oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. március 16. 06:53,  Egy anya levele fiához 435 komment

2013. március 16. 06:53 Határátkelő

Egy anya levele fiához

Aligha lehet nehezebb dolog annál egy anyának, mint amikor látja messzire költözni a gyermekét. Ennél már csak az lehet a nehezebb, hogy belássa: a gyerek jó döntést hozott, mert új életében kiteljesedhet és olyan lehetőségek nyílnak előtte, amilyenekhez Magyarországon nem jutott hozzá. Ildikó levele következik.

repülőgép_1.jpg

„Több mint hét éve átrepülted az óceánt, hogy megkapd a helyed a nagyvilágban. A sorsod az, hogy még nem tudtál haza térni szülőföldedre, objektív és szubjektív okok miatt. Apáddal együtt aggódtunk ottléted miatt, de megadatott az a lehetőség, hogy elrepüljünk mi tehozzád, és megtapasztaljuk az ottani életed.

Megváltoztál fiam, nagyon megváltoztál. Itthon tele voltál feszültséggel, hiába sikerült versenyvizsgával a szülővárosodban maradni úszóedzőként. Száraz edzéseket kellett tartanod a gyermekeknek. És amikor kihallgatásra mentél a polgármester úrhoz, ő megmagyarázta miért nincs víz a medencében a városi uszodánkban.

A havi tanári kereseted arra volt elég, hogy kifizesd a mesterképzésedet, mert mi arra tanítottunk, hogy mindig képezd magad, ha jó szakember akarsz lenni. Itthon éltél velünk, és kezdő tanáremberként még a közös költségbe meg a kosztpénzbe se tudtál beszállni.

Milyen jó, hogy mi szülők ezt megértettük és melléd álltunk. Akkor is, amikor eldöntötted, hogy elmész VILÁGGÁ. Mi rábólintottunk. Elmész egy-két évre, kicsit összeszeded magad, hogy itthon ne legyenek anyagi gondjaid, nyelvet tanulj, megismerj más kultúrát, mentalitást, talán az itthoninál egészségesebbet, és aztán hazatérj teli tarsollyal.

Nem tértél haza, és már tudom, miért nem. Nem tértél haza, mert OTT, a tengeren túl megbecsülnek. Van víz az úszómedencében, és van lehetőséged, hogy továbbképezd magad és szakmát váltsál. Megtanultál TIR-kocsit vezetni, és ez nagy tudomány ott, ahol jól megfizetik.

Neked erre volt szükséged, hogy a magad ura legyél. Azóta már találkoztunk, láttam, mekkora felelősséggel végzed a munkádat. A sofőr fogalma átalakult gondolataimban, és hálát adok az Úristennek, hogy szereted, amit csinálsz.

Kiegyensúlyozott, derűs ember lettél, magabiztos, és most te tanítasz meg bennünket, hogyan fogadjunk el más mentalitást, ahol vannak törvények, amelyeket betartanak, vannak segítőkész, jóindulatú embertársak, akik tolnak, és nem lefele rúgnak, ha szeretnél valami kreatív dolgot megvalósítani. Minden kapu megnyílik előtted, gördülékeny életed van.

Édesanya létemre, sajnos itt, ahol megszültelek, nem tudom ezt biztosítani. Tehetetlenül szemlélem, hogyan szállnak el fiataljaink, és szomorúság önti el lelkem, hogy egy fecske nem csinál nyarat, inkább elszáll.

Mit vétettünk, mi, anyák?

Ne vedd zokon, de a mi generációnk valamit nagyon elrontott, hogy nektek más földjén kell boldogulnotok. Bocsáss meg nekem, fiam!"

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr175137231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zopilote 2013.03.16. 21:43:10

@charlieharper:
Mert szerintuk lenezem a kamionosokat:) de ha felneznek rajuk, az lenne a baj. nyuszisapka szindroma:)

morsels (törölt) 2013.03.16. 21:45:11

@charlieharper: Ezt tudom, nade a credit score-t azert altalaban egy, esetleg ket bankon keresztul epited fel...amit aztan vihetsz tovabb...
Szoval igen, pont erre gondoltam, hogy egy darabig lehet azzal jatszani, hogy egy credit kartyaval kivaltod a masikat, nade idovel kifutsz mindkettobol, aztan mar nem lehet ezt csinalni.

Egyebkent meg a credit alatt nem is a hitelkartya megiteleset ertettem, hanem hogy az altalad nyitott bankszamlat hogy 'figyeli' a bankod. Marpedig ott sokat szamit az, hogy milyen regi a szamla, mi a cash flow, mik a szokasos tranzakciok meg ilyenek.

A credit rating az egy kicsit mas... ott is figyelembe veszik a mindennapi banki 'tortenetedet', de jobban erdekli oket a hitelkockazat veled szemben. Mert elvileg a bank kolcsont ad neked, amikor a credit kartyat hasznalod, a kamatot meg az fizeti ki, aki elfogadja a kartyadat. Szoval ott mas szamit elsosorban, mint ahol a szemelyes banki tranzakciokat vegzed.

nincs1itt 2013.03.16. 21:47:58

@tohotom01: Ismerem a fajtáját, ő már tolatott teherűrhajóval is a Cassiopeia mellett... Amúgy, meg reggelente becsavarja a kőmíjes-aktimelt és elballag szépen kamiont rakodni... Ami nem is lenne baj, ha nem ő lenne, aki vadul ért mindenhez... Mert az is munka, sőt!
@zopilote: Nem lenne baj, ha érteni is próbálnál, nem csak megmondani a tutit, ugyanis szerintem baromira nem fogtad, hogy miről is akarna szólni az írás... Azt már nem is várom, hogy azt megértsd amit én írtam.

morsels (törölt) 2013.03.16. 21:48:41

@charlieharper: Ezt el tudom kepzelni, de ilyet hallottam 30 evvel ezelottrol is, nem kifejezetten uj jelenseg.

A bankok sok mindent 'lenyelnek', ritkan reklamozzak, mert nem akarnak otleteket adni :-). Viszont gondolom ugy vannak vele, hogy amig a kliensek majd 100%-a 'happy' a szolgaltatassal, gyorsasaggal, addig az a millio dollar - ami a cikkben volt - egy evre, nem tetel. Belefer.

MInt a bolti lopasok.

zopilote 2013.03.16. 21:49:11

@morsels:
amikor bevaltom a fizetesi csekkemet a ceg bankjanal, szigoruan kernek ket fenykepes igazolvanyt, amit azonnal le is fenymasolnak. raadasul felhivjak a ceget, es megkerdik, adtak e ilyen es ilyen nevre ki ilyen osszegu csekket. ezert szeretik a csekktolvajok az allami csekkeket: nyugdij, szocialis vagy munkanelkuli. azok mogott biztos fedezet van:)

morsels (törölt) 2013.03.16. 21:50:12

@zopilote: Te jo fej vagy, kisse erdes, rucskos itt-ott, de kedvelheto :-)
Lehet hogy a masik kettovel is lehetne szot erteni, csak most kisse felfujtak magukat :-)

morsels (törölt) 2013.03.16. 21:53:59

@zopilote: Hat ezt latod nem ertem...
Milyen banknal valtod be a ceged altal kiadott csekket? :-)

Mondjuk en mar regota nem kapok csekket semmilyen cegtol, az elso amit kernek tolem munkaba allas utan a bank informacio (a SIN kartya utan), szoval nem ertem a problemat.

Egyebkent pont ezt irtam, hogy ilyen banki huzast nem lehet huzamosabb ideig csinalni, valoszinuleg 'one shot deal'... nyilvanvaloan van, a cbc oldalt elfogadom, az agyhalott blog azert nem eri el nalam ezt a kategoriat :-)

2013.03.16. 22:00:09

@morsels: egy masik a CIBC website-rol (Kanada egyik legnagyobb bankja):
"Cheque fraud is one of the fastest growing financial crimes today. Projections indicate that cheque fraud will grow by 25% each year. It's estimated that commercial fraud, including cheque fraud, costs North American business in excess of $20 billion CAD annually.

Cheques remain the dominant form of payments in North America despite technological advances. Cheque defrauders are hardworking and creative. They constantly try new techniques to beat the banking system and steal money from depositors.

There are three main types of cheque fraud:

Counterfeit - cheques not written or authorized by legitimate account holder.
Forged - Stolen cheque not signed by account holder.
Altered - an item that has been properly issued by the account holder but has been intercepted and the payee and/or the amount of the item have been altered."

morsels (törölt) 2013.03.16. 22:00:57

@zopilote: Ugy ertem, hogy amikor en beteszek egy csekket a bankomba, akkor nem kernek semmit, raadasul hisznek is nekem, elvileg kivehetem azt az osszeget azonnal. Egy bizonyos hatarig :-)

Szoval azt nem csinalhatom meg, hogy mondjuk 50ezer USA dollaros betetet eszkozlok es rogton ki akarok venni 45ezret. Ahhoz kell atfutas (attol fuggoen, hogy a bankomnak milyen kozvetlen kapcsolata van a csekket kibocsato bankkal), de ha mondjuk par ezer dollarrol van szo, akkor azert nem szorakoznak velem. Regota ott vagyok, alacsony kockazattal nyilvanvalo modon :-)

morsels (törölt) 2013.03.16. 22:05:46

@charlieharper:
Szoval
1. Gyakorlatilag olyan csekk, ami mogott nincs szamla
2. Lopott csekk, ami nincs kitoltve (erre irtam azt, hogy ez egyszerubb lenne mint kitoltott csekket kilopni a postaladabol)
3. Amit birca irt, megvaltoztatjak, hogy kinek kell kifizetnie.

A masik erdekes dolog, hogy a $20 billion CAD biztos nem a postaladakbol jott ossze... ahhoz nagyobb leptekek kellenek, valoszinuleg penzmosas all ossze, nem pedig deportalt ciganyok.

Gondolom en :-)

2013.03.16. 22:13:36

@morsels: ez nem a ciganyok monopoliuma.

Itt UK-ban az egyik nagy lehuzas volt, hogy az autotrader-en feladott autodra jott egy email, hogy megvenne az illeto az autodat, ad egy csekket, de a vevo kulfoldon van es ezert kulfoldrol jon a csekk.
Jon egy fuvarozo ceg es elviszi az autodat. Mivel a csekket nigeriai/benini bankok allitottak ki, tobb het lehet az atfutasi ido. Kb 1 honap es a bank kozli veled, hogy a csekken nincs fedezet, de addigra mar az autodnak annyi.

2013.03.16. 22:19:35

@morsels: a CAD 20bn-ben benne van a ceges csekk csalas is. Nyilvan nem csak lakossagi. E-Amerikaban a nagy cegeknel is meg hasznaljak a csekket, mig a szuper fejlett UK-ban, ez mar leginkabb a mult :)

zopilote 2013.03.16. 22:20:04

@morsels:
en is beteszem a fizetesi csekkemet altalaban a bankomba, kulonosen ha van benn penzem. de amikor a fizetesi csekkert keszpenzt szeretnek, elmegyek a ceg bankjanak a branchebe, ahol accountjuk van es keszpenzt kerek erte. ilyenkor kerik az igazolvanyokat. es levonnak a csekkbol 5 $ -t, kezelesi koltsegket :( itt nem szokas bank referencet kerni a munkavallalotol, az epitoiparban.
tavaly dolgoztam Mexikoban egy vancouveri cegnek. visszajottem, egyben kaptam meg a csekket a fonokomtol plusz a kiadasamat egy kulon csekken fizette, raadasul US dollarban. kenytelen voltam nyitni egy bankszamlat a cegem bankjanal, hogy legalabb a fizetesem felet keszpenzben kapjam meg, nem akartam az atfutasi idore varni, ami 2 het is lehet, ha nem azonos tartomanyban van a ceg bankja es az en bankom. igy csak fel oraba kerult, hogy kapjak keszpenzt a fizetesi csekkemert.

morsels (törölt) 2013.03.16. 22:22:04

@charlieharper: Nade ezzel nem a bankot verik at, hanem teged.
Itt meg arrol volt szo, hogy a bankokat verik at.

Szoval persze, csekkekkel jatszottak mar azota, hogy eloszor kibocsatottak, ebben biztos vagyok :-)
Akkor kezdek igazan ertetlenkedni, amikor ugy allitanak be valamit, hogy ez bevett gyakorlat, ebbol elnek.

Nem, nem lehet annyira bevett gyakorlat, mert egy (vagy az osszes) bankra sok mindent lehet mondani, azt ritkan, hogy hulye. Es azert, mert ha az volt, akkor mar nincs.

morsels (törölt) 2013.03.16. 22:24:43

@charlieharper: Europaban sosem hasznaltak olyan szinten a csekkeket, mint Eszak-Amerikaban.
Ezt egy magyar bankos mondta nekem, bar valoszinuleg Magyarorszag csatlakozasa az europai penzforrasba mar akkor tortent, amikor a kartyak is hasznalatosak voltak.

morsels (törölt) 2013.03.16. 22:25:36

@charlieharper: Egyebkent en sem emlekszem, hogy mikor kaptam, vagy irtam utoljara csekket....

zopilote 2013.03.16. 22:26:40

@nincs_itt:
ha urhajoval nem is tolattam, de vezettem repulogepet is fiatal koromban, az MHSZ - nel. ugyanis helicopter pilota szerettem volna lenni erettsegi utan, orvosim megvolt, kellet 30 ora motoros repulesi gyakorlat a foiskola elott. vegul is nem vettek fel, aminek ma mar orulok, de akkor xar erzes volt.

morsels (törölt) 2013.03.16. 22:27:08

@zopilote: Ja, hogy te rogton a casht akarod :-)

Az azert mas kategoria, ugye. Mehetnel a Western Unionba is, ott nem hivnak fel a cegedet, csak fizethetnel 10%-ot, hogy keszpenzhez juss :-)

Szoval kezdjuk megerteni egymast... tudtam en :-)

2013.03.16. 22:30:13

@morsels: en meg mar arra nem emlekszem, hogy mikor hordtam magamnal tobb, mint £100 kp-ban. A £100 is nagyon ritka egyebkent.

morsels (törölt) 2013.03.16. 22:31:20

@morsels: Ja, eszembe jutott, hulye vagyok.
A cegektol fugg, hogy hogyan intezik az alkalmazottak fizeteset. A kisebb cegek egyszeruen csekket irnak a mai napig, mint zopilot eseteben is.
Ott nincs payroll department, szoval azert elegge hasznalt a mai napig, csak mar egyre kevesebben hasznaljak a csekket a szamlaik kifizetesere. 20 eve az volt a normalis, mostanra azert mar itt sem sokan fizethetik ugy :-)

zopilote 2013.03.16. 22:31:51

@morsels: errol van szo!:) szeretem a casht:) az a biztos :)
itt a Money Mart csak 3 % - ot vesz le, nem 10 -et. de az is tobb, mint egy karton cigi csekkenkent, ezert szeretek a ceg bankjaba menni cashelni:) de majdnem minden construction worker ilyen. van olyan, ha masnap akar cashelni az ember, a cegnek addigra elfogy a penze, komolyan:) sokszor versenyfutas volt a banka a melosok kozott, az utolsonak mar nem jutott keszpenz:)

morsels (törölt) 2013.03.16. 22:33:00

@charlieharper: En a mai napig hordok magamnal keszpenzt. Attol fuggetlenul, hogy a debit/credit kartyat is hasznalhatom.
Sokszor csak nem szeretek/akarok kartyat hasznalni par dollarert.

Szokas kerdese gondolom :-)

morsels (törölt) 2013.03.16. 22:35:03

@zopilote: Gondoltam, hogy azert mesz a ceg bankjaba :-)
Szoval ertem en, csak ez nem vonatkozik egy ovonore mondjuk :-)

spangola 2013.03.16. 22:40:43

Az afrikai szeretők valamiért sajnos akad.

zopilote 2013.03.16. 22:40:50

a fizetesi csekk keszpenzre valtasanak okai kulonfelek lehetnek: ex nem tudja letiltani a bankszamlat, az allam a keszpenzt nem tudja elvenni, stb. sokunknal a keszpenz biztosabb, mint a credit history felepitese. sot, en nem szeretek kartyaval sem fizetni, csak kp - val. nem akarom, hogy tudjak, mit mikor veszek. meg kocsit is kp - re veszek. meg azt sem szeretem, hogy tudjak, hol lakom, altalaban haveroknal vagyok bejelentkezve, es havonta atmegyek a leveleimert:)

montroyal ( CAN qc) 2013.03.16. 22:43:21

@charlieharper: talan azert mert dolgozo ember lett..

mommmmo 2013.03.16. 22:43:58

@spangola: Erdekes mozi, most nezem epizodonkent... kivancsi vagyok a valosag tenyleg igy volt-e, tenyleg szerette-e a pasi, vagy leginkabb csak a fejostehenet latta benne az egesz torzzsel egyutt.. persze nem akarok unnepronto lenni.

morsels (törölt) 2013.03.16. 22:45:35

@zopilote: Nade ha valami tartalekot akarsz (marpedig van neked, kulonben nem lennel munka nelkul honapokig), akkor azt talan csak nem a matracban tartod :-)

zopilote 2013.03.16. 22:47:53

@montroyal: igen, biztosan azert:) szerda ota dolgozok!!!! :)
8 honap piheno utan. raadasul jo ceg, horvatok. lazak is nagyon, egy haverom hivott oda, van 3 honapos melojuk, addig jo vagyok
ma is bementem melozni, de nem szaradt meg a tegnapi kenes, igy hazajottem, hogy hulye kommentjeimmel boldogitsam a T. olvasokat es hogy kapjam a pofonokat is:)

bpetya75 2013.03.16. 22:47:55

@Babette_:

Szerintem az autópálya üzemeltetője qrva nagyokat hibázott. Nem voltak kint időben a gépek, nem korlátozták a sebességet, nem terelték le időben a forgalmat a pályáról, és sajnos baromi rossz volt az információáramlás is.

Remélem nem marad ott senki...

@spangola:

Minden 30-as számra küldtek. Jobb, inkább a rádiókba mondatták volna be, hogy melyik településen hol vannak a melegedők, hogy adnak ételt, szállást. De ilyesmiről tegnap este 9-fél10 fele nem volt infójuk az embereknek. Legalábbis a feleségemék nem tudtak semmi ilyesmiről.

@Muscari:

Akkor egy olyat, amit biztosan elhiszel. Balázs péntek hajnali kettőkor felhívták a Tűzoltóságtól, hogy Szendpusztánál három elakadt autó van. Csináljon valamit, mert ők még egy jó darabig nem tudnak odaérni. Szólt az egyik szerződéses hókotrónak, beült az önkormányzati terepjáróba és kimentek megnézni, hogy mi a helyzet. Miután kiásták az elakadt hókotrót, kihívott két másik fószert homlokrakodókkal. Azok bontották el a torlaszt és szabadították ki az autósokat. Rengeteg helyen az volt. A helyiek oldották meg a problémákat saját gépekkel, vagy kézi erővel. Volt olyan is, hogy kamionnal vittek hólapátokat, és az autósok kezdték el kiásni magukat.

montroyal ( CAN qc) 2013.03.16. 22:48:29

@zopilote: amiota az ado lehuzott 100K val mert minden szamlamat kartyamat visszanezte.. csak kezpenzt fogadok el es fizetek csak amikor leallitottak a szamlamat 2000$ ba kerult a csekkek meg a koltsegek amik nem mentek at .. most vizsgalhatjak a feher lapokat oszthatnak szorozhatnak... persze vigyazok egyenlegbe legyenek a beveteleim es kiadasaim mert valoban regen nem igy volt ....

zopilote 2013.03.16. 22:51:33

@morsels: tudod mit? ha nem is a matracban, de langyos:) es felek is, hogy pl leeg a haz, betornek, stb. de van eldugva azert mashol is penzem, neha el is feledkezem rola, komolyan. januarban igy talaltam 2 ezer US dollart egy dobozomban a storage - ban ( ami a keresztfiam neven van) meg is hosszabbitottam a szabadsagot 2 honappal:)

spangola 2013.03.16. 22:52:27

@mommmmo:

S.O.S. hogy érted, hogy epizódonként?

A 3 könyvből nem csak az afrikai szeretőket nézed?

Én csak azt láttam!

zopilote 2013.03.16. 22:53:11

@montroyal: errol van szo, keszpenz mindenert! :) az allam kezd agressziv lenni itt is:)

spangola 2013.03.16. 22:53:24

@bpetya75:

De nekem sem autóm nincs, sem 30-as számom!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
A férjemnek van, és ő sem 30-as.

mommmmo 2013.03.16. 22:55:57

@spangola: a youtube-on kabe 15 perces epizodonkent vant fenn, ugy nezem.

spangola 2013.03.16. 22:59:04

@mommmmo:

de melyiket a trilógiából?

bpetya75 2013.03.16. 23:01:12

@spangola:

Az autó nem számít. Mindenkit kimentenek, no! ;-)

Akikről eddig tudom, hogy kaptak, azok mind 30-asok voltak. Mondjuk az én 30-asom igazából már vodás, csak hordozott szám. Neked nem olyanod van?

mommmmo 2013.03.16. 23:01:51

@spangola: Hat gondolom az elsot, mert epp most hazasodnak ossze.. (eleg rohelyes ott a torzs kozepen a feher menyasszonyi ruhaban amugy)

zopilote 2013.03.16. 23:02:22

@bpetya75:
azert olyat oktathatnanak otthon pl gepjarmuvezeto tanfolyamon, hogy 1-2 pled, takaro mindig legyen a kocsiban es gyertyak is. jaro motornal melegedni nem egy eletbiztositas. de az elakadas jelzo haromszoget tudja ellenorizni a rendor, ami semmit sem er egy hofuvasnal:) es a gyengem, a motoros szan. legalabb 2 kellene hogy legyen egy Autopalya Uzemmernoksegnel.

spangola 2013.03.16. 23:03:05

@bpetya75:

nem, én vodás vagyok, nagyon régóta, a kezdetektől szinte

bpetya75 2013.03.16. 23:03:56

@zopilote:

Csak óvatosan a pénzdugdosással. Egyik öreg kollégám mesélt pár sztorit. Mikor a dunsztosüvegbe dugott pénzt megtámadták a patkányok, és a szétrágott bankókon buktak 3K-t. ;-)

spangola 2013.03.16. 23:05:00

@mommmmo:

ja!
Amúgy fenn van a neten online is egyben.

Amikor először láttam, még nem akadt.
Lehet tegnap óta mindenki rákattant erre a maszáj srácra!

A film végére kiderül, hogy szerette-e, látszik majd a szemében.

bpetya75 2013.03.16. 23:09:35

@zopilote:

Asszony mesélte, hogy a rádióban hívták fel az emberek figyelmét arra, hogy szélirányba kéne fordulni az autókkal, nehogy betömje a szél hóval a kipuffogót, mert az szívás. Voltak is füstmérgezések.

Na igen. Meleg ruha, takaró jól jött húgoméknak a héten. Egy előző kisteher törte be a vezető oldali ablakukat. Ha sógor nem ragaszkodik ahhoz, hogy legyen pluszban meleg holmi a kocsiban, akkor csúnyán megfáztak volna, mire Vótáról hazaértek.

@spangola:

Akkor ez csak a mátrix hibája lehet ;-)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.03.16. 23:10:11

Lehet nem a legjobb hely, ahol sozlok, de erdemes tudni, atalakitottak az ideiglenes kulfoldon tartozkodast. Eddig sajnos csak egy kormanyzati portalon talaltam rola infot, most probalok utanajarni:

www.mfa.gov.hu/kulkepviselet/PL/hu/Konzuliinfo/ideiglenes_tartozkodas.htm

spangola 2013.03.16. 23:13:12

@bpetya75:

Kész röhej, ami itt megy ezzel a hóval sem tudnak mit kezdeni, de a belügyminiszter szerint jól végezte a munkáját.

Hát persze, nem mondaná, hogy elcsesztem.

A kisembert meg olyanért kirúgják, amiért nem is lehetne.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.03.16. 23:15:08

@charlieharper: ma bekopogtak comic reliefes kissracok, na nekunk annyira nincs apro se a penztarcaban, hogy ugy kellett osszekotorni 5-10p-bol valamennyit, hogy nekik tudjam adni.

Altalaban meg 5 font sincs nalam, nincs ra szuksegem, kartyaval intezek mindent szinte.

zopilote 2013.03.16. 23:19:31

@bpetya75:
jo ismerosom meselte, hogy Winnipegrol lementek New Yorkba haverokhoz bulizni. osszejottek egy regebbi magyarral, festo volt. bealltak hozza dolgozni, jol osszehaverkoztak. de ugy, hogy az oreg buszkesegbol megmondta, hogy hol tartja a kp -t:) lenyultak es elmentek belole egy vilagkoruli csavargasra:) most erre mi mondjak? :)

zopilote 2013.03.16. 23:23:35

@spangola:
neztem egy Pinter riportot az ATV - n, 20 perces volt, tomjenezte magat a hapsi, es nem adott egyenes valaszt konkret kerdesekre

mommmmo 2013.03.16. 23:23:35

@spangola: Jo jo, a filmben biztos szerette, de a valosagban vajon hogy volt, na erre lennek kivancsi!

spangola 2013.03.16. 23:26:47

@mommmmo:

Szerintem a valóságban is szerette, hisz a maszáj keményen áthágta a szabályokat egy idegen európai nő kedvéért.

És még másik felesége sem volt.

Sőt, szeretkezni is megtanult.

spangola 2013.03.16. 23:27:22

@spangola:

bocs nem a szabályokat, hanem a törzsi szokásokat, hagyományokat.

zopilote 2013.03.16. 23:28:03

@zopilote: amikor kijottem, egy regi kanadastol hallottam, legbiztosabb hely a penznek a hutoszekreny fagyaszto resze, mert az pl nem eg el egy tuznel. jo otletnek tartottam, en is tartottam ott kp -t. egyszer feljon a csaj hozzam, kocsmaban jottunk ossze, meg pias koromban. mi volt neki az elso? megnezni, van e valami a hutoben. le is nyult par szaz dollaromat:)

spangola 2013.03.16. 23:28:27

@zopilote:

a konkrét válasz az volt, hogy ők mindent megtettek, és mindent jól csináltak. És mindenkit kimenekítettek, minden a legnagyobb rendben ment.

2013.03.16. 23:29:28

@tildy:): nalam valami apro azert van vagy az autoban, hogy a parkolo automatat konnyen kifizessem. Nem mindegyik lehet meg kartyaval fizetni.

2013.03.16. 23:31:36

@tildy:): na, elolvastam, de mit kell most tenni? Es maxvalt idezve, nem az a legjobb, ha nem teszek semmit?

2013.03.16. 23:32:17

@montroyal: ki lett a dolgozo ember? Nem ertem. Melyik kommentre volt ez a valasz?

mommmmo 2013.03.16. 23:33:27

@spangola: igen, ez igy van a filmen. de lehet, hogy a torzs tobbe kevesbe szemet hunyt az egesz felett a valosagban, mert azert jol jott a zse...vegul is az o szamukra a svajci no vagyona valami elkepzelhetetlenul sok, most kepzeld el, hogyha te egy flugos milliardost vinnel a csaladba, mit szolnanak. Csovalgatnak a fejuket, de azert nem tagadnanak ki, akkor sem, ha az illeto fura dolgokat muvel.
persze meg nem ertem a vegere, baba mellett ez a 15 perces nezegetes nem rossz.

2013.03.16. 23:34:23

@zopilote: akkor udvozollek a vilagunkban.

bpetya75 2013.03.16. 23:36:19

@zopilote:

Akkor azért pár ezer dodóra levettek már életedben ;-)

2013.03.16. 23:36:24

@zopilote: ki az a barom aki egy idegennek elmondja, hogy hol tartja a penzet? Miert nem adta oda a bankkartyajat a PINnel egyutt?

spangola 2013.03.16. 23:36:48

@mommmmo:

Ja, a pénzt azt szerették.

Majd az utolsó pár másodperc mindent elárul, kíváncsi vagyok, egy véleményen leszünk-e.

Bár bennem fel sem merült az egész film alatt, hogy ne szeretné a férfi is úgy, mint a nő őt.

Számomra egyértelműen érződött, hogy ez szerelem mindkét fél részéről.

Na, és milyen a maszáj harcos talpig díszben? :)

mommmmo 2013.03.16. 23:47:53

@spangola: nezd a filmben biztos hogy szereti, mert ez a no konyve alapjan keszult, es a no nyilvan igy szeretne hinni\beallitani. O biztos el is hiszi, hogy igy volt.
Csak kerdes, hogyha a valosagot latjuk es nem a filmet, akkor vajon mi lett volna a velemenyunk..
Amugy nem rossz pasi, es a diszei sem rosszak.. de en azt hiszem lattam mar fekete ferfit aki jobban tetszett.

zopilote 2013.03.16. 23:48:44

@charlieharper:
ha hiszed, ha nem, vannak ilyenek is. a haverom buszkelkedett nekem is, hogy mennyi kapeja van eldugva (40 ezret mutatott, sajat szemmel lattam, nala laktam Torontoban) Meg csak meg sem fordult a fejemben, hogy elvennek belole. Szetvaltak utjaink, par ev utan talalkoztam vele, mondta, hogy a felesege megtalalta, el is szokott tole egybol a ket gyerekkel:(

zopilote 2013.03.16. 23:51:14

@bpetya75:
nem panaszkodhatom:) de tanultam belole, ezert nem iszom tobbek kozott. nok nem tudnak elvenni tolem penzt pl. meg az exem se tudott:)

zopilote 2013.03.16. 23:54:33

@zopilote: sot, amikor kirugott, mergemben kivettem egy csomo penzt a kozos szamlankrol. harmadnapra ra elszegyelltem magam es visszatettem. legyen az ove:(

2013.03.16. 23:55:43

@zopilote: nekunk kozos szamlank van, tehat, ha asszony le akarna lepni, siman megtehetne. De forditva is igaz.
Az elonye, ami egyben hatranya is, hogy latom, hogy pl elkolt £200-at fodrasznal egy hajvagasra es festesre!!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.03.16. 23:58:20

@charlieharper: azt csinalsz amit akarsz, ha jogkoveto akarsz lenni, akkor szepen a vegleges letelepedest bejelented a kovetsegen.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.03.17. 00:00:09

@charlieharper: Nekem SOHA nem lesz kozos szamlam. Max a rezsire, de amit nem en kerestem, afelett nem en rendelkezem. Pont.
200-at hajfestesre? Au.

spangola 2013.03.17. 00:04:24

@charlieharper:

Nálunk is közös a számla, ez nálunk egyértelmű. Amúgy én csak társkártyatulajdonos vagyok, tehát inkább az övé, de odamegy az összes fizum.

2013.03.17. 00:07:00

@tildy:): ez meg nem is durva. A kollegam felesege taskara koltott 1500 korul, talan LV fele volt. Nem tudom, de allitolag csak egy "entry level" darab. Ugyhogy a 200-as fodrasznak orulok. 6 hetente egyszer van ilyen es nem mindig 200, ez volt eddig a legdragabb, mert valami extrat csinaltak, hajmaszk vagy mi.

zopilote 2013.03.17. 00:09:15

@tildy:): az en statuszom otthon: veglegesen kulfoldre tavozott
vagyis ezt mondtak, de magyar utlevelet azert adtak minden tovabbi nelkul. kocsit vettem otthon, de a nevemen nem lehetett, mivel nem volt lakhelyem, anyamhoz meg vmi oknal fogva nem engedtek ideiglenesen bejelentkezni az onkormanyzatnal

mommmmo 2013.03.17. 00:09:48

@spangola: Sot, nezetem szerint a no sem igazan szerette a ferfit, csak be volt ra indulva + valoszinuleg volt valami baja az elozo svajci eletevel, es ki akart onnan torni... hogy lehetne valakibe szerelmesnek lenni, akivel egy szal kozos pont nincs es azt sem tudod hogyan viszonyuljal hozza.
De legalabb volt egy ket forro ejszakaja, meg az anyagi befektetes is visszajott a konyv utjan:)

zopilote 2013.03.17. 00:14:03

@charlieharper: szerencses vagy:) az exem mindenre sajnalta a penzt, meg magara is. sokszor en vettem neki ruhat, mert magatol nem vett volna:) fodrasz? felejtsd el:( protestans, puritan csaladban nott fel. a batyja, az ex sogorom meg azt is elkoltotte volna, ami nem volt:) pont a neveltetese miatt:)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.03.17. 00:23:53

@zopilote: nem en voltam az a no! Becsszo! PEdig total illik ram a leiras.

@charlieharper: En egeszen tavalyig nem festettem a hajamat, viszont kezd elol egyre tobb osz hajszalam lenni ,ami zavar, igy most bevorosodtem :) Ez masfel havonta kb 50 font, de elotte volt, hogy 4-5 evig sem latott fodrasz, hajveget hugom, anyum levagta, es ennyi. Nalam azon kell inkabb visszafogni magam, hogy ne koltsem az osszes penzem a pasira! :D

spangola 2013.03.17. 00:25:18

@mommmmo:

Na, most én is németül nézem angol felirattal. A képi minőség elég szar.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.03.17. 00:32:59

@morsels: allast keres, cisco vizsgara keszul, takarit, vacsorat, ebedet foz, leviszi a szemetet, porszivoz, ilyesmi.

Abszolut kisigenyu, velem van a baj. Ha tudom, hogy szereti pl a barackos boci csokit, nem tudom megallni, hogy ne hozzak neki, mert tudom, hogy orul neki. Es akkor ugyanez nemely hardvernel , vagy jateknal is.

Elozo kapcsolatban is ilyen voltam. Joval kevesebbet kerestem , mint az ex, de megis mindenbol ugyanugy kivettem a reszem anyagilag + mindig megleptem valamivel.

spangola 2013.03.17. 00:37:09

@mommmmo:

Már megnézted?

Szerintem érdekes, mert ha nem marad ott, ha nem olyan spontán és bátor, akkor egész életében bánta volna. Hozzáment volna a svájci barátjához, aztán a maszájról álmodozott volna.

Kevés ember mer ilyen bátor és spontán lenni, kockáztatni, ott maradt az ismeretlenben, és megkereste a maszájt egy idegen kultúrában, ahol két hetet töltött. Mindezt Svájc után.

A hibát ott követte el, hogy nem ismerte fel, hogy mikor kellett volna feladnia a kapcsolatot, és nem harcolni tovább, hanem elengedni ezt az egész kapcsolatot.

Az agresszió, a féltékenység, a hazudozás után lépnie kellett volna azonnal.

Azt, hogy ott maradt, és szakított a vőlegényével megértem, de hogy miért maradt olyan sokáig, azt nem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.17. 05:29:13

el nem tudnam kepzelni, hogy a felesegemmel ne kozos legyen a bankszamlank

montroyal ( CAN qc) 2013.03.17. 06:13:23

@charlieharper: zopilote ..buszkek lehetunk ra .. dolgozik mint masok.
@zopilote: keszpenz .. olyannal megszivattak amikor a hazkolcsonomet kifizettem azokra a napokra nem vettem ki penzt az uzleti szamlamrol nem fizetet senki tehat, fekete penz ... mondtam 30 eve dolgozok es van keszpenz a zsebembe ... az ado montta olyan nincs, nem fogadtak el...( persze sok mast sem es a birosagon is vesztetem ..

montroyal ( CAN qc) 2013.03.17. 06:15:04

@hagyma: nem hogy a bankszamla nem kozos de még a penz sem ... en mar megegettem magam..

montroyal ( CAN qc) 2013.03.17. 06:17:40

ja es most jottem haza.. GSP meg mindig champion(UFC) lattuk jo mecs volt es a canadien montreal is gyozott .. sportbarba neztuk.. super este volt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.17. 07:06:20

@montroyal: en meg nem
es most sem fogom
ismerem a felesegem

M. Péter 2013.03.17. 07:19:30

@DieNanny: Az USA-beli és kanadai csekkek forgathatók (angolul negotiable), a hátulján egy aláírással a tulajdonosa átruházhatja a jogait másnak. A tolvaj hamisít egy aláírást a csekkre, és elkölti valahol, ahol nem ellenőrzik a személyazonosságát, vagy befizeti egy bankszámlára, felveszi az összeget készpénzben, és eltűnik, mielőtt kiderül, hogy a csekk lopott.

DieNanny CH 2013.03.17. 09:44:24

@tildy:):
Köszi, akkor én ezt úgy értelmezem, hogy "a bejelentés LEHETŐSÉGE szűnik meg" Én be vagyok már jelentve 1 éve, tehát ezen nem kell változtatnom, igaz?
A másik "kukacoskodásom":
"egy állandó lakcímmel rendelkezhet az EU területén."
Ami azt jelenti, hogy mivel Svájc nem EU tag/terület, ezért nekem megmaradhat mindkettő, nem?
(Tudom, te Svájchoz nem nagyon értesz, de valahova írni akartam)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.03.17. 10:02:17

@DieNanny: En is, itt meg ugye allando lakcim nem letezik....

2013.03.17. 10:24:38

@tildy:): akkor uj fotot kell felrakni voros hajjal!
Szerinted mi a hatranya, ha kijelentkezel es ha van otthon ingatlanod?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.03.17. 10:28:23

Ha hiltelre, akkor szivas lehet, leven tobbnyire a szerzodesben benne szokott lenni az allando lakohely Magyaorszagon , es ha ez feltetelkent van, akkor akar a bank fel is monhatja a szerzodest es egy osszegben kovetelheti.

Meg gondolom minden ugyintezes nehezebbe valik.

2013.03.17. 10:31:44

@DieNanny: Nanny, tudod, hogy mit jelent a nicked angolul?

tohotom01 2013.03.17. 14:00:55

Havi $ 20 egy szef egy bankban keszpenz tartasara. $ 100-200 egy otthoni szef ami betonozhato, csavarozhato, tuzallo, vizallo. Ha az adott haz biztositva van, $ 10.000.00 - $ 20.000.00-ig bemondasos alapon kifizeti a biztosito bizonyitek nelkul a keszpenz elveszteset.

montroyal ( CAN qc) 2013.03.17. 14:04:37

@hagyma: és kulomben is neked azt gondolom veszteni valod sincs egyenloen mentetek bele kb a hazassagba nalunk mas nalunk nekem lakas kocsi muhely ( nem akarmilyen) es $$sporolasom a nyugdijas idokre ... neki a fiatalsaga haziassaga es hogy majd tolni fogja a toloszekemet...

ablakkktalan (törölt) 2013.03.17. 18:55:55

@charlieharper: Már alapból az, hogy otthon van ingatlanod hátrány, 100%, hogy előbb-utóbb megsarcolnak valahogy ezen keresztül. A legjobb, ha minden szálat elvágsz magyarországtól.

ablakkktalan (törölt) 2013.03.17. 18:57:42

@tildy:): +1
Fejlődőképes vagy, nemrég még úgytűnt simán pénzelnéd a pasid élete végéig.

Bolond az, aki az érzelmekre bízza a baromi nehezen megkeresett fontjait, forintjait, az érzelmek elmúlnak, és akkor már hiába állsz ott üres zsebbel, sosem kapod vissza amit megkerestél.

Globetrotter2014 2013.03.18. 10:48:48

Ez a poszt gáz, és marhaság.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása