oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. április 26. 06:55,  Iszonyatos akaraterő és kitartás kell 390 komment

2013. április 26. 06:55 Határátkelő

Iszonyatos akaraterő és kitartás kell

Kicsit rendhagyónak nevezhető a múlt szerdán lezajlott Fogadó, mert a résztvevők egymással is elkezdtek beszélgetni, nem csak a vendégnek tették fel kérdéseiket. Valamint talán az is kicsit más volt, mint máskor, hogy Sámánt, aki már több posztot is írt a blogon, közkívánatra kértük fel arra, hogy vegyen részt egy ilyen beszélgetésben, annyian akarták vele felvenni a kapcsolatot, kérdezni tőle, bár nem országfelelős. Úgyhogy Angliáról szólt a Fogadó. (Rendhagyó módon tehát nem is minden válasz Sámáné, hiszen többen is megosztották tapasztalataikat. Sámán válaszait dőlt betűvel szedtem.)

Brighton 2, Anglia.jpg

Engem rögtön az elején az érdekelne, hogy az írásaidból kiderült, Magyarországon elég aktív voltál sok téren, ehhez képest az angliai KFC milyen tapasztalat volt? Esetleg úgy indultál neki, hogy csak átmeneti állapot és ebből is lehet okulni, a személyiségedet fejleszteni és persze pénzt keresni?

Itt Angliában még nem civilkedem. Viszont rengeteget melózok. Ha bekerülök egy új közegbe általában nagyon élvezem, amíg van mit tanulni. Ha ez a varázs elmúlik, akkor elkezdem unni. Az írásaimból is kiderül, hogy én tényleg élvezem a fizikai munkát. Semmi bajom nincs a kollégáimmal vagy a társadalmi státusszal. Ha fizikai kihívás teljesíteni, akkor érdekel csak a meló. Egyszer valaki szerezett nekem egy biztonsági őr posztot, de mondtam neki abba én 3 nap alatt belehalnék. Mármint az unalomba.

Én ezt az évet arra szánom, hogy átváltsak végre szociális munkás állásba. A múlt héten kikértem a diplomámat a főiskoláról. Kb. májusra leszek regisztrálva az angol rendszerbe, és onnan mehet az állásvadászat. Az is benne van a tervben, hogy elindítok itt egy egyesületet vagy vállalkozást.

Arra lennék kíváncsi, hogy angolnak, vagy magyarnak tartod magad? Az írásaidban említetted, hogy angol vagy. Ezt hogyan érted? Másik kérdésem, mivel az írásaid elég megosztók, hogy nem gondoltál arra, hogy esetleg eltedd ezeket egy kis időre, majd amikor leülepedett, újra átnézve egyszerűbben, érthetőbben megfogalmazva újra írd?

Amikor a cikkeimben angol cyber díva identitást veszek fel, akkor természetesen ez vicc. Ellenpontozom ezzel azt a magyarkodó identitás divatot, amit meg szeretnék szólítani. Legutóbb azt hiszem, elvetettem a sulykot, egyesek reggel nyolctól este nyolcig szorgalmasan ekéztek a poszton! Hasizomlázat kaptam a röhögéstől mennyire változatos címkéket bírtak rám akasztani, de összességében elég durva.

Mennyi kezdőtőke szükséges 2 főre, ha a kiérkezés után néhány héttel már munkába tudunk állni (barátnővel, mindketten B2 szinten beszélünk angolul, kb. 3-400 ezer Ft lesz rá jó esetben)?

Kezdőtőke ügyben azt szoktam javasolni, hogy mindenképpen tanuljunk meg táblázatban cash flowt csinálni, és ott dekázzuk ki a realista és pesszimista verziókat. Úgy gondolom, hogy 1200 £ csak akkor elég, ha van ismerős, akinél lehet lakni, és ha konkrét melóra jön ki az ember.

Mi 1 milliót hoztunk ki, de úgy jöttünk, hogy nem volt meg a munkánk, csak a szállás, az is ügynökségnél. Ha biztosan tudod, hogy pár héten belül munkád lesz, akkor sem javaslom, hogy ketten ennyivel gyertek ki. Gondolj bele, Londonban csak egy szoba 500 font vagy afelett van, és akkor még enni és utazni is kell, a kaucióról nem is beszélve. Hipp-hopp ott vagytok, hogy nem ettetek , de már alig van pénzetek...

Van, akinek 1200 font is kevés, van, aki 500-zal megcsinálja a szerencséjét, nem lehet általánosítani. Feleségem 2 nap alatt talált munkát, mikor utánam jött

Munkakeresésnél tapasztaltatok-e valami hátrányt abban, hogy diplomával kerestek fizikai munkát? Nem mondják, hogy túlképzettek vagytok ahhoz a munkához? (Épp kertészetet tanulok építész diploma mellé és kertész/kertészeti/kertépítő munkát szeretnék majd keresni.)

Diplomával szerintem nem hátrány fizikai munkát vállalni, mert bevándorlóként ez normális. Egy pesti ismerősöm is mesélte, hogy a sofőrjüknek közgazdász diplomája volt, de ő Romániában végzett. Ilyenkor inkább az a baj, hogy sokszor kulturálisan is lehúzzuk a rolót.

Szerintem, ne írd bele a diplomád a fizikai munkakeresésbe.

Esetleg megbízható angliai (londoni) ügynökséget, internet címet ahová érdemes regisztrálni és tudakozódni, tudtok ajánlani? A magyar munkaerő közvetítőket illetően, milyen tapasztalataitok vannak?

Én az általam pátyolgatott kitelepülőknek azt szoktam mondani, hogy NE kezdjenek ügynökségekkel. Én most ügynökséggel dolgozom és ez a tapasztalat is megerősített abban, hogy nem szabad. Csak max. a kezdeti első pár héten! Azzal a céllal, hogy likvidtőkéhez jusson az ember.

Ez egy ilyen műfaj. Iszonyat akaraterő kell hozzá és kitartás. Menni kell és keresni a munkát, az nem fog magától megtalálni. Sokkal többen keresnek ugyanis, mint amennyi ügynökség van. Még ha be is regisztrálsz, és felhívnak 3 hét múlva, ha valamiért nem tudsz másnap kezdeni, nem hívnak többet, mert van ezer másik ember a rendszerükben.

Közvetlenül kell megtalálni a munkát. Boltokba bemenni, hirdetéseket bújni, napi sok pozícióra önéletrajzokat küldeni (különböző pozíciókra különbözően szűrt CV-t).

Én azt szoktam mondani, hogy az internet max. a maradék időben! Melókeresésben én azt szoktam kérni, hogy a kijövetel előtt 3 héttel kezdjék el lődözni a CV-t a neten. Ez jó arra, hogy szokják a piacot. Pl. info arról, hogy naponta hány releváns ajánlat bukik fel a neten. Itt kint meg tiltom a netet. Nem szabad csak arra hagyatkozni! Az kiegészítésnek jó.Ki kell menni az utcára és 5-7 napon belül van meló!

Bizony, meglepő, de működik a dolog. Bemész a számodra szimpatikus helyre, kérsz egy managert vagy supervisort, ha mákod van, szó nélkül szólnak neki, ha nem, akkor megkérdezik mi a baj. Megmondod, hogy munka ügyben, szólni fognak neki, ott vagy, rögtön látnak, a legrosszabb esetben elhajtanak. Kevésbé rossz esetben behajítják a cv-det egy kupac tetejére, és ha mákod van, akkor a tiédet húzzák ki, ha új ember kell majd. De mégis többet tettél a semminél, veszíteni meg max. 5 percet, meg max. 2 A4-es lapot. Egyébiránt a Jobcenterek is használhatók. Bemész, érintőképernyőn böngészel melók közt, ami szimpatikus, ingyen kinyomtatod, és vonalas telefont ott a helyszínen ingyen hívhatsz. Az ott megjelenő állások is valósak.

A magyar munkaügynökségek általában kevésbé megbízhatóak. Nem egy kér pénzt olyanért is, amiért amúgy tilos. NE próbálkozz magyar közvetítőn keresztül, ha nem feltétlen muszáj!

Nagy-Britanniában mennyire elfogadott az egészségügyben a külföldről jött és ott elhelyezkedett nővérek, asszisztensek munkája? A munkahelyek illetve a helyi lakosok felé?

Az egészségügyben is, mint máshol is max. 10% angol van itt Londonban. A többi bevándorló nem fog neked esni, hogy Jézus itt egy külföldi! Egyszerűen pályázz meg állásokat, és kezdj el dolgozni. A nővérek munkája kemény meló. Anyám ápolónő. Tudom, mit teljesítenek. Nem nehéz elhelyezkedni gyakorlattal a hátad mögött!

Mi épp meló után rohangálunk a nejemmel, de eddig semmi. Millió helyre regisztráltunk és adtuk le a CV-ket...Nekem 18 év tapasztalatom van raktározásban, ugyanennyi tudásom targoncavezetésben, és még így is nehéz. Nem tudom, mit csinálunk rosszul, de valami nem stimmel! Az angolunk jó! Valakinek ötlete esetleg!? Van tapasztalat akár kertészetben is.

Épp a minap láttam magyar nyelvű kertész hirdetést. Vagy a gumtree-n, vagy az iwiw-en (Londonba legyél regisztrálva, csak akkor látod a helyi aprókat).

Biztos van mindenkinek mindenféle tapasztalata. Nekem is egy hónap volt míg egy kávézóban elkezdtem dolgozni.

3 hónapig nem igazan volt munkám. Se catering, se más. Igaz én nem voltam képes hazudni magamról. 2 hónap után találtam takarítást, majd utána recepciós munkát, de egyiket otthagytam, másikból kitettek elég hamar. Szerencsére, azóta a szakmámban dolgozom. PHP fejlesztő vagyok. (programozok). Villamosmérnöki és infós végzettségem van.

A fiam múlt ősszel 3 nap alatt talált munkát: kitchen porter (éttermi mosogató), és úgy találta, hogy ment végig az utcán az cv-kkel, és bement oda, ahol embert kerestek. Nem egy csúcs meló, de kifizették a minimálbért rendesen

Melyik városban van az embernek több lehetősége? Én azt hallottam London nagyon telített, és manapság nagyon nehéz találni állást, mert "mindenki" odamegy!

Igaz, hogy mindenki Londonba megy. Ha több is a munkahely, sokkal több a jelentkezők száma. Mi Leicesterben vagyunk, nem túl nagy város, és a harmadik héten dolgoztunk mikor kijöttünk, persze hónaptól is függ mennyi a munkalehetőség.

2009 novemberében jöttünk. Azt hittük, lesz majd nagy hajrá karácsony előtt. Hát, nem volt. Novembert nagyon nem ajánlom kijövetelre, se decembert. Ismerősi körben a február- június közti időszak jött be igazán.

Mi Brightonban lakunk. Mindenki azt mondja ez is telitett, de azért ez nem teljesen igaz.

Londontól messzebb is nehéz albérletet kivenni újonnan érkezőknek? Kell referencia?

Ez abszolút városfüggő. Szerencsés esetben a privát háziúr vagy néni nem kér referenciát.

Itt is kérnek papírokat (úgy értem Londonon kívül), ügynökségfüggő miket, egy hónap kaució mindenképp kell, meg az ügynökségnek a díja. Privát háznál rugalmasabbak, tőlünk munkaszerződést és bankszámlát kértek, viszont nehezebb találni ilyet.

Vidéken is le kell tenni kauciót (nekünk másfél havi volt), csak amíg Londonban havi £500-ot fizetsz egy szobáért, azért felénk Dél-Angliában már egy stúdiólakást bérelhetsz, £650-től pedig már 1 szobást, £700-tól 2 szobást. Szerintem, aki teheti, próbálkozzon vidéki kisebb-nagyobb városokban, térkép és www.indeed.co.uk elő és mehet a keresés.

Például Brighton drága lakás szempontból. Viszont most kezdődik a szezon.

Tettél valamit az angolod fejlesztéséért?

Én két évig nem tudtam, hogy tök egyszerű elmenni nyelvtanfolyamra. Az is egy dimenzió, hogy ki milyen autodidakta módszerekkel próbálkozik.

A nyelvtanfolyamokról: elég sok college tart, van, akinek ingyenes, érdemes szétnézni. Nekem az online learn direct nem jött be, ezért 1.5 év után elmentem college-ba. 540 fontot fizettem érte, de aki kap valamilyen hozzájárulást, vagy adójóváírást, azoknak akár ingyen is lehet. Szét kell nézni!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Anglia Nagy-Britannia Fogadó a Határon

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr445247489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.04.26. 21:10:04

@váj mí: en is most jutottam el a szureseig. Ennyire korlatolt es rosszindulatu embert mar regen lattam...

Beke poraira :)

2013.04.26. 21:10:14

Szobaarakkal kapcsolatban: parnak szerintem nem lehet havi 500 font alatt szobat talalni Londonban (plusz kaucio), egy embernek sem sokkal olcsobb. Mindig csodalkozom mikor ertetlenkednek az emberek hog hogy lehet ilyen draga stb.; ez van, London valoszinuleg a legdragabb varos Europaban es az egyik legdragabb a vilagon, pont ezert nem ertem minek mindenkinek Londonba jonni aztan itt csodalkozni hogy miert ilyen draga. Londonban akkor erdemes elni ha olyan munkaja van az embernek amit itt erdemes csinalni, pl. nagy nemzetkozi vallalat kozpontja, kutatas, penzugy, IT stb. Minimalberert nagyon nem eri meg itt dolgozni. Ha valaki nem hisz nekem, meg lehet nezni az alberlet-arakat: www.gumtree.com/london

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.26. 21:10:34

@dirtyfreebird: Azert neha vannak onnet is jo/olcso utak, Amszterdamba , Brusszelbe, stb.
Egyik kedvenc repterem. :)

Mrs. Clayton 2013.04.26. 21:10:38

@M. Péter: ez így igaz, csakhogy, meglátom a Jack and Phil Plumbing, Heating szervizes kocsiját majd bemegyek az irodájukba és közlik bocs de most nincs felvétel, de elrakják a cvmet, akkor gyalogolhatok megint egy csomót, h ugyanezt közöljék, én meg lusta vok, így ha látom a kocsijukat a webcímmel már nyomtam is nekik egy cv-t, sőt a neten legyűjthetem az összes elérhető hasonló vállalkozást, míg gyalog, busszal, kocsival beletelik egy kis időbe míg odaérek

a legjobb, ha vki szól, h van felvétel, add be, szólok a főnöknek
de én ezt a verziót utálom a legjobban, mert nem szeretek lekötelezve lenni senkinek, és főleg nem dolgozok haver/barát/ismerőssel egy helyen

és légyszi Sámán csirkéjét meg a játékelméletet vmi piros v kék madzaggal kösd össze, bár tartok tőle, h megtudjuk, mit jelent a táblázat, mondjuk számomra magyarázat nélkül is tök világos, h semmit

BTBTBT 2013.04.26. 21:14:14

@tildy:):

Tán végigolvasom, de mit tehet hozzá ehhez a témához egy magyarországi politikai elemző cég? Szkepticizmusom a politikai szóra fókuszál.

Mirjam-ot is érdekelheti ez az írás.

Ennyit erre a hétre. Léptem.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.04.26. 21:16:25

@45eskoltozik: arbetsskada... :)

Tavaly januarban nem figyeltem (OK, hulye voltam) es osszezuzattam a bal kezfejemet a geppel, amivel dolgozom. Hetfon volt a 7. mutetem (remelem az utolso is).
Ugy nez ki, hogy megusztam egy kisujj + hozza tartozo kezkozepcsont ampotacioval, megszamlalhatatlan oltessel, kvazi mozgaskeptelen huvelykujjal es nemi bortranszplanttal a combomrol.
A blogomon van errol reszletes osszefoglalo + kepek, ha nagyon erdekel :)

váj mí 2013.04.26. 21:18:04

@Kovermadar: Hm, eddig engem nem piszkált, de azt láttam, hogy szinte mindenkivel trollkodott, akihez hozzászólt. Úgy látszik, most következtem én a listáján. Pechére nem vagyok rá kíváncsi.
Azt láttam, hogy valamit válaszolt, de érdekes nem lehet.

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2013.04.26. 21:19:51

@tildy:): A stanstedi buszhoz 4 perc alatt kitolom a bőröndömet.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.04.26. 21:20:24

@ABL CA: bizom benne. Mar nem volt cimem es nem volt, aki atvegye a leveleimet sem. Ha kerestek, sem talaltak.

Elotte azert megkerestem oket es akkor azt mondtak, hogy igy rendben lesz.

TB ugyan ez.

Szemelyim azota sem hianyzott soha, nem kell az semmire (nekem).

Mrs. Clayton 2013.04.26. 21:21:33

@Mirjam2: ehhez csak annyit, h 650-ért bérlek 1-től 3 háló, kert, garázs, mosogatógép, amerikai hűtő stb 1 éves házat, a szomszédom Londonban dolgozik vonattal jár be, kb 1 óra az út, a vasútállomás bicajjal kb 15 perc, hülyeség ott lakni
tudom te szeretsz, akkor nem éri meg :-)

THEHUNGARIANMINGLE · WWW.THEHUNGARIANMINGLE.COM 2013.04.26. 21:24:01

FÖRLAT--JAG SKULLE SKRIVA ...VEM :))) JAG VET VEM DU AR

váj mí 2013.04.26. 21:33:53

@Mirjam2: Párnak nem is, mert az ugye 2 darab ember. És egy szoba heti díja 60-80 font között van per kopf, elfogadható környéken.
Egy embernek viszont a havi 500 egy szobáért kissé húzós. Persze, vannak olyan albérletek is.

DieNanny CH 2013.04.26. 21:37:32

@dirtyfreebird:

Mennyi időd van az angol állampolgárság megkapásáig? Mert szerintem érdemes kivárnod, úgy ugyanis sokkal jobbak az esélyeid Svájcban engedélyt kapni.
Addig meg tanuld szorgalmasan a németet - már ha német részre mész -, mert keleten a franciának, délen az olasznak van előnye. Irodában tényleg nem hiszem, hogy kell angolon kívűl más, de én azt vettem észre, hogy az átlagember itt Közép-Svájcban nem nagyon beszél angolt.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.04.26. 21:38:40

@váj mí: igazan engem sem, de nem latom ertelmet, hogy elkezdjuk a sarat dobalni a tavozokra vagy az ott maradokra.

Nem ezert jarok ide...

DieNanny CH 2013.04.26. 21:40:05

@Barátusz:
A jeggyel nem Mo volt a cél, hanem @váj mi egyik munkahelye, ahol kiereszthette volna a gőzt.

2013.04.26. 21:40:48

@váj mí: ' egy szoba heti díja 60-80 font között van per kopf, elfogadható környéken.'

Ez nagyon regen volt annyi. Nezd meg a Gumtree-t, nem kell nekem elhinni. 500 font egy embernek nem is szamit draganak, sokan fizetnek 600-700 fontot (szamlakkal egyutt) egy szobaert. Nagyon felmentek az arak az elmult 2-3 evben.

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.26. 21:42:23

@tildy:): Mindenki kedvence lenne.
Ki a fenenek van kedve igazából buszozni Stanstadre, Gatwickre,Lutonra ha lehetne menni a Citybol....
Nem tudtam hogy vannak olcsobb jegyek is onnan igazabol fel sem merult bennem.
En meg csak kicsi gepeket lattam ott.
Nagyot nem.

2013.04.26. 21:44:32

@Jess G: Mindenkinek mas szempontjai vannak, en nem arrol beszelek hogy nekem szemely szerint hol eri meg lakni, hanem hogy nem tudom miert csodalkoznak emberek hogy Londonban draga a lakasberles. Mi ismeroson keresztul berlunk, kevesebbert mint a piaci ar, es olyan munkank van amit Londonban erdemes csinalni. Viszont ha valakinek nincsenek itt ismerosei es minimalberes munkakra palyazik, akkor tenyleg nem ertem minek Londonba koltozni, aztan csodalkozni hogy mennyire draga.

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.26. 21:45:13

@DieNanny:
2014. szeptemberében lesz 5 ev hogy bejelentett munkám van.
Nemetet meg mindig egyszerűbb mint olaszt vagy Spanyolt tanulni az en meglátásom szerint.
Meglátjuk.....

váj mí 2013.04.26. 21:45:20

@Kovermadar: Hát, nyugodjék békében ...

@Mirjam2: Akkor szerencsém lehetett tavaly. Heti 65 fontot fizettem a szobáért (ez csak a bérleti díj volt) egy 3 szobás lakásban. Igaz, Kelet-Londonban volt a lakás, és nem volt túlzottan elersztve berendezésileg, gyakorlatilag csak a minimális cuccok voltak a szobákban is, meg a konyha-fürdőszobában is. Net az volt, és az volt a lényeg nekem ;).

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.04.26. 21:47:36

@Jess G: ezen hosszan es kitartoan rohogtem! Koszonom!

2013.04.26. 21:51:18

Direkt megneztem mit lehet berelni Londonban heti 60-80 font kozott. Szinte minden eredmeny ami kijott 'room share', azaz ket vagy harom (!) ember lakik egy szobaban es fejenkent fizetnek ennyit. Az a nehany amin nem kell osztozni olyan kornyekeken van ahol a legtobb ember nem szivesen lakna, pl. East Ham, Ilford.

www.gumtree.com/search?property_room_type=&property_type=&seller_type=&min_price=60&max_price=80&q=&search_location=London&category=flatshare-offered&search_scope=title

2013.04.26. 21:53:53

@váj mí: Tenyleg szerencsed volt, persze Kelet-London mindig a legolcsobb. Meg nekem az is a tapasztalatom, hogy ha jo megjelenesu, fiatal feher no vagy aki beszel angolul, sokkal jobb eselyed van olcso szobat kifogni mint masoknak. Lehet hogy ez nem fair, de gyakorlatban azt hiszem igy van.

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.26. 21:54:32

@váj mí:
@Kovermadar:
Ket hulye egy par.
Egyik kurváknak dolgozik és meg büszke is rá a másik meg olyan hülye hogy egy présgép alá rakja a kezet.
Alszol, vagy mit csinálsz?

Ki a halál a korlátolt meg rosszindulatú?
A halál sem ismer titeket nem csak en.
Mit érdekel engem mit gondol a két mimóza.
Eddig is megvoltam bárki nélkül innen ezután is megleszek.

Nyalifalizalak itt benneteket vagy mi?
Az hogy semmifele humort nem vesztek az a ti bajotok.
Szurjetek , ket idiota.
Kritikat nem birjatok egy hulye internetes forumon.....
Szanalmasak vagytok.
Engem ugyan nem érdekel a velemenyetek.
De bosszus lettem.
Kotchogok.........

váj mí 2013.04.26. 22:00:18

@Mirjam2: Hát, majdnem a Dokkoknál volt, bár a környék nem volt annyira szörnyű, mint az útikönyvekben A másik két szobát egy pár bérelte, és hát khm igen, mindhárman fehérek voltunk. A tulaj mondta is, hogy színeseknek nem adja ki a lakást.

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.26. 22:01:26

@Barátusz:
A beszélgetés azon része elkerülte a figyelmemet.
akkor nem oda illő volt amit írtam.
Hat, nem az első hogy tévedtem, nem is az utolsó.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.26. 22:06:32

@váj mí: Huzos? Londonban atlagos.

Kelet London meg nem egyseges, ha megnezed pl. az excelnel ( cable car)levo hazakat, nagyon mas mint east ham. En is Kelet -Londonban , a dokkoktol nem messze lakok, de jo helyen:)

Mrs. Clayton 2013.04.26. 22:08:37

@Kovermadar: hát egs, majd egyszer megírom az X=+2, hogy a +miért kell jelölni még nem tudom,de még gondolkodom Y=-1 a képlet pedig Y+Y+y+Y X+X+x+X matematikai levezetését, de aki megmondja, h mennyi y és x az nyer 10.000.000 eruoighut

megfejtést levélben az alábbi címre kérem eljuttatni

lkqewsámánbpfvhga kaptybekaphattyacbjlkdndcla
lakcfbhdskpclé
élkdsjfh
7459

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.26. 22:10:33

@dirtyfreebird: Mivel itt van tolunk 5-10 percre, en mindenfelet latok, leven itt huznak el. :)

KLM peldaul juniusban 96 fontert visz returban Amszterdamba. (48 iranyonkent)

Mrs. Clayton 2013.04.26. 22:13:24

@tildy:): most húsvétkor konkrétan a BA olcsóbb volt mint a wizz és egy kicsit volt több mint a ryan, elmehetnek a fenébe, én ha így marad akkor többet fapadossal nem utazom sehova

2013.04.26. 22:13:34

@Jess G: Mit nyer a sikeres megfejto??

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.26. 22:14:55

@váj mí: Amugy ez mar 2009-ben sem igazan volt ervenyes Londonra. 60-80/hetert max tomegszallason kaptal Londonban szobat...

Mrs. Clayton 2013.04.26. 22:16:15

@Mirjam2: 10.000.000 eruoighut
aki tudja a helyes választ az pontosan tudja, h mit ér ennyi eruoighut

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.04.26. 22:16:58

@Jess G: a megadott cim Szomaliaban van... oda valosi a szomszed, onnan tudom :)

2013.04.26. 22:17:03

@váj mí: 'A tulaj mondta is, hogy színeseknek nem adja ki a lakást.'

Legalabb oszinte volt... Nem politikailag korrekt, de en is ugy vettem eszre hogy fiatal feher nokent mindig olcsobban es konnyebben kaptam lakast mint mas nemu / mas borszinu stb. ismeroseim.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.26. 22:17:29

@Jess G: Husvet az ilyen, de a wizzairnel neha kaphato 2-6 ezer forintos jegyeit nem tudjak uberelni. ( wizz exclusive tagsagom van + wizz debit otthon)
A legviccesebb par eve volt, aprilis elejen vettem karacsonyra 2 jegyet: 18 ezer forint volt kettonknek, oda-vissza.

2013.04.26. 22:17:58

@Jess G: :o(((((((((((((((((( B*ki, ezzel kifogtal rajtam!

Mrs. Clayton 2013.04.26. 22:19:48

@tildy:): én még egyszer se vettem tagságot, pedig egyszer már majdnem, de visszatart a poggyász regulációjuk, így ink elmegyek a fényévekre lévő stantedbe mióta az írek nem repülnek bgh-ből

spangola 2013.04.26. 22:21:56

@Balu kapitany:
Szia!

Nem találkoztunk mi Tiszakécskén szemtelenül fiatalon? Kb. 15 éve.
Utána hazatértünk saját városainkba, és egy darabig leveleket írtál nekem.

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.26. 22:22:40

@Mirjam2:
Hat , tetszik tudni a rasszizmus tapasztalaton alapszik.....

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.26. 22:23:50

@spangola:
Ha-ha-ha........
Levelet Balu kapitany?

Te, a spangolo nevunek mi koze hozzad?

Mrs. Clayton 2013.04.26. 22:24:07

@Kovermadar: és mi a gond azzal? pénzt nem kell küldeni, az eueruoighutokat én postázom, de tudod mit, küdd portósan ;-)

@Mirjam2: hát bocs ez OTDK versenyen lesz kérdés jövőre, szóval így állj a feladathoz ;-) ellenben a nyertes valszeg örökös jogú tagja lesz a londoni Neumann-Harsányi klubbnak is

spangola 2013.04.26. 22:25:45

@dirtyfreebird:

Ezt már más is kérdezte.
Én nem tudom, ki az a spangolo, őt kéne megkérdezni.

Én spangola vagyok, aztán egyik nap lett egy spangolo.
De nem ismerem.

váj mí 2013.04.26. 22:25:59

@tildy:): Mirjamnak már írtam, heti 65 fontot fizettem tavaly a szobáért a Dokkok közelében. Valszeg nagy szerencsém volt. Nem ügynökségen keresztül találtam, hanem a munkaadóm ismerősének rokona volt a tulaj. Lehet, ezért is volt olcsóbb, az árakat meg tőle tudom, szerinte ezen a környéken kb. ennyiért lehet szobát bérelni. Gondoltam, ő már csak tudja.

@Mirjam2: Említett némi korábbi rossz tapasztalatokat, amikor a kaució sem igazán fedezte a hátrahagyottakat.

Mrs. Clayton 2013.04.26. 22:27:30

@spangola: az hagyján van egy Jessus Green vki ki, mindig azt hiszem h én komiztam álmomban

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.26. 22:31:44

@váj mí:
Kosz hogy ki tudod fejezni magad.
Milyen szoba volt?
Double? Single?
Mennyi negyzetmeteres volt valojaban?
Including or excluding bills?

Mennyi volt a vegszamla?
Futes volt?
Ah, egysejtűt hiába kérdezek

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.26. 22:33:26

@váj mí: Ezen a kornyeken lakunk, de 400 alatt csak lepukkant szobakat talalsz vagy olyan helyen, ahol sokan laknak. Persze London relative olcsobb kerulete Newham, Dockland, stb, de a 65/het nagyon nagyon barati ar lehetett meg igy is.

spangola 2013.04.26. 22:38:23

@Jess G:
Hirtelen nem tudtam, mi az, hogy "komiztam".
Mostanában olyan szőke nős vagyok.
Pedig gesztenyebarna vagyok.

spangola 2013.04.26. 22:40:20

@dirtyfreebird:

szerintem neked tetszik vájmi.
tudod, mint az oviban, annak a kislánynak húzod a haját, akibe szerelemes vagy:)

2013.04.26. 22:44:50

Konyorgok, ne vallassatok mar Vaj Mi-t! Ismeroson keresztul talalta a szobat, Kelet-Londonban, szerencseje volt stb. Mindig ki lehet fogni olcsobb szobakat szerencsevel / ismeroson keresztul, de nyilvan erre nem lehet alapozni mikor eloszor koltozik valaki ide es meg nincs munkaja. Azok jobb ha a 'worst case scenario'-val szamolnak es atgondoljak hogy megeri-e nekik.

váj mí 2013.04.26. 22:46:50

@tildy:): Biztos az volt, igaz, a szoba sem volt éppen tüchtig: ágy szekrény, asztal. Szék nem is volt, ha jól emlékszem, viszont frissen volt festve. A lakás sem volt az a teljesen felszerelt, például mosógép, az nem volt, a konyha is minimálisan. Szóval, nem volt egy olyan-mint-otthon fílingje. Nekem megfelelt arra az időre. Az árakat a környéken meg a tulaj mondta, én nem bogarásztam utána a neten, hogy ellenőrizzem.

spangola 2013.04.26. 22:48:51

@dirtyfreebird:

dirtyke!

eddig is ez volt az avatarod?
Mikor árulod már el a korodat?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.26. 22:49:14

@Mirjam2: jo, hat nalunk is volt, aki ingyen lakott, de erre nem kell alapozni.

2013.04.26. 22:49:21

@Barátusz: 'Mirjam-ot is érdekelheti ez az írás.'

Honnan tudtad? :) Mar elmentettem hogy majd a hetvegen elolvasom :)))

Mrs. Clayton 2013.04.26. 22:50:51

@spangola: én meg szőke, de a gyerektől tanultam

2013.04.26. 22:50:54

@tildy:): Igy van; kivetelek elofordulnak, de akinek nincs ismerose, jobb ha min. 400 fonttal szamol havonta (egy emberre) + kaucio.

2013.04.26. 22:54:48

@váj mí: Ha nincs mosogep, akkor sokkal olcsobb. En egyszer laktam olyan hazban ahol nem volt, mert penzt akartam sporolni; csak par hetig birtam. Hiaba volt mosoda a kozelben, egyszeruen nem nekem valo. De ha meg tudja szokni valaki, mindenkeppen lehet sporolni a berleti dijon.

Mrs. Clayton 2013.04.26. 22:59:33

@Mirjam2: 200 font egy mosógép de használtan sztem 50-ért is lehet venni, de akár találni is egyet az utcán, a health and safetyre meg tojni

ABL CA 2013.04.26. 23:02:13

@Kovermadar: Koszonom, hogy valaszoltal! Nekem sem lesz ra szuksegem.

váj mí 2013.04.26. 23:02:21

@Mirjam2: Nekem most sincs mosógépem. Hetente rendezek mosás-szárítást. Igaz, ez elvisz vagy jó 2 órát a szabadidőmből, de arra az időre tervezem az egyéb elintéznivalókat, pl. bevásárlás, posta, ilyesmik.

2013.04.26. 23:02:27

@Jess G: Ahol en laktam, a tulaj nem engedte hogy mosogep legyen, a vizszamla miatt :(. Mas ismeroseim is laktak olyan hazban ahol nem volt mosogep es ennek megfeleloen joval olcsobb volt a berleti dij. En sem ertem mivel valoban lehet par szaz fontert mosogepet kapni.

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.26. 23:02:46

@spangola: O, kicsi gesztenye, hétvégén felmegyünk a hegyekbe.
Hogy tetszene?
Azt sem tudom ki fia borja.
De inkabb birka.
Ahhoz hogy tetszen valaki az kellene hogy lássak egy képet róla es törődjön velem. Meg legyen esze.(legalább egy pici)
Ezek egyike sem igaz erre a vajlingra vagy hogy hívják.
Sznob ize.... Hogy tetszene mar? Butasag.
En egy személyautóban laktam 3 hétig.
Hat ja, spórolni tudni kell.

Nem volt avatarom....

2013.04.26. 23:04:17

@váj mí: Igen, ez egyeni dolog, tudom hogy sokan hasznalnak mosodat es nem zavarja oket. En nem tudtam hozzaszokni.

ABL CA 2013.04.26. 23:06:08

@dirtyfreebird: Koszi az infokat! csak annyit, hogy ugysem fogom oket hasznalni, Fizetni meg nem akarok meg utolag sem, az utlevelet viszont eszem agaban sincs leadni, valoszinuleg nem is ugy ertetted :D

váj mí 2013.04.26. 23:10:33

@Mirjam2: Ja, az zavar, hogy többen használjátok a mosógépet, szárítót? Meg, hogy a kimosott cuccokkal kell szambázni a nyílt színen? Sőt, ha a program lejárta után esel be, a mosodában meg várnak szabad gépekre, akkor kiveszik a cuccaid a mosógépből, szárítóból?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.26. 23:10:56

@Mirjam2: En egyszer neztem olyan albit, 16. emelet, es oda nem is lehetett mosogepet vini, el ne duguljon a lefolyo/el ne aztassa az alatta lakokat. En sem ertem.
Mosogep nelkul lenni nekem halal, kettonkre heti 4 adag mosas megy minimum....

Mrs. Clayton 2013.04.26. 23:11:54

@Mirjam2: és gondolom kiírta a házirendbe h fürödni kizárólag hétfő szerda péntek este 7 és 7.15 között lehetséges, mind a 7 lakóra értve, amennyiben bárki szabályt szeg annak automatikusan köv hónaptól 10%-kal magasabb a bérleti díj
aki képes ilyeneken szarrágóskodni mint mosógép, képzelem mit csinálhat kiköltözéskor

na nem, ilyenekkel szóba sem állok, most ismét mákom volt, mert egy privát ügynököt fogtam ki, neki nem kell fizetnem semmit és a depositom is megy vissza a DPS-be, nem húz le félévente újabb és újabb díjakkal, rugalmasan kezeli h mikor költözök, mikor fizetek, és elég volt neki, h én megcsináltam neten a credit checkemet

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.26. 23:14:28

@ABL CA:
A te dontesed.
En ennyit tudtam a tamarol mondani.
Itt irta valaki hoy ha vegleges kijelentkezesnek annyi elonye van hogy akkor mar tenyleg nem keresik az embert ugymond.
Persze ha van tulajdonod itt akkor meg azzokal az ugyekben kapcsolatban ugyis keresnek.
Ha nagyon nem akarsz a kovetkezo 20-30 evben visszamenni akkor akar ki is jelentkezhetsz.

En szemely szerint jobban erzem magam ha megvannak a magyar papirjaim.
en nem akarok ugy jarni hogy orr alljak mint valami kirekesztett azert mert egyszer leadtam a pairokat.
Egyeni dontes.
Azt el tudod intezni amit irtam.
De azt mindenkeppen ha elmesz kulfoldre.
Vagy nem nem tudom hol vagy.

think different 2013.04.26. 23:16:32

Francia haverom double room-ért fizetett £300-at havonta Temple Fortune-ben és naponta egyszer be kellett vásárolnia a land lady-nek:)

(Értelemszerűen a hölgy fizette...)

telkoe 2013.04.26. 23:49:26

@dirtyfreebird: Szemelyit, utlevelet, lakcimkartyat jogosult vagy kapni amig magyar allampolgar vagy (ezt a szul anyakonyvi kivonat igazolja), tehat meg ha le is adod ki kell adniuk az ujat. Magyar allampolgarkent hazateresi jogod is van, tehat nem kuldhetnek el a hataron ha pl lejart az utleveled.

M. Péter 2013.04.27. 00:11:06

@Jess G: Nem erről van szó, hanem arról, hogy az ember végigmegy a város vagy kerület központján, vagy elmegy egy ipari parkba, és minden helyen érdeklődik. Így olyan helyeket is fog találni, amelyek nem hírdetnek az interneten. Neked nem tetszik, de másnak már bejött.

M. Péter 2013.04.27. 00:20:09

@Saman: Azt szeretném megérteni, hogy milyen helyzetre alkalmazod a játékelméletet, mi annak a kifizetési mátrixa, mik a Nash-egyensúlyok, és ezek mit jelentenek a gyakorlatban? És az a táblázat az x-ekkel és y-okkal mi akar lenni?

2013.04.27. 00:44:23

@váj mí: Igen, az ilyenek zavarnak, meg Tildy-ekhez hasonloan mi is hetente tobbszor mosunk. Engem pl. olyan dolgok is zavarnak hogy idegenek latjak a kimosott fehernemumet :)

2013.04.27. 00:50:18

@Jess G: Pontosan ilyen landlord volt, de megtanultam a lecket, soha tobbet. Foleg a vizhasznalat volt a maniaja, ne toltsuk tele a kadat, ne fozzunk sokat, ne mosogassunk sokat stb. Az volt az egy szerencse hogy nem kert kauciot (ismerosnek az ismerose volt). A vegen ugy jottem el, hogy osszepakoltam, odarendeltem egy nagydarab ferfiismerosomet a haz ele kocsival, es bejelentes nelkul kikoltoztem (lakber ki volt fizetve de nem adtam nekik felmondasi idot; nem volt kedvem veluk targyalni).

spangola 2013.04.27. 00:54:47

@dirtyfreebird:

"kicsi gesztenye, hétvégén felmegyünk a hegyekbe"

dirtyke, te olyan egyedieket tudsz írni, az összes kommented egy összefüggéstelen gondolatmotoszka.

gesztenyétől a személyautóig kb. 6 mondaton belül... csak te tudsz így kommentelni. Hol voltál eddig?
Azt hiszem 3 hete vagy itt, ugye? Korod amúgy?

2013.04.27. 00:56:22

@think different: Igen, ilyeneket ki lehet fogni ha szerencses vagy, en pl. nagyon alkalmi delutani gyerekfelugyeletert cserebe laktam olcson egy szep hazban evekig, mielott osszekoltoztunk a baratommal. Vannak olyan ugynoksegek, akik idos emberek hazaba keresnek fiatalokat akik segitenek a hazimunkaban, bevasarlasban, olcso szobaert cserebe. De ezeket a lehetosegeket csak akkor lehet megtalalni / igenybe venni ha mar beilleszkedett valaki, van allasa, tud angolul stb. Nem hiszem hogy ez megoldas lenne valakinek aki ujonnan erkezett es munkat keres.

tucano 2013.04.27. 00:59:54

@Mirjam2: Képzeld pont most pattant meg a magyar szomszéd, csak nem tisztességesen, ahogy te csináltad. Tök szimpi pár, online melóval. Csak nem fizették ki őket 2 hónapig. Kölcsönkértek pár száz eurót a háztulajtól, aki a világ legkedvesebb/legnaivabb embere, ő meg persze adott. Hitegették, hitegették, aztán most hétfőn eltűntek. Ráadásul úgy, hogy otthagytak egy csomó ruhát. Kérdezte tőlem, hogy szerintem mit csináljon? Mondtam, hogy azonnal rendőrség, mert vagy vmi bajuk történt vagy meglopták.
Mit ne mondjak, nagyon ég az arcom, pedig közöm sincs hozzájuk, de mégiscsak magyarok, mint én. Persze nem leszünk egy kalap alatt, de akkor is vérciki szerintem.

2013.04.27. 01:35:24

@tucano: Ez nagyon gaz, nem fizettek lakbert es meg kolcson is kertek a haztulajtol? Barcsak itt Londonban lennenek ilyen tulajok akik penzt adnak kolcson a lakoknak! Mindig tudtam hogy Braziliaba kellett volna koltoznom.

Online melo - remelem nem a Lionbridge-nek dolgoztak? Egy kozeli ismeros nemreg kezdett el nekik dolgozni es figyelmeztetni szeretnem ha nem fizetnek.

P.s.: en nem akartam atverni az akkori haztulajomat, de tenyleg nem birtam tovabb mosogep nelkul es folyton panaszkodtak a vizhasznalat miatt, meg belancoltak az ajtot belulrol ha este 9 utan mentem haza, nem latogathattak a barataim stb. Fiatal voltam, ma maskepp oldanam meg a helyzetet, de akkor a menekules latszott a legjobb megoldasnak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.27. 03:07:17

hetente tobbszor mosni????
hat max ket hetente
persze akinek van 14 boxeralsoja a parjanak 14 bugyija es mindkettojuknek osszesen legalabb 28 poloja es zoknija es par farmerja es 2 garnitura agynemuje annak eleg kethetente
akinek 3 bugyija van londonban az kenytelen ez nem vitas
mosogatni mosogatunk max ketszer hetente nem mosunk

hetente tobbszor mosni???
eszem megall
mosonok vagytok?
meg sokgyerekes csaladnal meg is ertem, mert ott gyulik de pl. tilduek ketten vannak, mi a loszart mos 3 naponta?

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2013.04.27. 05:55:37

@M. Péter:

Van három sík.

Az alsó a felső és egy egységet alkot a középső 3. Ez utóbbi a 0 összegű játszmák világa. Az alsó a win-win a felső meg a vesztes vesztes.

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2013.04.27. 05:59:03

A csirkés cikkben a KSH reálbér kérdés kapcsán vetettem fel, hogy mi van ha a hazai reálbér úgy erősödik, hogy mondjuk a 2 fölső decilis jövedelme exponenciálisan emelkedik, míg az egyszerű emberek jövedelme meg megfeleződött.

Én úgy látom, hogy emiatt váltak élhetetlenné a hazai keretek. nincsenek olyan elérhető fizetések, amelyek élhető életet kínálnának.

orange85 2013.04.27. 06:32:23

@Saman: igen,kell egy kis jelmagyarázat.
tegyük fel hogy nem értek a játékelmélethez.ezeket tehetem fel jogosan, mert nem magyaráztad el a táblázat kapcsán:
1.miért pont 4 változó szerepel (gondolom mert 4 fősre redukáltad,de lehetne akár 800 is, de így egész számokkal dolgozhatsz)
2.X,x,Y,y.mik az értékei az x,y-nak mert csak a X,Y értéke szerepel?elgépelted?vagy tetszőleges?ez sincs feltüntetve.
3.mit akarnak jelenteni a sorok összegei?gondolom ez a lényeg...

DieNanny CH 2013.04.27. 07:02:25

@hagyma:

Én is egyedül vagyok, ma fogok mosni, és szerintem 3 adagot biztos. (Nagyon sötét, világos, fehér 40°) Egy adag persze nem 5, csak kb 1,5 kg, de nem lenne kedvem 2 hétig a szennyest kerülgetni.

ABL CA 2013.04.27. 07:02:30

@dirtyfreebird: nincsen tulajdonom, sot, meg az oroksegemrol is lemondtam mar a gyerekeim javara :)
California

váj mí 2013.04.27. 07:58:26

@Mirjam2: Megértem. Volt egyszer egy lakótársam, aki úgy kéthetente hazavitte a szennyest a szüleihez kimosni. A szülők másik városban laktak, ha nem is túl messze. Én furcsáltam kissé.. Bár azért néha megkért, hogy a nagyobb darabokat -ágynemű meg ilyesmik- vigyem el nekii kimosni. Őt is ezek a dolgok zavarták.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.27. 09:50:58

@hagyma: hetente tobbszor mosni igen, naponta valtom az osszes ruham. De van , amikor hazajovok , es akkor is. Ez legalabb heti 7 bugyi, 7 melltarto, 7 nadrag, 7 top/polo, 7 pulcsi fejenkent.Es akkor meg se torulkozo, se mas nem volt mosva.

Lehet neked hulyen hangzik, de en nem akarom meg egyszer megkapni azt, hogy budos vagyok.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.27. 09:54:30

@tildy:): Ja es a poen, hogy nem 3 db van beloluk, nem azert kell mosni, hanem joval tobb. De egyszeruen ez kb 3 adag mosas , hente , minimum.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.27. 11:28:56

ismét köszi, hogy ezt ide is "átettétek".

tucano 2013.04.27. 11:49:41

@Mirjam2: ez most éppen Máltán van, Brazíliában simán kicsinálták volna őket, 500 ft-os adósságért akár az egész családot.
Vmi ismerősnek dolgozott a srác már évek óta, eddig semmi baj sem volt, legalábbis ezt mondta.

M. Péter 2013.04.27. 18:33:18

@Saman: Hát ezt nem értem. x és y mit jelent? Inkább magyarázd meg precíz matematikai nyelven. Egyébként a 0 összegű játékokon kívül nem csak nyer-nyer, meg vesztes-vesztes típusú játékok vannak, hanem sok egyéb is. Oda tartozik az összes olyan játék, amelyben legalább egy lehetséges kimenetelben az egyik játékos nyeresége nem a másik nyereségének a negatívja.

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.27. 20:58:42

@ABL CA:
Sunny California?
Nem rossz. Nem rossz.
@spangola:
Ugyan el tudnam mondani hogyan jutottam el A-bol B-be a T-n keresztül de akkor lelepleznem agyam zseniális működését.
Einstein távoli rokon,,,,

BTBTBT 2013.04.28. 21:27:02

@Mirjam2:
"'Mirjam-ot is érdekelheti ez az írás.'
Honnan tudtad? :) "

Most ki akarsz esni a politikai kutató szerepkörödből? :)
Egyébként érdekes cikk néhány nagyon jó meglátással és ordító hiányosságokkal. Akár meg is vitathatnánk veled meg tildy-vel.

BTBTBT 2013.04.28. 21:29:41

@DieNanny:
"A jeggyel nem Mo volt a cél, hanem @váj mi egyik munkahelye, ahol kiereszthette volna a gőzt. "

Bocs, egy komment olvasása kimaradt, és aztán félreértelmeztem az egészet. Sámánnak van felesége, nem?

De ugye a Standstedről olcsóbb a jegy a váj mi által említett három németországi város bármelyikébe, mint a London Cityr-ről?

DieNanny CH 2013.04.29. 20:24:20

@Barátusz:
Angliában és Ném.o-ban nem ismerem ki magam.

A feleségről meg: nem tudom, de szerintem a többiek arra gondoltak, hogy Sámánnak valami más kell...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása