvonal okés, és németnek vallja magát. Mna, esetemben az utóbbi hibádzik ;)

2014.03.26. 16:29:57

@morsels: nem, a del-afrikai gasztronomiat uzi. Mindent BBQzik, es ennyiben ki is merult. Viszont azt jol.

Mr Long 2014.03.26. 16:32:03

@charlieharper: Akkor otvozzetek. BBQ elott paprikas dinsztelt hagymaban (nem az amerikaiban) forgassatok meg.

2014.03.26. 16:32:36

@blackhair-lady: Értem én, csak nem szerencsés. Még valamikor reggel össze is foglaltam, hogy miért. ;)

tableno 2014.03.26. 16:33:02

@Hari Seldon 2: hááát... Nem is földrajz órán tenném kötelezővé...

morsels (törölt) 2014.03.26. 16:33:03

@charlieharper:
A BBQ jo... mondjuk en nem vagyok oda a gulyasert, de nyaron gyakorlatilag csak a BBQ-t hasznaljuk. Mar csak nyari konyhanak hivom a hatso udvart :-).

blackhairlady 2014.03.26. 16:33:28

@morsels: No, a kakao (a keszen vett) it tis kiabrandito, nem is veszunk. Ha a lanyom megkivanja, megfozom neki rendes kakoporbol.

Hari Seldon 2 2014.03.26. 16:34:02

@charlieharper:
OK. a Pied-Noir-al csak vicceltem. elfelejtettem odarakni ezt :-)

2014.03.26. 16:34:34

@Zoole[uk]: Huhh, na ebbe belepirultam ;)

eddie1977 2014.03.26. 16:35:33

@TilosazA (En/Mum): Azért ez nem csak Magyarországra igaz ám.
Fordítsuk meg a dolgot.
NYC W 138th Str.
Ott próbáld meg elmagyarázni a helyi lakosoknak, hogy színes a világ, nem fekete. :)

Latcho Rom 2014.03.26. 16:36:10

@Hari Seldon 2: lenyultad a fekete talpumat, ejnye :P

blackhairlady 2014.03.26. 16:36:38

@charlieharper: Hat igen, valoszinuleg ez lehet a problema.:) Mi ha jot akarunk enni akkor fozok, ha megjobbat es valtozatosat akkor elmegyunk etterembe:) Szerencsere (mint tudod te is) itt nem gond megtalalni a kulonbozo konyhakat, igen szines a valasztek.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.03.26. 16:37:11

@Mr Long: Aham, ertem. Akkor ezzel a lendulettel meg is nyerted magadnak a "mocskos fajgyulolo naci" tisztseget. :D

Latcho Rom 2014.03.26. 16:42:39

@Hari Seldon 2:
A feketelabu dolog pikanteriajahoz tartozik az is, hogy a draga tolerans franciak a tomegesen erkezo eszak-afrikai zsidokat pied noir pourrie-nak beceztek az otvenes es hatvanas evekben, ahogy a magyarok leromanoztak az erkezo szekelyfoldieket.
Rohadt feketelábuak forditva.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.03.26. 16:44:12

@Mr Long: En a nemetesre gondoltam, de amelyiket csak szeretned. :)

2014.03.26. 16:47:29

@charlieharper: Van a Tesconak egy édes-savanyú csirkés készétele, ami szerintem nagyon okés :)

Mr Long 2014.03.26. 16:49:53

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: ok, csak a masikra linkeltel. hat ez van, tudod, sztereotipia a nemetekrol.

Latcho Rom 2014.03.26. 16:50:11

@Pink Petsch: O mar csak egy ilyen gavallér husom.

KUlonosen tiszteli a noket, a zsidokat, s ugy tunik a magyarul szepen iro romanokat is.:S ha igy haladunk tovabb KUlonosen fogja tisztelni az idos emberek szexusát is! :-)

Kulonos! :D

SzZoole 2014.03.26. 16:50:13

@charlieharper: mi a kedvenced en megfozom neked:)

SzZoole 2014.03.26. 16:51:49

@Pink Petsch: bocsanat,nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni:)))

2014.03.26. 16:52:45

@shakti_rom: Majom vagy már megint :P

2014.03.26. 16:54:11

@Zoole[uk]: Áh, belepiruláshoz el szoktam bújni, úgyhogy no problem ;)

madscientist 2014.03.26. 16:56:04

@Pink Petsch:

Sajnos elég sok hétköznapi ember szájából hallottam ilyeneket, olyanokéból is, akiktől nem erre számítottam. Mindenesetre a tudatlanság és bunkóság kereteit nálam (is) kimeríti. Azért is szólok érte.
Németországban tényleg úgy van, azt, hogy maga a nép, hogy áll hozzá az lehet már más tészta. Az második kritériumnak én sem felelnék meg, ha az elsőnek még úgy-ahogy igen. :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.03.26. 16:56:52

@KukorIca: jól értetted, idegenvezetni jó voltam. sajnos még durvább dolgai is voltak a végén, és ráadásul mindent jól kiteregetett nyilvánosan a blogjában, hogy mi nem tetszett neki, és hogy miért vagyok hülye. elég nagy tüske maradt utána :-(

Latcho Rom 2014.03.26. 16:57:37

@Pink Petsch: Bolcs majom kisjányom :-))

SzZoole 2014.03.26. 16:57:46

@Pink Petsch: latod milyen cinikus,felreert dolgokat es meg meg is lovagolja.

2014.03.26. 17:02:11

@Zoole[uk]: van egypar. Reg ettem egy jo gulyast. Sult libat barmikor vagy libamajat, ha jol meg van sutve
A facant is nagyon szeretem

2014.03.26. 17:07:18

@madscientist: Hm, szerintem ez a mostani magyarországi politika hozadéka. A mostanit nemcsak a Fidesz-kormányra értem, hanem úgy általában, 2 évtizedre visszamenőleg. Mert vagy mi voltunk a mumus, vagy túlszerettek. Egyik sem használt a határon túl magyaroknak, amikor a saját országaikban próbáltak a politikai palettán valamit is elérni.
Németországban, meg a nép úgy áll hozzá, hogy jó, ha ismersz egy német tájszólást, és mivel azt kint tanulod meg, az akcentusod sem lesz annyira feltűnő, mint ha alapból a magyarországi hochdeutsch-oddal érkeznél. Én azt vettem észre, hogy akkor tudsz igazán jóban lenni a helyiekkel, ha egy kicsit hülyébbnek teteted magad nyelvismeret kérdéseben, mint amilyen vagy valójában. Egy alap német persze kell, de akkor s észreveszik rajtad, hogy auslander vagy, ha a hochdeutschot felsőfokon beszéled. Pláne, ha nem, akkor könnyebben befogadnak, ha nem te akarod megtanítani őket helyesen németül, és hagyod, hogy segítsenek.

Latcho Rom 2014.03.26. 17:11:35

@Zoole[uk]: @Pink Petsch: Amugy valoban szepen es szabatosan fejezed ki magad vénuszka, irasban legalabbis :-)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.26. 17:13:03

@morsels:
Aztanemjóját!
Egyetértünk... szerintem kinyomtatom és bekeretezem! :D

@eddie1977:
Miért tettél le róla?
(ha szabad ilyet kérdezni :) )

@házelőtthinta:
"Nem az én hazám, nem az én közegem, nekem itt nincs helyem."

Akkor érted, hogy mit éreztem én Magyarországon...

SzZoole 2014.03.26. 17:14:02

@charlieharper: a gulyas melyik fajtajat szereted,ket hete csinaltam babgulyast,fustolt csulok,marha es diszno hus volt benne csipetke tesztaval(harom napig jartam ra)a libat vagy kacsat hogy szereted,csak siman sutve vagy fustolt libat/kacsat solettel,a libamajat szeretem de nem csinaltam meg.

Latcho Rom 2014.03.26. 17:19:35

@Zoole[uk]: vénuszkának érzed magad? :-))

SzZoole 2014.03.26. 17:22:41

@shakti_rom: nezd vissza,hogy kinek cimezted,biztos melle nyomtal:)

eddie1977 2014.03.26. 17:23:04

@Kövérmadár [swe]: Bármit szabad kérdezni, legfeljebb nem válaszolok. :)
Nem tettem le róla, bár már értelmét sem látom annyira.
Írországban az állampolgárság nem juttat semmilyen előnyhöz. Akár segélyről van szó, akár nyugdíjról, a ledolgozott éveket [pontosabban a biztosított heteket] veszik alapul.
Az ír minimum-nyugdíjhoz [picsa összeg, €115,2/hét] minimum 10 év kell. Ha már túl vagy a 15 év munkaviszonyon, akkor valamivel jobb a pénz [€172,7/hét].
De én nem leszek itt 15 évet, az biztos. De talán még 10 évet se, bármennyire kecsegtető a nyugati nyugdíjat a Balcsinál elverni. :)
www.citizensinformation.ie/en/social_welfare/social_welfare_payments/older_and_retired_people/state_pension_contributory.html#l62fd2

tableno 2014.03.26. 17:23:32

@Mr Long: @eddie1977: Eddie, nekem nem a következetlenségeddel van bajom, hanem a következetességeddel. Azzal, hogy mindent következetesen fekete-fehérben látsz, legfeljebb időnként felcseréled a színeket. :)

eddie1977 2014.03.26. 17:25:43

@eddie1977: Ráadásul hülyeséget is írtam. Az összegek még rosszabbak, de a belinkelt táblázatból te is láthatod.

eddie1977 2014.03.26. 17:26:53

@tableno: Igen, ez biztosan jellemhiba. Remélem, hogy idővel ez is változni fog!

SilentDreams 2014.03.26. 17:29:12

@Pink Petsch: "....könnyebben befogadnak, ha nem te akarod megtanítani őket helyesen németül, és hagyod, hogy segítsenek."

Engem könnyen befogadtak, de erröl jut eszembe, hogy elöfordult már párszor, hogy valaki kioktatási szándéknak nézte, amikor visszakérdeztem valamilyen kifejezésre/szóra, pedig csak szeretem tisztán látni a dolgokat, ha nem értem 100%-ig....
Ö meg azt hitte, azért kérdezek rá, mert szerintem nem így kell mondani :))))))
Ilyen félreértés Angliában sosem fordult elö velem, pedig az angol is megy rendesen. bár németül jobban tudok... :)

2014.03.26. 17:30:18

@shakti_rom: Kösz, ehhez van érzékem, az írás tényleg megy nekem. De ezzel sokra nem megyek ;) Az ókori Görögországba kellett volna születnem. Pasinak ... ;)

SilentDreams 2014.03.26. 17:32:57

Mintha eltünt volna hirtelen pár hozzászólás, köztük az enyém is, remélhetöleg majd újra elöjönnek...

2014.03.26. 17:33:31

@SilentDreams: Igen, ez attól lehetett, hogy a tájnyelvek hochdeutschilag és nyelvtanilag nagyon nem helyesek ;) Velem nagyon sokszor fordul elő, hogy vissza kell kérdeznem, pláne a bajoroktól. A svábokat valahogy jobban megértem. Hááát, remélem, senki sem vette inzultusnak ;)

2014.03.26. 17:34:27

@SilentDreams: Nem, csak bugos a rendszer. Tudod, új dizájn ... :P

Latcho Rom 2014.03.26. 17:42:59

@Zoole[uk]: Nem olvasok visznya vénusz, ha megfeszulsz sem :P

Latcho Rom 2014.03.26. 17:47:24

@Pink Petsch: Pedig vagyonokat kereshetnél a:
Memoires of The Willendorf Madame

cimmel :-))

2014.03.26. 17:51:26

@shakti_rom: Kabbe az összes memoáromat! :P

2014.03.26. 17:59:31

@SilentDreams: Ja, és különben a németek tényleg könnyen befogadnak, ha látják rajtad, hogy te is akarod. Persze, nem fogsz életere szóló barátságokat kötni, de ha nem keresel "gyerekkori barátokat" köztük, akkor viszonylag gyorsan tud az ember integrálódni. Igaz, ridegnek tűnhetnek első blikkre, hiszen melyik más nép mondaná egy olyan "tündéri" jelenségre, hogy schmetterling ;).

Latcho Rom 2014.03.26. 18:07:14

@Pink Petsch:

Hamár bekapásrol van szo erdeklődve várom hogy Gott bekapja-e gulyás csalit, s kilép-e az anonimitás emo szűrős kényelmeből..:-)

VHB 2014.03.26. 18:24:16

digger coming outolt már az ötszáz körüli veszteségével kapcsolatban?

Quercus a favágó 2014.03.26. 18:25:14

@TilosazA (En/Mum):

Mindenki színes bőrű. Különben nem látszana.

Mr Long 2014.03.26. 18:25:40

@VHB: Zaklassuk erte este. Engem is erdekel, akarok a zsebeben turkalni! (egy markoloval...)

2014.03.26. 18:26:35

@pamut: A nap hozzászólása. :DDD

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.26. 18:27:16

@eddie1977:
Így nézve valóban nincs sok jelentősége. Az EU-n belül feltételezem, hogy nem számít az állampolgárság.

Kérdés, hogy mik a hosszú távú terveid.
Én pl. tervezem a maradást, majd a "nyugati nyugdíjat" - a korom miatt maximális nyugdíjjogosúltságom lesz - valahol a trópusokon fogom elkölteni :)

Szívesen kipróbálnám Kanadát és Ausztráliát is... :D

Egy ismerősön keresztül még egy pár éves Dubai is összejöhet (megfelelő összegétt lenyelném a békát ;) ).

Jó dolog fiatalnak lenni és még közel végtelen lehetőséget látni 8)

SilentDreams 2014.03.26. 18:28:04

@Pink Petsch: Ugyanez a tapasztalatom a befogadásról. Szerencsére nem keresek gyerekkori barátokat így jóval 30 felett :))), s német sem akarok lenni, ha már egyszer nem vagyok az :)

Nekem semmi bajom nincs a Schmetterling szóval, szerintem szép, ellenben pl. az "Ertüchtigung" szótól párszor már röhögögörcsöt kaptam :)

VHB 2014.03.26. 18:29:09

@Mr Long: Úgy vagyok vele, mint a rimánkodó öngyilkos-jelöltekkel. Azok nem akarnak öngyilkosok lenni, aki tényleg az akar lenni általában megteszi. Digger is jön ezzel a nem akarok róla beszélni cuccal, de csak beírja a közösbe.

Mr Long 2014.03.26. 18:29:27

@Kövérmadár [swe]: dubai + lenyeles =/= beka. mas lesz abbol! :DDDDD

Latcho Rom 2014.03.26. 18:31:53

@VHB: nekem megirta

egy éjjel az asszonka felkelt, elolvasta a 80 dollaros zsebpénz dolgot, s feljebb vitte a lovét
...itt haljak meg ha nem ezt irta nekem!

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.26. 18:32:12

@Mr Long:
:)

@Philosoraptor:
Azt kifelejtette, hogy bar a nyugat elvesztette a versenyt, a kelet megcsak be sem jutott a rajatszasba ;)

Quercus a favágó 2014.03.26. 18:32:59

@házelőtthinta:

"Minden népséget befogadtunk és "belénk" integrálódtak."

Ez így igaz fiatal barátom. Amit még azonban hozzá kell tenni, hogy tanulni egyik befogadott "népségtől" sem voltunk hajlandók. Mert ugye mi,magyarok, mindenkinél okosabbak vagyunk.

Latcho Rom 2014.03.26. 18:34:07

@Kövérmadár [swe]: van nekunk eleg bajunk igy is :-)

Sütemény1975 2014.03.26. 18:44:43

Off
Aberdeenbol nincs itt vki? Itt setalgatok a tengerparton :)

morsels (törölt) 2014.03.26. 18:48:02

www.bbc.com/news/magazine-26669971

"The more people made, the more likely they were to believe they were worthy of it.

A study published in the Journal of Personality and Social Psychology last year found that the higher people perceived their social class to be, the more likely they were to believe that success comes to those who most deserve it.

Perhaps more tellingly, those of lower status were viewed as unworthy.

That can create a "very damaging" culture, says Vicki Smith, a professor of sociology at the University of California, Davis."

morsels (törölt) 2014.03.26. 18:48:46

@Kövérmadár [swe]:
Ez tarthatatlan.
Majd kuldj egy fotot :-)

VHB 2014.03.26. 18:58:05

Madár, vettél már nagyméretű Svédország térképet?

2014.03.26. 19:03:11

@SilentDreams: Krankenhaus, bruder, krankenhaus! ;)
Minden más európai nyelven (mínusz magyar, ugye ;) ), hospital az, vagy azonos hangzású szó, de nem ... németül krankenhaus! Because fuck you! ;)

2014.03.26. 19:04:43

@QUERCUS(a favágó): Lófaszt fogadtunk be. Bele voltunk kényszerítve a "befogadásba", mert a nagy osztrák lófasz mellett, mi voltunk a kis lófasz. Csak ezt már nem volt kedvem Hintával megtárgyalni ;).

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.26. 19:10:59

@skaven:
Te hol laksz?
A napfényes Brixtonban?
Az egzotikus Tottenhamban?
:))))))))))))))))))

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.03.26. 19:12:03

@Pink Petsch: Is-is. A kunok, jászok, rácok pld. nem a Habsburgoknak köszönhetik a magyarországi letelepedésüket, őket valóban befogadtuk.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.26. 19:17:18

@Zoole[uk]:
Te tudsz valamit:))))))))))))))))))))))))))

2014.03.26. 19:17:23

@Zoole[uk]: nekem mindegy, mindenfelet szeretem (- a diszno). A tesztaert nem ugralok
@diggerdriver: dehulyevagy! :)))

2014.03.26. 19:19:29

@morsels: nekem ez egy olyan tipusu kutatasi eredmeny volt, mint "aki sokat eszik, meghizik"

2014.03.26. 19:22:32

@zöldeketbeszélek: Ok, maradjunk a középkornál újabb történelemnél ;)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.26. 19:23:32

@Mr Long:
Én nem elszeparált üvegvilágban élek és még csak pozitív megkülönböztetés ért.

Latcho Rom 2014.03.26. 19:28:35

@Zka: Tudod hogy van, amit nem ismerek az nem zavar..

Viszont a blog/forum elotti életét ismerem, s abbol más jon le nekem, remélem hogy nem tévedek..

Quercus a favágó 2014.03.26. 19:40:04

@Pink Petsch:

Voltak betelepülések, és voltak betelepítések. Az első betelepülők valószínűleg a besenyők voltak. Aztán a szászok, akiket II. Géza hívott Erdélybe, majd a Szentföldről elűzött Német Lovagrend, aztán a kunok, jászok, és így tovább.

Törvényi szabályozás is volt. Pl. az 1687. évi XXVI. törvénycikk a külföldiek befogadásáról, vagy az 1715. évi XXXIV. törvénycikk a kunokról, jászokról és filiszteusokról.

SzZoole 2014.03.26. 19:43:17

@charlieharper: persze a diszno azt el Is felejtettem,bocs,csak marhabol is finom a gulyas es a solett fustolt libacombal?

2014.03.26. 19:44:33

@QUERCUS(a favágó): Khm, mint megjegyeztem már, azért 200 évnél tovább ne menjünk már vissza, mert a végén kikötünk Szvatopluknál ;). Már a 200 évvel ezelőtt ilyen jellegű törvénykezések sincsenek túl releváns következményei a mára, hát még a 18. század elejeiknek ...

SzZoole 2014.03.26. 19:46:24

@diggerdriver: Croydont, Turnpike Linet es Leytont kihagytad:)))

SzZoole 2014.03.26. 19:49:44

@diggerdriver: akkor nem lattam rosszul:)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.26. 19:51:57

@QUERCUS(a favágó):
Sőt, a trianoni határok meghúzásánál jócskán belejátszott a nemzetiségiekkel folytatott mostoha bánásmód is.

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2014.03.26. 19:53:22

@TilosazA: nem, nincsenek. Érdekes, hogy az akkor majdnem 90 éves nagyim viszonylag jól vette a lapot. De pl Szfvaron is mindig megbamultak, ami azért nem falu. A legjobb az volt, amikor Bécsben voltunk és random emberek akartak vele fotozkodni. Vagy hogy focista- e ( persze hogy azt mondta hogy az) ;-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.26. 19:54:05

@VHB:
Nálam mindig nyitva az ablak:))))))))))))))))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.26. 19:55:59

@VHB:
Még nem :(
Jelen pillanatban nem tudom, hogy hová tudnánk tenni, de nem adtam fel a tervet.

@QUERCUS(a favágó):
Te ezeket a törvényi hivatkozásokat fejből tudod vagy csak rémlik, hogy olvastál valamit és tudod hol keresd meg pontosan?

2014.03.26. 19:56:32

@diggerdriver: A trianoni határok meghúzásánál éppen hogy le sem szarták a nemzetiségeket. Sokkal fontosabb szempont volt például a kiépített vasútvonalak ...
Csak a magyarok szeretik azt hinni, hogy valami világméretű összeesküvés szenvedő alanyai voltak, pedig sokkal többet nyomott a latban a logisztika.

Quercus a favágó 2014.03.26. 19:57:34

@diggerdriver:

Azt tudod, ki rendelte Királyi Dekrétomba, hogy vasárnap tilos dolgozni?

Quercus a favágó 2014.03.26. 19:59:48

@Kövérmadár [swe]:

Mostanában beleolvasgatok az elmúlt ezer év törvényeibe. Rendkívül érdekesek.

Quercus a favágó 2014.03.26. 20:02:32

@diggerdriver:

Szent István Király Dekrétomainak Második Könyve

7. Fejezet a vasárnap megtartásáról, hogy a munkának szünete legyen

Tehát, ha pap vagy ispán, vagy más keresztyén ember vasárnapon találna munkában valakit, akárki legyen, üzzék el a munkától.

1. § És ha ökörrel dolgozott, vegyék el ökrét és adják ételül a vár népének.

2. § Ha pedig lóval, vegyék el lovát, melyet a gazdája ökrön váltson meg, ha kedve tartja; és azon ökröt egyék meg, a mint mondtuk.

3. § Ha valakit egyéb szerszámokkal találnak, vegyék el szerszámait és ruháit, melyeket bőrén váltson meg, ha akar.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.03.26. 20:04:20

@shakti_rom: én imádom az antropológiai műveltségét és a kapitalizmus melletti elkötelezettségét, de a többire csak pislogok mint béka a szatyorban :D

2014.03.26. 20:06:11

@QUERCUS(a favágó): Mondom én, eljutunk lassan Szvatoplukig ;). Pedig ennek nincs sok értelme ma már ...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.26. 20:06:25

@Pink Petsch:
Igen?
Akkor nézd meg a Teleki féle nemzetiségi térképet.
A vörös rész megegyezik a mai Magyarországgal.

kepkezelo.com/images/4e4hbrjqqvroyd1n993.jpg

2014.03.26. 20:07:15

@Zka: Ha Maxról beszélsz, akkor ő nagyon messze áll a kapitalizmustól. Ha híve lenne, nem Bulgáriában élne.

Quercus a favágó 2014.03.26. 20:10:17

@Pink Petsch:

Figyu,anya. Ha esetleg úgy gondolod, hogy Ti találtátok ki a határátkelést. Volt itt már menekülés 1000 éve is, csak más okból.

Szent István Király Dekrétomainak Második Könyve

28. Fejezet azokról, a kik az országon kivül szöknek az ő feleségöktől

Hogy mind a két nemen valók bizonyos törvény alatt és bosszuvallás nélkül éljenek és gyarapodjanak, ezen királyi végzéssel rendeltetett: ha valaki szilaj gerjedelmében az ő felesége utálása miá elhagyja hazáját, minden a mit a férj bir vala, legyen az asszonyé, valameddig férjére várakozni akar, és senki őtet más házasságra kényszeriteni ne merje.

1. § De ha kedve tartja, magával vivén hozzá illendő ruháit, egyéb javakat pedig kibocsátván kezéből, szabad legyen házasságra mennie. És ha férje, hallván ezt, visszatérend, ne legyen szabad neki mást feleségül venni az ő vétkeért, hanem csak a püspök engedelmével.

2014.03.26. 20:11:02

@diggerdriver: Nagyjából megegyezik, persze, de nem ez volt az elsődleges szempont. Ha nem tudnád, a mai romániai Szatmár megye, azért került Romániához, mert a vasutat ott lehetett leginkább problémamentesen "leválasztani". A határ felé futó sínek még mindig azok, amelyeket a monarchia idejében építettek ki. Persze, ehhez az is hozzájárult, hogy nem igazán voltak igénybe véve.

2014.03.26. 20:13:44

@QUERCUS(a favágó): Mi az, hogy "ti" édesapa? És mi a töknek idézgetsz 1000 éves törvényeket? Már az érdekesség-faktoron túl... Én arról pofáztam, hogy mi lehet releváns valamiféle hatásában ma is. Mna, István törvényei tuti nem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.26. 20:16:01

Na szóval...

kepkezelo.com/images/7q7avmf10lfn4mvzu6h.jpg

Már megint totális félreértésben leledzik az itteni népesség többsége.
Ez egy pozitív poszt. Összeszedte az összes sztereotípiát és általánosítást mégis tudta pozitívan tálalni.
Teljesen jó írás.
Mindössze furcsának, másnak, különcnek látja az angolokat de semmi negatív felhangja nincsen.
A csaj egy vidám természetű minden helyzethez alkalmazkodni tudó afféle Göndörkacaj.
Képes iróniával szemlélni a körülötte lévő történéseket.
Egy könnyed olvasmányos szösszenet volt az egész nem kell belőle drámát csinálni.

Külön köszönet Vaj minek a paródiáért, igazán remekre sikerült.
Mintha én írtam volna:)))))))))))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.03.26. 20:16:01

@Zoole[uk]: Basszus, ilyen olcsók a gumik Angliában?Nem tudom, mennyi itt egy 18-as szett, de egy 16-os is megvan vagy 600 font/4 db, átszámítva.Plusz még a felniken való csere munkadíja még egy külön vagyon...

Ja, meg valaki világosítson fel a v és w ejtése körüli különbségből, lécci.Ne videóval, mert süket vagyok, hanem írásban.Kösz.Úgy látszik már rég tanultam angolt, és elfelejtettem.

Kaksi Kapitány 2014.03.26. 20:21:58

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: haha ismerem a fajtajukat. A kovetkezo kor utan meg atvedlenek ex-SAS kommandossa...

A Tyne folyó déli partja 2014.03.26. 20:22:32

@Babette_: pedig meglepődnél, hányan hiszik ezt.
anno voltam egy oldalon, lakhelynek megjelölve, hogy Anglia. erre jön egy üzenet, hogy London melyik részén élsz?
de kapásból mindenki azt hiszi amúgy is, hogy London, vagy legalábbis Dél-Anglia. de nézd meg itt is az angliai posztokat. egy sincs köztük, ami mondjuk Birmingham, Leeds, Newcastle-ről meg már nem is beszélve...@maxval a gondolkodó birca: anno a legelső napomon azt kérdezték tőlem, hogy szoktam-e inni...a tesómtól meg, miután visszajött a nyaralásból, hogy akkor berúgott ugye mindennap? szánalmas.@Mirjam2: otthon nem tudsz panírozott halat, meg sült krumplit enni? szerintem nem olyan bonyolult dolog, hogy hiányozzon....mellesleg, én pl. a teát üresen iszom, ha egyáltalán iszom, mert a fekete teáért nem rajongok egyáltalán (megiszom, de ritkán), a herbateába meg nyilván nem teszek tejet...a sült krumplit szeretem, halat nem eszem. a mushy peas helyett a normál jobb.a sört mindenhogyan utálom, a w-t meg elég egyszerű kiejteni, egyetértek.

amúgy, azzal mi a gond, ha valaki nem tejjel issza a teát, vagy nem szereti a fish and chipset? hogy akkor nem lesz angol? akar a halál angol lenni, nem vagyok az.
s mellesleg, a tipikusan magyaros, nehéz, zsíros kajákat se szeretem, akkor most nem vagyok magyar se? szóval ez így egy baromság...
@madscientist: egyetértek. én is rászóltam a barátnőmre, mikor közös ismerősről mondja egy másiknak, hogy román, de beszél magyarul. a fenét román, magyar. aki erdélyi.

skaven 2014.03.26. 20:22:38

@diggerdriver: Brixton? Isten ments, annyira delre azert nem koltozunk, az mar szinte videk ott a folyo tuloldalan! ;)
Chiswick amugy, GG es a kornyeke nekem annyira nem jott be, vannak kellemes reszek, de a "kozpont" szerintem borzalmas. De a parkos-regiesebb resz tenyleg jo ott is.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.03.26. 20:24:59

@Pink Petsch: ezt nem értem, az hogy hol él mit befolyásol?

SzZoole 2014.03.26. 20:31:12

@geegee: nezted a weboldalt amit belinkeltem?Szerintem hozzatok is szallitanak.
A szerelesrol,nekem teli gumik kulon felnin vannak,most vettem egy 18"-es felni szettet es ra a 4 nyari gumit.A gumikat feltettek a felnikre aztan kicentiroztak,majd a teli szettet leszereltek az autorol a nyarit meg fel.A telit zsakba tettek es be tettek az autoba,mindezert fizettem £40.
Ha szeretned latni az ujj felnit es a gumit kerd meg a madarat,hogy kuldje at neked a kepeket.

2014.03.26. 20:33:00

@Zka: Ő választotta magának Bulgáriát. Ezt értettem alatta. Márpedig Bulgáriától még Románia is sokkal kapitalistább szellemű, pedig az köztudottan a Nyugat és a Balkán keveréke.

2014.03.26. 20:33:57

@diggerdriver: Hm, te most magadnak gratuláltál vagy nekem? ;)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.03.26. 20:37:50

@Pink Petsch: én nem tudom, mi alapján választotta, de biztosan nem gazdasági okokból. Kapitalisták meg még Észak Koreában is szép számmal vannak. Igaz, ők általában nem betelepülők :)

2014.03.26. 20:41:10

@Zka: Nem, persze hogy nem gazdasági okokból. Ezért is jegyeztem meg, hogy Max minden lehet, csak a kapitalizmus híve nem ...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.26. 20:46:22

Fernandes Millor, brazíliai író elindított egy felhívást, a következő témában:
Mi a különbség egy "politikus" és egy "tolvaj" között?
A legfrappánsabb megfogalmazás így hangzott:
"Egy politikus és egy tolvaj között az a különbség, hogy az elsőt én
választom meg, a másik pedig engem választ ki magának. Eltaláltam?"
Millor így felelt:"Tisztelt uram, ön egy géniusz! Ön az egyetlen, aki különbséget talált kettőjük között"

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.26. 20:52:40

@skaven:
London egyik legszebb parkja Golders Green KÖZPONTJÁBAN van.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.26. 20:54:52

@Pink Petsch:
Úgy gratuláltam magamnak mintha neked gratuláltam volna:)))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.26. 20:58:27

"A jó pálinka olyan mint az anyóshalál!
A szemet megkönnyezteti, de belülről marha jól esik!"

Latcho Rom 2014.03.26. 20:59:33

@Pink Petsch: Oda lett szerelmes, puff neki. Akadj má le rola..

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.26. 21:00:40

@Zoole[uk]:
A bivalycsorda olyan lassan halad, ahogy a leglassúbb tagja. Ha ragadozók támadnak rájuk, legelőször a leglassabban mozgó és leggyengébb bivaly esik áldozatul. Ez a természetes kiválasztódás jót tesz az egész csordának, mert az egészségesebb, erősebb egyedek maradnak meg. Az egész csorda együttes ereje növekszik a gyengék elhullásával.
Az emberi agy is hasonlóképpen működik, csak olyan sebességgel dolgozik, ahogyan a leglassúbb agysejtek. Jelentősebb alkoholmennyiség bevitele köztudottan pusztítja az agysejteket, melyek közül a lassúak és gyengék esnek először áldozatul. Így megállapíthatjuk, hogy a sör rendszeres fogyasztása segítségével kiiktathatóak a leggyengébb agysejtek.
Következtetés: ezért van az, hogy néhány korsó sör után sokkal okosabbnak érezzük magunkat.

2014.03.26. 21:01:06

@diggerdriver: ez maid visszahozta az egyik remalmomat, a gimnaziumi verselemzest.
"Mire gondolt az iro?"
"Nem tudom, de az biztos, hogy valami folyekony anyag hatasa alatt allt."

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.26. 21:02:21

A filozófia tanár egy kartondobozt és egy nagy üvegtálat visz be órára.
A diákok értetlenül nézik, hogy mit akar vele. Leteszi őket az asztalra és a dobozból köveket vesz elő, majd annyit tesz bele a tálba, amennyi csak belefér, majd megkérdezi a diákokat:
- Szerintetek most tele van a tál?
A diákok igennel válaszolnak. Erre a tanár kavicsokat vesz elő a dobozból és beleszórja finoman rázogatva a tálat, hogy kitöltsék a lyukakat, majd ismét a diákokhoz fordul a kérdéssel:
- Szerintetek most tele van a tál?
A diákok ismét igennel válaszolnak. Ezután a tanár egy zacskó finom homokot vesz elő és beleszórja azt is a tálba és addig rázogatja, amíg ki nem tölti a maradék kis teret is a tálban, majd így szól:
- Látjátok így van ez az élettel is. Vannak a számunkra igazán fontos dolgok, amikre mindig emlékezni fogunk, ezek a kövek, a mindennapi rutint kitevő dolgok, felkelés, mosogatás, ezek a kavicsok, de nem szabad megfeledkeznünk a minket körülvevő környezetről sem, az apróságokról, mert ezek teszik igazán teljessé az életünket.
Erre az egyik diák megkérdezte:
- Tanár úr szerint most tele van a tál?
A tanár igennel válaszolt, erre a diák kirohant, gyorsan kinyitott egy sört és beleöntötte a tálba, amit a homok gyorsan el is nyelt, majd így szólt:
- Látja Tanár úr, így van ez az élettel is. Bármennyire is úgy érezzük,
hogy az életünk teljes, egy pofa sör mindig belefér

2014.03.26. 21:02:52

@A Tyne folyó déli partja: Mirjam Szaudiban el. Azt hiszem ott a sort a "beer battered fish"-hez nem lesz olyan konnyu beszerezni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.26. 21:04:01

A miniszterelnök beszédet tart:
- Jövőre jobban fogunk élni, mint most!
Egy hang a hallgatóság soraiból:
- Magukért nem is aggódnánk, de mi lesz velünk?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.26. 21:04:46

@QUERCUS(a favágó):
Kinek mi a hobbija.
Nekem a fizika (az elvontabb fajta) a "dilim".

2014.03.26. 21:05:39

@diggerdriver: Éreztem én, hogy van ebben egy csavar ;)

@shakti_rom: Ki lett oda, és kibe szerelmes? Kezdem magam a Barátok Köztbe érezni :P

2014.03.26. 21:09:11

@charlieharper: Ja, meg az Arany anekdotát, amikor állítólag olvasta egyik kritikáját, ami úgy kezdődött, hogy "A szerző arra gondolt, hogy ..." Mire ő: "Gondolta a fene!"
Hát valahogy így ...

Latcho Rom 2014.03.26. 21:10:23

Anti-Filo s s(z)émiták figyelmébe ajanlom, tegnap mutatta be a PBS ezt a kivalo dokumentumfilmet:

The Story of the Jews

www.pbs.org/wnet/story-jews/

Akinek blokkolja az országát a pbs, tegyen be egy amerikai DNS-t a network settingbe.

Shalom

2014.03.26. 21:11:34

@shakti_rom: Ok, Max. És kibe szerelmes?

SzZoole 2014.03.26. 21:12:27

@diggerdriver: Te Digge,talalkoztal a madaral es egyut teptetek vagy mit szivtal fel,hogy mar most filozofus is vagy:)))

2014.03.26. 21:13:00

@shakti_rom: Jahoogy .. No de, ortodox keresztényként másba nem is lehet.
Hacsak meg nem gyónja ... :P

Latcho Rom 2014.03.26. 21:24:15

@Pink Petsch: ehhh, nem bírok ma veled! :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.26. 21:27:12

@charlieharper:
Maid?
Üsd be a keresőbe hogy "maid tubes"
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

2014.03.26. 21:27:21

@shakti_rom: Most miért? Nem értelek .. és még azt mondják, a nőket nem lehet kiismerni, vagy valami hasonló ...
Mindegy, kiviszem a szemetet, és elmegyek cigiért. Addig van időd :P

Latcho Rom 2014.03.26. 21:30:58

@Pink Petsch: Vidd ki'az enyém is...s dobd el a bagót, én is megtettem, megint..megkarmolom magam a percen, vagy téged :)

2014.03.26. 21:32:43

@diggerdriver: mikor cserelsz mar avatart?

Latcho Rom 2014.03.26. 21:33:09

@Pink Petsch: vagy megharapom digzsi napi seggét, direkt basztat engem a gázsi :)

Taxomükke (UK) 2014.03.26. 21:36:09

@Zoole[uk]: Hali, elküldenéd nekem is azt a webcímet?

2014.03.26. 21:38:19

@Zoole[uk]: @diggerdriver: kerdes. Emlekeztek reggen a Majus 1 unnepeken a parkokban, volt valami felszurt allat nyarson nyilt tuz felett. Az ugye barany volt? Beugrott ma az illata (nem tudom miert). Az izre nem emlekszem. Hol lehet Londonban olyan izt talalani?

Sütemény1975 2014.03.26. 21:39:02

@Pink Petsch: ebbol is latszik, hogy fogalmad sincs az egeszrol, csak szajalsz.

Latcho Rom 2014.03.26. 21:43:21

@Pink Petsch: Jó szerencsét hoztál, most hívott a zenekarvezetőm..2 fizetős gig májusban, 1 juliusban az ottawa jazzfeszten..az ingyé. Nem nagy píz de tudok venni egy új erősitőt belőle :)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.03.26. 21:44:00

Szasztok!
Hát 547 kommentet nem fogok elolvasni, de nem ám!!! Pedig néha jó lenne nekem is itt gubbasztani és trollibuszkodni meg offolgatni lazulásképpen....de sajnos.....
Viszont ezt elolvastam , a mait, mert hogy Anglia. Nekem tetszett, úgy ahogy van. Nekem lenne ugyan pár sajátos kiegészítésem......de az én szemüvegem elég "sarkos"...!! :-)))

2014.03.26. 21:44:06

@diggerdriver: akkor, legyszives. Most megyek uszni. Utana megnezem

Sütemény1975 2014.03.26. 21:44:23

@Pink Petsch: kepzeletbeli? majd rajossz....

herion 2014.03.26. 21:45:33

Kedves Poster, ebbol elvenni nem, csak hozza tudni tennek. Szivembol szoltal, koszonet erte.

morsels (törölt) 2014.03.26. 21:45:46

@charlieharper:
En csak virslire emlekszem, nyarsra nem szurtak fel semmit mifelenk Majus 1.-en :-)

De ha barany, akkor keress gorog, esetleg torok ettermet, ok szoktak ilyesmiket csinalni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.26. 21:45:59

@charlieharper:
Én ökörre emlékszek de azt nehéz összetéveszteni báránnyal.

Sütemény1975 2014.03.26. 21:51:39

@Kövérmadár [swe]: pont o lenne beszukult? Szerintem pont forditva. Minden bantas nelkul, de a rossz csaladi hattered teljesen ranyomta a belyeget a gondolkodasodra.

Latcho Rom 2014.03.26. 21:51:43

@sodalisO [eng]: nicsak bicsak :) hellóka, mizu?

Latcho Rom 2014.03.26. 21:53:54

@Evain: Itt nézz körül, kincsesbánya :)

SzZoole 2014.03.26. 21:56:25

@diggerdriver: huha,ma megint a dinnyefoldon dolgoztal:)))

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.03.26. 21:56:46

@shakti_rom: Semmi különös! Angliára felkaptam a fejem! Mellesleg most -kapaszkodj-3 azaz 3 nap offom lesz!!!!!! Ilyen még nem is volt mióta itt vagyok, gőzöm nincs mit fogok csinálni ennyi tengernyi szabadidővel! :-))))

2014.03.26. 21:58:27

@shakti_rom: Mna, vissza. És nem dobom, már a cigit. A szemetet már igen ...
Engem meg sütike talált be. Hogy a sok ateista közül itt, miért pont engem? Ja, a melóm miatt ... Álszent fasz :D

Jesus.Green 2014.03.26. 21:59:33

@Mr Long: Jaja, a beapritos :D

Fene a hosszu munkanapba es callokba, hogy csak ilyentajt tudok kommenteket olvasni, amikor mar lenyegeben minden el lett mondva.

2014.03.26. 22:00:29

@Sütemény1975: Te, nektek azt tanítják hittanórán, hogy fenyegetni kell a hitetleneket, nem rávezet az igaz útra?
Mert kurvára nem keresztényi módon nyilvánulsz meg, csaxólok ... :P

Latcho Rom 2014.03.26. 22:02:03

@sodalisO [eng]: elmész valami szép helyre, van ott bőven..spa?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.26. 22:03:02

@sodalisO [eng]:
Itt leszel...
...és ez nem kérés.
:))))))))))))))))))))))))))

Latcho Rom 2014.03.26. 22:03:12

@Pink Petsch: jahogy a süti! kabbé visszavonva :)

SilentDreams 2014.03.26. 22:04:31

@Pink Petsch: Most ismertem csak fel az avatarod... nagyon ki van karmolva :)))))))))

Én még ott tartottam, hogy eltűntél, látom le vagyok maradva cseppet :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.26. 22:09:09

@Sütemény1975:
Még ez is meglehet, igen.
Mindenesetre nem nekem okoz lelkibetegséget a melegek házassága vagy az abortusz.

SzZoole 2014.03.26. 22:09:11

@Taxomükke: nincs mit,jo nezelodest:)

2014.03.26. 22:13:33

@shakti_rom: Néztem is, de gondoltam, okos fiú vagy te ... :P

@SilentDreams: Hát tudod, az idő vasfoga ... ;)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.03.26. 22:14:43

@diggerdriver: Hát egy biztos, hogy holnap 10-ig ki sem mászok az ágyból, az bizonyos.
@shakti_rom: Spanak jó lesz az ágyam is! :-) Néha nagyon spa! :-)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.26. 22:16:22

@Sütemény1975:
Ez egy soha véget nem érő "vita".
Vannak, akik meg vannak győződve isten létezéséről és vannak akik ennek ellenkezőjéről.

Azt már korábban megállapítottuk, hogy a hit nem tanulható dolog, hanem vagy képes rá az ember, vagy nem. Én nem vagyok és nem is akarok az lenni, mert tudom, hogy csak hátráltatna. Arra pedig semmi szükségem nincsen.

Sütemény1975 2014.03.26. 22:17:33

@Pink Petsch: nem volt vilagmeretu osszeeskuves, egyszeruen csak tonkre akartak tenni az orszagot. sikerult is.

PannonBoy 2014.03.26. 22:20:09

Azt hiszem, nem fogok most 500 kommentet végigolvasni, főleg ha a nagyrésze off topic.

Viszont: "Sokkal magabiztosabb lettem azáltal, hogy itt igazán csak magamra számíthatok, ugyanakkor érzékenyebb, néha önbizalom-hiányos is. Mert akármit elérhetsz itt, akárhány évet eltölthetsz, „igazi” angol sosem leszel.
Sosem fogod a teát tejjel inni, a fish and chips nem lesz a kedvenced, a leves akkor is átlátszó és vizes lesz, és nem a konzervből fogod enni, a sörbe nem fogsz áfonyaszörpöt önteni, és a w-t is mindig v-nek fogod ejteni."

Nekem senki nem fogja megmondani, hogy hogyan fogok élni, mi leszek, mit mivel fogok inni és hogyan ejtem ki a szavakat. Legyen az jelenleg Angliában vagy Magyarországon élő személy.
SENKI!!!

2014.03.26. 22:24:20

@Sütemény1975: Áh, a tönkretétel csak mellékhatás volt. Kiderült, hogy Magyarország, már a szűken vett Magyarország önállóan nem életképes.Ez van ...

Sütemény1975 2014.03.26. 22:25:41

@Pink Petsch: mutasd mar meg, hogy hol fenyegettelek meg.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.26. 22:26:35

@Pink Petsch:
Na most képzeld el, ha nem darabolják fel az országot, akkor most mennyivel több stadiont kellene építeni? Kinek lenne arra pénze? Lehetne stadionhitelt is felvenni az oroszoktól... :D

Sütemény1975 2014.03.26. 22:27:06

@Kövérmadár [swe]: lelki betegseget nekem sem. csak nem ertek egyet vele. ennyi.

2014.03.26. 22:28:04

@Sütemény1975: A sokat sejtető "majd rájössz ..." félmondat a frászt hozta rám. Igazán nem szép tőled .... Hüpp! Hát így kell bánni szegény, hitetlenekkel? Ez a keresztényi szeretet, he?

SilentDreams 2014.03.26. 22:29:27

@PannonBoy: Hja, kicsit "túlszaladt" a poszterina a másokra való kivetítéssel, jobb lett volna, ha mindezt magára vonatkoztatja csak...

Sütemény1975 2014.03.26. 22:30:40

@Pink Petsch: ebben azert en nem vagyok annyira biztos. De kar azon agyalni, hogy mi lett volna...

2014.03.26. 22:31:12

@Kövérmadár [swe]: Á, az még az EU-s pénzekből megy. Vitya majd Putyinnak fog dicsekedni a "szemét Nyugat" pénzéből épített cuccokkal, amikor meghívja őt valamelyik adóparadicsomban vett házába, amit ugyancsak az EU-s pénzekből lopott el.
Tudod, az országot már kifosztotta, a nyugdíj-alapok voltak az utolsók. Már csak az EU-tól tud lopni az a majom:P

______________ (törölt) 2014.03.26. 22:31:27

@maxval a gondolkodó birca:
"Szakadék alakul ki a jólét és lélek között. Az egyénnek nincsenek napi gondjai, de mégis kiüresedik. Innen jön a kábítószer, az ivás, az extrém sport, a flashmob, s más hasonlók."

ahelyett, hogy reggeli áhítatra, vecsernyére járnának, vagy a bibliát tanulmányoznák feszt! ezek a gazdag liberálisok! el kéne költözni, még a végén szakadék alakul ki a jótét lelkem között...

Sütemény1975 2014.03.26. 22:32:24

@Pink Petsch: ne vedd se bantasnak, se tamadasnak. Veled ellentetben en nem gunyolodom.

2014.03.26. 22:32:28

@Sütemény1975: Azon kár, mert már láttuk, mi lett ...

2014.03.26. 22:33:33

@Sütemény1975: Én sem, csak ironizálok ...

Latcho Rom 2014.03.26. 22:39:11

@Pink Petsch: s azt is tudod,nemcsak az okosságom hogy ingyé semmiféle bekapiról nem beszélhetünk ;)

Sütemény1975 2014.03.26. 22:39:54

@Pink Petsch: En arra gondoltam, hogy mi lett volna, ha megmarad a nagy magyarorszag. Vagy egy osztrak-magyar monarchia. Szinte biztos, hogy most nem itt tartanank.

Sütemény1975 2014.03.26. 22:41:16

@Pink Petsch: szerintem ez inkabb szarkazmus, de kiegyezhetunk a ketto kozott feluton :)

Latcho Rom 2014.03.26. 22:43:55

@Pink Petsch: Kell nekik a kis piacunk, ez az egy mákja, de putinra keményen rábaszhat az ország, különösen ha kárpátaljára hegyel a Vitya, nem tanult a történelemből...

Latcho Rom 2014.03.26. 22:44:58

@Sütemény1975: Nagymutterodnak voltak kerekei?

2014.03.26. 22:50:53

@Sütemény1975: Á, az tarthatatlan volt, még ha nem is csípte volna a monarchia a többi európai hatalom szemét. A belső ellentétek, az elcseszett belpolitika ... nem, nem maradhatott volna fenn.

Hm, oké, kiegyezhetünk ;)

Sütemény1975 2014.03.26. 22:52:02

@shakti_rom: ezert is irtam, hogy a "mi lett volna ha...." nem erdekes

2014.03.26. 22:52:17

@shakti_rom: Mondd már, mikor tanult valaha is a magyar politikai vezetés a történelemből? Na ugye ...

Sütemény1975 2014.03.26. 22:57:33

Tengeri beteg leszek, pedig a viz vagy 500 meterre van. Ugy mozgatja a szel a kamiont, mintha hullamok lennenek alattam :)

2014.03.26. 22:58:30

@Sütemény1975: Zárd le a kocsit, és vegyél ki egy szobát a motelban ;)

Latcho Rom 2014.03.26. 23:00:55

@Pink Petsch: Mit vágnak majd le, Sopront, Balcsit? ehh

dope, rádfér egy kis gálya, nem sirok miattad..:

www.kiskegyed.hu/sztarok/magyar-sztarok/dopeman-elmegy-kulfold-128406

Almandin 2014.03.26. 23:03:13

Tej a teába: kifejezetten finom. Egyszer apám beszélt rá, próbáljam ki (ő épp Angliában volt előtte). Kipróbáltam és finom. Egy teázóban rendszeresen így kérem.
A teát amúgy szeretem citrommal is (de csak a fekete teát). Earl Grey vagy gyümölcsös teába sose teszek citromot, csak cukrot.
Vörösborral is finom a tea.
Éljen a változatosság!
(U.i.: Jómagam még nem voltam Angliában, anglomán se vagyok).

Sütemény1975 2014.03.26. 23:03:17

@Pink Petsch: kivancsi lennek a fonokom arcara, mikor eletolom a a motel szamlat :)

Latcho Rom 2014.03.26. 23:04:42

@Sütemény1975: Hány évet éltél MO-n? Minden ilyen szólás bejön ha romániában ismeretlen volt? (nagymutter kerékkel, etc..)

2014.03.26. 23:07:12

@shakti_rom: Ebből már semmit, de szívatni azért még lehet ...

@Sütemény1975: Hááát, egy próbát megér ;). Persze, bekamuzhatod, hogy megment a fűtés .... ;)

Latcho Rom 2014.03.26. 23:15:00

@Pink Petsch: Gondolod? remélem igazad lesz.

2014.03.26. 23:16:02

@shakti_rom: Miből gondolod, hogy az volt? Nem rezervátum, baszod! :P

Latcho Rom 2014.03.26. 23:16:24

@Pink Petsch: namakkor megnézem min agyal bolond bartus..

Latcho Rom 2014.03.26. 23:20:01

@Pink Petsch: Jártam én ott, brassóban is, mások a kiszólások, meg ne sértôdj ezen...szóval hány év MO?

2014.03.26. 23:25:55

@shakti_rom: Persze, mások is vannak, de a határ mentén (is) éltünk pár évet. Szigorúan véve, 4.

Latcho Rom 2014.03.26. 23:28:23

@Pink Petsch: uhum

semmi nincs a népszaván, jóccaka*

______________ (törölt) 2014.03.26. 23:37:30

@Mr Long:
"Akkor most menjek holnap este az angol kollegakkal ettrembe, vagy nem. Nem akarok azert ott lenni, hogy a gunyolodasuk celtablaja legyek... :( "

szerintem menj melegítőben, akkor jól belesimulsz a társaságba, s nem fog senki gúnyolódni rajtad. ;)

Shanarey 2014.03.26. 23:50:57

@Hari Seldon 2:

Rejtő Jenő, szórakoztatni akart, nem pedig dokumentum regényre vágyott. Na meg az akkori viszonyok közepette az átlag Magyar olvasónak ez rohadtul mindegy volt, hiszen sose juthatott el oda.

@Sütemény1975:

Én Elginben dekkolok, már amikor ráérek erre, a munka mellett.
Nem nagy távolság :-))

Na meg ha még vágytok egy kis Angol alias Londoni dologra....
hvg.hu/vilag/20121019_El_lehet_menni_brixton

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.03.27. 00:51:41

@Zoole[uk]: ránézek majd az oldalra, de nem gondolnám, hogy ekkora szállítás mellett is megérné.De egy próbát megérhet.Itt nekem egy 15 collos gumiszett cseréje 1600 korona volt, ami olyan 150 font.(nekem is külön felnin van a téli meg a nyári, de ha elkopik, muszály cseréltetni gumisnál...)Plusz a gumik darabja, kb 6-800 korona, az úgy 2400-3200 korona/ 4db, vagyis, 220-300 font.És ez csak 15ös kerék.A 16-os már duplája a 15-ösnek, 18-asra gondolni se merek. :-)) Meg ez egy családi autó, nem egy nagy teljesítményű csodagép.Meg amúgy is utálom a vonatkerekeket.Kurvanagy felniken gumihártya... :D Meg a pénzt se fáról szüreteljük, hogy ilyen f@szságokra költsük.
De köszi mégeccer, megvizslatom a honlapot.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.03.27. 01:27:03

@VHB: Asztaqrva, Angliában ennyire olcsók a kocsik? :-o
Egy ilyen Bömbike itt nálunk kb másfélszer-kétszer ennyibe kerül... :-( Ebből asszem nem akarnék kiszállni már.Bár a tankolásakor nem lenne őszinte a mosolyom. :D

Asszem a következő autónk Angliából lesz hozva.A jobbkormányosság meg nem érdekel,előzni a nagy forgalomban balkormányossal se lehet; ha meg elhagyom a várost, alig van forgalom.
Hihetetlen... :-o

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.03.27. 01:31:58

@Zoole[uk]: hahh, svédekhez nem szállítanak, besz*pódtam... :-))

Ugyandehogy (törölt) 2014.03.27. 06:28:31

@QUERCUS(a favágó): vigyazat, az ezerev.hu olvasgatasa jogi egyetemhez vezethet:)

SzZoole 2014.03.27. 08:14:52

@geegee: honnan tudod?
Mikor en rendeltem,opciokent fel hozta,hogy hova kerem a szallitast,mint mas orszag,szerintem irj nekik egy emailt,amiben megkerdezed,hogy svedorszag.-ba mennyi lenne a szalitasi koltseg.Nem veszitesz vele semmit,egy probat mager:)))

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.27. 08:21:31

@______________:

Ez egyéni kérdés. Valójában lehet vallás nélkül is normális életet élni (bár nehezebb).

SzZoole 2014.03.27. 08:32:06

@geegee: az en autom is csaladi auto,feleseg(bar neki van egy sajat autoja)2 gyerek,napi rendszeresegel hasznalom.Gyarilag 17-18"-es kerekekel jon ki a szalon bol,de 20-21"-es felnik sem ritkak,de azok mar inkabb az erosebb AMG valtozatokra jellemzok.A ra szant penzert mi is meg dolgozunk es nem kertben terem nalunk sem:)))

DieNanny CH 2014.03.27. 11:45:59

@eddie1977:

"az elmúlt 50 hónap alatt egyszer sem éreztem az írek viselkedésén a kirekesztésnek még csak a szikráját sem, azt viszont igen, hogy bizonyos körökben baromira nem vagyok kívánatos személy, magyarul: nem árt tudni, hol a helyem."

De ha te baromira nem vagy kívánatos személy, akkor téged tulajdonképpen kirekesztenek, nem?

eddie1977 2014.03.27. 14:10:56

@DieNanny [SZ,CH]: Mit is írtam néhány poszttal ezelőtt?
Írek = mérhetetlen képmutatás
Most már világos, hogy mire utaltam?

Szóval mielőtt valaki beszopná az írek arcán látható széles mosolyt, érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon mit gondolnak rólunk valójában.
Jobb esetben leszarnak, rosszabb esetben elkezdenek olyan akcentussal beszélni, amit holt biztos, hogy nem értünk meg, ezzel is az értésünkre adva, hogy kívül tágasabb.

Ha valaki nem hiszi, menjen el bármelyik FastFit gumiszervizbe.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.03.29. 00:10:29

@Zoole[uk]: Jó, hát ki mit hogy nevez.Ha jól tudom, valami csocsi-baba-ragya Mergád van, a mienk csak egy fűnyírómotoros, tízéves bevándorlóautó... :D És nem 18-21 collos kereken gördül, hanem csak 15-ösökön.És hogy ennek én hogy örülök gumivásárláskor... :-)) A kanyarsebesség meg le van szarva, a gyerek úgyis összehányna mindent, én meg utálok takarítani.Szóval jól van ez így. :D

Lehet, hogy kipróbálom majd az oldalt, bár most vagy 2-3 évig biztos nem kell gumit venni.Addig meg hátha bejönnek a svédekhez.Kösz.

SzZoole 2014.03.29. 00:19:12

@geegee: igen jol tudod egy 4 eves S 320 CDI-m van egy igazi skrizofen auto:)
Nincs mit orulok hogy segithettem:)))

Hamasan 2014.04.12. 10:25:51

Nagyon is jo az angol konyha!!!!

Jacket potato, fish pie, cottage pie, short bread, English breakfast... csak nehany igy hirtelen, ami isteni finom, es nem tudnek meglenni nelkuluk.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása