oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. április 02. 06:52,  Mindenki verseng a másikkal 296 komment

2013. április 02. 06:52 Határátkelő

Mindenki verseng a másikkal

A világlátás nagy nevelőiskola; nemesíti a szellemet, tágítja az értelmet és kiirtja az előítéleteket – idézi mai szerzőnk, Eszter, aki tudja, mit beszél, hiszen Dánia után most Portugáliában tanul, ahol szerinte a kávé a legjobb, és az állandó késés a legnehezebben elviselhető.

város.jpg

„Az egyik legjobb módja a külföldi tapasztalatszerzésnek az, ha az ember még egyetemista korában kimegy fél-egy évre tanulmányi ösztöndíjjal. Én szerencsés lehetek, mert volt alkalmam így eltölteni fél évet Dániában és jelenleg Portugáliában töltöm doktori tanulmányaim utolsó évét.

Elég sok időt töltök a különböző ösztöndíjak felkutatásával. Mivel természettudósként nem könnyű Magyarországon jelenleg pályázatokat elnyerni és egyáltalán megélni (leépítések, nevetségesen kevés fizetés) és a külföldi tapasztalatszerzés amúgy is hasznos, nagyon sok évfolyamtársam választotta azt, hogy hosszabb-rövidebb ideig külföldre megy. A legtöbben Európában maradtak, de van, aki Dél-Koreában vagy Japánban próbál szerencsét.

Általában a tanulmányi vagy szakmai gyakorlati ösztöndíjak összege nem elég a megélhetéshez, ezért jó, ha az embernek vannak egyéb forrásai vagy esetleg kap a szüleitől támogatást. Sajnos nekem nem túl jó tapasztalataim vannak az ösztöndíjak utalásával kapcsolatban, általában már régen kint tartózkodom, mire megérkezik a számlámra a pénz. Hallottam olyat is, aki csak a visszaérkezése után kapja majd meg a pénzt.

Hogy miért nehézkes ennyire a kifizetés, annak valódi oka persze sosem derül ki...

Nehéz azonosulni az emberek mentalitásával

Tavaly szeptemberben érkeztem Coimbrába szakmai gyakorlatra. Az itteni egyetem nagyon híres, Európában ez volt a 3. legrégebbi egyetem. Jönnek is ide a turisták szép számmal. A város nem túl nagy és főleg egyetemisták lakják, nyáron kiürül és sok hely be is zár.

Az egyetem legrégebbi épülete a város legmagasabb pontján helyezkedik el, szép a kilátás a városra.

város folyó.jpg

Sokan kérdezik, hogy itt szeretnék-e maradni, és hogy szeretek-e itt élni?

Mindig azt válaszolom, hogy a munkát nagyon szeretem, de az emberek életmódjával és mentalitásával nehezen (és szerintem sosem) fogok tudni azonosulni.

Igyekszem a legtöbbet kihozni belőle

Általában a diák ösztöndíjasokról azt hiszik, hogy csak buliznak, és nem csinálnak semmit. Én azok közé tartozom, akik igyekeznek a legtöbbet kihozni a kintlétükből és szerencsére sok hasonló ösztöndíjast ismerek. Nyilván a szemléletem azért is más, mert jó részüknél 6-7 évvel idősebb vagyok. (Mikor pár éve Dániában éltem, akkor sem voltam „tipikus" cserediák.).

Szerencsémre az egyik legelismertebb portugáliai kutatócsoportban dolgozhatom, akik élenjárnak a neurodegeneratív betegségek kutatásában. A laborvezetőnk nagyon okos és tapasztalt ember. Örülök, hogy vele dolgozhatok, sokat tanulok tőle arról, milyen is egy jó kutató és egy vezető.

Itt mindenki verseng a másikkal, együtt dolgozunk, de valahogy mindig ott van a háttérben az, hogy felül kell múlni a másikat. Ami persze nem baj, mert a tömeg erejénél nincs nagyobb motiváció.

Én 6 hónapos itt tartózkodásom alatt már a harmadik előadásomat tartottam meg, sok szemináriumon vettem részt, két cikkbe kerültem be társszerzőként (ami 5 éves otthoni pályafutásom alatt nem igazán jött össze). Igaz itt szinte az összes hétvégét, ünnepnapot munkával töltöm. Amit nem bánok, mert látom az eredményét.

Kétszer-háromszor többet dolgozom, mint az itteniek, sajnos kétszer-háromszor kevesebb fizetésért. Mivel az ösztöndíj nem túl sok, mérlegelnem kell, mikre költök. Minden centet felírok, hogy mire ment el. Igyekszem spórolni, hogy néha azért el tudjak utazni valahová.

híd_1.jpg

Jégverem a szobában

Sajnos elég nehéz itt utazni is bárhová, ha az embernek nincs autója. Van olyan hely, ami bár 2 órányira van innen, mégsem lehet visszaérni aznap, mivel nincs se busz, se vonat.

Mindig próbálom megkeresni a legolcsóbb alternatívát (itt a stoppolás és a telekocsi nem igazán működik) és általában couchsurfingelek. Persze ebben nem az ingyen szállás a lényeg. Az a tapasztalatom, hogy a portugál emberek nem igazán nyitottak az efféle dolgokra. Kedvesek és barátságosak, de nem annyira nyitottak. Akikkel a couchsurfinges élményeim alatt találkoztam, senki nem volt az a tipikus portugál. Talán ezért is csatlakoztak.

Örülök, hogy lehetőségem van itt élni, de 11 hónap elég lesz.

Azt egyáltalán nem bánom, hogy idén csak képeken láttam havat, de a fűtés nélküli lakásokkal és a konstans 13-15 fokkal a szobámban elég nehéz megbirkózni. Már több hónapja a hálózsákomban alszom, extra takarókkal. (Nem csak én vagyok így, szinte az összes cserediák barátom).

A másik, amit nekem nehéz elfogadni, hogy itt mindig mindenki késik. Ha megbeszélsz valakivel egy találkozót, akkor minimum másfél, ha nem két órát késni fog. Én igyekszem rendszert vinni az életembe, korán kelek és korán fekszem. Itt fél 9-ig még a boltok sem nyitnak ki és este 11-kor zárnak. A vacsorát 9-10 körül eszik. A buli hajnali 2-kor kezdődik és sokszor látok embereket hazajönni a bulizásból reggel 8 felé, mikor én munkába indulok.

A gasztronómia

Itt fontos hangsúlyt fektetnek az étkezésekre, mindig együtt mennek ebédelni és a családok mindig együtt vacsoráznak. Én általában főzök magamnak, mert nem igazán ízlik az itteni koszt.

Sokszor van babos hús, főleg disznó. Szerintem a portugál konyha nem sokban tér el a magyartól (egészségtelenség szempontjából), bár azért itt nagyon sok halat esznek. Nem igazán van olyan, hogy tipikus portugál étel, főleg a különböző régióknak vannak specialitásai. Étteremben enni nem túl drága, aki tehetni, éttermet nyit és üzemeltet.

Ami hiányozni fog innen, az a kávé. Elég fontos számukra a kávézás, sokféle típusból lehet választani és általában megvan, hogy mikor milyet isznak. Például a tejes kávét délután szokták inni, reggelre és ebéd után egy pici csészében nagyon erős és agyoncukrozott bicat isznak.

főtér.jpg

Leszámítva a nehézségeket, nagyon sokat tanulok „az életről" és magamról. Érdekes emberekkel, gondolkodásmódokkal találkozom, mindenkitől hallok valami újat.

Véleményem szerint mindenkinek, aki teheti, ki kell próbálnia a külföldi életet, mivel igaz a mondás: A világlátás nagy nevelőiskola; nemesíti a szellemet, tágítja az értelmet és kiirtja az előítéleteket."

Eszternek egyébként köszönet a képekért is, ha pedig szeretnétek még többet olvasni tőle, akkor ajánlom a blogját!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: felsőoktatás Portugália Coimbra

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr785185076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

www.aonang.hu (TH) · http://cooperbudapest.typepad.com 2013.04.02. 07:18:54

Akkor nincs ott valami meleg télen. :-o Fűtés nélkül én már 25 fok alatt se érzem jól magam. :-)

nigara 2013.04.02. 08:48:18

Kár hogy ilyen rövidke...

Pl. erről jó lett volna megtudni, hogy mit is takar: "de az emberek életmódjával és mentalitásával nehezen (és szerintem sosem) fogok tudni azonosulni."

nigara 2013.04.02. 08:50:09

Ja, és a fűtés ott is megoldható: pl. nagyon praktikus, gázzal működő mobil "kályha" létezik, nem is drága, üzemeltetni pedig filléres.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.02. 09:08:48

@nigara:

A portugálok szabad lények. A szerző meg hozzá van szokva a dán robotemberekhez.

váj mí 2013.04.02. 09:10:29

@nigara: Valószínűleg azt többek között, amit érintőlegesen említett is a posztban. Nem lehet siettetni senkit és semmit. A megbeszélt időpontok tájékoztató jellegűek, nem kell a rohanás, ráérsz és a többi. Mondjuk, ezek nemcsak a portugálok sajátosságai, de egy nem ehhez a tempóhoz szokott embernek igencsak zavaró tud lenni.

Tegnap agyvihar volt, vagy miatök?

kutya vacsorája 2013.04.02. 09:18:35

hm, eleinte tetszett, hogy milyen céltudatos a hölgy. aztán egyre inkább úgy éreztem, hogy ez már nem céltudat, hanem droidság. furcsa azért, ha egy fiatal felnőtt csodabogárnak néz másik fiatal felnőtteket csak azért, mert szeretnek/szoktak bulizni. akár hétköznap, akár hajnalig.
kedves poszter: dícséretes, ha valaki szereti a munkáját, dícséretes, ha igyekezik kihozni magából a legtöbbet. de egyszer élünk, és ez már az. még a gépeknek is kell pihenőt hagyni, nehogy leégjen a motor. a haszonállatot pedig bűncselekmény addig hajtani, amíg össze nem rogy. ha fentebb gondolod magad az evolúcióban, akkor ezt fontold át esetleg. mert a munkáltatóid soha sem fogják. ha kiégtél, eldobnak. ilyenek.
a fázás nagyon igaz lehet, ez az egyetlen pont, amiben egybehangzanak az élmények mexikóvárostól tel avivig.

Mrs. Clayton 2013.04.02. 09:39:42

nagyon klassz képeket és leírásokat találni a cikkben a portugál ételekről, sok vagy legtöbb gyakorlatilag magyar kaja is pl ludaskása, pörkölt, kelkáposzta leves, kolbászok
klassz :-)
@váj mí: az, nem is volt érdemes benézni...

Ana72 2013.04.02. 09:41:51

@nigara: lehet, h reflexió a mottója ezen részére: " ... nemesíti a szellemet, tágítja az értelmet és kiirtja az előítéleteket." :) tudom, gonosz vagyok :) ...de nekem fura ilyen mottóval a "háta mögött" a számára negatív dolgokat kiemelni egy ilyen rövid - egyébként erősen általánosító (vö. pl. tipikus portugál)- posztban...
a hideget, fázást megértem, az durva élmény.

Alice in Wonderland 888 2013.04.02. 09:43:23

Gratulálok, Eszter!
Még olvastalak volna...
Nekem jobban tetszik egy ilyen céltudatos írás, mint az állandó sírámoktól zengő posztok...
Ha nem jön be neked az az életmód, hát nem jön be. Majd megtalálod, amit keresel. Ha valaki nem reggelig akar bulizni csak hajnalig vagy este 6-kor akar vacsizni nem este 9-kor, akkor azt teszi. Ettől még nem lesz droid, csak más. Ennyi.
Én örülök neki, hogy feltalálod magad. Sok sikert!

Alice in Wonderland 888 2013.04.02. 09:47:25

@váj mí: Mindig sokkal több komment születik azoknál a posztoknál, ahol lehet gyűlölködni, egymást osztani- én így vettem észre. Nem értem, miért kell felfújni, ha valaki elköltözik, mert nem találja meg Mo-n a számítását.
Sok sztár távozott anélkül, hogy kiposztolta volna. Engem fáraszt az ilyesmi.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 09:56:52

@www.aonang.hu: Az egész mediterrán térség ilyen szokásokkal rendelkezik túlnyomó részben. Ez magyar embernek furcsa, mi már megszoktuk, nem szeretjük, de megszoktuk :)

Nem mindenki élhet ám olyan helyen, mint Te :)

Viszont a komplett fűtésszámla is zéró-hoz közeli az egész térségben.

Ja, tudom, hogy Portugália nem tipikus mediterrán ország, de akkor is hasonlóan élnek.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 10:00:29

@nigara: Csak a gáz az büdös, meg elveszi a "zoxigént" :)

Nem tudom, hogy Portugáliában mennyi a villany ára, itt Albániában nagyon olcsó, így mi pl. villany hősugárzókkal fűtünk. Így sem volt az egész téli fűtésszámlánk átszámolva 10.000 Ft-nál több. Van gáz hősugárzó is, de az elmúlt télen be sem kapcsoltuk, mert nem volt annyira hideg. 2011-2012 telén viszont kellett kb. két hétig gázzal is rásegíteni.

nigara 2013.04.02. 10:13:27

@Jani haverja: Hát, a gáz nagyon gyorsan befűt szinte fillérekért, a villannyal meg órákig tart, mire valami történik...
Inkább legyen kicsit büdös :)

nigara 2013.04.02. 10:15:06

@Ana72: igen, nekem is kicsit negatívnak tűnt... talán azért is, mert nekem szimpatikus az ország - sokkal jobban tetszik, mint a droidos világ :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 10:21:38

@nigara: Nem tudom, mi az elmúlt télen nem kapcsoltuk be a gázt. A villany hősugárzót (a kicsiket) ha hazaér az ember, akkor oda lehet tenni a lábad elé, ahova leülsz, és akkor rögtön meleg van (ott). Vagy az asztal alá, amit körbeül a család.

Itt meg nem kicsit büdös a gáz, hanem nagyon :) Bár ez lehet, hogy csak érzékenység kérdése. Viszont a fűtőértéke jó :)

váj mí 2013.04.02. 10:29:47

@Jess G: @Karinette: Ma láttam, több mint 900 komment... hm, beleolvastam. Nem kellett volna.
Fogadjunk, a mai posztnál nem lesz 200 sem.

nigara 2013.04.02. 10:34:27

@váj mí: szerintem beteg dolog volt egyáltalán posztot csinálni ebből az egészből, itt a HÁ-n.
Nem kellene ide ez a mocsok, pláne amit a kommentekben sikerült előadni.
(Nem kellene felfújni egy vannabí celeb hisztijét)

Diffeomorfizmus 2013.04.02. 10:35:08

@nigara:
"de az emberek életmódjával és mentalitásával nehezen (és szerintem sosem) fogok tudni azonosulni."

késnek.
linkek.
zajosak.
nem terveznek, csak a mának élnek.

nigara 2013.04.02. 10:40:57

@Diffeomorfizmus: hát, ennyit én is levettem :)
csakhogy ez nem sokban különbözik a kelet-európai, és igen, magyar átlagtól :)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.02. 10:47:04

@Jani haverja:

Bulgáriában meg eleve nincs is gáz a lakások 99 %-ában. Nagyon ritka a háztartási gázosítás.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.02. 10:50:31

@Jani haverja:

Amikor Kubában éltem 6 éven keresztül. a leghidegebb nap egy februári napon volt, amikor 14 fok volt. Az emberek nem mertek kimenni az utcára se, ez természeti katasztrófának minősült.

Ugyanez a tengervízzel. Az átlag kubai nem járt strandra november és február között, mert "hideg a víz" (oké, más ok is volt azért). Nos, ez a hideg víz kb. azt jelentette, hogy a víz olyan hőfokú mint az Adriai-tenger NYÁR közepén.

nigara 2013.04.02. 10:50:44

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: ez a mobil gázos radiátor palackos gázzal megy, ez a jó benne :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 11:07:41

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Gáz itt sincsen a lakásokban!

Amiről írtam az gázpalackkal működő mobil "Siesta-szerű" gázkályha, amibe beleteszed a palackot, és lehet ide-oda tologatni, mert gurul. Palack nélkül van összesen vagy 7-8 kg, de palackkal együtt sem nehezebb, mint egy nagyobb fotel, meg ugyanúgy gurul is :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 11:08:55

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Szegény Kubaiak :)

Nem nagyon tudom őket az éghajlatuk miatt sajnálni :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.02. 11:33:39

@nigara: villanradiator orakig?
sec pec meleg lesz, bea;;ithatod rajta a hofokot, ne csak hosugarzoban gondolkozzunk
vannak akkorak is mint egy kandallo
a holgy csak sporol es nem fut es csodalkozik, hogy hideg van

vestfyen 2013.04.02. 11:46:03

@hagyma: Van olajradiátorom és volt hogy egész nap ment, de 14 fokról 16 fokra tudta felfűteni a szobát. Az a baj, hogy a legtöbb lakásnak nagyon rossz a szigetelése és így nincs igazán értelme a fűtésnek. Az új albérletemben egy fokkal jobb a helyzet vagy mr kezdem megszokni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.02. 11:51:17

@vestfyen: a szigetelessel nalunk is volt gond
tavalyelott telen volt honap, hogy 300 dollaros villanyszamla jott
bementem az irodaba es megmondtam, ha nem akarjak hogy elkoltozzek, csinaljanak valami
2 het mulva minden nyilaszarot kicsereltek muanyagra
van legkondis kozpontifutes is, de az tenyleg draga
ha a radiatort bekapcsolom 10 perc alatt hoseg lesz
nappaliban van kandallo:)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 11:55:38

@hagyma: Na azért várjál egy kicsit ezzel a spórolással! :)

Itt a mediterrán térségben szimpla ablakok vannak, és sok helyen (nem csak Albániában, hanem konkrétan tudom, hogy Görögországban és Olaszorszégban is, és valószínűsítem, hogy máshol is) néha mm-es rések vannak az ablaktok, meg a fal között. Itt albániában a küszöb fogalmát sem ismerik, a bejárati ajtók (az sem a tipikus kültéri hőszigetelt) alatt félcentis rés van. Ha szar helyen van a ház, szélviharban mozognak a függönyök, nálunk szerencsére nem nagyon :) Azon kívül a falak is vékonyak, nem jó a hőszigetelés. Viszont túl hideg nincsen télen sem. Ha valaki egyáltalán nem fűtene, akkor is kibírná, ha nem is szakadna meg a röhögéstől.
Ezért aztán mindenki azt csinálja, hogy csak akkor fűt, amikor éppen otthon van, ha elmegy, lekapcsolja a fűtést. Másrészt meg nem nagyon érdemes túlzottan fűteni, mert egy bizonyos kinti-benti hőmérsékletkülönbségnél azt fogod tapasztalni, hogy hiába fűtesz mondjuk kétszer akkora fogyasztással, csak 1-2 fokkal lesz melegebb. És akkor már inkább fázol egy kicsit.

Azokon a helyeken, ahol tényleg hideg van télen, ott rendesen hőszigeteltek a házak, ott lehet rendesen is fűteni. Itt nem éri meg a hőszigetelés, mert azért a pár hideg napért senki nem ruház be, az sem, aki tele van pénzzel. Itt pl. ha van egy telked, akkor egy építőipari kivitelező 140 EUR/m2-ért kulcsrakészen felhúz egy házat (anyag és munkadíj egyben) neked. De ne csodálkozz a 20 centis falvastagságon, meg a szimpla (tetejében többnyire alumínium tokozatú!) ablakokon, teraszajtón, stb.

Szóval bonyolult dolog ez.

Diffeomorfizmus 2013.04.02. 12:04:24

@nigara: a GDP azért még magasabb.
Ugyanazon elkúrási rátával és exponenciális csökkenéssel számolva épp emiatt mindig elörébb lesznek, mint M.o. ;)

vestfyen 2013.04.02. 12:05:41

@hagyma:
Mondtam a lakótársamnak, hogy nem lehet-e valamit csinálni.
Erre a válasz az volt, hogy tavaly kicserélték a gumit az ablakok szélénél... És amúgy sem érti, hiszen Magyarországon sokkal hidegebb van...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.02. 12:16:09

@Jani haverja: mi is akkor futunk amikor itthon vagyunk
minek futenenk ha nem vagyunk itthon?
es altalaban csak a szobat
ha a konyhaban foz Mary, nem tul gyakran, ott attol meleg lesz
neha bedurrantok a kandalloba
de itt is kb van 2-3 het amikor hideg van tenylegesen
annal tobbet nem is hasznaljuk a radiatort
most eppen 40 F van odakint, semmi szuksegunk futesre

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 12:17:52

@vestfyen: Jaj IGEEEN!!! :)

Itt is mindenki azt mondja nekünk, hogy milyen jó, hogy itt melegebb a tél, mint Magyarországon, el sem tudják képzelni, hogy ők hogyan bírnák ki azt a hideget. Amikor meg elmondom, hogy Magyarországon 22-23 fok volt télen a házunkban, akkor meg nem értik, hogy mennyi villany hősugárzó kellett ehhez, meg mennyi áramot használtunk fel. :)

A szomszéd nyugdíjas kőműves mesternek elkezdtem magyarázni a küszöb fogalmát. Mondtam neki, hogy egy darab léc a padlóra rögzítve az ajtó tokjával egy vonalban. Erre a kérdése az volt, hogy akkor hogyan nyitom ki az ajtót? Mire mondtam, hogy a másik felé :) Ezen elgondolkozott egy darabig, de rájött, hogy igazam van :) Kőműves mester!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.02. 12:18:19

@vestfyen: mondjuk valoszinuleg tenyleg hidegebbb van otthon:)
csak otthon futenek
mondjuk ez egyenfuggo is
a fiam masik szobaban hasznalja a radiatort, a felso szomszed meg valamelyik nap mar legkondizott:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.02. 12:19:22

nekunk meg egyik sem kell
@Jani haverja: alban szint:)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 12:23:18

@hagyma: A 40 F az nem 4 C fok körüli hőmérséklet?

Mert az rohadt hideg, legalábbis itt, akkor itt már menne nagyon rendesen (majdnem padlón) a fűtés. Mondjuk itt nem hőszigetelt a ház, tehát hamar kihűl, nem tartja meg a meleget, Ti meg még lehet, hogy a tegnapi melegben vagytok :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 12:25:56

@hagyma: Nem albán szint, tudomásom szerint az összes mediterrán országban így van, olaszoknál, görögöknél biztos, de úgy tudom, hogy pl. Izraelben, meg a spanyoloknál, stb. is ilyen szokások vannak :)

Persze itt is a hegyekben rendes, hőszigetelt házak vannak, de ott Albánia lakosságának kb. a 20 %-a él. Talán ott még küszöb is van :)

nigara 2013.04.02. 12:29:20

@Jani haverja: na, itt a biznisz lehetőség, taníts kőműveseket :)

vestfyen 2013.04.02. 12:37:58

Nem rossz biznisz itt mesterembernek lenni. Főleg annak, aki jó. A fürdőszobámban csöpögött a víz, mert elkopott a csap. Szóltam a lakótársamnak, hogy nem lehet elzárni. Kihívott egy szerelőt, aki 40 euróért szinte nem csinált semmit. Megnyitottam és megint csepegett. Nagy nehezen elzártam úgy hogy csak kevésbé csepegjen és inkább nem használtam. Aztán jöttek hozzám vendégek és ők megnyitották. Most már aztán folyt rendesen.
Újra szóltam nekik. A férje megpróbálta megjavítani, ami abból állt, hogy köré tekert egy rongyot.
Végül hívtak egy normális szerelőt, aki aztán megjavította újabb 40 euróért.

Mrs. Clayton 2013.04.02. 12:46:12

@vestfyen: tömítéscserére szerelőt hívni... 40 euróért komplett csapot lehet venni :-)

váj mí 2013.04.02. 12:47:53

@Jani haverja: @hagyma: De jó nektek! Két oldali tüdőgyulladást kapnék még most, április végén is, ha csak akkor menne a fűtés, amikor otthon vagyok...

@nigara: Egen, elnézve a tegnapi trolltombolást, valóban kár volt azt ide.

váj mí 2013.04.02. 12:48:59

@vestfyen: Ládd, vízszerelőnek kellett volna menned. ;)

Tökfőzelék (törölt) 2013.04.02. 12:55:47

Végre egy normális poszt.
Jó poszt volt Eszter! Volt mondanivalója és meg lehetett tudni dolgokat.

vestfyen 2013.04.02. 13:08:50

@Tökfőzelék: Köszi. :-)

Ez volt a célom.Lehet kicsit sarkalatos és lényegre törő. Nem lehet mindent leírni egy blogposztban, mert akkor nagyon hosszú lenne és senki sem olvasná végig.

De akit mélyebben érdekel a téma, az elolvashatja a blogomban a részleteket. Nem reklámozni szerettem volna, mert főleg magamnak írom, mivel gyorsan is felejtek és így nem kell ugyanazt 20x elmondani a barátaimnak sem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.02. 13:09:42

@váj mí: ha nem vagy otthon kire futessz?
az kulon erdekes, hogy aprlis 2 az mar aprilis vege
aprilis 2 napos?

Mrs. Clayton 2013.04.02. 13:13:21

@hagyma: aki kellően sokat iszik/szív annak simán ;-)

Luzinha 2013.04.02. 13:22:36

Sztem egy kis nyitottság kell, hogy megpróbáljunk megérteni más kultúrákat. A portugálok azért késnek és nem rohannak sehová, mert bárkivel összeakadhatnak, akivel beszédbe elegyednek. Az idő náluk "rugalmas", sokkal nagyobb fontossága van a személyes interakciónak, hogy mi volt a tegnapi meccsen és mi történt a Matilda nagynénjével. Egyébként valóban nehezen engednek közel "idegeneket", elég belterjesek, viszont alapvetően segítőkészek és kedvesek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.02. 13:25:09

@Macs/Ájmbekk: en szemelyes sertesnek veszem, ha valaki kesik a kar 5 percet, legyen az akarhonnan valo
az en idommel ne szorakozzon senki
ha valami kozbejon, hivjon fel
en nem varok senkire

Luzinha 2013.04.02. 13:27:47

hagyma · hagyma.blog.hu/ 2013.04.02. 13:25:09
ha te élsz ott, ahol a kultúra ilyen, sztem puffoghatsz, hogy ne játsszon senki a te időddel, de pont nem fog attól senki sem időben érkezni. Mert még mindig az ő országukban élsz, miért is csinálnák máshogy, mint ahogy ők megszokták? :)

Luzinha 2013.04.02. 13:29:07

Ja, a telek fűtés nélkül azok elég nehezek. A Foxikutya radiátor, amit húzol magad után, vagy a nappaliba rátekeredsz, meg az utcai ruhára ráhúzott fürdőköpeny és szőrös papucs kombó utánozhatatlan. :)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.02. 13:30:44

@Macs/Ájmbekk:

Mint az amerikai-kubai viccben:

Amikor este 7-re hívsz vendégeket és megérkeznek fél 9-kor, csodálkozol, hogy miért jöttek a megbeszélt időpontnál korábban.

vestfyen 2013.04.02. 13:30:53

@Macs/Ájmbekk:
Szerintem nem lehet mondani rám, hogy nem vagy nyitott. Csak nem szeretném az életmódomat megváltoztatni, azért mert itt vagyok. Én szeretek korán kelni és korán feküdni. Időben érkezni.
Ettől nem hiszem, hogy droid lennék...
Sokat beszélgettünk erről a cseh és a szlovák barátnőmmel, mert ők is hasonlóképpen éreznek.
Amin nagyon meglepődtem, hogy a brazil munkatársaimmal sokkal több közös van bennünk mint a portugálokkal. Talán azért is lehet, mert ők is ösztöndíjjal vannak is és valahol mind a munka miatt jöttünk ide.

Luzinha 2013.04.02. 13:35:50

Nekem nem kell bizonygatni, senki sem mondta, hogy attól valaki droid, mert nem akar alkalmazkodni ahhoz a kultúrához, amiben él. Mindössze egy idő után muszáj lesz, ha velük dolgozik, ha abban a kultúrában tölti a hétköznapjait, ahol a többségnek ("bennszülöttnek) ez a normális.
Teljesen más, ha a többi veled egyforma sorsúval élsz kinn ösztöndíjjal, vagy effektíve ott élsz.

Luzinha 2013.04.02. 13:37:08

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
:D
egyébként én is agyfaszt kaptam tőle az elején, de utána megtaláltam a pozitív oldalát. Lelazultam. :)

Mrs. Clayton 2013.04.02. 13:46:46

@hagyma: nem tudom, de sztem nem is írta h 2 nap április, hanem arra célzott, h még április végén is fűteni fog a jelenlegi időjárást figyelembe véve, mert különben "megfagy"
én csak felvázoltam egy szitut, h mikor 2 nap április

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.02. 13:46:59

@Macs/Ájmbekk: hat en qrwara nem latnam a pozitiv oldalat, ha valkivel mondjuj 7-re megbeszelek egy pub-ban idopontot es 9-kor jonne
/az mas kerdes, hogy 10 perc varakozas utan lelepnek/
de ha ez jo a portugaloknak, O dolguk

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.02. 13:48:44

@Jess G: jo akkor idezem

"Két oldali tüdőgyulladást kapnék még most, április végén is, ha csak akkor menne a fűtés, amikor otthon vagyok...
"

meg MOST APRILIS VEGEN IS
tudod mit jelent a most?

vestfyen 2013.04.02. 13:50:18

@Macs/Ájmbekk:
Igen, azóta én is ha meghívok valakiket nem főzök nekik tárkonyos ragulevest meg hasonlókat.
Kapják a szendvicset.
Ha persze eljönnek, mert volt, amikor kb 20 emebr hívtam el és 2 jött el. A 20-ból 10 aznap, a vacsora előtt mondta le kb. fél órával. De ők legalább szóltak, a többeik "csak" nem jöttek el.
Én meg mint jó vendéglátó sütöttem a sütit meg minden...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.02. 13:50:41

namost aprilis 2 az a szuletesnapom, de semmikeppen sem aprilis vege
erre hivtam fel a holgy figyelmet
aprilis 30 napos, masodikat nem neveznem aprilis vegenek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.02. 13:52:11

@vestfyen: 20 vendeg, azt nevezem
nagyvonalu haztartast vezetsz

Mrs. Clayton 2013.04.02. 13:53:29

@hagyma: sztem ez azt jelenti, h: most vessző (és) április végén is (úgy egyébként, ha így megy tovább, mert nem lesz sokkal melegebb), de nekem m1

vestfyen 2013.04.02. 13:55:56

@hagyma:
Nincs túl sokszor ilyen azóta.
Most legutóbb 5-6 embert hívtam, aztán mindenki hozott még magával még 3 embert. Ez már nekem is sok(k) volt.
Legközelebb piknik lesz a parkban, oda jöhet 100 ember is miattam...

Luzinha 2013.04.02. 13:56:16

@hagyma:
úgy látom, neked kell az utolsó (és egyedüli) igazságot kimondanod, és annyiféle országban éltél, hogy az összes tutit tudod. Nem kell látni, de ha az élet rákényszerít, hogy ott élj és alkalmazkodj, akkor vagy elszigetelődsz, vagy megpróbálod ezeket elfogadni (és meglátni, hátha ad valami pluszt az, ha a kitörsz a megszokottból és megpróbálod tisztelni, ami MÁS). Ennyi.

Mrs. Clayton 2013.04.02. 13:57:19

@hagyma: hát akk HB2Y, hanyadik is?

Luzinha 2013.04.02. 14:00:00

@vestfyen: sztem nem érdemes, mert vagy előkerülnek, vagy nem, én is leszoktam róla. A tapasztalatom az, hogy ad hoc összejövetelek sikerültek a legjobban, így aztán a tervezésről leszoktam, azt hoz a nap, amit. :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 14:03:08

@nigara: Nem jó biznisz, mert itt az olyan kőműves tudásra nincs igény :)

vestfyen 2013.04.02. 14:03:58

@Macs/Ájmbekk:
Igen, meg a nagykabátban ebédelés.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 14:03:59

@váj mí: Mi meg már február utolsó hetében sem fűtöttünk :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.02. 14:04:06

@Jess G: nincs semmi gond, amugy is inkabb humor volt, tisztaban vagyok vele, hogy tudja, hogy aprilis nem 2 napos
a megfogalmazas nem volt helyes
na Te is latod, hogy egy es, vagy egy "akar" hianyzik a mondatbol
tudogyuszit kapnek most, de akar meg aprilis vegen is
orulok ha segithettem:)
@vestfyen: ezzel teljesen igy vagyok, biztos korral is jar, de csaladtagokon kivul nem igazan akarok a lakasomban latni barkit
ez a magan terulatem:)
kinottem a HB-kbol, bar itt nem is igazan nagy divat
@Macs/Ájmbekk: ez nem az igazsag, ez a velemenyem, az elet nem kenyszerit semmire, magamtol meg alapbol nemm mennek nagyon sok orszagba
sot hat most mar sehova sem mennek
namost habitusomnal fogva en ki nem birnam, hogy mindig mindenki kesik
de ez nem csak portugalia, nem tudnek arab orszagban sem elni, afrikaiban sem
ha valami miatt eel kene hagynom amerikat elsosorban magyarorszagra mennek, vagy valami kornyekbeli orszagba
biztos nem portugaliaba, vagy angliaba stb.
de halistennek nekem mar sosem kell elhagynom:)
teket izi
megjegyeztem:
gyulolom a kesest, az en idommel ne szorakozzon senki
ennyi es nem tobb

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.02. 14:06:19

@Jess G: ebben a korban, mar nem szamoljuk
mar mondtam ez mar nem unnep, hanem megemlekezes
amugy 52 es mint mondtam kirobbano szellemi es fizkai allapotban vagyok:)
de az tagadhatatlan, ilyenkor mar eszebe jut az embernek,, hogy kozeledunk a 82-fele es akkor ezt mar valoszinu nem mondhatjuk el magunkrol

Mrs. Clayton 2013.04.02. 14:12:09

@Jani haverja: én meg olyan menő vok,h sztem max ha 2 hetet fűtöttem, meg amikor nagyon hideg volt, akkor bekapcsoltam a villanykonvektort v mi ez a falon, hiába, alul, fölül, oldalt fázósak a szomszédaim

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.02. 14:17:19

@Jani haverja: kb annyi, sot most mar csak 37 F
kicsit fel is huztam a termosztatot, de nincs hideg amugy
csak hat a reggeli tusolas stb.
mondjuk nalunk nem divat telen boxeralsoban meg rovidujju poloban rohangalni

zopilote 2013.04.02. 14:23:51

Mielott mennek dolgozni, hozzaszolok kicsit, leginkabb a latin mentalitas vedelmeben:
igen, az un pontossagrol van szo, ami naluk ismeretlen fogalom. A kesest direk ill tudat
alatt csinaljak. Ez egy vedekezesi mod az elgepiesedes ellen es az ala - felerendeltsegi
viszony kezzelfoghato bizonyiteka. Nehogy mar vki megmondja nekem, hogy mikor kell-
jen ottlennem valahol. Hat ki o? Mar csak azert sem leszek ott! Mindenhol szivatnak, lega-
labb ebben az egyben, a pontossag be nem tartasaban visszaszivathatok - ilyen a gondol-
kozasuk. Nem kell most ugy venni, hogy mind ilyen, csak altalanositottam, probaltam egy
jelenseget magyarazni a kivulallo szemevel. A kanadai portugal az olaszon utan az egyik
legszorgalmasabb nep. Erdekes, ugye? :) Olasz, portugal, szorgalom, egy kalap alatt emlit-
ve:) Talan a hideg miatt is alakult igy Kanadaban. Ebbol is lehet latni, hogy a foldrajzi vi-
szonyoknak milyen meghatarozo szerepe van egyes nepek mentalitasaban. Mi magyarok talan azert is vagyunk olyan felemasak, hiszen se a mediterranhoz, se a hideg egovhoz nem tartozunk:) Plusz se Nyugat, se Kelet Europahoz sem tartozunk foldrajzilag:) Hatareset:)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.02. 14:25:25

@dirtyfreebird:

Pont ezért volt a lázadás az áram ára miatt. Itt az áram ára sokkal fontosabb szempont, mint Mo-n.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.02. 14:28:51

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: amerikaban is eleg keves helyen van /mar ahova ralatasom van/ es sokkal dragabb is, mint az aram
@zopilote: thx

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.02. 14:32:22

@Macs/Ájmbekk:

Nekem ez közeli. Kisgyerekként 3-6 éves koromban Peruban éltem, majd Kubában szocializálódtam, lettem kamaszból felnőtt 6 éven keresztül. Azaz nekem a magyar hozzáállás az idegen, nem a latin.

zopilote 2013.04.02. 14:35:43

@hagyma:
Itt most -3C van, fel 7 korul, a szelvedorol kaparnom kell a jeget. Kezdem unni:( De du, mikor jovok haza melobol, +10C lesz, ami mar a tavaszt jelzi. De a majusi, szeptemberi hoeses sem ritka, ugy is mondhatnam, termeszetes. Magyarul nem feher embernek valo:(

blackhairlady 2013.04.02. 14:53:00

@zopilote: Nalunk meg 72 F volt reggel amikor a lanyomat vittem az iskolaba:)
Egyebkent a mi kornyekunkon mindenkinek a huto- futo legkondi tipus van. Termosztat a falon, a hideg ill. Meleg pedig a plafonbol jon.
A padlas ugy nez ki mint egy scifi film, tele mindenfele ezust szinu gege csovekkel amin a levego aramlik ki-be.
Egyebkent isteni erzes amikor a meleg levego aramlik a plafonbol es betolti a szobat:)

váj mí 2013.04.02. 15:01:08

@hagyma: @Jess G: Jóvanna, elcsesztem, március végét akartam írni, aztán ránéztem a naptárra, és láttam, hogy már április van, de a "vége" szó valahogy beragadt. ;)

Különben a lakást fűtöm, a falakat, szélső lakás, földszinten, nincs alul-felül semmi, ami fűtené. Sőt, alul mélygarázs van. Ha nem megy a fűtés, estére nagyon lehűl a lakás, ülhetsz szinte kabátban. Egyébként villany itt is, téli hónapokban kb. havi 100 euró fűtéssel a villanyszámla. Nyáriakban a fele.

Mrs. Clayton 2013.04.02. 15:13:57

@váj mí: nekem átjött így is, fél szavakból is értek én

tucano 2013.04.02. 15:26:36

@Jess G: iszonyú volt ategnapi kommentfolyam.
Azok a kolbászok, azért annyira nem hasonlítanak a magyarokhoz:)

Egyébként szerintem is ott a legjobb a kávé a világon (bocsáss meg Brazília:), mert Sao Tomé és Principéről hozzák, viszont a legerősebb is, kutatómunkához ideális.

tucano 2013.04.02. 15:28:34

@blackhair-lady: @váj mí:
Egy lisszaboni szomszédunk felszereltette a lávakő-fűtést, bocsánat nem vagyok szakember, azt hiszem nem az ion fűtést, mert az drága. És amíg mi tokoltuk a havi 70-et, ő pont a tizedét fizette és állandó 19 fok volt a kecóban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.02. 15:47:05

@Jess G: @váj mí: nekem is atjott, de hagy piszkaljam mar egy kicsit:)@tucano: a legjobb kv amerikaban van
slussz

Mrs. Clayton 2013.04.02. 15:48:46

@tucano: azok épp nem, de van arra is sok és finom kolbász, mondjuk én az angol sausageot is szeretem
én ki is maradtam a tegnapi buliból, egyedül az fogott meg, hogy O. Andi rögtön vásárolt pár zenét
egyébként a kv-ról jut eszembe, egyszer kimértem, h mikor adagolom túl magam koffeinnel, kb 5-6 kv v pár doboz energiaital elég hozzá, eléggé kellemetlenek a tünetek is, azóta max egy tejeskv reggel, ennyi a szenvedélyem

Mrs. Clayton 2013.04.02. 15:50:37

@hagyma: bármi lesz nyelvtannáci leszek
magyarul az hadd piszkáljam kicsit, nem pedig hagy
jól megpiszkáltalak? :-D
birca, hülyeséget beszélek?

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.04.02. 15:56:10

@tucano:
A mai nap tiszta megkonnyebules.
Mintha vegre eljott volna a het vege.
Vegre egy konnyu olvasmany, meg fogast sem lehet talani rajta.

Egyebkent az anyazas meg mindig megy a tegnapi poszton.
Mar 1000 felett a komment szam.

Muscari 2013.04.02. 15:58:32

@hagyma: Happy Birthday, hagyma!

Eszternek meg minden jot kivanok, remelem sok hasznosat tanul Portugaliaban.
Sajnos most dolgoznom kell, este meg majd ranezek a blogra. De legalabb a kommenteket majd vegig tudom olvssni, nem ugy, mint tegnap, jobb is, mert amit olvastam, az szornyu volt.

tucano 2013.04.02. 15:59:02

@hagyma: figyu, most éppen hangosan nevetek. Arra a cowboy löttyre gondolsz? Javallom azért majd menj el egyszer egy olyan helyre, ahol termesztenek világhíres kávét vagy egy olyan helyre, ahol kávémester végzi a szertartást, meg fogsz lepődni. Mondjuk speciel nem szeretem az amerikai módra főzött kávét, de ez egyéni kérdés, nekem reggelente vénás ébresztés kell, ahhoz meg brutál erős kávé kell. Ráadásul tisztán iszom, (legfeljebb tejjel, de ritkán), úgy tényleg kijönnek az ízek.

@Jess G: Vannak finom portugál kolbászok, de a kagylós/búzadarással engem a világból ki lehet kergetni :)
Amikor olaszoknál laktunk, akkor napi 5-6 espressino volt az alap, mert minden félórában kellett találnunk valami indokot, hogy kimenjünk a kávézóba meló helyett és ez délig! Egyébként is ott folyik az élet, nem vmi hülye irodában:)

Mrs. Clayton 2013.04.02. 16:02:29

@tucano: ez az utolsó mondtat nagyon igaz, és eléggé gáz, amikor dohányozni/kv-zni kényszerülök, ha nem akarok lemaradni eseményekről, mert a dohányzó/kv-zó, tudja mindenki az a hely, ahol fontos dolgok születnek

tucano 2013.04.02. 16:06:25

@ctboy: Tegnap estefelé, otthon olyan ma reggeli hat körül, végigolvastam az egész termést több blogon. Aztán percekig lapogattam a vállamat, hogy elhúztuk otthonról a csíkot. Olyan volt, mint valami E-kategóriás horrorfilm, amikor a kisvárosban egy hülyegyerek kinyitja a könyvet, elolvassa az első oldalt és kiszabadul vmi iszonyat és ettől majdnem mindenki zombi lesz, a többi meg menekülne. De hagyjuk is, pl Portugáliában ilyen elképzelhetetlen, mondjuk a felszín alatt ott is van baj bőven, csak mégsem ez az iszonyú egyszerű gyűlölködés.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 16:24:35

@Jess G: Az se rossz, de mi meg olyan "menők" vagyunk, hogy egy kétlakásos nagy házat bérelünk, úgyhogy itt a szomszédok nem játszanak :)

Ennek van pozitív, meg negatív oldala is :)

váj mí 2013.04.02. 16:24:56

@tucano: Mi a szösz az a lávakő-fűtés?
Különben, én 19 fokban otthon, ha kint még márciusi-áprilisi tél van, megfázom. Legalább 23 fok kell, mert a lakásban nem szeretek 3 pulcsiban, 2 nadrágban, 4 lábmelegítőben ülni, mint egy északi-sarki expedíció sátrában a jégmezőn.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 16:25:22

@hagyma: Hát itt Albániában sem ez a divat :)

én már a fény gyermeke vagyok 2013.04.02. 16:28:45

Én se bírtam sokáig a portugáloknál, még a baramatit sem tudják átszellemülten felszolgálni.

váj mí 2013.04.02. 16:29:37

@Jess G: @hagyma: Tudom ám, hogy tudjátok ;).

Amerikában? Kávé? Mármint az USA-ban? Kávé? Azt sem tudják mi az :P

Világpolgár2012 2013.04.02. 16:31:55

@tucano:
Én az elmúlt 16 év alatt egyszer nem hallottam politizálást családi vagy baráti összejövetelen Portugáliában. Lehet ezért jobb a hangulat?!

Tényleg, engem is érdekelne mi az a lávakő meg ionos fűtés. Bár egyenlőre nem gondolkodunk a bekötésen, mert 2 hét telet simán kibírunk elekromos radiátorral is, de azért kíváncsi vagyok. Portugálul is írhatod, ha nincs magyar megfelelője, utána nézek :)

Mrs. Clayton 2013.04.02. 16:35:08

@Jani haverja: az én apukám meg rendőr, bibibí :-D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 16:35:16

@tucano: Ez az olaszos kávézás itt Albániában nekem is tetszik :)

Pl. üzletet kötni csakis kávézóban lehet :) Az iroda csak azért van, hogy legyen hol dolgoznia a titkárnőnek :) Ha valami hivatalos papír hiányzik, telefon a titkárnőnek, és kiküldi taxival az aktuális kávézóba :)

De itt nem mszáj kávét inni mindig a kávézóban, lehet rakit is :)

Világpolgár2012 2013.04.02. 16:40:07

@Macs/Ájmbekk:
Foxikutya radiátor - ezen halálra röhögtem magamat. Tényleg így húzgálom én is egyik szobából a másokba a foxikat!

váj mí 2013.04.02. 16:41:32

@Jess G: Az enyém meg az E.on-nál műszaki igazgató... vagy ezt most nem ide kell? :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.02. 16:43:26

@Muscari: thx@tucano: direkt amerikat irtam nem USA-t, nem mi9ntha itt nem lenne mindenfele kv, amugy igen, en hosszu kv parti vagyok nem eszpresszo

tableno 2013.04.02. 16:45:50

@tucano: Hát igen. A tegnapi kommentek után én is hálát adtam az Istennek, hogy ezt csak virtuálisan kell átélnem, és nem nap mint nap a saját bőrömön... :(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.02. 16:46:10

@Jani haverja: nem divat zuhanyozni?
nem lep meg
@váj mí: hat ha ugy jobban belegondolsz ezerszer tobbfele kv van itt mint pl europaban
az mas kerdes, hogy a koznep a hosszut/): /szereti
en is
\remek kolumbiai es brazil kv-k vannak
en a zt szeretem ha tejjel van es fel liter

Mrs. Clayton 2013.04.02. 16:48:47

@váj mí: talán ehhez kapcsolódik, mert anno volt egy ismim, aki csak szimplán az áramszolgáltatónál dolgozott, semmi extra, csak bekötött meg ki, voltam náluk télen, gyakorlatilag megfulladtam, amikor levegőt vettem, ugyanis a lakásban volt kb 50 fok, villanykályháik voltak, akkor még kaptak kedvezményes áramot, azt hiszem ma már ilyen nincs, bár ha műszaki ig. ki tudja...

váj mí 2013.04.02. 16:49:43

@tucano: Áááááá, én végigrágtam magam tegnapelőtt hajnalban a comment.com-os bejegyzésen és kommentjein a Hír Tv válaszvideójáról. -Naja, kicseszett velem a Deutsche Bahn, olyat késett az egyik vonat Rostocktól Regensburgig, hogy Nürnbergben volt fölös 2 és fél órám, mert az összes előre tervezett csatlakozás ment a kukába.- Hát szóval, én is lapogattam a szárnyaim helyét. Rémes! (ahogy a Szomszédokban mondták volt)

váj mí 2013.04.02. 16:56:30

@hagyma: Nayaps, pont az elkészítési módra gondoltam. ;).
Mondjuk, néha iszom amerikai stílusban főzött kávékat, de jellemzően olyankor, amikor megtenné egy erős fekete tea is. A reggeli ébredéshez a jó öreg kotyogós-stíl kell :)

@Jess G: Khm, nálunk otthon otthon az E.on gázszolgáltató. Az áramszolgáltató állami.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 16:56:54

@hagyma: Dehogy is zuhanyozni nem divat, hanem boxeralsóban, meg pólóban lenni télen a lakásban! Merthogy nincs olyan hőfokra fűtve a lakás.

Zuhanyoznak itt épp eleget az emberek, mert víz az van dögivel, szinte ingyen, én másfél dollárt fizetek havonta a vízért, akármennyit használom. Úgyhogy ilyen szempontból nagyon tiszta ország, egyébként, még a koldus se nagyon büdös, ellentétben a magyar koldusokkal.

tucano 2013.04.02. 17:03:24

@váj mí: @Világpolgár2012: Bevallom, csak megnézegettem, de tényleg annyira semmi közöm a technológiai kérdésekhez, hogy csak na, teljesen analfabéta vagyok mindenhez. Megpróbálom körülírni. Szóval ez egy német lány volt (most is az). Hoztak a szülei neki egy bitang nagy lapos követ, vmi géppel a hátoldalán. A kő, akkora, mint egy nagyobb lapostévé, de nem óriási. Felrakták a falra (én már úgy láttam). A termosztátot bekapcsolták 19 fokra, 20-ig lehetett. Ahová a kő "ellátott", tehát nem volt közben fal, ott végig 19 fokot csinált. Van az ionos megoldás, azt is szokták kő közvetítéssel csinálni, írjátok be google-ba és kiadja. De az nem olcsó. Ez meg áramszámla összehasonlítás után, egyszerűen nevetségesen olcsónak bizonyult, bár lehet hogy ugyanaz, csak a németek csinálták:)
Egyébként én sem érzem túl jól magam standard legalább 25 fok alatt. Most főleg szigeten lakunk(éppen), itt is meg lehet fagyni télen (de csak éjszakánként), de ha nem csak fűt az ember, hanem párátlanítót használ, akkor egyből 17 fok van és nem érezzük annyira gáznak, persze kályhával emeljük elviselhetőre. Portugáliában csak az Azorin, meg Madeirán működik ez, mert pl. Porto úgyis rohadt hideg, nem a pára tehet róla.

Nagy szerencséd van, ha nem politizálnak az ismerősök Portugáliában. Lisszabonban mi a Graca-n laktunk az mindig is fő rebel központ volt, semmit sem hagynak annyiban. Mindig az egész bairro egyszerre ment tüntetni :)

@Jani haverja: Mi akkor kezdtünk el rendelni, amikor a kávézóba felvettek egy álomszép szomi lányt és a két 50-es pocakos talján kollégám annyira kivolt tőle, hogy felváltva hozatták a kávét félóránként. Pusztultam a röhögéstől, mert mindig rendelés után rohantak a tükörhöz fésülködni:) Egyébként nem is tudom elképzelni, hogy ne valami napfényes kávéházi teraszon kezdődjön a reggel capuccino/cornetto, napisajtó nélkül. Leccében ez a kombo 1.20 volt, Brindisiben meg 1 euró. Könyörgöm 300 forintért lehet emelni az életminőséget polgárira, persze a napsütés grátisz :D

tucano 2013.04.02. 17:05:37

@hagyma: akkor a tanulság az, hogy globalizálódtunk, mindenhol van jó kávé:) De Sao Tome-i ritka és az valami döbbenet, ha látsz valahol, próbáld ki, persze túl energikus lesz tőle az ember, nem mindig jó az :)

ABL CA 2013.04.02. 17:08:49

@blackhair-lady: szia, nalunk ma 67 F lesz, es en is szeret(nem) a plafonbol jovo meleget, iden csak 2 hetig kellett hasznalnunk februarban. Egyebkent a nappali kandalloja be tudja futeni az egesz hazat, 3-4 hete arra sincs szukseg. Max. reggelente egy kis hosugarzo a haloszobaban. Merre vagy?

@hagyma: Isten eltessen! (meg jo, hogy ma van a szulinapod es nem tegnap volt. :)

váj mí 2013.04.02. 17:09:19

@Világpolgár2012: Hm, valószínűleg, ugyanis amikor én otthon éltem, Magyarországon nagyjából csak azt hallottam. Mondjuk, ez régi betegség. Szerintem köze van ahhoz, hogy a nagyon anno átkosban a magyar társadalom nem volt a gyökeréig átitatva politikával. Ellentétben az otthon otthoni románnal, ami pedig de. '90 után Magyarországon ijesztő mértékben átpolitizálódott az emberek magánélete. Különböző politikai nézeteket valló emberek nem tudtak veszekedés nélkül eszmét cserélni. Míg Romániában éppen ellenkezőleg. Az embereknek annyira elegük volt a politikából, hogy a nézeteik ellenére is tudnak normálisan beszélgetni egy akármi mellett. Veszekedés nélkül.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 17:10:37

@tucano: Most akkor kapaszkodj: Itt egy átlag helyen 50-80 Lek egy kávé, azaz 100-160 Ft. Meg a feles raki is :)

Úgyhogy 200 Ft-ból szoktam megúszni az albán reggeli kafe-raki kombót :)
Természetesen nem összeöntve, hanem egy kávé, egy feles raki, egy pohár jeges víz :) Olyan boldogító ezt a "hatalmas" összeget kifizetni :)

Viszont pincérlány itt kevés van, kávézóban jobbára férfiak a pincérek, bár azért van kivétel is.

ABL CA 2013.04.02. 17:14:33

@hagyma: mi a legjobb kv neve itt? Mert akkor en meg nem talaltam meg. (Sajnos nekem nem jon be a husszu, maradok az espressonal)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.02. 17:18:13

@tucano:

Állítólag a cibetmacska ürülékéből válogatott kávé a legjobb. Jó a szemtelen cibet, megeszi a magvakat és kijön belőle, s akkor szárítják, pörkölik.

De nem vagyok szakember. Mielőtt keresztény lettem, egy kávétiltó szekta tagja voltam, s azóta sem támadt kedvem kávéra. Valahogy nem vonz, így sosem iszom kávét.

váj mí 2013.04.02. 17:19:55

@tucano: Köszi az infót, bár ha csak 20-ig megy a fok, az nem édeskevés.
@Jani haverja: A kávéházakról jut eszembe, én Bécsben nagyon élveztem őket, amikor ott éltem. Igaz, 3-5 euró között volt egy reggeli, de olyan, de olyan hangulata volt! Az ember kiül a Ringrre vagy egy tetszőleges kerület sétálóutcájára, nincs rohanás, idegbaj, csak nyugodt szemlélődés.
Ezt szerettem volna egy szer Budapesten is, de egyrészt vadászni kellett a reggeliztető helyeket, másrészt csumiztató hangulata volt, mint a 12-15 óra közötti ebédmenüknek. Szar volt, na.

Luzinha 2013.04.02. 17:22:24

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: náluk gondolom az egyedül (l)evés vagy az este 7 órai vacsora lenne értelmezhetetlen. Vagy a családtól elköltözöm, és nem a párommal/leendő férjjel-feleséggel. :) azért irigyellek, Kuba kúl lehet a maga retro módján is. :)

ABL CA 2013.04.02. 17:22:57

@tucano: Eskuszom, pont ez jott le nekem is: lelki szemeim elott jottek elo a sotet helyekrol a felig rothado zombik a szajukbol kifolyo mergekkel... Es rogton halat is adtam, h nem otthon vagyok!

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.04.02. 17:23:15

@Világpolgár2012: " lávakő meg ionos fűtés"
Lehet hogy valami spec legkondi csak braziliaban azt futesnek hivjak (negativ futes?, mas minek oda?)? hehe...
Engem is erdekelne.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 17:26:43

@váj mí: Igen, ez így van, egy nyugodt kávézó terasza nagyon jó hatással tud lenni az emberre.

Én nem szoktam reggelizni, de itt az a szokás, hogy nem minden kávézóban van reggeli kaja. De semmi probléma, a szomszéd bürekesnél megveszed a büreket, átviszed a kávézóba, majd kipakolsz az asztalra, és megeszed :) Ez itt bevett szokás. Na ezt sem csinálhatnám meg Magyarországon, mert valószínűleg úgy kidobnának, hogy a lábam nem érné a földet :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 17:27:44

@váj mí: @Jani haverja: Ja, persze azért a kávézóban meg természetesen rendelsz egy kávét, vagy bármi mást :)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.02. 17:28:42

@Jani haverja:

Ez Kubára is nagyon jellemző. Az átlagember állandóan fürdik. A napi 5 zuhany sem ritka. Viszont a takarítás nem szokás, azt csak végszükség esetében csinálják.

Képzelhető mekkora gond akubai átlagjövedelmek és vízhiány miatt tartani ezeket a szokásokat. A VIP-helyeket leszámítva, jellemző, hogy minden nap csak párszor van víz, összesen napi 8-10 óra terjedelemben. A kubai átlagvövedelem pedig havi 7-8 (nem 78, hanem 7-8) ezer Ft körül van, európai árak mellett. Nagyon találékony ezért a kubai, pl. mosószappant szerelnek és abból lesz az olcsó mosópor, aztán a sampont meg 5-szörösen hígítják, hogy sokáig elég legyen. De aki nem tud sampont venni, az meg mosószappan reszel és főz, majd lehűti és így lesz házisampon. De ezek a körülmények sem gátolják a napi állandó tisztálkodást.

Egy tömött kubai buszon sincs semmilyen izzadtságszag.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.02. 17:34:27

@Macs/Ájmbekk:

Havanna központjában az utcákon este 7-kor egy lélek sincs. Az emberek még alszanak ilyenkor, aztán felébrednek, tisztálkodnak, s csak 9-kor indulnak el bulizni.

A lakáshelyzet nagyon rossz. Így sokszor nagyon nagy családok élnek együtt.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.04.02. 17:36:11

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: "Cibet macska kave"

Tenyleg igy szol a legenda. fel kilo = $600.
Egy espresso a kavezoban = $20

De allitjak hogy megeri.

Biztos nem a legjobb, de a Dunkin Donuts Classic nekem izlik.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.02. 17:40:39

@ctboy:

Olcsóbb, ha veszel hézikedvencnek egy átkozott cibetet és kávéval hízlalod...

zobod 2013.04.02. 17:42:03

Kiváló poszt! Érdekes, informatív.

Luzinha 2013.04.02. 17:42:39

@Világpolgár2012: :) ez az élet Babocsai néni... ezért tiszta kaland ott élni. És még rímelős is lett. :)

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.04.02. 17:45:09

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
"Olcsóbb, ha veszel hézikedvencnek egy átkozott cibetet és kávéval hízlalod.."
Nem elsosorban az emesztestol lesz jo a kave, hanem mert elvegzi a valogatast.
Csak a legfinomabb falatokat fogyasztja.
Aztan lehet hogy a cica is besegit az izesitesbe.

váj mí 2013.04.02. 17:48:39

@Jani haverja: Oké, mondjuk reggelizni én sem nagyon, kivéve durva bulik után. ;) Mikor Bécsben laktam 9 körül rendszerint leballagtam az utcában található kávézók egyikébe. Normál napokon kávé, vízzel és egy szem cseresznyével, közepes bulik után ugyanez sörrel, durva bulik után mindezek után egy bacon-tojás-sajt toast-os reggeli gombás omlettel és narancslével. Ezzel el is ment kb. 1-1,5 óra. Közben nyugalom, béke. szeretem-a-világot "fíling". Megvolt az alap egy új naphoz.
Otthon meg .... áááá! Inkább nem is írom a negatív tapasztalataimat, mert az lesz, hogy csak kritizálni tudom az otthoni dolgokat. De azért, a "fíling" az nagyon nem volt ott.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 17:50:22

@foldip: Ááá. Én simán megszoktam ezt. Egyébként meg várakozás alatt itt nem lehet unatkozni, mert úgyis kávézóban vársz, ott meg - ha látják, hogy egyedül vagy - úgyis megszólítanak a szomszéd asztalnál ülők, és elkezdtek beszélgetni. Általában egy italra is meghívnak :)

Úgyhogy egyáltalán nem unalmas itt várakozni :) Meg nyelvtanfolyamnak is jó, úgy kell felfogni, mintha nyelvórán lennél, csak kellemesebb környezetben :)

Meg amúgy is, egy idő után már nagy biztonsággal meg lehet tippelni, hogy honnan mennyit kell késni, hogy egyszerre érkezzek nagyjából azzal akivel megbeszéltem a találkozót.

Világpolgár2012 2013.04.02. 17:53:50

@tucano:
Köszi az infót. Így, hogy a németek csinálják, így már érthető a dolog. Sajnos nem beszélek elég jól németül, hogy minden honlapot megértsek, de majd beleásom magam a témába valamikor.

@ctboy:
szerintem Lisszabonban látta Tucano ezt a fajta fűtést. Én még ilyen fűtési technikával nem találkoztam, de majd utána nézek, mert úgyis tudnom kell a tanulmányaimhoz. Sajnos az angolok le vannak maradva még az ilyen újításokban, nem is találtam hirtelen erről semmi infót, ezért jó lenne a németemet egy kicsit csiszolgatni. Még megnézem majd az egyetemi gyűjteményekben, hogy találok-e valamit. A legutóbb (2-3 éve), amikor egyik haverunk szereltett fel fűtést (Portugáliában), akkor olyan radiátort választott, ami levegőt is fújt (de nem volt légkondi), az is érdekes volt számomra.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 17:54:45

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Itt sincs soha büdös a buszokon, merthogy nincsen büdös ember. Mondjuk itt a lakásokat is takarítják, egy átlag háziasszony a fél életét ezzel tölti :)

Azért itt a tusfürdőt, meg a sampont mindenki simán meg tudja venni, úgyhogy itt nincsen hagyománya a "házi" samponnak, meg egyebeknek. De jó ötletet adtál, majd megkérdezem a helyiektől, hogy a kommunizmus alatt is volt-e mindig sampon, meg egyebek.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 17:58:10

@váj mí: Pontosan. És az nagyon lényeges egy ember életében, hogy hogyan indul a napja. Már én sem tudnék könnyen visszaszokni a magyar stresszbe, pedig nem is Budapesten laktam.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.04.02. 18:05:40

@Világpolgár2012:
Itt egy link ami "Lava heating"-re jott.
Elektromos, infravoros futes, egy uveglapra, tukorre, kore szerelve. Az uveg sugaroz. A neve "LAVA" nem az anyaga lavako. Ezert tunt szokatlannak.

www.warmlyyours.com/en-US/radiant-panel-heating?ibp-adgroup=google&gclid=CNeyiNqtrLYCFYje4Aodr34AyQ

Világpolgár2012 2013.04.02. 18:11:07

@váj mí:
Érdekes, amit mondasz és el is tudom képzelni, hogy a család valami hasonló ok miatt nem politizál (elegük volt belőle a gyarmatháborúk alatt, amikor el kellett Mozambikból menekülniük). A barátoknak viszont nincs meg ez a háttér, de mégsem a politikáról szól az életük. Nekem mindenképpen jó ez így.

Egyébként lehetett volna mást is csinálni Nürnbergben, mint blogokat olvasni :)

Világpolgár2012 2013.04.02. 18:13:30

@ctboy:
Infrared heating panels - na ez így már más - köszi!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.02. 18:13:38

@Jani haverja:

Albániában az élet a kommunizmusban kb. a romániai szint volt Románia legrosszabb évei alatt. Azzal a különbséggel, hogy Romániába legalább be lehetett utazni, így ott volt csempészáru, míg Albániába beutazni gyakorlatilag képtelenség volt.

Sosem jártam Albániában, de albánok ezt mesélték. Pl. az egyik történet szerint, amit egy albán gyerek mesélt bolgár feleséggel, hogy nem lehetett kapni harisnyanadrágot sehol, de tilos volt új harisnyanadrágot kapni csomagban külföldről, ezért az anyósa úgy küldött a gyerek feleségének harisnyanadrágot, hogy megvette Bulgáriábam, hordta egy hétig, majd elküldte, így már meglaphatta a csaj, mert a használtra nem vonatkozott a tilalom.

váj mí 2013.04.02. 18:14:02

@Jani haverja: Naja, és ha belegondolsz, hogy mindez nem egy mediterrán országban volt vagy a Balkánon, hanem a már "Nyugat"nak számító Bécsben. Igaz, Németországban sincs meg ez a reggelizős-kávéházi kultúra. Nem is volt, így nincs hová visszatérni, úgymond De az a szomorú, hogy Budapesten valamikor megvolt, és azok a helyek, amelyek reggeliztetéssel is próbálkoznak manapság otthon, durván félreértik az egésznek a lényegét. Mint már írtam, ebédmenüs csumi-rendszerben próbálják meg letudni. Még a Centrál Kávéház is. Szomorú ...

tucano 2013.04.02. 18:18:22

@Jani haverja: az igen! raki nem a kedvencem, de gondolom nehéz szívvel belel lehet szokni, főleg ha ennyiből kijön az ember :D

@ABL CA: Néha nem áldás a fantázia :(

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: A trópusi emberek, ha megtehetik a leghigénikusabbak, erre kényszeríti őket a környezet. Persze nem tudom, miért neked írom, amikor tudod jól:)

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.04.02. 18:18:39

@Világpolgár2012: '
Egyébként lehetett volna mást is csinálni Nürnbergben, mint blogokat olvasni :)"
El kellett azt olvasni, hogy megertse az ember az otthoni hangulatot. En ritkan jarok haza, akkor is csak egy mero rohanas az egy-ket het. A magyar internetet olvasom naponta, de a hirekbol nem jott le hogy igy fog reagalni az internetes kozonseg. Nem tudom mashol mi zajlott (TV, radio, kocsmak stb.)
Itt egyszeruen ijjeszto volt. Tucano, egyetertek veled.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.04.02. 18:19:34

@ctboy: Itt a vallveregetesre gondoltam. Millio masban is egyetertek.

Világpolgár2012 2013.04.02. 18:21:36

@váj mí:
A Centralban mi is nagyot csalódtunk, de a Gerlóczyban törzsvendégnek számítottunk az első nap után és nagyon meg voltunk elégedve mindennel (ráadásul éppen a portugál barátainkkal voltunk és ők sem panaszkodtak).

A dinningguide.hu-n pedig van egy lista a legjobb reggelizős helyekről is, ha esetleg érdekel.

tucano 2013.04.02. 18:22:50

@váj mí: Ezt már sokszor írtam, brazilok véleménye rólunk:
A magyarok focija a politika.

váj mí 2013.04.02. 18:24:00

@Világpolgár2012: Mert egészséges társadalmakban a politika nem létkérdés. Annyira semmi esetre sem, hogy barátok vagy családtagok vitatkozzanak dühödten rajta. Nos, a kommunista/szocialista társadalmak nagyon nem voltak egészségesek, legfeljebb egyikük-másikuk nem volt annyira beteg.

Hát ja, éppen lehetett volna, de hajnali 1 és 3.30 között csomagokkal egy BK menüre meg blogolvasásra tellett ;).
-Viszont a BK menü meglepően jó volt, double steakhouse habanero szósszal meg jalapeno paprikával- ;)

Világpolgár2012 2013.04.02. 18:28:20

@ctboy:
Én szakmai továbbképzésre gondoltam itt váj minak - minden rossz indulat nélkül! Bocs - @váj mí - nem hagyhattam ki :)

Egyébként én is csak az internetről értesülök az ilyenekről, az otthoni rokonokkal és barátokkal nem beszélek politikáról.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 18:29:04

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Azt tudom, hogy elég nagy nyomor volt itt, asszem Európa legszegényebb országa volt.

Viszont a sampon meg a mosó-mosogatószer azért keltette fel a figyelmemet, mert konkrétan ezekről nem hallottam. Azt viszont tudom, hogy itt a kommunizmusban teljesen az önellátásra (mármint az ország önellátására) akartak berendezkedni, és rengeteg dolgot gyártottak is az import kiváltására, és pont ezért érdekel csak kíváncsiságból, hogy a sampon, meg egyebek voltak-e helyi gyártmányúak. Ezt akarom megkérdezni az itteniektől.

váj mí 2013.04.02. 18:33:49

@Jani haverja: @tucano: Jajj, raki! Édesjóistenem! Valami 2 éve az egyik barátnőmmel betévedtünk egy késdobálóba Bécsben. Hajnal volt, mi meg már nem igazán voltunk szomjasak. Az első körünk rendelése után, a tulaj odaült hozzánk, és kb. negyedóránként rendelte nekünk meg magának a rakikat. A végén átmentünk albán szamárba, mindahányan. Másnap délben dupla adag zsíros, nehéz reggelit ettem, és nem vagyok benne biztos, hogy teljesen józan voltam közben.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.02. 18:34:13

@váj mí:

A reggelizős műfaj legnagyobb budapesti harcosa a McDonalds. Forgalmasabb helyeken 6-kor nyitnak és 9-ig van reggeli menü. Egy időben MINDEN NAP oda jártam reggelizni, mert mindig korán kellett kelnem a gyerekeket iskolába fuvarozni, s aztán, úgy fél 8 körül bementem valamelyik McDonaldsba újságot olvasni. Sok más embert is láttam. Szinte már kávéházi kultúra alakult ki. ű

Most nem tudom hogy van 6 éve nem jártam McDonaldsban reggelizni, mert már más az életritmusom, de akkoriban kifejezetten jó volt: melegszendvicsek, rántották, tojásmuffin, kakaó, tea, kávé, gyümölcslé, stb.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 18:34:21

@tucano: Az itteni rakit könnyű megszokni, általában szőlőből (nem törkölyből, hanem szőlőből!) van, és selymes az íze, a jó minőségű olasz grappának felel meg (ami szőlőből van) :) Nem is lesz tőle másnapos az ember soha, akárhányat iszik, csak aznaposnak (azaz részegnek) lehet lenni tőle :) Bár itt még nem is részegesek az emberek, mindenki iszik, de mértékkel, és elosztva. Az egyik szomszédom minimum napi 10 felest, de lassan kortyolgatva, és elosztva egész napra, meg sem lehet soha látni rajta. Ja meg a többségét étkezéseknél, a kaja meg felszívja.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.02. 18:36:20

@Jani haverja:

"asszem Európa legszegényebb országa volt"

Igen, most már nem az. Bár Albánia most is az utolsó 10-ben van. De fejlődött sokat, ma már több európai ország a albán szint alá ment.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.04.02. 18:45:14

@hagyma:
"\remek kolumbiai es brazil kv-k vannak
en a zt szeretem ha tejjel van es fel liter"

Én is :D

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.04.02. 18:49:24

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Engem nem győzött meg a Mekis reggeli. Igaz, én olyan fajta vagyok, hogy simán kezdem a napot pörkölttel reggeli gyanánt.
Lehet ez volt az ok az ellenérzésemnek a McReggelivel kapcsolatban is: nehogy már ne tudjak egy tripla-dupla BigMac-et benyomni reggel 7-kor :)

váj mí 2013.04.02. 18:50:06

@Világpolgár2012: Ott még nem voltam. Kívülről legfeljebb. Tudod, én mikor otthon vagyok farmer, vászonnadrág, póló, top felsőben adom elő magam, kényelmes cipők. És bár márkás cuccok, a cégjelzéseket nem szeretem, így nem látható mennyibe kerültek, és mennyit engedhetek meg magamnak. Smink alig. Semmi extra. "Extrázom" magam épp eleget itt, a munkám miatt. Nos, bár a Gerlóczyban nem voltam, azért más, átlag felettinek minősülő helyeken otthon igen. Hm, hogy-is-mondjam-csak. Tapasztalatból tudom, mit jelent a valahonnan-valakit-kinézni kifejezés. ;)
Azt hiszem, többet nem akarok kísérletezni. Amúgy sem vagyok egy nagyon reggelizős fajta, és otthon a reggelik legtöbbje 11-kor slussz. Én dél körül, kora délután 1-2 tájban szeretek reggelizni, ha nem kell melózni. Ám ebben az időpontban otthon már úgy néznek rád, mint eltévedt E.T.-re ha reggelizni szeretnél.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.02. 18:56:30

@Kovermadar:

Ezzel kapcsolatban a klasszikus mű Michael Douglas alakítása, amikor a gyorsétteremben reggeli menüt kér, de csak ebédmenüt hajlandók neki adni, mire ő elővesz egy gépfegyvert és belelő a plafonba, s a végen mégis kap reggeli menüt.

www.dvdbeaver.com/film2/DVDReviews45/falling%20down%20blu-ray/800%20falling%20down%20blu-ray9.jpg

www.youtube.com/watch?v=SX9exC_BuFs

micsoda? 2013.04.02. 18:57:42

Nagyon céltudatos a poszt írója, egy kis lazaság nem ártana.

váj mí 2013.04.02. 18:58:05

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Életmentő tud lenni, az biztos. És a toast-jaik nem is rosszak. Van egy tojásos-baconos muffinjuk kávéval, 1.49-ért, egész ehető. Rántottát még nem mertem náluk, mert láttam, miket adnak ki mások rendeléseként. Ha úgy adódik, például reggeli utazás, akkor meki vagy bk reggeli menük jöhetnek, elvitelre. De ez csak "életmentés", a reggelizés, mint szertartás az teljesen más.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.04.02. 19:03:41

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Nagyon találó, köszönöm! :D
Valahogy én is így érzem magam, ha kajáról van szó :)

Világpolgár2012 2013.04.02. 19:03:43

@váj mí:
Nekem nem tűnt fel, hogy valaha is kinéztek volna valahonnan, de lehet, hogy csak azért, mert nem jól látok :) Egyébként én tornacipőben élek (oké, utcai sportcipőben), kiskosztüm 14 éves korom óta nem volt rajtam. Nem tudtam, hogy a Gerlóczy egy átlag feletti hely, de közel volt a szálláshoz és nekünk nagyon bejött.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.04.02. 19:04:57

@micsoda?:
"Nagyon céltudatos a poszt írója, egy kis lazaság nem ártana. "

Vagy egy férfi... ;)

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.02. 19:12:09

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: a múltkor a kutyák bezabáltak kukoricából. na amikor szedtem össze a kutyaszart, akkor gondoltam erre kávéra.
nem jött meg a kedvem hozzá.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.02. 19:16:50

@váj mí:

2006-ban a magyar McDonaldsokban volt sima rántotta tálcán, sonkás meg szalonnás, s volt rántottás szendvics is. Sokszor ettem, s mindig jó volt.

Életemben eddig összesen 3 esetben kaptam gyomorrontást nyilvános helyen vett ételtől. A legrosszabb eset a a SWISSAIR első osztályán történt - 3 napig voltam rosszul, az előétel rákkoktél volt, volt kaviár is, meg sertéscsülök tormával krumplival, fagylalt tortával, szerintem a rákkal volt baj, de későn jöttem rá.

A legbizarrabb helyeken vett kajától bezzeg sosem volt semmi bajom! Pl. erősen gyanús kinézetű cigány árustól vett főt kukorica és lángos a bolgár tengerparton vagy havannai sonkás pizza sonkára nemigen hasonlító feltéttel, de a Ceaușescu alatti román vasúti sajtos szendvics sem okozott gondot. A svájci első osztályú repülőúton a minőség ezek szerint rosszabb, mint a kommunsta kajáé.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.02. 19:18:09

@Babette_:

Pedig ki kellett volna próbálni a kutyaemésztette főtt kukoricát. Lehet, hogy elsőosztályú étel. csak még senkinek sem jutott eszébe kipróbálni.

váj mí 2013.04.02. 19:21:26

@Világpolgár2012: Nekem a Centrál volt közel a szállásomhoz, mert az Irányiban laktam akkor.
Mondjuk, az hogy a pincér végigmér, mert egyedül nőként beülök valahova, az már fel sem igen tűnik. Az szokott feltűnni, ha ezen felül is méregetnek. Van pár sznob hely, ahova minimum koktélruhába kell menned, hogy ne utáljanak ki a viselkedésükkel. Ok, persze nem megyek oda, node persze, ezeket először ki kellett ismerni és megtapasztalni, hogy ilyen okos legyek mostanra ;).
A Gerlóczy meg azért tényleg a magyar átlag vendéglátóhelyek feletti szint. Az átlag, mondjuk a Zöld Kapu Óbudán.

vestfyen 2013.04.02. 19:21:55

@Kovermadar:
Ha már a férfiakat szóba hoztad. A velem egykorúak nagy részének már több éve van barátnője általában. Még egyetem elején összejönnek, aztán éldegélnek együtt évekig és 27-30 évesen megházasodnak. Akinek meg nincs barátnője, az meg visszamosolyog rád kedvesen a buliban és ennyi. Aztán továbbállnak a következő bárba.
Ez nem csak az én tapasztalatom, hanem az összes itteni barátnőmé. :-)

Egyébként mindig is céltudatos voltam, ha volt pasim, ha nem.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 19:22:49

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Óriásit fejlődött, meg fejlődik folyamatosan, én 2005 óta látom évről évre, most meg másfél éve itt is lakunk, valami hihetetlen.
Apósomék tavaly ősszel voltak itt legutóbb nálunk, nemsokára megint jönnek. Pont a napokban gondoltam el, hogy rá sem fognak ismerni a környékre, azóta épült egy új körgyűrűszakasz itt a környéken, itt a faluban legalább 8-10 teljesen új ház, a főút aszfaltfelújítását (nem kátyúzás, hanem teljes aszfaltozás!) most csinálják, pedig nem volt kátyúsabb, mint egy magyarországi rossz minőségű főút, ha kinézek az emeleten az ablakból, vagy a tetőteraszról, akkor látom az Erzen folyó túloldalán a lassanként éppen elkészülő autópályát, stb.

De ez van bárhol az országban, az eldugott hegyi falvakat kivéve, bár még ott is óriási a fejlődés.

A GDP adat meg csalóka, mert itt szinte minden sokkal olcsóbb, mint bárhol Európában, úgyhogy az átlagember TÉNYLEGES életszínvonala sokkal nagyobb, mint amit a statisztikák mutatnak.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 19:33:21

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Csak hogy a TÉNYLEGES életszínvonalat lásd, belinkelek Neked egy helyet itt a közelben. A nagy kép alatt kattintsál a középső "Menu" feliratú kisebb képre, és meglátod az étlapot. Ha az árakat elosztod 140-nel, megkapod Euróban.

Gondolj bele, ha ilyen helyen ilyen olcsók az árak, akkor olcsó helyen milyenek lehetnek :)

palmanovaresort.com/english/

váj mí 2013.04.02. 19:33:30

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Hm, nekem a látvány mások rántottás rendelésénél elég volt. Most is van sima meg mindenféle feltéttel kapható rántotta, de nem túl bizalomgerjesztő a látványa. Igaz, a tojásléből készült rántotta sosem az.
Mondjuk, bátor ember vagy, hogy tengeri herkentyűket eszel repülőúton, amikor ott csak az agyontartósított szendók a biztonságosak gyomorrontásilag, meg az ugyancsak agyontartósított hűtés nélkül elálló, mikrózható készételek, már ha nem vagy allergiás az E-kre. A többi lutri, lehet 5-6 órát állt a napon a kaja mielőtt a fedélzetre került.
Te, mikor ettél Romániában sajtos (!) szendvicset mezei vasúti büfében? A '70-es években?

tucano 2013.04.02. 19:55:03

@vestfyen: Nem kell portugálokkal kezdeni:)
Szerezz egy "rendes" brazil vagy cabo verde-i srácot, bearanyozza a napod:)
Fordított helyzetben ugyanez, nehogy szexistának nézzen valaki :D

vestfyen 2013.04.02. 20:00:10

@tucano:
Igen, voltam már pár brazil buliban. Ahogy ők rázzák, nem semmi. Én nem táncolok rosszul, de mellettük nagyon béna voltam.
Azért az vicces, amikor 5 brazil fiú mutatja neked a lépéseket. :-D

Mrs. Clayton 2013.04.02. 20:13:02

@Jani haverja: hát nem azért de ez a hotel egy giccsparádé, egy max két éjszakára ok, de hogy itt hosszabb időt eltöltsek az kizárt, az étlap pedig erősen egy magyaros kisvendéglő szintjén mozog árakban is, a külföldi borok pedig drágák
attól, h minden kajára húznak egy cikk-cakkot vmi barna izéből attól még nem lesz finom, bár elismerem, hogy a halkínálat jobb mint otthon
ugyanakkor nyilvánvaló, h ahol ekkora étlap van ott nem friss a kaja, hanem fagyasztott

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 20:21:34

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Ja, és természetesen kajálás után ejtőzhetsz egyet a medencében, ha kajáltál ott, akkor ingyen :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.02. 20:28:11

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: es ehhez miert kellett egy hetig hordani?
megszagolta a vamos?

váj mí 2013.04.02. 20:36:20

@Jani haverja: Te, lehet én felejtettem el angolul, de nem találom az árlistát.
Különben ritka csicsa egy szálló. Van egy átmenet a műmájer urizálás meg az ibis budget között. No, ez nem az.

@Jess G:
Höhh, az egyik szoba, az vörös színvilágú, sárkányos nagyon hasonlít a lányok egyik "dolgozószobájához". Az ágy szinte ugyanolyan, meg a berendezés is hajaz, a színekről nem is beszélve. Igaz, a falon nem sárkány vagy gyík vagy mi van, hanem egy cunci.

tucano 2013.04.02. 20:37:01

@vestfyen: én ugyanígy voltam vele, csak hála égnek lányok tanítottak, meg asszony mégiscsak az egyik legelismertebb afro-brazil tánckoreográfus Európában. De azóta nagyon jól eligazodom a brazil táncokban, Lisszabonban meg megtanultam a kizomba és a funana alapjait, nagyon megéri:) Ha jársz valamelyik kedden vagy csütörtökön jársz Lisszabonban ebédidőben, megírok neked egy címet, az egyik legszebb és legszürreálisabb élményed lesz az életben, garantálom :D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 20:37:17

@Jess G: A hotel rész elsősorban csak azért van, hogy ha lakodalmat rendeznek, akkor a gyerekesek, meg a fáradékonyak meg tudjanak ott aludni. Persze bárki meg is szállhat ott csak úgy is, de nem azért készült a hotel rész elsősorban. Az étteremben viszont rengetegen kajálnak, a halak pesze fagyasztottak, de a húsételek én gy tudom, hogy frissek. És kint a kertben meg van egy grillbár, az ottani kínálat meg nincsen rajta az étlapon. Meg természetesen - mint szinte minden albán étteremben - elsősorban nem az étlapról kell rendelni (az albánok legalábbis nem úgy szoktak, most már én sem:)), hanem összeválogatni az embernek magának a kaját :) Ha mondjuk négyen vagyunk egy ilyen helyen, akkor mondjuk kérünk 1 kg báránysültet (azt is megmondjuk, hogy melyik részét a báránynak), meg salátát, joghurtszószt, sültkrumplit, sajttálat, rizst, valamilyen zöldségszószt, párolt zöldségeket, tükörtojásokat, meg minden egyebet, ami eszünkbe jut (pl. mellé egy-két db halat:)), egész addig, amíg dugig nem lesz az asztal. Aztán kb. 3 óra alatt szép kényelmesen megebédelünk :) Azért kell a sok idő, mert a rengeteg kaját csak így lehet megenni :) Ha valami kihűl az asztalon semmi probléma, jön a pincér elviszi, megmelegíti, visszahozza, ez a dolga.

Az egyik albán idősebb barátom 65 éves, alacsony, vékony, de egy kiló sült húst simán egyedül is megeszik egy kis zöldséggel egy evésre, de ő is kb. 3 óra alatt. Ennyi idő egyébként pont elég egy alapos, részletes üzleti tárgyalásra, értekezletre, stb. is, ez így van kitalálva.

Sok minden nincs is feltüntetve az étlapon, pl. asszem a raki sem, a házi itt 80 Lek, azaz kb. 160 Ft egy feles, és finom. Meg asszem a finom házi bor sincs feltüntetve.

Szóval az étlap csak kedvcsináló, meg tájékoztató, albán ember nem arról szokott rendelni (itt sem) :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 20:38:59

@Jess G: Ja, meg az albán ember keletiesebb, mint a magyar, vagy a német, úgyhogy mindent túldíszít a mi szemünkhöz megszokotthoz képest. De azért egy indiai, vagy egy pakisztáni kajálda giccsesebb :)

vestfyen 2013.04.02. 20:40:40

@tucano:
köszi, majd egyszer talán.
azt egyébként tudod, hogy csütörtökönként Lisszabonban van magyar táncház? :-)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 20:44:08

@váj mí: A giccsességről az előzőekben írtam. Egy kis kiegészítés: A való életben hétköznapokon azért nem ennyire van túldíszítve, ezek a fotók a hétvégi esküvői felkészülésnél, meg esküvő(k) alatt készültek asszem.

Ha a nagy kép alatti három kis kép közül a középső "Menu" képre kattintasz, akkor kijön egy felugró ablak, benne lapozható étlappal (az étlap alsó sarkára húzod az egeret, és kattintással lapozol). Az étlap három nyelvű, az árak albán Lek-ben vannak megadva, 1 Lek durván 2 Ft, 1 EUR szinte pontosan 140 Lek, most asszem csak 138 Lek.

Mrs. Clayton 2013.04.02. 20:53:16

@Jani haverja: én konkrétan a hegesztett "kovácsoltvas" ágyakra, a beépített tv-s kádra és hasonló ízléstelenségekre gondolok, bár ugyanez jelenik meg a tányérokon is
étterembe személy szt azért megyek h friss kaját egyek minőségben jobbat de legalább olyat mint amit otthon készítek, rosszabbat semmiképp, ebbe nálam fagyasztott kaja nem fér bele, főleg a tengeri kütyük viselik rosszul egyébként a fagyasztást
biztos vagyok benne egyébként, h ebben az étteremben minden fagyasztott, ugyanis képtelenség ennyi mindent frissen tartani/készíteni

Mrs. Clayton 2013.04.02. 20:56:15

@váj mí: hát én még nem voltam nálatok meg más hasonló helyen sem, de kb így képzelem el, mint amilyen ez a hotel, nekem ízléstelen, vagyis a felkapaszkodott szegények így képzelnek el gazdagok által enteriőrt enteriőrt
sztem a konyha pont ilyen szerencsétlen, bár biztosan lelóg a kirántott hús a tányérról

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.02. 21:00:30

@Jess G: hat pedig pont a tengeri kutyuk,, amiket szinte azonnal jegre tesznek, meg halaszfalukban is, leginkabb mar a hajon
ha meg az orszag belsejebe kell vinni, azt bizony fagyasztani kell a legtobb esetben

tucano 2013.04.02. 21:01:33

@vestfyen: neeem, amikor ott laktunk még nem volt. De magamat ismerve így is a zöld foki lányokhoz mentem volna táncolni:)
Szavam ne felejtsem, ezt úgyis régen linkeltem: www.youtube.com/watch?v=1DZ1h-gd2SQ

Mrs. Clayton 2013.04.02. 21:04:26

@hagyma: a jégre tevés és a -20 fokos tartós fagyasztás nem ugyanaz, de kóstold meg személyesen azt a tintahalt, kagylót egyebet, ami le volt fagyasztva meg a frisset, zongorázni lehet sztem a különbséget, egyébként minden kaján lehet érezni, ha lefagyasztják, mert a sejtek gyakorlatilag szétroncsolódnak a jégképződés hatására, felolvasztás után így a textúra teljesen megváltozik, minőségi kaját nem lehet fagyasztott termékből előállítani, szarért meg nem fizetek

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 21:09:49

@Jess G: Itt a halakon, meg a tengeri herkentyűkön kívül minden friss. Azok is csak azért nem, mert ez a hely Tirana külvárosában van, és nem a tengerparton. De van itt Tiranában direkt halétterem is (több is) ott azok frissek, viszont ott mondjuk borjút, vagy bárányt nem lehet kapni, csak halakat, meg egyéb tengeri élőlényeket.

Ha itt este pl. bárányhúst kérsz, az legtöbbször még aznap reggel legelészett (déli vágás). Délben meg a reggeli 6-os vágást kapod. Nagyon ritka, hogy akár egynapos húst is adjanak, tehát olyant, amit több, mint 24 órája vágtak le, és azóta áll sima hűtőben. Ez szerintem frissebb hús, mint bárhol Nyugat-Európában étteremben. A grillbárban ott a szemed előtt készítik el (látod, hogy milyen húsból), de az étteremben is nyugodtan be lehet menni a konyhába, csak szólni kell a pincérnek. Ez is albán szokás, sok vendég ott a konyhában válogatja össze, hogy mit akarnak enni (természetesen nem ők nyúlkálnak a kajához, hanem a szakács, ők csak megmutatják, hogy miből kérnek, meg hogyan készítse el a szakács, merthogy nagy ínyencek).

Az sem probléma, hogy ha véletlenül hirtelen egy nagy társaság érkezik, és olyant kérnek, amiből nincs elég, akkor átszalad valamelyik pincér valamelyik szomszédos étterembe (van itt rengeteg) és kölcsönkér, vagy vesz alapanyagot. Itt az éttermesek - hiába egymás konkurenciái - jóban vannak egymással, és segítik egymást.

Viszont pont ezért minden kajára várni kell, mert frissen készítik el. Addig lehet salátát enni, meg sajttálat, meg pirítóst joghurtszósszal, stb.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 21:12:26

@Jess G: Ja, fenn a szobákban nem voltam soha (merthogy itt van tőlünk másfél km-re), úgyhogy én is csak ezek alapján a képek alapján tudom megítélni, tényleg giccsparádé, de itt erre van igény :)

El nem tudod képzelni, hogy amikor kibéreltük ezt a házat, a feleségem mennyi művirágot hordott fel a második emeleti tárolóba a lakás különböző részeiről :)

váj mí 2013.04.02. 21:13:57

@Jani haverja: Értem én, de az a vörös szoba akkor is büntet.Rémálmaim lennének a kétfejű gyíktól a falon.
Átnéztem az étlapot, és a kaják valóban nem drágák, de nem is az hú-de-olcsó. A főételek többsége átlagban olyan 3- 5 euróval olcsóbb, mint itt egy átlagos vendéglőben.Viszont a borok például aránytalanul sokba kerülnek. 5-6 eurós olasz borok, például ott a többszörösébe kerülnek. Itteni whiskey árban vannak, palackonként. Pöröghet ám a gazdaság valóban, ha annyiért el tudják adni.

tucano 2013.04.02. 21:14:03

@Jess G: csak frissen más szóba sem jöhet. Itt kirántom a wasserból a kardhalat, abból van a legtöbb, szomszéd néni meg megsüti (konyhában nem érek sokat)
Brazíliában meg árgus szemmel figyeli az ember, hogy melyik kölök jön ki éppen a vízből és már adja is az osztrigát, sóval lime-mal, nyolc kicsit 100 forintért vagy 5 nagyot, hű de csúszik rá a sör:)
Azt sem árt tudni, hogy a rák a halála utáni 2. másodpercben elkezd csúnyán romlani, tehát fagyasztott ide-oda, csak élőt szabad enni, azaz hirtelen sütni. Állatkínzás az tuti, de úgy a finom és biztosan veszélytelen.

blackhairlady 2013.04.02. 21:16:33

@ABL CA: Houston
Itt Karacsony korul szokatlanul hideg volt, volt olyan, hogy 30 F-re is lement. Erre fele nem megszokott ez, tavaly rovidnadragban unnepeltunk. Na az valo nekem:)
Reggelente azert egy pillanatra atvaltok futesre, kenyelmesebb a keszulodes reggel 6-kor.
En egyebkent a tulzott legkondit utalom itt. A kardigan mindig az automban van, mert megfagyok minden uzletben, hivatalban.
Mi csaladilag a futesben es a hutesben is a 73F-t kedveljuk, erre van beallitva a termosztat.

Mrs. Clayton 2013.04.02. 21:17:04

@Jani haverja: ok, abban az esetben, ha az étlapnak nincs funkciója és pár adag étel elkészítést vállalják, vagyis az a jellemző, akkor készséggel elhiszem, h az étel friss, egyébként képtelenség frissen annyit lefőzni, mint amennyi az étlapon van

hiába, ízlést pénzen nem lehet venni

blackhairlady 2013.04.02. 21:19:08

@ctboy: Ha mar amerikai kave akkor cofe mocha, egyebkent eszpresszo, foleg amit en fozok itthon. Az itteni hosszu kavetol hasmenest kapok:)

Mrs. Clayton 2013.04.02. 21:20:18

@Jess G: nem megy ma az írás, az adag természetesen fajta

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.02. 21:21:07

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: ahhoz gondolom eleg kicsomagolni
@Jess G: nem eszek se kagylot sem tintahalat
a koktelrakrol meg nem mondod az tuti
de eszerintem a marhaporkoltemrol sem
folyami halakat jobban kedvelem
@tucano: minden vizi ize a halala utan sebesen el kezd megromlani, ha nem csinalnak veluk valamit

mojoking77 2013.04.02. 21:25:49

@ctboy: Agreed. Az egyetlen kave eddig, amit hasznalhatonak tartok. Igaz az ara is izmos, egy grand latte $6. Hetvegen ittam egy kis coffe shopban "rovid" presszo kavet, nos az mondjuk megint csak karpotolt az elmult harom honap keleti parti szenvedeseiert.

Mrs. Clayton 2013.04.02. 21:25:52

@hagyma: pedig de, a pörköltnél elmegy a fagyasztás, ott lehet nem venném észre, de egy jó steaknél már durván kilóg a lóláb
mondom a fagyás tönkreteszi a hús szerkezetét, az apró jégszilánkok kiszurkálják a sejteket

tucano 2013.04.02. 21:26:33

@hagyma: én csinálok! megeszem :)
koktélrákról meg azonnal. Éjszaka kifogják Norvégiánál. Repülő elviszi marokkóba, ahol megszabdítják a páncéltól, majd lefagyasztják és mehet tovább. Zongorázni lehet a friss és a fagyasztott közötti különbséget. Feltéve, ha a prawn/ camarao típusra gondolsz, erre:
(itt még pucolás előtt)
www.cabufa.com/turismo-cabo-frio/festival-do-camarao/festival-camarao-cabo-frio-2012.jpg

ABL CA 2013.04.02. 21:27:06

@blackhair-lady: Udv Ca-bol :) itt is hasonlo, nalunk 20-22 F a minimum, de inkabb jan-febr. kornyeken. Legkondit en sem szeretem, nem is hasznaljuk, es lakasban 70 a favorit, de mint mondtam, de mint mondtam, mi kandallozunk .
Ismered ezt az oldalt? Gyere, nagyon mokas tud lenni a hasznos mellett.

www.facebook.com/groups/mon.usa/

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 21:27:37

@váj mí: A borok itt baromira drágák, még a házibor is. Ennek az országnak nincsen borkultúrája, most kezd divatba jönni a bor, az is inkább a gazdagéknál.

Itt a szőlőből egyszerűen cefrét csinálnak, és raki, vagy konyak lesz belőle. Meg van egy csomó fajta helyi sör. A többi alkohol az import.

váj mí 2013.04.02. 21:29:26

@Jess G: A vasból készült ágy "nálunk" nagyon nem hülyeség, mert a fa tartólécei pár hónap alatt szarrá törnek. Tudod, fokozott az igénybevétel ;). Kínos tud lenni az ilyesmi ;).
Különben tényleg nem a jó ízlésről szoktak árulkodni ezek a helyek, alapvetően már a fény, a megvilágítás is. Igényesebb helyeken az egyértelmű piros fény azért hál'istennek már száműzve van, de a narancs, rózsaszínes, mélysárga megvilágítás még így is elég gyakori.
A konyha meg, hm. A kaják tálalása eléggé egysíkú. Én nem vagyok benne olyan biztos, hogy a barnamártás tényleg minden egyes kajához illik.

mojoking77 2013.04.02. 21:30:03

@hagyma: Pedig isteniek. Mondjuk valoban egy Galway kagylo soha nem lesz egy szinten egy szentjakab kagyloval, az meg dragabb, hogy azok is kiprobaljak, akik szimplan kivancsiak.
Viszont a calamarival mi a bajod?

Mrs. Clayton 2013.04.02. 21:31:40

@tucano: egyértelmű, és minél kisebb a rák annál rosszabbul tűri a fagyasztást, vagyis egyáltalán nem tűri, mert fagyottan szar, de a nagyobbakat még meglehet enni, ha nagyon muszáj fagyasztás után is

Mrs. Clayton 2013.04.02. 21:33:23

@váj mí: főleg h még a profiterolon is az vót, mondjuk azt megnézem, amikor ezeket a desszerteket mind frissen csinálják, ja...

váj mí 2013.04.02. 21:36:05

@Jani haverja: Mna, én ott meghalnék akkor.
Ok, megiszom a rakit meg a konyakot is, de csak alkalmanként, nem kedvenc. Bor nélkül, illetve jeges hosszúlépés nélkül egy kibaszott forró nyári napon?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 21:38:39

@Jess G: Hát ízlések, és pofonok :) Nekünk néha még így másfél év után is furcsa sok minden, pl. a rengeteg művirág mindenhol. Na azt az igazán nehéz megszokni, pedig a feleségem szortírozása után is maradt még jó néhány a házban is, de azok már olyanok, meg olyan helyen vannak (zegzugos nagyon a ház, olyan, mint egy vár, legalábbis olyannak készült, de elég nagy fantázia kell hozzá, hogy várat lásson benne az ember :)), hogy ott nem kirívóan ízléstelenek.

Várjál, belinkelem a házunkat, hogy lásd, kíváncsi vagyok a véleményedre :)
kepfeltoltes.hu/view/130402/DSC02739_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

2013.04.02. 21:41:30

@váj mí: 'Tegnap agyvihar volt, vagy miatök?'

En csak azt tudom, hogy husvet volt, amit en nem unneplek de megis munkaszunet, es mar hetek ota annyira hideg van Londonban hogy nem volt kedvunk kimozdulni. Igy nem volt jobb dolgom mint Hataratkelot olvasni / kommentelni. Szerintem fokent hasonlo indokok allnak a tobb mint ezer komment hattereben...

tucano 2013.04.02. 21:41:34

@tucano: na, hogy egyszer helyesen is leírjam: Camarão

Mrs. Clayton 2013.04.02. 21:42:29

@Jani haverja: hát a kék sárga festés sötétbarna ablakkerettel kifejezetten tetszetős látvány, az egész nagyon szép, otthon átfestetem a házamat vmi RAL kódot adj már meg ehhez kék-sárgához
@tucano: b+- mik ezek szörnyek?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 21:47:07

@váj mí: Lehet azért sok helyen házibort is kapni, a jó, az átszámolva 700-800 Ft literje. De itt a fröccsöt nem ismerik, én mutattam meg mindenkinek, tetejében - mivel szóda nincs - ezért nagyon ki kell válaogatni a legíztelenebb szénsavas ásványvizet, hogy ne tegye tönkre a bor ízét. Van egyfajta forrásvíz a Llogara hágóról, az nem ásványvíz, és van belőle szénsavval dúsított, az a legjobb erre a célra.

Viszont a raki, meg hozzá egy jeges hosszú tejeskávé a legjobb hűtést biztosítja a szervezetnek, és hihetetlen, de nem fossa magát össze az ember, pedig első látásra úgy gondolná mindenki :)

váj mí 2013.04.02. 21:48:07

@Jess G: Én optimista vagyok, és reménykedem, hogy csak elfolyt a Nesquik csokiszósz ;). Különben szerintem sem friss készítésűek a desszertek. Már csak abból gondolom, hogy mind olyan süti vagy édesség, amelyet egyszerűbb és olcsóbb félkészen vagy készen fagyasztva venni, mint molyolni velük a konyhán.

2013.04.02. 21:49:16

@Jani haverja: Igy anoniman be merem vallani hogy imadom a muviragot. Mielott osszekoltoztunk a baratommal, mindig tartottam a szobamban, de o sajnos utalja es kidobatta velem az osszeset. Tenyleg izlesek es pofonok.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 21:50:40

@Jess G: Gőzöm nincs, ez az USA-ban élő tulaj ízlése, nem a miénk :)

Viszont ez a kék színárnyalat nagyon praktikus, elzavarja a legyeket. A görögök az ablakok zsalugátereit festik ilyen színűre, pont ebből az okból.

Mrs. Clayton 2013.04.02. 21:53:00

@váj mí: nos igen, ebből meg számomra következik, h ha a desszerttel nem igényesek akkor mással sem, de m1 mert nem mostanában megyek oda

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 21:53:07

@Mirjam2: Nem alapjában véve a művirággal volt a problémánk, írtam, hogy a feleségem is hagyott többet is a lakásban, nem mind vitte fel a tárolóba, hanem azzal, hogy itt néha őserdőt csinálnak belőlük, tetejében össze-vissza egymás mellé raknak olyanokat is, amik nagyon nem illenek össze, meg azért ugye a mennyiség sem lényegtelen :)

mojoking77 2013.04.02. 21:55:01

@Jani haverja: Es mukodik? Marmint a legyelzavaro kek?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.02. 21:55:32

@Jess G: steaket meg nem ennem fagyasztas utan az nem kerdes
@tucano: hat pedig szinte mindenhol fagyasztottat kapsz, csak nem tudod
@mojoking77: nekem semmi bajom vele, csak nem szeretem
amugy sem vagyok nagy rajongoja a vizibalheknak
ez van

Mrs. Clayton 2013.04.02. 21:55:37

@Jani haverja: pedig versenyezhettem volna egy házzal az utcában, az v milka lila, v santorini kék már nem emlékszem, ez a kék-sárga tök jó párja lett volna, meg teszek majd kőoroszlánt meg delfines szökőkutat az udvarba, h teljes legyen a kép+kerti törpéket is

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 21:55:53

@váj mí: Sütemények frissességéről nem tudok nyilatkozni, én ott mindig krem karamelt ettem, de az friss, és ott isteni (azért is ettem mindig azt).

tucano 2013.04.02. 21:57:35

@Jess G: hagyma koktélráknak nevezte:) ez a kis vörös rákocska brutál kiadásban és annnyira, de annnnnnnnyira finom.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 21:57:54

@mojoking77: Tényleg működik, anno a házigazda is felhívta a figyelmünket, hogy csak a kék részeken lévő ablakokat, meg teraszajtókat hagyjuk nyitva nyáron, mert akkor ott sem jönnek be a legyek, ahol nincsen szúnyogháló (néhány helyen van csak).

És tényleg nem jönnek be a legyek.

Mrs. Clayton 2013.04.02. 21:58:42

@hagyma: na látod, ha sok jó kaját eszel, akkor észre fogod hamar venni a silány minőséget, már pedig amit lefagyasztanak az utána soha nem lesz 5-ös
és a vizibalhék finomak :-) ott legalább olyan fontos egyébként a jó minőség és a jó elkészítés mint egy steaknél, szóval ha szar bármelyik, akkor soha nem fog ízleni

mojoking77 2013.04.02. 21:58:54

@hagyma: OK, persze. Nalam nehany otthon alapveto taplalek (mint a kaposztas teszta, toltott paprika) veri ki a biztositekot. Meg a zoldsegek megsozasa, a gyumolcsok megcukrozasa.... Felesegem meg a turos/makos sutikbol kepes egyesevel kiszedni a mazsolat :)

tucano 2013.04.02. 21:59:18

@hagyma: dehogy, olyan helyen kell lakni, ahol van friss, élő és otthon kell megcsinálni. Mindig azt kell enni, ami helyben van, így tuti a legjobbat kapja az ember.

mojoking77 2013.04.02. 22:00:37

@Jani haverja: Kiraly. Keresni kell egy arnyalatot a szunyogok ellen is nyarara... (mar ha nem marad el otthon (meg itt) az erdeklodes hianyaban iden...)

váj mí 2013.04.02. 22:00:41

@Jani haverja: Mna, az egészen rendben van, pláne, ha az íze is okés. Mondjuk azon nem igazán csodálkozom, hogy a fröccsöt nem ismerik. Magyar és német nyelvterületen kívül nem túl ismert.

Khm, ugye a te gyomrod bírja a tejet?

Mrs. Clayton 2013.04.02. 22:01:43

@tucano: felismertem h prawn van a képen, na de mekkora már
megenném, sose láttam ekkorát, tavalyelőtt karácsonykor kaptam a Metroban óriás garnélát mondjuk az volt kb 15-20 cm, na de nem ekkora, mondjuk az ára is félelmetes volt

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 22:06:13

@Jess G: Ne is mondd :)

Amin itt kiborultunk eleinte a művirágokon kívül:
1./ A kandalló kéménye be van építve a tetőterasz korlátjába, mármint az egyik ilyen falacska (a képen pont nem látszik, mert a másik oldalon van).
Ja, a kandalló meg nyitott grillkandalló, grillezni jó, fűteni nem, mert nem ad semmi meleget szinte.
2./ Szerencsére a mi házunk kéményénél pont az előző pontban leírtak miatt nincs ilyen, de sok kéményre feltesznek sima régi diszkókban használatos tükörgömböt, amit vagy villanymotor forgat, vagy pedig úgy van kiképezve, hogy a felszálló füst, vagy a szél forgatja. Roppant ízléses :)
3./ Szerencsére a mi tulajdonosunk nem babonás, ezért a mi házunkon szintén nincs ilyen, de egy csomó házra nagy, koszlott plüssmackó van felakasztva, hogy elűzze a rossz szellemeket :) Régen legalább szalmabábukkal csinálták, az még hagyján, de betört a fogyasztói társadalom, könnyebb megvenni egy plüssmackót, vagy esetleg úgyis megunja a gyerek az övét :)

És még sorolhatnám :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.02. 22:08:58

@tucano: jo ezntul ebed es vacsoraidoben kikoltozunk a partra@Jess G: aranylag meno szallodaban melozok es azt hiszem nem pamaszkodhatom az itteni kajakra, mert azt eszem amit avendegek
@mojoking77: nem tudom, nagyon rtikan eszunk halat, de akkor minosegit az teny, harcsat vagy salmont
a taplalekunk fo vonalakban a marhara es a csirkere van felfuzve
es rengeteg salata

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 22:09:05

@mojoking77: Ez az árnyalat valamennyire a szúnyogok ellen is jó (valamilyen mérgező virág színe egyébként), nem tökéletes védelem, de lényegesen kevesebb a szúnyog is.

2013.04.02. 22:09:58

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Erdekes ez az etelmergezes-tema. En rengeteget utaztam Azsiaban es mindenfele helyen ettem, utcai arusoknal stb., es soha nem lettem beteg. Viszont egyszer nagyon sulyos etelmergezest kaptam - korhazban kotottem ki - egy tojasos szendvicstol amit a kedvenc szupermarketemben vettem itt Londonban, a lakasomtol szaz meterre. Romlott volt a szendvics, ereztem eves kozben hogy valami nem stimmel, de meggyoztem magam hogy semmi bajom nem lehet olyan eteltol amit ebben a szupermarketben vettem. Pedig dehogynem.

tucano 2013.04.02. 22:15:19

@Jess G: Ennek átszámolva 150 ft darabja, nem tétel. 2 db egy nagyon kiadós ebéd.

2013.04.02. 22:16:38

@Jani haverja: Nem kritizalni akartalak, sot - tudom en hogy normalis europai emberek nem kedvelik a muviragot :). De en imadom, rogton szimpatikusabb lett nekem Albania a muvirag emlitesetol. Erdekes amit a kek szinrol irsz, mindig kivancsi voltam miert festik kekre a hazakat pl. Gorogorszagban.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 22:18:00

@váj mí: Magyarországon a bolti tejtől hasmenésem volt szinte mindig. Itt mindenki friss tejet használ, vagy házit, vagy kisüzemit, rögtön felforralja, és vagy rögtön joghurtot, túrót, sajtot készítenek belőle, vagy forralt tejként 2-3 napig eláll a hűtőben. Így soha nem volt hasmenésem a tejtől sem. A jeges tejeskávét is forralt (és utána lehűtött) tejből csinálják itt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.02. 22:18:38

mondjuk az asszony szereti a tunasalatat en meg meg nem eszem, pedig en azutan tenyleg mindent megeszek
@tucano: a tojas az egyik leggazosabb
nem mondom, hogy nem eszem a hotelben, de boltban nem veszek, csak "nyerset" es ugy sutom, vagy fozom

mojoking77 2013.04.02. 22:19:19

@Mirjam2: Hehe.... En Pakisztanban kerultem intenzivre, egy 4*-os szallodaban elfogyasztott steak utan... Az okos ugyeletes orvos elso diagnozisa az volt, hogy egesz biztos vodkat ittam, latott mar o ilyet. Nem fejeltem le, de csak mert a labamra sem birtam allni..
A hotel tulajdonosa masnap reggel mondjuk szemelyesen kert elnezest, egy nagy gyumolcskosar tarsasagaban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.02. 22:21:59

@Jani haverja: itt meg pasztorizaljak es dobozban aruljak
soha semmi gondom nem volt vele
@Mirjam2: kertitorped i vana?@váj mí: az elso egy ket evben igazabol a legjobban egy-egy kisfroccs, vagy hosszulepes hianyzott itt
clubsodaval az nem olyan
most mar csak akkor iszom bort ha kimegyunk vacsorazni es akkor csak tisztan
ilyen 60-70 dollaros bort nem vizezunk vagy colazunk fel:)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 22:23:41

@Mirjam2: Hú de kár, hogy most nem fényképeztem március 14-e körül bent Tirana belvárosában (sajnos lustaságból egyre kevesebbet fényképezünk). Itt akkor van ugyanis a nyár ünnepe (hivatalos állami ünnep). A belváros lámpaoszlopai tele hatalmas művirágokkal :)

De várjál, találtam egy linket, itt láthatsz egy kis részt belőle:
www.alpenews.com/sot-festohet-dita-e-veres-te-gjitha-detajet-e-organizimit/

mojoking77 2013.04.02. 22:24:11

@hagyma: :) Felesegem kapott 30. szuletesnapjara egy uveg 30 eves bordeaux-it Dublinban, ott is csak ket kerese volt az eladonak:
-Lehetoleg ket harom oran keresztul dekantaljuk
-Lehetoleg ne kolaval igyuk :)

váj mí 2013.04.02. 22:31:38

@Mirjam2: Lehet, én beleolvastam. Az életkedvem ment el tőle. Sok volt ez nekem, tegnapelőtt hajnalban a comment com-os agymenés, ma ez a szemétkupac itt. Áh.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 22:33:28

@hagyma: Az UHT (ultrapasztőrözött) tejnek az a baja, hogy az arra érzékenyek hasmenést kapnak tőle (én is). Mégpedig azért, mert az ultrapasztőrözés előtt homogenizálni kell, azaz a tejben lévő természetes nagyságú, egyenként fehérjékkel körbevett zsírgolyócskákból sokkal kisebbeket kell csinálni. Ezt úgy érik el, hogy két nagyon szoros lemez között (század vagy ezredmilliméter, már nem emlékszem) nagy nyomással átpréselik a tejet, így a zsírgolyócskák kilapulnak, és elszakadoznak, sok kisebb zsírgolyócska lesz belőlük. Ha nem így tennének, akkor a hőkezelésnél a nagyobb zsírgolyócskák egyszerűen felrobbannának, és a tejzsír azonnal feljönne egyben a tej tetejére, mintha a vízbe csepegtetnél sűrű olajat. Úgy meg használhatatlan lenne a tej.

A kis zsírgolyócskáknak meg az a baja, hogy az arra érzékenyek bélbolyhaiban nem tudnak megtapadni, hanem kicsúsznak, mert kicsik, ez okozza a hasmenést.

Anno több, mint 20 éve négyesre szigorlatoztam az "állati termék előállítása" című tantárgyból :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.02. 22:33:39

@mojoking77: amerikaban fel sem merul sem a szoda, sem a kola a borhoz
viszont a tomenyet higitjak eleg sokfelekeppen
nejem egyik kedvence a vodka-ice tea, ha mar egyaltalan akar valami likorfelet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.02. 22:34:51

@Jani haverja: hat en nem vagyok erzekeny a kis zsirgolyocskakra ezek szerint:)

váj mí 2013.04.02. 22:37:31

@Jani haverja: Akkor te a tartósítószereket nem bírod ;)

@hagyma: No nem, 60-70 dolláros bort valóban nem szódázunk fel (Cola eleve kizárt. Amelyik vörösbor annyira nem jön be simán, abból lehet még azért forralt bor, vagy boros tea vagy esetleg borleves, de colaval? Azt nem!)
Igaz, én nem adnék 60-70 dollárt egy palack borért, mert az kurvadrága kategória.

mojoking77 2013.04.02. 22:37:43

@váj mí: Teljesen felesleges foglalkozni vele. Tegnap szabadnap volt, otthon senki sem dolgozott. Cserebe rohadt szar ido volt, azaz a nepek meg ki sem mozdultak. Mindezek tetejebe kikerult egy cikk az Index cimlapjara, amiben szerepelt az orszag elhagyasa, plusz a zsido szo, es ez eleg volt az osszes kretennek, hogy ravethessek magukat. Gondolom nem veletlenul nem lettek kimoderalva. MAra ugy is elfelejtettek az egeszet, es egy masik blogon frocsognek egymasnak...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 22:37:51

@hagyma: A vodka-ice tea nekem Magyarországon az egyik kedvenc italom volt meleg ellen. Tulajdonképpen itt is lehet kávézóban kapni mindkettőt, de még soha nem jutott az eszembe, hogy azt kérjek.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 22:39:28

@váj mí: Semilyen tejtermékbe nem szabad tartósítószert rakni, legalábbis az EU-ban, de itt sem. Meg Magyarországon is még a szocializmusban is tilos volt, már akkor is nagyon haraptak érte a hatóságok.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.02. 22:41:11

@váj mí: van olcsobb is, foleg ha boltban veszed
nalunk a hotelben a legegyszerubb aregntin bor 12 dollar
az kb egy deci
en forraltbort csak feherbol csinalok, arra jo egy 5 literes kaliforniai chardonay
az kb 14 dollar
boltban
az itt a kannas bor kategoria, de azert sokkal jobb
na es azert nem jarunk ki naponta vacsoprazni
ebed az gyakrabb,, olyankor sor

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.02. 22:43:19

@Jani haverja: neki sem
\neha este eszebe jut es kever egyet
ice tea mindig van itthon
es neha vodka is
2-3 havonta elfogy 1 liter
en csak nagyon ritkan
soros vagyok

2013.04.02. 22:44:30

@hagyma: Nincs kertunk :( Pedig ha lenne, szivesen kitennek legalabb egy muanyag tigrist. Olyan aranyosak :)

mojoking77 2013.04.02. 22:48:03

@váj mí: $60-70 hala a jo egnek itt is a kurvadraga kategoria. A Bottle King-ben altalaban max $20+Afa-ert veszem a szenzacios Napa volgyi Merlot-okat, amik kenterbe verik az agyonhype-olt bordeaux-iakat. Mar tavaly, mikor meg kint eltem, irtam egy rovid ertekezest mi szerint mennyire kegyetlenul tularazottak/ es felulertekeltek a bordeux-i borok, erre kaptam kb 200 hozzaszolast, amiben a legfinomabb kommentelo is a jo anyamba kuldott el :))

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 22:48:29

@váj mí:
@hagyma:

Jaj, eszembe jutott valami, hogy mivel lehet keverni a bort. Anno több, mint 20 éve főiskolán nagyon sokszor ittunk Mussolini nevű koktélt. Ez vörösbor narancsdzsúzzal, de nem összekeverve, hanem rétegezve. Hosszú pohárban alul sőrő rostos narancslé, és megdöntve rá lehet rétegezni a vörösbort.

Aki először megkóstolja, mindenki azt mondja, hogy szebb, mint finom, de egy idő után általában ízlik az embereknek :)

2013.04.02. 22:48:51

@váj mí: Utolag en sem ertem, mi jott ram, hogy leragadtam a tegnapi posztnal. Visszatekintve, meg az is ertelmesebb idotoltes lett volna ha epizodokat nezek a Friends-bol DVDn. Vagy meditalok. Vagy barmi mas...

2013.04.02. 22:54:05

@Jani haverja: Koszi a kepet! Imadom! Komolyan, egyre inkabb gondolkozom hogy meg kene nezni Albaniat. Jol hangzik hogy meleg van, minden olcso, nyugisak az emberek. Egy megfelelo pillanatban felvetem az otletet a baratomnak (nem fogom neki megmondani hogy mennyi muvirag van, hadd erje meglepetes).

váj mí 2013.04.02. 22:56:32

@mojoking77: Hm, hát remélem, hogy tényleg elfelejtették a blogot, és nem könyvjelzőzték.

@Jani haverja: Jóvanna, de én az élelmiszerkémiához meg hülye vagyok.

@hagyma: Nebassz, olyan drága egy palack bor étteremben? Persze, itt is drágább, mint ha az Edekában vagy Reweben vennéd meg, de azért egy 35 eurós palack bor éttermi ára már drágának számít. Átlagban 15-22 euró között van egy üveg bor az éttermekben.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 22:56:54

@Mirjam2: Utána vettem észre, hogy alul van több kép is, kattintásra kinagyobbodnak :)

Ha jöttök, keress meg nyugodtan előtte privátban ha gondolod! (Ez természetesen a többiekre is vonatkozik)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 22:58:01

@váj mí: Én is csak azért értek hozzá, mert anno tanultam :)

tucano 2013.04.02. 22:59:07

@Jani haverja: jesszus
"de botrány, hogy nem tér ki a Btk. arra,
hogy emberiség elleni bűntett a vbk
25 fölött kólát a borba nem rak már senki,
maximum az orrba,"
hogy a klasszikusoknál maradjunk és ez a narancslére is igaz.
Ott szemben veletek 1 euróért tökéletes borokat lehet kapni, 2 euróért pedig csúcsminőséget, termelői kiszerelésben!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.02. 23:11:21

@váj mí: kozepes ettermekben kapsz 15 dollartol is akar
mondjuk inkabb 20
de az olyan is
nalunk pl a banquiten, most 12 dollar egy pohar /1 dl/ bor
de ez a szallo azert kozelit a luxuskategoriahoz
en errol beszeltem
amugy erdemesebb palackkal rendelni nem poharral
olcsobban kijon
namost egy borlap 20 dollartol 400 dollarig terjed palackonkent
hely es borfuggo
gondolom van meg dragabb is de oda en nem jarok:)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 23:13:39

@tucano: Én is 25 éves korom alatt voltam, amikor főiskolára jártam :)

Tudom, hogy vannak jó olasz borok, majd egy pár év múlva ha divatba jön itt is a borfogyasztás (arrafelé mennek a dolgok) akkor itt is olcsóbb lesz, mind az import, mind a helyi. De egyelőre nem olcsó, ez az 500 év török uralom hatása :) Mert ugyanis ha bort iszol a szabad ég alatt (épületben, meg napernyő alatt lehet:)), akkor azt Allah ugye látja :) Ha meg rakit iszol vizespohárból, akkor Allah azt hiszi, hogy víz, és nem büntet meg érte :) Ezért nincsen itt felespohár sem nagyon, vizespohárba van felszolgálva általában a raki :)

Az albánok abszolút nem vallásosak (kb. 1-2%, akik tényleg tartja a muszlim vallást), de a babona megmaradt, nagyon sok totál ateista, vagy éppen keresztény sem iszik szabad ég alatt sört, bort, konyakot, stb, minimum kell egy napernyő, mert akkor Allah nem látja ugye... DDD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.02. 23:13:57

@Jani haverja: en mar nem keverem semmivel a bort
mar felnottem:)
@Mirjam2: azert jani haverja igenn nagy hajpot csinal albanianak
ne feledjuk el, hogy O a nagy atlagnal sokkal nagyobb labon tud elni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.02. 23:24:58

ott
gondolom ha atkoltoznenk Maryel, kalkulaciok szerint kozosen olyan 6 ezer dollar nyugdijal, nem sok gondunk lenne ott
mondjuk itt sem lesz, de ugy gondolom az igen jo penz ott

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 23:28:52

@hagyma: Hát ez a nagyobb lábon élés a fene se tudja.

Tény, nem mi koldulunk az útkereszteződésben, és értelemszerűen jobban élünk, mint mondjuk egy itteni segédmunkás.De pl. egy itteni sztárburkolónál nem élünk jobban, pedig elvileg az csak egy szakmunkás, csak éppen gyönyörűen dolgozik (itteni viszonylatban).

De nem kimondottan vagyunk jómódúak. Itt a faluban sem (ez Tirana külvárosa, de közigazgatásilag már falu) a falunak legalább a fele jobb módúbb nálunk. Persze ha egy eldugott hegyi faluba költöznénk, akkor lehet, hogy ott mi lennénk a második leggazdagabb ember mondjuk (merthogy az első az a nemesi család családfője, akié gyakorlatilag a falu körüli földek 80%-a), azt pedig nehéz lenne űberelni. Itt ez Tirana kertvárosa, úgyhogy az innen származókon kívül rengeteg olyan lakos van, aki úgy költözött ki ide a belvárosból, mert itt jobb a levegő, ezek értelemszerűen jobb módúak általában, de nem kell hűde nagyon gazdagokra gondolni, mert azok a Dajti lábához költöznek, az még jobb hely.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.02. 23:29:58

@Jani haverja: ehhez nem kell vallasosnak lenni, itt megbuntet a rendor:)
najo a sajat udvarodban es etterem teraszan lehet allah ide vagy oda

váj mí 2013.04.02. 23:33:41

@Mirjam2: Hm, végül is, ha jól szórakoztál ...

@Jani haverja: Én kémiát sem sokat....

@hagyma: Mna, megnéztem egy 4 csillagos hotel-étterem borlapját. A legdrágább bor palackja 54 euró.
Persze, itt is vehetsz 8-10 euróért asztali borokat, de az legfeljebb fröccsnek jó, szerintem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.02. 23:34:03

@Jani haverja: OK
hogy tudnank pl mi ott elni havi 6000 dollar nyugdijbol
/felreertes ne essek, teljesen ki van zarva, hogy albaniaba koltozzek, sot szinte minden ki van zarva, hogy elkoltozzek amerikabol, bar sosem mond, hogy soha, vegulis magyarorszag meg szoba johet,, de en szeretnek (szeretne a lofasz, de hat ez az elet) hamarabb elmenni mint Mary es akkor szoba sem johet
sot a fiamon is sok mulik, mert varom az unokakat
szoval erted a kerdest? mire mennenk havi biztos 6000 dollar koruli nyugdijjal?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.02. 23:36:46

@váj mí: hat mi 4 gyemantosok vagyunk es van joval dragabb is
de eppen mult szombaton volt egy party es par peny hijjan 12 dollar volt egy 1 dc-liternyi aregntin! /csavaros, nem dugos!/ bor
entrada malbec
az mas kerdes, hogy a hotel 3-4 dollarert veszi apalackjat

spangola 2013.04.02. 23:39:45

"A világlátás nagy nevelőiskola; nemesíti a szellemet, tágítja az értelmet és kiirtja az előítéleteket."

De gyönyörű idézet volt!
Jó poszt, imádom a portugáliai posztokat, szívesen elmennék pár hétre.

Kitartást a sok munkához, hozza meg az eredményét!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 23:41:41

@hagyma: a 6.000 $ az itt nagyon jó pénz, ketten 2.000-ből is nagyon vidáman megélnétek.

Viszont vannak itt olyan elképesztő gazdag emberek, hogy az valami hihetetlen. Pl. olyan, amelyik a kommunizmus után visszakapta a földjét (itt eredeti kárpótlás volt, minden család azt kapta vissza, amije volt), és az történetesen egy nagydarab semmire nem használható fenyőerdő volt régen mondjuk Durres közelében a tengerparton. Az most milliárdos (dollárban). És nem egy van ilyen. Meg vannak sokan, akik a koszovói háborúból gazdagodtak meg, meg még előtte a szerb-horvát, meg a boszniai háborúból, az ENSZ embargó alatt benzint csempésztek Koszovóba. Mondjuk ismerek olyant, akinek 40 valahány kamionja volt erre a célra (tartálykocsik). D

A koszovói háború alatt ezt még az amerikaiak is elnézték, mert nem a Jugó hadsereg kapta meg a benzint, meg a gázolajat, hanem a koszovói albánok, azok meg hülyék lettek volna belőle adni az ellenségnek :)

Szóval furcsa itt ez a szegénység-gazdagság kérdés. És soha nem lehet itt megállapítani valakiről első látásra, hogy mennyi pénze van, ez egy nagyon rejtőzködő társadalom. Van aki drága új sportkocsival rohangászik, aztán alig van mit ennie, és van olyan öregember, akiről azt gondolta a haverom, hogy szegény kisnyugdíjas, és nem akarta engedni, hogy a kisöreg fizessen, aztán később véletlenül kiderült róla, hogy több, mint 1 millió eurója van a bankban :)

váj mí 2013.04.02. 23:42:59

@mojoking77: Mna, megnyugodott kissé a lelkem, már azt hittem teljesen elszállt a világ.
Hm, a bordói .. mna igen, az fogas kérdés, testes, nehéz, száraz vörösbor, nem éppen mindenki szereti, túl karakteres ahhoz. És természetesen agyonhypeolt, naná ;-). Én mondjuk, szeretem, viszont én az aszúborokat nem szeressem, és én is meg szoktam kapni mekkora pöcs vagyok ezért :-)

@Jani haverja: Jézusom! Felkavarodott a gyomrom, pedig csak alig gondoltam bele, milyen íze lehet ...

tucano 2013.04.02. 23:46:58

@hagyma: azzal a világon bárhol, mint a király.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 23:47:22

@hagyma: Itt csak akkor foglalkozik a rendőr az ittas vezetéssel, ha szemmel láthatóan piás vagy, akkor természetesen előkerül a szonda, vagy, ha balesetet okozol. De ha mondjuk állsz a pirosnál, és hátolról valaki figyelmetlenül beléd durrant, akkor nem kerül nálad elő a szonda, mert nem te voltál a hibás (természetesen itt is kivéve, ha szemmel láthatóan piás vagy). Hivatalosan itt is 0% véralkohol a megengedett, de ezt a rendőrök sem tartják be, simán kigyalogol a forgalomirányító rendőr az útkereszteződésből, ha csitul éppen a forgalom, és beül a legközelebbi kávézó teraszára egy rakira, vagy egy sörre, mert onnan szemmel tudja tartani a forgalmat :)

Ha itt tényleg mindenkit szondáztatnának, biztosan forradalom lenne:) Már csak azért is, mert szinte minden albán egy kávéval, meg egy rakival kezdi a napot, úgyhogy már felébredés után rögtön borulna az életritmus :)

váj mí 2013.04.02. 23:48:00

@hagyma: Gondolom, csillag vagy gyémánt az ugyanaz nagyjából. S mondjuk a hotelmenedzsmentnek igaza van, ha van aki képes kifizetni egy 4 dolláros bor deciéért 12 dollárt, akkor miért ne?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.02. 23:49:41

@hagyma: Ja, most esett le, hogy mit írtál! Csak úgy az utcán itt sem isznak, azt nem tudom, hogy egyébként szabad-e, de mindenesetre nem szokás. Én a szabad ég alatti ivást utcára, vagy kávéház-étterem teraszára értettem, napernyő nélkül :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.03. 00:03:42

@hagyma: Ez így nehéz, mert nem tudom az igényeiteket, kinek mi a fontos. Inkább úgy írom le, hogy 2.000 Dollár mire elég, ha nem mennétek innen külföldre sehova, tehát havi 4.000 Dollárt félre raktok, pl. Amerikába utazásra, vagy bármi másra)

- Egy teljesen jó állapotú új, vagy újszerű nagy kertes ház bérlése (most azt veszem, hogy mondjuk nem használjátok fel az előzőleg spórolt pénzeteket, azaz nem vesztek házat magatoknak), olyan hatszobás körüli, vagy Tirana kertvárosában, vagy valamelyik tengerparti településen, de nem közvetlen parti telken, de mondjuk panorámával. Parti telken is lehet lakni ennyiből, de azt csak apartmanházban, nagy, minimum négyszobás apartmant bérelve, de az nem külön kertes ház.
- két autó fenntartása, ha olcsó autót veszel mondjuk részletre (megint azt veszem, hogy az előzőleg képzett tartalékotokat nem használjátok fel) akkor a két autókölcsön részlete is kijön belőle.
- gyakorlatilag bármikor bárhova kirándulhattok, és ehettek-ihattok, meg aludhattok is bármikor bárhol, bármennyit
- járhattok bármilyen kulturális rendezvényre, pl. színházbérlet, koncertek, stb.
- meg a ruhatáratokat, egyebeket pótoljátok

Szóval kb ennyire elég 2.000 Dollár itt, de akkor viszont marad havi 4.000 Dollárotok :)

Viszont ezek mostani árak, nem tudom, hogy mi lesz később.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 00:04:17

@váj mí: ja kb ugyanaz
bar szerintem itt egy 4 gyemantos kicsit magasabb szinvonal mint otthon egy 4 csillagos, inkabb 5 csillagosnak felel meg
@Jani haverja: igen kb ezt kerdeztem, hogy amugy utcan lehet inni?@tucano: soso
azert kiralykent nem, de teny nem lesz gondunk oregsegunkre itt sem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.03. 00:07:59

@Jani haverja: hat amit felsoroltal erre itt kell 4000

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.03. 00:24:48

@hagyma: Persze nem arról írtam értelemszerűen, hogy a Sheratonban ebédelsz-vacsorázol minden nap 2.000 Dollárból, és még mellette be is rúgsz ugyanott minden nap :)

www.sheratontiranahotel.com/

DDD

Spacecake 2013.04.03. 00:51:34

na ez jellemző,piál a Föld,de főleg a magyar:-)
éljen akár itt-ott-vagy amott...USA-Svájc-Albánia tengely:-)
mondjuk én is bevágtam egy üveg Gere-t,ráadásul Mo-n(!!!)
:-)

www.youtube.com/watch?v=7gEEMyeNAv8

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.04.03. 01:18:55

@ABL CA: "szia, nalunk ma 67 F lesz, es en is szeret(nem) a plafonbol jovo meleget, iden csak 2 hetig kellett hasznalnunk februarban. Egyebkent a nappali kandalloja be tudja futeni az egesz hazat, 3-4 hete arra sincs szukseg. Max. reggelente egy kis hosugarzo a haloszobaban. Merre vagy?"

:) haha, csatlakozom a kaliforniai idojaras-jelenteshez, es jelentem, en is szeretem, amikor fuj a meleg:) Egyebkent nem tudom, miota vagytok itt, de azt megfigyeltetek, milyen gyorsan alkalmazkodik az ember a helyi klimahoz? Ha a homero lemegy 15c ala (kint), en mar kezdek fazni:) mas kerdes, hogy az emberek tobbsege nem is ruhaz be egy jo telikabatba:)

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.04.03. 01:55:35

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Peru, Kuba, Mo.

Maxval,
Te hogyan tudtad (tudod)szetvalogatni a nyelveket
mikor gyerekkent tanultal, magyarul, bolgarul, spanyolul egyszerre ?
Nem keverted a nyelveket?
Neked is van elsodleges, masodlagos stb. nyelved?
Valtozik ez aszerint hogy hol eltek eppen, es mennyi ideig?
Mi az amit otthon beszeltek?

blackhairlady 2013.04.03. 03:10:29

@Zsuzsi65: En 3 eve nem vettem fel a telikabatom. Pedig olyan csodas, feher, nagy gallerral es nagy fekete gombokkal:) De mivel mindenhova autoval megyek, igy nem kenyelmes.
A lanyaim is hasnlokeppen vannak, sot a kisebbik 13 evesem mar kepes 8-10 fokban is terdgatyat huzni. O mar igazi amerikaiva valt:)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.04.03. 04:34:09

@blackhair-lady: Az en 11 evesem detto:) 6 ev alatt mar termeszetes, hogy teljesen akklimatizalodtunk:) mondjuk a 18-20c-os oceanba viszont meg most sem tudok bemenni, a lanyaim, foleg a 11 eves, siman:) akar januarban is, igaz, olyankor mindig van itt egy meleghullam, 25c koruli homerseklettel.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.03. 09:28:58

@ctboy:

Csak a magyar az igazi anyanyelvem.

Feleségemmel csak bolgárul beszélek, a gyerekekkel meg csak magyarul. Ez utóbbi oka: gyakorolni tudják a magyar nyelvet.

mojoking77 2013.04.03. 15:24:09

@váj mí: Huu, ne melyedjunk bele, multkor mar megkaptam, de a lenyeg pont az, hogy a bordeaux-i borok nagy altalanossagban a tipikus "se ize, se buze" testetlen, vacsorahoz azert elmegy, de magaban hagyjuk mar, otthoni szinten egy kozepes portugeiser siman veri kategoriak, vagy pedig a finomak, de szerintem feleslegesen tularazottak (ertsd: 50 Euro folott hadd ne vegyek mar bort, csak mert francia). En is szeretem a testes, tanninos vorosoket, de ha eltuntenek a hatalmas marketinget (amiben amugy tenyleg vilagelsok a franciak), egy teljesen atlagos, kozepszeru borokat kapnank. Nekem volt szerencsem bejarni a vilag (Del Amerikat kiveve) nagyjabol osszes komolyabb bortermelo orszagat (meg olyan, kevesbe ismerteket is mint Libanon, Jordania), tucatjaval vannak olyan helyek, amelyek kedvezobb arkepzes mellett, szana szet verik a franciakat.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása