A mai poszt alighanem kavar majd némi vihart, de a történet érdekes, és a belőle következő morális kérdéseket majd alighanem alaposan kivesézitek. Noha Angliában és Norvégiában játszódik, szerintem ez a legkevésbé érdekes része. Jöjjön tehát Zoltán története!

„Most egy hosszú poszt következik arról, hogy megéri-e továbbtanulni. Én azok közé tartozom, akik nem azért hagyták el Magyarországot, mert anyagi gondjaim voltak, se nem a negatív közhangulat miatt, csak szerettem volna világot látni. Szerettem Magyarországon lakni, szerettem a várost ahol éltem.

Otthon a szakközépiskolai érettségi után úgy döntöttem nem tanulok tovább. Ennek elég egyszerű oka volt: Nem igazán érdekelt.

Már a középsulis diákéveim utolsó másfél éve alatt is dolgoztam diákmunkát, napi 3 és fél órát esténként. Ez persze nem sok pénz volt, de legalább magamnak tudtam megvenni a bérletemet meg a kajámat.

Nyomtattam magamnak egy papírt

Miután befejeztem az iskolát, és már nem csinálhattam volna legálisan az esti diákmunkámat, nyomtattam magamnak otthon egy iskolalátogatási bizonyítványt, egy műszaki egyetemes pecséttel, amit az interneten találtam.

Ezzel sikerült tovább csinálnom az esti 3 és fél órás munkát, ami azért adott egy minimum pénzt. A BMI-s papírom miatt, körülbelül két hét múlva kaptam egy hívást az iskolaszövetkezettől, hogy az egyik mobilszolgáltató mérnökhallgatókat keres egy egyhónapos projektre és érdekelne-e.

Elmentem az interjúra, ahol azt gondoltam, nem sok esélyem lesz a sok „igazi" mérnökhallgatóval szemben, de szerencsém volt. Körülbelül húszan sikeresen megkaptuk az állást, ami egy hónapra szólt, és nem is volt túl bonyolult.

Mikor letelt a projekt, es megcsináltunk minden munkát, volt egy kis meeting a cég irodájában ahol mindenkinek megköszönték a munkáját. Mikor indultunk volna haza, a manager odaszólt, hogy velem még szeretne beszélni, tudnék e maradni egy kicsit.

Kicsit megijedtem, hogy most derült ki, hogy velem valami nincs rendben és valami baj lesz, ám a feltett kérdésen nagyon meglepődtem. Azt mondta, hogy meg voltak elégedve a munkámmal, és szeretnék, ha ott maradnék hosszabb távra a mérnökségen.

Persze nagyon meglepett, hogy mit csinálhattam jobban, mint a többiek, de igent mondtam. Így kezdődött a 7 éves magyar telecom pályafutásom, diploma nélkül, egy olyan munkakörben, ami jól fizet, és azok szerint, akik ezt csinálják (szerintem is) a legjobb munka a világon, plusz mellette még meg is tanultam mindent, amit az egyetemen tanítottak volna.

Dolgozott bennem a kalandvágy

Én mindig boldog voltam Magyarországon, nem voltak anyagi gondjaim, lett időközben egy feleségem, volt hobbim, voltak barátaim, de nagyon bennem volt a vágy hogy lássam a világot; a kalandvágy. Annak ellenére, hogy nagyon szerettem a munkámat sokszor gondoltam rá, hogy mennyire szeretném, ha felmondanának nekem, mert ez megadná a kezdő lökést ahhoz, hogy elinduljak végre világot látni.

Egyszerűen olyan jó volt minden hogy nem volt elég elszántságom ott hagyni. Az ott töltött évek alatt egész Magyarországot bejártam.

Hat év munka után a főnököm szólt, hogy van 18 nap felgyülemlett szabadságom az előző évekből, amit már nem tudok tovább vinni, és ki kellene venni márciusig. Nem igazán tudtam, mit kezdjek majdnem egy hónap szabadsággal, ezért az az ötletem támadt, hogy kimegyek valahova külföldre körülnézni.

Anglia nem igazán vonzott soha, de mivel angolul beszélnek és én is angolul „beszéltem", eldöntöttem, hogy ide jövök megnézni, milyen itt az élet. Feltettem az iwiw üzenőfalra az ötletet, és hogy kinek lenne kedve velem jönni Angliába egy hónapra körülnézni. Erre egy barátom jelentkezett, hogy miért ne.

Megbeszéltünk mindent, összeszedtünk kb. 500 fontot fejenként, megvettük a retúrjegyeket, es két hét múlva már a Luton reptéren álltunk egy-egy bőrönddel a kezünkben, hogy akkor most hogyan tovább, hova menjünk, hol fogunk ma aludni stb.

Rájöttünk, hogy nem beszélünk angolul

Ahhoz képest, hogy még egyikünk sem volt soha Magyarország határain túl, semmit nem terveztük meg, úgy voltunk vele, hogy majd lesz valahogy, és ha kell, akkor a híd alatt is elalszunk egy pár napot. Kaland.

Első küldetésünk az volt, hogy próbáltunk venni még a reptéren egy SIM-kártyát, amikor is rájöttünk, hogy nem beszélünk angolul. Egy magyar lány segített végül a vásárlásnál, akinek el is meséltük, hogy még nem tudjuk, hol alszunk az éjszaka.

Felajánlotta, hogy annak a főbérlőnek, akinek ő is a lakásában lakik, van egy üres szobája 3 napra egy másik házban. Ekkor egy nagyon „barátságos" londoni-magyar fiatalember, aki a leányzót is vitte be Londonba, kedvesen felajánlotta, hogy akár minket is elvisz fejenként csekélyke 60 fontért.

Sokalltuk, de nem igazán tudtuk, hogy ez itteni viszonylatban sok-e vagy sem. Az út során végig azt ecsetelte, hogy London mennyire veszélyes, hogy este 10 után már ne lépjünk ki az ajtón, és hogy valószínűleg az első héten már biztosan kirabolnak a feketék.

Végülis elhozott a házhoz, ahol az első 3 napunkat töltöttük, ahol megtudtuk az ott lakó magyaroktól, milyen bérletet vegyünk, hogy hova menjünk kaját vásárolni és mit vegyünk meg.

Szerencsére a három nap alatt, amit ott töltöttünk, sikerült találnunk az interneten egy másik szállást, (ugyancsak magyaroknál) ahol eltölthettük a hátralévő majdnem egy hónapot.

Belekóstolni a kinti életbe

Mivel nem annyira turistáskodni szerettünk volna, hanem belekóstolni az itteni életbe, el is kezdtünk munkát keresni. Itt is nagyon szerencsésnek érezhettem magam, mert a 4 hetes itt tartózkodásom alatt 3 hetet dolgoztam mosogatóként egy kis étteremben, ahol csak ketten voltunk a szakáccsal.

Nekem a mosogatás abszolút nem volt rossz meló, hiszen kaptam ingyen kaját jó fizetést és még borravalót is. Mire eljött a hazatérésem napja, sikerült ugyanannyi pénzel hazamenni, mint amennyivel kijöttem, plusz rengeteg élménnyel - viszont egyedül.

A barátomnak ugyanis annyira megtetszett az itteni élet, hogy eldöntötte, ő nem használja fel a vissza jegyet es ott marad. Odament az étterembe a helyemre mosogatni, én meg egyedül hazarepültem.

Ahogy otthon leszálltam a repülőről, az volt az a pillanat, amikor tudtam, hogy én is vissza akarok menni.

Nem voltam meg így sem elég elszánt ahhoz, hogy egyből fejest ugorjak, de szóltam a főnökömnek előre, hogy egy év alapos előkészület után kimegyek. Az előkészület csak abból állt, hogy rávegyem magam az elszakadásra itthonról.

Az utolsó 3 hónapban, amikor már megvettem a repjegyet is, akkor vált világossá számomra, hogy most tényleg megyünk. Ennek már 4 éve.

Nem szerettem volna fejest ugrani a semmibe

Mivel már volt 7 év tapasztalatom a telecom területen, már nem volt olyan nehéz odahazudni a diplomát és leszervezni egy munkát egy magyar céggel, aki éppen Angliában is dolgozott egy project-en.

Azon kívül, hogy a project csak egy héttel azután indult volna, mint ahogy nekem a repülőjegyem szólt, minden rendben lévőnek látszott, jó pénzt ajánlottak és mindent elintéztek volna nekem.

Mikor eljött az indulás napja, a feleségemmel megfogtuk a megspórolt fejenként 1000 fontunkat és elindultunk. Így, hogy már a feleségem is velem volt, nem szerettem volna fejest ugrani a semmibe, ezért már otthon kiválasztottam 2 szállást, akikkel lebeszéltem, hogy megnéznénk, és ha tetszik, akkor ott maradnánk.

Az első szállás annyira bejött, hogy a másodikat már meg sem néztük, és a mai napig ott lakunk. Nem is szeretnénk arról a környékről elköltözni.

Egy hét ittlét után jött is a hívás, hogy indulna a project; elindult a részletek lebeszélése, de nekem addigra annyira megtetszett a környék, ahol voltunk egy hetet, hogy nem akartam elköltözni, és meg akartam egyezni a céggel, hogy én bejárok melózni Londonból és fizessék a vonatbérletemet a 45 mérföldre lévő irodáig.

Ebben nem sikerült megegyeznem velük, elköltözni pedig nem szerettem volna, ezért visszamondtam az ajánlatot, és inkább otthon maradtam meló nélkül.

Különböző önéletrajzok

Írtam magamnak egy-egy kőműves, egy árufeltöltő, és egy konyhai tapasztalatot leíró CV-t (egyikhez sem értek), és ezzel elmentem mosogatni egy étterembe. Nem bántam meg.

8 hónapot dolgoztam az étteremben (6-ot meg kellett ígérnem ahhoz, hogy felvegyenek, és még kettőt ráhúztam). Utána dolgoztam még 2-3 munkahelyen az étterem után (voltam először sofőr, majd maintenance egy autókölcsönzőnél), és közben folyamatosan pályáztam a mérnöki melókat, úgy hogy még egy válasz sem jött soha. (De nem bántam, mert mindig megéltünk és jól is éreztük magunkat.)

Álomajánlat Norvégiából

Nagyjából két év ittlét után fordult a szerencsém, és kaptam egy nagyon egyszerű short term project-en egy munkát, ahol olyan szintet vártak el, mint Magyarországon a mérnök hallgatói project volt. De legalább sikerült feljebb lépnem. Ez volt az a pont ahonnan már nagyon jó irányba fordultak a dolgok és elkezdtek jönni a lehetőségek.

Egyik hétfőn jött egy telefon egy 3 hónapos szerződés ajánlattal, rengeteg pénzel, és nem máshol, mint Norvégiában. Az ajánlat olyan jó volt, hogy el sem hittem először, aztán amikor a hét folyamán elkezdtek jönni sorban az emailek a cégtől, először a szerződések, később a repülőjegy, majd a szállodafoglalásom Oslóban, akkor már tudtam, hogy sikerült.

Egy héttel azután, hogy felhívtak, már Oslóban landoltam és checkoltam be a hotelbe, ahol egy hónapra volt foglalásom. A 3 hónapos szerződés később féléves lett, majd mire véget ért, azon kaptam magam, hogy már egy éve kint vagyok Norvégiában. Az ország leírhatatlanul gyönyörű volt, és a munkámból adódóan az ország északi sarkkör alatti egész részét bejártam.

Itt semmire sem volt gondom, a cég bérelt nekem autót, szállodából szállodába költöztem (volt, ahol csak 2-3 éjszakát töltöttem, volt ahol egy hónapot is), a főnökömet kétszer láttam összesen, minden feladatot emailben kaptam meg, és azt csináltam, amit szeretek, rengeteg pénzért.

Közben csináltam egy LinkedIn profilt, és elértem azt, hogy legalább havonta egyszer csörgött a telefonom valami cégtől, akik anélkül ajánlottak melót, hogy bármire is jelentkeztem volna, csak látták a CV-met a neten.

Már több mint egy éve, hogy véget ért a project, azóta visszajöttem Londonba, most annál a cégnél vagyok, amelyik kiküldött, állandó alkalmazásban. Boldogan élek a feleségemmel.

Szerintem:
Nem kell diploma ahhoz, hogy jó munkád és sok pénzed legyen.
Ha van merszed és szorgalmas vagy, akkor bármit elérhetsz, amit szeretnél.
Néha egy kicsit megéri hazudni!"