oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. október 24. 06:49,  Ha egyetem, akkor Skócia 286 komment

2013. október 24. 06:49 Határátkelő

Ha egyetem, akkor Skócia

Előre szólok, hogy a mai poszt tulajdonképpen egy sorozat első része, rövid bemutatkozás a Skóciában egyetemre járó Dórától. Úgyhogy lesz még sok minden érdekesség, ma az első egy hónap benyomásairól, tapasztalatairól olvashatjátok egy 18 éves lány írását.

cím_71.jpg

„Ha az ember egyetemre akar menni, akkor egyértelműen Skócia a legjobb választás. Mióta kint élek, sokan érdeklődtek nálam, hogy hogyan lehet kijutni, miket kell tenni, hogy felvegyenek, és arról, egyáltalán milyen itt az élet. A rengeteg beszámoló alatt rájöttem, hogy tulajdonképpen nem tudok semmi olyat mondani, ami miatt panaszkodhatnék.

Lassan egy hónapja, hogy megtettem életem eddigi legnagyobb lépését, és Aberdeenbe költöztem, teljesen egyedül. 18 évesen, kicsit tapasztalatlan, kicsit bohókás, kicsit szétszórt pesti lányként úgy döntöttem, hogy külföldön tanulok tovább.

Egészen idáig fogalmam sem volt az Életről, így nagybetűvel, de mindig azt képzeltem, hogy van. Az a kicsi szeletke világ, ami eddig nekem jutott, hirtelen egészen megnőtt, kiszélesedett és megváltozott. Szinte minden teljesen más itt. Más, de szerethetőbb.

Az egyik legjobb érzés

Aberdeen a harmadik legnagyobb város Skóciában, gyönyörű tengerparttal, viszonylag sok napsütéssel, de annál több széllel, és két remek egyetemmel. Én újságírást tanulok, a Robert Gordon University diákjaként. Őszintén szólva ezt leírva látni az egyik legjobb érzés.

Aberdeen.jpg

Az én szakom szinte mindent magába foglal, ami valahogyan a médiával kapcsolatos; tanulok jogot, televíziózást, vizuális kultúrát, design-t, fotózást és még rengeteg mást.

Ez ugye annyit tesz, hogy ha esetleg mégsem jön be az élet újságíróként, még mindig van egy csomó lehetőség, ami közül válogathatok.

Az óráim főleg gyakorlatok, olyan igazi „egyetemes" előadásom szinte nincs is, illetve ami van, azon se vagyunk többen 50-nél. Ez persze azzal jár, hogy a tanárok kapcsolata velünk nagyon közvetlen és személyes, mindenkit ismernek már most, és azonnal segítenek ha bármi problémánk van.

egyetem messziről.jpg

Kinyílt a világ

Rengetegen vagyunk külföldi diákok, csomó különböző kultúra, életút, háttér és nemzeti étel, amit megismerhettem. Úgy érzem magam, mint aki beutazta a világot anélkül, hogy akár egy kilométert is megtett volna.

Kinyílt előttem a világ, ami közhely, de igaz. Annyi minden van, amit eddig nem tudtam, nem ismertem, nem ismerhettem, és hirtelen azt sem tudom hova kapjam a fejem.

liget.jpg

Vannak barátaim a világ szinte összes országából. Ezt azért nem hittem, hogy valaha elmondhatom majd magamról. És ami pedig a legjobb ebben, hogy itt egyáltalán nem számít, hogy honnan jöttél.

Rengeteg különböző kultúrájú, bőrszínű, nyelvű ember ül le egy asztalhoz szombat esténként, hogy együtt megigyanak egy jó skót whiskey-t, vagy angol sört, és tud nevetni közösen. Azt hiszem, én ezt élvezem a legjobban."

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.

tengerpart_6.jpg

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: felsőoktatás egyetem Nagy-Britannia Skócia Aberdeen

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr755596436

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Első lépések bécsi kiköltözéskor 2013.10.25. 22:25:12

Ha az ember úgy dönt, hogy egy másik országba költözik, bizony sok nehézséggel kell számolnia... Nem akarok elijeszteni senkit, félreértés ne essék, csak a tömény rózsaszín ködöt egy kicsit széjjelebb oszlatni a szemek előtt.  Foto: Universität W...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.24. 07:22:02

Nagyon-nagyon rövid volt.

OK, legalabb tudjuk a hol es mit kerdesekre a valaszt. ;)

Kerdesek a posztolohoz:
- folytatas mikor lesz?
- van gumicsizmad?

rezsoatya (törölt) 2013.10.24. 07:35:49

Jo ujsagiro lesz belole. 18 evesen jobb posztot ir, mint sokan masok! Persze varjuk a folytatast, akkor is, ha az joval lesz majd.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.10.24. 07:57:44

Jo reggelt iskolatars! :) A Robert Gordon kituno valasztas! Naluk az egyik legmagasabb UK-en belul a diploma utan rogton elhelyezkedett hallgatok aranya. :)

Énbagoly 2013.10.24. 08:10:38

Na, ez nagyon rövid volt! :) Pedig ez a téma nálunk nagyon aktuális lenne.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.10.24. 08:23:48

@rezsoatya: Csatlakozom. :)
Várjuk a folytatást, picit részletesebben.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.24. 08:29:08

Én már 2 éve folyamatosan azt érzem mint a posztoló.
Heej ha 18 éves lennék...

rezsoatya (törölt) 2013.10.24. 08:36:30

@diggerdriver: a szobat esti angol sor/skot wishky/kozos nevetesre celzol?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.24. 08:40:20

@rezsoatya:
Többek között arra is.
Meg mindenre.
Jó itt.

Shebelle 2013.10.24. 08:50:34

Csatlakozom, nagyon-nagyon rövidke! Tudom, hisz írva volt, ez folytatásos beszámoló lesz.... Véletlenül nem vezetsz blogot?!
Mindenesetre várom a folytatást.

Pernilla 2013.10.24. 08:52:38

Kedves HÁ, az elsők között jelentkeztem prémium kommentelőnek, és még mindig moderálva vagyok... csak azért, mert nem fosom itt a szót nap mint nap? :)

Pernilla 2013.10.24. 08:52:47

Na, már vártam a felütés után a részleteket, aztán látom, hogy ennyi volt a poszt??
De hogy pozitívumot is mondjak, zsenge korodhoz képest elég jól írsz. És igaz ami igaz, 1 hónap után még kár lenne osztani az igét arról, hogy milyen ott az élet. MIndenesetre sok sikert kívánok!

sophie0607 2013.10.24. 08:52:56

Kedves posztoló! Nem mondom, hogy nem irigyellek...:) Kár, hogy 4 éve én még nem voltam tisztában a lehetőségekkel, és én Magyarországon csináltam az alapszakot... Na majd a mestert nemsokára remélhetőleg...:)

"Kinyílt előttem a világ, ami közhely, de igaz. Annyi minden van, amit eddig nem tudtam, nem ismertem, nem ismerhettem, és hirtelen azt sem tudom hova kapjam a fejem." Ez a mondat mindent tökéletesen megfogalmaz! Fél év spanyolországi tanulás, fél év spanyolországi szakmai gyakorlat és 2 hónap csehországi önkéntesség után csak egyet tudok érteni veled. Rengeteget fogsz tanulni, hihetetlenül sokat fog fejlődni a személyiséged, nincs annál inspirálóbb, mint amikor az ember rengeteg különböző kultúrából érkező fiatallal együtt tanul/dolgozik. Sok sikert kívánok neked! :)

dradix [freibürger] 2013.10.24. 08:56:22

Hááát... ha most azon a szépen kiépített, lépcsős, salakos "csapáson" (utolsó előtti kép) slattyoghatnék le a folyópartra egy jó kis pergetőbottal a kézben, !gumicsizmában! :D, akkor nekem is jó lenne, nem kicsit, nagyon.
Jól indult az iromány, aztán hirtelen elfogyott. Várom a folytatást...

VHB 2013.10.24. 09:48:13

Igazi képeslap, szép fotók és nyúlfarknyi üdvözlet. Jöhet a többi rész.

Ha már a folytatás szóbakerült, mikor lesz új messzipista?

érthetetlen chris 2013.10.24. 09:51:42

1 hónapja jár a skóciai egyetemre, de már tudja, hogy ez volt a lehető legjobb választás?
Kívánom neki, hogy a képzés után egy évvel is így gondolja, de nem biztos, hogy jó így előre elkiabálni a dolgokat.

jzg 2013.10.24. 09:52:33

Édes istenem mennyi minden csodás emléket hozott vissza nekem ez a poszt. Nem mintha Skóciában jártam volna egyetemre, de én is alig több, mint 18 évesen mentem ki Angliába élni olyan naívan, hogy innen nézve bátorságnak tünik. Tulajdonképpen az is volt, de most már azt is értem, hogy minden tapasztalat hiánya az gyakran az elöítélet hiányát is jelenti. Ahhoz, hogy úgy tudja az ember befogadni ezt a rengeteg újat és sokszínüséget, mint ahogy Dóra írja és ahogy én is tettem több, mint 40 éve ahhoz nem árt az ifjúság világra csodálkozó, befogadó tapasztalatlansága. Nagyszerü írás, csak így tovább! Türelmetlenül várom a folytatást! :-)

Gorgeous 2013.10.24. 09:52:38

Épp azért volt ilyen rövid, hogy mindenki epekedve várja a folytatást. és bejött. :D Sok sikert kívánok az írónak!

aberdon 2013.10.24. 09:52:45

Hát üdv Aberdeenben. Egyre több magyar jön ki tanulni ide, meg úgy Skóciába általában. Én a University of Aberdeenen tanulok, szóval a város másik végén. Sok sikert meg minden.

amúgy a tél után megváltozott a véleményem skóciáról, mondjuk azért még mindig tetszik, tanulni szuper hely.

DieNanny CH 2013.10.24. 10:47:26

Hát, bizony, ha én megint 18 éves lehetnék...!
Bár 26 évesen feleennyire sem voltam bátor, mert csak Ausztriáig merészkedtem.
Nagyon szépek a képek, várom a folytatást!

rumitom 2013.10.24. 10:54:31

@aberdon: :)) don't blame ya. skócia romantikaja a nedves hideg zord tel után picit másképp fest

Latcho Rom 2013.10.24. 11:04:17

@diggerdriver: annak mar fingott fabian, s okosabb se leszel :))

Latcho Rom 2013.10.24. 11:05:37

Sok sikert poszterina :)

Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine] 2013.10.24. 11:11:33

Én is várom a folytatást! Én csak fél évet voltam skót egyetemen, de valóban, csak jókat tudnék mondani!

macamuca [IHUN] 2013.10.24. 11:53:56

Grat és sok sikert :)
Jól indítottál a posztban, de hirtelen lett vége, vártam volna még (ok, tudom, beköszönés, meg lesz még, de akkor is hirtelen lett vége, pár sornyi "levezetés" elkelt volna, kivéve, ha HÁ "vágta félbe" itt).
Aberdeen: barátnőmék ott élnek, veled egykorú a nagyobbik lányuk :)

Várom a folytatást :)

macamuca [IHUN] 2013.10.24. 11:54:51

Grat és sok sikert :)
Jól indítottál a posztban, de hirtelen lett vége, vártam volna még (ok, tudom, beköszönés, meg lesz még, de akkor is hirtelen lett vége, pár sornyi "levezetés" elkelt volna, kivéve, ha HÁ "vágta félbe" itt).
Aberdeen: barátnőmék ott élnek, veled egykorú a nagyobbik lányuk :)

Várom a folytatást :)

nyuszigonosz 2013.10.24. 12:00:38

Gyönyörü képek!

Meg most úgy irigykedek.

dradix [freibürger] 2013.10.24. 12:14:31

@Mr. Long [wannabe Briton]: Nem volt véletlen a "!" a gumicsimma előtt és után! :D Nyilván utalt valamire, de itt senki nem tudja, mi is rejlik egy gumicsizma mögött... :)
Egyébként szívesebben írtam volna mellescsizmát, a guminadrág nálam a gumibugyira hajaz... :D
De én nem szeretek derékig vízben állva dobálni, mert ha nézem a vizet beleszédülök :P Inkább partról, vagy csónakból, utóbbi a legjobb, de sajnos az jön össze legritkábban...

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.10.24. 13:46:52

ó ha megint fiatal lennék, alighanem én is külföldön szeretnék egyetemre járni. irigylem az ifjúságot, hogy rengeteg lehetőség van manapság. :-)

Jesus.Green 2013.10.24. 14:15:38

Sok sikert, poszterina, csak ugyesen!

Kozben it morfondirozok magamban, hogy ez biztosan generacios dolog lehet, hogy egy honap egyetem utan az evfolyamtarsak, kolliegiumi tarsak baratkent vannak emlegetve - nem csak a poszterina altal, szinten elso eves egyetemista gyerek ugyanugy baratkent hivatkozik az alig szeptember vegen megismert diaktarsakra. Az en szotaramban ezek ismerosok, legfeljebb haverok lennenek, es nem csak igy oregedo fejjel, hanem anno is...

Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine] 2013.10.24. 14:38:04

@Jesus.Green: Szerintem az angol nyelv miatt lehet, angolul mindenki 'friend'. Én rendszeresen körbemagyarázom, hogy mi a különbség a barátaim között (akiket 10+ éve ismerek és kitartuttunk egymás mellett szó szerint jóban-rosszban), meg a 'barátaim' között (kollégák, egyetemi évfolyamtársak, stb....).

Vagy az is lehet, hogy a poszterina is az a típus, aki könnyen köt könnyen múló bulizós haverságokat (amik pl egyetem elmúltával vagy a tévolság miatt szépen meg is szakadnak), és nincs igénye mély bajtársias kapcsolatokra. Nem vagyunk egyformák.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.24. 14:46:21

@Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine]:

Inkább ez a FB és más hasonló társasági hálózati rendszerek hatása, mert angolul is van ismerős és barát, mint külön fogalom.

BTBTBT 2013.10.24. 14:48:27

"Vannak barátaim a világ szinte összes országából."
Ilyet is csak egy "kicsit tapasztalatlan, kicsit bohókás, kicsit szétszórt, 18 éves pesti lány" ír le.

Média szakos? Ismerek néhányat, úgyhogy készülj fel a legrosszabbra: Angliában (különösen Londonban) majd ingyen tolhatod a "work experience"-t a nagy cégeknél - és aztán legjobb esetben kapsz valami nyamvadt melót.
A médiába bedolgozni magad irtóra nehéz. Még kapcsolatokkal is, azok pedig akkor jönnek a legkönnyebben, ha valaki buzi errefelé.
Ezért nem sikerült eddig nekem sem. :)))

@rezsoatya:
"Jo ujsagiro lesz belole."
Persze. Ma már boldog-boldogtalan blogba, újságba, ide-oda ír.
Ha jó is újságíró is lesz, legalább 100 másik fog jobban írni nála. Óriási a verseny.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.24. 14:52:46

@Chang Yai:

Apám mesélte: amikor 1962-ben elvégezte az egyetemet Budapesten, s átvette a diplomáját, elment sétálni a Duna-patra és azon eszelt, hogyan tudna elmenni Moszkvába valami ösztöndíjjal (akkoriban nyugatra eleve nem lehetett menni, s a Moszkva volt a kézenfekvő opció), mert nagyon akart volna még tanulni. Aztán azonban látott egy hirdetést egy cég kapujában a Duna-part közelében, s pont olyan végzettségű embert kerestek, mint ami neki volt, így bement megkérdezni, s rögtön fel is vették (akkoriban így ment ez), így elmaradt a moszkvai ösztöndíj keresése.

Mondjuk nekem ezzel szerencsém volt. Ha nem lett volna a hirdetés, én most nem lennék, ugyanis anyám ugyanannál a cégnél dolgozott már 1 éve. Azaz így ismerkedtek meg a szüleim.

Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine] 2013.10.24. 15:12:01

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: igen, de azt, hogy 'acquaintance' nem túl könnyű kimondani, pláne helyesen leírni...

Jesus.Green 2013.10.24. 15:12:02

@Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine]: Azert mint ahogy maxval mondta, lehet ezt arnyalni az angolban is: friend, (best) mate, flatmate, uni colleague/mate/friend es a tobbi. Es nem a kapcsolatok melyseget vagy sekelyseget firtatom en, hanem a cimket, amit raaggatunk/nak.

Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine] 2013.10.24. 15:14:36

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: De egyetértek, a közösségi médiával kapcsolatban, valóban mindenkit csak 'barátnak' lehet jelölni, hiába inkább 'általános iskolai osztálytárs aki az utcán rám se köszönne' az illető...

Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine] 2013.10.24. 15:17:40

@Jesus.Green: errefelé a 'flatmate' legtöbbször olyan, aki ugyanabban a lakásban lakik, de semmilyen kapcsolatod nincs vele, a 'mate' kifejezést 25 évnél idősebbektől még nem nagyon hallottam (nőktől meg egyáltalán nem), marad a 'friend from work', 'friend from uni', 'my old friend from school' etc... de legtöbbször csak 'friend'.

Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine] 2013.10.24. 15:19:10

@Mr. Long [wannabe Briton]: itt pl 'my fellow/fella' = 'my boyfriend'... vigyázni kell! A barátnő meg 'missus' :)

BTBTBT 2013.10.24. 15:23:04

@Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine]:
"a 'mate' kifejezést 25 évnél idősebbektől még nem nagyon hallottam"
Ha időd engedi, nézz szét egy kicsit a londoni munkásosztály és az utca embere között. Egyből sűrűbben fogsz találkozni a 25 felett is "mate"-ekkel. Meg "geezer"-ekkel. :)

A "missus"-t Londonban feleségre is használják, viszont a "my fellow"-t még nem hallottam pasi-barátra.

montroyal ( CAN qc) 2013.10.24. 15:26:14

hat
ez mi volt? nagyon jo iras ? mirol ?
egy honap , sok féle nemzet , vidaman sorozunk, whiskeyzunk , es egy 18 eves lany(plane ha csinos) nem szamit honnan jott ... ja es lesz ami lesz azutan hogy eltelnek az egyetemi evek.. . minden super sok sikert ...
na és?

2013.10.24. 15:28:05

En nem irigylem a mai ifjusagot, meg ha a vilag legjobb egyetemere is jarhatnak, a legjobb munkakat kaphatjak is meg szamomra elkepzelhetetlen fizetesekert, a legszebb helyeket lathatjak meg, a vilagon mindenhol vannak barataik. Inkabb sajnalom oket egy kicsit, mert nem tudhatjak, mit tartogat szamukra a vilag. En legalabb tudom es elmondhatom, hogy gondtalan gyerek - es fiatalkorom volt, amiben nem tudtam, hogy mi a verseny, nem lattam hajlektalanokat, kurvakat az utcakon, utakon. Gondtalanul jatszhattam az erdokben, reteken, nem voltak keritesek, nem kellett a lakasajtokat bezarni, amikor a baratsag nem virtualis volt hanem igenis kezzelfoghato, emberi, nem kellett " eladni " magunkat, hogy munkahoz jussunk, az eletben egyszer vagy ketszer kellett oneletrajzot irnom, nem ugy, mint most, szazszor, nem kellett felni, hogy mikor rugnak ki, stb. Gondolom, ti is tudnatok folytatni a felsorolast ( marmint az en korosztalyom, a mai 50 -es, 60 - asok ) Nem azt akarom irni ezzel, hogy " akkor minden jobb volt " hanem mas volt. Emberibb, termeszetkozelibb. Ettol fuggetlenul fel vagyok keszulve a " megkovezesre " :)

Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine] 2013.10.24. 15:28:35

@Barátusz: AHA! akkor ez ilyen hely-és kultúra specifikus dolog lesz megint, londoni munkásokkal nem találkoztam még, itt Dublinban csak ilyen 'sportos' keménymag típusú népek beszélnek így (rugby, hurling, gaelic football, nem nagyon tudom mi van...), meg az ozzie turosták szólongatják így egymást :)

A 'missus' lehet feleség is.

A legviccesebb a 'your man' meg a 'your woman', vagy 'your one', ami csak egy akármilyen harmadik személyre való utalás.

BTBTBT 2013.10.24. 15:30:38

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"Ha nem lett volna a hirdetés, én most nem lennék,"
De lennél, csak kicsit másmilyenre sikerültél volna, mert apukád talán egy orosz nőt vett volna el a moszkvai egyetemről. :)

@montroyal:
Az már sikernek van elkönyvelve, hogy egy 18 éves magyar skóciai egyetemen tanul.
Mintha ő lenne az egyetlen, vagy ez akkora siker lenne.
Persze, boldoguljon, de erről posztot írni - ráadásul szétdarabolva.
Ha arról szólna az egész, hogy "médiacégnél dolgozom, miután lenyomtam az egyetemi tanulmányaimat Skóciában", na akkor már beszélhetnénk sikerről. :)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.24. 15:30:52

@Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine]: ugy hogy my fellow meg nem hallottam, de itt hasznaljak az ismerosre, illetve a chap-et a kollegakra.

TilosazA (UK) 2013.10.24. 15:32:18

@Barátusz: a "missus" az nem véletlenül a mistress? Mondjuk ha rágózás közben mondod ki. :)

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.24. 15:33:09

@Cascabel: nekem nem kellett cv-t írnom, asse tudtam miaz.
de nem volt internetttttt!!!!

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.24. 15:33:56

@Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine]:

Nekem a FB-on van 300+ barátom. Közülük 100-at nem is ismerek valójában. Nagy részük olyan aki olvasta valamilyen cikkemet, aztán megtalált és emiatt megjelölt. :-)

Aztán további 200 valahol kollégám, iskolatársam volt, de valószínűleg meg se ismerném az utcán. Sőt van akiről nem is emlékszem, hogy hol a fenében voltam vele együtt.

Olyan 30-40 valódi ismerős lehet, akit tényleg rendesen ismerek, mert közeli kolléga volt vagy olyan osztálytárs, akivel tényleg tartom a kapcsolatot.

Ugyanez van rokonokkal is. Mivel a családfakutatás az egyik hobbim, van olyan távoli rokonom, akivel még sosem találkoztam a valós életben, de a FB-on be van jelölve.

Dehát a FB pont erre jó: a nem jól ismert ismerősökkel való kapcsolattartásra.

Valódi barátom meg eleve egy sincs, nem vagyok ilyen típus.

2013.10.24. 15:35:03

@Mr. Long [wannabe Briton]:
Az amerikai angolban meg a buddy ( bar ezt szlengkent is fel lehet fogni ) Mint pl. a pal - t. Vagy a del - emerikai spanyolban a compa - t :) ( kedvenc megszolitasom)

TilosazA (UK) 2013.10.24. 15:35:18

@Barátusz: 18 évesen szerintem ennél nagyobb sikere nem nagyon tud lenni. Szerintem a legnagyobb siker ilyenkor hogy hisz magában, és jó úton halad.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.24. 15:35:53

@Babette_:

S az, hogy nem tudod mi a CV, gátol abban, hogy CV-t készíts?

2013.10.24. 15:38:23

@Cascabel:
Ellenben az exem a " my ol' lady " - ert megsertodott :)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.24. 15:39:15

@Cascabel: a buddy-t egyszer mondtam itt. azt a "fejtagitast" amit kaptam az amerikai es a brit angol beli kulonbsegekrol! meg persze hozzatettek, hogy az amcsi angol nem helyes :D

2013.10.24. 15:42:38

@Babette_:
" de nem volt internetttttt!!!! "
De volt konyvtar!!! Ma is ugy megyek be oda, mint egy szentelybe. barhol a vilagon. Komolyan. Meg pias koromban is " elso volt a konyvtar, utana a kocsma " :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.10.24. 15:44:15

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: nagyapám 1950 körül diplomázott a Műegyetemen, akkoriban még választani se lehetett, őt egyszerűen "besorozták" a MÁVhoz, pedig a vasutat utálta a legjobban. nem is tudom, mikor "szabadult".

2013.10.24. 15:47:14

@Mr. Long [wannabe Briton]:
A buddy megszolitas mindennapos itt, azert irtam, hogy szlengbol atment termesztesbe. Szeintem a havernak felel meg. Neha kicsit tobb, de me'g nem barat, csak majdnem, helyzettol fugg. Lehet, hogy tevedek, nem vagyok angoltanar. vagy nyelvesz.

Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine] 2013.10.24. 15:47:45

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Most néztem meg, nekem kb 50-60 barátom van FB-on, csak olyanok, akikkel bármikor szívesen beülnék valahova egy kávéra, illetve minimum egyharmaduk családtag... Ráadásul én a FB-ot arra használom, hogy azokkal tartsam a kapcsolatot, akikkel ezen kívül rendszeresen beszélek személyesen, skypon és gmailen is... Hát, tényleg nem vagyunk egyformák! :)

BTBTBT 2013.10.24. 15:48:30

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Az a féltestvéred, akivel az egyik szülőd azonos.

@TilosazA (wannabe mafla zsiráf):
A posztból nem derül ki, hogy hisz magában. Az meg pláne nem, hogy jó úton halad. :)

A "missus" inkább szleng, rágózás nélkül. "Missis"-ként is mondják, nyilván helytől és szokástól függően.
A "mistress" nem ugyanazt jelenti, mert az vagy egy házasságon kívüli nő, akivel a féj viszont folytat, vagy egy hatalommal rendelkező nő, vagy évszázadokkal ezelőtt például a háztartás vezetője.

2013.10.24. 15:52:00

@Cascabel:
Ellenben a bro' megszolitast ki nem allhatom. Az szleng. Egy meghatarozhato kor- es tarsadalmi osztaly hasznalja csak:)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.24. 15:56:15

@Cascabel: tudom, hogy ott mindennapos, de itt harapnak a "nem angol" kifejezesekre. ki os fejtik, hogy az amerikai, nem rendes angol... kollegina multkor a monta az idore, hogy three fifteen errevjott az eloadas, hogy helyesen quarter past three. :) vigyaznak a helyes beszedre!

Sk Ó Cia 2013.10.24. 15:56:51

Szia, nagyon örülök, hogy az első képen látom a Bannermill Place-t! Ott laktam sok évvel ezelőtt :-)
Érezd jól Magad!

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.24. 15:57:53

@Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine]:

Az én FB-politikám:
- bárki jelöl be, visszajelölöm, akkor is, ha fogalmam simcs ki az,
- megjelölök mindenkit, akit láttam már,
- megjelölök mindenkit, akitől már kaptam emailt,
- sosem törlök senkit, kivéve ha nyomós ok van, pl. elkezd naponta 20-szor bölcs gondolatokat küldeni.

Bár ez utóbbire néha jobb megoldás a viszontbölcsesség küldése. Pl. egy emberkének, aki állandóan közhelyeket küldött, visszaírtam "Ha nem látsz kiutat, keresd a bejáratot, s azon menj ki!" és hasonló bölcsességparódiákat, s hatottL: abbahagytra a hülyeségek küldését!

Ugyanez alkalmazható az álsegélykérésekre is. Korábban voltak nagyszerű paródiák erre.

montroyal ( CAN qc) 2013.10.24. 15:58:07

@Barátusz: @Cascabel:

maskepp van ez a fiataloknal ez a majd csak lesz valahogy ... nekik meg rengeteg idejuk van megismerni a vilagot kapcsolatokat epiteni erdeklodesi kort boviteni... ez az ujsgiras? a vilagon hany ezernek az alma ?
persze sok fele lehetosege van az eletbe; talalni egy allast talalni egy gazdag ferjet, talalni valami mas egyetemet mastert stb es még tanulni...mindenesetre ugy balanszozni hogy dolgozni mosogatni ne kelljen miert ne legyen neki is jo sok sikert tényleg..

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.24. 15:59:05

@Chang Yai:

Ez diplomafüggő volt. Volt ahol volt kötelező munkabeosztás, volt ahol meg nem.

BTBTBT 2013.10.24. 16:00:39

@Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine]:
"itt Dublinban csak ilyen 'sportos' keménymag típusú népek beszélnek így"
Tehát akkor mégis használják a "mate"-et 25 fölött is felétek?

@Mr. Long [wannabe Briton]:
És a "half three"-re is felszisszennek?
Londonban ilyenért nem fogja senki sem leharapni a fejedet. Diplomásoktól is rendszeresen hallani az ilyen kifejezéseket, nemcsak a "working class heroes"-tól.

Mondjuk a "half three" jobb, mint a "half six" (nem idő). :)))

BTBTBT 2013.10.24. 16:02:21

@Mr. Long [wannabe Briton]:
"Mondjuk a "half three" jobb, mint a "half six" (nem idő). :))) "
Akarom mondani -
Mondjuk a "half three" jobb, mint a "half five" (nem idő). :)))

@montroyal:
Persze, nincs ezzel semmi baj, csak ne nevezzünk már sikeresnek egy ilyen helyzetben lévő fiatalt.

Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine] 2013.10.24. 16:04:47

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: :D

az én politikám:
- nem jelölök be senkit
- ha valaki bejelöl és ismerem, de nem tartom vele a kapcsolatot illetve nem szerveznék vele közös programot, nem jelölöm vissza
- ha valaki bejelöl és ismerem, de nem akarom, hogy tudja mi van velem, nem jelölöm vissza
- ha valaki bejelöl és nem ismerem, nem jelölöm vissza
- exeket nem jelölök vissza
- olyanokat, akiket nem igazán kedvelek, nem jelölök vissza
- akikkel már nem tartom a kapcsolatot, mert pl. az egyetemen jártunk közös órára és valószínűeg soha nem fogom már látni, törlöm

Ajaj, úgy tűnik hivatalosan és digitálisan (is) antiszocális vagyok... :D

TilosazA (UK) 2013.10.24. 16:05:53

@Barátusz: Milyen helyzetben lévő fiatal a sikeres ezek szerint? Tényleg érdekel.

TilosazA (UK) 2013.10.24. 16:07:50

@Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine]: Én is ezt az elvet követem, többnyire. Talán annyi enyhítéssel, hogy akit korábban bohóságomban visszaigazoltam (volt osztálytárs pl.) csak akkor törlöm ha baromi idegesítő.

Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine] 2013.10.24. 16:08:04

@Barátusz: "itt Dublinban csak ilyen 'sportos' keménymag típusú népek beszélnek így" - hát ők itt ilyen fiatalok :) Majd megnézem megint az Intermission c. filmet, abban vannak ilyen 'old geezer'-ek, és kijegyzetelem, hogy ők milyen kifejezéseket használnak :D

De viccen kívül, Dublin tényleg nagyon fiatal város, messze nincsenek olyan arányban középkorú/idősebb emberek, mint amerre eddig jártam...

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.24. 16:10:25

@Barátusz: londonban van meg angol? :DDDD
felhez is kimondjak rendesen.
no meg a cheers megy minden szituacioban itt. ellenben nottinghamban asszony alig talalkozik vele.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.24. 16:10:47

@Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine]:

Akkor neked felesleges a FB, hiszen csak a közeli ismerőseidet jelölöd, azokat meg úgyis ismered.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.24. 16:12:00

Az erzes, amikor 5 munkanappal a szallitasi hatarido elott kapok informaciot a szallitasi hataridorol, felejthetetlen...

Az erzes, amikor 2 oraval munkaido vege elott szolnak, hogy megsem lesz fixtura a darabhoz (amikor mar kesz a 4 operacios program) viszont holnap reggel kezdenek a darabot ... megfizethetetlen :)

Mennyivel egyszerubb volt az eletem operatorkent ;) (de ezt jobban elvezem)

Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine] 2013.10.24. 16:13:19

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: A FB nem csak erre való, pl. egy halom olyan oldalt követek, ami szakmámba vág. Illetve az ismerőseimmel megspóroljuk magunknak az ímélbe becsatolt fényképek küldözgetését, mert itt szépen meg tudjuk osztani és kommentelni rá. Meg mindenféle érdekes internetes tartalmakat küldeni egymásnak...

ffüttyfürütty 2013.10.24. 16:13:43

Ma is tanultam valamit, kommenteket elolvasva rákerestem egy mondásra: sour grapes. :)

2013.10.24. 16:17:49

@Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine]:
Az en politikam pedig az, hogy nem is regisztraltam a FB - ra:) Az iwiw- en is toroltem magam ill. csupa hulyesegeket irtam ill. hajlektalanokat es füvezőket abrazolo kepeket tettem fel ( meg is kaptam erte a magamet! ) :)))

BTBTBT 2013.10.24. 16:19:44

@TilosazA (wannabe mafla zsiráf):
A posztból sajnos ez nem derül ki.
Ebben ( @Barátusz: ) a kommentemben már leírtam montroyal-nak, hogy mit gondolok erről.

Egyébként szerinted hisz magában? Meg jó úton halad?

@Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine]:
Nem jártam még ott. Úgy látszik Dél-Anglia mellett ilyesmire is kéne időt szakítanom. :)
Erről az "Intermission"-ról még nem hallottam. Majd utánanézek.

@Cascabel:
Meg pias koromban is " elso volt a konyvtar, utana a kocsma " :)
Ez nem semmi. Bár akkoriban nem igazán voltak életrajz-írással kapcsolatos könyvek.
A "bro"-t én is utálom. Nem vagyok "tesó".
Errefelé feka kölkök kedvence. Felétek is?

@Chang Yai:
"ó ha megint fiatal lennék,"
Mi bajod a koroddal? :)
Egyébként értettem, hogy mire céloztál ezzel a kommenteddel.
Lehet, hogy én is külföldön próbálnék egyetemezni.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.24. 16:20:15

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]: tudod milyen jo, hogy szabin van az ember es nem zaklatjak? :D

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.24. 16:22:13

@Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine]:

Igen, én is használom erre is. De alapból nem vagyok állandó FB-felhasználó. Csak naponta egyszer szoktam benézni. Meg van egy játék, amin minden nap játszom egy játékot. Ma mérges is vagyok, mert egy indiai legyőzött, pedig az esetek 99 %-ában nyerni szoktam, sőt 90 %-ban teljes győzelmet aratok, azaz kiütöm mind a 2 ellenfelet.

Jesus.Green 2013.10.24. 16:23:49

@Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine]: Nem tudom merre van az arrafele, de errefele :) surun hallani 25 folott is a mate-et, sot. A multkor meg egy 40-es kolleganom mate-ezett le, szoval ilyen is van.

Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine] 2013.10.24. 16:24:19

@Barátusz: Mindenképpen, régebbi film de nagyon jó :) A másik kedvencem a The Runway című, az vidéken játszódik és szintén nagyon ír, tudom ajánlani!

BTBTBT 2013.10.24. 16:27:54

@Mr. Long [wannabe Briton]:
A 2011-es népszámlálás szerint még több, mint az 50% fehér angol angol (és nem brit állampolgárságot megszerző) - de csökken.

Ha hihetünk a BBC-nek, akkor...

www.bbc.co.uk/news/uk-21511904

Jesus.Green 2013.10.24. 16:28:30

De vegul a kerdes nem az volt, hogy angolul ki minek nevezi a baratait/haverjait, hanem hogy egy mai magyar fiatal mennyire arnyaltan fejezi ki magat az anyanyelven. Gondolom attol, hogy facebookon mindenki friendezik, attol meg magyarul tudnak meg...

BTBTBT 2013.10.24. 16:30:54

@Jesus.Green:
Ez igencsak jogos. De a mai magyar fiatal is mindenkit a barátjának nevez. Még akkor is, ha csak ismerősök.

De jó, hogy nekem - meg nyilván még jó néhány szásezernek/milliónak - nem az volt ebben a korban az az értékmérő, hogy hány "like"-om van egy virtuális térben, és hány "barát" kattint rám. :)

2013.10.24. 16:32:53

@Barátusz:
Magyarorszagon csak egyszer kellett oneletrajzot irnom, amikor foiskolara jelentkeztem, novenyvedelmi pilotanak. Konyvtarba nem oneletrajz irast tanulni jartam, hanem ismereteket gazdagitani:) Internet hianyaban. Itt a bro - t a 25 ev alattiak hasznaljak, " gangmember wannabe " - k:) Vannak azert kivetelek. Afroamerikaiak itt nem annyira vannak, ez egy redneck tartomany:) Es hideg:)

BTBTBT 2013.10.24. 16:41:39

@Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine]:
Ez az, amiről beszéltél? Majd megnézem, honnan tudom letölteni (isohunt-ról már nem), mert kis filmnek tűnik ahhoz, hogy DVD-kölcsönzőből elérhető legyen errefelé.

www.rottentomatoes.com/m/the_runway/

@Cascabel:
Itt iskolás fekák is használják, nem feltétlenül gegszter-mentalitással.
Felétek befagyna a seggük. :)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.24. 16:42:33

@Cascabel: Itt az afrok hasznaljak. Egyszer en is le lettem bro-zva...

BTBTBT 2013.10.24. 16:42:59

@Mr. Long [wannabe Briton]:
Egy pillanatig azt hittem, hogy abszint van abban a pohárban, de aztán láttam azt a zöld fényt körben. :)

2013.10.24. 16:46:04

@Cascabel:
Itt konyvtarbol kolcsonzott konyvekbol tanultam a resume ( CV ) irast, meg nem volt internet akkoriban, amikor kijottem ( 94 ota internetezek ) Naiv is voltam, azt hittem, jo resumeval majd kapok jo munkat ( 18 % volt a munkanelkuliseg itt a 80 - as evek elejen ) 20 eve nem is jelentkezek olyan munkara, ahol azt kernek:) Csak szemelyesen vagy telefonon es azonnal, ez az elvem munkakeresesnel.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.24. 16:47:59

@Barátusz: Valamiert szar a white balance a telom fenykepezojen.
Akcios a grant's whisky a sainsburyben. £17 a literes. Vettem is gyorsan a szivarjaim melle :D Szilikon muffin formaban csinaltam jeget, mert eltorott a jegkocka talcam es csak szivecskes volt a boltban. Olyannal meg azt hinnek mediaszakos vagyok :D

2013.10.24. 16:50:44

@Barátusz:
Ha hiszed, ha nem, birjak a hideget: Toronto tele van veluk, kulonosen jamaicaiakkal es jol erzik magukat. Itt inkabb szomaliaiak vannak paran, azok mas vilag:( ( Toronto telen hidegebb, mint Calgary, a paratartalom miatt ) Erdekes, Vancouverben sincsenek sokan, talan a sok eso vagy az azsiaiak miatt, nem tudom.

Shanarey 2013.10.24. 16:50:56

@Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine]:

Na akkor legyen verseny:-))

A szempontjaim hasonlóak. Van is összesen 12 imerősöm.

Ebből 3 db családtag.

2013.10.24. 16:59:51

@Cascabel:
Csak az osszehasonlitas miatt, a hideggel kapcsolatban: itt -15C - nal nem kell kesztyu, annyira szaraz az ido ( 1200 m magasan van a varos ) Torontoban - 2C - nal szetfagytam. Olyan, mint otthon, csontig hatol. Nyaron itt +25C - nal legkondit hasznalok. Szinte eget a nap, kibirhatatlan. Mexikoban fazom ilyen homersekleten:)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.24. 17:05:59

@Barátusz: Nezve a terkepet nalunk sem novekedett a szamuk :)

Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine] 2013.10.24. 17:08:34

@Barátusz: Itt van a trailer mind a 2 filmhez:

Intermission:
www.youtube.com/watch?v=H3m6wVmOZxc

The Runway:
www.youtube.com/watch?v=NJGuvzJ7U7g

Youtube-on fent volt mind a két film (bár az nem valami jó minőség...), és úgy emlékszem hogy a kalózos megosztó oldalról is le lehet szedni őket...sajnos nekem azt az Eircom nem engedi...

Latcho Rom 2013.10.24. 17:18:31

@montroyal: Hat nem irigyellek.

Tegnap at kellett mennem Montrealba, ugyanazokat az utakat turjak mint mult evben, fenyes nappal...majd egy orat vartunk a negyvenesrol a 13-ra lefordulva(PET exit). Te mennyit vezetsz naponta, hany orat?

Jesus.Green 2013.10.24. 17:19:19

@Barátusz: Miert is ne nevezne sikernek? A siker fogalma nagyon relativ, mast jelent emberenkent, helyzetenekent, orszagonkent, eletkoronkent... egy 4-5 eves gyerek sikernek fogja fel, ha be tudja kotni a cipofuzojet es a 70 eves papa is sikerelmenyrol beszel, ha mondjuk legyalogolja a fel maratont egy infarktus utan. Vagy amikor az otvenes no legyozi a mellrakot, az is hatalmas siker.

BTBTBT 2013.10.24. 17:19:57

@Mr. Long [wannabe Briton]:
Mérnöki fuzetésből akciós Grants-re fussa? Csalódtam benned. :DDD

A szivecskés jégkockákkal csatlakozhatnál a médiaszakos poszterinához, "bro".

Nem vagytok veszélyben. :)
London a nagy sláger, annak is, aki először jön ide dolgozni, meg annak is, aki a családhoz, ismerősökhöz költöznek.

@Cascabel:
Nagyon érdekes, és már korábban is megfigyeltem, amikor említetted, hogy ennyire más érzete van a hidegnek Kanadában.
-15 C-ban Mo.-on még dupla nadrág sem ártana a kesztyű meg a réteges öltözködés mellé.

@Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine]:
Köszi a reklámokat.

Mióta a piratebay blokkolva van Angliában, az isohunt-ról szereztem be, amit máshonnan nem tudtam, de tegnapelőtt azt is lezárták (magát az oldalt, nem az angliai szolgáltatók).
Ha nem lesz egyéb módja, akkor keresek más letöltös oldalt.

A "Once"-t láttad?
www.imdb.com/title/tt0907657/?ref_=fn_al_tt_1

Latcho Rom 2013.10.24. 17:27:23

@Barátusz: iCEFILMS. Bar ki tudja azt mikor lovik le.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.10.24. 17:30:25

Lehet, hogy még nagyon a tegnapi poszt hatása alatt állok, de kötözködni fogok...
„Ha az ember egyetemre akar menni, akkor egyértelműen Skócia a legjobb választás. "
Tehát mindegy, milyen egyetemre mennél, azt megtalálod Skóciában? Akár geográfus, történész, agrármérnök, építészmérnök szeretnél lenni? Csak mert nem mindenkinek a leghőbb vágya az egymilliárdodik médiaszakosként elkezdeni az életét...

"Egészen idáig fogalmam sem volt az Életről, így nagybetűvel, de mindig azt képzeltem, hogy van. Az a kicsi szeletke világ, ami eddig nekem jutott, hirtelen egészen megnőtt, kiszélesedett és megváltozott. Szinte minden teljesen más itt. Más, de szerethetőbb.

Tehát 18 évesen, nulla élettapasztalatot mondhat a posztoló magáénak. Szerencsés talán ezért? Burokban élt eddig, hogy pesti lányként egy skóciai egyetem kell ahhoz, hogy kinyíljon a világ? Azért Budapest minden rossz és jó oldalával együtt egy nyitott, érdeklődő ember számára rengeteg tapasztalatot ad. Egy leendő újságíró eddig csukott szemmel létezett ebben a kétmilliós városban?

Ami különösen bosszantó. Élettapasztalat semmi, Skócia mégis szerethetőbb. Minél, mihez képest? Mihez viszonyít ez a 18 éves gyerek, ha saját bevallása szerint igen keveset tapasztalt még?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.24. 17:37:02

@Mr. Long [wannabe Briton]:
Ez attól függ.
Ha azért vagyok 1-2 hét szabin, mert éppen világot látunk, akkor jó.
Ha azért, mert nyáron leáll a cég 4 hétre, akkor szívesebben dolgoznék.

@zöldeketbeszélek:
Miért vonod kétségbe, hogy valakinek valami szerethetőbb? Ez nem élettapasztalatról szól, hanem arról, hogy hol érzi jobban magát.
Számomra Svédország szerethetőbb sokkal, mint Magyarország (tegye fel a kezét, akinek ez új információ :) ). 29 éves vagyok, 27 évesen jöttem ki. Én már mondhatom, hogy jobban szeretem vagy még nekem sem jár? Esetleg digger, aki 60 évet lehúzott már Magyarországon?

@Jesus.Green:
A félmaraton még nekem is siker lenne, pedig sosem volt szívrohamom :)

@Barátusz:
Én is utálnám, ha bro-nak hívnának... mondjuk az itt hidat jelent ;)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.10.24. 17:41:08

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]: Csak furcsállottam, hogy egy tapasztalatlan gyerek, összehasonlítási alap nélkül kijelent ilyet. Jelentse ki, ki bánja, de legalább derüljön ki, hogy mihez hasonlít mit. Az egyetemi várost Budapesthez? Skóciát Magyarországhoz? Az új haverhait a régi haverokhoz?

Jesus.Green 2013.10.24. 17:41:13

@zöldeketbeszélek: Hat ahhoz a keveshez, amit eddig atelt, ne kukacoskodjal mar. Tenyleg elfelejtetted, milyen volt 18 evesen, amikor te voltal a Jani es te mar mindent tudtal, az oregek csak ne dumaljanak, mert ok mar mennek a sullyesztobe az elavult es regimodi nezeteikkel, amikor mindenbe batran belevagtal mert nem tudtad mi varhat rad de biztosan sikerulni fog? Ha valamit visszasirok, az eppen a fiatal korral egyutt jaro vaksag, tapasztalatlansag, felelotlen lendulet, mert igy, hogy minden lepesem elott merlegelve legalabb 15 potentialis kimenetelt, veszelyforrast, bukas lehetoseget latok a tapasztalataimbol kifolyolag, mar nem olyan vicces es gondtalan az elet.

ffüttyfürütty 2013.10.24. 17:42:29

@zöldeketbeszélek: Még egy ember aki elfelejtette milyen volt fiatalnak lenni.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.24. 17:45:22

@Babette_:

Valószínű, bár én tudtam a kubai dolgaim miatt.

De a nem tudás nem ok. Én ha valamit csinálni kell és nem tudom mit, mert nem értek hozzá, de ezt nem lehet bevallani, akkor hozzáállok és csak lesz belőle valami... :-)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.10.24. 17:46:06

@Jesus.Green: Miért ne kukacoskodjak, ha zavar egy megfogalmazás egy posztban? Nem gondoltam 18-19 évesen hogy én vagyok a jani. A munkaügyi központba jártam naponta, hátha lesz valami meló. Aztán minden szart elvállaltam, kemény fizikai munkákat is, hogy ne a családomon élősködjek, az egyetemet 24 évesen kezdtem el.

Félreértés ne essék, dehogy irigylem a posztolót, sőt, a kislányomnak a párommal már most nyitottunk egy nevére szóló számlát, hogy ha akar, külföldön tudjon majd továbbtanulni.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.10.24. 17:47:29

@ffüttyfürütty: Öreg vagyok, mint az országút. Nem felejtettem el, csak én nem jártam csukott szemmel 18 évesen és nem csodálkoztam el azon, hogy milyen a nagybetűs élet. Ugyanis én megéltem azt.

ffüttyfürütty 2013.10.24. 17:49:04

@zöldeketbeszélek: persze mindent jól csináltál, az összes már megöregedett ezt mondja

ffüttyfürütty 2013.10.24. 17:50:16

@ffüttyfürütty: ja egyébként a nálad is öregebbek csóválják rád a fejüket, kár feszülni :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.10.24. 17:50:45

"És ami pedig a legjobb ebben, hogy itt egyáltalán nem számít, hogy honnan jöttél."

Miért, a magyarországi egyetemeken a diákok között számít? Ha igen, én nagyon jó helyen voltam, mert semmi ilyesmit nem tapasztaltam soha, pedig nagyon vegyes társaság volt az évfolyamunk.

2013.10.24. 17:51:07

@Barátusz:
" Nagyon érdekes, és már korábban is megfigyeltem, amikor említetted, hogy ennyire más érzete van a hidegnek Kanadában. "
Nem Kanadaban, hanem Calgaryban! :) Es csak itt:)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.10.24. 17:51:56

@ffüttyfürütty: Mondtam én olyat, hogy mindent jól csináltam? Dehogy, a leghülyébb dolgokat követtem el saját magam ellen. De a 18 év alatt nem bekötött szemmel mászkáltam...

BTBTBT 2013.10.24. 17:53:08

@shakti_rom:
Köszi. Megnézem.

@zöldeketbeszélek:
A tegnap estire még fogalmazom a választ. Nem tudok egyszerre a gép előtt meg a konyhában is lenni.

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]:
Milyen lenne már? "Gyere ide, híd!" :)))

@ffüttyfürütty:
Fiatalnak, vagy poszterinaszerű 18 évesnek?

Szóval nem azzal van a baj, ha valaki szétszórt, céltalan, hanem azzal, ha valakinek ez feltűnik, és nincs tőle elájulva? Aha. Értem.
Remélem, nem rólam gondolod, hogy irigykedtem rá. :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.10.24. 17:53:09

@ffüttyfürütty: Miért, egy öregek otthonából kommentelsz és a lakótársaid figyelik a monitort? :))

ffüttyfürütty 2013.10.24. 17:53:36

@zöldeketbeszélek: persze mert a te generáció volt a legtutibb, mondjad csak

ffüttyfürütty 2013.10.24. 17:55:41

@Barátusz: de pont rád

@zöldeketbeszélek: nem talált, de kérdezz csak meg nálad idősebbeket :)

2013.10.24. 17:56:11

@Barátusz:
" Mióta a piratebay blokkolva van Angliában, az isohunt-ról szereztem be, amit máshonnan nem tudtam, de tegnapelőtt azt is lezárták "
Nem csak lezartak, 110 million dollarra meg is buntettek a ceget ( egyebkent kanadai, vancouveri volt )

Latcho Rom 2013.10.24. 17:57:25

@Cascabel: Vigyetek inkabb haza a bukott, hazudos Harpereteket :-)
Mint bonusz vihetitek Duffyt, Wallint, es a szarhazi Brazeau-t is :-)
Meg az egesz szenátust :-)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.10.24. 17:58:22

@Cascabel: "En legalabb tudom es elmondhatom, hogy gondtalan gyerek - es fiatalkorom volt, amiben nem tudtam, hogy mi a verseny, nem lattam hajlektalanokat, kurvakat az utcakon, utakon. Gondtalanul jatszhattam az erdokben, reteken, nem voltak keritesek, nem kellett a lakasajtokat bezarni, amikor a baratsag nem virtualis volt hanem igenis kezzelfoghato, emberi, nem kellett " eladni " magunkat, hogy munkahoz jussunk, az eletben egyszer vagy ketszer kellett oneletrajzot irnom, nem ugy, mint most, szazszor, nem kellett felni, hogy mikor rugnak ki, stb."

Hogy mit akartal vele mondani, azt pontosan ertem es reszben igazat is adok neked, de fontos hogy (szerintem) a legelso pelda egy nagyon rossz pelda volt! Mi az a VERSENY! Ha engem kerdezel, akkor ez ma az egyik legnagyobb gond a fejekben otthon hogy a verseny szohoz egy negativ kepzetet tarsitanak.

Mert a verseny embertelen, konyortelen, el kell kozben taposni mindenkit. Bullshit! Ez volt a kommunizmus legnagyobb atka szerintem, hogy ezt a gondolatsort belevertek a fejekbe es azota sem tudtak tole elszakadni az otthoniak.

A verseny az evolucio termesztes velejaroja es aki nem ohajt beszallni a versenybe az kapasbol beutotte maganak az utolso szoget a koporsoba. Eselyt sem adott maganak arra hogy gyozzon!

Otthon ha ilyesmi szoba kerul, akkor sajnos meg mindig az van a fejekben hogy csak ugy lehet karriert epiteni (versenyezni) ha masokat sarba tiporsz a fonok segget meg nyalod. Ez baromsag. Ugye nem kell reszleteznem miert?

Ha nem az a mocskosul fene nagy egyenloseg (sic!) lett volna otthon a kommunizmus idejen, hanem ugyanaz a szabad verseny folyt volna, akkor talan ma nem ott tartana Mo. ahol. Akkor mara az emberek talan megtanultak volna menedzselni, eladni magukat. Megtanultak volna hogy neha egy munka miatt megeri atkoltozni Borsod megyebol a Dunantulra. Megtanultak volna hogy talan 40 evesen is erdemes lehet nyelvet tanulni, tovabbkepezni magukat.

Az az igazsag hogy a kommunizmus elultette azt a gondolatot az otthoni fejekben hogy nem kell kuzdened, mindenki egyenlo, nem fogsz ehenhalni ugysem, ugyis mindig lesz munkad... Hat a tortenelem mondjuk igazolta hogy ez nem igy mukodik!

Latcho Rom 2013.10.24. 17:58:30

@Barátusz: Tudsz direktbe streamelni, de le is veheted a holmit Firefox/Downloadhelperrel.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.10.24. 18:00:06

@ffüttyfürütty: Te figyelj, szerinted én azért kommentelek, hogy mindenki egyetértő bólogatását kivívjam? Már régen nem lennék itt, ha ez lenne a célom. Nekem nem tetszett a posztban egy-két dolog és ezt le is írtam. Elnézést, hogy nem simogatom azért bárki buksiját, mert fiatalabb nálam két évtizeddel.

Az én generációm a tipikus elcseszett generáció. Már nem szoci, még nem nyugati elvek mentén nőttünk fel. Fiatal felnőttként szembesültünk a reményeink megcsalatásával. Többségünk csak akkor tanult nyugati nyelvet, ha a szülőknek volt pénze magántanárra, egyébként a kötelező oroszt nyomtuk hat, nyolc éven át, teljesen feleslegesen.

Nem tudom hány éves vagy, de hidd el, senkivel sincs azért bajom, ha fiatalabb vagy ha öregebb nálam.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.24. 18:01:06

@zöldeketbeszélek:
Értem amit mondani akarsz és valóban ki lehetne fejteni a dolgot. Engem is érdekelne, hogy egészen pontosan mit és mihez, illetve konkrétan mi az oka a "jobbannak".

18 évesen, tapasztalat nélkül (bár van olyan tapasztalat, ami nem korfüggő) szerintem érzésekre és benyomásokra lehet lefordítani azt, amit írt.

Mondjuk ilyen formában: "Szerintem jobb Skóciában tanulni, mert nem érzem, hogy folyamatosan meg kellene felelnem a csoporttársaim elvárásainak." Ennek magyarázata lehet pl. a nagyon nemzetközi mezőny, ahol nem az a "kivagyiság" ismérve, hogy milyen telefonod vagy cipőd van, míg egy tisztán magyar középiskolában ez lehet "kiközösítési alap" (de lehet máshol is, nem csak Mo-n, a hangúly a tisztán helyi-n van).
Szerintem... de ez csak egy kitalált példa.

ffüttyfürütty 2013.10.24. 18:01:10

@zöldeketbeszélek: na ezen is segít ha továbbra is nyitott szemmel jársz :)

Latcho Rom 2013.10.24. 18:02:40

@Don Kartasch: Keveset jarhattal a nyolckerben, a 13 hazaknal, hogy nem lattal kurvaneniket. Marmint az átkosban.

2013.10.24. 18:04:24

@shakti_rom:
Nalamnal jobban nem utalja oket senki sem. Sot, ezt az egesz redneck city- t ( erdekes, muzulman a polgarmester, most a heten valasztottak meg masodszor) es redneck tartomanyt is utalom, hiaba van sok munka, jo a penz (relative) jo az idojaras, de akkor is utalom. Csak lustasagbol vagyok itt, remelem, nem sokaig!

BTBTBT 2013.10.24. 18:05:36

@Jesus.Green:
Abban egyetértünk, hogy a siker szubjektív.
De hol nevezte sikernek? Csak mert másodszorra átolvasva sem találni ilyesmit a posztban.

@ffüttyfürütty:
Akkor nagyon mellé lőttél. Semmivel sem utaltam arra, hogy akár csak egy pillanatra is irigyelném a poszterinát, aki sokadmagával külföldön tanulhat.
Illetve elástam volna magamat, ha ilyen "komoly" tizennyolcéves lettem volna.
De nem vagyunk egyformák. :)

@zöldeketbeszélek:
Az nem úgy van ám. :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.10.24. 18:07:49

@ffüttyfürütty: Mi van az avatarodon? A kislányomnak nagyon tetszik, de nem tudom neki megmondani a madár nevét, pedig nagyon ismerős.

Latcho Rom 2013.10.24. 18:08:17

@Cascabel: Jo arc a Nenshi, johetne hozzank is.

Jo az ido?? Hany centi most a ho arrafele?? :-))

ffüttyfürütty 2013.10.24. 18:08:21

@Barátusz: az egyébként még nem derült ki hogy neked mire fel ekkora az arcod :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.24. 18:09:10

@Don Kartasch:

S a kommunizmus manapság Svájcban fertőz a feltétel nélküli alapvövedelem nevű marxista ökörséggel.

ffüttyfürütty 2013.10.24. 18:09:57

@zöldeketbeszélek: albínó kiwi, név szerint pedig Manakura, pár éve celeb volt :)

puhacica 2013.10.24. 18:11:10

@Barátusz: akkor én már bele se vágjak? ;)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.10.24. 18:11:34

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]:
Lehet, csak találgatunk. Az biztos, hogy magyar egyetemi közeggel nincs összehasonlítási alapja, hiszen már az első évet is Skóciában kezdte el.

Nekem egy védett közegben, jómódú szülők gyermekeként élő, elitgimis budai lány képe rajzolódik ki a posztból, akinek a feneke alá tolták a külföldi egyetemet és most kiszabadulva az eddig megélt kis köréből rácsodálkozik a világra, ami megint csak egy szűk kör, de legalább máshol van.
Persze lehet, hogy ösztöndíjat nyert és komolyan megdolgozott a kijutásért, de hát a posztból ez sem derül ki,

2013.10.24. 18:11:40

@Don Kartasch:
Ebbe most nem megyek bele, hogy mi a jobb vagy rosszabb es a miertekbe sem:) Nekem mar az a szo is ellenszenves, hogy karrier, meg kihivas, meg kiprobalni magamat, stb:) En Elni akarok!!! A magam modjan:) Ezzel megmondtam mindent:) Mindenki mas, tiszteletben tartom masok " hitvallasat ", vilagnezetet, ( kiveve azt, amiben korlatozni akarjak a szabadsagomat ) de vitazni nem akarok errol:)

Jesus.Green 2013.10.24. 18:13:48

@Barátusz: Azt hiszem te emlegetted a sikeresseget abban a kommentedben, amire aztan valaszoltam.

BTBTBT 2013.10.24. 18:14:07

@Cascabel:
Oké, akkor nem Kanadában, hanem Calgary-ban. :)

Csak azt láttam kedd délután, amikor kerestem egy errefelé talán be sem mutatott dán filmet, hogy beindult az "initiating self-destruct". Nem olvastam a vonatkozó híreket.
Az a srác annál a bírságnál sokkal többet kiszedett az iso-ból. Nyilván nem fog 110 milliót fizetni. Inkább kitalál valami újat, amivel megint két lépéssel az ellenzők előtt fog járni.

@shakti_rom:
Köszi. Majd ennek is utánanézek.

ffüttyfürütty 2013.10.24. 18:16:44

@zöldeketbeszélek: Mondd meg neki hogy ez egy rendellenes jószág, a barna az átlagos :)

2013.10.24. 18:16:45

@shakti_rom:
Azt en irtam, arra valaszolt szerintem:) En nem annyira jartam arra, illetve nem azt figyeltem:) A Rakoczi ter sarkan volt egy Ezermester bolt, az kototte le a figyelmemet, meg a mozik, amikor ott eltem (1968 ). Kesobb meg a kocsmak:) Kurvat elosszor Becsben lattam, 29 eves koromban:)

BTBTBT 2013.10.24. 18:19:39

@ffüttyfürütty:
Szerinted azért "nagy az arcom", mert nem vagyunk egy véleményen.
Csak mert más "érvet" még nem hallottam tőled.

@Jesus.Green:
Az a kommentem reakció volt arra, hogy mások mennyire oda voltak ennek a mai szösszenetnek a tartalmáért.

@puhacica:
Miért ne kezdenél bele? De Londonban szinte lehetetlenség megkapaszkodni. A média rendkívül belterjes szakma.
A kérdés, hogy mit akarsz csinálni, ha befejezted a taulmányaidat. Meg te nem is 18 vagy.

Jesus.Green 2013.10.24. 18:20:16

@zöldeketbeszélek: Azert ne kukacoskodj, mert olyasmi zavar a posztban (persze szigoruan szerintem), amit nem lehet felroni a poszterinanak: a kora es az abbol fakado megnyilvanulasai. Meg nagyon fiatal, mindent a korlatolt tapasztalataihoz tud csak viszonyitani, hat ne varjuk el tole, hogy vilaglatott, tapasztalt emberkent nyilatkozzon egy honap kulfoldi letrol. Ha tenne ezt 28 evesen akkor nekem is felszaladna a szemoldokom, bar lattam en mar olyan naiv, burokban elo kora harmincasokat is, hogy ihaj.

2013.10.24. 18:20:18

@shakti_rom:
Ho meg nincs, jovo hetre igerik. Most ( de 10 ora ) 0 fok van, de hetagra sut a nap. Tegnap 17 C volt. Amugy itt van a legtobb napsutes egesz Kanadaban, eves viszonylatban. ( de igy sem szeretem Calgaryt )

montroyal ( CAN qc) 2013.10.24. 18:22:57

@shakti_rom: azert csak irigyelj.. 7-10 percet vezetek naponta oda vissza 1 kmre lakok a muhelyemtol a montroyal varosreszen megyek keresztul egy auto sem jar nagyon csendes (villa ) negyed... az igaz hogy allandoan felturnak mindent a foutakon Montrealba itt is osszak a haveroknak a contractokat pazarolnak bar a chrarboneau comissionba nagyon meg lettek szorongatva a corrupcio miatt
a belvaros tolem 10perc de nem szeretek bemenni mert nem tudsz parkolni vagy$$$

ffüttyfürütty 2013.10.24. 18:23:27

@Barátusz: Nem csak a mai miatt mondom, de tudom hogy úgyis elkezded kiforgatni amit az ember mond, úgyhogy inkább ugorgyunk.

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.24. 18:24:36

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: ne legyél már ilyen hülye. akkoriban bementél egy gyárba és felvettek.
nem létezett olyan, mint a cv.

uluk4i 2013.10.24. 18:25:26

Kedves Dóra, sok sikert és élvezz ki minden pillanatot!

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.24. 18:25:47

@Barátusz: Hat tudod bro, ez a mernoki fizu meg nem a fasza jategoria, igy erre fussa, eh.

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.10.24. 18:28:51

@Barátusz: Nem vagyok annyira öreg, de mégis: a sulinet program abban az évben indult, abban a percben, amikor minket kiraktak érettségivel a kapun (Bill Gates személyesen megjelent a sulinkban és megnyomott egy gombot! – mi voltunk az első iskola online.) Előtte volt intranet, belső email a suliban, mi vittük fel a könyvtárat adatbázisba, szövegszerkesztőztünk stb, amikor még kb sehol nem voltak számítógépek sulikban. De aki USÁba, Franciaországba stb ment egyetemre az osztályból, az még papíron levelezte le. Nekem valahogy nem volt elég kitartásom az egész hosszadalmas hercehurcához. Pedig jó lett volna. Az egyetem tiszta agyhalál volt a gimi után, sehol semmi színvonal vagy kihívás, ott kellett volna hagyni a francba.
Mire lediplomáztam, már volt google is.
A gyerekeim nagyokat néznek, amikor megmutatom egy írógép képét, hogy én ilyenen tanultam írni. Ahhoz képest, hogy 4 éve még itt se volt net.... de persze mára megtanulták feltörni az intranetet, ki is kellett tiltani az összes tabletet a suliból.

ffüttyfürütty 2013.10.24. 18:29:16

@Babette_: tegnap nem is kérdeztem aztán meg: a kecskék tényleg csak két hónapot ellenek? A pupillájuk miért vízszintes csík? - csak mert elég bizarr :)

2013.10.24. 18:30:45

@Mr. Long [wannabe Briton]:
" igy erre fussa, eh "
Hol tanultad ezt az " eh " - t??? :) Ez a kanadaiak megkulonbozteto jele! :) F....n' ehh!!!

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.10.24. 18:32:41

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "S a kommunizmus manapság Svájcban fertőz a feltétel nélküli alapvövedelem nevű marxista ökörséggel."

Hosszu tavon bele is fog torni a svajci bicskajuk, ha belemennek.
De en amugy elhiszem tilmir-nek hogy csak egy apro idealista reteg hisz el ekkora baromsagokat es a lakossag nagy resze korbe rohogi oket ezert.

@Cascabel: Deal! ;)

Latcho Rom 2013.10.24. 18:36:35

@montroyal: Montrealt imadom, kulonosen nyaron :-)
Ja, a maffia dul ott, tokmindegy hany polgarmestert rugtok ki

Latcho Rom 2013.10.24. 18:38:36

@Cascabel: Itt szombatra igerik, -6 lesz jovo heten :/

2013.10.24. 18:38:36

@Don Kartasch:
Koszonom:) Igy is lehet, nem egymasnak esni, stb. Jonnenek ervek, ellenervek, ujra es ujra es ujra. Kinek van arra energiaja, ideje, stb. Az elet annal fontosabb es szebb, hogy ilyenre pazaroljuk el, nem? :)))))

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.24. 18:38:57

@ffüttyfürütty: gyakorlatilag igen. van ugyan tavaszi ivarzás, de fő ivarzási idő ősszel van, szeptember-október. a vemhesség 5 hónap, tehát március-áprilisban ellenek többnyire. persze, ha bakkal dolgozol és nem mesterséges megtermékenyítéssel, ami létezik, de ritka. sajnos kevés nagy állomány van, ahol szükség lenne rá. ipari kecsketartás gyakorlatilag nincs is (mint a marháknál pl)

igen, négyszögletes csík a pupillájuk.
a tiéd miért kerek?

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.24. 18:41:30

@Cascabel: itt is nyomjak, delen (a ha-sok szerint) igy rovidem itt en egy kolleganomtol hallottam , de o ehh-nek, neha yehh-nek mondja nagyon rovid y-vel.

2013.10.24. 18:42:14

@Cascabel:
Vallalom azt is, hogy gyava vagyok egy vitara, sot tudom, hogy igazad is van es meg is gyoznel, de nem akarom:) Pont ezert:) Jobb igy mindkettonknek, sot a Nagyerdemunek is:)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.10.24. 18:42:56

@ffüttyfürütty: Még nincs három éves. Szerintem elég neki annyi, hogy ez egy kivimadár :).

morsels (törölt) 2013.10.24. 18:45:21

@zöldeketbeszélek:
Van egy jo eszkoz ilyen esetekre.
image.google.com

Csak oda kell rangatni a kepet es mutat linkeket. Jo esetben meg is tudod, hogy mi az, vagy honnan van.
(ebben az esetben jol mukodik)

puhacica 2013.10.24. 18:46:02

@Barátusz: miért, miért? amiért neked sincs esélyed! ;) nem is néztem még nagyon utána, mennyi/milyen tv/produkciós cég van arrafelé. na meg, üdv a való világban, tényleg nem vagyok 18. :D viszont álmaimban filmeket vágok az animal planetnek...

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.10.24. 18:51:49

@Jesus.Green: Igen, a poszterinának a saját bevallása szerint is csekélyek a tapasztalatai, de ez nem akadályozza abban, hogy máris összehasonlításokat tegyen. A baj az, hogy a poszt nem túl sok konkrét információt tartalmaz arról, hogy Dóra hogyan került erre a skóciai egyetemre, milyen közegben élt és tanult eddig - ugye akkor tudnánk, hogy mivel hasonlít össze mit.

Persze ez egy sorozat első része, lehet hogy ezek majd a következő posztból kiderülnek.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.10.24. 18:53:41

@morsels: Köszi, de egyrészt lusta disznó vagyok, másrészt meg kellemes, feszültségoldó kérdés volt Füttyfürüttynek, hogy ne csak egymás haját tépjük. :)

ffüttyfürütty 2013.10.24. 18:59:59

@Babette_: Köszi. Nem tudom de marha jó kérdés. o.O :DDD
Lehet hogy ők nagyobb szögben látnak? (vagy ez nem pupillafüggvény)

@zöldeketbeszélek: Legalább azt mondd ez hogy ez egy olyan mókás madár ami nem tud repülni, viszont oldalról olyan mintha nagy feneke lenne :D
(hé igazából nem is érdekelt? :P )

morsels (törölt) 2013.10.24. 19:01:14

@zöldeketbeszélek:
Csak legkozelebbre irtam, ha epp nincs keznel az, akit megkerdeznel :-)
Nem komplikalt, sima drag and drop.

montroyal ( CAN qc) 2013.10.24. 19:04:51

@shakti_rom: nov 3 lesz a varosi valasztasok .. es hogy mi valtozik azt nem tudjuk jobban fognak majd vigyazni hogy ne deruljenek ki a dolgok.. tegnap a vizsgalo bizotsagban kiderult hogy a maffiozok hataroztak meg kinek adjon a szakszervezet kolcson nagy allami vallalkozasokhoz penzt ( a dolgozok penzet nyugdijalap stb .. a varosi tanacsosok mind a maffiozok zsebeben voltak.... hogy lesz-e valtozas?

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.10.24. 19:06:25

@ffüttyfürütty: A lányomat izgatta a kérdés, azt mondta rá, hogy gege (kacsa), én meg mondtam, hogy nem az, de az nem jutott az eszembe, hogy akkor mi lehet. Gondoltam megkérdezem, hátha nem harapod le a fejemet. :)

2013.10.24. 19:17:24

@Mr. Long [wannabe Briton]:
A kanadai ehh inkabb a magyar é hanghoz hasonlo, de valamivel jobban hangsulyozva, de csak piciket:) ( szerintem )

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.24. 19:24:36

@ffüttyfürütty: gőzöm sincs. de az igaz, hogy simán észreveszik , ha hátuk mögött történik valami.

BTBTBT 2013.10.24. 19:24:40

@ffüttyfürütty:
Ez egy nagyon gyenge "érv" volt. De ezt te is tudod. :)

@puhacica:
Ja, hát előbb legyek médiaszakember, aztán még buzi is, hogy bekerüljek közéjük? :)))

Egyébként a fotós portfólióddal simán lenne munkalehetőséged, hiszen ha céghez nem is kerülnél be, magánba tolhatnád, mint sokan mások. Persze nagy a verseny.

@Mr. Long [wannabe Briton]:
Szerintem azért vetted az akciós whiskey-t, hogy drágább szivarokra tudj költeni. :)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.24. 19:28:08

@Barátusz: Igy is sokat koltok ra... Most kicsit pihentetni fogom. Meg majd karacsonykor veszek Pesten, lenyegesen olcsobb, mint itt. /Asszony kulonben vigyaz arra mit-mennyiert vasarolunk, igy nem tudok sokat kolteni./

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.24. 19:29:14

@Barátusz: Viszont Isohun nelkul honnan toltsek filmeket?? Anyukajukat!

2013.10.24. 19:30:07

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]:
" Esetleg digger, aki 60 évet lehúzott már Magyarországon? "
Szerintem erre ragott be:) Jogosan:)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.24. 19:33:26

@Cascabel: Nem is mondta, hogy volt mar gyemant evforduloja! :))))))))))) Na akkor iszom az egeszsegere megegy poharral!

BTBTBT 2013.10.24. 19:39:01

@Mr. Long [wannabe Briton]:
Mindenki - te is, én is - arra költi, amire kedve van.
Asszony vásárol? Vagy közösen? Te magadtól nem igazán?

Lásd Madár tippjeit, illetve shakti_rom említette korábban az Icefilms-t.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.24. 19:49:00

@diggerdriver:
Vigasztaljon az a tudat, hogy én is leszek annyi idős, mint most te vagy... igaz, csak 30 év múlva, de leszek ;)

ffüttyfürütty 2013.10.24. 19:49:28

@Barátusz: keress rá a szociopatára, ja válaszolnod nem kell.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.10.24. 19:55:12

@ffüttyfürütty: Csak karcolások...még ragtapasz sem kellett rá! :)

puhacica 2013.10.24. 19:57:11

@Barátusz: örülök, hogy így látod, de a jó minőségű amatőr fotók és a profi képek között azért van különbség. bár gondolkodtam már rajta, hogy be kellene fektetni jobb lencsékbe, vázba, de ezek milliós tételek egyenként. viszont tény, hogy sokat is hoznak. :) mondjuk, ha tudnád, hogy mennyire nincs semmiféle vállalkozói érzékem, ezt az ötletet fel se hoztad volna. :D
kollégám mesélte, hogy valami indiai csávónak vágott esküvőket egy ismerőse londonországban. hülyére kereste magát, csak kivágták, mert itthon se szeretett dolgozni és hát ott se nagyon bújt elő belőle a sztahanovista.

montroyal ( CAN qc) 2013.10.24. 20:03:40

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]: na na azt meg meg kell élni ... és az sem kis dolog

DieNanny CH 2013.10.24. 20:06:20

@Shanarey:

Csatlakozom a versenyhez! 103 ismerősöm van, abból 40 családtag. Mindegyikkel találkoztam évente többször is, mielőtt kijöttem. És nincs is fenn minden családtagom!
A többi ált. isk.-i osztálytársak - 16 -, középiskolai - kb 15 -, volt kollégák, kb 5, szomszédok a szülővárosomból, meg 4 ember, akit neten ismertem meg.
Pl most bejelölt engem egy nő, aki a szülővárosomban lakik, van ott 13 közös ismerős, mégsem tudom, ki az. Nem jelöltem vissza, mert egy sort sem írt.

DieNanny CH 2013.10.24. 20:13:22

@zöldeketbeszélek:

"Nem gondoltam 18-19 évesen hogy én vagyok a jani. "

Én 21 éve nemhogy "janikának", de még lábtörlőnek sem éreztem magam, annyira nem az önbizalmat tanították a suliban...
Igenis egy 18 éves legyen magabiztos, elégedett, tele célokkal, életkedvvel. Ez a lényeg!

eagles 2013.10.24. 20:20:41

@Babette_:

Van földetek?
Ha igen, lehet, hogy érdekel.
Törvénytervezet a földről.

http://www.kormany.hu/download/2/ee/01000/fold_jogszabaly.pdf#!DocumentBrowse

DieNanny CH 2013.10.24. 20:22:02

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]:

A kiközösítési alapról jut eszembe:
Most volt osztálytalálkozóm, és egy fiú oszt.társam, aki 8-ban már a szomszéd városba járt, elmesélte az ottani első napját:
- Első óra töri. Meg tudtam mondani, mikor adták ki az Aranybullát. Új oszt.társak furán néztek rám. 2. óra matek. A táblán levezettem egy kétismeretlenes egyenletet. 3. ének. Elénekeltem a Hull a szilva című dalt. 4. órától kezdve ki voltam közösítve. Senki nem szólt hozzám év végéig...
(És ez a srác nálunk erős négyes volt. Egy teljesen átlagos ált. iskolában...)

eagles 2013.10.24. 20:22:46

@Babette_:

Boccs, inkább így.

http://www.kormany.hu/hu/dok?type=302#!DocumentBrowse

nyuszigonosz 2013.10.24. 20:49:13

@zöldeketbeszélek: Hogy én is kiragadjak már egy mondatot töled:
az orosz nyelv tanulása.
Hát, az manapság nem is rossz dolog, oroszul tudni. :-))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.24. 20:51:13

Na szóval...

kepfeltoltes.hu/131024/2013-10-09_212427_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Tegyük fel hogy a poszt írójának habostorta az élet. Neki a nemzetközi helyzet stagnál.
Kérdem én, miért baj ez?
Miért baj ha valaki nem a putriból küzdötte fel magát USA elnöknek?
Csak azok az emberek akik küzdöttek?
Akik 18évesen megéltek három világháborút?
Ennek törvényszerűnek kell lenni?
Nem inkább annak kéne általánosnak lenni hogy valaki gondtalanul biztos háttérrel indul neki az életnek?
Mi nem ilyen életet kívánunk a gyerekeinknek?
Mi olyan szegények voltunk hogyha ne fiúnak születek nincs mivel játszani.
Akkor most fikázzam le ezt a fiatal lányt mert ő Barbi babával játszott?
Egyébként meg 18 évesen remek posztot írt.
A hozzászólások többsége is megerősíti ezt.
Csak így tovább és sok sikert a gondtalan élethez.

Egyre több írás jelenik itt meg ami a kivándorlók lelki állomásait, stációit, sorolja fel, és már olyan mélységekig hogy például megmondja hogy nekem 6hónap 15óra 38perc 21másodperc múlva lesz honvágyam a WC-n ülve.
Ki kell ábrándítanom eme Gyurcsók féle távgyógyítókat hogy nálam még két évvel a kiköltözés után is a mézeshetek meg a rácsodálkozás korszaka áll fenn.
Nálunk megakadt a lemez.
Rengetegszer előfordul hogy kocsival együnk valahova és vagy a tájat vagy a házakat nézve valamelyikünk megszólal "gondoltad volna?" Nem, soha nem gondoltam hogy egyszer megélem azt amit itt két éve folyamatosan.
Nekünk 47évesen nyílt ki a világ.
Még most 49évesen is ugyanazt érezzük amit ez a fiatal lány.
Eszembe sem jutna felhánytorgatni neki hogy miért nem küzdött meg azért hogy ezt érezhesse.
Nincs bennem irígység.
Lehet hogy nem vagyok jó magyarnak?

nyuszigonosz 2013.10.24. 20:57:45

@DieNanny: Nahát! 103 és úgy gondolod kevés?
Nekem még az a 28 is sok, és szelektálás lesz.
Pedig eközött van pont egy 1 db családtag 3 távoli rokon, és pár volt tanítonéni, na azok még maradnak. :-))

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.24. 20:58:57

@diggerdriver: pont az a jo, hogy ha nincs vege a mezeshetek erzesnek, mert utana a szurke hetkoznapok jonnek!

2013.10.24. 21:11:44

Jovoheten Budapesten leszek, megyek flodnit, solettet enni. Talan meg turogombocot is. Esetleg egy Eszterhazy szelet? Azon meg gondolkozom, talan....

BTBTBT 2013.10.24. 21:15:11

@ffüttyfürütty:
Hú, ezen hatalmasat röhögtem. :DDD
Rákerestem, nehogy az legyen, hogy nem tudom elég ismérvét ennek a fajta embertípusnak.
De most vagy nem tudod, hogy mit jelent szociopatának lenni, vagy ma már másodszorra lőttél mellé, és irtó rosszul állítottad fel rólam a kórismét.
Még egyszer köszi, hogy ezt felhoztad. Majd elmondom másoknak is ezt a szösszenetet, hadd röhögjenek ők is. :)))

@puhacica:
Az otthoni lencse árakkal nem vagyok tisztában.
Errefelé egy Canon 5D/7D-vel olyanokat fotóznak, hogy ihaj.
Nem kell hozzá sok pénz, hiszen alapból már megvan a felszerelésed, és ha elkezdesz dolgozni, bevételed is lesz, amiből fejlesztheted a felszerelésedet.
Az esküvői képekkel is sokat lehet keresni, nemcsak a videókkal.
A párod úgyis jönne veled, hátha ő vállalkozóbb kedvű. :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.24. 21:17:32

@Mr. Long [wannabe Briton]:
Olyankor mi van, ha a hétköznapok valóban szürke hétköznapok, de a hétvégék mézeshétvégék?

Én kb. itt tartok 2,5 év után (bár a hétköznapok alapvető boldogságtartalma még így is magasabb jóval, mint korábban volt).

@diggerdriver:
Egyértelmű, hogy nem vagy jó magyarnak... az ittlévők jelentős része nem jó magyar, mert wannabe hazaáruló ballib... ;)

nosuti 2013.10.24. 21:25:55

@diggerdriver: hát ezzel megint csak egyet kell hogy értsek

Épp akartam írni arra, hogy valaki azt írta, hogy mert a gazdag budai szülők segítették a kinti sulihoz. Szerencsés családba született, de nehogy már ez negatívum legyen.
Ambiciózus, talpraesett lány, 18 éves kezdeti sodródással. Hajrá, előtted az élet!

további jó mézesheteket! :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.24. 21:30:57

@charlieharper:
Egészségedre Charli.
Akartam írni hogy Budapestet nem, de a többit irigylem aztán eszembe jutott hogy pont most írtam hogy nincs bennem irigység:)))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.24. 21:32:58

@nosuti:
Na.
Ez a pozitív hozáállás.
Kösz:)))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.24. 21:34:26

Mit tudni andaluzkutyáról? És Pappitoról?
Jani haverja is eltűnt, mint albán szamár a ködben...

Komolyan, vajon miért fogy ilyen sebességgel a régi banda?

@diggerdriver:
Pedig a sólet nagyon jó! :)

DieNanny CH 2013.10.24. 21:38:20

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]:

Hát, bizony. Dr Kutya meg Pappito voltak pár napja, viszont a Haver ( blog.hu/user/191569/tab/activity ) jó régen eltűnt... Csak nem történt vele valami!

rezsoatya (törölt) 2013.10.24. 21:38:38

@diggerdriver: ne is legy irigy! Ha legkozelebb elromlik a geped, fozok neked solet! :DDD

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.10.24. 21:51:57

@nyuszigonosz: Nem is tudom. Gazdaságilag lehet, hogy lenne értelme az erős orosztudásnak, de nekem annyira nem szimpik (pedig vannak ukrán felmenőim), hogy most sem állnék neki oroszt tanulni. Tudom, hogy ez merő ostobaság, de nekem szimpatizálnom kell azzal a néppel, kultúrával amelynek a nyelvét tanulom, vagy legalább szépnek kell tartanom, különben semmire sem megyek vele. Ezért halogattam az angolt is eddig.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.24. 21:52:13

@rezsoatya:
Várj szólok a fiamnak játszon vele egy kicsit:))))))))))))))))

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.24. 21:52:47

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]: HA bevezetöje utän nekem is ez ugrott be elöször. :-)
@Barátusz: Pedig még mindig nincs késö, hogy vältsäl... :-)))
Amugy meg mär el is kedted...olyan kis undi vagy! :-))))
@Mr. Long [wannabe Briton]: Erröl jut eszembe. Fönököm ki van akadva, hogy itt hogy tanuljäk a gyerekek az idöt / ora olvasäsät. Hogy a példädnäl maradjunk. Negyed 4-et itt most a reformrendszer szerint ugy tanitjäk, hogy 15 (vagy 3) pont alatt pont (aka kettöspont) 15. :-(
@Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine]: Az enyém meg: nem vagyok rajta. :-) (bocsi, tudom unalmas, de kicsuszott)
@zöldeketbeszélek: Lehet, én is (vagyis a kommentek inkäbb), mert kb ezekre gondoltam. A te kommentedröl meg az a mondäs jutott eszembe: Sok milliärd légy nem tévedhet...(„Ha az ember egyetemre akar menni, akkor egyértelműen Skócia a legjobb választás. "
Tehát mindegy, milyen egyetemre mennél, azt megtalálod Skóciában? Akár geográfus, történész, agrármérnök, építészmérnök szeretnél lenni? Csak mert nem mindenkinek a leghőbb vágya az egymilliárdodik médiaszakosként elkezdeni az életét...)
@Don Kartasch: Laza közvéleménykutatäsom eredménye: helyiek tämogatnäk, ha ätmenne... külföldiek (akik ugye nem részesülnének belöle) meg hagymäzas ötletnek tartjäk...

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.10.24. 21:54:23

@nosuti: Rám gondolsz. Csak találgattam, mint írtam is, mert a 'remek poszt' ilyen apróságokra nem tér ki...

Irigyli a fene, én is azon dolgozom, hogy a lányomnak már legyen ilyen lehetősége. Lesz is, ha csak rajtunk múlik.

BTBTBT 2013.10.24. 21:54:25

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]:
Lehet, hogy Svédországban az. Láttál már a környéketeket? :)

Talán azért fogynak, mert elment a kedvük a belterjességtől?

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.10.24. 21:55:25

Dóra!
Kedvencem , Skócia! Elfogult vagyok, épp ezért csak jókat írok neked Dóra. Sok sikert kívánok, élvezd Skócia minden gyönyörűségét, az egyetemi színes sokadalom összes varázsa legyen a tied. Tanulj is néha, és legyél egy különleges, magyar újságíró.
Várom a folytatást, de aztán add ki neki, csapj bele a lecsóba és írjál jó hosszú cikket, hadd élvezkedjek ! Üdv : Ági

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.24. 21:56:56

@Mr. Long [wannabe Briton]:
Majd ha ilyen képet küldesz a szabadságodról akkor irigyelni foglak.

kepfeltoltes.hu/131024/2013-06-08_212253_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

:)))))))))))))))))))))))

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.10.24. 21:58:47

@DieNanny: ""Nem gondoltam 18-19 évesen hogy én vagyok a jani. "

Én 21 éve nemhogy "janikának", de még lábtörlőnek sem éreztem magam, annyira nem az önbizalmat tanították a suliban...
Igenis egy 18 éves legyen magabiztos, elégedett, tele célokkal, életkedvvel. Ez a lényeg! "

Az idézett mondatom egy reakció reakciója volt és nem a posztolóra vonatkozott. Egy hosszú párbeszéd egy mondatát ragadtad ki a szövegkörnyezetéből.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.10.24. 22:01:08

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]: Délolasz, ma már kihalt lófajta, nagyon agresszív volt, ezért a többi faj - az antipaták és a szimpaták - beleüldözték őket a Földközi-tengerbe.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.24. 22:02:40

@Barátusz:
Nem vagyok jó állatokban... a nyulat és a teknőst megismerem, de ennyi :) (a ló és a kutya is megy, de csak akkor, ha a nyúl mellett vannak, ahhoz viszonyítok ;) )

nosuti 2013.10.24. 22:02:58

@zöldeketbeszélek: ja bocs, nem kerestem vissza.
oks akkor nem irigység, de akkor Dórával kapcsolatban miért ezt találgattad épp, vagy bárki mással kapcsolatban miért gond ez? én csak ezt nem értem. Mert lehet azok a gazdag szülők megdolgoztak a pénzükért, nem loptak csaltak stb. bár ha mégis gengszterek (netán politikusok :) ) ez esetben is a gyerek erről nem tehet, ebbe született.

BTBTBT 2013.10.24. 22:12:10

@Chang Yai:
Nem mondtam, hogy bármennyire is öreg lennél, csak azt kérdeztem, hogy „mi bajod a koroddal?”

Az ilyen technikai fejlődéssel kapcsolatos dolgok időnként valószínűleg rádöbbenti k itt a legtöbbünket - különösen a harmincas korosztályt -, hogy korosodunk, hiszen a gyerekkorunkban se mobil nem volt, se internet, se tablet.
Egy óriási és dög nehéz Optima írógépen tanultam meg gépelni. Ha megemlítek ilyesmit a mai huszonéveseknek, különösen Angliában, akkor megmosolyognak.
Internethez meg az ELTE egyik tantermében ülhettem legelőször 96 őszén. Az se most volt. De amikor Mo.-on rendesen beindult a net, a munkahelyemen használtam – legelőször ma már rossz felbontású filmreklámok letöltésére.

Viszont miénk is (lesz) az a kihívás, hogy a saját gyerekeink esetében hogyan nevelünk jól ezekkel a kütyükkel kapcsolatban – saját tapasztalat nélkül.

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Vajon miért is ajánlgatod ezt olyan előszeretettel? :)))

Egyébként látom, hogy működött a kommentbe tett irónia.

Köszi a magyarázatot a másik dologgal kapcsolatban. Igen, majdnem biztos voltam, hogy korábban is te említetted.

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]:
Ó, pedig benned bíztam, hogy láttál már, netán le is fényképezted, és meg tudnád mutatni, hogy milyen egy szociopata. :)))

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.10.24. 22:24:34

@nosuti: "A baj az, hogy a poszt nem túl sok konkrét információt tartalmaz arról, hogy Dóra hogyan került erre a skóciai egyetemre, milyen közegben élt és tanult eddig - ugye akkor tudnánk, hogy mivel hasonlít össze mit.

Persze ez egy sorozat első része, lehet hogy ezek majd a következő posztból kiderülnek."

Nagyjából ezért. A poszter azt írta, hogy élhetőbb ott, mint itt. De nem derül ki, hogy mire gondol. Egy másik kommentben leírtam, hogy nekem milyen kép rajzolódik ki a poszterről. Találgattam a múltját, társadalmi státuszát, mert ugye az sem derül ki. Gyakorlatilag elég semmitmondó poszt, pont a lényeg marad homályban. Esetleg később leírja.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.10.24. 22:28:10

@nosuti: Egyébként a poszter saját szavai és az információhiány felhívás a keringőre...

Nem zavar, ha gazdag szülők gyermeke, az sem, ha szegény. De a történethez hozzátartozik, hogy ha már valaki 18 évesen egy skóciai egyetemre megy, akkor az hogyan sikerül neki.

Érdekes, hogy bárki mással kapcsolatban mindeki azonnal szétcincálta a posztot, ha ilyen elnagyolt leírást küldött be a poszter.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.24. 22:32:32

@diggerdriver: Asszonynak nagyon nem tetszik a kep. Meglatta, pedig gyorsan elkapcsoltam! :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.24. 22:33:47

@diggerdriver: Mä megin bugyis néniket tötessz fö avatarnak? :-)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.24. 22:44:53

@zöldeketbeszélek: Eléggé egyformän gondolkodunk (legaläbbis tegnap ota. :-) )
@Barátusz: Hät nem azért, mert bukok a buzi pasikra. :-)))))
Életemben amugy egyszer mondtam azt, hogy de kär, hogy az illetö buzi. (És räadäsul länyt jätszott, annak minden attitüdjével. :-) )
Amugy meg. A poszt kb nesze semmi fogd meg jol, gyönyörü képekkel. De, mint tudjuk, ez csak bevezetö...
És még mielött én is az irigykedök kispadjära kerülnék: én a tipikus jokor volt, jo helyen vagyok, aki azért nem tätott szäjjal värta a sültgalambot.

vazzup 2013.10.24. 22:52:24

Az első alkalom szerintem, hogy egyszerűen annyira lapos a poszt, hogy véleményem sincs róla. Igen, skót egyetem. És?

Ja, mégis van egy: a nagybetűséletezőket szöges bakanccsal rugdalnám körbe a Nagykörúton! Már az Ált. Iskolás ballagási beszédbe rejtett "Élet" így, meg "Élet" úgy-nál is ezt éreztem.

A nagybetűs élet olyan mint a nagybetűs önözés a levélben. Modorosság egymillió scoville-fokon!

vazzup 2013.10.24. 22:53:25

@diggerdriver: @cicalany76 (die Schnäpplijägerin): szerintem nem merte az agya feldolgozni Merkelt anyaszült meztelenül. :D

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.10.24. 22:58:35

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): Ó, fogunk mi még összeveszni, várd csak ki a végét :). Úgy látszik, különös tehetségem van arra, hogy másokat magamra haragítsak.

@vazzup: És a párom? - mármint a szerelmem, férjem stb. helyett.

BTBTBT 2013.10.24. 23:01:22

@zöldeketbeszélek:
"Érdekes, hogy bárki mással kapcsolatban mindeki azonnal szétcincálta a posztot, ha ilyen elnagyolt leírást küldött be a poszter."

Úgy látszik, hogy az 1. kép alatti bekezdésen majdnem mindenkinek átsiklott a tekintete.
Nem azért, mert ma mi ketten voltunk itt a véleménykisebbség, de mostanában egyre inkább kialakulóban van itt egy tendencia, amely szerint ha valami tejfelesszájú ír egy szösszenetet, akkor azzal lesz megvédve, hogy: "jaj, ne bánsd, még fiatal, keresi az útját, és te sem voltál jobb ebben a korban". :)

@nosuti:
"18 évesen, kicsit tapasztalatlan, kicsit bohókás, kicsit szétszórt pesti lányként…egészen idáig fogalmam sem volt az Életről, így nagybetűvel, de mindig azt képzeltem, hogy van."
Mivel másra nem hagyatkozhatunk, csak amit a poszterina leírt, kKomolyan érdekelne, hogy ebben hol látod az ambíciót és a talpraesettséget?

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Hasonló természetem van buzi pasikkal kapcsolatban. :)

Mi itt ma le lettünk ugatva, hogy miért is merészelünk másként gondolkozni a szerzőről, mint ők. Megáll az eszem! :)
Gondold el: ennek a posztnak még folytatása is lesz.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.10.24. 23:06:18

@Barátusz: Hát igen...
Egyébként legyen is folytatása, kiváncsi vagyok, hogy hónapok múltával hogyan változik Dóra hozzáállása a nagybetűshöz Skóciában. Meg ugye nem ártana kitölteni azokat a fehér foltokat, bár lehet, hogy mást nem zavarnak.
Nagyon remélem, hogy nem az lesz, hogy nyári szünetre hazautazva beküld egy posztot, Mintha egy másik bolygóról érkeztem volna címmel.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.10.24. 23:07:32

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): @Barátusz: Jó éjt, én elköszönök, további kellemes eszmecserét kívánok!

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.10.24. 23:07:50

@Mr. Long [wannabe Briton]: Isohunt-al kapcsolatban:

Ha dobsz egy email cimet, akkor fogsz kapni egy levelet benne loginnal egy eleg jo trackerre. Nyilvanvaloan nem tolem. :)

BTBTBT 2013.10.24. 23:09:20

@zöldeketbeszélek:
"Mintha egy másik bolygóról érkeztem volna"
:DDDD

Neked is jó éjt!

@Don Kartasch:
Esetleg én is idepofátlankodhatnék ilyesmiért?

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.10.24. 23:10:50

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): "Laza közvéleménykutatäsom eredménye: helyiek tämogatnäk, ha ätmenne... "

Jezus ereje ne hagyj el! Nem bantaskent, de ennel intelligensebbeknek gondoltam a svajci nyarspolgarokat.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.10.24. 23:17:00

@Barátusz: @Mr. Long [wannabe Briton]: Haaat, ha feleskudtok mindketten az angol kiralynore hogy nem osztjatok tovabb akkor lehet hogy kaptok valamit a Halloween josagos szellemetol. :D

Akkor viszont Stol Bucisan a "szavazast" itt le is zarom mert erzem elharapodzanak majd a viszonyok es akkor nem lesz aki seedeljen. :D

nosuti 2013.10.24. 23:32:04

@Barátusz:" Lassan egy hónapja, hogy megtettem életem eddigi legnagyobb lépését, és Aberdeenbe költöztem, teljesen egyedül. 18 évesen, kicsit tapasztalatlan, kicsit bohókás, kicsit szétszórt pesti lányként úgy döntöttem, hogy külföldön tanulok tovább."

így teljes

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.24. 23:38:49

@diggerdriver: Hät ez az! :-))))
@vazzup: :-)))))
@zöldeketbeszélek: "Ó, fogunk mi még összeveszni, várd csak ki a végét :). " Azt nem hiszem, ahhoz én tulsägosan késön jövök...különben is, ältaläban ugy szoktam az ilyet lezärni, hogy nekem mäs a véleményem. :-)
"És a párom?" Azt mär hagyma kifejtette, hogy az a zokninak van.
Tudom, régota nem élek mär otthon...de engem zavar (és németül is zavar, mert kezdik itt is a hülyeséget) a fönevek (nem a tulajdonnevek) nagybetüvel valo iräsa. Ez szämomra nem a tisztelet jele, hanem a nagyfoku sznobizmusé, és szivlapätkategoria-gyöztes nälam.
Jo éjt!
@Barátusz: Te hallgass! Te szociopata vagy, nem hasonlo természetü! :-))))
@Don Kartasch: Ejnye-bejnye! Hät nem tudtad, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze? :-)

2013.10.24. 23:56:46

@nosuti:
Nekem ez " tetszett ":
" Én újságírást tanulok, a Robert Gordon University diákjaként. Őszintén szólva ezt leírva látni az egyik legjobb érzés. "
Csak egyszeruen egy " wannabe ". A hirnevert, celebrity statuszert tanul. Megteheti. Gratula nekije:) Nalam a nevtelen, tenyfeltaro, a dolgok moge betekinto ujsagiro a nyero, aki egyszeruen csak informalni, tudositani akar olyan dolgokrol, amirol a nagykozonsegnek elkepzelese sincs. A regnalo hatalmakat, kormanyokat kiszolgalo agitpropokbol elegem van. Lehet, hogy a holgy az idok folyaman valtozni fog es tenyleg egy jo ujsagiro lesz. Ez is benne van a pakliban.

BTBTBT 2013.10.25. 00:25:03

@Don Kartasch:
Köszi.

@nosuti:
Nem. Így teljes, jókora ellentmondással tarkítva -

"Lassan egy hónapja, hogy megtettem életem eddigi legnagyobb lépését, és Aberdeenbe költöztem, teljesen egyedül. 18 évesen, kicsit tapasztalatlan, kicsit bohókás, kicsit szétszórt pesti lányként úgy döntöttem, hogy külföldön tanulok tovább.
Egészen idáig fogalmam sem volt az Életről, így nagybetűvel, de mindig azt képzeltem, hogy van. "

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Megkérdezem már a környezetemet erről a patásságról. Eszméletlen, hogy mi minden jellemző bele nem fér ebbe a kategóriába.
Szerintem a családom is könnyezve röhögne, ha elmondanám nekik. :)))

Latcho Rom 2013.10.25. 00:40:15

@charlieharper: igyal jo ko kavet a spinozaban nekem, s hatha lesz valami jo program is este...

M. Péter 2013.10.25. 01:53:07

Robert Gordon-t nem nevezném remek egyetemnek, inkább a középmezőnybe tartozik. A volt polytechnicek között a jobbak egyike.

Két barátom is dolgozik minőségi országos napilapoknál Londonban, egyik sem újságírást tanult, hanem angol szakon végeztek Oxfordban.

DieNanny CH 2013.10.25. 07:01:07

@zöldeketbeszélek:

Nekem a német nem tetszett sosem. Erőszakos, durva hangzók tömkelegének tartottam. Csak azért tanultam, mert muszáj volt valamilyen nyelvet tanulni, az angol csoportba meg nem fértem be. Nálam ez annyira nem függ a szimpátiától...

DieNanny CH 2013.10.25. 07:05:00

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):

Az időről:
Igen, Ausztriában simán mondhattam, hogy negyed négy (viertel vier), itt nem tudják, mi az. Így át kellett állnom, hogy negyed-a-három-után (vagy viertel nach drei, vagy viertel AB drei).
Úgyhogy, anyukának inkább azt mondom, hogy 3 óra 15...
(De a háromnegyeddel sem tudnak mit kezdeni...)

DieNanny CH 2013.10.25. 07:19:06

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):

"de engem zavar (és németül is zavar, mert kezdik itt is a hülyeséget) a fönevek (nem a tulajdonnevek) nagybetüvel valo iräsa. "

Jól értem? A német nyelvben zavar, hogy ELKEZDTÉK a főneveket nagybetűvel írni?
Talán túl korán van, ezért értelmezem rosszul a mondatot...

(Mert, ha jól értem, akkor csak annyit jegyeznék meg, hogy a német nyelvben a főneveket mindig nagybetűvel írták. Ha nem jól értem, akkor fenti tárgytalan.)

blackhairlady 2013.10.25. 07:26:02

@Cascabel: En is igy voltam es vagyok is a konyvtarral. Valami megfoghatatlan erzes amikor belepek, a mai napig. Ha varnom kellett valakire vagy valamire, soha sem uzletekbe vagy kavezoba ultem be, mindig a konyvtarba mentem.

2013.10.25. 07:53:34

@DieNanny:
Szivesen:) Remelem hasznalhato:)

2013.10.25. 08:01:09

@blackhair-lady:
Orulok, hogy nem csak en vagyok ezzel igy:) Eszak _ Amerikaban rendkivul sok es nagyszeru konyvtar van, kulonosen a metropolisokban, de kis varoskak is jol felszereltek. Regen Magyarorszagon is voltak jo konyvtarak, meg a megyeszekhelyeken is, sot 250 lakosu kis falumban is volt konyvtar. Meg a laktanyakban is:) Most nem tudom, mi a helyzet.

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.10.25. 12:15:05

@diggerdriver: ez nagyon jó volt Digger, teljesen igazad van.

BTBTBT 2013.10.25. 12:18:26

@Cascabel:
A konyvtar olyan, hogy aki olvasni akar/t, ugyis bemegy/nt oda, mert csak nagyon kevesen vettek/vesznek meg minden konyvet, amit el akarnak olvasni.
Ma meg mar az ingyen internetert jarnak oda, akiknek nincs valamifele elofizetese.

A katonasagnal kimondottan hasznos idotoltes lehetett olvasassal kitolteni az ures orakat.

Koszi az email-t!

@M. Péter:
Melyek ezek a minosegi orszagos napilapok?

skye8 2013.10.25. 15:44:09

Szia Dora,
Ram is atragadt a lelkesedesed, annyira hiteles az irasod :) En is hamarosan hataratkelo leszek es lassan elhatalmasodott rajtam a jovotol valo felelelem.
Soraidat olvasva eszembe jutott, miert is akarom a valtozast - mert annyi minden van amit meg nem lattam/eltem at, es oly keves ido :)
Sok sikert kivanok, menni fog!

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.25. 17:31:12

@DieNanny: Nem, bocsi, én irtam félreértelmezhetöen. A személyes névmäsra gondoltam. :-) A föneveket az sms, és net hatäsära kezdik nem nagybetüvel irni.
NE VEDD MAGADRA!!!: :-)
Pl: Ich würde Dir empfehlen, meinen Arsch kreuzweise zu lecken.
Tudom, nyomatékositäsnak hasznäljäk a nagybetüt. :-)
Itt értik a halb fünf, dreiviertel fünf kifejezést is, bär lehet, hogy azért, mert sok itt a német. :-)
@Cascabel: Én is köszi a mailt! Okosan kitöröltem az Outlookombol, de szerencsére online még megvan. :-)

blackhairlady 2013.10.26. 08:06:24

@Cascabel: Itt Houstonban, illetve a "kertvarosaban" is nagyon jo konyvtar van, bar pici, de hangulatos. Amikor beleptem eloszor, mar otthon ereztem magam.
Amugy ha netan erre sodor a sors, keress meg, szivesen talalkoznek veled.:)

2013.10.26. 08:27:53

@blackhair-lady:
Ugy vagyok a konyvtarakkal, mint a templomokkal: mikor belepek, otthon es biztonsagban, az enyemek kozott erzem magam, van egy kozos dolog, ami osszekot mindenkit mindket helyen.
Az utobbi par evben terveztem menni Houstonba - a geofizika fovarosa - me'g magyar ceg is van ott - de feladtam, kioregedtem a szakmabol. Bar soha sem lehet tudni:) Jarok en mindenfele, sokszor cel nelkul :)

tanato 2013.10.26. 13:10:17

@Quercus58: Jé,Jani haverja máshol kommentel?berágott valamiért?

M. Péter 2013.10.26. 13:12:34

@Barátusz: Guardian, Financial Times.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.10.26. 18:29:44

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): Nem csak a zokninak, nekem is az van :). Nem tekintem szaktekintélynek hagymát a kérdésben...Különben meg elég sok közmondásban szerepel a kifejezés: megtalálja a párját, párját vesztett madár stb. Mit mondanál arra, aki nem a férjed/feleséged de együtt éltek, közös gyereketek van, de nincs bejegyzett élettársi viszonyotok? Szerintem a párom kifejezés teljesen korrekt ebben az esetben. Csak divat lett kifigurázni, mondván, hogy modoros.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása