Mindenki életében eljön (egyszer vagy többször) egy olyan idő, amikor érzi, hogy váltani kell – munkahelyet, országot, életformát. Andrea története ilyen váltásokról szól: először Magyarországról Sheffieldbe, aztán azon belül is egyik munkahelyről a másikra.
Hosszú idő után egyszer csak eljön a változás ideje. Ezt érzi az ember, csak sokszor nem akar, nem mer lépni. El lehet sodródni az árral a kényelmes, megszokott életben, megragadni egy helyen, de hiába húzzuk az időt és keresünk kifogásokat, egyszer pontot kell tenni az i-re.
Igen, sokat gondolkoztam én is, menjek vagy maradjak, megéri-e majd vagy sem. Itt hagyni mindent, kockáztatni. Mi lesz, ha nem sikerül? Átrágtam magam százszor a sok felmerülő kérdésen, és végül döntöttem. Megyek. Megpróbálom. Hiszen csak úgy tudom meg, hogy milyen, hogy mit vesztek, mit nyerek.
Mielőtt megvettem a repülőjegyet, még pár nehéz beszélgetés várt rám. Először is fel kellett mondanom a munkahelyen. Bevallom őszintén, nehéz volt felállni. Megismertem pár értékes embert, akikkel azóta is kapcsolatban vagyok. Sokat tanultam, és a mögöttem lévő majdnem 4 év nagy részében elmondhatom, hogy szívesen jártam be dolgozni. Azt hiszem, a leaving interview nevű kérdőívet még a kirúgásokon edződött legkeményebb HR-es kolléga is megkönnyezte.
Mit mondjak, nem tették a kollégák túl egyszerűvé a felmondást. Érdekes, hogy mindig akkor derül ki, mennyire szeretik az embert, mikor elmegy. A szürke hétköznapokban valahogy elfelejtjük kimutatni, hogyan is érzünk, még ha csak kollegiális szinten kedveljük egymást, nem beszélve arról, hogy ha ez a viszony barátsággá alakul.
De nem volt visszaút.
Vegyes érzések dúltak bennem
Ezután már mehettem megvenni a repülőjegyet, csak egy útra, Manchesterbe. Fura érzés volt. Mindent, ami fontos, magam mögött fogok hagyni két héten belül.
Még igyekeztem a hozzám legközelebb álló emberekkel a lehető legtöbb időt eltölteni, de vészesen közeledett augusztus 12-e. Vegyes érzések voltak bennem: jól döntöttem? Most már nem gondolhatom meg magam.
Egyre csak az járt a fejemben, hogy pár nap múlva már nem a saját ágyamban fogok ébredni, az otthonomban, hanem kilométerekkel távolabb, egy új országban, új városban, egy idegen ágyban.
Mihez fogok ott kezdeni? Nem fog-e hiányozni az otthonom, a család, a barátok, az ismerősök, a megszokott környezet, a „hazai pálya”? Vajon ugyanolyan magabiztos leszek ott is?
Így találtam munkát
Szerencsésnek mondhatom magam, mert körülbelül 3 hét alatt találtam munkát. Nem is akármilyet! Sheffield legjobb ügyvédi cégénél, az Irwin Mitchell Solicitorsnál sikerült elhelyezkednem, mint purchase ledger assistant (a cég számláinak kifizetésével foglalkozik).
Rengeteg helyre beadtam a pályázatom, mire itt elkezdhettem dolgozni. Voltam pár interjún is, nagyon izgultam mindig, hiszen angolul kellett meggyőzni az interjúztatókat, hogy miért engem vegyenek fel.
A T K Maxx nevű üzletben ez jól sikerült, fel is vettek eladónak. Ez egy márkás ruhákat értékesítő nagy bolt, itt kezdhettem volna az angliai pályafutásomat, ha lett volna National Insurance kártyám (TB-kártya). De nem volt.
Hiába próbáltam meggyőzni őket, hogy előbb adjanak szerződést, amivel én utána jelentkezhetek az NI interjúra, sajnos ők másképp tudták a dolgok menetét.
Pedig még el is küldtem nekik a leírást, sőt a Jobcentre (az otthoni munkaügyi központ megfelelője) számát is megadtam, hogy érdeklődjenek ott is. Nagyon csalódott voltam, hogy lett volna állásom, de az NI kártya hiányában mégsem kaptam meg a munkát.
Így hát tovább kellett keresgélnem.
Nem is bánom, hiszen így kerültem az Irwin Mitchellhez. Itt még az interjú napján visszahívtak délután, hogy be tudnék-e menni másnap egy második interjúra, ami számítógépes képességeket tesztelne. Boldogan mondtam igent.
Másnap sikeresen megcsináltam a tesztet. A végén bejött a részlegvezető is. Valahol sejtettem, hogy ez jót jelent. Végül a csoportvezető, Jackie közölte, hogy enyém az állás!
Jó munka egy neves cégnél
Ami a legjobb volt benne, azt mondta, hogy már a teszt előtt tudták ezt, csak az előírás szerint meg kellett csinálnom. El sem mondhatom mennyire örültem! Kaptam munkát! Három héttel a megérkezésem után! Egy, az egész városban elismert, nagyon jó nevű cégnél!
Ez pénteken volt, hétfőn már kezdhettem is. Igen ám, csakhogy én nem számítottam arra, hogy rögtön irodai munkát kapok, így nem is volt nálam csinos ruha.
Gondoltam, hogy takarítani, meg mosogatni nem fogok, azt nem is vállaltam volna. De ezt, hogy egy ilyen szép irodaházban dolgozom majd, álmodni sem mertem volna. Így hát hétvégén elmentem a városba ruhákat vásárolni. A Primarkba mentem, ami nagyon olcsó, hiszen a kihozott pénzem fogytán volt.
Kellett vennem például ágyneműt, mindenféle apróságot, buszjegyet, ennivalót, egyéb apróságokra költöttem, szóval a pénz egyre kevesebb lett. Vettem pár csinos nadrágot, felsőt, amivel gondoltam, az első fizetésig kihúzom, és akkor majd tudok venni jobb minőségű ruhákat is, mint a Primark-os.
Az első munkanap
Szeptember 17., az első napom a munkahelyemen. Izgultam nagyon reggel. Nem tudtam, hogyan fogadnak, hogyan állnak majd ahhoz a tényhez, hogy lesz egy külföldi kolléga a csapatban.
Tudtam, hogy az új munkahellyel járó első nehézségek mellett itt duplán helyt kell állnom, nem elég mindent megtanulni, hanem a nyelvtudásom is próbára lesz téve.
Szerencsére a kollégák befogadtak, a csapat nagy része fiatal, rajtam kívül 4 lány, meg két negyvenes nő, és a csoportvezető. Amerikai stílusú, nyitott terű iroda, sok ember együtt, 4-5 fős boxokban.
Én az ablak mellett kaptam egy íróasztalt, ennek örültem nagyon, hiszen unalmas pillanatokban sokat nézegettem kifelé.
A betanulás időszaka
Nem könnyű. A yorkshire-i akcentust nehezen értem. Sokszor vissza kell kérdezni, hogy mit is akarnak mondani. A munka nagy része adatbevitel a rendszerbe. Sajnos ez hamar elveszti az újdonság varázsát.
Telnek-múlnak a napok, reggel 9-kor kezdődik a munkaidő, 5-kor van vége. Az elején egyből kiütköztek a munkakulturális különbségek. Hiába, a rugalmas munkaidő elkényelmesíti az embert.
Sokszor nem értem be 9-re, és adódott egy másik problémám is, az emailezés. Itt nagyon szigorú szabályok vannak a munkahelyeken. Az internetet nem lehet használni, csak ebédidőben, emailezni privát ügyekben szintén tilos.
Tudtam ezt jól, de úgy gondoltam, nem számít az a pár email, amit küldök az otthoniaknak. De számított. A reggeli késések és az emailek nem maradtak szó nélkül. Egyik reggel alig hogy megérkeztem, az első utam a kis tárgyalóba vezetett a csoportvezetővel. Nagyon szigorú nőt kell elképzelni, akinek a munka az első.
Nem erre számítottam
Szerencsére a rosszalkodásaimnak nem lett következménye, megígértem, hogy egy korábbi busszal fogok járni és nem küldök emaileket csak ebédszünetben. Viszont kicsit lelombozott, be kell vallanom.
A munka terén sem erre számítottam, hogy csak adatbevitel, oldalszámra, semmi változatosság. Pár hét után kaptam új feladatokat, amit szerettem is, de ezeket nem napi szinten csináltam, hanem amikor a hét adott napján rám került a sor.
A kollégák ugyan befogadtak, mégsem voltunk egy hullámhosszon. Sokkal fiatalabbak voltak nálam, és nem volt egy az érdeklődési körünk. Ráadásul az első pár hónapban nyelvi akadályokkal is szembe kellett nézni, ez pedig nem más volt, mint a helyi akcentus, amit érthetetlennek tartottam.
Ahogy teltek a hetek, úgy éreztem, meg kell próbálnom egy másik munkahelyet keresni. Hadd említsem meg, hogy bár kezdésnek ez nagyszerű lehetőség volt, a fizetés sem volt lenyűgöző összeg, a minimálbér felett kicsivel.
Nagy kő esett le a szívemről, amikor a postás meghozta a Home Office-os igazolványt és az NI-kártyámat. Végre elintéztem mindent, megvannak a szükséges dokumentumok, kezdtem kiismerni a várost, az itteni szokásokat, körülményeket, megszoktam már az új otthonomat is.
Ismét munkakeresőben
Mivel a munkahelyet nem tudtam megszeretni pár hónap után sem, úgy döntöttem, elkezdek keresgélni valami mást. Olyat szerettem volna, amit otthon csináltam, ezért felkerestem a Sewell Moorhouse állásközvetítőt. Túlzott reményeim nem voltak, de gondoltam, egy próbát megér. Azt kell hogy mondjam, hogy kellemesen csalódtam bennük!
Hamar behívtak egy személyes találkozásra, ahol megbeszéltük, én mit szeretnék, átrágtuk magunkat az életrajzomon, felvázolták a lehetőségeket, és azzal váltunk el, hogy majd hívnak, ha lesz konkrét állásajánlatuk.
Egy-két hét múlva így is történt! Két interjút is megszerveztek nekem egy napra, hogy ne kelljen sok szabadságot elhasználnom. Október végén mentem interjúra a P&H Snacksdirecthez és egy elegáns irodaházban lévő ügyvédi céghez.
A P&H-nél talán az egyik legjobban sikerült interjúm volt eddigi pályafutásom során. Lazán, oldottan, magabiztosan beszéltem, jól ment az angol is! Pár nappal később hívott Sue, a közvetítő irodától, hogy jó híre van, megkaptam az állást a P&H-nél!
Több fizetés, szimpatikus hely
Hihetetlenül örültem, hogy felajánlották az állást. A fizetés sokkal több, mint az IM-nél, az a munkakör, amit eddig is csináltam, szimpatikus volt a hely, mi kell még? Ráadásul miután kicsit hezitáltam az elfogadással, Sue, hogy meggyőzzön kialkudott nekem évi plusz 500 fontot is. Erre már nem mondtam nemet.
Másnap reggel fel is mondtam az ügyvédi cégnél. Nem örült a főnököm, de elfogadta a döntésem, 3 hét felmondási idővel. Számoltam vissza a napokat, közben megjött postán az új szerződésem, és egyéb papírok, amiket ki kellett töltenem.
Elérkezett az utolsó munkanapom a Mitchellnél. Örültem neki, mert tudtam, hogy valami új vár rám, ami sokkal jobb lesz, ugyanakkor kicsit szomorú is voltam, hiszen ha kicsit emocionálisan közelítem meg a dolgot, ez a munkahely indította el angliai új életem.
Váratlan búcsúztató
Valahol a kollégák is szentimentális hangulatban lehettek, mert 3 órakor hirtelen egy kis búcsúztató ünnepség kerekedett az asztalom körül. Egy korábbi beszélgetésből emlékezvén kaptam tőlük egy üveg gold Tequilát, desszertet, és egy képeslapot, amire mindenki jókívánságokat írt.
Jackie, a csoportvezető még beszédet is mondott, sok sikert kívánt, megjegyezte, hogy jó volt velem dolgozni, és ha úgy alakul, várnak vissza. Jól estek a kedves szavak, viszonzásul megleptem őket egy doboz Ferrero Rocher-rel.
Ezen a pénteki napon összepakoltam az asztalomon, sok holmim nem volt, rövidtávra rendezkedtem csak be. Eljött az 5 óra, még egy utolsó búcsúzás, és vége.
Hétfőn valami új kezdődik, ismét!”
A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.
Utolsó kommentek