A mai poszt reakcióként született, méghozzá a francia országfelelősünk legutóbbi írására. Ildikó szerint lehetetlen Franciaországról egységként beszélni, mert észak és dél elég élesen kettéválik. (A képek a napokban készültek a pékségbe menet, amiért köszönet neki.)

Négy-öt éve, még friss letelepedő voltam, amikor rögtön felhívta erre a figyelmemet egy fiatal lány; büszkén kijavított, hogy ő nem francia, hanem breton. Akkor még nem is gondoltam, hogy a bretagne-i tapasztalataimnak sok mindenben az ellentétét látom és élem meg évekkel később Provence-ban, a déli tengerparton. Szoktam is mondani, ez két külön ország.

Romantikus tájak, középkori épületek

Erről a két külön országról, az emberi kapcsolatok fényében:

Nekem az észak-nyugati, esős, óceáni időjárástól „szenvedő" Bretagne a szívet melengető barátságokat juttatja eszembe.

A díszlet: hihetetlenül romantikus tájak, kora középkori maradványok minden mező szélén, elképzelhetetlen mennyiségű marha, és Mont-Saint-Michel, ami számomra még mindig a világ legszebb helye. Virágzó mezőgazdaság és az évszázadok óta gondosan ápolt és lakott, kőből épült kandallós házak.

Ott nem skanzenben mutogatják a középkori épületeket, hanem élnek benne, mint ahogy a hagyományőrzés sem egy felvett manír, hanem a mindennapok normális része.

Csak meg kell nézni egy falu-mulatságot (fest-noz), amikor mindenki együtt táncolja a breton táncot: a 18 éves rocker srác fekete farmer-pólóban ropja az öreg nénike mellett, a kisujjukat összekulcsolva.

Én sem hittem volna, hogy ilyen van, de saját szememmel láttam, hogy igenis tud együtt mulatni a generációk sora, a legkülönbözőbb emberek. Soha nem éreztem vagy láttam ott előítéletből származó visszautasítást – azt hiszem, ha egy közösségnek rendben van az identitás-tudata és erős egységben él, akkor nem jelent problémát elfogadni és befogadni a más kultúrából érkezőket (bevándorlók) vagy például a melegeket.

Egy évet töltöttünk ott, de a búcsú-bulinkra 30-40 ember érkezett, még ajándékokat is kaptunk.

A zárkózottabb déliek

Ezzel szemben, ha már általánosságban beszélünk, az igazi déliek erősen elzárkóznak mindenkitől. Az az érzésem, hogy még egymástól is. Ez érthető, hiszen a minden évben özönvízszerűen érkező és távozó turista-hadak ellen ki kellett alakítani egy védekező mechanizmust. Az biztos, hogy zárkózottabbak a családok, talán azt is mondhatjuk, hogy pénz-orientáltabb az élet, nem annyira fontosak az emberi kapcsolatok.

Az a benyomásom, hogy itt „önzőbb" stílusú a gyereknevelés is. Az anyák sokszor babakocsiban tolják a már menni tudó nagyobb gyereket is, csak hogy ne kelljen figyelni rá, és nyugodtan beszélgethessenek.

Ha elsőre nem tűnt volna fel, ez a főutca...

Vasárnap a szülő találkozik a kávézóban a barátokkal, ahol jobb híján a gyerek csendben ül, míg anyuka beszélget. Látszik, hogy nem a gyerekhez igazították a programot, a szülőknek kicsit fontosabb a saját jól-létük, kényelmük, mint az nálunk, Magyarországon megszokott.

Azt hiszem, ezzel önállóbb és alkalmazkodóbb gyereket nevelnek, másrészt visszaüt a hozzáállás: nagyon sok öreg szülő tölti utolsó éveit egyedül, míg a felnőtt gyerek évente egyszer néz rá.

Azért az is hozzátartozik a képhez, hogy a legtöbb dél-francia család nagyon egészségesen, kiegyensúlyozottan él. A gyerekek otthon és az iskolában is a helyes, minőségi étkezésre és a napi mozgásra vannak nevelve. (Nyilván van összefüggés a várható magas életkorral.) Mind a menza, mind a sport, zenei és egyéb foglalkozások irigylésre méltóak, és sokkal gyakorlatiasabb tudást kapnak a diákok az iskolában.

A külföldiek

Ha már az emberekről van szó, meg kell jegyezni a betelepülő angolokat és más nemzetiségűeket, mert nagyon sokan vannak.

Mert Bretagne-ban annyiért egy birtokot tudnak venni, amennyiért a zsúfolt szigeten egy sorházat kapnak, így sokan nyugdíjas korukban, vagy előtte, ha munkájuk engedi, oda költöznek. Plusz állítólag 1-2 fokkal melegebb is van, mint Angliában. Hihihi. Egyre többen teszik ezt, így egyre jelentősebbek az angol közösségek.

A Riviérán az angol arisztokrácia már régóta jelen van, téli nyaralóhelynek tökéletes volt, a zord Angliából ide menekülni királyi hagyomány. Mostanra már minden faluban lehet találni angol közösséget. Jellemzően csodálják a francia életstílust, de nem mondhatnám, hogy sikerülne elvegyülniük. Letelepedőknek, mint mi, érdemes velük ismerkedni, nyitottabbak, mint a helyi franciák.

Lakhatás és munka – csak érintőlegesen

Markáns különbség van a lakhatási és munkalehetőségek között is. Bretagne-ban személyes tapasztalatunk szerint csak a mezőgazdaságban, élelmiszeriparban találsz munkát, ha találsz. De inkább nem találsz. Plusz a nagy távolságok miatt is nehéz elhelyezkedni, ritkán lakott országrész. Viszont szinte fillérekért lehet házat, lakást bérelni (a többi országrészhez képest).

A déli tengerparton, a Riviérán rengeteg munka van, főleg a nyári szezonban, de nagyobb városokban nem jelenthet gondot állandóra sem elhelyezkedni. A bérlés és a szolgáltatások azonban nagyon drágák. Anélkül, hogy ebbe most részletesebben belemennék; nagyon át kell gondolni ezeket a költségeket.

Általánosságban azt mondanám, hogy nagyobb városokban lehet hozzájutni (ismerős, szerencse) olcsóbb lakásokhoz, de ott a munkakeresésnél a sok bevándorlóval kell versenyezni, nyomott bérekért.

Amit jobban ismerek, az a provence-i, tengerparti rész, ahol nem tagadom, nagyon drága a lakhatás. Itt is, mint sok más divatos európai helyszínen, versenyezni kell egy-egy meghirdetett albérletért.

Ez többek között annak is köszönhető, hogy ha nyaralóknak adják ki az ingatlant, heti foglalásokkal csak a 2-3 nyári hónapban, akkor több pénz jöhet be belőle, mintha egész évre kiadná rendes albérlőnek. Arra a kevés lehetőségre meg jó sok jelentkező akad: egy kiadó ház hirdetését éjfélkor rakták fel, mikor másnap reggel telefonáltam, már én voltam a 18-dik a sorban...

A pékség

Biztos, hogy már előttem is írtak arról, hogy papíron is meg kell felelni ahhoz, hogy minket válasszanak hosszú távú albérlőnek – igazolni kell visszamenőleg megfelelő nagyságú állandó fizetést, munkaszerződés, banki igazolás (ez utóbbi például szabály szerint nem kérhető el senkitől, de én is küldtem a főbérlőmnek, mint a kisangyal, csak engem válasszon), miegymás.

A szerződés megkötése után azonban nagyon is védve van az albérlő, nem emelhetnek albérleti díjat sem egyszerűen, és még akkor sem lehet gyorsan kirakni, ha nem fizet. Ezért is nézik meg annyira előre az embert a kiválasztásnál.

Az ördögi kör

A francia letelepedős-papírügyes hármas-problémáról is írtak már előttem: lakás – bankszámla – munka ördögi körére gondolok. Én az ilyen bürokratikus nehézségeknek és persze a francia nyelv nehézségének tudom be, hogy ez az ország nem annyira kedvelt a Magyarországról kivándorlók körében.

Biztos, hogy Angliában könnyebbek az első lépések, de – ahogy én látom – a kezdeti nehézségek itt idővel jobban kifizetődnek. Ezzel persze lehet vitatkozni, mindenki mást vár az élettől, máshogy akarunk élni.

És végül egy kis desszert:

Amire feltétlenül készülj fel, ha kis provence-i faluba költözöl avagy apró mindennapi észrevételek és morgások.

1. A dél-francia vidéknek két arca van:
- a téli ásító nyugalom, azaz unalom (csak az író-lelkeknek jó....),
- míg nyáron minden négyzetméter megtelik turistával, tömeg van az utakon, a boltban, a parton, a bárban, plusz mindenki izzad és rákvörös. Hogy egy Saint-Tropez-i halász bácsikát idézzek: örülünk, amikor jönnek nyaralni, mert belőlük élünk, de amikor elmennek, még jobban örülünk.

2. Kis ízelítő a szükséges türelemről: a kis pékségben áll a tíz méteres sor, a vége a tűző napon az utcán. Ez azonban egy cseppet sem gátolja az egy szem eladó nénit abban, hogy kijöjjön a kasszából, és puszival köszöntse az ismerős vevőket. Pár percet kedélyesen el is csevegnek, hát mégse hagyhatja szó nélkül elmenni őket! Mindenki türelmesen vár, legfeljebb a napszúrásos német turista-család hümmög - de őket úgyse érti senki :) (Valószínűsítem, a franciák önhittségéről esik szó.) Ha kell az a friss bagett, ez van!

Az ófalu

3. Rendben, a szieszta-leállás megszokható. A bolt, pékség, hentes, bank, posta, gyógyszertár, trafik nyitvatartásáról táblázatot kell vezetni, mert gyönyörű káosz uralkodik, 2-3 órákra nyitnak ki, reggel 7 és este 8 között valamikor.

DE hogy a kiírt időpontokban néha csak úgy elfelejt kinyitni... még a posta is!! Ezt évek múltán sem akarom néha elhinni.

4. Biztos a szieszta idő miatt, de itt tényleg mindenki 12-13 órakor ebédel. Az éttermek sem rugalmasak, csak bizonyos idősávokban hajlandóak ebéddel, vacsorával kiszolgálni. Jaj légyen annak az elvetemültnek, aki például délután 3-kor éhezni merészel!

5. A "pénzzel mindent meg lehet oldani" mentalitás itt egy kicsit sem működik. Senkivel és sehol. Egy dél-franciát semennyi pénz sem fog kizökkenteni a megszokott ritmusából. Vagyis, ha Ferrárival érkezel, akkor sem fogják felkelteni a szakácsot a szokásos délutáni sziesztájából. Ezt azért szeretem :)

6. Még a gazdag angol turisták is kivétel nélkül mind hülye tinédzserekké változnak, amint megpróbálnak franciául beszélni. Próbáld meg őket elviselni, kb 100 éve belőlük él a Riviéra.

7. A dél-franciák magukban beszélnek! Ne csodálkozz, ha jólöltözött fiatalember megbeszéli magában a tennivalóit a bankban, vagy a boltban a vacsorát fennhangon kitárgyalja. Vigyázat!! Pár év után ugyanezeket a jeleket magadon is észreveszed! Végül is nem akkora hülyeség szórakoztatni magad az unalmas feladatok közben....

8. Igen, a franciák folyamatosan isznak. Rozét, pastis-t, sört (meg muscade-ot, szörp+sör kombót, normandiai cidre-t, cassis-t,...). De csak keveset. Részeg embert utcán csak egyszer láttam, de őt is betessékelte a rendőrfőnök az autóba, és kedvesen hazafuvarozta. A nénivel együtt, aki tudta, hogy a részeg bácsi hol lakik. De előtte még megvárták, amíg a néni bevásárol a halaspultnál. Ráértek...

9. Jó pár hónap eltelik, míg a helyiek észreveszik, hogy nem nyaralni jöttél, hanem itt laksz. Azt szokták mondani, úgy 10 év, míg egy dél-franciánál eléred, hogy meghívjon magához kávézni. Még 10, és talán együtt is vacsorázhattok. De még akkor is te leszel a frissen ide költözött ismerős. Nagy szerencsénk, hogy a környék azért tele van az északi részekről és Angliából, Hollandiából, stb. ide költözött sorstárssal is.

10. A kabóca ciripelése nem romantikus, hanem nagyon hangos. Nem hallod? Mondtam NAGYON HANGOS!"