oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. január 08. 06:58,  A megaláztatások ellenére megérte 370 komment

2013. január 08. 06:58 Határátkelő

A megaláztatások ellenére megérte

Egy hazatérő határátkelő írása következik ma, ám János helyzete annyiban speciális, hogy már nyugdíjasként tért vissza Magyarországra, hogy (mint írja) ne Németországban, egy drágán bérelt lakásból kicsavarogva kelljen összehasonlítgatni a Lidl és az Aldi árait. Tapasztalatait érdemes elolvasni, utána pedig jöhetnek a kommentek! (A kép természetesen csak illusztráció.)

idős pár.jpg

„66 éves vagyok, (újra) Magyarországon élek Budapest közelében egy kisebb településen. Lányomat (38 éves) anyja vitte ki 13 éves korában Izraelbe, azóta is ott él. Egyik unokám Angliába Southampton mellé Littlehamptonba ment ki kb. fél éve az egyetemi tanulmányai befejezése után, azóta is babysitterként dolgozik, és mint (többek közt) nagy rockfan: nagyon jól érzi ott magát.

Én mint belvárosi elkényeztetett zsidógyerek: búvársportolás, polit-beatzenekari sikerek és fodrászként dolgozva sikertelen továbbtanulási próbálkozások után 1972-ben egy másfél éves elrontott házasság után „disszidáltam" a barátnőmmel, akivel később összeházasodtunk Németországban, ahol végül is féléves bécsi és félévi olaszországi tartózkodás után letelepedtünk.

Futószalag mellett

Kisebb-nagyobb próbálkozások után a francia-német-luxemburgi határ háromszöge közelében maradtunk, ahol Saarbrücken mellett egy Ford autógyárban kezdtem el dolgozni (mert ugye sokak szerint a zsidók nem munkával keresik meg a kenyerüket).

Ugyan a felvételi folyamán tett ígéretekből (továbbképzés, karrier) nem lett semmi: elkezdtem a szalagon a legnehezebb fizikai munkával keresni a (nem is rossz fizetésű) kenyeremet, amire már csak azért is nagy szükség volt, mert a feleségem munkájára nem számíthattam, és közben megszületett a második gyerekünk is.

Hosszú évek keserves munkája folyamán (az első 6 hónapban a kiakasztott WC ajtón aludtam, mert úgy fájt a hátam) - miközben több találmányomat és újításomat „ellopták" - végül is sikerült elismertetni némileg a rátermettségemet és a szorgalmamat.

Felfelé a szamárlétrán

Ugyan továbbtanulni nem engedtek, mégis lassan tovább léptem a „szamárlétrán": a szalagon betanított munkásból egy minőségellenőrző osztályra kerültem, ahol tesztpilótaként kiharcolhattam a rég várt elismerést, mivel a begyűjtött adataimat saját magam idegen segítség nélkül vittem fel egy általam kifejlesztett leegyszerűsített programmal a központi amerikai adattár komputerközpontjára.

Közben harmadszor is megházasodtam (Magyarországon) és azóta is boldogan élek a feleségemmel idestova 30 éve, nyugdíjba vonulásom után már Pest környékén a saját házunkban.

Nyugodt öregség

Hogy megérte-e: erre a kérdésre már nehezebb a válasz, így alakult... Leszámítva a rengeteg megaláztatást (amikre mindig megvolt a verbális frappáns válaszom, mivel az intelligenciám és a szókincsem messze meghaladta a munkatársaimét), emellett egy életem végéig kísérő psoriasist (pikkelysömör) is sikerült "beszereznem", valamint egy hólyagrákot: amiből egy 8 és fél órás privát műtét révén 7 éve sikerült szerencsésen kigyógyulnom: MÉGIS AZT MONDOM, HOGY MEGÉRTE!!!

Van egy nyugodt öregségem: egészséges környezetben, boldog kiegyensúlyozott házasságban, élhetek a hobbyjaimnak, és mindezt messze jobb életszínvonalon, mint ha Németországban egy drágán bérelt lakásból kicsavarogva hasonlítgatnám össze a Lidl és az Aldi árait...

Miért érdemes elindulni?

Az élettapasztalatom alapján csak azt tudom Neked (nektek) tanácsolni, hogy (egyelőre) semmiképp ne is gondoljatok a magyarországi bizonytalan, állandóan változó feltételek melletti karrierépítésre.

1.: A szüleitek is boldogabbak lesznek: ha látják, hogy Ti is megtaláltátok a számításotokat.
2.: Ha elkap a honvágy: bármikor hazalátogathattok több pénzből (az én időmben még le voltak zárva a határok, „politikai menekültként" 6 évet kellett várnom arra, hogy újra láthassam Anyámat).
3.: Az anyagi és egzisztenciális biztonság az egyik legfontosabb alapfeltétele a családalapításnak, a jó házasságnak és a perspektivikus gyermeknevelésnek.

Végül még egy jó tanács: ha tehetitek (nyelvtudás, stb.), orientálódjatok inkább az USA irányába, mert ott még mindig nagyobbak a lehetőségek. Egy példa: ha ott a vállalkozásoddal akár egymás után többször is becsődölsz, még szívesebben is adnak a bankok újra pénzt, mert ott tudják, hogy a saját károdon tanultál a legtöbbet, viszont egy jó ötlettel kiugorhatsz, és nem vág agyon az adóhivatal.

Az, hogy hazulról nézve messze van relatív... amíg én autóval eljutok Diósdról évente kétszer Saarbrückenbe, az is egy nap. Ha repülök, arra is rámegy a nap - csak olcsóbb. Szerintem egy amerikai repülőút Pestre még mindig kényelmesebb és rövidebb, mint egy magyar vonatút Aradról Bécsig."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország Németország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr455003868

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: The Show Must Go On 2013.01.08. 10:09:34

Boldog Újévet! Nem tűntünk el mindössze téliesedet az idő, na meg jöttek az ünnepek. A kinti munkálatokat erősen befolyása alá gyűrte a hőmérséklet hirtelen zuhanása, na meg az a tény is, hogy ennek köszönhetően az utolsó alkalmakkor már komoly rétegek...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.01.08. 07:50:42

Sajnos kicsit rövidre sikeredett, de nagyon érdekes a téma.
Én egy kicsit másképp látom: szerintem személyiségfüggő, hogy ki hogyan éli az életét, legyen az a hazájában vagy külföldön.
Különbözőek vagyunk, vannak konfliktuskerülő, simulékony emberek, de vannak "szabadságharcosok". Utóbbi mentalitás nem minden esetben üdvözítő.
Lehet, hogy János is ebbe a típusba tartozik.
Mondom ezt úgy, hogy nem szeretném megbántani. :)
Nagyon meglepve olvastam az helyzetéről leírtakat, ugyanis nekem pont egy ellenkező példám van. Rokonom 56-ban ment ki, érettségi után. A Mercedes gyárban helyezkedett el, mint melós. A gyár iskolába küldte, majd fejlesztőmérnökként ment nyugdíjba. Azóta is a legnagyobb elismeréssel beszél a munkájáról. Szóval a kérdés: nem lehetséges, hogy az író személyiségéből fakadó okok miatt nem volt igazán sikeres?

zopilote 2013.01.08. 08:06:00

2.: Ha elkap a honvágy: bármikor hazalátogathattok több pénzből (az én időmben még le voltak
zárva a határok, „politikai menekültként" 6 évet kellett várnom arra, hogy újra láthassam Anyámat).

Bizony, mikor en is elindultam a Nagyvilagba, ugy bucsuztam az Apamtol, hogy " van egy kis elintez-
nivalom, jovok nemsokara" :) 6 ev lett a nemsokabol:) Es 48 oran belul le kellett jelentkezni a
rendorsegen, mint kulfoldi allampolgarnak. 1989 - et irtak, euforiaban egett az orszag, jon a Ka-
anan, Szabadsag, Jolet, stb! Halkan megjegyeztem, hogy vissza fogjatok meg sirni az Atkost, majd-
nem megvertek a haverok, rokonok :-) (Igaz, volt aki azota bocsanatot kert emiatt) Es milyen meg-
alazo volt, amikor Ferihegyen, kesobb Hegyeshalomnal vizumot kellet kernem, hogy a Hazamba belep-
hessek, kozben osztrak, nemet allampolgaroknak csak az utleveluket kellett felmutatniuk.
Es hanyszor riadtunk fel az "uj hazaban" az ejszaka kozepen, miutan azt almodtuk, hogy hazaszok-
tunk Magyarorszagra egy kis idore, de vissza mar nem tudtunk szokni:) Az is szornyu volt legalabb
is nekem, mikor 1985 - ben elosszor jottek a remhirek a csernobili katosztrofarol, hogy vege, nem
lesz hova hazamennem.

zopilote 2013.01.08. 08:11:03

@tilmir:
Mi az hogy sikeres????
Nalam a sikeres az, aki kihasznalja masok gyengeseget:(

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.01.08. 08:21:03

Mondok egy példát, eltekintve az írástól. Egy munkahelyen nem mindig díjazzák azt, ha valakinek:
- nagy a szája,
- nem tud csapatban dolgozni,
- de azt sem, ha okosabb mint a főnöke. :)
Számos olyan példa van, amit egy főnök meg tud bosszulni, megkeserítve a melós életét.

bpetya75 2013.01.08. 08:54:56

@tilmir:

"de azt sem, ha okosabb mint a főnöke." Azt meg főleg nem, ha csak okoskodóbb ;-)

Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy a posztoló az lett volna. Ez is egy érdekes történet. Valószínűleg annyira nagyin rossz nem lehetett abban a gyárban, ha végig ott maradt. Esetleg visszanézve van benne hiányérzet?

Egyébként a konklúziókkal nem igazán tudok azonosulni. A szülők elég sokfélék. Ahogy a tegnapi poszt hazasírós anyukája is egy létező modell, úgy az "oda mész, ahová akarsz, de ne gyere hozzám pénzt kuncsorogni" típus is az. meg még egy csomó másik is. Arról nem is beszélve, hogy az anyagi biztonság megteremtése egy csapda is lehet. Nyilván felelőtlenség minimálbérre és egy 25 négyzetméteres albérletbe gyereket vállalni, de manapság egyre gyakoribbá válik a más véglet, amikor az egzisztencia megteremtése nem a családalapítás alapja, hanem inkább egy kibúvó a közös felelősségvállalás alól.

Egon Krenz 2013.01.08. 08:55:41

"elkezdtem a szalagon a legnehezebb fizikai munkával keresni a (nem is rossz fizetésű) kenyeremet"

"a kiakasztott WC ajtón aludtam, mert úgy fájt a hátam"

Úgy látszik a jó fizetésből ágyra már nem tellett.

2013.01.08. 08:57:45

@Egon Krenz: akkor meg nem volt ortho matrac?

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.01.08. 09:00:50

@bpetya75: Na, igen. Különbözőek vagyunk, egy adott szituációt nem egyformán ítélünk meg. :)

A lényeg , hogy a végső számadás pozitív, hisz ahogy írja boldogan éli nyugdíjas hétköznapjait.

tableno 2013.01.08. 09:05:33

@tilmir: Nem biztos, hogy ez csak a posztoló hibája. A 90-es évekig a németek még tényleg masszívan idegenellenesek voltak, egyáltalán nem volt ott könnyű egy bevándorló helyzete. Azért a mi generációnknak ebből a szempontból könnyebb a globalizált világban, még ha anyagilag esetleg nehezebb is.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.01.08. 09:12:03

@tableno: Elfogadom. Lehet, hogy rossz időben volt, rossz helyen. AZ is lehet, hogy sokkal érzékenyebb, mint az átlag.
Ahogy írtam, a saját ismerőseim másként élték ezt meg.
Mivel tőlük az ellenkezőjét hallottam, ezért találtam furcsának az írást.

Sanyi9 2013.01.08. 09:12:43

Erdekes iras, egy olyan embertol, akinek azert tobb elettapasztalata van, mint az itt posztoloknak altalaban. :D

Amugy tenyleg csak akkor panaszkodjanak a mostani kivandorlok/vendegmunkasok, miutan vegiggondoltak, hogy peldaul ez az uriember 6 ev utan latta eloszor ujra az edesanyjat. Na az kemeny.

Sanyi9 2013.01.08. 09:13:16

@zopilote: Tudom, hogy reszletkerdes, de a csernobili katasztrofa 1986 Aprilisaban volt.

Motorman 2013.01.08. 09:20:41

Aki felnőtten tanul idegen nyelvet, élete végéig elárulja az akcentusa. Ezért mindig, mindenhol "jöttment" (Auslander) maradsz, nem csak Németországban. Ezt bele kell kombinálni és annyi...

jewel79bp 2013.01.08. 09:20:46

Annyira hely és szerencsefüggő, hogy ki hová jut, milyen képzést kap egy munkahelyen. Talán valóban nyomulósnak is kell lenni. Na meg a cégnek bőkezűnek: egyes képzések sok száz, de inkább ezer euróba kerülnek. A mi cégünket épp most büntette meg a helyi hivatal, mert az alap (kötelező) képzésre sem volt hajlandó elküldeni az alkalmazottait. Az ok a pénz, no meg az a szabály, hogy a betanított munkást bármikor ki lehet rúgni, akinek viszont valami papírja is van már, attól sokkal nehezebb megszabadulni.

zopilote 2013.01.08. 09:25:02

@Sanyi9:
thx. tevedtem egy evet:(

venember 2013.01.08. 09:34:25

Alapvetően jó volt az írás, a fanyar humor (ha annak szánta az illető) különösen tetszett.

Pár dolgot azért hiányolok, kicsit részletesebben leírhatta volna, hogy milyen volt a kinti munka (papírok beszerzése, munka vállalás, kapcsolattartás, lakás, stb..., az meg külön dicséretes lett volna, ha pár számot is hozzá ír).

Így nagyon a levegőben lóg az írás.

bpetya75 2013.01.08. 09:43:03

@venember:

Az vajon mennyire releváns manapság, hogy 1974-ben hogyan ment a munkavállalás, meg a papírok beszerzése?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.01.08. 09:47:38

@Motorman: külföldinek lenni nagyon sok helyen és közegben nem negatívum, sőt. Miért is lenne az, amíg nem bűnözik és nem élősködik a befogadó országon?
Persze aki saját magát jöttmentnek, másodrendűnek érzi, az az is lesz.

HÁ: honnan származik a fotó?

zopilote 2013.01.08. 09:58:19

@Sanyi9:
Amugy tenyleg csak akkor panaszkodjanak a mostani kivandorlok/vendegmunkasok, miutan vegiggondoltak, hogy peldaul ez az uriember 6 ev utan latta eloszor ujra az edesanyjat. Na az kemeny.
De volt azert sok olyan plusz is, amit a mai vendegmunkasok nem kapnak meg:
- pl nekunk a kanadai allam fizette a repulojegyet Becstol Canadaig
- Kanadaban a megerkezeskor odadtak a "landed immigrant papert" (magyarul green card:-)
- egyszobas berlakast adtak, alapveto dolgokkal felszerelve es a lakbert 1 evig fizettek
- ingyenes orvosi ellatas, 30 het ingyenes intenziv, full time angol nyelviskola
- havi $140 zsebpenz,1 evig (ill. amig nem kaptunk munkat 20 -% - os munkanelkuliseg, 1983
- ruhara az elso heten adtak $300 - t es meg sorolhatnam

nyuszigonosz 2013.01.08. 10:06:21

Igen, úgy tudom, a Németországba jövöknek is, mármint disszidánsoknak, akik ide jöttek, azoknak is óriási segítséget adott az akkori Nyugat-Németország.
Letelepedési segélyt, söt nem keveset, fizetett német tanfolyamokat, lakást, munkát, és még kismillió dolgot.

Ezért tünik nekem valahogy különösnek, ez a "megaláztatások" a címben. Emberünk magától jött, nem hurcolta ide senki.

zopilote 2013.01.08. 10:09:37

@zopilote:
Nyugat - Europaban meg tobb kedvezmeny adtak, USA -ban csak "green cardot" :)

mommmmo 2013.01.08. 10:12:52

Nekem az tetszett, hogy vegre egy ember, aki megvalositja a "nyugdijaskent hazajott es itt kolti el a nyugdijat" modelt.
Amirol annyit emlegetunk mint hazank egyik lehetseges mentoovet..
Kivancsi lennek, hogy hogy erzi itt magat biztos anyagi hatterrel, ugy, hogy nem dolgozik, szerintem csak ugy ejtozni tenyleg nem olyan rossz itt.

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.08. 10:18:06

@Motorman: Elarulom neked, hogy mindenkinek van akcentusa.
a bennszulotteknek is.Ez a vilagon senkit sem erdekel, csak a hulye magyarokat.Sok helyen jartam angliaban, teljesen maskepp beszelnek Londonban, vagy del-angliaban, maskepp beszelnek az irek, stb.A legnagyobb pofon az volt, amikor leszalltam a glasgow-i repuloteren, es kerdeztem valamit a rakodomunkasaoktol, ok valaszoltak valamit, es nem ertettem.Aztan dolgoztam egy pici szallodaban Fort williamben, a felfoldon, kozvetlenul a Ben Nevis hegy labanal, csak skotok, es ok sem ertettek egymast, az egyik glasgowi, a masik aberdeeni, a harmadik meg istentudja honnan.Nekik is vissza kellett kerdezniuk, ok sem ertettek a hulye akcentust.
De itt Svajcban sincs maskepp.
Maskepp beszelnek a berni nemetet, a baseli akcentus is mas, meg a hulye alpesi akcentus is,

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.08. 10:20:42

@mommmmo: Apamnak egy gyerekkori haverja is hazakoltozott Budapestre, o Firenzeben volt biro 30evig.8K euro/ho, eleg jol elvan..

Taxomükke (UK) 2013.01.08. 10:21:40

@hogyne,persze,igazad van!: Szerinted melyik akcentus nem hulye? A devoni jo? A cockney az, gondolom, hulye akcentus, ugye?

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.01.08. 10:22:22

@hogyne,persze,igazad van!: Ez így van. Nekünk furcsa ez, hisz Debrecenben éppúgy érted mit mondanak, mint Sopronban.

Ellentétben itt, 100 km-rel arrébb egy kukkot sem értettem, abból amit mondtak. És ezzel az echte svájci ugyanígy volt. :D

zopilote 2013.01.08. 10:22:32

@nyuszigonosz:
Eszak - Amerikaban munkat nem adtak! Azt magunknak kellett talalni. Sokakat megszivattak.
A rokon volt a legszemetebb, de voltak nagyon rendes magyar munkadok is. Ma is halaval
es szeretettel gondolok sok 56 - os magyarra, aki onzetlenul, szivbol segitette az "uj kanada-
sokat. Es megvetessel azokra, akik lenyultak a fizetest, vagy rohadt csirkevel fizettek:-) Ilyen
is volt a praxisomban:-) Lehetne meselni napokig a sztorikat:-)

czibere 2013.01.08. 10:22:53

@Egon Krenz: :) Látszik, hogy még nem fájt a hátad.

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.08. 10:26:08

@tilmir: Persze!Aki ilyen suletlenseget mondd, az nem jart meg kulfoldon.Amikor voltam probamunkan, Zweisimmenben at kellett szallnom a Lenk-i vonatra.A csavo valami ilyesmit makogott:"umstiigin bette glisss drűűű".
Megkerdeztem a helyieket h ez mi volt , erre ok mosolyogva elarultak, hogy szalljak at a 3-as vaganyra.

tableno 2013.01.08. 10:26:30

@zopilote: Jó lenne ha megírnád egy posztban, engem például nagyon érdekelne!

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.08. 10:27:47

@Taxomükke: Felreertettel.A "hulye" akcentusra azt ertettem hogy furcsa, de nekem nagyon tetszenek a tajszolasok, szerintem nem hogy nem szegyellnivalo, hanem egyenesen bajos.

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.08. 10:29:04

@czibere: Igaz.Annal nagyobb baromsagot nem olvastam meg itt.:)

VíziLó 2013.01.08. 10:48:20

@Motorman: Ez angolul feltétlenül igaz, de szerintem kellő szorgalommal és gyakorlással németül meg lehet szabadulni az akcentustól.

zopilote 2013.01.08. 10:56:40

@tableno:
Jó lenne ha megírnád egy posztban, engem például nagyon érdekelne!

Gondolkoztam rajta, de inkabb nem. Tobb okbol. Altalaban oszinte ember vagyok, ezert azzal
kezdenem, hogy kalandvagybol disszidaltam es hogy ne kelljen dolgoznom :-) Ezt felreerte -
nek es jonnenek a gyalazkodasok:) Ehez tudni kell, hogy az Atkosban nottem fel, es ott a
munka kotelezo volt. KMK = Kozveszelyes Munkakerules. Evente 12 nap szabadsag jart csak,
plusz 2 evente 1 nap. Nekem annyi nem eleg, legalabb 3 honapot szeretek evente pihenni:-)
Es azt csak itt tudtam megvalositani:) Masik az, hogy szerettem inni, igaz nem birtam az alko -
holt, 15 evig pialtam:-( Abbol 5 - evet meg Kanadaban is :( Ez sem egy jo ajanlolevel a HA - n:)
Szerencsere 25 eve abbahagytam, egyik naprol a masikra, egy kortyot sem iszom, sot utalom
az alkoholt es az alkoholistat meg jobban:) Szoval ezert nem irok en poszot:)

bpetya75 2013.01.08. 11:00:26

@zopilote:

Ugyan már! Fogd fel polgárpukkasztásként. Ki tudja? Lehet, hogy egy kendőzetlenül őszinte írás inkább elismerést váltana ki az örök kritikusokból is, mint gyalázkodást. Hm?

Zka77 2013.01.08. 11:00:59

Én úgy látom, vannak itthon is karrierlehetőségek, már ha az ember olyan szakmában van ami keresett. És persze, ha az ember nem idióta, lusta, esetleg hajlandó országon belül költözni is.
Az már más kérdés, hogy mi a perspektíva. Egy durván elöregedő társadalmat cipelni, kinyírt belső piaccal és kádárista szemléletű néppel - nem éppen az, amire építeni akarom a saját nyugdíjas éveimet és a gyerekem egész életét.

Muscari 2013.01.08. 11:03:21

Vegre egy poszt az idoskori hazatelepulesrol! En igencsak hianyoltam mar. Kicsit en is rovidnek talalom, de remelem, ma elokerul az iro es valaszol a kerdesekre.
En arra lennek leginkabb kivancsi, hogy hogy ment a beilleszkedes a hazakoltozes utan. Mondjuk Diosd nem kis falu, hanem gyakorlatilag BP elovarosa, de jo lenne tudni, milyen tapasztalatai voltak a boltban, a szomszedokkal vagy akar a rokonokkal. Mennyire fogadtak be- ill. vissza?

italosztály 2013.01.08. 11:04:44

"Végül még egy jó tanács: ha tehetitek (nyelvtudás, stb.), orientálódjatok inkább az USA irányába, mert ott még mindig nagyobbak a lehetőségek. Egy példa: ha ott a vállalkozásoddal akár egymás után többször is becsődölsz, még szívesebben is adnak a bankok újra pénzt, mert ott tudják, hogy a saját károdon tanultál a legtöbbet, viszont egy jó ötlettel kiugorhatsz, és nem vág agyon az adóhivatal."

ezt olvasva a háttérben éppen a hírek mentek. "Barack Obama kétharmadával növelte az USA adósságát. A hitelt felvevő amerikai állampolgárok nagy részének akkora adóssága van, hogy még a tőkét sem tudnák visszatörleszteni azzal, ha a bank elvenne mindent tőlük". gondolom a gazdasági világválság sem az esztelen hitelezések miatt tört ki...

mommmmo 2013.01.08. 11:07:02

@zopilote: igazabol marha jol hangzik.

Szerintem inkabb azokra szoktunk mi torzskommentelok is raszallni, akik kodositenek masoknak, vagy sajat maguknak is.

Lószerafin 2013.01.08. 11:07:13

@venember: Ha tényleg érdekel hogyan lehet ma a németeknél "letelepedni". Szóval pár tanács:
- Legyen érvényes útleveled – szükséges az olyan ügyek intézéséhez, mint bankszámla, lakcím bejelentkezés...stb.
- Otthon be kell jelenteni az OEP-nál és a NAV-nál (ha még nem lesz munkád a kijövetelkor, akkor érdemes egyéni szerződést kötni az OEP-pal az EÜ biztosítás miatt kb. havi 5000Ft. Amint találsz munkát kell keresni egy egészségbiztosítót és lemondani az otthoni egyéni szerződésedet.)
- A lakáskeresés nem könnyű, mert sok helyen a közvetítőn (makler) keresztül megy a lakás kiadása, akár egy vásáron – igen, sokszor 30 ember egyszerre jelenik meg az adott időpontban. Persze a közvetítő díját neked kell fizetni, ami kb. 1000 euro + 2-3 havi kaució a főbérlőnek. Ez így kapásból 2-2500 euro indulásnak. Vannak lakások, amiket privát embertől is ki lehet venni vagy érdemes megragadni a lehetőséget, ha sógo/koma jóbarát kiköltözik egy lakásból és beajánl esetleg. Nyílván a kisebb városokban, falvakban jóval alacsonyabb a bérleti díj.
- Lakcím bejelentés szintén a helyi hivatalban – Bürgeramt-ba – történik. Itt szintén regisztráltatni kell kint tartózkodásodat. Megkapod az adóbesorolásodat, ami alapból 5-ös (kb. 38-40%-os levonás), ha egyedülállóként dolgozol és gyerek nélkül (ha bármelyik van, akkor kedvezőbb, persze csak akkor, ha a családod szintén kitelepült). Csak egy tipp: ha kérdezik melyik egyházhoz, mondd egyikhez sem, különben automatikusan levonnak havi 100-at egyházadó miatt.
- Ha magyar rendszámú autód van, akkor a Zulassungstelle nevü helyen kell regisztrálni elvileg féléven belül – félévig probléma nélkül használható. Persze ha regeled, akkor német biztosítót kell választani, ami marha drága, ugyakazokkal a feltételekkel a többszörösét fizeted. Egyébként nem kell vele foglalkozni, mert soha nem állítanak meg a zsaruk, hacsak nem csinálsz szabálytalanságot. Egyik haverom több, mint 3 éve használja magyar rendszámmal a kocsiját bármilyen gond nélkül. Amit fontos beszerezni az a környezetvédelmi matrica – Feinstaubplakette -, ennek a hiánya esetén a bírság 40euro lehet. Egyre több településen megkövetelik a használatát és a nagyobb központokba csak ezzel – zölddel – lehet behajtani (zöld-legjobb, sárga – közepes, piros – legrosszabb).
- Német nyelvismeret elengedhetetlen – kivéve ha olyan helyen dolgozol, ahol más nyelv a követelmény. Viszont a privát életben, akkor is szükséges pl: orvos vagy ügyintézés...stb.

2013.01.08. 11:11:48

@italosztály: ezt en csak ugy fogtam fel, hogy nem ismeri a jelenlegi USA hitelfelveteli rendszeret, szemelyi hitelt, sem a vallalkozoit. Csak siman megmosolyogtam.
Ettol eltekintve a poszt rendben van es hianypotlo egy hazatelepulos poszt.

Muscari 2013.01.08. 11:14:42

@zopilote: En is kivancsi lennek az eletutadra. Az meg, hogy regebben ittal, de 25 eve nem teszed, szerintem inkabb elismeresre melto. Mondom ezt ugy, hogy sajnos van alkoholista a tagabb csaladomban...
Azt sem kell szegyellned, hogy az egesz kalandod nem volt egy setagalopp; olvasd el Hagyma blogjat, o kendozetlenul oszinte (a mi ogrenk :-)), nem futott be tudom is en milyen karriert, megis nagyon jo olvasni. Ugyhogy hajra!

bpetya75 2013.01.08. 11:16:09

@Muscari:

Ezek tényleg érdekes kérdések. Engem is ez érdekelne legjobban. Ha már egyszer hiánypótló a poszt (valóban az), akkor a hazatelepülés utáni tapasztalatok az érdekesebbek.

Jó lenne, ha felbukkanna a posztoló.

bpetya75 2013.01.08. 11:17:59

@Muscari:

Szerintem nem nagyon van olyan ember, akinek a családjában (mondjuk úgy 3 generáció mélységben) ne lenne szenvedélybeteg. Gyarló emberek vagyunk mindannyian.

Jency83 2013.01.08. 11:23:54

Kedves Egon Krenz!
Neked még biztosan soha nem fájt a hátad, ha azt sem tudod, hogy akkor szoktak kemény sík felületen aludni, amikor valakinek irdatlanul fáj a háta! Az író ki is fejtette utána, hogy miért is fekszik az ajtón...
"Hosszú évek keserves munkája folyamán (az első 6 hónapban a kiakasztott WC ajtón aludtam, mert úgy fájt a hátam)"

Muscari 2013.01.08. 11:32:58

@bpetya75: Ha jol remlik a statisztika, kb. a lakossag 10%-a lehet alkoholista. Dohanyos meg meg tobb, bar az kevesbe veszelyes a tobbi csaladtagra nezve. CSak borzaszto latni pl. a szuleimet, mindketten nyogdijasok, hogy a legocskabb kajat veszik meg, ruhara szinte nem is koltenek, de a kettejuk nyugdijanak a negyedet elviszi a cigaretta.:-( Az sem teritette oket jobb beletasra, hogy a nagymamam tudorakban halt meg.

De vidamabb temanal maradva: en rendszeres termeszetjaro vagyok (voltam?), te egy szamomra nagyon szimpatikus erdesz vagy ;-) En is imadom az erdot, a fakat, most is elkepzelem az avar illatat... Hmmm... Sajnos innen Londonbol minden erdo messze van. Vannak ugyan osfas parkok az epitettek mellett, nemelyik ugy is nez ki, mint egy igazi erdo, de az megsem ugyan az.

zopilote 2013.01.08. 11:36:52

@bpetya75:
Egyszer, kb. 15 eve Vancouverben talalkoztam egy sraccal egy haveri partyn. Beszelgettunk es
kiderult, hogy szakmabeli. Ennek oromere elenekeltuk a Dalt: " E...sz vagyok, csendes ta -
nyam" .... meg hogy "Csendes az eletem, megis ..." stb. Mindketten elegge meghatodtunk.
Igaz, en csak 1 evig uztem a szakmat, es csak kozepfokum van, a srac egyetemet vegzett.
Ra vagy 2 evre hallottam a szornyu hirt, hogy ongyilkos lett, pedig jo miniszteriumi allasa
volt, Porche-ja, stb. es megis.
Ezt csak azert irtam, mert ugy tudom, Te is szakmabeli vagy:) (Itt a Dal volt a lenyeg)

zopilote 2013.01.08. 11:42:13

@zopilote:
Bar nem is Dal, hanem Himnusz! :) A mi Himnuszunk:)

venember 2013.01.08. 11:43:24

@bpetya75: Összehasonlításképpen. Sokan el vannak szállva, hogy most minden nehezebb/könnyebb.

A lényeg szerintem az, hogy egyértelműen kiderüljön mindenért akkor is most is meg kellett küzdeni.

venember 2013.01.08. 11:44:34

@Lószerafin: Köszönöm!!!! Pont erre gondoltam. :-))

Határátkelő 2013.01.08. 11:47:12

Én ismerek olyat, aki (hasonló okokból, mint a posztoló) visszatelepült Magyarországra. Most nagyon erősen gondolkozik azon, hogy ismét elmegy, akár nehezebb anyagi körülmények közé is, mert nagyon nehezen viseli a hivatali packázást és hogy folyamatosan szívatják. Egyelőre győzködöm, hogy írja meg / mesélje el.

Nyilván van ilyen is, meg olyan is, de a visszailleszkedés nagyon érdekes kérdés.

zopilote 2013.01.08. 11:53:30

@tableno: @bpetya75: @mommmmo:
Koszonom a biztatast, lehet hogy megis osszeutok egy kis posztot.
Idom van,tejem van, temam is van, ismerem az ABC - t is, miert ne irjak?!:)

nigara 2013.01.08. 11:54:33

Na most ezt nem értem.
A posztoló nyugdíjba vonulása után visszatért Magyaro-ra - nyilván anyagi okok miatt.

Mint (német) nyugdíjas, nem sok kihívással néz szembe itt... könnyen eléldegél.

Mit kell itt visszailleszkedésről beszélni?

bpetya75 2013.01.08. 11:56:18

@zopilote:

Mi anno az egyetemen énekeltük az erdész himnusz mellett a bányász, kohász és a fás himnuszt is. Megmondom őszintén, a fásoké tetszett a legjobban, aztán a kohászoké és a bányászoké. Az erdészt nagyon sziruposnak találtam. Azt mondjuk el tudom képzelni, hogy pl Vancouverben egészen más hatással lenne rám is ;-) Egyébként meg üdv kartárs! :-D

A másik részéhez: A rendezett anyagi körülmények sajnos nem jelentenek egyet a boldogsággal. Öcsém egyik legtehetségesebb évfolyamtársa is így végezte valamelyik német egyetem parkjában...

Határátkelő 2013.01.08. 11:58:37

@zopilote: Akkor én is hadd szálljak be a lelkesítők közé - írd meg, örömmel veszem!!! :)

bpetya75 2013.01.08. 12:00:49

@Muscari:

Csak nem olvastad a másikban a miegymásnak írt válaszomat? ;-)

Nagyon szeretem ezt a szakmát. Igaz, elhagytam, de rá kellett jönnöm, hogy nem gyermeki szeszély vitt erre az útra, így visszatértem hozzá. Feltett szándékom, hogy 10-15 év múlva a saját erdőmben gazdálkodhassak.

Cigi: Nagyapám a 3. infarktusa után tette le. 2 percig volt a klinikai halál állapotában. Akkor már beszéltek mindenféléket a fényről meg a kék kertről, úgyhogy faggattam kicsit róla, de nem mondott semmit. Szerintem akkor kezdett félni a haláltól...

Határátkelő 2013.01.08. 12:02:44

@nigara: Ebben azért nincs igazad, mert a visszailleszkedés nem csak anyagi kérdés. Németországban megszokott egyfajta hozzáállást a hivatalok, a bolti eladók, az utcán vele szembejövő emberek részéről.

Nem akarva kibeszélni az ismerősömet, sok szempontból jól él Magyarországon, tud költeni kultúrára, elmehet étterembe, utazhat, stb., amit mondjuk külföldön nem biztos, hogy megengedhetne magának. De több évtized Németország / Svájc / Anglia / akármi után nehezen dolgozza fel az összes többi vetületet, ami igencsak keserű szájízt hagy maga után.

A Magyarországon élők ebbe szocializálódtak, ebben töltik egész életüket, és ha nem is tetszik, elfogadják, hogy ez van. Aki viszont (bár ebbe született) élete nagyobbik felét nem itt töltötte el, annak ez bizonyos értelemben kultúrsokk, amit vagy fel tud dolgozni, vagy elgondolkodik azon, hogy elmegy.

bpetya75 2013.01.08. 12:03:15

@venember:

Így már értem. Bár józan paraszti ésszel ezt magától is beláthatja az ember. Akinek meg nincs olyanja, annak hiába magyarázol akár órákig, akkor is csak a magáét szajkózza ;-)

bpetya75 2013.01.08. 12:07:21

@Határátkelő:

Nekem lenne egy javaslatom az ismerősöd számára. Kezdje el járni az ország neki tetsző vidékeit, és nézzen körül azzal a szemmel, hogy tudna-e az adott környéken, településen élni.

A helyében én szépen elmennék a Zemplénbe, az Őrségbe, megnézném a Zalai dombságot, a Zselicet, a Mecseket. Mert én ilyen erdős, dombos gyerek vagyok. Meggyőződésem, hogy ha nyitott szemmel és szívvel keres, akkor talál olyan helyeket, közösségeket az országban, ahol feldolgozhatóbb az a sokk.

zopilote 2013.01.08. 12:09:19

@bpetya75:

Szerintem is szirupos, de megis a Mienk! :)

Tavaly nyaron otthon voltam, es bementem Egerbe, pont egy erdeszeti kiallitas volt a Nep -
kertben. Erdeklodtem volt osztalytarsaim utan, ugyanis a tobbseg ott helyezkedett el.
Szoba sem alltak velem, ami nagyon rosszul esett:( Az iskolank is megszunt, atkoltozott
Matrafuredre.

kriosz 2013.01.08. 12:09:56

Kedves János!
Nagyon jól csinálta, elment, dolgozott és ugye ott sem volt minden fenékig tejfel és most éli nyugdíjas éveit ott ahol olcsóbb.
Én sem itt Skandináviában akarok nyugdíjas lenni az tuti.

Érdekelt volna részletesebben is a kinti élet és hogy hogyan érzi most magát otthon.

Muscari 2013.01.08. 12:10:53

@Határátkelő: Nagyon jo lenne, ha sikerulne meggyoznod ot. Elobb vagy utobb szerintem mindenkinel jelentkezik majd a kerdes, igaz, legtobbunknel csak evtizedek mulva. Tanato is tudna meselni, o ismer ilyen idoseket, ha jol emlekszem, neki is vegyes tapasztalatai vannak.
Elmeletileg jol hangzik, hogy nyugati nyugdijbol Mo-n elni, magyar arszinvolanon vasarolni, de szamos aspektusa van a dolognak, a penz csak az egyik. Vissza lehet-e szokni a magyar mindennapokba, ha az ember evtizedekig mashol elt?

Posztolo, jelentkezz!!!!!

kriosz 2013.01.08. 12:11:52

@Határátkelő: Hah szerintem szép lassan mindenhol hozzá fognak szokni hasonló dolgokhoz az emberek. Egyre silányabb mindenhol minden.

nigara 2013.01.08. 12:12:02

@Határátkelő: oké, így értem...de.

Én arra gondoltam, hogy azért az egyetlen kihívás az a néhány hivatali ügyintézés - nincs munkahelyi, napi közeledési, akármilyen más felület.
Egy átlagember tényleg évi max 5 alkalommal intéz valami hivatalnál bármit - - ebbe azért nem lehet/szabad belekeseredni :)

Az élete nagy részében megszokott egy közeget, ettől bármi eltérő, az már feltűnik... nyilván azért, mert nyugdíjasként nincs sok gondja (nem pejoratíve, hanem szó szerint), így az a pár impulzus nagyobb súlyt kap.

Ez kultúrsokk szempontból ugyanaz, mint a kivándorlás. A különbség az, hogy a kultúrsokkon kívül semmi gondja nincs :)

zopilote 2013.01.08. 12:14:01

@Határátkelő:
Meg kell irnom, ha mar ennyien biztattok :)
A cimet mar sejtem, valami Hataratkeles Duplan lesz.

kriosz 2013.01.08. 12:14:13

@Muscari: Nagyon emberfüggő. Én Skandinávia után éltem két évet olyan országban ahol a bürokrácia, a cselezés, a kibeszélés mindennapos, rosszabb mint a magyar és mégis jobban éreztem magam, erre valszeg a legtöbb azt mondaná hogy de hülye vagy dehát szerencsére ez az én életem.

Muscari 2013.01.08. 12:15:09

@bpetya75: Kis falu a Bakonyban? En azt imadom, Veszpremben voltam kozepiskolas. Ez jol hanzik, atyam, biztos lehet olyan falvakat talalni, ahol jo a kozosseg. Mint peldaul a tietek.

bpetya75 2013.01.08. 12:16:57

@zopilote:

Meg tudom érteni, hogy az érdektelenség rosszul esett. Ha felbukkanna 1-2 évfolyamtárs, aki a világ másik felém boldogul, én tuti nem fordítanám el a fejemet. Mondjuk akire a legkíváncsibb lennék, az nem jön egyhamar, ha jól sejtem, még mindig nem sikerült legalizálnia a jelenlétét az USA-ban...

mommmmo 2013.01.08. 12:19:06

@Határátkelő:
En a kozel kelet utan jol kezelem itt a dolgokat. A bunkozas egyaltalan nem altalanos, (epp itt segit be 5 tokidegen ember egy tolokocsist a villamosba mellettem) es ha megis van, nem zavar annyira, mint azok a hatalmas tarsadalmi kulnbsegek, meg a masik megalazasa amit kint lattam. Lehet, Nyugat Europa utan maskepp latnam, de szerintem a nagy elcseszesek Magyarorszagon a munka vilagaban jonnek elo.

bpetya75 2013.01.08. 12:22:25

@Muscari:

Igaz! A Bakonyt kihagytam. Tán még a Börzsöny is felmerülhetne. Szerencsére van választék bőven ezen a bő 9 millió hektáron ;-)

Persze lehet, hogy nyugdíjas fejjel inkább Hajdúszoboszló, Hévíz vagy Kehida felé kacsingatnék, fene tudja. Ami biztos, hogy a közösség a fontosabb, a hely másodlagos. Igen, úgy érzem, hogy a miénk a maga erősségeivel, gyengeségeivel egy jó példa. És végre eljutottunk odáig, hogy többet tudunk adni a közösségnek, mint eddig. Baromi jó érzés :-)

bpetya75 2013.01.08. 12:24:40

@zopilote:

Hajrá Misi! .-D

(Ha jól emlékszem a hobós posztnál így szólított az ismerősöd)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.08. 12:38:28

@hogyne,persze,igazad van!:

"Elarulom neked, hogy mindenkinek van akcentusa.
a bennszulotteknek is"

Hülyeség. Ne terjessz nyelvi mítoszokat. Egy anyanyelvi beszélőnek NINCS akcentusa.

Ronnie_27 2013.01.08. 12:46:19

@Motorman:

Nagyon sok múlik a nyelvérzéken.
Hallottam angolul beszélni egy magyar származású emigránst, aki évtizedekig az USA-ban élt, mégis olyan akcentusa volt, mint nekem és az osztálytársaimnak 1 év nyelvtanulás után.

Ez olyan mint a művészet. Hiába gyakorlod az emberi arcok rajzolását évtizedekig, ha nincs hozzá tehetséged, egy tehetséges kezdő simán leköröz.

zopilote 2013.01.08. 12:49:23

Hagy mondjak azert pozitiv dolgot is a magyarorszagi ugyintezesrol:
Kb. 3 - eve kertem magyar utlevelet, mivel hogy Magyarorszagon szulettem, Apam, Anyam
magyar allampolgar, katona is voltam otthon, 2 evig plusz parszor tartalekos is. Elhajtottak:(
Tavalyelott megint bementem, kitoltottem az kerelmezesi lapot, leadtam az szuletesi anya -
konyvi kivonatot, fenykep keszites, stb, befizettem az osszeget es 1 honap mulva kikuldtek
a chipes Magyar Utlevelemet! Munchenbol repultem vissza es kertek a hatarrendorok az ut -
levelemet. Odaadtam a kanadait, megszokasbol, es vagy 10 percig forgattak, neztek, lapoz -
gattak elolrol hatra, vegul kinyogtek, hogy illegalisan tartozkodtam az EU -ban, ugyanis csak
3 honapig lehet ott egy nem EU -s allam polgara en pedig 5 honapig voltam otthon. Erre elo -
vettem az uj magyar utlevelemet, amivel semmi perc alatt beengedtek a tranzitba:) Tavaly
Londonba erkeztem, es a nem EU - s utlevel ellenorzo ablakoknal szazaval alltak sorba, ezert
bealltam az EU -s sorba, ahol sokkal kevesebben alltak, 5 perc alatt beengedtek Angliaba a
magyar utlevellel.
Egy jo haverom innen Kanadabol szinten kerelmezte tavaly a magyar utlevelet amikor ott -
hon volt, de szoroztek vele, es meg sem kapta, pedig neki a regi lejart atkosbeli utlevele is
meg volt, raadasul a hivatalban volt ismerose is.

sipike.hu 2013.01.08. 12:57:06

@venember: Nem lóg a levegőben. Ha megkapta a menekült státuszt, akkor egyenjogú lett a németekkel.

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.08. 13:01:15

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Ne farassz mar a baromsagaiddal, koszonom.Igazi barom vagy.Hanyagolj.Koszonom.

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.08. 13:03:07

Kulonben megoldottam a dolgot, nalad is hasznalom a "szures"opciot, tivinel mar bevalt.

Taxomükke (UK) 2013.01.08. 13:07:55

@zopilote: Nem a magyar utlevel miatt jutottal be gyorsan, hanem a CHIPPEL ELLATOTT magyar utlevel miatt.

zopilote 2013.01.08. 13:17:35

@Taxomükke:
mint irtam, a nem EU - s resznel tobb szazan alltak, es kanadai utlevellel oda kellett volna all-
nom, ahol kb 40 perc varakozas utan kerult volna ram a sor. Az EU allampolgarok belepteto
ablakai elott kb 30 -an alltak, es oda nem allhattam volna magyar utlevel nelkul.

andaluzkutya 2013.01.08. 13:18:37

@hogyne,persze,igazad van!: Ezt a képet némileg árnyalja egy saját élményem.
Még a 90-es évek közepén volt szerencsém az USA-ban tölteni egy hónapot, egy a Mexikói határ közelében egy mexikói származású, de amerikai családnál. Átvittek kocsival Mexikóba egy napra és amikor visszafelő jöttünk, meglepve tapasztaltam, hogy a határon csak a szülőktől kérték az útlevelet (meg tőlem), a gyerekeknek (vagy inkább fiataloknak) elég volt mondaniuk két mondatot, amiből a határőr megállapította, hogy ők bizony az USA-ban születtek az akcentusuk (hiánya) alapján. Azóta persze lehet, hogy szigorodott a beléptetés, de szögesdrót, vizesárok, szögesárok, ugrató, buktató, stb. már akkor is kb. 500 méteren keresztül volt...

Alice in Wonderland 888 2013.01.08. 13:24:59

@Muscari: Szerintem egyénfüggő...nekem már most nehezen menne...

Alice in Wonderland 888 2013.01.08. 13:27:41

@Motorman: Van olyan ország, ahol az akcentus nem hátrány, hanem tetszik a helyieknek...:)

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.08. 13:30:22

@Karinette: Egyetertek.Szerintem is aranyos az akcentus!Nincs azzal semmi baj.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.08. 13:32:37

@Muscari: nagybatyam 56-os amerikai
6 eve koltozott haz agy eger melletti kisebb faluban vett hazat
innen megy a nyugdija
boldogan eldegel, horgaszik, nezi a tv-t
ugyan mi gondja lenne a kozertes lannyal, vagy a "tanaccsal"
raadasul egerben is elte elso 18 evet, tehat a kornyezet sem tok idegen
ugy gondolta oregsegere bekeben nyugiban el less otthon, es el is van

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.01.08. 13:34:34

ó már megint itt vagyunk, hogy ha akcentussal beszél az ember nyelvet, az mennyit ér? :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.08. 13:35:26

@hogyne,persze,igazad van!: mondtam mar hogy neked nem vagyok tivi
interneten nicknevet hasznalunk
ha meg szurtel ne pofaaz rolam
kamulada

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.08. 13:36:17

@Karinette: hehe az amerikai nok pl imadjak az akcentust
tanusithatom, pedig nem is fiatalon jottem ki:)

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.08. 13:44:36

Nyugizz be tivi.Ne hisztizz meg elvisz a szived dagadt..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.08. 13:49:06

@hogyne,persze,igazad van!: Te szurtel nem?
koszonom a sulyom tokeletes
kamulada
itt hazudozol meg okoskodsz, hat ha valakit tiltanek az a Te feled, nem a kicsit nyitottszajuak
oktatod bircat a nyelvekrol segedcukrasz letedre
hat azert ez gaz

VíziLó 2013.01.08. 13:54:51

@hagyma: Évek óta élek Angliában, a nyelvet felsőfokon és valószínűleg választékosabban beszélem mint sok bennszülött. Nemrég új lakásba költöztem, s a szomszédokkal való találkozáskor nagyon igyekeztem, hogy a helyi akcentussal beszéljek már csak kíváncsiságból is, hogy lássam, vajon kiszúrják-e, hogy idegen vagyok. Hetekig nagyon büszke voltam magamra, mert semmi jelét nem adták, hogy észrevették volna a dolgot, azaz nem kérdezték meg, hogy honnan jöttem, mióta vagyok itt stb., mint általában történni szokott. Tegnap látogató érkezett a szomszédhoz és fél füllel elkaptam, amint azt mondja a vendégnek: Ja, ott meg valami külföldi lakik, nemrég költözött be.

Nordstjernen 2013.01.08. 13:55:35

Az akcentus nem ugyanaz, mint a tajszolas.

zopilote 2013.01.08. 13:56:26

@andaluzkutya:
Azota szigorodott, eleg kemenyen. Sokszor leptem at az USA - Mexiko hatart szarazfoldon is
oda - vissza. Melysegi ellenorzes is van, az az a hatartol Tusconig 3X allitjak meg a kocsit, buszt
azon a 100 km - es szakaszon. Igaz, papirokat nem mindig kernek, de akire ramutatnak, annak
mondania kell, hogy "I'm an american citizen" :) Ful - es szemtanuja voltam, amikor a buszon
az amerikai csaj tanitott 5 mexikoi illegalist a helyes kiejtesre:) A chicanoknak (mexikoi szu -
lok USA - ban szuletett gyerekenek gunyneve) is meg van a jellegzetes angol es spanyol ak -
centusa. Es nagyon sok mexikoi 5 - 10 ev USA -ban toltott illegalis ev utan sem nagyon tud an -
golul, bar nincs is nagyon rautalva, hogy megtanuljon.
Erdekes, amikor az USA - bol megy at az ember Mexikoba, nincs hataror, vamor, nem kernek
semmi papirt. Vamorseg csak 50 km - re van, benn Mexikoban.
Dolgoztam a hatartol 100 m - re a mexikoi oldalon 3 honapig a sivatagban, Aqua Prietanal es Naconal, eleg sok erdekes dolgot lattam, tapasztaltam.

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.08. 13:57:30

@hagyma:Jea, persze.. ne vetitsel ven marha..huzzal azt hord ki a leveseket, te majom.

Határátkelő 2013.01.08. 14:00:16

@hogyne,persze,igazad van!: @maxval, a gondolkodni próbáló birca: @hagyma: Kéretik normális modorban társalogni itt, különben kitiltalak titeket a homozóból! :)

Komolyan, inkább beszélgessünk a lényegi kérdésekről.

Kösz!

Határátkelő 2013.01.08. 14:01:11

@Határátkelő: Ami persze homokozó. :) Hogy tovább növeljem a képzavart, ez egy-egy sárga lap volt.

zopilote 2013.01.08. 14:01:23

@hagyma::)
"hehe az amerikai nok pl imadjak az akcentust"

Ebben az egyben igazat adok hagymanak, "tapasztalat"
De a kanadai nok meg jobban :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.08. 14:01:38

@VíziLó: szinte lehetetlen az osszes hangsulyt ugy megtanulni
/nekem amugyis nagyon eros az akcentusom, mert 40 evesen jottem es sosem tanultam iskolaban/
szoval foleg az arnyalatnyi hangsulyok, mar szinte a koszonesnell tudjak, hogy nem vagy angol, amerikai, nemet
amerika azert is erdekes mert ugye van 50 allam es hat azert van eleg nagy szoras a kiejtesben
de egy szuletett amerikai kapasbol tudja mi van
ha hallja kicsit mas, akkor megkerdezi melyik allambol vagy, ha maskeppen hallja akkor, meg tudja, hogy kulfoldrol
ez erdekes de, tenyleg tudjak
2 mondatbol, sot mint mondtam a koszonesbol, akarmilyen kurva jo vagy nyelvtanilag es gyakorlod a kiejtest
nem mermen meghuzni az eletkort, de nagyon fiatal, mindenkeppen 6-8 ev maximum, amig tuti akcentus nelkul fogsz beszelni
ennek merteke persze valtozo, de valami tuti marad, barmit csinalsz
/engem altalaban francianak gondolnak, sejted milyen iszonyuan beszelek:)/
de ez nem erdekes
sot mindig erdeklodnek a storym utan stb
ezzel semi gond

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.08. 14:03:55

@Határátkelő: Elnezest, igazad van!Tobbet nem fordul elo.
Hagymatol is..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.08. 14:04:01

@Határátkelő: en normalis vagyok, de most nagyon megijedtem
errol a szerencsetlen kamaszrol mar kiderult hogy hazudozott
nem cask en deritettem ki megsem hulyeztem le, de o ven marhazik mint latod
szolok Marynek, vegye ki a fegyvert a kezembol ha kart akarnek tenni magamban, mert kitiltassz

Határátkelő 2013.01.08. 14:05:58

@hagyma: Nem venném a lelkemre, ha kért tennél magadban. :) De kár lenne egy normális beszélgetést rossz irányba elvinni. Kösz, hogy figyelembe veszed a kérésem. Komolyan. :)

zopilote 2013.01.08. 14:06:48

Teller Edenek sem volt az akcentusa, pedig 60+ evet huzott le az USA -ban. Sot Charles Simo -
nyinal is eszreveheto egy kicsit a magyarokra jellemzo akcentus, pedig o 16 eves koraban
hagyta el Magyarorszagot.

Sanyi9 2013.01.08. 14:08:59

@Lószerafin: "Megkapod az adóbesorolásodat, ami alapból 5-ös (kb. 38-40%-os levonás), ha egyedülállóként dolgozol és gyerek nélkül (ha bármelyik van, akkor kedvezőbb, persze csak akkor, ha a családod szintén kitelepült). Csak egy tipp: ha kérdezik melyik egyházhoz, mondd egyikhez sem, különben automatikusan levonnak havi 100-at egyházadó miatt." - Azt hiszem az amire te gondolsz az az 1-es adobesorolas (egyedulallo dolgozo gyerek nelkul): de.wikipedia.org/wiki/Lohnsteuerklasse#Lohnsteuerklasse_I_.281.29 Az 5-os adobesorolas eppen hogy a hazasokra vonatkozik. Az egyhazado pedig landtol fuggoen 8% (azt hiszem csak Baden-Württembergben) vagy 9%.

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.08. 14:13:46

Az a nagy helyzet, hogy egyaltalan nem kamu.Egeszen egyszeruen semmi sem motival, hogy neked bizonyitsak.Az egyetlen kamu az volt, hogy nem eloszor vagyok kulfoldon, de mint mar emlitettem, az en eletemben nem motivalo tenyezo, hogy egy " hagyma" nevu nicknevnek bizonyitsak is barmit.pedig egyszeru lenne.
Talan, majd egyszer leirom a tortenetemet, es elkuldom a HA-nak, de akkor biztos hogy fenykepeket, referenciakat is mellekelek, kontaktokkal, ahol ellenorizni is lehet hogy ott jartam e.Az egyetlen dolog, ami miatt nem teszem, az az, mert nem szeretnem, ha a nevem felkerulne a netre.Ha a blogiro megnezi a referenciakat, vagy felhivja a helyeket az em gond, csak ne posztolja ki.Ha a nevtelensegemet biztositana, akkor leirnam.
Mellesleg sosem ertettem hagyma erveit, mi van akkor ha valaki kamuzik?tudtommal ez egy nyilvanos poszt, barki irhat, es erkolcsi bizonyitvany sem kell hozza.
Az orszagok ahol dolgoztam:Nemetorszag,Ausztria,Hollandia,Skocia,Amerika,Svajc.
Termeszetesen mindenhonnan vannak referenciaim, fenykepek, munkaszerzodesek,"payslipek", stb

Lószerafin 2013.01.08. 14:13:50

@Sanyi9:
Igazad van Sanyi9, köszönöm, hogy kijavítottál!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.08. 14:15:12

@Határátkelő: nezd en erdeklodve olvasom mindenki tortenetet
neha ketelkedve, de az gondolom nem baj
foleg, hogy sokszor meg is jon a valasz es megertem a dolgot
namost ha ma visszaolvasol az egesz onnan ment mellekvaganyra, hogy nyelveszprofesszorunk birca szolni mert, hogy az akcentus az nem akcentus
innentol futott amokot fiatal kozos ismerosunk, akivel tenyleg nem foglalkozom napok ota, pedig ellentmondasos zavaros storykat ad le, itt szeretnem felkerni@hogyne,persze,igazad van!: -t hogy irjon posztot a torteneterol /Anglia-magyaorszag-svajc/
komolyan erdekelne, mintahogy@zopilote: storyja is

2013.01.08. 14:19:31

Nagyon tetszik a poszt, csak azt sajnalom hogy nem hosszabb. Szivesen olvasnek hasonlo beszamolokat olyan magyaroktol akik meg rendszervaltas elott vandoroltak ki. A poszt irojanak: koszonom a tanacsokat es tovabbi boldog, egeszseges, hosszu eletet kivanok. Bis hundert und zwanzig!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.08. 14:22:16

@hogyne,persze,igazad van!: mert nincs ertlme hazudni
mi ertelme, volt, hogy jajj mennyek-e svajcba vagy ne, mert majd a barataim mit mondanak, elotte meg kiderult eveket voltal angliaban
apam mindig azt mondta a bizalma konnyu elvesziteni, de visszaszerezni nehez
engem Te, mint ember nem erdekelsz, de miutan kiderult a kamu, fenntartassal fogadom amiket irsz
nem kell itt semi bizonyitek, meg papir, meg nev
ird le a storydat
az meg minden olvaso maganugye elhiszi vagy nem
en ugy vagyok vele a legtobb story valos, cask sokan hajlamosak kicsit szinezni, de ez nem baj, amig nem norbis ghazugsag
meg ugye az emlekek is szepitenek
mar biztos en is kicsit maskeppen emlekszem az elso hetemre miamiban
ugyhogy rajta
ird le az angliat meg a svajcot
varjuk
ez az "egy hagyma", megint degradalo, de Te ezt nem ertheted, mert a neveltetesedben azert lathatoan vannak hianyossagok, de fiatal vagy, ne add fel

Határátkelő 2013.01.08. 14:22:59

@hogyne,persze,igazad van!: A névtelenséget mindenkinek biztosítom, annyit teszek ki abból, amit elküldesz, amennyire engedélyt adsz.

Több olyan poszt volt már, aminél jöttek az "ez kamu" szövegek, miközben én tudtam, hogy nem az, mert például az illető elküldte a fizetési kimutatását, mert ideges lett attól, hogy lehazugozzák. Amit természetesen nem tettem közzé, mert nem a nyilvánosságnak szánta.

De azt már számtalanszor kifejtettem, hogy nem vagyok se magánnyomozó, se rendőr, se James Bond. Én alapvetően hiszek abban, hogy aki veszi a fáradtságot arra, hogy leírja a történetét, az alapvetően jóindulatúan teszi. Vannak kivételek (Norbi, ugye), de már simán 500 poszt fölött vagyunk, és én biztos vagyok benne, hogy a nagyon nagy része igaz.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.01.08. 14:23:20

@Határátkelő: a homozón hangosan felnevettem, nagyon freudi elírás volt :D

Határátkelő 2013.01.08. 14:24:32

@hagyma: A kétkedés az egyik legértékesebb emberi tulajdonság. Úgyhogy kétkedj nyugodtan, én annak is örülök, ha vita van, csak a hangnem maradjon normális keretek között. Többet nem kérek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.08. 14:26:53

posztra visszaterve
most belegondoltam, haza tudnek -e koltozni
ma azt mondom semmikeppen
de ugy jobban belegondolva 60 folott, ha ne aggy Isten Mary menne el korabban...
hat fene tudja, lehet megtortenhet a dolog
es bizony van visszailleszkedes azert, ebben tuti vagyok
egyszer elkoltoztem egerbol vacra, pesten meloztam es 3 evig nem mentem egerbe
hat szinte nem ismertem ra/ jo a vara helyen maradt/
es ez cask a kulsoseg
iden akarunk hazamenni 2-3 hetre, szerintem sok meglepetes less 15 ev utan
unokatestverem volt otthon tavaly nyaron, a mar emlitett nagybatyamnal, aki ugye az apja, most nezegettem a facen a fotoit
hat kulon le volt fotozva, hogy a wc tartaly fenn van a plafonon
a zuhanyt kezbe kell fogni
meg a telefonfulke:)
jo, O mar itt szuletett, engem ezek nem lepnenek meg, /Mary jot derult a kepeken, nem ertette miert van magasan a buditartaly/
de biztos, hogy ugyintezesben, kozlekedesben a boltosok viselkedeseben, szoval a hetkoznapi kommunikacioban mar nekem is lennenek prioblemaim

bpetya75 2013.01.08. 14:28:29

@hagyma:

Általánosságban biztosan igazad van. Viszont vannak nyelvtehetségek, akiknek még ez is mehet. Öcsémet 5-6 évnyi németországi tartózkodás után (25 évesen ment ki) simán helybelinek nézték. Még a tájszólását is beazonosították, asszem szász-svájcinak gondolták.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.08. 14:33:54

@Határátkelő: ne legyen ideges, jojjon es mondja el
sokszor az is baj, hogy felreerthetoen irja le amit akar
ha olvasok valamit amerikarol, amit tudom, hogfy nem ugy van, felmerulnek ketsegek, pedig lehet cask rosszul tudja az illeto
az tenyleg a legjobb ha a posztja utan megjelenik es valaszol egy-ket dologra
dehat ez a tortenet nem errol szol
ez arrol szol, hogy megismerjuk a kulonbozo storykat n tenylag cask akkor szolok be ha virit, hogy nem igaz
/azt azert tovabbra sem nagyon ertem, miert nem vallalnak be egyesek 1-2 fotot, szemelyes tortenetet
nem kell nekunk nev meg fizetesi papir
cask nekem ez erdekes
a facen fenn van 300 fotoval, mashol meg titkolozik
de nem fontos, ha nem nem
/egyszer mar en is beszkenneltem a homarra a fizetesi csekkemet nevvel cimmel osszeggel:)/
engem nem zavar hogy mindenki tudja, aki akarja, ki vagyok, de azt is megertem, ha nevtelen akar maradni, de lehetoleg irja az igazat
na errol ennyit, inkabb reggelizem most valamit:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.08. 14:35:37

@bpetya75: a kivetel erositi a szabalyt
de lehet meg sosem beszeltek szasz-svajcival:)
meg sokszor udvariasak...
engem is gondoltak mar kanadainak

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.01.08. 14:35:45

@hagyma: no és ha Mary menne veled?
Egyébként eszembe jutott egy apró incidens, amikor szüleim látogattak meg Budapesten, olyan 63-64 évesek lehettek akkoriban, és vettek fejenként egy-egy hetijegyet. Namármost a hetijegyhez nem kell bérletigazolvány, elég, ha az ember bármilyen saját arcképes igazolványt mutat mellé, a nevet kell a bérletszelvényre írni. A Kisföldalattira szálltunk fel és az ellenőr belekötött apukámba, hogy miért nincs bérletigazolványa. Ösztönszerűen közbeszóltam, hogy a hetijegyhez nem kell, és szálltunk is fel a szerelvényre, de így visszagondolva 110%, hogy édesapámat megbüntették volna, mert ő még fel sem fogta, hogy mi van, amikor én már kapcsoltam, hogy itt egy tudatlan vagy szivatós ellenőr-helyzet van és jobb gyorsan elkerülni. És nem a koruk miatt, de a szüleim 20 év alatt elszoktak a hivatali szivatásoktól, pedig előtte volt benne részük éppen elég. Szerintem nagyon keserves lenne nekik újra beletanulni ebbe a gondolkodásmódba, ráadásul minek?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.01.08. 14:36:52

@hagyma: engem alaszkainak hittek többször, de szerintem csak azért, mert nem jöttek rá, mi lehet az idegenszerűség a beszédemben és hasraütésből mondtak valami félreeső helyet, ahol furán beszélnek :)

bpetya75 2013.01.08. 14:38:17

@hagyma:

Ezen szerintem már pusztán az is sokat lendítene, ha a poszt írója hozzászólna a poszthoz. Akár néhány nappal később. Érzésem szerint ez régebben jellemzőbb volt. Mintha mostanában kevesebben mernék bevállalni. Franc se tudja miért...

Sanyi9 2013.01.08. 14:40:29

@zopilote: A nok altalaban szeretik, ha a ferfinak nagy az akcentusa es jol tudja hasznalni. =))

bpetya75 2013.01.08. 14:41:00

@Réka ‎:

A szüleid nem Magyarországon élnek? Vagy budapestiek voltatok, csak leköltöztek vidékre?

bpetya75 2013.01.08. 14:42:27

@Sanyi9:

Nem is igaz! Nekem mindig azt mondták, hogy "Nem a méret a lényeg!" ;-)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.01.08. 14:45:31

@bpetya75: ja nem, kolozsváriak voltak, aztán kimentek Svédországba.

bpetya75 2013.01.08. 14:46:49

@hagyma:

Az tényleg lehet, hogy NDK-s származást feltételeztek. Mondjuk az is tény, hogy nem egy kiköpött kun a gyerek, olyan germán formája van.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.08. 14:46:49

@Réka ‎: mit kezdene Mary magyarorszagon:)?
szerintem en sem tudnek semmit
nyugdijasan egyedul, ... sosem mondom, hogy sose, de meg ugy sem valoszinu
raadasul marynek igen nagy a csaladja
@bpetya75: a poszt teljesen hiheto, nincs abban semi ha nem sokat kapaszkodik fel az ember
nagybatyam is autoszerelo volt detroitban 40 evig, cask nem kell arra fogni mert Magyar, ez hulye kifogas
arra sem buzditanam a helyeben a fiatalokat, hogy mennyenek kulfoldre, de hat ez is a maganvelemenye, ezzel sincs baj
USA fele orientalodni meg nem egyszeru, nagyon nehez hivatalosan letelepdeni meg dolgozni
en, ha most lennek fiatal es cask a penz erdekelne nem az attelepules, akkor mindenkeppen az EU-t valasztanam, ha ez otthon nem menne

VíziLó 2013.01.08. 14:47:03

@hagyma: Németül szerintem könnyebb akcentus nélkül megtanulni, mert a német hangkészlete egyszerűen sokkal közelebb áll a magyarhoz mint az angol. Én németül sokkal rosszabbul tudok mint angolul, de ha nagyon odafigyelek, egy darabig képes vagyok elhitetni, hogy született osztrák vagyok, s ha végül le is bukom, az többnyire nem az akcentus, hanem a nyelvtani tévesztés miatt van. Ezzel szemben a magas szintű angol nyelvtudás dacára, mint fentebb említettem, kiszúrják, hogy külföldi vagyok.

Egyébként érdekes, hogy Angliában engem is sokszor néztek már kanadainak, Franciaországban pedig belgának. Sose tudtam eldönteni, hogy ennek örüljek-e vagy sem.

bpetya75 2013.01.08. 14:50:29

@Réka ‎:

Hmmm. Akkor az ő történetük is érdekes lehet.

@hagyma:

Nem konkrétan erre a posztra gondoltam, bár a posztoló hazatelepüléses tapasztalatai többünket érdekelnének, hanem általában.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.08. 14:54:27

@VíziLó: nem tudom en nemetul es oroszul tanultam gimnaziumban nekem az istennek nem ment igazan
tovabbra is tartom , arnyalatnyi hangsulybeli kulondsegek a legjobb kiejtessel es nyelvtannal elaruljak az embert
szerintm
@bpetya75: OK ertem
en cask mondtam, attol, hogy meg a konkretumok nelkul sem nagyon ertek egeyt a posztoloval, minden ember mas, maga a poszt teljesen hiheto

tanato 2013.01.08. 15:04:50

@Muscari: Köszi a megszólítást,tényleg tavalyelőtt én már írtam ebben a témában itt.Tényleg nagyon sokan hosszú idő után megpróbálják a hazatelepülést,az a meglátásom,a relatíve fiatalabbak,megismerkedvén az itthoni közállapotokkal visszatérnek választott hazájukba néhány év múltán.DE:a nagyon idősek akik már érzik hogy nem sok van hátra,maradnak,mert ott akarnak a földben nyugodni ahol a legszebb gyermek és ifjú éveiket töltötték.Ez a a nosztalgia és a honvágy valamiféle furcsa halál előtti keveredése. Pl. a szembe szomszédom volt egy nagyon aranyos nagyon idős bácsi 45 évnyi ausztrál élet után jött haza meghalni,sokat beszélgettem vele,angolul is tanított meg mesélt az életéről.Tavaly temettük el itt a szülővárosában.Most is van egy hetvenegynéhány éves bácsi szintén Ozzi ő már többször fordult ide.oda az elmúlt tíz évben amíg aktívabb volt jobb volt neki a sziget-kontinens,most már ereje fogytával szintén itthon szeretne meghalni.

tanato 2013.01.08. 15:09:36

@bpetya75: Így van,az én külföldi évfolyamtársaim közül a legtöbben még 30 év után is erős akcentussal beszélik a magyart,voltak viszont egyesek pl.nagyon sok szíriai akik három évvel az idejövetelük után úgy beszéltek magyarul hogy nem lehetett felismerni a külföldi mivoltukat.Tehát ez a küldő ország és az egyén specifikuma is.

bpetya75 2013.01.08. 15:22:13

@tanato:

Ez akár összefüggésben lehet azzal is, hogy ahogy öregszik az ember, úgy gyengül a rövidtávú memória, és felszínre törnek régi-régi emlékek. Megkockáztatom, hogy a felnőttként kitelepültek idős korban (amúgy perfekt nyelvtudás mellett is) kevésbé értik a befogadó ország nyelvét, mint az anyanyelvüket.

tanato 2013.01.08. 15:34:10

@bpetya75: Ez abszolút így van,idősebb korban jobban előjönnek a fiatalkori emlékek és minden megszépül,katonaság,iskola,kollégium nota bene még egyes esetekben a börtönévekből is csak a szép emlékek maradnak meg/ezt konkrétan az idős börtönviselt betegeimtől tudom,mint írtam már többször a praxisom egyharmada roma lakos és bizony köztük magasabb a börtönviseltek aránya mint az átlagnál,ezt mindenféle rasszizmus nélkül állítom./
A második állításod is igaz a közép vagy idős korban elsajátított idegennyelv -ismeret messze nem ugyanaz mint a gyermek vagy fiatalkorban megszerzett.Erről is már volt szó itt a HÁ-n.

Világpolgár2012 2013.01.08. 15:34:11

@tanato:
Én is csak szíriaival találkoztam eddig, aki tökéletesen megtanult magyarul. Biztos van valami, ami által sikerül akcentus nélkül magyarul beszélniük.

tanato 2013.01.08. 15:41:32

@Világpolgár2012: Valószínűleg a Szíriában használt arab hanglejtése közel állhat a miénkhez,azért van ez így.Bár én személy szerint még nem jártam ott,és egyelőre elnézvén a hadi állapotokat nem is egyhamar fogok oda menni.Néhány etióp esetében volt ez még így,de nem annyira tökéletesen mint a szíriaiaknál.Az etiópoknál ezt azzal magyarázták hogy a második legnagyobb nyelv az oromo vagy más néven galla a hivatalos amhara után nyelvtanilag nagyon hasonlít a magyarhoz ragozásban mondatszerkezetben stb.A régebben itt lévők mondták az újaknak,hogy akkor tudnak jól magyarul megtanulni ha nem az angolra gondolnak mint bázisra a nyelvtanulás során hanem az oromo-ra.

bpetya75 2013.01.08. 15:44:02

@tanato:

"a praxisom egyharmada roma lakos és bizony köztük magasabb a börtönviseltek aránya mint az átlagnál,ezt mindenféle rasszizmus nélkül állítom"

Vannak tények, amikről nem pc beszélni, de attól még tények maradnak. De hagyjuk is a témát, nem érdemes belemenni...

Sanyi9 2013.01.08. 15:46:29

@tanato: OK, de a nyelvtudas vegulis nem egy l'art pour l'art dolog, hanem olyasmi, aminek praktikus haszna kell legyen (ahhoz, hogy valaki a nyelv szepseget tudja ertekelni, nagyon magas szintre kell eljutni). Evvel nem azt akarom mondani, hogy nem nemes cel az, ha valaki ugy akar egy adott nyelvet beszelni, hogy ne vegyek eszre, hogy nem az anyanyelve, hanem azt, hogy az elso cel nyelvtanulaskor alacsonyabb kell legyen (ertsek meg egy par szot abbol amit mondanak, ertsem meg a lenyeget annak amit mondanak, tudjam kifejezni az alap dolgokat, tralalala).

tanato 2013.01.08. 15:48:32

@Sanyi9: Jogos,az már a kettősügynökök feladata, az olyan szintű nyelvtudás hogy ez alapján ne szúrják ki.

Alice in Wonderland 888 2013.01.08. 16:04:27

@VíziLó: :)
Ez milyen jó!Elképzelem, ahogyan büszke voltál magadra, aztán pedig..:) Először rossz lehetett, aztán viccessé módosult..:)
Nekem tetszik, aranyos.

miegysmàs 2013.01.08. 16:43:23

Csak ugy megjegyeznem,ha valakit erdekel,hogy a tegnapelötti posztra,

" A jo melosra mindig van igeny "

reagalt a posztiro,öve az utolso bejegyzes,miutan mindenki jol kivesezte,es belekötött......miutan bejelentkezett,adott meg informaciot............ aztan mindenki jo magasrol le is szarta.
Csak gratulalni tudok hozza!

montroyal ( CAN qc) 2013.01.08. 16:45:09

@zopilote: canadaiak? de nem a quebecoise-k..bar ok tavoli francia nacionalist mentalitas..

miegysmàs 2013.01.08. 16:55:48

@hogyne,persze,igazad van!:

Csak egy kerdes,vajon mit kezdene a szemelyes adataiddal?

En is meg fogom irni a törtenetem,annyi adattal,informacioval,hogy nem gyözik majd vegigolvasni.

Egy öneltrajz is tartalmaz annyi adatot,hogy lehetne attol tartani,akiknek a kezebe kerül,az vissza fog elni az ott olvasottakkal.

ide meg valoban nem kellene ,dehat ha mindenki(mindig tisztelet a kivetelnek)erre vagyik,hat legyen!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.08. 16:55:48

@miegysmàs: @miegysmàs: ugyan mit kene hozzaszolni, hogy nala a 6 ev szabadsag azt jelenti hogy 6 evig soffor volt svajcban?
nalam a szabadsagnak mas ertelme van
vagy hogy csinalt 1000 eurot 10 nap alatt
ez szezonban vendeglatasban rendben van
mondjuk balunk nem divat a konyhanak osztani

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.08. 16:58:20

@miegysmàs: en pl semi adatra nem vagyom, de pl par foto feldobna a posztot, olyan sajatkeszitesu
-parommal a petrezselyem szigeteken
- munkahelyem
- itt szoktunk sorozni
/de ez mindenkinek sajat dontese, szerintem erdekesebbe tenne a posztot, engem oszt nem erdekel mennyit keres, meg hogy hivjak, stb. najo ha nagyon ritkas kocsija van akkor igen:)/

miegysmàs 2013.01.08. 16:59:12

@hagyma:

ha valaszol az a baj,es termeszetesen csak egy nagy nulla lehet,egy szerencsetlen.............

igazad lehet,te is szeded mar a "mindig nalam van az igazsag" tablettàt?

Nekem nem akarja a haziorvosom felirni,hiaba kerem.

Jo szar is az eletem,ugy kell nekem!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.08. 17:06:10

@miegysmàs: nezd
koszonom a tanacsodat, nem eszem gyogyszereket
neha 1-2 sor lecsuszik, de meg ahhoz is Koran van ma
namost amirol en erdeklodtem arrol nem irt, vagyis egy dologrol
a 6 ev szabadsag az 6 ev munka volt svajcban
most innentol , hogyan vegyem kolyan szerinted?
de mar mashol tartunk, nincs regebbi egy 2 napos posztnal es varjuk a tiedet:)

miegysmàs 2013.01.08. 17:06:30

@Határátkelő:

kedves Bloggazda!

Igerem,hogy küldeni fogom a törtenetem,kezd összeallni a fejemben vegre.
Legyszives igerd meg,hogy ugy adod közre ahogy majd elküldöm neked.
Lesz benne,rengeteg szemelyes adat,fenykepek is,minden ami szem szajnak ingere.
Indulasa ota olvasom a blogot,a kommenteket fel evig kihagytam,csak a posztot olvastam el,tegnapleött,valami frontatvonulas lehetett,mert nemhogy a kommenteket is elolvastam,meg reagaltam is.
De a sajat biztonsagom erdekeben,ujra csak a posztokat fogom holnaptol olvasni.
Nagyon kivancsi vagyok ,vajon kinek mi fog hianyozni belöle,de tenyleg::))))))

dr. Trebitsch 2013.01.08. 17:08:34

Van jó megoldás a kultúrsokk ellen, ha több nyelvtudás van. Lehet amerikai vagy nyugat-európai cég képviselőjeként Oroszországban, Bulgáriában stb. munkát vállalni. Onnan felüdülés hazajönni Magyarországra nyugati nyugdíjjal:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.08. 17:08:35

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: le merted irni, hogy hulyeseget beszel
legkozelebb fogalmazz arnyaltabban
pl " hozzaszolasod erdemben es tartalmilag nem teljes mertekben fedi a nyelveszettel foglalkozo akdemikusok szilard velemenyet"
orulok ha segithettem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.08. 17:10:02

@miegysmàs: nebassz
bekuldod a posztodat es nem olvasod el, hogy cincaljuk szet:)
hat ugy nem er

miegysmàs 2013.01.08. 17:12:03

@hagyma:

Azt majd persze,hogy el fogom olvasni,mar tegnap is irtam,hogy aznapra szabadsagot fogok kivenni,itt fogok ülni a gep elött,es telefonügyeletet is tartok a ketkedöknek!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.08. 17:13:25

@miegysmàs: OK
amugy en 99 %-ban kiszurom mi a tuti, mi a kamu, mi a szinezes
remelem offos leszek:)

Határátkelő 2013.01.08. 17:20:48

@miegysmàs: Kisebb szerkesztési változtatásokat szoktam végrehajtani (tördelés, képek beillesztése), és a címet is én adom. Ennyi. De ha gondolod, természetesen egyeztethetünk előtte, semmi akadálya.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.08. 17:23:07

@hagyma:

Mint Obi Wan Kenobi, amikor Luke felelősségre vonja miért hazudta neki azt éveken keresztül pofátlanul, hogy az apja meghalt...

Az első részben:
Luke: How did my father die?
Obi-Wan: A young Jedi named Darth Vader, who was a pupil of mine until he turned to evil, helped the Empire hunt down and destroy the Jedi knights. He betrayed and murdered your father.

Aztán a harmadik részben:
Luke: Why didn't you tell me? You told me that Darth Vader betrayed and murdered my father.
Obi-Wan: Your father... was seduced by the Dark Side of the Force. He ceased to be Anakin Skywalker and became Darth Vader. When that happened, the good man who was your father was destroyed. So what I told you was true... from a certain point of view.

:-)))

Azóta ha hazugságon kapnak, mindig azt mondom, hogy "nem hazudtam, az igazságot mondtam más szempontból".

abaya-oman 2013.01.08. 17:24:23

@tableno: Es akkor meg boven dolgozott az a generacio aki harcolt egy vesztes haboruban amiben mellesleg zsidokat tomeggyilkoltak. En abban az idoben zsidokent biztos nem Nemetorszagba mentem volna. Meg akkor sem ha hivatalosan nem lehetett utalni a zsidokat.

Határátkelő 2013.01.08. 17:26:05

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Hát most újra végigolvastam azt a részt, és azt hiszem, kabátlopási ügybe kevertelek, amiért elnézést. Úgyhogy semmit. :)

Sanyi9 2013.01.08. 17:31:57

@miegysmàs: mit szeretnel, kb hany napra (hetre, honapra) visszamenoleg ellenorizzek az emberek, hogy vajon felbukkant-e a poszt szerzoje?

miegysmàs 2013.01.08. 17:32:18

@Határátkelő:

köszönöm,ha mindenkinek kicsit a kedvebe szeretnek jarni(info,kepek,velemenyem pro,kontra)akkor lehet,hogy kicsit terjedelmes lesz.
De elöször nekifogok,ha mar megigertem.
Konkret idöponot nem jelölnek meg,de meg lesz.

miegysmàs 2013.01.08. 17:37:36

@Sanyi9:

En csak visszaneztem arra a poszta,mert hozzaszoltam,es megneztem irt-e meg valaki vmit.

Amugy mindenki ugy es annyit foglalkozik ezzel amennyit jol esik neki.

Sok kommentet latok,a hitelesseget firtatva,amikor meg a szerzö megjelenik,akkor azt eszre sem veszik.

De vissza is kerdezek,kötelezö aznap és rögtön valaszolnia amikor a poszt megjelenik?

montroyal ( CAN qc) 2013.01.08. 17:47:58

@hagyma: nekem is oriasi akcentusom van.. es telefonon keresztul a klienseim meglepodnek amikor mondom beszeljen nyugodtan magyarul en is beszelek... minden szotag elso betujet kemenyebben nyomjak meg ezert konnyu felismerni a magyart..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.08. 17:52:34

@montroyal: en is kapasbol vagom, ha valaki Magyar, /cseh-lengeyl-bolgar/ vagy orosz vagy francia
ezt a negyet siman levagom elsore
na meg a spanyolt
/en mar nem melozok az akcentusomon, olyan amilyen, lenyeg hogy ertenek, ertem.../

christophe 2013.01.08. 18:02:43

@hagyma: Az tokjo, csak nehogy legyen egy rosszullète,mert az O MSZ hozzà se fog mentot kikuldeni;;;;;

váj mí 2013.01.08. 18:06:25

Két megjegyzés.
Egy:kár volt kihangsúlyozni a zsidóságot. Mégis ki a faszomat érdekel?
Kettő: Az USA is egy lehetőség de sosem volt az "álmok földje" a modern-kori történelemben...

És most a kommenteket is végigolvasom ...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.08. 18:13:54

@christophe: hat gondolom csaktan kuldenek minden raszorultnak
@váj mí: nincs itt almok foldje, de a lehetosegek meg mindig szelesebbek mint sokmasho
akar angliaban, vagy a nemeteknel
ide annak erdemes jonni aki nagyon tud es kiemelkedot nyujt
vagy tok fogalmatlan mint en pl.
az elso csoport milliomossa valik a masodik pedig ugy el mint az elso csoport elne otthon

váj mí 2013.01.08. 18:18:26

@Határátkelő: Na ja, én még olyan emberrel nem találkoztam, aki tartósan visszailleszkedett volna a magyar bunkó-valóságba.
Ismerőseim köréből, aki még aktív dolgozó volt, és elkapta a honvágy, az átlag fél éven belül tepert vissza. Aki nyugdíjasként ment vissza (nyugat-európai nyugdíjjal), az sem él tartósan otthon, jóindulattal is max. fél évet. egy évben. Magyarországgal a kibaszott adminisztráció végez. Tiszta Kafka. És nem a Margit.

váj mí 2013.01.08. 18:26:11

@hagyma: Na ne... Én ugyan csak turistaként fordultam elő, de az világossá vált, hogy az amerikai egy túlszabályzott társadalom. Ott minden van, csak szabadság nem. Az egyén nagyjából feldughatja magának a személyiségi jogait. Mármint európai szemmel nézve, mivel egy egyszerű közúti igazoltatásnál is alapból potenciális bűnözőként kezelnek.

bpetya75 2013.01.08. 18:26:13

@hagyma:

Csakhogy nem valami egyszerű dolog legális munkavállalóival eljutni hozzátok. Már amennyire én tudom.

Sanyi9 2013.01.08. 18:27:10

@miegysmàs: hat semmi nem kotelezo, de ha reszt akar venni a beszelgetesben a forumon (ami ugye altalaban, datumok szerint, a cikk megjelenese utanni 36 oraban folyik) akkor ajanlott a cikk megjelenese utan benezni, nem ra ket napra. Valaszok nelkul az emberek velemenyei is kategorikusabbak (neha bunkobbak) es 2 nap utan nem feltetlenul egy feludules atolvasni oket...

váj mí 2013.01.08. 18:30:04

@bpetya75: Ha vízummentes ország polgára vagy, akkor viszonylag egyszerű. Sokkal egyszerűbb, mint anno, amikor hagyma szelte át az óceánt....

váj mí 2013.01.08. 18:34:06

@miegysmàs: Én már küldtem be posztot ide, így tudom, hogy a bloggazdák írnak e-mailt a posztod megjelenéséről. Szóval, ha olyan címről küld valaki posztot, amit hetente egyszer sem csekkol, akkor így járt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.08. 18:35:40

@váj mí: de nalunk nics egyszeru kozuti igazoltatas
itt kezdjuk
ketto, amit otthon szabadsagnak gondolnak 20 eve, na annak az eredmenye lathato
a szabadsag nem egyenlo azzal, hogy azt csinalok amit akarok
@bpetya75: hat nem, nagyon nem egyszeru
es egyre nehezebb
legalisan is illegalisan is

kék madár 2013.01.08. 18:40:15

en visszamentem 5 evet birtam ki. Barmikor hazamegyek, attol ahogy a hivatalokban bannak velem, 3 nap utan agyverzest kapok. Egy Magyarorszagon elo embernek nem lehet elmagyarazni, mitol elviselhetetlen otthon a postatol a kozertig mindenfele "szolgaltatas".

váj mí 2013.01.08. 18:41:13

@hagyma: Sima kiszedés valszeg nincs, de ha 10 mérfölddel túlléped a megengedetted már úgy kezel a szerv, mint anno a vadnyugaton egy lótolvajt. Ez nekem nem a szabadságról szól. Mert a "tegye a kezét a kormányra" felszólítás nem tűnik állampolgár-barátnak. Igaz, itt Stuttgartban a sétálóutcán is megállíthatnak a zsaruk, ha gyanús nekik a képed, de mindig a legudvariasabb formában kérnek, és sohasem utasítanak vagy parancsolnak, alapból. Naja, onnan tudom, hogy ad-hoc tolmács voltam egyszer ... ;).

montroyal ( CAN qc) 2013.01.08. 18:44:25

@bpetya75: nem a meret a lenyeg hanem a penztarca merete..

bpetya75 2013.01.08. 18:44:29

@váj mí:

Attól tartok, nem mostanában leszünk mi vízummentesek.

váj mí 2013.01.08. 18:44:52

@kék madár: Magyarország hivatalok szempontjából a sötét középkor. A közértekben viszont .. hm ... vagy kisboltokba kell menni szerintem, ahol az egész árukészletet rád akarják sózni , és ezért kedvesek, vagy önkiszolgáló multiba. CBA-ba viszont tényleg ne ...

váj mí 2013.01.08. 18:45:57

@bpetya75: Miért? A magyarok nem vízummentesek? Én úgy tudtam, hogy de ...

bpetya75 2013.01.08. 18:46:10

@montroyal:

Egy bizonyos kor és/vagy értelmi színvonal alatt. ;-)

bpetya75 2013.01.08. 18:50:51

@váj mí:

Rákerestem, és valóban van egy Vízummentességi Program, de az csak 90 napra él. Munkavállaláshoz nem elég.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.08. 18:51:23

@váj mí: ez igy nem igaz
sot hozzad sem szolnak h a szepen leallsz es varsz a kocsiban
addig csekkolnak es addig Ok sem szallnak ki
azt az ember tudja, hogy ilyenkor nem vihancol a kocsiban ha nem szepen var
es akkor majd odajon a rendor elkeri a papirokat es atnyujtja a tikettet
persze aki nem tudja a rendszert es kiugral a kocsibol stb. azt erheti meglepetes
/ 10 merfold +-nal nem igazan kapnak ki, hacsak nem iskolazona/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.08. 18:52:17

@bpetya75: igy van semi masra nem eleg cask turistaskodni
tehat se tanulni, se dolgozni es nem igazan hosszabbithato
ezzel van itt az oblitos csavo is

kék madár 2013.01.08. 18:52:28

@váj mí: hat volt vagy 20 buntetesem 10 ev alatt. Soha nem kellett a kezemet sehova tenni, csak a jogositvanyomat atadni.

montroyal ( CAN qc) 2013.01.08. 18:56:42

@bpetya75: ez a roma es bortonviselt is tenyezo lehet egy tervezett hazakoltozesnel ha valaki olvas az neten a bunozesrol MO-on ...

István Farkas49 2013.01.08. 19:02:41

Hallottam a Dunatvén rgy ripotban beszélgetést egy Jezsuita paptanárral aki Kinában élte az életét a 40es évek óta mikor megszált egy szállóba és reggeli ébresztést kért és a recepciós hölgy ébresztette meglepődött milyen szépen beszéli a nyelvüket mire ő rávágta igen nagyon tetszik az önök nyelve:)) De elgondolkodtam menyit kellett dolgozni rajt hogy ilyen szépen megtanulja.A riport idején túl volt a nyolcvanon de tiszta magyarsággal tudott beszélgetni ennyi távollét után.

váj mí 2013.01.08. 19:05:25

@bpetya75: Hát, mivel nem vagyok magyar állampolgár, én már a sima turistavízumért is Bukarestben szteppeltem ....

@hagyma: @kék madár: Ok, nem élek ott állandó jelleggel. LA-ben voltunk, kb. 15-el léptük túl az aktuális sebességkorlátozást. A kocsiból nem ugráltunk ki. A szerv jött, és felszólított, hogy mancsokat látható helyre első szinten. Ok, nem mondta, hogy "a kormányra!". Aztán 1-2 percig vizslatta a kocsibelsőt, majd újabb felszólítás, hogy jó lenne valami irat. Hát nem volt túl megnyerő a stílusa, még a magyar gyakorlóidejét végző járőrhöz képest sem.

bpetya75 2013.01.08. 19:05:52

@montroyal:

Vannak bőven kevésbé terhelt részei az országnak. Körültekintően kell választani.

montroyal ( CAN qc) 2013.01.08. 19:07:09

@hagyma: foleg senkinek semmi baja az akcentusommal amikor en fizetek vagy tolem kernek szivesseget ..

gabcigirl 2013.01.08. 19:14:11

Azért az durva, ahogy a poszternek magyarázkodnia kell, hogy az ő etnikuma is dolgozik, a sok hülye hazai furkó széljobber miatt...

váj mí 2013.01.08. 19:17:12

@gabcigirl: Az a durva, hogy a poszter az etnikumával kezdte, és ezt végigvezette az egész poszton. Ki a faszom kíváncsi rá? Mármint arra, hogy zsidó-e vagy sem? Nem izraeliként írta a posztot, hanem magyarként, akkor meg? Tudod, senki sem támadta, de ő máris védekezik ....

kék madár 2013.01.08. 19:19:59

@váj mí: velem se mindig voltak udvariasak, talalkoztam mar taho rendorrel (20-bol 1.5). De pl. mikor lesz Magyarorszagon rateyourcop.com weboldal? Es ami meg fontosabb, kiszamithato a rendori ellenorzes, csak ugy nem allitanak meg. Ha betartod a szabalyokat 100 ev alatt se valtasz szot rendorrel.
Ahol most elek, 5-szor allitottak meg 4 ev alatt, ebbol egyszer buntettek meg, es mindig udvariasak voltak. A masik 4-re is kaphattam volna egy 3-400 dollaros csekket, lattak, hogy egy figyelmeztetessel is elerik a celjukat, nem magyarazkodtam.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.08. 19:24:51

@váj mí: nem a merfold szamit, olyan 10 szazalekig nemigen szorakoznak
hat valami miatt gyanusak lehettetek
az ketsegtelen, ha itt egy rendor belekzd egy intezkedesbe, nemigen fog jopofizni
de ha azt csinalod amit mond, semmi bajod nem less
ja es itt sincs olyan hogy A "rendor"
van ilyen is olyan is..
15 amugy ha egy normal varosi uton megy az 50, mert itt altalaban varosban 35
hat az mar igen sok..
autopaltyan hatreset, ha raer megallit ha nem nem, azert mar ott sem keves 65 helyett 80-al.

DieNanny CH 2013.01.08. 19:26:30

@Határátkelő:
Csak arra reagálnék, hogy mi Mo-on miben szocializálódtunk:
Mikor 3 éves, Svájcban nevelkedett unokaöcsémmel (meg anyukámmal) otthon az utcánkban sétáltam, ő, jó svájci módjára, mindenkinek, még az utcabeli cigányoknak is messziről odakurjantotta, hogy: Sziaaaa!!!! (A "csókolom" még nem jön a szájára.) - örült a drágám, hogy mindenki visszaköszön, a legszurkosabb vén cigányember meg azóta megismeri, és odaköszön anyukámnak...

váj mí 2013.01.08. 19:27:42

@kék madár: Akkor mi kifogtunk egy tahót. Van ez így ... Nem is azzal volt, gond, hogy bünti lett a vége gyorshajtás miatt, azzal volt a legkevesebb gond. A barátom, akivel voltam, echte német, a tipikusan szabálytisztelő fajtából. Amikor feltűntek mögöttünk a rendőrautó fényei, rögtön mondta, gyorshajtás lesz. És nem ezzel volt a gond, a büntetés jogos volt, a stílus nem. Én elhiszem, hogy a szépnagypapa ükapjának állandóan a ravaszon kellett tartania az ujját, ha túl akart élni, de azért bassza meg, nem a Bonnie és Clyde voltunk ... (Különben, ha azok lettünk volna, az első mondatát sem fejezi be)

zopilote 2013.01.08. 19:29:50

@váj mí:
"Mármint európai szemmel nézve, mivel egy egyszerű közúti igazoltatásnál is alapból potenciális bűnözőként kezelnek."
Mar eleve a belepesnel ugy kezelik a kulfoldieket: fenykepezes, ujjlenyomat:( Tobbszor lattam
Los Angelesben a repteren, hogy angol, francia utlevellel rendelkezoktol ujjlenyomatot vettek.
Ez eleg megalazo lehet. Amikor Brazilia bevezette ugyan ezt, az amerikaiak roppant fel voltak
haborodva. Es igen, a tulszabalyozottsag, a manikurozott kiskertek, az sem egy egeszseges do -
log. Ismeroseim szoktak mondani az USA - ra, hogy "kromozott kommunizmus" :))))))) Szinte
feludules, amikor aterek Mexikoba, ahol a "emberarcu, kiszamithato kaosz fogad" :)))))
Mas: regeben nekem is kellett ujjlenyomat a mexikoi munkavallalasi engedelyembe, de tavaly
januar ota munkavallalasi engedely sem kell. Csak ra kell irnom a turistakartyara, hogy melyik
cegnek dolgozom, es 6 honapig a kutyat sem erdekli, hogy mit csinalok.

kék madár 2013.01.08. 19:37:00

@zopilote: "a tulszabalyozottsag, a manikurozott kiskertek, az sem egy egeszseges dolog."
ezt hol lattad?

DieNanny CH 2013.01.08. 19:40:10

@hagyma:
Ez tök fura, hogy egy született amerikai rögtön megmondja, melyik államból jöttél. Én sosem hittem el, amikor valamelyik krimisorozatban a "fültanú" így tudott valakit beazonosítani. Bár, otthon meg a "szögedire" meg még arra az 'á' helyett hosszú 'aa' mondó nyelvjárásra ráismerek... Azt hiszem ez a palóc...

váj mí 2013.01.08. 19:43:10

@zopilote: Ja, az külön megalázó volt, amikor megérkeztem a reptérre. Az a procedúra. Már azt is nehezen viselem, amikor az angolok baszogatnak, és most már csak enyhén az EU-tagság miatt. Mondjuk, én mindkettőt viszonylag egyszerűen megúszom, mivel pofára megy, én meg nagyon-fehér bőrű vagyok természetes szőke hajjal és kék szemmel. Velem nem sokat szoktak baszakodni, de akkor is ...

@DieNanny: Amikor anno, anyagi megfontolásokból beköltöztem a nyócker redves közepébe, külön gondot fordítottam arra, hogy az indiai származású cigány szomszédaimmal jóban legyek... Az első hét kivételével nem is volt konfliktusom senkivel a kerületben, pedig a teljes faunával volt szerencsém valamilyen szinten érintkezni.

gabcigirl 2013.01.08. 19:44:44

@váj mí:

Nyilván marha jó tapasztalatai lehettek már e tekintetben...:S

mommmmo 2013.01.08. 19:45:17

Hat nem tudom, szerintem boltonkent valtozik a "munkahelyi kultura" es annak megfeleloen viselkednek az emberek..
A szomszedomban van egy kisebb CBA, ott rem aranyos mindenki, meg egy Lidl ott mar vegyes a tarsasag.
Van egy bazi nagy Spar is, ott altalaban aranyosak, kiveve a henteseket. Szoval nem lehet altalanositani, de az ember egy ido utan kihagyhatja a taho helyeket ha akarja....

kék madár 2013.01.08. 19:45:18

@zopilote: meg azt hadd kerdezzem meg, toled vettek Los Angelesben ujjlenyomatot?

zopilote 2013.01.08. 19:49:24

@váj mí:
"de mindig a legudvariasabb formában kérnek, és sohasem utasítanak vagy parancsolnak, alapból."
Ez meg a korrupciojukrol hires mexikoi rendoroknel is igy van. Egyszer Hermosilloban tuzok ki
a repterre kocsival, 50 km - es zonaban 80 - nal. Megallit ket rendor, mondjak, meg kell hogy
buntessenek. OK. Amig irta a buntetest, ragyujtottam, illendosegbol megkinaltam. Nem egy
szalat vett ki a dobozbol, hanem elvette az egeszet es zsebretette. Es mindezt nevetve. Vele
nevettem, ezt nevezem vaganysagnak. :) Kesobb kiderult, nem is dohanyzik, az apjanak fogja
adni. Erre adtam neki meg egy dobozzal, hogy azt is adja oda, az en ajandekom.

miegysmàs 2013.01.08. 19:53:28

@váj mí:

ö jar igy,(hogy?)mert nem követi a poszthoz a hozzaszolasokat.
tulajdonkeppen,minek is ir posztot.
mimimum hülye lesz,sikertelen,szerencsetlen,ha csak jol erzi magat akkor nem igaz amit ir,ha meg boldog is lenne,akkor lehet,hogy a marsrol jött es hazudik.
Tenyleg kerdezem en,minek ide posztot irni.
Vagy a szükebb környezeteben a kommentelöknek nincs kibe belekötni,piszkalni?(többsegre gondolok, mindig tisztelet a kivetelnek)
mert mondjuk dolgozik,
dolgozik es tudja,hogy mikor jelenik meg a posztja,es nem er ra valaszolni,
mert sokat dolgozik,mert eppen vendegsegben van,mert hasmenese van,vagy becsuszik egy jo szex aznap este............mert az idiota kommentektöl elmegy a kedve attol,hogy valaszoljon.
ha meg valaszol kesöbb,akkor azt is megtudhatja,hogy azt 36 oran belül kellett volna(biztos valamilyen szerzödesben lett rögzitve)

Elnezest nem akarok senkit megserteni,es azt sem gondolom,hogy olyan marha okos lennek,de ennek igy mi ertelme van?

zopilote 2013.01.08. 19:54:08

@kék madár: Az USA-ban, Kanadaban. Tobbszor dolgoztam Nevadaban es parszor atvezettem mar az USA-n.

zopilote 2013.01.08. 19:56:28

@kék madár: Kanadai allampolgaroknak eleg az utlevel az USA - ba. Regebben az allampolgarsagi kartya is eleg vol, sot 30 eve egy jogsival at lehetett menni.

váj mí 2013.01.08. 19:56:44

@gabcigirl: Nyilván, ha eleve úgy kezd neki általában is, mint a posztnak, hogy "én ugyan zsidó vagyok, de ...". Na most ezzel az indítással a normálisabbjánál azt a reakció váltja ki, hogy "ki a faszt érdekel, bazdmeg?", aki meg antiszemita, nah, az alá meg direkt lovat ad, és élvezkedhet abban, hogy "jajj-mert-zsidó-vagyok". Holott ő maga hívja fel rá a figyelmet.
Szerinted, ennek a posztnak lényeges eleme volt az a tény, hogy a beküldője zsidó? Mert szerintem kurvára nem. És ilyenkor valóban átkozottul irritáló, hogy kihangsúlyozza az etnikumát, mintha kéne.
És még ennek ellenére sem kezdett el senki zsidózni (nem, én sem, azzal, hogy leírom magát a kifejezést, mint szimpla megjelölést, azzal nem valósítom meg a gyakorlati, pejoratív alkalmazását). Szóval, kár volt.

kovacs55 2013.01.08. 19:59:19

@zopilote: 6 ev lett a nemsokabol:) Es 48 oran belul le kellett jelentkezni a rendorsegen, mint kulfoldi allampolgarnak. 1989 - et irtak, megalazo volt, amikor Ferihegyen, kesobb Hegyeshalomnal vizumot kellet kernem, hogy a Hazamba belep-
hessek, kozben osztrak, nemet allampolgaroknak csak az utleveluket kellett felmutatniuk........Es hanyszor riadtunk fel az "uj hazaban" az ejszaka kozepen, miutan azt almodtuk, hogy hazaszoktunk Magyarorszagra egy kis idore, de vissza mar nem tudtunk szokni.......

Nagyon jol leirtad, en is atestem ugyanezeken a dolgokon ( 80-ban "disszidaltam") es nem is egyszer (foleg a hazaszoktunk de vissza nem tudunk jonni alom de nagyon sokszor elofordult, aki nem esett at ezeken annak hiaba is mondanam...)

váj mí 2013.01.08. 20:07:04

@zopilote: Ez engem a romániai rendőrökre emlékeztet ;). Németországban meg alapból udvariasak, magázzák még a csövező tini punkot is, de ha szabálysértést követ el, akkor megbüntetik, pardon nélkül.

@miegysmàs: Te most nem érted, vagy nem akarod érteni? A bloggazdák írnak egy e-mailt arra címre, amiről a posztoló az írást küldte, hogy megjelent az írásuk. Szóval, a posztot küldő tudja, mikor jelenik meg az írása, akkor is, ha 2-3 hónapja küldte azt. Na, most, ha olyan e-mail címről küldte az írást, amire nem néz rá naponta, hát tényleg csak magára vessen. Rajzoljam le neked, vagy megértetted végre?

zopilote 2013.01.08. 20:07:25

@váj mí:
Szerintem nem vedekezesi celbol irta, hanem hogy eloszlasson egy teves szemlelet, miszerint a
zsidok altalaban nem vegeznek fizikai munkat, es o igen is, gyarban helyezkedett el, kek galler-
oskent.

miegysmàs 2013.01.08. 20:20:21

@váj mí:

mert hülye azert en sem vagyok!
de ha lerajzolnad biztosan jobban atjönne,vagy atütne a monitoron a lenyeg.

elarulom a feltve örzött titkot,a regi meg origos posztokbol rengeteget elmentettem,nemelyiket visszaolvasom,mert erdemi tarsalgas folyt.
azoknak a kommentelöknek mar a többsege nincs itt.

ebböl talan következik,hogy mostanaban..............
Elmagyarazzam,elmutogassam,lerajzoljam?

de miert is vessen magara?

kék madár 2013.01.08. 20:22:47

@zopilote:
egy USA-t felszinesen ismero de batran kritizalo taggal gazdagodtunk

váj mí 2013.01.08. 20:27:41

@zopilote: Szerinted van olyan értelmes ember, akinek az a meggyőződése, hogy mindössze azért, amiért egy bizonyos népcsoporthoz tartozik az illető, kizárólag csak egyfajta körülhatárolható munkakört láthat el?
Zsidó barátomat sértettem vérig, mert megmondtam neki, hogy ha kevésbé hangsúlyozná a zsidó mivoltát, sokkal többet tehetne az ellenérzések ellen. Aztán addig haragudott rám, amíg meg nem ismertettem az én echte német barátommal, akit ugyancsak zavart, hogy a dédpapát Hitler kivégeztette, mint zsidóbérencet, mert nem értett egyet a politikájával anno az öreg. A zsidók sokszor önmaguk hozzák fel az etnikumukat, mint végső érv. Mert ők a-sokat-szenvedett-nemzet. Csak azt szeretik nagyvonalúan kifelejteni ebből a szenvedésből, hogy sok más nemzet mellett élték át ezeket a szenvedéseket.

miegysmàs 2013.01.08. 20:31:45

@váj mí:

meg egy utolso:

most,hogy megigertem fogok posztot irni,viszont elöre szolok,hogy aztan nehogy magamra vessek,hogy az altalam elöre meghatarozott idöpntban leszek csak hajlando a felmerülö kerdesekre reagalni,estleg erdemben valaszolni,esetleg konkret kerdesben megprobalni segiteni.

Ugyhogy aki nem pont a megadott idöpontban fog keresni,az vessen majd magara!

2013.01.08. 20:33:59

@hagyma: csak en hittem eddig azt, hogy a hogyne persze gyerek 18-19 eves? Most lattam, hogy fel-Europaban dolgozott mar, tehat nem mai csirke!

2013.01.08. 20:35:41

@zopilote: ha megirod a posztodat, kiternel arra a 200 munkara?

váj mí 2013.01.08. 20:36:20

@miegysmàs: Azért vessen magára, hogy nem nézi meg naponta azt az e-mailcímet, amiről egy, a saját életét boncolgató posztot küldött, hogy tudja, mikor lesz éles az a poszt pontosan. Ennyi.

Hm, ez az origós múlt. Figyelj, ez nem az. Nem az origó. Ez az index. Itt más a stílus, más a kommentelői kör. Vagy elfogadod, vagy lelépsz. Ahogy sok nick tette. Itt vannak kurvaanyazók, szabadszájúak és trollok is, nemcsak a fennkölt magasztosság, meg a virtuális bográcsozás.

váj mí 2013.01.08. 20:46:29

@miegysmàs: Te, én leszarom, hogy te mikor vagy hajlandó gép elé ülni.
Nem kéri senki tőled, hogy írd meg a tapasztalataidat. Nem te vagy Gulliver a törpék országában. Ha akarod megírod, ha nem, nem. Ha a bloggazdák akarják, kiteszik, ha nem, nem. Ha akarsz, megjelensz a kommentek között, ha nem, nem. Ki nem szarja le? Vagy finomabban, kit érdekel? Ez szórakozás, nem egy virtuális család.

River_Of_No_Return 2013.01.08. 20:50:42

@váj mí:
“És nem ezzel volt a gond, a büntetés jogos volt, a stílus nem. Én elhiszem, hogy a szépnagypapa ükapjának állandóan a ravaszon kellett tartania az ujját, ha túl akart élni, de azért bassza meg, nem a Bonnie és Clyde voltunk ...”

Ti nem voltatok “Bonnie és Clyde”, de azért USAban van egy jelentős réteg az ‘egy pisztoly a táskámban, egy a kesztyűtartóban, otthon meg egy szép gyűjtemény shotgunból, és kirakva a bejárati ajtóra egy fegyvert ábrázoló tábla azzal a felirattal, hogy “we don’t call 911” ’típusú emberekből, és az amerikai rendőr nem tudhatja, hogy csak szertelenkedő európai turisták ülnek az autóban vagy egy (bedrogozott) fegyveres. Szóval nem csak a szépnagypapa ükapjának kellett a ravaszon tartania az ujját, hanem a mostani amerikai rendőröknek sem árt.

miegysmàs 2013.01.08. 20:55:02

@váj mí:

nem az a lenyeg,hogy melyik hirportalon erhetö most el a HATARATKELÖ,
hanem,hogy arrol folyt a szo amit a blog neve/cime takar.

Nem arrol,hogy lepjük at a masik hatarait,es ne tartsuk tiszteletben a velemenyet,ha meg poszt irorol van szo akkor ugy erezze magat,hogy szivesseget tesznek neki azzal,hogy egyaltalan elolvassak amit ir,es szivesseget tesznek ha normalisan kommunikalnak vele.

Ha figyelmesen olvastad amit irtam,fogalmam sincs milyen legköri zavar okozta,hogy fel ev utan ujra beleolvastam a kommentekbe,es meg irni is irtam.

Le is lepek,es halas vagyok az Origos bogracsozos Hataratkelönek,hogy egy itteni posztoloval megismerkedve a posztjai,es kommentjei okan,aki
a vilag masik sarkaban el eppen,par hete sikerült talalkozzam.
Eletre szolo elmenyt kaptam.

Talan ennek lenne pl. ertelme,a kurvaanyazok meg hivjak fel estenkent sajat edasanyjukat,a trollok berljenek egy jo nagy pincehelyseget a külvarosban osszak ott egymast..................

2013.01.08. 20:55:05

@váj mí: biztos kerdeztek mar toled mielott meg a blog olvasoja lettem. Te iro vagy? Marmint, aki irasbol, ujsag/konyv elsz?

váj mí 2013.01.08. 20:56:01

@kalandortexasi: Azért a német (európai) rendszám nyújthatott volna némi támpontot, még egy rendőrnek is .... (igen, a barátom a kocsiját is átvitte a Nagy Vízen).

váj mí 2013.01.08. 21:00:08

@miegysmàs: Te, a HÁ indexre való költözéséig nem olvastál egyetlen egy index-es blogot sem viszonylagos rendszerességgel?

@charlieharper: Már nem ... és most adja magát a kérdés, mi-a-tökömnek-érdekes-ez-most-már?

River_Of_No_Return 2013.01.08. 21:02:05

@váj mí:
A rendszám nem mondja meg, hogy kivezeti éppen az autót a sebességkorlátot "jelentősen" túllépve.

zopilote 2013.01.08. 21:04:03

@váj mí:
A posztolo az elejen kihangsulyozta, hogy : "Én mint belvárosi elkényeztetett zsidógyerek: búvársportolás, polit-beatzenekari sikerek és fodrászként dolgozva sikertelen továbbtanulási próbálkozások után " az elete kesobbi szakasza mennyire mas iranyba valtozott.
Ha en a posztomat ugy fejeznem be, hogy " szoke kis svab - tot falusi parasztgyerenkent nem
hittem volna, hogy be fogom jarni keresztul - kasul Kanadat, az USA - t, Mexikot " akkor a
paraszt irrevelans lenne? Szerintem nem, mert egy parasztnak mas az elhivatottsaga :))))
PS: az a kis szoke gyerek kesobb barna haju lett es ma mar kezd oszulni :(

2013.01.08. 21:04:13

@váj mí: meg akartam erositeni, amit sejtettem. Kivancsisag! Semmi koze az LAi rendorokhoz

váj mí 2013.01.08. 21:06:07

@kalandortexasi: Hm, a "Szabadság és Minden Lehetőségek Földjén" a plusz 15 km/óra már jelentős sebességkorlátozás túllépés lenne. A rendszám meg nagyjából valószínűsíti, hogy nem a Zodiákus gyilkos ül a kormány mögött, pláne, hogy mielőtt levillogtak volna, lekérdezték az összes adatot a kocsiról.

Taxomükke (UK) 2013.01.08. 21:07:16

@zopilote: OK, csak elcsodalkoztam, hogy ennyire kevesen voltak az EU-s resznel. Altalaban tobb szaz ember var ott.

Sanyi9 2013.01.08. 21:11:40

@miegysmàs: nem szep toled amit csinalsz. En azt mondtam, hogy a beszelgetesek nagy resze lezajlik a cikk megjelenese utanni 36 oraban es azutan szinte senki nem nez mar vissza. Erre fel te ironizalod amit mondtam, hogy biztos benne van valamilyen szerzodesben.

Amugy nem zavar egyaltalan amit irtal, az elso bekezdessel csak azt probaltam illusztralni, milyen az, mikor valaki tul erzekenyen reagal mindenre... :D

váj mí 2013.01.08. 21:13:22

@zopilote: Te, ha neki, annyira fontos az etnikumi jelleg, hogy ez a vezérvonal, akkor talán egy izraeli magyar blogba kellene. Ha mégsem (mert mindenki oda ír, ahova akar), akkor a pikírt megjegyzések a velejárók.
Különben az echte szőke férfi akkor a legvonzóbb, ha már őszülni kezd, úgyhogy vigasztalódj ... ;).

@charlieharper: Mna, és megerősítést nyertél, avagy nem ... a mire is?

Sanyi9 2013.01.08. 21:14:08

@váj mí: mondjuk az is lehet, hogy egyesek ezt itt tulreagaljak (es meg karomkodnak is ott, ahol ennek semmi kifejezo szerepe nincs).

Taxomükke (UK) 2013.01.08. 21:14:55

@VíziLó: Engem meg Svedorszagban finnorszagi svednek neztek egyszer. Vicces volt. Mondjuk akkor kicsit jobban tudtam svedul.

zopilote 2013.01.08. 21:16:45

@kék madár:
"egy USA-t felszinesen ismero de batran kritizalo taggal gazdagodtunk"
Krtizalom en Kanadat is, sot meg jobban, mint az USA-t :) Miert, nem szabad? Es mi az hogy
felszines? Sokat dolgoztam Nevadaban (Tonopa es kornnyeke,honapokig - Nevada, Area 51)
Laktam honapokig Maryland -ben, sok haverom van New Yorktol Los Angelesig, rokonaim
Pennsylvaniaban, akiket meg szoktam latogatni. Imadom San Fransiscot, Seattle - t, Tucsont.
Lattam, hallottam, tapasztaltam dolgokat. Es ezert jogom van szerintem a szemelyes veleme -
nyemet leirni, nem?

váj mí 2013.01.08. 21:17:47

@Sanyi9 Ahham, említetted már, hogy nem bírod a stílusom, nem igazán nőies, és valóban ....

River_Of_No_Return 2013.01.08. 21:31:20

@váj mí:
“Hm, a "Szabadság és Minden Lehetőségek Földjén" a plusz 15 km/óra már jelentős sebességkorlátozás túllépés lenne. A rendszám meg nagyjából valószínűsíti, hogy nem a Zodiákus gyilkos ül a kormány mögött, pláne, hogy mielőtt levillogtak volna, lekérdezték az összes adatot a kocsiról.”

Ahogy írtam az előbb, a rendszám (ha nem hamis) beazonosítja az autót, nem mondja meg, hogy a tulaj vezeti-e éppen, vagy valaki, aki feltörte, és menekül vele. Ott akkor az a rendőr a saját tapasztalatai alapján gyanúsnak találta ezt a helyzetet, ezért megállított. Te egy helyi viszonyokban tapasztalatlan idegen voltál az adott szituációban, nem túl okos dolog egy eset alapján általános következtetést levonni az amerikai rendőrökre.

A “Szabadság és Minden Lehetőségek Földje” nem azt jelenti, hogy következmények nélkül áthághatod a szabályokat, vagy hogy nincsenek szabályok. Van olyan hely is, de gondolom, oda nem akarsz menni turistáskodni.

Göröglány 2013.01.08. 21:32:11

Valóban nagyon érdekes egy olyan post, mely arról szól, hogyan tud egy évtizedek óta külföldön élő magyar újból beilleszkedni eredeti, vagy majdnem eredeti magyar környezetébe. Szerintem nem annyira a hivatalokkal van probléma, mint az eu ellátással. Amennyire tudom, német nyugdíjjal simán minden eu problémával elutazhatnak és elintézhetik azt Németországban, hisz nincs messze. Én Görögországban élek. A legtöbb külföldön élő görög nyugdíjas korára hazajön, viszont eu problémákkal mindig visszautazik az országba, ahol dolgozott (kivéve ha történetesen pl. Argentínáról, stb van szó, ahol jelenleg rosszabb a helyzet mint itt).

A post bizony érdekesebb lett volna, ha az elintéznivalókról is írt volna, amik ahhoz szükségesek, hogy a nyugdíjt átküldjék. Vagy nem küldik át, hanem egyenesen a német bankból veszi fel? Ez a valószínűbb.

Ami engem illet, nem tudnám elképzelni, hogy haza költözzek nyugdíjas koromra, viszont egy kétlaki életet el tudnék képzelni. Egy kis egy szobás lakás otthon, vagy szoba valahol rokonnál (normális rokoni kapcsolat esetén-van ilyen?) és pár hónap ott.

Ami az akcentust illeti: a legtöbb (nagyobb) országokban vannak helyi tájszólások, dialektusok, így van ez Görögországban is. Rögtön ki tudják szúrni, ki honnan való a tájszólás alapján (én is már:)) A magyar valóban jellegzetes akcentussal beszéli a görögöt, a románok viszont tökéletes kiejtést tudnak produkálni 20 év után, ki érti ezt?

váj mí 2013.01.08. 21:40:35

@kalandortexasi: Ahham, szóval a szabadság azt jelenti az USA-ban, hogy a különböző szerveknek szabad alapból tahónak lenni, mert mindent meg lehet magyarázni a nemzetbiztonsággal. Szabadság meg lehetőségek, az. Faszom ...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.08. 21:42:19

@zopilote: ja, cask sok Magyar trukkozott es canadaban csinaltatott jopgsit es azzal atjott ide
/ mondjuk nem csakk Magyar/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.08. 21:44:16

@kovacs55: vazze ilyet en is almodtam, haza kellett repulnom es nem tudtam visszajonni, nem engedtek fel a repulore

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.08. 21:47:13

@kalandortexasi: “we don’t call 911” ez nalunk is ki van irva hehe:)

zopilote 2013.01.08. 21:53:39

Tegnap keso delutan elmentem kajat es cigit vasarolni egy Superstoreba es alig talaltam par -
kolasi helyet, csak egy duplan parkolo "allat" mellet. Par percbe tellet, mig elore - hatra ma -
noverezve be tudtam allni. Miutan nagy nehezen kiszalltam odaszolt actentus nelkul egy feher, kozepkoru ferfi - miutan latta a kinlodasomat a beallassal, hogy - I hate this f..n count-
ry! :) Halkan megjegyeztem, hogy "Me too" :) Erre a hapsi elmosolyodott es elhajtott a kocsi -
javal:)
(nehezen eldontheto nyelvtani kerdes, hogyan helyesebb: I too or Me too)
(hagymanak: a kocsi egy 10 eves Toyota RAV 4, standard 4X4 :) fenykep kell? :))))

Ugyandehogy (törölt) 2013.01.08. 21:57:20

@miegysmàs: és ezt nem lehet úgy mondani, hogy szeretnél itt lenni, amikor megjelenik, ezért egyeztessetek megjelenés időpontjáról??
faszt hisztizel már előre???

River_Of_No_Return 2013.01.08. 22:00:06

@váj mí:
“Ahham, szóval a szabadság azt jelenti az USA-ban, hogy a különböző szerveknek szabad alapból tahónak lenni, mert mindent meg lehet magyarázni a nemzetbiztonsággal. Szabadság meg lehetőségek, az. Faszom ...”

Ha az, amit én és mások írtak, - akik itt élnek évek óta, és tudnak egy kis adalék információval és több tapasztalattal szolgálni, ami árnyalja a helyzetet - a fentebbi formában interpretálódik benned, akkor neked ezt jelenti.
Csak azért tettem én is hozzá a beszélgetéshez, hogy ne csak egy európai turista véleménye hangozzon el.

kovacs55 2013.01.08. 22:03:12

@Taxomükke:
nem csak egyszer neztek finn-nek hanem sokszor, es ez adodik abbol hogy az akcentusunk ugy szol mint a finneke...ezert is van hogy amig a svensonokat uton-utfelen elkalapaljak a finnek (plane amikor berugnak) ugy teged nem bantanak mert "rokon" vagy...

váj mí 2013.01.08. 22:04:37

@Babette_: Hagyd már, meg van sértve, hogy a blog átkerült az indexre, és "nem ugyanaz, mint régen ...".

@kalandortexasi: Igaz, nekem nincs túl sok tapasztalatom az amerikai szervekkel, és a faszomnak, akinek hiányoznak, országostól. És nem, nem én kezdtem, az előítéletek mondhatni már a légtérbe való berepüléskor megkezdődtek, nem részemről ...

miegysmàs 2013.01.08. 22:08:51

@váj mí:

Kedves Gulliver!

probalkoztam de tenyleg elnezest erte,nem egy blogon gondolom kielni a frusztraciomat,masokera meg nem vagyok annyira vevö.

Ertelmesen is lehet ervelni,kerdezni,valaszolni.
Ezt en mar ezen a blogon is megtapasztaltam,azota megvaltozott a helyzet,ezt is tudomasul veszem.

A törtenetemet meg csak azert fogom megirni,mert igeretet tettem ra.
Ha meg majd jönnek az ertekesnel ertekesebb beszolasok,legalabb nem vagyom haza,ugyhogy a azzal jol jarok.

Amugy meg massal is el tudom tölteni az idöm.

Egy törpe a sok közül

miegysmàs 2013.01.08. 22:10:33

@Babette_:

a fasznak nem olvasod mar vegig a kommenteket,lelkecskem,ugyan minek hisztiznek.

Ez a stilus mar jobb?
Beszallhatok a csapatba?

miegysmàs 2013.01.08. 22:12:29

Jo ejszakat,örülök hogy itt lehettem nagy elmeny volt!

váj mí 2013.01.08. 22:15:59

@miegysmàs: Mna, kihisztizted magad magad? Megnyugodott a pici lelked? Ok, akkor igyál egy csésze hársteát, ha nem akkor egy nyelet viszkit, de bárhogy is, kímélj meg a rinyáidtól, rendben, kisbogár? Leszarom az érzéseidet, meg a kínodat.

Kacorlakk 2013.01.08. 22:25:30

Csak az üres kalász hordja fenn a fejét, váj' miért?

váj mí 2013.01.08. 22:51:37

@Kacorlakk: A Szűz Mária Kegyesnővérek rendjét ne nálam keresd. Személy szerint nem szeressem a tartás nélküli lehajlott kalászokat, váj' miért? :P

2013.01.08. 22:56:53

@zopilote: a kanadiak (ontariot ismerem csak) betegesen rosszul vezetnek es parkolnak.
Egyebkent a Me too- ra szavazok. Megkerdeztem az asszonyt, hogy melyik a helyes, o is ezt mondta.

kék madár 2013.01.08. 23:27:49

@zopilote: "a tulszabalyozottsag, a manikurozott kiskertek" szerintem Amerikara a legkeveseve sem jellemzo a tulszabalyozottsag. Ez kb. akkora csusztatas, mint pl. hogy Hawaiion sokan hordanak telikabatot.

Taxomükke (UK) 2013.01.08. 23:30:43

@zopilote: A szart nehezen eldontheto: Me too a helyes.

Mercel 2013.01.08. 23:46:12

@váj mí:

"Magyarországgal a kibaszott adminisztráció végez. Tiszta Kafka. És nem a Margit."

+1 a szójátékért :D

Amúgy sajnos teljesen igazad van.
Bár ne lenne, boldogan vitatkoznék akkor veled.

''Frigyes"

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.01.08. 23:51:38

@váj mí: Nos igen. Mia tokomert kerik le az adataid kanadaba repules eseten is? Semmi kozukk hozza. Vannak erdekes dolgok...

Mercel 2013.01.08. 23:51:52

@váj mí:

Gondolom azért említette meg, hogy zsidó mert érzékeli ő is azt az utóbbi időben mértéktelen gyűlölködést ami úgy általában a zsidókra irányul.
A magam részéről nem vagyok az, de ha zsidó lennék, az én önérzetemet is sértené az, hogy jellemzően egy majom intelligenciájával rendelkező emberek fogalmatlanul de masszívan gyűlölködnek a fajtám iránt.
Megemlítette kétszer, egyfajta odaszúrásként, ha jól érzékeltem.

"Frigyes"

váj mí 2013.01.09. 00:01:01

@tildy:): Vannak... és lófaszt szűrnek ki vele, Coccolino-macikat, max.

@Mercel: De a mi a tökömnek kell kihangsúlyozni olyan helyzetben is, ahol nem releváns? Mint itt is. Magyarországra költözött vissza a posztoló, tehát milyen relevanciával bír az, hogy zsidó, vagy sváb, vagy román, vagy örmény vagy ne adj'isten, magyar? Ha Izraelbe költözött volna nyugdíjas napjaira, mna, akkor lett volt releváns. Vagy még inkább, ha Palesztínába.
Házhoz jönnek sok esetben a népek a pofonért, és álmélkodnak, amikor megkapják... ezvan.

River_Of_No_Return 2013.01.09. 00:16:28

@kék madár:
"a tulszabalyozottsag, a manikurozott kiskertek" szerintem Amerikara a legkeveseve sem jellemzo a tulszabalyozottsag. Ez kb. akkora csusztatas, mint pl. hogy Hawaiion sokan hordanak telikabatot.”

Én eddig a túlszabályozottságra panaszt eddig csak olyanoktól hallottam, akik nem sok időt töltöttek itt. És példának azt szokták felhozni, hogy bizonyos helyeken szabályozva van, hogy mikor rakhatod ki a szemetedet a ház elé, mikor lehet füvet nyírni, vagy hol lehet grillezni. Tehát gyakorlatilag azokra a szabályokra panaszkodtak, amik arra szolgálnak, hogy az adott környék tisztán legyen tartva, illetve az ember nem másszon falra a ’szombat hajnalban kell mindenképpen ezt a polcot felfúrnom a falra’ típusú szomszédoktól. A beszélő személyiségétől függően ezt lehet ’túlszabályozottságnak és manikűrözött kiskertnek’ is nevezni vagy ’kulturált, bosszúságoktól mentes egymás mellett élésnek’.

kék madár 2013.01.09. 00:27:15

@kalandortexasi: ha jol ertem amirol te beszelsz, az a condo rules.
senkinek sem kotelezo egy 20 oldalas hazirenddel biro HOA-hoz kotni a lakhatasat, tele van az orszag olyan lakasokkal es hazakkal ahol senki nem szol bele, hogy hany evtizedente nyirod a fuvet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.09. 00:43:35

@zopilote: toyotarol?
nebassz az egesz orszag toyotaban fetreng
amugy egyertelmuen me too

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.01.09. 00:44:34

@hagyma: @váj mí: ez igy nem igaz
sot hozzad sem szolnak h a szepen leallsz es varsz a kocsiban
addig csekkolnak es addig Ok sem szallnak ki
azt az ember tudja, hogy ilyenkor nem vihancol a kocsiban ha nem szepen var"
Ezt en is megerositem:) Akinek negativ tapasztalata van/volt amerikai igazoltatassal, az valoszinu nem ismeri az itteni rendszert, amit Hagyma is leirt nagyon korrekten:) A rendorok - en ezt tapasztaltam eddig - mindig normalis, udvarias hangnemben beszelnek, persze akkor, ha a kocsiban ulo is hasonlokeppen viszonyul a helyzethez.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.01.09. 00:48:56

@kék madár: "meg azt hadd kerdezzem meg, toled vettek Los Angelesben ujjlenyomatot? "
Mindenkitol vesznek, aki nem "idevalosi" :) ez a procedura resze, csak nekunk, europaiaknak fura, mint ahogy jo par evvel ezelott az is fura volt, hogy a security check-nel a cipot is le kellett venni. Az most mar legtobb Eu orszagban is letezik (javitsatok ki, ha nem igy van)

váj mí 2013.01.09. 00:50:21

@Zsuzsi65: Ja, biztos, csak kifogtunk egy tahót, aki azt hitte Európa fővárosa Párizs. Tudod, kiléptünk a patternből, mert Deutschland nevű állama nem igazán van az USA-nak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.09. 00:56:30

@tildy:): nekunk mindenhez van kozunk
el kene mar fogadni

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.01.09. 00:59:23

@kalandortexasi: "Csak azért tettem én is hozzá a beszélgetéshez, hogy ne csak egy európai turista véleménye hangozzon el. "

Koszonom, tobb ittlako neveben is :) En is tobbszor probaltam mar arnyalni a kepet, ami sok emberben el az USA-rol. Igyekszem bekes eszkozokkel harcolni a sok altalanositas, kozhely, es teves esetleg felinformacio ellen, amely sokak fejeben el :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.01.09. 01:08:16

@váj mí: "Ja, biztos, csak kifogtunk egy tahót, aki azt hitte Európa fővárosa Párizs."
Ez sincs kizarva, de ismet altalanositas:) (abbol az ominozus Youtube video-bol azert nem lehet kovetkeztetest levonni a 300 millio amerikai ertelmi szintjere vonatkozoan:)
Probalj belegondolni egy kicsit: azert nem szaladgalnak itt 100-aval europai rendszamu kocsik! Az emberek 99%-a nem hajoztatja at EUbol a kocsijat...minek? Az amerikai szamara az autoberles az evidens. Eppen ezert, ha talalkozik egy ilyennel - plane, ha rendor, es tapasztalt mar egyet-mast - nem feltetlenul az ugrik be, hogy "nicsak, egy europai kocsi, ezzel maskepp kell banni, mert nem ismerik az itteni rendszert" :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.09. 01:11:11

@Zsuzsi65: en igenis elvarom a rendortol, hogy orizze a rendet es ha en vetek, nem mellebeszelek, hanem bevallalom
igen Sir gyorsan mentem, mert.. itt lehet kicsit szinezni:)
multkor mondtam, hogy uj a kocsim es ugy megszaladt alattam a regihez kepest, hogy eszre sem vettem, hogy 45, nem 35
es a kocsi tenyleg uj volt es mondta OK, de legkozelebb ne szaladjon meg mert draga lesz
ebben maradtunk

kék madár 2013.01.09. 01:11:34

@Zsuzsi65: engem marhara zavar, ha valaki latott egy amerikai zaszlot es maris osztja az eszt, (minden amerikai buta, kover es rozsaszin mackonadragban eszi a hamburgert) nem vagyok olyan turelmes mint te : )
nem azert mert rosszul esik, en is elek a kritikaval ha nem tetszik valami, ki is elem a yelpen, hanem mert teves kepet alakit ki johiszemu olvasokban

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.09. 01:13:51

@Zsuzsi65: elbol gyanusabb egy europai rendszam ,ami raadasul gyorsan hajt...
otthon kifejezetten utaznak a szlovak rendszamokra gyorshajtas nelkul pedig ott 10 meterre van a hatar
itt a rendor eleve feltetelezi, ha gyorsan hajtassz, akkor gaz lehet / pia, kocsilopas stb/
erre meg egy EU rendszam
nana hogy odafigyelt

lowbird11 2013.01.09. 01:14:50

www.dailymail.co.uk/news/article-2250218/Angel-Ashley-Dobbs-suing-Texas-troopers-shocking-BODY-CAVITY-search-caught-tape.html

ennyit a debil amerikáról, és a túlzásokról.

hagyma: méghogy mindenhez van közötök... tipikus amerikai arrogancia :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.09. 01:15:17

@kék madár: ez 20 eve vonulat a Magyar kozvelemenyben es sajtoban
a ruszkikat hazakuldtek es kellett uj ellensegkep
erre ugy gondoljak a hulye amerikaiak jok lesznek
ez van
nem kell torodni veluk

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.01.09. 01:16:22

@hagyma:" en igenis elvarom a rendortol, hogy orizze a rendet es ha en vetek, nem mellebeszelek, hanem bevallalom"
Pontosan igy van, a ferjem pont ezt mondta legutobb, amikor gyorshajtasert megallitottak:) Ha elismered, hogy igen, gyorsan mentel (mi is, egy lejton kozel 80-nal), akkor mindjart maskent allnak ok is hozza. Az a rendor is azt mondta, hogy legkozelebb figyeljen jobban, es mivel tudja, hogy lejton jott, igy csak 75-t "szamolt fel" :)

váj mí 2013.01.09. 01:16:36

@Zsuzsi65: Öööö, milyen videó?
Persze, az átlagember biztos megbámulja, ahogy meg is bámulták a rendszámot is, meg a kocsit is, meg találgatták, melyik ország lehet, melyik kontinensről. Talán egy rendőrtől azért az esetleg elvárható lenne, hogy legalább a kontinenst belőjje, ha nem másból a baszott nagy EU-jelből. És ne jópofizzon, hogy Paris, mert még annál is hülyébbeknek állítja be az amcsikat, mint amilyenek az előítéletek szerint. Vagy lenni ámerikaiak túl arrogáns megjegyezni más kontinensnek nevét, mint anno britek?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.09. 01:17:44

@lowbird11: hogyne lenne, mi vagyunk az osztalyfonok a Fold nevu bolygon

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.09. 01:18:42

@Zsuzsi65: hat igen azert a tikettet ritkan lehet meguszni:)

lowbird11 2013.01.09. 01:19:07

@hagyma:

hahaha,
nem sokáig, de élvezzétek ki, engem nem zavar :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.01.09. 01:19:14

@kék madár: "engem marhara zavar, ha valaki latott egy amerikai zaszlot es maris osztja az eszt, (minden amerikai buta, kover es rozsaszin mackonadragban eszi a hamburgert) nem vagyok olyan turelmes mint te : )"

Igen, engem is zavar:) Mostanaban tenyleg mintha diva lenne Amerikat szidni (latom, masoknak is feltunt ez)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.09. 01:20:26

@lowbird11: addig jo nektek amig
vagyis nekunk
ha kina less a fonok, akkor leszel bajban
@váj mí: atlagember leszarja a rendszamot

váj mí 2013.01.09. 01:23:58

@hagyma: Akkor azok nem átlagemberek voltak, akiknek feltűnt, hogy nem amcsi rendszám van a kocsin.
de a rendőr attól függetlenül egy tahó volt, és a csendőrpertut baszottul utálom, amit megengedett magának.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.01.09. 01:26:08

: @váj mí: "Öööö, milyen videó? "

Azt hittem, ismered :)) Tobb honapig keringett, mint elo pelda arra, milyen butak az amerikaiak (a szoke no amerikaiak:))
www.youtube.com/watch?v=cU_jnUPScCo

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.09. 01:26:17

bar lehet visszahivni az oroszokat
esetleg valami iszlam megszallas?
tudomasul kell venni par nagyhatalom orzi a beket a maga modjan a Fold nevu bolygon
amerika, az oroszok, angolok, nemetek, kicsit meg a franciak
is
ez van
nezd meg most argentina ugral a szigeteiert
hat orrukra kell koppintani, bar a britek nagyvonaluan azt mondtak, dontson a lakossag
meglatjuk

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.09. 01:28:47

@váj mí: lehet nem magazodott:)
najo maradjunk annyiban van itt is bunko rendor, itt sem ufok=k vannak es van normalis
kemeny es elnezobb
en pl sokkal inkabb rendparti vagyok, lehet ezert is jottem ide, nekem hulyegyerekek ne ordibaljanak ejjel 3-kor az utcan stb
haggyuk

Egyszer nyugdíjas leszek én is 2013.01.09. 01:29:12

A poszt nem rossz... hasonlóban gondolkozom én is, úgy kb. 30 év múlva aktuális a nyugdíj :-)
János bá' muszáj volt a posztot zsidózással elrontani? Ha én zsidózok, az baj, mi? Miniszterelnököt cigányozni meg mindenhol lehet :-S
Na ezt pl. kend nem írta le, hogy ez németbe' hogy megy. Akkor leírom én: nem úgy, mint odahaza...

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.01.09. 01:35:12

@kék madár: "nem azert mert rosszul esik, en is elek a kritikaval ha nem tetszik valami, ki is elem a yelpen, hanem mert teves kepet alakit ki johiszemu olvasokban"

Pontosan errol van szo. Ha vki Mo-rol mondana zoldsegeket, mondjuk egy negativ tapasztalat, vagy felinformacio alapjan, annak is elmondanank, hogy nem, Mo-n nem mindenki tud lovagolni, es nem mindenki eszik minden nap gulyaslevelest, sot, az orosz nyelv sem rokona a magyarnak. (forras: kozhelyek Mo-gal kapcsolatban, vagyis pusta-fokosh-gulash-Eastern block stb.)
Ugyanigy azok, akik mar evek, evtizedek ota az USA-ban laknak, szinten ki fogjak javitani azokat, akik hasonlo teves informaciokat terjesztenek :)

váj mí 2013.01.09. 01:38:50

@Zsuzsi65: Ahham, nem láttam eddig, aranyos ...

@hagyma: Mna, mi kifogtunk egy díszpéldányt ... mondhatnám seggfejnek is, de nem akarom megbántani itt a csillagos-sávos-lobogós nemzeti érzelmeket.
Osztályfőnök, he? Aztán majd jön az igazgató, és jól elzavarja az egész bandát a francba ...

mzgldr 2013.01.09. 01:41:14

@váj mí: de mocskos egy szád van neked! Hova írtál te, a Tutti-Frutti magazinba? :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.09. 01:42:17

@váj mí: az lehet, de az igazgato is mi vagyunk:)
nem bantod meg
en szeretem ezt az orszagot, de en is lattam mar taplo rendort
nincsen ebben semmi kulonos
a kiszamithatosag nagyobb

váj mí 2013.01.09. 01:42:34

@mzgldr: Emlékeim szerint abban nem éppen a szöveg volt a lényeg ....

váj mí 2013.01.09. 01:45:52

@hagyma: Hm, állítólag a skizofrénia már gyógyítható ;)

Én is rend- és kiszámíthatóság párti vagyok (talán épp ezért jön be nekem Németország), ugyanakkor a passzív-agresszív hozzáállás valahogy nem szimpi.

kék madár 2013.01.09. 01:58:03

@Zsuzsi65: azert a humor mindig jol jon, otthon azt szoktam mondani, hogy a gyereket az iskolaban mall terkep ertelmezesre es hitelkartya hasznalatra tanitjak, itt meg azt, hogy gyerekkkoromban minden reggel mezitlab jartam be az iskolaba a fagyott tarlon es az elektromossagrol csak a tv-bol hallottam eloszor

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.09. 02:09:09

@váj mí: nalam nem
rolam lemondtak az orvosok

zopilote 2013.01.09. 02:21:33

Kanadai utlevellel rendelkezoktol nem vesznek ujjlenyomatot es photot sem csinalnak, ha
atmennek az USA -ba. Az "I too" helyett "So am I" - t akartam irni, de kozben most toltok fel elosszor a Youtubra, es nem kisse vagyok frusztrualt.:( Ezzel a Me too - val kapcsolatban mar
tobb "nagytudasu" kanadai plusz az ex -em is kioktatott. Csak azert emlitettem. Mea culpa:)
Kanadai utlevellel rendelkezoktol nem vesznek ujjlenyomatot es photot sem csinalnak, ha
atmennek az USA -ba. Az "I too" helyett "So am I" - t akartam irni, de kozben most toltok fel elosszor a Youtubra, es nem kisse vagyok frusztrualt.:( Ezzel a Me too - val kapcsolatban mar
tobb "nagytudasu" kanadai plusz az ex -em is kioktatott. Csak azert emlitettem. Mea culpa:)
Az USA es Kanada kritizalasa olyan jol esik, hagyjatok mar meg ezt a kis oromet nekunk, kis -
sebbsegi komplexusban szenvedoknek:)))

kék madár 2013.01.09. 02:22:20

@váj mí: akkora az agresszio itt, baltaval szeleteljuk es exporaltjuk a Holdra

kék madár 2013.01.09. 02:40:21

@zopilote: mi az a photo? te iszonyatosan gaz vagy es nagyon kisebbsegi komplexusban szenvedsz ha mar egy ennyire hetkoznapi szot se tudsz leiirni.

zopilote 2013.01.09. 02:52:17

@kék madár:
IIgazad van, akkor legyen fenykep! :)) Ilyen gaz embereknek a tevedes is meg van engedve,
amilyen en vagyok. Ezek utan szabad meg irnom a Hataratkelore??? Vagy kissebssegi komp -
lexusban szenvedoknek az is meg van tiltva? :)

kék madár 2013.01.09. 03:00:40

@zopilote: semmi sincs megtiltva irjal 4 nyelven

kék madár 2013.01.09. 04:28:27

@zopilote: A "So am I" vegkepp nem jo erre, szerintem

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.01.09. 05:21:34

"So do I" lesz az....
Malajziában is vesznek elektronikus ujjlenyomatot a reptéren/határon minden turistától, aki először lép be.
illetve gondolom most az új biometrikus útlevelemmel majd amikor beszkennelik minden átlépéskor, akkor azt is eltárolják.
mivel nem akarok bűnözni, nekem belefér.

DieNanny CH 2013.01.09. 06:40:25

@váj mí:
Csak halkan jegyzem meg, hogy ráadásul a zsidó"ság" egy vallás - míg a sváb, román, stb egy ...népcsoport? Majd Birca kijavít.
Valóban, csupán ezért felesleges volt beleírni, mivel a vallási hovatartozása miatt semmilyen attrocitás nem érte - legalábbis, nem írta...

Void Bunkoid 2013.01.09. 07:44:00

@zopilote: amikor te disszidáltál Kanadába, akkor még az országban több medve volt, mint ember, nem csodálom, hogy két kézzel osztogatták a vattacukrot mindenkinek, aki véletlenül betévedt abba a kontinensnyi erdőbe :)

Ugyandehogy (törölt) 2013.01.09. 08:58:23

@váj mí:
mondjuk szerintem az itthonihoz képest igen, még mindig a szabadság állama:
homar.blog.hu/2013/01/08/bianko_szabalysertes_a_rendorsegtol

Ugyandehogy (törölt) 2013.01.09. 08:59:35

@miegysmàs: úgy érzed, hogy felteheted ezt a kérdést?

nigara 2013.01.09. 09:45:15

Húúúú, ez a nagyon komoly nyelvtani feladat... Már csak azt nem értem, hogy valaki évtizedek óta Kanadában él, és ezt nem tudja??? Norbi? :)

consultoergosum (törölt) 2013.01.09. 10:29:52

Elnézést, nem olvastam végig 300+ kommentet, és egyáltalán nem kiátkozó szándékkal, még csak nem is kötekedve, de szeretném megjegyezni:

Felnőtt tehát abban az országban, ahol ingyen tanult, szülei és ő maga ingyen egészségügyi ellátást kapott, nem jutott ugyan a "csúcsra", de "sza*ér-hu**ért" élt, majd persze elégedetlenül kiment külföldre, ahol végigélt egy átlagos dolgos-munkás életet (tf. nélkülözések nélkül) és megszerezte a külföldi nyugdíj-jogosultságot. Letéve a lantot - józan számítások szerint - ismét hazatér, "honvágy és hazafiság" jelszóval, holott gyakorlatilag a lényeg az, hogy szeretne ismét "sza*ért-hu**ért" élni.

Tudom, hogy nem olcsó az élet itthon - csak "olcsóbb" - és eszembe sincs véleményt mondani, mindössze azt látom, hogy az ügyes (!) világpolgár nemzetiségtől függetlenül oda megy, ahol éppen pillanatnyi (!) érdekei szerint jobb. És hogy mi ezzel a baj? Semmi! Aki ügyes, az a szabályok szerint él és látjátok a szabályok nem teszik kötelezővé, hogy amikor elmész a hazádból, azt amit a hazád addig belédfektetett, esetleg kifizesd. Apád/nagyapád adójából működött az iskola, az ő TB-jéből fizették a te gyerekorvosodat, az ő adójából utaztál ingyen, később diákbérlettel a buszon. Menj csak és ne nézz vissza, nincs itt már teutánad senki, aki ugyanezt megbecsülné - ha lenne!

Ha lehet Hofit ferdíteni: "Tessék mondani, nem lesz nekem abból bajom, ha NEM disszidálok?"

Bocsánatot kérek minden érzéseiben megbántottól és azoktól is, akik jobban tudják!

vörösbor(de)minőségi 2013.01.09. 10:48:27

@zopilote: ha nem veszed szekálásnak:)))én is biztatnálak a megirására.nagyon tanulságos lenne,pláne akkor ha-mint ahogy kiderült a pár soros hsz.odból,hogy öszintén mondod a véleményedet.lehet,ez lenne az eddigi legőszintébb és legérdekesebb.hajrá!

tableno 2013.01.09. 11:01:24

@consultoergosum: Csak egy kérdésem van: mi a jobb a hazának? Ha mindenkit kiátkozunk, aki külföldre megy, és soha nem látjuk viszont, vagy ha örülünk annak, hogy sok pénzzel visszajön, és otthon költi el. Vagy a magyaroknál az irígység még az önérdeket is felülírja?

tableno 2013.01.09. 11:12:35

@consultoergosum: "Tessék mondani, nem lesz nekem abból bajom, ha NEM disszidálok?" - de lesz: ugyanilyen begyepesedett és szűklátókörű maradsz.

consultoergosum (törölt) 2013.01.09. 11:14:35

@tableno: Őszintén megmondom, hogy nem tudom - illetve elképzeléseim vannak, mert nem is olyan rossz műintézményben tanultam gazdaságtant - de nem mernék állást foglalni, és nem is hiszem, hogy erre a jelenségre megfelelő vizsgálatok, elemzések és számítások készülnének. Úgy kezdtem, hogy nem akarok kiátkozni és bocsánatot is kértem mindenkitől, akit ez bánthat.

De benne vagyok abban, hogy vegyük sorba a pro/kontra érveket - hátha valakinek egyszer a doktorija összejön belőle :)

Ott van a mérlegnek az a serpenyője, amit én felsoroltam. A fogyasztás, amit felhoztál jó példa,de a nagyságrendeket figyelembe véve - mondjuk egy elképzelt trend szerint - előbb-utóbb szerinted mire lehet majd itthon elkölteni? Vagy mondjuk a történetíró nyugdíjas szerinted (úgy, mint bármilyen más fogyasztó ebben az országban) a bevételeinek hány %-át költi el olyan termékekre, amiknek tényleg örülni kell, hogy itthon költik el? Tudom, hogy végülis itt már nem is arról van szó, hogy ki/hol dolgozik, hanem hogy mire költi "bárki" a fizetését, de az biztos, hogy ez a kivándorlási hullám erősen felgyorsítja ezt a trendet. Képzeld csak el kicsiben 10 emberből 3 kimegy külföldre dolgozni. A 10 főre felépített gazdaság ettől kb. sokkot kap, a maradék 7 előbb-utóbb belebetegszik a munkába, aztán elmegy betegállományba és már ő sem termel tovább. Ergo nem lesz mire elkölteni itthon a pénzt, vagyis vásásolhat itthon, de mit fog venni? (Ájfont, lapostévét, BMW-t, fizeti a rezsiket: ukrán/orosz gázt a német cégnek; magyar vizet a francia cégnek; elektromos áramot a német/francia cégnek; benzint az orosz/osztrák/stb. cégnek).

Értem én: A baj nem itt van, hanem ott, hogy nem termelünk semmi "magyart", mert nem vásárolunk semmi "magyart", mert nem termelünk semmi "jót", ami magyar, mert nem vásárolunk semmi "jót", ami magyar, mert...

Ez lehet a gond?!?

consultoergosum (törölt) 2013.01.09. 11:17:52

@tableno: Látod a hosszú válaszomat a második kommented előtt írtam, mert azt hittem, hogy nem vagy bunkó, de mivel az vagy, folytassuk ilyen stílusban:

OK, én vagyok a szűklátókörű, begyepesedett.

Neked meg lemerem fogadni, hogy ájfonod van!

tableno 2013.01.09. 11:20:50

@consultoergosum: Nem kell itt elméleteket gyártani, amikor van számtalan valós példa olyan országokra, ahonnan nagyarányú kivándorlás volt/van. Régebben: Írország, Olaszország, Korea. Manapság: Fülöp-szigetek, India, Mexikó. Tapasztalatok szerint egyiket sem tette tönkre a kivándorlás. Sőt, a kint dolgozók hazautalásai komoly tételek az ország GDP-jében. Később pedig az ország felfejlesztésében is komoly szerepet játszhat a kinti diaszpóra, akik tőkét és tudást fektethetnek be - amennyiben nem hazaárulózzák le őket.

tableno 2013.01.09. 11:22:17

@consultoergosum: Nem vagyok bunkó, csak válaszoltam egy provokációra. Attól, hogy kijelented, hogy nem ál szándékodban senkit megsérteni, attól még igenis nagyon sértő, amiket írtál.

tableno 2013.01.09. 11:24:21

@consultoergosum:"Neked meg lemerem fogadni, hogy ájfonod van!" - nem talált, a Windows Phone-t sokkal jobban kedvelem! :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.01.09. 11:37:35

javaslom, forintosítsuk azt is, mennyi bevételtől esik el az állam, ha valaki munkanélküli, lebetegszik, megrokkan, esetleg rögtön diploma után meghal, még mielőtt visszafizetné az adósságát. és verjük le a befektetett összeget a családon.
avagy mi a jobb, ha én tanárként valahol a világban valakiket tanítok végülis (idealista vagyok még mindig, és nagyon hiszek ennek a jobbító erejében és fontosságában), avagy ha elmentem volna aktát tologatni meg fordítani Pesten azért, hogy ne dögöljek éhen a tanári fizetésből. bocs, de én a tartozásomat elsősorban nem a magyar állam zsebe iránt érzem. ahogyan veszteség lenne a világnak egy orvos is, aki inkább beáll sofőrnek. vagy orvoslátogatónak.
én nem anyagi okok miatt léptem le elsősorban, de perpill ilyen okai is bőven vannak annak, hogy nem látom a lehetősget arra, hogy valaha is visszamenjek, akkor sem, ha valamiért akarnék vagy muszáj lenne. ezek sokkal összetettebb kérdések szerintem.

tableno 2013.01.09. 12:02:34

@Chang Yai: Az is érdekes kérdés ám, mégis hogyan akarnák forintosítani a "disszidens" tartozását az állammal szemben? Különösen, ha az illető még a múlt rendszerben nőtt fel. Ja, és persze gyerekként nem igazán volt választása, hogy ő igénybe akarja-e venni a kötelező közoktatást, a kötelező védőoltásokat, stb. Ráadásul akkor azt is bele kéne számolni, hogy a szülei (és legtöbbször ő maga is) már hosszú éveket dolgoztak otthon, adót, TB-járulékot stb. fizettek - és persze felmerül a kérdés, hogy a magyar állam valóban a befizetett adók/járulékok értékének megfelelő szolgáltatást biztosított-e cserébe?

M. Péter 2013.01.09. 13:12:34

“Egy példa: ha ott [az USA-ban] a vállalkozásoddal akár egymás után többször is becsődölsz, még szívesebben is adnak a bankok újra pénzt, mert ott tudják, hogy a saját károdon tanultál a legtöbbet, viszont egy jó ötlettel kiugorhatsz, és nem vág agyon az adóhivatal.”
Ha valaki többször is becsődöl, azt pont azt jelzi, hogy nem tanul a hibáiból. Csak az igaz, hogy egy csőd nem olyan kizáró ok, mint Európában, de sokkal szívesebben hiteleznek olyannak, aki nyereségesen vezeti a cégét.

consultoergosum (törölt) 2013.01.09. 14:21:19

@tableno: Erre most mit mondjak... Ha nem akarod megérteni, hogy miről írok, akkor vitázhatunk - és minthogy nem akarod, hamar eljutottunk az "akkor üss!" szintig. Lehet múltbeli példákat hozni, csak annyira életszerűek, mint a szenes vasaló. Hazautalások... hja, abból lakjál jól, azt kívánom!

consultoergosum (törölt) 2013.01.09. 14:27:56

@Chang Yai: Nem is az államnak tartozol, hanem a többi embernek. Mi is az állam? Persze, lehet példálózni azzal, hogy a "386-ok" mennyit vesznek el maguknak abból ami a tiéd/enyém/stb., de nagyon zavaró, hogy pl. az adócsalás megítélése is kb. az ügyesség fokmérője, holott ilyenkor minden normális, épeszű embernek azt kéne felfognia, hogy az ő zsebéből lopja az "ügyes" a pénzt.

Nagyságrendekről van itt szó... hányan is dolgoznak külföldön az aktív korúakból? Vagy inkább beszéljünk arányszámról, hogy még durvább legyen?

A betegség/megrokkanás/diploma utáni halál részhez gratulálok. Ez a tipikus szőrszálhasogatás... mondom, itt arányokról van szó!!! Az a gyanúm, hogy mondjuk diploma után 1-3 éven belül jobb létre szenderülők száma éves szinten kb. annyi lehet, mint egy tetszőlegesen kiválasztott budapesti közeli (!) rokonságából a külföldön jelenleg munkát vállaló aktív korúak száma. Ez a nem mindegy!

tableno 2013.01.09. 14:50:33

@consultoergosum: Mi az, hogy nem akarom megérteni? Állítasz valamit: "a kivándorlók ártanak az országuknak". Én pedig felhoztam egy ellenérvet, nem csak múltbeli, de jelenlegi példákra is hivatkozva. Szóval ne csúsztass, ne térj ki, hanem vagy érvelj, vagy hallgass.

Hazautalások: en.wikipedia.org/wiki/Remittances_to_India

A GDP 3%-a, vagy 55 millárd dollár. Ebből már elég sokan jóllaknak arrafelé.

consultoergosum (törölt) 2013.01.09. 17:42:42

@tableno: Tessék a tiédhez hasonló érve(i)m: Románia, Törökország. 10 évvel előbb kezdték ezt csinálni és tessék, lásd hogy mekkora megbecsülést értek el vele "nyugaton" és milyen remek színvonalon élnek. Korábbi példáid is mára bedőlt, vagy éppen afelé tartó gazdaságokról.
Szép számok. 55 milliárd dollár 1,2 milliárd főre, annyi mint 45 dollár fejenként. Az egy főre jutó GDP-jük 1/14-e a miénknek. Ha majd ott tartunk, akkor lehet, hogy én is nagyon fogok örülni a külföldről hazalökött alamizsnának, addig viszont bosszankodom, hogy lemegyünk kutyába - mégegyszer ismétlem - és PILLANATNYI jólétért aprópénzre váltjuk a leendő örökségünket.

Egyet szeretnék mondani (zárszóul): A gazdaságban lehet "olyan, mint..." típusú példákat hozni - csak pont 50% eséllyel lesz igaz. Nem szívesen tettem én sem, csak a nagyon kemény fellépésed miatt, nehogy azt hidd, hogy neked van igazad, mert egyre "hangosabban" kiabálsz és egyre inkább erőből kezdesz válaszolgatni.

És csak a pontosítás kedvéért: A kivándorlók nem ártanak az országnak. Az EGYIDEJŰLEG SOK (vagy JELENTŐS) kivándorló árt az országnak. Ha ezt valaki nem érti meg, akkor sajnálom. De ez, hogy már takarítani mennek emberek külföldre... ilyen (Magyarország esetében) még nem volt. A hasonló példák (Mexikó) meg nem túl fényes gazdasági modellt mutatnak...

Engedd meg, hogy "félhangosan", - inkább csak magamban - hadd sajnálkozzak azokért, akik elmennek és akik ittmaradnak (bizony, mindkettőért)!

tableno 2013.01.09. 17:49:03

@consultoergosum: Törökország - azért ezt olvasd el, mielőtt pont őket hozod fel negatív példának! "The economy grew at an average rate of 7.8% between 2002 and 2005"

en.wikipedia.org/wiki/Economy_of_Turkey

tableno 2013.01.09. 18:07:21

@consultoergosum: India - milyen 45 dollár fejenként? Szerinted 1,2 milliárd indiai dolgozik külföldön? Vagy a hazautalások egyenlően oszlanak meg a lakosság között?

Magyarország - a rendszerváltás utáni 20 évben minimális volt a kivándorlás, és milyen állapotban van az ország?

Nem sajnálkozni kell itt, hanem számolni, és a tényekből kiindulni. Eddig egyetlen tény sem téged igazol, de továbbra is várom a bizonyítékaidat...

Mercel 2013.01.09. 18:31:03

@váj mí:

Hello!

Nem célom vitázni veled csakazértis. Értem a bajodat, csak nem értek veled egyet.

Azt egyébként nem tartod durvának, hogy ha valaki megemlíti a származását attól önmagában beindulnak gondolatok, érzések ellenérzések?:)

Mondjuk tedd át ezt a posztot egy román esetleg szlovák határátkelő blog környezetbe - minden ugyan az, csak a bácsi ott a magyar származását említi meg.

Most akkor tételezzük fel, hogy te egy liberális román (:D) vagy és ha valaki szóvá teszi, hogy a ...sznak magyarkodik az illető te vajon mit reagálnál?:)

Nem b....szakodni akarok, csak gondoltam rávilágítok arra, hogy mitől, és hogyan látjuk ezt mi másképp.

"Frigyes"

DieNanny CH 2013.01.09. 18:41:40

@consultoergosum:
Én erre a magam példájával tudok válaszolni:
Ha nem dolgoztam volna az elmúlt években külföldön, nem tudtam volna annyi pénzt megtakarítani, hogy szeptemberben anyukámék 500 ezer forintért felújíthassák a konyhát. Ezzel azonban kb 8 embernek adtam munkát és pénzt 2 hétre. Ha nem lettem volna külföldön, még évekig elviseltük volna a hulló csempét, hetente elduguló szennyvízelvezetőt.
Tehát, ha itthon maradnak az emberek, NEM FOGNAK KÖLTENI, mert nincs miből. Míg, ha elmennek, és 20 év múlva hazajönnek, már lesz miből. Én így gondolom.

tableno 2013.01.09. 18:46:55

@consultoergosum: nem, az általam belinkelt adatok szerint. Törökország gazdasági mutatóit pl konkrétan megirígyelhetnénk. Ezek szerint annyira mégsem tett be nekik a migráció.

tanato 2013.01.09. 20:48:31

@DieNanny: Jól gondolod,de van aki ezt nem érti mert politikai alapon próbál gondolkodni,nem gazdasági bázison.Ha nem lenne szabad külföldi költözés és munkavállalás,a jelenleg most kint élő fiataljaink már régen az utcán volnának és "felfordítanák" az országot.Ez egy szelep, az UNIÓ-s munkalehetőség.

River_Of_No_Return 2013.01.09. 22:31:09

@consultoergosum:
Nem szoktam ehhez a témához hozzászólni, de most megteszem.

Van egy közösség, amibe valaki beleszületik. A közösségnek nem tulajdona az adott egyén, se az egyénnek nem rabszolgája a közösség többi tagja. A többségnek van lehetősége a szabályokat kialakítani. A kisebbségbe került egyén ezeket elfogadja és betartja, vagy elköltözik. Ha a többségnek nem tetszik az, hogy a kisebbségben lévő egyének nem kívánnak az ő szabályaik szerint az adott országban élni, akkor hozzanak más szabályokat! De ne az legyen már a hibás, aki nem akarja a többségben lévők igényeinek alárendelni magát egész életére úgy, hogy a többség azzal akarja ezt kifizetni, hogy cserébe a közösségbe tartozónak nevezheti magát az adott egyén. Nem fair az “ingyenes” juttatások árát visszakérni, ha azt a közösség minden tagja megkaphatja, plusz a többség még további előnyöket és javakat is megszerzett magának a kisebbségben lévők rovására a többségnek kedvező szabályok kialakításával.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.01.09. 23:16:31

@kalandortexasi: Vannak orszagok, ahol ehhez nem szabalyok kellenek, hanem maguktol tudjak az emberek. Hogy ne hajtsanak gyorsan, hogy ne zavarjak a masikat.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.01.09. 23:17:48

@kalandortexasi: De amugy mondd meg, mia franc koze USA-nak ahhoz, hogy ki repul Kanadaba? Milyen alapon kerdezik le a Kanadaba utazokat, es milyen alapon utasithatjak el, szallittathatjak le a repulorol? Ugy, hogy a gep akar at se repul az USA felett?

River_Of_No_Return 2013.01.09. 23:32:11

@tildy:):
“De amugy mondd meg, mia franc koze USA-nak ahhoz, hogy ki repul Kanadaba? Milyen alapon kerdezik le a Kanadaba utazokat, es milyen alapon utasithatjak el, szallittathatjak le a repulorol? Ugy, hogy a gep akar at se repul az USA felett?”

Nem ismerem ezeket a szabályokat, nem is tudok erre válaszolni sajnos. De azt gondolom, te is tudod, hogy miért van hatalma egyes országoknak más országok felett. Amíg egy ország függésben van egy “erősebbtől”, addig az utóbbi hozhatja a szabályokat. Most az USA “jó” helyzetben van, meglátjuk, mi lesz később.

River_Of_No_Return 2013.01.09. 23:34:30

@tildy:):
“Vannak orszagok, ahol ehhez nem szabalyok kellenek, hanem maguktol tudjak az emberek. Hogy ne hajtsanak gyorsan, hogy ne zavarjak a masikat.”

Ezt úgy érted, hogy vannak országok, ahol nincsen sebességkorlátozás az autósoknak?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.01.09. 23:37:44

@kalandortexasi: Nekem kisse kezd 1984 erzesem lenni, de ne legyen igazam. Persze kivulrol nem latszik minden,vagy maskepp latszik, sot, meg ott elve is lehetnek tok vegyesek a tapasztalatok.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.01.09. 23:42:33

@kalandortexasi: nem egeszen igy ertem. Van sebessegkorlatozas, es vannak szabalyok, de nincs tulszabalyozas, az emberek tudjak mit lehet es mit nem.
Es igen, sokaig az ajtokat se zartak , nem volt ra szukseg.

River_Of_No_Return 2013.01.10. 00:14:16

@tildy:):
Tudsz rá példát mondani, hogy neked mit jelent a túlszabályozottság?

Én úgy gondolom, hogy szabályozás nélkül egy olyan közösség tud működni, ahol a tagok nem helyezik a saját érdekeiket a többiek elé, és szoros a kötelék a tagok között. Ez azért egy kellően nagyszámú közösségben mint pl. egy nagyobb város már elég ritka.

A túlszabályozottságról nehéz beszélni, anélkül hogy kifejtenénk, hogy kinek mit jelent a túlszabályozottság. Ha egy adott szabályt a szabály nélkül is betartanál, akkor az a számodra nem lesz túlszabályozottság, pl. nem ölnék embert, akkor sem, ha nem lenne tiltva, mégis van rá törvény. Én nem találkoztam még itt egy szabállyal sem, amire konkrétan figyelnem kellett volna, vagy nehezemre esett volna betartani. Amiket korábban felhoztam példaként, mások említették. Számomra a normális együttélés minimális szabályainak tűnik, hogy pl. nem szemetelek, és nem okozok kellemetlenséget a szomszédomnak, és nem zavar, ha esetleg van rá szabály.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.01.10. 01:40:04

@kalandortexasi: tudok parat, pl. mikor wc-kben kiirjak , hogy moss kezet, mert kulonben against the law.
De szerintem te is konnyen talalsz dumb laws-t , eleg sok van.

Oszinten, engem inkabb zavar, ha valami tulszabalyozott. Viszont mint irtam, ez kivulrol tunik igy, lehet ott elve mar mas.

"Ha egy adott szabályt a szabály nélkül is betartanál, akkor az a számodra nem lesz túlszabályozottság"
Nem feltetlen. Ez nekem kisse olyan, mintha gyereknek neznek az embert. MErt ha olyan szabaly is, amit betartok , alapbol, azert meg nem kell hulyenek nezni....
( Vigyazz forro, pl a kavespoharon. Tudom anelkul is)

kék madár 2013.01.10. 02:01:01

@tildy:):
"De amugy mondd meg, mia franc koze USA-nak ahhoz, hogy ki repul Kanadaba? Milyen alapon kerdezik le a Kanadaba utazokat, es milyen alapon utasithatjak el, szallittathatjak le a repulorol?"
ez hol tortent is mikor? Az USA nem tud beavatkozni abba, hogy ki megy Kanadaba. Miert terjesztessz ilyen remtorteneteket?

River_Of_No_Return 2013.01.10. 02:23:42

@tildy:):
Ok, most már értem mire gondolsz, de azért ezek nem olyan jelentős dolgok, ami alapján az ember eldönti, hogy hol éljen. Vagy igen?
Ehhez hasonló dolog itt az USAban, hogy a közlekedési tábláknál sok dolog ki van írva szöveggel, ami Magyarországon nincs, pl. a behajtani tilos táblára ki van írva, hogy ’wrong way’ vagy a kanyarodó sávnál, hogy ’left lane must turn left’. De még nem gondoltam emiatt arra, hogy engem néznének hülyének, hanem arra, hogy jó, hogy a hülyéknek is ki van írva, így nem fog nekem jönni.
Eddig összesen egy dolog zavart itt, hogy újra le kellett tennem a forgalmi vizsgát is, nem csak az elméletit, annak ellenére, hogy egy évig használhattam a magyar jogosítványt, és addig senkit nem érdekelt, hogy tudok-e vezetni. De szerencsére a forgalmi vizsga kb. 15 perc alatt lezajlott egy teljesen kihalt családi házas környéken, az elméleti vizsgát meg meg tudtam csinálni itthon online, és a szabálykönyv csak egy füzet vastagságú volt.

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.01.10. 04:31:40

mivel tartozom pontosan?
az a baj, hogy utólag nem lehet szabályokat hozni, visszamenőleges hatállyal. vagy legalábbis nem kéne. tudom, mostanság nagy divat, és szokást csináltak belőle, már-már szegény átlagember is elfogadja, de pár éve még tán neked se volt normális.
szerintem ez nagyon veszélyes hosszútávon, egymás ellen hergelni az embereket. közben akik meg igazán tartoznak nekünk, a markukba röhögnek, hogy tépi egymást a nyugger, a rokkant, az ösztöndíjas, az önköltséges, a beteg, az orvos, miközben a nagykutyák pártállástól függetlenül szarnak ránk és az utolsó bőrt is lehúzzák rólunk.
ÉBRESZTŐ! nem én vagyok / mi vagyunk az ellenség, nem miattam / miattunk ment csődbe az ország, és nem vagyok hajlandó életem végéig ezért törleszteni vagy bűnhődni vagy hibáztatást elviselni. vagy tudod mit, ha ettől neked jobb, hibáztass, legalább te nyugodtan alszol, én meg egyébként is nyugodtan, és leszarom, mit gondolsz, és csinálom azt, ami jó nekem, a családomnak, a tanítványaimnak.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.01.10. 05:26:29

@tildy:): "MErt ha olyan szabaly is, amit betartok , alapbol, azert meg nem kell hulyenek nezni....
( Vigyazz forro, pl a kavespoharon. Tudom anelkul is)"

Ezek a "szabalyok" (kavespohar, wet floor es tarsai) tul.kepp nem azert vannak, mert annyira gyereknek v. hulyenek nezik az atlagpolgart, hanem azert, mert - koztudott - itt mindenert be lehet perelni akarkit. Ennek kivedesere talaltak ki ezeket a dumb szabalyokat:) akar azt is rairjak a mikrora, hogy ne tegyunk bele macskat, mert megsul benne:)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.01.10. 05:29:54

@tildy:): "tudok parat, pl. mikor wc-kben kiirjak , hogy moss kezet, mert kulonben against the law. "

ez is pontosan az elobb emlitett vedekezes a munkaltato reszerol. Ui. ha barmilyen fertozes fordul elo, o, mint munkaltato elharitja a felelosseget azzal, hogy ez ki van irva a wc-ben, igy a dolgozo felelossege, hogy kezet mosson. Ha megis elofordul vmi, akkor a dolgozot fogjak felelossegre vonni, nem a ceget (persze nem vagyok jogi szakerto, de gondolom, nagyjabol igy mukodik).

kék madár 2013.01.10. 06:22:36

@Zsuzsi65: igen az ketsegtelen, hogy tul sok az ugyved, es akkor elnek meg jol, ha van miert perelni. Allitolag egy Sokolov nevu ugyved Bostonban volt az uttoroje ennek, o kezdte el hirdetni, hogy minden bedagadt labujjert beperli a jarda tulajdonosat/kezelojet es persze hulyere kereste magat.

váj mí 2013.01.10. 16:27:10

Mna, most értem megint lazulás-netközelbe

@DieNanny: Hm, én etnikumként értelmeztem, nem vallásként a korábbi kommentjeimben, mármint a zsidóságot. Mondjuk, a románokat lehet éppen különálló vallási entitásként is kezelni, ha éppen erre hegyeződik ki, hiszen többségük ortodox.

@Babette_: Jaja, most én riposztként linkeljek be egy cikket, hogy a halálbüntetés, hány ártatlan életet követel a "szabadság földjén"? Persze, tudom, nincs egy súlycsoportban a két téma, ne is mondd ...

@Mercel: Én sem vitázni, sem baszakodni nem akarok veled, de a nemzetiséggel villogni szerintem csak releváns helyzetekben van értelme. Már, ha nem akarsz egy csomó trollt bevonzani, hogy kattintsanak a reklámfelület eladhatóságáért.
A liberalizmus, mint olyan meg szerintem kurvára nem köthető nemzetiséghez. Ilyen értelemben tökmindegy, hogy román, magyar, amcsi vagy jenki liberális vagyok.
Éppen ezért, mondj nekem légy szíves egyetlen olyan mozzanatot a posztból, amely szerint releváns, hogy a Magyarországra visszaköltöző posztoló zsidó-e, szerb, román, szlovák vagy magyar etnikumú. Mert szerintem, nincs olyan, és minek házhoz menni a pofonért, hogy legyen miért ajvékolni aztán?

tableno 2013.01.10. 17:16:43

@váj mí: A poszt szempontjából valóban irreleváns, hogy zsidó az illető (bár ennyivel is többet tudunk róla, és lehet, hogy neki fontos az identitása). Viszont az már érdekes kérdés, hogy miért van az, hogy ha ma Magyarországon valaki nyíltan vállalja a zsidó származását, az "házhoz megy a pofonért"?

váj mí 2013.01.10. 17:28:10

@tableno: Ha annyira fontos lenne az identitása, hogy kéretlen is megemlíti, akkor talán Izraelt célozta volna meg... már bocs.
A másik meg, a magyarországio magyarok nem igazán vannak hozzászokva a nemzetiségekhez, gyakorlatilag két fő etnikum létezik náluk a zsidó és a cigány. És mivel az ország elég nagy szarban van, és mivel az átlagmagyar a saját, ugyancsak átlagmagyar nénikéjét nem hibáztathatja az állapotokért, előveszi a jó öreg etnikum-kártyát, és nem csak mostanában van ez így. És mivel a posztoló nem belecsöppent nyugdíjas korában, csak úgy a magyar rögvalóságba, tisztában van a dolgokkal. Mindezek ellenére rájátszik a zsidóságára egy irreleváns témában, azaz "házhoz jön a pofonért". Provokál, és kurvára csodálkozik, mikor ezért képen törlik, aztán meg ajvékol.

tableno 2013.01.10. 17:38:06

@váj mí: Azt hiszem, nem értjük egymást. Normális esetben a dolog úgy nézne ki, hogy a posztoló megemlíti hogy zsidó, a civilizált hallgatóság pedig csendben tudomásul veszi, ha érdekli, ha nem. Téma lezárva. Ehhez képest, ha a "zsidó" szóra pavlovi reflexként beindul az anyázás, ott a hiba nem elsősorban a posztoló készülékében van, függetlenül attól, hogy releváns volt-e megemlítenie a származását, vagy sem. Ez pont olyan, mint hogy ha egy nőt molesztálnak, akkor sem elfogadható védekezés, hogy "de hát minek vett fel ilyen kihívó ruhát?!"

váj mí 2013.01.10. 18:03:35

@tableno: Kevered szezont a nem mondom meg mivel, mert úrinő vagyok. Különben, itt nem is volt hard-core zsidózás, csak érzékeltettem a folyamatot, ami gyakran elkövetésre kerül, ha érted, hogy mondom. Leszarom, személy szerint, hogy zsidó cigány, román, szerb vagy hermafrodita. De ha beledörgöli direkt a képembe, amikor semmi relevanciája, akkor minimum letörlöm, mert nem az én kisebbségi komplexusom, és a használt zsepit visszanyomom a kezébe, hogy abba hokizzon, ha lehet.

tableno 2013.01.10. 18:14:11

@váj mí: nagyon nagyot tévedsz. A kettő ugyanaz. Sőt, pl a vallásos zsidókat ugyanúgy az öltözködésükről lehet felismerni. Tehát ha valaki kalapban és kaftánban sétál az utcán, szerinted vessen magára, ha megverik?

váj mí 2013.01.10. 18:36:40

@tableno: Te, most direkt fordítod ki, azt, amit írok?
De válaszolva, nem ne magára vessen, ha elgyepálják csak azért, mert kaftánban jár az utcán, és akkor sem, ha burnuszban. De ha egy tök semleges környezetbe (mint ez a blog) tüntetőleg bemasírozok kaftánban vagy burnuszban, sőt még pörög egyet táncparketten is rucijában a legnépszerűbb szám alatt .. mna, akkor nevezzük a jelenséget "házhoz-jön-a-pofonért"-nak.

DieNanny CH 2013.01.10. 19:16:20

Szerintem a megoldás az lenne, hogy ezentúl minden posztíró megírja, hogy katolikus magyar, protestáns magyar, jehovista magyar, mohamedán magyar (én ismerek egyet!), vagy zsidó magyar... Kíváncsi vagyok, mik lennének a reakciók...

Ugyandehogy (törölt) 2013.01.10. 19:19:53

@tableno: +1
@váj mí: mi választja el a tényközlést a képedbe dörgöléstől?

hamori23 2013.01.11. 11:45:21

@Muscari: A beilleszkedés nem volt nehéz, már csak azért sem, mert az előző évtizedekben is (kezdve 5 évvel a disszidálásom után): évente legalább kétszer hetekre itthon jártam. Akkorjában még büszkén és bevallom ma már: ostobán azt hangoztattam, hogy én majd akkor jövök haza végleg, ha tiszta és nem csorba korsóban tele kapom a sört, amit hugytócsákon át megközelitett WC-n tudom csak leereszteni, kerüljön akár pár forinttal többe. A végső beilleszkedés nem jelentett problémát, a házamat itteni tehetséges és szorgalmas székelyekkel együtt épitettem fel, toleráns és alapjában véve barátságos humoros ember vagyok, rosszindulatu irigy emberek pedig mindenütt vannak. A legnehezebb azt volt megszoknom, hogy úton- útfélen milyen mocskosul akarnak átverni, és hogy minden hivatalba legalább háromszor kell elmennem, hogy dűlőre jussak a képzetlen lusta és közömbös bürokratákkal, a Call Centereket pedig külön utálom. Az üzletekben ( a kisebbekben is) a kiszolgálóknak messzemenően nem kötelező a a mosolygós előzékeny és nem utolsósorban: hozzáértő kiszolgálás. A reklamáció és a pénzvisszaatérités pedig Balkánon aluli szinvonalú ahhoz képest: amit Németországban megszoktam. Egy példa: a New Yorker ben vettem az unokámnak egy farmert: ami két héten belül szétfoszlott. Vissszavittem, de annak ellenére, hogy még tucatjával volt ugyanaz az áru a fogasokon, nem vették vissza, ki sem cserélték, mert nem volt már meg a blokkom, hiába dörgöltem az eladó orra alá a számlakivonatomat, mert hitelkártyával fizettem. Felhivtam a cég magyarországi vezérképviseletét: ahol egy (magyarul jól beszélő) német hölggyel tárgyaltam. Elmondtam neki a történetemet , és ecseteltem, hogy Németországban a hozzám közeli üzletükben az ilyen bánásmód elképzelhetetlen. Egyetértettünk, de "URAM, EZ EGY MÁS VILÁG" volt a válasz. A farmert felsőbb utasitásra fanyalogva ugyan kicserélték - egy ugyanolyan silány minőségűre, mert másuk nem volt, pénzvisszatéritésről szö sem lehetett. A Tescoban grillpartymhoz akartam akciós csontos tarját venni, mert akciós volt. Három üzletük van a közelemben, sehol nem volt. Az indokok különbozőek voltak: épp elfogyott, várjuk a kamiont nem tudjuk mikorra, az akció teljesen kifogyott, keresse máshol. A német törvények szerint: ha határidő előtt kifogy az akciós áru: a következő magasabb árfekvésü árut kell eladni akciós áron (az én esetemben csontnélküli tarját, vagy karajt), de még a kirakatba kitett cikket is azon az áron kell eladni: ami az árcédulán áll, akkor is, ha arról egy nullát lefelejtettek. Hiába irogatok itt a a hasfájásaimmal a fogyasztóvédőknek, a PSZÁF- nak vagy az ÁNTSZ-nek: vagy válaszra sem méltatnak, vagy olyannal: amivel ki is törölhtetem...
Mindezt és még sok mást lenyelve: eurós nyugdijból jobb itthon, mert otthon érezhetem magamat.

hamori23 2013.01.11. 12:54:19

@váj mí: A zsidóságom mellékes megemlitését -bár nem ez volt a posztom lényege - azoknak a kedves olvasóknak szántam: akik (helytelen neveltetésük vagy műveletlen gyűlölködő beállitottságuk következményeképpen) nem tudnak egy zsidót gyárban becsületesen és keményen dolgozva elképzelni, csak parazita népnyúzó ingyenélő részvényesként. Csak hogy tudd: Németországban is vannak fajgyűlölők, munkanélküliek, akik még a szociális segélyük megkurtitásának kockáztatása árán sem hajlandóak közhasznú munkát végezni, inkább a dokijukkal lebetegittetik magukat: miközben harsogják, hogy a vendégmunkások miatt nem jutnak munkához. Persze, hogy ott is vannak nácik, az én időmben tele voltak az állami hivatalok is velük, meg a hadirokkantakkal: akik már csipőből lőttek az egészséges fiatalokra, de ezeket is sikerült leszerelnem. Ahol én dolgoztam a Ford-ban: ami mégiscsak egy nagy nemzetközi cég, rengeteg francia (közel a határ), török és olasz kollégám volt: akik a németekkel együtt befogadtak (néhány kivételtől eltekintve, többnyire szakmai vagy pozició miatti féltékenység miatt). A sapkáinkon vagy az overállunkon hordtuk büszkén a "Diversity" jelvényt, és aki idegen vagy fajgyűlölő kifejezést használt: azt azonnal kirugták!!! A nyilvános zsidózást Németországban a törvény a legszigorúbban bünteti és be is tartatja - hol vagyunk mi ettől Magyarországon - (habár vannak látens jelenségek, de érthető történelmi okokból kevés a zsidó is a lakosság köreiben, őket messze meghaladják a muzulmánok). Ma hallottam a ráddióban hogy egy oszták szélsőjobboldali vezetőt 9 évre itéltek el: amihez csak tapsolni tudok.
Nagyon sajnálom, hogy posztomból csak a zsidó szó ragadta meg a figyelmedet, neked is jobbat tenne, ha változtatnál az álláspontodon.

spangola 2013.01.11. 22:28:41

Húú, nekem ez a poszt most különösképp tetszett,

"Az anyagi és egzisztenciális biztonság az egyik legfontosabb alapfeltétele a családalapításnak, a jó házasságnak és a perspektivikus gyermeknevelésnek."
Ezzel is egyetértek.

váj mí 2013.01.12. 16:07:02

@hamori23: Te, rühellem a bezzeg-nemzeteket. Te a zsidóságodat bezzeg-nek használod. Undorító, kissé. Ugyanolyan undorító, amikor egy rommagyar használja az erdélyiségét bezzeg-ként, Ez a "dísz-zsidóság" szánalmas, és valszeg nem köszönik meg neked a real-time zsidók. Ahogy én sem köszönöm meg a romániai magyaroknak, amikor az erdélyiségükkel tüntetnek.

hamori23 2013.01.12. 16:50:23

Èn nem egy "bezzeg nemzethez" tartozónak tartom magamat, hanem ahol születtem: magyarnak, minden kirekesztő szándékú magyarkodóval szemben is! Szerintem a zsidóság legalább annyira nem "fajta": hanem vallás, legfeljebb egy népcsoporthoz tartozók ősszessége. Ha nem tudnád: Izraelben is élnek egyébként Jemenből, Etiópiából és a világ minden tájából érkező zsidók: akik nem különböztetik meg, sőt, le sem nézik egymást a bőrszinük, etnikai hovatartozásuk, vagy a vallásukon belül , hogy melyik ágazathoz tartoznak, vagy egyáltalán nem vallásosak: mert ebből is akad arányosan legalább annyi: mint Magyarországon. Ami pedig azokat: akik magyarnak vallják magukat velem együtt: illene tudni, hogy a magyar is egy népcsoport - nem több és nem kevesebb - keveredve Európa és Ázsia mindenfajta törzseivel és etnikai kisebbségeivel, a hunnoktól kezdve a gemánokon és a gótokon át a törökökig,hogy többet ne is említsek. Büszkélkedni pedig - szerintem - nem a hovatartozással kéne, hanem a műveltséggel: habár az igazán művelt emberek általában ennél szerényebbek. Amíg te a magyarságoddal büszkélkedsz, gondolj azokra a honfitársaidra: akik a Dunába lövés előtt sem kérdezték meg, hogy az áldozataik magyarnak-e érzik magukat!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása