Hatalmas házunkat egy kis kunyhóért – ez lehetne a mai poszt mottója, amely – őrület! – Kenyából érkezett, András küldte, aki párjával egy búvárbázist vezet az afrikai országban. Jó olvasást és nézelődést!

„Idén január első napjaiban készítettünk feleségemmel egy amolyan kis évértékelést. Közös megegyezéssel arra jutottunk, hogy végül is még mindig van fedél a fejünk felett, kajálni is tudunk minden nap, még azt a kis diesel autónkat is tele tudjuk tankolni, úgyhogy inkább ne panaszkodjunk, örüljünk, hogy lyuk van a hátsó felünkön.

Igen ám, de ennyi lenne az életünk? Azért fogunk küzdeni a következő évben, hogy legyen kajánk és be tudjuk fizetni az örökös kis ellenségeinket, a sárga csekkeket, adjunk havonta egy rakat pénzt a banknak, aztán talán 15 év múlva talán miénk lesz a ház?

Tisztában voltunk vele, hogy még mindig a szerencsésebb emberek között vagyunk, akik legalább ezt megtehetik, de igazából a végső lökést az adta meg, hogy nem igazán láttuk túl szépnek a jövőképünket, amennyiben otthon maradunk. Persze ezen kívül még volt jó pár indokunk az ország elhagyására, de előttünk már sokan leírták ide szépen, vagy rondán.

Miért Kenya?

Én évek óta búvároktatóként dolgoztam otthon saját kis búváriskolámban, kedvesem pedig jogász volt egy mára már visszaállamosított nagy cégnél. Tervünk az volt, hogy nyár végéig mindent felszámolunk otthon, és párom is búvároktató legyen addigra.

Amikor eljutottuk erre a pontra, januárban kiküldtük az önéletrajzunkat kb. 100 helyre és vártuk a csodát. Mivel nekem a legmagasabb oktatói fokozatom van a legnagyobb búvárrendszerben és 8 év búvárüzlet vezetési tapasztalattal rendelkezem, pár nap múlva jött is a várt csoda.

Legalább 10 helyről írtak vissza, hogy akár azonnal is kezdhetnénk dolgozni valamelyik csodás helyen a világban. Kiválasztottuk a legjobb ajánlatot, amit éppen a Fülöp-szigetekről kaptunk. Lefixáltuk a részleteket, már a repjegyem is megvolt, hogy kiutazzak egy utolsó, személyes pofavizitre és aláírjuk a munkaszerződést.

Ekkor egyszer csak egy újabb, összességében jobb ajánlatot kaptam Kenyából. Egy komplett bázist kell vezetnünk, nekünk kell szervezni a merüléseket, a szállást és a kaját. Irányítanunk kell 10 helyi dolgozót, kicsit helyrerázni a munkafolyamatokat a cég tökéleteses működéséhez. Nagyon tetszett benne, hogy több volt az alapfizetésünk, ami természetesen összetettebb feladatokkal, több felelősséggel, így nagyobb kihívásokkal is jár.

Előkészületekről röviden

Nagy lelkesen el is kezdtük az eddigi életünk felszámolását. Szerencsésen elcseréltük a Budapest melletti településen lévő nagy házunkat egy kicsi kis lakásra a belvárosban, így a tartozásunk nagy részét vissza is tudtuk törleszteni a banknak.

Eladogattuk a számunkra már feleslegessé vált dolgainkat. Érdekes és egyben rémisztő volt látni, hogy mennyi felesleges dolgot halmoztunk fel az évek folyamán, amit nem is használtunk. Tényleg mindenünket eladtuk, összesen annyi bútort, konyhai felszereléseket hagytunk meg, ami elfér a kis lakásban.

Személyes tárgyakként meghagytuk a búvárfelszerelésünket és annyi ruhát, amit be tudtunk csomagolni egy bőröndbe. Ezek után vártuk a nagy napot, az indulás napját, ami szeptember 9-én el is jött.

Félelmeink

Így utólag, teljesen felesleges lenne tagadnunk, hogy azért voltak félelmeink, nem is kevés. Még egyikünk sem járt a „harmadik világban", az összes információt filmekből, könyvekből és az internetről szedtük össze. Tele voltunk kérdésekkel.

Csak hogy néhányat említsünk: mi van, ha elkapunk valami betegséget? Eddig szerencsére megúsztuk. Természetesen minden védőoltás beadattunk magunknak, szinte minden ellen. Egyébként alapigazság itt is, mint néhány országban, hogy csak olyat egyél, amit meg tudsz főzni, sütni, vagy hámozni.

Mi lesz, ha kirabolnak? Alapszabály, hogy este, sötétben ne járkálj egyedül kétes hírű városrészeken. Budapesten vajon minden utcán lehet éjszaka biztonságban közlekedni? Eddig még semmilyen atrocitás nem ért minket.

Mi van, ha nem bírjuk a szülők, barátok nélkül, elpusztít minket a honvágy, szépen, lassan? Nagyon nagy szerencsénk, hogy kiváló az internet a szigeten, mivel pont szemben van velünk az adótorony, pár kilométerre. Persze egy a legjobb Skype-beszélgetés sem ér fel egy rossz öleléssel szeretteinkkel, de egyelőre így egy hónap után még el vagyunk a virtuális kapcsolattartással.

Fehéren-feketén

Első benyomásunk a kenyai emberekkel kapcsolatosan, nekünk az volt a repülőről leszállva, hogy basszus! Itt mindenki fekete, hol egy fehér bajtársunk? Ennek ellenére, viszont nagyon érdekes dolog, hogy nem kellett sok idő a más bőrszínű emberek megszokásához. Három nap ittlét után, már nem tűnik fel sehol, ha a közelünkben egy „mzungu", azaz fehér ember tartózkodik.

Sajnos nem lehet elmenni amellett sem, hogy itt tényleg nagy a szegénység. Nagyon sok helyen az emberek bádogházakban élnek, munka nélkül, napról napra. Ennek ellenére valahogy mégis csak jobb a kedvük, nincsenek annyira megtörve, jobb érzés rájuk nézni, mint Budapesten, a 4-es metrón az emberek arcára.

Igaz, még csak egy hónapja élünk itt kint, ezért tényleg csak az első benyomásokról írhatunk a kenyai emberekkel kapcsolatosan. Az első tapasztalatok velük kapcsolatosan eddig nagyon jók. Velünk eddig mindig barátságosak és segítőkészek voltak, ezzel nagyon sokat segítettek a beilleszkedésünkben.

Kaptunk mi már itt rövid itt tartózkodásunk alatt mindenféle meghívást! Kenya északi részébe egy családlátogatásra, de még egy eredeti muszlim esküvőre is. Mivel itt a szigeten is velük élünk, ezért azt biztosan kijelenthetjük, nem csak azért ilyenek velünk, mert abban reménykednek, hogy mi turistaként megosztjuk velük a nyaralásra szánt pénzünk bizonyos részét.

„Amit ma megtehetsz, halaszd holnapra!"

Itt teljesen másként múlik az idő, mint bármelyik európai országban. Itt valahogy minden le van lassulva, a kenyai szótárból biztosan hiányzik a „határidő" szócska. Valahogy nem érzik annak súlyát, hogy ha megbeszélünk velük egy időpontot, akkor nagyon nagy jelentősége van annak, hogy pontosan érkezzenek. Van, hogy 3-4 órát is késnek egy találkáról. Szerencsénkre az itteni alkalmazottaknak valaki már elmagyarázta, megértette velük az idő fontosságát, így a cégen belül nincs ezzel problémánk.

Itt nagyon nagy szerepe van a családnak. Nagyon sokszor van az, hogy a család dolgozó tagjai egy az egyben hazaküldik a fizetésüket. Érdekes volt megtudni, hogy az egyik helyi ismerősünk szomszédjának 28 felesége van, és kb. 300 gyereke. Az számunkra felfoghatatlan, hogy jegyzi meg apuka a gyerekei nevét. Egy biztos! A családfő szülinapi partiján nem egyesével kívánnak boldog szülinapot apukának, különben két hét lenne, mire minden gratulációt fogadna.

A hely, ahol élünk

Jelenleg Wasini szigetén élünk, ami kb. 5 kilométer hosszú, így kb. negyed órát kell hajókáznunk, hogy elérjük a kontinenst. Itt nincsenek aszfaltozott utak, ezáltal gépjárművek sem, így megtartotta érintetlenségét, eredeti szépségét. A szigeten található két kisebb falu, itt élnek a helyiek.

A bázisunkon hat épület lett felépítve. Van 3 vendégházacska, egyik mellett közvetlenül maga a búvárbázis. Található még itt egy konyha, egy közös fürdő és néhány melléképület és két nagyobb sátor is.

Na persze ne feledkezzünk meg a kedvenc építményünkről a hatalmas lodge-ról. Ez egy pár vastag fából lévő lábon álló nyitott épület, ami nádtetővel van befedve. Tényleg hatalmas! Alatta nagyon kényelmesen elfér legalább 100 ember, úgy hogy a fele még táncolhat is, ha kedve szottyan hozzá!

Egyébként gyönyörű környezet vesz minket itt körbe a bázison is. Bármerre tekintünk, mindenhol színes növényzet, közel a tengerpart fehér homokkal. A terület nincs körbe kerítve, így majdnem minden nap meglátogatnak minket a helyiek kecskéi és szabadon élő majmok is. Teljesen hozzászoktunk már, hogy a szobánkon néha átrohan egy aranyos kis gekkó. Ő a mi kis vegyszer nélküli rovarirtónk.

A szigeten egyébként nem található semmilyen közmű. Ez pontosan azt jelenti, hogy nincs kiépített víz illetve áram hálózat sem. Ezért, napközben a bázison nincs áram, csupán délután kapcsoljuk be a generátort 2-3 órára, hogy a hűtő lehűtse az üdítőket, söröket. Este, éjszaka a napelem által termelt áramot használjuk, ami tart, ameddig tart.

Tudnátok élni úgy, hogy maximum 3 órát üzemelne a hűtőtök naponta? Mivel a sziget anyaga korall, így lehetetlen édesvízi kutat fúrni, alattunk is csak sós víz van. Édesvízhez úgy lehet hozzájutni, hogy az esős évszakban összegyűlt esővizet használunk, amit a szomszéd kis faluból szerzünk be.

Ez azt jelenti, hogy az egyik alkalmazott, nap, mint nap felteszi a kis kézzel hajtott kocsijára a kannákat, megtankolja azokat vízzel. Ezek után elhozza a bázisra és felpumpálja azt a központi tartályba, onnan pedig csöveken keresztül eljut a csapig.

Meleg vizünk előállítása sem bonyolult feladat. A fekete nagy tartályokban a napocska felmelegíti napközben a vizet, tehát, ha meleget szeretnél érezni a testeden zuhanyzás közben, akkor este 6-ig meg kell támadnod gyorsan a fürdőszobát.

Ha elfogy a víz a faluból, annyival kiegészül a művelet, hogy hajóval hozzuk azt a szemközti szárazföldi településről. Egyébként most két hete még ezt a kicsi luxust - hogy csapból folyik a víz- is nélkülöznünk kellett, mert éppen teljes átalakításon esik át a közös fürdőszoba a csőrendszereket is beleértve.

Így most levágott tetejű 5 literes egykori sütőolajos flakonok segítségével oldjuk meg a tisztálkodást. Fura érzés volt azzal szembesülni, hogy 5 liter vízzel pont le lehet fürdeni. Ilyen körülmények között teljes pazarlásnak tűnik a kisdolgot leöblíteni otthon 10 liter vízzel.

Összefoglaló, bölcsességek nélkül

Eddig nagyon bejött nekünk Kenya, az itteni kis életünk. Persze akadnak kis kényelmetlenségek, de ezeknek nem nagyon tulajdonítunk nagy jelentőséget, mert sokkal többet nyújt nekünk ez a hely! Hihetetlen érzés, hogy 10 méterre élünk az óceántól, így egész nap bámulhatjuk azt, ha éppen kedvünk tartja.

Ha éppen merülni szeretnénk, felkapjuk magunkra a búvár felszerelést és negyed óra múlva már csodálhatjuk is a víz alatti hihetetlenül gyönyörű szép élővilágot. Összességében megkaptuk eddig, amiért jöttünk. Sikerült magunk mögött hagyni a mindennapos stresszt, a felesleges napi harcokat. Nagyon jó érzés lefeküdni azzal a tudattal minden éjszaka, hogy eltelt megint egy jó kis nap, tudván, hogy a következő sem lesz rosszabb."

Akit érdekelnek bővebb beszámolók, azoknak itt van András blogja, vagy Tyimpusé. Mindkettőt szívből ajánlom.