oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. június 26. 06:55,  La vida Erasmus 1128 komment

2013. június 26. 06:55 Határátkelő

La vida Erasmus

A mai poszt alcíme akár az is lehetne, hogy könyvbeillő fordulatokat hozhat egy spanyolországi Erasmus-félév, mert szerzője, Ana valóban meg is írta egy könyvben élményeit. A mai poszt nem a könyvből való, külön ide, a blogra írta. Olvassátok, és szóljatok hozzá!

cím_43.jpg

Mi nők, gyakran álmodozunk reménytelennek tűnő szerelmi kalandról, szőke hercegről Colgate-vigyorral és könnyfakasztó repülőteres búcsúzkodásról. (Legalábbis az, aki Disney meséken nevelkedett és belefutott már pár C-kategóriás hollywoodi nyálfilmbe.)

Ezek a látomások megsokszorozódnak azelőtt, hogy határátkelőkké válnánk. Mert nincs is annál romantikusabb, mint odakint rátalálni a szerelemre. Ha pedig ez tényleg megtörténik, és ne adj isten még sok más izgalmas fordulat is közbejön, akkor adott a lehetőség arra, hogy papírra vessük élményeinket. Még a végén valami őrült kiadó meglátja benne a fantáziát.

Mindig mehetnékem volt

Engedjétek meg, hogy rendhagyó módon egy olyan bejegyzést tárjak elétek, amely nem a külföldi munkaerőpiacon való elhelyezkedés lehetőségeit, megélhetési körülményeket és egyéb, bürokratikus szervek színvonalát firtatja. Ez egy ösztöndíjprogram történetének rövid szelete, egy multikulturális egyveleg, amelyet könyv formátumába a napokban adtak ki.

csajok.jpg

Kezdeném ott, ahol a könyvemben kezdtem: mindig mehetnékem volt. A sztori kezdetének idején még nem az formált engem határátkelővé, hogy mennyivel jobb egy másik ország GDP-je (ez esetben tuti biztos, hogy nem Spanyolországba megyek) vagy, hogy melyik ország nyelvét szeretném jobban beszélni (nem tudok spanyolul) vagy hol rendezik meg éppen az Olimpiát.

A véremben van egyfajta kíváncsiság, ami afelé űz, hogy nehezebb és nehezebb helyzetekbe dobjam bele magamat. Ebből kifolyólag teljesen bagatell indokok vezéreltek akkor, amikor az Erasmus jelentkezési lapomon bejelöltem a spanyolországi Jaént kívánt úticélul.

Teli bőrönddel és üres szívvel

2010 szeptemberében jutottam el odáig, hogy összecsomagoltam a holmimat és kiköltöztem az andalúziai városkába tanulás címszójával. Teli bőrönddel, de üres szívvel. Barátok, családtagok mellett egy párkapcsolatot is magam mögött hagytam, amelynek stílszerűen a repülőtéren kellett véget érnie. A kalandok így kezdődtek.

Először volt szerencsém pár napot Benalmadénán (Málaga mellett) eltölteni rokonaim társaságában. Itt rácsodálkoztam a csodaszép spanyol tengerpartra, a fürge kis gekkókra (akik előszeretettel szöknek be az ablakon és tűnnek el az ágyad mögött) és arra, hogy milyen alacsonyak a spanyol férfiak (tisztelet a kivételnek).

tengerpart háttal.jpg

Minden költözéssel, szakítással kapcsolatos feszültséget egy tengerparti buli által próbáltam meg levezetni, ami elég tragikus végbe fulladt. Elég az hozzá, hogy a Másnaposok első része mindig felidéz bennem nosztalgikus érzéseket (nem emlékeket, merthogy azok sajnos nincsenek).

Az első pár napban, miközben a tengerpart homokjában megpróbáltam rátalálni önmagamra, sikerült megismerkednem a pánikroham kínzó tüneteivel is; azzal a félelemmel, amihez foghatót azóta se éreztem. Egy szó, mint száz: a kezdet nehéz volt és ha lehet, én még inkább megnehezítettem magamnak.

tengerpart_3.jpg

Nehéz volt megtalálnom magam

Miután megérkeztem Jaénba, rögtön volt hova mennem. A helyi egyetem ESN mentorai találtak nekem szobát két, szintén ösztöndíjas francia és olasz lány bérelt lakásában. Mindkét lakótársam olyan félénk, esetlen, egyszerű teremtés volt, hogy úgy éreztem, szakadék tátongott közöttünk. Az első napomon legszívesebben kiugrottam volna az erkélyről.

Később persze mindkettőjük belső értékeit felfedeztem, de ennek a felismerésnek a története lerántaná a leplet arról a jellemfejlődésről, amelyen keresztül mentem.

Visszakanyarodva az iménti hasonlatomhoz: nehéz volt megtalálnom magamat abban a bizonyos homoktengerben. Először is, teljesen egyedül voltam kint magyar. Ez egy részt jó, mert a nyelvgyakorlás így nincs akadályoztatva. Másrészről viszont az Erasmus első pár hónapjában a hallgatók saját nemzetiségük képviselőivel kötnek szorosabb barátságot.

népviseletben.jpg

Úgy kell ezt köbö elképzelni, mint a kis rókamangusztákat, akik szorosan egymás mellett, egymást átkarolva guggolnak, majd állnak fel ritmusra és kíváncsian merednek a messzi távolba; arra, ahol valami izgalmas újdonság vár rájuk.

Jómagam egyedül kémleltem a távolba és mindennél jobban vágytam rá, hogy megszerettessem magamat a többiekkel. Ezért akkor is elmentem buliba, társaságba, amikor semmi kedvem nem volt hozzá. Kényszerítettem magamat, mert hajtott az az érzés, hogy lemaradok valamiről.

A kulturális sokk első állomásán

Nagyon lassan sikerült csak lenyugodnom és azokra az emberekre rátalálnom, akiknek valóban élvezem a társaságát. Idővel arról is leszoktam, hogy a multikulturális közeget (leginkább spanyol, lengyel, német, litván, török, mexikói, görög, cseh és lett képviselőkkel) lebecsméreljem, az otthonról hozott értékeket pedig felértékeljem.

Ez ugyanis a kulturális sokk egyik ominózus állomása: az ember még nem elég befogadó ahhoz, hogy felfedezze a sokszínű világ szépségét. Itt volt számomra az a pont, amikor majdnem összepakoltam és hazaköltöztem.

pihenő pasas.jpg

Szerencsére nem tettem, inkább az asszimilálódás mellett döntöttem. Ehhez azonban hozzájárultak azok az otthoni jó barátok, akik kiutaztak hozzám és meglátogattak akkor, amikor a legnagyobb szükségem volt egy kis támogatásra.

Pozitív hatást gyakorolt rám a sok-sok utazás is, amelyeken részt vehettem az ESN áldásos munkásságának köszönhetően. Beutaztam az egész országot újdonsült barátaimmal: láttam a granadai Alhambra díszes termeit, Sevillában andalúz lovakat, Madridban a királyi palotát és a gibraltári majmokat, miközben egymást vakargatják a bozótos sziklákon. (Csalok, mert ez utóbbi nem is tartozik az országhoz. Érthető, hogy nem akarok újabb angliai posztot kreálni :) )

Jön a Szőke Herceg...

Ami pedig a rekeszizmokat megmozgató, leginkább mégis romantikus jelzővel emlegetett regényem vázát alkotja: az egyetemen megismerkedtem egy szőke német fiúval, aki az első pillanattól kezdve nagyon tetszett.

Minden órámon a közelében ültem, mélyen beszippantottam az illatát és rózsaszín felhőcskékkel a fejem fölött figyeltem öt, ahogyan tollát szigorúan 45°-os szögben a füzetén tartja, és minden szót lejegyzetel.

Beszélgetést nem nagyon kezdeményeztem, mert otthon megszoktam, hogy a férfi lép. Ö viszont sokáig vonakodott ezt a gesztust megtenni irányomban. Végül az alkohol lerombolt néhány vaskos falat közöttünk és egyben azt is megtanultam, hogy más nemzet kandúrjai más tempóval, stílusban közelítik meg a kiszemelt prédát.

Ana, a szerző.jpg

... és a görög filozófus

A Szőke Herceggel párhuzamosan egy teljesen más kaliberű, görög srác is az ujja köré csavart. Vele más volt a kapcsolatom: kevésbé „testi", gyönyörteljes, sokkal inkább lelki. Egy öntörvényű, arrogáns hólyagnak vélte őt az erasmusos köznép, aki közkedvelt mókamester barátjának oldalbordáját képezte.

Tény, hogy neki mindenről megvolt a véleménye és ezt nem is rejtette véka alá, de sokkal érdekesebb, mélyebb gondolatok keringtek a fejében, mint bárki másnak, akit megismertem odakint. Ö korunk görög filozófusa, akinek többek között határozott elképzelései vannak a politika helyreállításáról.

Efféle szerelmi háromszögben tengettem határátkelő hónapjaimat. Volt itt ezernyi félreértés, buli buli hátán, további szerelmi sokszögek, bűncselekmény, helyszínelés, megható önvallomás stb. Ennek bővebb kifejtése úgy érzem, nem illene a blog keretei közé. (Itt jöhetne az a rész, amikor egy csinos hostess előugrik fürdőruhában a számítógép képernyője mögül és felmutatja a könyvemet.)

Az elfogadás példái

Az elfogadással kapcsolatban két egyszerű példával élnék még, ami kifejezetten a befogadó országgal, Spanyolországgal kapcsolatos: mindenki számára közismert a spanyolok sziesztája.

Az első hónapban az agyamra ment, hogy 2 és 5 között minden zárva van. Nekem ilyenkor lett volna időm, kedvem vásárolni és az étvágyam is kb. 2-re jött meg. Ezen viszonylag könnyű volt változtatnom anélkül, hogy ne rugdossam meg az egyik tapas bár oldalát se. Na bumm, hát a spanyol ilyen.

pihenő pasas_1.jpg

Ami pedig a munkamorált illeti, ott a mañana életfelfogás működik. Magyarán: ej, ráérünk arra még. Ez akkor igazán kellemetlen, amikor valamiféle dokumentumot kell elküldeni az otthoni egyetemnek, amit a spanyolok vonakodnak időben kiadni.

Nem mondom, hogy ez nem bosszantó, de messzemenő következtetéseket levonni nem érdemes emiatt a spanyol népről. Olyanok amilyenek. Ők meg nem értik, minek ez a sok idegesség. Mondanom se kell: nem is szenvednek pánikrohamoktól.

város_2.jpg

Mi a történet tanulsága?

Nyilvánvalóan nem lövöm le a végkifejletet. Egy tanulságot azért megosztok veletek: amikor valaki úgy lépi át a határt, hogy nincsen támasza a saját országából és mindenféle furabogárral kell barátságot kötnie, az jobban teszi, ha maga mögött hagyja előítéleteit. Ezzel nem csak, hogy könnyít a saját dogán, de idővel sokkal szélesebb látószögre tehet szert."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: felsőoktatás párkapcsolat Erasmus Spanyolország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr65378239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GrandMasterB 2013.06.26. 07:25:20

Az egyik kép kétszer szerepel az írásban. Legalábbis IE alatt úgy látszik.

33621 2013.06.26. 07:31:05

Érdekes lenne elolvasni a könyvet, de ezt a cikket is érdemes amit itt belinkelek. Főleg azok olvassák el akik Németországban élnek vagy ott szeretnének a későbbiekben.
www.origo.hu/gazdasag/gazdasag-plusz/20130617-miert-nemetorszag-a-legjobb-hely-a-vilagon.html

LyukasBogrács 2013.06.26. 07:44:36

"Egy tanulságot azért megosztok veletek: amikor valaki úgy lépi át a határt, hogy nincsen támasza a saját országából és mindenféle furabogárral kell barátságot kötnie, az jobban teszi, ha maga mögött hagyja előítéleteit"

Bárcsak te is otthon hagytad volna őket...

A posztot olvasva a lusta, ráadásul alacsony spanyolokról, a pipogya német srácról, a magabiztos görögről nekem az jött le, hogy a régi előítéleteidet szépen behelyettesítetted újakkal.

Ugyandehogy (törölt) 2013.06.26. 07:52:04

nem igazán értem, mit akartál mondani....

LyukasBogrács 2013.06.26. 08:01:37

Film is lesz belőle?

Nem mintha izgalmas lenne a történet, inkább szánalmas lenne a mozivásznon azt látni, ahogy hősünk a tengerpart homokján pánikrohamot kap, meg rugdossa a tapas bár oldalát, ami épp zárva van, miközben ő éhes. És ideges.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.06.26. 08:03:28

Hm, az Erasmusról nem sok minden derült ki...

szaszo71(D) 2013.06.26. 08:05:43

@33621: Elolvastam a cikket, van benne igazság, de a hozzászólásokban is. Nem akarok OFF-olni, ha valaki más is hozzászól ehhez a témához, akkor folytatom.

A mai poszthoz nem sokat tudok hozzáfűzni, én is voltam jó régen nemzetközi ösztöndíjjal egyetemen, én is sokat buliztam is, sőt a (külföldi) férjemet is ott ismertem meg, nekem nem sokújdonságot mondott. Ha nekem könyvet kellene írnom inkább arról írnék, hogy micsoda "élmény" külföldi házastárssal otthon életet kezdeni. Ami aztán oda vezetett, hogy visszajöttünk Németországba, ami mindegyikünknek külföld, de legalább itt lehet élni.

Mighty Duck 2013.06.26. 08:15:43

@tilmir: Pedig igen. :) Az pont arról szól, hogy fél-1 évre hátrahagysz mindent egy alapítványilag támogatott nyaralás keretében. A magyar pénz tipikusan kevés, vagy éppen elég, de a pénzesebb népek úgyis belerántanak a féktelen bulizásba. A suliban tipikusan nem követelnek sokat, tudják, hogy úgyis fél évet vagy csak ott és nem elhanyagolható az esélye, hogy az ott tanított dolgoknak köze sincs a normál szakodhoz. Szóval hét közben is szinte bármikor ráérsz bulizni, azért sem szoktak szólni, ha rendszeresen eltűnsz 1-1 hétre, mert éppen valamelyik szomszéd államban múlatod az időt. És mivel az Erasmus-közösség elég feltűnő jelenség mindenhol, a helyiek nem feltétlen vegyülnek bele. Az új párkapcsolat/megcsalás dolog is tökéletesen működik, 1000km-es távolságokból nehéz párkapcsolatot fenntartani, illetve az otthon maradt fél könnyen válik naivvá. És a szép az egészben, hogy rengetegen haza akarnak menni a végére, aztán otthon pedig évekig sírnak, hogy vissza akarnak menni.

Zka77 2013.06.26. 08:16:18

Nekem ilyen bullshitgenerator érzésem volt a bejegyzést olvasva. Se füle se farka, de legalább reklám.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.06.26. 08:18:18

@Mighty Duck: Én a bevezetőt olvasva arra gondoltam, hogy belátást kapok arra vonatkozóan mit tanult a poszterina, milyen volt az egyetem, stb...
:)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.06.26. 08:20:08

Kicsit meglepödtem hogy Erasmus-os félévböl könyvet írni? Dehát minden 2. egyetemista elmegy legalább egy félévre valahová, ez manapság nem különleges, inkább természetes. :) De mondjuk az irodalomhoz hülye vagyok, szóval nem tudhatom mire van igény az olvasók között...

Azt viszont valaki magyarázza már el nekem hogy miért van, hogy MINDEN (írd és mondd: az összes) leányzó, aki facérként megy Erasmus-ra, kint automatikusan bepasizik. Az ismerettségi körömbe tonna Erasmus-os lány van és mind összeszedett valakit kinn.
Pedig ezek között volt aki évekig elvolt itthon szingliként, de kinn azonnal lecsapott valakire... Ez benne van az Erasmus követelményrendszerébe? :)

"...az ösztöndíj folyósítás idötartama alatt legalább 30 kreditnek megfelelö tantárgy eredményes elvégzése valamint egy külföldi állampolgárságú fiú szívének elrablása..."

Értem én hogy itthon egzotikumnak számít egy külföldi pasi mert a vérszegény bevándorlási politikánk miatt csak az igazán tüzben edzett ritka spártai harcosok jönnek ide külföldröl, de ez tényleg ennyire magával ragadja a hölgyek szívét? :) Érdekes.

Amarante 2013.06.26. 08:35:35

Bevallom oszinten:nem birtam vegigolvasni.ezt a szart konyvalakban,bovitett kiadasban kiadni bun a joizles ellen!!!1
miert van az,hogy ha valami fiatal vetodik kulfoldre akkor feltetlen ivasba,drogba folytja banatat es meg vilagga is muszaj kurtolje!!???
Fel ev...ez arra eleg,hogy ismerkedjen a hellyel es netan kezdjen beleszeretni...Mindegy is!Talan elkanyarodunk majd valamerre es egy jot beszelgetunk:):):)

Amarante 2013.06.26. 08:36:41

@tilmir: Viccelsz!Nem azert ment!:):):)

aberdon 2013.06.26. 08:40:00

@Amarante: ugyanerre gondoltam. Ha ilyen stílusban írodik a könyv, ezt bűn kiadni. Komolyan.

@Mighty Duck: Abszolút igazad van, ugyanezt akartam írni. Az Erasmus tényleg nevetséges, főleg ahogy a legtöbb magyar megéli. Egy féléves nyaralás amiért még olyan havi 200-300 euró is jár. Aztán a legtöbben még a félév alatt is a kaját, a magyar dolgokat hiányolják. :)

Withamyn 1 2013.06.26. 08:42:51

uff!
Nem beszólásként: de ez olyan "nesze semmi fogd+ jól, kategória.
röviden:
a csaj kiment ,parázott, végigment rajta pár csóka..
hozzáteszem nincs ezzel semmi baj..
csak az esszéből nem sok derült ki, max , ha kiwi vagy a folytatásra vedd+ a könyvet,
okosabbak nem lettünk.

Amarante 2013.06.26. 08:42:57

@tilmir: Gondolta,hogy jo reklam a konyvjenek:):):)Lehet nem ide kellett volna hoznia,hanem a bezzeganyara:):)Ott hemzseg az a sok unatkozo no,aki imadja a szerelmetes regenyeket:)

nigara 2013.06.26. 08:51:48

WTF???

Egyébként meg az Erasmus kizárólag arra van kitalálva, hogy pénzes gyerekek külföldön bulizzanak egy félévet. Legtöbbször be sem számítja ez egyetem a tanulmányokat...

Szóval ha lehet, akkor ne ilyen szánalmas reklám-posztok legyenek, amik meg még hülyeségekkel is tele vannak.
De biztos van az a réteg, akinek ez tetszik, legalább annyira mint az Éjjelnappalbudapest.

pappito · http://pappito.com 2013.06.26. 08:52:00

jézusereje...

na beszélgessünk a texasi abortusztörvény-botrányról inkább

Zka77 2013.06.26. 08:52:43

@Amarante: kicsit megnyugodtam, hogy nem bennem van a hiba.
A Másnaposok poén is tetszett, főleg így, hogy nem láttam a filmet és ezért fogalmam sincs, mi lehet a poén :D

Amarante 2013.06.26. 08:53:10

@pappito: Na beszelgessunk!Mi volt a botranyos??:):)

Len.Mag 2013.06.26. 08:56:45

A stílusod egész jó, van humorod, iróniád (ezzel vigyázz, mert sokan nem értik, és főleg írásban nehéz átadni). Idővel biztosan megtalálnak komolyabb témák is, de egy kiadó már most látott Benned fantáziát (márpedig ők nem vesztegetik a pénzüket akármire), úgyhogy rátapintottál valamire (még ha manapság a könyvkiadás nem is az irodalmi érték fokmérője sajnos).

Itt nem sok embernek fog tetszeni az írásod, egyrészt a bevezetőben említett dolgok miatt: nem írtál a munkalehetőségekről, gazdasági oldalról stb., másrészt nem fűzted bele az írásba, hogy Mo-n milyen szar, és ez komoly hiányosság ;)

Nekem a legjobban az tetszett, ahogyan vállaltad magadat, a lejtmenetet ugyanúgy, mint azt amikor a topon voltál.

La Pantera 2013.06.26. 08:57:35

Hú, hát a könyvet tuti nem fogom elolvasni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.26. 08:59:44

Semmi kifogásom ellene ha valaki a könyvét reklámozza feltéve ha jó posztot ír hozzá. Mert ami jó az jó.
De ez nem az.
Ez egy antireklàm.

szaszo71(D) 2013.06.26. 09:08:15

@Don Kartasch: Nem automatikusan pasizik be mindenki. Mi annak idején (91-ben) mi 12-en voltunk, csak nekem lett komoly a kapcsolat. Utána megnyertem még egy fél évet, akkor 6-an voltunk,a másik 5 nem pasizott be. (Mondjuk ez nem Erasmus volt, hanem tanulni is kellett.)

think different 2013.06.26. 09:19:08

Vettem új bőrtokot a telómra.

Gondoltam megosztom, mert igen jó a fogása.

nyuszigonosz 2013.06.26. 09:23:25

Na, akkor valaki itt is a könyvét reklámozza. Hát én nem fogom megvenni, de nem is én vagyok a célpublikum.

csőcsere 2013.06.26. 09:23:33

@Don Kartasch: én is bizony pasiztam és igen, egy külföldi pasiban van egzotikum. Nem tudom, mi, de van. A magyar pasik is nagyon jók, meg ugye nem baj az, még egy egyéjszakás kalandnál se, ha ugyanaz a kulturális háttér, de azért van abban valami plusz, ha az az ember egy nem magyarral kavar.

nyuszigonosz 2013.06.26. 09:24:47

@think different: Látod, ez egy sokkal érdekesebb téma! :)

mirx 2013.06.26. 09:24:48

Blogposztba bújtatott könyvreklám, abból is az ócskábbik fajta. Hova süllyedtünk.

nigara 2013.06.26. 09:26:22

na már a kommentektől is a falat kaparom... gááááz

VHB 2013.06.26. 09:26:41

Júlia, Romana, Csók és könny... szabad asszociáció vége.

mirx 2013.06.26. 09:29:17

@légrésindukció: A modoros blogon mi történt a kommentekkel? Ezalatt még a régieket se tudom olvasni.

cukorhal 2013.06.26. 09:29:26

Vicces, ahogy olyan emberek okoskodnak az Erasmusról, akik nem hogy nem is voltak, de még csak nem is a mostani ösztöndíj generáció tagjai... azért mert valamit nem ismertek, még nem feltétlen kell lebecsmérelni... én azt mondom, végre egy cikk amiben nem londoni mosogató, vagy németországi segédmunkása főhősünk, illetve még a kenyérár sincs feltüntetve. VÉGRE!
Ja... valaki említette hogy minden csaj bepasizik Erasmuson... irigykedsz mi? :) amugy meg: én kb három éve voltam együtt a párommal amikor kimentem egy fél évre Németországba... szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy talán bűn ronda nem vagyok, mégse pasiztam be. Ehelyett további 4 év után eljött az esküvőnk ideje, amire még Erasmusos kispajtásokat is hívtam meg. Na EZ az Erasmus, ezt sugallja a cikk is, és ez az amit csak úgy lehet "átadni", ha az olvasó képes szövegértelmezni, meg a begyöpösödött nézőpontján túllendülni.
A kenyérárat már megírták annyian...

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.06.26. 09:29:56

@szaszo71: Mondom en! Ez egy kitetel lesz az Erasmus szerzodesben, most mar tuti... :)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.06.26. 09:31:10

@csőcsere: Ammm, sejtettem. Mondjuk en ezt pasikent nem tudom aterezni, de elhiszem hogy az ellenkezo nemre nagyobb hatassal van. Nincs ezzel gond, csak szamomra erdekes. :)

VHB 2013.06.26. 09:35:45

@33621: Birca hogy fog örülni a cikk utolsó mondatának! :-)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.26. 09:38:05

@LyukasBogrács:

Pedig nem rossz ötlet.

A film elején főhősünk káromkodva rúgdossa az étkezde zárt ajtaját. Erre kijön a tulaj és lekever neki egy pofont. Bunyó. Aztán a két vérző orrú ember egymásra talál: a kamera egy galambot mutat, mely elrepül mellettük. A bunyózók rádöbbennek a galamb láttán, hogy van fontosabb is az életben. A katarzis pillanata. S vége a filmnek.

Mighty Duck 2013.06.26. 09:38:19

@cukorhal: Ezt nem tudom kinek címezted, de a Te három éveseddel szemben az enyém egy éves saját tapasztalat.

think different 2013.06.26. 09:38:49

@nigara: Jöhetnél ide is, mert festeni akarok.

2013.06.26. 09:40:23

A poszt miert nem a Noklapjaban jelent meg? Inkabb megvarom Niki es Tokfozelek mai osztasat.

tableno 2013.06.26. 09:40:43

"könnyít a saját dogán" - helyesen: "könnyít a saját dógán"

mirx 2013.06.26. 09:40:52

Viszont a "Munkanélküli torreádor" című szociofotó igazán tetszetős lett.
:)

mirx 2013.06.26. 09:42:01

@charlieharper: vazz pont ezt akartam írni, hogy olyan a stílusa, mint aminek a szerzője életében a nők lapján és fészbúk posztokon kívül semmit nem olvasott életében

VHB 2013.06.26. 09:42:07

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: a pofonnál valahogy szóba kéne hozni, hogy a tulaj villamosvezető másodállásban. Az operatőrnek pedig olyan technikát kéne alkalmaznia, mint Tom Cruise esetében, hogy ne tűnjön szánalmasan alacsonynak.

nigara 2013.06.26. 09:42:49

@think different: még néhány pics...ogós komment, és verhetetlen leszek a feladatban

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.26. 09:43:20

@charlieharper:

Igen, van egy kis Tiffani-Beáta-Ramóna-Fanny-Brumella-Béla romantikus hangulata az egésznek valóban.

2013.06.26. 09:43:55

Niki mar osztott is. Tokfozeleket meg majd este elolvasom.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.26. 09:45:02

@tableno:

Verte a zárt étkezde ajtaját, közben pisilhetnékje támadt, így gyorsan könnyített magán.

LyukasBogrács 2013.06.26. 09:46:23

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"Erre kijön a tulaj és lekever neki egy pofont."

En villamosvezetovel ismerem a sztorit.

tableno 2013.06.26. 09:46:38

Basszus, ezt kínszenvedés végigolvasni. Még nem értem a végére, átlag két bekezdésenként pihenőt kell tartanom. Modorosblogra vele!!!

tableno 2013.06.26. 09:47:40

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Igen, ez az olvasat bennem is felmerült...

think different 2013.06.26. 09:48:38

@Len.Mag: Nekem nem ezért nem tetszik.
Bevallom érdekesebb, mint a népvándorlásos posztok, s hiába reklám, jobban szerkesztett, mint a házi Szellemkergetőnk bármely fércműve, de én nem vagyok a célközönsége.
Amit ő megélt, azt sokan megéltük itthon is. Nekem pl. évek maradtak ki abból az időszakból, mikor a Balaton melletti településeken égettük a bizonyos gyertyát a két végén és alkalmaként középen is megolvasztottuk.
Írjak arról könyvet, hogy mennyi német, ukrán, orosz, holland kislány vált nagylánnyá felfordított horgászcsónakok rejtekében vagy a kopott billiárdasztal zöld posztóján a zánkai táborban?
Aztán adjam ki ebook-ként és írjak mellé egy 'iFuckD' app-ot és posztoljam ide? :D

cukorhal 2013.06.26. 09:52:48

@think different: magyarul te irigy vagy...:) miert, egy csomo könyv szerinted nem az eletböl vett sztorikrol szol??????

cukorhal 2013.06.26. 09:55:32

@Mighty Duck: ha te is irtad, hogy mindenki bepasizik, szegyen, gyalazat, fujj, akkor Neked is cimeztem, igen. (He meg ilyet nem irtäl, akkor "nem", ilyen egyszerü...) Viszont valamit vagy te ertettel felre nälam, vagy en nälad, mert az "egyevest" nem tudom hova rakni....

légrésindukció 2013.06.26. 09:56:25

@mirx: Le lett tilva a kommentelés ezzel együtt a régi kommentek se láthatók

mirx 2013.06.26. 09:57:35

@LyukasBogrács: Van már ilyen film, "Lakótársat keresünk" című spanyol erasmusos cukimukiság.

think different 2013.06.26. 09:58:38

@cukorhal: Miért lennék az?
Mert vén fasz vagyok? Egyelőre még feláll, nem vagyok házas, a májam is működik rendesen...

De igen, csak nem baj, ha van mögötte tartalom is. Mármint olyan, ami előre visz.
Aztán lehet tényleg csak egy zsémbes vénember vagyok, aki már bekapcsolta a "bezzeg a mi időnkben" űzemmódot? :D

Robert N. Danahi 2013.06.26. 10:02:24

Na már most:
1. Számos fiatal tehetséges író van az országunkban, akik soha a büdös életben nem kapnak publikálásra lehetőséget ,még akkor sem, ha végignyalják a Nemzeti Kulturális Alap épületének falát és az ott dolgozó összes hivataldroid seggét.
2. Ez a könyv, a blogbejegyezésből leszűrhetően pazarlás. Fákat ölünk meg azért, hogy majd a kedves magát írónak tituláló hölgy fosát 300 forintért meg lehessen venni 2 hónap múlva a Nyugati pályaudvar könyves standjában. (Nem mintha érne annyi, pláne nem az eredeti árát!)
3. Erasmus ösztöndíj? - Ma csak az nem ment ki ezzel külföldre kurvulni és bulizni, aki végképp nem akart. Ez már pár éve nem kiváltság. A munkaadók kábé a mekdonáldszos diákmunkával azonosítják (joggal!), mert az egykoron nagy értékkel bíró külföldi tanulmányi ösztöndíjat többek között olyanok, mint a poszterina lealacsonyították egy multikulturális kurvulásra.
4. A könyvet író senkiházi kezdjen el tanulni írni. Nem elég, hogy betühalmazokat és szavakat egymás mellé teszünk. Attól még, hogy megtanítottak az iskolában írni, még nem leszel író.
5. Modoros, erőltetett, fostrágya. Nincs kialakult írói stílusod. A jópofaság és az általad vélt humorosság messze van RejtőJenőétől.
6. Nem gondoltam volna, hogy egyszer ezt mondom, de Fejős Éva szarládái még ennél is jobbak. Pedig annak a nőnek már beígértek páron egy-egy tarkónverést.
7. MA Magyarországon mindenki könyvet ír. Csak az a baj, hogy főleg azok, akiknek nem kéne...

Ezeket a sorokat úgy fogalmaztam meg, hogy sem irigység, sem féltékenység, sem pedig tipikus magyar mentalitás nincs bennem.

Gilda66 · http://azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.hu/ 2013.06.26. 10:02:49

Szívesen olvastam volna az Erasmus programról, hogyan lehet bekerülni, stb. Ehelyett kaptam ezt :-(
Gyakorlatilag a könyvet hivatott reklámozni, de nálam nem érte el a célját, mert még a linkre sem volt kedvem rákattintani az olvasottak alapján...sajnálom:-(

cukorhal 2013.06.26. 10:03:17

@tableno: azert, mert humorosan van megirva, vagy mert hasznäl mäs szavakat is, mint "szenvedtem" "utältam" "nem volt penzem" "nem beszeltem a nyelvet" "köcsög magyarok" "demäjovagyokkösz" ?
En nem ällitom, hogy ez a cikk mindenkinek szol, de igazän jo görbe tükör a nagy hatärätkelös kommentelös tärsadalomnak, annyira nem tudtok vele mit kezdeni, hogy öröm nezni. :) Talälgatäsokba mentek, hogy a szerzö biztos egy hülye nöklapjäs picsa, vagy tuti mindenki vegig ment rajta az alatt a fel ev alatt, pedig nem is ismeritek, de a lenyeg, hogy valahogy megbäntsätok, csak mert nem a megszokott "sablonposztot" kaptätok.
Szerintem szänni valo viselkedes....
Nem ertem, hogy miert nem MEGISMERNI akarjätok a mai magyar fiatalsägot... miert becsmerlitek le öket, es szänjätok öket mindenert, alaptalanul, ismeretlenül? Miert nem onnan nezitek, hogy milyen jo, hogy van ez az ösztöndijprogram (mellesleg pont hogy NEM a penzes gyerekek mennek.. es bizony az ösztöndij kb semmire sem eleg), milyen jo, hogy sokan vällalkoznak rä, szelesitik a lätokörüket, es esetleg hazaterve egy könyv megiräsäval, es nem ertelmetlen dolgokkal töltik az idejüket es dolgozzäk fel a lätottakat.
Tanulhatnätok az ilyen fiatalok nyitottsägäbol, mert itt a legtöbbeknek bizony keves jutott....

cukorhal 2013.06.26. 10:04:28

@think different: de legaläbb Te belätod! :) :)

cukorhal 2013.06.26. 10:05:09

@Robert Noel Danahi: Akkor mi nvan Benned? Engem öszinten erdekel... mert a felsoroltakon kivül mäst nem lätok....

Zka77 2013.06.26. 10:07:48

@cukorhal: egy szál humort nem láttam benne. Egy érdektelen közhelyhalmaz, modoros szófordulatokkal. Semmiről nem derül ki az írásból semmi, nem jutottam új információkhoz.
A szerzővel milyen rokoni vagy ismeretségi kapcsolatban állsz?

Robert N. Danahi 2013.06.26. 10:07:58

@NIKI LAURA: Hmm. összegezted a gondolataimat. :))

tableno 2013.06.26. 10:10:16

@cukorhal: Ajjjjajjjjjajjjjj! :)) Te is jónak osztod az észt...

1, Én is az ösztöndíjas élményeimről írtam Határátkelős posztot kettőt is:

hataratkelo.blog.hu/2012/11/03/mint_gyarakban_a_felkesz_termek

hataratkelo.blog.hu/2012/11/04/elkepzelhetetlen_ennel_nagyobb_kaland

2, Én is az ösztöndíjas évek alatt ismerkedtem meg az egzotikus feleségemmel

Szóval nem arról van szó, hogy nem érteném a poszt mondanivalóját. Csak arról, hogy a posztoló szarul ír.

légrésindukció 2013.06.26. 10:11:06

@mirx: Jó kérdés, én sem tudom miért. Pedig pont az a blog volt ahol a poszt után szinte minden hozzászólást végigolvastam.

Robert N. Danahi 2013.06.26. 10:12:48

@cukorhal: "Nem ertem, hogy miert nem MEGISMERNI akarjätok a mai magyar fiatalsägot... " ?
He? Én magam lennék a mai magyar fiatalság. Mégsem ezt a vonalat viszem.
Egy féléves tanulmányi ösztöndíj dicséretes, ha mondjuk nem a féktelen bulizásról szólna. Neked ez érték? Hogy hazajön átbulizott félév után és kiad egy rakás szart bekötött papír formátumban?
Nem bántani akarom, csak szomorúan konstatálom, hogy számos tehetséges író ismerősöm sorozatos visszautasításokat kap a kiadóktól azzal a címszóval, hogy csak bevált, ismert külföldi szerzők könyveit publikálják. Aztán jön ez....

nigara 2013.06.26. 10:13:06

@tableno: nem szarul ír, csak ennyire volt jó az ösztöndíjas féléve. Ennyi élmény fért bele...

tableno 2013.06.26. 10:14:07

@Robert Noel Danahi: Mondjuk a könyv lehet magánkiadás is, anyuci-apuci pénzéből.

nigara 2013.06.26. 10:14:35

@Robert Noel Danahi: a poszterina biztos megmutatta a kiadónak is a tehetségét :)

lazy daisy 2013.06.26. 10:15:37

@szaszo71:
"Ha nekem könyvet kellene írnom inkább arról írnék, hogy micsoda "élmény" külföldi házastárssal otthon életet kezdeni. Ami aztán oda vezetett, hogy visszajöttünk Németországba, ami mindegyikünknek külföld, de legalább itt lehet élni. "

Nem akarsz erről posztot írni? Én szívesen olvasnám...

tableno 2013.06.26. 10:16:16

@nigara: Lehet, de megmondom őszintén, én a falat kaparom a stílusától is. Mintha kimásolta volna a közhelyszótárat...

Amarante 2013.06.26. 10:20:53

@cukorhal: Mar bocs,de mi a rosseb titok van meg azok utan,hogy felevrol csak masnapossagi elmenyei es az esetlreges dugasokrol emlekszik meg.Ezt o maga irta es nem mi fogtuk ra!
Negy gyerek anyja vagyok,28-12 kozt mozgo korhatarral es csak szolok,hogy ok nem ilyenek:):):)rengeteg mai fiatalt ismerek,de ok sem ilyenek!Lehet en mozgok rossz korokbe vagy az en ismeroseim nem MENO mai fiatalok.....fene tudja...
Irhatnek az irodalmi ertekerol is az iromanynak,de a semmit nehez orakon at taglalni.:):):)

2013.06.26. 10:21:51

@szaszo71: Engem érdekel, írd csak le. Biztos, hogy érdekesebb téma, mint a mai történet. :)

nigara 2013.06.26. 10:23:49

@Amarante: "csak szolok,hogy ok nem ilyenek:):):)rengeteg mai fiatalt ismerek,de ok sem ilyenek!"
fogadjunk, nem Magyaro-on éltek :) mert itt bizony ilyen a csodálatos fiatalság. Ez egy beteg ország.

BTBTBT 2013.06.26. 10:24:22

Eleg szar es csapongo stilusa van az “iro”-nak. Mint amikor valaki azt kepzeli, hogy csak azert, mert ironizal, mar okos is. Meg tul sok a “veletlen” is a tortenetben.
Nem kell ahhoz szerelem, hogy az ember lanya papirra vesse az elmenyeit – de erre jobban megteszi egy naplo, amit senkinek sem mutogat; :)

A kultursokkrol lovese sincsen, hataratkelonek titulalja magat a kis bulizgato, es azt gondolja, hogy mas azert egy olimpia miatt koltozik kulfoldre? Kesz vicc.

Sztereotipizalo, onzo, elkenyeztetett kis hulye, aki beb@szva randizik, es akinek ket nagy pofon kene, hogy a helyes iranyba induljon el.

@GrandMasterB:
Firefox es Chrome alatt is ketszer szerepel a lepcson ulos kep.

tableno 2013.06.26. 10:26:50

@Amarante: Ne viccelj, egy ilyen mondatot például órákon át lehetne elemezni: "A véremben van egyfajta kíváncsiság, ami afelé űz, hogy nehezebb és nehezebb helyzetekbe dobjam bele magamat" - biztos vagyok benne, hogy a könyv ajánlója szerint a szerző fiatal, dinamikus, kissé bohém de ugyanakkor érző személyiség, aki egyéni látásmódjával nyújt bepillantást az Erasmus-ösztöndíjasok titokzatos, kissé talán misztikus világába... :))

Amarante 2013.06.26. 10:28:23

@nigara:

Zome otthoni:):)Igaz ezek olyan csaladok,ahol a gyerekre van ido,nem elyik gazdag csalad,de a koloknek megis tennie kell a zsebpenzert,mert az a mentalitas,hogy ha nem tanulja meg honnan jon a penz,akkor seperc alatt eltapsolja majd az orokseget.:):)
Jo regimodira megnevelt kolkok:):)

Amarante 2013.06.26. 10:30:41

@tableno: :):):)
Uzhette volna egy mas blogra is:):):)

LyukasBogrács 2013.06.26. 10:31:56

@cukorhal:
"Nem ertem, hogy miert nem MEGISMERNI akarjätok a mai magyar fiatalsägot"

Azt csináljuk: elolvassuk a posztjaikat és a többség igenis jó példával szolgál: tanulnak, művelődnek, kutatnak, dolgoznak.

A mairól sajnos ezt nem tudjuk elmondani: ez a poszt inkább kioktat, becsmérel, önfényez.

nOniCk 2013.06.26. 10:32:44

Éhség címszavával készítek valami ebédet szójával, mielőtt (le)becsmérelném!!! ezt az uborkaszezonos írást.

nigara 2013.06.26. 10:33:21

@Amarante: mondjuk itt sztem nem a pénzhez való viszonyulásával van a legnagyobb baj...

BTBTBT 2013.06.26. 10:33:56

Gaz ez az onreklam, raadasul a HA-n, meg a boriton rovid szoknyaban, eppen vetkodo csajszi is.
Az nem, hogy ma Mo.-on ilyesmit valaki kiad. Eppen az a szinvonal, ahol az orszag szellemiekben tart.
Vajon hany embert kellett ezert leszopnia a "szerzo"-nek?

@cukorhal:
Az Erasmusrol nem nagyon tudnak okoskodni a hozzaszolok, mert arrol szinte semmi sincs a posztban.
Miert kene irigykedni valakire, akirol az irasa alapjan sut, hogy buta liba, es nem a tanulason jar az esze? :)

@nigara:
Az Erasmus pont nem a penzes kolkoknek van kitalalva. Legalabbis nem a magyar penzeseknek.

Amarante 2013.06.26. 10:34:54

@LyukasBogrács:

Es onreklamoz,de azt is szarul csinalja:):)
Nalink van egy mondas:ha hallgattal volna,okosabb maradtal volna:):)ajanlanam az iro(khmmm...)szives figyelmebe!

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 10:35:41

@pappito:
Abortuszparti vagyok, nem hitted volna, ugye? ;)

tableno 2013.06.26. 10:35:58

@GrandMasterB: @Barátusz: Manapság sok odaát a munkanélküli torreádor. A válság miatt a bikák többségét megették...

ffüttyfürütty 2013.06.26. 10:36:45

Megszületett a határátkelõ Erasmus-Fejõsévája. Jó, hogy a könyvosztó hosztesz nem fér a telefon mögé. Mi lesz a mai téma? Ki mikor milyen nemzetiségekkel keveredett nagyon közeli ismeretségbe? (ja egyébként mi lett a hepiend? gutentag vagy kalimera? - könyvet ezért nem veszem meg)

cukorhal 2013.06.26. 10:39:40

@Robert Noel Danahi: @Zka77: @tableno:
Zka77 a nyertes: a Hugomrol van szo. Akit nagyon is jol ismerek, es büszke vagyok rä. Azt is tudom, hogy häny buliban volt, azt is hogy häny pasival (nem) feküdt le. (Annyit mondhatok a kommentek alapjan, hogy mindenki fantäziäja messzemenöen tullött a celon.:))
Amit ti olvastok, az egy süritmeny, egy kivonat.
A szerzö sokat olvasott (es nem hataratkelöt), diplomäs ember (idöben lediplomäzott, nem csuszott vele), härom nyelven beszel folyekonyan, az egyetem mellett folyamatosan dolgozott, mert sajnos nem penzes csaladbol van (de jo lenne), es kepzeljetek akkora kurva, hogy azota is a megismert nemet fiuval van együtt. (Azaz evek ota.) Önmagat keresi, tör elöre, es huszonparevesen nem szorul a szülei tämogatäsära, nem ugy, mint rengeteg vele egykoru magyar fiatal.
A stilus amiben ir könnyed, fiatalos, az amire manaspäg igeny van, es amiben a kiado fantäziät lät. Az, hogy emiatt kinek a kijenek a milyen könyvet nem adjak ki, az nem a szerzö hibaja, amx a közizlese, meg a kiadoe....
Aki ezek utän is itt kurväzik, meg okoskodik, valamint a stilusät firtatja, annak ket dolgot üzenek:
1 gondolkodjon el, ha az ö egyik szämära kedves szemelyröl ällitanek en is ismeretlenül hasonlokat.
2 irjon egy könyvet, vallalja fel magat, aztan beszelgetünk.

tableno 2013.06.26. 10:40:28

Részlet a könyvből: "Végül megpályáztam egy külföldi
ösztöndíjat, amelyet sikeresen el is nyertem. Spanyolország
lett a befogadó országom. Azért döntöttem az Ibériai félsziget
mellett, mert ott jó meleg van, és olcsóbb a Zara."

Len.Mag 2013.06.26. 10:40:55

@think different: Sehol nem írt arról, hogy mennyit dugott. Érdekes, hogy sokan erre asszociálnak... Savanyú lehet az a szőlő.

Zka77 2013.06.26. 10:41:42

@cukorhal: na most én nem írok könyvet, mert nem tudok érdekesen írni. A különbség köztem és a hugod közt az, hogy én ezt tudom magamról.

tableno 2013.06.26. 10:42:51

@cukorhal: Semmi gond a húgoddal, csak lehetőleg ne írásból akarjon megélni...

Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine] 2013.06.26. 10:45:01

@Robert Noel Danahi: megelőztél, minden szóval egyetértek. (Beleolvastam a könyvbe az imént, nem kellett volna...)

@Don Kartasch: jelentem, én sem pasiztam be. De nyilván a "félénk, egyszerű" kategória lehetek, mert nekem a fergeteges bulizás se ment. Viszont egyedüli Erasmusosként dolgoznom kellett mert a magyar egyetemek tényleg nem sok pénzt adnak (az enyém a szállásra sem volt elég), a szabad időmben pedig rengeteget kirándultam meg főzőcskéztem a nemzetközi társasággal, amibe helyi diákok is beletartoztak...

Különben a magyar egyetemeken is megtalálható az a réteg (lányok), akik kifejezetten a külföldi (erasmusos...) pasikra utaznak. Sose értettem.

Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine] 2013.06.26. 10:47:03

@tableno: Én annak idején azért döntöttem Spanyolország mellett mert volt egy Spanyolország építészete kurzusom az egyetemen és látni akartam mindent élőben. De Skóciába küldött az egyetem...

nigara 2013.06.26. 10:47:13

@tableno: jajj, ne viccelj. Ahogy a nővérke megfogalmazta: a közízlésnek ez kell, és tényleg lehet, hogy a kettes IQ-val rendelkező leányzók ettől kapnak motivációt, hogy ugyanilyen sikeresek legyenek...
Sajna, ez a realitás - ez a szint.

Robert N. Danahi 2013.06.26. 10:47:33

@cukorhal: "1 gondolkodjon el, ha az ö egyik szämära kedves szemelyröl ällitanek en is ismeretlenül hasonlokat."
>>Aki kurvának áll, ne csodálkozzon, ha..." - és itt most ezt úgy értem, hogy ha a tesókád vállalta ezt a blogbejegyzést meg a könyvkiadást, akkor ne sírjon már a szátok, mert kritikát fogalmaztak meg a könyvével kapcsolatban. Nem kell kiállni a publikum elé és akkor nem kötnek belétek. Ennyi.

"2 irjon egy könyvet, vallalja fel magat, aztan beszelgetünk. "
>Ezt aztán most jól megaszontad! :D Utoljára oviban dívott ez :)

Az én tesóm is 20 éves, három diplomája van, kettő yale egy harvard, 8 nyelven beszél, főleg illumináltan, tökéletes férj és mintaapa, nem csak a saját öt gyerekét neveli, hanem örökbe befogadott három afgán menekültet is. Igaz neki is fiatalos a stílusa - milyen legyen?! hisz fiatal - de szerencsére van benne annyi önkritika, hogy szart nem ad ki a kezéből.

DieNanny CH 2013.06.26. 10:47:36

@cukorhal:
"Nem ertem, hogy miert nem MEGISMERNI akarjätok a mai magyar fiatalsägot..."

Az író NEM képviseli a mai magyar fiatalságot. Rokoni körben van kb 10, 15-25 év közötti unokatesóm. Egyik sem, még csak halványan sem emlékeztet az íróra!

BTBTBT 2013.06.26. 10:48:38

@tableno:
Lehet, hogy tenyleg a torreadorok rossz helyzetenek nyomatekositasa celjabol kerult be ketszer az a kep.
Jo, hogy belinkelted a posztjaidat. Majd elolvasom, mert erdekel, hogy miert tartanak teged vilagjaronak.

@nigara:
Talan azert, mert a gazdag kiperkalna ennyit a kolkenek.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2013.06.26. 10:49:05

Ez tényleg mintapéldány. Pellengérre vele.

nigara 2013.06.26. 10:53:40

@Barátusz: ne viccelj, az ösztöndíj még a szállásra sem elég, ehhez elég sokat kell még perkálni!
pláne úgy, hogy semmi haszna nincs, csak egy plusz és nagyon drága félévet jelent. Nem hiszem, hogy az átlagos diáknak ez belefér.

BTBTBT 2013.06.26. 10:55:59

@cukorhal:
"A stilus amiben ir könnyed, fiatalos"
Ha itt barki az egyik kezet a seggebe dugja, akkor is jobbat ir ennel, az biztos.

"az amire manaspäg igeny van, es amiben a kiado fantäziät lät"
Ahogy korabban megjegyeztem, az ilyen fercmuvekre senki sem fog emlekezni egy ev mulva.

2013.06.26. 10:56:26

Az egyik unokatestverem irt konyvet, amiert USD 30k-ert adtak ki 2005-ben, maganak fizette. Online kiado, csak annyit csinaltak, hogy lektoraltak (igy is maradt benne hiba) es utana kiadtak. A konyv egyebkent bun rossz, 19 peldany fogyott belole eddig az Amazon szerint.

Robert N. Danahi 2013.06.26. 10:56:26

@cukorhal: "A szerzö sokat olvasott (es nem hataratkelöt)"

...ja bocs, mert ide csak alpárok járnak. De azért arra jók vagyunk, hogy a szutykát behirdesse?:D
Te, ha nem a határátkelőn szocializálódott, akkor miért ezt a célközönséget kereste fel és írt nekik? Avagy kérdezhetem úgy is, hogy honnan tudja, hogy hogy kell minket megszólítani és a mi nyelvünkön írni, ha közben egy magasabb, szakrális vonalat képvisel és csak érintőlegesen találkozik a tanulatlan, koszos pornéppel?
:D

BTBTBT 2013.06.26. 10:57:02

@nigara:
Akkor ezek szerint megsem a gazdagoknak van kitalalva, ahogy allitottad?

Robert N. Danahi 2013.06.26. 10:58:11

én várom a szerzőt kommentjeit is, nem csak a bérkutyáiét.:))

nigara 2013.06.26. 11:00:08

@Barátusz: hű, de nehéz ez...
de, a gazdagoknak, mert aki nem az, annak nem fér bele egy ilyen pénzelbaszós extra félév.
Valami még nem tiszta?

BTBTBT 2013.06.26. 11:00:11

@charlieharper:
"USD 30k-ert adtak ki "
Ugy erted, hogy o fizetett 30 ezer dollart, hogy kiadjak a konyvet?
Az meg 2005-ben is marha sok penz volt.

cukorhal 2013.06.26. 11:01:07

@Robert Noel Danahi: csodälkozom, hogy hogy lehet ennyi különbseg közted es a testvered között.... (nekem is jol megy äm az ismeretlenül sertegetes)

Üdv:

a "Berkutya"

tableno 2013.06.26. 11:01:12

@charlieharper: a poszterina könyvét a link szerint az Underground kiadó, "a könyvkiadás YouTube-ja" adja ki. Szóval úgy tűnik beletrafáltál. :)

Amarante 2013.06.26. 11:01:57

én azt mondom, végre egy cikk amiben nem londoni mosogató, vagy németországi segédmunkása főhősünk, illetve még a kenyérár sincs feltüntetve. VÉGRE!

@cukorhal: Ha emlekezetem nem csal toled mindeg ez jott kommentkent.azt hiszem kicsit bekepzelt vagy:):)A hugi ugyszinten.
A legnagyobb baj az veletek,hogy ha beszelni szeretnenk nagyon le kellene hajolnom hozzatok,de sajna az en derekam ettol fontosabb dolgokert sem hajlott soha,nemhogy egy ilyen fostalicska firkalmanyert:):)
Jo nem dugott a hugi,de azt ne vitasd mar,hogy egyfolytaban be volt pialva:):)Szemely szerint nekem jobban bejon egy okos prosti,mint egy reszeg no:):)

Robert N. Danahi 2013.06.26. 11:02:33

@cukorhal: te aztán nagyon beszóltál! :D

Amarante 2013.06.26. 11:05:58

@Robert Noel Danahi: Az ember azert tart kutyat,hogy az ugasson:):)
Az ilyen stilusban megirt posztoknal sosem jon elo a szerzo.Vagy mar itt van es vedi inmagat,mint tesot:):)

2013.06.26. 11:07:37

@tableno: unokatestverem konyverol review az Amazonom:
"You should be able to sue for pain and suffering after reading this"

Robert N. Danahi 2013.06.26. 11:10:11

@cukorhal: Van-e még a rokonságból valaki, aki menteni próbálja a menthetetlent? Mert úgy érzem kezdesz kifogyni a munícióból. Lassan ott tartok, hogy a munkám is jobban leköt, mint ez.

Btw: egy jó tanács a nővérednek. Van az úgy nevezett: 'a nemek társadalmi konvenciói' - ahol a szocializáció során elsajátítjuk a nemünknek megfelelő szerepmegvalósításokat és az ehhez kapcsolódó elvárásokat. Nőként én nem dicsekednék vele se blogban, se könyvben, de még bizalmas baráti kapcsolatban sem, hogy annyira szét voltam csúszva több napon át, hogy konkrétan egy emlékem sincs arról az időszakról. Az, hogy nem feküdt le senkivel, nem tudja bizonyítani, hisz maga említette, hogy semmire nem emlékszik. Nem mintha lenne közöm hozzá, meg ez igazából nem is releváns, de innentől kezdve a női szemérmességét menteni ...

cukorhal 2013.06.26. 11:10:33

Lätom ugrik mindenki :)
A lenyeg a lenyeg: nekem nem a kritikäval van a bajom, csak az a baj, hogy abbol ertelmeset, nem nagyon olvastam. Szerintem kevesebb "kurväzässal" (ami meg mindig alaptalan, de Ti biztos jobban tudjätok), es több konkretan megfogalmazott problemaval mindenki elöbbre jut. A "szar a stilusa" pl oke, nyilvän nem mindenkinek tetszhet a dolog, de azert valljuk be ez a komment se süt sokkal több tehetsegröl....
Na mindegy, akkor is cuki, a sok naivitäs, edes, ahogy azt hiszitek mindent tudtok, közben meg a kisbicskäval csapkodtok a sötetben. :)

Viszont sajnos hiv a munka, ugyhogy ki kell szällnom egymäs szorakoztatäsänak hullämvasutjäbol.

Ja, meg annyit: van äm egy kevesbe sertö, ämde sokkal talälobb szo is a "berkutyära" (bär gondolkodom a nickvältäson), ugy hivjäk "testver". En meg mindig ezt preferelnam, köszönöm.

Toväbbi szep, marakodos, kurväzos, "enmindenkineljobbantudom" okoskodos napot minden kedves kommentelönek!

cukorhal 2013.06.26. 11:12:40

@Robert Noel Danahi: ja en nem akarok szepiteni, vagy megvedeni (na jo, azt egy kicsit talän), csak probältam egy mäsik "nezöpontot" is behozni, hätha valaki csak egy pillanatra is elgondolkodik, mielött vadul billentyüzetet ragad. Mondjuk ebben egyet ertünk: ez nem nagyon sikerült.

Hogy ez ki szerint kit becsmerel, azt tartsuk meg magunknak.

Robert N. Danahi 2013.06.26. 11:15:16

@cukorhal: Na még egy utolsót:
"Na mindegy, akkor is cuki, a sok naivitäs, edes, ahogy azt hiszitek mindent tudtok, közben meg a kisbicskäval csapkodtok a sötetben. :)"
>> ez amiatt lehet, mert a tesód által írt förmedvényből hiányzik az eleje a vége és az értelme. Ennek okán csak ilyen hadonászásra telik nekünk, más kapaszkodónk nincs, hisz semmit nem nyújt az írása.

Jó munkát!

Robert N. Danahi 2013.06.26. 11:17:49

Mondjuk én magam lepődök meg a legjobban azon, hogy minimális határátkelős tapasztalattal rendelkezők könyökből vágták volna, hogy ez a poszt szét lesz szedve. Egy kamikaze pilóta pedig ne sírjon a bevetés előtt, hogy fél a haláltól :)

enrobag 2013.06.26. 11:18:59

A könyv lényegében magánkiadás. Nem a hagyományos szerző-kiadó felállásban készült. Másképpen: a szerző bérmunkában megcsináltatta a kiadóval (amit helyesebb lenne pl. könyvműhelynek" hívni) a könyvét. Ha kért lektorálást, akkor kifizette, ha nem, akkor csak a tördelést, a nyomtatást és a kötést. Minden eladott példány után 50% a "kiadóé" 50% a szerzőé. Annyi példányt nyomtatnak, amennyire rendelés van.
Cukorhal írja, hogy: "A stilus amiben ir könnyed, fiatalos, az amire manaspäg igeny van, es amiben a kiado fantäziät lät. Az, hogy emiatt kinek a kijenek a milyen könyvet nem adjak ki, az nem a szerzö hibaja, amx a közizlese, meg a kiadoe."
Ez nagy tévedés, ez esetben szó nincs arról, hogy a kiadó látott benne fantáziát, a leányzó lefizette a szerződésben rögzített összeget, vállalta, hogy jogilag tiszta a mű, vagy ha nem, akkor emiatt a felelősség őt terheli.

Amarante 2013.06.26. 11:20:21

@Robert Noel Danahi:

Ennek semmi koze a hataratkeleshez.Ha hugi es nover felerne esszel,hogy itt a hataratkeles nem azt jelenti,hogy atmegyek a hataron es vamon,egyik sem jott volna ma ide:):)
adjatok egy lampast is a mai poszthoz:):):)

Robert N. Danahi 2013.06.26. 11:24:21

@enrobag: magánkiadás = megveszem a látszatértelmiség státuszát.

Zka77 2013.06.26. 11:24:28

@charlieharper: :D
De van pár jó review is és belefért a top 4 millióba! :)

Robert N. Danahi 2013.06.26. 11:25:29

@Amarante: Veled és a többi együgyü határátkelőssel az a baj, hogy nem éritek fel ép ésszel ez mekkora nagy dolog a mai világban fél évre más pénzéből kimenni külföldre és aztán külföldi!!!!! értsd úgy: nem magyarul beszélő emberrel találkozni!!!!! Ez megér egy könyvet, nem-e? Akkor meg?
:))))))

London2009 2013.06.26. 11:25:32

@Don Kartasch: Magyarországon rengeteg szép és egyedülálló nő van. A magyar férfiakat meg nem szeretném megbántani, úgyhogy inkább nem mondok rájuk semmit. Röviden. Egy férfi otthon minden ujjára talál egy szép nőt. Szerintem azért pasizik be mindenki külföldön két perc alatt, mert sokkal könnyebb. Kevesebb az eszkimó és több a fóka…

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2013.06.26. 11:29:12

@Modor Tibi:
Az eddigi legjobb posztod, elismerésem! Nem is mondtad, hogy te mëg valakinek a hüga is vagy, Tesaú!
Miket meg nem tud az ember lánya...

mamoba 2013.06.26. 11:30:51

Hataratkelore jonni irodalmi kritikaert... :D ajanlom az irodalmi folyoiratokat, konyvesblogot ilyesmire, meg fogjak kapni a szakmai reszet is...

Amarante 2013.06.26. 11:31:40

@Robert Noel Danahi:

Mea culpa,mea maxima culpa!!!!!:):):):)

Amarante 2013.06.26. 11:32:45

@mamoba:

Van aki szeret hazhoz jonni a pofonert:):):)

pamut 2013.06.26. 11:36:27

@London2009: A magyar férfiakkal van a baj? :) Ne kímélj minket, mond csak mi a baj...

A valóság az, hogy ha egy magyar nő valóban szép és egyedülálló és be akar pasizni, akkor ezt bármikor pillanatok alatt megteheti.

nyuszigonosz 2013.06.26. 11:38:15

@tableno: Elismésem, ha sikerült végigolvasnod.
Nem, én nem olvastam végig, szinte fizikai fájdalom volt az is, amennyit sikerült...

Robert N. Danahi 2013.06.26. 11:39:24

@pamut: ó, az ég világon nincs semmi baj a magyar férfiakkal, én mondom :)

cukorhal 2013.06.26. 11:39:56

@Amarante: erre meg belefer egy "suttyombangyorsan" valasz: Bebuktad, egyikönk se Magyarorszägon el. En pl. ket eve jöttem el az orszägbol.
Abban meg talän egyeterthetünk, hogy en - szinten huszoneveskent - kicsit mäs oldalat latom a mostani generäcionak, mint Te anyakent. (Mindenfajta utaläs, sugallat nelkül...)

Viszont engedd meg, hogy megjegyezzem, Veled kapcsolatban öszinten elszomorit, hogy nö vagy, talän eletkorban az edesanyam lehetnel, megis olyan stilusban kommentelgetsz itt rolam - rolunk, amit en nem hogy Veled szemben, de a sajat korosztalyommal szemben se nagyon engednek meg magamnak... tenyleg elszomorit.

pamut 2013.06.26. 11:42:43

A poszt valóban nem egy nagy durranás, bár ilyenkor néhány kritizáló annyira elszáll, hogy azzal sem lehet egyetérteni. Én már nem akartam kritizálni, de mivel ez valójában egy könyvreklám, különösebben nem sajnálom. A posztnak különösebb mondanivalója nincs, lapos és egytucat, a könyv sem lehet nagyon más. A kislány felfedezte a nagyvilágot és boldogan csiripel, ezzel nincs is semmi gond, a többség átéli ezt, viszont ez posztnak is vékony, nemhogy könyvnek. Azt viszont meg kell adni, Ana nagyon szép lány.

Robert N. Danahi 2013.06.26. 11:43:22

ja Amarante szégyelld el magad!!!

London2009 2013.06.26. 11:46:42

@pamut: El vannak kényeztetve. Az a baj velük! : )
Külföldön mármint? Vagy mire gondolsz? Bepasizni persze otthon is lehet, az nem gond. De valamire való férfit találni már más kérdés. Az otthoni szép, okos, kedves baratnőim többsége egyedülálló. Évek óta ráadásul. Összehozzalak velük? : )

tableno 2013.06.26. 11:47:45

@pamut: Mindenkinek sokkal könnyebb egy külföldi ösztöndíj során becsajozni/bepasizni, mint otthon. Egyrészt mert eleve kiszakad az ember a megszokott környezetéből, és rengeteg új embert ismer meg. Másrészt mert olyankor természetszerűleg sokat bulizik és lazul. Harmadrészt meg az egzotikum mindenkinek vonzó, nem csak a magyaroknak (ez állítólag evolúciós ösztön is, mivel a génkeveredés jó dolog). Szóval külföldön még annak is jobb eséllyel jön össze a szerelem, akinek otthon nehezen ment.

Amarante 2013.06.26. 11:48:41

@cukorhal: Akkor emlekeztetnelek az alltalanos velemenyedre a ketkezi munkasokrol:):)
most meg kimegyek es a nagykessel leszurom magam!!!
Tovabbi jo szomorkodast!!!

Ui:Sajnos nem egyforma a tarsadalmi helyzetunk es az intelligenciaszintunk sem,tovabba a korunk sem.Az oregsegem megenged nemi szabadossagot az ostobassaggal szemben:):)

pappito · http://pappito.com 2013.06.26. 11:52:34

@Len.Mag: "tt nem sok embernek fog tetszeni az írásod, egyrészt a bevezetőben említett dolgok miatt: nem írtál a munkalehetőségekről, gazdasági oldalról stb., másrészt nem fűzted bele az írásba, hogy Mo-n milyen szar, és ez komoly hiányosság ;)"

erről szerintem egyszerűen szó sincs, egyszerűen erasmus =! HÁ

sámánnál jobb volt

Robert N. Danahi 2013.06.26. 11:53:32

cicaharc van kialakulóban.
... az a baj az emberekkel, hogy a személyes sértéseket mindenki magára veszi. :))

pamut 2013.06.26. 11:53:44

@London2009: Igen :)
Bár szerintem valóban szép-okos-kedves csajokból egészen nagy hiány van, és nem a szépség hiányzik általában.

@tableno: Lehet, de azért itthon se nagy durranás. Mostanában olvastam, hogy a szórakozóhelyekre a vendégek negyed pasizni/csajozni jár. De el se kell menned sehová, tele a net társkeresőkkel, ha jól nézel ki egész háremet összeszedhetsz.

Ugyandehogy (törölt) 2013.06.26. 11:59:16

már kértem egyszer. de ismét. megmutatná valaki a kis rókamanguszta könyvének linkjét? esküszöm, nem látom a posztban.

London2009 2013.06.26. 12:00:04

@pamut:
Szerintem meg nincs hiány. Pont, hogy túlkínálat van és az a baj!
Netes társkereső meg szórakozóhelyen való ismerkedés? Remekül hangzik…:D

tableno 2013.06.26. 12:01:25

@Babette_: ebben a bekezdésben van: "Kezdeném ott, ahol a könyvemben kezdtem: mindig mehetnékem volt. A sztori kezdetének idején még nem az formált engem határátkelővé, hogy mennyivel jobb egy másik ország GDP-je (ez esetben tuti biztos, hogy nem Spanyolországba megyek) vagy, hogy melyik ország nyelvét szeretném jobban beszélni (nem tudok spanyolul) vagy hol rendezik meg éppen az Olimpiát." - a "könyvemben" szóra kattints!

Ugyandehogy (törölt) 2013.06.26. 12:04:45

@tableno: á, köszi....alig látszik má színűnek...

Mrs. Clayton 2013.06.26. 12:08:30

@Babette_: csak szólok h 3000 huf-ba kerül, túl drága

pamut 2013.06.26. 12:10:18

@London2009:
A szórakozóhelyet csak azért említettem, hogy milyen sokan keresnek, nekem pl. nyilván nem pálya, nem is járok. A nettel viszont semmi gond, nem a hülyéket kell nézni, ott is lehet találni kincseket. Esetleg próbáld ki.
Ami meg a "szép-okos-kedves" csajok mennyiségét illeti, mindhárom jelző erősen szubjektív kategória, így együtt még pláne, szóval ezen napestig lehetne vitatkozni. Szépek szerintem is vannak dögivel, lásd a poszt íróját, de a többi már hiánycikk.

Ugyandehogy (törölt) 2013.06.26. 12:11:55

@London2009: mi bajod a netes társkeresővel? egy csomó embert ismerek, aki ott sikerrel járt.

Amarante 2013.06.26. 12:12:23

@Babette_: Hidd el ha jobban elutne a szine,akkor sem lenne jobb:):):)
Amikor azt irta,hogy tanulas cimszojaval ment es a tengerpart homokjaba panikolt.......jujjjjj
Netan tanulas cimszoval es tengerparti homokban....ha mar irodalmat probalunk kicsikarni magunkbol...

Mrs. Clayton 2013.06.26. 12:13:05

@Babette_: asszem megírom én is a sztorimat, ha lesz pár marha aki letölti már megérte

Mrs. Clayton 2013.06.26. 12:14:17

@Babette_: úgy érted szerzett alkalmi szexpartner totál 0 befektetéssel?

mirx 2013.06.26. 12:18:52

@Modor Tibi: Miért nem lehet kommentelni a modoros blogon, és miért nem lehet legalább a régi kommenteket elolvasni? Ezek régóta kínzó kérdések.

A poszterben a nővérében az a szép, hogy nekik mindenki szembemegy az autópályán.

London2009 2013.06.26. 12:19:31

@Babette_: Nem tudom. Azt hiszem régimódi vagyok. Nekem nagyon sokat számít a sárm, kisugárzás, mozdulatok, illat, stílus stb. Amit pedig nem tudok elképzelni, hogy átjönne az interneten. Ez érdekes, hogy neked sok ismerősöd van akiknek bevált a dolog. Csak horrorsztorikat hallottam. Biztos ezért is elképzelhetetlen számomra.

Ugyandehogy (törölt) 2013.06.26. 12:20:21

@Jess G: nem. úgy értem, ott ismertem meg a férjemet. és egy csomó embert is, akik most boldog házasságban élnek, sok -sok gyerekkel.

tableno 2013.06.26. 12:20:54

@Amarante: "a tengerpart homokjaba panikolt" - hát oda se teríteném le többet a törülközőmet!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 12:24:25

@Babette_: kiment
ivott, bulizott
ket pasival parhuzamosan ...
lehet tobbel is
mit nem ertessz?
Freud dolgozik bennem mert az Erasmust gyakran orgamusnak forditom es ugy tunik ez a program foleg azt szolgalja

hat a konyv lehet erdekesebb, ez bejegyzes annak reklam ez ketsegtelen
viszont, hogy nekem nem, az is, szoval nem erzek vagyat a megvasarlasara, de nem is az en korosztalyom a celcsoport, gondolom, hanem az erasmusosok

Amarante 2013.06.26. 12:25:11

@tableno:

tovabbiakat nem tudok,mert itt kiment a biztositek:):)Jobol kicsi koll,rosszbol meg meg kevesebb:):)
Vegre van egy total szabad napom,mondom magamnak,hogy most jot beszelgetek...na tessek!erre jon egy ilyen ize....
Azon toprengek,hogy lemegyek a tengerpart kavicsjara(mert itt az van)es igazsagtalansag cimszojaval jot szomorkodom!:):)

Mrs. Clayton 2013.06.26. 12:26:34

@Babette_: ó, nem mondod? eddig azt hittem, h ez csak a partnerkeresők hirdetésének reklámja, mert általánosan szidja mindenki ezeket az oldalakat
ha nem titok, akkor elárulod, h melyik oldal hozott össze titeket?

London2009 2013.06.26. 12:26:48

@pamut: Nem tudom. Biztos szerencse kérdése is az egész. Szórakozohelyen vagy neten is végülis miért ne lehetne ismerkedni. Mittomén már. Öreg vagyok én már ehhez : ) meg azt azért elismerem, hogy az ok ha valakinek nincs barátja egy ideig…de az azért elég fura ha valakinek sosincs…úgyhogy nyilván a szép-okos-kedves barátnőim is elrontják valahol a dolgot…

Amarante 2013.06.26. 12:27:43

@hagyma: Basszus ha egy egesz generacionak erre van igenye.....Kepzeld el,hogy ezekbol jon az is,aki majd kormanyoz,gyogyit,nevel.....
Csak remelni tudom,hogy vannak "igenytelenek"is abban a generacioban:):)

Robert N. Danahi 2013.06.26. 12:28:24

@Amarante: kérlek a magyar fiatalságtól, főleg akik írásra adják a fejüket, ne kérd, hogy még helyesen is tudjanak írni és fogalmazni! Ez amit itt látsz és olvasol nem más, mint egy apró fiatalos stílusú a mai magyar fiatal generációt a szerző szerint tökéletesen bemutató mű.

tableno 2013.06.26. 12:29:02

@London2009: általában a szép-okos-kedves lányok ott rontják el, hogy teljesíthetetlenek az igényeik...

Amarante 2013.06.26. 12:29:42

@Jess G: mert a partnerkereson partnert a tarskereson tarsat keresel.:)

pappito · http://pappito.com 2013.06.26. 12:29:49

@Kovermadar: "Abortuszparti vagyok, nem hitted volna, ugye? ;)"

miért hinnék bármit a te abortuszpártiságodról? a botrány sem az abortusz miatt van most

Amarante 2013.06.26. 12:31:56

@Robert Noel Danahi:

Szomoruan kozlom veled,hogy igazad van:(:(En a mai poszt utan mar nem varok semmit:(

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2013.06.26. 12:35:01

@mirx: Mert a hozzászólásokban eltorzult a zaj/jel-arány, öncélú ott meg csak én lehetek :(

szépjuhászné 2013.06.26. 12:35:45

@tilmir: Egy biztos: Írni nem tanult meg.

Ugyandehogy (törölt) 2013.06.26. 12:37:18

@London2009: nyilván. de ne hidd, hogy online-ból egyből az anyakönyvvezetőhöz mentünk ;)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 12:37:22

@Kovermadar: en teljes mertekben abortuszellenes

London2009 2013.06.26. 12:38:06

@tableno: No igen…sok olyat láttam amikor jobbnál jobb fickók huszonévesen még nem voltak elég jók, majd végül a nagy kapuzárási pánikban hozzámentek az első hapsihoz aki szembejött az utcán…aztán persze annak meg ritkán lesz jó vége.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 12:39:02

@Amarante: jaja olvatam
valaki irta, hogy osztondijas generacio:)
ezen behaltam

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 12:40:17

A tegnapi es azelotti semmi posztbol egesz jo beszelgetes eredt. A mai poszt beall a sorba? Mert rosszul kezdodik, hogy konyv is lett belole. Mint mindenki konyvet ir, aki vegig ment az el caminon (lehet rosszul irtam a nevet). Erdemes elolvasnom? Van benne Anglia, vagy valami a szigetrol?

Amarante 2013.06.26. 12:40:23

@hagyma: Miert?Jobb nylonzacsiban kitenni a nemkivant gyereket vagy a wc-n,lefolyon letolni???/
Borzalom,hogy nemelyek mire kepesek!!!1persz vedekezni meg minek??

mirx 2013.06.26. 12:40:23

@Modor Tibi: Dehát a velvetes, tökéletesen értelmetlen kommentelés volt a legjobb a világon... mert vicces volt. Számít az "értelmessége" a kommenteknek, ha lehet rajtuk röhögni? Én legalábbis mindig jól szórakoztam. Így már alig olvasom a modorblogot. Hiányzik, amit odaokoskodik a nép. A határátkelőt se olvasná senki, ha nem lehetne alatta ölre menni hülyeségeken. Látod, még te is itt vagy.

nigara 2013.06.26. 12:41:58

@Babette_: valami ennyire titkos dolog? :)
mindegy is, elég kevés opció van, azok meg mindenki által ismertek... tehát nem mondtál volna annyira újat :)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2013.06.26. 12:44:12

@mirx: Ja, hát most egyelőre ez van, ha valakit nagyon érdekelnek a posztok, remélhetőleg még odatalál. Addig meg marad pl. ez.

Határátkelő 2013.06.26. 12:45:22

Nem érzem, hogy ez annyira reklám lenne (akkor nem tettem volna ki - és ilyen alapon Lantos Gábor észak-európai posztjai is azok voltak). Ráadásul azt is gondolom, hogy a felsőoktatásban ösztöndíjjal külföldön tanulók között is van ilyen is, olyan is, nekem kifejezetten érdekes volt.

De aki nagyon elégedetlen, annak jelzem, holnap egy hosszú, ámde zseniális thaiföldi írás jön. :)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 12:45:39

Baszki beleolvastam... nem kellett volna. "Mindkét lakótársam olyan félénk, esetlen, egyszerű teremtés volt, hogy úgy éreztem, szakadék tátongott közöttünk. Az első napomon legszívesebben kiugrottam volna az erkélyről." Nabammeg! gondolom szinvonalas lett a konyve is. Frei Tamas + Fejos Eva kepessegek egyben.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 12:46:38

@Határátkelő: Gondolom a zsenialis nem minosegi jelzo, hisz tul sok posztnak mondod, hogy jo, aztan beszelgetunk masrol...

Mrs. Clayton 2013.06.26. 12:46:56

@Amarante: aha, szexpartner keresőn nők nem sokan regelhetnek sztem, mert általánosan az a közvélekedés, h ha gyorsan kell egy szexpartner, de nem akarsz időt pénzt, pocsékolni, regelj egy társkeresőre

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 12:47:41

@mirx: A legjobb kommenteles tegnap BAbette_ volt. XD

Mrs. Clayton 2013.06.26. 12:47:57

@Határátkelő: nem reklám, konkrét link mutat a kislány 3000 Huf-os könyvére????????

2013.06.26. 12:48:00

@Határátkelő: szolnal Saman poszt elott 1 nappal is?

Határátkelő 2013.06.26. 12:52:20

@Jess G: A szöveg alapján mindenki megítélheti, hogy szeretné-e ezt hosszabban is olvasni... Azt meg sehol sem írtam, hogy vedd meg. De mindegy, ezen szerintem ne vesszünk össze, nem állt szándékomban reklámozni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 12:53:48

@Határátkelő: en nem vagyok elegedetlen, de ez a poszt nem szol semmirol, maximum arrol, meg ne vedd a konyvemet

mirx 2013.06.26. 12:53:48

@Határátkelő:
"Engedjétek meg, hogy rendhagyó módon egy olyan bejegyzést tárjak elétek, amely nem a külföldi munkaerőpiacon való elhelyezkedés lehetőségeit, megélhetési körülményeket és egyéb, bürokratikus szervek színvonalát firtatja. "

Oké, nem a határátkelésről írunk, hanem a szerelemről. Ezután:

"Volt itt ezernyi félreértés, buli buli hátán, további szerelmi sokszögek, bűncselekmény, helyszínelés, megható önvallomás stb. Ennek bővebb kifejtése úgy érzem, nem illene a blog keretei közé."

De igazából azt se írhatom le, mert akkor ki veszi meg a könyvet?

A spanyolokról még a következő rendkívül magvas gondolatot sikerül megállapítani, hogy "olyanok, amilyenek" (a vesszőt már én tettem bele, mert ilonka persze helyesen írni nem tud, csak könyvet).

Magyarán a poszt egy nagy semmi, nada. De a könyvet vegyük meg. Ahapersze.

Amarante 2013.06.26. 12:55:02

@Határátkelő: Na aki ezt szeretne hosszabb kiadasban elolvasni,az nem is erdemel jobbat!!:):)

napvadászlány 2013.06.26. 12:55:17

nekem elsősorban azért nem szimpi az írás, mert öncélú reklám...maga a story nem nagy durranás, de azért szerintem bőven volt már itt sokkal rosszabb is megjelentetve. (pl. Sámán összes - kötve-fűzve...). Néhányan meg erősen túllihegik a kritizálást...szerintem.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 12:55:20

@tableno: A szerelem, vagy egy menet jon ossze konnyebben? Mert a masodikhoz azert kevesebb szempontnak kell megfelelni!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 12:56:30

@Amarante: hat en nem csak ezt a 2 alternativat ismerem

Amarante 2013.06.26. 12:57:31

@hagyma: Persze,de ez a masik veglet:):)A koztest azt kevesen ismerik:)

London2009 2013.06.26. 12:58:15

@charlieharper: : )))))))
Samant a blog kozossegenek erdekeben fel fogom kutatni es elnemitom.Igerem!

Amarante 2013.06.26. 13:02:39

@London2009: Ne provokald!!!!!!!Olyat ir,hogy arrol koldulunk egy honapig!!:):)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 13:05:58

"A Szőke Herceggel párhuzamosan egy teljesen más kaliberű, görög srác is az ujja köré csavart. Vele más volt a kapcsolatom: kevésbé „testi", gyönyörteljes, sokkal inkább lelki. Egy öntörvényű, arrogáns hólyagnak vélte őt az erasmusos köznép, aki közkedvelt mókamester barátjának oldalbordáját képezte."

A gorog srac, mint oldalborda? Hmmm...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 13:08:34

@Mr. Long: te meg csodalkozol ilyeneken manapsag
a baratja felesege volt, de kozben befuzte a szerzot, ha a nemet nem ert ra
nem tudom, mit ertetlenkedsz...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 13:09:21

@Mr. Long: kerjuk is vissza a regi klavijat, de izibe

Amarante 2013.06.26. 13:11:08

@Mr. Long: Most mi van??Ketutemu volt a gyerek,mint a Trabant.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 13:12:23

@hagyma: "aki közkedvelt mókamester barátjának oldalbordáját képezte" A CSAVO volt az oldalborda!? Most mivan??? Oldalborda a csaj, nem egy srac. Remelem a hatartatkelo megvette a konyvet...

Amarante 2013.06.26. 13:15:26

@Mr. Long: Nemtom.En a ket utemu autokra celoztam:tudod kavart a gyerek novel is meg fiukkal is.
A gorogoktol nem meglepo,mar a spartaiak is teljes lelkinyugalommal uztek ezt a sportot.:):):)

Robert N. Danahi 2013.06.26. 13:16:02

@Mr. Long: a nép érdekében kérlek!!! ne idézz a könyvből!!!!!

Amarante 2013.06.26. 13:17:49

@Robert Noel Danahi:
Persze,mert egyesek mindeg a nep okosodasa ellen askalodnak!!!1Meg a zifjusag ellen,mert ok mar elviragoztak!!Persze...

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 13:17:52

@Robert Noel Danahi: ha gondolod 5000karakteres reszletekben lehozom a mai posztot a kommentek kozt. Kulonben is ez nem a konyvbol van, csak a posztbol.

Amarante 2013.06.26. 13:19:36

@DieNanny: Van neked fogalmad milyen kemeny egy billenty???:):):)Meg a bab is egy ejszakat azik,hat a klavi!?:):)

Robert N. Danahi 2013.06.26. 13:20:07

@Mr. Long: a poszt meg a könyvből nem-e? reméljük nem volt balga, hogy újat írjon, csak kopizott át néhány részt.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 13:20:29

Idezet a szinopszisbol: "Megérje otthon hagyni valakit..."
Aha, szoval az erasmus arrol szol, hogy elmegyunk dugni fuvel-faval, mig a parunk (de nem szeretem ezt a szot) Magyarhonban var rank?

Robert N. Danahi 2013.06.26. 13:20:55

@Amarante: kérem a postai címedet! egy tisztelet példányt kívánok neked az írónő dedikálásával elküldeni!

Amarante 2013.06.26. 13:24:03

@Robert Noel Danahi: Most miert fenyegetozol???Eddig olyan szepen elbeszelgettunk!Gondoltam,hogy ha radtor a panikroham meghivlak a kavicsos tengerpartra ide,hozzam panikolni:):)Kozben en majd rendszeresen szorom a hamut a fejemre es szegyenkezem szorgalmasan,ahogy a big sister megmondta:):)

Robert N. Danahi 2013.06.26. 13:25:02

@Mr. Long: ne használj olyan szaút, hogy szinopszis, ezzel azt sugallod, hogy az általa írt 'valami' egy könyv

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 13:25:06

@Mr. Long: meg mindig ertetlenkedsz
majd birca elmagyarazza
te meg nem hallotal ferfiak kozotti hazassagrol?
a gorog volt a no
mikor a szerzovel szexelt akkor az lelki szex volt es
majdnem leszbikus
ha nemet is beszallt, akkor mar a laokoon csoport

komolyan le vagy maradva a modern erasmus programok tekinteteben

Robert N. Danahi 2013.06.26. 13:25:47

@Mr. Long: nem a balga a legjobb szó rá :D

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 13:27:58

@Robert Noel Danahi: Vajon az elso kepen a csaj miert hord kaucsukveszkot (gumicsimmat) Spanyolhonban? Nem eleg budos a laba?

Tökfőzelék1 (törölt) 2013.06.26. 13:28:19

Ez most komoly?
Kíváncsi voltam, hogy ki írta ezeket, persze könnyen meg lehetett találni facebookon.

A BKF-re járt kommunikáció és média szakra, ami semmire nem jó, azután kimegy Erasmusra Anglisztika szakra (értitek Spanyolországba Anglisztika szakra), ezután írt egy könyvet arról, hogy hogy csinálták fel és hányan meg hogy mennyit ivott.
Ezután meg elmegy egy fényképészhez és "művészi" fotókat csináltat magáról, ami a posztban is van.

Nem akarok bunkó lenni, de édesem te pont az a tipikus gazdag hülye p. vagy, akiket már otthon is gyűlöltem.

A szokásos, a közgondolkodásban "menő"-nek titulált dolgokat mind végrehajtottad: BKF kommunikáció, anglisztika, Spanyolország, bulik, részegség, pasizás, könyvírás, fotózás.

Csakhogy a felszín alatt csak egy kis nyomorult divatmajom rejtőzik, aki folyamatosan azon töri magát, hogy minél jobbnak és szebbnek mutatkozzon, minden divatos dolgot végrehajtson azért, hogy megfeleljen a 21. századi "jó csaj" követelményének.

Hát aranypofám, nem véletlenül gyűlöl mindenki a kommentekben.

Hogy magához a poszthoz és hozzászóljak: az írás modoros, a végkifejlet, amit le akartál lőni, meg kurvára senkit nem érdekel.

Robert N. Danahi 2013.06.26. 13:28:29

@Amarante: szívesen mennék pedig, de ha homokos tengerpartot látok rögtön a reptéren ott hagyott faszim jut eszembe, amit csak 3 liter zugtömény tud feledtetni velem...mondjuk igaz, nem csak azt, hanem a rá következő három napot is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 13:30:06

@Amarante: dejo hogy szolsz fozok egy bablevest

Robert N. Danahi 2013.06.26. 13:30:59

@Tökfőzelék1: mondjuk a bkf-en láttam én már olyan komm szakost is aki most kapott a Northwesternen egy phd ösztöndíjat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 13:31:04

@Mr. Long: az mind semmi de az koldulo cigany miert van ketszer felteve?

Robert N. Danahi 2013.06.26. 13:32:28

@Mr. Long: azt te meg honnan veszejted, hogy a szőke csaj az? azt hittem az aki a fején egyensúlyozza törökülésben a könyvet.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 13:32:36

@hagyma: Ha a nemet beszall szerencses, bar remelhetoleg nem beszel nagyon hozza a szerzo. Birca ne vilagositson fel, mert megtudjuk mi volt helyzet ferfihazassag fronton a tortenelm soran. Meg kulonosebben nem erdekel, amig nem lesz kotelezo.

Amarante 2013.06.26. 13:32:52

@hagyma: A jo uttoro ott segit ahol tud:):)

Robert N. Danahi 2013.06.26. 13:35:00

@hagyma: őt nem engedték: nem tette eléggé szét a lábát az ösztöndíj bizottsági tagoknak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 13:35:35

@Amarante: meg mindig atvezeted a vak neneit a zebran,akkor is ha esze agaban sincs atmenni?
en voltam uttoro!
a Gagarin rajban

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 13:36:22

@Robert Noel Danahi: Nem tudom, hogy O-e az. (ezt hogy kell helyesen irni?) Csak faszom hordana gumicsimmat, kiveve, ha joszaghoz megyek ki. Nem vagyok angol, nekik nagy divat ez.

Robert N. Danahi 2013.06.26. 13:36:35

amúgy spanyolban anglisztikát tanulni kábé olyan mint itthon oceanográfia szakra jelentkezni, vagy egyiptológiára

Amarante 2013.06.26. 13:37:23

@hagyma: :):)
en is,csak minket pioniroknak hivtak:):):)Ettol feljebb mar sosem vonsziltak,mert addigra megjott az eszem:)

Robert N. Danahi 2013.06.26. 13:37:40

@Mr. Long: le kéne vetned ezt a burzsuj imidzst. Jönnél hollandba, itt aztán még a kutya is gumicsizmát hord.

Mrs. Clayton 2013.06.26. 13:38:16

@hagyma: ezt én is akartam kérdezni, annyira nem jó kép, h 2x is betegyék
ugyanakkor az is fura, h a nővér Bodnár Réka arccal, bankszámlával, kocsival mindenhol ott van, de h ki a húga az sehol nem derül ki, még csak az se, h milyen kocsija van

Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine] 2013.06.26. 13:38:38

"...Ritkán vágott ilyen bárgyú képet. Többnyire vagy az eltökéltség és a tenni akarás, vagy épp ellenkezőleg, a gyengeség és elhagyatottság volt látható arcán. Egyébként egy végtelenül értelmes, kissé öntelt, önmagát a középpontba helyező karakternek írnám le őt, aki alkalomadtán mindenki másnál mélyebbre volt képes süllyedni, miközben saját démonjait kergette. (...) Gábor nem az
a típusú férfi, aki szégyellte, ha elérzékenyül. Épp ellenkezőleg: nagyon gyakran láttam őt sírni. Számomra ez soha nem jelentette, hogy kevésbé férfias. Rendelkezett egy
olyan lírai, hiperérzékeny arccal, amellyel egész más oldalá-
ról tudta szemlélni az őt körülvevő világot. Gondolatok,ötletek, érzések milliói cikáztak a fejében egyidejűleg, de ez a tehetség sokszor gondterhesnek bizonyult számára."

Idézet a műből. Ez az otthon hagyott szerencsétlen pasi, csak hogy tisztán lássunk a témában.

Remélem az HA népe egyszer majd megbocsát nekem ezért...

DieNanny CH 2013.06.26. 13:39:03

@hagyma:

Kávét készültem inni, erre a kommented olvasása közben le kellett tennem a kezemből a röhögéstől!!! Hát van neked szíved???
:-DDDDD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 13:40:00

@Amarante: KISZ tag mar en sem voltam, pedig baloldali erzelmu vagyok es +1 pontot jelentett volna az egyetemi felvetelinel
@Jess G: van kocsija?

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 13:40:07

@Robert Noel Danahi: Lehet, hogy olyan fontos kutatast csinalt a kulonfele foreign english accent-ek kozt, mint a tegnapi kutatas. Megiscsak kommunikacio szakos... Az mit csinal?

Mrs. Clayton 2013.06.26. 13:40:19

@Kriszta D: Sámán lányregényeket is ír?

2013.06.26. 13:41:08

@hagyma: a ronda no pocahontas-os poloban (fejen konyv) helyett nem tudtak volna valami szep not betenni?

Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine] 2013.06.26. 13:41:16

@Jess G: Azt nem tudom, de az alanyt az állítmánnyal nem nagyon tudja egyeztetni szegény.

Mrs. Clayton 2013.06.26. 13:41:25

@hagyma: mittom én, de ő kommentel itt is fészen is, reklámozza a könyvet stb, a tesója meg sehol, fura

DieNanny CH 2013.06.26. 13:41:45

@Tökfőzelék1:

Á, ne légy ilyen szigorú! Mi nem gyűlöljük. Csak nem értjük, az miért követendő példa, hogy külföldre ment inni és pasizni...

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.06.26. 13:42:10

rájöttem, nekem is kéne írni egy könyvet.....

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 13:42:12

@Kriszta D: Ez a te konyved, vagy csak "balga" voltal es megvetted? A masodikat meg talan meg tudjuk bocsatani.

Amarante 2013.06.26. 13:42:42

@Jess G: Akkor az en tippem jo,hogy sajatmagat vedte a nover szerepeben:):):)

kétszersült · http://www.ketszersult.blog.hu 2013.06.26. 13:42:48

(Sajnos) egyet kell értemen a kommentelők többségével... Ez a poszt még nekem is egy nagy semmi volt (tartalmilag), annak ellenére is, hogy Spanyolországban élek, hasonlóan egy "ösztöndíj" programban (bár ez közel sem Erasmus, én önkéntes vagyok itt).

Úgy álltam neki a posztnak, hogy örültem, végre egy kis "hazai", hátha megtudok pár plusz infót az országról, ötleteket, infókat kapok egy-egy városról. Örültem, mint majom a farkának, hogy Málaga is szóba került, mert ott lesz egy képzésem, gondoltam kiragadhatok pár számomra is érdekes infót a beszámolóból. Úgy álltam neki a cikknek, hogy tartalma van.
Pofára estem.
Fáj.

Az nem érdekelt, mennyi a GDP, mennyi egy kiló kenyér, mennyibe kerül egy sör, mert ezeket pontosan tudom (fentebb kifejtették, hogy végre - szerintem meg nem, ez a blog pont arról szól, hogy erről szól!). Nyilván szívesen megírom egyszer (akár itt is, ha valakit érdekel), de mint ahogy egy előttem kommentelő is kifejtette: a fél év pont arra volt elég, hogy kicsit belekóstoljon a spanyol létbe. Már amennyire bele lehet kóstolni egy Erasmus programban, ahol valóban csak az ösztöndíjasokkal vagy együtt, gyakorlatilag nulla az integráció (na nekem mennyivel jobb, hogy spanyolokkal - köhöm, katalánokkal - dolgozom és érintkezem nap, mint nap, így nem csak annyit tudok írni róluk, hogy a férfiak alacsonyak...)

Egyetlen egy igazságot adott nekem ez a poszt. Hogy rohadt nehéz átállni magyarként a sziesztás mindennapokba. Tényleg az. Nekem a 4 hónap nem volt elég arra, hogy elfelejtsem az elmúlt 24 évnyi rutint és ne délután kettőkor jusson eszembe, hogy nincs otthon kaja, és boltba kell mennem. Hogy itt az éjjel-nappali boltok fogalma ismeretlen (persze nem a tengerparti, turistavárosokról beszélek, de ott is ritka). Aztán ennyi.

Szal' ez tényleg egy hatalmas nada... Bocs, de asszem' az kicsit ciki, hogy a fél év Spanyol nem adott mást, csak beba**ást és tengerparti szeretkezést. Úgy sajnálom, hogy nem sikerült másról szólnia...

BTBTBT 2013.06.26. 13:43:31

@cukorhal:
"A "szar a stilusa" pl oke, nyilvän nem mindenkinek tetszhet a dolog"
Semmi gond nincs azzal, ha valaki megvedi a testvered, de megint vissza kell terni ide, mert nem erted: a poszt - meg a konyv - stilusa nem azert szar, mert nem mindenkinek tetszik.
Nem a tetszestol/nemtetszestol jo vagy rossz valakinek a stilusa. Hanem, hogy Romana/Nok Lapja Cafe szinvonalu picsogas megy iras kozben. :)

Mrs. Clayton 2013.06.26. 13:43:41

@Kriszta D: ezért gondoltam, h Sámán írta, kb így fogalmaz ő is, csak az ő művei eddig gazdasági, politikai témával foglalkoztak, de hasonlóan nyakatekert, idiótán összeválogatott szavakból szerkesztett mondatokat használ ő is

Tökfőzelék1 (törölt) 2013.06.26. 13:44:28

@Robert Noel Danahi: teljes mértékben egyetértek.

@cukorhal: látom megjött a nővérke, hogy védje a hugicát

"A szerzö sokat olvasott (es nem hataratkelöt), diplomäs ember (idöben lediplomäzott, nem csuszott vele), härom nyelven beszel folyekonyan, az egyetem mellett folyamatosan dolgozott, mert sajnos nem penzes csaladbol van (de jo lenne), es kepzeljetek akkora kurva, hogy azota is a megismert nemet fiuval van együtt. (Azaz evek ota.)"

A BKF kommunikáció diplomát semmiképpen sem tekinteném diplomának. A három folyékony nyelvtudását sehol sem látom, a linkedin profilja szerint csak angolul tud folyékonyan, németül és spanyolul csak alapfokon.

Hohó! Elérkeztünk a kedvenc témámhoz: hát persze, hogy a német fiúval van együtt, mert neki ugyan nem számít a GDP ugye? Miért nem a göröggel/spanyollal/olasszal/írrel/románnal/törökkel/baltiukumival jött össze a posztoló? Ja mer' azt hallotta a a szüleitől (híradót nem néz), hogy mekkora válság van. Alább ugye nem lehet adni, a német az meg olyan jó minőségű ruhákba volt és cukin hörgött a torka a h betű közben, meg iphone5, drága cipők, stb. stb.
Őszinte szerelem, már megint.

Mrs. Clayton 2013.06.26. 13:45:41

@Amarante: hát a fészen két lány puszilgat jobbról balról egy idősebb hölgyet, mondjuk lehet h ettől még igazad van :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 13:46:07

@Kriszta D: hat sokat kell erte meloznod
mar a bocsanatert
uristen

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 13:47:04

@Jess G: a tesoja eppen erasmuszozik valoszinu

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 13:48:47

@Tökfőzelék1: Toki, nem baszogatas, de neked milyen nemzetisegu pasid van No.-ban?

Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine] 2013.06.26. 13:49:03

@Jess G: Nem kizárt, hogy közeli családtagok...

Náluk az anyuka pl ilyen:

"Külső szemmel furcsának tűnhet ez a rideg kapocs köz-
tem és a családom között, de szeretjük egymást. Gyerekkoromban egyfolytában anya nyakán lógtam, puszilgattam,csókolgattam őt, majd később, kamaszként,
teljesen elzárkóztam. Anyum híres a szorongó, rideg viselkedéséről, de ettől még egy törődő, jószívű ember. Nagyszerű anya. Nemkell hozzá pszichológusi végzettség, hogy megállapítsuk, az ő mintájára lettünk mi is ilyenek."

Tökfőzelék1 (törölt) 2013.06.26. 13:49:08

@Kriszta D: ne kínozz!

@charlieharper: az maga a posztoló, aki úgy írja le magát, mintha körülrajzották volna a hímek

Robert N. Danahi 2013.06.26. 13:49:09

@Tökfőzelék1: tán-e magánnyomozó vagy-e? többet tudsz a poszterináról, mint a saját húga aki itt védte.

A bkf tele van olcsó kurvákkal és még olcsóbb divatmajmokkal. De azért nem írnám le teljesen a sulit. Ua. semmirekellő van eltén és a corvinuson is, csak ők nem végeznek 3 év alatt, mert ott a tanárokban még benne van az egyetemi értékrendszer. A bkf-en végeznek, ennyi a különbség.

Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine] 2013.06.26. 13:50:02

@hagyma: Majd egyszer írok még egy posztot. Hátha azzal jóvá tudom tenni...

BTBTBT 2013.06.26. 13:50:26

@London2009:
"Magyarországon rengeteg szép és egyedülálló nő van."

A kerdes ugye az, hogy miert egyedulallok ezek a szep? Csak nem azert, mert sok kozottuk kiallhatatlan, penzehes, lusta picsa, aki azt hiszi, illatosat szarik.
Persze konnyebb rafogni a ferfiakra. :)
Egyedulallo okos nok is vannak, vagy azok kulfoldre mentek?

@Jess G:
A, dehogy!
Samane tele van nyomva vegtelen kormondatokkal meg olyan szakszavakkal, amiket o maga sem ert.
Egyszer bevallotta, hogy "ez szerintem is nagyon kuszara sikerult". :)

Robert N. Danahi 2013.06.26. 13:50:49

@Tökfőzelék1: megkérdezhetem melyik egyetemen végeztél és milyen szakon? (kíváncsiság)

DieNanny CH 2013.06.26. 13:51:32

@Kriszta D:

Én megbocsátok, főleg, mert magamtól úgysem olvastam volna bele. És rájöttem valamire. Ez tiszta Twilight!!! Már úgy értem, én elolvastam az első részét, de nem tudtam magam rávenni, hogy a többit is olvassam. Sőt, hogy a furcsa "ízt" kiszedjem az agyamból, elolvastam gyorsan egymás után az Egri csillagokat, meg a Tüskevár-t.
Szóval, ez az írói stílus, amit Ana használ, valóban menő. Semmi irodalmi értéke nincs, de menő, ahogy az Alkonyatot több tízmillióan olvasták, Ana könyvét is fogják kb ezren. Ez egy jó szám!
Szóval, így már értem, a kiadó miért vállalta a kiadását.

Amúgy, van néhány , írással foglalkozó oldal, én, ha másért nem a helyesírás miatt sokszor rájuk szoktam nézni. Egyik pl:
aranymosas.konyvmolykepzo.hu/az-irastechnikarol-diohejban-2683.html

BTBTBT 2013.06.26. 13:51:35

akarom irni - A kerdes ugye az, hogy miert egyedulallok ezek a szep nok?

Robert N. Danahi 2013.06.26. 13:51:43

@Kriszta D: egy hajszálnyira vagy a totális bannolástól, ha tovább folytatod :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 13:51:50

@Kriszta D: nekem annal tobb kell
ez sulyos volt
elmehetnenk mondjuk erasmuszozni?

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 13:52:16

@Kriszta D: Inkabb konyvet, ha kellokeppen szar lesz, majd ingyen reklamozhatod.

Amarante 2013.06.26. 13:52:44

@Jess G: attol meg irhatta a huga neveben ill.publikalhatta itt es aztan megjelenik vedougyvedkent is:):)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 13:53:00

@Barátusz: "Egyedulallo okos nok is vannak, vagy azok kulfoldre mentek?" lasd Toki!

Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine] 2013.06.26. 13:54:47

@Tökfőzelék1: Pedig van 3 oldal csak arról, hogy hogyan ment át a reptéri átvizsgáláson és ült fel a repülőre. Na, az nagyon érdekes rész.

Mrs. Clayton 2013.06.26. 13:57:05

@Amarante: nem azóta megtaláltam fészen, ha jól értem 3-an vannak tesók sztem, a lényeg van ilyen személy h Bognár Anna aki írt egy ilyen Erasmusos könyvet
@hagyma: úgy érted, h épp szexel és lassan közel a csúcs?

BTBTBT 2013.06.26. 13:58:00

@Mr. Long:
Az biztos, hogy egyedulallo, de nem tudom, mennyire okos Toki. Meg a szepsege szintjet sem tudjuk.

Majd kivancsi leszek London2009 reagal-e.

Amarante 2013.06.26. 13:59:04

@Jess G: Miközben a Határátkelön halálra fikáznak (mondjuk, ezen a blogon senkit sem kímélnek) megemlíteném, hogy még mindig lehet videót megosztani és könyvet nyerni. Egyébként melyik a kedvenc részetek? Vagy inkább úgy kérdezném, kinek nem a hamburgerevös jelenet a kedvence?
www.youtube.com/watch?v=wJVgZNkLSxs

Ana Bognaro:):):)beszarok!!!mert megduja vagy egyutt iszik nehany spanyollal mar bognaro lett:):):)

Robert N. Danahi 2013.06.26. 13:59:18

@Tökfőzelék1: én se mondhatom el, mert rám ismernek, de ismerem Horányi Özsébet és Almár Ivánt, ha ez valamennyire segít.

Tökfőzelék1 (törölt) 2013.06.26. 13:59:21

@Mr. Long: akkor jól értem, hogy meg is csalta az otthon lévő barátját?

Mrs. Clayton 2013.06.26. 13:59:59

@Tökfőzelék1: ó, pedig most azt hittem megtudjuk, h mely egyetem öregdiákját tisztelhetjük benned, kár hogy mégse

Amarante 2013.06.26. 14:01:14

@Kriszta D: szavazz es nyersz egy konyvet:):)dedikaltasd is:):)

Mrs. Clayton 2013.06.26. 14:01:41

@Barátusz: mióta regelt szinte biztosra veszem, h férfi és nem külföldön él

Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine] 2013.06.26. 14:01:47

@DieNanny: köszi a linket :)

A Twilight nekem is megvolt, én Szabó Magdával kúráltam magam utána :D

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 14:02:06

@Tökfőzelék1: Gondolom a nemet csavo amikor "gesztust tett fele" azt ugy kell erteni, hogy valamit bele tett.

Tökfőzelék1 (törölt) 2013.06.26. 14:02:39

@Barátusz: segítek: igeni, okos vagyok és ahogy a körülöttem sündörgő, bepróbálkozó hímek számából becsülöm, csúnya sem vagyok

Robert N. Danahi 2013.06.26. 14:03:12

@Jess G: bárki lehet bárki. Én is lehet nő vagyok, hosszú göndör fürtökkel.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.26. 14:05:20

@Robert Noel Danahi:

Szerintem pont az írói tehetséggel nincs gond. Ez olyan könnyed ponyvastílus, de kategóriáján belül profi. Profin kezeli a nyelvet, jól fogalmaz, tehetséges író. Persze maga a téma röhejes, de ez más kérdés. Időnként éreztem benne a rájátszást is, az önparódia szándékát, Bevallom én is írtam egy írást csak közhelyekből felépítve, be is küldtem a Határáttörőnek, de nyilván rögtön kiszúrta, hogy kamu.

2013.06.26. 14:06:19

@NIKI LAURA: versenyben vagy Tokfozelekkel beszolasban. Szoros a verseny, mondhatni "neck and neck"

Tökfőzelék1 (törölt) 2013.06.26. 14:06:44

@Jess G: tudod nem sok elitszak van ma sem Magyarországon gazdasági vonalon, így viszonylag könnyű megbecsülni, hogy hol végeztem

@Robert Noel Danahi: még normális válaszra sem méltattál...

@Mr. Long: te kis mocsok :)
amúgy a Mr. Long is valamilyen célzás akar lenni? :)

Mrs. Clayton 2013.06.26. 14:07:17

@charlieharper: akkor döntsön az, h melyikük végzett elitebb bp-i egyetemen :-)

Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine] 2013.06.26. 14:07:57

@Tökfőzelék1: nem csalta meg. Mindketten tudták, hogy vége:

"Mindketten tudtuk, a gépem felszállásával egyidejűleg a
mi kapcsolatunk zökkenőmentesen landol egy képzeletbeli, sötét garázsban."

DieNanny CH 2013.06.26. 14:08:56

@Amarante:

A videó alapján: Erasmus=haverok, buli, fanta...
Ha ezt látják az "illetékesek", vajon a fejükhöz kapnak, hogy: Hoppá, állami (vagy alapítványi, fogalmam sincs) költségen elküldjük nyaralni a fiatalokat, hogy rontsák az ország jó hírét!
Vagy nem?

Merthogy a videóban még 1 másodperc sem volt az egyetemről belülről...

mirx 2013.06.26. 14:08:58

@DieNanny: Ponyvának hívják. A ponyva mindig menő volt. Na persze bizonyos körökben. Vannak azok, akik ugye nem olvasnak semmit, meg vannak, akik Vavyan Fable-t meg Coelhót, meg vannak, akik rendes irodalomféleséget olvasnak, klasszikusat, meg kortársat is, meg néha belenéznek az ÉS-be, meg ilyesmik. A legszívesebben, és önmagukat a legkevésbé megkérdőjelezve természetesen olyanok írnak "könyvet", akik az első csoportba tartoznak, magyarán amúgy nemigen szeretnek olvasni, olyat semmiképp, ami terheket róna a maréknyi agyacskájukra. A szerző valahol az első és a második között lehet, bár Kriszta idézete alapján hozzá képest Fejős Éva maga James Joyce.

Mrs. Clayton 2013.06.26. 14:09:16

@Tökfőzelék1: jaaaaa
én csak azt tudom, h az elsőéves jogászok úgy mászkálnak suvickos cipőben, öltöny nyakkendőben, iPaddal a folyosón, h a kétszárnyú ajtón csak oldalazva tudnak kimenni, mert akkora az arcuk, sztem te velük végeztél

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.26. 14:09:22

@Kriszta D:

Ez olyan mint az én vietnámi évfolyamtársam Kubában. Moszkvába akart menni vegyészetet tanulni, de Havannába küldték művészettörténész szakra.

DieNanny CH 2013.06.26. 14:10:12

@Kriszta D:

Igen, a "kúra" jobb szó... :-)

GERI87 2013.06.26. 14:10:48

Hát ez egy nagy semmi volt, egy modor halmaz
Könyv?..pfff, miről?

BTBTBT 2013.06.26. 14:13:39

@Jess G:
Mar hogy Toki? Barmi lehetseges. Az avatarja tetszik, de amit neha kiokad ide, az nem annyira.

@Tökfőzelék1:
Aham, szepsegem, de te vagy nem ersz rajuk, annyira hajtasz, vagy meg varsz az "igazi"-ra.
Vagy a pasiknak csak a penzed kell.

@mirx:
Azert ponyvaban is volt jo. Chandler. Na, neki volt stilusa, a poszterina vehetne rola IS peldat.

2013.06.26. 14:17:19

@Barátusz: Interneten mindenki azt ír, amit akar. :)

Mrs. Clayton 2013.06.26. 14:17:53

@Barátusz: aha, Töki, sztem 1000% és az is h nincs 30 és Mo-n él/tanul, de lehet kirúgták a suliból és most a Tescoban árufeltöltő, csak ő úgy hiszi h sokkal többre hivatott, de ebben az országban, mármint Mo-n nem értik meg a zseniket, ennek megfelelően mindenkire, aki nála kicsit is sikeresebb lenéző gőggel kezeli

Tökfőzelék1 (törölt) 2013.06.26. 14:19:48

@Kriszta D: fél év erasmus szétszakított egy kapcsolatot, akkor nagyon komoly lehetett

és hogy ment a pasijával a párbeszéd?

csaj - Szia, képzeld, megnyertem a spanyol erasmust jövő félévre!
pasi - Jajj de jó drágám, annyira örülök, de hiányozni fogsz.
csaj - Szakítani fogunk, mert össze akarok szedni valamilyen gazdag, nyugat-európai hímet. Azért még az indulás előtt ki tudnál vinni a reptérre?
pasi - Persze, drágám.

@Jess G: nem végeztem velük, de ők szánalmasak
ismertem pár ilyet, aztán amikor mindketten végeztünk az egyetemen és már dolgoztunk, akkor találkoztunk egy buliban, és mondták, hogy vagy ingyen vagy megalázóan kevés pénzért helyezkedtek el
na akkor vihogtam a pofijukba vagy 5 percig! :D

tableno 2013.06.26. 14:22:20

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Halálkomoly. A poszton lévő linket követve bele lehet olvasni a Nagy Műbe, ott találtam.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 14:22:30

@Tökfőzelék1: Nem, ezt mar kerdezte itt vlaki. A magassagomra utal. A Mr. Tall nem tetszett.

Igényes 2013.06.26. 14:22:37

@cukorhal: " Akit nagyon is jol ismerek, es büszke vagyok rä."

Nincs mire pedig. A hugicád eléggé... mi is erre a jó kifejezés....buta. És ezen semmilyen lexikális tudás nem segít.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.26. 14:23:00

@Kriszta D:

EZ EGY STÍLUSPARÓDIA!!!

15 évesen írtam egy romantikus, de filozófikus paródiát. Aztán volt aki komolyan vette. wp.me/p2oZYa-1Sv

tableno 2013.06.26. 14:24:16

@Amarante: szerintem azóta már Ana von Bognaro, a német pasija után... Viszont ilyen alapon te meg lehetnél Lady Amarante, én meg Tableno-szan!

2013.06.26. 14:24:27

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: gondoltam, mar irtad, hogy neked tetszik az oroszos fej. Nekem nem.

Nem tudom pontosan a peldany szamot, de kevesebb, mint 1000. Egy reszet teleszorta a teljes szeles csaladnak. 19darabot eladott, a maradek a hazaban van egy szobaban port gyujteni.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 14:24:27

A poszthoz csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy:
- carbonara spagetti volt ebédre, szuper lett;
- túl vagyunk egy system restoration-ön, ez is jó lett;
- rákattantam a puffasztott rizsre, nem tudom mi lesz így velem.

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Nem értek egyet! Inkább felkészítés egy jövőbeni pálpusztai fogyasztásra. Nincs abban semmi kivetnivaló :)

Robert N. Danahi 2013.06.26. 14:25:05

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: az írói tehetség nem abban mutatkozik meg, hogy az illető tud helyesen írni, fogalmazni és még érdekes témát is talál erre?

Mrs. Clayton 2013.06.26. 14:25:33

@Tökfőzelék1: akkor te nem velük beszéltél, mert 1. v nem mondanák meg h ingyen dolgoznak 2. v nem megalázó pénzért nyomják
egyébként a jogi pálya tipikusan olyan mint az orvosi, ugyanis az egyetemet hiába végzed el sokra nem mész vele, ahhoz még kell egy szakvizsga is, aztán majd 60 évesen keresel annyit, h nem tudod elkölteni
a jogász a világon bárhol az egyik legelismertebb szakma, szóval óvatosan a lenézéssel

Robert N. Danahi 2013.06.26. 14:27:05

@Tökfőzelék1: hát annyira amennyire te engem? nem mozgok gazdasági szakon, ezért nem tudom, hogy mi lehet "elitszak" - bár már maga a megnevezés is kicsit fellengzős.
Aki ismeri ezt a két nevet, akit én megemlítettem, az tudja, hogy kábé mivel (milyen tudományokkal foglalkozom) onnantól meg már kábé következtetni lehet, hogy mit is végeztem. A végzés helye meg nem releváns. Lehet békáef és akkor engem is kiutáltok, mint a poszterinát :D

Igényes 2013.06.26. 14:27:06

@Robert Noel Danahi: Manapság a kevésnek is örülni kell, na. Válság van.

BTBTBT 2013.06.26. 14:27:33

@Határátkelő:
Kaphatnank nem hosszu, de zsenialis posztot is?
Vegul is bele szoktal szerkeszteni, nem?
Koszi.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.26. 14:28:00

@mirx:

Pontosan. A ponyva mindig népszerű, minden korban. Manapság is az, csak manapság már elsősorban nem könyvben van, hanem tévében. A könyvek kora előtt meg (amikor még marha drága volt a könyv, s a legtöbb családban egy darab könyv volt, a Biblia) meg a vásári bábjáték volt a legnépszerűbb.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 14:28:34

@Barátusz: Kiadasra az kerul, amiben a kiado penzt lat.

mirx 2013.06.26. 14:28:50

@Barátusz: Igen, igen, én még Agatha Christie-t és Ken Follett-et is szívesen olvasok. Ennek a szerencsétlen kiscsajnak a könyvét biztos megveszi a többi szerencsétlen kiscsaj, de olyan jóféle ponyva sose lesz, mert annyira süt ki belőle ez a Cosmopolitanon meg tévén nevelkedett stílus, hogy igazából nincs benne az égvilágon semmi különleges, vagyis sose lesz egyedi. Ezt a buta csajviháncolást meg menőzést bármelyik húszéves hozza hiszen ők is a Cosmopolitanon nevelkedtek. (Férfiak "kandúrozása", uramatyám, ez tényleg szellemes bármilyen szinten? Ez ilyen Etus-néni humor a Szomszédokból.)

A poszter kicsit olyan, mint a tinédzserek, azt hiszi, hogy milyen egyedi, pedig a tinédzserek a legunalmasabb lények a földön, pont ez egójuk beszűkültsége miatt.

Nade majd Jürgen elveszi, és lesz belőle pocakcsengős bababalettes gyümievős istencsapása; szerencsétlen németek.

Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine] 2013.06.26. 14:29:20

@DieNanny: köszi, akkor már megvan a délutáni szórakozásom is :)

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: én legalább végülis mégis Spanyolországig jutottam... hosszú történet...

@Tökfőzelék1: az nem úgy volt. A család vitte a reptérre, Gábor előbb kia kart szállni, de nem volt rá idő.

"Anno nem akartam, hogy csak szakítás árán fogadhassam el ezt az ösztöndíjat, de Gábornak szent meggyőződése volt: a távkapcsolatok mind halálra vannak ítélve. Azt viszont egy pillanatig sem várta el, hogy elutasítsam a lehetőséget. Számtalan kisebb - nagyobb veszekedés
előzte meg a búcsú pillanatát, amelyek során nem egyszer
írtam körül azt a negatív, futurisztikus képet, amelyben
majd a repülőtér bejáratánál állva szakítunk. Mégis így lett.
Utólag megvallva, egy részem nagyon is szerette ezt
a befejezést. Vonzott a drámai fordulat. Biztos voltam benne, hogy Gábor is így érez. Elvégre is, a sok hasonlóság miatt
szerettük meg egymást. Ha férfinak születtem volna, talán
pont olyan lennék, mint ő."

Na akkor ezt is tisztáztuk :)

Tökfőzelék1 (törölt) 2013.06.26. 14:30:21

@Jess G: sajnos mellélőttél Jess G,
én a valós teljesítményt értékelem... te minek értékelsz egy bkf-es kis libát, aki ráakaszkodott egy németre és egy erasmus miatt szakít a barátjával, kiad egy fos könyvet és fotóztatja magát úgy, hogy minden tevékenységét apuci pénzelte?

a személyemre vonatkozóan meg kurvára nem tartozom neked semmilyen elszámolással

különben is mennem kell a "gyapotföldekre", sajnos nem érek rá egész nap cseverészni

mirx 2013.06.26. 14:30:56

@Igényes: Háhá, meztelen a császár!

Jóvanfiam, ötös. :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 14:31:07

@Határátkelő:
Ismerkedjük!
Hol élsz (ha külföldön, akkor mióta)?
Mit csinálsz?
Család?
Milyen autód van (hagyma miatt)?
Hogy jött az ötlet HÁ-höz?

Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine] 2013.06.26. 14:31:22

@hagyma: a legutóbbi kommentemet NE OLVASD EL! Érzem hogy közel állok a kiátkozáshoz...

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.26. 14:31:55

@Tökfőzelék1:

25 éve az Ifjúsági Magazinban jelent meg a következő:

Szemezik egymással a csaj és a srác a diszkóban. Végül a srác megszólal:
- Megyünk baszni?
- Oké, megdumáltál! - mondja a lány, - Hová megyünk, hozzád vagy hozzám?
- Figyelj, ha rögtön vitával kezdjük, akkor inkább hagyjuk az egészet a fenébe! - válaszol a fiú.

Igényes 2013.06.26. 14:32:42

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: De ez nemcsak megírva van szarul, de az író személyisége is kellemetlenül átsüt rajta. Mondjuk láttam már ponyvaírónőt publikálni, körülbelül tényleg ez a szint, de ne méltassuk már úgy, mintha teljesítmény lenne. Mert abból ez lófasz, konkrétan.

Amarante 2013.06.26. 14:34:23

@Kriszta D: kifelejtetted,hogy a srac tehetsege gondterhelt volt,pedig ez a fo az egeszben-meg a sracban:):):)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.26. 14:34:35

@Robert Noel Danahi:

Érdekes témáról könnyű írni. De unalmas témához tehetség kell.

tableno 2013.06.26. 14:34:49

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: mondjuk ha tényleg az, akkor le a kalappal! :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 14:34:51

@hagyma:
A svéd hivatalos szemlélet ezügyben pl. azt mondja, hogy jobb egy abortusz, mint egy olyan gyerek, aki senkinek sem kell. (nyilván nem szó szerint)

Itt egyébként sokkal liberálisabb a dolog, mint Magyarországon. Az USA-ban milyen?

BTBTBT 2013.06.26. 14:36:02

@Robert Noel Danahi:
"aki a fején egyensúlyozza törökülésben a könyvet."
Azon a kepen egy tamla nelkuli szeken ulve szoritja a Kalmopirint a terde koze, fogamzasgatlas cimen, mert a szoke nemet ott olalkodik a kepen kivul. :)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 14:36:20

@cukorhal: Naponta tobb oldal muszaki dokumentaciot irok es azok is izgalmasabbak ennel. Ha gondolod kiadom.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.26. 14:36:33

@Igényes:

Ponyva. Mesterien alkalmazza a műfaj szabályait. Még kellene bele egy kis álfilozófálgatás, s itt lenne Coelho előttünk.

Robert N. Danahi 2013.06.26. 14:36:57

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: unalmas témáról ír unalmasan, ebben kiegyezünk?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 14:38:02

@Kovermadar: szo szerint all, van ilyen idoszak:)
75 szazalekos
iden meg kell lennie, majd en is promociozom itt
/ugy remelem iden tenyleg tudunk utazni haza, es a masfel evtized utani hazai elmenyek zarnak/

tableno 2013.06.26. 14:38:29

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: hiába, mégiscsak jó valamire a kommunikáció szak!

Amarante 2013.06.26. 14:38:38

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Javitanalak:):):erdekes temarol konnyu irni,unalmasrol meg minek????:):)
Azert alapveto elvarasom egy irotol,hogy helyesen,erthetoen,hasonlatokat,jelzoket stb. helyesen kezeljen,hasznaljon es lehetoleg az irodalmi nyelvezetet hasznalja,mert nekem nem jon be a tehetsegje maskepp:)

Robert N. Danahi 2013.06.26. 14:38:41

@Tökfőzelék1: neked frusztrációd van a bkf-es csajokkal..tán a tesi öltözőben csúfolódtak a görbe hátadon, vagy mi?

Igényes 2013.06.26. 14:38:54

@Igényes: azaz jóhiszemű. Bocs, még reggel van.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 14:39:43

@Jess G: Utalja is oket a mernok kaszt, mert csak hatraltatjak a munkat.

Robert N. Danahi 2013.06.26. 14:40:23

@Barátusz: nagy kópé ez a Jürgen, kalmopirin ide vagy oda, be fog az találni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 14:40:32

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: a ponyva az jo
ez nem ponyva
ne sertegesd Rejto Jenot pl

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 14:41:39

@Tökfőzelék1: szerinte te geci irigy vagy, de nem baj, mert en is :D

BTBTBT 2013.06.26. 14:41:41

@Mr. Long:
Nem egyszer szokta a kiado megkerni a kedves szerzot, hogy finanszirozza a konyvecskejet, es akkor ok kiadjak a sajat egiszuk alatt.
Megprobalhatjak megvedeni akar az atyauristen elott is a konyvet, de a tartalom persze arulkodik a kiado "szinvonal"-arol is.

@mirx:
Agatha Christie-nek egyaltalan nincs jo stilusa. Follett-et meg csak jo magyar forditasban olvastam ugy 2 evtizede, ugyhogy nem tudok hozzaszolni.

Az a picsogo "stilus", amit itt levagott az "irono", felejtheto, es nyilvan csak a magakorabeli csajsziknak jon be.
A gond, hogy idovel mindig lep majd egy masik (feltehetoen rosszabb) a helyebe.

Hans lesz az a Jurgen. Szoke es kekszemu mind a ketto. A tobbi stimmel. :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 14:41:50

@hagyma:
Ennek örülök.
Milyen terjedelemben gondolkozol (illetve várhatóan hány oldalas lesz)? Képekkel illusztrált vagy sim olvasós?
Milyen nyelven írod?

Igényes 2013.06.26. 14:42:58

@Amarante: Ez viszont csak a te hiányosságaidat mutatja, nem az övéit. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 14:43:53

@Kriszta D: en nagyon kedvellek, de
igyekszem a posztolo stilusat kovetni:
bizsereg az ujjam, hogy rovid baratsagunk rozsaszin fatyolat egy szuresgombra klikkelssel a multba vezessem at, mielott az szerelembe borulna

Amarante 2013.06.26. 14:45:04

@Igényes: Hoppa!Es en igy kiadtam magam orszag-vilag elott!!!
sebaj,mentsegemre szol,hogy en nem irok es publokalok:):):)

Igényes 2013.06.26. 14:45:36

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: A hajléktalan más kérdés. Az már ember, felnőtt, valamikor értéket teremtett, ilyesmik. Sok szerencsével még visszatérhet a társadalomba, hogy ezt folytassa.

A gyerek amolyan ebihal, vagy lesz belőle valami, vagy nem. Ha lesz is, lehet hogy az a valami tömeggyilkos vagy egyéb bűnöző lesz, és legyünk őszinték, egy olyan közegben ahol utálják vagy nincs rá elég pénz, erre az esélye is több valamivel.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 14:45:55

Muhaha, már a Facebookon is kint van, hogy halálra fikázzuk :D

tableno 2013.06.26. 14:46:24

@hagyma: Te hagyma, neked ez sokkal jobban megy, mint Ana Bognaro-nak. Miért nem voltál erasmuszozni, te lustaság?!

Igényes 2013.06.26. 14:46:25

@Amarante: Csak nyugodtan, érezd magad otthon.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 14:46:32

@Kovermadar: kepek nelkul
regenynek keszul
oldalszamot nem tudok
magyarul
angolul nem tudnam megirni, nem vagyok anyanyelvi angol, es amugyis magyaroknak irom
de az is lehet csak magamnak:)
nem lovom fejbe magam, ha nem lesz sikeres:)
viszont egy forgatokonyv foglalkoztat most jobban
van egy filmotletem
de meg sosem lattam forgatokonyvet, eppen azokat tanulmanyozom

tableno 2013.06.26. 14:46:59

@Kovermadar: Reklám a Határátkelőnek! :))

Igényes 2013.06.26. 14:47:26

@Kovermadar: Mert szar. A kislány egyszer még hálás lesz érte, most irányítjuk el valami olyasmi felé, amiben képes valami jelentőset alkotni. :)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 14:47:52

@Kovermadar: Es Babette fogja korrekturazni a jo billentyuzeten?

ffüttyfürütty 2013.06.26. 14:49:20

Milyen sokáig osztottátok szegénykét ennyit még Ausztrál Hédi sem kapott tán.
Spanyol nõ csimmában nem meglepõ, ugyanis nem az idõjáráshoz öltözik hanem a divathoz.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 14:49:39

@hagyma: Es teged is megdugtak a homokban? Errol is irsz?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 14:50:22

@tableno: kerlek szepen az en idomben meg 3 evente lehetett
erasmusozni
az egyetem pesten volt
kulfoldi nokhoz mar jutottunk, kifejezetten szabadosabbak voltak a szlovak es NDK-s csajok a magyaroknal
ma mar nem biztos, hogy igy van

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 14:50:31

@hagyma:
Érdekes történeteket szívesen nézek TV-ben is. Igen, a tiedet is... :)
Amerikai vagy magyar megfilmesítésre gondoltál (én az előbbit preferálnám :) ).

Még nem gondoltál arra, hogy képviselő, kormányzó vagy valami hasonló legyél? Mondjuk egy második könyven elég jó témát adna...

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
???
Nem fogok vitatkozni, ma semmiképpen sem :)

Robert N. Danahi 2013.06.26. 14:50:33

@Igényes: ő aztán nem lesz hálás. Ő az a típus, aki számára ez a csúcs teljesítmény, és agya sincs felfogni, hogy lehet ennél mondjuk jobb is.

pappito · http://pappito.com 2013.06.26. 14:50:44

már 400 komment van? és még csak nem is egymással beszéltek, hanem a poszton huppogtok, meg vagyok lepődve

Robert N. Danahi 2013.06.26. 14:51:39

Csekkoljátok a zártkörű könyvbemutatójáról készült képeket!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 14:52:05

@Mr. Long: kerlek en heteroszexualis vagyok
sot belegondolva meg en sem dugtam homokban
egyebSt is utalom a tengerpartot
kurva meleg van, sok ember
nem az en vilagom

tableno 2013.06.26. 14:52:23

@ffüttyfürütty: Jé tényleg! Ő volt itt a másik fejőséva! Úgy látszik, a HÁ közönsége csupa kérges szívű, romantikaellenes savanyújóska... :((

Igényes 2013.06.26. 14:52:31

@Robert Noel Danahi: Ebben az esetben úgy dönt, hogy rosszindulatúak / irigyek / még nála is hülyébbek vagyunk, és leszarja majd a véleményünket, majd oda kerül, ahová való. A süllyesztőbe. :)

Amarante 2013.06.26. 14:52:40

@Robert Noel Danahi: a kovetkezostrasszkoves lakkbor nyakorv varomanyosa:):):)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 14:52:46

de balatonparti nadas mellett igen
de kurva sok szunyog volt

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 14:53:48

@tableno:
Tényleg! Erre nem gondoltam :D
Mondjuk mióta megjelent az írásom, én is kitettem a blogomon a HÁ linkjét. :)

@Robert Noel Danahi:
www.facebook.com/LaVidaErasmus
(de ott van a posztban is)

@Mr. Long:
A régin jobb lenne, az viccesebb :D

@Igényes:
Mert ez így megy :) A lány eldöntötte, hogy jó a könyve. Már vettek is a haverok belőle.
Mondjuk az Szürke-50-árnyalata is sikeres lett, pedig halálosan unalmas (a második kettő mindenképpen, bár csak hallomásból tudom).

Robert N. Danahi 2013.06.26. 14:54:02

akkor lassan kimondhatjuk, hogy Ana von Bognaro lassan veri Edét.

BTBTBT 2013.06.26. 14:54:42

@Kriszta D:
Mar a posztbol is lejott, de az altalad belinkelt regenykezdet elso mondatabol is latszik, hogy ez egy lusta, henye no. :)

Amarante 2013.06.26. 14:54:53

@tableno: en tudom,hogy roppant kulturalatlan vagyok,de konyorgom mondjatok meg ki az a fejos eva,mert nem tudom!!!!!

Robert N. Danahi 2013.06.26. 14:55:16

@Kovermadar: bázzzz, külön fb oldal a könyvnek?...és ezt Márk Cukkenberg engedi?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 14:55:16

@pappito:
Vannak még csodák :)

@hagyma:
Ez az igazi, állatias gruppen! Egyszerre százan szúrjátok a lányt :D
(elnézést!)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 14:56:15

@Robert Noel Danahi:
Miért ne engedné? Neki a katt a bevétel... minél több oldal, annál több katt, annál több pénz.

Ismerünk ilyen oldalakat, nem? ;)

Igényes 2013.06.26. 14:56:43

@Kovermadar: Én nem tudom, nem nagyon olvasok ilyeneket. Az értelmesekre sincs időm. :(

Nekem az a féle ponyva jön be, hogy megyünk, és gyilkolászunk mindent ami az utunkba került, mindezt fantasy/scifi mázzal. Ott sincs sok minden, amiért érdemes pénzt adni, de ez.... ez ótvarszar. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 14:56:54

@Kovermadar: hat almodozni lehet
ha tenyleg ossze tudnek dobni egy forgatokonyvet, akkor beprobalkoznek mindket orszagban
egy forgatokonyvet talan mar angolul is meg tudnek irni

isten ovjon a politikatol, bar mindenhol utoler, mert indexre klikkelek
amerikai poltika nem erdekel
csak kicsit
bar ez szopas lesz
az Obamacare

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 14:57:44

@ffüttyfürütty:
Gumicsizma a divat?
Jövőre már tehenet is lehet venni hozzá? :)

2014 nyári divat: gumicsimma, tehén és fejőszék... disco helyett fejni járnak a lányok :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 14:57:50

@Kovermadar: kit erdekel a lany?
engem is szurkaltak a szunyogok

Robert N. Danahi 2013.06.26. 14:58:19

@hagyma: Mo-on átlagba évente 1 magyar film készül, az is valakinek a csókosa révén.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 14:59:51

@hagyma: miert nem ultetek a vizbe. jo ki s karcolos balatoni homok segitett volna emelni az elvezetet.

Igényes 2013.06.26. 14:59:54

@Amarante: Szerintem a Claire Kenneth reinkarnációja. Ugyanúgy vigyorog, ugyanolyan szar könyveket ír, kb ugyanrról, még a feje is hasonlít.

Claire Kenneth egy hülye picsa volt, az ötvenes évek környékén bomlasztott, amíg tiltólistára nem tették, merthogy dekadens (nem volt az, csak alig valamivel írt jobban, mint ez a kisvarnyú).
Aztán kiment Ámerikába, és egy komplett regényfolyamon át hisztizett, hogy neki dolgozni kellett, és nem nyalták ki a seggét, pedig a férje katonatiszt volt itthon.

Robert N. Danahi 2013.06.26. 15:00:25

engem tisztelt írónő az érdekel, hogy a szülei és nagyszülei mit szóltak ahhoz, hogy maga egy semmire kellő pénzköltő léhűtő homokon szétszadizott a piától elájulós kitudjahányanmagukávétevős hölgyike? Illetőleg, hogy erről még írásos formátumban nyilatkozik is?

Amarante 2013.06.26. 15:01:31

@Igényes: Es ez a klatrika a fejos Eva??...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 15:02:19

@hagyma:
Nem a politika miatt. Elmész gombnyomónak. Mindegy...

De milyen vidám lenne a történet, ahol a kis keleteurópai illegális megtalálja a szerelmet Amerikában, indul a választáson és nyer, majd 10 évig képviseli NC-t a képviselőházban?

Különben is azt mondtad, hogy voltál már minden, csak énekes halott nem... akkor belefér a politika is egy picikét...

@Igényes:
Ha olvasni kell, akkor Asmivo :)

@Mr. Long:
4rr4 g0nd010k, 4m3ly1k 0ly4n v1cc32 v0lt :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 15:02:36

@Mr. Long: Te komolyan akarnal a balatonban dugni ejfelkor?

DieNanny CH 2013.06.26. 15:02:51

@Kovermadar:

Amit mindig is tudni akartam a sz... akarom mondani, HÁ-ről.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 15:04:08

@DieNanny:
"Amit mindig tudni akartál a HÁ-ról, de sosem merted megkérdezni?"

Még egy könyvtéma... :D

Robert N. Danahi 2013.06.26. 15:05:09

@Kovermadar: "Minden költözéssel, szakítással kapcsolatos feszültséget egy tengerparti buli által próbáltam meg levezetni, ami elég tragikus végbe fulladt. Elég az hozzá, hogy a Másnaposok első része mindig felidéz bennem nosztalgikus érzéseket (nem emlékeket, merthogy azok sajnos nincsenek)."

Igényes 2013.06.26. 15:05:55

@Amarante: Csak megérzés. :)

@Kovermadar: Ő nehéz nekem, meg nem eléggé hightech az én ízlésemnek. Scifiben nálam Frank Herbert az abszolút csúcstartó eddig, a Dűne utolsó részeivel. Aztán a kisfia sajnos szétbarmolta.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 15:06:09

@Kovermadar: egyreszt nem vagyok kicsi
ezt kernem szepen vissza kell utasitanom
masreszt kozepeuropai
ez fontosh
harmadreszt a szenatusban nem nyomkodnak gombot
minden szavazas egyenileg tortenik, a huvelykujj le vagy felforditasaval, bar a leggyakoribb, hogy a szenator odamegy a pulpitushoz es megmondja yes vagy no

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 15:08:16

@hagyma: van az a partner. asszonyt nem birom raveni, pedig volt erasmuson... jah, nem is dobta ki a kapcsolatunkat egy par kosza kalandert.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 15:09:40

btw angliaban eleok. itt ha laptopot akarok venni melyik boltot ajanljatok? mert csak ezt a curry's-t, meg az apple store-t talaltam. Amazon nem bolt, sem az ebay!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 15:10:45

@Mr. Long: lehet
de en nem vagyok az a partner:)
furdokadnal nagyobb meretu vizben meg nem szandekoztam
de ott meg ott a dugo
megoregedtem, van egy fasza a'gyunk

Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine] 2013.06.26. 15:11:00

@hagyma: :D

@Robert Noel Danahi: Én is azon gondolkodtam, hogy a "könyv" szereplői (konkrétan a neurotikus anya meg a despotikus apa, meg hát szerencsétlen Gábor) hogy reagálhattak vajon a műre? Az én családom biztosan egy darabig mosolyszünettel honorálná, ha így megszégyeníteném őket a nagy nyilvánosság előtt...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 15:12:21

@hagyma:
Jól van na :)
De szerintem érted mire gondoltam ;)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 15:12:45

@Kriszta D: Ezt a konyvet nem az az uszo csaj irta? ez lehetne az egyik mellekszala.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 15:13:12

@Robert Noel Danahi:
Ebben sehol sincs leírva, hogy megdugta valaki a homokban.
Ellenben lehet, hogy agyonlőtt egy majot? :D

Amarante 2013.06.26. 15:15:16

@tableno: rakatt es aztan gyorsan vissza:):)Mar nem is erdekel annyira,hogy ki a fejoseva:):)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 15:15:50

@Kovermadar: KUlonben is latszik, hogy eretlean a csaj. A legjobb nem emlekszunk a bulira fil a He haver hol a kocsim!
www.imdb.com/title/tt0242423/?ref_=sr_2
Alapmu!

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.06.26. 15:16:18

nem találom a könyv linkjét a sok komment között, légyszi segítsen valaki, köszönöm :-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.06.26. 15:19:04

köszi, bocs, nem láttam, hogy link az az egy szó, majdnem ugyanolyan színű, mint a többi :-(

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 15:19:44

A fejen egyensulyozos kep hogy jon a tortenethez?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 15:20:26

@Mr. Long:
Az tetzsett neki legjobban magáról és ugye a könyv is rajta van.

Amarante 2013.06.26. 15:20:45

@Igényes: nagyon ugye:):):)gondoltam potolom muveltsegi hianyossagaimat,de akkor inkabb leledzem a felmuveltsegem langyos pocsolyajaban:):)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 15:20:47

@Chang Yai: Az a nagyobb baj, hogy a "mogottes tartalom" ugyan olyan, mint a tobbi.

ffüttyfürütty 2013.06.26. 15:20:53

@Mr. Long: Na azt a luvnyát meg ne emlegessük már, a csapból is õ úszik :/
Kövérmadár: nem gumicsimma csak sima csimma, esetleg szandálnak! álcázott darab (a praktikum netovábbja)

Amarante 2013.06.26. 15:23:14

@Mr. Long: sehogy.az egy kep,amivel a muvet reklamozza.a mu a konyv a fejen.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 15:23:17

Váááá... 5.100 db fénykép másolás egy lassú küldő HDD-ről... megfizethetetlen :D

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 15:24:50

@Mr. Long:
Nézd meg az FB oldalt... ott egy rakat ilyen könyv van és megtudjuk, hogy a nagypapa is nagyon büszke :)

DieNanny CH 2013.06.26. 15:24:56

@Robert Noel Danahi:

FB-n az apukája azt írta, hogy azok a kedvenc részei a könyvben, ahol a lánya józan...

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.06.26. 15:25:31

juteszembe, azt a Fejős Éva Bangkokosat el kellene azért olvasnom :-) kíváncsi lennék, hány ordas nagy baromság van benne Thaiföldről (mármint nem olyan, ami vélemény kérdése, hanem tényleg baromság). neki is ilyen a stílusa, mint ez az izé itt?

DieNanny CH 2013.06.26. 15:26:25

@Kovermadar:

A homokba pánikolás-ból...

2013.06.26. 15:29:47

Vajon Tokfozelek domina?

Igényes 2013.06.26. 15:30:22

@Amarante: A másik a Vass Virág nevű hölgyemény, na ő legalább ilyen okos dolgokat ír.

DieNanny CH 2013.06.26. 15:33:07

@Chang Yai:

Én olvastam Fejős Évát néhány éve, nekem tetszett.

... Én bevallottam az Alkonyatot is, úgyhogy ne szidjon senki!

Amarante 2013.06.26. 15:35:24

@Igényes: mindenkire ratort az iraskenyszer??most mar muszaj irnom,mert teljesen lejaratom magam kulturalisan:)

BTBTBT 2013.06.26. 15:35:43

Meg 4 ora sincs Mo.-on. Ma 1000 fole fog menni a kommentszam.
HA ezert szeret benneteket.

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.06.26. 15:36:22

@DieNanny: nem tudok róla semmit, csak hogy mindenki szidja :-) részemről én Coelhot tudok bevallani, mentőkörülmény, hogy legalább eredetiben, a portugáltudásom annyira megkopott, hogy semmi bonyolultabbat nem értek meg erőlködés nélkül rendesen :-) az első kettő érdekes volt, utána már ugyanazt mondja mégegyszer csak máshogy. - vagy az ilyesmikért nyilvános megvetés jár, nem tudom, nem vagyok képben teljesen :-)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 15:36:22

@DieNanny:
Akkor nem sok olyan lehet :D

Ki pánikolt a homokban? Nem értem, lehet lemaradtam :D

@charlieharper:
Nem domina, dominó! És már baromira szeretné, ha valaki megdöntené :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 15:36:53

@Kovermadar: en eskudni mernek ra hogy megtortent....
azota homokosak

Amarante 2013.06.26. 15:37:27

@Barátusz: tudod:szegenyember vizzel foz:):)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 15:37:39

@DieNanny: Haverom is olvasott alkonyatot. Az amcsi kiadas hatuljan rajta volt a korcsoport. 16 eves, lany. Nem kicsit rohogtem honapokig. A srac 29 eves, ferfi.
Gondolom a buszke aupuka elegge unhatta akkor a konyvet, nem sok jo resz lehetett szamara.

DieNanny CH 2013.06.26. 15:39:54

@Kovermadar:

"Nem domina, dominó! És már baromira szeretné, ha valaki megdöntené :)"

:-DDD

Amarante 2013.06.26. 15:40:05

@Kovermadar: na figyu:kiert vegre spanyolhonba es ezen ugy meglepodott,hogy bepanikolt es mivel pont a tengerparton volt hat ott adta at magat a bepanikolasnak.a homokba.erted??/
Itt egy kotelezo-klasszikus oszt nem birsz olvasni meg ertelmezni!!!!!Na!

DieNanny CH 2013.06.26. 15:41:00

@Mr. Long:

Az osztrák családomban a 10 éves lány is ezt olvasta...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 15:41:16

Szerelmi háromszög = a lány a görög fiút akarta, a görög fiú viszont a német fiút. A német fiú pedig viszonozta a görög fiú közeledését...

BTBTBT 2013.06.26. 15:41:32

Legyen szives, toljon mar valaki egy FB-linket. Koszi.

@Amarante:
Ma te is nagyon tolod (tudo, szabadnap), pedig az utobbi idoben jol eltuntel.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 15:41:50

en szabad perceimben Ballasi Balintot es Kezay Simont olvasok

Amarante 2013.06.26. 15:43:30

@Barátusz: Az eltunes csak azert volt,mert megszallt 4 szekely atyafi:(:(:(Na az a kikepzes,nem ami a legioban van!!!Aztan elotort belolem a negyosztaly:):):)Meg mindeg azt probalom kiheverni:):)

DieNanny CH 2013.06.26. 15:44:14

@Amarante:

Bár nem írta, hány éves volt, de mivel egyetemista pályázhat csak, ezért feltételezem elsőéves volt, vagyis másodévben szept. 15-én már 19 éves, tehát elég fura a bepánikolás 5 hónap külföldi tartózkodás miatt.
(Jujj, de ronda hosszú mondat!)

Amarante 2013.06.26. 15:44:27

@hagyma: persze,mert te is,hozzam hasonloan es itt meg sok mashoz,felmuvelt vagy:):):)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 15:44:32

"Mindkét lakótársam olyan félénk, esetlen, egyszerű teremtés volt, hogy úgy éreztem, szakadék tátongott közöttünk. Az első napomon legszívesebben kiugrottam volna az erkélyről."

Nálam ez a csúcs... nem lehettek egyszerűek, ha a posztoló szerint egyszerű teremtések voltak.

Inni, aztán a homokban maszturbálni aztán az összetett jellem :D

DieNanny CH 2013.06.26. 15:45:57

@hagyma:

Az igazán jó... És a haverjai lájkolják az írókat facebookon?

Robert N. Danahi 2013.06.26. 15:47:08

@DieNanny: olyan rész nincs is, vagy a kedves apuka már a folytatásról beszél?

Amarante 2013.06.26. 15:47:14

@DieNanny: na hallod!en a harom kolokkel jottem oszt ugy orultem,mint majom a farkanak,hogy az ocean kavicsos partjan ucsoroghetek:):)En mindenrol lemaradok!!!Meg sosem panikoltam:(:(:(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 15:48:48

@Amarante: en teljesen muveletlen mosgato vagyok
@DieNanny: meg nem nyitottam nekik profilt, de most hogy mondod....

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 15:49:16

@Chang Yai: Nem gaz, csak titkold. En Agatha Christie-n csiszolgatom az angolom.

tableno 2013.06.26. 15:49:59

@Robert Noel Danahi: Persze, "Másnaposok" címen film is készült belőle. :)

London2009 2013.06.26. 15:50:03

@Barátusz: Nyilvan ez egy olyan kerdes amiben ugysem lehet igazsagot tenni. A csajok szerint a pasik mind benak, a fiuk szerint meg a lanyok butak, bekepzeltek lustak stb stb

Ja es persze az osszes igazan jo csaj kulfoldre ment : )

Amugy azert a Hataratkelo hibaja is, hogy hagyja Samankat itt okoskodni…de megtalalom, eskuszom! Nem olyan nagy ez a London!

tableno 2013.06.26. 15:50:56

@Amarante: dehogynem, ha csak nem örökbefogadottak a gyerekeid...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 15:53:40

@Mr. Long:
Nem tapló vagy, hanem csak nincs kreativitásod... mire jó a rumosüveg?

Kemény? Kemény!
Horkol? Nem horkol!
Leveszi a zokniját? Nincs is zoknija!

Meg van oldva a dolog :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 15:57:03

@Mr. Long:
Az tuti!
És a nem kívánt terhességtől is megóv.
Nem is értem miért kellünk mi a nőknek, nálunk sok jobb megoldás van :D

Amarante 2013.06.26. 15:57:32

@tableno: meglepodsz,de tenyleg nem!En ama ritka fajba tarozom,aki,ha baj van nem vesziti el a fejet:):)Aztan persze kikeszulok,de a kritikus pillanatban mindeg tudom mit kell tenni:):)

napvadászlány 2013.06.26. 16:01:15

@charlieharper: inkább egy irigy, baszatlan picsa...Oppárdon:-)

tableno 2013.06.26. 16:02:08

@Amarante: Khm... a pánikolást "átvitt értelemben" gondoltam, tudod, mint amit a posztoló a homokban művelt... :)

Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine] 2013.06.26. 16:02:29

@Kovermadar: Azt nem tudom, tényleg nem vagyok ennek a könyvnek / FB oldalnak a szakértője... Én a spanyolországi kalandjaimról készült hasonló összeállítás alá annak idején Bryan Adams Summer of 69 - ját kevertem...

BTBTBT 2013.06.26. 16:03:11

@Mr. Long:
Ugy gyakorlolsz, ahogy akarsz, de Christie regimodi angolja nem eppen a legjobb valasztas a 21. szazadban.

Talan segitzseg, de Saman Kelet-Londonban lakik, valahol Stratford es a London City kozott. Hacsak azota nem koltozott.

Mondjuk a mai nem az o posztja. Ez itt fellengzos kis picsa firkalmanya, az ove meg altudomanyos fos.

A gond ezzel az "irono"-vel, hogy ennek attol, hogy kiadtak a "regeny"-et, meg nagyobb lett az arca, mint volt, es azt latja, hogy ilyen viselkedessel jol lehet boldogulni.

Amarante 2013.06.26. 16:04:55

@tableno: :):):)
amikor ingerenciam lett volna ra eppen nem volt tenger sem meg homok sem.Most meg mar minek????:):)Nem szeretnem a kozizlest inzultalni habtestemmel:):)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 16:06:23

@Barátusz: Nekem pont jo lesz. Van tweed zakom es cseszebol szeretem inni a teat.

Igényes 2013.06.26. 16:07:15

@DieNanny: Hős vagy, senki nem vitatja. :)

@Amarante: Ezexerint.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 16:07:28

@Barátusz:
510 komment óta vele foglalkozunk :) szerintem elérte, amit akart, bár nem hiszem, hogy ettől több könyvet adhat el.
88 kr nem sok, de nem pont erre költeném el :)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 16:07:47

@Mr. Long: mondjuk ezek meg az Anglia elotti idobol vannak.

Amarante 2013.06.26. 16:07:52

@Mr. Long: Azt hittem,hogy csak en vagyok ilyen maniakus:):):)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 16:08:59

@Kovermadar: no jah, £8-ert veszek 3-4 cidert es jobban jarok mint a konyvvel

Amarante 2013.06.26. 16:10:50

@Kovermadar: Megnyugtat a teny,hogy referencianak azert nem felelunk meg.Bar ki tudja?...

Ugyandehogy (törölt) 2013.06.26. 16:15:04

@DieNanny: akkor én bevallom, hogy gondolkodtam azon, hogy kéne egy fejősévás könyvet írni, ha ilyen kapós....ez se sokkal rosszabb pénzkereset, mint a kecskeszarlapátolás...

csak nem lehet ez olyan nehéz...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 16:15:38

@Mr. Long:
Jaja, van jóféle Xide 14 kr-ért. Berúgni nem fogok 6-tól, de azért mégis jobban megéri :)
Arról nem is beszélve, hogy ha vennék belőle 0,9g-t, amivel már garantáltan jobban járok, mint a könyvtől.

Mondjuk a lapjai jók lennének csigának :)

@Amarante:
Nézd, különbőző értékrend, különböző környezet, szakma, végzettség, stb...
Elég jó kontrollcsoport vagyunk (és kellőképpen rosszaindulatúak is :) ).

Igényes 2013.06.26. 16:16:11

Lehet hogy kicsit gonoszak voltunk vele. Biztosan létezik egy igényszint ahová ez megfelel, és egy réteg, akinek a csajszi példakép lehet.... mondjuk 12 éveseknek megteszi.

Igényes 2013.06.26. 16:16:45

@Babette_: Az előző billentyűvel írd pls, akkor megveszem. :D

BTBTBT 2013.06.26. 16:17:18

@Kriszta D:
Holy cow! Meg csak a kezdolapot lattam, de ott is sir a leanyzo, hogy "engemnemertenekmegahataratkelon". :)

A youtube-link nem mukodik.

tableno 2013.06.26. 16:17:52

@Mr. Long: Vedd meg mind a kettőt. Alkoholos befolyásoltság alatt szerintem egészen szórakoztató lehet ez a könyv...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 16:19:54

@Barátusz:
Sokat nem vesztettél vele.
A fő téma egy, vélhetően görög, srác és egy hatalmas orr :D

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 16:19:58

@Amarante: marmint hogy van tweed zakod, vagy cseszed?

Ugyandehogy (törölt) 2013.06.26. 16:20:11

@Igényes: @Kovermadar:
nyehehe
meg is nézem, hogy' szárad...

Igényes 2013.06.26. 16:20:27

@Barátusz: De, megértjük. Sőt.

A Gyakornokokat látta valaki? Érdemes megnézni?

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 16:20:42

@tableno: alkoholos befolzasoltsag alatt vigyazz a tengerparton.

Amarante 2013.06.26. 16:21:15

@Mr. Long: Mindharom es mindharom megvolt otthon is:):)Christe,zako es csesze:):)

Igényes 2013.06.26. 16:21:21

@Kovermadar: Az ott itt orr értelemben szerepel, vagy eufemizáltad a péniszt? :)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 16:21:43

@Kovermadar: egyszer probaltam, fajt amikor befejeztem a konyvet, de nem az, hogy sajnos vege a sztorinak.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 16:23:17

@tableno: £8 bol csak az egyikre telik. Es szerintem nem kerdes, hogy nem a konyv.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 16:25:43

@Amarante: Az anti magyar buli temaja tweed zakoban Christe-t olvasunk fel es aki nem olvas cseszebol teat iszik. Tej meg kell bele, nem buzi citrom. Esetleg rum tea helyett, hogy segitsuk Tokit kielegulni.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 16:27:20

A Facebook fejléchez:

"letehetetlen" = kifolyt a ragasztó

"egy nap alatt végeztem vele" = idén hideg volt a tél, sok gyújtós kellett

"táskában" = mert kézbe nem venném

"miért csak 380 oldal" = megjött a fű, nincs mibe tekerni

"büszke vagyok" = (nézzétek azokat a szemeket! :) )

Amarante 2013.06.26. 16:28:42

@Mr. Long: :):):)
Cseszebol tenyleg finomabb a tea.tudod a jo bor is csak a megfelelo poharbol esik jol:)Ha meg mar bealltunk angliusnak,legalabb a minimumot hozzuk:):)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 16:31:56

@Mr. Long:
Ha megnézed az FB-s képeit, akkor rá fogsz jönni :)

@Igényes:
Az első még jó volt (nekem tetszett).
A második kicsit ismerős volt.
A harmadik és negyedik pedig olyan benyomást keltett, hogy már olvastam őket :D

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.26. 16:35:27

@Mr. Long:

Én nagyon szeretek tévét nézni. Egyszer belekezdtem ebbe az Alkonyat filmbe, anélkül, hogy tudnám mi nézek. A 20. percben kezdtem elaludni, ezért gyorsan átkapcsoltam a Discoveryre, ahol a vakondok életéről ment egy kisfilm. Az Alkonyat után ez kifejezően felüdítően hatott, így nem aludtam el.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 16:35:57

@Kovermadar: Otthonrol megnezem, meloban nem akarom egetni magam ezzel. De ne idegesits, hogy az iroi eszkoztara Dan Brown, Fejos Eva es Cohelo osszs vegyitve Frei Tamassal. Az utobbinak egy ertelmes dolga volt eddig, a akavezoi Magyarorszagon. Sajnos itt nem talaltam hasonlo jot. Tud valaki esetleg jo kavezot Manchesterben? A joba nem fer bele a Cafe Nero, Starbucks, Costa harmas.

BTBTBT 2013.06.26. 16:37:50

@hagyma:
Ja, en meg Apaczai Csere Janost olvasok, ha tehetem. :)

@Mr. Long:
Azt a regi francia filmet? Gyerekkent nagyon tetszett. Ma nem tudom, hogy nevetnek-e rajta.

@London2009:
Te szep es egyedulallo nokrol beszeltel, en meg okos es egyedulallokrol. A szepseg relativ.
Buta szepek persze hogy egyedul maradnak. Azok csak arra jok, hogy reprezentaljanak es dugjanak, de kinek kell oreg napjaira olyan, akivel nem tudsz egy ertelmeset beszelgetni, es akit minden haverod meg akar dugni?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 16:39:51

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Mi megnéztük az összes Alkonyatot és azt kell mondjam, a maga kategóriájában fantasztikus! Csak a "maga kategóriája" nem éppen esik egybe azzal, aminek csinálták :D

A legemlékezetesebb nekem az Alkonyatból ez:
meatballcandy.com/wp-content/uploads/2012/04/twilight-edward-eats-tampons.jpg

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 16:42:49

@Kovermadar: A maga kategoriaja a csak az alkonyat filmeket takarja?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 16:45:07

@Mr. Long:
Nem.
A szánalmasan gagyit :)
imdb -3.4 és alatta

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 16:47:57

@Kovermadar: mi a bajod, 5.2-t kapott az elso resz az imdbn

Mrs. Clayton 2013.06.26. 16:48:37

@Tökfőzelék1: nézd, álláspontom az is egyfajta siker, aki egész életében képes meggyőzni másokat arról, h a 0-hoz konvergáló teljesítménye igen is értékelésre méltó, és ebből képes az idők végeztéig megélni
egyébként a hölgyről nem derült ki semmi azon túl, h állítólag tényleg van egy BGF-s diplomája, bár én még nem láttam, így maximum az irományát tudom véleményezni, azt, ami itt megjelent az pedig annyi, h ezért a könyvért sztem a családján kívül nem sokan fognak 3000 Huf-t leperkálni

egyébként eléggé sok olyan lányt ismerek, akik ha úgy tetszik az arcukból és puncijukból mindenféle munka nélkül kiválóan elélnek, van Audi3 a fenekük alatt, meg bejárónő, fizetett szoli, manikűr, pedikűr, fodrász
én nem vagyok rájuk sem irigy, se féltékeny, mindenki úgy él/boldogul, ahogy tud, addig nem érdekel, míg nem nekem tesz keresztbe
mondjuk olyan valós személyt, mint akinek te állítod be magad nem ismerek, így nincs tényleges összehasonlítási alapom, de azt hiszem látatlanban is a kitartott picsa szimpibb, mint a te karaktered

VHB 2013.06.26. 16:52:19

@Mr. Long: Nem tudom, mi bajod lehet a Costa meg társaival, jó és friss kávét adnak. Ha annyi a bajod, hogy gyorskávézó és nincs békebeli hangulata, azzal egyet tudok érteni.

Kávéház klasszik és jó kv:
www.cheeseburgertoastie.co.uk/
Próbáld ki őket, asszony meg van veszve a "turbó" forró csokijukért.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 16:53:16

@Jess G: Es vaj mi mennyi ilyet ismer.

Mi a baj a kurvakkal? Akinek ilyen kell, jo esellyel tudja, hogy mit varhat el a csajtol. Pont annyit ad erte, mint amennyi az elvart ellenszolgaltatas erteke. Raadasul ha mar nem tetszik, akkor lecsereled egy masikra es ennyi.

Megint szabad a gazda 2013.06.26. 16:55:32

@Barátusz: nem FB, de talán érdekes lesz az ... Üzleti Főiskola a "kár, hogy csak 380 oldal" könyvet és az ERASMUSt népszerűsítő linkje is

www.bkf.hu/hirek/7935/la-vida-erasmus.html

(még egy pár év és az ELTE-n is így fogják csábítani a diákokat "Gyere csajozni/pasizni egyszakos latinosnak! Itt vannak a legjobb csajok/pasik. Tanulmányi ösztöndíj az ókori, erkölcsi béklyóktól mentesített Rómába tanulmányi eredménytől függetlenül garantált! Lakomák és orgiák korhű körülmények között öt éven keresztül! Ha unod már Rómát, áthallgatás ógörögre felár ellenében megoldható."...)

Robert N. Danahi 2013.06.26. 16:56:11

@Jess G: ne bántsad már Tökit, kisebbségi komplexusa van, mert alkata miatt sokkal kisebb melle volt, mint a menőnek mondott ribanc osztálytársainak, akik végül a bkf-en végezték. Laza könnyedséggel letettek egy-két diplomát, arcukból és külső nemi szervük okán negyed annyi munkával vígan élnek, míg Tökinek külcsínben hátrányos helyzete révén tanulnia kellett, de legalább elvégzett egy "elit iskolát elit szakkal" (- aminek nevét nem meri kiírni, mert akkor a több ezer csoporttársával egyetemben véletlen ráismernénk.), és most elit jól fizető munkája van, ami predesztinálja arra, hogy lenéző megvetést tegyen mindenkire, aki nem elitszakon végzett.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 16:56:43

@VHB: Igazabol nem is bekebeli hangulat kell (bar szeretem), hanem a freiben az a sok izesitett kave ami van nagyon bejott. Dohanykave, aztek chilli espresso, stb. A felsorolt kavezokkal az a bajom, hogy csak hosszu tejeskaveik vannak, es azzal a par szirup izzel. Voltal otthon frei kavezoban? Nagyon jo. Veletlenul talaltam annak idejen, de utana heti ketszer bementem egy kavera. Asszony orult is nekem. Mondjuk, hogy nem legyen felhaborodva a hetvegenta a masodik frei kavemert elvittem ot is.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 16:57:40

@Mr. Long: Hpp ezt ki i sprobalom hetvegen! Ha jo lesz ezer koszonet!

Robert N. Danahi 2013.06.26. 16:59:22

Meg se merem kérdezni, hogy @Töki mit szól azokhoz, akiknek még diplomájuk se nem van?! :O

VHB 2013.06.26. 17:03:23

@Mr. Long: Sajnos nem voltam még Freiben, nem hangzik rosszul. Nálam a kv csak jóbarát és nem élvezeti cikk. Na jó mondjuk egy Nescafet meg tudok különböztetni egy Costatól, de kb ennyi.

2013.06.26. 17:07:44

Sharapova a palyan van, a masikon meg Murray jatszik.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 17:09:00

@Robert Noel Danahi: Olyannal Toki nem talalkozik. Allandoan a Cegnel van, ahol (fizetik a "ceges hamit" es ahol) meg a takarito szemelyzet is szakkepzett vegyeszmernok csapat, hogy valoban tisztasag legyen.

BTBTBT 2013.06.26. 17:09:54

@Megint szabad a gazda:
Ezt a not valaki marhara tolja. Furulyamuveszno lehet, de irono nem lesz belole, mert a jelenlegi fals "siker" rossz utat mutat neki. Az alazatot nem tanitjak az egyetemen, na.

@hagyma:
Nekem akkor a kozepkori liturgikus kolteszet jatszik be meg ez-az Thuroczi Janostol.

@Mr. Long:
Bocs, rossz helyre ment.

Robert N. Danahi 2013.06.26. 17:11:47

@Mr. Long: ennél kevesebbet nem is néztem ki Tökiből. Azt hogy oldja meg, hogy a lakás és munkahely között se találkozzon egyetlen hitvány nem elit árjjal?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 17:12:53

@Barátusz:

"@Mr. Long:
Bocs, rossz helyre ment. "

Ezt mondta a német srác is a poszterinának :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 17:13:26

@Barátusz: megmondom oszinten Thuroczit nem annyira kedvelem, bar ketsegtelen vannak jo mondatai, de nekem kicsit tul modern
Anonymoust jobban szeretem

2013.06.26. 17:13:46

@Mr. Long: 4. Pimmsnel tartok. Erre gondoltal?
Remelem a jo labu orosz gyoz.

tableno 2013.06.26. 17:14:35

@Robert Noel Danahi: Egyszerűen: a limuzinját vezető sofőr is Ph.D.

BTBTBT 2013.06.26. 17:16:30

@hagyma:
Nekem a Vitez Janos meg a Galeooto Marzio is nagyon bejonnek.
Ebedszunetre meg Hess Andras facsimilei.

Robert N. Danahi 2013.06.26. 17:16:51

@tableno: és szabadidejében kedvtelésből bkf-es semmirekellőket gyűjt össze és lő fejbe?

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 17:16:57

@Robert Noel Danahi: Biztos a "ceges hami" mellett van lehetosek ceges pihire is a befektetesi bankban. Mondjuk mien szar lehet neki, hogy ot meg az arjak nezik ki. :D Vagy csak dugni akarjak, hisz korllengik.
Sajna mennem mkell, mert nem fizetik a neten toltott tulorat es lejart a munkaido 14 perce. :( nincs ceges hami, ha itt doglok. raadasul forrosag van (18C) megyek setalok egyet.
Szep napot a tovabbikaban!
BTW ha feltunik az "irono" csokoltatom es jelentkezzen a Romananal (vagy mi a neve annak a szarnak), biztos felnott egy fiatal generacio, akik megertik a problemait es havonta olvasnak!

Mrs. Clayton 2013.06.26. 17:18:58

@Kovermadar: ja bocs a BGF-t ismerem, a BKF nem jutott el eddig hozzá, mi az egyáltalán? Budapesti Kommunikációs Főiskola? és milyen diplomát osztanak ott? tv bemondósat? meg nőklapja szerkesztőset?
@Robert Noel Danahi: én nem bántom, van neki baja nélkülem is

Robert N. Danahi 2013.06.26. 17:19:48

Mondjuk az írónőre én is kíváncsi lennék. Egy kész rajongó tábor várja itt, ő meg csak bedob egy posztot, le se pacsizik a néppel? Hát hogy kérjek én így ótógrammot?

Robert N. Danahi 2013.06.26. 17:21:13

@Jess G: Aki elit szakon végez, annak mi baja lehet?! Gondolkozz már! :)

DieNanny CH 2013.06.26. 17:21:17

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Én 18 évesen olvastam tőle a Mesemaratont. Nagyon tetszett! Annyira, hogy utána még 2x elolvastam. Mást és később nem olvastam tőle.

Robert N. Danahi 2013.06.26. 17:22:54

@Jess G: amúgy a kommunikáció szakma miért ilyen hitványul lenézett otthon?

DieNanny CH 2013.06.26. 17:24:01

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Az első ötöt elolvastam. A könyvei is ilyenek?!?!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 17:25:00

@Barátusz: GHaleotto Marzio Matyas konyvet tegnap olvastam negyedszer
nem tudtam letenni a kezembol, pedig ma Mary morgott, hogy oltsam le a lampat

BTBTBT 2013.06.26. 17:25:14

@Kovermadar:
Hat mondjuk hatulrol ertettem.

@DieNanny:
Neki mondhatod. O sznob. Fable neki szar, mert egyszer talalkozott vele, es butanak tartja a not.

Molnar Eva elso kb 15 konyve jo volt, ugy 85-tol 92-ig. Addig mindent olvastam tole. Kesobb lejjebb adott a minosegbol, es 2001 ota nem vagyok kivancsi az irasaira.
A mai poszterina tanulhatna tole, mert neki aztan volt stilusa.

Coelho-hoz hasonlitani viszont baromsag Fable-t. Aki ezt teszi, nem olvasott toluk semmit. Ket kulon vilag. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 17:26:17

@Robert Noel Danahi: mert minden hulye odamegy:)
es igy aki nem hulye az is annak tunhet

BTBTBT 2013.06.26. 17:26:29

@hagyma:
Hat er ennyit a kozepkori magyar irodalom? El ne hanyagold a felesegedet.

Mrs. Clayton 2013.06.26. 17:27:06

@Robert Noel Danahi: gondolom, mert TV2 RTL tv bemondói nem a magas intelligenciájukról híresek, na megyek mert ki kell rúgnom vkit

DieNanny CH 2013.06.26. 17:27:30

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Az osztrák családomban a 10 éves kislányt azzal ajándékozta meg az apukája, hogy elment vele moziba. Gyerek a Szerelmes hangjegyek (High School Musical) filmet választotta.
Nos, apuka elaludt a film kb egyharmadánál. A moziban...

Robert N. Danahi 2013.06.26. 17:27:35

@hagyma: megnéztem most a 2011-es és 2012-es felvételi ponthatárokat, a BKF-en az egyik legmagasabb, a legnehezebb majdhogynem ott a bejutás, akár alap akár mesterképzést nézzük.

Igényes 2013.06.26. 17:29:14

@Robert Noel Danahi: Mert minden hülye ezt akarja csinálni, és ez meg is látszik rajta. A nemhülyék általában akkor is mást csinálnak, ha ebből is van diplomájuk.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 17:30:40

@Robert Noel Danahi: Te nem egyetemrol kerdeztel hanem a kommunuikacios szakmarol
arra ment a valasz
tudod hany helyen tannitanak kommunikaciot, ujsagiro kepzest stb.?
1 millio
@Barátusz: hat azert a muveltsegem szintentartasa fontosabb a buja testi oromoknel

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 17:31:52

@Jess G:
Igen, kb. és kb. :)

@Barátusz:
Végülis logikus lenne a képek alapján a hátulról történő támadás :)

@Robert Noel Danahi:
Ez csak annyit jelent, hogy sok a jelentkező. Attól még lehet büfészak és értelmetlen. Bár ez inkább szak / szakirány függő.

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.06.26. 17:31:58

nem lehet, hogy a BKF-en ez simán csillagos ötös? hogy diplomamunkának is beadta a könyvet? :-)
bocs a gonoszkodásért, fáj a fejem, és ki kellett javítanom, amit 21 kilencéves jegyzetelt ma a fókákról órán, ööööö mondjuk inkább mint még 3 oldal ebből a könyvből.
Twilight is ciki? 50 shades? :-D

Igényes 2013.06.26. 17:32:55

@Robert Noel Danahi: Az üzleti főiskolák általában jók. Ugyan volt BKF-esből kizárólag csak selejtes embereket ismerek, de szerintem ez a véletlen műve, és nem az iskoláé.

DieNanny CH 2013.06.26. 17:33:41

@Megint szabad a gazda:

Talpraesett és ambiciózus fiúk/lányok? Akkor ő vagy nem volt az, ezért esett pánikba a homokba, vagy az volt, és nem ezért esett a homokba...

Igényes 2013.06.26. 17:34:26

@Chang Yai: Ezt több ponton nem értem. 9 éves miért jegyzetel? De ha már jegyzetel, miért javítod a jegyzetet?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 17:35:32

@Chang Yai:
Twilight csüpügős, 50 shades pedig fantáziátlan :)

ffüttyfürütty 2013.06.26. 17:37:55

Na csak rákukkantottam a videójára, meg a fészbukjára. Nálam kiakadt a trendykemérőke :P (legalább az összes öribari ott virít a kedvenc szupcsiarcsi könyvvel), anyááám.
Ja! A videóban a hamburgerzabálós a németfőnyeremény?Mert akkor a görög jobb választásnak tűnik.

BTBTBT 2013.06.26. 17:38:34

@hagyma:
A mertekletesseg mindenek felett.

Amarante 2013.06.26. 17:40:46

@hagyma: Es Mary is tudja/ismeri a fontossagi sorrendedet?:):)

Robert N. Danahi 2013.06.26. 17:41:36

@Kovermadar: szóval a magas pontszám inkább a kereslet-orientáltság oka, mint a minőség-orientáltságé? Szóval azért gürizik a sok gimis a csillagos ötösért az érettségin, hogy vihesse a sok pontot a BKF-re, ahova majd csak bulizni jár be? Nem érzem a logikát. Jó tudom vannak befizetős hallgatók is, de az államilag támogatottakra nem kéne, hogy igaz legyen ez.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 17:42:08

@ffüttyfürütty:
A görög srác aranyos.
Biztos úgy volt vele, hogy a poszterina legalább nem szőrös :)

"legalább az összes öribari ott virít a kedvenc szupcsiarcsi könyvvel" - ettől készen vagyok :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 17:44:17

@Barátusz: igy van
@Amarante: az en koromban nem jon rosszul, ha mondom, hogy bocs de olvasnom kell egy kis Berzsnyit lefekves elott
amugyis szigoruan csak az itteni muveltsegi vetelkedo /Jeopardy/ utan vagyok hajlando szerelmeskedni

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2013.06.26. 17:48:02

@Tökfőzelék1: Már annyiszor meg akartam kérdezni Tőled, de most meg is teszem: Neked tulajdonképpen mi fáj?? Mi bajod van?? Hogy lehet egy ember ilyen keserű, irigy?? Igazán szívesen meghallgatnálak, ha ez segít neked.....ha nem, akkor csak kívánom, hogy a lehető legtöbb orgazmust éld át a közeljövőben (partnerrel, az magadnak csinált nem ér), és fülig érő mosollyal az ajkadon csodáld a világot magad körül!!!
Tudom, nem minden a szex, de asszem Neked nem ártana....
Sok boldogságot Tökfőzelék!!!

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 17:48:48

@Robert Noel Danahi:
A magas pontszám mindig a túlkereslet miatt jön létre.
A jelenlegi rendszert nem ismerem igazán, mert már régi motoros vagyok, de a mi időnkben (2000-es évek eleje), amikor még nem voltak megszigorítva a férőhelyek, akkor így volt.

A sikerszakokra nem nagyon lehetett bejutni, oda ment mindenki. De a sikerszak nem jeneti azt, hogy a kapott diploma ér is valamit.

A magasabb ponthatár és a jobb szakok csak néhány esetben kapcsolódnak össze, pl. BME, Corvinus, BGF...

Meg aztán egy olyan szak, mint a kommunikáció és média... komolyan?! (nem véletlen, hogy ko-média néven fut minden színvonalas intézmény hallgatói között).

Nem utolsó sorban tudatosan készülve a főiskolára 3-4 tárgyat elég megnyomi, azt is csak az utolsó két évben a középiskolában. Akkor már nem is kunszt ezekből hozni a szintet.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.26. 17:51:31

@DieNanny:

Én a kalandfilmeken alszom legjobban, különösen ha van bennük fantasy elem is. Volt, hogy meg kellett néznem ilyen filmeket, s mindig aludtam rajtuk. EGYETLEN Harry Potter filmet sem bírtam végignézni elalvás nélkül. De a Mátrix 2. részén is jót aludtam. (A 3. részre már nem voltam hajlandó elmenni.) Aztán még Gyűrűk Ura - hát azt sem bírtam alvás nélkül. Nemrég meg a Batmant néztem, abból is alvás lett. Meg Bruce Willis Budapesten forgatott filmje - hő, de rossz volt, szerencsére a felénél elaludtam.

Ezért otthon tévében szeretek filmet nézni. így nem kell végigszenvednem a szar filmeket, hanem átkapcsolok. Az összes , itt elérhető mozicsatorna elő van fizetve, így a reklámokat sem kell végigszenvedni. Sok a jó film, de szerencse is kell hozzájuk.

A könnyed kategóriából a sci-fit szeretem (de fantasy-mentes sci-fit csak), meg a még a nem-romantikus vígjátékokat (ha romantikus, akkor elalszom), meg kémfilmeket, meg pl. tengerallatjárósakat.

A művészebb kategóriából meg a legtöbb tetszik.

Kedvencem egy 1986-os szovjet film.

A múlt héten ezt www.imdb.com/title/tt0806029/fullcredits néztem, jó film.

BTBTBT 2013.06.26. 17:52:20

@petrasp:
Nincs, aki megdugja, pedig allitasa szerint multiceg rabszolgaja, a masodik lakasara tulorazik pentek estenkent is - es korulzongik az alfahimek.

Robert N. Danahi 2013.06.26. 17:53:29

@Kovermadar: A piaci kereslete nem mutatkozik meg majd a munkaerőpiacon is? Azaz: a munkáltatók inkább a sikerszakról választanak ki embert, hisz ez folyik a csapból is.
A Corvinus, BGF és Elte már rég csak a történelmi hírneve miatt olyan megítélésű, mint ami. (Volt belelátásom nem rég.) Ezek az intézmények is olyan minőségbeli szintre süllyedtek, mint amiként a BKF el van könyvelve (bocs a germanizmusért).

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.06.26. 17:54:27

OFF
@Igényes: hát mert éppen azt tanulja angolórán, hogyan jegyzeteljen ki konkrét infókat egy ötperces kis videóból. én meg átnézem, hogy mindenkinek sikerült-e pontosan elkapni, hol élnek a fókák és hány hétig maradnak az anyjukkal és mi a véleménye a bébifóka-turizmusról a helyi polgármesternek. mivel új osztály, most csináltuk először idén, mindenképp megnézem, hogy megy perpill a feladat, de később is muszáj átnézni mindent, amit írnak a füzetbe.
ja, mert jobb esetben az iskola nemcsak elvárja, hogy a gyerek tudjon jegyzetelni meg felelni meg prezentálni meg mittomén, hanem gyakoroljuk, tanuljuk is :-)
ON

Amarante 2013.06.26. 17:55:45

@hagyma: :):):)
Nekem nagy kedvenceim a xvi-xvii-ik szazadi naplok,levelezesek,emlekiratok.Egeszen meglepodtem,hogy a magyar konyvnyomtatas uttoroje az angol kiralyi udvarig eljutott.sajat penzen is dolgozott,terjesztette a tudast.Misztotfalusi Kis Miklos a neve.persze erdelyi volt es leginkabb bibliakat,zsoltarokat nyomtatott.
Berlehen Gabor emlekiratai is erdekesek:)

Igényes 2013.06.26. 17:58:00

@Chang Yai: Nálunk ez a jegyzetelősdi valaha úgy volt, hogy csináltad, és megtanultad.... igaz, angolul nem csináltuk. De miért pont fóka? Mondjuk az sem jutott eszébe senkinek, hogy tanulni kell tanítani, leültél, aztán hozzáfogtál. Manapság bonyolult a világ. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 17:58:23

@Kovermadar: szombat0-vasarnap nincs:)
@Amarante: Zrinyi Miklos levelei napi olvasmany nalunk
az pont jo hetvegere a Jeopardy helyett
kicsit nehezen forditom angolra...

Shanarey 2013.06.26. 18:00:11

Hmm.
Egy kérdés a határátkelőhöz:
Aztán mennyit kértél ettől a csajtól, a reklámért?
Mától akkor reklámból akarsz élni?

De akkor meg miért van itt komment lehetőség?

Nem az a baj hogy reklám, az a baj hogy itt van, és még vacak is.

Sosem értettem hogy az ember a saját butaságát miért reklámozza?

BTBTBT 2013.06.26. 18:01:19

@Amarante:
4 szekely legeny mellett biztos sok idod jut ilyesmit olvasni. :)))

Shanarey 2013.06.26. 18:03:24

@NIKI LAURA:

Egyetértünk.

Becsüld meg, mert ritkán fog előfordulni.

:-))

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.06.26. 18:04:40

@Igényes: fóka, mert fókás olvasmány van éppen a könyvben. nemcsak irodalmat olvasunk, hanem mindenféle történelem, social science, természettudomány témájú olvasmány is van. nemzetközi iskola, de nem angol anyanyelvű egyik sem, minden tárgyat angolul tanulnak viszont, negyedikesek.
lehet, hogy az okosabbja magától is rájön mindenre, de nagyon nem mindenki.... szerintem nem fair akármit is úgy elvárni, hogy az ember soha nem mutatja meg, hogyan is kéne. így szerintem nagyobb az esély, hogy az ember elolvas valamit, és megtalálja az okot meg okozatot, szét tudja választani a tényeket és a véleményeket, megtalálja a lényeget, stb stb, egyéb nagyon fontos szövegértési készségek....

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 18:05:43

@Robert Noel Danahi:
Nincs rálátásom a dologra, de laikusként azt gondolom, hogy attól, mert évi 10.000 kommunikáció szakost eresztünk szélnek, még nem lesznek képesek ellátni egy villamosmérnök vagy idegsebész feladatait.

Nyilván nagy mértékben függ a munkaerőpiac alakulásától, Magyarország pl. nem éppen az ipari termelésről híres, inkább szolgáltatásorientált (feltételezés). De ott is van szerintem minden feladatkörnek megfelelő végzettség / képzés és nem fog mindenhová kelleni 1-2-5-10 "jó" ko-média szakos.

Nálunk pl. hiába is végezne el valaki ilyen szakot, a kutyának nem kell. Viszont bármilyen műszaki végzettséggel találhat munkát (akár középiskolai szintűvel is). Ez egy erősen ipari ország.

Amarante 2013.06.26. 18:06:09

@Barátusz: Egy 4tagu csalad volt:)ahogy venulok,egyre kevesebbet alszom,igy ejjeli2-korul fekszem le:)Max 10-kor kolkok csicsikalashoz keszen vannak es,ami ido marad az csak az enyem:)
Ezeket mar regen is olvastam,nehany konyv itt van velem,a kedvencek.sajnos miutan eljottunk betortek hozzank es sokminden mellett az osszes konyvem is eltunt....A tettes megvan csak a rendorseg szerint bizonyitek nincs:(:(

Igényes 2013.06.26. 18:07:33

@Chang Yai: Fair iskola? Úristen, ne bomlasszátok a világrendet. :D Az iskola arra való, hogy az életre neveljen, amolyan "szarrászopatlakgaccó, nekedmegkussvan, vagy eltaposlak, és lehet hogy akkor is, ha olyan kedvem van" jelleggel.

Legalábbis is itt a szépséges balkánon.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 18:07:46

@Chang Yai:
Ezzel egyetérek.
Félelmetes volt, mikor általános iskolásokat korrepetáltam matekból és sokan egész egyszerűen nem értették a szöveges feladatokat...
Egyértelmű volt, hogy korábban a szövegértéses rész maradhatott ki.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 18:08:03

@Shanarey: szerintem ugyes
ha buta ha nem
nem ismerem a HA latogatotssagat, de olyan 20 ezerre teszem
na pont ennyivel tobben tudnak errol a konyvrol ma mint tegnap
az mas kerdes ki kapott kedvet megvenni

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 18:09:33

@Igényes:
Igen, ott a Balkánon :)
Nálunk pedig a másik véglet.

Az eredmény: valamivel alacsonyabb tudásszint, általánosan valamivel műveletlenebbek, DE nem stresszesek, sokkal kiegyensúlyozottabbak és átlag 20 évvel tovább élnek :)

Engem nem nyűgözőtt le a porosz rendszer :)

Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine] 2013.06.26. 18:11:35

@Robert Noel Danahi: már Horányi Özséb emlegetésénél sejtettem, hogy neked is a komm szakhoz lehet közöd... :D

Amarante 2013.06.26. 18:11:48

@hagyma: szerintem nem az ove az erdem,hanem a noverkee:)neki koszongette a fotozas meg egyebek megszervezeset is:)

Igényes 2013.06.26. 18:12:08

@Kovermadar: Ha tudnád, hogy mennyien úgy maradnak... azt fel kellene végre fogni, hogy az iskola kevés, ha a szülő nem foglalkozik a gyerekével. Úgy nem lehet tanítani, hogy a fizetés is szar, a kölyköket is utálom, meg le is szarom az egészet, márpedig itt ez van.

Az iskolákat a felsőoktatásig szerintem túlélni kell, aztán majd választasz valamit, amihez kedved is van.

Igényes 2013.06.26. 18:14:04

@Kovermadar: Te hol is vagy? Svédek? A stresszt ne is mondd, én szerintem abba fogok beledögleni max 40 évesen.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 18:16:02

@Igényes:
Teljesen igaz!
De ha már csak a túlélés a lényeg, akkor hagyjuk a fenébe.

BTBTBT 2013.06.26. 18:16:35

@Amarante:
Nekem is rengeteg konyvem maradt a szuleimnel, de mar itt is betelt a konyvespolc. Zenerol nem is beszelve.
Az nem semmi, ha megvan a tettes. Mondjuk ettol nem kerulnek elo a konyvek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 18:17:16

@Amarante: reszleteket nem ismerek
a konyv ismertsegenek jot tett/ mar akinek, nekem nem, nem az en korosztalyom, stilusom es szintem, most gondolj bele, le sem teszem Julianus baratot es akkor ez...
de ha elkeszul egyszer a regenyem alkalmazni fogom a taktikat/

BTBTBT 2013.06.26. 18:20:06

@hagyma:
"az mas kerdes ki kapott kedvet megvenni"
Ilyen ekezes utan nem sokan. Meg a negativ reklam nem reklam, mert aki itt hallott errol az "irono"-rol, az mindenki mast ova fog inteni tole.
Biztos azt vertek a fejebe a kommunikacio szakon, hogy a word of mouth minden esetben sikeres lehet.

Shanarey 2013.06.26. 18:25:44

@pappito:

Nana, azért Sámán nem etalon, illetve az de nem a jó értelemben.
:-)

Amarante 2013.06.26. 18:35:33

@Barátusz: sajnos nem:(:(
Azert van mit olvasnom itt is:):)
rajottem,hogy konnyebben ragad a nyelv ha csak azt olvasom,amit szeretek.Rengeteg tortenelemmel foglalkozo konyvem van angolul,lehet masnak unalmas,de en a falra maszom az un.konnyu olvasmany=szerelmesregeny:)tipusu konyvektol.

Amarante 2013.06.26. 18:37:10

@hagyma: Kodolanyi nekem is nagy kedvencem:)

ffüttyfürütty 2013.06.26. 18:38:21

"A kozmopolita szó szoros összefüggésben áll a “világpolgár“ megnevezéssel." - csak hogy okuljatok és tanuljatok Ana Bognarotól.

ffüttyfürütty 2013.06.26. 18:40:25

"Miközben leírtam nem egyszer, hogyan részegedtem le irdatlanul, vagy hogyan tépte le valamelyik úriember a blúzomat, vizualizáltam féltő szüleim arcát, miközben ezeket a sorokat olvassák. Ilyenkor kedvem lett volna egy kis lábjegyzetben odatűzni: Anya, Apa, olvass tovább! Majd megérted! Később ugyanis mindenre magyarázattal szolgáltam. Például arra, hogy miért közlekedtem négykézláb haza az első hónapokban. Erre nem csak az a magyarázat, hogy: kisanyám, talán azért mert elpusztítottál egy üveg vodkát."

ffüttyfürütty 2013.06.26. 18:42:06

"Ami nálam rendszeresen előfordult kint Spanyolországban, hogy azt hittem magamról, vicces vagyok, közben pedig valaki közönségesnek vélt, valaki pedig szimplán egy hibbant tyúknak."

Amarante 2013.06.26. 18:42:56

@ffüttyfürütty: Na es miert kozlekedett negykezlab okozmopolitansaga?Netan szorosan osszefuggesbe kerult a bluztepo vilagpolgarral?.....

ffüttyfürütty 2013.06.26. 18:43:17

"Ha 5 szóval kéne jellemezned a regényt, mi lenne ez az öt szó?

Rekeszizmokat megmozgató, fiatalos, szarkasztikus humorral átitatott romantikus regény. Ha jól számolom, van még egy jelző, amivel élhetek: megható. Ez utóbbit nem én találtam ki, hanem az olvasóim mondják. Sokan elsírják magukat a történet végén. Nem gondoltam volna, hogy ezt a katartikus élményt is képes leszek kiváltani, de azt hiszem, büszke vagyok rá."

BTBTBT 2013.06.26. 18:43:47

@Amarante:
Van normalis fikcio is, nemcsak ez a romancos lotty, a tortenelmi konyvek mellett.

@ffüttyfürütty:
Te most kepes vagy olvasni azt a cuccot?
Aztan meg idezni is nekunk? :)

ffüttyfürütty 2013.06.26. 18:44:20

"Készül már a következő Ana Bognaro regény?

Tervbe van véve. Még egy betűt se vetettem papírra, de körvonalazódik történet. Annyit elárulhatok: nem regény lesz az a regény.

Mit üzensz azoknak, akik Erasmus előtt állnak, vagy bármilyen nagy, "életmódváltó" utazás előtt?

Nekik idéznék egy mondatot a regényemből: “parfüm, cipő, telefon, óvszer, GO!” "

ffüttyfürütty 2013.06.26. 18:45:39

@Barátusz: már a végére értem, bocs :D
csak egy interjú volt a művésznővel, így legalább tudjuk mire gondolt a költő :D - ja hogy azt is írta le...

Amarante 2013.06.26. 18:47:23

@ffüttyfürütty: ahogy elnezem a riporter vagy ki is idezojelbe tette az eletmodvaltast:):):)

Amarante 2013.06.26. 18:50:09

@Barátusz: Tudom en,de miota jobb az angolom ravetettem magam ezekre:):)
Csak azt sajnalom hogy az eredeti,tobbszazeves szoveget meg nem ertem:(:(
Szeretek verseket is olvasni,eredetiben,meg kis adagban Shakeseare is johet:):)

cukorhal 2013.06.26. 18:52:11

"Kedves" kommentelök,

mind a posztolotol, mind a cikktöl, mind annak a megitelesetöl teljesen függetlenül mondhatom, hogy szerintem ma elkepesztö modon leszerepeltetek.
Ennyi lelkiismeretlen rosszindulatot, legbölkapott talälgatäst es arra epülö nagy "megmondäsokat", vadidegen emberek (köztük a szüleim es a nagyszüleim) sertegeteset - akiknek Hozzätok az eg egy adta vilägon semmi közük sincs -, meg egyszerre, egy napon nem lättam. A legelszomoritobb azonban szämomra az, hogy elvileg Ti mind intelligens felnött emberek vagytok. Ehhez kepest szänalmas, ahogy egymäs hülyeseget egesz nap probältätok felülmulni, tullicitälni.
Szänalmas, hogy egy oldalnyi iräs alapjän veszitek a bätorsägot, hogy valakiröl vegkövetkezteteseket vonjatok le, illetve a neten is felkutassatok rola mindent, hogy aztän legyen itt meg több csont, amit be lehet dobni a többieknek. Senki nem kerte, hogy nezzetek meg a videot, vagy olvassatok bele a könyvbe.
Es nem ez volt az elsö, es nem is az utolsog "rekläm" a blogon, ne legyetek naivak.
Az pedig, hogy egyikötöknek se jutott eszebe trägärabbnäl trägärabb ökörsegek közepette, hogy "he fiuk, most talän mär kicsit tenyleg messzire mentünk, talän be kellene huzni a feket".
Na ez bizony... nem tudok jobb szot: elszomorit. En szeretnek mind a sajat, mind az idösebb generäciora felnezni. Föleg azokra, akik ugyanugy nyakukba vettek a vilägot, bätrak voltak, es nekivägtak. Rätok sajnos nem lehet. Legalabb olyan romlottak vagytok, mint aminek a posztolot tartjätok.
Talän elöttetek leszerepelt amit irt, ez rendben is van.

De ti is leszerepeltetek, nem csak elöttem, hanem meg rengeteg olvaso elött, aki ma csöndben nezte vegig a tombolästotokat.

Csak gratulälni tudok, es most folytassätok nyugodtan, mindefajta lelkiismeret nelkül toväbb... (Tipp: keresztszülöket, harmadunokatestvereket pl meg kihagytatok a szidalmazäsi läncbol, pedig biztos az is jo "csont".)

HAJRÄ

Amarante 2013.06.26. 18:59:48

@cukorhal: Itt te hibaztal,nagyot!!!Ismersz minket.Miert kellett kozpredara dobni a hugodat?Hagytad volna reklamoznia magat a FB-n!Csaladoddal semmi baj,senki nem foglalkozott veluk,max.sajnaltuk oket,hogy ilyen buta a lanyuk es orcatlan.
aki nem tud helyesen ertelmezni szavakat,az meg ne akarjon irni,vagy ha megis,akkor allja a kritikat es ne lapitson,mint malac a kukoricasban.
Tetszik vagy sem:a hugod iromanya egy nagy nulla.

cukorhal 2013.06.26. 18:59:56

@ffüttyfürütty: ja, kellene meg egy csont? amugy nem, technikai okok miatt nem (hopp egy-ket poent meg ezen is el tudtok löni!!!! )

Shanarey 2013.06.26. 19:03:05

@Kriszta D:

Ha így folytatod, még az unokád is szűrve lesz.
:-))))

Amarante 2013.06.26. 19:03:49

@ffüttyfürütty: Szerintem nem:):)
Kivancsi lennek,hogy ha az egig dicsertuk volna,akkor is szerenykedne?....

Robert N. Danahi 2013.06.26. 19:05:13

@cukorhal: de miért nézték csöndben a tombolásunk?

Robert N. Danahi 2013.06.26. 19:06:31

@cukorhal: technikai okok miatt? de azért az FB-ra ki tudta írni, hogy a határátkelő kollektíven pellengérre állította. :)

Amarante 2013.06.26. 19:08:22

@Robert Noel Danahi: azert,mert akinek nem inge ne vegye magara,kinek inge,vegye fel es huzza el magat.Ugy latszik inge volt:):):)
a technika ordoge csak a feszbukos sirankozast engedte meg...mert meg az is ellene volt..:):):)

Shanarey 2013.06.26. 19:11:25

@Mr. Long:

Úgy, hogy írt egy könyvet, azért hogy legyen mivel egyensúlyozni.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 19:13:31

@Igényes:
Igen, Svédországban.
Magyarországon én is tudtam pörögni sok dolgon. Mióta kint vagyunk és "felvettem a lépést" valahogy sokkal nyugodtabb vagyok.
De az is érdekes, hogy ez nem fekszik mindenkinek. Van akit itt zavar ez a "ráérünk", "nem sietünk", "nem aggódunk" mentalitás. Nekem nagyon tetszik.

Hasonló kicsit a jamaicai mentalitáshoz. Ott áradt mindenkiből az "amit ma megtehetsz, megteheted holnap is" életérzés :)

Robert N. Danahi 2013.06.26. 19:14:32

@cukorhal: én sajnállak amúgy. Veled senkinek az égegyadta világon nincs problémája, egy olyan embert és dolgot próbálsz a nagy nyilvánosság előtt mentegetni, amihez effektive nincs is közöd. Ha lenne a tesódban egy kis kurázsi nem téged küldene az élvonalba, hanem kiállna, hogy: igen tessék, idelőjetek! Majd emelt fővel konstatálná, hogy egy könyv értéke az olvasói megítélésben leledzik. Az nem dicsőség, ha apunak és anyunak tetszik. Nekik ugyanis minden tetszeni fog, bármit csinál. (Bár ezen lehet vitatkozni, mert a négykézláb csúszáson, alkoholizáláson és kurvuláson nem biztos, hogy egyet értenének a poszterinával.)
Egy nő lehet vagány kozmopolita anélkül, hogy a nőiességét eladná hitvány 3 ruppóért. Ezt még neki tanulnia kell....lehet soha nem is fogja megtanulni, amit sajnálok. Mert nem attól nő egy nő, mert annak születik, hanem mert akként viselkedik!
Tudod cukorhal, a tesóddal az a baj, hogy még az írói tehetsége is magasabb szinten áll, mint a női megítélése. Szomorú. Szip-szip.

(Véleményt formálni meg bárki tud bármiről bármennyi információval hiányával vagy birtokában. Hidd el, a tesód elegendőt csöpögtetett nekünk, hogy személyes ismeretség nélkül tudjunk emígyen nyilatkozni.)

2013.06.26. 19:17:20

@cukorhal: a testvered miert pont a buta ribanc image-t valasztotta az iromanyahoz?

Amarante 2013.06.26. 19:18:43

@charlieharper: szerintem ez nem tudatos valasztas kerdese volt....

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 19:19:16

@Robert Noel Danahi:
Persze.
Lelkesedéssel várta a dolgot. Aztán az első 3 komment után csalódott és miután leitta magát és jól meghempergett a homokban, már nem volt ereje bekapcsolódni :)

2013.06.26. 19:19:49

@Amarante: nem biztos. Ha ez jol eladhato, akkor kifejezetten jol megvalasztott image.

VHB 2013.06.26. 19:20:05

@Robert Noel Danahi: Nem ereszkednek le erre a szintre. Félnek a rutintalanságuktól. :)

Cukorhal és szerző. Marketing szempontból - hagymával egyetértve - le a kalappal, nagyon szép az egész mindenség. Videó a youtube-on, FB, blog, hivatkozó linkek, fotók stb.

Célcsoportnak viszont a 14-18 korosztályt lőném be, náluk ez nagyon be fog jönni. A többségük egyébként is külföldön akar továbbtanulni, a hormonok tombolnak, egyszerű olvasmány, egyszóval: telitalálat.

Hajrá, hajrá! A célcsoporton kívüli lövésnek van valami neve... megvan: meddőszórás.

Ne ez az volt!

Robert N. Danahi 2013.06.26. 19:21:05

@Kovermadar: Lehet, ha tovább folytatjuk, még annak a csírája is megbújik benne, hogy: amit csinált egy nagy rakás szar :))))

Amarante 2013.06.26. 19:21:30

@charlieharper: az elobb futtyfurutty altal bemasolt szovegekbol nekem nem ez jott le:):)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 19:21:37

@Barátusz: nem ér rá dugni.
Megnéztem a facebook oldalt. öööööööööööö........ Fasza Dan Brown, gondolom a google maps reszletet nem bírták volna értelmezni a barinők...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 19:22:57

@cukorhal:
Könyvet írni arról, hogy hogyan itta és kúrta szét az Erasmusos félévet...
Ennél azért vannak a) érdekesebb, b) felemelőbb, c) emberibb, d) teljesítményorientáltabb irományok is (szerintem).

Ez egy tipikus (n+1)-ik Sex and the City történet... nagy népi hurrát neki!

Robert N. Danahi 2013.06.26. 19:23:14

@VHB: A könyvnek meg meddő ötlet :)
Lehet valaki nagy marketing guru, ha azt sem tudja, kiknek ír. Ha nem tudja rendesen beazonosítani a célcsoportját és az ő körükben hirdetni nagyobb bukás, mint magának a könyvnek a megírása.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.26. 19:23:41

@VHB:

Kamaszkoromban volt egy magyar barátnőm. Ő az ügynevezett "pöttyös könyvek" szerelmese volt. Na, az pont ilyen volt. A barátnőm akkor 14-15 éves volt.

Robert N. Danahi 2013.06.26. 19:24:40

@VHB: amúgy se a nemedet se a korodat nem tudom, de te örülnél, ha a fiatal tinédzser lányod ezen szocializálódna? Hogy elhinné, hogy ez az élet, a vagányság, az önmegvalósítás, stb?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 19:25:10

@Robert Noel Danahi:
Nem, nem fog...
Ha addig nem esett le, míg átélte; aztán akkor sem, mikor leírta; akkor sem, mikor végül átolvasta, akkor nem fog.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 19:26:45

@Robert Noel Danahi:
Amíg félreteszi a zsebpénzét detoxra és abortuszra... :)

DieNanny CH 2013.06.26. 19:27:32

@Amarante:

Van egy nagyon jó könyv, magyarul a címe asszem: A Föld oszlopai, németül olvastam csak (Die saeule der Erde), angol az író. Nekem nagyon tetszett, XI, XII. században játszódik Angliában. Írója nem jut eszembe. Ja, pár éve megfilmesítették.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 19:28:34

@ffüttyfürütty: Mert a rumosüveg a seggében volt és nem bírt felállni.

Amarante 2013.06.26. 19:28:49

@DieNanny: na majd jol rakeresek:):):)Kosziiii

Amarante 2013.06.26. 19:30:17

@Mr. Long: es mi vagyunk a bunkok az o megiteleseben...

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 19:31:05

@ffüttyfürütty: Fasza, de mivel pasi vagyok el kell tennem a bankkártyám is, hogy az ilyen lotyóknak fizessek. Mennyivel nehezebb a pasiknak!

VHB 2013.06.26. 19:31:48

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: De azt vágod, hogy nem 14-15 évesek írták a pöttyös könyveket.

@Robert Noel Danahi: A szülő mindig büszke a pici gyermekére. Hogy mi az élet? Erről ez a klasszikus jutott az eszembe:

Piros lámpa, a Skoda s100 mellé beáll egy Porsche Carrera, egy dögös csaj vezeti.
Bácsika (kalapos) átszól: - Biztosan sokat kellett ezért szopnia.
Csaj visszakérdez:
- Maga hogy szerezte ezt az autót?
- A drótgyárban dolgoztam 40 évig.
- Látja, az az igazi szopás, nem az, amit én csinálok.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 19:32:17

@cukorhal: Már elnézést, de a HA adott hozzá linket, nem nyomoztunk, illetve csak Töki!

fair city 2013.06.26. 19:32:38

@Amarante: @DieNanny: Ken Follett: A katedrális, szerintem. Pillars of the Earth angolul.

Robert N. Danahi 2013.06.26. 19:36:21

visszajöhetne cukorhal, így kicsit uncsi.

Igényes 2013.06.26. 19:36:39

@cukorhal: Elszomorít egy lófaszt. Sértődött vagy. Nyugodtan, jogod van hozzá. Nekünk meg a saját véleményünkhöz. :)

Igényes 2013.06.26. 19:39:11

@Kovermadar: Egyszer kivallatlak, mi hogy megy ott. Én ugyan maradni akarok, de ha ilyen ütemben fog összedőlni körülöttem az ország, akkor érzékeny búcsút veszek tőle, akármilyen nemszívesen... nekem jamaica nem való, minél fehérebb, minél merevebb, minél távolságtartóbb, minél rendmániásabb legyen, mert nekem az fekszik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 19:39:55

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: nana a pottyos es a csikos konyvekkifejezetten tiniknek szolo tortenetek voltak
se bebaszasrol sem dugasrol szo nem esett bennuk
a noveremnek is volt
nekem a siraly konyvek jartak hivatalosan, meg az indianosak, de ma mar ritkan olvasok gyengebbet Werboczynel

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 19:40:19

@cukorhal: Erasmuson az miért nem érték, hogy tanul valamit? Most komolyan! Láthatná, hogy mit tanítanak egy másik országban, esetleg (már ha a kommunikáció az) a szakmájában...
Nem vagyok öreg, pár éve szereztem a diplomám, nem kell azzal a maszlaggal jönni, hogy az nem arról szól. Ismerek nem egy olyan srácot, aki volt Erasmuson ÉS a tanulás miatt. És olyat is, aki lemaradt, mert a bulizós osztagból mentek mások.

Shanarey 2013.06.26. 19:41:36

@cukorhal:

Jaj , ez komoly.
Tömeges szemrehányás??
:-))

Mi, az "idősebb" generáció, olvastunk "könyveket", de ez nem az.
Azért mert a külalak könyv, a tartalom még nem biztos.

Három nyelven beszél, vagy mégsem diplomája van és?
Elmegy külföldre fél évre, és regényt ír arról hogy mit művelt.

Ha valaki sokat olvasott, több nyelven beszél egyetemre jár, vagy járt, akkor ez okból rögtön könyvet kell írni?
Ha ez megtörténik örülni kell neki?
Hát nem. Örüljön neki a családja és az ismerősei, ha akarnak, de ne legyen már kötelező.

Ha ide feltette akkor kénytelen vállalni annak ódiumát, ami erre az oldalra jellemző. Mármint hogy ki lesz vesézve az irománya.

Rengeteg jó sztorim van a saját életemből, és sok könyvet olvastam, van két elektromos szakmám, de diplomám az nincs. Ellenben fél évet jártam a SOTE-ra. Ugyanis bővíteni kellett a riasztórendszerüket. Mégsem érzem a késztetést hogy könyvet írjak.

BTBTBT 2013.06.26. 19:42:10

@cukorhal:
Ismerve a HÁ oldalán menő kritikákat, meg tudva, hogy HÁ hozzájárult, hogy itt reklámozza, belinkelve a mittudjukki "regény"-ét, még te vagy megsértődve? Meg a "tesód", aki ide se tolta a képét, mert itt nem ajnározzák a firkálmányát?
Rendben. Leülhetsz, és beveheted a nyugigyógyszert. :DDD
Ilyesmire nem költ határátkelő, elolvasni sincs ideje, mert jobb írások várják, és majd jót röhögünk a további puffogásotokon.

@Mr. Long:
Úgy érted, hogy Töki nem ér rá dugni?
(Mi a FB-oldala?)

@Amarante:
Shakespeare-t csak magyarul. Nincs érkezésem a középkori angolhoz.

DieNanny CH 2013.06.26. 19:42:19

@cukorhal:

Tényleg kár, hogy Ana nem járt erre. Mert én pedagógusként, bár nincs gyerekem, nem ajánlanám ezt a tinédzsereknek olvasásra. Csak az ivás, pasizás, bulizás volt előtérben. ELŐTÉRBEN!!! Meg a háttérben is. A tinédzser gyerekem azt hinné, egy főiskola csupán ennyi. Pedig nem. Persze, nyugodtan bulizzon, pasizzon, akár igyon is, de mi lenne, ha a főiskoláról esett volna nagy részben szó?

(Amúgy láttam az Erasmus oldalán, kellett írni kötelezően hazajövetel után mindenkinek egy élménybeszámolót. Belinkelnéd az oldalt, ahova Ana a sajátját írta? Köszi.)

Tudod, miért baj, hogy itt próbáltátok meg reklámozni? Legtöbbünk kint van, azért, mert otthon nem jutott egyről a kettőre, hiába volt akár 5 évig kitűnő az egyetemen. És akkor azt látja, hogy az a 19 éves, aki simán megteheti, hogy KÜLFÖLDRE menjen TANULNI, az nem becsüli meg a jó dolgát.
Hát az én szememben itt van a nagy probléma.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 19:43:17

@VHB: ez Hofi

urbanlegend:
amerikaban ket magyar beszelget, latva a millios sportkocsit
-de sok faszt kellett ezert leszopni
a valasz varatlanul magyarul jon
-csak egyet, de sokszor
/ez mar nem hofi/

BTBTBT 2013.06.26. 19:43:37

@hagyma:
"a pottyos es a csikos konyvekkifejezetten tiniknek szolo tortenetek voltak"
Hát azok nem éppen tiniknek íródtak.

Igényes 2013.06.26. 19:43:56

@Robert Noel Danahi: Jaj, ne. :D
@VHB: Meddőszarást olvastam. Asszem frusztrált vagyok. :)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 19:44:53

@Barátusz: Töki nem ér rá dugni a hipper upper class árjákkal.
A könyv FB oldalát néztem meg, mert valaki (talán te) utaltál rá, hogy Dan Brownos.

Amarante 2013.06.26. 19:45:06

@Barátusz: kis dozisban elvezheto:)a szonettjei peldaul.Az is sokat segit,hogy magyarul mar tobbszor olvastam a kiralydramakat is.

Shanarey 2013.06.26. 19:46:00

@VHB:

Az utolsó mondatodra nekem a Collatelar damage jut eszembe.

De hát én rossz vagyok.

BTBTBT 2013.06.26. 19:46:16

@charlieharper:
@Amarante:
Pontosan. Gyárilag ilyen vagy az egyetemen szedte össze ezt a ribanc-mentalitást.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 19:46:42

@Amarante:
Bunkók vagyunk, ez nem kérdés... de a hugi is ribi, az sem. Ahogy az sem, hogy a könyv / poszt is felejtős. :)

@Igényes:
Akkor mindenképpen az északi országok valók neked :)
Itt kb. az van, hogy: dolgozz, fizess adót, éld az életed. Senki sem molesztál. Nekem nagyon tetszik itt :)

2013.06.26. 19:48:11

Cukorhalban van gerinc. A csaladi kotelesseget vegzi. Tegye fel a kezet az, aki nem vedene meg a testveret, aki egy nagy marhasagot csinalt. Csipem a csaladi loyalitast.

BTBTBT 2013.06.26. 19:49:45

@Mr. Long:
Nem én voltam, inkább Kövérmadár. Persze azért ne hasonlítsuk már Dan Brown-hoz ezt a libát, jó? D.B. se nagy szám, de mérföldekkel jobb bestseller-író, mint amilyen író ez a kiscsaj valaha is lesz.

Azért valahol sajnálom Tökit, még így ismeretlenül is, mert valami nagyon félremehehett az életében (már ha nem alapból ilyen), hogy ilyen mentalitása van.

@Amarante:
Nem vagyok az akimndott versolvasós típus. Akkor már inkább Ady vagy József Attila.
A próza a kedvencem meg a "fiction".

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 19:49:57

Szerintem csináljuk meg ma az ezer kommentet. Had legyen elégedett az Index, meg a HA. Mindenki kap elég kattintást ma.

BTBTBT 2013.06.26. 19:51:00

@DieNanny:
Igen, "A katedrális" lett a magyar címe. Ken Follett szerintem legjobb regénye. Mondjuk vagy 20 éve nem olvastam tőle semmit, de addig mindent.

BTBTBT 2013.06.26. 19:51:46

@hagyma:
7-8 éves koromból vannak pöttyös meg csíkos könyvek. A szüleim netán rosszul tippelték volna meg a korosztályt?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 19:51:48

@Igényes:
Meddőszarás az amikor az ember fingik és megkönnyebbül? :)

Amarante 2013.06.26. 19:51:58

@charlieharper: lehet is es vedheti is,mert o dobta be az arenaba.aztan mentve a menthetetlent benyogi,hogy a tesoja,de elobb artatlanul ugy tesz,mintha semmi koze nem lenne hozza es omleng,hogy vegre valami ertekes iras es nem egy amolya loszar mosogato-takarito irasa...na ezt nem kellett volna,mert azert nem csupa diplomas jar ide.A diplomasok meg,akik idejarnak nem dolrgolok lepten-nyomon az orrunk ala diplomas voltukat.A zome,mert azert van olyan is es nem csak cukorhal:):)

nyuszigonosz 2013.06.26. 19:52:01

@DieNanny: Az a Katedrális. Író: Ken Follett.
Söt a Die Säulen der Erde folytatása is megjelent pár éve, az 300 évvel késöbb, ugyanazon/kon a helyszínen(ken játszódik.
Angol címe: World Without End. ( német cím itt: Die Tore der Welt.)

nyuszigonosz 2013.06.26. 19:52:54

@Amarante: Nannynak az elöbb megírtam melyik könyv az.
Érdemes elolvasni, nagyon jó!

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 19:53:33

a csaj az FBn kiakadt, hogy fikázzuk. 4 embernek tetszik az ottani posztja és egy ember válaszolt a kérdésére, egy szerencsétlen meg megosztotta. Azt hiszem túl sok rajongót képzel magának. Ellenben 305 személy felmeri vállalni, hogy tetszik neki az oldal...

DieNanny CH 2013.06.26. 19:53:42

@fair city: @VHB:

Az, az! Magyarul nem tudtam. Nagyon jó könyv!

BTBTBT 2013.06.26. 19:54:08

@charlieharper:
Előtte figyelmeztetném, hogy ne menjen be az oroszlán barlangjába, mert szét lesz cincálva, de ha úgy dönt, hogy mégis megy, akkor védje meg magát. Elvégre felnőtt ember.
A családi lojalitás szép, de nem nick-ek mögé bújva.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 19:54:34

@Barátusz: onnantol kezdheto tul;ajdonkeppen, de inkabb 10-12-tol es 17-ig mehetett
7 meg kicsit korai
tulerett vagy

Amarante 2013.06.26. 19:54:45

@nyuszigonosz: kozben mar meg is talaltam:):)azert elobb elmegyek a konyvtarba es ranezek,hogy ott bent van-e,beleolvasok es ha bejon,akkor megveszem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 19:56:14

sot akkoriban meg 17 folott is akar:)

DieNanny CH 2013.06.26. 19:57:01

@Shanarey:
"Ellenben fél évet jártam a SOTE-ra. Ugyanis bővíteni kellett a riasztórendszerüket. "

Én meg Ausztriában voltam lóversenyen. És nyertem is!
(A pálya Anyák-napi bulit tartott, és a családom is ment...)

Amarante 2013.06.26. 19:57:47

@Barátusz: az irono azt sem tudta szerintem,hogy letezik a HA:):):):)Ez az okos nover reklamfogasa volt:)

BTBTBT 2013.06.26. 19:57:56

@hagyma:
9 évesen már a Móra-ifjúsági sorozat köteteit bújtam: "Rejtélyes sziget", "Haramiák kapitánya", ilyesmi. A mai napig megvannak a szüleimnél. DieNanny-hoz hasonlóan 15 évesen már "A nyomorultak" volt soron - igaz, az kötelező olvasmány volt.
Lehet, hogy koraérett vagyok?

2013.06.26. 19:59:06

@Amarante: hat ja, nem ugy kellett volna kezdenie, hogy gyongyot a disznok ele. Viszont, o legalabb megjelent es vedte. Mivel az FBn minden rajta van, igy teljesen felvallalva, hogy o kicsoda.

BTBTBT 2013.06.26. 20:00:08

@Amarante:
Kommunikáció- és média-szakos ne tudna a HÁ-ról? Kétlem. Vagy ha tényleg nem, akkor csak melegedni járt be, bulizni meg dugni.
Cukorhal meg itt sunnyogott az elején, dícsérte aposztot, aztán kibökte, hogy a tesója, most meg fúj itt ránk. El se hiszem, hogy van hugica.
Én már semmit sem hiszek el. :DDD

Amarante 2013.06.26. 20:00:12

@Barátusz:En 14 evesen tul voltam a klasszikusokon:):)Nalunk nem volt nehez,mert apunak hatalmas konyvtara volt,mindenki nagy konyvmoly volt:)

Shanarey 2013.06.26. 20:00:34

@DieNanny:

Na ugye, hogy ugye.
:-)))

DieNanny CH 2013.06.26. 20:01:08

@nyuszigonosz:

Örülök, hogy ilyen sokan ismerik!
:-)

BTBTBT 2013.06.26. 20:01:26

@Amarante:
A klasszikusokból a mai napig nem olvastam sokat. Annak ugrottam neki, ami érdekelt. Éppen ezért Fable-től Hellerig minden belefért.

Ugyandehogy (törölt) 2013.06.26. 20:02:33

@Robert Noel Danahi: sajnos elég elterjedt a fiatalok körében ez a közönségesség- ezért nem is fogja sose megérteni, mi a baj vele

DieNanny CH 2013.06.26. 20:02:36

@Amarante:

Ne ijedj meg, nagyon vastag! (A német kiadás legalábbis.) De olvasmányos!

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 20:02:51

@Amarante: Most is inkább könyvet kellene olvasnunk, mint HA-t. Talán felár ellenében megrendelhetem angol címre is a könyvet.

Amarante 2013.06.26. 20:02:56

@charlieharper:

mondjik en az FB-rol ki nem kovetkeztettem volna,hogy testverek:)

Amarante 2013.06.26. 20:04:04

@DieNanny: az nem baj,foleg ha ha jo:):)utalom ha egy jo konyv rovid:)

VHB 2013.06.26. 20:05:52

@Amarante: Marketing első óra, első lecke:

Két kereskedelmi ügyök megérkezik egy távoli országba. Pár nap után, mindkettő elküldi jelentését az anyacéghez:

Ügynök 1 : Felejtő, mindenki mezítláb jár, itt egy darab papucsot sem fogunk eladni.

Ügynök 2: Úristen óriási a piac, mindenki mezítláb jár, duplázzátok a termelést, főnyeremény!

nyuszigonosz 2013.06.26. 20:07:03

@Amarante: Az angol címe a Katedrálisnak:
The Pillars of the Earth

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 20:07:06

@Amarante: bazmeg
4 evesen a Gesta Hungarorum -mal kezdtem, utana kicsit kilengtem a latin irodalom iranyaba, majd jott egy kis Bonfini, azutan 8 eves koromtol a Jokai osszes

Shanarey 2013.06.26. 20:07:49

@Barátusz:

9 éves korban hasonlóan üzemeltünk, legalábbis olvasás kategóriában. 12-14 között nálam már a klasszikus kategória ment.

Nyomorultak, Párizsi Notre Dame, Bűn bünhődés. Égi tűz, Quo Vadis stb. 15 től inkább a krimi, és a sci-fi kategória, na meg a gyűrűk ura. Mostanában vegyes, amihez kedvem van, na meg pénzem, mert manapság drága dolog a könyv.

fair city 2013.06.26. 20:07:54

Hát, ha a videón az hamburgert egyben betoló "herceg" (01:40) és a zászlóban táncoló fiúcska (02:40) között kellene döntenem, nekem sem menne könnyen. Lehet, hogy még könyvet is írnék a vívódásaimról...

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 20:09:05

A HA face oldalán 8 komment van a mai poszthoz. Abból egyben nem a könyv ellen mennek, de nyíltan az az egy sem védi a könyvet.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 20:10:35

@VHB: Még ezt ajánlotta egy kollegám: www.waterstones.com/waterstonesweb/products/kate+fox/watching+the+english/3716158/
Megvettem mind a kettőt, de nem tudom melyiknek menjek neki. Ez azért harcol az angol szókincsemmel rendesen.

ffüttyfürütty 2013.06.26. 20:10:39

@cukorhal: megértem, hogy véded a húgod, (valahol sajnállak is már) igazából neki kéne megvédenie az irományát, veled az ég egy adta világon semmi bajom.

Amarante 2013.06.26. 20:10:49

@VHB: mert mar megmonta egy okos ember:minden relativ:)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 20:12:51

@VHB: Ezt írta a magyar koma? Népszerű tudtommal a britek közt is. Pont most olvastam rólunk, hogy nincs még egy ország aminek a lakosságáról ennyire két sztereotípia lenne. Vagy tweed zakós gentleman, vagy focihuligán. Nincs átmenet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 20:13:04

@Shanarey: 12 evesen bun es bunhodes?
ahh
akkor adtam kolcson a 6 eves hugomnak

nyuszigonosz 2013.06.26. 20:14:37

@Amarante: Most veszem észre, hoyg már megtaláltad.
Jó szórakozást!

BTBTBT 2013.06.26. 20:15:25

@Amarante:
A baj csak az, hogy a mai könyvek túl vannak írva, és nyugodtan ki lehetne vágni belőlük 50-100 oldalt. Abból a szempontból ne legyen hosszú egy jó könyv sem.

@Shanarey:
Érdeklődés alapján olvasok, de a klasszikusok mint műfaj, hidegen hagyott. Mi több, a húszas éveim elején volt néhány év, amikor alig olvastam valamit.
"A három testőr" még 12 táján bejött.
A Bűn-t felnőttként faltam be, és ahogy kalapáccsal megöli az öregasszonyt meg a másik nőt, az űberel jó sok horrorírót.
Az "Égi tűz"-ből van otthon egy kötet, de nem jutottam el odáig. Quo Vadis - ugyanaz.
"A gyűrűk urá"-t 17 évesen unatkoztam végig az összes, többoldalas tündeénekkel egyetemben, és csak a filmtrilógia alkalmából élveztem újra.

Manapság annyi régi könyvet kiadnak ócska alapanyagból, hogy érdemesebb antikváriumban beszerezni őket.

Amarante 2013.06.26. 20:15:28

@hagyma: lehet viccesnek tunik,de igaz:):)ill. az elozobol az kimaradt,hogy Magyar klasszikusok:):)

nyuszigonosz 2013.06.26. 20:16:46

@Shanarey: Jé, abban a korban olvastam én is a legtöbb klasszikust! Ezeket is meg mindenféle "nehéz" továbbit is.

fair city 2013.06.26. 20:18:51

@ffüttyfürütty: igen, de a zászlós már valakinek az oldalbordája...

BTBTBT 2013.06.26. 20:19:14

@VHB:
Mikestől a "How to be an alien" nagyon jó.

Amarante 2013.06.26. 20:19:19

@hagyma: mar miert fura,hogy valaki 14 evesen tul van Jokain,Mikszthon,Kemenyen,Moriczon?ezek mind konnyen emesztheto olvasmanyos alkotasok???..Emlekszem,hogy kodolanyit remesen elveztem a nyelvezete miatt:)
az is igaz,hogy a zsebpenzemet mindeg ocsemnek adtam,hogy a ramosztott feledatokat vegezze el en meg olvastam:)

Shanarey 2013.06.26. 20:19:54

@hagyma:

Akkor jött szembe, egy könyvtáros hölgy által, akit kissé megsértettem így el kellett olvasni, de nem bántam meg.

fair city 2013.06.26. 20:20:13

@fair city: "Egy öntörvényű, arrogáns hólyagnak vélte őt az erasmusos köznép, aki közkedvelt mókamester barátjának oldalbordáját képezte." Nekem ez gyanús. De Hans Jürgennél azért valóban helyesebb...

Tökfőzelék1 (törölt) 2013.06.26. 20:20:19

@Robert Noel Danahi: nem, csak az összes egy hülye p. volt, mint ahogy a mai poszter is az

@Mr. Long: nem vagyok irigy, csak gyűlölöm az ilyen ingyenélőket, akik ráadásul még azt is gondolják magukról, hogy letettek valamit az asztalra!

@Jess G: BKF-es diplomája van
lehet, hogy neked nem vagyok szimpatikus, de én úgy vallom, hogy elsősorban magamnak kell megfelelnem, a többiek ezután következnek

BTBTBT 2013.06.26. 20:20:23

@ffüttyfürütty:
@fair city:
Még ha nem is fogtok vásárolni vagy időt tölteni az olvasással, nálatok elérte a célját marketing: foglalkoztok a jelenséggel.

ffüttyfürütty 2013.06.26. 20:20:55

@fair city: bevallom azt a mondatot nemigazán sikerült értelmeznem, megyek is vissza az Ablakzsiráfomhoz

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.06.26. 20:21:05

A kommentek alapjan ez a poszterina a könyves vilag Rebecca Black-je lehet.

ffüttyfürütty 2013.06.26. 20:23:06

@Barátusz: egész nap vele foglalkoztunk, pedig azt hittem az első pár hsz. után lesz valami más téma

BTBTBT 2013.06.26. 20:23:28

@Amarante:
Bocs, de hiába van óriási szókincse, Jókai minden, csak nem könnyen emészthető.
Mikszáth annál inkább. Meg Göre Gábor. Móricz pedig a legjobb népi író.
Kemény Zsigát viszont nem ösmerem.

Amarante 2013.06.26. 20:23:55

@Barátusz: na akkor nagy veszely nem fenyeget,mert a kortars irodalom annyira nem vonz:):)Sot:semennyire,foleg a muveszies vallfaja.Az mar olyan bonyolult,hogy a szerzoje sem erti csak a kritikusok:)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 20:25:36

@Tökfőzelék1:
Pedig letette... ha mást nem, a tollat mindenképpen :) Illetve a notebookot.

@ffüttyfürütty:
Cirkusz kell a népnek! Meg kenyér és bor...

fair city 2013.06.26. 20:25:43

@Barátusz: Bevallom, én már régen nevettem ennyit HÁ-s bejegyzésen és kommenteken. Guilty pleasure, na :)

Ha már könyvekről van szó, én most épp Matt Rendellel lazulok, napközben pedig a Szél árnyékával küzdöttem kicsit spanyolul, szóval azért igyekszem ellensúlyozni a dolgot...

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 20:26:08

@Réka ‎: JAJ!!! Belehallgattam a Friday klasszikusba... MOst mehetek meshuggaht hallgatni,hogy felejtsek...

ffüttyfürütty 2013.06.26. 20:26:11

@Amarante: Ez lehet a baj a poszterrel is, nem értettük meg a mélységeit, mivelhogy kortárs.

BTBTBT 2013.06.26. 20:26:31

@Shanarey:
Ezért nem kell 12 évesen könyvtárba járni. :)

@Réka ‎:
Ki a hóhér az a Rebecca Black? Várj! Érdemes egyáltalán megtudni, hogy ki az?

Amarante 2013.06.26. 20:27:30

@Barátusz: Hehehe
Viszont beleszerettem a latinba:):)Szerencsemre meg a gimi elso ketto eveben tanitottak is a latint.Mi voltunk az utolsok.
Nekem kifejezetten tetszik Jokai.Nagyon jol abrazol jellemeket,kicsit fellengzos es cikornyas,de a kornak es divatnak tudhato be,de jol irja le a sajat kora furasagait.A termeszetleirasa meg csodaszep!

Shanarey 2013.06.26. 20:28:23

@Barátusz:

Klasszikus , nekem szembe jött, és nem volt unalmas, így elolvastam sok mindent. Gyerekként is szerettem olvasni, a rossz nyelvek szerint én még az utcanév táblákat is kiolvastam.

Én az a fickó voltam aki elsősként már feliratos filmeket nézett moziban. Akkoriban még több volt a feliratos mint most. Ami most a mozikban van az katasztrófa. A mai gyerekek nem tudnak olvasni, nem is szeretnek olvasni, és sajnos nem is értik amit olvasnak. S mint a poszterina azt hiszik magukról tudnak könyvet írni. Christopher Paolini-ek ez bejött, de ez nem jelenti azt hogy másnak is bejön.

ffüttyfürütty 2013.06.26. 20:29:27

@Kovermadar: Bizony, még bájalexes szemüveget is vett a sajtótájékoztatóra - az már bizonyíték, nem ígéret!

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 20:30:21

@ffüttyfürütty: A mélységét csak (akik a posztból kiderülnek) a germán és a görög értette meg, vagy érezte meg...

Tökfőzelék1 (törölt) 2013.06.26. 20:30:54

@Robert Noel Danahi: @Mr. Long: @tableno: :D
de az igazságot inkább elmondom saját magam: az igazság az, hogy szinte mindig olyan felső körökben mozgok, akiknek van legalább főiskolai fokozatuk, de inkább egyetemi, így tényleg alig kerülök kapcsolatba olyanokkal, akik érettségizettek

ha mégis ilyenekkel valamilyen formában kapcsolatba kell kerülnöm, akkor próbálom nem kimutatni az érzéseimet, azonban szerintem mégis meg szokott mutatkozni az arcomon a szánalom egy enyhe formája

Amarante 2013.06.26. 20:31:22

@ffüttyfürütty: ilyen melyre nem birok lemenni.:):)

BTBTBT 2013.06.26. 20:32:16

@Amarante:
Nem a művészieskedő kortárs írókra gondoltam. Próbált meg J. M. Coetze-től a "Disgrace"-t. Padlót fogsz tőle, az biztos.
@charlieharper: talán hallott már róla.
Latinból csak alapok vannak, olvasni nem tudnék. Jó nekem a magyar meg az angol. :)

@fair city:
Nevetni éppen volt min, de a szar posztokat úgyis mindig szétcincálják.

Shanarey 2013.06.26. 20:32:18

@Barátusz:

Kellett, gyerekként még annyi pénzem sem volt könyvre, mint most.
Én voltam a dög, és ki akartam a hölgyet engesztelni. Na meg akkora kedvezményeim voltak ott, nem volt darabszám korlát.
:-))

Most viszont más prioritások vannak, így a könyv kategória, a sor végén van.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 20:34:03

@Barátusz: Jokai olvashatatlan
viszont jo filmeket csinaltak belole

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 20:34:18

@Tökfőzelék1: Ja, te így gondoltad a felsőbb köröket. De mi a baj a diploma hiányával? Nekem is csak azért van,mert kell a munkámhoz. Gyerekként azt akartam csinálni, amit csinálok. Csak ezért szereztem meg. De remélem nem baj, hogy a céges hamit nem diplomás csinálja. Tényleg nem baszogatás, de neked lesz kurva szar, ha már nem az.

Shanarey 2013.06.26. 20:34:52

@Tökfőzelék1:

Szánalmas életed lehet, ha ez az értékrended.
Sebaj így jártál.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 20:35:09

@Amarante: azert egy Esterhazy az ott van a szeren
az O konyveit meg mindig veszem, bar a Harmoniaval megirta azt, aminel ugysem tud jobbat

Amarante 2013.06.26. 20:36:03

@Tökfőzelék1: pont igy erzek en is az unintelligens diplomasokkal szemben:):):)
csak azert mert valakinek 2-3diploma kilog a szajabol,az nem azt jelenti,hogy gerinces,intelligens ember.Nem:o csupan tanult ember:):)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 20:36:57

@Tökfőzelék1: Te egy szopashoz is diplomat kersz?
mert akkor lemasoltatom, hatha osszefutunk

Tökfőzelék1 (törölt) 2013.06.26. 20:37:25

@petrasp: semmi bajom nincs, csak próbálom a földhözragadt, nem elszállt, teljesítményalapú értékrendem szerint élni az életem és kommentálni az eseményeket

@Barátusz: nyugodj meg, kedves Barátusz, bármikor találok olyat, aki szexel velem, és bevallom, néha élek is a lehetőséggel :)))

BTBTBT 2013.06.26. 20:37:29

@Tökfőzelék1:
"az igazság az, hogy szinte mindig olyan felső körökben mozgok, akiknek van legalább főiskolai fokozatuk, de inkább egyetemi,"
Ja, hogy neked ezt jelenti a "felsőbb körök".
Nagyon szeretnél te is sznobbá válva beverekedni magadat a többi sznob közeibe.

@Shanarey:
Amikor kisiskolás voltam, még szinkronosak voltak a filmek, mire felnőttem, a hangsúly áttevődött a feliratokra. Ami kicsit segített az angolban.
Sosem hittem el, hogy Paolini 15 évesen olyan történetszerkezettel és stílussal rendelkezett.

Tinédzserként iratkoztam be először a helyi könyvtárba, mert addigra elolvastam mindent, ami az otthoni polcokról érdekelt, és új irányba akartam menni.
Dolgoztak a hormonok a könyvtáros néni felé, mi? :)

Amarante 2013.06.26. 20:38:16

@Shanarey: Hagyd mar!Legalabb egoja legyen ha mar ugysem koll senkinek:):)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.26. 20:40:02

Na szóval...

Előre bocsátanám hogy messze én vagyok itt a legalulképzettebb.
Bevallom olyan egyszerű vagyok mint Hagyma szárítókötele. Nem szégyellem, ez is egy állapot.
Olyan szar posztot írtam ide hogy a második része meg se jelent. Vannak gondjaim az írással, kevés vesszőt használok hosszúak a mondataim meg jobban tördelni kéne. OK.
Viszont.
Ha mindkét hüvelykujjamat a seggembe dugom akkor is jobbat írok ennél. Se füle se farka szöveghalmaz, azt hittem csak én nem értem de megnyugodtam hogy Ti se.
A nővérke szereplésére csak azt a ma divatos kifejezést használnám hogy házhoz jött a lófaszért. Mondjuk eléggé hátulról mellbe módon tette. Komoly jellemhiba van ott kérem.
A hugica erkölcsét nem minősíteném. Nagyobb kurvák is írtak már egész jó könyveket. Nincs azzal probléma.
Az írással van baj. Nem kéne erőltetni.
Csak remélni tudom hogy ez eladott példányszámtól jobb belátásra tér.

Könyvajánló: Kopasz Mahmut diákjai.

Shanarey 2013.06.26. 20:40:59

@Mr. Long:

Kiváncsi vagyok hogy érzi magát a munkahelyén, amelyet egy rakás érettségizett vagy még az sincs neki tipus épített.

Ha a lakásában valami elromlik, avagy valami új dolgot akar beépíteni, akkor kit hív? A mérnöki szaknévsorban keres embert?

Az autószerelőtől, igazolást kér a diploma meglétéről? Egyáltalán hogy mer létezni, hisz az élet alulról épül fel, nem fordítva.

Hja és pont Németországban ahol anno a Törökökkel ezt eljátszották, és ebből lett egy igen nagy sztrájk, majd amikor a városok belefulladtak a szemétbe akkor hirtelen rájött a nép hogy a Török ember is ember, még ha nem beszél rendesen németül akkor is.

BTBTBT 2013.06.26. 20:41:41

@hagyma:
Az aranyember tényleg nagy film lett.

@Tökfőzelék1:
Ne aggódj, nem lesznek álmatlan éjszakáim amiatt, hogy jut-e neked betevő az ágyban.
Lehet, hogy sűrűbben kéne élned az alkalommal. Vagy ez azért nem megy, mert a pasik nem érnek fel az elvárásaidhoz?

Viccen kívül kiváncsi lennék, hogy nézel ki. És ez nem ajánlattétel akar lenni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 20:42:35

@diggerdriver: hat hanyszor mondjam el, hogy nincs szaritokotelunk:)?
szaritogepunk van
valami whirlpol vagy mi:)_
a mosokonyha Mary felsegterulete

2013.06.26. 20:42:44

@Tökfőzelék1: tableno is a Marx Karolyon vegzett, mint te, megsincs ekkora arca.

tableno 2013.06.26. 20:44:04

@ffüttyfürütty: a te hibádból elolvastam az Írónővel készített interjút. Soha nem bocsátok meg neked!!!

Shanarey 2013.06.26. 20:44:24

@Barátusz:

Nem tudom mely korosztály vagy, de az én "időmben" a filmek többnyire felirattal mentek csak azokat szinkronizálták főleg amelyek nagyobb sikerre számíthattak. A kommersz kategória, az feliratos volt.

2013.06.26. 20:44:37

@tableno: Tokfozelek evfolyamtarsad volt?

Tökfőzelék1 (törölt) 2013.06.26. 20:47:07

@Mr. Long: nincs baj a diploma hiányával, mindig is szükség lesz minden társadalmi berendezkedésben alsó és felső rétegre, és mindig az alsó rétegből kell több ember, hogy a felsőt szolgálhassa

@Shanarey: ezt nem minősíteném.

@Amarante: nyugi, én is rengeteg buta emberrel találkozom a sok papírja ellenére, ebben egyetértünk :)

@hagyma: válogatós vagyok, ne haragudj :-)
és nem csak a papír számít nálam...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 20:47:37

@hagyma:
Akkor a megoldás: olyan egyszerű, hogy már nem is létezik :)

@diggerdriver:
Akkor már ketten vagyunk ilyen egyszerűek! Te is szeretsz egyszerű lenni? :)
(ezt mintha már egyszer megbeszéltük volna... de egyszerűségemben még ezt is elfelejtem :) )

Igényes 2013.06.26. 20:47:48

@DieNanny: @Kovermadar: Svájcra gondoltam, de talán mégis inkább skandinávia, a franciám nagyon gyenge. Bár mondjuk svédül még annyit sem makogok.
Egyelőre nincs kiforrott elképzelésem semmiről, várom mi hogy alakul itt is, az én dolgaim is... szerintem az is benne lesz, hol kapok megfelelő ajánlatot. Inkább csak azt tudom, hová biztos nem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 20:48:00

@Barátusz: meg a Koszivu, meg a Fekete gyemantok stb.
nagyon jo tv filmeket csinaltak Jokaibol
de olvasni....
nekem szenvedes volt
Gardonyi is
Mikszath mar jobb sokkal
Moricz pazar

tableno 2013.06.26. 20:48:07

@charlieharper: kösz a bókot. Pedig akkoriban még az tényleg jó egyetem volt... ;-)

BTBTBT 2013.06.26. 20:48:58

@Shanarey:
Már a 70-es évek második felében is a levegőt rontottam. :)
Illetve a kisvárosi utánjátszóban menő filmekre úgy 9 évesen mentem el először. Felnptt koromra meg filmőrült lett belőlem.

@diggerdriver:
Ha nem is vagy agyoniskolázva, akkora arcod sincs, mint az "írónő"-nek meg a rokonságának. Így szeretünk.
"Ha mindkét hüvelykujjamat a seggembe dugom akkor is jobbat írok ennél." Egy kicsit másként ismerem. Ha végigolvasod a kommenteket, biztosan megtalálod.

Amarante 2013.06.26. 20:49:56

@Shanarey: Kepzeld el,hogy tokinel vacsoravendegek sorakoznak az ajton kivul.remego kezzel szorongatjak a bemutatasra kerulo diplomajukat,mert ha nincs papir,nincs vacsi sem es teljessen ki lesznek rekesztve ofelsege barati korebol:):):)

En csak orulok,hogy az en barati korombe sosem kerulhet be ilyen emb...akarki:):)

tableno 2013.06.26. 20:50:29

@charlieharper: kötve hiszem. Ha az én korosztályom lenne, akkor már minimum ő lenne egy multi vezérigazgatója, és egy karib-tengeri jachtról kommentelgetne!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 20:50:41

@Kovermadar: sot nem is letezett
nincs es nem volt szaritoketelunk
sem fergolink
itt szeretnem leszogezni:)
szaritogepunk van es nem mosunk 5 naponta agynemut, mert Mary nem higienikus

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.26. 20:50:45

@hagyma:
Lazujjál már baszod.
Tudom.
Mos szárít vasal. Spanyol akcentussal:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))

ffüttyfürütty 2013.06.26. 20:51:01

@tableno: szemét húzás volt (tenyeret dörzsölget, ördögien kacag) :D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.26. 20:52:24

@Kovermadar: Jól érzem magam a bőrömben. Nem kicsi az igaz:)))))))))))))

Tökfőzelék1 (törölt) 2013.06.26. 20:53:00

@Barátusz: én charlieharperrel beszélgetnék szívesen, de csak szigorúan szakmai oldalról

@charlieharper: nincs nagy arcom, csak reálisan ítélem meg a helyzetet
volt jó néhány poszt már itt a határátkelőn, akiknek őszintén gratuláltam, hiszen elismerésre méltó volt az, amit véghezvittek

sajnos viszont a nyelvtudás és szakma nélkül kivándoroltakra, valamint az eltartottakra csak negatív dolgokat tudok írni

@diggerdriver: kérlek, te ennél intelligensebb vagy

BTBTBT 2013.06.26. 20:53:17

@hagyma:
A többnyire jó történetek mellett Móricz ízes nyelvezete teszi fel a pontot az i-re. Az "Árvácska" a mai napig fel tudja b@szni a lelkiállapotomat.
A "Légy jó mindhalálig" viszont nem jó. Tojok rá, hogy a negatív hős, Nyilas Misi olyan mulya, és mindig a rövidebbet húzza.
Olyan, mint Oliver Twist. Azt is mindenki elrabolta, kirabolta, bántotta.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 20:54:52

@Igényes:
A francia/német/olasz-hoz hasonlítva a svéd nevetségesen egyszerű, majdhogynem az angollal vetekszik. :)

@diggerdriver:
Ezt kifejtenéd kicsit részletesebben? ;)

Igényes 2013.06.26. 20:54:57

@Amarante: Á, enni adna nekik, csak sajnálkozva tenné. Lehet hogy az asztalhoz sem ülhetnének, csak letenné nekik a földre a tálat, de szerintem nem hagyná őket éhezni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.26. 20:55:19

@hagyma:
Jókai a király.
Úgy kell olvasni hogy egy Jókai egy Rejtő Jenő.

ffüttyfürütty 2013.06.26. 20:55:48

@Barátusz: Én sajnáltam Nyilas Misit, meg a csókát is az Átváltozásból.

Igényes 2013.06.26. 20:57:30

@Kovermadar: Valamiért nem bírom megszokni a kiejtését. A nyelvtanát még meg sem néztem, eddig odáig jutottam, hogy dalszöveget gajdolgattam. :)

@Barátusz: De az legalább hepiend lett.

Amarante 2013.06.26. 20:58:26

@Barátusz: Nem konyv hanem film: Chaplin.na az o filmjein mindenki rohog korulottem en meg sirok.Olyan esetlen,szanando es szerencsetlen,hogy nem birok nevetni.A diktator viszont nagy film volt:):)

tableno 2013.06.26. 20:58:54

@Tökfőzelék1: mármint milyen szakmai? És miért pont vele? És szerinted ő is szívesen beszélgetne veled credit default swappekről? Itt, a Határátkelőn? Ugye tudod, hogy veled is pont ugyanaz a baj, mint az Írónővel? Sokkal többre tartjátok magatokat az indokoltnál!

BTBTBT 2013.06.26. 20:59:25

@Tökfőzelék1:
Arra lennék kíváncsi, hogy nézel ki.
Nem beszélgetni akarok veled, mert ha arra sor kerülne, élőben, szemtől-szemben, 2, azaz kettő perc után sírva menekülnél, mert szétcincálnám az itteni, monitor mögüli magabiztosságodat. :)

@ffüttyfürütty:
Az átváltozás az igen. Bár "A per" az, ami annyira groteszkül jóra sikeredett, hogy néhány oldal elolvasása után a sarokba akartam hajítani a könyvet, pedig annak már 20 éve.
Nyilas Misi egy nyamvadt balek volt. Megérdemelte, ami vele történt.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 20:59:39

@hagyma:
Nekünk még a panelben volt fregoli. Aztán ilyen állványos szárítóeszköz. Ugyan olyan van most itt is.
Az előző lakásban (már itt kint) volt közös mosókonyha és szárítószoba. Az jó volt. Most is lehetne, de van saját mosógép is, így inkább itt mosunk. Szépen el van osztva heti 2 alkalomra a pár adag és kész.

Ágyneműt mi sem mosunk hetente... :)

@diggerdriver:
Én is... már nem a tiedben, a sajátomban :)

@Tökfőzelék1:
Képzelem engem mennyire lnézhetsz, hogy diplomás létemre CNC-s vagyok :) Mondjuk relatív jól kereső, boldog CNC-s...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.26. 21:00:05

@Kovermadar:
Egyre inkább meggyőződésemmé válik hogy az a picsa valahol minimálbérért takarít.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 21:00:28

@diggerdriver: hova lazuljak
lazabb vagyok, mint egy rigalanc
3 ora
egy joint 4 sor...

Shanarey 2013.06.26. 21:01:55

@diggerdriver:
Alul képzett, ugyan már, nem az érettségi vagy a diploma számít, hanem az adott szakmában a hozzáértés.

Ennyi erővel, én is alul képzett vagyok. Érdekes módon az ügyfeleim nem kérnek bizonyítványt tőlem ha

Egy dolgot nem értenek azok akik fenn hordják az orrukat a papír gyűjteményük okán. A világ, ebben a formában, nélkülünk, sem létezne, és nélkülük sem, ezért lenézni a másikat, értelmetlen.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 21:02:09

@Igényes:
A svédét?
Azt nem is lehet :D
2 év után is vannak hangok, amik nem mennek. Megéretni már megértem, de nem egyszerű.
Nyelvtan? Olyan nincsen a nyelvben (a német értelemben).

Hallgatáshoz vannak jó hírportálok, ahol fel is olvassák neked a szöveget, pl. www.8sidor.se
Egyszerű cikkek, kissé butított nyelvezettel, de kezdéshez tökéletes.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 21:03:31

@diggerdriver: dogunalom
@Kovermadar: nekunk volt mindenfele
itt szaritogep
nagymosas kb 2 hetente, de a gep minden heten jar, mert a melosruham vegett es akkor megy melle mas is de ezt mar tegnap letargyaltuk:)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 21:03:34

@hagyma:
Ne mondj ilyet!
Egy ideje nem tudok beszerezni zöldet... marad a whiskey, de azt már unom :(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 21:04:43

@diggerdriver: ja, amugy fantasztikus iro volt de olvasni dogunalom

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.26. 21:04:56

@Amarante:
Viszont a Chaplinról készült film Robert Downey juniorral az valami szenzációs volt. Fantasztikus alakítás volt. Elhittem hogy ő Chaplin.

BTBTBT 2013.06.26. 21:05:17

@Amarante:
Chaplin más, mert ő direkt volt esetlen figura, és vicces filmeket készített. Az "Aranyláz" az egyik nagy kedvenc. Videón nagyon sok filmje megvan otthon, de itt nincs VHS lejátszó, DVD-n, Blueray-en meg nem adták ki nagyon jó minőségben, vagy egyáltalán.
A "Légy jó..." drámai alkotás, de nem működik, mert érdektelen a főhős.

@hagyma:
Nem csoda. Jó választás.

Amarante 2013.06.26. 21:05:52

@diggerdriver: nem lattam,de megnezem ha azt mondod,hogy jo:)

ffüttyfürütty 2013.06.26. 21:06:41

@Barátusz: Á, csak egy álmodozó, túl jó gyerek, maximalizmussal. A Kincskereső kisködmönös gyerek tesója lehetne :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.26. 21:07:49

Jaaa még valamit.
Mit jelent az hogy az írónőnek BKV-ja van?

BTBTBT 2013.06.26. 21:07:51

@Igényes:
Őőőő.. hepi end? Már melyik?

@diggerdriver:
Az a film okés volt, nem több.

@Amarante:
A "Modern idők" hatalmas még meg a "City lights".

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 21:07:51

@diggerdriver:
Nekem más teóriám van.
Mindenesetre minden relatív... igazából aki alkalmazott, mind valamilyen értelemben szolgáló. Csak a kifejezés... ha jól kereső szolgáló az ember, nem mindegy?

A cégnél a diplomás vezető is éhenhalna, ha mi, egyszeri munkások nem dolgoznánk. Ahogy mi is, ha nem szereznének megrendelést. De pl. nyakig ülnénk a szharban, ha a takarító nem jönne naponta...

Ezt a kasztosodást nem igazán értem és akkor sem értettem, amikor diplomás munkám volt, inggel, lófasszal és esti fénnyel.
De lehet nem is kell értenem... tulajdonképpen nem is érdekel :)

Tökfőzelék1 (törölt) 2013.06.26. 21:10:12

@Mr. Long: nem is kell, mert ilyen a világ

@tableno: én nem érezném, hogy túl sokra tartom magam
amúgy nem is tudtam, hogy itt még ért valaki a pénzügyhöz
melyik országban vagy és mit csinálsz?

@Barátusz: nem hinném, hogy szétcincálnád, de különben is miért kéne szétcincálnod?

@Kovermadar: akkor kevésbé vagy alul, mintha nem lenne diplomád

BTBTBT 2013.06.26. 21:10:34

@diggerdriver:
BKV=Büdös Kurva Voltam? :D
Csak találgatok. Nem vagyok már annyira fiatal.

@ffüttyfürütty:
Nem azért, hogy kötözködjek, de a "Légy jó" nem gyerekregény, a "Kincskereső" pedig mese volt, az elsők között, amit felvettem az étlapra, miután rendesen tudtam olvasni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.26. 21:10:34

@Amarante: Figyelj, nálam a dícséretek netovábbja ha egy amerikai filmre jót mondok. Mármár sci-fi kategória. Viszont erre a filmre azt kell mondanom hogy még három nap múlva is emlékeztem rá.

tableno 2013.06.26. 21:11:11

@Shanarey: Az az ember, akit életemben talán a legjobban tiszteltem, 8 osztályt végzett, egész életében fizikai munkás volt, csak még emellett négy nyelven beszélt, olyan széles látókörrel rendelkezett, mint kevés diplomás, és olyan életbölcsességgel, hogy minden tanácsa aranyat ért.

négyzet 2013.06.26. 21:12:02

hújaj, de gyenge reklám. majd pont érdekel az erasmusos szerelmi háromszög, meg a "buli buli hátán", hiszen ezek ilyen megosztásra érdemes, különleges dolgok.

Igényes 2013.06.26. 21:13:17

@hagyma: Le akarod szopni? Nemár.

@Tökfőzelék1: És ezt ki kérdezte?

Tökfőzelék1 (törölt) 2013.06.26. 21:13:17

@Shanarey: az alulképzettet egybeírják... ezét is kéne tanulni!

Amarante 2013.06.26. 21:13:34

@tableno: ha tovabbra is ilyen boszmesegeket irkalsz akkor lekerulsz a vodor legaljara!!!:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.26. 21:13:52

@tableno: Na ilyen volt az is akit én legjobban tiszteltem igaz csak magyarul beszélt. Az Apám volt.

BTBTBT 2013.06.26. 21:13:59

@Tökfőzelék1:
Azért cincálnám szét, mert egyrészt csak itt vagy olyan magabiztos, az internet meg a nicked mögé bújva, másrészt a bullshit detektorom maximálisan működik.

Nem bók, de az avatarod ötletes, bár ami kijön a szádon, az néha nem.

Igényes 2013.06.26. 21:14:00

@Tökfőzelék1: Külön is írhatják, csak akkor más jelent. :)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 21:14:44

@Kovermadar: Nem halna éhen, mert Töki vezetné és kész!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.26. 21:15:33

@Barátusz:
Itt emlegettétek egész nap hogy BKV-ja van.

Mrs. Clayton 2013.06.26. 21:16:32

@Tökfőzelék1: te figyi, eddig szidtad a csajokat, akik egy faszi hátán kapaszkodtak fel, erre te megcsinálnád ugyanezt? csak mert azt gondolod vkiről, h magasabb poziban van mint te, és majd kifekszel nála egy jobb állást, most ezt így hogy?
már csak maga ez a megjegyzés eléggé nyelvcsattogástól hagos, de sztem ezt te is érzed

tableno 2013.06.26. 21:17:02

@Tökfőzelék1: látod éppen erről van szó. Pénzügyi közgazdász vagyok, van pár diplomám, beszélek pár nyelven, van jó állásom, csak éppen nem ezzel definiálom magamat és az értékemet. Te meg észre sem veszed, hogy nem te vagy itt az egyetlen okostóni...

BTBTBT 2013.06.26. 21:18:12

@Tökfőzelék1:
"@Shanarey: az alulképzettet egybeírják... ezét is kéne tanulni! "
Annyira vicces, amikor még ezt is elkeféled. Utána már késő kijavítani. :)
Tudom, azzal érvelnél, hogy gépelési hiba nem számít.

@diggerdriver:
Most hallottam először tőled ezt a BKV-t. Időnként nem értem rá munkából kommentelni. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 21:19:28

@Igényes: felcserelted a szereploket:)
de poen volt
sosem csalnam meg szeretett Marymet, pedig nincs diplomaja

négyzet 2013.06.26. 21:20:37

@Barátusz: a Disgrace üt. és valami elképesztően tetszik a nyelvezet, ahogy ír.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 21:20:47

sot, erasmuson sem volt es meg konyvet sem irt es nem vasalja az alsogatyoimat
hat ilyennek szeretem

Tökfőzelék1 (törölt) 2013.06.26. 21:21:24

@Igényes: ne haragudj, de buta vagy
www.e-nyelv.hu/2006-06-07/nyitva-tartas-egybeir-afelol/

@Barátusz: de bóknak vettem, köszönöm.
A bullshit detektorodat meg majd máskor is tesztelheted, ha itt leszek.

Viszont most megyek, van még egy kis dolgom, jó éjt fiúkák :P

Amarante 2013.06.26. 21:21:45

@Barátusz: azon gondolkodtam,hogy a nemesi szarmazas er-e annyit,mint egy diploma a Toki ertekrendjeben?:):)

Amarante 2013.06.26. 21:23:00

@hagyma: es ha csak hagyod magad az is megcsalasnak szamit?:):):)

BTBTBT 2013.06.26. 21:24:11

@négyzethálós:
Bizony, a "Disgrace" még az utolsó oldalon is üt. Rajongója lettem az írónak, bár a "Michael K" nem működött annyira. A "Disgrace" után olvasva talán érthető, miért nem. Azzal elért a pasi az alkotói csúcsra.

@Shanarey:
Én majdnem 10 évvel később.

Igényes 2013.06.26. 21:24:25

@hagyma: Szerintem trollszaga van.

@Tökfőzelék1: Mindig rettegtem tőle, hogy valaki észreveszi. :(

tableno 2013.06.26. 21:25:03

@Amarante: papír (izé, kutyabőr) van róla?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.26. 21:25:47

@Barátusz: Akkor nem Te de itt többször elhangzott hogy BKV-ja van.

Amarante 2013.06.26. 21:26:16

@tableno: Apuval a sirba szallt...szo szerint:):)

Tökfőzelék1 (törölt) 2013.06.26. 21:26:43

@Tökfőzelék1: @Barátusz: hihi, már javítottam, mielőtt beírtál :P

@Jess G: direkt odaírtam, hogy a szakmáról

@tableno: akkor egy szinten vagyunk, bár nem tudom, hogy éppen milyen pozícióban vagy
de az is érdekes, hogy napközben sokszor kommentelsz, nekem az elképzelhetetlen, hogy munka közben másra is figyeljek

Amarante 2013.06.26. 21:27:48

@diggerdriver: addig mindegy,hogy mi az,mig nem fertozo:):):)

tableno 2013.06.26. 21:28:17

@Amarante: sajnos papír nélkül ember sem vagy, nem hogy nemes... :-/

Shanarey 2013.06.26. 21:29:08

@Amarante:

Ami a legszebb, itt a neten mindenki állíthat bármit, a valóság pedig, vagy passzol ehhez vagy nem.

Mindenesetre ha tényleg diplomás, akkor a kulturális szintje igen alacsony.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 21:29:09

@Amarante: Az nem megszerzett, hanem kapott érték. Olyan, mint a szopós száj.

Amarante 2013.06.26. 21:29:17

@tableno: akkor ezt elszurtam:(:(:(

BTBTBT 2013.06.26. 21:29:59

@Tökfőzelék1:
"Utána már késő kijavítani. :)
Tudom, azzal érvelnél, hogy gépelési hiba nem számít."

Milyen jó, hogy oda sem figyelsz arra, amit írtam. Utólag hiába javítasz, amikor éppen más helyesírását kritizáltad. :P

Bár nem ismerem, de ezek szerint tableno-nak jól mehet a multitasking, neked meg nem.

@diggerdriver:
Tán valaki más válaszd ad erre a kérdésedre.

@Amarante:
Nemesi származás? Eszednél vagy? Az azt jelenti, hogy beleült a készbe. :D

Igényes 2013.06.26. 21:30:07

@tableno: Ha egy szinten vagy tökivel, vágd már pofán a kedvemért. Kösz.

tableno 2013.06.26. 21:30:24

@Tökfőzelék1: ez van, én ilyen kis multitaszkoló vagyok. Amúgy nem hiszem, hogy azonos szinten lennénk, ha te nem oszthatod be magadnak a munkaidődet... ;-)

ffüttyfürütty 2013.06.26. 21:30:48

@Barátusz: nekem hasonlítanak a karakterek

2013.06.26. 21:31:08

@Tökfőzelék1: @tableno: @Jess G: aki IB sectorban dolgozik, tudja, hogy van egy igen eros, assertive, stilusa mindenkinek. Kulonben lesopornek.
Ez nagyon kiut junior pozicioban (kb Director, VP szintig). Addig mi nem szoktunk engedni senkit sem elolepni, mig meg nem "erik" es finomit a stilusan, mert nem lehet embereket a keze ala engedni. Amig egy SVP/ED szintig fejldonek, az altalaban kb 10-15 ev.
Ez a stilus a trading floor-on sokkal legdurvabb lenne, bar Toki nem a trading floor-on van. Sajnos, ilyen ez az IB szakma. Rat race.

Toki szakmaban nem lehet hulye, ha IPO dog and pony show-zik, meg, ha junior is. Nem visz senki magaval egy butat, aki szakmailag beeget egy CFO elott. Neki a "soft skill"-en kell dolgoznia.

Amarante 2013.06.26. 21:33:16

@Mr. Long: van neked fogalmad arrol,hogy mennyit szekiroztak engem ezert????Mert urilany zenet tanul,himez,tarsalog stb.Jajjjj...De nem hagytam am magam megnevelni teljesen:):):)
Ha nincs nalunk anno az a hulye torveny,hogy egyetemi felvetelikor ceausescu osszesbol is kellett felvetelizni,most egy talbol cseresznyezhetnek Tokivel es tarsaival:):):0Es meg is erdemelnem:):):)

ffüttyfürütty 2013.06.26. 21:34:13

@tableno: ezennel kiérdemelted a dobogó második fokát Főzeléknél, szerintem az első még mindig charlieharper, a jövőben téged is áhítattal fog csodálni.

2013.06.26. 21:35:13

@ffüttyfürütty: nincs PhD-m, ugyhogy leestem a dobogorol. Andaluzkutya volt a rajongas targya valamelyik nap.

fair city 2013.06.26. 21:36:34

A könyvek témakörhöz hozzászólva: én minden mostanság határátkelőnek tudom ajánlani a Culture Smart sorozatból a Hungary részt. Kisebb hibák vannak benne, de szerintem korrekt, és a magyar kultúra (az angolszász kultúrákéhoz mért) másságát taglaló részben én például teljesen ráismertem olyan dolgokra, amikből kifolyólag én annak idején bele-belefutottam kisebb-nagyobb konfliktusokba.

Írországba indulóknak vagy már itt élőknek a Xenophobe's Guide sorozatból az írekről szólót ajánlom. (Viszont ebből a sorozatból a spanyolokról szóló rettenetes, vicceskedő-lekezelő stílusban legírt sztereotípia-újrahasznosítás...)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 21:37:05

@ffüttyfürütty: es az mar nem is szamit kinek hany centi?

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 21:37:17

@charlieharper: És mennyit kell még dolgoznia? kb 10-15 évet?

Amarante 2013.06.26. 21:37:18

@charlieharper: nem vitatja itt senki,hogy hulye vagy sem,inkabb azt hisszuk,hogy emberileg nem uti meg a mercet:):)

Shanarey 2013.06.26. 21:37:42

@Tökfőzelék1:

Megtaláltad a lényeget, gratulálok.

Mint már írtam aki a komment írásmódjába köt bele, az magába a szövegbe nem tud, és ezzel próbálja a dolgot megoldani. Ezt úgy hívják: Pótcselekvés.

Sebaj, magadat minősíted.

tableno 2013.06.26. 21:38:37

@charlieharper: nem befektetési bankár vagyok, vállalati pénzügyekkel foglalkozom egy nemzetközi cég központjában, közvetlenül a CFO beosztottjaként.

Robert N. Danahi 2013.06.26. 21:38:48

@Tökfőzelék1: "azonban szerintem mégis meg szokott mutatkozni az arcomon a szánalom egy enyhe formája "
> tisztára, mintha rólam írnád, mikor veled beszélgetek!

Te, Töki, figyelj már! Súgd már meg nekünk mi is az az elitszak. Csak, hogy valami okosat is halljunk ma.

BTBTBT 2013.06.26. 21:39:38

@ffüttyfürütty:
Az lehet, viszont a körítés, a történet más jellegű.

@fair city:
Azt hiszem, az egyik "Rough Guide to Hungary" kötet előszavában olvastam az angol szerzőtől, hogyaszongya: "A hun szónak semmi köze a Hungary országelnevezéshez." :)

Igényes 2013.06.26. 21:40:43

@Amarante: Én vitatom. A nyelvi kultúrája körülbelül a lófasz környékén van, ha nem tud megkülönböztetni két fogalmat írásforma meg szövegkörnyezet alapján.

BTBTBT 2013.06.26. 21:40:46

@hagyma:
Dehogynem! Ha az emlékezetem nem csak, neked úgyis 40 centis. :D

fair city 2013.06.26. 21:41:02

@Barátusz: igen, mint említettem, vannak benne hibák... pl. amennyire én tudom, a trianoni évforduló sem nemzeti ünnep még, és nekem hála istennek még senki nem köszönt úgy, hogy csövike :D

fair city 2013.06.26. 21:42:20

@fair city: Ja, más könyvről beszélünk... Tessék, túl sok Anát olvastam, fél nap alatt leromlott a szövegértésem...

BTBTBT 2013.06.26. 21:43:40

@fair city:
Oké, de magyarként ki a hóhér akarna végigolvasni egy olyan útikönyvet, aminek az előszavában ott ez a "hun nem Hungary" kijelentés egy angoltól? Én biztosan nem. Még akkor sem, ha vannak olyan részei Mo.-nak, ahol sosem jártam.

nyuszigonosz 2013.06.26. 21:44:11

@Tökfőzelék1: Néha megsajnáltalak, ha egypáran megírták neked a kendözetlen véleményüket. Gondoltam: ö is csak egy ember...mármint te.
Hát tudod mit? Már nem foglak. Te egy felfújt liba vagy.

Ne hangsúlyozgasd már annyit a felsöbb köreidet aranyom, nem egyedül te élsz ebben az országban, itt ugyanis a tényleg felsöbb körök az arisztokráciánál kezdödnek, tudod?

Amarante 2013.06.26. 21:46:44

@Mr. Long: Hat de:):):)Amig muszaj volt:):)De az egyetem mar nem jott ossze:):)

Mrs. Clayton 2013.06.26. 21:48:27

@tableno: akkor te sehol nem vagy Tökihez, jobb ha tőlem tudod, de lehet ettől függetlenül majd neked is elkezd udvarolni, és verbálisan ki is elégít majd, de az összes rüfke, akit a pasija tart el dögöljön meg, már értem miért, mert ők a konkurencia

fair city 2013.06.26. 21:48:39

@Barátusz: Ez a Culture Smart amit én írtam nem útikönyv, bár van egy egyoldalas teljesen random leírás egy sümegi délutánról benne... :D

De a teljes hülyén induló dolgokat különben én sem olvasom végig, legutoljára egy Latin-Amerikáról szóló hasonló könyvet tettem egyből a kukába, amikor az amerikai szerző úgy jellemezte a társadalom egészét, hogy az összes nő ribanc aki legszívesebben kölföldiekkel csalja a helyi pasiját, a pasiknak viszont csak a szőke hajú külföldi nők jönnek be, a többire rá se néznek.

ffüttyfürütty 2013.06.26. 21:49:19

@charlieharper: ó, azt hittem az ő szakterülete az istenkirályság.
@hagyma: Főzeléknél??? pfff :DDD

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 21:49:58

@Amarante: Pedig társalkodásból diploma! Az lett volna a nem semmi. Várjál csak! A poszterinának is az van! Lehet hogy Ő is nemesi eredetű?

Amarante 2013.06.26. 21:51:14

@Mr. Long: A mai vilagban ,ebben a nagy tolongasban ki tudhatja???!!!:):):)

Igényes 2013.06.26. 21:51:27

@Jess G: Te Jess, te honnan ismered a Tökit?

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 21:51:28

@fair city: És miért? Megcsalt férfi vagy, vagy nem szőke nő?

nyuszigonosz 2013.06.26. 21:52:16

@Shanarey: Na nemtudom melyik részén az országnak él a Tökfözelék, de itt egy diplomától, vagyishogy egy esetleges diploma meglététöl senki nincs annyira hasra esve,
Szóval valaki orvos, valaki meg autószerelö, más meg a postát hordja ki..
Söt, a németek mondják, hogy az osztrákok azok, akik ma még mindig egy egy pecsétes papírtól, titulustól a hátsó felükre képesek pottyanni, de itt nem ez van.

tableno 2013.06.26. 21:53:40

@Jess G: "akkor te sehol nem vagy Tökihez, jobb ha tőlem tudod" - nézzük a jó oldalát, legalább nekem is van mi felé törekednem!

Igényes 2013.06.26. 21:53:56

@Mr. Long: Aha. És melyikük a lány?

Shanarey 2013.06.26. 21:54:22

@nyuszigonosz:

Honnan tudná? Az arisztokraták, már megtanulták régen hogy addig arisztokraták ők amíg van akik felett állnak.

Vannak Magyarországon is "hű" de gazdag emberek. Volt szerencsém efféle emberkéknek dolgozni. Tökfőzelék, dolgozhat akármilyen cégnél, ezeket az embereket sose fogja utolérni. Kulturális szinten sem és pénzügyi szinten sem.

Mrs. Clayton 2013.06.26. 21:55:36

@charlieharper: most te ismered őt? v mi? nekem addig halovány lila gőzőm nem volt erről a dogy-pony baromságról míg te ide be nem dobtad, aztán mert a gugli a barátom megugliztam, de vmi egészen mást írtak róla, mint amilyen értelemben te használod, kb mint aki sok hűhót csap semmiért, így emlékszem, v mint a portás, aki egyben az első és utolsó ember is a cégnél,de ettől ő saját magát nagyon fontosnak érzi, javíts ki ha tévedek

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 21:56:39

@nyuszigonosz: Töki vitte magával a papírgörcsöt. Az angoloknál sem érdekel senkit a diploma megléte. Ha kell a munkádhoz, akkor valszeg van és itt le is zárják. A kollégák megkérdezték mim van. Mondom xyz mérnöki. Ennyi. Nekik meg másmilyen. De csak a team tagok, mert tudni akarták milyen szakirányú kérdéssel tudnak hozzám fordulni. Töki meg gondolom nekik sem mondta el, nehogy valaki elkotyogja valakinek, aki elkotyogja valakinek, aki megtudja, hogy ki Töki.

Robert N. Danahi 2013.06.26. 21:56:44

@nyuszigonosz: Nagy arc ez a Töki, nem kell őt félteni. Nagy nehezen átevickélt kegyelem kettessel a fősulin. Most meg veri a nyálát, mert az anyja vitrinjébe ki tudta tenni az oklevelet.
DE MI AZ AZ ELITSZAK??

Mrs. Clayton 2013.06.26. 21:56:48

@tableno: de nyugtass meg mától nem Tökös a példaképed, ugye?

fair city 2013.06.26. 21:57:28

@Mr. Long: egyik sem :)

Viszont az ilyen önjelölt kulturális antropológusokat nem bírom... Hiteltelen útikönyv meg ne fogja a port a polcomon.

BTBTBT 2013.06.26. 21:58:07

@hagyma:
Azt hittem, a ceruzád. :)
Azért ajánlgattad neki a szopást? Meg akarod fujtani Tokit?

@morsels:
Oké, de akkor most ezt miért nekem? Ennyire hülye lennék? :)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 21:58:10

@Jess G: Én a doggy-ról már hallottam! Talán váj mi többet tud erről mesélni.

Megint szabad a gazda 2013.06.26. 21:58:32

@DieNanny: Végül eléri célját az erasmus is. Fiatalok megismerik egymás szokásait, hagyományaikat és életvitelét. Kapcsolatotkat alapítanak/alakítanak ki.

A magyar lányka sem ismerte volna meg a görög filózófusokat, vagy 45 fokban merev németeket, akik minden szót lejegyzetelnek az előadáson. A többiekről nem is beszélve. Mindenképpen gazdagabb lett az európai egyesülés...

Persze, nekünk, akiknek a suliban a külföldi tanulmányok/ösztöndíjak anno csupa nagybetűvel kerültek be a beteljesedett vagy soha el nem ért vágyálmaink könyvébe, furcsa, hogy szerzőnknek és az őt delegáló üzleti sulinak mint legfontosabb üzenetként mi jön át az egész féléves képzésről.

Azért ne becsüljük alá a x darab eladott könyv által generált árbevételt se, ami ilyen-olyan arányban felosztásra kerül.

Lehet, hogy tényleg senki sem lenne fizető vevő egy olyan erasmusos könyvre, amiben az a fő vonal, hogy tanultunk azután megírtuk a beszámolót, oszt' csókolom jó volt.

A végén még kiderül, hogy az édes halacskának van igaza és húgi egy rendes lány, ugye Zuckerberg óta tudjuk, hogy a nagy szuper rendszer legnagyobb éltető ereje (is) a pasizás/csajozás (utáni vágy).

Érdekes (?), hogy pont most jelent meg egy másik ilyen mű (?) is a piacon, ami jóval nagyobb büdzsével propagálja magát: "Te prűd vagy, én őszinte!" Majd meglátjuk, hogy még hányan gondolják úgy, hogy megpróbálnak egy kicsit bekapaszkodni a celeb világba egy őszinte (?), saját intim szférájuk teregetésére alapozott feltáró írás révén.

tableno 2013.06.26. 22:00:00

@Jess G: Miért ne? Tudsz nála magasztosabb lényt mondani ezen a sárgolyón?

Amarante 2013.06.26. 22:00:20

@Robert Noel Danahi: Az elit szak az olyan,hogy bemegy egy atlagos ember es egy felfuvalkodott beka jon ki belole:):)Bar a fene tudja:azt szoktak mondani,hogy vihetik az okrot Becsbe,akkor is okor marad:):):)

fair city 2013.06.26. 22:00:23

@Mr. Long: ...vagy meg nem csalt férfi...

Mrs. Clayton 2013.06.26. 22:02:15

@Igényes: ahonnan Charlie, bár lehet ez nem igaz, ugyanis Tök célzott arra, h ő tudja ki Charlie, így egyszer virtuális fellációt kezdett vele, szóval lehet nem egy helyről

2013.06.26. 22:03:16

@Jess G: a dog and pony showt hivjuk IPO Roadshownak az Ib vilagban

Igényes 2013.06.26. 22:05:38

@Amarante: Én ezt úgy ismerem, hogy "tanulj tinó, ökör lesz belőled".

@Jess G: Valahol a védőkutyák meg a pónik környékén lemaradtam. Gondoltam is rá, hogy szólok charlienak hogy fordítsa le mik ezek, de ciki lett volna ha észreveszitek, hogy nem tudom.
:)

2013.06.26. 22:05:44

@Mr. Long: IB vilagban pedig nezik a diplomat es be sem tudsz kerulni nehanynpozicioba a vetting miatt. Ha olyan pozicioban vagy, akkor kell meg az FSA registration is a szammal meg mindennel egyutt.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 22:05:46

Ez a töki fellengzése engem Mágnes Mókuséra emlékeztet. Csak neki megvan már a második háza.

Mrs. Clayton 2013.06.26. 22:06:15

@tableno: ja bocs :-) de asszem igazad van, amúgy se akadályoználak a pályán való előre jutásban

most már csak az érdekel h kik vannak a CFO fölött, ahova a te jellemeddel nyilván sose juthatsz be, de m1
ja tudom az illuminatik

Igényes 2013.06.26. 22:06:59

@Jess G: Meg az űrgyíkok! Azokat ne feledd el, mert megcsippelnek!

2013.06.26. 22:08:06

@Robert Noel Danahi: Marx Karolyra jart, mint elit szak. Hogy hivjak azt most?

tableno 2013.06.26. 22:08:39

@Jess G: Illuminatik, ne röhögtess! Én a Bilderberg-csoportnál alább nem adom! :)

Mrs. Clayton 2013.06.26. 22:08:52

@charlieharper: te ne b.. föl, most aztán kvára megmondtad, sztem ez meg ilyen körbehordozzuk a termékünket a kereskedelmi bankosoknál, h adják el ha tudják, és ehhez csinálnak szép színes katalógust meg powerpoint cuccot aztán a miniszoknyás lány a lézertollal mutogat a kivetítőn
hagyjuk má...

2013.06.26. 22:10:04

@Jess G: hat akkor te meg nem voltal ilyenen

Mrs. Clayton 2013.06.26. 22:10:06

@charlieharper: az max elit suli, de mi a szak közgazda, eszem elhagyom

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 22:10:34

@charlieharper: ok, de nem ott dolgozom. én a pór nép fia vagyok és az eddigi legjobb (bár akkor nem úgy) éreztem munkahelyén kantáros nadrágot viseltem és a 8 általánosos srácokkal dolgoztam. Jó volt, nem ment a fellengzőzés. És szakmailag sokat tanultam tőlük. Mondjuk olyat amit jó, ha tudok, de nem kellett a pozíciómhoz. Most is szívesen viselnék kantárost, meg bakancsot. A mostani munkahelyemről ilyenre fogok menni szerintem.

Mrs. Clayton 2013.06.26. 22:11:09

@charlieharper: nem hát, nem vok bankár, mi a fenét keresnék én ott
de most talán h 5x kértem esetleg elmesélhetnéd

2013.06.26. 22:11:26

@Jess G: tablenotol kerdezd, o jart oda.

Amarante 2013.06.26. 22:12:03

@charlieharper: En sem:):)Nem is igazan ertem mit mondasz,de a parbeszedeteken jol szorakozom:):):)

Igényes 2013.06.26. 22:12:13

Rájöttem hogy nyugtalanít, ha késekkel és egyéb hosszú pengéjű dolgokkal mászkálnak körülöttem. Ez off, csak úgy most eszembe jutott.

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2013.06.26. 22:12:36

@Tökfőzelék1: semmi bajod nincs?? és nem akarsz elszállni?? mert az értékrended földhöz ragadt?? és ezek után:
"de az igazságot inkább elmondom saját magam: az igazság az, hogy szinte mindig olyan felső körökben mozgok, akiknek van legalább főiskolai fokozatuk, de inkább egyetemi, így tényleg alig kerülök kapcsolatba olyanokkal, akik érettségizettek

ha mégis ilyenekkel valamilyen formában kapcsolatba kell kerülnöm, akkor próbálom nem kimutatni az érzéseimet, azonban szerintem mégis meg szokott mutatkozni az arcomon a szánalom egy enyhe formája"

Kérlek, kifejtenéd ezt egy kicsit bővebben???
Mert valahogy nem nagyon értem.....
Remélem, csak az én szövegértelmezésemmel van valami baj, és nem kell azt gondoljam, hogy Te egy olyan ostoba nő vagy, amilyennek nagyon nagy előszeretettel bemutatod magad....Szánalom??? Miről beszélsz???

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 22:13:03

@Amarante:
Nekem van róla kutyabőröm :) (mármint saját, nem a tied)

morsels (törölt) 2013.06.26. 22:13:52

@diggerdriver:
BKF.
Azt nem tudom, hogy mit jelent.

Igényes 2013.06.26. 22:14:04

@Kovermadar: És mit szólt ehhez a kutya? :)

Mrs. Clayton 2013.06.26. 22:14:12

@charlieharper: csak neked az urban dictionaryből

1. dog and pony show

an elaborately staged activity, performance, presentation, or event designed to sway or convince people (from a derisive term for a small circus)
egyéb iránt road shown voltam, szerveztem is nem is egyet, igaz nem országosat, csak országos egy vidéki állomását, hagyjuk már, ha ez ugyanaz csak értékpapírral v hasonlóval, az akkor Töki egy senki

tableno 2013.06.26. 22:14:22

@Jess G: az IPO az, amikor először tőzsdére visznek egy céget. Legutóbb a Facebook-IPO vert igazán nagy hullámokat. Általában milliókról, néha milliárdokról van szó (nem forintban). Szóval ezek a roadshow-k elég komoly dolgok, csak ugye abban mindnyájan egyetértünk, hogy önmagában nem a nullák száma határozza meg egy munka (pláne egy ember) értékét.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 22:14:34

Szerintem ha váj mi előkerül a pasiját állíttassuk rá Tökire, csak ismeri.

Igényes 2013.06.26. 22:15:02

@Barátusz: A Twist. Odaveszik a palotába házikalickabogárnak, nem?

2013.06.26. 22:15:07

@Mr. Long: nincs azzal semmi baj, de az IB szakma leszabalyozott es a regulatorok raszalltak, mint legy a ....

@Jess G: meghagyom Tokinek a magyarazatot, o az, aki csinalja.

Amarante 2013.06.26. 22:17:04

@Kovermadar: Mondjuk jol megdobbennek ha az enyem lenne nalad:):)Tenyleg apuhoz tettem es ot hamvasztottuk:)asszem ez volt az utolso protestalo akciom az osszes neveltetes cimszo alatt ,ellenem elkovetett borrzasztosagon.Most mar azt mondom hulyeseg volt:):)
De neki annyira fontos volt...

2013.06.26. 22:17:11

@Jess G: es akkor most nezd ugyanezt meg az investopedia-n

Mrs. Clayton 2013.06.26. 22:18:16

@charlieharper: na ne, ennél többet vártam, ne ábrándíts ki, mindegy gyakorlatilag parádézást jelent , azt meg ilyen cicusok csinálják,mert amíg az ügyfél csöcsöket meg seggeket lát addig sincs ideje azon gondolkodni, h hol itt a kockázat

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 22:19:10

Mindjárt 1000, azaz EGYEZER komment! Mekkora bevétel ez a HA-nak? Használjuk valamire a közgazdászainkat!

2013.06.26. 22:19:27

@Jess G: itt most oriasi butasagokat beszelsz. Ezt csak most ketten magyarazzuk neked a tablenoval, aki szinten a szakmaban dolgozik. Ne a balatonaligai TSZ meretben gondolkozz.

Igényes 2013.06.26. 22:19:39

@Barátusz: @Igényes: Á hülye vagyok, semmi. Összekevertem egy másikkal.

@Mr. Long: A lakótársamnak most jutott eszébe megalkotni élete süteménykölteményét. Ne kérdezd miért meg hogy, én sem értem.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 22:20:16

@Jess G: Ez igaz. Haveromat is a főnöke úgy küldi el tárgyalni, hogy hozzon képeket a titkárnőkről és a hoszteszekről...

2013.06.26. 22:20:23

@Mr. Long: nem vagyok kozgazdasz. Matematikus vagyok. Viszont most megyek furdetni.

Igényes 2013.06.26. 22:20:24

@Mr. Long: Hűha. Ez pontosan.... 0?

morsels (törölt) 2013.06.26. 22:21:13

@charlieharper:
Abba a vilagba pont ilyen tipus kell, mint Toki.
Marmint nem elsosorban a kepzettsege es a tudasa, hanem ez a fajta hozzaallas. Csak bizonyitek, hogy van eleg penz ahhoz, hogy valaki eladja a lelket is.

Mrs. Clayton 2013.06.26. 22:21:19

@tableno: értem, na de mégis csak parádézást jelent
@charlieharper: ok megnézem :-)

Igényes 2013.06.26. 22:24:20

@tableno: Nem is, mert Schutzhund. Mondta a gugle.

Mrs. Clayton 2013.06.26. 22:24:45

@charlieharper: persze, mert nem voltál hajlandó megmondani h mi az, hiába kérdeztem 500x
bár az is igaz, h abban közmegegyezés van h valszeg Töki nem bögyös-faros

Igényes 2013.06.26. 22:25:47

@Jess G: Nem baj az. Bögyös meg faros nő nehezen fér be az asztal alá, amikor ott van neki dolga.

Robert N. Danahi 2013.06.26. 22:26:08

ez már így uncsi! Tökit akarom vissza, vagy cukorhalat!!

négyzet 2013.06.26. 22:26:15

szerintem Töki kommentjeit igazából birca írja, és élvezi :D

tableno 2013.06.26. 22:26:31

@Jess G: Pont a Facebook-IPO fiaskója mutatta meg, hogy a parádé nem elég, számolni is tudni kell! :)

Igényes 2013.06.26. 22:27:38

@négyzethálós: Bircáról mindenkinek megvannak a maga konteói. Nekem is. Majd egyszer megkérdezem tőle, hogy jól gondolom-e.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 22:27:57

@tableno: de akkor ott csak a csajokat mutogatták, mert nem úgy nézett ki, hogy számoltak is.

Amarante 2013.06.26. 22:28:24

@morsels: Abban lehet,hogy ilyen kell,de emebbe miert jo neki ha cipeli azt az enjet??

Mrs. Clayton 2013.06.26. 22:28:50

@tableno: értem, hát Töki matekból még lehet jó, attól amiket mond

2013.06.26. 22:30:53

@tableno: @Jess G: tableno leirta neked. Az FB eseteben perlik a Morgan Stanleyt az ar kalkulalasa miatt tobb milliora. Semmilyen bogyos nem fogja oket kihuzni a picsek szamitasbol.
Tenyleg megyek, kulonben orditas lesz.

BTBTBT 2013.06.26. 22:30:55

Hajaj! Nagyon "népszerű" lett itt a végére Töki. :)

morsels (törölt) 2013.06.26. 22:31:47

@Mr. Long:
Nem egeszen :-).
Az invesztment bankar az befektet cegekbe (vagyishat nem egy bankar, hanem vannak ilyen cegek, amin belul invesztment bankarok foglalkoznak azzal, hogy mibe erdemes befektetni). Szoval egy ilyen bankar javaslatara befektet a ceg, ami persze azt akarja, hogy sikeresen jojjon ki belole. Es ezert barmit megtesznek. Nagy altalanossagban ha egy ilyen ceg 10 befektetesebol 3 sikeres (erts alatta azt, hogy vagy egy nagyobb ceg megveszi, tehat boven visszakapja a penzet, vagy azt, hogy IPO-ra viszik, ahol a tozsde szabalyozza be az arat), akkor az mar nagyon jo. Szoval ezert barmit, ertsd, barmit hajlandoak megtenni. Ertheto persze, mert beletettek a penzuket, de valami elkepeszto hozzaallas kell ehhez.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 22:32:17

@Amarante:
Nálunk inkább nosztalgia jellege volt, annál is inkább, mert 1848 után elvették a címet.
De az a16xx-ban kiállított oklevél és hozzá tartozó bőr is megvan a nővéremnél.

Milyen nemesi címetek van (volt)? Nem tudom ez játszik-e még egyáltalán... nálunk báró volt a "cím".

tableno 2013.06.26. 22:32:46

@Mr. Long: hát igen, az a helyzet, hogy a kurvagazdag-kurvaokos pénzügyesek többsége is csak ugyanolyan vakítható paraszt, mint Józsi bá a pornóapáti Vörös Ajkak MGTSZ-ből... :) Persze Töki nem, ő egy istennő!

BTBTBT 2013.06.26. 22:33:48

@Jess G:
"az ügyfél csöcsöket meg seggeket lát "
"valszeg Töki nem bögyös-faros"

Most akkor szerinted van mit fogni Tökin vagy nincs? :)

morsels (törölt) 2013.06.26. 22:34:17

@Amarante:
Hat, ha eleg komoly az a befektetesi bank, ceg, vagy mi, ahol dolgozik, akkor valoszinuleg komoly dolgok mennek keresztul a kezukon. Idovel tenyleg erezhetik ugy, hogy elet es halal urai. Egy masik kaszt, egy kulon vilag, aki az egyszeru emberek eleterol ugy hoznak dontest, hogy kalkulalnak.
Vagyis leszarjak azokat.

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2013.06.26. 22:34:50

Na megfejtettem, Töki a Corvinusra járt.....

Mrs. Clayton 2013.06.26. 22:34:50

@charlieharper: akkor korrigálok, habár az általad említett bank nem német, így valszeg nem Tök barmolta el, és most megkövetem őt, habár nem tudjuk hol végzett és mit, azt sem h hol dolgozik, de felnézek rá, mert valahol valakik bevezették a fácsét a tőzsdére
nekem meg pillanatnyilag 1 db részvényem sincs
jó fürdetést, és ne tudatosítsd a gyerekben, h jobb ha most elkezd könyökölni a kádban +1 gumikacsáért, mert anélkül is viheti vmire, ha másokat eltapos

Amarante 2013.06.26. 22:35:33

@Kovermadar: Nalunk is :):)Nem hiszem,hogy barhol is erdekes lenne.Ahhoz meg egy zsak penz is kene:):)

Igényes 2013.06.26. 22:36:08

@Barátusz: Régi igazság, hogy a jó ügyfelet kurvázni kell elvinni. :)

BTBTBT 2013.06.26. 22:36:10

@Jess G:
De attól még lehet faros is, meg bögyös is. Hallottál már a "man-tits"-ről, nem? :)))

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 22:37:27

@tableno: Vagy még jobban.
Mondjuk pont a tőzsdeügynököket vizsgálták és ott jött ki, hogy még a pszichopatáknál is agresszívabbak és gátlástalanabbak.
Bár azt is olvastam, pont az indexen, hogy valami nagyokos szerint a wall streeti közgazdászok meg a kokó miatt borították be a világgazdaságot. Mert a szer hatása alatt arról is meggyőzően tudtak beszélni, amiről lövésük sem volt.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 22:37:45

@Igényes:
Érdekes, ez sokaknál előjön, nekem eszembe nem jutna, hogy bárkinek is több énje legyen itt... minek?

@morsels:
Elég jó vagyok befektetés témában... nem akarok itt a szakemberek előtt dicsekedni, de eddig minden befektetésem, amim volt. a korábbi teljesítménytől függetlenül, meredeken zuhanni kezdett. :)
Azért gondolom, hogy kiemelkedően jó vagyok a szakmában, mert a fősulin is volt olyan feleletválasztós vizsga, ahol azt mondták, hogy aki 0 pontot szerez, az 5-öst kap. Na, nekem a nullpont megvan! ;)

BTBTBT 2013.06.26. 22:37:46

@Igényes:
Óriási pénzeknél nyilván nem annyira érvényes ez a szabály, mert az a pasi akkor megy el kufircolni, amikor kedve tartja, nem akkor, amikor befektet. Már pénzt. :)

BTBTBT 2013.06.26. 22:38:28

No, akkor bekövetkezett, amit az elején jósoltam: örülhet a HÁ, túl vagyunk az ezrediken.

morsels (törölt) 2013.06.26. 22:38:36

@tableno:
Hat ott nem elsosorban a szamolassal volt a baj (nagyon nem volt mit), hanem a lehetosegrol, amit viszont rendesen tulhijpoltak... raadasul az egesz vilag 'izgalomban' volt, amit nem kellett mestersegesen fejlesztni.

Amarante 2013.06.26. 22:38:58

@morsels: Nagy oromomre szolgal hogy a felsobbrendu kaszt tagjai pont olyan budoset szarnak,mint a pornep:):):)Igy megis van valami,amivel vegyulni tudnak velunk:):):)

BTBTBT 2013.06.26. 22:39:41

@Jess G: Kövér férfiaknál szokott előfordulni, persze nincs olyan klasszikus alakja, mint a női mellnek, de megnagyobbodott zsírparna.
Ha láttad, akkor a "Fight Club"-ban Meat Loaf játszott egy ilyen karaktert a rákos terápia-csoportban.

Mrs. Clayton 2013.06.26. 22:40:02

@Mr. Long: nekem egy ismerősöm volt aki v kiadta magát tőzsdeügynöknek, v tényleg az volt, ezt sosem derítettem ki, de az biztos h a sok adóssága miatt főbe lőtte magát és csak sokára találtak rá egy totál kietlen helyen
asszem nem szeretném így végezni

tableno 2013.06.26. 22:40:35

@morsels: Engem például soha nem vonzottak a befektetési bankok. Szeretek olyan cégnél dolgozni, ami konkrétan alkot vagy termel is valamit ami az átlagembernek is hasznos. Igaz, így nem keresek csillagászati összegeket (csak annyit, amennyiből nagyon jól élek), viszont nem is dolgozom magamat halálra, és viszonylag nyugodtan alszom.

BTBTBT 2013.06.26. 22:41:01

@Amarante:
Büdöset a fenéket! Illatosat. Sőt, ők nem is szarnak. Ahogy a szép nő sem. :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 22:42:08

@Amarante:
Az ég világon sehol :)
Zsák pénz nem kunszt, csak pici legyen a zsák és elfogadják a kis címleteket is :D

@morsels:
Na várj, akkor ha veszek 1 db részvényt a megfelelő cégtől/banktól, elmondhatom magamról, hogy ez a szerencsétlen az én rabszolgám és nekem termeli a pénzt? :)

@Mr. Long:
Az utóbbi válság óta nekem is az az érzésem, hogy jobb lenne nélkülük :)

M. Péter 2013.06.26. 22:42:19

Jaén turistalént egy egy-két napos látogastásra jó, de az egyetem a "futottak még" kategórába tartozik, kivéva ha a poszterina az olajbogyótermesztés és feldolgozás témájára specializált.

BTBTBT 2013.06.26. 22:43:01

@tableno:
Ha vannak, a befektetéseid mellett spread betting-et is csinálsz?

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 22:43:17

@tableno: menj gépészmérnöknek. Na azok kézzel foghatót alkotnak! Vagy bérminek, nem kell diploma, ami kapcsolódik a gépészethez. pl cnc

BTBTBT 2013.06.26. 22:44:29

@M. Péter:
Nem, őt a piálás/kefélés-szakra vették fel. Abból jelesre is vizsgázott.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 22:44:49

@M. Péter: A német és a görög tojás, kolbász összehasonlítás a szakterülete a csajnak.

morsels (törölt) 2013.06.26. 22:44:52

@Mr. Long:
Ok nem a tozsen fektetnek be :-)
Hanem start-up cegekbe. Pont azert, hogy egy halom penzt csinaljanak belole. Konnyen el tudom kepzelni, hogy amikor ez megtortenik, akkor a bonuszuk tobb, mint amit cegnel dolgozok tobbsege kap a stock optionra.

Mrs. Clayton 2013.06.26. 22:45:46

@tableno: mondtam már h így meg aztán soha se leszel még Töki nyomában se, ja igen :-)
az nem is ember, aki nem hajkurássza a sikert, pénzt, csillogást
aztán v leesik neki v nem pár év alatt h kiégett, mint a tök, na és akkor hova tovább?
emlékszem, h pár éve ez nekem is fontos volt, valamennyire még ma is, de h megszakadjak, azt soha többet
ráadásul a stressz öl, én meg sokáig akarok élni

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 22:45:48

@M. Péter:
A poszterina arra ment, hogy őt dolgozzák fel (illetve meg).

@tableno:
Basszus, Te nem orvos vagy?
Akkor ki az orvos? :)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 22:45:55

@Kovermadar: végül is faszán szétbasszák más emberek munkáját.

tableno 2013.06.26. 22:46:34

@Barátusz: Sőt, anal fisting-et is!

BTBTBT 2013.06.26. 22:47:05

@Kovermadar:
Tanato az orvos meg andaluzkutya pszichiáter.

tableno 2013.06.26. 22:47:09

@Kovermadar: tanato. Mindig összekevernek minket.

Igényes 2013.06.26. 22:48:08

@Kovermadar: Aha. Akár arra is kötelezheted őket, hogy minden évben egyszer végighallgassák a leghülyébb vicceidet. :)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 22:48:33

@morsels: tudom, ismerek ilyeneket, nem innen. De ugyan az a kaszt.

morsels (törölt) 2013.06.26. 22:48:40

@tableno:
Hat ezert irtam azt, hogy ahhoz is egyfajta termeszet, hozzaallas kell. Szerintem. A penz persze jo, de nem szeretnek olyan ember lenni, mint ok.
Talalkoztam parral. Meg vicces is lett volna, ha nem pont azt a cegek basszak tonkre, ahol dolgoztam. Vagy a masik helyen kirugtak a fel cegek, hogy a szamok jobbak legyenek (koltsegmegtakaritas), hogy nagy haszonnal el lehessen adni. Mondom, oket nem erdekli az ilyesmi. Nem ez a dolguk.

BTBTBT 2013.06.26. 22:48:42

@tableno:
De most komolyan. Érdekel, hogy miként látja a SB-t az, aki jobban benne van a pénzügyi életben, tehát más szemszögből látja, mint az egyszeri ember, aki sokszor csak okoskodik meg szerencsés.

Megint szabad a gazda 2013.06.26. 22:49:09

@charlieharper: először magyarosított Budapestire, azután rögös úton haladt előre, feladva a régi szokásokat át-átkacsintott a másik partra is. Lehet, hogy valahogy nem találta elég elitnek a sima Budapestit, így egyszercsak Budapesti Corvinusként jelent meg a nagyérdemű előtt, ami már egy igazi patinás elit név (Mo-n).

Tényleg csak dupla zárójelben ((errefelé a Karl Marx sem hangzik olyan egetverően rosszul, sőt talán közgizdaságban...))

négyzet 2013.06.26. 22:49:31

@Mr. Long: a trader a legrosszabb, díszpéldányait nevelik némely "elit pénzügyes szakon" perces chartra megy az adrenalin az ilyen droidokba, és bármilyen sztoriba belehisznek, ha illik a pozihoz, amiben ülnek, mint a többi birka (nem az a birca).

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 22:49:37

@Barátusz: @tableno:
Akkor elnézést :)
Nem csoda, alig pár betű az eltérés és bár általában igyekszem figyelni, most rendesen megzavarodtam.

@Mr. Long:
A kisemberét jellemzően. Dehát ez van.
Legközelebb jobban figyelek és több pént varrok a párnába (de akkor úgyis kimosom és oda lesz minden).

Amarante 2013.06.26. 22:52:17

@morsels: Tobbe-kevesbe igen:):):)

tableno 2013.06.26. 22:54:17

@Barátusz: Komolyan? Mint pénzügyes azt mondom, hogy amiben benne van a "betting" szó, az szerencsejáték, kaszinó. Én senkinek nem javaslom, hogy derivatívákba fektessen, hacsak nem éjjel-nappal ezzel foglalkozik. Magam is távolmaradok ezektől.

négyzet 2013.06.26. 22:54:19

@tableno: nagyon egyetértek, hasonló okokból én is váltás előtt állok. azért nem bánom, hogy ezt a "kasztot" is megismertem..

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.26. 22:55:38

@négyzethálós: Amíg otthon éltem a Jazzy-t hallgattam rendszeresen Ott mondták ki az igazságot, amikor elemzői jelentéseket vetettek össze. Kijött, hogy mindenre van magyarázat. Ha esik a részvény x miatt csinálja, ha növekszik y miatt. De senki sem tudja, hogy miért történik, csak kézelegnek valamit.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.26. 22:56:32

@morsels:
Szomorú :(
Pedig szép lenne, ha visszanyalna a fagyi :)

morsels (törölt) 2013.06.26. 22:57:31

@tableno:
Mert a tozsde nem szerencsejatek? :-)

BTBTBT 2013.06.26. 22:59:47

@tableno:
Azt hittem, hogy a tőzsdézés is lutri. :)
Egyébként mibe érdemes fektetni?

Igényes 2013.06.26. 22:59:49

@morsels: Mostanában inkább már csak vallás. Mindenki hisz valamiben.

tableno 2013.06.26. 23:00:54

@morsels: Nem feltétlenül. Lehet arra is használni, de nem muszáj.

négyzet 2013.06.26. 23:02:39

@Barátusz: jáj, a következő az, hogy x és y árfolyama ma, holnap vagy tetszőleges időpontban mennyi lesz..

tableno 2013.06.26. 23:03:30

@Kovermadar: @Barátusz: Hoszzú távon két dologba érdemes: minőségi ingatlanba és minőségi részvényekbe. Hangsúlyozom: hosszú távon - nem azt kell várni, hogy egyik napról a másikra meggazdagodsz, hanem hogy lassan de biztosan nő a vagyonod.

BTBTBT 2013.06.26. 23:05:24

@négyzethálós:
Nem éppen, mert ahooz jobban bele kéne ásnom magamat a témába.

@tableno:
Köszi. Nem tartozom ahhoz a "máról holnapra kőgazdag leszek"-típushoz. :)

négyzet 2013.06.26. 23:06:17

@tableno: azt is tedd hozzá, hogy lehetőleg ne az ingatlan-/egyéb eszköz-lufi tetején vegyenek :D ha még lesz a jegybanki élénkítések visszaszívása után ilyen..

Igényes 2013.06.26. 23:06:53

@Barátusz: Ha mégis oda akarnál egyszer tartozni, akkor javaslom az aranyat. :)

négyzet 2013.06.26. 23:07:57

@Barátusz: csak arra céloztam, hogy a kérdésed ugyanannyira megválaszolhatatlan volt, mint az árfolyamos. mert az, hogy mibe fektess, igencsak sok mindentől függ, egyénileg is.

morsels (törölt) 2013.06.26. 23:09:08

@tableno:
Persze, tudom en, hogy a tozsde nem ordogtol valo, nagyon is fontos szerepe van a gazdasagi eletben. Vagyishat anelkul nem is mukodne.
De amikor mostanaban tozsdezesrol beszel valaki, meg cegek reszvenyeit akarja vasarolni.. na az mar inkabb szerencsejatek kategoria. Legalabbis az atlagembereknek. Mint en :-).

BTBTBT 2013.06.26. 23:10:08

@Igényes:
Az aranyhoz sok alaptőke kell meg az, hogy felfelé menjen az ára, miután megveszed.

@négyzethálós: Tableno azért tudott rá válaszolni. És az volt a lényeg.

morsels (törölt) 2013.06.26. 23:10:18

@négyzethálós:
Akkor viszont a parnaba varrt penz sem fog sokat erni, amit Kovermadar tett el :-).

tableno 2013.06.26. 23:10:54

@négyzethálós: ez benne a művészet, felismerni mikor nem túlértékelt egy eszköz. A befektetési bankároknak sem mindig sikerül... :)

morsels (törölt) 2013.06.26. 23:14:07

@tableno:
Hat jelen pillanatban minden tulertekelt :-).

tableno 2013.06.26. 23:14:44

@Igényes: Hát én aranyat pont most nem vennék gyors meggazdagodás céljából.

tableno 2013.06.26. 23:19:12

@morsels: Nem feltétlenül. A magyarországi ingatlanok például inkább alulértékeltnek tűnnek (persze ez még egy jó darabig így is fog maradni).

négyzet 2013.06.26. 23:21:41

@morsels: gyorsan ki kell rázni azt a cihát és elkölteni :D

Igényes 2013.06.26. 23:22:15

@Barátusz: @tableno: Sosem lehet tudni, mit hoz a jövő.

BTBTBT 2013.06.26. 23:24:08

@Igényes:
Ilyen alapon nem lenne érdemes felkelni holnap, mert rosszra fordulhat a sorsod.
Aztán lehet, hogy jobbra, de ezt éppen nem tudhatod.

Almandin 2013.06.26. 23:27:24

@szaszo71: Az még egy másik világ volt, más mentalitással. Akkoriban még többen kibírtak társ nélkül fél évet, ma nagyon "felgyorsult a világ" (irónia).

Amarante 2013.06.26. 23:28:34

@hagyma: es mivel folfele seperte a lepcsoket kirugtak:):

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2013.06.26. 23:29:01

@Mr. Long: Nem tudom, én nem jártam egyetemre. (Hopp, ezt lehet nem kellett volna elárulnom!) Egyáltalán, mi számít ma Magyarországon elitnek? Charlieharper írta, hogy a Marx Károlyra járt a Töki, az meg ugye a Corvinus....... Bár, ha jobban bele gondolok, volt kollégám aki ott végzett, szintén közgazdász, de sötét volt, mint az éjszaka, és kb olyan idegesítő, mint a Töki, szóval összezavarodtam.....

Igényes 2013.06.26. 23:35:06

@Barátusz: Hát pont ez teszi olyan szórakoztatóvá, nem? :)

Igényes 2013.06.26. 23:37:22

@Almandin: Amelyik nő nem viszket alulról, most is kibírja. A férfiaknál meg másképp számít. :)

Igényes 2013.06.26. 23:39:31

A ringyóknak persze mindig megvolt a maguk haszna.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 23:39:44

@Amarante: oh fenet, mikor felfele soport, felvettek a jogi karra

Sanyi9 2013.06.26. 23:41:23

Elolvastam az utolso 100 hozzaszolast es az jutott eszembe, hogy

Igényes 2013.06.26. 23:47:28

@Barátusz: Lehet hogy brókerrel kellene beszélgetned akkor. :)

négyzet 2013.06.26. 23:48:02

@Sanyi9: az első 900 valószínűleg érdekesebb :)

BTBTBT 2013.06.26. 23:52:37

@Igényes:
Te ilyenkor piálsz?

@négyzethálós:
Csak sokkal időigényesebb. Bár ha bagoly a lelkem... :)

Igényes 2013.06.26. 23:55:06

@Barátusz: Miért, odáig szaglik? :D

négyzet 2013.06.26. 23:56:06

@Barátusz: én nagyjából végigmentem, de célirányosan. Töki például most egész szórakoztató volt. és a beidézett könyvrészletek

Igényes 2013.06.26. 23:57:54

@négyzethálós: Valószínűleg az egyetlen vagy itt, akinek esete a csaj. Viheted, nem lesz nagy harc érte.

BTBTBT 2013.06.26. 23:59:02

@Igényes:
Időnként eléggé összefüggéstelen a mondandód, és néha úgy tűnik, hogy "magadban beszélgetsz". :)

@négyzethálós:
Ritka, de ma volt időm - munkában is :D - viszonylag folyamatosan követni a fejleményeket.
Bár pont arról maradtam le, amikor erről a halas alakról "kiderült", hogy állítása szerint a poszterina tesója.
Töki igyekezett nem válaszolni a nagyon kényes kérdéseimre. :)

négyzet 2013.06.27. 00:02:23

@Igényes: meg lehet látni Tökiben a fejlődést a primitív törzsi hierarchikus gondolkodás felől a köcsög humor irányába. például amikor az arcába röhög a "lecsúszott" volt barátnőinek, ami nyilván nem igaz, mert kapott volna két pofont, hogy repül hazáig, szerintem. szóval jól kitalálja magát, valószínűleg mazo. meg szado is persze.

négyzet 2013.06.27. 00:03:34

@Barátusz: ne remélj egészalakos fényképet :)

Igényes 2013.06.27. 00:04:19

@Barátusz: Valamivel több mint egy hete 3-4 órákat alszom, valószínűleg kezd meglátszani. :)

Amarante 2013.06.27. 00:07:03

@Barátusz: kep-vilag-blog.com/2013/05/az-elet-nagy-pillanatai-fotok-amelyek-elgondolkodtatnak/

Toki ezekrol mind lemarad.....belegondoltam,hogy ennyi pezhajkuraszas utan,neha alkalmi sexel tarkitva,milyen sivar lehet az elet....

BTBTBT 2013.06.27. 00:07:22

@négyzethálós:
Igazából semmilyen képet nem remélek, hiszen bárki bárkiét küldhetné a neten, úgysem nem hinném el, hogy az övéké. :)

@Igényes:
Az meglehet. Annyival nem is tudnék üzemelni.

Igényes 2013.06.27. 00:07:34

@négyzethálós: Ebben az esetben a sarjaitok neve lehetne (nemtől függetlenül) NégyzetTök Kettő. Aztán amint kibújtak, egy jólirányzott rúgással indulhatnak is valami elit nevelőojjektumba. :)

Sanyi9 2013.06.27. 00:08:03

Szerintem az ilyen irasok mindig nagyon hasznosak, mert

négyzet 2013.06.27. 00:11:30

@Igényes: kapálni például :) (csak a világbéke miatt) ez a nickötlet egész jó amúgy, kár, hogy a tök olyan lejáratott név lett.... na majd más fórumban :D

Igényes 2013.06.27. 00:14:46

@Barátusz: Hát én sem vagyok kimondottan a helyzet magaslatán. :D
De most a panyolok tiszteletére megnézem a Torrentét.

BTBTBT 2013.06.27. 00:18:06

@Amarante:
A tolókocsisak jobb, ha nem részei az életnek.
Nem hiszem, hogy Tökinek ezek hiányoznának. Mindenkinek megvannak a saját kis igényei és megszállottságai, hogy mi fontos, és mi nem számít.
Ő másféle, csak majd az lesz érdekes, ha mondjuk 10 év múlva is magában lesz, mert azért jó tud lenni az egyedüllét hónapokig-évekig, de amikor ez átfordul magányba, az megsemmisítő lesz, és beindítja a kapkodást.

@Igényes:
Ha ilyenkor még nekiállsz filmet nézni, akkor nem lehetsz annyira fáradt. :)

Amarante 2013.06.27. 00:19:29

@Barátusz: Nekem az utolso tetszik.Es nem a zakok miatt:):)

Igényes 2013.06.27. 00:21:30

@Barátusz: 3 előtt úgysem fogok aludni. Akkor akár már szólhat is valami. Abban a filmben igen komoly igazságok vannak. :)

BTBTBT 2013.06.27. 00:25:53

@Amarante:
Nem leszel te még annyi idős 15 év múlva sem. :)

@Igényes:
Ha bírod, miért ne? Meg ha már láttad vagy kéttucatszor.

Amarante 2013.06.27. 00:29:21

@Barátusz: De kozel fogok jarni hozza:):):)

BTBTBT 2013.06.27. 00:34:30

@Amarante:
Az csak jót jelent, mert még sokáig élsz. :)

Amarante 2013.06.27. 00:36:45

@Barátusz: Na ennek erdekeben szepen elpalantalom magam ,olvasgatok aztan szundi:) Jo ejt.

Igényes 2013.06.27. 00:44:25

@Barátusz: És Te, miért kuvikkolsz itt éjnek idején?

BTBTBT 2013.06.27. 00:48:50

@Igényes:
Még éjfél sincs. Ez teljesen normális. 3-kor már biztosan a lóbőrt fogom húzni.
Online teszteket töltök ki.

Igényes 2013.06.27. 00:50:05

@Barátusz: Itt már van. Tesztek? Milyen témában?

BTBTBT 2013.06.27. 00:53:34

@Igényes:
Ja, te Mo.-on vagy?
Nem tudom, ezeket hogy mondják magyarul: personality/motivation/verbal reasoning assessment, ilyesmik.

Igényes 2013.06.27. 00:59:09

@Barátusz: Aha, pillanatnyilag még nemtudommeddig. Hiszel ilyesmikben? Muti, megnézem.

BTBTBT 2013.06.27. 01:07:00

@Igényes:
Nem hit kérdése. Munkához kell.
Csak regisztráció után juthatsz be a tesztre, de itt egy kis publikus ízelítő -
www.shldirect.com/en/practice-tests/

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.27. 02:08:42

@Koós: En is voltam erasmuson, de mivel az egyik legdragabb europai orszagba mentem ( Norvegia) kicsit jobban meg lettunk tamogatva a norveg allam altal. Tulajdonkeppen annyit kaptunk, hogy kijott belole a koli ( 180 ezer forint 3 honapra) , a kaja, meg meg par dolog, igy semennyi osszegre nem votl otthorol szuksegem. Szakmai projektben vettunk reszt ( meg mellette a diplomamunkam irtam) , bepasizasrol, netan fektelen bulirol meg szo sem volt.

skylla 2013.06.27. 02:25:14

nekem tetszett ez a mai. szorakoztato, igenyes, vidam, ironikus, sokszor cinikus, odamondogato volt.

a poszt viszont unalmasan csitri.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.27. 03:35:42

@tildy:): esetedben ezt nem is gondoltuk
viszont milyen a tejfolproject norvegiaban?

2013.06.27. 03:38:20

@Tökfőzelék1: "nincs baj a diploma hiányával, mindig is szükség lesz minden társadalmi berendezkedésben alsó és felső rétegre, és mindig az alsó rétegből kell több ember, hogy a felsőt szolgálhassa"

Az intelligens ember nemcsak okos meg tanult, hanem van érzelmi intelligenciája, társadalmi érzékenysége. Belőled ez teljesen hiányzik, valahol megrekedtél egy 10-12 éves gyerek szintjén. Van mit fejlődni. :)

Jó ha tudod, hogy manapság leginkább szakképpett munkás emberekre van szükség - velünk diplomásokkal már Dunát, Thames-t, Fraser folyót, stb. lehet rekeszteni. Örüljünk még hogy ilyen jó dolgunk van de ne már hogy "felső réteg" legyünk.

Nyugi, de te és én, az érettségizett, a szakmunkás, vagy a kisvállalkozó ugyanabba a középosztályba tartozunk.

A felső réteg az esetleg Donald Trump, Oprah Winfrey, és a hozzájuk hasonló dollár milliárdosok. De még ők se hangoztatnának ilyen maradi nézeteket.

2013.06.27. 04:35:15

Már napok óta nem járt erre Zopilote, Calgaryből. Az árviz óta sok helyen még mindig nincs áram a városban. Hónapokba is telhet majd az eltakaritás. :(

A britek segitséget ajánlottak fel a Calgary Zoo helyrehozására. Köszönjük nektek UK-ben élő magyarok, nagyon rendesek vagytok.

Ha Montroyal tovább jutott Calgaryből akkor a Szigeten szerencséje lesz ugyanis jön a meleghullám a hosszú hétvégére.

pappito · http://pappito.com 2013.06.27. 04:38:17

na ezt nem gondoltam volna, egy ilyen poszt után 1000+ hsz...

miközben a poszt
- nem volt érdekes (10 éve lepörgött az erasmus-bolondéria)
- nem volt jól megírva
- aljára mehetett volna egy (X)

Ettől függetlenül a fiatalok ha összekerülnek, távol az otthontól, akkor bezony fűvelfával (egy részük) ezért mennek oda. Bulizni, ismerkedni más emberekkel, ezt számonkérni... az hülyeség. Az persze jó kérdés, hogy kit érdekel, hogy a szerző esetében ez hogy zajlott, de ez legyen a kiadó problémája. (aki egyébként simán kiadja az ízelítőt hibásan)

Ezen kívül csak annyi derült ki, hogy birca cukkol benneteket töki nickkel :)

DieNanny CH 2013.06.27. 05:48:14

@Amarante:

Kodolányitól olvastam Szent Margitot (Remélem nem keverem) Nagyon tetszett! Hogy régen Veszprémet Böszpörémnek hívták.

DieNanny CH 2013.06.27. 05:54:47

@Tökfőzelék1:

Szüleid, rokonaid? Mindenki diplomás?

(Az én nagynéném a szakmunkásképzőjével okosabb, és felvilágosultabb szerintem, mint én. Legalábbis élvezem a beszélgetéseket vele.)
Az én családomban van egy csomó unokatesó, de alig van valakinek érettségije is, mint diplomája. Családi összeröffenéseken ez elő sem kerül!

DieNanny CH 2013.06.27. 06:00:12

@Igényes:

Én németül boldogulok itt, de ha délebbre mész, az olasz is jó. Bár gondolom az olaszos stílus messze van tőled... (Tőlem nagyon!)

DieNanny CH 2013.06.27. 06:11:43

Birca, valld be! Valójában te vagy Tökfőzelék. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ilyen ember létezhet...! Bár lehet, naiv vagyok...

zopilote 2013.06.27. 06:13:53

@cougarcat:
Montroyal szerencsesen tovabbjutott, a repterrol a kocsi felvetele utan Edmonton - Jasper
utvonalat valasztotta (mas eselye nem volt ) Eredetileg Banff lett volna az uticelja, de az ut
le volt zarva arrafele. Nem egy tragedia, tobb ido marad neki British Columbiara. En a helye-
ben Kelownarol Kamloops fele vettem volna az iranyt, es onnan a regi TransCanada highway-
en mentem volna Vancouverbe, a Fraser Canyon at. Az egy csodalatos ut. Van egy kevesbe is -
mert ut is, Cache Creekbol Lillooet fele, a regi 99 - es, Whistleren at Vancouverbe, az is szep.
Ajanlottam neki, hogy a Szigetre Lions Baybol menjen at Nanaimora es onnan eszak fele ke -
resse fel a Cathedral Groove - ot, a 6- 800 eves es kozel 100 m magas fak miatt. Onnan vissza -
fordulva le lehet vezetni Victoriaba, hangulatos kisvarosokon at.
Itt Calgaryban kezd visszaterni az elet a rendes kerekvagasba, de a romeltakaritas, az arviz o -
lozta karok helyreallitasa hatalmas osszegeket ( 5 milliard $) es kb 10 evet fog igenyevenni.
En nem sokat vettem eszre az arvizbol, csak az Internet videokon lattam. Normalisan dolgo-
zunk, mintha mi sem tortent volna. Sajnos a storage placem a folyo partjan van, teljesen el -
ontotte a viz, ruhaim, konyveim mind elaztak. Kulonoskeppen nem zavar, anyagi dolgok csak.
A HA - t minden nap olvasom, de nincs kedvem kommentelni (neha nehezen allom meg, de
gyoz a jozan esz)

2013.06.27. 06:51:48

@zopilote: Kösz a tudósitást. Jó természeted van ha ilyen gyorsan túltetted magad a káron - de végül is mi mást lehet tenni. Hallom a Stampede-et is megtartják...

Szinte lehetetlen BC szép részeit egy út alatt bejárni. Fraser Canyon valóban gyönyörü, jártam arra. A kedvencem a Kootenays, és a Columbia Valley. Nagyon szeretem azokat a múltból ittragadt kis városkákat.

Lions Bay - nem Horseshoe Bayre gondolsz? Onnan jön a komp ide hozzánk a Departure Bay-be (Nanaimo városrésze, ahol lakom). Sajnos a Cathedral Grove-ot megtépázta évekkel ezelőtt egy nagy vihar. De még mindig nagyon érdemes megnézni.

Ja, a HA az amolyan szenvedély, ha elkezded, nem lehet abbahagyni, de talán majd a jó idő segit.... :)

zopilote 2013.06.27. 07:12:30

Tenyleg, Horseshoe Bay! Regen jartam arra:( En is laktam Nanaimoban, kozel 1 evig. Jobban tetszett, mint Victoria, igazi munkas varos. Bejartuk a kornyeket, a szigeteket, Salt Springstol Gabriolan, Lasquetin, Hornbyn at Quadraig. Sajnos munka nem nagyon volt (2001-2 korul) ami a hazassagomba kerult igy rossz emlekeim vannak az ottani " laid - back lifestylerol ":) Az exem Campbell Riveren el igy nem nagyon vagyom a Szigetre:) Az ex anyosek is odakoltoztek Calgarybol par eve. Itt is jo ido lesz, +27 C korul. Ideje mar!

2013.06.27. 07:58:10

@zopilote: Tiz évig éltem Ladysmith-ben és tiz éve vagyok Nanaimo-ban. Előző férjemmel (aki sajnos meghalt) motorcsónakkal bejártuk a Gulf szigeteket. Ladysmith-től Saltspring, Valdez, Thetis, Tent Island. A 90-es évek közepétől volt egy recesszió, tényleg nem volt munka. Ezért végeztem el az egyetemet, a magyar diplomát nem tudtam használni és kellett a papir. Most van munka bőven, meg se tudok szabadulni tőle. :)

Szeptemberben Hornby-n béreltem egy kis házat, alig várom! Férj Victoriában nőtt fel és Campbell River-ben élt évekig. Neki is ott az exe! De az tőlünk elég messze van....

Nanaimóban azóta megtorpant a papiripar, viszont költöznek ide egyre az Alberta nyugdijasok - jól fel is verték az ingatlan árakat. Fiatalok most mind Albertába mennek - Fort McMurray, stb., igazán ott lehet pénzt keresni.

Na megyek aludni, cakát.

2013.06.27. 08:14:18

@pappito: Én sem értem, mi történhetett. Sokan ráértek tegnap netezni. :)

Zka77 2013.06.27. 09:08:54

@pappito: mert szar és nincs jobb, mint a szarba beleferni a csúfot, azért lehet. Plusz ugye a sok időmilliomos szófosó nick :)

Zka77 2013.06.27. 09:09:46

@Zka77: nabaz nem tudok írni. De értettétek, remélem.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.27. 09:17:15

@hagyma: norvegiaban jo etelek voltak. Es van tejfoluk
@cougarcat: veloszinuleg fejlesztheto, de nem tartom kizartnak az asperger szindromat ilyen esetekben. Ott siman ott van az erzelmi intelligencia alulfejlettsege, masokkal szembeni emptia hianya.

BTBTBT 2013.06.27. 09:21:01

@DieNanny:
Te inkább azt nem akarod elhinni, hogy ilyen nő létezik. :)

Mondjuk, amikor birca nem kommentel vehemensen a saját nick-je alatt, mindig ott a lehetőség, hogy másikat használ - vagy akadnak olyan napok, amikor még neki is dolgoznia kell.

@Philosoraptor:
Furcsa volt, hogy te viszont nem, pedig több időd lenne rá, mint sokunknak. :)

Robert N. Danahi 2013.06.27. 12:08:45

na ma se nincsen itten Töki vagy cukorhal? Esetleg Ana von Írónő?

2013.06.27. 12:35:18

@Barátusz: Látod látod, vannak ilyen furcsaságok az életben.

2013.06.27. 12:36:06

@Kovermadar: Hah, és váj mi nem is igazán szerepelt tegnap, pedig ő egy igazi szófosó.

BTBTBT 2013.06.27. 12:47:49

@Robert Noel Danahi:
Utobbi nem meri odatolni a kepet, ahol nem ajnarozzak.
Tudod, ahogy cukorhal irta, "technikai okok" miatt. Bezzeg von "irono" tegnap ki tudta bofogni a FB-oldalra, hogy ekezik a HA-n. Ott nem voltak technikai "problemak". :)

@Philosoraptor:
Merthogy szabin van - de majd jovoheten bepotolja.

Igényes 2013.06.27. 12:49:07

@DieNanny: Létezni létezik, a maga helyén baj sincs vele. Én abból gondolom hogy kamu, hogy ez az emberfajta nem a blog.hu-n osztja az észt. Rá sem nagyon ér, meg van jobb dolga is.
Inkább valami olyasmi lehet, hogy egyszer valaki ilyen mentalitással megbántotta.

smile750 2013.06.27. 14:52:36

Na, elolvastam most, de csak mert a thai posztnal annyira emlgettetek. Kar volt. Eleg gagyi, es teljesen nyilvanvaloan a konyv reklamja, amit a fenti poszt utan mar dafke sem olvasnek el.
Ennyi erovel en is adhatnek ki konyvet a "kalandjaimbol", hazai, es kulfoldi munka-, es elettapasztalataimbol, biztos izgalmasabb lenne. Tudjatok mit?! Fogok is! :)

2013.06.28. 03:21:06

@tildy:): "veloszinuleg fejlesztheto, de nem tartom kizartnak az asperger szindromat ilyen esetekben. Ott siman ott van az erzelmi intelligencia alulfejlettsege, masokkal szembeni emptia hianya."

Könnyen lehet hogy igazad van. Akkor megértőbb leszek legközelebb. :)

kék madár 2013.06.28. 09:12:06

@zopilote: @cougarcat: augusztusban megyek egy hetre fogalmatlanul Vancouverbe nyaralni, kerhetek toletek tippeket? A varos kb 1 napra erdekel inkabb a hegyek, erdok, szigetek, stb.

M. Úr 2013.06.28. 12:42:46

@Don Kartasch:
"MINDEN leányzó, aki facérként megy Erasmus-ra, kint automatikusan bepasizik."

Hát épp ezért. Mert *facér* megy ki :-) (pa-damm-tsszzzz, tapsvihar, meghajlás)

Amúgy meg:
1. Mert a külföldi (főleg a LATIN AMOROZÓ) férfi az isten, nem ám a slampig magyar.
2. A regényekben, filmekben francia, olasz, angol, spanyol, amerikai férfiakat mutogatnak, mint tökéletes hős szerelmes alfahím.
3. A magyar lány azt hiszi, hogy csak mert sikerült megfognia egy külföldi (ergo félisteni) farkat, akkor ő már olyan eszméletlen jó nő, hogy bármelyik egyszerű földi halandó magyart egy pillantással leveszi a lábáról. Ego boost.

2013.06.28. 19:26:55

@kék madár: Vancouverben Gastown, China Town, Stanley Park, Capilano Suspension Bridge (ez már természet kategória) - googlizd meg ezeket aztán el tudod dönteni hogy tényleg érdekel-e.

Hegyek, erdők, szigetek - Nagyon helyes, enélkül nem érzékelni a Nyugati Part szépségét.

Parti hegység - Whistler. Bár maga a falu elég kommersz de nagyon sok túrista út van errefelé és akinek kevés az ideje az gondolával is feljuthat a csúcsra.

Vancouver Island megérne egy kirándulást. Két nap lenne ideális, de lehet hogy ez nem fér bele. Ahogy Zopilote fentebb ajánlotta, Cathedral Grove egy igazi élmény a több száz éves hatalmas cédrusokkal. Itt lehetne érzékelni hogy mi is az a Pacific Rain Forest.

A Sziget nyugati oldalán található a Pacific Rim National Park. Nyers, vad, nagy hullámokkal robajló Csendes óceán. Teljesen más érzés mint a trópusokon. Long Beach, Chesterfield Beach - kötelező. Chesterfield apálynál érdekes amikor ki tudsz sétálni a tombolon.
Ha átjössz Nanaimo-nál gyere át, úgy közelebb - elég hosszú az út.

Ha nem, akkor Vancouver körül is találsz cédrus erdőt meg túristautakat. Ezt ne hagyd ki, egyedi látvány, más mint a fenyőerdő.

kék madár 2013.06.28. 21:46:00

@cougarcat: nagyon koszonom! Kb. 5 napunk lesz Kanadaban es tul sokat nem akarok vezetni, inkabb fel napos kirandulasokat szervezni. Ezek gondolom par oras utak Vancouvertol. Meg egy kerdes, melyik reszem erdemes megszallnom, hogy a varosi dugot is elkeruljem de megis kozponti helyen legyek?

2013.06.28. 22:12:19

@kék madár: Szivesen. :)

Értem, akkor a szigetre nem nagyon lesz időtök (csak a komp több mint három óra, oda-vissza), de Whistler pár óra vezetés. Menjetek fel és a Tourist Info-ban találtok térképeket, brosúrákat, stb. Hegyek, erdők, vizesések (útközben Brandy Falls). Talán láttok majd amerikai sast, fekete medvét, a hegy tetején pikát, mormotát.

Vancouver a dugók városa, ha vezettek akkor ezzel sok időt lehet elvesztegetni. Legjobb lenne ha a belvárosban találnátok valamit, akkor közel van Gas Town, China Town, Stanley Park. Ha ez nem lehetséges, akkor guglizd meg a Sky Train-t és próbálj olyan helyen lenni ami a vonalán van hogy mihamarabb bejuss a belvárosba. Burnaby még viszonylag közel van a központhoz. Richmond természetesen közel van a reptérhez de dugó dugó hátán a központig. Nézd meg a Greater Vancouver térképet és nézd meg hogy honnan hová mennyi hidon kellene átjutnod. Ha hidakon keresztül vezet az út, akkor többnyire: dugó!

Surrey-t kerüljétek el, itt a közbiztonság nem olyan jó, csak olyan menjen oda aki ismeri és tudja mit csinál. Ha már erről van szó akkor a belvárosnak egy része, a Downtown East Side, nem túristáknak való, tehát sötétedés után ide semmiképp se - de ezt amúgy is lehet érzékelni amikor az egy négyzetméterre eső drogos és hontalan ember népsürüség jelentősen fokozódik, tudod hogy hátra arc! :)

kék madár 2013.06.29. 00:59:03

@cougarcat: Koszi cougarcat, esetleg az segithet rajtam, hogy keson kelek, nem rohanok, 10-11 korul talan mar nem akkora a dugo. Megnezem a terkepet, de egyebkent a sziget is belefer nekem legfeljebb 2 napra megyunk.

Vágási Matyi 2013.07.03. 13:39:16

@tableno: Óriási!

Igazán írhatnának valamit közösen Oravecz Nórával, hatalmas sikere lenne!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása