Egy nyughatatlan, állandóan kereső ember írta a mai posztot, aki élt már Londonban, Madridban, aztán hazahúzta a szíve Magyarországra, de kis idő múltán megint felkerekedett. P.A. történetét igazán jól talán a következő mondata foglalja össze: „próbálok a jelenben élni, és amikor csak tudok, hazamegyek, hogy tápláljam a lelkemet is, nem csak a zsebemet".

„Magyar vagyok, 26 éves, egyedülálló lány. Mondhatnám, hogy nő, de nem látom a határvonalat, ami ezt a kettőt elválasztja. Ember vagyok és nőnemű. fehér, Magyarországon születtem, az apukám felmenőit Szlovákiából deportálták kb. 100 évvel ezelőtt.

Vidéken nőttem fel Pesttől nem messze, egy nagyon szép kis városban. Nagyon jó nevelést kaptam, eleinte szegények voltunk, később édesapám cégének köszönhetően jobb életünk lett. Soha nem volt milliós kocsink vagy nagy tévénk és nem jártunk külföldre nyaralni, pedig megtehettük volna. Két testérem van, mindketten lányok és épp boldog életüket élik Magyarországon.

Én 19 évesen eljöttem otthonról, Londonba költöztem, amikor befejeztem a gimnáziumot. Ennek már hét éve. Nincs végzettségem, de már nagyon sokféle munkám volt.

Mindig hazahúzott a szívem

Többször hazaköltöztem, éltem Madridban, körbeutaztam a világot, minden pénzemet erre költöttem. Szerencsém volt mindig, valószínűleg azért is, mert soha nem félelemmel indultam el sehova, inkább bizakodással. Nem a pénz vezérelt, csak látni akartam a világot. Sokat segítettek a szüleim, ezért is tudtam ennyi helyre elmenni.

De akárhol voltam, bármit csináltam, mindig hazahúzott a szívem. Körülbelül négyszer költöztem úgy haza, hogy maradok és elkezdek egy új életet otthon. Főleg a családom hiányzott és a természet.

London elég nehéz város, még így is, hogy már ismerem minden szegletét. Mindenhol ahova mentem sikerült beilleszkednem, kaptam jó munkát és élhettem volna boldogan. Sajnos ez nem volt elég.

Az életet szeretem

Nem az az ember vagyok, aki el tudja képzelni, hogy 50 évig ugyanabban az országban éljen. Én csak nem vagyok ilyen. Főleg egyedül utaztam, voltam Indiában kétszer, második alkalommal 3 hónapot töltöttem el ott, szintén egyedül. Az az érdekes, hogy belül tudom, bárhova elmehetnék és bármit csinálhatnék. Szeretnek az emberek, én meg az életet szeretem.

Amikor Madridba költöztem angolt tanítottam egy nagy cégnek és 22 eurót kerestem óránként. Mégis, 4 hónap után menekültem haza, mert úgy éreztem lehet bármennyi pénzem az nem fog boldoggá tenni, mert a családom nélkül semmi nem vagyok. Csak sodródom az árral egyedül és nem tudom megosztani azt a sok szépet, amit látok, érzek.

Úgy éreztem, be vagyok zárva

Rengeteg barátom van mindenhol a világban, a legjobb helyeken ettem, ittam, buliztam, a legszebb tengerpartokon jártam, aludtam 5 csillagos hotelban és a híd alatt is, volt, amikor 3 milliós kocsim volt, de sokszor volt, hogy nem volt mit ennem. Kérhettem volna bármikor, de nem akartam. Meg akartam tapasztalni minden oldalát az életnek.

Két éve hazaköltöztem, vettem egy lakást Pesten, kaptam egy munkát, ami jól fizetett, volt kocsim és elkezdtem egyetemre járni. Három hónapig tartott. Úgy éreztem, elköteleztem magam egy olyan dolognak, ami igazán nem tesz boldoggá.

Ott ültem a gyönyörű lakásomban és úgy éreztem be vagyok zárva. Budapestre, Magyarországra, hogy ha most ezt végigcsinálom, már nem fordulhatok meg. Visszajöttem Londonba, azóta is itt vagyok.

Nem érzem magam teljesnek

Nem azért mert annyira szeretem, inkább azért mert itt mindenki utazó, itt megértenek az emberek. De itt sem érzem magam teljesnek. Nincs, akiről gondoskodhatok, akinek segíthetnék, ha rászorul. Soha nem akartam itt letelepedni, sokkal inkább vagyok természetjáró, mintsem városlakó.

Megértem azt, hogy az emberek elmennek otthonról, én is megtettem, nem is egyszer, de szerintem ez jó dolog, ha megtanulod, hogy mi mennyit ér. Soha nem fogok lemondani a hazámról, szeretem a magyar embereket, a gyönyörű vidékeket, a nyelvet.

Mindenki elkezdett mozogni az egész világban, felfedezni azt, amit csak a tévében láthatunk. Visszatérünk az igazi gyökereinkhez, a nomád élethez. Ahhoz hogy megismerjük magunkat, meg kell ismernünk a világot, ami körülvesz, ki kell próbálnunk mindent, hogy utána eldönthessük, mi az, ami a legjobbat hozza ki belőlünk.

Ne keseredjenek el

Én sem tudom mi lesz, hol fogok élni, lesz-e családom, és hol lesz, ha lesz. De próbálok a jelenben élni, és amikor csak tudok, hazamegyek, hogy tápláljam a lelkemet is, nem csak a zsebemet.

Nem vagyok gazdag, biciklivel járok dolgozni, minimálbért keresek, nem járok el inni, nem költök semmire. Inkább belső életet élek. Ez segített abban is, hogy megnyugodjak. Amíg van hova hazamenned, addig nincs semmi baj.

Kívánom mindenkinek, hogy találják meg a belső nyugalmukat, ébredjenek fel a világ szépségeire és ne keseredjenek el. Bárhol lehetünk is, az egyetlen dolog, ami életben tart minket, az a hozzátartozóink szeretete irántunk. Anélkül bárhova megyünk és bármit csinálunk, elveszettnek fogjuk érezni magunkat a világban."