oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2013. április 03. 06:52,  Becsapom magam mögött az ajtót 609 komment

2013. április 03. 06:52 Határátkelő

Becsapom magam mögött az ajtót

Többször végigolvasva Attila Svájcból érkezett levelét, próbáltam olyan mondatokat (aztán már csak egyet) találni benne, amivel nem értek egyet – nem sikerült. Ami tulajdonképpen végtelenül szomorú. Hogy miért, az rögtön kiderül.

férfi távozik.JPG

"Sziasztok, jó napot mindenkinek!

Írtam már ide a Határátkelő blogra néhány posztot, kettő is megjelent még az oldal előző életében, a másik szájton. Svájcban élek 13 éve az összes gyermekemmel és a hozzájuk tartozó feleségemmel együtt. Mostanában egyre kevesebbet olvastam a blogot, egyszerűen riasztóan elalpáriasodtak a kommentek, úgy meg mi értelme van, hogy nem olvasom el a kommenteket. A véleményetek érdekelne, lelketek, személyiségetek sötét oldala viszont abszolúte nem. Mindegy.

Azt is előre szeretném bocsájtani, hogy nincs szándékomban egy pillanatig sem politizálni, azaz inkább úgy fogalmaznék, hogy manapság ugyan szinte lehetetlen politikai áthallások nélkül megszólalni, de nem áll szándékomban megmondani, hogy mi a jó és mi a rossz. Csak mondom a magamét.

Mindenestre gondoltam szólok, hogy az utóbbi hetek és főleg napok eseményei átlendítettek a holtponton. Beadom a svájci állampolgársági kérvényemet, családostul. Köszönöm azoknak, akik próbálják elérni, hogy kiszeressek a hazámból, jó munkát végeztek, sajna egyre kevesebb sorsközösséget tudok, tudnék velük vállalni. Ugyanis a haza számomra az ott lakó emberek összessége és nem oldal kérdése.

Mikor a fércbukos és egyéb hozzászólók olyan hangnemben osztályozzák az embereket, ahogy azt mostanában divat, nos, akkor érkezik el az az idő, hogy egy életre becsapjam magam mögött az ajtót.

Ne haragudjatok meg kérlek azért, mert általánosítok ebben a kis szösszenetben, van egy régi jó magyar mondás, akinek nem inge ne vegye magára. Kérem így olvassátok.

Ne aggódjatok, látom, érzem és tudom, hogy ezzel a döntésemmel az égvilágon semmilyen kárt nem szenved Magyarország, nincs pótolhatatlan ember. Én se vagyok és sose voltam az, viszont egy átlagnál jobban képzett és a világra nyitottabb emberként talán jól látom, hogy számomra Magyarország nem kínál már semmit. Semmit az égvilágon.

Nem anyagiakról beszélek, csak hogy tisztázzuk, azt már ezerféleképpen kitárgyaltuk, gondoltam egy ezredik „mennyi Svájcban a kenyér" posztra amúgy sem lennétek kíváncsiak.

A szellemiségre gondolok, azokra a dolgokra, amiktől magyarnak érzi magát az ember, hiszen én is annak érzem magam. Viszont amerre a nagy átlag kanyarodik, abba az irányba én nem vagyok hajlandó menni, nem vállalom fel, inkább feladom.

Gyenge vagyok, tudom, talán neki kellene állnom és minden erőmmel, hacsak kommenteken keresztül is, de küzdenem kellene a normális magyar közéletért, normális magyar közállapotokért és normális, a másikat emberként kezelő magyar közgondolkodásért.

Azt hiszem vesztettem, a jelen kihúzza alólam a szülőföldem, kisajátítja azokat a dolgokat, helyeket, illatokat, érzéseket, amik számomra Magyarországot, a hazámat jelentik, azaz jelentették. Majd fogja, és mindenféle színekre festi, mintha az igazságnak színe, oldala lenne.

Au revoir, mert persze majd megyek. Ritkábban, majd még ritkábban, mert nem akarok veletek vitatkozni, mert kedvellek benneteket. Nem érdekel kinek mi a vallása, nemzetisége, politikai meggyőződése, ezt az információt megtarthatjátok magatoknak. Nem érdekel, hogy ki milyen ...., vagy esetleg ...., ki kit akar szellemileg, fizikailag megsemmisíteni. Nem érdekel!

Azért búcsúzóul hadd mondjak még el valamit, amit rendszeresen és sokan megpróbáltok félreérteni. Azért mert mi egy páran elmentünk, nem vagyunk jobbak nálatok és attól, hogy külföldön kell, vagy szeretünk élni, még nem tudjuk és nem is erőltethetjük rátok a nézőpontunkat.

Azt viszont kérlek, értsétek meg, hogy egy probléma megítélésében hasznos a távolság, a rálátás. Így válik lassan, de biztosan érdektelenné, ami az és fontossá, ami igazán az.

Nem vagyunk és nem is akarunk okosabbak lenni, csak azt tanácsolnánk, azaz tanácsolom, hogy próbáljatok világot látni, szétnézni és belátni a dolgok mögé. Nem mind arany, ami fénylik és az ördög is határozottan jóképűbb egy kicsit távolabbról, reálisan szemlélve.

Biztos az a baj, hogy XY sziú indián származású? Biztos, hogy nem az a baj, hogy kegyetlenül nem ért ahhoz, amivel megbízták? Biztos, hogy jó nekünk ez a befelé fordulós, magyarosch mentalitás? Biztos, hogy mi nem vagyunk egy aprócskát felelősek a saját sorsunkért? Biztos, hogy nemzetközi összeesküvés kell ahhoz, hogy felnőtt magyar emberek olyanokat írjanak alá, aminek később megfizetik az árát?

Folytathatnám én ezt a végtelenségig és nem azért, mert olyan okos vagyok, hogy az ész már túlcsordul és folyik lefelé a billentyűzetre. Egyszerűen nem értem és nem tudom elfogadni, hogy egy ilyen tehetséges nép, olyan szép országban, mint a miénk, miért folytat ilyen sorsrontó életet.

Miért nem próbál néha pozitív példákért máshol is szétnézni? Erre itt lennénk mi, kérdezhetne bárki, de nem. Mi vagyunk az oka mindennek, lassan már magyarok se vagyunk a szemetekben és ez fáj.

Szóval, bocs, de léptem. Először az országból, most pedig a listáról is. Pedig szeretlek Tieteket. Legyen nektek bor, búza és mindenekelőtt bölcsesség egy szekérderéknyi.

Au revoir,
Attila"

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Svájc

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr445189932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.04. 00:57:25

@hagyma: akkor ne mondd, hogy nem lehet , mert lehet. Az mas, ha te nem akarod neten nezni, vagy parabolan , vagy nem engednek parabolat felrakni. MAshol meg igen. Szoval a "kulfoldrol nem nezel rtl klubbot" nagyon nem allja meg a helyet.

Ha akarsz, tudsz nezni, ennyi.

GERI87 2013.04.04. 00:58:05

@tildy:):

maszlag?
Létező, ma még devianciának minősülő példákat hoztam..ami ma betegségnek van nézve...mint anno a homokosság...akik ma már "gyereket nevelő házastársak"

Lobbi kell és "normális lesz".

"senki nem kerdezte az allat velemenyet,"

Neki nem árt, de szeretik, ő meg kötődik...csak kellő lobbi kell meg vádaskodás és törvény lesz....ez a trend.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.04.04. 00:59:36

@mommmmo: "na latom mar jol elvitatkoztatok ezen. De szerintem xy pap vagy lelkesz sem tudja jobban meghatarozni, hogy mi a korrekt, mint egy felebaratja. "
Jol latod, nem is egy papnak v. lelkesznek kell eldonteni, mi a korrekt:) A bibliai igazsag nem fugg attol, ki hogyan magyarazza, mert az maga az igazsag. persze termeszetesen mindenkinek szive joga, hogy elhiszi-e, vagy nem:)

Az miert nem a te dontesed, hogy elhiszed-e? Ezt nem igazan ertem :) Csakugy, mint ahogy "elhiszed" , hogy volt osrobbanas (vagyis te magad eldontod, hogy szamodra ez egy teny, noha nincs ra bizonyitekod), ugyanilyen modon azt is te dontod el, hogy "elhiszed", Jezus meghalt erted, majd feltamadt. A hitet ebben az ertelemben sokan misztifikaljak, nem kell :)
A masik ertelemben vett "hitrol" van egy nagyon jo mondat a Bibliaban (bocs, az angol valtozatot egyszerubb megtalalnom:) "Now faith is confidence in what we hope for and assurance about what we do not see." (Hebrews 11:1)

GERI87 2013.04.04. 01:00:30

@tildy:):

Amúgy meg maradi vagy és fóbiás...még hogy 5 ember nem szeretheti egymást tiszta szívből és nem házasodhat...skandallum...
Bezzeg fogyatékosföldén már lehet....csak itt a sötét balkánon nem:)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.04. 01:04:39

@GERI87: lattam mar olyan parkapcsolatot, ahol ket ferfi elt egy novel, illetve egy ferfi ket novel, teljes boldogsagban. Igazandibol ha senkit nem zavarnak, es megvannak bekessegben, boldogsagban, akkor kia francot erdekel?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.04. 01:10:18

@Zsuzsi65: Szerintem sokan csak azt szeretnek, hagyjak beken oket , ha nem erdekli az embert ez a szoveg, a sokat emlegetett "egyetemes igazsag" nem hiszek benne, ahogy az osrobbanast is hasonlo szinten kezelem , akkor legyen nyugi.

En spec nagyon nem vagyok kivancsi a vallasos szovegelesre, arra meg vegkepp nem, hogy valaki ugy allitsa be, csak a vallasosak tudjak az egyetemes igazsagot. Pl. olyanok , akik siman bevedik a gyerekmolesztalokat. BOcs, de ettol a gyomrom fordul fel. Egy ilyen csoport jobb, ha inkabb csendben meghuzza magat, es ha annyira a szeretet elteti oket, akkor probal csendben, szepen segiteni az embereknek. Akkor talan hiheto lesz a dolog... A teritessel max elteriteni lehet, nem mukodik sok esetben.

kék madár 2013.04.04. 01:11:51

@Zsuzsi65: "Ma mar az olyan alapnak szamito dolgokat is megkerdojeleznek, mint a hazassag, mint olyan intezmeny, amely csak ferfi es no kozott letezhet. "
en nem a bibliat hibaztatom azert mert tele van elavult tanitasokkal. Ez az ertelmezo hibaja. Ha mindenben a bibliat kovetnenk mar reg kipusztult volna az emberiseg. Ehezes pusztitana a fogamzasgatlok nelkul (ahogy sok orszagban pusztit is)
A bibilaban leirt hozzaalast erdemes ertelmezni es nem a "recepteket".

Nem kezdem el, hogy ugyan kinek artanak a melegek a hazassaggal, es egyaltalan nekem mi kozom hozza, milyen alapon tiltom meg nekik????????????

kék madár 2013.04.04. 01:12:35

@tildy:): alert, alert!!!! valamiben egyetertunk!!!!!

GERI87 2013.04.04. 01:13:14

@tildy:):

Éljenek, leszarom, csak ne akarják kiterjeszteni a devianciájukat se jogilag se társadalmilag...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.04. 01:18:17

@GERI87: usse ko, tolem meg epp hazasodhatnak is 5-en, egy csalad. Nem erdekel. Nem zavar.

@kék madár: nohat.:D
Amugy vicces, meg is vagyok keresztelve, meg bermalkoztam is ( 12 eves korul lehettem) , de az egesz olyan rajtam, mintha valami piszok lenne, amit probalnek lemosni magamrol. Mint valami szegyen. Ha lehet, inkabb letagadom, hogy keresztenyseget "huztak" ram.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.04.04. 01:20:29

@tildy:): "lattam mar olyan parkapcsolatot, ahol ket ferfi elt egy novel, illetve egy ferfi ket novel, teljes boldogsagban. Igazandibol ha senkit nem zavarnak, es megvannak bekessegben, boldogsagban, akkor kia francot erdekel? "

na, jol kiengedtuk a szellemet a palackbol:)) nalam meg csak du. 4 ora, de ti mit csinaltok ott az ejszaka kozepen? :))))
egyebkent Tildy te komolyan elhiszed, hogy lehet "teljes boldogsagban" elni, ha nem one-on-one kapcsolatrol van szo? :) legyunk oszintek, az ember onzo leny, biztos vagyok benne, hogy elobb-utobb egy ilyen harmas felallasban fel fog borulni a harmonia. "Hogy ki a francot erdekel?" Nos, precedens, ezert a kovetkezo ember valami mast akar, azon az alapon, hogy "nem zavar senki mast"...Hol szabjuk meg a hatart? pl. az a san francisco-i ferfi, aki anyaszult meztelenul setafikalt egy supermarketben a "freedom of expresson"-re hivatkozva, mondhatna, hogy "ki a francot" zavar? Ilyen alapon - sarkitva - barki barmit csinalhat(na)...

GERI87 2013.04.04. 01:23:44

@GERI87:

Érdekes régen elfogadták hogy ők mások, nem olyanok mint a többség, ezért van amit nem tehetnek meg ebből kifolyólag...ma meg már követelik ezen jogokat és a normálisak csoportjába akarnak kerülni mindenáron...mert belül nem fogadják el önmagukat.....és ha nem értesz egyet akkor megbélyegeznek.

ma már ott tartunk hogy mindenkinek minden jár...a semmire....az sem akadály hogy másnak születsz...kapsz egy papírt plecsnivel hogy nő vagy, vagy épp férfi...csak kell két csöcs vagy egy felpumpálható farok....
Házasodhatsz is, nemsokára már akármivel....ha degenerált vagy, bíróság és normális leszel....
Ez kell a plebsnek, mert agya nincs csak követelései...

Mindenkinek lehessen mindent, kurva jó lesz..

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.04. 01:25:40

@Zsuzsi65: ejfel mult meg csak.

"Tildy te komolyan elhiszed, hogy lehet "teljes boldogsagban" elni, ha nem one-on-one kapcsolatrol van szo?"
Igen, komolyan elhiszem. Az, hogy nalam nem mukodne, meg az emberek jo reszenel nem mukodne, nem zarja ki, hogy van olyan, akinel mukodik. Hiszek abban, hogy vannak kivetelek. Csak a vizsgalt minta nagysagatol fugg, hogy elobb utobb talalj.

"pl. az a san francisco-i ferfi, aki anyaszult meztelenul setafikalt egy supermarketben a "freedom of expresson"-re hivatkozva, mondhatna, hogy "ki a francot" zavar? "
Mondjuka korulotte levoket. Azert ne hasonlitsuk mar azt ossze, hogy mi tortenik otthon a 4 fal kozt azzal, hogy mi tortenika nyilt utcan....

GERI87 2013.04.04. 01:26:44

@tildy:):

Mondod most, csak az a baj hogy ez egy jelenség, egy szemlélet (mindent lehet) következménye....ami meg kifog hatni másra is, ami meg nem fog tetszeni....

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.04. 01:30:25

@GERI87: igen, regen a nok is elfogadtak, hogy nem szavazhattak, vagy hogy a konyhaban a helyuk. Mara meg mar kikoveteltek maguknak a jogot , hogy szavazhassanak, nohat?!

Bocsi, kicsit nehezen veszi a lelkem, hogy kulonckent ( total mas teren, de akkor is kulonckent) , siman ledegeneraltozol.

Csak mert mas vagyok, vagy mas mas mint a nagy tobbseg. Hat szived rajta, nem foglak meggyozni, max a fejem ingatom, es keresem a hozzam hasonloak tarsasagat inkabb.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.04. 01:31:39

@GERI87: nem erted. En sosem mondtam, hogy mindent lehet.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.04.04. 01:33:44

@GERI87: "ma meg már követelik ezen jogokat és a normálisak csoportjába akarnak kerülni mindenáron...mert belül nem fogadják el önmagukat.....és ha nem értesz egyet akkor megbélyegeznek."

Igen, ez igy van, es teny, hogy sajnos elindultunk a lejton...Az altalam nagyon tisztelt John MacArthur mondott valami hasonlot nemregen: amikor az emberek megtagadjak/nem ismerik el az egyedul ervenyes moralis (bibliai) ertekeket/torvenyeket, akkor ott elkezdodik a lejtmenet: az igazsag megkerdojelezodik, majd az ellenkezoje lesz igaz. Aki meg mindig az eredeti igazsagban hisz, azt megbelyegzik, majd a kovetkezo lepesben kirekesztik (uldozik). E fele haladunk szepen lefele a lejton...
Azert az eleg dobbenetes, hogy ezt a folyamatot tobb mint 2000 evvel ezelott leirtak a Bibliaban...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 01:37:23

@tildy:): nem tudok
talan valami archivumot
vagy ha van parabolam
de nincs
es nem tudok felszerelni
amugysem tudom jonne-e ide
nagyon sok minden blokkolva van
mar regen nem is probalkozom
amugy kabeltv van
azon plane nem jon
persze, nem kerdes ha nagyon akarnek valoszinu tudnek tv-2-t meg rtl-t nezni
nem tudom de valoszinu
de inkabb az itteni csatronakat nezem, ha mar idekoltoztem
nem tagadom, neha kedvet kapok magyar humorra
arra van a youtube

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.04. 01:40:49

@tildy:): kereszteny konzervativembereknel nem normalis
kivanok neked meg 3 noat a paroddal

GERI87 2013.04.04. 01:42:56

@tildy:):

Nem degeneráltoztalak le...példa volt...

"En sosem mondtam, hogy mindent lehet. "

Ami most nem zavar, az annak a következménye, erre értetem...

Még nem zavar ez meg az...aztán majd lesz ami már igen, de akkor már mindegy lesz...mert mindent lehet..

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.04.04. 01:43:09

@tildy:): "Pl. olyanok , akik siman bevedik a gyerekmolesztalokat. BOcs, de ettol a gyomrom fordul fel. Egy ilyen csoport jobb, ha inkabb csendben meghuzza magat, es ha annyira a szeretet elteti oket, akkor probal csendben, szepen segiteni az embereknek. Akkor talan hiheto lesz a dolog"

Ezzel teljesen egyetertek. De nem szabad a gyerekmolesztalok kis csoportjat azonositani tobb millio keresztennyel. Nagyon sajnalatos, hogy ez a kep alakult ki...A molesztalok nem megtert keresztenyek. Ugyanis aki folyamatosan bunben el (marpedig ok ezt tettek), az nem tert meg, tehat gyakorlatilag olyan, mint barmely mas "halando". Hidd el, nagyon sok olyan (igazi)kereszteny van, aki csendben teszi a dolgat, es segit masokon :)

GERI87 2013.04.04. 01:47:05

@Zsuzsi65:

Ez azért lehet, mert 2000 éve is családban éltünk meg közösségben és voltak normák, szabályok...amiket be kellett tartani mert így van működő társadalom....van amit lehet engedni és van amit nem.....nemcsoda ha van benne olyan ami ma is helytálló....de ez más vallásokra is igaz...
(Nem vagyok vallásos, ateista vagyok)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.04. 01:55:18

@hagyma: egy igazi kereszteny nem kivan olyat masnak, amit az nem akar. A vilag nem fekete es feher .

@GERI87: haha , pelda volt. de regen degeneralt volt az a no is, akit a ferfias munkak foglalkozasok erdekeltek, az hogy msot masra mondjak, na bumm. Valtozika vilag , fogadd el.

@Zsuzsi65: egyhazi vezetok is bevdik sokszor ezeket az embereket, vagy eltusoljak ezeket az ugyeket. Felesleges martirkodni, eleg sok ver tapad a kereszteny ( de meginkabba katolikus) egyhaz kezehez.

Mindamellett ha mindenki 100%-san betartana azokat a torvenyeket, amit a biblia ir, akkor erdekes dolgok lennenek:D N

A kereszteny vallas alapeleme a terites. Akkor is, ha a kutya se kivancsi ra.

GERI87 2013.04.04. 02:05:07

@tildy:):

Igen, voltak pozitív változások, de nem minden változás az....viszont ma meg ezt sugallják...mindenkinek minden jár...régebben erről még nem volt szó.
Egyszerűbb és könnyebb folyamatos fejlődésnek kikiáltani amit valakik épp akarnak aztán kész...."A vilag nem fekete es feher . "
Pont ezért nem ugyanaz a nők helyzete meg a házasság kiterjesztése...ma mindent "kifehérítenek".

GERI87 2013.04.04. 02:21:54

A nőjogi, kisebbségi, faji egyenlőségi mozgalmakat egybe mosni párhuzamba hozni a mai devianciák lobbi tevékenységével csak azért mert mindkettő jogokért küzd...helytelen.

-A nők jogainak kiterjesztése nem jelentette azt hogy a nők mindenre alkalmassá váltak amire a férfiak...
-A kisebbségek nyelvi, kulturális, területi alapú jogai nem jelentették azt hogy a többséggel egyenlők lettek mindenben...
-A rasszista törvények eltörlése nem jelentette azt hogy mostantól nincsenek rasszok és ebből eredő különbségek....
ez nem is volt cél...

A meleglobbi, droglobbi viszont normálisnak papíroztatja magát, megtagadja a másságát, különbözőségét..

Ilyen baromság még a női kvóta, (meg az egész modern kori megélhetési hülyepicsa feminizmus) a gógyfű, meg a pozitív faji diszkrimináció...a zöldlobbi a globálfelmelegedési fassággal...

mind-mind vernyákolás a semmire....

kék madár 2013.04.04. 02:50:43

@GERI87: "Éljenek, leszarom, csak ne akarják kiterjeszteni a devianciájukat se jogilag se társadalmilag..."

szerintem az a devians, aki ezt deviancianak tartja.

Mr.Moonlight · http://off-shore.blog.hu 2013.04.04. 02:51:57

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Te hol tanultál magyarul? Majdnem tökéletes, mintha ott születtél volna.

GERI87 2013.04.04. 02:58:06

@kék madár:

Akkor neked mindenki normális, neked minden mindegy...nincsenek társadalmi elvárásaid, normáid, alapértékeid? minden jó, mindenki egyenlő..."szarni bele"

Qué-Béka 2013.04.04. 03:01:37

@tildy:): @hagyma:
Mindkettőtöknek igaza van. Most értem haza, ezidő alatt csak 1 perc 47 mp töltött be ott megállt és nem mozdul.
Ide még a propaganda sem jut el, hát hogy akarnak így meggyőzni ??

kék madár 2013.04.04. 03:28:00

@GERI87: igy van mindenki egyelo. A massaga miatt nem buntetjuk. Te pedig egy kiregeszto tulok vagy.

kék madár 2013.04.04. 03:30:42

@GERI87: nem olvastam el a 02:21:54-es bejegyzesed, iszonyat. Azert Suzie es birca mas kategoria te csak egyszeruen muveletlen es agressziv vagy mint a kapanyel.

tucano 2013.04.04. 03:31:45

@GERI87: hát, én azonnal engednék mindent. Van a társadalomnak egy igen tekintélyes homoszexuális része. Felőlem azt csinálnak, amit akarnak. Legyenek boldogok. Pont nem érdekel, ha két férfi vagy két nő, esetleg két kecske smárol az utcán, akár rózsaszín tangában. Ugyanez fűszívással, ott sem történt semmi baj, ahol legalizálták, ott viszont igen, ahol nem.
Magyarországon sosem volt pozitív diszkrimináció, így elég nehéz következtetéseket levonni. Azt viszont pontosan tudom, hogy mit jelent a negatív diszkrimináció, nálunk is hová vezetett, illetve hová vezet most is. A történelem során számtalanszor kellett már segíteni kisebbségeknek, ez van, a magyar kisebbség is megérdemelne sok esetben pozotív diszkriminációt, ami egy korlátoltabb románt vagy szlovákot ugyanúgy felháborít, mint egy otthoni tiltót, ha mondjuk kézenfogva sétáló fiúkat lát. Azt nem mondhatjuk, hogy a női kvóta ártalmas, de azt igen, hogy ahol elnyomják a nőket, az nagyon nagy bajt csinált. Abszolút szabadságpárti vagyok, szabadon élem az életemet és soha nem hagytam hogy bárki is beleszóljon. Másnak is jár ennyi.
Az, hogy mi vernyákolás és mi nem, az sok mindentől függ. De azt érdemes megfigyelni, ahol szabad a légkör, ahol nem akar az állam benézni mások hálószobájába és életébe, ott boldogabbak az emberek. Nálunk ugye nem házasodhatnak a melegek, tilos füvet szívni. Ettől jobb?

@Zsuzsi65: Azért az nem volt benne a Bibliában, hogy gátlástalanul kiirtsanak rengeteg embert Jézus nevében és másokra erőszakolják a keresztény vallást, legalábbis én nem olvastam benne. Feltűnt neked, hogy ha valaki más utat választ, akkor azt rögtön megbélyegzed, hogy morális válságban van? A buddhisták pl. egyáltalán nem tartják be a bibliai törvényeket. És? Mindig azzal cseszegetik a muszlimokat, hogy kendőt kell hordaniuk a nőknek. Magyarországon a nagyimék nemzedékében megvetették azokat a nőket, akiknek "nem volt bekötve a feje". Ami különbség az pont az, hogy kiszabadultak a fundamentilista konzervatív egyházi befolyás alól. Ugyan hagyjuk már ezeket. Az emberi együttélés törvényei nagyjából állandók, ennek túl sok köze nincs a Bibliához. (De azt nem mondom, hogy nem rögzült belénk a tízparancsolat). Klasszikus példa, mielőtt István csontig benyalt Rómának, addig a magyarok erkölcstelenek voltak? Mivel lett jobb egy amazóniai indiánnak, hogy beterelték egy jezsuita rendházba és elvettek tőle mindent? Elég sokat élek olyan országokban, ahol az újabb keresztény gyülekezetek hódítanak nagyon keményen. Pl. Brazília. Ha ők a Biblia szerint élnek, akkor kérem vissza az ősanyákat. Olyan egy istentisztelet, mintha egy sci-fi film narrációját hallgatnám végig megzenésítve. Több tízmillió hívővel és legalább olyan fanatikusak, mint a vahabiták, nem akarok sokat példálózni, pedig tudnék. Szerintem az emberek közös megegyezés alapján éljék az életüket, a hitük pedig rájuk és csak rájuk tartozik. Ahol bibliai jellegű törvénykezést akarnak betartatni, abból jó még nem sült ki. Na, sokat is írtam, megyek vissza melózni, jó pihit vagy hajnalt, kinek mit :)

kék madár 2013.04.04. 04:04:15

@tucano: Zsuzsi65 nezeteiben az a vad, hogy Los Angelesben el, ami egy teljesen normalis varos, semmi "szukseg" a melegutalatra, dogmakra. Persze lehet, hogy igy erkezett de meg nem vetkozte le. Szamomra rejtely.

mzgldr 2013.04.04. 04:44:56

@kék madár: ott is van egy elég erős újkeresztény (vagy a tököm tudja mi, majd Max kijavít) mozgalom, akiknél alap az iszlámgyűlölet, homofóbia, a fogadd-el-Jézust-személyes-megváltódnak-de-előbb-adakozz mentalitás. Magyarországon a napi betevőhöz hozzá lehet jutni az ATV-n a 700-as klub formájában. Elég jókat lehet rajta röhögni, de gondolom vannak akik ezt komolyan veszik.

kék madár 2013.04.04. 06:11:45

@mzgldr: azert egy 15 millios varosban par 10 ezer szcientologus nem annyira meghatarozo

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.04.04. 06:18:41

@tildy:): "A kereszteny vallas alapeleme a terites" Ez pontosan igy van, hiszen Jezus utolso szavaival is erre biztatta a tanitvanyait (menjetek, es tegyetek tanitvanyokka minden nepet). Sajnos a kozepkorban, foleg a keresztes haboruk idejen ezt a tanitast elferditettek. Jezus egy szoval sem mondta, hogy eroszakosan kell teriteni embereket, sot, az ellenkezojet allitotta: szemelyes jo peldaval, azzal, hogy minden embertarsunkat szeretjuk, kell megmutatni, mi is valojaban a keresztenyseg. A statisztikak szerint a megtertek 85%-a szemelyes pelda(kapcsolat) alapjan ter meg. Vagyis magyaran latja, hogy az illeto, aki szinten megtert, hogyan valtozott meg, hogyan viszonyul embertarsaihoz, es a vilaghoz.
Ma sem azok fognak megterni, akikre "raeroszakoljak". En sem akarok senkit "megteriteni" itt, ez alljon a legtavolabb tolem :) En csak azt tudom, hogy az en eletem gyokeresen megvaltozott, pozitiv iranyban. Nem tudom, hogy azt a stresszt, sok frusztraciot, es megprobaltatast, amit az elet elem (elenk) sodor, maskent hogy tudnam kezelni. Sokan nem is tudjak...kulonbozo potlekokhoz nyulnak, azt gondolva, az a megoldas. De mindenkinek szive-joga ugy elni az eletet, ahogy akarja :)
Valahol olvastam egy jo mondast: "I would rather live my life as if there is a God, and die to find out there isn't, Than to live my life as if there isn't, and die to find out there is."
Ajanlom figyelmetekbe Nick Vujicic videoit. Fantasztikus ember, aki szinten a hitenek koszonheti azt, hogy kez es lab nelkul, boldogan el (sot, nemreg gyereke is szuletett). Ha jol tudom, hamarosan Mo-ra is ellatogat. www.szeretlekmagyarorszag.hu/nick-vujicic-magyarorszagon/

Na, vegignezve a sok kommentet, ez egy nagyon jo Asszociacios jatek vegkifejlet :))) A svajci allampolgarsagtol eljutottunk a keresztenyseg alaptanainak megtargyalasaig:)) Szoktam a lanyaimmal jatszani asszociacios jatekot, ismeritek, nem? Mondj egy szot, majd a tobbieknek ra kell vagni, ami elsore eszukbe jut...Erdekes megnezni, honnan hova jut el az ember:))
Egyebkent koszonom mindenkinek a hozzaszolasokat, en mindig szivesen hallgatom meg masok velemenyet is, fuggetlenul attol, miben hisznek.
Ja, meg valami:) tudtatok, hogy a keresztenyseg az egyeduli vallas manapsag, amelyet meg most is uldoznek (persecution)? www.opendoorsusa.org/persecution/

kék madár 2013.04.04. 06:33:41

@Zsuzsi65: egyetlen vallast sem tudok elfogadni ami kirekeszto, pl, megtiltja a meleghazassagot. Majd ha valamelyik gyerekedrol kiderul, hogy is az, gyokeresen megvaltozik a velemenyed

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.04.04. 07:00:12

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

"Csak Istenhez lehet imádkozni. A szentekhez csak közbenjárásukért lehet folyamodni."

"A katolikusok is ezt mondják. Náluk a római pápa nem egyházfő, hanem Isten földi helytartója."

"Bűnbocsánatot csak Jézus adhat, a pap nem oldozhat fel (gyónás)."
Ebben nincs igazad. A gyónás ősi szertartás, a legkorábbi időkből. A pap Isten nevében oldoz fel, a tőle kapott hatalommal."

Ezekre a gondolatokra vonatkozoan erdemes elolvasni a Zsidokhoz irt level 4-5. reszet. Ott nagyon jol le van irva (itt nem akarom reszletezni, tul hosszu lenne, es talan untatok vele sok ateistat :), miert eleg Jezus kozbenjarasa (miert nincs szukseg a szentek kozbenjarasara, ill. miert nincs szukseg gyonasra).

bpetya75 2013.04.04. 08:14:29

@Philosoraptor:

Nem szeretem a címkézgetést, azt meg pláne nem, amikor nagyon sok embert sorolunk be nagyon kevés címke alá.

Nézzünk engem. Mivel nem megyek el innen, az értelmes csoportból máris kiestem. Birka szintén nem lehetek, senkinek nem hiszek el mindent, magamnak sem. A leírtak alapján ostoba sem vagyok, hiszen nem szoktam zsidózni, meg a szomszéddal is próbálok jóban lenni. Marad az élelmes. Nem vagyok közel a tűzhöz, és a kiskapu, amit ismerek, az a "Nem kérek számlát!" címet viseli. Pusztán ebből meg lehetne élni?

Vagyok kicsit értelmes, mert sok hülyeségnek nem dőlök be, amit el akarnak velünk hitetni. Vagyok kicsit ostoba, mert volt már olyan, aminek ideiglenesen bedőltem, és vagyok kicsit élelmes is, hiszen megélek. De nem akarok elmenni innen, nem utálom a szomszédomat, és munkával próbálok megélni, nem ügyeskedéssel. A környezetemben az emberek többsége ilyen. Van aki kicsit értelmesebb, van aki élelmesebb, van aki ostobább. De ebbe a lebutított osztályozásba sehogy sem férünk bele.

@kék madár:

Más a kiindulási alapunk. Én nem erőltetem az összefogást, hanem megélem. Belecsöppentünk egy olyan közösségbe, ahol ez természetes. Innentől kezdve csak az a kérdés számomra, hogy vajon megélhetjük-e azt, hogy ezek a közösségek "összeérjenek". Amit nem értek, az az, hogy ebben mi a magyarkodás? Vagy itt nem pejoratív értelemben használod a szót?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.04. 08:47:09

@váj mí:

Szánalmas vagy. Butaságokat beszélsz, majd amikor lelepleznek, elkezdesz félrebeszélni. Jó ez neked?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.04. 08:50:03

@GERI87:

Ha az államot független egységként értelmezzük, akkor megszűnt.

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.04. 08:56:38

@Zsuzsi65:
Ez így van. Untat.
De engem személy szerint megrémít mennyi fanatikus ember el körülöttem akik annyira félnek egyedül hogy el kell képzeljenek egy kitalált lény aki segít nekik elviselni az életüket.
Elárulom hogy nem segít senki. A halál szörnyű dolog, de megtörténik,.
Ha szerencsés az ember nem kínok között történik.
Félelmetesek vagyok.
Felnőtt emberek.
Es hisznek ilyenekben.

En csak elborzadok.

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.04. 09:04:43

@kék madár:
Aljunk mar meg egy szora joember.
A házasság egy no és egy férfi köteléke.
Nem két férfié.
Hazas csak egy no meg egy ferfi lehet.
Nem tudom hogy mi ezzel a problema?

Nem kell hazasodniuk, elhetnek egyutt.
Ha ugy tetszik a hazassag egy zartkoru klub.
Fefiaknak es noknek.

Adjunk nekik gyereket is hogy azzal szórakozanak.
Nem lehet minden orultnek engedni hogy azt csinalja amit akar.

Az rendben van hogy a homik betegek.
Ez van, betegség.
Nem lehet meggyógyítani.
Ez van.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.04. 09:05:06

@mzgldr:

Újprotestáns irányzatnak hívják, elsősorban pünkösdisták. Legnagyobb magyar képviselőjük a Hit Gyülekezete.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.04.04. 09:05:20

@bpetya75: es mi van istenben sem hiszek?
Mi az, hogy kell?

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2013.04.04. 09:08:29

Ezzel a poszttal jutottam el ide:
Iszonyúan szánalmas ez a határátkelő blog.
Megmondaná valaki, miért kell index címlapon stresszelni az embert, hogy egy hülye fasz, ha nem akar-nincs lehetősége külföldön dolgozni? Különben is, ugyanaz a standard 3-4 sztori ismétlődik meg, igénytelenebbnél igénytelenebb magyarsággal megírva.
Undorítóan megosztó ez a szar, így is meg van osztva az ország, ugrasszuk csak a kommentelőket.
Gratulálok.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.04. 09:09:29

@Zsuzsi65:

Az a gond, hogy te - mint minden protestáns - a Bibliára hivatkozol, valamint annak emberi értelmezésére. Ez azonban zsákutca, a kereszténység nem a Biblia alapján áll. A Biblia nem alap, hanem következmény. Amikor az Egyház megalakult, még nem volt Biblia annak mai formájában. Az Egyház szerkesztette a Bibliát, s a végleges lezárás csak a IV. sz. végén zajlott le.

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.04. 09:14:09

@tildy:): Ket ferfi egy no?
Hmmm.....
Valamit ki kell talaljak hogy a masodik ferfi eltunjon.
(-:
Nem en vagyok a masodik. Nem, nem.....

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.04.04. 09:15:20

@Zsuzsi65:
". Nem tudom, hogy azt a stresszt, sok frusztraciot, es megprobaltatast, amit az elet elem (elenk) sodor, maskent hogy tudnam kezelni. Sokan nem is tudjak...kulonbozo potlekokhoz nyulnak, azt gondolva, az a megoldas. "

Remelem nem fogsz nagyon megharagudni, de hivove valni es azaltal elviselni az elet dolgait pontosan ugyan olyan potlekhoz nyulas, mint barmi mashoz...

A priblemakat megoldani kell es a megoldasban a tetteknek van szerepuk, nem a hitnek. Attol, hogy hiszek meg nem oldodnak meg a dolgok.

Igaz, en megrogzott ateista vagyok :)

bpetya75 2013.04.04. 09:22:38

@Kovermadar:

Én nem 'have to' értelemben használtam a szót ;-)

Akit nem érdekel a téma, annak nyilván nem kell. Akit érdekel, annak érdemes lehet megfontolnia, amit írtam. Ennyi.

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.04. 09:23:13

Csak hogy a poszthoz is hozzászóljak.
Utalom az ilyen tipusu leveleket.
Hogy milyen tipusrol beszelek?
Level anyamnak.
Level fiamnak.
Level apamtol.
Level anyamtol.
Ez a hazam itt elnem halnom kell de jaj ....
Na de a gyokerek....

Normalis ember nem ir ilyen posztokat.
Csak a bolcsesz hulyegyerekek. Sajnos sok ezetben felnot emberek.
Akik normalisan megelni nem tudnak, csak a hulye szoveget nyomjak.
En paraszt vagyok. And I am proud of it.
He-he-he.

kifordított nagyanyó 2013.04.04. 11:18:03

Nagyjából korrekt kis írás.

GERI87 2013.04.04. 11:38:20

@kék madár:

Büntetni?
Sose bántottam senkit a mássága miatt...

@tucano:

"Van a társadalomnak egy igen tekintélyes homoszexuális része."

1-2% az marginális, de nem tekintélyes...más szexuális irányultságok pedig még kisebbek...

"Azt nem mondhatjuk, hogy a női kvóta ártalmas,"

A női kvótának nincs értelme, ha egy nő adott területen meg akar jelenni akkor tegyen érte....pl induljon választáson...az hogy benyomjuk mert nő, fasság.
ha nem szavaznak rá, vagy nem indul annyi nő...hát ez van.

Luighi 2013.04.04. 12:02:28

Menedékjog kéréssel lehet próbálkozni Svájcban? Mivel lehet jól "megtámogatni" ? (Miért vagyok kirekesztve?) ;-D

mommmmo 2013.04.04. 12:36:29

@Zsuzsi65: jaja, a kereszteny vallas az egyetlen uldozott, persze.
Epp most volt a bbc fohireiben, hogy Burmaban buddhistak meszarolnak muszlimokat. Fanatikus buddhista szerzetesek hatasara. Eleg szokatlan felallas, de gondoltam megjegyzem.

tucano 2013.04.04. 13:03:41

@Zsuzsi65: nem a kereszténység az egyetlen üldözött vallás, elég sok olyan országot ismerek, ahol keresztények üldöznek másokat, csak a pontosítás kedvéért.

@GERI87: "Van a társadalomnak egy igen tekintélyes homoszexuális része."
1-2% az marginális, de nem tekintélyes...más szexuális irányultságok pedig még kisebbek...

Van az 6-8 is! A lakosságnak Európában országtól függetlenül 8-10%-a szív füvet, attól teljesen függetlenül, hogy szabad-e vagy nem, bizony.

@Luighi: Lehet. De Magyarországról kiröhögnek.

GERI87 2013.04.04. 13:18:57

@tucano:

"Van az 6-8 is! A lakosságnak Európában országtól függetlenül 8-10%-a szív füvet, attól teljesen függetlenül, hogy szabad-e vagy nem, bizony. "

Hülyeség, gondolj már bele 100-ból 6-8 buzi:....3 iskolás osztályból 6-8 meleg van, minden osztályban legalább 2....fenéket...ez csak propaganda maximum.

"8-10%-a szív füvet"

Kevés, szerencsére, ahhoz képes mennyi fogyatékos buta ember van...
De a célja a droglobbinak hogy több hülye füves legyen, mert a hülye szereti rátukmálni a baromságát másra....így legalizálják, meg minden nehogy kisebbségi komplexusa legyen a sok gyökérnek....

Bezzeg ha egy cigis kínál meg egy szállal akkor utolsó mocskos szemét, a dohányreklám és a dohánygyárak meg maga a sátán, de a fű az olyan menő meg laza....

2013.04.04. 13:33:30

@bpetya75: Nem írtam, hogy aki nem megy el, az nem értelmes, de így is lehet értelmezni, ebben mondjuk igazad van. Javítanám arra, hogy többségében nem a selejt (értsd naplopó) megy el innen, ebből következik az, hogy még kevesebb aktív keresőnek kell eltartania az x millió nyugdíjast meg hiperpigmentált honfitársunkat, mert nekik az JÁR. Szeressük egymást meg minden, de ettől ez még tény marad.

2013.04.04. 13:37:19

@dirtyfreebird: Levél állambácsinak és Levél a hazámnak még nem volt. Igen, ez itt egy nyílt felhívás volt a keringőre, valaki írja meg azokat is, ők is törődést igényelnek, nemcsak a rokonok.

tucano 2013.04.04. 14:47:49

@GERI87: tudod szerintem a dohányzás, az alkohol fogyasztás és a kábítószer fogyasztás is emberi dolog. Amióta a világ világ élünk (már aki) ezekkel. És ez nem is fog változni. Amíg nem volt dohány, kávé kokain, stb, addig volt beléndek, maszlag és máktea. A kendert már a honfoglaló magyarok is használták, pl. a balatoni halászok folyamatosan halkábításra, de élvezeti cikként is. Együtt élünk az összes tudatmódosítóval évezredek óta. Ezt tagadni nem érdemes. Kiirtani nem lehet. A drogháborúnak semmi értelme, morális és gazdasági okok miatt sem.
Hogy ne legyünk annyira offtopik, Svájcban évtizedeken keresztül az állam finanszírozta a heroinisták napi adagját. Iszonyú volt látni, hogy a zürichi pályaudvar mögötti belövőhelyen milyen emberek álltak sorba, hogy a rendőrőktöl megkapják a napi agytépésüket. De működött a történet. Mindenkit elértek, a heroinhoz kapcsolódó betegségek, bűnesetek száma teljesen lecsökkent, gyakorlatilag megszűnt, a felhasználók száma is meredeken zuhant. Portugáliában a drogliberalizáció óta esik a drogfelhasználók száma. Érzelmek helyett szerintem érdemes a valódi történésekre koncentrálni.
A drogok elleni küzdelem olyan, mint a homoszexualitás elleni. Lehet megbélyegezni, tönkretenni, de attól még a jelenség nem fog eltűnni, sőt. Emberek vagyunk, esendők. Ha azt a pénzt, amit most rendőrségi nyomozásokra költünk, elvonókra, felvilágosításra költenénk sokkal, de sokkal tovább érnénk.
Viszont Magyarországon mindenki érzelmi kérdést csinál ebből. Közben basszus az egész országra kiterjedő drogmaffia legalább egy évtizeden keresztül rendőri védelem mellett működött. Az országos drogstratégiánk egy vicc. Szcientológusok kezébe adjuk a drogfüggőket kezelésre. Hány és hány módon tudunk még ezen a helyzeten rontani? Nagyon sok társadalmi kihívás előtt állunk még, ez csak az egyik. De semmit sem kezdünk velünk és a problémák csak halmozódnak. Meg sem nevezzük ezeket, nemhogy a helyén kezeljük.
Szerintem a legfontosabb, hogy mi történik, ha meglátjuk a problémát. Ha kikerül az utcára. Mint Zürichben. Annyira kedves magyar szokás elkendőzni a dolgokat, amíg nem látom, addig nincs is. Látni meg nem akarom. Tudom, hogy van, de azt hiszem, hogy messze tőlem és nem érhet el. Háááát, ha ez a jó...

GERI87 2013.04.04. 15:11:15

@tucano:

"tudod szerintem a dohányzás, az alkohol fogyasztás és a kábítószer fogyasztás is emberi dolog"

Persze, senki nem mondta hogy nem, de ettől még nem legális gyilkolni, lincselni, meg megbaszni fűt-fát csak mert ez is ösztön és mint ilyen nagyon is emberi...

"A kendert már a honfoglaló magyarok is használták"

Bizonyára, de nem volt mindennapos...a legtöbb ember húshoz nem jutott...

"Együtt élünk az összes tudatmódosítóval évezredek óta"

igen, de továbbra sem indokolja semmi hogy legalizáljunk továbbiakat a meglévők mellé és terjesszük...már a dohány is elég baj hogy ennyire elterjedt.

"Svájcban évtizedeken keresztül az állam finanszírozta a heroinisták napi adagját."

Szerintem belátod hogy ez nem ugyanaz mint hasis boltot nyitni és füvezni az utcán meg bárhol....a cél az volt hogy ne drogozzanak, és ne lopjanak érte, szokjanak le...

"Lehet megbélyegezni, tönkretenni, de attól még a jelenség nem fog eltűnni, sőt."

persze, ha nyomatjuk és bagatellizáljuk "drogozzál csak hülyegyerek semmi bajod nem lesz, nem káros, de ne cigizzél mert az csúnya dolog."

"Érzelmek helyett szerintem érdemes a valódi történésekre koncentrálni. "

valós történés az hogy már nagyon fiatalon elkezdenek drogozni, piálni, bagózni a nyomik mert ennyit tudnak és senki nem mondja nekik azt hogy ne tegyék, és nem csapkodja őket tarkón senki, mert droglobbi van keményen....

"A drogháborúnak semmi értelme, morális és gazdasági okok miatt sem. "

Kurvára van értelme, meg kell mutatni a pöcsöknek hogy mi a helyes és mi nem, a szaros kis problémáikat meg a nagyobbakat ne drogozással kendőzzék el mert semmit nem ér és csak beledöglenek....
Morálisan felelősség ez, nem az hogy rájuk hagyunk minden szart...
A drogos adóbevételtől meg hányok....ennyi erővel az állam monopolizálhatná a kurvaközvetítést is vagy az emberkereskedelmet, az is pénz...és nem fog megszűnni.

GERI87 2013.04.04. 15:23:42

@tucano:

"A drogok elleni küzdelem olyan, mint a homoszexualitás elleni. Lehet megbélyegezni, tönkretenni, de attól még a jelenség nem fog eltűnni, sőt"

A drogot nem lehet, a melegséget meg nem is kell eltüntetni...csak oda tenni ahová való a társadalomban... a négy fal közé..
drogozni most is lehet, csak ha kiviszed az utcára és terjeszted akkor meg leszel csapkodva...
Buzulni is lehet amivel akarsz....csak ha házasodni akarsz, meg gyereket, akkor ahhoz ellenkező nemű pár kell...
A drogos nem átlagember, a meleg nem hetero...

De már ilyen világ van, mindent lehet....most van cigi szünet, aztán majd lesz join szünet is....ma a házasság 2 emberre vonatkozik holnap 5 re....

kék madár 2013.04.04. 17:33:51

@dirtyfreebird:
"Az rendben van hogy a homik betegek"
a ciganyok meg alacsonyabb renduek ugye?
te hol elsz?

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.04. 21:55:48

@mommmmo:

Eppen ideje kicsit mészárolni őket.
De egyebkent a budhistak csinalnak ilyet?
Azok bekes nepseg, nem?

@kék madár:
A homosexualitas nem normalis allapot.
Tehat deviancia, betegseg.
Mi ezzel a problema?
Olyan betegseg mint a szinvaksag.
Valami nem ugy mukodik ahogy kellene.
Talan ugy gondolod hogy az allatokkal valo szex nem olyan betegseg mint a homoszexualitas?
Vagy a pedofilia? Vagy a halott emberekkel valo szex?
A homoszexualitas is teljesen ide tartozik.
Ha eros ha nem. Sorry.

A ciganyok nem alacsonyabb renduek csak a kulturajukbol vagy annak hianyabol adodoan nem alkalmazkodnak igazan a tobbsegi tarsadalom viselkedes formaihoz.
Akik e miatt nem fogadjak be oket.

Ettol fuggetlenul igen, van ciganybunozes.
Tipikus cselekemnyek amiket ciganyok kovetnek el.
Erdeklodj a magyar falvakban errol.

2013.04.04. 22:03:11

@dirtyfreebird: a deviencia nem ugyanaz, mint a betegseg.
Allattal/halottal/bikaval/kutyaval valo kefelesnel a masik fel nem ad beleegyezest. Nem, ne mond, hogy a 4 eves kislany direkt kerte!

kék madár 2013.04.04. 23:49:53

@dirtyfreebird:
hat eleg kicsi kis ablakon at latod a vilagot, remelem bejut azert valami feny. A logikadbol a neveloket sikerult megertenem, annyira zavaros

kék madár 2013.04.04. 23:52:50

egyebkent kulturalt orszagokban is videkeken a homoszexualitast a pedofiliahoz hasonlo egyedeket szoktak bigott sik hulyenek es tarsadalomra veszelyesnek tartani, de ott ahol te elsz, szerintem ezert pezsgot bontanak neked.

Róbert Kovács1974 2013.04.05. 06:52:23

Sziasztok!
Csak 1-2 mondatot.
Volt egy ember aki azt mondta régebben"az ember önpusztító háborúra teremtetett!"sajnos igaza volt!
És én is ezt vallom. Néha sajnos kellene egy tisztító háború vagy egy országon belüli belharc.Biztos vagyok abban hogy meglenne az össze tartás utána!Egy kicsit megtisztulnánk végre.

mommmmo 2013.04.05. 11:15:16

@kék madár: jaja, meg az is milyen kulturalt beszolas, hogy de jo, hogy irtjak kicsit a muszlimokat.

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.05. 11:51:06

@kék madár:
A lenyeg.
A homoszexualitas betegseg.
Nem termeszetes allapot.
Remelem ez ertheto.
Nincs gondom vele ha homokos vagy.
Attol meg lehetsz szep, okos, tehetseges, egyetemi kutato.
Attol meg beteg vagy.
De hat sok ember beteg. Nincs ezzel gond.

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.05. 11:53:42

@kék madár:
A pedofilia es a homoszexualitas ugyanaz a kategoria.

Szexualis magatartasbeli deviancia.

Csupan a ket dolog tarsadalmi megitelese esik mas kategoriaba.
Egyeseknek.

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.05. 11:56:50

@kék madár:
A polgari szabadsagjogokba szerintem bele tartozik a szabad velemny nyilvanitas joga is.
Ha valakinek az a velemenye hogy a homokosok betegek azert hagy ne legyek megbelyegezve.

Az eroszakos muszlimokra rafer egy kis irtas.
Abbol ertnek csak.

váj mí 2013.04.05. 12:02:20

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Meg is lennék sértődve, ha nem negatív jelzőkkel illetnél, az tuti.
De azért annyiban maradhatunk, ha már a jelzőknél tartunk, hogy hozzád képest egy átlagos lépcsőház maga a Trafalgar tér.

mommmmo 2013.04.05. 13:24:54

@dirtyfreebird:
Ja persze,
Attol, hogy az eroszakos muszlimok szerepelnek a hiradoban, attol a 90%~uk meg nem az. Gondolom ezek a burmai iskolasfiok sem voltak azok, akiket levagtak es elegettek. De hat a buddhista szerzetes aki a felbujto volt epp ezt mondta amit te, gratulalok mindkettotoknek a "vilag megtisztisaert" tett erofeszitesekert.

christophe 2013.04.05. 14:18:57

Jo poszt szivembol beszèl,ugyanezek az èrzèseim,1200km-re lakom M.o-tol ès olyan èrzèsem van,mintha a vilàg màsik vègèn lenne.....

fasor6 2013.04.05. 17:15:45

@Babette_: ha irsz egy E-mailt a fasor6kukacfreemail.hu -ra, szivesen megirom neked

fasor6 2013.04.05. 17:19:23

@hádeváu: ha irsz egy E-mailt a fasor6kukacfreemail.hu -ra, szivesen megirom neked

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.05. 21:35:01

@váj mí:

Maradjunk annyiban: ostoba vagy, s ezt többször bizonyítottad.

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.05. 23:19:56

@mommmmo:
A konkret esetrol nem hallottam es nem is neztem utanna.
Nem erdekelnek igazan a muszlimok es magamtol nem is keresem a kontaktust veluk.
Bar ez az osszes vallasi fanatikusra elmondhato. Nem az en vilagom behodolni valami kitalalt lenynek.
A muszlimokrol a sik hulyeseg, allatiassag es igenytelenseg jut eszembe.
MEgnezek egy youtube videot es egnek all a hajam az allando allah akbartol vagy hogy irjak.

A kultursok meg Indiaban van peldaul.
Egyszer majdnem athajtottam egy indiain aki a foldon aludt az autom hatso kereke mogott.
Es azert tolattam hatram mert egy masik indiai mellettem bomboltette a kibaszott indiai kornyika zenejet.
Azt hittem osszekaparom magam. Bebasztam sebessegbe es csak a kiabalasra lettem figyelmes.
Meg jo hogy felebredt a hulye allatja mert majdnem kinyirtam.
A picsaba.
Nem kell nekem mas kultura.
Az europai megfelel nekem.

mommmmo 2013.04.06. 01:03:07

@dirtyfreebird: jaja, hat nem csodalom, hogy ez jut eszedbe a muszlimokrol, ha barmi mas jutna eszedbe, az azt jelentene, hogy eleg arnyalt a gondolkodasod azon, hogy tul lepj a sztereotipiakon.

Amugy en is a nyugati kulturkor ertekeit tartom a legtobbre, de azert az azon kivul eso kabe 5 milliard ember es azon belul is 1 milliard muszlim kozott is van par szazezer, akik biztos ernek annyit, hogy ne sertegessem se oket, se esetlegesen jelenlevo barataikat, hozzatartozoikat, hulye altalanosito megjegyzesekkel.

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.06. 02:33:27

@mommmmo:
Jezusom, neked arab muszlim a ferjed.
Na jo. Nem mondok semmit.

cougarcat 2013.04.06. 02:58:20

Kedves Attila!

Az alábbi kommentek is csak Téged igazolnak. Ennyi korlátolt, bigott, buta embert, ami Mo-n van. :( Amikor én voltam fiatal több mint húsz évvel ezelőtt, ugyanigy éreztem és már nem szivesen megyek vissza látogatóba sem. Te még látod a "tehetséget", én már azt sem. Sok szerencsét új életedhez.

mommmmo 2013.04.06. 05:02:41

@dirtyfreebird:
Nem, csak volt nehany kedves muszlim kollegam, aki toleranciaban, kifinomultsagban verte az atlag magyart magasan. De lehetnek itt emberek nem europai csaladdal, baratokkal, miert ne.

tsabus UAE 2013.04.06. 13:31:05

@Zsuzsi65: Az a MacArthur lenne az erkölcsi zsinórmérce, aki Koreában atomfegyvert akart bevetni ? Tudom, utána meggyónta volna...
(Azért néhány kommentelőből itt pikk-pakk össze lehetne állítani egy gyorsreagálású inkvizíciós egységet...)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.04.06. 23:24:56

@tsabus: "Az a MacArthur lenne az erkölcsi zsinórmérce, aki Koreában atomfegyvert akart bevetni ? Tudom, utána meggyónta volna.."
Ez erdekes, hol olvastal rola? :) nem tartom valoszinunek, hogy egy teologiai professzornak ilyen nagy befolyasa lenne a politikara:) John MacArthur: en.wikipedia.org/wiki/John_F._MacArthur

Ja, es valoszinuleg nem gyonna meg, mert nem katolikus, o bunbocsanatert kozvetlenul Istenhez fordul, nincs szuksege "kozbenjarora".

Dr.Tom 2013.04.07. 02:06:08

@cougarcat:
"Kedves Attila!

Az alábbi kommentek is csak Téged igazolnak. Ennyi korlátolt, bigott, buta embert, ami Mo-n van. :( Amikor én voltam fiatal több mint húsz évvel ezelőtt, ugyanigy éreztem és már nem szivesen megyek vissza látogatóba sem. Te még látod a "tehetséget", én már azt sem. Sok szerencsét új életedhez."

Abszolút egyetértek. Szörnyű volt olvasni a kommenteket (valószínűleg utoljára).

hádeváu 2013.04.16. 21:45:58

@fasor6: most küldtem emailt :)

Das Rozsomák 2013.04.26. 19:47:47

Locarno,Svájc,tavaly,Világ Kupa Ejtőernyőzés verseny ,először jöttek arabok,2 csapattal ,mindenki nagyot nézet ,délben beálltak egy reptéri épület sarkánál ,letérdeltek és ritmikusan kezdtek lehajolni ,hosszú viták tárgya volt h Hangyákat néznek v imádkoznak ?-a pökhendiség ahogy viselkedtek ,ja ,mi itt Európában vagyunk a Hitetlenek!---nem akar véget érni a Nagy Sándor óta lévő ellentét ,SAJNOS-

Vadalmaaaaa 2013.07.18. 15:47:14

Attila! Sosem leszel svajci,sosem fognak befogadni,nekik,csak egy magyar leszel te is es a gyerekeid is.

Kytia 2016.01.28. 11:51:58

Na, akkor ide is leírom.:)

Politika nélkül azért nem lehet az ilyesmit tárgyalni, mert a politikának nagyon nagy szerepe van ebben az egészben. Szerintem már abban is, hogy ti kimentetek, de ha nálatok nem is, sok másik kivándorlónál jelentős tényező volt. Ugyanakkor sajnos már sokszor kimutatták, hogy a népek a magas pozícióban lévőket követik. Mentalitásban, gondolkodásban, kommunikációban. Ott, ahol egy politikus – legyen bármelyik párt tagja – képes lemajmozni a felszólaló pedagógusokat nyílt színen a legnézettebb csatorna hírműsorában… Ott, ahol a vezető párt vezető embere a facebook oldalán folyamatosan trágár módon minősíti az ellenlábasait… Ott, ahol a konkurens párt feleségét és KISKORÚ gyerekét nyíltan lekurvázzák egy nagy olvasottságú hírportálon…
A végtelenségig lehetne folytatni. Vannak, akik elmenekülnek, vannak, akik maradnak, de megőriznek valami tartást magukban, és vannak rengetegen, akik felbátorodnak és támogatva érzik a saját bunkóságukat. És ehhez jönnek a valós indulatok, amik egyre gyűlnek, és így azok is kezdik elveszteni a fejüket, akik egyébként nem tennék. Megoldás nincs. A vezető párt és média nem fog változni, a másik oldal pedig még csak nem is próbálkozik. Nincs alternatíva. Én személy szerint reménykedem egy hatalmas apokalipszisben, amikor menthetetlenül elvérzik mindenki, aki ennek a felelőse, és talán erőre kap valami új. Addig itt ez lesz, vagy még rosszabb. Meg lehet nézni mondjuk Örményországot, ha látni akarjuk a még rosszabbat. Nincs már messze. Jól teszitek, hogy kint maradtok. Ha tudsz valami jó melót odakint, feltétlenül szólj.;) :)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása