oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. március 19. 06:55,  Itthon, mégis egy másik országban 226 komment

2013. március 19. 06:55 Határátkelő

Itthon, mégis egy másik országban

Különösen a határ közelében ingáznak sokan ausztriai munkahelyük és magyarországi lakóhelyük között. A mai poszt szerzője, József története annyiban mégis különleges, hogy ő és párja azt követően döntöttek az ingázás mellett, hogy egy ideig éltek Ausztriában.

vonat Bécs.jpg

„Szeretném megosztani veletek életem elmúlt 2 évét, hogyan találtuk meg a boldogulásunkat itthon, de mégis egy másik országban. Nem célom részletes útmutatót írni a külföldi boldoguláshoz (ezt már megtették előttem többen is), inkább azt akarom megosztani veletek, hogyan kerültünk vissza kishazánkba.

2010 novemberében költöztünk külföldre. Párom vállalkozni szeretett volna, én pedig úgy gondoltam, megragadok majd valamilyen lehetőséget, lesz, ami lesz. Nem mondom azt, hogy nem éreztük kilátástalannak a magyarországi helyzetet, de éppenséggel mi még abba a kategóriába tartoztunk, hogy meg tudtunk élni a magyar fizetésünkből is.

Menekültünk is kicsit, de nem politikai okok miatt, sokkal inkább a múltat szerettük volna magunk mögött hagyni. Ugyanakkor vágytunk az újra, egy jobb életre, az idegen kultúrára, a bürokrácia hiányára, a nyugati közbiztonságra.

Ausztria

Hogy miért pont Ausztria? Az elsődleges szempont az volt, hogy minél közelebb maradjunk a családhoz és barátokhoz. Bécsben él a testvérem is, valamint ez volt a legszimpatikusabb ország a közelben, ahol láttuk, hogy vannak lehetőségek. Korábbi kirándulásaink alkalmával rengeteg pozitív élményt gyűjtöttünk az országban, szimpatikusak voltak az emberek.

Az első sokk, a lakáskeresés

Az albérletkeresés nem ment túl könnyen, a privát hirdetők sokszor megbízhatatlanok és nagyon a szimpátiára mennek, tehát ha valaki merész, bevállalós, és / vagy hosszú távon gondolkodik, akkor megéri egy ügynökön (makler) keresztül lakást bérelni.

Azt tapasztaltuk, hogy ha a lakás megnézésekor kiejtjük a varázsmondatot, mégpedig hogy nálunk van a kaució és a provízió, akkor optimális esetben 1-2 órán belül könnyen albérlőkké válhatunk (hiába, ők is pénzből élnek :) ) Sajnos így többe kerül, de egyszerűbb a lakáskeresés.

Munkát találni

A munkába állás nem egyszerű, főleg nyelvtudás nélkül. És ez tényleg így van. Tapasztalataim szerint elmondható, hogy a szeptembertől november végéig tartó időszak, valamint a februártól májusig tartó időszakban könnyebben lehet munkát keresni, nyáron azért nem, mert mindent elárasztanak a vendég- és diákmunkások, november végétől pedig mindenki adventezik és karácsonyozik, és a cégeknél nem igazán foglalkoznak az új munkaerővel. Persze ez is ágazatfüggő, lehet, hogy a vendéglátásban mindig keresik a munkásokat.
A mindennapok

A mindennapokról is írnék pár szót. Röviden és egyszerűen: Ausztria unalmas. Vannak kikapcsolódási lehetőségek, de mégsem olyan, mint otthon. Persze, más ország, más kulturális hatások és szokások.

Az első benyomás minden esetben pozitív, de ez ne tévesszen meg senkit, időbe telik mire a dolgok mélyére látunk. A pénz, a gazdagság, a jólét sok esetben csak a látszat.

Csak megtűrt személy vagy

Meglátásom szerint külföldön nehezebb beilleszkedni, a külföldi állampolgárok nehezebben barátkoznak egy számukra idegen országból jött emberrel. Nem hinném, hogy bennem van a hiba, szerencsére otthon sok baráttal ajándékozott meg az élet, nem mondhatom, hogy nehezen barátkozó vagyok. Ausztriában ez mégsem sikerült.

Persze kivételek mindig vannak, de tapasztalataim szerint egy kicsit mindig érezhető, hogy te itt csak egy külföldi, megtűrt személy vagy. Ez többé-kevésbé rendben is van, a magyar is így viselkedik a külföldivel szemben. Nem mondom, hogy egyetértek ezzel, de ezt el kell fogadni.

Összefoglalva úgy vélem, munkaerőként megbecsülik a magyart, emberként már kevésbé. A hivatali ügyintézés ugyanakkor gördülékeny, gyors, az ügyintézők mindenütt kedvesek. Minden jól működik, mindenki ért ahhoz, amit csinál, mindenki szereti azt, amit csinál.

A költözés

Másfél év Ausztriában eltöltött idő után, mikor már kialakult az anyagi biztonságunk, elkezdtünk gondolkodni, hogyan tovább. Azt már tudtuk, hogy saját ingatlant szeretnénk, illetve ekkorra világossá vált, hogy a beilleszkedés nehezebb, mint gondolnánk.

Ismét ingatlankeresésbe fogtunk, először Ausztriában, majd egy hirtelen elhatározásból adódóan Magyarországon is. Nem titok, Mosonmagyaróvárt találtuk a legalkalmasabbnak a költségek szempontjából, és szimpatikusabb is volt, mint a többi lehetőség.

Sokáig gondolkodtam rajta, hogy belevágjunk-e, igazság szerint én Ausztriában sem éreztem magam rosszul, és mikor már a saját otthonunk kulcsa is a kezünkben volt, egy kicsit még akkor is hitetlenül álltam hozzá a dolgokhoz.

Az ingázás

Az ingázásra ráállás nem volt éppen zökkenőmentes. Mindenképpen áldozatot kell hozni, ha valaki ezt választja. Korán kelés, tömegközlekedés, vagy dugók az autópályán.

Aztán jobban felismerve a helyzetet rájöttem, hogy néhány kollégám másfél órát utazik a munkahelyre Bécsen belül, míg én csak 1 órát, egy másik országból. Kérdezték osztrák kollégáim, hogy megéri-e. Erre mindig azzal válaszoltam, hogy fordított helyzetben, ha Magyarországon adódna számára egy nagyon jó álláslehetőség, ő költözne-e vagy sem? Kivétel nélkül azt válaszolták, természetesen maradnának a saját országukban. Szerencsére a munkaadóm is pozitívan állt a dologhoz, nem okozott számára problémát, hogy visszaköltözöm Magyarországra.

Az utazás költsége ugyan több mint Ausztrián belül, de ezt kárpótolja az olcsóbb magyarországi megélhetés. Most lakáshitelre annyit költünk (családi házat vettünk), mint amennyibe egy kisebb bécsi lakás bérlése kerül, és fele annyit, mint amennyibe annak a családi háznak a bérleti díja került, amiben még Ausztriában laktunk.

Fél évvel később

Most, a költözés után fél évvel azt mondom, semmit nem bántam meg. Itt az emberek nyugodtabbak, mint az országban máshol, valószínűleg ez Ausztria közelségének is köszönhető. Féltem, hogy idegenből újra idegenbe kerülve ugyanúgy nem találjuk majd a helyünket, de szerencsére ez nem következett be. Itt elfogadóbbak, nyitottabbak az emberek.

A mindennapi utazás során sok embert ismerek meg, fél év alatt többet, mint Ausztriában két év alatt. Most már azt mondom, nem költöznék újra külföldre. Így egyszerre élvezhetem mindkét ország pozitívumait (és negatívumait), de valami megmagyarázhatatlan okból mégis minden más.

Más az, amikor a szomszédodhoz az anyanyelveden szólhatsz, amikor a boltban tejet veszel, vagy amikor egy levelet adsz fel a postán. Ezek mind apróságok, de mégis fontosak lehetnek. Persze minden ember más, mindenkinek más a fontos. Ez a két év ráébresztett, hogy ezek az apróságok is ugyanúgy meghatározhatják a mindennapjainkat, mint a sokkal komolyabb dolgok.

Mit tanácsolnék azoknak, akik váltani akarnak?

Legyetek bátrak, de semmi esetre se bízzátok el magatokat. A külföldi boldogulás nehéz. Küzdeni kell, de ha kitartóak vagyunk, akkor megtaláljuk számításunkat. Fél év kint töltött idő után sokaknál kialakul egyfajta honvágy, amit nehéz, de nem lehetetlen leküzdeni. És végezetül egy jó tanács, nem feltétlen kell elmenni ahhoz a világ végére, hogy boldoguljon az ember. A lehetőség néha közelebb van, mint azt gondolnánk."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: ingázás Magyarország Ausztria

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr825144626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NIKI LAURA 2013.03.19. 07:04:51

Ausztriával kapcsolatban vegyesek az érzelmek.

Az index legutóbbi cikke szerint marha szerencséje volt a sógoroknak,hisz -szinte-egy volt a náci Németországgal(az anschluss előtt,és után is)
Az egész osztrák lakosság meggyőződésből tartozott,és szimpatizált a nemzeti szocialistákkal,és tényleg csak a szerencsének köszönheti,hogy így semleges szerepet osztottak rájuk..

Innen kezdődött Austria felemelkedése.

Romániával kapcsolatban mindenki tudta,hogy kaméleon módjára folyton változtatták a szövetségeseiket,egy Innkorekt banda volt egész ország(jelenleg a legtöbb bűnöző román nemzetiségű a nyugat európai börtönökben),de Austriával kapcsolatos hírek engem is megleptek...

index.hu/kulfold/2013/03/12/mit_csinaltak_az_osztrak_papik_a_tavoli_frontokon/

Sanyi9 2013.03.19. 07:40:10

@NIKI LAURA: ezt a roman bunozokrol egy par linkkel is ala tudnad tamasztani vagy csak a te szemelyes tapasztalatodra hagyatkozol?

Sanyi9 2013.03.19. 07:43:06

Az iras erdekes. Mondjuk nekem nem tiszta, hogy a szerzo miert tartja Ausztriat unalmasnak. Marmint, mi van Magyarorszagon, ami nincs Ausztriaban?

tiltott rengeteg 2013.03.19. 08:00:01

Azt tobb Becsben dolgozo kulfoldi (brit, amerikai,cseh) kollegam is mondta,h Becs unalmasabb Budapesthez, Pozsonyhoz kepest. Ok bulizasra, sportolasi lehetosegekre, uzletek nyitvatartasara es ezzel egyutt a belvaros/plazak nyusgesere ertettek. Szerintem klasszikus zenei programban azert az osztrak fovaros gazdagabb.

Az Ingázó 2013.03.19. 08:04:14

@Sanyi9: @tiltott rengeteg:

Igen, a bulizási lehetöségek és üzletek nyitvatartására értettem én is. Nehéz volt megszokni, hogy vasárnap gyakorlatilag semmit nem lehetett csinálni, mert minden zárva volt, föleg télen, mivel a téli sportokkal nem vagyunk baráti viszonyban, és télen ezáltal még csak kirándulni sem lehet! :D

Zka77 2013.03.19. 08:09:43

Jaj ez az ingázás nem az én műfajom. Volt már olyan helyem, hogy városon belül napi 1.5-2 órát kellett utazással tölteni. Nem a töltés a jó kifejezés, az elbaszás az. Értékelem is, hogy most rálátni a nappaliból az irodaházra.

Persze sokan a szaros magyar minimálbérekért ingáznak ennyit, akkor már én is inkább Ausztriába járnék. Azért annál kevés jobb dolog van, mint nyugati bérből élni keleten :)

interpreter 2013.03.19. 08:09:56

@Sanyi9: Román bűnözőkről tucatnyi írás van a német,svájci,osztrák netes oldalakon.Jó barát a google.
(igaz,magyarokról is..)

Személyes tapasztalat:
A magyar,és Ny-európai autópályákon tömegévek okoznak balesetet.A pár nappal ezelőtt személyesen tapasztaltam,hogy az M1-en tömegével előztek meg román,bulgár frsz kisteherautók,traileres kocsik 100-120km/h-val!

Az M1 autópályán létrejött káosz nagy részben köszönhető a román autósoknak,akik semmilyen szabályt nem tartanak be!

Külföldi-gyakran nem valós biztosítással,túlterhelt-vagy a kocsi után 2-3db autót pakolnak-kisteherrel és padló gázzal rontanak át az országon.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.03.19. 08:12:22

Nekem kissé csapongó az írás, tele ellentmondással.
Egyszer sz@r Ausztria, a végén már nem annyira sz@r.

Unalmas? Hm..
Bécs vs. Mosonmagyaróvár... hát nem tudom...

"munkaerőként megbecsülik a magyart, emberként már kevésbé."
Ez egy oltári nagy marhaság.

2013.03.19. 08:15:55

Én Magyarországpon is sokfelé laktam, és elmondhatom hogy mindenütt megtűrt személy vagy, ha az őseid nem porladnak a helyi temetőben.
Egerben 24 évig voltam gyütment. Miskolcon 8 év alatt már meg sem próbáltam beilleszkedni, és felvenni a helyi tempot. Abban a faluban ahol jelenleg a lakásom van, még most sem veszenek emberszámba.
Úgyhogy ezek után nem is remélem hogy külföldön olyan nagyon kialakulna az a sógor-koma-jóbarátság ami otthon sem létezik.
Ha valaki képetelen egyedül boldogulni és a szabadidejét sem tudja struktrálni a haveri kör nélkül az jobb ha itthon marad.

De itthon is próbáljon meg lehetőleg a maga lábán megállni, mert ha beüt a krach akkor rá fog döbbenni, hogy bizony a barátok haverok, rokonok úgy fogják elkerülni mint a leprást.

Ugyandehogy (törölt) 2013.03.19. 08:16:58

ez is egy semmi
nincs benne semmi

nyuszigonosz 2013.03.19. 08:21:28

Elolvastam a posztot és vegyesek a gondolataim a leírottakkal kapcsolatosan:

Szerintem a poszt írója nem tudott beilleszkedni Ausztriában. Ez süt át az egész poszton.
Van ez így, és ezért nem kell sem egy másik országot, sem annak lakosságát okolni.
Nem értek egyet azzal a megállapítással, hogy : emberként nem becsülik meg a magyart.
Ez így hülyeség.
Ausztria meg nem unalmas: a poszt írója volt képtelen feltalálni magát. Méghogy nem lehet télen kirándulni! Akkor nyáron sem lehet, mert meleg van, öszön-tavasszal sem, mert akkor az esö esik..

Egyszóval: a poszt írója megtalálta a saját maga boldogulását, ami jó, de ezért még nem kell egy másik országot ennyire lehúzni. Mert hiába írja, hogy: az elsö benyomás pozitív míg az ember nem lát a dolgok mélyére.
Hát ö nem látott a dolgok nem hogy mélyére, a felszínt sem ismerte rendesen.

Din Serpahis 2013.03.19. 08:27:02

Engem igazából az ingázás költségvonzatai érdekelnének... Most kaptam meg egy állást bécsben, és bár elég combos fizum lesz, azért takarékossági okokból maradnék magyarországon.

Szóval milyen költségekkel érdemes számolni? És ingázás szempontjából melyik a jobb: Mosonmagyaróvár vagy Sopron?

nyuszigonosz 2013.03.19. 08:29:36

@Sanyi9: Tény és való, hogy rengeteg román állampolgár tölti a büntetésvégrehajtást pl. német börtönökben.
Viszont nem állítható, hogy belölük lenne a legtöbb.
Ilyen jellegü kimutatások nincsenek, - mármint az elítélt bünözök megosztása állampolgárság szerint- vagy ha igen, nem az internet oldalakon találhatók.
És föleg nem a bulvár oldalakon kellene keresni.

Az Ingázó 2013.03.19. 08:34:19

@Frengi:

Ha a gyökereid nem az adott környezetböl jönnek, valóban nehezebben fogadnak el. Mivel ez itthon ilyen erösen fellelhetö, külföldön magyarként méginkább érezhetö ez. Gyakorlatilag nem országfüggö. A faluban, ahol laktunk, még a Bécsieket is kinézték maguk közül, velünk magyarokkal elfogadóbbak voltak, mint másik osztrákkal! :)
Abban igazad van, hogy egyedül kell boldogulni, de elöbb-utóbb belefutsz olyan helyzetekbe, ahol hasznos lenne egy "haveri kör". A legnagyobb gond, hogy manapság a kapcsolati háló bövítése túl korán lezárul, sokszor már a középiskolás korban, ezt követöen nem, vagy csak nagyon nehezen ismerkednek az emberek. Különösen igaz ez a kisebb, elszigeteltebb településekre, ahol magasabb szintü az egymásra utaltság.

Az ország mely részén található ez a falu, ahol most laksz?

2013.03.19. 08:39:45

@nyuszigonosz: UK-ban ez publikus adat:
1.jamaikai
2. Lengyel
3.ir

Az Ingázó 2013.03.19. 08:43:49

@Din Serpahis:

Sopronból kb 150 eur a havi bérlet, Móvárról 180. A menetrendben sincs nagy eltérés a két város között. Kocsival bejárni egyértelmüen autó fogyasztás függö, a távolság közel ugyanaz, viszont sopron felöl szerintem nagyobb a dugó Bécs felé, mint az M1-A4 útvonalon.
Albérletet találni mindkét városban nagyon nehéz, viszont tapasztalataim szerint Móváron egy kicsit olcsóbb, mint Sopronban.

NIKI LAURA 2013.03.19. 08:46:00

@charlieharper: de csak azért ,mert-egyelőre-románt nem engednek be dolgozni.Majd nézd meg,mi lesz "Schengen"után.

Az Irek nagyrésze politikai okok miatt van sitten.(robbangatnak a függetlenségért)

szaszo71(D) 2013.03.19. 09:04:03

Nem tudom, a poszt írója M.o. melyik részéről származik, de számomra furcsa, h. valaki Ausztriát idegen kultúraként emlegeti. Szerintem egy csomó hasonlóság van M.o-gal, legalábbis Németo-hoz képest - és még azt sem lehet idegen kultúraként emlegetni. Ha Ausztriában járok, majdnem M.o-n érzem magam:))) (Mondjuk győriként amúgy is hamarabb Bécs belvárosában vagyok, mint Bp-en, ezért írtam, h. az is számít, ki honnan jön országon belül.)
Posztíró azt is írta, h. nem tud németül, utána meg, h. unalmas Bécs. Hát persze, ha nem ért meg egy filmet a moziban, darabot a színházban, persze, h. unatkozik.
Nekem az is feltűnt már több posztnál is, h. mindig azok írják, h. a helyiek nem barátkoznak velük, akik nem beszélik a nyelvet. Hogyan legyek valakivel jóban, ha nem is értem, mit beszél? És persze egy baráti beszélgetéshez nem elég az alapfokú nyelvtudás, érzéseket, gondolatokat nem lehet azon a szinten kifejezni, ami arra elég, h. a szükségleteket kielégítse.

Szerintem posztoló jól tette, h. átváltott az ingázásra, bár így még kisebb lesz az esálye, h.a munkahelyén egyenrangúként kezelik. Kíváncsi vagyok, Móváron sikerült-e beilleszkednie.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.03.19. 09:19:53

Ez mar a tobbedik sirankozas a beilleszkedesen es az emberszamba vevesen.

Ki nem sz@rja le???
En is eletem vegeig bevandorlo leszek... sajat autoval, hitelmentes hazzal es evi 2-3 tropusi nyaralassal. Hogy ezek mellett minek hivnak a hatam mogott... baromira nem erdekel!

A masik, amitol ver a viz: otthon is meg tudtunk elni... gratulalok! A szabolcsi cigany is meg tud elni... a kerdes a hogyan?!
Mindenki mindenhol meg tud elni... csak van akinek az eppen megeles vagy a kozepszeruseg keves. Ezt pedig nyugodtan be lehet vallani.
En is tobbre vagytam, mint amit Mo nyujtani tud, igy ejtettem. Most boldog vagyok es csak ez szamit.

Tökfőzelék (törölt) 2013.03.19. 09:31:36

"én pedig úgy gondoltam, megragadok majd valamilyen lehetőséget" "nyelvtudás nélkül."

Már megint egy olyan ember írt, aki szakma és nyelvtudás nélkül ment ki.

Ennek semmi értelme sincs.

Innentől kezdve értelmetlen az egész poszt minden következtetésével együtt.

tableno 2013.03.19. 09:32:53

Nekem tetszett a poszt. Az ingázás nagyon is jó megoldás lehet annak, akiben a honvágy erősebb a kalandvágynál. Arra azért még kíváncsi lennék, mit dolgozik a posztoló?

Az Ingázó 2013.03.19. 09:37:42

@szaszo71:

Az alföldröl indultunk útnak, arrafelé teljesen más az emberek hozzáállása a dolgokhoz, mint "nyugatabbra". :D

A nyelvtudás hiánya kb 2-3 hónapig okozott gondot, akkor is csak a német, de angolul akkor is eltudtam boldogulni. Ezt a 2-3 hónapot követöen már nincs olyan téma, amihez ne tudnék hozzászólni vagy németül vagy angolul, tehát a kommunikáció nem jelentett problémát. Mozi-színház megvolt, de pl ha bulizni mentünk, akkor valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag sokan furcsálták, hogy mi táncoltunk is. Ha hétvégén rokonok-barátok jöttek hozzánk, akkor a szomszédok bunkón viselkedtek, mert kiültünk a kertbe beszélgetni (hangsúlyozom beszélgettünk, nem hangoskodtunk). Fél nappal késöbb viszont már semmi bajuk nem volt. Többször beszélgettünk is velük, egészen addig, míg be nem törtek a házunkba. Onnantól kezdve azt éreztették, mintha mi tehettünk volna róla, pedig aznap a fél városba betörtek (karácsony volt, sokan nem voltak otthon).

Szerencsére a kollégáknak nem okoz gondot az ingázás, ez nem befolyásolt semmiben (multikulti IT cég). Általában ha ezt a témát érintjük, odáig jutunk, hogy milyen jók a fogorvosok, és hogy milyen jó dolog, hogy vasárnap is vásárolhatok! :) Meg az aktuális politikai hülyeségek, de ez nem ide tartozik. Szerencsére egyáltalán nem fogadják ezt negatívumként.

Sanyi9 2013.03.19. 09:41:29

@interpreter: ez mind hihetetlenul konkret, amit te mondsz (vannak cikkek errol, meg vadul vezetnek), csak ez nem arra vonatkozik, amire en vagyok kivancsi (egy statisztika errol: "jelenleg a legtöbb bűnöző román nemzetiségű a nyugat európai börtönökben"). Amugy az interneten vannak cikkek minden es mindennek az ellenkezojerol is es ha az ember mindent elhisz, amit olvas, akkor talan erdemes lenne felhagyni az olvasassal...

Tökfőzelék (törölt) 2013.03.19. 09:42:10

@tableno: az is jó kérdés, meg az is, hogy hogyan jutott munkához (testvéri segítségre gyanakszom nyelvtudás híján) és a barátnője mit dolgozik?

Az Ingázó 2013.03.19. 09:42:48

@Tökfőzelék: @tableno: Orvosi IT rendszereket fejlesztek, nem mosogatok vagy egyéb segédmunka. Mikor kijöttünk, a gyorséttermi munka szükségmegoldás volt, 2 hónap múlva már szakmabeli állásinterjúkra mentem, és németül folyt az interjú, nem angolul :)

Sanyi9 2013.03.19. 09:44:31

@Az Ingázó: en ertem ezt, de ennek van tobb jo oldala is. Peldaul az emberek nem kell vasarnap dolgozzanak (az uzletekben) es a tobbieknek tobb idejuk jut ertelmesebb programokra (peldaul Kelet-Europaban gyakran latni, hogy a csaladok vasarnapi programja elmenni a bevasarlokozpontba es a (dagi) szuloknek evvel az az erzesuk, hogy milyen jot cselekedtek a (dagi) gyerekukkel, ahelyett, hogy elmentek volna biciklizni).

Az Ingázó 2013.03.19. 09:48:52

@Sanyi9: Ebben teljesen igazad van, de akkor nézzük meg azt is, hogy az éttermek miért lehetnek nyitva vasárnap? Söt, tudok mégjobbat. Ausztriában a virágboltok miért lehetnek nyitva vasárnap?
A vasárnapi nyitvatartás egy hosszú, évtizedek óta tartó folyamat eredménye, az hogy mi okozta, nagyon egyszerü. Mi saját magunk. Ha valamire nincs igény, azt nem is eröltetik.

bpetya75 2013.03.19. 09:49:41

@Az Ingázó:

"A faluban, ahol laktunk, még a Bécsieket is kinézték maguk közül, velünk magyarokkal elfogadóbbak voltak, mint másik osztrákkal! :)"

Ezt már mástól is olvastam itt. Agyaltam is rajta, hogy mi lehet ennek az oka. Valószínűleg arról lehet szó, hogy úgy érezhetik, hogy "abécsiek" többször köptek bele a levesükbe, mint "amagyarok", ezért rájuk jobban haragszanak.

bpetya75 2013.03.19. 09:50:52

@szaszo71:

Off

"Hogyan legyek valakivel jóban, ha nem is értem, mit beszél?"

Láttad a Szellemkutyát? ;-)

On

Az Ingázó 2013.03.19. 09:51:58

@Tökfőzelék: Testvéri segítség nem volt, egész egyszerüen folyamatosan jelentkeztem az online felületeken, és egész egyszerüen felvettek egy mcdonaldsba. A mekis interjú szerencsére nem volt olyan bonyolult, hogy ne tudtam volna megfelelni, mikor a munkát elkezdtem pedig rájöttem, hogy az étteremben nem én voltam az, aki egyáltalán nem tud németül :D

bpetya75 2013.03.19. 09:56:32

@Az Ingázó:

"Abban igazad van, hogy egyedül kell boldogulni, de elöbb-utóbb belefutsz olyan helyzetekbe, ahol hasznos lenne egy "haveri kör"."

Ebben is igazad van. Szerencsére a faluban, ahol élünk ezzel nincs gond. Nem egyszer volt már rá példa, hogy pár órás szervezéssel sikerült 8-10 embert összerántani egy probléma megoldására. Ezért jó az a bizonyos haveri kör.

Az Ingázó 2013.03.19. 09:57:58

@bpetya75: Erre nem sikerült még rájönnöm, miért lehet így. Szerintem szimplán csak az, mint Magyarországon a BP vs. vidék esetében. A vidékiek szerint minden fövárosi bunkó paraszt, de az okát senki sem tudja megmondani, hogy miért :D

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2013.03.19. 10:01:06

@tilmir: Ezt Svájcból ilyen jól lehet tudni? :)

Egyébként erről a milyenek vagyunk mi magyarok című örökbecsű slágerről már írtam egyszer:

kulhonban.blogspot.co.at/2013/03/a-labancok-uuugy-szeretnek-minket.html

bpetya75 2013.03.19. 10:04:19

@Az Ingázó:

Ezt szerintem kölcsönösen gondolják egymásról, és mindkét félnek van igazsága. Ettől függetlenül persze baromság marad az egész, ahogy az a féligazságok esetében el is várható ;-)

Tökfőzelék (törölt) 2013.03.19. 10:05:40

@Az Ingázó: akkor visszavonom a hozzászólásomat és javítok:

Végre egy normális poszt, ahol van szakmája az illetőnek és abban is dolgozik normális fizetésért!

Igaz, hogy nem az elején nem tudta a nyelvet, de már tanulja. A munkában ez nem hátráltatja, mert angol a munkanyelv.

bpetya75 2013.03.19. 10:07:38

@szaszo71:

Nekem nagyon tetszett. Forest Whitaker játszik benne egy szamuráj szellemiségű bérgyilkost. A legjobb barátja egy francia srác. Nem értik egymás beszédét, de teljesen egy húron pendülnek. Nem azért utaltam rá, mintha ez gyakori lenne, csak a poén kedvéért. Meg mert egyből ez jutott eszembe, ahogy olvastalak ;-)

tableno 2013.03.19. 10:16:57

@Az Ingázó: Nem rossz, gratulálok! :)

bpetya75 2013.03.19. 10:20:08

@flash.gordon:

Biztos én vagyok a gyökér, de hogy lehet megnézni, hogy mire válaszoltál az "Az elmenetel okai" és a "Néhány érv a hazamenetel mellett" című írásaidban?

Az Ingázó 2013.03.19. 10:23:07

@Tökfőzelék: Igen, nem fejtettem ki rendesen a körülményeket, ez igaz, elnézésedet kérem ezért :) Nehéz volt az elindulás, mivel tudtam hogy a nyelvtudásommal kezdetben biztosan nem tudok elhelyezkedni IT szektorban, ezért gyártottam a sajtburgereket, de szerencsére nem kellett sokáig :D

Párom egyébként kezdetben kutyakozmetikát nyitott, merthogy ez a hobbyja, és ausztriában meg is lehet élni belöle, de egészségügyi okok miatt váltott, és most már diplomásként pénzügyi területen dolgozik, nem rúdtáncos, vagy épp masször levezetéssel :D

hádeváu 2013.03.19. 10:34:13

@Az Ingázó:
"Az alföldröl indultunk útnak, arrafelé teljesen más az emberek hozzáállása a dolgokhoz, mint "nyugatabbra". :D"
Mit tapasztaltál, mennyiben más?

Spacecake 2013.03.19. 10:35:03

Tetszett a poszt,hasonlo meglatasaim vannak A-val kapcsolatban(en 3 evet `birtam` Becsben).
Lehet h az x-edik `legelhetobb` varos`,meg ilyen-olyan eletszinvonal,de tenyleg baromi unalmas egy hely,hogy az emberekrol mar ne is szoljak...
a becsiek meg aztan tenyleg egy kulon allatfaj,kifejezetten idegengyulolok egyebkent(tisztelet a kivetelnek),es az is arulkodo hogy a nem becsi osztrakok altalaban lenezik, es van h szegyenkeznek a becsiek miatt.
a videk rendben van,meg gyonyoru etc.tud lenni,emberek is OKk,na de az unalmas jelzo ott meg hatvanyozottabban ervenyes...

Spacecake 2013.03.19. 10:43:47

ja es Becs szlogenje anno az volt,h `Wien ist anders`
gondolom ma is ez.
a becsiek ezt buszken ejtettek ki,mindenki mas meg lesajnaloan:-)

Az Ingázó 2013.03.19. 10:47:37

@hádeváu: Meglátásom szerint itt az emberek tesznek ellene, ha problémába ütköznek, míg arrafelé sokszor csak sajnáltatják magukat. Ez bizonyos szintig ez érthetö, a kilátástalanság furcsa cselekedeteket tud kihozni az emberekböl. "Felénk" sokan félnek váltani, egyszerüen elfásulnak.

Miben más a hozzáállás? Itt még senki sem írigykedett rám, mert annyit keresek amennyit, mert 25 évesen házat vettem, vagy mert a házat még fel is újítom. Itt nem szólnak meg a vásárlás során hogyha sokat költök (mondjuk nem is ismernek még annyian, de szerintem ez késöbb sem fog változni, pedig itt is tud mindenki mindenkiröl mindent, amikor 2 hónap itt lakás után bemutatkoztam az egyik szomszédnak, majdhogynem többet tudott rólunk, mint mi saját magunk :) ), vagy mert autót veszek. És a hivatali ügyintézés során is azt tapasztam, hogy nyugat mo-n kedvesebbek az emberek.

bpetya75 2013.03.19. 11:00:11

@Az Ingázó:

Szerintem a legszűkebb pátriádon kívül nem szólnak meg azért, hogy mennyit költesz. Vagy csak a hátad mögött. ;-)

Ha Mari néni, aki a 55e forintos nyugdíját osztogatja be havonta, azt látja, hogy a gyerök, aki nemrég még a csattogós lepkét tologatta a porban, annyit költ a boltban egy bevásárlásnál, mint ő egész hónapban, akkor feljogosítva érezheti magát, hogy (be)szóljon. Mert most, ugye, felvitte a Jóisten a dolgát, de ki tudja mi lesz később! Nem jó olyan nagy lábon élni, na!

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2013.03.19. 11:01:18

@bpetya75: A "Néhány érv a hazamenetel mellett" egy index fórumos beszélgetésre volt reakció, de meg akartam őrizni az utókornak és beollóztam ide.

Az "Elmenetel okai"-t is ki kellett gúgliznom mert már én sem emlékeztem mire volt reakció. (legközelebb forrás jelölök)

ausztraliabamentem.wordpress.com/2012/10/20/kerdezz-felelek-fel-ev-utan/

2013.03.19. 11:03:40

@Az Ingázó: én most Nürnbergben lakom, amúgy nógrádi palóc falu, de laktam Tolnában is, na az még nagyobb gyötrelem volt. Jobban beszéltem németül mint ők, de a sok übermench svab közt egy senki vagy, talán a székelyek elfogadóbbak voltak, de nem sokkal.

Megjegyzem én nem értem, hogy miért kellene mindenkivel bensőséges baráti viszonyt ápolni, elég ha kölcsönösen tiszteletbe tartjuk egymást, be tartjuk a játékszabályokat, ami ugyen Mo-on nem mindenütt várható el.

Javaslom, hogy ha társaságra vágysz külföldön, akkor kersd meg a hasonló érdeklődésűeket. Egy bartánőm egy sakk klubba jár. Ott senkit nem érdekel hogy honnan jöttél., hogy nézel ki, a lényeg hogy hogy játszol.

Jaffar 2013.03.19. 11:04:39

@Az Ingázó:
Azt azért ne felejtsd el, hogy az ország nyugati része mindig is felvilágosultabb volt, mint a többi. Az itt lakó emberek többsége még a szocializmus alatt is többet tapasztalt a nyugati jólétböl, mint bárki más. Ha végigautózol az országon, akkor Nyugatról Keletre haladva szemmel látható a változás, szegénység.

bpetya75 2013.03.19. 11:08:53

@flash.gordon:

Helyes! Blogolni csak pontosan, szépen... ;-)

Az Ingázó 2013.03.19. 11:11:19

@Frengi: Igen, a sváb egy külön "állatfaj", gyökereimet tekintve részben én is az vagyok, tisztában vagyok a problémáimmal :D

Nem mondanám azt, hogy mindenkivel bensöséges baráti viszonyt kell kialakítani, ez magától jön, eröltetni szerintem nem lehet és ha lehet is, akkor sem szabad. De ha kialakulhat ilyen, akkor miért állítsunk akadályt elé?

A klubba járás valóban jó ötlet, csak sajnos ahol mi laktunk, nem voltak ilyenek, aztán mikor már a költözést terveztük, nem is foglalkoztam vele.

Most már nyitottabb vagyok ilyenre, igaz ez már nem külföld, és ha majd egy kis idöm is lesz a mostanában kialakult napi 12 óra munka után, akkor eljárok/runk valami klubba is. :)

Az Ingázó 2013.03.19. 11:13:32

@Jaffar: Igen, ez pont egy oylan probléma, amit évtizedek alatt sem sikerült megoldani, mint sok mást sem. Az embereknek is nyilván változnia kéne, de a gazdasággal is bajok vannak, mikor egy országos üzlethálózat kasszása keleten fele annyit keres, mint nyugaton.

ablakkktalan (törölt) 2013.03.19. 11:20:12

@Az Ingázó: "25 évesen házat vettem"
Még nem vetted meg, egyelőre csak a hitelt fizeted rá. Majd ha már kifizetted, akkor mondhatod, hogy megvetted.

A hitelre történő házvásárlás, meg egyáltalán a házvásárlás maga a legnagyobb csapda az életben, minden szempontból, én újabban semmi motivációt nem érzek arra, hogy legyen, főleg nem ilyen - a jelzáloghitelezés miatt mesterségesen - felpumpált, nevetséges árakon.

Annyit nem ér meg az a kis picsányi földdarab, hogy évtizedeken keresztül fizessem a hitelt + ha van hiteled, akkor a saját fejed hajtod igába, megadod magad a rendszernek, muszály lesz végig dolgoznod, hogy tudd fizetni, különben viszi a bank. Lekötöd magad, eladod magad, cserébe egy aprócska házért, saját magadat fosztod meg a lehetőségtől, hogy megvalósítsd az IGAZI álmaid.

Ilyen áron inkább nem kell, kivárok addig, amíg zsebből nevetve ki tudom fizetni, addig meg szabadon, kötöttségek nélkül azt csinálok, amit akarok és nem a bank zsebeit tömködöm.

hádeváu 2013.03.19. 11:30:30

@Az Ingázó:
Nemcsak évtizedekben mérhető ez.
Már a rómaiak óta, a limes határozta meg.És ez a különbség azóta is fennáll.

Ördögfajzat 2013.03.19. 11:31:25

@tilmir: Egyetértek. Nekem sem világos, hogy az üzletek nyitvatartásán kívül még mi izgalmasabb Mosonmagyaróváron, mint Bécsben....

tableno 2013.03.19. 12:05:13

@bpetya75: Valakit azért csesztetni, mert jól megy neki, a lúzerség netovábbja! Kevés károsabb magatartásforma létezik ennél, és sajnos Magyaroroszágra ez nagyon is jellmző.

Globetrotter2014 2013.03.19. 12:10:52

Ez egy jó cikk. Szokszor néztük Bácset mint potenciális munkahelyszínt, de amikor komolyabban utánanéztrünk mindig kiderült valami.

Pl akármennyire nyerő minden összehasonlításban, a közlekedés nem olyan ideális mint ahogy a cikkekből kiderül. Pl autóval inkább reménytelen a bejutás reggelente, pláne a belvárosba.

Globetrotter2014 2013.03.19. 12:11:53

@ZF2: ami érdekelne, tényelg annyira sima a bejárás Mosonmagyaróvárról?

Hogy működik az ingázás? Mennyi idő kell a bejutásra?

Spacecake 2013.03.19. 12:13:14

@ablakkktalan: ez egy kicsit demagogra sikeredett:-)

de nem banom,mert amig sokan igy gondolkodnak,(vagy nincs mas lehetoseguk),a lakas(okat) tulajdonloknak nem lesz gondjuk a berbeadassal:-)
aztan majd 20ev mulva vakargasd meg a buksidat,amikor megsem sikerult ez a `nevetve zsebbol kifizetem` cimu sztori,es rajossz h ciganykent elted egesz eleted,es kozben kifizetted egy lakas/haz arat lakberre:-)

csunya,gonosz bankok!!!:-)

bpetya75 2013.03.19. 12:21:30

@tableno:

Én nem látom ezt ennyire károsnak. Persze vannak fokozatai, de az, ha egy ismerős öregasszony morgolódik nem különösebben gáz szerintem. Nem vesz róla tudomást az embert, oszt kész. Nem érdemes minden motyorgással foglalkozni. Sőt! A többségével nem érdemes ;-)

Az is igaz, hogy ez habitusfüggő. Asszonykám olyan dolgokon képes fennakadni, és akár napokig agyalgatni rajtuk, amiket én egy vállrándítással elintézek.

tableno 2013.03.19. 12:24:27

@Spacecake: igaz, a nagyívű sarkos megállapítások mindig hamisak. Ingatlant venni lehet nagyon jó befektetés, meg nagyon rossz is. Minden a körülményektől függ.

bpetya75 2013.03.19. 12:25:14

@ablakkktalan:

Van igazság abban amit írsz, csak arról felejtkezel meg, hogy van nem kevés ember (az biztos, hogy kevesebb, mint amennyien hitelből házat vesznek), akinek az az IGAZI álma, hogy a saját házában éljen, azt úgy alakíthassa, ahogy neki tetszik, a saját kertjét ápolgathassa, nevelgethesse, ésatöbbi.

tableno 2013.03.19. 12:30:18

@bpetya75: Azért káros, mert ha a köztudatban az van, hogy az anyagi jólét szégyellni való dolog, akkor a vállalkozás, önfejlesztés is az. Így viszont nincs fejlődés, ha valaki ki akar tűnni a tehetségével, szorgalmával, azt visszahúzzák vagy kiközösítik. Ugyanez a gond a cigányoknál is, csak még alacsonyabb szinten.

NIKI LAURA 2013.03.19. 12:34:08

Az ingázóknak meg van az az óriási lépéselőnye az életben,hogy a vadkapitalizmusban keresett valutát a cucializmus forintjában költi el!

Így lehet nagy életszínvonalon élni!

A svájcban-Kanadában-Angliában élő magyar alapbérért ott nyomorog,de ha azt a pénzt itthon költené el,császár lenne!

Az Ingázó 2013.03.19. 12:40:09

@ablakkktalan: Valóban még a bank keze rajta van, de cserébe nem szól be, ha átakarom alakítani a házat, ha ki akarok venni egy falat, vagy beakarok falazni egy ablakot, vagy át akarom festeni az egész házat.

Valamilyen szinten leköt, de bármikor kitehetem hogy eladó, és bármikor el is tudom adni. Nem a keleti hatarszéli, világvégi parasztházra vettem fel 2szer annyi hitelt, mint amit a ház ér, hanem reális összeget olyan házra, ami forgalomképes állapotban, "felkapott" helyen van.

Sanyi9 2013.03.19. 12:41:36

@NIKI LAURA: persze, persze, csak azert... Vagy egyszeruen mondtal valamit, masok ramutattak, hogy hazudsz, erre most probalod kimagyarazni. Szep, szep...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.19. 12:44:04

@NIKI LAURA: ez igaz is volt 30 eve
csak ha meg egy az egyben atvaltok 1 par cipot, 1 liter benzint, vagy egy grillcsirket es itt olcsobb?

DieNanny CH 2013.03.19. 12:44:06

@Spacecake:
"ciganykent elted egesz eleted"
Szerencsére ilyen mentalitás Svájcban nincs, ezért tudnak az emberek könnyebben álláshoz jutni. Bérlakást olcsóbb felmondani, mint egy lakást eladni/venni.
Bár, amíg Mo-on a bérlakás árak el vannak szállva, addig valóban megéri inkább törlesztőrészletet fizetni havonta, mint bérleti díjat.
Mo-on van olyan jó minőségű garzon, amit a fizetésed 20%-áért rezsivel, mindennel együtt ki tudsz venni?
Ezért nem nevezném cigányéletűnek azt, aki bérlakásokban él évtizedekig. Talán 60 évesen már érdemesebb saját lakáson gondolkodni.
(Ettől függetlenül én is részletet nyögök, de már bánom, hogy kölcsönt vettem fel)

Az Ingázó 2013.03.19. 12:46:36

@ZF2: Vonatút 1-1óra 10 perc, érkezés Hauptbahnhofra vagy Meidlingbe, ahonnan U1 vagy U6-al, esetleg még egy átszállással szinte a város bármely pontja elérhetö.

Mióta decemberben átadták a hauptbahnhofot akadnak néha késések, de nem számottevö és igyekeznek a hibákat kiküszöbölni. És fura mód ezek a késések az ÖBB "fennhatósága alatt" vannak, nem a magyar oldalon! :D

bpetya75 2013.03.19. 12:49:40

@tableno:

Nem véletlenül hoztam az öregasszonyos példát. Én ilyennek képzelem azt, hogy "megszólnak". Az is igaz, hogy nem tudom, hogy mehet ez egy alföldi kisvárosban vagy faluban. Ha ez egy általános hozzáállás, akkor az tényleg romboló hatású.

Én a környezetemben a teljesítmény elismerését épp úgy látom, mint a másik sikere miatti irigykedést, valószínűleg ezért nem érzem annyira súlyosnak a helyzetet.

tableno 2013.03.19. 12:55:46

@bpetya75: Ha megnézed a mai magyar politikát és közbeszédet, eléggé általános hozzáállás, hogy a "gazdag ember gazember". A legviccesebb az, hogy éppen ezért azok, akik látványosan gazdagok, azok általában valóban gazemberek is, ugyanis ők az egyetlenek, akiknek nem derogál mutogatni a pénzüket. Ez persze megint csak a káros sztereotípiát erősíti, és a kör bezárult...

montroyal ( CAN qc) 2013.03.19. 12:58:04

@Sanyi9: roman bunozokrol
szemelyes tapasztalat regebben az ujsagok Tv ha bunbandakrol beszelt .foleg aruhazi lopasok( lakasokat bereltek raktarnak a lopott cuccokhoz) valamint credit kartya hamisitasok mindig kiderult ,romanok voltak ... viszont par eve lekoroztek oket a magyar ciganyok... latszik otthon kemeny edzesbe voltak..

ablakkktalan (törölt) 2013.03.19. 13:00:06

@Spacecake: Nem a mondandóm demagóg, hanem ami most megy a világban, az a demagóg.

Nem a bank építi a házat, sosem az építette. A bank egy felesleges, hátráltató tényező a folyamatban, aki ingyen lefölözi mások munkáját, és az árak felnyomásával immáron a legtöbb nyugati országban elérte, hogy megkerülhetetlen tényező legyen. Cserébe meg egy nagy lófaszt nyújt, ha jól megy minden és önként adod a zsét, addig mosolyog, ha meg rosszul mennek a dolgok, akkor meg erővel veszi el. Lásd ciprus.

Te valszeg úgy nőttél fel, hogy rövidke életedben mindig is ott volt a bank, meg volt a nyugdíj, meg ezermás millió dolog, amiben bízol, amire építesz, nos hadd nyissam fel szemeid, ezek max. pár évszázados emberi találmányok, amiknek a hátrányaira épp mostanában kezdenek el rájönni az emberek. Nem lesz ez mindig így.

Nem egy statikus rendszerben élsz, ami örökké így volt és örökké így is lesz, ma azt írod, hogy "gonosz bankok :)))", de könnyen lehet, hogy 500 év múlva ez smilek nélkül a tankönyvekbe lesz vastagon leírva.

Amúgy meg már most megvehetnék zsebből egy házat te gyökér, csak én többre vágyom a "ház, család, jó nyugdíj" kombónál.

DieNanny CH 2013.03.19. 13:00:14

@NIKI LAURA:
"ha azt a pénzt itthon költené el,császár lenne! "
Vagy nem. Íme, Aldi Svácban és magyarhonban:
www.aldi.hu/hu/html/offers/ajanlatok_csutortoktol_2013_03_21.htm
www.aldi-suisse.ch/ch/html/offers/angebote_18_03_2013_DEU_HTML.htm?WT.z_src=main
Az a relaxációs szék Mo-on 16.990 Ft, Svájcban 250 Ft-ot véve egy franknak, 15.000 Ft.

Spacecake 2013.03.19. 13:06:36

@DieNanny: `Mo-on van olyan jó minőségű garzon, amit a fizetésed 20%-áért rezsivel, mindennel együtt ki tudsz venni?`
hat az attol fugg,mennyi a fizetesed!!!:-)
de ha az atlagot vesszuk,termeszetesen nem,mintahogy CH-ban,vagy UKben sem:-)
hogy erted h el vannak szallva a berlakasarak??

bpetya75 2013.03.19. 13:09:35

@tableno:

Mit értesz közbeszéd alatt? Én az elmúlt években elég sok és elég sokféle emberrel beszélgettem a világ kisebb-nagyobb dolgairól. A megosztottság egyértelműen érzékelhető, de tapasztalatom szerint közel sem olyan mély, amilyennek kintről látszhat, vagy amilyennek a hatalmon lévők szeretnék.

Csányit vagy Szélest általánosságban nem mossák automatikusan egybe a helyi "gazdag emberek"-kel. Irigyek persze mindenhol vannak, de a többség meggyőződésem szerint nem érez különösebb belső késztetést arra, hogy legazemberezzen mindenkit, akinek jobban megy, mint neki.

Jaffar 2013.03.19. 13:11:22

@Az Ingázó:
Ez a nyugaton kétszer annyit keresnek ugyanazért a munkáért szöveg nagyon nem állja meg a helyét. Kb így keseregnek Indiában meg Thaiföldön az emberek, amikor arról beszélnek, hogy hozzájuk képest nekünk milyen jó.

El lehet menni és meg lehet próbálni. Az ingázók valóban kicsit jobban járnak, de cserébe sohasem lesznek befogadva, míg egy ott lakó külföldi esetében erre nagy az esély. Csak a magam példájából kiindulva is mondhatom, hogy magyarként ausztriában nem leszel hátrányban egy helyivel szemben. Persze csak akkor, ha képes vagy ellátni ugyanazt a feladatot. Ha nem beszéled jól a nyelvet, nincs elég tudásod, akkor mire föl várod el, hogy ugyanúgy kezeljenek, ugyanannyi legyen a béred?

tableno 2013.03.19. 13:12:42

@bpetya75: lásd például ablakkktalan legutolsó hozzászólását... ;-)

Jaffar 2013.03.19. 13:13:42

@DieNanny:
Ki lehet emelni egy-két dolgot mindig, ami Mo-n drágább, de összességében az élet nagyságrendekkel olcsóbb, mint bármelyik fejlett országban. Ha másban nem is, de ebben igaza van a NIKI LAURA nickjén kommentelö szén alapú egységnek.

morsels (törölt) 2013.03.19. 13:14:05

@bpetya75: Ez nem csak 'ALOM' kerdese, hanem egyszeru racionalis szempont is lehet. Amikor a havi torlesztoreszlet kb. annyi, mint a berles, akkor nincs sok ertelme arrol beszelni, hogy melyikkel jar jobban a po'gar hosszabb tavon.
A berlsenek is megvannak az elonyei, az tulajdonlasnak is a hatranyai, meg vice versa.

morsels (törölt) 2013.03.19. 13:19:19

@ablakkktalan: Ez nem egeszen igy van, a bank koncepcioja mar 4ezer eves.

montroyal ( CAN qc) 2013.03.19. 13:23:40

@morsels: a haz vasarlasa egy eroltetet sporolas is lehet a nyugdijas evekre nalunk nagyon fejlett elfogadott a nyugdijas hazak ahol a nyugdijad nagy reszeert igaz de minden kenyelmed van onallo kis lakasba .. sokan tervezik es szivesen koltoznek ilyen lakasokba sajat kifizetett hazukat lakasukat eladjak es kenyelmes anyagi biztonsagba elik le hatralevo napjaikat ... ja a gyerekeknek nincs szuksege a hazra mert nekik is van addigra legfeljebb egy kis penzel szoktak segiteni oket ha marad..

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.19. 13:25:03

@Jaffar:

Éppen ma tettem közzé a friss adatokat a világ országairól paritásos GDP ügyben. wp.me/p2oZYa-1tZ

A világot 8 csoportra osztva, Mo. a 4. csoportban van. Tudomásul kellene venniük a magyarknak, hogy Mo. NEM szegény ország, sőt a világátlag FELETT van..

DieNanny CH 2013.03.19. 13:26:17

@Spacecake:
Úgy értettem, hogy annyi, mint egy átlagos havi törlesztés. És ez elősegíti a röghözkötést. (Az emberek inkább kölcsönt vesznek fel, mint bérletet fizetnek)
Svájcban nagyátlagban a bérleti díj a lakás értékének háromszázad része (25 év szorozva 12 hónappal).
Mo-on ez kb kétszázad rész. (Tilmir majd kijavít). Ezért vesznek fel sokan kölcsönt, mert még bíznak benne, hogy az első munkahelyükről mennek majd nyugdíjba.

morsels (törölt) 2013.03.19. 13:29:15

@montroyal: Igen, tudom :-)
Bar azt hiszem, hogy ez a 'gyerekeknek nincs szukseg hazra, mert nekik is van addigra' lassan valtozni fog.

DieNanny CH 2013.03.19. 13:31:25

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Világátlag felett, oké, de Mo van annyira kultúrált és jól felszerelt ország, hogy SOKKAL felette kellene, hogy legyen...
Készült valami hasonló 30 évvel ezelőtt is? Mert az lenne az érdekes, az elmúlt 30 évben honnan hová jutottunk, nem pedig egy másikkal összehasonlítani.

Spacecake 2013.03.19. 13:32:20

@ablakkktalan: te nagyon kesz vagy,kisfiam.
a bank meg a hitel intezmenye nem 30 eve letezik,hanem x ezer...
hadd nyissam fel en a te szemed,te `gyoker`:
ki kell h abranditsalak,500ev mulva is lesz es alapvetoen fontos a gazdasag szempontjabol,csak ismerni kene,es tudni kellene hasznalni.van akinek sikerul,van akinek nem...

`haz,csalad,jo nyugdij`kombo....hmm,fuu,tenyleg tok gaaaaz,tiszta kispolgari...

akkor tudod mit:
csapasd csak a `GOA,crack,BMW`kombodat,mert az a LAAZAAAA..

hulyegyerek...

Az Ingázó 2013.03.19. 13:43:29

@Jaffar: A kelet-nyugatot most magyarországon belül értettem. Egy tesco-s dolgozó a keleti régióban megkapja a 65-70 ezret, ugyanezért nyugaton 100 fölé is kúszhat a bér!

Spacecake 2013.03.19. 13:52:29

@Az Ingázó: de ervenyes lehet ez akar Nemetoszagra is,meg szelsosegesebben is,mint Mo-n.Muenchen,Stuttgart vs. Magdeburg,Lipcse.
akar 2--2.5szeres szorzo ugyanarra a pozira...

Jaffar 2013.03.19. 14:00:02

@Az Ingázó:

Nyilván azért van ez így, mert nyugaton ennyit ér ez a munka. Ha ennyit akarsz keresni, akkor oda kell menni és ott kell dolgozni.
Elvileg már rég nincs cucilizmus...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.19. 14:00:41

na elindulok es 10 orakor feleskuszom az Amerikai Egyesult Allamok alkotmanyara es tovenyeire
so help me God

Az Ingázó 2013.03.19. 14:01:25

@Jaffar: De miért ér ugyanaz a munka, ugyanabban az országban többszörösét az ország egyik végében, mint a másik végében?

(deleted) (törölt) 2013.03.19. 14:11:50

Mondjuk Móvár mennyivel izgalmasabb, mint Bécs?

ablakkktalan (törölt) 2013.03.19. 14:11:54

@Spacecake: A ház fogalma is többmillió éves, ma mégse mondanád egy 5 millió éves barlangra, hogy a házad. Vagyis te úgy nézem igen, ha jól látom az iskola is kimaradt, ugye ha nem teszel vessző után space-t, akkor összefolyik a szöveg. Előbb szerintem a magyar nyelvet próbáld meg használni, utána gondolkozz nehezebb dolgokon, mint pl. a bank.

A bank totál felesleges, hátráltató tényező a VALÓDI gazdaság és termelés szempontjából (az összes többi kolonccal egyetemben, amit maga után húz a dolgozó ember, katonaság, rendőrség, pénzügyi szektor stb...) ezt eddig még mindenki belátta, akinek több agya volt mind egy hangyának, és beszélgetett velünk 5 percet.

500 év múlva nemhogy bankrendszer nem lesz, hanem még pénz sem lesz ilyen formában és az általatok csak lenézően kommunizmusnak nevezett társadalmi rendszer alapján fog működni egy olyan világ, ahol a bank, meg a vállalkozó köbö szitokszó lesz.

Nem kevés tényező van, ami efelé mutat, csak persze ahhoz, hogy ezt lásd, tudni kéne megérteni a dolgokat, nem csak elhinni, amit a mainstream média az agyadba tunkol. Ugye, vegyél fel kurva nagy hitelt, mert "CSAK ÍGY" lehet saját házad.
Érted, ők mondják, hogy hajts neki hasznot, mert számodra csak ez az egy út létezik. Elég nagy gyökérnek kell lenni, hogy ezt elhidd, főleg az ő szájukból. Persze gondolkozni nem tudó gyökérből sosem volt hiány.

Jaffar 2013.03.19. 14:12:19

@Az Ingázó:
A magyarázat egyszerü:

A kínálat kereslet. A munkád pontosan annyit ér, amennyiért el tudod adni azt. A munkád sem más, mint egy árucikk, még akkor is, ha ez elég sarkos megfogalmazás. Pontosan emiatt árt a minimálbér és nem használ. Az ország keleti felén örülsz, ha van minimálbéres melód, Sopronban meg kiröhögöd azt, aki csak ennyit akar fizetni.

Az Ingázó 2013.03.19. 14:25:54

@ablakkktalan: Ezzel csak az a baj, hogy a társadalmi egyenlöség, amire a kommunizmus alapul, egy nem megvalósítható téveszme. Elöbb-utóbb kialakulnak egyenlötlenségek, bankok, vállalkozók, szegények és gazdagok, hiába kontrollálja azt egy felsöbb hatalom.
Ugyanez az egyenlötlenség megvan az állatvilágban is. Ez nem gazdaságpolitikai vagy szociológiai kérdés, hanem etológiai.
Ahogyan az ember is mindig többet és többet akar, ugyanez igaz az oroszlánokra, vagy épp a fákra is. A természet törvényeivel nem lehet szembeszállni, maximum ideig-óráig.

2013.03.19. 14:31:34

@NIKI LAURA: ez reszben igaz. Az egyik legnagyobb koltseg a lakhatas, ami Mo-n sokkal olcsobb.
Jo nehanyan a csoportombol dolgoznak Spanyolo, Gorogo. USAban es Oroszoban, IT munka tehat siman lehet, angol fizetes, olcso orszagbeli elet.

A benzinrol, kaja, egyeb koltsegek nem tudok nyilatkozni, nem emlekszem az arakra az osszes orszagbol, de USA nagyjabol olcsobb. Ausztria: passz.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.19. 14:32:07

@Az Ingázó:

Pontosan így van.

A marxista eszme megvalósult: egyes állatfajok között. Jellemzően rovaroknál. Már a fejlettebb állatoknál sem működik. A farkasok kb. katonai demokráciában élnek, a majmok meg kapitalizmusban. De a magántulajdon a kutyáknál is megvan. Akinek volt egynél több kutyája, az tudja, hogy a kutya mérges, ha a társa az ő tárgyához nyúl, még akkor is, ha éppen nincs szüksége rá.

Valójában ha lehetne is kommunizmust kiépíteni, akkor sem lenne szabad, mert súlyosan emberellenes.

Spacecake 2013.03.19. 14:35:23

@ablakkktalan: tul sok sci-fi-t nezel ocsi,vagy ez valami idiota szekta??:-)

ja hogy a kommunizmus lesz az uj vilagrendszer!!!!

o most mar mindent ertek!!!!

anyam borogass....

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.19. 14:38:11

@tanato:

Igen, van ilyen jelenség valóban.

Akinek van jó esélye, az elmegy BG-ból.

Aki marad vagy aki visszajön, az meg jellemzően valamilyen nem-anyagi okból teszi ezt, s nem azért mert arra számít, hogy jó lesz neki BG-ban is. Azaz "jobban járnék, ha elmennék, de mégsem megyek, mert" és jön valamilyen abszolút egyéni ok.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.19. 14:40:34

@ablakkktalan:

A kommunizmus nem tud működni. Ennek teljesen tudományos okai vannak. Csak Marx idejében még fejletlen volt a szociológia, a közgazdaságtudomány, a pszichológia, így gyakorlatilag az egész marxi eszme egy fantázia tudományos alap nélkül.

Ronnie_27 2013.03.19. 14:55:32

@ablakkktalan:

Nagyon jól összefoglaltad.
Ami a jogi részt illeti: a tulajdonjog egyik eleme a rendelkezés joga. Ha jelzáloggal van terhelve a házad, akkor az nem a tulajdonod, mivel nem rendelkezhetsz az ingatlanoddal, pl. nem adhatod el a bank hozzájárulása nélkül.
100 évvel ezelőtt, amikor a vidéki emberek többsége földműves volt, a saját ház a jó megélhetés egyetlen forrása volt, mert különben csak nincstelen zsellér lehetett az ember. Ma ez már nem így van, a megélhetés legfőbb forrása a munkajövedelem.
A rendszerváltás és a válság között ugrásszerűen nőttek az ingatlanárak. A balga ember azt hitte, ez mindig így lesz, ezért a legjobb befektetésnek a lakóingatlanokat hitték. Mára ez is megdőlt. Különösen igaz ez pl. Kelet-Magyarországra, ahol én élek. Ugyan mitől nőnének itt az ingatlanárak az elkövetkezendő 1-2 évtizedben? Egy lakás árával több pénzt lehet keresni, mint amennyi az albérleti díj.
Ráadásul, az egyre inkább szükségszerű mobilitás legfőbb akadálya a saját ingatlan. Ki merné elkötelezni magát 10-20 évre pl. Kelet-Magyarországon? Én nem.
Szóval ez a néhány csökevény az oka annak, hogy az ember több évtizedes rabszolgaságba taszítja magát egy bizonytalan előny érdekében.

Spacecake 2013.03.19. 14:56:05

@morsels: en a Matrix-ra tippeltem volna,es azt hiszi o NEO:-)

mindenesetre eleg jo cucc lehet,amin rajta van:-)

ablakkktalan (törölt) 2013.03.19. 15:06:59

@Az Ingázó:

A többet akarás az egy állati ösztön, ja. Pont ugyanolyan állati ösztön, mint az, hogy szájbavernéd a másikat, akinek többje van és elvennéd tőle.

A társadalom fejlődése során ez utóbbi ösztönt már elnyomta az ész és az előzővel is ez fog történni, mert a modernebb, hatékonyabb társadalom és a termelékenyebb gazdaság is ezt kívánja. Héló, a társadalom fejlődése az maga az a folyamat, aminek során ösztönöket szabályozunk, írunk felül ésszel meghozott szabályokkal, erről szól az egész.

Csak idő kérdése, hogy a mások kihasználásának ne csak bizonyos eszközeit tiltsuk be, hanem magát a kihasználást.

ablakkktalan (törölt) 2013.03.19. 15:12:54

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Hát a JELENLEGI ember nem tudná működtetni, a jelenlegi ember céljait, hajtóerőit, nem lehetne értelmezni abban a környezetben.

De az ember hajtóereje, céljai folyamatosan változnak, ha egy párezer évvel ezelőtti embert ledobnál a deák térre, az első szembejövő nőt leütné és a hajánál fogva elhúzná a barlangba. Nemigen tudnád neki megmagyarázni, hogy miért kell neki bemennie az irodába, miért csak így lehetne élni.

Pont ugyanígy a jelenlegi gondolkodással nemigen lehet felfogni egy más társadalom szereplőinek hajtóerejét, gondolatmenetét.

Az Ingázó 2013.03.19. 15:13:27

@ablakkktalan: Nem emlékszem pontosan a történetre, de egy tanár megkérdezte a diákjait, hogy életképes-e a kommunizmus, vagy a társadalmi egyenlöség, mire a diákok azt válaszolták hogy igen. Innentöl kezdve mindegy volt, hogy ki milyen dolgozatot ír, mindenki a dolgozatok alapján számított átlagjegyet kapta. Az átlag egyre romlott, majd év végére mindenki megbukott. Biztos hogy annyira hatékony, ha nincs motiváció az emberek számára?

Globetrotter2014 2013.03.19. 15:20:08

@Az Ingázó: köszi, 1 óra nem kevés, igaz néha itt is elduguluok autóval 40-50 perceket.

Az Ingázó 2013.03.19. 15:29:40

@ZF2: igen, valóban nem az, de nem egy kollégám a 21-22. kerületböl minimum másfél óra alatt ér be a Schönbrunnál levö munkahelyre, pedig nem egy nagy távolság :)

GERI87 2013.03.19. 15:33:22

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

"Mo. NEM szegény ország, sőt a világátlag FELETT van."

Az lehet hogy statisztikailag, számszerűleg így van...de a legtöbb ember meg nem így érzi.
Az hogy Afrikában 1 dollárból élnek naponta, meg kunyhókban, konténerekben, szeméttel fűtenek....ahhoz képest nyilván számukra MO kánaán....8 órás munkanap, minden nap ehetsz húst, fűtött lakás, mobil, net, autó...stb, tehát ne rinyáljunk...

Csak épp egy magyar nem Etiópiához, meg kínai paraszthoz méri magát, itt magasabbak az elvárások.....még akkor is ha vannak irreális elvárások jelenleg....

Európai társadalom, nyugati életszemlélet: ehhez kell mérni kelet európát, ehhez képest meg nálunk tengődés van....persze lehet élni net nélkül, faszbukos tapiszar meg autó, hobbi, kávé, alkohol stb nélkül havi 100-ból és még marad is....csak épp így a társadalomból kizárja magát és aligha lesz boldog és él teljes életet (a többség, nem pár hibbant).

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.19. 15:38:45

@ablakkktalan:

Nem, ebben tévedsz. Mindent el lehet magyarázni. S minden érthető bármelyik kora embere számára.

Az ember alapvető célja mindig ugyanaz: a saját élet fenntartása, a szaporodás, majd a család fenntartása. Ma is, s az őskorban is ugyanaz.

A változás csupán az, hogy a történelem folyamán egyre növekszik a jólét, Míg a régi korokban az ember egész idejét elvette a fenti feladat megoldása, később egyre nagyobb lett az a réteg, mely már szabad idővel is rendelkezett.

Az átlag ősember kénytelen volt egész nap dolgozni, mert ellenkező esetben éhen pusztult volna. Ma meg az átlagember képes az alapot kevés munkával kielégíteni. A mai átlagember azért dolgozik, hogy plusz dolgokhoz jusson, melyek nem feltétlenül szükségesek az élethez. Ma már csak egyes észak-kelet-afrikai éhínség sújtotta területeken van az, hogy az átlagember nem tudja kielégíteni az alapszükségleteit sem.

Globetrotter2014 2013.03.19. 15:39:00

@Az Ingázó: ez mondjuk a Schottentornál lenne. Gonodolom a belváros eléggé nehezen megközelíthető autóval reggel. Taxival elég sokat szívtunk...

Mindegy ez csak egy potenciális lehetőség jelenleg, köszi az infót.

ablakkktalan (törölt) 2013.03.19. 15:42:23

@Az Ingázó: Azt nem csinálhatod, hogy kiragadsz egyetlen elemet a kommunizmusból, belehelyezed egy kapitalista környezetbe, és amikor nem működik, kijelented, hogy jó, akkor a kommunizmus nem működik.

Én megpróbáltam mondani a gyerekemnek, hogy ok, mostantól csak akkor kap kaját, ha megdolgozik érte, mert kapitalizmus van, és nem működött a dolog, szétesett a család, akkor ezek szerint a kapitalizmus is működésképtelen lenne? Ebben a rendszerben az, egy másik rendszerben, más környezetben működőképes.

És ez a baj kommunizmussal is, hogy anno kiragadtak belőle egy elemet, azt, hogy mindent államosítunk, de valójában ugyanúgy kapitalista rendszer maradt meg, mindenért fizetni kellett ugyanúgy mint eddig, mindenhol ott voltak a hatalmasok, akiknek több jutott, pörögtek a másodállások, meg a fusik, hajtani kellett a lóvéért. Nem volt itt kommunizmus sosem.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.19. 15:46:24

@ablakkktalan:

"Én megpróbáltam mondani a gyerekemnek, hogy ok, mostantól csak akkor kap kaját, ha megdolgozik érte, mert kapitalizmus van, és nem működött a dolog, szétesett a család, akkor ezek szerint a kapitalizmus is működésképtelen lenne?"

A család egy érzelmi egység. S egész más kategória.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.19. 15:50:11

@ablakkktalan:

"És ez a baj kommunizmussal is, hogy anno kiragadtak belőle egy elemet, azt, hogy mindent államosítunk, de valójában ugyanúgy kapitalista rendszer maradt meg, mindenért fizetni kellett ugyanúgy mint eddig, mindenhol ott voltak a hatalmasok, akiknek több jutott, pörögtek a másodállások, meg a fusik, hajtani kellett a lóvéért. Nem volt itt kommunizmus sosem."

Van 2 ország, ahol megpróbálták rögtön bevezetni a pénz nélküli rendszert. (Egyébként ilyet Marx sem mondott, ő is azt mondta, hogy kell átmenet.)

Kubában a 60-as évekban Che Gyilkos Guevara, a hírhedt argentín lumpen prónálta ezt, de le lett időben állítva.

Aztán a 70-es években a kambodzsai marxisták meg is valósították. A világ egyetlen esete! Kambodzsában 1975-1979 között nem volt pénz.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.19. 15:51:18

@ablakkktalan:

"Csak idő kérdése, hogy a mások kihasználásának ne csak bizonyos eszközeit tiltsuk be, hanem magát a kihasználást."

Nem kihasználás dolgozni, fejlődni, vállalkozni.

ablakkktalan (törölt) 2013.03.19. 16:03:04

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Kár fárasztani magad, sajnos nekem rangon aluli az ilyen gyógyegerekkel való vita, akik a beléjüknevelt dogmák - persze saját érvek nélküli - ismételgetésén kívűl semmire nem alkalmasak...

Mrsmihaly 2013.03.19. 16:12:24

@hagyma: Ezzel jar munka is? Vagy Mary eltart ?

Prof. Dr. Simon Templar 2013.03.19. 16:15:08

"Ha Mari néni, aki a 55e forintos nyugdíját osztogatja be havonta, azt látja, hogy a gyerök, aki nemrég még a csattogós lepkét tologatta a porban, annyit költ a boltban egy bevásárlásnál, mint ő egész hónapban, akkor feljogosítva érezheti magát, hogy (be)szóljon."

Ha Mari néni is fellázadt volna Kádár ellen '68-ban, mint Birkut Gdanskban Gomulka ellen (lásd Wajda: Márványember) és hozzájuk hasonlóan vállalta volna a közéjük lövetést, akkor Mari néninek volna joga derpegni. De mivel itt '63 és '89 között a proleszek 90%-a Kádár f@szát szopkodta önként és dalolva és eladta a saját gyerekei (mai 40-esek, mi) és az unokái (mai huszonévesek, a gyerekeink) jövőjét, azért, hogy ő jól éljen hitelből, ezért Mari néni jobban teszi, hogy, ha kussol és örül, hogy valaki még termel neki nyugdíjat.

Ajánlott olvasmány: Mong Attila: Kádár hitele Libri Könyvkiadó Kft. Budapest 2012.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.19. 16:18:20

@ablakkktalan:

Dogmákat benned látok. Nagy marxista dogmákat, melyeket 100 éve megcáfoltak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.19. 16:58:18

@Mrsmihaly: hulye, en 15 eve dolgozom itt, volt olyan ket ev amikor minden egyes nap
tehat 365-ot evente
amugy csak szolok mindenkinek

I'AM AMERICAN:)

tableno 2013.03.19. 17:00:44

@ablakkktalan: Persze, a 1.5 millió kambodzsai, akit meggyilkoltak a Vörös Khmerek az egyenlőség nevében, az is csak belénknevelt dogma. Meg az az uszkve 60 millió kínai, aki éhen halt Mao kulturális forradalma alatt (ahol megpróbálták "tiszta" formájában bevezetni a kommunizmust. Olvassál már egy kis történelmet, mielőtt világmegváltasz!

Das schönste Bundesland der Welt 2013.03.19. 17:19:28

A poszterhez:

"Az első benyomás minden esetben pozitív, de ez ne tévesszen meg senkit, időbe telik mire a dolgok mélyére látunk. A pénz, a gazdagság, a jólét sok esetben csak a látszat."

Azt kérdezném, hogy mi van a "látszat" mögött szerinted?

Illetve pontosan mit értesz beilleszkedés alatt? Mikor lesz valaki beilleszkedett??

montroyal ( CAN qc) 2013.03.19. 17:23:24

@Prof. Dr. Simon Templar: Kádár hitele
valaki valaszolna nekem mert ugy olvastam hogy sokkaktobb hitelt vettek fel a demokratikus MO-on sokkal tobb az adosag es gyakorlatilag nincs belso termeles ami ha szar is volt de az atkosban volt akkor mi ert jobb ma mibol lesz visszaadva az adosag... veszunk fel masik hitelt... es tovabbra is fujj Kadar hitel... és most van igazan megalapozva a jovo generacio jovoje ... kulfoldon .. nem vitatkozni szeretnek tok hulye vagyok hozza es nem is erint az egesz engem csak aki ert hozza osszehasonlitana?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.19. 17:40:30

@tableno: @Das schönste Bundesland der Welt:
thx
hosszu volt az ut
de ezt akartam,
meg kell par nap hogy orulni is tudjak:)
fura erzes na

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.19. 17:41:45

@montroyal: hat igen megszazszorozodott a tartozas,, ugy hogy mellette elprivatizaltak az orszagot
lehet errol mellebeszelni, de ez teny

Das schönste Bundesland der Welt 2013.03.19. 17:42:47

@szaszo71: Csak azért választottam ezt a nevet, mert errefelé bemondják a rádióba, hogy : Antenne .... és a nick. Te melyikre gondolsz?

2013.03.19. 18:01:18

@hagyma: congrats! De legalabb a ' jelet vedd le az "I'AM AMERICAN"-bol. :)))

Prof. Dr. Simon Templar 2013.03.19. 18:01:45

"Az apparátus olyan rendszert valósított meg, amely a világosság megjelenését eleve megakadályozza, sőt a sötétség és a rabság dicsőítésére formulákat talál ki, és az intakt és hiteles létezés ellen egységes elméleti hadállást vesz fel, amely a létrontásban való berendezkedést életvesztés terhe alatt kötelezővé teszi. Annak, aki a létrontáson kívül áll, nem ad kenyeret. A Nagyinkvizitor esztétikusan korrupt volt, és a polgárság ebből a mondén korrupcióból még valamit megőrzött. A totalitárius korrupció a csőcseléké. Ott az ember még akárki, itt senki." (Hamvas Béla: Kiengesztelődés - részlet a Patmosz című esszékötetből)

"A totalitárius korrupció a csőcseléké. Ott az ember még akárki, itt senki" (kiemelés tőlem)

Ez volt Kádár alatt és ez van most is - nincs különbség.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.03.19. 18:04:58

@hagyma: Gratulalok az allampolgarsaghoz. Kivancsi voltam mit fogsz irni eloszor. (Persze azt gondoltam majd csak a kijozanodas utan hallunk feloled) En nagyon vartam a katarziszt az allampolgarsagi ceremonia utan de nem akart megerkezni. Meg napok mulva sem. Remelem azert hozzad eljut. Azert az utlevelet kezhez kapni tenyleg jo erzes volt.

Mrs. Clayton 2013.03.19. 18:16:13

@hagyma: nem kötözködés miatt, de nem értem h a privatizációban mégis mi a probléma, h külföldiek vették meg, mégis kinek kellett volna megvennie? v hagyni állami kézben h szolgáltatás semmi se legyen, fejlesztés még annyi se? hol volt olyan gazdasági, szakmai háttér Mo-n, h azt mondja egy Kft, v Rt h akkor ő megveszi a villamos műveket? egyáltalán nem látok abban semmi problémát, h olyan társaságoknak adták el, akik tőkeerősek és megfelelő szinten tudják tartani, képesek fejleszteni mondjuk a gáz v villamos energia szolgáltatást
pl amerikában ezek egyik sem állami tulajdon, de az állam olyan törvényeket hozhat, amelyekkel gyakorlatilag bármit előírhat az adott szolgáltatónak, így gyakorlatilag államilag vezérelt magánvállalatok szolgáltatnak, amikor még közigjogot tanultam, akkor több előadom volt ilyen területről s akkor ők azt mondták, h mi is ebbe az irányba haladunk, s ez sztem jó
a baj max nem megfelelő szabályozottsággal lehet, de ez politikai nem gazdasági kérdés

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.19. 18:16:40

@charlieharper: ah copiztam, neztem egy videot, tudom, hogy nem kell
@ctboy: ah en boldog vagyok, de teny ennyi ido ittlet utan mar ez termeszetesnek tunik
igen, megyek utlevelet is intezni
bar azert a certificate of naturalization nevu papir itt figyel az asztalon
vagy en figyelem a papirt
meg nem mertem alairni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.19. 18:19:26

@Jess G: nekem a privatizacioval nincs problemam csak annak ellenere, hogy eladtak mindent megszazszorodott az allamadossag az kicsit fura nekem
meg hogy lett a semmibol par milliardos, abbol ami nem az ovek volt
de mindegy
nem erdekel
foleg ma nem

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.19. 18:29:15

@hagyma:

Aláíráshoz vegyél fel szmokingot! Aztán keretezd be, s tedd a nappali falára.

Mrs. Clayton 2013.03.19. 18:30:24

@hagyma: persze azon biztos h voltak csókosok, akik könnyen hozzájutottak vagyonokhoz, de szerintem ezt nem lehetett volna sokkal tisztességesebben lejátszani, hacsak nem az eredeti tulajnak adták volna vissza a vagyont, de hogy őszinte legyek, ez is sok problémát felvetett volna
egyrészt elaprózódott volna sok tevékenység, s a hatékonyság, termelékenység érdekében így is úgy is felvásárolta volna az egészet egy multi, ugyanis hiába a dédapám mondjuk vágóhidat üzemeltetett 45-ben, a fia vagyis az apám, már esztergályos lett, mert nem tanulhatott mást, így fogalma nem volt a vágóhíd szakmáról, kapcsolatai sem voltak, semmi csak esztergálni tudott, ok én kitanulhattam volna az élelmiszer ipart, de apámnak nem volt épp akkor 20 milliója, h pályázzon, ennek ellenére vett volna fel hitelt mert látott benne rációt, de tudom h v tönkrement volna mert nem tudta volna menedzselni, v a multi megvette volna így is úgy is
a hitelhez, ma nem éri meg itthon buszt gyártani, h miért annak is racionális okai vannak, egy lerobban komcsi gyárért, amit 21. századira fejlesztett mondjuk a Kométa, v inkább ledöntötte a tönkremen gyárat, ez m1, nem lehetett nem tudom menniy pénzt kapni, nem ért sok szart, ugyanakkor új buszok, új rendelő, új iskola, új rendőrség, magas nyugdíj hadd ne soroljam ez mind kell a népnek, mert ő ny-német színvonalat vár el, ez pénzbe kerül, na most ehhez kell a kva sok hitel

montroyal ( CAN qc) 2013.03.19. 18:31:20

@hagyma: @Jess G: megszazszorozodott a tartozas,, ugy hogy mellette elprivatizaltak az orszagot

semmi baj annak aki beleesett ebbe a privatizacioban hiszen korrupcio altal milliardos lett es a hitelekbol is sokan lehuztak nagy penzeket most mi a baj nekik ebbol , majd ujabb adok levagasok, aremelesek ,jonnek a fiatalok jovojevel nincs baj mennek kulfoldre .. ki fogja kifizetni ezt az adossagot es hogy privatizacioval csak kihuztak a penzt es leromboltak a gazdasagot atadva a kulfoldiek es egyes benfentesek kezebe a piacot a kulfoldi termekeknek... nincs ebbol semmi baj nekuk es ha bedoglik minden egy orszaggal tovabb allnak.. es megmagyarazzak .. ja az atkosba minden hitelbol volt.... ma viszont szazszor tobb az adosag de ebbol superul megelnek egyesek....

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.19. 18:32:17

@montroyal:

Alapból más a helyzet.

Kádárék alatt csak az állam tudott felvenni külföldi hitelt. Ma meg bárki, több millió embernek van ilyenje.

A manipuláció jellemzően az, hogy a nemzeti hitelt és az állami hitelt egybeszámítják. Kádárék alatt a kettő egyezett. Manapság meg a nemzeti hitelnek a fő része NEM állami hitel.

Mrs. Clayton 2013.03.19. 18:36:46

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: ne már, miért ne tudott volna bárki hitelt felvenni, egy időben otp-t felvenni jelentette magát a hitelfelvételt, mindenkinek volt, max deviza hitel nem létezett, azt tudott csak az állam felvenni
de a devizahitellel kapcsolatban ismert az álláspontom, én nem ellenzem, mint ahogy azt sem, hogy lehessen részvényekbe fektetni

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.19. 18:39:13

@Jess G:

Ez az, csak forinthitel volt belföldön, s külföldi bankból meg egyáltalán nem lehetett hitelt felvenni.

A forinthitel nem számít a külföldi adósságba.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.19. 18:40:27

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: nem megy a falra
megy az irataink koze
van boven
szmoking sem kell
olyan szep kis papir, hogy meg nem akarom osszefirkalni, de majd kell mert kell az utlevelhez, meg az uj ssn-hez

Mrs. Clayton 2013.03.19. 18:43:05

@montroyal: én egy azóta bukott politikusról konkrétan tudok, h mit sikerült anno megprivatizálnia, de emellett meg nagyon sok kisembert is ismerek, akik egyszerűen nyertek a privatizációs pályázaton
szerintem egyesek azon bosszankodnak, amin kár, hiszen vannak akiknek nagyon jó gazdasági érzékük van és hátszél nélkül is bele tudnak nyúlni a tutiba, másoknak meg még hátszéllel sem megy
pl egy időben nagyon sok közbeszerzési eljáráson vettem részt, anélkül h lett volna bármiféle hátszelem, többször egymás után nyertem el a pályázatokat, mert átláttam a rendszert, a konkurencia meg csalást meg mindent kiáltott, mert nem ő nyert pedig ő sokkal nagyobb volt
nem mondom, h nem volt a privatizációban korrupció, mert biztosan volt, de koránt sem akkora mint amit az egyszerű emberek belemesélnek
itt arról van szó, h a lakatos Józsit zavarja, h a Béla ma óriásgyárat üzemeltet pedig az átkosban együtt hegesztettek és azt hiszi, h most ő is lehetne a Béla helyében és a szerencsétlenségét siratja, de tök kár, mert egyszerűen ő nem Béla

Globetrotter2014 2013.03.19. 18:43:54

@Az Ingázó: ami még egy érdekes dolog amit néztünk, a Bécs és Mosonmagyaróvát közötti részek (pl B/Leitha, Neusiedl). Ez vajon annyival drágább? Mondjuk Schwehcat és az OMV telep eléggé nyomasztóan hat egész D-K Bécsre, gondolom nem sokan laknak arrafelé...

De gondlom ha megteheti az ember sokkal nyilvánvalóbb dolog Magyarországról ingázni.

DieNanny CH 2013.03.19. 18:45:38

@Prof. Dr. Simon Templar:
De vajon Mari néni tudta, hogy mindenre hitelből telik? Mert az én szüleim ('48 és '50-es) még ma sem hiszik ezt el...
Nagy butaságban és homályban tartották a háború után születetteket...

DieNanny CH 2013.03.19. 18:46:33

@hagyma:
Gratulálok! Megdolgoztál érte!

traktoroslány 2013.03.19. 18:54:05

@hagyma: gratulálok. Ez most azt jelenti, hogy elvileg mindkét országban szavazhatsz, választhatsz?

Mrs. Clayton 2013.03.19. 18:58:15

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: ez egyértelmű, bár a teljes adósságba a háztartások tartozásai úgy hiszem beleszámítanak, bár nem vok közgazdász

montroyal ( CAN qc) 2013.03.19. 19:08:17

@Jess G: igen ertem az a baj hogy akinek sikerult akarhogy is amasik irigykedik de ha o van ott o is lepusztitt kihuz mindent belole csak hat nem neki voltak kapcsolatai... most ebbol mi haszna az atlag embernek es hogy lesz az orszag adosaga fizetve mert nem azok fizetik akik a husosfazeknal voltak..

Mrs. Clayton 2013.03.19. 19:19:54

@montroyal: én nem ezt mondtam, hanem azt, ha a sok siránkozó akkora frankó lett volna, akkor vmire tuti jutott volna az elmúlt 20 évben, ha nem jutott, akkor az nem kizárólag azért volt, mert a világ összeesküdött ellene, hanem mert nem elég tehetséges ahhoz, h mondjuk milliárdos v csak milliomos legyen
sztem nagyon sok olyan ember van ma Mo-n aki nem haverok, meg kapcsolatok révén lett gazdag
értem én, h zavar, ha vki politikusként mindent magának szerez meg, ez zavar engem is, de ettől még átlagemberként is láthatok meg és élhetek egy csomó lehetőséggel, amiből jól élhetek

Muscari 2013.03.19. 19:24:33

@hagyma: Congratulations :-))))))

Mrs. Clayton 2013.03.19. 19:25:01

@montroyal: a másik fele meg a hitel, nézd meg amerikát, úgy el van adósodva h még, de az összes ny-európai ország is, szóval alapvetően nem a hitellel van a baj, hanem a mögötte lévő produktummal, szóval amíg termel egy ország addig tudja fizetni a hiteleit, ha meg mégsem, akkor jön az államcsőd, de nálam okosabbak, akik értenek a közgazdasághoz, egyértelműen azon az állásponton vannak, h azért csak úgy nem szoktak országok csődbe menni, ált háborúk körül szokás, ilyen viszonyok közt sztem sem következik be Izlandnál nagyobb országok körében, főleg nem európában, most afrikát meg más fejlődőket nem veszek figyelembe

macamuca [IHUN] 2013.03.19. 19:38:17

A posztoló ízig-vérig kötődik és ragaszkodik Mo.-hoz.
Ez nem jó és nem rossz, hanem tény, ami azt eredményezi, hogy az országon kívül bárhol ő (!!) érzi magát idegenül-idegennek, és ennek megfelelően fogad minden ingert, reakciót, ami őt éri, akár az emberekkel, akár a szokásokkal, lehetőségekkel, egyebekkel kapcsolatos.
Nem tud beilleszkedni, mert igazából nem is akar. Ami megintcsak nem baj, hisz nem kötelező, csak épp inkorrekt dolognak tartom a fogadó országot/várost/embereket okolni azért, mert nem tudott közéjük olvadni (amihez egyébként sem elég 1-2 év: ennyi idő alatt elfogadják, kezdik megismerni és kialakítanak róla egy véleményt, amit aztán a további évek megerősítenek /vagy 1 váratlan tett felborít: ilyen is megesik.../).
Szóval, 1-2 év után nem kezelték tősgyökeres osztrákként? No és Mosonmagyaróváron biztos, hogy odavalósiként fognak rá tekinteni 1-2 év múlva? Nem.
Hatodik éve lakom jelenlegi lakhelyemen: szeretk itt élni, elfogadtak, kialakult egy baráti kör, beilleszkedtem. Mert akartam. És mert nem akartam visszaköltözni oda, ahonnan jöttem. Ez lenne a lényeg: mit akart már eleve, kimondva vagy kimondatlanul.
Önmagához legyen őszinte, akkor könnyebb lesz. Neki, nem az őt körülvevő, bármilyen nyelven beszélő embereknek...

nyuszigonosz 2013.03.19. 19:45:48

@Das schönste Bundesland der Welt:
Ha az, amelyiket most feltételezem, akkor igaz is!!!! (és nem kelet felé van :)))))))

kék madár 2013.03.19. 20:20:42

@hagyma: kepzeletbeli kezfogas, unicummal koccintas tolem is

30-06 2013.03.19. 20:23:19

Érdekes. Itt a környéken egyre több az osztrák, akik valami perverzió folytán ide költözik Mo.-ra itt vállalkozik és mindenkivel jól kijönnek, kivéve az osztrákokat.

Qué-Béka 2013.03.19. 20:56:16

@hagyma:
Most értem csak haza, de talán még nem késő, hogy elküldjem gratulációmat és jó kívánságaimat :-)

neoteny · http://word.blog.hu 2013.03.19. 20:58:04

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

"Az átlag ősember kénytelen volt egész nap dolgozni, mert ellenkező esetben éhen pusztult volna."

In the total population of free-ranging Bushmen contacted by Lee, 61.3 percent (152 of 248) were effective food producers; the remainder were too young or too old to contribute importantly. In the particular camp under scrutiny, 65 percent were “effectives.” Thus the ratio of food producers to the general
population is actually 3 :5 or 2:3. But these 65 percent of people “worked 36 percent of the time, and 35 percent of
the people did not work at all!”

This means each adult worker, worked about two and a half days weekly, meaning each productive individual supported herself or himself and dependents and still had 3 to 5 days available for other activities. A “day’s work” was about six hours; hence the Dobe work week is approximately 15 hours, or an average of 2 hours 9 minutes daily. All things considered, Bushmen subsistence labours are probably very close to those of native Australians.

Like the Aboriginal Australians, when not working in subsistence, they pass the time in leisure or leisurely activity. One detects again the characteristic palaeolithic rhythm of a day or two on, a day or two off. Although food collecting is the primary productive activity, Lee writes, “the majority of the people’s time (four to five days weekly) is spent in other pursuits,
such as resting in camp or visiting other camps.”

pacificecologist.org/archive/18/pe18-hunter-gatherers.pdf

neoteny · http://word.blog.hu 2013.03.19. 21:02:29

@hagyma:

"az uj ssn"

No az érdekes; az én Social Insurance Number-em ugyanaz maradt a kanadai állampolgárság megszerzése után is.

Akkor ha kapsz új SSN-t, a régit eladhatod? :-P

csavari 2013.03.19. 21:21:25

Mivel az eredeti prosti janics cikkhez nem lehet hozzá szólni ezért itt teszem meg! Ilyen gusztustalan mocskos állat kevés van földön mint ez a szajha azokkal a "vezetőkkel" együtt akik vissza engedték! Még hogy itthon van amikor pár hónappal ezelőtt ország-világ előtt kihirdette, hogy soha nem érezte jól magát Magyarországon, most meg Szerbiát pocskondiázza! Arra leszek kíváncsi, hogy hány hónapnak kell eltelnie amikor újból Magyarországot fogja pellengérre állítani, vajon akkor azok a szemetek akik most teljes mellszélességgel kiállnak mellette akkor mit fognak hazudozni?! Ezt a varangyot minél előbb ki kell utasítani az országból!

Feribácsi650427 2013.03.19. 21:25:09

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Tévedsz, az ősember nem végzett a mai értelemben vett munkát, mivel vadász-gyűjtögető életmódot élt. Az az életmód átlagosan napi 2-3 óra tevékenységgel előteremtette a megélhetéshez szükséges dolgokat. A munka a gazdálkodással jött létre, azóta kell "keményen megdolgozni" még a betevő falatért is.

(deleted) (törölt) 2013.03.19. 21:28:58

@neoteny: akkor ezért érzem úgy, hogy heti 3 nap munka épp elég lenne, a többi mehetne a hobbikra ésegyéb :D

(deleted) (törölt) 2013.03.19. 21:31:40

@Jess G: hogy mi? Most volt nemrég egy "rendezett" görög csőd. Ún. haircut. Attól még hogy részleges, egyfajta csőd. Merthogy csődből is van sokféle.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.03.19. 21:33:13

hát igen külföldön mindig is csak egy betolakodó leszel

ezek a külföldiek már csak ilyen rasszisták, hiába papolnak állandóan a sajtóban a liberalizmusról, sőt... még ki is oktatják belőle a kisebb országokat... :x

montroyal ( CAN qc) 2013.03.19. 21:38:07

@Jess G: talan Mo-on az emberek jobban odafigyelnek( ez meg maradt) mibol telik ennek arra meg erre...,nekunk meg nincs ... most van nalunk egy kormanybizottsagi vizsgalat ,persze mindenki gondolta hogy mennek az allami varosi szerzodesek, de nem sokakat zavart, nem igazan a szemunk elott tortent.. nem kurtolik vilaga a mediaban ki mennyi millioval gyarapodott egy ev alatt(mint otthon ) de most olyan alattomos korrupcio tarul fel naprol napra par csokos aki megkapja a szerzodeseket ( versenytargyalas semmit sem ér van akinek 40 vallalata van es kulomben is beosszak egymas kozott) a munka el sem kezdodot a megbizott mernoki vallalat mar kiszamolja az extrakat tulkoltsegeket, persze nekuk zsebbe , a part kasszaba 3% a maffianak(!!) 3%...egy magan clubba ahova a nagy vallalkozok es kulombozo miniszterek tagok osszak az adofizetok penzet...

szoval nalunk is van de legalabb kiderul elobb utobb, mar nagyon sok embert kirugtak 3-4 polgarmestert, tartomanyi kormanyt rengetegen nyugdijba kenyszerultek, es ha vege a bizottsagnak jon a birosagi resze... persze nem kell oket sajnalni
en.wikipedia.org/wiki/Charbonneau_Commission

Taxomükke (UK) 2013.03.19. 21:41:52

@hagyma: Nnna, angoltanárként nem bírom ki... Ha már egyszer amerikai vagy:
nem I'AM AMERICAN
hanem vagy I'M AMERICAN
vagy I AM AMERICAN
csaxólok...

bpetya75 2013.03.19. 21:57:33

@30-06:

Biztos azt vallják, hogy külföldön jobb tartózkodni a honfitársaktól, mert nincs még egy olyan bunkó, le- és széthúzó, szemét nép, mint az övék ;-)

bpetya75 2013.03.19. 21:59:56

@szerengeti:

Azt én is bírnám, ha így lenne :-D

blackhairlady 2013.03.19. 22:09:28

@hagyma: Gratulalok! Legyszives majd irj egy posztot a vizsgarol foleg, de az eskutetelrol is. En is belevagok azt hiszem. Milyen finomsaggal unnepeltetek? Jo kis T-bone?

spangola 2013.03.19. 22:09:56

Az utazási időről:
Budapest belváros Buda és Pest között

Eddig reggel elmentem A munkahelyemre, kb. 50 perc, délben átmentem B munkahelyemre, kb. 45 perc, majd átmentem estére C munkahelyemre kb. 40 perc, de ez a lakóhelyem mellett volt, tehát, mintha hazamentem volna, direkt így is választottam a C munkahelyem, nem véletlenül.
Mindezt esőben, szélben, hidegben, kánikulában is.

Ez több, mint napi 2 óra ha épp nem volt forgalmi zavar vagy baleset ami 1 héten legalább egyszer tuti van.

montroyal ( CAN qc) 2013.03.19. 22:14:00

@neoteny: mert biztos nem ideiglenes szamod volt ami 9 kezdodik a 2 kezdetu vegleges

montroyal ( CAN qc) 2013.03.19. 22:21:06

@spangola: Az utazási időről:
az semmi én 3 felekeppen juthatok el munkahelyemre autoval 3 perc.. biciklivel 5 perc .. de gyalog 10-15 perc is meg van ...
lakasom van szeretnek hazat de amig dolgozok nem szivesen cserelnem el az utazasi idomet(1 teljes km)

spangola 2013.03.19. 22:21:41

@ablakkktalan:

"lyen áron inkább nem kell, kivárok addig, amíg zsebből nevetve ki tudom fizetni, addig meg szabadon, kötöttségek nélkül azt csinálok, amit akarok és nem a bank zsebeit tömködöm."

Na, én is pont így gondolom, és sokan még a mai helyzetben sem értik, hogy miért éri meg inkább bérelni, mint hitelből ingatlant venni.

spangola 2013.03.19. 22:24:26

@montroyal:

Kösz, de már csak 1 helyen dolgozom, oda és vissza 35 perc, 1 villamossal, nem kell átszállni.

Az előbb elfelejtettem írni, hogy "A" munkahelyemre 4 átszállással mentem (villamos, busz, kombinó, troli), A-ból B munkahelyemre 3 vagy 4 átszállással mentem, attól függ, melyik útvonalon mentem).

neoteny · http://word.blog.hu 2013.03.19. 22:36:02

@montroyal:

Hát az enyém 4-essel kezdődik. Mindenesetre úgy kaptam mint Landed Immigrant és már akkor megmondták hogy ez életem végéig megmarad (kivéve ha a tanúvédelmi programba kerülök... :-P)

montroyal ( CAN qc) 2013.03.19. 22:37:01

@spangola: emlekszem mar irtad feladtad a masik helyeidet az utazas nem irigylem..

spangola 2013.03.19. 22:37:45

@hagyma:

"I'AM AMERICAN:)"

GrAT:)

montroyal ( CAN qc) 2013.03.19. 22:38:30

@neoteny: igaz biztos tartomanyonkent valtozik en is landedkent erkeztem es rogton veglegest kaptam..

(deleted) (törölt) 2013.03.19. 22:39:09

@bpetya75: egyébként pedig a rövidített munkaidőt már javasolgatták a munkanélküliség kezelésére, persze fúj-fúj alternatívok, nem a főcsapás :) www.neweconomics.org/publications/21-hours

spangola 2013.03.19. 22:39:51

@charlieharper:

"congrats! De legalabb a ' jelet vedd le az "I'AM AMERICAN"-bol. :)))

Mármint az aposztrófot? Basszus, milyen szemed van, fel sem tűnt:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.19. 22:51:10

@nyuszigonosz: @Qué-Béka: thx
@Taxomükke: tudom am:) emmyit meg en is de nagy sebbesegben igy jott ki
magyarul is kepes vagyok melleutogetni annak mint amit gondolok@neoteny: a szam itt is ugyanaz marad, de at kell varialni, mert pl a mostanihoz ha melozni akarok kellene a zoldkartyam, amit ma elvettek:)
@spangola: thx es mindenkinek, tenyleg orulok, nincs euforia, de orulok
@blackhair-lady: osszekapom majd magam egy posztra
hat valami marha lesz az ketsegtelen:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.19. 22:56:10

@montroyal: nekem sem ideiglenes volt
a szam az megmarad az elet vegeig
itt allamonkent mas a kezdo harom szam de sosem valtozik, nekem KY lesz orokre hiaba itt elek
de megvaltozott a statuszom es ezt rendezni kell az irodaban
azutan benne volt a " csomagban" az utlevelkero lap es a regisztracio a szavazasokhoz
meg ennyi adminisztracio maradt

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.03.19. 23:13:02

@hagyma:" I'AM AMERICAN:) "

Woot, woot, congrats:) Biztos vagyok benne, hogy ma begyujtesz meg jo par gratulaciot:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.19. 23:13:17

@montroyal: hat remelem lesz ra idonk
bar nem sok kedvem van hozza az az igazsag

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.19. 23:15:42

@Zsuzsi65: igen, ez ilyen nap
jott mar parszaz
meg Obama is gratulalt:)
/persze csak videon/

neoteny · http://word.blog.hu 2013.03.19. 23:17:52

@hagyma:

Ah, szóval a szám marad, csak a "mögöttes infó" változik.

Mindenesetre gratulálok! :)

seagull 2013.03.19. 23:30:50

@Kovermadar:" Most boldog vagyok es csak ez szamit." Ha annyira boldog lennél, nem ilyen ingerült hangnemben írogatnál. Egyébként semmi siránkozás nem volt a posztban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.19. 23:48:26

@neoteny: igy van szo szerint
ha majd pl munkahelyet valtok es beutik a szamot, az jelenik meg, hogy allampolgar
lehet a szavazasnal is van jelentosege
a szam nem valtozik
thx

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.03.20. 00:19:16

@wmiki: ahogyan sajat hazadban is , nagyon konnyen.

Roden333 2013.03.20. 00:23:38

Sziasztok :) Nnna,
a kommunizmus, - ha emlekeztek a az Enemy at the gates cimu filmben jol meg lett mondva! - a teljes egyenloseg nem kovetkezik be SOHA mert: a szomszednak szebb felesege van :) nekem is olyan kell :) . Aztan: a volt hegeszto Bela okosabb (ketszer allt sorba Istennel :) esz osztaskor ), mint hegeszto Jozsi. stb...
Szabalyozhatod Belat de ki fogja a szabalyokat alkotni? Na?
Namost: durva (ertsd: eros) szocializmust lehetne csinalni ugy, HA: lenne vegtelen energiank, robotok es szamitogepek DOLGOZNANAK vagyis az ember fuggetlenitve lenne a termelo folyamatoktol, Tehat ennek a ket majomnak: Marx es Lenin gyerekeknek fingjuk nem volt h esetleg lesz majd olyan GEP ami GEPET keszit, es nem vagy csak nagyon pici emberi kozbeavatkozas kell. Meg igy is kell ! Az O elmeleteik mar nem hasznalhatoak ma, mert elhaladt a tech fejlodes.
Lattuk hogy nem vezettek ertelmes megoldashoz :)
- maskulonben nem tudod megmondani hogy mi lesz ~ 500 ev mulva.
Peldak: VW gyar, automata parkolo, Automata nyugdijj kihordo postas (bankkartya :) felautomata bolt: Ebay, Amazon.
Namost: ha volna vegtelen energiank es a gepek termelnenek, epitenenek mindent (meg onmagukat is! ) kifejezzetten az emberiseg szamara ( NEM MATRIX :) )
Persze ha megcsinaljak mondjuk 200 ev mulva az AI-t akkor bajban leszunk. Lehet nem is kell 200 ev.
"Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert itt van már a Kánaán! "
Es a legfobb kerdes: mit fogunk csinalni a 6-7 nap heti szabadsagunkkal :)

Spacecake 2013.03.20. 01:48:43

@macamuca: persze h nem akart beilleszkedni!!!aki a Bécsben be akar illeszkedni,az alapból mentálisan egy beteg ember.hidd el,kérlek.
'Wien ist anders'

Spacecake 2013.03.20. 01:54:23

@spangola: ABC munkahely???MIVAAAAN?????
keress 1 rendes melót:-)

amugy ha igaz,RESPECT.

Spacecake 2013.03.20. 02:12:10

@hagyma: bax,mi lesz most a téma a jövőben,ha nem az,h mikor lesz hagyma állampolgársági vizsgája:-)

kellene vmi uj topic neked,ku-klux vagy vmi hasonlo amire büszke lehetsz,és készülni kell:-)
(vagy idővel alanyi jogon jár)

egyébként meg gratula,ha Neked ettől jobb az életed,akkor mindenki örül:-)

+1 amerikai állampolgár

-keresztapám ma hajnalban L.A-ben eltávozott.

-1 amerikai állampolgár

azt kérte ott temessük el.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.20. 02:51:15

@Spacecake: lehet rahajtok a kuwaiti allampolgarsgra
pl.
Isten nyugosztalja keresztapadat

rágógumó 2013.03.20. 07:39:48

Lehet, hogy meg kellene tanulni németül és akkor könnyebb lenne és nem kéne magyarországi blogokban sírni amiatt, hogy nem fogadnak be... a közép-európaiakat amúgy sok helyen nem szeretik, mert nagyon sok köztük a megélhetési szélső jobbos, akik annyira azért nem szeretik a hazájukat, hogy ne menjenek külfüldre a pénz miatt :D de ha kikerülnek nyugatra, akkor ott ugyanúgy viselkednek mint otthon, fikázzák az ottani életet, lenézik a más rasszhoz tartozókat, zsidóznak, cigányozzák az indiaikat stb. stb, aki pl. Nagy-Britanniában élt tudja miről beszélek, minden második magyar, lengyel, szlovák ilyen ott is. És sajnos egyre többen vannak nyugaton is, mert odahaza már tönkretettek mindent, aztán meg csodáloznak ha nem fogadják be őket...na és persze ez a nyugat-európaiaak hibája :D :D ami persze nyilvánvaló hazugság, mert ha normális vagy, akkor a kollégáid tuti biztos, hogy elfogadnak, meghivnak magukhoz, buliba stb... úgyhogy nekem ne hazudozz és ne játszd itt a hazaköltözős, sértődött embert :D

Az Ingázó 2013.03.20. 08:20:25

@ZF2: Bruck-Neusiedl környékre akartunk anno költözni, de sajnos nem találtunk megfelelö házat. Föleg Bruck nagyon jó, onnan a vonatközlekedés (márha Öffiben gondolkodtok) nagyon kényelmes Bécs felé. Összességében azt mondanám, hogy az igázás föleg azoknak jó, akik hosszú távon terveznek, és ingatlant vesznek mo nyugati részén! Mondjuk az sokmindent elmond a helyzetröl, hogy 2011 májusa óta közel 10ezerrel nött Mosonmagyaróvár lakossága! :)

Az Ingázó 2013.03.20. 08:30:57

@macamuca: Igen kötödök, de nem ragaszkodok. A költözés párom ötlete volt, én jól éreztem magam Österreichban is! :) A szomszédokkal egyébként jól kijöttünk, de valami oknál fogva folyamatosan fenntartották azt a bizonyos 3 lépés távolságot, és mi hiába nyitottunk feléjük, ez nem változott. Aztán költözés elött nemsokkal betörtek a házunkba, onnantól kezdve köszönni sem nagyon akartak. Pedig akkor éjszaka rajtunk kívül még sok más helyre is betörtek, nem kimondottan mi voltunk a célpont. Akkor kezdödtek a feljelentgetések a kutyáink miatt, meg a többi szokásos szomszédidegesítö dolog. Ezzel nem azt akarom kifejteni, hogy azért mert az egyik szomszéd hülye volt, akkor hülye az egész ország, hanem hogy besokaltunk.
Én öszinte vagyok magamhoz, és tartom azt a megállapítást, hogy a beilleszkedés nem náció függö. A munkahelyi körömben pl egyáltalán nem okozott gondot, igaz életre szóló barátságok sem köttettek eddig, de nyilván ez is változhat.

Az Ingázó 2013.03.20. 08:34:14

@csavari: ennél alkalmasabb blogot nem is találhattál volna, hogy kifejtsd véleményed! De van egy ötletem, 3 kattintással létrehozhatsz te is egy saját blogot, ott aztán nem fog senki korlátozni benne, hogy kiírd magadból a feszkót, neked is jobb lesz, és a veled megegyezö módon gondolkodóaknak egyaránt! :D
Söt, ha ügyes vagy, még index címlapra is kikerülhetsz :D

Az Ingázó 2013.03.20. 08:41:25

@rágógumó: A nyelvtudásommal nincs probléma, csak a kezdetekben okozott gondot. Mint azt már korábban valamelyik kommentben írtam, a kollégákkal nincs egyáltalán semmi gond, pedig pont ettöl tartottam a leginkább. Pozitívan fogadtak mint magyart, és akkor sem néztek rám másként, mikor hazaköltöztem.
Nem érzem magam sértödöttnek, inkább csalódottat mondanék rá. Lehet egy másik városban más helyzet alakulna ki, de mi úgy döntöttünk nem kísérletezünk. Mi még annak az "idejétmúlt" eszme hívei vagyunk, hogy jó egy biztos pont az életedben, egy saját lakás, ezt pedig így tudtuk legköltséghatékonyabban megvalósítani.

Az Ingázó 2013.03.20. 08:45:31

@30-06: Te is környékbeli vagy? Elöször fura volt, mikor péntekenként már fél 1-kor hazaindultam, és Móváron vettem észre, h kb 10-15 németül beszélö általános iskolás is ott szállt le. :D

Spacecake 2013.03.20. 09:12:21

@hagyma: kuwaiti felesleges.a magyar es az amerikai melle mar csak egy izraeli dukalna...:-)

Globetrotter2014 2013.03.20. 09:17:45

@Az Ingázó: köszi. Egyelőre nekem még csak térkép e táj :)

De nekem ez is sokkal közelebb lenne óhazához.

Reszelő Aladár 2013.03.20. 09:30:32

Csak egy két kiragadott apróság.

Ott az emberek szeretik amit csinálnak. Kíváncsian várnék egy olyan felmérést, ahol kiderül, mi magyarok mennyire szeretjük amit csinálunk.
Ha kiderül, hogy 70% boldogtalan a melójával, akkor várhatunk gördülékeny adminisztrációt, meg kedves ügyintézőket.

A másik a boldogulás kontra küzdelem. Sokan, akik külföldre mennek, evidensnek veszik, hogy nagy erőbedobással kell küzdeni, de meglesz a boldogulás is cserébe.
A kérdésem az volna, hogy itthon miért nem próbált ugyanekkora energiát fektetni a munkába?
Sokan alapnak veszik, hogy dolgoznak szívesen napi 10-12 órát is, mert meglesz az eredménye. Itthon vállalna 8 óránál 1 perccel is többet???

khmm... 2013.03.20. 09:45:47

Bocs, ha már többen leírták volna, de nekem feltűnt az, hogy szerinte vasárnap azért nem lehet semmit csinálni, mert be vannak zárva a boltok.

Háááááát............

Ez olyan magyar szokás, hogy vasárnap = plázázás...?

Void Bunkoid 2013.03.20. 10:49:50

@bpetya75: pontosan.

Mondjuk ma már szerintem csak pár troll mond hülyeséget, azé' az internetről sok infót lehet szerezni mindkét oldalról.

Régebben azért volt némi alap, akkor leginkább az volt az ellentét oka, hogy a "városiak" igazából nem valami sok információval rendelkeztek a vidékről, ezért kissé hamis képet alkottak, és sokszor - amúgy nem rosszindulatból, de kicsit olyan basáskodó-lenézően viselkedtek a vidékiekkel, akik vice versa elkönyvelték, hogy a városiak arrogáns, nagyképű népek, ezért unszimpik.

Pl 1995-ben - nemröhög :) - egy kedves rokon fővárosi ismerőse Debrecenbe jött egyetemre, és - ugye akkor még azért nem dívott a zinternyett minden házban - szegény lányban "Debrecen" KONKRÉTAN olyan képként élt, amit a Légy jó mindhaláligban olvasott - mivel kb ez volt a legrészletesebb valami, amit olvasott a városról. Semmi rosszindulat nem volt benne, de tényleg megkérdezte, hogy kell-e valami strapabíróbb lábbeli, hogy ne gányolja össze magát a földutas utcákon a városban :)

Mondjuk én nem nevettem ki, csak mondtam hogy dehogy, sőt még kicsit csalódni is fog, mert ez is csak egy ugyanolyan trabantszagú utcás, szemetes aszfaltkocka város, csak kisebb.

Az igazán vadromantikus sztereotip "vidéki" helyekre vágyók olyan helyeket látogassanak, amik legalább 20 kilométerre esnek bármilyen egyszámjegyű főúttól (erre amúgy Békésben meg Baranyában, vagy nagyon Észak-Borsodban van a legnagyobb esély).

bpetya75 2013.03.20. 15:59:08

@Void Bunkoid:

"Az igazán vadromantikus sztereotip "vidéki" helyekre vágyók olyan helyeket látogassanak, amik legalább 20 kilométerre esnek bármilyen egyszámjegyű főúttól (erre amúgy Békésben meg Baranyában, vagy nagyon Észak-Borsodban van a legnagyobb esély). "

Ez könnyedén megoldható Somogyban is. A 7-es a Balcsi-parton megy, a 6-os meg épp hogy csak benéz Barcsnál ;-)

Egyébként meg lehet, hogy bunkó vagyok, de '95-ben ott tartani, hogy Budapesten kívül nincsenek aszfaltozott utcák, azért elég gáz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.21. 04:02:16

@Az Ingázó: nagyon sok orszagban mast jelent a szomszed mint otthon
attol hogy elkoltozok valahova a szomszedom nem lesz a cimbim
miert ne tartanank a 3 metert?
@Spacecake: mivel nem vagyok zsido szarmazasu, erre nem fog sor kerulni
@bpetya75: ez egy baromsag, az OK hogy 95-ben meg nem volt internet de volt tv es lehetett az orszagon belul utazni
olyan hulye senkii nem lehetett, hogy azt higgye, hogy debrecenben foldutak vannak, de meg ha be volt zarva a pincebe akkor sem Moricztol kezd el erdeklodni egy varosrol, ami 200 km-re van tole

kirándulóutak · http://kiranduloutak.blogspot.hu/ 2013.03.21. 08:30:32

@Az Ingázó: lehet h pont ezért lett egy olyan város, ahol újonnan beköltözöttként is otthon érezheted magad..

Az Ingázó 2013.03.21. 09:24:19

@hagyma: Igen, rájöttem, hogy szomszéd és szomszéd közt óriási különbség lehet, és hogy ezt megtapasztald, még külföldre sem kell menned! Volt olyan, aki felé barátságosabban nyitottunk, de nem volt vevö a dologra. Innentöl kezdve nem is eröltettük a dolgot. De mint azt már egy korábbi kommentemben írtam, a viszony ott romlott meg, hogy betörtek a házunkba, onnantól kezdve minket okoltak érte, pedig aznap este sok más helyre is betört ugyanaz a banda. Ezt követöen jöttek a levelek hogy nagy a fü, ugatnak a kutyák, stb... ezt sehogy sem tudtam megérteni, hogy miért kezdtek így viselkedni...

@kirándulóutak: Van benne valami, söt biztos is egy elszigetelt zsákfaluban kevésbé fogadnák be az embert. De szerencsére itt jól érezzük magunkat, nem kényszerböl, hanem csak azért szeretnek bennünket, akik vagyunk :D

DOKKOLÓ 2013.03.23. 19:08:38

Szuper jó a cikk!! Komolyan, mintha én írtam volna!! Mondtam itthon, hogy jó ez az Ausztria, tiszta, rendezett, meg minden, de valahogy UNALMAS.. A kint dolgozó magyarok is alátámasztották ezt. Társaságban valaki rákérdezett haveromnál, hogy "de hát minden hétvégén hazajössz, minek"? Válasz: Persze, hát mi f***t csináljak kint? nincs semmi! :D
Aztán rájöttem, hogy mentalitásban a magyarok inkább a déli népekhez (pl olaszokhoz) vannak közelebb. Aki volt kint ismerősök közül egytől-egyig azt mondta, na igen itt el lehetne éldegélni..
Elég amúgy csak Budapesthez hasonlítani Bécset. Hajógyári sziget pl.. Legkomolyabb szórakoztató komplexum egész közép Európában. Egy nagyobb hétvégi bulira tömegével jönnek át a fiatalok a környező országokból..
Az se volt gyenge, mikor a bécsi bankban az ügyintéző srác ecsetelte milyeneket szoktak bulizni Siófokon.. Petőfi Sétány, Flört, Hübsche Madchen, hmm sehr gut.. :D

DieNanny CH 2013.03.24. 10:16:23

@visszakettőpadló:
Unalmas?!
Én 11 évig majdnem minden vasárnap Bécsben voltam, és még így sem jártam be minden múzeumot.
Az Állatkertbe éves bérletem volt, oda érdemes volt havonta is elmenni, az új állatok miatt. A parkok, a Lainzer Tiergarten, vagy csak maga a város...
Oké, ez csak Bécs. De ha valaki nem is ott lakik, de minden hétvégén Mo-ra járt, akkor inkább állt volna meg ott, egy olcsó hosztelben meg éjszakázni - vagy vasárnap hajnali vonattal Bécsbe, estivel vissza az osztrák lakhelyére -, és van mit csinálnia. De a többi nagyváros - Salzburg, Graz, akár Linz is - gyönyörűek, van ott mit felfedezni.
Persze, az is lényeges, ki mit ért szórakozás alatt...

nyuszigonosz 2013.03.24. 10:30:46

@DieNanny: Neked, meg nekem, meg remélhetöleg sok mindenki másnak nem unalmas. Sem Bécs, sem bármelyik ausztriai város.
Vagy a világ akármelyik része.
Mert érdeklödöek vagyunk, szereünt sok mindent megnézni, felfedezni, látni..
Nekünk ez a szórakozás a kikapcsolódás.
Másoknak meg ezek szerint leplattyanni egy telirakott asztal mellé vagy a tv elé...

Anna Pollo 2013.03.27. 11:24:40

Koszonet ezert az irasert, mi is hasonlo dologban gondolkodunk, nagyon jo olvasni a tapasztalataid es latni azt, hogy ez az eletstilus megvalosithato. Megegyszer koszonom.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása