Meglehetősen aktuális a mai poszt témája, ha figyelembe vesszük a magyar felsőoktatás körül az elmúlt hetekben végletekig kiélesedett mizériát. Viktor személyes tapasztalat nyomán mutat be egy olyan rendszert, amely olcsónak nehezen lenne nevezhető, de Magyarországon talán kevéssé ismert – és még csak elköltözni sem kell feltétlenül hozzá.

„Jó néhány írás született már külföldön való tanulásról és arról, hogy a határátlépés gondolata emiatt született meg, akár munkával kombinálva vagy csak a tanulásra fókuszálva. Most virtuális határátlépésről lesz szó, az alábbi írásban élményeimet szeretném megosztani Veletek egyetemi szintű nemzetközi menedzsment tanulmányaimról: hogyan lehet "külföldön" tanulni egy Magyarországon még gyerekcipőben járó, de az USA-ban és Nyugat-Európában már gyorsan fejlődő oktatási formában: e-learning a felsőoktatásban.

E-learning

Mi is az az e-learning? Pontos definíciót nem tudok mellékelni, de lényeg, hogy számítógépen internet kapcsolattal egy erre kifejlesztett online platformon keresztül történik a kétoldalú kommunikáció az intézmény és a tanuló között.

Egyfajta távoktatás, de nem szükséges mondjuk adott héten/hónapban 1-2 napot eltölteni személyesen az intézményben (tehát nem levelező képzés). Nem összekeverendő továbbá az online oktatás meghatározással - ilyen kvázi nincsen; a globálisan elérhető képzés és így a nemzetközi tanulók hada miatti időeltolódások ezt nem teszik lehetővé. A képzés valójában offline kommunikációra alapul egy online elérhető platformon.

Még egy dolgot szeretnék kiemelni: alapvetően felnőttképzésről beszélünk, amit azért érdemes hangsúlyozni, mert egy felnőttet más motiváció vezérel a továbbtanulásban, mint egy gyermeket (azt nem állítanám, hogy 18 évesen a főiskola előtt illett rám az érett, felnőtt gondolkodás, de mikor ezt a formát választottam egyetemi képzésre 28 évesen, már igen).

És akkor egy mindenkiben szinte elsőre felvillanó gondolat: "De hát ezt simán csalással meg lehet oldani, csak beiratkozok, aztán majd más megcsinálja helyettem." Én ezt a kérdést három pontban zárnám le:

* Az intézmény szúrópróbaszerű ellenőrzéseket tart - telefonhívások leadandó esszék stilisztikai különbözőségekor vagy nagy teljesítményhullámzás esetén,

* A lebukás azonnali kizárással jár

* A morális oldal – a sok, e blogon is sokszor hangoztatott és annyira vágyott külföldön tapasztalható tisztességet és rend(szer)szeretet aláznánk meg így.

A nemzetközi virtuális térben tanulók

Volt már lehetőségem Erasmus-ösztöndíjjal külföldön tanulni, így van összehasonlítási alapom a „való világ" és a virtuális világ között. Utóbbinál nyilvánvaló a személyes kapcsolat hiánya, hacsak nincs egy másik tanuló a környékről, akivel összejárhatunk.

A Facebook vagy Skype persze sokat segít egy közvetlenebb kapcsolat kialakításában. A legtöbb intézmény által használt e-learning rendszer azonban nem vagy csak korlátoltan ad lehetőséget ilyen kommunikációra, egyrészt mert erre ott vannak a fent említett szolgáltatók, másrészt ügyelnek a személyes jellegű információk nem-megosztására (ill. nem akarnak ezzel járó adminisztrációs terheket bevállalni) harmadrészt pedig tantárgyanként nagy a fluktuáció, vagyis nem ugyanazokkal tanulod végéig az egész képzést (erről lejjebb még írok).

Sok különböző nemzetiségű és eltérő hátterű emberrel tanultam együtt. Az alábbi csoportokat tudnám megkülönböztetni:

* Afrikai, főleg nigériai banki alkalmazottak, akiknek a munkavállaló finanszírozta a képzést,

* Arab világból (elsősorban Szaúd-Arábia, Bahrein és Katar) „érkező" nők (!), akik – a sztereotípia ellenére – tanulhatnak és erre büszkék is,

* A világ többi tájáról résztvevő tanulók a legkülönbözőbb háttérrel és motivációval:

o Volt 30 éves ciprusi lány, aki a kereskedelmi tulajdonosi munkatapasztalatát szerette volna bővíteni nemzetközi tudással,

o 50 év elején járó, az ENSZ-nél Olaszországban középvezetői pozícióban dolgozó hölgy, aki szintén bízván az itt megszerzett tudásban és ENSZ témájú diplomadolgozatával szeretne visszakerülni a New York-i központba,

o Német pilóta a Lufthansától, aki hosszú távon szeretne belekóstolni a repülés-menedzsment világába (csak remélem, hogy repülés közben nem az esszék írásával foglalkozott ),

o Palau-szigeteki helyi önkormányzatnál dolgozó hölgy, akit szimplán „csak érdekelt" a tanulás,

o Jamaicai és a karibi szigetvilágból kereskedelemmel foglalkozók,

o Különböző mérnöki diplomával rendelkező 35-55 közötti emberek, akik többnyire projektmunkát végeztek külföldön és az idejük megengedte a tanulást,

o Különböző nemzetiségű expatriate manager-ek gyártás, kereskedelem, marketing és pénzügy területről,

o Említhetném persze magamat is, egy 31 éves Németországban marketing területen dolgozó magyart, akit három dolog motivált: egyetemi szintű végzettség, naprakész tudás és külföldi, minőségi diploma megszerzése.

Akikkel nem, vagy csak elszórva találkoztam: kelet-európaiak, latin-amerikaiak és észak-amerikaiak. Az első két esetben szerintem nem tájékozottak az emberek erről a képzési formáról (ezért is ez az írás) míg utóbbi esetben egy érett képzési piacról beszélhetünk bő e-learning kínálattal.

Az oktatókról is illik szót ejteni, akik szintén a világ különböző részéről dolgoztak velünk. A legtöbbjük PhD vagy MBA végzettséggel rendelkezett és két típusba sorolhatóak: többnyire ez a foglalkozásuk valamelyik főiskola / egyetem nappali képzésén, vagy olyan menedzserek, ill. tudományos kutatást végzők, akik óraadóként tanítanak nappali képzéseken és a virtuális világban is kipróbálják magukat.

Az én nyolc oktatóm közül hat volt anyanyelvi (amerikai vagy brit), a másik kettő görög ill. vietnámi. Három oktatónak nagyon jó, kettőnek jó, kettőnek közepes és egynek elégséges osztályzatot adtam, hiszen a tanulóknak joguk van visszajelzést adni, ami a minőségbiztosítási rendszer természetes része.

A virtuális tanulmány, élmények és érdekességek

Egy virtuális osztály 12-20 tanulóból állt. A modulokra fel lehetett jelentkezni, így egyedileg alakítható volt a tanterv és hogy milyen sorrendben végezzük el azokat. Ebből következően kb. 3-4 tanuló volt, akikkel többször „összefutottam" a képzés során. A modulokhoz meg volt adva az irodalom; a könyveket magunknak kellett beszerezni, míg a tudományos cikkeket az egyetem online könyvtárán keresztül érhettük el.

A képzés, amit végeztem, nyolc modulból (tantárgyból) állt többek között általános menedzsment, vállalatirányítás, marketing, pénzügy és multikulturális menedzsment területen. Egy modul nyolc munkahétből állt, egy munkahét csütörtöktől szerdáig tartott, hogy a fő terhelés mindenkinek hétvégére essen. Érdekességképpen: az izraeli/arab világban péntek-szombat a hétvége, ez alól kivétel Szaúd-Arábia, ahol az csütörtök-péntekre esik.

Egy munkahét alatt három feladatot kellett teljesíteni: egy ötszáz szavas vitaindító dolgozatot és egy ezerszavas témazáró dolgozatot (a túzott terjedelmű írást lepontozták) valamint érdembeni hozzászólásokat kellet írni a vitafórumon.

Az utolsó négy hétben a témazáró dolgozat helyett egy záróprojekten kellett (egyedül) dolgozni. A vitafórum lényege az volt, hogy a tanulók az oktató által moderálva beszéljék át az adott témát és adja hozzá mindenki a saját látásmódját, amit elsősorban saját kultúrája befolyásolt - ez volt az a pont, ami igazán multikulturális élménnyé tette a tanulást.

Minden feladatot minden héten külön értékeltek, amiből a modul végére lett egy súlyozott végső osztályzat. A nem határidőre leadott feladatok automatikusan a legrosszabb jegyet eredményezték az adott feladatra: ebből sokat tanultam, mert én is késtem le határidőt, de nem volt appeláta, nem érdekelte az oktatót a mentegetőzés – egyszerűen nem mérlegelnek (kivétel igazolt betegség vagy halaszthatatlan munkatevékenység, amit időben jelezni kell).

Egy ilyen virtuális világban érdekes, hogyan válnak szimpatikussá „arc nélküli" emberek, csak azért, mert egyetértenek azzal, amit írsz. Vagy éppen ezzel ellentétesen meg kell tanulni kezelni a jogos kritikát, ami természetesen nem egy troll módjára névtelenül jön. Én úgy éreztem, hogy az angolszász országokból tanulók jobban kezelik ezeket a dolgokat, mert nem személyes támadásként élik meg a kritikát.

Tanulságos volt megismerni az arab tanulók beállítottságát a nyugati tőke beáramlásával szemben és annak fogadtatásáról. Sokan kiemelték, hogy pl. az öböl-menti arab államokban külföldi cégek csak közös arab partnerrel hozhatnak létre vállalatokat, persze vannak külön szabályozások az ott is létező zöldmezős beruházásokra. Érdekesnek találtam a Korán előírásait a haszonszerzéssel kapcsolatban, ami hatással van az arab bankok üzletpolitikájára.

A legviccesebb téma volt talán az üzleti találkozók szervezése kapcsán a karibi térségben elterjedt „island-time" kifejezés, ami azt jelenti, hogy a tárgyalópartner simán késhet egy órát a megbeszélésről.

Két tapasztalat, amit mindennapi munkám során használhatok pedig az arab és ázsiai világ „határidő" értelmezése – egyszerűen nem veszik azt komolyan, illetve az ázsiaiak nem vallják be, ha valamihez nem értenek, mert az státuszvesztéssel jár (losing face). Így velük sokkal inkább eredményre vezet a „Miért nem küldted időben a beszámolót?" helyett rákérdezni így: „Van valami, amiben segíthetek a beszámolónál?" Mindemellett számos ENSZ-nél vagy alapítványnál dolgozó tanuló osztotta meg véleményét a témákban a saját „non-profit szemüvegén" keresztül.

Én 19 hónap alatt végeztem a nyolc tantárggyal és hét hónap alatt a diplomamunkával. A modulok átlagban heti 20-25 óra (!) megterhelést jelentettek a fent említett három feladattal. Ebből adódóan eléggé megcsonkított magánélettel járt az egész tanulás. Sokat segített viszont nekem a család és két jó barát állandó támogatása.

Az online platform mobil eszközökről is elérhető, így sok időt lehet megtakarítani utazás közbeni olvasással/írással, bár nekem ez nem jött be – otthon és munkahelyemen tanultam a legtöbbet. De ami a legfontosabb: a megszerzett tudást mindennap tudom alkalmazni a munkában!

Azt, hogy a képzés a magyar akkreditációs elírásoknak megfelel-e (vagyis elfogadják-e itthon a diplomát), nem ellenőriztem le, mert nem éreztem mérvadó szempontnak.

A diplomaosztó volt az egyetlen alkalom ahol találkoztam tanulótársakkal és az egyetemen oktatókkal. Nagyon nagy élmény volt találkozni velük, megismerni a családjukat és visszaidézni érdekes tanulmányi pillanatokat. Sőt, páran már megegyeztünk, hogy ki mikor látogat meg kit.

Még egy fontos és manapság nagyon aktuális dolog: az elektronikus tanulási környezet kiszűri a plagizálást: minden leadandót egy szoftverre kellett feltölteni először, ami százalékos pontossággal ellenőrizte az idézeteket és a forrásokat (pl. a Harvard forrásmegjelölési módszer szerint).

Bizonyos százalékos átfedések felett, még ha a források jól is vannak megjelölve, mérlegelés nélkül automatikusan rosszabb jegy jár. Egy csoporttársam különösen pórul járt: egy leadandó dolgozatban nem megfelelően idézett egy egész bekezdést, következésképpen írásbeli megrovást kapott, az 5-ös jegyét adott tantárgyban lerontották 2-esre és nem diplomázhatott kitüntetéssel, ami a legnagyobb presztízsveszteséget jelenti bármely képzésnél, hiszen általában csak a legjobb 10 százalék végez így.

Mennyibe kerül?

Ez képzéstől és intézménytől függ, én az egész képzésért 12.000 EUR-t fizettem, ehhez jöttek még a könyvek kb. 800 EUR. 2.000 EUR visszatérítést kaptam az adóhivataltól. Nem kevés pénzről, de külföldi és minőségi diplomáról beszélünk. Sok intézmény e-learning képzése ugyanis egyenrangú a nappali képzéssel, amihez persze komoly feltételeknek kell megfelelniük.

És valóban sok ez a pénz félévekre leosztva? Számoljon mindenki utána: mennyibe kerülne neki egy félév (főleg ha költségtérítéses), mennyibe esetleg az albérlet, az utazás, és mindemellett van-e lehetősége rész- vagy teljes munkaidőben behozni valamennyit a költségeken. Az ösztöndíj lehetőségek változóak, erről nincsenek részletes információim.

Mindemellett engedjétek meg itt hozzátennem, hogy nem jövök gazdag családból. Volt valamennyi megtakarításom, személyi hitelt vettem fel és teljes munkaidőben dolgoztam emellett. Éppen ezért a „mennyibe került" kérdés sokkal jogosabban tehető fel az idő és verejték dimenzióban. Erről feljebb már írtam pár sort. Visszatérve még a pénzügyi oldalra: hány olyan 3-4 éves képzés létezik, amit igazából 2-3 év alatt el lehetne végezni, a különbség pedig bevételként realizálódik, hiszen előbb válsz aktívvá a munkapiacon?

Kinek ajánlom ezt az "utazást"?

Egyre több képzést tesznek ebben a formában elérhetővé (mind főiskolai és egyetemi szintűeket), de mindig lesznek olyanok, például egy orvosi, amit sosem lehet majd így elvégezni. Előnyben vannak azok, akik üzleti és pénzügyi tanulmányokat akarnak folytatni, és egyre több képzés van művészeti és jogi területen is.

Két linket ajánlok, ahol utána tudtok nézni elérhető képzéseknek: az Open University ez brit rendszerű képzés, a Laureate pedig egy holland cég, amely az online platformot adja, és több tucatnyi intézménnyel áll kapcsolatban a világon. Utóbbin keresztül tanultam én is.

Összegezve az előnyök:

* Nemzetközi tanulótársak és oktatók – multikulturális környezet

* Flexibilitás a tanulási ütemben

* Minőségi oktatás a legújabb könyvekből és naprakész tudás megszerzése

* Hozzáférés elektronikus könyvtárhoz több ezer folyóirattal és e-könyvvel

Összegezve a hátrányok:

* Hazai viszonlyatban drága (?) képzések

* Egyelőre többnyire csak angolul elérhető képzések

* Nincsen személyes kapcsolat a tanulótársakkal / oktatókkal

* Nagyon intenzív képzés: teljes munkaidős munka mellet vajmi kevés idő marad magánéletre

Az írás margójára

Aki otthon költségtérítéses képzésre jelentkezne, az általam bemutatott képzési formával egy alternatív és egyre jobban elismert továbbtanulási lehetőséget választhat és szerezhet így külföldi, minőségi diplomát. Megfontolandó talán az is, hogy érdemes-e ilyen formát választani az állami támogatású „röghöz kötéses" képzés helyett.

Remélem sokan hasznos információkat találtak a fenti sorokban, és ha még egy Határátkelő blog-olvasónak sikerül majd így továbbtanulnia, már megérte ez az írás. :) Sok sikert!"