Töprengtem egy kicsit azon, hogy a mai történet mennyire illik a blog profiljába, de aztán úgy döntöttem, hogy itt a helye. Nincsen benne szó külföldi beilleszkedésről, sem árakról, ám Pepe története (és tanácskérése) mégis fontos annyira, hogy megpróbáljunk segíteni neki.

„Rászántam magam, hogy megírjam a saját kis történetemet, ami lehet, még csak most kezdődik el.

Előzmények

Felnőttként veszítettem el a látásom nagy részét egy szembetegség kapcsán, aliglátó lettem. Teljesen át kellett értékelnem az életem egyes részeit, magánélettől kezdve a karrier lehetőségétől szinte minden közvetett módon hatott rám, és a felismerés volt a legfájdalmasabb számomra.

Nem tudtam, hogyan tovább

Mivel előtte főleg fegyveres szerveknél dolgoztam, így váltanom kellett, ami nem volt könnyű, de végül is sikerült egy második szakmát is kitanulnom informatika szakterületről.

Spéci tudást nem szereztem csak elméletben, gyakorlatban egy pályakezdő voltam, aki hátrányból indult egy elhanyagolható, de számomra nagyon szerethető kis faluból az isten háta mögött kettővel.

Persze gondolkodtam, hogy felköltözök egy nagyvárosba, de ahhoz a családi házamat (amiben család már rég nem tartózkodik) el kellett volna adnom, ami szinte itt lehetetlen és a jelenlegi ingatlan piac állása szerint nem hiszem, hogy sikerülne.

Család, igen nagyon szerettem volna, ha ez összejön, de szerintem ennek előfeltétele egy bizonyos anyagi biztonság megteremtése, amit jelenleg nem tudok még meglépni, igen, egzisztenciából elégtelenre vizsgáztam.

Az első pofon a legnagyobb, aztán a többit lassan megszokod

Nagyon szeretem a hazámat, de vannak működési problémái, ami nem jó senkinek sem. Első körben rá kellett jönnöm, rokkantnyugdíjat már nem kapok, holott én fizettem a munkavállalói közterheket, ami avval járt, hogy egy 248.000 forintos bruttó bér után 22.800 forintos (anno vakok járadéka volt) fogyatékossági támogatást állapítottak meg illetve rokkantsági járadékot, amit rosszul számoltak ki és később elkezdték letiltani a járadékból.

Nem igazán motiválnak a segélyek vagy bárminek is nevezzük, de ameddig rendbe nem hozod az életed, ebből kell élned.

Úgyhogy jelenleg maradt a fénnyel táplálkozás. :)

Ja és a szomszéd WIFI!

Tudom jelenleg hazánkban sokunk él hasonló anyagi helyzetben, de én ellentétben velük lépni szeretnék, mert még megtehetem (nincs gyerekem, fiatal vagyok).

Igen, vannak tartozásaim is, nem deviza, viszont tetemes összeg, azt ki kell fizetnem már csak morális okok miatt is, ha itthon maradok, ezt csak halmoznám. Ebből kikecmeregni csak úgy lehet, ha munkából is származna bevételem.

Tervek

Legalább még másfél évet rászánok, és nagyon aktívan elkezdem tanulni az angol nyelvet. Jelenleg társalgási szinten tudok, de szerintem ez nem elég egy olyan országban, ahol élni szeretnék illetve letelepedni. Ahol dolgozni és családot alapítani szeretnék. Ahol anyagi biztonságot teremthetek a családomnak úgy, hogy fogyatékkal élek.

Gondolok a jövőre is

Ha itthon maradnék, mi várna? Kilátástalan jövőkép, egy vegetatív állapot. esetleg még egy szakképesítés, amivel a négy fal között ülnék. Természetesen az is felmerült bennem, hogy egy másik országban se találom meg a nyugalmamat és ez csak menekülés a gondok elől, vagy esetleg a lelki problémák elől, de ha meg sem próbálom, soha nem fog kiderülni.

Tanácsok és tippek

Igen, szerintem jó, ha kikérem más emberek tanácsát is, mintsem belevágjak egy ekkora kalandba felelőtlenül és rosszul végződjön.

Ti hasonló helyzetben lennétek, milyen utat választanátok, a bizonytalant vagy a még bizonytalanabbat?

Melyek azok a befogadó országok ahol talán megvalósítható a dolog alázattal és munkával?

Végszó

Megpróbáltam nem pesszimistán fogalmazni inkább a tényeket közölni."

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.