oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2014. január 23. 06:52,  Ausztriáról dióhéjban 358 komment

2014. január 23. 06:52 Határátkelő

Ausztriáról dióhéjban

A minap meglehetős vihart kavart Norbáj bécsi posztja (aki nem tette volna, ide kattintva tudja elolvasni), kapott hideget-meleget is néhány kommentelőktől, ezért úgy döntött, posztban válaszol, amiben összefoglalja a felmerülő kérdésekre adandó válaszokat. Jöjjön tehát a második felvonás!

Bécs 4.jpg

„Mivel láttam, hogy pár kommentelő elég komoly rágalmazással élt velem szemben, ezért úgy érzem, illene tisztára mosnom magam a vádaskodások alól, mivel nem szeretem, ha többen hazugnak, illetve balfasznak neveznek, és egyéb aranyos dolgokkal illetnek.

Sajnos ez Magyarország, hányni tudok ezektől a dolgoktól / emberektől, nem véletlenül jöttem ki, és ezért nem is keresem itt a magyarok társaságát.

A trollok kedvéért is teszem meg ezt a lépést, mivel páran, akik azt hiszik, mert egyszer szereztek egy kedvezményes buszjegyet, és kijöttek Bécsbe, hogy lássák a Chirstkindlmarkt-ot, már mindent tudnak. Kedves barátaim, tévedésben vagytok...

A nyelvtudás

Kezdjük az alapokkal, például a nyelvtudással! Nem elég tudni ragozni a der, die, das-t, meg annyit mondani, hogy: Ich möchte einen Job finden.

Én még 2005-ben közel a felsőfok szintjén beszéltem, viszont utána nem használtam, és 2013-ban az idő rövidsége miatt egy speciális tanfolyamot választottam - nem a reklám helye, és lehet anyázni, viszont nekem segített - az pedig az alternatív nyelvtanulás volt.

Elsőre igazán a változatos kiejtést kell megszokni, mivel nagyon multikulturális környezetről beszélünk, viszont ha valaki osztrákokkal próbálja meg a kontaktot felvenni (bolti eladók, megállókban idősebb emberek stb.), akkor gyorsan, és helyesen tudja a nyelvtudását fejleszteni. Illetve szókincsre hibátlan a Heute, vagy az Österreich, a két ingyenes bécsi napilap, lehet fordítani, rádiót hallgatni, például az Ö3-mat.

Saját példa, hogy rövid távon meg tudom téveszteni az itteni embereket a kiejtésemmel, de komolyabb témánál már meg szokták kérdezni, hogy honnan jöttem, úgy gondolom, ez 10 hónap alatt nem rossz.

Rasszizmus, bevándorló-ellenesség

Őszinte leszek, előfordul. Az étteremben, ahol dolgozom, van 5 ember, viszont baráti viszonyt ápolok velük. Ha meghívnak munka után sörözni, az elgondolkodtató.

Nagyon jól el lehet velük beszélgetni a rasszizmusról is, és ők azt nem szeretik, ha valaki élősködik az országukon, tehát segélyekre megy rá, illetve nem érdekli az, hogy németül értelmesen megtanuljon, hanem elég az a pár szó.

Egyébként nem találkoztam ezekkel a dolgokkal, sőt, én mindig elnézést kérek, ha valamilyen helyzetben (pl. ügyintézés) nehezebben megy a nyelv (mert zavar), és megköszönik, de hozzáteszik, hogy semmi baj, mert a lényeg, hogy látjuk, szeretné ezt csinálni.

Pénzkérdés

Na, ez egy kényes téma, mert mi történik, ha valakinek nincs elég pénze?! Egy lehetőség a munkanélküli segély igénylése Magyarországon, igen ám, de azt nem lehet kapni, ha külföldre megy az ember, azt nem támogatják.

Viszont az ügyintéző kedves volt, és mondta, hogy lehet, csak ne tudjanak róla, na, akkor máris tisztább lehet a kép, mi is lehet az a 214€ (átváltottam €-ra, mert így áttekinthetőbb).

Szállás

A következő, egyben kritikus pont, mivel Bécsben ez nem egyszerű feladat, kötélidegek kellenek hozzá. Miért is?! Mert a legtöbb olcsó lakáshoz (Gemeindewohnung) Vormerkschein kell, amit csak két éves bécsi tartózkodás után lehet kapni, szóval indulásnak felejtős.

Az albérletekről tudni kell, hogy Kaution-t kérhetnek (de nem kötelező), ami a bér (Miete) hatszorosa is lehet. Illetve személyes kedvenc az Ablöse, amit akkor alkalmaznak, ha komolyabb értékek is vannak a házban.

A képletet lehet tovább bonyolítani, hogy Warm bzw. Kaltmiete (rezsivel / nélküle) van-e az ár feltüntetve.

Nekem szerencsém volt, mert egy evangélikus ház egyik lakásának a szobáját bérelem, és a főbérlő egy nagyon kedves ember. Ezért is tudtam a kocsit lebeszélni, mert állandóan cetliket raknak az összes autóra, hogy felvásárolnák, szóval gond nélkül pénzzé lehetne tenni, - a trollok kedvéért - igen, még magyar rendszámmal is, megkérdeztem. ;-)

Meg Ausztriában létezik egy fogalom, amit magyar körökben nem hallani, az pedig a bizalom...

Ezeknek a dolgoknak az ellenszere egy speciális biztosítás, így is ki lehet esetleg védeni a nagy költekezést, igaz azért havonta kell fizetni, viszont nem mindegy mennyi marad a zsebben. Ezt a szállás kb. 2 hónap alatt találtam otthon, természetesen napi szintű kereséssel.

Három hónapon belül munka kell

Folytassuk tovább, megérkezik az ember, szállás van, pénz is valamennyi, de hogyan tovább?!

Be kell jelentkezni, hogy hahó, megjöttem, ehhez kell egy igazolás a szállásadótól. Érdemes előre megkérdezni, hogy ad-e, mert ha feketén adja ki nekünk a bérleményt, akkor megszívtuk. Evvel a papírral be a kerületi Amt-ba, ahol ingyen(!) kapunk egy Meldezettelt, ami azt mutatja, hogy hivatalosan itt lakunk.

Ez a papír fantasztikus, mert sok mindenhez kell, viszont innentől ketyeg az óra, és három hónapon belül munka kell, vagy sok pénz, máskülönben mehetünk haza. Utána rögtön irány a bank, Meldezettel, személyi, és pár nap, aztán van osztrák bankkártyánk, ami létfontosságú, mert például csak ilyenre utalják a bért.

Ezután jön a telefon, amit én később tudtam meg, hogy ilyet lehet, természetesen kedves troll barátaim lelki üdvéért jelezném, hogy semmiféle különleges papír, csak a fent említett három dolog kell hozzá.

Hol lehet ilyet kapni? Ausztriában én öt szolgáltatót ismerek, fel kell menni a honlapra, és ott le van írva minden, juppi. :-)

Az, hogy korlátlan, vagy nem, természetesen a pénztárcánktól függ, nekem a legkomolyabb előfizetésem van - kockáztatnom kellett -, de ha nem gond, akkor maradjon a többi az én titkom, hisz ez nem egy társkereső. Vagy mégis?! :-o

Munkakeresés kálváriája

A legcélszerűbb az Ams-ben munkát keresni, segítenek is, ha kell, de szerintem a legegyszerűbb, és leggyorsabb, ha az ember magán segít. Ezen kívül munkaközvetítőket is igénybe lehet venni (fizetős), illetve személyes kapcsolaton keresztül is kereshetünk.

Az állásinterjúk németül vannak :-D, és még az egyszerűbb munkánál is előfordulhat, hogy nem egy, hanem több fordulóban vesz részt az egyén, vagy akár másik telephelyre küldik, hogy ott is számot adjon, szóval ritka itt az, hogy egy interjú, és csókolom.

Munkánál meg kell említenem a „segédmunkákat". Ezek főleg úgy adódnak, hogy valaki építkezik, vagy költözik, ahhoz kell segítség, és a baráti körből adódik valaki, aki ráér pár órára.

Nos, nálam is szerencsére egy ilyen 1,5 - 2 órás lehetőség adódott, amiért nem hiszem, hogy rossz pénz a 20€, plusz a kaja. Illetve egyik osztrák barátomon keresztül is kaptam egy lehetőséget, már amikor dolgoztam, saját kocsival besegítettem, mert ez így működik, erre itt meg kiakadtak, mert nem akartam elfogadni a 30€-t, szóval a korrektség sem egy elhanyagolandó tényező.

Mi jöhet ezek után?!

Elsőre a megnyugvás, utána a szívroham, a naptárra nézve, hogy mennyi időm van még a 3 hónapból?! Nálam kettő nap maradt, azonnal be a hivatalba, brutális sorok, szóval kaja, pia alap, de azért gyorsan dolgoznak.

Itt már szükségünk lesz pénzre, máris megnézem, 29,3€, plusz jó néhány papír, mindenről másolat. Ezek a személyi, bankkártya (persze csakis osztrák), Meldezettel, Lohnabrechung, Dienstzettel.

Pár óra után kis pénzzel könnyebben, és, megnyugvással, na meg nagy vigyorral az arcunkon kilépünk az ajtón a saját Anmeldebescheinigung-al a kezünkben. Ha ez megvan, akkor munka tovább, és tanulás, de már biztonságban.

Sokan hitetlenkednek, amikor az itteni keresetekről van szó, a sajátomat nem osztanám meg, de a minimálbért mindenki örömére, szeretettel közölném – csak itt nincs ilyen, mivel ágazatonként eltérő, szóval pl. egy kezdő árufeltöltő bruttó bére 1320€. Ehhez jön a Weihnachts- Urlaubsgeld, egyszerűbben 13-14. havi bér.

Szóval a kritikusaimnak ismét segítek, ha ezzel a bérrel számolok 6 hónapot, meg mellé persze a 14. havit, az szerintem 7x1000€ nettó minimum, amit én átlag 300Ft-al szorzok be, az 2,1MFt. Ha „csak" ennyivel számolnék, már ebből kijönnének azok az adatok, amiről én írtam, viszont nekem nem ennyi a fizetésem, és Trinkgeld (borravalót) is kapok, szóval így még inkább más a leányzó fekvése... ;-)

Ennyit Ausztriáról dióhéjban, ha valakinek kérdése van / szüksége lenne tanácsra, abban szívesen tudok segíteni.

Remélem érthetően fogalmaztam meg mindent, és nem sok troll talál meg a továbbiakban, és megköszönném, ha néha gondolkodnának is a kommentjeik előtt, és nem magukból indulnának ki. A vélemény és a szólás persze szabad, de azért az ilyen típusú, hangulatkeltő, csak a lázításra jó kommentekre nem kívánok reagálni."

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Bécs Ausztria

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr785777594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

blackhairlady 2014.01.23. 19:58:56

@QUERCUS: Ha tul alacsonynak gondolja a NAV az arat akkor kimegy szemlet tartani. Nekunk nem akartak elhinni, hogy annyiert vettuk a balatoni nyaralot amennyi a papiron volt. Aztan amikor meglattak a kis fahazat akkor rabolintottak:))

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.23. 20:00:27

@Mirjam2:

Egy ügyvéd kell, más nem. Mo-n nagyon egyszerű az ingatlaneladás. Itt pl. közjegyző kell mindenképpen és azonnal beszedik a vevőtől az illetéket.

2014.01.23. 20:01:43

@Muscari: nem akarlak idegesiteni, de nezd meg, hogy a munkaadod fizet -e, amig jury duty-zol. Mert nem koteles.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.23. 20:03:54

@Mirjam2:

Ha nem tudod igazolni, akkor sem vay kiutasítható azonban. Csak köteleznek, hogy regisztráld magad. Angliában nincs lakcímregisztráció, ezért sincs ellenőrzés.

Quercus a favágó 2014.01.23. 20:04:13

Van Angliával egyezmény a kettős adóztatásról.
2011. évi CXLIV. törvény. Érdemes tanulmányozni.

Egy érdekesség:

"24. CIKK

EGYENLŐ ELBÁNÁS

(1) Az egyik Szerződő Állam állampolgárai nem vethetők a másik Szerződő Államban olyan adóztatás, vagy azzal összefüggő kötelezettség alá, amely más vagy terhesebb, mint az az adóztatás és azzal összefüggő kötelezettség, amelynek e másik állam állampolgárai azonos körülmények között – különös tekintettel a belföldi illetőségre – alá vannak vagy alá lehetnek vetve. Ez a rendelkezés az 1. cikk rendelkezéseire tekintet nélkül azokra a személyekre is alkalmazandó, akik nem belföldi illetőségűek az egyik vagy mindkét Szerződő Államban."

Quercus a favágó 2014.01.23. 20:10:25

@blackhair-lady:

Általában mindig kimennek a helyszínre. De lehet velük "egyezkedni".

Norbáj 2014.01.23. 20:15:14

@talján sógor:
Pill, lemaradtam az egyedfejlődésben, hogy jön ide Max? Az ő véleménye, rövid, tömör, okés, evvel nincs is gond. ;-)
Vagy lehet megint kiakadtam valamin, amiről nem is tudtam?! Mostmár megbüntetem magam, hol a korbácsom?!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.01.23. 20:18:17

@Muscari:
Hubazmeg TÉNYEZŐ lettél.
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

2014.01.23. 20:19:03

@Muscari: En nem voltam, de biztosan erdekes! Birosagon voltam mar Londonban, nagyon elveztem, olyan szinpadias volt az egesz. Azt hiszem az a fontos hogy ne beszelj senkinek az esetrol amig nem hirdetik ki az iteletet. Ha jol tudom, el kell hogy engedjenek munkabol.

2014.01.23. 20:21:26

@Muscari: En Westminsterben (belvarosban) voltam polgari ugyon, de olyan volt mint egy film, szivesen mentem volna meg tobbszor is. Ne parazz. Hogyan talaltak meg, rajta vagy az Electoral Roll-on?? Fizetsz Council Tax-et es azon keresztul?

2014.01.23. 20:25:24

@QUERCUS: Mindig kimegy megnezni az ingatlant valaki a NAV-tol?? Ez hogy mukodik? En pl. ott sem leszek, majd az ingatlanugynok beengedi, vagy mi?

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2014.01.23. 20:26:29

nagyon off, de szükségem lenne a segítségetekre!!

A múltkor szó volt a criminal record check-ről, ha jól emlékszem Mr Long-nál merült fel, de nem emlékszem melyik poszt alatt volt, hogy visszakereshessem. Szükségem lenne információra ezzel kapcsolatban!!

Köszönöm!!!

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.23. 20:27:41

@Muscari:
Ugyan már!
Nem kell stresszelni, mondd ki bűnösnek és kérj rá halálbűntetést... majd a többiek megvédik, ha akarják :D

@Norbáj:
Csinálj róla videót és tedd fel a youtube-ra! :)

@Zoole[uk]:
Azt mondod, hogy digger a tehénalkatúak családjába tartozik rendszertanilag?

SzZoole 2014.01.23. 20:31:34

@Kövérmadár [swe]: nem,inkabb a nagy barnamedvek csaladjaba:)))

SzZoole 2014.01.23. 20:34:42

@petrasp: TMGCRB.co uk.es ha feljott a fooldal akkor ott mar ki tudod valasztani az ablakot

Quercus a favágó 2014.01.23. 20:43:50

@Mirjam2:

Az ügyvéd kitölt egy 14B400 nevű adatlapot is, amikor a szerződést elkészíti. Ezt a szerződéssel együtt beviszi a földhivatalhoz. A földhivatal küldi meg a NAV-nak a szerződés egy példányával együtt. Ha kimennek a helyszínre, az már Téged nem érint, mert eladtad az ingatlant.

Quercus a favágó 2014.01.23. 20:52:07

@Muscari:

Ha Anglia, akkor ez büntető ügy. Majd esküt teszel, Ha jól tudom kérhetsz tolmácsot is, és arról kell döntenetek, hogy a vádlott bűnös, vagy nem bűnös. Emlékezetem szerint, már nem kell egyhangúlag dönteni. 10:2 szavazatarány elég. A büntetést a bíró szabja ki.

szaza 2014.01.23. 21:11:38

Szerintem eleg jo hozzaallasa van az ironak.
Bar en nem tudok hozzaszolni a mostani hataratkelok helyzetehez nagyon -mert en meg 1998-ban leptem le- azért le a kalappal azok elott akik ilyen nehéz helyzetekbol képesek normális hozzaallasal sikeresebbe tenni az életüket.

En is leírom talán egyszer az en sztorimat, de a trollkodas mindenképp egy visszatartó erő.. mert mindig lesznek olyanok akik jobban tudják mi, hogy, merre. En nyelvtudás nélkül, kölcsönre vett repulojeggyel, munka ígéret nélkül vágtam bele es mégis sikerült- saját vallalkozasom van, ház, autók, kényelmes élet, raadasul nagyon szép helyen.

Kitartás minden vagyakozonak, almodozonak- egyszer sikerülni fog neked is, de tenni kell érte...sokat.

Bocs az ekeztek nem jól jelennek meg...telefonról írok es meggajdult ebben a kis írás szerkesztő ablakban.

DieNanny CH 2014.01.23. 21:19:25

@Mirjam2:

Én, amikor házat vettem, a hivatalos értékbecslő mondta meg a hatóságnak, hogy mennyit ér. Azt elfogadták.

Muscari 2014.01.23. 21:32:08

@Mirjam2: Rajta vagyunk, mert mindenki azt ajanlotta, hog regisztraljunk. Mert hogy majd az allampolgarsaghoz kell.
Meg council taxot is fizetunk, nem tudom, hogy talaltak meg.

@charlieharper (UK, de nem London!): erre mindenkepp rakerdezek, koszi

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.23. 21:34:33

@szaza:
A trolloktól sose félj, úgyis megvédünk! :D
Vagy pont mi vagyunk a trollok? ;)

nyuszigonosz 2014.01.23. 21:38:36

@QUERCUS: Azt nem hiszem, hogy az esküdt tolmácsot kérhet. Ugyanis esküdt az lehet, aki beszéli az ország nyelvét.
Angliában konkrétan nem tudom, de azokban az országokban, ahol még vannak esküdtek, ott az ország állampolgárának kell az esküdtnek lennie és a nyelvet beszélnie.

nyuszigonosz 2014.01.23. 21:41:26

@Kövérmadár [swe]: Vagy pont mi vagyunk a trollok? ;)

Ez mától egy eléggé érdekes kérdés.
Eddig mindig azt hittem, kérdést feltenni, pontosítást kérni az a normális.

Quercus a favágó 2014.01.23. 21:44:19

@nyuszigonosz/D/:

Gyöngyike tudtommal még nem angol állampolgár.Mégis behívták esküdtnek. Na már most, az lehet, hogy beszél angolul, de ez nem jelenti azt, hogy a jogi szaknyelvet is megérti. De akkor hogyan dönthet felelősséggel?

2014.01.23. 21:52:56

@nyuszigonosz/D/: meg mondom oszinten, eddig en is azt hittem, hogy csak allampolgar lehet eskudt.
Nade a UKban nem ritka az, hogy egy allampolgar nem beszel angolul

blackhairlady 2014.01.23. 21:53:15

@QUERCUS: En meg nem voltam targyalason, de szerintem ott nem jogi szaknyelven beszelnek, valoszinuleg a tanuk es a vadlott sem beszeli azt, meg ha angol anyanyelvu, sem. Ott vilagosan fogalmazott kerdeseket tesznek fel inkabb, en ugy gondolom. De lehet hogy csak sok krimi sorozatot nezek:)))))

nyuszigonosz 2014.01.23. 21:53:16

@QUERCUS: Úgy tudom, az angolszász bírósági eljárásokhoz 12 esküdt kell, de 14-en vannak, ketten lényegében várakozási poszton ülik végig a birósági napokat, ha valaki az eredeti 12-böl kiesne, hogy a verdict ( az esküdtek döntése) érvényes legyen.
Na és eleve többet hívnak be, mert ezt a 12/14-et jóval több behívottból választják ki.
Úgy a védöügyvéd mint az ügyész döntenek, ki is lesz az a 12/14 személy. Egy esetleges gyenge nyelvtudás... nos nemtudom.
Meg azt sem, mennyire beszél Muscari angolul.

Majd Muscari megírja - remélem - hogy pontosan hogyan is lesz/lett vele.

2014.01.23. 21:55:41

@QUERCUS: szerintem csak nem jogi szaknyelven megy ilyen helyen az ugy. Es ha jol emlkeszem, de ha lesz idom utananezek gyilkossag meg ilyenekben nem igy megy az ugy.
Azt biztosan tudom, hogy Skocia mas, de ott csak azert mas, hogy mutassak, hogy ok Skotok!

nyuszigonosz 2014.01.23. 21:59:04

@charlieharper (UK, de nem London!): Skóciában 15 az esküdt. :-))

@QUERCUS: A jogi szaknyelv: az esküdteknél fontos kritérium, hogy ne legyenek jogászok. Nem a jogi szaknyelv az, amit tudniuk kell. A bizonyítási eljárát végighallgatni a védöügyvéd beszédét a tanúkat.... ez mind nem jogi szaknyelven van.

nyuszigonosz 2014.01.23. 22:03:18

@charlieharper (UK, de nem London!): Ez ma már majd mindegyik országra érvényes. :-))
Mármint, hogy az állampolgár nem beszéli az ország nyelvét.
Ezért is van a kiválasztás több behívottból.

2014.01.23. 22:04:12

@nyuszigonosz/D/: es nekik van "Sheriff Court"-juk es a birot ugy hivjak, hogy Sheriff.

Quercus a favágó 2014.01.23. 22:06:42

@Kövérmadár [swe]:

A magyar lakcímedhez van lakcímkártyád is? Mert az ügyvédnek ezeket dolgokat ellenőrizni kell.

Egyébként meg törvény írja elő, ha letelepedési szándékkal távozol külföldre. azt be kell jelenteni.

Quercus a favágó 2014.01.23. 22:09:44

@charlieharper (UK, de nem London!): @nyuszigonosz/D/:

Az igazat megvallva, régen olvastam valamit erről, de már nem emlékszempontosan. Minden esetre azért érdekes dolog lenne, ha olyan valaki mondhatna ki bűnösnek, aki nem beszéli tökéletesen a nyelvet.

nyuszigonosz 2014.01.23. 22:13:06

@QUERCUS: Mondjuk Angliában az esküdteknek a 12-böl 10-nek kell ugyanazon a vélményen lenni a bünösségröl vagy ártatlanságról. Skóciában 8 a 15-böl kell.
Szóval ha úgy vesszük, ha csak egy személy az, aki nem tökéletesen érti a dolgokat, még vannak ott mások is. :-)

2014.01.23. 22:14:32

Babette, elore szolok ez nem neked szol
Zopolitte, Mirjam es Fatbird es aki ebbe akarja fektetni a penzet:

Three years ago Brendan Kennedy sat his parents down to tell them of his career change. After spending almost half a million dollars on his education (a degree in architecture at Berkeley, a masters in engineering from Washington University and an MBA from Yale Management School), his mother and father – both in their eighties – were baffled by his decision to quit his well-paid job providing valuations of Silicon Valley technology companies to set up a venture capital firm that invests in the cannabis industry.
Despite living in San Francisco, Mr Kennedy’s parents missed out on the hippy era. They were too busy bringing up their seven children and holding down jobs (his father was a science teacher, his mother a relationships counsellor). They could not see the appeal to their son of an industry that was then largely illegal.
Yet Mr Kennedy was convinced. After years in Silicon Valley, researching and analysing the financial value of nascent industries, he felt that the legitimate cannabis business, like electric cars and the social media companies he had seen in their embryonic stages (“it felt like having a crystal ball to see into the future”), would also prove to be profitable and ultimately mainstream.

After discussing his idea with two peers (one from school, another from Yale) who ultimately became his business partners, he decided to start researching the idea of setting up a venture capital firm to invest in legal cannabis businesses, both medical and recreational, while he was still employed at SVB Analytics.

I had access to every industry database you could imagine and could get no information on the market. There was no research. I started to read dry legal reports.” It was “real boots-on-the-ground research”, he says. Attendees at academic and cannabis business conferences gave him a wide berth, believing that with his smart suit, athletic build and short hair, he worked for drug enforcement agencies. “I certainly met a cast of characters,” he laughs.

Reflecting on the business proposals he has received, he says: “Most propositions are awful.” The companies he came across were “immature”, the entrepreneurs behind them were “unprofessional”. A few asked him to inspect their illegal crops hidden away on farms. Others kept wads of cash. Many people approached him with the same idea, thinking they were the first to have it. “I know more about cannabis-infused chocolate than I ever thought I would,” he reflects.
The 41-year-old spent a great deal of time figuring out the legal position, given that federal law says possession, manufacture and sale is illegal but states vary in their approach.
More than three years later, the Seattle resident, whose company Privateer Holdings has raised $7m in investments and hopes to raise up to $50m more this year, believes his convictions have been vindicated. Cannabis went on sale in stores in Colorado at the beginning of this year, while Washington state is expected to allow sales later this year after voting to legalise the use and possession of cannabis for people aged over 21. The two states are among 20 to have approved marijuana for medical use. The legal market in the US is predicted to reach $2.3bn this year, according to ArcView Group, a cannabis investor network. It calculates that the market will be worth $10.2bn by 2018.

Initially, it was difficult getting investment. The founders all had backgrounds in banking, so drew on their networks and found the best way to meet potential investors was through “blind introductions”, meaning that the people they met were only told they would find the business opportunity interesting but not what it was. “We surprised a few people, but no one kicked us out,” he says. Interested investors generally opted to hold back until they knew if the legalisation initiatives in Washington and Colorado would be passed. “Once those initiatives passed in November 2012, it was much easier – investors started coming to us"

They deliberately kept their ambitions for funds modest because it was so hard to find sound investments. “We couldn’t trust them [cannabis entrepreneurs]. They had worked illegally for years. It doesn’t make them bad business people.”

A maradekot a kovetkezoben, mert tul hosszu a cikk

Muscari 2014.01.23. 22:16:45

Erdekes ez a nyelv kerdes. Nalam nem lesz gond, ha hetkoznapi nyelven beszelnek es nem jogi szaknyelven. Mindenesetre a kiserolevelet lengyeltol az arabig egy csomo nyelven elkuldtek, tehat szamitanak ra, hogy nem mindenki tud jol angolul.

Mindenkepp beszamolok majd rola, de varnotok kell marcius masodik feleig :-)

Quercus a favágó 2014.01.23. 22:18:35

@nyuszigonosz/D/:

Én tökéletesen megfelelnék. Attól, hogy nem értem mit beszélnek, még tudnék dönteni. Azt ugyan is megtanultam, akkor nyújtom a kezem, mikor mások a többség.
Vagyis oda állok, ahová a falu.

2014.01.23. 22:21:32

@charlieharper (UK, de nem London!): part 2

So far, Privateer has bought three companies: Leafly, an online ratings site for dispensaries and marijuana strains; Lafitte Ventures, a Canadian operation growing medical marijuana; and Arbormain, which will lease warehousing for legal cannabis businesses.

In all the Privateer companies’ marketing materials there are no depictions of cannabis leaves, no joints and “definitely no Grateful Dead”, he says. “We believe that by investing in smart, professional brands we can hasten change. None of us are hippies, most people who consume cannabis aren’t hippies.”

Mr Kennedy says a lot of people are in the industry because “they want access to the product and culture”. He insists that he is not interested and had not touched cannabis since the age of 19. However, when he started the business he decided he should reacquaint himself with the product. “I tried a few indicas and sativas [two types of cannabis plant] – I felt I needed to see the difference.”

It has been hard to find savvy business people willing to take the risk and work in this new and occasionally murky industry. “It’s not like we could bring a successful CEO in from a public company.” A lot of his effort has gone into building teams and “hand-holding to get things done professionally and legally”.

Mr Kennedy recently brought in a former drugs enforcement officer to work on compliance. “It is a maze even for people who know about the legislation,” he says. Banks have been cautious about getting involved with companies, fearing they might be charged under drugs racketeering or money laundering rules.

Jeffrey Miron, senior lecturer at Harvard’s economics department and author of Drug War Crimes: The Consequences of Prohibition, believes many businesses are wary because the existing laws in these states have restrictions and no one knows “how long federal tolerance will last”. He adds: “A new president, only three years away, can reimpose federal intervention. So rational businesses are still wary of legalisation because it’s not quite real legalisation.”

While Mr Kennedy is concerned with the return on investment, he is also in the business because he strongly believes in the social case for legalisation. “The damage done by the drug laws is worse than the drug itself. The war on drugs leads to high incarceration levels and cannabis prohibition perpetuates race discrimination in the country.”

The “social return” as well as the “capital return”, he says, is what unites his investors, who range from “left-leaning progressives to right-leaning libertarians who would disagree on every topic except for this”. Most prefer to be anonymous. His investors are “motivated” but perhaps, most importantly, patient.

Kris Kane, managing director of 4Front advisers, which advises high-end retailers offering medical marijuana, says the risk attached to the legal status of cannabis means those seeing it as a purely rational business investment are likely to be scared off. Yet like any high-risk business, the rewards could be high if you are able to lay the foundations and become a market leader.
Mr Kennedy says he and his co-founders feel like “agents of change”, adding: “We know cannabis prohibition will end in our lifetime.”

nyuszigonosz 2014.01.23. 22:26:11

@Muscari: Engem érdekel az ilyesmi, remélem beszámolsz majd.

2014.01.23. 22:27:51

@QUERCUS: mivel ez a UK, bizony a vadlott sem beszeli sokszor a nyelvet.

Muscari 2014.01.23. 22:28:41

@nyuszigonosz/D/: Most olvasom, hogy lesz valamifele kivalasztas. Azon akkor lehet, hogy elbukok, azert anyanyelvi szinten meg nem beszelek. Harom eve jottunk ki, akkor volt friss a kozepfokum, azota azert sokat csiszoltam rajta, de meg messze van a tokeletestol. Ha nem tul durva az akcentus, a megertessel nincs gondom.

Egyebkent a ferjerm fonoke is volt mar, o portugal es szinten nem allampolgar. Megkerdeznem a tapasztaslatairol, de most nem vagyunk joban. Nemsoka koltozunk o meg nem adott szabadsagot a ferjemnek, ezzel elegge megnehezitve a dolgunkat.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.01.23. 22:28:43

@tilmir (ch): nem tudom mi ez, de ruhellek mosogatni. Sajnos nincs hely a konyhaban a msogatogepnek, de elkuldenem melegebb eghajlatra azt, aki azt mondja mas is kibirta. Mintha valami egeszsegugyist hallanek egy szulo nonel, hogy ne ordibaljon, mas is kibirta. WTF.

nyuszigonosz 2014.01.23. 22:33:10

@Muscari: Akkor úgy igyekezz, hogy kiválasszanak. :-))

Rotoxis 2014.01.23. 22:40:02

Elöljáróban, én is egy büdös troll vagyok (legalábbis az eddigiek szerinti értelemben).

A nyelvtudással kapcsolatban bizony osztom talján sógor álláspontját. Ha valaki egy hónap totális nyelvi képzést követően nem érti meg, a telefonbeszélgetést, akkor 8 évvel korábban nemhogy felső, de középfokon sem beszélt. Különösen akkor nem, ha csekély tíz hónap alatt olyan tökéletes lett a kiejtése, hogy az egyszerűbb témákban még a helyieket is megtéveszti. Nekem így nem kerek az egész. A válaszban szereplő hivatkozásra pedig, mely szerint felszolgálóként a vendégekkel történő kommunikáció fejleszti ilyen nagyszerűen a nyelvtudását, mosolyra húzódott a szám. Nem tudom ki hogyan van vele, de én a felszolgálóval csak akkor váltok két-három mondatot, ha évek óta ő szolgál ki, mint törzsvendéget (van ilyen). Egyszer számolja össze valaki, hogy az ételek és italok nevén kívül hány.szót beszél összesen a pincérrel. Csudálkozni fog.
Az egyetlen, amivel teljesen egyetértek, hogy B2-es nyelvismeret nélkül senki ne vágjon neki Ausztriának, legfeljebb csak turistáskodni.

Sajnos az ingyé'telefonnal is vannak gondjaim. Ingyé' nincs előfizetéses telefon. Lehet, hogy a havi előfizetési díjat utólag számlázzák, vagy esetleg el is engedik, de a szerződéskötéskor kb. 60 € induló összeget be kell fizetni. Ráadásul nem csak hat évvel ezelőtt, de 2013-ban is kértek Arbetisvertragot, sőt bankkártyát is. Bocsánat, de ez tény. A szerződés megkötése úgy történik, hogy az eladó a számítógépbe írja az adatokat és a gép a hiányzó adat nélkül egyszerűen nem engedi tovább.

Az első posztban szereplő és huszonkilencezer háromszáhatvanöt alkalommal megismételt, nem volt mit ennem-től kissé azért felfordult a gyomrom.

Az anyagi dolgokhoz (bár van véleményem) nem szólnék hozzá. Azt azonban el kell mondanom, hogy azok a kollégáim, akik külföldön dolgoznak, valamiért otthon a tényleges fizetésük dupláját adják elő.
Egyébként mindkét posztról az a véleményem, hogy erősen csillog az önfényezéstől. Nem lehet, hogy egy kicsit húzott a poszter a dolgokon?

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.01.23. 22:57:43

@Norbáj: Kemény lehetett. Rákerestem, érdekes lenne, csak a közelünkben véletlenül sincs.

@zöldeketbeszélek: Csatlakozom HÁ én is...

@Mirjam2: Az nem működne esetleg, hogy a vevőd rögtön arra a számlára utaljon, amire Te utalnál?
A Földhivataltól jött ki két ember fényképezőgéppel, papírral, tollal, amikor megvettük a házat. Készítettek fotókat, alaprajzot, ráírták a kb. nm-t, és a helyiség nevét. Felrajzolták a nyílászárókat és jelölték az égtájakat.
A hátsó részt semmilyen módon nem jelölték, annyira szr állapotban volt.
Mikor ezzel megvolt, megkérdezte mennyiért vettük, majd hogy biztos-e, mert sokallta... Igaza is volt, de az volt az ára, olcsóbban akkor nem lehetett házhoz jutni.
Előkapta a gépét, számolgatott és megmondta, hogy kb. mennyi illetékre számíthatunk, és hogy kérjünk részletfizetést.
Nekünk további dolgunk ezzel nem volt.
Ők jeleztek vissza az ügyvédnek is, hogy rendben lezajlott az adásvétel a ház értéke "egyezik" a kialkudottal, majd az ügyvéd mindenkitől beszedte a maga díjacskáit...
Az eladónak ezzel csak annyi rizikója volt, hogyha többre értékelte volna az ingatlant, akkor elkezdték volna keresni rajtuk a többi pénzt.

@szaza: Szívesen olvasnám.

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.01.23. 23:05:10

@QUERCUS: Mikortól számítok letelepedőnek?
Az ideiglenes országelhagyást nem köti időlimit.
Letelepedtem, ha veszek házat pl.?
Itt meg helyből hajléktalan lesz bárki, akinek nincs állandó lakcíme... LOL.
Csak kérdezem. Érdekesek a jogszabályaink, rendeleteink... :)

@charlieharper (UK, de nem London!):

Multikulturális ítélkezési eljárás. :)

cougarcat 2014.01.23. 23:36:12

@charlieharper (UK, de nem London!): Nálatok nincs jury selection? Itt beidéznek egy csomó embert és az ügyész és a védőügyvéd meg kell egyezzen abban, hogy kit választanak. Kiszürnek mindenkit akiről úgy gondolják hogy elfogult, vagy túl sokat hallott az ügyről az újságokból, stb. stb. Úgy gondolom hogy aki nem beszéli jól a nyelvet az nem kerülne be.

cougarcat 2014.01.23. 23:42:54

@szaza: "En nyelvtudás nélkül, kölcsönre vett repulojeggyel, munka ígéret nélkül vágtam bele es mégis sikerült- saját vallalkozasom van, ház, autók, kényelmes élet, raadasul nagyon szép hely"

Pont az ilyen történetet szeretném hallani. :)

nyuszigonosz 2014.01.23. 23:55:33

@cougarcat: Nem én vagyok a kérdezett, de írtam erröl fentebb. Van ott is ilyen. Vagyishogy nem ilyen, hanem pontosan ez.

cougarcat 2014.01.24. 00:04:12

@nyuszigonosz/D/: Oh, OK - nem olvastam végig az összeset. Igy már érthető.

2014.01.24. 00:12:44

@charlieharper (UK, de nem London!):
Erdekes iras es idoszeru. Aki most lep, nagyot kaszalhat.
A Colorado es Washington allamokban tortent legalizalas es a kanadai dollar arfolyamanak esese kozott is "latok" osszefuggest: a kendertermesztes evi 20 billio (magyarul milliard) dollaros uzlet Kanadaban, aminek nagy resze exportra megy. Ennek egy resze most kiesik.
Egy erdekes video az amerikai "Cannabis Entrepreneurokrol":
topdocumentaryfilms.com/marijuana-inc-inside-americas-pot-industry/

2014.01.24. 00:23:53

@nezzazegfele: De, azt probalom majd elerni mindenkeppen hogy a vevo rogton a kulfoldi szamlankra utaljon, csak azon paraztam hogy megis majd valamilyen penzt akar tolem a NAV. Az itteni kommentek megnyugtattak, ugy tunik nincs min parazni - ezuton is koszi mindenkinek.

M. Péter 2014.01.24. 00:24:05

@Muscari: Hány évet éltél az Egyesült Királyságban? Ha összesen kevesebb mint 5-öt, akkor nem hívhatnak be esküdtnek.

2014.01.24. 00:27:18

@charlieharper (UK, de nem London!): Nagyon inspiralo cikk, koszonom hogy belinkelted. Engem komolyan erdekel ez a biznisz, mind uzletileg, mind maganalapon... Megprobalom epitgetni a kapcsolatokat itt az afgan hasismaffiaval (nem nehez...) aztan ha vegeztunk a Kozel-Keleten, profilt valtoztatok.

2014.01.24. 00:36:17

@Mirjam2:
Bator ember vagy!!:) En nem mernek belefogni, meg legalisan sem, tul sokat lattam ahhoz:(
Egyet azert soha ne felejts:
" Don't get high on your own supply! " :)

2014.01.24. 00:48:19

@cougarcat:
" Pont az ilyen történetet szeretném hallani. :) "
En is:) Szerintem Hagymanak az occse San Diegobol:)

2014.01.24. 00:53:05

@Cascabel: Igazad van, lehet hogy ez nekem tul rizikos lenne - az alkoholista kocsmaros esete...

2014.01.24. 00:54:15

@Cascabel: Hagyma occse San Diegoban van? Ne mar! :) Biztosan a muzeumok vonzottak.

cougarcat 2014.01.24. 01:00:01

@Cascabel: Hát azt nem tudom hogy köze van e Mr. Onion-hoz - ő mintha más életutat járt volna be de bevallom én azt a sztorit is kedveltem. :)

M. Péter 2014.01.24. 01:14:44

@charlieharper (UK, de nem London!): Az Egyesült Királyságot létrehozó szerződés egyik pontja, hogy Skócia megőrzi a saját jogrendszerét.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.01.24. 01:23:55

@Shenpen: "Krumplit zsákkal, amikor jönnek a teherautóval óbégatni. "

Ez a fajta direkt marketing még dívik odahaza? :D :D
Gyerek- és ifjúkoromban nem tudtam eleget röhögni rajtuk, manapság meg már nincs szerencsém hozzájuk... :-)

A másik meg a dalamkürtös fagyiskocsi volt, bár az inkább picit idegesítő volt.Állítólag azt jelentette a dallam, hogy szólj-anyádnak-hozzon-péééénzt... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.01.24. 01:46:11

@Larry Silverstein: "hortobágyi tanyán többre megyek az angollal mint az osztrák hegyi parasztok között."
Hahh, ez nagyon így van.Sőt, az én tapasztalataim szerint az egész germán régióban így van.Értem ezalatt Ausztriát, Svájcot, a németeket, még egy kicsit Észak-Olaszországot, illetve Szlovéniát.Amerre mi jártunk, gyakorlatilag sehol sem beszélik/beszélték az angolt jellemzően, még hardkór turistás helyeken sem.Szállásadókat írásban megkeresve se nagyon volt eredmény.Olaszoknál a németet, Svájcban a franciát, szlovénoknál az olaszt biztosan simán beszélik, de azt meg mi nem .Az angollal viszont kábé kitörölhettük a popsikánkat... :-( Én próbáltam néhol a svédet is, akaratlanul, az se volt sikeres... :D Tudom, mér' nem járunk Norvégiába, Dániába nyaralni... :-))

skye8 2014.01.24. 04:44:08

@Rotoxis: ha nem is loditas az egesz tortenet, de fele szerintem az. a folytatast megirni a trollok kedveert eleg nagy egorol tanuskodik. ennek tukreben azt is valoszinunek tartom, hogy poszter most mar foggal-korommel ragaszkodni fog a mesejehez. a taktika bevalt mert ahogy letrollozta a hallgatosagot, ugy ritkultak meg a kenyelmetlen kerdesek.ehhez a masodik poszthoz te szoltal hozza a legkritikusabban es talan meg 1-2-en. mindenesetre tetszett a kommented, kulturalt volt de ratapintott a homalyos reszekre.

Muscari 2014.01.24. 06:05:14

@M. Péter: csak 3eve vagyok itt, de szerintem ezt ok is tudjak. Megis behivtak. Na mindegy, majd meglatjuk, mar nem izgulok annyira.

Norbáj 2014.01.24. 09:06:38

@Rotoxis:
Nézd a nyelvtudásom a legutolsó szintfelmérő szerint, mert gondoltam rádobok egy kicsit, hamár van pénz C1/1-2 közötti, viszont a hölgy is mondta, hogy igazából a szókincsemet kéne fejleszteni.
A nyelv 3részből áll, és mindenkinek vannak gyengéi, nekem a hallás utáni dolgok, ezért is álltam rá a fejlesztésére. Szerintem kicsit nehéz az, hogy fordítva mondják a németek a számokat, meg az utcaneveket sem egy leányálom hallás után leírni, na mindegy.
Az étterem egy golf, sport, hotelkomplexumnak a része, szóval rengeteg törzsvendég van, aki odajön akár a bárhoz, akár helyel kínál, mert dumálós kedvükben vannak, főleg, ha kedves vagy velük.

Az otthoni nyelvtanfolyamot sem lehetett elvégezni 2hónap alatt, mégis 1-re levittem, nem lehetetlen. Csak az embernek vasakaratának kell lennie, mert az akarat képes legyőzni az észt, és segíthet feszegetni a határaidat. Nem nagy rejtély amit írok, ennyiről van szó.
A telefontémának tegyünk a végére pontot, ha szeretnéd, akkor jövő héte bescannelem neked a szerződést, hogy nem fizettem érte semmit akkor, sőt a munkaszerződésem is megmutatom, hogy későbbi dátumos. Ok?
Csak egy vicces adat, az első három hónapban 8kg-ot vesztettem, de persze jól éltem, csak inkább diétáztam...
Na mindegy, annyi, hogy mindent leírtam, mit miért teszek, mert nincsen takargatnivalóm, és nem szeretem, ha elég komolyan személyeskednek velem szemben, nem pedig az egóról szól, mert akkor azt is leszarnám, hogy másoknak segítsek, de lehet én érzem ezt is rosszul...
Sehol sem írtam, hogy több ezer eurot keresek, nem minimálbért, ennyi, csak feleslegesnek tartom ezt ennél inkább firtatni.

talján sógor 2014.01.24. 09:09:27

@Jaffar:
Ezt az Anmeldebescheinigung-ot már többen is írták, ha 3 hónapnál tovább akar Ausztriában maradni az ember, akkor ezt 4 hónapon belül kérni kell a Magistratsabteilung 35-nél (Dresdnerstrasse 93) (itt egy link: www.wien.gv.at/amtshelfer/dokumente/personenwesen/einwanderung/anmeldebescheinigung.html). Nem elég a Meldezettel.

Szerintem nézz utána, mi annak idején 2 héttel kicsúsztunk a határidőből és 50 euró késedelmi díjat kellett fizetni fejenként (csak a felnőtteknek, gyerekeknek nem).

Munkahelyen nem kérték, gyereknek a mostani iskolában igen, de az előzőben nem, családi pótlékhoz viszont igen!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.01.24. 10:08:43

hat nem tudom, 100+ komment utan egyedul Taljan sogor es Tokfozelek szolt hozza a poszthoz, a tobbi az offolas volt. A HA kommenteket mar nem is olvasom, nem erdemes annak, akit nem erdekel, hogy rezsoatya mit reggelizett es Svajcban hany hopehely hullt. (senkit nem akarok kipecezni, spontan ugrottak be a nevek/helynevek)

tanato 2014.01.24. 10:13:03

@Réka ‎: Na én is ezért szerettem jobban az ősrégi postr.-os Há-t,ott a hozzászólások 80%-a kapcsolódott az anyaghoz.A mostani egy kb. 50-fős csoport chat-klubja/persze általában,azért vannak postok amikor nem így van./

___________________________ (törölt) 2014.01.24. 11:48:08

@geegee: hát pár éve Sashalmon még volt ilyen. Ilyen tartalmas párbeszédek, amikor szombat nyolckor felvernek, hogy "Burgonyaaaaaaaaaaa!!!!!" "Anyádvalagaaaaaaaa!" :-DD

nyuszigonosz 2014.01.24. 12:01:21

@Réka ‎: Nézd, a poszt írója elsö posztjának ( szintén e heti) magyarázatául szolgált ez a második.
És aki nem dicsérö kommentet írt, nos az volt a troll.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.01.24. 12:04:11

@nyuszigonosz/D/: a kommentem az elso posztrol szolt, mivel itt az volt a bevezetes, hogy a sok kritikara valaszolt Norbi ezzel a poszttal. Kivancsi voltam a sok kritikus kommentre, ezert elkezdtem olvasni az elso poszt alatt, de csak a rasszizmust targyaltak, taljan sogor es toki voltak kb az elsp 150 komment alatt az egyetlenek, akik a poszthoz szoltak hozza. A tobbit meg ennek a posztnak a kommentjeit mar meg se neztem, minek? Pedig erdekelt volna.

nyuszigonosz 2014.01.24. 12:21:30

@Réka ‎: Igen, ott vbalaki azonnal elvitte más témára a kommenteket, magam csak másnap szóltam az elsöhöz azthiszem, akkor is lényegében csak annyit, hogy nem az a troll, aki kérdezni mert a részletekröl.

A tegnapi magyarázóshoz már nem volt kedvem hozzászólni, így mellékdolgokhoz szóltam, amik egyáltalán semmi kapcsoltaban nem voltak a poszthoz.

MagyarJoe 2014.01.24. 13:15:00

Szia Norbaj. Koszi a reszleteket. Aki mar atelte tudja hogy a hatarkelleshez egy kis szerencse is kell.... Par eve atutaztunk europan es Ausztria varazsolt el a legjobban..... Ami a kommenteloket es trollokat illeti.... mar csak azert is tervezem megirni sajat UKs sztorimat hogy utana a kedves trollok megmondjak, hogy mindez nem tortenhetett meg :) jaj es hol vannak a magyar helyesiras vedoszentjei? :)

szaza 2014.01.24. 16:52:35

@Cascabel: fogalmam sincs ki az a hagyma...

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.01.24. 16:54:23

@QUERCUS: Eddig oké. Az ideiglenes országelhagyásnak nincs időlimitje. Onnantól kezdve ki és hogyan állapítja meg, hogy valaki életvitelszerűen hol él?
Valaki nemrég az egyik poszt alatt felvetette, hogy az ügyintéző maga mondta neki, hogy nem kell bejelentgetnie semmit, kint van, aztán itthon van, aztán megint kint van.
Pl. ha én most ebben a pillanatban nekivágnék egy osztrák szezonnak, akkor mehetnék kijelentkezni, csak mert elhagyom 4-6 hónapra az országot, majd amikor újra itthon vagyok, mondjuk két hónapot (ex has) újra ez a herce-hurca, megint kimegyek pár hónapra, restart, hazajövök, akkor megint?
Én onnantól számítanám a saját esetünkben a letelepedést, hogy kint van az egész család és már legalább fél éve ott vagyunk, max. egy-két hétre ugrunk haza családlátogatás céljából.
Addig nem érzem magam letelepedettnek.
Anno, a hollandiai munkám esetében sem kérték, hogy jelentkezzek ki innen, csak mert egy másik államban lett egy ideiglenes tartózkodási helyem.

cougarcat 2014.01.24. 18:46:06

@Réka ‎: @nyuszigonosz/D/:

A sors iróniája, hogy éppen @tanato: vitte el a poszt témáját a rasszizmusra, a belinkelt cikkével, már a harmadik hozzászólásban... ;)

Quercus a favágó 2014.01.24. 18:50:47

@nezzazegfele:

Ez is egy olyan jogszabályi hely, amit nem kell komolyan venni.
Nincs szankció hozzárendelve, és ellenőrizni sem tudják. Meg nem is akarják.

cougarcat 2014.01.24. 18:54:05

@szaza: Hagyma olvtárs Ashville, North Carolina-ban él. Irt egy blogot arról hogy milyen volt amikor még illegális bevándorlóként élt az USA-ban, és hogyan jutott el addig, hogy normális munkát és állampolgárságot szerezhessen. hagymablog a neve - ha érdekel keresd meg a nickjét, érdekes olvasmány, csak sajnos nem fejezte be. Hagyma a HA-n törzstag volt és nagyon sokan cikizték (és egy páran kimondottan rászálltak) mert nyiltan szembeszállt az "amerikázókkal" - ezenkivül ő egy konzervativ gondolkodású "kisember", amire büszke volt és emiatt is kapott jócskán. No meg szeretett cukkolni másokat, szóval mindig bajba került. :) Amióta nincs itt, senki nem ir az USA-ról, és ez sajnálatos... Az én 2 centem...

Rotoxis 2014.01.24. 19:21:04

@Norbáj: Az utolsó hozzászólásod végképp meggyőzött arról, hogy egy kicsit "húztál" a tényeken. A C2-n kerek szemmel csodálkoztam. Ezt a szintű nyelvvizsgát letenni még született osztráknak sem lenne könnyed ujjgyakorlat. A bécsi nem egy különleges nyelvjárás, semmi nehéz nincs benne, talán a legegyszerűbben megérthető. Ha a telefonbeszélgetések megértési nehézségeire gondolok, akkor eszembe jutnak ama bizonyos lovag keresztes hadjáratban történő részvételi nehézségei.

A B2-es és a C1-es nyelvvizsgát gyakorlatilag csak a a szókincs választja el egymástól. Ha valakinek a számok megértése és az utcanevek írásmódja (leginkább nevek) gondot okoznak, akkor legfeljebb valahol az A2 szintjén lehet, később ez egyáltalán nem okozhat gondot, ugyanis ez a nyelv gyakorlati használatának hiányára utal. Minél jobban próbálod magyarázni, annál inkább lejjebb küzdöd magad.

Egy szép napos délután a kedves vendég egy kiadós golfpartit követően asztalához inti a pincért, hellyel kínálja, majd eltársalog vele az élet nagy dolgairól. Elképzeltem a tulaj, teremfőnök arcát és ismét széles mosolyra húzódott a szám.

Az anyagiakkal kapcsolatosan már leírtam a véleményemet, senkinek nem akarok a zsebében turkálni.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.01.24. 19:50:38

@Shenpen: :D

Jó kis folklór ez odahaza...:-))

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.01.24. 20:08:37

@Mirjam2: Amikor megkötitek a szerzödést, akkor térjetek ki rä, hogy ki és hogyan fizeti az ätutaläsnäl. Az utalo, a fogado, vagy pedig közösen fizeti(k) az utaläsi költségeket. Valamint, hogy te x Ft-ot, vagy y £ értékü Ft-ot szeretnél. Szerintem mär a legtöbb Mo-i bankbol is lehet az ätutaläst ugy inditani, hogy ennyi £-t akarok ätutalni, holott Ft-szämläm van.
Adozni meg nem ott kell adozni ahol egyébként is adozol?
@Jaffar: (@Norbáj:) Nem kötözködni akarok, nem Ausztriäban élek, de Sväjcban ez a 3honap ugy van (jogszabälyilag :-) ) és szerintem Norbáj is arra gondolt, hogy megérkezel, és lejelentkezel, vagy ha pl hotelban / motelban stb szällsz meg, akkor ök jelentenek be, hogy x ideig azon a cimen tartozkodsz. :-) Ha vendég jön hozzänk, akkor elméletileg nekünk is be kellene jelenteni, de ugye kijafax teszi ezt meg? :-)
Naszoval 3honapig itt sem érdekli a kutyät sem, hogy mit csinälsz, 3honap utän viszont tartozkodäsi / munkavällaläsi engedély kell, ennek hiänyäban el kell hagyni az orszägot.
Ez a hivatalos verzio Sväjcban. EU-n (Europän) belüli lakosokat viszont "nem tudjäk" ellenörizni...
Belekeverhetem még ha akarod azt is, hogy EU-sok kérhetnek mär az elsö naptol munkavällaläsi engedélyt ugy, hogy nincs munkäjuk. (Kivéve a romänokat és a bolgärokat, meg itt is vannak különbségek a régi és az uj EU-tagok között, de ez mär csak cifräzäs lenne. :-) )
@Shenpen: Hät ennek egy kicsit ellent kell mondjak...mert itt(CH) is megy okosba'...igen, ezen én is nagyon meglepödtem. :-)

Norbáj 2014.01.24. 20:17:30

@Rotoxis:
Ahogy gondolod, a szintfelmérőmön ott van a c1/1, vizsgáról szó sem volt.
Ezek után szerintem felesleges magyaráznom, tudom min mentem keresztül, hogy itt lehessek, amit, ha kéne alá is tudnék támasztani, még inkább, de ennél jobban értelmetlen lenne, hisz mindíg valamibe bele lehetne kötni.
A célom az volt, hogy a saját példámat bemutatva erőt, illetve reményt tudjak adni másoknak, akik külföldi kimenetelben gondolkodnak.
Jó érzés az, ha ilyen jellegű kommenteket olvasok, igaz kritika is akad, ami nem gond, én ennyit tudtam megtenni az ügy érdekében, többett viszont felesleges, úgysem jutnánk dűlőre.
Az utolsó kommentemben lezárnék egy fejtörőt, amit nem egyszer már leírtam:
Negatív/pozitív kritika az jó
Személyeskedő kritika-troll
Auf Wiedersehen!

M. Péter 2014.01.24. 20:23:54

@Muscari: A bíróságon csak kiválasztanak néhány embert a választói névjegyzékből, ott nem tudják ellenőrizni az összes feltételt.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.01.24. 21:12:40

@Rotoxis: Bocs, nem Norbájt akarom védeni. :-)
Amit ö irt az a C1-es 1es és 2es szint.
Kiväncsisägbol én is megcsinältam egy online tesztet az egyik itteni suli honlapjän...az eredmény C1 mär nem emlékszem hogy 2. vagy 3. szint. Én sajät magamat nem teszem ilyen magasra, szokincs tekintetében szerintem lenne mit fejlödnöm.
Probaként megcsinältattam a férjemmel is a tesztet. Kb füle ketté ällt, mert voltak olyan kérdések is, ahol 2jo välasz is lehetséges lett volna... közölte, hogy szerinte egy nem anyanyelvinek nem egyszerü a suli német tesztje. (erre fölbuzdulva kitöltöttünk még angolul, és ö olaszul is fölmérö teszteket)
Ja, egyszer még régebben asszem Nanny belinkelte a Rigo utcai online cuccost... hät ott a fölsöfokon a magyarrol németre elvéreztem... (az mäs kérdés, hogy pl itt ha ingatlant väsärolsz, akkor az Hypothek és nem Kredit, mint azt az egyik tesztmegoldäsban olvastam...)

Salzburg1 2014.01.25. 20:09:50

Bajorország és Svájc is érdekel.

Salzburg1 2014.01.25. 20:09:52

Nagyon szeretnék dolgozni Ausztriában masszőrként.Okleveles svéd,relax,frissítőmasszőr vagyok,hamarosan okleveles gyógymasszőr.Hotel,kórház stb. minden érdekel.Bárki aki tud segíteni,kérem írjon!

Rotoxis 2014.01.26. 14:47:07

@Salzburg1: ec.europa.eu/eures/home.jsp?lang=hu Amennyi csak jólesik. Ha kompatibilis szakmád és gyakorlatod van és jól (hangsúlyozottan jól) beszélsz németül.

Kardinalis 2014.05.31. 15:27:29

:) beture igaz a story... nalam pont igy volt...;) Merkurban kezdtem ... ;) ma mar a szakmamban dolgozom...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása