oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. január 03. 06:50,  Az ausztriai beilleszkedés nehézségei 184 komment

2013. január 03. 06:50 Határátkelő

Az ausztriai beilleszkedés nehézségei

Rengeteg magyar dolgozik Ausztriában, elsősorban az egészségügyi szolgáltatások és a vendéglátóipar területén. Utóbbiak közé tartozik Nikolett is, aki a pozitívumok mellett a negatívumokat is felsorolja mai posztjában.

osztrák hegyek.jpg

„Ausztria hegyvidéki részén dolgoztam egy négy csillagos családi hotelben. Kötötten a nyári szezonra érkeztem, ami áprilistól októberig tartott. Tavasz ellenére rettenetes időjárás fogadott. A hideghez este eső és köd is járult, nappal pedig a ködöt a havas hegyek látványa váltotta fel a háttérben.

A nyári szezon mégiscsak szerencsésebb mint a téli, hiszen július-augusztusra az idő jelentősen felmelegszik, és még strandolni is lehet. A hegyekben kis strandok találhatóak egy-két medencével, csúszdákkal, harsány zöld színű fűvel beültetett napozótérrel.

Minden nagyon kulturált és tiszta, bár számomra elég szürreális volt a strandolók látványa a hegyek között egy mesterséges vízforrásnál. Ami még ennél is szokatlanabb lehet, az az augusztusi hó.

Öt perc ügyintézés

A munkaadóm egy hatalmas szobát biztosított a számomra közvetlenül a hotel mellett, így a munkába járás igen kényelmes volt. Ez teljesen be volt bútorozva, így az egyetlen berendezési tárgy, amire költenem kellett, az egy meleg levegőt fújó kis hősugárzó volt, ugyanis fűteni határozottan nem szeretnek.

A munkaadóm az érkezésemkor nagyon segítőkész volt, segített elintézni a szükséges papírokat. Bár első ránézésre úgy tűnhet, hogy ezekben a kis falvakban nincs is semmi - mivel minden ház egy designt követ, és így nagyon egyöntetű a falukép -, mindenük van, ami kell.

Érdekes a kontraszt a magyarországi falvakhoz képest, ahol az épületek különbözősége vagy inkább összevisszasága egyből feltűnik, és így könnyen elkülöníthetőek az intézmények.

A lakcímem és munkahelyem bejelentésével egy időben kaptam kézhez a betegbiztosítási kártyámat, amivel ingyenes betegellátásra voltam jogosult. Ez a folyamat mindössze 5 percet vett igénybe, amikor érkeztem, és újabb 5 percet, amikor elmentem. Más papírmunkával nem is kellett foglalkoznom.

Motiváló munkamorál

A munka semmiben sem különbözött az itthonitól. A vendéglátás területén már Magyarországon is dolgoztam, így természetes volt számomra, hogy akkor ér véget a munka, amikor a vendég feláll. Több magyarral is találkoztam mialatt kint dolgoztam, olyanokkal is, akik előttem voltak ebben a hotelben. Tőlük sok panaszt hallottam az egyik tulajdonosra, állítólag sokat piszkálta őket.

Lehet, hogy az esti munkavégzés miatt, lehet, hogy a hozzáállásom miatt, de én az első este kivételével csak akkor láttam bármelyik felettesemet, amikor leadtam nekik a rendelést.

Persze feltűnt, hogy a tulajdonosok ott spórolnak, ahol tudnak. De ez úgy gondolom, természetes. Viszont ez a spórolás szerintem nemzetiségtől független volt. A hotelben dolgozó osztrákok munkához való hozzáállása nagyon motiváló volt számomra, ugyanis nagyon keményen dolgoztak. Ha nem volt munka, akkor is kerestek valamit. Továbbá panaszkodni nem emlékszem, hogy hallottam volna bármelyiküket is.

A magyarok ennek a gyökeres ellentétei voltak. Főként elégedetlenek, de szerintem a motiváció hiánya és az alacsony megbecsülés hatása miatt. Természetesen nem voltunk 100 százalékosan úgy kezelve, mint egy osztrák. A fizetésünk alacsonyabb volt, minimálbérre voltunk bejelentve, szezonális szerződésünk volt nem pedig állandó, így nem járt számunkra többek között a 13.-14. havi fizetés.

Mivel ebben a szektorban az a jellemző, hogy a magyarok vándorolnak a munkahelyek között, és céljuk a pénzkeresés, nem pedig a karrierépítés, nem haladnak felfelé a ranglétrán, így nem is motiváltak. És mivel nem úgy kezelik őket, mint egy állandó alkalmazottat, ezért kevésbé is becsülik meg, hiszen van helyette másik ezer.

Belterjes falvak

A hegyvonulatok között megbúvó falvak lakosságának száma alacsony, és a lankásabb részeken a falvakon belül a házak messze vannak egymástól. A legtöbbnek saját tanyája van, ahol főként teheneket tartanak. Egész nyáron rendezvényeket szerveznek, így unatkozni még akkor sem lehet, ha az ember nem jut el messzire.

A falvak nagyon belterjesek, mindenki ismer mindenkit, ez elég zavaró tud lenni néha. Ettől függetlenül élénk a falu szociális élete, különböző csoportokba lehet tömörülni, akiknek a tevékenységében folyamatosan részt vesznek. Minden falunak van például zenészcsapata, akiknek településenként különbözik az egyenruhája.

A mezőgazdasági minta, amit náluk láttam, teljes mértékben követendő. Előnyben részesítik a helyi termékeket, és így állandó munkát biztosítanak a termelőknek, akik első kézből juttatják el a boltokba a termékeiket. Ebből fakadóan az élelmiszer olcsóbb, és jobb minőségű.

A sajtot a hegyekben legelő tehenek tejéből készítik helyben; a gyümölcsfákat alacsonyra nyírva és így optimalizálva a termésnagyságot tartják lehálózva, hogy semmi se vesszen kárba.

A természet leírhatatlanul gyönyörű, ennek megóvására és a turisták által elérhetővé tételére sokat költenek. Régiónként ingyenes kiadványokkal segítik a turizmust, ezek bemutatják a helyi látnivalókat és eseményeket.

Nem csak egyszer építenek meg valamit, mint itthon, hanem azt folyamatosan karban is tartják. Sokan sportolnak, próbálnak egészségesebben élni, ennek ellenére sok a túlsúlyos. Az egészségügy fantasztikus. Én kétszer voltam orvosnál, alkalmanként nem vártam 10 percnél többet.

A ruházkodásuk inkább a kényelmet helyezi előtérbe, mint az eleganciát. A magyar lányok sokat mutató szettjei sokszor csodálkozást váltanak ki, náluk a legtöbbet mutató ruha a nemzeti viseletük, amit előszeretettel hordanak a fesztiválokra.

Végszó

Összességében azt tudom elmondani, hogy Ausztriába költözni az esetek többségében megéri, bár számolni kell a negatívumokkal. Mindenki tudja, hogy ugyanabban a pozícióban, mint itthon, ott jobb életszínvonalat lehet elérni. De ugyanazt a pozíciót megszerezni jóval nehezebb. Ez alól természetesen kivételek a hiányszakmák. A vendéglátásban meglehetősen könnyű elhelyezkedni, viszont a munka nagyon kemény.

Azonban hosszú távon be is illeszkedni egy olyan országba, aminek nem ismerjük a kultúráját és értékeit, igen nehéz. Úgy, hogy esetleg még a nyelvüket sem beszéljük jól, még nehezebb. Tehát ne várjuk azt, hogy odamegyünk, és olyan lesz, mint itthon. Nem lesz olyan, egy-két szezon alatt biztosan nem. Nem ott nőttünk fel, talán soha nem fogjuk tökéletesen beszélni a helyi dialektust, nem várhatjuk, hogy egyből osztrákként kezeljenek.

A magyarok mentalitása szerintem ezen még tovább is ront, hiszen ahelyett, hogy nyitottak lennének a helyiekre, és elvegyülnének velük, egymás társaságát keresik, egymás között magyarul beszélnek, nem mutatják a beilleszkedési szándékukat. Értem én, hogy így könnyebb, honvágyunk van, kapaszkodunk az utolsó szalmaszálba, ami a hazára emlékeztet, de hosszú távon ez csak kirekesztéshez vezet.

Az osztrákok, ha talán le nem is nézik, de mindenképp fenntartással kezelik a keletet. Bár sokan említik Magyarország kapcsán a szép lányokat, bevásárlási lehetőségeket, és a Balatont, de messze nem a kelet a potenciális úti céljuk, hiszen megtehetik, hogy nyugaton, vagy országon belül nyaraljanak. Továbbá nem tetszik nekik az, hogy csőd szélére került országokba pumpálják a pénzüket. Mindezek szintén befolyásolják a magyarokkal kapcsolatos viselkedésüket."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: vendéglátás Ausztria

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr354993057

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orvosira megyek - 2. rész 2013.01.03. 21:54:32

Az orvosi diploma megszerezhető külföldi továbbtanulás keretében is, tandíj nélkül. A bécsi Medizinische Universität Wien-re nem egyszerű bekerülni, de egy próbát mindenképpen megér. D. D. úgy gondolta, hogy nincs sok veszteni valója, nekileselkedik és...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ugyandehogy (törölt) 2013.01.03. 08:07:49

nem tetszik.
rövid, sommás, kategorikus.

bpetya75 2013.01.03. 08:47:53

Alapvetően nekem is tetszett a poszt, bár abban igazat adok Babettnek, hogy eléggé kategorikus, nagyon feszes írás. Mintha egy katonatiszt által írt jelentés lenne. Ettől függetlenül szerintem érdekes és jó meglátások vannak benne. Igaz, jó részük trivialitás, de szerintem hasznos ezeket így együtt látni.

"A falvak nagyon belterjesek, mindenki ismer mindenkit, ez elég zavaró tud lenni néha. Ettől függetlenül élénk a falu szociális élete, különböző csoportokba lehet tömörülni, akiknek a tevékenységében folyamatosan részt vesznek."

Attól függetlenül, hogy eléggé zavaró tud lenni? Mert attól aligha független, hogy mindenki ismer mindenkit. ;-)

Nem csak a mg-i minta követendő, hanem ez is. Azért is szeretek itt élni, mert nálunk hasonló a helyzet, bár a kórusnak nincs egyenruhája...

nigara 2013.01.03. 09:31:56

Nekem tetszik. Teljesen korrektül leírta azt, amit ott és akkor tapasztalt, érzett.
Nem volt benne semmi köpködés avagy fényezés...

És a helyzetértékelése is nagyon korrekt. A magyarokról van egy képe odakinn, nyilván jó sok tapasztalatból megalapozva - amivel számolni kell, mert hát nem annyira jó a megítélésünk...
Sajnos ezt vetítik rá mindenkire, aztán verejtékes munkával bizonyítod, hogy te vagy a kivétel, vagy...

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.03. 09:52:04

Nekem tetszett a zírás, és bevallom, szívenm csücske Ausztria, szívesen dolgoznék ott.De sajnos azokban az állásajánlatokban, amiket találtam, bizony 6 napos munkahét szerepelt.
Szerintem teljesen természetes, hogy az idegent először fenntartásokkal kezelik, és a részmunkaidősöket megkülömböztetik a teljesállásúaktól.De abban is biztos vagyok, hogyha valaki több időt tölt el, és a hozzáállása is povitív, akkor egy idő után ugyanúgy befogadják mint bárki mást.

2013.01.03. 09:57:01

tetszik.
rövid, sommás, kategorikus.

a szomszéd Sanyi bácsi 2013.01.03. 10:58:54

Ilyen ausztriai vendéglátós álláshirdetéseket hol lehet nézegetni?

zeneovi 2013.01.03. 11:14:26

Nagyon jó! Köszönjük! Mi csak nyaralni voltunk kint a hegyekben, Murau környékén, de a viselkedésükről, szorgalmukról, a hegyi emberekről hasonlóan vélekedünk, pedig Én csak pillanatképet láttam. A végével is nagyon egyetértek, miszerint Mi vagyunk a szegény rokon, akiknek segíteni kell, pénzt adni a közösből, miközben a polgáraink viselkedése Velük szemben... Hát, sajnos ilyen magyar. És Mi erre mondjuk hogy ilyen a kultúránk :( Aztán csodálkozunk, ha nem szeretnek Minket külföldön. Inkább példát vehetnénk, mint a fene nagy nacionalizmusunkat hirdetnénk úton-útfélen.

eandor 2013.01.03. 11:23:03

Az általános dolgok jól össze vannak szedve. De nem biztos hogy a vendéglátás területén csak a pénzkeresés miatt váltják az emberek a munkahelyüket, a karrierépítés ezen a területen gyakran munkahelyváltással jár. Több hely több és új tapasztalat. Az pedig hogy egy osztrák ugyanabban a pozicíóban többet keres mint egy külföldi?! Itt nem a nemzetiség számit hanem a (szak)tudás.
És mégegy észrevétel. Az osztrák soha sem fog egy külföldit osztrákkènt kezelni de ha jól végzi a munkáját akkor igenis megbecsülik.

pagiszti 2013.01.03. 11:26:46

Az osztrak szezonalis munka az a modern rabszolgatartas fogalmat kimeriti.
A posztolot is rendesen atvertek, igenis jar a 13. 14. havi fizetes, hogy csak egy dolgot emlitsek.
Hogy az osztrak munkaerö milyen szorgalmas? Abban a közegben a 9 osztalyt vegzett , iszonyat primitiv emberekkel ismerkedett meg, az pl.erettsegi ritka, mint a feher hollo, de kedvesek, dolgoznak, mint az allat, mert nem tudjak felmerni, hogy miben is vannak igazandibol.
Hejj, mennyit tudnek erröl meselni , sajnos.

simesz 2013.01.03. 11:30:49

@zeneovi: azert a magyarok is jelentos osszeget juttatnak Ausztriaba sieles, nyaralas reven

marsha 2013.01.03. 12:05:33

Tetszett az iras, de en is ugrom az altalanositasokra, meg a messzemeno kovetkeztetesekre...
Peldaul a helyi termek otthon is megy, de egy kicsit docogosen, az evszazados hagyomagyokat olykor felbeszakitotta nehany tortenelmi fordulat, ugye. De azert otthon is probalkoznak, es vannak jo peldak!
Ha Nalatok sok a magyar, akkor persze hogy osszetartanak, annak is van elonye, es ez nemcsak a magyarokra jellemzo szerintem.

Herr Géza 2013.01.03. 12:20:26

@pagiszti: Imádom az okos kartársakat: még be sem tud mutatkozni németül, de már tudja, hogy neki "jár" a 13. és 14. havi fizetés. Egy nagy lóf...t :
"13./14. Gehalt (=Urlaubs- und Weihnachtsgeld) Es gibt keinen gesetzlichen Anspruch auf diese Sonderzahlungen. Sie müssen daher extra vereinbart werden - entweder schon generell im anzuwendenden Kollektivvertrag oder im Arbeitsvertrag.
Auch die Höhe und der Auszahlungstermin sind Vereinbarungssache oder im jeweiligen Kollektivvertrag nachzulesen." Forrás (pl.): www.das.at/Rechtsauskunft_RechtsauskunftzuLebenslagen_ArbeitundSoziales_Arbeitsrecht.DAS
"Abban a közegben a 9 osztalyt vegzett , iszonyat primitiv emberekkel ismerkedett meg, az pl.erettsegi ritka, mint a feher hollo, de kedvesek, dolgoznak, mint az allat, mert nem tudjak felmerni, hogy miben is vannak igazandibol."
Na az is megérne egy misét, hogy otthon a szezonális vendéglátózásban (ill.nem csak a szezonálisban) milyen magas az érettségizettek aránya. Arról nem is beszélve, hogy az érettségi hiánya messze nem jelent automatikusan primitívséget... Ha meg Te három bölcsész diplomával pincérkedtél és ezért voltak a többiek "bunkók", akkor Te nem voltál jó helyen.

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2013.01.03. 12:25:16

Esetleg ha sikerül este kiosonva megszerezned a kulcsot, akkor majd halkan sétálj le és nézz körül a pincében is, ki tudja, hátha találsz valami érdekeset..!

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2013.01.03. 12:26:47

@pagiszti: mek.oszk.hu/10800/10836/10836.htm

MARK TWAIN

A TITOKZATOS IDEGEN

ELSŐ FEJEZET.

1590-ben történt - télen. Ausztria messze elmaradt a világtól és álomba merült; a középkor uralkodott még Ausztriában, és minden jel arra vallott, hogy ott is fog uralkodni mindörökké. Sőt voltak, akik sok évszázaddal hátrább helyezték az országot és azt állitották, hogy a szellemi és lelki állapot óramutatója szerint Ausztria még mindig a hit korában él. De ezt az állitásunkat bóknak szánták, nem lekicsinylésnek, és bóknak fogta is fel mindenki, és büszkék is voltunk rá valamennyien. Jól emlékszem erre, bár akkor még csak kisfiu voltam; és emlékszem arra is, hogy nagyon örültem a dolognak.

Ugy ám, Ausztria messze elmaradt a világtól és álomba merült, és a mi kis falunk is kivette a részét ebből az álomból, mert Ausztriának a közepén feküdt. Békésen szundikált a maga elhagyott dombos, erdős magányosságában, ahol a világból érkező hirek ugyszólván sohasem zavarták meg álmait, és mondhatatlanul elégedett volt. Előtte ott hömpölygött a nyugodt folyam, amelyben változatos fellegek és tovasikló bárkák meg kővel rakott naszádok árnyai tükröződtek; mögötte erdős domboldalak emelkedtek a meredek sziklaorom tövéig, amelynek tetejéről óriási várkastély nézett szét mogorván a világba. Terpeszkedő tornyait és bástyáit haragos-zöld indák páncélozták. A folyamon tul, balról egy mérföldnyire, erdőboritotta zeg-zugos dombvidék terült el, vad szakadékokkal, amelyekbe a nap fénye sohasem hatolt be; jobbról pedig meredek szirt tekintett keresztül a folyamon. E szirt és az imént emlitett dombvidék között széles sikság nyult el, amelyet gyümölcsösök és árnyas fák közé ékelt apró házacskák tarkitottak.

Az egész vidék, több mérföldnyi kerületben, egy herceg ősi birtoka volt, akinek cselédsége gondoskodott róla, hogy a kastély állandóan lakható, kifogástalan állapotban várja urát. De sem a herceg, sem családja nem látogatott el a kastélyba, csak egyszer minden öt esztendőben. Mikor megérkeztek, mintha a világ ura érkezett volna meg, magával hozva királyságainak minden dicsőségét; és amikor eltávoztak, olyan nyugalmat hagytak hátra, amely a dőzsölést követő mély álomhoz hasonlitott.

Szamárfalva paradicsom volt nekünk fiuknak. Nem zaklattak bennünket tulságosan az iskolával. Főleg arra neveltek bennünket, hogy jó keresztények legyünk, tiszteljük mindenekfölött a Szent Szüzet, az egyházat és a szenteket. Ezen kivül nem sok tudást kivántak tőlünk, sőt meg sem engedték, hogy sokat tudjunk. A tudás nem vált javára a köznépnek és elégedetlenné tehette azzal a sorssal, amelyet az Isten kijelölt számára, és az Isten nem türné, hogy bárki emberfia ne legyen megelégedve az Ő terveivel. Két papunk volt. Az egyik, Adolf atya, nagyon buzgó és fáradhatatlan pap volt, akinek nagy volt a tekintélye.

Lehet, hogy akadtak egy és más szempontból jobb papok is Adolf atyánál, de a mi községünkben sohasem volt pap, akit nála jobban becsültek és tiszteltek volna. Ennek az volt a magyarázata, hogy Adolf atya egyátalán nem félt az ördögtől. Rajta kivül egyetlen más keresztény embert sem ismertem, akiről ezt ilyen határozottan el lehetett volna mondani. Az emberek éppen ezért nagyon féltek is tőle, mert azt hitték, hogy föltétlenül valami természetfölötti lakozik benne, máskülönben nem lehetne oly vakmerő és annyira biztos a dolgában. Minden ember keserüen kárhoztatja az ördögöt, de azért nem feledkezik meg könnyelmüen a kellő tiszteletről sem. Adolf atya azonban egészen máskép járt el: elnevezte az ördögöt mindennek, ahogy éppen rájárt a nyelve, ugyhogy mindenki megborzadt, aki hallotta; sőt gyakran fitymálva és csufolódva is beszélt róla. Az emberek ilyenkor keresztet vetettek és gyorsan odébbálltak, mert attól féltek, hogy mingyárt valami rettenetes dolog fog történni.

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2013.01.03. 12:31:24

De hát eleve, miért megy valaki ausztriába cselédnek? A jóérzésű osztrákok ugyanúgy menekülnek onnan ahogy a jóérzésű magyarok menekülnek otthonról. Mert közel van? Időben Anglia sincs messze, és mégiscsak több ott a lehetőség, mint egy világ háta mögötti középkori ausztriai hegyi faluban a helybéli, jobb híján munkamániába temetkező, a vérvonalat belterjes szaporodással tisztántartó parasztoknak csicskázni fillérekért.

Anti Anyag (törölt) 2013.01.03. 12:50:56

Na ja, a cseléd az cseléd.

Miért kellene ugyanaz a munkamorál mint az osztrákok esetében, amikor nem fizetik meg és azok a kedvezmények sem járnak.

Ha az osztrák ugyanazt akarja, alkalmazzon osztrákot, vagy fizesse meg ugyanúgy a magyarokat is.

"A mezőgazdasági minta, amit náluk láttam, teljes mértékben követendő. Előnyben részesítik a helyi termékeket, és így állandó munkát biztosítanak a termelőknek, akik első kézből juttatják el a boltokba a termékeiket. Ebből fakadóan az élelmiszer olcsóbb, és jobb minőségű."

Ezt képtelenek felfogni a multibarátok, pedig nem csak az osztrákoknál van így, hanem nálunk is, ahol ez a módszer. Több falut is ismerek, ahol Orbánék 2 évvel ezelőtt biztosított lehetőségét (a konyha helyi termékeket is használhat) kihasználva a helyi termékeket vásárolják és feleannyiból kijönnek úgy, hogy a termelő is jól jár.

pagiszti 2013.01.03. 13:00:15

@Herr Géza: A vendeglatoiparban dolgozokra a vendeglatoipari kollektiv szerzödes vonatkozik, azzal szembe nem mehet a munkaltato, es abban benne van. Nezz utana.
Az osztrak Arbeiterkammernel dolgozom, mint a magyarok tanacsadoja , segitsege vitas esetekben, ha erdekel.

Mundr 2013.01.03. 13:04:26

@Magyar Vitéz:
hehe mehetne ez a modoros blogra

mommmmo 2013.01.03. 13:11:26

@Anti Anyag: Mondjuk en ettol a "cseledkedes" kategoriatol maszok a falra..

Tudod hanyszor megkaptam hogy "cseledkedek" az otthoniaktol, amikor eloszor mentem ki kulfoldre alapmunkakra????Aztan most mar senki sem sir emiatt, hogy megalapoztam az eletem..

A tesom is "cseledkedett" vilagba az egyetem alatt, nyaron, kulfoldon, de talan ezert lett olyan nyelvtudasa, hogy a sok jelentkezo kozul a vegen ot vettek fel az ENSZ-hez??

Cseledkedes az, amikor a filippino kimegy a nyomornegyedbol a kozelkeletre bentlakasos szolgalonak, es igy oregszik meg,
meg az, amikor a magyar adatbevivo bejar a melohelyere havi 60 ezerert es ott kormol, es ugy oregszik meg, hogy szepen megy le a penzenek a realerteke minden evben, es neki meg semmi lehetosege az elorelepesre. Szerintem.

De azert ezeken a fogalmakon, amikben a legtobb magyar gondolkodik, latszik, hogy mekkora feudalizmus van meg nalunk.

lilalalilalázik 2013.01.03. 13:14:47

de minek menne az ember Ausztriába? butaság lenne, hiszen itt van Magyarország, a világ legokosabb népének legcsodásabb állama! tudtommal mindenki ide akar költözni, a belterjes osztrákok tök cikik!

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2013.01.03. 13:15:14

ejnye, hát az osztrákok is fideszes orbánhívők, hogy saját terméküket veszik?

tanulhatnának a magyar szélsőliberálistól egy kis globalizácccijót!

hajrá magyar értelmiség!

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2013.01.03. 13:15:48

amúgy ott is dívik a minimálra bejelentés? vagy ez azt jelenti hogy annyit is kaptatok ténylegesen?

tanato 2013.01.03. 13:25:19

@mommmmo: Ja, tényleg eléggé elcsépelt szó a cseléd meg a cselédkedés,minden munkavállalóra használják a kifejezést.De mivel nálunk kb.80 éve ténylegesen nem léteznek cselédek,ezért nem ismerik a fogalom lényegét,nem úgy mint Te és sok magyar társad aki olyan országokban él vagy élt sokáig,ahol tényleg léteznek a hétköznapi életben bentlakásos "klasszikus" cselédlányok.Gyakorlatilag az egész harmadik világnak nevezett a Föld nagyobbik részét lefedő országokban.

füligjimy 2013.01.03. 13:26:56

Üdv!1982-ben jártam első esetben a sógoréknál,-és egyáltalán NYUGATON -15 évesen,szervezett (bevásárló)kiránduláson.Mikor átléptük a határt,apámnak ezt mondtam:Itt még a fű is zöldebb...2007-ben egy fiatal ismerősöm-aki mezőgazdaságból él-szintén első esetben kirándult nyugatra...Hazaérve fülig érő mosollyal mesélte,hogy kint bizony milyen szép minden meg rendezett és még a fű is zöldebb...mondtam neki,hogy ezek szerint 25 éve nem változott semmi,a fű még mindig zöldebb,akkor talán velünk lehet a baj...2012-ben Tirolban jártam,a szállásunk biztosított INGYEN kerékpárt,amivel a környéket lehetett bebarangolni időkorlátozás nélkül!!!A kerékpárokat természetesen ott nem lakatolják le!!!Egyszerűen MÁS VILÁG!!!!

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.03. 13:28:38

@Magyar Vitéz: Te miért gondold azt, hogy aki dolgozik, az "cselés"??!!
Agyatlan barom vagy netán?

pagiszti 2013.01.03. 13:31:31

@mommmmo:
Nem a munka fajtajaval van a baj, hanem , ahogy en latom , egyre jobban erösödik az a tendencia, hogy a vendeglatoiparban kemenyen kizsakmanyoljak a munkavallalokat.
Itt most nem a "büdös a munka" hozzaallasrol van szo, hanem kihasznaljak azt a helyzetet, hogy egy ember helyere jut 50 napi jelentkezö.
A jelentkezök meg barmit megcsinalnak, nem szolnak semmiert, igy egyre mereszebbek a munkaadok, sok törvenytelenseget megengednek maguknak -itt jön kepbe a primitivsegük-, egy ertelmes munkaltato sem merne olyanokat müvelni, amiket ebben a körben csinalnak.
Cseledkedesre jo pelda a filippinos, azonban kerdezz meg valakit, aki szobalanynak ment ki hotelbe Ausztriaba, ki takaritja a fönökök hazat-lakasat, ki mos-vasal nekik?
Ez nem tesz jot hosszutavon egyik felnek sem, csak sajnos nehezen latjak be, es egyre rosszabb a helyzet, ahogy latom.5-6 evvel ezelött is meg sokkal jobban megbecsültek a munkaadok a külföldieket is, most mar csak legyintenek, van helyette 100 masik, ha nem tetszik valami.

mommmmo 2013.01.03. 13:32:20

@tanato: Sot mi tobb, sok nyugati orszagban, peldaul az USA-ban is teljesen bevett dolog, hogy az egyetemistak "cseledkednek", alias "alja munkat vegeznek", hogy tudjak fizetni a tandijukat...

MI meg elallo kisujjal isszuk a kavescseszebol a palinkat (mint ahogy Tableno is mondta) mikozben log ki a gatyabol a seggunk:)

Anti Anyag (törölt) 2013.01.03. 13:32:39

@mommmmo: Mit vártál? Az vagy külföldön aminek ott néznek, nem pedig az, aminek te gondolod magad.

Sajnos, de ez van, a román, ukrán vendégmunkás státus itt sem cseng jól, Ausztriában sem a kelet-európai.

Nem véletlenül nem járnak ugyanazokkal a jogokkal. Egy haverom )ő is vendéglátós) éppen e miatt dolgozik Olaszországban. Ott a fizetés és munka teljesen egyenértékű a helyiekkel. Igaz, 2 idegennyelv ismerete és pár jó referencia, a beugró.

misiapu71 2013.01.03. 13:34:05

ausztriába akkor is jár 13 és 14 . havi fizetés ha szezonmunkán vagy és szabi is nincs megkülönböztetésakkor sem ha részmunka idős valaki

tanato 2013.01.03. 13:34:20

@pagiszti: Hát ha a főnökök lakását is takarítja meg mos vasal nekik az már tényleg közelít a "klasszikus" háztartási cseléd fogalomköréhez

mommmmo 2013.01.03. 13:36:53

@pagiszti: Ez bizonyara igaz, de akkor sem szeretem, ha ezt a szot hasznaljuk..
A magyar munkavallalo, hogyha van nemi esze, akkor a sz@r munka kozben is fejlesztheti a nyelvtudasat es az orszagismeretet, es lelephet, amikor keszen all arra, hogy lelepjen..

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.03. 13:37:24

Ausztria vendéglátóipara nagyon jó.Úgy is monmdhatnám, európa szerte híres.Kíváló minőségű szállodák, éttermek, a turizmus az ország egyik fő bevételi forrása.Nagyon jó a fizetés, jók a körülmények, nagyon tiszta, rendezett.Aki szereti a hegyeket, annak nagyon jó hely.Kellemes a klíma, mimális a bűnözés, nincsenek romák, muszlimok, törökök.Igen jó a fizetés, és a költségek relatíve alacsonyak.Az ország egy igazi ékszerdoboz.
Angliában rossz az időjárás, sokkal magasabb a bűnözés, nincsenek hegyek, sok a muszlim/török/akármilyen bevándorló.Én ezerszer választanám inkább Ausztriát.Dolgozni mindenhol kell.
A vendéglkátói karriert szeretne, annak tökéletes célpont.
Nem értem miért kell ledegradálni a munkát, és lecselédezni mindenkit.Ennyi erővel minden ember aki dolgozik az cseléd.

pagiszti 2013.01.03. 13:38:10

@endike:
Nem divat, de lattam mar ra peldat, de nem az a legnagyobb baj, hanem a sajnos legalis "okos" berszamfejtes, pl.tulorak eleve beleepitve a fizetesbe, amivel egy 28 napos februarnal rendesen megszivat a fönök.
De sorolhatnam napestig. Sajnos a vendeglatos kamara nagyon gyenge, a munkaadoknak meg erös a lobbija.

HgGina 2013.01.03. 13:38:51

Miért is baj, ha az írás rövid, sommás és kategorikus?
Legalább nem mindenféle általánosító, ködösítő mellébeszéléssel keni el a dolgokat. Ott, ahol ő járt, dolgozott, ilyen. Máshol meg más.

tanato 2013.01.03. 13:39:55

@mommmmo: Világos,attól hogy az USA egyetemista eljár /átmenetileg,néhány évig/házakhoz különböző munkákat végezni,nem lesz belőle "klasszikus" cseléd mint a haláláig ilyen munkakörben dolgozó és a munkaadó családjánál lakó filippina asszony.Vagy éppen az itthoni 80 évvel ezelőtti cselédek.De mivel nálunk nincsenek ilyenek és aki nem élt a harmadik világban ilyet látván nem is tudja értelmezni ezt a kifejezést.

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.03. 13:41:10

@pagiszti: "kihasznaljak azt a helyzetet, hogy egy ember helyere jut 50 napi jelentkezö. "
Nettó baromság.A vendéglátás kőkemény hiányszakmma.Lepkehálóval vadásszák az embereket, mondjuk ez igaz az összes NY.-európai oraszágra.
A vendéglátásban szép karriert lehet csinálni.Nyilván nem az a szakma csúcsa, hogy a tálcákat viszed ki egy osztrák szállodában, de pl egy Restaurant Manager, vagy F&B igazgató, esetleg egy generalmanager egy multi szállodánál szép karrier.

pagiszti 2013.01.03. 13:41:27

En, ha vendeglatoban dolgoznek, Svajcba mennek, altalaban az ertelmesebbje par ev Ausztria utan tovabball Svajcba.
Sokkal jobbak a munkakörülmenyek, fizetes messze jobb, 5 napos munkahet, es becsülettel fizetnek, nem jellemzö a varialas,az "okos" könyveles.
Rengeteg osztrak is dolgozik ott, pontosan ugyanezert.

pagiszti 2013.01.03. 13:45:11

@mommmmo: En ,ha vendeglatopiarban dolgoznek, vagy akarnek, inkabb Svajcba mennek, sokkal jobb munkakörülmenyek, sokkal jobb fizetes, mint Ausztriaban, es nem divat a kizsakmanyolas, az "okos" könyveles.
Sok magyar ismerösöm Ausztriabol tovabballt Svajcba, nem bantak meg.
Rengeteg osztrak dolgozik ott, pontosan azert, amit leirtam.

pagiszti 2013.01.03. 13:49:21

@hogyne,persze,igazad van!: a valsag elött volt hianyszakma, most mar nem annyira. Hoteltulajdonosoktol tudom, hogy iszonyat mennyisegü mailt kapnak naponta munkavallaloktol.
Csaladomban is van egy magyar alpesi panziotulajdonos, nincs alkalmazottja, de hirdeti a szallashelyet Magyarorszagon is, es igy , keretlenül is kap napi (!!) 5-6 bemutatkozo mailt magyaroktol.

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.03. 13:49:31

@pagiszti: ja, gondolom egyik helyen sem dolgoztal meg, de az eszt azt tudod osztani.
Az is marhaság, hogy a magyarnak kevesennet adnak.Nem feltétlen.Egy álláshírdetésben le van írva a fizetés is, és akárki tölti be, annak uyanannyi, teljesen mindegy, hogy osztrák, vagy magyar, vagy amerikai.
Ha jók a referenciáid, jók az iskoláid, akkor simán felvesznek magyarként is.Csak sokan fordítva ülnek a lovon, amikor azt gondolják hogy a vendéglátói munkához nem kell végzettség.Bizony, ott is sok éveket húznak le emberek az iskolában, megszerzik az alapképesítést, és utána mennek inasnak jó éttermekbe/szállodákba tanulni, (stagier) aztán elhelyezkednek egy jó multinaál, nemzetközi szállodalánc, 5csillag/relais chateaux,stb, elvégeznek páűr főiskolát/egyetemet, vagy egyéb szakképesítéseket, és szépen építik a karrierjüket.Sok szállodalánc, mint pl Ritz-carlton, Four seasons, életreszóló karrierlehetőséget ad.Csak oda nem elég e bölcsészdiplomával tálcákat hordani..

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.03. 13:50:57

@pagiszti: Hát, azért napontta többszáz állásajánlat van a neten.És a jó szakembereket mindíg keresik.Irdatlan mennyiségű embert keresnek Angliába, Ausztriába, Svájcba nap mint nap.

Anti Anyag (törölt) 2013.01.03. 13:52:43

@hogyne,persze,igazad van!: Tévedésben vagy. Nem én tartom a magyar munkavállalót ott cselédnek, hanem az osztrákok. Úgy is bánnak velük, mint ahogy a posztoló is nagyon jó leírta.

pagiszti 2013.01.03. 14:03:00

@hogyne,persze,igazad van!: en nem irtam, hogy magyaroknak kevesebbet adnak. Ilyenre peldat sem lattam.
Nem az eszt osztom, hanem latom, hogy mi van, belülröl. En tenyeket irok, amiket a munkambol adodoan latok, tapasztalok.
Tudod, par eve meg a kamara csak török, szerb-horvat, szlovak anyanyelvüeket alkalmazott, mert arra volt csak szükseg, most mar mi magyarok is dolgozunk paran itt, mert annyi lett a panasz, es a magyar munkavallalo, hogy sajnos kell.

Több 100 allasajanlat: igen, vannak, sok azert, mert pl. bosnyakokkal dolgoztat, es törveny irja elö, hogy akkor kap munkavallalasi engedelyt nekik, ha x hirdetesi idön belül nem talal ra allampolgart, vagy EU-s munkavallalot.
Mas reszük azert hirdet, mert minden egyes szezon utan elmegy az alkalmazottak 90%-a, es nem jön vissza. Tudod hany ilyen van? Es szerinted az egy jo munkahely?szerinted miert van ez igy? NEm furcsa?
Persze akad par becsületes hely is, de az en körzetemben alig tudok olyat , amit jo szivvel ajanlanek .
Nem jo ez a tendencia.

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.03. 14:07:20

@Anti Anyag: én ezt még soha, sehol sem tapasztaltam.Igazából senkit sem érdekel(t), ki honnan jött.

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.03. 14:08:07

@pagiszti: Ne haragudj, de ilyen, egy nemzetközi szállodaláncnál nem fordulhat elő.

Zabaalint (törölt) 2013.01.03. 14:08:27

@Magyar Vitéz:
Nem a szívem csücske Ausztria, de majdnem minden szempontból élhetőbb ország, mint Anglia. Én azt nem értem, minek mennek annyian Angliába (jó, tudom, a nyelv, egy része pedig olyan ember, akiket Magyarországon is nehéz elviselni).

körutikalaúz 2013.01.03. 14:15:50

Én vagyok a szerző, köszönöm a hozzászólásokat!:) Válaszolnék néhány kommentre is.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.01.03. 14:17:17

@Zabaalint: kiket nehéz elviselni? Milyen szempontok szerint élhetőbb? Kifejtést!

pagiszti 2013.01.03. 14:18:00

@hogyne,persze,igazad van!: alpesi vendeglatoiparban keves a nemzetközi szallodalanc, a mi közetünkben konkretan egy sincs, mind csaladi vallalkozas, pedig javareszt 4-5 csillagos hotelek, több 300 agyas is köztük,

bandras 2013.01.03. 14:19:36

Ausztria nyugati részén 1000-1100 eurót keres egy konyhai kisegítő is minimum + ingyen szállás és kaja.
Ismerősöm van kinn rá még mosnak is ingyen, szabadnapjain is ingyen ehet. Igaz osztott műszakban kell dolgozni és heti 6 napot, csak ugyanez igaz itthon is. A különbség, hogy itthon 70-80 ezerért csinálod és még az is lehet hogy be sem vagy jelentve.
Beilleszkedni meg azért nem illeszkednek a magyarok, mert a többség nem tervez hosszú távra. Sok Balaton környéki vendéglős csak téli szezonra megy ki nyáron meg melózik akár a saját éttermében.
A magyarok nagy része addig tervezi a kint létet míg összejön a ház ára, visszafizeti a hiteleit vagy éppen kezdőtőkét szed össze egy vállalkozáshoz. Pl. ha egy pár kimegy, egy téli szezonban félrerakható 2 millió Ft

körutikalaúz 2013.01.03. 14:19:58

@endike: nem tudom, hogy ez mennyire elterjedt az országban. A hotelben dolgozó magyarok mindannyian kevesebbre voltak bejelentve, mint amennyit valójában kaptak. Én 2000 euro körül kerestem a borravalótól függően, de 1000 euro alatti összegre voltam bejelentve.

körutikalaúz 2013.01.03. 14:23:42

@marsha: sajnos a látottakat nem nevezném kifejezetten összetartásnak.. inkább a gyenge nyelvtudás és a magány miatt támaszkodnak valamennyire egymásra.

körutikalaúz 2013.01.03. 14:27:17

@hogyne,persze,igazad van!: valóban a 6 napos munkahét a jellemző, én is 6 napot dolgoztam, míg az osztrák pincérek csak 5-öt.

Void Bunkoid 2013.01.03. 14:28:52

@füligjimy: "2012-ben Tirolban jártam,a szállásunk biztosított INGYEN kerékpárt"

Te is pont beleillesz az "átlagos magyar ember" kategóriába - neked is az a világnagy szám, ha valami - mivel még ki is hangsúlyozod - ingyen van. És nem az, ha valami megfizethető - akár azért, mert olyanok az árak, akár azért, mert olyanok a bérek.

De ezt már mondtam többször is. Kis hazánkban addig nem lesz nemhogy kolbászból kerítés, de még csak rendezett gazdasági viszonyok, meg viszonylagos jólét sem, amíg a népesség zömének nem a JÓ, hanem az INGYENlét a vágyai netovábbja.

És itt nemcsak a Kádár-rezsimet kell hibáztatni, ez a magyar ingyenélet-fetisizmus már évezredes valami, ugye annak idején a nemesség foggal-körömmel ragaszkodott ahhoz, és akár királyokat is zavartak el, csak nekik ne kelljen dolgozniuk, valamint az - amúgy nem általuk, hanem az alattvalóik által termelt bevételből - a királynak/egyháznak adót fizetniük.

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.03. 14:29:06

@pagiszti: aha, hat idöközben rajöttem hogy talán nincs igazam, hiszen nem dolgoztam még Ausztriában.Amiket mondasz, szomorúan hallom.Én ilyennel még sosem találkoztam, hogy kevesebbel vagy bejelentve, mint amennyit kapsz.Az is igaz, hogy én mindíg szállodaláncoknál dolgoztam.
Németországban is sok a vendéglátós munka, nem beszélve Kuwait/Dubai, de oda nem mennék semmi pénzért.

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.03. 14:30:21

@körutikalaúz: Szóval igaz.De pontosan melyik helyen voltál?
És melyik területen dolgoztál?

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.03. 14:31:36

@körutikalaúz: felszolgáltál, ugye?Milyen étterem volt?Fine dining?
Milyen szálloda?Miért csak szezonmunkát végeztél?

marsha 2013.01.03. 14:31:54

@körutikalaúz: csak a lehetőségek meglátása végett:))
itt Hollandiában úgy tűnik, nem vernek át, kedvesek az emberek és elsőre furcsa mennyi lengyel van, mennyire mindig együtt vannak/összetartanak, és tényleg, ez jó is rossz is egyben, ami a beilleszkedést illeti...

Artie 2013.01.03. 14:32:37

Az osztrákok célja Magyarországon a bevásárlás. Aha, szóval olyan részen voltál, ahonnan 20 éve senki nem indult el Magyarország irányába.

Csak hát mert Ausztria most már olcsóbb, és az áruk minősége is magasabb...

pagiszti 2013.01.03. 14:34:09

@hogyne,persze,igazad van!: Tusos, barcsak ne lenne igazam...
Szomoru ezt innen belülröl latni.

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2013.01.03. 14:34:15

@bandras: 1100 euroert cseledruhaban rohangalni a hidegben? Irorszagban 1350 a mekiben a minimum, e csak 5 napot kell hamburgert sutni. es legalabb nem nemetul beszelnek, fel kene mar ebredni, vege van mar a monarchianak!

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.03. 14:36:53

@Artie: ausztriában sok , nagyon jó minőségű magyar árut lehet kapni.Legfőképp élelmiszert!Ott adják el, mert magasabb árat lehet kapni érte mint itthon.
Pl:liba/kacsa hús, toll, máj, stb ,mangalica, magyar tarka , balatoni fogas.

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2013.01.03. 14:38:02

Ausztria nyilvan azoknak valo, akik otthon is csak cselednek jok, viszont nincs melo, mashoz nem ert, ami van melo az meg havi 25.000-et fizet tapioszecson a mentalis gyogyointezetben apolokent.

Na az ilyen kimegy a kis belterjes faluba 6 napot csicskazni feszes nyakkal, es orul az 1100 euros, atlagos nyugateuropai meki szint alatti fizetesenek. Annyi esze mar nincs, hogy meg 1-2 orszagot menjen nyugatra, "az mar tul messze van", meg ha tobbet is kereshetne kevesebb munkaval, jobb korulmenyek kozott.

De szegenyparasztoknak, cseledeknek, akiknek nincs igenyuk a kulturara, es nehany hegyoldalban levo legeleszo buvalbaszott tehen latvanya kielegiti oket, diszkozni meg a falusi nepzeneszek szolgaltatjak az alavalot (ami 3 rovidnadragos 50-es faszit takar), persze, azoknak sulyos flash lehet az ausztriai hegyi falu is.

Mashoz meg ugyse ert.

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.03. 14:38:13

@Magyar Vitéz: szakacsállas ausztriaban kb:2500-3000 euro +szállás.

Void Bunkoid 2013.01.03. 14:39:33

@Magyar Vitéz: viszont nincsenek olyan környékek, ahol este kilenc után egyedül sétálgatva igen hamar ruha-cipő-pénztárca nélkül, valamint kiskéssel a vesédben végezheted.

Dublinban pl. vannak.

körutikalaúz 2013.01.03. 14:40:27

@pagiszti: nem gondolom, hogy a réteg amivel megismerkedtem primitív lenne. Az tény, hogy az osztrák oktatási rendszer sokkal jobban követi a munkaerőpiaci igényeket, mint a magyar. Ez a szakmunkásképzésüknek köszönhető, ami lehetővé teszi, hogy diploma nélkül is elvégezzenek olyan munkaköröket, amikhez valóban nem is kell diploma. Ilyenek a felszolgáló, szakács, de többek között a banki ügyintéző is. Amikor kiderült, hogy én diplomával és több nyelvvizsgával végzem ezt a munkát, sokan hatalmasat csodálkoztak.

Már csak azért sem lehetnek primitívek, mert a nagyobb vásárlóerejüknek köszönhetően jóval több helyre eljutnak és jóval több tapasztalatot szereznek, mint egy diplomás magyar.
Az, hogy nincsenek értelmetlenül rákényszerülve arra, hogy diplomát szerezzenek a fent említett munkakörhöz, nem jelenti azt, hogy primitívebbek lennének, mint egy diplomás.

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.03. 14:40:32

Hagyjuk már Dublint.Xar az idő, tiszta letargia az egész.

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2013.01.03. 14:41:18

@hogyne,persze,igazad van!: persze, es privat sofor visz be az etterembe fozni.... akkor miert menekulnek az osztrakok is nyugatra, amerikaba, ha olyan jo ott?

schwarzenegger, kalifornai kormanyzoja miert menekult el onnan ahogy tudott? vajon otthon mi vart volna ra?

nekunk csoro cigany-svab-zsido-ormeny-keverek-cigany magyaroknak, nekunk ausztria mar nagy dolog.

de az osztrakok szamara ok ugyanolyan tronfosztott, megalazott, bukott birodalom, mint mi vagyunk.

ezert is sok a depresszios, az elmebeteg, meg a belterjes - tobbnyire pincekben torteno - szaporodas miatt.

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2013.01.03. 14:42:32

@Void Bunkoid: jó hát aki északdublinban, a csöves-proli crackhead övezetben lakik, az meg is érdemli, hadd huljon a férgese... Délre kell költözni, a jó kerületekbe. Aki cselédnek megy és gettóba költözik, az ne sírjon ha vesénkéselik.

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.03. 14:43:51

@körutikalaúz: Te ezt honnan veszed, hogy felszolgálónak/szakácsnak nem kell diploma?Valóban, kezdő szakácsnak/felszolgálónak nem, de étterembezetőnek, konyhafőnöknek erősen ajánlott, diplomán kívül sok egyéb más iskola is.Pl:pacojet tanfolyam, thermomix tanfolyam, vákuumfőzés tanfolyam, csokitanfolyam, stb.BHMS dipoloma, Cordeonbleu diploma..Hagyjuk már ezt, hogy szakácsnak pincérnek mindneki jó, és nem kell hozzá szaktudás.Neked nem kell, ahhoz ,hogy a tálcát kividd a konyhából az étterembe, de azért nem ez a szakma teteje.

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.03. 14:45:43

@Magyar Vitéz: ja, értem.Szóval, amiért Schwarzenegger diszidált, napnál világosabb hogy mindenki menekül Ausztriából.Ez teljesen evidens.DDDD

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2013.01.03. 14:45:50

@hogyne,persze,igazad van!: persze, kell a diploma - mondják a diplomások. a diplomának egy szerepe van: látják hogy kussban tudsz figyelni, be tudsz illeszkedni, egyszóval szolgalelkű, nem visszapofázó, feladatvégzésre alkalmas alkalmazott vagy.

a nem diplomás, öntörvényű, értelemes emberektől félnek, mint a rühös, beteg, púpos hátú üszkös kutyától.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.01.03. 14:45:50

@Magyar Vitéz: te milyen kvalitásokkal rendelkezel, ami kiemel az általad emlegetett környezetből? Van, hogy nincs meg az az ismeretségi kör, nincs meg az a szerencse vagy épp végzettség, tudás, ami garantálná, hogy ne környékszempontból is alulról kezdd. Nem gondolod, hogy sokak szemében igazságtalan a véleményed?

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.03. 14:46:48

@Kellemes Zérókomponista: Hogyhogy milyen kvalitásokkal?Mindenki csléd, ő pedig a megmondóember!

heszti 2013.01.03. 14:47:05

Előre is tisztelet kivételnek (Bandi, idén is megyünk az Almra, készülhetsz a Tiroler Gröstllel :), de nem véletlen, hogy én és az ismeretségi köröm is lehetőség szerinti kerüli Ausztriában a magyar tulajdonú vagy magyar személyzetű szállodákat/éttermeket. A nyár végén konkrétan 5 nap minden étkezése azzal telt a gyönyörű 4csillagos tiroli szállodában, hogy a magyar főpincér magyarul üvöltözött a maradék személyzettel, miközben mi próbáltuk megenni a Mo-ról exportált vállalhatatlan minőségű mirelit cuccokat, amit a magyar "szakács" főzött.Tudom, nemcsak az övék a felelősség, de volna mit tanulni és csak utánna panaszkodni a nem kellőképp megbecsült munkára

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2013.01.03. 14:48:11

@Kellemes Zérókomponista: van aki erős, van aki dagadt mint egy ausztria kis falu szélén legelésző tehén, van aki okos, van aki cigány vagy zsidó, van aki nem zsidó, de akkora orra van, hogy folyamatosan magyarázkodnia kell, van akinek nagy nemi szerve van, van akinek kicsi, van aki magas, van aki stöpszli.

az élet nem igazságos!

erről talán épp azok a cselédek tudnának mesélni, akik egész nap rohangálnak a tányérokkal a gazdag sógorék vagyonát gyarapítva...

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2013.01.03. 14:49:33

@hogyne,persze,igazad van!: én rengeteg osztrákot ismerek, aki nem él ott, rengeteg értelmes, sikeres osztrákot, és rendszerint lekicsinylően, fikázóan beszélgnek a hazájukról. mérnökként pedig csak a töredékét keresték annak, amit más nyugati országokban megkapnak a munkájukért.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.03. 14:49:37

@Magyar Vitéz: hat igen ketlem, hogy egy brit mekiben jobb melozni 1200 eu-ert mint egy osztrak szallodaban~ 2000-ert, es aki a penzert megy ki es nem letelepedni nekem is praktikusabbnak tunik ausztria NO svajc
angliaba / kulonosen londonba/ tuti nem mennek
a vendeglatas- szalloda kulon mufaj azt ne feledjuk el
amerikaban egy pincer pl atlag 2-3 dollart keres orankent
az en fizetesem is azon mulik milyen rendezvenyt csinalunk eppen
az utan kapjuk a szazalekot

körutikalaúz 2013.01.03. 14:49:38

@hogyne,persze,igazad van!: @Artie: ez így van, én is említettem az élelmiszer kapcsán a magasabb minőséget és a alacsony árat. De ez érvényes a ruhákra is.

Ausztria legnyugatibb részén dolgoztam, ahol a Svájci hatás nagyon erős, ez néha meglátszik az árakon is. A bevásárlással kapcsolatban pedig nem az árak miatt, hanem a bevásárlóközpontok nagysága miatt említették az országot. Abban az osztrák régióban ugyanis se plázák, se Outletek nincsenek. De mint említettem, ezt csak néhányan hozták fel, közel sem szerepel a terveik között hozzánk utazni sem e miatt, sem más miatt.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.01.03. 14:50:02

@Magyar Vitéz: "a nem diplomás, öntörvényű, értelemes emberektől félnek, mint a rühös, beteg, púpos hátú üszkös kutyától."
Ezt viszont alátámasztom.

körutikalaúz 2013.01.03. 14:52:19

@hogyne,persze,igazad van!: ez így van, a magyar áru minőségi részét kiviszik nyugatra, itt pedig csak a silányabb minőség marad.

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2013.01.03. 14:52:42

@hagyma: 2-3 dollárt amerikában pincér? hol élsz te, melyik államban?

www.dol.gov/whd/minwage/america.htm

$7.79 a minimalber, ne szorakozzal mar.

illegálisként is össze tudsz ennél többet szedni (te magad írtad a blogodon) nem hogy legálisként.

kewcheg 2013.01.03. 14:54:37

az hogy minek nézik a magyart, az -sajnos- függ a megjelenéstől is. Egy szőke , magas , jókiállású férfi vagy nő ,pláne ha intelligens, kb. majdnem egy szinten van az osztrákkal, némettel./saját tapasztalat/ Egy barna(ább) bőrű, szőrű , hogyismondjam, indiai, arab ,török jegyeket magán viselő személy, hát khm.khm...Erre személyes példáim is vannak. Ismerősöm Kanadába ment rokon!!! látogatásra.(jó ez angolszász kultúrkör) Némiképp alacsonyabb, sötétebb bőrű egyed, sötét szőrzet etc..Kicsit arabos:) a határőrség csont nélkül kapta ki a sorból, a következő hazajövő gépen már rajta is volt....

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.01.03. 14:56:05

@Magyar Vitéz: értem amit írsz, mégis: félrement preferenciák mentén vágsz neki az ilyen külföldi történet vizsgálatának. Persze, ha azonos lenne az életutunk, valószínű, nem ez lenne a véleményem, nem ismerlek. De: ahhoz mit szólnál pl., ha új életet kellene kezdened, rossz környéken, vesén szúrnának, aztán fél vesével kellene élned tovább? Netán veled is történt ilyesmi, ezért a markáns vélemény és az effajta levezetése a témának? Nem gondolom, hogy az élet igazságos lenne, de azt sem gondolom törvényszerűnek, hogy benne kellene ragadni az adott esetben kezdeti nehézségek nyújtotta morálban és nekifeszülésben. Mert én benned valahol ezt érzem, hogy nem tudtál felengedni a nehezebb időszakok után, hiába lenne ma már lehetőséged rá úgy szociálisan, mint anyagilag is.

tanato 2013.01.03. 14:58:32

@körutikalaúz: Pontosan, a gyenge nyelvtudás miatt nem tudnak részt venni az idegen nyelvű társasági életben ezért keresik az azonos nyelvűek társaságát.A magány csak ennek következménye.

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2013.01.03. 14:58:37

@hagyma: Másrészt, angliában nem euro van, hanem font, a legotvarabb munka 6.19 font orankent, ami $10 USD-nek felel meg.

Forras:

www.gov.uk/national-minimum-wage-rates

Csak ekozben ne feledd, hogy ott ekozben ehhez jar a vilag egyik legjobb egeszsegugyi, es szocialis rendszere is, rengeteg tamogatassal, nem ugy mint neked az usaban, hogy a fogorvos eloszor a betegbiztositasi kartyad szamat meg a hitelkartyaszamodat kerdezi, es csak utana erdeklodik hogy mi a problema.

körutikalaúz 2013.01.03. 14:59:59

@hogyne,persze,igazad van!: igen felszolgáltam, egy családi hotel éttermében. Nem fine dining, bár a felhasznált anyagok minősége és a tálalás is magasabb színvonalú volt az átlagosnál. És azért csak szezonmunkát végeztem, mert tapasztalatot gyűjteni mentem ki, gyakorlatilag ugródeszkának használtam máshoz, mivel nem volt hosszútávú célom a felszolgáló munkakör.

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2013.01.03. 15:02:51

@Kellemes Zérókomponista: én erre egész életemben odafigyeltem, hogy bármilyen országban is éltem, mindig jó környéken lakjak. inkább legyen kisebb a lakás, inkább legyen kicsit drágább, de tiszta legyen a környék, jó érzés legyen hazajárni, ne pedig egy csöves gettóban hugyszagban fetrengő csöveseken kelljen átlépdelni. Nem mindenki látja ezt így át, viszont nekem sosem kellett félnem attól hogy hazafele valaki vesénszúr (és nem is történt soha semmi ilyesmi).

Egyik ismerősöm vidékről felköltözött pestre, beköltözött a legkeményebb pesti cigánygettóba a VII vagy VIII kerületbe a málló, pudvás rühös házak közé (ahova én sosem sétáltam be, de még kocsival is kerültem, sosem parkoltam ott), aztán fél év múlva ő lett a legnagyobb rasszista.

Annyi esze már nem volt, hogy átköltözzön mondjuk budára a zöldövezetbe, pedig talált volna lakást ugyanannyiért.

2013.01.03. 15:03:16

@körutikalaúz: Nekem tetszett a poszt, gratulok! Szep helyen laksz (nem tudom, hogy csak par honapig e vagy hosszabb idore), tiszta levego, nyugodt kornyezet, ahogy irod jo minosegu etelek. Ha ez a vegallomas, ha nem, rosszul nem jartal. Legrosszabb esetben is feltoltodsz. Sok sikert!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.03. 15:04:08

@Magyar Vitéz: nem mondtam, hogy ennyit keresenk
a hotelek, ettermek ennyit adnak a pincereknek, bellmaneknek stb.
az enyem 2.75 azt hiszem
de nagyon sok helyen eleve van service charge/ altalaban 20 %/ es ezt hozzacsapjak a paychekkedhez, ahol nincs, ott meg az altalanos a 15- 20 %-os borravalo
de ha nem dolgozol, akkor 3 dollart sem kapsz ugye, mert nem dolgozol
szabadsagokat, unnepeket altalaban minimalberen fizetik, na ez a $ 7 valamennyi
itt amerikaban ez a szisztema, aki a vendegekkel erintkezik az 2-3 dollarrol indul
persze mas aki a konyhaban, vagy housekeeping stb.

micsoda? 2013.01.03. 15:05:29

Nagyon utálom én is a "cseléd" szó használatát. Képtelenek vagyunk a feudális örökségünktől megszabadulni.
Még az átkosban voltam szakszervezeti beutalóval Ausztriában, nagyon jó dolgunk volt, mi voltunk a szegény rokon. Ők akkor is felsőbbrendűnek tartották magukat, és azóta is. Szerintem az osztrák külön faj, még akkor is ha szomszédok vagyunk:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.03. 15:08:11

@Magyar Vitéz: hat itt egy wal-martos vagy egy mekdonaldszos minimalberen van pl. ami nincs 8 dollar
mondjuk az elet is olcsobb
na mondjuk az igazi rabszolgamunka az a meki

hat a privat fogorvos az valoban draga
de ha cask huzni kell kihuzzak ingyen:)
mivel a fogorvosok az egyetem utan kotelezoen dolgoznak olyan helyeken ami ingyenes/ tandijj mentesseg fejeben, ismeros a tema?:)/

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2013.01.03. 15:09:16

@hagyma: hagyma, en nem tudom mit csinalsz, de en soha senkit nem lattam amerikaban, aki a minimalber egyharmadaert dolgozott volna. sok ettermest, felszolgalot ismerek, azert egy parezer dollart ok is ossze tudnak rakni havonta (borravalostul, stb). az en ismeroseim tobbsege meg hat szamjegyu fizetest visz haza evente (minusz ado), es a ceg altalaban mindent fizet (persze ez mar a fehergalleros irodista szolgalo munkakor, nem pedig a hazicseled-ettermi felszolgalo).

egyebkent vegigolvastam a blogodat, en komolyan mondom, hogy vedd a faradtsagot, es rakj ossze belole egy konyvet, majd - mar kiadot sem kell keresned - add ki te megad egy on-demand kiadonal (online megvan az egesz) - mindig annyit printelnek, ahany rendeles van, dinamikusan. szerintem sulyos a sztorid, sokan olvasnak otthon, es tobbet keresnel vele, mint 2-3 dollar orankent, az meg magyarorszagon is megalazo, nem hogy az usaban!

2013.01.03. 15:09:54

@micsoda?: Hogy lehetett az atkosban Ausztriaba menni szakszerveti beutaloval? Ha az emlekezetem nem csal, nekunk meg vizum is kellett a privat utra Ausztriahoz! Szakszervezeti beutalot meg csak a Balatonra kaptunk.
Vagy esetleg 1989-ben volt?

körutikalaúz 2013.01.03. 15:13:57

@hogyne,persze,igazad van!: a kérdésedben benne van a válaszod: "felszolgálónak, szakácsnak nincs szüksége diplomára, de étteremvezetőnek, konyhafőnöknek erősen ajánlott" Én is ezt írtam, hogy a szakácsoknak és felszolgálóknak nincs rá szükségük.

Arra próbáltam rámutatni, hogy Ausztriában a szakmunkákhoz nem kérnek olyan magasabb szintű elméleti hátteret, amit csak akkor érdemes megszerezni, ha valakinek magasabb szintű céljai vannak. Ez az elméleti háttér bizonyos szinten hasznos, egy bizonyos szint felett pedig elvárás, de a felszolgáló és szakács egyik kategóriába sem tartozik bele.

Határátkelő 2013.01.03. 15:13:57

Eddig egészen normális hangnemben folyik a társalgás, jó lenne, ha ez így is maradna! Hadd ne kelljen sokat moderálnom... :)

Hálás köszönet előre is!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.03. 15:16:08

@Magyar Vitéz: a szisztemat nem erted en nem 3 dollart keresek
evszaktol fuggoen 3-4-5 ezer dollart
sajnos en nem tudok felmutatni 6 szamjegyut... nem mindenki milliomos
mondjuk Mary is keres valamennyit
valahogy kijovunk:)

kosz a biztatast, ratapintottal, dolgozom a konyvemen a blog egy szinapszisa volt, de azt is be akarom fejezni meg ebben a honapban
a januar az bizony nem a mi idonk, lehet nem csinalok 1000 dollart sem, ez egy ilyen foglalkozas

Gyurcsótány Ferenc 2013.01.03. 15:19:11

@hogyne,persze,igazad van!:
"Ausztria vendéglátóipara nagyon jó.Úgy is monmdhatnám, európa szerte híres.Kíváló minőségű szállodák, éttermek, a turizmus az ország egyik fő bevételi forrása.Nagyon jó a fizetés, jók a körülmények, nagyon tiszta, rendezett.Aki szereti a hegyeket, annak nagyon jó hely.Kellemes a klíma, mimális a bűnözés, nincsenek romák, muszlimok, törökök."
hogy meg te se voltal sose Ausztriaban az tuti. Csak nezz szet egyszer ha majd arra jarsz hany muszlim, torok, stb van. Kb. 1 millio van a kb. 9 millios orszagban.Europa egyik legmuszlim-fertozottebb orszaga. Khmmmmm.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.03. 15:19:59

@körutikalaúz: es ez amarikaban is igy van
szakacs lehetsz feleves iskolaval, de villanyszerelonek sem kell sokkal tobb
persze aki lepni akar elore az tud lepcsorol lepcsore
aki nem, az meg nem ul a suliban feleslegesen 3-4 evet, hogy utana pincerkedjen
mondjuk pl a felszolgalokhoz az egvilagon semmit nem kernek, dehat azert van a HR, hogy lassa, az illeto alkalmas egy menobb etteremben is vagy nem
ezt lehet tudni
nameg van 3 honap probaido
en sosem tanultam vendeglatast meg banquitet eletemben, de ma mar siman lezavarok barmilyen eskuvot a ceremoniatol a vacsoran keresztul a tancig:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.03. 15:23:44

@charlieharper: hat szakszervezeti beutaloval tuti nem volt senki nyugaton az atkosban:)
de a vegefele a melohelyek mar szerveztek turakat, nyaralasokat
a szakszervezet oda tudott beutalni ahol volt uduloje, vagy vendeghaza stb. ez jellemzoen nem nyugaton volt

Gyurcsótány Ferenc 2013.01.03. 15:25:47

@marsha:
"tt Hollandiában úgy tűnik, nem vernek át, kedvesek az emberek és elsőre furcsa mennyi lengyel van, mennyire mindig együtt vannak/összetartanak, és tényleg, ez jó is rossz is egyben, ami a beilleszkedést illeti..."
Te is latszik,hogy eletedben nem beszeltel meg 1 lengyellel sem sose. neked ugy tunik vilagvero osszetartas van kozottuk.
Nos.....ki kell abranditsalak a lengyel a legjobban a lengyelt gyuloli kulfoldon es csak az allja all ossze a sajat fajtajaval.Nekem a lengyelek mondtak (kivetel nelkul-egymastol fuggetlenul),hogy a kovetkezore kell figyelni ha lengyellel talalkozik kulfoldon:
1. forditsam el a pofam ha lengyel szot hallok
2. ne baratkozz lengyellel mert egybol 3 kerdest tesz fel neked
a. hol dolgozol?
b. mennyit keresel?
c. tudsz nekem is segiteni?
3. lengyeltol autot nem veszek
4. lengyeltol szolgaltatast nem rendelek
5. lengyelhez alberletbe sose megyek

Ezeket lengyelek mondtak nekem lengyelekrol kulfoldon!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.03. 15:30:17

@Gyurcsótány Ferenc: nyugodtan transzferalhatod a lengyel szot magyarra:)

tanato 2013.01.03. 15:30:28

@charlieharper: Lehetett,anyósomék pl. voltak egy vállaltai szakszervezeti hajókiránduláson Bécsben 1970-ben,még masszívan a Brezsnyev érában.Persze csak alapos szűrés után keveseknek./Anyósom haverja volt a szakszervezeti vezető abban a gyárban anno,így kerültek be a csoportba.pl./

pagiszti 2013.01.03. 15:30:56

@körutikalaúz: Ha jol latom, akkor egy szezont dolgoztal mindösszesen ...
Primitivseg kifejtve: nem magasan iskolazottak, ezt teny, itt Ausztriaban van a legkevesebb diplomas az EU-ban, ez is teny.
Nem a diplomatol lesz valaki müvelt, azt alairom, de nagy valoszinüseggel sokkal szelesebb a latoköre, mint egy 9 osztalyt vegzettnek, sokkal komolyabb tapasztalatokkal rendelkezik szinte mindennel kapcsolatban, nagyobb müveltseggel, problemamegoldo-kepesseggel es ez mindenre kihat.

De nem kell ilyen nagyot ugrani, erettsegije sincs azokban a regiokban az emberek nagy reszenek, hatalmas a különbseg egy gimnazium es egy felsö tagozat között, kemeny elitkepzes folyik Ausztriaban, az atjarhatosag nagyon nehez.

Ennek a hatranya mar most erzödik, nem en talaltam ki, napi tema az oktatas reformja, mert te hiaba hiszed, hogy jo az, hogy szakmunkassal ül az ügyintezö a bankban, az nem jo.
A szakmunkaskepzesük erösen gyakorlatorientalt, azonban ismerek olyan osztrak szakacsot, akinek problemaja van a mertekegysegekkel...
Vagy amikor bankban be akartam fizetni keszpenzt az ott vezetett ügyfelem szamlajara, 3,5 -et akart erte legombolni, ami egy EU-s utalas dija...mert fogalma nincs mit csinal, de azt teljes bizonyossaggal csinalja, es meg akar rola gyözni, hogy az ugy van.

Gyurcsótány Ferenc 2013.01.03. 15:33:32

@hagyma: ja tokeletesen igazad van.
Mikor ezeket mondtak nekem lengyelek mar rohogtem.Kerdeztem is ezeket nem veletlenul magyaroktol hallottatok?
Mondtam nekik detto, copy paste 100% magyarok DE
meg egy dolgot hozzatettek,hogy mirol is ismerszik meg meg a lengyel kulfoldon: a legalkoholistabb nep. Vodkabol nekik sose eleg es a vallas, II. Janos Pal. Na az minden lengyelt behugyoztat.Meg az autoik napellenzoin is ott van a kis jancsipalis kep.
Ennyiben kulonboznek tolunk.Az osszes tobbi stimmel.

2013.01.03. 15:34:57

@Gyurcsótány Ferenc: Erdekes. En azt latom, hogy osszetarto nep. Lengyel Londonban lengyel fodraszhoz jar, lengyel autoszerlovel csinaltatja az autojat, lengyel komuvest/parkettast/villanyszerelot hiv ki. Kivulrol csak azt latom, hogy osszetartanak, persze lehet, hogy csalo a kep. Meg egyiket sem kerdeztem meg, hogy mit gondol a tobbi lengyelrol.

2013.01.03. 15:36:25

@Gyurcsótány Ferenc: Mikor USA-ban laktunk az egyik lengyel szomszednak volt a kertjeben egy szobor (eletnagyszagu) 2. Janos Palrol. Meg az utrol is lehetett latni, amint elvezettel mellette.

2013.01.03. 15:37:31

@tanato: Koszonom. Mindig tanulok itt valamit :)

Gyurcsótány Ferenc 2013.01.03. 15:38:49

@charlieharper: abszolut nem osszetartoak hidd el nekem.
Annyi de annyi panaszt hallottam mar toluk a sajat fajtajukra,hogy elkepeszto. Sokszor mar csak az bizalomerosito nekik ha magyar vagy es nem lengyel. Sokkal bizalmasabbak lesznek veled. bar persze van ilyen is - olyan is kozottuk is. Sot hallottam olyan lengyel csajrol is egyszer,hogy fujt, kopkodott a magyarokra mert a szeretett hazajat megtamado Hitlernek voltunk a csatlosai a II. vh-ban.....na erre mar nemis tudtam mit mondani.
mindegy hagyjuk is a szlavokat.

Gyurcsótány Ferenc 2013.01.03. 15:41:36

@charlieharper: es mennyire meg vannak szeppenve ha azt mondod nekik,hogy pl. Magyarorszagon a kutyat se erdekli jancsipali. Se elotte mig elt, se utanna. Azt hiszik az egesz vilag a bokajat lehugyozza tole,mert O volt a papa.
Mondtam nekik, haaaat szerintem ha egy mostani gimmnazista osztalyt megkerdeznek,hogy ki volt a jancsipali, szinte 99%,hogy 1 se tudna.nemhogy azt,hogy lengyel volt azt meg plane nem mi volt a polgari neve a kiscsavonak:-)))))))

Void Bunkoid 2013.01.03. 15:54:43

@charlieharper: ment az '89 előtt is, csak jóban kellett lenni a Párttal :)

Void Bunkoid 2013.01.03. 16:04:08

@Gyurcsótány Ferenc: a mostani középiskolások jelentős része olyan szinten sötét sajnos, hogy el sem tudod képzelni.

A többség a fészbukon él, még a buszon három sorral előtte ülővel is fészbukon csetel ahelyett, hogy odamenne hozzá, és - mivel minden információját onnan szerzi - legtöbbjüknek lila gőzük sincs a külvilágról, kb annyi, hogy egynémely alapvetően amúgy nem vicces, de a nájngegen és többi mémtárban igggenvicces mémmé torzult eseményen kacarásznak két-három napig, amíg meg nem érkezik az új mém. Meg amikor valamelyik külvilágra nyitottabb szélsőjobbos ismerősük megoszt egy kurucinfós vagy bombagyáros cikket, akkor utána falkában toborzódnak.

Parajpuding 2013.01.03. 16:08:10

Aki szerint Anglia jobb, mint Ausztria, az nyugodtan menjen csak a szigetországba. Ausztriában legalább nem rontja a levegőt. Angliába én akkor sem mennék, ha állás-szállás várna. Retek egy hely.

2013.01.03. 16:31:56

"A magyarok ennek a gyökeres ellentétei voltak. Főként elégedetlenek, de szerintem a motiváció hiánya és az alacsony megbecsülés hatása miatt. Természetesen nem voltunk 100 százalékosan úgy kezelve, mint egy osztrák. A fizetésünk alacsonyabb volt, minimálbérre voltunk bejelentve, szezonális szerződésünk volt nem pedig állandó, így nem járt számunkra többek között a 13.-14. havi fizetés."

Akkor ez valami urban legend, hogy az osztrákok ténylegesen nem mennek el "alja" melót végezni (építkezés, vendéglátás)? Mert ezt is már több helyen olvastam. Erre itt az ellenpélda.

2013.01.03. 16:37:57

@endike: Nem létezik minimálbér odaát.

körutikalaúz 2013.01.03. 16:44:32

@Philosoraptor: nem legenda, igaz. Csakhogy nekik általában nem maga a munkakör számít 'aljamelónak', hanem annak körülményei. Nem végeznek például éjszakai munkát, és nem dolgoznak 6 napot egy héten. De az építkezéseken például nagyon sok osztrák dolgozott, és a képzett ácsok nagyon jól kerestek.

f.nero 2013.01.03. 16:50:11

Az osztrák vendéglátást azért ne fényezzük túl, a legtöbb hüttében a kaja igen egyszerű, a menü fele a virsli valamilyen formája, a másik fele meg Käsnockerl vagy Tiroler Gröstl esetleg Spinatspätzle, ami kb. a rakott krumpli bonyolultságával ér fel. A csúcs a bécsi szelet, amit egyébként jól csinálnak, de azért ne ájuljunk be tőle.

A legtöbb szálláson meg baromira spórolnak a fűtéssel, mindig 1-2 fokkal hidegebb van, mint jólesne. A síterepeken meg napközben teljesen visszaveszik a fűtést, úgyhogy ha van nem síelő, vagy sérült a csapatban, az estére megfagy.

Inkább a marketingben ügyesek, képesek jó áron eladni a terméketlen hegyeiket.

2013.01.03. 17:24:51

@körutikalaúz: Most nem azért, de az építkezéseken általában milyen körülmények uralkodnak? :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.03. 17:28:47

@f.nero: ahol eddig en jartam szinte mindenhol 1-2-3-4-5 fokkal kevesebbet hasznalnak mint a magyarok
amerikaban is

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.03. 17:29:54

Nálunk, itt a sötét Balkánon, meg a minimálbért most emelték, január 1-től már 0,91 euró/óra vagy 159 euró/hónap. Ez bruttó összeg.

mommmmo 2013.01.03. 17:32:39

@Gyurcsótány Ferenc: "muszlim fertozott orszag"
Hat ez is egy sulyosan gusztustalan kifejezes...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.03. 17:33:25

@hagyma:

Ősi magyar szokás túlfűteni a szobát, majd az ablakokat kinyitni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.03. 17:51:09

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: ezx komolyan tapasztalat
es amit itt is olvasok szinte minden hataratlepo reklamal, hogy hideg van
legyen az ir angol osztrak nemet
sporolnak bazmeg
sporolnak
es job az egeszsegnek is:)
\meg amit megfigyeltem otthon divat boxeralsoban rodeozni a lakasban, itt meg normalisan feloltoznek telen, mackoalso, mackofelso:)

Homokdűne 2013.01.03. 18:05:44

@Philosoraptor: éveken át próbáltunk keresni egy kis vendéglátóüzletbe osztrákot - gondolod jelentkezett egy is? :-) Persze hogy nem akarnak annyit dolgozni, azért is kapták jóval keletebbről tőlünk azokat, akik miatt most nyafognak. Nem vagyok nagy véleménnyel róluk, nem általánosítok, de sok valóban primitív. Vidéken viszont szorgalmasak, kiadnak szobát-apartmant, közben viszik a gazdaságot.

Homokdűne 2013.01.03. 18:06:34

@hagyma: milyen igaz :-) Nálunk 22-23 fok van de csak azért mert ha jön vki mindenki meg akar fagyni :-D Azt én sem értem, hogy miért kéne rövidujjúban mászkálni télen bent....

micsoda? 2013.01.03. 18:20:38

@charlieharper: Jóval korábban volt. Vidéki kisvárosban dolgoztam, és egyedüli jelentkezőként, meg is kaptam. Valószínű megbízható voltam, mert más nyugati országból is visszajöttem. Ma is eszembe jut, mennyire izgult az ottani szakszervezetis, hogy mindenki ott lesz -e a vissza indulásnál. Ott volt. Persze a háromévenkénti nyugati kiutazást betartották, még a kombinált útnál is.

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.03. 18:28:17

@körutikalaúz: Akkor félreértettelek, az én véleményem szerint a konyhafőnök is szakács, az étteremvezető is felszolgáló.És tapasztalataim szerint, annak a felszolgálónak, aki commis de restaurantból tovább szeretne lépni akár egyetlen lépcsőfokot is, más szükséges a továbbképzés, és ezzel egyidejűleg a nagyon magas szakmai gyakorlat is.De egyébként egyetértek veled.

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.03. 18:29:42

@Gyurcsótány Ferenc: Teljesen igazad van!Sosem jártam Ausztriában, de az én képzeletemben így szerepel.

Gyurcsótány Ferenc 2013.01.03. 18:32:52

@mommmmo: gondoltam,hogy lecsapsz majd erre de azert azt is a fejedbe vehetned,hogy azert az Europat elozonlo muszlimok (akar 99%-a is talan?) messze nem az a Dubai, kikupalodott, uram bocsa tanult, penzes reteg.
Inkabb azt mondhatnam,hogy semmiben sem kulonboznek a mi dragalatos kisebbsegieinktol akiket alig varunk,hogy elhuzzanak orszagunkbol. Na ok is ugyanezek csak arabul hablatyolnak, nem Mocsar Leonszio a nevuk hanem Mustafa es tarsai meg Allah Ahbaroz-nak.
Amikor volt a londoni metrorobbantas 2007 tajan, az akkori Brit orszagos rendorfokapitany mondta ki a brit sajtoban, elo egyenes adasban,hogy a muzulman bevandorlok 99%-a gyakorlatilag bunozo.
Szoval sajnos fenn kell,hogy tartsam a "sulyosan muszlim-fertozott" kifejezest. Nemhiaba termelte ki Geert Wildert meg Breiveket es tarsait a sors Europaban. Bocsi de ugye nem haragszol,ha most nem ertunk egyet?

micsoda? 2013.01.03. 18:37:33

@hagyma:Ne mondjad már, bizony volt szakszervezeti beutaló nyugatra az "átkosban". Példa, én vagyok. A beutaltak az ország minden részéből voltak. Gyakorlat lehetett, mert váltottuk az előző csoportot. Pernitz, és Bécs, kettő hét. Csodás volt:))))))

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.03. 18:39:37

@f.nero: Tévedni méltóztatol!A leghíresebb európai ételítészek, mint pl a michelin guide, vagy a Gaultmillau útikönyveiben rengeteg osztrák éttermnek nagyon jó besorolást adtak.A michelin 2010-ben kivonult Ausztriából, de előőte külön osztrák michelin guide volt sok éven át, és a 8milliós országnak több mint 100 csillagos étterme volt, ami nagyon magas szint, európában a franciák mögött a másodikak voltak.Csak hogy szemléltessem, Nagy-Britannai 60milliós lakosságára 150étterem jut, addig Ausztriában 8millió/100
az arány.

kutfej2 2013.01.03. 18:40:21

@Void Bunkoid: Teljesen igazad van.Én is ezt pofázom évek óta.De a jó magyar mentalitás ugye...

Gyurcsótány Ferenc 2013.01.03. 18:46:36

@hogyne,persze,igazad van!: latod, latod,hogy raereztem?
Amugy hidd el az osztrakok is szeretnek ha meg egyszer olyan kep elhetne az orszagukrol mint a Te almaidban...........ha valaki utalja a torokot-muzulmant amugy a kontinensen na az az osztrak.
Nemhiaba nem engedik be a torokoket az Eu-ba is.
Ahogy az osztrak diplomacia is mondta anno: gyakorlatilag az osztrak allaspont az europai allaspont de ausztrian senki se meri felvallalni a NEM dontest!
Igazuk volt? Maximalisan!

Homokdűne 2013.01.03. 18:52:01

@Gyurcsótány Ferenc: Ráadásul Bécs ilyen szempontból durva, 20%-nál magasabb az arányuk. Van olyan iskolai osztály, ahol 1 osztrák van, a többi "kisebbség". Nem lennék boldog, ha ilyen helyre járna a gyerekem és bár én is külföldi voltam ott, már engem is frusztrált a sok fejkendős.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.03. 19:18:14

@micsoda?: hat a szakszervezet, meg a part segithetett, de a tipikus szakszervezeti beutalo, az szakszervezeti udolokbe iranyult
az meg nekunk nem volt nyugaton
az hogy az szb titkar, meg a pb szervezett utatt az mas tema, de az is cask max 80 utan, erosen 80 utan
amugy mar a 60-as evekben kezdetk nyilni a hatarok, apukam volt becsben mar talan 68-ban en NSZK-ban 13 evesen 74-ben, de meg akkor be kellett menni a rendorsegre interjura
90-ig meg amerika is fogadta a magyar menekulteket, mint a kommunizmus uldozotteit

Sanyi9 2013.01.03. 19:24:34

@Gyurcsótány Ferenc: erdekes, en nagyon sok lengyellel beszeltem errol es ok mind az ellenkezojet mondtak annak, amit te allitsz.

marsha 2013.01.03. 19:26:25

@Gyurcsótány Ferenc:
Naszóval, tényleg én is hallottam elkeseredett, vagy éppen rosszkedvű lengyel ismerőstől, szinte szó szerint azt, amit írsz. Ugyanakkor ennek az éremnek is van másik oldala, például aki nyelvtudás nélkül jön ki, annak jó eséllyel segítenek a többiek a munkában.

Vicca Verza (törölt) 2013.01.03. 19:27:56

Egyik hölgy ismerősöm (diploma+nyelvtudással) pont ugyanezeket mesélte, mint amit a blogon olvastam. Ntem sokáig bírta, a vendéglátózás nem neki volt kitalálva.

Más, több barátom dolgozik vendéglátósként az éjszakában, és elképesztő sztorikat mesélnek a hazai viszonyokról. Aki ebből időben nem tud kilépni, és bele öregszik arra ritkán vár szép jövő a szakmában. 40 évesen nincsen már rohangálás a tányérokkal, és utána hová mész el dolgozni? Elpazarolt évek, aminek a tudásával nem lehet máshol elhelyezkedni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.03. 19:36:18

@Vicca Verza: 40 evesen miert nem lehet rohangalni a tanyerokkal?
oreg?
en 50 felett vagyok es ha ugy adodik 9-10-et siman viszem a talcan, de ha nagyon kell 12-ot is

Gyurcsótány Ferenc 2013.01.03. 19:44:10

@Sanyi9: hat nem tudom. Nekem furcsa es ami a legfurcsabb,hogy olyan lengyelek mondtak ezeket magukrol akik sose ismertek, lattak meg egymast...........
persze nagy reszuk a lengyeleknek azt hiszi a nepukrol,hogy Ok a kivalaszotttak es senki meg a cipotaplukig sem er fel, de hat ez marginalis. Plane az,hogy osszetartanak. A szethuzasukrol viszont regenyeket lehetne irni es foleg arrol,hogy utaljak egymast kulfoldon.
Azert mert a zsidok zartak es osszetartanak az meg nem azt jelenti,hogy a vilag osszes nepe osszetart es segiti a fajtajat kivetel a magyar.........plane nem az osszetartas mintaszobra a "lengyel osszetartas".

Vicca Verza (törölt) 2013.01.03. 19:44:46

@hagyma:

Igen. csak nem a lisztferencen, napi 14 órában. :)

Mennyi van még nyugdíjig? Bírni fogod?

micsoda? 2013.01.03. 19:53:53

@hagyma:Ki mondta, hogy üdülőben voltunk. Pernitzben panzióban, Bécsben meg kollégiumban. Hidd el sokat jártam külföldön akkoriban is, meg most is. Nem voltam szakszervezetis , meg pb. tag sem. Független voltam, és szerettem utazni. Szerintem nem kell elferdíteni a dolgokat csak azért, mert mostanság ennek van keletje.

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.03. 19:54:59

@Vicca Verza: 40évesen chef de service, vagy f&b igazgatóként szénné keresi magát egy luxusszállodában..

mommmmo 2013.01.03. 20:01:24

@Gyurcsótány Ferenc: Londonban is dolgoztam es abszolut nem ez a tapasztalatom..a munkatarsaim kozott a penzugyon szamos muszlim volt, es ez az egesz nem volt tema...

Azt pedig kijelenteni, hogy a muszlimok 99%-a bunozo valami baromi nem koser arrafele, kerlek linkeld be ezt a reszt a youtube-on, hogy elhigyjem... mert en is Londonban eltem akkoriban, es abszolut nem emlekszem, hogy ilyesmi elhangzott volna, sot a media az elejetol kezdve azon volt hogy elharitsa az esetleges indulatokat muszlim kozosseg egeszerol.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.03. 20:10:35

@Vicca Verza: jatszva
foleg hogy mar ritkan hordok talcat
amugy 12 ev
ledolgozom en meg a 20 eveseket siman fejben es testben is
foleg a maiakat....
@micsoda?: lehet akkro felreertettelek, ugy ertettem nyugaton voltal szakszervezeti uduloben....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.03. 20:12:33

@micsoda?: nehezen tudlak kovetni
"Ne mondjad már, bizony volt szakszervezeti beutaló nyugatra az "átkosban". "

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.03. 20:13:32

aki nem volt szakszervezeti tag, nem is mehetett semmilyen szakszervezeti udulobe
nemhogy nuygatiba....
Te meylik evekrol beszelsz?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.03. 20:15:05

@Vicca Verza: a vendeglatas ilyen, van hogy duplazok es melopzok reggel 6-tol ejfelig
nem is ritkan
van hogy 4-5 ora
van hogy 8
van hogy 2 het semi
ez egy ilyen szakma
aki 40 evesen nem tud tanyerokat kivinni, az mit akar?
a 40 eves komuves tud betont keverni?

Fruka1 2013.01.03. 20:38:13

@f.nero: "Az osztrák vendéglátást azért ne fényezzük túl, a legtöbb hüttében a kaja igen egyszerű, a menü fele a virsli valamilyen formája, a másik fele meg Käsnockerl vagy Tiroler Gröstl esetleg Spinatspätzle, ami kb. a rakott krumpli bonyolultságával ér fel. A csúcs a bécsi szelet, amit egyébként jól csinálnak, de azért ne ájuljunk be tőle."

Hát ezt nagyon jól megfogalmaztad, teljesen egyetértek.

Fruka1 2013.01.03. 20:40:52

@Vicca Verza: "Aki ebből időben nem tud kilépni, és bele öregszik arra ritkán vár szép jövő a szakmában. 40 évesen nincsen már rohangálás a tányérokkal, és utána hová mész el dolgozni? Elpazarolt évek, aminek a tudásával nem lehet máshol elhelyezkedni."

Nagy igazság, és teljesen más szakmára is igaz, sajnos....

bobsys 2013.01.03. 21:15:33

@hagyma: gyere ide arra a par honapra dolgozni :) itt most tele van minden (amugy mit is csinalsz?)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.03. 21:41:14

@bobsys: ah nem kosz, kis piheges ram fer
egy nem tul rossz szallodaban foglalkozokk mindenfele rendezvenyek szervezesevel, de a pincerkedes eseten sem esik le az a bizonyos, ha a hotelnek szukseg van ra, vagy romm service
barmi
ez egy szep hotel
itt dolgozunk, amit eppen kell

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.03. 21:54:24

amugy Grand Bohemian Hotel Asheville NC
szeretem a kornyeket, a hegyeket a rendet a tisztasagot
mindent

Rece Fice 2013.01.03. 22:18:17

"A falvak nagyon belterjesek, mindenki ismer mindenkit, ez elég zavaró tud lenni néha. "
Miért is ?

komplikato 2013.01.03. 23:07:32

@Anti Anyag: OFF:

"Ebből fakadóan az élelmiszer olcsóbb, és jobb minőségű."

"Ezt képtelenek felfogni a multibarátok, pedig nem csak az osztrákoknál van így, hanem nálunk is, ahol ez a módszer."

Eredetileg az első szövegre akartam reagálni, de nagyon böki a csőröm, hát megkérdezem ...
Miért van az, hogy jó minőségű osztrák tej, túró és sajt Budapest közepén olcsóbb vagy egy árban van a hazai termelő tejtermékekkel?
Valamit csak rosszul csinálnak itthon ez ügyben. Nem értek a mezőgazdasághoz, de valami nem stimmel. nem kéne itthon kijönnie kevesebből annak a magyar tejterméknek? Mert így kenhetjük a hajunkra a piacvédelmet.

spangola 2013.01.03. 23:21:14

@hagyma: "amerikaban egy pincer pl atlag 2-3 dollart keres orankent"

Ezt elírtad egy kicsit, nem? Ez a magyar minimálbér kb.

bpetya75 2013.01.04. 00:33:10

@komplikato:

Az egyik ok az, hogy náluk nem verték szét a mezőgazdaságot az elmúlt hatvan évben kétszer. Bőven sokkal többet tudtak beleinvesztálni, magasabb gépesítettség, kisebb élőmunka igény, nagyobb költséghatékonyság. Ráadásul eltérő támogatási rendszer. Nálunk a nemtermelést támogatják. Nem unalmukban vágták le az emberek a tejmarhákat, a tojókat ésatöbbi. A gyümölcsösök se tűzifának lettek kivágva, a szántók se a rossz termésátlag miatt erdősítve.

A piacvédelem nagyon jó dolog, csak tudatos fogyasztónak kellene lenni hozzá. Kicsivel kevesebb szemetet (kóla, chips, cigi és társai) vásárolva lenne keret a valamivel drágább itthoni termékekre is.

Ugyandehogy (törölt) 2013.01.04. 04:45:22

@komplikato: kisebb az adótartalma az előállításnak.
meg állítólag nem csak a beruházásokat támogatják, hanem a termelést is.

Annagabi · http://annagabika.blogspot.hu/ 2013.01.04. 08:37:26

Van néhány tévhit,amire én is reagálnék.Hozzáteszem,Ausztria melletti kisvárosban lakom,és 10 éve ott dolgozom,onnan mentem gyesre is.
Az,az az idő,mikor az osztrákok ellepték a magyar utcákat,vásárolni,és szolgáltatásokért jöttek,már rég elmúlt!Az üzletek épp csak megélnek,mert már a legtöbb magyar is átmegy vásárolni.A ruházat leárazáskor olyan olcsó,mint a kínai silány minőség.Az akciókat már szezon közepén elkezdik.Az élelmiszer annyiba kerül,mint nálunk,persze van,ami olcsóbb,van ami drágább.Minősége jobb.Az osztrák már csak szépségszalonba,fogorvoshoz megy nálunk.
Nagyon sok török van náluk,de a városokban.Az osztrákok nem mutatják ki,de ők sem szeretik őket.Egy kolléganőm mondta,hogy semmi bajuk a dolgozó,beilleszkedni akaró külföldiekkel,hiszen 1-2 generáció múlva ők is helyiek lesznek.Ne dolgozz töröknél,szlováknál,magyarnál!És én személy szerint Burgenlandot sem ajánlom,ott nehéz jó helyen,jó főnöknél dolgozni.Ha már itt tervezel,menj kicsit messzebb,nekem csak jó tapasztalatom volt.
Az osztrák azért nem dolgozik vendéglátásban,mert éjjel,és hétvégén nem hajlandóak dolgozni.De a szakmájukban nagyon jók.

rolldog 2013.01.04. 11:54:25

@hagyma: Szia Hagyma, megkaptad?

Alikam 2013.01.04. 14:31:00

Szerintem nem rossz hely Ausztria.
Igazából nem is értem miért nem özönlöttek még ki oda a magyarok.
Közel van, kurva közel, autóval nyomva 3-4 óra alatt ott vagy Pestről, Dunántúlról még kevesebb, viszont életszínvonal az kb. a duplája az itteninek. Ja, hát a vendéglátás az mindenhol szopás amúgy. Beszéltem kinti vendéglátós magyarral, mondta, hogy halál, de otthon is az.

DieNanny CH 2013.01.04. 14:32:45

@hogyne,persze,igazad van!:
Ez fura, én 2000-től 2011-ig éltem Ausztriában, eldugott faluban és Bécsben is egyaránt, és láttam romát, muszlimot és törököt is. Napi szinten.
(Ez csupán cáfolat volt, nekem semmi bajom egyik néppel sem)

bobsys 2013.01.04. 18:14:02

@hagyma: szep kis hotel es varos

körutikalaúz 2013.01.04. 18:18:59

@Rece Fice: azért, mert ha mindenki tudja, hogy ki vagy, mit csinálsz, kivel és mikor beszélsz, akkor gyakorlatilag nincs magánéleted. Én Budapest után úgy éreztem, hogy nincs elég terem, és ez a mindenki felől áradó 'figyelem' néha nagyon fárasztó volt.

körutikalaúz 2013.01.04. 18:27:34

@Philosoraptor: amennyire kívülről láttam, a legszembetűnőbb különbség, hogy nincs úgymond fölösleges munkaerő -gondolok itt arra, amikor nálunk egy ember dolgozik, a többi pedig nézi. Főleg nagy családi házakat, panziókat építettek. Munkaidőn kívül pedig sokan végeztek plusz munkát is.

Rece Fice 2013.01.04. 18:30:29

" mert ha mindenki tudja, hogy ki vagy, mit csinálsz, kivel és mikor beszélsz"
Ezt ugye nem gondolod komolyan.
Ha mondjuk vajat vásárolsz a boltban, nem súgják végig a faluban egymásnak, hogy képzeljétek mi történt "körutikalaúz" vajat vásárolt a boltban".

körutikalaúz 2013.01.04. 18:32:01

@pagiszti: Igen, és nem voltak ilyen negatív tapasztalataim amiket említesz. Valószínűleg egyrészt ezért, másrészt pedig az itthoni viszonyok miatt -sok diplomás, kevés szakma tapasztalattal- éreztem pozitívnak, hogy kint van lehetőség a szakmunkásképzést választani. mint opciót.

körutikalaúz 2013.01.04. 18:35:01

@charlieharper: köszönöm:) Jelenleg már nem élek az országban, de a környezet valóban fantasztikus volt. Amikor kirándulni mentem általában nem győztem fotózni a tájat.

körutikalaúz 2013.01.04. 18:42:06

@marsha: köszönöm a hozzászólást, Hollandia Nekem is nagyon szimpatikus hely. A lengyelekkel kapcsolatban pedig nekem is az volt eddig a benyomásom, hogy összetartóak. Példaértékűnek is tartottam a hozzáállásukat. Nagyon kiábrándító olvasni, hogy lehet, hogy ez csak a látszat.

körutikalaúz 2013.01.04. 18:43:07

@Rece Fice: :D pedig pontosan ezt csinálták...

Rece Fice 2013.01.04. 18:57:58

Ha mindenki minden cselekedetével így megy, akkor semmi mást nem csinálnak. Nem dolgoznak, nem isznak, nem esznek stb., csak információkat továbbítanak. :-) :P Na nemá. :-)

kirándulóutak · http://kiranduloutak.blogspot.hu/ 2013.03.02. 22:45:12

A természet itthon is fantasztikus, csak nincs kellőképpen karbantartva, kihasználva és reklámozva. Talán ha Ausztriát vennénk példaképül, és csupán leutánoznánk az ott tett intézkedéseket, lehet máris előrébb lennénk.

Nekem például nagyon tetszenek az ottani igényes, ingyenes kiadványok, amelyek bemutatják a "tudatlan" közönségnek a lehetséges látnivalókat, így nem kell azok keresésére időt és energiát fordítaniuk. Itthon sokszor még akkor sem találsz meg valamit, ha előtte pontos leírást kaptál arról, hogy hova kell menni, mivel nincsen megfelelően kitáblázva..

Bogyo74 2013.04.12. 19:41:52

Sziasztok !

Szeretném tudni,hogy tud valaki Ausztriában villanyszerelői állást 2 fő részére nyelvtudás nélkül.
Most tanuljuk a nyelvet viszont dolgozni tudunk és akarunk is.

Előre is köszi.

oribori 2013.06.15. 13:41:05

„Továbbá nem tetszik nekik az, hogy csőd szélére került országokba pumpálják a pénzüket”
Bocs, de ez alatt mit értettél? Kedves, korrekt, szorgalmas, de rém egyszerű osztrák főnökeid mondják ezt, vagy Te gondolod igy? Ha vágyik ide, idejön mint turista, megszáll, vásárol, az nem a pénzének pumpálása, csak fogyasztás. Max. átverik az étteremben, ez valóban benne van a pakliban. De ha nem vágyik ide, nem is jön. Akiknek a pénzeket pumpáláshoz egyáltalán közük lehet, azok sajnos nem pumpálják ide a pénzüket, hanem szivattyúzzák kifelé innen. Többek között ezért vagyunk a csőd szélén.

GepidaPampass 2014.01.08. 04:38:23

@pagiszti: Jó estét kívánok,szeretnék Önnel telefonon beszélni!
Ha lehetséges,kérem adjon meg tel.számot!
Üdv:KLM

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása