oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2012. október 13. 06:58,  Megkaptuk, amiért jöttünk 221 komment

2012. október 13. 06:58 Határátkelő

Megkaptuk, amiért jöttünk

Hatalmas házunkat egy kis kunyhóért – ez lehetne a mai poszt mottója, amely – őrület! – Kenyából érkezett, András küldte, aki párjával egy búvárbázist vezet az afrikai országban. Jó olvasást és nézelődést!

cím_4.jpg

„Idén január első napjaiban készítettünk feleségemmel egy amolyan kis évértékelést. Közös megegyezéssel arra jutottunk, hogy végül is még mindig van fedél a fejünk felett, kajálni is tudunk minden nap, még azt a kis diesel autónkat is tele tudjuk tankolni, úgyhogy inkább ne panaszkodjunk, örüljünk, hogy lyuk van a hátsó felünkön.

Igen ám, de ennyi lenne az életünk? Azért fogunk küzdeni a következő évben, hogy legyen kajánk és be tudjuk fizetni az örökös kis ellenségeinket, a sárga csekkeket, adjunk havonta egy rakat pénzt a banknak, aztán talán 15 év múlva talán miénk lesz a ház?

Tisztában voltunk vele, hogy még mindig a szerencsésebb emberek között vagyunk, akik legalább ezt megtehetik, de igazából a végső lökést az adta meg, hogy nem igazán láttuk túl szépnek a jövőképünket, amennyiben otthon maradunk. Persze ezen kívül még volt jó pár indokunk az ország elhagyására, de előttünk már sokan leírták ide szépen, vagy rondán.

Miért Kenya?

Én évek óta búvároktatóként dolgoztam otthon saját kis búváriskolámban, kedvesem pedig jogász volt egy mára már visszaállamosított nagy cégnél. Tervünk az volt, hogy nyár végéig mindent felszámolunk otthon, és párom is búvároktató legyen addigra.

Amikor eljutottuk erre a pontra, januárban kiküldtük az önéletrajzunkat kb. 100 helyre és vártuk a csodát. Mivel nekem a legmagasabb oktatói fokozatom van a legnagyobb búvárrendszerben és 8 év búvárüzlet vezetési tapasztalattal rendelkezem, pár nap múlva jött is a várt csoda.

nyugágyak.jpg

Legalább 10 helyről írtak vissza, hogy akár azonnal is kezdhetnénk dolgozni valamelyik csodás helyen a világban. Kiválasztottuk a legjobb ajánlatot, amit éppen a Fülöp-szigetekről kaptunk. Lefixáltuk a részleteket, már a repjegyem is megvolt, hogy kiutazzak egy utolsó, személyes pofavizitre és aláírjuk a munkaszerződést.

Ekkor egyszer csak egy újabb, összességében jobb ajánlatot kaptam Kenyából. Egy komplett bázist kell vezetnünk, nekünk kell szervezni a merüléseket, a szállást és a kaját. Irányítanunk kell 10 helyi dolgozót, kicsit helyrerázni a munkafolyamatokat a cég tökéleteses működéséhez. Nagyon tetszett benne, hogy több volt az alapfizetésünk, ami természetesen összetettebb feladatokkal, több felelősséggel, így nagyobb kihívásokkal is jár.

Előkészületekről röviden

Nagy lelkesen el is kezdtük az eddigi életünk felszámolását. Szerencsésen elcseréltük a Budapest melletti településen lévő nagy házunkat egy kicsi kis lakásra a belvárosban, így a tartozásunk nagy részét vissza is tudtuk törleszteni a banknak.

Eladogattuk a számunkra már feleslegessé vált dolgainkat. Érdekes és egyben rémisztő volt látni, hogy mennyi felesleges dolgot halmoztunk fel az évek folyamán, amit nem is használtunk. Tényleg mindenünket eladtuk, összesen annyi bútort, konyhai felszereléseket hagytunk meg, ami elfér a kis lakásban.

Személyes tárgyakként meghagytuk a búvárfelszerelésünket és annyi ruhát, amit be tudtunk csomagolni egy bőröndbe. Ezek után vártuk a nagy napot, az indulás napját, ami szeptember 9-én el is jött.

Félelmeink

Így utólag, teljesen felesleges lenne tagadnunk, hogy azért voltak félelmeink, nem is kevés. Még egyikünk sem járt a „harmadik világban", az összes információt filmekből, könyvekből és az internetről szedtük össze. Tele voltunk kérdésekkel.

hágcsó a víz fölött.jpg

Csak hogy néhányat említsünk: mi van, ha elkapunk valami betegséget? Eddig szerencsére megúsztuk. Természetesen minden védőoltás beadattunk magunknak, szinte minden ellen. Egyébként alapigazság itt is, mint néhány országban, hogy csak olyat egyél, amit meg tudsz főzni, sütni, vagy hámozni.

Mi lesz, ha kirabolnak? Alapszabály, hogy este, sötétben ne járkálj egyedül kétes hírű városrészeken. Budapesten vajon minden utcán lehet éjszaka biztonságban közlekedni? Eddig még semmilyen atrocitás nem ért minket.

Mi van, ha nem bírjuk a szülők, barátok nélkül, elpusztít minket a honvágy, szépen, lassan? Nagyon nagy szerencsénk, hogy kiváló az internet a szigeten, mivel pont szemben van velünk az adótorony, pár kilométerre. Persze egy a legjobb Skype-beszélgetés sem ér fel egy rossz öleléssel szeretteinkkel, de egyelőre így egy hónap után még el vagyunk a virtuális kapcsolattartással.

Fehéren-feketén

Első benyomásunk a kenyai emberekkel kapcsolatosan, nekünk az volt a repülőről leszállva, hogy basszus! Itt mindenki fekete, hol egy fehér bajtársunk? Ennek ellenére, viszont nagyon érdekes dolog, hogy nem kellett sok idő a más bőrszínű emberek megszokásához. Három nap ittlét után, már nem tűnik fel sehol, ha a közelünkben egy „mzungu", azaz fehér ember tartózkodik.

guggoló helyi nő.jpg

Sajnos nem lehet elmenni amellett sem, hogy itt tényleg nagy a szegénység. Nagyon sok helyen az emberek bádogházakban élnek, munka nélkül, napról napra. Ennek ellenére valahogy mégis csak jobb a kedvük, nincsenek annyira megtörve, jobb érzés rájuk nézni, mint Budapesten, a 4-es metrón az emberek arcára.

Igaz, még csak egy hónapja élünk itt kint, ezért tényleg csak az első benyomásokról írhatunk a kenyai emberekkel kapcsolatosan. Az első tapasztalatok velük kapcsolatosan eddig nagyon jók. Velünk eddig mindig barátságosak és segítőkészek voltak, ezzel nagyon sokat segítettek a beilleszkedésünkben.

Kaptunk mi már itt rövid itt tartózkodásunk alatt mindenféle meghívást! Kenya északi részébe egy családlátogatásra, de még egy eredeti muszlim esküvőre is. Mivel itt a szigeten is velük élünk, ezért azt biztosan kijelenthetjük, nem csak azért ilyenek velünk, mert abban reménykednek, hogy mi turistaként megosztjuk velük a nyaralásra szánt pénzünk bizonyos részét.

„Amit ma megtehetsz, halaszd holnapra!"

Itt teljesen másként múlik az idő, mint bármelyik európai országban. Itt valahogy minden le van lassulva, a kenyai szótárból biztosan hiányzik a „határidő" szócska. Valahogy nem érzik annak súlyát, hogy ha megbeszélünk velük egy időpontot, akkor nagyon nagy jelentősége van annak, hogy pontosan érkezzenek. Van, hogy 3-4 órát is késnek egy találkáról. Szerencsénkre az itteni alkalmazottaknak valaki már elmagyarázta, megértette velük az idő fontosságát, így a cégen belül nincs ezzel problémánk.

majon.jpg

Itt nagyon nagy szerepe van a családnak. Nagyon sokszor van az, hogy a család dolgozó tagjai egy az egyben hazaküldik a fizetésüket. Érdekes volt megtudni, hogy az egyik helyi ismerősünk szomszédjának 28 felesége van, és kb. 300 gyereke. Az számunkra felfoghatatlan, hogy jegyzi meg apuka a gyerekei nevét. Egy biztos! A családfő szülinapi partiján nem egyesével kívánnak boldog szülinapot apukának, különben két hét lenne, mire minden gratulációt fogadna.

A hely, ahol élünk

Jelenleg Wasini szigetén élünk, ami kb. 5 kilométer hosszú, így kb. negyed órát kell hajókáznunk, hogy elérjük a kontinenst. Itt nincsenek aszfaltozott utak, ezáltal gépjárművek sem, így megtartotta érintetlenségét, eredeti szépségét. A szigeten található két kisebb falu, itt élnek a helyiek.

A bázisunkon hat épület lett felépítve. Van 3 vendégházacska, egyik mellett közvetlenül maga a búvárbázis. Található még itt egy konyha, egy közös fürdő és néhány melléképület és két nagyobb sátor is.

óceánpart házzal.jpg

Na persze ne feledkezzünk meg a kedvenc építményünkről a hatalmas lodge-ról. Ez egy pár vastag fából lévő lábon álló nyitott épület, ami nádtetővel van befedve. Tényleg hatalmas! Alatta nagyon kényelmesen elfér legalább 100 ember, úgy hogy a fele még táncolhat is, ha kedve szottyan hozzá!

Egyébként gyönyörű környezet vesz minket itt körbe a bázison is. Bármerre tekintünk, mindenhol színes növényzet, közel a tengerpart fehér homokkal. A terület nincs körbe kerítve, így majdnem minden nap meglátogatnak minket a helyiek kecskéi és szabadon élő majmok is. Teljesen hozzászoktunk már, hogy a szobánkon néha átrohan egy aranyos kis gekkó. Ő a mi kis vegyszer nélküli rovarirtónk.

A szigeten egyébként nem található semmilyen közmű. Ez pontosan azt jelenti, hogy nincs kiépített víz illetve áram hálózat sem. Ezért, napközben a bázison nincs áram, csupán délután kapcsoljuk be a generátort 2-3 órára, hogy a hűtő lehűtse az üdítőket, söröket. Este, éjszaka a napelem által termelt áramot használjuk, ami tart, ameddig tart.

lodge.jpg

Tudnátok élni úgy, hogy maximum 3 órát üzemelne a hűtőtök naponta? Mivel a sziget anyaga korall, így lehetetlen édesvízi kutat fúrni, alattunk is csak sós víz van. Édesvízhez úgy lehet hozzájutni, hogy az esős évszakban összegyűlt esővizet használunk, amit a szomszéd kis faluból szerzünk be.

Ez azt jelenti, hogy az egyik alkalmazott, nap, mint nap felteszi a kis kézzel hajtott kocsijára a kannákat, megtankolja azokat vízzel. Ezek után elhozza a bázisra és felpumpálja azt a központi tartályba, onnan pedig csöveken keresztül eljut a csapig.

Meleg vizünk előállítása sem bonyolult feladat. A fekete nagy tartályokban a napocska felmelegíti napközben a vizet, tehát, ha meleget szeretnél érezni a testeden zuhanyzás közben, akkor este 6-ig meg kell támadnod gyorsan a fürdőszobát.

Ha elfogy a víz a faluból, annyival kiegészül a művelet, hogy hajóval hozzuk azt a szemközti szárazföldi településről. Egyébként most két hete még ezt a kicsi luxust - hogy csapból folyik a víz- is nélkülöznünk kellett, mert éppen teljes átalakításon esik át a közös fürdőszoba a csőrendszereket is beleértve.

Így most levágott tetejű 5 literes egykori sütőolajos flakonok segítségével oldjuk meg a tisztálkodást. Fura érzés volt azzal szembesülni, hogy 5 liter vízzel pont le lehet fürdeni. Ilyen körülmények között teljes pazarlásnak tűnik a kisdolgot leöblíteni otthon 10 liter vízzel.

hal.jpg

Összefoglaló, bölcsességek nélkül

Eddig nagyon bejött nekünk Kenya, az itteni kis életünk. Persze akadnak kis kényelmetlenségek, de ezeknek nem nagyon tulajdonítunk nagy jelentőséget, mert sokkal többet nyújt nekünk ez a hely! Hihetetlen érzés, hogy 10 méterre élünk az óceántól, így egész nap bámulhatjuk azt, ha éppen kedvünk tartja.

Ha éppen merülni szeretnénk, felkapjuk magunkra a búvár felszerelést és negyed óra múlva már csodálhatjuk is a víz alatti hihetetlenül gyönyörű szép élővilágot. Összességében megkaptuk eddig, amiért jöttünk. Sikerült magunk mögött hagyni a mindennapos stresszt, a felesleges napi harcokat. Nagyon jó érzés lefeküdni azzal a tudattal minden éjszaka, hogy eltelt megint egy jó kis nap, tudván, hogy a következő sem lesz rosszabb."

Akit érdekelnek bővebb beszámolók, azoknak itt van András blogja, vagy Tyimpusé. Mindkettőt szívből ajánlom.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: búvárkodás Kenya

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr54845645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hothead 2012.10.13. 07:44:04

az nem ketseges, hogy a kornyezet gyonyoru, ennek ellenere nekem tul nomadak a korulmenyek, marmint ami a lakhatast illeti. mennyi idore szol a szerzodesetek? mennyi idot toltotok merulessel, azaz munkaval? gondolom, turistakbol tevodik ossze a buvarkodni vagyo kozonseg, hiszen a helyieknek kisebb gondjuk is nagyobb annal, hogy az ocean elovilagat csodaljak.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.10.13. 08:05:10

Nagyon rég vártam már egy írásra Kenyából. NZ mellett ez a szívem csücske.
Ami érdekes, hogy ugyanazt írtad, mint egyszer egy másik lány, aki búvároktatással foglalkozik (sajnos nem emlékszem a nevére), miszerint mennyi felesleges francot tud felhalmozni az ember, amire tulajdonképp nincs is szüksége.
:)
Kíváncsian várom a folytatást.
Minden jót nektek!

bandirepublic · halottnakacoach.hu 2012.10.13. 08:40:24

bátraké a szerencse. biztos átértékel az ember néhány alapvetést egy ilyen kaland során...
és mi lesz hosszabb távon? családalapítás pl.?

malvin.s.a 2012.10.13. 08:48:34

Én is megnézném az emberek arcát a 4-es metrón :)) Bárcsak már ott tartanánk. Egyébként tök jó, gratulálok!

Mrs. Clayton 2012.10.13. 08:51:59

@tilmir: hogy erre rájöjjön az ember, nem kell Kenyáig menni
én amikor átköltöztem a csatorna túloldalára, és kezdtem elölről mindent, habár van Mo-n házam, kocsim egyebem, sem berendezési tárgyakat, sem más dolgokat a ruhámon kívül nem hoztam, mert itt olcsóbban veszek újat/másikat
ma már komfortos a lakásunk, de még mindig kb 90%-kal kevesebb a cucc itt, mint otthon, és nekem jó így, csak mosolygok ,magamon, amikor eszembe jut, hogy mennyire odavoltam egy szőnyegért, képért, műszaki cikkért, ami egyébként abszolút nem is hiányzik

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.10.13. 09:01:50

@Jess G: tudom, én is megtapasztaltam ezt. Mi is egy kocsi cuccal jöttünk el.
:)
Csak azért emeltem ki, mert sokan el sem tudják képzelni az életüket a különböző "kütyük" nélkül.

Mrs. Clayton 2012.10.13. 09:32:31

@tilmir: egyetértek :-) mondjuk néha értetlenül néznek rám, mint aki bolond vagy hasonló, hogy miért nem akarok tv előfizetést, meg LED tv-t meg ilyen hülyeségeket, amin én már csak mosolygok
persze lehet tényleg meghibbantam, de nekem így jó

venator 2012.10.13. 09:33:33

Szó ami szó, tényleg gyönyörű a környezet és pár hetet még el is tudnék ott tölteni.
Amúgy jó kis poszt, mindig tetszik ha valaki be meri vállalni ezt a fajta nomád életet.

Mrs. Clayton 2012.10.13. 09:35:43

egyébként irigylem a szerzőt abból a szempontból, hogy megadatott neki a "függetlenség", valami hasonlóra vágyom én is, de ezt is csak halkan írom, mert még azt hiszik egyesek, h a bezárt OPNI-ból írok

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2012.10.13. 09:55:35

Tetszik a poszt, tetszik a szerzo vallalkozoszelleme.
Minden jot kivanok!

2012.10.13. 10:09:54

Tetszett, olvastam volna még. Arra én is kíváncsi lettem volna, hogy mennyit kell naponta dolgozni, és mennyi marad a kikapcsolódásra.

tucano 2012.10.13. 10:23:27

A mi harci csomagunk 8x34 kilóval megpakolt bőröndök. Ez bőven elég nemzetközi költözéshez 2 gyerek+2 felnőttrészére(mindenesetül), feltéve hogy normális éghajlatú, tehát trópusi helyre megy az ember.

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2012.10.13. 10:24:11

@Jess G: nem "megadatott", hanem megteremtette magának, és ez nagy különbség!

Csabi. 2012.10.13. 10:27:56

grat nekik és hajrá.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.10.13. 10:58:55

nagyon jó lehet, igaz még búvárkodni se tudok, de ezek után csak meg kellene tanulni.

Ahmet · http://www.tinylittlebigthing.blog.hu 2012.10.13. 11:06:00

@tilmir: NZ nem akkora szám élet szempontjából. Legalábbis a déli sziget. A természet gyönyörű, de annyira provinciális, hogy ah hihetetlen. Kenyában legalább Afrikára számítasz. Új-Zélandon azért mellbe vág, hogy még mindenki vadul SMS-ezik, mert a percdíj drága, és feltesznek olyan kérdést, hogy betárcsázós interneted van-e. Christchurchtől délre az idő szar. Ha véletlen kisüt a nap, akkor perzsel, de ahogy elmegy, kell a pulóver. Munkát találni lehet, de nem fizetnek érte, csak koszt-kvártélyt kapsz, meg valami aprópénzt. Ha angol anyanyelvű vagy akkor könnyebb. Egészségügyi dolgozót mondjuk importálnak, de kell nyelvvizsga. Na, nem magyar, hanem ottani. Akkor is, ha angol anyanyelvű vagy. Munkavállalási engedély viszont mission impossible. Érdekel még valami?

Überspannung 2012.10.13. 11:08:14

"...mint Budapesten, a 4-es metrón az emberek arcára."

váááu, már kenyában is 40 évvel előrébb vannak.

Mrs. Clayton 2012.10.13. 11:10:38

@Amichay: én nem is mondtam, h más intézte helyette, ugyanakkor, az, hogy ez valakinek megadasson, ahhoz gyökerestül kell megváltoztatni az addigi gondolkodást, és ez az ami, annyira nem is egyszerű, még ha annak is tűnik,
szóval szerintem neki megadatott

Mrs. Clayton 2012.10.13. 11:16:06

@Gondolkodni Próbáló Birca: szerintem aki ilyet vállal, nem biztos, hogy a pénz miatt teszi, bár írta, hogy jobb ajánlatot kapott, mint a Fülöp-szigetekről
minden esetre furcsa lenne, ha 5 év múlva fognák a sok pénzt és visszaköltöznének Pest mellé
inkább vesznek egy vízzel, árammal ellátott helyen egy saját búvár iskolát, és "tojnak" a pénzre, legalábbis abban az értelemben, hogy mekkora tv-t, milyen kocsit, vagy okostelefont lehet majd rajta venni

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.10.13. 11:16:08

@Ahmet: Köszi az információt, tisztában vagyok vele. Ezért nem oda mentem. :)

genyamagyar 2012.10.13. 11:17:22

Gratulálok! Egy kérdésem lenne, ha majd lesznek gyerekek, akkor azokkal "hogy"? Mert azért valami jó iskola kéne, nem?

Lacek33 2012.10.13. 11:20:36

Igazan jo volt olvasni es nagyon orulok, hogy megtalaltatok a szamitasotokat! Sok jo merulest! :)

Mrs. Clayton 2012.10.13. 11:30:04

@genyamagyar: lehet ez is túl van spilázva és csak európai ésszel lényeges ez annyira
persze nem azt mondom, h legyen írástudatlan
ellenben egy sudani ismerősöm azt mondja, h ott mindenki egyetemen tanul tovább, szóval honnan tudjuk, én nem tudom, hogy milyenek a kenyai egyetemek, vajon rosszabbak, mint mondjuk némelyik magyar? persze tudom, nézzem meg a statisztikát, de nekem az csak statisztika

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2012.10.13. 11:31:53

"Igaz, még csak egy hónapja élünk itt kint,..."
Bocs, de ez komolytalan poszt. 1 hónapnyi élet bárhol máshol a világon csak egy hosszabbra nyúlt nyaralás. Ebben az esetben extraként ingyenes nyaralás, pontosabban még pénzt is kapnak hőseink. Ennyi. Majd írjanak 1, vagy inkább 3-4 év múlva: hogyan bírják az ottani életet, a civilizáció-mentességet,az embereket, a távolságot, stb. Meg mennyire érte meg kimenni (és most nem éppen az anyagiakra gondolok). Hiszen azzal, hogy elköltözöl egy másik országba, még nem lesz automatikusan problémamentes és boldog az életed. Problémák mindenhol vannak. Csak mások.

Liping 2012.10.13. 11:37:48

Érdekes írás. Ami a nomád körülményeket illeti, szerintem semmi elviselhetetlennek nincsenek kitéve, s a hely bőven kárpótolja őket.

Shebelle 2012.10.13. 11:38:04

Igen, vannak emberek, kiknek a szabadság érzése mindennél többet ér, illetve mernek is tenni az álmukért. Gratulálok, sokunknak bejönne ez az életforma, egy ideig :)

genyamagyar - egy kérdésem lenne csak, mi is számít jó iskolának?! egyáltalán muszáj iskolába járni, az alapvető tudás, műveltség elsajátításához?! egy olyan iskolába, ahol versenyszerűen alázzák a tanárok a gyereket, napi veréssel hazamenve mint fizikailag mint verbálisan, más bűneiért. S nem korrekt osztályozás, kivételezés, addig kérdezés amig valamit nem tudsz. stb. - hidd el boldogabb, gyakorlatiasabb oktatást kaphat a leendő csemete egy eldugott kis szigeten is...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.13. 11:38:06

@Jess G:

Nem lehet tojni a pénzre, mert a dolgok pénzbe kerülnek, Kenyában is.

Mrs. Clayton 2012.10.13. 11:44:43

@Gondolkodni Próbáló Birca: igen tudom, épp ezért írtam, h milyen értelemben, azért is tettem idézőjelbe
szerintem nagy különbség van a között, hogy dolgozok napi 10 órát, felsővezető vagyok, minden nap stresszben élek, de közben menő vagyok, mert van házam San Franciscoban, Tahitire járok nyaralni, a gyerekem Harvardra jár és azt veszünk meg, amit csak akarunk, mert ez is életünk célja és aközött, hogy megvehetnénk sok mindent, de búvárkodunk, mert azt imádjuk, másoknak is ezt akarjuk megmutatni, viszont némileg nomádak a körülményeink, és nem érdekel se nyaralás, se tv, se karrier
aki így él, az szerintem tojik a pénzre

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.13. 11:47:53

@Jess G:

Ahhoz amit írsz alternatívaként szintén kell pénz. Menj el búvárkodni, majd meglátod mi lesz, ha nincs jövedelmed vagy felhalmozott vagyonod.

Mrs. Clayton 2012.10.13. 11:52:24

@Gondolkodni Próbáló Birca: értem amit mondasz, és igen igazad van, és mindjárt gondjai is lesznek, ha egyszer csak elfogynak azok az emberek, akik a pénz nyújtotta jólétet hajkurásszák, mert soha nem megy többet hozzá senki búvárkodni, mivel mindenki nyit mellé egy búváriskolát, hogy ő is így élhessen
és azt is tudom, ha egyszer elfogy a pénz tankolni a motoros csónakot, h vizet hozhassanak, akkor mindjárt nagyobb gondjai lesznek annál, h mekkora lapostv-t is vegyen
de ettől még, ha jól megy a dolog, megteheti, h semmivel sem törődik, mert az igényeit alapszintre redukálta a maximális élmény érdekében

Frau Holle 2012.10.13. 11:54:27

"Itt teljesen másként múlik az idő, mint bármelyik európai országban. Itt valahogy minden le van lassulva, a kenyai szótárból biztosan hiányzik a „határidő" szócska. Valahogy nem érzik annak súlyát, ...... Szerencsénkre az itteni alkalmazottaknak valaki már elmagyarázta, megértette velük az idő fontosságát, így a cégen belül nincs ezzel problémánk."

Szerintem kár volt. Nem kellene mindent elrontani...

Rkhaylitsha 2012.10.13. 11:55:00

@Jess G: :D:D Hát igy is meg lehet fogalmazni, hogy nincs pénzed felesleges dolgokra, mint szőnyeg, meg porszivo, kép a falra.
Istenem, és még leirod, és meggyőzöd magad, hogy nem is kell ilyen hülyeség mint tv... fogkefe... angol wc...
Ha itthon nem ilyenekre költöttél volna, akkor itt is jó lenne. Van pár barlang a bükkben szinte ingyé.
Nem látod, hogy a kitelepülés vesztese vagy?

Mrs. Clayton 2012.10.13. 12:00:17

@Rkhaylitsha: de látom, köszi, hogy szóltál, különben nem vettem volna észre :-)

Link Elek 2012.10.13. 12:03:20

@Jess G:
a penzre a mai vilagban nem lehet tojni, a targyakra igen
pl: azert venni autot, hogy eljuss A pontbol B pontba, nem pedig 5-10-szer annyiert valami utcai cirkalot

Rkhaylitsha 2012.10.13. 12:03:33

@bestpixel: Teljesen igazad van. Egy honap kevés. Szegény postolo még nagyon lelkes, minden nagyon tetszik neki. Az afrikai mentalitás kis idő elteltével rohadt idegesito. Most még egzotikum, hogy 3-4 órát késnek, basznak megcsinálni mindent, tönkrevernek, stb. Ha majd kicsit fontosabb dolguk lesz, mondjuk az orvosra várnak, akkor nem lesz mókás a 3-4 órás várakozás..
Fél év után meg tudtam volna folytani akármelyik ügyintézőt afrikában, aki nagyon kedvesen mosolygott ugyan, nagyon szépen köszönt, de a munkáját képtelen volt ellátni.
Postoló! Jegyezd meg jól: T.I.A.!!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.13. 12:09:06

@Jess G:

Mindez egyéni döntés kérdése. Mindenkinek más kell. De pénz mindegyikhez kell, mindegyik döntéshez.

A "nem érdekel a pénz" hozzáállás akkor hiteles, ha a mondója elmegy szerzetesnek vagy remetének egy barlangba. Minden más esetben ez a szöveg erősen hamiskás... és valami mást leplez.

Aki sokat néz filmeket, annak kell a lapostévé. Aki meg mást szeret csinálni, annak nem kell. Mindenki más. Van aki a telefonjával fényképez, más meg drága fényképezőgépet vesz.

01234567 2012.10.13. 12:13:48

Jó írás. Az sem baj hogy egy hónap után írták, csak vállalja az írója, hogy egy-másfél év múlva is ír megint. A honvágy igazából fél, egy év után jelentkezik, már akinél, akkor kezded "érezni".
Itt feszegetik a pénz témát. Ugyan az ilyen munkát tényleg nem CSAK pénzért vállalja az ember, de engem is érdekelne a "mennyi az annyi" téma. A másik ha állás foglalhatok, kapitalista világrenben a pénz hatalma elől, azt semmibe venni lehetetlen. Amikor a te, családod egészsége, gyermeked tanulása, jövője, a szó szerinti életed múlik rajta. Ezért rafináltan, gonoszul jól kitalált társadalmi berendezkedés ez. Másik meg egyelőre nincs.

01234567 2012.10.13. 12:17:20

@01234567: Helyesen : kapitalista világrendben a pénz hatalma elől "elbújni" nem lehet, azt semmibe venni lehetetlen.

igazságos 2012.10.13. 12:17:21

Nem rossz poszt, de kimaradtak belőle a fontos dolgok, meg megint vannak a körítések.

Kérdezem én: mit esznek ezek ott? Szép képek, de messziről jött ember azt mond, amit akar, ki tanúsítja, hogy tényleg ott laknak?

Szerintem egy hónap ide, vagy oda, azért a posztoló is tapasztalt valamit. Itt megint előjön a magyar mentalitás, hogy nem vagy ember, míg legalább egy évig, netán öt évig nem éltél xy, helyen, tehát véleményed se lehet, mert még semmit nem szoktál, utál meg, pláne nem látod a hátulütőket (holott leírja, milyen nehéz vízhez jutni).

Azért az ember, akárhová megy, az első időszak a legnehezebb.

Szintén nem írta le, hogy ha olyan szegény az ország, akkor miből telik 10 emberes búvárközpontot vezetgetni, hiszen az embereknek akkor nem jut pénze a búvárkodásra, hanem inkább kaját, vizet vennének. Ez érthetetlen nekem egy kicsikét.

Érdekelnének a szolgáltatások, mire van ott igény, a vízen kívül. Nem véletlen, hogy nem merte beleírni az árakat, csak hogy hazaadják a fizetést.

igazságos 2012.10.13. 12:20:32

@Gondolkodni Próbáló Birca: A "nem érdekel a pénz" hozzáállás akkor hiteles, ha a mondója elmegy szerzetesnek vagy remetének egy barlangba. Ezzel nagyon egyetértek. :D

Kiegészíteném, hogy akit nem érdekel a pénz, az kőgazdag, vagy annyi van neki, hogy nincsen a jövőre gondja. A gazdagokat meg annyiban érdekli, hogy mennyit veszítenek, vagy mire sajnálják a lóvét. :D

Rkhaylitsha 2012.10.13. 12:25:04

@01234567: hogyne lenne- ott van korea meg kuba a szocializmussal, az amazonasnál meg lehet találni még egy két törzset ahol ősközösség van. élnek is 32 évet átlagban. de azt nagyon boldogan. semmilyük nincs csak a természet. tele kisebb nagyobb fenevadakkal

Rkhaylitsha 2012.10.13. 12:30:40

@igazságos: ezt hivják turizmusnak. odamegy a német meg amcsi aztán buvárkodik, és ezért fizet. a safarik is ezért vannak, meg azok a nagy hotelek is a tengerpartokon.
amugy meg nem az első időszak a legnehezebb. Akkor még lelkes az ember, meg ujdonság varázsa, meg ilyenek. Amikor ez kicsit lecseng, és szól az alkalmazottnak, hogy menjen ki, hozza be a kocsibol a piros táskát, majd fél ora mulva kimegy a garázsba ahol az alkalmazott alszik, és el is felejtette, hogy miért küldték be, na akkor már látja a rossz oldalát is

Liquid_Night 2012.10.13. 12:32:34

Tehát lefordítva akkor a köznyelvre:

Felső-középosztálybeli házaspár megunta az elővárosi nagy házat, telepakolva a fogyasztói társadalom minden jóságával. Emellett felszívták magukat azon, hogy ezekért ráadásul fizetniük is kellett, hisz tényleg arcpirító, hogy egy belvárosi lakás többszörösét érő házra hitelt kellett felvenni, és azt még fizetni is!:)

Mindezt végül persze gond nélkül rendezték a hitel és ingatlanválság kellős közepén, ugyanúgy mint az asszony átképzését...

Majd a "mások által nagyon jól leírt" okok miatt ők is elhagyták kis hazánkat, és a tűrhetetlen, polgári, sárgacsekkes-elővárosi házas-jogászkodós életforma helyett úszkálnak a kristálykék vízben az örök napsütés alatt, szó szerint...

Na ez az a pont, ahol ezt kell mondjam: elmentek Ti a pi***ba.

igazságos 2012.10.13. 12:36:06

@Rkhaylitsha: az üzletemberek inkább szafaritúrára mennének, mert búvárkodni valamelyik magánszigetükön jobb.

Hát nem tudom, kicsit zavaros a történet. Ha üzletemberek odamennek, akkor viszont csillagásztai árakat elkérhetnek. (hiszen valamiből finanszírozni kell).

Egyébként érdekelne az állam is, az hogy áll a dolgokhoz, miket finanszíroznak ott.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.13. 12:40:17

@01234567:

Minden lehet. Van aki elmegy erdőbe élni, s halászatból, gyüjtőgetésből megél. Csak kezdőtőke kell.

S szerzetesrendbe is be lehet lépni.

01234567 2012.10.13. 12:43:07

@Rkhaylitsha: A szocializmus nem volt életképes, miért most hagyjuk, az amazonasi kőkorszaki életmód pedig nem perspektíva, hanem visszafejlődés lenne. Bár van sansz, hogy előbb utóbb, valamelyik Mo.-n újra megvalósul. :)
Mondom, szerintem a pénz elől "elbújni" nem lehet. Ha van, ha nincs.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.13. 12:46:34

@igazságos:

Kenya egy kifejezetten szegény ország. Az életszínvonal a magyarországi ötöde nagyjából. Nagy a bűnözés, rossz a közbiztonság. Pozitívum, hogy az egészségügy, az oktatás nem rossz, persze nem európai szint ez sem, de más afrikai országokhoz képest kifejezetten jónak mondható. S a politikai rendszer nagyjából demokratikus, nem diktatúra, az alapvető szabadságjogok megvannak.

01234567 2012.10.13. 12:46:50

@Gondolkodni Próbáló Birca: Előbb utóbb, ha lehetősége van, elkezdi értékesíteni a halat, vadat. A szerzetesek ugyancsak dolgoznak piacra, sokszor még a remeték is.
És mondom, addig mehet amíg ezt önmaga csinálja az ember rendben. De akinek esetleg a gyereke lázas, és nem viszi orvoshoz, nem vesz, modern, hatásos gyógyszert, az már nagyon más kategória.

Rkhaylitsha 2012.10.13. 12:47:32

@igazságos: Figyi, az is üzletember, aki 1 milla usd alatt keres évente. Tényleg ennyire fogalmad sincs a világrol? Van a magánsziget meg a rolls royce, meg a bicikli? Közte nincs szerinted semmi?
Azt hol irta, hogy a helyiek használják, vagy hol olcsó szolgáltatást nyujtanak? Buvárközpont egy kenyai szigeten. Szerinted mégis kik járnak oda? A félnomád négerek, mert hirtelen kiváncsiak lettek, hogy mi van a viz alatt?

sipike.hu 2012.10.13. 12:50:52

Gratula a posztolónak!
(Nem akartok egy 4 nyelvet beszélő segédmunkást? :) )

épészmérnök 2012.10.13. 12:53:16

@Liquid_Night: nem vagy te esetleg irigy, lusta, gyáva? Nem, persze. Csak a beléd ivódott tévhitek rabja.

Széchényi Zsigmond elmehetett Afrikába, mert úgy tetszett neki. Akkor Andrásék mért ne mehetnének? Mi kellene, hogy visszatartsa őket?

Rkhaylitsha 2012.10.13. 12:53:44

@01234567: Igen. Magyarország a legszarabb hely mert itt van az elnyomás, a létbizonytalanság, meg itt minden szar, rohanunk az ősközösség felé. Ja, meg diktatura.

Sokkal jobb angliában szőnyeg nélkul, kép nélkül, tv nélkül mint JESS G, meg kenyában viz nélkül mint a szerző. (a szerzőt nem bántom, buvároktatni nyilván nem lehet tenger nélkül, nagy marhaságot nem irt le, csak kevés még a tapasztalata. Majd rájön dolgokra afrikában, aztán hazahúz, vagy máshova

épészmérnök 2012.10.13. 12:58:42

@Rkhaylitsha: ha megunják, majd elmennek máshová. Lehetőségük lesz bőven.

A vakondmama és a vakondgyerek beszélgetnek.
- Anya, milyen a világ odafent?
- Kisfiam, ott fent melegen, ragyogóan süt a nap, színes virágok illatoznak a selymes zöld réten.
- Anya, ha ott olyan jó, miért vagyunk mi itt a föld alatt, hiszen itt sötét és hideg van, te reumás vagy a nedvességtől.
- Azért, édes gyerekem, mert ez a hazánk.

igazságos 2012.10.13. 13:07:17

@Rkhaylitsha: figyi? na ez árul el mindent az emberről

Liquid_Night 2012.10.13. 13:08:30

@épészmérnök: Ha nem vagy képes fogni az iróniát (és csak ezzel az unottul buta válasszal tudsz jönni) akkor no comment:)

Kis figyelemmel guglizhatnál akármennyi darab, egyébként diszkréten publikált szociológiai kutatást arról, hogy a társadalmi osztályok közötti mobilitás valójában illúzió, de ebbe ne menjünk bele, mert itt nem ez a téma.

A téma az, hogy ne ilyen emberek sírjanak azon, hogy nekik itt mennyire élhetetlen...nyilván van ez a minta is, de ez már valami más.
A következő lépcsőfok az, amikor X. Y. topmenedzser ír, hogy ő most Svájcban dolgozik, mert a magyarországi fizetéséből nem tellett Bentley-re...

Rkhaylitsha 2012.10.13. 13:09:36

@épészmérnök: Ez nagyon jó történet. Tényleg. És erre megkérdezi a vakondgyerek, hogy arra meg ki nem szarik?
És a mama válaszolhatja, hogy mert itt lakik nagyapád, meg nagyanyád, akikkel törödni kellene. Itt vannak a barátaim, igazi barátok, nem olyanok akik köszönnek, mosolyognak, de nagy ivben leszarnak. Itt értem igazán, amit beszél a szomszéd, tisztában vagyok hogy ki a barát és ki az ellenség, a gyerekmeséktől kezdve a dalokon át mindent itt tanultam. Itt kéne jól éreznünk magunkat, azon lenni, hogy jobb legyen mint a föld felett. Ja, meg azt is megemlithetné, hogy este ugyaugy sötét van meg hideg, télen még hidegebb, és van egymillio olyan veszély amirol itt lent még nem is hallottunk.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.13. 13:10:39

@01234567:

A szerzetesrend kereskedik, de nem maga a szerzetes. Vagyona csak a rendnek van, amit beviszel, azt nem viheted ki. A szerzetes nem kap pénzt a munkájáért, hanem ingyen ellátja a rend. Azaz neki magának nem kell pénzzel foglalkoznia.

igazságos 2012.10.13. 13:12:06

@Liquid_Night: szerintem nincs itthon olyan rossz dolgunk (tekintve, mennyien hazajönnek, csak egy tehetségkutató kedvéért), meg lehet nézni, Angliában a karrier felszolgálóból recepciós, meg ha megnézzük, hogy minden általunk kinézett lakás elkelt két héten belül...

A hozzáállás mindennek a titka. A magyar nép meg olyan, hogy szeret panaszkodni, mindenki más hülye, valamint szereti azt hinni, hogy ennél már csak jobb lehet.

A poszt jó, de kérnék még kiegészítéseket.

Rkhaylitsha 2012.10.13. 13:12:14

@igazságos: látom felfogtad a lényeget. grat.

Liquid_Night 2012.10.13. 13:14:33

@Rkhaylitsha: Csak az a különbség, hogy ők nem az úgynevezett Afrikában élnek, hanem egy szigeten, ami földrajzi és egyéb értelemben is egy "sziget". Egy védett környezet ahol minden szép a turistáknak, garantált a biztonság, és a helyiek is gondosan szűrt emberanyagból kerülnek ki...

Harmadik világbeli államok úgy bánnak a turizmussal mint egy ékkővel...mert valutaforrás. Lásd Indonézia egyes muszlim országai, ahol a dzsungelben esetenként javában dúl a polgárháború meg áll a legszigorúbb iszlám törvénykezés, a tengerpart meg olyan mint egy álom, monokiniző nyugati nőkkel...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.13. 13:20:36

@Liquid_Night:

Én ismertem egy ilyen nőt. A férj dúsgazdag volt. Lényeg: a nőnek a NAPI zsebpénze 100 ezer forint volt. Ez zsebpénz volt, mert a háztártársra külön pénz volt, s azzal a felesége nem is foglalkozott, volt személyzet. A nő szabályosan sírt, hogy micsoda nyomorban kénytelen élni, mert a napi 100 ezer forint nem elég, mert bemegy egy butikba, vesz két valamit, s a harmadikra már nincs pénze.

Hasonló. Michael Jacksonról mesélik, hogy élete utolsó 3-4 évében felvett egy teljhatalmú könyvelőt, akinek jogot adott arra, hogy neki zsebpénzt fizessen és minden más kiadást csak a beleegyezése után lehetett megtenni. Ugyanis kiszámolták neki a hlála előtt 5 évvvel, hogy ha a szokásos tempóban költ, NEM MARAD pénze pár éven belül és a jövedelme pedig egyszerűen kevesebb, mint a költsége. A könyvelő elvette Jackson összes bankkártyáját, egyet hagyott neki, napi 30 ezer dolláros limittel - Jackson mondta, hogy kezdetben nagyon nehéz volt, mert előtte volt amikor félmilliót költött naponta apróságokra. A könyvelő kiszámolta: havi 1 millió dollár költés a maximum megengedhető nála.

Szóval a dolgok relatívak.

venator 2012.10.13. 13:22:10

@igazságos: Még magyarul is olvasható a honlapjuk és a srác be is linkelte az előbb.

De itt van megint: www.paradisediver.net/

Árakkal, szolgáltatásokkal.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.13. 13:23:13

@Liquid_Night:

Turistagettó. Ilyen még a kommunista Kubában is van, csak ott ez sokkal durvább formában megy. Egyes helyekre helyi ember be se léphet, ha nem ott dolgozik.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.13. 13:27:14

@venator:

Jó vállalkozás. S nem is rosszak az árak! Abszolút nem a felső-középosztályi vagy milliomosi luxuskategória, inkább a normál emelt szint.

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2012.10.13. 13:31:10

Szerintem írhattok bármit, nekik ott jó, nektek meg olyan, amilyet ti magatok csináltok magatoknak. Ők ezt csinálták maguknak :).

venator 2012.10.13. 13:46:36

@Gondolkodni Próbáló Birca: Én koronában számolok, azért két embernek már szép kis összeg lenne egy nyaralás.

igazságos 2012.10.13. 14:06:27

@venator: köszi, megnézem. Érdekesebb ilyen nem szokványos helyekre menni élni.

Akkor az úgy van, hogy a budapesti lakásuk még mindig megvan, tartalékba?

2012.10.13. 14:12:38

Az OCEAN. az hogy az ember ott lehet mellette minden penzt meg er. Most jottem haza de mar torlm a fejem hogy mehetnek megint. csak ott erdemes elni.

Rkhaylitsha 2012.10.13. 14:14:36

@igazságos: Nem. Nem olvasod? Azt elvitték magukkal.

igazságos 2012.10.13. 14:18:05

@Rkhaylitsha: már elárultad magad korábban. :D Amúgy lehet, a hátukra pakolták, hogy egy év múlva még mindig hazajöhessenek. :)

Rkhaylitsha 2012.10.13. 14:20:23

@igazságos: Elvitték magukkal. Csak aztán kölcsönadták az üzletembereknek a magánszigetre.

01234567 2012.10.13. 14:23:55

@Gondolkodni Próbáló Birca: De valahonnan csak kerül ez az a kolostorba, nem mindent maguk készítenek, abból a szerzetes is részesül valahogy. Természetesen ilyen közegben, érezheti magát relatív a kapitalista társadalmon kívülinek. Nekem kicsit a "szocialista piacgazdaság"-ra hajaz.

ideologia · http://ideologia.blog.hu 2012.10.13. 14:24:46

@Gondolkodni Próbáló Birca:
Ez hülyeség.
Egyrészt mert ez a be nem lépés Domonikában van, másrészt mert itthon is szinte csak olyan helyek vannak, ahova ne léphetsz be, ha nem ott dolgozol.
Egy hét varaderoi nyaralás után még senki nem lesz Kuba szakértő.
Kommunista Kuba? Igen, de máshogy, mint Kelet Európa. Jobban érzik magukat az emberek, mint itthon? Nagyságrendekkel.
És ezek után tényleg iphone 5 a fontos vagy az, hogy milyen szinten ÉLSZ ? És nem az lapos tévé határozza meg az életszínvonalat, hanem a hangulat.
Gondoltam én is írok egy posztot Kubáról, mert ott van cégem, de egyrészt még nem állt rá a billentyűzetem, másrészt pedig nem hinnék el, mivel itthon és Európában a mainstream USA média véleményével találkozik mindenki Kubával kapcsolatosan..

Rkhaylitsha 2012.10.13. 14:32:06

@ideologia: Semmi közöm Kubához, nem is tudok rola szinte semmit, de azért összehasonlitgatni a hangulatot magyaroszágéval elég necces. Mondjuk ott nem kell azért dolgozni mint az állat, hogy kifizethesd a fűtést. Az sem akkora gáz, ha 50 éve nem szigetelted le a lakásod. Meg egy jófajta karnevált nehéz összehozni itthon mondjuk Decemberben.

ideologia · http://ideologia.blog.hu 2012.10.13. 14:41:53

Tökre nem necces. Ők szerinted azért vidámak, mert nincs gázszámlájuk? Van helyette őket elég keményen fogó Raul-juk.
És tiszták, a ritkán járó buszokon a 30 fok és hazai szemmel elképzelhetetlen tömeg ellenére nincs emberszag. (Itthon a metróban, tömött járműveken októberben is bűz van)
Nincs lapos tévé, meg ipad, de van helyette 3310-es Nokia, amin tök jól eltelefonálgatnak.
Oda nem tudott betelepedni az a fajta értelmetlen és önsorsrontó fogyasztói társadalom, mint ide hozzánk.
Teljesen máshogy gondolnak dolgokat, érdemes lenne róluk egy nem USA szemszögből készített műsort csinálni, hogy megismerjék az emberek őket.
És igenis van, hogy nem érdekel a pénz, ami persze nem azt jelenti, hogy nem kell, hanem azt, hogy nem az a legfontosabb, nem irányul minden gondolatod és cselekedeted a megszerzésére, hanem mellékes tényező.
PL Ezt a szemléletet is ott "tanultam" meg.(meg Ázsiában, de az más tészta)

01234567 2012.10.13. 14:43:34

@Rkhaylitsha: Igen, "születhettünk volna Afganisztánban is", szarba lennék, idegesít a szakáll :) , de Magyarországon születtünk. Ahol az emberek egy része egyszerűen ki van zárva a társadalomból, ezért megy el, más része meg elég tanult, okos ahhoz, hogy látja máshol csinálják ezt jobban is, és ebből kifolyólag ott több haszon, vagy reálisabb viszonyok között teheti magát próbára. Vagy egyszerűen, az ő mércéjével jobbak az ottani társadalmi viszonyok, ő pedig nem akar a Kennedy mondat pozitív példázata lenni. Ilyen időkben is születnek hősök, csak hőstettek nincsenek, mert minden relatív.
Az ősközösség, diktatúra témához:
Reálisan érzékelhető, Magyarországon országrészekről mondott le az állam. Azok, gazdaságilag, egzisztenciálisan, kulturálisan egyre jobban süllyednek le. Néhol tényleg szinte középkori állapotok uralkodnak. Ugyan így termelési ágazatokról, társadalmi rétegekről is, amelyek ugyancsak jóval a fentebbi három szegmens korábbi nívója alatt élnek. Sokszor ugyancsak középkori állapotok között.
Szocializmus, diktatúra?: Visszaállamosítás? 47000 Ft-os közmunka? Állami földek, Ángyán? Magyar média viszonyok?Egy nap alatti játékgép törvény?....mond mire asszociáljak?
De mielőtt! Ezek folyamatok, pártoktól függetlenül, közel 30 éve. Csak most azok vannak hatalmon akik már nem félnek, ebben szocializálódtak, azt gondolják ezért mindent lehet. Tévednek. Remélem leállítja őket valaki normálisan, vagy amikor jön a vonat, én és a szeretteim külföldön leszünk....látod, ez is egy ok...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.13. 14:51:16

@ideologia:

"Egyrészt mert ez a be nem lépés Domonikában van, másrészt mert itthon is szinte csak olyan helyek vannak, ahova ne léphetsz be, ha nem ott dolgozol."

De bemehetsz vendégként vagy az ottani vendég vendégeként. Kubában ez is tilos.

"Egy hét varaderoi nyaralás után még senki nem lesz Kuba szakértő."

Így igaz.

"Kommunista Kuba? Igen, de máshogy, mint Kelet Európa."

Igen, rosszabbul.

"Jobban érzik magukat az emberek, mint itthon? Nagyságrendekkel."

Aminek az oka nem a politikai rendszer, hanem a mentalitás.

"És ezek után tényleg iphone 5 a fontos vagy az, hogy milyen szinten ÉLSZ ? És nem az lapos tévé határozza meg az életszínvonalat, hanem a hangulat."

Sok minden határozza meg az életszínvonalat. Pénz, szabadság, közérzet. Kubában mind a 3 nagyon-nagyon alacsony szinten áll.

"Gondoltam én is írok egy posztot Kubáról, mert ott van cégem, de egyrészt még nem állt rá a billentyűzetem, másrészt pedig nem hinnék el, mivel itthon és Európában a mainstream USA média véleményével találkozik mindenki Kubával kapcsolatosan.."

Akkor hazudnál. Mert a mainstream vélemény IGAZ.

Rkhaylitsha 2012.10.13. 14:51:56

@ideologia: Azért talán azt lássuk be, hogy a sok napfény meg a meleg jó hatással van az ember közérzetére, jókedvére.
A mi égövünkön élőknek, meg északabbra igen sokat kell azért tennie, hogy ne fagyjanak meg télen, meg legyen mit enni - ez azért lehet hogy kifárasztja a népet, és nincs annyira kedvük hajnalig salsázni.
Hogy mennyire tiszták, azt nem tudom.
Oda nem tudott betelepedni az önsorsrontó fogyasztói társadalom - mert nem hagyták Castróék. Nálunk is volt idő, amikor igy volt, valahogy az sem tetszett a népnek és nem is jött annyira be.

01234567 2012.10.13. 14:56:01

@ideologia: Amint lehet írj. Garantálom a 400 hozzászólást! :) Itt lesz az egész kurucinfo! :) Meg tényleg érdekel.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.13. 15:02:55

@ideologia:

Nyomod a kasztróista ócska propagandát, szégyelld magadat! Miért nem ott élsz, ha ennyire tetszik? Szóval hagyd abba a hazudozást, mert kilátszik a lóláb. Céged működéséhez kénytelen vagy a kubai ÁVH-val együttmőködni, ez a te lelkiismereted problémája, de légy szíves kussolj, mert nem mindenki veszi be a szart, ami szádból ömlik!

"És tiszták, a ritkán járó buszokon a 30 fok és hazai szemmel elképzelhetetlen tömeg ellenére nincs emberszag. (Itthon a metróban, tömött járműveken októberben is bűz van)"

Íme, Castro és Che Guevara újabb eredménye: a kubaiak szeretnek mosakodni. Éljen Lenin! (Arról egy szó se, hogy a kubaiak a kommunista elnyomó terrorrezsim előtt is szerettek ugyanígy mosakodni.)

"Nincs lapos tévé, meg ipad, de van helyette 3310-es Nokia, amin tök jól eltelefonálgatnak."

Nincs rá pénzük. S 2010-ig minden mobiltelefon tiltva volt, átlagkubai nem is köthetett szerződést.

"Oda nem tudott betelepedni az a fajta értelmetlen és önsorsrontó fogyasztói társadalom, mint ide hozzánk."

Aljas hazugság. A nyomort mint értéket felhozni? Nyomorult állat vagy.

"Teljesen máshogy gondolnak dolgokat, érdemes lenne róluk egy nem USA szemszögből készített műsort csinálni, hogy megismerjék az emberek őket."

Olvasd a komcsi sajtót, ott a más szemszög. Persze 100 % hazugság, de mit számít ez...

"És igenis van, hogy nem érdekel a pénz, ami persze nem azt jelenti, hogy nem kell, hanem azt, hogy nem az a legfontosabb, nem irányul minden gondolatod és cselekedeted a megszerzésére, hanem mellékes tényező."

Biztos azért van céged a kubai ávosokkal együttműködve, mert nem érdekel a pénz... Hazug majom vagy, az emberiség szégyene.

Rkhaylitsha 2012.10.13. 15:11:54

@01234567: "emberek egy része egyszerűen ki van zárva a társadalomból" kik?
"Sokszor ugyancsak középkori állapotok között." Ne röhögtess. Jön a földesur, azt jobbágykodhat a szabolcsi polgár? Boszorkányüldözések? Inkvizició? Melyik részére gondolsz a középkornak?
"47000 Ft-os közmunka?" - Adjunk meló nélkul inkább segélyt. Az jobb. Ez diktatura. "Egy nap alatti játékgép törvény?"- jobb lett volna várni pár napot hátha egy-két bunozoi csoport lelő egykét képviselőt, megvesz 3-4 másikat, megfenyeget még párat aztán nincs törvény.
Na, szóval itt van ez a blog. Itt mondjuk a mai srác leirja, hogy egy hónap alatt milyen benyomásai voltak. Erre jössz te, hogy itthon mekkora szar van, és irod a marhaságaidat diktaturárol, középkori állapotokrol, stb.
Namost! Fingod, lövésed, fogalmad nincsen, hogy akármelyik másik országban mik vannak. Miért utálja a vallon a flamandot, a baszk a katalánt, az ir a wales-it, a zulu a xosa-t. Te vagy a meg nem értett tehetség, akinek itthon lehetetlen az élete. Fogalmad sincs milyen szar helyek vannak párizsban, londonban, akárhol, milyen komoly társadalmi feszültségek, igazságtalanságok. Látod a felszint, aztán az alapján itélsz. Ugyanolyan hülye vagy, mint mikor valaki a világ tulfeléről ideböfög, hogy milyen rasszisták vagyunk, mert utáljuk hogy a cigányoknak barna a bőre. Ennyit lát, ennyit gondol.
Kurvára nem az a megoldás, hogy elmész aztán beleülsz valahol a jóba kisgyerek. Nem tudom itthon eltartani anyádat, nagyanyádat akárkit. És még mielott jössz azzal a maszlaggal, hogy kintről jobban tudom támogatni a családot, ülj le gondolkodj. Lehet, hogy anyádat támogatnád némi pénzzel, de a mentőt, az orvost, az utat, a rendőrt az itteniek adójából fizetik.
Undorito, az egész hozzáállás ami itt folyik. Az én adómból kiképzett diplomás kihuz a faszba mosogatni, az anyját meg itt hagyja hogy szintén az én adómbol tartsák el, aztán még időközönként idejárnak irni meg röfögni valamit magyarországra.

ideologia · http://ideologia.blog.hu 2012.10.13. 15:13:52

@Gondolkodni Próbáló Birca:
Ez legenda, talán régebben volt igazság alapja, de mostanra már nem tapasztaltam semmi ilyesmit. A kubai ismerőseim soha nem maradtak kint egy hotel előtt, amíg én bementem, vendéglők esetében pedig maximum azért, mert nem hittem el, hogy szar a kaja:)
Igen, a hangulatról beszéltem eddig is, nem a politikai rendszerről. Gondold el, ENNEK ELLENÉRE sokkal jobb a közérzete az ottani embereknek, mint itt nálunk.
Nem tudom, az rosszabb-e KE-hoz képest az ő szocializmusukban, hogy Castro fiát lesittelték korrupció miatt. Nálunk a szocializmust azért utálták sokan, mert "kimaradtak" belőle, azaz nem élvezték az elit luxusát és kiváltságait. Ott középszinten nagy a korrupció, (nem úgy, mint nálunk, mert ott pl az üzleti jutalék is korrupciónak számít), de az állami elit kínosan figyel arra, hogy tisztának látszódjon(belügyminiszter felesége illegálisan adott ki lakást, leváltották a papát)
MIndegy, nem sorolom, mert ahogy látom eléggé szemellenzős vagy, aki nem nagyon szereti, ha az addigi bevett gondolati sémáit megrengetik:)
"Akkor hazudnál. Mert a mainstream vélemény IGAZ."
Te nyilván tudod, sok kubaival beszélgettél már.

01234567 2012.10.13. 15:17:44

@Gondolkodni Próbáló Birca: Ahhoz képest hogy ott a kereskedelmi embargó pár éve kezdett lazulni, 15 évig azt hiszem a legkomolyabb import Vietnámból történhetett, gumipapucsok formájában, egész jól kibírták, export dettó. Megnézném Svájcot egy ilyen 15 év után....

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.13. 15:18:16

@ideologia:

"Te nyilván tudod, sok kubaival beszélgettél már."

Pár ezerrel csak.

ideologia · http://ideologia.blog.hu 2012.10.13. 15:18:22

@Rkhaylitsha: Nyilván az éghajlat alapjában határozza meg az életkörülményeket, lásd Montesqieau elméletét a forradalom geográfiai összefüggéseiről:)
Annyit még hozzáfűznék, hogy nem Castróék nem hagyták beszívódni fogy.társadalmat, hanem USA hirdetett ellenük embargót, mert nem hajoltak meg előtte.
Ami lehet hiba volt, számomra azonban mindenképpen üdítő másságot jelent emiatt.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.13. 15:19:24

@01234567:

Tévedés. Az embargó csak egyetlen országra vonatkozott, az USÁ-ra. Kuba a világ többi országával vígan kereskedett.

ideologia · http://ideologia.blog.hu 2012.10.13. 15:21:04

@Gondolkodni Próbáló Birca:
Mi van papi, kiakadtál?:)
A bődületes ismerethiányodról nem nekem kell gondoskodnom.
Az, hogy szőröstalpú tahó vagy, meg kiderül a beírásodból:)

Te azért jársz ide, hogy idegeskedj?:))

ideologia · http://ideologia.blog.hu 2012.10.13. 15:23:40

@Gondolkodni Próbáló Birca:

Ja, pl USA megtiltotta a Kubában kikötő hajóknak, hogy 6 hónapig USA kikötőkbe menjenek.
Mostanra kezdenek magukra találni a latin amerikai gazdasági közösségben, de még továbbra is nagyon szegények.
De minek is mondom, te ezt jobban tudod:)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.13. 15:26:06

@ideologia:

Nem vagyok ideges, megszoktam a kasztróista-csegevarista propagandátorokat, de nem szeretném, ha a többi gyanútlan olvasó elhinne akár egy szót is hányásodból.

ideologia · http://ideologia.blog.hu 2012.10.13. 15:35:11

Persze hogy nem szeretnéd, mert megmondó ember vagy. Én meg ezt leszarom:)
Tele vagy gyűlölettel, indulattal, ha valaki nem az eszed járása szerint gondolkodik.
Az biztos, ezzel a kubai dologgal téged valaki jól hasba akasztott, te meg beszoptad. Nem szégyen ez ilyen agykapacitás mellett.

Ideje lenne az ismereteidet kicsit updatelni a témában, mert úgy hangzik, mintha 1982-ből származnának:)

ffüttyfürütty 2012.10.13. 15:40:01

@ideologia: Engem érdekelne egy poszt Kubáról, remélem megírod. :)

01234567 2012.10.13. 15:43:42

@Rkhaylitsha: 40 feletti max érettségizett férfi, ha utcára kerül kivételes esetben talál munkát. De igazából a fizikai képzettségűek nagy hányada csak teher a társadalom számára. Ezek az emberek csövesek, vagy fűtetlen házaikban, éhezve, kéregetésből, guberálásból, alja alkalmi munkákból élnek, próbálják fenntartani családjukat.Sok százezren vannak. A vidéki lakosság nagy részét leírták. Vagy, IGEN, 47000 ft -ért kimehetnek a képviselő úr, vagy a spanja földjére 10-12 órát dolgozni jobbágyként. Vagy ez nem igaz? Rendben a 47ezer, ha ezeket az embereket emellett képzik, tegyük fel megtanítják munkagépet vezetni, hegeszteni, CNC-ni, valamire. És kiajánlják őket munkahelyekre, ahol ha beválik, normál fizetésért alkalmazzák. (mint pl. Ausztriában, Német o.-ban ahol 8 évet voltam :) )Nem egyszerű csicskáknak kellenek, vagy kirúgatják az addig relatíve normális bérért dolgozó közalkalmazottat, termelve az újabb 47ezrest, hogy majd akkor 80 helyett 47-ért a csicska végezze a melót. Marha modern, marha európai. Amit a játékgéptörvényre írtál, annál meg kell kérdeznem, de őszintén, nem vagy te fideszes? Akkor minden hiába...
A különböző nemzetközi, nemzeti ellentéteknél: Én már hallottam némettől, az osztrák az ő cigánya, kölni gyerektől a nótát, hogy húzzák ki a bajort a bőrnaciból, hogy picsánrúgással küldjék haza, Franciaországban már köpték le az autót mert németül érdeklődtem, és svéd benzinkúton pedig ugyan ezért hagyott ott a svéd eladó. Csak röhögök amikor hallom hogy a román-magyar, szlovák-magyar ellentét az húha! Nacionalizmusban sem vagyunk sehol a nyugathoz. A szüleim pedig megdolgoztak a nyugdíjukért, nem tehetnek arról, hogy az akkori politikusok ugyan úgy hazudtak nekik, mint a maiak neked. Még jó hogy magánnyugdíjuk meg nem volt, mert azt meg ellopták. Vagy nem történt itt valami ilyesmi? Elmondjam egy baszk hogyan reagált volna rá? :) Sajnálom hogy ilyen vagy. Fidesz?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.13. 15:50:46

@ffüttyfürütty:

Leírom előre a lényeget:
- a világ leboldogabb emberei,
- az egészségügy, az oktatás világgyőztes,
- nincs hiány semmiben,
- apró gondok néja vannak, de az egyetlen hibás a CIA és az amerikai imperializmus.

01234567 2012.10.13. 15:52:12

@Gondolkodni Próbáló Birca: Ezt én nem így tudom. A spanyolok törtek jeget, talán 6-7 éve, addig azt hiszem Vietnám, meg Korea ( onnan mi a f@szt lehet importálni ) volt. Nem gondolod hogy az amerikai földrészen mert velük valaki is szóba állni Chavez előtt. Nézz meg most egy Iránt, pedig ott olaj is van, ezeknek meg napon cukornádon kívül azt hiszem még nagyon sok felesleges vietnámi papucs :)

Rkhaylitsha 2012.10.13. 15:54:52

@01234567:
"kéregetésből, guberálásból, alja alkalmi munkákból élnek, próbálják fenntartani családjukat.Sok százezren vannak"
meg a lófaszt. hazudsz. sok százezren.
Mi is a 47 ezres, te nyomorult hazug? Aki már x éve segélyen van, nulla végzettséggel az elmegy legalább a saját falujában gazolni meg ilyenek. Mert nevetséges, hogy a magyar faluba élelmiszert visznek. A saját környezetére szarik mindenki, attol mert nincs pénze ugy kell kinézni egy magyar falunak mint a disznóól???
Magánnyugdijat meg nem lopták el. Ha lett volna neked, akkor tudnád, hogy mi történt. De nyomjad csak a komcsi hulyeséget. Kamu az egész. De mindegy, itt aztán középkori diktatura van. Mert gondolom igy olvastad az indexen.
Amugy akkor mi van, ha fideszes vagyok? Zavar, ha valakinek más a véleménye? Marha modern, marha demokrata, marha európai

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.13. 15:56:35

@01234567:

Ne viccelj. Amikor ott éltünk, Panamából rendeltünk árukat, AMERIKAI árukat.

ideologia · http://ideologia.blog.hu 2012.10.13. 16:18:30

@Gondolkodni Próbáló Birca:
Ez mikor volt?:)

Saját magad cáfolod, öcsike, hiszen elismered, hogy nem kuba állt ellen az amerikai dömpingáruknak.

Mindegy, csak próbálkozz még azzal a gondolkodással:).

TilosazA (UK) 2012.10.13. 16:21:50

Mielőtt bérgyilkost küldenétek egymásra ;) , én is offolok: világosítsatok már fel, hogy lehet évekig segélyen élni? Milyen segélyt kap az, akinek évek óta nincs munkája? Teljesen őszintén kérdezem, régebben is gondolkoztam már ezen. A munkanélküli 3 hónapig jár, nem? Esetleg jön családi pótlék, ha vannak gyerekek, de ez olyan 12 ezer forint körüli összeg...
Hogy hozzák össze ezt azok, akik ebből élnek...?

Rkhaylitsha 2012.10.13. 16:24:36

@TilosazA:
Rendszeres szociális segélyt állapít meg a település önkormányzati elnöke annak az aktív korú személynek, aki:

nem munkavállaló, vagy
egészségkárosodott, vagy
támogatott álláskereső

TilosazA (UK) 2012.10.13. 16:33:19

:O Ez mekkora hülyeség. Már bocsánat. Ennek így semmi értelme.
Azért köszi az infót...

Rkhaylitsha 2012.10.13. 16:33:28

@TilosazA:
Ne olyan rettenetes nagy osszegre gondolj. Amikor behozták ezt a 47 ezres közmunkaprogramot, ott azt mondta a matolcsy, hogy ezzel jobban járnak, mert 47e böl jobban meg lehet élni mint a 34 (vagy mennyi) ezer forintos segélyből. És kb tényleg arrol szolt, hogy gazolják ki az árkot legalább a saját utcájában.
Na, ebből lett az ilyen liberálisoknak a kedvenc szavajárása, hogy 47ezerből kell megélni, meg modern rabszolgaság, meg elveszik majd a munkát a közszolgák elől, meg konténervárosokban kell lakniuk, gyakorlatilag lágerekben.

TilosazA (UK) 2012.10.13. 16:42:11

@Rkhaylitsha: Ha mellette nem törlik el azt a segélyt, amiért semmit nem kell csinálni cserébe, akkor senki nem fog dolgozni. Szerintem legalábbis. Ha egyik oldalon adnak "ingyé'" 34 ezret, a másik oldalon meg meg kell dolgozni 47-ért, akkor hülye lesz dolgozni. Inkább segélyt vesz fel, és alkalmi fekete munkákból tartja fenn magát. Gondolom.

Rkhaylitsha 2012.10.13. 16:42:17

@TilosazA: Belegondolsz, nem teljes hulyeség. Vannak régiók, ahol tényleg nem lehet munkát találni. Vagy csak mondjuk egy év mulva lesz, mert akkor épul valami. Nem lehet azt mondani, hogy ok, akkor dögöljön éhen mindenki azon a részen. De a kormány szerint az sem megoldás, hogy egész települések verik a farkukat állo nap, kapmak valami pénzt, aztán ennyi. Erre hozták ezt a közmunka programot, hogy 1. egy picit legalább tegyék rendbe a környezetüket, 2, legalább ujra keljenek fel reggel, menjenek és csináljanak valamit. Olyat is bevezettek, vagy akartak, hogy csak az kap lét akinek a gyereke bent van a suliban. Szerintem ennek van értelme, de hát én náci vagyok, meg fidesznyik, mert ez rabszolgaság, és diktatura, és nem liberális

Rkhaylitsha 2012.10.13. 16:45:05

@TilosazA: :D:D:D HA eltörölnék a segélyt akkor holnap az unió lerohanná ezt a náci rasszista kirekesztő szivtelen országot. TGM meg talán kettőt is kattanna az állkapcsával :D:D:D

TilosazA (UK) 2012.10.13. 16:51:40

@Rkhaylitsha: Szerintem most egy kicsit tényleg túllőttél a célon. (lerohanás?!)
Valószínű az tudna változtatni ezen a helyzeten, aki ott él ezeken a településeken. Én innen oszthatom az észt a fővárosból a közgazdasági tanulmányaim alapján, de nem biztos, hogy működne is. Olyan ügyintézők kellenek, akik tudnak bánni az emberrel a "végvárakban" is, tehát aki majd Julcsi nénivel és Béla bácsival beszélni. (Vagy Szamantával és Armandóval.)
Na szóval: ismét örülök, hogy nem oda születtem, és be is fogom gyorsan.

bpetya75 2012.10.13. 16:51:46

@TilosazA:

Aki elutasítja, hogy a közmunkaprogramban ezért a havi 47-ért részt vegyen, az nem kaphat szociális segélyt.

2012.10.13. 16:52:23

@Rkhaylitsha: A TV birtoklása életfeltétel? Jézusom.

Rkhaylitsha 2012.10.13. 16:55:53

@TilosazA: Ugyis határátlépö blog ez, mesélek valamit. Afrikai országban utépités, vagy ároktisztitás vagy mi volt. Itthon kitáblázzák az ilyet 3-4 km hosszan, ott kitáblázták plusz 100 méterenként állt egy néger piros zászlóval és integetett. Nem egy helyen volt, minden ilyen épitkezésnél, utmunkánál. A munkájuk abbol állt, hogy reggel odament, estig lengette a zászlot. Oda lehetett volna tenni egy villogo lámpát is, de: az a srác ugy érezte, hogy dolgozik. Felkel reggel, odamegy, aztán lenget, és ezért pénzt kap. Addig se ivott drogozott vagy kislányokat eroszakolt unalmában. Este pedig fáradt volt, nem ment lopni, és azért valamennyire hasznosnak érezhette magát. Tulajdonképpen mindenki jól járt ezzel.

TilosazA (UK) 2012.10.13. 16:58:55

@bpetya75: Értem. Hát nem egyszerű.
Na, mégis megmondom mit gondolok: nem kéne a tanulásukat támogatni, és azt, hogy települjenek oda cégek? De persze ez csak ötlet... :)

Rkhaylitsha 2012.10.13. 16:59:27

@Philosoraptor: Mikor is irtam ilyet?
A szőnyegé sem, meg a képé a falon.
De hogy valaki arra verje magát, hogy itthon kibaszott egy csomo kacatot, kint meg mennyire jó, mert nem vett meg egy csomo kacatot, az elég nagy faszság, nem?
Arrol volt szo, hogy ha itthon volt száz kütyüje, aztán kimegy, ahol feleakkora lakásban lakik, nincs benne semmi, csak a 4 fal, aztán itt élvezi, hogy mekkora sikersztori is az övé.

Rkhaylitsha 2012.10.13. 17:01:57

@TilosazA: De. Egy 40 éves szabolcsi cigány majd megtanul 2-3 nyelvet, meg android programozást, aztán már megy is oda a tőke.

Ember! Olyan rétegekrol beszélsz akik a 8 általánost nem végezték el. Mit tanitasz nekik?

TilosazA (UK) 2012.10.13. 17:02:46

@Rkhaylitsha: Én hálistennek eddig csak pár hónapig voltam életemben munkanélküli, pályakezdőként. De az önbizalmam a béka s.gge alá esett, úgy éreztem, nem vagyok én jó semmire.
(Mondjuk ehhez az hozzátett, ahogy az állásinterjún bántak velem, meg utána, hogy nem kaptam sehonnan még egy "kapd be" választ sem.)
Szóval el tudom képzelni milyen lehet úgy érezni magad, hogy nem csinálsz semmit, nem vagy jó semmire...
Holott tudjuk, hogy mindenki jó valamire, ha másra nem, hát elrettentő példának.
Szóval: oktatás, cégeket oda, és távmunka. Utána meg felébredek...

01234567 2012.10.13. 17:03:08

@Rkhaylitsha: Fideszes vagy és fanatikus, akkor ezt lezártuk (mert stílustalan is vagy, a kettő nem függ össze, mielőtt még ). Ugyan így zárnám le, ha Jobbikos, MSZP-s, LMP-s, KDNP-s, akármilyen FANATIKUS volnál. 1949-1990-ig itt már egyszer kiderült, a dolgokat nem lehet egy nézőpontból nézni.

bpetya75 2012.10.13. 17:04:01

@TilosazA:

Egyértelmű, hogy a munkahely teremtés nagyon fontos lenne. Remélem nem képzelik azt fideszék, hogy ez megoldás lenne. Átmenetileg jó, mert visszaszoktathatják egy részüket a munkára. De ha nem gondoskodnak néhány éven belül értelmes termelőmunkáról a számukra (Is), akkor semmit nem ér a dolog.

TilosazA (UK) 2012.10.13. 17:05:05

@Rkhaylitsha: Írni olvasni pl? Utána meg a többit. A 40 éves szabolcsi cigány sem hülye, csak tanulatlan, és motiválatlan. Szerinted mitől ne tudna tanulni? Mert 40 éves, mert szabolcsi, vagy mert cigány?
De le is mondhatunk róluk, tanuljon meg akkor földet művelni. Bár azzal nem lesz sokkal beljebb.

bpetya75 2012.10.13. 17:06:14

@Rkhaylitsha:

"Ember! Olyan rétegekrol beszélsz akik a 8 általánost nem végezték el. Mit tanitasz nekik? "

Ha minden jól megy, pár hét múlva első kézből tudok beszámolni erről. ;-)

TilosazA (UK) 2012.10.13. 17:07:35

@bpetya75: A munkahely meg azért "nem megy oda", mert nincs ott képzett munkaerő. Illetve nagyon kevés van...
Ott a sok olcsó munkaerő, vajon miért nem megy oda egy autógyár, vagy egy üdítőgyár, vagy bármilyen gyár, ahova szalagmunkást keresnek?

hogyne,persze,igazad van! 2012.10.13. 17:08:49

@Rkhaylitsha: ja,hogyne,persze..
ilyen elven alkalmaztak fekvorendoroket is,nem???
marha

01234567 2012.10.13. 17:09:19

@Rkhaylitsha: Fideszes Fanatikus vagy (és stílustalan, a kettő nem függ össze, mielőtt még ), akkor ezt be is fejeztük. Ugyan így befejezném veled ha MSZP-s, LMP-s, Jobbikos, KDNP-s, akármilyen FANATIKUS volnál.....A közelmúltban, 1949-1990-ig egyszer itt már bebizonyosodott, a dolgokat nem lehet csak egy nézőpontból nézni.

Rkhaylitsha 2012.10.13. 17:09:57

@TilosazA: Olvasd el amit irtál. Figyelmesen. Nincs benne helyesirási hiba. Aztán nézz meg youtube-on mónikashow-t. Aztán gondolkodj el, hogy honnan is kellene az oktatást kezdeni, milyen távmunkát képzelsz el, és milyen cég az aki bármit is oda mer vinni

01234567 2012.10.13. 17:10:11

@01234567: Másodszor a gép hibájából írtam...

2012.10.13. 17:11:10

@Rkhaylitsha: ":D:D Hát igy is meg lehet fogalmazni, hogy nincs pénzed felesleges dolgokra, mint szőnyeg, meg porszivo, kép a falra.
Istenem, és még leirod, és meggyőzöd magad, hogy nem is kell ilyen hülyeség mint tv... fogkefe... angol wc...
Ha itthon nem ilyenekre költöttél volna, akkor itt is jó lenne. Van pár barlang a bükkben szinte ingyé.
Nem látod, hogy a kitelepülés vesztese vagy?"

Ezt nem én írtam, hanem te. Csak furcsa. Nekem sem lesz szükségem tv-re, eddig sem néztem, ha saját lakásom lesz, abban sem lesz. Nem faszság, mert már nem konzumidióta. :)

@bpetya75: Termelőmunka? Jó vicc.

Rkhaylitsha 2012.10.13. 17:11:46

@hogyne,persze,igazad van!: Te ennyire hulye vagy? Ott állnak és integetnek zászlóval. Ez a munkájuk. Ha nem voltál ott, akkor miért ugatsz bele? Olyan emberek, akik se irni se olvasni se semmit nem tudnak.

TilosazA (UK) 2012.10.13. 17:13:23

@Rkhaylitsha: :) Hát akkor? Jobb ötlet? Atomot nekik? Vagy mi.

hogyne,persze,igazad van! 2012.10.13. 17:13:24

@Rkhaylitsha: ne izgasd fel magad ,mert elvisz a szived!
(mondjuk nem biztos hogy nagy kar volna..wehehe)
wicc volt!

bpetya75 2012.10.13. 17:13:51

@TilosazA:

Az a baj, hogy egy részük, sajnos jelentős részük tényleg teljesen leépült. Szellemileg, fizikailag, lelkileg

TilosazA (UK) 2012.10.13. 17:15:00

@bpetya75: Én kíváncsi vagyok. Már a pár hét múlva érkező beszámolóra.

01234567 2012.10.13. 17:15:51

@Gondolkodni Próbáló Birca: Panama, azt elfogadom. Ott volt is valami balhé 89-90 körül.
Nem tűnt fel hogy milyen gyors a berakodás, és a hajón kicsit sok a napszemüveges, borostás manus géppisztollyal , a kapitányt meg Don Sziciliánónak hívják? :)

bpetya75 2012.10.13. 17:15:57

@Philosoraptor:

Jelenleg sajnos az. Pedig...

Rkhaylitsha 2012.10.13. 17:16:10

@Philosoraptor: fogkeféd és wc-d azért van?
Tényleg ennyire nehéz végigolvasni és érteni egy mondatot? Szőnyeg se kell a földre, kép se a falra. Elég 20 nm lakás. Lehet igy élni. Csak ha valakinek itt mindene megvolt, kint a fele van meg, akkor minek állitja be, hogy jól járt?
Ha nem kell neki tv, akkor itthon minek volt neki? Ha itthon nem kütyükre bassza el a pénzét, akkor lehet hogy jobban él, mint ott kint? Vagy kint nem telik aztán meggyőzi magát hogy nem kell?
Hogy van ez?

TilosazA (UK) 2012.10.13. 17:17:45

@bpetya75: Igen, igen, én értem... a lelkiek miatt írtam, hogy kellenek hozzá olyan szociális munkások, akik szót értenek velük, tudják ápolni a lelküket és terelgetni őket.
Nem akarom elhinni, hogy ott már nincs esély, és mindenki lehúzhatja magát... valahogy csak lehet segíteni.

TilosazA (UK) 2012.10.13. 17:20:19

@bpetya75: Írtál erről a projektedről korábban? Mi ez pontosan, ha meg lehet kérdezni? :)

Rkhaylitsha 2012.10.13. 17:22:56

@TilosazA: képességeiknek és képzettséguknek megfelelo munkával, és készszeritéssel, továbbá a gyerekek képzésével esetleg?

hogyne,persze,igazad van! 2012.10.13. 17:25:21

@Rkhaylitsha: jo,jo,de ki fizet azert,mert dobaljak a latogatokat az urulekukkel???
ne abbahagytam a hulyulest,bocsanat.
inkabb valaki adjon valaszt arra,hogy a fomenuben amikor raklikkelek pl az "orszagfelelosok" menupontra,miert nem tortenik semmi?

padlas 2012.10.13. 17:36:09

@TilosazA: hát igen, sok mindent lehetne csinálni, például a képzésüket, tanításukat támogatni, vagy a munkavállalásukat támogatni kedvezményekkel (pl adókedvezmények, járulékcsökkentés), vagy azoknak a cégeknek is lehetne adókedvezményt nyújtani, akik az elmaradott területeken munkahelyeket teremtenek. Ezek számos országban működő megoldások.

Ehelyett Magyarországon a gazdaságpolitika irányítói azt hiszik, feltalálják a spanyolviaszt, és unortodox lépésekkel oldják meg majd a problémát. A baj csak az, hogy a valóságban ez egyáltalán nem unortodox lépés, hanem a tankönyvekben nagyon is szépen dokumentált, hogy mi lesz egy ilyen intézkedés hatása. Nevezetesen, a közmunkaprogram tulajdonképpen egy állami monopóliumba adott, minimálbér elkerülését segítő javaslat. Alapvető közgazdaságtani ismeretek kellenek csupán ahhoz, hogy belássuk, mindez járadékvadászatra, visszaélésekre teremt lehetőséget, miközben az alapvető problémát (hogy ezek az emberek nem tudnak valódi munkát találni), nem szünteti meg.

Ráadásul az eredeti problémán még rontott is a Fidesz az adórendszer átalakításával, ugyanis az tovább nehezítette az alacsonyabb végzettségűek elhelyezkedését. Szerencsére azóta jobb irányba mutató intézkedéseket is hoztak, a munkahelyvédelmi akcióterv például tartalmazza a járulékcsökkentést, ez talán hoz némi javulást. Bár több lépést tennének ebbe az irányba.

01234567 2012.10.13. 17:43:10

www.youtube.com/watch?v=mT9yI7yUD_k&feature=relmfu
igazából ezt kerestem, sajnálom, hogy ez is párthoz kötődő (LMP) .

Rkhaylitsha 2012.10.13. 17:48:22

@padlas: Na, itt is van. :D
Szóval, légyszi ird le, hogy hogyan támogatod egy 6 osztályt végzett 38 éves cigányasszony képzését akinek a 4 gyereke ott rohangál.
Ezeken a teruleteken mégis milyen tevékenységet lehetne támogatni, milyen cég és miért települne sajószentegyházára vagy borsodkükkülősre.
De tényleg, mindig ez az adókedvezmény.. Képzetlen, évek, évtizedek óta nem dolgozó emberekkel, akik max betanitott munkára alkalmasak mit lehet kezdeni? Adokedvezmény? Egyszerubb kinában találni ilyen munkaerőt.
Az is érdekelne, hogy melyik számos országban vannak ezek a működő megoldások.

2012.10.13. 17:52:30

@hothead: A munkaidőnk változó teljesen. Ha nincs vendég, akkor 3-4 óra, ha van, akkor éjjel-nappal dolgozunk, ha kell. Nehéz ezt átlagolni egyenlőre. Egyenlőre áprilisig, aztán majd meglátjuk.

tyimpike · www.kajak-kite-buvarkodas-kenyaban.hu 2012.10.13. 17:54:02

@tilmir: Köszönjük szépen a jó kívánságokat:-)
Tyimpi

tinu 2012.10.13. 17:54:46

Én Kínában beszélgettem egy kubai párral, akik Kínában voltak ösztöndíjjal tanulni, és igen szomorúak és gondterheltek voltak, hogy lassan lejár az ösztöndíjuk és haza kell menniük. Nagyon gyötrődtek amiatt, hogy legszívesebben nem mennének, de akkor meg soha többet nem mehetnek haza, elveszítik a családjukat stb. Nekem ebből nem az jött le, hogy Kuba olyan szupi hely lehet...

Rkhaylitsha 2012.10.13. 17:55:22

@01234567: mohácsi viktóriás film, amiben irtják a diplomás becsületes cigányokat nincsen?

2012.10.13. 17:58:28

@malvin.s.a: Ezt a 4-es metró témát csúnyán benéztem. Elnézést. Köszi a gratulációt! András

tyimpike · www.kajak-kite-buvarkodas-kenyaban.hu 2012.10.13. 17:59:06

@bandirepublic: Tervezzük a családalapítást, de ez még picikét arrébb van. Voltunk a helyi kórházba, teljesen normális és kulturált. A gyerekkel itt nagyon jól el lehet lenni 8 éves koráig. Az iskola a szomszéd faluban hibátlan, minden oktatás angolul zajlik. Hosszabb távon majd eldőlnek a dolgok, egyelőre még nem foglalkozzunk ezzel.
Tyimpi

bpetya75 2012.10.13. 18:00:26

@TilosazA:

Nem írtam eddig róla. Egyébként oktatás lenne. Sokak szerint fölösleges, állítólag külön tankönyvek is jönnek majd félanalfabétákra "tervezve".

Vettem már részt felnőtt-oktatásban, de az azért más volt. Azok az emberek akartak valamit kezdeni magukkal, azért ültek be 25 uszkve 50 évesen a padba. Ezek az emberek muszájból teszik majd. Kíváncsi vagyok, milyen lesz ;-)

tyimpike · www.kajak-kite-buvarkodas-kenyaban.hu 2012.10.13. 18:01:02

@venator: Köszönjük szépen, vállaltuk a nomád életet. Egyelőre tényleg nagyon jól érezzük itt magunkat.
Tyimpi

2012.10.13. 18:01:47

@afromagyar: Örülünk, hogy tetszik az írásunk. A jókívánságod pedig köszönjük! András

Rkhaylitsha 2012.10.13. 18:02:32

@bpetya75: semmilyen. értelmetlen.
el kell fogadni, hogy vannak, és lesznek olyan emberek, akik pont arra lesznek jól, hogy mondjuk a ládát cipeljék.

01234567 2012.10.13. 18:03:53

@Rkhaylitsha: " Fideszes Fanatikus vagy (és stílustalan, a kettő nem függ össze, mielőtt még ), AKKOR EZT BE IS FEJEZTÜK. Ugyan így befejezném veled ha MSZP-s, LMP-s, Jobbikos, KDNP-s, akármilyen FANATIKUS volnál...."

tyimpike · www.kajak-kite-buvarkodas-kenyaban.hu 2012.10.13. 18:10:56

@genyamagyar: A szigeten van egy általános iskola. Megnéztük és semmiben nem különbözik az otthonitól. A helyi emberek, illetve a helyi fehér emberek tanítják őket. Az oktatás angol nyelvű.
Tyimpi

venator 2012.10.13. 18:12:35

@tyimpike: Biztosan nagyon klassz, legalábbis a képek alapján.

igazságos 2012.10.13. 18:13:41

@Rkhaylitsha: lehet! Valamiből élni kell!

2012.10.13. 18:25:19

@Rkhaylitsha: "fogkeféd és wc-d azért van?
Tényleg ennyire nehéz végigolvasni és érteni egy mondatot? Szőnyeg se kell a földre, kép se a falra. Elég 20 nm lakás. Lehet igy élni. Csak ha valakinek itt mindene megvolt, kint a fele van meg, akkor minek állitja be, hogy jól járt?
Ha nem kell neki tv, akkor itthon minek volt neki? Ha itthon nem kütyükre bassza el a pénzét, akkor lehet hogy jobban él, mint ott kint? Vagy kint nem telik aztán meggyőzi magát hogy nem kell?
Hogy van ez?"

Van mindkettő, fogkefe nélkül megőrülnék, fehér fogakat akarok, ahhoz meg sok-sok fogmosás szükségeltetik. :)

Nem tudom, te miért turkálsz más zsebében. Rossz szokás, szokj le róla.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.10.13. 18:25:23

@tyimpike: Közben már olvasgatom a blogotokat is. Azt hiszem később kérdéseim is lesznek.
:)

2012.10.13. 18:30:38

@Lacek33: Köszi szépen! András

padlas 2012.10.13. 18:33:04

@Rkhaylitsha: nem értem, hogy szerinted ezen mi olyan marha vicces. A kérdéseidet sem vagyok benne biztos, hogy pontosan értem, de megpróbálok válaszolni arra, amit szerintem kérdeztél.
1. Ha jól értem, az első probléma amit felvetsz, az az, hogy alacsony végzettségű emberekről van szó. Ez nem tudom, miért mond ellent annak, hogy képezni kell őket, szerintem pont hogy alátámasztja. Nyilvánvalóan a képzést érdemes a hátterükhöz igazítani, tehát én sem arra gondoltam, hogy atomfizikusnak kezdjük el őket kitanítani. Általában szakma kitanulása, betanított munka, esetleg vállalkozói ismeretek, illetve alapvető írási-olvasási képességek fejlesztése jön szóba.
2. Mintha arra is utalnál, hogy maguktól nem biztos, hogy részt vennének a programban. Ugyanez a probléma miért is nem merül fel a közmunkaprogram esetén? Az arra alkalmazott megoldást (hogyha nem veszel benne részt, elveszted a segélyre való jogosultságot), miért is ne lehetne a képzési programokkal kapcsolatban is megvalósítani?
3. Azt is felveted, hogy a cégek nem szívesen visznek munkát az elmaradott területekre. Ez sem értem miért ellenérv. Éppen arról van szó, hogy mivel nem szívesen visznek oda, ezért állami támogatással próbálunk ezen változtatni, hiszen az elérhető kedvezményekkel együtt jobban megérheti nekik. Tehát ha már a két szép szemünkért nem fognak ott munkalehetőséget teremteni, megpróbáljuk, hogy hátha állami támogatásért igen.
4. Valamit nem értesz az adókedvezménnyel kapcsolatban sem, de nem értem pontosan, hogy mit. Megpróbálok egy példát mondani, hátha sikerül közös nevezőre jutnunk. Béla alacsony iskolai végzettségű munkaerő, az ő munkája nem ér többet mint 70.000 Ft. Viszont mivel a minimálbér összege ennél magasabb, senki nem akarja őt foglalkoztatni. Na most, ha az állam ad annyi kedvezményt az ő foglalkoztatására, hogy a cégnek összességében csak 65.000 Ft-jába kerül Béla foglalkoztatása (mert a többi kiadást a cég visszakapja kedvezmény formájában), akkor már megéri Bélát foglalkoztatni. Mit nem értesz ezen?

2012.10.13. 18:35:30

@bestpixel: Sajnáljuk, hogy raboltuk értékes idődet írásunkkal. Egyébként még lesz folytatás, biztosan tudni fogod, ha végre szarul érezzük magunkat! :-)

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2012.10.13. 18:43:41

@DumbeR: Igazán nem történt semmi! ;)
Kíváncsian várom a folytatást – talán ez ki is derült az előző vonatkozó kommentemből. ;)

Rkhaylitsha 2012.10.13. 18:45:24

@01234567: attol nem leszek fanatikus, mert te azt mondod.
Sőt fideszes sem vagyok, és baromi sok dologgal nem értek egyet. Te viszont hazudoztál.

tyimpike · www.kajak-kite-buvarkodas-kenyaban.hu 2012.10.13. 18:46:50

@01234567: @Frau Holle: Oké, egyetértünk, bár gondol el azt szitut, amikor jönnek vendégek várunk a hajóra, és csak annyit mondunk, hogy nem akartuk mi őket elrontani:-)))) Tyimpi

Rkhaylitsha 2012.10.13. 18:48:08

@Philosoraptor: Istenem! Tényleg ennyire nem tudsz olvasni?
Turkálok a más zsebében? Leirja, hogy milyen fasza neki, mert kisebb lakása van mint pesten, nincs se tévéje, se szőnyege, se semmilye, és mennyire jó neki, hogy alacsonyabb szinten él mint itthon. Mindegy. Nem lényeges. Most se fogod felfogni

venator 2012.10.13. 19:03:20

A poszt is jó volt, de a kommentek. Rég szórakoztam ilyen jól. :)

2012.10.13. 19:04:26

@Rkhaylitsha: És ez miért zavar téged? Leírta, hogy neki így jobb, ennyi, mit kell ezen ennyit rugózni, nem értem. Rajtad kívül senki sem akadt fenn ezen, és szerintem nem kértek tőled életvezetési tanácsadást. :)

micsoda? 2012.10.13. 19:09:08

A leírtak alapján irigylésre méltó élet. Igy szeretnék élni. Na, majd a következő életemben:) Várom a folytatást!

Rkhaylitsha 2012.10.13. 19:15:00

@padlas: Elmondom a problémáimat ezzel. Nem elmultnyolcévezek, de azért mégis. :) Eddig ezt próbálták. Semmilyen eredményt nem értek el. Most ez a jelenlegi brigád nem ugyanazt próbálja hanem valami mást - majd meglátjuk hogy mi lesz belole. Azt ugy csendben megkérdezném, hogy van e valami olyan sikertörténet amit elkezdtek 6-8-10 éve, és most a fidesz tönkretett. És itt most nem bal-jobb ellentét akármi, nem visszamutogatás, és főleg nem a "mért a másik jobb volt?" duma, hanem egy normális kérdés.
1. Vállalkozoi ismeretek - vicc. Az olvasás, irás, szakma képzéssel az a bajom, hogy elviekben 16 éves koráig tanköteles volt a nép. Na, most aki nem tanult meg irni addig, akkor most ugyan miért tenné? Nem véletlenul van azon a szinten, ahol van. Mert az egész hozzáállásod akkor igaz lenne, ha mondjuk mindenki bányász lenne, és kifogyna a bánya. Akkor ott lehet átképzésen gondolkodni. Olyan helyeken, ahol a huszadik generációig vissza senki semmit nem dolgozott azért nehéz. Arrol nem is beszélve, hogy nem egyforma az iskolázatlanság mértéke.
2- beültetni beültetheted az iskolapadba. És? Adsz egy évet hogy érettségizzen? És akinek nem megy? Mert tényleg buta? Ebben a közmunkaprogramban ha odamegy és kapál, vagy kaszál az látszik legalább. Hogy ellenőrzöd le? Szakmát is lehet persze tanulni, csak annak általában az a menete, hogy tanulod a suliban, aztán felvesznek valahova, és ott tanulod meg igazán. Én biztos kurva élet nem biznám a gázszerelést egy olyanra, aki 2 napja jött ki az iskolábol.
3. ezt is próbálták már elég sokszor. Nem akarom kifejteni, hogy miért nem telepul egy cég olyan helyre, ami kurva messze van mindentől, nincs képzett munkaerő, infrastruktura, meg semmi.

bpetya75 2012.10.13. 19:16:20

@venator:

Huhh! Megijedtem a negyedhetes kommented miatt. Attól tartottam, hogy mostantól jófiút fogsz játszani ;-)

De itt már látom a hamu alatt parázsló ördögi tüzecskét :-D

Rkhaylitsha 2012.10.13. 19:21:48

@Philosoraptor: Azt rugozok rajta, hogy nem értem.
Itthon 100 nm kell, plazmatv, ifone, meg szőnyeg. Nem tudja fizetni, keveset keres, ezért sir, hogy milyen szar itthon. Kimegy 40nm-be se tv, se ifone se szonyeg, de itt magyarázza, hogy mennyivel jobban él.
Ha itthon vitte volna le az igényeit akkor ugyanugy élhetett volna. De nem, mert itthon szar, ott meg jó, mert nem kell a sok szar kütyü. Itthon kellett volna, de nem tudta osszeszedni, ezért kiment.
Tehát alaptörvény, hogy itthon szar, kint jó, aztán csumi. Pont.
Tudod ez mi? Amikor leesek a bicikliről, aztán magmagyarázom, hogy én igy akartam leszállni, meg amugy se akarok menni sehova.

Frau Holle 2012.10.13. 19:22:52

@tyimpike: Nem is a ti szempontjaitokra gondoltam, az világos. Csak belegondoltam, milyen lehet "időtlenül" élni.
De szerintem értjük egymást. :)

2012.10.13. 19:29:18

@Rkhaylitsha: Oké, csak lépj már túl ezen. Láthatóan rajtad kívül ez senkit sem izgat. Lehetséges, hogy hatalmas változásokon mentek át a szereplők, másképp gondolkodnak mint eddig, más lett a fontos számukra.

Rkhaylitsha 2012.10.13. 19:33:33

@Philosoraptor: ?? Te baszogatsz itt, hogy mit nem értek, meg ne turkáljak a más zsebében. Én válaszolok, erre lépjek túl. Nem vagy te kicsit furcsa?

venator 2012.10.13. 19:40:24

@bpetya75: Á, szó sincs róla, a hétvége a családé, ezért csak fél szemmel voltam itt. Toy Story-t néztünk a fiammal. :)

Rkhaylitsha 2012.10.13. 19:41:06

@DumbeR: ez még csak nem is rolatok szolt, én valami jess g nek irtam.

bpetya75 2012.10.13. 19:49:31

@Rkhaylitsha:

Majd kiderül. Felkészülök a legrosszabbra és bízom benne, hogy pozitívan fogok csalódni.

Egyébként csak egy példa a hasznosságukra. Az önkormányzatnak vannak erdei. Egy cseres felújításával küzdenek most a leginkább. Tavaly hiába ültették el a csemetéket, szinte teljesen volt a sikertelenség. Idén tavasszal egy nyertes pályázatnak köszönhetően jól felszerszámozott 47e-sek végezték el a talajelőkészítést, és mit ád Isten, a piszok nagy aszály ellenére sikerült az, ami tavaly nem. Szóval nem csak a ládacipelés van. Ezek az emberek igenis tudnak értéket teremteni. Az erdő ideális terep lehet erre.

bpetya75 2012.10.13. 19:52:14

@DumbeR:

Maradjunk annyiban, hogy nem ti, hanem velem együtt néhány idióta írogat itt össze-vissza ;-)

Frau Holle 2012.10.13. 19:58:57

@bpetya75: "Ezek az emberek igenis tudnak értéket teremteni." Sokan vannak, akik erről évek óta nem kaptak visszajelzést. Nekik ez biztosan nagyon sokat jelent.
Örülök, hogy ilyet olvashattam.

TilosazA (UK) 2012.10.13. 20:15:07

@Rkhaylitsha: Jelentem, én szívesen lemondanék a szőnyegemről ( a fogkefémről nem), ha cserébe az ablakom alatt zúgna az óceán. A plazmatévé meg nálunk mostanában kopik ki a használatból (nem is plazma szerintem), amióta lányom megszületett egy héten 1 órát megy. A mi igényeink is változnak. Bár a négyzetméter igény csak nő a család bővülésével, de én is falra mászok a tengernyi kacattal ami körül vesz. És nem, nem én vettem ezeket, mielőtt még megvádolsz itt, hanem szinte mindet kaptuk, illetve az összeköltözéskor (a párommal) mindenből kettő lett. Azóta kerülgetem őket.
Nálad nem szokott ilyen lenni karácsonykor/szülinapkor/stb. hogy "Jajj de jó, egy porcelán tigris! Odateszem a tavaly kapott porcelán gumimaci mellé! És egy rózsaszín kockás pulóver! Pont ilyet akartam.". Közben legszívesebben visszacsomagolnád. Ezeket az ember nem magának veszi, és pöpecül meg tudna nélküle lenni.

2012.10.13. 20:15:24

@Rkhaylitsha: Oké, akkor ezt megbeszéltük.

Rkhaylitsha 2012.10.13. 20:32:21

@TilosazA: Igen, a londoni óceán az ott zúg az ablakuk alatt, az tényleg mindent megér.
Mi az öreg istenért nem olvasod el, hogy ki mit irt, hogy én mire válaszoltam??? A fakker kiment angliába, oszt örül mint majom a faszának, hogy fele akkora házban lakik, kisebb komforttal mint itthon, nincs szőnyege, meg tévéje, meg kép a falon, és hogy itthon volt mindez a sok szar meg elektromos kütyü, amit vett, de most neki jó, mert nem is kell. Olvasd vissza, aztán irkáljál hülyeségeket.
Bazmeg, nem arrol volt szó, hogy megváltozott az élete, mert gyereke lett, nem arrol, hogy felvett egy vallást ami tiltja a szőnyeget a házban, hanem, hogy kiment, és nem is kell a sok kacat.
Ja, az én ablakom alatt meg zugott az óceán, kurvára le volt szarva 2 hónap után, ugyanugy nem mentem ki a partra mint ahogy a helybéliek sem. Amig uj valami addig persze érdekes, aztán megszokod. Mert rákosfalvárol nagyon romantikusnak tunik, hogy bámulod az óceánt, de igazából egy idő után kurva unalmas.

padlas 2012.10.13. 20:49:02

@Rkhaylitsha: egyrészt a jelenlegi siralmas helyzetben a válságnak is nagy szerepe van, szóval nem lehet mindent a korábbi intézkedések számlájára írni. Másrészt, eddig Magyarországon az általam felsoroltaknak csak egy részét próbálták (leginkább a minimálbér adómentességére fókuszáltak). Ezen a téren a Fidesz sajnos visszalépést hozott, az adójóváírás eltörlésével az alacsony keresetűek helyzetét jelentősen rontotta. Ez egyértelműen negatív szerintem.
A többi területen nem hozott visszalépést, merthogy nem is nagyon volt honnan visszalépni. A közmunkaprogramot lehet esetleg visszalépésként értelmezni, mert a problémát nem oldja meg, viszont visszaélésekre ad lehetőséget. Viszont abból a szempontból szerintem előremutató a program, hogy rámutat, a munka felé kell terelni az embereket a segély helyett - bár azt gondolom, ezt rossz (sőt káros) eszközzel valósítja meg, azt elismerem, hogy a cél legalább pozitív. Az is fontos szemléletbeli áttörés szerintem, hogy jelenlegi kormány kemény feltételeket szab, melyeket ha nem teljesítenek, elvesztik a segélyre való jogosultságot. Ezt azért tartom pozitívumnak, mert a korábbi lábujjhegyen járás, túlzott PC-skedés már kontraproduktívvá vált, ideje volt ebből kitörni. Megintcsak, nem gondolom, hogy ezt jó eszközökkel csinálták, de maga a szemléletbeli változás szerintem jó.
Amit szerintem a jelenlegi kormány célban és eszközben is jól csinált, az a munkahelyvédelmi akcióterv. Szóval ez az ami egyértelműen pozitív szerintem.

Ami a képzést illeti: a munkaerőpiaci átképzési programok tipikusan nem az iskolarendszerbe szokták visszaterelni az ilyen embereket, hanem célzott képzési programokat alkalmaznak. Ezeket pont ilyen felnőttekre alakítják ki, alacsony iskolázottságú emberekre, akik nehezen tanulnak. A képzés anyagát is igazítják ehhez, szóval tényleg alapvető ismereteket tanítanak, és a képzési módszereket is. Szóval azért lehet abban bízni, hogy nagyobb sikerrel járnak ezek a programok, mint a sima iskolák.
A vállalkozói ismeretek sem élettől elrugaszkodott példa, a mikrohitel konstrukció erre épül. A program keretében megtanítják a résztvevőket arra, hogy hogyan lehet egy vállalkozást működtetni, és hitelt is adnak hozzá, hogy legyen miből megtenniük a kezdő lépéseket. Ezt nálunk sokkal elmaradottabb, képzetlenebb régiókban is alkalmazzák, Afrikában, Ázsiában is, szóval tényleg nem kell ennyire szkeptikusnak lenni, igen alacsonyan képzett emberek körében is működik. Magyarországon egy ilyen programról tudok, ez a Kiút program, 2009-ben indult azt hiszem. Pár történetet ismerek, a résztvevők virágboltot, élelmiszerboltot, használtruha-kereskedést nyitottak, illetve sokan növénytermesztéssel, baromfitartással, egyéb mezőgazdasági tevékenységekkel foglalkoznak. Bővebben a www.kiutprogram.hu oldalon olvashatsz róla.

padlas 2012.10.13. 20:51:17

@padlas: lemaradt a mondat vége:
A képzés anyagát is igazítják ehhez, szóval tényleg alapvető ismereteket tanítanak, és a képzési módszereket is EHHEZ IGAZITJÁK.

venator 2012.10.13. 21:27:40

@Rkhaylitsha: "Ja, az én ablakom alatt meg zugott az óceán, kurvára le volt szarva 2 hónap után....."

Ezt megerősíthetem, egy kezemen meg tudom számolni, hogy a négy év alatt hányszor mentünk le a partra. Mondjuk ez nem is az a kimondott déltengeri sziget.

padlas 2012.10.13. 21:36:14

@Rkhaylitsha: na közben megtaláltam azt a videót ahol az (általam ismert) első ilyen vállalkozásról tudósítanak, itt van, uborkatermesztéssel foglalkoznak:
www.youtube.com/watch?v=2FHGdkjyHz4

ZOH 2012.10.13. 21:50:03

Kurva nagy poszt, giga-mega-respect, de tegyük hozá, hogy ez nem magyar sajátosság: bárhol a civilizált világban óriási teljesítmény meglépni egy ilyet, azaz elszakadni a jó kis fűtött-légkondicionált irodától-satöbbitől és elhúzni a p.csába akarommondani "kenyába" búvárbázist vezetni... ez kérem a civilizált világ bármely polgárának dicsőségére válna New York yuppie-jaitól kezdve bárkinek,

hajrá,
ZOH

tucano 2012.10.13. 22:56:34

@Rkhaylitsha:

Kurva unalmas?
Nem kevered az óceánt a Rákos-patakkal?

" ugyanugy nem mentem ki a partra mint ahogy a helybéliek sem."
Nem lehetett vmi túl jó hely, olyan helyre érdemes menni, ahol a helybeliek is szeretnek a parton lenni, van ilyen...

Aussie pride 2012.10.14. 02:13:03

@Rkhaylitsha: kar hogy nem erted az eletet. Otthon elvaras hogy autod legyen, nagy tv-d legyen, jo ruhakban jarj. Ettol leszel masok szerint valaki.
Kulfoldon kb leszarjak, legalabbis itt ahol en elek, hogy milyen autod van, milyen ruhakban jarsz. Nem egyszer latni, hogy haz aukciokra papucsban, felmeztelenul mennek es ugy licitalnak 500-1.5m dollaros ingatlanokra.
Mit jelent hogy otthon megvolt mindene?...a penz, a tv, a kep a falon?...es ettol maris kotelezo jol ereznie magat az utcan ahol lekopnek, eltaposmak?
Nehez szamodra elhinni, hogy tobbet kap a termeszettol, az oceantol es az ott elo emberektol mint a tv.- a falon?

Frau Holle 2012.10.14. 08:44:26

"...es ettol maris kotelezo jol ereznie magat az utcan ahol lekopnek, eltaposmak?"

Hagyjuk már... Abszolút komolytalan duma. És hihetetlenül unalmas.

Rafkóblog 2012.10.14. 09:40:55

@ZOH: 1 in 1 egyet értek. Hajrá Kenya, hajra búvárbázis! :)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.14. 09:41:30

@01234567:

Ne viccelj. Egy rakás amerikai cég Panamán keresztül kereskedik Kubával.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.14. 09:43:25

@tinu:

Plusz: ha egy kubai nem tartja be a kubai szabályokat és külföldön marad, elveszti minden tulajdonát Kubában.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.14. 09:48:03

@DumbeR:

Nem hinném. 12 éve folyamatosan romlik a helyzet Mo-n.

Lacek33 2012.10.14. 10:32:24

Egyszer tudnank orulni a masok oromenek is! Persze, tisztelet a kivetelnek! :)

Aussie pride 2012.10.14. 10:52:58

@Frau Holle: felreerted. Tipikusan nem a mondanivalom lenyeget veszed ki, hanem amibe bele akarsz kotni.
Sebaj, mosolygok:-)

Frau Holle 2012.10.14. 11:14:23

@Aussie pride: Nem volt mit félreérteni. Te kavartad ide ezt az ostoba panelt, de hát muszáj találni valami mankót az önigazoláshoz. Megértelek.

Azt mondjuk elhiszem, hogy egyesek külsőségekkel akarnak villogni az ismerőseiknek, kimenve pedig "felszabadulnak", mert az ismerősök nem látják hogyan is él valójában. Csakhogy ez a jelenség nem a környezetet, hanem az illetőt minősíti.
Mosolyogj csak, szerintem inkább szomorú.

Aussie pride 2012.10.14. 11:27:40

Egyenlore te akarod az ostobasagodat igazolni.
Es igen most meg jobban mosolygok rajtad.
Na porogj tovabb a szarodon:-))

Frau Holle 2012.10.14. 11:40:10

Modortalanság mint végső érv...
Ejjjjj.........

Aussie pride 2012.10.14. 11:46:24

Te kezdted, miutan minositetted a hozzaszolasomat.
Most pedig csodalkozol hogy ugyanazt kapod vissza?
Ennyi.

Frau Holle 2012.10.14. 13:02:49

@Aussie pride: Nem érzed a különbséget, ugye? :)
Nem, ne fáradj a válasszal, felesleges....

Taxomükke (UK) 2012.10.14. 13:20:20

Ennyi súlyos lelkibeteget, mint itt... van egy poszt kenyai búvárkodásról, aztán pár tucat hozzászólá a témához, majd négyszer-ötször annyi okoskodó, kioktató, gyűlölködő, fröcsögő beszólás. Nem hagynátok abba végre? Nem szégyellitek magatokat? Az inkább csak olvasól nem ezért jönnek ide vasárnap délelőtt. Na pá. Higgadjatok le.

Aussie pride 2012.10.14. 13:23:19

Errol magyarazok en is, dehat a korlatolt unatkozo holleanyo csak porog egy sima hozzaszolason.

01234567 2012.10.14. 15:24:33

@Gondolkodni Próbáló Birca: Elhiszem, erről nem tudtam. A viccet nem bírtam kihagyni, amolyan magaslabdás volt. Boccs. :)

eMeL · http://emel.blog.hu/ 2012.10.15. 11:18:58

@Gondolkodni Próbáló Birca: <<A "nem érdekel a pénz" hozzáállás akkor hiteles, ha a mondója elmegy szerzetesnek>>

Ne feledjük, hogy egy szerzetes azért teheti meg, hogy 'kivonul' a gazdaságból, mert van egy szervezet (kolostor, egyház), amelyik gondoskodik a működésről. Anyagi hátteret teremtve!

Ettől függetlenül ahogy valaki említette, ha alig van megélhetési költség, a búváriskola megtermeli a jövedelmet, ami nagyrészt megtakarítás, akkor pár év (ami ha fiatal és élvezi a nomád létet, abban a pár évben lehet hogy élvezetes is), és vehet magának egy 'kissé' fejlettebb régióban egy saját búváriskolát.

kissAnna 2012.10.15. 11:29:33

Én a jó magyar szokás helyett, inkább sok sikert és sok boldogságot kívánok a posztolónak. Én megértem,miért jobb egy kisebb komfortfokozatú de paradicsomi környezetben élni, mint itthon.Sajnos a magyarok többsége már mérgezett egérként a másikon áttaposva próbál menekülni ,túlélni vagy legalább feljebb jutni. Emellett a gazdaság siralmas, a bérek vásárlóértéke már ami a közüzemi díjak befizetése után marad,ha marad nagyjából semmi. Biztos munkahely már nincs, jövőkép semmi. Amíg ez így marad, addig itthoni lét a legújabb technikai kütyükkel ( ha futja rá) és jobb komfortfokozattal sem élet, csak vegetálás.

Norpert 2013.06.13. 21:53:23

Látom, hogy már régi a vita, de azért leírom a véleményem. Én teljesen megértem azt, hogy valaki jobban érzi magát egy kevésbé komfortos lakásban egy szép, nyugodt, kellemes helyen, mint egy flancos penthouse lakásban Budapest belvárosában, plazmatévével, és irigy, rosszkedvű, panaszkodó emberekkel körülvéve... Nem mindenkinek az jelenti a boldogságot, ha a lehető legtöbb kacatot halmozza fel magának és az összes szomszédja irigy rá. Nekem itthon sincs tévém, okostelefonom és a többi fontos kellék amit a fogyasztói társadalom elvár, pedig megengedhetném magamnak, csak egyszerűen nem a másoknak megfelelés tesz boldoggá. Jobban örülök egy kellemesen elköltött finom vacsorának, mint annak, hogy óriási tévén nézhetem ugyanazt az ostoba tévéműsort. Szívesebben töltök pár éjszakát egy sátorban, vagy hálózsákban a vízparton, mint egy szállodában frakkban pózolva, üres fecsegéssel. Biztos vagyok benne, hogy én is úgy érezném, hogy jobban jártam ha egy ilyen helyre költözhetnék, pedig itt is meg van mindenem, kivéve a stresszmentes, nyugodt környezetet, a mosolygó embereket. Mielőtt felmerülne a kérdés... azért nem megyek még, mert szerződésem van a munkahelyemmel.
Sok sikert Kenyában!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása