A világlátás nagy nevelőiskola; nemesíti a szellemet, tágítja az értelmet és kiirtja az előítéleteket – idézi mai szerzőnk, Eszter, aki tudja, mit beszél, hiszen Dánia után most Portugáliában tanul, ahol szerinte a kávé a legjobb, és az állandó késés a legnehezebben elviselhető.

„Az egyik legjobb módja a külföldi tapasztalatszerzésnek az, ha az ember még egyetemista korában kimegy fél-egy évre tanulmányi ösztöndíjjal. Én szerencsés lehetek, mert volt alkalmam így eltölteni fél évet Dániában és jelenleg Portugáliában töltöm doktori tanulmányaim utolsó évét.

Elég sok időt töltök a különböző ösztöndíjak felkutatásával. Mivel természettudósként nem könnyű Magyarországon jelenleg pályázatokat elnyerni és egyáltalán megélni (leépítések, nevetségesen kevés fizetés) és a külföldi tapasztalatszerzés amúgy is hasznos, nagyon sok évfolyamtársam választotta azt, hogy hosszabb-rövidebb ideig külföldre megy. A legtöbben Európában maradtak, de van, aki Dél-Koreában vagy Japánban próbál szerencsét.

Általában a tanulmányi vagy szakmai gyakorlati ösztöndíjak összege nem elég a megélhetéshez, ezért jó, ha az embernek vannak egyéb forrásai vagy esetleg kap a szüleitől támogatást. Sajnos nekem nem túl jó tapasztalataim vannak az ösztöndíjak utalásával kapcsolatban, általában már régen kint tartózkodom, mire megérkezik a számlámra a pénz. Hallottam olyat is, aki csak a visszaérkezése után kapja majd meg a pénzt.

Hogy miért nehézkes ennyire a kifizetés, annak valódi oka persze sosem derül ki...

Nehéz azonosulni az emberek mentalitásával

Tavaly szeptemberben érkeztem Coimbrába szakmai gyakorlatra. Az itteni egyetem nagyon híres, Európában ez volt a 3. legrégebbi egyetem. Jönnek is ide a turisták szép számmal. A város nem túl nagy és főleg egyetemisták lakják, nyáron kiürül és sok hely be is zár.

Az egyetem legrégebbi épülete a város legmagasabb pontján helyezkedik el, szép a kilátás a városra.

Sokan kérdezik, hogy itt szeretnék-e maradni, és hogy szeretek-e itt élni?

Mindig azt válaszolom, hogy a munkát nagyon szeretem, de az emberek életmódjával és mentalitásával nehezen (és szerintem sosem) fogok tudni azonosulni.

Igyekszem a legtöbbet kihozni belőle

Általában a diák ösztöndíjasokról azt hiszik, hogy csak buliznak, és nem csinálnak semmit. Én azok közé tartozom, akik igyekeznek a legtöbbet kihozni a kintlétükből és szerencsére sok hasonló ösztöndíjast ismerek. Nyilván a szemléletem azért is más, mert jó részüknél 6-7 évvel idősebb vagyok. (Mikor pár éve Dániában éltem, akkor sem voltam „tipikus" cserediák.).

Szerencsémre az egyik legelismertebb portugáliai kutatócsoportban dolgozhatom, akik élenjárnak a neurodegeneratív betegségek kutatásában. A laborvezetőnk nagyon okos és tapasztalt ember. Örülök, hogy vele dolgozhatok, sokat tanulok tőle arról, milyen is egy jó kutató és egy vezető.

Itt mindenki verseng a másikkal, együtt dolgozunk, de valahogy mindig ott van a háttérben az, hogy felül kell múlni a másikat. Ami persze nem baj, mert a tömeg erejénél nincs nagyobb motiváció.

Én 6 hónapos itt tartózkodásom alatt már a harmadik előadásomat tartottam meg, sok szemináriumon vettem részt, két cikkbe kerültem be társszerzőként (ami 5 éves otthoni pályafutásom alatt nem igazán jött össze). Igaz itt szinte az összes hétvégét, ünnepnapot munkával töltöm. Amit nem bánok, mert látom az eredményét.

Kétszer-háromszor többet dolgozom, mint az itteniek, sajnos kétszer-háromszor kevesebb fizetésért. Mivel az ösztöndíj nem túl sok, mérlegelnem kell, mikre költök. Minden centet felírok, hogy mire ment el. Igyekszem spórolni, hogy néha azért el tudjak utazni valahová.

Jégverem a szobában

Sajnos elég nehéz itt utazni is bárhová, ha az embernek nincs autója. Van olyan hely, ami bár 2 órányira van innen, mégsem lehet visszaérni aznap, mivel nincs se busz, se vonat.

Mindig próbálom megkeresni a legolcsóbb alternatívát (itt a stoppolás és a telekocsi nem igazán működik) és általában couchsurfingelek. Persze ebben nem az ingyen szállás a lényeg. Az a tapasztalatom, hogy a portugál emberek nem igazán nyitottak az efféle dolgokra. Kedvesek és barátságosak, de nem annyira nyitottak. Akikkel a couchsurfinges élményeim alatt találkoztam, senki nem volt az a tipikus portugál. Talán ezért is csatlakoztak.

Örülök, hogy lehetőségem van itt élni, de 11 hónap elég lesz.

Azt egyáltalán nem bánom, hogy idén csak képeken láttam havat, de a fűtés nélküli lakásokkal és a konstans 13-15 fokkal a szobámban elég nehéz megbirkózni. Már több hónapja a hálózsákomban alszom, extra takarókkal. (Nem csak én vagyok így, szinte az összes cserediák barátom).

A másik, amit nekem nehéz elfogadni, hogy itt mindig mindenki késik. Ha megbeszélsz valakivel egy találkozót, akkor minimum másfél, ha nem két órát késni fog. Én igyekszem rendszert vinni az életembe, korán kelek és korán fekszem. Itt fél 9-ig még a boltok sem nyitnak ki és este 11-kor zárnak. A vacsorát 9-10 körül eszik. A buli hajnali 2-kor kezdődik és sokszor látok embereket hazajönni a bulizásból reggel 8 felé, mikor én munkába indulok.

A gasztronómia

Itt fontos hangsúlyt fektetnek az étkezésekre, mindig együtt mennek ebédelni és a családok mindig együtt vacsoráznak. Én általában főzök magamnak, mert nem igazán ízlik az itteni koszt.

Sokszor van babos hús, főleg disznó. Szerintem a portugál konyha nem sokban tér el a magyartól (egészségtelenség szempontjából), bár azért itt nagyon sok halat esznek. Nem igazán van olyan, hogy tipikus portugál étel, főleg a különböző régióknak vannak specialitásai. Étteremben enni nem túl drága, aki tehetni, éttermet nyit és üzemeltet.

Ami hiányozni fog innen, az a kávé. Elég fontos számukra a kávézás, sokféle típusból lehet választani és általában megvan, hogy mikor milyet isznak. Például a tejes kávét délután szokták inni, reggelre és ebéd után egy pici csészében nagyon erős és agyoncukrozott bicat isznak.

Leszámítva a nehézségeket, nagyon sokat tanulok „az életről" és magamról. Érdekes emberekkel, gondolkodásmódokkal találkozom, mindenkitől hallok valami újat.

Véleményem szerint mindenkinek, aki teheti, ki kell próbálnia a külföldi életet, mivel igaz a mondás: A világlátás nagy nevelőiskola; nemesíti a szellemet, tágítja az értelmet és kiirtja az előítéleteket."

Eszternek egyébként köszönet a képekért is, ha pedig szeretnétek még többet olvasni tőle, akkor ajánlom a blogját!