oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. június 19. 06:41,  Adóbevallás okostelefonon és feminista hókotrás 479 komment

2013. június 19. 06:41 Határátkelő

Adóbevallás okostelefonon és feminista hókotrás

A kettő együtt Svédországot, azon belül is Stockholmot adja ki. Akik követik a blogot, biztosan emlékeznek Rékára, aki Svédországban felnőtt magyarként költözött egy időre Budapestre, majd vissza északra. Története ma a svédországi visszatérésnél kezdődik, és kiderül, miként tudott beilleszkedni Stockholmban egy félig odavalósi fiatal. Annyit elárulok, hogy még neki sem volt könnyű. (A képekért ismét csak köszönet illeti, aki nem elégszik meg önkényes válogatásom eredményével, az itt nézegethet még.)

Stockholm 2.jpg

Legutóbb ott hagytam abba, hogy elhatároztam, hogy hazaköltözöm Svédországba (ez a "haza" relatív, mert "hazamegyek Malmöbe", "hazamegyek Budapestre/Gyömrőre", "hazamegyek Kolozsvárra" és most már "hazamegyek Stockholmba" is játszik). Úgy terveztem, hogy egy rövid időre a szüleimnél fogok lakni, onnan munkát és lakást keresni Malmö-Koppenhága környékén.

Amikor felmondtam a budapesti munkahelyemen, a cég stockholmi irodája megkeresett: ne hagyjam el őket, menjek inkább Stockholmba, konzulensnek. Az ajánlatra hamar rábólintottam, pedig nem tudtam többet a munkakörről, feladatokról, körülményekről, mint ti most. Ez végzetes hibának bizonyult, mindjárt el is mesélem, miért.

Ha jól emlékszem, 2008 májusában érkeztem meg az országba és néhány hétig pihentem a szülői házban, ezután elérkezett az idő. Emlékszem, egy kisebbfajta bőrönddel, egy fotós- és egy laptoptáskával buszoztam fel Stockholmba, ahol másnap kezdtem az új munkahelyen. Néhány napig a stockholmi Magyar Ház vendégszobájában laktam - hogy azután hol hajtom álomra a fejem, azt egyelőre homály fedte, erről a kálváriáról szól a lakáskeresős poszt.

cím_42.jpg

A munkában

Július közepén kezdtem a munkát. Rajtam kívül alig páran lézengtek az irodában, mindenki szabadságon volt, a főnököm is. Senki nem mutatta meg az új feladatokat, nem tudtam, mi a dolgom, tétlenül malmoztam néhány hétig, aztán berobbant egy kolléganőm, aki mellé odaszegődtem amolyan kisegítőnek, egy hatalmas projekt közepén tartott éppen.

Azonban hamar kiderült, hogy nem nekem való az állás, illetve én nem vagyok a megfelelő ember: sem a helpdeskes tapasztalatom, sem a személyes tulajdonságaim nem tettek alkalmassá az IT-tanácsadói munkára. Azt a mai napig nem tudom, a főnököm ebből mennyit érzékelt, elég az hozzá, hogy két éven át jártam be dolgozni úgy, hogy tulajdonképpen semmit nem tudtam csinálni, mert nem tudtak nekem megfelelő feladatokat biztosítani.

Ezt az érzést ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor egy tízévest betesznek az apja mérnöki asztalához, hogy nesze, rajzolj házat. A tízévessel ellentétben én átéreztem a helyzet abszurditását. Iszonyú lélekromboló dolog volt, nagyon sok szinten és szempontból leamortizált lelkileg, idegileg. Próbáltam más munkahely után nézni, de a helyzetem miatt az önbizalmam a padlón volt és még egy normális önéletrajzot sem voltam képes összerakni.

Jött a megoldás

Az olvasó bizonyára furcsállja, hogy miért nem rúgtak ki? Svédországban azonban ez nem megy ilyen könnyen. Ha valakit véglegesítenek, azt nem lehet csak úgy kitenni. Munkahiányra hivatkozva elküldhettek volna, de mivel nem én voltam az utolsó belépő, a kötelező sorrend miatt az újabb kollégáknak kellett volna először felmondani.

Ráadásul a főnököm is átérezte, hogy neki is felelőssége van abban, hogy nem a megfelelő embert vette fel, ezért nem zaklatott, hanem hagyta, hogy ahol tudok, kisegítsek és az apróbb munkákat elvégezzem.

2010 tavaszán aztán nagyobb megszorítás történt az irodában és ekkor közös megállapodással felmondtunk egymásnak: öt hónapig megtarthattam a munkavállalói jogviszonyt és a teljes fizetést, csak a munkavégzés alól mentettek fel. Ezt az ajánlatot elfogadtam és így véget ért a kálvária. Soha még olyan megkönnyebbült ember irodát nem hagyott el, mint én 2010. április 30-án!

utca_2.jpg

Az állás-coach

A nyarat intenzív pihenéssel és még intenzívebb munkakereséssel töltöttem. A munkaügyi központban némileg kivételes helyzetben voltam, hiszen nem voltam hivatalosan munkanélküli, a központos nénik nem is nagyon tudták, mihez kezdjenek velem.

Aztán végül elküldtek a munkakeresőknek biztosított térítésmentes képzésre egy "állás-coach"-hoz, aki lényegében megtanított munkát keresni. Ezt a rendszert sokan kritizálják, mert a coaching cégek, ahhoz képest, hogy milyen iszonyatos lóvét akasztanak le az államtól, állítólag nagyon kevés embert segítenek munkához, amolyan felnőttmegörzőként üzemelnek.

Nekem szerencsém lehetett, vagy egyszerűen nem megőrzőnek tekintettem a képzést, hanem tényleg akartam munkát találni, mindenesetre remek jó coach-hoz kerültem, összeraktunk egy menő önéletrajzot, felvázoltuk a céljaimat, erősségeimet, és hetente megbeszéltük, hogy hány állást pályáztam meg és milyen eredménnyel.

A legjobb tipp, amit kaptam tőle, az volt, hogy minden jelentkezés beküldése után 1-2 nappal telefonáljak oda a cégnek és érdeklődjek, megkapták-e a pályázatot, van-e kérdésük. Hogy halljanak egy hangot is a jelentkezéshez és emlékezzenek rám. Miután ezt a technikát bevezettem, azonnal kezdtek interjúra hívni.

Minden hepi volt

Augusztusban pedig felvettek egy telekomcéghez: a kiemelt céges ügyfeleket kiszolgáló ügyfélszolgálaton kezdtem dolgozni. Első perctől imádtam a munkát, elememben voltam, az ügyfelek is szerettek, a telekom is érdekelt, minden hepi volt. A fizetés a régi jövedelmem 70 százaléka volt, tehát eléggé lejjebb adtam az igényekből, viszont lássuk be, az első években durván túl voltam fizetve és ennyit igazán megért, hogy végre olyasvalamit csináljak, amit tényleg szeretek.

A speciális helyzetemből kifolyólag nem tudok sok általános érvényű dolgot mondani a svédországi munkakeresésről, azonban egyvalami feltűnt, éspedig az, hogy az effajta irodai munkát szinte kizárólag kölcsönző cégeken keresztül hirdetik meg.

Stockholm_1.jpg

Persze ilyen cégből van hatvanezer, és mindegyiknek a weboldalán ki kell tölteni a terjedelmes jelentkezési ívet ÉS csatolni a csatolnivalókat, ezért fejvadászozni roppant időigényes meló. Ha a fejvadásznak tetszem, behív interjúra, de az állást végül egy olyan fejvadász-kölcsönzőcégnél kaparintottam meg, akik a munkaügyi központban tartottak tömeges villáminterjút: egy főre kb. 5-7 perc jutott és onnan rostáltak pár tucat embert egy hosszabb személyes interjúra, a következő lépésben már a kirendelt cég képviselőjével beszélgethettünk.

A kölcsönző cég lett a munkaadóm, ők fizették utánam a járulékokat. A cél persze általában az, hogy idővel az a cég alkalmazzon, ahol tulajdonképpen dolgozom, ez nekem másfél év után valósult meg, azóta a telekom cég végleges alkalmazásában állok és azóta egy másik részlegen dolgozom, amit nem kevésbé szeretek csinálni. Nem állítom, hogy akár most is heveny túlfizetettségben szenvednék, de kényelmesen megélek a béremből, futja hobbira, utazgatásra és lehet félretenni is.

A beilleszkedés

Könnyű volna azt gondolni, hogy könnyű dolgom volt a visszatelepedéssel, hiszen az országban nőttem fel, beszéltem a nyelvet, ismertem a társadalmi rendet. Ugyanakkor azokat az éveket, amikor egy fiatal közelebbről megismeri a társadalmi berendezkedést, elkezd érintkezni hivatalokkal, cégekkel, egyáltalán a felnőtt világgal - ezt az időszakot Magyarországon töltöttem és ez idő alatt egyáltalán nem követtem nyomon a svéd eseményeket.

2008 nyarán szinte azt sem tudtam, ki a svéd miniszterelnök. Hogyan működnek a hivatalok? Hogyan kell egy csekket befizetni? Kitől kapom a TB-t? Hogyan fordulok az egészségügyhöz? - megannyi rejtélyes dolog volt számomra. Persze ebben nagy segítség volt a szüleim jelenléte az országban, még ha 600 kilométerre is voltak, gyakran vettem igénybe a telefonos segítséget. Nem volt tehát zökkenőmentes a visszailleszkedés, de nem is jelentett emberfeletti küzdelmet.

A kezdeti kalandok után lássuk, hogy élem meg a hétköznapokat.

Ami nem tetszik

Stockholmot eredendően csúnya városnak tartom, legalábbis építészetileg, ami lássuk be, egy Budapestet imádó embernek napi vizuális kínszenvedést jelent. Eleve több szigetre épült, erről szegény ugye nem tehet, de ezáltal nem volt lehetséges pompás sugárutakat, körutakat építeni, hanem sok apróbb városközpontszerűség tömörül az egyes szigeteken.

A várost keresztül-kasul szelik a rendkívül hasznos és gyakorlatias, ámde bűn ronda beton viaduktok, vasúti hidak, ez alól a belváros és óváros környéke sem mentesült, sőt. A történelmi belváros nagy részét a 60-70-es években lerombolták és roppant lehangoló, NDK-ihletésű monstrumokat emeltek a helyére.

A belvárosi lakóházak zöme funkcionalista stílusban épült, kocka alakú, díszítetlen tömb és a legjobb, ami elmondható róluk, az az, hogy némelyiket szép élénk színűre festették. A svédek rajonganak ezért a "funkis" stílusért és az utóbbi időben az ő szemükkel nézve én is kezdem megszokni, látni benne az esztétikát.

oroszlán sziluett.jpg

Ezen kívül a város azért eléggé kiesik földrajzilag. Érzékenyen érint, hogy sok helyre csak átszállással lehet repülni, a diszkont reptér másfél óra buszozással elérhető, és a kontinens majd 700 kilométerre fekszik. Ezek időrabló és pénzigényes tényezők; aki eddig pár órás autózással több európai fővárost is elért, annak extra kellemetlen lehet.

A modortalan svédekről már írtam itt-ott korábban is és csak ismételni tudom magam. Sok olyan szokás dívik errefelé, amit Magyarországon neveletlenségnek tartunk. Pl. úgy tartják, hogy a papírzsebkendő nem higiénikus, ezért inkább képesek akár órákon át szipogni-szortyogni. Egy dugig teli metrószerelvényen, egy téli reggelen ez eléggé idegölő tud lenni.

Ezen kívül nagyon durván tudnak tülekedni, már többször is taszítottak fel, löktek meg, mert egyszerűen nincs bennük, hogy próbálunk úgy közlekedni, hogy a másikat minél kevésbé zavarjuk. Az, hogy a metrón előbb kiengedjük a leszállókat, korántsem evidens, a dzsungel törvénye szerint történik az utascsere. Az autóbusznál - ahol elsőajtós felszállás van -, viszont fegyelmezetten sorba állnak, ki érti ezt? :)

Ami tetszik

Stockholmot ugyanakkor nem a szép házak, hanem a szép természet miatt szeretjük, és egy magamfajta természet-romantikus igazán kiélheti minden sétálhatnékját, kirándulhatnékját, kajakozhatnékját és hasonló vonzalmait.

Rengeteg a zöldterület és a víz soha nincs túl messze. Keletre a tenger, nyugatra a hatalmas Mälaren tó (a vízválasztó pont az óvárosnál van). A stockholmiak szeretnek dicsekedni azzal, hogy a Mälaren vize ivóvíz tisztaságú és a lakóövezetek partjain nyaranta a világ legtermészetesebb látványa a fürdőző, napozó svédek csoportjai.

ami tetszik.jpg

Telente a befagyott tavon korcsolyapályát csinálnak, a helyi "főkefe" gépei rendszeresen takarítják el a havat a jég egy részéről, hogy a helyiek zavartalanul korizhassanak. A havas részeket pedig sétáló, piknikező, sífutó családok lepik el.

Azt is nagyon szeretem, hogy ahol lehetett, mindenhol meghagyták a természetet, ezért mindennapos látvány, hogy két tömbház között kikandikál egy hatalmas gránitszikla. Ez egy délen nevelkedett embernek a mai napig egzotikum és nagyon kellemes változatosságot nyújt a városképben.

Általában azt érzem, a városvezetés törődik a lakosokkal, ez nagyon élhető hellyé teszi Stockholmot. Amint lehull az első hó, azonnal éjjel-nappal szórják és takarítják a havat, a gyalogösvényeken is.

(Persze ezt is lehet rosszul csinálni, tavaly egy kisvárosban kitalálták, hogy ezentúl gender szempontok szerint végzik majd a hókotrást, tehát azokat az útvonalakat takarítják először, amelyeket általában nők használnak: járdák, tömegközlekedési útvonalak, óvodák-iskolák környéke. Az, hogy esetleg a mentő eljusson valahova, már másodlagos volt, hiszen a férfiak által használt, fő autós útvonalak a hagyományos patriarchális rend részének számítottak. A feminista hókotrás viszont még itt is feltűnést és némi derültséget keltett.)

havas táj_1.jpg

A parkokat, erdőket karbantartják, rengeteg nyilvános grillezőhely, stég van mindenhol, sok helyen szabadon használható tűzifát is tesznek a grillhely közelébe, mivel működik a bizalmi rendszer: mindenki csak annyit használ, amennyire szüksége van, nem viszik haza a kandallóba.

Ha a városban valami elromlik - mozgólépcső, lift, ajtónyitó -, azonnal intézkednek, jön a szerelő, javít, cserél. Nem hagyják lezülleni a várost. A hivatalban, ha valaki mond valamit, arra később lehet hivatkozni és a következő ügyintéző nem fog lehordani a sárga földig, hogy de pedig az nem úgy van - az ügyintézés távolról sem hibátlan, de legalább nem hajtanak el, ha gond van, hanem meghallgatnak és igyekeznek segíteni.

Általában a hangnem sokkal finomabb, ezt az ügyfélszolgálaton dolgozva is észleltem, a legdühösebb ügyfél is úgy nyit, hogy "szóval volna egy kis gond". A főnöknek nem az a dolga, hogy uralkodjon, hanem hogy az alkalmazottak számára megteremtse a lehető legjobb munkavégzéshez szükséges feltételeket.

Ha hiba történik, nem a felelőst keresik, hanem igyekeznek kiiktatni a rendszerből, rutinokból a hibázás lehetőségét. Ebben a légkörben aztán sokkal könnyebb beismerni, ha az ember hibázott, hiszen mindenki tanul belőle és nem kell a retorzióktól rettegni.

Szemléltető anekdota, hogy az adóbevallást az adóhivatal smartphone appján töltöttem ki és küldtem be, kb. 5 percbe telt, az app telepítésével együtt. Amikor új útlevelet rendeltem, az útlevelet kiállító rendőrkapitányság SMS-ben értesített, hogy elkészült az okmány, mehetek átvenni.

Személy szerint az időjárást nagyon szeretem. Ha egyvalamit kellene mondanom, ami határozottan soha nem fog Magyarországról hiányozni, az a kánikula lenne. Itt a legforróbb nyári napon is 30 fok körüli a csúcshőmérséklet és estére kellemesen lehűl, de gyakoribb a 15-25 fokos, változóan esős-napos nyár.

A téli sötétséget azért kedvelem, mert jól be lehet kucorodni otthonra és hangulatos gyertyafényes estéket rendezni, ezen kívül a szikrázó havas téli napokat is megtanulja értékelni az ember. Egyébként Svédországban percre pontosan annyi világos és sötét óra van, mint Magyarországon, csak nem olyan egyenletes az eloszlásuk :) jelenleg éjjel-nappal világos van, az éjszaka közepén is szürkületnyi fény dereng.

Magyarként Svédországban

Sok kommentben megemlítik, hogy "külföldön akkor is csak egy bevándorló leszel", általában negatív felhanggal. Szerintem ez nem feltétlenül negatív dolog, és kifejezetten gazdagnak érzem magam azáltal, hogy két kultúrát mondhatok a magaménak.

Nem próbálok 100% svéd lenni, továbbra is egy magyar csaj vagyok, aki viszont teljesen átlagos, semmiben nem kirívó "Svensson" életmódot folytat. Persze ezt annak is köszönhetem, hogy tényleg átlagos munkám, lakásom, hobbim van, nem sokban ütök el az ismerősök életmódjától.

A jövő

Mint írtam, az eredeti terv kétévi tartózkodás és lakástakarékoskodás volt. Ehhez képest a napokban lesz öt éve, hogy idejöttem és az elmúlt három évben rájöttem, hogy nem rossz dolog itt élni és a pénzt nem mind félretenni, hanem kellemes dolgokra fordítani, úgymint utazás, fotózás és újabban lakberendezés. :)

Nem tudom, végleg Stockholmban maradok-e, de jelenleg jó itt, lett egy szép kis lakásom, van svéd, magyar és vegyes baráti köröm egyaránt, értelmesen és jórészt bosszankodásmentesen töltöm a napjaimat. Az éves budapesti látogatásoknak pedig megvan az a hatalmas előnyük, hogy ilyenkor a legjobb arcát mutatja a város, nem veszem észre a bosszantó dolgokat, csak a szép és a jó jut mindenből. Kisimultak az idegeim és ezt nem akarom egyhamar elcserélni semmire.

hajók.jpg

Ma úgy érzem, ha költöznék, Koppenhága vagy Bécs lenne a cél, hogy végre ismét szép városban lakjak és ne a kontinens külső széléről kelljen utaznom mindenhova. Egy másfajta karrierhelyzetben és munkakörben jó lenne például évente 2-3 hónapra kibérelni egy pesti lakást és onnan távdolgozni - a globalizáció terjedésével az ilyen és hasonló megoldások már nem számítanak furcsának. Viszont jelenlegi helyzetemben semmi nem késztet arra, hogy végleg elhagyjam Észak Velencéjét.

A budapesti kaland életem legboldogabb és legnehezebb éveit képviseli, semmit nem csinálnék másként. Úgy érzem, azok az évek nagyon hasznosak voltak a világról alkotott képem, önállósodásom és magyarságtudatom szempontjából egyaránt. A nyelvi fejlődésemről nem is beszélve, hiszen 2002-ben, ha nem is törtem a magyart, de nem beszéltem úgy, mint ma.

A magyarországi szálakat ápolom, követem az eseményeket, a barátok életét, mint látjátok, blogolok is, :) jólesik az otthoni barátokkal évente úgy leülni a Szerájban, hogy jóformán ott vesszük fel a beszélgetés fonalát, ahol a múltkor abbahagytuk.

Svédországot bizonyos szempontból sosem fogom annyira magaménak érezni, mint Magyarországot, és semmi nem fogja jobban szimbolizálni a hazatérést, mint amikor a ferihegyi taxi ablakát letekerve kidugom az orrom a gyorsforgalmi szmogjába."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Svédország Stockholm

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr505368135

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyuszigonosz 2013.06.19. 06:58:39

Nagyon szép képek megint és egy jól megírt, érdekes poszt.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.06.19. 07:05:48

Köszi Réka!
Jó írás volt. Mivel -ahogy magad is fogalmazol-, speciális helyzetben vagy, sok mindent nem lehet hozzátenni.
Egyetlen kérdésem lenne:
" Néhány napig a stockholmi Magyar Ház vendégszobájában laktam."
Ez honnan jött?
Hogy kerültél oda?
Ezt átlagos földi halandó is igénybe veheti?
:)

DieNanny CH 2013.06.19. 07:11:31

Hű de jó lett! Bár egyáltalán nem vágyom oda...

Ronnie_27 2013.06.19. 07:14:43

A képek sokkal jobbak a budapesti képeknél. Gratula!

tableno 2013.06.19. 07:32:35

Ez egy igazán remek, jól megírt poszt lett. Nem lehet belekötni.

2013.06.19. 08:49:19

@tableno: Akkor ma nem lesz több száz hozzászólás. :(

andaluzkutya 2013.06.19. 08:56:59

@Philosoraptor: hacsak nem kezdünk el másról beszélni:)

Gyurcsótány Ferenc 2013.06.19. 09:04:13

csak 1 megjegyzes:

Az okmanyiroda mar evek ota kuld SMS es E mail ertesitest is ha elkeszult az okmanyod es postaztak!
Kulfoldi ismeroseim le voltak dobbenve,hogy mennyire gordulekenyen ment az utlevel, szemelyi intezese Magyarorszagon.
Ahogy ok mondtak nekem: lehet jonni tanulni Magyarorszagtol.

lehet,hogy masban nem jobb Magyarorszag (Na jo azert a sved konyha nem lehet valami remekmu) de azert van amiben Magyarorszag is utat tud mutatni.

BTBTBT 2013.06.19. 09:07:48

Ebben sokkal jobb képek vannak, mint az előző posztodban, Réka.

Hogy jön a képbe a Budapest/Gyömrő-viszonylat?

A posztot majd később végigolvasom, most csak ennyit:
"Ha jól emlékszem, 2008 májusában érkeztem meg az országba"
Biztos, hogy nagyon jól emlékszel.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.06.19. 09:08:01

@Gyurcsótány Ferenc: Ez hol van ? Bp?
Mert én vidéken nem ezt tapasztaltam.

tableno 2013.06.19. 09:11:56

Amúgy ez az álláskeresés-coach nagyon jó dolog, feltéve ha az ember nem tőle várja el, hogy állást találjon neki. Úgy ahogy az olimpiát sem az edző kell, hogy megnyerje, hanem a sportoló.

La Pantera 2013.06.19. 09:13:24

Nálunk Budapesten két éve már sms-ben értesítettek az útlevélről.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.06.19. 09:18:27

köszönöm a visszajelzéseket!
@tilmir: nem emlékszem pontosan, hogyan kaptam a tippet, és ennek már pont öt éve, de akkor úgy volt, hogy volt pár vendégszobájuk és hely föggvényében rövid távon igénybe lehetett venni, jelképes összegért.
@Gyurcsótány Ferenc: amikor elköltöztem Magyarországról, még mindig nem lehetett online vonat- vagy távolsági autóbuszjegyet vásárolni, az online vásárlás úgy ment, hogy lefoglaltad a jegyet és a pénztárban átvetted, az egésznek így semmi értelme nem volt. Azóta biztosan fejlődtek a dolgok, de azt nem hinném, hogy Magyarország - minden egyéb érdeme elismerése mellett - útmutató volna az online ügyintézésben.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.06.19. 09:20:01

Ez a svédország olyan mint anno a II. kerületi tanács. A látszat kedvéért bemegy a dolgozó, de csak házakat és majmokat rajzol 8 órában. A különbség csak annyi, hogy ezt ott megfizetik. Továbbá az, hogy ugyanezt bármikor csinálhatja koppenhágában vagy bécsben is.
Ezért tartanak ott a svédek ahol. Basznak dolgozni, azt hiszik akkor van lendületben az ország, ha lemennek a metróba lökdösődni.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.06.19. 09:22:05

En ugy tudtam hogy Ålesund-ot (Norvegia) szoktak "Eszak Velenceje"-kent emlegetni, nem? Legalabbis amig ott eltem, mindenki igy hivatkozott ra merthogy evek ota mindig megszavazzak Skandinavia legszebb varosanak vagy mi...

visitalesund.files.wordpress.com/2011/03/alesund-queen-elisabeth-21.jpg

Nah, azert Stockholm se kutya! ;)

Minden esetre ha a poszterina a jovoben megis haza akarna koltozni Magyarorszagra Svedorszagbol, akkor szemelyesen fogom varni a repteren es azonnal visszarugdosom az elso eszakra tarto gepre.

Ne legyunk mar sajat magunk ellensege! :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.19. 09:22:33

@La Pantera:
Budapest az milyen ország?
Mert vidéken nem így volt-van.

think different 2013.06.19. 09:23:26

@Gyurcsótány Ferenc: Ha nem lenne olyan jó a svéd konyha, akkor miért járna az összes dél-budai és budaörsi vállalkozó és műkörmös az IKEAba húsgombócozni?

www.youtube.com/watch?v=C8Wu3Bps9ic

négyzet 2013.06.19. 09:26:06

szerintem szép város Stockholm, de én szeretem a "funkcionális" építészetet és kevésbé a cifrát. az a legjobb Stockholmban, hogy minden szigeten kicsit más jellegűek a városrészek, és hát fantasztikus az a rengeteg víz..

2013.06.19. 09:28:13

Eszak Velenceje nem Leningrad/Petervar?
Sved kommunista model. Nem lehet elkuldeni rosszul dolgozo embert, helyette tartsuk fenn a foglalkoztatast.

La Pantera 2013.06.19. 09:29:33

@diggerdriver: nézd meg a térképen, ha nem tudod :)

négyzet 2013.06.19. 09:29:41

@tilmir: így van, küldik az sms-t, én is kaptam legutóbb útlevél elkészültéről, és nagyon rugalmasak voltak átvételt illetően is. az előre bejelentkezős rendszerrel meg várnom sem igazán kellett előzetesen. ezen a téren tényleg sikerült nagyon javítani, szerintem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.19. 09:29:44

@Gyurcsótány Ferenc:
Attól mentse meg az Isten a vilàgot hogy Magyarország bármiben is utat mutasson neki.

négyzet 2013.06.19. 09:30:31

@charlieharper: gondolom ezért veszik fel ma már a legtöbb ember "konzulensként"..

négyzet 2013.06.19. 09:33:36

@Don Kartasch: úúúú, ez szép!
amúgy tényleg stockholmot is szokták észak velencéjeként emlegetni, de lehet, hogy több ilyen is van, turizmus marketing ugye :)

Kaumatzi 2013.06.19. 09:35:11

remek poszt, köszönjük!
én már indulok is :)))

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.06.19. 09:36:21

a svéd/skandináv vs. magyar konyháról csak ennyit:
hu.wikipedia.org/wiki/Bocuse_d%27Or
és ennél többet nem is tennék hozzá

Észak Velencéje még csak-csak elmegy, tényleg szép a sok víz meg minden, de nemrég a stockholmi turisztikai hivatal kitalálta, hogy a város szlogenje ezentúl "Stockholm - The Capital of Scandinavia" és ez a nagyképűség enyhén szólva is égő, mindig felmegy bennem a pumpa, ha szembejön velem egy ilyen molinó valahol. A jóval nagyobb, pezsgőbb, kontinentálisabb Koppenhága elnézően mosolyog a dolgon :)

Gyurcsótány Ferenc 2013.06.19. 09:36:39

@tilmir: megyeszekhelyi okmanyiroda.
Kb. kerek 15 percet basztunk el a gyerek utlevel es szemelyi intezesevel es abbol is kb. 5 perc volt,hogy a gyerek meguljon egy helyben es le tudjak fotozni.
Az ugyintezo a mi szemelyink, gyerek szuletesi anyakonyvi kivonata utan kert egy alairast (ahogy mondta barmelyik szulo lehet de csak egy - en irtam ala) aztan kifizettem bankkartyaval es egybol azt kerdezte,hogy milyen E mail cimen es telefonszamon ertesithetnek,ha postaztak! Sajat maguktol mondtak en nemis kerdeztem es 30 napot igertek DE figyelmeztettek,hogy hamarabb is kesz lehet! 5 munkanap alatt kesz volt es jott is E mail, SMS. Meg talan ma is megvan. Tavaly Majusban volt.
Bp-en en soha eletemben nem inteztem semmit sem es nemis fogok.

Gyurcsótány Ferenc 2013.06.19. 09:38:02

@Réka ‎: hat igen. Es mennyivel jobb a sved vasut a DB-tol?
En Europaban azt tartom etalonnak es nem a magyart meg a svedet vagy romant vagy franciat vagy akarmelyiket.
Ahhoz kepest erdekelne a fejlettseguk inkabb.

Gyurcsótány Ferenc 2013.06.19. 09:39:25

@think different: jah. ha hanyni akarsz menj oda:-))))))) ettol ocsmanyabb mar csak a MCDonalds van.
Mindig van lejjebb amugy.

Mrs. Clayton 2013.06.19. 09:41:01

@Gyurcsótány Ferenc: biztosan van olyan, amiben tanulni lehet Mo-tól, de a minap a követségen ügyintéztünk ezt-azt, időpontunk volt 11-re és fél 12-re, mivel előbb ott voltunk és már untam az utcán padon üldögélni, ezért gondoltam fél órával előbb bemegyek és inkább várok ott
épp belépünk az ajtón épp elhangzott egyikünk neve, a mágneszáras ajtó kinyílt, h lehet befáradni
igen ám, de semmit nem készítettünk elő, így ki kellett keresni a papírokat, ami eltartott kb 30 másodpercig, addig nyitva tartottuk az ajtót
erre az egyik ügyintéző, még csak nem is az, aki ránk várt, kiordított, szó szerint, h csukja már be az ajtót, ez itt nem átjáróház
miközben természetesen épp átjáróház, hiszen a váróból csak ott lehet bemenni ügyintézni
kb egy késdobáló kocsmában éreztem rögtön magamat
míg én kint vártam, egy angol anyanyelvű nő érdeklődött, a nem időpontos ablaknál, h már régóta vár, mi van, elfeledkeztek-e róla
az ügyintéző mondta, h nem tudja, ő időponton kívüli ügyeket intéz,
de akkor bemehetne megkérdezni mikor kerül sorra, mert már nagyon régóta vár, természetesen nem, várjon
senki nem tud semmit, senki nem segít semmit, és még bunkók is, az angol nő meg is jegyezte, h ez ám az ügyfélszolgálat
mivel engem sem hívtak a nekem osztott időpontban, ezért vagy lekéstem, mivel fél órával még korábban kellett volna jönnünk, v passz, inkább otthagytam őket

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.06.19. 09:41:06

@négyzethálós: Igen, valoszinuleg van meg vagy 5-6 Skandinav varos, amit Eszak Velencejenek hivnak. :)

Gyurcsótány Ferenc 2013.06.19. 09:41:23

@diggerdriver: de nekem Svedorszag sem iranymutato.
Bocs de ettol szerintem mereden jobb es elhetobb klimaju orszagok vannak Europaban,Nekem egy skandinav orszag sem peldakep.
Akkor mar inkabb szavaznek a nemet-osztrak-svajci eletre mint egy skandinavra es inkabb az peldamutato (ha meesze nem is tokeletes mindenben)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.19. 09:41:42

@Gyurcsótány Ferenc: nem tudom mennyi az az evek ota, 2009-ben meg nem kuldtek.

2013.06.19. 09:42:01

@Don Kartasch: wiki szerint Amsterdam es Manchester (komoly!) is az

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.06.19. 09:42:41

@Gyurcsótány Ferenc: a svéd vasútról nem sok jót lehet mondani. Elavult és túlterhelt a pályarendszer (a gyors X2000 vonatok pl. nem mennek kapacitásuk csúcsán, mert a pálya nem bírná a megterhelést), zsúfoltak a sínek, sok a torlódás, késés, váltóhiba. Ráadásul minden évben óriási meglepetésként érkezik a havazás, ittlétem alatt többször is megbénult a vasúti közlekedés a hóesés és hideg miatt. Vonatra ülni sajnos elég nagy rizikó, főleg hogy néha még a repülőnél is drágább. Persze, ha véletlenül épp működik, akkor kényelmes, halk, stb. Amit nagyon szeretek, hogy minden vonaton van csendes részleg is, ahol nem szabad mobilozni, hangoskodni.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.06.19. 09:48:27

@Réka ‎: En meg pont azon szoktam rohogni nagyokat amikor a danok ugy beszelnek Koppenhagarol hogy a legnagyobb skandinav varos. Mintha Stockholm nem lenne sokkal nagyobb...

Az en szememben is Stocholm a skandinav fovaros, Koppenhaga mar amugyis tulsagosan felhigult, kozel sem annyira egyertelmuen "skandinav" varos mint az eszakabbra levo tarsaik.

Felreertes ne essek imadtam Koppenhagat, amikor ott jartam! Garantaltan messze a legelhetobb metropolis ezen a sargolyon, de mar nem olyan "echte viking falu" mint mondjuk Trondheim, Stockholm vagy Goteborg.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.06.19. 09:49:45

@charlieharper: Sejthettem volna! :D Szerintem picit ragyurunk Tihanyra es azt is benevezhetjuk erre a cimre. :)

zebralany · http://zebralany.blog.hu 2013.06.19. 09:50:26

@charlieharper: Én azt hittem Amszterdam észak velencéje :)

négyzet 2013.06.19. 09:50:52

@tildy:): 4 év telt el azóta... tavaly küldtek sms-t, az biztos, nekem is.

Gyurcsótány Ferenc 2013.06.19. 09:52:42

@tildy:): csak ugy megkerdem. Te jol vagy?
2009? Szamoljal egy kicsit hany eve is volt aztan gyere vissza.Ok?

Gyurcsótány Ferenc 2013.06.19. 09:54:33

@Réka ‎: na akkor hiv a vasut var a (sved) MAV:-)))))))))))
szoval? a vilag egyik legfejlettebb, leggazdabb orszaga es valamiben megsem iranymutato? Hogy lehet az?
Pedig a magyarok szerint ott tuti kolbaszbol van a kerites. Minden statisztikaban No. 1 -ok.

négyzet 2013.06.19. 09:55:55

@Don Kartasch: sőt Koppenhága meglepően koszos, szemetes város, rengeteg mindenféle bevándorlóval/menekülttel, gettósodó városrészekkel, mindenfelé falkákban piáló emberekkel, Christiániába özönlő füvezőkkel. nekem összességében nem volt olyan nagy élmény, bár nem voltam ott túl sokat, más skandináv városok jobban bejöttek csak úgy turistaként.

Loriana 2013.06.19. 10:03:53

Én is csak megerősíteni tudom a budapesti ügyintézés gördülékenységét. Mondjuk, azért a nyóckerben az arcokat látni kellett volna, amikor előttük sorra kerülve 1 óra helyett 3 perc alatt végeztem... Egy online időpontkérésbe fájt. Másrészt viszont a lakcímem szerinti kerületben 3 hetet kellett volna várni, úgyhogy szépen végig kellett zongorázni a nem kifejezetten ügyfélbarát okmányiroda honlapján kerületenként a szabad időpontért - 2 napra rá, de szerencsére csak a 8. kerületig.

Nagyon jó írás! Amit eddig hiába kérdeztem a kollégáktól (nem svédek), hogy miért szipognak ennyit... azt gyanítottam, hogy szimplán lusták, de a zsepi, mint gusztustalansági faktor, még inkább kiábrándító szerintem. A kedvencem még, amikor egy-egy jólszituált középkorú hölgy köp egy jó emböröset a járdára.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.06.19. 10:05:54

@Gyurcsótány Ferenc: akit rettenetesen bánt önérzetileg, hogy Magyarország nem mindenben éllovas, az bizonyára kárörvendően örül, ha más országról hall negatívumot, de az utolsó mondatodat annak mondd, aki ilyesmit állított, én nem is nagyon hallottam senkitől.

négyzet 2013.06.19. 10:06:57

@Gyurcsótány Ferenc: szeretek vonatozni, és kipróbáltam a dél-svéd helyeken is. nem találkoztam késéssel, a vonatok patyolattiszták, kedvesek és intelligensek a kallerek, ide-odautazáskor (ugyebár több várost is végigturistáskodni) a jegyekbe van valami beépített kedvezmény. nos ez abszolút nem máv-élmény volt. de ha jól tudom svédo-ban régiónként más vasúttársaságok vannak.

Ugyandehogy (törölt) 2013.06.19. 10:07:35

te Réka, ez egy cuki poszt, de nem nagyon tudok hozzászólni, én már ott elvesztettem a fonalat, hogy alapvetően nem értem, hogy lehet északra költözni:) ott azok laknak, akik oda születtek és nem hallottak még a meleg helyekről:)

mondjuk Pepét még mindig várom, hátha felbukkan egy svéd posztnál:DDD

kommentelni meg akkor fogok, ha hagyma és max eltereli a témát:D

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.06.19. 10:12:48

@Babette_: ej pedig Stockholm nem is számít igazán északnak. Az majd a sarkkörnél kezdődik! :)

Kaumatzi 2013.06.19. 10:13:57

meleg helyekről? legyünk őszinték, aki azt mondja, hoyg 30+fokbanban szeret melózni járni, az vagy hazudik vagy festi magát - már ezért az igen szélsőséges időjárásért is megérheti elköltözni moról

Gyurcsótány Ferenc 2013.06.19. 10:26:35

@Réka ‎: nem az a baj,hogy Magyarorszag nem mindenben ellovas (nemis lesz soha es nem is kell) - es nemis akarlak ezzel megvadolni,h Svedorszagrol azt allitanad,hogy igen, sot nagyon realis kepet alkotsz a sved eletrol de az szerintem nem jarja,hogy sokan Magyarorszagot mindenben lehuzzak es a skandinaviat az egekig magasztaljak.
Tudom,hogy nem a temahoz tartozik (es nem Svedorszag) ez de megeri elgondolkozni az embereknek ezen a cikken egy keveset:

sportgeza.hu/tenisz/blog/2013/06/19/ket_orara_volt_a_halaltol_czink_melinda/

A baj az,hogy a magyarok azt hiszik (foleg otthonrol),hogy mashol minden tokeletes es csak veluk baszott ki az elet,hogy oda szulettek.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.06.19. 10:35:09

@Gyurcsótány Ferenc: igen, ez így van bár te is kissé sarkosan fogalmazol, én mindig igyekszem árnyalni a képet, vannak itt is érdekes dolgok és olyanok is, amelyek kapcsán imádkozom, hogy Magyarország sose jusson Svédország sorsára (ellenőrizetlen bevándorlás érdekes kultúrákból és társai, de ez megint egy másik poszt témája)

justStevee 2013.06.19. 10:43:05

Jó post, egyszer biztos megnézem, mert minden érdekel ahol még nem voltam :D Bár nekem sokkal északabbra van a célirány az aurora borealis fotózása miatt :D

Gyurcsótány Ferenc 2013.06.19. 10:44:08

@Réka ‎: ja ez igaz de remelem megbocsatassz.
Ezzel egyetertek de szerintem be fog kovetkezni. Elkerulhetetlen.
Meglatod el fog jonni a nap amikor imadkozni fogunk a ciganyainkert,hogy inkabb csak Ok legyenek nekunk mint ami most elozonlotte a nyugati vilagot.
Geert Wilders egy homokbapisilos ovodas ahhoz kepest amilyen figurak fognak meg feltunni a kozeli jovoben.
nemreg volt az Indexen egy sved szelsojobbos figurarol egy cikk aki Magyarorszagra jott lakni mert mi nem vagyunk multikulti orszag es mar nem birja elviselni azt ami otthon megy........hmmmmm.
De,hogy mileyn alakok lepnek mar el minket is a 3. vilagbol csak keress ra az Origo par hettel ezelotti cikkjere a balassagyarmati menekultabor lakoirol.
Utcan inzultaljak a noket (sic!!) es ha nem akarnak veluk b@..ni a helyi nok,akkor a valaszuk csak fuck Hungry!!!
es ettol lesz meg durvabb is. Lesz ez meg igy se majd meglatjuk!

2013.06.19. 10:52:36

@Gyurcsótány Ferenc: ez a jarasi hivatalok bevezetese elott volt, ha nem tevedek. Akkor en is kepes voltam ugyeket intezni gordulekenyen. Azota...? Nincs idopont, nem akkor hivnak be, megsem keszult el, elfelejtettek ertesiteni, satobbi.

2013.06.19. 10:54:33

@Gyurcsótány Ferenc: igen, latom mar, tavaly majust irsz. En is tavaly juniusban intezkedtem, es meglepoen jo elmeny volt a netes idopontfoglalas, a sorrakerules, a 10 perc alatt elintezes.

Na, hat azota agyonvertek azt is, ami valahogy csodaval hataros modon, a jo magyar burokracia ELLENERE is tudott mukodni :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.06.19. 11:07:30

@Gyurcsótány Ferenc: sajnos úgy fest, igazad lesz, mert az EU a napokban szavazta meg a közös menekültügyi politikát, amely a "svéd modell" irányába fogja terelni az eddig megkímélt országokat is, akik eddig "nem vették ki a részüket" az effajta bevándorlásból. Érdekes lesz látni, hogy Magyarország hogyan fogja kezelni az új helyzeteket, mindenesetre szerintem előny, hogy a magyar mentalitásban van egy egészséges gyanakvás a nagyon idegen kultúrákkal szemben. A svédek büszkék a toleranciájukra, ugyanakkor teljesen felkészületlenül állnak a multikulti következményei előtt.

A Jobbik pedig szintén érdekes országokkal (Irán) kokettál, amit nagyon meg fognak bánni a jövőben, de akkor már késő lesz.

2013.06.19. 11:14:59

@Gyurcsótány Ferenc: ido kerdese, amig ebben is alul tudjuk mulni a legendasan szar angol (allami) egeszsegugyi rendszert... hisz kell a sokmilliard a stadionra :)

hvg.hu/kkv/20130619_Felmondta_osszes_korhazi_szerzodeset_a_le

Mondjuk az altalad belinkelt cikk kapcsan mar csak azt sem ertem, hogyha ilyen rohadtdraga biztositasa volt, miert allami intezmenybe kerult, miertnem privat korhazba. Nekem is van biztositasom a munkaltatom altal, egyaltalan nem kerul evi tobbezer dollarba, megis jogosult vagyok az orszag barmely privat intezmenyeben ellatasra.

vazzup 2013.06.19. 11:15:41

@Gyurcsótány Ferenc: Te jól vagy? Olvasni tudsz?

"Ha jól emlékszem, 2008 májusában érkeztem meg az országba és néhány hétig pihentem a szülői házban, ezután elérkezett az idő."

Jóreggelt. Szerinted mikor volt Rékának tapasztalata a magyar okmányirodákkal? Szóval nyugodtan lejjebb lehet venni az arcból.

Gyurcsótány Ferenc 2013.06.19. 11:16:34

@Réka ‎: aszem az EU bizottsag mar regen felajnalottaz az un. ures orszagoknak,hogy 30k EUR-t adnak per menekultert.
nem tudom ez mennyire fog befolyasolni minket a jovoben de en attol tartok,hogy nagy egymasba borulas lesz ebbol.
Ahogy en lattam (meg kelet europai ismeroseim is),hogy Magyarorszagon CEE helyzethez kepest sok a 3. vilagbeli jottment es a magyarok szerintem rajonganak ertuk.
Es viszont is (en szemely szerint behanyok toluk) es szeretnem ha mar ami van is eltunne.

Gyurcsótány Ferenc 2013.06.19. 11:18:52

@vazzup: ????????? nyugi van en nem osztottam ki a rekat

vazzup 2013.06.19. 11:22:47

@Gyurcsótány Ferenc: nem mondtam, hogy Rékát osztottad ki. Te amúgy mit olvasol miközben ide kommentelsz a Szabad Földet, vagy ezt így hogy? Ha ráklikkelnél a nevedre a hozzászólásomban, akkor észrevehetnéd, hogy mire reagáltam. Várj, segítek, ne fáradj, mert a végén még letörik az ujjad a klikkelésben, erre reagáltam:

"@tildy:): csak ugy megkerdem. Te jol vagy?
2009? Szamoljal egy kicsit hany eve is volt aztan gyere vissza.Ok?"

Szóval jól vagy?

én már a fény gyermeke vagyok 2013.06.19. 11:25:00

Sintérek ezek a birminghamiek, mindig ezt mondom. Itthon ez nem történhetne meg a jános kórház sürgősségi osztályán.,*

*czink melindával

2013.06.19. 11:30:55

@én már a fény gyermeke vagyok: max hozzatenne a doki, hogy "de ez plusz negyvenezer forint lesz"

bpetya75 2013.06.19. 11:33:11

@Babette_:

Pepe alatt rám gondoltál? ;-)

Örülök neki, hogy skandináv poszt van. Itthon pusztulok a melegtől, mert a másodszülöttünk bekapta a rotát, oszt infúzióra kellett tenni, asszony megint Pesten (mondjuk most hótól nem kell tartani), lányka meg itthon lábadozik. Én meg olvadozom. Rühellem a hőséget. Nekem más a 30 is az, nem hogy a 35...

@Réka ‎:

Ezt vártam, mikor az előzőnél írtam, hogy remélem a következő jó nagy lesz :-D

Jól esett egy kicsit kajakozásról meg korcsolyázásról és 15-25 fokról olvasni. Azon csodálkozom, hogy egyelőre még csak beszólás lájt volt az első két éved miatt, biztos ki vannak ütve a trollszerű képződmények by hőség ;-)

A történelmi belváros lerombolásában mi volt a koncepció? Nem értem a dolgot. Eddig azt hittem, hogy a történelmi emlékeket arrafelé is régóta védik.

Azért ez a feminista hókotrás enyhe szánakozást keltett bennem, de biztos én vagyok hímsoviniszta barom.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.19. 11:38:16

@Gyurcsótány Ferenc:
Ha szélsöségektöl mentes kellemes klíma a szempont akkor London.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.06.19. 11:41:38

@Gyurcsótány Ferenc: én személy szerint nem hányok tőlük, de mint az utóbbi idők zavargásai is mutatják, tarthatatlan, hogy kastélyszállókat bérelnek nekik, követelmény és következmények nélkül tartják őket segílykén évtizedeken és generációkon átívelően, magyarul kinevelnek egy passzív, munkanélküli kasztot, akiknek életükben még soha senki nem mondta, hogy ideje lenne kezdeni valamit az élettel, mondjuk beilleszkedni, megtanulni a nyelvet és teljesíteni egy kicsit. Magyarországon ez ismerős lehet valahonnan, szóval esélyes, hogy a menekülteket is hasonlóan pátyolgatnák és hagynák vegetálni, amíg teljesen el nem fajulnak a dolgok.

bpetya75 2013.06.19. 11:46:55

@Réka ‎:

Ebből a szempontból (sajnos nagyon lassan, de) mintha valamiféle változást lehetne felfedezni. A rendszer olyan szinten tarthatatlan, hogy rájöttek odafönt, ha nem kezdenek vele valamit, akkor túl hamar kiürül a mézesbödön, azt meg nem szeretnék.

A sokat szidott közmunka programnak is van egy ilyen olvasata. Azt mondjuk elég korainak tartom, hogy még robbanásszerűen megszaporodó számú bevándorlóval is küszködnie kelljen a rendszernek.

vazzup 2013.06.19. 11:47:44

@bpetya75: "Azért ez a feminista hókotrás enyhe szánakozást keltett bennem, de biztos én vagyok hímsoviniszta barom." - hát, ebből is látszik, hogy az értelmetlen, érthetetlen baromságok nem magyar sajátosság, mert minden nép kitermeli a saját hülyéit. :)
Legfeljebb nekünk több jutott döntési pozícióba. :D

Amúgy tetszik a post, érdekes, pláne, hogy feltehetően soha nem fogok skandináv országba menni. Rühellem ugyanis a hideget, Mo-ról is inkább melegebb helyre vágyom telente. Most, hogy 30+ fok van, már egész otthonos. Persze nem lenne hátrány kicsit több zöld terület Pesten, de hát, ez jutott.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.06.19. 11:49:37

@bpetya75: Margaret Thatcher mondta: az a baj a szocializmussal, hogy előbb-utóbb kifogyunk a mások pénzéből :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.06.19. 11:57:35

@Kaumatzi: most komolyan ezen a színvonalon fog itt működni a társalgás? nézzük azért egymást már értelmes embernek, legalább valami alapszinten....

bpetya75 2013.06.19. 12:00:57

@vazzup:

"Persze nem lenne hátrány kicsit több zöld terület Pesten, de hát, ez jutott. "

Kíváncsi vagyok mi sül ki a milánói függőleges erdőből. Esélyesnek tartom, hogy követendő példa lesz, amivel BP-en is lehetne segíteni.

@Réka ‎:

Volt azzal más baj is, de jó megfogalmazás.

fannie · http://elet-uton.blog.hu/ 2013.06.19. 12:20:42

Az Észak Velencéje kifejezés ütötte meg a szemem. "Az nem Szentpétervár?"-ötlött fel bennem. És nem! Illetve nem csak. Állítólag használják Amszterdamra és Wroclawra is, Péterváron és Stockholmon, meg egy fél tucat további városon kívül. De én biztos vagyok benne, hogy ezek közül a legszebb az orosz város. :) Ha szép helyeket keresel, oda mindenképp látogass el egy nap!
Kérdés: Láttad már az aurora borealist? Mert nekem meg az az (egyik) nagy vágyam.

ffüttyfürütty 2013.06.19. 12:22:14

Feminista hókotrás - na erre azt hittem hogy pár jólfejlett skandináv amazon kicsavarta a hólapátot az urak kezébõl.
Izébizé Velencéje/Párizsa mindenhol van, elõbb-utóbb lesz "az Uránusz Párizsa" is. A svéd konyhát én is akartam kérdezni, még nem olvastam a linket.
Babette neked meg milyen jót tesz a meleg, kisimultak a kommentjeid. :)

Kaumatzi 2013.06.19. 12:29:26

@Chang Yai: ööö...vélhetően nem ugrottam meg a mércét, mert nem tudok rájönni, hogy mire gondolsz - kifejtenéd?
a hozzászólásom pedig részemről az igazságot tükrözi, tényleg gyűlölöm a magyar időjárási viszonyokat, de a nyarat feltétlen

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.06.19. 12:30:02

@négyzethálós, @Gyurcsótány Ferenc:
Nem vonom kétségebe. :)
Mi egy hónapja csináltattuk, de még csak opcióként sem ajánlották fel, hogy erre van lehetőség ( szintén megyeszékhely).
Legközelebb megkérdezem.
:)

Ugyandehogy (törölt) 2013.06.19. 12:45:21

@bpetya75: nem, drágám, de jó, hogy látlak:))

a testhőmérsékletet én sem nagyon bírom, elkélne egy légkondi ide be a lakásba....

Ugyandehogy (törölt) 2013.06.19. 12:48:22

@ffüttyfürütty: :)))
a végemet járom, ninc serőm:)
nem a melegtől.

Gyurcsótány Ferenc 2013.06.19. 12:50:57

@vazzup: vazze van aljabb mint a Nepszava is?
Vilag eletemben azt hittem amugy,hogy az aljanak az alja az az Echo TV vs. Budapest TV.
De aztan nem! Megvilagosodtam mikor beleneztem egy Nepszava-ba.
meg az online tartalom is olyan mint egy dogkut rothado tetemekkel.
Sot meg a Nephazugsag nevu ballib media is nagyon cuki.
De megfogadom veszek eccer egy Szabad Foldet,hogy felnyissak vegre a szemem.

vazzup 2013.06.19. 12:51:43

@Babette_: ez nagyon két- (valójában persze egy-) értelmű volt. :D

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.06.19. 12:52:28

@Kaumatzi: mondd, te elolvastad, amit írtál?
"meleg helyekről? legyünk őszinték, aki azt mondja, hoyg 30+fokbanban szeret melózni járni, az vagy hazudik vagy festi magát - már ezért az igen szélsőséges időjárásért is megérheti elköltözni moról"
ez kicsit nem ugyanazt jelenti, mint hogy
"a hozzászólásom pedig részemről az igazságot tükrözi, tényleg gyűlölöm a magyar időjárási viszonyokat, de a nyarat feltétlen"

mondd azt, hogy utálod a nyarat, ezt értem, felfogom, simán felérem ésszel, hogy mások mást szeretnek.... de lehazugozni másokat azért, mert ők meg a hideget nem bírják.... nemár.

(itt perpill most "hűvösebb" van, mint Mo-n, tán olyan 32 lehet, de az elmúlt évben szerintem összesen 20 percig volt 18 foknál hidegebb, szóval ehhez vagyok hozzászokva.)

bpetya75 2013.06.19. 12:55:53

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Basszus Max! Ugye ezzel nem azt akarod mondani, hogy Velence élhetetlen, hideg hely? ;-D

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.19. 12:57:21

@Réka ‎:

A Jobbik bevándorlóellenes, az, hogy szimpatizál egyes országokkal, az alapvetően külpolitikai kérdés.

Szóval az arab csak addig pozitív hős míg Izraelben követ dobál, de azonnal mocskos aljanép lesz belőle, amint Budapestre költözik.

bpetya75 2013.06.19. 12:58:45

@Chang Yai:

Olyan kis érzékeny vagy! Hiszen odaírta alternatívaként, hogy festhetitek is magatokat.

nosuti 2013.06.19. 12:59:29

@Chang Yai: nem akarok beleszólni, de az én szótáramban ez csak egy kifejezés, nem feltétlenül lehazugozás... afféle túlzás
de persze ettől még ő tényleg hazugnak is gondolhatja azokat akik szeretnek melegben dolgozni, ki tudja

a posztról csak annyit, hogy tetszett, szép hosszú lett sok képpel. Én egy másik skandi országban dolgozom, nekem is sok minden tetszik de elég sok minden nem. Nem tudnék itt élni hosszútávon.
ja, ez Dánia, ahol annyira azért nincs hideg, de azért irigykedem az otthoni elegekre most :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.19. 13:02:43

@bpetya75:

Ó, nem! Csak az egész dolog abszurditására akartam rámutani.

Mindig eszembe jut erről, volt nagyfőnököm, Stanley Ho úr szövege. aki megunta, hogy mindig elmondták neki, hogy hála neki Makaóból Ázsia Las Vegasa lett, így kijelenetette, hogy Makaó nem Ázsia Las Vegasa, hanem valójában Las Vegas Amerika Makaója, ugyanis Makaóban több kaszinó van, mint Las Vegasban,

bpetya75 2013.06.19. 13:03:38

@Babette_:

Na, most lebuktam a nárcizmusommal ;-)

Könnyűszerkezetesben lakunk. Piszok meleg ilyenkor, nekünk is kéne valami megoldás. Egyelőre kedv kérdése a dolog...

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.06.19. 13:03:45

@bpetya75: nem hordok sminket ;-)
@nosuti: ja, hogy ez egy kifejezés. hogy a másik hazudik. értem.
szerintem inkább olyasmi lehet, hogy néhány embernek nehezére esik ilyen alapszinten is elképzelni, hogy másvalaki másképpen éli meg a világot.
(nekem már az is necces kicsit, amikor azt mondják, "ez nem embernek való" vagy "nem fehér embernek való", de ezekről fogtam, hogy tényleg kifejezések.)
lehet, hogy tényleg érzékeny vagyok ma, túl sok meló volt, és nemtom, hol van az a kurva iskolabusz (de, tudom, beragadt valahol a dugóba), pedig már 17:33 és mindjárt lefordulok a székről.

nosuti 2013.06.19. 13:09:37

@Chang Yai: akkor relax, mást nem tudsz....mantrázz egyet :D

és ne törődj vele, vagyis ne vedd magadra. és amúgy is, azt mond amit akar :) ő is másképp látja a világot

én már a fény gyermeke vagyok 2013.06.19. 13:13:56

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Csak az irigység beszél belöled, a fél töködet adnád, ha stockholm rózsadombjáról kommentelhetnél.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.19. 13:19:52

@én már a fény gyermeke vagyok:

Hát, nem tudom. A pénznek biztosan örülnék, de a többinek nemigen.

vazzup 2013.06.19. 13:25:57

@tanato: hát ez elég gyenge cikk lett, amellett, hogy nagy általánosságban tényleg sok IT-s lép le, fejlesztő is. Én is az vagyok, a (volt) munkatársaim egyik jelentős része már külföldön van, a másik része pedig egy-két nagyobb cégnél dolgozik Budapesten.
Szakember hiány az van, s adott esetben - sajnos - alacsonyabb kvalitásokkal is be lehet már kerülni egyes cégekhez, mondván "majd beletanul, kell az ember". Aztán csodálkozunk, hogy a minőség a kanyarban sincs néha.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.19. 13:35:08

Otthon, édes otthon! :)

Jó poszt volt.

Azt én is észrevettem, hogy a metróban valamiért párhuzamosan akarnak fel és leszállni az emberek, ami gyorsan farkasszemnézést vált ki a szemben állókból :)
Ettől függetlenül engem még sosem akartak fellökni, sosem voltak velem durvák. Az is igaz, hogy nagyon ritkán megyek Stockholmba.

Ha már Stockholm: tényleg nem szép város. A királyi palota pl. jellegtelen kockaépület, a budapesti Parlament nagyságrendekkel szebb!
A tömegközlekedése szerintem jó, bár elég kis részén járok rendszeresen (rendszeresen = amikor fent vagyok, havonta 1-szer :) ). Autózni viszont horror (nekem). A már említett szigetekre épültsége okán ha az ember benéz egy kereszteződést, akkor vége a dalnak, lehet indulni haza (kb.) :) A millió alagútban szeret elmenni a GPS jel, így ha ott kell forgolódni, akkor szintén annyi és átváltunk a "valahol kibukkanunk, aztán lesz, ami lesz" életérzésre.

A vonatos dologgal nem érek egyet egyáltlán. De ennek lehet az az oka, hogy ritkán használom és szerencsém van.
Én a Flen - Stockholm vagy Nyköping - Stockholm útvonalon járok, ha járok. Mindkettő kb. 1 óra út, óránként jár a vonat. Eddig a legtöbb 10 perc volt, amikor késett a vonat, egyetlen alkalommal. Többségében percre pontosan vagy +/- 1 perces eltéréssel érkezik. Tiszta, kulturált, a mosdó első osztályú (nem csak ott, hanem a legtöbb helyen). Erre mondta valaki, hogy a mosdóból lehet tudni, hogy hazaért az ember (az USA mosdói, már ahol volt pl. ehhez képest kritikán aluliak voltak).

A menekültek problémát jelentenek. Itt fontos megemlíteni a különbséget menekült és bevándorló között.
Menekült = pénzt kap a létezéséét, nem kell dolgoznia, nem ad hozzá semmit sem az országhoz (nem kötelezően).
Bevándorló = vagy jön és dolgozik, vagy nem jöhet. Nem kap semmit sem az államtól.
Sokan bevándorlóellenesek, pedig a legnagyobb problémát nem ők jelentik (tulajdonképpen ők nem jelentenek problémát, hiszen dolgoznak). A menekültek befogadása és indokolatlan túlpesztrálása viszont gond.
Ezt hogy tapasztalja a poszterina?

Valóban kiesik a kontinentális Európától, de ami Rékának hátrány (Skavsta messze van), az nekem előny, mert innen 45 perc autóval (korábban csak 25 volt, de ugye elköltöztünk).
Országon belül viszonylag drága a közlekedés, de a távolságok is sokkal nagyobbak. 450.000 kmˇ2-ről beszélünk.
Utazgatni a világban ugyan valamivel drágább az átszállások miatt, de Budapestről sincs mindenhová közvetlen járat. Ilyen hely azért nem sok van a világon, London, Párizs, Frankfurt... Egy római sem biztos, hogy megússza ezt.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.19. 13:38:03

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Ez egyéni preferencia kérdése.
Szeretek itt fizetést kapni, a többi meg nem érdekes.
Egy olasz biztos hülyét kapna, hogy nem tud meginni egy bort a kocsmában, mert nincs kocsma :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.06.19. 13:39:40

@justStevee: Na igen, az egy csoda dolog, én is imádom, imádnám, ha lenne.Eddig csak háromszor volt hozzá szerencsém kb 5 év alatt.Helyszínnek a norvégiai Lofoten-szigeteket, illetve Tromsö városát ajánlom, ott már unják az emberek szinte... :D Ott olyankor fotózák az eget, ha nincs zöld fény...

A poszthoz: én azért árnyalnám ezt a fene nagy hókotrást, Stokiban lehet, hogy jó a helyzet, de kicsit kijjebb már a legtöbb elyen sz@rnak az egészre, rátolják az útról a járdára a fél méter havat, a gyalogosok meg kénytelenek az úton menni.Gyerekkocsit is f@sza dolog ezeken a fiatal lánchegységeken átdózerolni, a kavicsszórást is sokszor csak elnagyolva végzik.Itt simán el lehet esni a tükörjégen is, nem tudom, hogy mekkora pereket lehetne a felelősök nyakába akasztani, de hétszentség, hogy millió koronás összegek játszanának.Ebben Magyarország szintén előrébb tart.Az óvodai rendszer is elég sok kívánnivalót hagy maga után.De összességében élhetőbb, nyugisabb ország ez, az kétségtelen.És a nyári 35-40 fok itt a kutyának se hiányzik... :D Azért is jöttünk ide lakni.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.19. 13:39:53

@bpetya75:

Hát :)
Egyszer voltam Velencében, aggódtam, hogy mikor fos telibe egy galamb :) Autózni sem nagyon lehet.
Az élhetetlenség nagyon relatív :)

andaluzkutya 2013.06.19. 13:45:47

Szipogás vs. zsebkendő:
Hallottam már olyan véleményt külfölditől, hogy a zsebkendőhasználat a legundorítóbb dolog, amit Mo.-n tapasztalt, mivel fog az ember egy rongyot/papírt, belefújja a taknyát és aztán még magával is hurcolja mindenholva. Miközben egy tisztességes ember felszívja és kiköpi utána. Végülis minek azt hurcolászni?:)

@geegee: Itt Norvégiában nem hallottam arról, hogy bárkit is bepereltek volna, mert mondjuk a háza előtt elcsúsztál. Ha jég vagy hó van, akkor vigyázni kell, mert az ember eleshet...

ffüttyfürütty 2013.06.19. 13:54:11

@bpetya75: Ottlakósra nem kéne a rohadós város :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.19. 13:54:22

@andaluzkutya:

Az kimaradt, hogy itt nem a kezüket teszik a szájuk elé, ha tüsszentenek, hanem a könyökhajlatukat.
Így nem fogod megfogdosni a dolgokat a retkes kezeddel.

Nem minden svéd szipog egyébként. A munkahelyemen pl. a főnökeim mind zsebkendőznek. A kollégák viszont szörcsögnek, mint az egyszeri hörcsög.
Engem nem zavar, míg nem rám köpik (ilyen nem fordult még elő :) ).

bpetya75 2013.06.19. 13:56:03

@Kovermadar:

"Az élhetetlenség nagyon relatív :) "

Na ezzel maximálisan egyetértek. ;-)

@andaluzkutya:

Ez a kiköpni vs lenyelni vs kifújni dolog komoly kulturális különbséget jelent, úgy látom.

bpetya75 2013.06.19. 13:56:54

@ffüttyfürütty:

Na tessék! Újabb szempont az élhetőséghez ;-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.06.19. 13:58:25

@andaluzkutya: Oké, ez is egy megközelítés, de nekem jobban tetszik az otthoni módi, hogy mindenki szépen eltakarítja, (tatja) a havat az utcafrontjáról.Sokkal könnyebb úgy közlekedni.

andaluzkutya 2013.06.19. 14:02:53

@geegee: Persze, csak van az a hómennyiség, aminél irreális elvárás a tökéletesen tiszta ház előtti járda. És ha van ott valamennyi hó, jön egy naposabb/melegebb nap, akkor jég is lesz. Vannak nagyon jó gumis/szöges szerkezetek, amiket a cipőre lehet felhúzni, és már nem csúszkál az ember. És persze van szöges gumi autóra/biciklire is:)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.19. 14:03:38

@bpetya75:

Igen :)
Komoly morális, gusztális és különbenis jelentőséggel bírnak a következő dolgok:
- lenyelni, kiköpni, kifújni (pl. fika - nem a kávézásra gondolok ;) );
- megenni, nem enni meg (pl. belsőségek, vérpudding - ez odab@sz rendesen :) );
- hiányzik, nem hiányzik (pl. túrórudi);
- szociális, nem szociális (spanyol vs svéd);
- oktatás vagy nem ás oktat (hibátlan rendszert még nem láttam)...

Valami, valakinek, mindig a szívügye/szívzöreje/kutyája/kiscicája.

Mindenhol jó, de a legjobb az ágyban! :)

andaluzkutya 2013.06.19. 14:04:24

@bpetya75: ennél sokkal jelentősebb különbségek vannak a vécézési szokásokban, ahogy azt az ukrán posztban kiveséztük:)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.19. 14:05:46

@andaluzkutya:

Igenigenigen!!!
Imádjuk a szöges gumit és a szöges lábbelit is! Kellene álrulni Magyarországra is szöges gumit. Nincs az a rendőrautó, ami utolér vele télen a csoffadt téligumijával :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.06.19. 14:17:07

@geegee: a perelés erejében nem hiszek, Svédországban hagyományosan nagyon-nagyon csínján bánnak a kártérítés kiosztásával. Az elmúlt tél még itteni mércével is extrém hógazdag volt (yay!!!), itt is nagy gondot okoztak a hóhegyek, egyszerűen nem volt hova elkotorni, feltorlaszolni. A mi járdánkat is csak egyik oldalon tisztították, az út másik oldalán több méter magas hótorlasz volt, másként nem tudták megoldani. A tél végi tükörjég ultragáz, de megfigyeltem, hogy a bennszülöttek a télen-nyáron hordott, lecsoszogott talpú vászoncipőben is olyan fürgén futkorásznak rajta, mint a zerge, biztos van egy technika, majd megtanuljuk mi is, ne búsulj.

Északi fény: állítólag Stockholmban is van néha, de a fényszennyezés miatt szinte soha nem látni, az is a sarkkörön túl látható legjobban. Egyszer láttam, amikor Lappföldön kirándultam, mesés volt tényleg.

BTBTBT 2013.06.19. 14:19:36

"Ha hiba történik, nem a felelőst keresik, hanem igyekeznek kiiktatni a rendszerből, rutinokból a hibázás lehetőségét. Ebben a légkörben aztán sokkal könnyebb beismerni, ha az ember hibázott, hiszen mindenki tanul belőle és nem kell a retorzióktól rettegni."

A hozzaallas, hogy segitokeszek hibazaskor, dicseretes - de az ruhellni valo dolog, amikor az emberek sutba dobjak a szemelyes felelossegvallalast. Ha elszartal valamit, viseld a kovetkezmenyeket. Ha a fonokos is felelos azert, mert te nem tudtad rendesen elvegezni a munkat, akkor o is.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.19. 14:20:03

Az előbb írt nekem egy anoním blogolvasó. Azt mondja, hogy áprilisban beküldött cikke nem jelent meg itt, így nekem küldi el, hogy én tegyem közzé.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.06.19. 14:20:41

@Kovermadar: "Ezt hogy tapasztalja a poszterina?"
- pontosan úgy, ahogy te :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.06.19. 14:23:24

@Barátusz: hát pont az a jó, hogy itt az ember ki mer állni és elmondani, hogy "húha, hibát vétettem", a saját felelősségvállalás tapasztalatom szerint nagyságrendekkel jobban működik, mint Magyarországon. Ez azért van, mert a reakció nem az, hogy "de béna vagy már", hanem "javíthatunk-e valamit a rutinokon, hogy máskor ne forduljon elő ilyen könnyen". Valamint megbíznak abban, hogy a hibázó illető magába néz és a jövőben igyekszik jobban odafigyelni.

andaluzkutya 2013.06.19. 14:28:01

@Réka ‎: arról nem is beszélve, hogy így kevésbé stresszelnek az emberek, ezáltal kevésbé hibáznak.
@Barátusz: azért ha valaki hibát hibára halmoz, annak északon is megvannak a következményei. De tény, hogy megdöbbentően türelmesek, legalábbis számunkra, akik nem ebben nevelkedtek.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.06.19. 14:34:05

@andaluzkutya: igen, ebben mondjuk az is szerepet játszik, hogy csak nagyon súlyos vétség (bűncselekmény, verekedés stb) esetén lehet kirúgni dolgozót. Ha valaki sokat hibázik és nem javul, elküldik felzárkóztató képzésre, mást nem igazán tehetnek.Igen, emiatt is divat manapság kölcsönző cégtől bérelni munkaerőt, mert ha nem tetszik, vissza lehet küldeni, a többi meg a kölcsönző cég dolga. Szóval meg lehet kerülni a törvényt is, egy véglegesített dolgozó viszont ott van, ahol, és kirúgás nélkül kell megoldani a gondokat.

BTBTBT 2013.06.19. 14:34:36

@Réka ‎:
A posztodban az szerepel, es arra kerdeztem ra, hogy "nem a felelost keresik". Miert is nem?

Mar majdnem vegigolvastam a mai posztodat.

@andaluzkutya:
Bocs, de nem arrol beszeltem, hogy mi van, ha valaki hibat hibara halmoz.

Zka77 2013.06.19. 14:37:30

@Gyurcsótány Ferenc: ezt csak megerősíteni tudom. Mi is most csináltattunk személyit a gyereknek (4 éves), ingyen volt és kb 15-20 perc volt az egész. Időpont foglalás neten, az okmány postán jött ajánlottként. Pont ma megy érte a párom felvenni, kb 2 hete kérelmeztük.
Pár napja a 444en volt erről egy cikk, hogy mennyit vergődött ezzel valaki.
Sokat segít, ha eleve meg se próbálja az ember netes időpontfoglalás nélkül és gondolom vannak különbségek attól függően, hogy hol próbálkozik az ember. Pest lehet, hogy terheltebb.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.19. 14:38:43

@Barátusz:

Ha kirúgnak, mert nem figyeltem, attól még az elrontott darab nem lesz hirtelen jó.
Le lehet ülni, meg lehet beszélni, ki lehet találni, hogy hogyan kerüljük el ezeket a dolgokat.
A svédek ebben jók és nem abban, hogy elszúrom, aztán üvölt a főnök és ugyan ott vagyunk. Ezzel csak a főnök járatja le magát és szerez ellenségeket.
Itt a dolgozók (nálunk mindenképpen) egy család, együtt húzzuk az igát és mindenki hibázik. Ki így, ki úgy.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.19. 14:42:29

@Réka ‎:

Szóval akkor az egyetlen mód a kirúgásra, ha megszüntetem a céget, majd újat csinálok?

BTBTBT 2013.06.19. 14:43:09

@Kovermadar:
Egyetertek azzal, amit mondtal, de nem uvoltesrol beszeltem, hanem a "nem keresik a felelost"-rol. :)
Ez utobbi a szemelyes felelossegvallalas hianyanak meg a "political correctness gone mad"-nek az egyertelmu jele.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.19. 14:43:11

@zebralany:

Nem, de mivel nagyon ismert ember vagyok, bennem mindenki megbízik.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.06.19. 14:44:11

@Barátusz: nyilván attól is függ, hogy milyen szakma, milyen hiba. De például nálunk, ha hiba történik, akkor arról általában tud
1. aki a hibát észreveszi
2. aki hibázott
3. a közvetlen főnök, akivel ezt megbeszéljük

A többieknek csak annyit kommunikálnak ki, hogy ez a hiba történt, figyeljünk, nehogy velünk is előforduljon, és XY intézkedést hoztunk, hogy a jövőben elkerüljük. Nem azon megy a rugózás, hogy Pistike elszúrta. Így értettem azt a félmondatot, remélem most tisztább.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.19. 14:46:11

@Barátusz:
Rosszul fogalmazott szerintem.

Ha nálunk van valami hiba, akkor odajön a főnök és szól, hogy az előző darabnál volt eltérés. Ha apróság, akkor ennyivel el van intézve.
Ha valami komoly, akkor hozza a rajzot és leülünk, átbeszéljük. Volt olyan, hogy egy nem egyértelmű rajzon ment el egy darab. Ilyenkor egyszerűen ráírják a lapra, hogy erre és erre figyelni kell.

Olyan is volt, hogy én néztem el a rajzot. Az én hibám volt a dolog. Jött a rajzzal a főnök, megnéztük, rájöttem, basszus, sajnálom. Azt mondja semmi baj, ráírja a munkalapra és ha legközelebb is jön adott munka, akkor látni fogom, hogy mire figyeljek.

Ki is rúghattak volna, attól nem lenne jobb semmi sem.

Nyilván ha már sokadszor szúrja el az ember ugyan azt, akkor azér szólni fognak, de az alap nem az, hogy leb@szunk mindenkit, hanem az, hogy ha már megtörtént a baj, akkor minimalizáljuk az ismétlődés esélyét.

Tapasztalataim szerint ezzel nem élnek vissza a svédek (nálunk).

BTBTBT 2013.06.19. 14:50:29

@Kovermadar:
@Réka ‎:
Hogy viszonyulnak a kollegak a (nem brutalis) hibat hibara halmozora, aki onmagabol csinal hulyet meg ha meg is ussza egy ejnye-bejnyevel a fonoksegtol?

Azert kerdezlek kettotoket, mert elegge kolunbozo munkatok van.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.06.19. 14:53:53

@Barátusz: nálunk az az általános, hogy igyekszünk tanulni a hibáinkból és nem megismételni őket. Ahogy @Kovermadar: is írta, nem élnek vissza az engedékenységgel az emberek.

BTBTBT 2013.06.19. 14:55:22

@Réka ‎:
Ezzel sajnos nem valaszoltal a kerdesemre. :)

ffüttyfürütty 2013.06.19. 15:00:31

@Kovermadar: Ezek a szadomazo skandinávok... és ilyenkor nincs itt Váj mi :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.06.19. 15:00:35

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: nem kell a céget, elég a részleget, mivel azonos munkafeladatot ellátó dolgozóknál érvényes a sorrend "last in first out". Viszont a munkahiány miatt elbocsátott kolléga elsőbbséget élvez, ha ismét embert veszel fel, szóval nem igazán érdemes felszámolni a részleget és újratoborozni, mert köteles vagy ugyanazokat az embereket visszavenni...

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.19. 15:08:32

@Réka ‎:

Ezért mondom: a céget bezárom, ezzel megszűnnek a kötelezettségek. Aztán csinálok egy új céget, s oda már csak azokat veszem fel, akiket eleve nem akartam kirúgni.

Warlimont 2013.06.19. 15:14:52

@Réka ‎: Szerintem Magyarorszagot az (is) mentette meg eddig a menekultektöl, hogy nalunk minimalis az idegennyelvtudas, ill a magyar mindenfele nagy nyelvtöl teljesen idegen szabalyok szerint muködik.
A svedeknel meg szo szerint mindenki beszel angolul, könnyebb beilleszkedni. Plusz deli varosokban mar annyi a bevandorlo szomaliai, afgan, stb, hogy az ujonnan erkezöknek mar könnyu beilleszkedni a sajatjaik köze.
Nagy kerdes, hogy egy 9 millios Svedorszag hany tiz-szazezer "menekult" befogadasa utan fog muzulman allamma lezulleni, de abban biztosak lehetnek, hogy a burkaba öltözött arab nök sosem fognak elsvedesedni, azaz sosem fognak beintegralodni az orszagba, mint ahogy a naiv svedek hiszik. Plane hogy jelenleg is koloniakban, lassan kisajatitott varosreszekben laknak, a sajat elveik szerint. Ezek a menekultek nem fiatal munkaerökent erösitik az orszagot, hanem komoly kulturalis szakadekok forrasava valnak, lasd mellettetek a husby-i gyujtogatasokat.

labirintus1 2013.06.19. 15:15:02

@négyzethálós: Nekem elég vegyes tapasztalatom volt.

Amikor csináltatni mentem az útlevelet, akkor lehetett időpontot fogalani és minden teljesen flottul ment. A fényképezésen kivül mindent egy ablaknál intéztem (a fizetést is) és kb. 10 perc múlva már kész is voltam.
Tényleg küldtek sms-t, hogy kész az útlevél.

Ahhoz viszont nem lehetett időpontot foglalni, hogy átvegyem, úgyhogy kb. 1 órát vártam a dologra.

A legviccesebb az, hogy szerintem, nem jó az útlevelem, mert annyira halvány benne a kép, hogy gyakorlatilag nem látszik az arcom alsó fele. Ott rögtön szóltam, de közölték, hogy "jó ez". Hiába mondtam, hogy ha majd lekapcsolnak a reptéren vagy nem engednek be egy országba, akkor ők fogják-e megtériteni a kárt, elhajtottak, hogy nincs mit tenni. Egyelőre még csak Szeribába használtam az útlevelet és ott nem volt gond, de nem tudom, mit szólnának egy olyan országban, ahol rendesen meg is nézik.

Ezzel együtt is minden tiszteletem az okmányirodában dolgozóké. Kötél idegek kellenek ehhez a munkához. Egy órát volt szerencsém hallgatni a "kedves" ügyfeleket, akik között volt néhány elképesztő. Volt egy, amelyik szó szerint a kurva anyjába küldte a nagyon udvarias ügyintézőt, amikor mondta, hogy nem árulnak okmánybélyeget és nincs is rá szüksége az ügyfélnek.

andaluzkutya 2013.06.19. 15:23:11

Az én munkahelyem úgy oldják meg azt, hogy nehéz embereket kirúgni, hogy az alkalmazottak kb. fele beugró jelleggel (vikar) dolgozik. így nem kell kirúgni, elég csak nem hívni. De ahhoz, hogy valaki ebbe az elismert státuszba kerüljön, előbb csak "sommervikar", azaz nyáron dolgozik. Ha a főnök, meg a kollégák elégedettek vele, akkor hívják évközben is. Ha ott is elégedettek vele és valaki éppen nyugdíjba megy, vagy máshova, akkor kaphat egy állandó szerződést.
Ebből a szempontból én zsákbamacska voltam, mivel nekem egyből állandó szerződést kínáltak. Igaz, a pozíciómat előtte több, mint két évig nem tudták betölteni, tehát ennél csak jobb lehettem:)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.19. 15:41:30

@Réka ‎:

Értem. Mert Mo-n pl. ez a szokás, ha nagy baj van, s a cég nem tudná teljesíteni kötelezettségeit. Hiszen jellemzően ilyenkor van végkielégítés meg anyámtyúkja. Sokan csinálják: cég csődbe vitele, majd új cég alapítása. Ha meg van adótartozás, akkor meg eladás hajléktalannak. De ez utóbbi már néha gázos lehet, mert alapból bűncselekménynek számít.

Korábban simán működött ez. Ismerősöm évente csinált új céget, adót sosem fizetett, s mindig eladta a régi céget egy közvetítőn keresztül vagy gettólakó cigánynak vagy hajléktalannak vagy külföldinek. Nem vicc, egy időben egy rakás ilyen közvetítő működött, melyek 200-300 ezres tiszteletdíjért csinálták ezt.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.19. 15:43:06

@Barátusz:

Változó.
Egyrészt nem jellemző a hibát hibára halmozás. Van, hogy rossz időszak van, erre apósom azt mondja, hogy zsinórban 3 hiba a "normális". De ez inkább ilyen Murphy féle normalitás :)
Egyébként mindenki hibázik, így nincsen másképp megitélve egy-egy ilyen hármas, mert tudom, hogy 1 hónap, 1 hét, 2 nap múlva én szaladok majd bele.
Rosszindulatú ember persze van, de annak a szava is annyit ér pl. a vezetés felé. Pláne, ha majd ő hibázik.

Ha valaki rendszeresen nagyon-nagyon lassan vagy körülményesen dolgozik, arra tesznek megjegyzést a kollégák mondjuk ebédnél, de ilyenről eddig kétszer hallottam a 2 év alatt és valljuk meg okkal. Az egyik állandóan munka helyett beszélgetett, a másik pedig szörnyen lassú volt, cserébe azt hitte, hogy ő a jani (haverja ;) ).
Az előbbinek idővel szóltak fentről, hogy nem kellene és azóta nem is csinálja. A másik, sajnos idő közben nagyon beteg lett (ki tudja volt-e összefüggés a kettő között), így már nem dolgozik nálunk (leszázalékolták vagy nem tudom mi itt a megfelelője).

Egyszóval nem a retorzió az, ami miatt dolgozni fognak az emberek, azt látom.

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Ez jó megoldásnak tűnik, különösen a Volvo, Scania és hasonlók esetén. Bár lehet a Saab ezért zárt be :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.19. 15:46:08

@andaluzkutya:

Itt 6 havi határozott idejű és meghosszabbítós rendszerű szerződéssel oldják meg ezt.
A próbaidő is 6 hónap. Nekem is volt, de 4 hónap után azt mondták, hogy akkor írnának egy tillsvidare-t, de csak ha szeretném. Hogyne szerettem volna! :)

Warlimont 2013.06.19. 15:48:17

@Réka ‎: "itt az ember ki mer állni és elmondani, hogy "húha, hibát vétettem", a saját felelősségvállalás tapasztalatom szerint nagyságrendekkel jobban működik, mint Magyarországon."

Egy sved korhazban dolgozok Göteborg mellet, de az egeszsegugy kapcsan nekem pont az a tapasztalatom, hogy a svedek nem vallalnak egyeni felelösseget, söt bujnak ki a döntes (ertsd felelösseg alol), ahogy csak lehet. Az itteni munkamodszer az, hogy irrealis mennyisegu ertekezletet, megbeszelest (möte) tartanak. Ezek elsödleges celja a felelösseg teritese a jelenlevök között. Pl team möte, ahol kulönfele kollegak meselnek betegekröl, es ugymond megbeszeljuk ezeket az ugyeket. De mivel a referelo szemelyen kivul az adott beteget nem ismeri senki, igy max ures altalanossagok szintjen mozognak ezek a megbeszelesek. Az illetö viszont ezutan elmondhatja, hogy a beteget es ennek kapcsan javaslatait megbeszelte a teammel, igy innentöl mar team döntes ami törtenik. A vilag egyik legbizarrabb egeszsegugyi rendszere ez itt, fogok is rola irni egy posztot, hatha felteszi a szerkesztö.... :) A sved egeszsegugy annak jo peldaja, hogy lehet elfecserelni egy csomo eröforrast es idöt a semmivel.

Amugy a döntestöl es felelössegtöl valo altalanos felelmuk "eredmenye" a szomaliai bevandorlok tengere is, mert egyszeruen senki sem vallalta fel a felelösseget, hogy ezt a negativ folyamatot idöben megallitsa, vagy normalis keretek köze terelje, es valoban csak a kepzett, "minöseget" engedje be az orszagba, ne pedig analfabeta tevapasztorok tömeget, akikkel itt se lehet mit kezdeni, erdemi kepzettseguk nincs, hasznalhatatlanok. Öket otthon embercsempeszek beetettek, hogy itt majd az igeret földje lesz, erre nem az lett, csalodottak, a mecsetekben egymast ezen hergelve radikalizalodnak, es jönnek könnyen a gyujtogatasok, lasd Stockholm nemreg.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.19. 15:49:27

@Warlimont:
Sajnos nagyon igazad van!
Én bízom a következő kormányokban, hogy megvágják a segélyeket és onnantól nem éri majd meg henyélni vagy idejárogatni menekültként.

Meglátjuk...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.19. 15:52:53

@Warlimont:
Nekem a svéd orvosok mentették meg a kezem, így egy rossz szavam nem lehet.
Míg bent voltam (20 nap), addig mintha egy 4*-os szállodában laktam volna. De én csak a felhasznállója vagyok az egészségügynek, mindenesetre elégedett vagyok azzal, amit kaptam.

2013.06.19. 15:56:37

@Kovermadar: Ha befestem magamat afrikai menekültnek, akkor örökbe fogadsz?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.06.19. 15:57:22

@Warlimont: igen az egészségügy még egy érdekes szektor. Szoktam olvasni Zaremba írásait, keress rá, megdöbbentő, legalábbis egy kívülállónak.
A bevándorási kudarcot nem a felelősségkerülésre vezetném vissza, inkább arra, hogy évtizdek óta az a vélekedés járja, hogy "mi gazdagok vagyunk, futja a pénzünkből, kötelességünk segíteni a rászorultakat", erre a szemléletre és az idegen kultúrákra való nyitottságukra roppant büszkék és nem hajlandók belátni, hogy azzal, hogy idehoznak x tízezer szomálit, azzal senkin nem segítenek. Az a szomáli, aki ki tud csengetni dollár tízezreket az embercsempésznek, korántsem a legrászorulóbb réteghez tartozik és azzal, hogy bevágják valami panelnegyedbe és hozzávágnak havonta x ezer korona segílykét, senkinek nem lesz jobb, a szomálinak sem, mert a dollár tízezreiből jobb megtérülést várt volna, a tizenhat gyerekét pedig arra fogja nevelni, hogy gyűlölje a svédeket és a társadalmat, amiért nem terítették elé a tejjel-mézzel folyó Kánaánt.
(érik a következő poszt, érzem én) :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.19. 15:59:36

@Kovermadar:

Hát nyilván van egy olyan cégméret, ahol már ezt nem érdemes megtenni, mert magának a cégnévnek is értéke van már önmagában. Nagy cégnál, ha baj van, csak a tőkebevonás segít. Mint mostanában a volt munkahelyemen, a Nokiánál - azt mondják a Microsoft megveszi az egészet. A röhej, hogy mi egyszerű szürke dolgozókként már évekkel ezelőtt megjósoltuk, hogy ez az üzletpolitika csődhöz fog vezetni. Az egész egy időben már kezdett úgy működni, mint egy kommunista állami vállalat: a piacról tudomást nem véve születtek döntések. Az egyik példa: eldöntötte a Nokia, hogy csinál egy SAJÁT közösségi honlapot, hát meg is csinálták, volt is összesen 20-30 ezer felhasználó, ebből 90 % Nokia-dolgozó... :-) Nekem csak azért volt profilom, mert mindenki csinált magának, amikor volt erről tréning. Aztán tavaly kaptam egy emailt, hogy sajnos megszűnik a honlap... :-) Még volt egy olyan, hogy a rendszer átirányítja, ha akarom ottani emailemet egy másikra. Kiváncsiságból rákattintottam, hát persze "ismeretlen hiba" válaszüzenetet kaptam. Szóval nagyon profi volt... :-)

De egy mikro- vagy kisvállalkozásnál mindez jellemzően megéri ez a trükk.

négyzet 2013.06.19. 16:04:09

@labirintus1: hát a fotó, nos igen. mintha egyre gyatrább lenne a minőség, ezt én is tapasztalom. az első, tíz évvel ezelőtti kártyás személyim képe sokkal jobb volt, mint az azóta elkészült személyi, jogsi és útlevél képe az elmúlt években. túl nagy kontraszt, nagy fehér folt az arcom, az orrom vonala nem is látszik szinte.. nem várom azt a pillanatot, amikor nem tudják az arcomat beazonosítani rajtuk.

Mrs. Clayton 2013.06.19. 16:09:06

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: a másik oldala a dolognak meg ez:
van egy ált. isk. osztálytársam, sztem összesen ennyi is a végzettsége, ő mondta, h szezonra az állami cég felveszi, majd a szezon végén elmegy munkanélkülire, majd szezon kezdetekor megint felveszik, mondjuk ha nincs 3 év munkaviszonyod, akkor nincs végkielégítés se, de akkor sem értem otthon miért nem dívik a 38, 40, 42 hetes foglalkoztatás, ez jobb a dolgozónak is meg a munkavállalónak is, ha egyszerű munkáról van szó

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.19. 16:10:03

@Philosoraptor:
Szívesen örökbefogadlak, de csak, ha nem fested be magad :)

Bevallom őszintén, hogy nekem nem szívügyem a feketék vagy színesek pesztrálása, támogatása. Nem utálom őket vagy ilyesmi, de hidegen hagy, hogy fekete és honnan jött.
Jöjjön bárki, aki akar és dolgozzon. Ha nem dolgozik, akkor menjen haza, mert éhező szájból van bőven svéd is (OK, munkanélküliből).

Faji, vallási, gyerekvállalási alapon szerintem senkinek sem kell, hogy járjanak dolgok. Legyen lehetősége mindenkinek dolgozni és megfelelő juttatást kapni cserébe. De ha nem megy, akkor ne erőltessük.

Engem sem sajnált soha senki, mert 23 éve dilettáns kormányok váltják egymást a Kárpát-medencében. Erről nem tehet a nép, de mégis demokratikusan választ a rosszak közül. Ez van. Afrikában is az van, ami...

négyzet 2013.06.19. 16:13:16

@Warlimont: szerintem nem a magyar nyelv miatt és idegen nyelvismeret hiánya miatt nem jönnek ide a menekültek, hanem mert nincs olyan bőkezű segélyezés, és nem olyan sima ügy ide bejutni (botrányt is kavart a menekültkezelésünk).

kutya vacsorája 2013.06.19. 16:15:33

@Kaumatzi: szeretek. nem hazudom, nem festem.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.19. 16:17:32

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Nem vagyok tisztában a vállalatméretekkel.
Mi egy kb 75-80 fős cég vagyunk és mindenki megkapja a végleges szerződését 6 hónap után (nyilván aki beválik).
Egy kollégám viszont a Skavsta-n dolgozott 4 évig úgy, hogy végig hosszabbítgatták a "próbaidőt".

Akárhogy is, lehet erős ipart és stabil gazdaságot létrehozni ilyen feltételekkel is.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.19. 16:35:53

@Kovermadar:

BG-ban mindez nem szempont. Egész másképp van, hiába szintén EU.

Eleve a munkavállalók negyede feketén dolgozik. A fele meg szürkén. Csak az államigazgatásban és nagyon nagy cégeknél minden fehér.

Aztán jellemzően mindenkinek adnak végleges szerződést mindenhol, van ahol próbaidő sincs. Nincs jelentősége, mert a jogszabályok szerint bárkit el lehet bocsátani 30 napos értesítéssel, csak annyi, hogy ha van legalább 3 év munkaviszonya, akkor jár neki végkielégítés. Ennek összege jelentéktelen, hiszen ha valaki szürkén dolgozik - márpedig ez a jellemző -, a végkielégítés a papír szerinti összeg alapján jár és nem a tényleges fizetés alapján. Feleségem egyik munkahelyén a valós fizetés pl. a papíron lévő 400 %-a volt!

Emellett a jogszabály elég sok okot ad ellbocsátásra, pl. a szimpla "átszervezés" vagy "üzletpolitikai változás" már érvényes indok.

Tulajdonképpen a próbaidő és a végleges státusz között az egyetlen jelentős különbség, hogy előbbinél azonnal ki lehet rúgni a dolgozót, utóbbinál meg szólni kell neki 30 nappal korábban.

BTBTBT 2013.06.19. 16:40:30

@Kovermadar:
Ma lattam egy hirdetest a Time Out cimlapjan: Rekorderlig cider.
Ismeros vagy az almaborfelesegek tajan? Erdemes ezt kiprobalni?

montroyal ( CAN qc) 2013.06.19. 16:47:00

@én már a fény gyermeke vagyok: emlekszem regebben valaki sogor koma jobarat politikai alapon ki lett nevezve egy vezetoi allasba a magyar TV-hez mar nem emlekszem a nevere ,de az erdekes kapott egy szep irodat, szep fizetest es hosszu ideig senki sem tudta mi a munkakore ,o maga sem ,de azert bejart el volt .. postoloval ellentetben lelkiismeret furdalasa sem volt, hiszen o volt a fonok ,de beosztottjai sem voltak .... es hany ilyen lehet Mo-on.. van aki egyszerre tobb helyen tobb allasba teszi mindezt...

montroyal ( CAN qc) 2013.06.19. 16:59:16

@think different: mi is jarunk az IKEA-ba husgombocozni( foleg 5 perc tolunk) amihez igazan nem kell big shattnak lenni mert kedden 2.99$ a 10 gomboc koret udito includ... hu de megszaladhatott a Mo-i vallakozoknak

én már a fény gyermeke vagyok 2013.06.19. 17:03:31

@montroyal: Erre nem emlékszem, csak az árpa attila féle verzióra. Az állítólag csak bement tök ismeretlenül a frissen alakult rtl klubhoz és leült egy íróasztalhoz. Mivel senki se ismert senkit, azt hitték oda tartozik. Németül jól beszélt. tudta kivel kell bájcsevegni, még elgondolásai is voltak, így ottragadt egy idővel legálisan is.
Vagy igaz vagy nem. Régebben írt erről egy könyvet, akkoriban sokat unatkozhattam mert elolvastam.

montroyal ( CAN qc) 2013.06.19. 17:12:05

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: arab csak addig pozitív hős míg Izraelben követ dobál

na ez nalunk ugy jelenne meg az ujsagokban hogy elhajitot egy veszelyes kovet ami HA lepattant volna egy izraeli gyermek fejerol eltalalt vona egy masikat akirol lepattanva meg egy harmadik aldozatot is kovetelt volna, tehat izraelnek joga van megvedeni magat es hogy szonyegbombazast csinalt 200 terrorista (civil) halala teljesen jogos... ( ja a ko nem talalt el senkit..)

bpetya75 2013.06.19. 17:12:06

@kutya vacsorája:

Akkor csak ferde hajlamú lehetsz! ;-)

váj mí 2013.06.19. 17:12:16

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Átnézted nyelvileg, formailag, olvashatóságilag és érdekesség-mutatóilag? ;).

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.19. 17:22:07

@montroyal:

Minden média mindent hírt manipulál. A jó és a rossz média csak az a különbség, hogy míg a rossz média hamisít, addig a jó legfeljebb csak elhallgat.

váj mí 2013.06.19. 17:25:03

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Hm, akkor sok az elfekvő poszt, HÁ postaládájában. Amúgy sem érdekli a posztok színvonala, minden szart kipakol ... Előbb-utóbb sorra kerül az ipse is. Ha te is beküldöd, csak még hátrább kerül a listán.

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.06.19. 17:25:53

@négyzethálós: szerintem is botrányos az új útlevélben a kép minősége, viszont gyanítom, hogy amikor a határőr "lehúzza" róla az adatokat a számítógépbe, akkor lát rendes képet is az adatok mellett. másképp én se tudom, hogy alkalmas a beazonosításomra....

én már a fény gyermeke vagyok 2013.06.19. 17:31:54

@váj mí: Ahhoz hogy megjelenjen az írásod csúsztadnod kell. Kérdezd csak meg tilmirt, már két hónapja él parizeren, csak hogy olvashassunk svájcról.

váj mí 2013.06.19. 17:34:02

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Szerintem se... én tavaly júliusban küldtem posztot, október elején jelent meg, ilyen ez.
Ha nem túl aktuális -mondjuk témailag, török zavargások vagy a cseh kormány, vagy hasonló-, akkor ráér kivárni ...

váj mí 2013.06.19. 17:35:51

@én már a fény gyermeke vagyok: Te, ha én még egyszer tudnék olyan igazi marha-párizsit enni, mint gyerekkoromban, esküszöm, felőlem elmehet a fenébe az összes homárba pakolt szarvasgomba ;).

montroyal ( CAN qc) 2013.06.19. 17:37:13

@én már a fény gyermeke vagyok: en is reg olvastam minden esetre elofordul mint a postiroval

van aTV-be egy reklam mutatjak be azuj kolleginanak a vallalat dolgozoit vegul egy irodaban egy pasi jatszik a tollavav - O nicola ... es nem csinal semmit .... de azt nagyon jol csinalja.
es az ajton az all hogy reklamacio osztaly biztosito tarsasagnak es a slogen mi kemenyen dolgozunk hogy o ne dolgozzon kemenyen
.. otletes reklam ..

én már a fény gyermeke vagyok 2013.06.19. 17:43:10

@váj mí: mint gyerekkoromban

A múlt század elején még nem is volt marhapárizsi. Szerintem kevered a lókolbásszal.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.06.19. 17:50:23

@andaluzkutya: Ez mind szintén oké és igaz.Na most itt Stoki mellett sz@rabb a helyzet a magyarországinál enyhébb télben, mint fent a sarkkörnél, ahol minden havat (egyszerre akár 20-30 centit, de telente minimum méternyit) rendszeresen eltakarítottak, nyilván gépekkel.Akkor most ki a hunyó, hol csinálják rosszul? :-)

BTBTBT 2013.06.19. 18:01:35

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Az elbocsatas Angliaban is nagyon hasonlo, bar a szurke es fekete munka hanyadarol csak hozzavetoleges adatok vannak.
A felmondasi ido es a vegkielegites - szinten.
A tanacsoknal dolgozokat nehezebb kiebrudalni, de atszervezes cimen itt is meg lehet szabadulni valakitol.
Meg ha baromsagot csinal, akkor is - termeszetesen a menedzsereknel nem ilyen egyszeru.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.06.19. 18:08:45

@Réka ‎: Neked is csak a sarkköri telet tudom felhozni, rögtön, estében, akár délután, este, éjszaka pár kotrós fószer hatékonyan megtisztít egy komplett városrészt.Ha közben kezdhetik elölről, akkor kezdik elölről.Lulujóban így működik, akkor ezexerint itt a mediterrániumból mehetnének fel tanulni hozzájuk.A pereskedés meg érdekes dolog, ahogy írod.Engem bezzeg rögtön befenyegettek a kötsög parkolócégtől, pedig befizettem a rohadék, jogtalan bírságjukat.Nem azért mert elismertem, hanem csak nem volt kedvem harcolni még a kronofogdával is.De ha emberéletek veszélyeztetődnek a tél miatt (öregek eltaknyolnak, kizsgyerekes anyát elüti az autó az úttesten, mert a járda használhatatlan /itt nálunk mindkét oldala ilyen volt/, akkor azért erősen érdekelne, hogy mi a bírósági ítélet...) Télleg, van esetleg tapasztalatod fogyasztóvédelemmel kapcsolatban?Ez a téma is marhára érdekelne, akár egy posztot is megérhet...? :-)

2013.06.19. 18:09:45

@Barátusz: kifejezetten kartekony managereket ezert szoktak "garden leave"-re kuldeni, azaz "maradj otthon, allomanyban tartunk, kapod a fizud is, csak ne nyulj semmihez ha lehet" :D

Fonyeremeny lehet :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.19. 18:10:54

@Barátusz:

Hasonló.

Itt úgy van, hogy a magánszektorban gyakorlatilag nulla védelem van a dolgozókra, viszont az államiban meg abszurd túlvédelem.

Pl. egy állami/önkormányzati véglegesített iskolai tanárt egyszerűen képtelenség elbocsátani. Gyakorlatilag hacsak nem mutat be részegen egy sztriptízszámot a diákoknak vagy nem terjeszt drogot köztül, nem lehet elküldeni.

Persze hozzá kell tenni: nagyon szar a fizetés az állami állásokban.

morsels (törölt) 2013.06.19. 18:13:29

@Réka ‎:
Jobb helyeken ezert viszik ki a havat a varosbol, amikor mar tul sok van :-)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.19. 18:14:12

@Barátusz:

Valószínűleg nem is fogja senki elhinni, hogy milyen alacsony fizetések vannak errefelé. Mondjuk egy gimnáziumi tanár 10 éves gyakorlattal keres kb. 500 levát bruttó, ez 75 ezer Ft.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.06.19. 18:24:37

@Warlimont: "@Réka ‎: "itt az ember ki mer állni és elmondani, hogy "húha, hibát vétettem", a saját felelősségvállalás tapasztalatom szerint nagyságrendekkel jobban működik, mint Magyarországon."

Egy sved korhazban dolgozok Göteborg mellet, de az egeszsegugy kapcsan nekem pont az a tapasztalatom, hogy a svedek nem vallalnak egyeni felelösseget, söt bujnak ki a döntes (ertsd felelösseg alol), ahogy csak lehet. Az itteni munkamodszer az, hogy irrealis mennyisegu ertekezletet, megbeszelest (möte) tartanak. Ezek elsödleges celja a felelösseg teritese a jelenlevök között. Pl team möte, ahol kulönfele kollegak meselnek betegekröl, es ugymond megbeszeljuk ezeket az ugyeket. De mivel a referelo szemelyen kivul az adott beteget nem ismeri senki, igy max ures altalanossagok szintjen mozognak ezek a megbeszelesek. Az illetö viszont ezutan elmondhatja, hogy a beteget es ennek kapcsan javaslatait megbeszelte a teammel, igy innentöl mar team döntes ami törtenik. A vilag egyik legbizarrabb egeszsegugyi rendszere ez itt, fogok is rola irni egy posztot, hatha felteszi a szerkesztö.... :) A sved egeszsegugy annak jo peldaja, hogy lehet elfecserelni egy csomo eröforrast es idöt a semmivel."

Nahát, a nejem is ugyanebben a cipőben jár, szóval csak megerősíteni tudja..ő is orvos, és erősen döbbenetes dolgokat szokott mesélni.Én várom ezt a posztodat, komolyan.

andaluzkutya 2013.06.19. 18:56:49

@Warlimont: @geegee:
Most akkor vagy nagyon különbözik a norvég eü a svédtől, vagy nagyon nagy szerencsém van az osztállyal, ahova kerültem. Nekem mindenesetre az az érzésem, hogy ez a részleg elég jól működik és a betegek se szoktak nagyon panaszkodni...

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Nekem is megmondta a főnököm, hogy mint állami alkalmazott két esetben veszítem el az állásomat minden további figyelmeztetés nélkül:
1. lényegében szánt szándékkal "megölöm" a beteget,
2. szexuális kapcsolatot létesítek egy beteggel.
Minden más hibázás megbocsátható.

encore 2013.06.19. 19:00:52

Tetszett az írásod, belevitted az érzéseidet is, és én pont erre voltam a leginkább kíváncsi.
Látom tudod értékelni azt ahol éppen vagy.
Én teljesen magyar vagyok, és hamarosan én is indulok északra a "szomszéd" országba, nekem Svédország nem annyira valahogy.
Nekem van egypár olyan dolog ami számomra létszükségletté vállt Magyarországon, még így is hogy nincs családom.
Az otthonom, a légkör ami ha nyomasztóvá válik "megtaposom" és jobb lesz. A nyár mert hiába néha 40 fok, kell ez is mert magyar vagyok, és a Balaton, még ha már nem is olyan nagy szám, pár nap egy évben nekem fontos és ezért kötelező.
Ha északra költözöm, és esetleg letelepedek ott, (mert itt nincs anyagi háttér) nekem és leendő utódaimnak örök hazája lesz, mert megmutatom nekik az ország igazi arcát ami nem csak Budapest, sőt nem is Budapest.
Én magyar leszek akkor is, és törekszem rá hogy olyanok irányítsák ezt az országot akik méltók rá, és jobbá akarják tenni mindenáron. Jó pár ember ismerek akik 56-óta vagy csak mostanában, akár 10-20 éve "tántorogtak ki".
Aki nem mobilis, rugalmas, az csak látogatóba jön "haza".
Én soha nem látogatóba jövök, én itt is élek.
"Kétlaki leszek ha kell."
Asszimilálódjanak azok akik Borg-nak (Star Trek) születtek. :)))

andaluzkutya 2013.06.19. 19:04:28

@geegee: Én nem tudom arrafelé hogy csinálják, csak szerintem van az a hómennyiség, amit problémás lehet eltakarítani. Itt nálunk is úgy van, hogy elkezd esni a hó, akkor mennek a hókotrók, traktorok, bobcat-ek, és tolják le a havat. De a főutakat leszámítva nem tisztítják le teljesen, hanem barázdásra hagyják, és max. felszórják kaviccsal. Ami szépen bele tud olvadni a hóba. De a többségnek itt vagy jó téli gumija van, vagy szöges cipő/bicikligumi. Az a vicc, hogy láttam már 70 éves hölgyeket szögesgumival biciklizni és nem panaszkodtak:) volt aki elesett, utána fölállt és ment tovább:)

én már a fény gyermeke vagyok 2013.06.19. 19:10:12

@andaluzkutya: Nem voltak azok 70 évesek csak 70-nek néztek ki.

andaluzkutya 2013.06.19. 19:13:57

@én már a fény gyermeke vagyok: Az egyik, aki ilyenre vetemedett a magántanárom volt (nyelvvizsgára készített fel), ő volt 72, bár tény, hogy nem néztem meg a személyiét, így lehet, hogy kamuzott...

Tökfőzelék1 (törölt) 2013.06.19. 19:16:59

a cikk érdekes

A szerző 2 évet volt egy olyan pozícióban, ahol nem tudott benne dolgozni, de nem rúghatták ki, a végén pedig közös megegyezéssel 5 havi fizut kap munka nélkül? Mi ez, ha nem a Kánaán!
Igen, létezik még a szocializmus az északi országokban, múltkor láttam egy felmérést, hogy a teljes munkaerőállomány harmada állami vállalatnál dolgozik!
És igen, a Wikipedia kisegített:

"Public sector spending amounts to 53% of the GDP. State and municipal employees total around a third of the workforce, much more than in most Western countries"

Tényleg nem tudom, hogy hogy képes így egy állam fennmaradni, egy kvázi szocializmus erős szakszervezetekkel. Ilyen helyen az emberek nincsenek kényszerítve a munkára, a nagyon erős állami szociális háló miatt pedig nem sok veszély fenyegeti őket az éhenhalástól.

Ha nem lenne olyan hideg és sötét, már ott lennék én is...

Tökfőzelék1 (törölt) 2013.06.19. 19:17:51

Ja és a nickem új, mert elfelejtettem az előző jelszavát és e-mail címét is.

2013.06.19. 19:26:19

@Kovermadar: Mindig is tudtam, hogy te egy állat vagy. :DDD

Kis helyen is elférek, keveset is fogyasztok, szóval mikor indulhatok?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.19. 19:29:26

@Barátusz:

Igen, ittam már cidert.
Nem rossz fajta, az alkoholtartalma elhanyagolható :) Nekem (ha választanom kell), akkor az Xide (cactus lime) jön be a legjobban vagy a 3J.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.06.19. 19:44:34

@andaluzkutya: Persze, itt is megvannak ezek a technikai fícsörök, én is szöges gumival járok.Észak-svédben is hagynak rajta egy kis, tömör réteget és arra megy a zúzott kődarálék (az előbb tévesen kavicsnak írtam...) De itt lent a főváros környékén meg rajtahagyják a 30 centit is, hókásában, félretolt és megfagyott hóbuckákban a járdán.Oda meg kevés a szöges cipő, ha méter magas a hágó.És mondom, napokig is.Igaz, ez egy sz@ros menekültváros, de bent Stokiban is láttam hasonlókat.Na, hát ki mit tapasztal, úgy véleményez és általánosít. :D Ez van.

Az eü tapasztalásokról: vagy pedig annyira eltérő munkakörben dolgozol/unk.A nejem lólábakkal, illetve ösvénykutatással foglalkozik: pathologus.... :P Te miben nyomulsz?

én már a fény gyermeke vagyok 2013.06.19. 19:48:31

@andaluzkutya: Az a 72 éves anyóka aki még biciklizik (főleg szöges gumikkal), az esténként rúdtáncol a 84 éves férjének.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.06.19. 19:49:15

@Tökfőzelék1: Hát ja, ezen én is szoktam gondolkodni, hogy mi a bánattól tud így működni ez az ország...?A munkavégzés helyenként több mint kényelmes, pl körzeti orvosnál van, hogy egy óra alatt max 3-4 beteget fogadhat a doki.Otthon meg jut kb 2 perc...
Itt valszeg megcsinálták a működö szocializmust, plusz vesztes háborúik se voltak az utóbbi 2-300 évben (ez most csak tipp, nehogy valaki kikeresse az utolsó háború időpontját... :) )

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.19. 19:49:58

@Tökfőzelék1:

Én sem értem, de mégis...
A sok állami cég által foglalkoztatott ember esetén arra tudok gondolni, hogy valamiért nyereséggel tudnak működni, így az állam szempontjából még jobb is, mintha magánkézben lennének.

Az 1/3-os arányt azért kicsit sokallom, de erről semmilyen ismeretem sincs.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.19. 19:51:31

@geegee:

Irigylésre méltó munkája van a feleségednek! Beteget ha akar sem tud megölni :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.06.19. 19:52:26

@én már a fény gyermeke vagyok: Így van, alkalmanként függőlegeset spárgázva, bokát két méter magasra emelve.Simán lehet itt néhány ilyen.Egyszer valaki mesélte, hogy a 80 körüli családtagjának be kellett vonulnia a kórházba.Semmi különösebb baja nem volt, csak "regenerálódásra" volt szüksége...Az ember esze megáll... :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.06.19. 19:53:57

@Kovermadar: Viccen kívül meg tud azért, ha félrediagnosztizálja a rákos esetet.Vannak is néha belőle kalamajkák, nem neki, általánosságban.

andaluzkutya 2013.06.19. 19:58:35

@én már a fény gyermeke vagyok: ebbe a témába nem mentünk bele, ennyire még én se vagyok kíváncsi természet:)

@geegee: Mondom, itt nálunk szerintem egész járhatók az utak, de ebben pl. a feleségem nem mindig ért egyet. Bár ő hajlamos velem szemben a dolgok negatív oldalát látni. Pszichiáter vagyok és szenvedélybetegekkel foglalkozom. Nem, nem dr. Csernus:)
További adalék a skandináv rendszerhez, hogy többnyire többletes a költségvetésük, ha jól tudom, mind a háromnak, bár most lehet, hogy a válság miatt valamennyi hiányuk lehetett. Hogy a francba, ha mindenki állami alkalmazott???

négyzet 2013.06.19. 20:00:58

@Tökfőzelék1: mondjuk ez a public sector spending mo-n is 50% körül van, csak nem mindegy, mire költik.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.19. 20:22:14

@andaluzkutya:

Az is mondhat valamit, hogy a Financial Times 2011-ben Európa legjobb pénzügyminiszterének választotta Anders Borg-ot (aki bevallottam fogyasztott füvet fiatalkorában :) ).

Több dolgok vannak itt, amik valamiért működőképesek.

A norvég államháztartási többlet szerintem az olajnak köszönhető és ahhoz, hogy mindössze 4,5 millió norvég van. Nagy ország + alacsony népesség + ásványi kincsek = garantált siker...

Kaumatzi 2013.06.19. 20:27:05

@Chang Yai: elolvastam és teljesen rendben van "szerintem...konkrétan Babette_ ezen hozzászólására volt reakcióm:
te Réka, ez egy cuki poszt, de nem nagyon tudok hozzászólni, én már ott elvesztettem a fonalat, hogy alapvetően nem értem, hogy lehet északra költözni:) ott azok laknak, akik oda születtek és nem hallottak még a meleg helyekről:)"
bár nem jelöltem meg, de kb 2 hszszel előtte található, aranyos és némileg irónikus hozzászólásnak gondolnám, nem pedig egy általánosító leostobázásnak, amit nyilván ki lehetne belőle hallani akár ugyanannyira, mint az én irományomból, persz főként akkor, ha valakinek igen magasra van csavarva az érzékenységi és alacsonyabbra az irónia faktora...legalábbis aki erre komolyan reagál, azt én nehezen tudom komolyan venni

további szép napot és hasonlók,
én
ps: rakok szmájlit is, így talán elfogadható az érzékenyebb olvasóknak is és nem veszik annyira a szívükre ;) :)
élőben is biztosan kapnának egy kacsintást a döbbent arckifejezés láttán

andaluzkutya 2013.06.19. 20:28:30

@Kovermadar:
"Nagy ország + alacsony népesség + ásványi kincsek = garantált siker... " - ahhoz, hogy ez a képlet működjön, szükséges még, hogy akikhez befut a zsetont, ne akarjanak mindent lenyúlni, hanem hagyjanak valamit a többieknek is...

nosuti 2013.06.19. 20:32:17

@Kovermadar: tetszik az új képed :)
de ugye a nyuszival minden rendben

BTBTBT 2013.06.19. 20:32:34

@montroyal:
"postoloval ellentetben lelkiismeret furdalasa sem volt"
A poszból pont nem az derül, hogy bármiféle lelkiismeretfurdalása lett volna annak ellenére, hogy a saját elmondása szerint már a legelején tökéletesen tisztában volt azzal, hogy a munkakör nem neki való, aztán még ellébecolt ott 2 évig, és akkor is csak azért rúgták ki, mert átszervezés volt, nem az alkalmatlansága miatt.
Jó kis szocialista rendszer van a svédeknél. :)

"egy irodaban egy pasi jatszik a tollavav - O nicola"
Most akkor a Nicola egy pasi abban a reklámban? :)

@én már a fény gyermeke vagyok:
Az Árpa mindig is nagy vetítőgép (és csapnivaló színész) volt, úgyhogy azt simán elhiszem, hogy azt állítja magáról, amit olvastál tőle.
De ez igencsak urban jelleg-kategória, mert azért a produkciós irodák és tévék bejárata igencsak keményen volt már 97-98 táján is őrizve, nem engedtek oda be boldog-boldogtalant.
Hacsak nem használta a kapcsolatait, amit külföldön összevakart magának, még a recepciós lány bugyijának leimádkozása révén sem juthatott volna beljebb a főbejáratnál, nemhogy feltűnés meg ID nélkül besétáljon.
Ha valaki megjelent például a Magic Mediánál vagy az MTM-nél, és nem ismerték, egy ujjnyinál vastagabb tartalmú borítékot sem vettek át, ha nem villantott egy személyit a delikvens.

@Whave:
Felétek mit kapnak a kártékony, de nem menedzser alkalmazottak? Egy jó kis negatív "performance review"-t?

2013.06.19. 20:35:31

@Barátusz: nemtom, nalunk mindenki elkepesztoen hasznos :)

Amugy fel eve vagyok a cegnel, nincs sok ralatasom, hogy mit is kapnak, ha vannak ilyenek. :)

BTBTBT 2013.06.19. 20:36:54

@nosuti:
Á, azt már levágták, megfőzték, és jól megebédelték. :D

@Kovermadar:
Köszi a cider-es ajánlatot. Konkrétan az is érdekelt volna, hogy ismered-e az általam említett Rekorderliget, ami a reklám alapján még csak most igyekszik meghódítani az angol piacot.

Nekem eddig a Kopparberg jött be leginkább.

@Whave:
Egyébként az ilyen menedzserek időnként jól megszívják, ha a cégvezetés úgy dönt, hogy nem adnak neki referenciát.

BTBTBT 2013.06.19. 20:38:05

@én már a fény gyermeke vagyok:
urban jelleg helyett inkább urban legend

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.19. 20:39:21

Na szóval...

A poszthoz nincs mit hozzászólni. Remekmű. Úgy jó ahogy van.
Talán csak annyit hogy lehet fényezni a hideget meg a csodálatos havat de nem nekem. Mindenkinek más a hőmérsékletfüggő konfortérzete éntőlem bele is szerelmesedhet valaki a télbe de az nem az én világom.
Olyan hogy én csak úgy önszántamból kimenjek a hidegbe az nem fordulhat elő. Erről ennyit.

VISZONT...

Tegnapi szösszenetemre válaszolt a másik poszton válaszolt Hari Seldon 2.
Mivel nyilvánosan válaszolt idemásolom.
Na most ha ez igaz akkor az én eszem már olyan magasságokba nem ér fel de lehet hogy paródia vagy burleszk esetleg Kész Átverés. Most szórakozik itt valaki velünk? Max te vagy az?
Egyszerűen nem merem elhinni hogy ilyen van.
"@diggerdriver:
„Kiutazik valaki megnézni a kórházat meg ovit-bölcsit?
Ha orvosnak megy akkor a kórházat megértem de a többit?
Mi van?”

Nem akartam nagyon felkavarni az állóvizet, csak elmeséltem, hogy mi történt.

Az óvodát azért szerveztük le, mert a lányok 3,5 évesek, és a legkisebb meg egy éves (lesz ősszel) szeretnénk elrendezni az ő ügyüket is.
Vagy azt gondolod, hogy majd otthon hagyjuk őket, vagy esetleg majd bezárjuk a lakásba, amíg nem vagyunk otthon?

Pontosan megnéztük a lakás lehetőségeket is, olyan szintig, hogy a bérbe veendő lakásban fent vagy alul vannak a konnektorok. (akinek kis gyereke van, az tudja, hogy mit kell nézni ezeken kívül is)
Így is lesz sok váratlan dolog, de azért három kisgyerekkel, amit tudunk elrendezünk előre.

Szerintem akinek gyereke van biztosra kell hogy menjen."

Kész. Padlót fogtam.

nyuszigonosz 2013.06.19. 20:44:53

@Barátusz: Családtagot nem zabál fel az ember. :D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.19. 20:46:47

@nosuti:
Egy nyúllal akkor van minden rendben amikor hosszú lére van eresztve.

@Barátusz: Látom tanulsz:)))))))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.19. 20:46:50

@andaluzkutya:
Természetesen. Anélkül semmi sem működik. Nem követem a svéd politikát, nem tudom itt mennyire van jelen a mutyi és a lopás, csak feltételezem, hogy nem annyira.

@nosuti:
Köszönöm! :)
Nyuszi remekül van, nemrég ünnepeltük a 4. születésnapját. Egészsége kiváló, rosszasága könnyfakasztó... :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.19. 20:47:59

@Barátusz:
Nem voltam akkor érthető: igen, ismerem és kellemes. De nem vagyok műértő sem... :)

BTBTBT 2013.06.19. 20:48:46

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Itt azért a magánszektorban is van védelem, és ha nincs nyomós ok, akkor indukolatlanul ritkán vágnak ki valakit, mert a cégek is tisztában vannak azzal, hogy a munkajogi pereket szinte mindig a munkavállaló nyeri meg. Ez egyébként tök jó Angliában.
Ha viszont meg akarnak szabadulni valakitől, akkor megy az "observation", és minden hibát feljegyezve felépítenek egy esetet, ami alapján szépen ki tudnak tenni.

A korábban említett éves "performance review" jó mérőeszköz lehet, amennyiben helyesen használják.
És a magánszektorban erősen teljesítményorientáltság van, úgyhogy ott komolyabban veszik. Persze a fizetés is magasabb átlagban.
Az államinál meg szinte alig piszkálódnak az éves teljesítményértékelés során. Ott elég sokan elmaszatolnak napi/heti/havi/éves szinten is.
A fizetések többnyire nem rosszak, és extrém eset, de ismertem olyan, a brutális fizetése miatt errefelé "fatcat"-nek gúnyolt Chief Executive-et, akinem a tanácsadói végezték minden munkáját - aki 2010-ben évi 195 ezer fontos jövedelmet tett zsebre. Aztán a rákövetkező megszorítások miatt ezt levitték 105 ezerre.

BTBTBT 2013.06.19. 20:51:42

@nyuszigonosz:
Egy darab nyusziból amúgy sem lehet akkora zabálást rendezni. :)

@diggerdriver:
Ezt a nyúllal kapcsolatban írtad?

@Kovermadar:
Oké, köszi. Majd legközelebb letesztelem.

nosuti 2013.06.19. 20:52:43

@Kovermadar: remek, ennek örülök. :)
egyszer átmentünk látogatóba egy nyuszihoz a macskámmal...meglepődtünk nyúl gazdával, mert hát a macskám félt jobban...azaz a nyúl egyáltalán nem félt, még akkor sem amikor a fújt és morgott és fogsort villantott a maccs. de hát ő egy városi hülyegyerek :)

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.06.19. 20:53:36

@geegee: "hogy mi a bánattól tud így működni ez az ország."

Érdekes hogy én pont ezen gondolkodom itt az USA-ban. Tizenöt év alatt nem sikerült lényegesen közelebb jutni a megoldáshoz.

Írtam már korábban a németek kedvenc mondását - akik ide jönnek dolgozni.
"How could they (the Americans) get to the Moon?"

(Hogyan tudtak ezek eljutni a Holdra??)

Annyival azért közelebb vagyok a megoldáshoz, hogy megismertem a társadalom egy bizonyos részlegét akik rendkívül produktívak. Nincs vízszerelő, villanyszerelő, ács egyéb végzettségük.Viszont minden munkát képesek elvégezni a ház körül. Ha valaki túl magas árat ajánl egy elvégzendő munkára, inkább kibérlik (megveszik) a megfelelő szerszámot és maguk elvégzik a munkát.
Hozzátenném általában jobb minőségben mint a vállalkozók.
Itt egy munkás sokkal nagyobb tőkeértékű gépet berendezést üzemeltet, mint otthon. Ebből adódóan a termelékenysége is sokkal magasabb kellene legyen (sokszor az is).
Viszont a fejetlenség és a szervezetlenség sokszor olyan szintű a cégeknél mint otthon.
Bemész kapun belül egy 40-50 milliós céghez, és úgy érzed magad mint egy otthoni TSZ melléküzemágban.
Viszont milliós gépek rozsdásodnak az udvaron kihasználatlanul.
Bent a műhelyben pedig páran piszmognak, de alig értik mit kellene csinálniuk. Amit csinálnak azt viszont nagyon öntudatosan csinálják.

nosuti 2013.06.19. 20:55:51

Remélem még itt leszek egy darabig Dániában, mert tervezem, hogy átugrok Svédországba, legalább Malmöt megnézni. No még Koppenhága sem volt meg.
Réka, ha még jársz erre, mit lehet ott a környéken 1-2 nap alatt megnézni? te mit ajánlanál? Malmőben hol lehet a legjobb söröket inni?

nosuti 2013.06.19. 20:57:31

@Barátusz: szerintem előbb ennének békacombot rántott gilisztával, mint a nyulat :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.19. 21:03:22

@nosuti:
Jól gondolod :)
Muffin nem asztaltéma :) 2 kiló az egész (törpenyúl), amiből szerintem 1,5 kiló csak a rosszasága :)

BTBTBT 2013.06.19. 21:05:09

@nosuti:
Egy másik nyulat biztosan előnyben részesítenének a békacombbal meg a gilisztával szemben. :)

Amikor még apámmal nyulat nyúztunk meg beleztünk. Haj, régi szép idők... :D

Mrs. Clayton 2013.06.19. 21:09:09

@diggerdriver: hátde most mit akadsz ki ezen, nekem volt egy ismerősöm, aki gyakorlatilag nem engedte h a gyereke szaladjon, elessen, beüsse magát, ezért gyakorlatilag csak vigyázban állhatott, szépen ülhetett, meg rajzolhatott, 4 évesen olyan volt a cipője, h azért kellett lecserélni, mert kinőtte, egyébként visszavihették volna a boltba, én meg ki voltam akadva, h 2 havonta vehettem újat, mert a gyerek szétcsámpázta
ugyanakkor ezek a szülők kétségbe esve rohantak az orvoshoz, amikor a gyerekük egy kb 2 mm-es darab alumínium csomagolópapírt bekapott a csokival együtt, sztem megműttették volna, h kiszedje az orvos, mire az inkább javasolta h várjanak vele holnapig, míg kijön magától

nosuti 2013.06.19. 21:10:45

@Barátusz: na neee, brrrr
A barcelonai piacról is kifordultam mikor megláttam a nyúzott nyulakat, még a szemük is ott figyelt...a birkafejekről meg már nem is mondok semmit.
bár birkát néha eszem, de nyulat és aranyos állatokat nem. bár néha borjú húst is eszem...nem mindig jutnak eszembe az elveim

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.19. 21:15:19

@Jess G:
És mit szól az ilyen szülő, amikor hazajön a 15 éves, betépett lánya és közli, hogy terhes? :D
Valamikor be fogja pótolni az elmaradt szórakozást... vagy halálosan unalmas élete lesz.

BTBTBT 2013.06.19. 21:15:45

@Kovermadar: :DDD

@nosuti:
Gyerekkoromban volt idő, amikor tartottunk nyulakat, és ezt is ellestem apámtól. Horror vagy nem, ha a mancsokat levágják, egyben lejön a bundája.
De a legaranyosabbak a pici nyuszik voltak, öklömnyiek talán, ahogy a rózsaszínes bőrük átvirított az eleinte ritkás fehér szőrükön. :D

Birkákkal kapcsolatban nincs ilyen tapasztalatom.
Birkául viselkedő emberi egyedekkel sajnos igen. Persze nem nyúzós. :D

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.06.19. 21:16:21

@Jess G: "aki gyakorlatilag nem engedte h a gyereke szaladjon, elessen, beüsse magát, ezért gyakorlatilag csak vigyázban állhatott, szépen ülhetett, meg rajzolhatott, "

Itt az egyik újkeletü divat a gyerek fejére sisakot húzni.
Két okból.
- Hogy a szülési és elfekvési deformitásokat korrigálják
- Ha olyan helyen játszik a gyerek beverheti a fejét a sisak megvédje.

A karibi szálloda márvány burkolatú folyosóján, például fürdőnadrágos, sisakos amerikai gyereke szaladgálnak. Alig csinélva hülyét magukból.

montroyal ( CAN qc) 2013.06.19. 21:17:07

@Barátusz: Nicola egy pasi abban a reklámban?
igen
ok akkor mondjuk ugy a postolot zavarta 2 even keresztul hogy a munka nem igazan neki valo... mint irja a fizetes jo volt akkor ez elnyomja a lelkiismeretet..

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.19. 21:17:58

@Barátusz: Vitathatatlan előnye a nyúlnak hogy két perc alatt konyhakésszé tehető.

ffüttyfürütty 2013.06.19. 21:19:18

@ctboy: Akkor az egy fejszabályzó is? brrr... horror

BTBTBT 2013.06.19. 21:19:27

@diggerdriver: Erről az esetről lerí, hogy mennyire túlbiztosítanak a szülők/nagyszülők. Vagy önmagukban sem bíznak.
Egy nyamvadt villany csatlakozót meg be lehet dugaszolni. Már az én gyerekkoromban - az sem most volt - árulták azokat a fehér műanyag bigyókat.
Hogy lesz az ilyen gyereknek önállósága meg privát szférája, ha a szülő rátelepszik?

(Mondom ezt úgy, hogy csak a HS2 által leírtakra szorítkozhatom.)

Nagyon kell igyekezni, hogy 2 perc alatt abba az állapotba jusson az a nyuszkó.

BTBTBT 2013.06.19. 21:25:15

@ctboy:
Még a biciklire is sisakot viselés előtt nekem mindig az volt érdekes, hogy a Heim Pálba töréssel érkező kölkök közül többnyire azok voltak a városiak, akik fáról estek le, mert - alkalom vagy segítség híján - nem tudtak rendesen felmászni rá.

@nosuti:
Gyakorlatias az igen, de hogy genya? Azért szívesen megennél egy nyúlpaprikást, ha nem látnád, mi történik előtte szegény párával, nem? :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.19. 21:27:16

@Loriana: a magyar ugyfelsdzxolgalattal az a baj, amennyire innen latom es hat a fiamnak volt is par eve kalandja veluk, hogy kurva sok bunko van kozottuk es feltunoen ugy gondoljak szivesseget tesznek a z ugyfelnek

nosuti 2013.06.19. 21:29:00

@Barátusz: nem enném meg. a szüleim is tartottak nyulakat pár éve de megtiltottam, hogy nekem bármiféle nyúlból készül ételt adjanak, meg se próbáljanak átverni.
szerintem nem ettem még nyulat...aztán ki tudja :)

váj mí 2013.06.19. 21:29:46

@nosuti: A tűzdelt őzgerinc pedig nagyon finom tud lenni. A házinyúl, annyira nem finom, mint amilyen drága, mna de a vadon levadászott fülesek! Nyammmmm!
És olyan jó húslevest még sosem ettem, amikor apám először ütött el véletlenül fácánt. Aztán már direkt vadászott rájuk ;).

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.19. 21:30:14

@Babette_: igyekszem
en sem feltetlen mennek hideg helyre , de melegre sem
de sokan mondjak , hogy svedorszag nem feltetlenul nagyon hideg, london nem esos stb.
nekem az itteni klima tokeletes, majdnem olyan mint az otthoni de kicsibb enhyebb a tel es kevesbe vannak forro napok
a hegyek miatt lehet

BTBTBT 2013.06.19. 21:30:25

@montroyal:
Biztos ezért is utálni fog a poszerina, nemcsak azért, mert a korábbi írása alkalmával nem voltam elájulva a képeitől (a mostaniak között többnyire jól sikerültek vannak), de a mai meg az előző sztorija alapján kényelmes típus lehet. Meg fiatal.
És mellébeszél. Végül azért nem is írtam neki, mert az egy dolog, ha valaki nem jártas egy témában, és nem tudja a választ, de unalmas valakit arra emlékeztetni, hogy nem a kérdésemre válaszol.

@nosuti:
Amikor darabokban, megfőzve van, nem biztos, hogy tudnád, hogy mit eszel. Különösen, ha ízlene is. :)

váj mí 2013.06.19. 21:33:18

@ctboy: Kontinensnyi ország, kontinensnyi emberrel, pár millió csak ért ahhoz, amit csinál ;).

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.19. 21:34:34

Kövérmadár most ezt ne olvassa.

Szóval miután a hátsó lábánál megfogva fejjel lefelé lógatva tenyéréllel egy határozott ütést mértünk a nyuszi tarkójára és az orrán keresztül kivérzett akkor a hátsó láb inait átvágva felakasztjuk a kamraajtó e célból bevert százas szögeire.
Utána a bokájánál körbevágjuk a bőrét és mindkét combjáról lehúzzuk a gát irányába. A gátnál a bőrt átvágva és a végbélt valamint farkat kiszabadítva egyetlen határozott rántással lefelé húzzuk a bőrét. Mellső lábaknál szintén körbevágjuk csuklónál de itt el is törjük az alkar csontjait a bőrben hagyva a lábfejeket. A bőrt attól függően hogy a fejet akarjuk e belefőzni levesbe vagy a nyaknál vagy az orrnál vágjuk le utóbbi esetben a füleket is a bőrben hagyjuk.
A belezésre is kiváncsiak vagytok:)))))))))))))))))))

nosuti 2013.06.19. 21:35:40

@Barátusz: @váj mí: jó biztos finom...a hal is jó, de ha úgy rakják a tányéromra étteremben, hogy a szeme is ott van, akkor csak duzzogva bírom megenni...sajnálom szegény párákat

jut eszembe, egy japán filmben volt, hogy a pasi valami élőt kért a kifőzdében, és kapott egy méretes polipot...na az kemény volt ahogy ide oda tekergőztek a csápjai (vagy mik azok), bele a pasi orrlyukába is talán, az meg csak harapta, tépte

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.19. 21:36:12

@Barátusz:
Svédországról beszélünk... itt az emberek 99%-a kényelmes. Élnek is vagy 120 évig :)

nosuti 2013.06.19. 21:36:40

@diggerdriver: na jó, beszélgessük inkább a hüvelygombáról :))

nosuti 2013.06.19. 21:37:53

@Kovermadar: na, kényelmesek, a dánok is. a svédek is iszonyú lassan és megfontolva vezetnek? mert itt ettől néha falramászunk

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.19. 21:39:37

@Barátusz: Én csak sajnálni tudom azokat a szerencsétlen gyerekeket.
Amúgymeg Londonban minden konnektor gyerekbiztos.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.19. 21:39:51

@fannie: ahol van legalabb harom kanalis es eszakabbra van velencetol az mind eszak velenceje

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.19. 21:40:44

@nosuti:
Nem tudom megmondani.
Szerintem nem annyira, de lehet már én akklimatizálódtam.

Olyan országúton, ahol nincs telepített kamera és is általában a 110-es preferálom és elég sok svéd is.
Autópályán nem szoktam észrevenni, hogy nagyon eltérnének a megengedettől (110, 120 néhol). Persze van néha 1-2 Porche vagy sietős BMW.

Összességében engem jobban kiborított Magyarországon az országúti 60-as tempó (szinte mindig volt egy madár, aki beállt annyira). Itt ilyen nincsen.

BTBTBT 2013.06.19. 21:42:19

@diggerdriver:
Köszönjük, böllér uram.

Nálunk egyetlen eltérés volt: levágtuk a fejét nyúzás előtt, de nem használtuk semmire.

@nosuti:
Tök jó látni, amikor egy nő duzzogva eszik. :)
Bezzeg az előre csomagolt húsokkal nincs gond, ugye?

Jó, de az filmen volt, te.
A polipot ne is említsd. Egyszer az egyik tenger gyümölcseit imádó házinénim polipot főzött. Nem tudom, mit csinált (nyugi, nem égette oda), de irtó büdös volt. Meg nem enném.

@Kovermadar:
A Svédországban élő magyarok is? Azt hittem, ez nem nemzetiség- hanem jellemfüggő.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.19. 21:42:40

@diggerdriver:
Én meg attól örjöngtem! :) De itt is szoktam. Az én gyerekkoromban nem voltak ilyen baromságok, mégis túléltem.

Túl vannak féltve a gyerekek, ráadásul 9 hónap alatt kész a következő, ha az előző baleset áldozata lett (csak hogy én is kieresszem a gőzt itt a nyuszi téma után :) ).
- de nem leszek szeretve miatta attól tartok ;)

nosuti 2013.06.19. 21:43:16

@Kovermadar: hát itt országúton 80 a határ, de szinte minden nap csak 70-el lehet döcögni. városban is, 100x megfontolják a kanyarodást

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.19. 21:45:46

@Barátusz:
Változó szerintem.
Nem nagyon tartom a kapcsolatot itteni magyarokkal (a kollégákon kívül).
Ha az ember magyar tempó szerint hozza a normálist (nem a széthajszoltat), akkor az már időnként veri a svéd tempót :)

De ők is tudnak nagyon dolgozni, ha kell.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.19. 21:46:18

@váj mí:
Vidéki gyerek vagyok 13évesen szúrtam le az első disznót amit még követett néhányszáz.
Nyulat nem számoltam de nyúztam már birkát kecskét is.
Nálunk ez természetes velejárója volt az életnek.
A nyúlhús az az egyik nagy kedvencem. Sokat tartottunk sokat ettünk.
Az aprólékját Anyám becsináltlevesnek főzte meg a többi vagy paprikás vagy rántott vagy sült állapotban került az asztalra.

BTBTBT 2013.06.19. 21:47:24

@diggerdriver:
Kivéve, ha egy darab drótot vagy ilyesmit próbálsz beledugdosni, és be van kapcsolva.

Láttam már olyan fiatal nőcit, aki egy idő után odajött hozzám, hogy itt van az USÁ-ban vett MacBook-ja, és sehogy sem tudja a hálózatra csatlakoztatni. Elmondtam neki, hogy miért is.
Később meg azt látom, hogy a csatlakozó 3. lyukába valami hajtűt próbált beledugni, hátha úgy majd működik, a két barátnője meg ott röhigcsélt rajta. :)

@Kovermadar:
Hiába is hőzöng bárki, hogy védelemre van, de ez a biciklire sisakot a gyereknek baromság. Meg kell tanítani őket esni.
Meg egy bizonyos korig nincs is veszélyérzete egy kölöknek.

nosuti 2013.06.19. 21:49:10

@Barátusz: persze, a csomagolt hús már nem aranyos :)
amúgy nem vagyok finnyás, a csirkelábat megeszem pl, de csak anyu húsleveséből (tudom ez már volt téma). és lehet a békacombot is kipróbálnám. úgysem tudsz cuki békát mutatni ;)

tessék, nem csak filmben van. a csaj nem semmi bátor, vagány
www.youtube.com/watch?v=oNy8MUPOAtQ

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.19. 21:50:55

@Barátusz:
Az előre csomagolt húsok azok úgy teremnek a csirke kültakarója meg a nejlonzacskó.

nyuszigonosz 2013.06.19. 21:52:09

@nosuti: Te írtad valahol fél kilométerrel feljebb, hogy bejártad dél Svédországot?
Ha te írta: Ystad - ban voltál? Ha igen, milyen?
Nagyon szerettem olvasni a Mankell könyveket, és azok ugye ott játszódnak a Wallanderrel.
Mostmár többféleképp filmek is vannak belölük, de nem tudom, hogy a film felvételek tényleg ott vannak e valahonnan.

Oda egyszer elmennék.

nosuti 2013.06.19. 21:52:50

@diggerdriver: városon ez van már :)

volt egy férfi kollégám, aki nem értette hogy lesz a gépsonka kocka formájú, mert hát akkor a disznónak is kockának kéne lennie

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.06.19. 21:55:05

@váj mí:
Igy van. Egyre több ilyennel találkozom.
Ezek szerint ezek tartják el a többit

nosuti 2013.06.19. 21:56:03

@nyuszigonosz: nem jártam még, csak tervezem, ha az időmbe belefér.

A Wallander sorozat bejött nagyon, kicsit depressziós hangulatú, de a táj, meg az ottani vidéki, a semmi közepén lévő tanyák tetszettek.

nyuszigonosz 2013.06.19. 21:57:18

@diggerdriver: Diggi, családtagot te sem eszel.

Jó, hogy szereted a húst és az meg állatból az a addig úgy van jól, de a Kövérmadár nyuszija az nem étel kategória. :)))

nyuszigonosz 2013.06.19. 21:58:31

@nosuti: Akkor menj el helyettem is Ystadba, jó?

BTBTBT 2013.06.19. 22:00:42

@nosuti:
Nem rossz téma ez a gombás? Mit tudnál hozzáfűzni? Tudod, mi itt sikeresek vagyunk, és mindent jobban tudunk másoknál. :D

Be lehet ám azt a húst aranyosan is csomagolni. A csirke csontos részeit nem szeretem. Nem is értem, hogy mi a francot bírnak errefelé a csirkés kajáldákban a szárnyakon enni.

Tudnék mutatni cuki békát. De minek? Úgysem lenne merszed csókolgatni azt. :)

A videóval kapcsolatban: bénázott a lelkem, de nagy volt a pasitól az a mondat, hogy "Stop stalling."

@diggerdriver:
A bacon is úgy mászik ám bele a csomagolásába.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.19. 22:03:42

@Barátusz:
Azt gondolom, hogy évtizedekig megvoltak a gyerekek sisak nélkül is a bicajon. Nem halt ki az emberiség és arról sem tudok, hogy az akkori emberek a szokásosnál ütődöttebbek lettek volna (mondjuk csak összehoztak 2 világháborút... lehet mégis van benne valami? :) ).
Teljesen felesleges ez a riadalom a semmitől (mondjuk nincs gyerekem).

váj mí 2013.06.19. 22:05:12

@nosuti: Mondjuk halat, nem eszem, mert nekem az "büdös", mindegyik.
Khm, ennek ellenére a pálpusztai jellegű sajtokat kétpofára nyomom, akár csak úgy magában is ;).
Mellesleg, nem csak a nyuszi tud "szépen nézni", hanem a malacka meg a bocika is ... mindazonáltal gondolom, olyanokat, te is eszel :)

BTBTBT 2013.06.19. 22:10:12

@Kovermadar:
Érthető, miért: a világháborúk idején - különösen az elsőnél - még sokkal kevesebb gyereknek volt biciklije. :)

nosuti 2013.06.19. 22:11:10

@Barátusz: merszem lenne, de nem hiszek a békacsókban :)

váj mí 2013.06.19. 22:12:09

@diggerdriver: Gyerekkoromban volt egy időszak, amikor falun éltünk. Nagyon imádtam a disznóvágásokat! Az egy teljes buli volt! :D A hagymás vért, meg a véreshurkát, no azt sosem ettem meg, viszont minden más jöhetett ezerrel!
Hm, most nézegetem a Gordon Ramsay-féle Hell's Kitchent. Az egyik évadban a vesztes csapatnak mindenféle finomságokat szolgáltak fel ebédként (és büntetésként), úgy mint marha- és sertésmáj, marhanyelv, malacpofa, pacal, vesepecsenye ... És ez ezeknek az idiótáknak büntetés! Kétpofára zabálnám mindet ... ha lehetne itt kapni -ohne pacal, ugye- (ok, néha lehet, de szerintem azt hiszik, hogy a kutyának veszem, pedig olyanom nincs is :P)

BTBTBT 2013.06.19. 22:12:24

@nosuti:
Jaj, ne hitetlenkedj már. :D

váj mí 2013.06.19. 22:13:43

@ctboy: Szerintem, ez mindenhol így van. Csak kontinensnyi országban nehezebben vevődik észre, és tudatosul, mint egy 10 millás picsányi kis államalakulatban....

nosuti 2013.06.19. 22:13:50

@váj mí: kérlek szépen malaccal még szilveszterkor sem találkozom. De igen, bocit ettem már...de az még az régen volt, azóta puhány lettem és érzelgős.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.19. 22:15:57

@nyuszigonosz:
Apósom minden évben hízlal disznót. Azok több mint családtagok. Olyan kapcsolat van köztük ami mármár "túl van a barátságon":))))))))))
Azért minden öléskor segít kihúzni az ólból.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.19. 22:16:12

@Tökfőzelék1: tenyleg teljesen uj, ha nem szolsz fel sem ismertelek volna

nosuti 2013.06.19. 22:17:53

@hagyma: pláne, hogy most nem írt olyanokat, hogy értelmiségi, fehérgalléros, top egyetem és a többi

váj mí 2013.06.19. 22:17:55

@nosuti: Hm... "cukin néz", nem eszed meg? ;).
Ok, ok .. nem basztatlak.... csak egy kicsit ;).

BTBTBT 2013.06.19. 22:19:15

@hagyma:
:DDD
Nekem fel sem tűnt. Talán mert ugyanazt az avatart használja.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.19. 22:19:53

@váj mí: Itt a töröknél van pacal is mindig meg bikatöke.
Ha egyszer hozzájutsz próbálj venni birkapacalt. Nagyon finom.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.19. 22:21:50

@Barátusz:
Ertem. Tehat azok, akiknek nem volt biciklijuk el akartak venni azoktol, akiknek volt.
De ez nem stimmel. Vagy igen? Attol fugg!
Vegulis ha a vesztes oldalt vesszuk utodottnek (ha mar egy piszlicsare haborut sem sikerul megnyerni), akkor nekik volt bicajuk, igy nem ok kezdtek a haborut. Tehat a kesobbi gyozteseknek kellett kezdeni a biciklibirtoklas vegett.
De emlekeim szerint mindket vh-t a vesztesek kezdtek, igy valahol valami hiba kell legyen.

nosuti 2013.06.19. 22:21:56

@váj mí: nem cukin néz, te...csak néz..ne nézzen. főleg ne a tányéromban :))))

váj mí 2013.06.19. 22:22:28

@hagyma: Nem baszod, új nicknév? Csak az avatart láttam, és már görgettem is le, kurvagyorsan ...:P

Mrsmihaly 2013.06.19. 22:24:11

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: ha csödbe mesz, akkor bezarhatod a cegedet, es mehet mindenki Uj munkat keresni. Veled egyutt, mert ez nem Magyarorszag! ITT nem tudsz ujat Inditani evekig. Az adohivatal minden megmozdulasodat figyel!

váj mí 2013.06.19. 22:26:57

@diggerdriver: Nem, ne haragudj, de a pacalt azt semmi esetre sem, bár el tudom neked készíteni a pörkölt és a leves változatát is. Volt jó másfél évem -kissé szaggatottan, ugyan- a romániai vendéglátásban.
Te, én már a pirított murok szagától is rosszul vagyok ... pedig az csak az előjáték ;)
Különben, Németországban nagyon nem jellemzőek az Angliában két utcánként megjelenő "lengyel-török boltok". Mix-ázsiai, mna az akad, de az sem minden városban.

tucano 2013.06.19. 22:26:59

@én már a fény gyermeke vagyok: Az apja meg véletlenül a TV2 produkciós igazgatója volt, milyen véletlenek vannak. Egyébként akkoriban tényleg hoci-nesze alapon működtek a dolgok, kevesebb haver volt, mint pozíció, így könnyű volt gyorsan magasra mászni.

BTBTBT 2013.06.19. 22:27:46

@Kovermadar:
Nem nyert...
Az 1. VH táján még nem volt annyira széles körben elterjedt a bicikli használata, mint az elmúlt évtizedekben. A városokban sem. Tömeggyártás kizárva. Tehát kevesebb felnőttnek és gyereknek volt bicaja, így ütődöttséget eredményező balesete is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.19. 22:28:21

@nosuti: @Barátusz: @váj mí: minden ugyanaz csak lett egy egyes:)
amugy en huszonevesen szerettem meg a tokfozeleket
elotte meg nem ettem volna, mar a kapor szagatol rosszul voltam a napkoziben
es utan nagyon bejott a csiktok kulonosen
de itt nem ismerik
ha hazamegyek, a kivansaglistamon lesz

váj mí 2013.06.19. 22:29:08

@nosuti: Hekk nuku? ;) :P
Különben a malachús isteni finom! Huhh!
Én meg ma csak egy mezei paradicsomos húsgombócot csináltam, sima spagettivel. Nem egy konyhaműremek .....

BTBTBT 2013.06.19. 22:31:21

@hagyma:
Alsós korom óta utálom a tökfőzeléket. A kapor szagát is utálom.
Kovászos uborkában szerencsére nem érezni. Merthogy az a mostani otthoni 30+ fokban 2 nap alatt elkészül.

iqfighter 2013.06.19. 22:31:26

"Europa szelerol" - hehe ez aranyos. Udv tenyleg a szelerol :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.19. 22:31:43

@Mrsmihaly: hat egy bankruptcy, nem egy gyerekjatek

Mrs. Clayton 2013.06.19. 22:32:12

@Kovermadar: aha, egyik ismerősöm olyan súlyos mellkasi meg koponyasérüléseket szenvedett kb tizenévesen, h súlyos testi/szellemi fogyatékkal él azóta is, ha lett volna fédőfelszerelése, meg egy EURO NCAP5* autó üti el, valszeg jobban járt volna

váj mí 2013.06.19. 22:32:20

@hagyma: Akkor sokat nem vesztettem ;)
Tökfőzelék nálam a nagyon-szeretem-akár-hetente-is kaja. (Sok kaporral, naná... !) Csak itt nem lehet főzőtököt kapni. Hogy basznák meg a kulináris kulturálatlanságukat ... ! :(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.19. 22:34:16

@Barátusz: en tavaly probaltam kovaszost, de valamit elbasztam es szar lett
de mar talaltam a koser uborkat a boltban
tok jo
nem tokolok tobbet vele
viszont egy jo tokfozeleket megennek

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.19. 22:34:19

@én már a fény gyermeke vagyok:
Most mondhatnám hogy nem mert a vírusírtó felismeri és blokkolja de ez nem igaz:)))))))))))))))))))

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.19. 22:35:43

@Gyurcsótány Ferenc: azt irtad evek ota. Nem irtal szamot. En meg megirtam, hogy 2009ben meg tuti nem kuldtek.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.19. 22:36:34

@Jess G:
Nem ismerek ilyen autot... mi ez?

Ertem a dolgot, de nem ugyan arrol beszelunk. Mi a felborulas / eleses temat veseztuk, te pedig egy kozuti balesetrol, ami szerencsetlen kimenetelu lett.
Ki volt a hibas?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.19. 22:37:55

@hagyma: itt is ez a gond, a fozotok:)
lampakat csinalnak belole...
hihhetetlen
najo sutik is
amerika fozelekben kurva gyenge

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.19. 22:38:34

@váj mí: ez idejott
meg nem beszelek magamban
3 sor utan meg nem:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.19. 22:38:53

@Barátusz:
A tökfőzelék azon kevés ételek közé tartozik amit kizárt dolog hogy megegyek. A kaporral nincs bajom.
Anyám kapros-túrós lepénye istenkirályság volt.
Én szoktam csinálni otthon kovászos uborkát de én a azt szeretem ami kicsi uborkából van.
Itt megveszem fillérekért a töröknél. Hordós kimért kovászos ubi.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.19. 22:39:07

@Gyurcsótány Ferenc: ha meg tavaly majusban volt, akkor meg ne ird, hogy evek ota sms-t kuldenek. 3.5 eve nem kuldtek , 1 eve mar igen. Ird azt, hogy 1-2 eve, sokkal vallalhatobb.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.19. 22:39:35

repabol meg tortat
vannak itt is problemak, mint latszik

BTBTBT 2013.06.19. 22:40:40

@Kovermadar:
Ezekről nem lehet nagyot esni. A legutóbbiról meg ráadásul még puhára is.

@hagyma:
Nem kell bele sok minden. Mit hagyhattál ki belőle? Volt rá elegendő napfény?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.19. 22:40:47

@hagyma:
Hambi + hotdog!!! Vagy egy jo sultkolbasz mustarral.
Fozelekre majd raersz akkor, ha kihullott minden fogad :)

Mrs. Clayton 2013.06.19. 22:41:07

@Kovermadar: arra már nem emlékszem, de sztem elvileg az autós, lehet gyakorlatilag a gyerek
akkor mondok mást
két gyerek bicajozik kb 10 évesek kitalálják, h hátrahajtott fejjel is tudnak/lehet, erre mindketten rövid úton a betonozott árokban kötnek ki, koponya stb törés
nem hülyeség a védőfelszerelés bmennyire is annak látszik

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.19. 22:42:53

@Barátusz:
Akkor feladom es valami mas lehet a hatterben :)

Kovaszosubi: nem tudom milyen az amerikai kenyer. Lehet azzal volt a gond?!

váj mí 2013.06.19. 22:43:27

@hagyma: Ha nem kígyóuborkából próbáltad, hanem a normál, mezeiből, amit errefele saláta-uborkának neveznek .. akkor vagy a hőmérséklet, vagy a kenyér volt a probléma ...
Amiből Halloween-tököket csinálnak, az messze nem főzőtök. Azut szerintem ott nem is ismerik ... itt sem :(
Tavasszal néha kapni a termelői piacon zsenge rántanivalókat, amik idősebb korukban pont jók lennének főzeléknek, de csak néha :(

BTBTBT 2013.06.19. 22:44:19

@diggerdriver:
Nekem a kapor sem jön be. Mindig a tökfőzelék rossz emlékét idézi fel.
Koviubit akkor szoktam enni, ha nyáron hazamegyek, és vagy már csináltak a szüleim , vagy én állok neki.
Meg a házi meggybornak is.

Egyébként a múltkor említetted az Asdát, és ma a Sainsburysben láttam egy újonnan kialakított (igaz, felettébb aprócska) részleget, ahol lengyel kajákat árulnak, és a legalsó polcon ott figyelt az üveges savanyított káposzta.
Ideje, hogy nekiálljak annak a töltött káposztának.

Mrs. Clayton 2013.06.19. 22:45:17

@Kovermadar: ha csak lisztet szórt ele akkor is jónak kellett volna lennie

Mrs. Clayton 2013.06.19. 22:47:11

@Barátusz: mióta élsz te itt h ez még nem tűnt fel neked? sztem nincs olyan bolt, mondjuk a waitroseban nem néztem, ahol nincs polish részleg

váj mí 2013.06.19. 22:47:34

@Barátusz: Khm, liszttel agyonvert volt az a tökfőzelék?
Mert ha igen, megértelek ...
Az én tökfőzelékem, viszont könnyű, nyári kaja... fél mokkáskanálnyi krumplikeményítő van benne sűrítésileg. Vagy ha éppen olyat nem találok, akkor némi krumplipüré-por.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.19. 22:47:53

@Barátusz: szerintem tul sok
tulpuhult
@Kovermadar: hat azert egy jo tokfozelek fasirttal nem rontja foggal egyutt sem
fasirtot neha sutok az nalunk a hungarian burger
@váj mí: tulerletem szerintem
tudom, hogy nem az, de egyreszt nem nagyon talalok fozotokot, masreszt a tokom fog dolgozni egy tokfozelekert
5 perc alatt sutok egy steaket, oszt jonapot
csak ugy eszembejutott a tok
el is hesseggettem

BTBTBT 2013.06.19. 22:48:17

@Kovermadar:
Az a baj, hogy szarok az angol mustárok. Olyan rikítóak, mintha színezve lennének. Röhej vagy sem, otthonról szoktam hozni a kedvencemet.

A nem megfelelő hőmérsékletre tippelek koviubi esetén. Olyasmiről már hallottam. De éppenséggel lehet az amcsi kenyér is. Mondjuk Mary otthon süti a kenyeret. Ki tudja?

váj mí 2013.06.19. 22:48:42

@hagyma: A répatorta, kurva finom!
Csaxólok ;).

Mrs. Clayton 2013.06.19. 22:49:06

@váj mí: itt ilyen óriás "cukkini" szerű tökök vannak, nem sárga ugyan, hanem csíkos, és utálom a tökfőzeléket,de már csak azért iski fogom próbálni, h működik-e főzelékként, sztem igen

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.19. 22:49:19

@váj mí: Te kapd be
annyira nem vagyok hulye hogy kanadai kigyouborkabol csinaljak kovaszost
elbasztam
kesz
tobbet nem probalkozom, talaltam nagyon jot

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.19. 22:49:31

@Jess G:
A liszt sem szuksegszeruen ugyan olyan, bar nem vagyok gasztromokus.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.19. 22:50:11

@váj mí: gondolhattam volna, hogy ugrassz a repamra
de Maryvel egyeztetni kell

Mrs. Clayton 2013.06.19. 22:50:49

@Barátusz: a tescoban lehet venni hotdog mustárt, az egy az egyben mint a magyar üveges univer, de a dijoniak is ehetőek, csak az más kategória

nosuti 2013.06.19. 22:51:09

@diggerdriver: uuuuh, kapros túrós..na nekem meg ez lesz a kívánságlistán ha hazamegyek :)

BTBTBT 2013.06.19. 22:51:22

@Jess G: Jó régóta, de azokban a Sainsburys-ekben, ahová rendszeresen járok, és pontosan tudom, hogy mit hol találni (még azt is, amit nem akarok megvenni), eddig még nem fordult elő lengyel részleg. A török éjjelnappalikban igen.
Igaz, eddig a savanyított képosztát sem kerestem, mert nem akartam belőle semmit készíteni.

@hagyma:
Hungarian burger. Ez jó. Meg a fasírt főzelékekhez.

Mrs. Clayton 2013.06.19. 22:52:30

@Kovermadar: hát azt tényleg nem tudom, h rozs/rízs/mittoménliszttel működik-e, de búzaliszttel tuti, anyám nem szokott szarozni, ha nincs száraz kenyér, lisztet szór az aljára és kész

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.19. 22:53:39

@hagyma:
Mult heten itt is fasirt (fasirozott, hehehe) volt. Nem mondom, marha jol esett! Zsomlevel.

@Barátusz:
Itt is nehez jot talalni. Vagy az echte dijoni, ami finom vagy ami "original". Van nekik valami !edes! mustaruk, konnyfakadztoan borzaszto (kolbaszhoz biztosan).

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.19. 22:53:52

@Jess G: tul sok fokhagymat tettem bele
ez egy
a piritott kenyer rendben volt
szerintem tul napos helyre tettem es tul sokaig
nem tudom
megpuhult
szemet lett
lehet meg egyszer megprobalom
most van szezonja?

Mrs. Clayton 2013.06.19. 22:56:07

@Barátusz: sztem képtelenség, de attól még mondjuk lehet h tényleg nincs
múltkor én is nagyon magabiztosan kijelentettem, h ázsiai meg lengyel mentes övezetben lakom, a morrisonsban sincs lengyel cucc, erre, amikor kellett volna túró, akkor a boltos közölte, h a lengyel rész a felvágottak végében van, és lám ott volt, pedig azt hittem csak kamuzott vmit, tuti mindenhol vannak lengyel dolgok
ált legalsó polc, v beszúrva a levesek és a tészták közé

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.19. 22:56:21

@Barátusz: elég régóta van, van kubu, meg minden jóság, a Sauerkraut isteni:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.19. 22:57:07

@Barátusz: igy hivja
neha sutok
ha sok offom van..
@Kovermadar: fasirozott, ugy is hivjuk, ha sutok, csinalok hozza hagymaskrumplit is
vagy valami sult krumplit, a fasirt zsirjaba bekleforgatva
kumpripuret nem , mert az tiltott
svedorszagban van fasirt, vagy csak az a meatball?

Mrs. Clayton 2013.06.19. 22:57:29

@hagyma: hát ja alapvetően a hő kell neki nem a nap, akár télen is csinálhatsz, ha fűtesz eléggé
egyébként jó ötlet meg is nézem holnap h van-e ubi, ma úgyis 26 fok volt, most se tudok aludni, olyan meleg van

BTBTBT 2013.06.19. 22:57:53

@Jess G:
Tescoba ritkábban járok. Lustaság. A S. közelebb van.
Angol mustárokról volt negatív véleményem. A dijoni egyszer-egyszer finom, de nekem túl erős. Az Univert hordom otthonról. Egy-két flakon elég fél évre, szóval nem azzal van tele a bőrőnd.

@Kovermadar:
Ikeás mustárokat is próbáltam régebben, de nem voltam elájulva tőlük. A (meg)szokás hatalma.

@hagyma:
Fokhagyma? Sosem tettünk bele. Ahány ház, annyi szokás...
Minek szárazkenyér a koviubiba, ha aztán felengeded vízzel?

váj mí 2013.06.19. 22:58:23

@hagyma: Mert nincs, azért, mert nem ismerik .. itt sem :(

Oké, ok, én is imádom a steaket, főleg a sokféle borsosat, de néha jól esne egy könnyű főzelék is, mint a tök, vagy a vajbab. Mna, ez utóbbit sem ismerik itt :(. Az a kurva, kibaszott, agresszív ízű, utálatos ceruza- vagy hercegnőbab van errefelé. Pfúúúj! :(

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.19. 22:58:43

@Barátusz: Na akkor ez rendben van.
A Wembley-nél az ASDA-ban legalább három különböző hely van a lengyel termékeknek.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.06.19. 22:59:12

@Jess G: " hát azt tényleg nem tudom, h rozs/rízs/mittoménliszttel működik-e, de búzaliszttel tuti, anyám nem szokott szarozni, ha nincs száraz kenyér, lisztet szór az aljára és kész"

A kovászolásnál az élesztő a lényeg. Abból van maradék a kenyérben, és a levegőben is. Persze csak akkor ha élesztős kenyeret használsz.

Kis granulált élesztő a kenyér mellé segíteni fog. Szintén segít a szűretlen sör is (pl búzasör - hefeweizen).

nosuti 2013.06.19. 22:59:40

@Barátusz: pedig fokhagymával az igazi, tudod én tudom

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.19. 22:59:43

@Barátusz: az a bajom a toltottkaposztaval, hogy itt nincs haraszt
annelkul meg nekem az nem olyan

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.19. 23:00:41

@hagyma:
Fasirt van, de mi csinaljuk :)
A köttbullar (magyarul meat ball :) ) is finom, de nem fasirt. Utobbi mustarral jo, meat ball meg afonyalekvarral :)

A hagymaskrumplidat irigylem am! Regen ettem, igazi csemege!!!

nosuti 2013.06.19. 23:00:45

@váj mí: termeszteni kell az erkélyen :))) tököt, babot..paradicsomot meg felfuttatni a falra

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.19. 23:01:06

@hagyma:
Igazad van túlérlelted. A napos hely nem probléma én otthon a 40fokban szoktam kitenni a napra mégsincs baja igaz max két napig.

Mrs. Clayton 2013.06.19. 23:01:46

@Barátusz: csak neked rákerestem a Collmans gyártja, angol és pont olyan mint a magyar
www.colmans.co.uk/our-range/mustards/hot-dog-mustard/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.19. 23:02:34

@Jess G: amerikaban feltalaltak a legkondit:)
@Barátusz: mi mindig tettunk bele egy fejnyi fokhagymat es a tetejere piritost...
es tokeletes volt
de nem az enyem:)
@váj mí: nekem is
a borsofozelek azert elfogadhato itt is /csak hat ugye magadnak kell csinalni, mert etteremben nincs/ neg a toltott paprika
de ugyanez, vagy otthon vagy esetleg valami buffes helyen....

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.19. 23:02:43

@Barátusz:
Nekem kimondottan jók az angol mustárok pláne a drága ASDA-s. 40penny.

BTBTBT 2013.06.19. 23:02:57

@Jess G:
Az irtó sok tojás helyére tették be a cukrok és édesítőszerek mellé. Múlthéten még nem volt ott.

@tildy:):
A Kubu otthon sem tartozott a kedvenceim közé, tehát nem is kerestem. Utálom, amikor a gyümölcsöket répával sűrítik, és lesz belőle az a fura ízű lötty.

Emlékszem, régebben vitattuk itt veled a krumplik minőségét az egyik poszt kapcsán. Igyekszem helyi alapanyagokból kihozni az otthoni ízeket, és nem igazán vadászom a lengyel/ilyen-olyan termékeket.
A baklava az kivétel meg a török kenyerek. Utóbbiak nagy kedvenceim.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.19. 23:03:07

@váj mí:
"Az a kurva, kibaszott, agresszív ízű, utálatos ceruza- vagy hercegnőbab van errefelé. Pfúúúj! :("

Ne finomkodj, mondd meg ugy rendesen!!! Mi ez itt?! ;)

váj mí 2013.06.19. 23:03:43

@Jess G: Áááá, gondolom, mire gondolsz. Nem lesznek jók rá, ne próbálkozz. Én már olyanokkal befürödtem, nem egyszer (Nem adom fel -LGT ... meg a saját hülyeségem ;) ).
Amikkel viszont próbálkozhatsz, azok a zsenge tökök, amiket rántani ajánljanak, így, ilyen tájt a termelői piacokon, és amik ugye egyértelműen nem néznek ki sütőtöknek ;).
Bár te megveheted a kapros fagyasztott változatot ott bármikor a lengyel-magyar boltokban ... (Jó, oké, kb. 3-szoros áron ;) ).

Mrs. Clayton 2013.06.19. 23:04:05

@hagyma: biztos vagy benne h ott? Angliába szted minek, azért mert 365 napból 5-ben meleg van, azért ne hidd h a víz ver, mert annyira nincs

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.19. 23:04:06

@tildy:): Na pont ezt a Sauerkrautot ajánlottam Neki.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.19. 23:05:07

@Kovermadar: hat ugy itt is van, ha EN csinalom
a burger a MAry dolga, az enyem a fasirt
de nagyon keveset fozunk sutunk
mind a ketten szallodaban melozunk es aki nem az is inkabb vesz mint foz-sut
azert havonta kb ketszer eloallitunk valamit
abbol az egyik az reggeli:)

Mrs. Clayton 2013.06.19. 23:05:33

@ctboy: mondom, h a liszttől is megerjed a cucc és az elég

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.06.19. 23:05:54

@hagyma: "haraszt" ez mi?

A töltött káposzta, székelykáposzta lényege nem a csombor? Borsikafű?

Mrs. Clayton 2013.06.19. 23:06:21

@váj mí: hát rövidesen beszámolok, alakra jól néz ki, és tölteni javasolják, sztem működnie kell, na de honnét vegyek tökgyalut?

váj mí 2013.06.19. 23:06:50

@hagyma: Ha esetleg előtte megmutatnád, mit is? :p
Hm, akkor az USA-ban olyan a "kanadai", mint az EU-ban a "spanyol"?
Azért ... a kenyér sokat dob rajta, mármint a kovászos ubin .. gondolom, az ottani kenyerek nem kovászos alapúak .. oszt lehet, azért .....

BTBTBT 2013.06.19. 23:07:11

@diggerdriver:
Asdában vagy 2 éve nem jártam, úgyhogy ott bármi lehet.
Drága 40 pennys mustár. :DDDD

@nosuti:
Tudom, hogy tudod, hogy tudom. :)
Lehet, hogy finom, mi sosem úgy csináltuk. Fokhagymával akkor inkább a görhönyt.

@Jess G:
Örülök, ha neked ugyanolyan. Nekem nem. Marad az Univer.

@hagyma:
A fokhagymát ki lehet érezni a végén, vagy nem?
Mi az aljára és a tetejére is teszünk egy szelet kenyeret, de ahogy Jess írta, liszttel még sosem. Mindig akadt otthon kenyér.

Mi az a haraszt?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.19. 23:08:17

@Jess G: nem vagyok biztos, de itt mindenhol van
innen gondolhattam:)

Mrs. Clayton 2013.06.19. 23:09:06

@Barátusz: hát ha neked nem, akkor nem, mondjuk gondolom a krumplit is bőröndben hordod ki :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.19. 23:09:47

@diggerdriver: ez lehetett a baj szerintem is
@ctboy: amibe beletekered a tolteleket, a hust, azt mi harasztnak hivjuk, erlelt kaposztalevel?

Mrs. Clayton 2013.06.19. 23:10:21

@diggerdriver: Barát szt nem, pedig sztem nem mondaná meg, ha vakon kóstolná melyik a magyar

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.19. 23:10:53

@váj mí: tudod mit? fogjuk a kenyerre:)
megmarad a renomem

BTBTBT 2013.06.19. 23:12:49

@Jess G:
Á, azt itt veszem a közeli piacon. :))
De tormát, mustárt hordom. 1-1 üveg/flakon nem foglal sok helyet a csomagban. Nem kétpofára eszem őket, lenginkább csak ízesítéshez (időnként szendvicsbe) kellenek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.19. 23:13:31

@Barátusz: szerintem kicsit igen es mi dugtunk koze keves erospaprikat is

váj mí 2013.06.19. 23:14:27

@diggerdriver: Khm, bocs, belepofázok, de eddig a legjobb, -értsd ezalatt: gyerekkorom emlékei, kellemesen csípős, kellemesen savanykás összetétel-, szóval a legjobb mustárját számomra az Edeka hozta a saját márkás 29 eurócentesével. Még a nevét sem tudom, csak a kinézetét: tök szoci mustárospohár, csak a címke felirata dajcs :D Esküszöm, aki a retró ízeket keresi negyedkilónyit találhat ebből ... Nagyon baba! :DDDDD

Mrs. Clayton 2013.06.19. 23:14:29

@Barátusz: tedógod, mondjuk tormát eddig nem vettem, csak láttam, de gyanítom, h az otthoni 100 ft-os vacaknál nem lehet rosszabb

BTBTBT 2013.06.19. 23:15:29

@diggerdriver:
Görhe, medvetalp és még ki tudja mi. Tájegységenként változik a neve. Pöst megyíben görhönyként hallottam a legtöbb embertől, meg persze anyámtól is így szoktam meg.

@nosuti:
Lásd picit feljebb.

@hagyma:
Még erőspaprikát is? Biztos jó lehet, bár akkor nyilván nem annyira savanyú az íze.
Elárulod, hogy mi is a a haraszt?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.19. 23:16:37

@hagyma:
Tudom hogy töltöttkáposztát szoktak savanyúkáposztalevélből is csinálni de én sima fejes édeskáposztából csinálom.

Egyébként csináltam már kelkáposztából is mert a Feleségem nem ehet fejeskáposztát. Abból is jó volt.

Egy dolog viszont van. Én nem tudok kis gombócot csinálni. Amekkora a levél akkora a gombóc. Ha öklömnyi akkor öklömnyi.

Mrs. Clayton 2013.06.19. 23:16:47

@Barátusz: már mondta, a savanyított káposzta levele

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.19. 23:18:50

@váj mí: Nem ismerem.
Valamikor otthon volt poharas mustár de már nem emlékszem ki gyártotta.

váj mí 2013.06.19. 23:21:50

@nosuti: Kicsit hülyén néznének a szomszédok ... ja, és egyből feljelentenének a Hausmeisternél ... mert ez ilyen ... szabálykövető...
Ahelyett, hogy néha pofán vágánk azt az antiszociálist faszt, csak úgy simán, aki napközben megőrjíti a népeket a max.-ra tekert, faszom cigány-török zenéjével, de este 10 után, már kussol, mert tudja, hogy egy minimális vétség, és a környék összes társasháza rábassza a rendőröket.. És hát itt, ki is jönnek.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.06.19. 23:23:54

@hagyma: OK. Koszi.
A le nem gyalult savanyú káposzta levél. Értem.

BTBTBT 2013.06.19. 23:24:05

@diggerdriver:
A savanyított káposztalevélből készítve jött be legjobban. A sógornőm jó sok paradicsomlevet is tesz hozzá. A saját, házi befőzésűjét.

Krumplit lereszelsz, kevés lisztet, sót, borsot adsz hozzá (meg egyéb fűszereket), kanálnyi mennyiségenként kisütöd olajban. Fele normált, fele fokhagymásat szoktam csinálni.

Ja, tócsninak és borzaskának is híjják. :)

www.hazikoszt.hu/recept/tocsni.html

@Jess G:
Köszi. Megvan. Átsiklottam fölötte.

BTBTBT 2013.06.19. 23:24:38

Ja, a tojás kimaradt a felsorolásból. Pedig 2 hete csináltam. :DD

váj mí 2013.06.19. 23:25:41

@Kovermadar: Szar, amire felhívom a kínai kajáldák figyelmét, hogy ne pakolják bele az én zöldséges gezemicémbe... Ha mégis megteszik, akkor kereshetnek 1-2 percen belül olyan majmot, aki azt a menüt akarta volna, mint én (babbal, amit én nem, ugye), csak tényleg kurva csípősen :P

váj mí 2013.06.19. 23:26:41

@Kovermadar: Szar, amire felhívom a kínai kajáldák figyelmét, hogy ne pakolják bele az én zöldséges gezemicémbe... Ha mégis megteszik, akkor kereshetnek 1-2 percen belül olyan majmot, aki azt a menüt akarta volna, mint én (babbal, amit én nem, ugye), csak tényleg kurva csípősen :P

Mrs. Clayton 2013.06.19. 23:28:53

@Barátusz: imádom az ilyen receptet: meg egyéb fűszereket pl a csillagánizson át a görögszénán keresztül, bmit ami a kezembe kerül, ha benyúlok a polcra? mondjuk ebben az esetben meg nem enném ;-)

BTBTBT 2013.06.19. 23:31:36

@Jess G:
Arra céloztam, hogy alapból a sót meg a borsot érdemes beletenni, de hogy aztán ki mi mást tesz bele ízlése szerint, az az ő dolga. Fokhagymát szoktam belereszelni, miután megfeleztem az adagot.

váj mí 2013.06.19. 23:35:56

@Jess G: Hm, gondolom, melyik lehet az .. ha tényleg, akkor nem fog működni, ugyanis az nem főzőtök, hanem sütő- ...
Szerintem, és amennyi lejött a hozzászólásaidból, egy bizonyos helyen élsz már évek óta, és "szenvedsz", mert nincsenek "hazai" ízek.
Te, ha megfogadsz tőlem egy tanácsot. Biztos van a közeledben egy lengyel bolt, ahol rendszeresen vásárolsz. Sokszor a tulaj van ott a kasszánál az ilyen boltokban. Vagy a rokonság. Hát nyissad már ki a kicsi szádat, könyörgöm, és mond meg nekik, "mi fáj"? ;).
Pont tavaly nyáron voltam Londonban, pár hónapig ... Három lengyel, két ázsiai, meg a szokásos supermarketek voltak a közelben, pár száz méter .. világoskék metróvaonal, Victoria ...
Két hét után, már az ázsiai boltot is rávettük, hogy rendeljenek savanyított fejes káposztát, meg TV paprikát a kaliforniai mellett, nemhogy a lengyelt ;).

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.19. 23:39:44

@Barátusz: Na most megint tanultam.
Pontosan a tócsni az az étel aminek számtalan neve van de a görhönyt még én se hallottam.
Tócsni, lapcsánka, cicege stb...

BTBTBT 2013.06.19. 23:41:27

@diggerdriver:
Nekem a cicege számít újnak. Térülsz-fordulsz, és jól be lehet belőle kajálni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.19. 23:44:02

@váj mí:
Az igazi sütőtököt azt Péci töknek hívják.
Nagy kerek szürke színű és barázdált.
Nagyapám pék volt és a kemencében sütötte.
Ma már ritkán látni.

2013.06.19. 23:44:38

Nagyon szep poszt, orulok hogy elolvastam (sot azon keves Hataratkelo posztok egyike amit ketszer olvastam el). Tovabbi sok sikert, boldogsagot Rekanak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.19. 23:44:55

@Barátusz: mar irtam, kaposztalevel
abba megy a daralthus, ami megy a kaposztaba
@diggerdriver: nalunk az igazi savanyukaposztabol keszul, a simat nyari kaposztanak hivtuk
az is jo
ott is megy a toltes a levelbe
@ctboy: yeahh
a kaposztat legyaluljak a savanyitashoz, a kulso leveleit egyben teszik a hordob
mindenhol maskeppen hivjak
heves megyeben haraszt
a haraszt a kaposzta kulso resze, ami nem zorog ha nem fujja a szel

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.19. 23:45:21

@Barátusz: Valóban. Egy olcsó finom népszerű étel.

Mrs. Clayton 2013.06.19. 23:47:49

@váj mí: mi van? sztem velem kapcsolatban kaja ügyben baromira mellé lőttél, én életemben nem főztem magyaros kajákat maximum alkalmi jelleggel, így nekem biztosan nincs problémám, h nincs tejföl, mert a creme fresh jobb, sőt soha nem hoznék otthonról semmit, mert itt többfélét veszek és sokkal több mindent meg tudok főzni, amit otthon nem v csak a culinarisban v egyéb menő helyeken lehetne 10x-es áron megvenni
a tökfőzelék is onnét jutott eszembe, h a barátnőm mondta a hétvégén, ha hazamegy ez lesz az első, amit megfőz, mert szte itt nincs tök, már neki is mondtam a főzőtök forma cukkinit, de előbb megfőzőm én, mert őszintén, még életemben nem csináltam tökfőzeléket, utoljára meg a menzán küldtem vissza 3.-ban

BTBTBT 2013.06.19. 23:47:52

@diggerdriver:
Már vártam, hogy mikor fogja ezt valaki benyögni. :)

BTBTBT 2013.06.19. 23:51:52

@diggerdriver:
Ja, pedig nem is Heves vagy Nógrád.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.19. 23:56:39

@Barátusz: nem kedvelem, ha atsiklanak felettem:)
@diggerdriver: mondtam, mindenhol mas
@váj mí: en kb 2-3 evig kerestem a magyar izt, foztem is ha volt idom, ugy is fuszereztem
utana, csak ha jott a szezon, pl kocsonya, neha belsosegmania
azt mondhatom kb 6-7 ev utan tortent az, hogy mar nekem jobban bejonnek az itteni kajak,legyen az tejfol, vagy rantottcsirke
mar nem akarok gulyast fozni, se pacalt, se zuzat, se kocsonyat
\elore felek, mi lesz otthon....
emlekszem, mikor a nagybatyam eloszor hazament, olyan 75 korul, mindenki traktalta es nem ertettuk miert turkal az etelben...
meg lehet valtozni
ez van
atall az ember
mondjuk azert olyan hatalmas kulonbsegek nincsenek itthon es otthon, de vannak

Mrs. Clayton 2013.06.19. 23:56:55

@váj mí: nincs bizonyítási kényszerem, de holnapra egy zöldlencse paradicsom salit terveztem joghurtos marinált báránnyal, amit cuminnal, chilivel, fenellel és turmericcel fogok fűszerezni
ez egyébként bbc goodfood ajánlóként jött ma

váj mí 2013.06.19. 23:58:43

@Jess G: Csak a lehetőségeidre utaltam.... az alternatívakra, amik túlmutatnak a fish-and-chipsen, a shepperd-pie-on meg a macaroni-cheese-n.
Azt a tököt, igen azt a cukkini-szerűt, viszont ne akard főzeléknek elkészíteni. Egyszerűen, nem arra van.

váj mí 2013.06.20. 00:01:13

@Jess G: Ahham, és mi lett volna, ha édesköményt írsz .. a mi-is-helyett? .... :P
Kínos már emlékezni az összetevők magyar nevére, vagy mi a tök?

Mrs. Clayton 2013.06.20. 00:04:21

@váj mí: akkor most mondok még vmit, egyszer se ettem fish and chipset, se shepherd's pie-t de még csak macaroni cheeset se, bár azt a volt anyósom szokott csinálni, de nem tudott tésztát főzni, így szarrá főzte mindig és ragaszkodott a trappista sajthoz is, így nem ettem meg
jó a codfisht szeretem, meg az ecetes sült krumplit is, de még nem ettem és nem is csináltam, a darált húsra sütött krumplipüré viszont egyáltalán nem vonzz

Mrs. Clayton 2013.06.20. 00:06:48

@váj mí: fenel helyett, nem, de mert angol nyelvű receptekből főzök, így angolul jobban tudom, mint magyarul, van egy csomó, amit nem is tudok magyarul pl allspice, azt azért tudom, h olyan mint a szegfűszeg, de nem az, meg egy rakat másik a kb több 100-as fűszerkészletemből

váj mí 2013.06.20. 00:10:31

@Jess G: És mibe kerül neked, a jóisten áldjon meg, hogy a fenbek helyett, a közérthető édesköményt használd, he? (például ...)
Különben az édeskömény nekem csak grillhúsoknál jön be, krumplit helyettesítő köretként, ugyancsak grillezett, kicsit karamelizált almával.
Grillezve, valahogy elhalványul benne az a harsány ánizsos íz, amit azóta nem bírok elviselni, hogy albán-szamárrá ittam magam ouzóból ...
Hát így ;)

BTBTBT 2013.06.20. 00:12:13

@hagyma:
Azt én se kedvelem. :)

váj mí 2013.06.20. 00:13:10

@hagyma: Én most is keresem néha a "magyar" ízeket. Ha néha találok normális TV paprikákat, akkor abból betárazok, ugyanúgy füstölt, szárított kolbászból (tudod, olyan rakott krumpliba valóból ..).
Meg ilyenek ...

Mrs. Clayton 2013.06.20. 00:13:13

@váj mí: mondjuk a cumin rövidebb mint a római kömény, a fenel rövidebb mint az édeskömény és így tovább, nem ez volt a lényeg benne, egyébként lazachoz is kiváló, már ha kapsz ehető lazacot megfizethető áron

Mrs. Clayton 2013.06.20. 00:15:58

@váj mí: egyébként most gondolkodom a turmericon, de nem is tudom magyarul h hívják azt a sárga fűszert, majd kiszótárazom

váj mí 2013.06.20. 00:16:38

@diggerdriver: Ahham, az a klasszikus ... amit soha nem szerettem...
Én a tököt csak a sós változatában szeretem (rántva, főzelék, a többi úri huncutság ;) ).

Mrs. Clayton 2013.06.20. 00:18:22

@váj mí: pedig a pumpcin pie is jó meg a krémleves is, sőt sütve mint a krumpli sósan is

Mrs. Clayton 2013.06.20. 00:20:07

@váj mí: és ráadásul itt nem a gumó kell majd, hanem a mag őrölten
na próbálok aludni a hőségben

váj mí 2013.06.20. 00:20:10

@Jess G: Ahham, kurkuma lesz az ;)
Kérdezz engem bátran, ugyanis a hajó miatt nagyon sok kaja-pia-fűszer, és egyebek elkészítési módját, vagy szimpla megnevezését kellett bemagolnunk, és megjegyeznünk. Sok mindenre emlékszem még ;)

váj mí 2013.06.20. 00:22:00

@Jess G: Ahham, és ha a gumóból főzöl majd egy redukciót, az miben tér el a megőrölt mag intenzitásától, hm?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.20. 00:22:36

@váj mí: nem mondom, hogy kifejezetten elutasitanek egy jo magyar fustoltkolbaszt
de mar nem keresem
10 eve meg kepes voltam kerulni majdnem 100 merfoldet a magyar henteshez Orlandobol Tampara
ma 100 metert sem:)
ez van
mindeki mas, meg hateuropan belul nem nagy kunszt magyar tejfolt szerezni a rakottkrumplihoz, amin magyar kolbasz van

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.06.20. 00:41:14

@váj mí: "Hm, most nézegetem a Gordon Ramsay-féle Hell's Kitchent. Az egyik évadban a vesztes csapatnak mindenféle finomságokat szolgáltak fel ebédként (és büntetésként), úgy mint marha- és sertésmáj, marhanyelv, malacpofa, pacal, vesepecsenye ... És ez ezeknek az idiótáknak büntetés!"

:-D errol eszembe jutott a Bizarre Foods c. show, biztos ismeritek:) Annak egyik reszeben a vallalkozo kedvu show host Mo-n jart, es kakashere porkoltet meg egyeb "egzotikus" eteleket evett:) Ugyanennek a musornak az analogiajara csinalt egy apa-fiu paros par videot, es az egyikben borzaszto elszantan es batran kostolgatnak disznosajtot (head cheese) ill. kenomajast (liver wurst :)))) Erdemes megnezni:))) www.youtube.com/watch?v=JppznJ4yOdU

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.06.20. 00:45:05

@Jess G: " itt ilyen óriás "cukkini" szerű tökök vannak, nem sárga ugyan, hanem csíkos, és utálom a tökfőzeléket,de már csak azért iski fogom próbálni, h működik-e főzelékként, sztem igen "

Mi Mo-n is sokszor csinaltunk cukkinibol tokfozeleket:) a kertunkben nott hatalmas cukkinik meg jobbak voltak fozeleknek, mint a nagyomanyos tok. Ugyanugy kell elkesziteni, en nagyon szeretem, itt hianyzik is nekem, csak baby cukkinit lehet kapni, abbol eleg maceras annyit lereszelni, hogy egy fozeleknyi legyen:) De kiproaltam a spaghetti squash-t, ami rakott, toltott toknek kivalo:)

sírjatok 2013.06.20. 00:45:19

"Amikor új útlevelet rendeltem, az útlevelet kiállító rendőrkapitányság SMS-ben értesített, hogy elkészült az okmány, mehetek átvenni."

Azé' ez MO-n is létezik :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.20. 00:45:49

@Zsuzsi65: na ilyeenektol hatarolodik el a kedvesem, teljes mertekben
en meg nem teljes mertekben, de a disznosajt sem a regi
a szocializmusban a disznosajt is jobb volt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.20. 00:46:50

es meghalt az utolso normalis szocialista
Horn Gyula

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.06.20. 00:57:36

@hagyma: "na ilyeenektol hatarolodik el a kedvesem, teljes mertekben
en meg nem teljes mertekben, de a disznosajt sem a regi
a szocializmusban a disznosajt is jobb volt "

Haha, az en ferjem is elegge fura szemeket meresztett a disznosajtra...:)) meg emlekszem, hogy gyerekkorunkban apukam vett idonkent a hentesnel disznosajtot, es mi is megkostoltuk, nem volt rossz:) de azota sem ettem, nem mintha hianyozna, inkabb nosztalgia:)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.20. 01:00:47

@hagyma: A gulyasrol jut eszembe, olyan szep marhahust vettem, van krumpli, repa is, gyartunk hozza csipketket, huha holnap olyan gulyaslevest rittyentunk :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.20. 01:12:47

@Zsuzsi65: az
de tenyleg jo volt
neha kicsit szoros, nade so...
@tildy:): Mary kedveli a gyulyast, de a tokom forditja ra az idejet
\ha mar marha es nem steak akkor egy jo marhaporkolt
\ami majdnem gulyas vegulis....

ma hoztam a hotelbol grillezett zoldsegeket
pasta primaverat
megalltam sort venni es vettem melle baked pork chopsot az Inglesben
olyan 3 tanyert rittyentettem magunknak, hogy megszolalt:)

váj mí 2013.06.20. 01:12:54

@Zsuzsi65: Khm, inkább nem nézem meg ;)
De azért szoktam röhögni, Ramsay műsorain... ha valami fűszeres, az neki már szétégeti száját :D. Különben -most elvonatkoztatva a Hell's Kitchentől, mert az csak egy show ...-, de Ramsay irl sem bírja a fűszeres kajákat. Kurva jó az ízérzéke, a fűszereket felismeri, csak ritkán tudja értékelni. Főleg a kapszaicinra allergiás ...

váj mí 2013.06.20. 01:17:54

@Jess G: Khm, nevezz íz-érzéketlen baromnak, de eddig még nem tudtam rájönni, hogy mi az ízbeli különbség a a mezei és a római kömény között ....
Az édeskömény viszont más, az desszert-fűszer ..

váj mí 2013.06.20. 01:19:39

@hagyma: Horn mikor a tökömben volt normális?
Különben nyugodjék békében, meg minden ...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.20. 01:28:28

@váj mí: hat ne politizaljunk
benne meg azt lattam, hogy ugy ertekeli a munkat de nem verkommunista
csak bankarokkal nem lehet fenntartani a vilagot
de surgosen haggyuk
osszekotteteseid reven van tudomasod mia a helyzet a prostifronton sevedorszagban
ilyen szabatos meztelensegekre meg ilyenekre emlekszem ifjukorombol, de kupikrol nem tudok

a kerdes Rekanak is persze
vannak -e bordelyhazak Stockholmban?

kovacs55 2013.06.20. 01:37:40

@diggerdriver: @think different:
Ha nem lenne olyan jó a svéd konyha, akkor miért járna az összes dél-budai és budaörsi vállalkozó és műkörmös az IKEAba húsgombócozni?

IKEA husgomboc= elb@szott fasirozott, se ize se buze...

kovacs55 2013.06.20. 01:47:39

@Réka ‎:
tököm tele van mikor azt hangoztatjak allandoan hogy ebben meg abban ök a vilag legjobbjai (värdens bästa) pedig nem...egyaltalan nem...esetleg abban hogy akar nö letedre ugy az orrodra csapjak a csapoajtot/forgoajtot mint a pinty, arrol nem is beszelek hogy sokan nem ismerik a zsebkendöt hanem a tenyeruk melle direkt le a földre fujjak ki az orrukat, ez olyan divat mint a kinaiaknal a földreköpködes es ha nem vigyazol leköpik a cipödet...ja meg a bago (snus) köpködes, talalsz mindenhol meg a plafonon is kiköpött bagot, meg a nök is bagoköpködök...kulturorszag...nesze neked...

kovacs55 2013.06.20. 01:56:28

@Babette_:
alapvetően nem értem, hogy lehet északra költözni:) ott azok laknak, akik oda születtek és nem hallottak még a meleg helyekről:)

Valamikor a közepkorban a hulyeket eszakra zavartak...minel messzebb europa közepetöl...

kovacs55 2013.06.20. 02:02:14

@Gyurcsótány Ferenc:
szerintem nem jarja,hogy sokan Magyarorszagot mindenben lehuzzak es a skandinaviat az egekig magasztaljak.
1000 szazalekban egyetertek veled, mostanaban nagy divat fikazni Magyarorszagot es visszaköpködni, ocsarolni...

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.06.20. 02:05:12

@váj mí: "Khm, inkább nem nézem meg ;)" pedig ez tenyleg jopofa:) kb. 10 ev koruli kisfiu es nagyon "macso" apukaja hosiesen gyuri magaba a kenomajast, utana pedig....tararara...dobperges - meg a szornyu disznosajtot is megkostoljak:)))) a legviccesebb, amikor a kb. 2 eves kisocs is besetal a kepbe, es ker a kenomajsbol:))) neki izlett :))))))
www.youtube.com/watch?v=JppznJ4yOdU

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.20. 02:10:30

@kovacs55: azert valljuk meg mentalitas teren elorebb tartanak....

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.20. 02:24:17

@hagyma: ketszer? atyaeg.Nem baj, egyetek csak a genmanipulalt kukoricabol keszult kajakat.Meg az olyan huspogacsat, amibe siman kerulhet belsoseg, holott Mary utalja.

Világpolgár2012 2013.06.20. 02:39:01

@Zsuzsi65:
Angliában ezt marrow-nak hívják, ha ugyanarra gondolunk. Egyébként tényleg csak óriás cukkini, ha nem szeded le a cukkinit normál méretben, akkor marrow lesz belőle. Én töltve vagy lecsónak szoktam megcsinálni.

Világpolgár2012 2013.06.20. 02:51:46

@Jess G:
A férjem is szokott érdekes dolgokkal előállni a bbc goodfood-nak köszönhetően :)

Egyébként most lehet kapni észak atlanti-óceáni (nem tenyésztett) tőkehalat még a szupermarketekben is, ha esetleg mégis megkóstólnál egy jó fish and chipset :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.20. 03:13:21

@tildy:): azt esszuk
minden kajank genmanipulat
mar mis is genmaipulaltak vagyunk
mar egy rendes genem nincs, mind manipulalt

/azert csaxolok, olyan 60- 80 dollaros kajakat viszek haza a hotelbol, napi szinten, csak ebedre, kizarolag farmokbol dolgozik a chef, ez hirdetve van es buszke is ra, most nyert veresnyt is, meg ilyenek, nade bezzeg a genmanipulalatlan fustoltszalonna:)/
Mary nem eszik huspogacsat, azt sem tudom mi az?/
ha fasirtra gondolsz azt en allitom ossze, az rendben van, ha hamburgerre, akkor jelzem, mi megnezzuk hol eszunk hamburgert

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.20. 03:17:23

a kukoricanal meg azt jelenti, hogy genmanipulalt, hogy kezelik, ne egyek meg az eloskodok
senkinek semmi baja nem lesz belole
jobb mint a permetezes
csaxolok
es Mary nem utal semmit, meg mindig nem erted
nem eszik - foleg elvbol - allati belsosegeket
nem akar majat zuzat szivet es pacalt zabalni
engedtessek meg neki:)
thx

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.20. 03:19:46

hagymas vert sem akar

megkerdeztem
ez egy ilyen no
neki szemet ami az allat belsejeben van, nem etel
es a veret sem akarja megenni
ez van
alaszkaban is a kutyaknak dobjak a belsoseget....
es meg sok helyen

pappito · http://pappito.com 2013.06.20. 04:46:34

na, most azat is megtudtam, hogy UK-ba mustárt kell vinni, mert az ottani az szar. Bezzeg a globus. Az csudafasza. Az olyan jó, hogy sopánkodni kell, hogy a briteknél a mustárt színezik, a globusban van kurkuma, ősi magyar fűszer.

Globus mustár: víz,ecet,mustármag,cukor,konyhasó,természetes színe-zékek(karamell,kurkuma),fűszerkeverék,tartósítószer(Na-benzoát),aromák.

Colman's (ami nem a legjobb, de kiváló mustár): víz, mustár, só, cukor, fűszerek, citromsav.

A britek tökhülyék!

pappito · http://pappito.com 2013.06.20. 04:47:48

@hagyma: és mondd, hogy áll a krumplipürével?

pappito · http://pappito.com 2013.06.20. 04:49:30

Ja, és a Colman's sima mustárja (non prepared/powder) az csak mustárból van, nem kell bele Na-benzoát meg a fene tudja mit kotyvasztanak globuszék.

Mustárt a britek meg az oroszok tudnak csinálni, de a magyar bugris azt jobban tudja, mint mindent.

DieNanny CH 2013.06.20. 06:06:18

@pappito:

Már megint kezded??? :-D

Mustárról ketchupra evickélve: Anyukám egyszer házilag csinált ketchup-ot. Jobb volt, mint amit valaha ettem!!!

pappito · http://pappito.com 2013.06.20. 06:08:20

@DieNanny: mit kezdek? örömmel látom, hogy kétszáz éve a piacon levő, tradicionális szeméttel nem mérgezi magát a magyar a szétszóratásban, hanem hazajár mustárért. :)

a jég hátán is...

DieNanny CH 2013.06.20. 06:21:11

@pappito:

Mármint azt kezded, hogy: Mit is szeret Mary...???
:-)

pappito · http://pappito.com 2013.06.20. 06:25:48

@DieNanny: csak mintha ezt nem tisztáztuk volna :) belsőséget nem, vért nem, de krumplipürét? jobb az ilyesmit biztosan tudni... :)

A Spanyol Inkvizíció 2013.06.20. 07:43:52

@hagyma: persze persze!

a világ legjobb dolga, hogy génmapilulált szart tolsz az arcodba.

mondjuk te már nem leszel jobban idióta, az kommentjeidből simán lejön bárkinek.

Te egy kisebbségi komplexusban vergődő amerikamániás barom vagy. Minden jó, ami amerikai, minden szar, ami nem!

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.20. 08:13:16

@Mrsmihaly:

Csődbe ment cég tulaja nem alapíthat új céget? Kétlem.

Void Bunkoid 2013.06.20. 08:31:10

"Ezt a rendszert sokan kritizálják, mert a coaching cégek, ahhoz képest, hogy milyen iszonyatos lóvét akasztanak le az államtól, állítólag nagyon kevés embert segítenek munkához, amolyan felnőttmegörzőként üzemelnek"

Ezen én már nem csodálkozok. 2013 van - nemcsak Svédországban, de a nagyon harmadik világ kivételével BÁRHOL a világon hülye módon a konkrét termelő munkák döntő többségét gépek végzik (vagy gépesítettek, és századannyi emberi munkaerő szükséges hozzá, mint tisztán kézi kétkezi munkával). Viszont az utópista-kommunista javak-elosztása-egyenlő-mértékben sehol nem valósult meg, a javakat bezony pénzért adják, az ember meg úgy jut pénzhez, ha valamit ő maga dolgozik. Így ne csodálkozzon senki, hogy a világ fejlett részén a munkalehetőségek-állásoknak már sajnos döntő többsége nem a termelésben, hanem a szolgáltatásban található, és nagyrészt igazából ilyen vonatkerékpumpáló jellegű, hótfelesleges kamumunka (gyakorlatilag RENGETEG 7/24 jellegű helpdesk/telesales szolgáltatás is az, szerintetek normális ember az, aki vasárnap éjjel 11-kor vagy karácsony este akar telefonon vagy neten új IPTV csomagot meg thaiföldi nyaralást rendelni? :))))

Ez van, ezt kell szeretni :P

BalazsMate · http://stockholm.blog.hu 2013.06.20. 08:46:52

@bpetya75: Fotok alapjan a 60-as evekbeli Stockholm elegge hasonlitott a mostani (vagy inkabb 10-20 evvel ezelötti) Budapestre, marmint ugy ertem hogy az öreg budapesti lakohazak mostani allapotara.

Stockholmban valamiert ugy döntöttek, hogy modernizaljak a belvarost, es egyszeruen leromboljak a regi hazakat, ahelyett hogy felujitottak volna öket. Ezeknek a (felujitatlan) szazeves berhazaknak van egy sajatos hangulata, de teny hogy sok penz beleölese nelkul szep lassan elsorvadnak. Valoszinuleg ezt akartak megelözni Stockholmban, es meg viszonylag koran lebontottak öket.

De voltak tüntetesek is annak idejen a varosrombolas/atepites ellen.

Ezen az oldalon talaltam par fotot a hatvanas evekböl; egy-kettön latszanak a regi hazak is:
www.helander.se/index.php/en/donald-helander/stockholm-pictures-from-the-1960s/3-stockholm-pictures-from-the-1960s/detail/492-661134.html

Mrs. Clayton 2013.06.20. 09:00:00

@váj mí: hát az kizárólag azért van, mert valamelyiket nem kóstoltad
mondok egy egyszerűt
ha a chilis babhoz nem raksz római köményt, akkor annak nem lesz az a jellegzetes íze, na az a római kömény
most abba ne menjünk bele, h az eredeti recept szt az csak hús és bab
azért hívják a római köményt angolul cuminnak, míg a sima köményt meg caraway seedsnek, mert két külön fűszer
@Világpolgár2012: a gyerekeim mennek nyaralni egy hónapra, így lesz időm olyanokat enni, amiket csak én szeretek, majd csinálok, eddig az átlagosnál drágább éttermek sem nyűgöztek le és a talponállók is pocsék kajákat adnak, így kénytelen vagyok magam főzni, mondjuk imádok

Mrs. Clayton 2013.06.20. 09:06:47

@Zsuzsi65: kv-zás mellé kikerestem mi a neve és hogy néz ki, marrownak hívják és ő az:
www.thompson-morgan.com/vegetables/vegetable-seeds/pumpkin-squash-and-courgette-seeds/marrow-tiger-cross-f1/810TM
sztem tuti jó főzeléknek
egyedüli gondom a tökgyalu, bár állítom, h csak egy jó kés legyen egy konyhában, szóval majd megoldom

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.06.20. 09:20:07

@Void Bunkoid: el kell fogadni, hogy Nyugaton az ipari társadalmat magunk mögött hagytuk és a tudás alapú társadalom felé mozdultunk el, az ipart elvégzi helyettünk más, ebben semmi furcsa vagy megbotránkoztató nincs. Amíg az ügyfél úgy gondolja, hogy értéket teremtünk a számára, addig bizony hiába gondolja úgy pár maradi ember, hogy a tudás és a szolgáltatás nem érték.
@kovacs55: vannak érdekes dolgok, de elvégre ez az ő országuk, az ő kultúrájuk. Vagy megszoksz, vagy megszöksz. Persze kritizálni lehet, szoktam én is, de azért egyelőre a pozitív dolgok többségben vannak.
@Barátusz: nem utállak :) az, hogy "kényelmes" meg "fiatal" inkább dicséret, mint kritika. Persze, hogy kényelmes vagyok, miért lennék bármi más, nem is értem? A kérdéseidre pedig többször és kimerítően válaszoltam. Az, hogy neked nem tetszett vagy nem volt értelmezhető, sajnálatos de teljesen más téma. Mellébeszélni nem szoktam :)
Egyébként gondolkoztam rajta, hogy legyen-e lelkiismeret-furdalásom, aztán arra jutottam, hogy nem lesz. A főnököm úgy vett oda, hogy nem járt utána, mit tudok és mit nem, majd két évig felém se nézett, nem küldött továbbképzésre, vegetált ő is. Őt viszont azért fizetik, hogy az alkalmazottait tartsa karban szakmailag és mindenkit ellásson kellő feladattal. Ha őt ennyire nem érdekelte a dolog, akkor én se törtem magam túlzottan. Csak aztán neki fentről a körmére néztek :)

Void Bunkoid 2013.06.20. 09:45:14

@Réka ‎: a gond nem azzal van, hogy "más végzi el", hanem azzal, hogy a termelés nagyrészét nem _emberek_ végzik. Ergo kiesik egy rakás munkahely - egy rakás tudásalapú szolgáltatás meg - megjegyzem sajnos - még mindig csak hobbinak/karitatívnak tekintett valami, ergo lehet jótékonykodni meg drogprevencióskodni meg blogolni ilyen népművelő jellegű szakot végezve civil szervezetekben INGYEN vagy tök nonprofit alapon, csak a szervezet működését fenntartva.

Kaját a bótban viszont csak pénzért adnak. És az emberek egyre többen vannak, és ennek megfelelően azok is egyre többen vannak, akik egyre éhesebbek és dühösebbek. Nem lehet mindenkiből személyi edző meg modell meg életmódtanácsadó, egyrészt mert nincs is annyira szükség, másrészt meg bármilyen hülyén is hangzik, sok ember igenis nem észosztóként és karrierlétrán lépkedőként, hanem nemokos, nem karrierista, de szorgalmas hangyaként képzelné el az életét, viszont ilyen jellegű meló meg egyre kevesebb van. Majd jönnek a neoludditák :P

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.06.20. 09:47:17

@Void Bunkoid: pont a leginkább tudás alapú társadalmakban van a legkevesebb éhes és dühös ember, és az ide még nem fejlődött országokban a legtöbb.

Void Bunkoid 2013.06.20. 10:03:39

@Réka ‎: no de akkor mi volt az a kukaborogatás pár hete Malmőben? :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.06.20. 10:09:58

@Void Bunkoid: ja kérem, a semmirekellő huligánt nem szabad összetéveszteni a valóban dühös és éhes polgárral :) épp most olvastam egy remek összefoglalót, magam sem tudnám jobban megfogalmazni:
stockholm.blog.hu/2013/05/21/zavargasok_a_kulvarosokban#comments
röviden: mindenük megvan ahhoz, hogy akár miniszterelnökök lehessenek...

Void Bunkoid 2013.06.20. 10:21:17

@Réka ‎: nodehát a huligán is leginkább azért, mert nincs melója, sajnos a fejlettországban nem tud borsót válogatni meg ájfónt összerakni a futószalagon, mert a fejlettországban ha ilyen termelés van, azt robotok csinálják, ha meg hazamegy Hátaztánba, ahova még szerveznek ki ilyen melókat kézzel, ott meg éhenhaláshoz is kevés lóvét kap érte, valamint ott - az előbb említett fizetések miatt is - többynire polgárháborús/anarchikus állapotok szoktak uralkodni.

Tanulni coachnak meg ilyen egyéb 1st world melókhoz viszont szerencsétlennek nincs előképzettsége meg nyelvtudása.

Ez ilyen 22-es csapdája sajnos - a már előbb említett ludditás cucchoz hasonlóan, megint az történik, mint a 19. század elején, a gépesítés elveszi a jelentős számú képzetlen tömeg elől a melót, csak mostmár az sem működik, hogy akkor a képzetlen munkaerő átképzi magát szolgáltatásszektorbeli különösebb képzettséget nem igénylő munkavállalóvá, mert ezekkel már bezony Dunát lehet rekeszteni.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.06.20. 10:25:18

@Void Bunkoid: dehogynem működik, csak ahhoz le kell ülni az iskolában és be kell látni, hogy új idők járnak és alkalmazkodni kell. A legtöbben nem azt dolgozzák, amihez igazán affinitásuk lenne. Egyébként Svédországban is van még ipar, itt a sok bánya, autógyár, fakitermelés, lehet válogatni, ha valakinek nagyon kell.

váj mí 2013.06.20. 10:43:16

@Jess G: Ahham, akkor itt lehet a baj, mert a szárazbabot én semmilyen formájában meg nem eszem... ;).

BTBTBT 2013.06.20. 11:56:56

@pappito:
Egyéni preferenciákról volt itt szó, nem arról, hogy melyik országban készítenek jobb mustárt.

A kedvedért kivettem a hűtőből az Univert, és ez van ráírva: Összetevők - ivóvíz, ecet, mustármag, cukor, só, fűszerek, színezék (karamell).
Aztán vastagon kiemelve: Hozzáadott tartósítószer nélkül.

Csak szólok... De majd megnézem a Colman's-t is.
Ettől függetlenül korántsem biztos, hogy csak az van a termékekben, ami a cimkére rákerül. :)

kovacs55 2013.06.20. 12:33:12

@Warlimont:
Csak azt nem ertem hogy rengeteg 3. orszagbeli kiskoru hogyan talalja magat hirtelen (szulök nelkul) Svedorszagban, irni olvasni nem tudnak, terkepet soha nem lattak, megis tudjak hogy van valahol egy orszag ahol probalkozhatnak (talan keresztul usznak a vizeken, tengereken???). Beilleszkedni nem fognak es dolgozni sem (talan tiltja a vallasuk??), jogaikat kivulröl tudjak de a kötelesseguket meg a tarsadalom veluk tamasztott elvarasait azt nem...ugy szar ahogy van de mar kesö es ez csak rosszabb lesz. 50 ev mulva nem talalsz svedet de meg feher embert sem arrafele.

kovacs55 2013.06.20. 12:43:15

@Kovermadar:
Én bízom a következő kormányokban, hogy megvágják a segélyeket és onnantól nem éri majd meg henyélni vagy idejárogatni menekültként....

Olyan segelymegszoritasokat amiket pl. a magyarok meg nemetek bevezettek meg kötelezö közmunka, stb, nos olyanokrol ne is almodjunk mert az ott LEHETETLEN, millio falvedo, libsi egyböl megvetoznak söt az erintettek ujra langbaboritanak az orszagot...

kovacs55 2013.06.20. 13:08:23

@Kovermadar:
Sajnos a bevandorlokerdes Svedorszagban TABU, hivatalosan NEM LEHET, NEM SZABAD beszelni rola es a problemat a szönyeg ala söprik...ugy a politikusok mint az ujsagok, radio, TV...

kovacs55 2013.06.20. 14:45:45

@Kovermadar:
Jöjjön bárki, aki akar és dolgozzon. Ha nem dolgozik, akkor menjen haza, mert éhező szájból van bőven svéd is (OK, munkanélküliből).

Valahogy igy kene ott is csinalni:
Welcome to Hungary: lesitteljük a menedékkérőket

index.hu/belfold/2013/06/20/fokozott_vedekezes_a_statiszta-turistak_ellen/

Világpolgár2012 2013.06.20. 15:01:32

@Jess G:
Ez így van, jó fish and chipset kifogni akkor biztos, ha otthon csinálod. Mondjuk ritkán esszük, de én is belefutottam már mindenfélébe. A legjobbat, amit nem én csináltam, azt Folkestoneban ettük a halpiac mellett. Ja, és tényleg drága étteremben azt enni, teljes pénzkidobás :)

Zsuzsinak írtam a marrowhoz, hogy az igazából óriás cukkini. Ha nem szedjük le "kiskorában", akkor ilyen nagyra nő. Nekem ízben nem hasonlít a tökhöz, bár én is utálom a tökfőzeléket, így ahhoz nem tudom hasonlítani. A legtöbbször megtöltve szoktam csinálni és a "húsa" cukkini ízű. Viszont itt rengeteg féle tök van, szerintem több, mint otthon, csak ki kell próbálni, hogy melyik a legjobb főzeléknek, ha már nagyon azt akar az ismerősöd enni :)

BTBTBT 2013.06.20. 15:58:17

@Réka ‎:
A fiatalság jóval kevesebb tapasztalat szempontjából nem hangzik annyira jól. És hogy a kényelmességgel sincs semmi baj?

Tudod, az nem semmi, amikor - közvetve - a főnöködet hibáztatod azért, mert nem tett semmit az ellen, hogy kirakjon vagy betanítson, és te közben lelkiismeretfurdalás nélkül elszöszmötöltél ott évekig, más, alkalmasabb személytől elvéve a munkalehetőséget.
Annyira elhitted magadnak, hogy teljesen okés ez a hozzáállásod. Még jó, hogy engem nem tudsz meggyőzni. :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.06.20. 16:12:43

@Barátusz: a fiataltól nem is várható el túl nagy tapasztalat, ez tehát ismét csak nem gond.
Az pedig, hogy te mit gondolsz, a te dolgod, engem nem abszolút zavar, nem érint, innentől még szép, hogy csak saját magamban kell lerendeznem, hogy nekem mi az okés :)

BTBTBT 2013.06.20. 16:17:10

@Réka ‎:
A te dolgod, de azért nyilvánossá tetted, hogy a fiatalos önzőséged nem ragad le olyan gázos viselkedésnél, hogy kárt okozol az alkalmatlanságoddal. :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.06.20. 16:19:32

@Barátusz: persze, hiszen egyáltalán nem szégyellem, ami történt (gondolom, téged leginkább ez zavarhat); a felelősségből pont annyit vettem magamra, amennyit ott és akkor helyesnek gondoltam, hogy erről más hogy vélekedik, az az ők dolguk. A vélemény szabad.

M. Péter 2013.06.20. 20:05:36

@Barátusz: Az igazi angol Colman's-féle mustárporból saját maga készîti a mustárját. Érdemes kipróbálni, 100% mustár mindenféle színezőanyag és adalék nélkül.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.06.20. 20:22:08

@Jess G: "egyedüli gondom a tökgyalu, bár állítom, h csak egy jó kés legyen egy konyhában, szóval majd megoldom"

:-) En sem hoztam magammal, jobb hijan egy nagy lyuku sajtreszelot hasznalok :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.20. 20:54:09

@A Spanyol Inkvizíció: akkora kisebbsegi komplexusom van, hogy nagyobb, mint egy kalauz
neked is minden jokat, boldogsagot kivan a Pocsay csalad

Mrs. Clayton 2013.06.20. 22:04:28

@Zsuzsi65: na ez jó, mert igaziból azt se tudom, h eredetileg egy tökgyalu hogy néz ki, de a sajtreszelő jó ötlet
@Világpolgár2012: na majd mondom neki, h menjen ki a piacra és nézzen ott körül, én igazán nem látok sok különbséget cukkini és tök között, mert ugye a tök és uborka keresztezéséből lett a cukkini, de ha szted más, akkor elfogadom

bpetya75 2013.06.21. 08:01:17

@Bajen:

Köszönöm az infót!

kovacs55 2013.06.24. 11:35:54

Mar több napja arrol cikkeznek a sved ujsagok hogy megjelentek az orszagutakon, mellekutakon az orszaguti kalozok akik kirabolnak vagy megkopasztanak vilagos nappal...a RENDÖRSEG ISMERI AZ ELKÖVETÖ KOCSIK RENDSZAMAIT de nem tesznek semmit csak azt mondjak ne alljal meg...nesze neked joleti tarsadalom...megvedeni meg nem tudod magad mert ha eljar a kezed azert megbuntetnek...f@szom eszem megall...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.06.26. 08:29:08

@kovacs55: tudod, miért vannak ott a kalózok? Mert megtehetik. Ősöreg szakállas trükkökkel próbálkoznak, amelyeket Magyarországon és hasonló helyeken már meg sem próbálnának elsütni. De a svédek teljesen fogalmatlanok és felkészületlenül állnak a jelenség előtt, hogy őket valaki be akarja csapni. Az ő világukban ez nem fordul elő. Egy házaspár önszántából ezer koronát adott a jajveszékelő cigónak, de úgy ám, hogy csak 300 volt náluk, de a rabló elkísérte őket a legközelebbi ATM-hez és ott kivettek neki még hétszázat, hogy nehogy ne legyen elég...
Majd megtanulják ők is.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása