Különösen a határ közelében ingáznak sokan ausztriai munkahelyük és magyarországi lakóhelyük között. A mai poszt szerzője, József története annyiban mégis különleges, hogy ő és párja azt követően döntöttek az ingázás mellett, hogy egy ideig éltek Ausztriában.

„Szeretném megosztani veletek életem elmúlt 2 évét, hogyan találtuk meg a boldogulásunkat itthon, de mégis egy másik országban. Nem célom részletes útmutatót írni a külföldi boldoguláshoz (ezt már megtették előttem többen is), inkább azt akarom megosztani veletek, hogyan kerültünk vissza kishazánkba.

2010 novemberében költöztünk külföldre. Párom vállalkozni szeretett volna, én pedig úgy gondoltam, megragadok majd valamilyen lehetőséget, lesz, ami lesz. Nem mondom azt, hogy nem éreztük kilátástalannak a magyarországi helyzetet, de éppenséggel mi még abba a kategóriába tartoztunk, hogy meg tudtunk élni a magyar fizetésünkből is.

Menekültünk is kicsit, de nem politikai okok miatt, sokkal inkább a múltat szerettük volna magunk mögött hagyni. Ugyanakkor vágytunk az újra, egy jobb életre, az idegen kultúrára, a bürokrácia hiányára, a nyugati közbiztonságra.

Ausztria

Hogy miért pont Ausztria? Az elsődleges szempont az volt, hogy minél közelebb maradjunk a családhoz és barátokhoz. Bécsben él a testvérem is, valamint ez volt a legszimpatikusabb ország a közelben, ahol láttuk, hogy vannak lehetőségek. Korábbi kirándulásaink alkalmával rengeteg pozitív élményt gyűjtöttünk az országban, szimpatikusak voltak az emberek.

Az első sokk, a lakáskeresés

Az albérletkeresés nem ment túl könnyen, a privát hirdetők sokszor megbízhatatlanok és nagyon a szimpátiára mennek, tehát ha valaki merész, bevállalós, és / vagy hosszú távon gondolkodik, akkor megéri egy ügynökön (makler) keresztül lakást bérelni.

Azt tapasztaltuk, hogy ha a lakás megnézésekor kiejtjük a varázsmondatot, mégpedig hogy nálunk van a kaució és a provízió, akkor optimális esetben 1-2 órán belül könnyen albérlőkké válhatunk (hiába, ők is pénzből élnek :) ) Sajnos így többe kerül, de egyszerűbb a lakáskeresés.

Munkát találni

A munkába állás nem egyszerű, főleg nyelvtudás nélkül. És ez tényleg így van. Tapasztalataim szerint elmondható, hogy a szeptembertől november végéig tartó időszak, valamint a februártól májusig tartó időszakban könnyebben lehet munkát keresni, nyáron azért nem, mert mindent elárasztanak a vendég- és diákmunkások, november végétől pedig mindenki adventezik és karácsonyozik, és a cégeknél nem igazán foglalkoznak az új munkaerővel. Persze ez is ágazatfüggő, lehet, hogy a vendéglátásban mindig keresik a munkásokat.
A mindennapok

A mindennapokról is írnék pár szót. Röviden és egyszerűen: Ausztria unalmas. Vannak kikapcsolódási lehetőségek, de mégsem olyan, mint otthon. Persze, más ország, más kulturális hatások és szokások.

Az első benyomás minden esetben pozitív, de ez ne tévesszen meg senkit, időbe telik mire a dolgok mélyére látunk. A pénz, a gazdagság, a jólét sok esetben csak a látszat.

Csak megtűrt személy vagy

Meglátásom szerint külföldön nehezebb beilleszkedni, a külföldi állampolgárok nehezebben barátkoznak egy számukra idegen országból jött emberrel. Nem hinném, hogy bennem van a hiba, szerencsére otthon sok baráttal ajándékozott meg az élet, nem mondhatom, hogy nehezen barátkozó vagyok. Ausztriában ez mégsem sikerült.

Persze kivételek mindig vannak, de tapasztalataim szerint egy kicsit mindig érezhető, hogy te itt csak egy külföldi, megtűrt személy vagy. Ez többé-kevésbé rendben is van, a magyar is így viselkedik a külföldivel szemben. Nem mondom, hogy egyetértek ezzel, de ezt el kell fogadni.

Összefoglalva úgy vélem, munkaerőként megbecsülik a magyart, emberként már kevésbé. A hivatali ügyintézés ugyanakkor gördülékeny, gyors, az ügyintézők mindenütt kedvesek. Minden jól működik, mindenki ért ahhoz, amit csinál, mindenki szereti azt, amit csinál.

A költözés

Másfél év Ausztriában eltöltött idő után, mikor már kialakult az anyagi biztonságunk, elkezdtünk gondolkodni, hogyan tovább. Azt már tudtuk, hogy saját ingatlant szeretnénk, illetve ekkorra világossá vált, hogy a beilleszkedés nehezebb, mint gondolnánk.

Ismét ingatlankeresésbe fogtunk, először Ausztriában, majd egy hirtelen elhatározásból adódóan Magyarországon is. Nem titok, Mosonmagyaróvárt találtuk a legalkalmasabbnak a költségek szempontjából, és szimpatikusabb is volt, mint a többi lehetőség.

Sokáig gondolkodtam rajta, hogy belevágjunk-e, igazság szerint én Ausztriában sem éreztem magam rosszul, és mikor már a saját otthonunk kulcsa is a kezünkben volt, egy kicsit még akkor is hitetlenül álltam hozzá a dolgokhoz.

Az ingázás

Az ingázásra ráállás nem volt éppen zökkenőmentes. Mindenképpen áldozatot kell hozni, ha valaki ezt választja. Korán kelés, tömegközlekedés, vagy dugók az autópályán.

Aztán jobban felismerve a helyzetet rájöttem, hogy néhány kollégám másfél órát utazik a munkahelyre Bécsen belül, míg én csak 1 órát, egy másik országból. Kérdezték osztrák kollégáim, hogy megéri-e. Erre mindig azzal válaszoltam, hogy fordított helyzetben, ha Magyarországon adódna számára egy nagyon jó álláslehetőség, ő költözne-e vagy sem? Kivétel nélkül azt válaszolták, természetesen maradnának a saját országukban. Szerencsére a munkaadóm is pozitívan állt a dologhoz, nem okozott számára problémát, hogy visszaköltözöm Magyarországra.

Az utazás költsége ugyan több mint Ausztrián belül, de ezt kárpótolja az olcsóbb magyarországi megélhetés. Most lakáshitelre annyit költünk (családi házat vettünk), mint amennyibe egy kisebb bécsi lakás bérlése kerül, és fele annyit, mint amennyibe annak a családi háznak a bérleti díja került, amiben még Ausztriában laktunk.

Fél évvel később

Most, a költözés után fél évvel azt mondom, semmit nem bántam meg. Itt az emberek nyugodtabbak, mint az országban máshol, valószínűleg ez Ausztria közelségének is köszönhető. Féltem, hogy idegenből újra idegenbe kerülve ugyanúgy nem találjuk majd a helyünket, de szerencsére ez nem következett be. Itt elfogadóbbak, nyitottabbak az emberek.

A mindennapi utazás során sok embert ismerek meg, fél év alatt többet, mint Ausztriában két év alatt. Most már azt mondom, nem költöznék újra külföldre. Így egyszerre élvezhetem mindkét ország pozitívumait (és negatívumait), de valami megmagyarázhatatlan okból mégis minden más.

Más az, amikor a szomszédodhoz az anyanyelveden szólhatsz, amikor a boltban tejet veszel, vagy amikor egy levelet adsz fel a postán. Ezek mind apróságok, de mégis fontosak lehetnek. Persze minden ember más, mindenkinek más a fontos. Ez a két év ráébresztett, hogy ezek az apróságok is ugyanúgy meghatározhatják a mindennapjainkat, mint a sokkal komolyabb dolgok.

Mit tanácsolnék azoknak, akik váltani akarnak?

Legyetek bátrak, de semmi esetre se bízzátok el magatokat. A külföldi boldogulás nehéz. Küzdeni kell, de ha kitartóak vagyunk, akkor megtaláljuk számításunkat. Fél év kint töltött idő után sokaknál kialakul egyfajta honvágy, amit nehéz, de nem lehetetlen leküzdeni. És végezetül egy jó tanács, nem feltétlen kell elmenni ahhoz a világ végére, hogy boldoguljon az ember. A lehetőség néha közelebb van, mint azt gondolnánk."