oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. július 08. 06:48,  A szőrös mellkasú sirályok 273 komment

2013. július 08. 06:48 Határátkelő

A szőrös mellkasú sirályok

Új sorozatot indul ma, ugyanis arra kértem az országfelelősöket, írjanak arról, hol és hogyan nyaralnak a környezetükben élők. Elsőként a magyarok körében is egyre népszerűbb bolgár tengerpartra látogatunk el Max val segítségével. Kiderül, miért kötelezően szőrös a cigiző sirályok mellkasa és mit keresnek az angol futballhuligánok.

Sozopol cím.JPG

„Ami a bolgárok nyaralási szokásait illeti, a válság nyomot hagyott ezen is. Míg korábban 85 % elment valahová nyaralni, ma ez az arány csak 65 %. A többiek otthon nyaralnak, azaz saját otthonukban töltik szabadságukat.

A legrosszabb eset persze az, aki nem is tudja kivenni szabadságát, s ez nem ritka, hiszen egyes munkahelyeken egyszerűen nem adják ki a szabadságot („ha kiveszed, ki vagy rúgva" alapon), melynek időtartama egyébként évi 20 munkanap.

A nyaralni menők háromnegyede belföldön pihen. A legnépszerűbb célpont természetesen a Fekete-tenger partja. A Fekete-tenger bolgár partrésze kb. 350 km hosszú, észak-déli irányban halad.

Érdekesség, hogy bár délen van a legmelegebb, gyakorlatilag megállapítható, hogy az árszint észak-dél irányban csökken. A külföldi turisták aránya hasonló módon változik, minél délebbre megyünk, annál alacsonyabb a külföldiek aránya.

A bolgárok kedvence

A belföldiek legnépszerűbb üdülőhelye Szozopol, mely Burgasztól 35 km-re található délre. Ez nem csak üdülőhely, hanem - mint szinte az összes bolgár fekete-tengeri település - komoly történelemmel is rendelkező település, hiszen Szozopolt 2700 éve alapították görög telepesek és azóta a település megszakítás nélkül létezik.

A görög jelenlét errefelé egészen az XX. sz. elejéig jelentős volt, ez csak a balkáni háborúk (1912-1913) és az I. világháború után szűnt meg, mikor lakosságcsere zajlott le Görögország és Bulgária között - de facto inkább etnikai tisztogatásnak nevezhető: az Oszmán Birodalomtól 1912-ben visszaszerzett bolgár többségű területeket (a mai Görögország Thesszaloniktól keletre eső része - igen Bulgáriának az Égei-tenger felé is volt tengerpartja!) a görög haderő elfoglalta, majd a lakosságot elűzte, majd pedig ugyanez történt Bulgáriában bosszúból a görög lakossággal.

A bolgár tengerparti üdülőhelyek között sajátos szerepmegosztás is van. Míg a legdrágább és legnépszerűbb Albena, Zlatni pjaszaci (= Aranyhomok) és Szlancsev brjag (= Napospart) alapvetően az éjjel-nappal szóló hangos zene, az ivás, a kábítószer és a - fizetett és ingyenes - szex birodalma, addig délebbre inkább a családi pihenés van központban.

Sozopol cikk.JPG

A „cuki ébenfiúk"

Minden rendszerváltást túlélő jelenség a bolgár „sirály" - így nevezi a bolgár szleng a külföldi turistanőkre vadászó bolgár fiatalembereket, akik teljes körű szolgáltatást nyújtanak az egyedülálló külföldi turistanőknek.

Különösen skandináv és angol hölgyek vannak e szolgáltatás nagy kedvelői között, az ideális „sirály" is az ő ízlésüknek felel meg, így az elsőosztályú „sirály" jellemző kinézete: kreolos bőr, sok izom, sok szőr, s nem túl magas termet – „cuki ébenfiú", mint ahogy egy magyar lányismerősöm mondta.

Az igazi sirály jellemzően tanga-szerű fürdőgatyában van, felül vagy semmit sem hord vagy izompólót. Ha véletlenül inget vesz magára, akkor azt köldökéig kigombolja. A pulóver vagy a rendes ujjas póló kizárt, hiszen ezeket nem lehet köldökig kigombolni, ami miatt elveszne a sirály legszexibb része, szőrős mellkasa nyilvános bemutatásának lehetősége.

Fontos a viselkedés is: a „sirály" sosem mosolyog, hiszen ő nem homokos, hogy vigyorogjon, mint egy vadmalac, hanem igazi kemény férfi. Ezen kívül állandóan van ujjai között egy szál meggyújtott cigaretta, s azzal gesztikulál.

A cigarettát vízbe menés közben sem teszi le, csak az utolsó pillanatban dobja a vízbe, míg medencében meg a vízbe ugrás előtt a medence szélén hagyja - ne feledjük, hogy nem buzi ő, hogy a lépcsőn menjen be a vízbe, hanem igazi férfi, ezért a medencébe mindig ugrással kerül be!

Érdekes, a magányos férfiak nagy bánatára, sirálynők nem léteznek. Természetesen vannak fizetett női munkaerők errefelé is, de ez bizony sok pénzbe kerül. Így a kalandvágyó külföldi turista kénytelen hagyományos módon udvarolni a bulizós könnyűvérű lányok körében.

A külföldiek

A külföldi turisták között egyre nagyobb számban jelentkezik egy sajátos kategória, a bolgár szleng egyszerűen „angol futballhuligán" néven emlegeti őket. S bár nem csak angolok alkotják ezt a csoportot, az elnevezés találó.

Az "angol futballhuligán" jellemzően 18-25 éves munkanélküli nyugat-európai - többségében brit - fiatal srác, aki miután felvette munkanélküli segélyét és felszállt Lutonban a fapados járatra Burgasz vagy Várna felé, megérkezése pillanatától igyekszik a lehető legjobban kiélvezni a jó időt.

Az élvezetek sorában legelső helyen a brit árakhoz képest hihetetlenül olcsó alkohol korlátlan fogyasztása áll. A bolgár idegenforgalomban dolgozó vállalkozók is nagyon kedvelik az angol futballhuligánt, ugyanis teljesen igénytelen nyaralóvendég, gyakorlatilag semmi se érdekli azon kívül, hogy éjjel-nappal bömbölő zene mellett sokat ihasson olcsón.

Vannak angol futballhuligánok akik 2 hónapot töltenek el Bulgáriában - ugyanebből a pénzből Ibizán talán 2 hétre se futná, így aztán érthető, hogy folyamatosan növekszik köreikben a bolgár tengerpart népszerűsége.

Egy nap

Az átlagos angol futballhuligán átlagos napja úgy kezdődik, hogy délben félig-meddig kijózanodva felébred. Ezután rohan a svédasztalhoz, majd megy a tengerpartra. Ott folytatja az alvást, készülve az estére.

Este bárokat és zenés szórakozóhelyeket látogat, igyekszik lányokkal ismerkedni. Aztán ha sikeres az ismerkedés, jön a szex és a hullarészegre ivás a partnerrel.

Ha meg nem sikerült partnert találni, akkor a partner nélkül maradt angol futballhuligánok csoportokba verődve, üvöltve járják az utcákat napkeltéig, eközben hullarészegre isszák magukat, időnként szabadidős programokat is szervezve maguknak, melyek között első helyen a tömegverekedés van.

Ha kiderül, hogy rivális focicsapatok hívei, akkor ezen az alapon verik egymást, ha meg nem, akkor találnak más indokot. Ha végképp nem találnak okot egymás megverésére, akkor belekötnek valaki másba vagy véres bosszút állnak egy utcai szemeteskukán.

Egyetlen gond van: ha nem vagyunk angol futballhuligánok és olyan helyre tévedünk, ahol ők vannak többségben. Ebben az esetben az illető helyről gyorsan menekülnünk kell, ugyanis bármiféle pihenés kizárt e körülmények között.

Külföldön a görögök és a törökök a legnépszerűbbek

Visszatérve a bolgár nyaralókra, aki köztük külföldre megy nyaralni, azok között a legnépszerűbb célpont a görög és a török tengerpart, Görögország esetében Thesszaloniki környéke, míg Törökország esetében Törökország földközi-tengeri partvidéke.

A törökországi nyaralás jóval olcsóbb Bulgáriánál, különösen ha utószezonban megyünk. Augusztus 15. és szeptember 15. között hihetetlenül olcsó ajánlatok vannak. A jellemzően kispénzű bolgár a legtöbb esetben a teljes ellátást biztosító, azaz idegenforgalmi nyelven AI (all inclusive) csomagokat választja, hiszen ez a legolcsóbb, viszont állandó, bőséges svédasztalos étkezést biztosít.

Ki a középosztály?

A pénzügyi szűkösséget jelzi, hogy az emberek zöme egy hétre megy nyaralni, de a 4 napra elutazó sem ritka. Aki el tud menni 10 napra, az már szerencsésnek mondhatja magát.

Ezzel el is jutottunk a középosztály fogalmához, s annak országonkénti drasztikus eltéréséhez. Bulgáriában az a család, aki mindig időben rendesen befizeti a közüzemi költségeit, már alsó középosztálynak számít. Elmeséltem egyszer ezt egy brit barátomnak (nem angol futballhuligán az illető!), aki jót nevetett ezen a középosztályi ismérven.

Egy idei statisztika szerint az átlag bolgár család 1100 BGN-t (= 165 ezer HUF) költ nyaralásra. (A havi nettó bolgár átlagfizetés 560 BGN jelenleg, ez kb. 84 ezer HUF.)

A családos emberek persze egész másképp nyaralnak, így nem is igen mennek a nagyon zenés-bulizós üdülőhelyekre. E kategóriának a legjobb a Burgasz és a török határ közti tengerpart-rész.

Aki aludni szeretne a tengerparton, annak azonban rossz hírem van: ez szinte képtelenség. A strandokon ugyanis folyamatos a hangzavar, melynek forrása a folyton gyermekét kereső és hívogató átlagos bolgár anya. A bolgár anya 5 percenként legalább egyszer feláll és „hol vagy?", „gyere ide!", „nem kérsz vizet?", „nem vagy éhes?", „ne menj a vízbe, megfulladsz!" kiáltást ad ki magából.

Ha tilos, akkor jó?

A strandokon mindig van fizetős szakasz, ezeket naponta tisztíják, s itt vannak strandeszközök is. A fizetős szakasz azonban nem azt jelenti, hogy ide be se lehet menni. (Persze ilyen is van, ezek egyes szállodák saját, zárt partszakaszai.)

Az igazi bolgár ember azonban nem megy ilyen szakaszra, ő a "veszélyes szakasz, őrizetlen szakasz" táblát keresi, majd ott telepszik le. Hiszen ha valami tilos, akkor biztos azért tilos, mert ott nagyon jó, s a gonosz hatalom direkt nem akarja, hogy az embereknek jó legyen - mi más lehet az ok, épeszű ember hiheti, hogy az állam bármit is az emberek javáért tesz?

Pedig valójában veszélyes a Fekete-tenger sok része: vannak nagyon gyors víz alatti áramlások, homoktölcsérek, veszélyes hullámzás, melyek miatt mindig vannak halálesetek.

A Fekete-tenger érdekessége, hogy egyfajta anti-Holt-tenger. Mint ismeretes a Holt-tenger a világ egyik legsósabb vize, 35 % körüli sószinttel. Nos, a Fekete-tenger az ellenkező véglet, a sószint 1,5 % körül van (összehasonlításként, az Adriai-tenger átlagos szószintje 3,5 %), ezzel a legkevésbé sós tenger a világon.

Természetesen vannak kevésbé sós tengerrészek is a világon (pl. nagy folyók tengerbe ömlő torkolatai közelében), de mint átlagos szint, a Fekete-tenger van az első helyen, pontosabban a Kaszpi-tenger még a Fekete-tengernél is kevésbé sós, de az valójában nem igazi tenger, hanem tó. Tehát akit zavar az erősen sós víz, annak ez kedvező.

Búvárkodni nem túl jó

Akiknek viszont a Fekete-tenger nagy csalódást okoz, azok a búvárok. A Fekete-tenger nevében a fekete szó nem véletlen: a fekete talajt és a vízben lévő anyagrészecskék miatti átláthatatlanságot jelzi. A homokos részeken sem lehet ellátni pár méternél tovább a vízben.

Bár a tengerfenék tele van emlékekkel, ezekhez az átlag könnyűbúvár felkészültségénél és felszerelésénél komolyabb szint szükséges. A Fekete-tenger ugyanis eredetileg egy édesvizű tó volt, mérete a jelenleginek a fele lehetett, s a partján jelentős korai emberi települések voltak.

Azonban kb. 7 ezer évvel ezelőtt az utolsó nagy jégkorszak végén a világtenger szintje jelentősen megemelkedett, aminek következtében a mai Boszporusz átszakadt, s a Földközi-tenger elöntötte a mai Fekete-tenger helyén lévő tavat és a környező településeket.

Egyes vallástörténészek és Biblia-kutatók szerint a bibliai özönvíz valós történeti alapja éppen a Boszporusz átszakadása, s a térségben lévő emberi települések víz alá kerülése lehet. Mások szerint ez volt az elsüllyedt Atlantisz. Innen a számtalan sok emlék a tengerfenéken, melyek teljes feltérképezése még éppen csak megkezdődött.

Visszatérve a nyaraláshoz, a szezon május 15-én indul, s szeptember 15-én ér véget, bár a legkorábbi és a legkésőbbi fél hónap már erősen rizikós is lehet időjárási szempontból. Most, így júliusban pont a közepén vagyunk."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: sorozat nyaralás Bulgária

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr575394871

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.08. 07:42:57

annyi igazsag van benn, hogy a sok idiota ugy doglik egymas mellet a pledeken mint a siralyok

oh bazmeg es a szoros alacsony bolgarra utazbak a sved nok
ez kesz

birca!
\megis megjelent a szatirad
congratulation:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.08. 07:48:18

angol futballhuliganok jarnak bulgariaba kis szoros bulgarokat keresni, akiknek az annya ejjel ordibal, amitol nem tudsz aludni, hogy hol vagy fiam

es az amerikakiak a hulyek:)
most tenyleg meg kell innom egy sort, pedig mar ejjel 2ora

Ugyandehogy (törölt) 2013.07.08. 08:05:56

végre valami nyelvtanilag is olvasható írás....

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.07.08. 08:08:31

@hagyma: szerintem egy Xanax-ot is dobjál a sör mellé, rendesen kihallani hogy felzaklattad magad. Annyit nem ér az egész blog, hagyma!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.08. 08:11:34

@Don Kartasch: felzaklattam???????
muhhaha
xanax?
mondtam hogy a C vitamin a legerosebb gyogyszerem
a call off the wildmant nezem, de mar lassan elindulok alszani
/amgol futtballhuliganok 2 hoanpig nyaralnak bulgariaban/
ez kesz

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.08. 08:13:45

vege a szezonnak
utolso mecccs Liverpool- Manchester United
es akkor el mennek 2 honapra bulgariaba:)
komolyan megcsinalta a napomat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.08. 08:16:12

bar nyaralas alatt megnezik a levszki szofia-lokomotiv plovdiv intertoto kupa meccset, majd ejjel osszeverekednek")

Gyurcsótány Ferenc 2013.07.08. 08:25:46

hat hiaba...birca-ban sose csalodik az ember fia...

@ Birca: ez a tag mennyire anti-siraly Bulesz orszagban?:-)))))))))

www.youtube.com/watch?v=V-hABvR28so

2013.07.08. 08:36:56

@hagyma: Mindig jobbat vár az ember. :)

M. Úr 2013.07.08. 08:44:09

Csak nekem tűnt fel, hogy a strandolós képeken mennyivel kisebb arányban vannak a túlsúlyos nők, mint egy átlagos magyar strandon? Bulgáriában nem kezdenek el dagadni 25 fölött?

A csikket eldobókat kötelező utcasepréssel, szemétszedéssel büntetném, 1 nap/csikk. "Dehát az csak csikk, nem szemét!" Akkor is, ha a vízbe dobja.

A tengerpart gyönyörű, de ezt az egész nap a tűző napon szikkadásig kint fekvést sosem fogom megérteni...

Az írás tetszett, kösz! Szívesen olvastam volna még a közbiztonságról. Mennyire veszélyesebb ott turistáskodni, mint mondjuk a Balatonnál?

pappito · http://pappito.com 2013.07.08. 08:53:25

kellemes szocreál retrofiling, csak most nem az ndk turisztok baromkodnak hanem a brit fiatalok

amúgy biztos szép

vajon a tengerbe csikket dobálókat miért nem bassza pofán senki?

Amarante 2013.07.08. 08:59:56

Birca nagy voltal!!!:))))Nekem nagyon tetszett!!!!!

Ronnie_27 2013.07.08. 09:02:36

Érdekes poszt, köszi.

A bolgár tengerpart nem vonz. Szeretek búvárkodni, a horvát tengerpart a kedvencem. Azt hallottam még, hogy a közbiztonság nem túl jó a Fekete-tengernél, sok a lopás. A sirályok mellékállásban lopnak.

Milyenek a fiatal bolgár nők?

Magyarországon is legalább az alsó-középosztály tagja az, aki időben be tudja fizetni a közüzemi számlákat.

pappito · http://pappito.com 2013.07.08. 09:08:05

most jut eszembe, anno a barcelón tengerparton ült egy faszi egy napernyő alatt és boldog-boldogtalannak kis műanyag, homokba szúrható hamutartókat osztogatott ingyen, rajta a város logójával. (pedig ott éccaka gyakran pucolták a homokot nagy gépekkel)

én már a fény gyermeke vagyok 2013.07.08. 09:24:37

Velem is többször előfordult, hogy elaludtam a bolgár parton, és mire felébredtem, tele volt a fecském dollárral és telefonszámokkal. Baromi kellemetlen volt, mert egyre nagyobb fürdőgatyákat kellett vennem, hogy a pénz elférjen. Az egyikre ki is írtam, hogy 'nem kell több pénz', de ezek a nők csak dugdosták és dugdosták, némelyik meg se várta, hogy elaludjak. Ebből a mai posztból tudtam csak meg, hogy madárnak néztek.

rumitom 2013.07.08. 09:39:14

franko poszt. mind a stilus mind a tartalom.

Erdekesek az angol focihuliganok, latszolag Andaluziaba is ugyanez a fajta megy nyaralni. De hova megy a brit felso kozeposztaly? Afrika?

Len.Mag 2013.07.08. 09:43:52

Köszönöm, remek poszt lett! Meg is nevettetett :)

think different 2013.07.08. 09:45:00

Jó írás volt. Mint bolgár tengerparton többször, hosszabb időre megforduló magyar (értsd: olcsóbb, déli településeket preferáló) tanusíthatom, hogy ez így van, ahogy Birca írta.

Ott is vannak angol fiatalok, de csendesebbek, illetve sirályok is akiken nagyon jókat röhögtünk. Olyanok, mint valami 70-es évekből ittmaradt dél-olasz digó selyemfiú, 'ON SALE' táblával a hátukon.

A lányok pedig vagy szépek, vagy nagyon sokat ittam.
Igaz mi is csak bárokban voltunk, tehát lehet ott a minőségibb fehérnépek voltak alkalmazva.
Ami furcsa volt: nem szőrős a talpuk, pedig a sztereotípiák miatt azt hittem, hogy az összes hobbit.
Illetve a thai posztra visszautalva, nekem úgy tűnt, hogy több eszük van, mint egy átlagos magyar lánynak és nem pirítják magukat ropogósra.
És igen, kevés a túlsúlyos, legalábbis, akik szem előtt vannak.
Persze lehet a klíma is közrejátszik, mert nappal volt 42C fok, éjjel lehűlt 38C fokra, azaz hiába toltam a tequilát nyolcasával, 7-et azonnal kiizzadtam. (egy tequila nagyjából 50 Ft volt).

Csajozásról annyit, hogy magyarként is izgalmas nyugat-európai vagy, főleg szőkén, zöld szemmel, szóval nem lett volna kihívás, de minden dekoratívabb hölgyhöz tartozott egy kétajtós szekrény, akik a legrosszabb pillanatban szerelték a kapura tartó naív, magyar csatárokat.
A Bulgáriában nyaraló olasz és cseh lányokkal sokkal több szerencsénk volt, szóval még vissza kell mennem, mert bolgár lány is van a bucket list-en :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.07.08. 09:52:06

Jó poszt volt, kicsit rövid, de a téma nem maradt kivesézetlen :)
Köszönjük!

"Ha véletlenül inget vesz magára, akkor azt köldökéig kigombolja"
Először arra asszociáltam, hogy alulról van köldökig kigombolva :D

"Természetesen vannak kevésbé sós tengerrészek is a világon "
Vagy pl. a Botteni öböl, a legészakibb részen 0,2%.

2013.07.08. 09:52:44

@think different: tenyleg guggolos wc-k voltak a barokban/ettermekben? Vagy ez csak urban legend?

Len.Mag 2013.07.08. 09:55:02

@én már a fény gyermeke vagyok: Sirály fecskében? Az olyan, mint a báránybőrbe bújt farkas? Vagy idegen tollakkal ékeskedik?

Csak hogy teljes legyen a képzavar ;)

think different 2013.07.08. 09:58:19

@charlieharper: azok :D
Szóval elég kemény volt mondjuk hajnalban, mikor már alíg volt vér az alkoholunkban.

De ha jól emlékszem a WC-s néni időnként slaggal kiverette az egész helyiséget.

Robert N. Danahi 2013.07.08. 09:58:42

@M. Úr: a dagadás csak a nőkre igaz, ja. Mi örökre megmaradunk daliásnak

én már a fény gyermeke vagyok 2013.07.08. 10:09:34

@think different: Aki nyolc tequilából hetet kiizzad, az minek jár rötyire? Az ilyenek miatt vannak sorok a klotyó előtt, a békés italozó behugyozik, míg a tekilás tornázik a kapaszkodókon.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.07.08. 10:23:06

@Len.Mag: Madár madár, ezeket sokszor keverem. A bolgár sirályról azt mondták a helyiek, hogy az albartosz. Vagy igaz vagy nem, ezek a bolgárok hazudnak reggel délben és este. Amelyik pont a tányéromba szart 60 méter magasról, az már tényleg gyanus volt. Az vagy strucc volt, vagy a helyi alfahím albatrosz, vagy mutáns sirály, de méretes egy példány volt. Ami kijött belőle az is méretes volt.

NIKI LAURA 2013.07.08. 10:27:35

jó vót Birca!

Bulgáriában ellopták az autónkat,és addig nem akartak haza engedni,amíg nem fizetjük ki a Vámot!!!!!!!!!!!!!!!!

Régen vót,de igaz vót.

Igényes 2013.07.08. 10:33:39

Szerintem ez nem birca. Bolgár nyaralás előtt meg érdemes a szállodák melletti youtube kommenteket is megnézni.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.08. 10:33:47

@hagyma:

"a sok idiota ugy doglik egymas mellet a pledeken mint a siralyok"

Ez csak egyes helyeken igaz. Nem oda kell menni.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.08. 10:37:24

@Gyurcsótány Ferenc:

Ő egy csalga-sztár. A csalga az olyan helyi népzenei valami, tulajdonképpen keverése valódi népzenének és modern motívumokban. A csalga BG-ban csak hívekkel és ellenségekkel rendelkezik: a lakosság fele imádja, a másik fele meg gyűlöli.

Bevallom, 20 éve még voltak jó előadók is a múfajban, manapság már moslék lett.

Egyébként ez az ember Azisz, aki cigány és homokos, azaz sajátos még a műfajon belül is.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.08. 10:38:29

@M. Úr:

A nők kétharmada nem hízik el, ez tény. Egyharmad meg fiatalon is kövér.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.08. 10:39:09

@M. Úr:

Közbiztonság - ma már a magyar szinten van, régebben rosszabb volt.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.08. 10:41:34

@Ronnie_27:

Mint már mondtam, alapvetően 3 nőtípus van:
- szőrös, tenyeres-talpas menyecske, jellemzően kreolos bőr és kövér,
- magas vagy közepes termet, kreolos, szőrtelen,
- alacsony, közepes, világos bőr, szőrtelen.

Az arány egyharmad-egyharmad.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.08. 10:45:24

@charlieharper:

Nagyon ritka ez. Már a 80-as évek kommunista üdülőiben is angolvécék voltak.

Amikor legutoljára mentem a tengerpartra, egy darab törökvécét láttam, az sem a tengerparton, hanem útközben egy buszmegállóban volt.

Igényes 2013.07.08. 10:46:47

Jah tényleg a te posztod, ott van a felvezetőben. Oké.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.08. 10:50:18

@NIKI LAURA:

Így volt 2007-ig!

Az ok: a bolgár autómaffia egyik módszere az volt, hogy behozatta a kocsikat turisitákkal, majd azok "eltűntek". Így oldották meg a vámot és az áfát.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.08. 10:55:20

@Igényes:

Ez mindig jó megoldás, bár mindig nagyon sok a negatív komment.

Múltkor megnéztem a véleményeket a szállodáról, ahová terveztem menni. A kommentekből megtudtam, hogy hihetetlen kosz van, a svédasztalon csak száraz kenyér van és egyhetes szalámi, sosem takarítanak, időnként elfogy a meleg víz, s az összes üdülővendég bunkó paraszt, aki egész éjjel maximális hangerőn zenét hallgat. Aztán kiderült: az egyetlen igaz pont az volt, hogy délután 5 körül valóban lecsökkent a meleg víz hozama, s csak 7 után lett normális.

Azóta erős gyanúm: a kommenteket ilyen helyekre elsősorban konkurrens szállók írják egymásról.

Amarante 2013.07.08. 10:58:25

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Ez a torok hodoltsag utohatasa:)))
Romaniaban is megvan ez a mufaj es az arany ugyanaz:)))
en hidegrazast kaptam tole.olyasmi mint nalunk a lakodalmas:)))

Igényes 2013.07.08. 11:00:36

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Közben leesett. :)

Mi terveztünk oda menni, aztán ezek miatt mégsem mentünk. Ehelyett választottunk egy csupa pozitív kommentes magyar szállodát, ami szar volt.
De ezt a csikkdobálós játékot úgyis nehezen állnám meg szó nélkül. Sirályverést mennyire büntetik?

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.07.08. 11:00:46

Jó volt, köszi.
Én vagy 25 éve jártam ott, akkor még más (v)iszonyok voltak.
:)
Nagy buli volt, minden olcsó volt, a jó kis magyar forintot átváltva levára.
Csak a mezei egerek ne lettek volna.
:)

Igényes 2013.07.08. 11:02:05

@Amarante: Inkább kettőt. :) Köszi.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.08. 11:08:39

@tilmir:

A forint-leva árfolyam a KGST-n belül teljesen reális volt 1988-ig. S persze a KGST után ismét az lett.

Most is olcsóbb Mo-nál. Nagyjából balatoni árak vannak a drágább helyeken, máshol meg olcsóbb.

Szozopoltól délre még Szófiához képest is olcsó!

pamut 2013.07.08. 11:08:58

Jó poszt.
Úgy tudom a tenger alsó rétege oxigénhiányos, igazi "holt tenger", ami az élővilágnak gyakorlatilag mérgező, nincs is ott semmi élő, ellenben pont emiatt jó megőrzi az elsüllyedt hajókat, konzerválva azokat. Sok felfedezésre váró roncs van még ott.

Jerry West 2013.07.08. 11:11:38

Melyik partszakaszon lehet skandináv muffokat összekukázni?

RecsölGrin · http://3x.no.londonorszag.dot.com 2013.07.08. 11:16:25

Tetszett a poszt. Tervben van oda egy nyaralás, persze családostól.
Bolgár ismerőseimmel is beszélgettünk róla, szerintük a brit bérrel abszolút megfizethető (értsd: olcsó) és valóban színvonalasak a sokcsillagos szállodák.
Mutattak képeket valóban szép helyekről.

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Tudnál ajánlani kisgyerekes, családos, nyugis nyaralásra alkalmas részt némi látnivalóval (értsd: történelmi emlékes, múzeumos nézelődnivalósat)?

rumitom 2013.07.08. 11:23:49

@charlieharper: de europaban mashol sem nagyon :)
akikkel beszelgettem afrikaba mentek. az idosebbek fel evre lekoltoznek del-afrikaba. illetve van egy olyan sanda gyanum hogy az angol felso kozeposztaly del-angliaban nyaral

Gyurcsótány Ferenc 2013.07.08. 11:46:01

@Amarante: mar kerdezni akartam toled ismered ezt a diszpintyet?

Romania udvoskeje:-))))))

www.youtube.com/watch?v=2iUGfURqyhs

Amarante 2013.07.08. 11:49:40

@Gyurcsótány Ferenc:

Hala Istennek nem:)))))

En mar 22 eve nem elek ott.De ezekrol beszeltem az iment:)))

Gyurcsótány Ferenc 2013.07.08. 11:52:05

@Amarante: ma ezzel nyitottunk hetfo reggel az irodaba. Egy jo kis Dalibomba rofogessel.
Mondanom sem kell reggel 8kor mar vagy 15 ember a hasat fogta a rofogestol.

Nekem ezek romanok,mert nem igazan ertem mi a kulonbseg a ciganyok meg a romanok kozott. Ugyanaz mindketto.

h_zolee 2013.07.08. 11:54:16

jó a poszt.

nem értek egyes reakciókat, de mindegy :o)

angolfutballhuligán jelenséget én német és holland kivitelben szenvedtem végig a spanyol parton (sorry, re: tegnapi poszt, katalán parton). vakációzó tinédzser kivitelben.

Amarante 2013.07.08. 12:01:44

@Gyurcsótány Ferenc:

Azert boven van koztuk is olyan,aki nem szereti ezt a mufajt es nem is buszke ra:))))

Azert a lagzilajcsi kategoria sem mindenki kedvence:)))

Gyurcsótány Ferenc 2013.07.08. 12:01:47

@RecsölGrin: ez is kiralysag nagyon ha az elobbi sokkolt, szinten Sandu Ciorba from Romania:

www.youtube.com/watch?v=vdcXsBJwBrg

Ilyet a finnyas nyugati nepseg nem sokat lat am! Azert nekunk vadmagyroknak is kijut neha 1-2 ilyen lokalis tehetseg:=)))))

Amarante 2013.07.08. 12:03:39

@Gyurcsótány Ferenc:

Igen,ez a roman ciganyzene.Ez magyarba az a Guszti .akinek most nemtom a nevet:)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.07.08. 12:08:30

@Jerry West: Ajánlom a Göteborg-Malmö-Stockholm-Haparanda vonalat, egész biztos fogsz találni... :D

Igényes 2013.07.08. 12:09:28

@Gyurcsótány Ferenc: Semmivel nem rosszabb, mint pár magyar sztárocska, aki sem nem gagyi, sem nem cigány, csak éppen ugyanilyen szar.:)

Amarante 2013.07.08. 12:15:58

@Igényes:

Tudod:izlesek es pofonok....
Sok ezen rohog en meg azon,hogy a rohogo mit hallgat:)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.07.08. 12:19:13

Amúgy jó poszt volt, köszi.
Hanem..Te, Maxval; had tegyem fel a megkerülhetetlen kérdést, ami már régóta foglalkoztat, és a guglival se találok rá választ: Mi az a birca? :-)

A második kérdés meg az lenne (mindenkihez, aki tudja) hogy hogy a vérbe lehet az; hogy egy ilyen, relative szegény ország valutája 150 forintot ér?(legalább is a megadott számpárosokból nekem ezt adja ki).Többet ér 4szer, mint az egyik leggazdagabb régió a skandináv országok pénze, illetve nagyságrendileg felér a svájci frank közelébe.Durva.Tudom, hogy nem ritka az ilyen; hisz a japán jen is csak valami 3 forint körül van, osztán a világ egyik vezető gazdasága.De minek köszönhető ez?Van itt valaki pénzügyi zseni?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.07.08. 12:47:03

@Gyurcsótány Ferenc:
Eddig nem volt ellenérzésem veled kapcsolatban, de most sokkoltál!!! :)
Nem szégyelled magad? :D

@geegee:
Nagyjából :D
Csak nem összetéveszteni őket a déli részeken a bevándorlókkal. :)

@Igényes:
Ugyehogyugye? A mulatós mindent visz!

@Amarante:
Te is a mulatósra esküszöl? :)

Spacecake 2013.07.08. 12:56:06

jo kis poszt!!
7/10

Nyaralas5leteleskor BG vhogy mindig az elso korben kiesik(vagy mar a kalapba se kerul be),nem mintha lenne barmilyen negativ eloitelet,csak hat eros a `konkurrencia` (es masok a preferenciak)

Abendsen 2013.07.08. 12:57:18

@geegee: Egy pénz értékének semmi köze ahhoz, hogy milyen a gazdaság...

mirx 2013.07.08. 12:59:31

Mi is kábé 87-ben voltunk ott nyaralni, de amikor első reggel arra keltünk, hogy négy téglán áll az ablaktörlő, visszapillantó és embléma nélküli autónk, kicsit elkenődött a szánk...

Gyurcsótány Ferenc 2013.07.08. 13:03:50

@Kovermadar: hat most mit mondjak?:-) Nem.:-)

Nem en talalom ki eme agyfosasokat csak tovabbpasszolom.
Amugy van egy nagyon jo baratom aki szenvedelyes Balkan fan es O mutatta nekem 2 hete mikor grillezni voltunk nala.
Na meg Azis-t is.

A kelet-nyugat balkan mindennapi eleterol napi szinten tud.

grillpartin is alban nepzenet hallgattunk.

Mit ne mondjak kicsit mas mint a popularis nyugati zenek:-))))

nyuszigonosz 2013.07.08. 13:06:46

Fantasztikus írás! Nagyon jól szórakoztam rajta!
Birca, te írtad?

Igényes 2013.07.08. 13:10:04

@Kovermadar: Van rosszabb is a mulatóstól azért. A VHK pl. nem tudom mond-e valamit. :) De én ezektől a népicsürhe-lékölős-basszusgitáros-műmetál cuccoktól is agyfaszt kapok, igaz, ott legalább van pár kivétel.

Az meg hogy újabban magyarországon is erőszakkal nyomják a népnemzetiesítést... lehet trendi a néptánc meg a népzene? Felmászott a páka, meg hasonlók... !!!_NEM_!!!
Tulajdonképpen nem tudom ezt rühellem-e jobban, mint a rántottturult csodaszarvasszósszal.

Igényes 2013.07.08. 13:13:25

Jó ez a mai doodle. Végigjátszotta valaki? Mit kell csinálni a tehénnel?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.08. 13:15:33

@RecsölGrin:

Bárhol a nagy üdülőhelyek (Szlancsev brjag, Zlatni pjaszaci, Albena) kivételével, a legjobb talán délen.

Mrs. Clayton 2013.07.08. 13:18:33

@geegee: nagyon leegyszerűsítve a pénz nem más mint az adott állam ígérete arra, h a rajta szereplő névértéken aranyra váltja és ezt az emberek el is hiszik, v vmi ilyesmi
ugye egyes országok szavára kevésbé adnak, mint másokéra, így van az h a bolgár leváért 150 ft-ot míg egy svájci frankért 240-t kell fizetni
de ez nem jelent egyébként sokat, méghozzá azért, mert egy dell pc 29000 jen, ugyanaz a pc 220 dollár és 39000 ft

Igényes 2013.07.08. 13:19:40

@Jess G: A forintot elnézve, elég szarul állunk. :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.08. 13:32:03

@Amarante:

Mo-n ez a stílus marginális. Guszti, Fásy Ádám, Bunyós Pista, Postás Józsi, stb. A röhej: Mo-ra ez annak idején Jugoszláviából jött be a stílus, a vajdasági magyarok utánozták a szerb turbófolkot (ez a bolgár csalga szerb verziója, mint ami nálatok a manele).

Csak míg Mo.-n ez egy szubkultúra és marginális, addig a Balkánon ez a FŐ ZENE. Nem vicc: a Balkánon a rock, s atöbbi nyugati popzene kevesebb arányt foglal el, mint a turbófolk helyi verziói. A volt Jugoszláviában ez milliárdos üzletág, olyan sztárokkal, hogy annyit keresnek, mint Mo-n a 10 legnagyobb zenész együttvéve sem keres.

Itt egy jó elemzés srbija.blog.hu/2012/06/19/turbofolk_bevezeto_resz

Itt meg srbija.blog.hu/2012/06/26/a_turbofolk_nyomaban_masodik_resz a legnagyobb jugoszláv sztárról lehet olvasni, a már 52 éves de még mindig aktív Lepa Brenáről images.kurir-info.rs/slika-900x608/lepa-brena-1344629944-196653.jpg - aki egyébként bosnyák muszlim csaj, de ebben a műfajban ez nem számít.

S ugyanez a műfaj az araboknál is nagyon megy. Szebbnél szebb arab énekesnők vannak e műfajban.

mirx 2013.07.08. 13:32:50

@Igényes: le kell venni a nyakából a kötelet, aztán ahol legel, van egy lyuk a földben, oda le kell menni

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.08. 13:32:51

@geegee:

Mi a birca? Így próbálom fittogtatni latinos műveltségemet... :-)

Robert N. Danahi 2013.07.08. 13:34:08

Töki nem ír-e posztot az elit világról? Legalább ennyi betekintésünk legyen eme felsőbb kaszt kiváltságos mindennapjairól

Mrs. Clayton 2013.07.08. 13:36:09

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: és ha még barbygirl tudásodat is fitogtatnád, akkor byrca lennél

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.07.08. 13:42:05

@Robert Noel Danahi:
Nem felsőbb! Legfelsőbb!!! :)

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Azt hiszem akkor kötném fel magam, ha ez a "turbófolk" jönne itt is mindenhozznan :)

Jerry West 2013.07.08. 13:43:55

@geegee: Legutóbb arrafelé főleg csadorba rejtett arab nőket láttam. :D

Igényes 2013.07.08. 13:44:07

@Kovermadar: Ti nagyon el vagytok kényeztetve ott, a svéd zene ritka jóféle.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.07.08. 13:53:46

@Igényes:
Ezt én is így gondolom.
Ráadásul kiderült, hogy ami zenéket szeretek és jellemzően hallgatok, azok egy része innen van (csak orvul angolul szól és nem svédül :) ).

Egyébként a népek jelentős része (már az én minimális konrtollcsoportom esetén) a 70-es, 80-as éves rock zenéit szereti. De volt már, amikor betévedtem a másik műhelybe és éppen Elvis üvöltött úgy, hogy elnyomta a gépek zaját :) De volt már AC/DC, Beatles, Iron Maiden, Rolling Stones "koncert" is abban a műhelyben :D

mariann49 2013.07.08. 13:56:24

Az az angol fiatal, aki ket honapot tolt el Bulgariaban, az minden, csak nem munkanelkuli.
Ugyanis ahhoz, hogy a segelyt folyositsak, kethetente jelentkezni kell a Jobcenterben. Legalabbis igy volt, mikor en voltam munkanelkuli.

Shanarey 2013.07.08. 13:56:26

Új nap új poszt, és megint olyan amit érdemes elolvasni.

Ritka dolog, meg kell becsülni.
:)

Nos ide egyszer elmennék, az autós rémtörténetek, amelyek itt a kommentben szerepeltek, nem túl bizalomgerjesztő a dolog.

Shanarey 2013.07.08. 13:59:09

@mariann49:

Nincs ezzel gond, fapadossal hazamegy jelentkezik, másnap vissza.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.08. 14:02:55

@Kovermadar:

Igen, idegesítő. 20 éve még volt ami tetszett ebből a műfajból, ma már semmi, mert kifeejzetten unalmas lett.

2013.07.08. 14:14:32

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Ez a poszt szinte az eddigi legjobb amit olvastam a Hataratkelon (azt hiszem a legjobb a masik amit Bulgariarol irtal), meg egyszer elolvasom rendesen munka utan... A Siralyokrol szolo leiras fantasztikus, sajnos vigyaznom kell hogy ne rohogjek hangosan itt az irodaban. Az angol futballhulliganokkal kapcsolatban: szerintem kene egy diplomaciai megallapodas a ket orszag kozott, hogy az osszes angol munkanelkuli antiszocialis lehutot orokre Bulgariaba exportaljuk (a pitbullokkal egyutt), a normalis bolgarok akik dolgozni akarnak meg idejonnek helyettuk. Ezzel a lakossagcserevel mindenki jol jarna, en feltetlenul tamogatnam. Win-win szituacio.

2013.07.08. 14:16:54

@Shanarey: Vagy a haverjuk jelentkezik helyettuk. Mikor en regisztraltam munkanelkulikent, ugyan lemasoltak az utlevelemet, de aztan egy olyan ugyintezohoz kerultem aki meg soha egy kepet se latott rolam, akarki lehettem volna. Szerintem vannak akik ebbol elnek hogy minden nap mas helyett irnak ala mas Jobcenterben.

Shanarey 2013.07.08. 14:19:50

@Mirjam2:

Szerintem Bulgária nem járna jól, hacsak nem kap fejpénzt Angliától.

Na meg az Angol kocsmák is csődbe mennének.

Shanarey 2013.07.08. 14:22:07

@Mirjam2:

Lehet hogy így megy, de igazából, nem mindegy?
Az átlag Angol munkanélküli az amúgy sem akar dolgozni.

2013.07.08. 14:22:24

@mariann49: Ja arrol nem is beszelve, hogy ha munkanelkuli egyedulallo anya vagy vagy 'egeszsegugyi okokbol munkara alkalmatlan' (pl. 'depresszios'), akkor nem is kell kethetente alairnod, hanem csak par havonta egyszer. Talan emlekszel szegeny Scarlett Keeling elhiresult esetere, akit meggyilkoltak Goan; csak a gyilkossag kapcsan derult ki hogy az egesz csalad Indiaban elt hosszu honapokig mikozben az anya munkanelkulikent volt regisztralva Angliaban.

Amarante 2013.07.08. 14:22:56

@Kovermadar:

Arra hat!:)))))

En nagyon maradi vagyok:nalam csak klasszikus megy:)))Van egy jo ado,a Classic FM,az van egesz nap.

Amarante 2013.07.08. 14:26:22

@Mirjam2:

Palyat modositok!!!!!:))))
csak nem megyek Indiaba,de a tobbi johet.Egy kis depi belefer,manapsag ugyis divat:)))

2013.07.08. 14:43:29

@Shanarey: Ez az, ez a lenyeg. Hiaba vezetnek be mindenfelet hogy hetente hanyszor kell alairni, a lenyeg hogy eszuk agaban sincs munkat keresni.

2013.07.08. 14:45:02

@Amarante: Kepzelem ahogy egy nap annyira befordulsz a depressziotol hogy csak a bolgar tengerpartig leszel kepes elvonszolni magad... Ugyis olyan depis tipusnak tunsz :)

2013.07.08. 14:46:37

Na vege az ebedszunetnek, vissza kell mennem dolgozni. Bar lehet hogy beadom a felmondasomat, felveszek egy kis segelyt aztan irany a bolgar tengerpart. Bar a Siralyok nem hiszem hogy bejonnenek nekem, meg a sok angol futballhulligan is zavarna egy kicsit.

Amarante 2013.07.08. 14:49:38

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Nagy kedvencem a barokk.

a gregoriant is szeretem,azt a familiam nem birja:))

Szt Elvíz 2013.07.08. 14:51:52

@én már a fény gyermeke vagyok: Már megint folyik a könnyem a röhögéstől! :))) Bolond vagy Te!

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.08. 14:56:01

@Amarante:

Bravó. Én is barokkhívő vagyok. Ami későbbi, az már csak utánérzés nekem, bár aközött is van azért jó. De a barokk a csúcs.

Amarante 2013.07.08. 15:02:38

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Szerintem is:)))

Koztuk is Monteverdi,Bach es Handel a nagyon-nagyon.
Szerencsere itt fityingekert lehet jo CD-et venni igy szep kis gyujtemenyre tettem szert.:)))

montroyal ( CAN qc) 2013.07.08. 15:04:04

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: a kepek tavalyiak .. az emberek oltozkodes style 60as evek de a kornyezet utcak hotel nem rossz.. acigi es alkoholbuzos siralyokra buko kulfoldi noknek bizonyosan nem csak az egojukkal van bajuk de a korukkal es a sulyukkal is mint mashol a vilagon..
@Mirjam2: annak idejen Becsbe en is rendszeresen irtam ala valakiknek .. nem nehez..

2013.07.08. 15:10:54

@mirx: a Zsiguli es Wartburgnak ilyen nagy erteke volt Bulgariaban?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.08. 15:14:43

@Amarante:

Még olcsóbb a torrent. Leszedtem egyszer a Bach.összest, 20 GB körül volt.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.08. 15:17:09

@montroyal:

A képek sajnos elég rosszak, ez tény, s nem igazán adnak belátást a helyzetbe.

2013.07.08. 15:32:16

@Robert Noel Danahi:Toki nem tud most irni. Burgasban siralyra vadaszik

Robert N. Danahi 2013.07.08. 15:34:54

@charlieharper: pedig én szívesen köröznék kicsit Töki felett...

szeretek a megmentő képében tetszelegni, Töki meghát na mondjuk ki ráférne egy kis segítség

mirx 2013.07.08. 15:36:23

@charlieharper: á, elkövettük azt a hibát, hogy egy nyugati autóval mentünk. mivel magyarországon addigra már pár éve lecsengett, hogy körbeállják, megnézik, stb, mert már másoknak is akadt. na ebben tévedtünk, mert bulgáriában még abszolút kuriózumszámba ment a dolog.
de magyarországon tény, hogy csak nagy ritkán leszedték az emblémát az elejéről, olyan sose volt, hogy lefeszegessék az ablaktörlőket vagy ilyesmi.

bezzeg ezenél a bolgároknál. az összes trabiról meg mindenről hiányzott az ablaktörlő meg a tükör (nem is értettük eleinte, milyen eszetlenül váltanak sávot - hát ezért). aztán láttuk, hogy tulaj megáll, leparkol, ablaktörlő leszerel, tükör leszed. ez ment.

négyzet 2013.07.08. 15:41:54

tanulságok már a leadben
(bocs, nem a poszthoz, csak a bloghoz kapcsolódó)
index.hu/belfold/2013/07/08/angliai_epitoipari_munka_helyett_egy_budos_matrac_jutott/

2013.07.08. 15:44:14

@Robert Noel Danahi: eleg elittnek tartod magad? Phi Beta Kappa tag vagy?

Robert N. Danahi 2013.07.08. 15:45:55

@charlieharper: egyenes ági leszármazottja vagyok Jézusnak

2013.07.08. 15:46:38

@Robert Noel Danahi: asztalos csalad miota elitt?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.08. 15:49:55

@mirx:

Így igaz, csak a 90-es években szűnt meg ez a szokás. Most már csak akkor törik fel a kocsit, ha látszik pl. valami az ülésen.

Mrs. Clayton 2013.07.08. 15:57:24

nos, jelentem aki szt Marrow courgetteből nem jó a tökfőzelék, az nem evett még jót

Robert N. Danahi 2013.07.08. 16:01:25

@charlieharper: farizeus vagy....
irigykedsz mert rólad egy szó sem esik a Bibliában :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.07.08. 16:05:19

@Amarante:
Huhh, az nekem sosem ment. :) Vagy faragatlan vagyok hozzá vagy csak nem vagyok műértő, de igazából nem érdekel, mi az oka. Ha klasszikus zene szól, olyan, mintha nyúznának :D

@charlieharper:
Valójában Sigma Epszilon Xszí tag... :D

Amarante 2013.07.08. 16:22:15

@Kovermadar:

En nem azert hallgatom,mert muerto vagyok,hanem,mert tetszik:))))

Amugy nem tudom miert van ez.egyebbkent minden zenet szeretek,ha jo zene es nem csak meno:))

mirx 2013.07.08. 16:23:43

@Kovermadar: általában a nem túl kifinomult zenei hallás az oka :p

mojoking77 2013.07.08. 16:26:48

@hagyma: Menj mar a fenebe. Tokeletes volt. Mind ez, mind Modor Tibi. Ha nem vagy kepes ertelmezni, az csak es kizarolag annak az oka, hogy tul reg elkerultel otthonrol, es nem igazan tudod mar dekodolni oket..
@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Gratula. Ilyesmi postot vartam Bulgariarol toled...

Shanarey 2013.07.08. 16:36:05

@mojoking77:

Hagymával ne törődj, neki most depi van.

mojoking77 2013.07.08. 16:41:19

@Shanarey: Vilagos. De ModorTibit nem bantjuk... :)
Plusz hajnali fel kettokor, X mennyisegu BudLight elfogyasztasa utan (mult heten kostoltam, hat szornyu... Es van pofajuk rairni a king of beers feliratot.. na mindegy) nem allunk neki kritikat irni egy postrol, amit meg jozanul sem tudunk rendesen ertelmezni ugye..

Igényes 2013.07.08. 16:42:00

@Kovermadar: Talán csak utálod, mert nem a jókkal akadtál össze. Attól hogy komolyzene, még lehet szar. ;)

Igényes 2013.07.08. 16:46:23

@mojoking77: Jaja, a modortibit nem. Bántja az a csávót eleget az élet. :))

mojoking77 2013.07.08. 16:51:53

@Igényes: Valahol duhit, amiert letiltotta a kommentelest. Legalabb akkora moka volt oltani/uszitani a ketbites birkakat a blogjan, mint olvasni a postjait...

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.08. 16:53:25

Mivel szóba került Modor úr, felteszem egyik hódolóm írását:
wp.me/p2oZYa-1D1

smile750 2013.07.08. 17:00:05

A bolgarok is olyan cigany-fajtak. Van bunozes ezerrel, igy erdemes vigyazni.
Egyszer volt egy bolgar kollegam itt az UAE-ben, es legalabb ketszer addig tartott amig a ceg elintezte neki a vizumot, mint nagy atlagban a tobbi munkavallalonak szokott, mert annyi a hamis utlevel naluk, hogy igen alapos ellenorzesen kellett atesnie, hogy ide megkapja a vizumot.
A brit futballhuliganok szeretnek a balkanra, es kelet-kozep europaba jarni nyaralni, sot, olyat is hallottam, hogy ugy hirdetik nekik bizonyos orszagokat, hogy ott nincsenek torvenyek, igy nyugoftan barmit csinalhatnak. Ok meg jonnek, es csinalnak is. Seggreszegre isszak magukat, aztan szetverik a szallodai szobat, stb... Na, nem mintha otthon, vagy barhol mashol amugy annyira torvenytiszteloek lennenek. Mint irtam mar tobb helyen is, itt az UAE-ben is a leggyakrabban ok kerulnek osszetuzesbe a torvennyel, a helyi szabalyok, szokasok, es torvenyek tiszteletben nem tartasa miatt. Es ok nem is futballhuliganok, csak britek.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.07.08. 17:00:40

@mirx:
Látod, erre minden esély megvan :)

@Igényes:
Nem mondanám, hogy utálom... az túl erős. Csak a szegényeket utálom, de ezt úgyis tudod ;)
Nem szeretem azokat a zenéket, amelyekben semmi szöveg nincs. Lehet innen ered a komolyzene nemszeretése is. Aztán elég finnyás is vagyok, általána egy előadótól 1-2, maximum 3 számot szoktam megkedvelni. Így aztán nem is vennék soha lemezt, mert minek? Hogy a 15 számból 2-t hallgassak? :)

mojoking77 2013.07.08. 17:05:14

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Nem tudom. Privatban meg erdeklodjon a hoher... Gondolom raunt a rengeteg idiotara, aki nem volt kepes megerteni a modoros blog lenyeget... Kar erte....

modoros.blog.hu/2013/05/07/pestreatkelo#more5285446

mojoking77 2013.07.08. 17:07:24

@Kovermadar: Egy hulladek sor, csokkentett alkoholtartalmu mutansa....

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.08. 17:08:13

@mojoking77:

Ahol nem lehet kommentelni, az minek ír blog alakban - ezt sosem értettem.

mojoking77 2013.07.08. 17:13:40

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Evekig lehetett. Nagyon jo stilusban ir, olyan szarkazmussal, amit nem tul sokan ertettek elsore, es altalaban olyan temakrol, amik idealis trollmagnesek voltak. Persze le volt irva a blogban, hogy nem kell komolyan venni, sot a legtobb postban utalasok is voltak, de ennek ellenere, szinte mindegyik utan (foleg amelyik kikerult a cimlapra) feltunt 40-50 alak, akiket verig sertett.... sok vidam napot szerzett csak azzal, hogy olvasgattuk a hulyek kirohanasait....

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.07.08. 17:15:41

@mojoking77:
Őőő... a csökkentett alkoholtartalmú sör, az micsoda? :) A sör, bor, pezsgő már önmagában csökkentett alkoholtartalmú!
A rendes alkohol minimum 38-40%-os, esetenkén, ennél is több.

Ha be akarok rúgni, akkor whiskey. Ha nem, akkor kóla :) A csökkentett alkoholtartalmú vagy alkoholmentes "alkoholok" olyanok, mint a kotonban szexelés meg a zokniban lábmosás.

Igényes 2013.07.08. 17:18:23

@mojoking77: Engem nem győzött meg róla, hogy érdemes naponta olvasni. A korai írások jók voltak, aztán ellaposodott az egész, csak egy idióta mutogatása volt mindenkire, aki máshogy hülye, mint ő. :)

mojoking77 2013.07.08. 17:25:25

@Kovermadar: Ne nekem mond... A vilag "elkorcsosult" reszen, ahol lehet inni valamennyit, ha vezetni akarsz, valt kvazi hiresse a 2-3%-os "light" sor. Szar ize van, plusz 7-8-at ugyanugy kimutat a szonda, de szeretik... Pont mint a Diet Coke.........
Amugy meg wiskey???? Esetleg a Jack. Abbol is a Single Barrel..
Ir, vagy skot single malt stotch whisky...

moTmeN 2013.07.08. 17:35:27

Az volt mar, hogy a Balti tenger a vilag legedesebb vizu tengere?

Mig a Fekete tenger felszinkozeli vizeiben 18-18,5 g/L, addig a Balti tengeren 6-8 g/L.

forras:
en.wikipedia.org/wiki/Baltic_Sea#Salinity
en.wikipedia.org/wiki/Black_sea#Hydrology_and_hydrochemistry

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.07.08. 17:44:54

@moTmeN:
Volt :)

@mojoking77:
A diet coke dolgot sem értettem soha, pláne, hogy kcal kb. ugyan annyi van benne.
De végülis mindegy, csak elcsodálkoztam a dolgon (néha szoktam) :)

mirx 2013.07.08. 17:53:46

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: én megkérdeztem a múltkor valamelyik itteni poszt alatt, mikor ő is kommentelt, és megindokolta valami olyannal, hogy nagy volt a "zaj/jel"-arány.

szerintem valójában belefáradtak a moderálásba.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.08. 18:00:07

@Kovermadar:

Cukorbetegnek nem számít, hogy mennyi a kCal, hanem a lényeg, hogy ne legyen cukor benne. S nincs is benne.

Valami magyar tévhit, hogy a diabetikus és a dietikus az ugyanaz. Nagyon nem az.

A másik tévhit az organikus, bio és a dietikus keverése. Amikor bioboltos voltam, 10 emberből 9 azt hitte, hogy le fog fogyni a biotermékektől. S meg volt döbbenve, amikor mondtam, hogy a bio és a dietikus az 2 teljesen külön kérdés.

A viccesebb, amikor a vegatáriánust keverik dietikussal. Egy 150 kilós vegetáriánus ismerősre többen döbbenten mondták "dehát miért ilyen kövér, ha vegetáriánus?".

Igényes 2013.07.08. 18:10:52

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Eleve nem hiszek a moderálásban. Olyan nyomiknak való, akik mindenáron valami hatalmat akarnak maguknak, és máshol nem képesek rá szert tenni... akkor itt átélik, hogy milyen is az.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.07.08. 18:11:12

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
OK, a kólás dolgot aláírom... szerencsére nem érint, így... nem érint.

A alatta lévőkre nem nagyon tudok mit mondani. Egyiket sem tudnám definiálni, valószínű azért, mert nekem az elfogyasztott dolog íze, finomsága, számomra jól elkészítettsége a fontos. Ha az egy ordenáré módon elkészített marhapörkölt nokedlival, akkor az; ha egy jó pörcös túróscsusza, akkor az.

A fogyásról pedig azt tudom mondani, hogy egyetlen dologra jöttem rá a kismillió fogyókúrám alatt: tök mindegy mit és mikor... a mennyit a fontos. A egészségessétet szerintem sokkal inkább a genetika határozza meg, mint az étkezés (vagy én vagyok pokolian szerencsés).

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.08. 18:14:28

@Igényes:

Egyetértek. Én sosem lájkolok moderált blogot. S amikor olyan blogom volt, ahol sok komment volt, csak a spamokat töröltem, s nagyon ritkán a durva személyes sértéseket (kivéve ha ellenem irányultak).

Különösen vicces, amikor aktív politikus nem enged kommenteket. Az ilyenre semmi esetre nem szavaz az épeszű ember.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.08. 18:16:18

@Kovermadar:

Igen, ez így van. Van aki nehezen hízik, más meg könnyen. S az ételhez való hozzáállás is fontos: van akinek élvezet, másnak meg csak szükséglet.

mojoking77 2013.07.08. 18:20:39

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "Én sosem lájkolok moderált blogot"......

:)))))))

Az uj generacio gyermeke. En meg azokat a blogokat nem kommentelem, ahol a kommentek a facebook account-hoz vannak kotve... Mar csak mert nincs ilyenem..

Igényes 2013.07.08. 18:26:41

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: A likeolás a demokatikus működés leghűségesebb leképezése; kézzel fogható, hivatkozni lehet rá, lobogtatni lehet, pénzben is kifejezhető értéke van.... De nem tudod kié, nem is számít, az sem hogy aki likeolt, mennyire átgondoltan tette, mit értett alatta, egyáltalán mennyire fogta fel, mit likeol... és akármit csinálsz vele, nagy valószínűséggel visszavonni sem fogja. likeolni vicces. :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.07.08. 18:39:50

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Én is könnyen hízok, de fogyni is könnyen szoktam, ha odafigyelek arra, hogy ne egyek meg naponta egy zacskó mogyorót meg egy tábla csokit :)

Igényes 2013.07.08. 18:47:31

@Kovermadar: Egyél hódot. Az környezettudatos.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.08. 18:48:18

@mojoking77:

Szerintem a FB nagyon hasznos, de a FB-os kommentelést én is utálom.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.07.08. 18:49:41

@Igényes:
Mármint a hód a környezettudatos? Vagy a hódevés? :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.08. 18:51:24

@Igényes:

Át kell nézni időnként, hogy mit lájkoltál, s törölni a hülyeséget.

Volt olyan, hogy be volt jelölve nekem blog, lájkoltam, majd töröltem. Mindig törlöm, ha:
- moderálttá válik,
- a tulaj elkezd káromkodni,
- nem moderált, de tömeges az utómoderálásnak álcázott cenzúra.

S ha valamit olvasok gyakran, de nem értek vele sehogy se egyet, akkor sosem lájkolom.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.08. 19:02:57

@Kovermadar:

Ez a Lexmark Magyarország vicces reklámkampánya volt 2008-ban. A lényeg: vegyél Lexmark nyomtatót, így spórolsz a papírral, véded a fákat. Ha meg nem, akkor egyél hódot, hiszen a hódok ártanak a fáknak.

Egyébként Mo-n a hód védett állat, szóval tilos az evése. De a kampány csúcstalálat volt, ez tény, ritka, hogy magyar marketingesek ennyira jó kampányt csinálnak.

Igényes 2013.07.08. 19:14:22

@Kovermadar: A madarak utálják a hódokat, szóval ha megeszik őket, tudni fogják, hogy nincs olyan a környezetükben. Pofonegyszerű.

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Megér ennyi időt?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.07.08. 19:25:03

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Értem a dolgot.
Azt viszont nem, hogy hogyan függ össze a nyomtató márkája a papírspórolással. Hacsak nem arra gondoltak, hogy a Lexmark nyomtató olyan sűrűn elromlik, hogy lehetetlenség vele a nyomtatás, így papírt sem fogyaszt?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.08. 19:25:15

@Igényes:

Meg, mert aztán a neved mellett maradnak hülyeségek.

Igényes 2013.07.08. 19:26:35

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Na és. Ezek itt csak betűk. A legtöbb ismerősöd véleménye úgysem számít, az ismeretleneké még annyit sem. :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.07.08. 19:27:46

Én ma rájöttem, hogy az amerikai ember sokkal intelligensebb nálam!
Már jó ideje próbálom megfejteni a baseball mikéntjét, de az istennek sem sikerül rájönnöm. Annyi világos, hogy aki dob, úgy akar dobni, hogy ne tudja elütni az ütő. Aztán jó esetben lehet szaladni körbe, kevésbé jó esetben tovább ütögeni.
Meg, hogy mindegyiknek herenagyobbodása van, annyit emelgetik a töküket közben, bár ez nem hiszem, hogy a játék része lenne.

Hagyma???

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.07.08. 19:28:57

@Igényes:
De nem mindig jó, ha a leendő munkaadód is megtalálja ezeket a dolgokat :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.07.08. 19:30:17

@Igényes:
Képzeld el a szituációt, mikor az állásinterjún derül ki, hogy az ügyvezető lányát húztad meg két hete a koncer után az árokban... :)

Igényes 2013.07.08. 19:32:38

@Kovermadar: Olyankor emelni kell a fizetési igényen. :)
Gondolod keresgélik? Fogalmam sincs már, mit hol kommentelgettem. :D

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.07.08. 19:35:11

@Igényes:
Biztos vagyok benne, hogy igen. Ha nem is mindenhol, de én tuti ránéznék a jelentkezőre...

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.08. 19:37:31

@Kovermadar:

Próbáltam megérteni egyszer Kubában, ott a bézból a nemzeti sport, s mindenki ért hozzá. Aztán mondták, hogy a szabálykönyv 600 oldalas, így bele se kezdtem. Próbáltam tévében nézni. nagyon figyeltem, de képtelen voltam megérteni, hoy mikor kell örülni és mikor szomorkodni. Ezután elkönyveltem, hogy nem vagyok bézból-kompatibilis.

Igényes 2013.07.08. 19:37:41

@Kovermadar: És hogy lehet megnézni?

mojoking77 2013.07.08. 19:38:29

@Kovermadar: :))
Nagyobb gond, mikor a HR-es lanyka megtalalja, hogy emberunk melymagyar troll a neten, minden masodik mondataban antiszemita, mikozben mondjuk a Zvack-hoz adta be a jelentkezeset....

Igényes 2013.07.08. 19:40:09

@Kovermadar: @maxval, a gondolkodni igyekvő Ne bénázzatok már. Az usában ez a vezető szórakozás, és mindenki felfogja, miről szól. (mondjuk én sem értem, de szerintem a Madár tippje lesz a nyerő, a tökfogdosással.)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.07.08. 19:40:40

@Igényes:
Név alapján rákeresni az FB-n, esetleg még egyszerűbben az iWiW-en?

@mojoking77:
Ugyehogyugye?
Képzeld azt a blamát, amikor így derül ki, hogy Töki az ismerőse...

Igényes 2013.07.08. 19:40:59

@mojoking77: Az antiszemitáknak nagyobb a farkuk. ;)

mojoking77 2013.07.08. 19:41:49

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Mint ahogy az europaiak nagyja nem az. Bar meg mindig egy fokkal ertelmesebb, mint a krikett... Az a baj, hogy most semmi masnak nincs itt a szezonja. Vege az NHL-nek, az NBA-nek, az NFL majd csak augusztusban kezdodik...... Vegso elkeseredesemben mar majdnem Tourt neztem, meg Wimbledon-t.

Igényes 2013.07.08. 19:42:18

@Kovermadar: Ott úgyis csak azok látszanak, amiket beállítasz publikusnak.

Mrs. Clayton 2013.07.08. 19:43:04

@Kovermadar: hát ez konkrétan egy nagy hülyeség, ugyanis a diet coke kb 1 cal-t tartalmaz míg ugyanannyi normál coke már 139 cal-t tartalmaz
de erre magadtól se nehéz rájönni, h egyedüli energiaforrás, ami számottevő bármely üdítőitalban a cukor, na már most, ha a cukrot kihagyjuk mi marad? semmi

Igényes 2013.07.08. 19:51:38

A cukor jó, a cukor finom, igyátok a cukrot, egyétek a cukrot, attól lesztek cukrok, a cukor jó, a cukor finom.

Amarante 2013.07.08. 19:56:31

@Igényes:

Orulok,hogy boldog vagy!:))))

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.08. 20:00:22

@Jess G:

Egyszer ebbe mérgeződtem meg, 3 hónapig ittam napi 2-3 liter light kólát. A végen rosszul lettem. Azóta sosem iszom light-verziót, igaz cukrosat se gyakran.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.07.08. 20:03:51

@mojoking77:
Ne is mondd. Mikor Párizsban voltunk (sok sok éve) és késett a repülőnk 4 órát, semmi mást nem tudtunk nézni, mint a tour-t. Kiborító volt... 5 egymás mellett bicikliző fazon... 20 perccel később tök ugyan az... 2 órával később még mindig ugyan az.

Nem mondom, ha olyan lenne, mint a roncsderby, vagy néha baseballütővel lecsapnák a másikat a bicajról. Az már valami :)

@Jess G:
Akkor nem tudom, hogy mit ittam, ami nem sima cola volt és a kcal értéke kb. 5-tel volt kevesebb...

@Igényes:
Szeretem a cukrot :)

Almandin 2013.07.08. 20:11:50

Ez a poszt nagyon tetszett. Én gyerekkoromban Obzorban nyaraltam többször, már úgy jártam oda nyáron, mintha haza mennék. Tervbe van véve, hogy a jövőben még menni fogok oda.

Mrs. Clayton 2013.07.08. 20:17:28

@Kovermadar: cherrycoke-t :-) de mondom, ha egy üdítőbe, ami nem tartalmaz gyümölcsöt pl sprite, meg coke, meg 7up, meg ilyenek, nem raksz cukrot, akkor gyakorlatilag az energiatartalma 0 lesz, mivel így is csak édesített víz némi bubival felturbózva

Mrs. Clayton 2013.07.08. 20:24:33

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: most így hirtelen nem vagyok képben az aspartame meg a másik asszem az acesulfame egészségügyi határértékével, de elképzelhető, h már napi 3 l is kivált vmilyen negatív hatást, passz, bár sztem nem
ettől függetlenül sztem gusztustalan barnára, sárgára meg pirosra mesterségesen színezett szmötyiket szomjoltás céljából inni
főleg h mindenre jók, csak szomjat oltani nem
sztem a sima ásványvíz a legjobb, különben meg bor, sör, fröccs, ha meg csak szürcsölni akarok vmit akkor gyümilé, kv, smoothie ilyesmi

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.07.08. 20:25:30

@Jess G: @Abendsen: Ez oké, meg én is tisztában vagyok vele nagyjából; de a józan paraszti ész, meg a logika mentén annak kéne lennie, hogy a gazdagabb országnak jó, értékes pénze van, a szegényebbnek meg kevésbé.Oszt mégsincs így.Na mindegy, ez a kérdés úgyis erősen túlnövi a határátkelő blogot...

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: akkor nem lettem okosabb... :-)

@Jerry West: igen, vannak azok is, de a többi jó eséllyel svéd... :-)

@Babette_: én is erre az állatra gondolnék először, de a c az mégse k.Ezért is kérdeztem.

Taxomükke (UK) 2013.07.08. 20:28:36

A baseball az kb. annyira érthető és szórakoztató (nekünk), mint a krikett.
Mikes (mármint a George) írta egyszer valahogy így: A franciák szerint az élet: játék. Az angolok szerint a krikett egy játék.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.08. 20:36:54

Na szóval...

A posztról.
Nem temetni jöttem Bircát hanem dicsérni.
Nincs mibe belekötni. Talán a homofób vonal egy kicsit túlhangsúlyozott volt de tudjuk be ezt Birca eocén kori nézeteinek ebben a témában.
Az írás jó, informatív jól összeszedett.
Tudjátok, hogy ha nem így lenne azt megírnám.
Egyébként körvonalazódik már bennem egy jellemzés Bircáról is de még érik.:)))))))))))))))

Az első hozzászólásokról írva talán nem minősíteném Hagyma ámokfutását. Vegyük úgy hogy az a tegnapi nap utójátéka:)))))))

A bézbóllról.
Maradjunk annyiban hogy az se érti aki játsza én egyetlenegy emberről tudok aki tisztában van minden szabályával merthogy bézbóll bíró is volt tengernyi állása között és Ő az aki miatt meg fogják változtatni az USA alkotmányát hogy miszerint nem az USA-ban született egyed is elnök lehessen. Merthogy elnök lesz afelől ugye senkinek nincs kétsége? :)))))))))))))))

Mrs. Clayton 2013.07.08. 20:45:43

@geegee: hát a kérdésedre valószínűleg nem is lehetne egy kommentben válaszolni, de annyi bizonyos, h egy valuta/deviza értékét igen sok minden határozza meg, egyfelől külső másfelől országon belüli tényezők is hatással lehetnek rá
mondom én mint abszolút laikus

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.08. 20:50:59

az egy urban legend, hogy a baseball szabalyai bonyolultak
rem egyszeru jatek
neha vannak kulonleges szituaciok, de alapjaiban egyszeru es az egyik legizgalmasabb jatek a sok kozul, ha jo a meccs
ha nem jo, akkor lehet 4 oran keresztul nezni a semmit

az termeszetes, hogy minden probleam nelkul el tudnam latni az USA elnoki tisztseget, de akar a franc allandoan beszedet tartani meg utazgatni, ha lennenek politkai ambicioim, mint ahogy nincsenek, akkor inkabb otthon lennek miniszterelnok
otthon valoszinu tudnek is nyerni, de nem akarok

mojoking77 2013.07.08. 20:56:13

@hagyma: Mindenkepp..
Mondjuk otthon valoszinuleg maguk ala ronditana a sok jelolt, ha a jol bevalt amerikai modjat valasztanad a kampanynak. (Az ellenfel lejaratasa, a sajat erdemeid domboritasa helyettt...)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.08. 20:58:58

@geegee:

Azonban az értékesség nem azt jelenti, hogy mennyi egy egység értéke. Mert ugye 100 centiméter sem több, mint 1 méter?

Szóval az értékállandóság az alap és az elfogadottság.

A magyar forint nem azért gyengébb az eurónál, mert 1 HUF kevesebb, mint 1 EUR.

Ellenkező esetben ugye a lett lit jobb pénz, mint a svájci frank. A román lei meg sokkal jobb a japán jennél.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.07.08. 21:01:52

@hagyma:
Nem láttam még baseball meccset, csak TV-ben (filmben) vagy 1-2 rövid videót róla.
Ez a lehet X órán keresztül nézni a semmi minden sportra igaz. Aztán vannak kiemeltek, mint a Tour vagy a sakk, ami ha izgalmas is... kissé ingerszegény :)

M. Péter 2013.07.08. 21:05:33

@geegee: A 90-es évek inflációja után 1999-ben új levát vezettek be, amely akkor 1 német márkát ért, a régi leva 1000-szeresét.

mojoking77 2013.07.08. 21:10:08

@Kovermadar: 2011-ben kimentunk a Champ Elysses-re, megnezni a Tour befutojat (miert ne, ha mar ott voltunk). Vartunk vagy ket orat (a fene sem tudta, hogy az utolso etap szinte mar csak formalitas, kozben integetnek pezsgoznek etc etc). Majd megjelent es el is huzott kb 100 bringas. De jo, orultunk mindannyian. Majd ot percre ra elhuzott ismet kb 100 bringas. No fene, hanyan vannak ezek? Eltelt ismet ot perc megint jott egy 100-as csoport. Itt mar felismertuk a Turo Rudis sracot, lattuk mar az elozo korben is.Na de jo, mikor lesz vege? Mint kiderult 9 (kilenc) kort tettek meg a sracok a vegso befutoig. Egy elmeny volt. Nem is vesz ra soha senki meg egyszer, hogy vegig alljam. Se nem azt a tomeget, ami utana volt vegig a belvarosban.. (Tudom, mi a fenenek megy ki az ember egy ilyen esemenyre, ha fogalma sincs, mit fog kapni az arcaba....)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.08. 21:15:40

@Kovermadar: hat en mar eleg sokat lattam es sok kifejezetten izgalmasat is
de tv-ben nem ugy kell nezni, hogy ratapadsz
azt ugy az ember megerzi, ha fog tortenni valami
kozben lehet minden mast csinalni
mondjuk emlekszem olyan yankees-diamondbacks meccsre amit nem lehetett nem nezni
de altalaban csak a rajatszasban kapcsolodok be, azert tobbszaz meccset nem nezek vegig

hogy a Touron vagy a golfon pl mit lehet nezni, azt sosem ertettem
de nem vagyunk egyformak
es ez igy helyes

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.08. 21:15:46

@M. Péter:

Igen, pontosan, sőt ez már a negyedik leva. Kb. mint Mo. esetében, de Mo-n a pénz neve is megváltozott minden alkalommal, míg BG-ban mindig leva maradt.

A KGST-árfolyam annak idején 1 leva = 16 Ft volt, ami akkor teljesen reális árfolyam volt, megfelelt a piaci árfolyamnak. Aztán 1988-tól a leva inflációja sokkal nagyobb lett, mint a forinté, így a KGST-árfolyam irreálissá vált. Volt aki ebből lett milliomos...

Aztán KGST megszűnt, szóval mindegy lett.

A 90-es évek közepén 1 leva már csak 5 Ft körül volt. Majd 1997-re 1 leva = 7 FILLÉR lett.

mojoking77 2013.07.08. 21:18:27

@hagyma: Stanley Cup rajatszas. Na az tenyleg izgalmas volt. Az MBL-be probalok belefolyni, de eddig teljesen erdektelen. Nem is beszelve arrol, hogy heti ket harom meccsuk van. Talan majd a rajatszas itt is...

2013.07.08. 21:18:51

Tokfozelek milyen amokfutast rendezett itt ma? Volt ma?

Mrs. Clayton 2013.07.08. 21:24:35

@charlieharper: nem IPA roadshown van asszem ;-)

2013.07.08. 21:26:20

@Jess G: akkor nem olvasom vissza a commenteket.

Mrs. Clayton 2013.07.08. 21:30:51

@charlieharper: milyen volt Murray élőben, egyrészt mert meleg volt nagyon, másrészt meg nyert ugye? én mondjuk egyáltalán nem láttam

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.08. 21:31:52

@mojoking77: ez erdekes, mert amennyire szerettem a jeghokit meg a kosarlabdat regen, annyira nem erdekel most

mondjuk nekem sem kell napi szinten a baseball, nem igazan fogom megnezni, mit jatszik az atlanta miamiban pl.

neha nezek focit is, de ott is csak a kiemelkedo esemenyeket/ a bolgaroknak volt "aranycsapatuk" szinten, mint nekunk

a legnagyobb kedvenc az amerikai foci, de hat ott 4-5 honap a szezon
\
persze pl olimpia kihagyhatatlan

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.08. 21:33:31

@Jess G: a tenisz szamomra McEnroe visszvonulasaval vegetert:)

onnantol gepek jatszanak
megoltek a showt

Mrs. Clayton 2013.07.08. 21:35:57

@hagyma: én még gyerekként imádtam, azóta csak a hírekből tudom, h kb mi van, mióta nem sportolok rendszeresen, semmilyen pálya közelében sem jártam, szóval beálltam ilyen nethuszárnak

mojoking77 2013.07.08. 21:37:09

@hagyma: En meg pont forditva voltam mindig is a jeghokival kapcsolatban,(teljes ambivalencia) most, az elso elo Rangers meccs ota lettem rajongo (bar a donto utolso meccse majdnem kiverte a biztositekot)...
Szerencsere a kovetkezo celallomasom is hoki paradicsom, majd kivancsi vagyok mit reagalnak a bekes svajci hoki huliganok, mikor megjelenek Rangers mezben.... :))

2013.07.08. 21:44:56

@Jess G: szuper volt a jatek is es a pimms is. A felesegem nem rakott be a taskaba napkremet, igy ma a fejem egy paradicsomhoz hasonlit.

2013.07.08. 21:45:47

@charlieharper: egy napszumveg foltnyi feher folt is van az arcomon

Mrs. Clayton 2013.07.08. 21:48:06

@charlieharper: jól nézhetsz ki :-) és még egy sapkád sem volt, v vmi szalmakalap? én ezért nem megyek ki soha, iszonyat sztem a hőség

2013.07.08. 21:52:32

@Jess G: meglincseltek volna a mogottem levok egy sombreroban. Felesegemnel volt a sapkam, o nem is egett meg, csak a valla.

Mrs. Clayton 2013.07.08. 21:56:29

@charlieharper: egyszer voltam F1-n vettünk gold tribunre jegyet boxutca látogatással, nagyon gáz volt, ellenben van fotóm Buttonnal, annyit viszont nem ért a jegy

2013.07.08. 21:57:20

@Jess G: csongott utana a fuled neked is 2 napig?

Mrs. Clayton 2013.07.08. 21:59:01

@charlieharper: konkrétan az egyik barátunk az egyik fülére, nem emlékszem, de mérhető halláskárosodást szenvedett
a 2. 3. napot füldugóban ültük végig, fogalmam nem volt ki nyert, jobb tv-ből, mondjuk a tenisz az más

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.08. 22:04:09

@Jess G:
Én csak egyetlen sportot nézek a F1-et.
Bár ki nem mennék soha élőben nézni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.08. 22:05:39

@Jess G: ja
a tenisz az mas
az tv-ben is unalmas
a forma 1 a helyszinen meg csak csak
10 percig

Mrs. Clayton 2013.07.08. 22:07:12

@diggerdriver: hát a mezőn lehet érdekes, ott nem voltam soha, de a lelátóról nem látsz semmit, van 3 óriás kivetítő azt nézheted, de akkor otthon is nézheted a tv-t
a boxutca izgi, meg a Jensen gyerek lágyan ölelt, de nem jutottunk el a lánykérésig, ezt azóta is bánom, de már m1

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.08. 22:07:33

@diggerdriver: soha eletemben nem aludtam jobban 1-2 orat napkozben , mint a vasarnapi ebed utan egy forma -1es futamon

mondjuk egyszer Palik felebresztett, keresett valami idiotat ordibalva
de utan lejjebb vettem a hangerot

Mrs. Clayton 2013.07.08. 22:10:03

@hagyma: nem fogunk összeveszni, sztem a tenisz klassz, de említetted a tourt, volt egy kollégám, aki mániákus rajongó, mondta h a bicajmárkája vmi spéci, volt tourosról van elnevezve v vmi ilyesmi, mondta mindig nézi, sőt az olimpián kiment direkt drukkolni a bicajosoknak
én meg rá néztem hülyén h mi van :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.08. 22:15:31

@Jess G: nekem a tenisz unalmas
nyognek osszevissza
foleg a nok
namost a tourt meg el is tudom fogadni hatterteleviziozasnak, mert szep videkeken bringaznak
\/ mondjuk ilyen erovel nezhetnek termeszetfilemet is/
de hogy pl valaki kiall az ut szelere es megnezi hogy megy el elotte fel ora alatt 200 bringas.... egy 30 meteres szakaszon...
hat biztos van filingje...
nem nekem

Mrs. Clayton 2013.07.08. 22:18:55

@hagyma: ha jól emlékszem szegény Szeles Mónika volt az első nő, aki bevezette a nyögve ütést, az idegesítő volt valóban, azóta sokan átvették és próbáltak azt hiszem fellépni ellene, de így sokkal nagyobb erőt lehet kifejteni, az meg fontos

2013.07.08. 22:20:10

@hagyma: hogy lehet barmilyen sport unalmasabb, mint a golf? Meg a cricket is izgalmasabb, mint a golf.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.08. 22:20:16

ja es hat persze, meg ki is mennek elejuk, hogy elugorhassanak

a tenisz meg..
2 pasi utoget es izzad mint a lo, es egyikukhoz sincs kozom az egvilagon semmi
2 percenkent leulnek es megesznek egy banant es megtorulkoznek
es ez 3 oran keresztul

hat lofaszt nem erdekel, hogy ki nyer
mert a csaladtagokat megertem, hogy kimennek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.08. 22:23:27

@charlieharper: egyetertek
es annyian nezik meg szponzoraljak, hogy a golfosok milliomosok
jatszani meg nem is annyira rossz
de nezni?

egy hulye luti a golyot, a nezok azt mondjak
huuuuuuuu
es azutan mennek a hulye utan
ha bemegy a lukba tapsolnak
de legalabb setalnak egyet
nade tv-ben is milliok nezik
a kamera mutat egy szallo golyot, fingod sincs meg akkor hol a luk
csak repul a golyo
kurva izgalmas

mojoking77 2013.07.08. 22:24:57

@charlieharper: A golf jo. Csak csinalni kell es nem nezni.
En spec kotelezove tennem az osszes "uszogumival" rendelkezo ferfinak, es nagyseggu nonek...
Legalabb a gyakorlo palyat, hetente haromszor egy orat..

Mrs. Clayton 2013.07.08. 22:25:29

@hagyma: akkor a focit is ki lehet így figurázni, egy csomó idióta 90 percig rohan egy labda után, v bármit
az ember, ha érti egy játék szabályát, akkor az izgalmas tud lenni, akkor is ha csak nézi

Mrs. Clayton 2013.07.08. 22:28:04

@mojoking77: aha, itt tőlem nem messze van egy pálya, olyan sörhasú egyedeket is ritkán látni mint ott, ráadásul mellette megy egy bekötőút, s a nemnormális az út felé nézve tolja le a gatyáját, ha kisdolgát végzi
az igaz h a haverok csak a seggét látja, de én meg mást is, ha épp az úton hajtok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.08. 22:31:16

@Jess G: en ertem szinte minden sport szabalyat
taan a rogbyet meg a vrikettet nem

egy csapatert lehet lelkesedni
egy csapat az csapat
a fradi az fradi
a yankees az yankees
a buccaneers az buccaneers
a jatekosok valtoznak, kiorgednek, jonnek-mennek
de a csapat marad

de ki a tokomet erdekli, hogy Murai nyer vagy dojkovics?
meg hogy Tiger hany utesbol ment el a tizedik lukig

tudom, sokakat
engem nem

mojoking77 2013.07.08. 22:31:59

@Jess G: Nezd, en is latok neha a teremben olyan puhos, sorhasu mexikoiakat, hogy el nem hinnem, hogy eleteben fel meternel kozelebbrol latott mar sulyzot, de azert messze nem ez az atlag.

2013.07.08. 22:34:07

@hagyma: Murray skot, amikor veszit. Csak akkor brit, amikor nyer. Mint pl most. Tortenelmet csinalt Wimbledonban es rohadt jol jatszott.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.08. 22:34:56

@hagyma:
Én élek-halok a F1-ért de ha olyan a futam én is jókat alszok rajta.

Mrs. Clayton 2013.07.08. 22:36:14

@mojoking77: sztem itt mexicoiak biztosan nem golfoznak, de a raktárházvezetőtől fölfelé szinte bárki, bár kétségtelen nem vagyok egyik golfklubba sem bejáratos, így nem tudom, de amit említettem helyet oda sztem kifejezett dagadt bunkók járnak, v azok is

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.08. 22:41:59

@charlieharper: hat tortenelmet biztos nem
5 ev mulva a kutya nem emlekszik ra, bar ha most kimegyek a repterre Maryert, mert az kovetkezik, es megkerdezek 100 embert, a kutya nem fogja tudni ki ez a pasi
ha mekkenrot kerdeznem, akkor a fele tudna/ eletkorfuggo persze/

en se tudom ki amugy, azt sem tudom, hogy nez ki, a nevet tudom, mert ha az ember megnyit egy hirportalt....

Mrs. Clayton 2013.07.08. 22:42:43

@diggerdriver: a kollégámat v a tourost, mert az előbbi Senogles a 2-at nem tudom :-), ha van ilyen emberről elnevezett bicikli, akkor lehet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.08. 22:43:42

@diggerdriver: nekem mindegyik futam olyan volt:)
de mar evek ota nem kovetem, csak ujsagbol, mert azt az arcomba toljak ha akarom ha nem:)
meg amerikaban is
de az indexen mindenkeppen

Mrs. Clayton 2013.07.08. 22:48:36

@hagyma: azért brit mércével Murray történelmi hős lett főleg ha azt nézed h 77 éve nem nyert Wimbledonban brit, s aki kicsit is ismeri a játékot tudja, h ki ő,

én már a fény gyermeke vagyok 2013.07.08. 23:06:56

@Jess G: Szeles Mónika nyögése siralmas volt. Nem véletlen figyelmeztette több bíró is, hogy ezt azonnal hagyja abba. A műfaj koronázatlan királynője Gabriela Sabatini volt, olyan hangokat férfi tenizező se tudott kiadni azóta se.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.08. 23:21:04

@Jess G:
A Tourost.
Volt egy művezető Carshaltonban a Braun Civil Engineering-nél aki nagy rajongó volt. A bringája árából egy jó kocsit lehetett volna venni.

Mrs. Clayton 2013.07.09. 00:04:51

@diggerdriver: akkor lehet egy márkáról beszélünk, mert a kollégámé is kb kocsi árban volt, annyira h vett neki egy Vitot, h azzal tudja hordani vinni, amikor túrára megy, mondtam is neki h nem normális, de hát mindenki maga tudja mire költ

Igényes 2013.07.09. 01:11:59

Kellemetlen lehet, ha valaki ellopja a bicajt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.09. 01:16:26

@Jess G: es akkor mi van ha 77 ev utan nyer egy skot wimbledonban?
eleg szegyen rajuk nezve
a focit is Ok talaltak ki, mint a teniszt, oszt keptelenk tornat nyerni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.09. 01:17:50

@én már a fény gyermeke vagyok: hat a noi teniszt egyszeruen keptelenseg nezni
az egy nyogessorozat
kifejezetten idegesit

Mary gepet toroltek, atlantaban alszik
meg ez is

montroyal ( CAN qc) 2013.07.09. 01:21:14

@Kovermadar: a baseballrol en is csak addig jutottam el hogy kopni kotelezo es az utot a cipod oldalahoz utogetni ...
rogton tovabb nyomom a TV-t ugy mint a footballnal ..
csak a hockeyertem es szeretem a kosarat sem..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.09. 01:28:17

@montroyal: engem csak a ragozas idegesitett, de mar megszoktam
a teniszezok is utogetik a cipot es egesz meccsen esznek meg isznak
szoval jol erzik magukat
/jelzem olyan 12 eve ki lehetett volna kergetni a vilagbol egy amerikai focimeccsel vagy egy baseballal
hat a focit mar alig varom hogy induljon
baseball az tenyleg tul amerikai nekem, eleg a rajatszas
stadionba tuti nem mennek ki, draga a sor meg a hot dog

Mary elso ket kerdese az volt mikor megismerkedtunk, hogy verem-e a noket ugy altalaban es szeretem-e a baseballt
mind a kettore igent mondtam, igy hozzam jott, de O is tudta, hogy hazudok
kesobb elmondta hogy heti ketsze 3-4 orat baseball meccsen ult, meg vitte a fiait edzesre
ma mar ertem a kerdeset
/a ferje nem verte, azt azert kerdezte, mert fogalma nem volt mi az hogy magyar/
ma mar van

montroyal ( CAN qc) 2013.07.09. 01:37:50

@hagyma: igaz de minden sportnal draga a so es a hotdog
en fociztam eleg jo szinten es nem volt mecs amit ne neztem volna meg Mo-on de azota rajottem a hockey nezve hogy a foci a legunalmasabb jatek 80% a mecseknek 1-0 es 90 perc alatt neha sikerul 3x kapura rugniuk... van elso ligas csapatunk az Impact kimentem a mecsukre parszor vagy nyernek 1-0 ra vagy kikapnak 1-0ra .. es itt meg verekedes sincs nyugodtan beulhetsz az ellenfel leletojaba..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.09. 01:42:46

@montroyal: levagtam
nem tudom
nagyon szerettem a hokit
es elmult
soccert.. hat modjaval
amerikai foci lett a kedvenc
szezonban minden vasarnap 3 meccs
es meg hetfon 1

montroyal ( CAN qc) 2013.07.09. 01:52:33

@hagyma: ja football nalunk is van de canadai liga es a csapatunk mindig benne van az elso 10-be!!!
azt hiszem 8 csapat van...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.09. 01:55:51

@montroyal: canada maradjon a hokinal
mindenkinek jobb lesz:)

montroyal ( CAN qc) 2013.07.09. 02:06:56

@hagyma: a footballba nem is jatszanak benne nagyon canadaiak majdnem mind caribi orszagokbolvagy USAbol vannak...viszont a canadai hockeysok szivesebben jatszanak az USAba jobban fizet kevesebb ado , de a lelatok felig uresek .. itt oct kezdodik a szezon fél ora alatt az osszes jegyet eladjak az egesz sezonra ... a bosszanto hogy nem hoznak jo jatekosokat minek fizetnenek sokat nekik igy is tele a stadion..

2013.07.09. 02:49:22

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Kitünő poszt! :) Könnyeimet törölgetem, a lehető legjobb értelemben. :))))

"Egyszer ebbe mérgeződtem meg, 3 hónapig ittam napi 2-3 liter light kólát." 14 évvel ezelőtt eltiltott az orvosom a diétás, Asparteme-es üditőktől. Emelte a kálium szintet és idegrendszeri problémákat okozott. Azóta is "józan" vagyok! :)

@Jess G:

"nos, jelentem aki szt Marrow courgetteből nem jó a tökfőzelék, az nem evett még jót"

Nem tudom hogy errefelé van-e marrow courgette ... Azt nem tudod véletlenül hogy butternut squash-ból lehet-e tökfőzeléket csinálni?

@Kovermadar: "Már jó ideje próbálom megfejteni a baseball mikéntjét, de az istennek sem sikerül rájönnöm."

Na ez az. Nem vagyok képes megjegyezni a szabályokat. :( Egyszer egy mérkőzésre is elmentem - főleg sörivás és duma volt, , időnként a helyiek bekurjongattak, de nemigen értettem, hogy miért. :) Reménytelen eset vagyok .... :))

@hagyma: "ez erdekes, mert amennyire szerettem a jeghokit meg a kosarlabdat regen, annyira nem erdekel most"

Ezt a kijelentést hallom minden szezon előtt a férjemtől. :) Vancouver Canucks a csapata és minden szezon előtt megfogadja, hogy nem fogja őket nézni mert csalódott bennük és nem érdemlik meg. :) Aztán minden másodpercet végignéz. A szezon alatt "hoki özvegy" vagyok, de már megszoktam. :)

"Mary gepet toroltek, atlantaban alszik"
Basszus, pedig már biztos várod haza nagyon!!

@charlieharper: Vancouver Island-on laktál, jártál-e valamikor vagy csak ismerősöd volt errefelé? (csak kiváncsiság...)

zopilote 2013.07.09. 07:27:06

@hagyma:
" canada maradjon a hokinal,mindenkinek jobb lesz:) "
Megint a guny, a lenezes, a magas lo. Ezek utan meg mindig csodalkozol? Ahh :(

zopilote 2013.07.09. 07:36:19

@Amarante:
Nalam nagyon bejott a XXI. sz. - i klasszikus , ezen belul is a E.S. Posthumus zeneje. HA olvasas kozben altalaban ezt hallgatom, kulonosen a Cartographer dupla albumot. Lenyugtat:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.09. 07:49:59

@zopilote: nem
ez kifejezetten dicseret volt
hat ahhoz ertenek
a svedek meg a sifutashoz
a finnek meg a siugrashoz
a kinaiak a ping=pomghoz
ez magas lo?
raadasul amerikanban kb 4-ik helyen van a sportok kozott
najo
inkabb 6-7 de mindegy:)

2013.07.09. 09:10:34

@cougarcat: nem, T.O.-ban laktunk 2003-ig, illetve GTA-ben

Mrs. Clayton 2013.07.09. 09:14:26

@cougarcat: nyilván lehet, de inkább édesburgonyás kajákhoz használnám, ha épp nincs édesburgonya, v drága, mert semmi köze a főzőtökhöz, sem külalakra, sem ízre
de jó még tökös pitéhez, krémleveshez is
ha ragaszkodsz a főzelékes felhasználáshoz, akkor viszont el kell rugaszkodnod a fokhagyma, kapor fűszertől, mittom én chili, gyömbér, fokhagyma, v esetleg fokhagyma, korianderzöld
de én csillagánizzsal és gyömbérrel is megpróbálnám
de ez nálam őszi kaja
most inkább főzz kovászosubi krémlevest baconchipsel

Ugyandehogy (törölt) 2013.07.09. 09:17:12

@Kovermadar:

Mogyoródon kérdezi a riporter a parasztbácsit:
- és mondja, bátyám, nem zavaró ez az autóverseny itt minden évben?
parasztbácsi: - NEMMMMMM, NEMMMMM, NEMMMMM!

Amarante 2013.07.09. 09:20:35

@zopilote:

Belehallgattam,nem rossz:)))egy kicsit Wagnert juttatja eszembe,felturbozva.
Wagnert meg sosem szerettem,tul dagalyos es eroszakos nekem.

2013.07.10. 02:19:36

@Jess G: Köszi, hát te aztán tényleg értesz ehhez! :))

SzumóNé 2013.07.10. 11:12:41

Zsenialis! En is szeretnek ilyen bolgar siralyt latni! :D

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása