Bevallom, örömmel olvastam a mai történetet, mert kicsit más szemszögből mutatja be Magyarországot – kicsit talán másképp láttatva a mindennapokat. Írója, Móni, angol férjével 36 év után költözött vissza Magyarországra, és bár akad, ami nem tetszik neki, most mégis inkább arról írt, ami igen. Ráadásul az is kiderül, mi az, amiért a Magyarországon élő külföldiek a leginkább szeretnek itt élni.

„Először 1968-ban mentem ki Angliába, hogy nyelvet tanuljak. Irtó izgalmas utazás volt, repülőgéppel mentem és volt egyetemi angol tanáraim vártak. Azaz, hogy mivel pont a csehszlovákiai 1968-as események után volt ez Londonban egy nagyon flancos szállóban ingyen elszállásoltak, hogy jók legyenek a szegény kelet-európai menekülthöz.

Egyébként ez teljesen véletlen volt, összehaverkodtam a gépen mellettem ülő nénivel, aki Kanadába ment a rokonaihoz és egy éjszakát Londonban szállt meg. Elkísértem a hotelig, és amikor meghallották, hogy honnan jött (ő felvidéki volt), azonnal kaptam szobát ingyen, s bérmentve. Másnap mentem tovább Brightonba.

Hotelben dolgoztam, mint szobacicus, 8 font bér és teljes ellátás / szállásért. Nagyon jól éreztem magam, nem is akartam hazajönni, bár azt nem tudtam megtenni özvegy anyukámmal, így négy és fél hónap után mégis hazajöttem.

Közben megismertem egy jópofa angol fiút, aki aztán jött utánam Pestre, miután kénytelen voltam hazajönni. Az esküvő itthon volt és végül 1970-ben mentem el végleg.

Soha nem volt honvágyam

A következő 36 év alatt voltam adminisztrátor, gépírónő, bérelszámoló, háztartásbeli, két gyerek anyja, egyetemista (három diplomám van), gimnáziumi tanár és sportfejlesztő.

Hihetetlenül jól éreztem magam, soha nem volt honvágyam, mert nagyon tudok beilleszkedni és hajlamos vagyok a jó oldalát nézni mindennek. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindenütt szerettem az embereket, sőt volt egy pár nehéz évem különböző állásokban, de túléltem.

Anyám 1980-ban halt meg, de ezután is sokat jártunk haza, mert a fiaim, akik akkor 6 és 7 évesek voltak, nagyon szerettek hazajárni.

Talán itt érdemes megemlíteni, hogy sokan kérdezték és kérdezik tőlem a mai napig, hogy hol vagyok otthon. Hol van a "haza"? Minden sovinizmus távol áll tőlem és azt szoktam mondani, hogy itt is meg ott is. Mindkét helyen van, amit imádok, és amit utálok. Ennyit erről!

Mindenben a jót nézem

Hét éve viszont hazaköltöztünk. A legnagyobb meglepetés az volt, hogy angol férjem, aki ugyan a sok látogatás alatt egész jól megismerte Magyarországot, viszont nem beszéli a nyelvet, olyan jól érzi magát itt, amennyire talán soha azelőtt.

Nyilvánvalóan meg kellett várni a nyugdíjt, és persze sokan mondják, hogy angol nyugdíjból könnyű megélni. Ez igaz, de szerintem ez sem a pénzről szól, mint sok minden más.

Eddig még többet éltem Angliában, mint itthon, mivel nem vagyok még 72 éves. Ott nem hiányzott az itt, de itt sem hiányzik az ott. Miért nem? Hát szerintem azért, mert én mindenben a jót nézem, és többnyire el tudom felejteni azt, ami hiányzik.

Szegény anyukám, ő volt olyan, hogy amikor kint volt nálam Brightonban, akkor a magyar TV, a barátnői és a magazinjai hiányoztak, és amikor Pesten volt egyedül, akkor meg én meg az unokái hiányoztak.

Ha tudta volna pont fordítva csinálni, akkor sokkal boldogabb lehetett volna itt is, ott is. Ahogy az angol mondja: "A pohár félig üres vagy félig tele van?" Nekem mindig félig tele van. Szerencsés vagyok!

Miért jöttünk haza?

Persze egy olyan országban, hol ezrek mennek el, ahol sokan tényleg egzisztenciájuk problémái miatt hagyják el az országot, rengetegen nem értik, hogy mi meg miért jöttünk haza? Teljesen jogos kérdés.

Nem lehetetlen, hogy ha most lennék huszonéves, én is mennék. Hogyne mennék, hiszem 1968-ban, mikor ez még nem volt túl könnyű, akkor is megtettem.

Volt bennem vágy a világjárás után, a nyelvet is meg akartam tanulni, a külföldi viszonyokat megismerni és az önállóságot kipróbálni. Szerencsés voltam, volt, aki segített, rögtön szereztem állást és később is jól ment minden, bár vagyonosak soha sem lettünk. Ennek ellenére nem esett nehezemre otthagyni 36 év után, bár egy pár évvel azelőtt el nem hittem volna, hogy így döntök.

Mit lehet szeretni Magyarországon?

Sokan nem értik, hogy külföldiek miért szeretik Magyarországot. Én már kezdem érteni, nemcsak férjem, de más, angol, skót és sokféle nációból való barátainkon keresztül.

Nagyon könnyű, amikor valaki a megélhetéssel küszködik, elfelejteni mennyi csodás dolog is van itthon. Nyilvánvalóan azok a barátaink, akik szintén angol nyugdíjjal élnek itt, azoknak megélhetési problémáik nincsenek.

Ugyanakkor van köztük, aki nemcsak nem tud magyarul (mint a férjem) de még magyar felesége sincs, aki fordítana neki. Múltkor megkérdeztem tőle, hogy miért jó itt? És sorolta: a csodás nyarak, az isteni borok, a szép nők (már van magyar barátnője!), az olcsó ingatlanok (angol szemmel feltétlenül), a budai hegyek, stb., stb.

Hát hogy őszinte legyek, semmi nem lepett meg, amit mondott, mert ismerem őt már annyira, hogy tudjam, pozitív szemüvegen keresztül nézi a világot és boldog típus.

Mindenhol van szép, érdekes és élvezetes

Olvasom a posztokat és sajnálom azokat, akik nem tudnak elszakadni az ismerttől, a szokottól, attól, ami addig volt. Ez nagyon érthető, hiszen mindenki komfort zónája, pontosan az, komfortos.

Ugyanakkor ne mondja nekem senki, hogy nincs szép, érdekes, élvezetes minden országban, minden környezetben. A mi pozitívumaink: férjemnek a műhely, a nagy kert, a csodás nyarak, a jó barátok és még sok minden, ami boldoggá teszi őt.

Nekem a kultúra elérhetősége: soha annyit nem jártam színházba, operába, koncertekre, mint itthon. Ha lenne helyem, a lista sokkal hosszabb lenne, és remélem észrevettétek, hogy egy árva hangot nem írtam arról, ami nem tetszik itthon jelenleg.

Van elég sok minden, de erről csak annyit, amit egy bölcs mondott valamikor régen:

"Mi a boldogság titka?
1. Ha nem tetszik valami, változtasd meg!
2. Ha nem tudod megváltoztatni, fogadd el!
3. A bölcsesség, ami ahhoz kell, hogy tudjad mi a különbség a kettő között!!"

(A kép forrása.)