oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. október 03. 06:43,  Utódaid nem lesznek magyarok? 546 komment

2013. október 03. 06:43 Határátkelő

Utódaid nem lesznek magyarok?

Nyelvvesztés és identitás a mai poszt témája, aminek előzménye, hogy megkértem az országfelelősöket, írják meg, hogyan lehet megőrizni és továbbadni a magyar nyelvet külföldön, milyen a személyes tapasztalatuk. A sorozat első részében max val írását adom közre – kezdődhet a vita!

nyelv gyerekek.jpg

„Ami a nyelvhasználatot illeti, az első nemzedék jellemzően sosincs nyelvvesztési veszélyben. Az persze természetes, hogy az idegen környezet hat mindenkire. Azonban ez a hatás nem érinti az anyanyelv lényegét, azaz csak szavak átvételében és esetleg idegen kifejezések anyanyelvre való átültetésében jelentkezik.

Ez a jelenség nem csak emigránsok, vendégmunkások között figyelhető meg, hanem a határon túli kompakt kisebbségeknél is. Például a szlovákiai magyarok mind a mai napig egynyelvűek, a magyar az egyetlen anyanyelvük, a szlovákot csak idegen nyelvként beszélik, azonban a szlovák környezet hatására kialakítottak olyan szavakat és kifejezéseket, melyek ismeretlenek a sztenderd magyarországi magyar nyelvben.

Így a szlovákiai magyarban zsuvi a rágógumi, a szlovákból átvéve (žuvačka), a magyarországi magyarban a szó ismeretlen. Mint ebből a példából is látható: az idegen szó teljesen el lett magyarosítva.

A közhiedelemmel ellentétben az ilyen jellegű szóátvétel az égvilágon semmilyen hatással nincs az anyanyelvre. Azaz a külföldre kiment magyarnak sincs miért aggódna, ha egyes helyi szavakból elkezd új magyar szavakat alkotni. Ez semmilyen formában nem jelent nyelvvesztési folyamatot, sőt valójában ez teljesen természetes.

Úgyszintén nem jelent semmilyen veszélyt, ha egy adott szaknyelvet az ember a saját anyanyelvén nem ismer, mivel idegen tannyelvű oktatási intézményben tanulta az illető szakágat.

A második nemzedék

A nyelvvesztés a második nemzedékben indulhat be. Amennyiben az idegen nyelv már elkezd úgy hatni az anyanyelvre, hogy a beszélő a szavakat keresi hétköznapi helyzetekben, majd pedig elkezd olyan nyelvtani elemeket keverni, melyeket egy magyar ember sosem keverne (pl. alanyi és tárgyas ragozás keverése), majd pedig akcentus is kialakul, akkor valójában az illető már nem magyar anyanyelvű.

De ez az első nemzedékben gyakorlatilag kizárt, legfeljebb direkt csinálják egyes sznobok („elnézést, hogy töröm a magyart, de mi a neve annak az állatnak, mely azt mondja, hogy vaú?"), de ez más kérdés.

Az idegen környezetben élő második nemzedék helyzete minden esetben a szülőktől függ. Ha a szülők - vagy legalábbis egyik szülő - nem használja a nyelvet állandóan a gyerekével, akkor a gyerek sosem lesz az illető nyelven anyanyelvi beszélő. Ideális esetben a második nemzedék legalább teljesen kétnyelvű lehet.

Ami a következő nemzedéket illeti, az jellemzően az ősei anyanyelvét a legjobb esetben is csak idegen nyelvként beszéli, semmiképpen anyanyelvként, hiszen az ő második generációs szülei már nem tartották fontosnak annak a nyelvnek az átadását, mely számukra sem volt az egyetlen anyanyelv.

Azaz a lényeg: a végleg vagy ideiglenesen kivándorlónak nincs miért aggódnia anyanyelvét illetően. Ha sosem használja az idegen környezetben, akkor sem fogja elfelejteni.

Adott helyzetre a szokott reakció

Nyilván, ha az ember megszokik egy adott helyzetet, hogy egy adott helyzetre egy meghatározott módon reagál, akkor ezt fogja tenni más nyelvi környezetben is. De hát ez csupán mókás helyzet, semmi egyéb.

Egy példa: ha egy magyar megszokja Németországban, hogy németül kér elnézést, ha valakit meglök a buszon, valószínű, hogy amikor Magyarországon van éppen és meglök valakit a buszon, spontán módon a német nyelvű elnézéskérés fog kiszaladni a száján először.

Ami tehát a kivándorló, ideiglenesen külföldön munkát vállalót illeti, nincs veszély. Másképp áll a helyzet azonban a gyerekével. Ha a gyerek 7-8 évesnél fiatalabb még, akkor bizony foglalkozni kell vele.

Ennek elegendő eleme, ha a szülő egyszerűen mindig magyarul beszél a gyerekkel, minden helyzetben. Az idegen nyelvet a gyerek tanulja az iskolában, felesleges erre otthon is rásegíteni, ennek inkább rossz következménye lehet, például a gyerek utánozza a szülője rossz kiejtését, szóhasználatát, nyelvtani hibáját, ahelyett, hogy utánozná az anyanyelvi beszélők, tanárok, iskolatársak jó nyelvhasználatát.

Külön segítség lehet a gyereknek az anyanyelv fenntartásában, ha megfigyeljük, hogy mi érdekli őt, s azt igyekszünk neki magyarul is megadni. Ha kedvel egy rajzfilmsorozatot, megtehetjük, hogy az internet segítségével letöltjük neki az illető sorozat magyarra szinkronizált változatát is, hogy élvezhesse kedvenc műsorát mindkét nyelven. A legkisebb gyerekeknél pedig ha a szülő mesét mond, tegye ezt csak magyar nyelven.

A saját példa

Bár nem vagyok pedagógiai szakember, azt hiszem, saját sikeremmel büszkélkedhetek e téren. A nagyobbik fiam 9 évesen került először Magyarországra, előtte csak idegen nyelvi környezetben élt, tanult, a családban is csak tőlem hallott magyarul. Nos, az eredmény: akcentusmentes, tökéletes nyelvtudás.

Természetesen a szókincse magyarul kisebb volt, mint az idegen nyelven, de ez természetes, hiszen több kapcsolata volt az idegen nyelvvel. Mi kellett ehhez? Semmi, csak az, hogy SOSEM szóltam hozzá más nyelven, csakis magyarul. Megszokta, hogy velem így kell beszélni. A kisgyerek pedig bármit képes megszokni, amit szüleitől lát.

Amikor idegen nyelvű mesekönyvet adott a gyerek a kezembe, hogy olvassak neki belőle, akkor sem olvastam fel azt, hanem az idegen szöveget magyarra adaptálva mondtam neki.

Ami a nyelv családon belüli kihalását illeti, érdekes itt az Ethnologue nevű nyelvészeti honlap felosztását megnézni az egyes nyelvek státuszát illetően, ugyanis ez az információ segít az egyéni nyelvhasználat megértésében is. Nos, az Ethnologue a nyelvhasználatot illetően 13 kategóriát sorol fel:

0 – „nemzetközi nyelv" - olyan nyelv, mely széleskörű használatban van különböző nyelvű emberek között kereskedelmi, politikai kapcsolatokban,

1 – „nemzeti nyelv" - olyan nyelv, mely széleskörű használatban van egy adott országban országos szinten, a politikai, üzleti életben, az oktatásban, a médiában,

2 – „regionális nyelv" - olyan nyelv, mely széleskörű használatban van egy adott országban, az illető ország egy bizonyos régiójában a politikai, üzleti életben, az oktatásban, a médiában,

3 – „széleskörűen használt nyelv" - olyan nyelv, mely széleskörű használatban van emberek közötti az üzleti életben és/vagy a médiában,

4 – „oktatási nyelv" - olyan nyelv, mely széleskörű használatban az oktatásban

5 – „fejlődő nyelv" - olyan nyelv, melynek létezik sztenderdizált normája és irodalma,

6a – „erőteljes nyelv" - olyan nyelv, mely széleskörű használatban van emberek között, minden nemzedékben,

6b – „veszélyeztetett nyelv" - olyan nyelv, mely széleskörű használatban van emberek között, minden nemzedékben, azonban csökkenő mértékben a fiatalabbak között,

7 – „változó nyelv" - olyan nyelv, mely széleskörű használatban van emberek között, azonban a fiatal szülők már nem adják át a nyelvet saját gyerekeiknek,

8a – „félholt nyelv" - olyan nyelv, melyet csak a nagyszülői korosztály használ egymás között,

8b – „majdnem kihalt nyelv" - olyan nyelv, melyet csak a nagyszülői korosztály használ egymás között, csökkenő mértékben,

9 – „alvó nyelv " - olyan nyelv, melyet egy adott közösség identitása egyik jelképének tekint, azonban a nyelvet a közösség egyetlen tagja sem beszéli a jelképes használaton túl,

10 – „kihalt nyelv" - olyan nyelv, mely nincs senki által használatban.

Ez jól bemutatja az egyes fokozatokat. A teljesértékű nyelv használatban van az élet minden terén, a közösség minden tagja által. Aztán lassan szorul ez vissza, végül csak családi nyelvként, majd már csak az identitás távoli emlékévé válik.

Az utódok és a magyarság

Teljesen természetes, hogy ha valaki Magyarországról magyarként végleg kivándorol, az döntést hoz arról is: utódai nem lesznek magyarok. Ugyanis bármit is tesz, utódai előbb vagy utóbb más identitásúak lesznek. (Itt természetesen kivétel, ha Magyarországról egy szomszédos állam olyan területére költözik, ahol kompakt magyar lakosság van.)

Ez a történelem kérlelhetetlen törvénye: a magyar identitás szerves része a magyar anyanyelv, azaz ellentétben más - pl. zsidó, örmény, cigány, görög, stb. - identitással, a magyar identitás nem lehetséges magyar nyelv nélkül.

Választani kell: a magyarság érdekeit nézzük vagy saját érdekeinket. A kettő egyszerre nem lehetséges. Vagy vállaljuk egy adott közösség közös sorsát és ennek alárendeljük személyes érdekeinket, vagy pedig keresünk egy új közösséget, mely kompatibilisebb saját érdekeinkkel.

Azonban önbecsapás azt hinni, hogy a közösségváltás után egyszerre két közösség tagjai tudunk maradni. Nem, ez nem lehetséges."

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: sorozat identitás nyelv Magyarország országfelelős

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr955547299

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bécsi kollégiumok listája 2013.10.03. 15:22:32

A lakhatás talán egyik legegyszerűbb és olcsóbb módja, ha az ember még új a városban, illetve nem nagyon vannak kint "kapcsolatai". Különbség Magyarországhoz képest, hogy itt nem egyetemhez kötött semelyik kollégium, hanem egy felsőoktatási hallgatói a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.03. 23:53:01

@Mr. Long: Mi nem 1+1-et adunk össze, hanem a 35-ös, 17-es, 11-es, 8-as, 5-ös szorzotäbläval dolgozunk fejben. :-)

2013.10.03. 23:55:19

@Barátusz:

"Ahogyan a fent említett fiatalokkal kapcsolatban, úgy a házastárs esetében is fontos a hajlandóság, hogy érdekli-e őt, akarja-e jobban ismerni, hogy mitől olyan a párja, amilyen (és itt nem a jellemre gondolok). Meg az is, hogz ő is át akarjon adni a sajátjából."

Bizony, ez egy külön nagy téma, társkeresés külföldön, és milyen az ideális társ egy bevándorlónak. Kétszer csináltam ezt végig, mind a kétszer jól jártam de mit mondjak, addig is elég sok békucit puszilgattam (nincs rosszindulat)! :) Hogy valaki elfogadja a te gondolkodásmódodat, sajátos logikádat, stb. - nagy dolog.

"Dumál a nőtlen... :)"

Neki is szabad. :)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.03. 23:56:24

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): ... mi sem!
millimeter, meter, newton, kilogram, angol font :D

BTBTBT 2013.10.03. 23:57:10

@Mr. Long:
Az is a tippjeim között volt. Meg az is, hogy bölcsiben vagy oviban dolgozik. Autistákkal is foglalkozik?
Már vártam, hogy ki csapja le a magas labdát a "franciá"-val kapcsolatban. :)

zopilote 2013.10.03. 23:57:40

@shakti_rom:
Nem a penz volt az elsodleges szempont: az epitoipart atvettek a szikhek, lakasom megszunt, rossz emlekek, haverom hivott, meguntam a sok esot es meg sorolhatnam. De Calgaryt is utalom ettol fuggetlenul:) Nem is tudom, hol lenne jo. ( mindig ott szeretnek elni, ahol epp nem vagyok) :)))

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.03. 23:58:39

@cougarcat: "társkeresés külföldön, és milyen az ideális társ egy bevándorlónak. Kétszer csináltam ezt végig, mind a kétszer jól jártam" ebbol az jon le nekem, hogy egyszer majdnem jo volt a valasztas es masodjara sikerult jol. (de ugye nincs harag?) ;)

BTBTBT 2013.10.03. 23:59:38

Mi ez a hülye hibaüzenet, hogy a kommentem tiltott kifejezéest vagy linket tartalmaz, és fogalmazzam át? :(

@shakti_rom:
Miért más? Neki nem büdös a szája reggel?
A többi sem nagyon különbözik: ásít, nyújtózkodik, hangosan vegetatívoskodik, zuhanyozáshoz, reggelihez készülődik - vagy ha szerencsések vagyunk, meggondolja magát, és részünk lehet egy kis reggeli mókában. :)))

Ráadásul aktus közben az ember nem a nyelvre figyel.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 00:00:34

@Barátusz: azokkkal is, de belemegy alaposabban is. nem csak a "sztarbetegsegben" utazik.

Jesus.Green 2013.10.04. 00:02:02

@33621: Ha mar szoba jott itt a kettos (tobbes) identitas meg az integralodas egy masik tarsadalomba, nekem van egy elmeletem a bozgorozassal kapcsolatban, de nem biztos, hogy ennek itt a helye, mert a kisebbsegi let nem eppen hataratkeles.

2013.10.04. 00:03:52

@Mr. Long: Nincs harag persze, hiszen nem tudhattad, hogy egyszer özvegy lettem, aztán utána szerencsére megint találtam magamnak normális társat.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 00:04:26

@Barátusz: szittad Samant? HA bevedi am! vigyazz!!! lehet roissz keretbe foglaltad!

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 00:06:17

@Jesus.Green: szerintem ez a tobbsegi tarsadalom reszerol egy egeszseges reakcio arra, hogy a kisebbseg k. anyazza oket.

montroyal ( CAN qc) 2013.10.04. 00:12:23

@charlieharper: A munkahelyeken, ahol eddig dolgoztam, pedig mindig volt egy prayer room.
na ezt probaljak megszuntetni egy uj torvennyel az allami munkahelyeken semmi fele vallasi jeleket ruhat stb nem lehet viselni .. persze nagy ellenallasba utkozik es meg nem szavaztak meg
valahol az allamot szet akarjak valasztani a vallastol . szabadon gyakorolhatod a vallast tovabbra is de azt otthon a szabad idodben ...

BTBTBT 2013.10.04. 00:13:04

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Nálatok úgyis gépeken megy a nagyüzem, nem?
Kézzel számolni? Az elsősöknél talán.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.04. 00:13:05

@Barátusz: Nöként ezt nem mertem megtenni, mär igy is megbélyegzett charlieharper digger avatarjänak kitärgyaläsakor. :-)

BTBTBT 2013.10.04. 00:14:42

@cougarcat:
Ezért kell találni egy jófej magyart:
A godolkodásodat elfogadó békucikat puszilgattál? Mert akkor legalább volt valami értelme a dolognak. :)))

Ja, csak most olvasom. Ezt nem tudtuk. :(

@Mr. Long:
Őőőő... hol és mikor szidtam S.-t?

A feleséged még Mo.-on szerzett végzettséggel csinálja mindezt?

zopilote 2013.10.04. 00:14:44

@shakti_rom:
Nekem a magyarral valo ebredes volt fura:) Egyszer ebredtem magyarral az elso 15 ev alatt, aki kesobb a felesegem is lett:))

Latcho Rom 2013.10.04. 00:15:40

@zopilote: come to ontario :) 25 fok volt ma!

Latcho Rom 2013.10.04. 00:19:13

@Barátusz: nyelvre gondoltam, kizarolag. Ilyen egyszeru hunky vagyok, na :)

zopilote 2013.10.04. 00:21:30

Derogatory term:
"DP" has also been used a derogatory term used when referring to immigrants, specifically those from Eastern Europe coming to the United States, who have not been forced out of their native countries

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 00:26:09

@Barátusz: a kommentben haszanlt nem megfelolo dologra teagaltam vele.
igen meg magyarorszagon szerzett, meg csinalja a mester kepzest.most meg erasmuson van egy iskolaban gyakoenokkent itt. hatha jo lesz angol tapasztalatnak, 4 honapot tolt ott.
bocs, de mar az agybol irok telefonrol es total szetesett a bongezomben a gepeles valamiert...

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.04. 00:27:41

@Barátusz: Az asztaloknäl fejben megy a szämoläs, és én mint ellenörzö személy, én is fejben nyomom. :-)
A helyiek az elején még a hivatalos formanyomtatvänyokon is, amikor össze kellett adni a szämokat, ugy szämoltak, hogy a maradékot azt föléirtäk. :-) (értsd: pl 123+99 ugye egymäs alatt, aztän vonal és az alatt az eredmény. Nomärmost ök ezt ugy oldottäk meg, h 3+9 az 12, leirta a 2-est, maradék az 1, és ezt az 1et kicsiben a vonal fölé irta, és a következö sor az ällt ugye a 2+9+1böl. :-) )

2013.10.04. 00:29:01

@Barátusz: Hát neked még van esélyed magyart találni, London városában. :) Nálam egész egyszerüen nem volt ilyen jelentkező.

A legtöbb békucinak csak egy "coffee date" jutott, de el kell ismerni, volt ennek a társkereső időszaknak egy nagyon kellemes része. Elég nehéz abbahagyni ezt a kötetlen életformát amikor végre herceggé változik az a béka. :)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 00:29:06

@Barátusz: ja es meg csak menyasszony, bar ugy viselkedik, mintha feleseg volna... bar azt a mintat is regebben elkezdte...

montroyal ( CAN qc) 2013.10.04. 00:29:44

@shakti_rom: ja ott vagy a hirekben igen megosztja az embereket feleslegesen es semmi sem less belole mert kissebbseki kormany van es nem hivatalosan de kampanyolnak a partook es ha uj kormany jon el is less felejtve az egesz ...

BTBTBT 2013.10.04. 00:29:51

@shakti_rom:
Láttál már katolikust a vallását gyakorolni a munkahelyén? Lehet, hogy Kanada különbözik, de én errefelé még nem.

Arra gondoltál, hogy más nyelven kérdezed meg, hogy van, és hogy dugtok-e még egyet, mielőtt jól bereggeliztek? :)

@zopilote:
Akkor az nem is lehetett olyan rossz ébredés. :)))

Jesus.Green 2013.10.04. 00:30:28

@Mr. Long: Van ebben nemi igazsag, de azert az egesz ennel bonyolultabb :)

2013.10.04. 00:32:00

@Mr. Long: "gyogypedagogus, ertelmileg akadalyozott es latasserult gyerekekkel. de igazabol az elso csoportal dolgozik. ugyhogy meg kalandos lesz az allas kereses errefele :D"

Ez nem hiányszakma?

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 00:34:10

@zopilote: ahogy az egyik magyar humorista mondta, eletem legdragabb kavejat a nyiregyhazi egyetem kavezojaban ittam azzal a lannyal, aki azota a felesegem lett.

Latcho Rom 2013.10.04. 00:36:32

@Barátusz: katolikusnak csak kereszt van a nyakaban - if - mas vallasoknak ruhazati eloirasai vannak. Meg kint a kereszt montreal felett, az allami jivatalokban, azt nem akarjak leszedni az egyenjogusag neveben, ebbol van a botrany..is.

montroyal ( CAN qc) 2013.10.04. 00:36:47

@shakti_rom: azert oket is mert a keresztet le akarjak vetetni korhazakbol iskolakbol csak a vita a muemleknek tartott helyekrol van pl a parlament vagy a montroyal hegyen a kereszt

sajnos ilyen idiotasagokkal terelik el a valos problemakat...

BTBTBT 2013.10.04. 00:37:13

@cougarcat:
Hiába van errefelé sok nő, a szintemen (érdeklődés, hozzáállás, karrier) lévő magyart egyáltalán nem egyszerű Londonban találni. :(

Online társkeresőről van szó? Csak mert bár ott is feltehetnek régebbi képeket (és fel is tesznek!), de azért már a kávés randi előtt látni, hogy a delikvens csak egy fokkal néz-e ki jobban az ördögnél, vagy esetleg sármos is.

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Nem azt mondtad, hogy te a kamerás részlegen vagy?

@Mr. Long:
Hajaj! Itt az ideje, hogy a sarkadra állj. :))

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 00:37:20

@cougarcat: remelem! csak azert attol tartunk magasan kell vagni az angolt. pont a szavak melysege miatt kb, mint gyerekneveleskor. de majd kiderul. azt mondta, ha asszistenskent kezd az sem baj. ehezni meg csak nem fogunk ket fizubol. :)

Latcho Rom 2013.10.04. 00:37:53

@Barátusz: nem csak dugasrol szol az elet, hany eves vagy, 16? :)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 00:40:10

@shakti_rom: igen, lehet reggel a financial times-ot is elemezni, de akkor inkabb a dugas!

BTBTBT 2013.10.04. 00:41:43

@Mr. Long:
Nem értem. Melyik kommentben írtam "nem megfelelő dolgot"

@shakti_rom:
Értem, és bár nem értek az ottani helyzethez, de nehogy már a farok rángassa a kutyát.
Az a kereszt jóval azelőtt ott volt, hogy az emigránsoknak eszébe jutott Kanadába települnie.

Latcho Rom 2013.10.04. 00:42:48

@montroyal: muemlek my ass, azt franciaztak a pq-ek, hogy quebec tortenelmehez tartozik, s mint ilyen - nem vallasos dolog.

Felre ne erts, szeretem a keresztet ott a hegyen, megcsodalom ha arra megyunk, de hagyjak beken a masvallasuakat, nem veszelyzteti frikken distintc societyt a turban, a kipka, a fejkendo, de gazdagitja. Szerintem.

pappito · http://pappito.com 2013.10.04. 00:44:00

látom, a gyerekek/emigrák nyelvtudásáról elterelődött a szó, úgyhogy én se untatok senkit az ezzel kapcsolatos véleményemmel inkább.

Jegyzetelni meg mindkét nyelven szoktam, ahogy eszembe jut, nem látok benne rendszert, a posztitjaim hol magyarok, hol angolok, meg a füzetem amibe jegyzetelgetek dolgokat egy lapon van mindkét nyelvből.

Latcho Rom 2013.10.04. 00:44:48

@Barátusz: N em orbanisztan ez, nincs itt farok. Illetve quebec probalkozik ezzel.

pappito · http://pappito.com 2013.10.04. 00:46:48

@shakti_rom: én a hobbijaimmal kapcsolatos helyi közösségek fórumait látogatom, csomó érdekes alakkal meg lehet ismerkedni így, meg tanulni rengeteget. Részben mert van olyan hobbim ami mo-n nem volt, csak itt.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 00:48:07

@Barátusz: arra a kommwmtedre akartam utalni, amikor irtad, hogy az oldal nem engedett egy kommentedet, merz nem megfelolo valami volt benne. most telefonon nem keresem ki. arra irtam, hogy samant akartad esetleg nem megfelelo keretbe foglalni ea a HA nem engedi ezt, mert kedveli.

Latcho Rom 2013.10.04. 00:48:08

@Mr. Long: vagy en vagyok oreg s fasult+ a digger - vagy ti nem kaamattyoltok eleget :))

Latcho Rom 2013.10.04. 00:49:29

@pappito: foleg zenesz forumokra jarok, manouche, bluegrass, banjo..

2013.10.04. 00:51:08

@Mr. Long: Ez jó hozzáállás, mármint a kezdést illetően. Tegye be a lábát aztán igy hamarabb felveszi a szaknyelvet is.

@Barátusz: És az angol nők??? Az nem lehet hogy nincs olyan aki megüti a szintedet.

Igen online társkereső - nem is volt más lehetőség. Egy kisvárosban laktam. Bárokba nem jártam, a barátaim többsége akkor egyedülálló nő volt (the competition!). Nagyon jó tapasztalatom volt összességében az egészről. Igaz, sokan tesznek fel régi képet - alapszabály, hogy az első email váltásnál kérsz egy mostani képet, enélkül nincs coffee date. Az email meg olyan legyen ahonnan ki tudod tiltani az illetőt, ha szükség van rá (mert előfordul). Mr. Cougarcat ugyanezen a procedúrán esett át. :))

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.04. 00:52:24

@Barátusz: És szerinted ott nem kell szämolni? :-)

BTBTBT 2013.10.04. 00:53:20

@shakti_rom:
Az idejére sem emlékszem annak, amikor 16 voltam. Vagyis igen, és ez emlékeztet arra, hogy én sem leszek fiatalabb. :)

Nem vagyok fafej, de a kereszt nem ruházatbeli megjelenése a vallásnak. A burka meg a turbánok igen.
Lehet, hogy rosszul értelmeztem a kommentedet, de mintha a kisebbségeknek követelnék annyira azt az egyenjogúságot. Ha így van, akkor nem túl PC ez?

@Mr. Long:
Ne mondd már. :)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 00:55:36

@cougarcat: ooooooo mennyi jo angol no van erre fele! gyere eszakra vadaszni! ;)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 00:57:02

@Mr. Long: az utolso mondat baratusznak ment! bar lehet urad is orulne ha haza allitanal egy leanyzoval!

2013.10.04. 00:58:47

@Mr. Long: Ő lehet hogy örülne, de én nem!!! :)))

BTBTBT 2013.10.04. 00:59:07

@Mr. Long:
Ja, így már értem. Nem. Akkor shakti-nak, cougar-nak meg neked válaszoltam volna. Aztán azért nyomattam őket egyesével. Úgy működött.

Az angol nőset nekem szántad? :)))

@cougarcat:
Rengeteg jó angol nő van errefelé, az tény. De az angol nőknek emigráns vagyok. :)))

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Mit tudom én, hogy mi a munkaköri leírásod. :)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 01:01:34

@Barátusz: az elso mondat termeszetes reakcio volt, a masodik neked ment!

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.10.04. 01:05:12

@tableno: "Az, hogy bizonyos szavak idegen nyelven ugranak be, az még nem nyelvvesztés. Viszont, ha az "emigrant" magyar már két-három év után (vagy akár öt-tíz év után) akcentussal és nyelvtanilag helytelenül beszéli az anyanyelvét, az az esetek nagy részében bizony affektáló sznobság (tudna rendesen is beszélni, csak nem akar). Speciel én még nem is találkoztam ilyennel.."

Egyetertek:) meg csak most kezdem olvasgatni a kommenteket, lehet, hogy valakit ismetlek. A temafelvetest koszonjuk, azoknak, akik kulfoldon elnek tobb-kevesebb ideje, biztos van tapasztalata e teren:) A "nyelvtevesztessel" kapcsolatosan a sajat tapasztalatom irom le.
7. eve elek angol nyelvteruleten, a ferjemmel csak angolul beszelek, az angolt napi szinten hasznalom Egy nagyon erdekes nyelvi folyamat zajlik le az ember agyaban, legalabbis magamon ezt figyeltem meg. Egy ido utan (altalaban akkor, amikor mar az idegen nyelven gondolkodik az ember) a ket nyelv kvazi kezd "osszemosodni" az agyban. Ertem ez alatt azt, hogy idonkent elofordul, hogy nem tudatosul bennem, melyik nyelven beszelek, igy veletlenul angolul mondok egy szot annak, akivel magyarul beszelek vagy vice versa, magyarul mondok egy szot annak, akivel angolul. Nem azert, mert nem jut eszembe a megfelelo, hanem mert az agyamban a ket nyelv atfedesbe kerul. Lehet, hogy tobb eves(evtizedes) kulfoldi let, es idegen nyelven valo kommunikacio ill. ez a bizonyos atfedes is okolhato a nyelvtevesztesert? Szerintetek? Van valakinek hasonlo tapasztalata?

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.04. 01:11:09

@Zsuzsi65: Nälam ez akkor szokott elöjönni amikor Mo-on vagyunk, és non-stop szinkrontolmäcskodni kell olyan érdekfeszitö témakörökben, mint pl melyik auto a jobb? És még azt is forditsd le, hogy... :-)

Latcho Rom 2013.10.04. 01:11:36

@Barátusz: az vagy aminek erzed magad, ne feledd :)

BTBTBT 2013.10.04. 01:17:21

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Ezt a részét tudom, mert charlie-nak mondtad - mire ő: álommeló -, de a részletekkel nem vagyok tisztában.
Nemhogy a kurvázás meg a kábítószerek maradtak ki az - eddigi :D - életemből, de még kaszinóban sem voltam soha.

@shakti_rom:
Messze vagyok még a nyugdíjas kortól.
Fiatalnak látszom és annak érzem magamat.

@Zsuzsi65:
Inkább az idegen nyelven való kommunikáció. Néha nekem is becsúszik egy-egy magyar szó, és akkor gyorsan kijavítom magamat, vagy ha valaki megkérdezi, hogy mit mondtam, akkor elmagyarázom.

Latcho Rom 2013.10.04. 01:17:29

@Barátusz: Nem erted, a kisebbsegektol akarjak elvenni a jogot hogy allami allasokban dolgozhassanak. Nem fog menni, hiszen quebec kanada resze, a legfelsobb birosag hataskore alatt vannak, ha szeretik ha nem. A PQ celja hogy kiszakadjanak, es ez a provokativ, undorito torvenyjavaslat nagy alkalom VOLT egy uj referendumra. Shogy montroyal is irja, semmi nem lesz beloloe, viszik a kutyak is a puskat hogy a te hasonlatoddal eljek a jovoben.

Jenkik megint lovik egymast.

2013.10.04. 01:17:48

@Barátusz: Rengeteg jó angol nő van errefelé, az tény. De az angol nőknek emigráns vagyok. :)))

Az hogy valaki emigráns, az az angol nők számára probléma? Nem szép dolog, ha igy van. :(

@Zsuzsi65: Ez az átfedés dolog velem csak akkor történik meg amikor "váltásban" vagyok, vagyis amikor Magyarországon kezdenék magyarul beszélni vagy ha visszajövök ide és megint angolul kell állandóan beszélnem. És persze amikor forditok a férjemnek.

Latcho Rom 2013.10.04. 01:18:25

@Barátusz: az emigrans feelre gondoltam, nem a korodra.

2013.10.04. 01:21:04

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): "És még azt is forditsd le, hogy... :-) "

Ebben az a legjobb amikor a kérés után jön valami totálisan technológiai dolog, amiről gőzöm nincs. :))

BTBTBT 2013.10.04. 01:27:51

@cougarcat:
Minden országban akadnak, akiknek ez probléma. Egyébként viccnek szántam. Szmájlikkal.

@shakti_rom:
Félrértettem. Nem gondolok magamra úgy, hogy "emigráns", de egyenlőre a hagymás "amcsi vagyok" sem képeződik le "angol vagyok"-ra.

Hoppá. Azt hittem, hogy nem a munkahely elvételéről, hanem csak az öltözetben megnyilvánuló vallásosságról van szó.

2013.10.04. 01:30:13

@pappito: "látom, a gyerekek/emigrák nyelvtudásáról elterelődött a szó, úgyhogy én se untatok senkit az ezzel kapcsolatos véleményemmel inkább."

Sztem nem untatsz senkit. Az időeltolódás miatt sokan csak ilyenkor tudnak bejelentkezni. Ha nem kotolnék itt betegállományban akkor én még csak kb. 1-2 óra múlva tudnék hozzászólni, amikor a többség már alszik. Jó esetben áttolódik másnapra is a téma, de el kell ismerni, ez ritka.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.04. 01:30:43

@Barátusz: Sokat nem vesztettél vele. :-) (Föleg Londonban egy money factory)
@cougarcat: Na akkor nagyon csunyän szoktam nézni. :-) Amugy rengeteg olyan szo van, föleg az autoval, autos dolgokkal kapcsolatban, amit nem tudok magyarul. És ez akkor vicces, amikor nem tudom elmagyaräzni az autoszerelönek, h mit is akarok...

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.10.04. 01:31:09

@csilla123: "20 eve elunk Amerikaban, a gyerekeink 13 es 15 evesek. Mindketten gyonyoruen, akcentus nelkul beszelik a magyar nyelvet. Hogy miert ?
- mert egy nagy kudarckent fogtam volna fel, hogyha a gyerekeim keptelenek a nagyszulokkel kommunikalni
- mert nekem ez az anyanyelvem (a ferjemnek is), amelyen a legtermeszetesebben es arnyalatokban tudok beszelni es mas nyelven formalisnak es kicsit hazugnak ereztem volna a kapcsolatot a gyerekeimmel"

Azok a szulok, akik vegyes hazassagban elnek, valoszinuleg "irigykednek" kicsit, hiszen nektek sokkal konnyebb dolgotok van megorizni a magyar nyelvet :) Hiaba erolkodik a hazaspar egyik tagja, hogy csak az adott nyelven beszeljen a gyerekkel (bar elismerem, erofeszitessel, de lehetseges), ha mondjuk a nap 80%-aban a gyerek a masik nyelvet hasznalja...sajnos a helyzet nalunk is az utobbi. Igaz, mostanaban azt a trukkot alkalmazom a 11 eves lanyommal, hogy azt mondom neki, gyakoroljuk a "titkos" nyelvunket ( a magyart), ez kicsit motivalja, hogy gyakrabban beszeljen velem magyarul.

2013.10.04. 01:32:08

@Barátusz: Ó értem. Igy rendben van. Akkor meg tessék nekik is lehetőséget adni, nahát. :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.10.04. 01:33:06

@Barátusz: "Inkább az idegen nyelven való kommunikáció. Néha nekem is becsúszik egy-egy magyar szó, és akkor gyorsan kijavítom magamat, vagy ha valaki megkérdezi, hogy mit mondtam, akkor elmagyarázom. "

velem is elofordul, hogy beszelek a ferjemhez angolul, es eszre sem veszem, hogy neha "becsuszik" 1-1 magyar szo. Csak amikor kiejtem, akkor esik le, hogy hoppa, ezt magyarul mondtam:)

2013.10.04. 01:35:29

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Bizony ez egy fura része a határátkelésnek. Az életnek egy bizonyos részét külföldön tanulod, tapasztalod és az anyanyelveden nem vagy képes beszélni róla (legalábbis én). Ez mindig zavarba hoz.

BTBTBT 2013.10.04. 01:41:28

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Én sem érzem, hogy veszítettem volna azzal, hog ykimaradt az életemből.

@cougarcat:
Látszik, hogy női fejjel gondolkozol, amikor leírsz ilyesmit. :)))
Inkább arról lenne szó, hogy ők adjanak esélyt nekem, nem?

@Zsuzsi65:
Ha kollégákkal fordul elő, az érdekesebb. Mondjuk ott ritkábban is fordul elő, nyilván azért, mert az agy fegyelmezettebb, baráti, ismerősi társaságban meg oldottabb. Legalábbis nálam.

2013.10.04. 01:46:45

@Barátusz: "Látszik, hogy női fejjel gondolkozol, amikor leírsz ilyesmit. :)))
Inkább arról lenne szó, hogy ők adjanak esélyt nekem, nem?"

Na jó, akkor módositok. Adjál nekik esélyt arra hogy neked esélyt adhassanak, OK? :))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.10.04. 01:47:28

@Barátusz: "Ha kollégákkal fordul elő, az érdekesebb. Mondjuk ott ritkábban is fordul elő, nyilván azért, mert az agy fegyelmezettebb, baráti, ismerősi társaságban meg oldottabb"

igen, valoszinuleg igy van:) a masik dolog, ami talan gyerekeknel figyelheto meg jobban, bar magamon is eszreveszem: hozzaszoksz, hogy kihez milyen nyelven beszelsz, igy ha egy masik nyelven kell hozza szolnod, szokatlan, furcsa. A kisebbik lanyom szamara pl. nagyon fura, hogy rajtunk (csalad) kivul masokhoz magyarul beszeljen. Angol nyelvu kornyezetben magyarul megszolalni szamara szinte keptelenseg, egeszen megnemul, ha magyarul kellene beszelnie valakihez itt :)) pedig nem a szotlansagarol ismert a csaladban:)))

pappito · http://pappito.com 2013.10.04. 01:51:39

Na mindegy, van még idő ebédig :)

Mi otthon magyarul beszélünk egymással, a gyerekekhez is magyarul. Mind a kéd purdé angol nyelvi közösségben van egész nap (isi/ovi) úgyhogy az angol felszippantása nekik nem kérdés.

A nagyobbik gyerek még nem volt kettő amikor ideköltöztünk, már kezdett magyarul vakerálni, az oviban megtanult angolul, ő már csak a szókincsét fogja bővíteni. A kisebbik itt született, ő most tanulja az oviban az angolt meg otthon tőlünk a magyart, ő angolosabb, valamiért.

A nagy megtanult írni/olvasni magyarul, bár írás közben néha összevissza rakja az ékezeteket és elég nehezen megy neki, hogy valamit úgy írunk ahogy mondjuk, hiszen az angol egészen másképp működik. Az angol e és i megjelenik a magyar írásában, sokszor magyarul kimondja a szót és aztán leírja, mintha angolul mondta volna. Erre ráerősít, hogy a kiwi akcentus erősen i-z (pen helyett pin-t mondanak, seven helyett szivn-t). Ha gyakorol, akkor ez tisztul szépen. Miután nem terrorizáljuk a nyelvvel, csak következetesen magyarul kommunikálunk vele, érdekli a dolog és használja is a nyelvet, de írásban és olvasásban is jobb angolul.

A kicsit egyre jobban motiválja, hogy a naggyal játszanak, akkor magyarul játszanak és ezt mi is bátorítjuk. A nagyobbiknak azt mondtuk, hogy ha megtanítja a kicsit magyarul azzal egyrészt nagyon sokat segít nekünk, másrészt lesz egy titkos nyelvük amit csak ők értenek.

Ha más magyar gyerekekkel játszanak, akkor általában magyarul játszanak, egész addig amíg valamelyik másik gyerek - ilyen vagy olyan okból - angolra nem vált, akkor persze mind átvált, ez a kisebb ellenállás iránya, onnantól angolul bohóckodnak.

Csomó magyar tartalmat fogyasztanak, főleg rajzfilmek formájában, részben a mi gyerekkorunk filmjeit, részben az újakat magyarul nézetjük velük, ez sokat segít, de nem elég. Amióta a nagyot sakkozni tanítom, sokat fejlődött, kezd tuisztulni a fejében az "ide lépek" és az "ide fogok lépni" közötti különbség, játék közben pedig magyarul magyarázok neki, ez is használ.

Igényel némi plusz befektetést, főleg időben, hogy magyarul is megtanuljanak, de egyrészt a több nyelv ismerete sokat segít minden más megtanulásában is, meg mindenféle felmérések szerint is hasznos lesz később, a többnyelvű kölyköknek jobb a problémamegoldó képessége állítólag.

Persze az egész nem csak a gyereknek jó, szimpla önzés is van benne, nekem is könnyebb otthon magyarul beszélni, plápne, hogy a gyerek is profitál ebből, és kinyílik a magyar kontent világa is, mesék, dalok, versek, irodalom, később majd jól fog jönni.

Van akinek ez nem fontos, erőltetni meg nem nagyon lehet, bár vannak módszerek arra, hogy ösztönözzük a magyar beszédet.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.04. 01:52:37

@Zsuzsi65: Mi eléggé vegyesen szoktunk beszélni. Nem tudom, h hogyan alakult ki. Vannak szavak, amiket ö is magyarul hasznäl.
Egyszer föl kellett hivnom a rendörséget, mert az ut közepén valaki elütött egy özet. És hirtelen nem jutott eszembe németül, mert egymäs között mi csak bambinak hivjuk. Azt meg ugye nem mondhattam, h Jo reggelt kivänok, az ut közepén fekszik egy bambi. :-) (Szerencsére aztän eszembe jutott, de nem volt 1 egyszerü telefon amugy sem.)
@cougarcat: A legszarabb az, amikor a sajät anyämmal nyökögök. :-(

Ákos Wolf 2013.10.04. 02:03:43

Sziasztok,

Nem igaz a kijelentes, Nemetorszagban elünk es az öt eves fiam nem akar nemetül beszelni, itt jar ovodba es ragaszkodik a magyar nyelvhez, a felesegem orosz, ragaszkodik az orosz nyelvhez is, bojkottalja a nemetet, tud, de nem akarja hasznalni, olyan reszen vagyunk Nemetorszagnak, ahol az ovodaban lehet magyarul is es nemetül is beszelni, en aggodom, hogy mi lesz, ha jön jövö szeptemberben jön az iskola, a fiam kijelentette, hogy otthon orosz, vagy magyar a nyelv, nem nemet, mindket nyelven perfekt a nemet is megy neki, de nem ugy, mint a magyar es az orosz, iden kislanyunk született a fiam ha a felesegemmel van oroszul beszel a kislanyunkhoz, ha velem magyarul. Svabok vagyunk reszemröl, Magyarorszagon csak nemetül beszeltem vele, apukam pedig a nemet meses könyveket forditotta neki magyarra, nem kis megrökönyödesemre..... hogy ebböl mi lesz kiderül :-)

BTBTBT 2013.10.04. 02:08:22

@cougarcat:
I am trying my utmost best. :)))

Igazából lényegtelen, hogy angol-e vagy sem.

@Zsuzsi65:
Ez érthető. Nem akar kilógni a sorból, amit a többiek (csak angolul beszélők) alkotnak, ezért ő is azt használja. Peer pressure.

@pappito:
"lesz egy titkos nyelvük amit csak ők értenek"
Nagyon okos módszer!

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Elhiszem, de mindenekelőtt - még a pénzmag előtt is - hiányzik a késztetés. Anélkül meg nem fog menni.

"bambi" :DDD

Anyámmal nyökögni? Képtelenség. Talán még az enyémnél is jobb beszélőkéje van. :)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.04. 02:15:21

@Barátusz: Gyorsan megy az. Mindig van vmi csäbito ajänlat, benyögi vmelyik haver, v munkatärs, cég jopofa akar lenni, és oda szervezi a karäcsonyi kajäläst, stb. Kapsz egy kis ajändékpizt, ajändék italt, mézesmadzagot és mär kész is. :-)
Anyämmal azért nyökögök, mert sokszor gyorsan akarom mondani a tutit, és az németül szeretne kiszakadni. Ezért jo, ha a hugom is jelen van, mert igy egységben az erö alapon ketten keressük a megfelelö magyar szot. :-)))

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.04. 02:17:36

@Barátusz: Az ällatok magyarul futnak. (és vezetés közben is magyarul "beszél"....)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.10.04. 03:17:03

@Barátusz: "Ez érthető. Nem akar kilógni a sorból, amit a többiek (csak angolul beszélők) alkotnak, ezért ő is azt használja. Peer pressure."

Az rendben, hogy az angolul beszelok elott nem akar magyarul megszolalni:) De multkor egy magyar ismerossel sem igazan tudott kommunikalni, mert szamara teljesen szokatlan, hogy itt, ahol mindenkivel angolul beszel, hirtelen magyarul kelljen megszolalnia:) Mint ahogy masok is emlitettek, a gyerek megszokja, hogy bizonyos emberekkel bizonyos nyelven beszeljen:) szamara az termeszetes, hogy egy "idegen" az itteni kornyezetben angolul beszel :) Egyebkent biztos sokan vagytok ti is ugy, hogy abban a nyelvi kornyezetben, amihez szokva vagytok (idegen nyelv) mar kicsit furcsa magyarul beszelni masokkal:)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.04. 06:27:33

@puhacica:
Igyekszem svedul.
Egyreszt jo gyakorlas, masreszt ha esetleg egy kolleganak oda kell adni (elkeri), akkor jobb az ugy, a magyart ugysem erti.

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.10.04. 07:23:49

@Ákos Wolf: volt egy ilyen tanítványom nagycsoportban, aki csak törökül és angolul volt hajlandó, a thait (ország /környezet nyelve) teljesen blokkolta, nem volt hajlandó, nála szerintem egyszerűen védekezés volt a kognitív túlterhelődés ellen. érteni persze értette, csak tetette, hogy nem. egyik napról a másikra elkezdett aztán karattyolni elsős korában, de persze addigra már mindenki leizzadt, hogy mi lesz. (aztán elköltöztek Kanadába, és gondolom, jól megoldódott a probléma.)

DieNanny CH 2013.10.04. 07:34:21

@gigabiga:

Bár nem vagyok tájékozott ebben, de ha az igaz, hogy valamilyen '62-es szovjet-magyar törvény miatt, az ukrán nyugdíjasok Magyarországtól is kaphatnak nyugdíjat, akkor nem csoda, ha az átlagmagyar morcos lesz a határon túliakra...

DieNanny CH 2013.10.04. 07:54:40

@Kovermadar:

"Ez maganügy, nem erőszakoljuk másra, ahogy a kereszténységet és buddhizmust sem."

És akkor azzal a nem kereszténnyel mi van, aki óránként 4x hallgathatja a templomi harangot, ráadásul misék előtt, meg egyéb alkalmakkor jó hosszan?
(Nem kötekedésből írom!)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.04. 08:16:22

@shakti_rom:
Természetesen a másododik variáció a jó válasz.:))))

DieNanny CH 2013.10.04. 08:16:55

@Ákos Wolf:

Szerintem ne aggódj az iskola miatt, ott automatikusan németül fog beszélni. Lehet ám, hogy a feleséged dacosságát másolja a fiad. Amúgy mi miatt nem akar a feleséged németül beszélni? Valamilyen érzelmi okból?

És ha már nyelv, akkor nyelvtannácizom: Megtennéd, hogy pontokat is használsz az írásodban? Nehéz volt eldöntenem, melyik szó mi elé vagy mögé tartozott.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 08:22:17

@DieNanny: lehet torgyan szovegirojatol lopta a stiust. egylevego, egymondat, egyora! :D

Ginix 2013.10.04. 11:01:50

@Babette_: aranyos, de a zacskós jobb:)

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.10.04. 13:11:11

@DieNanny: asszem pár éve volt ebből egy per valahol Mo-n, hogy iszonyú hangos volt hajnali hatkor vagy hétkor hétvégén a harang, és az lett a vége, hogy vallásszabadság van, lehet harangozni, akkor már úgyse kell aludni, pfff. valamelyik Velencei-tavi kempingben futottunk bele ebbe olyan 15 éve, hajnali hatkor, tíz percig, nagyon hangosan.
délben kit érdekel.
ok, hogy amikor ezt a szokást kitalálták, még nem voltak ébresztőórák, valahogy el akartak jutni az emberekhez, de azért nem ártana egy kis önmérséklet.

puhacica 2013.10.04. 16:40:46

@Chang Yai: @zopilote: @cougarcat: @Barátusz: @Jesus.Green: @nyuszigonosz: @cicalany76 (die Schnäpplijägerin): @Mr. Long [wannabe Briton]: @Kovermadar: köszönöm a válaszokat, egységesen azt mondtátok, hogy az "új hazátok" nyelvén írtok. bevallom őszintén, nem erre számítottam, de most, hogy így belegondolok, miért is lenne másképp? tök logikus! ma is tanultam valamit. :)

rumitom 2013.10.04. 17:56:14

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: en ha kerdezik whereareyoufrom, a valasz mindig europe (europan kivul nyilvan), az esetek 80%-ban ez eleg szokott lenni (valojaban ilyen identitasunak is erzem magam). a maradek 20% ha rakerdez europabol honnan, akkor zokszo nelkul vallalom a magyart. Meglepo modon, tobben szoktak tudni hol van magyarorszag mint nem. bar nyilvan aki rakerdez van egyfajta kulturalis/foldrajzi erdeklodese

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 19:06:59

@puhacica: igazabol a forrastol es a felhasznalastol fugg. angol dolgot angolul jegyzetelek, magyart magyarul (bar nem nagyon olvasok magyar dolgokat, kb 3-4 weboldal es annyi). ez foleg a nyelv "szokasa", fejlesztese miatt vegzem. (meg nem kaphato magyar konyv itt, igaz nem is hianyolom). illetve rohadt lusta vaggyok forditani, inkabb megertem-megtanulom angolul :D

kutya vacsorája 2013.10.04. 20:44:34

@csilla123: helyesen csináltad, büszke lehetsz rájuk és magadra is. de abban nem lehetsz biztos, hogy az ő gyerekeik is ilyen jól beszélnek majd - a poszt pont erről szólt.

zopilote 2013.10.05. 07:02:48

@Chang Yai:
Hangosan szol a harang reggel hatkor??? De jo is lenne neha Mexikoban, ha csak a harang szolna. Sok helyen mar hajnal 4 - kor beinditjak a petardakat, amik hangosan robbanak, hogy ideje felkelni es templomba menni reggeli misère. Egy ido utan rettenetesen irritalo tud lenni, de hogy szolni erte vagy pereskedni eszebe sem jutna az embereknek. En kimondottan elvezem a harangszot itthon, ugy a reggelit, delit vagy az estit. Amikor halott van, akkor mas idoben harangoznak es tudjuk a faluban, megint elment valaki:(

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.10.05. 08:34:51

@zopilote: petárdák, na ilyet se hallottam még. ezekszerint ha valaha is Mexikóba esz a fene, vigyázni kell, hogy a szállás ne a templom mellett legyen.
a petárdáktól rosszul vagyok (ugye a kínaiak űzik iari mennyiségben minden ünnepen), valamiért az az érzésem, hogy lőnek rám (még ha látom is, hogy nem)

Argentina Idegenvezetés · http://www.buenosaires.hu 2013.10.05. 08:35:03

Sziasztok!

Ket tema:

1., a gyerek... vegyuk azt a jo esetet, hogy a szulok akarjak hogy magyarul beszeljen a gyerek. mert ha nem, akkor nincs tema...
itt 3 verziot kell megvizsgalni:
a., mindket szulo magyar: ez a legjobb verzio, mivel itt otthon csak magyarul beszelnek a szulok, egymassal es a gyerekkel is. Aztan a tevebol, a ovodabol, a kulvilagbol ugyis megtanulja a lokal nyelvet.
b., az anya magyar: ez a kozepesen jo verzio, mivel a gyerekkel leginkabb az elso evekben az anya van egyutt, beszel hozza, enekel, meset mond, ovodaba viszi, stb... igy nagy esely van az "anyanyelv" elsajatitasara
c., az apa a magyar: ez a legnehezebb. mivel az apa leginkabb dolgozik, nincs otthon, nincs annyit a gyerekkel, igy a dominans a local anya nyelve lesz. ugyanakkor az apa nem teheti meg hogy a gyerekkel mindig magyarul es csakis magyarul beszeljen, hiszen sokszor a gyerekhez intezett szavakkal tulajdonkeppen "uzenetet" kuldunk az anyanak, vagy fontos hogy azt az anya is megertse. Vagy local csaladi barati ismerettsegi korben vagyunk, ahhol az amugy a local nyelvet beszelo apatol elegge hulyen, antiszocialisan venne ki magat ha a gyerekkel egy mas nyelven beszelne. Kb mintha sugdoloznanak...
mindezen tul barmelyik verzio eseteben erosen hibas dolognak tartom azt a jol megfigyelheto nevelesi modszert, amiben a gyereket a szulok megprobaljak mindenkeppen magyarnak nevelni. ezzel a gyerek antiszocalis lesz, soha nem fog tudni igazabol a helyi tarsadalomba beilleszkedni, hiszen hibas, teves enkepet, a helyi realitassal nem egyezo idegen gyokereket nevelnek bele. Tovabbviszi az elso generacios emigransok hontalansagfajdalmat, ugy, hogy annak se kulturalis, se tarsadalmi alapja nincs.
szerintem a helyes ut: kisfiam te angol/nemet/argentin vagy, apu/anyu magyarorszagrol szarmazik. neki mar a local culturaban, tarsadalomban, kapcsolatrendszerben kell ervenyesulnie. Ezek mellett, persze, lehet neki nyelvet, kulturat tanitani. De teves identitast nem.
Nehezen allom meg, amikor a facebookon olvasom masod/harmad/negyed generacios magyarok buslakodo posztjait, arrol, hogy mekkora fajdalom a hazatol valo elszakadas, a tavollet, etc.... Mivaaa???!!! Ez olyan mintha en arrol posztolnek, hogy mennyire hianyzik a holdseta...
Mitol lesz magyar a magyar? Mitol lesz magyar a nemet szuletesu, de magyarorszagon elo? Es mitol nem lesz soha magyar a magyarul jol beszelo, de teves identitast kapott kulfoldon szuletett magyar leszarmazott?
Nagyon egyszeru....
Meg kell kerdezni: Tudod milyen a pesti rakparton setalni ejjel az elso hoesesben? Tudod milyen erzes tizenevesen eloszor csokolozni a varosligetben? Vagy a lanchidon? Tudod milyen erzes egy majalis? Egy balatoni nyaralas? Egy bucsu, korhintaval? Dudold el neki a estimese dallamat, folytatja? Neeem?
A magyarsagot a magyarsagtudat, es kulturalis identitas hatarozza meg. Amit igenis csak magyarorszagon elve lehet megszerezni... Mashol a vilagon nincs is ra szukseg, illetve nem is hasznos.

2., Nyelvvesztes, afektalas. Ez nagyon egyszeru kerdes.
A nyelvvesztes ket dolognak tudhato be.
a., a befogado orszag tarsadalmi elvarasaitol
b., az egyen inteligenciajatol, ertelmi kepessegeitol.
Kifejtem:
a., pl az egyesult allamok egy tipikus homogenizalo tarsadalom. ha nem beszelsz tokeletesen, akcentus nelkul angolul, akkor kineznek, nem ervenyesulsz, stb... ezert ott a cel az, hogy mihamarabb elveszitsed a regi nyelvedbol jovo ""hibakat". Ez okozhat rovidebb-hosszabb tavon afektalast, szokeresest, nyelvvesztest, foleg gyengebb ertelmi kepessegu embereknel.
b., pl argentina egy tipikus elfogado tarsadalom, igy az akcentus inkabb elonyt jelent, es az esetleges nyelvi hibak sem jelentenek hatranyt, mindenki tudja hogy kulfoldrol jottel, es senkit nem zavar. Ebben az esetben kevesbe all fent az "atszokas" veszelye.

Sajat tapasztalat: az elso idokben sokszor kevered a ket nyelvet, oda-vissza. ez egy termeszetes reakcio amig az agyad nem valasztja szet az ujat a regitol. Erre mondjak itt argentinaban: Spanyolul meg, magyarul mar nem beszel :)
Amikor nagyon faradt vagyok, es mar nem fog az agyam, a mai napig megtortenik, hogy a spanyol mondatokba magyar szavak kerulnek. Onnan veszem eszre, hogy butan neznek ram :) Ez az evek mulasaval egyre ritkabb. Nem azert van ez, mert nem ismerem a spanyol adott szot, hanem az agyad elfarad.

Par eve jartam eszak argentinaban, Chaco tartomanyban, egy ottani magyar koloniat meglatogatni. Egymas utan talalkoztam ket emberrel.
1., 70 eves ferfi, 1956os menekult. 20 eves volt, amikor eljott magyarorszagrol. Azota majdnem minden kapcsolata megszunt a magyarokkal, nem beszelt magyarul. Hat nem beszelt magyarult :) Semmit....
rogton utana par kmel tavolabb:
2., 90 eves magyar nenike, akit a szulei 3 evesen hoztak ki argentinaba. Otthon magyarul beszeltek. TOKELETESEN akcentus nelkul beszlt magyarul!!! Megkerdeztem tole, nade megis, hogyan? Elsirta magat, es azt mondta: "Kedvesem nincs kivel beszeljek, de ha ugy erzem hogy felejtek, elolvasok egy konyvet magyarul"

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása