oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2012. december 22. 06:58,  Magyarországon csak a kapcsolatok számítanak? 312 komment

2012. december 22. 06:58 Határátkelő

Magyarországon csak a kapcsolatok számítanak?

Sokszor hangzik el baráti beszélgetésekben (és nem csak azokban), hogy Magyarországon az álláskeresés során (is) elsősorban a kapcsolatok számítanak és csak másodsorban a tudás és a tapasztalat. Csaszi leveléből az derül ki, hogy az elmúlt időszak eseményei benne is súlyos kérdőjeleket vetettek fel. Nektek mi a tapasztalatotok (akár külföldön is)?

kézfogás 2.jpg

„Egy olyan kérdés kapcsán döntöttem úgy, hogy írok nektek, amit még nem nagyon láttam, hogy mások feszegettek volna a blogon.

Gyakran hallom azt a nézetet, hogy Magyarországon az egyik fő probléma, hogy „uram-bátyám" ország, csak ismerős révén lehet jó lehetőségeket megkaparintani, nem a tehetség, csupán az informális kapcsolatok számítanak.

Ezt a nézetet nem kizárólag az állami, hanem a versenyszférára vonatkozóan is gyakran hangoztatják.

A multiknál nem lehet igaz?

Én egészen eddig úgy gondoltam, hogy a közigazgatásban és ahhoz közeli helyeken valószínűleg igaz lehet az állítás (bár mivel sosem voltak államigazgatási ambícióim, ezért a karrierem szempontból ez kevésbé zavart), de a versenyszférában, kiváltképp a multik világában ez nem lehet igaz.

Egészen mostanáig. Elmesélem a történetem, és ha leközlitek, kíváncsi lennék mások véleményére, tapasztalatára, hogy csak az én elszigetelt esetemről van-e szó, vagy tényleg a versenyszféra is haveri alapon működik Magyarországon.

Magamról annyit, hogy piacképes diplomám van hazánk egyik legnagyobb egyeteméről, piacképes szakon, két nagy európai nyelven beszélek közel anyanyelvi szinten, mindkettőt volt szerencsém anyanyelvi környezetben tanulni.

Húszas éveim végén járok, több mint öt év szakmai tapasztalattal multinacionális cégeknél, sőt már külföldön is dolgoztam egy rövidebb időszakot kiküldetésben.

A váltás mellett döntöttem

Az önéletrajzomból jól látszik, hogy többször léptettek elő, ami - gondolnám én - azt jelzi egy leendő munkavállalónak, hogy jó munkaerőről van szó. Családom nincs, így nyugodtan ki lehet hajtani a belem, nem kell hatra rohannom a gyerekért az óvodába.

Pár hónapja úgy döntöttem, hogy váltok, természetesen nem mondtam fel azonnal, elkezdtem nézegetni az ismert hazai és nemzetközi állásportálokat. Elsősorban itthon, kisebb részben külföldön kerestem.

Pár hónap alatt körülbelül 30 jelentkezést küldtem el magyarországi állásokra, és kb. 15 pályázatot külföldre. Mind itthon, mind külföldön olyan helyekre jelentkeztem, ahol egyrészt éreztem valamennyi szakmai kihívást, fejlődési lehetőséget, másrészt úgy ítéltem meg, hogy valóban alkalmas lennék a pozícióra, valamint kizárólag nemzetközi hátterű cégek hirdetéseit kerestem.

És most jön, amit nem értek

A 30 magyarországi jelentkezésből NULLA helyről kaptam ajánlatot. Vissza sem nagyon hívtak, egy helyen bejutottam az utolsó fordulóba, ígérték, hogy két napon belül hívnak a végeredménnyel, azóta sem kerestek.

Eközben a 15 külföldi pályázatból két helyre is felvettek, az egyiket el is fogadtam, mind szakmailag, mind anyagilag eddig nagyon jó döntésnek tűnik.

A kérdés azonban marad. Hasonló profilú cégekhez jelentkeztem mind itthon, mind külföldön. Ugyanazt az önéletrajzot használtam, sőt a motivációs levelem is gyakorlatilag egyezett (apróságokat változtatgattam csak rajta az adott pozícióhoz igazítva). Mégis Magyarország: 30-ból nulla, külföld: 15-ből kettő.

Az érdekelne, hogy vajon ez egy elszigetelt eset, a véletlen műve, vagy más is tapasztalt hasonlót, azaz tényleg igaz-e, hogy még a versenyszférában, a multik világában is elsősorban a kapcsolatok számítanak Magyarországon."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: álláskeresés kapcsolatok Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr114977029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lendkívül magas langú embel Lómában 2012.12.22. 23:17:25

@Netszamuráj:
Két kollégám lelépett hazai kis cégünktől. Egy év múlva követte őket a harmadik, aki ezután nem sokkal szólt, hogy ha még vki menni akar az szóljon neki, mert fejpénzt kap, ( @jackin it in san diego: kb. ezen feltételek szerint), amit szívesen megfelez bármely delikvenssel. 500 USD/kopf körül... A negyedik ember beadta az önéletrajzát, (a harmadik kihagyásával), majd mivel egy hét után sem reagáltak, beszélt a harmadikkal, aki ezután szólt a vállalatnak, és ők- láss csodát- fél óra múlva felhívták, és fel is vették a negyediket. Csak így már valszeg bukták a fejpénzt.
Tehát az egyébként nem kis külföldi vállalat HR osztálya sem lehet annyira tip-top, ha fejlóvét fizetnek ugyan, de egy sima CV-t észre se vesznek. (vagy csak nem akarnak)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.22. 23:31:23

Nos, nekem az alabbi tapasztalataim vannak:
Magyarorszagon az elso munkam szereztem "kapcsolatok" altal, apukam ismerte, es dolgozott annak a boltosnak, akihez en egy nyarra elszegodtem dolgozni, mint penztaros/elado.
Utana 12 evig soha sehova sem kerultem be ismeros altal. Volt olyan hely , ahol bar ex is ott dolgozott, ezt nem emlitettem meg felvetelin, csak fel ev mulva, hogy ja, parom is itt van. Akkor kerdeztek, miert nem mondtam?
Erre csak annyit feleltem, hogy szerettem volna, ha tudasom alapjan kerulok be , nem pedig, hogy kit ismerek.
UK: itt sme kerultem be sehol ismeros utjan, magam, vagy fejvadasz altal talaltam.

Bicepsz Elek 2012.12.22. 23:45:52

1, Lehet a postas kidobta a leveleidet
2, Nem illesz a csapatba (nem vagy tagja az aktualis foci/vizilabda stb. csapatnak.
En egy nagyobb ceg ugyvedi irodajaban voltam gyakorlaton. Oda szinte mindenki ugyanabbol a vizilabdacsapatbol jott. Masik emberke a nagyfonok teniszpartnerenek a felesege volt.
A magyar top 300 manager ismeri egymast es egymasnak adjak a kilincset, foleg ha sok sz.rt csinaltak. Voltam egy nagy telefontarsasagnal es ment a duma, hogy Gyuribacsi (top-top)igy-ugy-amugy,es meg ti is vihetitek arra a poziciora ha bejarjatok a szamarletrat. Pedig elotte az ipse volt vegyeszuzem elen, nyomda es lapkiado elen, penzbehajto ceg elen, reklamceg elen stb stb.

spangola 2012.12.22. 23:49:24

@hagyma: Én is egyértelmű akartam lenni, mint ő. Tudod: "aztán mehetsz haza... stb."

Bocs, hogy fáj a térdem. Ez van. Műtétet nem akarok, ha elkerülhető.

Bicepsz Elek 2012.12.22. 23:50:49

+++
Kozepes cegtol nagyfonok sikkasztott 10 millio ft-ot(kis pitianer: sajat ceget bizta meg kamu munkakkal es a semmire ment el 10-20 millio huf ). A tulaj kirugta. Harom het mulva mar volt hasonlo allasa. Mondta is egy kollegam: ez mar olyan helyen van, ahonnan nem lehet leesni. A sleppje kovette oda is(leven.ki lettek pk is rugva).

Void Bunkoid 2012.12.22. 23:56:26

@jackin it in san diego: a linkedin amúgy kicsit csalós, én azt ilyen izének tartom...rongyrázós ájtí szagemberek fészbukjának, ahol felsorolja mindenki a 35 darab nem saját zsebből (többnyire még az egyetem vagy a munkaadója által) finanszírozott Microsoft/Cisco certifikációját, amikről azért mindenki tudja, hogy ezek általában feleletválasztós tesztek, amikhez jóféle oldalakon aprópénzért meg lehet venni az összes kérdés-választ, utána már csak izmos vagy párnás s*gg kell a benyalásához és a tökéletesre levizsgázáshoz, akár hármat is egy délelőtt alatt.

Sokszor nincs valós tapasztalati tudás a hangzatos oklevelek mögött - mondjuk ez igaz a magyar felsőoktatásra is.

spangola 2012.12.22. 23:59:02

Engem kétszer a főiskolám ajánlott be munkáltatóhoz.
Ebből egyet vállaltam, de nem jött be.

Egyszer pedig volt olyan, hogy a főiskolai nyelvtörténész tanárom állást kapott a veszprémi egyetemen mint tanszékvezető, ahová engem is felvettek, és ajánlott egy félállást a nyelvészet tanszékre, de nem vállaltam a kevés fizetés miatt.

Én is protekció nélkül jutottam be majdnem mindenhová, de ma már ez szinte lehetetlen szerintem.

spangola 2012.12.23. 00:02:17

@anyahajókabinajtóhajtogató:
" az állami állásokban maximum akkor marad meg egy munkavállaló a kormányváltások alkalmával ha nagyon alacsony beosztásban dolgozik! Ez jellemző minden politikai erőre de a mostaniakra hatványozottan! Nem számít, hogy ki milyen munkát végez csak az számít, hogy jó káder legyen és pont.
Ugyanúgy mint a közbeszerzéseknél ahol kilopják a pénzek nagyobb részét ezért semmi nem készül el időben, jó minőségben. Mindent a huszadik alvállalkozó csinál fekete munkásokkal. A lényeg, hogy az elitnek vissza juttassák a pénzeket és más nem számít!"

Teljesen egyetértek.

Void Bunkoid 2012.12.23. 00:13:35

@Noname Cowboy: "legtöbb helyen 2-3 pozíciót akarnak fél fizetésésért megcsináltatni."

Ez ma sajnos szinte mindenhol jellemző, és nemcsak kis hazánkban, külföldön is. Mindenki válságra hivatkozik, meg költségcsökkentésre, és ez munkaadónyelven azt jelenti, hogy a viccbeli Pista bácsi a követendő modell, akinek ugye a tökére viharlámpát kötnek, hogy éjszaka is tudjon kaszálni.

De még mindig örülhetünk, hogy a nagyon okos tudósok nem alkottak még döntésképes mesterséges intelligenciát, mert akkor bezony robotok fognak helyettünk dolgozni, emberi munkaerőre még kevesebbre lesz szükség - ettől függetlenül még hiába a robot nem fog soha kérni fizetésemelést, meg sokkal kevesebből megvan, mint az élőerő, nem lesz olcsóbb a kőbányai, munkanélküli viszont még több lesz.

BigTom 2012.12.23. 00:26:11

Állásra jelentkezni, a megfelelő állásajánlatot kiválasztani, önéletrajzot írni, interjúzni mind komoly felkészülést és szaktudást igénylő feladatok. Ismeretség nélkül, egy EU CV formanyomtatványt kitöltve, az önéletrajzokat tetszőlegesen választott ajánlatokra elküldve naná, hogy nem érdeklődnek utánad.
Az állásajánlatokra érkező önéletrajzok, és az interjú teljesítmény a magyar átlag munkavállaló esetén kritikán aluli, ezért a HR-esek sokszor kénytelenek sötétben tapogatózni azzal kapcsolatban, hogy az adott jelöltek közül melyik képes jó minőségben megbirkózni a feladattal. Ezért van az is, hogy, ha valakiről kapnak egy belső ajánlást, akkor az megnöveli az adott ember esélyeit: a sok értékelhetetlenül gyenge önéletrajz közül ugyanis önmagában lehetetlen választani. Ezért van, hogy Magyarországon sokat számítanak a kapcsolatok.
Aki rászánja az időt és erőfeszítést, hogy megtanulja, hogy hogyan kell jól állásra jelentkezni, önéletrajzot írni, interjúra felkészülni és interjúzni, aki rászánja az időt az állás jelentkezéssel kapcsolatos felkészülésre, az be tud kerülni kapcsolatok nélkül is a vágyott munkahelyre.
Persze Magyarországon az emberek többsége azt gondolja, hogy az állás jelentkezés annyi feladatot jelent, hogy kitölt egy űrlapot, és elküldi jó sok helyre, majd várja, hogy válaszoljanak. Elképesztőnek tartom, hogy egyes emberek elküldik az önéletrajzukat több száz helyre, majd, amikor sehonnan sem válaszolnak, akkor azt gondolják, hogy Magyarországon a cégvezetők alkalmatlanok. Fel sem merül bennük, hogy esetleg nem jól jelentkeznek, nem jó önéletrajzot írnak.
Az is igaz, és épp ezért nem is hibáztathatok ezért senkit, hogy Magyarországon semmilyen szintű iskolában nem tanítják, hogy ezt hogy kell csinálni, de szabad könyveket olvasni, vagy legalább blogokat.
Csak egyetlen fogódzó a végére: Ha nem töltöttél el legalább két napot felkészüléssel minden egyes állás jelentkezésre, ahova elküldöd a papírod, akkor ne várd, hogy sikeres leszel az önéletrajzod alapján.

anyadmajma 2012.12.23. 01:16:36

hehe, piacképes diploma, Engem olyan helyekről és olyan fejvadászok hívtak fel, ahová be sem adtam a jelentkezésem.:)
Amúgy meg a magyar cégekkel azért járt így, mert az összes hülye picsa hr-es azt hiszi, ő az atyaúristen, és közben meg segghülyék.
Csak sajnos ők döntik el, hogy kit alkalmaz a cég. Mert a főnök elé csak az kerül, akit odavisznek....
Többek közt ezért is tart itt ez az ország, mert komplett idióták döntik el, hogy ki legyen a vezető beosztásban. A fejvadászok se különbek semmivel.
Tisztelet a kivételnek, mert 1000-ből egy mindig akad.
Hehe, a legújabb divatjuk a hr-es hülyéknek: a csillagjegy alapján választunk jelöltet!
Ebben az a vicc, hogy nem vicc.......

fotengelyszimering 2012.12.23. 01:28:27

Ismerőseim egy része kapcsolati tőkével, összeköttetéssel, "pozíció átörökítéssel" jutott be zsíros helyekre. Ez szerintem igazságtalan. Miért lenne jobb az ismeretségi körből jövő jelölt?
Ennyi erővel csak baráti körben ismerkedj, mert más tutira rossz??

Magasabb pozícióban az emberek rotálódnak, ez belterjességet okoz (és igazságtalan, ok nélküli előnyt).

A menedzserség a szememben humbuk, alig láttam eddig igazi menedzsert, nulla képességű, gerinctelen életművészt viszont számtalant. Egyszer bejutott, aztán képtelen kiesni, ha megszűnik a helye, kap egy hangzatos másikat. Nevetséges.
Miért ragaszkodnak hozzá???

Sokan jönnek a túl sok diplomás, nincs szakmunkás szöveggel. Btw, aki ezzel jön, ő micsoda? Továbbá az ócska, értelmetlenül hosszú, nyelvtudást nem adó magyar szakmunkásképzés (volt rálátásom) miért fejlődne a kevesebb diplomástól?

Egy jó szakmunkásnak van a szakmájához tehetsége, a diplomához nem kell különösebb tehetség... Legyen sok balfék szakmunkás, akire nem bíznék egy vaséket sem, mert elrontja?

A HR (néha van kivétel) gőgössége, felsőbbrendűségi komplexusa és igénytelensége bicskanyitogató. Kapitális helyesírási hibák a formokban, "majd belehalok a sok munkába, miért zavarsz mégis a fogadóidőben" felfogás röhejes.

Miért nem lehet automatikus elutasító levelet írni? Csak egy rule lenne, egyszer megírod, és kész.
Kötelezővé tenném, hogy az elutasított álláskeresőket ki kelljen értesíteni!

Külföldről még nincs nagy tapasztalatom, csak annyi, hogy néha nem előnyös őszinte-reális választ adni bizonyos kérdésekre.

+Gratulálok a cikkírónak az álláshoz! Egy tanulság: nem mindenki rosszat tesz veled, ha szarik a fejedre, neked is így lett egy tuti munkád! ;D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.23. 01:32:20

t @Almandin: a korrupciot ne keverjuk a protekcival@spangola: ah kicsit tul gyors volt a tempo, pedig ugy remenykedtem:) masreszt az uriembernek nem tudok mindent elhinni, enyhen szolva is, ugyhogy tudtam, hogy esz agaban sincs fogadni
tekeizi
tulajdonkeppen Te hany eves vagy, hogy kb a 14-ik allasodrol olvasok?@Void Bunkoid: hat nem vagyok hive a teljes robotisasnak, most olvastam, hogy 4-es metron nem lesz vonatvezeto es ezzel gondolom elesett olyan 50-60 ember es csalad a melotol, amellett, hogy tuti, az ilyen tipusu szerelvenyek fenntartasa igy sem lesz olcsobb, nem artana neha gondolkodni is
@huncsongor: hat egy mai autogyarban nem is pofazni kell, hanem melozni, az szalagmunka...

hogyne,persze,igazad van! 2012.12.23. 01:40:20

@fotengelyszimering: kulfoldon bevett szokas, hogy sablonszoveg jon, ha nem vesznek fel.. a tobbivel 1-etertek..

hogyne,persze,igazad van! 2012.12.23. 01:41:38

@anyadmajma:
Amúgy meg a magyar cégekkel azért járt így, mert az összes hülye picsa hr-es azt hiszi, ő az atyaúristen, és közben meg segghülyék.
Csak sajnos ők döntik el, hogy kit alkalmaz a cég. Mert a főnök elé csak az kerül, akit odavisznek....

ez krvara igy van.. ezert hivom en fel mindig a konyhafonokot, es kerem el az emilcimet..

Sanyi9 2012.12.23. 01:52:35

@Babette_: hiszed, nem hiszed, ma este, barati tarsasagban volt alkalmam hallgatni egy szuklatokoru roman (oltyan) ertetlenkedeset, hogy az nem lehetseges, hogy Romaniaban valaki ne tudjon romanul. Ez pont olyan, mint, hogy Magyarorszagon a hivatalos nyelv a magyar, nehogy mar egyetemi professzori szint alatt akarki is megtanuljon angolul/nemetul...

fotengelyszimering 2012.12.23. 01:56:30

@hogyne,persze,igazad van!

A külföldi sablon elutasító levél pont egy sablon elutasító levéllel több, mint az a semmi, amit itthon kapsz.

Fiú a lánynak:
- Szia! Táncolunk?
- Nem, nincs kedvem.

Ez is sablon elutasítás, mégis jobb, mintha elfordítaná a fejét és rád sem néz. Ugye?

jackin it in san diego (törölt) 2012.12.23. 02:10:26

@Void Bunkoid: "a linkedin amúgy kicsit csalós, én azt ilyen izének tartom...rongyrázós ájtí szagemberek fészbukjának, ahol felsorolja mindenki a 35 darab nem saját zsebből (többnyire még az egyetem vagy a munkaadója által) finanszírozott Microsoft/Cisco certifikációját..."

Ezzel nem értek egyet, nyugaton komolyan veszik a linkedin-t, mind a cégvezetők, mind a fejvadászok és az álláskeresők is. Van értelme, engem például már kerestek meg párszor régi kollégák a linkedin-en állásajánlattal. Ott vannak a recommendation és az endorsement funkciók, és eddig még nem láttam olyat az ismerőseim között aki úgy ajánlott volna valakit, hogy ne vállalta volna bármikor azt, amit leírt. De értem mit mondasz, ismerek olyan figurákat is, akik viszont még az XML-t is odaírják hárombetűs buzzwordként (ebből is látszik mekkora fogalma lehet az egészről), csak hogy többnek tűnjön. De szerintem nem ez a jellemző.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.23. 02:21:55

@jackin it in san diego: nalam is ott van, egeszen pontosan igy: XML, RSS, XHTML based Mobile webpages , aki jobban elolvassa a dolgokat, tudja ez mit takar.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.12.23. 02:29:20

Azért annyira ne egyszerűsítsük le a kérdést, hogy külföldön könnyebb-e. Mert nagyon is függ attól, hogy milyen területen, pl.

Vagy megfordítva a kérdést: ha Magyarországon nincs "ismerősöd", külföldön pláne nem lesz. Rádadásul küföldön külföldi vagy.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.12.23. 02:38:45

@tildy:): Azt elmeséltem már ezen a blogon, hogy hogy jártam egy agency-vel (Angliában élek). Bementem, érdeklődtem, elkérték az önletrajzom, látja a csaj, hogy ott az IT-s munkatapasztalatom. jó-e nekem az IT-s helpdesk? Mondom ja, tanári diplomával pláne, valahol ezek szerint akkor tudok kommunikálni emberekkel. Meséljek az IT-s munkatapasztalatomról. Mondom SEO, HTML, CSS, stb., ilyen egyszerűbb dolgok, de jóval meghaladja az egyszeri júzer megsegítéséhez szükséges képességeket.
Csaj bólogat, jegyzetel. "Hát, őszintén szólva ennek a felét nem értem, tanácskozok a kollégámmal." Elment hátra, jön vissza pár perc múlva. "Sajnos azt kell mondjam, mivel ez a munkája egy évvel ezelőtt volt, nem tartjuk elég képzettnek" - és ezzel kinyitotta az ajtót.

Anyád...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.23. 02:53:31

@Gábor (Gee Halen): Igen, olvastam mar ezt toled. Lehet jobb, hogy nem is veluk dolgozol.

Sanyi9 2012.12.23. 02:55:40

@fotengelyszimering: de meg jobb az, amikor a valasz: "meg hát" :D

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.12.23. 02:57:38

@BigTom: Igen, csak az egyszeri álláskereső kedvét meg sokszor az olyanok cseszik el, hogy gyakorlatiag azt is megkérdezik az előzetes jelentkezésnél, hogy milyen színűt szoktál kakálni, és reggel vagy este szoktál-e tojni, vagy esetleg naponta többször. Fejtsd ki 18 millió módon, hogy miért te vagy a legszuperebb választás a napi két órás borítéknyaló állásra, részletes karakterjellemzéssel, 40 pontos kérdőívvel a munkához való hozzáállással kapcsolatban.

Aztán egy sablon e-maillel nem bírnak válaszolni, hogy "Bocs, nem."

Esetleg másfél évvel később jön egy e-mail, hogy érdekel-e még a pozíció.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.12.23. 03:00:27

@tildy:): Már az a tragikus, hogy tegnap bevittem egy önéletrajzot egy mexikói kajáldába mosogatónak, majd lehet hívnak interjúra...

Basszus, ennél még otthon is nagyobb esélyem van valami normális munkát találnom.

Amlin Jack Bauer 2012.12.23. 03:01:53

Én 6 éve melózom külföldön, ebből egy évet itthon töltöttem álláskereséssel, hátha kell egy külföldi munkatapasztalt IT consultant otthon. És nem és nem...
Bár kéthavonta sikerült bejutnom egy első körre, de vagy a nyegle 25 éves HR-es nuni készített ki vagy a "leendő" főnököm pökhendi, lekezelő stílusa vagy egyszerűen vissza sem hívtak interjú után.
Jóhát, akkor vissza külföldre s mit ad a jóisten? Munkát 1 hónapon belül...
Tiszteletem a kivételeknek, de ennyi ostoba nagypofájú irigy parasztot mint Magyarba én még nem láttam sehol a világon, pedig én már egy két helyen.
Magyarszkiban csak az tud érvényesülni:
1. ha valakinek a valakije vagy
2. tudsz felfelé nyalni, (lefelé taposás az plussz) vagy
3. kussol és dolgozik mint a rabszolga
Ráadásul az utóbbi 6 évben még nemtudtam úgy hazautazni, hogy valami ne lett volna eggyel rosszabb.
Múlkor felhívott egy fejvadász és ajánlotta álmaim állását Pesten, álomfizetéssel, de én már élből nemet mondtam.
Mert ami ma még jó, azt 3 hónap múlva átszervezik(leépítik) vagy egyszerűen csak egy vezetőváltás jön oszt annyi meg egy bambi.
Inkább dolgozok feleannyit Londonban Xszer-eséért, ahol még ráadásul meg is becsülnek.
Magyarországnak kb 2 generációnyi időre lesz szüksége, hogy ezeket a negatív trendeket normális értékre küzdje vissza.
De ehhez változás kell, az pedig nem megy.
Marad az, hogy aki jól tud melózni vagy magasan kvalifikált szakmája van és nem akar éhen dögleni az elmegy és itthagyja ezt a sz@rkupacot.
Úgyhogy mesterem jól döntöttél.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.23. 03:07:34

@tildy:): en XL-es polot hordok es 0 szazalekos THM-em van, aRSS-em az fanbtasztikus

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.12.23. 03:08:56

@tildy:): Ja, és ugyanúgy tegnap. Mivel az utcán mászkálva lestem a kirakatokat álláshirdetésekért, összefutottam egy volt kollégámmal, akivel együtt dolgoztam a pubban ahol utoljára voltam (pár héttel utánam kezdett).

Azt mondja:
- Na, és hogy megy a pubban?
- (???) ... De hát engem öt hete kirúgtak.
- Ja, engem meg négy...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.23. 03:09:40

@Gábor (Gee Halen): oneletrajz , az minek kell egy etterembe?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.23. 03:12:30

@Amlin Jack Bauer: ezek elkerulesere nem kell hazajarni
most is kilometeres sorok vannak a hataron, mert mindenki megy haza karacsonyozni
mondom en, hogy ez nem kitelepules, ez egyszeru munkavallalas
a magyarok elleptek angliat, mint annak idejen a torokok /akiket igen leneztunk ezert/ nemetorszagot

Sanyi9 2012.12.23. 03:13:39

@Amlin Jack Bauer: es hat ev utan meg mindig ilyen frusztralt vagy? Akkor megsincs minden a legnagyobb rendben.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.12.23. 03:15:33

@hagyma: Ez számomra is rejtély mindenesetre határozottan ezt kérték. Meg mindenhol máshol, tök mindegy milyen munka.

Arra tudok tipelni, hogy megnézzék mekkora az esélye annak, hogy két héten belül dobbantasz.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.12.23. 03:18:41

@Amlin Jack Bauer:

"Tiszteletem a kivételeknek, de ennyi ostoba nagypofájú irigy parasztot mint Magyarba én még nem láttam sehol a világon"

Most nem azért, de ez a mondat így önmagában...

Amlin Jack Bauer 2012.12.23. 03:21:11

@Sanyi9: Inkább dühös, mert én minden hétvégén hazarepülök a családhoz (2 lányom van) Minderre nem lenne szükség ha magyarba lenne munka, de nincs...

Amlin Jack Bauer 2012.12.23. 03:24:42

@hagyma: Hááátöööö, engem kéremszépen idehívtak és reptérről mentem be dolgozni az első nap. +1 nekem a család pesten maradt, úgyhogy nem eccerű, haza kell járnom

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.12.23. 03:28:28

@Amlin Jack Bauer: Nekem leginkább a parasztozás meg a "Magyarba" kifejezés nem állt össze, de mondd nyugodtan, hogy nyelvtannáci vagyok!

Amlin Jack Bauer 2012.12.23. 03:35:41

Jóhát Mesterem, dobzse, dobzse: paraszt csere Tuskó Hopkins-ra, Magyarba csere Magyarszkiban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.23. 03:45:56

@Amlin Jack Bauer: igy van, errol beszelek a kint levok nagy resze elobb -utobb hazater, a munka miatt megy ki kizarolag
@Gábor (Gee Halen): hat itt felenk harom gombnyomassal megnezik hol meloztal es mikeppen, ha nagyon fontos felhivjak az elozo munkahelyedet
szoval oneletrajz nem kell, szinte kizarolag interneten jelentkezel es ott felteszik a megfelelo kerdeseket
persz komolyabb allasnal csatolni illik par sort, ha azt akarod, hogy komolyan vegyenek
nade mosogato, baros, vagy pincer?
felesleges
mondjuk en sem hivom a szulohazamat " magyarba"-nak, dehat
foleg hogy a csalad otthon el...
fura

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.23. 03:47:53

@Amlin Jack Bauer: van meg az a lehetoseg is hogy kiviszed oket magyarbol:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.23. 03:49:32

@Gábor (Gee Halen): pedig van igaza
erosen ugy erzem beletartozik a korbe:)
magat mar csak ismeri

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.12.23. 04:26:37

@hagyma: Volt nekem is egy ilyen gondolatom, őszintén szólva.

monddazigazatmar 2012.12.23. 05:06:59

"Magamról annyit, hogy piacképes diplomám van hazánk egyik legnagyobb egyeteméről, piacképes szakon, két nagy európai nyelven beszélek"
Anyádat!
Mi a lónak a turos faszáért nem lehet leirni magyarul, hogy
"informatikus/orvos/mérnök vagyok a BME/ELTE/SOTE végeztem akármilyen szakon, és beszélek németül meg olaszul???????
Mit kell itt köntörfalazni? piacképes szakon?? Hülyegyerek! Ha piacképes lennél, akkor elkeltél volna a piacon, nem itt sirnál mint egy fürdős

nemecsek ernő áruló 2012.12.23. 06:58:35

"piacképes diplomám van hazánk egyik legnagyobb egyeteméről, piacképes szakon, két nagy európai nyelven beszélek közel anyanyelvi szinten, mindkettőt volt szerencsém anyanyelvi környezetben tanulni."

Nem kell HR-esnek lennem, hogy tudjam: túlképzett vagy. Egy magyar cég, még ha multi is, nagyon nehezen tudja kielégíteni az igényeidet, mert olyan fizetési elvárás társulhat ehhez, amit nem szeretnek megadni, ha nem náluk lépkedtél fel a szamárlétrán. Gondolom most poroslábú telefon-kapkodóként nincs kedved kezdeni, és nem ilyen pozícióra adtad be a jelentkezést. A multik szeretik a pályakezdőket, akiket a saját képükre tudnak formálni.

A külföldiek azért jeleztek vissza, mert ők ki tudnak fizetni. Ilyen egyszerű. Nem kell túlkomplikálni.

nagymakki 2012.12.23. 07:20:57

Nagyon megértem.
Fiam harmadik hónapja állás nélkül van.Kiváló IT-s szakember 12 év gyakorlattal.Legalább 80 helyre küldte el jelentkezését,egy pár helyre behívták,ahonnan utána választ sem kapott,a többi helyről még csak nem is válaszoltak.
Ez a törvény miatt van így,mert az állásokat meg kell hirdetni,(ezek ezért kamu hirdetések) de a csókosokat veszik fel,esetleg az "utcáról" jelentkezőket éhbérért,vagy feléből nagyjából bejelentve.
Amikor végre valahová felveszik,akkor éjjel nappal dolgozni kell,túlóra pénz nélkül,de olyan is volt,hogy nem fizették ki.Mivel alig valamire volt bejelentve,a többit zsebből kapta-nem is lehetett mit tenni.Egyértelmű a kormány felelőssége.Ausztriában,Németországban ez szinte elképzelhetetlen.Magyarország a csaló szélhámos kizsákmányolók Mekkája.Kellemes karácsonyt mindenkinek:)

Ugyandehogy (törölt) 2012.12.23. 08:16:20

@nyuszigonosz: nem hát. én sem ezt írtam.
@Sanyi9: szerintem nem értetted, amit írtam.

Martian (törölt) 2012.12.23. 09:12:52

@anyadmajma: "ehe, a legújabb divatjuk a hr-es hülyéknek: a csillagjegy alapján választunk jelöltet!"

Ez remek dolog, keress egy ismerős asztrológust és találjatok ki egy pont megfelelő születési időt! :)

Pdudas 2012.12.23. 09:13:40

@makaró:
Csak egy a sajat tapasztalataimbol:

Egyik konferenciankon odajott hozzam az egyik vendeg. Ugye en vagyok itt az IT manager? Igen. Adnek egy nevjegyet neki? Persze. A fia friss vegzos es allas keres, nem keresunk valakit? Igazabol asszisztenst keresunk. Ok, majd kuldi a fia az oneltrajzot.

Aztan meg hivott is az apa, hogy megkeptam-e. Persze semmi sem erkezett. Meg meg is neztem a postai uton erkezett levelek kozott is - de ugyanugy semmi.

Ezzel csak azt akartam mondani, hogy nem lehet biztosra venni hogy a fiu az apja altal kinezett allasra jelentkezik.

Azota mar van asszisztensem - egy masik osztalyrol vettem at egy fiatal sracot aki frissen diplomazott (IT). Mar hazon belul volt, ot valoban a ceg igenyeihez lehet alakitani, ismeri a terepet. Raadasul helyi munkaero - ami rolam nem mondhato el a kulfoldi munkavegzes miatt. Az kb eselytelen, hogy a poziciomat elvegye - ehhez a sokeves szakmai tapasztalat sem eleg. Ha meg igen, akkor igy jartam.

Ronnie_27 2012.12.23. 09:14:07

"A 30 magyarországi jelentkezésből NULLA helyről kaptam ajánlatot."

Ennek nincs köze az uram-bátyámosdihoz, tényleg ilyen szar a helyzet a magyar munkapiacon.
Egy asszisztensi állásra kb. 200-300 ember adja be az önéletrajzát. Egy olyan állásra, amilyet Te keresel, valószínűleg még többen, simán lehetséges, hogy 30-ból 1-szer se kerülsz be a második körbe.

A multiknál is van uram-bátyámosdi, azonban:
- jóval kevésbé jellemző, mint a közszférában. A közszférában mindenki azzal kezdi az álláskeresést, hogy utánanéz, hol van ismerőse,
- egy bizonyos szint felett a protekció önmagában nem elég, csupán előny. A közszférában beültetnek egy hülyét is az igazgatói székbe, de egy multinál nem, mivel ott arra is gondolnak, hogy azzal kárt okoznának a cégnek. Tehát a haver buta feleségét beteszik asszisztensnek, de vezetőnek nem, mert akkor saját magával tol ki az illető.

rohadjmegARCgeci 2012.12.23. 09:33:46

@Ronnie_27: Az tény,hogy nagyon szar a helyzet,de én is úgy látom,hogy benne van ebbe már a Bratyi és Mutyi dolog is rendesen.És nem csak a közszférában,hanem a vállalkozói szférában is.
Én soha nem küldözgettem neten keresztül ilyen önéletrajzokat meg hasonlókat.Csak személyesen kerestem állást mindig és mindig lett is ha akartam váltani.

rohadjmegARCgeci 2012.12.23. 09:46:37

@Amlin Jack Bauer: A hármas pont már kevés önmagában.
Inkább úgy fogalmaznék,hogy felfelé nyalni (de kőkeményen),lefelé taposni (durván,)tuti biztos hátszél és mindemellett még droid rabszolga munka.
És még mindezzel sem 100% a munkahely.

cindbl 2012.12.23. 09:57:41

en hasonlo miatt mentem el magyarorszagrol. viszont ireknel - hiaba vagyok nagyon jo a szakmamban - preferaljak az ireket. nem mondom, hogy nem ertekelik a tudasomat, de ha valasztaniuk kell, akkor az irt valasztjak - meg akkor is, ha en jelentosen jobb vagyok.

Norx 2012.12.23. 10:20:56

@Babette_: és @még sokan mások:
Nyelvtudásról:
Voltatok mostanában küldöldi tulajdonú termelő szervezetnél? Mond nektek valamit az involvement, empowerment, gemba, kaizen, LEAN fogalomköre? Tegye fel a kezét, akinek igen :-)
Nálunk (is, mint a legtöbb haladó vagy fejlődés iránt elkötelezett cégnél) lejön a küldöldi vezig és osztvez a sorra, megkérdezi az embert az aktuális helyzetről fejlesztés, reklamáció, audit-felkészülés esetén. Nem feltétlenül hisz a klasszikus mexikói tolmácsviccben - miszerint "azt mondja nem fél a haláltól". Ezért értékeli ha a sori dolgozója is beszéli a nyelvet - így lehet bevonni a cég jobbá tételében (ami jelenthet több kivitt profitot is).
Előző munkahelyemen és a jelenlegin is viszünk ki hónapokra szalagmunkásokat külföldre, betanulni. Itt bizony elengedhetetlen a nyelvtudás és hajlandóság.

És válasz egy jóval korábbi kérdésre, hogy milyen nyelvet beszél egy szalagmunkás, mondjuk az Ericssonnál Stockholmban:
-albán/bosnyák/macedón - mert ez az anyanyelve
-jugoszláv szerb - mert ezt volt a hivatalos nyelv amikor ott élt
-svéd - mert így kommunikál a boltban
-angol - mert igényes arra, hogy másutt is megértsék

blasiusii 2012.12.23. 10:51:14

Egyrészt, van uram-bátyámozás, körülbelül olyan szinten, mint ahol földrajzilag vagyunk (nyugat/észak: kompetenciák, dél: piramis hierarchia, kelet: korrupció), mindenből van egy kicsi...

Azonban nem csak ez a baj, hanem az még inkább, hogy nincs elég munkahely, az a kevés (európai viszonylatban az, bármilyen meglepő) diplomásunk túlképzett, mivel már nem vagyunk a Pannon Puma, itt már csak alacsony hozzáadott értékű munka folyik (a kormányzati politika sajnos mindinkább erre visz egyébként, csak egy a bökkenő, hogy nem tudunk Bangladessel versenyezni - azért nem Kínát írtam, mert az USA után ők nyújtják be ma már a legtöbb szabadalmi kérvényt).

OFF: én speciel vennék fel a kormány helyében IMF-hitelt, beletenném olyan szektorokba, ahol magas hozzáadott érték kell/eladható (pl. reform agrárium, élelmiszer-feldolgozás, IT, termálvíz-turizmus, gyógyszeripar)

hex.kelly 2012.12.23. 11:25:34

annyira látszik, hogy a kommentelők zöme nem lát szakmunkást közelről, munkában együttműködve :D
a külföldi megrendelőknek dolgozó üzemekben sokszor előfordulhat, hogy szükség van rá.
példa: megrendelő hozza a gépét/berendezését felújításra. gépkönyv, gyártási tervek, alkatrész-katalógus inden németül/angolul. ha egy lápácskát kell benne cserélni, a csak magyarul tudó kiváló szakmunkás mit csinál? vagy ha a megrendelő elküldi egy saját, kinti gépészét (az ilyen német gépésszel el lehet boldogulni angolul is) afféle inspektornak, egy-két hétre, és együtt kéne dolgozni vele, akkor mit csinál? vakarja a fejét, hogy "de ez itt Magyarország, itt magyarul kell beszélni"? a főmérnök nyilván tud külföldiül, de neki egészen más a dolga. a titkárnőnek talán belefér az idejébe a tolmácskodás, fordítás, de neki meg nincs szakmai szókincse, anélkül öngyilkosság összerakni egy anyag-igénylést pl.

tessék elfogadni, hogy a cégek nem passzióból kérnek nyelvtudást egy szakmunkástól,ha kérnek. tuti, hogy oka van. ma már az általános iskolákba első osztályban kezdik nyelvtanítást. ha tizenöt évvel nem 70 ponttal lehetett volna nyelvtanári szakokra bejutni, akkor ma egy fiatal szakmunkás a 8+4 év alatt meg bírna szólalni valamilyen idegen nyelven.

nem az a gond, hogy a munkához nyelvtudás kell, hanem hogy ma már az iskolarendszer nem képes használható nyelvtudást adni.

Sanyi9 2012.12.23. 11:28:51

@Amlin Jack Bauer: OK, azt el tudom kepzelni, hogy igy nem konnyu, de, mit mondjak, sok sikert! :D

hex.kelly 2012.12.23. 11:28:58

@hex.kelly: tizenöt évvel ezelőtt, na. (továbbá "minden" és "iskolákban")

Sanyi9 2012.12.23. 11:32:59

@Babette_: Persze, lehet, hogy nem ertettem jol amit irtal. Fussal neki meg egyszer, probald elmagyarazni nekem, hogy mit ertettem felre. Nem azt irtad, hogy a gyari munkas nem kell beszeljen idegen nyelven? En erre azt valaszoltam, hogy en ezt nem igy latom, senkinek nem art az angol/nemet tudas (most kepzelj el egy olyan szituaciot, mikor Mercedeszfesto Jozsinak szol a fonoke, hogy jovo heten ki kellene menjen egy par napra Stuttgartba, mert ott van az uj varazsfestogep hasznalatanak a bemutatoja. Olyan rossz lenne, ha a Jozsi legalabb alapszinten beszelne nemetul?). Mondjuk lehet, hogy igazad van es vagyok egy ilyen ertetlenkedo bunko alak...

mommmmo 2012.12.23. 12:04:12

Valoban nem tudom, hogy hogy mennek a dolgok egy osszeszerelo uzemben, de azt gondoltam volna, hogy mondjuk egy csoportvezetoi szint az, ahol el lehet varni az angolt. Egy csoportvezeto el tudja kalauzolni a kulfoldi vendeget, jarhat kulfoldi tovabbkepzesre, stb..de attol elvarni a nyelvtudast, aki kethavonta egyszer hasznalna, hat ez eleg pazarlas...
A tobbiek meg tanuljanak meg, ha elore akarnak lepni...
Azt hiszitek, hogy Kinaban vagy Bangladeshben az egyszeru gyari munkas beszeli az angolt? vagy akar a szakmunkas is? Megis megy oda a kulfoldi toke.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2012.12.23. 12:27:50

@fotengelyszimering: a menedzsment rotálásának oka van, és ez nem az, hogy nem értenek hozzá. de ha nem rotálnák őket, és maradna mindenki a helyén, akkor nem lenne belterjes?
a beajánlásnak is praktikus okai vannak, több okból is igaz az, hogy a személyes ajánlású jelöltnek nagyobb a "beválási esélye", mint a hirdetésre jelentkezőnek. ez nem azt jelenti, hogy az ajánlott jelöltet nem vizsgáztatják. a beajánlás jó a jelöltnek is, a munkáltatónak is, tehát természetes, hogy az ajánlót is érdemes érdekeltté tenni benne, a gyakorlatban ez valósul meg a fejpénz fizetésével. és ez tényleg azt jelenti, hogy utcáról nehezebb bekerülni, de gondolj bele: van két kalap, az egyikben minden ötödik szelvény nyer, a másikban minden második, te melyikből húznál?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.23. 12:44:23

@Gábor (Gee Halen): Vagy rossz helyen keresgelsz. obj egy uzenetet ram, hatha tudok segiteni.

fotengelyszimering 2012.12.23. 13:14:38

@droid_
Én a saját tapasztalatomat írtam le a menedzsmenttel kapcsolatban, amit a saját szememmel láttam, amit a saját bőrömön(!) éreztem. A menezser ejtőernyősen érkezik, kapcsolattal bekerül, érdemi, értelmes munkát nem végez, ha "átrotálják"/tovább áll, fel sem tűnik a hiánya. Ha megszűnik a pozíciója, bullshit generátorral csinálnak neki újat.
Ahol én voltam ott (is) volt rotálás, de teljesen értelmetlenül, az ócska ember, ugyanúgy ócska marad.

Beajánlás...semmi konkrétumot nem írsz az előnyről.
"van két kalap, az egyikben minden ötödik szelvény nyer, a másikban minden második, te melyikből húznál?" Ez így fikció.

Belső ajánlással vettek fel a külföldi munkahelyemre, ahol januárban kezdek, többkörös angol interjún vettem részt, de!!!! Ugyanezen én, ugyanezzel a tudással, beajánlás nélkül nem keltettem fel a kintiek érdeklődését!
Most akkor mi van?
Ha beajánlanak, kapok esélyt bizonyítani és megfelelek! Ha nem ajánlanak be, esélyt sem kapok bizonyítani, pedig alkalmas vagyok. Nos???
Saját példa, nem urban legend.

Nézd, mindent meg lehet magyarázni, hogy mi, miért van. Sőt, még jó is lehet elméletben, de az elméletet gyakorlatban működtető emberen múlik, hogy ténylegesen jól működik-e a rendszer vagy sem.

Ugyandehogy (törölt) 2012.12.23. 13:29:41

@Sanyi9:
ha Sanyinak ilyen feladatai vannak, akkor igen, szükség van a nyelvtudására.
de nincs szüksége minden Sanyinak nyelvtudásra.
valahogy így.

felháborít, hogy manapság gyakorlatilag a közmunkán kívül alig van munkakör, amihez nem kérnek nyelvtudást. ott és akkor is, amikor nincs szükség rá a mindennapokban. az is felháborít, hogy ha van egy külföldi kolléga, akkor pl meetingen nem a hat magyar ember nyelvén ment a beszélgetés, hanem az egy kolléga miatt angolul. nyilván, ha ez minden nehézség nélkül megy, akkor menjen, de ne legyen elvárás.

nekem anno egy multinál előírták, hogy kérjek angol nyelvtudást a beosztottaimtól, mert az a cégnyelv. sose használták. gyakorlatilag osztályvezető alatt nem volt rá szükség.
mondjuk mivel írásban volt a fő kommunikáció, ott se igen, mert szinte mindenki két nyelven írta a leveleket.

Ugyandehogy (törölt) 2012.12.23. 13:30:47

@Sanyi9: és egy szóval se mondtam, hogy bunkó lennél.

2012.12.23. 14:59:41

@Norx: Maradjunk abban, hogy normalis ember aki 4 nyelven beszel (folyekonyan), koztuk angolul es svedul, nem szalagmunkas. Nem lennenek a vilagon szalagmunkasok ha mindenki beszelne 4 nyelven, koztuk angolul es egy masik nyugat-europai nyelven.

2012.12.23. 15:06:47

@hex.kelly: Miert nem forditjak le a gepkonyvet / gyartasi terveket magyarra, es miert nem alkalmaznak egy tolmacsot akinek van szakszokincse? Nem lenne olcsobb, mint a szakmunkastol elvarni hogy folyekonyan beszeljen idegen nyelvet? Az a magyar szakmunkas aki jol beszel angolul vagy nemetul, nem sokaig fog Magyarorszagon dolgozni havi par szaz euroert. Ezert lenne a magyar cegnek erdeke hogy tolmacsot, forditokat alkalmazzanak. Pontosan errol beszelt Mommmo korabban, hogy ez szervezes kerdese.

Norx 2012.12.23. 15:09:06

@mommmmo: Bangladesben vlsz igen - ha jól tévedek az is angol gyarmat volt, és Indiában is elég elterjedt nyelv.

Sanyi9 2012.12.23. 15:12:30

@Babette_: OK, most tisztabb, hogy mit akarsz mondani, de csak reszben ertek veled egyet. El kellene oda jutni, hogy minden ember tudjon irni, olvasni, szamolni es beszeljen egy idegen nyelvet kozepszinten. Aki erre a 4 dologra kepes es szorgalmas, sok mindenre alkalmas (amihez nem kell diploma) es az idegen nyelv ismerete alapnak kellene, hogy szamitson. Ez abszolut nem befolyasolna az identitasunkat, mi magyarok vagyunk, magyarul erzunk es magyarul gondolkodunk, viszont nagyban megkonnyitene a kapcsolatunkat a tobbi neppel es bovitene a horizontunkat. Sok olyan nep van, amely tagjai atlagban jo idegennyelvtudassal rendelkeznek, de ez semennyire se csorbitja a nemzeti buszkeseguket (peldaul az esztek egy ilyen nep).

Egy konkret pelda arra, amit te irtal: a nemetorszagi cegben, az en csapatomban (nem en vagyok a vezeto) van egy ukrajnai kollega, aki nem tud nemetul. Amiota o itt van (jo fel eve), a megbeszeleseink angolul folynak. A viccek szintje es gyakorisaga esett, angolul nehezebben fejezik ki magukat az emberek, mint nemetul, de nem volt kerdes, hogy ezutan az angol lesz a hasznalt nyelv (amig a kollega megtanul nemetul, ha megtanul).

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2012.12.23. 15:16:52

@fotengelyszimering: jó hát szerinted nincs szükség menedzsmentre, mert azt láttad, szerintem igen, mert én meg azt láttam, ezen kár vitát nyitni általánosságban.

az ajánlással kapcsolatban a konkrét előny pl az, hogy a személyes kapcsolatból mint leendő munkavállaló sokkal több információt szerzek a cégről, mint ha senkit nem ismernék. olyan infót, ami az álláshirdetésből, a cég honlapjáról soha nem derülne ki (persze ezeket akkor is meg kell nézni, ha ajánlanak). azaz: sokkal jobban fel tudom mérni, mire jelentkezek, sokkal nagyobb esélye van, hogy azt találom meg, amit kerestem.
a munkáltató oldaláról ugyanez az előny jelentkezik: a jelöltnek sokkal több infója van, tehát nem kell a "mellément" jelentkezésekkel foglalkozni, kevesebb időbe és pénzbe kerül. emellett aki ajánl, az felelősséget vállal azért, akit ajánl, ha máshogy nem, emberileg biztos. gondolom te se próbálnál olyat bevinni a munkahelyedre, aki nem ért ahhoz, ami a feladat, vagy esetleg elviselhetetlen mint kolléga.
ezek miatt van az, hogy a beválás sokkal esélyesebb. nem azt mondom, hogy akit nem ajánlanak, az nem válik be. de ha toborzáskor a munkáltató merít egyet a hirdetésre jelentkezők közül és egyet az ajánlottak közül, akkor utóbbiban egyszerűen több a valóban alkalmas jelölt. és ez elég, mert kevesebb az elfecsérelt idő és pénz, a munkáltató és a jelölt oldaláról is.

2012.12.23. 15:22:32

@Norx: Tapasztalatbol tudom, hogy Bangladeshben es Indiaban fizikai munkat vegzo emberek NEM beszelnek angolul, sot sokszor pl. Indiaban hindiul sem, csak a sajat anyanyelvukon. Azok akik beszelnek angolul, nem vegeznek fizikai munkat; mar onmagaban jo angoltudassal jobban fizetett, konnyebb munkat lehet talalni.

Miert lenne ez maskeppen Magyarorszagon, ahol ha valaki folyekonyan beszel angolul / nemetul, felulhet a repulore (vagy akar buszra) es legalisan dolgozhat Angliaban / Nemetorszagban otszor annyiert mint Magyarorszagon?

Norx 2012.12.23. 15:25:11

@Mirjam2: Ajjajj, osszekeveredtem - azt hittem én dolgoztam velük, és nem Te.
Ott az operátor a hétvégi túlórára megkapja az itteni 1 havi bérét. Az alapbérébõl itt 4 mérnokot fizetnek. Ott nem derogál az E/// munkásának lenni - megbecsülik, megfizetik, bevonják a termék és folyamatfejlesztésbe.
Emellett menekültként az életüket koszonhetik sokan a svéd államnak, ezért be akarnak illeszkedni; és hasznossá válni.

Norx 2012.12.23. 15:27:52

@Norx: ez a svéd jugókra utalt, nem a bengáliakra, ott nem voltam
:)

hex.kelly 2012.12.23. 15:28:18

@Mirjam2: ezek egyedi, sokszor több száz oldalas dokumentumok, sem idő, sem szükség nincs a lefordításukra. a tolmács nem főállású, az, hogy folyamatosan jelen legyen, nagyon magas fizetés/díj lenne. a hagyományosan külföldi megrendelésre dolgozó iparágakban pedig mindig is jelen volt az idegen nyelv, ez nem új keletű elvárás. olcsóbb megfizetni azt a szakmunkást, aki pl fiatalon külföldön dolgozott, de hazaköltözött a családalapítás vagy más miatt, mert vannak élethelyzetek, mikor valaki hazajön külföldről, ugye. vagy egyszerűn csak meg tudott tanulni egy idegen nyelvet, és nem akar külföldre menni. és egyébként miért ne beszélhetne egy szakmunkás is nyelvet? a nyelvtudás nem az "iskolázottak" privilégiuma kellene legyen. el kellene jutni oda, hogy ha valaki szakmunkás, ne váljon alapvetéssé, hogy egy buta barom, akit nem vettek fel a gimnáziumba. és ma, amikor egy alkalmazott 2-3 munkakört is betölt egyetlen fizetésért, nem fognak külön tolmácsot vagy szaknyelet ismerő kommunikátort alkalmazni. vannak nyelvismerettel rendelkező szakmunkások, és bizony, többet keresnek, mint a csak magyarul értő kollégáik.

ja, és valaki fentebb kérdezte, minek nyelvet beszélő könyvelő, kommunikáljon a főnöke a külföldiekkel. egy pénzügyi vezető nem fog naponta három céget azért felhívni, mert egyeztetni kell bankszámlaszámot, szállítólevelet, számlázási kérdéseket. megtehetné, de egyszerűen nem ez a feladata. tisztességes, használható nyelvtudást kell adni az iskolákban, mert rajtunk kívül senki nem beszél magyarul, és nem csak országhatárokon belül üzletelünk.

2012.12.23. 15:29:12

@Sanyi9: Peldadra utalva: ez Nemetorszagban van. A nemet munkatarsaid nem fognak kivandorolni angol nyelvteruletre, mert nem eri meg nekik, Nemetorszagban legalabb ugyanannyit keresnek. De ha Angliaban otszor annyit lehetne keresni ugyanazzal a munkaval mint Nemetorszagban, hol lennenek most a kollegaid akik folyekonyan beszelnek angolul? Meg mindig Nemetorszagban?

mommmmo 2012.12.23. 15:31:36

@Norx: dolgoztam bangladeshi szalagmunkasokkal, az szokincsuk kabe 50 szo volt. Amellett analfabetak is voltak:(
Kabe 50 ilyenre jutott egy csoportvezeto akivel lehetett kommunikalni.

2012.12.23. 15:32:07

@Norx: Pont ezt mondom, ha valaki 4 nyelven beszel folyekonyan (koztuk angol, sved) akkor nem fog annyi penzert dolgozni mint egy tipikus magyar szalagmunkas Magyarorszagon. Egyebkent amit leirsz az nekem nem sima 'szalagmunkanak', betanitott munkanak tunik, hanem valami sokkal osszetettebbnek amit ennek megfeleloen jobban fizetnek; igy mar ertheto hogy jobb nyelvismeretet varnak.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2012.12.23. 15:33:43

@Norx: ez ericsson gyárt stockholmban? én azt hittem, ott csak hq van.

2012.12.23. 15:38:15

@hex.kelly: Hat ha ezek a cegek ugy gondolkodnak hogy draga nekik dokumentumokat leforditani, tolmacsot fizetni, akkor egy ido utan ra fognak jonni hogy nem eri meg nekik uzemeket fenntartani Magyarorszagon, mert nem hiszem el hogy olyan munkasokat fognak ott talalni akik folyekonyan beszelnek nyugat-europai nyelveket. Ha megis, akkor pedig nyugat-europai szintu bert kene nekik fizetni, ami megint nem eri meg a cegnek. De ez szerencsere nem az en problemam...

fotengelyszimering 2012.12.23. 15:44:53

@droid_ Nem tudom, honnan szedted és miért tulajdnoítod nekem, hogy szerintem nincs szükség menedzsmentre. A korábbi hozzászólásaimban sem írtam sehol ilyet. Jó menedzserre (ritka, mint a fehér holló) szükség van, a többi viszont kuka (ha nem az történne velük, amit írtam).
"az ajánlással kapcsolatban a konkrét előny pl az, hogy a személyes kapcsolatból mint leendő munkavállaló sokkal több információt szerzek a cégről, mint ha senkit nem ismernék. olyan infót, ami az álláshirdetésből, a cég honlapjáról soha nem derülne ki (persze ezeket akkor is meg kell nézni, ha ajánlanak)."
Ezzel óvatosan bánnék, mert nem tudhatom, mi üzleti titok, mi nem. Továbbá, ha ezt a speciális tudást más, utcáról jövőnek is odaadnák, akkor huss, eltűnt az előny.
Kin múlik a plusz tudása adása? Nem a jelentkezőn, hanem a bennfentesen. Ha megsúgom a vizsgakérdéseket, persze, hogy jobban szerepelsz.

Szerintem jobb lenne, ha mindenki egyenlő esélyekkel indulni, aztán döntsön az eredmény. A kapcsolati tőke, az ismerős jelentkező "kitanítása a cégből" igazságtalan előnyt biztosít.
De ez az én véleményem.

hex.kelly 2012.12.23. 15:47:15

@Mirjam2: nem folyékonyan kell. és egyébként: sosem a megrendelő alkalmazkodik a vállalkozóhoz. nem szabad hátradőlni. egy szakmunkás is meg tud tanulni alapszinten egy nyelvet. nem azért szakmunkás, mert hülye, hanem azért, mert az érdekelte, vagy mert a verselemzés, jogi pálya, akármi nem érdekelte. a nyelvtudás nem szabad, hogy cirkuszi mutatvány legyen. ha mindenki kap használható nyelvtudást, attól még nem fog mindenki külföldre menni (egy csomó, nyelveket beszélő szellemi munkaerő van itthon, aki nem megy el, ugye?). de színvonalasabb lehet tőle a munkavégzés, vonzóbbá válhat a magyar cég munkája, és több megrendelés jöhet. abból meg lesz fizetés is. láttam ilyet, működik.

Norx 2012.12.23. 15:47:22

@droid_: bizony, van (minimum) egy kis "mintagyáruk", kb 3 smt sorral, 3 assy cellával, laborral, utómunkával, 2 vagy 3 müszakban. Ott fejlesztik a termékeket és a tesztereket, de felfutás kozben besegítenek a tomegtermelésnek.
Ez csak az egyike a kb 8 kistai épületüknek ott 1 kupacban, a tobbirõl nem sokat tudok, csak hogy van sõr a kantinban. Már csak ezért sem lenne rossz ott dolgozni :-) De szerintem tobbnek is van ilyen alagsori üzeme, elég széles a termékskálájuk.

Norx 2012.12.23. 16:00:13

@Mirjam2: én ezt a folyékonyat (nyelvtudás terén) kivenném a gondolatütkoztetésbõl. Nem azt várja el a cég, sem a hibátlanságot. Hisz ez anyanyelven is müveltség és adottság (plusz billentyüzet) kérdése.
@ ???
Nem feltétlenül a nyelvtanár hibája, hogy érdektelenség, neveletlenég és általános müveletleség kozepette nem tud "szarból várat építeni" nem csak szakiskolában, de még gimnáziumban sem. Arany Jánosnak elég volt egy biblia ahhoz, hogy Shakespearet tudjon fordítani. Leviheted a lovat a folyóhoz, de inni magától fog.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2012.12.23. 16:14:42

@fotengelyszimering: "A menedzserség a szememben humbuk, alig láttam eddig igazi menedzsert, nulla képességű, gerinctelen életművészt viszont számtalant. " "A menezser ejtőernyősen érkezik, kapcsolattal bekerül, érdemi, értelmes munkát nem végez, ha "átrotálják"/tovább áll, fel sem tűnik a hiánya." -ezek nekem elég általános érvényű ítéleteknek tűnnek, de ha nem ez volt a cél, akkor OK.

a személyes infók alatt nem üzleti titkokat értek, és ne mis vizsgakérdéseket, hanem hogy milyenek a kollégák, milyen a hangulat, milyenek a főnökök, milyen juttatásokra lehet számítani, milyen (tényleges) előrelépési lehetőségek vannak, milyen a munkakörnyezet, és nem utolsósorban ténylegesen mit kell csinálni. ez pl olyan amit a kolléga sokkal jobban tud, mint a HR-es vagy a közvetítőcég, egyszerűen azért, mert nem ők csinálják, és éppen ezért a hirdetésbe se lehet beleírni.
az lehet, hogy jobb lenne, ha mindenki egyenlő eséllyel indulna, de mondom, szerintem ez nem csak a munkáltatónak és a kiválasztott jelöltnek hasznos, de a kimaradók is megspórolhatják azt az energiát, amit egy esélytelen jelentkezésre fordítanának.

@Norx: kösz, azt láttam a streetview-n, hogy a fél utca ericsson, de azt nem gondoltam, hogy gyártás is van, még ha "minta" is.

Ugyandehogy (törölt) 2012.12.23. 16:36:16

@Sanyi9: legyen így. jussunk el oda.
legyen alapvető egy idegen nyelv. nem vitatom.

de a mai társadalomban, ahol 40-45 fölöttiek, hiába jó szakemberek, hátrányba kerülnek, csak mert nem tudnak nyelveket, olyanokkal szemben, akik kevésbé jó szakemberek, miközben a nyelvre magához a munkához nincs is szükség, felháborító.

és hidd el, a pozíciók 80%-a ilyen.

Sanyi9 2012.12.23. 16:38:40

@Mirjam2: valoszinuleg nagy szamban dolgoznanak kulfoldon es sokan vegleg elkoltoznenek. Mire utal a kerdesed? Szerinted az embereket tudatlansagban kell tartani, nehogy kulfoldre koltozzenek?

2012.12.23. 17:32:05

@Sanyi9: Nem gondolom hogy az embereket direkt tudatlansagban kell tartani; azt gondolom hogy tul nagy elvaras egy munkaado reszerol hogy Magyarorszagon havi par szaz euroert dolgozo embereknek hasznalhato idegennyelv-tudasa legyen. Ha valakinek megvan ra a lehetosege, tehetsege, stb., hogy jol megtanuljon egy nyugat-europai nyelvet, az nem fog betanitott munkat vegezni Magyarorszagon. Tehat szerintem nem fair azt hangoztatni hogy a magyar munkaero mennyire nem beszel idegen nyelveket.

2012.12.23. 17:38:32

@hex.kelly: En nem mondtam, es egyaltalan nem is gondolom, hogy valaki azert szakmunkas mert hulye stb., nem tudom ezt miert keverted bele a kommentedbe. Masreszt nem kell ahhoz zseninek lenni hogy megtanuljon valaki egy idegen nyelvet, barmilyen szinten. Az viszont teny, hogy egy tobb szaz oldalas gepkonyvet / gyartasi tervet, amirol te beszelsz, nem lehet alapfoku nyelvtudassal megerteni. Ilyet csak az tud hasznalni akinek folyekony a nyelvtudasa, sot a szakmai szokincset is erti. Ha valaki kepes egy ilyen dokumentumot olvasni es ertelmezni angolul / nemetul, akkor miert akarna az illeto magyar atlagberert Magyarorszagon dolgozni?

PannonBoy 2012.12.23. 18:22:01

@fotengelyszimering: Magára a menedzsmentre szükség van, csak sajnos kevés a jól képzett szakember. A menedzser az pozíció és nem végzettség. Így aztán sokan hívják magukat menedzsernek, mert az jobban hangzik, de valójában nem az.

PannonBoy 2012.12.23. 18:22:01

@fotengelyszimering: Magára a menedzsmentre szükség van, csak sajnos kevés a jól képzett szakember. A menedzser az pozíció és nem végzettség. Így aztán sokan hívják magukat menedzsernek, mert az jobban hangzik, de valójában nem az.

fotengelyszimering 2012.12.23. 19:25:29

@PannonBoy: Természetesen kell menedzsment, ezt senki sem vitatta, én a minőségét kérdőjeleztem meg azoknak, akikkel összefutottam. Ha ők azok, akkor bárki lehet.

De a cikk teljesen másról szól, ez erősen off.

lendkívül magas langú embel Lómában 2012.12.23. 20:11:17

@hex.kelly:
Kihagytad a művezető, vagy csoportvezető státuszt. Ők általában ugyanúgy műszakolnak, mint a többiek, de a műhelyt pl nem söprik, helyette tudnak küffődiül, és megmondják a Józsinak, meg a Bélának, hogy mit, hogyan, mivel, és ők szerencsés esetben legközelebb már tudni fogják.
Persze, előny a nyelvtudás, de hol nem az? Súlyosabb probléma, hogy szakmunkások tömegei nem tudnak rajzról olvasva, önállóan melózni.

montroyal ( CAN qc) 2012.12.23. 21:35:15

@Fruka1: a fizikai szakmunkas persze gyakorlattal oriasi hiany mindenholkarosszerias muhelyem van es 15 eve felejts el hogy talalsz jo szakmunkast aki jott es tudott az napi net $200 ert nem maradt ez nem eri meg neki $ 300 at akar .. es nagyon megvalogatjak mit csinalnak mit nem tul ora hetvege nincs. kirugni valakit ongyilkossag kit talalsz helyette .. senkit.. es igy van mas szakmakban is egy ujabb statisztika szerint canadaban van a legtobb diplomas ...szinte csak az iskola elhagyok nem mennek foiskolara egyetemre

montroyal ( CAN qc) 2012.12.23. 21:51:51

@Enystone: nalunk egy kicsit eltulozva de a kulcs mondat .. azert nem vesznek fel mert no vagyok? azert mert fekete vagyok... akkor mar majdnem nyert.. jajj dehogy is persze hogy fel van veve... persze ha ferfi vagy es fehér kevesebb az eselyed... a mentosok nagy resze 50kg-os no .. nem baj majd 2-3 ferfi jarokelo segit neki ha 100kg beteget kell cipelni...humoristank mondta verekedesnel egy ferfi rendor erositest ker... kijon két 40kg-os rendor no mire a ferfi .. azt mondtam erositest!!!

Enystone 2012.12.24. 09:26:06

@montroyal: bocs, de nem tudtam megfejteni mondandód lényegét. Egy kicsit zagyvára sikeredett.

montroyal ( CAN qc) 2012.12.24. 15:16:55

@Enystone: a lenyeg hogy itt disciminacio inkabb a ferfiak es a feherek ellen van noknek minden vonalon elonyuk van..

mazolika 2012.12.24. 15:50:57

@Wendriner Piroska sakál és balerina: :D Azért nem. Ha nem lenne perspektíva számomra, akkor váltanék. Az, hogy ma nem keresem halálra magam, nem jelent semmit. Fogokén keresni úgy 6-7 év múlva. De a munkahelyem nem stresszes, a főnök nem basztat. Be vagyok az utolsó fillérig jelentve és odafigyelek, hogy a cégemnek menjen annyira jól, hogy tudjon engem is fizetni.

Panavision 2012.12.27. 00:04:10

En 2 kulfoldi ceggel voltam interjun.

Az elson en utaztam,szakmai kerdes semmi nem volt jo sokat varattak,megneztek a referenciat abba nem tudtak belekotni.....persze miert is tudott volna.
Nem vettek fel.

Masodiknal webkameras interju,90% szakmai kerdesek,nehezek.
Meg kerdeztek aprosagokat de semmi hulye hr es fassag.
Felvettek.

Ja angolul volt mindketto.Nem magyar emberrel.
Semmi kapcsolatom nem volt,hogy is lett volna LOL.

Itthon 1x valaszoltak vissza a kb 10 amit elkuldtem,hogy nem.
Aztan meguntam,es jott a fenti ketto.
Mostmar nem erdekel az egesz de amit irsz az 99% igaz.

Void Bunkoid 2012.12.27. 14:09:30

@Babette_: hehe, ezen már én is elgondolkodtam annak idején. Ha van egy magyarországi telephelyű multi cég, ahol mittomén, egy munkacsoportban dolgozik 13 magyar ember, és felvesznek egy külföldi kollégát, akkor azonnal kötelezően minden angolul kezd el zajlani. Vagy német nyelvűnél németül.

Mi lenne, ha a kedves külföldi, ha már ideköltözött hozzánk dógozni, megtanulna magyarul?

A londoni Horsedick Square 2. alatt levő kiskocsmában sem lesz magyar az official nyelv, hiába mégy oda mosogatni, még akkor sem, ha a veled együtt felvett másik öt cimboráddal együtt a konyhán gyakorlatilag magyarok dolgoznak többségben - akkor itthon miért kell állandóan az elenyésző százalékú külföldi kolléga (akik nagy része irritáló módon - meglepő módon az arabokat kivéve - akár évtizedes folyamatos itt élés után is cseszik magyarul megtanulni) miatt idegen nyelven beszélnünk?

Menő vagy nem Menő 2012.12.29. 13:28:36

Gyakorlati tapasztalat birtokában erősíthetem meg a bejegyzés szerzőjének vélelmét..
Néhány éve,munka híján, kértem egy barátom segítségét aki egy banknál (külföldi tulajdonú multi) dolgozott, back-office területen, irodista operációs jellegű munkakörben középvezetőként.
A bank az állást ugyan hirdette nyilvánosan több fórumon, jelentkeztek is rá gazdasági szakképzettségel(tán még gyakorlattal is) rendelkező jelöltek többen kívűlről, de miután hármasban leültünk beszélgetni az ő főnökével akivel jóban volt, engem vettek fel a pozícióra. Más kérdés, hogy nagyon rövid ideig dolgoztam ott mert nem tetszett a munka és a munkakörnyezet sem, és akkor még azt gondoltam, hogy könnyen találok jobb melót...
Szóval ennyit erről.. Az összes többi azt gondolom olyan kivétel ami a szabályt erősíti, vagy nagyon specifikus munkakör,amelyre nehéz szakembert találni.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása