oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2012. november 12. 06:55,  Beilleszkedés Senkiföldjén 157 komment

2012. november 12. 06:55 Határátkelő

Beilleszkedés Senkiföldjén

A mai írás számomra a beilleszkedés néha rendkívül nehéz és bonyolult folyamatáról szólt, éppen ezért egy tulajdonképpen egy nagyszerű küzdelem krónikája. Zs. írásának helyszíne Németország, de valami azt súgja, sok más hely is lehetne.

Németország Zs 121112.jpg

„Ha nagyon az elején akarom kezdeni, akkor az egyetemen kezdődött, meg azzal a 3-4 hónapos, Erasmusos szakmai gyakorlattal Franciaországban. Mikor visszaértem Pestre, már tudtam, hogy nekem nincs maradásom. Így nem is volt meglepő, hogy amikor lehetőség adódott, éltem vele.

Egy multinacionális cégnél helyezkedtem el, a megállapodás szerint 6 hónap kiképzéssel külföldön. Így lettem delegált. A cél Németország, közelebbről Frankföld volt.

Választottam, hogy épp ide jöjjek? Nem. Küldtek, de menni akartam. Mindegy hova. Csak el Magyarországról. Delegáltként a kezdet is egyszerűbb volt, anyagi és érzelmi szempontból is. Egy egész cég forrásai álltak mögöttem, így amíg nem találtam lakást, addig sem kellett aggódni, hogy ki és hogyan fogja kifizetni a hotelszámlát vagy a buszbérletet.

Nem kellett agyalni a nyelvtudáson se. "Tudták, hogy nem tudok németül, mégis ide küldtek, szóval minden megoldható angolul is" - gondoltam. Plusz mindig megvolt a lehetőség, hogy visszatérjek Pestre, ha ez nem válik be. Elég biztonságos kezdésnek tűnt, és még a barátokról, párkapcsolatról sem kellett lemondani. Hiszen ez csak egy átmeneti állapot, nemde?

Kivéve, amikor mégsem

Első nap találkoztam is a helyi német főnökkel, aki be is mutatott a „mentoromnak", aki nem lehetett sokkal idősebb nálam, és aki egyből le is pattintott (azzal a felkiáltással, hogy őt fárasztja, hogy angolul beszéljen) a magyar kollégáknak, akik épp projektre vártak.

Így az első találkozás a helyiekkel nem volt olyan jó élmény. Egyszerűen fölöslegesnek éreztem magam. De a magyarok legalább némi kapaszkodót adtak, vagyis hogy van bankszámla számlavezetési díj nélkül (Girokonto), és hogy majd jön valaki, aki elintézi a hivatalos papírokat.

A bankban sem igazán beszéltek angolul, és a vonatállomáson se. Volt, ahol egyenesen megmondták: „Németországban vagy, beszélj németül!". Szóval a német nyelvet ismerni és tudni kell. Pont.

Lakáskeresés némi szerencsével

A lakáskereséskor annyi szerencsém volt, hogy belebotlottam egy régi egyetemi csoporttársamba, aki folyékonyan beszélt németül, és segíteni is hajlandó volt. Általában ez nem jellemző.

Nem azért, mert az ember nem akar, hanem azért, mert megvan a maga gondja, és igenis elvárja a másiktól, hogy letegyen valamit az asztalra, mielőtt segíteni kezd. Mindenkinek véges az energiája, és megválogatja, hogy kire/mire fordítja.

Olyanokra, hogy „holnap jövök a barátnőmmel, ő óvónő, én barista, légy szi' keressetek nekünk állást, meg lakást meg miegyéb, mert mi azt se tudjuk, mi van" senki nem fog érdemben reagálni. És akkor én is épp ebbe a kasztba tartoztam. Az újak kicsit összetartanak, de a régen itt lévők segítségéhez nehéz "hozzáférni".

Szóval 3 hónap keresgélés után (egyetemváros, a delegált is sok, a kis lakások gyorsan fogytak, és nem akartam többet kiadni, mint ami muszáj) lett is egy egyszobás lakásom, amit ugyan nem bútorozottan béreltem, de az előző bérlőtől meg tudtam venni a bútorok 95%-át. Épp annyit, amire szükségem volt. Mert természetesen ez is, mint a legtöbb lakás errefelé, bútorozatlan volt.

A mosógépet vitték, ezért azt találni kellett, és a használt bútor/háztartási eszköz piac errefelé igencsak nagy. Nem csak a kidobált bútorokból lehet "kukázni", de a neten is nagyon jó esélyekkel indul az ember, ha telefonál (igen, németül). És természetesen sokkal olcsóbban jön ki az egészből, mintha újonnan venne mindent.

Így sikerült 300 helyett 30€-t fizetni egy mosógépért, ami 2 éves volt akkor, és alig használt. Ez a pláne az egészben. Ha egy német azt mondja, hogy jó állapotú, akkor az tényleg az. Nem kell azon agyalni, hogy hol vernek át. Ez azonnal tetszett. Természetesen takarók, párnák és egyéb személyes dolgok vagy Pestről, vagy az IKEA-ból jöttek.

Az idő telt, a kiképzés nagyon gyorsan átavanzsált projekt munkába, hiszen ott mégiscsak többet lehet tanulni, mint holmi kurzusokon.

Beilleszkedni (?)

No igen, a beilleszkedés, az egy másik téma. A kollégák hozzászoktak a delegáltakhoz. Hogy jönnek-mennek. Maradnak 2-3-6 hónapig. Vagyis tesznek az emberre. Ilyen szempontból ugyanolyanok, mint a magyarok, akik nem segítenek (vagy a magyarok tanulták a németektől?).

Nem kérdezik meg, hogy milyen volt a hétvége, és mit csináltál. Nem téma az irodában, hogy a Józsi új kocsit vett, vagy házat, vagy új szeretője van. A magánszférájuk teljesen zárt. Egy pontig. Persze delegáltként ott voltam ebben az egészben én is. Hisz az egész csak átmeneti...

Miután kijöttem, csináltam egy listát, hogy mi az, amit látni akarok Németországból. Mindenképp. Amikor a lista 95 százalékát kipipáltam, úgy voltam vele, hogy most már nem érdekel, bármikor áthelyezhetnek, nem fogom bánni.

Bementem, dolgoztam, eljöttem

A lakást se éreztem otthonnak, csak egy hely volt, ahol aludtam. A munkahelyen nem egyszer volt olyan hét, hogy egy árva szót nem szólt hozzám senki. Bementem, tettem a dolgom, eljöttem, ennyi. Úgy voltam vele, hogy ha ők ilyenek, én nem fogom törni magam. Úgyse maradok itt örökre.

A 6 hónapból először 9 majd 12 lett. De valahogy az áthelyezés/hazahívás még mindig váratott magára. Mégis abban éltem, hogy bármelyik nap jöhet a hír, hogy költözni kell. De a következő projekt is ide kötött. Költözni se kellett.

Ekkorra a pesti barátaim nagy része már eltűnt a süllyesztőben, a párkapcsolatom (ami előtte sem volt rózsás) romokban hevert. Ez persze engem is megviselt. Be kellett látni, hogy ez nem átmeneti. Hogy én a Senki földjén élek. Hogy lesznek barátok, akik Pesten lesznek, de én már nem leszek ott. Dönteni kellett, hogy meddig akarom még magamat és a környezetemet hitegetni az átmenetiséggel.

Németek, nacionalizmus, NDK, NSZK

No, de hadd ejtsek egy pár szót a németekről. Frankföld az a hely, ahol még egy született németnek is probléma a beilleszkedés, nemhogy egy külföldinek. De ez csak évek múlva derül ki. Mert a németek nem beszélnek: csak munkáról. Még ebéd közben is.

Ha valaki ide jön, akkor az első 3-6 hónapban rájön, miért is épp innen indult a nácizmus hódító útjára, hogy milyen az igazi szabálykövetés, és hogy bármilyen eltérés azonnal a „nem kívánatos" cetlit ragasztja az ember homlokára.

Münchennel ellentétben, itt se előre-se hátra a német legalább középszintű használata nélkül, és én kb. 4 év ittlét után sem merem azt állítani, hogy ha a helyi dialektusban beszélnek, megértem.

Az, hogy a német főnökkel csak úgy beszélhettem, ha egy német közvetítette a mondandómat, habár egyértelmű volt, hogy főnök pontosan tudja, és érti, hogy miről beszélek, nem volt egyszeri eset. Tisztelték a tudásomat, ez nem volt kérdés egy percig sem. Ha nem így lett volna, nem kaptam volna olyan munkát, amilyet. De az, hogy valahol ott felejtettek, szintén előfordult.

Üzleti tárgyalásra nem csapatként érkeztünk, hanem a németek, és a többi. Közben meg mindenhonnan az ömlött, hogy mekkora jó csapat vagyunk. Hogy mindenkit meghívtak ünnepelni valahova, de a külföldieket nem, szintén normális volt. Apropó... említettem már, hogy ezek a csak nyugat-német kollégákkal fordultak elő?

Új vezető, új világ

Az új projekt új kollégákat hozott. Egy kelet-német szakmai vezetővel, egy projektvezetővel, aki 15 évet élt Moszkvában, és egy közvetlen felettessel, aki Dél-Amerikában nősült. Érezhető volt a különbség.

A legtöbb kolléga érdeklődéssel és bizalommal fordult az újak irányába, és nem elutasítással. Nem a másik froclizása ment azért, mert ő külföldi. Volt összeszokási idő, de a tudást tisztelték, az ötleteket mérlegelték, és ha jók voltak elfogadták. Volt lehetőség fejlődni és előrelépni, csak merni kellett lépni.

A közvetlen felettesem sem féltette tőlem a saját pozícióját, hanem amikor megüresedett egy hely, ajánlott a posztra. A saját szintjén. Megismertek, elfogadtak, és én is őket. Nagyjából ebben a sorrendben.

Érdekes volt megfigyelni, hogy azok a nyugat-német kollégák, akik életükben nem tették ki a lábukat Németországból, még ebben a közegben is nagyon elutasítóak voltak. Talán 1-1,5 év is eltelt, mire az első mosoly megjelent egy frank kolléga arcán. Akkor kiderült, hogy nekik is van humoruk. Rejtve, ritkán fellelhetően, de van.

A kelet- és a nyugat-németek

A kelet-németekkel és azon nyugat-németekkel, akik fiatal korukban (előbb-utóbb kiderülnek róluk ilyesmik) legalább 1 évet külföldön éltek, ezzel szemben sokkal könnyebb megtalálni a hangot.

A kelet-németekkel talán azért, mert hasonló dolgokat élt át a családjuk, mint a többi kelet-európai, nem tudom. De markáns a különbség. (Itt jegyezném meg, hogy még azon huszonéves kollégák is, akik az egykori Kelet-Berlinből származnak, kelet-németnek vallják magukat.)

A többivel meg talán azért, mert muszáj volt "idegen törvényeket" megszokniuk, és egy teljesen más világban élniük, ami felnyitotta a szemüket, hogy nem csak az övék a helyes út. Hogy másképp is lehet.

Új élet, új lakás

Miután bekerültem az új projektbe, ezáltal egy elfogadó környezetbe, magam is meghoztam a döntést. Maradok. Érdekelni kezdtek a németek, a dolgaik, kultúrájuk. A politika még mindig nem, és ez az a téma, ami nem is kell, hogy érdekeljen. Szabadon választhatok.

Én nyitottabb lettem feléjük, ők pedig felém. Egy idő után nem kérdezgették, hogy mikor akarok visszamenni. Azonos szintre léptem velük. Kollégákról megtudtam, hogy merre voltak nyaralni, és hogyan érezték magukat. Ajánlottak helyeket, amiket megnézzek Németországban és a világ egyéb részein is.

Lakást is újat kerestem, csak azért, hogy meghívhassak embereket, és végre egy pont legyen, ahol otthon érzem magam. Addigra már meg is engedhettem magamnak, hogy olyat is nézzek, amin közvetítői díj van. Ezt ugyanis még a mi esetünkben is mindenki maga állja (a havi lakbér 2,38-szorosa + a híres 19% ÁFA).

Szerencsésnek mondom magam, mert gyorsan találtam egy új lakást, ahol a tulaj engem választott. Ez itt így megy. Szimpatikus vagy, kommunikálni lehet veled németül, megengedheted magadnak, stabil állásod van, akkor jók az esélyeid. De alapból a tulaj dönt, hogy elfogad-e téged vagy sem.

Természetesen a lakásváltáskor elkezdődött a lótás-futás új bérlő után, hogy ne nekem kelljen fizetni az üres lakás lakbérét, amíg le nem telik a felmondási idő (3 hónap). De a kollégák és magyar barátok jöttek segíteni, pakolni, lebontani, felépíteni. Én voltam a legjobban meglepődve, hogy annyi ember (németek és magyarok egyaránt) mondta, hogy szóljak, jön, segít, hogy egy idő után azt kellett mondjam, hogy nem férnének el. :)

Szerencsém volt

Mióta ide jöttem, sose kellett azon aggódnom, hogy ki tudom-e fizetni a számláimat vagy sem. Hogy melyik boltban veszem meg a reggelinek valót, illetve, hogy el tudok-e menni a barátaimmal egy étterembe vagy sörözni. Az első 1-2 év ugyanaz a Senkiföldje, és bőröndből élés volt, mint azoknak a kollégáknak, akiket havonta küldtek máshova. Akkor vissza akartam menni Pestre, mert úgy éreztem nem bírom tovább.

Utána tudtam, hogy az új projekt évekig eltart még, és a magyar főnökség se fog nagyon szekálni, ha a németek nem panaszkodnak (és a németek nem panaszkodnak még akkor sem, ha lenne rá okuk).

Tudtam, hogy a németek tartani akarnak, kedvelnek, én is kedvelem a kollégáimat, elfogadtam az új életemet, most már maradni akartam. Két évig tartott. Ez alatt az idő alatt német és itteni magyar barátokat is szereztem, és úgy érzem, bármikor visszajöhetek a közeljövőben.

Irány Svájc!

Hogy miért keveredik ebben az írásban mégis a múlt és jelen idő? Mert úgy döntöttem újra csomagolok. A delegált lét majd 4 év után már nem nekem való. Már nem akarom ezt a függést Budapesttől (ami az elmúlt időben több rosszat hozott, mint jót) és lehetőséget, hogy visszatérjek.

Egy biztos helyet akartam a német cégnél. De ez az a luxus, ami - hiába a jó kollegiális viszony, az eredmények, és egy projektvezető, aki kiáll az emberért - nekünk, delegáltaknak nem jár.

Így másik cégeknél kerestem, és találtam is. Ezért most irány Svájc. Remélem egy kicsit könnyebb kezdettel, mint Németországban volt."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Németország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr584902691

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.11.12. 11:50:36

@TilosazA: nah ebben van valami, lehet én nem olvastam elég figyelmesen, most megtettem és az általad írt is benne lehet a posztoló írásában. :D

TilosazA (UK) 2012.11.12. 11:50:53

@hagyma: Értem én. Ezek közül ugye kocsmába nem járok, kupiba szintén nem, templomba se, rokonaim otthon élnek, iskolába sem járok már, szomszéddal két mondatot beszéltem eddig, mert neki is megvan a saját élete...:)
Most már értem, miért nincsenek barátaim. Többet kéne kupiba járnom. Bár nem tudom mit kezdenék ott, lévén hogy nő vagyok.

kkkchris 2012.11.12. 11:51:11

szerintem Svájcban ezeket a beilleszkedési problémákat szorozhatja 3-al. Ott a switzer dütsch tudása/legalább meg nem értése nélkül még rosszabb mint... de nem megyek bele. Unokatesóm 86 óta él kinn. Gyakornokként én is voltam Berlinben, és annyira felismertem a dolgokat hogy képesek órákig csendben ellenni... Volt hogy napokig nem szólt senki hozzám, bementem dolgozni, letudtam és leléptem, nemigen jött senki hogy na mi van mégis (egyetemista voltam még), igaz én sem voltam valami nyitott akkoriban, de ezen írás alapján mostmár látom hogy nem teljesen bennem van/volt a hiba hogy nem sikerült ottani barátokat szereznem (igaz olyan hosszú ideig nem voltam).

spinat 2012.11.12. 11:52:46

@doggfather: lehet, hogy a mosom kezeimettel kevertem :)

lényeg a higiénia :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.11.12. 11:53:01

@TilosazA: hát a munkahelyen sztem se barátkozunk, hanem dolgozunk. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.12. 11:53:58

engem megol, mikor jon a kolleganom, hogy a gimnazista lanya csapata 54-32-re verte woodfint es 12 pontott dobott
tokomet erdekli, kozben meg olyan lassu, hogy dolgoznom kell helyette
bemegyunk-dogozunk-utana mindenki megy a dogara
najo karacsonyi parti, meg ez az OK, de munkaidoben semmi helye a baratkozasnak
meg senkifoldjen sem

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.11.12. 11:54:34

@spinat: valószínű, hogy az a megoldás, hogy te keverted. :D

Mindegy is, mosás mosás. :D:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.12. 11:56:39

@TilosazA: pedig akkor adott:)
madame, vagy kurva
jo, a kupi rossz pelda volt, ott sincsenek baratkozasok
mer' az is munkahely
neked tenyleg a munkahelyedrol vannak a baarataid?
az OK, hogy az en felesegem az kozos munkahelyrol szarmazik, de en mindent akarok, csak nem baratkozni a kollegakal melo utan
pedig jofejek

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.11.12. 11:57:34

@hagyma: a karácsonyi party se oké, maga az intézmény nem okés, minek haverkodnék a kollégákkal??

Ahogy írod bemegyünk dolgozunk és haza, nem ünneplünk együtt nem vagyunk rokonok, vagy barátok akkor miért ünnepelnénk együtt???

(és ezen logika mentén a csapatépítő tréninggel se értek egyet, nem fogok jobban dolgozni, vagy jobban együttműködni a kollégával, mert eltöltöttünk együtt 1-2 napot pluszban)

TilosazA (UK) 2012.11.12. 11:58:27

@doggfather: Hát ha a barátkozást úgy képzeljük el, hogy mindenki eldobja ami a kezében van, keresztbe teszi a lábát, és dumál, akkor valóban ennek nem ott van a helye.
Viszont emlékeim szerint sokkal jobban ment akkor a munka, mikor ugrattuk egymást, jó volt a hangulat, és ebéd után egy közös 5 perces kávézás is belefért az időbe. Ez inkább haverkodás? Akkor az. De az ember társas lény, kellenek az interakciók. És vannak olyan munkák, ahol több csapatmunka kell mint önálló.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.11.12. 12:01:29

@TilosazA: nem azt írtam, hogy nulla interakció. ;)

A haverkodás belefér, a barátkozás az komolyabb dolog nálam. :D

Neon Fu 2012.11.12. 12:01:34

@céerem:
"Sok sikert Svájcban, ahol az emberek ezerszer elutasítóbbak mint a legtöbb európai államban.

EZ AZ ELŐÍTÉLET MEDDIG TARJA MÉG MAGÁT?! Tévedsz, de nagyon! Üdvözöllek Svájcból, ahol az emberek százszor kedvesebbek és figyelmesebbek egymással, mint Magyarországon! Bizony isten írni fogok egy komplett posztot Svájcról, amit majd neked ajánlok..

kozmopolita 2012.11.12. 12:02:56

Svájcról ne általánosítsunk. Igen, összességében talán zárkózottabbak a németeknél.

De egy Zürichben, Bázelben vagy Genfben, föleg nagy nemzetközi cégeknél éppen ellenkezö is lehet a helyzet. A sok külföldi miatt az itt élö-dolgozó svájciak is sokkal nyitottabbak. Nálunk a cégnél mindig két svájci hív bennünket álladóan bulizni.

A posztoló ráadásul már löki a németet, a felvilágosult svájcinak pedig édesmindegy, hogy sviccerdüccs vagy hochdajcs (vagy éppen angol).

A faluban, ahol lakom, egy egyik kertszomszédom országos cimbora lett, a másik meg köszönni se akar.

Szóval ne ijesztgessük a posztolót Svájccal :)

TilosazA (UK) 2012.11.12. 12:03:30

@hagyma: Nekem tényleg onnan vannak barátaim. Én elképzelni sem tudom, hogy lemegyek kocsmázni (egyedül?!), és leszólítsak valakit, hogy barátkozzunk. Vagy mittudom én ott egy jó hangulatú társaság, és leüljek közéjük. Nem néznének rám furán, ááá... Kupi és templom kilőve (bár érdekes szitu lehet, lefogadom, valahogy az Igazából Szerelem test-dublőrös jelenete ugrik be...)
De pl. buliban is... Na jó, ez van. Nem vagyok barátkozós típus, a hiba bennem van. Többetnemtudok elmondani kapcsojjaki... :)

kozmopolita 2012.11.12. 12:04:34

@Neon Fu: Beelöztél.

Bár nagyjából egyetértek, de azért ne essünk át a ló másik oldalára :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.12. 12:07:22

@TilosazA: nincs ezzel baj, otthon mi is osszejartunk nevnapozni meg kocsmazni
itt maskeppen van, de itt sem kizart
meg en mar kinottem ebbol a melo utan mennyunk sorozni korszakombol amugyis

de ez a poszt csak nyavajgas
jo penze van, normalis lakasa, de Heinz nem kerdezte meg tole, milyen volt a hetvegeje, es nem mutatta meg neki a csaladi fotokat az elso heten

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.12. 12:11:00

én úgy hallottam, hogy a svájciak sem sokkal kedvesebbek. de mivel bárhol jobb, mint itthon, ez gondolom nem fogja zavarni a posztolót és igaza is lesz!

wásztákhurwáh (törölt) 2012.11.12. 12:11:31

@hagyma: maradjunk annyiban, hogy a kupi az a lánynak munkahely, neked meg szórakozás, tehát általánosan így hangozhatna a szabály: ami bármelyik félnek is munkahely, az gázos haverkodás szempontjából
pl. légikisasszonyok, csöcsös pultos- és örömlányok biztos nagyon kedvesek az utassal, vendéggel, de csak mert ez a munkájuk ezért kapják a zsetont
ezt félreérteni nem szabad

iskola, egyetem hasonló, lényegében munkahely, egy cél érdekében vagyunk együtt, egy légtérben, ezért ott sem kell mindenkivel baráttá válni, vannak kivételek, de nekem a több tucat fős egyetemi évfolyamomból alig pár igazi barátom lett, azok viszont tartós barátságok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.12. 12:11:57

@doggfather: a karacsonyi party az OK
az nem haverkodas
nem lakason termeszetesen
a ceg szervezi, kicsit lazulunk, karaoke, kaja pia,/ingyert:)/ itt tenyleg lehet dumalni si hogy mi hogy miert
evente gyszer van ilyen osszejovetel, es itt tenyleg mindenki itt van
/a vicc az, hogy szallodaban melozok, es itt tartjuk epuleten belul, van egy szep ballroom, de ilyenkor veszunk pincereket, hogy senkinek ne kelljen melozni/

TilosazA (UK) 2012.11.12. 12:12:46

@hagyma: Lehet. De azért szerintem megengedhető egy kis nyavajgás, ha az embörnek a barátai otthon vannak, meg ugye a calááád, és a melóhelyen sem akarják megtudni, hogy egész hétvégén Warcraftozott...

wásztákhurwáh (törölt) 2012.11.12. 12:14:36

szerintem a legtöbb munkahelyi kapcsolat megmarad ilyen watercooler conversation szinten
és ez nem is baj
alap figyelmesség, két perc beszélgetés kb csak a munkával összefüggő dolgokról
az a baj, ha még a munkáról sem tudnak értelmesen, higgadtan beszélni, akkor ott valami baj van
de ehhez nem kell a gyerek körülmetélési ünnepségéről fotókat bevinni, szétküldeni a munkatársaknak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.12. 12:14:54

@wásztákhurwáh: nekem nem nem jarok kupiba
soha nem is jartam
az iskola az egyik legnagyobb baratsagot szulo hely az elso osztalytol a diplomaig
ez nem kerdes
mindenkivel sehol nem kell baratta valni es munkahelyen is lehet, csak munkaido utan kell a baratsagot apolni
erre akadtam kilukadni
ettol persze, hogy az ember beszelget a munkahelyen focirol, kajakrol, tv-rol mindenrol
ezt nem vitattam

wásztákhurwáh (törölt) 2012.11.12. 12:16:37

@hagyma: Te milyen munkakörben dolgozol ott?

venator 2012.11.12. 12:17:31

Mondjuk ezt baromira nem értem, hogy valaki megtanul egy nyelvet, de nem hajlandó vagy nem akar megszólalni rajta. Akkor mi a töknek tanulta meg?

Olyanról hallottam, hogy a német határ közelében élő dánok, bár tudnak németül, nem nagyon szólalnak meg. Ez még magyarázható lenne a megszállással, de akkor is butaságnak látszik.

Amúgy az angollal soha nem volt ilyen gondunk, amíg nem beszéltünk dánul, mindenki azonnal és készségesen váltott angolra, ha beszélte.

Soha nem mondtak olyat, hogy Dániában dánul kell beszélni, különben.....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.12. 12:20:48

@TilosazA: na ilyenkor kell lemenni egy kocsmaba / nepies neven PUB/
mondjuk olyan napon amikor foci van a tv-ben, de az sem fontos
lehet elso nap nem par het utan lesznek barataid, a torzsvendegek es Te is torzsvendegge valsz
es ettol nem kell alkoholistava valni
en meg Tampan /FL/ bementem egy pub-ba meginni egy sort
lathatoan torzsvendeges pub ritkan ter be idegen
azutan bementem par nap mulva
azutan megint, akkor mar a pultos megkerdezte ki vagyok mi vagyok
egy honap mulva oszlopos tagja lettem a helyi dartsclubnak
minden penteken jatszottunk egymaskozt
pontszamra minden
azutan kihivtunk masik kocsmat
stb.
ezek nem igazi nagy baratsagok, hanem a beilleszkedes, meg tudod, ha egyedul is vagy van hova lemenni
/abban az idoben tok egyedul eltem egy apartmanban amugy/

TilosazA (UK) 2012.11.12. 12:32:27

@hagyma: :)) Na az még fura lenne. Az egy éves gyerekkel a karomon lemenni a pubba.
Jó neked, hogy könnyen barátkozol, mindig irigyeltem az ilyen embereket.
Az is baj egyébként velem, hogy én fiúkkal könnyebben haverkodom, egyszerűen nem érdekelnek a csajos témák,még így sem, hogy gyerekem van. A böfizés-pelenka-tápszer hármassal ki lehet üldözni a világból. :) (Azt is felháborítónak tartom, hogy a női magazinok semmiről sem szólnak, csak pletykákról sminkről és divatról, mintha a nőknek semmi agyuk nem lenne.De ez más téma.)

Sanyi9 2012.11.12. 12:34:30

@TilosazA: szocialis mediak (feszbuk)? Peldaul a varosban ahol elek (Eszak-Nemetorszag) van egy kulon csoport amelyen 200+ ember van, akik ujonnan erkeztek ide. Sok a jo fej koztuk. Egy masik csoport (Language Exchange) direkt nyelvtanulasra van (250+ tag): egyszer egy heten osszejonnek az emberek (olyan 30-an) egy helyen es minden asztalnal mas nyelvet beszelnek. Minden asztalnal ul 2-3 anyanyelvi beszelo es 2-3 ember akik azt a nyelvet tanuljak. Szerintem Hagyma viccnek szanta, hogy a kuplerajban kellene haverokat/baratokat szerezni. :D

Sanyi9 2012.11.12. 12:37:15

@TilosazA: "Többetnemtudok elmondani kapcsojjaki" - aki ilyenek idezget, az rossze ember nem lehet. :D Amugy hol elsz?

xlngx 2012.11.12. 12:40:54

Azert az iro vedelmeben elkell mondanom hogy en eltem ott ahonnan ez az iras jott, sot ennel a cegnel is dolgoztam, es tenyleg ilyenek az emberek ott. Bemennek ledolgozzak a heti 35 orajukat, felallnak ebedelni majd hazamennek, nincs dumalas, haveroskodas. Azoknal a nemeteknel van akik voltak kulfoldon es tudjak milyen kulfoldikent elni valahol.
Viszont az emberunknek nagy szerencseje is volt, mert ebben a varosban eleg nagy es jo magyarkozosseg van.

Sanyi9 2012.11.12. 12:49:45

@xlngx: "Viszont az emberunknek nagy szerencseje is volt, mert ebben a varosban eleg nagy es jo magyarkozosseg van." - Vagy inkabb pechje volt. Lehet, hogy egy ilyen kozosseg is hozzajarult ahhoz, hogy 4 ev utan meg nem igazan ertette, hogy mit mond neki a fonoke nemetul.

Azt hiszem, ha valaki egy adott orszagban el es meg akarja tanulni a nyelvet, akkor 1 ev alatt el kellene jusson alapszintre es mondjuk meg 1 ev kell a kozepszinthez. Aki 2-3 ev (nemetorszagi elet) utan nem beszel (felso)kozepszinten nemetul, az nem is akarja megtanulni a nyelvet.

TilosazA (UK) 2012.11.12. 12:55:26

@Sanyi9: Manchester, Anglia. Még egy hónapja sincs egyébként, úgyhogy félig még otthon élek Pesten. Gondolatban. Vagy lélekben. Vagy nem is tudom. :)

xlngx 2012.11.12. 12:58:16

@Sanyi9: Mondjuk en nem latom hogy leirta volna hogy 4 ev utan nem beszeli a nyelvet., sot mivel svajcba keszul, gondolom beszeli.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.12. 13:01:49

@Sanyi9:

"Azt hiszem, ha valaki egy adott orszagban el es meg akarja tanulni a nyelvet, akkor 1 ev alatt el kellene jusson alapszintre es mondjuk meg 1 ev kell a kozepszinthez. Aki 2-3 ev (nemetorszagi elet) utan nem beszel (felso)kozepszinten nemetul, az nem is akarja megtanulni a nyelvet."

Pontosan ez a helyzet.

Aki nyelvi környezetben nem tanul nyelvet, az - hacsak nincs valami súlyos agyi betegsége - NEM AKAR nyelvet tanulni.

Minden más esetben a legbutább ember is eljut játszva B2-es szintig. Ezen felül már csak akkor, ha valóban nagyon érdekli.

TilosazA (UK) 2012.11.12. 13:07:37

@Sanyi9: Jaj, fészbukot ne is mondd... nekem fura, ha ilyet ír be valaki: meló kéne, szóljatok ha van. Ok. milyet. merre. mennyiért. Úgy látom, aki már "megvetette a lábát", (tehát nem meló kell neki) az nem aktív facebookon.

wásztákhurwáh (törölt) 2012.11.12. 13:10:35

@TilosazA: sajnos az a helyzet, hogy egy kisgyerekkel a karodon a legjobb amit tehetsz, hogy hasonlókkal haverkodsz

férfiaknak nem leszel partner, mert akármennyire adod elő az emancipált nőt, akit a pelenka, böfizés nem érdekel, te csak egy leszült nő leszel a szemükben, aki nem akar párosodni
nem azt mondom, hogy nem fogsz köztük ismerkedni, de a gyerek az a foglalt nő attribútuma, tábla, hogy behajtani tilos

ha kizárod magad a női társaságból, azzal nem leszel vonzóbb társaság a férfiaknak, csak éppen a nők közt sem leszel jó haver alapanyag
lehet ez ellen kapálózni, de így van

amúgy az angol pub nem egy füstös proli kocsmát jelent, normális családok is bemehetnek, nem egy késdobáló szint, mint Bivalybasznád-Alsón az Áfész italbolt...

ne kapálózz a nemi szerepek ellen, mert megnehezíti a beilleszkedést
a gyerekes anyák sokat tudnak segíteni egymásnak, ha kezdetben elviseled a baba-puki-tápszer témákat
tippek, tanácsok, közösség, általuk is sok mindenhova bebocsátást nyerhetsz

a női magazinok nem erről szólnak, amiket írsz, hanem pont az önmegvalósító, szingli nőkről
hiába teszel mögé smiley-t az azt megelőző mondatod az oka az elzártságodnak
attól, hogy te leszólod a többi nőt és próbálsz összekacsintani a férfiakkal, azok nem fogják venni a lapot

ez olyan, mint a koravén kisgyerek, aki egyetemistákkal akar bulizni, mert a korosztályát gyerekesnek találja, közben ő maga a gyerekes a máshova, feljebb vágyásával
és attól, hogy felnőttesen öltözködik, még nem lesz a "nagyok" közé való

saját közegedben kellene ismerkedni, nem oda vágyni, ahol esélyed sincs
a babás anyukáknak is vannak férjeik, barátaik, családjuk, általuk egy csomó embert megismerhetnél, ha nem lenne ember fóbiád

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.12. 13:10:40

@venator:

"Olyanról hallottam, hogy a német határ közelében élő dánok, bár tudnak németül, nem nagyon szólalnak meg."

Ez olyan mint az én ruszin dédnagyapám, aki határozottan állította, hogy ő sajnos nem ért ukránul.

Szóval, az ilyesmi mögött mindig valamilyen politikai vagy történelmi ok van.

Amikor a Nokia Ügyfélszolgálaton dolgoztam, hallottam vicces dolgokat a horvát ügyfélszolgálati csoportból. Tudni kell, hogy az összes ügyfélszolga a horvát csoportban vagy szerb volt vagy szerbiai bolgár, mindenki szerb anyanyelvű (egyetlen csaj volt, aki nem volt szerb anyanyelvű). Na és időnként egy-egy ügyfél beszólt "de hisz maga nem is horvátul beszél, hanem szerbül".

Egyébként nyelvi szempontból a legrosszabb ügyfelek a németek, s rögtön utánuk a magyarok.

A németek rendszeresen megcsinálták, hogy nem voltak hajlandók németól akcebtussal beszélő emberrel beszélni, hanem "némettel akarok beszélni" szavakkal letették a kagylót. A végén a Nokia visszavitte a sok panasz miatt a német ügyfélszolgálatot Németországba.

A magyaroknál is volt, hogy szórakoztak a kollégák kiejtése miatt. (A magyar csoport fele nem volt magyar anyanyelvű.) Még egy cikk is megjelent a csoportról annak idején kb. "thaiföldi vendégmunkások a Nokiánál" szöveggel.

wásztákhurwáh (törölt) 2012.11.12. 13:12:50

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: ez így van

És itt derül ki, hogy nincs olyan, hogy jó nyelvérzék vagy rossz nyelvérzék, amivel sokan takaróznak, hogy miért nem tanultak meg egy idegen nyelvet.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.12. 13:14:16

@TilosazA:

"Én elképzelni sem tudom, hogy lemegyek kocsmázni (egyedül?!), és leszólítsak valakit, hogy barátkozzunk."

Nekem volt egy ilyen típusú évfolyamtársnőm. Az első év ötödik napján, miután összesen 15 percet beszéltünk, azt mondja hirtelen "legyünk barátok, délután megyek strandra, nem jössz?". Meglepődtem, s mentem. Jelenleg ő a feleségem.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.12. 13:16:32

@wásztákhurwáh:

Nyelvérzék maximum a kiejtésben van, másban nemigen. Az alap az érdeklődés. S kell szorgalom. Napi 1 óra erőfeszítéssel meg lehet tanulni bármilyen nyelvet, nyelvi környezet nélkül is - mondjuk B1-es szinthez elég másfél év.

xlngx 2012.11.12. 13:18:41

@wásztákhurwáh: Van olyan hogy rossz nyelv erzek, erre en vagyok az elo pelda, marha nehezen tanulom a nyelvet. Izzadosan sikerult 1,5 et megtanulnom:)

TilosazA (UK) 2012.11.12. 13:22:05

@wásztákhurwáh: Huhh, köszi. Megspóroltál nekem több évnyi pszichológushoz járást, mind ezt két kommentem alapján.

mojoking77 2012.11.12. 13:25:16

@Babette_: :))))
Nem feltetlenul kell. Bar azt el kell mondanom, hogy pont a nemeteknel meg nem dolgoztam ,de az elmult 6 evben tobb mint 30 kulonbozo orszagban voltam hosszabb rovidebb idot, es nagyon meg sehol sem szalatam bele ilyen esetbe. Valoszinuleg emberunk ngyon nehezen nyit a vilagra, vagy szimplan olyan helyre kerult, ahol rajta kivul nem volt contractor. Egy masik kulfoldivel mar egyszerubb.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.12. 13:27:03

@TilosazA:
Te egy leszult no vagy, aki nem akar dugni
megmondtak:)

Sanyi9 2012.11.12. 13:27:10

@xlngx: "én kb. 4 év ittlét után sem merem azt állítani, hogy ha a helyi dialektusban beszélnek, megértem."

venator 2012.11.12. 13:28:01

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Azt még értem ha egy horvátnak ellenérzése van és nem szólal meg szerbül. Bár, azt sem értem, hogy mi olyan nagy különbség van a két nyelv között, de mindegy.

Azt nem értem, hogy egy francia minek tanul meg angolul, ha nem hajlandó használni. Kár energiát fektetni bele....

Az akcentus más kérdés, azon viccelődni vagy bunkózni szerintem tufaság.

Ugyanakkor a dánok hajlamosak nem megérteni, ha rossz a kiejtésed. Persze ha neked kell valami, ha nekik van szükségük rád, akkor megértenek.

Sanyi9 2012.11.12. 13:28:29

@TilosazA: OK, de ezeken a csoportokon amelyeket en emlitek olyan emberek szoktak lenne, akiknek van munkajuk (azert ujak ebben a varosban, mert a munka/tanulas miatt ide koltoztek).

SilentDreams 2012.11.12. 13:28:40

@TilosazA: En absz. nem úgy látom a dolgot, ahogy wászták. írta.

Ez elég durva: "csak egy leszült nő leszel a szemükben, aki nem akar párosodni"

Biztos vki szemében ilyen leszel, de mások szemében absz. nem, nyugi :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.12. 13:31:28

@Babette_: jajj ne dramazzal mar Te is:)
sokan szeretnenek ilyen elszigeteltsegben elni

valamint aki listat csinal egy orszagbol, hogy mit akar megnezni
azutan meg is nezi... a 95 %-at az borzaszto elszigeteltsegben elhet

meg ez a rngeteg projeckt, meg delegalt
azert van a valsag a vilagban mert senki se akar melozni

elkoltozott. 2012.11.12. 13:36:36

Ez volt talán a 2. poszt amit nem tudtam végigolvasni.
Már a cím is rossz. Németország miért lenne a senkifőldje?

Magamban reménykedtem hogy valaki írt mittudom én Amazoniából a dzusngel közepéről, vagy Kambodzsáboól...

TilosazA (UK) 2012.11.12. 13:37:36

@hagyma: Az én hibám, minek írtam magamról. Én kérek elnézést. :) de ki mondta, hogy nem akarok?! legfeljebb nem bárkivel. :D

TilosazA (UK) 2012.11.12. 13:38:53

@SilentDreams: "leszült". az szinonima a lestrapáltra? :))

SilentDreams 2012.11.12. 13:45:28

@TilosazA: Ja, lehet erre értette... Bár ez konkrétan a gyerekszüléshez kötödik, lestrapálódni meg akarmi mástól is lehet :)

Eddig csak a "lebabázott"-at hallottam, de attól is kirázott a hideg.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.12. 13:46:28

@elkoltozott.: ezt mar en is mondtam, csak en papua uj guineara gondoltam voroskereszteskent

bar az sem senkifoldje
a senki foldje ket orszag hatara kozott elterulo hatarsav
na ott tenyleg nehez beilleszkedni
foleg ha a ket orszag nincs joban, mert akkor lonek is

(deleted) (törölt) 2012.11.12. 13:47:10

@TilosazA: "Az is baj egyébként velem, hogy én fiúkkal könnyebben haverkodom, egyszerűen nem érdekelnek a csajos témák,még így sem, hogy gyerekem van. A böfizés-pelenka-tápszer hármassal ki lehet üldözni a világból. :) (Azt is felháborítónak tartom, hogy a női magazinok semmiről sem szólnak, csak pletykákról sminkről és divatról, mintha a nőknek semmi agyuk nem lenne.De ez más téma.)"

Egy csomó ilyen nő van, őket keresd. (a fenti hozzászólást wásztákhurwáh-tól pedig sz@rd le). Én azt vallom egyébként, hogy a barátságokat a közös érdeklődés tartja össze (és ha ez nincs többé, gyakran a barátság is elkopik), úgyhogy ha van valami hobbid, akkor megpróbálhatod azokat az embereket, helyeket keresni, ahol hasonlók vannak. Ha nincs kimondott hobbid, de szeretnél barátkozni, kipróbálhatsz új dolgokat. Eljárni tornázni, jógára, egyre menőbb a kötés/horgolás - már egyáltalán nem nagymami meló, vagy vannak közösen fotózni/túrázni/teázni eljáró körök... és ezeknek általában zárt facebook csoportjaik vannak, ha vannak. Az ilyen körökből is jó ha találsz egy-két embert, akivel egy hullámhosszon vagytok, ami amúgy általában elég is, mármint néhány igazán jó barát.

fhdgy 2012.11.12. 13:52:03

A nyelvtanuláshoz szeretnék hozzászólni: Én 49 évesen mentem ki Németországba! Volt valamennyi alapom, nem nulláról kezdtem, de nem is voltam hú de jó! Kettő év után a németek mondták, hogy nem is beszélek rosszul, én viszont nem voltam elégedett! Az egyik kolléga ( remélem őszinte volt ), azt mondta, hogy ne aggódjak, jobban beszélek sok olyannál, aki már 20-25 éve ott van. Voltak más visszajelzéseim is, pl. meglepődtem, amikor egy hölgy azt mondta, hogy nagyon jó a nyelvtanom, amit én soha nem hittem volna. Ez az egyik oldal.

A másik oldal: Ha más országokban is úgy mennek a dolgok, ahogy Németországban ( amit nagyon szeretek, elfogadok, nem ellene beszélek ) a nyelvtanulás szempontjából, akkor nem szeretnék egy országban sem nulláról kezdeni egy nyelv tanulását! Szavakat lehet tanulni, rutint is lehet szerezni, ami magabiztossággal jár, de nekem a nyelvtanulás nehéz volt. Nekem inkább az a véleményem, hogy otthon felkészülni, kint csiszolni. Többször voltam olyan szituban a németeknél, hogy még azt sem tudták megmondani, hogy milyen nemű egy főnév! Ha hiszitek, ha nem, három született német tud egyetlen főnévre három különböző választ mondani! Amikor megkérdeztem pl. hogy az e-mail milyen nemű, konzíliumot tartottak! De mielőtt elkezdték a konzultációt, azt kérdezték tőlem a legnagyobb meglepetésemre, hogy minek az nekem? Ne foglalkozzak vele, csak írjam! Pedig mind felsőfokú végzettséggel rendelkezett!

Másoknak mi a tapasztalata? Csak nekem sikerült ilyenbe belefutnom?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.12. 13:57:39

@venator:

"Bár, azt sem értem, hogy mi olyan nagy különbség van a két nyelv között"

De facto nincs különbség. Még a nyelvjárás is UGYANAZ, ugyanaz a nyelvjárás az alapja a szerb és a horvát irodalmi nyelvnek.

Hangtani különbség nulla. Nyelvtani különbség nulla.

A szavakban van különbség viszont, kb. a szavak 1 %-a más. De ez is inkább úgy képzelendő el, hogy van 2 szinoníma és az egyik csak az egyiket használja, a másik meg a másikat.

Leginkább a nemzetközi szavaknál érezhető ez. A horvátra hatott a MAGYAR nyelvújítás, így a horvát irodalmi nyelv megalkotói kidobtak egy rakás idegen, német és latin szót, s helyettük szláv alapon saját szavakat kreáltak. Míg a szerbeknél ez nem volt szempont, ők maradtak inkább az idegen szavaknál. Pl. "gyár" az szerbül "fabrika", horvátul meg "tvornica" (= szó szerint "gyártoda", azaz mint magyarul a "gyár").

Zabaalint (törölt) 2012.11.12. 14:07:54

@wásztákhurwáh:
Pedig van nyelvérzék, csak az emberek 90%-a eleve az átlagos kategóriában van, akiknek közepes erőfeszítésbe telik, ezeknek a 80%-a mutogat az 1-2% nyelvzsenire, holott a 90% átlagosnak a 20%-a ugyanúgy meg tudott tanulni legalább 1 idegen nyelvet, még ha nagyobb erőfeszítéssel is, mint akiknek jó a nyelvérzéke.

Már csak azért is léteznie kell nyelvérzéknek, mert néha tényleg nagyon buta, közel szellemi fogyatékos szintű intelligenciával megáldott emberek is képesek jól elsajátítani 1-1 nyelvet, és én most nem olyanokról beszélek, aki idegen nyelvi környezetben tanulták meg. Szóval van aki más téren sík hülye, de könnyen tanul nyelveket, meg van a fordítottja is, nyilván egyik csoport sem tartozik az általam említett 90%-ba.

váj mí 2012.11.12. 14:17:37

@elkoltozott.: Senkiföldje bárhol lehet, azt ugyanis az ember jórészt saját maga alakítja ki magának.
A leges-leges legelején a német nyelvtudásom a gimnáziumban felszedettekre korlátozódott. Az pedig édeskevés volt. Mégis kézzel-lábbal, angollal keverve próbáltam megértetni magam. Aztán lassanként rám ragadtak a dolgok. Persze, ma sem tökéletes. A posztolónál ezt nem érzékeltem. Elkönyvelte, hogy ezek a németek ilyenek, és kész. Hát, így alakul ki a Senkiföldje akár egy sokmilliós városban is.

Advanced Flight 2012.11.12. 14:22:45

@TilosazA: jaj, de ismerős a szitu, hajajaj. Ugyanez a bajom. Agyfaszt kapok az ezoterikázós/mozibankizárólagromkomotnéző átlagcsajoktól, márpedig az ember zömmel ilyenekkel találkozik. Miről beszélgessek velük? Hogy én megnéztem az Expendables2 -t hétvégén és kúl volt? Vagy rám tört a nosztalgia és toltam egy deathmatchet Quake3-ban? ha egy nő ilyet mond, a többi csaj ufónak nézi.

Egyébként van egy olyan félelmem, hogy wásztákhurwáh-nak részben igaza van. A férfiak nem szeretik, ha a nők "fiús" dolgok iránt érdeklődnek. Legalábbis itt, Magyarországon. Mert lehet, hogy leszólják a barátnőjüket, mert az jósnőhöz jár, de mégis csak vele vannak....
Na mindegy, offolást befejeztem :-)

pástétom 2012.11.12. 14:24:25

"A cél Németország, közelebbről Frankföld volt"

Ööö...Baden-Württemberg?

wásztákhurwáh (törölt) 2012.11.12. 14:43:00

@Advanced Flight: Perszehogy igazam van... nem is sértésből írtam, amit leírtam, ezek tények.

@TilosazA: nem a szült, leszült, lebabázott stb. ugyanaz

és szerintem a férfiak többsége, még ha nem is akar megdönteni egy nőt, akkor is kissé visszavesz a tempóból, haverkodásból, ha van a nőnél egy gyerek

férfiakkal a párjukon keresztül ismerkedj, pláne, ha ott is van gyerek, akkor a nők nyitottabbak ám a másik gyerekes anyára, rögtön van téma
akár magadhoz hasonló anyákkal is megismerkedhetsz, aztán irány a pub együtt :)
ehhez meg kell pár óra pelenka-tápszer témakörös csevegés
nem kell "beezoterikusodni" ehhez, de teljesen férfiassá sem kell válni

fhdgy 2012.11.12. 15:23:54

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Lehet, hogy nincs "nagy" különbség, de egy horvát pár másodpercen belül kiszúrja, ha valaki szerbül beszél. Jó, ha a szerb igyekszik nagyon álcázni magát, akkor egy perc is kellhet! Én nem tudok se szerbül, se horvátul, de a horvát azt mondja mlijeko, a szerb, hogy mleko és ilyen rengeteg van! Ez lehet, hogy nem több mint egy pesti "e" a szögedi "ö"-hoz hasonlítva! Egy szögediből is pillanatok alatt kibukik az őzés, akárhogy igyekszik palástolni. A szögedinek ebből max. annyi hátránya van, hogy a pesti lenézi ( én nem, mert szögedi diák voltam, ennyivel tartozom Szögedének! ). Viszont ne felejtsük el, hogy a horvátországi háborús sebek még nem gyógyultak be. Azt az idős horvátországi magyar rokonomat megértem, aki nem akar szerb beszédet hallani. Neki az egyik fia halt meg a háborúba. Nem mellékesen megjegyzem, hogy nekem hét rokonom lett halálos áldozata ennek a háborúnak! Az összes rokonom háza, egy adott faluban, a háború után, egy kivételével kb. max derékig érő, égnek meredező csupasz falak voltak!

Taxomükke (UK) 2012.11.12. 15:24:27

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Ebben nagyon tévedsz, van, aki teljes nyelvi antitálentom. Tanítottam pár ember (sokat) magánúton, akik tényleg akarták a dolgot, szorgalmasak is voltak, és egyszerűen nem bírtak megtanulni tkp. semennyire sem. Pedig amúgy intelligens, értelmes emberek.
Ez az összebarátkozás a későbbi (mármint jelenlegi) feleségeddel kedves történet. :)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.12. 15:31:48

@fhdgy:

Ez nem ilyen egyszerű.

A szerb/horvát/bosnyák/montenegrói nyelvnek 3 fő kiejtése van: az egyikben MLEKO, a másikban MLIJEKO, a harmadikban MLIKO.

Na most, a horvát irodalmi nyelvben csak a MLIJEKO van, míg a szerbben a MLEKO és MLIJEKO is.

Azaz ha adott esetben egy MLIJEKO-változatot használó szerb beszél. a horvát nem fogja tudni, hogy mi a helyzet. S ha valaki MLEKO-t mond, az is simán lehet nyelvjárásban beszélő horvát.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.12. 15:32:58

@Taxomükke:

"Ez az összebarátkozás a későbbi (mármint jelenlegi) feleségeddel kedves történet"

Egyébként akkor még tényleg csak barátok lettünk. Azaz nem másról volt szó.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.12. 15:46:28

@fhdgy:

Utána is néztem: a horvát Wikipédia szerint a horvátok 25 %-a ekavi ejtést használ (MLEKO). Különösen Isztriában, az adriai szigeteken és Észak-Szlavóniában ez a többségi ejtés.

fhdgy 2012.11.12. 15:49:13

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Ezen nem vitatkozom, mert ahogy mondtam nem beszélem az egyik nyelvet sem! Apai ágon az összes rokonom a volt Jugoszlávia területén él. Ma már a be/kiházasodások folytán vegyes a rokonság, magyar, horvát, szerb, szlovén is van a családban! kettő első unokatestvérem szlovén, egy magyar volt, neki az egyik fia szerbnek, a másik horvátnak vallja magát! Folytassam? Azt hiszem, hogy nem kell!

Viszont az összes rokonom, még a kettő szlovén is, pillanatok alatt tudja. hogy horváttal vagy szerbbel beszél!

Most csak egy hasonlat kedvéért: nekem van sok határon kívüli magyar ismerősöm. Köztük sok olyan, aki kiválóan beszél és ír magyarul. Sőt olyan román ismerősöm is van, aki úgy beszél magyarul, hogy nem hinnéd el, hogy nem magyar. De! Én pillanatok alatt észreveszem, ha valaki határon túli magyar! Pár mondat és már tudom. Nem azért, mert lenézném, vagy cikizném őket!

Azért, mert szeretem, tisztelem, becsülöm őket! Elfogadom, szeretem, imádom, ahogy beszélnek. Pl. apám szülőfalujában még a nyelvújítás előtti magyart beszélik! Hidd el, zene a füleimnek!

Viszont megértem, ha a horvátországi rokonaimnak borsódzik a háta, ha szerb beszédet hall! Hidd el, nagyon ki van hegyezve rá a fülük!

fhdgy 2012.11.12. 15:57:49

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Én nem tudom, hogy mit kell érteni Észak Szlavónián! De Kelet Szlavóniát tudom! Eszék, Baranya, Szeremség! Jó, ez nem pontos, mert pl. Baranya nem igazán Szlavónia, de már a hétköznapokban annak veszik! Ezen a részen nem tudom, hogy hogyan beszélnek a horvátok, e-vel-e vagy ie-vel. Csak azt tudom, hogy ezen a vidéken sok horvát állampolgár van, aki szerb nemzetiségű! Erre egy rokonom úgy tanított: menj végig egy falun: ha református templomot látsz, akkor magyar, ha katolikust, akkor horvát, ha pravoszlávot, akkor szerb, de még az első világháborút bőven megelőző időkből, ha nincs templom, akkor szerb, I. vagy II. vh után.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.12. 16:07:20

@fhdgy:

hr.wikipedia.org/wiki/Ekavski_govor

Gyakorlatilag a magyar-horvát határ horvát oldala az Észak-Szlavónia. Itt szerbek nemigen vannak, A horvátországi szerbek keletebbre és délebbre vannak.

venator 2012.11.12. 16:12:35

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Hát akkor egy horvát bajosan tehetné meg, hogy nem szólal meg szerbül. :)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.12. 16:38:23

@venator:

Az, hogy mi a nyelv - alapvetően politikai és nem nyelvészeti kérdés. Szóval itt nincs erre válasz.

Nem létezik objektív definíciója annak, hogy mikor beszélhetünk nyelvről, s mikor nyelvjárásról. Tulajdonképpen a válasz az: ez az illető nyelv beszélőinek véleményétől függ, semmi mástól.

A kantoni anyanyelvű kínai és a mandarin anyanyelvű kínai nem képesek egymást megfelelő szinten megérteni (ezért tapasztalható pl. az a magyar szemmel megmagyarázhatatlan jelenség, hogy két magyarországi kínai egymással esetleg magyarul beszélget), viszont mindketten meg vannak győződve, hogy a mandarin és a kantoni az nem két nyelv, hanem csupán a közös kínai nyelv két nyelvjárása. Szintén példa erre az arab nyelv, ahol pl. a marokkói arab és a jemeni arab két nyelvjárásnak számít, pedig az anyanyelvi beszélők szinte képtelenek egymást megérteni.

Az ellenpélda pedig a dán-svéd-norvég, melynek anyanyelvi beszélői megértik egymást, mégsem nyelvjárásokról, hanem önálló nyelvekről beszélünk. Ugyanez a helyzet bolgár-macedón viszonylatban is.

Még mellbevágóbb példa a szerb-horvát-bosnyák-montenegrói nyelv, mely esetében 4 nyelvről (de legalább 3-ról – a montenegrói nyelv elismerése még nem általános Montenegróban sem) beszélnek, miközben még nyelvjárási különbségek se nagyon vannak a nyelvek között.

Szóval: a szerbek és a horvátok eldöntöttek, hogy nyelveik rokonnyelvek és nem egy és azonos nyelv. (Bár ma is van egy kisebbség, mely ezt nem ismeri el és szerbhorvát vagy horvátszerb nyelvről beszél.)

venator 2012.11.12. 16:50:09

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Köszönöm, ez több volt, mint kielégítő válasz.

Az arab és skandináv részét ismertem, de a többi is nagyon érdekes és új információ volt.

killerbee 2012.11.12. 17:04:31

"Senkiföldje", lol. Ha nem vagy nyitott az elejen, akkor mindenhol nagyon egyedül fogod erezni magad. Meg persze mindenki náci.

„Németországban vagy, beszélj németül!".
Probalj meg pl. Miskolcon ervenyesülni magyar nyelvtudas nelkül.

Sok sikert Svajcban, biztos lesz majd sok bevandorlo baratod, echte svajci nem nagyon.

Jossarian 2012.11.12. 18:17:54

magyarok, tanuljatok a ny-nemetektol. CSAK! akkor fogadjatok el valakit, ha bizonyitott. nem am pc-k meg toleransak vagytok orrba szajba... garantaltan megoldodik a problemaitok 90%-a.

a posztolonak meg sok sikert, ember a talpan.

The Big Tourist 2012.11.12. 19:12:17

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Ezt az írek is megcsinálják. Akkor is, ha épp zajos a vonal, és nem hallom jól, nagyon idegesek lesznek. Ha az ír kolléganő kérdez vissza háromszor, semmi gond.
Olyan is volt, aki a nevét sem akarta elismételni, csak kapcsoljam a főnökhöz. Persze név nélkül a főnök nem veszi át a vonalat. 5 perc vita után, ahelyett, hogy még egyszer elismételte volna a nevét, kénytelenek voltunk elbúcsúzni egymástól.

Coligny 2012.11.12. 19:17:00

Nekem egészen más tapasztalataim vannak Frankennel, konkrétan Erlangennel és Nürnberggel kapcsolatban, bár én az egyetem miatt vagyok itt, így a közeg is más, mint valamelyik nagyobb cégnél. Viszont a frankok tényleg merevebbek, mint akár a bajorok, ez érezhető itt a mindennapokon is, de még az idekerült többi német is panaszkodik rá, nekem viszont nincs vele bajom. Érdekes, hogy a nyelvvel kapcsolatban egészen más tapasztalataim vannak a mindennapi életből, sok helyen (boltban, kocsmában) amint meghallják a külföldi akcentust átváltanak angolra, nemrég Nürnberg meccsen konkrétan nem volt hajlandó németül beszélni velem az árus a stadionnál, mondta, hogy úgyis gyakorlnia kell az angolt, én nyugodtan beszéljek neki németül, ő akkor is angolul válaszol.
Összességében én szeretek itt lakni. Wir sind Franken, keine Bayern. :)

nyuszigonosz 2012.11.12. 19:44:36

A beilleszkedés az eléggé személy-függö dolog.

@Coligny: Sok sikert a szomszédban!

2012.11.12. 20:10:15

Nagyon, nagyon tetszik nekem ez a poszt. Eddig messze az egyik legszinvonalasabb es legerdekesebb, barcsak tobb ilyen lenne. Sok sikert es kitartast kivanok a posztironak Svajchoz.

rajen 2012.11.12. 22:09:19

@Nyulz of the World: Ez valóban rettenetes, de most fáradt vagyok. Talán lesz belőle valami.

ZOH 2012.11.12. 22:10:18

egy apró pontosítás, de amúgy tip-top: az a híres 2,38-szoros provízió már tartalmazza az ÁFÁ-t, így jön ki ez a hülye szorzó (19% ÁFA x 2 hónap)

2012.11.12. 22:17:37

@TilosazA: Szia - nyugodtan menj a gyerekkel pub-ba, az angolok mind gyerekkel mennek, ha van nekik, komolyan. Teljesen normalis dolog, majd meglatod, persze nem ejjel kell menni a gyerekkel, hanem mondjuk vasarnapi ebedre. En nem iszom alkoholt, megis szivesen elmegyek baratokkal pub-ba, tenyleg lehet uj emberekkel ismerkedni - a mostani baratommal is igy talalkoztam.

Egyebkent meg biztosan konnyen talalsz pl. osszejovetelt helyi kisgyermekes szuloknek; nezz utana interneten vagy a helyi konyvtarban. Vagy ha barmilyen gyerekprogramra mentek, ott lesznek mas szulok akik szivesen beszelgetnek, baratkoznak veletek. Mikor en au pair voltam es konyvtarba meg programokra vittem a gyerekeket, alig tudtam levakarni magamrol a tobbi gyerek baratkozni probalo szuleit... Sokan szeretnenek baratkozni hasonlo koru gyerekek szuleivel, hogy a gyerekek egyutt jatszhassanak stb.

Sok szerencset Manchesterben!

bpetya75 2012.11.12. 22:28:44

@doggfather:

Érdekes. Nekem az a rész éppen hogy tetszett. Nem a nyavalygás, hogy "Mért nem nyalják ezek fényesre a seggem?!", hanem annak a megértése, hogy az újnak bizonyítania kell, hogy érdemes rászánni az időt, energiát. Ez teljesen természetes. Szerintem.

ajmfebulosz · http://diajmfebulosz.blogspot.com/ 2012.11.13. 08:54:08

a "svajcban haromszor nehezebb lesz" meg a "majd lesz bevandorlo baratod, echte svajci nem nagyon" hozzaszolok mindegyike lakott-lakik-ismervalakitakilakott-ismervalakitakilatottvalakitakilakott svajcban?...

szerintem minden csak hozzaallas kerdese, en lassan ot eve elek svajcban, egy multinal dolgozom, de a legkozelebbi baratnom echte svajci. a beilleszkedesben az a szep, hogy mindket felen mulik...adjisten-fogadjisten, ugye. nyilvan nem a vilag legegyszerubb dolga, es tenni is kell erte, de ha valaki akarja, akkor nem lehetetlen. szerintem nem lehet altalanositani, es talalkoztam mar nyitott es kevesbe nyitott svajcival is. az viszont teny, hogy a pubban az elso ember, aki leul melled beszelgetni, nagy valoszinuseggel nem svajci lesz (hacsak nem olyat fogsz ki, aki vilaglatott, es elt kulfoldon)

blacklord 2012.11.13. 17:13:27

@doggfather: +1 @flash.gordon: Én is itt akadtam le a legjobban. Én segítek azért másoknak akkor is, ha teszem azt még nem mutatták be a Nobel-díjukat nekem... Amellett, hogy rengeteg embernek segítek, nagyon nem szeretem, ha olyan érzésem van, hogy kihasználhak. Azaz nem megcsinálom a másik helyett, hanem segítek neki, hogy meg tudja csinálni - ergó folyamatosan látnom kell, hogy az illető erőfeszítéseket tesz és hasznosítja a tanácsaimat.
Költözés az más tészta, azt rendszeresen csinálom (mind úgy, hogy én segítek másnak, mind úgy, hogy más segít nekem).

blacklord 2012.11.13. 17:26:56

Ezzel együtt nekem is az a benyomásom, hogy a posztoló egy picit (egyáltalán nem annyira, mint sok más posztoló) elvárta, hogy a sült galamb a szájába repüljön. A realitás az, hogy az új jövevénynek 2-3szoros erőfeszítést kell tennie, hogy kialakítsa a szociális köreit - ha csak elvárja, hogy majd nyitni fognak felé maguktól, az sokáig fog tartani... Svájcban is nagyon javaslom, hogy legyen proaktív, kérdezze meg a munkatársaktól-szomszédoktól, hogy hogyan vannak, miket csinálnak (persze tapintatosan), és előbb-utóbb ők is viszonozni fogják. De tény, hogy nem megy magától, és első csettintésre sem.
Nekem amúgy a tapasztalatom, hogy az olaszok ennek az ellentéte: ők az első naptól kezdve a legnagyobb haverok, viszont ha egyszer igazán szükséged lesz valakire, akkor van rá jó esély, hogy úgy cserben hagynak, hogy csak úgy pisloghatsz hozzá. Északibb országok embereitől (legalábbis Európában) ilyet soha nem tapasztaltam.

ZS0LT 2012.11.13. 21:45:15

@TilosazA:
" Többet kéne kupiba járnom. Bár nem tudom mit kezdenék ott, lévén hogy nő vagyok."

Ne mondd, hogy nem tudod, hogy mit csinálnak a nők a kupiban...
:-DDDDDD

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2012.11.13. 23:00:38

@blacklord: Igen egyetértek, amit írsz. Segíteni valaMIBEN lehet. Ha valaki azt mondja, hogy: eddig meg eddig jutottam de itt megakadtam Help! akkor hamarabb fog segítséget kapni mint, aki csak megoldást vár.

TilosazA (UK) 2012.11.14. 11:53:18

@ZS0LT: Nem, nem tudom, de majd megkérdezem anyukádat... :DDDDD

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.11.21. 16:05:07

@Taxomükke: nem hiszek ebben (én is tanítottam). Amiben hiszek az az, hogy egyénenként kell megragadni tudni az üdvözítő módszert. Namost ez nemigen szokott bekövetkezni, ha a tanulni kívánó nem ismeri önmagát, a tanító meg csak a konvencionista repertoárból válogat az átadást/átadni akarást illetően, el nem szakadva a megszokottaktól. A másik meg gyakran nem tudja lekommunikálni magáról még azt sem, hogy vizuális típus-e vagy épp a hangokból ért jobban. Kell elbeszélgetés a legelején, éspedig mélyreható. Közös hatékony munka reményibe.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.11.21. 16:22:10

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: "Az ellenpélda pedig a dán-svéd-norvég, melynek anyanyelvi beszélői megértik egymást"
A finn mennyire lóg ki?

Frau Holle 2012.11.21. 16:28:38

@Kellemes Zérókomponista: Mondjuk amennyire egy finnugor nyelv kilóghat az indoeurópai nyelvek közül?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.21. 16:35:24

@Kellemes Zérókomponista:

Kb. mint ahogy a magyar lóg ki a szlovák-szerb-horvát közül.

SiDor 2013.05.19. 14:17:56

@Neon Fu: Egy jo kis svajci posztot nagyon szivesen olvasnek a magam reszerol!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása