Bevallom, mindig örömmel tölt el, amikor a kommenteken keresztül megismert olvasók (ha nem nagy merészség, akkor: virtuális ismerősök) billentyűzetet ragadnak és megosztják a maguk történetét. Ezért is örültem Nyulz of the World itt következő írásának. Utána meg jöhet az össztűz! :) (Nem én mondom, ő írja...)

„Mivel én naponta kétszer is átlépem a határt, mert Sopronból ingázom Bécsbe, és ingázó cikk még emlékeim szerint nem nagyon volt, így gondoltam, hátha érdekel valakit.

Az előzmények

10 évet dolgoztam Budapesten különböző multiknál, az utolsó időszakban már középvezetőként. Szakirányú diplomám nincs, de egy-két kivételt leszámítva soha senki nem is kérte, mindenhol a szakmai és a nyelvtudás, valamint a tapasztalatok számítottak. Ez pedig rendben van, több szakmai vizsgám is van, valamint felsőfokon tudok angolul.

Magyarországi viszonylatban kimondottan jól kerestem, és jól is éltem. Mivel spórolni nem szeretek (kicsit az "élj a mának" filozófia híve vagyok :), és sajnos van egy elég költséges, sok külföldi utazást igénylő hobbim is, így saját lakásom egyelőre nincs. Autóm néha van, néha nincs, mikor éppen mennyire van rá szükségem. Jelenleg például nincs. Viszont évente többször megfordulok Európa nyugati felén.

Már amikor Budapesten dolgoztam, akkor is többször előfordult, hogy pár hetekre ki kellett utazzak a cég központjába, Norvégiába, így azért már a végleges külföldi munkavállalás előtt is szereztem némi ilyen irányú tapasztalatot.

A fentiekből az is kiderül, hogy én nem elsősorban anyagi okok miatt kerestem külföldi munkát, én egyszerűen Budapestről akartam menekülni. És mivel tisztában voltam a vidéki állás és kereseti lehetőségekkel, kézenfekvőnek tűnt az osztrák határ mellé költözni és ingázni. Meg a hobbim kapcsán már amúgy is elég jól ismertem Ausztriát, ismerőseim is voltak, sokat jártam kint, sokfelé az országban.

Az álláskeresés

Először is rávetettem magam az internetre, és utánanéztem mindennek, amit Ausztriáról tudni lehet: a földrajzi és gazdasági adatoktól kezdve a történetéig mindennek. Már ebben a fázisban kiderült, hogy nem lesz könnyű, mivel nem tudok németül. Így kerestem egy némettanárt, és elkezdtem németül tanulni.

A másik, amit egyik kollégám tanácsolt, és azóta is áldom miatta a nevét, hogy megkerestem egy fejvadász céget, aki ismeri a külföldi piacot, és ők segítettek megírni a CV-met és felkészítettek, hogy milyen típusú interjúkra számíthatok. Májusban kezdtem el pályázni, és közel 300 helyre jelentkeztem, amíg állást találtam novemberben.

Ez idő alatt gyakorlatilag másodállásban állást kerestem. Naponta kb. 2-3 órát töltöttem azzal, hogy végignéztem az összes állásportált, és minden helyre átírtam a CV-met aszerint, hogy éppen mit kerestek. Excel-ben vezettem, hogy hova melyik CV-t küldtem el, és ha jött válasz, akkor mi.

Pályáztam rendszergazdának, tanácsadónak és menedzsernek is. Legnagyobb meglepetésemre a legtöbbször a menedzseri állásoktól hívtak vissza, ám sajnos mind bukott a gyenge németem miatt.

Végül is 2010 novemberében találtam jelenlegi állásomat. Egy, az amerikai és kínai piacra termelő cég, aki speciális Linux/Unix rendszerekben is tapasztalt rendszergazdát keresett, heti 30 órába. Mivel ekkor még nem volt nyitva a munkaerőpiac, nekik viszont tegnapra kellett az ember, és olyan aki tapasztalt, mert nem volt, aki pelenkázzon, abban maradtunk, hogy fél évig, amíg 2011 májusban szabaddá válik a munkavállalás, addig kiváltok egy magyar egyéni vállalkozóit és számlázok.

Nagyon korrektek voltak, még a decemberi 14. havi fizetést is kiszámlázhattam nekik. Májustól pedig, ahogy ígérték, átvettek alkalmazottnak határozatlan szerződéssel, és kb. 20%-al meg is emelték a fizetésemet. Heti 4 napot dolgoztam, péntek-vasárnapig szabad.

A következő változás pár hónapja történt, amikor ajánlatot kaptam egy másik cégtől (a LinkedIn-en találtak meg), és jelentősen többet ajánlottak. Leültem a főnökömmel, és mondtam neki, hogy ez van, de én inkább maradnék. Tudom, hogy neki kötve van a keze, nem adhat többet, de ha átvennének teljes állásba, akkor már nem is lenne akkor az a fizetésbeli különbség, hogy megérje nekem váltani, mert nagyon szeretem itt. Így is történt, a következő hónapban már teljes állásban voltam. Így manapság már heti 5 nap dolgozom.

Ausztriában dolgozni

A heti munkaidő 38,5 óra, túlóra csak extrém esetben van, de akkor választhatsz, hogy kifizetik vagy lecsúsztatod. Minden nap 30 perc az ebédidő, ez bele van számolva a munkaidőbe, és kötelező is kihasználni. Nekem szóltak, amikor nem így tettem. :)

Ha nem akarsz ebédelni, vagy csak egy szendvicsek majszolgatsz, elmehetsz félórát sétálni, bevásárolni, amit csak szeretnél. A cég minden nap vásárol újságokat, amiket az ebédlőben lehet olvasgatni, ez nekem nagyon tetszik. A munkaidőben viszont mindenki dolgozik.

Ausztria szerintem a tökéletes szocialista ország, néhány erős kapitalista attitűddel. Erős szakszervezetek, akik minden szektorban letárgyalják minden évben a béremelést, és azt kötelező is megadni, a magáncégeknek is. 5 hét szabadság jár mindenkinek, ami egy kicsit idióta megoldás, hogy nem naptári évre, hanem amikortól beléptél, akkortól indul.

Ami még érdekes, hogy csak időarányosan veheted ki, ami a belépésed óta eltelt időre jár, mivel ha többet veszel ki, a cég nem vonhatja le a béredből, ha időközben kilépsz (a dolgozók védelmében!!). Ha 1-2 napot maradsz otthon betegen, nem kell orvosi igazolást vinned, anélkül is elfogadják. Ha 3 napot, vagy többet vagy beteg, akkor kell az orvosi igazolás, és ez egy izgalmas rendszer.

Alkalmazott vagy munkás?

Ugyanis Ausztriában megkülönbözteti a törvény az Angestellter-t (alkalmazottat, ami általában az irodai munkaköröket jelenti) és az Arbeiter-t (munkás, ezek a fizikai munkakörök). Ma már az adózásban és a TB-ben csak minimális az eltérés a két kategória között, viszont pár évtizede még sokkal alacsonyabbak voltak az irodai dolgozók terhei!

A betegszabadság kapcsán viszont megmaradt a megkülönböztetés: mindkét esetben az első 6 hétre a teljes fizetés jár, majd további 4 hétig a fél fizetés. Csakhogy a fizikai dolgozóknál ez évente értendő, az irodai dolgozóknál viszont alkalmanként, vagyis ha 1 napot is dolgozott, újraindul a számláló!!

Milyen egy munkaszerződés?

Szintén tanulságos volt a munkaszerződésem. Magyarországon az utolsó munkahelyem egy bank volt, ahol 17 oldalas, angol-magyar kétnyelvű munkaszerződésem volt, plusz még a mellékletek. Minden akkurátusan, jogi szaknyelven leszabályozva.

Ehhez képest itt kaptam 2 darab A4-es nyomtatott papírt (Dienstzettel-nek hívják), az egyiket aláírtam én, ez lett a munkáltató példánya, a másikat aláírták ők, az lett az én példányom. Plusz kaptam egy igazolást, hogy bejelentettek a társadalombiztosítónak. És ennyi.

Amikor kérdeztem, hogy tényleg ennyi, mondták, hogy persze, minden mást a törvények és a kollektív szerződések szabályoznak, és nincs értelme többet írni.

A Dienstzettel az alábbi információkat tartalmazza:

- munkáltató és munkavállaló adatai

- munkakör

- határozott vagy határozatlan a szerződés

- próbaidő

- munkaidő és a bruttó munkabér összege

- illetve az enyémen még az állt, hogy minden hónap 15-én vagy 30-án mondhatok fel

A bürokrácia nem bonyolult

A bankszámlanyitás sima ügy volt, igaz, ahhoz, hogy egy kedvezőbb díjú csomagot kapjak, kellett a fizetésigazolás a cégtől. De nyitni simán lehetett magyar lakcímmel, anélkül is. A TB számot a munkahely intézi, és a kártyát (E-card) postán küldik ki, magyarországi lakcímre is. Adóbevallás nincs, ha adókedvezményt szeretnél kérni, akkor adhatsz be. Nekem idén tavasszal 2000 eurót utalt vissza az adóhivatal (Finanzamt), szóval megéri fogalkozni vele.

A kollégák már az első perctől befogadtak, és sokszor egymás közt is angolul beszélnek, nehogy kellemetlenül érezzem magam, hogy nem értem őket. Soha a legkisebb megkülönböztetést nem tapasztaltam. Rendszeresen hívnak sörözni, focimeccset nézni, egy-két kollégával már majdnem barátok vagyunk.

Lassan én is kezdek haladni a némettel is, de nehéz, mert nem igazán használom. Egymás közt meg valami borzalmas és németre egyáltalán nem hasonlító bécsi dialektusban beszélnek. Csak néhány példa: Willst du?=Wüst?, Bub=Bua, Mädchen=Madl, Tasse=Herferl, Ja, zwei=Jóó, zvóó...

Pluszban borzalmasan hadarnak, a jól megszokott ropogós német helyett ó-zva beszélnek, és mint az angolok, elharapják az r-eket. Szóval a bécsi német a jövő kihívása számomra... :)

Miért mégis Magyarország?

Először is, mert nagyon megszerettem Sopront, az első magyarországi város, ahol erdélyiként is igazán otthon érzem magam – talán a hegyek teszik. Alig több mint két éve élek ott, de már ennyi idő alatt is rengeteg barátom lett. A város tiszta és biztonságos (habár az ős-soproniak panaszkodnak, hogy már nem a régi), az emberek közvetlenek, kedvesek. És jó érzés lépten nyomon ismerősökbe botlani az utcán, ez Budapesten nekem nagyon hiányzott, hiába na, falusi gyerek vagyok.

Az egyetlen kellemetlen dolog, hogy napi 3-4 órát utazom. De Bécsben viszont drágábbak a lakások, és drágább az élet is. És ugyanolyan nagyváros, mint Budapest, még ha helyenként tisztább és rendezettebb is, vagyis kicsit cseberből-vederbe lenne a dolog, valószínűleg ugyanúgy nem szeretném, mint Budapestet sem szerettem. És egy idő után ugyanúgy menekülés lenne a vége. Annak meg, hogy valamelyik Bécs környéki kisvárosba költözzek, és napi 1 órával kevesebbet utazzak, cserébe viszont 2-3-szor annyit fizessek a lakásért, semmi értelmét nem látom.

A harmadik dolog a multikulti. Sajnos én egy igen szerencsétlen genetikai kombináció vagyok (1/4-ed porosz és ¾-ed székely), ráadásul a neveltetésem is erősen vallásos és konzervatív. Így, noha nincs különösebb bajom a törökökkel és egyéb nem európai népekkel, azért jobban érzem magam a kis zárt és homogén keresztény alapokon szerveződött magyar társadalmamban.

Egyszerűen nem érzem jól magam a multikultiban, számomra nagyon fárasztó, és esténként szabályosan megkönnyebbülök, amikor leszállok a vonatról a soproni vasútállomáson. Emiatt nem tudnék Londonban vagy Brüsszelben sem élni. Örülök, hogy Magyarországon még nincs ez, noha látom, hogy hosszú távon elkerülhetetlen lesz nálunk is. A kislányomat már igyekszem egy sokkal nyitottabb embernek nevelni, remélem sikerül.

Munkát nem tudok adni

Az ausztriai magyarokról én csak jót tudok mondani, magyar kollégáim is vannak, sok segítséget, tanácsot kaptam az itteni magyaroktól, és soha senki nem akart lehúzni. Az viszont kicsit fura volt, hogy otthonról a mai napig rendszeresen keresnek meg azzal, hogy szerezzek munkát ennek vagy annak. És nem látom, mit várnak?

Abban szívesen segítek bárkinek, hogy hol érdemes keresni, mik a helyi sajátosságok, de nem vagyok cégtulajdonos, sem főnök, így munkát nem fogok tudni adni senkinek. És interjúra sem mehetek el senki helyett.

Összességében nagyon szeretem Ausztriát, szerintem nagyon jó hely, az osztrákok pedig szerintem ugyanolyan emberek, mint mi. Van köztük jó és rossz, liberális és nacionalista, kedves és mogorva, egyenes és alattomos, vallásos és ateista. Persze vannak különbségek a két ország közt, de ezek elsősorban az 1945 utáni eltérő történeti fejlődésnek, és az ebből következő jobb anyagi helyzetek köszönhető.

Én mindenesetre egyelőre nem látok olyan okot, amiért ha valaki Magyarországon is jól megél, megérje kiköltözni külföldre. De természetesen embere válogatja, azokat is megértem, akik nem érzik jól magukat otthon, és ezért költöznek.

Ami viszont kicsit zavar, az a legendagyártás. A kiköltözöttek néha szabályos mítoszt írnak a külföldi lét köré, olyan életkörülményeket, fizetéseket és árakat hallok néha, hogy a hajam égnek áll. Értem, hogy sokan önigazolni akarnak, de ezt akkor is károsnak tartom, mert emiatt nagyon sokan hamis reményekkel indulnak neki a világnak, és koppannak nagyot kint.

És vagy hazakullognak megszégyenülve, és szidják otthon az adott országot, ami pedig nem tehet arról, hogy ők felkészületlenül emigráltak, vagy beállnak ők is a legendagyár futószalagja mellé. Ez természetesen nem mindenki kiköltözőre igaz, de sajnos nem is ritka eset.

Remélem nem lett túl hosszú és túl száraz, lehet zúdítani az össztüzet... :)"