oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2012. október 28. 06:56,  Tudatosan készültünk egy új életre 128 komment

2012. október 28. 06:56 Határátkelő

Tudatosan készültünk egy új életre

Ma Írországba látogatunk, ahonnan Ravis azért írt (és vállalta az országfelelősi posztot), mert egyre több olyan magyarral találkozik, akik végső elkeseredésükben utolsó fillérjükből, vagy egyenesen kölcsönből érkeztek ki és ennek sokszor nem sikertörténet a vége.

Galway, katedrális, Írország.jpg

„Olvasgattam a posztokat és kedvet kaptam, hogy megosszam veletek az én / mi történetünk, hogy mi vezetett minket Írországba.

A történet valahol a 90-es évek közepén kezdődik, amikor lehetőség nyílt egy középiskolai tanévet az Egyesült Államokban eltölteni. No, nem nekem, mert a családnak ilyesmire akkor sem futotta, de a lehetőség annyira hívogató volt, hogy fizikai fájdalom volt elszalasztani. Szóval a mehetnék már korán bennem volt, akkor még gondolom csak kalandvágyból.

A családból elsőként meglett a diploma

Ugyanez a kalandvágy vitt a középiskola után a Magyar Honvédség légierejéhez is. Másfél év kiképzés és ugyanennyi szolgálat után viszont csak kiábrándultság maradt a hivatásos tiszthelyettesi életpályából. Tudásvágyam és tenni akarásom a jobb jövőért főiskolára „küldött". Távoktatásban önköltségen, amíg bírtam, majd diákhitellel, de elvégeztem, a családból elsőként diplomát szereztem.

Nagyon nagy szerencsével egy olyan multinál kezdtem dolgozni, ahol anyagilag és emberileg is nagyon megbecsültek. Beutaztam Európát és fiatal korom ellenére is komoly euró milliók mozogtak a kezem alatt. Mindezek ellenére nekem valami még mindig hiányzott.

Nem a végső elkeseredés hajtott

Emlékszem, mikor bejelentettük a párommal, hogy Írországba akarunk költözni, gazdasági okokat mondtunk a családnak, bár semmiben sem szűkölködtünk, ugyanakkor otthon is magunknak teremtettük meg a jólétet!

Ezek az előzmények azért kellettek, hogy érthető legyen, nem végső elkeseredésben jöttünk, mi tudatosan készültünk, ha úgy tetszik a következő lépésre és nem egy új életre!

2007 év elején megvettük a repülőjegyet és június közepén kiutaztunk a Szigetre. A repülőtéren az unokatestvéremék vártak, akik ugyan Észak-Írországból jöttek elénk, de nagyon jó volt ismerős arcokat látni akkor. A következő hajnalban mi tovább utaztunk Írország nyugati részébe, ahol senkit sem ismertünk a szó legszorosabb értelmében, és itt élünk a mai napig is.

Voltam minden

Az elmúlt öt évben voltam raktári pakoló munkás, gyári munkás, szupermarketben pénztáros, szobafestő -mázoló, újságkihordó, villanyszerelő, vízvezeték-szerelő, kertész és végül újra mérnök, mint otthon. Talán ebből is látható, hogy nekem nem sikerült otthonról munkát találni. :)

Ez idő alatt párom egy nemzetközi gyorsétterem láncnál küzdötte fel magát az étteremvezető-helyettesi posztra, mindezt kezdetben nyelviskola, majd egyetem mellett.

Galway, Írország_1.jpg

Anyagilag megérte-e? Igen, hisz még mindig itt vagyunk. Például a diákhitel kicsivel több, mint egymillió szép magyar forintját fél év után egy összegben fizettük vissza! A családot bőségesen támogattuk, igen múlt időben, de ez megérne egy külön posztot. De ezen felül nem túl sok szórakozást vagy nyaralást engedtünk meg magunknak.

Lakáskálváriák

Mi is, mint oly sokan mások, először egy szobát béreltünk egy olyan házban, ahol lengyelek és kanadaiak éltek. A multikulti dolog nekünk annyira nem jött be, ezért pár hónap után egy magyarok lakta házba költöztünk.

Öreg hiba volt, de tanultunk belőle és pár hónap magyarkodás után kibéreltünk egy apartmant. Onnét a gazdasági válság szele fújt el minket, miután a Landlord nem akart tudomást venni az általánosan csökkenő bérleti díjakról. Egy kertes házig meg sem álltunk, de bérlő társakból köszönjük itt sem kértünk!

Közel három évet töltöttünk el ott, most ezeket a sorokat pedig mar saját házunk nappalijában írom, Írországból."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Írország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr334874148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyuszigonosz 2012.10.28. 11:21:54

@Bandy Horvath:
Én a "semmire sem viszi"-t úgy értettem, hogy csak úgy elvan valaki, és semmit sem tesz, hogy bármiképp javítson a helyzetén.
Azokra, akik elvárják, hogy mások segítsenek rajtuk vagy eltartsák öket...

Nem azokra, akik vállalják - akár külföldön - a minimálbéres munkát.
Rosszul fejeztem ki magam, elnézést.

Dikoca 2012.10.28. 11:25:59

Egyre inkább az a meggyőződésem, hogy aki végső elkeseredésében megy ki, az kinn ugyanúgy nem találja meg a számításait. Én úgy látom, ha itthon valaki nem tud érvényesülni, az bizony kinn sem fog. Kivétel ez alól persze, ha mondjuk olyan szakember, amire idehaza nincsen kereslet (mondjuk űrkutatás, tengerbiológia), vagy, ha azért megy ki, mert hívják különféle cégek (mert tehetséges abban amit csinál).

Dikoca 2012.10.28. 11:30:38

@nyuszigonosz: rengeteg fiatal van a környezetemben, akik friss diplomával otthon ülnek, pislognak mint szar a gazban, hogy oké, itt vagyok, diploma van, kinek kellek? ja hogy senki nem kap utánam, mert nekem kéne utánajárnom? ooo, nem baj, apa anya még eltart egy ideig, eddig is eltartottak az egyetem alatt is, most sem lesz gond... na ez a semmire sem viszi.

nyuszigonosz 2012.10.28. 11:34:06

@Dikoca: Igen, így (is) értettem a "semmire sem viszi"-t.

tucano 2012.10.28. 11:39:55

@Dikoca: Sztem ez olasz vonás a társadalmunkban. Olaszoknál teljesen normális, hogy vki 35 évesen otthon lakik, harmadikos vmi egyetemen. Úgyis 70 éves korára kerül vezetői pozíció közelébe.
Nagyon beteg dolog, de ez van. Ja és életminőségük alapján hiába nem nekem való, akkor is irigylésre méltó.

monett 2012.10.28. 11:53:04

Végső elkeseredés úgy is bekövetkezhet, hogy a férj munkanélküli lesz aztán a feleséget visszaveszik 4 órába, mert válság van. És hipp-hopp máris a középosztálybeli életből, egy sárga csekktengerben úszó kilátástalan lecsúszott ember lettél, 3 kamasz gyerekkel. A tartalékok 1-1,5 év alatt elmennek számlára, és ha olyan környéken élsz nem találsz másik munkát. Ekkor jön a kölcsönből repjegy vásárlás csak oda, és gyári meló, 4 hónap spórolás után családegyesités. Most Irországban élünk, és nem fogok parizert adni a gyerekeimnek soha többet :) Mert egy minimálbérből, már most is fizetjük a számláinkat, eszünk, és ha én is találok melót akkor talán az otthoni házat sem árverezik el a tavaly téli gázszámla tartozás miatt. Részemről ennyi...

Neon Fu 2012.10.28. 11:53:54

@házelőtthinta:
Kedves! Végzettség alatt akár egy jól képzett szakmunkást is értek. De akinek sem szakmája, sem használható nyelvtudása, az önmagában NEM ÉR SEMMIT A MUNKAERŐPIACON, s akkor hiába menekült az itthoni gondok elől külföldre.

lilly.alien 2012.10.28. 12:17:33

Uncsi. Újabb "nem szűkölködtünk, de elmenekültünk, mert csak" poszt, és megint Írország...

hothead 2012.10.28. 12:24:03

"voltam raktári pakoló munkás, gyári munkás, szupermarketben pénztáros, újságkihordó" ez idaig mondjuk, hogy rendben van, de "szobafestő -mázoló, villanyszerelő, vízvezeték-szerelő, kertész és végül újra mérnök" ezek azért felelosegteljes szakmák, komoly kepzettseget igenyelnek...
amugy nekem sem tiszta, a meglevo mernoki allast feleadva, miert kell tomegszallasra koltozni, nem konkret allasra kimenni, es raadasul mindezt "tudatos készülés"-nek nevezni.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2012.10.28. 12:53:35

@hothead: Igen, leginkább az utóbbi. Mivel én magam eléggé felkészületlenül jöttem ki, csak egy munkaszerződéssel és némi megspórolt meg kölcsönzött pénzzel, érdekelt, hogy kell ezt ügyesen csinálni. Erre kiderül, hogy a posztolónál a felkészülés abban merült ki, hogy előre vette meg a repjegyet.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.28. 13:30:25

@nyuszigonosz:

Akkor gyorsan jelentkezem országfelelősnek. Imádom az olyan rangokat, tisztségeket, melyekért nem kell semmit sem csinálni.

pizzaboy 2012.10.28. 13:30:51

Tuti, hogy a barátnője hatására hagyta el a jól fizető állást, plusz Magyarországot. A csaj nem tudott itthon érvényesülni, nem tetszett neki, hogy a pasijának olyan jól megy és kitalálta, hogy mi lenne ha kimennének mer' az olyan jó.

Láttam már ilyet, nem egyedi eset...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.28. 13:36:14

@Neon Fu: nana
a tortenetek ezerfelek
nyelvtudas /abszoluet zero/ es szakma nelkul, mint tetofedo segedmunkas mar az elso honapban csinaltam 2000 dollart
es nagyon sokat ismerek akik otthon tengodtek, "csak" szakmajuk volt, kistelepules, nincs melo, stb. kijottek es par ev alatt felepitettek magukat, ami otthon nem ment volna
tortenetek , orszagok, akaratero, munkabiras stb, valtozo
na meg szerencse

Kukucs 2012.10.28. 13:49:08

irorszagrol kicsit az en blogomban is olvashattok.... en 5 eve elek kint es a penzen kivul nem sok jo dolgot tudnek az orszagrol mondani.... www.irracionalizmus.blog.hu

Szakura 2012.10.28. 14:01:36

@Neon Fu: Se szakmám, se használható nyelvtudásom, de kösz, jól megvagyok. Annyira én is felkészülten jöttem Angliába, mint a posztíró mérnök. Csak én a kilátástalan munkanélküli nyomor elől. Muszájból. Nem kell ezt annyira misztifikálni.

miller draft 2012.10.28. 14:02:55

Légyszí ne írj többet, mivel se mondani valód, se élményeid. Többen felvetették már, de bennem is motoszkál a kérdés, ha itthon meg van a jól fizető állás, felelős beosztás,ráadásul utazgatás erre-arra a ég pénzén akkor mi a retkes f@szért mentetek a világvégére? A mekis munkahelyért vagy a lengyel szomszédokért?
Röviden szerintem ez egy kamu poszt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.28. 14:13:22

@Szakura: csak ezt nem szeretik bevallani
itt is volt olyan magyar, hogy azt mondta ekszerboltja van ottthon, meg minden OK es csak kalndvagybol jott ki, de az egyetlen volt aki biciglivel jart melozni, mert a kisbuszert kellett fizetni 50 centet
/kocsivasarlasrol ne is beszeljek/

hothead 2012.10.28. 14:26:03

@hagyma: bicikli - bocs de ez biztos nem melleutes

Joejszaka 2012.10.28. 14:39:28

Mi is errefelé lakunk, Galway rulez.. :-)

Amúgy mérnökként lehet itthonról állást találni, pl. a mostani cég otthoni munkaközvetítőn keresztül talált meg engem is.

Nyugat írország jó, ha van melód, drága, ha nincs.
Az életszinvonal jó, az árszínvonal magas.

nigara 2012.10.28. 14:45:56

@Kukucs: :))) én megértelek, és osztom a véleményed :)

svanu 2012.10.28. 14:48:37

Most komolyan van aki elhiszi hogy ennek az arcnak "már fiatal kora ellenére is komoly euró milliók mozogtak a keze alatt", és semmiben nem szenvedett hiányt, de azért kiment raktárosnak Írországba?
Nem értem miért kell azt kamuzni hogy itthon meg volt mindened, vagy legalább gondolkodnál egy kicsit hogy mennyire életszerű a marhaság amit megpróbálsz beadni.

2012.10.28. 14:55:01

Mire elkezdi élvezni az ember, már vége is. Mellesleg semmit mondó poszt.

venator 2012.10.28. 15:02:41

@Kukucs: Beleolvastam, látom már Svédországban vagy. Pár év és róluk is hasonlókat tudsz majd írni, csak nyugi. :)

christophe 2012.10.28. 15:07:55

@Neon Fu: Szerintem kevered a kettot.
Attol,hogy valakinek van kèpzettsège,nem biztos hogy viszi M.o-n valamire,egy pèlda kezdo szakorvos M.on alap netto fizetès havi 400-500 euro ugyanez pl.Belgiumban netto 4000-5000 ès akkor a munkakorulmènyekrol nem is beszèltunk....

no successful 2012.10.28. 15:13:18

Biztos zorbán miatt ment ki, mert a f.siszta k.mnista mittomén milyen zorbán miatt ki kell menni innen a diktatúrából !
Egyébként is ott helyből jobbak az emberek nem loptak még mozdonyt, úgyhogy ki kell menni mert megfulladunk itt, mert Zorbán megfojt .

Komolyra fordítva a szót, a külföldön történő munkavállalással kapcsolatban egyedül az anyagi okokat tudom életszerűnek elfogadni, de ez a poszt valahogy ilyen szempontból nem életszerű.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.10.28. 15:20:32

a külföldön élő magyarok egy része hihetetlenül fontos ember, vagy az volt korábban ,és nem rest ezt a tényt megosztani az őt nem ismerő, állításait ellenőrizni nem tudó külvilággal

toto92 2012.10.28. 15:47:57

Zseniális poszt. Ebben mi volt a tudatos készülés? A posztíró nem vett tartós tejet, nehogy itthon kelljen hagyni oszt' megsavanyodjon? Marha sikeres volt, de az egymilliós diákhitelt nem tudta visszafizetni. Kamuszagú a poszt vagy a beküldője idióta, de nagyon.

Blogerovac 2012.10.28. 15:51:42

Semmiben hiányt nem szenvedő emberként kimenni raktárosnak, meg gyári munkásnak évekig, hogy majd hátha... Tényleg kell egy adag kalandvágy hozzá.

Meg mondjuk az én fogalmain szerint, akit anyagilag megbecsülnek, az ha takarékos egy évig, szintén vissza tudja fizetni az egymilliós diákhitelét. De biztos más fogalmaink vannak a dolgokról.

Három év alatt saját kertesház Írországban - ez valami nagyon vidéki hely lehet, vagy valamivel nagyon tudod zsarolni a főnöködet :)

KayaIbrahim 2012.10.28. 15:56:07

@nigara:

Én látom. Pl azt amit az otthon lévő fiatalok nem is ismernek.
A jövőkép.
Otthon sem kell kevesebbet dolgozni, de bármilyen pozícióban is vagy, nem tudod, hogy holnap is ott leszel e még?
Na ez a különbség.
Én éltem a szoci érában is és látom, hogy sokan visszasírják. Pedig nem volt jó.
De tudtad, hogy mi lest veled 10 év múlva ha nem visz el a kaszás.
Európában is ezt kapod. Plusz, hogy nem turkálnak már a gatyádban is lassa, hogy az ideális család meglétéhez előírják, hogy hányszor kell dugnod

TilosazA (UK) 2012.10.28. 16:07:12

Fura hogy az emberek képtelenek túl látni a saját koordináta rendszerükön. Ha valami nem illik bele pontosan a gondokozásmódjába, az kamu, olyan nincs is, az lehetetlen.
Pont az volna a lényege az ilyen blogok olvasásának, hogy kicsit más szemével is lássunk dolgokat.

stikasz_1 2012.10.28. 16:18:08

Mind észrevettük, hogy sántít a sztori, az anyagilag roppantul megbecsült, multinál dolgozó mérnökistenről, akinek az írországi bolti kisegítői állás révén sikerült kinyögni egy milliós diákhitel hátralékot fél év alatt... Nem akarok rosszmájú lenni, de ha tényleg olyan jó volt az a fizetés, idehaza is csak annyi lett volna a megoldás, hogy saját, nagy lakás helyett egy kis szobát kellett volna bérelni egy szerény panelban, és fél év alatt ugyanúgy szépen lehetett volna spórolni.

Kúl a Bácsi 2012.10.28. 16:41:26

Komolyan nem értem, mi olyan vonzó Írországban. Mondhatnám, hogy oké - lazák és beszélnek angolul, de baszki, akkor egy országgal arrébb, mondjuk Skóciában már többször jobb életet tudna az ember élni, ugyanolyan vagy szebb tájakat-városokat látva... na mindegy, én nem megyek innen sehova, de ha kéne, akkor is egy németnyelvű országba mennék inkább vagy melegebb égtájakra. Ti tudjátok...

SilentDreams 2012.10.28. 16:43:12

@TilosazA: Abszolút egyetértek.

Nem is firtatnám, miért mentek ki (bárki próbálkozhat, akinek kedve van hozzá).

Viszont tényleg, mintha a story közepén leállt volna. Érdekelne pl. hogy lett saját lakás? Mekkora, hol van, hitelből v. anélkül, stb.
Ha vki lakást vesz külföldön valahol, akkor véleményem szerint ott jól érzi magát (ha csak nem befektetésből).
Szóval érdekelne, ha a szerző ezt körüljárná, meg még persze sokféle dolgot, amit fontosnak tart Írországi tapasztalataiból.

Kombi 2012.10.28. 16:57:04

Én küldenék egy szép dalt neked, hogy ne feledkezz el a hazádról.
www.youtube.com/watch?v=EcEqWiTD-7c

Másoknak, akik csak fontolgatják is javaslom.

igi1 2012.10.28. 17:36:38

Hogy ezek a komoly euró milliók mindenhol visszaköszönnek. :D

tucano 2012.10.28. 17:43:54

@Kombi: "szólanék hozzájuk de ők nem értenek
ezen az én szívem de nagyon kesereg"
mégiscsak Magyarországról szól ez a dal.

Pitzu 2012.10.28. 17:49:54

A cikkben elég nagy a kontraszt az itthoni megbecsült állás, mindenünk megvolt kijelentés és a kinti alkalmi munka, valamint évekig tartó "nyomorgás" között. Valami itt komolyan sántít. Ha itthon minden megvolt, minek kell kimenni? És miért pont Írország? Nem ismerem az ír viszonyokat, de a válságban ők is olyan "acélos" - ha nem szarabb - lábakon állnak, mint mi. Lehet, hogy ezt a lakosság nem annyira érzi....

Én azt látom a környezetemben, hogy a kiköltözéstől mindenki könnyebb, jobb életet vár. Ha itthon szarul éltél, akkor kint beteljesülhet mind a kettő. Ha itthon jól élsz, akkor viszont inkább csak a könnyebb fog teljesülni...

Egy ismerősöm és a párja Angliában próbált szerencsét pár éve. És nekik tényleg megvolt itthon mindenük. Szalagmunkásként, és takarítóként innen nézve eszméletlen jól kerestek, onnan nézve már nem annyira. Szó szerint irgalmatlan spórolással egy viszonylag komoly összeget szedtek össze, de csak fél évig bírták.
Szóval ha itthon van saját lakás/ház, autó, jó állás, akkor nem hiszem hogy valaki ezt feladja azért, hogy elmenjen Írországba krumplit sütni és 5 éven keresztül szűkölködni.

Még egy példa: Nagybátyám 1970-ben diszidált Svédországba. Azt gondolom, hogy ez teljesen érthető volt akkoriban. Sokat elért, nem csak a vele együtt kikerülő magyarokhoz képest, de még svéd viszonylatban is! Na róla el lehet mondani, hogy mind a könnyebb, mind a jobb élet összejött. Bár azért az igazán keményet ott is be kellett vállalni előtte: 5 évig nem is jöhetett haza. Vagy ha visszajön, akkor börtön...Szóval, ha így nézzük, és hozzávesszük még azt is, hogy a "gazdasági" előny a rendszerváltás óta azért nagyjából elfogyott közöttünk, akkor azért ezekből az ország váltásokból nehéz igazán jól kijönni... Majd a gyerekeid fogják először érezni a "jobb élet" minden előnyét.

Kombi 2012.10.28. 17:59:15

@tucano: Igazából, nem az anyagi okokból új hazát választókról szól ez a dal, hanem az elbujdosókról.

De abban igazad van amit leírsz, nagyon sok kozmopolita van Magyarországon, akiknek teljesen mindegy hol élnek és a dalt is majd lehet csak 50 éves koruk felett értik meg.

Meridian74 2012.10.28. 18:15:22

Nem értitiek a lényeget. A "magyar" mentalitásból volt elegük. Erre többször is utal a cikkben, és ez annyira hangsúlyos a cikkírónál, hogy a kinti sok szopás elenére is végül azt mondta: megérte. Mert mostmár ténylegesen más környezetben élhet mint itthon. Ott is jó anyagi körülményke közt él , itthon is, tehát az ok hoyg elment innen a véleményem szerint ez volt. És teljes mértékben meg tudom érteni őt.

Nyílván azok nem fogják érteni, mi a baj a "magyar" mentalitással... mert azok akik nem értik, pont velük van a baj. Lényegében ők a "magyarok". Aki meg érti, az meg meg tudja miről beszélek.

És bár sokan úgy érezhetik, hogy elkanyarodok a témától, de a legutóbbi momemtuma ami jellemzi ezt a magyar-féle mentalitást, az az, ami legutóbb október 23-án történt.
Egy olyan ember osztotta az észt ellenzék oldaláról, aki előzőleg sok-sok dolgos vagy kevésbé dolgos családot szó szoros értelmében kifosztott. Kifosztás alatt értem azt, hogy kötött velük egy megállapodás - szerződést! -, hogy amit az évben megtermelnek, azt x Ft/db áron megveszi tőlük. Aztán amikor év vége fele átvette tőlük az árut, nemhogy az eredeti árat nem fizette ki a termelőknek, hanem semmit, azaz nulla Ft-ot. Ez a dolog akárhogy is nézzük: lopás, rablás. Még az is jobb lett volna, ha azt tette volna, hogy az x Ft/db árat nem tudom kifizetni, de valamivel kevesebbet igen, azaz egy töredékét kifizetette volna nekik. De nem. Cégét csődbe vitte tudatosan, a pénzt eltették, a többire szartak rá.
És hol kapcsolódik ez a magyar mentalitáshoz - hiszen ilyen történhet bárhol máshol is a világban?
Ott, hogy ez az ember az ország első embere lehetett mindezek után is - sőt, "mijazhogy, nagyon is"! -, ha ezt az embert tolvajnak nevezed, akkor szarrá perelhet, és ez az ember újból az ország első embere akar lenni, és mindezt most minimum 20ezer másik "magyar" hallgatta, és éljenzett hozzá...

A magyar mentalitáshoz tartozik az is, hogy itt mindenki nagyon okosnak hiszi magát, főként azok akikre igaz ez a "magyar" mentalitás... mégsem tudnak se rendesen számolni, sem pedig rendesen mérlegelni. Odáig sem jut el a többség tudatában az a dolog, hogy mind az mszp, mind a fidesz már többször is hatalmon volt, és mégsem javult semmi sem - helyette folyamatosan újabb adók és megszorításokat vezettek be. Tehát ha van egy harmadik társaság, akkor ha ahhoz fordulnának bizalmukkal, akkor nem volna mit veszíteniük - mert legfeljebb egy újabb szarházi banda kerülne a már meglévő szarházi mszp/fidesz mellé. És azt sem képesek felfogni, hogy nyerhetnének abban az esetben, ha az a harmadik társaság ténylegesen tartja magát ahhoz, amiről eddigiekben beszélt. Persze ágálók, ellenzők rögtön felcsapnak azzal, hogy akkor az EU meg az IMF büntetni fogja az országot, ezen keresztül minket, de álljon meg akkor a menet! Most nem büntet az EU? Nem szívat az IMF? Dehogyisnem, ezzel van most is tele a sajtó. Akkor meg nincs veszíteni valónk. De ezt sajnos kevesen értik meg, kevesen tudják átlátni, mert bár okosnak hiszik magukat, mégis sötétség van a fejükben, és így is viselkednek. Közvetet értelemben a fenti posztban az író erre a sötétségre is utalt, mikor az elején a multikulti környezetből átköltözött egy olyan albérletbe ahol már csak magyarok voltak: "... ezért pár hónap után egy magyarok lakta házba költöztünk.
Öreg hiba volt, de tanultunk belőle..."

nigara 2012.10.28. 18:17:21

@KayaIbrahim: na a jövőkép pont Írországban van!.... Munkanélküliség közel 20%!!! recesszió kicsit nagyobb., mint nálunk.
Igen, vannak országok, ahol van jövőkép. Persze ott sem bombabiztos semmi, bármikor átszerveznek, bezárnak munkahelyeket a legjobb gazdasági helyzetű országokban is.

baliquez 2012.10.28. 18:27:07

@no successful: "egyedül az anyagi okokat tudom életszerűnek elfogadni"

Mert itthon kevés a zseton, azabaj, mi? Ugyan a vitéznácinak öltözött exkiszesek meg extéeszelnökök narancsmaffiája MINDENT ellop, az persze fasza. Mert igaz hogy pici a fizetés de egyébként minden remek, az állam remekül működik, van szebb jövő, szóval csak és kizárólag a lóvé miatt menekülnek az emberek külföldre. Baromságokat beszélsz.

Kombi 2012.10.28. 18:35:37

@Meridian74: Az igazi magyar mentalitás nem az amit csináltak belőle az elmúlt 50-60 évben, hanem az amiről te semmit sem tudsz. Az istenhittel kezdődik, az igazi történelmi tudattal , ismerettel, identitással folytatódik és a magyarok iránti felelősségvállalással fejeződik be. keres az interneten, sok jó anyag van már fent.

Pár évvel ezelőtt olvastam egy régi magyar leírást egy galíciai népről, mintha ugyanaz lett volna sajnos amit te a magyarokról írtál.

dr.pupak30 2012.10.28. 18:52:52

hát igen az Írországi élet ennyiben ki is merül. A saját házadban élsz, de azt elfelejtetted mondani, hogy azért min. 150000 eurót fizettél és ugyanúgy eladósodtál mint otthon. Ha elveszted a munkád ugyanúgy jársz majd mint Magyarországon. Kb. ennyi.

baliquez 2012.10.28. 18:53:02

@Kombi: turulfinggal nem lehet jóllakni és hazafias érzelemmel sem lehet boltban fizetni. A gyomor és a boltos tehet róla, nyilván, az őkurvaannyukat.

dr.pupak30 2012.10.28. 18:55:51

@Meridian74: miért az pl. az ír mentalítás milyen? a hétvégén Dublinban egy kínait kaszaboltak le macsétével nyolcan. nem kell beszarni, mert látszólag valaki laza, meg az arcodba mosolyog. attól még lehet, hogy másnap simán átlép rajtad.

portugéza 2012.10.28. 19:07:31

@Meridian74: "Tehát ha van egy harmadik társaság, akkor ha ahhoz fordulnának bizalmukkal, akkor nem volna mit veszíteniük - mert legfeljebb egy újabb szarházi banda kerülne a már meglévő szarházi mszp/fidesz mellé"

Hű, nem tudom mennyire szerencsés ezen a fórumon direkt politizálni. Általánosságban és szőrmentén az a véleményem, hogy sajnos a "magyar mentalitáshoz" az is hozzátartozik, nem akarjuk elfogadni a realitásokat, arra szavazunk, aki tündérmeséket hazudik. Ill. olyan az uralkodó elit, amilyet a nép megérdemel magának, a saját tükre gyakorlatilag.

Praktikusan megközelítve: a magyar népnek nagy a szabadságvágya, ne szóljon bele senki az életébe, ugyanakkor az ingyenes vagy jelképes árú közszolgáltatások mégis "járnak" neki. "Ezeknek" nem fizet adót, feketén adja ki a lakását, mutyizik, nem ad és nem kér számlát, feketézik, korrupt és korrumpál. Ugyanakkor a színvonalas iskola, eü., utak, stb. meg azért kellenének. Na ez nem megy.

Viszont ha akárcsak egy harmadik erő előjönne egy realista programmal, és meg is választanák őket, a népharag elsöpörné őket 1 hónap után. Sajnos Mo.-on olyan intézkedésekre lenne szükség, amelyek egyrészt komoly érdeksérelemmel járnak (nem csak a differenciált nyugdíjcsökkentésre vagy a köztisztviselők számának csökkentésére kell gondolni, pl. a tanárok, egészségügyisek bérét sem lehetne szelektíven emelni, mert mindenki más is tartaná a markát, gyakorlatilag kitörne a népharag). Másrészt rövid távon növekedés visszaeséssel, hiánynövekedéssel járnának ezek az intézkedések, mert be kéne fektetni a jövőbe (oktatás, eü., kutatás-fejlesztés, romák felzárkóztatása, stb.). Harmadrészt technikailag csak hosszú távon valósíthatóak meg (adómorál javítása, korrupció csökkentése, bürokrácia minimalizálása).

Reméljük, eljön az idő, amikor a magyar ember olyan bölcs lesz, hogy nem csak 4 évre előre gondolkodik, nem dől be a pillanatnyi ígéreteknek. Talán efelé haladunk, de inkább csak kényszerből. Gy. F. baranyai PR-körútján nyilatkozta, amit a Fidesz csinált, sok mindent nem tudnak majd visszacsinálni, mert nem lesz rá pénz. Lassan már ígérni sincs miből ezek szerint, ami nem is olyan nagy baj.

dr.pupak30 2012.10.28. 19:09:58

@portugéza: ez szinte minden országra elmondható. görögországra, írországra, spanyolországra és mindekire, aki most gazdaságilag bajban van.

portugéza 2012.10.28. 19:15:21

@dr.pupak30: igen, csak ezt az ellenállást a racionalitással szemben a magyarok megideologizálják egyfajta "pusztai" eredetetű, "keleti" szabadságvággyal, ill. a sok évszázados történelmi alárendeltséggel.

dr.pupak30 2012.10.28. 19:23:24

@portugéza: akkor most képzeld el az íreket, akik évtizedekig egymást robbantgatták fel. most egyelőre kusban vannak, habár néha kinyírnak egy-két külföldit, csak hogy tudják, hol a helyük. miért kussolnak mostanában? mert jólét van és még a munkanélküli segély is 2x akkora mint angliában. így fogják be a szájukat. ennek ára az IMF hitel és eladósodás. a magyar is jól érezné magát és optimista lenne, ha keresne 2000 eurót egy hónapban és adót sem akarna csalni. nem kell mindent túldimenzionálni.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.28. 19:37:14

@miller draft: Sokunknak volt otthon normalis munkahely. Ha nem is kiskiralykent, de nem eltunk rosszul . Persze annyira jol sem, hogy 10 even belul ki tudjunk fizetni egy lakast , de ha ezt nem nezzuk, akkor nem rosszul, fizetes felet siman el tudtam rakni.

Megsem volt jo. Hiaba a jo munkahely, a jo albi, valami hianyzott. Nem tagadom, volt kalandvagy is a kijovetelben, bar mondhatom, gyerekkoromota erre vagytam. Megallni a helyem kulfoldon.

Egyelore sikerult.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.28. 19:49:52

@hothead: a hulye szokasok, mer' allandoan ment vele avita, mar a hutot is huttonek irom automatikusan
ez van egy kocsmaban is maskeppen beszelgetunk, mint egy konferencian, vagy miiiitingen
itt belefer, raadsul lenyegtelen es talan pont azert

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.28. 19:54:10

@no successful: ez azert igy nem igaz, sok oka lehet, a legtobbb esetben valoszinusitheto, hogy a penz hianya, a jobb, gazdagabbb elet keresese
de meg johet hozza sok osszetevo
en nem voltam se gazdag se szegeny megis kijottam tobb mas ok miatt, ettol persze cel volt a kenyelmesebb elet es a tobb penz is
de en ugy jottam, en itt le akarok telepedni, nem 3-4 ev alatt csinalok sok penzt es hazamegyek elkolteni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.28. 19:59:59

@Blogerovac: mondjukk a sok ellentmondas mellett ez a leghitetlenebb, foleg ahol dolgoztak, hogy visszafizettek a hitelt,
bosegesen tamogatta az otthon maradt csaladot, nyelviskola egyetem
azutan vettek egy hazat
raadasul ennyi ido alatt egy normalis creditet sem lehet felepiteni

szoval kacsa
annyi OK, hogy kint vannak irorszagban es tobb penzuk van mint otthon volt
ennyi
bar ki tudja meg ezt is:)
/nem akartam rogton ezzel kezdeni, mert divat lett a gyanakodas, de ez a story igy ahogy leirva van, szurrealis/

midnight coder 2012.10.28. 20:39:12

Pici ellentmondást azért érzek itt-ott.
Volt jó mérnöki munkája, ide-oda utazott Európában, jó körülményeket biztosított magának - aztán kiment az írekhez raktári munkásnak. Miért ? Aztán mérnökként fél év alatt fizette vissza az egy milliós diákhitelt. Ez azért még idehaza sem túl nagy teljesítmény egy mérnöki fizuból.

Meridian74 2012.10.28. 20:53:30

@Kombi: én a jelenleg magyarországon általánosságokban jellemző mentalistról írtam, nem pedig arról, milyen volt régen avgy milyennek kellene lennie a jövőben. Jelenleg ha nem vagy képben, akkor ülj autóba, menj be csúcsforgalomba bármelyik városba, aztán figyelj és okkulj. Mert ez ugyan kicsiben látod milyenek az emberek itthon, de ha jobban megfigyeled minden területre ez a jellemző, amit az utakon megtapasztalhatsz. Ugyanez van a munkahelyeken, közintézmenyekben, mindenhol.

01234567 2012.10.28. 21:02:16

Ma nem vesztettem semmit. Ez a legrosszabb írás amit itt olvastam.
Azt meg én sem értem, akinek itt "komoly" állása van, minek megy mosogatni. De az egész írás egy nagy katyvasz...

Meridian74 2012.10.28. 21:03:51

@rókafogta: Jobbik, ha nem jötél volna még erre rá. Még mielőtt elővennéd a fasiszta kártyát, próbáld mérlegelni azt mia valós helyzet. Van még valami veszteni valónk velük? Nincs. Az viszont tény, hogy a Jobbik prominens alakjai közül nagyon sokan rendes melóból, versenyszférából érkezett a pártba, és nem eleve politikusként vagy az előző rendszerben kommunista felmenőkkel rendelkező háttérrel kezdte a pályafutását. Vona Gábor többször is elmondta, cak azért politizál, mert már a töke kivan az egész rendszerrel, és éppen ezért a párt neve is hogy jobbik, mert jobbá akarná tenni a helyzetete, de jelenleg a többség bedől a médiában keltett hisztériáknak. Pedig ha megnézzük mi van most? Azzal fenyegetőznek, ha jobbik kerül hatalomra akkor csődbe megy az ország, mert az EU és az IMF is betart majd nekünk. De már most betart nekünk mind a kettő! Nem mellesleg a sok szarért még senkit nem fejeztek le képletesen szólva...! Mert a jelenlegi helyezért felelősök kimentik magukat azzal, hogy ők nem lehetnek a felelősök, ők ezt nem is vállalták és nem tudják kik az igaz i felelősők... de akkor ugyanmár miért vették fel a fizetésüket?!
És nem kell félni az EU-tól. Jobban kellünk nekik, mint ahogyan azt mutatják.

dr.pupak30 2012.10.28. 21:13:25

@Meridian74: ezt Te sem hiszed el. Vona azért politizál, mert másra alkalmatlan és így kaphat egy kis figyelmet és az Iránból érkező pénz sem jön rosszul. Aki a szélső jobbra szavaz, az nem tanult a történelemből.

dr.pupak30 2012.10.28. 21:17:50

@Meridian74: elmondom neked, hogy európában nagy ívben tesznek Magyarországra. Egyáltalán nem kellünk senkinek. Az, hogy adtak eddig pénzt, annak köszönhető, hogy be vannak tojva, attól, hogy csődbe megyünk és nem fizetjük vissza a pénzeket, amitől majd szépen becsődülnek a bankjaik. Kiléphetnénk éppen az EU-ból csak ez az ország a politikai elit miatt képtelen önállóan létezni és működni az EU csecseinek szopkodása nélkül. Ne legyen senkinek illúzója, marhára leszarják élünk-e vagy halunk.

2012.10.28. 21:19:01

@Kukucs: 5 evet leelsz egy orszagban, de egyetlen egy jo dolog nem jut rola az eszedbe? Hat nem tudom... Az, hogy valaki mit lat a helyböl, ahol lakik, az valahogy öt is minösiti.

Nem lehet, hogy lelkileg nem tudtal "kisimulni" es azert nem vetted eszre a teged körülvevö esetleg masnak jonak vagy szepnek tünö dolgokat?

Nem akarok akadekoskodni, csak kivancsi vagyok...

01234567 2012.10.28. 21:28:52

@Meridian74: Ha te ennél a Szegedi Csanád esetnél nem láttad milyen emberek alkotják ezt a pártot, milyen módon reagálta le ezt a dolgot, akkor kár bármit mondani. Ha szélsőjobb gondolkodású vagy keress egy tisztességes náci pártot, ha nemzeti olyat ne keress, ebben az országban ez csak lózung szintjén van, ha változást akarsz, drukkolj, hogy élsz még húsz évet, akkor talán eljön az az erő, vagy legyen erőd fegyvert fogni, mert szerintem 5-10 éven belül, itt az is megtörténhet, sőt én ilyen erőszakos, primitív gazdasági-politikai elit ellen, csak azt látom lehetőségnek. Sajnos azt is a "kisember" szenvedi majd meg.

tucano 2012.10.28. 21:32:01

@PetraBee: Ezen én is elgondolkoztam, egy szép fasor, jó koncert, nagy steak, vmi csak van:)
@01234567: mosogattam már úgy, hogy nem nagyon jó állásom volt előtte, hanem mellette...
furcsább dolgokat dob az élet annál, hogy egyszerű sablonokkal döntsünk az igazságról.

Meridian74 2012.10.28. 21:33:45

@01234567: ezeket a kommenteket én figyelmen kívül hagyom, ugye tudod?

01234567 2012.10.28. 21:44:08

@tucano: Én mindent el tudok fogadni. De őszintén megmondom, én nem mennék, ha itthon egzisztenciálisan, eltűrhető emberi negatívumokkal járó munkám volna. Mert a szabadidőm, családi életem, magam alakítom, még itthon is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.28. 22:17:51

@01234567: azert van aki ennel is tobbre vagyik
es kulon kell valasztani a dolgokat
egyedul megy, nincs meg csaladod - penzt akarsz
-letelepedni akarsz
barattal baratnovel - penzert
-letelepedesert
mar van csaladod - penzert
letelepedesert

mindenhol masok az okok
a kepzetlenek, vagy nem olyan vegzettseguek nem igen tudnak mar otthonrol melot szerezni, de ha kimennek es ugyesek, talalnak es ezek altalaban ugyesebbek
az mas kategoria es en kellek valami melora csaladdal vagy annelkul es en dontok, megyek-e vagy nem
az csak munkakerdes
a tobbi eletforma es eletter megvaltoztatasa
ebben az itt kepzetlennek gondolt emberek sokkal jobbak, ez tapasztalat, legalabbis itt amerikaban
nem nyafognak ha kell mosogatnak, ha kell szart lapatolnak es mennek fel lepesrol lepesre
akinek az esze es a tudasa kell, vagy sportolo, az jon a keszbe
az nem kunszt, az csak atmeneti kikuldetes

01234567 2012.10.28. 22:24:56

@hagyma: Különbözőek az emberek. Én ellennék itthon, ha hagynák. Nem hagyják. Én csak a pénz miatt mentem, megyek ki. Kalandnak meg ott a turizmus. Jó lehet egy csendes óceáni szigeten letelepednék, de Ausztriában biztos nem. De jó hallani, ha valaki külföldön megtalálja a számításait.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.28. 22:34:52

@01234567: hat ausztriaban en sem
de meg angliaban vagy irorszagban sem
mert minek?
dolgozni jo lehet a penzert de sokkal tobb jot en nem latok benne
fiatalon ki lehet menni kalanvagybol is
miert ne
csavargok, mosgatok, szetnezek
a turizmus az nem kaland hanem uzlet

2012.10.28. 22:37:35

@tucano: Valami mindig van! :)
Es valami soha nincs. Az meg (nagyreszt) tölünk függ, hogy mi ebböl a kettöböl melyikre helyezzük a hangsulyt... Szerintem.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.28. 22:43:22

@01234567: MErt mondjuk amit kivitt penz, egy ido utan elfogy.
Ezert igen, voltunk paran, akik bevallaltunk kvalitasunkon aluli munkat. Ki rovidebb( par nap, het) , ki hosszabb idore.
@midnight coder: na , nekem "mernoki fizubol" nem sikerult. Nemhogy fel ev alatt, de ket ev alatt sem. Pedig nem 1 millas diakhitelem volt, csak fel. Meg most is van belole, mert volt, hogy halasztottam masoddiploma miatt,stb.

Igaz , vissza tudtam volna fizetni, ha nagyon akartam volna, de vagy iskolara, vagy a kijovetelunkre kellett a penz. Vagy a csaladot tamogatni. Mindig volt valami.

Mindegy , most mar hamarosan letudom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.28. 22:49:01

@midnight coder: ilyen jol keresnek a mernoko otthon?
fel ev alatt felretesznek 1 milliot?
azt nevezem

Aussie pride 2012.10.28. 23:22:41

Azt nem irta hogy a haz ki van fizetve. Amugy egy tobb eves felelossegteljesebb munka utan lehet hogy jo lemenni a pincebe es festeni vagy vizet szerelni. Bar nem hiszem hogy annyira jellemzo.
Es az iro meg valoszinuleg fiatalabb korosztaly ahogy kivettem. Tehat meg odebb van a belefasulas.
Fel ev alatt 1millio nem lehetetlen meg szakmunkaskent sem. (Kulfoldon)

Amugy mindenki azon akad fenn hogy kulfoldon milyen jol lehet keresni. Mondjuk indiaban $2 az oraber, africaban lehet hogy $2 a napi ber. Szoval teljesen mindegy. Teny, otthon keveseknek jo a fizetesuk.

tucano 2012.10.28. 23:30:02

@Aussie pride: nem akarlak elkeseríteni, de otthon sem olyan rossz az a 2 dodó órabér. Mai infó: pont ennyit keres egy elárusító a Mammutban:)
@PetraBee: Pontosan, de az embernek szüksége van rá, hogy valami szépet találjon. Ha minden ronda, akkor a legkevésbé ocsmányra fog úgy tekinteni, mint az igazi szépségre... :D

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2012.10.28. 23:31:14

@Babette_: Lehet egyszer irok a "technikai" hattererol a koltozesnek, pl. Angliaba, de roviden ennyit: ez egy olyan orszag, ahol amig nem vagy benne a rendszerbe, ami minden esetben fel-egy ev, irto kellemetlenul fogod erezni magad. A rendszerbe bekerulni pedig penzbe kerul, vagy ismeroseid kellenek hogy legyenek.

Legegyszerub pelda: lakast hagyomanyos modon nem tudsz berelni, feheren, ha nincs eleg referenciad a bankszamladon, ami kb. hat honap alatt all elo. Bankszamlat cim es meg rengeteg egyeb feltetel nelkul nem tudsz nyitni, legalabbis jo feltetelekkel. A dologbol ket kiut van: vagy fel evre bekoltozol ismerosokhoz, ha elfersz, vagy minimum hat honap lakbert kifizetsz elore. Ez utobbi eleg lutri tekintve, hogy itt is gazdasagi valsag van es egyaltalan nem biztos hogy kapsz munkat. Talalhatsz privat uton is landlordot, de munkanelkuli "friss" magyarokat nem surun vesznek be.

Szoval penz nelkul teljes kilatastalansagban tilos elkoltozni, -angol kulturkorbe-, ha nincsenek jo kontaktjaid kint.

tucano 2012.10.28. 23:45:34

@tucano: főleg, ha van elég pia :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.28. 23:53:38

@Aussie pride: azert acredithe eleg jo credithistori kell, kulonosen egy hazhoz
amugy semmi sem lehetetlen, csak nem valoszinu
persze meg otthon sem lehetetlen ha ingyen van a lakasod meg az etkezesed/ anyueknal/ es elg jol keresel
sott hat 200 ezer egy mernoknek nem is igen sok
szoval anyujektol a kisszobaban, lehetoleg nulla szorakozassal megtrotenhet
Irorszagban anullarol kezdve
elso evekben szarul fizetett munkakkal
kizart
a story kitalalt

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.28. 23:55:36

@hagyma: Van az inkabb 1-1.5 -2 ev, mire osszejon.

christophe 2012.10.28. 23:57:37

@Meridian74: bocs ki kell àbrànditsalak az EU-nak rohadtul nincs szuksège Magyarorszàgra.Ha az elmult pàr szàz èv tortènelmèt àtnèzed arra johetnèl rà,hogy mindig a rossz oldalra àlltak a magyarok,a jobbikkal megint ugyanaz tortènne....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.29. 00:06:41

@tildy:): es meg az is eleg optimalis eset,eleg jo allas es ha nem is szuloknel de legalabb kettesben valakivel
/kulfoldon esetleg meg tobbesben/
mondjuk ezt a lakasberelesi mizeriat nem nagyon ertem
itt leteszed az elso havi lakbert, meg a depositot, ami fel-2 havi lehet a lakas minosegetol es a policytol fuggoen es kesz
kinek mi koze hozza, hol melozok stb.
ha nem fizetem akkor meg kitesznek 2 heten belul

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.29. 00:08:07

mondjuk viszont ha azt a maradek 2 hetet, meg a szerzodesben vallalt osszegeket, ami felmondas esetere jar, hat nem lesz egyszeru ujra lakast talalnod, mert lekerdezik mindenhol a multadat

hothead 2012.10.29. 00:38:46

@Aussie pride: te plumber vagy, ha jól emlékszem. vajon villanyszerelőnek felvennének? na es ha mérnök lennél akkor lehetnél bármilyen szakmunkás? (mondjuk pont nem derült ki, milyen mérnökről is van szó, de ebből a szempontból majdnem mindegy)
na, innentől kezdve pont azt mond amit akar a keresetről, hitelről, házról, egyebekről...

Meridian74 2012.10.29. 00:42:57

@christophe: most is rossz oldalon állunk, vagy nem veszed észre hogí mitől szarabb napról-napra a helyzet?

Meridian74 2012.10.29. 00:46:16

@01234567: ezerszer hallottam, hazugság, csúsztatás, és nem értés... én meg már korábban meggyőzödtem ezeknek az ellentételéről. Amit megértetem és megismertem, azt valahogy senkinek nem sikerült még megdöntenie tényekkel. Vannak persze a jobbikban is oda nem illő egyének, ez is nyilvánvaló, erről is tudok, éppen ezért pont ezzel előhozakodni teljesen felesleges. Én a várható végeredményről beszélek, nem pedig a kifogásokkat vizslatom. Azon már réges-rég túlestem.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.29. 01:39:26

@hagyma: AAAAA, havi netto 200bol, alberletben lakva is osszejon annyi ido alatt. Igaz, nem kell nagylabon elni hozza, de azert nem kell mindent megtagadni se.

A lakasmizeria valos, peldaul ha gyerekek vannak, akkor ott megvan, hany szobas lakasnak kell lennie. Torvenyileg. Itt vatozo , mennyit kernek, 1-2 honap deposit , plusz 1 honap albidij.

Kombi 2012.10.29. 05:54:16

@Meridian74: Te félreértettél, én nem vitattam azt, amit leírtál, csak azt akartam mondani, hogy azok akikről te beszélsz, azok csak genetikailag magyarok, szellemileg átestek a prozelita csináláson.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.29. 08:03:57

@tildy:): havi 200-bol 1 millio fel ev alatt???
az fel ev alatt1 millio ketto
200-bol kifizeted a z alberletet es elsz is?
mondjuk te magad mondtad elotte, hogy van az 2 ev is
na tapasztalataim szerint meg 2 ev alatt sem nagyon raknak ossze akar 2 ev alatt sem 1 millert siman, mert sok kiadas van
kulfoldon...
foleg ha mar kettesben az megy
de hogy meg hazat is veszek melle
haggyuk mar pistiket

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.29. 08:06:10

@tildy:): a depositot tuti nem a torveny donti el hanem a berbeado
hat a gyerekszam itt is megvan
na szetneznek en angliaban, bizonyos korokben hogy van betartva...
amugy itt is
mondjuk sajatba mar nem nagyon szolhatnak bele, berlemenybe igen, de ott is inkabb csak a tulaja veszely
nem lehet ez maskeppen ott sem

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.29. 09:38:04

@hagyma: En 1-2 evet irtam, nem felet. 1-2 ev alatt ossze lehet rakni 200000 huf fizubol 1 milliot. Mondjuk ugy, hogy havi 80at elraksz, 120bol meg albi, kaja, szorakozas. Ha az ember nem egyedul berel, hanem pl. a parjaval, akkor a lakhatasi koltsegek is elosztodnak.

rókafogta 2012.10.29. 11:33:54

@Meridian74: Nem veszek elő semmilyen kártyát A helyzet az ,hogy a tagja vagyok de nem vagyok annyira bíztos(főleg nem a Fidesszel eggyütt ) mert van ami nem tetszik vagy fogalmazzunk úgy ,hogy nem értek egyet vele, ami úgy érzem szivem joga és a megfelelő helyen el is montam, mondom . Én is a rendes melóból jöttem (még vagyok is talán még - bár ahogy látom.... ) sőt 22 éve a versenyszférából és épp eléggé tele van a tököm (sőt jobban mint Vonának) -de mikor nem? (talán 91-94 között)-most aztán pláne .Azt sajnos nem hiszem ,hogy az Uniónak olyan hatalmas szüksége van ránk(főleg ahogy dől be a piac)- egyébként a Jobbikból is űlnek ott (nem zászlót kell égetni -ha nem dolgozni az érdekeinkért) -mások is ezt teszik.Már mint országok.

kergelepke [UK] 2012.10.29. 15:14:12

@karburator: lehet hogy az 'euromilliók mozogtak a kezem alatt' a repülőgépet szimbolizálja aminek az ülésébe kapaszkodott? ;)

Bocs.

Hari Seldon 2 2012.10.30. 11:44:49

Már többen leírták: félbe van hagyva.
Még megelőlegezek egy kis haladékot, ha pótolja.
És az is igaz, hogy az országról semmi sincs.

rajen 2012.10.30. 19:35:49

Ma Makóra látogatunk.

"Sok érdekes történetet olvastam, gondoltam megosztom veletek, hogyan kerültem Szegedről Makóra. A történet valamikor 1995. augusztus 6-án játszódik, amikor óvodai kiránduláson elvittek minket a kerítésen túl a második háztömbön túl, valahová a nagy szürke épületek mögé. A szél az arcomba fújt, ahogyan sétáltunk, és az a negyed óra, amíg odaértünk, örökre belém égette az utazás iránti vágyat. Visszafelé menet majdnem beleléptem egy kutyakakiba, azóta is az izgalmakat, a kalandot keresem.

A kalandvágy miatt érettségi után vadászrepülő-pilóta lettem, de pár hét után kiábrándultam, és elmentem valami főiskolára. Mit tudom én, melyikre, felvettem diákhitelt, meg tanultam, elvégeztem, diploma, izé. Aztán elmentem egy multihoz, millió eurók mentek át a kezem alatt, beutaztam a világot, meg minden. Még csak 21 éves voltam, valami hiányzott az életemből. Az óvodai emlékek mindig előtörtek.

Aztán bejelentettük, hogy elköltözünk Makóra. Nem az elkeseredés hajtott, egyszerűen a kalandvágy. A buszmegállóban az unokatestvérem várt. Innen biciklivel mentünk tovább. Makó nyugati részében telepedtünk le. Az elkövetkező 5 évben mindent én csináltam Makón, újságot hordtam, hagymát pucoltam, kaszáltam a füvet az árokparton. A feleségem valami étteremláncnál lett üzletvezető-helyettes, valami nyelvet tanult, és amellett végzett el valami főiskolát.

Kezdetben albérletben laktunk, de nem nagyon jött be a multikulti, nem jöttünk ki a kiszomboriakkal, ezért két házzal arrébb költöztünk. A főbérlőnk, Józsi bácsi nem értette meg az ingatlanpiaci folyamatokat, ezért vettünk egy házat a másik utcában. Meg visszafizettük a Diákhitelt, innen írok most a nappaliból. Ezutá

Bicikliző medve 2013.02.11. 13:57:03

@tucano: Ó boldog gyerekkor és Kockás magazin :)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása