Mai történetünk Texasból érkezett, és sok sztereotípiára ad választ. Kiderül például, hogy tényleg elhízottak és buták-e az amerikaiak, tényleg csak azok járnak-e gyalog, akik sportolnak, milyen egy jó színvonalú lakópark és még sok minden más. De a lényeg, amit Texasi kalandor (pontosabban a kettő közül az egyik) ír: a külföldi beilleszkedéssel saját magadat is jobban megismerheted.

„A férjemmel költöztünk kb. 3 éve Dallas-Fort Worthbe. A férjem részéről az országváltás legjelentősebb oka a szakmai előrehaladás lehetősége a jövőben, az én részemről a tizenéves korom óta bennem lévő kíváncsiság és vágy az új helyek, emberek, élethelyzetek megismerése iránt.

A családtagjainkkal már Magyarországon is többnyire csak telefonon tartottuk naponta/hetente a kapcsolatot, 3-4 havonta találkoztunk velük személyesen, soha nem tartoztunk a vasárnapi húslevest minden hétvégén a szülőknél kanalazó emberek sorába.

Az életünk során folyamatosan kerültek közelebb hozzánk emberek barátként, és az életünk változása miatt folyamatosan sodródtak is el mellőlünk, ezért amiatt nem aggódtunk, hogy ne sikerülne jó ismerősöket és barátokat szereznünk egy új helyen.

Ketten könnyebb

Mivel ketten érkeztünk, az érzelmi kiegyensúlyozottságot tekintve valószínűleg sokkal könnyebb dolgunk volt, mint a magányos kalandoroknak. Természetesen rossz érzés, hogy nem tudunk jelen lenni egy-egy családi ünnepen, viszont ezt kárpótolja a jövőbeni lehetőség, hogy a testvéreink gyermekei idősebb korunkban nálunk vakációzhatnak majd, a segítségünkkel könnyebben járhatnak itt hosszabb-rövidebb ideig középiskolába vagy főiskolára.

Mivel annak a generációnak a tagjai vagyunk, akiknek nagy része 8-10 éves korától tanult angolul, akik számára már könnyen elérhetőek voltak az angol nyelvű tévéadások és könyvek, és mindketten multinacionális cégnél dolgoztunk Budapesten, ahol az ügyfelekkel való kommunikáció angolul folyt, ezért nyelvi nehézségeink a költözés, ügyintézés, új ismerősök szerzése során nem igazán akadtak. Ebből a szempontból csak annyira tűntek nehéznek a kezdetek, mintha Magyarországon költöztünk volna egy ismeretlen városba.

A kijutást a férjem cégén keresztül sikerült megvalósítani, ahol jelentkezett ugyanarra a munkára az egyik amerikai központba, amit Budapesten is végzett már 5 éve. Egy kétszer 2.5 órás szakmai interjún kellett részt vennie, és ezt követően fel is ajánlották neki az állást.

Kategóriák és típusok

A munkája egy IT cégnél mérnöki pozíció. A vízum ügyintézést a cég intézte és fizette. L típusú vízummal érkeztünk, ami a multinacionális cégek amerikai irodájába helyezett menedzserei vagy a legmagasabb besorolásnak megfelelő szakmai pozícióban lévő alkalmazottai számára nyújt 3 éves munkavállalási lehetőséget.

A kérvényt erre a típusú vízumra az év során bármikor be lehet nyújtani, és nincs Magyarországra vonatkozó kvóta, a beadástól számítva kb. 2.5 hónap alatt meg is kaptuk. Én a feleségeként automatikusan kaptam L-2 típusú vízumot, ami számomra is lehetővé tette volna a munkavállalást.

A kiérkezésünk után a cég egyből elindította a zöld kártya és a H1-B vízumigénylést. A H1-B vízumra azért lett volna szükség, mert 3 év alatt általában nem sikerül a zöld kártya szerzés folyamatán átjutni, és az áthidaló időszakban a H1-B vízummal a férjem dolgozhatott volna további 3 évig. A férjem zöld kártya igénylésének alapja az itteni munkája volt.

Az ilyen típusú igénylések több szintű besorolásba esnek, mivel neki szakirányú egyetemi diplomája van és volt 5 év munkatapasztalata ebben a pozícióban, ezért magasabb prioritást élvezett a kérelme, így a zöld kártyát kicsit kevesebb, mint 3 évvel a kiérkezésünk után megkaptuk. Az én igénylésem mindig párhuzamosan futott az övével pusztán a házasságunk alapján, és mindig minden fázison egyszerre jutottunk át.

Bérek és árak

Tudom, hogy sok embert érdekelnek a fizetések és a megélhetési költség, ezért próbálok elég részletes pénzügyi adatokat megadni, viszont a titoktartási szerződés miatt így nem nevezhetem meg konkrétan a férjemet alkalmazó céget, és nem árulhatom el a munkakörének az egyedi részleteit.

Ugyanaz a cég ugyanabban a pozícióban 2009-ben 480 és 550 ezer forint közötti (az ügyeleti pótlékok havonta változtak) nettó havi fizetést és céges autót adott Magyarországon, 2010-ben Texasban pedig kéthetente nettó 3100 dollárt és az egész családra kiterjedő 100% költségtérítésű (co-payment-et és gyógyszereket is fedező) egészségbiztosítást nyújtott, itt autó nem jár.

Az első három hónapban fizették a lakhatásunkat egy 65 négyzetméteres, 1 hálószobás, bútorozott bérlakásban, és mivel nem kértük a bútoraink költöztetését, ezért kaptunk nettó 10 ezer dollárt a későbbi lakásunk berendezéséhez.

Azóta már kétszer előléptették, és emiatt kétszer emelkedett a férjem fizetése, most kéthetente nettó 4030 dollár. Évente egyszer mindkét országban kapott a teljesítményétől függő bónuszt (maximum az éves alapfizetés 10 százaléka) és egy részvénycsomagot, ennek az értéke évente kb. hasonló nagyságrendű, mint a bónusz. Én a kiköltözésünk előtti évben nem dolgoztam, és itt sem dolgozom.

Ahol élünk

Jelenleg egy 80 négyzetméteres, 1 hálószobás, garázsos bérlakásban élünk egy nagyon jó környéken lévő, kerítéssel körbezárt bérlakás komplexumban. A hasonló felszereltséggel és méretekkel rendelkező lakások között ebben a városban ez a drágábbak közé tartozik.

Ahhoz hogy albérleti szerződést kössenek velünk, hozzá kellett járulnunk, hogy ellenőrizhetik az esetleges korábbi büntetettségünket, és be kellett mutatnunk a férjem fizetési papírját, hogy bizonyítsuk, hogy a leendő albérleti díj nem haladja meg a havi fizetésének bizonyos százalékát. Ezt csak a drágább lakóparkokban szokták előírni.

A területet nagyon tisztán és rendezetten tartják, ha nem tartjuk be az erre vonatkozó előírásokat, akkor megbírságolnak, aminek az összege kb. 25 dollár. Ez kb. akkor fordulhat elő, ha rossz helyen parkolsz, nem az előírt időben rakod ki a szemetet, nem szeded fel a kutyád ürülékét, lomtárnak használod az erkélyedet, zavarod a szomszédaidat, stb.

Aki azt választja, hogy itt él, annak ezek a szabályok sokkal inkább biztosítékok arra, hogy a saját igényeiknek megfelelő rendezettségű helyen élhet, mintsem korlátozó tényezők. Más helyeken kevesebb a szabály, de ennek természetesen szemmel látható következményei vannak.

A mostani lakóparkunk területén kb. 200 lakás van, van két saját belső kertje, mosodája, egy kisebb, gyerekeknek való és egy nagyobb medencéje, egy jacuzzija és egy edzőterme. A lakás havi bérleti díja 1030 dollár, a rezsink havonta (mobiltelefon előfizetést, internetet és tévét is beleszámítva) kb. 500 dollár.

Ha ugyanebben a városban (a Dallas-Fort Worth Metroplex egyik viszonylag központi fekvésű, de nagyon jó közbiztonságú és változatos kulturális programokkal rendelkező elővárosa) egy 3 hálószobás 5-15 éves házat szeretnénk bérelni, az kb. 1800-2000 dollárba kerülne, ennél kisebb ház errefelé nem igazán van. A biztonságos környékeken a legolcsóbb, legkisebb, jó állapotú lakások kb. 700 dollárnál kezdődnek.

Autó, étkezés, rezsi

Két új autónk van, az egyik ki van fizetve teljesen, a másikra havonta kb. 500 dollár törlesztőrészletet kell fizetünk még 4 évig, a benzin havonta kb. 170 dollárba kerül, a benzin ára kb. 3.7 dollár/gallon.

Étkezésre kb. 1000-1500 dollárt költünk havonta. Egy átlagos hónapban spórolás és jelentősebb váratlan kiadás nélkül összesen kb. 6000 dollár körül szoktunk költeni.

A legolcsóbb, még elfogadható minőségű éttermi étel egy személyre (alkohol nélkül) kb. 6-8 dollár (pl. Wendy's és hasonló franchise-ok), az asztali kiszolgálást is nyújtó helyeken kb. 15 dollár, ha jobb színvonalú helyre megyünk kb. 35-40 dollár, a „fine dining" éttermekben kb. 75-100 dollár.

Mozijegy csúcsidőben 10 dollár, színházjegy, koncertbelépő a kisebb elővárosokban 24-40 dollár, Dallasban 35-100 dollár. Ruhákat lehet nagyon olcsón is venni a nagyobb szupermarketekben, és sokkolóan drágán is az elitebb üzletekben.

Számomra fura dolog, hogy a drágább cipőboltokban rá akarják adni a lábadra a cipőt. Én általában ezt próbálom elkerülni úgy, hogy kiveszem az eladó kezéből a cipőt, ha sikerül.

Gyalogolni csak sportból

A mi személyes tapasztalataink az itteni emberekkel és az életmóddal kapcsolatban többnyire pozitívak. A környék, ahol mi élünk, sok amerikai városhoz hasonlóan, nagyon szellősen van kiépítve, és a tömegközlekedés alacsony fejlettségű, mi még soha nem használtunk semmilyen városi tömegközlekedési eszközt itt, a saját autóinkkal vagy taxival járunk.

Gyalog elindulni boltba vagy munkába a nagy távolságok miatt általában nem érdemes, gyalogolni mindenki többnyire csak rekreációs célból szokott. Ebből adódóan, akivel séta közben találkozunk, gyakorlatilag a szomszédunknak számít, és szinte mindenkinek, aki felveszi a szemkontaktust és ránk mosolyog, annak köszönni szoktunk.

(Sajnos ez könnyen reflexszé válik, én a múltkor a reptéren is szembeköszöntem valakinek, mire a meglepődött reakciójából ráeszméltem, hogy nem otthon vagyok.)

Nagyon sok ember szinte soha nem megy gyalog sehová a postaládán kívül, ezért hét közben délelőtt előfordul, hogy egy 45 perces séta alatt egy gyalogos emberrel sem találkozom.

Mivel van egy nagyon barátságos kutyánk is, ezért az emberek (főleg más kutyások vagy kisgyerekes szülők) gyakran megszólítanak minket, általában szeretnek a „szomszédaikkal" beszélgetni. Ha rendőrautó halad el mellettünk a mi lakóövezetünkben, akkor általában intéssel köszönnek ki belőle a rendőrök.

Nem kapkodnak

Általánosan elmondható, hogy az élet tempója lassabb, a boltban a magyarországi viszonyokhoz képest ráérősen dolgoznak a kasszánál, szeretnek beszélgetni a vásárlókkal, pl. arról, hogy mit tervezünk egy-egy ünnepre, vagy megkérdezik a véleményemet egy olyan árucikkel kapcsolatban, amit éppen vettem, de ők még nem használták.

Az árukat mindig ők zacskózzák be, ha sok vagy nehéz dolgot vásároltam, akkor felajánlják, hogy segítenek kivinni a kocsihoz, a legolcsóbb áruházláncokon kívül a többi boltban mindig nyitnak azonnal egy új kasszát, ha 3-4 embernél több áll a sorban.

Kerékpáros csapatok és tortadíszítő tanfolyam

Ahogy az elején írtam, én azért szerettem volna külföldre költözni, mert kíváncsi vagyok más emberek életére, a kulturális különbségekre. Mivel én nem dolgozom, ezért úgy tudok barátokat és ismereteket szerezni, hogy több különböző szabadidős tevékenység vagy érdeklődési terület köré szervezett csoport tagja vagyok: könyvklub, filmklub, ateista csoport, éttermeket tesztelő csoport, színházba járó csoport, különféle vallási szertartásokat látogató csoport, önkéntes munkákat végző csoport, kerékpáros csapat, ezen kívül járok a nyitott előadásokra az itteni egyetemeken, amiket pl. írók vagy filozófusok tartanak, de jártam pl. tortadíszítő tanfolyamra is.

Ennek következtében sokféle különböző származású, iskolai végzettségű, családi hátterű emberrel ismerkedtem meg. Még soha nem találkoztam senkivel, aki a származásom miatt negatívan állt volna hozzám.

Ami érthető is, mert nagyon sok embernek a szülei vagy a nagyszülei még maguk is bevándorlók voltak, és ezt általában büszkén el is mesélik. Eddig még csak egy emberrel beszélgettem, aki tudta magáról, hogy van benne indián vér, a többiek maguk is különféle nemzetiségű, egykori bevándorló személyek leszármazottai.

Persze biztosan vannak itt is szélsőségesen diszkriminatív emberek, de a mi életvitelünk során ilyen személyekkel kicsi az esélye a találkozásnak. Az illegális bevándorlókat és munkásokat viszont, akikből Texasba elég sok érkezik, főleg Dél-és Közép-Amerikából, általában nem szívlelik.

Magyarországról nem sokat tudnak

Az alacsonyabb iskolai végzettségű illetve kevésbé érdeklődő amerikai embereknek általában nincsenek ismereteik Magyarországról, viszont Európa a legtöbbjük számára egy pozitív megítélésű hely, ahova nagyon szeretnének eljutni.

A műveltebb emberek viszont valamennyire ismerik a régiónkat és a történelmét, és nagyon kíváncsiak a kommunizmusban/szocializmusban nevelkedett bevándorlók életére, amiről nyilván többet tudok, mint ők, de mi is még csak kicsi gyerekek voltunk a rendszerváltáskor, ezért elég kevés személyes emlékünk van. Kíváncsiak általában a mi egészségügyi és nyugdíjrendszerünkre is.

Az egyik dolog, amit itt különösen szeretek, hogy a legtöbb ember kedvesen viselkedik azokkal az emberekkel, akik szolgáltató tevékenységet végeznek, itt többet között a pincérekre, postásokra, eladókra, nővérekre, rendőrökre, tűzoltókra gondolok.

Természetesen ennek következtében ezek az emberek általában szintén alapvetően pozitívan állnak az ügyfelekhez. A tűzoltók különösen nagy tiszteletnek örvendenek, vannak olyan ismerőseim, akik időnként sütit sütnek, és elviszik a helyi tűzoltóságra az ott dolgozóknak, hogy megköszönjék a munkájukat.

A fegyverkérdés

A fentiebb leírt (számomra) pozitív dolgok meglétében fontos szerepet játszik, hogy mi a Dallas-Fort Worth Metroplex biztonságosabb részén élünk, magasabb a fehér emberek aránya és az itt lakók fizetése az egész terület átlagánál.

Az egész metroplex területe kb. 24 ezer négyzetkilométer, több mint 200 kisebb-nagyobb városból áll, és kb. 6,5 millióan élnek itt. Vannak olyan területek, amit úgy szoktak az itteniek emlegetni, mint azok a helyek, ahova fegyver nélkül nem ajánlatos menni, nekem ezzel kapcsolatban nincsenek tapasztalataim, és számomra túlzásnak tűnik, de már többen is figyelmeztettek erre minket.

Általában a konzervatív amerikai barátaink mind tartanak otthon fegyvert vagy fegyvereket, a liberálisok pedig többnyire nem. Az előbbiek szerint szükség van rá, hogy megvédjék az otthoniakat, az utóbbiak azt mondják, hogy hozzájuk nincs miért betörni.

A mi lakóparkunkban idén 3 betörés volt, és nemrég kiküldtek egy rendőrt, hogy tanácsot adjon nekünk. Azt mondta, hogy valamennyi betörés vagy a nyitott ajtón vagy ablakon keresztül történt. Mi is sokszor nyitva hagytuk eddig az ajtót, ha elmentünk sétálni, annyira nem számítottunk arra, hogy valaki csak simán besétálna, Budapesten ilyet soha nem csináltam volna.

Sok az elhízott ember

Az egyik meglepetés a számunkra az volt, hogy az itteni emberek többsége elhízott, sajnos sokan nagyon súlyos mértékben, nem tudsz úgy emberek közé menni, hogy ne találkoznál olyannal, akinek szinte a járás is nehezére esik.

Ebben bizonyára szerepet játszik, hogy az élelmiszer relatív olcsó, és szinte minden étteremben egy alacsony aktivitású ember számára szükségesnél jóval nagyobb adagokat adnak.

A boltokban rengeteg fagyasztott és konzerv készételt lehet kapni, a főzéshez szükséges legtöbb alapanyagot pedig szinte minden lehetséges módon előkészítve is meg lehet venni, pl. mindenféle sajtot reszelve vagy kockára vágva, a zöldségeket megtisztítva, szeletelve vagy karikázva, sokféle zacskós saláta és zöldségkeveréket, húsokat a későbbi felhasználás módjának megfelelően előre kicsontozva, csíkozva, kockázva vagy szeletelve, esetleg különféle pácokban, vagy darált húsokat többféle fűszerezéssel előkészítve.

Rengetegféle süteményport, hűtött süteménytésztát, kenyérfélét, fagyasztott lepényeket lehet kapni, amiket csak be kell tenni a sütőbe. A legtöbb ember, akivel találkoztam nem tud az alapvető alapanyagokból főzni vagy sütni, az hogy én igazi házilag készült sütiket szoktam sütni és küldeni a férjem munkatársainak, óriási kincsnek számít, és sokszor szokták kérdeni tőle, hogy mikor hoz megint sütit.

Buták-e az amerikaiak?

Egy gyakran ismételt állítás, hogy az amerikaiak buták. Az igazság szerintem az, hogy sok szempontból különböző elvárásokkal, oktatási megközelítéssel és visszajelzési rendszerrel találkoztak a tanulmányaik, munkájuk és életük során, mint pl. a magyarok, és ennek megfelelően alakult ki az, hogy lexikális ismereteik eltérőek (nem szükségszerűen alacsonyabbak, sok magasan képzett és nagyon művelt amerikai embert ismerek), másképp reagálnak azonos szituációkban, és más értékeket tekintenek fontosnak.

Ez sok esetben számunkra bizarr naivitásnak illetve butaságnak tűnhet, de valójában csak az általuk megtapasztalt világnak megfelelő válaszreakció, és tökéletesen illeszkedik az itteni élet által diktált feltételekhez. Több bevándorlótól hallottam, hogy korábbi hazájukba visszalátogatva a régi barátaik azt mondták nekik, hogy elbutultak.

Valójában az történik, hogy az ember megszokja, hogy itt nem az emberek ellen dolgozik a rendszer és a többiek, és nem kell többé mindenhez és mindenkihez úgy hozzáállnia, hogy alapvetően negatívumot feltételez róla és ügyeskednie kelljen a boldoguláshoz.

Azért pozitív a legtöbb amerikai film és könyv vége, mert itt tényleg ennyivel egyszerűbb mindent elérni, és azért tűnik számunkra hatásvadásznak egy-egy amerikai filmbéli jelenet, mert egy erős érzelmi reakciót kiváltó szituációban a magyar kultúrában sokkal kisebb mértékben fejezik ki az érzelmeiket az emberek, mint itt. A magyar általános szintnek megfelelő intonáció és érzelem kimutatás itt szinte annyira furának hat, mintha mi egy robottal érintkeznénk.

Megismerheted saját magad

Végezetül még annyit fűznék hozzá, hogy természetesesen a fentebb megfogalmazott értékelésem erősen szubjektív. Az a barátom, aki korábban New Yorkban lakott, azt mondja, hogy Texasban az emberek átlagon felüli módon kedvesek, én ne számítsak ilyen fogadtatásra máshol.

Az a barátom, aki korábban Kansasben élt, azt mondja, hogy a texasi emberek nagyon barátságtalanok, mert amikor ő ideköltözött, a szomszédjai nem köszöntötték az új otthonában, és nem hoztak neki süteményeket.

Ha az ember külföldre költözik, sok új ismeretet szerezhet más emberekről, más kultúrákról, sokat fejlődhet a toleranciája, de talán még nagyobb (és esetleg sokkolóbb) élmény az, hogy lehetőséget kaphat arra, hogy rájöjjön milyen is ő saját maga, ha kiveszik az identitásnak nagy részét meghatározó kulturális közegből, és nem marad más, csak a saját személyisége."